Kúria Jogegységi Tanács végzése [2014. El.II.JE/B.2/2.]

jogegységi határozat meghozatalának mellőzéséről

A Kúria Büntető Jogegységi Tanácsa a Legfőbb Ügyész által indítványozott jogegységi eljárásban Budapesten, a 2015. év május hó 18. napján tartott ülésen meghozta a következő

végzést:

A jogegységi határozat meghozatalát mellőzi.

Indokolás

I.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontjának II. fordulata alapján, a 33. § (1) bekezdés c) pontjában biztosított jogkörében a legfőbb ügyész - az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, elvi kérdésben - jogegységi határozat meghozatalát indítványozta.

Az indítványozó szerint a határozott tartamú szabadságvesztés esetén a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak a büntetőtörvény időbeli hatálya szempontjából történő figyelembevételével összefüggésben az ítélkezési gyakorlat - a 4/2013. (X. 14.) BK vélemény megalkotását követően is - megosztott.

Az egymással ellentétes joggyakorlatot az alábbi határozatokkal szemléltette.

A)

1. A Nyíregyházi Törvényszék 2.B.876/2012/19. számú, 2013. október 11. napján kihirdetett ítéletével a terheltet az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 166. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés i) pontja szerint minősülő tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 3 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet rendelkező része szerint a terhelt a szabadságvesztés büntetés négyötöd részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Debreceni Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Bf. II. 871/2013/8. számú, 2014. január 15. napján kelt ítéletével az első fokú határozatot megváltoztatta: rögzítette, hogy a terhelt bűncselekménye kapcsán az alkalmazott törvényhely a 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 160. § (1) bekezdése, valamint a (2) bekezdés i) pontja; a terhelt pedig legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A határozat indokolása szerint az ítélőtábla figyelemmel volt a Kúria 4/2013. (X. 14.) BK véleményére. Kifejtette: minden olyan esetben, amikor állást kell foglalni arról, hogy melyik büntető jogszabály az enyhébb, a konkrét magatartást a maga teljességében el kell bírálni; és azt lehet enyhébbnek tekinteni, amelynek alkalmazása enyhébb elbíráláshoz vezet. A terhelt helyzetéből vizsgálva kell meghatározni az enyhébb elbírálást lehetővé tevő jogszabályt; erre figyelemmel kétségtelenül lényegesen enyhébb a Btk., hiszen az jóval hamarabbi időponttól lehetővé teszi a terhelt feltételes szabadságra bocsáthatóságát.

2. A Fővárosi Törvényszék 31.B.1153/2011/103. számú, 2012. december 5. napján kihirdetett ítéletével a III. rendű és az V. rendű terhelteket a korábbi Btk. 273. § (1) bekezdésébe ütköző önbíráskodás bűntette miatt 1 év 2 hónapi, illetve 1 év 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását - mindkét terhelt esetében - 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 3.Bf. 20/2013/8. számú, 2014. január 8. napján kelt ítéletével az első fokú határozatot megváltoztatta. A terheltek cselekményét a Btk. 368. § (1) bekezdésébe ütköző társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettének minősítette. Az V. rendű terhelt szabadságvesztés büntetését 8 hónapi börtönbüntetésre enyhítette, őt előzetes mentesítésben részesítette. Egyúttal rögzítette, hogy a III. rendű és az V rendű terheltek a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén büntetésük kétharmad részének kitöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra. A határozat indokolása szerint határozott tartamú szabadságvesztés esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi, a törvény erejénél fogva kötelező időpontjára vonatkozó rendelkezés - a Kúria Büntető Kollégiumának 4/2013. (X. 14.) BK véleménye szerint is - a Btk. 2. § (1) és (2) bekezdése szerinti elbírálás fogalmába tartozik. Megváltozása alapot ad - enyhébb elbírálás címén - a módosító törvény alkalmazására. Ez abban az esetben is irányadó, ha a bíróság a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre felfüggeszti.

B)

Az ezzel ellentétes álláspont kapcsán az indítvány az alábbi határozatokra hivatkozik:

3. A Győri Városi Bíróság B. 1203/2011/21. számú, 2012. március 1. napján kihirdetett ítéletével a terheltet a korábbi Btk. 321. § (1) bekezdésébe ütköző rablás bűntette miatt 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Győri Törvényszék, mint másodfokú bíróság 4. Bf. 144/2012/10. számú, 2013. december 5. napján kihirdetett végzésével az első fokú határozatot helybenhagyta.

A határozat indokolása szerint az elkövetéskor hatályban lévő korábbi Btk. a terheltre nézve összességében értékelve nem tartalmaz hátrányosabb jogkövetkezményt, mint az időközben hatályba lépett Btk.; figyelemmel arra, hogy a feltételes szabadságra bocsátás büntetés-végrehajtási kérdés, azt a büntetés kiszabása körében értékelni nem kell.

4. A Győri Törvényszék B. 233/2012/15. számú, 2013. február 1. napján kihirdetett ítéletével a II. rendű terheltet a korábbi Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és a korábbi Btk. 271. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő garázdaság bűntette miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte; a szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A Győri Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Bf. 20/2013/4. számú, 2014. január 21. napján kelt ítéletével az első fokú határozatot több tekintetben megváltoztatta, a II. rendű terhelt vonatkozásában azonban helybenhagyta.

A határozat indokolása szerint kétségtelen, hogy amennyiben a terhelt felfüggesztett szabadságvesztés büntetése végrehajtásra kerülne, az új büntetőtörvény alkalmazása esetén kétharmad rész letöltésével szabadulhatna; azonban ez a büntetéskiszabás következményes hatása. Ezért - az ítélőtábla álláspontja szerint - a büntetés végrehajtásának jövőbeli esetleges elrendelése miatt a II. rendű terhelt esetén nem kell áttérni az egyébként enyhébb elbírálást nem jelentő új büntetőtörvény alkalmazására.

II.

A legfőbb ügyész annak az elvi kérdésnek az eldöntését indítványozta, hogy a feltételes szabadság lehetősége az elbírálás fogalmába tartozik-e, vagy attól elkülönülő kérdés. Ennek indokaként a következőkre mutatott rá.

A Kúria 4/2013. (X. 14.) BK véleménye szerint határozott tartamú szabadságvesztés esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi, törvény erejénél fogva kötelező időpontjára vonatkozó rendelkezés a Btk. 2. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti elbírálás fogalmába tartozik. Megváltozása alapot ad - enyhébb elbírálás esetén - a módosító törvény alkalmazására.

Mint azt az előzőekben ismertetett határozatok szemléltetik, a BK vélemény nem volt elégséges intézkedés a kérdéssel összefüggő egységes ítélkezési gyakorlat megteremtéséhez, így a jogegységi döntés meghozatala indokolt.

Álláspontja szerint a Győri Törvényszék mint másodfokú bíróság 4. Bf. 144/2012/10. számú határozatában kifejtettek (a hivatkozott 3. számú határozat), valamint - noha eltérő okokból - a Győri Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Bf. 20/2013/4. számú (a hivatkozott 4. számú határozat) döntésében követett gyakorlat a helyes.

Hivatkozva a korábbi 2013. július 23. napján kelt BF. 1576/2013/1-I. számú jogegységi indítványban is már kifejtettekre, arra utalt, hogy a vitatott kérdés eldöntése szempontjából annak van jelentősége: a feltételes szabadságra bocsátás mennyiben vonható az elbírálás körébe. Az elbírálás a bűnösség kérdésében történő döntést, a bűncselekmény minősítését és a joghátrány - korábbi Btk. 83. §-ában, illetve a Btk. 80. §-ában írt elvek szerinti - meghatározását öleli fel. A jogerős elbírálás az említett kérdésekben res iudicata hatás kiváltását eredményezi. Erre figyelemmel álláspontja szerint az elbírálás körébe csak azon kérdések vonhatók, melyekhez jogerőhatás fűződik. Tekintettel arra, hogy a Be. 557. §-a a feltételes szabadságra vonatkozó valamennyi ítéleti rendelkezés megváltoztatását lehetővé teszi, megállapítható, hogy e kérdésekhez anyagi jogerőhatás nem fűződik, így azok nem illeszthetők az elbírálás körébe sem.

Hasonló következtetésre lehet jutni a Bv.tvr. - 2013. július 1. napjáról hatályos - 126. § (2c) bekezdésének értelmezésével is. Az említett rendelkezés szerint a korábbi Btk. alkalmazásával kiszabott szabadságvesztésre ítélt a 2013. június 30. napján hatályban volt 1978. évi IV. törvény rendelkezései szerint bocsátható feltételes szabadságra. Amennyiben a feltételes szabadság kérdése az elbírálás körébe tartozna, úgy e rendelkezésre - mely tartalma alapján egy speciális időbeli hatályt megfogalmazó norma - nem lenne szükség.

Mindebből az következik, hogy a feltételes kedvezményre vonatkozó szabályok nem tartoznak az elbírálás körébe, azok időbeli hatályára külön rendelkezések irányadóak, így annak figyelembevétele a Btk. 2. §-ának alkalmazása során nem indokolt.

A régi és az új büntető anyagi jogszabályok között e kérdésben mindössze formai különbség mutatható ki. A Btk. 38. § (1) bekezdése alapján a határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság ítéletében megállapítja a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, azonban ezt nem mérlegelési jogkörében teszi, rendelkezésének e körben csak deklaratív jellege van.

E rendelkezésből egyértelműen következik, hogy a Btk. alapján kiszabott határozott tartamú szabadságveszés esetén - annak végrehajtása esetleges felfüggesztésétől függetlenül - a bíróság köteles ítéletében rögzíteni a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját vagy azt, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárt.

E szabály alól a törvény kivételt nem tesz, miként annak eljárásjogi feltételeit sem teremti meg, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelő bíróság állapítsa meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját.

A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának kötelező feltüntetése a szabadságvesztés kiszabásáról rendelkező határozatban tehát annak az elvi kérdésnek az eldöntésétől sem függ, hogy a feltételes szabadság lehetősége az elbírálás fogalmába tartozik-e vagy - miként az előzetes fogva tartás és a házi őrizet beszámítására vonatkozó rendelkezések a B. 5/2013. elvi határozatban írtak szerint - attól elkülönülő kérdés.

Az előbbi - a Kúria 4/2013. (X. 14.) BK véleményben írtakkal megegyező - álláspont elfogadása esetén azonban fogalmilag kizárt, hogy egy, az elbírálás körébe tartozó kérdésben az elbírálás során ne, csak egy későbbi időpontban, másik bírói fórum előtti határozathozatal során szülessen döntés.

Megítélése szerint a hatályos jogszabályi rendelkezések helyes értelmezése az, hogy a feltételes szabadság lehetősége az elbírálás fogalmától elkülönülő kérdés; amennyiben azonban a határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabására a Btk. alapján kerül sor, úgy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját az ítélet rendelkező részében akkor is fel kell tüntetni, ha a büntetés végrehajtása felfüggesztésre kerül.

III.

A Kúria az indítvány alapján a Bszi. 37. § (1) és 38. § (1) bekezdése szerint ülést tartott, melyen a legfőbb ügyész képviselője az indítványban foglaltakkal egyezően és egybehangzó tartalommal szólalt fel.

Konkrét bírósági határozatokat megjelölve utalt arra, hogy a Kúria sem értelmezi egységesen a korábbi és a hatályos büntetőtörvény alkalmazása tekintetében a feltételes szabadságra bocsáthatóság kérdéskörét. Egyes döntések szerint felülvizsgálati okot képez és - adott esetben - a határozat megváltoztatását indokolja az, ha az alapeljárás során a 4/2013. (X. 14.) BK véleményben foglaltak figyelmen kívül hagyásával a korábbi Btk. szabályai kerültek alkalmazásra (Bfv. III. 96/2014/5., Bfv. II. 280/2014/6., valamint a Bfv. II. 730/2014/5. számú határozatok). Ezzel szemben más döntésekben az került kifejtésre, hogy amennyiben a kollégiumi véleményben foglaltak ellenére alkalmazott korábbi Btk. szabályai alapján kiszabott büntetés nem törvénysértő, úgy mindez felülvizsgálat során az alaphatározat megváltoztatását nem indokolja (Bfv. I. 438/2014/5., Bfv. I. 534/2014/5., valamint Bfv. II. 685/2014/6. számú határozatok). Álláspontja szerint az eltérő döntések ténye sérti a törvényesség és a kiszámíthatóság elvét, ekként az indítványban felvetettek alapvető jogállami kérdésnek tekintendők.

Észrevételezve, hogy a 4/2013. (X. 14.) BK vélemény indokolást nem tartalmaz, megismételte, hogy a Btk. feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezései mérlegelést nem engedő kötelező törvényi szabályok, ekként nem tartoznak az elbírálás körébe; ezért az írásbeli indítványával egyező jogegységi határozat meghozatalát tartotta szükségesnek az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében.

IV.

A jogegységi határozat meghozatala nem szükséges.

Az indítványban megjelölt ok - a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontjának II. fordulata - alapján jogegységi eljárásnak akkor van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala indokolt.

A feltételes szabadságra bocsáthatóság tekintetében a büntető anyagi jogszabályok az elmúlt időszakban többszöri változáson mentek keresztül (1961. évi V. törvény 39. §; 1978. évi IV. törvény 47. §), mindez azonban a jogalkalmazói gyakorlatban problémaként azért nem jelentkezett, mivel a jogalkotó az életbeléptető jogszabályokban rendre szabályozta ezt a kérdést (1962. évi 10. tvr. 8. §; 1979. évi 5. tvr. 5. §).

Ezzel szemben a Btk. - a 2012. évi C. törvény - a 463. §-ban maga rendelkezik a hatálybalépéséről; nem szól ugyanakkor a korábbitól eltérő feltételes szabadságra bocsáthatóság mikénti alkalmazhatóságáról és nem tartalmaz erre vonatkozó szabályt a Btk. hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény sem. A jogalkotói hallgatás szándékos volt: a legfőbb ügyész által is hivatkozott korábbi jogegységi indítványa alapján 2013.El.II.JE/B.2/4. számon folyt jogegységi eljárásban a Kúria megkeresésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium akként nyilatkozott, hogy a kérdésben jogszabály-változtatást nem tart indokoltnak, megfelelő eszköznek a jogegység biztosítására hivatott Kúria döntését tartja.

Márpedig a feltételes szabadságra bocsáthatóság kapcsán az új törvény alkalmazhatósága tekintetében az ítélkezési gyakorlat olyan mértékben volt megosztott, hogy a Kúria fentebb jelzett korábbi jogegységi eljárásában a Bszi. 35. § zárófordulatában írt feltétel sem teljesült. Így került sor arra, hogy a Kollégium - egyszerű többséggel - csupán véleményt nyilvánított a 4/2013. (X. 14.) BK vélemény formájában.

A jogegységi tanács a jelen eljárásában - szemben a legfőbb ügyészi állásponttal - nem észlelt olyan ítélkezési gyakorlatot, amely a 4/2013. (X. 14.) BK véleményben foglaltaktól történő tudatos eltérést igazolna.

Itt kell utalni arra, hogy egy-két - ellentétes jogi álláspontot elfoglaló - bírósági határozat ténye önmagában még nem igazolja az ítélkezési gyakorlat egészének az adott jogkérdésben való egységességének hiányát; így nem indokolja jogegységi határozat meghozatalát pusztán erre tekintettel (BH 2013.276.).

A jelen konkrét esetben azonban erről sincs szó.

A legfőbb ügyész képviselője által a jogegységi tanács ülésén hivatkozott eseti döntések mindegyike - indokolásában nevesítve a 4/2013. (X. 14.) BK véleményt - kifejtette ugyanis, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi, törvény erejénél fogva kötelező időpontjára vonatkozó rendelkezés a Btk. 2. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti elbírálás fogalmába tartozik.

Kétségtelen, hogy a felülvizsgálati eljárásokban hozott határozatok közül kettőben az indítvánnyal támadott határozatot a Kúria megváltoztatta, az érintett terheltek cselekményét a Btk. szerinti bűncselekményeknek jelölte meg és meghatározta a feltételes szabadságra bocsáthatóság új törvény szerinti legkorábbi időpontját. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a Kúria a hivatkozott döntéseiben - is - egységesen akként foglalt állást, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának kérdésköre az elbírálás része.

Egyebekben is rögzíthető, hogy a Kúria az eljárása során - rendes, valamint rendkívüli jogorvoslat kapcsán - sem észlelte, hogy az alsófokú bíróságok ne követnék a 4/2013. (X. 14.) BK véleményben írtakat.

Végezetül a 4/2013. (X. 14.) BK vélemény érvényesülésével kapcsolatba hozható jogi helyzettel a Büntető Kollégiumvezetők Országos Értekezlete egymást követően többször is foglalkozott.

Már a 2014 márciusában megtartott értekezleten sem kérdőjelezte meg a részt vevő kollégiumvezetők egyike sem a kollégiumi véleményben foglaltak alkalmazását a végrehajtandó szabadságvesztés kapcsán; és a döntő többség ugyanezt tartotta követendőnek a végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés alkalmazása esetén is.

A jelen újabb jogegységi eljárás lefolytatását célzó legfőbb ügyészi indítványra figyelemmel a 2014. novemberi Országos Értekezlet ismét foglalkozott a kérdéssel. Egybehangzó álláspont szerint a 4/2013. (X. 14.) BK véleményben foglaltakat az ország valamennyi bírósága követi; a Győri Ítélőtábla kollégiumvezetője is úgy nyilatkozott, hogy kezdeti bizonytalanság után a feltételes szabadságra bocsáthatóság kedvezőbb volta okán egységes a gyakorlat abban, hogy az az elbírálás körébe tartozik.

Azt, hogy a bírói gyakorlat immár töretlen és egységes e vonatkozásban alátámasztja az a tény is, hogy a büntető kollégiumvezetők újabb soron következő, 2015. áprilisi értekezletén a kérdés már senki részéről sem került felvetésre.

Mindezekből megállapíthatóan az egész országra kiterjedő joggyakorlat egységesen a 4/2013. (X. 14.) BK vélemény alkalmazása mellett sorakozik fel, jogegységi határozat meghozatala ezért a kérdésben nem indokolt.

V.

Ekként a Kúria Büntető Jogegységi Tanácsa az indítványozók által felvetett jogkérdésben - a hatályos törvény alapján - a 4/2013. (X. 14.) BK véleményben foglaltakhoz képest nem tartotta szükségesnek jogegységi határozat meghozatalát, ezért az [figyelemmel a Be. 439. § (1) bekezdésére] a Bszi. 34-41. §-a szerinti eljárásban a Bszi. 40. § (3) bekezdése alapján mellőzte.

Budapest, 2015. május 18.

Dr. Székely Ákos s. k.,

a jogegységi tanács elnöke

Dr. Varga Zoltán s. k.,

előadó bíró

Dr. Csák Zsolt s. k.,

bíró

Dr. Kiss Sándor s. k.,

bíró

Dr. Feleky István s. k.,

bíró

a jogegységi tanács tagjai