379/E/1998. AB határozat

a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 1996. évi CXXII. törvény 4. § -ának, továbbá az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény 165. § (1) bekezdése és 174. § (3) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 1996. évi CXXII. törvény 4. § (1) bekezdése első mondata második fordulata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi IIl. törvény módosításáról szóló 1996. évi CXXII. törvény 4. § (1) bekezdése első mondata "rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 1996. évi CXXII. törvény 4. §-ával kapcsolatban előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság az Országos ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény 165. § (1) bekezdése és 174. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) módosításáról szóló 1996. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Ppm.) 4. § (1) bekezdése első mondatának azzal a rendelkezésével kapcsolatban, amely szerint a Ppm. szabályait a hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni. A tartalmi azonosságra tekintettel az Alkotmánybíróság az ügyeket egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

2. Az egyik indítványozó kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Ppm. 4. § (1) bekezdése II. fordulatának alkotmányellenességét és visszamenőleges hatállyal semmisítse meg azt, továbbá azt is kérték, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő. Az indítványozó hivatkozott az Alkotmánybíróságnak a jogalkotói feladat elmulasztását megállapító és az Országgyűlést jogalkotásra felhívó 22/1995. (III. 31.) AB határozatára (a továbbiakban: Abh.) (ABH 1995, 108.), amelynek alapján került sor a Ppm. megalkotására. Az indítványozó szerint azonban a Ppm. hatálybalépéséről szóló, támadott rendelkezése nem felel meg az Alkotmánybíróság határozatának. E szerint a szabály szerint ugyanis a Ppm. rendelkezéseit csak a Ppm. hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni. A Ppm. hatálybalépésével kapcsolatban a bírói gyakorlatban többféle értelmezés, bizonytalan helyzet alakult ki. Az egységes gyakorlat biztosítása érdekében hozta meg a Legfelsőbb Bíróság az 1/1998. polgári jogegységi határozatot.

Az indítványozó szerint a hatálybalépésről szóló szabály meghatározásával a jogalkotó nem tett eleget az Alkotmánybíróság határozatában foglaltaknak és ezért fennáll a jogalkotó mulasztása. Az alkotmányellenes helyzet álláspontja szerint azért áll fenn, mert "ez a helyzet sérti az ügyfélegyenlőséget, illetőleg indokolatlan hátrányos megkülönböztetést jelent a másodfokú polgári peres eljárásban abból kiindulva, hogy a jogvédelmet igénylő fél keresetlevelét - az igazságszolgáltatást gyakorló - bírósághoz mely időpontban nyújtotta be." Ezzel kapcsolatban az indítványozó az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésében és 8. §-ának (2) bekezdésében biztosított alapjog sérelmét állította.

A támadott szabály visszamenőleges hatályú megsemmisítését az indítványozó azért kérte, mert a Ppm. által meghatározott "kifogás intézménye kizárólag az ítélőtáblák működése megkezdéséig hatályos jogintézmény, ezért az elvi megállapításon túlmenően gyakorlati jelentősége ezen alkotmánybírósági döntésnek abban az esetben van, ha még a kifogás alkalmazásának időszakában és visszamenőleges hatállyal történik a törvény ezen rendelkezéseinek megsemmisítése."

Az indítványozó végül azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg: "a 22/1995. AB határozat szerint a jogalkotónak a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandóvá kellett volna tennie a kifogás intézményét."

Az indítvánnyal kapcsolatban véleményt nyilvánított az igazságügy-miniszter.

3. Az indítványozó egy későbbi beadványában kérelmét kiegészítette azzal, hogy kérte az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény (a továbbiakban: Itv.) "165. §-ának (1) bekezdésének, illetve 174. §-ának (3) bekezdésének - vagylagos jellegű - megsemmisítését."

Az ítélőtáblák felállításával kapcsolatban 1998-at követően a jogszabályok ismételten módosultak és ezzel összefüggésben változtak az eljárási szabályok is. Az indítványozó a változásokról szóló egyes rendelkezéseket nem tartotta egyértelműnek, kiszámíthatónak és a jogorvoslati jogot biztosítónak. Álláspontja szerint "a jogalkotó abban az esetben járt volna el alkotmányosan, ha a Pp. 233/A. §-át megállapító 1999. CX. tv. 37. §-át a folyamatban lévő ügyekben is hatályba lépteti [164. § (1), 165. § (1) bekezdése], vagy a Pp. 259/A. §-át csak a 2003. július 1. napját követően indult ügyekben helyezi hatályon kívül [174. § (3) bekezdése]." Az ettől az állásponttól eltérő szabályozást az indítványozó ellentétesnek tartja az Alkotmány 2. §-a (1) bekezdésével, 8. §-a (1) és (2) bekezdésével, valamint 57. §-a (5) bekezdésével. A jogorvoslati jog korlátozásához egyébként kétharmados többséggel elfogadott törvényre lett volna szükség, az Itv. elfogadása azonban nem így történt. Mindez szolgál az eredeti kérelem kiegészítésének alapjául.

4. Egy másik indítványozó a Ppm. 4. § (1) bekezdése "rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és "egy jövőbeni időponttal" történő megsemmisítését kérte azzal, hogy "az alkotmánysértést megvalósító rendelkezés az Alkotmánybíróság határozatának kihirdetésétől kezdődően nem alkalmazható". Az indítványozó kérelmét az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésére alapította.

5. Egy harmadik indítványban alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő. Azt kérték, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Ppm. 4. § (1) bekezdése "rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni" szövegrészének alkotmánysértő voltát és semmisítse meg azt, valamint hogy az Alkotmánybíróság mondja ki, ez a támadott szabály nem alkalmazható "a Legfelsőbb Bíróság által hozott Gf.VI.30.152/2003/3. számú jogerős végzést eredményező peres eljárásban". Az indítványozók álláspontja szerint a Ppm. támadott szabálya ellentétes a hátrányos megkülönböztetésnek az Alkotmány 70/A. §-a (1) bekezdésében meghatározott tilalmával.

Az indítványozók beadványaiból és azok mellékleteiből megállapítható, hogy az egyik indítványozó alperes, a másik indítványozó pedig az alperes érdekében beavatkozó volt a Gf.I.30.769/2002. szám alatt folyó perben. Az első fokon eljáró bíróság végzésével kimondta, hogy az alperes átalakulás következtében megszűnt és a jogutód perbelépéséig vagy perbevonásáig az eljárás félbeszakadt. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a felperes fellebbezését alaposnak találva 2002. október 25-i végzésében az első fokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot a per tárgyalásának folytatására utasította. Megállapította, hogy a felperes a pert 1990. április 19-én nem az ellen indította meg, aki ellen az igény érvényesíthető volt, mert a per alapját képező szerződéses viszonyban már a per megindítását megelőzően alanyváltozás történt. Az alperes és a beavatkozó a végzés ellen kifogást nyújtott be, amelyben a másodfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését kérte. A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság Gf.VI.30.152/2003/3. számú végzése a kifogást hivatalból elutasította. A végzés indokolása szerint a Ppm. kifogás előterjesztését csak az 1997. január 1-je után indult ügyekre tette lehetővé. Az adott ügyben a keresetlevél benyújtása 1990-ben történt, sok évvel a kifogás intézményének megteremtése előtt; ezért a Legfelsőbb Bíróság a kifogást elutasította.

Az indítványozó által másolatban becsatolt tértivevényből megállapíthatóan a végzést az alperes jogi képviselőjének 2003. március 31-én kézbesítették. Az Alkotmánybírósághoz 2003. május 29-én beérkezett az indítványozók 2003. május 25-i beadványa, amely az alkotmányjogi panaszt tartalmazta.

A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók beadványa megfelel az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ában meghatározott feltételeknek.

II.

Az indítványozók a következő jogszabályokra hivatkoztak:

a) az Alkotmány szabályai:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

b) A Pp. 259/A. §-ának a Ppm. 2. §-a által beiktatott rendelkezése:

"(1) A másodfokú eljárásban, illetve a felülvizsgálati eljárásban hozott olyan végzés ellen, amely ellen az első fokú eljárásban fellebbezésnek lenne helye, a végzés közlésétől számított 8 napon belül az érdekelt kifogással élhet. Az elmulasztott határidő utolsó napjától számított 15 nap elteltével igazolásnak akkor sincs helye, ha a mulasztás csak később jutott az érdekelt tudomására, vagy az akadály csak később szűnt meg.

(2) Kifogásnak nincs helye a másodfokú eljárásban hozott végzés ellen, ha a 270. § (2) bekezdése alapján a végzés felülvizsgálata kérelmezhető.

(3) A bíróság a végzést a kifogás alapján maga is megváltoztathatja. Ennek hiányában a kifogást a bíróságnak ugyanazon a fokon eljáró másik tanácsa - a végzés elleni fellebbezésre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával - tárgyaláson kívül bírálja el. E határozat ellen további jogorvoslatnak nincs helye."

c) A Ppm. 4. §-a (1) bekezdésének szabálya:

"E törvény - a 4. § (3) bekezdésének kivételével - 1997. január 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni. A 4. § (3) bekezdése hatálybalépésének napja 1997. január 2."

d) a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 1997. évi LXXII. törvény (a továbbiakban: Ppm2.) szabályai:

"17. § A Pp. a 233. §-t követően a következő 233/A. §-sal egészül ki:

233/A. § Fellebbezéssel megtámadható a másodfokú eljárásban hozott olyan végzés, amellyel szemben az első fokú eljárás szabályai szerint fellebbezésnek lenne helye, továbbá a másodfokú eljárásban hozott, a fellebbezést hivatalból elutasító végzés."

"34. § (1) E törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - 1999. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 11-15. §, a 16. § (1) bekezdése, a 18-20. §, a 23-25. § és a 33. § (2) bekezdése 1998. január 1-jén lép hatályba. A 11-15. §, 16. § (1) bekezdése, 18-20. § és a 33. § (2) bekezdése rendelkezéseit a hatálybalépés után indult ügyekben kell alkalmazni azzal, hogy a másodfokú bíróságnak a fellebbezést hivatalból elutasító végzése ellen e törvénynek a 34. § (1) bekezdésében meghatározott hatálybalépéséig a 233/A. §-ban meghatározott fellebbezés helyett felülvizsgálatnak van helye. A 23-25. §-ok rendelkezéseit a hatálybalépéskor jogerősen be nem fejezett ügyekben is alkalmazni kell."

e) Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény (a továbbiakban: Itv.) szabályai:

"37. § A Pp. a 233. §-t követően a következő 233/A. §-sal egészül ki:

233/A. § Fellebbezéssel megtámadható a másodfokú eljárásban hozott olyan végzés, amellyel szemben az első fokú eljárás szabályai szerint fellebbezésnek lenne helye, továbbá a másodfokú eljárásban hozott, a fellebbezést hivatalból elutasító végzés."

"164. § (1) E törvény 2. §-ának a Pp. 2. §-ának (3) bekezdését megállapító része, továbbá 3. §-a, 5-6. §-a, a 7. §-a - a Pp. 23. § (1) bekezdésének i) pontját megállapító része kivételével -, 11. §-a, 13. §-a, 35. §-ának (2) bekezdése, 37. §-a, 38. §-ának (2) bekezdése, 53. §-a, 55. §-ának a Pp. 249. §-a (2) bekezdését megállapító része és 170. §-ának (2) bekezdése 2003. július 1. napján lép hatályba."

"165. § (1) E törvénynek a Pp. módosításáról szóló rendelkezéseit - a (2)-(9) bekezdésekben foglalt kivételekkel - csak az adott rendelkezés hatálybalépése után indult ügyekben lehet alkalmazni."

"174. § (3) 2003. július 1. napján hatályát veszti a Pp. 259/A. §-a továbbá,

a) a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról rendelkező 1954. évi VI. törvény 5. §-ából a Pp. 10. § (2) bekezdését megállapító része,

b) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 150. §-ának (2) bekezdése,

c) az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 1998. évi LXXI. törvény 5. §-ának (1)-(2) bekezdése."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság az indítványokkal kapcsolatban először a jogorvoslat korlátozásának kérdését vizsgálta meg.

Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megállapította, hogy az Országgyűlés alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal, hogy elmulasztotta a polgári eljárás rendjének olyan szabályozását, amely biztosítja a jogorvoslati jog gyakorlását a másodfokú bíróság pénzbírságban marasztaló és szakértői díjat megállapító végzése ellen. Ezért az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatát 1996. december 31-ig teljesítse. Az Országgyűlés az Abh. alapján - valamint a Pp. 300. §-ának a 75/1995. (XII. 21.) AB határozattal (ABH 1995, 376.) történt megsemmisítése folytán szabályozatlan kérdések rendezése céljából - megalkotta a Ppm.-et, amely 1996. december 21-én került kihirdetésre.

A Ppm. 2. §-a beiktatta a Pp.-be a kifogásról szóló 259/A. §-t. A kifogással az érdekelt jogorvoslati lehetőséget kapott minden olyan végzés ellen, amely ellen az első fokú eljárásban fellebbezésnek volna helye és a fellebbezésre azért nincs mód, mert a végzést másodfokú (illetve felülvizsgálati) eljárásban hozták.

Az indítványozók a Ppm. 4. §-a (1) bekezdésének azt a - jelenleg is hatályban lévő - rendelkezését támadják, amely szerint kifogással csak a Ppm. hatálybalépését (1997. január 1.) követően indult ügyekben lehet élni.

2. Az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése 1997-ben módosult. A Ppm. megalkotása idején az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése csak azt mondta ki, hogy a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alkotmánynak erre a szabályára tekintettel mondta ki az Abh., hogy a jogorvoslathoz való jog korlátozása - az Alkotmány 8. §-a (2) bekezdésének megfelelően - elvben lehetséges (ABH 1995, 108, 113.).

Azokkal az esetekkel kapcsolatban, amelyekben törvény alapjogot korlátoz, az Alkotmánybíróság a 20/1990. (X. 4.) AB határozatban kifejtette, hogy az Alkotmány 8. §-ának 1990-ben történt módosítása után is irányadó az a korábban kialakult elv, amely szerint alapjog korlátozására csak akkor kerülhet sor, ha a korlátozásnak kényszerítő oka van, továbbá ha a szabályozással elérni kívánt cél fontossága és a korlátozással okozott sérelem súlya arányban áll (ABH 1990, 69, 71.). Ezt az elvet az Alkotmánybíróság határozatai azóta is alapul veszik.

A 4/1993. (II. 12.) AB határozat a kétharmados többséggel meghozandó törvények körét vizsgálva az Alkotmány akkor hatályos szövege alapján megállapította, hogy többek között a jogorvoslathoz való jog korlátozása is megtörténhet egyszerű többséggel elfogadott törvény útján (ABH 1993, 48, 59.). A jogorvoslathoz való jog alapjog, amely azonban az érdemi határozatok tekintetében áll fenn. A korlátozásnak többféle formája lehetséges, és a különböző eljárásokban a vonatkozó törvény eltérő szabályozást határozhat meg [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.].

Az Alkotmány 57. §-át értelmezve az 1437/B/1990. AB határozat kimondta, hogy az alapvető jogok megsértése miatt keletkező igények bíróság előtt való érvényesíthetőségét az Alkotmány 70/K. §-a biztosítja, az 57. § (5) bekezdése pedig a bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen érvényesíthető jogorvoslati jogot. Az Alkotmány nem teremt azonban jogot arra, hogy a jogorvoslati eljárásban hozott bírói döntés is megtámadható legyen (ABH 1992, 453, 454-455.). Az Abh. nem változtatott ezen az elven, hanem olyan esetekre állapította meg az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése alapján a jogorvoslathoz való jog sérelmét, amelyekben a másodfokú eljárásában tanúsított magatartás következményeiről, illetve a tanúknak, szakértőknek a másodfokú eljárásban történt igénybevétele miatt felmerült költségeknek, díjaknak a megtérítéséről született határozat és ez ellen a határozat ellen a Pp. nem biztosított jogorvoslatot (ABH 1995, 108, 112.).

3. A Ppm. támadott szabálya valójában nem a jogorvoslat kizárását tartalmazza, hanem azt szabályozza, hogy a jogorvoslatról szóló szabály mikortól alkalmazható.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogbiztonság érdekében szükséges annak egyértelmű meghatározása, mely időponttól kell alkalmazni az új jogszabályokat, de annak megállapításánál, hogy az új jogszabályban biztosított jog mikortól érvényesíthető, a jogalkotónak nagyfokú szabadsága van. Valamilyen jog visszamenőleges hatályú megadására alkotmányos alapon a törvényalkotó nem kötelezhető. Alkotmányossági kérdés merül fel azonban, ha kötelezettséget állapítanak meg visszamenő hatállyal, vagy ha a hatálybalépés idejének meghatározása az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésével ellentétes módon hátrányos megkülönböztetést jelent (721/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 798, 799.). A jelen esetben nincs szó kötelezettség visszamenő hatályú megállapításáról, de vizsgálandó, hogy a támadott szabály nem jár-e hátrányos megkülönböztetéssel.

4. Az Alkotmánybíróság az alapjogok tekintetében a hátrányos megkülönböztetés vizsgálatánál kiindulásként az először a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatban kifejtett elvet veszi alapul. E szerint a határozat szerint a hátrányos megkülönböztetésnek az Alkotmány 70/A. §-a (1) bekezdésében megfogalmazott tilalma azt jelenti, hogy a jognak mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie (ABH 1990, 46, 48.). A 21/1990. (X. 4.) AB határozat pedig az elv kifejtését úgy folytatta, hogy a megkülönböztetés alkotmányos határainak megvonásánál a mindenkori szabályozás alanyi és tárgyi összefüggéseit kell vizsgálni. Az adott jogi rendezés koncepcióján belül a valamilyen csoportra vonatkozóan meghatározott eltérő megoldás akkor nem ütközik a megkülönböztetés tilalmába, ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos indoka van (ABH 1990, 73, 77-78.).

A szabályozási koncepció alapulvételével járt el az Alkotmánybíróság a 29/2000. (X. 11.) AB határozat meghozatalánál, amelynél a szabálysértési jog sajátosságaira tekintette] döntött az új jogszabály alkalmazási időpontjának kérdéséről (ABH 2000, 193, 197.). A Pp.-t módosító szabálynál más a szabályozási koncepció, ezt a törvényt a Pp. rendszerében kell vizsgálni. Ez pedig azt jelenti, hogy a szabályozás középpontjában az ügy áll és nincs jelentősége annak, hogy az eljárás milyen szakaszában van. A Pp. szerint az ügy akkor indul meg, amikor a keresetlevelet (illetve kérelmet) benyújtják. Ennek megfelelően - az 1/1998. polgári jogegységi határozatban kimondottak szerint is - a Ppm. alkalmazása a Pp. egységes szabályozási elvét követve a Ppm. hatálybalépése után indult ügyekre vonatkozik. A szabályozási koncepció szempontjából tehát nem azonos csoportba tartoznak a Ppm. hatálybalépése előtt és a Ppm. hatálybalépése után indult ügyek. Így nem állapítható meg a hátrányos megkülönböztetés a Ppm. támadott szabályánál.

Mindezek alapján a Ppm. támadott szabálya alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

IV.

Az indítványozók közös beadványukat alkotmányjogi panasznak minősítették. Ennek az indítványnak az esetében azonban valójában arról van szó, hogy a másodfokú bíróság az első fokon eljáró bíróságnak az eljárás félbeszakadását kimondó határozatát hatályon kívül helyezte és a tárgyalás folytatását rendelte el. Ez ellen a jogorvoslati eljárásban hozott döntés ellen kívánták az alkotmányjogi panaszt előterjesztő indítványozók a kifogás intézményét felhasználni.

Az Alkotmánybíróság már az 1437/B/1990. AB határozatban kialakította azt az álláspontot, hogy a jogorvoslati eljárásban hozott bírói döntés megtámadhatóságára az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése nem ad jogot (ABH 1992, 453, 454-455.). Ezért - függetlenül a Ppm. támadott szabályának alkotmányosságától - az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság elutasította.

V.

1. Az egyik indítványozó azt is kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg jogalkotói feladat elmulasztásával előidézett alkotmányellenes helyzet fennállását is. Álláspontja szerint az Országgyűlés nem tett eleget az Abh.-ban meghatározott jogalkotói feladatának, mert - a Ppm. támadott szabálya szerint - csak az 1997. január 1-je után indult ügyekben tette lehetővé a kifogás alkalmazását, és ezzel hátrányos megkülönböztetéssel járó jogi rendezést teremtett.

A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességgel azonos tartalmú volt az indítványozónak az a kérelme, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, az Abh. szerint a jogalkotónak a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandóvá kellett volna tennie a kifogás intézményét. A két kérelmet az Alkotmánybíróság együtt bírálta el.

2. Az Abtv. 49. §-ának (1) bekezdése szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a jogalkotó jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztja és ezzel alkotmányellenességet idéz elő.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a törvényalkotót nem terheli olyan kötelezettség, hogy jogokat visszamenőleges hatállyal adjon meg (721/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 798, 799.). A szabályozási koncepció szerint pedig nem tartoznak egy csoportba a Ppm. hatálybalépése előtt, illetve azt követően megindult ügyek; ezért a megkülönböztetési tilalomba ütköző szabályozás, illetve helyzet sem állapítható meg.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó indítványt elutasította.

VI.

1. Az egyik indítványozó azt is kérte, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg vagylagosan az Itv. 165. §-ának (1) bekezdését, illetve 174. §-ának (3) bekezdését.

Az indítványozó az Itv. rendelkezéseinek hatálybalépéséről szóló szabályokat úgy értelmezte, hogy azok a már folyamatban lévő ügyekben a törvény által biztosított jogorvoslati lehetőséget elvonták. Azt fejtette ki, hogy "az adott jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának megítélésénél - álláspontom szerint - irreleváns, hogy a jogalkotói tévedést (éppen a nyelvtani értelmezés melletti más értelmezési módok igénybevételével) a bírói gyakorlat kiküszöböli-e és amennyiben igen, úgy miképpen." Véleménye szerint a szabály nem egyértelmű és nem kiszámítható. Ha pedig a jogalkotó valóban korlátozni akarta a jogorvoslati jogot, akkor az alkotmányellenesség azért is fennáll, mert a törvényt nem kétharmados többséggel fogadta el az Országgyűlés.

2. Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése kimondja a jogállamiság elvét. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint ebből az elvből levezethető az a követelmény, hogy a jogszabályok egyértelműek és kiszámíthatók legyenek [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 84.]. Az életviszonyok és a szabályozás jellegétől függ azonban, hogy a jogalkotó milyen szabályozási technikát választ és mennyiben biztosít a jogalkalmazó szerveknek értelmezési, mérlegelési jogkört (847/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 644, 645.).

3. Az Itv.-nek az indítványozó által támadott (2002-ben módosított) szabályai egyrészt azt mondják ki, hogy a Pp. módosításáról szóló rendelkezéseket - meghatározott kivételektől eltekintve - a hatálybalépésük után indult ügyekben lehet alkalmazni, másrészt, hogy a Pp. 259/A. §-a 2003. július 1-jén hatályát veszti. Ezek a szabályok egyértelműek és világosak.

Az indítványból megállapíthatóan az indítványozó kifogása valójában az, hogy ezeket a rendelkezéseket együttesen értelmezve, jogorvoslati jog elvonása állapítható meg.

Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint törvényi rendelkezések között fennálló ellentét miatt alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a szabályozás ellentmondásossága miatt jogértelmezéssel nem lehet megoldást találni alapjog megsértése nélkül [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 177.]. Ezért az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy a támadott szabályok útján bekövetkezett-e a jogorvoslati jog elvonása.

4. A kérdéses jogorvoslati jog vizsgálatánál a kiindulási pontot az jelenti, hogy az Abh. alapján a Ppm. 2. §-a - a Pp.-t 259/A. §-sal kiegészítve - bevezette a kifogás intézményét. A Ppm. új szabálya szerint a kifogás a másodfokú eljárásban, illetve a felülvizsgálati eljárásban hozott olyan végzéssel szemben jelentett jogorvoslatot, amely végzés ellen fellebbezésnek lett volna helye akkor, ha a végzést első fokú eljárásban hozták volna.

A Ppm. megalkotását követően sor került a bírósági szervezet átalakítására és az eljárásjogi szabályok ezzel kapcsolatos változtatására. 1997-ben módosultak az Alkotmánynak - többek között - a bírósági szervezetre vonatkozó szabályai, valamint a jogorvoslati jogról szóló 57. § (5) bekezdése. Az Országgyűlés elfogadta továbbá a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvényt, amelynek 22. § (1) bekezdése kimondta, hogy a külön törvényben meghatározott időponttól, meghatározandó székhellyel és illetékességgel ítélőtáblák működnek. Ezután hozta meg az Országgyűlés a Ppm2.-t, amely a Pp. szabályait az igazságszolgáltatási reform keretében végrehajtott szervezeti változások alapján kialakuló négyszintű bírósági rendszerhez igazította.

A Ppm2. törvényjavaslatának miniszteri indokolása kiemelte, hogy az ítélőtáblák felállítása a jogorvoslati rendszer továbbfejlesztésére is lehetőséget ad. A jogorvoslati rendszer megváltoztatásának egyik lépése volt az, hogy a Ppm2. 17. §-a kimondta a Pp. 233/A. §-sal történő kiegészítését. Ez az új szabály továbblépett a Ppm. által bevezetett kifogáshoz viszonyítva. Egyrészt a kifogáshoz viszonyítva többletet jelentő fellebbezési jogot biztosított a másodfokú eljárásban hozott olyan végzésekkel szemben, amelyek ellen az első fokú eljárás szabályai szerint fellebbezésnek lenne helye, másrészt lehetővé tette a fellebbezést a másodfokú eljárásban hozott, a fellebbezést hivatalból elutasító végzések ellen is (amire a kifogás megtételének joga nem terjedt ki, hiszen itt olyan határozatokról van szó, amelyeket első fokon nem lehet meghozni). A fellebbezést hivatalból elutasító végzések nem az első fokon hozott végzések másodfokon történő elbírálását jelentő végzéseket jelentették, mert nem a jogorvoslat még egy további fokának létrehozataláról volt szó.

A Ppm2. hatálybalépésének időpontja az ítélőtáblák felállításának várható időpontjához igazodott. Ezért a Ppm2. a hatálybalépés időpontját - a 34. § (1) bekezdésében - általános szabályként 1999. január 1-jében határozta meg. A 35. § (1) bekezdése pedig kimondta, hogy az ebben az időpontban hatályba lépő rendelkezéseket az ezt követően megindult eljárásokban kell alkalmazni. Kivételt a másodfokú eljárásban hozott, a fellebbezést hivatalból elutasító végzések jelentettek, amelyekre a 34. § (2) bekezdése szerint fellebbezés helyett felülvizsgálatnak van helye mindaddig, amíg - a 34. § (3) bekezdésének megfelelően - a 17. §-nak a fellebbezésről szóló új szabálya egy külön törvényben meghatározandó időpontban hatályba nem lép.

Az új fellebbezési jogról szóló rendelkezést - a Ppm2.-nek a 17. §-ával megegyezően - az Itv. 37. §-a újra megfogalmazta, mint a Pp. új 233/A. §-át, és ez a szabály az Itv. 164. §-ának (1) bekezdése alapján 2003. július 1-jén lépett hatályba. Az Itv. 174. §-ának (3) bekezdése pedig kimondta, hogy a Pp.-nek a kifogásról szóló 259/A. §-a (aminek helyébe lép az új fellebbezési jog) 2003. július 1-jén hatályát veszti.

Az Itv. 165. §-ának (1) bekezdése általános szabályként - az adott jogterület jogi szabályozásának gyakorlatát követve - azt mondta ki, hogy a törvénynek a Pp. módosításáról szóló rendelkezéseit az adott rendelkezés hatálybalépése után indult ügyekben lehet alkalmazni.

Az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése alapján a jogát vagy jogos érdekét sértő bírósági határozat ellen mindenki jogorvoslattal élhet. A jogorvoslati jog gyakorlását az Itv.-nek a hatálybalépésről szóló szabályai biztosítják: az Itv. 37. §-ában meghatározott, a fellebbezésről szóló szabálynak a hatálybalépése előtt (azaz 2003. július 1-je előtt) megindult ügyekben a kifogás szabályát, valamint a Ppm2.-nek a 34. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálatról szóló rendelkezését kell alkalmazni, a 2003. július 1-je után megindult ügyekben pedig a Pp.-nek az Itv. 37. §-ával beiktatott, fellebbezésre vonatkozó szabályát. (Ugyanezt az álláspontot fejti ki egyébként a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának a Polgári Kollégiummal azonos véleménye). Mindennek alapján megállapítható, hogy az Itv. támadott szabályai a jogorvoslati jogot nem sértik.

Az elmondottak alapján az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

Budapest, 2004. október 5.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró