8/2015. (IV. 14.) IM rendelet

a fővárosi és megyei kormányhivatalok területi integrációjával összefüggő egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (2) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában foglalt feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben -

a 2. alcím tekintetében a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (2) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 3. alcím vonatkozásában az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 131. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 4. alcím tekintetében az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 135. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az 5. alcím tekintetében a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 75. § c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 6. alcím tekintetében a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 75. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben -,

a 7. alcím és az 1. melléklet tekintetében a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 8. alcím tekintetében a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény 46. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 9. alcím és a 2-5. melléklet tekintetében a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 75. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 10. alcím tekintetében a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény 24. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 11. alcím tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 259. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 12. alcím tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés s) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 22. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben

a 13. alcím tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben -,

a 14. alcím tekintetében a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 434. § (2) bekezdés b) pontjában, valamint a megelőző pártfogásra vonatkozó rendelkezések tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva - a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelők tevékenysége vonatkozásában a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, a katonák pártfogó felügyelete vonatkozásában a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel, a megelőző pártfogás vonatkozásában a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 5. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben -,

a 15. alcím és a 6. melléklet tekintetében a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 434. § (2) bekezdés e) pontjában és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés I) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben -,

a 16. alcím tekintetében a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 434. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben -, a legfőbb ügyész véleményének kikérésével,

a következőket rendelem el:

1. A bírósági végrehajtási jutalomról és a végrehajtási költségátalányról szóló 13/1994. (IX. 8.) IM rendelet módosítása

1. § A bírósági végrehajtási jutalomról és a végrehajtási költségátalányról szóló 13/1994. (IX. 8.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontjában az"a földhivatal" szövegrész helyébe az"az ingatlanügyi hatóság" szöveg lép.

2. A bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet módosítása

2. § A bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet

a) 21/A. § a) pontjában a "földhivatal" szövegrész helyébe az"ingatlanügyi hatóság"

b) 29/A. § (3) bekezdésében az"a földhivatalnak" szövegrész helyébe az"az ingatlanügyi hatóságnak"

c) 30. § (6) bekezdésében a "földhivatali" szövegrész helyébe az"ingatlan-nyilvántartási"

szöveg lép.

3. A pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet módosítása

3. § A pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében az "a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat és a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az "a fővárosi és megyei kormányhivatal és az Igazságügyi"

b) 5. § (7) bekezdésében az "a fővárosi megyei igazságügyi szolgálatnak" szövegrész helyébe az "a fővárosi és megyei kormányhivatalnak"

szöveg lép.

4. Az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálatánál foglalkoztatottak képesítési követelményeiről, munkaköri elnevezéseiről és ügyviteli vizsgájáról szóló 19/2003. (VI. 24.) IM rendelet módosítása

4. § Az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálatánál foglalkoztatottak képesítési követelményeiről, munkaköri elnevezéseiről és ügyviteli vizsgájáról szóló 19/2003. (VI. 24.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés

a) nyitó szövegrészében az "a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet 3. számú melléklet 62. pontjában" szövegrész helyébe az "a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendeletben",

b) záró szövegrészében az "a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az"az Igazságügyi"

szöveg lép.

5. A jogi segítői névjegyzék vezetésének részletes szabályairól szóló 42/2003. (XII. 19.) IM rendelet módosítása

5. § A jogi segítői névjegyzék vezetésének részletes szabályairól szóló 42/2003. (XII. 19.) IM rendelet 1. § (1) bekezdésében az "a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az"az Igazságügyi" szöveg lép.

6. A jogi segítő díjazásáról szóló 11/2004. (III. 30.) IM rendelet módosítása

6. § A jogi segítő díjazásáról szóló 11/2004. (III. 30.) IM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében a "fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatnak" szövegrész helyébe a "fővárosi és megyei kormányhivatalnak (a továbbiakban: kormányhivatal)"

b) 6. § (1) és (2) bekezdésében a "fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat" szövegrész helyébe a "kormányhivatal"

c) a 6. § (2) bekezdésében az"a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az"az Igazságügyi"

szöveg lép.

7. Az áldozatsegítő támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 1/2006. (I. 6.) IM rendelet módosítása

7. § Az áldozatsegítő támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 1/2006. (I. 6.) IM rendelet

a) 1. §(2) bekezdésében a "kormányhivatal igazságügyi szolgálatánál" szövegrész helyébe a "kormányhivatalnál"

b) 3. § (2) bekezdésében az"A Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az"Az Igazságügyi"

c) 18. § (1) és (2) bekezdésében, 20. § (5) bekezdésében, valamint a 20/A. § (1) és (2) bekezdésében, az"a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az"az Igazságügyi"

szöveg lép.

8. § Az áldozatsegítő támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 1/2006. (I. 6.) IM rendelet 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

8. A rendőrség és a határőrség áldozatsegítő feladatairól szóló 17/2007. (III. 13.) IRM rendelet módosítása

9. § A rendőrség és a határőrség áldozatsegítő feladatairól szóló 17/2007. (III. 13.) IRM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében az "a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az "az Igazságügyi" az "a fővárosi és megyei kormányhivatal igazságügyi szolgálatával," szövegrész helyébe az "a fővárosi és megyei kormányhivatallal"

b) 3. § (2) bekezdésében az "a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az "az Igazságügyi" az "a fővárosi és megyei kormányhivatal igazságügyi szolgálatának" szövegrész helyébe az "a fővárosi és megyei kormányhivatalnak"

szöveg lép.

10. § Hatályát veszti a rendőrség és a határőrség áldozatsegítő feladatairól szóló 17/2007. (III. 13.) IRM rendelet 1. §-ában az"igazságügyi szolgálata" szövegrész.

9. A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet módosítása

11. § A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet 2. § 6-8. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"6. jogi segítségnyújtó szolgálat: a jogi segítségnyújtási feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal és az Igazságügyi Hivatal;

7. központi hivatal: az Igazságügyi Hivatal;

8. területi hivatal: a jogi segítségnyújtási feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal;"

12. § (1) A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet 1. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(2) A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet 2. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(3) A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet 3. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

(4) A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet 4. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.

10. A büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző ügyvéd képesítési követelményeiről, díjazásáról és iratkezeléséről szóló 58/2007. (XII. 23.) IRM rendelet módosítása

13. § A büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző ügyvéd képesítési követelményeiről, díjazásáról és iratkezeléséről szóló 58/2007. (XII. 23.) IRM rendelet

a) 2. § (3) bekezdésében az"a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az"az Igazságügyi",

b) 2. § (4) bekezdésében a "fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat" szövegrész helyébe a "fővárosi és megyei kormányhivatal"

c) 3. §-ában az "a pártfogó felügyelői szolgálatnak" szövegrész helyébe az "a pártfogó felügyelői feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak (a továbbiakban: kormányhivatal)" az "a pártfogó felügyelői szolgálathoz" szövegrész helyébe az "a kormányhivatalhoz"

d) 4. §-ában az "a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügy-miniszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Pfr.) III. fejezetének (A közvetítői eljárás lefolytatása), 32. § (2) bekezdésének rendelkezései" szövegrész helyébe az"a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet"

szöveg lép.

11. A pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtó és áldozatsegítő szolgálatként, valamint kárpótlási hatóságként kijelölt szervnél működő pártfogó felügyelők, kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők ügyviteli vizsgájáról szóló 22/2010. (XII. 28.) KIM rendelet módosítása

14. § A pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtó és áldozatsegítő szolgálatként, valamint kárpótlási hatóságként kijelölt szervnél működő pártfogó felügyelők, kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők ügyviteli vizsgájáról szóló 22/2010. (XII. 28.) KIM rendelet

a) 1. § (1) bekezdésében a "fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatoknál, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe a "pártfogó felügyelői feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) és az Igazságügyi"

b) 1. § (4) bekezdésében, 2. § (1) bekezdésében a "fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatok" szövegrész helyébe a "kormányhivatal"

szöveg lép.

15. § Hatályát veszti a pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtó és áldozatsegítő szolgálatként, valamint kárpótlási hatóságként kijelölt szervnél működő pártfogó felügyelők, kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők ügyviteli vizsgájáról szóló 22/2010. (XII. 28.) KIM rendelet 10. és 11. §-a.

12. A rendőrség nyomozó hatóságainál létesítendő gyermekmeghallgató szobák kialakításáról szóló 32/2011. (XI. 18.) KIM rendelet módosítása

16. § A rendőrség nyomozó hatóságainál létesítendő gyermekmeghallgató szobák kialakításáról szóló 32/2011. (XI. 18.) KIM rendelet 1/A. § (2)-(4) bekezdésében az "a Közigazgatási és Igazságügyi" szövegrész helyébe az "az Igazságügyi" szöveg lép.

13. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet módosítása

17. § A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet 26. § (4) bekezdésében

a) a "kormányhivatalok igazságügyi szolgálatai" szövegrész helyébe a "kormányhivatalok"

b) a "kormányhivatalok igazságügyi szolgálataival" szövegrész helyébe a "kormányhivatalokkal"

szöveg lép.

18. § Hatályát veszti a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet 29. § (5) bekezdésében az "igazságügyi szolgálata" szövegrész.

14. A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet módosítása

19. § (1) A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"1. § A rendelet hatálya a Pártfogó Felügyelői Szolgálatként kijelölt Igazságügyi Hivatalnak (a továbbiakban: Hivatal) és a pártfogó felügyelői feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalokra (a továbbiakban: kormányhivatal), valamint a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelőkre terjed ki."

(2) A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 22. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) Ha a megállapodásban foglaltak indokolják, akkor az ellenőrzésre

a) az illetékes kormányhivatal más pártfogó felügyelője vagy

b) az illetékes kormányhivataltól eltérő - elsősorban a terhelt vagy a sértett lakóhelye vagy tartózkodási helye, illetve a teljesítés helye szerinti - kormányhivatal pártfogó felügyelője jelölhető ki, amelyről az érintett kormányhivatal - a b) pontban meghatározott esetben megkeresésre - dönt."

(3) A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 53. § (1) bekezdésében

a) a "járási (fővárosi kerületi) gyámhivatallal" szövegrész helyébe a "fővárosi és megyei kormányhivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalával"

b) a "szociális és gyámhivatal" szövegrész helyébe a "gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal"

szöveg lép.

20. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében, 20. § (1) bekezdésében az "igazságügyi szolgálatot" szövegrész helyébe a "kormányhivatalt"

b) 2. § (1) bekezdésében, 20. § (1) és (2) bekezdésében, 24. § (2) bekezdésében, 30. § (7) bekezdésében, 32. § (2) bekezdésében az "az igazságügyi szolgálat vezetője" szövegrész helyébe az "a kormányhivatal"

c) 5. §-ában az "az igazságügyi szolgálathoz" szövegrész helyébe az "a kormányhivatalhoz",

d) 7. § (2) bekezdés c) pontjában, 14. § d) pontjában az "igazságügyi szolgálat" szövegrészek helyébe a "kormányhivatal"

e) 32. § (2) bekezdésében az "igazságügyi szolgálat" szövegrész helyébe a "kormányhivatal"

f) 19/D. § (1) bekezdésében, 19/J. § (1) bekezdésében a "fővárosi és megyei igazságügyi szolgálat vezetője" szövegrész helyébe a "kormányhivatal"

g) 19/F. § (2) bekezdésében, 30. § (7) bekezdésében, 32. § (3) bekezdésében, 42. § (2) bekezdésében az "igazságügyi szolgálathoz" szövegrész helyébe a "kormányhivatalhoz",

h) 21. § (2) bekezdésében, 24. § (4) bekezdésében és 29. § (2) bekezdésében, 62/L. § (3) bekezdésében az"az igazságügyi szolgálat" szövegrész helyébe az"a kormányhivatal"

i) 21. § (3) bekezdésében

ia) a "szolgálat vezetőjével" szövegrész helyébe a "kormánymegbízottal", a "szolgálat" szövegrész helyébe a "kormányhivatal"

ib) a "más igazságügyi szolgálat" szövegrész helyébe a "kormányhivatal"

ic) az "igazságügyi szolgálat vezetőjének a" szövegrész helyébe a "kormánymegbízott"

j) 24. § (1) bekezdésében az "igazságügyi szolgálatnak" szövegrész helyébe a "kormányhivatalnak",

k) 24. § (2) bekezdésében az "igazságügyi szolgálat vezetőjének" szövegrész helyébe a "kormányhivatalnak"

l) 24. § (3) bekezdésében a "Kormányhivatalának Igazságügyi Szolgálata pártfogó felügyelői szervezeti egységei" szövegrész helyébe a "Kormányhivatala"

m) 30. § (5) bekezdésében az"Az igazságügyi szolgálatnál" szövegrész helyébe az"A kormányhivatalnál"

n) 32. § (2) bekezdésében az"az igazságügyi szolgálatnak" szövegrész helyébe az "a kormányhivatalnak",

o) 39. § (1) bekezdésében, 52. § nyitó szövegrészében a "fővárosi és megyei igazságügyi szolgálat" szövegrész helyébe a "kormányhivatal",

p) 39. § (2) bekezdésében a "Kormányhivatalának Igazságügyi Szolgálata pártfogó felügyelői szervezeti egységei az illetékesek" szövegrész helyébe a "Kormányhivatala illetékes"

q) 39. § (3) bekezdésében az "igazságügyi szolgálat vezetője" szövegrész helyébe a "kormányhivatal"

r) 60. § (1) bekezdésében az"igazságügyi szolgálat pártfogó felügyelői tevékenységet ellátó szervezeti egységei működtetnek." szövegrész helyébe a "kormányhivatal működtet"

s) 62/A. § (2) bekezdésében a "felkészítő" szövegrész helyébe a "befogadó"

t) 62/A. § (5) bekezdés a) és c) pontjában az"igazságügyi szolgálatra" szövegrész helyébe a "kormányhivatalra"

u) 62/A. § (5) bekezdés f) pontjában az "igazságügyi szolgálaton" szövegrészek helyébe a "kormányhivatalon"

v) 62/L. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében a "megyei (fővárosi) kormányhivatal igazságügyi szolgálatát" szövegrész helyébe "kormányhivatalt",

w) 62/L. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében az "az igazságügyi szolgálat" szövegrészek helyébe az "a kormányhivatal"

x) 62/M. §-ában a "megyei (fővárosi) kormányhivatalok igazságügyi szolgálatai" szövegrész helyébe a "kormányhivatalok",

y) 64. § (1) bekezdésében a "Bv. tvr. 2. § (7) bekezdésében" szövegrész helyébe a "Bv. tv. 313. § (3) bekezdésében",

z) 64. § (2) bekezdésében az "a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 54. §-a szerinti" szövegrész helyébe az "a fogvatartott személy esetében a büntetőeljárás lefolytatása során, továbbá a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 11/2014. (XII. 13.) IM rendelet 58. §-a szerinti,"

szöveg lép.

21. § Hatályát veszti a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 2. § (2) bekezdésében az "Igazságügyi Szolgálata" szövegrész.

15. A fogvatartott személy esetében a büntetőeljárás lefolytatása során, továbbá a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 11/2014. (XII. 13.) IM rendelet módosítása

22. § A fogvatartott személy esetében a büntetőeljárás lefolytatása során, továbbá a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 11/2014. (XII. 13.) IM rendelet [a továbbiakban: 11/2014. (XII. 13.) IM rendelet]

a) 4. § (6) bekezdésében a "pártfogó felügyelői szolgálat" szövegrész helyébe az "a pártfogó felügyelői feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal)"

b) 4. § (12) bekezdésében a "fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálatát (a továbbiakban: pártfogó felügyelői szolgálat)" szövegrész helyébe a "kormányhivatalt",

c) 6. § (2) bekezdés a) pontjában, 59. § (2) és (3) bekezdésében, 61. § (1) bekezdésében, 62. § (2)-(4) bekezdésében, 66. § (2) bekezdésében, 70. § (5) bekezdésében, 71. § a) pontjában, 134. § (3) és (7) bekezdésében, 135. § (1) bekezdésében, 139. § (2) bekezdésében, 140. § (4) bekezdésében, valamint 151. § (4) bekezdésében a "pártfogó felügyelői szolgálatnak" szövegrész helyébe a "kormányhivatalnak",

d) 8. § (2) bekezdés f) pontjában, 18. § (3) bekezdésében, 51. § (2) bekezdés e) és g) pontjában, 61. § (3) bekezdésében, 62. § (5) bekezdésében, 62. § (6) bekezdésében, 63. § (2) bekezdésében, 65. § (2) bekezdésében, 66. § (1) bekezdésében, 66. § (2) bekezdésében, valamint 134. § (4) bekezdésében a "pártfogó felügyelői szolgálat" szövegrész helyébe a "kormányhivatal"

e) 18. § (3) bekezdésében a "pártfogó felügyelői szolgálatnak" szövegrészek helyébe a"kormányhivatalnak"

f) 29. § (2) bekezdésében a "járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt" szövegrész helyébe a "fővárosi és megyei kormányhivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalát"

g) 59. § (2) bekezdésében a "Budapest Főváros Kormányhivatala pártfogó felügyelői szolgálatának" szövegrész helyébe a "Budapest Főváros Kormányhivatalának",

h) 59. § (5) bekezdésében, 61. § (2) bekezdésében és 62. § (5) bekezdésében a "pártfogó felügyelői szolgálattól" szövegrész helyébe a "kormányhivataltól",

i) 59. § (6) bekezdésében, 61. § (3) bekezdésében, 62. § (6) bekezdésében, 69. § (1) bekezdésében, 70. § (8) bekezdésében, 150. § (2) bekezdésében, 151. § (2) bekezdésében, 152. § (1) bekezdésében, valamint 182. § (3) bekezdésében a "pártfogó felügyelői szolgálatot" szövegrész helyébe a "kormányhivatalt",

j) 61. § (2) bekezdésében és 65. § (1) bekezdésében a "pártfogó felügyelői szolgálat" szövegrészek helyébe a "kormányhivatal",

k) 147. § (3) bekezdésében a "szociális és gyámhivatalnak" szövegrész helyébe a "gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak",

l) 164. § (2) bekezdésében a "járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt" szövegrész helyébe a "fővárosi és megyei kormányhivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalát"

szöveg lép.

23. § A 11/2014. (XII. 13.) IM rendelet 46. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.

16. A szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet módosítása

24. § A szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet

a) 21. §-ában, 149. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint 183. § d) pontjában a"pártfogó felügyelői szolgálatot" szövegrész helyébe a "kormányhivatalt"

b) 22. § (2) bekezdés a) pontjában a "járási (fővárosi kerületi) gyámhatóságot" szövegrész helyébe a "fővárosi és megyei kormányhivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalát"

c) 150. § (1) bekezdésében a "pártfogó felügyelői szolgálattól" szövegrész helyébe a "büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelőtől"

szöveg lép.

17. Záró rendelkezések

25. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Dr. Trócsányi László s. k.,

igazságügyi miniszter

1. melléklet a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelethez

Az áldozatsegítő támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 1/2006. (I. 6.) IM rendelet 1. melléklet "A) része" helyébe a következő szöveg lép:

"A) RÉSZ
SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE, VALAMINT
TULAJDON ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSRE VONATKOZÓ ADATOK
(A nyomtatvány "A" részét azonnali pénzügyi segély és állami kárenyhítés igénylése
esetén is ki kell tölteni.)
I. A kérelmező személyi adatai
Neve:
Születési neve:
Születési helye és ideje:
Anyja születési neve:
Lakcíme:
Értesítési címe*:
Lakástelefon*:
Mobiltelefon*:
E-mail cím*:
Állampolgársága:
Nem magyar állampolgár kérelmező esetén a Magyarország területén tartózkodás jogcíme:
II. A kérelemre okot adó bűncselekményre, valamint tulajdon elleni szabálysértésre
és annak közvetlen következményeként elszenvedett sérelemre vonatkozó adatok
A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés megnevezése:
A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének helye:
A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének időpontja:...............év..............................hó
.............nap
A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének rövid leírása:
A kérelmezőt ért sérelmek:
□ testi sérülés:
.......................................................................................................................................................................
□ lelki sérülés, érzelmi megrázkódtatás:
.......................................................................................................................................................................
□ vagyoni kár:
.......................................................................................................................................................................
□ egyéb:
.......................................................................................................................................................................
III. Az igényelt támogatás(ok) megjelölése
Minden áldozat jogosult arra, hogy az áldozatsegítő szolgálat segítséget nyújtson számára a
bűncselekmény/ tulajdon elleni szabálysértés okozta jogi, szociális, gyermekvédelmi, egészségügyi,
társadalombiztosítási, munkaügyi vagy bármely egyéb probléma megoldásához (érdekérvényesítés
elősegítése).
Jogosult továbbá arra, hogy az áldozatsegítő szolgálat a bűncselekménnyel/ tulajdon elleni szabálysértéssel
összefüggő jogi kérdések rendezése érdekében, rászorultság esetén az áldozati státusz igazolásával ügyvédi
támogatáshoz segítse hozzá (jogi segítségnyújtás).
Ezen túlmenően az azonnali pénzügyi segélyt és az állami kárenyhítést ezen a nyomtatványon kell kérni.
A következő támogatásokat igényelem:
□ azonnali pénzügyi segély célja:
□ lakhatással kapcsolatos kiadás
□ élelmezéssel kapcsolatos kiadás
□ gyógyászati jellegű kiadás
indoka, krízishelyzet leírása:
□ ruházkodással kapcsolatos kiadás
□ utazással kapcsolatos kiadás
□ kegyeleti jellegű kiadás
.................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................
□ kárenyhítés [Igénylése esetén a nyomtatvány B) részét is ki kell tölteni!]
Az azonnali pénzügyi segély kizárólag olyan rendkívüli kiadásokra tekintettel kérhető, amelyek
megfizetésére az áldozat a bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés következtében nem képes.
A pénzben nyújtott támogatás kifizetésének módja:
□ pénztári kifizetés (Kizárólag azonnali pénzügyi segély esetén kérhető!)
Állami kárenyhítés esetén csak az alábbiak választhatóak:
□ postai utalvány (cím:..........................................................)
□ saját névre szóló fizetési számlára utalás:
(Pénzforgalmi szolgáltató megnevezése.......................................................................................,
számlaszám: □□□□□□□□ - □□□□□□□□ - □□□□□□□□□
IV. Mellékletek (megnevezése, darabszáma)
1.
2.
3.
V. Közlemények
1. Kijelentem, hogy korábban igénybe vett, pénzben nyújtott áldozatsegítő támogatásokkal kapcsolatos,
illetve a jogi segítségnyújtási díjra vonatkozó visszafizetési kötelezettség terhel / nem terhel.
2. Kijelentem, hogy jelen kérelmemben feltüntetett bűncselekménnyel / tulajdon elleni szabálysértéssel
összefüggésben ugyanilyen tartalmú támogatást korábban kaptam / nem kaptam.
3. Kijelentem, hogy valótlan adatszolgáltatás vagy az ellenőrzésre irányuló vizsgálat akadályoztatása miatt
velem szemben a támogatást kizáró ok áll fenn / nem áll fenn.
4. A nyomtatványt kérésemre - jelenlétemben - az áldozatsegítő szolgálat munkatársa töltötte ki.
Igen / Nem
5. Egyéb közlendők:
...................................................................................................................................................................
...................................................................................................................................................................
...................................................................................................................................................................
...................................................................................................................................................................
A *-gal jelölt adatok megadása nem kötelező.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok megfelelnek
a valóságnak.
A kérelmező a nyomtatvány aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a fővárosi és
megyei kormányhivatal és az Igazságügyi Hivatal az azonnali pénzügyi segély, illetve az állami kárenyhítés
iránti kérelem elbírálása és kifizetése céljából, az azokhoz szükséges mértékben kezelje.

Kelt:....................................,.........év.............................hó...............nap.
………………………………..
kérelmező aláírása"

2. melléklet a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelethez

"1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez

NYOMTATVÁNY
Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti
kérelemhez
A fővárosi és megyei,
kormányhivatal
érkeztető bélyegzője
A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET
I. A kérelmező személyi adatai
1. Neve:2. Születési neve:
3. Születési helye és ideje:
4. Anyja születési neve:
5. Személyi igazolványának (ha azzal nem rendelkezik, egyéb személyazonosító
okmányának típusa megjelölésével) száma:
6. Lakó- vagy tartózkodási helyének címe:
7. Értesítési címe, telefonszáma, e-mail címe:
8. Állampolgársága:9. Családi állapota:
10. Jogi szakvizsgával rendelkezik nem rendelkezik
11. Vállalkozási
tevékenységet folytat
_társas vállalkozás tagjaként _egyéni vállalkozóként
_mezőgazdasági őstermelőként _mezőgazdasági
őstermelőként és a kérelem előterjesztését megelőző
naptári évben adóbevallásra és egyszerűsített adóbevallási
nyilatkozatra nem volt köteles
12. Ha a kérelmező
e pontban foglalt valamely
ellátásra jogosult, ezt
igazolnia kell és
a nyomtatvány A) részének
további rovatait nem kell
kitöltenie!
- aktív korúak ellátására jogosult, vagy aktív korúak
ellátására jogosult, a szociális igazgatásról és a szociális
ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti közeli
hozzátartozójával él közös háztartásban
- közgyógyellátásban részesül vagy egészségügyi
szolgáltatásra való jogosultságát állapították meg
- átmeneti szállást igénybevevő hajléktalan személy
- menekült, menedékes, menekültkénti vagy
menedékeskénti, illetve hontalankénti elismerését kérő,
továbbá az ideiglenes vagy kiegészítő védelemben
részesítését kérő személy, és a jövedelmi és vagyoni
helyzetéről tett nyilatkozata alapján a számára biztosított
ellátásra és támogatásra jogosult
- vízum kiadása, tartózkodási engedély vagy letelepedett
jogállás megszerzése, illetve honosítás iránti üggyel
kapcsolatban jogi segítségnyújtást kérő olyan személy,
akinek a felmenője magyar állampolgár vagy az volt,
továbbá a visszahonosításra irányuló eljárásban részt vevő
személy
- családjában olyan gyermeket gondoz, akinek a
rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való
jogosultságát megállapították
- a 4/2009/EK tanácsi rendelet 56. cikke szerinti eljárás
lefolytatásához a 46. cikkben meghatározott jogosultként
jogi segítséget kérő személy (21 év alatti gyermek tartására
vonatkozó, határon átnyúló ügy)
- kiemelkedően közhasznú szervezet vagy munkavállalói
érdek-képviseleti szervezet, ha közérdekből, külön
jogszabály felhatalmazása alapján indít pert
II. A kérelmed jövedelme
[Aki az A) I.12. pontja, C) I.7., valamint a 8.1-8.11. pontjai alapján kéri a támogatást,
továbbá ha kiskorú sértett vagy kiskorú magánfél kéri a D) rész szerinti támogatást,
vagyoni, jövedelmi viszonyait nem kell igazolnia és a nyomtatvány A) részének II-V.
rovatait nem kell kitöltenie]
1.1. A munkáltató (járandóságot folyósító szerv) neve:
1.2. A munkáltató címe:
1.3. Havi nettójövedelem:1.4. A munkáltató aláírása,
bélyegzőlenyomata, dátum:
2.1. A munkáltató (járandóságot folyósító szerv) neve:
2.2. A munkáltató címe:
2.3. Havi nettójövedelem:2.4. A munkáltató aláírása,
bélyegzőlenyomata, dátum:
3. A kérelmező összes havi nettó jövedelme:
III. A kérelmezővel közös háztartásban élők adatai
1.1. Házastárs, élettárs neve (születési név is):
1.2. Születési helye és ideje:
1.3. Anyja születési neve:
1.4. Munkáltatójának neve és címe:
1.5. Havi nettó jövedelme:
1.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata,
dátum:
1.7. Házastárs (élettárs) aláírása:
2.1. Gyermek neve (születési név is):
2.2. Születési helye és ideje:
2.3. Anyja születési neve:
2.4. Munkáltatójának neve és címe:
2.5. Havi nettó jövedelme:
2.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata,
dátum:
2.7. Gyermek (törvényes képviselő)
aláírása:
3.1. Gyermek neve (születési név is):
3.2. Születési helye és ideje:
3.3. Anyja születési neve:
3.4. Munkáltatójának neve és címe:
3.5. Havi nettó jövedelme:
3.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata,
dátum:
3.7. Gyermek (törvényes képviselő)
aláírása:
4.1. Egyéb hozzátartozó neve (születési név is):
4.2. Születési helye és ideje:
4.3. Anyja születési neve:
4.4. Munkáltatójának neve és címe:
4.5. Havi nettó jövedelme:
4.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata,
dátum:
4.7. Egyéb hozzátartozó aláírása:
IV. A kérelmezőnek a támogatás engedélyezésénél figyelembe vehető jövedelme
(A 2. pont kivételével a fővárosi és megyei kormányhivatal tölti ki)
1. A kérelmező és a vele közös háztartásban élő
személyek havi összes nettó jövedelme:
2. Havi összes nettó
jövedelemből
levonható
összegek
2.1.Havonta fizetett tartásdíj vagy járadék
összege:
A tartásra jogosult neve:
A tartásdíj fizetését elrendelő hatóság
neve és a határozat száma:
2.2.A lakáshitel havi törlesztő részletének
összege:
A lakáshitelt folyósító hitelintézet
neve, címe:
3. Levonások után fennmaradó összeg:
4. A közös háztartásban élő személyek száma összesen:
5. Egy főre eső havi nettó jövedelem:
V. A kérelmező vagyoni helyzete
1. Ingatlantulajdona1.1. Lakhatását szolgáló ingatlanának adatai (cím vagy
helyrajzi szám, tulajdoni hányad, alapterület, terhek):
1.2. Egyéb ingatlanának adatai (cím, helyrajzi szám, művelési
ág, tulajdoni hányad, alapterület, terhek, becsült forgalmi
érték):
2. Gépjárműve2.1. Típusa, rendszáma, évjárata, becsült forgalmi értéke:
2.2. Típusa, rendszáma, évjárata, becsült forgalmi értéke:
3. Egyéb vagyona
(értékpapír, ingó
vagyontárgy,
követelés, vagyoni
értékű jog,
százharmincezer
forintot meghaladó
összegű készpénz,
pénzügyi intézménnyel
szemben fennálló
követelés) és a vagyon
értéke:
B) PEREN KÍVÜLI JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS IGÉNYLÉSE
I. Tájékoztatás, tanácsadás
_ jogvitával
összefüggésben
_ közigazgatási
(önkormányzati)
eljárással kapcsolatban
_ jogszabályi
rendelkezésről
_ peren kívüli
közvetítéssel
összefüggésben
A jogvita (ügy, bűncselekmény) rövid leírása, a közigazgatási
eljárás tárgya:
Milyen kérdésben kér tanácsadást:
_bűncselekmény
sértettjének
II. Okiratkészítés
1. Keresetlevél, nem
peres eljárás
kezdeményezése iránti
kérelem
A jogvita, vitás ügy rövid leírása:
Ellenérdekű fél:
2. Felülvizsgálati,
perújítási
kérelem
A per (nemperes eljárás) tárgya:
A pert lefolytató bíróság, a jogerős határozat száma:
Peres felek, eljárásban részt vevő személyek:
3. Beadvány
közigazgatási
ügyben
Az eljárás tárgya (ha még nem indult meg, az eljárás
megindításának szükségessége):
Az eljárást lefolytató hatóság, és az ügy száma (ha az eljárás
már folyamatban van):
Az eljárásban részt vevő felek:
Beadvány tárgya:
4. Feljelentés megtételeA bűncselekmény leírása:
5. SzerződésA szerződés tárgya:
Másik szerződő fél neve:
6. EgyébAz okirat készítésének célja, annak tartalma:
C) PÁRTFOGÓ ÜGYVÉDI KÉPVISELET IGÉNYLÉSE POLGÁRI ELJÁRÁSBAN
Polgári per, nemperes eljárás (a továbbiakban: per)
1. Az eljáró (eljárásra illetékes) bíróság:
2. A per ügyszáma:A per még nem indult meg
3. Az ügyben korábban
kapott-e támogatást
_ igen, _ nem
4. A kérelmező _felperes (kérelmező) _alperes (kérelmezett) _beavatkozó,
perbehívott _végrehajtást kérő
a végrehajtást kérő, ha a megelőző perben pártfogó ügyvéddel rendelkezett
5. Ellenfél neve, címe:
6. A bíróság a perben a pártfogó ügyvédi képviselet költségeire is kiterjedő
költségmentességet engedélyezett
7. A per tárgya
(ha még nem indult
meg, az érvényesítendő
igény)
tárgyi költségmentesség alá tartozó perek
7.1. a nyugellátás, hozzátartozói nyugellátás iránti igények
érvényesítésével kapcsolatos per
7.2. az egészségbiztosítási igények érvényesítésével
kapcsolatos per
7.3. a gondnokság alá helyezés iránti, és a gondnoksággal
kapcsolatos egyéb per
7.4. a 4/2009/EK tanácsi rendelet 56. cikke szerinti eljárás
21 év alatti gyermek tartására vonatkozóan
tárgyi költségfeljegyzési joggal érintett perek
7.5. az apasági és a származás megállapítása iránti egyéb per
7.6. a szülői felügyelet megszüntetése vagy visszaállítása iránti
per
7.7. gyermek elhelyezésével és átadásával, valamint
a kapcsolattartással összefüggő per
7.8. a törvényen alapuló tartással kapcsolatos per, ideértve
a tartásdíjnak a kötelezett járandóságait folyósító szervtől vagy
más személytől való behajtása, a tartásdíj megszüntetése vagy
összegének megváltoztatása, továbbá a tartásdíjra irányuló
végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti per is
7.9. a munkaviszonnyal, a közszolgálati és a közalkalmazotti
jogviszonnyal, más szolgálati viszonnyal, valamint
a szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött munkaviszony
jellegű jogviszonnyal kapcsolatos per (a továbbiakban:
munkaügyi per), kivéve azokat a munkaügyi pereket,
amelyekben a feleket tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg
7.10. a bányakár megtérítése iránti per
7.11. bűncselekménnyel a személy életében, testi épségében
vagy egészségében okozott kár megtérítése iránti igény
érvényesítése
egyéb
7.12. Egyéb:
8. Az eljárás melyik szakaszában kéri a támogatást:
D) JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS IGÉNYLÉSE BÜNTETŐELJÁRÁSBAN
1. A büntetőügyben eljáró (eljárásra illetékes) bíróság:
2. A büntetőügy száma:
3. A büntetőügy tárgya:
4. Az eljárás melyik szakaszában kéri a támogatást:
5. Az ügyben korábban kapott-e támogatást igen, nem
6. A kérelmező _sértett, _magánvádló, _magánfél, _egyéb érdekelt,
_pótmagánvádló
7. Az igényelt
támogatás
_ pártfogó ügyvédi képviselet
pótmagánvádló részére_személyes költségmentesség
_személyes költségmentesség és
pártfogó ügyvédi képviselet
Mellékletek felsorolása
1.
.......................................................................................................................................................
.........................................
2.
.......................................................................................................................................................
.........................................
3.
.......................................................................................................................................................
.........................................
4.
.......................................................................................................................................................
.........................................
5.
.......................................................................................................................................................
.........................................
6.
..............................................................................................................................................
...............................
7.
..............................................................................................................................................
.........................................
8.
..............................................................................................................................................
.........................................
Közlemény
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok
megfelelnek a valóságnak. A jogi segítségnyújtó szolgálat által lefolytatott, a támogatás
engedélyezése és a jogi segítői, pártfogó ügyvédi díj megállapítása iránti eljárásában
felmentem a jogi segítőt, pártfogó ügyvédet a jogi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban
fennálló titoktartási kötelezettsége alól.
..........................................,.........év......................................hó........nap.
…………………………………
……………
kérelmező aláírása

"

3. melléklet a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelethez

"2. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez

Átadandó a határozattal együtt a jogi segítőnek!
IGAZOLÁS
Peren kívüli jogi szolgáltatás nyújtásának teljesítéséről
(Az 1. és 2. pontot a fővárosi és megyei kormányhivatal tölti ki)
1. A támogatás engedélyezése
ügyében eljárt fővárosi és megyei
kormányhivatal
2. A támogatást jogerősen
engedélyező határozat száma:
3. A jogi segítőneve:
címe:
4. A jogi segítő szervezet
megbízásából a jogi szolgáltatást
neve:
teljesítő ügyvédirodájának címe:
5. A jogi szolgáltatás nyújtása elvállalásának napja:
6. A jogi szolgáltatás nyújtására fordított órák száma:
7. A jogi szolgáltatás nyújtása megtörtént. A fél a jogi szolgáltatás nyújtása érdekében más jogi segítő
közreműködését nem vette igénybe.
..........................................,.........év.....................................hó...........nap
…………………………
fél aláírása
8. A jogi segítő ÁFA fizetésére□ köteles□ nem köteles
9.
Közlemény
..........................................,.........év.....................................hó...........nap
……………………………………………………
jogi segítő aláírása, bélyegzőjének lenyomata

"

4. melléklet a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelethez

"3. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez

..........számú példányKét példány átadandó a meghatalmazott jogi segítőnek!
Pártfogó ügyvédi meghatalmazás
I. A fél részére engedélyezett pártfogó ügyvédi képviselet adatai
(a fővárosi és megyei kormányhivatal tölti ki)
1. A fél neve és lakcíme:
2. A támogatás engedélyezése ügyében eljárt fővárosi és megyei kormányhivatal megnevezése:
3. A támogatást jogerősen engedélyező határozat száma:
4. A határozattal engedélyezett támogatás formája:
□ előlegező/költségfeljegyzéses (Jst. 11/B. §)
□ állam által átvállalt/költségmentes (Jst. 11/A. §)
5. Az eljáró bíróság megnevezése, a bírósági eljárás száma:
.................................................,.........év..................................hó.........nap
aláírás, a fővárosi és megyei kormányhivatal bélyegzőjének lenyomata
II. A meghatalmazott jogi segítő adatai (a jogi segítő tölti ki)
1. Név:
2. Iroda címe:
3. A jogi segítő szervezet megbízásából
a pártfogó ügyvédi képviseletet
ellátó ügyvéd adatai:
3.1. Név:
3.2. Iroda címe:
4. A sértett pártfogó ügyvédi képviseletét
ellátó, a büntetőeljárásról szóló
1998. évi XIX. törvény 58. §-ának
(3) bekezdése szerinti szervezet adatai:
4.1. Név:
4.2. Szervezet vezetőjének neve:
4.3. Címe:
III. Meghatalmazás
Alulírott meghatalmazom a II. pont alatti jogi segítőt a.............................................bíróság előtti
...................................számú,......................................elleni...................................tárgyú ügyben a pártfogó
ügyvédi képviseletem ellátására.
.................................................,.........év..................................hó.........nap
……………………………..
meghatalmazó fél aláírása
……………………………..
meghatalmazott jogi segítő
(jogi segítő szervezet nevében eljáró ügyvéd)
aláírása, bélyegzőlenyomata

"

5. melléklet a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelethez

"4. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez

NYOMTATVÁNY

a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és
tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 42. § (1)
bekezdése vagy 43. § (2) bekezdése alapján hozott
kiutasító határozat elleni bírósági felülvizsgálati kérelem
elkészítésére vonatkozó jogi segítségnyújtás
engedélyezése iránti kérelemhez
A fővárosi és megyei kormányhivatal érkeztető
bélyegzője
A) A KÉRELMEZŐ SZEMÉLYI ADATAI
1. Neve:
2. Születési helye és ideje:
3. Anyja születési neve:
4. Személyazonosító okmányának típusa, száma:
5. Lakó- vagy tartózkodási helyének (kijelölt tartózkodási helyének) címe:
6. Magyarországi értesítési címe, telefonszáma, e-mail címe:
7. Állampolgársága:
8. A kérelmező által beszélt nyelv vagy
nyelvek:
9. A kérelmező tolmácsolás biztosítása iránti
kérelme:
nem kér tolmácsolásttolmácsolást kér a
következő nyelven:
B) A KIUTASÍTÁSI ÜGY ADATAI
A jogerős kiutasító határozat száma:
Eljárt idegenrendészeti hatóság:
KÖZLEMÉNY
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok megfelelnek a valóságnak.
A jogi segítségnyújtó szolgálat által lefolytatott, a támogatás engedélyezése és a jogi segítői díj megállapítása
iránti eljárásában felmentem a jogi segítőt a jogi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban fennálló titoktartási
kötelezettsége alól. Tudomásul veszem, hogy megfelelő magyarországi elérhetőségi adatok hiányában a jogi
segítségnyújtó szolgálat a támogatás engedélyezése iránti eljárást megszünteti. A támogatás engedélyezése
esetén a fellebbezési jogomról lemondok.
Kérésemre az idegenrendészeti hatóság alkalmazottja a nyomtatványt - a jelenlétemben - helyettem töltötte
ki. Az idegenrendészeti hatóság alkalmazottja aláírás előtt ismertette a nyomtatvány tartalmát.
(szükség szerint aláhúzandó)
Egyéb nyilatkozatok:
.............................................................................................................................................................................
.............................................................................................................................................................................
.............................................................................................................................................................................
..........................................,.........év............................hó........nap. ....………………………..
kérelmező aláírása
Melléklet:...................................................................számú kiutasító
határozat

"

6. melléklet a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelethez

"46. melléklet a 11/2014. (XII. 13.) IM rendelethez

.....................................Törvényszék
................/20..../.....szám
ÉRTESÍTÉS
közérdekű munka szabadságvesztésre átváltoztatásáról
.....................................................................................elítéltet, aki ..............................-n,
............évi .....................hó ..... napján született,
anyja neve: .....................................................
lakóhelye: .......................................................
utolsó ismert tartózkodási helye: ..............................................................
a ............................................................. Járásbíróság/Törvényszék a 20..... évi .................... hó
..... napján kelt .........................../20...../..... számú, illetve a .....................................................
Törvényszék/Ítélőtábla/, mint másodfokú bíróság a 20....... évi …….................hó .....napján kelt
.............................../20......../..... számú ítéletével - végzésével, illetve az Ítélőtábla/Kúria, mint
harmadfokú bíróság 20....... évi ............................ hó ..... napján kelt ............/20......../..... számú
ítéletével - végzésével ......................................... miatt jogerősen ............ azaz ............... óra/nap
közérdekű munkára ítélte.
A közérdekű munkát a.....................................kormányhivatalpártfogó felügyelői feladatkörében
eljárva........................./20.........tételszám alatt előírta. Az elítélt a közérdekű munkát - nem - csak
részben - teljesítette.
A jogerős határozat szerint .......................... óra közérdekű munka egynapi szabadságvesztésnek
felel meg.
Ezért a bíróság a 20..... évi …….................................. hó ..... napján kelt ...................../20...../.....
számú végzésével a le nem dolgozott közérdekű munkát ………............azaz.................................
nap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatta át. Az átváltoztatás után
fennmaradó közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg.
A bíróság az előzetes fogvatartásban, a házi őrizetben töltött idővel ………….................... óra/nap
közérdekű munkát teljesítettnek tekint.
........................, 20.....évi.....................hó.....napján.
………………………………………
büntetés-végrehajtási bíró - bírósági titkár
Lássa:
A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka!
Az átváltoztató végzés végrehajtandó.
A közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztést hajtsa végre!


............................., 20......évi..................hó.....napján.
………………………………………………..
büntetés-végrehajtási bíró - bírósági titkár
Értesítés közérdekű munka átváltoztatásáról."

"

Tartalomjegyzék