1464/B/2007. AB határozat

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálata tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Balogh Elemér alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 180. § (1) bekezdésében a "vagy egyéb ilyen cselekményt követ el" szövegrész alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szól ó 1978. évi IV. törvény 269/A. §-ában a "vagy más ilyen cselekményt követ el" szövegrész alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, valamint 57. § (1) és (4) bekezdései vonatkozásában - elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szól ó 1978. évi IV. törvény 269/A. §-ában a "vagy más ilyen cselekményt követ el" szövegrész alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást - az Alkotmány 61. § (1) bekezdése vonatkozásában - megszünteti.

Indokolás

I.

1. Az indítványozó a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 180. § (1) bekezdésének, valamint a 269/A. §-ának részleges megsemmisítése iránt terjesztett elő kérelmet. A Btk. 180. §-a a becsületsértést, míg 269/A. §-a a nemzeti jelkép megsértését rendeli büntetni. Az előbbi szerint a bűncselekmény úgy is megvalósítható, hogy az elkövető "vagy egyéb ilyen cselekményt követ el", míg az utóbbi szerint úgy, hogy az elkövető "vagy más ilyen cselekményt követ el". Az indítványozó megítélése szerint mindkét szövegrész ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, 61. § (1) bekezdésével (ezzel összefüggésben a 8. §-sal), valamint 57. § (1) és (4) bekezdésével.

Az indítványozó kifejtette, hogy a kifogásolt fordulatok azért nem felelnek meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményének, mert azok megfogalmazása rendkívül határozatlan diszpozíciót eredményez, mely akár önkényes jogalkalmazáshoz is vezethet.

A véleménynyilvánítás szabadsága kapcsán az indítványozó előadta, hogy a Btk. érintett rendelkezései az Alkotmány 61. § (1) bekezdésének korlátozását valósítják meg. E korlátozás azonban csak akkor felelne meg az alkotmányos feltételeknek, ha erre másik alapvető jog védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme miatt van szükség, és ha e védelem más módon nem érhető el. Az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott jogsérelem súlya megfelelő arányban kell, hogy álljon egymással. A támadott szövegrészek határozatlanságuk folytán "indokolatlanul leszállítják a szabad véleménynyilvánításhoz való alapjog korlátozhatóságá-nak küszöbét", s ezért sértik az Alkotmány 61. § (1) bekezdését.

Az indítványozó szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdése azért sérül, mert a sérelmezett fordulatok határozatlansága következtében nem érvényesülhet a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben (a továbbiakban: Be.) alapelvi szinten megfogalmazott törvényes vád kritériuma. Ennek ugyanis feltétele, hogy a vádemelésre egy "pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekmény miatt" kerüljön sor. Mindez a védelemhez való jog hatékony érvényesülését is lehetetlenné teszi.

Végül, az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében megfogalmazott nullum crimen sine lege elve azért sérül, mert "a diszpozíció szélsőségesen bizonytalan megfogalmazása semmiféle konkrétumot nem tartalmaz", így nem lehet tudni, mi az a magatartás, amelyet a törvény büntetni rendel.

2. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a Btk. 180. § (1) bekezdését, valamint 269/A. §-át a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szól ó 2009. évi LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c)p ontja módosította. A változás azonban csak akiszabható büntetési tételt érintette, az indítványozó által felvetett alkotmányossági problémát nem. Időközben módosult az Alkotmány 57. § (4) bekezdése és 61. § (1) bekezdése is.

Az Alkotmány 57. § (4) bekezdését a 2007. évi CLXVII. törvény 2009. december 1-jei hatállyal módosította, lehetővé téve a kettős büntethetőség követelménye alóli kivételt. Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése helyébe pedig az Alkotmány 2010. július 6-i módosítása 2010. július 7-ével új rendelkezést iktatott be, amely az alkotmánymódosítás indokolása értelmében csak a rendelkezés "szóhasználata" tekintetében jelent változást, "de annak tartalmán, illetve -elsősorban az alkotmánybírósági gyakorlat által meghatározott - korlátozási lehetőségein nem változtat". E módosítások tehát az indítvány tartalmát szintén nem érintették. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt érdemben elbírálta.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: "2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jog ál lam."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(...)

(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy - a határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesülése céljából az Európai Unió jogi aktusai által meghatározott körben, az alapvető jogok lényeges tartalmát nem korlátozva - a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában közreműködő más állam joga szerint nem volt bűncselekmény."

"61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánítás és szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez."

2. A Btk. indítvánnyal érintett rendelkezései:

"180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben

a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével össze-függésben,

b) nagy nyilvánosság előtt

a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

"269/A. § Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra, hogy 13/2000. (V. 12.) AB határozatában (ABH 2000, 61.; a továbbiakban: Abh.) az Alkotmány 61. § (1) bekezdésével összefüggésben már vizsgálta a Btk. 269/A. §-át. Mivel a testület az Abh.-ban a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozását szükségesnek és arányosnak találta, az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés ítélt dolognak minősül, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti. (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 972, 973.) Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) - ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.

Bár jelen ügyben az indítványozó a Btk. 269/A. §-ának csak egy szövegrészét, s nem egészét kérte megsemmisíteni, tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság az Abh.-ban a tényállás egésze vonatkozásában fejtette ki, hogy nem sérül az Alkotmány 61. § (1) bekezdése, az indítvány ebben a részében ítélt dolognak minősül. Ezért az Alkotmánybíróság a Btk. 269/A. §-ában "vagy más ilyen cselekményt követ el" szövegrész alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt az Alkotmány 61. § (1) bekezdése alapján előterjesztett indítvány tárgyában az eljárást megszüntette.

2. Az Alkotmánybíróság ezt követően először az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapított indítványrészt vizsgálta meg.

Az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a büntető tényállások megfogalmazásával összefüggésben a jogalkotóval szemben a jogállamiság követelménye milyen elvárásokat támaszt. Az ezzel kapcsolatos megállapításokat a 769/B/2006. AB határozatban a következőképpen foglalta össze:

"1.1. Az Alkotmánybíróság már a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában leszögezte, hogy az állam büntetőhatalma gyakorlásának kereteit előre, törvényben kell meghatározni. A büntetőhatalom gyakorlásának törvényessége azonban nemcsak a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege klasszikus elvének érvényesülését jelenti.

Az alkotmányos büntetőjog magában foglalja a büntetőjogi felelősségre vonás jogszerűségének a büntetési rendszer alakításának törvényességére vonatkozó tartományát is. "Az egyén alkotmányos szabadságát, emberi jogait nem csak a büntetőjog különös részének tényállásai és büntetési tételei érintik, hanem alapvetően a büntetőjogi felelősség, a büntetéskiszabás és büntethetőség összefüggő zárt szabályrendszerei (ABH 1992, 77, 86.)

1.2. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a normavilágosság a jogbiztonság alapvető eleme, a normaszövegnek tehát minden esetben meg kell felelnie a jogbiztonság követelményének. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat szerint "a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordoz-zon." (ABH 1992, 135, 142.)

A büntetőjogi normákra vonatkozó normavilágossági követelményeket az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte: "[a] büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartás leíró diszpozícióinak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényi akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követi el a büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. Vizsgálni kell tehát, hogy a tényállás a büntetendő magatartások körét nem túl szélesen jelöli-e ki és elég határozott-e." [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 176.; 2/1994. (I. 14.) AB határozat, ABH 1994, 41, 55.; 58/1997. (XI. 5.) AB határozat, ABH 1997, 348, 352.; 12/1999. (V. 21.) AB határozat, ABH 1999, 106, 112.; 18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000, 117, 130-131.; 73/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 987, 989.]" (ABH 2008, 2453, 2454-2455.)

Az Alkotmánybíróság az 1160/B/1992. AB határozatában a jogszabályok törvényi tényállásával kapcsolatban ugyanakkor azt is kifejtette, hogy "általában a jogalkotás dönti el, hogy valamely életviszonyt szabályoz-e, és azt is, hogy ezt milyen részletességgel, mennyire esetszerűen teszi (1621/B/1992.). Ez a jogszabály homályosságától, értelmezhetetlenségétől különálló kérdés. Ha egy jogszabály tényállása túl részletező, túl szűk, túlságosan eseti, az megköti a jogalkalmazót és megakadályozza, megnehezíti, hogy a jogszabály az életviszonyok szabályozásában betöltse szerepét. Ha pedig egy jogszabály törvényi tényállása túl elvont, túl általános, akkor a jogszabály rendelkezése a jogalkalmazó belátása szerint kiterjeszthető vagy leszűkíthető. Az ilyen szabály lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység hiányára. Ez csorbítja a jogbiztonságot. A jogszabálynak ezért az életviszonyok tipikus vonásait kell figyelembe vennie." (ABH 1993, 607, 608.)

Az Alkotmánybíróság 435/B/1999. AB határozatában (ABH 2001, 1080, 1083.) rámutatott, majd több határozatában megerősítette, hogy "a Btk.-ban szereplő a tartalmilag elvontabb" tényállások esetében az elkövetési magatartások az életben olyan széles körben és olyan változatos módon jelentkezhetnek hogy azok előzetes, kimerítő felsorolása nem lehetséges. Ebben az esetben a joghézagot éppen az jelentené, ha a jogalkotó "kazuisztikusan, illetve taxatíve vagy példálózóan sorolná fel a visszaélések egyéb változatait." Ezzel ugyanis alkalmat teremtene az analógia - büntetőjogban tilos - alkalmazására, vagy lefedetlenül hagyná a bűnözésben megjelenő újabb módszereket és formákat, s így megakadályozná, hogy a büntető törvény betöltse rendeltetését. Ezért az ilyen esetekben a tényállás absztrakt jellege olyan jogtechnikai megoldást jelent, amely a jogállamiság alkotmányos alapelvét nem sérti."

(673/B/2004. AB határozat, ABH 2006, 1604, 1614.; 689/B/2003. AB határozat, ABH 2006, 1526, 1532.; 769/B/2006. AB határozat, ABH 2008, 2453, 2456.)

Az indítványozó jelen ügyben azt kifogásolta, hogy a "vagy egyéb ilyen cselekményt követ el", illetve a "vagy más ilyen cselekményt követ el" fordulatok nem elég egzaktak, ezért nem elégítik ki a normavilágosság követelményét.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a "szóbeli" vagy "nem tettleges" becsületsértést tipikusan verbálisan követik el, ezért is emeli ki nevesítve a törvényi tényállás a "becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatát" az egyéb elkövetési magatartások közül. (A sértő kifejezés használata történhet írásban is, de jellemzően szóban hangzik el.)

Az is tény ugyanakkor, hogy más becsületének, emberi méltóságának sérelme ezen kívül megvalósítható egyéb cselekmény útján is. E magatartások széles spektrumot fedhetnek le, változatos formában fordulhatnak elő.

A kifogásolt fordulat nem tekinthető teljesen meghatározatlannak. A törvényszöveg ugyanis kifejezetten utal arra, hogy egyéb "ilyen" cselekmény elkövetése von csak maga után büntetőjogi felelősséget. Azaz nem bárminemű magatartás valósítja meg a bűncselekményt. Az egyéb cselekményeknek is alkalmasnak kell lenniük a becsület csorbítására, továbbá összefüggésben kell állniuk a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével, illetve azt nagy nyilvánosság előtt kell elkövetni.

A normavilágosság sérelme miatt az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot, és ennek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetve a normaszöveg túl általános megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak. [1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.; 10/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 130, 135-136.; 1063/B/1996. AB határozat, ABH 2005, 722, 725-726.; 381/B/1998. AB határozat, ABH 2005, 766, 769.] Éppen ezért az Alkotmánybíróság mindig is nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy az általa vizsgált kérdés megválaszolásához rendelkezésre áll-e olyan kialakult bírói gyakorlat, amely - határozata meghozatala során - a jogalkalmazót a jogbiztonság érvényesüléséhez elengedhetetlenül szükséges mértékben segíti [47/2003. (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 535.; 56/2010. (V. 5.) AB határozat, ABH 2010, 383, 388-389.].

A becsületsértés, illetve a rágalmazás büntetőjogi tényállása kapcsán kialakult bírói gyakorlat értelmében a becsület csorbítására való alkalmasságot nem a sértett érzelmi beállítottságából folyó szubjektív értékítélet, hanem annak alapján kell megítélni, hogy a megnyilatkozás az adott körülmények között a becsületérzés megsértésére objektíve alkalmas-e (BH 1981. 220.; BH 1994. 171.; BH 1995. 77.; BH 1998. 470.; BH 2004. 172.). Azt, hogy egy magatartás csorbítja-e más becsületét, az általános erkölcs, a közfelfogás dönti el. Általában véve a becsületet csorbí-tónak tekintendő a cselekmény, ha az emberi méltóságot támadja, illetve alkalmas arra, hogy más társadalmi megítélését kedvezőtlen irányba befolyásolja (ezenfelül ilyen a gyalázkodó, sértegető cselekmény is). (BH 1994. 171.)

Bizonyos eltérésekkel, de hasonló megállapítások tehetők a nemzeti jelkép megsértése elnevezésű bűncselekmény elkövetési magatartásaival összefüggésben is. Az elsődleges elkövetési magatartás itt is a nyelvi eszközökkel történő véleménynyilvánítás, azaz a sértő, lealacsonyító kifejezés használata. A "más ilyen cselekmény" keretében sokféle egyéb elkövetési magatartás beletartozhat. Ezeket - az elkövetési tárgyakra figyelemmel is - nem lehet kimerítően felsorolni. Ilyen lehet pl. zászló elégetése, a nemzeti jelkép leköpése, megtaposása, lealacsonyító környezetbe helyezése. Szükséges ugyanakkor, hogy a cselekmény ugyanolyan sértő, lealacsonyító jellegű legyen. A bírói gyakorlat feladata, hogy konkrét történeti tényállások kapcsán foglaljon állást egy-egy cselekménynek a nemzeti jelképet sértő, lealacsonyító jellegéről. Ennek során iránymutató jelentőségűek az Alkotmánybíróságnak az Abh.-ban kifejtett megállapításai. Eszerint "[a] törvényhozó a nemzeti jelkép megsértésének bűncselekményét a közrend elleni bűncselekményeket meghatározó XVI. fejezet II. címében, a köznyugalom elleni bűncselekmények között, közvetlenül a közösség elleni izgatás bűncselekményét követően helyezte el.

A vitatott bűncselekmény - Btk.-beli szerkezeti elhelyezése alapján - általános jogi tárgyát közvetetten a közrend, közelebbről a köznyugalom képezi. A közvetlen elkövetési tárgya pedig a Magyar Köztársaság himnusza, zászlaja és címere.

(...)

A 21/1996. (V. 17.) AB határozatban foglaltak szerint a bűncselekmények meghatározása és szankcionálása törvényhozói kompetencia, amely felett kivételes esetekben érvényesülhet csak alkotmánybírósági kontroll. (ABH 1996, 74, 82.) Az Országgyűlés mérlegelési jogkörébe tartozik tehát annak eldöntése, hogy a nemzeti jelképek számára önállóan nevesített büntetőjogi védelmet intézményesít-e, avagy beéri a Btk. 271. §-ában meghatározott büntetőjogi felelősségnek az említett elkövetési magatartásra való alkalmazásával.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nemzeti jelképeket illető negatív tartalmú vélemények, a jelképek történetére, értékére, közjogi jelentőségére vonatkozó tudományos nézetek, művészi kifejezések, illetőleg kritikák hangoztatása, esetleg megváltoztatásukat vagy eltörlésüket célzó javaslatok kifejezésre juttatása, értelemszerűen nem eshet büntetőjogi szankcionálás alá, hanem része a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadságának." (ABH 2000, 61, 70-71.)

A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben elutasította.

3. Az Alkotmánybíróság ezt követően a becsületsértés tényállásának "vagy egyéb ilyen cselekményt követ el" szövegrészét vizsgálta meg az Alkotmány 61. § (1) bekezdése vonatkozásában.

Az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos gyakorlatát - a később többször megerősített - 30/1992. (V. 26.) AB határozatában alapozta meg. Ebben kifejtette: "Valamennyi alkotmányos alapjog tekintetében fontos kérdés, hogy azokat lehet-e és milyen feltételekkel megszorítani, korlátozni, kollíziójuk esetén milyen szempontok alapján kell a prioritást meghatározni. A véleménynyilvánítás, illetve az ebbe beletartozó sajtószabadság esetén ez a kérdés kiemelt jelentőséget kap, mivel ezen szabadságok a plurális, demokratikus társadalom alapvető értékei közé tartoznak.

Éppen ezért a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen anyajoga többféle szabadságjognak, az ún. kommunikációs alapjogoknak. Ebből eredő külön nevesített jogok a szólás és a sajtószabadság, amely utóbbi felöleli valamennyi médium szabadságát, továbbá az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát. Tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik a művészi, irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek tanításának szabadsága. Ez utóbbiak tiszteletben tartásáról és védelméről az Alkotmány 70/G. §-ában külön is rendelkezik. A véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik a lelkiismereti és vallásszabadság (60. §), valamint a gyülekezési jog is (62. §).

Ez a jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem a társadalom életében is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének sok szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele.

2.2. Az Alkotmány 8. §-ában rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. Az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.

Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan." [ABH 1992, 167, 170-171.; büntető tényállások vonatkozásában megerősítette különösen: 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 222-223.; Abh., ABH 2000, 61, 66.; 14/2000. (V. 12.) AB határozat, ABH 2000, 83, 90.; 18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000, 117, 121.; 18/2004. (V. 25.) AB határozat, ABH 2004, 303, 305.; 95/2008. (VII. 3.) AB határozat, ABH 2008, 782, 786.]

A 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában, ahol az Alkotmánybíróság a "Hatóság vagy hivatalos személy megsértése" címszó alatt a Btk. 232. §-ában szereplő bűncselekmény törvényi tényállását alkotmányellenesnek találta, több ponton érintette a becsületvédelem büntetőjogi aspektusait, így a becsületsértést is. Ennek kapcsán kiemelte, hogy "[a] becsületvédelem büntetőjogi eszközei a véleménynyilvánítási szabadságot az emberi méltósághoz való jog és a jó hírnévhez való jog alkotmányos értékeinek védelmében korlátozzák.

Az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése szerint minden embernek veleszületett joga van az emberi méltósághoz.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata - a 8/1990. (IV. 23.) AB határozattól kezdve (ABH 1990, 42.) - az emberi méltósághoz való jogot mint általános személyiségi jogot fogja fel. Az általános személyiségi jog "anyajog", azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható." (ABH 1994, 219, 224.)

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta: "Az Alkotmány a véleménynyilvánítási szabadság megfogalmazásánál nem tesz kifejezett különbséget tényközlés és értékítélet között. A véleménynyilvánítási szabadság alapvető célja annak a lehetőségnek biztosítása, hogy az egyén mások véleményét formálja, meggyőzzön másokat saját álláspontjáról. A véleménynyilvánítás szabadsága ezért általában mindenféle közlés szabadságát magában foglalja, mégpedig függetlenül a közlés módjától és értékétől, erkölcsi minőségétől és többnyire valóságtartalmától is. Önmagában valamely tény közlése is véleménynek minősülhet, hiszen magának a közlésnek a körülményei is tükrözhetnek véleményt, azaz a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga nem korlátozódik csupán az értékítéletekre. A véleménynyilvánítási szabadság határainak megvonásánál azonban indokolt különbséget tenni értékítélet és tényközlés tekintetében.

Az értékítéletre, az egyén személyes véleményére a véleménynyilvánítási szabadság minden esetben kiterjed, függetlenül attól, hogy az értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis, érzelmen vagy észérveken alapul. A szintén alkotmányos oltalom alatt álló emberi méltóság, becsület, jó hírnév azonban az értékítéletben megnyilvánuló véleménynyilvánítási szabadság külső korlátja lehet, és ezek védelmében a büntetőjogi felelősség érvényesítése sem tekinthető - általánosságban - aránytalannak, így alkotmányellenesnek." (ABH 1994, 219, 230.) Az értékítéletekkel összefüggésben tehát fontos, hogy "[a] véleménynyilvánítás szabadsága (...) kiterjed a becsületsértésre alkalmas, valóságnak megfelelő tények, információk közlésére is, amely szabadságnak az emberi méltóság, a becsület és a jó hírnév védelme külső korlátja lehet". (ABH 1994, 219, 231.)

Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiból következik, hogy az emberi méltóság védelme érdekében alkotmányosan indokolt büntetőjogi eszközök igénybevétele is. Az indítványozó maga sem kifogásolja a véleménynyilvánítás jogának e célból történő korlátozását, s nem támadja a becsületsértés tényállásának egészét, csupán annak egyik elkövetési magatartását. Ennek oka az indítványozó szerint, hogy az "egyéb ilyen cselekményt követ el" fordulat túlzottan bizonytalan jogfogalom, ezért aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

Az Alkotmánybíróság 12/1999. (V. 21.) AB határozatában a közösség elleni izgatás (akkor) új tényállását vizsgálta meg, s arra a következtetésre jutott, hogy "a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb ilyen cselekmény" büntethetősége indokolatlanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. Az Alkotmánybíróság e korábbi döntésében úgy fogalmazott, hogy "a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény büntethetősége nemcsak azért alkotmányellenes, mert leszállítja a korlátozhatóság küszöbét, de meghatározhatatlansága miatt is". (ABH 1999, 106, 113.) A megsemmisítés indoka lényegében az volt, hogy a jogalkotó túlzott mértékben kitágította a büntetendővé nyilvánított magatartások körét, a gyűlöletre uszítás törvényi tényállásának a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban adott értelmezését, egyben a büntethetőség alkotmányos mértékét. A 30/1992. (V. 26.) AB határozatában ugyanis az Alkotmánybíróság a büntethetőség alkotmányos korlátját a gyűlöletre uszításban és nem általában a "gyűlölet keltésében" határozta meg, mivel csak az uszítás foglalja magában azt a bizonyos mérték fölötti veszélyt, amely a véleménynyilvánításhoz való jog korlátozását megengedhetővé teszi.

A véleménynyilvánítási szabadság korlátozásának megítélését illetően a jelen ügy elbírálásakor lényeges különbséget jelent, hogy míg az Alkotmánybíróság által megsemmisített gyűlöletkeltés bűncselekménye a köznyugalom elvont - egyéni jogok sérelmének veszélyével nem járó - veszélyeztetése ellen nyújtott védelmet, addig a becsületsértés védett jogi tárgya konkrét személy becsülete, az emberi méltóság, illetve a jó hírnév. Fontos továbbá, hogy a becsületsértés esetében az "egyéb ilyen cselek-mény" nem jelenti az emberi méltóságra való veszély kisebb mértékét a "becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatához" képest. A Btk. a nyelvi eszközökkel elkövetett becsületcsorbításhoz hasonló módon rendeli büntetni az emberi méltóságnak minden egyéb magatartással megvalósított, ugyanolyan súlyos sérelmét is. Bár egy ilyen megfogalmazás önmagában elég absztrakt, az Alkotmánybíróság a fentiekben már utalt arra, hogy a bírói gyakorlatban kidolgozottak, illetve kidolgozhatók azok a kritériumok, amelyekkel az állami büntetőhatalom nem lépi át a szükséges mértéket.

Mindezt figyelembe véve az Alkotmánybíróság a jelen esetben arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmánysérelem nem áll fenn. Miként arra fent már utalt, önmagában azért, mert nem nevesítetten sorolja fel a törvény az egyéb lehetséges elkövetési magatartások körét, hanem ennél absztraktabb megoldást választ, nem lépi át az állami büntetőhatalom gyakorlásának határait. Az elvontabb megfogalmazás épp azt a célt szolgálja, hogy egy konkrétabb felsorolás ne eredményezhesse olyan cselekmények büntetlenül maradását, amelyek bár nem szerepelnek a tényállásban, az emberi méltóságot, becsületet, jó hírnevet ugyanolyan, esetleg súlyosabb fokban sértik, mint a neve-sítetten felsoroltak, s emiatt a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása nem tekinthető aránytalannak.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Btk. 180. § (1) bekezdésének "vagy egyéb ilyen cselekményt követ el" szövegrészével kapcsolatban az Alkotmány 61. § (1) bekezdése sérelmének megállapítására irányuló indítványt is elutasította.

4. Az indítványozó szerint a kifogásolt szövegrészek határozatlansága folytán sérül az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében megfogalmazott tisztességes eljáráshoz való jog is.

Az Alkotmánybíróság a rágalmazás tényállását az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével összefüggésben a 762/D/2000. AB határozatban vizsgálta. Ennek keretében megállapította, hogy "[a]z Alkotmány 57. § (1) bekezdése a bíróság előtti egyenlőség, a bírói függetlenség és pártatlanság, valamint a nyilvános és igazságos tárgyalás alkotmányi előírásaira vonatkozik. Tartalmilag ezek a rendelkezések a büntetőeljárás alapelveit emelik be az Alkotmányba.

A Btk. 179. §-a, mint anyagi büntetőjogi szabály, és az eljárási alapelveket tartalmazó fenti alkotmányi rendelkezés között azonban alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem mutatható ki." (ABH 2001, 1151, 1154.)

A fenti megállapítások a becsületsértés anyagi jogi tényállása és az Alkotmány 57. § (1) bekezdése vonatkozásában is irányadók. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653-654.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 215, 220.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.]. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 57. § (1) bekezdése tekintetében elutasította.

5. Az Alkotmánybíróság végül az Alkotmány 57. § (4) bekezdésére alapított indítványrészt vizsgálta meg. Az indítványozó szerint a nullum crimen sine lege elve azért sérül, mert a diszpozíció szélsőségesen bizonytalan megfogalmazása miatt nem lehet tudni, mi is az a magatartás, amelyet a törvény büntetni rendel. Az Alkotmány 57. § (4) bekezdése értelmében senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy - a határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesülése céljából az Európai Unió jogi aktusai által meghatározott körben, az alapvető jogok lényeges tartalmát nem korlátozva - a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában közreműködő más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.

Az Alkotmánybíróság már a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában foglalkozott az állami büntetőhatalom jogállami kereteivel, különösen a visszaható büntető jogalkotás tilalmával (ABH 1992, 77, 86-87.). Ebben megállapította: "Az Alkotmánybíróság a nullum crimen et nulla poena sine lege elvét a büntetőjogi legalitás alkotmányos elve alapján értelmezi. Ennek kapcsán elvégezte az alkotmányos jogállamok alkotmányainak összehasonlító vizsgálatát. Megállapította, hogy ezek nem egyszerűen azt jelentik ki, hogy a bűncselekményt törvényben kell tiltani, és törvényben kell büntetéssel fenyegetni, hanem általában azt követelik meg, hogy a büntetőjogi felelősségre vonásnak, az elítélésnek és megbüntetésnek kell törvényesnek és törvényen alapulónak lennie. Ugyanazt teszik tehát, mint amit az Alkotmányunk 57. § (4) bekezdése előír. Ez pedig az alapjogok között szabályozza az egyén jogát arra, hogy büntetése és elítélése törvényes legyen. Az Alkotmány úgy rendelkezik, hogy: Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani... Itt tehát nemcsak arról van szó, hogy az állam törvényben tiltja a bűncselekményeket és törvényben büntetéssel fenyeget, hanem az egyén ahhoz való jogáról van szó, hogy csakis törvényesen ítéljék el (nyilvánítsák bűnössé) és büntetését is törvényesen szabják ki (sújtsák büntetéssel)." (ABH 1992, 77, 86.)

A 11/1992. (III. 5.) AB határozatában foglaltakat összegezve az Alkotmánybíróság megállapította: "a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvei a büntetőjogi legalitás alkotmányos elvének részei, de nem egyedüli kritériumai a büntetőjogi felelősségre vonás alkotmányosságának. A büntetőjog legalitásának alkotmányos elve az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a következőket jelenti:

- Az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése megköveteli, hogy törvény és ne alacsonyabb szintű jogforrás határozza meg a büntetendő cselekményeket (a büntetendőséget) és azok büntetését (a büntetéssel fenyegetést). (Ennek felel meg a Btk. 1. §-a és 10. §-a.)

- A bűncselekménnyé nyilvánításnak és büntetéssel fenyegetésnek alkotmányos indokon kell alapulnia: szükségesnek, arányosnak és végső soron igénybevettnek kell lennie [Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése, aminek megfelel a Btk. 10. §-a].

- A bűnössé nyilvánítást (elítélést) csak bíróság végezheti, mégpedig a büntetőjogi felelősség határozatban történő megállapításával. Ez következik az Alkotmánynak az ártatlanság vélelmét deklaráló 57. § (2) bekezdéséből.

- Csak az elkövetéskor hatályos törvény szerint lehet elítélni (bűnösnek nyilvánítani) és megbüntetni (büntetéssel sújtani). Ezt követeli meg az Alkotmány 57. § (4) bekezdése és ennek felel meg a Btk.-nak a visszaható hatály tilalmát kimondó 2. §-a. A bíróság az elkövetéskor hatályos törvény szerint bírálja el a bűncselekményt (állapítja meg a büntetőjogi felelősséget, nyilvánít bűnössé, ítél el), a büntetést is eszerint szabja ki, kivéve, ha új törvény lépett hatályba, amely enyhébb elbírálást tesz lehetővé, vagy a cselekmény már nem bűncselekmény, és így nem büntetendő. Ezt követeli meg a visszaható hatály tilalmát magában foglaló jogbiztonság elve (előre láthatóság, kiszámíthatóság), amely a jogállamiságból folyik és amelynek logikus előfeltétele a törvény elkövetéskori megismerhetősége (Btk. 2. §). A visszaható hatály kifejezett tilalma mellett az elbíráláskori enyhébb szabály alkalmazásának előírása a jogállamiság követelményéből fakad: az Alkotmány ugyanis nem engedheti meg alapelveitől idegen normák alkalmazását (például halálbüntetés kiszabását), még az elkövetéskori törvény alkalmazási főszabálya mellett sem." (ABH 1992, 77, 87.)

Az 57. § (4) bekezdésre vonatkozóan a 435/B/1999. AB határozat megerősítette, s kiemelte, hogy "[a]z Alkotmány 57. § (4) bekezdése, és ennek megfelelően a Btk. 2. §-a a büntetőjog egyik klasszikus alapelvét definiálja, kimondván a visszaható hatály tilalmát. A bűncselekményt tehát az elkövetése idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni, és ettől csak abban az esetben lehet eltérni, ha az új törvény enyhébb, illetve az elkövetőre nézve kedvezőbb. Az Alkotmány 57. § (4) bekezdése azt tartalmazza, hogy valamely személy büntetőjogi felelősségrevonása és megbüntetése csak olyan hatályos büntető törvény alapján történhet, amely időben megelőzi a bűnelkövetést. Ez az alkotmányi rendelkezés nem egyéb, mint a visszaható büntető jogalkotás tilalma." (ABH 2001, 1080, 1081-1082.)

Az indítványozó a jelen ügyben sem állította, hogy visszaható büntető jogalkotásra került volna sor. Érvelését arra alapozta, hogy a törvényi tényállás határozatlansága folytán sérül a nullum crimen sine lege elve. Ez a hivatkozás azonban az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság körében értékelhető, melyet az Alkotmánybíróság jelen határozatában már elbírált. Az indítványozó által felvetett összefüggésben az Alkotmány 57. § (4) bekezdésének sérelme így nem állapítható meg, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság e tekintetben is elutasította.

Budapest, 2011. július 5.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k..

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Balogh Elemér alkotmánybíró különvéleménye

1. Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. és 2. pontjával. Álláspontom szerint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 180. § (1) bekezdésének a "vagy egyéb ilyen cselekményt követ el" szövegrésze és a 269/A. §-ának "vagy más ilyen cselekményt követ el" szövegrésze alkotmányellenes, mivel sérti az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében foglalt nullum crimen, nulla poena sine lege elvének tilalmát.

Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a büntetőjog legalitásának alkotmányos elve olyan gyűjtőfogalom, amely az Alkotmánynak kifejezetten a büntetőjogra vonatkozó garanciáit (nullum crimen, nulla poena sine lege elve, ártatlanság vélelme) és azokat az általános elveket (alapjogot csak törvény korlátozhat, a korlátozásnak szükségesnek és arányosnak kell lennie, normavilágosság követelménye) fogl alj a magában, amelyek az egész jogrendszer, ezen belül az alkotmányos büntetőjog számára is mércét jelentenek.

Az Alkotmánybíróság a 8. § (1) és (2) bekezdéséből ve-zett e le azt a követelményt, hogy csak törvény állapíthat meg bűncselekményt és a 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból folyó jogbiztonság követelményéhez kapcsolta a normavilágosság követelményét a büntetőjogi jogszabályok vonatkozásában is. Az Alkotmány 57. § (4) bekezdésének önálló tartalmát a büntetőjogi normák visszaható hatályának tilalmára korlátozta. A határozat is az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság körében végezte el a kifogásolt jogszabályi rendelkezések vizsgálatát, és így jutott arra a következtetésre, hogy az Alkotmány 57. § (4) bekezdésének sérelme nem állapítható meg.

Egyetértek azzal - a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban kifejtett - állásponttal, miszerint a nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elve nem egyedüli kritériuma a büntetőjogi felelősségre vonás alkotmányosságának. (ABH 1992, 77, 87.) Nem ért ek azonban egyet azzal - a 435/B/1999. AB határozatban expressis verbis kimondott - állásponttal, miszerint az Alkotmány 57. § (4) bekezdése nem egyéb, mint a visszaható büntető jogalkotás tilalma (ABH 2001, 1080, 1082.).

Álláspontom szerint az Alkotmány 57. § (4) bekezdése a jogállamiság elvének a büntetőjogra vetített konkretizálása, és mint speciális szabály a következő elveket foglalja magában:

a) a törvényesség elve (az állami büntetőhatalom gyakorlásának feltételeit előre törvényben kell rögzíteni);

b) a büntetőjogi normákra vonatkozó normavilágossági követelmények (világos, egyértelmű, kiszámítható, előre látható);

c) a visszaható hatály tilalmát.

Ezt az értelmezést támasztja alá a büntetőjogi dogmatika is, amely négy követelményt vezet le a nullum crimen et nulla poena sine lege elvének tilalmából:

"A) Az elkövetéskor hatályos törvény alkalmazásának követelménye és a súlyosabb büntető törvény visszaható hatályának tilalma (nullum crimen/nulla poena sine lege praevia).

B) A pontos törvényi meghatározottság követelménye és a határozatlan büntetőtörvény és jogkövetkezmény tilalma (nullum crimen/nulla poena sine lege certa).

C) Az írott büntetőtörvény követelménye és a büntethetőséget alapító és a büntetőjogi szankciót megalapozó vagy szigorító szokásjog, illetve bírói jog tilalma (nullum crimen/nulla poena sine lege scripta).

D) a bírónak a törvényben írt normaszöveghez kötésének a követelménye és a büntethetőség- és szankciómegalapozó vagy -szigorító analógia tilalma (nullum crimen/nulla poena sine lege stricta)." (Nagy Ferenc - Tokaji Géza: A magyar büntetőjog általános része. Budapest, 1998, 48. o.)

A jogállamiság (jogbiztonság, normavilágosság) és a nullum crimen, nulla poena sine lege elv viszonyának tisztázása a büntetőjogi jogkövetkezmény (szankció) különleges rendeltetésénél (ultima ratio, a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása), és szükségképpen alapjogokat korlátozó mivoltánál fogva elengedhetetlen. A jogrendszer egészére irányadó törvényesség és normavilágosság elve ugyanis a büntetőjog vonatkozásában szigorúbb elvek. A normavilágosság követelménye a büntetőjogilag tiltott magatartás törvényi tényállásokban történő pontos leírását igényli.

2. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében elegendő, ha a jogszabály szövege a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordoz. A határozat is arra alapítja a normavilágosság sérelmének az elutasítását, hogy a becsületsértés és a nemzeti jelkép megsértése bűncselekmények vonatkozásában kialakult bírói gyakorlat áll rendelkezésre. A megállapításból az a következtetés vonható le, hogy a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhető és alkalmazható. A többségi indokolás a becsületsértés vonatkozásában több BH-ra is hivatkozik, de ezek nem a Btk. 180 § (1) bekezdésében foglalt "vagy egyéb ilyen cselekményt követ el" és a 269/A. § "vagy más ilyen cselekményt követ el" bírósági gyakorlatát mutatják be. A hivatkozott BH-k a "szóbeli" becsületsértés elkövetési magatartásához kapcsolódnak és csupán azt támasztják alá, hogy a bírói gyakorlat értelmében a becsület csorbítására való alkalmasságot nem a sértett szubjektív értékítélete, hanem a becsületérzés megsértésére való objektíve alkalmasság alapján kell megítélni.

Az 1981. 220 BH-ban a bíróság azt állapította meg, hogy a következő szövegű távirat: "N. doktor azt üzeni, hogy a helyed biztosított a legmegfelelőbb helyen" megfogalmazás objektíve alkalmatlan az emberi becsület csorbítására. Az 1994. 171. BH-ban a bíróság megállapította, hogy a televízió egyik műsorában tett kijelentés: "az akkori belügyminiszter azt fontolgatta, hogy a tömegbe lövet..." az ember tudattartalmára vonatkozó állítás, mely a tényállítás fogalma alá esik. Az 1995. 77. BH-ban a bíróság kimondta, hogy a becsületsértés nem állapítható meg, ha a vádlott nyilatkozata a sértett becsülete csorbítására alkalmas kifejezésként nem értékelhető, ugyanakkor azonban rosszalló értékítéletet foglal magában. Az 1998. 470. BH-ban a bíróság azt mondta ki, hogy a polgármesteri hivatal által lefolytatott birtokháborítási eljárás során az ügyfélnek az a kijelentése, mely szerint azért tartja zárva a szobája ajtaját, mert attól tart, hogy a férje és annak édesanyja a szobába bemenve turkálnak a holmijai között, nem alkalmas a becsület csorbítására. A 2004. 172. BH-ban azt állapította meg a bíróság, hogy becsületsértés valósul meg, ha a polgári peres eljárásban az alperes képviselőjeként részt vevő terhelt a bíróságnak megküldött nyilatkozatában az igazságügyi szakértő által készített magánszakértői véleményt demagógnak, mérhetetlenül elfogultnak és mérhetetlenül tisztességtelennek nevezi.

A határozat tényként állapítja meg, hogy más becsületének sérelme a "szóbeli" vagy "nem tettleges" becsületsértésen kívül megvalósítható egyéb cselekmény útján is, de egyetlen ilyen magatartást sem nevez meg. A nemzeti jelkép megsértésének nyelvi eszközökön túlmenő egyéb elkövetési magatartásai vonatkozásában a többségi indokolás felsorol ugyan néhány példát, de ezek forrását nem jelöli meg, így kérdéses, hogy mi a kialakult bírói gyakorlat, amely a norma címzettjei számára is megismerhető.

Egyetértek az Alkotmánybíróság azon gyakorlatával ("élő jog" doktrinája), miszerint "a jogszabályt értelmezett és alkalmazott tartalmával együttesen kell érteni" [először 57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272, 276.] A büntetőjogi diszpozíciók meghatározása esetében azonban a normavilágosság sérelmét nem csak akkor kell megállapítani, ha a norma alkotmányossági felülvizsgálatának pillanatában rendelkezésre áll olyan kialakult bírói gyakorlat, amely a jogbiztonság érvényesülését segíti.

Az "élő jog" pont attól élő, hogy változik, így absztrakt normakontroll eljárásban azt is meg kell vizsgálni, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezések nem engednek-e teret a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak, aminek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára.

3. A Btk. 180. § (1) bekezdésének elkövetési magatartása - a rágalmazás esetén kívül - mással szemben becsület csorbítására alkalmas kifejezés használata (szóbeli becsületsértés), vagy egyéb ilyen cselekmény elkövetése, a (2) bekezdésének elkövetési magatartása a sértett teste ellen irányuló, az ember becsületét csorbító bántalmazással vagy támadó jellegű megérintéssel valósul meg (tettleges becsületsértés). A szakirodalom szerint az "egyéb ilyen cselekmény elkövetése" a szóbeli becsületsértés elkövetési magatartása, és ez következik a § rendszertani értelmezéséből is. A szakirodalomban fellelhető példák azonban azt bizonyítják, hogy minden olyan magatartás megvalósíthatja a tényállást, ami a sértettel szemben megalázó, lealacsonyító, lekicsinylő értékítéletet fejez ki. A jogszabályoknak kétségtelenül az életviszonyok tipikus vonásait kell figyelembe venniük, így elegendő a cselekmény típus megjelölése. Álláspontom szerint a Btk. 180. § (1) bekezdésében megjelölt, a "becsület csorbítására alkalmas kifejezés használata" olyan cselekmény típus, amely alkalmas a szóbeli megnyilatkozáson kívül a kifejezés aktív magatartással (pl. testi hibás személy kigúnyoló utánzása, mutogatás), és mulasztással (kéznyújtás elől való megszégyenítő elfordulás) megvalósuló formáinak az összefoglalására. Az "egyéb ilyen cselekmény" kitétel azonban egy "gumifogalom", amely alapján nem állapítható meg, hogy mely cselekmények tényállásszerűek. Az "ilyen" kitétel arra utal, hogy a becsület megsértésére alkalmasnak kell lennie, de a "cselekmény" olyan általános fogalom, amely teret enged az önkényes jogértelmezésnek. Így olyan magatartások is tényállásszerűek lehetnek, amelyek nem tartalmaznak közlést és nem vonhatók a "szóbeli" becsületsértés körébe (például ház, kerítés, ajtókilincs bekenése, szoknya felemelése, nadrág lerántása stb.) Az Országgyűlés mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy - tekintettel az alapjogok tiszteletben tartása és védelmére is - a becsület csorbítására alkalmas, szóbeli és tettleges becsületsértésen kívül "más módon" elkövetett cselekményeket büntetni rendeli-e vagy sem. Az "egyéb ilyen cselekményt követ el" megfogalmazása azonban, különösen az adott szövegkörnyezetben, eltérő értelmezésre ad módot, így előre nem látható helyzetet teremthet a címzettek számára.

4. A Btk. 269/A. § elkövetési magatartása a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét (elkövetési tárgyak) sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata, vagy ilyen cselekmény elkövetése. A sértő vagy lealacsonyító kifejezés egyértelműen leírja a tilalmazott magatartást, alatta olyan szóbeli, becsmérlő megnyilvánulásokat kell érteni, amelyek e jelképek méltóságához fűződő társadalmilag kialakult érzületet sértik, megvalósulási formájukban gyalázkodó jellegűek. A "vagy más ilyen cselekményt követ el" szövegrészből az "ilyen" kitétel arra utal, hogy a cselekménynek alkalmasnak kell lennie a jelképek tiszteletének megsértésére. A "más (...) cselekmény" megfogalmazás arra enged következtetni, hogy az elkövetési magatartás a nyelvi eszközökkel való megvalósítás mellett aktív magatartással is megvalósítható. Az elkövetési magatartások sokféle módon megvalósulhatnak, és ezek kimerítő felsorolása lehetetlen és szükségtelen. Szükségesnek tartom ugyanakkor, hogy a jogalkotó - az ütköző alapjog és alkotmányos cél mérlegelését követően -megjelöljön olyan cselekmény típusokat, amelyek mindenkiben a nemzeti jelkép megsértésének érzületét keltik, például a zászló vagy címer letépése, elégetése, letiprása.

5. Számos európai ország büntető törvénykönyve bünteti a nemzeti jelképek megsértését: a svájci Btk. 270. cikke a svájci felségelek tettleges megsértését, a német Btk. 90. §-a az állam és jelképei meggyalázást, az osztrák Btk. 248. § az állam és szimbólumainak meggyalázását, az olasz Btk. 292. cikke a zászló és más nemzeti jelképek meggyalázását és megrongálását.

A nemzetközi gyakorlat is az egyes cselekmény típusok kiemelésének, megjelölésének kodifikációs technikáját követi: Svájcban a nemzeti jelképek, különösen a címer és a zászló rosszhiszemű eltávolítása, megkárosítása és egyéb módon való megalázását büntetik, Németországban a tevőleges magatartások felsorolása mellett (aki a zászlót eltávolítja, összetöri, kárt okoz benne, használhatatlanná vagy felismerhetetlenné teszi) büntetnek minden olyan magatartást, amely a zászló vonatkozásában meggyalázó garázdálkodást valósít meg. Olaszországban is a zászlónak és egyéb nemzeti jelképeknek a gyalázkodó kifejezésekkel illetését és a nyilvános és szándékos tönkretételét, megrongálását büntetik.

6. A Btk. különös része számos bűncselekmény esetében elkövetési magatartásként szintén cselekmény típusokat jelöl meg és a "más módon" kitétellel csupán a kivitelezés módozatai tekintetében enged teret a jogalkalmazásnak. Például:

- a háborús bűncselekmények körében:

- a polgári lakosság elleni erőszak Btk. "158. § (1) Aki hadműveleti vagy megszállt területen polgári személlyel vagy hadifogollyal szemben erőszakot alkalmaz, embertelen bánásmódot tanúsít vagy hatalmával más módon súlyosan visszaél, amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.",

- a háborús fosztogatás Btk. "159. § (1) Aki hadműveleti vagy megszállt területen a polgári javakat fosztogatja, illetve a lakosságot szolgáltatás kikényszerítésével vagy más módon súlyosan megkárosítja, amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

- a közlekedési bűncselekmények körében:

- a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény Btk. "184. § (1) Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

7. A büntetőjogi tényállás meghatározottságának vizsgálata során tekintettel kell a bűncselekmények jogi tárgyának, a becsületsértés esetében az emberi méltóság, a személy becsületének, a nemzeti jelkép megsértése esetében a Magyar Köztársaság alkotmányos jelképei tiszteletben tartásával kapcsolatban megnyilvánuló köznyugalom elvontságára is. A fenti jogi tárgyak védelme ugyanis a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásához vezet. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiból egyértelműen következik, hogy az emberi méltóság védelme érdekében indokolt lehet a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása. A becsületsértés "vagy egyéb ilyen cselekményt követ el" elkövetési magatartása azonban túl tág, nem jelöli ki a bírói mérlegelés határait, és így önkényes jogalkalmazói gyakorlatot eredményezhet.

A nemzeti jelképek megsértésének "más ilyen cselekményt követ el" elkövetési magatartásának meghatározatlansága azért is vet fel alkotmányossági aggályokat, mert a véleménynyilvánítás alapjogát ebben az esetben nem egy másik alapjog, hanem a köznyugalom védelmének alkotmányos célja korlátozza. Az európai országok gyakorlatában az állam és jelképeinek meggyalázását az állam elleni bűncselekmények körében szabályozzák.

Budapest, 2011. július 5.

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró