460/E/2000. AB határozat

a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény, valamint a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtásáról rendelkező 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában - dr. Bragyova András, dr. Holló András, dr. Kukorelli István, dr. Lévay Miklós és dr. Trócsányi László alkotmánybírók különvéleményével -meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 14. § (3) bekezdésének második mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 14. § (3) bekezdés ével összefüggésben benyújtott mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtásáról rendelkező 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet 2. § (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti eljárást megszünteti.

Indokolás

I.

1. Az Alkotmánybírósághoz két olyan indítvány érkezett, amelyben az indítványozók a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Hhtv.) 14. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezték. Az Alkotmánybíróság az indítványokat az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABH 2003, 2065.) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

2. Az egyik indítvány a Hhtv. 14. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Álláspontja szerint a vitatott szabálynak az a rendelkezése, mely szerint a halászati jog haszonbérlője mindaddig birtokban marad, amíg a haszonbérbeadó elszámolási kötelezettségének eleget nem tesz, sérti a halászati jog jogosultjának az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogát. Ugyanis, ha a haszonbérlő bármely indokra hivatkozással nem fogadja el az elszámolást abíróság döntéséig, előre beláthatatlan ideig birtokban marad. A jogszabály ugyanakkor nem rendezi, hogy erre az időre ki, mire tarthat igényt. Az indítványozó álláspontja szerint a szabályozásnak ésszerű indoka nincs, mivel a halászati adattárakból pontosan kiderül, hogy a haszonbérlő mennyit ruházott be a szerződés fennállásának ideje alatt. Az indítvány szerint a szabályozás ezen túlmenően, sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból folyó jogbiztonság követelményét is, "mivel indokolatlan szerződésmódosítást eredményez és nem tisztázott, hogy mit is jelent az elszámolási kötelezettség teljesítése".

3. A másik indítványozó elsőként benyújtott indítványában mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kezdeményezte a Hhtv. 14. §

(3) bekezdésével összefüggésben. Álláspontja szerint a Hhtv. 13. és 14. §-aiban szabályozott halászati jog hasznosítására kötött haszonbérleti szerződés megszűnésekor a felek közötti elszámolás szabályozásában szereplő "telepítési költségek meg nem térült része" fogalmát a Hhtv. nem tisztázta, valamint a Hhtv. 14. § (3) bekezdés második mondata nem ír elő a függő jogi helyzet megszüntetésre irányadó határidőt, ennek következtében, ha a haszonbérlő és a haszonbérbe adó között nem jön létre megállapodás, a haszonbérlő bizonytalan ideig birtokban marad. Az indítványozó álláspontja szerint a jogalkotói mulasztás sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében védett tulajdoni formák egyenlőségének követelményét és az Alkotmány 13. §-ában szabályozott tulajdonhoz való jogot. Abban az esetben, ha önkormányzat a halászati jog jogosultja megakadályozza, hogy az önkormányzat hozzájusson az őt az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés c) pontja alapján megillető saját bevételhez, és ellentétes az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség követelményével.

Ez az indítványozó későbbi beadványában indítványát kiterjesztette és kérte a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtásáról rendelkező 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 2. §

(4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és 2000. január 7-i hatállyal történő megsemmisítését is, mert az az Alkotmány 7. §-ába, 13. § (1) bekezdésébe és 43. § (2) bekezdésébe, valamint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. § (2) bekezdésébe és 8. § (1) bekezdésébe ütközik.

Az Alkotmánybíróság beszerezte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint a környezetvédelmi miniszter véleményét.

II.

1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.

(2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"43. § (1) A helyi önkormányzatok alapjogai (44/A. §) egyenlőek. Az önkormányzatok kötelezettségei eltérőek lehetnek.

(2) A helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg. Az önkormányzat hatáskörének jogszerű gyakorlása bírósági védelemben részesül, jogai védelmében az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordulhat."

"44/A. § (1) A helyi képviselőtestület:

(... )

c) az önkormányzat törvényben meghatározott feladatainak ellátásához megfelelő saját bevételre jogosult, továbbá e feladatokkal arányban álló állami támogatásban részesül,"

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

2. A Hhtv.-nek az indítványokkal támadott rendelkezése:

"14. § (3) A halászati jog haszonbérletére kötött szerződés megszűnésekor, eltérő megállapodás hiányában, a haszonbérlő követelheti az általa létesített, el nem vihető halászati berendezéseknek, létesítményeknek - ideértve a telepítési költségek meg nem térült részét is -, valamint az okszerű gazdálkodás mértékéig a hasznos beruházásoknak a szerződés megszűnésekori tényleges értékét. A haszonbérlő mindaddig birtokban marad, amíg a haszonbérbe adó az elszámolási kötelezettségének eleget nem tesz."

3. A Vhr.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése: 2. § "(4) Ha a (2) bekezdés szerinti önkormányzat a halászati jogát maga kívánja hasznosítani, vagy olyan személlyel kíván haszonbérleti szerződést kötni, aki (amely) nem azonos az állam által korábban kijelölt hasznosítóval, egyidejűleg mellékelnie kell annak igazolását, hogy a korábbi hasznosítóval az elszámolás - a Hhtv. 14. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tartalommal - az önkormányzat által már megtörtént."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság elsőként a Hhtv. 14. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt bírálta el. Az indítványozó álláspontja szerint a Hhtv. 14. § (3) bekezdésének második mondata, amely a haszonbérlőt részesíti védelemben a tulajdonossal szemben, sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében szabályozott tulajdonhoz való jogot, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét is.

1.1. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 13. § (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. [17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104, 108.] Ennek megfelelően az alkotmányos tulajdonvédelem kiterjed a vizek tulajdonjogához kapcsolódó halászati jogra is, akár a halászati vízterület tulajdonosa maga gyakorolja azt, akár haszonbérbe adás útján hasznosítja.

Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében szabályozott tulajdonhoz való jogot az Alkotmány alapjogként részesíti védelemben.

Az Alkotmánybíróság a 800/B/1993. AB határozatában kifejtette, hogy "[a]z Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot - az értékgarancia követelményével, illetőleg a "köz-érdekű" korlátozás arányosságának ismérvével [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 380-382.] - az állammal szemben védi." (ABH 1996, 420, 421-422.)

Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában pedig elvi éllel kimondta, hogy "[a]z alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más." [ABH 1993, 373, 380.]

1.2. A jogtörténeti előzményeket áttekintve az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a rendi jogot követő egy-másfél évszázadban a halászati jog mint tulajdonszerű jog jogrendszerbeli elhelyezkedése és tartalma is több jelentős változáson ment át. Az 1888. évi XIX. törvénycikk, az 1925. évi XLIII. törvénycikk, majd az 1961. évi 15. törvényerejű rendelet is szabályozta a halászati jog jogosultjainak - a tulajdonosnak, illetve a haszonbérlőnek - egymáshoz való viszonyát, valamint a közöttük felmerült jogviták eldöntésének rendjét, adott esetben a kisajátítást, valamint a kártalanítás megfizetésének kötelezettségét stb. A szabályozás minden esetben a halgazdálkodáshoz kapcsolódó közérdek és a speciális magánérdekek figyelembevétele mellett történt. A vitás kérdésekben a mindenkor hatályos polgári jogi jogszabályok alapján az illetékes közigazgatási szerv (alispán, törvényhatósági tisztviselő) volt jogosult dönteni, határozata a bíróság előtt megtámadható volt.

A halászatról szóló 1977. évi 30. törvényerejű rendelet e tekintetben is változtatott a régebbi szabályozáson és - mivel annak 2. § (1) bekezdése alapján a halászati jog egy szűk körű kivétellel az államot illette - a jogviták rendezésére a végrehajtó hatalom képviselőjét - a mezőgazdasági-, illetve a pénzügyminisztert - hatalmazta fel. Az állam a halászati jogát minisztériumi átengedési határozatokkal, állami elosztás útján hasznosította.

A Hhtv. ehhez a közvetlenül megelőző, társadalmi tulajdoni - ezen belül a vizek és a halászati jog köztulajdonát tükröző -, tervgazdasági szabályrendszerhez képest ismét magántulajdoni, piacgazdasági alapokra helyezte a halászati jog szabályozását. A Hhtv. 3. § (1) bekezdése a halászati jogot olyan vagyoni értékű jogként határozza meg, ami a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része. A halászati jog res corporalis nélküli, hasznot hajtó vagyoni értékű jognak, ennek haszonbérlete pedig tartós hasznosítási-haszonszedési jognak minősül, és mindkettőre kiterjed az alkotmányos tulajdonvédelem, tágabb értelemben a "javak zavartalan élvezetéhez" való jog. A halászati jog gyakorlásával kapcsolatos jogviták rendezése a rendes bíróságokhoz került vissza.

1.3. A Hhtv. 5. § (1) bekezdése szerint a halászati jog jogosultjának a tulajdonost, a halászati jog haszonbérbe adása esetén pedig a haszonbérlőt kell tekinteni. A (2) bekezdés értelmében a jogosult - tehát ha van haszonbérlő, akkor ő, ha nincs, akkor a tulajdonos - felel a halászati jog gyakorlásával kapcsolatos jogok e törvényben foglaltak szerinti gyakorlásáért, illetőleg a kötelezettségek teljesítéséért. E rendelkezéssel vág egybe a Hhtv. 9. § (1) bekezdése, mely úgy fogalmaz, hogy a halászati jogot a jogosult köteles gyakorolni. Ezt a kötelezettséget tehát vagy saját halászati jogának gyakorlásával közvetlenül a tulajdonos teljesíti, vagy közvetve, haszonbérbeadás útján mással (a haszonbérlővel) teljesítteti.

Amennyiben a tulajdonos haszonbérleti szerződést köt, arra a Hhtv. 13. § (1) bekezdése alapján - a Hhtv.-ben foglalt eltérésekkel - a Polgári Törvénykönyvnek a mezőgazdasági haszonbérletre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A Hhtv. a halgazdálkodás sajátosságainak figyelembevételével állapította meg a halászati haszonbérletnek a Polgári Törvénykönyv mezőgazdasági haszonbérletre vonatkozó szabályaitól eltérő, jellemzően kogens, kivételesen diszpozitív rendelkezéseit. A haszonbérlő az általa bérelt halászati vízterületen köteles a Hhtv. 25-30. §-aiban szabályozott halgazdálkodási tevékenységet folytatni, amely a halállomány és élőhelyének tartós fennmaradása és megújulása érdekében tervszerű és folyamatos kell, hogy legyen. A halászati jog kötelezettségi tartalmi elemeinek a haszonbérlő általi nem teljesítése, külön nevesítve a természetvédelem, illetve a vízgazdálkodás érdekeinek súlyos veszélyeztetése, azonnali hatályú felmondási ok [13. § (3) bekezdés a) és c) pont].

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a halászati jog haszonbérlete esetén a vízterület tulajdonosa és a haszonbérlő közötti polgári jogi szerződésről van szó. Ezen nem változtat az a körülmény, hogy a halgazdálkodásból eredő jogosultságok és (különösen a közérdekű) kötelezettségek vonatkozásában a törvény jórészt kogens, eltérést nem engedő szabályokat tartalmaz. Egyes rendelkezésektől - mint amilyen a támadott rendelkezés is - azonban szerződési szabadságuk alapján a felek eltérhetnek. A jogszabály felhatalmazza a feleket arra, hogy a haszonbérlet megszűnésekor közöttük fennmaradó elszámolási viszony tartalmát szabadon állapítsák meg. Így a haszonbérlő által létesített és el nem vihető halászati berendezések, létesítmények, a telepítési költségek meg nem térült része, valamint az okszerű gazdálkodás mértékéig a hasznos beruházásoknak a szerződés megszűnésekori tényleges értéke további jogi sorsáról is maguk rendelkezhetnek.

Amikor a felek nem rendelkeznek a törvénytől eltérően, akkor érvényesül az indítványozó által támadott diszpozitív szabály.

A jogalkotó ezzel a speciális rendelkezéssel akarta érvényesíteni a bérlet megszűnésére vonatkozó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 433. §-ában megfogalmazott általános rendelkezést, miszerint a bérleti jogviszonyból keletkezett követeléseinek kiegyenlítéséig a dolgot a bérlő annak használata nélkül visszatarthatja. E rendelkezés ugyan ingatlan és lakás bérletére nem alkalmazható, jelen esetben azonban a jogszabály nem ingatlanokról, hanem a halászati jog mint alkotmányos oltalom alatt álló vagyoni értékű jog gyakorlásához szükséges, el nem vihető berendezésekről és létesítményekről (pl. ivadék-keltetőkről és nevelőkről, célgépekről, a halgazdálkodáshoz szükséges eszközökről, telepített ívóhelyről és növényzetről stb.) szól.

A dolgok "visszatartásának joga" (ius retentionis), azaz "birtokban tartásának" joga itt a jogviszony jellegéből és a dolgok természetéből adódóan mint a "haszonbérlő birtokban maradása" jelenik meg, és kizárólag az általa létesített és el nem vihető berendezésekre, illetve létesítményekre (azaz a tulajdonában álló dolgokra) terjed ki. A jogszabály a beruházások jellegére tekintettel nem képes a haszonbérlő részére állaggaranciát nyújtani, ezért az értékgarancia elvének érvényre juttatásával biztosítja a magánfelek közötti érdekegyensúlyt. A birtokban maradás joga tehát a gyakran több évtizedes haszonbérletek alatt eszközölt olyan beruházásokkal összefüggésben alkalmazható, amelyek vonatkozásában az elvitel joga (ius tollendi) nem érvényesülhet. A törvény támadott rendelkezése kizárólag halászati berendezésekről, létesítményekről, illetve értéknövekményekről szól, amelyek körébe azonban nem tartozik bele sem maga a vízterület, sem pedig az abban található halállomány.

A haszonbérlőnek a haszonbérleti jogviszonyból fakadó jogai és kötelezettségei a haszonbérleti szerződés megszűnéséig állnak fenn. A haszonbérleti szerződés megszűnésének időpontjától kezdve a vízterület tulajdonosa válik újból (exlege) a halászati jog jogosultjává és egyben kötelezettjévé. A Hhtv. 35. § (4) bekezdése szerint amennyiben a jogosult a hal és élőhelyének védelmére előírt kötelezettségének nem vagy nem megfelelő módon tesz eleget, a halászati hatóság határozatában - határidő megelölésével - felhívja e kötelezettségének teljesítésére, melynek elmulasztása esetén a szükséges munkálatokat a jogosult költségére elvégezteti. A törvényben felsorolt dolgokon a haszonbérlőnek fennálló birtoka - és a szerződő felek közötti elszámolási vita - tehát nem akadályozza meg a halászati jogból eredő kötelezettségek folyamatos teljesítését. A halászati jog természet- és vízvédelmi kötelezettségi elemeinek teljesítésében - tekintettel a Hhtv. 5. § (1) és (2) bekezdésére (ld. fentebb, ugyanezen pont elején) - nincs sem joghézag, sem ellentmondó szabályozás.

Összefoglalva: az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a támadott rendelkezésben alkalmazott megoldás -miszerint a haszonbérlő a haszonbérlet megszűnését követő elszámolási kötelezettség teljesítéséig egyes dolgainak biztosítéki jelleggel a birtokában marad, az egymással magánjogi szerződéses kapcsolatban álló felek közötti érdekegyensúly biztosítására, a haszonbérlő tulajdonának védelmére szolgál. Ebben az esetben tehát nem a halászati jogot érintő és nem közérdekből alkalmazott tulajdonkorlátozásról van szó. A haszonbérlő elszámolásra irányuló követelésének biztosítására szolgál a törvényes zálogjoghoz hasonló jogszabályi megoldás, mivel azonban a saját dolgán zálogjoga nem állhat fenn, ezért a törvényalkotó a felek érdekösszemérésén és érdekkiegyenlítésén alapuló sajátos jogi megoldást, a birtok fenntartását választotta.

A fentiekből következik, hogy a támadott törvényi rendelkezés - mivel az a magánfelek egymás közi viszonyát rendezi - nem eredményezi a tulajdonhoz való jog Alkotmánybíróság által kialakított tartalmának a sérelmét. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat e tekintetben elutasította.

1.4. Az indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból folyó jogbiztonság követelménye is sérelmet szenved, mivel "nem tisztázott, hogy mit is jelent az elszámolási kötelezettség teljesíté se".

Az Alkotmánybíróság - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogbiztonság követelményének sérelmével összefüggésben - számos határozatában kifejtette, hogy a jogállam alapvető, nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. Elsőként a törvényességi óvás alkotmányosságának vizsgálata során hozott 9/1992. (I. 30.) AB határozatában mondta ki, hogy a jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is (ABH 1992, 59, 65.).

A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon (ABH 1992, 135, 142.).

Az Alkotmánybíróság több határozatában kimondta azt is, hogy a normavilágosság sérelme miatt az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot és ennek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetőleg a normaszöveg túl általános megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak. [Pl. 1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.; 10/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 130, 135-136.; 1063/B/1996. AB határozat, ABH 2005, 722, 725-726.; 381/B/1998. AB határozat, ABH 2005, 766, 769.]

A 42/1997. (VII. 1.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "[alkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható." (ABH 1997, 299, 301.)

A 1263/B/1993. AB határozat szerint alkotmánysértésnek csak az minősül, ha a sérelmezett jogszabály tartalma olyan mértékben homályos, vagy rendelkezései olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására a jogszabályértelmezés már nem elegendő, s a jogalkotási fogyatékosság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét idézi elő.

Az indítványban megjelölt "elszámolási kötelezettség teljesítése" kitétel felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság az előbbiekben említett jellegű alkotmányellenességet nem állapított meg. A Ptk. számos helyen alkalmazza az elszámolási-, megtérítési kötelezettség fogalmát [pl. Ptk. 258. § (3) bekezdés - zálogjog, Ptk. 110. § (1) bekezdés a) pont - rosszhiszemű túlépítő, Ptk. 118. § (2) bekezdés - tulajdonszerzés kereskedelmi forgalmon kívül, Ptk. 162. § (2) bekezdés - haszonélvezet megszűnése, Ptk. 194. § (2) bekezdés - jogalap nélküli birtoklás, Ptk. 196. § (1) bekezdés - fel el ős őrzés, Ptk. 425. § (2) bekezdés d) pont - bérlet rendeltetésellenes használatából eredő kár, valamint a Ptk. 427. § (3) bekezdés - bérlet esetén a dologra fordított szükséges kiadások megtérítése]. Arról hogy a felek az ilyen jellegű kötelezettségeiknek eleget tettek-e - vita esetén - a bíróság esetről-esetre jogosult dönteni. Önmagában az, hogy a jogrendszer nem definiál egyes, a jog- és a köznyelvben egyaránt bevezetett fogalmakat és kifejezéseket, nem eredményez sem értelmezhetetlenséget, sem pedig önkényes jogalkalmazást. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.

2. Indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett azt is, hogy a Hhtv. 14. § (3) bekezdésében szabályozott elszámolás egyik tételét jelentő "telepítési költségek meg nem térült része" törvényi fogalmának hiánya miatt megállapítható-e mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség.

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-a szabályozza.

Az Abtv. 49. §-a értelmében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból eredő jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő.

Az említett törvényi rendelkezés alkalmazása során a két feltételnek - a mulaszt ásnak és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek - együttesen kell fennállni [1395/E/1996. AB határozat, ABH 1998, 667, 669.].

Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségét konkrét jogszabályi felhatalmazás hiányában is köteles teljesíteni, amennyiben az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak következtében állt elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének a lehetőségéről [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.].

Az Alkotmánybíróság akkor is mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg, ha valamely alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 231.].

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan egyáltalán nincs szabály [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.].

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó által kifogásolt jogalkotói mulasztás nem állapítható meg. A Hhtv. valóban nem határozza meg külön "a telepítési költségek meg nem térült része" fogalmát, de tart al-maz olyan rendelkezéseket, amelyek alapján annak tartalma megállapítható és annak mértéke bizonyítható.

A Hhtv. 31. § (4) bekezdése alapján a 14. § (3) bekezdése szerinti telepítési költségek megállapítása során az Országos Halászati Adattár (a továbbiakban: Adattár) adatait kell alapul venni. A Hhtv. 31. § (2) bekezdésének d) pontja alapján az Adattár tartalmazza "az egyes halászati vízterületeken az adott évben telepített, illetve kifogott halak mennyiségére, minőségére és faj szerinti összetételére vonatkozó adatokat". A halászatra jogosult, így jelen esetben a haszonbérlő évente köteles jelenteni a halászati hatóságnak a telepített hal fajonkénti mennyiségét, a továbbnevelési, a fogyasztási célból kihalászott, továbbá a horgászat keretében kifogott hal fajonkénti mennyiségét, valamint a minőségre vonatkozó adatokat. A jelentés alapját a halászatra vonatkozó fogási naplóösszesítő, illetőleg a halászati hatóság által előzetesen jóváhagyott becslési módszerrel megállapított adatok képezik. [Hhtv. 32. § (2) bekezdés] Az Adattár a halászati jog jogosultja, a halászati vízterülettel érintett ingatlan tulajdonosa, használója, valamint a halászati jog gyakorlásával érintett hatóságok számára - az őt érintő adatok tekintetében - nyilvános. [Hhtv. 33. § (1) bekezdés] Az Adattár adatairól kiállított igazolás közokiratnak minősül. [Hhtv. 33. § (2) bekezdés] Mindezek alapján megállapítható, hogy a Hhtv. 14. § (3) bekezdése által használt "a telepítési költségek meg nem térült része" nem tekinthető határozatlan jogfogalomnak, az Adattár alapján annak tartalma megállapítható, és jogvita esetén bizonyítékokkal alátámasztható.

Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Hhtv. 14. § (3) bekezdésével összefüggésben az indítványozó által állított jogalkotói mulasztás nem áll fenn. Ezért a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.

3. Az egyik indítvány vitatta a Vhr. 2. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányosságát is. E szabállyal összefüggésben az Alkotmánybíróságnak mindenek előtt azt kellett vizsgálnia, hogy rendelkezik-e hatáskörrel annak alkotmányossági vizsgálatára.

A Vhr. 2. § (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Vhr. 2. § (1)-(4) bekezdésének rendelkezéseit a 2001. január 1. napja előtt benyújtott önkormányzati igénybejelentésekre kell alkalmazni. Noha az indítványozó által támadott szabályt a jogalkotó formálisan nem helyezte hatályon kívül, az igényérvényesítésre a jogszabályban meghatározott határidő évekkel ezelőtt letelt, ezért vizsgálandó, hogy tekinthető-e hatályos jogszabályi rendelkezésnek.

A Jat. 13. §-a szerint a jogszabály akkor veszti hatá-lyát, ha más jogszabály hatályon kívül helyezi, vagy ha a jogszabályban meghatározott határidő lejárt. Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatában a Jat.-nak ezt a szabályát a jogszabály alkalmazhatóságára vonatkozó rendelkezésként értelmezi. Eszerint formális hatályon kívül helyezés nélkül is hatályát vesztettnek kell tekinteni azt a jogszabályt, amelynek rendelkezései teljesedésbe mentek, és már nincs mód arra, hogy a jogalanyok a jogszabályi rendelkezés alapján igényt érvényesíthessenek, jogot szerezzenek. (pl. 1239/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 905, 906.; 670/B/1997. AB határozat, ABH 1999, 600, 603.; 332/B/2000. AB végzés, ABH 2002, 1742, 1743.) Miután az Vhr. vitatott rendelkezése a Vhr. 2. § (5) bekezdése alapján a 2001. január 1-je előtt benyújtott önkormányzati igénybejelentésekre alkalmazandó, e határozat meghozatalának időpontjában olyan eljárás, amelyben a Vhr. 2. § (4) bekezdését alkalmazni kell már nem indulhat, a támadott rendelkezés alapján a jogalanyok jogot nem szerezhetnek, igényt nem érvényesíthetnek.

Az Alkotmánybíróság hatásköre az Abtv. 1.§ b) pontján alapuló utólagos normakontroll körében - főszabályként -hatályos jogszabályok elbírálására terjed ki. Hatályát vesztett jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára csak kivételesen, - ha annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés - az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés és az Abtv. 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz alapján kerülhet sor. [10/1992. (II. 25.) AB határozat, ABH 1992, 72, 76.].

Mivel az indítvány ebben az értelemben az Abtv. 1. § b) pontjában szabályozott utólagos normakontrollra irányul, az Alkotmánybíróság az Ügyrend 31. § a) pontja értelmében az eljárást megszüntette.

Budapest, 2008. június 16.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye

A határozat rendelkező részének 1. pontjában foglaltakkal nem értek egyet. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítani a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 14. § (3) bekezdésének második mondata - "A haszonbérlő mindaddig birtokban marad, amíg a haszonbérbe adó az elszámolási kötelezettségének eleget nem tesz." - alkotmányellenességét.

Az indítványozó álláspontja szerint a Hhtv. 14. § (3) bekezdésének második mondata, amely a volt haszonbérlőt védelemben részesíti a tulajdonossal szemben, sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében szabályozott tulajdonhoz való jogot, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 13. § (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. [17/1992. (III. 30) AB határozat, ABH 1992, 104, 108.] Ennek megfelelően az Alkotmányban szabályozott tulajdonvédelem alatt áll a halászati jog is, mint a halászati vízterület tulajdonjogának része.

Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében szabályozott tulajdonhoz való jogot az Alkotmány alapjogként részesíti védelemben. A tulajdonhoz való jog nem korlátlan, az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a köz érdekében a közérdekkel arányos módon korlátozható.

Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) fejtette ki álláspontját az alapjogi tulajdonvédelem sajátosságairól, és elvi éllel meghatározta a tulajdonkorlátozás alkotmányosságának vizsgálata során alkalmazandó szempontokat. E határozatában megállapította:

"Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más." [ABH 1993, 373, 380.]

A tulajdonkorlátozás alkotmányosságának megítélésével kapcsolatosan pedig kimondta:

"Az alapjogi tulajdonvédelem sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és az eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett. Az alapjog-korlátozás szükségessége, illetve elkerülhetetlensége vizsgálatánál itt eleve figyelembe kell venni, hogy az Alkotmány 13. § (2) bekezdése a kisajátításhoz csupán a 'közérdeket' kívánja meg, azaz, ha az értékgarancia érvényesül, ennél szigorúbb 'szükségesség' nem alkotmányos követelmény." E határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy korunkban különösen az ingatlantulajdont érintő korlátozások esetén a klasszikus kisajátítás "közérdekűségének" tartalmát adó közhasznúság vagy közcélúság is megváltozott abban az értelemben, hogy a tulajdonkorlátozás gyakran közvetlenül más személyek javára szól és csak a társadalmi problémák megoldása által a "köz" javára - mint pl.: a városrendezés, földreformok, bérlővédelem sok esetében. A korlátozás közérdekűségének vizsgálatával kapcsolatosan megfogalmazta azt is, hogy "[a] törvénnyel érvényesített közérdek alkotmánybírósági vizsgálata (...) nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességére irányul, hanem - (...) - arra kell szorítkoznia, indokolt-e a közérdekre hivatkozás, illetve, hogy a 'közérdekű' megoldás nem sért-e önmagában is valamely más alkotmányos jogot (például a hátrányos megkülönböztetés tilalmát)."

(ABH 1993, 373, 381-382.)

A Hhtv. a korábbi szabályozáshoz képest új alapokra helyezte a halászati jog szabályozását. A halászatról szóló 1977. évi 30. törvényerejű rendelet 2. § (1) bekezdése alapján a halászat joga egy szűk körű kivétellel az államot illette. Az állam a halászati jogát minisztériumi átengedési határozatokkal, állami elosztás útján hasznosította. A Hhtv. 3. § (1) bekezdése a halászati jogot olyan vagyoni értékű jogként határozza meg, ami a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része. A Hhtv. 9. §-a alapján a tulajdonos halászati jogát gyakorolni köteles, e kötelezettségének vagy saját tevékenységével tesz eleget, vagy e jogát haszonbérbeadás útján hasznosíthatja.

A Hhtv. 13. § (1) bekezdése alapján a haszonbérleti szerződésre - a Hhtv.-ben foglalt eltérésekkel - a Polgári Törvénykönyvnek a mezőgazdasági haszonbérletre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A Hhtv. a halgazdálkodás sajátosságainak figyelembevételével állapította meg a halászati haszonbérletnek a Polgári Törvénykönyv mezőgazdasági haszonbérletre vonatkozó szabályaitól eltérő rendelkezéseit. Ezek közé a rendelkezések közé tartozik a Hhtv.-nek az indítványozók által vitatott 14. § (3) bekezdése is. A haszonbérlő az általa bérelt halászati vízterületen köteles a Hhtv. 25-30. §-aiban szabályozott halgazdálkodási tevékenységet folytatni, amely a halállomány és élőhelyének tartós fennmaradása és megújulása érdekében tervszerű, folyamatos és a haszonbérleti szerződés megszűnését követő időszakra is átnyúló hatású befektetést igénylő hasznosítást jelent. Erre tekintettel a halgazdálkodás érdekeinek védelmét szolgálja a törvénynek az a rendelkezése, miszerint a szerződés megszűnésekor a haszonbérlő által létesített egyes berendezések, létesítmények és beruházások értékét - a halgazdálkodási szempontból indokolt, még meg nem térült telepítési költségeket - el kell számolni. Az elszámolás teljesítése - az elszámolás tartalmát meghatározó törvényi előírások figyelembevételével - a haszonbérlő és a haszonbérbeadó megállapodásának tárgya, melyről vita esetén a bíróság dönt. Ha a felek a költségek elszámolásában állapodrak meg, a Hhtv. 14. § (3) bekezdésének második mondata, közhatalmi előírásként mondja ki, hogy - a törvény erejénél fogva - a haszonbérlő mindaddig birtokban marad, amíg a haszonbérbeadó elszámolási kötelezettségének eleget tesz. A törvény e rendelkezése a haszonbérlő követelésének biztosítékául szolgál. A törvény nem határozza meg pontosan, hogy a volt haszonbérlő birtokláshoz való joga milyen terjedelmű. Az azonban a Hhtv. 14. § (3) bekezdése alapján megállapítható, hogy az elszámolási vita tárgyát olyan beruházások képezhetik, amelyek a halászati vízterülettől elválaszthatatlanok (pl. a telepítési költségek meg nem térült része, a vízterület alkotórészei stb.), így a birtoklás joga kiterjed az érintett halászati vízterület egészére. A volt haszonbérlőt megillető birtoklás joga a vízterület tulajdonosát korlátozza mind a vízterület felett őt megillető birtoklás, mind a halászat jogának gyakorlásában.

Az Alkotmánybíróság az Abh. - fent idézett indokolásában - rámutatott arra, hogy egyes esetekben a bérlővédelem is minősülhet olyan közérdeknek, amely indokolttá teszi a tulajdonkorlátozást. Annak megítélése, hogy önmagában a volt haszonbérlő védelme tekinthető-e olyan közérdekű célnak, amely a tulajdonos tulajdonjogának korlátozását alkotmányosan igazolja, indokolt áttekinteni a halászati jog haszonbérletéhez hasonló haszonbérleti jogviszonyokra vonatkozó szabályozást abból a szempontból, hogy azok tartalmaznak-e tulajdoni korlátozást a haszonbérlő vagyoni követeléseinek biztosítására.

Az áttekintés alapján megállapítható, hogy a vitatotthoz hasonló tulajdoni korlátozást a Polgári Törvénykönyv mezőgazdasági haszonbérletre vonatkozó szabályai nem tartalmaznak. A Polgári Törvénykönyv a bérletre vonatkozó általános rendelkezései között a 433. § (2) bekezdésében biztosítja a bérlő számára azt a jogot, hogy a bérleti jogviszonyból származó követeléseinek kiegyenlítéséig a dolgot, annak használata nélkül visszatarthatja. Ez a szabály azonban az ingatlan és lakás bérletére nem alkalmazható. A Hhtv. 14. § (3) bekezdésében szabályozott elszámolási kötelezettséghez hasonló igényérvényesítési lehetőséget ír elő a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: Tftv.) 20. § b) pontja, amikor kimondja, hogy a haszonbérleti jogviszony megszűnésekor a haszonbérlő követelheti az el nem vihető berendezéseknek, az általa telepített növényzetnek, valamint a talaj minőségének javítását eredményező talajvédelmi beavatkozásoknak és létesítményeknek a szerződés megszűnésekor megállapítható tényleges értékét. A vadászati jog haszonbérletével kapcsolatosan a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) 16. § (3) bekezdése kimondja, hogy a vadászati jog haszonbérletére kötött szerződés megszűnésekor - a felek eltérő megállapodásának hiányában - az új jogosult az okszerű gazdálkodás mértékéig köteles megtéríteni a korábbi haszonbérlő által létesített vadgazdálkodási, vadászati rendeltetésű létesítmények, berendezések ellenértékét. A haszonbérlő követelésének biztosítékaként azonban sem a Tftv., sem a Vgtv. nem ír elő a Hhtv.-ben foglalt tulajdoni korlátozáshoz hasonló korlátozást.

A mezőgazdasági haszonbérleti jogviszonyok szabályozása körében tehát a törvényhozó a haszonbérlő haszonbérleti szerződés megszűnésekor fennálló vagyoni követelésének biztosítását önmagában nem tekintette olyan közérdekű célnak, amely a tulajdonos tulajdonosi jogainak korlátozását indokolná, csak a halászati jog haszonbérlőjét részesíti ilyen védelemben. Ezért vizsgálni kell, hogy a halászati tevékenységnek, a halgazdálkodásnak vannak-e olyan sajátosságai, amelyek a bérlő védelmében a tulajdonjog korlátozását igénylik.

A Hhtv. rendelkezései alapján megállapítható, hogy a tulajdonhoz való jog korlátozását közérdeknek tekinthető halgazdálkodási érdekek nem indokolják, ellenkezőleg a magánjogi igény biztosítékaként alkalmazott jogi megoldás - ha a jogvita eldöntése hosszú időt igényel - a halgazdálkodással összefüggésben a Hhtv. által védett közérdek érvényesülését akadályozza.

A halászat i jog a Hhtv. szerint olyan vagyoni értékű jog, amelynek gyakorlása a Hhtv. 9. §-a alapján a jogosultnak nem csak joga, hanem törvényen alapuló kötelezettsége is. A halászati jog gyakorlása során a jogosultat a halállomány és a halak élőhelyének védelme - az Alkotmány 18. §-ában szabályozott egészséges környezethez való jog érvényesülése - érdekében törvényben meghatározott kötelezettségek terhelik. Ezeket a gazdálkodási, környezetvédelmi kötelezettségeket a Hhtv. 25-35. §-ai határozzák meg. A törvényben előírt kötelezettségek teljesítéséért a halászati jog jogosultja közigazgatási jogi felelősséggel tartozik, megsértésük miatt a Hhtv. 49. §-a alapján a halászati hatóság halgazdálkodási bírságot alkalmazhat a halászati jog jogosultjával szemben. A halászati jog haszonbérbeadása esetén ezek a törvényi kötelezettségek a halászati jog gyakorlóját, a haszonbérlőt terhelik. A halászati jog haszonbérlete a környezet védelméhez fűződő alkotmányos jog érvényesítése érdekében meghatározott törvényi kötelezettségekkel, közjogi előírásokkal átszőtt magánjogi jogviszony, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni a tulajdoni korlátozás alkotmányosságánakmegítélésekor. A Hhtv. 14. § (3) bekezdésének vitatott rendelkezése következtében a magánjogi jogvita eldöntéséig a törvény közjogi előírásai által védett közérdek háttérbe szorul. A volt haszonbérlő, akinek joga a szerződésen alapult, a haszonbérleti szerződés megszűnése után már nem jogosult a halászati jog gyakorlására, már sem szerződés, sem törvény nem kötelezi arra, hogy eleget tegyen a törvényben a halászati jog jogosultja számára előírt kötelezettségeknek, így e kötelezettségek vele szemben nem érvényesíthetők. Ugyanakkor a halászati víz tulajdonosa, akit a szerződés megszűnését követően, mint a halászati jog jogosultját a kötelezettségek terhelnek, a haszonbérlő birtokban maradása miatt nem tud eleget tenni a Hhtv. 9. §-ában foglalt, a halászati jog gyakorlására vonatkozó törvényi kötelezettségének. Az a jogi helyzet, mely szerint a haszonbérlő - az elszámolási vita lezárultáig - birtokban marad az érintett vízen, korlátozza a halászati víz tulajdonosát abban, hogy halászati jogát maga gyakorolja, illetőleg mással kötött haszonbérleti szerződés útján hasznosítsa. Ez egyúttal azt is eredményezi, hogy a víz tulajdonosa, akit a szerződés megszűnését követően, mint a halászati jog jogosultját a törvényben meghatározott kötelezettségek terhelnek, - a birtokost megillető birtokvédelem miatt - nem tud eleget tenni a halgazdálkodással, valamint a hal és élőhelyének védelmével összefüggésben előírt törvényi kötelezettségeinek. A volt haszonbérlő birtokban maradása így rendezetlen, átmeneti helyzetet eredményez mind a közigazgatási jogi természetű törvényi kötelezettségek teljesítése, mind e kötelezettségek érvényesítése érdekében a halászati hatóságot megillető hatósági jogosítványok gyakorlását illetően.

Miután a haszonbérlő vagyoni követeléseinek biztosítása érdekében előírt tulajdoni korlátozás miatt a törvényi kötelezettségek teljesítése és érvényesíthetősége tekintetében előálló rendezetlen, átmeneti jogi helyzet a Hhtv. által védelemben részesített természeti értékek károsodását idézheti elő, a tulajdonhoz való jog korlátozása ebben az esetben az Alkotmány 18. §-ában szabályozott alkotmányos jog érvényesülését is veszélyezteti.

Budapest, 2008. június 16.

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

A különvéleményhez csatlakozom:

Budapest, 2008. június 16.

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére