125/B/2005. AB határozat

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 109. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 109. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti indítványokat elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 108. §-a és 109. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti indítványt visszautasítja.

Indokolás

I.

1. Az Alkotmánybírósághoz három indítvány érkezett az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 108. és 109. §-a alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában. Az Alkotmánybíróság az indítványokat - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján - egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

Az első indítványozó kiegészített beadványában kifejtettek szerint az Art.-nek az adóalap becsléssel történő megállapításának lehetőségét tartalmazó 109. § (1) bekezdése az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében foglalt magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jogot sérti, mert a magánszemélyek vagyonra vonatkozó adatai a magánszférába tartoznak, a támadott rendelkezés pedig "magában rejti azt a lehetőséget, hogy az adóhatóság elvileg bárkit (...) vagyonnyilatkozattételre kötelezhet, függetlenül, hogy a bevallással kapcsolatban észlelt-e valamilyen hibát, hiányosságot." A "vagyonnyilatkozatra kötelezés" - az Alkotmánybíróság 21/1993. (IV. 22.) AB határozatában foglaltakra figyelemmel - nem a jövedelem megállapításának, csupán ellenőrzésének eszköze lehet.

A második indítványozó az Art 109. § (3) bekezdését azért támadta, mert álláspontja szerint a becsült adóalaptól való eltérés kapcsán az adózóra hárítja a bizonyítási terhet, és a bizonyítási eszközök tekintetében lehetővé tette a visszamenőleges jogalkalmazást azáltal, hogy az adóhatóság az adózó által e körben előadott tények, adatok valóságtartalmát az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja. E bizonylatokat az Art. [47. § (3) bekezdésének] rendelkezése értelmében az adó megállapításához való jog elévüléséig [az Art. 164. § (1) bekezdése szerint öt évig] kell megőrizni, ezzel szemben az előbbi rendelkezés a megőrzési kötelezettséget e határidőn túl kötelezővé tette. Ezért - álláspontja szerint - sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból következő jogbiztonság, illetőleg a tulajdon védelmének [Alkotmány 13. § (1) bekezdése] elve, mert az adózó az állammal szemben "nem tudja egyenrangúan megvédeni a vagyonát."

Az Art. 109. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását azzal az indokkal kérte, hogy a 109. § (3) bekezdésének megsemmisítése esetén e hatályban maradó szabályok alapján az adóhatóság úgy alkalmazhatja a becslést, hogy az adózónak nincs kimentési lehetősége, míg az Art. 108. § (6) bekezdése esetében "ugyanezen probléma (...) megtalálható." Ezért "az egész 108. § és 109. § teljes megsemmisítése és a becslés jogintézménynek újrakodifikálása szükséges," így e rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását indítványozta.

Egy további indítványozó szerint az Art. -jelenleg hatályos - 109. § (3) bekezdése ugyancsak a jogállamiságot, valamint az Alkotmány 7. § (2) bekezdését sérti, mert - a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. §-ával ellentétesen - a jogszabály alkalmazására történő kellő felkészülési idő hiányában és visszaható hatállyal ír elő kötelezettséget, amikor az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőzően keletkezett iratok bizonyítékként való felhasználását lehetővé teszi, holott az Art. 47. § (3) bekezdése értelmében az adózó nem köteles az elévülési időn túl bizonylatokat megőrizni.

2. Az első két indítvány benyújtását követően az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény (a továbbiakban: Ptvm.)- 2006. július 17-én hatályba lépett - 120. §-a az Art. 109. § (3) bekezdésének helyébe új rendelkezést léptetett, és ezzel egyidejűleg új (4) bekezdéssel egészítette ki. Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény 411. §-a módosította az Art. 109. § (1) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az utólagos normakontrollra irányuló vizsgálatot a régi helyébe lépő új szabályozás tekintetében akkor folytatja le, ha az tartalmilag a korábbival azonos és ezáltal azonos a vizsgálandó alkotmányossági probléma. [137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.; 138/B/1992. AB határozat ABH 1992, 579, 581.; 1425/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 844, 845.; 1314/B/1997. AB végzés, ABH 2000, 1049.] Tekintettel arra, hogy az indítványozók által felvetett alkotmányossági probléma a 109. § (1) és (3) bekezdésének hatályos szövegével kapcsolatosan változatlanul fennáll, az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálatot e tekintetben a hatályos szabályozás vonatkozásában végezte el.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:

1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"7. § (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."

2. Az Art. első két indítványozó által támadott 109. § (1) és (3) bekezdése:

"109. § (1) Ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.

(...)

(3) A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben pedig az eljárásra az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adómegállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett."

3. Az Art.-nek az ügy elbírálásakor hatályos 109. § (1) bekezdése:

"109. § (1) Ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával vagy az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.

(...)

(3) A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Ha az adózó nyilatkozata szerint a vagyongyarapodás forrását az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőzően szerezte meg, a vagyongyarapodás forrásának, a szerzés tényének és időpontjának igazolásaként közhiteles nyilvántartás jogerős bírósági vagy hatósági határozat, illetve az adómegállapításhoz való jog elévülési idejét megelőzően kiállított egyéb közokirat, valamint az adózó ezen időszakban az adóhatósághoz benyújtott, jogerős hatósági, bírósági határozattal nem érintett bevallásának adatai, bankszámla (pénzforgalmi számla) kivonat, értékpapírszámla-kivonat adatai szolgálhatnak; az adóhatóság az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőző időszakra vizsgálatot csak ezen adatokra kiterjedően végezhet. Egyebekben az eljárásra e fejezet szabályait kell megfelelően alkalmazni."

III.

Az Art. 109. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság az Art. 109. § (1) bekezdésének alkotmányosságát a 26/2004. (VII. 7.) AB határozatában (ABH 2004, 398.; a továbbiakban: Abh1.) már vizsgálta. Megállapította, hogy a támadott rendelkezés nem ellentétes az Alkotmány 70/I. §-a és a 8. § (1)-(2) bekezdésben foglaltakkal. Utóbbi rendelkezés az alapvető jog lényeges tartalmának korlátozását tiltja: az Alkotmány 70/I. §-a nem alapvető jogot, hanem alapvető kötelezettséget fogalmaz meg, az indítványozó pedig nem hívott fel alapvető jogot a vizsgált szabállyal kapcsolatban. (ABH 2004, 398, 432.)

Az Ügyrend 31. §-ának c) pontja szerint az eljárás meg-szüntetetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére)- ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani ("ítélt dolog") . Ha az újabb indítványt más okra, más alkotmányossági összefüggésre alapítják, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 17/1999. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999, 131, 133.] Mivel a jelen ügyben az első indítványozó az Alkotmány 59. § (1) bekezdésének sérelmére hivatkozott, nem állt elő az "ítélt dolog" esete, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt érdemben bírálta el.

2. Az indítványozó azt tartotta a magántitok védelméhez való jog korlátozásának, hogy az Art. támadott rendelkezése "vagyonnyilatkozat" tételére kötelezhet bárkit. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az adóalap becsléssel történő megállapítása fogalmilag nem azonos az adózó vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével, amelyet nem az Art., hanem különböző egyéb jogszabályok (pl. az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény), illetőleg általánosságban az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény tartalmazza. Ezzel szemben a becslési eljárás az adóhatóság részéről alkalmazott, olyan sajátos bizonyítási módszer, amelynek segítségével a valóságos adóalap nagy valószínűséggel megállapítható. Az Art. 108. §-ában írt feltételek fennállása esetén minden adózóra kiterjed, ha alaposan feltételezhető, hogy jövedelembevallása valótlan, hiányos, iratai nem alkalmasak az adóalap megállapítására, az adózó nyilatkozattételi vagy egyéb mulasztása miatt nem állapítható meg az adóalap, valamint a 109. § (1) bekezdése szerint a bevallott/megszerzett jövedelme vagyongyarapodásával, az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban.

Ezért az Alkotmánybíróság - az indítvány tartalmát értelmezve - a magántitokhoz való jog korlátozhatóságát az Art. 109. § (1) bekezdése alapján lefolytatott eljárás kapcsán vizsgálta, amelynek során az adóhatóság tudomására jutnak az adózó vagyonosodásával kapcsolatos adatok.

Az Alkotmány a magánszférához való jogot az 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz való jogon keresztül az általános személyiségi jog részeként, annak egyes elemeit - a magánlakás sérthetetlenségéhez, a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot -pedig az 59. § (1) bekezdésében nevesítetten is alapjogi védelem alá helyezi. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata a személyes adatok védelméhez való jog tartalmát úgy értelmezi, hogy mindenkinek szabadságában áll magántitkainak és személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról rendelkezni. A vagyonra vonatkozó adatok az ember magánszférájába tartoznak, magántitkot képeznek és személyes adatnak minősülnek a személyes adatok védelméről s a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontja szerint is.

A magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog azonban nem abszolút jog, tehát törvény elrendelheti a magántitok és a személyes adat kötelező kiszolgáltatását és előírhatja a felhasználás módját is. A magántitok és a személyes adatok védelméhez való jognak ilyen törvényi korlátozása azonban csak abban az esetben minősíthető alkotmányosnak, ha az megfelel az Alkotmányban az alapjogi korlátozásokkal szemben támasztott követelményeknek. [20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 70.; 15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991, 41, 43.; 21/1993. (IV. 2.) AB határozat, ABH 1993, 175, 176.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 143.]

A jelen ügyben a közteherviselési kötelezettség feltételezett nemteljesítése kapcsán alkalmazott eljárással összefüggésben merült fel a magántitokhoz való jog, mint alapjog korlátozása.

Az Alkotmánybíróság a rendelkezés alkotmányosságának megítélésénél - gyakorlatának megfelelően - az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből eredő szükségesség és arányosság követelményéből indult ki. Az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. "Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan." (30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.)

Az Alkotmánybíróság a 21/1993. (IV. 2.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh2.) rámutatott, hogy az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt közteherviselési kötelezettség már önmagában szükségképpen beavatkozást jelent a magánszférába, és így bizonyos mértékig az alkotmányos alapjogok korlátozásával jár. "Az Alkotmány 70/I. §-a alapján a jövedelmek állami ellenőrizhetősége és a jövedelmek adóztathatóságának alkotmányossága nem kétséges, az alapjog korlátozását itt egy másik alkotmányos cél, az arányos közteherviselés kötelezettsége elkerülhetetlenné teszi, így a korlátozás nem az alapjog lényeges tartalmára vonatkozik. (...) A jövedelembevallási kötelezettség már magábanvéve a magánszférához való alkotmányos jog korlátozását jelenti. Ez a korlátozás azonban - az arányos közteherviselés alkotmányos elvére és kötelezettségére tekintettel - szükséges és arányos korlátozás, nem érinti az Alkotmány 8. § (2) bekezdés alapján az alapjog lényeges tartalmát. (...) . A jövedelem elhallgatása, a jövedelembevallási-kötelezettség pontatlan, hibás teljesítése, a jövedelemadóra vonatkozó adóügyi előírások egyéb megsértése alkotmányosan más eszközök (becslés, ellenőrzés stb.) alkalmazását alapozhatja meg. Ezek ugyanis alapjogok lényeges tartalmának korlátozásával nem járnak." (ABH 1993, 172, 176, 179.)

Az Art. 109. § (1) bekezdése lehetőséget ad az adóhatóságnak, hogy vizsgálja az adózó vagyongyarapodását abból a szempontból, hogy annak forrása lehetett-e az adózó bevallott vagy bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelme. Az Abh1. kimondta, hogy a közteherviselés arányosságának biztosítására szükség van az eltitkolt jövedelem utólagos adóztatására, a törvény e célok érdekében szabályozza a becslést, mint vagyonosodási vizsgálatnak nevezhető adóellenőrzési módot. "A becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő valós adó alapját valószínűsíti." (ABH 2004, 398, 432.) A vagyonosodással összefüggő adatok, tények feltárása a valós adóalap és az adó megállapítása érdekében történik. Ezért ezen eljárás a magántitokhoz való alapjog korlátozását eredményezheti, azonban ez az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt alkotmányos kötelezettség érvényesülése érdekében történik. Így az adózást érintő titok, az adózó vagyoni adatainak megismerése az adóhatóság részéről indokolt és szükséges, valamint a korlátozás az elérni kívánt céllal arányban áll. Az adóhatóság akkor alkalmazhatja a becslést, ha alapos gyanú merül fel, hogy az adóalany elvonta adózás alól jövedelme egy részét, és a 108. § (4) és (5) bekezdése értelmében olyan tényekre, körülményekre, bizonyítékokra, nyilatkozatokra korlátozódik a vizsgálat, amelyek az adóalap megállapítása szempontjából lényegesek.

A korlátozást tartalmazó rendelkezés alkotmányosságának további feltétele, hogy megfelelő garanciákat is bizto-sítson az adózó számára. Ilyen a 108. § (2) bekezdése, amely előírja, hogy az adóhatóságot terheli annak bizonyí tása, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennáll-nak, valamint a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. A feltárt adatok kapcsán a magántitok védelmére az Art. 53-54. §-ai adnak biztosítékot az adótitok (az adózást érintő tény, adat, körülmény, határozat, végzés, igazolás vagy más irat) tekintetében az adóhatóság számára előírt titoktartási kötelezettség szabályozásával.

Ebből következően az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Art. 109. § (1) bekezdésében alkalmazott becslési eljárás az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében foglalt jogot a módszer céljához képest arányosan, garanciák mellett korlátozza, ezért e vonatkozásban az indítványt elutasította.

3. Az Art. 109. § (3) bekezdését az indítványozók azért tartották az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközőnek, mert úgy értelmezték, hogy - a jogalkotásra vonatkozó alkotmányos rendelkezést megsértve - az Art. 47. §-ával ellentétben az adózó kötelezettségévé tette az iratok, bizonylatok elévülési időn túli őrzését.

A Jat. 12. § (2) bekezdése szerint a jogszabály akihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. "Következetes az alkotmánybírósági gyakorlat a tekintetben, hogy valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit - erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint - a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell". [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.]

A támadott rendelkezés az adóhatóság által becsült adóalap összegszerűségével szemben ad lehetőséget az ellenbizonyításra. [Az Art. 180. § (2) bekezdése folytán hatályon kívül helyezett, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 66/H. § (3) bekezdésének szövege egyébként teljesen megegyezett az Art. 109. § (3) bekezdésével.] A 109. § (3) bekezdésének módosított szövegét, illetőleg az új (4) bekezdését a 2006. július 17-én hatályba lépett Ptvm. iktatta be, a 239. § (5) bekezdése értelmében azonban csak azokban az ellenőrzési eljárásokban kell alkalmazni, amelyekben az adózó nyilatkozatában megjelölt vagyongyarapodás forrásának megszerzésére 2006. szeptember 15. napját követően került sor. A 109. § (4) bekezdése a következőképp rendelkezik: "Az e § (3) bekezdésének alkalmazásában

a) közhiteles nyilvántartás az ingatlan-nyilvántartás, a földhasználati nyilvántartás, a zálogjogi nyilvántartás, a gépjármű-nyilvántartás, az úszólétesítmény-nyilvántartás, a légijármű-nyilvántartás, a cégnyilvántartás, a magyar jog szerint egyéb közhiteles nyilvántartás, továbbá a nyilvántartás helye szerinti állam joga szerint közhitelesnek minősülő nyilvántartás;

b) szerzésnek minősül a vagyongyarapodás forrása felett a rendelkezési jognak, és/vagy a használat jogának, és/vagy a hasznosítás jogának, és/vagy a birtoklás jogának megszerzése, illetve a bankszámlán (pénzforgalmi számlán), értékpapírszámlán történő jóváírás."

Az ellenbizonyítással összefüggő szabály tehát nem tartalmaz az adózó számára olyan kötelezettséget, hogy iratait az Art. 47. § (3) bekezdésében foglaltakkal szemben [az Art. 164. § (1) bekezdésében meghatározott] 5 éves elévülési időn túl őrizze, hanem egyrészt lehetőséget ad, hogy ezeket bizonyítékként felajánlja, másrészt az adóhatóság számára állít korlátot, hogy az elévülési időn túl csak e feltárt adatokra nézve vizsgálódhat. Ha az adózó hivatkozik arra, hogy a vagyongyarapodás forrását az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőzően szerezte meg, az erre vonatkozó, a (3) bekezdésben felsorolt közokiratok, adóbevallások, bankszámla kivonatok adataiba betekintést engedhet. Megjegyzi azt is az Alkotmánybíróság, hogy az Art. 47. § (1) bekezdésének utaló szabálya folytán alkalmazandó 44. § (1) bekezdése szerinti, megőrzendő iratok - bizonylatok, könyvek, nyilvántartás - nem azonosak a 109. § (3) bekezdésében felsorolt iratokkal, amelyek közül a (4) bekezdésben megjelölt közhiteles nyilvántartásban, továbbá közokiratban, adóbevallásban, bankszámlán szereplő adatok az illetékes hatóságoknál, bankoknál 5 éven túl is rendelkezésre állnak.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Art. 109. § (3) bekezdése alkalmazását a hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozóan a jogalkotó nem rendelte el, nem állapítható meg, hogy e rendelkezés alapján lezárt (teljesedésbe ment) jogviszonyokat kellene felülvizsgálni, továbbá az sem, hogy a támadott rendelkezést a hatálybalépésének időpontjában már folyamatban lévő ügyekben kellene alkalmazni.

Ezért a támadott rendelkezés nem sérti a jogbiztonság követelményét, így az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította.

4. Az Art. 109. § (3) bekezdése egyik indítványozó szerint az Alkotmány 13. § (1) bekezdését is sérti, mert az adózó bizonyítási lehetőségének korlátozottsága folytán nem tudja "megvédeni" a vagyonát. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az adózó számára biztosított eljárási jellegű jogosultság és az Alkotmány tulajdonhoz való jogot megfogalmazó 13. § (1) bekezdése között értékelhető alkotmányjogi összefüggés nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653-654.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 716, 717.]

A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.

IV.

Az Art. 108. §-a, valamint 109. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló első indít-vány nem felel meg az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdése által támasztott tartalmi követelményeknek, amely szerint annak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Ügyrend 21. § (2) bekezdése szerint: "(...) az indítvány tartalmazza: a vizsgálandó jogszabály megjelölése mellett az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyeket - az indítványozó állítása szerint - a hivatkozott jogszabályok megsértenek, valamint az Abtv.-nek és egyéb törvényeknek azokat a rendelkezéseit, amelyekből az indítványozó jogosultsága és az Alkotmánybíróság hatásköre megállapítható." Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti. (472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783, 1784.)

Az Alkotmánybíróság az indítványozót hiánypótlásra hívta fel, amelyre a megjelölt határidőben nem adott választ. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a fenti tartalmi követelmények hiányában az indítvány ebben a vonatkozásban érdemben nem bírálható el, ezért azt az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2008. május 26.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k..

alkotmánybíró