A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának határozata [Jpe.II.60.046/2022/6.]
jogegységi panasz elutasításáról
Az ügy száma: Jpe.II.60.046/2022/6.
A felperes: a felperes neve
(a felperes címe)
A felperes képviselője: Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda
(a felperes képviselőjének címe
eljáró ügyvéd: Dr. Kelemen Dániel)
Az I. rendű alperes: Budapest Főváros Kormányhivatala
(az I. rendű alperes címe)
Az I. rendű alperes képviselője: Dr. Szalay Tamás Ügyvédi Iroda
(az I. rendű alperes képviselőjének címe
eljáró ügyvéd: Dr. Szalay Tamás)
A II. rendű alperes: Belváros-Lipótváros
Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata
(a II. rendű alperes címe)
A per tárgya: kisajátítási ügyben indult közigazgatási jogvita
A jogegységi panaszt benyújtó fél: a felperes
A jogegységi panasszal támadott határozat: Kfv.III.38.013/2021/18. számú ítélet
Rendelkező rész
A Kúria a felperes jogegységi panaszát elutasítja.
A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.
Indokolás
A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 1/1 arányú tulajdonát képezte cím alatti, helyrajzi szám hrsz-ú, "kivett lakóház, udvar" megjelölésű, 1728 m2 területű - több ingatlan összevonásával létrejött - ingatlan, amely régészeti lelőhelyként nyilvántartott, kiemelten védett régészeti lelőhely és világörökségi területen fekszik.
[2] A felperes az ingatlant bérbeadás útján hasznosította, a bérlő a perben nem álló gazdasági társaság (a továbbiakban: Bérlő).
[3] A II. rendű alperes két alkalommal tett az ingatlanra vételi ajánlatot, ezeket a felperes elutasította.
[4] A II. rendű alperes 2019. március 6. napján az ingatlan teljes területére vonatkozó kisajátítási kérelmet terjesztett elő az I. rendű alperesnél terület- és településfejlesztés, valamint örökségvédelem közérdekű célra hivatkozással.
[5] Az I. rendű alperes a 2019. október 8. napján kelt BP/1008/06114-50/2019 iktatószámú határozatával az ingatlan teljes területét a II. rendű alperes javára terület- és településfejlesztés, illetve örökségvédelem közérdekű célra kisajátította, egyben kötelezte a II. rendű alperest, hogy a kisajátításért meghatározott összegű kártalanítást fizessen meg a felperesnek. A Bérlő kártalanítási igényét visszautasította.
[6] A határozat indokolása szerint a kisajátítási kérelem és mellékletei megfeleltek a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Kstv.) 24. § (5) bekezdésében meghatározott feltételeknek. Már a telekösszevonást megelőzően létezett ingatlanok is a középkori pesti városfal miatt önállóan is a régészetileg védett ingatlanok közé tartoztak. A 2019. július 10. napján készített felmérési vázlat egyértelműen igazolja, hogy a Belváros-Lipótváros Területi Városrendezési és Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 29/2004. (VI. 04.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: KÉSZ) 55. §-ában foglalt városfal és a feltárt épületmaradványok az ingatlan határain belül, annak teljes hosszán helyezkednek el, ezért annak teljes bemutatása a részleges kisajátítás során nem lenne biztosított. A Kstv. 4. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott terület- és településrendezési közérdekű cél, valamint a Kstv. 4. § (1) bekezdés i) pont ib) alpontjában foglalt örökségvédelmi közérdekű cél is megvalósul.
[7] A felperes keresete folytán eljárt Fővárosi Törvényszék közbenső ítéletével az I. rendű alperesi határozat jogalapja tekintetében a felperes keresetét elutasította.
[8] Indokolása szerint a kisajátítási kérelem a kisajátítási terv elkészítéséről, felülvizsgálatáról, záradékolásáról, valamint a kisajátítással kapcsolatos értékkülönbözet megfizetésének egyes kérdéseiről szóló 178/2008. (VII. 3.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Rendelet) foglaltakhoz képest hiányosan került előterjesztésre, ám miután a változási vázrajz nem tartalmazott semmi olyat, amely a meglévő valós állapottal ne egyezett volna, továbbá mivel a felperest a jogosulti listán nem lehetett volna szerepeltetni, ezért a változási vázrajz későbbi becsatolása és a jogosulti lista hiánya nem hatott ki az ügy érdemére. A Kstv. 24/A. § (1) bekezdésében meghatározott megszüntetési ok nem állt fenn, mert a II. rendű alperes önkéntes hiánypótlás keretében csatolta a változási vázrajzot.
[9] Az ügyintézési határidő jelentős mértékű túllépése a felperest nem gátolta az őt megillető jogok gyakorlásában, ezzel összefüggésben a felperes nem jelölt meg konkrét jogsérelmet. Alaptalan az a felperesi hivatkozás is, miszerint az ügyintézési határidő leteltét követően beszerzett bizonyítékok az eljárásban nem használhatók fel. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 62. §-a szerinti tényállás-tisztázási kötelezettség nem terjed ki az iratok megküldésére, az Ákr. 33. § (1) bekezdése, 76. §-a, valamint a Kstv. 26. § (1) bekezdése alapján nem követett eljárási jogszabálysértést az I. rendű alperes azzal sem, hogy nem küldte meg a változási vázrajzot, a felmérési vázlatot, továbbá a II. rendű alperes 2019. május 31-i nyilatkozatát a felperes részére.
[10] A felmérési vázlat egyértelműen tartalmazza, hogy a városfal a perbeli ingatlanon fekszik, részleges kisajátításra pedig azért nem kerülhetett sor, mert a régészeti lelőhely az ingatlan teljes területét lefedi, annak komplex bemutatása a teljes ingatlan kisajátításával valósítható meg. A kúriai gyakorlat szerint a helyi önkormányzati rendeletben a településrendezés tekintetében megállapított közérdekű célok a feleket kötik, a KÉSZ 55. §-ából pedig kitűnik, hogy az ingatlanon - a mélygarázs létesítésén túl - kizárólag olyan építési munkák valósíthatók meg, amelyek közérdekű célt szolgálnak (városfal bemutatása, közösségi játszótér kialakítása stb.). A csatolt dokumentumok alátámasztják a régészeti lelőhely kiemelt műemléki, örökségvédelmi jelentőségét is.
[11] Kitért arra, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 23. § (5) bekezdés 1. és 13. pontjai a kerületi önkormányzat feladatai között megjelölik a helyi településrendezést és a kulturális örökség helyi védelmét, erre tekintettel a kisajátítási célként megjelölt feladatok ellátása elsősorban a kerületi önkormányzattól, mint tulajdonostól várható el. Nem releváns az, hogy a felperes milyen beruházást tervezett az ingatlanon, mert azt nem kezdte meg, annak engedélyezésére hatósági eljárást nem kezdeményezett.
[12] A közbenső ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata
[13] A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a 2022. június 29. napján kelt Kfv.III.38.013/2021/18. számú ítéletével (a továbbiakban: Ítélet) a Fővárosi Törvényszék közbenső ítéletét hatályában fenntartotta.
[14] Indokolása szerint a kisajátítási eljárásban a felperes mint kártalanításra jogosult tulajdonos ügyfélként, egyben jogosultként vett részt, ezért a jogosultak listájának hiányára nem terjed ki jogi érintettsége, e tekintetben a felperesnek kereshetőségi joga nincs.
[15] Megítélése szerint az, hogy a változási vázrajz és a területkimutatás a hatósági eljárás kezdetén még nem állt rendelkezésre, olyan eljárási szabályszegésnek minősül, amelynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem volt. Ezek a dokumentumok nem tartalmaztak olyan tényt, adatot, amely a meglévő valós állapottal ne egyezett volna, azokból a kisajátítással megvalósítandó célra vonatkozóan következtetéseket levonni nem lehet.
[16] Leszögezte, hogy hiánypótlási felhívás nélkül nem volt lehetősége az I. rendű alperesnek a Kstv. 24/A. § (1) bekezdése szerinti eljárás megszüntetésére.
[17] A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 88. § (1) bekezdés c) pontjára hivatkozással megállapította, hogy az ügyintézési határidő túllépése az ügy érdemére nem volt kihatással, az nem gátolta a felperest az őt megillető jogok gyakorlásában. Az ügyintézési határidő lejártát követően csatolt iratok megismerhetőségének kérdése pedig nem a határidő-túllépés értékeléséhez kapcsolódik.
[18] Az ügyintézési határidő túllépése okán a felperes által hivatkozott 5/2017. (III. 10.) AB határozat a perbeli jogviszonyra nem irányadó, mert jelen esetben az eljárás nem hivatalból, hanem kérelemre indult, az I. rendű alperes a kisajátítási kérelmet bírálta el, nem szankciót alkalmazott.
[19] Az Emberi Jogok Európai Bírósága 59026/14. számú ítéletének tényállása jelentősen eltér a perbelitől, abban közel négy éven keresztül nem sajátították ki a földet, amely idő alatt nem tudta a kérelmező használni az ingatlant és kártérítést sem kapott. A perbeli esetben a hatóság késedelme nem haladta meg az öt hónapot, és az ingatlant kártalanítás ellenében sajátította ki.
[20] A Kúria Kfv.35.683/2018/5. számú ítéletében foglaltakból kiemelte, hogy a határozathozatalra meghatározott törvényi határidő túllépése önmagában nem teszi a közigazgatási eljárást tisztességtelenné.
[21] Rögzítette, hogy sem a Kstv., sem az Ákr. nem tartalmaz olyan rendelkezést, miszerint az ügyintézési határidő leteltét követően beszerzett bizonyítékok az eljárásban nem használhatók fel. A felperes által e körben hivatkozott Kfv.35.138/2016/9. számú kúriai döntés egy jogellenesen elrendelt kiegészítő ellenőrzés során végzett eljárási cselekmény jogszerűségéről foglalt állást adóigazgatási eljárásban, az a kisajátítási jogviszonyban precedens határozatként nem fogadható el.
[22] Hangsúlyozta, hogy főszabály szerint az eljárás iratait az ügyfél iratbetekintéssel ismerheti meg, a hatóságnak iratmegküldési kötelezettsége kizárólag akkor áll fenn, ha azt az Ákr. vagy a Kstv. előírja. Az eljárás során keletkezett szakvéleményt pedig az I. rendű alperes a Kstv. 26. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a felperesnek is megküldte. Nem követett el az I. rendű alperes jogszabálysértést azzal, hogy nem küldte meg a felperes részére a változási vázrajzot, a területkimutatást, a felmérési vázlat és a II. rendű alperes 2019. május 31-i nyilatkozatát.
[23] Nem volt az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása annak az I. rendű alperesi eljárási jogszabálysértésnek, miszerint a határozat meghozatalát követően nem biztosította a felperes számára az iratbetekintési jogát, mert a felperes később megtekinthette az iratokat. A felperes nem tudta bizonyítani azon állítását, hogy a II. rendű alperes 2019. május 31-i nyilatkozata nem volt fellelhető az iratok között az iratbetekintéskor.
[24] Leszögezte, hogy az I. rendű alperesi határozat konkrétan hivatkozik a felmérési vázlatra, amelyből egyértelmű, hogy az a kisajátítási iratok részét képezte. Az a tény, hogy az I. rendű alperes a közigazgatási iratok között - feltüntetés ellenére - nem küldte meg az elsőfokú bíróságnak a felmérési vázlatot, nem jelenti azt, hogy a felmérési vázlatot eredetileg sem csatolta a közigazgatási hatósági eljárásban a II. rendű alperes. A felmérési vázlat tartalma az I. rendű alperes által ismert volt, és annak megismerhetősége nem befolyásolta a felperes rendeltetésszerű joggyakorlását, mert a felperes már azzal az I. rendű alperesi ténymegállapítással sem értett egyet, hogy a történelmi városfal az ingatlant teljes hosszában érinti.
[25] Megítélése szerint az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Kp. 58. § (1) bekezdésében, valamint a Kstv. 32. § (1) bekezdés c) és e) pontjában írtaknak, ez azonban nem alapozza meg az elsőfokú ítélet megsemmisítését.
[26] Megállapította, hogy a Kstv. 3. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek közül az a), b) és d) pontokban írt feltételek a KÉSZ 55. §-ában írtakból következően fennállnak, ugyanis a közérdekű cél megvalósítása az ingatlanon fennálló tulajdonjog korlátozásával nem lehetséges, a közérdekű cél megvalósítására kizárólag a perbeli ingatlanon kerülhet sor és a kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják. A II. rendű alperes kisajátítási kérelme pontosan meghatározta a kisajátítás közérdekű célját, amikor ebben a körben régészeti lelőhely feltárását, bemutatását, régészeti értékek megőrzését, a történelmi városfal feltárását és bemutatását, állapotának megőrzését ("városfal múzeum"), az erre szolgáló telek és rendeltetési egységek, "gyilokjáró" kialakítását és mindezek összekötését szolgáló kertépítészeti elemek, köztárgyak elhelyezését jelölte meg.
[27] A KÉSZ 55. §-a a kisajátítási cél közérdekűsége vonatkozásában meghatározó jelentőséggel bír, önmagában eldönti a II. rendű alperes által megjelölt kisajátítási cél közérdekűségét, ezért erre vonatkozó bizonyítás, így örökségvédelmi szakértő bevezetése nem volt szükséges, az örökségvédelmi szakértő kirendelésére és helyszíni szemle lefolytatására irányuló felperesi bizonyítási indítványok elutasításával nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság. A felperes további bizonyítási indítványairól az elsőfokú bíróság ugyan nem döntött, e mulasztás azonban az ügy érdemi megítélését nem érinti, mert azok a bizonyítási indítványok szintén a kisajátítási cél közérdekűsége tekintetében kerültek előterjesztésre.
[28] Hangsúlyozta, hogy az Mötv. 23. § (5) bekezdés 5. és 13. pontjából következően a helyi településrendezés, településfejlesztés és a kulturális örökség helyi védelme a fővárosi kerületi önkormányzat feladata, ezen célok megvalósítása a kisajátítással érintett ingatlanon a II. rendű alperestől várható el. A felperestől, mint gazdasági haszonszerzés céljából létrejött gazdasági társaságtól nem várható el a helyi településrendezési és kulturális örökségvédelmi céloknak megfelelő beruházás megvalósítása, annak jellegére is figyelemmel.
[29] Megállapította továbbá, hogy a felperes az első tárgyalást követően, új jogsérelemként jelölte meg a Kstv. 40/G. §-ának megsértését, ezért az a Kp. 43. § (1) bekezdés első mondata szerint tiltott kereset-kiterjesztésnek minősül.
[30] A döntés elvi tartalma szerint, ha a kisajátítás jogalapja helyi építési szabályzaton alapul, akkor a jogalap fennáll, a kisajátítás cél közérdekűségének további bizonyítása nem szükséges, azt önmagában a helyi építési szabályzat megalapozza.
A jogegységi panasz
[31] A felperes (a továbbiakban: panaszos) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (1) bekezdése alapján kérte az Ítélet hatályon kívül helyezését, a Kúria új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, tekintettel arra, hogy az Ítélet jogkérdésben indokolatlanul eltért a Kúria közzétett - alábbiakban részletezett - 10 határozatától.
[32] A Kfv.35.635/2015/6. számú döntés alapján kiemelte, hogy az ügyféli jogok érvényesülését akadályozó eljárási hibák az ügy érdemére kiható lényeges eljárási jogszabálysértésnek minősülnek. Álláspontja szerint azzal, hogy a kisajátítási eljárás megindításához elengedhetetlen dokumentumok rendelkezésre állása nélkül, így különösen a kisajátítási terv nélkül indította meg az eljárást az I. rendű alperes, sérültek ügyféli jogai. A kisajátítási terv hiányában nem volt számára egyértelmű, hogy a kisajátítás milyen közérdekű célra irányul, ezért a tárgyaláson nemcsak a kisajátítási tervvel összefüggésben, hanem ennek hiányában a kisajátítás teljes jogalapja vonatkozásában sem tudta gyakorolni az őt megillető, elsősorban a Kstv. 27. § (1) bekezdése szerinti észrevételezési jogát. A késedelmes iratcsatolás következtében az I. rendű alperes jelentősen túllépte az ügyintézési határidőt, és kiemelten fontos eljárási cselekményeket csak az ügyintézési határidőt követően foganatosított.
[33] Az I. rendű alperes nem megfelelően állapította meg a kisajátítási eljárás ügyfélkörét, a Bérlő bevonásának elmaradása miatt az őt megillető összegeket a kártalanítás összegénél sem vette figyelembe. A Bérlő késedelmes bevonása is hozzájárult az ügyintézési határidő be nem tartásához.
[34] Az I. rendű alperes késedelmesen tartott tárgyalást, a határozatot az ügyintézési határidő letelte után előterjesztett bizonyítékra alapozta. Az ügyintézési határidő jelentős túllépése folytán az ingatlanán jóval hosszabb ideig állt fenn elidegenítési tilalom, mint az a Kstv. alapján indokolt lett volna. Az ügyintézési határidőt követően előterjesztett dokumentumokkal kapcsolatban az I. rendű alperes megszegte a tájékoztatási kötelezettségét is, ezáltal elesett attól a jogától, hogy az ügyben keletkezett valamennyi iratot megismerje.
[35] A II. rendű alperes által csatolt irat formailag nem volt megfelelő, ezt a hatálytalan iratot nem ismerhette meg, nem tehetett rá észrevételt, de a hatálytalan irat figyelembevételével sérült a fegyveregyenlőség elve is.
[36] Az I. rendű alperes hiányos és késedelmes iratküldése folytán a tisztességes eljáráshoz való joga azáltal sérült, hogy az elsőfokú bíróság nem tudta a tényállást teljeskörűen megállapítani, több határidő csúszását is eredményezte, a hatékony jogorvoslat lehetőségétől is elesett, mert nem tudta kifogásolni a hatálytalan formában tett nyilatkozat alkalmazhatóságát.
[37] A tisztességes eljáráshoz való joga azáltal is sérült, hogy nem nyert igazolást, miszerint a határozat meghozatalakor rendelkezésre állt a felmérési vázlat, ezáltal az elsőfokú bíróság nem tudta a tényállást teljeskörűen a tényállást megállapítani.
[38] Sérült a fegyveregyenlőség elve azáltal is, hogy mind az I. rendű alperes, mind az elsőfokú bíróság teljes egészében figyelmen kívül hagyta a bizonyítási indítványait.
[39] Kifogásolta, hogy bár a felülvizsgálati kérelmében egyértelműen hivatkozott arra, hogy a közbenső ítélet jogkérdésben eltér a Kúria Kfv.35.635/2015/6. számú döntésétől, az Ítélet erre nem reagált, nem adott választ arra, hogy milyen okból indokolt a jelen ügyben a jogkérdésben való eltérés.
[40] Sérelmezte, hogy az Ítéletben a Kúria az egyes jogsértéseket egymástól elszigetelten elemezte, és nem a tisztességes eljárás, az ügyféli jogok érvényesülése, valamint az eljárási cselekmények ügyintézési határidőn belül történő foganatosításának kötelezettsége tükrén keresztül, annak ellenére, hogy a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma Kisajátítási Joggyakorlat-elemző Csoportja által elkészített Összefoglaló vélemény (a továbbiakban: Összefoglaló vélemény) is megállapította, hogy garanciális jelentősége van annak, hogy a hatóság a jogszabályban foglaltaknak megfelelően, jogszerűen, szakszerűen folytassa le az eljárást. A Bérlő eljárásba történő bevonását és a jogosulti lista hiányát a kereshetőségi jog szempontjából vizsgálta, a kisajátítási kérelmet abból a szempontból, hogy az a határozat meghozatalakor teljes körűen rendelkezésre állt-e, a határidő túllépésével kapcsolatban csak az Ákr.-re hivatkozott, holott a hivatkozott kúriai döntés ugyancsak konkrét jogszabályi rendelkezés nélkül tette meg azt a megállapítást, miszerint eljárási (ellenőrzési) cselekmény jogszerűen csak ügyintézési határidőn belül foganatosítható. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával kapcsolatban szintén csak a Kstv.-re és az Ákr.-re hivatkozott, a kúriai álláspont ellentétes az Összefoglaló véleményben foglaltakkal is. A II. rendű alperes által 2019. május 31. napján benyújtott irattal, és az irat hatálytalanságával összefüggésben adott ítéleti indokolással a Kúria lehetőséget biztosított a hatóság számára a közigazgatási iratok manipulálására, és az iratbetekintési jog kijátszására, hiszen az ügyfél soha nem lesz abban a helyzetben, hogy egy irat fel nem lelhetőségét bizonyítani tudja.
[41] Hangsúlyozta, hogy az ügyféli jogok érvényesülése minden eljárástípusban olyan garanciális jog, amely betartása elengedhetetlen, ezért az általa hivatkozott, adóügyben hozott döntés analógia alapján megfelelően alkalmazandó a kisajátítási eljárással összefüggésben is. Nincs jelentősége annak sem, hogy a kisajátítási eljárás nem hivatalból, hanem kérelemre indul, a magánfél tulajdonos ugyanis az adóhatósági eljárás alanyához hasonló, egyensúlytalan helyzetben van, a kisajátítást kérő II. rendű alperes pedig nem hasonlítható össze más kérelemre induló közigazgatási eljárások ügyfeleinek helyzetével.
[42] A Kfv.37.162/2015/3. számú - a tisztességes ügyintézéshez való jog alkalmazásának elvi szempontjait bemutató - döntés alapján hangsúlyozta, hogy lényeges eljárási szabálysértés nemcsak akkor merül fel, ha az az eljárás végeredményét (az ingatlan kisajátítását) befolyásolja, hanem akkor is, ha az ügyfél eljárási jogainak gyakorolhatóságát korlátozták. Kifogásolta, hogy az Ítélet e döntés szemszögéből nem vizsgálta jogsérelmét, nem adott választ arra, hogy e döntéstől jogkérdésben való eltérés milyen okból volt indokolt a jelen ügyben. A több egymásra is hatással lévő jogsértést nem vizsgálta a tisztességes eljárás, a tisztességes ügyintézéshez való jog követelménye, és ezáltal az ügyféli jogok érvényesülése, illetve meghiúsulása szempontjából. Érvelése szerint ügy- és eljárástípustól függetlenül kiemelt jelentőségű, hogy az ügyféli jogok, valamint az azokat biztosító garanciális rendelkezések teljeskörűen érvényesüljenek, valamint, hogy az ügyféljogok érvényesülését akadályozó eljárási hibák megfelelő jogkövetkezménnyel járjanak. Álláspontja alátámasztására hivatkozott az Összefoglaló véleményre is.
[43] A Kúria Kfv.35.760/2016/6. számú döntés alapján hangsúlyozta, alkotmányos követelmény, hogy a hatóságok betartsák a rájuk vonatkozó eljárási határidőket. A tisztességes hatósági eljáráshoz való joghoz hozzátartozik annak biztosítása, hogy a hatóság a rá vonatkozó határidőket betartsa, és ezen határidő be nem tartását ne az ügyfél terhére, hanem a javára értékeljék. Az I. rendű alperes a rá irányadó ügyintézési határidőt jelentős mértékben túllépte, a rendelkezésére álló 75 napos határidőt követő majdnem hat hónap elteltével hozta meg határozatát. A határidők elhúzódásában az I. rendű alperes magatartása jelentős szerepet játszott, az ügyintézési határidő alatt nem tudta megállapítani, hogy az eljárás megindításához szükséges iratok rendelkezésre állnak-e, és nem hívta fel a II. rendű alperest a hiányzó iratok becsatolására. Mivel az eljárási határidő lejártával az I. rendű alperes nem a hivatkozott kúriai döntésnek megfelelően járt el, és hiánypótlással sem élt, az eljárást sem szüntette meg, illetve a kisajátítási kérelmet sem utasította el annak hiányosságai miatt, ezért eljárási szabálysértése az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással volt, hiszen nem kerülhetett volna sor kisajátítást elrendelő döntésre. Az Ítéletben foglaltakkal szemben a Kp. 88. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feltétel is teljesült. A kisajátítás a legerőteljesebb állami beavatkozás az egyén tulajdonjogába, ezért a Kstv.-ben meghatározott 75 napos határidő betartásának is kiemelt fontosságot, garanciális jelentőséget kell tulajdonítani. Egyéb esetben jelentősen sérülne a tulajdonhoz való jog, és az ügyintézési határidőt meghatározó rendelkezés teljes egészében kiüresedne. Lehetővé válna az eljárások végtelenségig való elhúzódása, bizonytalanságban tartva ezáltal a kisajátítandó ingatlanok tulajdonosait. A tisztességes eljárás követelményével teljesen ellentétes egy olyan bírósági jogértelmezés, amely a jogszabály által előírt, naptári napokban meghatározott határidőt relativizálja, kiüresíti.
[44] A Kúria Kfv.35.138/2016/9. számú döntés elvi tételéből kiemelte, hogy a határidőn túl foganatosított cselekmény, az annak nyomán beszerzett bizonyíték a döntéshez nem használható fel. Ennek ellenére az I. rendű alperes az ügyintézési határidő lejártát követően tartotta meg a kisajátítási tárgyalást, a II. rendű alperes az ügyintézési határidő lejártát követően nyújtotta be a 2019. május 31-i nyilatkozatát, továbbá a változási vázrajzot, a területkimutatást és állítólagosan a felmérési vázlatot is, ennek ellenére az I. rendű alperes az eljárási cselekményt és a benyújtott dokumentumokat figyelembe vette a határozat meghozatalakor.
[45] A Kfv.35.631/2018/5. döntés - álláspontja szerint - egyértelműen kimondja, hogy a közigazgatási iratok hiánya olyan súlyos eljárási szabálysértés, amely szükségszerűen a határozat semmisségét vonja maga után. Ezt az értelmezést kellett volna képviselnie az elsőfokú bíróságnak és a Kúriának is a felmérési vázlat tekintetében. Nem került tisztázásra ugyanis, hogy a kisajátítási terv részét képező felmérési vázlat a közigazgatási iratanyag részét képezte-e vagy sem. Az elsőfokú bíróság úgy hozott közbenső ítéletet, hogy a felmérési vázlat tartalmáról nem szerzett tudomást, hiszen azt a közbenső ítélet meghozatalának napja előtt nyújtották be az elsőfokú bírósághoz. Álláspontja szerint felülvizsgálatra megfelelő módon csak akkor kerülhet sor, ha az ügy tényállása teljes egészében feltárásra került. A tényállás teljeskörű feltárására addig nem kerülhet sor, amíg a közigazgatási iratok hiánytalanul meg nem ismerhetők a bíróság számára azzal, hogy sem az elsőfokú közbenső ítélet, sem az Ítélet nem állapította meg a kisajátítási határozat semmiségét, az elsőfokú bíróság jogkérdésben eltért a Kúria közzétett döntésétől, az eltérést a Kúria az Ítéletben nem orvosolta. Az elsőfokú bíróság és a Kúria eltért továbbá az Összefoglaló véleményben foglalt megállapításoktól is. Érvelése szerint ügy- és eljárástípustól függetlenül érvényesnek kell lennie annak a megállapításnak, hogy egy határozat jogszerűségéről csak akkor dönthet a bíróság, ha az alapul fekvő tényállást teljes egészében feltárta.
[46] A Kúria Kfv.37.661/2016/5. számú döntés elvi tartalmára utalással sérelmezte, hogy sem a hatóság, sem az elsőfokú bíróság, sem a Kúria nem vizsgálta, hogy a közérdekű cél elérhető-e a tulajdonossal történő együttműködéssel, a tulajdonjog korlátozásával, vagy akár a részleges kisajátítással. Az, hogy figyelembe kell venni a KÉSZ rendelkezéseit, nem eredményezheti azt, hogy az ingatlant automatikusan ki kell sajátítani. A II. rendű alperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben nem mutatott be az ingatlan közérdekű hasznosításáról semmilyen tervet és ellenőrizhető közigazgatási kisajátítási célt, csak lehetőségeket, egy konkrétan megvalósítandó célokat nem tartalmazó olyan jogszabályhellyel kívánja alátámasztani a terület- és településrendezési kisajátítási célt, amely jogszabályhely egyébként lehetővé teszi a magánérdekű célt megvalósító beruházási formát is, azaz a mélygarázs építését. Álláspontja szerint teljesen egyértelmű, hogy a közérdekűség fennállása esetén is vizsgálni szükséges a Kstv. 3. § (1) bekezdésében fennálló további kritériumokat. Nem elég a közérdekű cél fennállása, kisajátításra csak akkor van lehetőség, ha a közérdekű cél a tulajdon korlátozásával, vagy a tulajdonossal történő együttműködéssel nem biztosítható.
[47] A Kúria Kfv.35.585/2017/7. számú döntésre hivatkozással állította, hogy az egyes bírósági eljárásokban a tény-, jog-, és szakkérdéseknek megfelelően el kell különülniük egymástól. Az Ítélet tévesen jutott arra a következtetésre, hogy nem volt szükség örökségvédelmi szakértő bevonására, hiszen a közérdekű cél egyébként is fennállt. Az örökségvédelmi szakértő bevonása nem a közérdekű cél vizsgálatához lett volna szükséges, hanem a Kstv. 3. § (1) bekezdés a), c) és d) pontjaiban meghatározott feltételek vizsgálatához, azaz ahhoz, hogy a közérdekű cél megvalósítható-e a tulajdonossal történő együttműködéssel, esetleg a tulajdon korlátozásával, vagy részleges kisajátítással, továbbá, hogy az adott közérdekű cél csak és kizárólag a perbeli ingatlanon valósítható-e meg, illetve, hogy a közösségi előnyök jelentősen meghaladják-e az okozott kárt. Az elsőfokú ítéletben nem különültek el a tény-, jog- és szakkérdések egymástól, az Ítélet nem orvosolta a megjelölt kúriai döntéstől jogkérdésben való eltérést.
[48] A korábban előadottakra utalással állította, hogy az elsőfokú közbenső ítélet eltér a Kfv.37.201/2018/3. számú döntésben kimondott azon elvi tételtől, miszerint az alapvető ügyféli jogosultságok sérelme akkor is megalapozhatja a határozat hatályon kívül helyezését, ha a szabályok betartása esetén is azonos döntést hozna a hatóság. A jogkérdésben történő eltérést az Ítélet meg sem próbálta orvosolni.
[49] A Kúria Kfv.35.216/2014/8. számú döntésből kiemelte, hogy a hatóság döntését bizonyítékokra alapíthatja, amelyeknek kétséget kizáróan felismerhetőknek, beazonosíthatóknak kell lenniük, nemcsak arra vonatkozóan, hogy milyen fajtájúak, tárgyúak és tulajdonságúak a bizonyítékok, hanem abban a kérdésben is, hogy milyen eljárás alapján kerültek a hatósághoz, azokat ki, mikor, hol és hogyan szerezte be. Jelen ügyben nem volt kétséget kizáróan felismerhető a jogosulti lista, a felmérési vázlat és a II. rendű alperes 2019. május 31-i nyilatkozata, sem az I. rendű alperes, sem az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy önhibáján kívüli okból nem volt lehetősége megismerni és észrevételezni az ügy szempontjából jelentős bizonyítékokat. Előadta, hogy a Rendelet 3. § (1) bekezdés c) pontja alapján a jogosulti lista csatolása kötelező, e körben semmilyen jogi érdekeltséget nem kell bizonyítania a kisajátításban érintett tulajdonosnak. Az Ítélet ezért nemcsak téves, hanem jogszabálysértő is. Elfogadhatatlan és jogilag indokolhatatlan az az Ítéleti álláspont, miszerint az I. rendű alperesnek nem volt kötelezettsége értesíteni őt a változási vázrajz és a terület-kimutatás benyújtásáról. Ez a felfogás sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, nem felel meg az ügyféllel való együttműködés követelményének, továbbá az indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás nélküli eljárás követelményének sem. Az I. rendű alperes minden bizonnyal összetévesztette a változási vázrajzot a felmérési vázlattal és így került a kisajátítási határozatba a felmérési vázlatra történő hivatkozás. A Kúria ahelyett, hogy a rendelkezésre álló iratokból kiindulva megállapította volna, hogy a közigazgatási iratok között a felmérési vázlat nem volt fellelhető, a semmisség megállapítása helyett vélelmezte az I. rendű alperes szabályszerű eljárását, azt, hogy az nyilván a rendelkezésére állt. Ezzel ellentétben a hivatkozott döntés alkotmányos megközelítés alapján rögzítette, hogy a közigazgatási akta hiányosságai esetén azt kell feltételezni, hogy a hatóság olyan bizonyítékokra alapította döntését, amelyeknek létezése, a hatóság rendelkezésére állása megkérdőjelezhető.
[50] A Kúria Kfv.37.307/2012/9. számú döntésből kiemelte, hogy a közérdekű célok fennállta esetén is szükséges a kisajátítás további törvényi feltételeinek vizsgálata, ennek során azt kell feltárni, hogy a tulajdonosok meg tudják-e valósítani a közérdekű célt. Álláspontja szerint nincs helye kisajátításnak, ha a közérdekű cél a tulajdon korlátozásával lehetséges.
Az ellenérdekű felek nyilatkozata
[51] Az I. rendű alperes és a II. rendű alperes mint ellenérdekű felek a jogegységi panaszra észrevételt nem tettek.
A Jogegységi Panasz Tanács döntése és annak jogi indokai
[52] A jogegységi panasz nem alapos.
[53] A Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdései értelmében jogegységi panasznak van helye - a pervezetésre vonatkozó végzés kivételével - a Kúriának az eljárási törvény alapján további fellebbezéssel, felülvizsgálati kérelemmel vagy felülvizsgálati indítvánnyal (a továbbiakban ezek együtt: felülvizsgálati kérelem) nem támadható határozata ellen, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria a 2012. január 1. után hozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést határozatában nem orvosolta, vagy ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben - jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül - úgy tér el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor.
[54] A törvényi szabályozás szerint jogegységi panasz alapjául a Kúria 2012. január 1. után hozott és a BHGY-ban közzétett határozatától jogkérdésben való, megelőzőleg nem orvosolt eltérés szolgálhat. A Kfv.37.162/2015/3. számú döntés a Kúria olyan végzése, amellyel az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A Kfv.37.162/2015/3. számú döntés a BHGY-ban nem szerepel. A hatályon kívül helyező végzést ugyanis a Bszi.-nek az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi CLXV. törvény 49. § (1) bekezdésével 2021. január 1-jei hatállyal módosított 163. § (1) bekezdése alapján csak 2021. január 1-jétől kell közzétenni, a Bszi. ezt megelőzően hatályos 163. § (1) bekezdése értelmében a Kúria által hozott hatályon kívül helyező végzésekre a közzétételi kötelezettség nem terjedt ki.
[55] A Kfv.37.162/2015/3. számú döntés ezért jogegységi panaszban nem hivatkozható határozat, ahhoz nem fűződik kötelező erő, így az ettől való eltérést a Jogegységi Panasz Tanács érdemben nem vizsgálhatta.
[56] Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét. A jogegység megtartása alkotmányos követelmény, amelynek a Kúria akkor tesz eleget, ha ítélkezése során az azonos ügyekben követi a közzétett döntésekben megjelenő jogértelmezés elvi tartalmát. Ugyanannak a jogszabálynak nem lehet többféle értelme, a széttartó joggyakorlat sérti a jogbiztonság, végső soron a jogállamiság alkotmányos követelményét is.
[57] A jogegységi panasz eljárás rendkívüli, a jogerő utáni, a jogegységet célzó sui generis eljárás, amely a jogrendszer belső koherenciájának megteremtését szolgálja, jogorvoslati eljárás ugyan, de nem a per folytatása (Jpe.I.60.005/2021/5.). A jogegységi panasz eljárás célja nem a felülvizsgálati eljárásban hozott döntés panaszos által sérelmesnek tartott megállapításainak kiküszöbölését célozza, nem ad lehetőséget a felülmérlegelésre, a bizonyítékok újabb összevetésére és értékelésére (Jpe.I.60.018/2021/10.). A Kúria a jogegységi panasz eljárásban az ítélkező tanács által megállapított tényállást nem bírálhatja felül, mivel ez az eljárás nem jelent egy újabb teljes körű jogorvoslatot, a vizsgálat csak a közzétett és az ítélkező tanács által meghozott döntések jogkérdésben való eltérésére szorítkozik (Jpe.I.60.029/2021/19.). A jogegységi panasz eljárásban tehát nem a kereset, az ellenkérelem, vagy az eljárás korábbi szakaszaiban előterjesztett perorvoslati kérelmek (fellebbezés, felülvizsgálati kérelem) ismételt elbírálására, a jogerős ítéletben megállapított tényállás felülbírálatára, a bizonyítékok újbóli értékelésére, vagy a jogegységi panasszal támadott kúriai határozat jogszerűségének átfogó, általános érvényű vizsgálatára kerül sor, mint ahogy a jogerős határozattal szemben ismételten, illetve újként megfogalmazott jogi érvek érdemi értékelésére, vagy annak vizsgálatára sem, hogy valamely jogi érvet a felülvizsgálati eljárásban a döntése meghozatalánál a Kúria mennyiben vette figyelembe. A jogegységi panasz alapján a Kúria azt vizsgálja, hogy a panasz előterjesztője által megjelölt, a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése szerinti kúriai határozatoktól való, a jogegységi panaszban állított eltérés bekövetkezett-e, ha pedig bekövetkezett, ez az eltérés indokolt volt-e (Jpe.I.60.023/2022/7.).
[58] Mindezekre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács a jogegységi panaszban előadott, a tényállás megállapításával, a bizonyítékok mérlegelésével, valamint a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésében meghatározottakon túli jogkérdésekkel kapcsolatban felhozott érveket érdemben nem vizsgálhatta, nem értékelhette.
[59] A jogegységi panasz eljárásban arra kell választ adni, hogy a támadott kúriai határozat követi-e az azonos ügyként hivatkozott, közzétett kúriai döntésekben megjelenő jogértelmezést, vagy jogkérdésben eltér-e azoktól. A jogegységi panasz érdemi vizsgálatánál ezért először azt kell megállapítani, hogy az összehasonlítás alapjául hivatkozott BHGY-ban megjelent határozat valóban összevethető-e a jogegységi panasszal támadott kúriai döntéssel.
[60] Az ügyazonosság összetett jogfogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ennek során szigorúan kell venni az összehasonlított bírói döntésekben alkalmazott, a jogegységi panasz szempontjából releváns jogszabályok egyezőségét és a jogértelmezésnél értékelendő tények lényegi hasonlóságát. A jogértelmezés a konkrét tényálláshoz kötődik, így egy határozat elvi tartalmát, az adott jogi norma értelmét mindig a teljes tényállás figyelembevételével kell megállapítani. Lényeges tényállásbeli eltérés mellett a közzétett jogértelmezés már nem irányadó (Jpe.II.60.008/2022/8.).
[61] A kúriai határozat jellemzően akkor minősül precedensnek, ezáltal követendőnek és a felülvizsgálati kérelemben vagy jogegységi panaszban hivatkozhatónak, ha az mind ténybelileg, mind jogilag lényeges pontokon hasonlít a konkrét ügyhöz. Két egymással maradéktalanul megegyező tényállású ügy bizonyosan nem létezik. Ezért a jogegységi panasz intézményének kiüresedéséhez vezetne, ha az ügyazonosság kizárólag csak a teljesen egyforma tényállások esetében lenne megállapítható. Ehelyett az ügyazonosság tekintetében azok a hasonló tényállások vehetők figyelembe, amelyek a releváns jogkérdés megítélése szempontjából egyáltalán nem, vagy csupán jelentéktelen mértékben térnek el egymástól. Ha tehát a felmerülő azonos jogkérdés esetén a tényállások kizárólag nem fontos, mellékes elemeiben mutatnak különbözőséget, akkor az ügyek azonosnak mondhatók. Mindig alapos vizsgálatot igényel annak megítélése, hogy az eltérő tényállási elemek érdemi relevanciával bírnak-e az eldöntendő jogkérdés szempontjából (a Jpe.II.60.008/2022/8.).
[62] Nyilvánvalóan eltérően kell vizsgálni az ügyazonosság fennállásának feltételeit eljárásjogi kérdések esetén, figyelemmel arra, hogy előfordulhat, hogy ugyanazon eljárásjogi rendelkezéseket eltérő ténybeli és anyagi jogi alapon elbírálandó ügyekben kell azonosan alkalmazni. E körben tehát annak kell jelentőséget tulajdonítani, hogy az alkalmazott eljárási rendelkezés azonos-e, és az összehasonlítandó ügyekben az alkalmazott normával összefüggésben felvetett absztrakt jogkérdés azonos, vagy eltérő módon került-e megválaszolásra a határozatban (Jpe.II.60.027/2021/7.).
[63] A Kfv.35.635/2015/6. számú döntés tényállása szerint az ügy felperesével szemben az adóhatóság különböző adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett, az ellenőrzésre vonatkozó megbízólevelet azonban nem kézbesítette a felperesnek. Az ellenőrzés eredményeként hozott határozatában az adóhatóság a felperest adókülönbözet megfizetésére kötelezte, adóbírsággal sújtotta és késedelmi pótlékot is felszámított. A Kfv.35.635/2015/6. számú döntésben a Kúria kimondta, hogy az anyagi jog érvényesítésére az eljárási jog által szabályozott módon, fair (tisztességes) eljárásban kerülhet sor. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) az alapelvvel összhangban állóan rögzíti mindazokat a rendelkezéseket, amelyek az ellenőrzés és az ezt követő hatósági eljárás során az adóhatóság és az adózó jogait, kötelességeit, illetve ez utóbbiak megsértésével kapcsolatos jogkövetkezményeket tartalmazzák. Kiemelt jelentősége van az Art. 49. § (2) bekezdésének, 87. § (1) bekezdés a) pontjának és (2) bekezdésének, 92. § (3) bekezdésének, valamint 93. § (1) és (6) bekezdéseinek. E törvényi helyek ugyanis kogens (kötelezően alkalmazandó) szabályként rögzítik, hogy mikor és milyen megbízólevéllel kezdődhet meg, illetve folytatódhat az ellenőrzés, melyek az ellenőrzés megkezdésének, lezárásának joghatásai (pl.: önellenőrzési tilalom beállta, ellenőrzéssel lezárt időszak). Az ügy érdemi eldöntésére is kihatással lehet, ha az adóhatóság nem biztosítja az adózót megillető alapelvi és egyéb rendelkezésekben meghatározott jogokat, tehát az, ha a közigazgatási eljárásban nem érvényesülnek a garanciális szabályok [22]. A döntés elvi tartalma szerint, ha az adóhatóság nem az Art. 92. § (3) bekezdése és a 93. § (1) bekezdése szerint járt el, akkor megbízóleveléhez és ennek módosításaihoz sem fűződhet olyan joghatás, amely az adózó számára hátránnyal jár. Az adóhatóság ugyanis jogszerűen nemcsak az ellenőrzési határidő lejárta után, hanem az ellenőrzési határidő megindulása előtt sem végezhet ellenőrzési cselekményeket [25].
[64] Az Alaptörvény XIV. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék.
[65] Az Alkotmánybíróság 3311/2018. (X. 16.) AB határozatában foglalt értelmezés szerint a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog magában foglalja mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák, az iratokat megismerje és az igazgatási szervek a döntéseiket indokolják... A tisztességes hatósági eljárás alapvető követelménye, hogy a közigazgatási hatóság az eljárása során köteles megtartani és másokkal is megtartatni a jogszabályi rendelkezéseket. A tisztességes hatósági eljárás azonban nem pusztán a jogszabályok megtartásával azonos, bár az mindenképpen szükséges feltétele annak [26]. Az Alaptörvény XXIV. cikke önálló, az ügyintézés alapjogaként ismeri el a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot. Az alapjogi védelem kiterjed többek között a részrehajlás nélküli, tisztességes, észszerű határidőn belüli ügyintézésre [28]. Az Alkotmánybíróság 28/2019. (XI. 4.) AB határozatában kimondta, hogy a tisztességes hatósági eljárás követelménye egyetlen hatósági eljárásban sem sérülhet, jóllehet az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményrendszer eltérő lehet az egyes szakigazgatási eljárásokban, azok sajátosságaira tekintettel. Az Alaptörvényből levezethető követelményeknek tehát figyelemmel kell lenniük az egyes szakigazgatási eljárások speciális vonásaira [74].
[66] Egy eljárás tisztességességét mindig esetről esetre lehet csak megítélni, a konkrét ügy körülményeinek figyelembevételével (3291/2021. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [47]).
[67] Az alkotmánybírósági jogértelmezésre figyelemmel megállapítható, hogy a tisztességes eljárás követelményeit, ezen belül a panaszos által hivatkozott részjogosítványokat, az ügyféli jogokat - az ügy tárgyától függetlenül - minden közigazgatási hatósági eljárásban érvényesíteni kell. Az Ítéletben más volt a felmerült jogkérdés és az alkalmazandó jog is, mint a Kfv.35.635/2015/6. számú döntésben, viszont mindkettő állást foglalt a tisztességes hatósági eljárással kapcsolatban is. Ez utóbbira figyelemmel jogegységi panaszban hivatkozható határozat a Kfv.35.635/2015/6. számú döntés.
[68] Ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy egy-egy eljárási jogsérelem nem jelenti automatikusan az eljárás tisztességtelenségét, azt mindig az adott ügyben, az eset körülményeinek figyelembevételével, a szakigazgatási eljárások sajátosságaira tekintettel kell vizsgálni.
[69] A Kfv.35.635/2015/6. számú döntés kifejezetten az Art. szabályai alapján, az ott megfogalmazott kogens rendelkezések alapján tett megállapításokat, mivel az egyes eljárási cselekményekhez, így a megbízólevélhez kapcsolódó joghatásokat maga a tételes jog határozta meg (önellenőrzési tilalom beállta, ellenőrzéssel lezárt időszak). A Kúria a Kfv.35.635/2015/6. számú döntésben nem általában, valamennyi közigazgatási hatósági eljárásra vonatkozóan, hanem kifejezetten az adóhatósági ellenőrzés tekintetében, az Art. mint speciális ágazati törvény egyes rendelkezései értelmezésével mondta ki, hogy ha az adóhatóság nem e szabályok szerint jár el, akkor a megbízólevélhez nem fűződhet olyan joghatás, amely az adózó számára hátránnyal jár. Az Ítélet alapjául szolgáló kérelemre induló kisajátítási eljárásban azonban az Art.-t nem kellett alkalmazni, az Art. értelmezett szabályainak tartalmilag megfelelő rendelkezések sem a Kstv.-ben, sem az Ákr.-ben nincsenek. E törvények alapján még a hivatalból indult eljárásokban, az ügyintézési határidő túllépéséhez sem fűződik a semmisség jogkövetkezménye, a határozathozatali tilalom, az eljárás megszüntetésének, esetleg a kisajátítási kérelem elutasításának kötelezettsége sem. Ezen kívül a Kfv.35.635/2015/6. számú döntés a panaszos által hivatkozott számos további eljárási jogsértés tekintetében még csak érintőlegesen sem foglalt állást.
[70] A panaszos a Kfv.35.635/2015/6. számú döntés körében a korábban előadott érveinek megismétlésével lényegében az Ítélet jogszabálysértő voltát kívánta alátámasztani, azonban - amint arra a Jogegységi Panasz Tanács fentebb már rámutatott - a jogegységi panasz eljárás nem a per folytatása, nem jelenti a felülvizsgálati eljárás megismétlését, de nem irányulhat a bizonyítékok újraértékelésére, az indokolás felülmérlegelésére sem, nem tekinthető tehát egyfajta szuper-felülvizsgálatnak. Az eset összes körülménye figyelembevételével bírói mérlegelés körébe tartozik annak eldöntése, hogy az adott eljárási szabálysértésnek lényeges kihatása volt-e az ügy érdemi elbírálására. Az Ítéletben a Kúria kellő indokát adta annak, hogy a panaszos által sérelmezett eljárási szabályszegéseknek miért nem volt az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása. Ennek átértékelésére a jogegységi panasz eljárásban nincs lehetőség.
[71] Önmagában az, hogy a Kúria az egyik ügyben feltárt eljárási jogsértéseket az ügy érdemére kiható szabálysértésnek minősítette, nem jelenti azt, hogy minden közigazgatási hatósági ügyben elkövetett bármely eljárási szabálysértés automatikusan a döntés hatályon kívül helyezését megalapozó, az ügy érdemére is kiható lényeges eljárási jogsértés lenne. Az Ítélet ezért nem mutat jogkérdésben indokolatlan eltérést pusztán azért, mert a Kúria a Kfv.35.635/2015/6. számú döntésben az eltérő tényállású, más jogi alapon álló, különböző eljárási szabályszegéseket az ügy érdemére is kiható jogsértéseknek minősítette.
[72] Nem alapozza meg a panaszt önmagában az sem, hogy a panaszos nem ért egyet az Ítéletben megjelenő jogi értékeléssel.
[73] A Jogegységi Panasz Tanács rámutat még arra, hogy a jogegységi panasz eljárásban a közzétett kúriai döntések jogkérdésben való eltérését kell vizsgálni, ennélfogva a panaszban hivatkozott Összefoglaló véleményben foglaltaknak való megfelelés nem lehetett a jogegységi panasz eljárás tárgya. A jogegységi panasz Összefoglaló véleményre vonatkozó érveit ezért a Jogegységi Panasz Tanács nem vizsgálhatta,
[74] A Kfv.35.760/2016/6. számú döntés tényállása szerint a felperessel szemben lefolytatott bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés alapján az adóhatóság a felperes terhére adókülönbözetet állapított meg, amely után adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot is felszámított. A felperes keresetére eljárt elsőfokú bíróság ítéletében egyebek mellett megállapította, hogy az adóhatóság túllépte ugyan az Art. 128. § (1) bekezdésében meghatározott ügyintézési határidőt, ez azonban nem jogvesztő, a jogszabály értelmezéséből nem vezethető le, hogy az adóhatóság csak az Art. szerinti határidőn belül lenne jogosult a határozat meghozatalára. Az eljárási jogszabálysértés ezért az ügy érdemére nem hatott ki. A Kúria a Kfv.35.760/2016/6. számú döntésben az elsőfokú ítéletet és az adóhatósági határozatokat részben, az adóbírság tekintetében hatályon kívül helyezte. Indokolásában az Alaptörvény 40. cikkére hivatkozással leszögezte, hogy a közterhekhez való hozzájárulás nem tekinthető az Art. szerinti jogkövetkezménynek, az adóhatóság kifejezett törvényi rendelkezés hiányában az Art. 128. § (1) bekezdése szerinti határidő leteltét követően sincs elzárva attól, hogy utólagosan megállapítsa az adót [32]. A döntés elvi tartalmában azonban kimondta, hogy az adóbírság nem alkotmányos kötelezettségen, nem általános jogelveken, hanem kizárólag a jogalkotó elhatározásán nyugszik, így a törvényi határidő elteltét követően az adóhatóságnak nincs lehetősége ezen szankció alkalmazására [37].
[75] Az Ítélet és a Kfv.35.760/2016/6. számú döntés is értelmezte az ügyintézési határidő túllépésének jogi jellegét, erre tekintettel a döntések között az ügyazonosság fennáll.
[76] Az Ítélet alapjául szolgáló hatósági eljárásban azonban szankció alkalmazására nem került sor. A tulajdonjog nem korlátlan és nem korlátozhatatlan alapjog, az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdése szerint tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. Általában hátrányos az ingatlan tulajdonosa számára, ha az állam, vagy a helyi önkormányzat kisajátítással megszerzi az ingatlana tulajdonjogát. Ettől még a kisajátítás nem minősül szankciónak. A szankció ugyanis mindig valamilyen jogsértéshez, jogellenes magatartáshoz kapcsolódik, csak jogsértést követően lehet szankciót alkalmazni. A kisajátítás nem valamifajta jogellenes magatartás jogkövetkezménye, hanem a tulajdonjog korlátozásának Alaptörvényben meghatározott formája, az Alaptörvényben előírt feltételekkel, törvényben meghatározott közérdekű cél megvalósítása érdekében, kártalanítás ellenében.
[77] A Kfv.35.760/2016/6. számú döntés kifejezetten és kizárólag az adóbírság, mint az adójogszabályok megsértésének jogkövetkezményeként alkalmazott szankció tekintetében mondta ki, hogy a törvényi határidő elteltét követően nincs lehetőség a bírságszankció alkalmazására. A közterhekhez való alkotmányos kötelezettség alapján egyértelműen leszögezte, hogy az adóhatóság az Art. 128. § (1) bekezdése szerinti határidő leteltét követően sincs elzárva attól, hogy az adót utólagosan megállapítsa. A Kfv.35.760/2016/6. számú döntés tehát egyértelműen markáns különbséget tett az adókülönbözet megállapítása és a szankció alkalmazása között, az ügyintézési határidő túllépését követően csak az adóbírság kiszabásának tilalmát állapította meg.
[78] Az Alkotmánybíróság következes gyakorlata szerint különbséget kell tenni anyagi jogi és eljárásjogi határidő túllépése között. A közigazgatási anyagi jogi szankciók jogszabályban történő meghatározása azt a célt szolgálja, hogy a közigazgatási eljárás ügyféli pozíciójából lévő azon jogalanyok, akikkel, illetve amelyekkel szemben a közigazgatási hatóság valamely, az adott ügyfél által elkövetett közigazgatási normasértés miatt hátrányos jogkövetkezményt állapít meg, ne álljanak hosszú, bizonytalan ideig - az anyagi jogi határidőkre vonatkozó, létező jogszabályi rendelkezések ellenére - a velük szemben alkalmazható szankció fenyegetésének félelme alatt (5/2017. (III. 10.) AB határozat, Indokolás [15]). A tisztességes hatósági eljáráshoz való, Alaptörvényben biztosított jogból az következik, hogy a közigazgatási hatóságok számára a jogalkotó által meghatározott határozathozatali és szankció alkalmazási határidő elmulasztásának ódiumát a mulasztó, jogszabályi kötelezettségük határidőben nem teljesítő hatóságok, ne pedig az ügyfelek viseljék (5/2017. (III. 10.) AB határozat, Indokolás [16]). A külön jogszabályban meghatározott, anyagi jogi - tehát jogvesztő - határidők hatóság általi be nem tartása a hatóság szankció alkalmazási lehetőségét kizárja. Ezzel szemben, amint arra a 17/2019. (V. 30.) AB határozat is rámutatott, az eljárásjogi jellegű ügyintézési határidő túllépésének nincs ilyen szankció alkalmazási tilalomban megnyilvánuló jogkövetkezménye, ez esetben azt kell vizsgálni, hogy mekkora a határozathozatali határidő elmulasztásával okozott járulékos adózói jogsérelem mértéke, ami ügyenként azonosítható be (Indokolás [106]).
[79] Ezen okfejtésre figyelemmel is alkotta meg a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a 4/2023. Jogegységi határozatot (a továbbiakban: JEH), amelynek elvi megállapításai nem csak versenyjogi tárgyú ügyekben alkalmazhatók. Ez alapján az ügyintézési határidő túllépése esetén is kiszabható bírság, amely mértékének meghatározásakor az értékelés körébe kell vonni azt, hogy az ügyintézési határidő hatóság általi túllépése a jogsértő számára milyen jogsérelmet okozott, vagyis a tisztességes eljáráshoz való joga az adott ügy konkrét ügy körülményeire figyelemmel sérült-e és az mennyiben indokolja bírság mérséklését (JEH 1. és 2. pont).
[80] Jogkérdésben való eltérés a fentiek szerint nem állapítható meg a Kfv.35.760/2016/6. számú döntés és az Ítélet között, hiszen az előző egy szankció, az utóbbi pedig nem szankció alkalmazása tekintetében tett megállapításokat az ügyintézési határidő túllépése esetére.
[81] A Kfv.35.138/2016/9. számú döntésben a Kúria az Art. 104. § (4) bekezdésében foglalt, a kiegészítő ellenőrzés szabályait értelmezte. E körben mondta ki, hogy az adóhatóság a végzésében maga határozta meg a kiegészítő ellenőrzés tartalmi keretét, abban az esetben, ha más kérdésben is folytatni kívánta a vizsgálódást, akkor a hivatalból történő kiegészítő ellenőrzés elrendeléséről külön, vagy ezt is tartalmazó végzést kellett volna hoznia [51]. A döntés elvi tartalma szerint a jogellenesen elrendelt kiegészítő ellenőrzés során végzett eljárási cselekmény nem eredményezi a határidő nyugvását. A határidőn túl foganatosított cselekmény, az annak nyomán beszerzett bizonyíték a döntéshez nem használható fel.
[82] Az Ítélet alapjául szolgáló közigazgatási hatósági eljárásban sem ellenőrzés, sem kiegészítő ellenőrzés nem volt. Az eljárás a kisajátítást kérő II. rendű alperes kérelmére indult, a tényállás hivatalbóli tisztázása nem tekinthető ellenőrzésnek. A Kfv.35.138/2016/9. számú döntés nem a minden közigazgatási hatósági eljárásban érvényesítendő tisztességes eljárás alkotmányos követelményeiből vezette le érvelését, nem általánosságban fogalmazott meg az ügyintézési határidő túllépésével kapcsolatban elvi tételeket, hanem kifejezetten az adóhatóságra vonatkozó speciális eljárással, a kiegészítő ellenőrzéssel összefüggésben tett megállapításokat.
[83] A jogegységi panasz eljárásban a támadott és az eltéréssel érintett határozatok összehasonlíthatóságának alapvető követelménye, hogy mindkét határozat ugyanabban a jogkérdésben foglaljon állást. A Jogegységi Panasz Tanács akkor tudja megítélni, hogy van-e jogkérdésben indokolatlan eltérés, ha a panaszos az érintett határozatokat egymással párhuzamba állítva bemutatja az azok közötti azonosságot. Az alkalmazandó jog vagy a releváns tényállásbeli különbség kizárja, hogy a jogkérdésben való eltérés egyáltalán felvethető legyen.
[84] A Kfv.35.138/2016/9. számú döntés tekintetében a panaszos elmulasztotta a Kfv.35.138/2016/9. számú döntés és az Ítélet közötti ügyazonosságot bemutatni, ehelyett továbbra is a már többszörösen hivatkozott sérelmeit hozta fel, illetve az Ítélet jogszabálysértő voltát igyekezett igazolni. Az adóhatósági eljárás számos olyan sajátossággal rendelkezik, amely a közigazgatási hatósági eljárásokra általánosságban nem jellemző, éppen ez indokolta az általánostól eltérő, külön törvényi szabályozását. Mivel a panaszos nem tárta fel, hogy mennyiben és milyen okból kellene figyelembe venni a kérelemre indult, az általános hatósági eljárás szabályai szerint lefolytatott kisajátítási eljárással kapcsolatos Ítélet tekintetében az adóhatóságnak az Art. speciális szakági rendelkezéseinek, így a kiegészítő ellenőrzésre vonatkozó szabályainak értelmezésén alapuló Kfv.35.138/2016/9. számú döntést, és mert a panaszos által felvetett jogkérdések egyikében sem foglalt állást a Kfv.35.138/2016/9. számú döntés, ezért az Ítélet vonatkozásában a Kfv.35.138/2016/9. számú döntés precedens határozatnak nem tekinthető, a jogkérdésben való eltérés érdemi vizsgálatára nem kerülhetett sor.
[85] A Kfv.35.631/2018/5. számú döntésben a Kúria rögzítette, hogy az alperes a keresetlevél és a védirat bíróság elé terjesztésekor a közigazgatási iratanyagot és a keresetlevél mellékleteit nem csatolta, azt jelölte meg az elektronikus űrlapon, hogy az iratokat papír alapon később küldi meg. Erre azonban az elsőfokú bíróság többszöri felhívása ellenére is csak részben került sor. Az alapeljárás iratai hiányosak és nem követhető az ügyet érintő többszöri átszámozás miatt, hogy a per tárgyát képező eljárás valamennyi irata rendelkezésre áll-e. Az alapeljárás iratai közül hiányzik a perben is vitatott megbízólevél, az ügyvédi meghatalmazás, nem állapítható meg, hogy a hatóság tartott-e helyszíni szemlét, illetve milyen további eljárási cselekményt foganatosított. Nem áll rendelkezésre a megismételt eljárásban a felperes jogi képviselőjének megküldött megbízólevél, a kézbesítésről szóló tértivevény, nem állapíthatók meg az ennek alapján tett eljárási cselekmények [37]. Azzal, hogy az elsőfokú bíróság a teljes közigazgatási iratanyag hiányában döntött a keresetről, az eljárás ügy érdemére kiható szabályait szegte meg, mert nem volt abban a helyzetben, hogy a kereset elbírálásához szükséges tényállást megállapítsa [38]. Az Art. 92. § (3) bekezdésére utalással rögzítette, hogy a képviseleti jogosultság fennállta, vagy hiánya előkérdése a felperes által sérelmezett további eljárási hiba, az ellenőrzési határidő túllépése és jogkövetkezményei vizsgálatának [42]. Nem állapítható meg, hogy az ellenőrzés jogszerűen indult-e meg, így a bizonyítási eljárás törvényessége felől döntés nem volt érdemben hozható, mert nem volt megállapítható, hogy az elsőfokú hatóság jogosult volt-e egyáltalán ellenőrzési cselekmények végzésére [45]. A döntés elvi tartalma szerint a megbízólevél és az adóellenőrzést lezáró jegyzőkönyv jogszerűen csak az eljárásra meghatalmazással rendelkező ügyvéd részére kézbesíthető [65].
[86] A Kfv.35.631/2018/5. számú döntés nem tartalmaz olyan megállapítást, miszerint semmis lenne a határozat azért, mert az egyik közigazgatási irat becsatolása, fellelhetősége aggályos. A semmisség kérdése az ügyben fel sem merült.
[87] A Kfv.35.631/2018/5. számú döntésben a Kúria az elsőfokú ítéletet megalapozatlanság miatt helyezte hatályon kívül, hiszen - releváns iratok hiányában - már arról sem lehetett kétséget kizáróan állást foglalni, hogy jogszerűen indult-e meg az ellenőrzés, és erre figyelemmel törvényesek voltak-e az egyes eljárási cselekmények. Az Ítéletben ezzel szemben a Kúria értékelte az iratok fellelhetőségét és megállapította, hogy a változási vázrajzot, valamint a területkimutatást a II. rendű alperes a kisajátítási kérelméhez ugyan nem csatolta, azonban önkéntes hiánypótlás keretében a mulasztását még a kisajátítási eljárásban pótolta. Erre tekintettel az, hogy a változási vázrajz és területkimutatás a hatósági eljárás kezdetén még nem állt rendelkezésre, olyan eljárási szabályszegésnek minősül, amelynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem volt. Megjegyezte azt is, hogy a változási vázrajt és a területkimutatás nem tartalmazott olyan tényt, adatot, amely a meglévő valós állapottal ne egyezett volna [97]. Leszögezte, hogy az I. rendű alperesi határozat hivatkozott a felmérési vázlatra, amelyből egyértelmű, hogy az a kisajátítási iratok részét képezte [126]. A Kúria rögzítette, hogy az I. rendű alperes megküldte a törvényszéknek a kisajátítási eljárás 50 iratát időrendben, sorszámozva. "Nem került csatolásra a felmérési vázlat, csak a változási vázrajz, és a területkimutatás. Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy a felmérési vázlat nem került csatolásra eredetileg [127]." Kitért arra, hogy a felmérési vázlat annak eldöntése során bír jelentőséggel, hogy a városfal és a feltárt épületmaradványok a perbeli ingatlan határain belül helyezkednek el, ha igen, akkor az ingatlan teljes hosszán, vagy annak egy részén lelhetők fel. A panaszos vitatta, hogy a történelmi városfal a perbeli ingatlanon található, amiből következik, hogy a felmérési vázlat tartalma az I. rendű alperes által ismert volt, és annak megismerhetősége nem befolyásolta a panaszos rendeltetésszerű joggyakorlását, mert ő már azzal a ténymegállapítással sem értett egyet, hogy a történelmi városfal a perbeli ingatlant teljes hosszában érinti [128]-[129].
[88] Az Ítéletben szó nincs arról, hogy releváns közigazgatási irat hiányában hozott volna akár a kisajátítási hatóság, akár az elsőfokú bíróság határozatot. Erre figyelemmel nem áll ellentétben az Ítélet jogértelmezése a Kfv.35.631/2018/5. számú döntésben kifejtettekkel.
[89] A panaszos a Kfv.35.631/2018/5. számú döntésre való hivatkozásával ismét csak az Ítélet felülvizsgálatát célozta, a bizonyítékok újraértékelését szerette volna elérni, erre azonban a jogegységi panasz eljárásban nincs jogi lehetőség. Nem jelent jogkérdésben való eltérést az a körülmény, hogy az Ítélet megállapításai eltérnek a panaszos álláspontjától.
[90] A Jogegységi Panasz Tanács ismét utal arra, hogy a jogegységi panasz eljárásban a közzétett kúriai döntések jogkérdésben való eltérését kell vizsgálni, ennélfogva a panaszban hivatkozott Összefoglaló véleményben foglaltaknak való megfelelést nem lehetett a jogegységi panasz eljárásban értékelni.
[91] A Kfv.37.661/2016/5. számú döntés a döntés elvi tartalmaként kimondta, hogy kisajátításnak jogszabályban meghatározott közérdekű célok megvalósítása érdekében van helye. Amennyiben a helyi önkormányzat rendelete mint jogszabály a terület- és településrendezés körében megállapítja a közérdekű célokat, az az ügyben eljáró feleket köti.
[92] A Kfv.37.661/2016/5. számú döntés még érintőlegesen sem szól arról, hogy a kisajátítást megalapozó közérdekű célt a tulajdonossal, vagy a tulajdonossal együttműködve kellene megvalósítani. Ezzel szemben a panaszos iratellenesen állította, hogy a Kúria nem vizsgálta ezt a kérdést. Az Ítélet ugyanis egyértelműen kimondta, hogy a közérdekű cél megvalósítása az ingatlanon fennálló tulajdon korlátozásával nem lehetséges, a közérdekű cél megvalósítására kizárólag a perbeli ingatlanon kerülhet sor [148]. Az Ítélet [157] pontjában leszögezte, hogy az Mötv. 23. § (5) bekezdés 5. és 13. pontjából következően a helyi településrendezés, településfejlesztés és a kulturális örökség helyi védelme a fővárosi kerületi önkormányzat feladata, ezen célok megvalósítása a kisajátítással érintett ingatlanon a II. rendű alperestől várható el, amely ezen kötelezettségének az ingatlanon végrehajtott beruházással eleget tett. A panaszostól, mint gazdasági haszonszerzés céljából létrejött gazdasági társaságtól nem várható el a helyi településrendezési és kulturális örökségvédelmi céloknak megfelelő beruházás megvalósítása, annak jellegére is figyelemmel.
[93] Az Ítélet teljes mértékben összhangban áll a Kfv.37.661/2016/5. számú döntésben foglalt elvi tétellel, jogkérdésben való eltérés nem állapítható meg, hiszen a döntés elvi tartalmában is éppen azt mondta ki, hogy ha a kisajátítás jogalapja helyi építési szabályzaton alapul, akkor a jogalap fennáll, a kisajátítási cél közérdekűségének további bizonyítása nem szükséges, azt önmagában a helyi építési szabályzat megalapozza [160].
[94] A Kfv.35.585/2017/7. számú döntésben a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróságnál keveredett a tény-, jog- és szakkérdés, amely odavezetett, hogy az elsőfokú bíróság nem foglalt állást jogkérdésben, arra a szakvélemények megállapításaiból következtetett [57]. Kifejtette, általában nem kizárt, hogy egy adott jogkérdés eldöntéséhez szükséges tények vizsgálata, értékelése különös szakértelmet igényeljen, jelen esetben azonban erről nincsen szó. Az valóban lehet könyvszakértői kérdés, hogy az egyes ügyletek szerint megvalósult gazdasági események pénzügyi elszámolása, ezen belül az időbeli elhatárolás alkalmazása helyes volt-e vagy sem, az ügyletek jogi minősítése azonban már olyan jogi kérdés, amelyre a könyvszakértő szakértői kompetenciája nem terjed ki. Az elsőfokú bíróság úgy vont be könyvszakértőt a perbe, hogy a határidős ügyleteket jogi szempontból nem vizsgálta, nem elemezte, nem értékelte. Az ügyletek jogi jellegére visszafelé, a perszakértő és más szakvélemények megállapításaiból következtetett [53]. A Kúria kimondta, hogy a jogügylet jogi minősítése a bíróság és nem a szakértő feladata [69].
[95] Annak eldöntése, hogy a tényállás megállapításához szükséges-e, illetve egyáltalán lehetséges-e szakértői bizonyítás, bírói mérlegelés körébe tartozó kérdés, azt esetről esetre, az ügy összes körülményére figyelemmel kell vizsgálni. A bizonyítást a döntéshez szükséges mértékben kell lefolytatni, ha a további bizonyítás szükségtelen, vagy attól nem várható eredmény, akkor a bíróság nem köteles a fél indítványa alapján a bizonyítást elrendelni.
[96] Az Ítéletben a Kúria megállapította, hogy a KÉSZ 55. §-a a kisajátítási cél közérdekűsége vonatkozásában meghatározó jelentőséggel bír, önmagában eldönti a kisajátítási cél közérdekűségét, erre vonatkozóan bizonyítás, így örökségvédelmi szakértő bevezetése az eljárásba nem szükséges, egyben nem lehetséges [155]. Megállapította, hogy a panaszos további bizonyítási indítványai szintén a kisajátítási cél közérdekűsége tekintetében kerültek előterjesztésre, amelyet a KÉSZ 55. §-a eldöntött [156].
[97] Az Ítélet nincs ellentétben a Kfv.35.585/2017/7. számú döntésben foglaltakkal, hiszen az Ítélet is éppen azt állapította meg, hogy jogkérdésben nincs helye szakértői bizonyításnak. A KÉSZ mint jogszabály alapján megállapítható volt a kisajátítási cél közérdekűsége, azt önmagában a helyi építési szabályzat megalapozza, e tekintetben további bizonyítás nem szükséges, nem is lehetséges.
[98] A két döntés között jogkérdésben eltérés ezért nem állapítható meg, hiszen a Kfv.35.585/2017/7. számú döntés még nagyon távoli utalást sem tartalmaz arra nézve, hogy a jogszabály által rendezett kérdéssel szemben szakértői bizonyításnak lenne helye.
[99] A Kfv.37.201/2018/3. számú döntés alapjául szolgáló tényállás szerint az építésügyi hatóság a felperesek építési engedély iránti kérelmét elutasította. A felperesek egyebek mellett sérelmezték, hogy nem értesültek a megismételt eljárásban az iratoknak a kijelölt elsőfokú hatósághoz történő megérkezéséről, a megismételt eljárás megindulásáról, a helyszíni szemle tényéről, az ott tett megállapításokról és a tűzvédelmi szakhatóság elutasító szakhatósági véleményének tartalmáról, mert ezek nem voltak láthatók az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat támogató elektronikus dokumentációs rendszerben (ÉTDR). A Kfv.37.201/2018/3. számú döntésben a Kúria - az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően - megállapította, hogy elektronikus kapcsolattartás esetén a garanciális ügyféli jogok sérelmét jelenti, ha az ügyfél lényeges eljárási cselekményekről azért nem szerez tudomást, mert azok az elektronikus rendszerben nem jelennek meg. Kimondta, hogy az alapvető ügyféli jogosultságok sérelme akkor is megalapozhatja a határozat hatályon kívül helyezését, ha a szabályok betartása esetén is azonos döntést hozna a hatóság.
[100] A Kfv.37.201/2018/3. számú döntés nem tartalmaz olyan kitételt, miszerint egyes ügyféli jogok sérelme az eset összes körülménye, az eljárás egészének vizsgálata nélkül, a jogsérelem súlyosságától függetlenül automatikusan megalapozná a határozat hatályon kívül helyezését. A Jogegységi Panasz Tanács a Kfv.37.201/2018/3. számú döntés kapcsán a fentiek megismétlése nélkül utal a Kfv.35.635/2015/6. számú döntéssel összefüggésben kifejtett indokokra. Az Ítélet részletesen levezette, hogy a kétségkívül megvalósított egyes eljárási szabályszegések miért nem voltak lényeges kihatással az ügy érdemi elbírálására, azok mely okból nem alapozhatták meg a közigazgatási döntés hatályon kívül helyezését. Az Ítélet és a Kfv.37.201/2018/3. számú döntés releváns megállapításai között eltérés nincs. Önmagában az, hogy a panaszos nem ért egyet a Kúria értékelésével, nem jelent a más ügyben megvalósult ügyféljogok sérelmének értékelésétől való eltérést, a panaszos saját jogi álláspontja nem alapozhatja meg az Ítélet felülmérlegelését.
[101] A Kfv.35.216/2014/8. számú döntésben a Kúria adóügyben megállapította, hogy az eredeti iratokat büntetőeljárásban lefoglalták, az alperesi hatóság az eredeti fuvarlevelekről készített hiteles másolatokat beszerezte, az adóhatóság álláspontja szerint az adózótól elvárható a saját iratainak ismerete. A Kúria megítélése szerint az alperesi határozatból nem volt aggálytalanul megállapítható, hogy a hatóság a tényállást felismerhető, azonosítható, az eljárási jogszabályoknak megfelelően beszerzett bizonyítékokra alapozta volna döntését. Ennek hiányában a tényállás aggálytalan bizonyítottsága, a hatóság tisztességes eljárása, és így a döntésének jogszerűsége nem állapítható meg.
[102] A Jogegységi Panasz Tanács a korábban kifejtettekre utalással hangsúlyozza, hogy a tisztességes eljárás követelményeinek való megfelelést esetről esetre, az adott ügy körülményeinek figyelembevételével kell megítélni. A Kfv.35.216/2014/8. számú döntésben a bizonyítékok beszerzésének, felhasználásának jogszerűsége nem volt megállapítható, ezzel szemben az Ítélet éppen az állapította meg, hogy legkésőbb az önkéntes hiánypótlás révén a panaszos által hiányolt iratok a hatóság rendelkezésére álltak [97], a II. rendű alperesi nyilatkozat az iratbetekintéskor fellelhető volt, illetve ennek ellenkezőjét a panaszosnak nem sikerült bizonyítania [121].
[103] A két döntés között jogkérdésben eltérés nem állapítható meg, a releváns tényállásbeli különbözőség okán az Ítélet és a Kfv.35.216/2014/8. számú döntés nem is összemérhető. A panaszos nem mutatta be a két ügy között azonosságot, nem fejtette ki, hogy a bizonytalan eredetű, hiányos iratokkal kapcsolatos jogértelmezés mennyiben és miért kötötte volna a Kúriát egy olyan ügyben, amelyben az iratok hiánytalanul rendelkezésre álltak.
[104] A Jogegységi Panasz Tanács megállapította, hogy a panaszos a Kfv.II.37.307/2012/9. számú döntésre a felülvizsgálati kérelmében nem hivatkozott, azt konkrétan ügyszám szerint nem jelölte meg, ezért az e döntéstől való eltérést érdemben nem lehetett vizsgálni.
[105] A Jogegységi Panasz Tanács összegzésül megállapította, hogy a panaszos a már korábban előadott érveit ismételve az Ítélet jogszabálysértő voltát kívánta alátámasztani, az általa hivatkozott, BHGY-ban közzétett határozatok részben ügyazonosság hiányában precedensképes határozatnak nem minősülnek, részben olyan jogértelmezést, olyan elvi tételeket tartalmaznak, amelyek nem állnak ellentétben a panasszal támadott Ítéletben foglaltakkal.
[106] A kifejtettekre figyelemmel a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a jogegységi panaszt a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján elutasította.
Elvi tartalom
[107] I. A jogegységi panasz eljárás tárgya nem a támadott kúriai határozat jogszerűsége, ezért nincs lehetőség a már lezárt jogvitában felmerült jogi érvek ismételt érdemi elbírálására, a bizonyítékok újraértékelésére, illetve az indoklás felülmérlegelésére sem.
II. Az ügyazonosság szempontjából azok a hasonló tényállások vehetők figyelembe, amelyek a releváns jogkérdések megítélése tekintetében egyáltalán nem térnek el egymástól, vagy lényegesen több a hasonlóság közöttük, mint az eltérés, ezért felmerülhet az általános eset és különös eset megkülönböztetése.
III. Nem alapos a jogegységi panasz, ha abban nem összehasonlítható határozatra hivatkoznak vagy a panasszal támadott határozat a Kúria BHGY-ban közzétett határozataitól jogkérdésben nem tér el.
Záró rész
[108] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdésében meghatározott jogegységi panasz eljárási illetéket az alaptalan panaszt benyújtó panaszosnak kell viselnie a Bszi. 41/D. § (4) bekezdése értelmében.
[109] Az ellenérdekű félnek minősülő I. rendű alperesnek és II. rendű alperesnek a jogegységi panasz eljárásban költsége nem merült fel, ezért e tárgyban rendelkezni nem kellett.
[110] A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.
Budapest, 2023. szeptember 18.
Dr. Varga Zs. András s. k.,
a tanács elnöke,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s. k.,
előadó bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s. k.,
bíró,
Dr. Farkas Katalin s. k.,
bíró,
Dr. Kalas Tibor s. k.,
bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s. k.,
bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s. k.,
bíró,
Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna s. k.,
bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s. k.,
bíró,
Dr. Márton Gizella s. k.,
bíró,
Molnár Ferencné dr. s. k.,
bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s. k.,
bíró,
Dr. Orosz Árpád s. k.,
bíró,
Dr. Puskás Péter s. k.,
bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s. k.,
bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s. k.,
bíró,
Dr. Somogyi Gábor s. k.,
bíró,
Dr. Szabó Klára s. k.,
bíró,
Dr. Stark Marianna s. k.,
bíró,
Dr. Tóth Kincső s. k.,
bíró