398/B/2007. AB határozat

a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 121. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés elutasításáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 121. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasítja.

Indokolás

I.

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság bírája az előtte K. 20. 090/2007. számon közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult eljárásban - az eljárás felfüggesztése mellett - a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 121. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Ezzel összefüggésben annak kimondását is kérte, hogy a támadott rendelkezés a folyamatban lévő perben nem alkalmazható. Meglátása szerint a támadott szabály, mely szerint az alkalmazott által munkakörében elkövetett cselekmény után a jövedéki bírságot a munkáltató köteles megfizetni, ellentétes az Alkotmány 57. § (1)-(2) és (4)-(5) bekezdéseivel.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: "57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.

(...)

(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot- a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja. "

2. A Jöt. támadott rendelkezése:

"121. § (3) Az alkalmazott által munkakörében elkövetett cselekmény után a jövedéki bírságot a munkáltató köteles megfizetni. "

III.

A bírói kezdeményezés nem megalapozott.

1. Az indítványozó bíró szerint a Jöt. támadott rendelkezése anélkül terheli a munkáltatóra a jövedéki bírságot mint szankciót, hogy teret engedne a munkáltatói felelősség vizsgálatának. "A munkáltatónak a munkavállalója magatartására nincs teljes körű ráhatása, ennek ellenére a hatályos szabályozás szerint a munkavállaló bűncselekménye esetén (a perbeli esetben csempészet bűntettének elkövetése miatt a munkavállalóval szemben vádat emeltek) is őt sújtja a jövedéki bírság szankció, akkor is, ha a cselekményt nem ő követte el, és arról nem is tudott. " Utalt arra, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 348. §-a hasonló rendelkezést tartalmaz, azaz a munkavállaló által a munkakörével összefüggésben harmadik személynek okozott kárt a munkáltató köteles megtéríteni. Lényeges különbséget jelent azonban, hogy a munkáltatót ez utóbbi esetben megilletik a Ptk. -ban szabályozott védekezési lehetőségek, míg a Jöt. ilyet nem biztosít.

Az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában foglalkozott az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében rögzített ártatlanság vélelmének követelményével. A 26/B/1998. AB határozatban összefoglalta korábbi gyakorlatát, és részletesen elemezte az ártatlanság vélelmének tartalmát. Ennek során megállapította: "A jogállam egyik alapelve az ártatlanság vélelmének elve, amely az 1989. évi XXXI. törvénnyel az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében rögzítést nyerve alkotmányos rangra emelkedett. Az Alkotmánybíróság gyakorlata azt az elvet követi, hogy a büntetőeljárás szabályainak alkotmányos vizsgálatakor az ártatlanság vélelmét alkotmányos alapjogként kell értékelni. [9/1992. (I. 30.) AB hat., ABH 1992, 59, 70.; 11/1992. (III. 5.) AB hat., ABH 1992, 79.; 36/1994. (V. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 232. ]

Az ártatlanság vélelme elsősorban a büntetőjogi felelősség elbírálása során a döntésre jogosított részéről az elfogulatlan, pártatlan megközelítés követelményét szolgálja, ehhez kapcsolódóan a megalapozott bizonyítás kötelezettségét, továbbá a prejudikáció tilalmát. Mindez egyben garanciális jelentőségű akadályát képezi annak, hogy az eljárás alá vont személy a felelősség megállapításával járó hátrányos jogkövetkezményeket a felelősségének megállapítása nélkül szenvedje el.

(...)

[A]z Alkotmánybíróság már korábban is kiterjesztően értelmezte az ártatlanság vélelmét a devizahatósági eljárásban a vallomás megtagadásának jogával kapcsolatban [41/1991. (VII. 3.) AB határozat, (ABH 1991, 193, 195.) ], avagy a fegyveres erők, fegyveres testületek és a rendészeti szervek tagjainak a testületekkel szemben fennálló anyagi felelősségével kapcsolatban a parancsnoki jogkör szabályozásának alkotmányellenességéről hozott 57/1993. (X. 28.) AB határozatban. (ABH 1993, 349, 350.) " (ABH 1999, 647, 648-649.)

Hozzátette: "Ugyanakkor az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a tekintetben is, hogy az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének rendelkezéséből eredő alkotmányos védelem korlátlanul nem terjeszthető ki. Az ártatlanság vélelme a felelősség kérdésében hozandó döntés folyamán túl elsősorban azt a jogsérelmet hivatott megakadályozni, amelyet - törvénynek megfelelően lefolytatott eljárás során - megállapított felelősség hiányában alkalmazott és utóbb reparáció nélkül maradt joghátrányok okozhatnak. " (ABH 1999, 647, 650.)

Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy "az ártatlanság vélelme alapvetően magában a büntetőeljárásban érvényesül, és a bűnösség kérdésében való bírói döntésig tart. Kétségtelenül következik belőle azonban az is, hogy azzal a személlyel szemben, akinek büntetőjogi felelősségét nem állapították meg, nem alkalmazható olyan jogkövetkezmény, amelyet a jog egyébként a bűnössé nyilvánításhoz kapcsol. (401/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 528, 532.) " (1037/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1675, 1678.)

A fentiek alapján megállapítható, hogy az indítványozó által kifogásolt szabály nem áll alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével. Az indítványozó lényegében azt sérelmezi, hogy a jövedéki bírság kiszabásának felelősségi alapja objektív, s a munkáltató felelőssége szintén objektív alapon áll be, ha a munkavállaló a jövedéki jogsértést a munkakörében követte el. Az ártatlanság vélelméből azonban nem következik, hogy a közigazgatási (adójogi) szankciórendszeren belül a felelősségnek szubjektív alapon (szándékosságon, gondatlanságon, felróhatóságon, vétkességen) kellene nyugodnia, vagy hogy a jogsértő, illetve a munkáltató számára kimentési lehetőséget kellene biztosítani. Nem vezethető le továbbá az Alkotmány 57. § (2) bekezdéséből az sem, hogy a jogalkotó objektív alapú adójogi felelősséget ne állapíthatna meg.

Jelen esetben a munkavállaló munkakörében elkövetett cselekményét a munkáltató cselekményének kell tekinteni. Ennek megfelelően a munkáltatóval szemben folytatja le a hatóság a közigazgatási eljárást, s a bírságot kiszabó határozat címzettje a munkáltató lesz. Ezt a határozatot a munkáltató bíróság előtt keresettel támadhatja meg. Az eljárás(ok) során a munkáltató a jövedéki bírság összege jogszerűségének vitatása mellett hivatkozhat arra, hogy nem történt jövedéki jogsértés, vagy a cselekmény elkövetője vele nem állt munkaviszonyban, illetve az alkalmazott nem munkakörében eljárva követte el a jövedéki jogsértést. Eredményes bizonyítás esetén a munkáltató mentesül a felelősség alól, vele szemben jövedéki bírságot kiszabni nem lehet, illetve a korábban kiszabott bírságot hatályon kívül kell helyezni.

Tekintettel arra, hogy az állandó gyakorlat szerint az érdemi alkotmányos összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 67.; 2043/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 543, 544.; 163/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 544, 546.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524.;

141/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 584, 586.; 36/2007. (VI. 6.) AB határozat, ABK 2007. június, 499, 509. ], az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést ebben a tekintetben elutasította.

2. Az indítványozó bíró hivatkozott az Alkotmány 57. § (4) bekezdésére is, amelyet az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában értelmezett. [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 86.; 53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 323, 332.; 2/1994. (I. 14.) AB határozat, ABH 1994, 41, 51.; 35/1999. (XI. 26.) AB határozat, ABH 1999, 310, 315.; 435/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1080, 1082.; 18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000, 117, 120.; 18/2006. (V. 31.) AB határozat, ABH 2006, 294, 297.; 9/2007. (III. 7.) AB határozat, ABK 2007. március, 196, 204. ] A 9/2007. (III. 7.) AB határozatban az Alkotmánybíróság kimondta: "A nullum crimen, nulla poena sine lege elve az Alkotmány legfontosabb büntetőjogi alapelve. Értelmezése és érvényesülése a büntetőjog körében lehetséges, mert fogalmának tárgyi határait a bűncselekménnyé nyilvánítás és a büntetéssel fenyegetés jelenti. " (ABK2007. március, 196, 204.) Az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésében utalt arra, hogy bár az Alkotmánynak ez a szabálya a bűncselekményekről szóló jogi szabályozásra vonatkozik, az Alkotmánybíróság gyakorlata - az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban - kiterjesztően értelmezi az Alkotmány 57. §-ának a büntetőjogra vonatkozó rendelkezéseit. Erre tekintettel az adott ügyben vizsgált szabálysértés vonatkozásában is indokoltnak találta az Alkotmány 57. § (4) bekezdése szerinti vizsgálat lefolytatását. (898/B/1996. AB határozat, ABH 2002, 757, 759.)

A nullum crimen, nulla poena sine lege elve azonban nem terjeszthető ki korlátlanul. Így nem vonatkoztatható a jövedéki bírságra mint adójogi (közigazgatási) szankcióval összefüggő szabályozásra. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt az érdemi alkotmányossági kapcsolat hiánya miatt az Alkotmány 57. § (4) bekezdésével összefüggésben is elutasította.

3. Az indítványt előterjesztő bíró szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot azért sérti a kifogásolt rendelkezés, mert az kizárja a jogkérdésen túlmenő bírói felülvizsgálatot. Ennek következtében a bíró nincs abban a helyzetben, hogy a jogvitát érdemben elbírálja, azaz vizsgálja a munkáltató vagy a munkavállaló felelősségét.

Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése mindenkinek alanyi jogot biztosít ahhoz, hogy jogát független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse. Ebből következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy a jogok és kötelezettségek elbírálására bírói utat biztosítson. [9/1992. (I. 3.) AB határozat, ABH 1992, 59, 67.; 59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35.; 46/2007 (VI. 27.) AB határozat, ABK 2007. június, 574, 580. ]

Az Alkotmánybíróság a 39/1997. (VII. 1.) AB határozatában alkotmányos követelményként megállapította:

"A közigazgatási határozatok törvényessége bírósági ellenőrzésének szabályozásánál alkotmányos követelmény, hogy a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelezettségeket az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelően érdemben elbírálhassa. A közigazgatási döntési jogkört meghatározó szabálynak megfelelő szempontot vagy mércét kell tartalmaznia, amely alapján a döntés jogszerűségét a bíróság felülvizsgálhatja. " (ABH 1997, 263.) A határozat indokolásában arra is rámutatott, hogy "[a] közigazgatási határozatok törvényességének bírói ellenőrzése tehát alkotmányosan nem korlátozódhat a formális jogszerűség vizsgálatára. A közigazgatási perben a bíróság nincs a közigazgatási határozatban megállapított tényálláshoz kötve, és a jogszerűség szempontjából felülbírálhatja a közigazgatási szerv mérlegelését is. (...) Azok a jogszabályok, amelyek kizárják vagy korlátozzák azt, hogy a bíróság a közigazgatási határozatot felülvizsgálva a fentiek szerint érdemben elbírálja a jogvitát, ellentétesek az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével. Ebből az okból nem csupán az a jogszabály lehet alkotmányellenes, amely kifejezetten kizárja a jogkérdésen túlmenő bírói felülvizsgálatot, vagy annak a közigazgatási mérlegeléssel szemben olyan kevés teret hagy, hogy az ügy megfelelő alkotmányos garanciák közötti érdemi »elbírálásáról« nem beszélhetünk, hanem az olyan jogszabály is, amely az igazgatásnak korlátlan mérlegelési jogot adván semmilyen jogszerűségi mércét nem tartalmaz a bírói döntés számára sem. " (ABH 1997, 263, 272.)

A Jöt. 121. § (3) bekezdésében megfogalmazott, a munkáltató felelősségét megalapozó anyagi jogi rendelkezés nincs értékelhető alkotmányjogi összefüggésben az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való alapjoggal. A kifogásolt szabály semmilyen módon nem érinti a bíróság felülvizsgálati jogát, annak terjedelmét. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést ebben a tekintetben is elutasította.

4. Az indítványozó az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jogra is hivatkozott. Ezen rendelkezés szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében meghatározott jogorvoslathoz való jog csupán azt a követelményt támasztja - de azt sem abszolút követelményként -, hogy az első fokon meghozott érdemi döntésekkel szemben, azt felülvizsgálandó, magasabb fórumhoz lehessen fordulni, illetve a hatósági döntésekkel szemben rendelkezésre álljon a bírói út. [42/2004. (XI. 9.) AB határozat, ABH 2004, 551, 572. ] A jogorvoslathoz való jog tényleges érvényesüléséhez szükséges a "jogorvoslás" lehetősége is, vagyis az, hogy a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát. A jogorvoslás lehetőségét vagy a közigazgatási szerv előtti eljárás, vagy a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárás során kell biztosítani. [71/2002. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2002, 417, 426. ]

A Jöt. kifogásolt szabálya - mint a munkáltató helytállására vonatkozó anyagi jogi előírás - nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az állampolgároknak az Alkotmány 57. § (5) bekezdéséből fakadó, a hatósági és bírósági eljárásban érvényesülő jogosultságával.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Jöt. 121. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasította. Mivel a támadott rendelkezés megsemmisítésére nem került sor, az alkalmazhatóság tekintetében való döntést az Alkotmánybíróság mellőzte.

Budapest, 2007. november 26.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

előadó alkotmánybíró