T/... számú törvényerejű rendelet javaslata indokolással - a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról

1979. évi 11. törvényerejű rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról

Indokolás

Általános indokolás

1. A Büntető Törvénykönyv meghatározza a bűncselekményeket és az elkövetőkkel szemben alkalmazható büntetéseket és intézkedéseket. Ezek megfelelő végrehajtásához alapvető jogpolitikai és törvényességi érdekek fűződnek. A büntetés célja csak korszerű büntetésvégrehajtással érhető el, mert a büntetések és az intézkedések eredményessége elsősorban annak végrehajtásától függ.

A büntetőjog szankciórendszerének szabályozása egységes, a büntetésekre és az intézkedésekre vonatkozó büntetőjogi rendelkezéseket a Btk. tartalmazza. A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról viszont számos, különböző szintű jogszabály rendelkezik. Ez nemcsak azzal a következménnyel jár, hogy a szabályozás nehezen áttekinthető, de azt is akadályozza, hogy az egymást feltételező és kiegészítő büntetések és intézkedések végrehajtásában egységes szempontok érvényesüljenek. Ezt a helyzetet számolja fel a Tervezet az által, hogy valamennyi büntetés és intézkedés végrehajtását magas szintű jogszabály keretében, egységes szempontok szerint szabályozza. Ennek megfelelően a Tervezet minden büntetésre és intézkedésre nézve meghatározza a végrehajtás rendjét, módszereit, a végrehajtásban közreműködő személyek és szervek jogi helyzetét. Ez tovább erősíti a végrehajtás törvényességét és fokozza a büntetések és intézkedések hatékonyságát.

2. A büntetések között kiemelkedő jelentősége van a szabadságvesztésnek, mert a legerőteljesebb visszatartó hatású büntetés, amely az elítélt elszigetelése révén közvetlenül szolgálja a társadalom védelmét; a büntetés nevelési feladata sem oldható meg nélküle. A szabadságvesztés végrehajtási rendszerét a Tervezet - az eddig bevált szabályozásra és gyakorlatra alapozva - továbbfejleszti. A felszabadulás előtt a szabadságvesztés végrehajtását áttekinthetetlen mennyiségű utasítás és parancs szabályozta. Sem a Büntető Törvénykönyv, sem más magas szintű jogszabály nem határozta meg a szabadságvesztés végrehajtásának célját, feladatát. Az elítélt emiatt is kiszolgáltatott volt.

Az 1955. évi Büntetésvégrehajtási Szabályzat egyszerűsítette ugyan a szabadságvesztés végrehajtásának rendszerét, de a korszerűbb szabályozás feltételeit csak az 1961. évi V. törvény (a régi Btk.), illetve az azt módosító 1966. évi 20. törvényerejű rendelet teremtette meg. Jelentős szervezeti változást hozott az 1963. évi 20. törvényerejű rendelet, amely a szabadságvesztés végrehajtását ismét az Igazságügyi Minisztériumra bízta.

Az 1966. évi 21. törvényerejű rendelet Magyarországon először szabályozta törvényi szintű jogszabályként a szabadságvesztés végrehajtásának célját, alapelveit, a szabadságvesztés végrehajtásának rendjét, meghatározta a szabadságvesztést töltő elítéltek jogi helyzetét.

Büntetésvégrehajtási rendszerünk korszerűsítésének jelentős állomása az 1978. évi IV. törvény (Btk.), amely szerint a szabadságvesztés végrehajtása a felnőttkorúakkal szemben három fokozatban: fegyházban, börtönben vagy fogházban történik. E végrehajtási módok tartalommal megtöltése a Tervezet és a végrehajtásáról rendelkező jogszabályok feladata.

A Tervezet a büntetésvégrehajtási rendszer szabályozása során a következő fontosabb célkitűzéseket valósítja meg: kerüli a végrehajtási fokozatok mesterkélt megkülönböztetését (26-28. §), a szükséges elzártság mellett biztosítja az elítéltek és a külvilág közötti kapcsolat fenntartását, sőt fokozását (36-37. §), megfelelően deklarálja a büntetéssel együttjáró hátrányok és a szocialista humanizmus egységét (41-42. §), céltudatosan szolgálja a társadalomba való visszavezetést a hosszabb szabadságvesztésre ítélteknél (36. §).

3. A javító-nevelő munka a szocialista büntetőjogban kialakított büntetési nem. Végrehajtásának rendszere és módszerei fokozatosan alakultak ki, és a végrehajtást 1950-től 1962-ig csupán belső utasítások szabályozták. A fejlődés jelentős állomása volt a 7/1962. (VI. 28.) IM számú rendelet, amely átfogóan szabályozta a javitó-nevelő munka végrehajtását, az elítéltek és a javító-nevelő munkát végrehajtó vállalatok jogait és kötelességeit. A végrehajtás azonban többnyire formális volt, és részben ennek tudható be, hogy a javítónevelő munka nem felelt meg teljesen a céljának. A Tervezet a javító-nevelő munka végrehajtásának ellenőrzését a bíróságra bízza (63. §).

4. A pénzbüntetés a magyar büntetőjogban régi büntetési nem, végrehajtását mégis mindig belső utasítások szabályozták és volt idő, amikor a polgári végrehajtás szabályait kellett alkalmazni (1950. évi II. törvény 36. §).

Jelentős mulasztást pótol tehát a Tervezet azzal, hogy magas szintű jogszabályban foglalja össze a pénzbüntetés végrehajtásának alapvető szabályait.

5. Az első magyar Büntető Törvénykönyv megalkotása óta eltelt száz év folyamán sokat változott a mellékbüntetések jellege és minősége.

A Btk. 38. § (2) bekezdésének 1-5. pontjában felsorolt mellekbüntetések végrehajtási rendszere csak a felszabadulást követően alakult ki, addig a végrehajtást a szervezetlenség, az áttekinthetetlenség jellemezte. A mellékbüntetések végrehajtásának alapvető kérdéseit átfogóan először a 3/1959. BM-IM-Legf. Ü. számú együttes utasítás szabályozta, s jelenleg is belső utasítások tartalmaznak végrehajtási rendelkezéseket. A szabályozás áttekinthetőségét nehezíti, hogy szervenként külön utasítások foglalkoznak a mellékbüntetések végrehajtásával.

A mellékbüntetések jelentőségét fokozza, hogy a Btk. 38. §-ának (3) bekezdése önállóan, főbüntetés kiszabása nélkül is megengedi a 38. § (2) bek. 2-6. pontjában foglalt mellékbüntetések alkalmazását.

A Tervezet lényegében évszázados hiányosságot pótol azzal, hogy minden szerv számára egységes szempontok szerint szabályozza a közügyektől eltiltás, a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kitiltás és a kiutasítás végrehajtását. Ez nemcsak a végrehajtás egységességét biztosítja, hanem a közvéleménnyel is megismerteti és megérteti a mellékbüntetések tartalmát, jogpolitikai jelentőségét (70-75. §).

Külön kell szólni a vagyonelkobzásról. Ezt a mellékbüntetést jelenleg a polgári perekben hozott határozatokhoz hasonlóan hajtják végre. A Tervezet érvényt szerez a vagyonelkobzás büntetés jellegének azzal is, hogy végrehajtását büntetésvégrehajtási feladatnak tekinti [76. § (2) bek.], továbbá, hogy nem ad kibúvási lehetőséget a vagyonelkobzás végrehajtása alól (77-78. §).

6. A Btk. jelentősen bővítetté a büntetőjogi szankciók körét a büntetőjogi intézkedésekkel:

a) Új intézkedés a Btk.-ban a felnőttkorú elítéltek próbára bocsátása. A Tervezet szabályozása erre is kitér (82. §).

b) Hosszabb történelmi múltra tekint vissza a kényszergyógykezelés. Ennek elődje a biztonsági őrizet volt, amelyet az 1948: XLVIII. tv honosított meg Magyarországon. Az 1961. évi V. törvény a biztonsági őrizet helyett a kényszergyógykezelést vezette be házi gondozásos és zárt intézeti formában. Ennek végrehajtási szabályait miniszteri rendelet tartalmazta. A szabályozás inkább igazgatási jellegű volt, és a lényeges kérdések rendezését belső utasításra bízta.

A Btk. 74. §-a mellőzi a végrehajtás házi gondozásos formáját és a kényszergyógykezelést csak a kijelölt egészségügyi intézetben engedi foganatosítani.

A Tervezet meghatározza a kényszergyógykezelés foganatosításának alapvető feladatát [84. § (1) bek.] és a kényszergyógykezelt jogi helyzetét is [84. § (2) bek.].

c) A büntető bírósági határozattal elrendelhető kényszerelvonó-kezelést először az 1961. évi V. törvény szabályozta. A Btk. 75. és 76. §-a - új intézkedésként - az alkoholisták kényszergyógyításáról rendelkezik. Nem egyszerűen elnevezésbeli változásról, hanem részben új intézményről van szó. A Btk. 75. §-ában szabályozott kényszergyógyítás a szabadságvesztés végrehajtásához kapcsolódik, míg a kényszergyógyításnak a Btk. 76. §-ában szabályozott formája önálló intézkedés, amelyet a bíróság büntetés, kiszabása nélkül alkalmaz. Az alkoholisták kényszergyógyításának megfelelő szabályozásával (85. és 86. §) a Tervezet biztosítja az alkoholizmus visszaszorítását szolgáló új, hatékony büntetőjogi intézkedés érvényesülését.

d) Az elkobzás régi intézmény a büntetőjogban; végrehajtását jelenleg a 14/1957. (XII. 5.) IM számú rendelet és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 135/1957. (IK 24.) IM-BM-Legf. Ü. számú együttes utasítás szabályozza. Azóta szükségessé vált ezeknek a jogszabályoknak a korszerűsítése. Ezt szolgálja a Tervezet is az elkobzásra vonatkozó alapvető rendelkezések megfogalmazásával (87-89. §).

e) Rövid múltra tekint vissza a szigorított őrizet, amelyet az 1974. évi 9. törvényerejű rendelet honosított meg büntetőjogunkban. A Btk. 78. §-a az intézkedések között sorolja fel. Alapvetően fontos jogpolitikai érdekek fűződnek a szigorított őrizet helyes végrehajtásához, hiszen ennek eredményes végrehajtása a különösen veszélyes visszaesőnek a társadalomba való visszavezetését biztosítja. A Tervezet a Btk.-nak abból a felfogásából indul ki, hogy a szigorított őrizetnek azoknál a többszörös visszaesőknél van helye, akik jelentősebb súlyú bűncselekményeket követtek el. Az új szabályozásnál a Tervezet hasznosítja a szigorított őrizet foganatosításának eddigi tapasztalatait, elhatárolja a szigorított őrizetet a szabadságvesztés büntetés végrehajtásától (90. és 91. §).

f) Új intézmény büntetőjogunkban a pártfogó felügyelet (Btk. 82. §). Ennek alkalmazását felnőtt korúakkal szemben csak az 1975. évi 20. törvényerejű rendelet tette lehetővé.

A Btk. 82. §-a a pártfogó felügyelet elrendelésének körét bővítette; ezzel nő a pártfogó felügyelet jelentősége is.

A Tervezet nemcsak a pártfogó felügyelet célját (92. §) határozza meg, hanem a pártfogó felügyelet alapvető feladatait, a pártfogó felügyelet alá vontak kötelességeit is, sőt megjelöli az elítéltek egyes csoportjaira (fiatalkorúak, katonák) irányadó sajátos követelményeket is. A Tervezet kellő hangsúllyal hívja fel a figyelmet a társadalom közreműködésének szükségességére [94. § (3) bek.].

g) A Btk. 118. §-a határozza meg a fiatalkorúval szemben alkalmazható javítóintézeti nevelés célját és feltételeit.

A Tervezet fokozott figyelmet fordít arra, hogy büntetőbírósági intézkedés végrehajtásáról van szó. Meghatározza a javítóintézeti nevelés végrehajtásának feladatait (105. §), a javítóintézet és a fiatalkorú kötelezettségeit és jogait (108. és 109. §).

h) Büntetőjogunk fejlődésének jelentős eredménye a szabadságvesztésből szabadultak utógondozásának szabályozása. Az eredményes utógondozást régebben a központilag irányított szervezet hiánya gátolta. Ezen változtatott az 1975. évi 20. törvényerejű rendelet és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 3/1975. (XII. 15.) IM számú rendelet, amely bevezette a pártfogó felügyeletet és létrehozta az utógondozással szervezetten foglalkozó hivatásos pártfogói hálózatot, ennek irányítását a bíróságokra bízta. A Tervezet minden szabaduló számára lehetővé teszi az utógondozást, és így megteremti a társadalomba való beilleszkedés szervezett elősegítésének feltételeit.

7. A Tervezet X. Fejezete az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályait állapítja meg. Az előzetes letartóztatás nem büntetés, de azt jelentős részben büntetésvégrehajtási intézetben hajtják végre. Így nem lenne célszerű az előzetes letartóztatás foganatosítását más, külön jogszabályban szabályozni.

A Tervezet különös gondot fordít az előzetesen letartóztatott jogi helyzetének szabályozására, figyelemmel a terheltet megillető büntető eljárási jogok biztosítására.

8. Jelenleg az elzárás végrehajtása is büntetésvégrehajtási intézetben történik. Ez a körülmény indokolja, hogy a szabadságvesztést végrehajtó szervek feladatait meghatározó jogszabály rendelkezzék az elzárás végrehajtásáról is.

Részletes indokolás

I. RÉSZ

A Tervezet I. része két fejezetre tagolódik; általános rendelkezéseket állapít meg, és a bíróság büntetésvégrehajtási feladatait szabályozza.

I. FEJEZET

Általános rendelkezések

Az 1-5. §-hoz

1. A Tervezet I. fejezete olyan általános jellegű rendelkezéseket foglal össze, amelyek valamennyi büntetés és intézkedés végrehajtására vonatkoznak. Megállapítja a büntetés és az intézkedés végrehajtásának általános feltételét (1. §); garanciális rendelkezéseket tartalmaz a joghátrány alkalmazását és az elítélt panaszjogát illetően, de kötelezettséget is ró az elítéltre (2. §); meghatározza azt, hogy a büntetések és az intézkedések végrehajtása mely szervek feladata (3. §); rendelkezik a végrehajtás félbeszakításáról, illetve kizárásáról (4. §), végül a büntetés és az intézkedés tartamának számításáról (5. §).

2. A büntetés kiszabása, illetőleg az intézkedés alkalmazása a bíróság feladata. Ezért büntetés és intézkedés végrehajtására csak a bíróság határozata alapján kerülhet sor. A végrehajthatóság további feltétele az, hogy a bíróság határozata jogerőre emelkedjék. Ez összhangban áll azzal a büntető eljárási szabállyal, hogy az ítélet a jogerőre emelkedése után hajtható végre (Be 395. § (1) bek.). - Törvényességi szempontból az is alapvető követelmény, hogy a büntetés és az intézkedés végrehajtása jogszabályban meghatározott módon történjék. Ilyen jogszabály elsősorban a Tervezet, továbbá a 127. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadandó részletes végrehajtási szabályok.

Az 1. § (1) bekezdésének általános szabályai alól a (2) bekezdés kivételeket állapít meg. A megrovás, valamint a javítóintézeti nevelés végrehajtását a határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül teszi lehetővé. Megrovást nemcsak a bíróság, hanem a nyomozó hatóság és az ügyész is alkalmazhat. Ezért a megrovás e hatóságok határozata alapján is végrehajtható.

3. A büntetés szükségszerű tartalmi eleme a joghátrány, de egyes intézkedések is tartalmaznak bizonyos joghátrányt. A törvényesség megkívánja, hogy a büntetés, illetőleg az intézkedés végrehajtása során csak azt a joghátrányt alkalmazzák, amelyet az ítélet, illetve a jogszabály határoz meg. A joghátrányt meghatározó jogszabályok elsősorban a Btk., valamint a büntetések és intézkedések végrehajtására vonatkozó jogszabályok, de más jogszabály is fűzhet a büntetéshez, illetve az intézkedéshez joghátrányt. A Tervezet 2. §-a az elítélt megjelölést gyűjtőfogalomként használja; elítélten nemcsak azt kell érteni, akivel szemben a bíróság jogerősen büntetést szabott ki, hanem azt is, akivel szemben intézkedést alkalmazott [126. § (3) bek.].

A büntetés, illetve az intézkedés végrehajtásának fontos feltétele, hogy az elítélt a végrehajtásnak alávesse magát. Ezt mint általános kötelezettséget mondja ki a 2. § (2) bekezdése. Ha az elítélt ennek nem tesz eleget, a büntetés, illetve az intézkedés végrehajtása jogszabályban meghatározott módon kikényszeríthető.

Az elítélt panaszjoga azt biztosítja, hogy az elítélt a büntetés, illetve az intézkedés végrehajtása során a hatóság tevékenysége, határozatai és intézkedései törvényességének felülbírálatát kezdeményezhesse. A panasz előterjesztésének lehetősége különösen fontos a szabadságvesztés végrehajtása során, erről a 36. § (1) bekezdésének j) pontja rendelkezik.

4. A Tervezet 3. §-a a bíróság feladatává teszi a büntetések és az intézkedések végrehajtásának elrendelését. Ez a kötelezettség általában azt a bíróságot terheli, amelynek eljárásában a határozat jogerőre emelkedett.

A büntetések és az intézkedések eltérő jellegéből következik, hogy végrehajtásuk különböző szervek feladata. A törvényesség megkívánja, hogy ezeket a szerveket magas szintű jogszabály határozza meg. A 3. § a bíróság, a büntetésvégrehajtási testület és a rendőrség kiemelése mellett az ebben a törvényerejű rendeletben meghatározott más szerveket említi; ezeket a Tervezet II. része jelöli meg az egyes büntetések és intézkedések végrehajtására vonatkozó rendelkezések körében.

Egyes büntetések, illetve intézkedések sajátosságai szükségessé teszik, hogy végrehajtásukban egyéb szervek is közreműködjenek és ezáltal elősegítsék a végrehajtó szerv munkáját. A 3. § erre is utal; ilyen jellegű rendelkezést tartalmaz a szabadságvesztéssel kapcsolatban a 20. § (2) bekezdése.

5. A büntetés, illetőleg az intézkedés már megkezdett végrehajtásának félbeszakítását a büntető eljárással kapcsolatos okok (perújítás, törvényességi óvás) és más körülmények is szükségessé tehetik. Ennek részletes szabályozása nem tartozik a Tervezet általános rendelkezéseinek körébe; a 4. § a) pontja azt az alapvető rendelkezést tartalmazza, hogy a végrehajtást az arra jogosult szerv jogszabályban meghatározott feltétel esetén félbeszakíthatja. A félbeszakításra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz a 22. § (szabadságvesztés), a 74. § (3) bekezdése (kitiltás) és a 106. § (1) bekezdésének b) pontja (javítóintézeti nevelés), a részletes szabályozás alacsonyabb szintű végrehajtási jogszabályokra tartozik.

A 4. § b) pontja a jogerős büntetés, illetve intézkedés végrehajtásának kizárását illetően olyan általános rendelkezést tartalmaz, hogy a végrehajtást jogszabályban meghatározott okok zárják ki. A büntetés végrehajtását kizáró okokat a Btk. 66. §-a sorolja fel. A Tervezet 67. §-a a javító-nevelő munka, a 85. § (3) bekezdése a kényszergyógyítás, a 102. § (2) bekezdése a pártfogó felügyelet végrehajtásának kizárására vonatkozó sajátos rendelkezéseket tartalmaz.

6. Egyes büntetések és intézkedések jellege olyan, hogy azokat nem egy cselekménnyel, hanem bizonyos időtartamra szólóan hajtják végre. Ezt a tartamot az ítélet, illetve jogszabály határozza meg. Fontos törvényességi követelmény, hogy a büntetést, illetve az intézkedést abban a tartamban hajtsák végre, amelyet az ítélet, illetve a jogszabály meghatároz. A Tervezet 5. §-a ennek kimondása mellett a büntetés tartamának számításáról is rendelkezik.

II. FEJEZET

A BÍRÓSÁG BÜNTETÉSVÉGREHAJTÁSI FELADATAI

A 6-16. §-hoz

1. A Tervezet II. fejezete a büntetések és intézkedések végrehajtásával kapcsolatos bírósági feladatokat szabályozza. A Tervezet ezeket a szabályokat kiemeli a büntető eljárásjog köréből, ezzel is hangsúlyozva, hogy olyan sajátos, az igazságszolgáltatás körébe vágó feladatok ellátásáról van szó, amelyek szorosan kapcsolódnak az ítélkező tevékenységhez. Ezeket az eljárásokat a Tervezet a megyei, illetve fővárosi bíróságon működő büntetésvégrehajtási bíró hatáskörébe utalja. - Sajátos hatásköri szabály érvényesül a katonai bíróság által elítéltek esetében: a büntetésvégrehajtási bíró feladatait a katonai bíróság látja el.

A büntetésvégrehajtási bíró eljárásának sajátosságai a feladat jellegének felelnek meg. A büntetésvégrehajtási bíró akkor is ülnökök nélkül, egyesbíróként jár el, ha a büntető eljárásban a bíróság tanácsa ítélkezett. Az elitélt meghallgatására és más bizonyítás felvételére (pl. tanú kihallgatására) a büntetésvégrehajtási bíró eljárásában is sor kerülhet, de nem tárgyalás keretében.

A büntetésvégrehajtási bíró végzése elleni fellebbezést - eltérő rendelkezés hiányában - a Tervezet kizárja; a törvénysértő határozat orvoslására azonban olyan lehetőséget ad, hogy ezt a büntetésvégrehajtási bírói hivatalból vagy az ügyész indítványára megváltoztathatja. [Eltérő rendelkezést tartalmaz a 9. § (3) bekezdése.]

A büntetésvégrehajtási bíró végzése elleni fellebbezés elbírálását a Tervezet a megyei (fővárosi) bíróság másodfokú tanácsának hatáskörébe utalja. A végzés jellegére tekintettel olyan szabályozás célszerű, hogy a másodfokú bíróság eljárására az ítélet elleni fellebbezés vétségi eljárásban elintézésének szabályai legyenek irányadók.

Az e fejezetben szabályozott eljárásokban az a célszerű illetékességi szabály érvényesül, hogy az eljárás lefolytatása annak a büntetésvégrehajtási bírónak a feladata, aki a büntetésvégrehajtási intézet, illetve a javítóintézet helye szerint illetékes. - Az eljárásokban felmerült bűnügyi költség viselésének általános szabálya az, hogy a költség az elítéltet terheli; ez összhangban áll a bűnügyi költség viselésére vonatkozó büntető eljárási rendelkezéssel [Be 217. § (1) bek.]. Ez azonban csak eltérő rendelkezés hiányában érvényesül.

A büntetésvégrehajtási bíró eljárásának valamennyi kérdését nem szükséges önállóan szabályozni. A 6. § (7) bekezdése ezért azt az általános rendelkezést tartalmazza, hogy a büntetésvégrehajtási bíró eljárására a büntető eljárás szabályai irányadók, amennyiben ez a törvényerejű rendelet vagy más jogszabály eltérően nem rendelkezik; pl a büntetésvégrehajtási bíró eljárási cselekményeiről a jegyzőkönyvet a Be 115. §-ának alkalmazásával kell készíteni.

2. A szabadságvesztés fokozatának a Btk. 46. §-a szerinti megváltoztatására a Tervezet 7. §-a csak a büntetésvégrehajtási intézet előterjesztésére ad lehetőséget. A célszerűség amellett szól, hogy az eljárást az intézet helye szerint illetékes büntetésvégrehajtási bíró folytassa le.

Méltánytalan lenne, ha az elítéltet - a javára szóló eljárásban - az esetleg felmerült bűnügyi költség viselésére köteleznék. Ezért a (2) bekezdés enyhébb fokozatba helyezés esetén eltér a bűnügyi költség viselésének a 6. § (3) bekezdése d) pontjában meghatározott szabályától.

3. A feltételes szabadságra bocsátás iránti eljárás a büntetésvégrehajtási intézet előterjesztése alapján indul meg [8. § (1) bek.]. Az előterjesztést olyan időben kell megtenni, hogy a büntetésvégrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt határozhasson.

Az (1) bekezdés kötelezően előírja az elítélt meghallgatását. A (2) bekezdés indokolt esetben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének újbóli megvizsgálására ad módot, ha a büntetésvégrehajtási bíró az elítéltet korábban nem bocsátotta feltételes szabadságra.

4. A 9. § a feltételes szabadságnak a magatartási szabályok megszegése esetén való megszüntetését szabályozza. A megszüntetést a pártfogó, illetve a rendőrség kezdeményezi, amennyiben a pártfogó felügyelet alá helyezett a magatartási szabályokat a feltételes szabadság tartama alatt megszegte. A büntetésvégrehajtási bíró eljárásához az ügyész indítványa szükséges, ezért a párfogónak, illetőleg a rendőrségnek az ügyészhez kell fordulnia, a bizonyítási eszközök megjelölésével. A tényállás tisztázása érdekében az ügyész igénybe veheti a nyomozó hatóság közreműködését, vagy a pártfogótól kérheti további bizonyítási eszközök megjelölését.

Minthogy az elítélt az eljárás megindulásakor feltételes szabadságon van, annak lefolytatását az elitélt tartózkodási helye szerint illetékes büntetésvégrehajtási bíró feladatává célszerű tenni. - A (2) bekezdés lehetőséget ad a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételére, ha az elítélt - elfogása előtt - a hatóság elől elrejtőzött vagy ettől alaposan tartani kell. Ez az előzetes letartóztatáshoz hasonló kényszerintézkedés, ezért a Be-nek az előzetes letartóztatás tartamára vonatkozó rendelkezéseit a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételére is irányadónak kell tekinteni.

A (3) bekezdés fontos garanciális rendelkezéseket tartalmaz: a büntetésvégrehajtási bírónak a határozathozatala előtt az elítéltet meg kell hallgatnia, a határozat ellen pedig az ügyész, az elítélt és a védő fellebbezhet.

A (4) bekezdés az ügyész indítványának elutasítása esetére tartalmaz sajátos költségviselési szabályt.

5. A javító-nevelő munkára ítélt a bíróság által kijelölt munkahelyen, a bíróság által meghatározott munkát köteles végezni. A Tervezet 10. §-a lehetővé teszi, hogy a büntetésvégrehajtási bíró más munkahelyet vagy más munkát jelöljön ki. Erre azonban csak az (1) bekezdésben megjelölt feltételek esetén kerülhet sor.

Az eljárás tárgyára tekintettel olyan illetékességi szabály célszerű, hogy az eljárást a kijelölt munkahely szerint illetékes büntetésvégrehajtási bíró folytatja le. - Az eljárásban, az elítélten kívül a kijelölt, valamint a kijelölendő új munkahely is érdekelt; ezért a (2) bekezdés kiemeli, hogy szükség esetén e munkahelyek képviselőit meg kell hallgatni.

6. A Tervezet 67. §-a sorolja fel azokat az okokat, amelyek a javító-nevelő munka végrehajthatóságát megszüntetik. A végrehajthatóság megszűnésének megállapítása a 11. §-ban szabályozott eljárásban történik.

Az elítéltnek az esetleg felmerült bűnügyi költség viselésére kötelezése méltánytalan lenne, ezért a (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy azt az állam viseli.

7. A szigorított őrizetből ideiglenes elbocsátás, valamint az ideiglenes elbocsátás megszüntetése a jellegét tekintve a feltételes szabadságra bocsátáshoz, illetve annak megszüntetéséhez áll közel. Ezért a Tervezet 12. §-a ezeket az eljárásokat nem szabályozza önállóan, hanem a 8., illetőleg a 9. § rendelkezéseinek értelemszerű alkalmazását írja elő.

Az ideiglenes elbocsátást illetően a (2) bekezdés tartalmaz sajátos szabályt: amennyiben a büntetésvégrehajtási bíró az ideiglenes elbocsátást nem látta indokoltnak, ennek lehetőségét egy év elteltével újból megvizsgálja. Ez eltérés a 8. § (3) bekezdésétől, amely a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének újbóli megvizsgálását nem köti meghatározott időtartam elteltéhez. A szigorított őrizetesek személyiségére tekintettel azonban viszonylag hosszabb időtartam eltelte szükséges ahhoz, hogy az ideiglenes elbocsátás kérdésében történő újbóli döntés megalapozott legyen.

8. A Tervezet 13. §-a a pártfogó felügyelettel kapcsolatos eljárásokat szabályozza. Az (1) bekezdés a pártfogó felügyeletnek a 93. § alapján történő elrendelésére vonatkozik. Az eljárás a büntetésvégrehajtási intézet előterjesztése alapján indul meg. A büntetésvégrehajtási bíró megalapozott döntéséhez az elítélt meghallgatása is szükséges, ezért ezt a Tervezet előírja. - A (2) bekezdés az (1) bekezdésben szabályozott eljárás alkalmazását írja elő azokra az esetekre is, amikor a pártfogó felügyelet elrendelésére a feltételes szabadságra bocsátáskor, a szigorított őrizetből ideiglenes elbocsátáskor kerül sor.

A (3) bekezdés a pártfogó felügyelet meghosz-szabbításával, illetőleg megszüntetésével, továbbá a bíróság határozatában előírt magatartási szabályok megváltoztatásával kapcsolatos eljárást szabályozza. Az eljárás kezdeményezésére a hivatásos pártfogó jogosult.

9. A Tervezet 14. §-a a Btk. 111. §-ának (4) bekezdésén alapuló eljárást szabályozza. Az (1) bekezdés arra az esetre vonatkozik, ha a szabadságvesztést az ítélet szerint fiatalkorúak börtönében vagy fiatalkorúak fogházában kell végrehajtani, az elítélt azonban a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdése előtt betölti a 21. életévét. Ebben az esetben a szabadságvesztés fokozatának utólagos meghatározása az első fokon eljárt bíróság szerint illetékes büntetésvégrehajtási bíró feladata. Garanciális rendelkezés, hogy a határozathozatal előtt az elítéltet meg kell hallgatni.

A (2) bekezdés a szabadságvesztés fokozatának utólagos meghatározását arra az esetre szabályozza, ha a fiatalkorúként elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alatt tölti be a 21. életévét. Ezt az eljárást a büntetésvégrehajtási intézet kezdeményezi, és a lefolytatása az intézet helye szerint illetékes büntetésvégrehajtási bíró feladata.

10. A javítóintézetből ideiglenes elbocsátást, valamint a javítóintézeti nevelés folytatásának a magatartási szabályok megszegése miatt történő elrendelését a Tervezet 15. §-a a feltételes szabadságra bocsátás, illetőleg a feltételes szabadság megszüntetése alapul vételével szabályozza. Az (1) bekezdés szerint e két eljárásra a 8., illetve a 9. § rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni, de a (2)-(4) bekezdés eltéréseket állapít meg.

A (2) bekezdés a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás kezdeményezésére az intézeti tanácsot jogosítja fel.

A (3) bekezdés a javítóintézeti nevelés folytatásának elrendelése iránti eljárásban lehetőséget ad a javítóintézeti nevelés ideiglenes foganatba vételére ; ennek az a feltétele, hogy a fiatalkorú a hatóság elől - elfogása előtt - elrejtőzött vagy elrejtőzésétől alaposan tartani kell. A (3) bekezdés második mondata a 9. § (3) bekezdésétől eltérést tartalmaz: kizárja a javítóintézeti nevelés folytatását elrendelő végzés elleni fellebbezést.

Ha a javítóintézeti nevelés folytatásának elrendelésére az erre irányuló eljárásban nem kerül sor, méltánytalan lenne, hogy a bűnügyi költséget a fiatalkorú viselje. Ennek megfelelően rendelkezik a (4) bekezdés.

11. A Tervezet 16. §-a a tanulmányoknak a javítóintézetben való folytatásával [Btk. 118. § (4) bek.] kapcsolatos eljárásról rendelkezik. Az eljárás kezdeményezésére az intézet igazgatója jogosult.

II. RÉSZ

Az egyes büntetések és intézkedések végrehajtása

A Tervezet II. része a Btk. IV. fejezetében meghatározott valamennyi büntetés és intézkedés végrehajtásának legfontosabb kérdéseit szabályozza. Öt fejezetre tagolódik: egy-egy fejezet szól a halálbüntetés, a szabadságvesztés, a javító-nevelő munka, a pénzbüntetés, a mellékbüntetések, valamint az intézkedések végrehajtásáról.

III. FEJEZET

A halálbüntetés végrehajtása

A 17-18. §-hoz

1. A halálbüntetés végrehajtásának alapvető kérdései: a büntetés végrehajtásának időpontja, helye és módja. Ezeket szabályozza a 17. § (1) bekezdése.

A halálbüntetés végrehajtásának jelentőségéből következik, hogy a Tervezet felsorolja azokat, akiknek a végrehajtásnál jelen kell lenniük. Lehetőséget ad azonban arra is, hogy az igazságügyminiszter mások jelenlétét is engedélyezze.

2. A kivégzett eltemetésével kapcsolatban az az alapvető szabály, hogy a holttestet köztemetőben kell eltemetni s a temetésről a büntetésvégrehajtási intézet gondoskodik. A Tervezet biztosítja azt, hogy a kivégzett közvetlen hozzátartozójának kegyeleti joga érvényesüljön, ezért úgy rendelkezik, hogy, a kivégzett közvetlen hozzátartozóját értesíteni kell a temetésről.

IV. FEJEZET

A szabadságvesztés végrehajtása

A szabadságvesztés a Btk. büntetési rendszerében az egyik legáltalánosabb büntetési nem; tartalma a személyi szabadság elvesztése. A büntetés jellegéből következik, hogy végrehajtásának valamennyi fontos kérdését magas szintű jogszabályban indokolt rendezni. Ezért a Tervezet - a többi büntetéshez és az intézkedésekhez képest - viszonylag nagyobb terjedelemben szól a szabadságvesztés végrehajtásáról. A IV. fejezet nyolc címre tagolódik: az I. cím az alapelveket és általános rendelkezéseket, a II-VI. cím a szabadságvesztés végrehajtásának legalapvetőbb tárgykörei szerint csoportosítva a részletes rendelkezéseket, míg a VII-VIII. cím a fiatalkorúakra, illetve a katonákra vonatkozó eltérő szabályokat tartalmazza.

A szabadságvesztés végrehajtásának szabályozásánál a Tervezet alapvető célkitűzése olyan büntetésvégrehajtási rendszer kialakítása, amely a társadalom védelme, a bűnözés csökkentése érdekében fokozottan előtérbe helyezi az elítéltek nevelését, figyelemmel van a szocialista országok büntetésvégrehajtásának hazai és a külföldi gyakorlati tapasztalataira, valamint a tudományos eredményekre.

I. CÍM

Alapelvek és általános rendelkezések

19-23. §-hoz

1. Az I. cím meghatározza a szabadságvesztés végrehajtásának feladatát, alapelveit; ezen kívül néhány különösen fontos, általános jellegű rendelkezést is tartalmaz.

A szabadságvesztés végrehajtásának feladata a büntetésnek a Btk. 37. §-ában meghatározott céljához kapcsolódik. A büntetés tartalma a joghátrány; a szabadságvesztés vonatkozásában ezt egyrészt az ítélet, másrészt a végrehajtási jogszabályok határozzák meg. A szabadságvesztés végrehajtása során ez a joghátrány realizálódik. A feladat annak elősegítése, hogy az elítélt a szabadságvesztés kitöltése után beilleszkedjék a társadalomba és ne folytassa bűnöző életmódját, illetőleg tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől. Ennek eszköze az elítélt nevelése (19. §).

2. A szabadságvesztés végrehajtása a büntetésvégrehajtási testület feladata. Ennek megvalósításához azonban más állami szervek és társadalmi szervezetek közreműködése szükséges, különösen az elítéltek oktatása, munkáltatása és az egészségügyi ellátás terén.

3. A büntetésvégrehajtás rendjének fenntartása érdekében a büntetésvégrehajtási testület tagját a megengedett kényszerítő eszközök alkalmazására is fel kell jogosítani. A büntetésvégrehajtási testület tagja erre csak a hivatásának jogszerű teljesítése során jogosult, amennyiben az intézkedésének másként nem tud érvényt szerezni. A kényszerítő eszköz alkalmazásának arányban kell állnia a büntetésvégrehajtás rendjét sértő cselekmény súlyával és az elítélt ellenállásának mértékével. A kényszerítő eszközök meghatározása és alkalmazásának részletes szabályozása a végrehajtási jogszabály feladata.

4. A Tervezet 21. §-a az elítélttel való bánásmód alapvető követelményeiről rendelkezik. A büntetésvégrehajtás szocialista elveinek jellemzője a humanizmus, az elítélttel való emberséges bánásmód.

Az emberi méltóság az ember személyiségének elválaszthatatlan része; az ehhez való jog nem szűnik meg a szabadságvesztés végrehajtása alatt sem. Ezért nem szabad az elítéltet emberi méltóságában sem szóban, sem tettlegesen megsérteni, kegyetlen, megalázó bánásmódban részesíteni. Ez magában foglalja annak megakadályozását is, hogy az elítéltet más elítéltek sértegessék, bántalmazzák, kínozzák.

A szabadságvesztés végrehajtása során az elítélt személyiségének formálása olyan sajátos körülmények között történik, amelynek lényeges eleme a kényszer; ez szükségszerűen megköveteli a büntetésvégrehajtás rendjének biztosításához nélkülözhetetlen fegyelmet, az elítélt kötelességeinek feltétlen és pontos megtartását.

5. A büntetés végrehajtásának félbeszakítására a Tervezet 4. §-ának a) pontja tartalmaz általános rendelkezést. Ehhez kapcsolódik a 22. § (1) bekezdése, amely fontos okból lehetővé teszi a szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakítását. A fontos ok lehet mind közérdek, mind az elítélt személyi, családi körülménye vagy egészségi állapota.

A félbeszakítás tartama alatt e büntetés végrehajtása szünetel, ezért ez a szabadságvesztésbe nem számítható be. Ugyanilyen megítélés alá esik az az idő is, amelyet az elítélt engedély nélkül töltött a büntetésvégrehajtási intézeten kívül, pl. a szökésben töltött idő, vagy a rövid tartamú eltávozás, illetve a félbeszakítás tartamának önkényes meghosszabbítása.

6. A Tervezet 23. §-a a szabadságvesztés végrehajtásának elévülésével kapcsolatban tartalmaz rendelkezést; az elévülést félbeszakítja, ha az elítélten más szabadságvesztést hajtanak végre, vagy más ügyben előzetesen fogva tartják. Az előbbi rendelkezés elsősorban azokra az esetekre vonatkozik, amikor a két szabadságvesztés nem foglalható, vagy valamilyen oknál fogva nem foglalják összbüntetésbe. Az elévülés félbeszakadásának az a következménye, hogy a szóban forgó szabadságvesztés végrehajthatósága addig nem évül el, amíg az elítélten más szabadságvesztést hajtanak végre, vagy előzetes fogvatartásban van.

II. CÍM

A szabadságvesztés végrehajtásának rendje

A 24-31. §-hoz

1. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatait a Btk. határozza meg. A Tervezet 24. §-a szól arról, hogy a fegyház a börtönnél, a börtön pedig a fogháznál szigorúbb végrehajtási mód. A végrehajtás szigorúbb módja az elítélt számára a külvilágtól fokozott elzártságot, a büntetésvégrehajtási intézeten belüli élet nagyobb kötöttségét jelenti. - Azt a büntetésvégrehajtási intézetet, amelyben a konkrét büntetést végrehajtják, a büntetésvégrehajtási testület jelöli ki.

2. A 25. § (1) bekezdése azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeket valamennyi végrehajtási fokozatban biztosítani kell. Az ezekre vonatkozó részletes szabályok azonban az egyes fokozatokban különbözők lehetnek.

a) Azt, hogy a szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozatai miben térnek el egymástól, a 25. § (2) bekezdése sorolja fel. Ez a felsorolás elsőként az elítéltnek a külvilágtól való elkülönítését emeli ki, amely a szabadságvesztésnek egyik legfontosabb tartalmi eleme. Az elítélt és a külvilág közötti kapcsolatnak számos módja és lehetősége van: a levelezés, látogató fogadása, csomagküldemény, a sajtótermékek, a rádió, a televízió, a külső munkáltatás, a rövid tartamú eltávozás stb. A teljes fizikai és szellemi elszigetelés, a külvilággal való kapcsolatok teljes kizárása a legszigorúbb végrehajtási fokozatban sem lenne helyes, mert megszakítaná az elítéltre kedvezően ható kapcsolatokat is és akadályozná a társadalomba beilleszkedés elősegítését. A külvilágtól való elkülönítés mértékében viszont szükséges a végrehajtási fokozatok szerinti differenciálás; minél szigorúbb a végrehajtási fokozat, annál erősebb elkülönítés indokolt.

b) A szabadságvesztés végrehajtásában alapvető követelmény az elítéltek őrzése és felügyelete. Az őrzés célja annak megakadályozása, hogy az elítélt kivonhassa magát a büntetés végrehajtása alól. A felügyelet a büntetésvégrehajtás rendjének, ezen belül az elítéltek fegyelmének fenntartását célozza. Mindkettőre szükség van valamennyi büntetésvégrehajtási fokozatban, a részletes szabályozásukban viszont a fokozatok szerinti különbségtétel indokolt.

c) A szabadságvesztést büntetésvégrehajtási intézetben hajtják végre, az elítélt itt köteles tartózkodni. Mozgása, közlekedése azonban a büntetésvégrehajtási intézeten belül sem kötetlen. Ez a szabadságvesztés jellegéből fakadó követelmény. A mozgás korlátozottságát illetően viszont az egyes végrehajtási fokozatok között különbséget kell tenni, az enyhébb végrehajtási fokozatban nagyobb lehetőséget lehet adni az elitélt kíséret nélküli mozgására.

d) A büntetésvégrehajtási intézet működésének elengedhetetlen feltétele, hogy az elítéltek tevékenysége, munkája, közös és egyéni foglalkozása meghatározott rend szerint történjék. Az életrend részletes meghatározását, irányítását és ellenőrzését illetően az egyes (fokozatok között szintén célszerű különbséget tenni; enyhébb végrehajtási fokozatban az elítéltek személyisége az életrend tekintetében oldottabb szabályozást tesz lehetővé.

e) Az elítélt szempontjából ösztönző az, hogy a munkájával szerzett keresményének egy részét személyes szükségleteire fordíthatja. Ennek kedvező hatásáról a legszigorúbb végrehajtási fokozatban sem lenne helyes lemondani. A felhasználható összeget illetően pedig az egyes végrehajtási fokozatok között indokolt a differenciálás: minél enyhébb a végrehajtási fokozat, annál magasabb összeget fordíthat az elítélt a személyes szükségleteire. Ez az összeg természetesen nemcsak az adott hónapban elért keresményből, hanem az elítélt letétben levő pénzéből is fedezhető. Az egyes végrehajtási fokozatokban felhasználható összeg a kereseti viszonyokhoz képest változhat, ezért azt a végrehajtási szabályokban célszerű meghatározni.

f) A jutalmazás és a fenyítés az elítéltek nevelésének olyan eszköze, amelyre valamennyi végrehajtási fokozatban szükség van. Vannak azonban olyan sajátos jutalmak, illetve fenyítési nemek, amelyeknek alkalmazását nem célszerű egységesen szabályozni, hanem a végrehajtási fokozatok szerint differenciálni kell. Ilyenek a rövid tartamú eltávozás, illetőleg a magánelzárás és a fegyelmező részlegbe utalás.

g) Az elítéltek öntevékeny szervezetei az aktivitásuk kibontakoztatására szolgálnak, lehetővé teszik, hogy az elítéltek a közösségi élet alapelemeit gyakorolják. Az öntevékeny szervezetekben való részvétel erősíti az elítélt felelősségvállalását, érdekeltté teszi az önnevelési, a művelődési és a sportolási lehetőségek fejlesztésére. Létrehozásuk a végrehajtási fokozatok szerint differenciáltan célszerű.

3. A fegyház a szabadságvesztés szigorúbb végrehajtási módja. A Btk. 42. §-a határozza meg azt, hogy a szabadságvesztést mikor kell fegyházban végrehajtani. Itt töltik szabadságvesztésüket a többszörös visszaesők és azok, akik a társadalomra különösen veszélyes, jelentős súlyú bűncselekményt követtek el. Ez szigorú büntetésvégrehajtási rendet kíván meg. Ennek legfontosabb jellemzőit sorolja fel a Tervezet 26. §-a.

Fegyházba főleg olyan elítéltek kerülnek, akiknek életvitele rendszertelen, nem akarnak alkalmazkodni a társadalmi együttélés normáihoz. A nevelésükhöz tehát olyan szigorú és következetesen érvényesített életrend szükséges, amely részleteiben-is meghatározott, és megtartását a büntetésvégrehajtás állandóan irányítja és ellenőrzi. Ez kötött napirendet jelent, amelyen belül azonban az elítélt - a nevelése érdekében - bizonyos szabadidővel is rendelkezik, de ennek felhasználását is irányítják és ellenőrzik.

Fegyházban az elítélteket zárt helyiségekben (zárkában) helyezik el. Az elítélt a zárkát csak engedéllyel hagyhatja el, és a zárkán kívül csak felügyelet mellett közlekedhet.

4. A Btk. 43. §-a határozza meg azt, hogy a szabadságvesztést milyen esetekben kell börtönben végrehajtani. A büntetőjogi szabályozásból az következik, hogy a börtönbe kerülő elítéltek összetétele különböző. Ezért az elítéltek azonos fokozaton belül csoportosításának [Tervezet 30. § (2) bek.] különösen a börtönben van különös jelentősége.

A börtön alapvető jellemzőit a 27. § határozza meg. A börtönben levő elítéltek személyiségére tekintettel a külvilágtól való elkülönítésük nem olyan szigorú, mint a fegyházban. Így kivételesen engedélyezhető az, hogy az elítélt jutalomként rövid időtartamra az intézetből eltávozzék, továbbá, hogy külső munkában vegyen részt. Külső munka a büntetésvégrehajtási intézeten kívül végzett munkát jelent.

A börtönben is szükséges a meghatározott életrend és az, hogy az elítélt irányítás és ellenőrzés alatt álljon, ez azonban kevésbé kötött, mint a fegyházban. A börtönben több az elítélt szabad ideje és annak egy részét öntevékenyen használhatja fel.

A börtönben az elítélt az elhelyezésére szolgáló helyiségen (zárka és lakóhelyiség) kívül is járhat felügyelet nélkül, de csak a büntetésvégrehajtási intézet erre kijelölt területén (pl. a körleten belül).

5. A fogház a szabadságvesztés enyhébb végrehajtási módja. A Btk. 44. §-a szerint a vétség miatt kiszabott szabadságvesztést kell fogházban végrehajtani (kivéve, ha az elítélt visszaeső), tehát a fogházban levő elítéltek a társadalomra kisebb fokban veszélyes, illetőleg gondatlan bűncselekményt követtek el; élet- és gondolkodásmódjuk, valamint az elkövetett bűncselekmény között nincs szoros összefüggés. Az előbbiekből következik, hogy fogházban az elítélt rövid tartamú eltávozása, valamint külső munkában részvétele nemcsak kivételesen engedélyezhető.

A fogházban - az elítélt személyiségére tekintettel - elegendő, ha az életrend részben meghatározott; a szabad idő felhasználása pedig az elítéltre bízható. A szabad időnek az elítélt belátása szerinti felhasználása azonban nem zárja ki annak időnkénti ellenőrzését.

A fogházban levő elítélt a büntetésvégrehajtási intézet területét nem hagyhatja el, azonban ezen belül szabadon, felügyelet nélkül járhat. Természetesen még a fogházban sem léphet be az elítélt azokba a helyiségekbe, amelyekben a tartózkodás az elítéltek számára tilos.

6. A hosszú tartamú szabadságvesztés - a büntetésvégrehajtás gyakorlati tapasztalatai és a tudományos megállapítások szerint - károsan hat az elítélt személyiségére, csökkenti az önálló életvitelre való alkalmasságát. Ezért a Tervezet 29. §-a átmeneti csoportot hoz létre annak érdekében, hogy elősegítse az elítélt beilleszkedését a társadalomba, fokozatosan felkészítse őt a szabadulás utáni önálló életvitelre.

Az átmeneti csoportba helyezés általános feltétele, hogy az elítélt a büntetését fegyház vagy börtön fokozatban töltse, és abból legalább öt évet már kitöltött. A fogház végrehajtási rendje olyan, hogy ebben hosszú tartamú szabadságvesztés esetén sem érvényesülnek az említett káros hatások, mert az elítélt nincs a külvilágtól szigorúan elkülönítve és az életrendje sem olyan mértékben meghatározott, hogy ez az önálló életvitelre való készségét jelentősen csökkentené. Az ötéves legrövidebb időtartam azért indokolt, mert a tapasztalat szerint is általában ilyen időtartam után jelentkezik a szabadságvesztés már említett káros hatása.

Az előbbi feltételek megléte esetén a Tervezet ügy differenciál, hogy az elítéltet a várható szabadulása előtt legfeljebb két évvel átmeneti csoportba lehet helyezni, mig a várható szabadulás előtt hat hónappal az átmenti csoportba helyezés kötelező. A várható szabadulás időpontjának meghatározásához a feltételes szabadságra bocsátás esedékes időpontját is figyelembe lehet venni.

Az átmeneti csoportba helyezés leghosszabb tartamát azért indokolt két évben megállapítani, mert ez az időtartam elégségesnek mutatkozik a jogintézmény céljának elérésére.

Az átmeneti csoportba helyezés a büntetésvégrehajtási szervek feladata; a mérlegeléstől függő esetben [29. § (1) bek. a) pontja] az átmeneti csoportba helyezést az elítélt kedvező magatartása teheti indokolttá.

Az átmeneti csoport lényege az, hogy az elítéltre irányadó végrehajtási fokozat szabályai a büntetésvégrehajtási szervek által indokoltnak talált mértékben és módon enyhíthetők. A 29. § (2) bekezdése nem ad tételes felsorolást, hanem azokat a szabályokat emeli ki példálódzóan, amelyeknek enyhítése különösen alkalmas lehet az átmeneti csoportba helyezés céljának elérésére.

A Tervezet számol azzal is, hogy az átmeneti csoportba helyezés nem éri el a célját; az elítélt olyan magatartást tanúsít, amely a büntetésvégrehajtás rendjét súlyosan sérti. Ebben az esetben lehetőséget ad az átmeneti csoportba helyezés megszüntetésére. Erre az átmeneti csoportba helyezés kötelező esetében nem kerülhet sor. Az átmeneti csoportba helyezés megszüntetése a büntetésvégrehajtási szervek feladata.

7. A 30. § az elítéltek elkülönítéséről rendelkezik. Bár a női elítélteknél is a férfiakéval azonos végrehajtási fokozat megállapítása szükséges, mégis kézenfekvő, hogy a büntetésük végrehajtása a férfiakétól elkülönítetten történik.

Az elítéltek hatékonyabb nevelését szolgálja az azonos végrehajtási fokozaton belüli csoportosításuk, elsősorban életkori, kriminológiai, pedagógiai és egészségügyi szempontok alapján.

8. Ha az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alatt kóros elmeállapotúvá válik, ez kizárhatja a büntetés céljának, illetve a büntetésvégrehajtás feladatának megvalósulását. A Tervezet 31. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben a szabadságvesztést nem lehet végrehajtani, hanem az elítéltet az igazságügyi elmegyógyító intézetben kell elhelyezni. Ez a büntetésvégrehajtás szervezetébe tartozó intézet, ahol a betegre a polgári elmegyógyító intézetekben ápoltakra irányadó szabályok érvényesülnek.

Az elítéltet indokolatlan hátrány érné, ha az intézetben töltött idő nem számítana be a szabadságvesztésbe; ezért a Tervezet úgy rendelkezik, hogy az ott töltött időt a szabadságvesztésbe be kell számítani. Az elítélt az intézetben a felgyógyulásáig, illetőleg a szabadságvesztésből még hátralevő időtartam lejártáig tartható.

Az elmegyógyító intézetben való elhelyezés a büntetésvégrehajtás feladata.

9. A személyiségzavarban szenvedő (Pszichopata stb.) elítélt állapotából következik, hogy egyrészt nehezen illeszkedik be a büntetésvégrehajtás rendjébe, másrészt az általános nevelési módszerek és eszközök alkalmazása vele szemben nem eléggé hatékonyak. Ezért az ilyen elítéltet gyógyítani kell, és sajátos nevelésére és oktatására különös gondot kell fordítani.

III. CÍM

Az elítéltek kötelezettségei és jogai

A 32-37. §-hoz

1. A III. cím az elítélt jogi helyzetét határozza meg. Az elítélés, illetve a szabadságvesztés végrehajtása folytán az elítélt állampolgári kötelezettségeiben és jogaiban változás áll be, a büntetés végrehajtása következtében pedig sajátos jellegű kötelezettségek és jogok keletkeznek.

A szabadságvesztés alapvető tartalmi eleme az, hogy az elítélt a személyi szabadságát elveszti. Egyébként azonban az állampolgári kötelezettségeit és jogait a büntetés végrehajtása csak annyiban érinti, amennyiben erről az ítélet vagy jogszabály rendelkezik, illetőleg amennyiben ezek érvényesülése ellentétes lenne a büntetés céljával. A Tervezet a Btk. 41. §-ának (3) bekezdésével összhangban rendelkezik.

2. A Tervezet 33. §-ának (1) bekezdése az elítéltnek azokat a kötelezettségeit sorolja fel, amelyek a szabadságvesztés végrehajtása következtében keletkeznek.

A büntetésvégrehajtási szervek határozzák meg azt, hogy a szabadságvesztést - a bíróság által megállapított fokozatnak megfelelően - melyik büntetésvégrehajtási intézetben kell végrehajtani. A végrehajtás helyének kijelölésénél figyelembe lehet venni az elítélt személyi körülményeit is. Az elítélt köteles a szabadságvesztést ebben a büntetésvégrehajtási intézetben tölteni.

A büntetésvégrehajtás csak akkor lehet eredményes, ha annak rendjét az elítélt megtartja és vonakodás nélkül végrehajtja a büntetésvégrehajtási beosztottak utasításait.

Az elítélt nevelésének egyik legfontosabb eszköze a termelő munkával foglalkoztatás. Az elítélt köteles azt a munkát elvégezni, amelyet részére kijelölnek, mégpedig a szakértelmének és a képességeinek megfelelően.

A d) pontban írt kötelezettség a Tervezet 37. §-ához kapcsolódik. Az elítélt köteles réSztv.enni a büntetésvégrehajtási intézetnek - a végrehajtási fokozatnak megfelelően kialakított - közösségi életében és az intézet rendjének, fegyelmének fenntartásában.

A termelő munkáért az elítélt munkadíjban részesül. A büntetésvégrehajtási intézet tisztántartása és ellátása érdekében szükséges, hogy az elítéltek az ilyen jellegű munkát is elvégezzék. Ez alkalomszerű munka, amiért munkadíj nem jár. Amennyiben viszont az elítélt rendszeresen végez ilyen jellegű munkát (pl. szakács), ezért díjazás illeti meg.

Az elítélt köteles a tartására fordított összeget megfizetni, ezt részletesebben a 46. § (2) bekezdése szabályozza.

Az elítéltnek a társadalomba való beilleszkedését már a büntetés végrehajtása alatt elő kell készíteni. Ez nemcsak a büntetésvégrehajtás feladata, hanem az elítéltet is olyan kötelezettség terheli, hogy előkészületeket tegyen a társadalomba beilleszkedéséhez pl. megfelelő lépéseket tegyen a szabadulása utáni lakóhelyének biztosítása, munkába állása érdekében.

A 33. § (2) bekezdése a büntetésvégrehajtást felhatalmazza arra, hogy az elítélt keresményének és letétben levő pénzének egy részét az elítélt tartásra jogosult gyermeke gondozójának küldje meg, illetőleg a szabadulás idejére tartalékolja. Ez egyrészt az olyan gyermek támogatását biztosítja, akinek tartására az elítélt jogszabály alapján köteles, azonban a tartási kötelezettségnek bírósági határozattal megállapítására nem került sor, másrészt azt segíti elő, hogy az elítélt a szabaduláskor megfelelő anyagiakkal rendelkezzék.

A Tervezet 33. §-ának (3) bekezdése pedig arra jogosítja fel a büntetésvégrehajtást, hogy az elítéltet bármikor megmotozzák és személyes használati tárgyait átvizsgálják. Ez azonban csak a büntetésvégrehajtás rendjét sértő cselekmény, illetve bűncselekmény megelőzése és megakadályozása érdekében történhet. A büntetésvégrehajtási szervek megítélésére tartozik, hogy e célok érdekében mikor mellőzhetetlen a motozás, illetve a használati tárgyak átvizsgálása. A motozást csak az elítélttel azonos nemű büntetés végrehajtási beosztott végezheti.

3. Az elítélt felelős azért a kárért, amelyet a szabadságvesztés végrehajtása során okozott. A felelősségi szabályokat illetően a Tervezet 34. §-ának (1) bekezdése aszerint különböztet, hogy a károkozás az elítélt munkájával összefüggésben történt-e vagy sem. A munkával összefüggésben okozott kár esetén a Munka Törvénykönyvének szabályai értelemszerűen irányadók, míg az egyéb károkozásnál (pl. a zárka berendezésének megrongálása esetén) a felelősség a Polgári Törvénykönyv rendelkezésein alapul.

A célszerűségi szempontok amellett szólnak, hogy a kártérítésre kötelezés a büntetésvégrehajtási intézet hatáskörébe tartozzék. A Tervezet biztosítja az elítélt fellebbezési jogát; a fellebbezést a felettes büntetésvégrehajtási szerv bírálja el. Ennek határozata végrehajtható; a garanciális szempontokra tekintettel azonban a Tervezet lehetővé teszi, hogy az elítélt a kártérítésre kötelező határozat ellen a szabadulása után a bírósághoz forduljon.

4. Az Igazságügyi Minisztériumnak az elitéltet a szabadságvesztés végrehajtása során ért kárért fennálló felelősségét a Tervezet 35. §-ának (1) bekezdése differenciáltan szabályozza. Ha az elítéltet a munkájával összefüggésben érte kár, a kártérítési felelősségre a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni, míg más jellegű kár esetén a felelősség alapja a Polgári Törvénykönyv.

A kártérítési igény kérdésében a határozathozatalt - az igény elismerését, illetőleg elutasítását - a büntetésvégrehajtási intézet hatáskörébe célszerű utalni, az elítélt fellebbezésének elbírálására pedig a felettes büntetésvégrehajtási szerv jogosult. A Tervezet biztosítja annak lehetőségét is, hogy az elítélt a fellebbezésének elutasítása esetén a bírósághoz forduljon. Ha a kártérítési igény az elítélt munkájával összefüggésben keletkezett kárra vonatkozik, már a szabadságvesztés végrehajtása alatt indokolt lehetővé tenni a bírósági utat. Egyébként az elítélt a szabadulása után fordulhat keresettel a bírósághoz; méltánytalanság azonban ezáltal sem éri, mert a Tervezet úgy rendelkezik, hogy az elítélt szabadulásáig a kártérítési igény elévülése nyugszik.

Ha az elítéltet a szabadságvesztés végrehajtása során üzemi baleset éri, vagy foglalkozási betegséget kap, őt a társadalombiztosítási szabályok szerinti baleseti ellátás illeti meg; nem részesül azonban táppénzben. Ennek indoka az, hogy az anyagi és egészségügyi ellátásáról a büntetésvégrehajtás gondoskodik.

5. A 36. § az elítéltnek a büntetésvégrehajtás tényéből származó legfontosabb jogairól rendelkezik.

Az elítélt a személyi szabadságát elveszti, így létfenntartásáról maga nem tud gondoskodni; ebből következik, hogy jogosult az elhelyezésre, az élelmezésre, a ruházatra és az egészségügyi ellátásra, amelyet a büntetésvégrehajtás biztosít.

Az elítéltnek a társadalomba beilleszkedését szolgálja az, hogy a pozitív emberi, társadalmi kapcsolatai ne szakadjanak meg. Ezért az elítélt levelezés útján korlátozás nélkül érintkezhet a hozzátartozóival, továbbá másokkal is, amennyiben ezt a büntetésvégrehajtás jóváhagyja. A hozzátartozó fogalmára a Btk. 137. §-ának 5. pontja ad értelmezést. A nem hozzátartozókkal való levelezéshez azért szükséges a büntetésvégrehajtás jóváhagyása, mert azáltal akadályozható meg az, hogy az elítélt a nevelése szempontjából káros kapcsolatokat tartson fenn. A levelezés korlátlansága annak gyakoriságára vonatkozik, és nem zárja ki a levelezés ellenőrzését.

A látogató fogadására jogosultság ugyancsak az elítélt pozitív kapcsolatainak a fenntartását szolgálja. Ennek gyakoriságát a Tervezet a végrehajtási fokozatok szerint differenciálja. A "legalább" szó azt fejezi ki, hogy két, illetve egy hónaponként a látogató fogadását biztosítani kell, de erre gyakrabban is sor kerülhet. A végrehajtási szabályozás körébe tartozik pl. az, hogy egy-egy alkalommal hány személy látogathatja az elítéltet, a látogatás mennyi ideig tarthat és milyen formában történik.

A társadalmilag hasznos munka végzése egyrészt kötelessége az elítéltnek, de másrészt jogosult is arra, hogy a szabadságvesztés végrehajtása alatt dolgozzék és ezért díjazásban részesüljön.

Az elítéltet megilleti az a jog is, hogy a személyes szükségleteire fordítható, a végrehajtási fokozatok szerint differenciált összeget keresményéből vagy letéti pénzéből felhasználja.

A panaszjog az elítélt számára orvoslási lehetőséget nyújt az esetleges sérelmekkel szemben, és így az elítélt jogai érvényesülésének biztosítékául szolgál. Garanciális jellegű rendelkezés az is, hogy a Tervezet jogot ad az elítéltnek közérdekű bejelentés, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére. A részletes szabályozás a végrehajtási rendelkezésekre tartozik.

A társadalomba beilleszkedés elősegítését szolgálja az, hogy az elítélt a szabadulása utáni munkába állásával és letelepedésével kapcsolatban jogosult a munkáltató megbízottjával, valamint a hivatásos pártfogóval való érintkezésre.

A csomagküldemény is elsősorban a kölcsönös családi kapcsolatok fenntartására szolgál. Ezért ad a Tervezet jogot arra, hogy az elítélt csomagot kapjon és ő is küldhessen. Ennek gyakoriságát a Tervezet a "legalább" szóval határozza meg, ezáltal adva lehetőséget a gyakoribb csomagküldésre is.

A terhes és a kisgyermekes nő védelme a büntetésvégrehajtás viszonyai között is érvényesül. Ezt a jogot biztosítja a Tervezet 36. §-ának (3) bekezdése; a részletes szabályozás azonban a végrehajtási jogszabályok feladata.

6. A Tervezet 37. §-a arra ad iránymutatást, hogy a büntetésvégrehajtási intézet a feladatainak megoldása érdekében támaszkodhat az elítélteknek a végrehajtási fokozattól függően létrehozott öntevékeny szervezeteire.

IV. CÍM

Az elítéltek nevelése

A 38-43. §-hoz

1. Az elítéltek nevelése - a joghátrány mellett - a szabadságvesztés leglényegesebb tartalmi eleme. Alapvető feladata, hogy a kriminálpedagógia eszközeivel és módszereivel kialakítsa, illetve erősítse az elítéltben a becsületes emberre jellemző tulajdonságokat, vagy legalábbis megindítsa azt a fejlődési folyamatot, amely az elitéltet a szabadulás után alkalmassá teheti a helyes életvitelre, az újabb jogsértések elkerülésére és a társadalomba beilleszkedésre.

A kriminálpedagógia formái, eszközei és módszerei fejlődnek, ezért a Tervezet az elítéltek nevelésének csak a legfontosabb elveit szabályozza. A részletkérdések elsősorban nem jogi szabályozást, hanem módszertani irányelvek, útmutatók kidolgozását teszik szükségessé; lehetőséget nyújtva a változó körülményekhez igazodó, rugalmas továbbfejlesztésre. Ennek megfelelően a Tervezet 38. §-a kiemeli, hogy az elítéltek nevelését szolgálja a szabadságvesztés végrehajtásának egész rendszere, az abban részt vevő szervek összehangolt munkája; ezt követően példálódzóan sorolja fel az elítéltek nevelésének alapvető módszereit és eszközeit.

2. A gyakorlati tapasztalatok szerint az elítéltek viszonylag jelentős része az általános iskolát sem végezte el. Ez is akadályozhatja a társadalomba való megfelelő beilleszkedést. Ezért a büntetésvégrehajtás körülményei között az intézményes oktatásnak elsősorban az általános iskola elvégzésére kell irányulnia. Ezzel kapcsolatban figyelemmel kell lenni az elítélt életkorára; az általános iskolai oktatásban kötelező részvételt csak a 40. életévét be nem töltött elítéltnél célszerű előírni. Lehetőséget nyújt azonban a Tervezet arra is, hogy ennél idősebb elítélt is folytasson általános iskolai tanulmányokat. Az értelmi fogyatékos vagy más személyiségzavarban szenvedő elítélt gyógypedagógiai oktatására a 31. § (2) bekezdése ad lehetőséget.

Az elítéltnek a társadalomba visszavezetését elősegítheti, ha a már megkezdett középfokú, illetőleg felsőfokú tanulmányait folytatja, vagy a szabadságvesztés végrehajtása alatt kezd középfokú tanulmányokat. Méltányos, hogy a tanulmányokat folytató elítélt a vizsgára felkészüléshez a munka alól - az erre vonatkozó jogszabályban meghatározott időre - felmentést kapjon.

Az elítéltek jelentős része nem rendelkezik szakmai képzettséggel. Ezért különös jelentősége van a szakmai képzésnek. Az elítéltek kevés, illetve hiányos iskolai végzettsége, a büntetések átlagos időtartamának viszonylagos rövidsége és a büntetésvégrehajtás adottságai folytán elsősorban a betanítottmunkás-képzésre van lehetőség, törekedni kell azonban a szakmunkás képzésre is.

Az önképzés mind a szakmai, mind az általános ismeretek gyarapítása érdekében az önnevelés egyik fontos eszköze. Ennek lehetőségét - a büntetésvégrehajtás rendjének sérelme nélkül - az elítéltek számára biztosítani kell.

3. Az elítélt kedvező családi, munkahelyi és baráti kapcsolatainak fenntartása és fejlesztése a nevelést szolgálja.

Az elítéltek eredményes nevelése feltételezi, hogy szabad idejüket hasznosan töltsék el. Ennek érdekében a büntetésvégrehajtásnak kell biztosítania a művelődéshez és a sportoláshoz szükséges feltételeket. Ez elősegíti az elítélt szellemi és fizikai képességeinek fenntartását és fejlesztését.

4. Az elítélt erkölcsi-akarati nevelésében fontos szerepet tölt be a jutalmazás és a fegyelmezés, amely az erkölcsileg helyes viselkedés fejlesztésének, illetve a helytelen magatartás megakadályozásának közvetlenül ható módszere. A jutalmazás és a fegyelmezés célja az elítélt nevelése mellett a büntetésvégrehajtás rendjének és fegyelmének biztosítása is. A részletes szabályozás garanciális, törvényességi szempontok miatt is indokolt.

A Tervezet 41. §-ának (1) bekezdése meghatározza a jutalomban részesítés feltételeit, míg a (2) bekezdés a jutalmakat sorolja fel.

A rövid tartamú eltávozást a 41. § (3) bekezdése a végrehajtási fokozatok szerint differenciálja. Fegyházban ez egyáltalán nem, börtönben pedig csak kivételesen engedélyezhető. A jutalom jellegéből következik, hogy az eltávozáson töltött idő a szabadságvesztésbe beszámít.

Ha az elítélt évi pihenőidővel [Tervezet 45. § (5) bek.] rendelkezik, a rövid tartamú eltávozás ennek terhére engedélyezhető.

5. A büntetésvégrehajtási rendszernek igen fontos kérdése, hogy az elitélttel szemben milyen fenyítések és milyen feltételek mellett alkalmazhatók. Erről rendelkezik a Tervezet 42. §-a. A fenyítés előfeltétele a büntetésvégrehajtás rendjének vétkes megsértése. A Tervezet nem sorolja fel a büntetésvégrehajtás rendjét sértő magatartásokat; fontos törvényességi követelmény viszont az alkalmazandó fenyítések teljes körű felsorolása.

A személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése az elítélt számára kétségtelenül hátrányt jelent, mert a szükségleteinek belátása szerinti kielégítésében korlátozza. Ennek leghosszabb időtartamát hat hónapban indokolt meghatározni; ennél hosszabb időtartam túlzottan szigorú hátrány lenne. A csökkentés mértéke legfeljebb ötven százalék lehet.

Az előbbihez hasonló célt szolgál a munkadíjcsökkentés. Minthogy a szabálysértést is megvalósító cselekmények elbírálása is fegyelmi felelősségre vonás keretében történik, a vagyoni hátrányt jelentő munkadíjcsökkentés lehetőségét indokolt megteremteni. Törvényességi követelmény, hogy a munkadíjcsökkentés mértékét és leghosz-szabb tartamát magas szintű jogszabály határozza meg.

A magánelzárás az elítéltnek a többi elítélttől való elkülönítését jelenti. Tartamát illetően a Tervezet a végrehajtási fokozatok szerint differenciál, ez kifejezésre juttatja az egyes végrehajtási fokozatokban levő elítéltek eltérő személyi társadalomra veszélyességét és nevelhetőségét.

A magánelzárás alatti munkavégzés az elitélt elkülönítését a munkaidő tartamára feloldja, ezért a fenyítés súlyát enyhíti. Enyhébb súlyú fegyelemsértés elkövetése esetén ezért a Tervezet lehetővé teszi, hogy a munkavégzést engedélyezzék.

A fegyelmező részlegbe utalás a Tervezet fenyí-tési rendszerében a legsúlyosabb fenyítés. A fegyelmező részlegbe utalt elítélteket a büntetés-végrehajtási intézeten belül a többi elítélttől elkülönítik, és velük szemben szigorúbb szabályok érvényesülnek. Ezek közül a Tervezet kiemeli azt, hogy az elítélt nem kaphat csomagot, nem fogadhat látogatót, a személyes szükségleteire fordítható összeg csökkenthető. Kivételesen a munkától eltiltásra is lehetőség nyílik.

A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a fegyelmező részlegbe utalás lehetőségét csak fegyház és börtön fokozatban levő elítélteknél indokolt megteremteni. A fogház fokozatú elítéltek személyisége nem teszi szükségessé ezt a fenyítési nemet.

6. A fegyelemsértések súlya különböző; a fenyítés kiszabásánál elsősorban a fegyelemsértés súlyára kell figyelemmel lenni, emellett azonban az elítélt addigi magatartását is mérlegelni kell. Nem hagyhatók figyelmen kívül az elkövetés körülményei sem, de tekintetbe kell venni a büntetésvégrehajtási intézet általános fegyelmi helyzetét is. A fenyítés kiszabása tehát messzemenő egyéniesítést kíván meg [43. § (1) bek.].

Szabálysértéssel kapcsolatban nincs feljelentési kötelezettség. Ezért a Tervezet 43. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a fegyelemsértés szabálysértést is megvalósít, azt fegyelmi vétségként kell elbírálni.

Ha a fegyelemsértés bűncselekményt is megvalósít, emiatt a büntetésvégrehajtási szerveknek a Be. 122. §-ának (2) bekezdése alapján feljelentést kell tenniük, emellett helye van a fenyítés kiszabásának is.

A fegyelmi eljárás rendjét - tehát azt, hogy a fegyelmi jogkört ki gyakorolja, az eljárást ki rendeli el és azt miként kell lefolytatni - a Tervezet 43. §-ának (4) bekezdése szerint a végrehajtási jogszabályban kell meghatározni.

V. CÍM

Az elítéltek munkáltatása

A 44-45. §-hoz

1. A munkával foglalkoztatás az elítéltek nevelésének egyik legfontosabb eszköze, a munka személyiségformáló szerepe igen jelentős.

A büntetésvégrehajtás során a rendszeres munkavégzés a nevelési folyamat része, biztosítja az elítélt testi és szellemi képességeinek fenntartását és fejlesztését, az elítéltet állandó tevékenységre készteti és elősegíti a társadalomba való eredményes beilleszkedését.

A Tervezet 44. §-a a munkáltatás célját és jellegét határozza meg. A munkának társadalmilag hasznosnak kell lennie. A büntetésvégrehajtási intézet működéséhez szükséges fenntartási munkák mellett a korszerű ipari és mezőgazdasági termelés alkalmas leginkább a munkáltatás céljának megvalósítására.

A munka kijelölésénél figyelembe kell venni az elítélt testi és szellemi képességeit. Az elítélt szakmai képzettsége és érdeklődése a lehetőség szerint vehető figyelembe; az objektív körülmények ugyanis nem mindig teszik lehetővé a munkaalkalmak olyan sokféle változatát, hogy a legkülönbözőbb szakképzettségű elítélteket ennek, illetve az érdeklődésüknek megfelelő munkára jelöljék ki.

2. A Tervezet nem határozza meg az elítéltnek a munkavégzéssel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit, hanem arra utal, hogy ezekre a munkajog általános rendelkezései az irányadók. Egyes kérdésekben a büntetésvégrehajtás sajátosságai a munkajog általános rendelkezéseitől eltérést tehetnek indokolttá.

Az egészséges és biztonságos munkavégzés az eredményes munkáltatásnak is feltétele, ezért erről a büntetésvégrehajtási szerveknek gondoskodniuk kell.

A munkaidőt illetően nem indokolt az elítéltek és a szabad munkavállalók között különbséget tenni; ennek megfelelően rendelkezik a Tervezet 45. §-ának (3) bekezdése.

Az elítélt a végzett munkáért munkadíjban részesül. Ebből gondoskodni tud a családjáról, eleget tehet esetleges, fizetési kötelezettségeinek, egy részét személyes szükségleteire fordíthatja, továbbá a szabadulás idejére is megfelelő anyagi alappal rendelkezhet. A munkadíjat az általános bérezési elvek figyelembevételével kell megállapítani.

Az elítéltek jelentős része korszerű ipari és mezőgazdasági üzemekben dolgozik. A fizikai és szellemi állapotuk fenntartása, illetve a regenerálódás, valamint a hatékony munkavégzés folyamatos biztosítása érdekében szükséges, hogy az elítéltet a hosszabb időn át végzett munka után évente megfelelő tartamú pihenőidő illesse meg. A Tervezet ezt egy évi fegyelmezett munkavégzés esetén biztosítja, és a tartamát hat munkanapban állapítja meg. A munkadíjat az elítélt a pihenőidőre is megkapja.

VI. CÍM

Az elítéltek anyagi és egészségügyi ellátása

A 46-47. §-hoz

1. Az elítélt létfenntartási szükségleteinek kielégítése és egészségügyi ellátása a Tervezet 25. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a büntetésvégrehajtás feladata. Az előbbiről rendelkezik részletesebben a 46. § (1) bekezdése.

Az elítélteket úgy kell elhelyezni, hogy az megfeleljen a közegészségügyi követelményeknek. Az elhelyezés fogalmán nemcsak a zárkákat és a lakóhelyiségeket kell érteni, hanem mindazokat a helyiségeket is, amelyek a büntetésvégrehajtási intézet működéséhez tartoznak, pl. a munkáltatási, művelődési, oktatási, étkező helyiségek stb. Ezek létesítésénél és berendezésénél figyelemmel kell lenni az általános közegészségügyi követelményekre.

A megfelelő élelmezés nemcsak azt jelenti, hogy az elítéltek a szükséges kalóriaértékű élelmezésben részesüljenek, hanem azt is, hogy a korszerű táplálkozási követelményeknek megfelelő, változatos élelmezésre kell törekedni.

A formaruha viselése az elítélt részére kötelező, ezért arról a büntetésvégrehajtásnak kell gondoskodnia.

Az ellátási költség megtérítését a Tervezet 35. §-a (1) bekezdésének f) pontja az elítélt kötelességévé teszi. Ez alól az általános szabály alól tesz kivételt a 46. § (2) bekezdése. Az önhibáján kívüli okból nem dolgozó (pl. munkaképtelen) elítéltnek a térítésre kötelezése ugyanis méltánytalan lenne.

2. A saját és a többi elítélt egészségének védelme érdekében a Tervezet 47. §-ának (1) bekezdése kötelezi az elítéltet arra, hogy a szabadságvesztés végrehajtása alatt a szükséges orvosi vizsgálatoknak és gyógykezelésnek vesse alá magát, E kötelezettség alól csak a műtétek végrehajtása kivétel. Ezekre az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 47-48. §-a vonatkozik.

Az elítéltet a valamennyi állampolgárra vonatkozó egészségügyi szabályok szerint illeti meg az egészségügyi ellátás. Az elítélt sajátos helyzetéből következik az az eltérés, hogy a gyógyszert és az önhibáján kívül nem dolgozó elítéltnek a gyógyászati segédeszközt a büntetésvégrehajtás térítés nélkül biztosítja.

VII. CÍM

A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések

A 48-53. §-hoz

1. A fiatalkorúak életkori sajátosságainak megfelelő szempontokat a szabadságvesztés végrehajtása során is érvényesíteni kell. A reájuk vonatkozó - az I-VI. címtől eltérő - rendelkezéseket tartalmazza a VII. cím. A jelen cím rendelkezései azokra az elítéltekre irányadók, akiknél a szabadságvesztés végrehajtási fokozata: a fiatalkorúak börtöne vagy a fiatalkorúak fogháza - a 21. életévének betöltéséig [Btk. 111. § (4) bek.].

A fiatalkorúaknál a nevelés és az oktatás különösen jelentős: a felnőtté nevelődés folyamatában vannak, tehát fogékonyabbak a nevelési hatásokra. A nevelési hiányosságok ebben az életkorban viszonylag könnyebben pótolhatók. Ezt a követelményt emeli ki a Tervezet 48. §-ának (2) bekezdése.

A fiatalkorúak szabadságvesztését a Btk. 111. §ának (1) bekezdése szerint a fiatalkorúak büntetésvégrehajtási intézetében kell végrehajtani. A büntetésvégrehajtási intézet fenntartása, az elítéltek eredményes munkáltatása azonban szükségessé teheti, hogy a fiatalkorúak intézetében felnőttkorú elítélteket is elhelyezzenek. Ezt a Tervezet 48. §ának (3) bekezdése lehetővé teszi; erre azonban csak indokolt esetben, a szükséges mértékben kerülhet sor.

2. A 49. § (1) bekezdése egyértelműen kifejezésre juttatja azt a fontos követelményt, hogy a fiatalkorúak szabadságvesztését külön büntetésvégrehajtási intézetben hajtsák végre.

A fiatalkorúak börtönének és a fiatalkorúak fogházának rendjét a Tervezet nem szabályozza önállóan; ezek a börtön, illetve a fogház rendjének felelnek meg, azonban a fiatalkorúak életkori sajátosságai, a személyiségformálás módszerei és eszközei több vonatkozásban eltérő szabályokat tesznek szükségessé.

3. A fiatalkorú elítéltek tekintélyes részének általános iskolai végzettsége és ebből eredően a szakképzettsége is hiányos, így fokozott jelentősége van az iskolai oktatásuknak és a szakképzésüknek. Ezért a Tervezet 50. §-ának (1) bekezdése - jelentőségére tekintettel - kiemeli a fiatalkorú elítéltek szakképzését. A felnőttkorú elítéltektől eltérően [39. § (2) bek.], a fiatalkorúaknál elsősorban a szakmunkásképzés lehetőségét kell biztosítani, de fontos szerepe van a betanítottmunkásképzésnek is. A középfokú tanulmányok folytatása és a magasabb műveltség megszerzése is növeli a társadalomba beilleszkedés lehetőségét. Ezért a Tervezet szélesebb körben ad lehetőséget arra, hogy a fiatalkorú elítélt középfokú tanulmányokat folytasson; ez történhet szervezett formában is.

A fiatalkorú nevelése, oktatása, szakmai képzése, a külvilággal való kapcsolatának szélesítése, a zárt büntetésvégrehajtási rendből a társadalom életébe való zökkenőmentes beilleszkedés biztosítása nemcsak a büntetésvégrehajtás feladata, hanem megkívánja a gyámhatóság és az egyéb állami szervek, a társadalmi szervezetek, a hivatásos és a társadalmi pártfogó, valamint ezen túlmenően a hozzátartozók bevonását is.

4. A Tervezet 41. §-ában szabályozott valamennyi jutalom fiatalkorú elítéltnél is alkalmazható. Ezt az 51. § a dicsérő oklevéllel egészíti ki, amely erkölcsi jellegű elismerés.

5. A Tervezet 42. §-ának (1) bekezdésében felsorolt fenyítések közül a látogató fogadásától eltiltást az 52. § (1) bekezdése fiatalkorúnál kizárja, a fegyelmező részlegbe utalást pedig csak a 18. életév betöltése után teszi lehetővé. A látogató fogadásától eltiltás ugyanis akadályozná a fiatalkorú családi kapcsolatainak fenntartását és ezért a nevelés ellen hatna. A fegyelmező részlegbe utalás - a tartalmánál fogva - pedig még fokozottabban járna ezzel a hatással a nem felnőttkorú elítélttel szemben.

A fiatalkorú magánelzárását a Tervezet 52. §ának (2) bekezdése a 42. § (4) bekezdésével összhangban, differenciáltan szabályozza.

6. A fiatalkorú munkavállalóknál számos eltérő munkajogi szabály érvényesül; ezeket a fiatalkorúak munkáltatásánál figyelembe kell venni.

A gyakorlati tapasztalatok szerint a fiatalkorú elítéltek külső munkáltatása a nevelésük és a társadalomba való beilleszkedésük elősegítésének hasznos eszköze. Ezért ezt a Tervezet mindkét végrehajtási fokozatban lehetővé teszi.

VIII. CÍM

A katonákra vonatkozó rendelkezések

Az 54-59. §-hoz

A fegyelmező zászlóalj és a katonai fogda büntetésvégrehajtási feladatokat ellátó katonai szervezet. Feladata azon elítéltek szabadságvesztésének a végrehajtása, akik büntetésük töltése alatt is szolgálati viszonyban maradnak. Szolgálati viszonyukból eredő jogaik és kötelezettségeik azonban csak annyiban illetik meg, illetve terhelik őket, amennyiben azok érvényesülése nem ellentétes a büntetés céljával. Ilyen korlátozásokat részben a Tervezet, részben azok az egyéb jogszabályok tartalmaznak, amelyek a büntetések és intézkedések végrehajtását részletesen szabályozzák.

A szabadságvesztés egységességének elvéből következik, hogy a büntetés végrehajtásának a rendje a fegyelmező zászlóaljban a börtön, illetve a fogház, a katonai fogdában pedig a fogház rendjének felel meg, kizárólag olyan eltérésekkel, amelyeket katonai sajátosságok indokolnak. Ilyen sajátosságon alapul az a rendelkezés, amely a nevelés általános elvei, eszközei és módszerei mellett a katonai kiképzés felhasználásáról szól. Fontos érdek fűződik ugyanis ahhoz, hogy a szolgálatukat folytató elítéltek a büntetés végrehajtása során is gyarapítsák katonai ismereteiket, fejlesszék szakmai tudásukat.

A Tervezet a katonai érdekekre tekintettel különös figyelmet fordít a sorállományú elítéltek nevelésére, valamint arra, hogy az elítélteknek az alakulatukkal való kapcsolata fent maradjon, élő és rendszeres legyen.

V. FEJEZET

A javító-nevelő munka végrehajtása

A 60-67. §-hoz

1. A javító-nevelő munka végrehajtásának helye csak államigazgatási szerv, állami intézmény, az állam gazdálkodó szerve vagy szövetkezet lehet (a továbbiakban: munkáltató). A javító-nevelő munkát tehát magánmunkáltatónál (pl. kisiparos) nem lehet végrehajtani. Ennek az az indoka, hogy csak az a munkáltató alkalmas a végrehajtásra, ahol a végrehajtás előfeltételei (a megfelelő ellenőrzés lehetősége, a kollektíva nevelő ereje, a munkával szerzett jövedelem áttekinthetősége stb.) biztosítva vannak. A Tervezet gyakorlati megfontolásból azon a munkahelyen rendeli végrehajtani a javító-nevelő munkát, ahol az elítélt az ítélet meghozatalakor dolgozott. A bíróság nem a munkakört, hanem a végzendő munka természetét (pl. segédmunkás, betanított munkás) jelöli meg.

Nem akadálya a javító-nevelő munka kiszabásának, ha az elítélt az ítélet meghozatalakor nem volt munkaviszonyban vagy szövetkezeti tagsági viszonyban. Olyan munkáltatót kell kijelölni, ahol az elítélt a bíróság által meghatározott munkát végezheti és biztosítani tudják a végrehajtás során a büntetés célját szolgáló feltételeket.

A javító-nevelő munka végrehajtása alatt a munkaviszony szünetel, illetőleg a javító-nevelő munka címén nem létesül munkaviszony, illetve szövetkezeti tagsági viszony. Az elítélt büntetésvégrehajtási jogviszonyban van a munkáltatóval, de a Tervezet értelmében sem az elítélt, sem a munkáltató nem fosztható meg azoktól a Munka Törvénykönyve szerinti jogoktól és nem mentesíthetők e jogszabályokban írt olyan kötelezettségektől, amelyek a büntetés céljával nem ellentétesek.

2. Az elítéltet és a munkáltatót azok a munkaviszonyból eredő jogok illetik meg, illetve azok a kötelezettségek terhelik, amelyek nem ellentétesek a büntetéssel. Ezekét a jogokat és kötelességeket azonban a Tervezet még példálódzva sem sorolja fel, célszerűbb a végrehajtási jogszabályban történő részletes meghatározásuk. - A Tervezet a javító-nevelő munka tartalmának megállapítását a munkáltatóra bízza, ennek a munkajogi szabályokra és az ítéletre figyelemmel kell történnie.

A javító-nevelő munka végrehajtását a bíróság ellenőrzi. Az ellenőrzési jogkörben a bíróságnak - büntetésvégrehajtási kérdésekben - rendelkezési joga van a munkáltatóval szemben.

3. A javító-nevelő munka végrehajtásának egyik alapvető eleme a tényleges és fegyelmezett munka. A Tervezet ezért csak a munkával ténylegesen eltöltött időt engedi a javító-nevelő munka tartamába beszámítani. A kivétel csak az üzemi balesetből vagy a foglalkozásból eredő betegség lehet, valamint a munka végzésének az elítélt hibáján kívüli szünetelése (fagyszabadság, karbantartási üzemszünet stb.).

4. A Btk. 49. §-ának (2) bekezdése a munkabér csökkentését teszi lehetővé. Ezért a tervezet csak a bérjellegű juttatásokból engedi meg a bíróság által megítélt hányad (5-30%) levonását, és példaként említi a levonással nem terhelhető juttatásokat (65. §).

5. A javító-nevelő munkának szabadságvesztésre átváltoztatása feltételeit a Btk. 50. § (1) bekezdése meghatározza. A Tervezet az átváltoztatásra okot adó cselekmény elkövetésének időpontjától engedi meg a javító-nevelő munka szabadságvesztésre átváltoztatását. Ilyen cselekmény elkövetése lehetséges a javító-nevelő munka megkezdése előtt (az elítélt a kijelölt vállalatnál nem veszi fel a munkát), de a végrehajtás ideje alatt is. Az előbbi esetben a javító-nevelő munka egész tartamát, az utóbbi esetben a javító-nevelő munka hátra levő részét fogja a bíróság szabadságvesztésre átváltoztatni.

A Tervezet arra az esetre is gondol [66. § (1) bek.], amikor a munkafegyelem súlyos megsértését követően az elítélt folytatja a javító-nevelő munkát, de közben megindult az átváltoztatást célzó eljárás. Ezért a Tervezet kiemeli, hogy az átváltoztatásnak akkor is helye van, ha az átváltoztatásra irányuló indítvány elbírálásakor a javítónevelő munkát már végrehajtották. Ilyen esetben, a munkabérből való levonás visszatérítését is előírja [66. § (2) bek.].

6. A 67. §-ban felsorolt esetekben nem indokolt a javító-nevelő munka végrehajtása. A Tervezet tételesen sorolja fel ezeket a végrehajtást kizáró vagy megszüntető körülményeket. Az ezzel kapcsolatos eljárást a 11. § szabályozza.

VI. FEJEZET

A pénzbüntetés végrehajtása

A 68-69. §-hoz

A Tervezet a pénzbüntetés végrehajtását a megyei (fővárosi) bírósági gazdasági hivatal feladatává teszi.

A 68. § (2)-(3) bekezdése rendelkezéseket tartalmaz annak érdekében, hogy ne húzódjék el a pénzbüntetés végrehajtása, illetve az elítélt érdekelt legyen abban, hogy mielőbb megfizesse a kiszabott pénzbüntetést. Ezért, ha a felnőttkorú elítélt a pénzbüntetést a bíróság által meghatározott időpontig (a halasztás vagy a részletfizetés esedékességéig) nem fizeti meg, intézkedni kell szabadságvesztésre átváltoztatása iránt; fiatalkorú esetében a pénzbüntetés behajtása iránt kell intézkedni, és ennek eredménytelensége esetén kerül sor az átváltoztatásra.

Az elítéltnek lehetősége van arra, hogy a pénzbüntetést - az ennek helyébe lépő szabadságvesztés megkezdése előtt vagy a szabadságvesztés végrehajtása alatt is - megfizesse (69. §).

VII. FEJEZET

A mellékbüntetések végrehajtása

A közügyektől eltiltás, a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a kitiltás végrehajtása

A 70-74. §-hoz

A Tervezet 70. §-a olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek egyaránt irányadók a közügyektől eltiltás, a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a kitiltás végrehajtására. Alapvető kérdés a mellékbüntetések tartamának számítása.

Az említett mellékbüntetések tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. E mellékbüntetések lényege a törvényben megjelölt tilalmak ha-tályosulása. A mellékbüntetés végrehajtásának kell tehát tekinteni minden olyan időtartamot, amikor nem volt törvényi akadálya a tilalom érvényesülésének. A 70. § (1) bekezdése ezért felsorolja a mellékbüntetések tartamába beszámítható időket.

A mellékbüntetésekkel együtt járó tilalmak ha-tályosulásának törvényi akadályait a Btk. 55. § (2) bekezdésé és a Tervezet 70. §-ának (2) bekezdése jelöli meg. A két rendelkezés összevetéséből következik, hogy nem számít be a mellékbüntetés tartamába az az idő sem, amely alatt az elítélt kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása vagy a szigorított őrizet foganatosítása alól.

Az előzetes fogvatartásban töltött idő (pl. őrizet és előzetes letartóztatás) a mellékbüntetés tartamába nem számít be. Más a helyzet a szabálysértés miatt kiszabott elzárással, mert ennek végrehajtása alatt is telik a mellékbüntetés tartama.

A rendőrségről szóló 39/1974. (XI. 1.) MT számú rendelet 7. §-ának e) pontja szerint a bűnözés elleni harcban a rendőrség egyik feladata a mellékbüntetés alatt állók ellenőrzése. A Tervezet 70. §-ának (3) bekezdése ezzel összhangban a rendőrség hatáskörébe utalja az (1) bekezdésben felsorolt mellékbüntetések végrehajtásának ellenőrzését.

A Tervezet, biztositani kívánja a mellékbüntetések hatályosulását, de ugyanakkor figyelmet fordít arra, hogy a mellékbüntetés végrehajtása ne jelentsen a szükségesnél nagyobb hátrányt az elítélt számára. Ezért csak a kitiltást kell bejegyezni az elítélt személyi igazolványába, mert így bárhol és bármikor ellenőrizhető a kitiltásban rejlő tilalom betartása [74. § (1) bek.]. A méltányossági szempontokat érvényesíti a Tervezet 74. §-ának (3) bekezdése, amely lehetővé teszi, hogy a rendőrség a kitiltás végrehajtását fontos okból félbeszakítsa, illetve engedélyezze, hogy az elítélt rövid tartamra visszatérjen olyan helységbe, ahonnan kitiltották.

A kiutasítás végrehajtása

A 75. §-hoz

A Tervezet 75. §-a meghatározza, hogy a kiutasítást mikor kell végrehajtani. Minthogy a kiutasítás végrehajtásához fontos állambiztonsági érdekek is fűződnek, a Tervezet ezt a rendőrség feladatává teszi.

A vagyonelkobzás foganatosítása

A 76-78. §-hoz

A vagyonelkobzás foganatosítását a Tervezet a bírósági végrehajtó feladatává teszi. A végrehajtás önálló szabályozása nem látszik szükségesnek; a 76. § (2) bekezdése olyan általános rendelkezést tartalmaz, hogy a bírósági végrehajtás szabályait az e fejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

A büntetési rendszerünkben a vagyonelkobzás súlyos mellékbüntetés. A Tervezet ennek megfelelően biztosítja az eredményes végrehajtás feltételeit mind az ingóságok, mind az ingatlan, sőt az elítélt meghatározott követelése tekintetében is.

A vagyonelkobzás sajátos jellegére tekintettel a Tervezet a bírósági végrehajtás egyes korlátozó szabályait mellőzi [78. § (1) bek.]; kizárja a lefoglalt ingóság Visszaadását az elítéltnek, amennyiben az értékesítésére tett intézkedések nem vezettek eredményre. Ennek indoka az, hogy az elkobzott vagyon az ítélet jogerőre emelkedésével az államra száll [Btk. 63. § (3) bek.].

A pénzmellékbüntetés végrehajtása

A 79. §-hoz

A végrehajtás szempontjából nem indokolt különböztetni attól függően, hogy a pénzbüntetést fő- vagy mellékbüntetésként alkalmazták-e. Ezért a 79. § a pénzmellékbüntetés végrehajtására a pénzbüntetés végrehajtásának szabályait rendeli alkalmazni.

A katonai mellékbüntetések alkalmazása

A 80. §-hoz

A katonai mellékbüntetések a lefokozás, a szolgálati viszony megszüntetése, a rendfokozatban visszavetés és a várakozási idő meghosszabbítása [Btk. 130. § (1) bek.].

A Tervezet meghatározza azoknak az intézkedésre jogosult vezetőknek a körét, akik felelősek a katonai mellékbüntetések végrehajtásáért. A végrehajtás módjának meghatározását azonban mellőzi, mert az azonos a fegyelmi eljárás során alkalmazott lefokozás, szolgálati viszony megszüntetés, rendfokozatban visszavetés és várakozási idő meghosszabbítása fegyelmi fenyítések végrehajtásával.

VIII. FEJEZET

AZ INTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSA

A Tervezet VIII. fejezete az intézkedések végrehajtásának legfontosabb kérdéseit szabályozza. A fejezet nyolc címre oszlik, az I-VII. cím a Btk. 70. §-ának (1) bekezdése szerinti sorrendben rendelkezik az ott felsorolt intézkedések végrehajtásáról, míg a VIII. cím a csak fiatalkorúval szemben alkalmazható intézkedés, a javítóintézeti nevelés végrehajtásáról szól.

I. CÍM

A megrovás végrehajtása

A 81. §-hoz

A megrovást az a hatóság hajtja végre, amely azt alkalmazta: a nyomozó hatóság, az ügyész, illetőleg a bíróság.

A megrovás tartalma a Btk. 71. §-ának (3) bekezdése szerint az, hogy a hatóság a rosszallását fejezi ki, és az elkövetőt felhívja, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől. Az intézkedésnek ez a nevelő és visszatartó hatása akkor érvényesül, ha a hatóság a terhelt jelenlétében, szóban foganatosítja.

A célszerűség amellett szól, hogy a hatóság a megrovást az erről szóló határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül foganatosítsa; az intézkedés tartalmánál fogva a terheltet ezáltal nem éri méltánytalan hátrány.

Sajátos rendelkezés indokolt fiatalkorú esetén: az intézkedés céljának elérése érdekében a Tervezet előírja, hogy a megrovás foganatosításáról a fiatalkorú gondozóját értesíteni kell.

II. CÍM

A próbára bocsátás végrehajtása

A 82. §-hoz

A próbára bocsátás végrehajtásának fontos kérdése a próbaidő számítása. A Tervezet 82. §-ának (1) bekezdése azt az általános szabályt tartalmazza, hogy a próbaidő a bíróság határozatának jogerőre emelkedésével kezdődik. A (2) bekezdés a próbaidő meghosszabbításának esetet [Btk. 73. § (1) bek.] szabályozza: a meghosszabbítás a próbaidő korábbi határidejének elteltével kezdődik. Egyértelműen rendelkezik arról is, hogy meghosszabbítás esetén a próbaidő tartama meghaladhatja a Btk. 72. §-ának (3) bekezdésében meghatározott hároméves leghosszabb tartamot.

A (3) bekezdés arról az esetről rendelkezik, amikor a próbára bocsátotton olyan szabadságvesztést hajtanak végre, amellyel kapcsolatban a bíróság a próbára bocsátást nem szüntette meg. Ez akkor fordulhat elő, ha a szabadságvesztést nem a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt szabták ki. A próbára bocsátás céljával ellentétben állna, ha a próbaidő a szabadságvesztés végrehajtása alatt folynék. A Tervezet ezért úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben a próbaidő meghosszabbodik a szabadságvesztés tartamával.

A (4) bekezdés a próbára bocsátás megszűnésének két esetét határozza meg; ezek a próbaidő eltelte és a próbára bocsátás megszüntetése [Btk. 73. § (2) bek.].

III. CÍM

A kényszergyógykezelés végrehajtása

A 83-84. §-hoz

1. A Btk. 74. §-ának (2) bekezdése szerint a kényszergyógykezelést az erre kijelölt zárt intézetben hajtják végre. A Tervezet 83. §-ának (1) bekezdése erre a célra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelöli ki.

2. A kényszergyógykezelést a Be. 373. §-ának (2) bekezdése szerint évenként felül kell vizsgálni. Erre figyelemmel a Tervezet meghatározza a kényszergyógykezelés kezdetét, amely a betegnek az Intézetbe befogadásának napja. Ha a betegen a kényszergyógykezelést megelőzően már ideiglenes kényszergyógykezelést hajtottak végre, a kényszergyógykezelés kezdetét attól a naptól kell számítani, amikor a beteget ideiglenes kényszergyógykezelés címén befogadták az Intézetbe.

3. A beteg állapotának kedvező változását az Intézet észleli. Ezért a Tervezet 83. §-ának (3) bekezdése arra kötelezi az Intézet vezető főorvosát, hogy a kényszergyógykezelés megszüntetése iránt haladéktalanul tegyen a bírósághoz előterjesztést, ha ezt a beteg állapota indokolja. A beteg állapota akkor indokolja a kényszergyógykezelés megszüntetését, ha abban olyan mértékű tartós változás történik, amely alapot ad annak feltételezésére, hogy a beteg nem követ el ismét kényszergyógykezelést szükségessé tevő büntetendő cselekményt.

4, A kényszergyógykezelés tartalma a beteg szakszerű, az orvostudomány mindenkori állásának megfelelő kezelése, amely azt jelenti, hogy folyamatosan lépést kell tartani a korszerű elmebeteg-ellátás és gondozás fejlődésével. A feladat a beteg állapota romlásának megakadályozása, egészségének helyreállítása.

A kényszergyógykezelés tartalmából és feladatából következik, hogy az erre utalt betegre általában ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni, mint a polgári elmegyógyintézetben ápoltakra. A kényszergyógykezelés sajátosságai azonban egyes eltérő szabályokat is szükségessé tesznek. Ezeket végrehajtási jogszabályban kell megállapítani. Felsorolja azonban a Tervezet 84. §-ának (2) bekezdése azokat az alapvető követelményeket, amelyeket a kényszergyógykezelés végrehajtása során az Intézetnek biztosítania kell. Ezek a beteg felügyelete, kórházszerű elhelyezése, anyagi és egyéb egészségügyi ellátása, szociális és jogi érdekeinek védelme, valamint az Intézet rendjének fenntartásához szükséges feltételek megteremtése.

A kényszergyógykezelés végrehajtásának zártintézeti jellegéből következik, hogy a beteg általában nem hagyhatja el az intézetet. Erre csak a gyógyítása érdekében, orvosilag indokolt esetben (ún. adaptációs szabadság címén) kerülhet sor.

A beteg a hozzátartozóival és más személyekkel kapcsolatot tarthat, de ez a gyógyítása és az intézet rendje érdekében csak a végrehajtási jogszabályban meghatározott módon történhet.

IV. CÍM

Az alkoholisták kényszergyógyításának végrehajtása

A 85-86. §-hoz

1. A Btk. az alkoholisták kényszergyógyításának két formáját ismeri. A Tervezet 85. §-a a Btk. 75. §-ában meghatározott - a végrehajtandó szabadságvesztéshez kapcsolódó - kényszergyógyítás végrehajtásáról rendelkezik.

A végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt alkoholisták kényszergyógyítását kizárólag a szabadságvesztés végrehajtása alatt, az erre kijelölt büntetésvégrehajtási intézetekben kell elvégezni. Ezáltal biztosított a korszerű orvosi, pszichológiai és kriminálpedagógiai eszközök és módszerek összehangolt alkalmazása.

A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának szabályai általában a kényszergyógyítás tartama alatt is irányadók. A kényszergyógyítás eredményessége azonban - a kényszergyógyítás végrehajtásának idejére - a büntetésvégrehajtási intézeten belüli mozgást és az elítélt életrendjét illetően az általános szabályoktól eltéréseket tehet szükségessé. Erre ad lehetőséget a Tervezet 85. §-ának (2) bekezdése; a részletkérdések rendezése alacsonyabb szintű jogszabályra tartozik.

Minthogy a Btk. 75. §-a a kényszergyógyításnak olyan sajátos formájáról rendelkezik, amelyet a szabadságvesztés végrehajtása alatt kell elvégezni, a kényszergyógyítást mint büntetőjogi intézkedést akkor sem lehet az elítélt szabadulása után az állami egészségügyi szolgálat keretébe tartozó intézetben folytatni, ha a kényszergyógyítást a szabadságvesztés végrehajtása alatt bármilyen okból nem lehetett elvégezni. Más kérdés, hogy a szabadult alkoholista gondozásának indokoltságáról a büntetésvégrehajtási intézet értesíti az illetékes egészségügyi szervet.

2. A Tervezet 86. §-a az önálló intézkedésként elrendelt kényszergyógyítás (Btk. 76. §) végrehajtásáról rendelkezik. Ezt az intézkedést a Munkaterápiás Alkoholelvonó Intézetben kell végrehajtani. Ebből következik, hogy a kezelés megszüntetésére, valamint a beutalt jogaira és kötelezettségeire az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezeléséről szóló jogszabályok [1974. évi 10. sz. tvr, 14/1974. (XII. 28.) IM sz. rendelet, 5/1978. (VI. 3.) IM-EüM sz. rendelet) rendelkezései irányadók.

V. CÍM

Az elkobzás végrehajtása

A 87-89. §-hoz

A Btk. 77. § szerinti elkobzás célja elsődlegesen nem az, hogy joghátrány alkalmazásával tartson vissza újabb bűncselekmény elkövetésétől, hanem hogy megakadályozza a társadalomra veszélyes dolog [Btk. 77. § (1)-(3) bek.] további birtokban tartását. Fontos érdek fűződik tehát az elkobzást kimondó határozat végrehajtásához.

A Tervezet az elkobzás végrehajtását a megyei (fővárosi) bírósági gazdasági hivatal feladatává teszi (87. §). A 89. § rendelkezéseket tartalmaz az elkobzott dolog értékesítésére, illetve megsemmisítésére.

Az elkobzás alá eső érték, illetve vagyoni előny megfizetésére a Tervezet külön rendelkezést tartalmaz, megjelölve a fizetési határidőt is [88. § (1) bek.].

Lényeges rendelkezés a végrehajtás eredményessége érdekében, hogy az elkobzás alá eső érték, illetőleg a vagyoni előny megfizetésére csak a bírósági végrehajtó által foganatosított foglalás után engedélyezhető halasztás vagy részletfizetés [88. § (2) bek.].

VI. CÍM

A szigorított őrizet végrehajtása

A 90-91. §-hoz

1. Bár a szigorított őrizet nem büntetés, hanem intézkedés; tartalmilag azonban szabadságelvonás, amelyre a szabadságvesztés végrehajtását követően kerül sor. A Tervezet ezért abból indul ki, hogy a szigorított őrizet végrehajtására általában a szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó IV. fejezet rendelkezései alkalmazandók és a jelen cím csak az eltéréseket szabályozza.

A Tervezet 90. §-ának (2) bekezdése meghatározza a szigorított őrizet végrehajtásának a feladatát. Iránymutatást ad arra, hogy különös jelentősége van a szigorított őrizetes személyisége formálásának, a bűnözést igazoló nézetrendszer felszámolásának; előtérbe kerül az egyéni megelőzés.

A szigorított őrizet végrehajtásának rendje eltér a szabadságvesztés végrehajtásának fokozataitól. Ezért indokolt, hogy a szigorított őrizetet csak az. erre kijelölt külön büntetésvégrehajtási intézetben haj teák végre. Célszerűségi szempontból azonban a Tervezet lehetőséget ad arra, hogy ebben az intézetben olyan elítéltet is elhelyezzenek, aki még a szabadságvesztést tölti, de a bíróság a szigorított őrizetét elrendelte. Az ilyen elítéltet a szigorított őrizetesektől el kell különíteni, és reá természetesen nem a szigorított őrizet, hanem a szabadságvesztés adott végrehajtási fokozatának szabályai az irányadók.

2. A szigorított őrizet végrehajtásának rendjét a Tervezet 91. §-a önállóan szabályozza. Olyan sajátos végrehajtási rend kialakítására törekszik, amely egyrészt biztosítja a társadalom megfelelő védelmét a szigorított őrizetessel szemben, másrészt elősegíti azt, hogy a szigorított őrizetes alkalmassá váljék a társadalomba való beilleszkedésre. A szigorított őrizetesek a szabadságvesztést rendszerint fegyház fokozatban töltik. Ehhez képest enyhébb szabályozás szükséges annak érdekében, hogy a szigorított őrizet megteremtse az átmenetet a szabadságvesztés legszigorúbb végrehajtási módja és a szabad élet viszonyai között. Ennek érdekében teszi lehetővé a Tervezet a rövid tartamú eltávozást, kivételesen a külső munkában részvételt, a szabad időnek a szigorított őrizetes belátása szerinti felhasználását, a szabad mozgást a büntetésvégrehajtási intézet kijelölt területén és a látogató havonkénti fogadását. A büntetésvégrehajtási intézet rendjének biztosítása érdekében viszont indokolt a legszigorúbb fenyítések alkalmazására lehetőséget biztosítani.

VII. CÍM

A pártfogó felügyelet végrehajtása

A 91-104. §-hoz

1. Bizonyos elkövetők csak megfelelő ellenőrzés és irányítás mellett tarthatók vissza újabb bűncselekmény elkövetésétől, illetve csak így tudnak a szabadulásuk után a társadalomba beilleszkedni. A Btk. 82. §-ában szabályozott pártfogó felügyeletet a Tervezet azoknál is lehetővé teszi, akik a szabadságvesztést teljesen kitöltötték, illetve akiket szigorított őrizetből végleg elbocsátottak.

Pártfogó felügyeletnek helye van a fiatalkorúakkal szemben is.

A Tervezet a pártfogó felügyeletet - felnőtt-korúakkal és fiatalkorúakkal szemben - egységes intézkedésnek tekinti, s ennek megfelelően általános jelleggel határozza meg a pártfogó felügyelet célját.

2. A Tervezet 93. §-a kivételesen ad lehetőséget a szabadságvesztést kitöltött, illetve a szigorított őrizetből végleg elbocsátott elítélt pártfogó felügyelet alá helyezésére. Ez akkor indokolt, ha újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése és a társadalomba való beilleszkedés érdekében irányításra és ellenőrzésre van szükség.

Az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokat a Tervezet 13. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. A büntetésvégrehajtási bíró ezt elsőízben elítélt esetében az elítélést megelőző és a bűncselekményre vezető életvitel figyelembevételével, illetve általában a szabadságvesztés végrehajtásának tapasztalatai, visszaesőnél az előző szabadságvesztésből szabadulás utáni magatartás alapján bírálja el.

3. A pártfogó felügyeletet a bíróság hajtja végre, a rendőrség a végrehajtásban közreműködik. A Tervezet 94. §-ának (2) bekezdése meghatározza a rendőrségnek a pártfogó felügyelettel kapcsolatos feladatkörét.

A pártfogó felügyelet végrehajtásánál nem nélkülözhető a társadalom közreműködése. A Tervezet ezt az igényt is megfogalmazza, sőt az állampolgároktól is elvárja a közreműködő szervek segítségét és támogatását [94. § (3)-(4) bek.].

Az eredményes pártfogó felügyelet megfelelően irányított szervezetet kíván. A pártfogó felügyelet végrehajtására a megyei (fővárosi) bíróságokon hivatásos pártfogók működnek, az ő munkájukat segítik a társadalmi pártfogók. A Tervezet meghatározza a hivatásos pártfogó alapvető kötelességeit is [95. § (2) bek.].

4. A pártfogó felügyelet lényege, hogy a pártfogó felügyelet alatt álló elítéltet magatartási szabályok terhelik, amelyek a felnőttkorú és a fiatalkorú elítéltekkel szemben egyaránt kötelezőek, függetlenül attól, hogy a pártfogó felügyeletet milyen címen (Btk. 82. §, 119. §, Tervezet 93. §) rendelték el. A Tervezet a Btk. 82. §-a (3) bekezdésének figyelembevételével meghatározza ezeket a minden pártfogolt esetén kötelező magatartási szabályokat (96. §).

A pártfogolt személyisége, családi körülményei, környezete, egészségi állapota azonban szükségessé tehetik a 96. §-ban felsorolt magatartási szabályok mellett más, az életvitelt közvetlenül befolyásoló magatartási szabályok előírásait is. A Tervezet erre is lehetőséget ad (97. §). A bíróság egyéni mérlegelés alapján dönti el, hogy él-e a 97. §-ban biztosított lehetőséggel és ennek alapján milyen kötelezettséget és tilalmat ír elő. A bíróság a 97. § (2) bekezdésében felsorolt valamennyi magatartási szabályra is kötelezheti a pártfogoltat, de ezek közül választhat is.

A 97. § (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy a bíróság az alapvető magatartási szabályok, a 97. § (2) bekezdésében felsorolt magatartási szabályok helyett vagy mellett más kötelezettséget vagy tilalmat is elrendeljen. Ilyen lehet pl. annak előírása, hogy a pártfogolt este 8 órától köteles lakásán tartózkodni.

5. A pártfogó felügyelet tartamáról a Tervezet 98. §-a rendelkezik; különbséget tesz a Btk. 82. és 119. §-a alapján, illetőleg a Tervezet 93. §-a alapján elrendelt pártfogó felügyelet között.

A Btk. 82., illetve a Btk. 119. §-a alapján elrendelt pártfogó felügyelet tartama azonos a próbaidő, a feltételes szabadság és az ideiglenes elbocsátás tartamával. Ez a tartam nem rövidíthető meg, és csak a Btk. szerinti esetekben van lehetőség a tartam meghosszabbítására. A szabadságvesztést kitöltött, illetve a szigorított őrizetből végleg elbocsátott elítélttel szemben elrendelhető pártfogó felügyelet legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama három év, a bíróság a pártfogó felügyelet tartamát években határozza meg.

A Tervezet 99. §-a lehetőséget ad a 93. § alapján elrendelt pártfogó felügyelet tartamának meghosszabbítására, illetve a tartam lejárta előtt a pártfogó felügyelet megszüntetésére. Számol ugyanis azzal, hogy a bíróság által megállapított tartam rövidnek vagy indokolatlanul hosszúnak bizonyul a pártfogolt magatartásától, életvitelétől függően.

6. A Tervezet 100. §-a a pártfogolt magatartásától és életvezetésétől függően megengedi a bíróság határozatában előírt magatartási szabályok módosítását. A 96. § a)-d) pontjában felsorolt magatartási szabályok nem módosíthatók csak a 96. § e) pontja, illetve a 97. § alapján előírt magatartási szabályok módosítása lehetséges. A módosítás lehet a magatartási szabályok enyhítése, illetve szigorítása.

7. A Btk. 91. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint a felfüggesztett büntetést végre kell hajtani, ha az elkövető a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi. A Tervezet 101. §-a ezzel kapcsolatos eljárási kérdéseket szabályozza.

8. A pártfogó felügyelet tartamának számítása szempontjából alapvetően fontos a pártfogó felügyelet kezdő napjának meghatározása. A Tervezet 102. §-ának (1) bekezdése szerint az ítélet jogerőre emelkedésének napján, illetve büntetésből (intézkedésből) szabadulás napja. Ez utóbbi esetben a kezdőnap a feltételes szabadságra bocsátás, a szigorított őrizetből, a javítóintézetből ideiglenes elbocsátás napja, a szabadságvesztés végrehajtásának befejezését, illetve a szigorított őrizet leteltét követő nap.

A Tervezet meghatározza a pártfogó felügyelet megszűnésének eseteit is. Általában a tartamának leteltével szűnik meg a pártfogó felügyelet; a Tervezet 93. §-a szerinti pártfogó felügyelet akkor is megszűnik, ha a bíróság azt a tartamának lejárta előtt megszünteti. Megszűnik a pártfogó felügyelet, ha annak tartama alatt szabadságvesztés végrehajtására kerül sor, ez alól a kivételeket a Btk. 80. §-ának (5) bekezdése, illetve a Btk. 89. §-ának (5) bekezdése határozza meg. Megszűnik a pártfogó felügyelet akkor is, ha a pártfogolt katonai szolgálatra vonul be a pártfogó felügyelet tartama alatt.

9. A Tervezet 103. §-ának (1) bekezdése fenntartja azt a gyakorlatban bevált szabályozást, hogy a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét a gyámhatóság látja el, a mellette működő hivatásos és társadalmi pártfogó hálózat közreműködésével. A (2) bekezdés a gyámhatóságnak ezt a feladatát - a felügyelet folyamatossága érdekében - arra az esetre is kiterjeszti, amikor a fiatalkorú a pártfogó felügyelet tartama alatt tölti be a 18. életévét.

10. A Tervezet 104. §-a a katona pártfogó felügyeletének végrehajtását a kijelölt parancsnokra bízza. A parancsnok a felügyeletet a pártfogolt szolgálati viszonyának megszűnéséig látja el. Ha a szolgálati viszony megszűnésekor a pártfogó felügyelet még tart, azt az általános szabályok szerint kell tovább folytatni.

VIII. cím

A javítóintézeti nevelés végrehajtása

A 105-112. §-hoz

1. A javítóintézeti nevelés végrehajtásának szabályozását a feladat meghatározása vezeti be [105. § (1) bek.]. A javítóintézeti nevelésnek elő kell segítenie azt, hogy a fiatalkorú helyes irányban fejlődjék, és a társadalom hasznos tagjává váljék. Ennek eszközei a nevelés, az oktatás és a szakmai képzés.

A javítóintézet sajátos feladatot ellátó nevelőintézet. Ezért célszerű, hogy a felügyeletét és a közvetlen irányítását az oktatási miniszter lássa el. Minthogy azonban a javítóintézetben a bíróság által elrendelt intézkedést hajtanak végre, indokolt, hogy az intézeti rendtartást az oktatási miniszter az igazságügyminiszterrel egyetértésben adja ki.

2. A fiatalkorú javítóintézeti nevelését a bíróság akkor rendeli el, ha eredményes nevelése érdekében az intézeti elhelyezése szükséges [Btk. 118. § (1) bek.], tehát az addigi környezete nem biztosítja a helyes irányú fejlődését. A fiatalkorú érdekét szolgálja, hogy ebből a környezetből mielőbb kikerüljön, és olyan intézetben helyezzék el, ahol az eredményes nevelése biztosított. Minden olyan késedelem, amely azzal az eredménnyel jár, hogy a fiatalkorú továbbra is a fejlődését károsan befolyásoló környezetben marad, megnehezíti a nevelését. Ezért a Tervezet 106. §-ának (1) bekezdése eltér az 1. § (1) bekezdésének általános szabályától, és úgy rendelkezik, hogy a javítóintézeti nevelés a bíróság határozata jogerőre emelkedésének bevárása nélkül végrehajtható. Ez összhangban van azzal a büntetőeljárási szabállyal, hogy az első fokú bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezésnek a javítóintézeti nevelés végrehajtására nincs halasztó hatálya [Be. 306. § (2) bek.].

A fiatalkorú személyi körülményei - heveny betegsége, tanulmányainak közeli befejezése stb. - azonban kivételesen indokolttá tehetik, hogy a javítóintézeti nevelés végrehajtását nyomban az ítélet meghozatala után ne kezdjék meg, mert ez a fiatalkorúra méltánytalan hátrányt jelentene. A Tervezet 106. §-a (2) bekezdésének a) pontja ezért lehetőséget ad arra, hogy a bíróság a nem jogerős határozattal elrendelt javítóintézeti nevelés végrehajtását felfüggessze, illetőleg jogerős határozat esetén a végrehajtást elhalassza.

A javítóintézeti nevelés már megkezdett végrehajtásának félbeszakítására a 106. § (2) bekezdésének b) pontja az igazságügyminisztert jogosítja fel. A félbeszakítás tartama nem számít be a javítóintézeti nevelésbe.

3. A fiúk és a leányok elkülönítése a javítóintézeti nevelés végrehajtása során alapvető követelmény. A 107. § (1) bekezdése ezen túlmenő differenciálásra is lehetőséget ad: a fiatalkorúak életkoruk, továbbá egészségi és nevelési szempontok szerint csoportosíthatók. A viszonylag homogén csoportok létrehozása elősegíti a javítóintézeti nevelés eredményességét. A csoportok kialakítása azonban függ attól, hogy az intézetben levő fiatalkorúaknak milyen az életkor, az előélet, az iskolázottság stb. szerinti összetétele. Ezért törvényerejű rendeletben nem lenne célszerű a csoportosítást kötelezővé tenni.

A fogyatékos értelmű fiatalkorúak megfelelő pedagógiai és pszichiátriai kezelése a javítóintézeti nevelés végrehajtásának sajátos feladata. A 107. § (2) bekezdése ezért felhívja a figyelmet arra, hogy a gyógypedagógiai nevelésre szoruló fiatalkorúakra különös gondot kell fordítani.

4. A javítóintézeti nevelés jellegéből következik, hogy a végrehajtása során az intézetnek kell gondoskodnia a fiatalkorú anyagi és egészségügyi ellátásáról, de nélkülözhetetlen követelmény a fiatalkorú felügyelete is. Ugyancsak az intézetnek kell biztosítania a fiatalkorúak korszerű oktatásának és nevelésének, a közösségi életének, művelődésének és sportolásának a feltételeit.

Az intézkedés végrehajtásának ténye azzal a következménnyel jár, hogy ezalatt szünetel a szülő gondozási és nevelési joga, ez az intézet igazgatóját illeti meg [98. § (2) bek.]. Ez a rendelkezés összhangban van a Csjt. 71. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéssel is.

5. A 109. § (1) bekezdése a 105. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadandó intézeti rendtartásra utalja a fiatalkorú kötelezettségeinek és jogainak, a fegyelmezés és a jutalmazás szabályainak megállapítását. Ezeknek a kérdéseknek törvényerejű rendeletben történő részletes szabályozása nem látszik szükségesnek. A törvényesség szempontjából fontos azonban, hogy magas szintű jogszabály adjon lehetőséget a fiatalkorúnak a külvilággal való érintkezése korlátozására. Ez a korlátozás a javítóintézeti nevelés eredményességét szolgálja, ezért csak olyan mértékű lehet, amely a fiatalkorú neveléséhez szükséges [109. § (2) bek.].

6. A gyakorlati tapasztalatok szerint vannak olyan fiatalkorúak, akiknek az eredményes nevelése csak olyan intézetben (intézeti részlegben) biztosítható, amelynek szabályai az általánosnál szigorúbbak. Ezt teremti meg a zárt jellegű intézetbe (intézeti részlegbe) helyezés lehetősége, amelyre nem a javítóintézeti nevelést elrendelő ítéletben, hanem az intézkedés végrehajtása alatt kerülhet sor. Ennek a feltételeit a 110. § (1) bekezdése sorolja fel, ezek: az intézet rendjének ismételt és súlyos megsértése, újabb bűncselekmény elkövetése, vagy az ideiglenes elbocsátás alatt a javítóintézeti nevelés folytatásának elrendelése. A javítóintézet rendjének ismételt és súlyos megsértését megvalósítja pl. a fiatalkorúnak az intézetből való többszöri szökése. A zárt jellegű intézetbe helyezést bármelyik feltétel megvalósulása esetén sem lenne helyes jogszabályban kötelezővé tenni, célszerűbb a mérlegelési lehetőség biztosítása. - A zárt jellegű intézetbe helyezést az intézeti tanács kezdeményezi, döntésre az intézet igazgatója jogosult.

A Tervezet meghatározza a zárt jellegű intézet tartalmát: ennek az intézetnek a rendje szigorúbb; ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy az itt elhelyezett fiatalkorú szorosabb felügyelet alatt áll. A zárt jellegű intézet részletes szabályozása a javítóintézeti rendtartás feladata.

A zárt jellegű intézetben elhelyezés tartamát indokolt a fiatalkorú magatartásától függővé tenni. A 110. § (2) bekezdése a zárt jellegű intézetben elhelyezés megszüntetését írja elő, ha a fiatalkorú megváltozott magatartása folytán a szigorúbb végrehajtásra már nincs szükség. Ez a lehetőség perspektívát nyújt a fiatalkorúnak, és így a nevelést szolgálja. - A zárt jellegű intézetben elhelyezés megszüntetésével kapcsolatban a Tervezet nem tartalmaz hatásköri szabályt; abból, hogy a fiatalkorút az intézet igazgatója helyezheti ide, következik, hogy a megszüntetés is az igazgató feladata. - Alacsonyabb szintű szabályozásra tartozó kérdés, hogy a zárt jellegű intézetben elhelyezés szükségességét milyen időközönként kell felülvizsgálni.

7. A Tervezet 111. §-a a javítóintézeti nevelés olyan "félszabad" formájáról rendelkezik, amely hatékonyan járulhat hozzá az intézkedés eredményes végrehajtásához. Az intézet igazgatóját annak engedélyezésére jogosítja fel, hogy a fiatalkorú a tanulmányainak folytatásához, illetve a munka végzéséhez szükséges időt tartósan az intézeten kívül töltse, pl. más helységben tanfolyamon vegyen részt. Ez nem jelenti a javítóintézeti nevelés félbeszakítását, ezért a fiatalkorú az intézeten kívül töltött idő alatt is köteles megtartani azokat a szabályokat, amelyeket számára az intézet előír. E szabályok megszegéséhez a (2) bekezdés azt a következményt fűzi, hogy az intézet igazgatója az engedélyt visszavonhatja.

8. A Btk. 118. §-ának (3) bekezdése szerint az a fiatalkorú bocsátható el ideiglenesen, aki legalább egy évet töltött a javítóintézetben, és a javulás útjára tért. Az utóbbi feltételt fejti ki részletesebben a Tervezet 112. §-ának (1) bekezdése; az ideiglenesen elbocsátott fiatalkorút a bíróság a Btk. 119. §-a alapján az elbocsátással egyidejűleg pártfogó felügyelet alá helyezi.

Az ideiglenes elbocsátás a Btk. 118. §-ának (3) bekezdése szerint véglegessé válik, ha a fiatalkorú egy év alatt kifogástalan magatartást tanúsít. A Tervezet 112. §-ának (2) bekezdése ezt kiegészíti azzal, hogy az ideiglenes elbocsátás akkor is véglegessé válik, ha a fiatalkorú a 19. életévét betölti. Ez összhangban van azzal a szabállyal, hogy a javítóintézetből el kell bocsátani azt, aki a 19. életévét betöltötte [Btk 118. § (4) bek.].

A Tervezet 112. §-ának (3) bekezdése a Btk. 118. §-ának (4) bekezdéséhez kapcsolódik; az intézet igazgatójának feladatait határozza meg arra az esetre, ha a fiatalkorú a javítóintézeti nevelés alatt tölti be a 19. életévét. A fiatalkorúnak az intézetből való elbocsátásáról az igazgató önállóan dönt, ha azonban úgy látja, hogy a javítóintézeti nevelésnek az oktatási év végéig folytatása indokolt, ennek elrendelése érdekében a bíróságnak tesz indítványt. Bíróság alatt a Tervezet 16. §-ára figyelemmel az intézet helye szerint illetékes büntetésvégrehajtási bírót kell érteni.

III. RÉSZ

A Tervezet III. része négy fejezetre oszlik. A IX-XI. fejezet nem büntetőjogi büntetések, illetve intézkedések végrehajtásáról szól, de tárgyánál fogva szorosan kapcsolódik ezek szabályozásához, míg a XII. fejezet vegyes - a törvényerejű rendelet hatálybalépésével kapcsolatos és felhatalmazási - rendelkezéseket tartalmaz.

IX. fejezet

Az elítéltek utógondozása

A 113-115. §-hoz

1. A korszerű büntetési rendszer egymagában nem elegendő a visszaeső bűnözés csökkentéséhez. Az, hogy az elítélt a büntetés kitöltése után elkövet-e újabb bűncselekményt, részben attól függ, hogy milyen körülmények közé kerül, a környezete miként befolyásolja, és a szükséges esetben kap-e támogatást a társadalomba beilleszkedéséhez. Ez mindenekelőtt a szabadságvesztésből szabadultak esetén lényeges. A társadalomba való beilleszkedés ugyanis a szabadságvesztésből szabadult elítélt számára - különösen hosszabb tartamú büntetés után - rendszerint jelentékeny nehézséggel jár. Ennek okai részben anyagi, részben pszichikai eredetűek; a szabadultak egy részénél a beilleszkedés készsége is hiányzik. Ezért szükséges, hogy a szabadságvesztés kitöltését megfelelő utógondozás kövesse.

A Tervezet IX. fejezete az utógondozást illetően azokat a legalapvetőbb rendelkezéseket tartalmazza, amelyek súlyuknál és jellegüknél fogva törvényerejű rendelet szintjén kívánnak szabályozást. - A 113. § az utógondozás célját a társadalomba beilleszkedéshez való segítségnyújtásban és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtésében jelöli meg. A szabadságvesztésből szabadult elítéltek egy részénél ellenőrzésre is szükség van; ez a pártfogó felügyelet keretében történik, így erről a IX. fejezet nem rendelkezik.

2. A 114. § (1) bekezdése a szabadságvesztésből szabadult elítéltnek azt a jogát mondja ki, hogy a társadalomba beilleszkedéséhez segítséget és támogatást kérjen. A segítség és a támogatás sokrétű lehet, a Tervezet a legfontosabbakat: a munkába álláshoz, a letelepedéshez, a szállás biztosításához, valamint a megkezdett tanulmányok folytatásához nyújtott segítséget és támogatást emeli ki.

A szabadult elítéltnek a társadalomba visszavezetése csak társadalmi összefogással, együttműködéssel valósítható meg. Ezt juttatja kifejezésre a 114. § (2) bekezdése, amely az utógondozást a hivatásos pártfogó feladatává teszi, de kiemeli a tanácsi szervek segítségének, valamint az állami szervek, a szövetkezetek és a társadalmi szervezetek közreműködésének szükségességét is. A hivatásos pártfogó irányítja a társadalmi pártfogókat és összehangolja az utógondozásban közreműködő szervek munkáját.

3. A munkába állás elősegítésének különös fontosságát fejezi ki a 115. § (1) bekezdése. A munkáltató szervek - vállalatok, szövetkezetek stb. - vezetőit arra kötelezi, hogy a szabadságvesztésből szabadult személyek munkába állását segítsék elő. A szabadult elítéltnek a társadalomba beilleszkedését akadályozná, ha az alkalmazását megtagadnák amiatt, hogy korábban szabadságvesztésre ítélték. A Tervezet ezért ezt megtiltja. Kivétel természetesen az az eset, amikor a büntetlen előélet az adott munkakör betöltésének az előfeltétele.

A szabadságvesztésből szabadult elítéltek egy részének családi kapcsolatai megszakadtak, nincs lakásuk, nem "kötődnek" sehová sem. Ezeknek a munkába állása különösen olyan vállalatnál (szövetkezetnél) célszerű, amely részükre szállást is biztosít és a büntetésvégrehajtási szervekkel, valamint a hivatásos pártfogóval együttműködve szervezetten támogatja a szabadságvesztésből szabadult elítéltek társadalmi beilleszkedését. Ennek a már kialakult gyakorlatnak a továbbfejlesztéséhez fontos érdek fűződik. Ezért a 115. § (2) bekezdése az ilyen elhelyezkedés elősegítéséről rendelkezik.

X. fejezet

Az előzetes letartóztatás végrehajtása

A 116-121. §-hoz

1. Az előzetes letartóztatás büntető eljárási kényszerintézkedés, a terhelt személyi szabadságának elvonása jogerős ítélet nélkül. A Tervezet X. fejezete az előzetes letartóztatás foganatosítására vonatkozó alapvető rendelkezéseket tartalmazza.

A 116. § a törvényességet biztosító garanciális rendelkezéseket foglal magába. Az előzetes letartóztatás végrehajtásához a tárgyalás előkészítése során hozott határozatig az ügyész, ezt követően a bíróság rendelkezésére van szükség. Az ügyész, illetve a bíróság állást foglalhat az előzetes letartóztatás foganatosításának körébe tartozó egyes kérdésekben (pl. a letartóztatott levelezésének ellenőrzése, más letartóztatottal való érintkezés tilalma stb.) az előzetes letartóztatást ennek megfelelően kell végrehajtani.

Az előzetes letartóztatást általában büntetésvégrehajtási intézetben kell végrehajtani; rendőrségi fogdában az előzetesen letartóztatott csak a nyomozás befejezéséig tartható. Katonai fogdában viszont az eljárás befejezéséig hajtható végre előzetes letartóztatás.

A 116. § (3) bekezdése csak az ügyész vagy a bíróság rendelkezése alapján engedi meg az előzetesen letartóztatott szabadon bocsátását.

2. Az előzetesen letartóztatott jogainak meghatározásánál két alapvető tényezőnek kellett érvényesülnie: az előzetesen letartóztatott a büntetőeljárás terheltje, de ugyanakkor fogvatartott személy, akivel szemben érvényesíteni kell a büntetésvégrehajtási intézet rendjét.

Az előzetesen letartóztatott a büntetésvégrehajtási intézet tisztántartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül, alkalomszerűen köteles részt venni; ez a kötelezettség abból következik, hogy az előzetes letartóztatást büntetésvégrehajtási intézetben foganatosítják, a büntető eljárási jogok gyakorlását ez nem sérti.

A termelő munkában való részvételt a Tervezet differenciáltan szabályozza. A nem jogerős ítélet meghozatala után az előzetesen letartóztatott köteles a kijelölt munkát elvégezni, ehhez azonban a bíróság intézkedése szükséges. Az ilyen munkáért természetesen díjazás jár. A bíróságnak az intézkedés megtételekor figyelembe kell vennie egyrészt az előzetesen letartóztatott kérelmét, másrészt a büntető eljárás érdekét is. A nem jogerős ítélet meghozatala előtt az előzetesen letartóztatott nem kötelezhető termelő munkára, abban azonban a kérelmére részt vehet [118. § (1) bek. g) pontja].

A büntető eljárás érdekét szolgálja az a korlátozás, hogy az előzetesen letartóztatott a büntetésvégrehajtási intézeten belül csak felügyelet mellett járhat [117. § (2) bek.].

3. Az előzetesen letartóztatott jogait a 118. § (1) bekezdése sorolja fel, a felsorolást annak kiemelése vezeti be, hogy az előzetesen letartóztatott a büntető eljárási jogait gyakorolhatja.

Az előzetesen letartóztatott a hozzátartózóival és - amennyiben a büntetésvégrehajtási intézet ezt engedélyezi - más személyekkel is levelezhet, legalább havonta egyszer fogadhat látogatót és kaphat csomagot [118. § (1) bek. d) pontja]. A büntető eljárás érdekében azonban kivételesen eltiltható az előzetesen letartóztatott a levelezéstől, a látogató fogadásától és attól, hogy csomagot kapjon [118. § (2) bek.].

Az előzetesen letartóztatott sajátos jogi helyzetét juttatja kifejezésre az a joga, hogy a saját ruháját viselheti [118. § (1) bek. b) pont].

4. A Tervezet 119. §-ának (1) bekezdése az előzetesen letartóztatottaknak az elítéltektől és a férfiaknak a nőktől történő elkülönítésén kívül a büntető eljárás érdekeire tekintettel, a büntető ügyben eljáró hatóság rendelkezésétől függően az ugyanabban az eljárásban letartóztatottak elkülönítését is előírja.

5. Lehetőség van az előzetesen letartóztatott jutalmazására és fenyítésére is. Ezt a Tervezet 120-121. §-a az előzetes letartóztatás jellegére figyelemmel az elítéltek jutalmazásától és fenyítésétől bizonyos eltérésekkel szabályozza. A büntető eljárási jogok biztosítását jelenti a 121. § (3) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a fenyítés végrehajtása nem akadályozhatja az előzetesen letartóztatottat a büntető eljárási jogainak gyakorlásában.

XI. fejezet

Az elzárás végrehajtása

A 122-125. §-hoz

1. Elzárást a szabálysértési hatóság vagy a bíróság szabhat ki. Ezért elzárást csak szabálysértési hatóság vagy bíróság jogerős határozata alapján lehet végrehajtani [122. § (1) bek.]. A végrehajtás helye általában büntetésvégrehajtási intézet, de külön jogszabály szerinti esetben rendőrségi fogda is lehet [122. § (2) bek.].

Az elzárást töltő elkövetőnek az elítélttől és az előzetesen letartóztatottól eltérő helyzetét juttatja kifejezésre az a rendelkezés, hogy az elzárást töltő elkövetőket el kell különíteni az elítéltektől és az előzetesen letartóztatottaktól. Ez alól célszerűségi szempontból a munka végzésének idejére indokolt kivételt tenni; a Tervezet megengedi, hogy az elkövetők elítéltekkel együtt dolgozzanak [122. § (4) bek. a) pont].

2. Felmerülhet a szüksége annak, hogy szabadságvesztést töltő elítélttel vagy előzetesen letartóztatottal szemben elzárást hajtsanak végre. A Tervezet ilyen esetben a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának, illetve az előzetes letartóztatás foganatosításának biztosít elsőbbséget; az elzárás végrehajtását pedig kizárja, amennyiben az elkövető az elzárást kimondó határozat jogerőre emelkedése után egy évet meghaladó időt tölt szabadságvesztésben vagy előzetes letartóztatásban (123. §). Ilyen tartamú szabadságvesztést, illetve előzetes letartóztatást követően a rövid tartamú elzárás végrehajtása már nem szolgálná a büntetés célját.

3. Az elzárás sajátosságait emeli ki a Tervezet az elzárást töltő elkövető kötelességeinek, jogainak, jutalmazásának és fenyítésének, valamint munkáltatásának szabályozásával (124-125. §).

XII. fejezet

A 126-127. §-hoz

A Tervezet 126. §-ának (1) bekezdése rendelkezik a törvényerejű rendelet hatálybalépéséről és felsorolja a hatályukat vesztő jogszabályokat. A (3) bekezdés értelmező rendelkezést ad arra, hogy a törvényerejű rendelet alkalmazásában elítélten nemcsak azt kell érteni, akivel szemben büntetést szabtak ki, hanem azt is, akivel szemben intézkedést [Btk IV. fejezet II. cím, 109. § (2) bek.] alkalmaztak.

A 127. § (1)-(2) bekezdése felhatalmazási rendelkezéseket tartalmaz. A (3) bekezdés a konzuli tisztviselő és a külföldi állampolgár elítélt, illetve előzetesen letartóztatott érintkezésének jogát, míg a (4) bekezdés a büntetésvégrehajtás során az anyanyelv használatának jogát biztosítja.