A szabálysértésekről szóló T/669. számú törvényjavaslat indokolása

(1999. évi LXIX. törvény)

INDOKOLÁS

Általános indokolás

1. A Javaslat az új szabálysértési törvény tartalmának és szerkezetének kialakításakor több követelménynek kívánt eleget tenni:

a) Továbbra is megtartja a jogintézmény anyagi és eljárásjogi önállóságát és egységét.

Ebből következően a Javaslat a szabálysértés törvényi fogalmát illetően - több pontosítással - elfogadta az 1968. évi I. törvényben (a továbbiakban:Sztv.) megfogalmazott definíciót. A bűncselekményekhez képest enyhébb társadalomra veszélyességű cselekményi körrel szemben megmarad a szabálysértési felelősség a "büntetőjogias" jellege: ez a jogterület a természetes személyek múltban elkövetett anyagi jogi normasértését szankcionálja a felróhatóság alapján meghatározott, represszív jellegű, a jogsértéssel arányos szankciókkal;

b) Az Európai Emberi Jogi Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) ratifikációja azzal a fenntartással történt meg, hogy a Magyar Köztársaság a szabálysértési ügyekben ez idő tájt nem tudja biztosítani a bírói út lehetőségét, amelyet pedig az Egyezmény 6. cikkelye alanyi jogként garantál az érintetteknek.

A nemzetközi kötelezettségvállalás mellett az újrakodifikáció sürgető szükségességét mondotta ki az Alkotmánybíróság, amely 63/1997. (XII. 12.) AB határozatával három törvényhely tekintetében állapította meg az Sztv. alkotmányellenességét, s kötelezte az Országgyűlést arra, hogy l998. decemberéig tegyen eleget a szükséges törvényalkotási feladatának.

E határozat legfontosabb pontja a szabálysértési határozatok bíróság előtti megtámadhatóságát (Sztv. 71/A. §) érintette: az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Sztv. a bírói utat csak egy alkotmányellenesen szűk körben nyitotta meg, ez az állapot pedig ellentétes az Alkotmány 50. § (2), továbbá az 57. § (1) bekezdéseiben foglaltakkal.

Az Egyezmény és az idézett AB határozat egyezően fejtette ki, hogy a szabálysértés a közigazgatás büntetőjoga, amelynek esetében - függetlenül attól, hogy ezeket a jogsértéseket az adott állam belső joga közigazgatási jogellenességnek vagy bűncselekménynek definiálja - úgy kell eljárni, mintha bűncselekményekről lenne szó.

A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság több eseti döntésében azt az álláspontot képviselte, hogy ezekben az ügyekben érvényesíteni kell a tisztességes, a "fair" eljárás szabályait: a bíróságnak adott esetben perrendszerűen, a ténybizonyítás lehetőségeivel is élve kell döntést hoznia.

A strasbourgi szervek gyakorlata szerint nincs akadálya annak, hogy a kisebb súlyú bűncselekmények elbírálása "első körben" közigazgatási hatóságok által, sommás eljárás keretében történjen meg: amennyiben az érintett nem ért egyet a közigazgatási szerv határozatával, számára biztosítani kell a jogot ahhoz, hogy a 6. cikkben szereplő valamennyi garanciával biztosított eljárás keretében a bírósághoz fordulhasson.

c) Az Sztv. működésének három évtizede azt mutatja, hogy a közigazgatásnak ez a területe - az alacsony létszám és a kedvezőtlen infrastrukturális feltételek ellenére - képes az évi kb. négyszázezer szabálysértési ügy időszerű és döntő többségében megalapozott feldolgozására.

A gyakorlat ugyanakkor hosszú idő óta számos olyan anyagi jogi, hatásköri és eljárási rendelkezés problematikusságát jelzi, amelyek - a nemzetközi kötelezettségvállaláson és az alkotmánybírósági döntésen túlmenően is - feltétlenül megérlelték egy új szabálysértési kódex létrehozását.

A jogállami követelmények szempontjából problematikus, hogy az Sztv. pl. nem tartalmazza a bizonyítás elveit, a személy ellen irányuló kényszerintézkedéseket, ugyancsak hallgat a kényszerítőeszközök alkalmazásának feltételeiről szabálysértési eljárás esetében. A Javaslat a fenti hiányosságokat pótolja, amikor két új fejezettel bővül: a jelenlegi szabályozással szemben egyértelművé kívánja tenni a bizonyítás elveit és eszköztárát, továbbá a szabálysértési eljárásban alkalmazható kényszerintézkedéseket.

Az is nyilvánvaló, hogy a szélesebb értelemben vett közvélemény, a büntetőpolitika, de a szakma műhelyei sem elégedettek azzal, amit a büntetőjog és a közigazgatás a jogsértések megelőzése, üldözése, illetve szankcionálása érdekében ma felmutatni képes. Természetes módon erősödik fel tehát mind a politika, mind pedig a közigazgatás döntésközpontjaiban a jogsértések erőteljesebb, megtorlóbb erejű szankcionálásának igénye.

E kriminálpolitikai megfontolások alól a szabálysértési jogterület sem vonhatja ki magát, így a Javaslat - összhangban a büntetőjogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslattal - az eddiginél sokszínűbb szankciórendszert kíván felvonultatni, emellett lényegesen megemeli az egyetlen szabálysértési büntetés, a pénzbírság általános maximumát.

d) Ami a szerkezeti felépítést illeti, a Javaslat megőrzi az Sztv. hármas szerkezeti tagolódását, tehát az általános rendelkezések után a fórumrendszert és az eljárást meghatározó szabályok következnek, végül az egyes tényállásokat tartalmazó "különös részi blokkal" zárul a kódex.

2. A Javaslat abból a követelményből indult ki, hogy a szabálysértési szankciónak igazodnia kell az adott jogellenességi kör súlyához, e jogterület egészének jellegzetességeihez, így nem veheti át sem a büntetőjog, sem a közigazgatás szerepét.

a) A pénzbírság - mint az állam javára fizetendő vagyoni hátrány - a jövőben is középponti helyet foglal majd el a szankciórendszerben, így valamennyi szabálysértési tényállás tekintetében továbbra is alkalmazható lesz.

b) A jogszabályban meghatározott szabálysértések esetében, a pénzbírság kiszabása mellett, ha a szabálysértést engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megsértésével követték el, - igazodva a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés minimális időtartamához - egy hónaptól egy évig terjedően lenne lehetőség az eltiltásra.

A szabálysértési hatóság és a bí róság a jövőben az Sztv.-ben kap felhatalmazást arra, hogy a jogszabályban meghatározott szabálysértések esetében a vezető engedély visszaadását külön jogszabályban meghatározott feltétel teljesí tésétől tehesse függővé.

c) A büntetőeljárások tapasztalatai szerint a külföldi elkövetővel szemben hatékony szankcióként működik a kiutasítás mellékbüntetése. A tervezet - szemben a korábbi változatokkal - lehetőséget kíván teremteni arra, hogy ez a szankció a szabálysértési eljárásban is alkalmazható legyen.

Eszerint a szabálysértési hatóság - a pénzbírság alkalmazása mellett vagy önálló intézkedésként - a jogszabályban meghatározott esetben, két évnél nem hosszabb időtartamra a külföldi elkövetőt kiutasíthatja az ország területéről, ha az elkövetett szabálysértés súlyára, az elkövetés körülményeire, valamint az elkövető személyére tekintettel a külföldi további tartózkodása az ország területén nem kívánatos.

A Javaslat a helyszíni bírság tekintetében új, lényegesen szigorúbb rendelkezéseket tartalmaz, részben a befizetési fegyelem javítása, részben a korrupciós veszély csökkentése érdekében:

a) tízezer forintra (a jelenlegi ötszörösére) emeli fel a bírságmaximumot;

b) lehetővé teszi a befizetés elmaradása esetén az elzárásra történő átvál- toztatást;

c) kizárja a helyszínen történő készpénzfizetést.

3. A tervezet megtartja a szabálysértési hatóságok jelenlegi első fokú hatáskörét, illetőleg eljárásjogi pozícióját: a tényállás tisztázása, a szabálysértési felelősség megállapítása érdekében a hatóságok - a beváltnak tekinthető négy évtizedes gyakorlatnak megfelelően - mindazokat az eljárási cselekményeket elvégezhetik, amelyekre a hatályos Sztv. ma is jogot ad, beleértve az elkövető meghallgatását is, amelyet az Sztv. - eljárásjogi értelemben helytelenül - "tárgyalásnak" nevez.

Változatlanul általános hatáskörű szabálysértési hatóság marad a helyi önkormányzat jegyzője. Mindez annyit jelent, hogy a községi, városi, megyei jogú városi, illetve a fővárosi kerületi jegyző első fokon jár el minden olyan szabálysértési ügyben, amelyet külön jogszabály nem utal más szabálysértési hatóság hatáskörébe.

A Magyarországon ténylegesen előforduló mintegy évi négyszázezer szabálysértési feljelentés döntő többségét (mintegy hetven százalékát, melynek legnagyobb részét a közúti közlekedési szabálysértések alkotják) a rendőri szervek bírálják el.

Az államigazgatási szervek rendszerében speciális helyet foglalnak el az ún. felügyeletek. A felügyeletek nem elsősorban szabálysértési hatóságok. Feladatuk, hogy a külön jogszabály alapján hatáskörükbe utalt ügycsoportok tekintetében ellenőrzést gyakoroljanak, a jogsértéseket feltárják, s azokkal szemben az államigazgatás szankciórendszerének teljes birtokában fellépjenek.

A vám- és devizaszabálysértés, valamint az adóügyi jogszabályok jövedékre vonatkozó rendelkezéseinek megszegése miatt továbbra is a vám - és pénzügyőrség szervei járnak el.

4. Az újrakodifikáció középpontjában az Egyezmény 6. cikkének való megfelelés áll: a szabálysértésekről szóló új törvénynek tehát olyan eljárási rendet kell kialakítania, amely lehetővé teszi, hogy a "fair" eljárás szabályainak megfelelően az érintettek - amennyiben ezt kívánják - a bíróság előtt vitathassák a szabálysértési hatóság határozatát.

Ugyanakkor az igazságszolgáltatás hosszú ideje tartó rendkívüli leterheltségére is figyelemmel kell lenni, úgy kell a szabályokat kialakítani, hogy az érintettek többsége érdekelt legyen a közigazgatási szervek határozatának elfogadásában.

Amennyiben az eljárás alá vont személy nem ért egyet a közigazgatási határozattal, a Javaslat szerint halasztó hatályú kifogást nyújthat be, melynek alapján a szabálysértési hatóságnak - egyezően a jelenlegi szabályozással - módjában áll önrevíziót gyakorolni, tehát visszavonni, vagy a kifogást tevő javára módosítani a határozatot. A szabálysértési hatóság határozata ellen az eljárás alá vont személy - az ún. kifogás útján - bírósághoz fordulhat.

Az elkövető ugyancsak kifogással élhet a figyelmeztetéssel szemben, mert ez a joghátrány - jellegétől függetlenül - a felelősség megállapításának tényét is magában foglalja, s ez a tény - a strasbourgi gyakorlat szerint - elegendő alapul szolgál a bírói "jogorvoslathoz".

A kifogás nem csupán az elkövető eszköze arra, hogy marasztalása esetén bírósághoz forduljon. A tervezet szerint - kizárólag a kártérí tést illetően - a sértett sem zárható el ettől a jogosultságtól.

Az eljárásra a helyi bíróságok rendelkeznek hatáskörrel, s az adott ügyben eljáró szabálysértési hatóság illetékessége alapozza meg a bíróság illetékességét.

Ha a tárgyalást a modern büntetőeljárásjogok alapján úgy tekintjük, hogy az nem más, mint két, lényegében azonos perbeli pozíciójú fél vitája, amelyet egy harmadik, szervezetileg mindkettőjüktől független és pártatlan fórum dönt el nyilvánosan, elsősorban a közvetlenségre alapított bizonyítást követően, akkor nyilvánvaló, hogy ennek a követelménynek a szabálysértési hatóság előtti eljárás nem felelt meg. Ezt a hiányt kívánja pótolni a Javaslat a bíróság előtti eljárás szabályaival.

A bíróság a szabálysértési hatóság döntését ténybelileg és jogilag felülvizsgálhatja, azt hatályban tarthatja, megsemmisítheti, megváltoztathatja, azonban - a szabályozási koncepció kategorikus előírása alapján - nem súlyosbíthatja.

Ez alól csak az jelent kivételt, ha a bíróság bizonyítást vesz fel, s ennek során állapít meg olyan új tényeket, amelyek alapján lényegesen súlyosabb pénzbírságot kell megállapítania, illetve elkobzást vagy járművezetéstől eltiltást alkalmaznia.

A "minima non curat praetor" elve, továbbá az eljárás gyorsaságának és egyszerűsítésének igénye, valamint a jogalkalmazói kapacitások korlátozott volta miatt erős érdek szól az egyfokozatú bírói "felülvizsgálat" mellett. A fenti követelményekkel éppen ellentétes volna, hogy egy viszonylag kis súlyú jogsértés tekintetében a fellebbviteli bíróság, immár a sokadik ügydöntő fórumként kapcsolódjon be az eljárásba.

A hatálybalépéshez szükséges alkotmánymódosítás az 1997. évi LIX. törvény útján lehetővé tette, hogy a jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhassa.

Az első fokú bírói döntés csupán egyetlen esetben támadható rendes jogorvoslattal, éspedig az elzárással (is) sújtható szabálysértések tekintetében, amikor már "első fokon" a bíróságnak kell döntenie az ügyben. Ilyenkor az elkövetőt, illetve jogi képviselőjét nem lehet elzárni a kifogás jogától, hiszen

a) nincs az ügynek közigazgatási előzménye, az első érdemi döntést a bíróság hozza, másrészt

b) az Alkotmány, illetve az Egyezmény által egyaránt kiemelt jogi védelem alatt álló alapjogi korlátozásról van szó.

Az elzárás visszakerülése azzal a következménnyel jár, hogy az "elzárásos" szabálysértések esetén kétfokú bírói eljárásra kell lehetőséget adni, ennek speciális eljárási szabályait a tervezet XIII. fejezete tartalmazza.

A tervezet rendkívüli jogorvoslataként a perújítási típusú felülbírálatot választotta, ahol a megtámadhatóság jogalapját - főszabályként - a felelősségrevonás szempontjából lényeges kérdéseket érintő el nem bírált tények képezik.

5. A Javaslat általánossá kívánja tenni a végrehajtási eljárásban annak a célnak a teljesítését, hogy a hatékony, fegyelmezett bírságbefizetést biztosítani lehessen.

A jelenlegi Sztv. csak kivételes esetekben engedi meg az adók módjára való végrehajtást. Erre csak akkor van lehetőség, ha a pénzbírságot felügyelet alkalmazta, vagy helyszíni bírság keretében, illetőleg fiatalkorúra szabták ki.

A Javaslat szerint az adók módjára való végrehajtás általánossá válik. Ez a végrehajtási forma az ingó- és ingatlanvagyonra vezetett végrehajtást jelent.

Az elzárásról, mint bírsághelyettesítő intézményről - amely a jogalkalmazási tapasztalatok szerint a folyamatosan romló befizetési fegyelem miatt szinte kizárólagos alapját képezi a végrehajtásnak - még hosszú ideig nem lehet lemondani. Az elzárás hatvan napos maximális tartama nem változik.

6. A magyar szabálysértési jog több, mint kétszázharminc "különös részi" tényállást tartalmaz. Ha a jogrendszer által védelemre méltatott értékek és érdekek körét, az ún. jogtárgyak területét áttekintjük, láthatjuk, hogy az emberi élet, a politikai hatalom, a közélet tisztasága, illetve az igazságszolgáltatás rendje ellen irányuló támadások kivételével az életviszonyok szinte valamennyi területén - más jogágak szankciói mellett, vagy éppen önállóan - adott a szabálysértési felelősségrevonás lehetősége.

Ebbe a körbe azok a tényállások tartoznak, (becsületsértés, magánlaksértés, tulajdon elleni szabálysértések, a közrend elleni - a közterület és a nyilvános hely rendjét, nyugalmát veszélyeztető - kisebb súlyú jogsértések) ahol a viszonylag csekély mértékű jogtárgysértés ellenére a társadalom legkülönbözőbb érdekű szereplői között morális értelemben egyetértés uralkodik abban, hogy a támadás iránya (közvetlen sértett), a jogellenesség tartalma tekintetében valójában kis súlyú bűncselekményekről van szó, s kizárólag mennyiségi különbségek mutathatók fel a két jogellenességi kategória között.

Mind a közrend elleni, mind pedig a tulajdon elleni fejezetben érvényesíteni kívántuk a rendszerváltozást követő, az állami szerepvállalás visszaszorulásával, illetve a piacgazdaság kiépítésére irányuló törekvéssel együtt járó változásokat, melyek a társadalom értékrendjében ma már érzékelhetőek.

A közrend elleni fejezetben - a készülő új jogszabályokra, illetve a jogalkalmazói tapasztalatokra is figyelemmel - részben újrafogalmaztuk ( pl. közerkölcs megsértése), másrészt meghatározott cselekményi kört kivettünk ebből a fejezetből, mert álláspontunk szerint más típusú jogtárgyat veszélyeztet (pl.: anyakönyvezéssel kapcsolatos kötelezettség megsértése, jogosulatlan magánnyomozói, illetve személy- és vagyonvédelmi tevékenység). Mindez persze azzal a hátránnyal is jár, hogy több viszonylag homogén terület "megkettőződik", tehát a kiemelt súlyúnak értékelt része a törvénybe kerül, miközben az enyhébb jogsértések - hasonló fejezetcím alatt - a kormányrendeletben nyernek majd elhelyezést.

A felülvizsgálat során találtunk olyan cselekményeket is, amelyek helytől és időtől függetlenül történő jogellenessé nyilvánításának alapja kérdésessé vált (koldulás, tiltott adománygyűjtés, jóslás), így ezeket nem kívánjuk a tervezetben szerepeltetni.

7. A Javaslat a szabálysértési ügyekben eljáró közigazgatási szervek részére új feladatot nem állapít meg, így a személyi kiadások területén e törvény hatálybalépésével nem merülnek fel többlet igények. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a másodfokú szabálysértési hatósági feladatok megszűnése komolyabb létszám-megtakarítást nem fog eredményezni:

A másodfokú ügyintézésben résztvevő munkatársak száma eddig is rendkívül alacsony volt (a kiemelkedően legnagyobb szabálysértési hatóság, a rendőrség esetében megyénként - a főváros és Pest megye kivételével - egy fő (!) látta el ezt a feladatot) másrészt ezeknek az ügyintézőknek az adott jogterület hatósági felügyeletével kapcsolatos teendőket is el kellett látniuk.

A szabálysértési feljelentések száma Magyarországon évek óta a négyszázezer körül mozog, 1993-tól enyhén csökkenő tendenciát mutat.

1997-ben összesen 396 157 feljelentés érkezett a hatóságokhoz, ezek 67,3 % -át a rendőri, 27,5 % -át az önkormányzati szabálysértési hatóságok bírálták el. Az adatokból kiderül, hogy a kiemelkedően legnagyobb ügyforgalmú szabálysértési hatóság a rendőrség, amely - több éves átlagban - az összes szabálysértési ügy mintegy hetven százalékát dolgozza fel.

A bíróságokon várható ügyérkezés mennyiségének becslése során az elutasított kifogások, továbbá a tárgyaláson hozott határozatok elleni fellebbezések együttes összegéből kell indulni: a tárgyalás mellőzésével hozott határozatok ellen l997-ben összesen 37.523 esetben éltek kifogással, ugyanakkor az eljáró hatóságok 26.506 esetben (70,6 %!) helyt adtak a kifogásnak. A tárgyaláson hozott határozatokat l997-ben összesen 12. 049 esetben támadták fellebbezéssel.

Ha a fenti adatok alapján a három legnagyobb ügyforgalmat bonyolító szabálysértési hatóság (önkormányzat, rendőrség, vám- és pénzügyőrség)adatait vesszük alapul, akkor ez a szám l997-ben mintegy huszonháromezer olyan jogorvoslati kérelmet jelent, amellyel az új szabályozás keretében a bíróságok feltétlenül számolhatnak.

A várható jogorvoslati kérelmek (kifogások) száma becsült adat: a nagyságrendjében évek óta állandóságot mutató el nem fogadott kifogások és fellebbezések együttes számából tevődik össze, s alakítólag hathat rá a súlyosítási tilalom, továbbá a bírói jogorvoslat újdonsága, vagy éppen más, racionálisan előre nem kalkulálható tényező.

Mindebből következően alappal feltehető, hogy a fenti tényadatnál magasabb fellebbezési (kifogási) aránnyal kell számolnunk, ami országosan - beleértve az elzárással sújtható szabálysértésekkel kapcsolatos eljárásokat, valamint az ügyészség szerepének csökkenését eredményező változat elfogadását is - mintegy 40 ezer ügyet jelenthet.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) álláspontja szerint a szabálysértési ügyek várhatóan egyszerű ténybeli és jogi megítélésűek lesznek, ám a szabálysértési ügyeket tárgyaló bírónak rendkívül szerteágazó szinte valamennyi jogterületre kiterjedő ismeretanyaggal kell dolgozni.

A bírói eljárás szabályai szerint a kifogás nem vezet automatikusan tárgyaláshoz: így a bíróság "első körben" az iratok alapján dönt, ugyanúgy, ahogyan ezt a büntetőeljárásban is megteszi a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (Be. 351. §) az egyszerű megítélésű, kisebb súlyú ügyekben.

A több évtizedes büntetőeljárási tapasztalatok szerint a tárgyalás mellőzésével történő eljárásban a tárgyalás csak töredéke (mintegy tíz százaléka) az iratok alapján elbírált ügyeknek. Ugyanakkor a "büntetőparancs" bevezetése nem veszi el az elkövető jogát a "fair" eljáráshoz, hiszen továbbra is - indokolás nélkül, költségmentesen - kérheti a tárgyalás tartását.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szabálysértési ügyekben már egy bizonyítási eljáráson "túlesett" elsőfokú határozatot kell a kifogásban előadottak alapján felülvizsgálni. A szabálysértések természetéből eredően az ügyek döntő többségében egyetlen elkövető egy - rendszerint egymozzanatú - cselekményéről van szó, a bizonyítékok köre is meglehetősen szűk, s szakkérdésről is igen ritkán kell dönteni.

Az 1999. évi költségeket tovább csökkenti az, hogy a jogszabály az év közepén lép csak hatályba, ezért a létszámigények döntő többsége is csak a második félévben jelentkezik.

Csak 1999. III. negyedévében állnak majd rendelkezésre tényadatok a bíróságok ügyforgalmáról. Ezek fogják majd megalapozni a tényleges létszámigényt, melyet a 2000. év költségvetésének előkészítése során kell majd érvényesíteni.

A várható ügyforgalmi adatokra figyelemmel bíránként havi 60 ügybefejezés várható (heti három tárgyalási nap, naponta 5 befejezés). Ennek megfelelően 40 fő bíró, valamint ugyanekkora számú igazságügyi alkalmazott szükséges az igazságszolgáltatást érintő szabálysértési feladatok ellátásához.

Meg kell jegyezni, hogy a szabálysértési jogterület részben már eddig is "eltartotta önmagát", hiszen a bírságokból - évente emelkedő mértékben - jelentős bevételeket biztosít a költségvetésnek: a szabálysértési hatóságok által kiszabott bírságok, továbbá a helyszíni bírságok összege 1996-hoz képest 1997-re 4,4 %-al növekedett, s meghaladta a négymilliárd (!) forintot.

Mivel a kiszabott átlagbírság a szabálysértési területen évek óta emelkedik, a bírságmaximum tervezett megkétszerezése, a speciális maximumok jelentős megemelése, az adóvégrehajtás általánossá tétele, továbbá a helyszíni bírság szabályainak szigorítása ezt az összeget tovább emelhetik.

Részletes indokolás

Első rész

A SZABÁLYSÉRTÉSEKRE

I. fejezet

Alapvető rendelkezések

Az 1. §-hoz

A Javaslat nem a törvényszövegben, hanem a preambulumban adja meg a szabálysértés fogalmának tartalmi kritériumát, így az 1. § (1) bekezdésében a "jogellenesség" és a "joghátránnyal fenyegetettség" kategóriáival bővíti ki az l968. évi I. törvényben (a továbbiakban: Sztv.) meghatározott szabálysértési definíciót. Hasonlóan a Büntető Törvénykönyvről szóló l978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) bűncselekmény-meghatározásához, a Javaslat is a szabálysértési cselekmény formális elemeit adja meg.

A jogellenesség materiális értelemben nem más, mint a jogalkotó értékítélete egy adott jogvédte érdeket (jogtárgyat) sértő, illetve veszélyeztető magatartásról, ezért bizonyos értelemben objektív, a felróhatóságtól független kategória. El lehet ugyanakkor határolni a tényállásszerűségtől, hiszen számos esetben előfordul, hogy az adott cselekmény tényállásszerű ugyan, de a jogellenesség valamely feltételének hiányában mégsem vonható az elkövető felelősségre.

A Javaslat meghatározza a szabálysértéssé nyilvánítás jogforrási körét, továbbá - a "nulla poena sine lege" elvének a szabálysértési jogban történő átvételével - azt a garanciális követelményt, hogy az elkövetőt a cselekményéért csak az e törvényben meghatározott joghátrányokkal lehet súlytani.

A 2. §-hoz

A Javaslat a területi és személyi hatály tekintetében főszabályként a területiség elvét fogadja el, azaz az állam joghatósága a saját területén elkövetett szabálysértésekre terjed ki, tekintet nélkül az elkövető állampolgárságára.

Csupán járulékos elvként érvényesül az ún. honossági elv, amely szerint a joghatóság azokra a cselekményekre is kiterjed, melyeket az adott állam polgárai külföldön követnek el. Mind az Sztv. megoldása, mind pedig a Javaslatban szereplő szabályozás szerint csupán egyetlen cselekmény, a devizaszabálysértés tekintetében érvényesül a honosság elve.

A 3. §-hoz

A személyi hatály eljárásjogi korlátját jelentik a nemzetközi jog alapján élvezett mentességek. Annak a ténynek, hogy eljárásjogi és nem anyagi jogi korlátról van szó, akkor van gyakorlati jelentősége, amikor a szabálysértéshez - mint tettesi alapcselekményhez - részesi magatartások kapcsolódnak. Ha ugyanis van tettesi alapcselekmény - és álláspontunk szerint a diplomáciai vagy egyéb mentesség esetében a szabálysértést elkövették, csak a felelősségrevonásnak van eljárásjogi akadálya - akkor, és csak akkor vonható a részes (pl. felbújtó) felelősségre.

A diplomáciai vagy egyéb mentesség esetében szükséges eljárásról szóló 1973. évi 7. tvr. szerint a bíróság vagy más hatóság e törvényerejű rendelet szerint jár el, ha adat merül fel arra, hogy polgári vagy államigazgatási ügyben félként, illetőleg büntető ügyben terheltként vagy magánvádlóként szereplő személy diplomáciai vagy a nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességre jogosult. A szabálysértési ügy a hatályos jog szerint sem polgári, sem büntető, sem államigazgatási ügynek nem minősíthető, így a fentebb idézett tvr. hatálya rá nem terjed ki.

A 4. §-hoz

Az időbeli hatály tekintetében - s ez egyébként következik a "nulla poena sine lege" elvéből - a Javaslat a Btk. megoldását fogadja el. Általános szabály tehát az elkövetéskor hatályos jogszabály alkalmazása, ami alól egyetlen kivétel van, nevezetesen az elbíráláskor enyhébb megítélést eredményező jogszabály visszaható ereje.

Mindebből következik, hogy csak olyan cselekmény képezheti szabálysértés tárgyát, melyet a jogszabály az elkövetés előtt azzá nyilvánított, illetve, hogy nem alkalmazható súlyosabb jogkövetkezmény annál, mint amit a jogszabály már az elkövetés előtt kilátásba helyezett.

Annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy az elkövetőre az elkövetéskor vagy az elbíráláskor hatályos jogszabályi rendelkezés a kedvezőbb - hasonlóan a büntetőjogszabályokhoz - a büntetési tételen kívül egyéb szempontokat (elévülés, hátrányos jogkövetkezmények, elkobzás lehetősége, stb.) is vizsgálni kell.

Az 5. §-hoz

A felróhatóságnak a Javaslat szerint két alakzata van: a szándékosság és a gondatlanság. Bár a törvény nem mondja ki, a fogalomhasználatból egyértelműen kiderül, hogy a jogalkotó a Btk.-ban meghatározott bűnösségi kategóriákat alkalmazza.

A szándékosság és a gondatlanság a szabálysértési felelősségrevonás vagylagos feltételei (éppen fordítva mint a Btk.-ban, ahol a szándékos magatartás az általános forma, s ehhez képest kivételes a gondatlan elkövetés). A Javaslat főszabályként a gondatlan elkövetést fogadja el, tehát a felelősség megállapításához az esetek döntő többségében már a gondatlan elkövetés is elegendő. Az általános rendelkezés alól csak a szabálysértést meghatározó külön jogszabály tehet kivételt (pl. a tulajdon elleni szabálysértések esetében csak a szándékos elkövetés minősül jogellenesnek).

A 6. §-hoz

Az elkövetőkön kívül a szabálysértési cselekmény részesei lehetnek a felbujtók és a bűnsegédek. A büntetődogmatikában régóta elfogadott elv alapján közös jellemzőjük, hogy tényállási elemet nem valósítanak meg. A részesi magatartás tehát mindig járulékos, megkövetel egy tettesi alapcselekményt, amelynek véghezviteléhez nyújt a részes szándékosan segítséget.

A 7. §-hoz

Az Sztv. nem tett említést az elkövetés jogtárgy-veszélyeztető stádiumáról, kísérletről az általános részben, holott a szándékos, eredményt is tartalmazó jogsértéseknél egyáltalán nem zárható ki, hogy a magatartás megreked kísérleti szakban (pl. tulajdon elleni szabálysértések) s ettől még büntetést-érdemlősége fennáll.

A Javaslat pótolja ezt a hiányt, ugyanakkor - tekintettel a szabálysértési cselekmények többségének veszélyeztető jellegére - kivételesnek tekinti annak előfordulását: abban az esetben tehát, amikor a jogalkotó indokoltnak véli a kísérleti stádium büntetendőségét, ezt a különös részi tényállásban rögzíti (pl. devizaszabálysértés).

A 8. §-hoz

A felelősséget kizáró okok tekintetében a Javaslat a Btk. logikáját és fogalomrendszerét veszi át.

A beszámítási képesség az a belátási (értelmi) és akarati képesség, amely alkalmassá teszi a személyiséget arra, hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelően cselekedjék. A beszámítási képesség hiányának három alakváltozata van:

a) Az elmebetegség az idegrendszer tartósan kóros állapota, amely alapvetően megváltoztatja a személyiség "normális", a társadalmi elvárásoknak megfelelő viselkedését, értelem- és érzelemvilágát.

b) A gyengeelméjűség ugyancsak tartós, a születéstől fennálló értelmi-érzelmi fogyatékosság, amely elsősorban a személyiség szellemi képességeit (intelligenciáját) érinti károsan.

c) A tudatzavar a fentiekkel szemben nem betegség, hanem átmeneti rendellenessége a szellemi tevékenységnek. Ezek a kórosnak minősíthető idegrendszeri tényezők az Sztv. szerint kizárják a beszámítási képességet.

A kényszer közvetlen testi ráhatásban megnyilvánuló fizikai erőszakot jelent. A fenyegetés pedig súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A súlyos hátrány címzettje nem feltétlenül a megfenyegetett személy, hanem annak hozzátartozója vagy vele szoros érzelmi kapcsolatban álló személy is lehet. Az állandó büntetőbírói gyakorlat szerint a fenyegetés nemcsak nyilatkozattal, hanem ráutaló módon, szavak nélkül is megvalósítható.

A tudatzavar oka igen gyakran az alkoholfogyasztás, amely ugyancsak elvezethet a beszámítási képesség hiányához vagy korlátozott voltához.

A (2) bekezdés az önhibából eredő ittas vagy bódult állapot felelősségi szabályát tartalmazza.

A Javaslat - egyezően a Btk.-ban szereplő megoldással - "előrehozza" a felelősséget: tekintettel arra, hogy az italfogyasztás saját akarat-elhatározásból, elvben az illető alkoholtűrő-képességének az ismeretében történik. Aki nem számol az italfogyasztás hatásával, vagy alaptalanul bízik saját képességeiben, az legalábbis gondatlanul cselekszik, s nem hivatkozhat vétlenségre. Nem állapítható meg azonban önhiba akkor, ha valaki pl. menthető tévedésből fogyaszt szeszesitalt (pl. a sörébe rövid italt öntöttek).

A 9. §-hoz

Azok a körülmények, amelyeknek az elkövetés szempontjából jelentőségük van, alapvetően kétfélék lehetnek: ténybeliek és jogiak. A Javaslat elsősorban a ténybeli tévedés esetére engedi meg a felelősség kizárását.

A büntető típusú, a felróhatóságra épülő felelősségrevonás esetében általában csak a menthető okból előálló ténybeli tévedés bír jelentőséggel. Követelmény ugyanis, hogy az elkövető tudatában legyen azoknak a tényállási ismérveknek, annak az életbeli realitásnak a mibenlétével, amelynek a közegében cselekszik. Lopásért pl. csak az felelhet, aki tisztában van vele - pontosabban az adott helyzetben az általános élettapasztalat szerint alappal elvárható tőle ennek ismerete - hogy az elvenni szándékozott dolog idegen tulajdon tárgya.

A (2) bekezdés a jogban való tévedés korlátozott alkalmazását engedi meg.

A jogalkotó általában nem az érintett jogszabály ismeretét várja el a címzettektől, hanem megelégszik a mögötte álló normaismeret lehetőségével. Amennyiben az adott körülmények között az elkövető felismerhette volna - kellő körültekintés és elővigyázat mellett - hogy cselekménye valamely jogi tilalomba ütközik, akkor már nem hivatkozhat eredménnyel a jog nem ismerésére.

A bűncselekmények esetében - melyek igen gyakran morális szabályt is sértenek - általában nincs szükség a jogellenesség tudata meglétének vagy hiányának vizsgálatára a szándékos bűnösség megállapításakor.

Ugyanakkor a szabálysértési területen - ahol legtöbbször gondatlan magatartással is elkövethető a cselekmény, amely rendszerint nem tartalmaz káros eredményt, csak veszélyhelyzetet idéz elő - a társadalom morális értékítélete kevésbé szigorú, így ez a terület morálisan színtelenebb, közömbösebb.

Az ún. igazgatásellenes szabálysértések esetén az erkölcsi követelmények ismeretének helyébe a szakismeret, az adott tevékenységre, foglalkozásra vonatkozó szakmai előírások tudatának követelménye kerül: a különböző szakmai, foglalkozási szabályok, illetve az engedélyköteles tevékenységek gyakorlóitól joggal várható el, hogy a tevékenységi körükbe tartozó előírásokat ismerjék, azok betartásáról gondoskodjanak.

Ugyanakkor egy adott tevékenységi kört érintő gyakori jogszabályváltozások - ha azok érintettje nem szakmaként, élethivatásszerűen gyakorolja ezt a tevékenységet - adott esetben alapul szolgálhatnak az "alapos ok" fennállására. Ebből a szempontból elsősorban a szabálysértési területen igen gyakori kerettényállások jöhetnek szóba, ahol a tényállás tartalmát meghatározó normák "napra kész" ismerete még az adott szakma "hivatásos" gyakorlóitól is nehezen várható el.

A 10. §-hoz

A magánindítvány egy akaratnyilatkozat, amelyben az annak előterjesztésére jogosult kifejezésre juttatja, hogy kívánja az elkövető megbüntetését. A magánindítvány hiánya a felelősségrevonás eljárásjogi akadálya.

A Javaslat nemcsak meghatározott személyeknek, hanem bizonyos szerveknek is lehetővé teszi a (kizárólagos) feljelentési jogosultságot. Ez azt jelenti, hogy a felelősségrevonás a jogosult szerv elhatározásától függ.

A Javaslat - az Sztv.-hez hasonlóan - szűk körre szorítja azokat az eseteket, amikor az állam a maga büntetőigényét a sértetti nyilatkozattól teszi függővé. Elsősorban a hozzátartozói kapcsolat az, amit a jogalkotó a magánindítvány tekintetében méltányol, ahol tehát a sértettre bízza, hogy ítélje meg a rajta esett sérelem fokát, s ennek megfelelően döntsön a felelősségrevonás szükségessége felől.

A magánindítvány előterjesztésére nyitva álló határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen a sértett az elkövető kilétéről tudomást szerzett. Ha a sértett ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, a tettes személyének felderítése után kell nyilatkoznia, hogy kívánja-e annak felelősségrevonását. A szóban forgó elévülési határidő nem hosszabbítható meg, így a magánindítványt nem lehet joghatályosan előterjeszteni, ha a szabálysértés már elévült.

A már előterjesztett magánindítvány - ellentétben a Btk.-ban szereplő szabályozással - visszavonható.

A 11. §-hoz

Az időmúlásnak a jog minden területén jelentősége van. A szabálysértési jog egyetlen szereplőjét sem lehet hosszabb időn keresztül bizonytalanságban tartani a felelősségrevonhatóságot illetően. Az elévülés nem más, mint az idő múlásához kötött kedvezmény. Könnyű belátni, hogy meghatározott idő elteltével már nem várható megfelelő visszatartó hatás a szankció alkalmazásánál, ugyanakkor a társadalom büntető-igénye is elenyészik, a bizonyítékok beszerzése lehetetlenné válik, tehát az ügy aktualitását veszti.

Az elévülési időt a cselekmény elkövetésének napjától kell számítani. Fontos tehát annak a precíz meghatározása, hogy valójában mikor fejeződik be az elkövetési magatartás. Erre vonatkozóan a jogalkalmazási gyakorlat a következő elveket kristályosította ki:

a) A szabálysértést azon a napon követik el, amikor a tényállás valamennyi eleme megvalósult. Ha a tényállás eredményt is tartalmaz, az eredmény bekövetkezésének a napján kezdődik az elévülés.

b) A mulasztással elkövetett szabálysértés esetében az elkövetés napja az a nap, amikor az elkövető még jogszerűen eleget tehetett volna a kötelességének.

c) Ha a szabálysértés kizárólag kötelezettségteljesítés elmulasztásával valósul meg, akkor az elévülés mindaddig nem kezdődik meg, amíg a jogsértő helyzet vagy állapot fennáll, feltéve, hogy a kötelességteljesítés nem határidőhöz kötött.

Speciális helyzet áll elő akkor, amikor a cselekmény miatt büntetőeljárás indul, később azonban kiderül, hogy csak szabálysértés valósult meg. Erre az esetre a törvény az általánostól eltérő elévülési szabályt állapít meg arra tekintettel, hogy senki ne juthasson kedvezőbb helyzetbe pusztán azért, mert cselekménye - az eljárás kezdetén - súlyosabb megítélést váltott ki. Ha azonban a büntetőeljárás az elkövetéstől számított hat hónapon túl indult meg, akkor a szabálysértési cselekmény elévült, hiszen senki sem kerülhet hátrányosabb helyzetbe pusztán azért, mert cselekményét a hatóságok tévesen minősítették.

A szabálysértési cselekmény elévülésének abszolút határideje két év, tehát az elévülés félbeszakításáról csak ez időtartamon belül lehet szó.

A 12. §-hoz

A gyakorlatban sokszor előfordul, hogy bár megállapítható a tényállásszerű szabálysértés, az elkövető is felelősségrevonható, mégsem indokolt a szankcionálás. A jogalkotó, amikor egy-egy cselekményt társadalomra veszélyesnek (jogellenesnek) ítél, egy elvont, tipikusnak minősíthető magatartásból indul ki. Az adott tett életbeli előfordulása során azonban számos olyan alakváltozattal találkozhatunk, amikor nem esik egybe az adott jogsértés konkrét társadalomra veszélyessége azzal a veszélyeztető jelleggel, amit a jogalkotó az adott magatartáshoz - absztrakt szinten - hozzárendelt.

A jogalkalmazók számára elviselhetetlen ügytömeget eredményezne, de a társadalom józan többségének igazságérzetével is szembeállna, ha minden, még a távoli veszéllyel sem járó, puszta normasértés eljárást és szankcionálást vonna maga után.

A "jelentéktelenség" megítélése ugyanakkor felelősségteljes jogalkalmazói feladat, a törvény csak irányadó szempontokat tud a mérlegeléshez nyújtani, de a konkrét eset jogalkalmazói mérlegelésének felelősségét nem veheti át: a releváns tárgyi és a személyi körülményeket (a cselekmény súlyát, az elkövetés eseti, alkalmi jellegét, az elkövető körülményeit, stb.).

II. fejezet

A szabálysértés miatt alkalmazható jogkövetkezmények

A 13. §-hoz

A joghátrányokat a szabálysértésekről szóló általános és különös rendelkezések állapítják meg. A Javaslat felsorolja ugyan a szabálysértés miatt alkalmazható büntetéseket és intézkedéseket, ezzel azonban még korántsem merül ki a szankciórendszer. Számos olyan jogszabály van ugyanis, amely bizonyos hátrányos következményeket fűz meghatározott szabálysértések elkövetéséhez (ilyen pl. a vadászati engedély, vagy a horgászjegy bevonása).

A Javaslat jelentősen átalakítja, bővíti a szabálysértés hatályos szankciórendszerét: a büntetések köre az elzárással, az intézkedéseké pedig a járművezetéstől eltiltással, illetve a kiutasítással bővül, ugyanakkor kimarad a határozat nyilvános közzététele.

A több évtizedes tapasztalat szerint a nyilvános közzétételt - elsősorban annak megszégyenítő jellege miatt - a jogalkalmazói gyakorlat nem fogadta be. Ugyanis a kisebb súlyú jogsértéseknek a szűkebb lakóhelyi, munkahelyi környezetben való publikussá válása adott esetben nagyobb erkölcsi, egzisztenciális hátrányt, egyfajta "becsületvesztést" képes okozni, mint maga a szabálysértési büntetés.

A 14-15. §-hoz

A büntetésként kiszabható elzárás alkotmányos alapjogot, a személyi szabadságot korlátozza, ezért a szabálysértési szankciórendszer kivételes elemének tekinthető (a Javaslat mindössze két tényállás esetében teszi lehetővé alkalmazását), amelyet a következő garanciák jellemeznek:

a) kizárólag törvény állapíthatja meg az elzárással sújtható szabálysértések körét;

b) minden esetben vagylagosan alkalmazható;

c) tartama halmazat esetében sem lépheti túl a hatvan napot;

d) elbírálása bírósági hatáskörbe tartozik.

A 15. § azokat a méltányolható személyi, családi, egészségügyi körülményeket sorolja fel, amikor az elzárás nem alkalmazható. Ezekben az esetekben a végrehajtás részben a büntetésvégrehajtás rendjét veszélyeztetné, részben a büntetés céljával ellentétes, aránytalanul súlyos hátrányt jelentene az elkövetőre, illetve hozzátartozójára.

A 16-17. §-hoz

A pénzbírság a szabálysértési jog általános büntetési neme, az állam javára fizetendő vagyoni hátrány, amely valamennyi tényállásban szerepel.

A Javaslat a generális minimum (ezer forint), illetve a generális maximum (százezer forint) meghatározásával széles mérlegelési kereteket ad a jogalkalmazó számára, hogy az eset összes körülményeinek értékelése alapján a tettre és az egyénre szabottan állapítsa meg a büntetés mértékét.

Emellett a jogalkotó az egyes szabálysértésekre megállapított bírságösszegekkel (speciális maximum) fejezi ki elsősorban az adott cselekmény büntetést-érdemlőségének fokát.

Az elzárásra átváltoztatás akadályai értelemszerűen megegyeznek a 15. §-ban meghatározottakkal. A pénzbírságot kiszabó határozatban dönteni kell arról, hogy a bírságot milyen tartamú elzárásra kell átváltoztatni. E tartamot úgy kell megállapítani, hogy a bírság összege maradék nélkül osztható legyen az elzárási napok számával.

A 18-19. §-hoz

A járművezetéstől eltiltás a közlekedési szabálysértések korábban is gyakran alkalmazott szankciója, amely azonban nem jelent meg az Sztv. általános részében, hanem az egyes közlekedési tényállások mellett, mint "közlekedés-igazgatási intézkedés" szerepelt.

Mivel igen jelentős jogkorlátozást tartalmazó szankcióról van szó, a Javaslat szakít az ilyen típusú, a jogbiztonság követelményének nem megfelelő szabályozással és a törvényben határozza meg a vezetői engedély visszavonásának jogalapját, mértékét, s - keretjelleggel - az egyes speciális szabályokat.

A szabálysértési hatóság és a bí róság a jövőben ugyancsak a törvényben kap felhatalmazást arra, hogy a jogszabályban meghatározott szabálysértések esetében a vezető engedély visszaadását külön jogszabályban meghatározott feltétel (pl. utánképzés) teljesí tésétől tehesse függővé.

A járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést a Btk. 58. §-ának (2) bekezdése által megengedett korlátozott hatókörben is lehet alkalmazni. A Javaslat ehhez a szabályhoz alkalmazkodik, amikor lehetővé teszi a "kategóriás" eltiltás alkalmazását.

A differenciálás igényére - büntetőügyekben - a bírói gyakorlat mutatott rá: a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiuma 107. számú közös állásfoglalása III. pontjában adott iránymutatás szerint a járművezetéstől eltiltás mellőzhetetlen alkalmazása esetén indokolt lehet a járművezetéstől eltiltás hatókörének korlátozása azoknál a hivatásos gépkocsivezetőknél, akik a szolgálatukat kifogástalanul látják el, és pihenő idejükben saját - más kategóriába tartozó - járművekkel követnek el közlekedési bűncselekményt.

Ha egy jogkövetkezmény meghatározott időtartamban került megállapításra, de az adott jogkorlátozásra már az eljárás folyamán sor került, indokolt, hogy a jog gyakorlásából így "kieső" időtartam beszámításra kerüljön. Ezt az elvet valósítja meg a Javaslat 19. §-a, egyúttal ösztönzéssel is szolgál az eljáró hatóságok számára, hogy az eljárás jogerős befejezésére mielőbb sor kerüljön.

A 20. §-hoz

Az elkobzás dolog ellen irányuló, rendszerint járulékos jellegű, kettős rendeltetésű intézkedés, amely lehet védelmi és büntető jellegű.

A védelmi jelleg nyilvánul meg az a) és b) pontban, ahol az elkobzás tárgya az elkövetés eszköze vagy eredménye, vagy egyébként is a közbiztonságra veszélyes.

A büntető célú alkalmazás rendszerint akkor jön figyelembe, amikor az elkövető a jogsértés útján vagyoni előnyhöz, ellenszolgáltatáshoz jut, valamilyen értelemben tehát gazdagodik. Abban az esetben viszont, amikor az ellenszolgáltatás a szabálysértés nélkülözhetetlen tényállási eleme, nincs helye elkobzásnak (így például nem lehet elkobozni a tiltott kéjelgésért kapott összeget, mert a pénz elfogadása nélkül létre sem jön ez a szabálysértés).

Az elkobzás tárgya csak dolog lehet, így az elkobzandó dolog értékének megfizetésére az elkövető a jelenlegi szabályozás szerint nem kötelezhető.

Az elkobzás védelmi jellege dominál akkor, amikor nincs helye felelősségrevonásnak, illetve azt a hatóság mellőzi.

A jogalkalmazásban sok vitát kiváltó arányossági szabályt fogalmaz meg az (5) bekezdés. A büntető jellegű elkobzás esetében az elkobzás járulékos karaktere érvényesül: mérlegre kell tenni az adott jogsértés súlyát, az érte kiszabott büntetést, s nem utolsósorban az elkövető "teherviselő" képességét. A többszörös szankcionálás, a kétszeres vagyoni hátrány okozásának lehetőségét kívánja tehát elkerülni az arányossági szabály, amelynek helyes értelmezésével ugyanakkor már hosszú ideje "kínlódik" a jogalkalmazás.

A 21. §-hoz

A Btk. 61. §-a alapján az országból azt az elkövetőt kell kiutasítani, akinek itt tartózkodása nem kívánatos. Nem kívánatosnak pedig az állandó bírói gyakorlat szerint az tekintendő, akinek a magatartása, életvezetése szélesebb körben jelent potenciális veszélyt a társadalomra.

A büntetőbíróságok ítélkezési gyakorlata szerint azonban a kiutasítás alkalmazására csak az erkölcsi és jogi normákat súlyosan sértő magatartás miatt, illetőleg a külföldi helyzetével visszaélő, szándékos bűncselekményt ismételten elkövető terhelttel szemben kerülhet sor, amennyiben a büntetés célja a kiutasítással érhető el (BJD 8597. sz.).

A Javaslat egyes közrendsértő szabálysértések tekintetében átveszi a Btk. szabályozását.

A menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény rendelkezik a menekült jogállásáról: eszerint a menekültet - e törvényben meghatározott kivételekkel - a magyar állampolgárokra vonatkozó jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik. A kivételek között nem szerepel a kiutasíthatóság, tehát a menekültként elismert személy a magyar állampolgárral egy tekintet alá esik, és a menekülti jogállása fennállásáig vele szemben a kiutasítás mellékbüntetés nem alkalmazható.

A Javaslat - igazodva a szabálysértéseknek a bűncselekményekhez képest kisebb súlyához - a kiutasítás tartamát két évben korlátozza.

A 22. §-hoz

A figyelmeztetés - hasonlóan büntetőjogi "rokonához" a megrováshoz - az opportunitás eszköze, a jogsértés súlytalansága esetén büntetés helyett alkalmazható, a hatóság rosszallását kifejező, nevelő jellegű intézkedés, amely rámutat az adott jogsértés helytelen voltára és egyben felhívja az elkövető figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló cselekményektől.

Az eljáró hatóságok az úgynevezett bagatelljogsértések akkora tömegével találkoznak nap mint nap, melyek szankcionálása akár még egyszerűsített eljárásban is messze meghaladja a jogalkalmazói kapacitásokat, ugyanakkor e cselekmények egy része az elkövetés sajátos körülményei folytán nyilvánvalóan nem is igényli az eljárás lefolytatását és büntetés kiszabását.

A Javaslat ugyan nem ad részletes szempontokat az intézkedés alkalmazásához, de utal arra, hogy mind a cselekménnyel (tárgyi körülmények), mind pedig az elkövető személyével összefüggő (alanyi körülmények) tényezőket mérlegre kell tennie a jogalkalmazónak, ha lemond a büntetés alkalmazásáról.

A 23-24. §-hoz

A Javaslat a büntetéskiszabás egyik fontos, a büntetőjogban is hasonlóan érvényesülő alapelvét, az egyéniesítés követelményét fogalmazza meg. A jogalkalmazónak eszerint egyszerre kell vizsgálnia a cselekményt (absztrakt és konkrét társadalomra veszélyesség), illetve az elkövető személyi körülményeit, azaz vagyoni és családi helyzetét.

Halmazatról - hasonlóan a büntetőeljárásjog intézményéhez - akkor beszélünk, ha az elkövető egy vagy több cselekménnyel egyszerre több szabálysértést valósít meg, s ezeket egy eljárásban bírálják el. A büntetéskiszabás főszabálya a Javaslat szerint az ún. mérsékelt kumuláció elvén alapul: a legsúlyosabb szabálysértésre megállapított büntetés felső határa a felével emelhető, de nem érheti el az egyes cselekményekre megállapított felső határok összegét. A halmazati büntetés egyetlen büntetésnek számít.

Önmagában az a tény, hogy az ügyek egyesítésére és halmazati értékelésre kerül sor, nem akadálya annak, hogy figyelmeztetésre vagy a felelősségrevonás mellőzésére kerüljön sor.

A 25. §-hoz

Az eljárás gyorsításának a preambulumban megfogalmazott igényét segítik az egyesítési és elkülönítési szabályok. Az egyesítés alapfeltétele, hogy az eljáró hatóságok tudjanak a folyamatban lévő ügyekről, ugyanakkor közismert, hogy a szabálysértési eljárásnak nincs központi nyilvántartási rendszere. Az egyesítés végrehajthatósága szempontjából alapkérdés, hogy melyik szabálysértési hatóság dönt ebben a kérdésben. Álláspontunk szerint - fősza-bályként - az általános illetékességgel rendelkező, lakóhely szerinti szabálysértési hatóság a döntésre jogosult szerv.

Ha a szabálysértési hatóság a folyamatban levő ügyben észleli, hogy egy másik hatóság előtt folyó ügyhöz történő egyesítés lehetősége fennáll: az iratokat az egyesítés megfontolása végett az egyesítés kérdésében döntésre jogosult hatóságnak küldi meg. Az ilyen iratmegküldés - összhangban a hasonló célú büntetőbírói gyakorlattal - egyszerű átirattal intézhető el, nem kell tehát "határozni" róla. Emellett az egyesítés nem érdemi döntést tartalmazó intézkedés, következésképpen ellene jogorvoslatnak sincs helye.

A 26. §-hoz

Az idő múlásához a jog mindig meghatározott következményeket fűz. A büntetés végrehajtása sem halasztható bizonytalan ideig, hiszen a hatásos prevenció alapja, hogy a jogsértést a lehető legrövidebb időn belül kövesse a felelősségrevonás.

Az elévülési idő szempontjából döntő kérdés az, hogy mely időponttól fogva beszélhetünk a határozat jogerejéről? A közigazgatási határozat a kifogásra nyitva álló idő elteltével emelkedik jogerőre, amennyiben nem jelentettek be kifogást. A bírósági határozat pedig a közléssel válik jogerőssé.

Az egy éves határidőt meghosszabbítja az elévülés nyugvása. Így például a halasztásra vagy a részletfizetésre engedélyezett idő nem számít be az elévülési időbe, így annak tartamával az meghosszabbodik.

Más a helyzet az elévülés félbeszakítása esetén: a félbeszakításra okot adó tény (pl. a végrehajtás iránt tett érdemi intézkedés) bekövetkeztével az elévülési idő újrakezdődik.

A Javaslat a pénzbírság végrehajtása tekintetében a jelenlegi elévülési határidőt fogadja el. A Javaslat abszolút határidőt is ismer: a jogerőt követő két éven túl, nyugvás vagy félbeszakítás esetén sem lehet végrehajtani a büntetést.

A 27. §-hoz

A Javaslat tételesen meghatározza a szabálysértési hatóságok által kezelhető adatok körét, a tárolás időtartamát. A Javaslat - a célhoz kötöttség elvének szem előtt tartásával - csak a jogszabály által felhatalmazott hatóságok (ideértve a bíróságot is) számára engedi meg a szabálysértési adatok kiszolgáltatását.

Az eljárással összefüggő adatoknak nincs központi nyilvántartása, hanem az elkövető lakóhelyén lévő szabálysértési hatóság a mindenkori nyilvántartó szerv. Az adatok teljes körű regisztrálása akkor valósul meg, ha a nem az általános illetékesség szerint eljáró szerv határozatának egy példányát megküldi a lakóhely szerint illetékes szabálysértési hatóságnak.

A 28. §-hoz

A szabálysértési felelősségrevonás nem eredményez büntetett előéletet, ezért a büntetőjogi értelemben vett rehabilitációról, azaz a hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesülésről sem beszélhetünk. Ugyanakkor a közigazgatási anyagi jog egyes foglalkozások vagy tevékenységek gyakorlásához feltételül szabja az illető "szabálysértés-mentes" előéletét.

A 29. §-hoz

A fiatalkorú elkövető meghatározásánál a Javaslat a Btk. rendelkezését fogadja el.

A Javaslat szakít az eddigi - nem hatékony és a jogalkalmazásban értelmezési problémákat okozó - szabályozással, amely az elbírálás szempontjából két kategóriára osztotta fel a fiatalkorú elkövetőket: a tanköteles vagy rendszeres iskolai oktatásban részesülő fiatalkorúak tekintetében nem adott hatáskört, eljárási lehetőséget a szabálysértési hatóságnak. Az ilyen ügyeket át kellett tenni a gyámhatósághoz.

A Javaslat - a pénzbírságon kívül - lehetővé teszi fiatalkorúval szemben a járművezetéstől eltiltás, a kiutasítás, az elkobzás, illetőleg a figyelmeztetés alkalmazását. Erre is tekintettel teljességgel célszerűtlen a fiatalkorúak státusza szerint megosztani a hatáskört.

A "megfelelő vagyon" fogalmának meghatározására a Javaslat - hasonlóan a Btk.-hoz - nem vállalkozik, hanem annak tartalommal megtöltését az általános élettapasztalatra, a közigazgatási szervek, illetve a bírák gyakorlatára bízza.

A 30. §-hoz

A Javaslat az Sztv.-ben foglaltakkal azonos módon rendezi a katonák szabálysértési felelősségét.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény beszűkítette a fegyelmi jogkör gyakorlásának lehetőségét és "élesztette fel" ennek folytán a hivatásos állományúak szabálysértési felelősségét. E törvény 119. §-ának (2) bekezdése szerint a fegyveres erők, a rendőrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagja olyan szabálysértésének elbírálására, amelyet a szolgálati helyen vagy a szolgálattal összefüggésben követett el, a fegyelmi eljárás szabályait kell alkalmazni.

A Javaslat ezt a szabályt veszi át. Ha az elkövetés a szolgálati viszony alatt történt, de a katona időközben leszerelt, "feléled" a szabálysértési hatóság jogköre és a rendes eljárás jogkövetkezményeit alkalmazhatja.

Ugyanezt a hatásköri szabályt érvényesíti a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIV. törvény 89. §-ának (1) bekezdése, amely szerint a hadköteles katona által a szolgálati viszonya alatt elkövetett szabálysértés fegyelmi eljárás keretében történő elbírálására a szabálysértésekről szóló törvénynek a katonákra vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

A fegyelmi jogkör két korlátját állapítja meg a (2) bekezdés. Tekintettel arra, hogy komoly vagyoni, illetve egzisztenciális hátránnyal járó jogkövetkezményekről van szó, ennek elbírálása a "szakhatóság" feladata.

Ha sorkatonai szolgálatát töltő személlyel szemben kerül sor elzárás kiszabására, illetőleg a pénzbírság átváltoztatására, annak a szolgálat tartama alatti végrehajtása a honvédelmi érdeket sértene, hiszen az elzárás időtartama - eltérő rendelkezés hiányában - beszámítana a sorkatonai szolgálat idejébe. Ezért a Javaslat kimondja, hogy az elzárást a sorkatonai szolgálatból történő leszerelésig el kell halasztani.

A 31. §-hoz

Az egyes jogintézményekhez kapcsolódó büntetőjogi kategóriáknak a Javaslat nem ad új értelmezést, e fogalmak tartalmának meghatározását - arra is tekintettel, hogy ez a fogalomrendszer egy évszázad alatt kristályosodott ki - a Btk.-ra bízza.

A nyilvános hely fogalmát a Javaslat a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló, még ki nem hirdetett törvény (a továbbiakban: ki nem hirdetett tv.) értelmező rendelkezése szerint határozza meg.

Második rész

A SZABÁLYSÉRTÉSI ELJÁRÁS

III. fejezet

A szabálysértés miatt eljáró hatóságok

A 32-34. §-hoz

Magyarországon 1991 óta általános hatáskörű szabálysértési hatóság a helyi önkormányzat jegyzője, a Javaslat ezen a rendszeren nem változtat.

A községi, városi, megyei jogú városi, illetve a fővárosi kerületi jegyző első fokon jár el minden olyan szabálysértési ügyben, amelyet külön jogszabály nem utal más szabálysértési hatóság hatáskörébe. Ha tehát az adott szabálysértési tényálláshoz nem kapcsolódik külön hatásköri rendelkezés, akkor jegyzői hatáskörrel állunk szemben.

Az ügyek gyorsabb elbírálását szolgálja, hogy a jegyző számára a Javaslat lehetőséget (de nem kötelezettséget) ad arra, hogy - speciális szakértelmet igénylő kivételekkel - a hatáskörébe nem tartozó cselekmény miatt is eljárjon, ha azzal a hatáskörébe tartozó ügy is összefügg. (pl. egy időben, egy helyen, ugyanazon elkövető valósítja meg a rendőrségi hatáskörbe tartozó verekedés és a vásárlók megkárosítása szabálysértését).

A Magyarországon ténylegesen előforduló szabálysértések döntő többségét (mintegy nyolcvan százalékát, melynek legnagyobb részét a közúti közlekedési szabálysértések alkotják) a rendőri szervek bírálják el. A rendőrség szabálysértési jogkörét, az ezzel összefüggő kényszerintézkedéseket, illetve adatkezelési szabályokat a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) is tartalmazza.

A hatásköri határok átlépésének lehetőségét - kivételesen - a rendőrség tekintetében is érvényesíti a Javaslat.

A pénzügyi szabálysértéseknek - mivel tárgyuk legtöbb esetben pénzbeli követelés - mind anyagi jogi, mind pedig eljárásjogi szempontból olyan természetük van, amely indokolja az általánostól eltérő hatásköri "kezelésüket": az állami közbevételek beérkezéséhez olyan erős érdek fűződik, amely speciális joganyagot, eljárási szabályokat, illetve kényszerítő apparátust igényel.

A 35. §-hoz

Az államigazgatási szervek rendszerében speciális helyet foglalnak el a különböző szakmai felügyelet ellátó szervek, a "felügyeletek". A felügyeletek nem elsősorban szabálysértési hatóságok, az a feladatuk, hogy a külön jogszabály alapján hatáskörükbe utalt ügycsoportok tekintetében ellenőrzést gyakoroljanak, a jogsértéseket feltárják, s azokkal szemben államigazgatás szankciórendszerének teljes birtokában fellépjenek.

A felügyeletek által elbírált cselekmények az engedélyköteles tevékenységgel, meghatározott foglalkozással összefüggő, ún. szakszabálysértések körébe tartoznak, ahol az elbíráláshoz különleges szakértelem szükséges.

A 36. §-hoz

A szabálysértési eljárás reformjának legfőbb mondanivalója, hogy az eljárás alá vont személy - az ún. kifogás útján - bírósághoz fordulhat.

A Javaslat a helyi bíróságnak - a bírói eljárást megelőző feladatok tekintetében a helyi ügyésznek - ad hatáskört, kivéve az elzárással sújtható cselekményeket, ahol már "első fokon" a bíróságnak kell eljárnia. Mivel ebben a körben a jogorvoslati jog nem zárható ki, a másodfokú eljárással kapcsolatos feladatokat a megyei bíróságnak kell ellátnia.

A 37. §-hoz

A Javaslat - a bírói felülbírálat belépésére tekintettel - elvette ugyan a felettes közigazgatási szerv másodfokú jogkörét, ugyanakkor mindez nem érinti a felettes szerv törvényességi felügyeleti jogkörét a szabálysértések körében. A Javaslat azokat az eddig is meglévő tevékenységi formákat sorolja fel, melyek nélkül az első fokú szabálysértési ügyintézés törvényessége nem lenne biztosítható.

A 38-39. §-hoz

A hatáskör az eljárási jog absztrakt lehetőségét teremi meg, az illetékesség mindezt konkretizálja. Az illetékességi szabály tehát arra ad választ, hogy az azonos jellegű (ugyanolyan hatáskörrel rendelkező) és fokú hatóságok közül a konkrét ügyben melyiknek van eljárási jogosultsága.

Az eljárásra - egyezően a hatályos szabályozással - az elkövető lakóhelye szerinti szabálysértési hatóság illetékes.

Ha azonban az eljárás gyorsabb és eredményesebb lefolytatása indokolja, az Javaslat szerint lehetőség van kivételes illetékességi szabályok alkalmazására, így eljárhat az elkövető tartózkodási helye, munkahelye, szolgálati helye, az elkövetés helye, továbbá a felderítés helye szerint illetékes szabálysértési hatóság is.

Több különböző helyen lakó elkövető esetében az illetékesség vagylagos, bármelyikük lakóhelye megalapozhatja azt. Speciális illetékességi szabály érvényesül a nemzeti park igazgatóság tekintetében.

Ha vitássá vált, hogy több szabálysértési hatóság közül melyiknek kell eljárnia, az eljáró hatóságot a közvetlen közös felettes szervük, ha pedig ilyen nincs, a felügyeletüket ellátó miniszter jelöli ki. Ha a hatásköri vita a bíróság és a szabálysértési hatóság között merül fel, akkor a 1972. évi IV. törvény 5. § (1) bekezdése értelmében a bíróság határozata a meghatározó, amely minden más szervre nézve kötelező.

A 40. §-hoz

A szabálysértési hatóság csak akkor járhat el a feljelentett cselekmény miatt, ha arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.

Az áttétel lehetséges esetei a következők:

a) a feljelentett cselekmény bűncselekményt látszik megvalósítani, ezért a feljelentést az illetékes ügyészi szervhez kell áttenni;

b) a feljelentett cselekmény szabálysértés ugyan, de annak elbírálására a szabálysértési hatóságnak nincs hatásköre. Így kell eljárni a tanköteles fiatalkorú, valamint a katona által a szolgálati viszony tartama alatt elkövetett cselekmény tekintetében (az első esetben az áttétel címzettje az illetékes gyámhatóság, az utóbbiban pedig az illetékes parancsnok);

c) a feljelentett cselekmény szabálysértés ugyan, de más hatóság hatáskörébe tartozik;

d) a feljelentett cselekmény annak a hatóságnak a hatáskörébe tartozik, ahol a feljelentést megtették, de annak elbírálására nincs az adott hatóságnak illetékessége.

Bár a 40. §-ban nincs szabályozva, a Javaslat ismeri a mérlegelésen alapuló áttételt is, nevezetesen akkor, ha egyesítésre vagy elkülönítésre kerül sor.

A 41. §-hoz

A bírói hatáskör a kifogás elbírálására épül, ezt a jogkört helyi bíróság gyakorolja. Az illetékességet a kifogás tárgyát képező szabálysértési határozat dönti el: a határozatot hozó szabálysértési hatóság székhelye szerinti helyi bíróságnak kell eljárnia.

A 42. §-hoz

Az ügyész illetékessége járulékos, a bíróságéhoz igazodik. Ettől a szabálytól a legfőbb ügyész, illetve a megyei főügyész eltérhet.

A 43-44. §-hoz

A jogalkotó minden hatósági eljárásban az ügyek részrehajlásmentes, tárgyilagos elbírálásnak jogi feltételeit kívánja megteremteni. Ezek a követelmények érvényesülnek a szabálysértési eljárásban is.

A Javaslat ismeri az ún. objektív kizárási okot, ahol nincs helye mérlegelésnek, az ügyintézőt ki kell zárni a további eljárásból. Idetartozik részben a hozzátartozói kapcsolat, részben pedig az eljárás korábbi szakaszában a meghatározott minőségben történő érdemi részvétel.

A szubjektív kizárási okot - ahol tehát a hatóság mérlegelésére van szükség - nevezzük elfogultságnak. Az eljárási törvények - beleértve a Javaslatot is - mindezt úgy fogalmazzák meg, hogy nem vehet részt az ügy elbírálásában, akitől az ügy tárgyilagos elbírálása nem várható.

A kizárásról hivatalból, a kifogásolt személy közvetlen felettese dönt, egyúttal kijelöli a továbbiakban eljáró személyt. Értelemszerűen eltérő a szabály, ha bíróval szemben merül fel kizárási ok: ilyen esetben a bíróság elnöke intézkedik más bíró kijelöléséről.

A Javaslat a kizárás nem szabályozott kérdéseiben a mindenkor hatályos büntetőeljárási törvény szabályait alkalmazza.

A 45. §-hoz

Az ügyész a bíróság elé nem kerülő szabálysértési határozatok panaszfóruma. Indokolt tehát az ügyészi közreműködésből kizárni azokat, akik a panaszra alapot adó eljárásban a hatóság tagjaként vettek részt.

A 46. §-hoz

A kizárás általános szabályai a bíró esetében is kibővülnek: aki tehát ügydöntő hatáskörrel vesz részt azokban az eljárásokban, amelyek során született érdemi határozatok bírói felülvizsgálatot igényelnek, nyilvánvaló, hogy bíróként nem járhat el a "saját" döntése felülbírálatában.

IV. fejezet

A szabálysértési eljárásban résztvevő személyek

A 47. §-hoz

Az elkövető eljárásjogi kategória, az eljárás valamennyi szakaszában a szabálysértés - feltételezett - tettesének megjelölésére szolgál. Tekintettel arra, hogy a Javaslat a közigazgatási jog felől közelít a szabálysértésekhez, nélkülözi a vád-védelem-ítélkezés funkcióinak megosztását, ennek megfelelően nem veszi át a büntetőeljárás "elkövetőjének" eljárási szakaszok szerint eltérő megnevezését.

A (2)-(4) bekezdés a terhelt néhány eljárási jogosultságait veszi számba - így nevesíti különösen az ügy megismeréséhez való jogát, a kérdezési, az indítványtételi jogát - a törvény további rendelkezései e jogosultságokat kiegészítik, illetve részletezik az eljárás különböző szakaszaiban.

A 48-50. §-hoz

A Javaslat a szabálysértések kisebb súlyára, egyszerűbb megítélhetőségére tekintettel nem támaszkodik kizárólag a jogászi szaktudásra, ezért lehetővé teszi, hogy védői jogokat az elkövető nagykorú hozzátartozója, illetve törvényes képviselője is gyakorolhassa.

A Javaslat bevezeti a szabálysértési jogba a védői kirendelés intézményét: a későbbiekben részletezett módon, ha az elzárással sújtható szabálysértés elkövetőjét bíróság elé állítják és nincs meghatalmazott védője, a rendőrség a számára védőt rendel ki.

A védő a szabálysértési eljárásban az elkövető érdekében jár el abból a célból, hogy az elkövető érdekében minden törvényes védekezési eszközt felhasználjon. Ezért indokolt, hogy ellentétes érdekű elkövetők védelmét ugyanaz a védő ne láthassa el.

A Javaslat a védő kizárásának szabályainál egyrészt az elkövető érdekeivel ellentétes sértetti pozíciót vette alapul, másrészt azokat az eljárási "szerepköröket", melyek vagy ügydöntő hatáskörrel járnak, vagy bizonyítási eszközként szolgálnak.

A Javaslat szerint a védői jogállás járulékos, igazodik az elkövető eljárásjogi helyzetéhez.

Az 51. §-hoz

A sértetti pozíció a Javaslat szerint kettős: a sértett részt vehet az eljárásban mint

a) általános értelemben vett sértett, továbbá

b) mint a kárigény előterjesztője.

Általános értelemben - igazodva a büntetőeljárásban kialakított sértetti jogálláshoz - megilleti a sértettet az ügyről való tudomásszerzés, a kérdésfeltevés, az észrevételezés, továbbá az őt érintő iratok megtekintésének joga.

A Javaslat ismeri az ún. quasi sértett fogalmát is. E jogállás elismerésében ott tükröződik az ügyek domináns sértett-mentessége, hiszen a korábbi jogszabály is a megsértett közérdek képviselőjeként, mintegy a hiányzó sértetti (közvádlói) pozíció pótlásaként teremtette meg a feljelentő közigazgatási szervek egy része számára ezt a lehetőséget.

A sértett az eljárási cselekményekkel kapcsolatos jogait képviselője útján is gyakorolhatja.

V. fejezet

A bizonyítás általános szabályai

Az 52. §-hoz

Az Sztv.-nek nincs bizonyítási fejezete, sem a bizonyítás elveit, sem eszközeit nem határozza meg. A Javaslat ezt a hiányosságot pótolja.

Az (1) bekezdés a relevancia elvét fogalmazza meg, célja, hogy ésszerű határok között tartsa a bizonyítási tevékenységet. A Javaslat az érdemi döntés megalapozásához az eljáró hatóságok számára rendelkezésre álló adatokból indul ki (ezt az ismeretanyagot elsősorban a feljelentés adatai képesek produkálni), külön bizonyítási feladatok csak ezt meghaladóan jelentkeznek.

A (2) bekezdés az ártatlanság vélelmét deklarálja a szabálysértési eljárásban. Az ártatlanság vélelmét a magyar jog és joggyakorlat több, mint egy évszázad óta elismeri, a Be.-ben alapelvként nyert megfogalmazást. A nemzetközi egyezményekben az ártatlanság vélelme a büntetőeljárás egyik kardinális szabályaként szerepel és ezt az alapelvet az Alkotmány (57. § (2) bekezdés) is tartalmazza. A bizonyítási teherre vonatkozó szabály és az ártatlanság vélelme között szoros összefüggés állapítható meg.

A (3) bekezdés a bizonyítás szabadságának elvét fogalmazza meg. Ez a rendelkezés egyszerre jelenti a bizonyítékok értékelésének szabadságát és ezzel összefüggésben azt a tényt, hogy a bizonyítékoknak nincs előre meghatározott bizonyító ereje.

Mindez természetesen nem zárja ki, hogy adott ügyfajtáknál - azok speciális jellegére tekintettel - jogszabály egyes bizonyítási eszközök (eljárások) igénybevételét kötelezővé teheti. Ez nem jelent többet, mint valamely bizonyítási eszköz (eljárás) alkalmazásának előírását, de ez az egyéb bizonyítási eszközök segítségével történő bizonyítást nem zárja ki, nem áll tehát ellentétben a bizonyítás szabadságával.

A (4) bekezdés a felesleges bizonyítást elkerülhetővé teszi, kimondván a köztudomású és a szabálysértési hatóság, illetőleg a bíróság által hivatalosan ismert tények bizonyításának szükségtelenségét.

Az 53. §-hoz

A Javaslat a bizonyítás leggyakoribb eszközeit veszi számba, nem zárja ki ugyanakkor, hogy más bizonyítási eszköz útján is lehet releváns adatokhoz jutni.

A (2) bekezdés az eljárás ésszerűségét tartja szem előtt, amikor lehetővé teszi azoknak a bizonyítási eszközöknek a felhasználását az eljárásban, amelyeket valamely hatóság a szabálysértési eljárás megindítása előtt készített vagy szerzett be.

Az 54. §-hoz

A tanúvallomás a bizonyítási eszközök e századi "tárgyi-technikai" előrehaladása ellenére is kiemelkedik a bizonyítékok sorából: a tanú a hatóság feltételezése szerint olyan adatok, ismeretek birtokában van, amelyek az ügy elbírálása szempontjából szükségesek.

A tanú alapvető kötelezettsége az idézés szerinti megjelenés és a vallomástétel, ez utóbbi alól azonban a vallomástétel akadályainak meghatározásával a Javaslat kivételeket enged.

A tanúzási kötelezettség előírása azonban nem jelenti, hogy annak teljesítése érdekében a tanúnak költségeket is vállalnia kell, ezért - kérelmére - a költségeinek megtérítésére jogosult.

Az 55-56. §-hoz

A tanú vallomástételének zavartalansága érdekében a tanúkat egyenként kell kihallgatni. Az eljárás közigazgatási szakaszában a Javaslat - a gyorsítás érdekében - csak főszabályként írja elő az elkövető jelenlétét a tanúmeghallgatáskor, hiszen a bírói felülbírálatra, s ezen belül a tárgyalás megtartásának jogára tekintettel a védelem jogai nem csorbulnak.

A kihallgatás kezdetén kell feltenni azokat a kérdéseket, amelyek a tanú személyazonosságának, az esetleges érdekeltségének megállapítását teszik lehetővé, és ezekre akkor is köteles válaszolni, ha egyébként megtagadhatja a vallomástételt.

Ugyancsak tisztázni kell, nincsenek-e a tanú vallomástételének akadályai, végezetül figyelmeztetni kell őt a hamis tanúzás következményeire.

Igazodva az új Be. Rendelkezéséhez, a gyermekek kíméletét szolgálja, hogy a tizennegyedik életévét meg nem haladott személyt csak akkor lehet kihallgatni, ha a vallomástól várható bizonyíték másképpen nem pótolható. A hamis tanúzás következményeire azonban a gyermeket nem szabad figyelmeztetni, hiszen a figyelmeztetés súlyának teljes megértése tőle nehezen várható, és a koránál fogva a következmények vele szemben amúgy sem alkalmazhatók.

A Javaslat előírja, hogy vallomáseltérés esetében ennek okait meg kell kísérelni feltárni: az ily módon kapott eredményből a tanú szavahihetőségére lehet következtetést levonni, ez az értékítélet pedig a legutoljára megtett tanúvallomás igazságtartalmát is meghatározhatja.

Az 56. § tanúvédelmi rendelkezéseket fogalmaz meg. A személyi adatok zárt kezelése a tanút veszélyeztető fenyegetések, megfélemlítések elhárításának egyik lehetősége. Az eddigi jogalkalmazási tapasztalatok szerint erőteljesebb tanúvédelmi szabályokat a szabálysértési eljárások nem igényelnek.

Az 57. §-hoz

Az 57. § (1) bekezdése a tanú vallomástételi kötelezettsége alóli mentesség (relatív akadály) okait állapítja meg. Ezekben az esetekben a tanú - saját elhatározásából - a vallomástételt megtagadhatja. Az elkövetőhöz fűződő hozzátartozói viszony önmagában mentességi ok, mert az elkövető és a tanú közötti kapcsolat a tanú vallomásra kötelezése esetén a hitelt érdemlőséget kérdésessé teheti. Az önvád tilalma, valamint annak a hozzátartozókra történő kiterjesztése alapozza meg a b) pontban meghatározott mentességi okot.

A (2) bekezdés egyszerre tartalmaz abszolút és relatív vallomástételi akadályokat: a titoktartási kötelezettség az érintett tények vonatkozásában nem lehet hatósági mérlegelés tárgya, míg pl. az érzékszervi vagy szellemi fogyatékosság a konkrét esetben nem akadálya a meghallgatásnak.

Az 58-59. §-hoz

A szakértő alkalmazásának feltétele a különleges szakértelem szükségessége a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez.

A különleges szakértelem fogalmának meghatározásához a mindennapi, általában elvárható ismeretek szintjéből kell kiindulni. A bizonyítandó tény vagy az eldöntendő kérdés természete a különleges szakértelem szükségességét egyes ügyfajtáknál szinte nélkülözhetetlenné teheti. Ennek ellenére a Javaslat - az új Be. szabályaival ellentétben - nem ismeri a kötelező szakértői kirendelés intézményét.

A szakértő kirendelését a Javaslat a szabálysértési hatóságra és a bíróságra bízza, akiknek az adott ügyben el kell dönteniük, szükség van-e szakértő alkalmazására.

A Javaslat - egyezően az új Be. szabályaival - csak az igazságügyi szakértő, valamint az eseti szakértő megkülönböztetést ismeri. Az utóbbi csoport a kellő szakértelemmel rendelkező személyt vagy intézményt foglalja magába.

A kirendelt szakértő alapvető kötelessége az eljárásban történő közreműködés és szakvélemény adása.

A szakértő kötelessége, hogy az adott szaktudomány állásának és a korszerű szakmai ismereteknek megfelelő vizsgálat alapján nyilvánítson szakvéleményt.

Feladatainak elvégzéséhez adatokra és információkra, valamint vizsgálati anyagokra lehet szüksége. Ezek megismerése érdekében megilleti őt a feladataihoz szükséges jelenléti, iratbetekintési és információkérési jog.

A szakvélemény helyességének legfontosabb biztosítéka a szakértő személyes felelőssége a szakvéleményért. Ezért a szakvéleményt a szakértő saját nevében adja akkor is, ha bevonására közvetett módon, tehát intézmény kirendelése útján került sor.

A szakértői vizsgálat tűrését a Javaslat az elkövető és a sértett számára teszi kötelezővé, műtétnek és műtétnek minősülő eljárásnak azonban ők sem kötelesek magukat alávetni.

A szakértő a szakvéleményét szóban vagy írásban terjesztheti elő, és abból az értékelési lehetőségének megteremtése érdekében megismerhetővé kell válniuk mind a vizsgálat tárgyára, mind pedig annak körülményeire vonatkozó adatoknak és a használt módszernek, valamint a megállapított tényeknek és a szakértői következtetéseknek.

Részben a szakértőnek a saját tevékenységéért fennálló felelőssége, részben pedig az esetleges hibák kijavítása iránti igény indokolja, hogy ha a szakvélemény valamilyen hibában szenved, a szakértő felhívásra köteles a szükséges magyarázatot megadni, vagy a véleményt kijavítani, kiegészíteni.

A "más" szakértő kijelölésére a Javaslat szerint csak akkor kerülhet sor, ha a szakvélemény a felhívás ellenére is alkalmatlan az adott kérdés eldöntéséhez.

Mivel a kirendelés meghatározza a szakértő működésének kereteit, azt általában határozatba kell foglalni, amelynek tartalmaznia kell a szakértő tevékenységét érintő legfontosabb információkat.

A 60. §-hoz

A szakértő pártatlan és elfogulatlan működésének egyik biztosítékát a szakértő kizárására vonatkozó rendelkezések adják.

A szakértő kizárásának okai - a kizárás általános szabályai körében meghatározottakon kívül - a Javaslat szerint kibővülnek azokkal a szereplőkel, akik ügydöntő jogkörrel rendelkeznek ugyanabban az eljárásban.

A 61. §-hoz

A szakértő meghallgatásának "adatfelvételi" szakaszára a Javaslat szerint a tanúmeghallgatás szabályait kell alkalmazni.

A 62. §-hoz

A rendelkezés az anyanyelv használata alapelvének a megvalósulását szolgálja, illetve lehetővé teszi, hogy az általános szabályok szerint kommunikációra képtelen személyek is megértessék magukat.

A tolmácsra a szakértőre vonatkozó rendelkezések értelemszerűen irányadók.

Az anyanyelv használatának alkotmányos joga, illetve a kommunikációs jog tényleges érvényesülésének egyik garanciája, hogy a tolmácsolással (a kommunikáció segítésével) kapcsolatos költségek az államot terhelik.

A 63. §-hoz

A Javaslat közvetlenül a szabálysértési cselekményhez köti a tárgyi bizonyítási eszköz fogalmát, s teljes körű felsorolást ad. Az egyedi tulajdonságokat leíró irat vagy azt rögzítő fénykép a bizonyítás során a tárgyi bizonyítási eszköz helyébe lép, ha nincs lehetőség lefoglalásra.

A 64. §-hoz

A Javaslat - a relevancia elvének alkalmazásával - csak a felelősségrevonás szempontjából jelentős tény, adat, esemény megtörténtének vagy nyilatkozat megtételének bizonyítására készített bizonyítási eszközt tekinti okiratnak. Az informatikai fejlődés szükségképp kitágította az okirat fogalmát számos információhordozó eszközzel, melyek teljes körű felsorolására a Javaslat nem vállalkozhat.

A Javaslat - az elkövető tárgyaláson történő meghallgatásának kivételével - a szabálysértési eljárásban nem tekinti feltétel nélkül érvényesítendőnek a közvetlenség és a szóbeliség elvét, ebből következően - a szabad bizonyítás elvével egyezően - nem emel korlátot a vallomást tartalmazó nyilatkozat felhasználását illetően.

Az eljárás valamennyi szakaszában lehetőség van az okirat tartalmi ismertetésére, kivéve azt az esetet, ha éppen a szószerintiségnek van a bizonyítás szempontjából jelentősége.

A 65. §-hoz

A szabálysértések döntő többsége nem tartalmaz káros eredményt, a tényállás tanúsítása kimerül a veszélyeztetésben. Nem zárható ki azonban, hogy egyes, konkrét helyszínhez kötődő, vagy tárgyi-fizikai elváltozást okozó cselekményeknél a hatóság közvetlen észlelésére van szükség. A szemle a szó pontosabb értelmében nem eszköze a bizonyításnak, hanem olyan eljárás, amelynek során lehetővé válhat bizonyítási eszköz feltalálása, feltárása, az elkövetés módját befolyásoló körülmények rekonstruálása.

A szemletárgyat a későbbi bizonyítás számára - technikai eszközzel vagy kézírással - "konzerválni" kell, s ennek eredményét a jegyzőkönyvhöz kell csatolni.

A 66. §-hoz

Az elkövető vallomásfelvétele a személyi adatok tisztázásával kezdődik.

A kihallgatás szabályait illetően a Javaslat - összhangban a jogállamokban létező büntetőeljárásjogok egyik legfontosabb alapelvével - az önvádra kötelezés tilalmára, a védekezési jog szabadságára építi.

Az elv gyakorlati megvalósulását szolgálja a figyelmeztetés, amely szerint az elkövető nem köteles vallomást tenni, és e szándékát a kihallgatás folyamán is kinyilváníthatja. A figyelmeztetésnek arra is ki kell terjednie, hogy az általa elmondottak vele szemben is felhasználhatók. A "hallgatás" joga az elkövető személyi körülményeire is kiterjed.

Fontos megjegyezni azonban, hogy ha a kihallgatás közben tagadja meg a további vallomástételt, az addig elhangzottakra az utólagos nyilatkozat nem hat vissza.

A figyelmeztetés és az arra adott válasz jelentősége megköveteli, hogy ezeket a jegyzőkönyv feltüntesse. A figyelmeztetés elmaradása az elkövető vallomását kizárja a bizonyítási eszközök közül.

A vallomástétel megtagadása nem jelentheti azt, hogy ezzel a terhelt az eljárás folytatását megakadályozza.

Az eljárás során biztosítani kell a terhelt önkéntes, saját szavaival történő vallomástételének lehetőségét. Ezt a célt szolgálja a vallomás összefüggően történő előadásának lehetősége.

VI. fejezet

Általános eljárási szabályok

A 67. §-hoz

A Javaslat a felfüggesztés okainak meghatározásakor megtartja a hatályos rendelkezéseket. A felfüggesztésre az eljárás bármely szakaszában sor kerülhet.

Az ún. előzetes kérdés tekintetében leggyakrabban azok a közigazgatási eljárások jönnek szóba, melyek eredménye vagy a konkrét ügy tényállását befolyásolja, vagy olyan párhuzamos szankcionálásról (pl. közigazgatási bírság megállapítása) van szó, ahol jogszabály teszi kötelezővé a felfüggesztést.

Az eljárás közigazgatási szakaszában a tényállás tisztázása érdekében válhat szükségessé az elkövető meghallgatása, a bírói szakaszban erre elsősorban a tárgyalás tartására irányuló kérelem alapján kerülhet sor. Mindkét esetben a személyes megjelenés elmaradása - meghatározott kivételekkel - az eljárás akadályát képezi, tehát alapul szolgál a felfüggesztésre.

Új szabály, hogy az elévülést a felfüggesztés nem szakítja félbe, mivel nem minősül az eljárást érdemben előrevivő eljárási cselekménynek. A két éven belüli, feltétel nélküli befejezési kötelezettség - összhangban a két éves abszolút elévülési határidővel - a függő, jogbizonytalanságot eredményező eldöntetlen helyzetet teszi határozott idejűvé.

A 68-69. §-hoz

Az idézés az adott eljárási cselekményen történő megjelenési kötelezettséget jelent. A Javaslat az idézés tartalmi és formai követelményeit tartalmazza.

A (3) bekezdés - az eljárás gyorsítása érdekében - az érintett beleegyezése esetén lehetővé teszi az eljárási cselekmény foganatosítását akkor is, ha a kézbesítési időtartam öt napnál kevesebb.

A szabályszerű idézésre meg nem jelent, illetőleg engedély nélkül eltávozó elkövetővel szemben - a kényszerintézkedések sorában tárgyalt elővezetésen kívül - a költségtérítési kötelezettséget írja elő a Javaslat.

A 70. §-hoz

A jegyzőkönyv az eljárási cselekmények hitelt érdemlő rögzítésének eszköze. Az Sztv. nem említi a jegyzőkönyv tartalmi követelményeit, a Javaslat ezt a hiányosságot pótolja.

A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell azokat a körülményeket, amelyek az eljárási cselekményt lefolytató hatóságról, az ügy tárgyáról, a cselekmény helyéről és idejéről, a cselekménynél jelenlévőkről, az eljárás módjáról adnak hiteles tájékoztatást.

Az elkövető vallomásáról készült jegyzőkönyv általában nem szó szerint rögzíti az elhangzottakat, de indítványra vagy hivatalból sor kerülhet az általa elmondottak szó szerinti rögzítésére.

Az eljárási cselekmény technikai eszközzel történő rögzítése csak akkor pótolja a jegyzőkönyvet, ha jogorvoslati kérelem benyújtására nem kerül sor.

A 71-72. §-hoz

Az igazolás intézményének célja az önhibáján kívül mulasztó mentesítése a számára hátrányos jogkövetkezmények alól.

A Javaslat a mulasztás igazolásának szabályainál az Sztv. rendelkezéseit veszi alapul, kiegészítve azokat a Be.-ben található méltányossági szabályokkal.

A 73. §-hoz

Az eljárási költség a konkrét ügyben az eljárás során, meghatározott személyek meghatározott magatartása következtében az eljárási cselekményekkel kapcsolatban felmerült költség.

A Javaslat tételesen meghatározza e költségek körét: eljárási költség elsősorban mindaz, amit az ügyben az állam előlegezett.

Ilyennek tekinthető a tanú megjelenésével felmerült költség, a szakértő, illetőleg a szaktanácsadó részére megállapított munkadíj és költségtérítés, a lefoglalt dolog szállításával és megőrzésével felmerült költség, a tolmács díja és költségtérítése, az elővezetéssel felmerült költség.

Eljárási költség emellett az elkövetőnek az ügyben felmerült, továbbá a sértett indokolt készkiadása, akkor is, ha azt az állam nem előlegezte.

Az anyanyelv használatának alkotmányos joga alapozza meg az állam költségviselési kötelezettségét.

A felelősségrevonás mellőzése, illetve a figyelmeztetés azt jelenti, hogy a szabálysértési felelősségrevonás feltételei az adott esetben fennállnak, de az elkövetés alanyi és tárgyi körülményei a szankcionálás mellőzését, illetve a legenyhébb intézkedés alkalmazását indokolják. A költségek alóli mentességre - szemben más, a felelősségrevonást kizáró megszüntetési okokkal - tehát nincs ésszerű indok.

A sértett költségviselési kötelezettsége a becsületsértési ügyekben állhat elő: ha a magánindítványra indult eljárásban a meghallgatáson felróhatóan nem jelenik meg, vagy felelős azért, mert nem volt idézhető, ésszerű, hogy a felmerült költségek őt terheljék.

A 74. §-hoz

Az Sztv. csak általánosságban, a határozatok közlése körében rendelkezik a kézbesítésről, s nem mondja meg, milyen szabályok szerint kell a hatósági küldeményeket szabályszerűen kézbesítettnek tekinteni. Ugyanakkor a hatósági aktusok közlésének ehhez a módjához nem egyszer "sorsdöntő" joghatások kapcsolódhatnak.

A Javaslat ezzel szemben átveszi a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény részletes, a gyakorlatban beváltnak tekinthető kézbesítési szabályait.

A (3) bekezdés kézbesítési vélelmet állít fel, amely két esetben alkalmazható:

- a fél megtagadta a küldemény átvételét,

- a címzett azt a postán határidő alatt nem vette át.

Mindkét esetben csak akkor áll be a vélelem, ha az irat kézbesítésére a posta két ízben kísérletet tett és - ennek időpontjára is kiterjedően - e tény a visszaküldött küldeményből megállapítható.

A szabályszerű közlés joghatásai a második kézbesítési kísérletet követő ötödik munkanapon következnek be. A Javaslat tehát a határidő számítás általános szabályaitól eltérő, kivételes rendelkezést tartalmaz, amikor az egyéb határidők esetében irányadó naptári napokkal szemben itt munkanapokat nevesít.

A 75. §-hoz

A kijavításra, illetve a kiegészítésre mind hivatalból, mind pedig kérelemre sor kerülhet.

Szemben a jelenlegi szabályozással, amely a kijavítást a "lényeges kérdésről" való nem rendelkezéshez köti, a Javaslat tételesen felsorolja azokat az érdemi döntésfajtákat, melyekről a szabálysértési hatóság, illetve a bíróság elmulasztott rendelkezni.

A határozat kiegészítése érdemi jogkérdést érintő döntés, s így új határozatnak minősül. Ebből következően ha erre az eljárás közigazgatási szakaszában kerül sor, ellene jogorvoslatnak, kifogásnak van helye.

VII. fejezet

Kényszerintézkedések a szabálysértési eljárásban

A 76. §-hoz

Az előállítás a rendészeti aktusok kategóriájába tartozó, különböző - törvényben meghatározott bűnüldözési, bűnmegelőzési stb., - célokat szolgáló, személy ellen irányuló kényszerintézkedés, melynek részletes szabályait az Rtv., a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény, tartalmazza. A Javaslat ezekből a szabályokból azokat veszi át, melyek kifejezetten a szabálysértések elkövetésével függnek össze.

A fentebb hivatkozott törvényekkel összhangban a Javaslat négy cél érdekében teszi lehetővé a személyi szabadság korlátozását:

a) a szabálysértés megszakítása;

b) az azonnali felelősségrevonás lehetősége;

c) bizonyíték beszerzése;

d) az elkövető kilétének megállapítása.

Az előállítás időtartama az Rtv.-ben meghatározottakhoz igazodik. A előállító szervnek az előállítás okát illetően tájékoztatási kötelezettsége van, s annak tényéről az érintett számára igazolást kell adnia.

A 77. §-hoz

A Javaslat az elzárással sújtható szabálysértések körében - amennyiben tettenérésre kerül sor - a gyorsított bíróság előtti felelősségrevonás érdekében új személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést vezet be, a szabálysértési őrizetet.

Az őrizet időtartama a bíróság érdemi határozatának meghozataláig, de legfeljebb huszonnégy óráig tarthat. A Javaslat szerint az elkövetőt nyomban szabadon kell bocsátani, ha a szabálysértési őrizet tartama alatt a bíróság a gyorsított eljárást nem folytatta le, vagy nem szabott ki elzárást.

Minden esély adott arra, hogy az első fokú bíróság elzárást kiszabó határozatát az elkövetők, illetve védőik megfellebbezik. Mivel ebben az esetben a határozat nem emelkedik jogerőre, az elzárást a másodfokú bíróság döntéséig nem lehet végrehajtani.

Ha azonban az első fokú bíróság a rendelkezésére bocsátott adatok, illetve az elkövető tárgyalási viselkedése alapján úgy ítéli meg, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy az elkövető szabadlábon újabb, elzárással is sújtható szabálysértést követne el, az őrizet tartamát a másodfokú határozat meghozataláig meghosszabbíthatja. A meghosszabbítást önálló határozatba kell foglalni és azt a bíróság indokolni köteles.

A Javaslat csak ebben az esetben teszi lehetővé, hogy az őrizet a huszonnégy órát meghaladja, de a foganatba vételtől számított hetvenkét órát semmiképpen sem lépheti túl.

Az őrizetet meghosszabbító határozattal szemben önálló jogorvoslatnak van helye, s azt a másodfokú bíróság az első fokú érdemi határozattal együtt bírálja el.

A 78. §-hoz

Az elővezetés a szabálysértési eljárásban a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, annak érdekében, hogy az érintett jelenléte az adott eljárási cselekményen lehetővé váljon, illetve az elzárás realizálására sor kerülhessen.

Új szabály, hogy nem kizárólag a rendőrség az elővezetés foganatosítója, hanem - a saját eljárása keretében - erre a Vám- és Pénzügyőrség is jogosult.

A Javaslat az elzárással összefüggő szabályok egy részét az eddigi rendeleti szintű szabályozás helyett "törvényerőre emelte". Ennek megfelelően a szabálysértési hatóságnak kell rendelkeznie

a) az elővezetés elrendeléséről;

b) arról, hogy a bírság befizetésével az elkövető mentesül az elővezetés, illetve az elzárás foganatosítása alól.

Garanciális szabályt rögzít a Javaslat, amikor - egyezően a hatályos szabályozással - az elővezetést ügyészi jóváhagyáshoz köti.

Az elővezetés az érintettnek felróható okból foganatosított kényszerintézkedés, ezért okszerű, hogy annak költségeit az elővezetett megtérítse.

A 79. §-hoz

A tárgyi bizonyíték felkutatása, illetőleg külföldiek esetében a biztosíték átadása-önkéntes teljesítés hiányában-ugyancsak hatósági kényszercselekmény foganatosítását igényli.

Az átvizsgálás - szemben a büntetőeljárással - nem érinti az érintett személy testét, csak a nála, illetve a rendelkezése alatt lévő dolgokra terjed ki. A Javaslat garanciális szabályként fogalmazza meg az önkéntes átadásra történő felszólítást.

A kényszerintézkedés foganatosításának szervi hatálya kibővül: a rendőrség mellett a Vám- és Pénzügyőrség, illetve a Határőrség is elvégezheti ezeket a cselekményeket.

A 80. §-hoz

A lefoglalás a dolog - elkobzási, illetve bizonyítási célból történő - biztonságos megőrzését szolgáló, határozati formában elrendelt kényszerintézkedés. Egyes dolgokat - postai küldeményeket, táviratokat - csak az ügyész írásbeli hozzájárulása alapján lehet lefoglalni. E határozat meghozataláig csupán visszatartásuk iránt lehet intézkedni.

Speciális biztosítási intézkedésről szól a (6) bekezdés: eszerint ha a szabálysértést elkövető külföldi az előreláthatólag kiszabásra kerülő pénzbírság és az eljárási költség fedezéséhez szükséges összeget nem helyezi letétbe, a szabálysértési hatóság az összeg erejéig az elkövető vagyontárgyait - a nélkülözhetetlen vagyontárgyak kivételével - lefoglalhatja. Ha a letétbehelyezést nem sikerül elérni, akkor válik esedékessé a biztosítási célú lefoglalás, s ha ez sem megy önkéntesen, akkor ennek realizálására szolgál az átvizsgálás.

A szabálysértési eljárás - akárcsak a büntetőeljárás - rendszerint nem alkalmas arra, hogy keretei között a lefoglalt dologgal kapcsolatos polgári jogi igényeket egyértelműen tisztázni lehessen. Ezért a Javaslat egy egyértelmű tényhelyzetből indul ki, s így főszabályként írja elő, hogy a dolgot, illetve annak ellenértékét annak kell visszaadni, akitől azt lefoglalták. Mindez azonban nem érvényes az elkövetőre: számára csak akkor adható vissza a dolog, ha a kiadás iránt más nem jelentett be igényt.

Értékesítés esetén a ténylegesen befolyt ellenértéket, megsemmisítés esetén a dolog forgalmi értékét kell megtéríteni.

A lefoglalt dolog kezelésének részletes szabályait külön jogszabály tartalmazza.

A 81. §-hoz

A rendbírság jelenleg alig létező, s valódi visszatartó erővel nem is rendelkező jogintézmény a szabálysértési jogban, amely az eljárás rendjének fenntartása vagy az eljárási kötelezettség teljesítése céljából alkalmazható. A Javaslat lényegesen megemeli a rendbírság összegét s differenciál aszerint, hogy az eljárás közigazgatási vagy bírói szakaszában kell alkalmazni.

A szabálysértési hatóság által kiszabott rendbírsággal szemben panasznak van helye.

VIII. fejezet

A szabálysértési hatóság előtti eljárás

A 82. §-hoz

A Javaslat szerint feljelentést bárki tehet, s szemben a büntetőeljárással a szabálysértési jog változatlanul nem írja elő hatóság és a hivatalos személy számára a - hatáskörében tudomására jutott szabálysértések tekintetében - a feljelentési kötelezettséget.

A Javaslat nem ír elő formakényszert a feljelentés tekintetében, az szóban és írásban egyaránt megtehető. A feljelentésre is érvényes az a beadványokra vonatkozó általános szabály, hogy azt tartalma és nem megnevezése alapján kell elbírálni.

A Javaslat iránymutatást ad a szabálysértési ügyekben eljáró hatóságok és hivatalos személyek számára, amikor meghatározza a feljelentés tartalmi és formai kellékeit, melyeket eddig alacsonyabb szintű normák, illetve a joggyakorlat alakított ki.

Általánosságban elmondható, hogy a feljelentésnek a relevancia elvén kell alapulnia: tartalmaznia kell tehát minden olyan lényeges adatot, amelyek a cselekmény elbírálásához nélkülözhetetlenek.

Az érdemi döntésre alapot adó feljelentés rögzíti a jogsértő cselekmény megnevezését, az elkövetés helyét, idejét, az elkövetés körülményeit, továbbá amennyiben az adatok rendelkezésre állnak az elkövető legfontosabb személyi adatait. Amennyiben ez lehetséges, meg kell jelölni a rendelkezésre álló bizonyítékokat is. Az elkövetés körülményeihez tartozik az is, hogy ha a cselekmény kárt okozott, annak becsült mértékét, s a kár megtérítésével kapcsolatos igényt is rögzíteni kell.

A Javaslat igen szigorú, harminc napos ügyintézési határidőt állapít meg a szabálysértési hatóság számára, tekintettel arra is, hogy a hatóságnak ezentúl nincs tárgyalási kötelezettsége, s érdemi döntésének alapját elsősorban a feljelentés adatai képezik. A határidő két okból is meghosszabbítható: bizonyítási érdekből, illetve akkor, ha az eljáró hatóság valamilyen külső, elháríthatatlan okból nincs abban a helyzetben, hogy az érdemi döntést harminc napon belül meghozza.

A 83. §-hoz

A Javaslat tételesen meghatározza azokat a bizonyítási cselekményeket, melyek - adathiányos feljelentés esetén - a tényállás tisztázása érdekében nélkülözhetetlenek. A Javaslat - szemben a hatályos rendelkezésekkel - a "feljelentés kiegészítése" körében végezhető információszerzési, "nyomozati" lehetőségeket tudatosan elválasztja az ezek érdekében végezhető kényszerintézkedésektől.

Az ismeretlen helyen tartózkodó elkövető felkutatása érdekében a (2) bekezdésben leírt megkeresési lehetőség a hatályos rendelkezéseken alapul.

A 84. §-hoz

Az eljárás megszüntetésére - hasonlóan a büntetőeljáráshoz - két alapvető esetkörben kerülhet sor: vagy hiányoznak a felelősségrevonás feltételei, vagy pedig az adott ügyben nem indokolt a büntetés kiszabása.

Az eljárást megszüntetését a szabálysértési hatóságnak közölnie kell az elkövetővel és a sértettel, feltéve, hogy az eljárás megindításáról tudomást szereztek, továbbá azzal, akire a határozat rendelkezést tartalmaz.

A megszüntető okok a szabálysértési eljárásban hasonlóan alakulnak, mint a büntetőeljárásban: ha nincs tényállásszerű, felróható magatartás, illetve nyilvánvaló, hogy azt nem a felelősségre vont személy követte el, az eljárást meg kell szüntetni.

Hasonlóan kell eljárni, ha a cselekmény nem bizonyítható, vagy az elkövető kiléte, tartózkodási helye nem állapítható meg és nyilvánvaló, hogy az eljárás folytatásától sem várható eredmény. Ez utóbbi esetkört az indokolja, hogy egy bagatellcselekmény felderítéséhez és az elkövető felelősségrevonásához fűződő érdeknek megközelítően arányosnak kell lennie a "nyomozásra" fordított idővel és anyagi eszközökkel.

Amikor az elkövető a szabálysértéssel jogerős államigazgatási határozatban megállapított kötelezettséget sért meg, akkor a szabálysértési felelősségrevonás a kétszeri értékelés tilalmába üközik: ilyenkor - egyezően a jelenlegi helyzettel - az államigazgatási eljárás végrehajtási szakaszának eszköztára hatékonyabbnak látszik a teljesítés kikényszerítésére, mint a szabálysértési szankció.

Az ügyészség törvényességi felügyeleti jogosítványai akkor tudnak igazán működni, ha a szabálysértési hatóság jogorvoslattal nem támadott érdemi döntéseiről tudomást szerez. E cél realizálására szolgál a (2) bekezdésben leírt szabály.

A 85. §-hoz

A szabálysértési cselekmények túlnyomó többsége veszélyeztető jellegű, így tényleges anyagi kár csak egy viszonylag szűk körben keletkezhet.

Jelenleg az Sztv. lehetőséget ad arra, hogy a károsult - háromezer forint erejéig - az eljárás keretei között is hozzájuthasson jogos kárigényéhez, ha ezt az első fokú határozat meghozatala előtt kéri.

A Javaslat szélesíti a kárigény érvényesítésének lehetőségét, hiszen nem teszi függővé a kár összegétől, ha az aggálytalan, illetve az elkövető hajlandó annak megtérítésére.

Mivel a kártérítés nem főkérdése a szabálysértési eljárásnak, annak elbírálása mellőzhető, ha ez az eljárás befejezését késleltetné. Ez a határozat ugyancsak nem támadható meg. Mindez azonban nem jelenti az igény érvényességéről való döntést, hiszen azt polgári peres úton a jogosultak érvényesíthetik.

A 86. §-hoz

Nyilvánvaló, hogy a szabálysértési hatóságnak azok az érdemi határozatai, amelyek kifogás útján nem támadhatóak meg, nem maradhatnak jogorvoslat nélkül. Ezért a Javaslat bevezeti a panasz intézményét az eljárás során foganatosított kényszerintézkedések, a rendbírság, illetve - a sértettet megilletően - az eljárás megszüntetése esetében. A szabálysértési hatóság elsősorban maga orvosolhatja a panaszt, ha annak nem ad helyt az illetékes ügyészség dönt a kérdésben.

Mivel a Javaslat nem rendelkezik a határozat felfüggesztésének lehetőségéről, ebből az következik, hogy a panasznak a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. Nem tartalmaz rendelkezést a Javaslat a panasz elutasításáról szóló határozat megtámadásának lehetőségéről, ebből az következik, hogy az ilyen tartalmú határozattal szemben további jogorvoslatnak nincs helye.

A 87. §-hoz

Az eljárás célja az érdemi döntés meghozatala, a szabálysértési felelősség kérdésének eldöntése. A hatóság ilyen tartalmú akarat-kijelentése határozat formájában történik. A határozatok tartalmuk szerint kétfélék lehetnek: a hatóság vagy büntetést szab ki, illetőleg intézkedést alkalmaz, vagy megszünteti az eljárást.

E paragrafus a jogkövetkezményt tartalmazó, marasztaló jellegű határozat kellékeit sorolja fel, de ezeket a követelményeket értelemszerűen valamennyi érdemi határozatra érvényesíteni kell.

Alapvető tartalmi követelmény a relevancia elve: az alakszerű határozatnak valamennyi, az eljárás során "perbevitt" kérdést meg kell válaszolnia, illetve indokolnia kell annak elmaradását. Ki kell térni tehát az indokolásban azokra az indítványokra is, amelyeknek a hatóság nem adott helyt az eljárás során.

A paragrafus részletesen felsorolja a szabálysértési határozat tartalmi és formai kellékeit. Az alakszerű határozat bevezető részből, a rendelkező részből, az indokolásból és a zárórészből áll:

a) a bevezető rész megnevezi az eljáró szervet, az ügyszámot, az ügy tárgyának megjelölését;

b) a rendelkező rész az érdemi döntést foglalja magában;

c) a záró rész a határozathozatal helyét és idejét rögzíti, feltünteti az értesítendő személyek és szervek nevét, valamint a hatóság részéről eljáró személy aláírását tartalmazza.

A 88-90. §-hoz

Az eljárás új, bírói szakaszát nyitja meg az elkövetőt, illetve - a kártérítést illetően - sértettet megillető jogorvoslati forma, a kifogás.

A kifogás funkcióját tekintve a tény- és jogkérdés megtámadására egyaránt alkalmas, halasztó hatályú rendes jogorvoslati eszköz, amely - egyezően az eddigi szabályozással - lehetőséget ad a szabálysértési hatóságnak arra, hogy "önrevíziót" gyakoroljon: határozatát visszavonhatja, vagy módosíthatja.

Nem szükséges, hogy az elkövető javára történő módosítás teljes mértékben megfeleljen a kifogásban foglaltaknak. Arra tekintettel, hogy ezzel az eszközzel ne élhessen vissza a szabálysértési hatóság (pl. mert csak jelképes mértékben csökkenti a pénzbírság mértékét), az elkövető ismételt kifogását érvényesnek kell elfogadni és az illetékes bírósághoz áttenni.

Amennyiben nem kerül sor módosításra, vagy az elkövető javára történő módosításra, a kifogásról az illetékes helyi bíróság dönt. A kifogás visszavonható, ezzel a nyilatkozattal a határozat jogerőssé válik.

A Javaslat nem rendelkezik a kifogással nem érintett rendelkezések sorsáról, ebből az következik, hogy nem ismeri a részjogerő intézményét.

IX. fejezet

Ügyészi törvényességi felügyelet

A 91. §-hoz

A Javaslat - mivel ez a szabályozási kör kívül esik a "rendes" eljáráson - csupán általánosságban idézi az ügyészség törvényességi felügyeleti jogosultságát. E körben a törvényességi felügyelet legfontosabb eszközét, az óvást említi, s ahhoz kapcsolódóan két garanciális szabályról rendelkezik.

X. fejezet

A bíróság előtti eljárás

A 92. §-hoz

A szabálysértési ügyek súlya, jellege, bizonyítás-igénye nem igényli a társasbíráskodást. Ezért a Javaslat - hasonlóan az új Be. által választott megoldáshoz a kisebb súlyú vétségek tekintetében - az egyesbíró mellett kötelezte el magát.

Tekintettel arra, hogy a szabálysértési felelősség felróható, de nem - büntetőjogi értelemben - bűnös magatartás, ítélet helyett valamennyi bírói rendelkezés - ideértve az érdemi döntést is - végzéssel történik.

A bírósági felülvizsgálat teljes körű, abban - sem tény-, sem jogkérdésben - a bírót a kifogás nem köti, kivéve, ha a kifogás "mellékkérdésre" vonatkozik, mert ebben az esetben a kifogás tartalma határolja be a döntést.

A (3) bekezdés a súlyosítási tilalom sajátos alakváltozatát fogalmazza meg: főszabályként nem lehet a szabálysértési határozatot súlyosítani, kivételt csak az jelenthet, ha a bírói szakaszban merül fel súlyosításra alapul szolgáló bizonyíték.

A bírósági határozat tartalmi és formai kellékei nem mutatnak lényeges eltérést a szabálysértési határozatokhoz képest. A (6) bekezdésben meghatározott két rendelkezés a Be. beváltnak tekinthető szabályait vette át.

A 93. §-hoz

E § a tárgyalás előkészítésével kapcsolatos feladatokat fogalmaz meg, olyan teendőket, melyek értelemszerűen megelőzik a kifogás érdemi elbírálását. A (2) bekezdés két lényeges eljárási szabálysértés esetére teszi lehetővé a határozat hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését.

A 94. §-hoz

Lényegesen gyorsítja és egyszerűsíti a bírói eljárást, hogy első alkalommal a bíróság a kifogást tárgyalás mellőzésével, az iratok alapján bírálja el. Ehhez képest kétféle döntést hozhat: vagy megalapozottnak ítéli a szabálysértési hatóság határozatát és így a kifogást mint alaptalant elutasítja, vagy pedig - a súlyosítási tilalom keretei között - megváltoztatja azt és tartalmában is új határozatot hoz.

Az eljárási költség viselésére vonatkozó rendelkezés mellett a határozatnak tartalmaznia kell, hogy az esetleges tárgyalás tartására irányuló kérelem a tárgyalás megkezdéséig visszavonható, továbbá a felróható okból való meg nem jelenés a tárgyaláson egyet jelent a kérelem visszavonásával.

A tárgyalás mellőzésével hozott határozat nem zárja el a jogosultakat a tárgyalástól, az külön indokolás nélkül megtámadható, a halasztó hatályú tárgyalás tartása iránti kérelem útján: az elkövető, a védő és a kártérítést illetően a sértett kérheti tárgyalás tartását.

A 95-100. §-hoz

A Javaslat preambulumában a szabálysértési felelősségrevonáshoz fűzött célkitűzések elsődlegesen a bírósági tárgyaláson valósulhatnak meg. A tárgyalás lényege, hogy az eljárási cselekmények egy helyen, lehetőleg egy időben és valamennyi érdekelt jelenlétében történjenek meg.

A bírsági tárgyalás társadalmi jelentőségével függ össze, hogy az eljárási garanciák és alapelvek teljes következetességgel éppen itt érvényesülnek, biztosítván az objektív, igazságos ítélkezést. Nem véletlen tehát, hogy a tárgyaláson az eljárási cselekmények formai kötöttsége nagyobb, mint az eljárás más szakaszaiban.

A szabálysértési tárgyalásnak kettős feladatot kell ellátnia: egyszerre kell érvényesülnie a felülvizsgálati (jogorvoslati) elemeknek, hiszen egy érdemi határozat felülbírálatáról van szó, ugyanakkor - a "fair" eljárás követelménye alapján - ezt a felülvizsgálatot a közvetlenség, a nyilvánosság és a szóbeliség elveinek betartásával, tehát egy jellegzetesen "elsőfokú" bírósági tárgyaláson kell elvégezni.

Az elkövető jelenléte két okból kötelező: ha ő kérte a tárgyalás tartását, illetve ha - kártérítési kérdésben - bizonyítási szempontból szükséges a jelenléte. Ha jelenléte nem kötelező, a Javaslat lehetővé teszi, hogy védőjével képviseltesse magát a tárgyaláson.

A szabálysértések elbírálása során az eljárási funkciók (vád, védelem, ítélkezés) nem válnak el olyan élesen, mint a büntetőeljárásban: bár a "vádfunkciót" a szabálysértési hatóság határozata képviseli, a hatóság képviselője mégsem zárható el attól, hogy - amennyiben erre igényt tart - "megvédje", képviselje a saját határozatát.

A tárgyalás megnyitása még nem jelenti annak megtarthatóságát. A megnyitás a bíróság egyszerű - jogkövetkezményekkel nem járó - akaratkijelentése, amelyet annak számbavétele követ, hogy megvannak-e a tárgyalás megtartásának feltételei. Ehhez szükséges a megidézettek és az értesítettek számbavétele.

A tárgyalás a kifogással megtámadott határozat, illetve a kifogás lényegének ismertetésével kezdődik, majd ezt követi a tárgyalás mellőzésével hozott határozat, illetve a tárgyalás mellőzése iránti kérelem ismertetése.

A Javaslat a bírónak szabad kezet ad a bizonyítási cselekmények sorrendjét illetően, egy kivétellel: kötelező rendelkezése, hogy a bizonyítási eljárás az elkövető meghallgatásával kezdődik.

A Javaslat lehetővé teszi az elkövető korábbi vallomásának felolvasását, ha nincs jelen és jelenléte nem kötelező. Két esetkörről lehet szó:

a) ha kártérítésről kell dönteni és az elkövetőt a bíróság nem idézte;

b) ha a szabályszerű értesítésre nem jelent meg.

Tekintettel arra, hogy az elkövető nem az ügy tanújaként, és így nem igazmondásra kötelezett személyként van jelen az eljárásban, ezért meg kell adni számára a lehetőséget, hogy az ellene vagy vele szemben állítottakra mindenkit megelőzően reagálhasson.

A védelem jogának teljességét biztosítja, hogy az elkövető a tárgyalás alatt is szabadon érintkezhet védőjével.

A tárgyalás valamennyi szakaszában visszavonható a kifogás, ennek eljárást megszüntető hatása van. Ha azonban a megszüntetést a szabálysértési hatóság képviselője indítványozza, annak indokoltságáról a bíróság dönt.

A ügyféli jogok integráns részét képezi a kérdezés és a bizonyítási indítvány joga: e jogosítványok éppúgy megilletik a "vád" képviselőjét, tehát a szabálysértési hatóságot, ahogyan a védelmet.

A büntetőeljárás szabályaihoz hasonlóan a bizonyítási indítványok sorsáról a bíróságnak külön nem kell dönteni, de az érdemi határozatban az elutasítást indokolni kell.

A bírósági tárgyalás egységes. A Javaslat tehát úgy rendelkezik, hogy a bíróság a megkezdett tárgyalást lehetőleg ugyanazon a napon befejezi. Felmerülhetnek azonban olyan okok, körülmények, amelyek miatt ez nem lehetséges. Ekkor a bíróság a tárgyalást legfeljebb nyolc napra elnapolhatja. Ha akadálya van a tárgyalás megtartásának, akkor a megnyitott, de meg nem kezdett tárgyalást a bíróság elhalasztja.

A bizonyítási eljárás befejezést követően megtett érdemi nyilatkozatok a büntetőeljárás hagyományos "dramaturgiája" szerint alakulnak: először a "vád" képviselője foglalja össze jogi álláspontját, majd a jelenlevő védő, illetve az elkövető nyilatkozik érdemben. A kártérítés kérdésében a sértettnek felszólalási joga van.

A bíróság zárt ülése zárja le azt a megismerési folyamatot, amely a tárgyalás megkezdésével indult, és a bizonyítási eljárás befejezéséig tartott. A közvetlenség elvéből következik, hogy a bíróságnak közvetlenül a bizonyítási eljárás és a felek ügyre vonatkozó végleges álláspontjának elhangzása után kell meghoznia és nyilvánosan kihirdetnie határozatát.

A 101. §-hoz

A tárgyalás eredményeként a bíróság érdemi döntése négyféle lehet: hatályban tarthatja a tárgyalás mellőzésével hozott végzését, illetőleg amennyiben ezt felülbírálja, új határozatban mondhatja ki a szabálysértési hatóság határozatának hatályban tartását, annak megváltoztatását, vagy hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését.

A (2) bekezdés a súlyosítási tilalmat és annak egyetlen feloldási lehetőségét tartalmazza.

A (3) bekezdés szerint a bíróságnak a szabálysértés elkövetésének megállapítása esetén az elkövetőt megfelelő joghátránnyal kell sújtania, nem mellőzheti tehát a felelősségrevonást.

A (4) bekezdés a felülbírálat terjedelmének korlátjait rögzíti: ha a jogvita csak az elkobzást, illetve a kártérítést érinti, a bíróságnak csak ezekben a kérdésekben van döntési kötelezettsége. Ez a körülmény azonban nem eredményezi a határozat nem támadott részeinek jogerőssé válását.

A 102. §-hoz

A bíróság határozatával szemben nincs helye rendes jogorvoslatnak. A határozat közlésének kétféle módja lehetséges: az érdemi döntés a tárgyaláson jelenlevők számára a kihirdetéssel, a jelen nem lévők számára a kézbesítéssel válik jogerőssé.

XI. fejezet

A perújítás

A 103-104. §-hoz

Az elkövető megbüntetéséhez fűződő társadalmi érdek a kis súlyú jogsértések tekintetében hamarabb elenyészik, mint a bűncselekmények esetében. E megfontolás képezi az alapját annak, hogy a szabálysértési eljárásban a rendkívüli jogorvoslat csak az elkövető javára szolgálhat.

A Javaslat csak a bírósági szakaszban jogerős szabálysértési ügyekben teszi lehetővé a perújítást, akkor tehát, ha az érintett valóban kimerítette az ügyben a bírói út által kínált lehetőséget.

Perújításnak a Javaslatban tételesen felsorolt okok és feltételek fennállása esetén van helye.

A perújítás általában ténykérdésre vonatkozik, rendszerint az alapügyben megállapított tényállás megváltoztatására irányul, az alapügyben fel nem merült, vagy el nem bírált bizonyítékok alapján. Eljárási szabálysértés miatt - ha azok nem vezettek érdemben is helytelen bírósági határozat meghozatalára - perújításnak nincs helye. Valamely anyagi jogszabály helytelen értelmezése miatt nincs helye perújításnak.

Önálló perújítási okot jelent, ha az Alkotmánybíróság a perújítással megtámadott határozat alapjául szolgáló jogszabályt alkotmányellenessé nyilvánította.

A perújításra nyitva álló idő nem korlátlan: a jogerő beálltától számított egy éven belül kell a kérelmet előterjeszteni.

A 105-106. §-hoz

A Javaslat pontosan meghatározza, hogy ki, milyen körben jogosult a perújítás kezdeményezésére. A védő ilyen irányú joga járulékos, csak az elkövető beleegyezésével terjesztheti elő a kérelmet.

Mivel e jogintézményt csak az elkövető javára lehet igénybe venni, az a "súlyosítási tilalom" hatálya alatt áll, az elkövető hátrányára a határozat nem változtatható meg.

A kérelemhez a Javaslat nem fűz formai vagy tartalmi követelményt, azonban nyilvánvaló, hogy az érdemi elbíráláshoz szükséges a kérelem okainak, a rendelkezésre álló bizonyítékoknak a megjelölése.

Mivel egyoldalú, kérelmet tartalmazó jognyilatkozatról van szó, az meghatározott időn belül visszavonható: a Javaslat a perújítás megengedhetőségéről való döntés meghozataláig teszi ezt lehetővé.

A 107-110. §-hoz

A perújítás ügydöntő hatósága a szabálysértési eljárásban az alapügyben eljáró bíróság. A kérelem megalapozottságáról - a perújítási eljárás megengedhetőségéről - a bíróság pusztán a kérelem és az alapügy iratai alapján dönt, külön bizonyítást nem folytat.

A szabálysértési eljárásban jogerősen megállapított büntetések és intézkedések általában azonnal teljesedésbe mennek, ezért felfüggesztésükre vagy félbeszakításukra már nincs lehetőség. Lehetséges azonban, hogy a kiszabott pénzbírság végrehajtás alatt áll, s letiltásra vagy elzárásra történő átváltoztatásra kerül sor. Ilyenkor a végrehajtás felfüggeszthető, illetve - elzárás esetén - az félbeszakítható.

A perújítás elutasítását - mint érdemi határozatot - indokolni kell, vele szemben azonban - akárcsak valamennyi érdemi perújítási határozat esetében - jogorvoslatnak nincs helye.

A perújítás elrendelése esetén "felélednek" a bírósági tárgyalás általános szabályai, azokat kell - a rendkívüli jogorvoslatra jellemző értelemszerű eltérésekkel - alkalmazni.

A perújítás alapossága esetén az alapügy határozata értelemszerűen - egészben vagy részben - hatályon kívül helyeződik, ha pedig a kérelem alaptalan, azt el kell utasítani, s erről is önálló végzéssel kell dönteni.

XII. fejezet

A végrehajtás

A 111. §-hoz

A végrehajtás az eljárás időrendben utolsó szakasza, az a stádium, ahol a jogerő bekövetkezett, a határozat végrehajthatóvá vált. Ilyenkor - önkéntes teljesítés híján - meg kell történnie a hatósági akarat kikényszerítésének. A végrehajtási szabályok szigorán, érvényesítésük következetességén és komolyságán nemcsak a konkrét ügyek kimenetele múlik, hanem általában minden jogkövetés és jogtisztelet egyik alapja, a hatósági tekintély sorsa is.

A szabálysértési eljárásban rendszerint különböző vagyoni jellegű követeléseket kell kikényszeríteni. A pénzbírság mellett más pénzösszegek behajtására is szükség lehet. Eljárási költséget, kártérítést is meg lehet állapítani, rendbírságot is ki lehet szabni, s ebben a körben már nemcsak az elkövető lehet a végrehajtási eljárás kötelezettje.

A Javaslat a pénzbírság végrehajtásánál a fokozatosság elvét kívánja megvalósítani: először a közvetlen letiltás, ennek eredménytelensége esetén a tartozás adók módjára történő végrehajtására kerül sor, végül - ha az adóvégrehajtás nyilvánvalóan reménytelen vagy aránytalanul hosszú időt venne igénybe - következik az elzárás.

Az Alkotmánybíróság 63/1997. (XII. 12.) AB határozata a pénzbírságot feltételes szabadságelvonásnak értékelte, ezért annak elzárásra történő átváltoztatását 1999. január 1. napjától bírói hatáskörbe utalta. A Javaslat ezt a követelményt vette figyelembe, s az ezzel összefüggő eljárási szabályokat határozta meg.

Az átváltoztatás szükségessége esetén a szabálysértési hatóság - külön kérelem nélkül, hivatalból terjeszti az ügyet a bíróság elé, amelynek - szemben a hatályos szabályozással - az alapügyre is kiterjedő felülvizsgálat után kell döntenie.

A 112-113. §-hoz

Törvénysértés észlelése esetén az eljárás menete különbözik egymástól, aszerint, hogy az melyik eljárási szakaszban merült fel: ha az alapeljárásban, akkor a bíróság a szabálysértési hatóságot új eljárásra kötelezi, ha pedig a végrehajtás során, akkor a - a jogerős határozat érvényességének fenntartása mellett - csak a végrehajtási eljárás folyik tovább.

Az elzárás nem önálló büntetési nem, hanem a végrehajtás intézménye, elsősorban arra szolgál, hogy a szabadságelvonás lehetőségével mielőbbi teljesítésre szorítsa az elkövetőt. E célnak megfelelően, ahogy megtörténik a pénzbírság megfizetése, az elzárás funkcióját feladatát veszti, az nem foganatosítható, illetve azt félbe kell szakítani.

A 114. §-hoz

A büntető anyagi és eljárási jog a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések alkalmazásánál, illetve a szabadságvesztésbüntetés kiszabásánál különös figyelmet fordítanak a fiatalkorúak életkori sajátosságaira és csak igen kivételes esetekben teszik lehetővé az ilyen jellegű jogkorlátozások alkalmazását. A szabálysértési jog hasonló megfontolásból tiltja a személyi szabadság korlátozását fiatalkorúak esetében, még a végrehajtás szakaszában is.

Az eljárás során felmerülő egyéb pénzösszegek (eljárási költség, kártérítés) megfizetése nem szankció-jellegű kötelezettség, így rájuk a szabálysértési szankciórendszer elemeit nem lehet alkalmazni.

A 115-117. §-hoz

A bírságösszegek emelkedése, a vagyoni körülmények tömeges romlása, illetve az elkövetők tényleges vagyoni helyzetének felderíthetetlensége következtében egyre gyakrabban kérnek a kötelezettek részletfizetést, illetve halasztást.

A részletfizetés esetén a hatóság rendszeresen visszatérően meghatározott pénzösszeget határoz meg, míg halasztás esetén a teljesítési határidő tolódik ki meghatározott időpontra.

A két fizetési kedvezmény nemcsak a pénzbírságra, hanem az eljárási költségre is igénybevehető.

Hivatalból vagy kérelemre egyaránt lehetőség van a halasztásra, illetve a félbeszakításra. A Javaslat csak általánosságban fogalmazza meg a méltányosság gyakorlásának szempontjait, ugyanakkor a kedvezmény maximális határidejét hat hónapban állapítja meg.

A kórházi kezelés kötelező alap arra, hogy félbeszakításra kerüljön sor. Sürgős esetben nem lehet várni a bíróság határozatáig, ilyenkor a büntetés végrehajtási intézet vezetője önállóan dönthet az elzárás félbeszakításáról.

A Javaslat nem tartalmaz "kegyelmi" jellegű rendelkezéseket. A végrehajtás méltányosságból történő mellőzésének - jelenleg meglévő - esetkörét némiképp pótolja a végrehajtás felfüggesztésének lehetősége: erre részben más, folyamatban lévő eljárás (pl. perújítás) valószínűsíthető eredménye teremthet alapot, részben a méltányosság (pl. az elkövető nyilvánvaló, a jogerőssé válás után bekövetkezett fizetőképtelensége).

A büntetőügyben hozott kiutasításhoz hasonlóan a Javaslat a kiutasítás végrehajtását - amely a büntető-, illetve a szabálysértési eljárástól elkülönülő idegenrendészeti eljárás keretében történik - az idegenrendészeti hatóságok hatáskörébe utalja.

XIII. fejezet

Egyes szabálysértési ügyekre vonatkozó külön rendelkezések

A 118. §-hoz

A Javaslat négy olyan szabályozási kört ismer, melyek a szabálysértési jog szerves részeinek minősülnek ugyan, de eljárási szempontból mégis önálló sajátosságokat mutatnak. Feltétlenül indokolt tehát ezeket önálló fejezetben, külön eljárásként megfogalmazni.

A 119-120. §-hoz

Az elzárással is sújtható szabálysértések esetében az ügynek nincs közigazgatási előzménye, már "első fokon" a bíróságnak kell érdemben döntenie. A Javaslat szerint az ilyen ügyekben követendő bírói eljárás kétféle módon történhet: egy "normális" és egy "sommás" formában.

A "normális" eljárás rendje lényegében a szabálysértési hatóság előtti elbírálás szabályait követi: ha a feljelentés adatai nem adnak elégséges alapot az érdemi döntésre, akkor a bíró ugyanazokat az információszerzési lehetőségeket veheti igénybe, mint amit a Javaslat a szabálysértési hatóságnak biztosított.

Az elzárás a szabálysértési szankciórendszer legsúlyosabb eleme, amely a személyi szabadság alkotmányos alapjogát korlátozza, kiszabására nem kerülhet sor pusztán az iratok alapján: az elkövetőnek, illetőleg jogi képviselőjének lehetőséget kell adni arra, hogy az ellene irányuló "vádat" (tehát a feljelentést, illetve a feljelentést megalapozó bizonyítékokat) a bíróság előtt közvetlenül vitathassa. Ennek megfelelően a tárgyalást "elzárásos" ügyben nem lehet mellőzni.

A bíróság - a szabálysértési hatósághoz hasonlóan - a szabálysértési szankciórendszer teljességét alkalmazhatja, ha a felelősséget megállapítja, ellenkező esetben az eljárást meg kell szüntetnie.

A 121-124. §-hoz

A bíróság határozatával szemben - mivel nem előzte meg érdemi döntés - rendes jogorvoslatot kell biztosítani: a fellebbezés ugyanazokat illeti meg, mint akik a közigazgatási határozattal szemben tehetik ezt meg. A fellebbezésről a megyei bíróság az iratok alapján, tehát tárgyalás nélkül dönt, a súlyosítási tilalom keretei között.

A másodfokú bíróság az első fokú bíróság határozatát azt hatályban tarthatja, megváltoztathatja, továbbá hatályon kívül helyezheti az eljárás megszüntetése, illetve az első fokú bíróság új eljárásra utasítása mellett. E határozatokkal szemben rendes jogorvoslatnak nincs helye.

A 125-127. §-hoz

A "sommás" eljárás szabályai akkor érvényesíthetőek, amikor a szabálysértés azonnali elbírálására van lehetőség. A Javaslat a szabályok kialakításánál a Be. bíróság elé állításra vonatkozó rendelkezéseit vette alapul.

Az eljárás feltétele, hogy az elkövetőre terhelő, könnyen elbírálható bizonyítási helyzet álljon fenn: ezt a követelményt a legegyértelműbben a tettenérés teljesíti.

Az "előállításos" eljárás feltételeiről - a bíróság tájékoztatása, a bizonyítékok rendelkezésre állása, védő kirendelés - a rendőrségnek kell gondoskodnia, továbbá a feljelentést szóban előterjesztenie a bíróság előtt.

Tekintettel arra, hogy az elkövető korlátozva van személyi szabadságában, a Javaslat bevezeti a védői kirendelés intézményét, ha az elkövetőnek nincs meghatalmazott védője.

A bíróság a tárgyalás megtartása előtt azt vizsgálja, megvannak-e a szabálysértési őrizetbe vétel törvényi feltételei. Ha ezek nem állnak fenn, az ügyet visszaadja a rendőrségnek.

A tárgyaláson - a feljelentés előterjesztése után - először az elkövetőt kell meghallgatni, majd - a szükséghez képest - a sértettet, illetve a tanúkat.

A Javaslat a személyi szabadság korlátozásának lehető legrövidebb tartama érdekében felgyorsítja az eljárási cselekményeket: ha elzárás kiszabására kerül sor, az érintettnek a jogorvoslatról nyomban nyilatkozni kell.

Ha elzárás kiszabására kerül sor és a bíróság meghosszabbítja az őrizetet, az iratokat haladéktalanul fel kell terjeszteni a másodfokú bírósághoz, amelynek az előállítás foganatba vételét követő 72 órán belül döntenie kell a jogorvoslat tárgyában.

A fellebbezés elbírálására vonatkozó szabályok megegyeznek a 121-124. §-okban foglalt rendelkezésekkel.

A 128. §-hoz

A Javaslat elvi kiindulópontja az, hogy amennyiben komoly jogkövetkezmény lehetősége merül fel a közigazgatási szakaszban (pénzbírság, járművezetéstől eltiltás), érdemben dönteni a fiatalkorú ügyében csak meghallgatás után lehet.

A Javaslat szerint a fiatalkorú törvényes képviselőjét mind a meghallgatásról, mind pedig a tárgyalásról értesíteni kell és a fiatalkorút lehetőleg az ő jelenlétében kell meghallgatni. A törvényes képviselő egy esetben köteles nyilatkozattételre: a tárgyaláson a fiatalkorú életviszonyai tekintetében nem tagadhatja meg a vallomást.

A törvényesképviselő fogalmát a Javaslat nem határozza meg, ezt más jogszabályok (a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény) tartalmazzák.

A fiatalkorúak elleni szabálysértési eljárás kapcsolatban áll az általános gyermek- és ifjúságvédelemmel. Ezért a fiatalkorú ellen eljáró hatóságok - ha az eljárás adatai szerint ennek feltételei megvannak - kötelesek egyrészt a fiatalkorú érdekében védő- és óvóintézkedés elrendelését, másrészt a fiatalkorú nevelését, gondozását vagy felügyeletét elmulasztó személlyel szembeni intézkedést kezdeményezni.

A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 69. § (1) bekezdése szerint a rendőrség jelzése alapján a települési önkormányzat jegyzője védelembe veheti a szabálysértés elkövetésével gyanúsított fiatalkorút.

A 129-132. §-hoz

A gyakorlati tapasztalatok szerint a becsületsértési cselekmények többségét felfokozott indulati állapotban, igen gyakran ittasan követik el, ahol a kölcsönösség a jellemző. A kölcsönösség a bírói gyakorlat szerint az elkövetés helyének és idejének azonosságát, illetve szoros kapcsolódását jelenti, ideértve a szoros okozati összefüggést a sértés és a viszont-sértés között.

Az ilyen típusú összefüggésre a szabálysértési jog is reagál akkor, amikor megengedi, hogy az egyik fél sérelmére elkövetett szabálysértés miatt indult eljárásban akkor is helye legyen a másik fél általi magánindítvány előterjesztésére, ha annak határideje lejárt, feltéve, hogy a cselekmény még nem évült el.

A büntetőeljárásból ismert, a tárgyalást megelőző, békítési célú személyes meghallgatás intézményét a Javaslat is átvette.

A személyes meghallgatás - a konfliktus felek közötti feloldásának célján túl - eljárásjogi értelemben abban különbözik a tárgyalástól, hogy nem nyilvános, továbbá, hogy az eljárás további sorsa a sértett magatartásától függ. Ha a sértett akár a személyes meghallgatáson, akár - a békítés eredménytelensége esetén - a tárgyaláson nem jelenik meg, s magát kellően ki nem menti, vagy azért nem idézhető, mert a lakcímváltozást nem jelentette be, továbbá ha visszavonja a magánindítványt, az eljárás megszüntetésének van helye.

A Javaslat - igazodva a közérdek hiányával jellemezhető ügykategóriához - a költségviselést illetően is eltérő szabályt állapít meg: eszerint a magánindítvány előterjesztője viseli az eljárási költséget, ha a hatóságot alaptalanul "foglalkoztatta". Erre tehát a korábban felsorolt okokból, akkor kerül sor, ha a sértett felróható magatartása következtében került sor az eljárás megszüntetésére.

A 133. §-hoz

Amennyiben a "felügyelet" részéről eljáró személy maga észleli a szabálysértést, két dolgot tehet:

a) a tettenért elkövetőt helyszíni bírsággal sújtja, vagy

b) a cselekményt a helyszínen elbírálja, kivéve, ha további bizonyítási eljárásra van szükség.

A helyszíni elbírálás egyértelmű bizonyítási helyzetben lehetővé teszi, hogy a hatóság a jogsértés észlelésével egyidejűleg döntsön. E sommás forma lényege szerint különbözik a helyszíni bírságtól, mert:

a) a hatóság nincs elzárva attól a lehetőségtől, hogy a helyszínen bizonyítási cselekményeket végezzen,

b) a hatóság bármilyen szankciót kiszabhat, így alkalmazhat figyelmeztetést is, de adott esetben élhet az adott szabálysértésre megállapított speciális maximummal is,

c) a helyszíni elbírálás alkalmával született döntés határozatnak minősül, azzal szemben tehát rendes jogorvoslatnak van helye.

A 134-137. §-hoz

A sommás eljárási módok talán "legtisztább" változata a helyszíni bírságolás, ahol az eljárás anélkül, hogy elkezdődne, máris befejeződik. A helyszíni bírság maga is közigazgatási intézkedés, mert a felelősségrevonás és annak végrehajtása egyidejűleg történik meg. Még egy további egyidejűséget feltételez ez a jogintézmény, nevezetesen az elkövetés és a szankcionálás egyidejűségét.

A bírság kiszabása egy sajátos "alku" eredménye: az elkövető ugyanis nem kötelezhető arra, hogy a helyszíni bírságolásnak alávesse magát, de ugyanakkor a hatóság részéről eljáró személy sem köteles ebben a sommás formában elbírálni a szabálysértést, s bármikor választhatja a feljelentést is.

Az átutalási megbízás átvétele a bírság elfogadásával egyenértékű. Ha tehát az elkövető nem fizeti be a bírságot, a végrehajtás szakasza következik.

Helyszíni bírság kiszabásának csak akkor van helye, ha ezt a szabálysértést megállapító külön jogszabály lehetővé teszi.

Az érintett távollétében történő szankcionálásra van lehetőség a gépjárművel elkövetett szabálysértések tekintetében.

A Javaslat szerint ilyenkor a gépjármű forgalmi rendszáma alapján megállapított üzemben tartó címére kell a készpénz-átutalási megbízást megküldeni. Nincs másról szó, mint egy törvényes vélelem felállításáról, mely szerint - ellenkező bizonyításáig - azt kell elkövetőnek tekinteni, aki a nyilvántartás adatai szerint a jármű üzembentartója.

Harmadik rész

EGYES SZABÁLYSÉRTÉSEK

XIV. fejezet

Az emberi méltóság, a személyi szabadság és a közrend elleni szabálysértések

A 138. §-hoz

A becsületsértés jogi tárgya az ember társadalmi megbecsülése, az emberi méltóság. A becsület csorbítására alkalmas minden olyan szóval és viselkedéssel elkövetett cselekmény, amelyben kifejeződik az elkövetőnek a sértettel szembeni megvetése, őt gúnyoló, megszégyenítő, lealacsonyító értékítélete. Az állandó bírói gyakorlat szerint nem minősül becsületsértésnek a kemény kritika megfogalmazása, ugyanígy az elkövető pusztán indulat által vezérelt megnyilatkozásai, szidalmai sem.

Az adott kifejezés, értékítélet becsületsértő jellegének eldöntése minden esetben jogalkalmazói értékelést igényel, ahol az elkövető és a sértett korábbi viszonyát, az adott szituációt, a kifejezés társadalmi megítélését kell alapul venni.

A Javaslat - egyezően a hatályos szabályozással - csak azokat a verbális viselkedési formákat rendeli szabálysértésként büntetni, melyek a jogalkotó értékítélete szerint nem érik el a büntetőjogi büntetést-érdemlőség szintjét. Ha ugyanis a becsületsértő megnyilvánulás

a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásával, közérdekű tevékenységével van összefüggésben,

b) azt nagy nyilvánosság előtt, vagy

c) tettlegesen követi el, akkor a Btk. 180. §-a szerinti becsületsértés vétségét valósítják meg.

A verbális becsületsértés kísérlete fogalmilag kizárt. A cselekmény csak szándékosan követhető el. A becsületsértés annyi rendbeli, ahány sértettet érint a becsületsértő kifejezés vagy cselekmény. Tekintettel arra, hogy a szabálysértési jog nem ismeri a folytatólagosság intézményét, az ugyanazon sértett sérelmére elkövetett, más-más tartalmú becsületsértő kijelentések elvben önálló szabálysértési cselekményt valósítanak meg.

A 139. §-hoz

A magánlakás sérthetetlensége alkotmányos alapjog, melynek társadalomra súlyosabban veszélyes alakváltozatait a Btk. 176. §-a rendeli büntetni. A lakásba vagy egyéb helyiségbe való "egyszerű", erőszakmentes bemenetel, illetve bent maradás - ha az jogellenesen történik - nem igényel büntetőjogi üldözést, a jogalkotó megítélése szerint ilyenkor elegendő a szabálysértési felelősségrevonás.

A cselekmény jogi tárgya lakás vagy egyéb helyiség, illetve az ezekhez tartozó bekerített hely zavartalan használatához fűződő érdek, az ún. házijog.

A lakás minden olyan zárt hely, amely rendeltetéséből adódóan emberek tartózkodására szolgál. Ehhez képest az alkalmi, ideiglenes szállás (pl. szálloda, kollégium) is betöltheti a lakás funkcióját. A lakás nem szükségképp ingatlan: a lakókocsi is betöltheti a lakás funkcióját, így a házijog védelme alá esik.

Az elkövetés tárgya csak a "más" lakása lehet, s ezt nem a lakás tulajdoni helyzete, hanem a tényleges állapot dönti el: adott esetben a bérlő is élvezheti a házijog védelmét a tulajdonossal szemben, hiszen itt nem a tulajdonvédelemről, hanem a zavartalan használatról van szó.

A szabálysértés elkövetésének feltétele, hogy az ott lakó vagy az azzal rendelkező akarata ellenére vagy megtévesztéssel történjék a bemenetel. A jogosultnak félreérthetetlenül kifejezésre kell juttatnia a tiltó jellegű akaratnyilvánítását, amelynek konkrétnak és személyre szólónak kell lennie.

A cselekmény csak szándékosan követhető el, az elkövető tudatának át kell fogni azt a tényt, hogy a lakással rendelkező személy akarata ellenére cselekszik.

A szabálysértés csak magánindítványra büntetendő, mert - hasonlóan a becsületsértéshez - a személyiségi jogok oly módon sérülnek, hogy elsősorban a sértett magánérdekei az elsődlegesek.

A 140. §-hoz

A tényállás (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségeket a pirotechnikai termék gyártásának, forgalomba hozatalának, vásárlásának, szállításának és felhasználásának engedélyezéséről szóló 4/1978. (VI. 21.) BM rendelet tartalmazza. A legfontosabb rendelkezések:

A rendelet hatálya kiterjed valamennyi nem katonai, illetve nem karhatalmi célú robbanóképes, tűzveszélyes, hang-, fény-, tűz-, szikra-, köd-, füsthatás elérésére, valamint jégeső-elhárításra szolgáló pirotechnikai anyagot tartalmazó termék gyártására, előállítására, forgalomba hozatalára, behozatalára, kivitelére, az ország területén történő átszállítására, vásárlására és felhasználására.

Nem terjed ki a rendelet hatálya a gyufára, a mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban használatos köd- és füstgyertyák, valamint a csillagszóró forgalomba hozatalára, vásárlására, szállítására és felhasználására.

Pirotechnikai terméket gyártani, forgalomba hozni, vásárolni és felhasználni, az országba behozni, külföldre kivinni, az ország területén átszállítani csak az illetékes rendőrhatóság engedélye alapján lehet.

Gyermekjáték céljára szolgáló pirotechnikai termékre - az ország területén történő átszállítást kivéve - rendőrhatósági engedély nem adható. Magánszemély részére rendőrhatósági engedély kivételesen indokolt esetben adható.

A 141. §-hoz

A Javaslat összevonja és egy helyen szabályozza a lőfegyverrel, illetve a hatástalanított lőfegyverrel, légfegyverrel, gáz- és riasztófegyverrel , lőtérrel kapcsolatos rendelkezéseket.

A lőfegyverre és lőszerre vonatkozó kiemelten veszélyes magatartásokat a Btk. 263/A.., illetve a 263/B. §-a rendeli büntetni. A lőfegyver és a lőszer tekintetében a rendőrhatósági engedély keretein belül történő szabályszegések minősülnek szabálysértésnek. A lőfegyverdarab vagy lőszerelem vonatkozásában viszont az engedély nélküli készítés, megszerzés, tartás, forgalomba hozatal alkot szabálysértést.

A legfontosabb fogalmi meghatározásokat a 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.), valamint a végrehajtására kiadott 14/1991. (X. 31.) BM rendelet tartalmazza.

A (2) bekezdésben meghatározott kötelezettségeket az R. tartalmazza. A legfontosabb rendelkezések:

A légfegyvert, a gáz- és riasztófegyvert a hozzátartozó lövedékektől, tölténytől elkülönítve, jól zárható helyen úgy kell tárolni, hogy ahhoz illetéktelen személyek ne férjenek hozzá.

A légfegyveren, gáz- és riasztófegyveren olyan változtatás nem végezhető, amely azt a fegyver jellegének megváltoztatásával lőfegyverré alakítaná át.

A hatástalanított lőfegyver - a színházi lőfegyver kivételével - a tárolási helyen kívül csak zárt dobozban, tokban szállítható, birtokolható.

Légfegyvert jogi személy, illetve az a természetes személy szerezhet meg és tarthat, aki nem áll az R. 4. §-ában meghatározott kizáró rendelkezések hatálya alatt.

Légfegyver használható

a) lőtéren, céllövöldében, magánterületen a biztonsági előírások betartása mellett;

b) vadászterületen a vadászatra jogosult, védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye alapján.

A légfegyver használata nem veszélyeztetheti mások testi épségét, dolgait és a természeti értékeket.

A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy csak cselekvőképes, nagykorú személy felügyelete mellett használhat légfegyvert. Tömegközlekedési eszközön - kivéve a légijárművet - és nyilvános helyen légfegyver csak tokban szállítható.

Gáz- és riasztófegyver megszerzése és tartása ön- és vagyonvédelmi célból jogi személy részére, valamint olyan természetes személy részére engedélyezhető, aki nem áll az R. 4. §-ában meghatározott kizáró rendelkezések hatálya alatt.

Csak annak a gáz- és riasztófegyvernek a tartása engedélyezhető, amelynek szükség szerinti bevizsgálását és beszámozását az erre jogosult (kijelölt) szervezet elvégezte.

Tilos olyan gáz- és riasztótöltényt tartani, használni, amelyből az izgató anyag nem csak gáz halmazállapotban juthat ki, amelynél a töltény a lövésnél mechanikus sérülést okozhat, továbbá amely izgató anyagként arzén vegyületet tartalmaz.

Lőtér létesítése és üzemeltetése jogi személy vagy azon magyar állampolgár, illetve állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező külföldi részére engedélyezhető, aki vállalkozói igazolványt váltott ki és nem áll az R. 4. §-ában meghatározott kizáró rendelkezések hatálya alatt.

A lőtéren csak olyan lőfegyverrel és lőszerrel, illetve olyan célra szabad lőni, amelynek használatát a lőtérszabályzat lehetővé teszi. A lőtérszabályzatban a lövészet időtartama korlátozható, a lövészetre használható lőfegyver és lőszer fajtáját, típusát a természeti és az emberi környezetre figyelemmel kell megállapítani.

Tilos a lőtéren állatra lőni, tilos védett természeti területen lőteret létesíteni.

Lövészetet olyan személy vezethet, aki megfelel az R. 17. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek, és lövészetvezetői vizsgát tett, vagy lövészedzői, lövész-szakedzői képesítése vagy érvényes lövészverseny bírói minősítése van, vagy I. osztályú lövészversenyző.

A 142. §-hoz

A Javaslat öt - önálló tényállások szerint eddig is büntetni rendelt - garázda jellegű magatartást von a "rendzavarás" fogalma alá. Ezek a következők:

a) a verekedés,

b) a garázdaság,

c) a hatóság vagy hivatalos személy intézkedésével szembeni engedetlenség,

d) nyilvános rendezvényen közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása,

e) nyilvános rendezvényen a rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség.

1. A verekedés jogi tárgya a közrend, a köznyugalom. A tipikus elkövetési formája két vagy több személy kölcsönös bántalmazása, ugyanakkor az egyoldalú bántalmazás is megvalósítja a szabálysértést.

A verekedést el kell határolni a Btk. 271. §-ában meghatározott garázdaságtól: a garázdaság- akár bűncselekményi, akár szabálysértési alakzatában - kihívóan közösségellenes magatartás, amelynek alkalmasnak kell lennie arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Ennek pedig az a feltétele, hogy a többek általi észlelés lehetősége fennálljon. Így a sértett mások jelenlétében történő, megbotránkozás keltésére alkalmas, hosszas bántalmazása garázdaságnak minősül (BJD 8068.).

2. A Javaslat a "rendzavarás" körében szabályozza - változatlan tartalommal - a garázdaság szabálysértési alakzatát. A garázdaság bűncselekményi alakzataitól való elhatárolás alapja a szabálysértés erőszakmentessége. A garázdaság veszélyeztető jellegű cselekmény megállapításának nem feltétele, hogy ténylegesen kiváltson riadalmat, illetve megbotránkozást. A cselekmény megvalósulásának feltétele a mások előtti elkövetés, tehát azt legalább két személynek ténylegesen észlelnie kel.

A magatartás kihívó közösségellenességének ténye határolja el a garázdaságot a csendháborítástól, illetve a becsületsértéstől. Ha az eset összes körülményei alapján egyértelmű, hogy az indokolatlan zajkeltés, illetve a lealacsonyító, megszégyenítő kijelentés hátterében közösségellenes motívum, tehát mások nyugalmának megzavarása áll, garázdaságot lehet megállapítani.

A garázdaság csak szándékosan követhető el.

3. A szűkebb értelemben vett "rendzavarás" esetében a hatósági intézkedéssel szembeni passzív engedetlenséget rendeli a Javaslat büntetni.

A "rendzavarás" létrejöhet baleset, bűncselekmény, természeti csapás, stb. helyszínén. A lényeges az, hogy ezekben az esetekben azonnali rendészeti beavatkozást igénylő teendőkre van szükség. Ilyenkor az élet- és vagyonbiztosító vagy éppen bizonyítási célú hatósági intézkedéseket nemcsak az érintettek aktív ellenállása akadályozhatja, hanem az is, ha nem reagálnak a hatósági felhívásra. E jogsértés legtipikusabb megvalósulási formája az, amikor az elkövető nem tesz eleget a helyszín elhagyására vonatkozó felhívásnak.

4. A (2) bekezdés a nyilvános rendezvényen tanúsítható közrendsértés két elkövetési módját fogalmazza meg:

- az a) pont szakít azzal a gyakorlatban érvényesíthetetlen és célszerűsége szerint is megkérdőjelezhető szabályozással, amely általában - az elkövetés helyére, idejére, céljára tekintet nélkül - tiltja a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök közterületen történő birtoklását.

A tényállás egyrészt a nyilvános rendezvényhez köti a birtoklás jogellenességét, másrészt - a veszélyes eszköz kimeríthetetlen alakváltozatai miatt - nem alkalmaz taxációt, csupán azok objektív jogtárgysértő, illetve veszélyeztető voltát emeli ki.

- a b) pont a nyilvános rendezvényen történő "engedetlenséget" rendeli büntetni, ahol a szabályok betartására rendszerint már nemcsak a rendőrség, hanem a rendező szerv képviselői is felügyelnek. Mivel a szabálykövető magatartást a rendezvény biztonságáért felelős rendező szerv is számon kérheti, indokolt, hogy a vele szemben történő engedetlenség is szabálysértést valósítson meg.

A 143. §-hoz

A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló, ki nem hirdetett törvény tartalmazza a prostitúció közrendvédelmi szabályait. A tv. szakít a prostitúció eddigi általános - tértől, időtől, elkövetési módtól független - tilalmával és meghatározott feltételek között lehetővé teszi a prostitúciót, illetve annak felajánlását.

E paragrafus (1) bekezdése keretnormát határoz meg, amelynek tartalmát a tv., illetve az önkormányzati rendelet konkrét tilalmai, előírásai töltenek meg tartalommal.

A (2) bekezdés - mintegy "minősített esetként" - a prostitúció három speciális elkövetési alakzatát nevesíti, amelyek a zónáktól függetlenül tilalmasak:

a) A ki nem hirdetett törvény szerint a 14. életévét meghaladott kiskorút érintő üzletkötés tilalmának a terület jellegére tekintet nélkül érvényesülnie kell. A tilalom akkor válhat nyilvánvalóvá a prostituált előtt, ha konkrét ismeretei vannak a "kliens" vagy a leszólított kiskorúságáról vagy - külleme folytán - e körülmény mindenki számára kétségtelennek tekinthető. A 14. életévét be nem töltött kiskorúak tekintetében már az eredménytelen felbujtás is a megrontás bűntettét valósítja meg.

b) A zaklató jellegű felajánlkozás fogalmát a ki nem hirdetett törvény az értelmező rendelkezések körében határozza meg.

c) A nemi kapcsolatok rendszeres, válogatás nélküli létesítése egyet jelent avval a ténnyel, hogy a prostitúció közegészségügyi szempontból "veszélyes üzem". A szexuális úton terjedő fertőző betegségek hiányát tanúsító orvosi igazolás számonkérhetősége legalábbis csökkentheti a betegségek gyakoriságát.

A 144. §-hoz

A ki nem hirdetett törvény az értelmező rendelkezések sorában meghatározza a védett övezetnek minősülő objektumok körét, azok ismérveit. E paragrafus a védett övezetek nyugalma érdekében a magyar jogban eddig nem szereplő, új alanyt von be a szabálysértés miatt felelősségrevonható személyek körébe: a szolgáltatást igénybe venni kívánó kliens jogi fenyegetettségének jogalapját teremti meg azzal, hogy a védett övezetben kiterjeszti az elkövetői kört, s megtiltja a kliens számára, hogy ajánlatot tegyen, illetve, hogy az ilyen irányú felajánlkozást elfogadja.

A 145. §-hoz

E rendelkezés mind az önreklám, mind pedig a mások szexuális szolgáltatása hirdetéseinek, reklámozásának tilalmát rögzíti, továbbá megtiltja az ilyen cselekményben való - jobbára technikai jellegű - segítségnyújtást is.

E szabály szolgál alapjául a sajtótevékenységet, tájékoztatást, hírszolgáltatást nyújtóval szembeni közrendvédelmi bírság, illetve az önmagát reklámozó, vagy más egyén szexuális szolgáltatását sajtó- és más hasonló jellegű termékben hirdető, közvetítő, az ilyen cselekményekben közreműködő személyekkel szembeni szabálysértési bírság kiszabásának.

A 146. §-hoz

A Javaslat a koldulást önmagában nem nyilvánítja jogellenessé. Ugyanakkor - mintegy a kiskorú veszélyeztetése bűntettének "kiegészítő" tényállásaként, amikor a rendszeres, életmódszerű elkövetés nem állapítható meg - szabálysértésnek tekinti, ha az elkövető gyermeket bujt fel koldulásra, illetve vele együtt követi el a cselekményt.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény rendelkezési szerint az eljáró hatóságok a gyermek veszélyeztetettsége esetén kötelesek jelzéssel élni az illetékes gyermekjóléti szolgálatnál. A gyermekkel koldulás esetében ez a veszélyeztetettség alappal vélelmezhető, így a Javaslat ezt a hatósági kötelezettséget nevesíti.

A 147. §-hoz

A természetvédelmi szabálysértés (1) bekezdésének a)-c) pontja a természetkárosítás konkrét elkövetési módjait határozza meg, a d) pont keretnormát tartalmaz, amelynek tartalmát a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény rendelkezései töltik ki.

A konkrét elkövetési magatartások szorosan kapcsolódnak a Btk. 281. §-ában meghatározott természetkárosítás bűncselekményéhez, amelyet elsősorban a magatartás eredménye, a jelentősebb súlyú természetkárosítás különböztet meg a kisebb mértékű kárt okozó, illetve veszélyeztető jellegű szabálysértési alakzattól.

A 148. §-hoz

E paragrafus a különböző környezetkárosító magatartások általános keretnormáját határozza meg, melynek tartalmát részben a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: tv.), részben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény tölti ki.

A törvény bevezeti a környezetvédelmi bírságot, amely azonban nem zárja ki a párhuzamos szankcionálást: ennek kiszabása nem mentesít a büntetőjogi, a szabálysértési, továbbá a kártérítési felelősség, valamint a tevékenység korlátozására, felfüggesztésére, tiltására, illetőleg a megfelelő védekezés kialakítására, a természetes vagy korábbi környezet helyreállítására vonatkozó kötelezettség teljesítése alól.

A 149. §-hoz

A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló l990. évi IV. törvény vállalt kötelezettséget - az állam által elismert egyházak esetében - a vallásos tárgyú cselekmények, szertartások zavartalanságának védelmére.

Amíg a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlása elleni legdurvább, személy ellen irányuló támadásokat a Btk. 174/A. §-a rendeli büntetni, addig a szabálysértési tényállás a vallásgyakorlás objektumai elleni irányuló, garázda jellegű magatartásokat szankcionálja.

A 150. §-hoz

A Javaslat a gyakorlatban tapasztalható elkövetési formákra tekintettel kibővíti és az eddiginél differenciáltabban fogalmazza meg a veszélyes fenyegetés tényállását:

- az (1) bekezdés a) pontjában az elkövetési magatartás alanyi oldala egyrészt kiegészül a speciális célzattal, a félelemkeltéssel, kibővül a megfenyegetett személyi kör a megfenyegetett személy hozzátartozóival, ugyanakkor a védendő jogtárgyak, az élet és a testi épség mellé az egészség is "belép",

- az (1) bekezdés b) pontja ebben a körben vadonatúj jogtárgyat, az emberi méltóságot veszi védelembe: reális félelmet válthat ki a sértettben, ha valaki - a személye vagy hozzátartozója ellen irányuló - a nagy nyilvánosság előtti becsületsértés elkövetésével fenyegeti meg komolyan.

Amennyiben ez a fenyegető magatartás haszonszerzési célzattal és károkozással is társul, már nem a veszélyes fenyegetés szabálysértése, hanem a Btk. 323. §-ába ütköző zsarolás bűntette valósul meg.

A 151. §-hoz

E paragrafus a gyülekezési jog, mint alkotmányos alapjog rendészeti korlátjait fogalmazza meg keretnorma formájában. E norma "kitöltője" a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (a továbbiakban: tv.): a tv. hatálya alá eső közterületi rendezvények szervezése bejelentési kötelezettség alá esik, azok megtartását a tv.-ben meghatározott esetekben a rendőrség megtilthatja.

A 152. §-hoz

A szabálysértési tényállás nem más, mint a közveszéllyel fenyegetés vétségének (Btk. 270/A. § (1) bek.) "kiegészítő" magatartása: amíg a bűncselekményi alakzat a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tény mások előtti állításával valósul meg, amely szerint közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, addig a szabálysértés azt a bejelentőt rendeli büntetni, aki hatóságnál vagy közfeladatot ellátó szervnél - a bejelentés tényleges hatásától függetlenül - vészhelyzetről (tűzeset, baleset, stb.) vagy rendzavarásról tesz valótlan bejelentést.

A Javaslat egy "minősített esetet" is megfogalmaz: nem hagyható értékelés nélkül, ha az alaptalan bejelentés következtében a hatóság intézkedésre kényszerül, hiszen ez részben költséget, részben indokolatlan kapacitás-lekötést jelent, amely adott esetben más, valóban intézkedésre alapot adó eseménytől vonhatja el a hatóságot vagy a közfeladatot ellátó szervet.

A 153. §-hoz

A Javaslat a tiltott szerencsejáték szervezése vétségének (Btk. 267. §) szabálysértési alakzatát rendeli büntetni, amelynek megvalósulásához az egyszeri elkövetés elegendő.

Szerencsejáték minden olyan játék, amelyben a játékos pénz fizetése, vagy vagyoni érték nyújtása fejében, meghatározott feltételek fennállása vagy bekövetkezése esetén pénznyereményre, vagy más vagyoni értékű nyereményre válik jogosulttá. A nyerés vagy a vesztés kizárólag, vagy túlnyomó részt a véletlentől függ.

A nyilvános hely fogalmát számos jogszabály használja, meghatározásával azonban adós maradt a jogalkotás. A bírói gyakorlatban és a jogirodalomban kialakult általánosan elfogadott álláspont szerint a nyilvános minden olyan helyiség, amely bárki számára nyitva áll, illetve azonos feltételek teljesítése mellett bárki számára igénybevehető.

A Javaslat az elkövetői szerepek eltérő veszélyessége miatt különbséget tesz a szervező és a résztvevő között, s az előbbivel szemben a generális bírságmaximum alkalmazását helyezi kilátásba.

A haszonszerzésre irányuló jogsértésekkel szemben sok esetben a bírságszankcióval egyenértékű az elkövetés tárgyának, eszközének elkobzása. A Javaslat az ilyen jellegű jogsértések erőteljesebb visszaszorítása érdekében - az eddigi szabályozással ellentétben - kötelezővé teszi az elkobzást.

A 154. §-hoz

A kerettényállást kitöltő alapjogszabály a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: tv.), amely az ilyen tevékenység engedélyezésének legfontosabb feltételeit határozza meg, részletesen tartalmazza továbbá a szerencsejáték hatósági felügyeletének szabályait. A tv. az e tárgyra vonatkozó alapfogalmakat is meghatározza.

E körben szintén szükség van az elkövetési magatartások megkülönböztetésére: a Javaslat kiemelt veszélyességűnek értékeli a pénznyerő automatákkal kapcsolatos szervező tevékenységet, illetve az ennek érdekében történő helyiség rendelkezésre bocsátását.

A tv. alkalmazásában szerencsejátéknak minősül a fogadás és a pénznyerő automata üzemeltetése is. A tv. szabályait kell alkalmazni a játékautomatára és az ajándéksorsolásra is.

A tv. szerint pénznyerő automatának minősül a tétfizetés fejében játék céljára alkalmas mechanikusan vagy elektronikusan vezérelt berendezés, ha nyerés esetén a játékos bármely formában vagyoni értékű nyereményre válhat jogosulttá. A Szerencsejáték Felügyelet dönt abban a kérdésben, hogy valamely berendezés pénznyerő automatának minősül-e.

Játékautomatának minősül az elektronikusan vagy mechanikusan vezérelt játék folytatására alkalmas, szórakoztató szolgáltatást nyújtó berendezés, amely nem minősül pénznyerő automatának. Ugyancsak a Szerencsejáték Felügyelet dönt abban a kérdésben, hogy valamely berendezés játékautomatának minősül-e.

Az engedélyezési eljárás részletes szabályait az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 25/1991. (X. 16.) PM rendelet tartalmazza.

A 155. §-hoz

A népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII. törvény meghatározza azokat a helyeket, ahol nem gyűjthetőek aláírások népszavazás vagy népi kezdeményezés támogatására.

A szabálysértési tényállás mintegy kiegészítője a választás-, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekménynek (Btk. 211. §), amely a jelölési, választási eljárások jogtalan befolyásolásának legsúlyosabb elkövetési módjait rendeli büntetni.

XV. fejezet

A tulajdon elleni szabálysértések

A 156. §-hoz

A tulajdon elleni szabálysértések szorosan kapcsolódnak a Btk.-ban meghatározott vagyon elleni bűncselekményekhez, hiszen ezek a cselekmények csak az elkövetési érték, az okozott kár, illetve vagyoni hátrány mértéke tekintetében különböznek a bűncselekményi alakzatoktól.

A Javaslat nem is határozza meg az egyes tulajdon elleni támadásokat, (lopás, sikkasztás, stb.) azok fogalma tekintetében teljes egészében a Btk.-ra hagyatkozik. A tulajdon elleni szabálysértések bűncselekménnyé "emelő" körülményeit ugyancsak a Btk. tartalmazza.

A szabálysértést a bűncselekménytől elválasztó értékhatárt a Javaslat változatlanul ötezer forintban állapítja meg.

A Javaslat - mivel kétséget kizáróan tulajdon elleni támadásról van szó - az orgazdaságot is a tulajdon elleni szabálysértések körébe sorolja.

E cselekmények kísérlete is szabálysértést valósít meg. A helyes minősítés érdekében vizsgálni kell, hogy ténylegesen milyen értékű vagyontárgy került veszélybe és az elkövető szándéka milyen értékű vagyontárgy eltulajdonítására, elsikkasztására, stb. irányult.

A (2) bekezdés a Btk. 327. §-ában meghatározott jármű önkényes elvételének szabálysértési alakzata: az elkövetési magatartás a jogtalan használat céljából történő járműelvétel, a bűncselekménytől elhatároló elem pedig az elkövetés tárgya, amely csak nem gépi meghajtású jármű lehet.

A fentebb tárgyalt vagyon elleni cselekmények kizárólag szándékosan követhetőek el.

A (3) bekezdés a gondatlan rongálás olyan eseteit rendeli büntetni, amikor az adott elkövetési tárgy megrongálása nem pusztán vagyoni sérelmet okoz, hanem meghatározott közösségi érdekeket is (közúti közlekedés rendje, környezetvédelem, műemlékvédelem) veszélyeztet.

A büntetőjogi szabályozáshoz hasonlóan a tulajdon elleni szabálysértések körében is érvényesül a sértett érdekeinek, akaratának figyelembevétele, ha az elkövető a hozzátartozója: ebben az esetben az eljárás megindításához nem elegendő a hatóság tudomásszerzése, a sértettnek is kifejezésre kell juttatnia az elkövető megbüntetésére irányuló szándékát.

XVI. fejezet

A pénzügyi szabálysértések

A 157-158. §-hoz

A tényálláshoz tartozó fogalmakat, illetve az elkövetési magatartások pontos meghatározását a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995 .évi C. törvény (a továbbiakban: tv.), valamint a végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet tartalmazza.

A hatósági árak szinte teljes körű visszaszorulásának következtében a tv. az értelmezhetetlenné vált "belföldi forgalmi érték" helyett bevezette a "vámérték" fogalmát, amely a vámteher (vám, forgalmi adó, illetékek, díjak, stb.) megállapításának alapjává vált. A vámjogsértések elbírásánál ugyancsak a vámérték az értékhatár elbírálásának alapja, ezért a Javaslat az elkövetési érték megállapításához ezt a kategóriát használja.

A vámszabálysértés kétféle módon követhető el: vámcsempészet és vámorgazdaság útján. A csempészet elkövetési magatartása a vámáru elvonása a vámellenőrzés alól, illetve a valótlan nyilatkozat megtétele. A vámorgazdaság az orgazdaság elkövetési magatartásának felel meg.

A tulajdon elleni szabálysértésekhez hasonlóan a kísérlet is megvalósítja a tényállást, bár ennek a stádiumnak csak elméletben van jelentősége, hiszen a hamis nyilatkozattétel felfedésének pillanatában a cselekmény befejezetté válik. A vámorgazdaság tettese nem lehet a csempészet elkövetője.

Mind a vámcsempészet, mind pedig a vámorgazdaság gondatlanul is elkövethető, ebben az esetben az elkövetési értéknek nincs jelentősége.

A vámjogsértések körében minden befejezett cselekmény esetében találkozunk elkövetési tárggyal, így az ilyen típusú jogsértések tekintetében az elkobzás széles körű alkalmazására nyílik lehetőség.

A 159. §-hoz

A tényállás a vámszabálysértéshez nyújtott tárgyi "bűnpártolást" rendeli büntetni. Csak szándékosan követhető el, de nem feltétele, hogy a haszonszerzés ténylegesen bekövetkezzen, illetve hogy az elkövető ténylegesen mentesüljön a szabálysértési eljárás alól. Mivel tartalma szerint "bűnpártolásról" van szó, a tényállásnak feltétele, hogy a elkövető és a vámszabálysértés elkövetője előzetesen ne egyezzen meg egymással, ez utóbbi esetben ugyanis már részesi magatartásról van szó.

A 160. §-hoz

A tényállást kitöltő legfontosabb jogszabály a devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény (a továbbiakban: tv.), valamint a végrehajtásáról rendelkező 161/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet.

Részben a Btk. 309. §-ában meghatározott devizabűncselekmény határozza meg azokat az elkövetési magatartásokat, melyek - ötvenezer forint elkövetési érték alatt - megvalósítják a szándékos devizaszabálysértést. Emellett - értékre tekintett nélkül - azok a devizajogszabályokban meghatározott jogsértések is megvalósítják a szabálysértést, amelyeket a Btk. tényállás nem tartalmaz.

A gondatlan elkövetés - enyhébb megítéléssel - akkor büntetendő, ha értékre tekintet nélkül a devizajogi kötelességek valamelyikét szegi meg az elkövető.

A 161. §-hoz

A tényállás keretrendelkezést tartalmaz, melynek kitöltő normája a nemesfémtárgyakról és fémjelzésekről szóló 1965. évi 14. tvr., valamint a végrehajtására kiadott 11/1965. (VIII. 3.) PM rendelet.

Az elkövető csak az lehet, akinek munkaköri kötelessége a tényállásban foglalt rendelkezések érvényesítése.

A 162. §-hoz

A tényállás a pénzhamisítás bűntettének "kiegészítője" a szabálysértési jogban.

A bűncselekménytől a forgalomba hozatal célzatának hiánya határolja el.

Az érintett kitöltő szabály a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény. A hatályos szabályozás értelmében a belföldi forgalomban lévő pénzről utánzatot készíteni vagy készíttetni csak az MNB engedélyével lehet.

A 163. §-hoz

A pénzügyi szabálysértések elbírálása - azok felderítésének, szabályozásának speciális szakértelmet igénylő jellege miatt - a vám- és pénzügyőrség kizárólagos hatáskörébe tartozik.

Negyedik rész

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

A 164. §-hoz

A Javaslat a hatálybalépés napját 2000. március 1-jében határozza meg. Ez az időpont megfelelő módon biztosítja mind a jogalkalmazó szervek, mind az állampolgárok számára, hogy a törvény rendelkezéseit a kellő mélységben megismerhessék.

A törvény rendelkezéseire való áttérés - a számos új anyagi és eljárásjogi intézmény - hosszabb felkészülési időt, "betanulást" igényel. Ugyancsak időt vesz igénybe a végrehajtási szabályok megalkotása, továbbá az áttérésből adódó személyi és dologi feltételrendszer létrehozásának, átszervezésének megtervezése és végrehajtása.

A (2) bekezdés kiegészíti a Javaslat 4. §-ában foglalt rendelkezést: e törvényhely szerint általános szabály, hogy a cselekményt az elkövetéskor hatályban lévő jogszabály alapján kell elbírálni. Ennek megfelelően az új törvény hatálybalépésével a folyamatban lévő ügyekben foganatosított eljárási cselekmények érvényben maradnak és azokat az Sztv. szabályai szerint kell elbírálni.

Az új törvény visszaható hatálya csak anyagi jogi értelemben érvényesül, abban az esetben, ha az új szabály az elkövetőre kedvezőbb rendelkezést tartalmaz.

Felhatalmazó rendelkezések

A 165-166. §-hoz

Az egyes szabálysértési tényállások döntő többsége a jövőben is kormányrendeletben kerül megállapításra. Tekintettel arra, hogy az eljárási szabályok változásával egyidejűleg a szabálysértési jog "különös része" is alapvetően megújul, e változás véghezvitelére nem elegendő a tényállások többségét tartalmazó hatályos kormányrendelet módosítása.

A helyszíni bírságolás szabályai részben lényegesen megváltoznak a törvény hatálybalépésével, részben nem állnak rendelkezésre jelenleg rendeleti szintű szabályok, ezért a végrehajtással összefüggő hatósági feladatok - miniszteri rendeleti szintű - újraszabályozást igényelnek.

Az elzárás végrehajtásának szabályait jelenleg az 5/1968. (X. 19.) IM-BM-PM rendelet állapítja meg, amelynek számos rendelkezése elavult, nem áll összhangban a jogszabályi változásokkal, illetve a Javaslatban foglalt rendelkezésekkel, ezért ebben a tárgyban új végrehajtási rendelet kiadására van szükség.

Az eljárás során lefoglalt és az elkobzott dolgok kezelésére, értékesítésére, a letiltott összeg átutalására vonatkozó szabályok ugyancsak három évtizedesek, mialatt a végrehajtás egész rezsimje és jogszabályi környezete megváltozott.

Az eljáró hatóságok számára a szabálysértési eljárás több olyan speciális végrehajtási feladatot (eljárási cselekmények hangfelvétellel való rögzítése, adatgyűjtés) jelent, amelynek működőképes gyakorlata és szabályrendszere az elmúlt évtizedekben kialakult ugyan, de vagy nem kapott jogszabályi formát, vagy ma már nem létező jogforrásban került megállapításra. Ezért a Javaslat - nem nevesítve az egyes feladatokat - általános felhatalmazást ad a szakmai felügyeletet ellátó minisztereknek a rendeletalkotásra.

Hatályukat vesztő rendelkezések

A 167. §-hoz

Az Sztv. hatályon kívül helyezésével értelemszerűen valamennyi olyan törvényi rendelkezés is hatályon kívül kerül, amely az Sztv.-t módosította.

A törvény végrehajtása

A 168. §-hoz

A szabálysértések döntő többsége a jövőben is kormányrendeletben kerül megállapításra, s e cselekmények jelentős része kerettényállás, ahol az elkövetési magatartást az érintett államigazgatási anyagi jogszabály tartalmazza.

A "kitöltő" jogszabályok felülvizsgálata és egy helyen történő közzététele lényegesen megkönnyíti mind a jogalkalmazók, mind pedig az állampolgárok számára az egyes tényállások mögött meghúzódó konkrét jogszabályi tilalmak hozzáférhetőségét, megismerését.

Az önkormányzati rendeletben meghatározott szabálysértés nem állhat ellentétben a magasabb szintű jogszabályban megállapított normával. A jogforrási összhang megteremtése érdekében a Javaslat az önkormányzatok számára is felülvizsgálati kötelezettséget állapít meg.

Módosuló jogszabályok

A 169. §-hoz

A Javaslat a korábbi szabályokkal ellentétben valamennyi fiatalkorú esetében eljárási jogkört adott a szabálysértési hatóságoknak. A hatáskörváltozásnak megfelelően módosítani szükséges a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény megfelelő rendelkezését.