1133/B/1998. AB határozat

az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 74. § (12) bekezdése és a 74/B. §-a, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 174. § alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, valamint jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 74. § (12) bekezdése és a 74/B. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 74. § (12) bekezdése és az Alkotmány 57. § (2) bekezdése összefüggése vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panasz vonatkozásában az eljárást megszünteti.

3. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 74. § (12) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok vonatkozásában az eljárást megszünteti.

4. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 174. § alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

5. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 17. § (5) és (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok tekintetében az eljárást megszünteti.

6. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 174. § (4) bekezdése és a törvény 53-54. §-ai közötti alkotmányellenes kollízió megállapítására és a törvény 174. § (4) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasítja.

7. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 174. §-a és az Alkotmány 70/I. §-a összefüggéseinek vizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.

8. Az Alkotmánybíróság az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 43. § (1) bekezdése és a 70. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok vonatkozásában az eljárást megszünteti.

9. Az Alkotmánybíróság az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 71. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 74/B. §-a alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt több indítvány és két alkotmányjogi panasz is érkezett, ezeket az Alkotmánybíróság egyesítette és egy eljárás keretében bírálta el.

1. Egy indítványozó két alkotmányjogi panaszt is előterjesztett. Az indítványozónak az adóügyben meghozottközigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata irántindított perében keresetét a Fővárosi Bíróság 11.K.31.305/2000/15. sz. ítéletével elutasította. Az indokolásban a bíróság megállapította, hogy az adóhatóság helyesen járt el, amikor az Art. 74/B. § (1) bekezdése alapján a nyugtaadási kötelezettségét egy éven belül ismételten elmulasztó felperes üzlethelyiségének bezárását rendelte el. Utóbb újabb alkotmányjogi panaszt nyújtott be az indítványozó, amelyben előadta, hogy a Fővárosi Bíróság 1.K.30.767/2001/16. sz. alatti ítéletével ugyancsak elutasította keresetét, amellyel szintén egy helyiséglezárást elrendelő, adóhatóság által hozott határozat bírósági felülvizsgálatát kérte. Az indítványozó az ítéletek alapjául szolgáló jogszabályhely, vagyis az ügye elbírálásakor hatályos Art. 74. § (12) bekezdése, valamint a 74/B. §-a alkotmányellenességének megállapítását kérte.

Az indítványozó álláspontja szerint az Art. 74. § (12) bekezdése sérti az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében foglaltakat azáltal, hogy jogerős bírói határozat nélkül tekinti a nyugtaadás elmulasztásával "vádolt" vállalkozót "bűnösnek". Sérti a jogszabály az Alkotmány 2. § (1) bekezdését is, ugyanis e jogszabály alapján "korlát nélküli büntetés szabható ki", "és akkor is neki kell bűnhődni, ha a revizor követi el a mulasztást".

Az Art. 74/B. §-át azért tartja alkotmányellenesnek, mert az sérti az Alkotmány 70/B. § rendelkezéseit is, mivel az üzlethelyiség lezárásakor "nincsenek tekintettel a vétlen alkalmazottak munkához való jogára".

Ugyanezen paragrafus az Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe ütköző módon sérti a vállalkozás szabadságát, és ellentétes az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével is, mivel az "adóhatóság határozatával szemben nincs fellebbezési joga".

A helyiség bezárásáról szóló jogszabály az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe ütköző módon az emberi méltóságot is sérti azáltal, hogy az adóhatóság "szégyentáblára írja a nevét".

Az indítványozó álláspontja szerint az Art. 74/B. §-a sérti az Alkotmány 2. § (3) bekezdését is, mivel a jogszabály alapján az adóhatóság alkalmazottja "kizárólagos hatalmat birtokolhat az általa ellenőrzött személy tekintetében".

2. Az indítványok benyújtásakor hatályos Art. 74/B. §-ában foglalt, a nyugtaadási kötelezettség ismételt elmulasztásának jogkövetkezményeként alkalmazható helyiséglezárásra vonatkozó rendelkezéseket több összefüggésben is alkotmányellenesnek tartották az indítványozók, ezek egy része megegyezik az alkotmányjogi panaszban megjelöltekkel, részben további alkotmányhelyekre hivatkoznak, az alábbiak szerint:

Álláspontjuk szerint egy üzlethelyiség bezárása nincsen arányban a pénzügyi fegyelem betartásához fűződő érdekkel, és ez sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdése által védett jogállamiság elvét.

Egy indítványozó álláspontja szerint azáltal, hogy "az állam a még be nem szedett adót köztulajdonnak tekinti", sérül az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében foglalt magántulajdon védelmének elve is.

Az egyik indítványozó szerint a támadott rendelkezés azért is ellentétes az Alkotmánynak a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát kimondó 9. § (2) bekezdésével, mert nemcsak az érintett adózó, hanem a vele szerződéses viszonyban álló személyek vállalkozási joga is sérül a helyiséglezárás következtében.

Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonvédelemre vonatkozó rendelkezés sérelmét is állította az egyik indítványozó, mivel a helyiség bezárása olyan korlátozása a tulajdonjognak, amely kizárja a rendeltetésszerű használat jogának gyakorlását.

A helyiséglezárás tényének a helyiség ajtaján való feltüntetése az indítványozók szerint az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében foglalt jó hírnévhez való jogot is sérti.

Az egyik indítványozó - alkotmányos összefüggés és határozott kérelem megjelölése nélkül - kifogásolja azt is, hogy a helyiség bezárására vonatkozó adóhatósági határozat kifüggesztését előíró jogszabályi rendelkezés ellentétben áll az indítvány benyújtásakor hatályos Art. 53. és 54. §-ában meghatározott adótitokra vonatkozó szabályokkal.

Az indítványok benyújtásakor hatályos Art. 74/B. §-a rendelkezéseinek előzetes végrehajthatósága következtében az indítványozók véleménye szerint sérül a bírósághoz fordulás joga, és ez ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglaltakkal is. Az egyik indítványozó álláspontja szerint ezáltal alkotmányos jogai alapvető tartalma is korlátozódott, ami sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltakat.

Az egyik indítványozó szerint az indítvány benyújtásakor hatályos Art. 74/B. §-a előírásainak következtében megvalósul az Alkotmány 70/I. §-a által védett közteherviselés alapelvének sérelme is, a támadott jogszabály és az alkotmányos rendelkezés közötti összefüggést azonban nem jelölt meg.

3. Egy indítványozó azért tartotta alkotmányellenesnek az Art. 17. § (5) és (6) bekezdéseit, mert azok ellentétesek az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 27. § (3) bekezdésében foglaltakkal, amely kimondja, hogy közigazgatási szerv nem hívhatja fel az ügyfelet olyan adat közlésére, amelyet a közigazgatási szerv jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásának tartalmaznia kell. Az indítvány benyújtásakor hatályos Art. 17. § (5) és (6) bekezdése ugyanis előírja az adózó számára azt, hogy a bankszámlanyitást követő 15 napon belül jelentse be az adóhatóságnak a bankszámlaszámát. Ugyanakkor jogszabály a bankok számára is előírja az adóhatóság haladéktalan tájékoztatását a vállalkozás bankszámlaszerződés keletkezéséről és megszűnéséről.

4. Az egyik indítványozó a fentieken túl a jogbiztonság sérelmét látja az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 70. § (1) bekezdésének, valamint a 43. § (1) bekezdésének rendelkezéseiben. Véleménye szerint ugyanis a két jogszabályhely egybevetésével nem világos, hogy mely esetekben kell számlát vagy egyszerűsített számlát, és mikor nyugtát kiállítani, a normaszöveg nem érthető, a jogszabály tartalmát "az adóhatóság gyakorlata ala-kítj a", és ez sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az indítvány benyújtását követően az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény 43. § a korábbi Áfa tv. 43. § (1) bekezdésében foglaltakat 2004. május 1-jével módosította.

5. Más indítványozó az Áfa tv. 71. § (5) bekezdését - az Alkotmány konkrét szakaszára való utalás nélkül - azért tartja alkotmányellenesnek, mivel ezen felhatalmazás alapján a pénzügyminiszter rendeletben írta elő pénztárgép és taxaméter használatát, amely azonban "csupán a költségvetés számára jelent hasznot a gépek beszerzése következtében".

II.

Az indítványok az Alkotmány következő rendelkezéseit érintették:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"2. § (3) A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.

(...)

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."

"70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához."

"70/I. § A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz elbírálásakor a panasz alapjául szolgáló határozat meghozatalakor hatályos Art. alábbi rendelkezéseit vizsgálta:

"4. § (1) Ha e törvény vagy adót, adófizetési kötelezettséget, költségvetési támogatást megállapító törvény másként nem rendelkezik, az adóügyekben az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni."

"74. § (12) Ha az adózó a számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okmány, nyugta kibocsátási kötelezettségét elmulasztja, vagy a számlát, egyszerűsített számlát, számlát helyettesítő okmányt, nyugtát nem a tényleges ellenértékről bocsátja ki, az adóhatóság az első alkalommal 100 ezer forintig, ismételt bírságolás esetén az előzőleg kiszabható bírság összegének kétszereséig terjedő mulasztási bírságot állapít meg.

(...)

(17) A bírság kiszabásánál az adóhatóság mérlegeli a mulasztás körülményeit, így különösen annak súlyát, gyakoriságát, továbbá azt, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt-e el."

"74/B. § (1) Ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó az adóköteles tevékenység célját szolgáló ugyanazon helyiségében (műhely, üzlet, telep stb.) az első ellenőrzéstől számított egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtaadási kötelezettségét, a 74. § (12) bekezdése szerinti mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 6, a harmadik alkalommal 10, a negyedik és minden további alkalommal 20 nyitvatartási napra lezárja, függetlenül attól, hogy a második és a további ellenőrzések között milyen időtartam telt el. Be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, illetőleg igazolatlan eredetű áru forgalmazása esetén az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiség 12 nyitvatartási napra lezárható, vagy az adózó tevékenységének jellege szerint az adóköteles tevékenység gyakorlása ugyanezen időtartamra felfüggeszthető. Ismételt előfordulás esetén a lezárás, illetőleg a felfüggesztés időtartama 60 nyitvatartási nap.

(2) A kiszabott bírságról és a lezárásról az adóhatóság fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatot hoz. A határozatban rendelkezni kell a zárvatartás első és utolsó napjáról. A zárvatartás meghatározásánál az adózó részére kellő időt kell biztosítani a romlandó áruk, élő állatok elszállítására, illetve az egyéb árukészlet tárolásának, megőrzésének biztosítására. Az intézkedésből harmadik személyeket ért kárért az adózó köteles helytállni.

(3) A helyiséget az adóhatóság pecséttel zárja le, jól láthatóan feltünteti a zárva-tartás időtartamát és azt, hogy az üzletet az adóhatóság zárta le.

(4) Ha a számla-, illetőleg nyugtaadási kötelezettségét elmulasztó adózó tevékenységét más adózóval közös helyiségben folytatja, a (3) bekezdésben foglaltakat a helyiségnek a kötelezettségét elmulasztó adózó által használt részére (részeire) vagy a tevékenység gyakorlásához használt tárgyaira kell alkalmazni.

(5) Az (1) bekezdés szerinti lezárás nem alkalmazható, ha a helyiség az adózó lakásában, vagy lakástól műszakilag el nem különített helyiségcsoporton belül található, továbbá akkor sem, ha a lezárás a településen a lezárandó üzlet üzletkörébe eső helyi szükségletek kielégítését megakadályozza."

"86. § (1) Az adóhatóság másodfokú jogerős érdemi határozatát a bíróság az adózó kérelmére jogszabálysértés esetén megváltoztatja vagy hatályon kívül helyezi, és ha szükséges, az adóhatóságot új eljárás lefolytatására utasítja. Érdemi határozatnak minősül - a fizetési halasztás és részletfizetés engedélyezése tárgyában hozott határozat kivételével - minden, az adókötelezettséget (9. §) érintő, az adózó, az adó megfizetésére kötelezett személy jogát, kötelezettségét megállapító határozat.

(2) A bírósági felülvizsgálat az adóhatósági határozat végrehajthatóságát nem érinti. A végrehajtás felfüggesztéséről a bíróság az adózó kérelmére végzéssel határoz."

Az utólagos normakontrollra irányuló indítványok elbírálásakor az Alkotmánybíróság az indítványok elbírálásakor hatályos Art., vagyis a 2003. évi XCII. törvény által megállapított rendelkezéseket vette alapul:

"17. § (5) A bankszámlanyitásra kötelezett adózónak legalább egy belföldi pénzforgalmi bankszámlával kell rendelkeznie. Az adózó bevallásában, valamint kiutalási kérelmében feltünteti azon pénzforgalmi bankszámlájának számát, melyre a költségvetési támogatás kiutalását kéri.

(6) A munkáltatónak és a kifizetőnek e minőségét akkor is be kell az állami adóhatósághoz jelentenie, ha más adókötelezettség nem terheli. Ebben az esetben a bejelentést az első adóköteles kifizetéstől számított 15 napon belül kell megtenni."

"53. § (1) Adótitok az adózást érintő tény, adat, körülmény, határozat, igazolás vagy más irat.

(2) Az adóhatóság alkalmazottja, volt alkalmazottja, az ellenőrzésbe vagy az eljárásba bevont szakértő és minden más személy, akinek az adatszolgáltatás, -nyilvántartás, -feldolgozás, az ellenőrzés, az adómegállapítás, az adó és adóelőleg-levonás, adóbeszedés, adóvégrehajtás, illetve statisztikai célú felhasználás során feladataival összefüggésben adótitok vagy más titok jut a tudomására, köteles azt megőrizni. Az adóhatóságot a hivatali eljárása során tudomására jutott minden irat, adat, tény, körülmény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli.

(3) A (2) bekezdésben megjelölt személy megsérti a titoktartási kötelezettséget, ha az adózás vagy bírósági eljárás során megismert adótitkot vagy más titkot alapos ok nélkül illetéktelen személy részére hozzáférhetővé teszi, felhasználja vagy közzéteszi.

54. § (1) Az adótitkot alapos okkal használják fel, ha

a) adó vagy költségvetési támogatás ellenőrzését, az adóigazgatási eljárás megindítását, lefolytatását vagy a (2) és (3) bekezdésben megjelölt szervek tájékoztatását szolgálja,

b) törvény előírja vagy megengedi,

c) az érintett hozzájárul,

d) a vállalkozási tevékenységet folytató adózó nevére, elnevezésére, székhelyére, telephelyére, adószámára vonatkozó adatok megismerésére más adózónak - az őt terhelő adókötelezettség jogszerű teljesítéséhez - vagy állami szervnek, köztestületnek törvényben meghatározott feladata ellátásához van szüksége.

(2) Az adózással összefüggő tényt, adatot, iratot a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervek statisztikai célra felhasználhatják, ha a titoktartási kötelezettség megtartását a feldolgozás során biztosítják és - amennyiben a statisztikáról szóló törvény másként nem rendelkezik - azt a későbbi egyedi azonosításra alkalmatlanná teszik.

(3) Az adóhatóság jogosult a hatáskörébe tartozó, adóval kapcsolatos, a titoktartási kötelezettség alá tartozó adatról, tényről, körülményről vagy iratról más adóhatóság (vámhatóság) tájékoztatására, ha az valamely adó (vámteher) vagy adóhiány feltárását, behajthatóságának megállapítását lehetővé teszi vagy valószínűsíti. A tájékoztatás joga a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap és az elkülönített állami pénzalap kezelőjét is megilleti az általa kezelt alap javára teljesítendő kötelező befizetéssel összefüggésben. Az Országos Munkaügyi Központot és a megyei (fővárosi) munkaügyi központot a tájékoztatás joga - megkeresés alapján - megilleti arról is, hogy a magánszemélynek a munkanélküli-ellátás mellett van-e keresőtevékenységből származó jövedelme, és az meghaladja-e a törvényben meghatározott mértéket.

(4) Az adóhatóság az adóztatási tevékenységéhez megkérheti az állami adóhatóságtól a vállalkozási tevékenységet folytató adózók bejelentkezése, illetőleg változásbejelentése alapján nyilvántartott adatokat. Az adóhatóság a tevékenysége során tudomására jutott, titoktartási kötelezettség alá tartozó adatról, tényről, iratról, körülményről hivatalból tájékoztatja a másik adóhatóságot, ha az lehetővé teszi, vagy valószínűsíti valamely adó (vámteher) vagy adóhiány feltárását, behajtását.

(5) Az adóhatóság megkeresésre tájékoztatja az adótitokról

a) a bíróságot;

b) az ügyész által jóváhagyott megkeresésre a nyomozó hatóságot, ha a tájékoztatás a büntetőeljárás megindítása vagy lefolytatása érdekében szükséges;

c) a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatója által engedélyezett megkeresés alapján a törvényben meghatározott feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálatot;

d) az Állami Számvevőszéket, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, az Európai Csalásellenes Hivatalt (OLAF), ha a tájékoztatás az ellenőrzéshez;

e) a pénzügyminisztert, ha a tájékoztatás az adóztatáshoz, az adóztatás ellenőrzéséhez, felügyeletéhez szükséges,

f) a költségvetési fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjét, ha a tájékoztatás az államháztartásról szóló törvény szerinti belső ellenőrzéshez szükséges.

(6) Az adóhatóság a nyomozó hatóságot a "halaszthatatlan intézkedés" jelzéssel ellátott, külön jogszabályban előírt ügyészi jóváhagyást nélkülöző megkeresésére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggő, adótitoknak minősülő adatokról.

(7) Az adóhatóság negyedévenként, a tárgynegyedévet követő hó 15. napjáig - a támogatás ellenőrzésének és nyilvántartásának céljából - tájékoztatja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot, az illetékes megyei földművelésügyi hivatalokat, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt az általuk kiállított igazolás alapján kiutalt, illetőleg a visszatartási jog gyakorlása keretében visszatartott támogatás összegéről. Az adóhatóság a tájékoztatást adózónként, az adózók azonosítására alkalmas módon teljesíti.

(8) Az állami adóhatóság a csekély összegű (de minimis) támogatások összegéről adózónként az adóbevallás határidejét követő 90 napon belül adatot szolgáltat a Magyar Államkincstárnak, amely az adatokat az Országos Támogatási Monitoring Rendszerben rögzíti.

(9) Az állami adóhatóság az államháztartásról szóló törvény felhatalmazása alapján az államháztartási szervek és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról, valamint az egyes vállalkozásokon belüli pénzügyi átláthatóságról szóló kormányrendeletben meghatározott adatokat, dokumentumokat az Európai Bizottságnak megküldi, illetőleg rendelkezésre bocsátja."

"174. § (1) Az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárja, illetőleg az adózó tevékenységének jellege szerint az adóköteles tevékenység gyakorlását ugyanezen időtartamra felfüggeszti, ha az adózó

a) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat,

b) igazolatlan eredetű árut forgalmaz,

c) az adóköteles tevékenység célját szolgáló ugyanazon helyiségében (műhely, üzlet, telep stb.) az első ellenőrzéstől számított egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtaadási kötelezettségét.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott mulasztás ismételt előfordulása esetén a lezárás vagy a felfüggesztés időtartama 30, majd minden további esetben 60 nyitvatartási nap. Az ismétlődésre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak, ha két egymást követő ugyanolyan mulasztás között 3 év eltelt.

(3) A kiszabott bírságról és a lezárásról, illetőleg a tevékenység gyakorlásának felfüggesztéséről az adóhatóság fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatot hoz. A határozatban rendelkezni kell a lezárás, illetőleg a felfüggesztés első és utolsó napjáról. A lezárás időpontjának meghatározásánál az adózó részére kellő időt kell biztosítani a romlandó áruk, élő állatok elszállítására, illetve az egyéb árukészlet tárolásának, megőrzésének biztosítására. Az intézkedésből harmadik személyeket ért kárért az adózó köteles helytállni.

(4) A helyiséget az adóhatóság pecséttel zárja le, jól láthatóan feltünteti a lezárás időtartamát és azt, hogy az üzletet az adóhatóság zárta le.

(5) Ha az adózó tevékenységét más adózóval közös helyiségben folytatja, a (4) bekezdésben foglaltakat a helyiségnek a kötelezettségét elmulasztó adózó által használt részére (részeire) vagy a tevékenység gyakorlásához használt tárgyaira kell alkalmazni."

Az Áfa tv. alábbi rendelkezését érintette egy indítvány:

"71. § (5) A pénzügyminiszter felhatalmazást kap arra, hogy a nyugta adóigazgatási azonosításának módjáról szóló jogszabályban meghatározza

a) azokat a területeket, tevékenységi ágakat, melyekben a nyugtaadási kötelezettség kizárólag az adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugta adását biztosító pénztárgép vagy taxaméter (a továbbiakban együtt: pénztárgép) alkalmazásával teljesíthető, valamint

b) a kis- és nagykereskedelmi értékesítések mennyiséghez kötött dokumentálására vonatkozó különös szabályokat."

Az Alkotmánybíróság vizsgálata az Áe. alábbi rendelkezéseit érintette:

"62. § (1) Az ügyfél az ügy érdemében hozott első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezés joga megilleti azt is, akire a határozat rendelkezést tartalmaz.

(...)

"63. § (1) A fellebbezésnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya van, kivéve ha a közigazgatási szerv a határozat azonnali végrehajtását rendelte el.

(2) A határozat azonnali végrehajtását akkor lehet elrendelni, ha

a) életveszély miatt vagy a közbiztonság érdekében az szükséges, illetőleg az azonnali végrehajtás elmaradása jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral járna,

b) a határozat valakinek a tartásáról vagy gondozásáról rendelkezik,

c) törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet más fontos ok miatt lehetővé teszi.

(3) A határozat azonnali végrehajtását a határozatban ki kell mondani, és külön meg kell indokolni."

"66. § (1) A fellebbezésről a felettes közigazgatási szerv határoz."

"72. § (1) Az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva - ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik -, az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül keresettel kérheti a bíróságtól."

III.

1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott jogszabályokat az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény hatályon kívül helyezte.

2. Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés. (335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.) Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálata a konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és - ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja - a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség.

Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszok vonatkozásában a panasz alapjául szolgáló ügy elbírálásakor hatályos Art. alapján folytatta le a vizsgálatot.

Az alkotmányjogi panaszok nem megalapozottak.

1. A 756/D/2001. sz. alatt alkotmányjogi panaszt benyújtó indítványozó a Fővárosi Bíróság 11.K.31.305/2000/15. sz. jogerős ítéletét 2001. május 31. napján vette át. Az alkotmányjogi panasz 2001. augusztus 1-jén érkezett az Alkotmánybíróságra. Tekintettel azonban arra, hogy a borítékon található pecsétből megállapítható, hogy a küldeményt 2001. július 30-án adták postára, az Alkotmánybíróság úgy tekintette, hogy a panaszt az Abtv. 48. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül nyújtották be, ezért azt érdemben bírálta el.

2002. november 26-án az indítványozótól újabb alkotmányjogi panasz érkezett az Alkotmánybíróságra. Mivel a Fővárosi Bíróság 1.K.30.767/2001/16. szám alatt hozott ítéletének kelte 2002. szeptember 25-e, az Alkotmánybíróság az átvételt igazoló tértivevény hiányában is megállapíthatta, hogy ez a panasz is az Abtv. előírásának megfelelő határidőn belül került benyújtásra.

2. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője szerint sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság elvét az, hogy a nyugtaadási kötelezettség ismételt elmulasztása esetén a panasz alapjául szolgáló ügy elbírálásakor hatályos Art. 74. § (12) bekezdése korlátlan pénzbüntetés kiszabását teszi lehetővé.

Az Áfa tv. 13. §-ában foglalt értelmező rendelkezések szerint a számla, illetőleg a nyugta olyan adóigazgatási azonosításra alkalmas dokumentum, amely megfelel az Áfa tv.-ben foglalt követelményeknek, s mint ilyen, az általános forgalmi adó alapdokumentuma, az adó megállapításának, illetve levonásának a bizonylata. Ezért ír elő az Áfa tv. számla-, illetőleg nyugtaadási kötelezettséget valamennyi termékértékesítést és szolgáltatásnyújtást végző adóalany számára.

Az Art. az anyagi adójogszabályok jogszerű érvényesülését (érvényesíthetőségét) biztosító, azt elősegítő eljárási szabályokat, jogintézményeket tartalmazza. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ítélet meghozatalakor hatályos Art. 74. § (12) bekezdése a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása esetére határozza meg a jogkövetkezményeket, vagyis a bírság kiszabására vonatkozó rendelkezéseket. A bírság összegének meghatározására a jogalkotó több megoldást is választhat. A vizsgált jogszabály úgy rendelkezik, az adóhatóság az első alkalommal 100 ezer forintig, ismételt bírságolás esetén az előzőleg kiszabható bírság összegének kétszereséig terjedő mulasztási bírságot állapít meg.

Amint arra az Alkotmánybíróság a 498/D/2000. AB határozatában már rámutatott, "az Alkotmány nem tartalmaz rendelkezéseket a közigazgatási jogi szankciókra vonatkozóan. A jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a szankció alkalmazási feltételeinek, mértékének szabályozása során. A jogalkotó döntési szabadságának csak az Alkotmány rendelkezései szabnak korlátot (pl.: az alkalmazott szabályozás nem sértheti alkotmányellenes módon az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség elvét, az emberi méltósághoz való jogot, a személyes szabadságot, a jogállamiság követelményeit stb.)" (ABH 2003, 1206.).

A pénzügyi fegyelem betartása és betartatása érdekében a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása jogkövetkezményeinek szabályozása során a jogalkotót széles szabadság illeti meg. A jogi felelősség érvényesítésével kapcsolatosan olyan szempontokat vesz figyelembe, mint pl. a jogsértés természete, a jogellenes cselekmény súlya vagy ismétlődése, a megelőzés, a szankció visszatartó hatása a jogsértéstől, vagy a jogsértés által okozott közérdeksérelem stb. A jogalkotó szabadon mérlegelve állapíthatja meg a jogellenes mulasztás jogkövetkezményeit, míg a jogalkalmazó a mindenkori jogszabály keretei között határozhatja meg a szankció konkrét mértékét. Bár eltérő paragrafusszám alatt, de a panasz alapjául szolgáló ügy elbírálásakor hatályos Art. csakúgy, mint a jelenleg hatályban lévő Art. úgy rendelkezik, hogy a bírság kiszabásánál az adóhatóság mérlegeli a mulasztás körülményeit, így különösen annak súlyát, gyakoriságát, továbbá azt, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt-e el, biztosítva ezzel a jogsértő magatartás súlyához arányosan igazodó jogkövetkezmény alkalmazását.

A jogállamiság kérdésével az Alkotmánybíróság több határozatában is foglalkozott. A 9/1992. (I. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság kimondta, hogy "a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. Ezért alapvetők a jogbiztonság szempontjából az eljárási garanciák. Csak formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények" (ABH 1992, 65-66.).

A 25/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság kimondta:

"A jogállamiság egyik fontos alkotóeleme a jogbiztonság, amely egyebek között megköveteli, hogy

- az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,

- meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek jogellenesnek." (ABH 1992, 131, 132.).

A jelen alkotmányjogi panasz szempontjából a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban foglaltak is irányadók, azaz "az Alkotmánybíróság álláspontja szerint alkotmányos jogállam a jogsértésekre csak jogállami módon reagálhat. A jogállam jogrendje senkitől sem tagadhatja meg a jogállami garanciákat. Ezek ugyanis alapjogként mindenkit megilletnek. Jogállami értékrend alapján jogállami garanciák mellőzésével még igazságos követelés sem érvényesíthető. Az igazságosság és az erkölcsi indokoltság lehet ugyan motívuma a büntetendőségnek, a büntetést érdemlőségnek, de a büntethetőség jogalapjának alkotmányosnak kell lennie" (ABH 1992, 84-85.).

A panasz alapjául szolgáló ügy elbírálásakor hatályos Art. 74. § (12) bekezdésében foglalt szabályozás kiszámítható módon, a jogbiztonsághoz kötődő és fent levezetett alkotmányos követelménynek megfelelően, világosan és egyértelműen, a szükséges törvényi garanciák biztosítása mellett rendelkezett a mulasztás következményeiről akkor, amikor az adózási fegyelem biztosítása érdekében a jogsértő magatartás sorozatos ismétlődése esetére egyre szigorúbb jogkövetkezményeket helyez kilátásba. Az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek azt a szabályozási formát, amely csupán a bírság összegének alsó határát szabja meg, ismételt bírságolás esetére pedig konkrétan előírja a bírság összegének számítási módját anélkül, hogy maximálná a kiszabható legmagasabb összeget. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hatályon kívül helyezett Art. 74. § (12) bekezdésének rendelkezései összhangban vannak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságra vonatkozó követelményekkel.

Ezért az alkotmányjogi panaszt a vizsgált körben az Alkotmánybíróság elutasította.

3. Az Alkotmánybíróság nem talált alkotmányjogilag értékelhető összefüggést a panasz alapjául szolgáló ügy elbírálásakor hatályos Art.-nek a helyiség bezárását szabályozó 74/B. §-a és a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, kizárólagos birtoklására irányuló törekvések tilalmát deklaráló Alkotmány 2. § (3) bekezdése között. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt e vonatkozásban is elutasította.

4. Az alkotmányjogi panaszok előterjesztője úgy véli, hogy a panasz alapjául szolgáló ügy elbírálásakor hatályos Art. 74/B. §-ának a helyiség bezárását elrendelő rendelkezése ellentétes az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével, mert sérti a vállalkozás és a gazdasági verseny szabadságát.

Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy a vállalkozáshoz való jogot sérti-e az, hogy a támadott jogszabály következtében a vállalkozást az üzlet bezárásának idején, átmenetileg nem lehet folytatni. Az Art. 74/B. §-a ugyanis nem általában fosztja meg az érintett vállalkozót a vállalkozás jogától, hanem a jogszabályban megjelölt időtartamra korlátozza e jog gyakorlását. Az üzletbezárással érintett vállalkozó a szankció alkalmazását követően újból élhet vállalkozási jogával.

A gazdasági verseny szabadságának alkotmányos tartalmát az Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában értelmezte. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, hanem "a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata. A versenyszabadság állami 'elismerése és támogatása' megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog (...) objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny, amelynek - a piacgazdasághoz hasonlóan - külön alkotmányossági mércéje nincs" [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 120.]. Az Alkotmánybíróság "a piacgazdaság, a versenyszabadság és más hasonló államcélok alkotmányellenes megsértését csak szélsőséges esetben állapítja meg, ha az állami beavatkozás 'fogalmilag és nyilvánvalóan' ellentétes az államcéllal" [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].

A vállalkozás szabadságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság az 54/1993. (X. 13.) AB határozatában rámutatott, hogy "a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. Az indítvány tévesen hozza összefüggésbe a vállalkozás jogát a különböző adónemek közötti választás lehetőségével. A vállalkozás joga ugyanis a fentiek értelmében egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatat-lan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást. A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági feltételrendszerbe lép be. E feltételrendszerrel kapcsolatban különösen az az alkotmányossági követelmény, hogy a feltételrendszer, így például az adórendszer megfeleljen a piacgazdaság Alkotmány rögzítette (9. §) követelményének, valamint hogy ne legyen diszkriminatív." (ABH 1993, 340, 341-342.).

Mindezekből következik, hogy az Art. támadott rendelkezése nem sérti a piaci verseny, illetve a vállalkozás szabadságát. A nyugtaadási kötelezettségét elmulasztó adózóval szemben kiszabható pénzbírsághoz hasonlóan a helyiség bezárása is közigazgatási jogi szankció. Mind az Art. 74. § (12) bekezdésében, mind pedig az Art. 74/B. §-ában szabályozott jogkövetkezményt az adózó jogellenes magatartása idézi elő.

Az alkotmányjogi panasz által támadott jogszabály esetében a jogalkotó az adózás és az adózás rendjének biztosítása érdekében a gazdasági verseny szereplőjének jogellenes magatartásához fűzött olyan jogkövetkezményt, amely hatásában átmenetileg valóban korlátozza a vállalkozás gyakorlását, ezt a helyzetet azonban maga a sérelmet szenvedő vállalkozó, vagyis az adózó idézi elő a nyugtaadási kötelezettség egy éven belül történő ismételt megszegésével. A jogellenes magatartás következményeként alkalmazott közigazgatási jogi szankció semmiképp sem jelenti az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdéseiben rögzített gazdasági verseny szabadságának, illetőleg a vállalkozás szabadságának megsértését, ezért az Alkotmánybíróság a panaszt e vonatkozásban is elutasította.

5. A panasz előterjesztője az Art. 74/B. §-ában foglaltak előzetes végrehajthatóságát úgy értelmezte, hogy az sérti az Alkotmány 57. § (5) bekezdése által biztosított jogorvoslati jogot.

Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése a jogorvoslathoz való alapjogot határozza meg. Az Alkotmánybíróság több határozatában rögzítette, hogy ez az alapjog sem korlátozhatatlan. Ez az alkotmányi rendelkezés ugyanis a jogorvoslat jogát a "törvényben meghatározottak szerint" biztosítja, amely utalás az eltérő szabályozási lehetőségekre, arra, hogy a különböző eljárásokban a jogorvoslatnak eltérő formái lehetnek. [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 31.]

Az Art. 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy "[h]a e törvény vagy adót, adófizetési kötelezettséget, költségvetési támogatást megállapító törvény másként nem rendelkezik, az adóügyekben az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.".

Az Áe. rendelkezései értelmében az ügyfél az ügy érdemében hozott első fokú határozat ellen fellebbezést nyújthat be, amelyet a felettes közigazgatási szerv bírál el.

Az Áe. 63. § (1) bekezdése általános szabályként fogalmazza meg, hogy fellebbezésnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya van, bizonyos esetekben azonban lehetővé teszi - a megfellebbezhető, illetve bíróság előtt megtámadható -határozat azonnali végrehajtását. Az Áe. 63. § (2) bekezdésének c) pontja értelmében a határozat azonnali végrehajtását akkor lehet elrendelni, ha ezt törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet más fontos ok miatt lehetővé teszi. Ilyen fontos, méltányolandó ok az Alkotmánybíróság álláspontja szerint, többek között, a társadalomnak az adózási fegyelem betartásához fűződő érdeke is.

Ugyanakkor az adózó jogorvoslathoz való jogát az azonnali végrehajtás elrendelése nem érinti, hiszen az Áe. 62. § (1) bekezdése alapján a végrehajtás elrendelésére tekintet nélkül fellebbezést nyújthat be a felettes közigazgatási szervhez a sérelmezett határozattal szemben. Ha a fellebbezési eljárásban utóbb megállapítást nyer, hogy az első fokon eljárt adóhatóság határozata és intézkedése jogellenes volt, az adózót kártérítés illeti meg. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Art. 74/B. §-ában foglaltak nem sértik az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jogot, így a panaszt elutasította.

6. A panasz előterjesztője hivatkozott arra is, hogy a helyiség lezárása, és különösen az Art. 74/B. § (3) bekezdésének alkalmazása, vagyis a lezárt helyiségen annak feltüntetése, hogy azt az adóhatóság zárta le, súlyosan sérti az üzlet tulajdonosának az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltóságát is.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a nyugtaadási kötelezettség ismételt elmulasztására alkalmazott közigazgatási jogi szankció, vagyis az üzlethelyiség átmeneti lezárása az emberi méltósághoz való joggal nem hozhatók alkotmányjogilag értékelhető kapcsolatba.

Ezért az Alkotmánybíróság az Art. 74/B. § (3) bekezdésének megsemmisítését az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére hivatkozással kérő indítványt is elutasította.

7. Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének sérelmét látja a panasz előterjesztője abban, hogy a helyiség bezárása következtében sérül mindenekelőtt a vétlen alkalmazottak munkához való alkotmányos joga.

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének értelmezésével több határozatában is foglalkozott már. A 21/1994. (IV. 16.) AB határozat kimondja, hogy "[a] munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. (...) A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető tevékenységtől el van zárva, azt nem választhatja. Ha nem lenne ez a jog nevesítve, az általános személyiségi jog sérelme alapján lehetne érvényesíteni. Az Alkotmánybíróság már korábban feltétlen alkotmányos követelménynek minősítette, hogy az állam ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást." (ABH 1994, 120-121.).

A vizsgált üggyel kapcsolatban megállapítható, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés következtében kialakult korlátozás előidézője az adózó, vagyis a munkaadó jogellenes magatartása. A helyiség lezárásának ugyan valóban az az egyik következménye, hogy az ott dolgozók átmenetileg akadályoztatva vannak a munkavégzésben, ez azonban az adózó jogellenes magatartásának következtében alkalmazott, jogszabályon alapuló közigazgatási szankció eredménye. Az indítványozók által hivatkozott alkotmányos jog nem biztosít védelmet az adózó jogszabállyal szembehelyezkedő magatartásának következményeként alkalmazott szankcióval szemben. Ugyanakkor a jogalkotó a munkalehetőségüket átmenetileg elveszítő, vétlen alkalmazottak érdekeit is szem előtt tartva rendelkezik úgy az Art. 74/B. § (2) bekezdésének utolsó fordulatában, hogy az intézkedésből harmadik személyeket ért kárért az adózó köteles helytállni. O köteles tehát orvosolni a helyiség bezárásából keletkező, a vétlen alkalmazottat ért jogsérelmet.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a helyiség lezárását előíró rendelkezés nem sérti az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében foglaltakat, ezért az ennek megállapítására irányuló panaszt is elutasította.

8. A panasz alapjául szolgáló ügy elbírálásakor hatályos Art. 74. § (12) bekezdése rendelkezéseinek előzetes végrehajthatóságát a panasz előterjesztője úgy értelmezte, hogy ezzel az adóhatóság "jogerős ítélet nélkül tart bűnösnek" valakit, és ez sérti az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében megfogalmazott ártatlanság vélelmét. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a támadott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló vizsgálatát az Alkotmány 57. § (2) bekezdése vonatkozásában már lefolytatta és annak tekintetében elutasító döntést hozott az 540/D/2002. AB határozatában. (AB közlöny XIII. évfolyam 5. szám, 451. o.)

Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja értelmében "ítélt dolog" címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) - ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az eljárást a panasz alapjául szolgáló ügy elbírálásakor hatályos Art. 74. § (12) bekezdésének az Alkotmány 57. § (2) bekezdésébe ütközése vonatkozásában a rendelkező részben foglaltak szerint megszüntette.

IV.

Az indítványok az alábbiak szerint nem alaposak.

1. A hatályon kívül helyezett Art. 74. § (12) bekezdésében a nyugtaadási kötelezettség ismételt megszegése esetén kiszabható mulasztási bírság összegére vonatkozó szabályokat a hatályos Art. a korábbitól eltérően állapítja meg. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlatának megfelelően az Art. 2002. szeptember 24. napjáig hatályban volt 74. § (12) bekezdését kizárólag az Abtv. 48. §-a szerint benyújtott alkotmányjogi panaszokban megjelöltekre nézve folytatta le, az utólagos normakontroll keretében e jogszabályhellyel kapcsolatban előterjesztett további alkotmányossági kifogásokat a fent kifejtettek szerint nem vizsgálhatta, ezen indítványok vonatkozásában az Alkotmánybíróság az eljárást - az Abtv. 20. §-ára, valamint az Ügyrend 31. § a) pontjára figyelemmel - megszüntette.

2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hatályos Art. 174. §-a változatlan tartalommal vette át a hatályon kívül helyezett Art. 74/B. §-ának a helyiség lezárásával kapcsolatos, indítványokkal támadott rendelkezéseit.

Az Alkotmánybíróság "a támadott jogszabály hatályon kívül helyezése esetén az indítványban megjelölt, de hatályon kívül helyezett jogszabály helyett az annak helyébe lépő új jogszabály alkotmányellenességét vizsgálja meg, ha az új jogszabály is tartalmazza a korábbi jogszabálynak az indítványozó által támadott rendelkezését". (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.)

Ezért a helyiség bezárásának szabályait kifogásoló, utólagos normakontroll keretében benyújtott indítványok vonatkozásában az Alkotmánybíróság a vizsgálatot a hatályos Art. 174. §-ának rendelkezéseire tekintettel folytatta le.

Az indítványokban megfogalmazott azon alkotmányossági kifogások vonatkozásában, amelyekre nézve az Alkotmánybíróság a vizsgálatot a panasz elbírálásakor már lefolytatta, az ott kifejtett indokolás az utólagos normakontrollra irányuló indítványok esetében is irányadók, így ezeket az indítványokat az Alkotmánybíróság elutasította.

3. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság további sérelmét látják az indítványozók abban, hogy a hatályos Art. 174. § szabályainak alkalmazása folytán "a helyiség bezárása következtében hatalmas károk keletkezhetnek, amelyek nem állnak arányban a pénzügyi fegyelem betartatásához fűződő érdekkel".

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamisággal kapcsolatban a már idézett AB határozatokban foglaltakat az Alkotmánybíróság a hatályos 174. §-nak a helyiség bezárását előíró rendelkezése vonatkozásában is irányadónak tartja.

Az Alkotmány az állampolgárok egyik alapvető kötelezettségeként mondja ki azt, hogy mindenki köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. Az adó a közfeladatok finanszírozásának egyik legfontosabb forrása. Az adó megállapítását hiúsítja meg az adózó akkor, amikor az őt terhelő fizetési kötelezettség mértékének megállapításához nélkülözhetetlen alapdokumentum kiállítását elmulasztja. Erre figyelemmel állapította meg az Alkotmánybíróság azt, hogy bár az üzletbezárás nem vitásan szigorú szankció, semmiképpen nem tekinthető aránytalannak ahhoz a kárhoz képest, amit az államháztartás működéséhez szükséges források elvonását eredményező mulasztásukkal okoznának az Áfa tv. 43. § (1) bekezdését megsértő adózók.

Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogkövetkezmény összhangban áll az említett jogalkotói céllal, az Art. 174. §-a az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében védett jogbiztonságot - mint a jogállamiság alkotóelemét - nem sérti. Ezért az Alkotmánybíróság ezeket az indítványokat is elutasította.

4. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében foglaltak sérelmét látja megvalósulni az egyik indítványozó az Art. 174. §-ának rendelkezése következtében, mivel álláspontja szerint "az állam a még be nem szedett adót is állami tulajdonnak tekinti, kizárva ezzel a magántulajdon védelmét".

Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében "az Alkotmány 9. §-a a piacgazdaságban való egyenjogú részvételt, a gazdasági verseny szabadságát biztosítja [58/1994. (XII. 14.) AB határozat, ABH 1994, 334, 338-339.]. Az 59/1991. (XI. 19.) AB határozat (ABH 1991, 293, 294-295.) arra mutatott rá, hogy 'a piacgazdaság plurálisan tagolt tulajdoni szerkezetű gazdaság, amely a különböző tulajdonformák egyenrangúságának, valamint a vállalkozás és verseny szabadságának alkotmányosan elismert elve alapján működik. A piacgazdaság körülményei között a versenyszférában következetesen el kell határolni egymástól az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét, illetve az állami (államigazgatási) és a vállalkozói gazdálkodási szférát'. A kifejtettekből következik, hogy a köztulajdon alanya is csak mint a piac szereplője egyenjogú a magántulajdonosokkal (624/E/1999. AB határozat, ABH 2002, 1036, 1037.)".

A 21/1990. (X. 4.) AB határozat kimondta, hogy az Alkotmánynak ez a rendelkezése a tulajdonra vonatkozóan általános diszkriminációs tilalmat tartalmaz, és összhangban áll a 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott jogegyenlőségi elvvel (ABH 1990, 73, 81.). A versenyszférában az állam tulajdonosként való jelentkezésétől meg kell különböztetni a közhatalmi alapon történő cselekvését és az állam nem lehet privilegizált helyzetben akkor, ha nem közhatalmi feladatot lát el [59/1991. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1991, 293, 295.].

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta az Art. támadott 174. §-ában foglalt rendelkezést, és megállapította, hogy az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében foglalt szektorsemlegesség alkotmányos elve és a nyugtaadási kötelezettséget ismételten elmulasztó adózóval szemben alkalmazott helyiségbezárási szankció között nincs értékelhető összefüggés, mivel a támadott jogszabály nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a piacgazdaság viszonyai között az állami és a magántulajdon közötti megkülönböztetést eredményezné. A támadott jogszabállyal érintett jogviszony alanyai ugyanis nem a piacgazdaságban részt vevő egyenrangú szereplők. Az adózó és az adóhatóság között közjogi viszony áll fenn, amely alapján a jogsértő féllel szemben az adóhatóság közigazgatási jogi szankciót alkalmazhat. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban megalapozatlannak találta és elutasította.

5. Nem tartotta megalapozottnak az Alkotmánybíróság azt az indítványt sem, amely az adózó üzleti partnerei vonatkozásában hivatkozott az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében rögzített vállalkozáshoz való jog sérelmére. Az adózó üzleti partnereinek vállalkozás gyakorlásához fűződő jogának sérelmét nem az állami korlátozás, hanem a nyugtaadási kötelezettségét megszegő vállalkozó idézte elő jogellenes magatartásával. Ezért rendelkezik úgy a jogalkotó az Art. 174. § (3) bekezdésének utolsó fordulatával, hogy a helyiséglezárásból a vétlen harmadik személyt ért kárért az adózó köteles helytállni. E garanciára figyelemmel megállapítható, hogy az Alkotmány 9. § (2) bekezdésének sérelme nem áll fenn, az Alkotmánybíróság ezt az indítványt is elutasította.

6. Több indítványozó álláspontja szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglaltak sérülnek azáltal, hogy az Art. 174. § (3) bekezdése értelmében "a kiszabott bírságról és helyiség lezárásról az adóhatóság fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatot hoz". Az indítványozók ebben a szabályozásban a bírósághoz fordulás jogának sérelmét látják, amely következtében a jogalkotó megsértette az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt, az alapvető jog tartalmának korlátozását tiltó rendelkezését is.

6.1. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a bírósághoz fordulás alapjogát állapítja meg. Ezen alapjog tartalmát az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 67.; 59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 335.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 35.]. Az Alkotmánybíróság ezekben a határozatokban megállapította, hogy ez az alkotmányi rendelkezés mindenkinek alanyi jogosultságot biztosít ahhoz, hogy jogát független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy a jogok és kötelezettségek (jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson.

Az Alkotmánybíróság már több döntésében foglalkozott az államigazgatási eljárás jogorvoslati rendszerével. Ennek során kifejtette, hogy a jogorvoslatnak az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében megfogalmazott követelmények kielégítése szempontjából elég egyfokúnak lennie, továbbá pedig ennek az alapvető jognak az érvényesüléséhez hozzátartozik az, hogy általában, fő szabály szerint a jogorvoslat kezdeményezése a sérelmezett döntés végrehajtására halasztó hatályú legyen [953/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 432, 434-435.].

A közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata az Alkotmány 50. § (2) bekezdésén alapul, amely szerint a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét. Az Alkotmány e rendelkezése értelmében tehát a közigazgatási határozatok feletti bírósági kontroll kizárólag azok törvényességi vizsgálatára terjedhet ki.

Ezzel összhangban az Áe. 72. § (1) bekezdése alapján az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva - ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik -, az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül keresettel kérheti a bíróságtól. Megállapítható tehát, hogy az adózónak azt az alkotmányos jogát, hogy bírósághoz forduljon, a támadott jogszabály nem korlátozza.

Az Áe. 63. § (2) bekezdés c) pontja alapján akkor is el lehet rendelni az államigazgatási határozat azonnali végrehajtását, ha ezt törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet más fontos ok miatt lehetővé teszi. Ezen rendelkezés alkotmányossági vizsgálata során az Alkotmánybíróság értelmezte a fent hivatkozott fő szabály, mint elv érvényesülését, illetve azt, hogy mely esetekben fogadható el alkotmányosan az azonnali végrehajtás elrendelése. A vizsgálat során az Alkotmánybíróság irányadónak tekintette korábbi határozataiban tett megállapításait: "[Az Áe.] Bizonyos esetekben azonban lehetővé teszi - a megfellebbezhető, illetve bíróság előtt megtámadható - határozat végrehajtását valamely fontos, méltányolandó érdekre tekintettel. Ilyen, többek között, a társadalomnak a közbiztonsághoz fűződő érdeke is, amelyet kimeríthet egy baleseti vagy más egyéb veszélyforrás azonnali elhárításának szükségessége. Ebben az esetben az egyén jogorvoslathoz való joga és a közérdek körébe tartozó közbiztonság fenntartása iránti társadalmi érdek közötti ellentétet a jogalkotó az azonnali végrehajthatóság kimondásának lehetőségével oldja fel, mert a hatóság azonnali cselekvését ilyenkor biztosítani kell. Ugyanakkor az egyén jogorvoslathoz való joga valójában ezáltal nem szűnik meg, hiszen a végrehajtás elrendelésére tekintet nélkül az érdemi döntés ellen fellebbezhet, illetve kérheti a bírósági felülvizsgálatot. Ahogy pedig arra az Alkotmánybíróság már több ízben rámutatott, a jogorvoslathoz való jog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. A nem érdemi, nem ügydöntő határozat esetén ilyen felülvizsgálatot nem kötelező biztosítani [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 109.].

Az azonnali végrehajthatóság kérdésében az Alkotmánybíróság a 957/B/1994. AB határozatában azt is kimondta, hogy "...az ügyfél az államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló keresetében kérheti az azonnal végrehajthatóvá nyilvánítás felülvizsgálatát. Azokban az esetekben, ahol a végrehajtás egymozza-natú, és már nincsen mód felfüggesztésre, ez a lehetőség nyilván nem érvényesül, de (...) ez a korlátozás nem tekinthető alkotmányellenesnek." (ABH 1999, 483.)

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a társadalomnak az adózási fegyelem betartásához fontos érdeke fűződik. A nyugtaadási kötelezettség elmulasztásával ezt a közérdeket veszélyezteti az adózó, mivel a költségvetés terhére meghiúsítja az általa fizetendő általános forgalmi adó összegének helyes megállapítását. Ebben az esetben az egyén jogorvoslathoz való joga és adózási fegyelem betartatása iránti társadalmi érdek közötti ellentétet a jogalkotó az azonnali végrehajthatóság kimondásának lehetőségével oldja fel, mert az adóhatóság azonnali cselekvését a szankció hatékonysága érdekében ilyenkor biztosítani kell. Rámutat az Alkotmánybíróság arra is, hogy a nem vitásan szigorú szankciót, vagyis a helyiségbezárást elrendelő határozat azonnali végrehajtását az adózási fegyelem betartatásához fűződő nyomós közérdeken túl a jogsértő magatartás ismételt volta is indokolttá teszi. Az intézkedés elrendelésére ugyanis egy éven belül történt ismételt jogsértés esetén kerülhet csak sor, ezáltal érvényesül tehát a szankciók fokozatosságának garanciája.

Amennyiben az érdemi közigazgatási határozat ellen indított felülvizsgálati eljárásban a bíróság azt állapítja meg, hogy a konkrét esetben az Art. 174. § (1), illetve (3) bekezdései alkalmazásának a törvényi feltételei nem álltak fenn, úgy ítéletével orvosolja az okozott jogsérelmet. Arra kétségtelenül nincsen mód, hogy a helyiség utóbb jogellenesnek bizonyuló bezárását a bíróság megakadályozza, vagyis az azonnali végrehajtást felfüggessze, azonban a bírói ítélet ilyen esetben kártérítésre kötelezi a közigazgatási szervet, a bírósághoz fordulás alkotmányos joga tehát nem sérül.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Art. 174. §-ának az azonnali végrehajthatóságra vonatkozó (3) bekezdése nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglaltakat, ezért ezeket az indítványokat is elutasította.

6.2. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében az alkotmányos alapjogok lényeges tartalma az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint törvényben sem korlátozható. A korlátozás vizsgálatánál az Alkotmánybíróság a szükségesség és arányosság tesztjét alkalmazza, vagyis az alapjog korlátozását kizárólag akkor tartja alkotmányosnak, ha az kényszerítő okból történik és az elérni kívánt cél fontossága összhangban van az ennek érdekében okozott alapjogvédelem súlyával [20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 69, 71.]. Az indítványozók abban látták az alapvető alkotmányos jog korlátozását, hogy álláspontjuk szerint a támadott szabály azonnali végrehajthatósága megfosztja őket a bírósághoz való fordulás jogától. Az Alkotmánybíróság az Art. 174. § (3) bekezdésének vizsgálatakor megállapította, hogy a támadott jogszabálynak az azonnali végrehajtást elrendelő rendelkezése nem sérti az indítványozók által megjelölt alkotmányos alapjogot, azaz a bírósághoz fordulás jogát, következésképp nem sérült az alapvető jog tartalmának korlátozását tiltó alkotmányos rendelkezés sem. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat az Alkotmány 8. § (2) bekezdése összefüggésében is elutasította.

7. Több indítványozó is hivatkozott arra, hogy a helyiség lezárása, azon belül is különösen az Art. 174. § (4) bekezdésének alkalmazása, vagyis a lezárt helyiségen annak feltüntetése, hogy azt az adóhatóság zárta le, súlyosan sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdésével védett jó hírnévhez való jogot.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az alapjogi korlátozást akkor tekinti alkotmányosnak, ha az valamely más alapvető jog biztosítása vagy alkotmányos cél érdekében történik.

A nyugtaadási kötelezettség ismételt megsértésének szankciójaként elrendelt helyiségbezárás során a helyiségnek az adóhatóság általi lepecsételése nem vitásan arról ad tájékoztatást, hogy az adóalannyal szemben kötelezettségének megszegése miatt hatósági kényszerintézkedést kellett alkalmazni. Azonban önmagában az az intézkedés, hogy a helyiséget az adóhatóság pecséttel zárja le, és jól láthatóan feltünteti a zárva tartás időtartamát, valamint azt, hogy az üzletet az adóhatóság zárta le, csupán annyit jelent, hogy az adóalany és az adóhatóság között jogvita van. Az adóhatóság által feltüntetett szöveg sem tényállítást, sem értékítéletet nem tartalmaz. Ugyancsak nem tartalmaz semmilyen konkrét információt, adatot az adóalannyal kapcsolatosan.

Az Alkotmánybíróság rámutat arra is, hogy az Art. 174. § (4) bekezdése összhangban van a belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény 19. § (2) bekezdésének előírásával is, amely úgy ren delkezik, hogy az üzletek nyitvatartásáról, a nyitvatartási idő módosításáról a vásárlókat tájékoztatni kell.

A kifejtettekből következik, hogy a kifogásolt rendelkezés jogszerű alkalmazása önmagában nem járhat olyan hátrányos következménnyel, amely az üzlet tulajdonosának az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított jóhírnévhez fűződő jogának sérelmét eredményezhetné, s ezáltal magának a szabálynak az alkotmányellenessége lenne megállapítható, ezért az Alkotmánybíróság ezt az indítványt is elutasította.

8. Az egyik indítványozó konkrét alkotmányos összefüggés megj elölése nélkül alkotmányellenesnek tartotta az Art. 174. § (4) bekezdésében foglaltakat, mert álláspontja szerint a szabályozás sérti az Art.-nek az adótitokra vonatkozó 53. és 54. §-ában foglalt rendelkezéseket.

Az Art. 53. § meghatározása szerint adótitoknak minősül az adózást érintő tény, adat, körülmény, határozat, igazolás vagy más irat. Az Art. 54. § (1) bekezdés b) pontja szerint az adótitkot alapos okkal használják fel, ha azt törvény megengedi vagy előírja. Mivel maga az Art. 174. § (4) bekezdése írja elő azt, hogy "a helyiséget az adóhatóság pecséttel zárja le, jól láthatóan feltünteti a lezárás időtartamát és azt, hogy a helyiséget az adóhatóság zárta le", az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezés nem áll ellentétben az adótitokra vonatkozó szabályozásban foglaltakkal, ezért ezt az indítványt is elutasította.

9. Több indítványozó is kifogásolja azt, hogy az Art.-nek a helyiség bezárását szabályozó 174. §-a sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglaltakat, mivel a támadott rendelkezés átmenetileg megfosztja az üzlet tulajdonosát a helyiség rendeltetésszerű használatától.

Amint azt az Alkotmánybíróság e határozatában már kifejtette, az Art. 174. §-ában foglalt jogkövetkezmény a nyugtaadási kötelezettséget meghatározott időn belül ismételten elmulasztó adózóval szemben alkalmazható közigazgatási jogi szankció.

Hasonló közigazgatási jogi szankció alkotmányosságát vizsgáló határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy pl. "az építésügyi bírságra vonatkozó szabályozás alkotmányossága az Alkotmány 13. §-ában szabályozott tulajdonhoz való joggal összefüggésben nem vizsgálható.

Az építésügyi bírság szabályozása során a jogalkotónak alapvetően az alkotmányos tulajdonvédelem körén kívül eső, a jogi felelősség érvényesítésével kapcsolatos szempontokat (pl.: a jogellenes cselekmény súlya, a megelőzés, a szankció visszatartó hatása a jogsértéstől, a jogsértés által okozott közérdeksérelem) kell figyelembe vennie, és mérlegelnie.

Az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jog jogszerű gyakorlását korlátozó állami közhatalmi beavatkozással szemben védi a tulajdonost, nem biztosít védelmet a jogszerűtlen tulajdonosi magatartás jogkövetkezményeként alkalmazott közigazgatási jogi szankciókkal szemben" (498/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1207.).

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az adózási fegyelem betartatása kétségkívül olyan alkotmányos cél, amelynek kikényszerítéséhez közérdek fűződik. A költségvetés alapjául szolgáló adóbevételek biztosítása érdekében az állam, vagyis az adóhatóság különböző korlátozásra, szankció alkalmazására jogosult. Ezen közigazgatási szankciók egyike a helyiség bezárása is. Az adó kiesését, illetve az adóbevétel veszélyeztetését eredményező jogellenes magatartás esetén alkalmazandó ideiglenes korlátozás célja az, hogy a nyugtaadási kötelezettséget ismételten elmulasztó adózót rákényszerítse alkotmányos kötelezettségének betartására.

Az alkotmányos tulajdonvédelem a dolog használatára is kiterjed. A támadott jogszabály célja azonban nem a tulajdon jogszerű gyakorlásának megakadályozása a dolog használatának ideiglenes korlátozása révén, hanem egy alkotmányos kötelezettség közhatalmi eszközzel történő kikényszerítése. Bár a 498/D/2000. határozat az építésügyi bírság és az Alkotmány 13. § (1) bekezdése tekintetében folytatta le a vizsgálatot, az ott tett megállapításokat az Alkotmánybíróság a jelen határozatánál is irányadónak tekintette. Az Art. 174. §-a az arányos közteherviselés közjogi kötelezettségének érvényesülése érdekében alkotott jogszabály, amelynek alapja a közjogi felelősség. Az Art. 174. §-a az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonvédelem körén kívül esik, minthogy ez a közjogi felelősségen alapuló kötelezettség megszegőivel szemben alkalmazott közigazgatási szankció, amelynél a jogalkotó figyelemmel volt az okozott közsérelem súlyára is.

Az adó kiesését, illetve az adóbevétel veszélyeztetését jelentő jogellenes magatartás esetén alkalmazott szankció, az ideiglenes korlátozás, nem önkényes, az intézkedés célja - súlyánál és jellegénél fogva - az, hogy a nyugtaadási kötelezettséget rövid időn belül ismételten elmulasztó adózót rákényszerítse alkotmányos kötelezettségének betartására.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Art. 174. §-ában foglalt intézkedés nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdése által védett tulajdonhoz való jogot, ezért az indítványokat e vonatkozásban is elutasította.

10. Az indítványozók egyike az Alkotmány 70/I. §-ának sérelmére is hivatkozik, azonban nem teszi világossá az összefüggést a hatályos Art. 174. §-ának a helyiség bezárását előíró rendelkezése és a közteherviselésre vonatkozó alkotmányos elv között. Az Alkotmánybíróság már korábban kifejtette, hogy "[a]z Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdése értelmében az indítványban meg kell jelölni a kérelem alapjául szolgáló okot. Nem elegendő tehát az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni: az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti." (654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1646.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.).

A fentiekre tekintettel az Alkotmány 70/I. §-ának vonatkozásában az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította, mivel az nem felelt meg az Ügyrend 21. §-a és a 29. § d) pontjában foglaltaknak.

11. Egy indítványozó szerint az Áfa tv. 43. § (1) bekezdésének és a 70. § (1) bekezdésének együttes értelmezése alapján nem egyértelmű az, hogy az adózó mely esetekben köteles nyugtát, és mikor számlát kiállítani, ezért a jogszabály nehezen értelmezhető, és ez sérti a jogállamiság elvét.

Az Áfa tv. 43. §-át az indítvány benyújtását követően az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény 43. §-a megváltoztatta.

Mivel a konkrét indítvány nem bírói kezdeményezés és nem alkotmányjogi panasz, az Áfa tv. 43. § (1) bekezdésének utólagos normakontrolljára irányuló indítvány tárgyában - a támadott rendelkezés időközben történt hatályon kívül helyezése miatt - Alkotmánybíróság az eljárást az Abtv. 20. §-ára, valamint az Ügyrend 31. § a) pontjára figyelemmel - megszüntette.

12. Egy indítványozó azért tartotta alkotmányellenesnek az Art. 17. § (5) és (6) bekezdéseit, mert azok ellentétesek az Áe. 27. § (3) bekezdésében foglaltakkal, amely kimondja, hogy közigazgatási szerv nem hívhatja fel az ügyfelet olyan adat közlésére, amelyet a közigazgatási szerv jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásának tartalmaznia kell. Az indítvány benyújtásakor hatályos Art. 17. § (5) és (6) bekezdése ugyanis előírta az adózó számára azt, hogy bankszámlanyitást követő 15 napon belül köteles bankszámlaszámát az adóhatóságnak bejelenteni, miközben a bankokat ugyancsak bejelentési kötelezettség terheli a vállalkozói bankszámlaszerződések keletkezésének és megszűnésének vonatkozásában.

Az Art. 17. § (5) és (6) bekezdését az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2004. évi CI. törvény 188. § (1) bekezdése módosította, a támadott rendelkezés az új normaszövegben nem szerepel.

A hatályon kívül helyezett jogszabályok vizsgálatára vonatkozó állandó és következetes gyakorlatának megfelelően az Alkotmánybíróság az Art. 17. § (5) és (6) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítványok vonatkozásában az eljárást az Abtv. 20. §-ára, valamint az Ügyrend 31. § a) pontjára figyelemmel -megszüntette.

13. Az egyik indítványozó alkotmányellenesnek tartotta az Áfa tv. 71. § (5) szakaszát, de nem jelölte meg azt, hogy az Alkotmány mely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tartja az Áfa tv. általa felhívott szabályát. Az indítványnak ezt a részét, mint nem kellően határozott kérelmet tartalmazó indítványt, az Alkotmánybíróság visszautasította az Ügyrend 21. §-a és a 29. § d) pontja alapján.

Budapest, 2005. május 24.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

előadó alkotmánybíró