388/B/2010. AB határozat
az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet egésze, továbbá 18. § (2) bekezdés második mondata és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet 17. § (4)-(6) bekezdése, valamint 19. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján indult eljárást megszünteti.
3. Egyebekben az indítványokat visszautasítja.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) egésze és egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. Az Alkotmánybíróság az indítványokat - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján - egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
Az egyik indítványozó a Kr. 17. § (4)-(6) bekezdése és 19. §-a alkotmányellenességét az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésére, 70/B. § (1) bekezdésére és 9. § (2) bekezdésére alapította. Kifogásait döntően a Kr. 17. § (4)-(6) bekezdésével és 19. §-ával kapcsolatban fogalmazta meg, amely szerint a rezidensnek és a központi gyakornoknak a gyakornoki időn túl a magyarországi munkáltatóval további négy évig munkaviszonyban kell állnia, ennek megszegése - külföldi munkavállalás - esetén a képzés költségeihez nyújtott állami támogatás megtérítésére köteles. A Kr.-nek a támogatás megtérítése feltételeire vonatkozó 18. § - tartalmilag - (3) bekezdését az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő jogbiztonság követelményével tartotta ellentétesnek, mert álláspontja szerint a rendelkezésben szereplő, a szakvizsgára bocsátását "előreláthatólag késelteti" vagy "ellehetetleníti" megfogalmazás értelmezhetetlen, de az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésében foglalt, a munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog is sérül a visszatérítéssel.
A másik indítványozó módosított indítványában egyrészt a Kr. egésze, másrészt a Kr. 18. § (2) bekezdés második mondata, illetőleg (3) bekezdése "és a szakképzésére tekintettel folyósított támogatás minisztérium részére történő megtérítésére köteles" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta, egyben kérte, hogy az Alkotmánybíróság kötelezze az Országgyűlést törvényi szintű szabályok megalkotására. Kifejtette, hogy az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére figyelemmel a Kr. egésze alkotmányellenes, mert a művelődéshez való alapjogra [Alkotmány 70/F. §] vonatkozó szabályokat kormányrendeleti szinten rögzítette. A Kr. 18. §-ának kifogásolt szabályai az Alkotmány 70/B. § (2)-(3) bekezdésében rögzített egyenlő munkáért egyenlő bér elvét és a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot sértik, amikor azt a - központi gyakornok vagy rezidens - jelöltet, aki nem tesz szakvizsgát, a képzési időre folyósított támogatás megtérítésére kötelezik. A szakképzés során a munkaviszonyban álló orvosok a képzés alatt ugyanis részt vesznek az általános gyógyító munkában, amiért a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 141. §-a értelmében a munkáltatótól munkabér jár. Habár ezt az Egészségügyi Minisztérium támogatásként juttatja a munkáltatónak, a Kr. összemossa a bért és a támogatást, ezért a visszatérítés egyrészt az Alkotmány 70/B. §-ában foglalt alkotmányos alapjogot korlátozza, másrészről ellentétes az Mt.-vel, így a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 21. § (2) bekezdésébe és az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő jogbiztonság követelményébe is ütközik. Az indítványozó kiegészített beadványában mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítását is kérte, valamint hivatkozott arra, hogy a támadott rendelkezések ellentétesek az Mt. munkabérre és kártérítésre vonatkozó 143., 144. és 167. §-ával, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a kinevezéssel kapcsolatos 21. § (3) bekezdésével és a felhatalmazást tartalmazó 85. § (9) bekezdésével, továbbá Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerződésre vonatkozó szabályainak megsértése miatt "semmisek."
II.
Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."
"70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének."
"70/F. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot.
(2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg."
2. A Kr. érintett szabálya:
"18. §
(...)
(2) Ha a támogatott jelölt szakképzésére külön jogszabályban meghatározott képzési idő letelt, támogatott jelöltként tovább nem vehet részt a szakképzési rendszerben. Ha a jelölt nem vállalja, hogy a külön jogszabályban meghatározott képzési idő leteltét követő három éven belül szakvizsgát szerez, illetőleg ezt a vállalását nem teljesíti, a képzési időre folyósított támogatás minisztérium részére történő megtérítésére köteles.
(3) Ha a támogatott jelölt a szakvizsgára bocsáthatóságát önhibájából
a) előreláthatólag késlelteti, vagy
b) ellehetetleníti,
támogatott jelöltként a szakképzését nem folytathatja és a szakképzésére tekintettel folyósított támogatás minisztérium részére történő megtérítésére köteles."
III.
A Kr. egésze, illetőleg 18. § (2)-(3) bekezdése tekintetében az indítványok nem megalapozottak.
1. A szabályozás szintjével kapcsolatos alkotmányossági kifogás kapcsán az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247. § (12) bekezdés m) pontja szerinti felhatalmazás alapján megalkotott Kr. törvényhozási tárgykörbe tartozó szabályozást tartalmaz-e.
Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint az alapvető jogokra vonatkozó szabályokat törvényben kell megállapítani. Az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban kifejtette: nem mindenfajta összefüggés az alapjogokkal követeli meg a törvényi szintű szabályozást. "Valamely alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti szint is. (...) Ebből az következik, hogy mindig csak a konkrét szabályozásról állapítható meg, hogy - az alapjoggal való kapcsolata intenzitásától függően - törvénybe kell-e foglalni vagy sem." (ABH 1991, 297, 300.)
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy a szakképzés szabályozása mennyire mutat szoros kapcsolatot az Alkotmány 70/F. §-ában rögzített alapjoggal.
Az Alkotmány 70/F. §-a biztosítja a művelődéshez való jogot, és a (2) bekezdésben nevesíti, hogy az államot ennek megvalósítása érdekében milyen kötelezettségek terhelik. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az állampolgárok művelődéshez (oktatáshoz) való jogát az állam intézményfenntartói kötelezettsége alapozza meg, amelynek keretében az államnak mindenki számára - hátrányos megkülönböztetés nélkül - biztosítania kell e jog gyakorlását lehetővé tevő szervezeti és jogszabályi feltételeket. [18/1994. (III. 31.) AB határozat, ABH 1994, 88, 89.] A felsőfokú tanulmányokkal összefüggésben rámutatott, hogy e tanulmányok végzése ugyan nem alapvető jog, de a felsőfokú intézményekben a létszámnak az oktatás színvonalát szem előtt tartó megállapítása, valamint az előírt képességekkel rendelkező személyek ezen intézményekbe való felvételéről szóló döntés alapvető jogot érint. (1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 588.) Azt is kifejtette továbbá, hogy "az oktatáshoz való jognak az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdésében található megfogalmazása a felsőoktatás tekintetében a megfelelő képességgel rendelkezők számára biztosítja a felsőoktatási intézményben felsőfokú tanulmányok folytatásához való jogot. Ennek alapján az államra sokirányú szabályozási, szervezési és ellátási feladatok hárulnak az állami és a nem állami felsőoktatási intézmények működési feltételeinek kialakításában." [35/1995. (VI. 2.) AB határozat, ABH 1995, 163, 166.] A képzési formáknak, a képzés szerkezetének, valamint a képesítési követelményeknek általános jelleggel történő szabályozása a felsőfokú tanulmányok folytatásához való jog biztosításának lényeges garanciája. A törvényi szintű szabályozás követelménye a Jat. 5. § i) pontjából is következik, amely az alapvető jogokkal való kapcsolatra tekintettel az oktatást és a közművelődést is felveszi a törvényhozási tárgykörök közé.
"Az oktatást és közművelődést érintő törvényhozási tárgykörök tekintetében tehát csak közvetett és távoli összefüggésben lévő tárgykörök esetében - akkor is csak megfelelő törvényi felhatalmazás alapján - elegendő a rendeleti szintű szabályozás."
[51/2004. (XII. 8.) AB határozat, ABH 2004, 679, 687.]
Az Eütv. 115. § (1) bekezdése értelmében az egészségügyi ágazati képzés feladata a képzési fokoknak megfelelő elméleti és gyakorlati szakmai ismeretek nyújtása, szinten tartása és fejlesztése. A (2) bekezdés b) pontja ide sorolja az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzést, amellyel összefüggésben a következő szabályokat tartalmazza:
"116/A. § (1) Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzésben szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész szakterületen az vehet részt, aki a külön jogszabályban meghatározottak szerint a felsőoktatási mesterképzésben orvos, fogorvos, gyógyszerész szakképzettséget szerzett, egészségügyi szolgáltatónál meghatározott munkakörben munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, és külön jogszabályban meghatározott rendszerbevételi eljárás során felvételt nyert.
(2) Minden olyan szakterületen, amely nem tartozik a (1) bekezdésben felsoroltak közé, az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzésben az vehet részt, aki a felsőoktatási mesterképzésben külön jogszabályban meghatározottak szerinti szakképzettséget szerzett és egészségügyi szolgáltatónál meghatározott munkakörben munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, továbbá megfelel az adott felsőfokú szakirányú szakmai képzéshez szükséges külön jogszabály szerinti részvételi követelményeknek.
(3) Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés szakvizsgával zárul, a szakvizsgáztatást az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács (a továbbiakban: ESZTT) szervezi külön jogszabályban meghatározottak szerint. A szakvizsga sikeres letételéről az ESZTT külön jogszabályban meghatározottak szerint szakmai szakvizsga-bizonyítványt állít ki."
Az idézett rendelkezéseket az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CLIV. törvény 47-48. §-a állapította meg, illetőleg iktatta be az Eütv.-be. A 115-117. §-ai korábban hatályos rendelkezései is szabályozták a felsőfokú szakmai képzést, de nem ilyen részletességgel. E hiány pótlásának szükségességére utal a törvény indokolása, amely szerint az egészségügyi ágazati szakmai képzések tételes felsorolása és azok tartalmának meghatározása egyértelművé teszi az ágazat keretébe tartozó képzések egymáshoz való viszonyát, meghatározza a szakképzés és a felsőoktatás új rendszerében végzettek szakmai és továbbképzési lehetőségeinek kereteit, a képzések célját, feltételeit, illetőleg megadja az adott képzés anyagi jogi fogalmának törvényi szintű meghatározását.
Miután az Eütv. tartalmazza a rezidensképzés alapvető feltételeit, kereteit, célját, így az ezen alapuló, a szakképzésben részt vevő egészségügyi szolgáltatókra, a képzés feltételeire, mikéntjére, a jelöltek anyagi támogatására vonatkozó részletszabályozás nem igényel törvényi szintet, mert nem kapcsolódik közvetlenül a művelődéshez, oktatáshoz való joghoz.
Ezért az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban az indítványt elutasította.
2. A Kr. 18. § (2)-(3) bekezdésében foglalt, a képzési időre folyósított támogatás megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket az indítványozók az Alkotmány 70/B. § (2)-(3) bekezdésébe ütközőnek tartották.
Az Alkotmánybíróság az egészségügyi felsőfokú szakirányú képzés kapcsán az alábbiakat emeli ki:
A Kr.-ben szabályozott oktatási forma - amely törzsképzési és szakgyakorlati időből áll - elsődlegesen gyakorlati képzés, amely a szakképző hellyé minősített egészségügyi szolgáltatónál, vagy felsőfokú szakirányú egészségügyi szakképzést végző intézménynél folyik, és az egészségügy egyes területeire specializálódott intézményekben a diploma megszerzése után a szakvizsgára, ezzel a meghatározott életpályára történő felkészülést szolgálja. Az egészségügyi felsőfokú szakirányú - támogatott - szakmai képzés részletes szabályairól szóló 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet (a továbbiakban: R.) 9. §-a általánosságban rögzíti a szakképzés idejét három-hét évben, míg a szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről szóló, többször módosított 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet 2. számú melléklete tartalmazza az általános orvosi oklevéllel rendelkező orvosok által megszerezhető első szakképesítések megszerzésének képzési feltételeit, amely szerint a törzsképzési program minden szakmánál 26 hó, míg a szakképzési idő szakmától függően 36-84 hónap. A jelöltek vagy központi gyakornoki, vagy rezidensi rendszerben vesznek részt. A Kr. 15. § (1)-(2) bekezdése szerint a szakképzés idejére a rezidens az egészségügyi intézménnyel az Eütv. 7. § (2) bekezdés a)-h) pontja szerinti munkavégzésre irányuló jogviszonyt, míg a központi gyakornok a felsőoktatási intézménnyel közalkalmazotti jogviszonyt létesít, egyben a képzésben való részvételről megállapodást köt, amely - elméleti és gyakorlati program végrehajtására irányuló - szakképzési jogviszonyt keletkeztet a felek között. [Kr. 16. § (1)-(2) bekezdése] A Kr. 15. § (3) bekezdése és 16. § (3) bekezdése, illetőleg az R. 12. § (1) bekezdése tartalmazza a jelölt kötelezettségét a törzsképzési idő előírt programjának a teljesítésére és a részvizsgák letételére, illetve a jogszabály által előírt szakgyakorlat elvégzésére. A szakképzés befejeztével a felsőoktatási intézmény igazolja annak megfelelő teljesítését, és az ezt követő három éven belül kell a szakvizsgát letenni.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/F. §-ával összefüggésben azt is kimondta, hogy az államot az oktatáshoz való jog érvényesülési feltételeinek biztosításában az egyes oktatási formák tekintetében eltérő kötelezettségek terhelik. "Az Alkotmány e rendelkezése az ingyenes oktatás állami biztosításának kötelezettségét csak a kötelező általános iskolai oktatásban írja elő. A felsőfokú oktatást illetően állami kötelezettségként a képességei alapján mindenki számára hozzáférhető oktatás biztosítását és az oktatásban részesülők anyagi támogatását határozza meg. Az Alkotmány e rendelkezéséből nem származik az államnak alkotmányos kötelessége a felsőoktatási intézményekben az ingyenes oktatás biztosítására. (...)
Az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése állami kötelezettségként az >> oktatásban részesülők anyagi támogatásának<< követelményét fogalmazza meg, ami nem azonosítható a támogatás valamely konkrét rendszerével. (...).
Az állam tehát a támogatási formákat szabadon választhatja meg." [79/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 399, 404-405, 406.]
Ezért az Alkotmány 70/F. §-ából nem következik, hogy a rezidensképzést ingyenesen kellene az államnak biztosítania: a Kr. 2. § (2) bekezdése szerint a szakképesítés megszerzése vagy támogatott, vagy költségtérítéses rendszerben történik. A kifogásolt rendelkezések a támogatott képzésre vonatkoznak, amikor az állam a Kr. 4. § (1) bekezdése értelmében a rezidens és a központi gyakornok szakképzési költségéhez a szakképzés - a képzési normatívát és a képzést irányító személyek díjazását magában foglaló -normatív költségével járul hozzá, illetőleg az 5-6. §-ban meghatározott esetekben egyéb támogatást is nyújt. A Kr. 17. §-a értelmében ezen felül a munkáltató vállalhatja saját költségvetéséből biztosított kedvezmény nyújtását is. A minisztérium a szakképzés normatív költségét a képzést folytató felsőoktatási intézménynek, az egyéb támogatást (köztük az illetményt) pedig annak a munkáltatónak folyósítja, amellyel a támogatott jelölt munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. Ez utóbbi munkáltatóval a jelölt jogviszonya akkor is fennáll, amikor az ott el nem sajátítható gyakorlati részképzést más, szakképző hellyé minősített egészségügyi szolgáltatónál tölti. [Kr. 17. § (1) bekezdésének b) pontja] A jelölt és az egészségügyi intézmény jogviszonya atipikus, kettős jellegű: egyrészről munkavégzésre, másrészről a megállapodás szerinti szakképzésre irányul. Mivel a képzés célja, hogy az általános orvosi végzettséggel rendelkezők speciális elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátításával szakorvosi képzettséget szerezzenek, a jogviszony tartalmilag az Mt. 110. §-ában szabályozott tanulmányi szerződéssel mutat közös vonásokat, ugyanakkor a jelölt a támogatást munkabérként kapja. Az adott intézményben azonban a - megfelelő szakképzettséggel nem rendelkező - rezidenssel orvosi tevékenységre munkaviszony nem volna létesíthető, mert speciális egészségügyi ellátásra nem képes és nem is jogosult. Az R. 10. § (2) bekezdése rögzíti, hogy a szakgyakorlat alatt a jelölt egészségügyi tevékenységet csak szakmai felügyelet alatt végezhet. Így a jogalkotó a támogatást alappal köthette ahhoz a feltételhez, hogy az intézményben gyakorlati oktatásban is részesülő központi gyakornok és rezidens szakvizsgát tegyen.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az Alkotmány 70/B. §-a az általános diszkrimináció-tilalmat megfogalmazó 70/A. §-ának a munka világára vonatkoztatott konkretizálása. [137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 459.; 54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341.; 34/E/2006. AB határozat, ABH 2007, 914, 1916.] A bér (támogatás) azonos az adott területen képzett rezidensek, gyakornokok vonatkozásában, amelyet azonos feltétellel folyósítanak számukra. A visszafizetéssel képzésük költségét térítik meg, azaz ingyenessége visszamenőlegesen megszűnik, amely feltétel a szerződés megkötésekor ismert. Így a Kr.-nek a képzés eredménytelensége esetén a támogatás visszatérítési kötelezettségét előíró rendelkezése az Alkotmány egyenlő munkáért egyenlő bér elvét és a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot rögzítő rendelkezéseivel nem áll alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653-654.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2002, 215, 220.; 19/2004. AB határozat, ABH 2004, 312, 343.]
A jogviszony fentiekben vázolt atipikus jellegére tekintettel nem merül fel a munkabérként folyósított képzési támogatás visszafizetésére irányuló rendelkezésnek az Mt.-vel való ellentéte, így nem sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványokat ebben a részében is elutasította.
3. A Kr. 18. § (3) bekezdése tekintetében egyik indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét állította.
Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában kifejtette, hogy a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság, amely az állam - és elsősorban a jogalkotó -kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. (ABH 1992, 59, 65.) Nem állapítható meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság és annak részét képező jogbiztonság sérelme pusztán amiatt, hogy az adott normaszöveg a jogalkalmazás során értelmezésre szorul: a jogbiztonság elvéből nem következik a jogalkotónak olyan kötelezettsége, hogy minden fogalmat minden jogszabályban külön meghatározzon [71/2002. (XII. 27.) AB határozat, ABH 2002, 417.] Az Alkotmánybíróság több határozatában kimondta azt is, hogy a normavilágosság sérelme miatt az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabály a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot és ennek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetőleg a normaszöveg túl általános megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak. [pl.: 1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.; 10/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 130, 135-136.; 1063/B/1996. AB határozat, ABH 2005, 722, 725-726.; 381/B/1998. AB határozat, ABH 2005, 766, 769.]
A Kr. 18. §-a tartalmazza, milyen jogkövetkezménnyel jár, ha a jelölt a szakképzési idő leteltét követően nem tesz szakvizsgát. Az (1)-(2) bekezdés a támogatás megtérítésének kötelezettségét írja elő egyfelől a rezidenst és központi gyakornokot foglalkoztató munkáltató és felsőoktatási intézmény számára, ha magatartása a jelölt szakvizsgára bocsáthatóságát ellehetetleníti, azt késelteti, vagy más módon korlátozza; másfelől a jelöltet kötelezi a megtérítésre, ha nem vállalja, vagy nem teljesíti a szakképzési idő leteltét követő három éven belül a szakvizsga letételét.
A kifogásolt (3) bekezdés azt az esetet tartalmazza, amikor a jelölt részéről nem csupán a támogatás megtérítésének van helye, hanem a szakképzést sem folytathatja: az a) és b) pont alkalmazásánál is fenn kell állnia annak a feltételnek, hogy a jelölt felróható magatartására visszavezethető a szakvizsgára bocsáthatóságának a meghiúsulása, azt késlelteti vagy ellehetetleníti. Ilyen magatartásformák konkrét esetei nyilván nem határozhatók meg előre, értelemszerűen a jelöltnek a képzés alatti olyan hozzáállását takarja, amelyből egyértelműen lehet következtetni, hogy a szakképzés ideje alatt - a Kr. 15. § (4) bekezdésében meghatározott esetektől, illetőleg a szakképzésnek az (5)-(6) bekezdésben említett méltányolható ok miatti megszakításától és egyes részképzési elemek késedelmes teljesítésének engedélyezése eseteitől eltekintve - nem képes, vagy nem hajlandó sem az előírt tanulmányi, sem a munkaviszonyból eredő kötelezettségeit teljesíteni. Így pl. nem vesz részt a jogszabály által meghatározott elméleti és gyakorlati képzési programban, nem teljesíti a törzsképzési programban a részvizsgákat, valamint a szakgyakorlatokat [Kr. 15. § (3) bekezdése, 16. § (2) bekezdése], így nem bocsátható szakvizsgára; méltányolható ok nélkül megszakítja a szakképzést, vagy nem jogszabályban meghatározott időben teljesíti a törzsképzés feltételeit [Kr. 15. § (4)-(6) bekezdése], munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségeit megszegi, amiért a szakképzés teljesítésének igazolására nincs lehetőség [Kr. 16. § (3) bekezdése].
Ebből következően az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott szabály a jogalkalmazó számára világos, értelmezhető normatartalmaz hordoz. Ezért az indítványt ebben a vonatkozásban elutasította.
IV.
1. A Kr. 17. § (4)-(6) bekezdését és 19. §-át az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló 217/2010. (VII. 22.) Korm. rendelet 7. § c)-d) pontja hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll keretében a hatályos jogszabályok alkotmányosságát vizsgálja, hatályon kívül helyezett jogszabályok alkotmányellenességének vizsgálatára csak kivételesen, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-ában foglalt bírói kezdeményezés és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz esetében [10/1992. (II. 25.) AB határozat, ABH 1992, 72, 76.; 335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261, 262.], továbbá akkor kerül sor, ha a hatályát vesztett jogszabály helyébe lépő jogszabály tartalmilag a korábbival azonos és ezáltal azonos a vizsgálandó alkotmányossági probléma. (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.)
A vizsgált ügyben előterjesztett indítvány nem bírói kezdeményezés és nem alkotmányjogi panasz, erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az eljárást ebben a vonatkozásban az Ügyrend 31. § a) pontja alapján megszüntette.
2. Egyik indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság kötelezze az Országgyűlést az egészségügyi felsőfokú szakképzés törvényi szabályozására.
Az Alkotmánybíróságnak sem az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése, sem az Abtv. 1. §-a vagy az Abtv. 1. § h) pontja alapján megalkotott egyéb törvény alapján nincs hatásköre arra, hogy a jogalkotót meghatározott szövegű jogszabály megalkotására utasítsa. Ezért az Alkotmánybíróság az erre irányuló indítványt az Ügyrend 29. §-ának b) pontja alapján visszautasította.
Az indítványozó nem fejtette ki, hogy a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség miben nyilvánul meg és milyen alkotmányos sérelmet okoz, továbbá a támadott rendelkezések különböző jogszabályokkal állított ellentéte kapcsán az indítvány alkotmányos érvelést nem tartalmazott.
Az indítvány e tekintetben nem felel meg az Abtv. 22. § (2) bekezdése által támasztott tartalmi követelményeknek, amely szerint annak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti. (Pl. 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.) Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy e tartalmi követelmény hiányában az indítvány ebben a vonatkozásban érdemben nem bírálható el, ezért azt az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2010. november 9.
Dr. Balogh Elemér s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró