907/B/2004. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésével összefüggésben- elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás során kirendelt védő díjáról és költségeiről szóló 1/1974. (II. 15.) IM rendelet alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.

3. Az Alkotmánybíróság a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével összefüggésben - visszautasítja.

Indokolás

I.

1. Az indítványozó az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ütv.) egyes rendelkezései alkotmányosságának vizsgálatára irányuló kérelme mellett a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet (a továbbiakban: R1.), valamint a büntetőeljárás során kirendelt védő díjáról és költségeiről szóló 1/1974. (II. 15.) IM rendelet (a továbbiakban: R2.) alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmet terjesztett elő. Az Alkotmánybíróság az említett miniszteri rendeletekkel összefüggő alkotmányossági vizsgálatot az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (2) bekezdése alapján elkülönítette, és a kérelmeket jelen határozatban bírálta el.

2. Az indítványozó - hivatkozva az Alkotmány 7. § (1) bekezdésére - előadta, hogy a nemzetközi jog és a belső jog egyaránt tiltja a kényszermunkát, ezért a kifogásolt rendeletek alkotmánysértők. Hozzátette, hogy az R1. és az R2. sérti az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdését is, mivel a kirendelt ügyvéd bére messze alatta van a megbízott ügyvéd bérének.

3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R1. az indítvány benyújtását követően jelentősen módosult. Az R1. eredetileg maga tartalmazta az ügyvédi munkadíj forintban meghatározott minimum és maximum összegét, melyen belül a konkrét ügyben a bíróság határozta meg a kirendelt ügyvédet megillető díj mértékét. Az Ütv. 131. § (2) bekezdésének 2003. november 7-től hatályos szövege szerint a kirendelt ügyvéd óradíját a központi költségvetésről szóló törvényben az Országgyűlés állapítja meg úgy, hogy annak összege az előző évi összegnél nem lehet alacsonyabb. Az R1.-et ezért a 44/2003. (XII. 27.) IM rendelet úgy módosította, hogy 2004. január 1-jétől az ügyvédi munkadíj kiszámításának alapját az éves költségvetésről szóló törvényben maghatározott kirendelt ügyvédi munkadíj (óradíj) összege képezi [R1. 1. §. (4) bekezdés]. 2004. január 1-jétől ennek összege 3000 forint [2003. évi CXVI. törvény 54. § (3) bekezdése, 2004. évi CXXXV. törvény 58. § (4) bekezdése, 2005. évi CLIII. törvény 61. § (4) bekezdése, 2006. évi CXXVII. törvény 58. § (4) bekezdése]. Az R1. a pártfogó ügyvéd, illetve a kirendelt védő részére megállapítható díj mértékét ehhez igazodva, differenciáltan szabályozza.

Tekintettel arra, hogy az indítványozó az egész R1.-et azért támadta, mert a kirendelt ügyvéd munkadíja messze alatta van a megbízott ügyvéd díjának, az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot az R1.-nek az elbíráláskor hatályban lévő szövege tekintetében folytatta le.

II.

Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

"7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."

"70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság a 137/B/1991. AB határozatban fejtette ki először (ABH 1992, 456, 459.), majd több későbbi határozatában is megerősítette [43/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.; 1060/B/1993. AB határozat, ABH 1997, 770, 771.; 361/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 483, 485.; 419/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 962, 966.; 412/B/1996. AB határozat, ABH 2000, 635, 637.; 445/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1274, 1275.; 632/B/2002. AB határozat, ABH 2004, 1620, 1623.; 32/2005. (IX. 15.) AB határozat, ABH 2005, 329, 337.; 65/2006. (XI. 24.) AB határozat, ABH 2006, 964, 966.], hogy az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése nem értelmezhető úgy, mely szerint bármely munkáltatónál alkalmazott minden munkavállalónak azonos munkáért azonos bért kellene kapnia. Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése - helyes értelme szerint - az általános diszkrimináció-tilalmat megfogalmazó 70/A. §-nak a munka világára vonatkoztatott konkretizálása.

Az Alkotmánybíróság szintén több határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ába foglalt tilalom alkotmányos tartalmát, az emberi méltósághoz való joggal [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] is összefüggésben. Gyakorlatát a 44/2007. (VI. 27.) AB határozatban a következőképpen foglalta össze:

"Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az egymással összehasonlítható helyzetben lévők között alkalmazott olyan különbségtétellel szemben nyújt védelmet, amelynek nincs alkotmányosan elfogadható indoka. Ebből következően nem minden különbségtétel alkotmányellenes, hanem arra tekintettel fogalmazza meg a diszkrimináció tilalmát, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48-49.]

A megkülönböztetés alkotmányosságának megítélésében a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggéséből kell kiindulni, s az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemeire tekintettel kell fennállnia. A megkülönböztetés tilalmába ütközik, ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kivéve, ha annak kellő súlyú alkotmányos indoka van. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-79.]

»Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos helyzetben lévők között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés csak akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha nincs ésszerű indoka, tehát önkényes [16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280-282.]. A bemutatottak alapján töretlen az Alkotmánybíróság gyakorlata abban, hogy amikor az Alkotmány 70/A. §-ának sérelme a kérdés - és a megkülönböztetés nem alapjogra vonatkozik -, egyrészt azt vizsgálja, hogy a jogalkotó összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok között tett-e megkülönböztetést, másrészt azt, hogy az összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok közötti különbségtételnek van-e tárgyilagos megítélés szerint ésszerű indoka.« [21/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007. március, 253, 254-255.]" (ABK 2007. június, 568, 571.)

Az Alkotmánybíróság az ügyvédi hivatás jellemzőivel több korábbi határozatában foglalkozott. A 22/1994. (IV. 16.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "az ügyvédi foglalkozás elsősorban az igazságszolgáltatáshoz és a jogalkalmazáshoz kapcsolódó tevékenység. Az igazságszolgáltatásban védőként, vagy jogi képviselőként való közreműködése alkotmányos követelmény, és az eljárásjogi szabályok kötelező előírása. (...)

Az ügyvédi foglalkozás nem csak a jogalkalmazás és az igazságszolgáltatás közhatalmi szférájához kapcsolódik. Az ügyvéd a magánszférában az életviszonyok jogszerű rendezésénél jogi szakértelemmel működik közre, a jogi szakismeret hiánya esetén pedig szaktudással felvértezve tanáccsal szolgál.

Az ügyvédi hivatás megkülönböztető jegye, hogy szellemi szabadfoglalkozásként olyan magántevékenység, amely a közhatalmi szervek működési körében garanciális okokból hangsúlyozottan magántevékenységként különül el a közhatalomtól." (ABH 1994, 127, 131.)

Az Alkotmánybíróság az ügyvédi hivatásnak az igazságszolgáltatáshoz és a jogalkalmazáshoz fűződő szoros kapcsolatát hangsúlyozta a 428/B/1998. AB határozatban (ABH 2004, 1236, 1242.) és a 942/B/2001. AB határozatban (ABH 2004, 1561, 1569-1570.) . Az igazságszolgáltatáshoz fűződő nélkülözhetetlen feladatai révén az ügyvéd eljárása egyes alapjogok [például az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből fakadó tisztességes eljáráshoz való jog, vagy az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében megfogalmazott védelemhez való jog] biztosítása érdekében elkerülhetetlenné válik. Ilyenkor kerülhet sor arra, hogy - megbízási jogviszony hiányában - az ügyvéd hatósági határozat, azaz kirendelés alapján járjon el. Ezzel összefüggően az Alkotmánybíróság - elsődlegesen az ügyvéd büntetőeljárásban érvényesülő szerepére tekintettel - kiemelte azt is, hogy az ügyvédnek közjogi természetű, ugyanakkor hagyományosan kialakult független helyzete van. (428/B/1998. AB határozat, ABH 2004, 1236, 1242.)

A függetlenség nyilvánul meg abban, hogy - nem tekintve az alkalmazott ügyvédeket, akik ügyvéddel, ügyvédi irodával létesített munkaviszony alapján járnak el - az ügyvédek alapvetően vállalkozási tevékenység keretében végzik hivatásukat: vagy önálló (egyéni) ügyvédként vagy ügyvédi iroda tagjaként közösen, de szabadon szervezik meg tevékenységüket. Ennek során - az ügyvédségre vonatkozó, a fent említett sajátos feladatokból eredő korlátokon belül - a szabad verseny követelményeinek megfelelően hozzák meg döntéseiket. A piaci viszonyokra tekintettel alakítják ki az általuk felszámított munkadíj mértékét.

Az Ütv. 22. §-a értelmében az ügyvéd általában a megbízó megbízása alapján jár el. Megbízás esetén a megbízó szabadon választhat ügyvédet (Ütv. 4. §), az ügyvéd a megbízás elfogadására nem köteles [Ütv. 24. § (1) bekezdés]. A megbízó az ügy ellátásával akár több ügyvédet is megbízhat [Ütv. 23. § (3)-(4) bekezdés]. Az ügyvéd az elfogadott megbízást bármikor, indokolás nélkül - 15 napos felmondási idővel - felmondhatja, a megbízó bármikor azonnali hatályú felmondással élhet. A megbízási szerződés tartalmát a felek kölcsönösen egybehangzó akaratuknak megfelelően alakítják ki. A megbízó és az ügyvéd között így a díj is szabad megállapodás tárgya [Ütv. 9. § (2) bekezdés]. Az ügyvédek által felszámított díj nagyságát erősen befolyásolja a szabad piac, azaz az ügyvédek közötti verseny. Az egyes ügyvédek (ügyvédi irodák) által felszámított munkadíjak között - éppen a piaci viszonyok miatt - nagy eltérés figyelhető meg.

Az ügyvédi hivatás azonban épp az igazságszolgáltatáshoz, jogalkalmazáshoz fűződő szoros kapcsolata révén speciális: az alapvetően vállalkozóként tevékenykedő ügyvédeknek a jogszabályokban meghatározott esetekben és módon bírósági (hatósági) kirendelés alapján is el kell látniuk feladatukat.

Az ügyvéd pártfogó ügyvédként, illetve kirendelt védőként történő kirendelésére akkor kerül sor, ha a félnek (terheltnek) meghatalmazott (megbízott) ügyvédje nincs. Polgári eljárásban pártfogó ügyvédet akkor rendel ki a bíróság, ha a fél költségmentességben részesült, és azt a fél kéri, illetve - hivatalból -, ha a jogi képviselet kötelező (a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 87. §-a) . Büntetőeljárásban a nyomozó hatóság, az ügyész, illetve a bíróság akkor rendel ki védőt, ha a védelem kötelező, és a terheltnek nincs meghatalmazott védője, illetve, ha a védelem nem kötelező, de a terhelt a védő kirendelését azért kéri, mert a jövedelmi viszonyai miatt nem tud a védelméről gondoskodni. A nyomozó hatóság, az ügyész, illetve a bíróság hivatalból vagy az arra jogosultak kérelmére akkor is kirendelhet védőt, ha azt szükségesnek tartja [a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 48. §]. Büntetőeljárásban pártfogó ügyvéd kirendelésére kerülhet sor, ha a sértett, a magánvádló, a magánfél vagy egyéb érdekelt jogai érvényesítésére bármely okból képtelen és képviselővel nem rendelkezik [Be. 57. § (3) bekezdés]. Amennyiben a kirendelés alapján eljáró ügyvéd díját a törvény alapján az ellenérdekű félre, avagy a terheltre áthárítani nem lehet, akkor azt az állam viseli.

Kirendelés esetén a képviselt fél (terhelt) és az ügyvéd kapcsolata sajátos: nem a fél (terhelt) választja ki, hanem a bíróság (hatóság) jelöli ki az ügyvédet, aki az ügyben köteles eljárni [Ütv. 31. § (2) bekezdés], felmentését csak a törvényben meghatározott kivételes esetekben kérheti (Ütv. 34. §) . A képviselt személy (a terhelt) csak alapos okkal kérheti a kirendelt ügyvéd felmentését [Ütv. 34. § (3) bekezdés c) pontja]. A kirendelt ügyvéd díjazását, annak mértékét az említett okokra tekintettel az állam nem hagyja a képviselt személy (terhelt) és az ügyvéd szabad megállapodására. A jogalkotó bizonyos szempontok figyelembevételével (pl. büntető vagy polgári, peres vagy nem peres eljárásban való részvétel, az eljárás foka stb.) olyan egységes kereteket állapított meg, amelyen belül az adott esetben felmerülő körülményekre tekintettel a bíróság (hatóság) határozza meg a kirendelt ügyvédnek járó munkadíjat.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hivatásukat megbízási jogviszony alapján ellátó ügyvédeknek az e jogviszony keretében kifejtett tevékenységükért járó, szabad megállapodáson alapuló díjazása (annak mértéke) nem vonható az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésének hatálya alá, mivel nem minősül bérnek. Ennek következtében az indítványozó által felvetett összefüggésben nem vethető össze a megbízási jogviszony, illetve a kirendelés alapján eljáró ügyvédek munkadíjának mértéke. Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése nem értelmezhető úgy, mely megkövetelné, hogy az ügyvédeknek minden esetben - ugyanazon tevékenységért - azonos díjazásban kellene részesülniük. Az ügyvédeknek nincs alkotmányban biztosított joguk arra, hogy kirendelés esetén is az általuk egyébként (megbízási jogviszony alapján) felszámolt ügyvédi munkadíjat kapják.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.

2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R2.-t az R1. 7. § (2) bekezdésének a) pontja 2003. január 1-jével hatályon kívül helyezte.

Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabály szerint csak a hatályos jogszabályok alkotmányosságának utólagos vizsgálata tartozik. Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság csak az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés vagy a 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetében vizsgálja. Mivel a jelen indítvány nem tartozik ezek körébe, az Alkotmánybíróság az eljárást az R2. tekintetében az Ügyrend 31. §-ának a) pontja alapján megszüntette.

3. Az indítványozó az Alkotmány 7. § (1) bekezdése alapján is kérte az R1. alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. E körben arra hivatkozott, hogy a nemzetközi jog és a belső jog is tiltja a kényszermunkát. Az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének második fordulatát, a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjának biztosításaként, amelynek érvényesüléséhez szükségszerűen be kell vonni a vizsgálatba azt, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalás összhangban van-e az Alkotmánnyal [53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 323, 327.; 30/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998,221,236.].

Az indítványozó nem jelölte meg, hogy álláspontja szerint melyik konkrét nemzetközi egyezményt sérti az R1., ugyanakkor ebben a tekintetben hiánypótlásra történő felhívásra nem volt szükség. Az Abtv. 1. § c) pontja és 21. § (3) bekezdése értelmében ugyanis jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerződésbe ütközés miatt történő megsemmisítését csak a törvényben meghatározott személyek (pl. a köztársasági elnök, a Kormány vagy valamely tagja, országgyűlési képviselők stb.) indítványozhatják. Minthogy az indítványozó nem tartozik ebbe a körbe, az Alkotmánybíróság az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével összefüggésben előterjesztett indítványt az Ügyrend 29. § c) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2007. december 18.

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

előadó alkotmánybíró