758/B/2010. AB határozat

Pilisjászfalu község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 10/2010. (XI. 12.) önkormányzati rendelete alkotmányossági vizsgálata tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság Pilisjászfalu község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 10/2010. (XI. 12.) önkormányzati rendelete 8. §-a, 12. § (2) bekezdése és 13. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, valamint a rendelettel kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Pilisjászfalu Község Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 19/2008. (XII. 9.) rendelete egésze, illetve 5. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a Pilisjászfalu Község Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 19/2009. (XI. 15.) sz. rendelete, valamint a Pilisjászfalu község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 9/2010 (XI. 12.) önkormányzati rendelete alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tekintetében indult eljárást megszünteti.

4. Az Alkotmánybíróság a Pilisjászfalu Község Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 19/2008. (XII. 9.) rendelete 5. § (2) bekezdésével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt, illetve a jogalkalmazási gyakorlat alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat visszautasítja.

Indokolás

I.

Az Alkotmánybírósághoz három indítvány érkezett a Pilisjászfalu önkormányzat képviselő-testülete által az elmúlt években elfogadott helyi adó rendeletekkel kapcsolatban.

1. Az első indítványozó Pilisjászfalu Község Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 19/2008. (XII. 9.) sz. rendelete (a továbbiakban: Ör.1.) 5. §-a, illetve Pilisjászfalu Község Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 19/2009. (XI. 15.) sz. - az Ör.1.-et 2010. január 1-jével felváltó - rendelete (a továbbiakban: Ör.2.) 12. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Az indítványozó a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Hatv.) 6. § c) pontjának, s ezen keresztül az Alkotmány 70/I. §-ának [hatályos 70/I. § (1) bekezdés, arányos közteherviselés elve] a sérelmét látja abban, hogy az említett rendeletek a telekadó mértékét 200 Ft/m2/év összegben határozták meg [tehát az indítvány valójában csak az Ör.1. 5. § (2) bekezdésére és az Ör.2. 12. § (2) bekezdésére vonatkozott]. Ez az adómérték - érvel - nem igazodik az adóalanyok teherviselő képességéhez, s néhány éven belül "felemészti az ingatlan teljes forgalmi értékét". A Hatv. telekadóra vonatkozó szabálya (21-22. §) alternatívát jelöl meg: a) atelekm2-ben számított területe esetében az adó évi mértékének a felső határa 200 Ft/m2, b) a telek korrigált forgalmi értéke alapján megállapított telekadó esetében pedig a korrigált forgalmi érték 3%-a. Az indítványozó szerint az említett két mértéknek arányban kellene állnia egymással, jelen esetben viszont egy 1500 nm teleknél az egyik esetben 300 000, a másik esetben viszont csak 60 000 Ft lenne az éves adó.

Az eljárás során az Ör.2.-t Pilisjászfalu község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 9/2010 (XI. 12.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Ör.3.) váltotta fel: a hatálybaléptetés 2010. január 1-jére visszamenőlegesen történt [a képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve szerint a jogalkotó szerv a visszamenőleges hatályba léptetést azzal indokolta, hogy az Ör.3. kizárólag az adózók javára szóló változást hoz az Ör.2-ben foglaltakhoz képest]. 2011. január 1. napjától pedig az Ör.3.-at is felváltotta egy új jogszabály, Pilisjászfalu község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 10/2010. (XI. 12.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Ör.4.). Az Ör.3. 12. § (2) bekezdése és az Ör.4. 12. § (2) bekezdése az Ör.2. 12. § (2) bekezdésében foglaltakkal megegyező előírást tartalmaz.

Mindezek miatt hiánypótlási eljárás lefolytatására került sor, amelynek során az indítványozó a következőképpen nyilatkozott. Egyrészt a jogbiztonság követelményébe ütközőnek tartja az önkormányzati rendeletalkotás módját: az önkormányzat úgy fogad el évente új adórendeletet, hogy a korábbit formálisan nem helyezi hatályon kívül, így valójában több rendelet van egyszerre hatályban.

Ezért, arra hivatkozással, hogy az még hatályban van, az indítványozó fenntartotta az Ör.1.-et érintő megsemmisítési kérelmét, de emellett utalt arra is, hogy kérelme alkotmányjogi panaszként is megáll: a tulajdonában álló összesen hét telek vonatkozásában született elsőfokú adóhatósági határozatok kézhezvétele és az alkotmánybírósághoz fordulás között eltelt idő nem több, mint 60 nap - szól az érvelés. Jogerős döntés még nem született az említett ügyekben. Jogszerűtlennek tartja az indítványozó továbbá az Ör.1. alapján az ingatlanjaira kivetett adót. Indokolása szerint telkei közművek és útburkolatok hiányában nem beépíthetőek, s mivel ezek kiépítését az önkormányzat - erre vonatkozó kötelezettsége ellenére - nem vállalja, a telkek gyakorlatilag építési tilalom alatt állnak, ezért telekadóval nem is sújthatók. A kivetett adó megfizetését emellett jövedelmi helyzete nem is teszi lehetővé. Végezetül pedig megemlíti az indítványozó, hogy az állandó és a nem állandó lakosok által fizetendő adó mértéke nem azonos, ráadásul ő - mivel 15 km-en belül lakik - állandó lakosnak minősül Pilisjászfalu községben, s emiatt adókedvezményre jogosult, az önkormányzat tévesen minősítette őt "nem helyi lakosnak".

2. A második indítványt előterjesztők (eredeti kérelmükben, illetve hiánypótlást követően) elsősorban szintén a jogbiztonság követelményének a sérelmére hivatkoztak amiatt, hogy az önkormányzat a korábbi adórendeletei formális hatályon kívül helyezése nélkül fogadott el újabb rendeleteket ugyanabban a tárgyban. Véleményük szerint ez az adózók számára követhetetlen helyzetet teremtett. Ezért kérték az Ör.2., az Ör.3. és az Ör.4. megsemmisítését is.

Utaltak arra is, hogy az Ör.1., illetve az eme jogszabályt megelőző adórendeletek kihirdetése szerintük szabálytalan volt. Ebben a vonatkozásban a megsemmisítési kérelem csak az Ör.1.-re vonatkozott és az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének a sérelmét állította.

Az indítványozók sérelmezik - és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe, illetve 18. §-ába ütközőnek vélik - továbbá az önkormányzat adókivetési gyakorlatát (azt, hogy nem csak a tárgyévre, hanem öt évre visszamenőleg vetik ki a telekadót, illetve szerintük a telkük - az önkormányzat mulasztása miatt - valójában nem is minősül belterületi építési teleknek, ezért telekadóval sem sújtható).

Emellett az indítványozók az adó mértékét is kifogásolják, szerintük az "elviselhetetlenül magas", megfizethetetlen. Az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdésébe [illetve ezen keresztül a 13. § (1) bekezdésébe] ütközik - hangzik az indokolás -, hogy az önkormányzat az adómérték megállapításakor nem volt tekintettel az érintettek teherviselő képességére.

Továbbá diszkriminatívnak - az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközőnek - tartják a helyi lakosoknak nyújtott adókedvezményeket. Az adót "nem lehet csupán a közösség egy részére hárítani, már csak azért sem, mert az adók pozitív hozadékait elsődlegesen az állandó lakosok élvezik" - szól az érvelés. Az állandó lakosoknak nyújtott adókedvezmények - és az adótételek emelésének - a célja szerintük csak az lehet, hogy a többieket rákényszerítsék ingatlanjaik eladására, ami sérti a tulajdonhoz való jogot [Alkotmány 13. § (1) bekezdés] is. Sérelmezik [és az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdésébe ütközőnek tartják] emellett azt is, hogy az önkormányzat az Ör.2.-vel megszüntette a nyugdíjasok adókedvezményét, s ezért nekik "nem a valós jövedelmi viszonyaik szerinti terheket kell vállalniuk a közterhek viseléséből".

3. A harmadik indítványozó szintén az adó mértékét és az állandó lakosoknak nyújtott kedvezményt kifogásolja, úgy véli, az önkormányzat "elsősorban nem a község bevételeinek gyarapítását, hanem azt kívánja elérni, hogy minél több állandó lakosa legyen a községnek", ami jogalkotói felhatalmazással való visszaélés, ezért sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését. Az említett jogalkotói cél miatt az adó elszakadt alkotmányos funkciójától (közterhekhez való arányos hozzájárulás), ezért a szabályozás az Alkotmány 70/I. (1) bekezdésével is ellentétes. Az adó mértéke továbbá "önmagában is ellentétes a Hatv. 6. § c) pontjával", mert bár a törvényi kereteken belül került megállapításra, de nem felel meg a helyi sajátosságoknak, az érintettek teherviselő képességének. Az indítványozó saját esetét hozza fel példának: az általa 1 200 000 Ft-ért vásárolt telek éves adója jelenleg 100 800 Ft.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat - tárgyi összefüggésükre tekintettel - Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"18. § A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

"70/I. § (1) Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."

2. A Hatv. érintett rendelkezései:

"6. § Az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy: (...)

c) az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan - az e törvényben meghatározott felső határokra, illetőleg a 16. § a) pontjában, a 22. § a) pontjában, a 26. §-ában, a 33. §-ának a) pontjában meghatározott felső határoknak 2005. évre a KSH által 2003. évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árszínvonal-változással, 2006. évtől pedig a 2003. évre és az adóévet megelőző második évig eltelt évek fogyasztói árszínvonal változásai szorzatával növelt összegér e (a felső határ és a felső határ növelt összege együtt: adómaximum) figyelemmel - megállapítsa, (...)"

"21. § Az adó alapj a az önkormányzat döntésétől függően:

a) a telek m2-ben számított területe, vagy

b) a telek korrigált forgalmi értéke."

"22. § Az adó évi mértékének felső határa:

a) a 21. § a) pontja szerinti adóalap-számítás esetén:

200 Ft/m2,

b) a 21. § b) pontja szerinti adóalap-számítás esetén: a korrigált forgalmi érték 3%-a."

3. Az Ör.4. támadott rendelkezései:

"8. § (1) Az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott építmény esetén azt az adózót, aki Pilisjászfalu Községben 2011. január 1. napján állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezik 80%-os adókedvezmény illeti meg, mely kedvezmény kizárólag tulajdoni hányada alapján illeti meg."

"12. § (2) Az adó mértéke 200,-Ft/m2/év"

"13. § (1) Az ingatlan-nyilvántartásban kivett beépítetlen belterület esetén azt az adózót, aki Pilisjászfalu Községben 2011. január 1. napján állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezik 50 %-os adókedvezmény illeti meg, mely kedvezmény kizárólag tulajdoni hányada alapján il-le ti meg.

(2) Az (1) bekezdésben szereplő adókedvezmény átruházható a Ptk. szerinti közeli hozzátartozó részére, de csak egy telekre érvényesíthető. Egy háztartásban élő bejelentkezett lakosok a kedvezményt nem adhatják össze.

(...)"

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az ügyben mindenekelőtt a következőkre szükséges rámutatni.

1.1. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem megalapozott az a hivatkozás, mely szerint Pilisjászfalu községben jelenleg egyidejűleg több helyi adó rendelet van hatályban, mely jogbizonytalanságot okoz. Az Ör.1. 8. § (2) bekezdése egyrészt kimondta, hogy 2009. január 1. napjával a korábbi, 14/2005, (XI. 07.) sz. rendelet hatályát veszti, de a lex posterior derogat legi priori elv (az ugyanazon tárgyban később keletkezett jogszabály lerontja a korábban keletkezettet) alapján az is egyértelmű, hogy az Ör.2. hatályba lépésével az Ör.1., majd az Ör.3. hatályba lépésével az Ör.2., végül az Ör.4. hatályba lépésével az Ör.3. annak ellenére hatályát vesztette, hogy formai hatályon kívül helyezésükre nem került sor. Az önkormányzat jogalkotási gyakorlata nem általános, s nem is követendő példa, de az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sértő jogbizonytalanságot nem okoz: a később keletkezett jogszabály a hatályba lépése időpontját mindig megfelelően tartalmazza, így a jogalanyok számára minden esetben egyértelműen megállapítható, hogy egy adott időpontban mely jogszabály alkalmazandó, tehát, hogy melyik adóévet illetően milyen adófizetési kötelezettséggel kell számolniuk.

Az Alkotmánybíróság főszabályként csak hatályban lévő jogszabály, illetve állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányosságát vizsgálja. Ez alól csak a konkrét normakontroll két esete kivétel [tehát az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz], mivel ilyenkor a támadott jogszabályi rendelkezés alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés. Ezzel összhangban "[a]z adóügyi jogszabályokkal kapcsolatosan (...) - arra figyelemmel, hogy e jogszabályok az adómegállapításhoz való jog elévülési idején belül hatályon kívül helyezésüket követően még alkalmazandók - az Alkotmánybíróság azt a gyakorlatot alakította ki, hogy - alkotmányjogi panasz, vagy bírói indítvány alapján - gyakorolja az utólagos normakontrollt az e körbe tartozó, már hatályon kívül helyezett jogszabályok tekintetében is." [ld. először: 54/1994. (XI. 4.) AB határozat, ABH 1994, 286, 290.] Mindezek alapján tehát az Ör.1., az Ör.2. és az Ör.3. esetében sem kizárt az alkotmányossági kontroll, azonban alkotmánybírósági eljárásra csak a fenti két konkrét normakontroll kérelem alapján van mód.

Tekintve, hogy az Ör.1. egészét, illetve 5. § (2) bekezdését támadó absztrakt utólagos normakontroll indítványt már az Ör.2. hatályba lépése után nyújtották be, azt az Alkot-mánybíróság az Ügyrend 29. § f) pontja alapján - a megsemmisíteni kért jogszabály az indítvány benyújtását megelőzően már hatályát vesztette - visszautasította. Az Ör.1.-et felváltó Ör.2. egészét, illetve 8. § (1) bekezdését, 10. § b) pontját, 12. § (2) bekezdését és 13. § (3) bekezdését, valamint az Ör.3. egészét, illetve 8. § (1) és (3) bekezdéseit, 10. § b) pontját, 12. § (2) bekezdését és 13. § (3) bekezdését támadó absztrakt utólagos normakontroll indítványok tekintetében pedig az Alkotmánybíróság az eljárást az Ügyrend 31. § a) pontja alapján - az indítvány benyújtása után a vizsgálat alá vont jogszabály hatályát vesztette, és ezzel az indítvány tárgytalanná vált - megszüntette.

1.2. Az Alkotmánybíróság emellett azt is megállapította, hogy az Ör.1. jelen ügyben alkotmányjogi panasz keretében sem vizsgálható (erre vonatkozó kérelmet az első indítványozó terjesztett elő), mivel az indítványozó kérelme nem felel meg az alkotmányjogi panasz törvényi feltételeinek. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint pedig az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Jelen ügyben az indítványban foglaltak szerint az érintett ügyek - az indítvány és az indítvány-kiegészítés benyújtásának időpontjában is - még folyamatban lévőnek minősülnek. A panasz tehát idő előtti. Ezért az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § e) pontja alapján - a benyújtott alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek - az Ör.1. 5. § (2) bekezdése vonatkozásában előterjesztett alkotmányjogi panaszt is visszautasította.

1.3. Több indítványozó utalt arra, hogy az önkormányzat adókivetési gyakorlatát több ok miatt sem tartja alkotmányosnak, ezek a kérelmek azonban hatáskör hiánya miatt nem bírálhatók el. Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza meg, de sem az ebben található felsorolás, sem más törvény nem utalja az Alkotmánybíróság hatáskörébe a jogalkalmazói aktusok közé tartozó egyedi hatósági határozatok alkotmányossági, illetve törvényességi szempontú felülvizsgálatát. Az adókivetési határozatok jogszerűségét fellebbezés alapján a felettes szerv vizsgálhatja meg, illetve ezt követően a bírósági út is rendelkezésre áll. Az indítványokat az Alkotmánybíróság emiatt az Ügyrend 29. § b) pontja alapján ebben a tekintetben visszautasította.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Ör.4. 12. § (2) bekezdése (a telekadó mértéke), valamint 8. § (1) bekezdése (állandó lakosok adókedvezménye az építményadó vonatkozásában) és 13. § (1)-(2) bekezdése (állandó lakosok adókedvezménye a telekadó vonatkozásában) tekintetében folytatta le az alkotmányossági vizsgálatot, továbbá a nyugdíjasok adókedvezményének a hiányával kapcsolatos kérelmet vizsgálta meg.

2. Először az adómérték alkotmányossági vizsgálatára került sor, mely az indítványozók szerint a Hatv. 6. § c) pontját, és ezen keresztül az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdését - illetve ezzel összefüggésben az Alkotmány 13. § (1) bekezdését is - sérti.

2.1. A helyi önkormányzatnak - amely helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot - egyik alkotmányos alapjoga a törvény keretei között érvényesülő adóztatási jog [Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés

d) pont]. Az önkormányzatok a Hatv. keretei között szabadon dönthetnek arról, hogy vezetnek-e be egyáltalán helyi adót, s ha igen, akkor a helyi adók melyikét vezetik be, továbbá meghatározhatják az adó mértékét és bevezetésének időpontját, a szabályozást pedig később - a helyi tapasztalatok függvényében - bármikor módosíthatják is. "A helyi adópolitika kialakítása jogalkotói mérlegelés kérdése, s e mérlegelés során a helyi önkormányzat (...) figyelemmel a helyi sajátosságokra és az adóalanyok vagyoni és jövedelmi viszonyaira - érvényre juttathat gazdaságpolitikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket is" (463/H/1995. AB határozat, ABH 1996, 690, 691-692.).

A Hatv. mind az építményadó, mind a telekadó esetében alternatív módon határozza meg az adó alapját, illetőleg mértékét: választási lehetőséget ad a helyi önkormányzatnak abban a tekintetben, hogy az építmény, illetőleg telek alapterülete alapján tételes adóként vagy az ingatlan korrigált forgalmi értéke alapján, annak bizonyos %-ában határozza meg az építmény-, illetőleg telekadó mértékét (Hatv. 15-16. § és 21-22. §). Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában az építményadóval kapcsolatban már megállapította, hogy a "Htv.[Hatv.]-nek az építményadó alapjára vonatkozó (...) 15. §-a választási lehetőséget nyújt az önkormányzatnak, hogy - döntésétől függően - mely módon határozza meg az építményadó alapját. Az újpesti önkormányzat az Ör. 6. § (1) bekezdés ének vizsgált el ső mondatában úgy döntött, hogy az építményadóalap az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete. Ennek megfelelően az adó mértékét az önkormányzat - a Htv. [Hatv.] 16. § a) pontja alapján - az alapterület m2-ére vonatkoztatott Ft. összegben (...) állapíthatja meg. Nincs tehát olyan törvényi kötelezettsége az önkormányzatnak, hogy a hasznos alapterület nagyságának alapul vételével megszabott adómérték kialakítása során a Htv. [Hatv.] 16. § b) pontjában foglaltakra is tekintettel legyen." (508/B/1999. AB határozat, ABH 2000, 980, 982.) E megállapítások a telekadó vonatkozásában is érvényesek. Ez azt jelenti, hogy a Hatv. 22. § b) pontja (az adó évi mértékének felső határa a telek korrigált forgalmi értékének 3%-a) kizárólag a 21. § b) pont szerinti adóalap-számítás esetén alkalmazandó. Amennyiben viszont az önkormányzat a Hatv. 21. § a) pontja (a telek m2-ben számított területe) szerint szabályozza a telekadó alapját, nem köteles figyelemmel lenni a Hatv. 22. § b) pontjában írtakra. Hozzá kell tenni azonban, hogy a Hatv.-nek az általános rendelkezések között található 6. § c) pontja lehetővé teszi, hogy az önkormányzat a Hatv. 22. § a) pontjában írt adómértéktől az infláció követésével eltérjen. Ezért a tételes módon meghatározott telekadónak a Hatv. 22. § a) pontja szerinti mértéke - a Hatv. 6. § c) pontja által lehetővé tett indexálás folytán - nem azonos az önkormányzatok által kivethető adómaximummal.

Hangsúlyozni kell, hogy a telekadó mértékével összefüggésben az Alkotmánybíróság mozgástere igen szűk: a normakontroll során kizárólag alkotmányossági szempontok figyelembe vételére van lehetőség, az Alkotmánybíróság nem veheti át az önkormányzat jogalkotó szerepét, nem feladata, s lehetősége sincs arra, hogy a konkrét helyi viszonyok, tehát a lakosok jövedelmi és vagyoni viszonyait vizsgálva meghatározza, hogy a törvényi kereteken belül egy adott községben, városban mennyi lehet az adó maximuma. A helyi körülmények, feltételek (telekárak, átlagos jövedelmi, vagyoni viszonyok stb.) vizsgálata, mérlegelése és ennek alapján az adó mértékének a meghatározása -továbbá esetleges adókedvezmények bevezetése, illetve adómentességi szabályok megalkotása - mindig az érintett önkormányzat feladata, helyi jogalkotási és gazdaságpolitikai kérdés.

Az Alkotmánybíróságnak csak akkor van lehetősége arra, hogy a törvényi adómaximumot meg nem haladó telekadó mértékét alkotmányellenesnek minősítse, ha egyértelműen, minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az önkormányzat nem tett eleget a Hatv. 6. § c) pontjából, illetve közvetlenül az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdéséből fakadó mérlegelési kötelezettségének. Ennek nyilvánvalóan nem lehet pusztán az a mércéje, hogy az adózó az általa egy adott adóévben fizetendő adó mértékét szubjektíve magasnak érzi. Az adó mértékét emellett önmagában még az sem teszi alkotmányellenessé, ha kiderül, hogy egyes adózók számára a rájuk kivetett adó megfizetése esetleg objektíve is problémát jelent: az adóhatóság ebben az esetben fizetési halasztást, részletfizetést vagy adómérséklést engedélyezhet.

Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során a telekadó mértékét a következő esetekben minősítette alkotmányellenesnek:

a) Elsősorban akkor került sor alkotmányellenesség megállapítására, amikor az önkormányzat az adó mértékét egyszerűen a Hatv.-ben meghatározott törvényi adómaximumban határozta meg. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az önkormányzat az adó mértékének a törvényi adómaximumban való megállapításával ugyan formálisan eleget tesz a Hatv. 22. § a) pontjában foglalt tételes előírásnak, amennyiben azonban mellőzi a Hatv. 6. § c) pontjának kötelező mérlegelési követelményeit, megsérti egyúttal az Alkotmány 70/I. §-ában [jelenleg 70/I. § (1) bekezdésében] szabályozott arányos közteherviselés követelményét is (1531/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 707, 710.; 22/2001. (VI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 620, 624.).

b) Emellett alkotmányellenességet állapított meg az Alkotmánybíróság két esetben akkor is, amikor az érintett önkormányzat ugyan az adómaximumot el nem érően, de egyértelműen "egységesen, az érintett ingatlanok rendeltetésének, értékének, az adóalanyok teherviselő képességének mérlegelése nélkül a Hatv. 22. § a) pontja által meghatározott összegben állapította meg a telekadó mértékét (és nem élt az árszínvonal változáshoz kapcsolódó korrekciós lehetőséggel sem)", mert "az adómentességek, adókedvezmények szabályozása során sem alkalmazott olyan megoldásokat, amelyek a helyi sajátosságok, a telkek rendeltetésében, értékében fennálló különbségek, az adóalanyok teherviselő képességének mérlegelését tükrözné" [63/2011. (VII. 13.) AB határozat, ABK 2011. júliusaugusztus, 760, 762.; és 64/2011. (VII. 13.) AB határozat, ABK 2011. július-augusztus, 763, 764.]. Egyéb esetekben azonban, amelyekben az önkormányzat ugyan nem differenciált, de az adó mértékét alacsonyabban határozta meg, az Alkotmány 70/I. §-ának sérelmét nem állapította meg (pl. 507/B/2000. AB határozat, ABH 2002, 1500, 1506.).

c) Végezetül pedig néhány kivételes esetben tényvizs-gálatra [az adott telek forgalmi értékének és a kivetett (telek)adó mértékének az összevetésére] is sor került. A jogalkotónak általában nincs kötelezettsége arra, hogy az adók megállapítása során annak mértékét az adó tárgyaként megállapított jövedelem vagy vagyon nagyságától, illetőleg értékétől függően, differenciáltan, azzal arányosan kellene szabályoznia, ezért nem tekinthető alkotmányellenesnek az a szabályozás, amely valamely adó mértékét tételesen meghatározott összegben állapítja meg (66/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 735, 737.; 544/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 893, 898-899.; 956/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 937, 939.). Mindazonáltal "a tételes adó mértékénél súlyosan aránytalan, ha az adott vagyontárgy értékének 20%-át meghaladja az évi vagyonadó mértéke", és "ha adó címen olyan elvonást alkalmaz egy norma, amely az adóalany ellehetetlenülését eredményezi, az már nem adó" (1531/B/1991. AB határozat ABH 1993, 707, 711.). Tényvizsgálatra került sor később a 263/H/1994. AB határozatban is, e döntés értelmében "az Alkotmány szerint "mindenki vagyoni helyzetének megfelelő mértékben" köteles hozzájárulni a közterhekhez. Ez semmiképpen nem értelmezhető "egyenlő köz-teherviselést" kimondó szabályként, (...) hanem az csupán a vagyoni helyzettel arányos mértéket jelent. Az adó rendelkezések absztrakt előírásainak arányossága a már idézett alkotmánybírósági álláspont szerint akkor állapítható meg, ha az adóteher nem jár az adóval terhelt érték túlnyomó részének elvonásával." (ABH 1994, 817, 822.). Az 544/B/1998. AB határozat ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem tekinthető az alkotmányellenesség egyetlen kritériumának a vagyon értéke és az adó mértéke közötti 20%-os arány, "további mérlegelési szempontnak kell tekinteni az ingatlan aktuális értékét meghatározó tényezők vizsgálatát is", ugyanis "nem hivatkozhat az önkormányzati rendeletben normatív módon megállapított adómértékek súlyos aránytalanságára az az ingatlantulajdonos, akinek tulajdonosi magatartása közrehatott abban, hogy az ingatlana értéke a településen a hasonló adottságú ingatlanok értéke alatt marad. Az ingatlanok használatának, hasznosításának hiánya, leromlott állapota nem tekinthető alkotmányos indoknak ahhoz, hogy az önkormányzat erre tekintettel adókedvezményben részesítse az ingatlan tulajdonosát." (ABH 2000, 893, 901.) Amennyiben tehát megállapításra kerül, hogy az éves adó meghaladja a telek becsült forgalmi értékének bizonyos százalékát, akkor az adott, konkrét ügy tényei arra engedhetnek következtetni, hogy a jogalkotó elmulasztotta figyelembe venni az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdésében [illetve a Hatv. 6. § c) pontjában] írt követelményeket, s ezért az adó mértékére vonatkozó előírása alkotmányellenes lehet. Különösen akkor, ha az adó csak a tulajdonosok szűk körét érinti. Hangsúlyozni kell, hogy az említett tényvizsgálatra csak kivételes esetekben - és az utólagos normakontroll eljárás alapvetően absztrakt jellegéből fakadóan igen szűk körben - kerülhet sor.

2.2. Jelen ügyben a vizsgált Ör.4. az adó mértékét egységesen 200 Ft/m2-ben állapítja meg. A telekadó maximuma a Hatv. rendelkezései alapján - figyelembe véve a Hatv. 22. § a) pontja mellett 6. § c) pontja által lehetővé tett indexálás lehetőségét is - ennél magasabb (kb. 287 Ft/m2). Az Ör.4. támadott előírása tehát a magasabb szintű jogszabály - a Hatv. - által előírt kereteket nem lépi túl, a törvényi adómaximumot nem haladja meg, de nem is éri el.

Emellett azt sem lehet megállapítani, hogy a jogalkotó egységesen, mindenfajta mérlegelés nélkül állapította volna meg a telekadó mértékét, hiszen adómentességi szabályokat (pl. 10. § b) pont: egyes, teljesen közmű ellátottság nélküli telkek, c) pont: ipari telkek) és adókedvezményt is bevezetett. Az önkormányzat közlése alapján Pilisjászfalu községben 476 db telek található, melyek közül az adóment es telkek száma jelenleg 358 db, további 23 telek esetében pedig kedvezményes adót kell fizetni.

A differenciálás ténye arra utal, hogy az önkormányzat figyelembe vette a telkek rendeltetésében, értékében fennálló különbségeket, s nem mechanikusan, nem mérlegelés nélkül alkalmazta a törvény által lehetővé tett - és az adómaximumot el nem érő - 200 Ft/m2-es adómértéket. Erre tekintettel jelen ügy eltér a fentebb idézett 63/2011. (VII. 13.) AB határozattól (ABK 2011. július-augusztus, 760, 762.) és a 64/2011. (VII. 13.) AB határozattól (ABK 2011. július-augusztus, 763, 764.), s a telekadó mértékének (200 Ft/m2/év) alkotmányellenessége ebben a vonatkozásban szintén nem állapítható meg.

Az első indítványozó alapvetően az Ör.1. és az Ör.2. alapján kivetett adó nagyságát kifogásolta (és e körben a tulajdonában álló összesen hét telek után fizetendő adó és kiszabott adóbírság két éves együttes összegét jelölte meg, s tartja túlságosan soknak), és a hiánypótlási felhívásra válaszul is csak abban a tekintetben pontosította érvelését, hogy a kivetett adó megfizetését folyó bevételei nem teszik lehetővé. Felhívásra sem nyilatkozott azonban abban a kérdésben, hogy az Ör.4. alapján is keletkezett-e adófizetési kötelezettsége (vagy vonatkozik-e rá az Ör.4. adómentességi szabálya), illetve azt sem jelölte meg, hogy a fizetendő éves adó hogyan viszonyul a telkei mint vagyontárgyak aktuális értékéhez. Pusztán arra tett általános utalást, hogy véleménye szerint, ha az önkormányzat a Hatv. 22. § b) pont szerint állapította volna meg a fizetendő adót [a korrigált forgalmi érték maximum 3%-a; a Hatv. 52. § 13. pontja alapján pedig a korrigált forgalmi érték a forgalmi érték 50%-a], akkor egy 1500 m2-es telek esetében legfeljebb 60 000 Ft-ot kellene fizetnie évente. Ebből az a következtetés adódik, hogy az indítványozó becslése szerint egy 1500 m2-es telek átlagosan 4 000 000 Ft-ot ér. Ehhez képest pedig az Ör.4. szerinti telekadóval (200 Ft/m2) számolva, a telek után fizetendő összeg (300 000 Ft/év) nem éri el az ingatlan értékének 20%-át. A második indítványt benyújtó két indítványozónak két telekadó-köteles belterületi ingatlana van a községben, s indítványuk szerint telkeként 160.000 Ft a fizetendő éves adó. Az indítvány azonban - amellett, hogy a kérelmezők javasolták a fentebb említett, az adó és az ingatlan értékével összefüggő, az addigi alkotmánybírósági gyakorlatban alkalmazott százalékos határ módosítását - hiánypótlást követően sem tartalmazott olyan érvelést, mely lehetővé tenné az adó mértékének alkotmányellenessé nyilvánítását. Az indítványozók pusztán arra hivatkoztak, hogy jövedelmük nem teszi lehetővé az adó megfizetését, de az adó elengedésére vonatkozó méltányossági kérelmüket - melyben bevételeiket és kiadásaikat részletezték - az adóhatóság első és másodfokon is elutasította. A harmadik indítványozó 2000-ben 1,2 millió Ft-ért vette azt a közművesítetlen, belterületi telket, melyet jelenleg 100.800 Ft éves adó terhel.

Mint fentebb említésre került, az adó mértékének a meghatározása jogalkotói hatáskör és felelősség, az alkotmányossági szempontú vizsgálat tárgya nem az a kérdés, hogy szükséges volt-e a telekadó bevezetése vagy mértékének emelése. Az adómértéket előíró helyi jogszabály megsemmisítésére csak akkor kerülhet sor, ha kétséget kizáróan megállapítható, hogy az önkormányzat nem vette figyelembe az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdésében írt követelményt. Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az indítványozók által közölt adatok alapján nem lehet arra következtetni, hogy az önkormányzat nyilvánvalóan elmulasztotta volna az adóalanyok teherviselő képességének vizsgálatát, vagy hogy az adóteher az adóval terhelt érték túlnyomó részének az elvonásával járna, s ezért alkotmányellenes lenne.

Az Alkotmánybíróság ezért a Hatv. 6. § c) pontjának, illetve ezen keresztül az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdésének és 13. § (1) bekezdésének a sérelmére alapított, az Ör.4. 12. § (2) bekezdése megsemmisítésére utaló indítványt jelen ügyben elutasította.

Megjegyzi az Alkotmánybíróság ugyanakkor azt is, hogy a telekadó-mérték alkotmányossági vizsgálatának specialitásaiból adódóan - amiatt, hogy az eljárás során adott esetben lehetőség van tényvizsgálatra - egy, a jelen ügyben eltérő ténybeli alapokra helyezett indítvány alapján az Ör.4. 12. § (2) bekezdése utólagos normakontroll indítvány vagy alkotmányjogi panasz alapján a jövőben is vizsgálható. Ilyen esetben az alkotmányossági vizsgálat szempontjából e határozat nem jelent res iudicata-t (ítélt dolgot).

3. Az egyik indítvány előterjesztői sérelmezték, hogy az Ör.4. nem biztosít a nyugdíjasoknak a telekadó vonatkozásában adókedvezményt. Ez tartalmilag mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványnak tekinthető, melynek az Abtv. 49. §-a szerint akkor van helye, ha az Alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg emellett akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.].

Az adókedvezményekkel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata során követett álláspontja az, hogy az adókedvezményekre senkinek nincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga, az adókedvezmények megadása, illetőleg visszavonása a jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik, önmagában alkotmányossági problémát nem képez. Az adókedvezményre vonatkozó jogszabályi rendelkezések vizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak a megállapítása tartozik, hogy a jogalkotó a mérlegelési jogkörében megállapított kedvezményekkel nem sért-e alkotmányos rendelkezést (1393/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 626, 629.). Ezzel összhangban az Alkotmánybíróság számos döntésében [pl. 670/B/1997. AB határozat, ABH 1999, 600, 604.; 411/B/2005. AB határozat, ABH 2007, 2511, 2516.] rámutatott, hogy a helyi önkormányzat - a törvény keretei között - széles körű döntési szabadsággal rendelkezik a helyi adópolitika kialakításában, és a helyi adók körében az adómentességek, adókedvezmények meghatározása során - mely a helyi önkormányzat adómegállapítási jogának egyik részjogosítványa - a helyi sajátosságokat, gazdaságpolitikai, adópolitikai szempontokat, a lakosság szociális körülményeit mérlegelve, szabadon dönt arról, hogy az adóalanyok mely csoportját vonja az általánostól eltérő kedvezőbb megítélés alá, az adóalanyok mely csoportja számára nyújt adómentességet, adókedvezményeket.

Jelen ügyre vonatkoztatva mindez azt jelenti, hogy az önkormányzat szabadon mérlegelheti azt, hogy a nyugdíjasoknak biztosít-e adókedvezményt a telekadót illetően, erre vonatkozó kötelezettsége azonban az Alkotmányból nem vezethető le. Az Ör.4. vonatkozásában előterjesztett, mulasztás megállapítására vonatkozó indítványt ezért az Alkotmánybíróság elutasította.

4. Az Ör.4.-nek az állandó lakosok adókedvezményére vonatkozó előírásai [8. § (1) bekezdés az építményadó és 13. § (1)-(2) bekezdés a telekadó vonatkozásában] alkotmányossága tekintetében a következőket állapította meg.

4.1. Korábbi döntéseiben az Alkotmánybíróság már vizsgált a jelenlegihez hasonló szabályozást [ld. összefoglalóan: 55/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525.], és megállapította, hogy "az alanyi kötelezettek között a lakóhely szerinti különbségtétel - a kizárólag az állandó lakosoknak nyújtott adókedvezmény - önmagában nem oldja el a vagyoni típusú adót (így az építményadót sem) az adó jogintézményének az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt alkotmányos alapjaitól. Az adó és az alanyi kötelezettek adófizetési kötelezettség alá vont vagyona között közvetlen kapcsolat áll fenn, az adó az adóalanyok egy meghatározott vagyontárgyát terheli." [55/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525, 533.] Ezért elutasította azt az indítványt, amely szerint az állandó lakosok adómentessége sértené az Alkotmány 70/I. §-át. Ennek megfelelően az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdésére alapított, az Ör.4. 8. § (1) bekezdése, illetve 13. § (1)-(2) bekezdése alkotmány-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt jelen ügyben is megalapozatlannak találta és elutasította.

4.2. Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését érintően kialakított álláspontja hosszú ideig az volt, hogy nem alkotmánysértő, ha az önkormányzat mentesíti az építményadó alól azokat, akik az ingatlant állandó bejelentéssel ténylegesen használják (vagy adókedvezményt ad nekik). Az állandó bejelentett lakosokat és a nem állandó lakosokat érintő szabályozási különbségeket az Alkotmánybíróság a diszkrimináció tilalmának szempontjából tulajdonképpen érdemben nem is vizsgálta, mivel a lakosság e két körét nem tekintette homogén csoportba tartozónak [722/B/1996. AB határozat, ABH 1997, 840.; 296/B/1999. AB határozat, ABH 2000, 976.; 968/B/2004. AB határozat, ABK 2007. február, 163.; 441/B/2005. AB határozat, ABH 2005, 1549.; 854/B/2006. AB határozat, ABH 2006, 2201.; 7/2007. (II. 28.) AB határozat, ABK 2007, 916.]. Az Alkotmánybíróság az 55/2008. (IV. 24.) AB határozatban azonban újból áttekintette a témakört, és elvi jelleggel azt állapította meg, hogy "az építményadó-kötelezettség megállapítása szempontjából az adóköteles ingatlanok tulajdonosai azonos csoportba tartozóknak - homogén csoportnak - tekinthetők, függetlenül attól, hogy ingatlanjuk állandó lakóhelyüknek minősül-e vagy sem", ugyanis "az építményadó mint vagyoni típusú adó esetében az adókötelezettségnek minden adóalany vonatkozásában ugyanaz az alapja, mégpedig az ingatlantulajdon. Az adókötelezettség tehát az érintett tulajdonosok mint adóalanyok esetében azonos - a lakóhelytől teljes mértékben független - törvényi okból keletkezik. Az állandó lakosok és a nem állandó lakosok tulajdonosi minősége között jogi szempontból nincs különbség, ezért önmagában az a tény, hogy az építményadó alanya az adó tárgyát képező ingatlant állandó lakóhelyeként használja-e, nem releváns, a tulajdonosok csoportján belül az építményadó szempontjából nem önálló csoportképző tényező." (ABH 2008, 525, 535.) Az építményadó alanyait tehát az Alkotmánybíróság homogén csoportnak tekintette.

A Hatv. által megállapított kereteken belül az önkormányzatok a 6. § c) és d) pontjai alapján nagyfokú autonómiával rendelkeznek mind az adó mértéke, mind pedig az esetleges kedvezmények nyújtása tekintetében. A d) pont úgy rendelkezik, hogy az önkormányzat adómegállapítási joga kiterjed arra is, hogy a törvény második részében meghatározott mentességeket (13. §) további mentességekkel, illetőleg kedvezményeket további kedvezményekkel kibővítse. A kérdés tehát az, hogy az önkormányzat által az építmény- és a telekadó tekintetében az állandó lakóhelyre tekintettel nyújtott adókedvezmény - amely az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt egyéb helyzet szerinti különbségtételnek minősül - alkotmányosnak tekinthető-e az adóalanyok homogén csoportján belül.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos helyzetben lévők között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha nincs tárgyilagos megítélés szerinti ésszerű indoka, tehát önkényes [16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280-282.]. Az önkormányzatok tekintettel lehetnek bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra (pl. oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz való jog stb.), de ezen túlmenően érvényre juttathatnak az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket is [vö. 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]. Az Alkotmánybíróság esetről esetre vizsgálja, hogy a támadott megkülönböztetésnek van-e tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű és alkotmányosan elfogadható indoka.

Az önkormányzat által alkalmazott különbségtétel indokainak megismerése érdekében ezért az Alkotmánybíróság - gyakorlatának megfelelően [pl. 1122/H/2004. AB határozat, 2005, 1511.; 55/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525.] - megkereste a támadott rendeletet megalkotó önkormányzatot. A kapott tájékoztatás szerint a megkülönböztetést elsősorban az állandó lakosokra tekintettel nyújtott állami támogatások (pl. a személyi jövedelemadóból való részesedés) indokolják: a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok, az önkormányzat által a minden építmény- és telektulajdonosnak egyformán nyújtott közszolgáltatások (a polgármester megfogalmazása szerint ún. "termelt közjavak") finanszírozásához a nem állandó lakosok közvetve sem járulnak hozzá. A település infrastruktúráját tehát minden tulajdonos egyformán használja (utak, közvilágítás), abból senkit nem lehet kizárni, de azokat az önkormányzat két forrásból tudja csak finanszírozni: állami hozzájárulásból és helyi adókból.

Az indítványozók kérelmükben hivatkoztak az 55/2008. (IV. 24.) AB határozatra (ABH 2008, 525.), mely megsemmisítette az építményadó tekintetében az állandó lakosoknak adókedvezményt nyújtó ürömi rendeletet. Abban az ügyben azonban a döntés oka az volt, hogy a képviselő-testület az óvodai, iskolai férőhelyek bővítése miatt keletkezett költségeket kívánta a nem állandó lakosokra terhelni. Tehát egy olyan fejlesztési költséget kívánt a nem állandó lakosokra hárítani, melynek hasznaiból ők nyilvánvalóan nem részesedhettek. Ugyanakkor egyidejűleg az Alkotmánybíróság azt is leszögezte, hogy "a folyamatosan csökkenő lakosságszámú, forráshiányos önkormányzatok számára az állandó lakóhely létesítésének ösztönzése - az állandó lakosokra tekintettel nyújtott normatív állami támogatás miatt - alapvető fontosságú lehet" [55/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525, 537.).

Jelen ügyben az Alkotmánybíróság nem talált olyan körülményt, mely arra utalna, hogy az önkormányzat az építmény- illetve telektulajdonosok önkényes módon meghatározott körére kívánná terhelni a település infrastruktúrájának fenntartása/fejlesztése miatt szükségessé váló kiadásokat. Az önkormányzat az állandó lakosokra tekintettel nyújtott állami támogatásra, tehát az Alkotmánybíróság által már korábban is elfogadhatónak minősített indokra hivatkozik az állandó lakosoknak nyújtott kedvezmény kapcsán. Ráadásul az Ör.4. az állandó lakosokat sem mentesíti teljes mértékben az adó alól, számukra is csupán adókedvezményt biztosít.

Az Alkotmánybíróság rámutat továbbá, hogy az állandó lakóhely ösztönzése mint jogalkotói cél még abban az esetben is elfogadható, hogy a telekadó-köteles ingatlanba való bejelentkezés fogalmilag kizárt, hiszen telekadó csak beépítetlen földrészletet terhelhet. A telekadó ugyanis a Hatv. alapján kizárólag belterületi földrészletekre vethető ki, s az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 4. pontja szerint a belterület a település közigazgatási területének beépített, illetőleg beépítésre szánt része. Tehát a beépítetlen belterületi telkek minden esetben beépítésre szántak, így az állandó lakóhely létesítésének ösztönzése ebben az esetben is - bár távlatibb, de - reális és megalapozott, a településfejl esz-téshez kapcsolódó cél.

Az állandó lakosok adókedvezménye mindezek alapján jelen esetben az önkormányzati gazdaságpolitika része, mely nem minősíthető ésszerűtlen, önkényes különbségtételnek. Az Alkotmánybíróság ezért az Ör.4. 8. § (1) bekezdése, illetve 13. § (1) és (2) bekezdései megsemmisítésére irányul ó - az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére alapított - indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság végezetül megvizsgálta az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének (jogállamiság, jogbiztonság követelménye) és 13. § (1) bekezdésének (tulajdonhoz való jog) sérelmére alapított indítványi kérelmeket, de a támadott rendelkezések - tehát az állandó lakosok adókedvezménye - és ezen alkotmányi előírások között érdemi összefüggést nem talált. Az indítványt ezért ebben a tekintetben is elutasította.

Budapest, 2011. november 22.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k..

előadó alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró