15/2012. (X. 16.) PSZÁF rendelet
a hitelintézetek adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló 19/2011. (X. 20.) PSZÁF rendelet módosításáról
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 117. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 21. § n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. § (1) A hitelintézetek adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló 19/2011. (X. 20.) PSZÁF rendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"2. § Felügyeleti jelentés: a Felügyelet Kihelyezett Adatküldő Program rendszerén (a továbbiakban: KAP) keresztül letölthető, a formai szabályokat is tartalmazó adatszolgáltatási táblák együttese, amelyhez a rendelet előírása szerint kötelezően csatolt, pdf fájl típusú szöveges melléklet vagy a Felügyelet Elektronikus Rendszere hitelesített Adatok fogadásához (a továbbiakban: ERA) elnevezésű rendszerén keresztül beküldendő űrlap (20ABU) tartozhat."
(2) Az R. 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Az adatszolgáltatás akkor minősül teljesítettnek, ha a Felügyelet a KAP, illetve az ERA rendszeren keresztül, a feltöltött küldemény jogosultsági, az előre definiált ellenőrző szabályok teljesülésére vonatkozó és technikai ellenőrzésének eredménye függvényében a beküldéstől számított 24 órán belül, a KAP rendszerben a "feldolgozott", az ERA rendszerben az érkeztetési számot tartalmazó automatikus üzenetben értesíti az adatszolgáltatót a küldemény fogadásáról."
(3) Az R. 5. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az adatszolgáltató)
"b) az előkészített napi és az előkészített negyedéves jelentést - a Felügyelet felhívása alapján adatszolgáltatásra kötelezettek meghatározott körének - a felhívásban meghatározott határidőre és időtartamig,"
(elektronikus úton köteles a Felügyelet részére megküldeni.)
(4) Az R. 5. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az adatszolgáltató)
"d) a negyedéves jelentést a beszámolás napját követő hónap 20. munkanapjáig, kivéve a negyedévben értékesített fedezeti lakóingatlanokról szóló L5 jelentést, amelyet a tárgynegyedévet követő hónap 15. naptári napjáig,"
(elektronikus úton köteles a Felügyelet részére megküldeni.)
(5) Az R. 5. § (2) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az adatszolgáltató)
"f) a törzsadatairól (KTA táblákban szereplő adatok) szóló jelentést első alkalommal a Felügyelet által kiadott tevékenységi engedélyről szóló határozat jogerőre emelkedését követő 15 munkanapon belül, azt követően a tárgyév június 30-i állapotot tükröző éves jelentést (valamennyi törzsadat táblát egy jelentésben feltöltve) - a második negyedévre vonatkozó negyedéves jelentéssel egyidejűleg - a tárgynegyedévet követő hónap 20. munkanapjáig, az időközi változások miatti törzsadat-jelentést-az 1. melléklet szerinti KTAHE4 jelentés kivételével - a változást követő 15 munkanapon belül, az 1. melléklet szerinti KTAHE4 jelentést a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényben előírt határidőn belül,"
(elektronikus úton köteles a Felügyelet részére megküldeni.)
2. § (1) Az R. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
(2) Az R. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
3. § Az R. 5. § (7) bekezdésében a "jelentéssel egy időben" szövegrész helyébe a "jelentés részeként" szöveg lép.
4. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel - 2013. január 1-jén lép hatályba.
(2) A 16BA Ügyfél törzsadatok analitikája, a 16BB Hitelek analitikája és a 16BC Mérlegen kívüli kötelezettségek analitikája című előkészített jelentésekre vonatkozó rendelkezések 2013. július 1-jén lépnek hatályba.
Dr. Szász Károly s. k.,
a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke
1. melléklet a 15/2012. (X. 16.) PSZÁF rendelethez
"1. melléklet a 19/2011. (X. 20.) PSZÁF rendelethez
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA - EGYEDI JELENTÉSEK - RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOK ÉS SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETEK
Táblakód | Megnevezés | Egyedi adatszolgáltatás | |||||||
MNB-PSZÁF közös táblák | |||||||||
1AB | Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal) | H | N | É | A | ||||
1AN | Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal) | H | N | É | A | ||||
1B | Felügyeleti mérleg (Források) | H | N | É | A | ||||
1C | Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok | H | N | É | A | ||||
1D | Eladott eszközök halasztott fizetéssel, illetve visszavásárlási kötelezettséggel | H | N | É | A | ||||
1E | Tranzakciók számításához szükséges adatok | H | N | É | A | ||||
1F | Értékpapírosítással kapcsolatos adatok | H | N | É | A | ||||
1G | Eszköz és forrástételek hó végi állományának devizaszerkezete (hitelek bruttó, értékpapírok nettó könyv szerinti értéken) | H | N | É | A | ||||
2A | Eredménykimutatás | H | N | É | A | ||||
PSZÁF táblák | |||||||||
2C | Eredményadatok részletezése | N | É | A | |||||
3DBA | Származtatott ügyletek (HUF) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek) | N | É | A | |||||
3DBB | Származtatott ügyletek (EUR) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek) | N | É | A | |||||
3DBC | Származtatott ügyletek (USD) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek) | N | É | A | |||||
3DBD | Származtatott ügyletek (CHF) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek) | N | É | A | |||||
3DBE | Származtatott ügyletek (Egyéb devizák) (tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek) | N | É | A | |||||
3H | Hátrasorolt követelések és kötelezettségek | H | N | É | A | ||||
3I | Tulajdonosi kapcsolatok | H | N | É | A | ||||
3J1 | Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek- értékpapírok értékelési adatai | H | N | É | A | ||||
3J2 | Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési portfóliók szerinti adatai | H | N | É | A | ||||
3K1 | Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy értékesíthetővé átsorolt tételek | N | É | A | |||||
3K2 | Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok | N | É | A | |||||
4AT | Lejárati összhang elemzés - összesítő | H | N | É | A | ||||
4AA | Lejárati összhang elemzés - HUF | H | N | É | A | ||||
4AB | Lejárati összhang elemzés - EUR | H | N | É | A | ||||
4AC | Lejárati összhang elemzés - USD | H | N | É | A | ||||
4AD | Lejárati összhang elemzés - CHF | H | N | É | A | ||||
4AE | Lejárati összhang elemzés - Egyéb devizák | H | N | É | A | ||||
4B | Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő szolgáltatásról | H | N | É | A | ||||
4E | Egyes betétek és letétek azonosítása | H | N | É | A | ||||
4LAN | Egyes mérlegtételek könyv szerinti bruttó állománya | ENa | |||||||
DMM | Havi jelentés a devizafinanszírozás megfelelési mutatóról | H | N | É | A | ||||
5A | Hpt. előírások vizsgálata | H | N | É | A | ||||
5B | Bankközi állományok adatai | H | N | É | A | ||||
5H | Határon átnyúló tevékenység | N | É | A | |||||
6B | Lakástakarékpénztár adatai | N | É | A | |||||
6CA | Lakástakarékpénztár - Termékösszetétel (értéken) | N | É | A | |||||
6CB | Lakástakarékpénztár - Termékösszetétel (darabszám) | N | É | A | |||||
6DA | Jelzálog-hitelintézet adatai (forintban) | H | N | É | A | ||||
6DB | Jelzálog-hitelintézet adatai (EURO, USD, CHF) | H | N | É | A | ||||
6E | Lakástakarékpénztár - Érvényben lévő szerződések adatai | N | É | A | |||||
6F | Lakástakarékpénztár - Kiutalások (várható) adatai | N | É | A | |||||
6GA | Elszámolóház - Mérlegadatok részletezése | H | N | É | A | ||||
6GB | Elszámolóház - Bevételi adatok részletezése | H | N | É | A | ||||
7A | Eszközök - Átlagállományok | N | É | A | |||||
7B | Források - Átlagállományok | N | É | A | |||||
7C | Tájékoztató adatok | N | É | A | |||||
7F | Projektfinanszírozási hitelek | N | É | A | |||||
7G | Önálló zálogjog adatai | N | É | A | |||||
7H | Hitelintézet által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása | H | N | É | A | ||||
7I | Hitelintézet konzorciális hitelezési tevékenységének adatai | N | É | A | |||||
7J | Hitelintézet kiemelt közvetítő útján végzett záloghitelezési tevékenysége | N | É | A |
7K | Hitelintézet által nyújtott gyújtőszámlahitelekhez kapcsolódó adatok | H | N | É | A | ||||
L5 | A negyedévben értékesített fedezeti lakóingatlanok | N | |||||||
8AB | Portfolió összetétel - Kockázatvállalás ügyfelenként a legrégebben lejárt követelés szerint | N | É | A | |||||
8APT | Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Összesítő | H | N | É | A | ||||
8APA | Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Forint | H | N | É | A | ||||
8APB | Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Euró | H | N | É | A | ||||
8APC | Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Svájci frank | H | N | É | A | ||||
8APD | Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Egyéb deviza | H | N | É | A | ||||
8NACT | Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Összesítő | H | N | É | A | ||||
8NACA | Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Forint | H | N | É | A | ||||
8NACB | Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Euró | H | N | É | A | ||||
8NACC | Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Svájci frank | H | N | É | A | ||||
8NACD | Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Egyéb deviza | H | N | É | A | ||||
8C | Értékvesztés és értékvesztés visszaírása | N | É | A | |||||
8D | Céltartalék változása | N | É | A | |||||
8E | Értékelési különbözet változása | N | É | A | |||||
8PBB | Portfolió összetétel - Minősítés - Fedezetek figyelembevételével | N | É | A | |||||
8PBC | Átstrukturált hitelek állományának alakulása | N | É | A | |||||
8PBF | Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek | N | É | A | |||||
9AA | Kamatkockázat elemzés (HUF) | N | É | A | |||||
9AB | Kamatkockázat elemzés (EUR) | N | É | A | |||||
9AC | Kamatkockázat elemzés (USD) | N | É | A | |||||
9AD | Kamatkockázat elemzés (CHF) | N | É | A | |||||
9AE | Kamatkockázat elemzés (GBP) | N | É | A | |||||
9AF | Kamatkockázat elemzés (JPY) | N | É | A | |||||
9AG1 | Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 1. deviza) | N | É | A | |||||
9AG2 | Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 2. deviza) | N | É | A | |||||
9AG3 | Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 3. deviza) | N | É | A | |||||
9AG4 | Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 4. deviza) | N | É | A | |||||
9AG5 | Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 5. deviza) | N | É | A | |||||
9AG6 | Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 6. deviza) | N | É | A | |||||
9D | Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok | N | É | A | |||||
9FA | Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I | N | É | A | |||||
9FB | Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II | N | É | A | |||||
9I | Informatikai adatok | N | É | ||||||
10GA | Legnagyobb betétesek | N | É | A | |||||
10GB | Tulajdonosoktól és személyektől származó források | N | É | A | |||||
10GC | Befektetésektől származó források | N | É | A | |||||
11AA | Tulajdonosi szerkezet 1 | N | É | A | |||||
11AB | Tulajdonosi szerkezet 2 | N | É | A | |||||
11AC | Szövetkezeti hitelintézetek tagságával és részjegyállományával kapcsolatos adatok | N | É | A | |||||
14A | Mérleg - következő év végére várható állományok | É | V | ||||||
14B | Eredmény - következő év végére várható adatok | É | V | ||||||
14HD | Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a hitelintézetek által a vállalkozásoknak folyósított hitelekből és hitelállománya | H | N | É | A | ||||
14ND | Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a hitelintézetek által nyújtott hitelek - portfólió minősítése | N | É | A | |||||
15B | Saját számlás kereskedési könyvi pozíciók | ENa | |||||||
15C | Kereskedési könyvbe nem kereskedési könyvből átsorolt tételek | V | |||||||
15D | Kereskedési könyvből nem kereskedési könyvbe átsorolt tételek | V | |||||||
16BA | Ügyfél törzsadatok analitikája* * a 20AB negyedéves beszámolót készítő hitelintézetek | E | |||||||
16BB | Hitelek analitikája* * a 20AB negyedéves beszámolót készítő hitelintézetek | E | |||||||
16BC | Mérlegen kívüli kötelezettségek analitikája* * a 20AB negyedéves beszámolót készítő hitelintézetek | E | |||||||
20AA | Összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója | N | É | A |
20AB | Összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolója | N | É | A | |||||
20ABU | Kérdőív az összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolójához | N | É | A | |||||
HAD | Hitelintézet felügyeleti alapdíj számítása (éves) | É | |||||||
HVDN | Hitelintézet felügyeleti változó díj számítása (negyedéves) | N | É | ||||||
PVAD | Pénzügyi vállalkozás felügyeleti alapdíj számítása (éves)* * Prudenciális szempontból hitelintézetnek minősülő pénzügyi vállalkozás | É | |||||||
PVVDN | Pénzügyi vállalkozás felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)* * Prudenciális szempontból hitelintézetnek minősülő pénzügyi vállalkozás | N | É | ||||||
KTAHE1 | Intézményi alapadatok | J | V | ||||||
KTAHE2 | Bejelentés- és engedélyköteles tisztségviselők | J | V | ||||||
KTAHE3 | Tulajdonos adatai | J | V | ||||||
KTAHE4 | Befolyásoló részesedés | J | V | ||||||
KTAHE5 | Könyvvizsgáló adatai | J | V | ||||||
KTAHE6 | Kiszervezés adatok | J | V | ||||||
HPTPK | Pénzügyi közvetítők adatai | V | |||||||
PKVEZ | Független közvetítők vezető állású személyei | V | |||||||
PKTEV | Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye | V | |||||||
A1AB | Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal) | ÉA | |||||||
A1AN | Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal) | ÉA | |||||||
A1B | Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Források) | ÉA | |||||||
A2A | Évközi auditált jelentés - Eredménykimutatás | ÉA | |||||||
Jelentés gyakoriságának kódja | Rendszeresen küldendő jelentések | ||||||||
Na | Napi jelentés | ||||||||
H | Havonta küldendő jelentés | ||||||||
N | Negyedévente küldendő jelentés | ||||||||
É | Évente küldendő jelentés | ||||||||
A | Auditált jelentés (évzáráskor ) | ||||||||
ÉA | Évközi auditált jelentés | ||||||||
ENa | Előkészített napi jelentés | ||||||||
E | Előkészített jelentés | ||||||||
J | Június 30-ra vonatkozóan küldendő | ||||||||
V | Eseti jelentés (változás esetén) | ||||||||
Jelentés gyakoriságának kódja | Felügyeleti jelentéssel együtt kötelezően beküldendő mellékletek megnevezése | Rövid név | |||||||
N | Negyedévente küldendő jelentés | ||||||||
Az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója (20AA) | szovjelöf | ||||||||
Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolója (20AB) | szovjelnöf | ||||||||
Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves kérdőíve (20ABU) | szovjelkiv | ||||||||
A | Auditált jelentés (évzáráskor ) | ||||||||
Az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója (20AA) | szovjelöf | ||||||||
Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolója (20AB) | szovjelnöf | ||||||||
Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves kérdőíve (20ABU) | szovjelkiv | ||||||||
Éves beszámoló - mérleg | merleg | ||||||||
Éves beszámoló - eredménykimutatás | erkim | ||||||||
Éves beszámoló - cash-flow | cashflow | ||||||||
Éves beszámoló - kiegészítő melléklet | kiegmell | ||||||||
Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés | konyvzar | ||||||||
Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv | kozgyhat | ||||||||
Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat | erfeloszt | ||||||||
Üzleti jelentés | uzljel | ||||||||
ÉA | Évköz i auditált jelentés | ||||||||
Évközi auditált beszámoló - mérleg | evkmerleg | ||||||||
Évközi auditált beszámoló - eredménykimutatás | evkerkim | ||||||||
Évközi audit - Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés | evkkonyvzar |
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA EGYEDI JELENTÉSEK - HITELINTÉZETI FIÓKTELEPEK
Táblakód Megnevezés Fióktelepek | ||||||||
MNB-PSZÁF közös táblák | ||||||||
F1AB | Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal) | H | N | É | A | |||
F1AN | Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal) | H | N | É | A | |||
F1B | Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Források) | H | N | É | A | |||
F1C | Fióktelep - Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok | H | N | É | A | |||
F1E | Fióktelep - Tranzakciók számításához szükséges adatok | H | N | E | A | |||
F1F | Fióktelep - Értékpapírosítással kapcsolatos adatok | H | N | É | A | |||
F1G | Fióktelep - Eszköz és forrástételek hó végi állományának devizaszerkezete (hitelek bruttó, értékpapírok nettó könyv szerinti értéken) | H | N | É | A | |||
F2A | Fióktelep - Eredménykimutatás | H | N | É | A | |||
PSZAF táblák | ||||||||
F3CB | Fióktelep - Mérlegen kívüli tételek - Függő és jövőbeni kötelezettségek, származtatott és azonnali ügyletek | H | N | É | A | |||
F3I | Fióktelep - Tulajdonosi kapcsolatok | H | N | É | A | |||
F3J1 | Fióktelep - Valós értékelést nem alkalmazó fióktelepek - értékpapírok értékelési portfoliók szerinti adatai | H | N | É | A | |||
F3J2 | Fióktelep - Valós értékelést alkalmazó fióktelepek - értékpapírok értékelési portfóliók szerinti adatai | H | N | É | A | |||
F3K1 | Fióktelep - Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy értékesíthetővé átsorolt tételek | N | É | A | ||||
F3K2 | Fióktelep - Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok | N | É | A | ||||
F4AT | Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - összesítő | H | N | É | A | |||
F4AA | Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - HUF | H | N | É | A | |||
F4AB | Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - EUR | H | N | É | A | |||
F4AC | Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - USD | H | N | É | A | |||
F4AD | Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - CHF | H | N | É | A | |||
F4AE | Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - Egyéb devizák | H | N | É | A | |||
F4B | Fióktelep - Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő szolgáltatásról | H | N | É | A | |||
F5B | Fióktelep - Bankközi állományok adatai | H | N | É | A | |||
F6B | Lakástakarékpénztár fióktelep adatai | N | É | A | ||||
F6CA | Lakástakarékpénztár fióktelep - Termékösszetétel (értéken) | N | É | A | ||||
F6CB | Lakástakarékpénztár fióktelep - Termékösszetétel (darabszám) | N | É | A | ||||
F6D | Jelzálog-hitelintézet fióktelep adatai | H | N | É | A | |||
F6E | Lakás-takarékpénztár fióktelep - Érvényben lévő szerződések adatai | N | É | A | ||||
F6F | Lakástakarékpénztár fióktelep - Kiutalások (várható) adatai | N | É | A | ||||
F7C | Fióktelep - Tájékoztató adatok | N | É | A | ||||
F7EB | Fióktelep - Lebonyolításra átvett hitelek | N | É | A | ||||
F7F | Fióktelep - Projektfinanszírozási hitelek | N | É | A | ||||
F7H | Fióktelep által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása | H | N | É | A | |||
F7K | Fióktelep által nyújtott gyűjtőszámlahitelekhez kapcsolódó adatok | H | N | É | A | |||
L5 | A negyedévben értékesített fedezeti lakóingatlanok | N | ||||||
F8APT | Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Összesítő | H | N | É | A | |||
F8APA | Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Forint | H | N | É | A | |||
F8APB | Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Euró | H | N | É | A | |||
F8APC | Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Svájci frank | H | N | É | A | |||
F8APD | Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Egyéb deviza | H | N | É | A | |||
F8NACT | Fióktelep - Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Összesítő | H | N | É | A | |||
F8NACA | Fióktelep - Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Forint | H | N | É | A | |||
F8NACB | Fióktelep - Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Euró | H | N | É | A | |||
F8NACC | Fióktelep - Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Svájci frank | H | N | É | A | |||
F8NACD | Fióktelep - Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Egyéb deviza | H | N | É | A | |||
F8PBB | Fióktelep - Portfolió elemzés - Minősítés - Fedezetek figyelembevételével | N | É | A | ||||
F8PBC | Fióktelep - Átstrukturált hitelek állományának alakulása | N | É | A | ||||
F8PBF | Fióktelep - Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek | N | É | A | ||||
F9D | Fióktelep - Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok | N | É | A | ||||
F9FA | Fióktelep - Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I | N | É | A |
F9FB | Fióktelep - Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II | N | É | A | ||||
F10GA | Fióktelep - Legnagyobb betétesek | N | É | A | ||||
F14HD | Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a fióktelepek által a vállalkozásoknak folyósított hitelekből és hitelállománya | H | N | É | A | |||
F14ND | Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a fióktelepek által nyújtott hitelek - portfólió minősítése | N | É | A | ||||
F20A | Fióktelepek rendszeres negyedéves beszámolója | N | É | A | ||||
HFAD | EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti alapdíj számítása (éves) | É | ||||||
HFVDN | EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti változó díj számítása (negyedéves) | N | É | |||||
KTAFHE1 | Fióktelep - Intézményi alapadatok | J | V | |||||
KTAFHE2 | Fióktelep - Bejelentés- és engedélyköteles tisztségviselők | J | V | |||||
KTAFHE5 | Fióktelep - Könyvvizsgáló adatai | J | V | |||||
KTAFHE6 | Fióktelep - Kiszervezés adatok | J | V | |||||
HPTPK | Pénzügyi közvetítők adatai (a hitelintézeti táblával azonos) | V | ||||||
PKVEZ | Független közvetítők vezető állású személyei (a hitelintézeti táblával azonos) | V | ||||||
PKTEV | Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye (a hitelintézeti táblával azonos) | V | ||||||
Jelentés gyakoriságának kódja | Rendszeresen küldendő jelentések | |||||||
H | Havonta küldendő jelentés | |||||||
N | Negyedévente küldendő jelentés | |||||||
É | Évente küldendő jelentés | |||||||
A | Auditált jelentés (évzáráskor ) | |||||||
J | Június 30-ra vonatkozóan küldendő | |||||||
V | Eseti jelentés (változás esetén) |
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA KONSZOLIDÁLT JELENTÉSEK - HITELINTÉZETEK
Táblakód | Megnevezés | KONSZOLIDÁLT ADATSZOLGÁLTATÁS | |||
Konszolidált táblák | |||||
12A | Összevont alapú mérleg - Eszközök | N | A | ||
12B | Összevont alapú mérleg - Források | N | A | ||
12C | Összevont alapú mérlegen kívüli tételek | N | A | ||
12D | Összevont alapú eredménykimutatás | N | A | ||
12EA | Összevont alapú felügyelet alá "bevont" vállalkozások | N | A | ||
12EB | Összevont alapú felügyelet alá nem került vállalkozások | N | A | ||
13JB | Összevont alapú portfolió elemzés - Minősítés | N | A | ||
13JC | Összevont alapú portfolió elemzés - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) | N | A | ||
13KA | Belföldi pénzügyi szervezetek adatai | N | A | ||
13KB | Külföldi pénzügyi szervezetek adatai | N | A | ||
KONSZDMM | Havi jelentés a devizafinanszírozás megfelelési mutatóról- Konszolidált tételek | EH | |||
KDMM | Havi jelentés kiegészítő adatokról - Konszolidált tételek | EH | |||
Jelentés gyakoriságának kódja | Rendszeresen küldendő jelentések | ||||
N | Negyedévente küldendő jelentés | ||||
EH | Előkészített havi jelentés | ||||
A | Auditált jelentés (évzáráskor ) | ||||
Jelentés gyakoriságának kódja | Felügyeleti jelentéssel együtt kötelezően beküldendő mellékletek megnevezése | Rövid név | |||
A | Auditált jelentés (évzáráskor ) | ||||
Konszolidált éves auditált beszámoló - mérleg | konszmerleg | ||||
Konszolidált éves auditált beszámoló - eredménykimutatás | konszerkim | ||||
Konszolidált éves auditált beszámoló - cash-flow | konszcashflow | ||||
Konszolidált éves auditált beszámoló - saját tőke változása | konsztokevalt | ||||
Konszolidált éves auditált beszámoló - kiegészítő melléklet | konszkiegmell | ||||
Konszolidált éves auditált beszámoló - Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv | konszkozgyhat | ||||
Konszolidált éves auditált beszámoló - könyvvizsgálói záradék vagy jelentés | konszkonyvzar |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
1AB
Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 1AB0 | Eszközök összesen (2+10+75+102+114+275+302+316+333+357) | |||||
002 | 1AB1 | Pénztár és elszámolási számlák (3+...+9) | |||||
003 | 1AB11 | Pénztárkészlet (forint, valuta) | |||||
004 | 1AB12 | Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
005 | 1AB13 | Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
006 | 1AB14 | Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél | |||||
007 | 1AB151 | Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél | |||||
008 | 1AB152 | Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál | |||||
009 | 1AB16 | Elszámolási számlák értékvesztése | |||||
010 | 1AB2 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen (11+...+74) | |||||
011 | 1AB2111 | Központi kormányzat értékpapírja - rövid | |||||
012 | 1AB2112 | Államkötvény | |||||
013 | 1AB2113 | Konszolidációs államkötvény | |||||
014 | 1AB2121 | TB kötvény - rövid | |||||
015 | 1AB2122 | TB kötvény - hosszú | |||||
016 | 1AB2131 | Helyi önkormányzati kötvény - rövid | |||||
017 | 1AB2132 | Helyi önkormányzati kötvény - hosszú | |||||
018 | 1AB214 | ÁHT értékpapírok értékvesztése | |||||
019 | 1AB215 | ÁHT értékpapírok értékelési különbözete | |||||
020 | 1AB2211 | Jegybanki kötvény - rövid | |||||
021 | 1AB22121 | Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
022 | 1AB22122 | Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
023 | 1AB222 | Jegybanki kötvény értékvesztése | |||||
024 | 1AB223 | Jegybanki kötvény értékelési különbözete | |||||
025 | 1AB2311 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
026 | 1AB23121 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
027 | 1AB23122 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
028 | 1AB2321 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid | |||||
029 | 1AB23221 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
030 | 1AB23222 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
031 | 1AB233 | Belföldi hitelintézeti kötvény értékvesztése | |||||
032 | 1AB234 | Belföldi hitelintézeti kötvény értékelési különbözete | |||||
033 | 1AB2411 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid | |||||
034 | 1AB2412 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú | |||||
035 | 1AB2421 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - rövid | |||||
036 | 1AB2422 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - hosszú | |||||
037 | 1AB2431 | Biztosítók kötvénye - rövid | |||||
038 | 1AB2432 | Biztosítók kötvénye - hosszú | |||||
039 | 1AB244 | Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének értékvesztése | |||||
040 | 1AB245 | Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének értékelési különbözete | |||||
041 | 1AB2511 | Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid | |||||
042 | 1AB2512 | Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú | |||||
043 | 1AB2521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - rövid | |||||
044 | 1AB2522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - hosszú | |||||
045 | 1AB253 | Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékvesztése | |||||
046 | 1AB254 | Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékelési különbözete | |||||
047 | 1AB2611 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - rövid | |||||
048 | 1AB2612 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - hosszú | |||||
049 | 1AB262 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékvesztése | |||||
050 | 1AB263 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékelési különbözete | |||||
051 | 1AB27111 | GMU központi kormányzat kötvénye - rövid | |||||
052 | 1AB27112 | GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú | |||||
053 | 1AB27121 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid | |||||
054 | 1AB27122 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú | |||||
055 | 1AB271311 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid |
056 | 1AB2713121 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
057 | 1AB2713122 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
058 | 1AB271321 | GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid | |||||
059 | 1AB2713221 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
060 | 1AB2713222 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
061 | 1AB27141 | GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid | |||||
062 | 1AB27142 | GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú | |||||
063 | 1AB27211 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid | |||||
064 | 1AB27212 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú | |||||
065 | 1AB272211 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
066 | 1AB2722121 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
067 | 1AB2722122 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
068 | 1AB272221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid | |||||
069 | 1AB2722221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
070 | 1AB2722222 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
071 | 1AB27231 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid | |||||
072 | 1AB27232 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú | |||||
073 | 1AB273 | Külföldi kötvények értékvesztése | |||||
074 | 1AB274 | Külföldi kötvények értékelési különbözete | |||||
075 | 1AB3 | Tulajdoni részesedések összesen (76+...+101) | |||||
076 | 1AB3111 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
077 | 1AB3112 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
078 | 1AB3113 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése | |||||
079 | 1AB3114 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete | |||||
080 | 1AB321 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyei | |||||
081 | 1AB322 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékvesztése | |||||
082 | 1AB323 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékelési különbözete | |||||
083 | 1AB3311 | Egyéb befektetési jegyek | |||||
084 | 1AB33121 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
085 | 1AB33122 | Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei | |||||
086 | 1AB3313 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
087 | 1AB3314 | Biztosítók részvényei | |||||
088 | 1AB332 | Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők, biztosítók részvényének értékvesztése | |||||
089 | 1AB333 | Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők, biztosítók részvényének értékelési különbözete | |||||
090 | 1AB3411 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
091 | 1AB3412 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
092 | 1AB342 | Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékvesztése | |||||
093 | 1AB343 | Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékelési különbözete | |||||
094 | 1AB3511 | GMU pénzpiaci alapok bef. jegye | |||||
095 | 1AB3512 | GMU MPIk részvénye | |||||
096 | 1AB35131 | GMU egyéb szektorok bef. jegye | |||||
097 | 1AB35132 | GMU egyéb szektorok részvénye | |||||
098 | 1AB3521 | Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegye | |||||
099 | 1AB3522 | Egyéb külföldiek részvénye és befektetési jegye | |||||
100 | 1AB353 | Külföldi részvények, bef. jegyek értékvesztése | |||||
101 | 1AB354 | Külföldi részvények, bef. jegyek értékelési különbözete | |||||
102 | 1AB4 | Jegybanki és bankközi betétek (103+...+113) | |||||
103 | 1AB411 | Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid | |||||
104 | 1AB412 | Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú | |||||
105 | 1AB421 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid | |||||
106 | 1AB422 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú | |||||
107 | 1AB423 | Belföldi hitelintézetek - követelés valódi penziós ügyletből | |||||
108 | 1AB424 | Belföldi hitelintézetek bankközi betéteinek értékvesztése | |||||
109 | 1AB4311 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
110 | 1AB4312 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
111 | 1AB4321 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
112 | 1AB4322 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
113 | 1AB433 | Külföldön elhelyezett bankközi betétek értékvesztése | |||||
114 | 1AB5 | Hitelek (115+...+274) | |||||
115 | 1AB51111 | Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel | |||||
116 | 1AB511121 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
117 | 1AB511122 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú |
118 | 1AB51121 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények - folyószámlahitel | |||||
119 | 1AB511221 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - rövid | |||||
120 | 1AB511222 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - hosszú | |||||
121 | 1AB5113 | Központi kormányzat hitelének értékvesztése | |||||
122 | 1AB5114 | Központi kormányzat hitelének értékelési különbözete | |||||
123 | 1AB5121 | TB hitele - rövid | |||||
124 | 1AB5122 | TB hitele - hosszú | |||||
125 | 1AB5123 | TB hitelének értékvesztése | |||||
126 | 1AB5124 | TB hitelének értékelési különbözete | |||||
127 | 1AB5131 | Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel | |||||
128 | 1AB51321 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid | |||||
129 | 1AB51322 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú | |||||
130 | 1AB5133 | Helyi önkormányzatok hitelének értékvesztése | |||||
131 | 1AB5134 | Helyi önkormányzatok hitelének értékelési különbözete | |||||
132 | 1AB52 | Jegybanknak nyújtott hitel | |||||
133 | 1AB5311 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid | |||||
134 | 1AB5312 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú | |||||
135 | 1AB5313 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel | |||||
136 | 1AB5321 | Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel | |||||
137 | 1AB5322 | Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből | |||||
138 | 1AB533 | Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékvesztése | |||||
139 | 1AB534 | Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékelési különbözete | |||||
140 | 1AB5411 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla hitel | |||||
141 | 1AB54121 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
142 | 1AB541221 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
143 | 1AB541222 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
144 | 1AB54131 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
145 | 1AB541321 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
146 | 1AB541322 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
147 | 1AB5421 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
148 | 1AB54221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
149 | 1AB542221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
150 | 1AB542222 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
151 | 1AB54231 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
152 | 1AB542321 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
153 | 1AB542322 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
154 | 1AB5431 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
155 | 1AB54321 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
156 | 1AB543221 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
157 | 1AB543222 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
158 | 1AB54331 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
159 | 1AB543321 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
160 | 1AB543322 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
161 | 1AB544 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek értékvesztése | |||||
162 | 1AB545 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek értékelési különbözete | |||||
163 | 1AB5511 | Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel | |||||
164 | 1AB55121 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - rövid | |||||
165 | 1AB551221 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
166 | 1AB551222 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
167 | 1AB55131 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
168 | 1AB551321 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
169 | 1AB551322 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú |
170 | 1AB5521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla hitel | |||||
171 | 1AB55221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid | |||||
172 | 1AB552221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
173 | 1AB552222 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
174 | 1AB55231 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - rövid | |||||
175 | 1AB552321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
176 | 1AB552322 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
177 | 1AB55241 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - rövid | |||||
178 | 1AB552421 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
179 | 1AB552422 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
180 | 1AB55251 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - rövid | |||||
181 | 1AB552521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
182 | 1AB552522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
183 | 1AB55261 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
184 | 1AB55262 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - 5 éven túli lejáratú | |||||
185 | 1AB55271 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
186 | 1AB552721 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
187 | 1AB552722 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
188 | 1AB553 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékvesztése | |||||
189 | 1AB554 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékelési különbözete | |||||
190 | 1AB5611 | Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel | |||||
191 | 1AB561211 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - rövid | |||||
192 | 1AB5612121 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
193 | 1AB5612122 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
194 | 1AB561221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
195 | 1AB5612221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
196 | 1AB5612222 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
197 | 1AB561231 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - rövid | |||||
198 | 1AB5612321 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
199 | 1AB5612322 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
200 | 1AB561241 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - rövid | |||||
201 | 1AB5612421 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
202 | 1AB5612422 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
203 | 1AB56131 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid | |||||
204 | 1AB561321 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
205 | 1AB561322 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
206 | 1AB56141 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid | |||||
207 | 1AB561421 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
208 | 1AB561422 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
209 | 1AB56151 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
210 | 1AB561521 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
211 | 1AB561522 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
212 | 1AB5616 | Háztartások - Lakosság - hitelek értékvesztése | |||||
213 | 1AB5617 | Háztartások - Lakosság - hitelek értékelési különbözete | |||||
214 | 1AB5621 | Háztartások - Önálló vállalkozók - folyószámla hitel | |||||
215 | 1AB56221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
216 | 1AB562221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
217 | 1AB562222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú |
218 | 1AB56231 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid | |||||
219 | 1AB562321 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
220 | 1AB562322 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
221 | 1AB56241 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - rövid | |||||
222 | 1AB562421 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
223 | 1AB562422 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
224 | 1AB56251 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
225 | 1AB562521 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
226 | 1AB562522 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
227 | 1AB5626 | Háztartások - Önálló vállalkozók - hitelek értékvesztése | |||||
228 | 1AB5627 | Háztartások - Önálló vállalkozók - hitelek értékelési különbözete | |||||
229 | 1AB571 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla hitel | |||||
230 | 1AB5721 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - rövid | |||||
231 | 1AB57221 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
232 | 1AB57222 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
233 | 1AB5731 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
234 | 1AB57321 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
235 | 1AB57322 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
236 | 1AB574 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékvesztése | |||||
237 | 1AB575 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékelési különbözete | |||||
238 | 1AB58111 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid | |||||
239 | 1AB58112 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú | |||||
240 | 1AB58121 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid | |||||
241 | 1AB58122 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
242 | 1AB58131 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - rövid | |||||
243 | 1AB58132 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - hosszú | |||||
244 | 1AB58141 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
245 | 1AB581421 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
246 | 1AB5814221 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
247 | 1AB5814222 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
248 | 1AB58151 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
249 | 1AB581521 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
250 | 1AB5815221 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
251 | 1AB5815222 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
252 | 1AB58161 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
253 | 1AB581621 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
254 | 1AB5816221 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
255 | 1AB5816222 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
256 | 1AB58171 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
257 | 1AB581721 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - rövid | |||||
258 | 1AB5817221 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
259 | 1AB5817222 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
260 | 1AB581731 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - rövid | |||||
261 | 1AB5817321 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
262 | 1AB5817322 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
263 | 1AB581741 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
264 | 1AB5817421 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra |
265 | 1AB5817422 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
266 | 1AB581751 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
267 | 1AB5817521 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
268 | 1AB5817522 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
269 | 1AB58211 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid | |||||
270 | 1AB58212 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
271 | 1AB58221 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid | |||||
272 | 1AB58222 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú | |||||
273 | 1AB583 | Külfölddel szembeni követelések értékvesztése | |||||
274 | 1AB584 | Külfölddel szembeni követelések értékelési különbözete | |||||
275 | 1AB6 | Vagyoni érdekeltségek (276+...+301) | |||||
276 | 1AB611 | Belföldi hitelintézetek részvényei | |||||
277 | 1AB612 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése | |||||
278 | 1AB613 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete | |||||
279 | 1AB6211 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
280 | 1AB6212 | Egyéb pénzügyi közvetítők - részvények | |||||
281 | 1AB6213 | Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
282 | 1AB6221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
283 | 1AB6222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
284 | 1AB623 | Biztosítók részvényei | |||||
285 | 1AB624 | Nyugdíjpénztárakban részesedések | |||||
286 | 1AB625 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban részesedések értékvesztése | |||||
287 | 1AB626 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban részesedések értékelési különbözete | |||||
288 | 1AB6311 | Járulékos vállalkozások részvényei | |||||
289 | 1AB6312 | Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
290 | 1AB6321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei | |||||
291 | 1AB6322 | Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
292 | 1AB633 | Hitel-tőke konverzióból származó részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
293 | 1AB634 | Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékvesztése | |||||
294 | 1AB635 | Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékelési különbözete | |||||
295 | 1AB6411 | GMU hitelintézetek részvényei | |||||
296 | 1AB6412 | GMU egyéb szektorok részvényei | |||||
297 | 1AB6413 | Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
298 | 1AB6421 | Egyéb külföldiek részvényei | |||||
299 | 1AB6422 | Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
300 | 1AB643 | Külföldi részvények, részesedések értékvesztése | |||||
301 | 1AB644 | Külföldi részvények, részesedések értékelési különbözete | |||||
302 | 1AB7 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések összesen (303+...+315) | |||||
303 | 1AB711 | - központi kormányzattal szemben | |||||
304 | 1AB712 | - TB-vel szemben | |||||
305 | 1AB713 | - helyi önkormányzatokkal szemben | |||||
306 | 1AB72 | - jegybankkal szemben | |||||
307 | 1AB731 | - hitelintézetekkel szemben | |||||
308 | 1AB732 | - pénzpiaci alapokkal szemben | |||||
309 | 1AB741 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben | |||||
310 | 1AB742 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben | |||||
311 | 1AB743 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben | |||||
312 | 1AB75 | - nem pénzügyi vállalatokkal szemben | |||||
313 | 1AB76 | - háztartásokkal szemben | |||||
314 | 1AB77 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben | |||||
315 | 1AB78 | - külföldiekkel szemben | |||||
316 | 1AB791 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékvesztése | |||||
317 | 1AB792 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékelési különbözete | |||||
318 | 1AB8 | Aktív kamatelhatárolások (319+333+334) | |||||
319 | 1AB81 | Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (320+...+332) | |||||
320 | 1AB8111 | - központi kormányzattal | |||||
321 | 1AB8112 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
322 | 1AB812 | - jegybankkal |
323 | 1AB8131 | - hitelintézetekkel | |||||
324 | 1AB8132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
325 | 1AB8141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
326 | 1AB8142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
327 | 1AB8143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
328 | 1AB815 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
329 | 1AB8161 | - háztartások - lakossággal | |||||
330 | 1AB8162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
331 | 1AB817 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
332 | 1AB818 | - külföldiekkel | |||||
333 | 1AB82 | Értékpapírokra | |||||
334 | 1AB83 | Derivatívákra | |||||
335 | 1AB91 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök (336+352+...+358) | |||||
336 | 1AB911 | Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen (337+...+351) | |||||
337 | 1AB91111 | - központi kormányzattal | |||||
338 | 1AB91112 | - TB-vel | |||||
339 | 1AB91113 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
340 | 1AB9112 | - jegybankkal | |||||
341 | 1AB91131 | - hitelintézetekkel | |||||
342 | 1AB91132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
343 | 1AB91141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
344 | 1AB91142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
345 | 1AB91143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
346 | 1AB9115 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
347 | 1AB91161 | - háztartások - lakossággal | |||||
348 | 1AB91162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
349 | 1AB9117 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
350 | 1AB9118 | - külföldiekkel | |||||
351 | 1AB9119 | - szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás | |||||
352 | 1AB912 | Úton lévő tételek | |||||
353 | 1AB913 | Függő tételek | |||||
354 | 1AB914 | Egyéb | |||||
355 | 1AB9151 | Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet | |||||
356 | 1AB9152 | Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devizaátértékelési különbözet | |||||
357 | 1AB916 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékvesztése | |||||
358 | 1AB917 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékelési különbözete | |||||
359 | 1AB92 | Saját eszközök (360+...+380) | |||||
360 | 1AB92111 | Visszavásárolt saját belföldi kötvény | |||||
361 | 1AB92112 | Visszavásárolt saját külföldi kötvény | |||||
362 | 1AB9212 | Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy | |||||
363 | 1AB922 | Egyéb saját eszközök (készletek) | |||||
364 | 1AB9231 | Átvett eszközök | |||||
365 | 1AB9232 | Átvett eszközök és készletek értékvesztése | |||||
366 | 1AB9241 | Immateriális javak - vagyoni jogok | |||||
367 | 1AB9242 | Immateriális javak - szoftverek | |||||
368 | 1AB9243 | Immateriális javak - egyéb | |||||
369 | 1AB9244 | Immateriális javak értékhelyesbítése | |||||
370 | 1AB9251 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga | |||||
371 | 1AB9252 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
372 | 1AB9253 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
373 | 1AB9254 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
374 | 1AB9255 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
375 | 1AB9256 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
376 | 1AB9261 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
377 | 1AB9262 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
378 | 1AB9263 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
379 | 1AB9264 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
380 | 1AB9265 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
1AN
Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 1AN0 | Eszközök összesen (2+9+64+84+94+242+264+278+295+317) | |||||
002 | 1AN1 | Pénztár és elszámolási számlák (3+...+8) | |||||
003 | 1AN11 | Pénztárkészlet (forint, valuta) | |||||
004 | 1AN12 | Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
005 | 1AN13 | Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
006 | 1AN14 | Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél | |||||
007 | 1AN151 | Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél | |||||
008 | 1AN152 | Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál | |||||
009 | 1AN2 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen (10+.. .+19+20+27+34+39+40+41) | |||||
010 | 1AN2111 | Központi kormányzat értékpapírja - rövid | |||||
011 | 1AN2112 | Államkötvény | |||||
012 | 1AN2113 | Konszolidációs államkötvény | |||||
013 | 1AN2121 | TB kötvény - rövid | |||||
014 | 1AN2122 | TB kötvény - hosszú | |||||
015 | 1AN2131 | Helyi önkormányzati kötvény - rövid | |||||
016 | 1AN2132 | Helyi önkormányzati kötvény - hosszú | |||||
017 | 1AN2211 | Jegybanki kötvény - rövid | |||||
018 | 1AN22121 | Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
019 | 1AN22122 | Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
020 | 1AN23 | Belföldi hitelintézetek kötvénye összesen (21 + ...+26) | |||||
021 | 1AN2311 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
022 | 1AN23121 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
023 | 1AN23122 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
024 | 1AN2321 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid | |||||
025 | 1AN23221 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
026 | 1AN23222 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
027 | 1AN24 | Egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók kötvénye összesen (28+...+33) | |||||
028 | 1AN2411 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid | |||||
029 | 1AN2412 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú | |||||
030 | 1AN2421 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - rövid | |||||
031 | 1AN2422 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - hosszú | |||||
032 | 1AN2431 | Biztosítók kötvénye - rövid | |||||
033 | 1AN2432 | Biztosítók kötvénye - hosszú | |||||
034 | 1AN25 | Nem pénzügyi vállalatok kötvénye összesen (35+ ... +38) | |||||
035 | 1AN2511 | Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid | |||||
036 | 1AN2512 | Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú | |||||
037 | 1AN2521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - rövid | |||||
038 | 1AN2522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - hosszú | |||||
039 | 1AN2611 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - rövid | |||||
040 | 1AN2612 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - hosszú | |||||
041 | 1AN27 | Külföldi kötvények összesen (42+...+63) | |||||
042 | 1AN27111 | GMU központi kormányzat kötvénye - rövid | |||||
043 | 1AN27112 | GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú | |||||
044 | 1AN27121 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid | |||||
045 | 1AN27122 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú | |||||
046 | 1AN271311 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid |
047 | 1AN2713121 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
048 | 1AN2713122 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
049 | 1AN271321 | GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid | |||||
050 | 1AN2713221 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
051 | 1AN2713222 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
052 | 1AN27141 | GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid | |||||
053 | 1AN27142 | GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú | |||||
054 | 1AN27211 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid | |||||
055 | 1AN27212 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú | |||||
056 | 1AN272211 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
057 | 1AN2722121 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
058 | 1AN2722122 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
059 | 1AN272221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid | |||||
060 | 1AN2722221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
061 | 1AN2722222 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
062 | 1AN27231 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid | |||||
063 | 1AN27232 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú | |||||
064 | 1AN3 | Tulajdoni részesedések összesen (65+68+69+75+76+77) | |||||
065 | 1AN31 | Belföldi hitelintézetek részvénye összesen (66+67) | |||||
066 | 1AN3111 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
067 | 1AN3112 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
068 | 1AN32 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyei | |||||
069 | 1AN33 | Egyéb befektetési jegyek, kockázati tőkealapok jegyei, egyéb püi közvetítők, püi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók részvénye összesen (70+...+74) | |||||
070 | 1AN3311 | Egyéb befektetési jegyek | |||||
071 | 1AN33121 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
072 | 1AN33122 | Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei | |||||
073 | 1AN3313 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
074 | 1AN3314 | Biztosítók részvényei | |||||
075 | 1AN3411 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
076 | 1AN3412 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
077 | 1AN35 | Külföldi részvények, részesedések és befektetési jegyek összesen (78+...+83) | |||||
078 | 1AN3511 | GMU pénzpiaci alapok bef. jegyei | |||||
079 | 1AN3512 | GMU MPIk részvényei | |||||
080 | 1AN35131 | GMU egyéb szektorok bef. jegye | |||||
081 | 1AN35132 | GMU egyéb szektorok részvénye | |||||
082 | 1AN3521 | Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegyei | |||||
083 | 1AN3522 | Egyéb külföldiek részvénye és bef. jegye | |||||
084 | 1AN4 | Jegybanki és bankközi betétek (85+...+93) | |||||
085 | 1AN411 | Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid | |||||
086 | 1AN412 | Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú | |||||
087 | 1AN421 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid | |||||
088 | 1AN422 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú | |||||
089 | 1AN423 | Belföldi hitelintézetek - követelések valódi penziós ügyletből | |||||
090 | 1AN4311 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
091 | 1AN4312 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
092 | 1AN4321 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
093 | 1AN4322 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
094 | 1AN5 | Hitelek (95+...+103+107+...+113+135+161+184+198+206) | |||||
095 | 1AN51111 | Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel | |||||
096 | 1AN511121 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
097 | 1AN511122 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú | |||||
098 | 1AN51121 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények - folyószámlahitel |
099 | 1AN511221 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - rövid | |||||
100 | 1AN511222 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - hosszú | |||||
101 | 1AN5121 | TB hitele - rövid | |||||
102 | 1AN5122 | TB hitele - hosszú | |||||
103 | 1AN513 | Helyi önkormányzatok hitele összesen (104+... + 106) | |||||
104 | 1AN5131 | Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel | |||||
105 | 1AN51321 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid | |||||
106 | 1AN51322 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú | |||||
107 | 1AN52 | Jegybanknak nyújtott hitel | |||||
108 | 1AN5311 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid | |||||
109 | 1AN5312 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú | |||||
110 | 1AN5313 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel | |||||
111 | 1AN5321 | Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel | |||||
112 | 1AN5322 | Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből | |||||
113 | 1AN54 | Egyéb püi közvetítőknek, püi kiegészítő tevékenységet végzőknek, biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitelösszesen (114+.. . + 134) | |||||
114 | 1AN5411 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla hitel | |||||
115 | 1AN54121 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
116 | 1AN541221 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
117 | 1AN541222 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
118 | 1AN54131 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
119 | 1AN541321 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
120 | 1AN541322 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
121 | 1AN5421 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
122 | 1AN54221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
123 | 1AN542221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
124 | 1AN542222 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
125 | 1AN54231 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
126 | 1AN542321 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
127 | 1AN542322 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
128 | 1AN5431 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
129 | 1AN54321 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
130 | 1AN543221 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
131 | 1AN543222 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
132 | 1AN54331 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
133 | 1AN543321 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
134 | 1AN543322 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
135 | 1AN55 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel összesen (136+.+160) | |||||
136 | 1AN5511 | Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel | |||||
137 | 1AN55121 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - rövid | |||||
138 | 1AN551221 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
139 | 1AN551222 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú |
140 | 1AN55131 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
141 | 1AN551321 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
142 | 1AN551322 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
143 | 1AN5521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla hitel | |||||
144 | 1AN55221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid | |||||
145 | 1AN552221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
146 | 1AN552222 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
147 | 1AN55231 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - rövid | |||||
148 | 1AN552321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
149 | 1AN552322 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
150 | 1AN55241 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - rövid | |||||
151 | 1AN552421 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
152 | 1AN552422 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
153 | 1AN55251 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - rövid | |||||
154 | 1AN552521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
155 | 1AN552522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
156 | 1AN55261 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
157 | 1AN55262 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - 5 éven túli lejáratú | |||||
158 | 1AN55271 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
159 | 1AN552721 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
160 | 1AN552722 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
161 | 1AN561 | Háztartások - Lakosság - hitelek összesen (162+... + 183) | |||||
162 | 1AN5611 | Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel | |||||
163 | 1AN561211 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - rövid | |||||
164 | 1AN5612121 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
165 | 1AN5612122 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
166 | 1AN561221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -- gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
167 | 1AN5612221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
168 | 1AN5612222 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
169 | 1AN561231 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - rövid | |||||
170 | 1AN5612321 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
171 | 1AN5612322 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
172 | 1AN561241 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - rövid | |||||
173 | 1AN5612421 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
174 | 1AN5612422 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
175 | 1AN56131 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid | |||||
176 | 1AN561321 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú |
177 | 1AN561322 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
178 | 1AN56141 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid | |||||
179 | 1AN561421 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
180 | 1AN561422 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
181 | 1AN56151 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
182 | 1AN561521 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
183 | 1AN561522 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
184 | 1AN562 | Háztartások - Önálló vállalkozók - hitelek összesen (185+... + 197) | |||||
185 | 1AN5621 | Háztartások - Önálló vállalkozók - folyószámla hitel | |||||
186 | 1AN56221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
187 | 1AN562221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
188 | 1AN562222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
189 | 1AN56231 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid | |||||
190 | 1AN562321 | Háztartások - -Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
191 | 1AN562322 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
192 | 1AN56241 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - rövid | |||||
193 | 1AN562421 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
194 | 1AN562422 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
195 | 1AN56251 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
196 | 1AN562521 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
197 | 1AN562522 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
198 | 1AN57 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele összesen (199+...+205) | |||||
199 | 1AN571 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla hitel | |||||
200 | 1AN5721 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - rövid | |||||
201 | 1AN57221 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
202 | 1AN57222 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
203 | 1AN5731 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
204 | 1AN57321 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
205 | 1AN57322 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
206 | 1AN58 | Külföldieknek nyújtott hitel összesen (207+...+241) | |||||
207 | 1AN58111 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid | |||||
208 | 1AN58112 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú | |||||
209 | 1AN58121 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid | |||||
210 | 1AN58122 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
211 | 1AN58131 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - rövid | |||||
212 | 1AN58132 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - hosszú | |||||
213 | 1AN58141 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
214 | 1AN581421 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
215 | 1AN5814221 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
216 | 1AN5814222 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitelek - hosszú - 5 éven túli lejáratra |
217 | 1AN58151 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
218 | 1AN581521 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
219 | 1AN5815221 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
220 | 1AN5815222 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
221 | 1AN58161 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
222 | 1AN581621 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
223 | 1AN5816221 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
224 | 1AN5816222 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
225 | 1AN58171 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
226 | 1AN581721 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - rövid | |||||
227 | 1AN5817221 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
228 | 1AN5817222 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
229 | 1AN581731 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - rövid | |||||
230 | 1AN5817321 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
231 | 1AN5817322 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
232 | 1AN581741 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
233 | 1AN5817421 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
234 | 1AN5817422 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
235 | 1AN581751 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
236 | 1AN5817521 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
237 | 1AN5817522 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
238 | 1AN58211 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid | |||||
239 | 1AN58212 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
240 | 1AN58221 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid | |||||
241 | 1AN58222 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú | |||||
242 | 1AN6 | Vagyoni érdekeltségek (243+244+252+258) | |||||
243 | 1AN611 | Belföldi hitelintézetek részvényei | |||||
244 | 1AN62 | Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tevékenységet végzőkben, biztosítókban, nyugdíjpénztárakban részesedés összesen (245+...+251) | |||||
245 | 1AN6211 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
246 | 1AN6212 | Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei | |||||
247 | 1AN6213 | Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
248 | 1AN6221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
249 | 1AN6222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
250 | 1AN623 | Biztosítók részvényei | |||||
251 | 1AN624 | Nyugdíjpénztárakban részesedések | |||||
252 | 1AN63 | Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek összesen (253+...+257) | |||||
253 | 1AN6311 | Járulékos vállalkozások részvényei | |||||
254 | 1AN6312 | Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
255 | 1AN6321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei | |||||
256 | 1AN6322 | Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
257 | 1AN633 | Hitel-tőke konverzióból származó részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
258 | 1AN64 | Külföldi részesedések összesen (259+.+263) | |||||
259 | 1AN6411 | GMU hitelintézetek részvényei |
260 | 1AN6412 | GMU egyéb szektorok részvényei | |||||
261 | 1AN6413 | Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
262 | 1AN6421 | Egyéb külföldiek részvényei | |||||
263 | 1AN6422 | Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
264 | 1AN7 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések összesen (265+...+277) | |||||
265 | 1AN711 | - központi kormányzattal szemben | |||||
266 | 1AN712 | - TB-vel szemben | |||||
267 | 1AN713 | - helyi önkormányzatokkal szemben | |||||
268 | 1AN72 | - jegybankkal szemben | |||||
269 | 1AN731 | - hitelintézetekkel szemben | |||||
270 | 1AN732 | - pénzpiaci alapokkal szemben | |||||
271 | 1AN741 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben | |||||
272 | 1AN742 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben | |||||
273 | 1AN743 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben | |||||
274 | 1AN75 | - nem pénzügyi vállalatokkal szemben | |||||
275 | 1AN76 | - háztartásokkal szemben | |||||
276 | 1AN77 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben | |||||
277 | 1AN78 | - külföldiekkel szemben | |||||
278 | 1AN8 | Aktív kamatelhatárolások (279+293+294) | |||||
279 | 1AN81 | Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (280+...+292) | |||||
280 | 1AN8111 | - központi kormányzattal | |||||
281 | 1AN8112 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
282 | 1AN812 | - jegybankkal | |||||
283 | 1AN8131 | - hitelintézetekkel | |||||
284 | 1AN8132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
285 | 1AN8141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
286 | 1AN8142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
287 | 1AN8143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
288 | 1AN815 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
289 | 1AN8161 | - háztartások - lakossággal | |||||
290 | 1AN8162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
291 | 1AN817 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
292 | 1AN818 | - külföldiekkel | |||||
293 | 1AN82 | Értékpapírokra | |||||
294 | 1AN83 | Derivatívákra | |||||
295 | 1AN91 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök (296+312+...+316) | |||||
296 | 1AN911 | Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen (297+...+311) | |||||
297 | 1AN91111 | - központi kormányzattal | |||||
298 | 1AN91112 | - TB-vel | |||||
299 | 1AN91113 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
300 | 1AN9112 | - jegybankkal | |||||
301 | 1AN91131 | - hitelintézetekkel | |||||
302 | 1AN91132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
303 | 1AN91141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
304 | 1AN91142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
305 | 1AN91143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
306 | 1AN9115 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
307 | 1AN91161 | - háztartások - lakossággal | |||||
308 | 1AN91162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
309 | 1AN9117 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
310 | 1AN9118 | - külföldiekkel | |||||
311 | 1AN9119 | - szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás | |||||
312 | 1AN912 | Úton lévő tételek | |||||
313 | 1AN913 | Függő tételek | |||||
314 | 1AN914 | Egyéb | |||||
315 | 1AN9151 | Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet |
316 | 1AN9152 | Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devlzaátértékelésl különbözet | |||||
317 | 1AN92 | Saját eszközök (318+...+337) | |||||
318 | 1AN92111 | Visszavásárolt saját belföldi kötvény | |||||
319 | 1AN92112 | Visszavásárolt saját külföldi kötvény | |||||
320 | 1AN9212 | Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy | |||||
321 | 1AN922 | Egyéb saját eszközök (készletek) | |||||
322 | 1AN9231 | Átvett eszközök | |||||
323 | 1AN9241 | Immateriális javak - vagyoni jogok | |||||
324 | 1AN9242 | Immateriális javak - szoftverek | |||||
325 | 1AN9243 | Immateriális javak - egyéb | |||||
326 | 1AN9244 | Immateriális javak értékhelyesbítése | |||||
327 | 1AN9251 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga | |||||
328 | 1AN9252 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
329 | 1AN9253 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
330 | 1AN9254 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
331 | 1AN9255 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
332 | 1AN9256 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
333 | 1AN9261 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
334 | 1AN9262 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
335 | 1AN9263 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
336 | 1AN9264 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
337 | 1AN9265 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
1B
Felügyeleti mérleg (Források)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
381 | 1B0 | Források összesen (382+486+507+577+610+624+640+664+669) | |||||
382 | 1B1 | Betétek (383+...+485) | |||||
383 | 1B1111 | Központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét | |||||
384 | 1B11121 | Központi kormányzat - lekötött betét - rövid | |||||
385 | 1B111221 | Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
386 | 1B111222 | Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
387 | 1B1113 | Központi kormányzat - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
388 | 1B1114 | Központi kormányzat - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
389 | 1B1121 | TB alapok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
390 | 1B11221 | TB alapok lekötött betét - rövid | |||||
391 | 1B112221 | TB alapok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
392 | 1B112222 | TB alapok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
393 | 1B1123 | TB alapok - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
394 | 1B1124 | TB alapok - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
395 | 1B1131 | Helyi önkormányzatok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
396 | 1B11321 | Helyi önkormányzatok lekötött betét - rövid | |||||
397 | 1B113221 | Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
398 | 1B113222 | Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
399 | 1B1133 | Helyi önkormányzatok - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
400 | 1B1134 | Helyi önkormányzatok - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
401 | 1B1211 | Egyéb pénzügyi közvetítők - látra szóló és folyószla betét | |||||
402 | 1B12121 | Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - rövid | |||||
403 | 1B121221 | Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
404 | 1B121222 | Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
405 | 1B1213 | Egyéb pénzügyi közvetítők - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
406 | 1B1214 | Egyéb pénzügyi közvetítők - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
407 | 1B1221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - látra szóló és folyószla betét | |||||
408 | 1B12221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét - rövid | |||||
409 | 1B122221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
410 | 1B122222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
411 | 1B1223 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
412 | 1B1224 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
413 | 1B1231 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és folyószámla betét | |||||
414 | 1B12321 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - rövid | |||||
415 | 1B123221 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
416 | 1B123222 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
417 | 1B1233 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
418 | 1B1234 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
419 | 1B1311 | Járulékos vállalkozások - látra szóló és folyószámla betét | |||||
420 | 1B13121 | Járulékos vállalkozások - lekötött betét - rövid |
421 | 1B131221 | Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
422 | 1B131222 | Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
423 | 1B1313 | Járulékos vállalkozások - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
424 | 1B1314 | Járulékos vállalkozások - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
425 | 1B1321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - látra szóló és folyószámla betét | |||||
426 | 1B13221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét - rövid | |||||
427 | 1B132221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
428 | 1B132222 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
429 | 1B1323 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
430 | 1B1324 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
431 | 1B1411 | Háztartások - Lakosság - látra szóló és folyószámla betét | |||||
432 | 1B14121 | Háztartások - Lakosság - lekötött betét - rövid | |||||
433 | 1B141221 | Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
434 | 1B141222 | Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
435 | 1B1413 | Háztartások - Lakosság - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
436 | 1B1414 | Háztartások - Lakosság - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
437 | 1B1421 | Háztartások - Önálló vállalkozók - látra szóló és folyószámla betét | |||||
438 | 1B14221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lekötött betét - rövid | |||||
439 | 1B142221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
440 | 1B142222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
441 | 1B1423 | Háztartások - Önálló vállalkozók - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
442 | 1B1424 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
443 | 1B151 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - látra szóló és folyószámla betét | |||||
444 | 1B1521 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte - rövid | |||||
445 | 1B15221 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
446 | 1B15222 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
447 | 1B153 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
448 | 1B154 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
449 | 1B16111 | GMU központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét | |||||
450 | 1B161121 | GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
451 | 1B1611221 | GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
452 | 1B1611222 | GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
453 | 1B16113 | GMU központi kormányzattól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
454 | 1B16121 | GMU egyéb ÁHT - látra szóló és folyószámla betét | |||||
455 | 1B161221 | GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
456 | 1B1612221 | GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
457 | 1B1612222 | GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
458 | 1B16123 | GMU egyéb ÁHT-tól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
459 | 1B16131 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzők - látra szóló és folyószámla betét | |||||
460 | 1B161321 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
461 | 1B1613221 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú |
462 | 1B1613222 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
463 | 1B16133 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
464 | 1B16141 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és folyószámla betét | |||||
465 | 1B161421 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
466 | 1B1614221 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
467 | 1B1614222 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
468 | 1B16143 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
469 | 1B16151 | GMU nem pénzügyi vállalatok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
470 | 1B161521 | GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - rövid | |||||
471 | 1B1615221 | GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
472 | 1B1615222 | GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
473 | 1B16153 | GMU nem pénzügyi vállalatoktól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
474 | 1B16161 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - látra szóló és folyószámla betét | |||||
475 | 1B161621 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét - rövid | |||||
476 | 1B1616221 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
477 | 1B1616222 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
478 | 1B16163 | GMU háztartásoktól és háztart. s. nonpr. int.től repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
479 | 1B1617 | GMU szektoroktól egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
480 | 1B1621 | Egyéb külföldiek - látra szóló és folyószámla betét | |||||
481 | 1B16221 | Egyéb külföldiek - lekötött betét - rövid | |||||
482 | 1B162221 | Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
483 | 1B162222 | Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
484 | 1B1623 | Egyéb külföldiektől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
485 | 1B1624 | Egyéb külföldiektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
486 | 1B2 | Monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek (487+...+506) | |||||
487 | 1B2111 | Belföldi hitelintézetek - látra szóló és folyószámla betét | |||||
488 | 1B21121 | Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - rövid | |||||
489 | 1B211221 | Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
490 | 1B211222 | Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
491 | 1B2121 | Pénzpiaci alapok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
492 | 1B21221 | Pénzpiaci alapok - lekötött betét - rövid | |||||
493 | 1B212221 | Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
494 | 1B212222 | Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
495 | 1B22111 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - látra szóló és folyószámla betét | |||||
496 | 1B221121 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - lekötött betét - rövid | |||||
497 | 1B2211221 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
498 | 1B2211222 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
499 | 1B22121 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k - látra szóló és folyószámla betét | |||||
500 | 1B221221 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k - lekötött betét - rövid |
501 | 1B2212221 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
502 | 1B2212222 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k lekötött betéte - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
503 | 1B2221 | Egyéb külföldi bankok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
504 | 1B22221 | Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - rövid | |||||
505 | 1B222221 | Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
506 | 1B222222 | Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
507 | 1B3 | Felvett hitelek (508+...+576) | |||||
508 | 1B311 | Államháztartástól felvett hitel - rövid | |||||
509 | 1B3121 | Államháztartástól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
510 | 1B3122 | Államháztartástól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
511 | 1B321 | Jegybanktól felvett hitel - rövid | |||||
512 | 1B3221 | Jegybanktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
513 | 1B3222 | Jegybanktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
514 | 1B323 | Jegybanki aktív repó | |||||
515 | 1B3311 | Hitelintézetektől felvett hitel - rövid | |||||
516 | 1B33121 | Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
517 | 1B33122 | Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
518 | 1B3313 | Hitelintézetektől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
519 | 1B3314 | Hitelintézetektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
520 | 1B3321 | Pénzpiaci alapoktól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
521 | 1B3411 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - rövid | |||||
522 | 1B34121 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
523 | 1B34122 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
524 | 1B34131 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
525 | 1B34132 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
526 | 1B3421 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - rövid | |||||
527 | 1B34221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
528 | 1B34222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
529 | 1B34231 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
530 | 1B34232 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
531 | 1B3431 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - rövid | |||||
532 | 1B34321 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
533 | 1B34322 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
534 | 1B34331 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
535 | 1B34332 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
536 | 1B351 | Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - rövid | |||||
537 | 1B3521 | Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
538 | 1B3522 | Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
539 | 1B361 | Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől felvett hitel - rövid | |||||
540 | 1B3621 | Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
541 | 1B3622 | Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
542 | 1B363 | Szövetkezeti tagok vagyoni hozzájárulása - rövid | |||||
543 | 1B37 | Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással |
544 | 1B38 | Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
545 | 1B39111 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - rövid | |||||
546 | 1B391121 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
547 | 1B391122 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
548 | 1B39113 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
549 | 1B39114 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
550 | 1B391151 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
551 | 1B391152 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
552 | 1B39121 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - rövid | |||||
553 | 1B391221 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
554 | 1B391222 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
555 | 1B39123 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
556 | 1B39124 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
557 | 1B391251 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
558 | 1B391252 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
559 | 1B39131 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - rövid | |||||
560 | 1B391321 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
561 | 1B391322 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
562 | 1B391331 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
563 | 1B391332 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
564 | 1B39211 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - rövid | |||||
565 | 1B392121 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
566 | 1B392122 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
567 | 1B392131 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
568 | 1B392132 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
569 | 1B39221 | Egyéb nemzetközi intézményektől, külföldi kormányoktól szerzett forrás - rövid | |||||
570 | 1B392221 | Egyéb nemzetközi int.-től, külf. kormányoktól szerzett forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
571 | 1B392222 | Egyéb nemzetközi int.-től, külf. kormányoktól szerzett forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
572 | 1B39231 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - rövid | |||||
573 | 1B392321 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
574 | 1B392322 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
575 | 1B392331 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
576 | 1B392332 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással |
577 | 1B4 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (578+...+609) | |||||
578 | 1B4111 | Kötvény - rövid | |||||
579 | 1B41121 | Kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
580 | 1B41122 | Kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
581 | 1B4121 | Átváltoztatható kötvény - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
582 | 1B4122 | Átváltoztatható kötvény - 2 éven túli lejáratú | |||||
583 | 1B4131 | Jelzáloglevél - rövid | |||||
584 | 1B41321 | Jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
585 | 1B41322 | Jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
586 | 1B4141 | Letéti jegy - rövid | |||||
587 | 1B41421 | Letéti jegy - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
588 | 1B41422 | Letéti jegy - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
589 | 1B4151 | Egyéb értékpapír - rövid | |||||
590 | 1B41521 | Egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
591 | 1B41522 | Egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
592 | 1B4211 | ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
593 | 1B42121 | ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
594 | 1B42122 | ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
595 | 1B4222 | ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid | |||||
596 | 1B42221 | ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
597 | 1B42222 | ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
598 | 1B43111 | Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
599 | 1B431121 | Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
600 | 1B431122 | Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
601 | 1B43121 | Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - rövid | |||||
602 | 1B431221 | Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
603 | 1B431222 | Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
604 | 1B43211 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
605 | 1B432121 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
606 | 1B432122 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
607 | 1B43221 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid | |||||
608 | 1B432221 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
609 | 1B432222 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
610 | 1B5 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó források összesen (611+...+623) | |||||
611 | 1B511 | - központi kormányzattól | |||||
612 | 1B512 | - TB-től | |||||
613 | 1B513 | - helyi önkormányzatoktól | |||||
614 | 1B52 | - jegybanktól | |||||
615 | 1B531 | - hitelintézetektől | |||||
616 | 1B532 | - pénzpiaci alapoktól | |||||
617 | 1B541 | - egyéb pénzügyi közvetítőktől | |||||
618 | 1B542 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől | |||||
619 | 1B543 | - biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól | |||||
620 | 1B55 | - nem pénzügyi vállalatoktól | |||||
621 | 1B56 | - háztartásoktól | |||||
622 | 1B57 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményektől | |||||
623 | 1B58 | - külföldiektől | |||||
624 | 1B6 | Passzív kamatelhatárolások (625+638+639) | |||||
625 | 1B61 | Felvett hitelekre, kapott betétekre (626+...+637) | |||||
626 | 1B6111 | - központi kormányzattal | |||||
627 | 1B6112 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
628 | 1B612 | - jegybankkal | |||||
629 | 1B6131 | - hitelintézetekkel | |||||
630 | 1B6132 | - pénzpiaci alapokkal |
631 | 1B6141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
632 | 1B6142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
633 | 1B6143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
634 | 1B615 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
635 | 1B616 | - háztartásokkal | |||||
636 | 1B617 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
637 | 1B618 | - külföldiekkel | |||||
638 | 1B62 | Értékpapírokra | |||||
639 | 1B63 | Derivatívákra | |||||
640 | 1B7 | Egyéb passzív elszámolások (641+642+643+660+...+663) | |||||
641 | 1B71 | Úton levő tételek | |||||
642 | 1B72 | Függő tételek | |||||
643 | 1B73 | Passzív elszámolás és egyéb passzív időbeli elhatárolás összesen (644+...+65S5) | |||||
644 | 1B73111 | - központi kormányzattal | |||||
645 | 1B73112 | - TB-vel | |||||
646 | 1B73113 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
647 | 1B7312 | - jegybankkal | |||||
648 | 1B73131 | - hitelintézetekkel | |||||
649 | 1B73132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
650 | 1B73141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
651 | 1B73142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
652 | 1B73143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
653 | 1B7315 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
654 | 1B73161 | - háztartások - lakossággal | |||||
655 | 1B73162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
656 | 1B7317 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
657 | 1B7318 | - külföldiekkel | |||||
658 | 1B732 | - szektor szerint nem bontható passzív időbeli elhatárolás | |||||
659 | 1B733 | Passzív időbeli elhatárolás működési költségekre | |||||
660 | 1B741 | Származtatott ügyletek - valós értékelők - negatív értékelési különbözet | |||||
661 | 1B742 | Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - negatív devizaátértékelési különbözet | |||||
662 | 1B75 | Kötelezettségek értékelési különbözete | |||||
663 | 1B76 | Egyéb | |||||
664 | 1B8 | Céltartalék (665+...+668) | |||||
665 | 1B81 | Függő és jövőbeni kötelezettség utáni kockázati céltartalék | |||||
666 | 1B82 | Általános kockázati céltartalék | |||||
667 | 1B83 | Lakástakarékpénztárak kiegyenlítési céltartaléka | |||||
668 | 1B84 | Egyéb céltartalék | |||||
669 | 1B9 | Saját tőke (670+...+685) | |||||
670 | 1B9111 | Jegyzett tőke - kumulatív elsőbbségi részvények nélkül | |||||
671 | 1B9112 | Jegyzett tőke - kumulatív elsőbbségi részvények | |||||
672 | 1B912 | Jegyzett, de be nem fizetett tőke | |||||
673 | 1B921 | Tőketartalék - ázsió | |||||
674 | 1B922 | Tőketartalék - egyéb | |||||
675 | 1B931 | Eredménytartalék - előző évek után | |||||
676 | 1B932 | Eredménytartalék - előző évi előzetes eredményből | |||||
677 | 1B933 | Eredménytartalék - egyéb | |||||
678 | 1B941 | Lekötött tartalék - visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy visszavásárlási értéke | |||||
679 | 1B942 | Lekötött tartalék - egyéb | |||||
680 | 1B951 | Értékhelyesbítés értékelési tartaléka | |||||
681 | 1B9521 | Valós értékelés értékelési tartaléka - cash-flow fedezeti ügylet | |||||
682 | 1B9522 | Valós értékelés értékelési tartaléka - egyéb | |||||
683 | 1B953 | Értékelési tartalék - egyéb | |||||
684 | 1B96 | Általános tartalék | |||||
685 | 1B97 | Mérleg szerinti eredmény (év közben Eredmény) | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
1C
Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 1C1 | Saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||
002 | 1C11 | 100% alatti nominális tőkegarancia mellett kibocsátott legfeljebb két éves lejáratú saját hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya | |||||
003 | 1C121 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - alapvető kölcsöntőke | |||||
004 | 1C122 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - járulékos kölcsöntőke | |||||
005 | 1C123 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - alárendelt kölcsöntőke | |||||
006 | 1C124 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - egyéb | |||||
007 | 1C125 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét NEM képviselő egyéb értékpapírok névértéke | |||||
008 | 1C2 | Központi szerződő féllel szembeni repó követelések és kötelezettségek | |||||
009 | 1C21 | Belföldi központi szerződő féllel szembeni repo követelés | |||||
010 | 1C22 | GMU központi szerződő féllel szembeni repo követelés | |||||
011 | 1C23 | Belföldi központi szerződő féllel szembeni repo kötelezettség | |||||
012 | 1C24 | GMU központi szerződő féllel szembeni repo kötelezettség | |||||
013 | 1C3 | Belföldi nem pénzpiaci befektetési alapokkal szembeni követelések és kötelezettségek | |||||
014 | 1C31 | Nem pénzpiaci befektetési alapoknak nyújtott hitel | |||||
015 | 1C32 | Nem pénzpiaci befektetési alapokkal szembeni repo követelés | |||||
016 | 1C33 | Nem pénzpiaci befektetési alapok látra szóló és folyószámla betéte | |||||
017 | 1C34 | Nem pénzpiaci befektetési alapok lekötött betéte | |||||
018 | 1C4 | Transzferálható betét | |||||
019 | 1C411 | Belföldi hitelintézetek transzferálható betéte | |||||
020 | 1C412 | Belföldi államháztartás transzferálható betéte | |||||
021 | 1C413 | Egyéb belföldi szektorok transzferálható betéte | |||||
022 | 1C4211 | GMU hitelintézetek transzferálható betéte | |||||
023 | 1C4212 | GMU államháztartás transzferálható betéte | |||||
024 | 1C4213 | Egyéb GMU szektorok transzferálható betéte | |||||
025 | 1C4221 | Egyéb külföld - bankok transzferálható betéte | |||||
026 | 1C4222 | Egyéb külföld - nem bankok transzferálható betéte | |||||
027 | 1C43 | Felmondásos betét | |||||
028 | 1C5 | Különleges célú gazdasági egységekkel (FVC-kel) kapcsolatos tételek | |||||
029 | 1C51 | Belföldi FVC betét összesen | |||||
030 | 1C511 | Ebből: legfeljebb két éves lejáratú | |||||
031 | 1C52 | GMU FVC betéte összesen | |||||
032 | 1C521 | Ebből: legfeljebb két éves lejáratú | |||||
033 | 1C53 | FVC által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír | |||||
034 | 1C54 | GMU FVC által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír | |||||
035 | 1C6 | Részvények | |||||
036 | 1C61 | Visszavásárolt saját részvény névértéken | |||||
037 | 1C621 | Különleges osztalékelsőbbségi részvény névértéken | |||||
038 | 1C622 | Különleges osztalékelsőbbségi részvény kibocsátási értéken | |||||
039 | 1C623 | Különleges osztalékelsőbbségi részvény visszaváltási értéken | |||||
040 | 1C631 | Különleges vétójogot biztosító részvény névértéken | |||||
041 | 1C632 | Különleges vétójogot biztosító részvény kibocsátási értéken | |||||
042 | 1C7 | Egyéb tájékoztató adatok | |||||
043 | 1C71 | Munkáltatói és helyi támogatás állománya | |||||
044 | 1C721 | LTP-vel kötött szerződéshez kapcs. azonnali hitelek állománya könyv szerinti bruttó értéken | |||||
045 | 1C722 | LTP-vel kötött szerződéshez kapcs. azonnali hitelek állománya könyv szerinti nettó értéken | |||||
046 | 1C731 | Egyéb aktív időbeli elhatárolás (1AB911-ből) | |||||
047 | 1C732 | Egyéb passzív időbeli elhatárolás (1 B73-ból) | |||||
048 | 1C74 | Látra szóló takarékbetétek összesen | |||||
049 | 1C75 | Külföldi befektetésekből kiemelt részesedések nettó értéken - Bef. célú és vagyoni érd. külföldi részvényekből - hitelintézetek | |||||
050 | 1C76 | Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott áthidaló kölcsön bruttó értéken - rövid | |||||
051 | 1C77 | Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott áthidaló kölcsön bruttó értéken - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
052 | 1C78 | Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott áthidaló kölcsön bruttó értéken - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
053 | 1C81 | Lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelek bruttó értéken összesen (54+69) | |||||
054 | 1C811 | Jht. alapján nyújott jelzáloghitelek összesen (55+66) |
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
055 | 1C8111 | Lakáscélú jelzáloghitelek (56+60+61+62) | |||||
056 | 1C81111 | Jelzáloglevél kamattámogatása mellett nyújtott hitelek (57+..+59) | |||||
057 | 1C811111 | - Új lakás vásárlásra/építésre | |||||
058 | 1C811112 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
059 | 1C811113 | - Egyéb célra (bővítés, korszerűsítés) | |||||
060 | 1C81112 | Állami kiegészítő kamattámogatású és jelzáloglevéllel finanszírozott kamattámogatásos lakáshitelek kombinációja | |||||
061 | 1C81113 | Állami kamattámogatásos jelzáloghitelek 2009. október 1-jétől | |||||
062 | 1C81114 | Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek (63+...+65) | |||||
063 | 1C811141 | - Új lakás vásárlásra/építésre | |||||
064 | 1C811142 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
065 | 1C811143 | - Egyéb célra | |||||
066 | 1C8112 | Általános célú jelzáloghitelek (67+68) | |||||
067 | 1C81121 | Nem lakóingatlan-célú felhasználásra nyújtott ingatlan- célú hitelek | |||||
068 | 1C81122 | Egyéb felhasználásra nyújtott hitelek | |||||
069 | 1C812 | Nem Jht. alapján nyújtott jelzáloghitelek összesen (70+81) | |||||
070 | 1C8121 | Lakáscélú jelzáloghitelek (71+75+76+77) | |||||
071 | 1C81211 | Állami kiegészítő kamattámogatású (72+...+74) | |||||
072 | 1C812111 | - Új lakás vásárlásra/építésre | |||||
073 | 1C812112 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
074 | 1C812113 | - Egyéb célra | |||||
075 | 1C81212 | Egyéb eszközoldali kamattámogatású | |||||
076 | 1C81213 | Állami kamattámogatásos jelzáloghitelek 2009. október 1-jétől | |||||
077 | 1C81214 | Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek (78+..+80) | |||||
078 | 1C812141 | - Új lakás vásárlásra/építésre | |||||
079 | 1C812142 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
080 | 1C812143 | - Egyéb célra | |||||
081 | 1C8122 | Általános célú jelzáloghitelek (82+83) | |||||
082 | 1C81221 | Nem lakóingatlan-célú felhasználásra nyújtott ingatlan- célú hitelek | |||||
083 | 1C81222 | Egyéb felhasználás | |||||
084 | 1C82 | Lakosságnak ingatlanfedezet nélkül nyújtott lakáscélú hitelek bruttó értéken összesen (85+...+87) | |||||
085 | 1C821 | - Új lakás vásárlásra/építésre | |||||
086 | 1C822 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
087 | 1C823 | - Egyéb célra | |||||
088 | 1C83 | Lakosságnak ingatlanfedezet nélkül, nem lakóingatlan-célú felhasználásra nyújtott hitelek bruttó értéken (85+...+87) | |||||
089 | 1C91 | Folyószámlahitelből nem kamatozó és kamatozó hitelkártya-követelés | |||||
090 | 1C91111 | Járulékos vállalkozások - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
091 | 1C91112 | Járulékos vállalkozások - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
092 | 1C91121 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
093 | 1C91122 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
094 | 1C91211 | Háztartások - Lakosság - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
095 | 1C91212 | Háztartások - Lakosság - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
096 | 1C91221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
097 | 1C91222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
098 | 1C9131 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
099 | 1C9132 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
100 | 1C9141 | GMU nem püi vállalatok - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
101 | 1C9142 | GMU nem püi vállalatok - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
102 | 1C9151 | GMU háztartások és házt.s.nonpr. int-ek - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
103 | 1C9152 | GMU háztartások és házt.s.nonpr. int-ek - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
104 | 1C92 | Nyújtott és felvett konzorciális hitelek állománya | |||||
105 | 1C921 | Nyújtott hitel (1AB5 Hitelekből) | |||||
106 | 1C9211 | Monetáris pénzügyi intézménynek | |||||
107 | 1C9212 | Államháztartásnak | |||||
108 | 1C9213 | Egyéb belföldinek | |||||
109 | 1C92131 | - ebből nem pénzügyi vállalatoknak | |||||
110 | 1C9214 | GMU monetáris pénzügyi intézménynek | |||||
111 | 1C9215 | GMU államháztartásnak | |||||
112 | 1C9216 | GMU egyéb belföldinek | |||||
113 | 1C92161 | - ebből nem pénzügyi vállalatoknak | |||||
114 | 1C922 | Felvett hitel (1B3 Felvett hitelekből) | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
1D
Eladott eszközök halasztott fizetéssel, illetve visszavásárlási kötelezettséggel
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Visszavásárlási köt. | Halasztott és visszv. | Halasztott fizetésű | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
001 | 1D1 | Könyv szerinti értéken (2+...+5) | ||||
002 | 1D11 | Saját eszközök | ||||
003 | 1D12 | Követelés | ||||
004 | 1D13 | Értékpapír | ||||
005 | 1D14 | Befektetés | ||||
006 | 1D2 | Eladási értéken (7+...+10) | ||||
007 | 1D21 | Saját eszközök | ||||
008 | 1D22 | Követelés | ||||
009 | 1D23 | Értékpapír | ||||
010 | 1D24 | Befektetés | ||||
011 | 1D3 | Visszavásárlási értéken (12+...15) | ||||
012 | 1D31 | Saját eszközök | ||||
013 | 1D32 | Követelés | ||||
014 | 1D33 | Értékpapír | ||||
015 | 1D34 | Befektetés | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
1E
Tranzakciók számításához szükséges adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 1E0 | Eszközök | |||||
002 | 1E1 | Hitelleírások (3+...+19) | |||||
003 | 1E11 | Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel | |||||
004 | 1E121 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek és püi kieg. tev-et végzőknek nyújtott hitel | |||||
005 | 1E122 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitel | |||||
006 | 1E13 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||
007 | 1E141 | Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - fogyasztási hitel | |||||
008 | 1E142 | Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - lakáscélú hitel | |||||
009 | 1E1431 | Lakosságnak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - egyéb hitel | |||||
010 | 1E1432 | Önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel | |||||
011 | 1E151 | GMU monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel | |||||
012 | 1E152 | GMU egyéb pénzügyi közvetítőknek és püi kieg. tev-et végzőknek nyújtott hitel | |||||
013 | 1E153 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitel | |||||
014 | 1E154 | GMU nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||
015 | 1E1551 | GMU háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - fogyasztási hitel | |||||
016 | 1E1552 | GMU háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - lakáscélú hitel | |||||
017 | 1E15531 | GMU lakosságnak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - egyéb hitel | |||||
018 | 1E15532 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel | |||||
019 | 1E156 | Egyéb külföldieknek nyújtott hitel | |||||
020 | 1E21 | Államháztartás legfeljebb 2 éves lejáratú értékpapírjainak árváltozása | |||||
021 | 1E22 | 2 éven túli lejáratú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok árváltozása (22+.+30) | |||||
022 | 1E221 | Monetáris pénzügyi intézmények értékpapírja | |||||
023 | 1E222 | Államháztartás értékpapírja | |||||
024 | 1E223 | Nem pénzügyi vállalatok értékpapírja | |||||
025 | 1E224 | Egyéb pénzügyi vállalatok értékpapírja | |||||
026 | 1E225 | Egyéb belföldi szektorok értékpapírja | |||||
027 | 1E2261 | GMU monetáris pénzügyi intézmények értékpapírja | |||||
028 | 1E2262 | GMU államháztartás értékpapírja | |||||
029 | 1E2263 | GMU egyéb szektorok értékpapírja | |||||
030 | 1E2264 | Egyéb külföldiek értékpapírja | |||||
031 | 1E3 | Részvények és egyéb üzletrészek árváltozása (32+...+38) | |||||
032 | 1E31 | Monetáris pénzügyi intézmények | |||||
033 | 1E32 | Nem pénzügyi vállalatok | |||||
034 | 1E33 | Egyéb pénzügyi vállalatok | |||||
035 | 1E34 | Egyéb belföldi szektorok | |||||
036 | 1E351 | GMU monetáris pénzügyi intézmények | |||||
037 | 1E352 | GMU egyéb szektorok | |||||
038 | 1E36 | Egyéb külföldiek | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
1F
Értékpapírosítással kapcsolatos adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 1F1 | A hitelállományokra hatással lévő értékpapírosítás | |||||
002 | 1F11 | Nem GMU rezidens különleges célú gazdasági egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított vagy más módon átruházott hitelek nettó forgalma | |||||
003 | 1F1111 | Központi kormányzat hitele | |||||
004 | 1F1112 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
005 | 1F1121 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
006 | 1F1122 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
007 | 1F113 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
008 | 1F114 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
009 | 1F115111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
010 | 1F115112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
011 | 1F115121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
012 | 1F115122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
013 | 1F11513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
014 | 1F11514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
015 | 1F1152 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
016 | 1F12 | GMU rezidens különleges célú gazdasági egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított vagy más módon átruházott hitelek nettó forgalma | |||||
017 | 1F1211 | Központi kormányzat hitele | |||||
018 | 1F1212 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
019 | 1F1221 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
020 | 1F1222 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
021 | 1F123 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
022 | 1F124 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
023 | 1F125111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
024 | 1F125112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
025 | 1F125121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
026 | 1F125122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
027 | 1F12513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
028 | 1F12514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
029 | 1F1252 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
030 | 1F13 | Különleges célú gazdasági egységek (FVC-k) közreműködése NÉLKÜL értékpapírosított vagy más módon átruházott hitelek nettó forgalma | |||||
031 | 1F1311 | Központi kormányzat hitele | |||||
032 | 1F1312 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
033 | 1F1321 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
034 | 1F1322 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
035 | 1F133 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
036 | 1F134 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
037 | 1F135111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
038 | 1F135112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
039 | 1F135121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
040 | 1F135122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
041 | 1F13513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
042 | 1F13514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele |
043 | 1F1352 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
044 | 1F2 | A hitelállományokra hatással NEM lévő értékpapírosítás | |||||
045 | 1F211 | Központi kormányzat hitele | |||||
046 | 1F212 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
047 | 1F221 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
048 | 1F222 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
049 | 1F223 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
050 | 1F224 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
051 | 1F225111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
052 | 1F225112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
053 | 1F225121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
054 | 1F225122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
055 | 1F22513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
056 | 1F22514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
057 | 1F2252 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
058 | 1F3 | A mérlegből nem kivezetett hitelek állománya | |||||
059 | 1F31 | Különleges célú gazdasági egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított, de a mérlegből nem kivezetett hitelek állománya összesen | |||||
060 | 1F31011 | Központi kormányzat hitele | |||||
061 | 1F31012 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
062 | 1F31021 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
063 | 1F31022 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
064 | 1F3103 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
065 | 1F3104 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
066 | 1F3105111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
067 | 1F3105112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
068 | 1F3105121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
069 | 1F3105122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
070 | 1F310513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
071 | 1F310514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
072 | 1F31052 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
073 | 1F311 | - ebből GMU rezidens különleges célú gazdasági egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított, de a mérlegből nem kivezetett hitelek állománya | |||||
074 | 1F31111 | Központi kormányzat hitele | |||||
075 | 1F31112 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
076 | 1F31121 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
077 | 1F31122 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
078 | 1F3113 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
079 | 1F3114 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
080 | 1F3115111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
081 | 1F3115112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
082 | 1F3115121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
083 | 1F3115122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
084 | 1F311513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
085 | 1F311514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
086 | 1F31152 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
1G
Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete (hitelek bruttó, értékpapír követelések nettó könyv szerinti értéken)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Nem GMU EU tagországok devizája | Egyéb devizák | Mód. | |||||||||
DKK | SEK | GBP | egyéb EU devizák összesen | USD | JPY | CHF | CAD | NOK | AUD | többi deviza összesen | ||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | |||
001 | 1G1 | ESZKÖZÖK | ||||||||||||
002 | 1G11 | Valutakészlet | ||||||||||||
003 | 1G12 | Hitelek, elhelyezett betétek, repó | ||||||||||||
004 | 1G1211 | Központi kormányzatnak nyújtott hitel | ||||||||||||
005 | 1G1212 | Helyi önkormányzatoknak nyújtott hitel | ||||||||||||
006 | 1G122 | Belföldi monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel, náluk elhelyezett betét | ||||||||||||
007 | 1G123 | Egyéb pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | ||||||||||||
008 | 1G1241 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - rövid | ||||||||||||
009 | 1G12421 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves | ||||||||||||
010 | 1G12422 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - hosszú - 5 éven túli | ||||||||||||
011 | 1G125 | Háztartásoknak nyújtott hitel | ||||||||||||
012 | 1G126 | Háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek nyújtott hitel | ||||||||||||
013 | 1G1271 | GMU monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitelek, náluk elhelyezett betétek | ||||||||||||
014 | 1G1272 | GMU egyéb szektoroknak nyújtott hitel | ||||||||||||
015 | 1G1281 | Egyéb külföldi bankoknak nyújtott hitel, náluk elhelyezett betét - rövid | ||||||||||||
016 | 1G1282 | Egyéb külföldi bankoknak nyújtott hitel, náluk elhelyezett betét - hosszú | ||||||||||||
017 | 1G1291 | Egyéb külföldieknek nyújtott hitel - rövid | ||||||||||||
018 | 1G1292 | Egyéb külföldieknek nyújtott hitel - hosszú | ||||||||||||
019 | 1G13 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||||||||
020 | 1G1311 | Központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
021 | 1G1312 | Társadalombiztosítás által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
022 | 1G1313 | Helyi önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
023 | 1G132 | Belföldi monetáris pénzügyi intézmények által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
024 | 1G133 | Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
025 | 1G1341 | GMU monetáris pénzügyi intézmények által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
026 | 1G1342 | GMU egyéb szektorok által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
027 | 1G1351 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
028 | 1G1352 | Egyéb külföldiek által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
029 | 1G136 | Külföldi részesedések | ||||||||||||
030 | 1G2 | FORRÁSOK | ||||||||||||
031 | 1G21 | Betétek, felvett hitelek, repó | ||||||||||||
032 | 1G2111 | Központi kormányzattól | ||||||||||||
033 | 1G2112 | Helyi önkormányzatoktól | ||||||||||||
034 | 1G212 | Belföldi monetáris pénzügyi intézményektől | ||||||||||||
035 | 1G213 | Egyéb pénzügyi vállalatoktól | ||||||||||||
036 | 1G2141 | Nem pénzügyi vállalatoktól - rövid | ||||||||||||
037 | 1G21421 | Nem pénzügyi vállalatoktól - hosszú - legfeljebb 2 éves | ||||||||||||
038 | 1G21422 | Nem pénzügyi vállalatoktól - hosszú - 2 éven túli | ||||||||||||
039 | 1G2151 | Háztartásoktól - rövid | ||||||||||||
040 | 1G21521 | Háztartásoktól - hosszú - legfeljebb 2 éves | ||||||||||||
041 | 1G21522 | Háztartásoktól - hosszú - 2 éven túli | ||||||||||||
042 | 1G216 | Háztartásokat segítő nonprofit intézményektől | ||||||||||||
043 | 1G2171 | GMU monetáris pénzügyi intézményektől | ||||||||||||
044 | 1G2172 | GMU egyéb szektoroktól | ||||||||||||
045 | 1G2181 | Egyéb külföldi bankoktól - rövid | ||||||||||||
046 | 1G2182 | Egyéb külföldi bankoktól - hosszú | ||||||||||||
047 | 1G2191 | Egyéb külföldiektől - rövid | ||||||||||||
048 | 1G2192 | Egyéb külföldiektől - hosszú | ||||||||||||
049 | 1G221 | Belföldön kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||||||||
050 | 1G222 | Külföldön kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||||||||
051 | 1G31 | Egyéb eszközök | ||||||||||||
052 | 1G32 | Egyéb források | ||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
2A
Eredménykimutatás
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Tárgyhavi | Halmozott | Mód |
1 | 2 | 3 | |||
a | b | z | |||
001 | 2A01 | KAMATKÜLÖNBÖZET (2-31) | |||
002 | 2A011 | Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek (3+17+25+26) | |||
003 | 2A0111 | Hitelek, betétek és egyéb követelések (származtatott ügyletek nélkül) (4+14) | |||
004 | 2A01111 | Belföldiekkel szembeni követelések (5+6+9+10+13) | |||
005 | 2A011111 | Államháztartás | |||
006 | 2A011112 | Monetáris intézmények (7+8) | |||
007 | 2A0111121 | Jegybank | |||
008 | 2A0111122 | Egyéb monetáris intézmények | |||
009 | 2A011113 | Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt) | |||
010 | 2A011114 | Háztartások (11+12) | |||
011 | 2A0111141 | Lakosság | |||
012 | 2A0111142 | Önálló vállalkozók | |||
013 | 2A011115 | Egyéb belföldi szektorok | |||
014 | 2A01112 | Külföldiekkel szembeni követelések (15+16) | |||
015 | 2A011121 | GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok | |||
016 | 2A011122 | GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok | |||
017 | 2A0112 | Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (18+19+22+23+24) | |||
018 | 2A01121 | Államháztartás által kibocsátott értékpapírok | |||
019 | 2A01122 | Monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok (20+21) | |||
020 | 2A011221 | Jegybank által kibocsátott értékpapírok | |||
021 | 2A011222 | Egyéb monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok | |||
022 | 2A01123 | Nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott értékpapírok | |||
023 | 2A01124 | Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott értékpapírok | |||
024 | 2A01125 | Külföldiek által kibocsátott értékpapírok | |||
025 | 2A0113 | Egyéb kamat és kamat jellegű bevételek (származtatott ügyletek nélkül) | |||
026 | 2A0114 | Származtatott ügyletek (27+...+30) | |||
027 | 2A01141 | Fedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
028 | 2A01142 | Egyéb célú, nem valós értékelés alá eső | |||
029 | 2A01143 | (-) Fedezeti célú, valós értékelés alá eső - ráfordítás | |||
030 | 2A01144 | Egyéb célú, valós értékelés alá eső | |||
031 | 2A012 | Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások (32+46+52+53) | |||
032 | 2A0121 | Hitelek, betétek és egyéb kötelezettségek (származtatott ügyletek nélkül) (33+43) | |||
033 | 2A01211 | Belföldiektől kapott források (34+35+38+39+42) | |||
034 | 2A012111 | Államháztartás | |||
035 | 2A012112 | Monetáris intézmények (36+37) | |||
036 | 2A0121121 | Jegybank | |||
037 | 2A0121122 | Egyéb monetáris intézmények | |||
038 | 2A012113 | Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt) | |||
039 | 2A012114 | Háztartások (40+41) | |||
040 | 2A0121141 | Lakosság | |||
041 | 2A0121142 | Önálló vállalkozók | |||
042 | 2A012115 | Egyéb belföldi szektorok | |||
043 | 2A01212 | Külföldiektől kapott források (44+45) | |||
044 | 2A012121 | GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok | |||
045 | 2A012122 | GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok | |||
046 | 2A0122 | Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (47+...+51) | |||
047 | 2A01221 | Kötvények (részvénnyé változtatható kötvények nélkül) | |||
048 | 2A01222 | Átváltoztatható kötvények | |||
049 | 2A01223 | Letéti jegyek | |||
050 | 2A01224 | Jelzáloglevelek | |||
051 | 2A01225 | Egyéb értékpapírok | |||
052 | 2A0123 | Egyéb kamat és kamat jellegű ráfordítások (származtatott ügyletek nélkül) | |||
053 | 2A0124 | Származtatott ügyletek (54+...+57) | |||
054 | 2A01241 | Fedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
055 | 2A01242 | Egyéb célú, nem valós értékelés alá eső | |||
056 | 2A01243 | (-) Fedezeti célú, valós értékelés alá eső - bevétel | |||
057 | 2A01244 | Egyéb célú, valós értékelés alá eső | |||
058 | 2A02 | Bevételek értékpapírokból - osztalék (59+...+61) | |||
059 | 2A021 | Forgatási célú részvényekből, részesedésekből kapott osztalék | |||
060 | 2A022 | Kapcsolt vállalkozásoktól kapott osztalék | |||
061 | 2A023 | Egyéb vállalkozásoktól kapott osztalék | |||
062 | 2A03 | Jutalék és díjeredmény (63-75) |
063 | 2A031 | Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek (64+70) | |||
064 | 2A0311 | Pénzügyi szolgáltatások (65+...+69) | |||
065 | 2A03111 | Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység | |||
066 | 2A03112 | Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység | |||
067 | 2A03113 | Kártyaüzletág | |||
068 | 2A03114 | Garancia, kezességvállalás | |||
069 | 2A03115 | Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység | |||
070 | 2A0312 | Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység bevételét) (71+...+74) | |||
071 | 2A03121 | Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység | |||
072 | 2A03122 | Bizományosi tevékenység | |||
073 | 2A03123 | Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység | |||
074 | 2A03124 | Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység | |||
075 | 2A032 | Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások (76+82) | |||
076 | 2A0321 | Pénzügyi szolgáltatások (77+...+81) | |||
077 | 2A03211 | Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység | |||
078 | 2A03212 | Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység | |||
079 | 2A03213 | Kártyaüzletág | |||
080 | 2A03214 | Igénybevett garancia, kezesség | |||
081 | 2A03215 | Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység | |||
082 | 2A0322 | Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység ráfordítását) (83+...+86) | |||
083 | 2A03221 | Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység | |||
084 | 2A03222 | Bizományosi tevékenység | |||
085 | 2A03223 | Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység | |||
086 | 2A03224 | Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység | |||
087 | 2A04 | Pénzügyi műveletek nettó eredménye (88+126) | |||
088 | 2A041 | Egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény (89-108) | |||
089 | 2A0411 | Bevételek - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (90+100+104) | |||
090 | 2A04111 | Egyéb pénzügyi szolgáltatások (91+...+99) | |||
091 | 2A041111 | Árfolyamnyereség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor, lejáratakor, beváltásakor | |||
092 | 2A041112 | Árfolyamnyereség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor, beváltásakor | |||
093 | 2A041113 | Elhatárolt árfolyamnyereség - Névérték alatt vásárolt, befektetési célú kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész | |||
094 | 2A041114 | Elhatárolt árfolyamnyereség - Kibocsátott értékpapír ázsiójából a tárgyidőszakra eső rész | |||
095 | 2A041115 | Nyereség - Vásárolt követelés értékesítéséből | |||
096 | 2A041116 | Konverziós árfolyamnyereség - Deviza- és valutaforgalomban realizált árfolyamkülönbözet | |||
097 | 2A041117 | Átértékelési nyereség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek deviza árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből | |||
098 | 2A041118 | Hitelezési veszteség megtérülése | |||
099 | 2A041119 | Egyéb | |||
100 | 2A04112 | Származtatott ügyletek (101+...+103) | |||
101 | 2A041121 | Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
102 | 2A041122 | (-) Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá eső | |||
103 | 2A041123 | Egyéb | |||
104 | 2A04113 | Értékelési különbözet (105+...+107) | |||
105 | 2A041131 | Értékelési nyereség - kereskedési célú saját és vásárolt követelések | |||
106 | 2A041132 | Egyéb valós értékelési nyereség | |||
107 | 2A041133 | (-) Értékelési veszteség - nem kamatfedezeti célú származtatott ügyletek | |||
108 | 2A0412 | Ráfordítások - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (109+118+122) | |||
109 | 2A04121 | Egyéb pénzügyi szolgáltatások (110+...+117) | |||
110 | 2A041211 | Árfolyamveszteség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor, lejáratakor, beváltásakor | |||
111 | 2A041212 | Árfolyamveszteség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor, beváltásakor | |||
112 | 2A041213 | Elhatárolt árfolyamveszteség - Névérték felett vásárolt, befektetési célú kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész | |||
113 | 2A041214 | Elhatárolt árfolyamveszteség - Kibocsátott értékpapír diszázsiójából a tárgyidőszakra eső rész | |||
114 | 2A041215 | Veszteség - Vásárolt követelés értékesítéséből, leírásából | |||
115 | 2A041216 | Konverziós árfolyamveszteség - Deviza- és valutaforgalomban realizált árfolyamkülönbözet |
116 | 2A041217 | Átértékelési veszteség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek deviza árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből | |||
117 | 2A041218 | Egyéb | |||
118 | 2A04122 | Származtatott ügyletek (119+...+121) | |||
119 | 2A041221 | Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
120 | 2A041222 | (-) Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá eső | |||
121 | 2A041223 | Egyéb | |||
122 | 2A04123 | Értékelési különbözet (123+...+125) | |||
123 | 2A041231 | Értékelési veszteség - kereskedési célú saját és vásárolt követelések | |||
124 | 2A041232 | Egyéb valós értékelési veszteség | |||
125 | 2A041233 | (-) Értékelési nyereség - nem kamatfedezeti célú származtatott ügyletek | |||
126 | 2A042 | Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény (127-141) | |||
127 | 2A0421 | Bevételek - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység) (128+131 + 132+136) | |||
128 | 2A04211 | Befektetési szolgáltatások (129+130) | |||
129 | 2A042111 | Árfolyamnyereség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni részesedések értékesítésekor | |||
130 | 2A042112 | Egyéb | |||
131 | 2A04212 | Forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása | |||
132 | 2A04213 | Származtatott ügyletek (133+...+135) | |||
133 | 2A042131 | Árfolyamnyereség- nem valós értékelés alá eső | |||
134 | 2A042132 | (-) Árfolyamveszteség- valós értékelés alá eső | |||
135 | 2A042133 | Egyéb | |||
136 | 2A04214 | Értékelési különbözetek (137+...+140) | |||
137 | 2A042141 | Értékelési nyereség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a származtatott ügyleteket) | |||
138 | 2A042142 | (-) Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti célú származtatott ügyletek | |||
139 | 2A042143 | Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú származtatott ügyletek | |||
140 | 2A042144 | Egyéb | |||
141 | 2A0422 | Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység) (142+145+146+150) | |||
142 | 2A04221 | Befektetési szolgáltatások (143+144) | |||
143 | 2A042211 | Árfolyamveszteség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni részesedések értékesítésekor | |||
144 | 2A042212 | Egyéb | |||
145 | 2A04222 | Forgatási célú értékpapírok értékvesztése | |||
146 | 2A04223 | Származtatott ügyletek (147+...+149) | |||
147 | 2A042231 | Árfolyamveszteség - nem valós értékelés alá eső | |||
148 | 2A042232 | (-) Árfolyamnyereség- valós értékelés alá eső | |||
149 | 2A042233 | Egyéb | |||
150 | 2A04224 | Értékelési különbözet (151+...+154) | |||
151 | 2A042241 | Értékelési veszteség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a származtatott ügyleteket) | |||
152 | 2A042242 | (-) Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti célú származtatott ügyletek | |||
153 | 2A042243 | Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú származtatott ügyletek | |||
154 | 2A042244 | Egyéb | |||
155 | 2A05 | Egyéb eredmény (156-169) | |||
156 | 2A051 | Egyéb bevételek üzleti tevékenységből (157+160) | |||
157 | 2A0511 | Bevételek - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (158+159) | |||
158 | 2A05111 | Lízingbe adott eszközök számlázott értéke | |||
159 | 2A05112 | Egyéb bevétel - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi és befektetési szolgáltatásból | |||
160 | 2A0512 | Egyéb bevételek (161+...+168) | |||
161 | 2A05121 | Saját követelés értékesítés bevétele | |||
162 | 2A05122 | Immateriális javak, tárgyi eszközök és készletek eladási értéke végleges eladáskor | |||
163 | 2A05123 | Készletek értékvesztésének visszaírása | |||
164 | 2A05124 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök eladási értéke eladáskor | |||
165 | 2A05125 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök értékvesztésének visszaírása |
166 | 2A05126 | Származtatott ügyletekre képzett egyéb céltartalékok felhasználása és felszabadítása | |||
167 | 2A05127 | Egyéb céltartalékok felhasználása és felszabadítása (kivéve származtatott ügyletek) | |||
168 | 2A05128 | Egyéb | |||
169 | 2A052 | Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből (170+173) | |||
170 | 2A0521 | Ráfordítások - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (171+172) | |||
171 | 2A05211 | Lízingbe adott eszközök könyv szerinti értéke | |||
172 | 2A05212 | Egyéb ráfordítás - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi és befektetési szolgáltatásból | |||
173 | 2A0522 | Egyéb ráfordítások (174+...+182+184) | |||
174 | 2A052201 | Saját követelés könyv szerinti értéke leíráskor, értékesítéskor | |||
175 | 2A052202 | Immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek könyv szerinti értéke végleges eladáskor | |||
176 | 2A052203 | Immateriális javak és tárgyi eszközök terven felüli értékcsökkenése | |||
177 | 2A052204 | Készletek értékvesztése | |||
178 | 2A052205 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök könyv szerinti értéke eladáskor | |||
179 | 2A052206 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök értékvesztése | |||
180 | 2A052207 | Egyéb céltartalékok képzése származtatott ügyletekre | |||
181 | 2A052208 | Egyéb céltartalékok képzése (kivéve származtatott ügyletek) | |||
182 | 2A052209 | Ráfordítások terhére elszámolt adók | |||
183 | 2A052210 | Egyéb | |||
184 | 2A0522101 | Ebből: Pénzügyi szervezetek különadója | |||
185 | 2A06 | Altalános igazgatási költségek (186+190) | |||
186 | 2A061 | Személyi jellegű ráfordítások (187+...189) | |||
187 | 2A0611 | Bérköltség | |||
188 | 2A0612 | Személyi jellegű egyéb kifizetések | |||
189 | 2A0613 | Bérjárulékok | |||
190 | 2A062 | Egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások) (191+... + 195) | |||
191 | 2A0621 | Bérleti díjak | |||
192 | 2A0622 | Számítástechnikai költségek | |||
193 | 2A0623 | Szakértői díjak | |||
194 | 2A0624 | Marketing költségek | |||
195 | 2A0625 | Egyéb | |||
196 | 2A07 | Értékcsökkenési leírás | |||
197 | 2A08 | Értékvesztés, kockázati céltartalékképzés változása (198- 203+208+211-212 ) | |||
198 | 2A081 | Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (199+200 ) | |||
199 | 2A0811 | Értékvesztés követelések után | |||
200 | 2A0812 | Kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (201+202) | |||
201 | 2A08121 | Függő kötelezettségek kockázati céltartaléka | |||
202 | 2A08122 | Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartaléka | |||
203 | 2A082 | Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (204+205) | |||
204 | 2A0821 | Értékvesztés visszaírása követelések után | |||
205 | 2A0822 | Kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (206+207) | |||
206 | 2A08221 | Függő kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása | |||
207 | 2A08222 | Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása | |||
208 | 2A083 | Általános kockázati céltartalék képzés és felhasználás különbözete (209-210 ) | |||
209 | 2A0831 | Általános kockázati céltartalék képzés | |||
210 | 2A0832 | Általános kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása | |||
211 | 2A084 | Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után | |||
212 | 2A085 | Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után | |||
213 | 2A09 | Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye (1+58+62+87+155- 185-196-197) |
214 | 2A091 | Ebből: - PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE (1+58+62+87+160-173-185-196-197) | |||
215 | 2A092 | - NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE (157-170) | |||
216 | 2A10 | Rendkívüli eredmény (217-222 ) | |||
217 | 2A101 | Rendkívüli bevételek (218+.. .+221) | |||
218 | 2A1011 | Bevételek tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnéséből, átalakulásából, tőkeleszállításából, apportból, beolvadásból | |||
219 | 2A1012 | Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása esetén annak névértéke | |||
220 | 2A1013 | Véglegesen átvett pénzeszközök, térítés nélkül átvett eszközök átadónál kimutatott nyilvántartási értéke | |||
221 | 2A1014 | Egyéb | |||
222 | 2A102 | Rendkívüli ráfordítások (223+...+227) | |||
223 | 2A1021 | Behajthatatlannak nem minősíthető - szerződésmódosítás alapján - elengedett saját, illetve vásárolt követelések vesztesége | |||
224 | 2A1022 | Ráfordítások tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnéséből, átalakulásából, tőkeleszállításából, apportból, beolvadásból | |||
225 | 2A1023 | Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása esetén a visszavásárlási érték | |||
226 | 2A1024 | Véglegesen adott pénzeszközök, térítés nélkül átadott eszközök nyilvántartási értéke növelve a felszámított, átvevő által meg nem fizetett ÁFÁ-val | |||
227 | 2A1025 | Egyéb | |||
228 | 2A11 | Adózás előtti eredmény (213+216) | |||
229 | 2A12 | Adófizetési kötelezettség (Év közben adóelőleg) | |||
230 | 2A121 | ebből: Hitelintézeti különadó | |||
231 | 2A13 | Adózott eredmény (228-229) | |||
232 | 2A14 Általános tartalék képzése, felhasználása (233-234) | ||||
233 | 2A141 | Általános tartalék képzése | |||
234 | 2A142 | Általános tartalék felhasználása | |||
235 | 2A15 | Eredménytartalék igénybevétele osztalékra és részesedésre | |||
236 | 2A16 | Jóváhagyott osztalék és részesedés | |||
237 | 2A161 | Ebből: Kapcsolt vállalkozásnak | |||
238 | 2A162 | Ebből: Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | |||
239 | 2A17 Mérleg szerinti eredmény (231-232+235-236) | ||||
Tájékoztató adat | |||||
240 | 2A18 | Évközi számított adófizetési kötelezettség | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
2C
Eredményadatok részletezése
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Bevétel vagy Ráfordítás | Bruttó vagy teljes érték | Könyv szerinti (nettó) érték | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
001 | 2C1 | HITELEZÉSI VESZTESÉG | ||||
002 | 2C101 | Hitelezési veszteség realizált összege | ||||
003 | 2C102 | Értékvesztés állománya a leírást, értékesítést megelőzően | ||||
004 | 2C1021 | a.) Tárgyévi eredményből képzett | ||||
005 | 2C1022 | b.) Előző évi eredményből képzett | ||||
006 | 2C11 | Behajthatatlan vásárolt követelés - leírt vagy véglegesen eladott (január 1-jétől a tárgy negyedév végéig) - bruttó és könyv szerinti értéken | ||||
007 | 2C111 | Nem pénzügyi vállalatok | ||||
008 | 2C112 | Háztartások | ||||
009 | 2C113 | Külföld | ||||
010 | 2C114 | Egyéb | ||||
011 | 2C115 | Leírt vagy eladott kamatkövetelés | ||||
012 | 2C12 | Behajthatatlan vásárolt követelés - véglegesen eladott (január 1-jétől a tárgy negyedév végéig) -eladási értéken | ||||
013 | 2C121 | Nem pénzügyi vállalatok | ||||
014 | 2C122 | Háztartások | ||||
015 | 2C123 | Külföld | ||||
016 | 2C124 | Egyéb | ||||
017 | 2C125 | Eladott kamatkövetelés | ||||
018 | 2C13 | Behajthatatlan saját követelés - leírt vagy véglegesen eladott (január 1-jétől a tárgy negyedév végéig) - bruttó és könyv szerinti értéken | ||||
019 | 2C131 | Nem pénzügyi vállalatok | ||||
020 | 2C132 | Háztartások | ||||
021 | 2C133 | Külföld | ||||
022 | 2C134 | Egyéb | ||||
023 | 2C135 | Leírt vagy eladott kamatkövetelés | ||||
024 | 2C14 | Behajthatatlan saját követelés - véglegesen eladott (január 1-jétől a tárgy negyedév végéig) -eladási értéken | ||||
025 | 2C141 | Nem pénzügyi vállalatok | ||||
026 | 2C142 | Háztartások | ||||
027 | 2C143 | Külföld | ||||
028 | 2C144 | Egyéb | ||||
029 | 2C145 | Eladott kamatkövetelés | ||||
030 | 2C15 | Behajthatatlannak nem minősíthető, elengedett követelés (január 1-jétől a tárgy negyedév végéig) | ||||
031 | 2C151 | Nem pénzügyi vállalatok | ||||
032 | 2C152 | Háztartások | ||||
033 | 2C153 | Külföld | ||||
034 | 2C154 | Egyéb | ||||
035 | 2C155 | Elengedett kamatkövetelés | ||||
036 | 2C2 | SAJÁT ÉRDEKELTSÉGEKNEK VÉGLEGESEN ELADOTT KIHELYEZÉSEK | ||||
037 | 2C21 | Saját érd.-nek véglegesen eladott összes kihelyezés (jan. 1-től a tárgy negyedév végéig) - bruttó és könyv szerinti értéken (2C11 és 2C13-ból) | ||||
038 | 2C22 | Saját érd.-nek véglegesen eladott összes kihelyezés (jan.1-től a tárgy negyedév végéig) eladási értéken (2C12 és 2C14- ből) | ||||
039 | 2C3 | MINŐSÍTETT befolyást jelentő VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTÖTT ÜGYLETEK EREDMÉNYE | ||||
040 | 2C31 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletek eredménye | ||||
041 | 2C311 | Összes bevétel (2C3111+3112) | ||||
042 | 2C3111 | Kamat és kamat jellegű bevétel | ||||
043 | 2C31111 | Kamat és kamat jellegű bevétel - kapcsolt vállalkozástól (2C3111-ből) | ||||
044 | 2C3112 | Nem kamat jellegű bevétel | ||||
045 | 2C31121 | Nem kamat jellegű bevétel - kapcsolt vállalkozástól (2C3112-ből) | ||||
046 | 2C312 | Összes kiadás (2C3121+3122) | ||||
047 | 2C3121 | Kamat és kamat jellegű kiadás |
048 | 2C31211 | Kamat és kamat jellegű kiadás - kapcsolt vállalkozásnak (2C3121-ből) | ||||
049 | 2C3122 | Nem kamat jellegű kiadás | ||||
050 | 2C31221 | Nem kamat jellegű kiadás - kapcsolt vállalkozásnak (2C3122-ből) | ||||
051 | 2C32 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletek eredménye | ||||
052 | 2C321 | Összes bevétel (2C3211+3212) | ||||
053 | 2C3211 | Kamat és kamat jellegű bevétel | ||||
054 | 2C32111 | Kamat és kamat jellegű bevétel - kapcsolt vállalkozástól (2C3211-ből) | ||||
055 | 2C3212 | Nem kamat jellegű bevétel | ||||
056 | 2C32121 | Nem kamat jellegű bevétel - kapcsolt vállalkozástól (2C3212-ből) | ||||
057 | 2C322 | Összes kiadás (2C3221+3222) | ||||
058 | 2C3221 | Kamat és kamat jellegű kiadás | ||||
059 | 2C32211 | Kamat és kamat jellegű kiadás - kapcsolt vállalkozásnak (2C3221-ből) | ||||
060 | 2C3222 | Nem kamat jellegű kiadás | ||||
061 | 2C32221 | Nem kamat jellegű kiadás - kapcsolt vállalkozásnak (2C3222-ből) | ||||
062 | 2C4 | BEVÉTELEK ÉRTÉKPAPÍROKBÓL- OSZTALÉK | ||||
063 | 2C41 | Belföldiektől kapott (járó) osztalékbevételek | ||||
064 | 2C42 | Külföldiektől kapott (járó) osztalékbevételek | ||||
065 | 2C5 | KAMATTÁMOGATÁSOK | ||||
066 | 2C51 | Jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatása | ||||
067 | 2C52 | Kiegészítő kamattámogatás | ||||
068 | 2C53 | Kamattámogatás értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakás építéséhez | ||||
069 | 2C54 | Lakóházfelújítási és víziközmű kamattámogatás | ||||
070 | 2C55 | Kamattámogatás települési önkormányzatok részére | ||||
071 | 2C6 | KAMAT JELLEGŰ BEVÉTELEK ÉS RÁFORDÍTÁSOK | ||||
072 | 2C61 | Rendelkezésretartási díjbevételek | ||||
073 | 2C62 | Kezelési költség | ||||
074 | 2C63 | Egyéb, hitelezéssel összefüggő bevételek | ||||
075 | 2C64 | Faktoring és váltóleszámítolás díj-, illetve kamatbevétele | ||||
076 | 2C65 | Kamatmentesen nyújtott hitel, kölcsön után kapott kezelési költség | ||||
077 | 2C66 | Értékpapírkölcsön után kapott kölcsönzési díjak | ||||
078 | 2C67 | Értékpapírkölcsön után fizetett kölcsönzési díjak | ||||
079 | 2C68 | Exporttal kapcsolatos Kötött Segélyhitelezés bevétele | ||||
080 | 2C69 | Exporttal kapcsolatos Kötött Segélyhitelezés ráfordítása | ||||
081 | 2C7 | közvetített szolgáltatások | ||||
082 | 2C71 | Bevételek | ||||
083 | 2C72 | Ráfordítások | ||||
084 | 2C8 | EGYÉB TÁJÉKOZTATÓ ADATOK | ||||
085 | 2C81 | Adófizetési kötelezettség korrekciós és módosító tényezők figyelembevételével | ||||
086 | 2C82 | Adófizetési kötelezettség | ||||
087 | 2C83 | Adóalap korrekciós tételek hatása adófizetési kötelezettséget növelő (+) / csökkentő (-) | ||||
088 | 2C84 | Egyéb, az adófizetési kötelezettséget módosító tényezők adófizetési kötelezettséget növelő (+) / csökkentő (-) | ||||
089 | 2C85 | Adófizetési különbözet (kifizetett adóelőleg és a halmozott adófizetési kötelezettség különbözete) adóhiány (+)/ visszatérítendő adó (-) | ||||
090 | 2C9 | TERVEN FELÜLI ÉRTÉKCSÖKKENÉS | ||||
091 | 2C91 | Immateriális javak terven felüli értékcsökkenése | ||||
092 | 2C92 | Tárgyi eszközök terven felüli értékcsökkenése | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
3H
Hátrasorolt követelések és kötelezettségek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | ||||
a | b | c | d | z | |||
001 | 3H1 | Hátrasorolt követelések bruttó értéken | |||||
002 | 3H111 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott alapvető kölcsöntőke | |||||
003 | 3H112 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott járulékos kölcsöntőke | |||||
004 | 3H113 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke | |||||
005 | 3H114 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke | |||||
006 | 3H115 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
007 | 3H116 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
008 | 3H121 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott alapvető kölcsöntőke | |||||
009 | 3H122 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott járulékos kölcsöntőke | |||||
010 | 3H123 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke | |||||
011 | 3H124 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke | |||||
012 | 3H125 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
013 | 3H126 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
014 | 3H131 | Belföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
015 | 3H132 | Belföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
016 | 3H141 | Külföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
017 | 3H142 | Külföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
018 | 3H151 | Belföldi nem pénzügyi vállalatokkal szembeni hátrasorolt követelések | |||||
019 | 3H152 | Külföldi nem pénzügyi vállalatokkal szembeni hátrasorolt követelések | |||||
020 | 3H2 | Hátrasorolt követelések nettó értéken | |||||
021 | 3H211 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott alapvető kölcsöntőke | |||||
022 | 3H212 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott járulékos kölcsöntőke | |||||
023 | 3H213 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke | |||||
024 | 3H214 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke | |||||
025 | 3H215 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
026 | 3H216 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
027 | 3H221 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott alapvető kölcsöntőke | |||||
028 | 3H222 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott járulékos kölcsöntőke | |||||
029 | 3H223 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke | |||||
030 | 3H224 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke | |||||
031 | 3H225 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
032 | 3H226 | Külföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
033 | 3H231 | Belföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
034 | 3H232 | Belföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
035 | 3H241 | Külföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
036 | 3H242 | Külföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés | |||||
037 | 3H251 | Belföldi nem pénzügyi vállalatokkal szembeni hátrasorolt követelések | |||||
038 | 3H252 | Külföldi nem pénzügyi vállalatokkal szembeni hátrasorolt követelések | |||||
039 | 3H3 | Hátrasorolt kötelezettségek - értékpapírok | |||||
040 | 3H311 | Belföldiektől kapott alapvető kölcsöntőke | |||||
041 | 3H312 | Belföldiektől kapott járulékos kölcsöntőke | |||||
042 | 3H313 Belföldiektől kapott alárendelt kölcsöntőke | ||||||
043 | 3H314 Belföldiektől kapott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke |
044 | 3H315 | Belföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség - szavatoló tőkénél figyelembe vehető | |||||
045 | 3H316 | Belföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség - szavatoló tőkénél NEM figyelembe vehető | |||||
046 | 3H321 | Külföldiektől kapott alapvető kölcsöntőke | |||||
047 | 3H322 | Külföldiektől kapott járulékos kölcsöntőke | |||||
048 | 3H323 | Külföldiektől kapott alárendelt kölcsöntőke | |||||
049 | 3H324 | Külföldiektől kapott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke | |||||
050 | 3H325 | Külföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség - szavatoló tőkénél figyelembe vehető | |||||
051 | 3H326 | Külföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség - szavatoló tőkénél NEM figyelembe vehető | |||||
052 | 3H4 | Hátrasorolt és vagyoni kötelezettségek - hitelek | |||||
053 | 3H411 | Belföldiektől kapott alapvető kölcsöntőke | |||||
054 | 3H412 | Belföldiektől kapott járulékos kölcsöntőke | |||||
055 | 3H413 | Belföldiektől kapott alárendelt kölcsöntőke | |||||
056 | 3H414 | Belföldiektől kapott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke | |||||
057 | 3H415 | Belföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség - szavatoló tőkénél figyelembe vehető | |||||
058 | 3H416 | Belföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség - szavatoló tőkénél NEM figyelembe vehető | |||||
059 | 3H421 | Külföldiektől kapott alapvető kölcsöntőke | |||||
060 | 3H422 | Külföldiektől kapott járulékos kölcsöntőke | |||||
061 | 3H423 | Külföldiektől kapott alárendelt kölcsöntőke | |||||
062 | 3H424 | Külföldiektől kapott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke | |||||
063 | 3H425 | Külföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség - szavatoló tőkénél figyelembe vehető | |||||
064 | 3H426 | Külföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség - szavatoló tőkénél NEM figyelembe vehető | |||||
065 | 3H431 | Szövetkezeti részjegy, vagyonjegy | |||||
066 | 3H432 | Szövetkezeti egyéb vagyoni hozzájárulás | |||||
067 | 3H433 | Belföldi tulajdonossal szembeni vagyon kötelezettség | |||||
068 | 3H434 | Külföldi tulajdonossal szembeni vagyoni kötelezettség | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
3I
Tulajdonosi kapcsolatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 3I1 | Tulajdonosokkal szembeni követelések | |||||
002 | 3I11 | Elhelyezett betét, nostro számla | |||||
003 | 3I12 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||
004 | 3I13 | Hitelek | |||||
005 | 3I14 | Egyéb követelések | |||||
006 | 3I2 | Tulajdoni részesedések | |||||
007 | 3I3 | Tulajdonosokkal szembeni kötelezettségek | |||||
008 | 3I31 | Látraszóló és folyószámla betét | |||||
009 | 3I32 | Lekötött betét - rövid lejáratú | |||||
010 | 3I33 | Lekötött betét - hosszú lejáratú | |||||
011 | 3I34 | Valódi penziós és repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
012 | 3I35 | Felvett hitel és hátrasorolt kötelezettség | |||||
013 | 3I36 | Egyéb kötelezettség | |||||
014 | 3I4 | Mérlegen kívüli hitelkeretek | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
3J1
Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 3J10 | Értékpapírok összesen (3J11+3J12) | |||||
002 | 3J11 | Forgatási célú értékpapírok (3J111+3J112+3J113) | |||||
003 | 3J111 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott - értékpapírok, portfóliókezelésbe adott értékpapírok nélkül (3J1111+3J1112+3J1113) | |||||
004 | 3J11111 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
005 | 3J11112 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
006 | 3J11121 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
007 | 3J11122 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
008 | 3J11131 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
009 | 3J11132 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
010 | 3J1114 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok piaci értéke portfóliókezelésbe adott értékpapírok nélkül | |||||
011 | 3J11141 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - Kkr.5-8. §- ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
012 | 3J11142 | magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
013 | 3J11143 | részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
014 | 3J1115 | A 3J1114 soron jelentett, kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok KKkr. 13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési korrekciói (-) | |||||
015 | 3J112 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott, de portfóliókezelésbe adott értékpapírok (3J1121+3J1122+3J1123) | |||||
016 | 3J11211 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
017 | 3J11212 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
018 | 3J11221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
019 | 3J11222 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
020 | 3J11231 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
021 | 3J11232 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
022 | 3J1124 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott, de portfóliókezelésbe adott értékpapírok piaci értéke | |||||
023 | 3J11241 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - Kkr.5-8. §- ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
024 | 3J11242 | magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
025 | 3J11243 | részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
026 | 3J1125 | 3J1124 soron jelentett, kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok KKkr. 13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési korrekciói (-) | |||||
027 | 3J113 | Nem kereskedési szándékkal tartott forgatási célú értékpapírok (3J1131+3J1132+3J1133) | |||||
028 | 3J11311 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
029 | 3J11312 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
030 | 3J11321 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
031 | 3J11322 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
032 | 3J11331 | Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
033 | 3J11332 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
034 | 3J12 | Befektetési célú értékpapírok (3J121+3J122+3J123) | |||||
035 | 3J1211 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
036 | 3J1212 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
037 | 3J1221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
038 | 3J1222 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
039 | 3J1231 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
040 | 3J1232 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
3J2
Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 3J20 | Értékpapírok összesen (3J21+3J22) | |||||
002 | 3J21 | Forgatási célú értékpapírok (3J211+3J212) | |||||
003 | 3J211 | Kereskedési célú pénzügyi eszközök közé sorolt - az Szmt. 59/A.§ (4) bekezdés a) pont szerinti - értékpapírok | |||||
004 | 3J21111 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - bekerülési érték | |||||
005 | 3J21112 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - értékelési különbözet (+/-) | |||||
006 | 3J21121 | magyar állampapírok - bekerülési érték | |||||
007 | 3J21122 | magyar állampapírok - értékelési különbözet (+/-) | |||||
008 | 3J21131 | kereskedési célú részvények és egyéb értékpapírok - bekerülési érték | |||||
009 | 3J21132 | kereskedési célú részvények és egyéb értékpapírok - értékelési különbözet (+/-) | |||||
010 | 3J212 | Értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt - az Szmt. 59/A.§ (4) bekezdés b) pont szerinti - értékpapírok (3J2121+3J2122) | |||||
011 | 3J2121 | Bekerülési értéken értékelt értékesíthető értékpapírok (3J21211+3J21212) | |||||
012 | 3J21211 | Bekerüléskor bekerülési értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok (3J212111+3J212112+3J212113) | |||||
01 | 3J2121111 | bekerülési értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - bruttó érték | |||||
014 | 3J2121112 | bekerülési értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
015 | 3J2121121 | bekerülési értéken értékelt magyar állampapírok - bruttó érték | |||||
016 | 3J2121122 | bekerülési értéken értékelt magyar állampapírok - értékvesztés (- ) | |||||
017 | 3J2121131 | bekerülési értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - bruttó érték | |||||
018 | 3J2121132 | bekerülési értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
019 | 3J21212 | Rendkívüli körülmények miatt bekerülési értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok (3J212121+3J212122+3J212123) | |||||
020 | 3J2121211 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
021 | 3J2121212 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
022 | 3J2121221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
02 | 3J2121222 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
024 | 3J2121231 | Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
025 | 3J2121232 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
026 | 3J2122 | Valós értéken értékelt értékesíthető értékpapírok (3J21221+3J21222) | |||||
027 | 3J21221 | Bekerüléskor valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok (3J212211+3J212212+3J212213) | |||||
028 | 3J2122111 | valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - bekerülési érték | |||||
029 | 3J2122112 | valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékelési különbözet (+) | |||||
0 0 | 3J2122113 | valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
0 1 | 3J2122121 | valós értéken értékelt magyar állampapírok - bekerülési érték | |||||
0 2 | 3J2122122 | valós értéken értékelt magyar állampapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
0 | 3J2122123 | valós értéken értékelt magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
0 4 | 3J2122131 | valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - bekerülési érték | |||||
0 5 | 3J2122132 | valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
0 6 | 3J2122133 | valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
0 7 | 3J21222 | Rendkívüli körülmények miatt valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok (3J212221+3J212222+3J212223) | |||||
0 8 | 3J2122211 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték |
039 | 3J2122212 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékelési különbözet (+) | |||||
040 | 3J2122213 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
041 | 3J2122221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
042 | 3J2122222 | magyar állampapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
043 | 3J2122223 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
044 | 3J2122231 | Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
045 | 3J2122232 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
046 | 3J2122233 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
047 | 3J22 | Befektetési célú értékpapírok (3J221+3J222+3J223) | |||||
048 | 3J221 | Bekerüléskor lejáratig tartottként felvett - az Szmt. 59/A.§ (4) bekezdés c) pont szerinti - és egyéb befektetési célú értékpapírok (3J2211+3J2212+3J2213) | |||||
049 | 3J22111 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
050 | 3J22112 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
051 | 3J22121 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
052 | 3J22122 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
053 | 3J22131 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
054 | 3J22132 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
055 | 3J222 | 3J222 Bekerüléskor befektetési célúként a könyvekbe felvett valós értékelés alatti értékesíthető értékpapírok (3J2221+3J2222+3J2223) | |||||
056 | 3J22211 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
057 | 3J22212 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékelési különbözet (+) | |||||
058 | 3J22213 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
059 | 3J22221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
060 | 3J22222 | magyar állampapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
061 | 3J22223 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
062 | 3J22231 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
063 | 3J22232 | részvények és egyéb értékpapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
064 | 3J22233 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
065 | 3J223 | Rendkívüli körülmények miatt lejáratig tartottá átsorolt értékpapírok (3J2231+3J2232+3J2233) | |||||
066 | 3J22311 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
067 | 3J22312 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
068 | 3J22321 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
069 | 3J22322 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
070 | 3J22331 | Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
071 | 3J22332 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
072 | 3J23 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok piaci értéke (3J2311+3J2312+3J2313) | |||||
073 | 3J2311 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
074 | 3J2312 | magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
075 | 3J2313 | részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
076 | 3J232 | 3J231 soron jelentett, kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok Kkr. 13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési korrekciói (-) | |||||
077 | 3J241 | Rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú számviteli portfólióból kivezetett és a lejáratig tartott, vagy a bekerülési értéken értékelt értékesíthető portfólióba átsorolt, de még a kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok piaci értéke | |||||
078 | 3J242 | Rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú számviteli portfólióból kivezetett és a lejáratig tartott, vagy a bekerülési értéken értékelt értékesíthető portfólióba átsorolt, de még a kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok könyv szerinti értéke | |||||
079 | 3J243 | Rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú számviteli portfólióból kivezetett és a valós értéken értékelt értékesíthető portfólióba átsorolt, de még a kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok könyv szerinti értéke | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
3K1
Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy értékesíthetővé átsorolt tételek
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Értékpapír megnevezése | Értékpapír azonosítója | Lejáratig tartott számviteli portfólióból való kivezetés időpontja | Átsorolás szerinti új portfólió (K, ÉB, ÉV) | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori bekerülési értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori értékvesztése összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori valós értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori időbeli elhatárolása összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori értékelési különbözete összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori piaci értéke összesen | Átsorolási kód (J, R) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | |||
001 | 3K11 | Összesen | ||||||||||||
002 | 3K11001 | |||||||||||||
3K11999 | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
3K2
Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Értékpapír megnevezése | Értékpapír azonosítója | Kereskedési célú számviteli portfólióból való kivezetés időpontja | Átsorolás szerinti új portfólió (LT, ÉB, ÉV) | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori piaci értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori valós értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori bekerülési értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori értékvesztése összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori időbeli elhatárolása összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori értékelési különbözete összesen | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | z | |||
001 | 3K21 | Összesen | |||||||||||
002 | 3K21001 | ||||||||||||
3K21999 | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
4AT
Lejárati összhang elemzés - összesítő
Megnevezés | Hátralévő le árat szerint | ||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen | Mód | |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | 4AT01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | 4AT011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | 4AT0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | 4AT0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | 4AT0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | 4AT0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | 4AT0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | 4AT0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | 4AT01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | 4AT01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | 4AT01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | 4AT01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | 4AT01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | 4AT0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | 4AT0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | 4AT0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | 4AT012 | Források | |||||||||||||
018 | 4AT0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | 4AT01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | 4AT012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | 4AT012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | 4AT01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | 4AT012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | 4AT012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | 4AT01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | 4AT0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | 4AT01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | 4AT01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | 4AT01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | 4AT0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | 4AT01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | 4AT01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | 4AT0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | 4AT0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | 4AT0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | 4AT021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | 4AT03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | 4AT031 | Követelések | |||||||||||||
039 | 4AT032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | 4AT041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | 4AT05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | 4AT051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | 4AT052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | 4AT053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | 4AT054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | 4AT061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | 4AT07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | 4AT0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | 4AT0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | 4AT072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | 4AT073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | 4AT074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | 4AT075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | 4AT08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | 4AT081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | 4AT0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | 4AT0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | 4AT082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | 4AT0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | 4AT0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | 4AT083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | 4AT091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | 4AT10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | 4AT101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | 4AT1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | 4AT1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | 4AT102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | 4AT1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | 4AT1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | 4AT111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | 4AT1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | 4AT1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
4AA
Lejárati összhang elemzés - HUF
Hátralévő lejárat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárat | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | h | i | k | l | z | |||||
001 | 4AA01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | 4AA011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | 4AA0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | 4AA0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | 4AA0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | 4AA0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | 4AA0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | 4AA0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | 4AA01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | 4AA01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | 4AA01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | 4AA01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | 4AA01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | 4AA0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | 4AA0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | 4AA0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | 4AA012 | Források | |||||||||||||
018 | 4AA0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | 4AA01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | 4AA012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | 4AA012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | 4AA01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | 4AA012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | 4AA012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | 4AA01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | 4AA0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | 4AA01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | 4AA01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | 4AA01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | 4AA0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | 4AA01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | 4AA01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | 4AA0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | 4AA0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | 4AA0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | 4AA021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | 4AA03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | 4AA031 | Követelések | |||||||||||||
039 | 4AA032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | 4AA041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | 4AA05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | 4AA051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | 4AA052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | 4AA053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | 4AA054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | 4AA061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | 4AA07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | 4AA0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | 4AA0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | 4AA072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | 4AA073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | 4AA074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | 4AA075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | 4AA08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | 4AA081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | 4AA0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | 4AA0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | 4AA082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | 4AA0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | 4AA0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | 4AA083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | 4AA091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | 4AA10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | 4AA101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | 4AA1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | 4AT1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | 4AA102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | 4AA1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | 4AA1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | 4AA111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | 4AA1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | 4AA1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
4AB
Lejárati összhang elemzés - EUR
Hátralévő lejárat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | h | i | k | l | z | |||||
001 | 4AB01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | 4AB011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | 4AB0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | 4AB0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | 4AB0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | 4AB0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | 4AB0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | 4AB0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | 4AB01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | 4AB01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | 4AB01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | 4AB01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | 4AB01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | 4AB0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | 4AB0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | 4AB0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | 4AB012 | Források | |||||||||||||
018 | 4AB0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | 4AB01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | 4AB012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | 4AB012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | 4AB01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | 4AB012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | 4AB012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | 4AB01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | 4AB0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | 4AB01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | 4AB01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | 4AB01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | 4AB0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | 4AB01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | 4AB01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | 4AB0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | 4AB0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | 4AB0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | 4AB021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | 4AB03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | 4AB031 | Követelések | |||||||||||||
039 | 4AB032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | 4AB041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | 4AB05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | 4AB051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | 4AB052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | 4AB053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | 4AB054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | 4AB061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | 4AB07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | 4AB0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | 4AB0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | 4AB072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | 4AB073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | 4AB074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | 4AB075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | 4AB08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | 4AB081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | 4AB0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | 4AB0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | 4AB082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | 4AB0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | 4AB0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | 4AB083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | 4AB091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | 4AB10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | 4AB101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | 4AB1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | 4AT1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | 4AB102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | 4AB1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | 4AB1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | 4AB111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | 4AB1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | 4AB1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
4AC
Lejárati összhang elemzés - USD
Hátralévő lejárat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárat | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | h | i | k | l | z | |||||
001 | 4AC01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | 4AC011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | 4AC0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | 4AC0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | 4AC0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | 4AC0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | 4AC0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | 4AC0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | 4AC01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | 4AC01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | 4AC01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | 4AC01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | 4AC01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | 4AC0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | 4AC0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | 4AC0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | 4AC012 | Források | |||||||||||||
018 | 4AC0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | 4AC01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | 4AC012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | 4AC012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | 4AC01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | 4AC012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | 4AC012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | 4AC01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | 4AC0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | 4AC01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | 4AC01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | 4AC01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | 4AC0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | 4AC01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | 4AC01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | 4AC0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | 4AC0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | 4AC0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | 4AC021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | 4AC03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | 4AC031 | Követelések | |||||||||||||
039 | 4AC032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | 4AC041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | 4AC05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | 4AC051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | 4AC052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | 4AC053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | 4AC054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | 4AC061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | 4AC07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | 4AC0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | 4AC0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | 4AC072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | 4AC073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | 4AC074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | 4AC075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | 4AC08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | 4AC081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | 4AC0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | 4AC0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | 4AC082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | 4AC0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | 4AC0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | 4AC083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | 4AC091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | 4AC10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | 4AC101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | 4AC1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | 4AT1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | 4AC102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | 4AC1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | 4AC1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | 4AC111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | 4AC1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | 4AC1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
4AD
Lejárati összhang elemzés - CHF
Hátralévő lejárat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | 4AD01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | 4AD011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | 4AD0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | 4AD0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | 4AD0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | 4AD0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | 4AD0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | 4AD0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | 4AD01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | 4AD01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | 4AD01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | 4AD01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | 4AD01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | 4AD0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | 4AD0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | 4AD0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | 4AD012 | Források | |||||||||||||
018 | 4AD0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | 4AD01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | 4AD012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | 4AD012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | 4AD01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | 4AD012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | 4AD012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | 4AD01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | 4AD0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | 4AD01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | 4AD01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | 4AD01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | 4AD0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | 4AD01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | 4AD01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | 4AD0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | 4AD0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | 4AD0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | 4AD021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | 4AD03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | 4AD031 | Követelések | |||||||||||||
039 | 4AD032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | 4AD041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | 4AD05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | 4AD051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | 4AD052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | 4AD053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | 4AD054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | 4AD061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | 4AD07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | 4AD0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | 4AD0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | 4AD072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | 4AD073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | 4AD074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | 4AD075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | 4AD08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | 4AD081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | 4AD0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | 4AD0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | 4AD082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | 4AD0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | 4AD0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | 4AD083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | 4AD091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | 4AD10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | 4AD101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | 4AD1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | 4AT1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | 4AD102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | 4AD1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | 4AD1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | 4AD111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | 4AD1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | 4AD1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
4AE
Lejárati összhang elemzés - Egyéb devizák
Hátralévő lejárat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | 4AE01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | 4AE011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | 4AE0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | 4AE0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | 4AE0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | 4AE0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | 4AE0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | 4AE0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | 4AE01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | 4AE01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | 4AE01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | 4AE01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | 4AE01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | 4AE0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | 4AE0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | 4AE0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | 4AE012 | Források | |||||||||||||
018 | 4AE0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | 4AE01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | 4AE012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | 4AE012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | 4AE01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | 4AE012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | 4AE012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | 4AE01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | 4AE0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | 4AE01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | 4AE01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | 4AE01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | 4AE0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | 4AE01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | 4AE01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | 4AE0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | 4AE0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | 4AE0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | 4AE021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | 4AE03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | 4AE031 | Követelések | |||||||||||||
039 | 4AE032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | 4AE041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | 4AE05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | 4AE051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | 4AE052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | 4AE053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | 4AE054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | 4AE061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | 4AE07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | 4AE0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | 4AE0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | 4AE072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | 4AE073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | 4AE074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | 4AE075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | 4AE08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | 4AE081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | 4AE0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | 4AE0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | 4AE082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | 4AE0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | 4AE0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | 4AE083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | 4AE091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | 4AE10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | 4AE101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | 4AE1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | 4AT1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | 4AE102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | 4AE1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | 4AE1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | 4AE111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | 4AE1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | 4AE1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
4B
Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő szolgáltatásról
Nagyságrend- millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Deviza | Összese n | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
Forrásokhoz kapcsolódó adatok | ||||||
001 | 4B11 | Tőzsdei vagyonhányad (befektetés) | ||||
002 | 4B111 | Ebből: Hazai tőzsdei vagyonhányad (befektetés) | ||||
Forgóeszközökhöz kapcsolódó adatok | ||||||
003 | 4B21 | Pénzeszköz ügyfelektől a "megbízás felvétele és továbbítása", illetve "megbízás végrehajtása az ügyfél javára" befektetési szolgáltatási tevékenységből eredően | ||||
004 | 4B22 | Követelések az ügyfeleknek nyújtott befektetési szolgáltatási és kiegészítő szolgáltatásokból | ||||
005 | 4B221 | Követelések "megbízás felvétele és továbbítása" szolgáltatással kapcsolatban | ||||
006 | 4B222 | Követelések "megbízás végrehajtása az ügyfél javára" szolgáltatással kapcsolatban | ||||
007 | 4B223 | Követelések "pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz vételére vonatkozó kötelezettségvállalással" megnevezésű szolgáltatással kapcsolatban | ||||
008 | 4B224 | Követelések a "pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül" szolgáltatással kapcsolatban | ||||
009 | 4B225 | Egyéb követelések az ügyfeleknek nyújtott befektetési szolgáltatásból, kiegészítő szolgáltatásból | ||||
010 | 4B23 | Halasztott fizetésekből származó követelések | ||||
011 | 4B24 | Befektetési hitelekből származó követelések | ||||
012 | 4B25 | Követelések tőzsdei ügyletek elszámolásaiból | ||||
013 | 4B251 | Ebből: követelések EU tőzsdén kötött ügyletek elszámolásából | ||||
014 | 4B2511 | Ebből: követelések hazai tőzsdén kötött ügyletek elszámolásából | ||||
015 | 4B26 | Követelések elszámolóházzal és elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
016 | 4B261 | 4B26-ból: követelések elszámolóházzal szemben | ||||
017 | 4B2611 | Ebből: követelések EU elszámolóházzal szemben | ||||
018 | 4B26111 | Ebből: követelések hazai elszámolóházzal szemben | ||||
019 | 4B262 | 4B26-ból: követelések elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
020 | 4B2621 | Ebből: követelések EU elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
021 | 4B26211 | Ebből: követelések hazai elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
022 | 4B27 | Követelések tőzsdén kívül kötött ügyletek elszámolásaiból | ||||
023 | 4B28 | Befektetési és kiegészítő szolgáltatásokkal összefüggésben per alá vont követelések teljes értéke | ||||
024 | 4B281 | Ebből: peresített összeg | ||||
025 | 4B2811 | Ebből: pénzügyileg rendezett | ||||
Forrásokhoz kapcsolódó adatok | ||||||
026 | 4B29 | Kötelezettségek befektetési szolgáltatási tevékenységgel, illetve kiegészítő szolgáltatással kapcsolatban | ||||
027 | 4B291 | Kötelezettségek a "megbízás felvétele és továbbítása" tevékenységgel kapcsolatban | ||||
028 | 4B292 | Kötelezettségek a "megbízás végrehajtása az ügyfél javára" tevékenységgel kapcsolatban | ||||
029 | 4B293 | Egyéb kötelezettségek befektetési szolgáltatási tevékenységgel, illetve kiegészítő szolgáltatással kapcsolatban | ||||
030 | 4B30 | Kötelezettségek tőzsdei ügyletek elszámolásaiból | ||||
031 | 4B301 | Ebből: kötelezettségek EU tőzsdén kötött ügyletek elszámolásából | ||||
032 | 4B3011 | Ebből: kötelezettségek hazai tőzsdén kötött ügylet elszámolásából | ||||
033 | 4B31 | Kötelezettségek elszámolóházzal és elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
034 | 4B311 | Ebből: kötelezettségek elszámolóházzal szemben | ||||
035 | 4B3111 | Ebből: kötelezettségek EU elszámolóházzal szemben | ||||
036 | 4B31111 | Ebből: kötelezettségek hazai elszámolóházzal szemben | ||||
037 | 4B32 | Kötelezettségek tőzsdén kívül kötött ügyletek elszámolásaiból | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
4E
Egyes betétek és letétek azonosítása
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Névre szólóra átalakított állomány | ORFK-nak bejelentett állomány | ||||||||||
Természetes személy | Egyéb személy | Összesen | ||||||||||||
Nem névre szóló nyitó állomány | db (ill. fő) | Forint | db (ill. fő) | Forint | db (ill. fő) | Forint | Megszüntetett (kifizetett) állomány ("g" oszlopból) | db (ill. fő) | Forint | Nem névre szóló záró állomány | Mód | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | |||
001 | 4E1 | Betétek összesen (4E11+12) | ||||||||||||
002 | 4E11 | Takarékbetétek összesen | ||||||||||||
003 | 4E111 | ebből: 2-5 millió Ft közötti értékben | ||||||||||||
004 | 4E112 | 5 millió Ft feletti értékben | ||||||||||||
005 | 4E12 | Betéti okiratok összesen (4E123+124) | ||||||||||||
006 | 4E121 | ebből: 2-5 millió Ft közötti értékben | ||||||||||||
007 | 4E122 | 5 millió Ft feletti értékben | ||||||||||||
008 | 4E123 | Takaréklevelek összesen | ||||||||||||
009 | 4E1231 | ebből: 2-5 millió Ft közötti értékben | ||||||||||||
010 | 4E1232 | 5 millió Ft feletti értékben | ||||||||||||
011 | 4E124 | Egyéb betéti okiratok összesen | ||||||||||||
012 | 4E1241 | ebből: 2-5 millió Ft közötti értékben | ||||||||||||
013 | 4E1242 | 5 millió Ft feletti értékben | ||||||||||||
014 | 4E2 | Saját kibocsátású értékpapírok összesen | ||||||||||||
015 | 4E21 | ebből: letéti jegy 2 millió Ft felett | ||||||||||||
016 | 4E22 | egyéb értékpapír 2 millió Ft felett | ||||||||||||
Nem azonosított nyitó állomány | Azonosított állomány | Megszüntetett állomány összesen ("a" oszlopból) | Nem azonosított záró állomány | |||||||||||
Természetes személy | Egyéb személy | Összesen | ||||||||||||
db (ill. fő) | Forint | db (ill. fő) | Forint | db (ill. fő) | Forint | |||||||||
017 | 4E31 | Értékpapírok letétkezelésben összesen | ||||||||||||
018 | 4E32 | Értékpapír letétkezelés összesen | ||||||||||||
019 | 4E41 | Értékpapírok letéti őrzésben összesen | ||||||||||||
020 | 4E42 | Értékpapír letéti őrzés összesen | ||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
4LAN
Egyes mérlegtételek könyv szerinti bruttó állománya
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Összesen (a = b + c) | Forint | Deviza | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
001 | 4LAN1 | Eszköz oldali tételek | ||||
002 | 4LAN11 | Likvid eszközök | ||||
003 | 4LAN111 | Pénztár | ||||
004 | 4LAN112 | Nostro számlák | ||||
005 | 4LAN1121 | ebből: MNB elszámolási számla | ||||
006 | 4LAN113 | Állampapír + Jegybanki értékpapír | ||||
007 | 4LAN1131 | ebből: szabad rendelkezésű | ||||
008 | 4LAN12 | Jegybankkal szembeni követelés | ||||
009 | 4LAN121 | Rövid hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét és valódi penziós ügylet | ||||
010 | 4LAN122 | Hosszú hitel, hitel jell.köv., elhelyezett betét és valódi penziós ügylet | ||||
011 | 4LAN13 | Belföldi és külföldi hitelintézetekkel szembeni követelés | ||||
012 | 4LAN131 | Rövid hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét és valódi penziós ügylet | ||||
013 | 4LAN132 | Hosszú hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét | ||||
014 | 4LAN14 | Pénzpiaci alapokkal, egyéb pénzügyi közvetítőkkel, pénzügyi kieg. tev.et végzőkkel, biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szembeni követelés (belföldi) | ||||
015 | 4LAN141 | Éven belüli hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós ügylet | ||||
016 | 4LAN142 | Éven túli hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós ügylet | ||||
017 | 4LAN15 | Egyéb szektorokkal szembeni hitelek és hiteljellegű követelések | ||||
018 | 4LAN151 | Nem-pénzügyi vállalatokkal szembeni hitelek és hiteljellegű követelések | ||||
019 | 4LAN1511 | Folyószámlahitelek, hitelkártyakövetelés | ||||
020 | 4LAN1512 | Hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós ügyletek | ||||
021 | 4LAN152 | Háztartásokkal és háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szembeni hitelek és hiteljellegű követelések | ||||
022 | 4LAN1521 | Folyószámlahitelek, hitelkártyakövetelés | ||||
023 | 4LAN1522 | Hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós ügyletek | ||||
024 | 4LAN153 | Háztartásokon és nem pénzügyi vállalatokon kívüli egyéb szektorokkal szembeni hitelek és hiteljellegű követelések | ||||
025 | 4LAN16 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (napi mérlegfőösszeg) | ||||
026 | 4LAN2 | Forrás oldali tételek | ||||
027 | 4LAN21 | Jegybankkal szembeni kötelezettség | ||||
028 | 4LAN22 | Belföldi és külföldi hitelintézetekkel szembeni kötelezettség | ||||
029 | 4LAN221 | Loro számlák | ||||
030 | 4LAN222 | Éven belüli betétek és felvett hitelek + Valódi penziós ügyletekből szerzett források | ||||
031 | 4LAN223 | Éven túli betétek és felvett hitelek | ||||
032 | 4LAN23 | Háztartásokkal és háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szembeni kötelezettség | ||||
033 | 4LAN231 | Folyószámla- és látra szóló betétek | ||||
034 | 4LAN232 | Lekötött betétek; felvett hitelek, repó és egyéb valódi penziós ügyletek | ||||
035 | 4LAN24 | Nem pénzügyi vállalatokkal szembeni kötelezettség |
036 | 4LAN241 | Folyószámla- és látra szóló betétek | ||||
037 | 4LAN242 | Lekötött betétek, felvett hitelek, repó és egyéb valódi penziós ügyletek | ||||
038 | 4LAN25 | Pénzpiaci alapokkal, egyéb pénzügyi közvetítőkkel, pénzügyi kieg. tev.et végzőkkel, biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szembeni kötelezettség | ||||
039 | 4LAN251 | Folyószámla- és látra szóló betétek | ||||
040 | 4LAN252 | Éven belüli betétek és felvett hitelek + Valódi penziós ügyletekből szerzett források | ||||
041 | 4LAN253 | Éven túl lekötött betétek és felvett hitelek | ||||
042 | 4LAN26 | Egyéb szektorokkal szembeni kötelezettségek | ||||
043 | 4LAN261 | Folyószámla- és látra szóló betétek | ||||
044 | 4LAN262 | Lekötött betétek és valódi penziós ügyletekből származó források és felvett hitelek | ||||
045 | 4LAN27 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||
046 | 4LAN271 | Éven belüli lejáratú | ||||
047 | 4LAN272 | Éven túli lejáratú | ||||
048 | 4LAN28 | Egyéb információk | ||||
049 | 4LAN281 | Tulajdonosoktól származó források | ||||
050 | 4LAN282 | Tulajdonosoknak nyújtott források | ||||
051 | 4LAN283 | Befektetésektől származó források | ||||
052 | 4LAN284 | Befektetéseknek nyújtott források | ||||
053 | 4LAN285 | Tartalékkötelezettség | ||||
Hátralévő lejárat szerint | ||||||
054 | 4LAN29 | Külföldről származó források | ||||
055 | 4LAN291 | 1 napon belül lejáró külföldi források | ||||
056 | 4LAN292 | 1 héten belül lejáró külföldi források | ||||
057 | 4LAN293 | 1 hónapon belül lejáró külföldi források | ||||
058 | 4LAN294 | 1 éven belül lejáró külföldi források | ||||
059 | 4LAN295 | 1 éven túli lejáró külföldi források | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
DMM
Havi jelentés a devizafinanszírozás megfelelési mutatóról
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Összesen | Súly | Szorzat | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
001 | DMM101 | Rendelkezésre álló stabil devizaforrások (2+...+9) | ||||
002 | DMM102 | Egy év vagy annál hosszabb hátralévő lejáratú deviza betétek és deviza kötelezettségek | ||||
003 | DMM103 | Óvadéki deviza betét | ||||
004 | DMM104 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró háztartási deviza betétek | ||||
005 | DMM105 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró kkv-s deviza betétek | ||||
006 | DMM106 | Háztartások tulajdonában lévő, adott hitelintézet által kibocsátott 1 éven belüli hátralévő lejárattal rendelkező deviza kötvények állománya | ||||
007 | DMM107 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró, nem pénzügyi vállalatok, központi kormányzat (beleértve a központi költségvetési intézményeket), helyi önkormányzatok, Társadalombiztosítási Alapok, egyéb pénzügyi szolgáltatás közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók és magánnyugdíjpénztárak, háztartásokat segítő nonprofit intézmények, valamint a külföldiek nem bankközi devizabetétei | ||||
008 | DMM108 | Pénzpiaci alapok 1 éven belül lejáró deviza betétei | ||||
009 | DMM109 | Éven túli hátralévő lejáratú forinttal szembeni nettó devizaswapállomány | ||||
010 | DMM210 | Finanszírozott stabil devizaeszközök és mérlegen kívüli devizakötelezettségek (11+...+23+33+39+40) | ||||
011 | DMM211 | Valuta pénztárkészlet | ||||
012 | DMM212 | Egy évnél rövidebb lejáratú fedezetlen deviza eszközök | ||||
013 | DMM213 | Fordított repóügylet (csak deviza) | ||||
014 | DMM214 | Devizában denominált értékpapírok egy évnél rövidebb hátralevő lejárattal | ||||
015 | DMM215 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott éven belül lejáró deviza hitel | ||||
016 | DMM216 | Éven túli hátralévő lejáratú deviza államkötvény, konszolidációs deviza államkötvény, jegybanki deviza kötvény, egyéb pénzügyi közvetítők deviza kötvénye valamint GMU központi kormányzat deviza kötvénye | ||||
017 | DMM217 | Olyan devizában denominált értékpapírok, amelyeket a 196/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet szerinti 20%-os súlyozású kormányzat, jegybank bocsát ki vagy garantál | ||||
018 | DMM218 | Egy éven belül lejáró, nem pénzügyi vállalatoknak és egyéb belföldieknek nyújtott deviza hitelek | ||||
019 | DMM219 | Tőzsdei indexben szereplő devizában denominált részvények, amelyeket nem a hitelintézet vagy leányvállalata bocsátott ki | ||||
020 | DMM220 | Éven túli hátralévő lejáratú, nem csoporton belül kibocsátott devizában denominált jelzáloglevelek | ||||
021 | DMM221 | Bármilyen lejáratú, 35%-os, vagy annál kisebb súlyozású lakóingatlannal fedezett deviza kitettségek | ||||
022 | DMM222 | Egy éven belül lejáró háztartási deviza hitelek | ||||
023 | DMM223 | Egyéb fent nem nevesített deviza eszközök (24+...+32) | ||||
024 | DMM2231 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli háztartási deviza hitelek | ||||
025 | DMM2232 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli nem pénzügyi vállalatok deviza hitelei | ||||
026 | DMM2233 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli pénzügyi hitelintézeteknek nyújtott deviza hitel | ||||
027 | DMM2234 | Nem rezidensek hitelei | ||||
028 | DMM2235 | Egyéb belföldieknek nyújtott lejárat nélküli, lejárt és éven túli hátralévő lejáratú deviza hitel | ||||
029 | DMM2236 | Egyéb deviza követelések | ||||
030 | DMM2237 | Vagyoni érdekeltségek | ||||
031 | DMM2238 | Saját deviza eszközök | ||||
032 | DMM2239 | Minden egyéb deviza eszköz | ||||
033 | DMM224 | Garanciák, egyéb mérlegen kívüli deviza kötelezettségek (34+...+38) | ||||
034 | DMM2241 | Teljes kockázatú mérlegen kívüli tételek | ||||
035 | DMM2242 | 75%-os súlyozású egyéb mérlegen kívüli tételek | ||||
036 | DMM2243 | Közepes kockázatú mérlegen kívüli tételek (kivéve le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | ||||
037 | DMM2244 | Alacsony kockázatú mérlegen kívüli tételek (kivéve le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | ||||
038 | DMM2245 | Kockázatmentes mérlegen kívüli tételek (kivéve le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | ||||
039 | DMM225 | Le nem hívott likviditási és hitelkeret | ||||
040 | DMM226 | Változó devizás hitelkeretek | ||||
041 | DMM301 | Devizafinanszírozás megfelelési mutató | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
5A
Hpt. előírások vizsgálata
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Összesen | Értékvesztés, céltartalék | Nettó érték | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
001 | 5A11 | Hpt. 60. § (1) bekezdés szerinti belső hitel túllépés (három tizedesjegyig) | ||||
002 | 5A12 | Hpt. 60. § (2) bekezdés szerinti belső hitel kivételek összege (három tizedesjegyig) | ||||
003 | 5A13 | Hpt. 60. § (3) bekezdés szerinti belső hitel kivételek összege (három tizedesjegyig) | ||||
004 | 5A21 | Hpt. 76. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott tőkekövetelmény másfélszerese (Hpt. 75. § (3) bekezdés vizsgálatához) | ||||
005 | 5A22 | Eredménytartalék (Hpt. 75. § (3) bekezdés vizsgálatához) | ||||
006 | 5A3 | Pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, elhárítása érdekében, legfeljebb a szerzéstől számított három évig a hitelintézet tulajdonába került befektetések | ||||
007 | 5A31 | A Hpt. 83. § (4) bekezdése, illetve 85. § (3) bekezdése alapján három éven belüli elidegenítési kötelezettséggel a hitelintézet tulajdonába került tulajdoni hányadok állománya | ||||
008 | 5A32 | A Hpt. 83. § (4) bekezdése, illetve 85. § (3) bekezdése szerint a hitelintézet tulajdonában lévő tulajdoni hányadok a három éves elidegenítési időpontot meghaladóan | ||||
009 | 5A33 | Hpt. 84. § (2) bekezdés szerinti átvett ingatlanok közül három éven belüli elidegenítési kötelezettséggel a hitelintézet tulajdonába került ingatlanok állománya | ||||
010 | 5A331 | működő - hitelintézet vagy hitelintézeti csoport által üzemeltetett eszközök | ||||
011 | 5A332 | működő - hitelintézet vagy hitelintézeti csoporton kívüli vállalkozás által üzemeltetett eszközök | ||||
012 | 5A333 | nem üzemeltetett vagy használaton kívüli eszközök | ||||
013 | 5A34 | Hpt. 84. § (2) bekezdés szerinti átvett ingatlanok közül a hitelintézet tulajdonában lévő ingatlanbefektetések a három éves elidegenítési időpontot meghaladóan | ||||
014 | 5A341 | működő - hitelintézet vagy hitelintézeti csoport által üzemeltetett eszközök | ||||
015 | 5A342 | működő - hitelintézet vagy hitelintézeti csoporton kívüli vállalkozás által üzemeltetett eszközök | ||||
016 | 5A343 | nem üzemeltetett vagy használaton kívüli eszközök | ||||
017 | 5A35 | Készletek között nyilvántartott, követelés fejében továbbértékesítési céllal átvett egyéb eszközök állománya | ||||
018 | 5A36 | Hitelintézet tulajdonába elidegenítési kötelezettséggel került befektetések állományának elidegenítési határidő szerinti bontása | ||||
019 | 5A361 | 1 éven belül | ||||
020 | 5A362 | 1-2 év között | ||||
021 | 5A363 | 2-3 év között | ||||
022 | 5A37 | Hitelintézet tulajdonába elidegenítési kötelezettséggel került befektetésekből származó bevételek | ||||
023 | 5A371 | Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvényekből, részesedésekből, egyéb üzletrészekből | ||||
024 | 5A372 | Követelés fejében átvett, értékpapírnak nem minősülő, ingatlanokból és egyéb átvett eszközökből | ||||
025 | 5A38 | Hitelintézet tulajdonába elidegenítési kötelezettséggel került befektetésekből származó ráfordítások | ||||
026 | 5A4 | Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti befektetési korlát túllépés | ||||
027 | 5A41 | Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti befektetési limitet meghaladó tételek összege (kivételekkel együtt) | ||||
028 | 5A42 | Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek összesen | ||||
029 | 5A421 | Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek - PIBB, járulékos vállalkozás - értéke | ||||
030 | 5A422 | Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli speciális kivételek értéke (Bef.alapkezelő, tőzsde, elszámolóház, stb.) | ||||
031 | 5A43 | Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek: Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege | ||||
032 | 5A44 | Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli egyéb kivételek értéke | ||||
033 | 5A45 | Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti limit alá tartozó befektetések összesen | ||||
034 | 5A5 | Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti befektetési korlát túllépés | ||||
035 | 5A51 | Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti 51 %-os befektetési korlátot meghaladó befekt. értéke (kivételekkel együtt) | ||||
036 | 5A52 | Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek összesen | ||||
037 | 5A521 | Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek - PIBB, járulékos vállalkozás - értéke | ||||
038 | 5A522 | Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli speciális kivételek értéke (Bef.alapkezelő, tőzsde, elszámolóház, központi szerződő fél, stb.) | ||||
039 | 5A53 | Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek: Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege | ||||
040 | 5A54 | Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli egyéb kivételek értéke |
041 | 5A55 | Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti 51 %-os befektetési korlátot meghaladó tételek korrigált értéke | ||||
042 | 5A6 | Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti befektetési korlát túllépés | ||||
043 | 5A61 | Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti befektetések összege (kivételekkel együtt) | ||||
044 | 5A62 | Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek összesen | ||||
045 | 5A621 | Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek - PIBB, járulékos vállalkozás - értéke | ||||
046 | 5A622 | Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli speciális kivételek értéke (Bef.alapkezelő, tőzsde, elszámolóház, stb.) | ||||
047 | 5A63 | Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek: Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege | ||||
048 | 5A64 | Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli egyéb kivételek értéke | ||||
049 | 5A65 | Hpt. 83. § (3) limit alá tartozó minősített befolyású befektetések összesen | ||||
050 | 5A7 | Hpt. 84. § (1) bekezdés szerinti ingatlan befektetés túllépés | ||||
051 | 5A71 | Hpt. 84. § (1) bekezdés szerinti ingatlan befektetések összesen (kivételekkel együtt) | ||||
052 | 5A721 | Hpt. 84. § (1) bekezdés szerinti közvetlen banküzemi célt szolgáló ingatlan befektetés | ||||
053 | 5A722 | Hpt. 84. § (2) bekezdés szerinti ingatlanok összesen (szerzéstől számított 3 évig) | ||||
054 | 5A73 | Hpt. 84. § (1) bekezdés szerinti limit alá tartozó ingatlan befektetés összesen | ||||
055 | 5A8 | Hpt. 85. § (1) bekezdés szerinti befektetések túllépése | ||||
056 | 5A81 | Hpt. 85. § (1) bekezdés szerinti befektetések összesen | ||||
057 | 5A811 | Állampapírok és egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok+tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok+ vagyoni érdekeltségek | ||||
058 | 5A812 | Átvett eszközök | ||||
059 | 5A813 | Tárgyi eszközök (bruttó és nettó értéken) | ||||
060 | 5A814 | Vagyoni értékű jogok (bruttó és nettó értéken) | ||||
061 | 5A815 | PIBB részére nyújtott alapvető kölcsöntőke, járulékos kölcsöntőke és alárendelt kölcsöntőke | ||||
062 | 5A82 | Hpt. 85. § (3) bekezdés szerinti kivételek összege összesen | ||||
063 | 5A821 | Minősített befolyású PIBB befektetések összege (minősített befolyású Garantiqa és egyéb állami garanciaalapokkal együtt) | ||||
064 | 5A822 | Hpt. 85. § (3/a) bekezdés szerinti veszteség mérséklő befektetések értéke (a szerzéstől számított 3 évig) | ||||
065 | 5A823 | Állampapírok és hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értéke | ||||
066 | 5A824 | Minősített befolyású PIBB-nek nyújtott (szavatoló tőkéből levont) alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke értéke | ||||
067 | 5A825 | Nem minősített befolyású (közvetlen bef.) PIBB miatt (szavatoló tőkéből levont) túllépés összege | ||||
068 | 5A826 | Garantiqa és egyéb állami garancia alapokban történt - nem minősített befolyású - befektetés értéke | ||||
069 | 5A827 | Vagyoni értékű jogok (szavatoló tőkéből levont) összege | ||||
070 | 5A828 | Hpt. 85. § (3) bekezdés szerinti -a 85. § (3) bekezdés e) pontnak megfelelő- egyéb feltételek miatti korrekció | ||||
071 | 5A83 | Hpt. 85. § (1) bekezdés szerint figyelembe veendő (közvetlen) befektetések összesen | ||||
072 | 5A91 | Hpt. 151. § (1) bekezdés e) pont szerint szavatoló tőke hiánya a 76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelményhez viszonyítva (Felügyeleti intézkedés mérlegelése) | ||||
073 | 5A92 | Hpt. 151. § (2) bekezdés c) pont szerint szavatoló tőke hiánya a 76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelmény 75 %-ához viszonyítva [Felügyeleti intézkedés megtétele (153. §, 155-156. §)] | ||||
074 | 5A93 | Hpt. 151. § (2) bekezdés d) pont szerint a szavatoló tőkének a 76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelményhez viszonyított hiánya melletti osztalékfizetés / tervezett osztalékfizetés (Felügyeleti intézkedés megtétele) | ||||
075 | 5A94 | Hpt. 151. § (2) bekezdés d) pont szerint a szavatoló tőkének a 76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelményhez viszonyított hiánya mellett az általános tartalék képzési szükséglet, mint hiány (Felügyeleti intézkedés megtétele) | ||||
076 | 5A95 | Hpt. 151. § (6) bekezdés : a 145/A. § szerinti utólagos felügyeleti felülvizsgálat által megállapított pótlólagos tőkekövetelmény (Felügyeleti intézkedés megtétele) | ||||
077 | 5A96 | Hpt. 153. § (3) bekezdés: Fióktelep eszköz fenntartási mutatója %-ban (Felügyeleti intézkedés megtétele) | ||||
078 | 5A97 | Hpt. 151. § (3) bekezdés a) pont szerint szavatoló tőke hiánya a 76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelmény 60 %-ához viszonyítva [Felügyeleti szükséges, illetőleg kivételes intézkedés megtétele (157-160. §)] | ||||
079 | 5A98 | Hpt. 151. § (3) bekezdés b) pont szerint a szavatoló tőkének a 76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelmény 50 %-ához viszonyított hiánya melletti osztalékfizetés / tervezett osztalékfizetés (Felügyeleti szükséges, illetőleg kivételes intézkedés megtétele) | ||||
080 | 5A99 | Hpt. 152/A. § szerint a 145/A. § (2) bekezdés h) pontja szerinti felügyeleti felülvizsgálat és értékelés során a szavatoló tőke 20 %- át meghaladó üzleti érték csökkenés értéke (Felügyeleti szükséges intézkedés megtétele) | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
5B
Bankközi állományok adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Ügyfél (partner) megnevezése | Kódjel | Országkód | Törzsszám | Követelések | Kötelezettségek | Mérlegen kívüli kötelezettségek | Mérlegen kívüli követelések | Legfeljebb 3 hónapos eredeti lejárattal rendelkező kitettségek | Legfeljebb 3 hónapos hátralévő futamidővel rendelkező kitettségek | |||||||||||||||||||||||||||||
Értékpapírok | Bankbetét, nostroszla | Hitelek | Vagyoni részesedés | Bef.szolg. egyéb követelés | Összes követelés nettó értéken | Éven belüli követelés nettó értéken | Elhelyezett betét | Felvett hitel | Bef.szolg. és egyéb kötelezettség | Hátrasorolt kötelezettség | Összesen | Éven belüli mérl. kívüli kockázatvállalás nettó ért. | Hitelkeret | Akkreditív | Vállalt garancia, kezesség | Opciók | Nyújtott óvadék | Jegyzési garancia | Váltó kezesség | Egyéb függő kötelezettségek | Határidős kötelezettségek | Összesen | Opciók | Kapott garancia, kezesség | Kapott óvadék | Hitelkeret | Egyéb függő követelés | Határidős követelés | Összesen | Követelések | Mérlegen kívüli kötelezettségek | Követelések | Mérlegen kívüli kötelezettségek | Mód | |||||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | |||
a | b | c | d | e1 | e2 | e3 | e4 | e5 | e | f | g1 | g2 | g3 | g4 | g5 | h | i1 | i2 | i3 | i4 | i5 | i6 | i7 | i8 | i9 | j | j1 | j2 | P | j4 | j5 | j6 | k | k1 | k2 | l1 | l2 | z | |||
001 | 5B1 | Összesen | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
002 | 5B2 | Belföldi hitelintézet | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
003 | 5B3 | Külföldi hitelintézet | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
004 | 5B4 | Nem részletezettek | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
005 | 5B5 | Részletezettek összesen | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
006 | 5B5001 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
5B5999 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
5H
Határon átnyúló tevékenység
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Ország | Eszközök könyv szerinti értéken | Fonások | Mérlegen kívüli kötelezettségek és követelések | Származtatott ügyletekből adódó határidős követelések és kötelezettségek | Mód. | ||||||||||
Értékpapírok | Hitelek, hitel jellegű követelések (pénzügyi lízing és faktoring nélkül) | Pénzügyi lízing | Faktoring | Egyéb eszközök | Eszközök összesen (e=b+c1+c2+c3+d) | Betétek | Kibocsátott értékpapírok+ felvett hitelek | Egyéb források | Források összesen (i=f+g+h) | Mérlegen kívüli kötelezettségek (határidős kötelezettségek nélkül) | Mérlegen kívüli követelések (határidős követelések nélkül) | Határidős követelések | Határidős kötelezettségek | |||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | |||
a | b | c1 | c2 | c3 | d | e | f | g | h | i | j | k | I | m | z | |||
001 | 5H1 | Összesen | ||||||||||||||||
002 | 5H11 | EGT országok összesen | ||||||||||||||||
003 | 5H111 | Izland | ||||||||||||||||
004 | 5H112 | Liechtenstein | ||||||||||||||||
005 | 5H113 | Norvégia | ||||||||||||||||
006 | 5H114 | EU tagországok összesen | ||||||||||||||||
007 | 5H11401 | Ausztria | ||||||||||||||||
008 | 5H11402 | Belgium | ||||||||||||||||
009 | 5H11403 | Bulgáia | ||||||||||||||||
010 | 5H11404 | Ciprus | ||||||||||||||||
011 | 5H11405 | Cseh Köztársaság | ||||||||||||||||
012 | 5H11406 | Dánia | ||||||||||||||||
013 | 5H11407 | Horvátország (EU tagként) | ||||||||||||||||
014 | 5H11408 | Románia | ||||||||||||||||
015 | 5H11409 | Szlovákia | ||||||||||||||||
016 | 5H11410 | Szlovénia | ||||||||||||||||
017 | 5H12 | Harmadik ország | ||||||||||||||||
918 | 5H121 | Horvátország (nem EU tagként) | ||||||||||||||||
019 | 5H122 | Japán | ||||||||||||||||
020 | 5H123 | Montenegro | ||||||||||||||||
021 | 5H124 | Oroszorszáq | ||||||||||||||||
022 | 5H125 | Svájc | ||||||||||||||||
023 | 5H126 | Szerbia | ||||||||||||||||
024 | 5H127 | Ukrajna | ||||||||||||||||
025 | 5H128 | USA | ||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
6B
Lakástakarékpénztár adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Állomány (millió Ft, három tizedesjegyig) | Arányszám ( % ) | |||
bruttó összesen | könyv szerinti nettó érték | bruttó alapján | nettó vagy előírás alapján | Mód | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 6B1 | Információk a törvényi előírások betartásához | |||||
002 | 6B101 | Tárgyévi kollektív teljesítménymutató tervszáma (becslés) | |||||
003 | 6B102 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||
004 | 6B103 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok az utolsó kibocsátás időpontjában | |||||
005 | 6B104 | Összes felvett kölcsön | |||||
006 | 6B105 | Az összes felvett kölcsönből a Felügyelet által engedélyezett összeg | |||||
007 | 6B106 | Az összes felvett kölcsön az utolsó kölcsön felvételekor | |||||
008 | 6B107 | Az utolsó kölcsön felvételekor (hit. viszonyt megtest. é.p. kibocsátásakor) meglevő betétállomány | |||||
009 | 6B108 | Szabad eszközök állománya és aránya a kiutalási összeghez | |||||
010 | 6B109 | Központi kormányzati és jegybanki értékpapír, számlapénz, készpénz összege és aránya a szabad eszk.-höz | |||||
011 | 6B110 | Éven belüli lejáratú kihelyezés hit.intézethez és aránya a szabad eszk.-höz | |||||
012 | 6B111 | Befektetés jelzálog-hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevélbe és aránya a szabad eszk.-höz | |||||
013 | 6B112 | Folyósított áthidaló kölcsön állománya és aránya a szabad eszközökhöz | |||||
014 | 6B113 | A betétállomány és aránya a kiutalási összeghez | |||||
015 | 6B114 | A betétek kamatainak összege és aránya a kiutalási összeghez | |||||
016 | 6B115 | A betétekre jóváírt összes állami támogatás és aránya a kiutalási összeghez | |||||
017 | 6B116 | A betétekre jóváírt állami támogatás összes kamata és aránya a kiutalási összeghez | |||||
018 | 6B117 | A társasházak és lakásszövetkezetek szerződéses összege | |||||
019 | 6B118 | Az összes szerződéses összeg 15 %-a az Ltp. előző hónap utolsó napján érvényben lévő összes szerződéséből | |||||
020 | 6B119 | Tulajdoni részesedés összege más takarékpénztári szolgáltatást nyújtó szervezetben és aránya a szavatoló tőkéhez | |||||
021 | 6B2 | Éves jelentés a törvényi előírások betartásáról | |||||
022 | 6B201 | Tárgyévi kollektív teljesítménymutató tényszáma | |||||
023 | 6B202 | Szabad eszközök kihelyezésével elért tárgyévi hozam | |||||
024 | 6B203 | Szabad eszközök tárgyévi átlagos állománya | |||||
025 | 6B204 | Tárgyévi kollektív kamat | |||||
026 | 6B205 | Kiegyenlítési céltartalék a tárgyévet megelőző év december 31-én | |||||
027 | 6B206 | Kiegyenlítési céltartalék a tárgyév december 31-én és aránya a megtakarításhoz | |||||
028 | 6B207 | A tárgyévben a Felügyelet engedélyével felvett kölcsön | |||||
029 | 6B208 | A Felügyelet engedélyével felvett kölcsön után a tárgyévben fizetett kamat | |||||
030 | 6B209 | Kiegyenlítési céltartalék év végi képzett összege | |||||
031 | 6B210 | Kiegyenlítési céltartalékból felhasznált összeg | |||||
db | millió Ft (három tizedesjegyig) | % | |||||
032 | 6B3 | Társasházak, lakásszövetkezetek szerződései | |||||
033 | 6B31 | Tárgynegyedévi új szerződések és aránya a tárgynegyedévi összes új szerződéshez | |||||
034 | 6B32 | Tárgyévi új szerződések és aránya a tárgyévi összes új szerződéshez | |||||
035 | 6B4 | Egyéb információk | |||||
036 | 6B41 | Engedményezett előtakarékossági szerződések darabszáma és szerződéses összege | |||||
037 | 6B42 | Engedményezett összegek összesen | |||||
038 | 6B43 | Összes engedményezett összeg aránya az engedményezett szerződések-szerződéses összeg összesen értékhez | |||||
039 | 6B44 | Kiutalási összeg | |||||
040 | 6B45 | Kiutalási összeg állománya | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
6CA
Lakástakarékpénztár - Termékösszetétel ( értéken )
Nagyságrend: millió forint
Teljesítéssel lezárt szerződés | Felmondással megszűnt szerződés | Érvényben lévő szerződés | |||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Termék megnevezése (engedély száma) | Tárgyn. évi teljesítéssel lezárt szerződés | Tárgyévi teljesítéssel lezárt szerződés | Teljesítéssel lezárt összes szerződés | Tárgyn.évi felmondással megszűnt szerződés | Tárgyévi felmondással megszűnt szerződés | Felmondással megszűnt összes szerződés | Kiutalás alatt lévő | Még nem kiutalható | Megkötött összes szerződés (d+g+h+i) | Tárgyn.évi új szerződés | Tárgyévi új szerződés | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | ||||
001 | 6CA1 | Összesen | |||||||||||||
002 | 6CA1001 | ||||||||||||||
6CA1999 | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
6CB
Lakástakarékpénztár - Termékösszetétel (darabszám)
Nagyságrend: millió forint
Teljesítéssel lezárt szerződés | Felmondással megszűnt szerződés | Érvényben lévő szerződés | |||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Termék megnevezése (engedély száma) | Tárgyn. évi teljesítéssel lezárt szerződés | Tárgyévi teljesítéssel lezárt szerződés | Teljesítéssel lezárt összes szerződés | Tárgyn.évi felmondással megszűnt szerződés | Tárgyévi felmondással megszűnt szerződés | Felmondással megszűnt összes szerződés | Kiutalás alatt lévő | Még nem kiutalható | Megkötött összes szerződés (d+g+h+i) | Tárgyn.évi új szerződés | Tárgyévi új szerződés | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | 6CB1 | Összesen db | |||||||||||||
002 | 6CB1001 | ||||||||||||||
6CB1999 | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
6DA
Jelzálog-hitelintézet adatai (forintban)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Egyéb deviza | Deviza összesen (EUR, USD, | Mindösszesen | Mód. | ||||||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | 6DA1011 | Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állománya | |||||||||||||
002 | 6DA1012 | Kapcsolódó kölcsön részből eredő tőkekövetelések állománya | |||||||||||||
003 | 6DA102 | Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések állománya | |||||||||||||
004 | 6DA1031 | Öt évnél hosszabb futamidejűek aránya a teljes jelzálog hitel- állományhoz viszonyítva (Jht. 5. § (1) bekezdés) (%) | |||||||||||||
005 | 6DA1032 | Öt éves futamidejűek aránya a teljes jelzálog hitel- állományhoz viszonyítva (Jht. 5. § (1) bekezdés) (%) | |||||||||||||
006 | 6DA1033 | Öt évnél rövidebb futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel- állományhoz viszonyítva (Jht. 5. § (1) bekezdés) (%) | |||||||||||||
007 | 6DA104 | Vásárolt hitelek állománya a teljes jelzáloghitel-állományból (Jht. 8. § (1) bekezdés) | |||||||||||||
008 | 6DA105 | Hitelbiztosíték értékének teljes állománya | |||||||||||||
009 | 6DA1061 | A Bank összes befektetése (Jht. 9. § (1) és (2) bekezdés) | |||||||||||||
010 | 6DA1062 | A Bank 3 éves időtartamra megszerzett befektetései (Jht. 9. § (3) bekezdés) | |||||||||||||
011 | 6DA1071 | Jelzáloglevelek rendes fedezete (Jht. 14. § (5)-(7) bekezdés) | |||||||||||||
012 | 6DA1072 | - Jelzáloqhitel fiqyelembe vehető tőke része | |||||||||||||
013 | 6DA1073 | - Tőkerész szerződés szerinti kamata | |||||||||||||
014 | 6DA108 | Jelzáloglevelek pótfedezete összesen (Jht. 14. § (8) bekezdés) | |||||||||||||
015 | 6DA1081 | - Állampapír a pótfedezetből | |||||||||||||
016 | 6DA1082 | - Állami készfiz. kezességvállalással kibocsátott értékpapír állomány a pótfedezetből | |||||||||||||
017 | 6DA1083 | - Állami készfiz. kezességvállalás mellett nyújtott hitel állomány a pótfedezetből | |||||||||||||
018 | 6DA1084 | - MNB-nél zárolt bankszámlán tartott pénz a pótfedezetből | |||||||||||||
019 | 6DA1091 | A rendes és pótfedezetek együttes értéke | |||||||||||||
020 | 6DA1092 | A rendes fedezetek aránya a teljes fedezeti értékben (%) | |||||||||||||
021 | 6DA110 | Tőke/hitelbiztosítéki érték aránya (6DA1011/6DA105) (%) | |||||||||||||
022 | 6DA111 | Jelzáloglevélből származó kötelezettség/összes fedezet (%) | |||||||||||||
023 | 6DA112 | Jelzáloglevélen kívül kibocsátott és forgalomban lévő értékpapírok állománya | |||||||||||||
024 | 6DA113 | Hitelszerződések száma (db) | |||||||||||||
025 | 6DA1141 | Felbontott hitelszerződések száma (db) | |||||||||||||
026 | 6DA1142 | Felbontott hitelszerződések értéke | |||||||||||||
Kibocsátott kötvények | Kibocsátott letéti jegyek | Kibocsátott kötvények | Kibocsátott letéti jegyek | Kibocsátott kötvények | Kibocsátott letéti jegyek | Kibocsátott kötvények | Kibocsátott letéti jegyek | ||||||||
027 | 6DA1151 | Értékpapír állomány névértéken | |||||||||||||
028 | 6DA1152 | Értékpapír nyilvántartási érték | |||||||||||||
029 | 6DA1153 | Értékpapír futamidő (év) | |||||||||||||
Kibocsátott és forgalomban lévő jelzáloglevelek | |||||||||||||||
Sorozat számai | - Névértéke (még nem törlesztett) | - Fizetendő kamat összege a futamidő végéig | Összesen (b+c) | Sorozat számai | - Névértéke (még nem törlesztett) | - Fizetendő kamat összege a futamidő végéig | Összesen (f+g) | Jelzáloglevélb őlszármazó kötelezettség összesen (d-h) | |||||||
030 | 6DA2 | Összesen | |||||||||||||
031 | 6DA201 | ||||||||||||||
6DA299 | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
6DB
Jelzálog-hitelintézet adatai EZER devizában (EURO, USD, CHF, JPY)
Nagyságrend: ezer devizában
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | EUR | USD | CHF | JPY | Mód | ||||||||||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | o | p | z | |||
001 | 6DB1011 | Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állománya | |||||||||||||||||
002 | 6DB1012 | Kapcsolódó kölcsön részből eredő tőkekövetelések állománya | |||||||||||||||||
003 | 6DB102 | Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések állománya | |||||||||||||||||
004 | 6DB1031 | Öt évnél hosszabb futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel- állományhoz viszonyítva (Jht. 5. § (1) bekezdés) (%) | |||||||||||||||||
005 | 6DB1032 | Öt éves futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel- állományhoz viszonyítva (Jht. 5. § (1) bekezdés) (%) | |||||||||||||||||
006 | 6DB1033 | Öt évnél rövidebb futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel- állományhoz viszonyítva (Jht. 5. § (1) bekezdés) (%) | |||||||||||||||||
007 | 6DB104 | Vásárolt hitelek állománya a teljes jelzáloghitel-állományból (Jht. 8. §(1) bekezdés) | |||||||||||||||||
008 | 6DB105 | Hitelbiztosíték értékének teljes állománya | |||||||||||||||||
009 | 6DB1061 | A Bank összes befektetése (Jht. 9. § (1) és (2) bekezdés) | |||||||||||||||||
010 | 6DB1062 | A Bank 3 éves időtartamra megszerzett befektetései (Jht. 9. § (3) bekezdés) | |||||||||||||||||
011 | 6DB1071 | Jelzáloglevelek rendes fedezete (Jht. 14. § (5)-(7) bekezdés) | |||||||||||||||||
012 | 6DB1072 | - Jelzáloghitel figyelembe vehető tőke része | |||||||||||||||||
013 | 6DB1073 | - Tőkerész szerződés szerinti kamata | |||||||||||||||||
014 | 6DB108 | Jelzáloglevelek pótfedezete összesen (Jht. 14. § (8) bekezdés) | |||||||||||||||||
015 | 6DB1081 | - Állampapír a pótfedezetből | |||||||||||||||||
016 | 6DB1082 | - Állami készfiz. kezességvállalással kibocsátott értékpapír állomány a pótfedezetből | |||||||||||||||||
017 | 6DB1083 | - Állami készfiz. kezességvállalás mellett nyújtott hitel állomány a pótfedezetből | |||||||||||||||||
018 | 6DB1084 | - MNB-nél zárolt bankszámlán tartott pénz a pótfedezetből | |||||||||||||||||
019 | 6DB1091 | A rendes és pótfedezetek együttes értéke | |||||||||||||||||
020 | 6DB1092 | A rendes fedezetek aránya a teljes fedezeti értékben (%) | |||||||||||||||||
021 | 6DB110 | Tőke/hitelbiztosítéki érték aránya (6DB1011/6DB105) (%) | |||||||||||||||||
022 | 6DB111 | Jelzáloglevélből származó kötelezettség/összes fedezet (%) | |||||||||||||||||
023 | 6DB112 | Jelzáloglevélen kívül kibocsátott és forgalomban lévő értékpapírok állománya | |||||||||||||||||
024 | 6DB113 | Hitelszerződések száma (db) | |||||||||||||||||
025 | 6DB1141 | Felbontott hitelszerződések száma (db) | |||||||||||||||||
026 | 6DB1142 | Felbontott hitelszerződések értéke | |||||||||||||||||
Kibocsátott kötvények | Kibocsátott letéti jegyek | Kibocsátott kötvények | Kibocsátott letéti jegyek | Kibocsátott kötvények | Kibocsáto tt letéti jegyek | Kibocsátott kötvények | Kibocsátott letéti jegyek | ||||||||||||
027 | 6DB1151 | Értékpapír állomány névértéken | |||||||||||||||||
028 | 6DB1152 | Értékpapír nyilvántartási érték | |||||||||||||||||
029 | 6DB1153 | Értékpapír futamidő (év) | |||||||||||||||||
Kibocsátott és forgalomban lévő jelzáloglevelek | |||||||||||||||||||
Sorozatszámai | - Névértéke (még nem törlesztett) | - Fizetendő kamat összege a futamidő végéig | Összesen (b+c) | Sorozat számai | - Névértéke (még nem törlesztett) | - Fizetendő kamat összege a futamidő | Összesen (f+g) | Sorozat számai | - Névértéke (még nem törlesztett) | - Fizetendő kamat összege a futamidő | Összesen (j+k) | Sorozatszámai | - Névértéke (még nem törlesztett) | - Fizetendő kamat összege a futamidő | Összesen (j+k) | ||||
030 | 6DB2 | Összesen | |||||||||||||||||
031 | 6DB201 | ||||||||||||||||||
6DB299 | |||||||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
6E
Lakástakarékpénztár - Érvényben lévő szerződések adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | január | február | március | április | május | június | július | augusztus | szeptember | október | november | december | |||||||||||||||
Év | Módozat jelölése (Megtakarítási szerződés típus) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható Időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható Időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható Időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható időpontja (év, hó) | Megtakarítás értéke | Kiutalás várható időpontja (év, hó) | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | |||
a | b | c | c1 | d | d1 | e | e1 | f | f1 | g | 1 | h | h1 | i | i1 | j | j1 | k | k1 | l | l1 | m | m1 | n | n1 | z | |||
001 | 6E1 | Megtakarítás kezdetének időpontja (ÉÉÉÉ) | |||||||||||||||||||||||||||
002 | 6E1001 | Megtakarítással rendelkező szerződés | |||||||||||||||||||||||||||
6E1999 | Megtakarítással rendelkező szerződés | ||||||||||||||||||||||||||||
003 | 6E2 | Megtakarítás kezdetének időpontja (ÉÉÉÉ) | |||||||||||||||||||||||||||
004 | 6E2001 | Megtakarítással rendelkező szerződés | |||||||||||||||||||||||||||
6E2999 | Megtakarítással rendelkező szerződés | ||||||||||||||||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törszszáma:
6F
Lakástakarékpénztár - Kiutalások (várható) adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | január | február | március | április | május | június | július | augusztus | szeptember | október | november | december | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 6F1 | Kiutalás kezdetének időpontja (ÉÉÉÉ) | ||||||||||||||
002 | 6F11 | A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek | ||||||||||||||
003 | 6F12 | A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában (6F131+132+133+134-14) | ||||||||||||||
004 | 6F131 | Betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás kamata) | ||||||||||||||
005 | 6F132 | Hiteltörlesztő részletek összege | ||||||||||||||
006 | 6F133 | Terv szerinti betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás kamata) | ||||||||||||||
007 | 6F134 | Egyéb | ||||||||||||||
008 | 6F14 | Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált) | ||||||||||||||
009 | 6F15 | Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy (negatív előjellel) hiteligény (6F12-11) | ||||||||||||||
010 | 6F16 | A Felügyelet engedélyével felvehető hitel | ||||||||||||||
011 | 6F17 | A kiutalások időpontjában tervezett betétállomány 40 %-a | ||||||||||||||
012 | 6F18 | Kiegészítő adatok | ||||||||||||||
013 | 6F181 | Betétfizetéstől eltelt 3 hónap óta befizetés nem történt | ||||||||||||||
014 | 6F182 | A megtakarítási idő még nem kezdődött meg | ||||||||||||||
015 | 6F183 | Kumulált kiutalási összeg | ||||||||||||||
016 | 6F184 | Kumulált szerződéses összeg | ||||||||||||||
017 | 6F185 | Kumulált kiutalások aránya ( %-ban) | ||||||||||||||
018 | 6F2 | Kiutalás kezdetének időpontja (ÉÉÉÉ) | ||||||||||||||
019 | 6F21 | A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek | ||||||||||||||
020 | 6F22 | A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában (6F231+232+233+234-24) | ||||||||||||||
021 | 6F231 | Betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás kamata) | ||||||||||||||
022 | 6F232 | Hiteltörlesztő részletek összege | ||||||||||||||
023 | 6F233 | Terv szerinti betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás kamata) | ||||||||||||||
024 | 6F234 | Egyéb | ||||||||||||||
025 | 6F24 | Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált) | ||||||||||||||
026 | 6F25 | Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy (negatív előjellel) hiteligény (6F22-21) | ||||||||||||||
027 | 6F26 | A Felügyelet engedélyével felvehető hitel | ||||||||||||||
028 | 6F27 | A kiutalások időpontjában tervezett betétállomány 40 %-a | ||||||||||||||
029 | 6F28 | Kiegészítő adatok | ||||||||||||||
030 | 6F281 | Betétfizetéstől eltelt 3 hónap óta befizetés nem történt | ||||||||||||||
031 | 6F282 | A megtakarítási idő még nem kezdődött meg | ||||||||||||||
032 | 6F283 | Kumulált kiutalási összeg | ||||||||||||||
033 | 6F284 | Kumulált szerződéses összeg | ||||||||||||||
034 | 6F285 | Kumulált kiutalások aránya ( %-ban) | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
6GA
Elszámolóház - Mérlegadatok részletezése
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összese n | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | ||||
a | b | c | d | z | |||
001 | 6GA1 | Eszköz tételek | |||||
002 | 6GA11 | Pénzeszközök (6G.111+112) | |||||
003 | 6GA111 | Pénztár és elszámolási számla | |||||
004 | 6GA1111 | Likviditási tartalékon kívüli pénztár és csekkek | |||||
005 | 6GA1112 | Likviditási tartalékhoz sorolt pénztár és csekkekk | |||||
006 | 6GA1113 | Likviditási tartalékon kívüli pénzforgalmi számlakövetelések | |||||
007 | 6GA1114 | Likviditási tartalékhoz sorolt pénzforgalmi számlakövetelések | |||||
008 | 6GA112 | MNB-nél elhelyezett éven belüli lejáratú betét | |||||
009 | 6GA1121 | Likviditási tartalékon kívüli bankbetétek | |||||
010 | 6GA1122 | Likviditási tartalékhoz tartozó bankbetétek | |||||
011 | 6GA12 | Értékpapírok | |||||
012 | 6GA121 | Likviditási tartalékhoz sorolt állampapírok | |||||
013 | 6GA122 | Likviditási tartalékon kívüli értékpapírok | |||||
014 | 6GA13 | Elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó követelések | |||||
015 | 6GA131 | Tőzsdével szembeni követelés | |||||
016 | 6GA132 | Tőzsdei ügyletekből adódó, befektetési szolgáltatókkal szembeni követelés | |||||
017 | 6GA133 | Árkülönbözet miatti követelés | |||||
018 | 6GA134 | Értéktári szolgáltatásból adódó követelés | |||||
019 | 6GA135 | Kölcsön követelés | |||||
020 | 6GA14 | Egyéb követelések összesen | |||||
021 | 6GA141 | Likviditási tartalékhoz tartozó hitelintézettel kötött felmondhatóságban nem korlátozott repo | |||||
022 | 6GA142 | Egyéb követelésekből egyéb | |||||
023 | 6GA2 | Forrás tételek | |||||
024 | 6GA21 | Elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó kötelezettségek | |||||
025 | 6GA211 | Tőzsdével szembeni kötelezettség | |||||
026 | 6GA212 | Tőzsdeforgalmi számla kötelezettség | |||||
027 | 6GA213 | Árkülönbözet miatti kötelezettség | |||||
028 | 6GA214 | Befektetési szolgáltatók közös pénzeszközhöz való hozzájárulása miatti kötelezettség | |||||
029 | 6GA215 | Saját számlára tőzsdén kívül kötött ügyletek miatti kötelezettségek | |||||
030 | 6GA216 | Értéktári tevékenységből adódó kötelezettség | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
6GB
Elszámolóház - Bevételi adatok részletezése
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Tárgyhavi | Halmozott | Mód. |
1 | 2 | 3 | |||
a | b | z | |||
001 | 6GB1 | Értéktári és elszámolóházi bevételek | |||
002 | 6GB11 | Értéktári bevételek | |||
003 | 6GB111 | Központi értéktári bevételek | |||
004 | 6GB1111 | - központi értékpapír nyilvántartás és értékpapírkód-kiadás | |||
005 | 6GB1112 | - dematerializált értékpapír-előállítás, - törlés és nyilvántartás | |||
006 | 6GB1113 | - másodlagos értékpapír kiállítása | |||
007 | 6GB112 | Általános értéktári bevételek | |||
008 | 6GB1121 | - értékpapírok letéti őrzése és az azzal kapcsolatos nyilvántartások vezetése | |||
009 | 6GB1122 | - értékpapír letétkezelés | |||
010 | 6GB1123 | - értékpapírszámlavezetés | |||
011 | 6GB1124 | - értékpapírkölcsönzés | |||
012 | 6GB1125 | - értékpapír-kölcsönzési rendszer működtetése (pool, háromoldalú) | |||
013 | 6GB1126 | - átalánydíjas értéktári bevételek | |||
014 | 6GB1127 | - egyéb általános értéktári bevételek | |||
015 | 6GB12 | Elszámolóházi bevételek | |||
016 | 6GB121 | Tőzsdei ügyletek elszámolásának bevételei | |||
017 | 6GB1211 | Belföldi tőzsdén kötött ügyeletek elszámolásának bevételei | |||
018 | 6GB12111 | Azonnali ügyletek elszámolásának bevételei | |||
019 | 6GB121111 | - értéktőzsdei ügyletek elszámolásának bevételei | |||
020 | 6GB121112 | - árutőzsdei ügyletek elszámolásának bevételei | |||
021 | 6GB12112 | Származtatott ügyletek elszámolásának bevételei | |||
022 | 6GB121121 | - értéktőzsdei ügyletek elszámolásának bevételei | |||
023 | 6GB121122 | - árutőzsdei ügyletek elszámolásának bevételei | |||
024 | 6GB1212 | Külföldi tőzsdén kötött ügyletek elszámolásának bevételei | |||
025 | 6GB122 | Tőzsdén kívüli ügyletek elszámolásának bevételei | |||
026 | 6GB123 | Devizanyilvántartási szolgáltatás bevételei | |||
027 | 6GB124 | Egyéb elszámolóházi szolgáltatások bevételei | |||
028 | 6GB13 | Részvénykönyvvezetési bevételek | |||
029 | 6GB14 | Egyéb, elszámolóházi tev.-t segítő kiegészítő tevékenységek bevételei | |||
030 | 6GB2 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység bevételei | |||
031 | 6GB21 | Hitel- és pénzkölcsön nyújtásának bevételei | |||
032 | 6GB22 | Pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásának bevételei | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
7A
Eszközök - átlagállományok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb devizák | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 7A1 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||
002 | 7A11 | Pénztárkészlet | |||||
003 | 7A12 | Jegybanki elszámolási számlák | |||||
004 | 7A13 | Elszámolási számlák belföldi és külföldi hitelintézeteknél | |||||
005 | 7A2 | Jegybanki betétek és bankközi kihelyezések | |||||
006 | 7A21 | Jegybanknál elhelyezett betétek | |||||
007 | 7A221 | Belföldi hitelintézeteknél elh. bankközi betétek | |||||
008 | 7A222 | Belföldi hitelintézetek - követelés valódi penziós ügyletekből | |||||
009 | 7A23 | Külföldi hitelintézeteknél elh. bankközi betétek | |||||
010 | 7A24 | Bankközi betétek értékvesztése (-) | |||||
011 | 7A3 | Értékpapírok | |||||
012 | 7A31 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||
013 | 7A311 | Államháztartás által kibocsátott értékpapírok | |||||
014 | 7A3121 | Jegybank által kibocsátott értékpapírok | |||||
015 | 7A3122 | Egyéb monetáris pénzügyi intézmény által kibocsátott értékpapír | |||||
016 | 7A313 | Egyéb pénzügyi közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők és biztosítók által kibocsátott értékpapírok | |||||
017 | 7A314 | Nem pénzügyi vállalkozás által kibocsátott értékpapírok | |||||
018 | 7A315 | Egyéb belföldi szektor által kibocsátott értékpapírok | |||||
019 | 7A316 | Külföldiek által kibocsátott értékpapírok | |||||
020 | 7A317 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékvesztése (-) | |||||
021 | 7A318 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékelési különbözet (előjellel) | |||||
022 | 7A32 | Tulajdonosi részesedések | |||||
023 | 7A321 | Egyéb monetáris pénzügyi intézmény részvényei | |||||
024 | 7A322 | Egyéb pénzügyi közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők és biztosítók részvényei és egyéb értékpapírok | |||||
025 | 7A323 | Nem pénzügyi vállalatok részvényei | |||||
026 | 7A324 | Befektetési jegy | |||||
027 | 7A325 | Külföldiek részvényei és befektetési jegyek | |||||
028 | 7A326 | Részvények és befektetési jegyek értékvesztése (-) | |||||
029 | 7A327 | Részvények és befektetési jegyek értékelési különbözet (előjellel) | |||||
030 | 7A4 | Vagyoni érdekeltségek | |||||
031 | 7A411 | Belföldi hitelintézetek részvényei | |||||
032 | 7A412 | Egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők, biztosítók, nyugdíjpénztárakban részvények, részesedések | |||||
033 | 7A413 | Nem pénzügyi vállalatokban részvények, részesedések | |||||
034 | 7A42 | Külföldi részvények, részesedések | |||||
035 | 7A43 | Vagyoni érdekeltség értékvesztése (-) | |||||
036 | 7A44 | Vagyoni érdekeltség értékelési különbözete (előjellel) | |||||
037 | 7A5 | Hitelek | |||||
038 | 7A51 | Belföldiekkel szembeni követelések | |||||
039 | 7A511 | Államháztartásnak nyújtott hitelek | |||||
040 | 7A512 | Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel | |||||
041 | 7A513 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek, pü-i kieg. tev. végzőknek és biztosítóknak, nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitel | |||||
042 | 7A514 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||
043 | 7A5151 | Lakosságnak nyújtott hitel | |||||
044 | 7A5152 | Önálló vállalkozóknak nyújtott hitel | |||||
045 | 7A516 | Egyéb belföldi szektornak nyújtott hitel | |||||
046 | 7A517 | Belföldi hitelek értékvesztése (-) | |||||
047 | 7A518 | Belföldi hitelek értékelési különbözete (előjellel) | |||||
048 | 7A52 | Külföldiekkel szembeni követelés | |||||
049 | 7A521 | GMU monetáris pénzügyi intézményekkel és az egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés | |||||
050 | 7A522 | GMU egyéb szektorokkal és az egyéb külföldiekkel szembeni követelés | |||||
051 | 7A523 | Külfölddel szembeni követelések értékvesztése (-) | |||||
052 | 7A524 | Külfölddel szembeni követelések értékelési különbözete | |||||
053 | 7A6 | Befektetési szolgáltatásból származó követelések | |||||
054 | 7A7 | Aktív időbeli elhatárolások, egyéb aktív elszámolások, értékelési különbözet és egyéb eszközök | |||||
055 | 7A8 | Saját eszközök | |||||
056 | 7A9 | Eszközök összesen | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
7B
Források - átlagállományok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összese n | Mód. |
kód | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
a | b | c | d | z | |||
001 | 7B1 | Betétek | |||||
002 | 7B111 | Államháztartás | |||||
003 | 7B112 | Egyéb pénzügyi közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők és biztosítók, nyugdíjpénztárak | |||||
004 | 7B113 | Nem pénzügyi vállalatok | |||||
005 | 7B1141 | Lakosság | |||||
006 | 7B1142 | Önálló vállalkozók | |||||
007 | 7B115 | Egyéb belföldi szektor | |||||
008 | 7B12 | GMU egyéb szektorok és az egyéb külföldiek | |||||
009 | 7B2 | Monetáris pénzügyi intézménytől származó betétek | |||||
010 | 7B212 | Egyéb belföldi monetáris pénzügyi intézmények | |||||
011 | 7B22 | GMU monetáris pénzügyi intézmények és az egyéb külföldi bankok | |||||
012 | 7B3 | Felvett hitelek | |||||
013 | 7B311 | Államháztartástól felvett hitelek | |||||
014 | 7B3121 | Jegybanktól felvett hitelek és repo ügyletekből szerzett forrás | |||||
015 | 7B3122 | Egyéb monetáris pénzügyi intézménytől felvett hitel és valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
016 | 7B313 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől, pü-i kieg. tev. végzőktől és biztosítóktól, nyugdíjpénztáraktól felvett hitel | |||||
017 | 7B314 | Nem pénzügyi vállalatoktól felvett hitel | |||||
018 | 7B315 | Háztartásoktól felvett hitel | |||||
019 | 7B316 | Egyéb belföldi szektortól felvett hitelek | |||||
020 | 7B321 | GMU monetáris pénzügyi intézmények és az egyéb külföldi bankok | |||||
021 | 7B322 | GMU egyéb szektorok és az egyéb külföldiek | |||||
022 | 7B4 | Saját kibocsátású, hitelezői jogot megtest. értékpapírok | |||||
023 | 7B41 | Kötvény | |||||
024 | 7B42 | Átváltoztatható kötvény | |||||
025 | 7B43 | Jelzáloglevél | |||||
026 | 7B44 | Letéti jegy | |||||
027 | 7B45 | Egyéb értékpapír | |||||
028 | 7B5 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó forrás | |||||
029 | 7B6 | Passzív időbeli elhatárolások, egyéb passzív elszámolások, értékelési különbözet | |||||
030 | 7B7 | Céltartalék | |||||
031 | 7B8 | Saját tőke | |||||
032 | 7B9 | Források összesen | |||||
Mérlegen kívüli tételek - Átlagállományok | |||||||
033 | 7B911 | Függő kötelezettségek - Hitelkeret | |||||
034 | 7B912 | Függő kötelezettségek - Vállalt garancia, kezesség | |||||
035 | 7B913 | Függő kötelezettségek - Opciós kötelezettségek | |||||
036 | 7B914 | Függő kötelezettségek - Egyéb kötelezettségek | |||||
037 | 7B92 | Jövőbeni határidős kötelezettségek | |||||
038 | 7B931 | Határidős követelések | |||||
039 | 7B932 | Opciós követelések | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
7C
Tájékoztató adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | db | Összesen | Nettó érték | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
001 | 7C1 | Jegyzett tőke összetételével kapcsolatos információk | ||||
002 | 7C11 | Jegyzett tőkéből deviza | ||||
003 | 7C12 | Jegyzett tőke befektetési szolgáltatási vállalkozástól kapott része | ||||
004 | 7C13 | Jegyzett tőkéből az apport rész | ||||
005 | 7C2 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletek állománya | ||||
006 | 7C21 | Kihelyezések negyedéves átlagos állomány | ||||
007 | 7C211 | Kapcsolt vállalkozással szembeni követelések negyedéves átlagos állománya (7C21-ből) | ||||
008 | 7C22 | Kötelezettségek negyedéves átlagos állomány | ||||
009 | 7C221 | Kapcsolt vállalkozással szembeni kötelezettségek negyedéves átlagos állománya (7C22-ből) | ||||
010 | 7C3 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletek állománya | ||||
011 | 7C31 | Kihelyezések negyedéves átlagos állomány | ||||
012 | 7C311 | Kapcsolt vállalkozással szembeni követelések negyedéves átlagos állománya (7C31-ből) | ||||
013 | 7C32 | Kötelezettségek negyedéves átlagos állomány | ||||
014 | 7C321 | Kapcsolt vállalkozással szembeni kötelezettségek negyedéves átlagos állománya (7C32-ből) | ||||
015 | 7C4 | Hitelekhez kapcsolódó tájékoztató adatok | ||||
016 | 7C41 | Lakáscélú hitelállomány (hitelcél szerint) | ||||
017 | 7C411 | Új lakás (ház) vásárlása | ||||
018 | 7C412 | Új lakás (ház) építése | ||||
019 | 7C413 | Használt lakás (ház) vásárlása | ||||
020 | 7C414 | Felújítás, korszerűsítés | ||||
021 | 7C415 | Más lakáscélú ingatlan | ||||
022 | 7C42 | Lombard hitelek (..+..) | ||||
023 | 7C421 | Forint- és devizabetét fedezete mellett | ||||
024 | 7C422 | Értékpapír fedezete mellett | ||||
025 | 7C4221 | Részvényfedezet mellett | ||||
026 | 7C4222 | Állampapír fedezete mellett | ||||
027 | 7C4223 | Egyéb értékpapír fedezet mellett | ||||
028 | 7C5 | Hitelekhez és betétekhez kapcsolódó tájékoztató adatok | ||||
029 | 7C51 | Hitelezett ügyfelek száma (fő) | ||||
030 | 7C511 | ebből: Háztartások | ||||
031 | 7C5111 | ebből: Lakosság | ||||
032 | 7C51111 | ebből: Jelzáloghitel | ||||
033 | 7C52 | Ügyfélbetétesek száma (fő) | ||||
034 | 7C521 | ebből: Háztartások | ||||
035 | 7C5211 | ebből: Lakosság | ||||
036 | 7C52111 | ebből: Lakossági lekötött betétek - számlán lekötött | ||||
037 | 7C52112 | Lakossági lekötött betétek - könyvesbetétben | ||||
038 | 7C52113 | Lakossági lekötött betétek - betéti okiratban | ||||
039 | 7C52114 | Lakáscélú betét | ||||
040 | 7C6 | Egyéb tájékoztató adatok | ||||
041 | 7C61 | Átlagos statisztikai állományi létszám (fő) | ||||
042 | 7C62 | Hálózati egységek száma | ||||
043 | 7C631 | Napi átlagos Giro forgalom darabszáma | ||||
044 | 7C632 | Napi átlagos VIBER forgalom darabszáma | ||||
045 | 7C64 | Napi átlagos SWIFT forgalom darabszáma | ||||
046 | 7C651 | Saját kibocsátású kötvényekből 2003. január 1-je után kibocsátott állomány | ||||
047 | 7C652 | Saját kibocsátású letéti jegyekből 2003. január 1-je után kibocsátott állomány | ||||
048 | 7C653 | OBA által biztosított források kamatelhatárolása | ||||
049 | 7C7 | Tárgyévet megelőző év végére vonatkozó eredményadatok | ||||
050 | 7C71 | Év végi előzetes (dec.31-re vonatkozó) eredmény | ||||
051 | 7C72 | Igazgatóság által jóváhagyott előzetes mérleg szerinti eredmény | ||||
052 | 7C73 | Auditált, közgyűlés előtti mérleg szerinti eredmény | ||||
053 | 7C74 | Közgyűlés által jóváhagyott mérleg szerinti eredmény | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
7G
Önálló zálogjog adatai
Nagyságrend: millió forint
Forint | Mód | |||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | 1 | 2 |
a | z | |||
001 | 7G11 | Önálló zálogjogok | ||
002 | 7G111 | hitelkiváltással | ||
003 | 7G112 | követelés nélkül | ||
004 | 7G113 | egyéb | ||
005 | 7G121 | Önálló jelzálogjog megvásárlása és egyidejű halasztott fizetéssel való viszonteladása miatti éven túli követelés | ||
006 | 7G122 | Önálló zálogjogok halasztott fizetéssel történő értékesítése miatt fennálló követelés | ||
007 | 7G21 | Önálló jelzálogjog értékesítése és egyidejű halasztott fizetéssel való visszavásárlása miatti a jelzáloghitelintézettel szemben éven túli tartozás | ||
008 | 7G22 | Önálló zálogjogok halasztott fizetéssel történő megvásárlása miatt fennálló kötelezettség | ||
009 | 7G31 | Önálló zálogjoggal kiváltott követelések | ||
010 | 7G32 | Fedezetként szolgáló önálló zálogjogok | ||
011 | 7G321 | Jelzáloghitelintézetnek értékesített és egyidejűleg halasztott fizetéssel visszavásárolt önálló zálogjog | ||
012 | 7G322 | Fedezetként szolgáló egyéb önálló zálogjogok | ||
013 | 7G33 | Az év eleje óta értékesített önálló zálogjogok | ||
014 | 7G34 | Az év eleje óta követelést biztosító zálogjoggá átalakított önálló zálogjogok | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége
Adatszolgáltató neve
Adatszolgáltató törzsszáma
7H
A hitelintézet által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Tárgyhavi folyósítás folyószámlahitelek nélkül | Tárgyhavi vásárolt követelések | Tárgyhavi töketörlesztés folyószámlahitelek nélkül | Tárgyhónapban leírt tőkekövetelés | Tárgyhónapban eladott problémamentes követelés | Tárgyhónapban eladott nem problémamentes követelés | Egyéb állományváltozás | Tárgyidőszak végén fennálló tőketartozás folyószámlahitelekkel | |||||||
bruttó érték | bruttó érték | bruttó érték | bruttó érték | nettó érték | bruttó érték | nettó érték | eladási ár | bruttó érték | nettó érték | eladási ár | bruttó érték | db | bruttó érték | Mód | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | z | |||
001 | 7H0 | Hitelek | |||||||||||||||
002 | 7H11 | Állarnháztartás - forint | |||||||||||||||
003 | 7H12 | Államháztartás - deviza | |||||||||||||||
004 | 7H21 | Monetáris pénzügyi intézmények (jegybank, belföldi hitelintézetek, pénzpiaci alapok) - forint | |||||||||||||||
005 | 7H22 | Monetáris pénzügyi intézmények (jegybank, belföldi hitelintézetek, pénzpiaci alapok) - | |||||||||||||||
006 | 7H31 | Egyéb pénzügyi vállalatok - forint | |||||||||||||||
007 | 7H32 | Egyéb pénzügyi vállalatok - deviza | |||||||||||||||
008 | 7H41 | Nem pénzügyi vállalatok - forint | |||||||||||||||
009 | 7H42 | Nem pénzügyi vállalatok - deviza | |||||||||||||||
010 | 7H51 | Háztartások - lakosság - forint | |||||||||||||||
011 | 7H52 | Háztartások - lakosság - deviza | |||||||||||||||
012 | 7H61 | Háztartások - önálló vállalkozók - forint | |||||||||||||||
013 | 7H62 | Háztartások - önálló vállalkozók - deviza | |||||||||||||||
014 | 7H71 | Egyéb belföld - forint | |||||||||||||||
015 | 7H72 | Egyéb belföld - deviza | |||||||||||||||
016 | 7H81 | Külföld - forint | |||||||||||||||
017 | 7H82 | Külföld - deviza | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma
7I
A hitelintézet konzorciális hitelezési tevékenységének adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Ügyfél | Konzorcium | Konzorcium tagok | A konzorciális hitel | Szerződés- kötés időpontja | A hitel lejárata | A vonatkozási idő végén | A hitel deviza- neme | Mód | |||||
Neve | Törzsszáma | vezető | teljes összege | hitelintézetre eső összege | a hitelintézet felé fennálló tartozás bruttó összege | Értékvesztéssel csökkentett (nettó) érték | a hitelintézet által rendelkezésre tartott, le nem hívott | Céltaltalék | ||||||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 7I0 | Összesen | ||||||||||||||
002 | 7I101 | Ügyfél | ||||||||||||||
100 | 7I199 | Ügyfél | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
7J
A hitelintézet kiemelt közvetítő útján végzett záloghitelezési tevékenysége
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Zálogház | A Felügyelet által engedélyezett limit | Fennálló zálogkövetelés a tárgynegyedév végén | Fennálló zálog követelésekből lejárt zálogkövetelések a türelmi idő végéig | Kényszerértékesítési szakaszban a zálogházzal szembeni követelések | A Zálogházzal szemben fennálló egyéb követelések összege | Mód | ||
Neve | Törzsszáma | a türelmi idő végétől az elszámolásig | ki nem egyenlített követelések | ||||||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | z | |||
001 | 7J0 | Összesen | |||||||||
002 | 7J01 | Zálogház | |||||||||
026 | 7J25 | Zálogház | |||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idővége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
7K
Hitelintézetek által nyújtott gyűjtőszámlahitelekhez kapcsolódó adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | EUR alapú devizakölcsönhöz kapcsolódó | CHF alapú devizakölcsönhöz kapcsolódó | JPY alapú devizakölcsönhöz kapcsolódó | Összesen | |||||
darab | érték | darab | érték | darab | érték | darab | érték | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | z | |||
001 | 7K01 | Devizakölcsönök törlesztőrészletéhez kapcsolódó adatok | |||||||||
002 | 7K011 | Tárgyhavi törlesztőrészlet eredeti szerződés szerinti árfolyamon | |||||||||
003 | 7K0111 | Tőkerész | |||||||||
004 | 7K0112 | Kamat- és kamatjellegű díj vagy költség | |||||||||
005 | 7K012 | Tárgyhavi törlesztőrészlet rögzített árfolyamon | |||||||||
006 | 7K0121 | Tőkerész | |||||||||
007 | 7K0122 | Kamat- és kamatjellegű díj vagy költség | |||||||||
008 | 7K013 | Tárgyhavi törlesztőrészlet rögzített árfolyam feletti összege | |||||||||
009 | 7K0131 | Tőkerész | |||||||||
010 | 7K0132 | Tárgyhavi mentesített követelésrész (Kamat- és kamatjellegű díj vagy költség) | |||||||||
011 | 7K014 | Legmagasabb árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettség | |||||||||
012 | 7K02 | Tárgyhavi kamattámogatás közszférában dolgozóknak | |||||||||
013 | 7K1 | Gyűjtőszámlahitel nyitóállománya | |||||||||
014 | 7K21 | Folyósítás (tárgyhavi mentesített követelésrész és a legmagasabb árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettség nélkül) | |||||||||
015 | 7K211 | Ebből: fennálló hátralék miatti folyósítás | |||||||||
016 | 7K22 | Kamat tőkésítése (közszférában dolgozó esetén az állami kamattámogatás nélküli összeg) | |||||||||
017 | 7K23 | Törlesztés | |||||||||
018 | 7K24 | Ütemezett törlesztés | |||||||||
019 | 7K25 | Előtörlesztés | |||||||||
020 | 7K26 | Készfizető kezesség érvényesítése miatti állománycsökkenés | |||||||||
021 | 7K261 | a) 90 napot meghaladó fizetési késedelem miatti felmondás | |||||||||
022 | 7K262 | b) fedezeti ingatlannal szemben megindított végrehaitás miatti felmondás | |||||||||
023 | 7K27 | Egyéb növekedés (+) és csökkenés (-) egyenlege | |||||||||
024 | 7K3 | Gyűjtőszámlahitel záróállománya | |||||||||
025 | 7K4 | Gyüjtőszámlahitelhez kapcsolódó értékvesztés állománya | |||||||||
026 | 7K5 | Rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök záróállománya aktuális árfolyamon | |||||||||
027 | 7K6 | Devizakölcsönökhöz kapcsolódó értékvesztés állománya | |||||||||
028 | 7K7 | A devizakölcsön és a gyűjtőszámlahitel együttes állományához kapcsolódó adatok | |||||||||
029 | 7K711 | Legfeljebb 90 nap hátralékkal rendelkező követelés | |||||||||
030 | 7K712 | 90 napot meghaladó hátralékkal rendelkező követelés | |||||||||
031 | 7K72 | Követelést biztosító lakóingatlan fedezeti értéke a követelés erejéig | |||||||||
032 | 7K8 | Állami kezességgel fedezett gyüjtőszámlahitelek záróállománya | |||||||||
033 | 7K9 | Magyar Állammal szembeni kezesség érvényesítésével kapcsolatos adatok | |||||||||
034 | 7K91 | Készfizető kezesség érvényesítése | |||||||||
035 | 7K92 | Egyszerű kezesség érvényesítése | |||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
L5
A negyedévben értékesített fedezeti lakóingatlanok
Nagyságrend: millió Ft
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | A hitelező által ténylegesen kényszerértékesített fedezeti lakóingatlanok | A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által megvásárolt lakóingatlanok | Az adós által értékesített fedezeti lakóingatlanok | Azok az értékesített fedezeti lakóingatlanok, melyek értékesítésébe az intézmény zálogjogosultként kapcsolódott be | Mód | ||||||||
száma | értékesítés előtti utolsó fedezeti értéke | értékesítési ára | száma | értékesítés előtti utolsó fedezeti értéke | értékesítési ára | száma | értékesítés előtti utolsó fedezeti értéke | értékesítési ára | száma | értékesítés előtti utolsó fedezeti értéke | értékesítési ára | ||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | L51 | ÖSSZESEN | |||||||||||||
002 | L5101 | Budapest | |||||||||||||
003 | L5102 | Bács-Kiskun megye | |||||||||||||
004 | L5103 | Baranya megye | |||||||||||||
005 | L5104 | Békés megye | |||||||||||||
006 | L5105 | Borsod-Abaúj-Zemplén megye | |||||||||||||
007 | L5106 | Csongrád megye | |||||||||||||
008 | L5107 | Fejér megye | |||||||||||||
009 | L5108 | Győr-Moson-Sopron megye | |||||||||||||
010 | L5109 | Hajdú-Bihar megye | |||||||||||||
011 | L5110 | Heves megye | |||||||||||||
012 | L5111 | Jász-Nagykun-Szolnok megye | |||||||||||||
013 | L5112 | Komárom-Esztergom megye | |||||||||||||
014 | L5113 | Nógrád megye | |||||||||||||
015 | L5114 | Pest megye (Budapest nélkül) | |||||||||||||
016 | L5115 | Somogy megye | |||||||||||||
017 | L5116 | Szabolcs-Szatmár-Bereg megye | |||||||||||||
018 | L5117 | Tolna megye | |||||||||||||
019 | L5118 | Vas megye | |||||||||||||
020 | L5119 | Veszprém megye | |||||||||||||
021 | L5120 | Zala megye | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
8C
Értékvesztés és értékvesztés visszaírása
Nagyságrend: millióforint
Értékvesztés nyitó állománya | Értékvesztés képzése | Visszairás - az adott évi ráfordítások csökkentésével | Visszairás - az adott évi bevételek növelésével (előző évek képzése miatt) | Értékvesztés változása összesen (b+c-d-e-f-g-h-i-j-k) | Értékvesztés záró állománya (a+l) | Árfolyamnyereség (kiemelés "g" és "k" oszlopból) | Árfolyam veszteség (kiemelés "c" oszlopból) | Könyv szti érték feletti bevétel nem problémamentes eszközeladásból | Változás összesen (l-p) | Mód. | ||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Minösités miatt | Egyéb ok miatt | Minösités miatt | Eszköz értékesités miatt | Veszteség mérséklés miatt | Egyéb ok miatt | Minősítés miatt | Eszköz értékesités miatt | Veszteség mérséklés miatt | Egyéb ok miatt | ||||||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | |||
a | b | c | d | e | f | h | i | j | k | l | m | n | o | p | q | z | ||||
001 | 8C0 | MINŐSÍTENDŐ mérlegtételek ÉRTÉKVESZTÉSE ÖSSZESEN | ||||||||||||||||||
002 | 8C1 | Értékpapírok | ||||||||||||||||||
003 | 8C2 | Bankközi betétek | ||||||||||||||||||
004 | 8C3 | Hitelek | ||||||||||||||||||
005 | 8C31 | Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok | ||||||||||||||||||
006 | 8C311 | ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások | ||||||||||||||||||
007 | 8C32 | Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal) | ||||||||||||||||||
008 | 8C33 | Hitelek - Belföld - Háztartások | ||||||||||||||||||
009 | 8C331 | Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság | ||||||||||||||||||
010 | 8C3311 | ebből: Jelzáloghitel | ||||||||||||||||||
011 | 8C332 | Hitelek - Belföld - Háztartások - Önálló vállalkozók | ||||||||||||||||||
012 | 8C34 | Hitelek - Belföld - Egyéb | ||||||||||||||||||
013 | 8C341 | ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok | ||||||||||||||||||
014 | 8C35 | Hitelek - Külföld | ||||||||||||||||||
015 | 8C4 | Egyéb követelések | ||||||||||||||||||
016 | 8C5 | Egyéb eszközök | ||||||||||||||||||
Tájékoztató jellegű adatok | ||||||||||||||||||||
017 | 8C61 | Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni kockázatvállalások | ||||||||||||||||||
018 | 8C62 | Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szembeni kockázatvállalások | ||||||||||||||||||
019 | 8C63 | NEM MINŐSÍTETT ESZKÖZÖKRE A SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINT ELSZÁMOLT ÉRTÉKVESZTÉS | ||||||||||||||||||
020 | 8C631 | magyar állampapírok után | ||||||||||||||||||
021 | 8C632 | jegybanki kötvények után | ||||||||||||||||||
022 | 8C633 | egyéb eszközök után | ||||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
8D
Céltartalék változása
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Nyitó állomány | Képzés | Felhasználás | Felszabadítás | Árfolyam | Változ. érték, különb.miatt | Záró állomány | Meg nem képzett céltartalék | Mód. | |||
értékvesztéshez | egyéb veszteséghez | minősítés javulása miatt | egyéb | nyereség | veszteség | |||||||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | |||
001 | 8D1 | MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEKRE KÉPZETT CÉLTARTALÉK ÖSSZESEN | ||||||||||||
002 | 8D11 | Függő kötelezettségekre képzett céltartalék | ||||||||||||
003 | 8D1111 | Peres ügyekkel kapcsolatos állományok | ||||||||||||
004 | 8D1112 | Követelésértékesítés miatt fennmaradó függő kötelezettség | ||||||||||||
005 | 8D1113 | Egyéb függő kötelezettség | ||||||||||||
006 | 8D12 | Jövőbeni kötelezettségekre képzett kockázati céltartalék | ||||||||||||
007 | 8D13 | Származtatott termékekre képzett kockázati céltartalék | ||||||||||||
008 | 8D2 | Egyéb CT összesen | ||||||||||||
009 | 8D21 | Számviteli előírások szerinti CT | ||||||||||||
010 | 8D211 | Szmt.szerint függő, jövőbeni ügyletekre képzett egyéb számviteli CT | ||||||||||||
011 | 8D212 | Szmt.szerint származtatott ügyletekre képzett egyéb számviteli CT | ||||||||||||
012 | 8D22 | LPT kiegyenlítési CT | ||||||||||||
013 | 8D23 | Egyéb CT | ||||||||||||
014 | 8D3 | Általános kockázati CT | ||||||||||||
015 | 8D4 | Mindösszesen | ||||||||||||
016 | 8D5 | Mérlegtételekre képzett céltartalék | ||||||||||||
017 | 8D51 | Lakáscélú hitelek halasztott kamatára CT | ||||||||||||
018 | 8D52 | Tandíjhitelek kamatához CT | ||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
8E
Értékelési különbözet változása
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Értékelési különbözet | Elszámolás (tárgyévben) | Elszámolás (előző év miatt) | Változás az értékelési különbözet elszámolása miatt | Elszámolás saját tőkével szemben | Mód. | ||||||||||
Nyitó állomány | Növekedése | Csökkenése | Változás összesen (b-c) | Záró állomány (a+d) | Bevételek között (+/-) | Ráfordítások között (+/-) | Bevételek között (+/-) | Ráfordítások között (+/-) | Értékvesztés visszaírása | Értékveszt. képzés e | Céltartalék visszaírása | Céltartalék képzése | Változás összesen (j-k+l-m) | |||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | o | z | |||
001 | 8E1 | ESZKÖZTÉTELEK ÉRTÉKELÉSI KÜLÖNBÖZETE ÖSSZESEN | ||||||||||||||||
002 | 8E11 | Értékpapírok (értékesíthető értékpapírok nélkül) | ||||||||||||||||
003 | 8E12 | Jegybanki és bankközi betétek | ||||||||||||||||
004 | 8E13 | Hitelek | ||||||||||||||||
005 | 8E131 | Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok | ||||||||||||||||
006 | 8E1311 | ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások | ||||||||||||||||
007 | 8E132 | Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal) | ||||||||||||||||
008 | 8E133 | Hitelek - Belföld - Háztartások | ||||||||||||||||
009 | 8E1331 | Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság | ||||||||||||||||
010 | 8E13311 | ebből: Jelzáloghitel | ||||||||||||||||
011 | 8E1332 | Hitelek - Belföld - Háztartások - Önálló vállalkozók | ||||||||||||||||
012 | 8E134 | Hitelek - Belföld - Egyéb | ||||||||||||||||
013 | 8E1341 | ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok | ||||||||||||||||
014 | 8E135 | Hitelek - Külföld | ||||||||||||||||
015 | 8E14 | Egyéb követelések összesen | ||||||||||||||||
016 | 8E141 | Egyéb követelések (származtatott ügyletek és értékesíthető értékpapírok értékelési különbözete nélkül) | ||||||||||||||||
017 | 8E142 | Származtatott ügyletek pozitív értékelési különbözete | ||||||||||||||||
018 | 8E143 | Értékesíthető értékpapírok pozitív értékelési különbözete vagy értékvesztése | ||||||||||||||||
019 | 8E15 | Egyéb eszközök | ||||||||||||||||
020 | 8E2 | FORRÁSTÉTELEK ÉRTÉKELÉSI KÜLÖNBÖZETE ÖSSZESEN | ||||||||||||||||
021 | 8E21 | Hitelintézettel szembeni kötelezettségek | ||||||||||||||||
022 | 8E22 | Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek | ||||||||||||||||
023 | 8E23 | Származtatott ügyletek negatív értékelési különbözete | ||||||||||||||||
024 | 8E3 | EGYÉB ÉRTÉKELÉSI KÜLÖNBÖZET ÖSSZESEN | ||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
8PBF
Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek | Mód. | |||
Megnevezés | Teljes nyilvántartási értéken | Piaci érték belső fedezeti előírások alapján korrigált értéke (biztosítéki érték, vagy hitelbiztosítéki érték) | Mérlegen belüli kintlévőségre elismerhető fedezet | |||
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
001 | 8PBF1 | FEDEZETEK, BIZTOSÍTÉKOK | ||||
002 | 8PBF11 | Kapott garanciák, viszontgaranciák | ||||
003 | 8PBF111 | Központi költségvetés garanciái | ||||
004 | 8PBF112 | Egyéb állami, illetve állami tulajdonú szervek garanciái | ||||
005 | 8PBF113 | Bankgaranciák | ||||
006 | 8PBF1141 | Alapok által nyújtott garanciavállalások államilag viszontgarantált része | ||||
007 | 8PBF1142 | Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált garanciavállalások | ||||
008 | 8PBF12 | Kapott kezességek | ||||
009 | 8PBF121 | Központi költségvetés készfizető kezessége | ||||
010 | 8PBF1221 | Bankkezességek | ||||
011 | 8PBF1222 | Egyéb készfizető kezességek | ||||
012 | 8PBF123 | Egyszerű kezességek | ||||
013 | 8PBF1241 | Alapok által nyújtott kezességvállalások államilag viszontgarantált része | ||||
014 | 8PBF1242 | Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált kezességvállalások | ||||
015 | 8PBF13 | Hitelintézet által nyújtott garanciák és kezességek ellengaranciái | ||||
016 | 8PBF14 | Óvadék | ||||
017 | 8PBF141 | Pénzfedezetek | ||||
018 | 8PBF1411 | Forint | ||||
019 | 8PBF1412 | Deviza | ||||
020 | 8PBF142 | Értékpapír fedezetek | ||||
021 | 8PBF1421 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||
022 | 8PBF1422 | Részvények | ||||
023 | 8PBF1423 | Egyéb értékpapír fedezetek | ||||
024 | 8PBF143 | Egyéb óvadék, egyéb letét | ||||
025 | 8PBF15 | Értékpapír forgatmány | ||||
026 | 8PBF16 | Zálogjog | ||||
027 | 8PBF161 | Jelzálogjog | ||||
028 | 8PBF1611 | Ingatlan | ||||
029 | 8PBF16111 | Lakóingatlan | ||||
030 | 8PBF16112 | Kereskedelmi ingatlan | ||||
031 | 8PBF16113 | Egyéb ingatlan | ||||
032 | 8PBF1612 | Ingóság | ||||
033 | 8PBF162 | Keretbiztosítéki jelzálogjog | ||||
034 | 8PBF163 | Önálló zálogjog | ||||
035 | 8PBF164 | Kézi zálogjog | ||||
036 | 8PBF165 | Egyéb zálogjog | ||||
037 | 8PBF17 | Engedményezés | ||||
038 | 8PBF18 | Hitelnyújtáshoz kapcsolódó vételi opció | ||||
039 | 8PBF19 | Egyéb fedezetek, biztosítékok | ||||
040 | 8PBF2 | EGYÉB MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK | ||||
041 | 8PBF21 | Leírt, vagy egyéb okok miatt mérlegből kivezetett, de el nem engedett követelések | ||||
042 | 8PBF211 | Peresített követelések | ||||
043 | 8PBF2111 | tőke | ||||
044 | 8PBF2112 | kamatok, kamat jellegű jutalékok, díjak | ||||
045 | 8PBF212 | Nem peresített, de el nem engedett követelések | ||||
046 | 8PBF2121 | tőke | ||||
047 | 8PBF2122 | kamatok, kamat jellegű jutalékok, díjak | ||||
048 | 8PBF22 | Megvásárolt követelések adóstól járó, még nem törlesztett összege | ||||
049 | 8PBF23 | Nem valódi penziós és repó ügyletek | ||||
050 | 8PBF231 | Nem valódi penziós és repó ügyletekkel kapcsolatos mérlegen kívüli követelések | ||||
051 | 8PBF232 | Nem valódi penziós és reverse repó ügyletekkel kapcsolatos mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő kezdete:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9AA
Kamatkockázat elemzés (HUF)
Nagyságrend: millió forint
Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó | ||||||||||||||||
kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | ||||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | 1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AA1 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
002 | 9AA111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
003 | 9AA112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
004 | 9AA121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
005 | 9AA122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
006 | 9AA131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
007 | 9AA132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
008 | 9AA141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
009 | 9AA142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
010 | 9AA2 | Kamatozó források | ||||||||||||||
011 | 9AA211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
012 | 9AA212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
013 | 9AA221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
014 | 9AA222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
015 | 9AA231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
016 | 9AA232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
017 | 9AA241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
018 | 9AA242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
019 | 9AA251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
020 | 9AA252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
021 | 9AA3 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
022 | 9AA4 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
023 | 9AA411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
024 | 9AA412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
025 | 9AA421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
026 | 9AA422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
027 | 9AA431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
028 | 9AA432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
029 | 9AA441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
030 | 9AA442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
031 | 9AA451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
032 | 9AA452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
033 | 9AA461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
034 | 9AA462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
035 | 9AA5 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
036 | 9AA511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
037 | 9AA512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
038 | 9AA521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
039 | 9AA522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
040 | 9AA531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
041 | 9AA532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
042 | 9AA541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
043 | 9AA542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
044 | 9AA551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
045 | 9AA552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
046 | 9AA561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
047 | 9AA562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
048 | 9AA61 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
049 | 9AA62 | Kumulált nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AA7 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
051 | 9AA711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
052 | 9AA712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
053 | 9AA721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
054 | 9AA722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
055 | 9AA731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
056 | 9AA732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9AB
Kamatkockázat elemzés (EUR)
Nagyságrend: ezer EUR
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | |||||||||||||
1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AB1 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
002 | 9AB111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
003 | 9AB112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
004 | 9AB121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
005 | 9AB122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
006 | 9AB131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
007 | 9AB132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
008 | 9AB141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
009 | 9AB142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
010 | 9AB2 | Kamatozó források | ||||||||||||||
011 | 9AB211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
012 | 9AB212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
013 | 9AB221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
014 | 9AB222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
015 | 9AB231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
016 | 9AB232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
017 | 9AB241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
018 | 9AB242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
019 | 9AB251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
020 | 9AB252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
021 | 9AB3 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
022 | 9AB4 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
023 | 9AB411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
024 | 9AB412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
025 | 9AB421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
026 | 9AB422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
027 | 9AB431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
028 | 9AB432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
029 | 9AB441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
030 | 9AB442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
031 | 9AB451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
032 | 9AB452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
033 | 9AB461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
034 | 9AB462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
035 | 9AB5 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
036 | 9AB511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
037 | 9AB512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
038 | 9AB521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
039 | 9AB522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
040 | 9AB531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
041 | 9AB532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
042 | 9AB541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
043 | 9AB542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
044 | 9AB551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
045 | 9AB552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
046 | 9AB561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
047 | 9AB562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
048 | 9AB61 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
049 | 9AB62 | Kumulált nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AB7 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
051 | 9AB711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
052 | 9AB712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
053 | 9AB721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
054 | 9AB722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
055 | 9AB731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
056 | 9AB732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9AC
Kamatkockázat elemzés (USD)
Nagyságrend: ezer USD
Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | ||||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | 1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AC1 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
002 | 9AC111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
003 | 9AC112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
004 | 9AC121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
005 | 9AC122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
006 | 9AC131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
007 | 9AC132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
008 | 9AC141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
009 | 9AC142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
010 | 9AC2 | Kamatozó források | ||||||||||||||
011 | 9AC211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
012 | 9AC212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
013 | 9AC221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
014 | 9AC222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
015 | 9AC231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
016 | 9AC232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
017 | 9AC241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
018 | 9AC242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
019 | 9AC251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
020 | 9AC252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
021 | 9AC3 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
022 | 9AC4 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
023 | 9AC411 | Kamatlábszerződések - fix | ||||||||||||||
024 | 9AC412 | Kamatlábszerződések - változó | ||||||||||||||
025 | 9AC421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
026 | 9AC422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
027 | 9AC431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
028 | 9AC432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
029 | 9AC441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
030 | 9AC442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
031 | 9AC451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
032 | 9AC452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
033 | 9AC461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
034 | 9AC462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
035 | 9AC5 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
036 | 9AC511 | Kamatlábszerződések - fix | ||||||||||||||
037 | 9AC512 | Kamatlábszerződések - változó | ||||||||||||||
038 | 9AC521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
039 | 9AC522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
040 | 9AC531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
041 | 9AC532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
042 | 9AC541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
043 | 9AC542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
044 | 9AC551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
045 | 9AC552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
046 | 9AC561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
047 | 9AC562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
048 | 9AC61 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
049 | 9AC62 | Kumulált nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AC7 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
051 | 9AC711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
052 | 9AC712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
053 | 9AC721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
054 | 9AC722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
055 | 9AC731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
056 | 9AC732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9AD
Kamatkockázat elemzés (CHF)
Nagyságrend: ezer CHF
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | |||||||||||||
1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AD1 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
002 | 9AD111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
003 | 9AD112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
004 | 9AD121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
005 | 9AD122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
006 | 9AD131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
007 | 9AD132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
008 | 9AD141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
009 | 9AD142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
010 | 9AD2 | Kamatozó források | ||||||||||||||
011 | 9AD211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
012 | 9AD212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
013 | 9AD221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
014 | 9AD222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
015 | 9AD231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
016 | 9AD232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
017 | 9AD241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
018 | 9AD242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
019 | 9AD251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
020 | 9AD252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
021 | 9AD3 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
022 | 9AD4 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
023 | 9AD411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
024 | 9AD412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
025 | 9AD421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
026 | 9AD422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
027 | 9AD431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
028 | 9AD432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
029 | 9AD441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
030 | 9AD442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
031 | 9AD451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
032 | 9AD452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
033 | 9AD461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
034 | 9AD462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
035 | 9AD5 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
036 | 9AD511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
037 | 9AD512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
038 | 9AD521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
039 | 9AD522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
040 | 9AD531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
041 | 9AD532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
042 | 9AD541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
043 | 9AD542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
044 | 9AD551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
045 | 9AD552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
046 | 9AD561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
047 | 9AD562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
048 | 9AD61 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
049 | 9AD62 | Kummulált nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AD7 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
051 | 9AD711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
052 | 9AD712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
053 | 9AD721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
054 | 9AD722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
055 | 9AD731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
056 | 9AD732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9AE
Kamatkockázat elemzés (GBP)
Nagyságrend: ezer GBP
Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | ||||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | 1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AE1 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
002 | 9AE111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
003 | 9AE112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
004 | 9AE121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
005 | 9AE122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
006 | 9AE131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
007 | 9AE132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
008 | 9AE141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
009 | 9AE142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
010 | 9AE2 | Kamatozó források | ||||||||||||||
011 | 9AE211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
012 | 9AE212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
013 | 9AE221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
014 | 9AE222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
015 | 9AE231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
016 | 9AE232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
017 | 9AE241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
018 | 9AE242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
019 | 9AE251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
020 | 9AE252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
021 | 9AE3 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
022 | 9AE4 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
023 | 9AE411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
024 | 9AE412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
025 | 9AE421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
026 | 9AE422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
027 | 9AE431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
028 | 9AE432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
029 | 9AE441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
030 | 9AE442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
031 | 9AE451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
032 | 9AE452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
033 | 9AE461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
034 | 9AE462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
035 | 9AE5 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
036 | 9AE511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
037 | 9AE512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
038 | 9AE521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
039 | 9AE522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
040 | 9AE531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
041 | 9AE532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
042 | 9AE541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
043 | 9AE542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
044 | 9AE551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
045 | 9AE552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
046 | 9AE561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
047 | 9AE562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
048 | 9AE61 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
049 | 9AE62 | Kummulált nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AE7 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
051 | 9AE711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
052 | 9AE712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
053 | 9AE721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
054 | 9AE722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
055 | 9AE731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
056 | 9AE732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma.
9AF
Kamatkockázat elemzés (JPY)
Nagyságrend: millió JPY
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | |||||||||||||
1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AF1 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
002 | 9AF111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
003 | 9AF112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
004 | 9AF121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
005 | 9AF122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
006 | 9AF131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
007 | 9AF132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
008 | 9AF141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
009 | 9AF142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
010 | 9AF2 | Kamatozó források | ||||||||||||||
011 | 9AF211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
012 | 9AF212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
013 | 9AF221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
014 | 9AF222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
015 | 9AF231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
016 | 9AF232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
017 | 9AF241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
018 | 9AF242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
019 | 9AF251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
020 | 9AF252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
021 | 9AF3 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
022 | 9AF4 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
023 | 9AF411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
024 | 9AF412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
025 | 9AF421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
026 | 9AF422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
027 | 9AF431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
028 | 9AF432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
029 | 9AF441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
030 | 9AF442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
031 | 9AF451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
032 | 9AF452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
033 | 9AF461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
034 | 9AF462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
035 | 9AF5 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
036 | 9AF511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
037 | 9AF512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
038 | 9AF521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
039 | 9AF522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
040 | 9AF531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
041 | 9AF532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
042 | 9AF541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
043 | 9AF542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
044 | 9AF551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
045 | 9AF552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
046 | 9AF561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
047 | 9AF562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
048 | 9AF61 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
049 | 9AF62 | Kummulált nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AF7 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
051 | 9AF711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
052 | 9AF712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
053 | 9AF721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
054 | 9AF722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
055 | 9AF731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
056 | 9AF732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma.
9AG1
Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 1. deviza)
Nagyságrend: ezer deviza
Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó | ||||||||||||||||
kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | ||||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | 1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AG10 | Adatszolgáltatás devizaneme (ISO) | ||||||||||||||
002 | 9AG11 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
003 | 9AG1111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
004 | 9AG1112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
005 | 9AG1121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
006 | 9AG1122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
007 | 9AG1131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
008 | 9AG1132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
009 | 9AG1141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
010 | 9AG1142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
011 | 9AG12 | Kamatozó források | ||||||||||||||
012 | 9AG1211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
013 | 9AG1212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
014 | 9AG1221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
015 | 9AG1222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
016 | 9AG1231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
017 | 9AG1232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
018 | 9AG1241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
019 | 9AG1242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
020 | 9AG1251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
021 | 9AG1252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
022 | 9AG13 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
023 | 9AG14 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
024 | 9AG1411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
025 | 9AG1412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
026 | 9AG1421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
027 | 9AG1422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
028 | 9AG1431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
029 | 9AG1432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
030 | 9AG1441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
031 | 9AG1442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
032 | 9AG1451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
033 | 9AG1452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
034 | 9AG1461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
035 | 9AG1462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
036 | 9AG15 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
037 | 9AG1511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
038 | 9AG1512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
039 | 9AG1521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
040 | 9AG1522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
041 | 9AG1531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
042 | 9AG1532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
043 | 9AG1541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
044 | 9AG1542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
045 | 9AG1551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
046 | 9AG1552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
047 | 9AG1561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
048 | 9AG1562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
049 | 9AG161 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AG162 | Kummulált nettó pozíció | ||||||||||||||
051 | 9AG17 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
052 | 9AG1711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
053 | 9AG1712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
054 | 9AG1721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
055 | 9AG1722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
056 | 9AG1731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
057 | 9AG1732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma.
9AG2
Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 2. deviza)
Nagyságrend: ezer deviza
Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó | ||||||||||||||||
kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | ||||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | 1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AG20 | Adatszolgáltatás devizaneme (ISO) | ||||||||||||||
002 | 9AG21 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
003 | 9AG2111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
004 | 9AG2112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
005 | 9AG2121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
006 | 9AG2122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
007 | 9AG2131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
008 | 9AG2132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
009 | 9AG2141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
010 | 9AG2142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
011 | 9AG22 | Kamatozó források | ||||||||||||||
012 | 9AG2211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
013 | 9AG2212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
014 | 9AG2221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
015 | 9AG2222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
016 | 9AG2231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
017 | 9AG2232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
018 | 9AG2241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
019 | 9AG2242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
020 | 9AG2251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
021 | 9AG2252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
022 | 9AG23 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
023 | 9AG24 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
024 | 9AG2411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
025 | 9AG2412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
026 | 9AG2421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
027 | 9AG2422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
028 | 9AG2431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
029 | 9AG2432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
030 | 9AG2441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
031 | 9AG2442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
032 | 9AG2451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
033 | 9AG2452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
034 | 9AG2461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
035 | 9AG2462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
036 | 9AG25 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
037 | 9AG2511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
038 | 9AG2512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
039 | 9AG2521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
040 | 9AG2522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
041 | 9AG2531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
042 | 9AG2532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
043 | 9AG2541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
044 | 9AG2542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
045 | 9AG2551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
046 | 9AG2552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
047 | 9AG2561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
048 | 9AG2562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
049 | 9AG261 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AG262 | Kummulált nettó pozíció | ||||||||||||||
051 | 9AG27 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
052 | 9AG2711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
053 | 9AG2712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
054 | 9AG2721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
055 | 9AG2722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
056 | 9AG2731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
057 | 9AG2732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma.
9AG3
Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 3. deviza)
Nagyságrend: ezer deviza
Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | ||||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | 1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | h | i | j | k | l | m | z | ||||
001 | 9AG30 | Adatszolgáltatás devizaneme (ISO) | ||||||||||||||
002 | 9AG31 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
003 | 9AG3111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
004 | 9AG3112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
005 | 9AG3121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
006 | 9AG3122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
007 | 9AG3131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
008 | 9AG3132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
009 | 9AG3141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
010 | 9AG3142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
011 | 9AG32 | Kamatozó források | ||||||||||||||
012 | 9AG3211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
013 | 9AG3212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
014 | 9AG3221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
015 | 9AG3222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
016 | 9AG3231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
017 | 9AG3232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
018 | 9AG3241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
019 | 9AG3242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
020 | 9AG3251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
021 | 9AG3252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
022 | 9AG33 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
023 | 9AG34 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
024 | 9AG3411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
025 | 9AG3412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
026 | 9AG3421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
027 | 9AG3422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
028 | 9AG3431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
029 | 9AG3432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
030 | 9AG3441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
031 | 9AG3442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
032 | 9AG3451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
033 | 9AG3452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
034 | 9AG3461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
035 | 9AG3462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
036 | 9AG35 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
037 | 9AG3511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
038 | 9AG3512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
039 | 9AG3521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
040 | 9AG3522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
041 | 9AG3531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
042 | 9AG3532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
043 | 9AG3541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
044 | 9AG3542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
045 | 9AG3551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
046 | 9AG3552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
047 | 9AG3561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
048 | 9AG3562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
049 | 9AG361 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AG362 | Kummulált nettó pozíció | ||||||||||||||
051 | 9AG37 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
052 | 9AG3711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
053 | 9AG3712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
054 | 9AG3721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
055 | 9AG3722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
056 | 9AG3731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
057 | 9AG3732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9AG4
Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 4. deviza)
Nagyságrend: ezer deviza
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | |||||||||||||
1 hónapig | 1 - S hó | S - e hó | e - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - S év | S - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | e | a | s | 10 | 11 | 12 | 1S | 14 | ||||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AG40 | Adatszolgáltatás devizaneme (ISO) | ||||||||||||||
002 | 9AG41 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
003 | 9AG4111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
004 | 9AG4112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
005 | 9AG4121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
006 | 9AG4122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
007 | 9AG4131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
008 | 9AG4132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
009 | 9AG4141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
010 | 9AG4142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
011 | 9AG42 | Kamatozó források | ||||||||||||||
012 | 9AG4211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
013 | 9AG4212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
014 | 9AG4221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
015 | 9AG4222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
016 | 9AG4231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
017 | 9AG4232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
018 | 9AG4241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
019 | 9AG4242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
020 | 9AG4251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
021 | 9AG4252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
022 | 9AG43 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
023 | 9AG44 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
024 | 9AG4411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
025 | 9AG4412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
026 | 9AG4421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
027 | 9AG4422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
028 | 9AG4431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
029 | 9AG4432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
030 | 9AG4441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
031 | 9AG4442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
032 | 9AG4451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
033 | 9AG4452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
034 | 9AG4461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
035 | 9AG4462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
036 | 9AG45 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
037 | 9AG4511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
038 | 9AG4512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
039 | 9AG4521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
040 | 9AG4522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
041 | 9AG4531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
042 | 9AG4532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
043 | 9AG4541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
044 | 9AG4542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
045 | 9AG4551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
046 | 9AG4552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
047 | 9AG4561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
048 | 9AG4562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
049 | 9AG461 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AG462 | Kummulált nettó pozíció | ||||||||||||||
051 | 9AG47 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
052 | 9AG4711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
053 | 9AG4712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
054 | 9AG4721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
055 | 9AG4722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
056 | 9AG4731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
057 | 9AG4732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9AG5
Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 5. deviza)
Nagyságrend: ezer deviza
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | |||||||||||||
1 hónapig | 1 - S hó | S - e hó | e - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - S év | S - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. | |||
1 | 2 | S | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AG50 | Adatszolgáltatás devizaneme (ISO) | ||||||||||||||
002 | 9AG51 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
003 | 9AG5111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
004 | 9AG5112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
005 | 9AG5121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
006 | 9AG5122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
007 | 9AG5131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
008 | 9AG5132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
009 | 9AG5141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
010 | 9AG5142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
011 | 9AG52 | Kamatozó források | ||||||||||||||
012 | 9AG5211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
013 | 9AG5212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
014 | 9AG5221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
015 | 9AG5222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
016 | 9AG5231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
017 | 9AG5232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
018 | 9AG5241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
019 | 9AG5242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
020 | 9AG5251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
021 | 9AG5252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
022 | 9AG53 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
023 | 9AG54 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
024 | 9AG5411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
025 | 9AG5412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
026 | 9AG5421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
027 | 9AG5422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
028 | 9AG5431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
029 | 9AG5432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
030 | 9AG5441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
031 | 9AG5442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
032 | 9AG5451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
033 | 9AG5452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
034 | 9AG5461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
035 | 9AG5462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
036 | 9AG55 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
037 | 9AG5511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
038 | 9AG5512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
039 | 9AG5521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
040 | 9AG5522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
041 | 9AG5531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
042 | 9AG5532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
043 | 9AG5541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
044 | 9AG5542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
045 | 9AG5551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
046 | 9AG5552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
047 | 9AG5561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
048 | 9AG5562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
049 | 9AG561 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AG562 | Kummulált nettó pozíció | ||||||||||||||
051 | 9AG57 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
052 | 9AG5711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
053 | 9AG5712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
054 | 9AG5721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
055 | 9AG5722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
056 | 9AG5731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
057 | 9AG5732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9AG6
Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó 6. deviza)
Nagyságrend: ezer deviza
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint | |||||||||||||
1 hónapig | 1 - 3 hó | 3 - 6 hó | 6 - 12 hó | 1 - 2 év | 2 - 3 év | 3 - 4 év | 4 - 5 év | 5 - 7 év | 7 - 10 év | 10 - 15 év | 15 év felett | Mindösszesen | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 9AG60 | Adatszolgáltatás devizaneme (ISO) | ||||||||||||||
002 | 9AG61 | Kamatozó eszközök | ||||||||||||||
003 | 9AG6111 | Forgatási célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
004 | 9AG6112 | Forgatási célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
005 | 9AG6121 | Befektetési célú értékpapírok - fix | ||||||||||||||
006 | 9AG6122 | Befektetési célú értékpapírok - változó | ||||||||||||||
007 | 9AG6131 | Jegybanki és bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
008 | 9AG6132 | Jegybanki és bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
009 | 9AG6141 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix | ||||||||||||||
010 | 9AG6142 | Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó | ||||||||||||||
011 | 9AG62 | Kamatozó források | ||||||||||||||
012 | 9AG6211 | Bankközi betétek - fix | ||||||||||||||
013 | 9AG6212 | Bankközi betétek - változó | ||||||||||||||
014 | 9AG6221 | Betétek - fix | ||||||||||||||
015 | 9AG6222 | Betétek - változó | ||||||||||||||
016 | 9AG6231 | Felvett hitelek - fix | ||||||||||||||
017 | 9AG6232 | Felvett hitelek - változó | ||||||||||||||
018 | 9AG6241 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix | ||||||||||||||
019 | 9AG6242 | Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó | ||||||||||||||
020 | 9AG6251 | Hátrasorolt kötelezettségek - fix | ||||||||||||||
021 | 9AG6252 | Hátrasorolt kötelezettségek - változó | ||||||||||||||
022 | 9AG63 | Különbség (eszközök - források) | ||||||||||||||
023 | 9AG64 | Mérlegen kívüli követelések | ||||||||||||||
024 | 9AG6411 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
025 | 9AG6412 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
026 | 9AG6421 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
027 | 9AG6422 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
028 | 9AG6431 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
029 | 9AG6432 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
030 | 9AG6441 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
031 | 9AG6442 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
032 | 9AG6451 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
033 | 9AG6452 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
034 | 9AG6461 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
035 | 9AG6462 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
036 | 9AG65 | Mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||||||||||||
037 | 9AG6511 | Kamatláb szerződések - fix | ||||||||||||||
038 | 9AG6512 | Kamatláb szerződések - változó | ||||||||||||||
039 | 9AG6521 | Értékpapír határidős ügyletek - fix | ||||||||||||||
040 | 9AG6522 | Értékpapír határidős ügyletek - változó | ||||||||||||||
041 | 9AG6531 | Egyéb származtatott ügyletek - fix | ||||||||||||||
042 | 9AG6532 | Egyéb származtatott ügyletek - változó | ||||||||||||||
043 | 9AG6541 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
044 | 9AG6542 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
045 | 9AG6551 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
046 | 9AG6552 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
047 | 9AG6561 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
048 | 9AG6562 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
049 | 9AG661 | Nettó pozíció | ||||||||||||||
050 | 9AG662 | Kummulált nettó pozíció | ||||||||||||||
051 | 9AG67 | Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel | ||||||||||||||
052 | 9AG6711 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix | ||||||||||||||
053 | 9AG6712 | Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó | ||||||||||||||
054 | 9AG6721 | Garanciák - fix | ||||||||||||||
055 | 9AG6722 | Garanciák - változó | ||||||||||||||
056 | 9AG6731 | Akkreditívek, egyéb - fix | ||||||||||||||
057 | 9AG6732 | Akkreditívek, egyéb - változó | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9D
Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Tárgynegyedév | Halmozott (naptári év elejétől kumulált) | Mód. | ||
Darabszám | Összeg | Darabszám | Összeg | ||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 9D1 | Nem névre szóló betét | |||||
002 | 9D2 | Nem teljes körűen átvilágított ügyfél | |||||
003 | 9D21 | ebből: ügyfélkövetelés | |||||
004 | 9D22 | ebből: ügyfél-kötelezettség | |||||
005 | 9D3 | Összes ügyfél-átvilágítás | |||||
006 | 9D31 | Egyszerűsített ügyfél átvilágítás | |||||
007 | 9D32 | Fokozott ügyfél átvilágítás | |||||
008 | 9D321 | ebből: kiemelt közszereplő (PEP) ügyfél átvilágítása | |||||
009 | 9D33 | Normál ügyfél átvilágítás | |||||
010 | 9D41 | Üzleti kapcsolat létesítésekor történt átvilágítás | |||||
011 | 9D42 | Hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás | |||||
012 | 9D43 | Több, egymással ténylegesen összefüggő, hárommillió-hatszázezer forintot meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás | |||||
013 | 9D44 | Korábban rögzített ügyféladatok valódiságával kapcsolatos kétség felmerülése miatti átvilágítás | |||||
014 | 9D45 | Más szolgáltató által végzett ügyfél- átvilágítás átvétele | |||||
015 | 9D461 | Saját pénzváltás miatti átvilágítás | |||||
016 | 9D462 | Nem saját pénzváltás miatti átvilágítás | |||||
017 | 9D471 | Saját zálogtevékenység miatti átvilágítás | |||||
018 | 9D472 | Nem saját zálogtevékenység miatti átvilágítás | |||||
019 | 9D48 | Egyéb közvetítő által végzett átvilágítás | |||||
020 | 9D51 | Saját bejelentések | |||||
021 | 9D52 | Bejelentésekből devizában bonyolított ügyletek | |||||
022 | 9D531 | Bejelentésekből: 1. legnagyobb összegű bejelentés | |||||
023 | 9D532 | 2. legnagyobb összegű bejelentés | |||||
024 | 9D533 | 3. legnagyobb összegű bejelentés | |||||
025 | 9D534 | 4. legnagyobb összegű bejelentés | |||||
026 | 9D535 | 5. legnagyobb összegű bejelentés | |||||
027 | 9D541 | Bejelentésekből saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés | |||||
028 | 9D542 | Bejelentésekből nem saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés | |||||
029 | 9D551 | Bejelentésekből saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés | |||||
030 | 9D552 | Bejelentésekből nem saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés | |||||
031 | 9D56 | Bejelentésekből egyéb közvetítő által végzett tranzakciók bejelentése | |||||
032 | 9D6 | Bejelentésekből 24/48 órára felfüggesztett tranzakció | |||||
033 | 9D7 | Bíróság által pénzmosás miatt zárolt követelések | |||||
034 | 9D8 | Terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatti bejelentés | |||||
035 | 9D9 | Terrorista lista alapján zárolt követelések | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9FA
Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I
Nagyságrend: darab
Panaszügyek darabszáma a panasz elsődleges témája szerint | ||||||||||||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Állami támogatás | Árfolyam | Egyoldalú szerződésmódosítás | Elektronikus szolgáltatás | Elő-, végtörlesztés | Elszámolás | Hozam mértéke | Jogosulatlan tevékenység | Jutalék, költség, díj mértéke | Kamat mértéke | KHR (BAR) lista | Megbízás teljesítése | Méltányossági kérelem | Nyilvántartási hiányosság | Pénzügyi közvetítő | Pénzügyi visszaélés | Szolgáltatás minősége | Tájékoztatási hiányosság | Törlesztő részlet mértéke | Egyéb ügyviteli hibák | Összesen | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | o | p | q | r | s | t | u | v | |||
001 | 9FA1 | TÁRGYIDŐSZAKBAN NYILVÁNTARTÁSBA VETT PANASZÜGYEK SZÁMA ÖSSZESEN | ||||||||||||||||||||||
002 | 9FA11 | Hitelezéssel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
003 | 9FA111 | Folyószámlahitel | ||||||||||||||||||||||
004 | 9FA112 | Áruhitel | ||||||||||||||||||||||
005 | 9FA1131 | Gépjárműhitel - forint | ||||||||||||||||||||||
006 | 9FA1132 | Gépjárműhitel - deviza | ||||||||||||||||||||||
007 | 9FA1141 | Személyi kölcsön - forint | ||||||||||||||||||||||
008 | 9FA1142 | Személyi kölcsön - deviza | ||||||||||||||||||||||
009 | 9FA115 | Hitelkártya | ||||||||||||||||||||||
010 | 9FA1161 | Lakáscélú hitel - forint | ||||||||||||||||||||||
011 | 9FA1162 | Lakáscélú hitel - deviza | ||||||||||||||||||||||
012 | 9FA1171 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - forint | ||||||||||||||||||||||
013 | 9FA1172 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - deviza | ||||||||||||||||||||||
014 | 9FA118 | Egyéb | ||||||||||||||||||||||
015 | 9FA12 | Betéti konstrukciókkal kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
016 | 9FA121 | Klasszikus betéti konstrukciók | ||||||||||||||||||||||
017 | 9FA122 | Kombinált betéti konstrukciók | ||||||||||||||||||||||
018 | 9FA13 | Számlavezetéssel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
019 | 9FA14 | Pénzforgalommal kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
020 | 9FA141 | Átutalás | ||||||||||||||||||||||
021 | 9FA142 | Beszedés | ||||||||||||||||||||||
022 | 9FA143 | Egyéb | ||||||||||||||||||||||
023 | 9FA15 | Elektronikus bankolással kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
024 | 9FA16 | Bankkártya műveletekkel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
025 | 9FA17 | Befektetési szolqáltatással kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
026 | 9FA171 | Pénzügyi eszközre szóló megbízás felvétele, továbbítása, végrehajtása | ||||||||||||||||||||||
027 | 9FA172 | Portfóliókezelés | ||||||||||||||||||||||
028 | 9FA173 | Befektetési tanácsadás | ||||||||||||||||||||||
029 | 9FA174 | Egyéb | ||||||||||||||||||||||
030 | 9FA18 | Pénzügyi lízinggel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
031 | 9FA1811 | Ingatlanlízing - forint | ||||||||||||||||||||||
032 | 9FA1812 | Ingatlanlizing - deviza | ||||||||||||||||||||||
033 | 9FA1821 | Gépjárműlizing - forint | ||||||||||||||||||||||
034 | 9FA1822 | Gépjárműlízing - deviza | ||||||||||||||||||||||
035 | 9FA183 | Egyéb lízing | ||||||||||||||||||||||
036 | 9FA19 | Egyéb tevékenységgel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
039 | 9FA2 | PERESÍTETT PANASZÜGYEKRE VONATKOZÓ ADATOK | ||||||||||||||||||||||
040 | 9FA21 | Folyamatban lévő peresített panaszügyek darabszáma az időszak végén | ||||||||||||||||||||||
041 | 9FA22 | Tárgyidőszakban a panaszos javára lezárt peresített panaszügyek darabszám a | ||||||||||||||||||||||
042 | 9FA221 | Elutasított panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
043 | 9FA222 | Részben megalapozott panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
044 | 9FA223 | Megalapozott panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
045 | 9FA23 | Tárgyidőszakban az intézmény javára lezárt peresített panaszügyek darabszáma | ||||||||||||||||||||||
046 | 9FA231 | Elutasított panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
047 | 9FA232 | Részben megalapozott panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
048 | 9FA233 | Megalapozott panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9FB
Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II
Nagyságrend: ezer Ft
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | b | |||
001 | 9FB1 | TÁRGYIDŐSZAKBAN LEZÁRT PANASZÜGYEK SZÁMA ÖSSZESEN | ||
002 | 9FB11 | Szolgáltatási ágak szerint | ||
003 | 9FB111 | Hitelezéssel kapcsolatos | ||
004 | 9FB11101 | Folyószámlahitel | ||
005 | 9FB11102 | Áruhitel | ||
006 | 9FB11103 | Gépjárműhitel - forint | ||
007 | 9FB11104 | Gépjárműhitel - deviza | ||
008 | 9FB11105 | Személyi köcsön - forint | ||
009 | 9FB11106 | Személyi kölcsön - deviza | ||
010 | 9FB11107 | Hitelkártya | ||
011 | 9FB11108 | Lakáscélú hitel - forint | ||
012 | 9FB11109 | Lakáscélú hitel - deviza | ||
013 | 9FB11110 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - forint | ||
014 | 9FB11111 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - deviza | ||
015 | 9FB11112 | Egyéb | ||
016 | 9FB112 | Betéti konstrukciókkal kapcsolatos | ||
017 | 9FB1121 | Klasszikus betéti konstrukciók | ||
018 | 9FB1122 | Kombinált betéti konstrukciók | ||
019 | 9FB113 | Számlavezetéssel kapcsolatos | ||
020 | 9FB114 | Pénzforgalommal kapcsolatos | ||
021 | 9FB1141 | Átutalás | ||
022 | 9FB1142 | Beszedés | ||
023 | 9FB1143 | Egyéb | ||
024 | 9FB115 | Elektronikus bankolással kapcsolatos | ||
025 | 9FB116 | Bankkártya műveletekkel kapcsolatos | ||
026 | 9FB117 | Befektetési szolgáltatással kapcsolatos | ||
027 | 9FB1171 | Pénzügyi eszközre szóló megbízás felvétele, továbbítása, végrehajtása | ||
028 | 9FB1172 | Portfóliókezelés | ||
029 | 9FB1173 | Befektetési tanácsadás | ||
030 | 9FB1174 | Egyéb | ||
031 | 9FB118 | Pénzügyi lízinggel kapcsolatos | ||
032 | 9FB1181 | Ingatlanlízing - forint | ||
033 | 9FB1182 | Ingatlanlízing - deviza | ||
034 | 9FB1183 | Gépjárműlízing - forint | ||
035 | 9FB1184 | Gépjárműlízing - deviza | ||
036 | 9FB1185 | Egyéb | ||
037 | 9FB119 | Egyéb tevékenységgel kapcsolatos | ||
038 | 9FB12 | Panasz típusa szerint | ||
039 | 9FB1201 | Állami támogatás | ||
040 | 9FB1202 | Árfolyam | ||
041 | 9FB1203 | Egyoldalú szerződésmódosítás | ||
042 | 9FB1204 | Elektronikus szolgáltatás | ||
043 | 9FB1205 | Elő-, végtörlesztés | ||
044 | 9FB1206 | Elszámolás | ||
045 | 9FB1207 | Hozam mértéke | ||
046 | 9FB1208 | Jogosulatlan tevékenység | ||
047 | 9FB1209 | Jutalék, költség, díj mértéke | ||
048 | 9FB1210 | Kamat mértéke | ||
049 | 9FB1211 | KHR (BAR) lista | ||
050 | 9FB1212 | Megbízás teljesítése | ||
051 | 9FB1213 | Méltányossági kérelem | ||
052 | 9FB1214 | Nyilvántartási hiányosság | ||
053 | 9FB1215 | Pénzügyi közvetítő | ||
054 | 9FB1216 | Pénzügyi visszaélés | ||
055 | 9FB1217 | Szolgáltatás minősége | ||
056 | 9FB1218 | Tájékoztatási hiányosság | ||
057 | 9FB1219 | Törlesztő részlet mértéke | ||
058 | 9FB1220 | Egyéb ügyviteli hibák | ||
059 | 9FB13 | Panaszkezelés időtartama szerint | ||
060 | 9FB131 | A jogszabályban meghatározott határidőn belül | ||
061 | 9FB132 | A jogszabályban meghatározott határidőn túl | ||
062 | 9FB14 | Panaszügyek megalapozottsága szerint | ||
063 | 9FB141 | Elutasított panaszügy | ||
064 | 9FB142 | Részben megalapozott panaszügy | ||
065 | 9FB143 | Megalapozott panaszügy | ||
066 | 9FB2 | FOLYAMATBAN LÉVŐ PANASZÜGYEK SZÁMA A TÁRGYIDŐSZAK VÉGÉN, PANASZTÍPUSOK SZERINTI MEGOSZLÁSBAN | ||
067 | 9FB21 | Összesen | ||
068 | 9FB2101 | Állami támogatás | ||
069 | 9FB2102 | Árfolyam | ||
070 | 9FB2103 | Egyoldalú szerződésmódosítás | ||
071 | 9FB2104 | Elektronikus szolgáltatás | ||
072 | 9FB2105 | Elő-, végtörlesztés | ||
073 | 9FB2106 | Elszámolás | ||
074 | 9FB2107 | Hozam mértéke | ||
075 | 9FB2108 | Jogosulatlan tevékenység | ||
076 | 9FB2109 | Jutalék, költség, díj mértéke | ||
077 | 9FB2110 | Kamat mértéke | ||
078 | 9FB2111 | KHR (BAR) lista | ||
079 | 9FB2112 | Megbízás teljesítése | ||
080 | 9FB2113 | Méltányossági kérelem | ||
081 | 9FB2114 | Nyilvántartási hiányosság | ||
082 | 9FB2115 | Pénzügyi közvetítő | ||
083 | 9FB2116 | Pénzügyi visszaélés | ||
084 | 9FB2117 | Szolgáltatás minősége | ||
085 | 9FB2118 | Tájékoztatási hiányosság | ||
086 | 9FB2119 | Törlesztő részlet mértéke | ||
087 | 9FB2120 | Egyéb ügyviteli hibák |
088 | 9FB3 | EGYÉB TÁJÉKOZTATÓ ADATOK | ||
089 | 9FB31 | Panaszügyekkel, panaszkezeléssel foglalkozó személyek száma (fő) | ||
090 | 9FB32 | Panaszügyek rendezése miatt kifizetett kártérítés összege (ezer Ft) | ||
091 | 9FB33 | Lakossági szerződések száma a tárgyidőszak végén (db) | ||
092 | 9FB331 | Hitelszerződések | ||
093 | 9FB33101 | Folyószámlahitel | ||
094 | 9FB33102 | Áruhitel | ||
095 | 9FB33103 | Gépjárműhitel - forint | ||
096 | 9FB33104 | Gépjárműhitel - deviza | ||
097 | 9FB33105 | Személyi kölcsön - forint | ||
098 | 9FB33106 | Személyi kölcsön - deviza | ||
099 | 9FB33107 | Hitelkártya | ||
100 | 9FB33108 | Lakáscélú hitel - forint | ||
101 | 9FB33109 | Lakáscélú hitel - deviza | ||
102 | 9FB33110 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - forint | ||
103 | 9FB33111 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - deviza | ||
104 | 9FB33112 | Egyéb hitelszerződések | ||
105 | 9FB332 | Pénzügyi lízing szerződések | ||
106 | 9FB3321 | Ingatlanlízing - forint | ||
107 | 9FB3322 | Ingatlanlízing - deviza | ||
108 | 9FB3323 | Gépjárműlízing - forint | ||
109 | 9FB3324 | Gépjárműlízing - deviza | ||
110 | 9FB333 | Látra szóló bankszámla szerződések | ||
111 | 9FB334 | Betéti szerződések | ||
112 | 9FB3341 | Klasszikus betéti konstrukciók | ||
113 | 9FB3342 | Kombinált betéti konstrukciók | ||
114 | 9FB3351 | Lakossági ügyfél számára vezetett értékpapírszámla | ||
115 | 9FB33511 | ebből: aktív lakossági ügyfél számára vezetett értékpapírszámla | ||
116 | 9FB3352 | Lakossági ügyfél számára vezetett pénzszámla | ||
117 | 9FB33521 | ebből: aktív lakossági ügyfél számára vezetett pénzszámla | ||
118 | 9FB341 | Pénzügyi Békéltető Testület elé került panaszügyek száma a tárgyidőszakban | ||
119 | 9FB342 Pénzügyi békéltető testületi eljárásban az intézmény által tett alávetési nyilatkozatok száma a tárgyidőszakban | |||
120 | 9FB343 Az intézmény által végrehajtott pénzügyi békéltető testületi döntések száma a tárgyidőszakban | |||
121 | 9FB344 Pénzügyi Békéltető Testület elé vitt ügyekben az intézmény és a panaszos között létrejött egyezségek száma a tárgyidőszakban | |||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
9I
Informatikai adatok
PSZÁF kód | Válasz | Mód | ||
Sorszám | Megnevezés | 1 | 2 | |
a | z | |||
001 | 9I01 | Az intézmény mérete | ||
002 | 9I011 | Az intézmény alkalmazottainak száma összesen (kiszervezés keretében az intézménynek dolgozókat nem számítva): | ||
003 | 9I012 | Az intézménynél az összes informatikai munkakörben foglalkoztatott száma: | ||
004 | 9I013 | Az intézménynél informatikai üzemeltetésben foglalkoztatottak száma: | ||
005 | 9I02 | Belső ellenőrzés | ||
006 | 9I021 | Van-e az intézmény informatikai belső ellenőrének (vagy az informatika ellenőrzését végző szervezetnek) valamilyen informatikai auditori képesítése (pl. CISA, Neumann szakértő, ISO271001)? (Igen/Nem) | ||
007 | 9I022 | Az intézmény informatikai belső ellenőrének legutolsó informatikai vizsgálatának időpontja (jelentés átadása): | ||
008 | 9I03 | Szabályozás aktualitása | ||
009 | 9I031 | Informatikai szabályzat(ok)/eljárásrend(ek) utolsó felülvizsgálatának dátuma: | ||
010 | 9I032 | Informatikai szabályzat(ok)/eljárásrend(ek) utolsó módosításának dátuma: | ||
011 | 9I04 | Kockázatkezelés | ||
012 | 9I041 | Van-e az intézménynél az informatikai kockázatok felmérésével és elemzésével megbízott felelős személy, illetve szervezet (Igen/Nem)? | ||
013 | 9I042 | Az informatikai biztonsági kockázatok utolsó felülvizsgálatának időpontja? | ||
014 | 9I043 | A legutolsó informatikai kockázat elemzés erdményeképpen készült-e intézkedési terv az informatikai kockázatok csökkentése érdekében? (Igen/Nem) | ||
015 | 9I044 | A legutolsó informatikai kockázat elemzés maradékkockázatát az intézmény vezetése megismerte? (Igen/Nem) | ||
016 | 9I05 | Üzletmenet folytonossági terv | ||
017 | 9I051 | Van-e az intézménynek a felső vezetés által elfogadott üzletmenet- folytonossági terve (BCP)? (Igen/Nem) | ||
018 | 9I052 | A számlavezetésre (Giro) vonatkozó üzletmenet-folytonossági terv utolsó aktualizálásának dátuma: | ||
019 | 9I0521 | A számlavezetési szolgáltatás fennakadás előfordulásának száma az utóbbi negyedévben: | ||
020 | 9I0522 | A számlavezetési szolgáltatás fennakadás előfordulásának összesített időtartama az utóbbi negyedévben (órában): | ||
021 | 9I053 | Az Internetbank működésére vonatkozó üzletmenet-folytonossági terv utolsó aktualizálásának dátuma: | ||
022 | 9I0531 | Az Internetbank szolgáltatás fennakadás előfordulásának száma az utóbbi negyedévben: | ||
023 | 9I0532 | Az Internetbank szolgáltatás fennakadás előfordulásának összesített időtartama az utóbbi negyedévben (órában): | ||
024 | 9I054 | A bankkártya/hitelkártyarendszer működésére vonatkozó üzletmenet- folytonossági terv utolsó aktualizálásának dátuma: | ||
025 | 9I0541 | A bankkártya/hitelkártyarendszer szolgáltatás fennakadás előfordulásának száma az utóbbi negyedévben: | ||
026 | 9I0542 | A bankkártya/hitelkártyarendszer szolgáltatás fennakadás előfordulásának összesített időtartama az utóbbi negyedévben (órában): | ||
027 | 9I055 | Az üzletmenet-folytonossági terv utolsó (részleges) tesztelésének dátuma: | ||
028 | 9I06 | Üzemmenet folytonosság (informatika BCP-je) biztosítása | ||
029 | 9I061 | Vannak-e az intézménynél a kritikus rendszerekhez meleg tartalék- erőforrások (rendelkezésre áll-e működőképes alkalmazás, megfelelő hálózati kapcsolat)? (Igen/Nem) | ||
030 | 9I062 | Vannak-e az intézménynél a kritikus rendszerekhez hideg tartalék-erőforrások (megfelelő hardver, amelyen ugyan nem az alkalmazás fut, esetleg üresen áll, de szükség esetén az alkalmazás és az adatok telepíthetők rá)? (Igen/Nem) | ||
031 | 9I063 | Kötött-e az intézmény szerződéseket a kritikus rendszerek erőforrásainak adott határidőn belüli pótlására (Igen/Nem)? | ||
032 | 9I064 | Az intézmény az adatokat és a tartalék IT erőforrásokat az elsődleges IT erőforrásoktól földrajzilag elkülönülő telephelyen tárolja, illetve működteti? (Igen/Nem) | ||
033 | 9I065 | Van-e az intézménynek elfogadott informatikai katasztrófa utáni visszaállítási terve (DRP)? (Igen/Nem) | ||
034 | 9I066 | Az informatikai katasztrófa utáni visszaállítási terve (DRP) utolsó felülvizsgálatának dátuma? | ||
035 | 9I067 | Az informatikai katasztrófa utáni visszaállítási terv (DRP) (részleges) tesztelésének utolsó dátuma? | ||
036 | 9I07 | Külső informatikai ellenőrzés | ||
037 | 9I071 | Az intézménynél külső auditor által készített utolsó informatikai vizsgálat szerzője és tárgya? | ||
038 | 9I072 | Az intézménynél külső auditor által készített utolsó informatikai vizsgálat dátuma? | ||
039 | 9I08 | Kiszervezés | ||
040 | 9I081 | Kiszervezte-e az intézmény valamely tevékenységének informatikai üzemeltetését? (Igen/Nem) | ||
041 | 9I082 | A kiszervezett tevékenységet ellenőrizte-e az intézmény az elmúlt egy évben? (Igen/Nem) | ||
042 | 9I09 | Elérhetőségi adatok | ||
043 | 9I091 | Az intézmény informatikai vezetőjének neve: | ||
044 | 9I092 | Az intézmény informatikai vezetőjének E-mail címe: | ||
045 | 9I093 | Az intézmény informatikai vezetőjének telefonszáma: | ||
046 | 9I094 | Az intézmény informatikai biztonsági felelősének neve: | ||
047 | 9I095 | Az intézmény informatikai biztonsági felelősének E-mail címe: | ||
048 | 9I096 | Az intézmény informatikai biztonsági felelősének telefonszáma: | ||
049 | 9I10 | További információk | ||
050 | 9I101 | Fő számlavezető rendszer megnevezése: | ||
051 | 9I102 | A legfontosabb rendszerek üzemeltetése saját gépteremben, vagy külső adatközpont(ok)ban történik? (Saját/Külső) | ||
052 | 9I103 | Milyen százalékban virtualizálják szervereiket? (%) | ||
053 | 9I104 | Igénybe vesznek-e külső szolgáltatót virtualizált eszközeik üzemeltetésére (felhőszolgáltatás)? (Igen/Nem) | ||
054 | 9I105 | GIRO csatlakozás módja? (Közvetlen/Szolgáltató neve) | ||
055 | 9I106 | KHR csatlakozás módja? (Közvetlen/Szolgáltató neve) | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
10GA
Legnagyobb betétesek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Rövid lejáratú lekötött betétek | Hosszú lejáratú lekötött betétek | ||||||||||||
Legnagyobb betétesek | Kód jel | Törzsszám | Azonosító | Látraszóló és nem lekötött folyószámla betét | számla és könyvesbetét | betéti okiratok | számla és könyvesbetét | betéti okiratok | Valódi penzlós ügyletek | Hitelek, hátrasorolt kötelezettség, kölcsöntőke | Összes kötelezettség | Mérlegen kivüli hitelkeretek | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 10GA1 | Összesen | ||||||||||||||
002 | 10GA2 | Tulajdonosoktól származó forrás összesen (10GBtábla 1.sor) | ||||||||||||||
003 | 10GA3 | Befektetésektől származó forrás összesen (10GC tábla 1.sor) | ||||||||||||||
004 | 10GA4 | Nem részletezettek összesen | ||||||||||||||
005 | 10GA5 | Részletezettek összesen | ||||||||||||||
006 | 10GA501 | |||||||||||||||
10GA599 | ||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
10GB
Tulajdonosoktól és személyektől származó források
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Rövid lejáratú lekötött betétek | Hosszú lejáratú lekötött betétek | ||||||||||||
Legnagyobb betétesek | Kód jel | Törzsszám | Azonosító | Látraszóló és nem lekötött folyószámla betét | számla és könyvesbetét | betéti okiratok | számla és könyvesbetét | betéti okiratok | Valódi penziós ügyletek | Hitelek, hátrasorolt kötelezettség, kölcsöntőke | Összes kötelezettség | Mérlegen kívüli hitelkeretek | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 10GB1 | Összesen | ||||||||||||||
002 | 10GB2 | Nem részletezettek összesen | ||||||||||||||
003 | 10GB3 | Részletezettek összesen | ||||||||||||||
004 | 10GB301 | |||||||||||||||
10GB399 | ||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
10GC
Befektetésektől származó források
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Rövid lejáratú lekötött betétek | Hosszú lejáratú lekötött betétek | ||||||||||||
Legnagyobb (befektetési) betétesek | Kód jel | Törzsszám | Azonosító | Látraszóló és nem lekötött folyószámla betét | számla és könyvesbetét | betéti okiratok | számla és könyvesbetét | betéti okiratok | Valódi penziós ügyletek | Hitelek, hátrasorolt kötelezettség, kölcsöntőke | Összes kötelezettség | Mérlegen kívüli hitelkeretek | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 10GC1 | Összesen | ||||||||||||||
002 | 10GC2 | Kapcsolt (20 %-tól) vállalkozások | ||||||||||||||
003 | 10GC3 | 10 % - 20 % közötti vállalkozások összesen | ||||||||||||||
004 | 10GC4 | Nem részletezettek összesen | ||||||||||||||
005 | 10GC5 | Részletezettek összesen | ||||||||||||||
006 | 10GC501 | |||||||||||||||
10GC599 | ||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idö vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
11AA
Tulajdonosi szerkezet 1
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Arány % | |||||||||
Megnevezés országonként | Törzsrészvények névértéke | Szavazati elsőbbségi részv. névértéke | Különleges vétójogot biztosító szav.els.részv. névértéke | Különleges osztalékelsőbbségi részv. névértéke | Osztalékelsőbbségi részv. névértéke | Névérték összesen | Tulajdoni | Szavazati | •o | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | z | |||
001 | 11AA1 | Belföldi összesen | ||||||||||
002 | 11AA11 | Állami összesen | ||||||||||
003 | 11AA111 | ÁPV Rt. (ÁVÜ, PM) | ||||||||||
004 | 11AA112 | Egyéb állami tulajdonos | ||||||||||
005 | 11AA12 | Egyéb belföldi összesen | ||||||||||
006 | 11AA121 | Közp. költségvetés, önkormányzatok | ||||||||||
007 | 11AA122 | Hitelintézetek | ||||||||||
008 | 11AA123 | Befektetési vállalkozás, biztosító | ||||||||||
009 | 11AA124 | Vállalkozások | ||||||||||
010 | 11AA125 | Magánszemélyek | ||||||||||
011 | 11AA126 | Egyéb | ||||||||||
012 | 11AA2 | Külföldi összesen | ||||||||||
013 | 11AA21 | Külföldi hitelintézetek | ||||||||||
014 | 11AA22 | Külföldi egyéb | ||||||||||
016 | 11AA31 | Visszavásárolt részvény | ||||||||||
017 | 11AA32 | Nem azonosított részvényesek | ||||||||||
018 | 11AA4 | Összesen | ||||||||||
019 | 11AA5 | Ország szerinti tulajdonosi megoszlás összesen | ||||||||||
020 | 11AA501 | Magyarország | ||||||||||
021 | 11AA502 | Ausztria | ||||||||||
022 | 11AA503 | Németország | ||||||||||
023 | 11AA504 | Franciaország | ||||||||||
024 | 11AA505 | Hollandia | ||||||||||
025 | 11AA506 | Belgium | ||||||||||
026 | 11AA507 | Nagy-Britannia | ||||||||||
027 | 11AA508 | Írország | ||||||||||
028 | 11AA509 | Olaszország | ||||||||||
029 | 11AA510 | Oroszország - FÁK | ||||||||||
030 | 11AA511 | USA | ||||||||||
031 | 11AA512 | Dél-Korea | ||||||||||
032 | 11AA513 | Japán | ||||||||||
033 | 11AA514 | Malajzia | ||||||||||
034 | 11AA515 | Egyéb | ||||||||||
035 | 11AA601 | |||||||||||
11AA699 | ||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
11AB
Tulajdonosi szerkezet 2
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Közvetlen tulajdon | Arány % | |||||||||||
Tulajdonosok felsorolása | Kódjel | Törzsszám, azonosító | Ország | Ág | Törzsrészvény névértéke | Szav.els.részv. névértéke | Különleges vétójogot biztosító szav.els.részv. névértéke | Tulajdoni | Szavazati | Közvetett arány | Szavazati arány összesen % | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | 11AB1 | Minősített befolyású tulajdonosok ÖSSZESEN | |||||||||||||
002 | 11AB11 | Minősített befolyások, kapcsolódó ügylettel rendelkező összesen (alább részletezve) | |||||||||||||
003 | 11AB12 | Minősített befolyások, kapcsolódó ügylettel NEM rendelkező összesen (alább részletezve) | |||||||||||||
004 | 11AB2 | 5% és 10% közötti tulajdonosok, kapcsolódó ügylettel (alább részletezve) | |||||||||||||
005 | 11AB3 | 1% és 10% közötti tulajdonosok, befektetési alapok, GDR társaságok kapcsolódó ügylet nélkül (alább részletezve) | |||||||||||||
006 | 11AB4 | Egyéb 5% alatti tulajdonosok összesen (nem részletezve) | |||||||||||||
007 | 11AB5 | Intézményvédelmi alap (pl. OTIVA) részesedése szövetkezeti hitelintézetben | |||||||||||||
008 | 11AB6 | ÖSSZESEN | |||||||||||||
009 | 11AB701 | ||||||||||||||
010 | 11AB799 | ||||||||||||||
011 | 11AB801 | ||||||||||||||
012 | 11AB80101 | ||||||||||||||
013 | 11AB80199 | ||||||||||||||
014 | 11AB899 | ||||||||||||||
015 | 11AB89901 | ||||||||||||||
016 | 11AB89999 | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve
Adatszolgáltató törzsszáma:
11AC
Szövetkezeti hitelintézetek tagságával és részjegy állományával kapcsolatos adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Tagság- és részjegyállomány adatok | Mód | |
1 | 2 | 3 | |||
a | b | z | |||
001 | 11AC1 | Tagsággal kapcsolatos adatok | |||
002 | 11AC11 | Taglétszám tárgynegyedév elején (fő) | |||
003 | 11AC12 | Az újonnan belépő tagok száma a tárgynegyedévben (fő) | |||
004 | 11AC13 | Kilépett (vagy egyéb ok miatt megszűnt tagsági jogviszonyok) száma a tárgynegyedévben (fő) | |||
005 | 11AC14 | Taglétszám tárgynegyedév végén (fő) | |||
006 | 11AC2 | Részjegyállománnyal kapcsolatos adatok | |||
007 | 11AC21 | A részjegyállomány összege tárgynegyedév végén (millió forint) | |||
008 | 11AC22 | A bejegyzett töke összege a tárgynegyedév végén (millió forint) | |||
009 | 11AC23 | A bejegyzett tőke részeként nyilvántartott részjegyállomány a tárgynegyedév végén (millió forint) | |||
010 | 11AC24 | Egy db alaprészjegy névértéke (forintban) | |||
A tíz legnagyobb részesedés sorszáma | A tíz legnagyobb közvetlen és közvetett részesedéssel rendelkező részjegytulajdonos | ||||
Neve | Részjegyállományának összege (millió forint) | ||||
011 | 11AC301 | 1. részjegytulajdonos | |||
012 | 11AC302 | 2. részjegytulajdonos | |||
013 | 11AC303 | 3. részjegytulajdonos | |||
014 | 11AC304 | 4. részjegytulajdonos | |||
015 | 11AC305 | 5. részjegytulajdonos | |||
016 | 11AC306 | 6. részjegytulajdonos | |||
017 | 11AC307 | 7. részjegytulajdonos | |||
018 | 11AC308 | 8. részjegytulajdonos | |||
019 | 11AC309 | 9. részjegytulajdonos | |||
020 | 11AC310 | 10. részjegytulajdonos | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
14A
Mérleg - Következő év végére várható állományok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Eszközök | Mód | |
Eredeti Módosított | |||||
12 | 3 | ||||
ab | z | ||||
001 | 14A1 | Eszközök összesen | |||
002 | 14A11 | Pénztár és elszámolási számlák | |||
003 | 14A12 | Értékpapírok | |||
004 | 14A121 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||
005 | 14A1211 | Központi kormányzat értékpapírjai | |||
006 | 14A1212 | Egyéb ÁHT értékpapírok | |||
007 | 14A1213 | Jegybanki kötvény | |||
008 | 14A1214 | Hitelintézet, egyéb pü közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők, biztosítók által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||
009 | 14A1215 | Egyéb belföldi kibocsátók hit. visz. megtest. értékpapírjai | |||
010 | 14A1216 | Külföldiek által kibocsátott értékpapírok | |||
011 | 14A122 | Tulajdoni részesedések | |||
012 | 14A1221 | Befektetési jegyek | |||
013 | 14A1222 | ÉT-re bevezetett részvények | |||
014 | 14A1223 | ÉT-re be nem vezetett részvények | |||
015 | 14A13 | Jegybanki betétek és bankközi kihelyezések | |||
016 | 14A131 | Jegybanknál elhelyezett betétek | |||
017 | 14A132 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek | |||
018 | 14A133 | Külföldi hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek | |||
019 | 14A14 | Hitelek | |||
020 | 14A141 | Hitelkártya és folyószámla hitelek | |||
021 | 14A142 | Váltó, forfait és faktoring követelések | |||
022 | 14A143 | Fogyasztási hitelek | |||
023 | 14A144 | Vállalkozói hitelek | |||
024 | 14A145 | Lakáscélú hitelek | |||
025 | 14A146 | Nem lakáscélú, jelzálogtípusú hitelek | |||
026 | 14A147 | Egyéb hitelek | |||
027 | 14A148 | Pénzügyi lízing | |||
028 | 14A15 | Vagyoni érdekeltségek | |||
029 | 14A16 | Aktív kamatelhatárolások | |||
030 | 14A17 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök | |||
031 | 14A18 | Saját eszközök | |||
Források | |||||
032 | 14A2 | Források összesen | |||
032 | 14A21 | Betétek (monetáris pü int. nélkül) | |||
032 | 14A211 | Látraszóló és folyószámla betétek | |||
032 | 14A212 | Lekötött betétek | |||
032 | 14A213 | Repo ügyletekből szerzett forrás | |||
033 | 14A214 | Egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||
034 | 14A22 | Monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek | |||
035 | 14A23 | Felvett hitelek | |||
036 | 14A231 | Jegybanktól felvett hitelek | |||
037 | 14A232 | Belföldi hitelintézetektől felvett hitel | |||
038 | 14A233 | Egyéb pü közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők, biztosítók, nyp-tól felvett hitel | |||
039 | 14A234 | Hitelintézetekkel és pénzpiaci alapokkal kötött valódi penziós ügyletek | |||
040 | 14A235 | Egyéb belföldi szektortól felvett hitel | |||
041 | 14A236 | Nemzetközi intézményektől, kormányoktól és külföldi hitelint-től felvett hitelek | |||
042 | 14A24 | Saját kibocsátású, hitelezői jogot megtestesítő értékpapírok | |||
043 | 14A241 | Kötvények | |||
044 | 14A242 | Letéti jegyek | |||
045 | 14A243 | Jelzáloglevél | |||
046 | 14A244 | Egyéb hitel viszonyt megtestesítő értékpapírok | |||
047 | 14A25 | Passzív kamatelhatárolások | |||
048 | 14A26 | Egyéb passzív elszámolások | |||
049 | 14A27 | Céltartalék | |||
050 | 14A28 | Saját tőke | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
14B
Eredmény - Következő év végére várható adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Eredeti Módosított Mód | ||||
a | b | z | |||||
1 | 2 | 3 | |||||
001 | 14B1 | KAMAT ÉS KAMATJELLEGŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN | |||||
002 | 14B11 | Hitelek kamat és kamatjellegű bevétele | |||||
003 | 14B12 | Jegybanki és bankközi betétek kamat és kamatjellegű bevétele | |||||
004 | 14B13 | Értékpapírok kamat és kamatjellegű bevétele | |||||
005 | 14B14 | Egyéb kamat és kamatjellegű bevétel | |||||
006 | 14B15 | Származtatott ügyletekből származó bevételek | |||||
007 | 14B2 | KAMAT ÉS KAMATJELLEGŰ RÁFORDÍTÁS ÖSSZESEN | |||||
008 | 14B21 | Betétek kamat és kamatjellegű ráfordítása | |||||
009 | 14B22 | Hitelintézetektől származó bankközi betét kamat és kamatjellegű ráfordítása | |||||
010 | 14B23 | Felvett hitelek kamat és kamatjellegű ráfordítása | |||||
011 | 14B24 | Értékpapírok kamat és kamatjellegű ráfordítása | |||||
012 | 14B25 | Hátrasorolt kötelezettségek kamat és kamatjellegű ráfordítása | |||||
013 | 14B26 | Egyéb kamat és kamatjellegű ráfordítás | |||||
014 | 14B27 | Származtatott ügyletekből származó ráfordítások | |||||
015 | 14B3 | KAMATKÜLÖNBÖZET | |||||
016 | 14B41 | Kapott osztalék | |||||
017 | 14B42 | JUTALÉK ÉS DÍJEREDMÉNY | |||||
018 | 14B421 | Jutalékért végzett pénzügyi szolgáltatások bevétele | |||||
019 | 14B422 | Jutalékért végzett pénzügyi szolgáltatások ráfordítása | |||||
020 | 14B423 | Befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos díj- és jutalék bevételek | |||||
021 | 14B424 | Befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos díj- és jutalék ráfordítások | |||||
022 | 14B43 | PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE | |||||
023 | 14B431 | Pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény | |||||
024 | 14B4311 | Befektetési célú értékpapírok értékesítéséből származó eredmény | |||||
025 | 14B4312 | Vagyoni érdekeltségek értékesítéséből származó eredmény | |||||
026 | 14B4313 | Devizaeszközök és kötelezettségek átértékeléséből, árfolyamváltozásából származó eredmény | |||||
027 | 14B4314 | Vásárolt követelés értékesítés eredménye | |||||
028 | 14B4315 | Származtatott ügyletekből származó eredmény | |||||
029 | 14B4316 | Valós értékelési különbözetek | |||||
030 | 14B432 | Befektetési szolgáltatásból származó eredmény | |||||
031 | 14B4321 | Forgatási célú értékpapír árfolyamváltozásából származó eredmény | |||||
032 | 14B4322 | Forgatási célú értékpapír értékvesztése | |||||
033 | 14B4323 | Származtatott ügyletekből származó eredmény | |||||
034 | 14B4324 | Valós értékelési különbözetek | |||||
035 | 14B44 | EGYÉB ÜZLETI TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE | |||||
036 | 14B441 | Nem pénzügyi és befektetési szolgáltatási eredmény | |||||
037 | 14B442 | Egyéb eredmény | |||||
038 | 14B4421 | Saját követelés értékesítés eredménye | |||||
039 | 14B4422 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszköz értékesítés eredménye | |||||
040 | 14B4423 | Saját készletértékesítés eredménye | |||||
041 | 14B4424 | Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítésének eredménye | |||||
042 | 14B4425 | Származtatott ügyletek céltartalék képzése | |||||
043 | 14B4426 | Egyéb céltartalék képzése, felhasználása, felszabadítása | |||||
044 | 14B4427 | Egyéb eredmény | |||||
045 | 14B51 | ÁLTALÁNOS IGAZGATÁSI KÖLTSÉGEK | |||||
046 | 14B511 | Személyi jellegű ráfordítások | |||||
047 | 14B512 | Fizetett bérleti díj | |||||
048 | 14B513 | Számítástechnikai költségek | |||||
049 | 14B514 | Szakértői díjak | |||||
050 | 14B515 | Marketing költségek | |||||
051 | 14B516 | Egyéb igazgatási költségek | |||||
052 | 14B5161 | Ebből: Felügyeleti díj | |||||
053 | 14B52 | Értékcsökkenési leírások | |||||
054 | 14B6 | SZOKÁSOS (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE | |||||
055 | 14B61 | ÉRTÉKVESZTÉS ÉS KOCK. CÉLTART. VÁLTOZÁSA | |||||
056 | 14B611 | Értékvesztés és visszaírás saját követelések után | |||||
057 | 14B612 | Értékvesztés és visszaírás vásárolt követelések után | |||||
058 | 14B613 | Értékvesztés és visszaírás a befektetési célú értékpapírok után | |||||
059 | 14B614 | Vagyoni érdekeltségek értékvesztése és visszaírása | |||||
060 | 14B615 | Kockázati céltartalék képzés, felhasználás és felszabadítás a függő és jövőbeni kötelezettségek után | |||||
061 | 14B616 | Általános kockázati céltartalék képzése, felhasználása, felszabadítása | |||||
062 | 14B71 | RENDKÍVÜLI BEVÉTEL | |||||
063 | 14B72 | rendkívüli ráfordítás | |||||
064 | 14B73 | ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY | |||||
065 | 14B8 | ADÓZOTT EREDMÉNY | |||||
066 | 14B81 | Befizetett adó (év közben adóelőleg), év végén adófizetési kötelezettség | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
14HD
Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a hitelintézetek által a vállalkozásoknak folyósított hitelekből és hitelállománya
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Mikrovállalkozás | Kisvállalkozás | Középvállalkozás | Összesen | |||||||||||||
Egyéb pénzügyi vállalatok | Nem pénzügyi vállalatok | Egyéb pénzügyi vállalatok | Nem pénzügyi vállalatok | Egyéb pénzügyi vállalatok | Nem pénzügyi vállalatok | Egyéb pénzügyi vállalatok | Nem pénzügyi vállalatok | ||||||||||||
db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | o | p | z | |||
001 | 14HD1 | Tárgyidőszakban nyújtott hitelek összesen (ian.1-től halmozott) | |||||||||||||||||
002 | 14HD111 | ebből: beruházási hitel | |||||||||||||||||
003 | 14HD112 | folyószámla hitel | |||||||||||||||||
004 | 14HD121 | Éven túli hitelek összesen | |||||||||||||||||
005 | 14HD1211 | Éven túli forinthitel | |||||||||||||||||
006 | 14HD12111 | ebből: folyószámla hitel | |||||||||||||||||
007 | 14HD12112 | 14HD1211-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
008 | 14HD12113 | 14HD1211-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
009 | 14HD1212 | Éven túli devizahitel | |||||||||||||||||
010 | 14HD12121 | ebből: folyószámla hitel | |||||||||||||||||
011 | 14HD12122 | 14HD1212-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
012 | 14HD12123 | 14HD1212-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
013 | 14HD122 | Éven belüli hitelek összesen | |||||||||||||||||
014 | 14HD1221 | Éven belüli forinthitel | |||||||||||||||||
015 | 14HD12211 | ebből: folyószámla hitel | |||||||||||||||||
016 | 14HD12212 | 14HD1221-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
017 | 14HD12213 | 14HD1221-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
018 | 14HD1222 | Éven belüli devizahitelek | |||||||||||||||||
019 | 14HD12221 | ebből: folyószámla hitel | |||||||||||||||||
020 | 14HD12222 | 14HD1222-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
021 | 14HD12223 | 14HD1222-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
022 | 14HD2 | Hitelállomány összesen (tárgyidőszak végén) | |||||||||||||||||
023 | 14HD211 | ebből: beruházási hitel | |||||||||||||||||
024 | 14HD212 | 14HD2-böl folyószámla hitel | |||||||||||||||||
020 | 14HD213 | 14HD2-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
021 | 14HD214 | 14HD2-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
14ND
Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a hitelintézetek által nyújtott hitelek - portfolió minősítése
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Mikrovállalkozás | Kisvállalkozás | Középvállalkozás | Összesen | |||||||||
db | bruttó érték | nettó érték | db | bruttó érték | nettó érték | db | bruttó érték | nettó érték | db | bruttó érték | nettó érték | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | 9 | h | i | j | k | l | z | |||
001 | 14ND1 | Minősítendő hitelállomány összesen | |||||||||||||
002 | 14ND11 | Egyéb pénzügyi vállalatok | |||||||||||||
003 | 14ND111 | Problémamentes | |||||||||||||
004 | 14ND112 | Külön figyelendő | |||||||||||||
005 | 14ND113 | Átlag alatti | |||||||||||||
006 | 14ND114 | Kétes | |||||||||||||
007 | 14ND115 | Rossz | |||||||||||||
008 | 14ND12 | Nem pénzügyi vállalatok | |||||||||||||
009 | 14ND121 | Problémamentes | |||||||||||||
010 | 14ND122 | Külön figyelendő | |||||||||||||
011 | 14ND123 | Átlag alatti | |||||||||||||
012 | 14ND124 | Kétes | |||||||||||||
013 | 14ND125 | Rossz | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
15B
Saját számlás kereskedési könyvi pozíciók
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Pozíció megnevezése | ISIN kód | Eszköz típusa | Hosszú pozíció | Rövid pozíció | Nettó hosszú pozíció | Nettó rövid pozíció | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | |||
a | b | c | d | e | f | g | z | |||
001 | 15B0001 | |||||||||
002 | 15B9999 | |||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma
15C
Kereskedési könyvbe nem kereskedési könyvből átsorolt tételek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Befektetési eszköz megnevezése | Befektetési eszköz | Befektetési eszköz mennyiségi egysége | Kereskedési könyvbe való felvétel időpontja | Az átsorolt tétel kereskedési könyvbe való felvételkori piaci ára (Ft/mennyiségi egység) | Az átsorolt tételek kereskedési könyvbe való felvételkori piaci értéke összesen (millió Ft) | Befektetési megnevezése | Befektetési | Befektetési eszköz mennyiségi egysége | Kereskedési könyvbe való felvétel időpontja | Az átsorolt tétel kereskedési könyvbe való felvételkori piaci ára (Ft/mennyiségi egység) | Az átsorolt tételek kereskedési könyvbe való felvételkori piaci (millió Ft) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | ||||
Pozíció (Fedezett pozíció) | Fedezeti pozíció | ||||||||||||||
001 | 15C1 | Összesen | |||||||||||||
002 | 15C1001 | ||||||||||||||
15C1999 | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
15D
Kereskedési könyvből nem kereskedési könyvbe átsorolt tételek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Befektetési eszköz megnevezése | Befektetési eszköz azonosítója | Befektetési eszköz mennyiségi egysége | Kereskedési könyvből való kivezetés időpontja | Az átsorolt tétel kereskedési könyvből való kivezetéskori piaci ára (Ft/mennyiségi egység) | Az átsorolt tételek kereskedési könyvből való kivezetéskori piaci értéke összesen (millió Ft) | Befektetési eszköz megnevezése | Befektetési eszköz azonosítója | Befektetési eszköz mennyiségi egysége | Kereskedési könyvből való kivezetés időpontja | Az átsorolt tétel kereskedési könyvből való kivezetés kori piaci ára (Ft/ mennyiségi egység) | Az átsorolt tételek kereskedési könyvből való ki vezetés kori piaci értéke összesen (millió Ft) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
Pozíció (Fedezett pozíció) | Fedezeti pozíció | ||||||||||||||
001 | 15D1 | Összesen | |||||||||||||
002 | 15D1001 | ||||||||||||||
15D1099 | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma
16BA
Ügyjel törzsadatok analitikája
Nagyságrend: ezer forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Ügyfél törzsadatok | Ügyfélcsoport | Utolsó ügyfélminősítés | Végelszámolás, csődeljárás vagy felszámolás alatt áll-e (I/N) | Összeférhetetlenségi információk | Mód | ||||||||||||
Ügyfél azonosító | Ügyfél neve | Ágazat kódja | Belföldi vagy külföldi ügyfél | Ügyféltípus | Cégjegyzék szám | Székhely | Állandó lakcím | Születési dátum | Leánykori | Anyja neve | Minősítési kategória | Minősítés dátuma | Intézmény alkalmazottja- e | |||||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | g | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | o | p | q | z | |||
001 | 16BA0001 | Ügyfél törzsadat | ||||||||||||||||||
002 | ||||||||||||||||||||
999 | 16BA9999 | Ügyfél törzsadat | ||||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
16BB
Hitelek analitikája
Nagyságrend: ezer forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Ügyfél azonosító száma | Ügyfél neve | Ügyfélcsoport név | Hitelszámla száma | Hitel ügyletszáma | Hiteltípus | Fiók kód | Főkönyvi szám | Szerződés- kötés dátuma | Lejárat dátuma | Folyósítás dátuma | Érvényes kamatláb | Tőketörlesztési ciklus | Kamatfizetési ciklus | Devizanem |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |||
a1 | a2 | a3 | a4 | a5 | a6 | a7 | a8 | a9 | b1 | b2 | b3 | b4 | b5 | b6 | |||
001 | 16BB0001 | Hitel analitika | |||||||||||||||
002 | |||||||||||||||||
999 | 16BB9999 | Hitel analitika | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
16BB
Hitelek analitikája
Nagysárend: ezer forint
Szerződött hitelösszeg (eredeti devizában) | Fennálló bruttó tőke | Fennálló nettó tőke | Esedékes kamat | Esedékes egyéb bevételek | Aktív kamat | Aktív egyéb bevételek | Nettó kitettség összesen | Lejárt tőke | Függő kamat | Függő egyéb bevételek | Késedelmes napok száma | Ügyletminősítés | Értékvesztés összegben | Értékvesztés | Átstrukturált ügylet (l/N) | Átstrukturálás dátuma | Mód |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 |
b7 | b8 | b9 | c1 | c2 | c3 | c4 | c5 | c6 | c7 | c8 | c9 | d1 | d2 | d3 | d4 | d5 | z |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
20AA
AZ ÖSSZEVONT FELÜGYELET ALÁ TARTOZÓ HITELINTÉZETEK RENDSZERES NEGYEDÉVES BESZÁMOLÓJA
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
20AB
ÖSSZEVONT FELÜGYELET ALÁ NEM TARTOZÓ HITELINTÉZET RENDSZERES NEGYEDÉVES BESZÁMOLÓJA
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
HAD
Hitelintézet felügyeleti alapdíj számítása (éves)
Nagyságrend: ezer forint
Sorszám | PSZÁF kód | Érték | Mód | |
Megnevezés | 1 | 2 | ||
a | z | |||
001 | HAD1 | Előírt alapdíj | ||
002 | HAD2 | Megfizetett alapdíj | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
HVDN
Hitelintézet felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)
Nagyságrend: ezer forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Érték | Mód. |
1 | 2 | |||
a | z | |||
Tárgynegyedévi változó díj | ||||
001 | HVDN01 | Tárgynegyedévi működés napjainak száma (nap) | ||
002 | HVDN021 | Tárgynegyedévi változó díj alapja - tőkekövetelmény | ||
003 | HVDN022 | Tárgynegyedévi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke | ||
004 | HVDN03 | Tárgynegyedévre számított változó díj összesen | ||
005 | HVDN031 | Tárgynegyedévre számított változó díj - tőkekövetelmény után | ||
006 | HVDN032 | Tárgynegyedévre számítottt változó díj - kezelt portfólió piaci értéke után | ||
007 | HVDN04 | Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen (HVDN03 - HVDN11) | ||
Előző évi változó díjra vonatkozó adatok (csak a II. negyedévben töltendő) | ||||
008 | HVDN05 | Előző évi működés napjainak száma (nap)* | ||
009 | HVDN061 | Előző évi változó díj alapja - tőkekövetelmény után - auditált adatok alapján* | ||
010 | HVDN062 | Előző évi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok alapján* | ||
011 | HVDN07 | Előző évre számított változó díj - auditált adatok alapján (HVDN071+HVDN072)* | ||
012 | HVDN071 | Előző évre számított változó díj - tőkekövetelmény után - auditált adatok alapján* | ||
013 | HVDN072 | Előző évre számított változó díj - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok alapján* | ||
014 | HVDN08 | Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj* | ||
015 | HVDN09 | Előző évre számított változó díj korrekciója (HVDN08 - HVDN07)* | ||
016 | HVDN10 | Előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díj (HVDN101 + HVDN102)* | ||
017 | HVDN101 | Előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj (korábbi évekre vonatkozó korrekció)* | ||
018 | HVDN102 | Előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (korábbi évekre vonatkozó korrekció nélkül)* | ||
019 | HVDN11 | Előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekció összesen (túlfizetés + / hiány -) (HVDN102 - HVDN07)* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
PVAD
Pénzügyi vállalkozás felügyeleti alapdíj számítása (éves)
Nagyságrend: ezer forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Érték | Mód | |
1 | 2 | ||||
a | z | ||||
001 | PVAD1 | Előírt alapdíj | |||
002 | PVAD2 | Megfizetett alapdíj | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos | |||||
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
PVVDN
Pénzügyi vállalkozás felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)
Nagyságrend: ezer forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Érték | Mód. |
1 | 2 | |||
a | z | |||
Tárgynegyedévi változó díj | ||||
001 | PVVDN01 | Tárgynegyedévi működés napjainak száma (nap) | ||
002 | PVVDN02 | Tárgynegyedévi változó díj alapja - mérlegfőösszeg | ||
003 | PVVDN03 | Tárgynegyedévre számított változó díj összesen - mérlegfőösszeg után | ||
004 | PVVDN04 | Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen (PVVDN03 - PVVDN11) | ||
Előző évi változó díjra vonatkozó adatok (csak a II. negyedévben töltendő) | ||||
005 | PVVDN05 | Előző évi működés napjainak száma (nap)* | ||
006 | PVVDN06 | Előző évi változó díj alapja - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján* | ||
007 | PVVDN07 | Előző évre számított változó díj - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján* | ||
008 | PVVDN08 | Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj* | ||
009 | PVVDN09 | Előző évre számított változó díj korrekciója (PVVDN08 - PVVDN07)* | ||
010 | PVVDN10 | Előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díj (PVVDN101 + PVVDN102)* | ||
011 | PVVDN101 | Előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj (korábbi évekre vonatkozó korrekció)* | ||
012 | PVVDN102 | Előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (korábbi évekre vonatkozó korrekció nélkül)* | ||
013 | PVVDN11 | Előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekció összesen (túlfizetés + / hiány -) (PVVDN102 - PVVDN07)* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAHE1
Intézményi alapadatok
Nagyságrend: forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód | |
1 | 2 | ||||
a | z | ||||
001 | KTAHE101 | Intézmény neve* | |||
002 | KTAHE102 | Intézmény régi neve**** | |||
003 | KTAHE103 | Rövid név*** | |||
004 | KTAHE104 | Cégforma*** | |||
005 | KTAHE105 | Adószám* | |||
006 | KTAHE106 | Intézmény jogi státusza* | |||
007 | KTAHE107 | Székhely | |||
008 | KTAHE1071 | Irányítószám* | |||
009 | KTAHE1072 | Város* | |||
010 | KTAHE1073 | Utca, házszám* | |||
011 | KTAHE1074 | Ország* | |||
012 | KTAHE108 | Levelezési cím | |||
013 | KTAHE1081 | Irányítószám | |||
014 | KTAHE1082 | Város | |||
015 | KTAHE1083 | Utca, házszám | |||
016 | KTAHE1084 | Ország | |||
017 | KTAHE109 | Telefon | |||
018 | KTAHE110 | Telefax | |||
019 | KTAHE111 | ||||
020 | KTAHE112 | Weblap | |||
021 | KTAHE113 | Telephelyek száma* | |||
022 | KTAHE1131 | Belföld* | |||
023 | KTAHE11311 | Budapest* | |||
024 | KTAHE11312 | Vidéki város* | |||
025 | KTAHE11313 | Egyéb település* | |||
026 | KTAHE1132 | Külföld* | |||
027 | KTAHE114 | Cégjegyzékszám*** | |||
028 | KTAHE115 | Cégbírósági bejegyzés kelte(éééé.hh.nn)*** | |||
029 | KTAHE1161 | Alapítás időpontja(éééé.hh.nn)*** | |||
030 | KTAHE1162 | Jogi státusz változás időpontja (éééé.hh.nn)**** | |||
031 | KTAHE117 | Jegyzett tőke összesen* | |||
032 | KTAHE1171 | ebből: jegyzett tőke pénzbeni* | |||
033 | KTAHE1181 | Pénzügyi szolgáltatás kezdete(éééé.hh.nn)*** | |||
034 | KTAHE1182 | Pénzügyi szolgáltatás vége(éééé.hh.nn)**** | |||
035 | KTAHE119 | Szervezeti tagság kezdete | |||
036 | KTAHE1191 | HBA(éééé.hh.nn) | |||
037 | KTAHE1192 | OTIVA(éééé.hh.nn) | |||
038 | KTAHE1193 | TAKIVA(éééé.hh.nn) | |||
039 | KTAHE1194 | OBA(éééé.hh.nn) | |||
040 | KTAHE120 | Hivatalos levelek címzettjének neve* | |||
041 | KTAHE121 | Beosztása/ hivatali rangja | |||
042 | KTAHE122 | PSZÁF kapcsolattartásért felelős személy | |||
043 | KTAHE1221 | Neve* | |||
044 | KTAHE1222 | Telefonszáma* | |||
045 | KTAHE1223 | E-mail-címe* | |||
046 | KTAHE123 | A felügyeleti adatszolgáltatásért felelős személy | |||
047 | KTAHE1231 | Neve* | |||
048 | KTAHE1232 | Telefonszáma* | |||
049 | KTAHE1233 | E-mail-címe* | |||
050 | KTAHE124 | Fogyasztóvédelmi kapcsolattartó | |||
051 | KTAHE1241 | Neve* | |||
052 | KTAHE1242 | Telefonszáma* | |||
053 | KTAHE1243 | E-mail címe* | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAHE2
Bejelentés- és engedélyköteles tisztségviselők
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | KTAHE20301 | Tisztségviselők | ||
002 | KTAHE203010 | Bejelentés oka* | ||
003 | KTAHE2030101 | Név* | ||
004 | KTAHE2030102 | Születési név | ||
005 | KTAHE2030103 | Anyja neve* | ||
006 | KTAHE2030104 | Születési helye* | ||
007 | KTAHE2030105 | Születési ideje(éééé.hh.nn)* | ||
008 | KTAHE2030106 | Személyi igazolvány száma | ||
009 | KTAHE2030107 | Útlevélszám | ||
010 | KTAHE20301081 | Egyéb azonosító dokumentum megnevezése | ||
011 | KTAHE20301082 | Egyéb azonosító dokumentum száma | ||
012 | KTAHE2030109 | Állampolgárság* | ||
013 | KTAHE2030110 | Lakcím | ||
014 | KTAHE20301101 | Irányítószám* | ||
015 | KTAHE20301102 | Város* | ||
016 | KTAHE20301103 | utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
017 | KTAHE20301104 | Ország* | ||
018 | KTAHE2030111 | Tisztség megnevezése* | ||
019 | KTAHE20301121 | Tisztség betöltésének kezdete (éééé.hh.nn)** | ||
020 | KTAHE20301122 | Tisztség betöltésének vége (éééé.hh.nn)** | ||
021 | KTAHE20301123 | Újraválasztás dátuma (éééé.hh.nn)** | ||
022 | KTAHE2030113 | Vezetető beosztásúnak minősülő tisztség* | ||
023 | KTAHE2030114 | Elsőszámú vezető* | ||
024 | KTAHE2030115 | Az intézmény alkalmazottja* | ||
025 | KTAHE2030116 | Tisztség betöltésének alapja* | ||
026 | KTAHE2030117 | Cégjegyzési joggal rendelkezik* | ||
027 | KTAHE20399 | Tisztségviselők | ||
028 | KTAHE203990 | Bejelentés oka* | ||
029 | KTAHE2039901 | Név* | ||
030 | KTAHE2039902 | Születési név | ||
031 | KTAHE2039903 | Anyja neve* | ||
032 | KTAHE2039904 | Születési helye* | ||
033 | KTAHE2039905 | Születési ideje(éééé.hh.nn)* | ||
034 | KTAHE2039906 | Személyi igazolvány száma | ||
035 | KTAHE2039907 | Útlevélszám | ||
036 | KTAHE20399081 | Egyéb azonosító dokumentum megnevezése | ||
037 | KTAHE20399082 | Egyéb azonosító dokumentum száma | ||
038 | KTAHE2039909 | Állampolgárság* | ||
039 | KTAHE2039910 | Lakcím | ||
040 | KTAHE20399101 | Irányítószám* | ||
041 | KTAHE20399102 | Város* | ||
042 | KTAHE20399103 | utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
043 | KTAHE20399104 | Ország* | ||
044 | KTAHE2039911 | Tisztség megnevezése* | ||
045 | KTAHE20399121 | Tisztség betöltésének kezdete (éééé.hh.nn)** | ||
046 | KTAHE20399122 | Tisztség betöltésének vége (éééé.hh.nn)** | ||
047 | KTAHE20399123 | Újraválasztás dátuma (éééé.hh.nn)** | ||
048 | KTAHE2039913 | Vezetető beosztásúnak minősülő tisztség* | ||
049 | KTAHE2039914 | Elsőszámú vezető* | ||
050 | KTAHE2039915 | Az intézmény alkalmazottja* | ||
051 | KTAHE2039916 | Tisztség betöltésének alapja* | ||
052 | KTAHE2039917 | Cégjegyzési joggal rendelkezik* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAHE3
Tulajdonos adatai
Nagyságrend: forint
Sor-szám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | KTAHE3101 | Tulajdonos adatai (ha a tulajdonos természetes személy) | ||
002 | KTAHE310101 | Tulajdonos neve* | ||
003 | KTAHE310102 | Születési név | ||
004 | KTAHE310103 | Születési helye* | ||
005 | KTAHE310104 | Születési ideje (éééé.hh.nn)* | ||
006 | KTAHE310105 | Anyja neve* | ||
007 | KTAHE310106 | Lakcím* | ||
008 | KTAHE3101061 | Irányítószám | ||
009 | KTAHE3101062 | Város | ||
010 | KTAHE3101063 | Utca, házszám | ||
011 | KTAHE3101064 | Ország | ||
012 | KTAHE3101071 | Eredeti tulajdonszerzés időpontja(szerződés kelte - éééé.hh.nn)* | ||
013 | KTAHE3101072 | Tulajdoni rész (%)* | ||
014 | KTAHE3101073 | Tulajdoni rész (Ft)* | ||
015 | KTAHE3101074 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)* | ||
016 | KTAHE3101075 | Értékpapír ISIN kódja* | ||
017 | KTAHE3101076 | Értékpapír mennyisége* | ||
018 | KTAHE3101077 | Szavazati jog (%)* | ||
019 | KTAHE3101078 | Tulajdonlás típusa* | ||
020 | KTAHE3101081 | Tulajdon változás időpontja(szerződés kelte - éééé.hh.nn)**** | ||
021 | KTAHE31010811 | Tulajdon változás típusa (vétel vagy eladás) **** | ||
022 | KTAHE3101082 | Tulajdoni rész (%)**** | ||
023 | KTAHE3101083 | Tulajdoni rész (Ft)**** | ||
024 | KTAHE3101084 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)**** | ||
025 | KTAHE3101085 | Értékpapír ISIN kódja**** | ||
026 | KTAHE3101086 | Értékpapír mennyisége**** | ||
027 | KTAHE3101087 | Szavazati jog (%)**** | ||
028 | KTAHE3101088 | Tulajdonlás típusa**** | ||
029 | KTAHE3101091 | Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai | ||
030 | KTAHE31010911 | Név* | ||
031 | KTAHE31010912 | Székhely* | ||
032 | KTAHE310109121 | Irányítószám | ||
033 | KTAHE310109122 | Város | ||
034 | KTAHE310109123 | Utca, házszám | ||
035 | KTAHE310109124 | Ország | ||
036 | KTAHE31010913 | Adószám* | ||
037 | KTAHE3199 | Tulajdonos adatai (ha a tulajdonos természetes személy) | ||
038 | KTAHE319901 | Tulajdonos neve* | ||
039 | KTAHE319902 | Születési név | ||
040 | KTAHE319903 | Születési helye* | ||
041 | KTAHE319904 | Születési ideje (éééé.hh.nn)* | ||
042 | KTAHE319905 | Anyja neve* | ||
043 | KTAHE319906 | Lakcím* | ||
044 | KTAHE3199061 | Irányítószám | ||
045 | KTAHE3199062 | Város | ||
046 | KTAHE3199063 | Utca, házszám | ||
047 | KTAHE3199064 | Ország | ||
048 | KTAHE3199071 | Eredeti tulajdonszerzés időpontja(szerződés kelte - éééé.hh.nn)* | ||
049 | KTAHE3199072 | Tulajdoni rész (%)* | ||
050 | KTAHE3199073 | Tulajdoni rész (Ft)* | ||
051 | KTAHE3199074 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)* | ||
052 | KTAHE3199075 | Értékpapír ISIN kódja* | ||
053 | KTAHE3199076 | Értékpapír mennyisége* | ||
054 | KTAHE3199077 | Szavazati jog (%)* | ||
055 | KTAHE3199078 | Tulajdonlás típusa* | ||
056 | KTAHE3199081 | Tulajdon változás időpontja(szerződés kelte - éééé.hh.nn)**** | ||
057 | KTAHE31990811 | Tulajdon változás típusa (vétel vagy eladás) **** | ||
058 | KTAHE3199082 | Tulajdoni rész (%)**** | ||
059 | KTAHE3199083 | Tulajdoni rész (Ft)**** | ||
060 | KTAHE3199084 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)**** | ||
061 | KTAHE3199085 | Értékpapír ISIN kódja**** | ||
062 | KTAHE3199086 | Értékpapír mennyisége**** | ||
063 | KTAHE3199087 | Szavazati jog (%)**** | ||
064 | KTAHE3199088 | Tulajdonlás típusa**** | ||
065 | KTAHE3199091 | Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai | ||
066 | KTAHE31990911 | Név* |
067 | KTAHE31990912 | Székhely* | ||
068 | KTAHE319909121 | Irányítószám | ||
069 | KTAHE319909122 | Város | ||
070 | KTAHE319909123 | Utca, házszám | ||
071 | KTAHE319909124 | Orszáq | ||
072 | KTAHE31990913 | Adószám* | ||
073 | KTAHE3201 | Tulajdonos adatai (ha a tulajdonos joqi személy) | ||
074 | KTAHE320101 | Tulajdonos neve* | ||
075 | KTAHE320102 | Adószáma* | ||
076 | KTAHE320103 | Székhely* | ||
077 | KTAHE3201031 | Irányítószám | ||
078 | KTAHE3201032 | Város | ||
079 | KTAHE3201033 | Utca, házszám | ||
080 | KTAHE3201034 | Ország | ||
081 | KTAHE3201041 | Eredeti tulajdonszerzés időpontja(szerződés kelte - éééé.hh.nn)* | ||
082 | KTAHE3201042 | Tulajdoni rész (%)* | ||
083 | KTAHE3201043 | Tulajdoni rész (Ft)* | ||
084 | KTAHE3201044 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)* | ||
085 | KTAHE3201045 | Értékpapír ISIN kódja* | ||
086 | KTAHE3201046 | Értékpapír mennyisége* | ||
087 | KTAHE3201047 | Szavazati jog (%)* | ||
088 | KTAHE3201048 | Tulajdonlás típusa* | ||
089 | KTAHE3201051 | Tulajdonváltozás időpontja(szerződés kelte - éééé.hh.nn)**** | ||
090 | KTAHE32010511 | Tulajdonváltozás típusa ( vétel vagy eladás) **** | ||
091 | KTAHE3201052 | Tulajdoni rész (%)**** | ||
092 | KTAHE3201053 | Tulajdoni rész (Ft)**** | ||
093 | KTAHE3201054 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)**** | ||
094 | KTAHE3201055 | Értékpapír ISIN kódja**** | ||
095 | KTAHE3201056 | Értékpapír mennyisége**** | ||
096 | KTAHE3201057 | Szavazati jog (%)**** | ||
097 | KTAHE3201058 | Tulajdonlás típusa**** | ||
098 | KTAHE3201061 | Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai | ||
099 | KTAHE32010611 | Név* | ||
100 | KTAHE32010612 | Székhely* | ||
101 | KTAHE320106121 | Irányítószám | ||
102 | KTAHE320106122 | Város | ||
103 | KTAHE320106123 | Utca, házszám | ||
104 | KTAHE320106124 | Ország | ||
105 | KTAHE32010613 | Adószám* | ||
106 | KTAHE3299 | Tulajdonos adatai (ha a tulajdonos jogi személy) | ||
107 | KTAHE329901 | Tulajdonos neve* | ||
108 | KTAHE329902 | Adószáma* | ||
109 | KTAHE329903 | Székhely* | ||
110 | KTAHE3299031 | Irányítószám | ||
111 | KTAHE3299032 | Város | ||
112 | KTAHE3299033 | Utca, házszám | ||
113 | KTAHE3299034 | Ország | ||
114 | KTAHE3299041 | Eredeti tulajdonszerzés időpontja(szerződés kelte - éééé.hh.nn)* | ||
115 | KTAHE3299042 | Tulajdoni rész (%)* | ||
116 | KTAHE3299043 | Tulajdoni rész (Ft)* | ||
117 | KTAHE3299044 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)* | ||
118 | KTAHE3299045 | Értékpapír ISIN kódja* | ||
119 | KTAHE3299046 | Értékpapír mennyisége* | ||
120 | KTAHE3299047 | Szavazati jog (%)* | ||
121 | KTAHE3299048 | Tulajdonlás típusa* | ||
122 | KTAHE3299051 | Tulajdonváltozás időpontja(szerződés kelte - éééé.hh.nn)**** | ||
123 | KTAHE32990511 | Tulajdonváltozás típusa ( vétel vagy eladás) **** | ||
124 | KTAHE3299052 | Tulajdoni rész (%)**** | ||
125 | KTAHE3299053 | Tulajdoni rész (Ft)**** | ||
126 | KTAHE3299054 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)**** | ||
127 | KTAHE3299055 | Értékpapír ISIN kódja**** | ||
128 | KTAHE3299056 | Értékpapír mennyisége**** | ||
129 | KTAHE3299057 | Szavazati jog (%)**** | ||
130 | KTAHE3299058 | Tulajdonlás típusa**** | ||
131 | KTAHE3299061 | Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai | ||
132 | KTAHE32990611 | Név* | ||
133 | KTAHE32990612 | Székhely* | ||
134 | KTAHE329906121 | Irányítószám | ||
135 | KTAHE329906122 | Város | ||
136 | KTAHE329906123 | Utca, házszám | ||
137 | KTAHE329906124 | Ország | ||
138 | KTAHE32990613 | Adószám* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idö vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAHE4
Minősített befolyás
Nagyságrend: forint
Sorszám PSZÁF kód Megnevezés | Adat | Mód | ||
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | KTAHE400001 | Minősített befolyású részesedést szerzett személy (ha a befolyásoló természetes személy)* | ||
002 | KTAHE40000101 | Befolyásoló neve* | ||
003 | KTAHE40000102 | Születési név | ||
004 | KTAHE40000103 | Születési helye* | ||
005 | KTAHE40000104 | Anyja neve* | ||
006 | KTAHE40000105 | Lakcím | ||
007 | KTAHE400001051 | Irányítószám* | ||
008 | KTAHE400001052 | Város* | ||
009 | KTAHE400001053 | Utca, házszám* | ||
010 | KTAHE400001054 | Ország* | ||
011 | KTAHE400001061 | Minősített befolyású részesedés szerzés időpontja (szerződés kelte - éééé.hh.nn)* | ||
012 | KTAHE400001062 | Minősített befolyású részesedés változásának időpontja (szerződés kelte - éééé.hh.nn)**** | ||
013 | KTAHE400001063 | Minősített befolyású részesedés változásának típusa (növekedés, csökkenés, megszűnés) **** | ||
014 | KTAHE40000107 | Tulajdoni rész (%)* | ||
015 | KTAHE40000108 | Tulajdoni rész (Ft)* | ||
016 | KTAHE40000109 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)* | ||
017 | KTAHE40000110 | Értékpapír ISIN kódja* | ||
018 | KTAHE40000111 | Értékpapír mennyisége* | ||
019 | KTAHE40000112 | Szavazati jog (%)* | ||
020 | KTAHE40000113 | Összes befolyás (%)* | ||
021 | KTAHE40000114 | Közzététel dátuma(éééé.hh.nn)* | ||
022 | KTAHE40000115 | Közzététel helye* | ||
023 | KTAHE40000116 | Minősített befolyás típusa* | ||
024 | KTAHE400001161 | A minősített befolyású részesedésnél figyelembe veendő közeli hozzátartozó személy azonosító adatai | ||
025 | KTAHE40000116101 | Közeli hozzátartozó neve* | ||
026 | KTAHE40000116102 | Születési név | ||
027 | KTAHE40000116103 | Születési helye* | ||
028 | KTAHE40000116104 | Anyja neve* | ||
029 | KTAHE40000116105 | Lakcím | ||
030 | KTAHE400001161051 | Irányítószám* | ||
031 | KTAHE400001161052 | Város* | ||
032 | KTAHE400001161053 | Utca, házszám* | ||
033 | KTAHE400001161054 | Ország* | ||
034 | KTAHE40000116106 | Közeli hozzátartozó közvetlen tulajdoni része (%)* | ||
035 | KTAHE40000116107 | Közeli hozzátartozó közvetlen tulajdoni része (Ft)* | ||
036 | KTAHE40000116108 | Közeli hozzátartozó közvetlen szavazati joga (%)* | ||
037 | KTAHE400001171 | Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai | ||
038 | KTAHE4000011711 | Név* | ||
039 | KTAHE4000011712 | Székhely | ||
040 | KTAHE40000117121 | Irányítószám* | ||
041 | KTAHE40000117122 | Város* | ||
042 | KTAHE40000117123 | Utca, házszám* | ||
043 | KTAHE40000117124 | Ország* | ||
044 | KTAHE4000011713 | Adószám* | ||
045 | KTAHE400099 | Minősített befolyású részesedést szerzett személy (ha a befolyásoló természetes személy)* | ||
046 | KTAHE40009901 | Befolyásoló neve* | ||
047 | KTAHE40009902 | Születési név | ||
048 | KTAHE40009903 | Születési helye* | ||
049 | KTAHE40009904 | Anyja neve* | ||
050 | KTAHE40009905 | Lakcím | ||
051 | KTAHE400099051 | Irányítószám* | ||
052 | KTAHE400099052 | Város* | ||
053 | KTAHE400099053 | Utca, házszám* | ||
054 | KTAHE400099054 | Ország* | ||
055 | KTAHE400099061 | Minősített befolyású részesedés szerzés időpontja (szerződés kelte - éééé.hh.nn)* | ||
056 | KTAHE400099062 | Minősített befolyású részesedés változásának időpontja (szerződés kelte - éééé.hh.nn)**** | ||
057 | KTAHE400099063 | Minősített befolyású részesedés változásának típusa (növekedés, csökkenés, megszűnés) **** | ||
058 | KTAHE40009907 | Tulajdoni rész (%)* | ||
059 | KTAHE40009908 | Tulajdoni rész (Ft)* | ||
060 | KTAHE40009909 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)* | ||
061 | KTAHE40009910 | Értékpapír ISIN kódja* | ||
062 | KTAHE40009911 | Értékpapír mennyisége* | ||
063 | KTAHE40009912 | Szavazati joq (%)* | ||
064 | KTAHE40009913 | Összes befolyás %* | ||
065 | KTAHE40009914 | Közzététel dátuma(éééé.hh.nn)* | ||
066 | KTAHE40009915 | Közzététel helye* | ||
067 | KTAHE40009916 | Minősített befolyás típusa* | ||
068 | KTAHE400099161 | A minősített befolyású részesedésnél figyelembe veendő közeli hozzátartozó személy azonosító adatai | ||
069 | KTAHE40009916101 | Közeli hozzátartozó neve* | ||
070 | KTAHE40009916102 | Születési név | ||
071 | KTAHE40009916103 | Születési helye* | ||
072 | KTAHE40009916104 | Anyja neve* | ||
073 | KTAHE40009916105 | Lakcím* |
074 | KTAHE400099161051 | Irányítószám* | ||
075 | KTAHE400099161052 | Város* | ||
076 | KTAHE400099161053 | Utca, házszám* | ||
077 | KTAHE400099161054 | Orszáq* | ||
078 | KTAHE40009916106 | Közeli hozzátartozó tulajdoni része (%)* | ||
079 | KTAHE40009916107 | Közeli hozzátartozó tulajdoni része (Ft)* | ||
080 | KTAHE4000991610S | Közeli hozzátartozó szavazati joga (%)* | ||
081 | KTAHE400099171 | Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai | ||
082 | KTAHE4000991711 | Név* | ||
083 | KTAHE4000991712 | Székhely | ||
084 | KTAHE40009917121 | Irányítószám* | ||
085 | KTAHE40009917122 | Város* | ||
086 | KTAHE40009917123 | Utca, házszám* | ||
087 | KTAHE40009917124 | Ország* | ||
088 | KTAHE4000991713 | Adószám* | ||
089 | KTAHE401 | Minősített befolyású részesedést szerzett intézmény (ha a befolyásoló jogi személy) | ||
090 | KTAHE40101 | Intézmény neve* | ||
091 | KTAHE40102 | Adószáma* | ||
092 | KTAHE40103 | Székhely | ||
093 | KTAHE401031 | Irányítószám* | ||
094 | KTAHE401032 | Város* | ||
095 | KTAHE401033 | Utca, házszám* | ||
096 | KTAHE401034 | Ország* | ||
097 | KTAHE401041 | Befolyásoló részesedés szerzés időpontja (szerződés kelte - éééé.hh.nn)* | ||
098 | KTAHE401042 | Minősített befolyású részesedés változásának időpontja (szerződés kelte - éééé.hh.nn)**** | ||
099 | KTAHE401043 | Befolyásoló részesedés változásának típusa (növekedés, csökkenés, megszűnés) **** | ||
100 | KTAHE40105 | Tulajdoni rész (%)* | ||
101 | KTAHE40106 | Tulajdoni rész (Ft)* | ||
102 | KTAHE40107 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)* | ||
103 | KTAHE4010S | Értékpapír ISIN kódja* | ||
104 | KTAHE40109 | Értékpapír mennyisége* | ||
105 | KTAHE40110 | Szavazati jog (%)* | ||
106 | KTAHE40111 | Összes befolyás %* | ||
107 | KTAHE40112 | Közzététel dátuma(éééé.hh.nn)* | ||
108 | KTAHE40113 | Közzététel helye* | ||
109 | KTAHE40114 | Minősített befolyás típusa* | ||
110 | KTAHE401151 | Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai | ||
111 | KTAHE4011511 | Név* | ||
112 | KTAHE4011512 | Székhely | ||
113 | KTAHE40115121 | Irányítószám* | ||
114 | KTAHE40115122 | Város* | ||
115 | KTAHE40115123 | Utca, házszám* | ||
116 | KTAHE40115124 | Ország* | ||
117 | KTAHE4011513 | Adószám* | ||
118 | KTAHE499 | Minősített befolyású részesedést szerzett intézmény (ha a befolyásoló jogi személy) | ||
119 | KTAHE49901 | Intézmény neve* | ||
120 | KTAHE49902 | Adószáma* | ||
121 | KTAHE49903 | Székhely | ||
122 | KTAHE499031 | Irányítószám* | ||
123 | KTAHE499032 | Város* | ||
124 | KTAHE499033 | Utca, házszám* | ||
125 | KTAHE499034 | Ország* | ||
126 | KTAHE499041 | Minősített befolyású részesedés szerzés időpontja (szerződés kelte - éééé.hh.nn)* | ||
127 | KTAHE499042 | Minősített befolyású részesedés változásának időpontja (szerződés kelte - éééé.hh.nn)**** | ||
128 | KTAHE499043 | Minősített befolyású részesedés változásának típusa (növekedés, csökkenés, megszűnés) **** | ||
129 | KTAHE49905 | Tulajdoni rész (%)* | ||
130 | KTAHE49906 | Tulajdoni rész (Ft)* | ||
131 | KTAHE49907 | Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)* | ||
132 | KTAHE49908 | Értékpapír ISIN kódja* | ||
133 | KTAHE49909 | Értékpapír mennyisége* | ||
134 | KTAHE49910 | Szavazati jog (%)* | ||
135 | KTAHE49911 | Összes befolyás %* | ||
136 | KTAHE49912 | Közzététel dátuma(éééé.hh.nn)* | ||
137 | KTAHE49913 | Közzététel helye* | ||
138 | KTAHE49914 | Minősített befolyás típusa* | ||
139 | KTAHE499151 | Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás azonosító adatai | ||
140 | KTAHE4991511 | Név* | ||
141 | KTAHE4991512 | Székhely | ||
142 | KTAHE49915121 | Irányítószám* | ||
143 | KTAHE49915122 | Város* | ||
144 | KTAHE49915123 | Utca, házszám* | ||
145 | KTAHE49915124 | Ország* | ||
146 | KTAHE4991513 | Adószám* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAHE5
Könyvvizsgáló adatai
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat Mód | |
12 | ||||
az | ||||
001 | KTAHE501 | Könyvvizsgáló társaság neve* | ||
002 | KTAHE5021 | Megbízás kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
003 | KTAHE5022 | Megbízás vége(éééé.hh.nn)**** | ||
004 | KTAHE503 | Adószáma* | ||
005 | KTAHE504 | Székhely | ||
006 | KTAHE5041 | Irányítószám* | ||
007 | KTAHE5042 | Város* | ||
008 | KTAHE5043 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
009 | KTAHE5044 | Ország* | ||
010 | KTAHE505 | Telefon | ||
011 | KTAHE506 | Telefax | ||
012 | KTAHE507 | |||
013 | KTAHE508 | Weblap | ||
014 | KTAHE509 | Kamarai tagsági száma* | ||
015 | KTAHE510 | Kamarai státusz | ||
016 | KTAHE511 | Pénzügyi intézményi minősítést igazoló azonosító* | ||
017 | KTAHE512 | Kamarai tagság kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
018 | KTAHE513 | Könyvvizsgáló személy neve* | ||
019 | KTAHE5141 | Megbízás kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
020 | KTAHE5142 | Megbízás vége(éééé.hh.nn)**** | ||
021 | KTAHE515 | Születési név | ||
022 | KTAHE516 | Anyja neve* | ||
023 | KTAHE517 | Születési helye* | ||
024 | KTAHE518 | Lakcím | ||
025 | KTAHE5181 | Irányítószám* | ||
026 | KTAHE5182 | Város* | ||
027 | KTAHE5183 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
028 | KTAHE5184 | Ország* | ||
029 | KTAHE519 | Kamarai tagság száma* | ||
030 | KTAHE520 | Kamarai státusz | ||
031 | KTAHE521 | Pénzügyi intézményi minősítést igazoló azonosító* | ||
032 | KTAHE522 | Kamarai tagság kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
033 | KTAHE523 | Helyettes Könyvvizsgáló személy neve* | ||
034 | KTAHE5241 | Megbízás kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
035 | KTAHE5242 | Megbízás vége(éééé.hh.nn)**** | ||
036 | KTAHE525 | Születési név | ||
037 | KTAHE526 | Anyja neve* | ||
038 | KTAHE527 | Születési helye* | ||
039 | KTAHE528 | Lakcím | ||
040 | KTAHE5281 | Irányítószám* | ||
041 | KTAHE5282 | Város* | ||
042 | KTAHE5283 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
043 | KTAHE5284 | Ország* | ||
044 | KTAHE529 | Kamarai tagság száma* | ||
045 | KTAHE530 | Kamarai státusz | ||
046 | KTAHE531 | Pénzügyi intézményi minősítést igazoló azonosító* | ||
047 | KTAHE532 | Kamarai tagság kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAHE6
Kiszervezés adatok
Adat | |||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | 1 | 2 | |
a | z | ||||
001 | KTAHE6101 | Kiszervezett tevékenységet végző intézmény /egyéni vállalkozó | |||
002 | KTAHE610101 | Neve* | |||
003 | KTAHE610102 | Adószám* | |||
004 | KTAHE610103 | Székhely* | |||
005 | KTAHE6101031 | Irányítószám | |||
006 | KTAHE6101032 | Város | |||
007 | KTAHE6101033 | Utca, házszám | |||
008 | KTAHE6101034 | Ország | |||
009 | KTAHE610104 | Telefon | |||
010 | KTAHE610105 | Telefax | |||
011 | KTAHE610106 | ||||
012 | KTAHE610107 | Weblap | |||
013 | KTAHE610108 | Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A §-nak megfelelően)* | |||
014 | KTAHE6101091 | Kiszervezés kezdete(éééé.hh.nn)* | |||
015 | KTAHE6101092 | Kiszervezés vége(éééé.hh.nn)**** | |||
016 | KTAHE6199 | Kiszervezett tevékenységet végző intézmény /egyéni vállalkozó | |||
017 | KTAHE619901 | Neve* | |||
018 | KTAHE619902 | Adószám* | |||
019 | KTAHE619903 | Székhely* | |||
020 | KTAHE6199031 | Irányítószám | |||
021 | KTAHE6199032 | Város | |||
022 | KTAHE6199033 | Utca, házszám | |||
023 | KTAHE6199034 | Ország | |||
024 | KTAHE619904 | Telefon | |||
025 | KTAHE619905 | Telefax | |||
026 | KTAHE619906 | ||||
027 | KTAHE619907 | Weblap | |||
028 | KTAHE619908 | Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A §-nak megfelelően)* | |||
029 | KTAHE6199091 | Kiszervezés kezdete(éééé.hh.nn)* | |||
030 | KTAHE6199092 | Kiszervezés vége(éééé.hh.nn)**** | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos | |||||
Jelmagyarázat * Kitöltése kötelező ** Legalább az egyik mező kitöltése kötelező *** Csak a június 30-át megelőző egy évben tevékenységi engedélyt kapott intézménynek kell kitölteni **** A június 30-át megelőző egy évben történt változás esetén kitöltése kötelező (csak eseti jelentésnél értelmezhető) | |||||
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
HPTPK
Pénzügyi közvetítők adatai
Sorszám | PSZÁF kód Megnevezés | Adat | Mód | |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | HPTPK100011 | Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz | ||
002 | HPTPK1000111 | Megbízó pénzügyi intézmény neve* | ||
003 | HPTPK1000112 | Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma* | ||
004 | HPTPK100012 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt első szinten álló szereplő) | ||
005 | HPTPK1000121 | Közvetítő neve* | ||
006 | HPTPK1000122 | Közvetítő törzsszáma* | ||
007 | HPTPK1000123 | Székhelye | ||
008 | HPTPK10001231 | Irányítószám* | ||
009 | HPTPK10001232 | Város* | ||
010 | HPTPK10001233 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
011 | HPTPK10001234 | Ország* | ||
012 | HPTPK1000124 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
013 | HPTPK10001251 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
014 | HPTPK10001252 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
015 | HPTPK10001261 | Közvetítő típusa* | ||
016 | HPTPK10001262 | Közvetítő státusza* | ||
017 | HPTPK10001263 | Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek) | ||
018 | HPTPK100012631 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont | ||
019 | HPTPK100012632 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont | ||
020 | HPTPK100012633 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont | ||
021 | HPTPK100012634 | Behajtás, követeléskezelés | ||
022 | HPTPK10001264 | Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.) | ||
023 | HPTPK10001271 | Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai | ||
024 | HPTPK100012711 | Határozat száma | ||
025 | HPTPK100012712 | Engedély kelte (ééééhhnn) | ||
026 | HPTPK100013 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő) | ||
027 | HPTPK1000131 | Közvetítő neve* | ||
028 | HPTPK1000132 | Közvetítő törzsszáma* | ||
029 | HPTPK1000133 | Székhelye | ||
030 | HPTPK10001331 | Irányítószám* | ||
031 | HPTPK10001332 | Város* | ||
032 | HPTPK10001333 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
033 | HPTPK10001334 | Ország* | ||
034 | HPTPK1000134 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
035 | HPTPK10001351 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
036 | HPTPK10001352 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
037 | HPTPK10001361 | Közvetítő típusa* | ||
038 | HPTPK10001362 | Közvetítő státusza* | ||
039 | HPTPK10001363 | Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek) | ||
040 | HPTPK100013631 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont | ||
041 | HPTPK100013632 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont | ||
042 | HPTPK100013633 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont | ||
043 | HPTPK100013634 | Behajtás, követeléskezelés | ||
044 | HPTPK10001364 | Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.) | ||
045 | HPTPK10001371 | Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai | ||
046 | HPTPK100013711 | Határozat száma | ||
047 | HPTPK100013712 | Engedély kelte (ééééhhnn) | ||
048 | HPTPK100014 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő) | ||
049 | HPTPK1000141 | Közvetítő neve* | ||
050 | HPTPK1000142 | Közvetítő törzsszáma* | ||
051 | HPTPK1000143 | Székhelye | ||
052 | HPTPK10001431 | Irányítószám* | ||
053 | HPTPK10001432 | Város* | ||
054 | HPTPK10001433 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
055 | HPTPK10001434 | Ország* | ||
056 | HPTPK1000144 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
057 | HPTPK10001451 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
058 | HPTPK10001452 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
059 | HPTPK10001461 | Közvetítő típusa* |
060 | HPTPK10001462 | Közvetítő státusza* | ||
061 | ||||
062 | HPTPK199991 | Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz | ||
063 | HPTPK1999911 | Megbízó pénzügyi intézmény neve* | ||
064 | HPTPK1999912 | Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma* | ||
065 | HPTPK199992 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt első szinten álló szereplő) | ||
066 | HPTPK1999921 | Közvetítő neve* | ||
067 | HPTPK1999922 | Közvetítő törzsszáma* | ||
068 | HPTPK1999923 | Székhelye | ||
069 | HPTPK19999231 | Irányítószám* | ||
070 | HPTPK19999232 | Város* | ||
071 | HPTPK19999233 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
072 | HPTPK19999234 | Ország* | ||
073 | HPTPK1999924 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
074 | HPTPK19999251 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
075 | HPTPK19999252 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
076 | HPTPK19999261 | Közvetítő típusa* | ||
077 | HPTPK19999262 | Közvetítő státusza* | ||
078 | HPTPK19999263 | Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek) | ||
079 | HPTPK199992631 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont | ||
080 | HPTPK199992632 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont | ||
081 | HPTPK199992633 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont | ||
082 | HPTPK199992634 | Behajtás, követeléskezelés | ||
083 | HPTPK19999264 | Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.) | ||
084 | HPTPK19999271 | Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai | ||
085 | HPTPK199992711 | Határozat száma | ||
086 | HPTPK199992712 | Engedély kelte (ééééhhnn) | ||
087 | HPTPK199993 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő) | ||
088 | HPTPK1999931 | Közvetítő neve* | ||
089 | HPTPK1999932 | Közvetítő törzsszáma* | ||
090 | HPTPK1999933 | Székhelye | ||
091 | HPTPK19999331 | Irányítószám* | ||
092 | HPTPK19999332 | Város* | ||
093 | HPTPK19999333 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
094 | HPTPK19999334 | Ország* | ||
095 | HPTPK1999934 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
096 | HPTPK19999351 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
097 | HPTPK19999352 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
098 | HPTPK19999361 | Közvetítő típusa* | ||
099 | HPTPK19999362 | Közvetítő státusza* | ||
100 | HPTPK19999363 | Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek) | ||
101 | HPTPK199993631 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont | ||
102 | HPTPK199993632 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont | ||
103 | HPTPK199993633 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont | ||
104 | HPTPK199993634 | Behajtás, követeléskezelés | ||
105 | HPTPK19999364 | Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.) | ||
106 | HPTPK19999371 | Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai | ||
107 | HPTPK199993711 | Határozat száma | ||
108 | HPTPK199993712 | Engedély kelte (ééééhhnn) | ||
109 | HPTPK199994 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő) | ||
110 | HPTPK1999941 | Közvetítő neve* | ||
111 | HPTPK1999942 | Közvetítő törzsszáma* | ||
112 | HPTPK1999943 | Székhelye | ||
113 | HPTPK19999431 | Irányítószám* | ||
114 | HPTPK19999432 | Város* | ||
115 | HPTPK19999433 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
116 | HPTPK19999434 | Ország* | ||
117 | HPTPK1999944 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
118 | HPTPK19999451 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
119 | HPTPK19999452 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
120 | HPTPK19999461 | Közvetítő típusa* | ||
121 | HPTPK19999462 | Közvetítő státusza* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
PKVEZ
Független közvetítők vezető állású személyei
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat Mód | |
12 | ||||
az | ||||
001 | PKVEZ100011 | Közvetítő neve* | ||
002 | PKVEZ100012 | Törzsszáma* | ||
003 | PKVEZ10001301 | Vezető állású személy neve* | ||
004 | PKVEZ10001302 | Anyja neve* | ||
005 | PKVEZ10001303 | Születési helye* | ||
006 | PKVEZ10001304 | Születési ideje (ééééhhnn)* | ||
007 | PKVEZ10001305 | Vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezése | ||
008 | PKVEZ100013051 | Tisztség betöltésének kezdete (ééééhhnn)** | ||
009 | PKVEZ100013052 | Tisztség betöltésének vége (ééééhhnn)** | ||
010 | PKVEZ199991 | Közvetítő neve* | ||
011 | PKVEZ199992 | Törzsszáma* | ||
012 | PKVEZ19999301 | Vezető állású személy neve* | ||
013 | PKVEZ19999302 | Anyja neve* | ||
014 | PKVEZ19999303 | Születési helye* | ||
015 | PKVEZ19999304 | Születési ideje (ééééhhnn)* | ||
016 | PKVEZ19999305 | Vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezése | ||
017 | PKVEZ199993051 | Tisztség betöltésének kezdete (ééééhhnn)** | ||
018 | PKVEZ199993052 | Tisztség betöltésének vége (ééééhhnn)** | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
PKTEV
Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | PKTEV100011 | Közvetítő neve* | ||
002 | PKTEV100012 | Törzsszáma* | ||
003 | PKTEV1000131 | Irányítószám* | ||
004 | PKTEV1000132 | Város* | ||
005 | PKTEV1000133 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
006 | PKTEV1000134 | Ország* | ||
007 | PKTEV1000141 | Tevékenység hely működés kezdete (ééééhhnn)** | ||
008 | PKTEV1000142 | Tevékenység hely működés vége (ééééhhnn)** | ||
009 | PKTEV199991 | Közvetítő neve* | ||
010 | PKTEV199992 | Törzsszáma* | ||
011 | PKTEV1999931 | Irányítószám* | ||
012 | PKTEV1999932 | Város* | ||
013 | PKTEV1999933 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
014 | PKTEV1999934 | Ország* | ||
015 | PKTEV1999941 | Tevékenység hely működés kezdete (ééééhhnn)** | ||
016 | PKTEV1999942 | Tevékenység hely működés vége (ééééhhnn)** | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
A1AB
Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | A1AB0 | Eszközök összesen (2+10+75+102+114+275+302+316+333+357) | |||||
002 | A1AB1 | Pénztár és elszámolási számlák (3+...+9) | |||||
003 | A1AB11 | Pénztárkészlet (forint, valuta) | |||||
004 | A1AB12 | Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
005 | A1AB13 | Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
006 | A1AB14 | Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél | |||||
007 | A1AB151 | Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél | |||||
008 | A1AB152 | Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál | |||||
009 | A1AB16 | Elszámolási számlák értékvesztése | |||||
010 | A1AB2 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen (11+...+74) | |||||
011 | A1AB2111 | Központi kormányzat értékpapírja - rövid | |||||
012 | A1AB2112 | Államkötvény | |||||
013 | A1AB2113 | Konszolidációs államkötvény | |||||
014 | A1AB2121 | TB kötvény - rövid | |||||
015 | A1AB2122 | TB kötvény - hosszú | |||||
016 | A1AB2131 | Helyi önkormányzati kötvény - rövid | |||||
017 | A1AB2132 | Helyi önkormányzati kötvény - hosszú | |||||
018 | A1AB214 | ÁHT értékpapírok értékvesztése | |||||
019 | A1AB215 | ÁHT értékpapírok értékelési különbözete | |||||
020 | A1AB2211 | Jegybanki kötvény - rövid | |||||
021 | A1AB22121 | Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
022 | A1AB22122 | Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
023 | A1AB222 | Jegybanki kötvény értékvesztése | |||||
024 | A1AB223 | Jegybanki kötvény értékelési különbözete | |||||
025 | A1AB2311 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
026 | A1AB23121 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
027 | A1AB23122 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
028 | A1AB2321 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid | |||||
029 | A1AB23221 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
030 | A1AB23222 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
031 | A1AB233 | Belföldi hitelintézeti kötvény értékvesztése | |||||
032 | A1AB234 | Belföldi hitelintézeti kötvény értékelési különbözete | |||||
033 | A1AB2411 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid | |||||
034 | A1AB2412 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú | |||||
035 | A1AB2421 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - rövid | |||||
036 | A1AB2422 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - hosszú | |||||
037 | A1AB2431 | Biztosítók kötvénye - rövid | |||||
038 | A1AB2432 | Biztosítók kötvénye - hosszú | |||||
039 | A1AB244 | Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének értékvesztése | |||||
040 | A1AB245 | Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének értékelési különbözete | |||||
041 | A1AB2511 | Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid | |||||
042 | A1AB2512 | Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú | |||||
043 | A1AB2521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - rövid | |||||
044 | A1AB2522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - hosszú | |||||
045 | A1AB253 | Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékvesztése | |||||
046 | A1AB254 | Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékelési különbözete | |||||
047 | A1AB2611 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - rövid | |||||
048 | A1AB2612 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - hosszú | |||||
049 | A1AB262 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékvesztése |
050 | A1AB263 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékelési különbözete | |||||
051 | A1AB27111 | GMU központi kormányzat kötvénye - rövid | |||||
052 | A1AB27112 | GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú | |||||
053 | A1AB27121 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid | |||||
054 | A1AB27122 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú | |||||
055 | A1AB271311 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
056 | A1AB2713121 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
057 | A1AB2713122 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
058 | A1AB271321 | GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid | |||||
059 | A1AB2713221 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
060 | A1AB2713222 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
061 | A1AB27141 | GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid | |||||
062 | A1AB27142 | GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú | |||||
063 | A1AB27211 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid | |||||
064 | A1AB27212 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú | |||||
065 | A1AB272211 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
066 | A1AB2722121 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
067 | A1AB2722122 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
068 | A1AB272221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid | |||||
069 | A1AB2722221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
070 | A1AB2722222 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
071 | A1AB27231 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid | |||||
072 | A1AB27232 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú | |||||
073 | A1AB273 | Külföldi kötvények értékvesztése | |||||
074 | A1AB274 | Külföldi kötvények értékelési különbözete | |||||
075 | A1AB3 | Tulajdoni részesedések összesen (76+...+101) | |||||
076 | A1AB3111 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
077 | A1AB3112 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
078 | A1AB3113 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése | |||||
079 | A1AB3114 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete | |||||
080 | A1AB321 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyei | |||||
081 | A1AB322 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékvesztése | |||||
082 | A1AB323 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékelési különbözete | |||||
083 | A1AB3311 | Egyéb befektetési jegyek | |||||
084 | A1AB33121 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
085 | A1AB33122 | Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei | |||||
086 | A1AB3313 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
087 | A1AB3314 | Biztosítók részvényei | |||||
088 | A1AB332 | Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők, biztosítók részvényének értékvesztése | |||||
089 | A1AB333 | Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők, biztosítók részvényének értékelési különbözete | |||||
090 | A1AB3411 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
091 | A1AB3412 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
092 | A1AB342 | Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékvesztése | |||||
093 | A1AB343 | Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékelési különbözete | |||||
094 | A1AB3511 | GMU pénzpiaci alapok bef. jegye | |||||
095 | A1AB3512 | GMU MPIk részvénye | |||||
096 | A1AB35131 | GMU egyéb szektorok bef. jegye | |||||
097 | A1AB35132 | GMU egyéb szektorok részvénye | |||||
098 | A1AB3521 | Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegye | |||||
099 | A1AB3522 | Egyéb külföldiek részvénye és befektetési jegye | |||||
100 | A1AB353 | Külföldi részvények, bef. jegyek értékvesztése | |||||
101 | A1AB354 | Külföldi részvények, bef. jegyek értékelési különbözete | |||||
102 | A1AB4 | Jegybanki és bankközi betétek (103+...+113) |
103 | A1AB411 | Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid | |||||
104 | A1AB412 | Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú | |||||
105 | A1AB421 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid | |||||
106 | A1AB422 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú | |||||
107 | A1AB423 | Belföldi hitelintézetek - követelés valódi penziós ügyletből | |||||
108 | A1AB424 | Belföldi hitelintézetek bankközi betéteinek értékvesztése | |||||
109 | A1AB4311 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
110 | A1AB4312 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
111 | A1AB4321 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
112 | A1AB4322 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
113 | A1AB433 | Külföldön elhelyezett bankközi betétek értékvesztése | |||||
114 | A1AB5 | Hitelek (115+...+274) | |||||
115 | A1AB51111 | Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel | |||||
116 | A1AB511121 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
117 | A1AB511122 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú | |||||
118 | A1AB51121 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények - folyószámlahitel | |||||
119 | A1AB511221 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - rövid | |||||
120 | A1AB511222 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - hosszú | |||||
121 | A1AB5113 | Központi kormányzat hitelének értékvesztése | |||||
122 | A1AB5114 | Központi kormányzat hitelének értékelési különbözete | |||||
123 | A1AB5121 | TB hitele - rövid | |||||
124 | A1AB5122 | TB hitele - hosszú | |||||
125 | A1AB5123 | TB hitelének értékvesztése | |||||
126 | A1AB5124 | TB hitelének értékelési különbözete | |||||
127 | A1AB5131 | Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel | |||||
128 | A1AB51321 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid | |||||
129 | A1AB51322 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú | |||||
130 | A1AB5133 | Helyi önkormányzatok hitelének értékvesztése | |||||
131 | A1AB5134 | Helyi önkormányzatok hitelének értékelési különbözete | |||||
132 | A1AB52 | Jegybanknak nyújtott hitel | |||||
133 | A1AB5311 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid | |||||
134 | A1AB5312 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú | |||||
135 | A1AB5313 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel | |||||
136 | A1AB5321 | Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel | |||||
137 | A1AB5322 | Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből | |||||
138 | A1AB533 | Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékvesztése | |||||
139 | A1AB534 | Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékelési különbözete | |||||
140 | A1AB5411 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla hitel | |||||
141 | A1AB54121 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
142 | A1AB541221 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
143 | A1AB541222 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
144 | A1AB54131 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
145 | A1AB541321 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
146 | A1AB541322 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
147 | A1AB5421 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
148 | A1AB54221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
149 | A1AB542221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
150 | A1AB542222 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
151 | A1AB54231 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
152 | A1AB542321 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
153 | A1AB542322 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú |
154 | A1AB5431 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
155 | A1AB54321 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
156 | A1AB543221 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
157 | A1AB543222 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
158 | A1AB54331 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
159 | A1AB543321 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
160 | A1AB543322 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
161 | A1AB544 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek értékvesztése | |||||
162 | A1AB545 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek értékelési különbözete | |||||
163 | A1AB5511 | Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel | |||||
164 | A1AB55121 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - rövid | |||||
165 | A1AB551221 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
166 | A1AB551222 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
167 | A1AB55131 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
168 | A1AB551321 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
169 | A1AB551322 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
170 | A1AB5521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla hitel | |||||
171 | A1AB55221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid | |||||
172 | A1AB552221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
173 | A1AB552222 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
174 | A1AB55231 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - rövid | |||||
175 | A1AB552321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
176 | A1AB552322 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
177 | A1AB55241 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - rövid | |||||
178 | A1AB552421 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
179 | A1AB552422 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
180 | A1AB55251 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - rövid | |||||
181 | A1AB552521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
182 | A1AB552522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
183 | A1AB55261 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
184 | A1AB55262 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - 5 éven túli lejáratú | |||||
185 | A1AB55271 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
186 | A1AB552721 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
187 | A1AB552722 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
188 | A1AB553 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékvesztése | |||||
189 | A1AB554 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékelési különbözete | |||||
190 | A1AB5611 | Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel | |||||
191 | A1AB561211 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - rövid | |||||
192 | A1AB5612121 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
193 | A1AB5612122 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
194 | A1AB561221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - rövid |
195 | A1AB5612221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
196 | A1AB5612222 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
197 | A1AB561231 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - rövid | |||||
198 | A1AB5612321 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
199 | A1AB5612322 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
200 | A1AB561241 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - rövid | |||||
201 | A1AB5612421 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
202 | A1AB5612422 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
203 | A1AB56131 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid | |||||
204 | A1AB561321 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
205 | A1AB561322 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
206 | A1AB56141 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid | |||||
207 | A1AB561421 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
208 | A1AB561422 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
209 | A1AB56151 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
210 | A1AB561521 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
211 | A1AB561522 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
212 | A1AB5616 | Háztartások - Lakosság - hitelek értékvesztése | |||||
213 | A1AB5617 | Háztartások - Lakosság - hitelek értékelési különbözete | |||||
214 | A1AB5621 | Háztartások - Önálló vállalkozók - folyószámla hitel | |||||
215 | A1AB56221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
216 | A1AB562221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
217 | A1AB562222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
218 | A1AB56231 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid | |||||
219 | A1AB562321 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
220 | A1AB562322 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
221 | A1AB56241 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - rövid | |||||
222 | A1AB562421 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
223 | A1AB562422 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
224 | A1AB56251 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
225 | A1AB562521 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
226 | A1AB562522 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
227 | A1AB5626 | Háztartások - Önálló vállalkozók - hitelek értékvesztése | |||||
228 | A1AB5627 | Háztartások - Önálló vállalkozók - hitelek értékelési különbözete | |||||
229 | A1AB571 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla hitel | |||||
230 | A1AB5721 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - rövid | |||||
231 | A1AB57221 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
232 | A1AB57222 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
233 | A1AB5731 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
234 | A1AB57321 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú |
235 | A1AB57322 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
236 | A1AB574 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékvesztése | |||||
237 | A1AB575 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékelési különbözete | |||||
238 | A1AB58111 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid | |||||
239 | A1AB58112 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú | |||||
240 | A1AB58121 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid | |||||
241 | A1AB58122 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
242 | A1AB58131 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - rövid | |||||
243 | A1AB58132 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - hosszú | |||||
244 | A1AB58141 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
245 | A1AB581421 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
246 | A1AB5814221 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
247 | A1AB5814222 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
248 | A1AB58151 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
249 | A1AB581521 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
250 | A1AB5815221 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
251 | A1AB5815222 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
252 | A1AB58161 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
253 | A1AB581621 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
254 | A1AB5816221 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
255 | A1AB5816222 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
256 | A1AB58171 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
257 | A1AB581721 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - rövid | |||||
258 | A1AB5817221 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
259 | A1AB5817222 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
260 | A1AB581731 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - rövid | |||||
261 | A1AB5817321 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
262 | A1AB5817322 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
263 | A1AB581741 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
264 | A1AB5817421 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
265 | A1AB5817422 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
266 | A1AB581751 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
267 | A1AB5817521 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
268 | A1AB5817522 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
269 | A1AB58211 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid | |||||
270 | A1AB58212 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
271 | A1AB58221 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid | |||||
272 | A1AB58222 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú | |||||
273 | A1AB583 | Külfölddel szembeni követelések értékvesztése | |||||
274 | A1AB584 | Külfölddel szembeni követelések értékelési különbözete | |||||
275 | A1AB6 | Vagyoni érdekeltségek (276+...+301) | |||||
276 | A1AB611 | Belföldi hitelintézetek részvényei | |||||
277 | A1AB612 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése | |||||
278 | A1AB613 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete |
279 | A1AB6211 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
280 | A1AB6212 | Egyéb pénzügyi közvetítők - részvények | |||||
281 | A1AB6213 | Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
282 | A1AB6221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
283 | A1AB6222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
284 | A1AB623 | Biztosítók részvényei | |||||
285 | A1AB624 | Nyugdíjpénztárakban részesedések | |||||
286 | A1AB625 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban részesedések értékvesztése | |||||
287 | A1AB626 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban részesedések értékelési különbözete | |||||
288 | A1AB6311 | Járulékos vállalkozások részvényei | |||||
289 | A1AB6312 | Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
290 | A1AB6321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei | |||||
291 | A1AB6322 | Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
292 | A1AB633 | Hitel-tőke konverzióból származó részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
293 | A1AB634 | Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékvesztése | |||||
294 | A1AB635 | Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékelési különbözete | |||||
295 | A1AB6411 | GMU hitelintézetek részvényei | |||||
296 | A1AB6412 | GMU egyéb szektorok részvényei | |||||
297 | A1AB6413 | Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
298 | A1AB6421 | Egyéb külföldiek részvényei | |||||
299 | A1AB6422 | Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
300 | A1AB643 | Külföldi részvények, részesedések értékvesztése | |||||
301 | A1AB644 | Külföldi részvények, részesedések értékelési különbözete | |||||
302 | A1AB7 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések összesen (303+...+315) | |||||
303 | A1AB711 | - központi kormányzattal szemben | |||||
304 | A1AB712 | - TB-vel szemben | |||||
305 | A1AB713 | - helyi önkormányzatokkal szemben | |||||
306 | A1AB72 | - jegybankkal szemben | |||||
307 | A1AB731 | - hitelintézetekkel szemben | |||||
308 | A1AB732 | - pénzpiaci alapokkal szemben | |||||
309 | A1AB741 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben | |||||
310 | A1AB742 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben | |||||
311 | A1AB743 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben | |||||
312 | A1AB75 | - nem pénzügyi vállalatokkal szemben | |||||
313 | A1AB76 | - háztartásokkal szemben | |||||
314 | A1AB77 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben | |||||
315 | A1AB78 | - külföldiekkel szemben | |||||
316 | A1AB791 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékvesztése | |||||
317 | A1AB792 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékelési különbözete | |||||
318 | A1AB8 | Aktív kamatelhatárolások (319+333+334) | |||||
319 | A1AB81 | Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (320+...+332) | |||||
320 | A1AB8111 | - központi kormányzattal | |||||
321 | A1AB8112 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
322 | A1AB812 | - jegybankkal | |||||
323 | A1AB8131 | - hitelintézetekkel | |||||
324 | A1AB8132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
325 | A1AB8141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
326 | A1AB8142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
327 | A1AB8143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
328 | A1AB815 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
329 | A1AB8161 | - háztartások - lakossággal | |||||
330 | A1AB8162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
331 | A1AB817 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
332 | A1AB818 | - külföldiekkel | |||||
333 | A1AB82 | Értékpapírokra |
334 | A1AB83 | Derivatívákra | |||||
335 | A1AB91 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök (336+352+...+358) | |||||
336 | A1AB911 | Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen (337+...+351) | |||||
337 | A1AB91111 | - központi kormányzattal | |||||
338 | A1AB91112 | - TB-vel | |||||
339 | A1AB91113 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
340 | A1AB9112 | - jegybankkal | |||||
341 | A1AB91131 | - hitelintézetekkel | |||||
342 | A1AB91132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
343 | A1AB91141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
344 | A1AB91142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
345 | A1AB91143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
346 | A1AB9115 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
347 | A1AB91161 | - háztartások - lakossággal | |||||
348 | A1AB91162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
349 | A1AB9117 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
350 | A1AB9118 | - külföldiekkel | |||||
351 | A1AB9119 | - szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás | |||||
352 | A1AB912 | Úton lévő tételek | |||||
353 | A1AB913 | Függő tételek | |||||
354 | A1AB914 | Egyéb | |||||
355 | A1AB9151 | Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet | |||||
356 | A1AB9152 | Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devizaátértékelési különbözet | |||||
357 | A1AB916 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékvesztése | |||||
358 | A1AB917 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékelési különbözete | |||||
359 | A1AB92 | Saját eszközök (360+...+380) | |||||
360 | A1AB92111 | Visszavásárolt saját belföldi kötvény | |||||
361 | A1AB92112 | Visszavásárolt saját külföldi kötvény | |||||
362 | A1AB9212 | Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy | |||||
363 | A1AB922 | Egyéb saját eszközök (készletek) | |||||
364 | A1AB9231 | Átvett eszközök | |||||
365 | A1AB9232 | Átvett eszközök és készletek értékvesztése | |||||
366 | A1AB9241 | Immateriális javak - vagyoni jogok | |||||
367 | A1AB9242 | Immateriális javak - szoftverek | |||||
368 | A1AB9243 | Immateriális javak - egyéb | |||||
369 | A1AB9244 | Immateriális javak értékhelyesbítése | |||||
370 | A1AB9251 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga | |||||
371 | A1AB9252 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
372 | A1AB9253 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
373 | A1AB9254 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
374 | A1AB9255 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
375 | A1AB9256 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
376 | A1AB9261 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
377 | A1AB9262 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
378 | A1AB9263 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
379 | A1AB9264 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
380 | A1AB9265 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
A1AN
Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | A1AN0 | Eszközök összesen (2+9+64+84+94+242+264+278+295+317) | |||||
002 | A1AN1 | Pénztár és elszámolási számlák (3+...+8) | |||||
003 | A1AN11 | Pénztárkészlet (forint, valuta) | |||||
004 | A1AN12 | Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
005 | A1AN13 | Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
006 | A1AN14 | Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél | |||||
007 | A1AN151 | Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél | |||||
008 | A1AN152 | Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál | |||||
009 | A1AN2 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen (10+.. .+19+20+27+34+39+40+41) | |||||
010 | A1AN2111 | Központi kormányzat értékpapírja - rövid | |||||
011 | A1AN2112 | Államkötvény | |||||
012 | A1AN2113 | Konszolidációs államkötvény | |||||
013 | A1AN2121 | TB kötvény - rövid | |||||
014 | A1AN2122 | TB kötvény - hosszú | |||||
015 | A1AN2131 | Helyi önkormányzati kötvény - rövid | |||||
016 | A1AN2132 | Helyi önkormányzati kötvény - hosszú | |||||
017 | A1AN2211 | Jegybanki kötvény - rövid | |||||
018 | A1AN22121 | Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
019 | A1AN22122 | Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
020 | A1AN23 | Belföldi hitelintézetek kötvénye összesen (21+...+26) | |||||
021 | A1AN2311 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
022 | A1AN23121 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
023 | A1AN23122 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
024 | A1AN2321 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid | |||||
025 | A1AN23221 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
026 | A1AN23222 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
027 | A1AN24 | Egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók kötvénye összesen (28+...+33) | |||||
028 | A1AN2411 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid | |||||
029 | A1AN2412 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú | |||||
030 | A1AN2421 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - rövid | |||||
031 | A1AN2422 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - hosszú | |||||
032 | A1AN2431 | Biztosítók kötvénye - rövid | |||||
033 | A1AN2432 | Biztosítók kötvénye - hosszú | |||||
034 | A1AN25 | Nem pénzügyi vállalatok kötvénye összesen (35+ ... +38) | |||||
035 | A1AN2511 | Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid | |||||
036 | A1AN2512 | Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú | |||||
037 | A1AN2521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - rövid | |||||
038 | A1AN2522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - hosszú | |||||
039 | A1AN2611 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - rövid | |||||
040 | A1AN2612 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - hosszú | |||||
041 | A1AN27 | Külföldi kötvények összesen (42+...+63) | |||||
042 | A1AN27111 | GMU központi kormányzat kötvénye - rövid | |||||
043 | A1AN27112 | GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú | |||||
044 | A1AN27121 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid | |||||
045 | A1AN27122 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú | |||||
046 | A1AN271311 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
047 | A1AN2713121 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
048 | A1AN2713122 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
049 | A1AN271321 | GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid | |||||
050 | A1AN2713221 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú |
051 | A1AN2713222 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
052 | A1AN27141 | GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid | |||||
053 | A1AN27142 | GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú | |||||
054 | A1AN27211 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid | |||||
055 | A1AN27212 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú | |||||
056 | A1AN272211 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
057 | A1AN2722121 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
058 | A1AN2722122 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
059 | A1AN272221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid | |||||
060 | A1AN2722221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
061 | A1AN2722222 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
062 | A1AN27231 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid | |||||
063 | A1AN27232 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú | |||||
064 | A1AN3 | Tulajdoni részesedések összesen (65+68+69+75+76+77) | |||||
065 | A1AN31 | Belföldi hitelintézetek részvénye összesen (66+67) | |||||
066 | A1AN3111 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
067 | A1AN3112 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
068 | A1AN32 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyei | |||||
069 | A1AN33 | Egyéb befektetési jegyek, kockázati tőkealapok jegyei, egyéb püi közvetítők, püi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók részvénye összesen (70+...+74) | |||||
070 | A1AN3311 | Egyéb befektetési jegyek | |||||
071 | A1AN33121 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
072 | A1AN33122 | Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei | |||||
073 | A1AN3313 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
074 | A1AN3314 | Biztosítók részvényei | |||||
075 | A1AN3411 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
076 | A1AN3412 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
077 | A1AN35 | Külföldi részvények, részesedések és befektetési jegyek összesen (78+...+83) | |||||
078 | A1AN3511 | GMU pénzpiaci alapok bef. jegyei | |||||
079 | A1AN3512 | GMU MPIk részvényei | |||||
080 | A1AN35131 | GMU egyéb szektorok bef. jegye | |||||
081 | A1AN35132 | GMU egyéb szektorok részvénye | |||||
082 | A1AN3521 | Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegyei | |||||
083 | A1AN3522 | Egyéb külföldiek részvénye és bef. jegye | |||||
084 | A1AN4 | Jegybanki és bankközi betétek (85+...+93) | |||||
085 | A1AN411 | Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid | |||||
086 | A1AN412 | Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú | |||||
087 | A1AN421 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid | |||||
088 | A1AN422 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú | |||||
089 | A1AN423 | Belföldi hitelintézetek - követelések valódi penziós ügyletből | |||||
090 | A1AN4311 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
091 | A1AN4312 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
092 | A1AN4321 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
093 | A1AN4322 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
094 | A1AN5 | Hitelek (95+...+103+107+...+113+135+161+184+198+206) | |||||
095 | A1AN51111 | Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel | |||||
096 | A1AN511121 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
097 | A1AN511122 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú | |||||
098 | A1AN51121 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények - folyószámlahitel | |||||
099 | A1AN511221 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - rövid | |||||
100 | A1AN511222 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - hosszú | |||||
101 | A1AN5121 | TB hitele - rövid | |||||
102 | A1AN5122 | TB hitele - hosszú | |||||
103 | A1AN513 | Helyi önkormányzatok hitele összesen (104+.+106) | |||||
104 | A1AN5131 | Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel |
105 | A1AN51321 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid | |||||
106 | A1AN51322 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú | |||||
107 | A1AN52 | Jegybanknak nyújtott hitel | |||||
108 | A1AN5311 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid | |||||
109 | A1AN5312 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú | |||||
110 | A1AN5313 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel | |||||
111 | A1AN5321 | Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel | |||||
112 | A1AN5322 | Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből | |||||
113 | A1AN54 | Egyéb püi közvetítőknek, püi kiegészítő tevékenységet végzőknek, biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitel összesen (114+.. .+134) | |||||
114 | A1AN5411 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla hitel | |||||
115 | A1AN54121 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
116 | A1AN541221 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
117 | A1AN541222 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
118 | A1AN54131 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
119 | A1AN541321 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
120 | A1AN541322 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
121 | A1AN5421 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
122 | A1AN54221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
123 | A1AN542221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
124 | A1AN542222 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
125 | A1AN54231 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
126 | A1AN542321 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
127 | A1AN542322 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
128 | A1AN5431 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
129 | A1AN54321 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
130 | A1AN543221 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
131 | A1AN543222 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
132 | A1AN54331 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
133 | A1AN543321 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
134 | A1AN543322 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
135 | A1AN55 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel összesen (136+...+160) | |||||
136 | A1AN5511 | Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel | |||||
137 | A1AN55121 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - rövid | |||||
138 | A1AN551221 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
139 | A1AN551222 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
140 | A1AN55131 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
141 | A1AN551321 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
142 | A1AN551322 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
143 | A1AN5521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla hitel | |||||
144 | A1AN55221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid | |||||
145 | A1AN552221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
146 | A1AN552222 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
147 | A1AN55231 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - rövid |
148 | A1AN552321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
149 | A1AN552322 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
150 | A1AN55241 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - rövid | |||||
151 | A1AN552421 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
152 | A1AN552422 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
153 | A1AN55251 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - rövid | |||||
154 | A1AN552521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
155 | A1AN552522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
156 | A1AN55261 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
157 | A1AN55262 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - 5 éven túli lejáratú | |||||
158 | A1AN55271 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
159 | A1AN552721 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
160 | A1AN552722 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
161 | A1AN561 | Háztartások - Lakosság - hitelek összesen (162+...+183) | |||||
162 | A1AN5611 | Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel | |||||
163 | A1AN561211 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - rövid | |||||
164 | A1AN5612121 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
165 | A1AN5612122 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
166 | A1AN561221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -- gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
167 | A1AN5612221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
168 | A1AN5612222 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
169 | A1AN561231 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - rövid | |||||
170 | A1AN5612321 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
171 | A1AN5612322 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
172 | A1AN561241 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - rövid | |||||
173 | A1AN5612421 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
174 | A1AN5612422 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
175 | A1AN56131 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid | |||||
176 | A1AN561321 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
177 | A1AN561322 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
178 | A1AN56141 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid | |||||
179 | A1AN561421 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
180 | A1AN561422 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
181 | A1AN56151 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
182 | A1AN561521 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
183 | A1AN561522 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
184 | A1AN562 | Háztartások - Önálló vállalkozók - hitelek összesen (185+...+197) | |||||
185 | A1AN5621 | Háztartások - Önálló vállalkozók - folyószámla hitel | |||||
186 | A1AN56221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
187 | A1AN562221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
188 | A1AN562222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú |
189 | A1AN56231 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid | |||||
190 | A1AN562321 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
191 | A1AN562322 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
192 | A1AN56241 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - rövid | |||||
193 | A1AN562421 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
194 | A1AN562422 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
195 | A1AN56251 | Háztartások -Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
196 | A1AN562521 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
197 | A1AN562522 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
198 | A1AN57 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele összesen (199+...+205) | |||||
199 | A1AN571 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla hitel | |||||
200 | A1AN5721 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - rövid | |||||
201 | A1AN57221 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
202 | A1AN57222 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
203 | A1AN5731 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
204 | A1AN57321 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
205 | A1AN57322 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
206 | A1AN58 | Külföldieknek nyújtott hitel összesen (207+...+241) | |||||
207 | A1AN58111 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid | |||||
208 | A1AN58112 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú | |||||
209 | A1AN58121 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid | |||||
210 | A1AN58122 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
211 | A1AN58131 | GMU AHT-nak nyújtott hitel - rövid | |||||
212 | A1AN58132 | GMU AHT-nak nyújtott hitel - hosszú | |||||
213 | A1AN58141 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
214 | A1AN581421 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
215 | A1AN5814221 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
216 | A1AN5814222 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitelek - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
217 | A1AN58151 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
218 | A1AN581521 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
219 | A1AN5815221 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
220 | A1AN5815222 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
221 | A1AN58161 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
222 | A1AN581621 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
223 | A1AN5816221 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
224 | A1AN5816222 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
225 | A1AN58171 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
226 | A1AN581721 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - rövid | |||||
227 | A1AN5817221 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
228 | A1AN5817222 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
229 | A1AN581731 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - rövid | |||||
230 | A1AN5817321 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra |
231 | A1AN5817322 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
232 | A1AN581741 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
233 | A1AN5817421 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
234 | A1AN5817422 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
235 | A1AN581751 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
236 | A1AN5817521 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
237 | A1AN5817522 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
238 | A1AN58211 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid | |||||
239 | A1AN58212 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
240 | A1AN58221 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid | |||||
241 | A1AN58222 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú | |||||
242 | A1AN6 | Vagyoni érdekeltségek (243+244+252+258) | |||||
243 | A1AN611 | Belföldi hitelintézetek részvényei | |||||
244 | A1AN62 | Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tevékenységet végzőkben, biztosítókban, nyugdíjpénztárakban részesedés összesen (245+...+251) | |||||
245 | A1AN6211 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
246 | A1AN6212 | Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei | |||||
247 | A1AN6213 | Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
248 | A1AN6221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
249 | A1AN6222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
250 | A1AN623 | Biztosítók részvényei | |||||
251 | A1AN624 | Nyugdíjpénztárakban részesedések | |||||
252 | A1AN63 | Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek összesen (253+...+257) | |||||
253 | A1AN6311 | Járulékos vállalkozások részvényei | |||||
254 | A1AN6312 | Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
255 | A1AN6321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei | |||||
256 | A1AN6322 | Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
257 | A1AN633 | Hitel-tőke konverzióból származó részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
258 | A1AN64 | Külföldi részesedések összesen (259+...+263) | |||||
259 | A1AN6411 | GMU hitelintézetek részvényei | |||||
260 | A1AN6412 | GMU egyéb szektorok részvényei | |||||
261 | A1AN6413 | Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
262 | A1AN6421 | Egyéb külföldiek részvényei | |||||
263 | A1AN6422 | Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
264 | A1AN7 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések összesen (265+.+277) | |||||
265 | A1AN711 | - központi kormányzattal szemben | |||||
266 | A1AN712 | - TB-vel szemben | |||||
267 | A1AN713 | - helyi önkormányzatokkal szemben | |||||
268 | A1AN72 | - jegybankkal szemben | |||||
269 | A1AN731 | - hitelintézetekkel szemben | |||||
270 | A1AN732 | - pénzpiaci alapokkal szemben | |||||
271 | A1AN741 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben | |||||
272 | A1AN742 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben | |||||
273 | A1AN743 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben | |||||
274 | A1AN75 | - nem pénzügyi vállalatokkal szemben | |||||
275 | A1AN76 | - háztartásokkal szemben | |||||
276 | A1AN77 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben | |||||
277 | A1AN78 | - külföldiekkel szemben | |||||
278 | A1AN8 | Aktív kamatelhatárolások (279+293+294) | |||||
279 | A1AN81 | Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (280+...+292) | |||||
280 | A1AN8111 | - központi kormányzattal | |||||
281 | A1AN8112 | - hely önkormányzatokkal | |||||
282 | A1AN812 | - jegybankkal | |||||
283 | A1AN8131 | - hitelintézetekkel | |||||
284 | A1AN8132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
285 | A1AN8141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
286 | A1AN8142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel |
287 | A1AN8143 | - biztositókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
288 | A1AN815 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
289 | A1AN8161 | - háztartások - lakossággal | |||||
290 | A1AN8162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
291 | A1AN817 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
292 | A1AN818 | - külföldiekkel | |||||
293 | A1AN82 | Értékpapírokra | |||||
294 | A1AN83 | Derivativákra | |||||
295 | A1AN91 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök (296+312+...+316) | |||||
296 | A1AN911 | Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen (297+...+311) | |||||
297 | A1AN91111 | - központi kormányzattal | |||||
298 | A1AN91112 | - TB-vel | |||||
299 | A1AN91113 | - hely önkormányzatokkal | |||||
300 | A1AN9112 | - jegybankkal | |||||
301 | A1AN91131 | - hitelintézetekkel | |||||
302 | A1AN91132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
303 | A1AN91141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
304 | A1AN91142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
305 | A1AN91143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
306 | A1AN9115 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
307 | A1AN91161 | - háztartások - lakossággal | |||||
308 | A1AN91162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
309 | A1AN9117 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
310 | A1AN9118 | - külföldiekkel | |||||
311 | A1AN9119 | - szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás | |||||
312 | A1AN912 | Uton lévő tételek | |||||
313 | A1AN913 | Függő tételek | |||||
314 | A1AN914 | Egyéb | |||||
315 | A1AN9151 | Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet | |||||
316 | A1AN9152 | Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devizaátértékelési különbözet | |||||
317 | A1AN92 | Saját eszközök (318+...+337) | |||||
318 | A1AN92111 | Visszavásárolt saját belföldi kötvény | |||||
319 | A1AN92112 | Visszavásárolt saját külföldi kötvény | |||||
320 | A1AN9212 | Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy | |||||
321 | A1AN922 | Egyéb saját eszközök (készletek) | |||||
322 | A1AN9231 | Átvett eszközök | |||||
323 | A1AN9241 | Immateriális javak - vagyoni jogok | |||||
324 | A1AN9242 | Immateriális javak - szoftverek | |||||
325 | A1AN9243 | Immateriális javak - egyéb | |||||
326 | A1AN9244 | Immateriális javak értékhelyesbítése | |||||
327 | A1AN9251 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga | |||||
328 | A1AN9252 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
329 | A1AN9253 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
330 | A1AN9254 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
331 | A1AN9255 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
332 | A1AN9256 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
333 | A1AN9261 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
334 | A1AN9262 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
335 | A1AN9263 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
336 | A1AN9264 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
337 | A1AN9265 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
A1B
Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Források)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
381 | A1B0 | Források összesen (382+486+507+577+610+624+640+664+669) | |||||
382 | A1B1 | Betétek (383+...+485) | |||||
383 | A1B1111 | Központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét | |||||
384 | A1B11121 | Központi kormányzat - lekötött betét - rövid | |||||
385 | A1B111221 | Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
386 | A1B111222 | Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
387 | A1B1113 | Központi kormányzat - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
388 | A1B1114 | Központi kormányzat - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
389 | A1B1121 | TB alapok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
390 | A1B11221 | TB alapok lekötött betét - rövid | |||||
391 | A1B112221 | TB alapok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
392 | A1B112222 | TB alapok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
393 | A1B1123 | TB alapok - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
394 | A1B1124 | TB alapok - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
395 | A1B1131 | Helyi önkormányzatok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
396 | A1B11321 | Helyi önkormányzatok lekötött betét - rövid | |||||
397 | A1B113221 | Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
398 | A1B113222 | Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
399 | A1B1133 | Helyi önkormányzatok - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
400 | A1B1134 | Helyi önkormányzatok - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
401 | A1B1211 | Egyéb pénzügyi közvetítők - látra szóló és folyószla betét | |||||
402 | A1B12121 | Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - rövid | |||||
403 | A1B121221 | Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
404 | A1B121222 | Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
405 | A1B1213 | Egyéb pénzügyi közvetítők - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
406 | A1B1214 | Egyéb pénzügyi közvetítők - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
407 | A1B1221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - látra szóló és folyószla betét | |||||
408 | A1B12221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét - rövid | |||||
409 | A1B122221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
410 | A1B122222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
411 | A1B1223 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
412 | A1B1224 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
413 | A1B1231 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és folyószámla betét | |||||
414 | A1B12321 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - rövid | |||||
415 | A1B123221 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
416 | A1B123222 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
417 | A1B1233 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
418 | A1B1234 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
419 | A1B1311 | Járulékos vállalkozások - látra szóló és folyószámla betét | |||||
420 | A1B13121 | Járulékos vállalkozások - lekötött betét - rövid | |||||
421 | A1B131221 | Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
422 | A1B131222 | Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
423 | A1B1313 | Járulékos vállalkozások - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
424 | A1B1314 | Járulékos vállalkozások - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
425 | A1B1321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - látra szóló és folyószámla betét | |||||
426 | A1B13221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét - rövid | |||||
427 | A1B132221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú |
428 | A1B132222 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
429 | A1B1323 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
430 | A1B1324 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
431 | A1B1411 | Háztartások - Lakosság - látra szóló és folyószámla betét | |||||
432 | A1B14121 | Háztartások - Lakosság - lekötött betét - rövid | |||||
433 | A1B141221 | Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
434 | A1B141222 | Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
435 | A1B1413 | Háztartások - Lakosság - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
436 | A1B1414 | Háztartások - Lakosság - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
437 | A1B1421 | Háztartások - Önálló vállalkozók - látra szóló és folyószámla betét | |||||
438 | A1B14221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lekötött betét - rövid | |||||
439 | A1B142221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
440 | A1B142222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
441 | A1B1423 | Háztartások - Önálló vállalkozók - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
442 | A1B1424 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
443 | A1B151 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - látra szóló és folyószámla betét | |||||
444 | A1B1521 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte - rövid | |||||
445 | A1B15221 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
446 | A1B15222 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
447 | A1B153 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
448 | A1B154 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
449 | A1B16111 | GMU központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét | |||||
450 | A1B161121 | GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
451 | A1B1611221 | GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
452 | A1B1611222 | GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
453 | A1B16113 | GMU központi kormányzattól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
454 | A1B16121 | GMU egyéb ÁHT - látra szóló és folyószámla betét | |||||
455 | A1B161221 | GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
456 | A1B1612221 | GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
457 | A1B1612222 | GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
458 | A1B16123 | GMU egyéb ÁHT-tól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
459 | A1B16131 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzők - látra szóló és folyószámla betét | |||||
460 | A1B161321 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
461 | A1B1613221 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
462 | A1B1613222 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
463 | A1B16133 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
464 | A1B16141 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és folyószámla betét | |||||
465 | A1B161421 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
466 | A1B1614221 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
467 | A1B1614222 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
468 | A1B16143 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
469 | A1B16151 | GMU nem pénzügyi vállalatok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
470 | A1B161521 | GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - rövid | |||||
471 | A1B1615221 | GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
472 | A1B1615222 | GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
473 | A1B16153 | GMU nem pénzügyi vállalatoktól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
474 | A1B16161 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - látra szóló és folyószámla betét | |||||
475 | A1B161621 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét - rövid |
476 | A1B1616221 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
477 | A1B1616222 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
478 | A1B16163 | GMU háztartásoktól és háztart. s. nonpr. int.től repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
479 | A1B1617 | GMU szektoroktól egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
480 | A1B1621 | Egyéb külföldiek - látra szóló és folyószámla betét | |||||
481 | A1B16221 | Egyéb külföldiek - lekötött betét - rövid | |||||
482 | A1B162221 | Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
483 | A1B162222 | Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
484 | A1B1623 | Egyéb külföldiektől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
485 | A1B1624 | Egyéb külföldiektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
486 | A1B2 | Monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek (487+...+506) | |||||
487 | A1B2111 | Belföldi hitelintézetek - látra szóló és folyószámla betét | |||||
488 | A1B21121 | Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - rövid | |||||
489 | A1B211221 | Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
490 | A1B211222 | Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
491 | A1B2121 | Pénzpiaci alapok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
492 | A1B21221 | Pénzpiaci alapok - lekötött betét - rövid | |||||
493 | A1B212221 | Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
494 | A1B212222 | Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
495 | A1B22111 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - látra szóló és folyószámla betét | |||||
496 | A1B221121 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - lekötött betét - rövid | |||||
497 | A1B2211221 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
498 | A1B2211222 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
499 | A1B22121 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k - látra szóló és folyószámla betét | |||||
500 | A1B221221 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k - lekötött betét - rövid | |||||
501 | A1B2212221 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
502 | A1B2212222 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k lekötött betéte - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
503 | A1B2221 | Egyéb külföldi bankok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
504 | A1B22221 | Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - rövid | |||||
505 | A1B222221 | Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
506 | A1B222222 | Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
507 | A1B3 | Felvett hitelek (508+...+576) | |||||
508 | A1B311 | Államháztartástól felvett hitel - rövid | |||||
509 | A1B3121 | Államháztartástól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
510 | A1B3122 | Államháztartástól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
511 | A1B321 | Jegybanktól felvett hitel - rövid | |||||
512 | A1B3221 | Jegybanktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
513 | A1B3222 | Jegybanktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
514 | A1B323 | Jegybanki aktív repó | |||||
515 | A1B3311 | Hitelintézetektől felvett hitel - rövid | |||||
516 | A1B33121 | Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
517 | A1B33122 | Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
518 | A1B3313 | Hitelintézetektől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
519 | A1B3314 | Hitelintézetektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
520 | A1B3321 | Pénzpiaci alapoktól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
521 | A1B3411 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - rövid | |||||
522 | A1B34121 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
523 | A1B34122 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
524 | A1B34131 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
525 | A1B34132 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
526 | A1B3421 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - rövid |
527 | A1B34221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
528 | A1B34222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
529 | A1B34231 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
530 | A1B34232 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
531 | A1B3431 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - rövid | |||||
532 | A1B34321 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
533 | A1B34322 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
534 | A1B34331 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
535 | A1B34332 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
536 | A1B351 | Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - rövid | |||||
537 | A1B3521 | Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
538 | A1B3522 | Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
539 | A1B361 | Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől felvett hitel - rövid | |||||
540 | A1B3621 | Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
541 | A1B3622 | Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
542 | A1B363 | Szövetkezeti tagok vagyoni hozzájárulása - rövid | |||||
543 | A1B37 | Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
544 | A1B38 | Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
545 | A1B39111 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - rövid | |||||
546 | A1B391121 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
547 | A1B391122 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
548 | A1B39113 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
549 | A1B39114 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
550 | A1B391151 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
551 | A1B391152 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
552 | A1B39121 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - rövid | |||||
553 | A1B391221 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
554 | A1B391222 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
555 | A1B39123 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
556 | A1B39124 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
557 | A1B391251 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
558 | A1B391252 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
559 | A1B39131 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - rövid | |||||
560 | A1B391321 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
561 | A1B391322 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
562 | A1B391331 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
563 | A1B391332 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
564 | A1B39211 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - rövid | |||||
565 | A1B392121 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
566 | A1B392122 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú |
567 | A1B392131 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
568 | A1B392132 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
569 | A1B39221 | Egyéb nemzetközi intézményektől, külföldi kormányoktól szerzett forrás - rövid | |||||
570 | A1B392221 | Egyéb nemzetközi int.-től, külf. kormányoktól szerzett forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
571 | A1B392222 | Egyéb nemzetközi int.-től, külf. kormányoktól szerzett forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
572 | A1B39231 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - rövid | |||||
573 | A1B392321 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
574 | A1B392322 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
575 | A1B392331 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
576 | A1B392332 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
577 | A1B4 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (578+...+609) | |||||
578 | A1B4111 | Kötvény - rövid | |||||
579 | A1B41121 | Kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
580 | A1B41122 | Kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
581 | A1B4121 | Átváltoztatható kötvény - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
582 | A1B4122 | Átváltoztatható kötvény - 2 éven túli lejáratú | |||||
583 | A1B4131 | Jelzáloglevél - rövid | |||||
584 | A1B41321 | Jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
585 | A1B41322 | Jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
586 | A1B4141 | Letéti jegy - rövid | |||||
587 | A1B41421 | Letéti jegy - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
588 | A1B41422 | Letéti jegy - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
589 | A1B4151 | Egyéb értékpapír - rövid | |||||
590 | A1B41521 | Egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
591 | A1B41522 | Egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
592 | A1B4211 | ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
593 | A1B42121 | ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
594 | A1B42122 | ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
595 | A1B4222 | ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid | |||||
596 | A1B42221 | ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
597 | A1B42222 | ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
598 | A1B43111 | Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
599 | A1B431121 | Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
600 | A1B431122 | Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
601 | A1B43121 | Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - rövid | |||||
602 | A1B431221 | Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
603 | A1B431222 | Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
604 | A1B43211 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
605 | A1B432121 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
606 | A1B432122 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
607 | A1B43221 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid | |||||
608 | A1B432221 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
609 | A1B432222 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
610 | A1B5 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó források összesen (611+...+623) | |||||
611 | A1B511 | - központi kormányzattól | |||||
612 | A1B512 | - TB-től | |||||
613 | A1B513 | - helyi önkormányzatoktól | |||||
614 | A1B52 | - jegybanktól | |||||
615 | A1B531 | - hitelintézetektől | |||||
616 | A1B532 | - pénzpiaci alapoktól | |||||
617 | A1B541 | - egyéb pénzügyi közvetítőktől | |||||
618 | A1B542 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől | |||||
619 | A1B543 | - biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól | |||||
620 | A1B55 | - nem pénzügyi vállalatoktól | |||||
621 | A1B56 | - háztartásoktól | |||||
622 | A1B57 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményektől | |||||
623 | A1B58 | - külföldiektől | |||||
624 | A1B6 | Passzív kamatelhatárolások (625+638+639) |
625 | A1B61 | Felvett hitelekre, kapott betétekre (626+...+637) | |||||
626 | A1B6111 | - központi kormányzattal | |||||
627 | A1B6112 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
628 | A1B612 | - jegybankkal | |||||
629 | A1B6131 | - hitelintézetekkel | |||||
630 | A1B6132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
631 | A1B6141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
632 | A1B6142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
633 | A1B6143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
634 | A1B615 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
635 | A1B616 | - háztartásokkal | |||||
636 | A1B617 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
637 | A1B618 | - külföldiekkel | |||||
638 | A1B62 | Értékpapírokra | |||||
639 | A1B63 | Derivatívákra | |||||
640 | A1B7 | Egyéb passzív elszámolások (641+642+643+660+...+663) | |||||
641 | A1B71 | Úton levő tételek | |||||
642 | A1B72 | Függő tételek | |||||
643 | A1B73 | Passzív elszámolás és egyéb passzív időbeli elhatárolás összesen (644+...+659) | |||||
644 | A1B73111 | - központi kormányzattal | |||||
645 | A1B73112 | - TB-vel | |||||
646 | A1B73113 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
647 | A1B7312 | - jegybankkal | |||||
648 | A1B73131 | - hitelintézetekkel | |||||
649 | A1B73132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
650 | A1B73141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
651 | A1B73142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
652 | A1B73143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
653 | A1B7315 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
654 | A1B73161 | - háztartások - lakossággal | |||||
655 | A1B73162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
656 | A1B7317 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
657 | A1B7318 | - külföldiekkel | |||||
658 | A1B732 | - szektor szerint nem bontható passzív időbeli elhatárolás | |||||
659 | A1B733 | Passzív időbeli elhatárolás működési költségekre | |||||
660 | A1B741 | Származtatott ügyletek - valós értékelők - negatív értékelési különbözet | |||||
661 | A1B742 | Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - negatív devizaátértékelési különbözet | |||||
662 | A1B75 | Kötelezettségek értékelési különbözete | |||||
663 | A1B76 | Egyéb | |||||
664 | A1B8 | Céltartalék (665+...+668) | |||||
665 | A1B81 | Függő és jövőbeni kötelezettség utáni kockázati céltartalék | |||||
666 | A1B82 | Általános kockázati céltartalék | |||||
667 | A1B83 | Lakástakarékpénztárak kiegyenlítési céltartaléka | |||||
668 | A1B84 | Egyéb céltartalék | |||||
669 | A1B9 | Saját tőke (670+...+685) | |||||
670 | A1B9111 | Jegyzett tőke - kumulatív elsőbbségi részvények nélkül | |||||
671 | A1B9112 | Jegyzett tőke - kumulatív elsőbbségi részvények | |||||
672 | A1B912 | Jegyzett, de be nem fizetett tőke | |||||
673 | A1B921 | Tőketartalék - ázsió | |||||
674 | A1B922 | Tőketartalék - egyéb | |||||
675 | A1B931 | Eredménytartalék - előző évek után | |||||
676 | A1B932 | Eredménytartalék - előző évi előzetes eredményből | |||||
677 | A1B933 | Eredménytartalék - egyéb | |||||
678 | A1B941 | Lekötött tartalék - visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy visszavásárlási értéke | |||||
679 | A1B942 | Lekötött tartalék - egyéb | |||||
680 | A1B951 | Értékhelyesbítés értékelési tartaléka | |||||
681 | A1B9521 | Valós értékelés értékelési tartaléka - cash-flow fedezeti ügylet | |||||
682 | A1B9522 | Valós értékelés értékelési tartaléka - egyéb | |||||
683 | A1B953 | Értékelési tartalék - egyéb | |||||
684 | A1B96 | Általános tartalék | |||||
685 | A1B97 | Mérleg szerinti eredmény (év közben Eredmény) | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
A2A
Évközi auditált jelentés - Eredménykimutatás
Nagyságrend: millió forint
Sor-szám | PSZÁF kód | Megnevezés | Tárgyhavi | Halmozott | Mód |
1 | 2 | 3 | |||
a | b | z | |||
001 | A2A01 | KAMATKÜLÖNBÖZET (2-31) | |||
002 | A2A011 | Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek (3+17+25+26) | |||
003 | A2A0111 | Hitelek, betétek és egyéb követelések (származtatott ügyletek nélkül) (4+14) | |||
004 | A2A01111 | Belföldiekkel szembeni követelések (5+6+9+10+13) | |||
005 | A2A011111 | Államháztartás | |||
006 | A2A011112 | Monetáris intézmények (7+8) | |||
007 | A2A0111121 | Jegybank | |||
008 | A2A0111122 | Egyéb monetáris intézmények | |||
009 | A2A011113 | Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt) | |||
010 | A2A011114 | Háztartások (11+12) | |||
011 | A2A0111141 | Lakosság | |||
012 | A2A0111142 Önálló vállalkozók | ||||
013 | A2A011115 | Egyéb belföldi szektorok | |||
014 | A2A01112 | Külföldiekkel szembeni követelések (15+16) | |||
015 | A2A011121 | GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok | |||
016 | A2A011122 | GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok | |||
017 | A2A0112 | Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (18+19+22+23+24) | |||
018 | A2A01121 | Államháztartás által kibocsátott értékpapírok | |||
019 | A2A01122 | Monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok (20+21) | |||
020 | A2A011221 | Jegybank által kibocsátott értékpapírok | |||
021 | A2A011222 | Egyéb monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok | |||
022 | A2A01123 | Nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott értékpapírok | |||
023 | A2A01124 | Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott értékpapírok | |||
024 | A2A01125 | Külföldiek által kibocsátott értékpapírok | |||
025 | A2A0113 | Egyéb kamat és kamat jellegű bevételek (származtatott ügyletek nélkül) | |||
026 | A2A0114 | Származtatott ügyletek (27+...+30) | |||
027 | A2A01141 | Fedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
028 | A2A01142 | Egyéb célú, nem valós értékelés alá eső | |||
029 | A2A01143 | (-) Fedezeti célú, valós értékelés alá eső - ráfordítás | |||
030 | A2A01144 | Egyéb célú, valós értékelés alá eső | |||
031 | A2A012 | Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások (32+46+52+53) | |||
032 | A2A0121 | Hitelek, betétek és egyéb kötelezettségek (származtatott ügyletek nélkül) (33+43) | |||
033 | A2A01211 | Belföldiektől kapott források (34+35+38+39+42) | |||
034 | A2A012111 | Államháztartás | |||
035 | A2A012112 | Monetáris intézmények (36+37) | |||
036 | A2A0121121 | Jegybank | |||
037 | A2A0121122 | Egyéb monetáris intézmények | |||
038 | A2A012113 | Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt) | |||
039 | A2A012114 | Háztartások (40+41) | |||
040 | A2A0121141 | Lakosság | |||
041 | A2A0121142 | Önálló vállalkozók | |||
042 | A2A012115 | Egyéb belföldi szektorok | |||
043 | A2A01212 | Külföldiektől kapott források (44+45) | |||
044 | A2A012121 | GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok | |||
045 | A2A012122 | GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok | |||
046 | A2A0122 | Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (47+...+51) | |||
047 | A2A01221 | Kötvények (részvénnyé változtatható kötvények nélkül) | |||
048 | A2A01222 | Átváltoztatható kötvények | |||
049 | A2A01223 | Letéti jegyek | |||
050 | A2A01224 | Jelzáloglevelek | |||
051 | A2A01225 | Egyéb értékpapírok | |||
052 | A2A0123 | Egyéb kamat és kamat jellegű ráfordítások (származtatott ügyletek nélkül) | |||
053 | A2A0124 | Származtatott ügyletek (54+...+57) | |||
054 | A2A01241 | Fedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
055 | A2A01242 | Egyéb célú, nem valós értékelés alá eső | |||
056 | A2A01243 | (-) Fedezeti célú, valós értékelés alá eső - bevétel | |||
057 | A2A01244 | Egyéb célú, valós értékelés alá eső | |||
058 | A2A02 | Bevételek értékpapírokból - osztalék (59+...+61) | |||
059 | A2A021 | Forgatási célú részvényekből, részesedésekből kapott osztalék | |||
060 | A2A022 | Kapcsolt vállalkozásoktól kapott osztalék | |||
061 | A2A023 | Egyéb vállalkozásoktól kapott osztalék | |||
062 | A2A03 | Jutalék és díjeredmény (63-75) | |||
063 | A2A031 | Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek (64+70) | |||
064 | A2A0311 | Pénzügyi szolgáltatások (65+...+69) | |||
065 | A2A03111 | Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység | |||
066 | A2A03112 | Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység | |||
067 | A2A03113 | Kártyaüzletág | |||
068 | A2A03114 | Garancia, kezességvállalás | |||
069 | A2A03115 | Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység | |||
070 | A2A0312 | Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység bevételét) (71+...+74) | |||
071 | A2A03121 | Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység | |||
072 | A2A03122 | Bizományosi tevékenység |
073 | A2A03123 | Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység | |||
074 | A2A03124 | Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység | |||
075 | A2A032 | Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások (76+82) | |||
076 | A2A0321 | Pénzügyi szolgáltatások (77+...+81) | |||
077 | A2A03211 | Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység | |||
078 | A2A03212 | Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység | |||
079 | A2A03213 | Kártyaüzletág | |||
080 | A2A03214 | Igénybevett garancia, kezesség | |||
081 | A2A03215 | Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység | |||
082 | A2A0322 | Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység ráfordítását) (83+...+86) | |||
083 | A2A03221 | Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység | |||
084 | A2A03222 | Bizományosi tevékenység | |||
085 | A2A03223 | Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység | |||
086 | A2A03224 | Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység | |||
087 | A2A04 | Pénzügyi műveletek nettó eredménye (88+126) | |||
088 | A2A041 | Egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény (89-108) | |||
089 | A2A0411 | Bevételek - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (90+100+104) | |||
090 | A2A04111 | Egyéb pénzügyi szolgáltatások (91+...+99) | |||
091 | A2A041111 | Árfolyamnyereség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor, lejáratakor, beváltásakor | |||
092 | A2A041112 | Árfolyamnyereség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor, beváltásakor | |||
093 | A2A041113 | Elhatárolt árfolyamnyereség - Névérték alatt vásárolt, befektetési célú kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész | |||
094 | A2A041114 | Elhatárolt árfolyamnyereség - Kibocsátott értékpapír ázsiójából a tárgyidőszakra eső rész | |||
095 | A2A041115 | Nyereség - Vásárolt követelés értékesítéséből | |||
096 | A2A041116 | Konverziós árfolyamnyereség - Deviza- és valutaforgalomban realizált árfolyamkülönbözet | |||
097 | A2A041117 | Átértékelési nyereség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek deviza árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből | |||
098 | A2A041118 | Hitelezési veszteség megtérülése | |||
099 | A2A041119 | Egyéb | |||
100 | A2A04112 | Származtatott ügyletek (101+...+103) | |||
101 | A2A041121 | Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
102 | A2A041122 | (-) Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá eső | |||
103 | A2A041123 | Egyéb | |||
104 | A2A04113 | Értékelési különbözet (105+...+107) | |||
105 | A2A041131 | Értékelési nyereség - kereskedési célú saját és vásárolt követelések | |||
106 | A2A041132 | Egyéb valós értékelési nyereség | |||
107 | A2A041133 | (-) Értékelési veszteség - nem kamatfedezeti célú származtatott ügyletek | |||
108 | A2A0412 | Ráfordítások - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (109+118+122) | |||
109 | A2A04121 | Egyéb pénzügyi szolgáltatások (110+...+117) | |||
110 | A2A041211 | Árfolyamveszteség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor, lejáratakor, beváltásakor | |||
111 | A2A041212 | Árfolyamveszteség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor, beváltásakor | |||
112 | A2A041213 | Elhatárolt árfolyamveszteség - Névérték felett vásárolt, befektetési célú kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész | |||
113 | A2A041214 | Elhatárolt árfolyamveszteség - Kibocsátott értékpapír diszázsiójából a tárgyidőszakra eső rész | |||
114 | A2A041215 | Veszteség - Vásárolt követelés értékesítéséből, leírásából | |||
115 | A2A041216 | Konverziós árfolyamveszteség - Deviza- és valutaforgalomban realizált árfolyamkülönbözet | |||
116 | A2A041217 | Átértékelési veszteség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek deviza árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből | |||
117 | A2A041218 | Egyéb | |||
118 | A2A04122 | Származtatott ügyletek (119+...+121) | |||
119 | A2A041221 | Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
120 | A2A041222 | (-) Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá eső | |||
121 | A2A041223 | Egyéb | |||
122 | A2A04123 | Értékelési különbözet (123+...+125) | |||
123 | A2A041231 | Értékelési veszteség - kereskedési célú saját és vásárolt követelések | |||
124 | A2A041232 | Egyéb valós értékelési veszteség | |||
125 | A2A041233 | (-) Értékelési nyereség - nem kamatfedezeti célú származtatott ügyletek | |||
126 | A2A042 | Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény (127-141) | |||
127 | A2A0421 | Bevételek - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység) (128+131+132+136) | |||
128 | A2A04211 | Befektetési szolgáltatások (129+130) | |||
129 | A2A042111 | Árfolyamnyereség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni részesedések értékesítésekor |
130 | A2A042112 | Egyéb | |||
131 | A2A04212 | Forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása | |||
132 | A2A04213 | Származtatott ügyletek (133+...+135) | |||
133 | A2A042131 | Árfolyamnyereség- nem valós értékelés alá eső | |||
134 | A2A042132 | (-) Árfolyamveszteség- valós értékelés alá eső | |||
135 | A2A042133 | Egyéb | |||
136 | A2A04214 | Értékelési különbözetek (137+...+140) | |||
137 | A2A042141 | Értékelési nyereség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a származtatott ügyleteket) | |||
138 | A2A042142 | (-) Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti célú származtatott ügyletek | |||
139 | A2A042143 | Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú származtatott ügyletek | |||
140 | A2A042144 | Egyéb | |||
141 | A2A0422 | Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység) (142+145+146+150) | |||
142 | A2A04221 | Befektetési szolgáltatások (143+144) | |||
143 | A2A042211 | Árfolyamveszteség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni részesedések értékesítésekor | |||
144 | A2A042212 | Egyéb | |||
145 | A2A04222 | Forgatási célú értékpapírok értékvesztése | |||
146 | A2A04223 | Származtatott ügyletek (147+...+149) | |||
147 | A2A042231 | Árfolyamveszteség - nem valós értékelés alá eső | |||
148 | A2A042232 | (-) Árfolyamnyereség- valós értékelés alá eső | |||
149 | A2A042233 | Egyéb | |||
150 | A2A04224 | Értékelési különbözet (151+...+154) | |||
151 | A2A042241 | Értékelési veszteség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a származtatott ügyleteket) | |||
152 | A2A042242 | (-) Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti célú származtatott ügyletek | |||
153 | A2A042243 | Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú származtatott ügyletek | |||
154 | A2A042244 | Egyéb | |||
155 | A2A05 | Egyéb eredmény (156-169) | |||
156 | A2A051 | Egyéb bevételek üzleti tevékenységből (157+160) | |||
157 | A2A0511 | Bevételek - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (158+159) | |||
158 | A2A05111 | Lízingbe adott eszközök számlázott értéke | |||
159 | A2A05112 | Egyéb bevétel - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi és befektetési szolgáltatásból | |||
160 | A2A0512 | Egyéb bevételek (161+...+168) | |||
161 | A2A05121 | Saját követelés értékesítés bevétele | |||
162 | A2A05122 | Immateriális javak, tárgyi eszközök és készletek eladási értéke végleges eladáskor | |||
163 | A2A05123 | Készletek értékvesztésének visszaírása | |||
164 | A2A05124 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök eladási értéke eladáskor | |||
165 | A2A05125 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök értékvesztésének visszaírása | |||
166 | A2A05126 | Származtatott ügyletekre képzett egyéb céltartalékok felhasználása és felszabadítása | |||
167 | A2A05127 | Egyéb céltartalékok felhasználása és felszabadítása (kivéve származtatott ügyletek) | |||
168 | A2A05128 | Egyéb | |||
169 | A2A052 | Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből (170+173) | |||
170 | A2A0521 | Ráfordítások - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (171+172) | |||
171 | A2A05211 | Lízingbe adott eszközök könyv szerinti értéke | |||
172 | A2A05212 | Egyéb ráfordítás - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi és befektetési szolgáltatásból | |||
173 | A2A0522 | Egyéb ráfordítások (174+...+182+184) | |||
174 | A2A052201 | Saját követelés könyv szerinti értéke leíráskor, értékesítéskor | |||
175 | A2A052202 | Immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek könyv szerinti értéke végleges eladáskor | |||
176 | A2A052203 | Immateriális javak és tárgyi eszközök terven felüli értékcsökkenése | |||
177 | A2A052204 | Készletek értékvesztése | |||
178 | A2A052205 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök könyv szerinti értéke eladáskor | |||
179 | A2A052206 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök értékvesztése | |||
180 | A2A052207 | Egyéb céltartalékok képzése származtatott ügyletekre | |||
181 | A2A052208 | Egyéb céltartalékok képzése (kivéve származtatott ügyletek) | |||
182 | A2A052209 | Ráfordítások terhére elszámolt adók | |||
183 | A2A052210 | Egyéb | |||
184 | A2A0522101 | Ebből: Pénzügyi szervezetek különadója | |||
185 | A2A06 | Általános igazgatási költségek (186+190) | |||
186 | A2A061 | Személyi jellegű ráfordítások (187+...189) | |||
187 | A2A0611 | Bérköltség | |||
188 | A2A0612 | Személyi jellegű egyéb kifizetések | |||
189 | A2A0613 | Bérjárulékok | |||
190 | A2A062 | Egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások) (191+...+195) | |||
191 | A2A0621 | Bérleti díjak |
192 | A2A0622 | Számítástechnikai költségek | |||
193 | A2A0623 | Szakértői díjak | |||
194 | A2A0624 | Marketing költségek | |||
195 | A2A0625 | Egyéb | |||
196 | A2A07 | Értékcsökkenési leírás | |||
197 | A2A08 | Értékvesztés, kockázati céltartalékképzés változása (198- 203+208+211-212) | |||
198 | A2A081 | Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (199+200 ) | |||
199 | A2A0811 | Értékvesztés követelések után | |||
200 | A2A0812 | Kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (201+202) | |||
201 | A2A08121 | Függő kötelezettségek kockázati céltartaléka | |||
202 | A2A08122 | Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartaléka | |||
203 | A2A082 | Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (204+205) | |||
204 | A2A0821 | Értékvesztés visszaírása követelések után | |||
205 | A2A0822 | Kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (206+207) | |||
206 | A2A08221 | Függő kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása | |||
207 | A2A08222 | Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása | |||
208 | A2A083 | Általános kockázati céltartalék képzés és felhasználás különbözete (209-210 ) | |||
209 | A2A0831 | Általános kockázati céltartalék képzés | |||
210 | A2A0832 | Általános kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása | |||
211 | A2A084 | Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után | |||
212 | A2A085 | Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után | |||
213 | A2A09 | Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye(1+58+62+87+155-185- 196-197) | |||
214 | A2A091 | Ebből: - PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE (1+58+62+87+160-173-185-196-197) | |||
215 | A2A092 | - NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE (157-170) | |||
216 | A2A10 | Rendkívüli eredmény (217-222 ) | |||
217 | A2A101 | Rendkívüli bevételek (218+...+221) | |||
218 | A2A1011 | Bevételek tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnéséből, átalakulásából, tőkeleszállításából, apportból, beolvadásból | |||
219 | A2A1012 | Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása esetén annak névértéke | |||
220 | A2A1013 | Véglegesen átvett pénzeszközök, térítés nélkül átvett eszközök átadónál kimutatott nyilvántartási értéke | |||
221 | A2A1014 | Egyéb | |||
222 | A2A102 | Rendkívüli ráfordítások (223+...+227) | |||
223 | A2A1021 | Behajthatatlannak nem minősíthető - szerződésmódosítás alapján - elengedett saját, illetve vásárolt követelések vesztesége | |||
224 | A2A1022 | Ráfordítások tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnéséből, átalakulásából, tőkeleszállításából, apportból, beolvadásból | |||
225 | A2A1023 | Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása esetén a visszavásárlási érték | |||
226 | A2A1024 | Véglegesen adott pénzeszközök, térítés nélkül átadott eszközök nyilvántartási értéke növelve a felszámított, átvevő által meg nem fizetett ÁFÁ-val | |||
227 | A2A1025 | Egyéb | |||
228 | A2A11 | Adózás előtti eredmény (213+216) | |||
229 | A2A12 | Adófizetési kötelezettség (Év közben adóelőleg) | |||
230 | A2A121 | ebből: Hitelintézeti különadó | |||
231 | A2A13 | Adózott eredmény (228-229) | |||
232 | A2A14 | Általános tartalék képzése, felhasználása (233-234) | |||
233 | A2A141 | Általános tartalék képzése | |||
234 | A2A142 | Általános tartalék felhasználása | |||
235 | A2A15 | Eredménytartalék igénybevétele osztalékra és részesedésre | |||
236 | A2A16 | Jóváhagyott osztalék és részesedés | |||
237 | A2A161 | Ebből: Kapcsolt vállalkozásnak | |||
238 | A2A162 | Ebből: Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | |||
239 | A2A17 | Mérleg szerinti eredmény (231-232+235-236) | |||
Tájékoztató adat | |||||
240 | A2A18 | Évközi számított adófizetési kötelezettség | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F1AB
Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | F1AB0 | Eszközök összesen (2+10+75+102+114+275+302+316+333+357) | |||||
002 | F1AB1 | Pénztár és elszámolási számlák (3+...+9) | |||||
003 | F1AB11 | Pénztárkészlet (forint, valuta) | |||||
004 | F1AB12 | Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
005 | F1AB13 | Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
006 | F1AB14 | Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél | |||||
007 | F1AB151 | Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél | |||||
008 | F1AB152 | Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál | |||||
009 | F1AB16 | Elszámolási számlák értékvesztése | |||||
010 | F1AB2 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen (11+...+74) | |||||
011 | F1AB2111 | Központi kormányzat értékpapírja - rövid | |||||
012 | F1AB2112 | Államkötvény | |||||
013 | F1AB2113 | Konszolidációs államkötvény | |||||
014 | F1AB2121 | TB kötvény - rövid | |||||
015 | F1AB2122 | TB kötvény - hosszú | |||||
016 | F1AB2131 | Helyi önkormányzati kötvény - rövid | |||||
017 | F1AB2132 | Helyi önkormányzati kötvény - hosszú | |||||
018 | F1AB214 | ÁHT értékpapírok értékvesztése | |||||
019 | F1AB215 | ÁHT értékpapírok értékelési különbözete | |||||
020 | F1AB2211 | Jegybanki kötvény - rövid | |||||
021 | F1AB22121 | Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
022 | F1AB22122 | Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
023 | F1AB222 | Jegybanki kötvény értékvesztése | |||||
024 | F1AB223 | Jegybanki kötvény értékelési különbözete | |||||
025 | F1AB2311 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
026 | F1AB23121 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
027 | F1AB23122 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
028 | F1AB2321 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid | |||||
029 | F1AB23221 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
030 | F1AB23222 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
031 | F1AB233 | Belföldi hitelintézeti kötvény értékvesztése | |||||
032 | F1AB234 | Belföldi hitelintézeti kötvény értékelési különbözete | |||||
033 | F1AB2411 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid | |||||
034 | F1AB2412 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú | |||||
035 | F1AB2421 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - rövid | |||||
036 | F1AB2422 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - hosszú | |||||
037 | F1AB2431 | Biztosítók kötvénye - rövid | |||||
038 | F1AB2432 | Biztosítók kötvénye - hosszú | |||||
039 | F1AB244 | Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének értékvesztése | |||||
040 | F1AB245 | Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének értékelési különbözete | |||||
041 | F1AB2511 | Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid | |||||
042 | F1AB2512 | Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú | |||||
043 | F1AB2521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - rövid | |||||
044 | F1AB2522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - hosszú | |||||
045 | F1AB253 | Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékvesztése | |||||
046 | F1AB254 | Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékelési különbözete | |||||
047 | F1AB2611 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - rövid | |||||
048 | F1AB2612 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - hosszú | |||||
049 | F1AB262 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékvesztése | |||||
050 | F1AB263 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékelési különbözete | |||||
051 | F1AB27111 | GMU központi kormányzat kötvénye - rövid | |||||
052 | F1AB27112 | GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú | |||||
053 | F1AB27121 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid | |||||
054 | F1AB27122 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú | |||||
055 | F1AB271311 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
056 | F1AB2713121 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
057 | F1AB2713122 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
058 | F1AB271321 | GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid | |||||
059 | F1AB2713221 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
060 | F1AB2713222 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
061 | F1AB27141 | GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid | |||||
062 | F1AB27142 | GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú | |||||
063 | F1AB27211 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid | |||||
064 | F1AB27212 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú | |||||
065 | F1AB272211 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - rövid |
066 | F1AB2722121 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
067 | F1AB2722122 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
068 | F1AB272221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid | |||||
069 | F1AB2722221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
070 | F1AB2722222 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
071 | F1AB27231 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid | |||||
072 | F1AB27232 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú | |||||
073 | F1AB273 | Külföldi kötvények értékvesztése | |||||
074 | F1AB274 | Külföldi kötvények értékelési különbözete | |||||
075 | F1AB3 | Tulajdoni részesedések összesen (76+...+101) | |||||
076 | F1AB3111 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
077 | F1AB3112 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
078 | F1AB3113 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése | |||||
079 | F1AB3114 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete | |||||
080 | F1AB321 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyei | |||||
081 | F1AB322 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékvesztése | |||||
082 | F1AB323 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékelési különbözete | |||||
083 | F1AB3311 | Egyéb befektetési jegyek | |||||
084 | F1AB33121 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
085 | F1AB33122 | Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei | |||||
086 | F1AB3313 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
087 | F1AB3314 | Biztosítók részvényei | |||||
088 | F1AB332 | Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők, biztosítók részvényének értékvesztése | |||||
089 | F1AB333 | Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők, biztosítók részvényének értékelési különbözete | |||||
090 | F1AB3411 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
091 | F1AB3412 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
092 | F1AB342 | Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékvesztése | |||||
093 | F1AB343 | Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékelési különbözete | |||||
094 | F1AB3511 | GMU pénzpiaci alapok bef. jegye | |||||
095 | F1AB3512 | GMU MPIk részvénye | |||||
096 | F1AB35131 | GMU egyéb szektorok bef. jegye | |||||
097 | F1AB35132 | GMU egyéb szektorok részvénye | |||||
098 | F1AB3521 | Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegye | |||||
099 | F1AB3522 | Egyéb külföldiek részvénye és befektetési jegye | |||||
100 | F1AB353 | Külföldi részvények, bef. jegyek értékvesztése | |||||
101 | F1AB354 | Külföldi részvények, bef. jegyek értékelési különbözete | |||||
102 | F1AB4 | Jegybanki és bankközi betétek (103+...+113) | |||||
103 | F1AB411 | Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid | |||||
104 | F1AB412 | Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú | |||||
105 | F1AB421 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid | |||||
106 | F1AB422 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú | |||||
107 | F1AB423 | Belföldi hitelintézetek - követelés valódi penziós ügyletből | |||||
108 | F1AB424 | Belföldi hitelintézetek bankközi betéteinek értékvesztése | |||||
109 | F1AB4311 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
110 | F1AB4312 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
111 | F1AB4321 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
112 | F1AB4322 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
113 | F1AB433 | Külföldön elhelyezett bankközi betétek értékvesztése | |||||
114 | F1AB5 | Hitelek (115+...+274) | |||||
115 | F1AB51111 | Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel | |||||
116 | F1AB511121 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
117 | F1AB511122 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú | |||||
118 | F1AB51121 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények - folyószámlahitel | |||||
119 | F1AB511221 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - rövid | |||||
120 | F1AB511222 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - hosszú | |||||
121 | F1AB5113 | Központi kormányzat hitelének értékvesztése | |||||
122 | F1AB5114 | Központi kormányzat hitelének értékelési különbözete | |||||
123 | F1AB5121 | TB hitele - rövid | |||||
124 | F1AB5122 | TB hitele - hosszú | |||||
125 | F1AB5123 | TB hitelének értékvesztése | |||||
126 | F1AB5124 | TB hitelének értékelési különbözete | |||||
127 | F1AB5131 | Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel | |||||
128 | F1AB51321 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid | |||||
129 | F1AB51322 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú | |||||
130 | F1AB5133 | Helyi önkormányzatok hitelének értékvesztése | |||||
131 | F1AB5134 | Helyi önkormányzatok hitelének értékelési különbözete | |||||
132 | F1AB52 | Jegybanknak nyújtott hitel | |||||
133 | F1AB5311 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid | |||||
134 | F1AB5312 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú | |||||
135 | F1AB5313 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel | |||||
136 | F1AB5321 | Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel | |||||
137 | F1AB5322 | Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből | |||||
138 | F1AB533 | Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékvesztése | |||||
139 | F1AB534 | Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékelési különbözete |
140 | F1AB5411 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla hitel | |||||
141 | F1AB54121 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
142 | F1AB541221 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
143 | F1AB541222 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
144 | F1AB54131 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
145 | F1AB541321 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
146 | F1AB541322 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
147 | F1AB5421 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
148 | F1AB54221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
149 | F1AB542221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
150 | F1AB542222 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
151 | F1AB54231 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
152 | F1AB542321 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
153 | F1AB542322 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
154 | F1AB5431 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
155 | F1AB54321 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
156 | F1AB543221 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
157 | F1AB543222 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
158 | F1AB54331 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
159 | F1AB543321 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
160 | F1AB543322 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
161 | F1AB544 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek értékvesztése | |||||
162 | F1AB545 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek értékelési különbözete | |||||
163 | F1AB5511 | Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel | |||||
164 | F1AB55121 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - rövid | |||||
165 | F1AB551221 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
166 | F1AB551222 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
167 | F1AB55131 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
168 | F1AB551321 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
169 | F1AB551322 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
170 | F1AB5521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla hitel | |||||
171 | F1AB55221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid | |||||
172 | F1AB552221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
173 | F1AB552222 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
174 | F1AB55231 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - rövid | |||||
175 | F1AB552321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
176 | F1AB552322 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
177 | F1AB55241 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - rövid | |||||
178 | F1AB552421 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
179 | F1AB552422 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
180 | F1AB55251 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - rövid | |||||
181 | F1AB552521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
182 | F1AB552522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
183 | F1AB55261 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
184 | F1AB55262 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - 5 éven túli lejáratú | |||||
185 | F1AB55271 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
186 | F1AB552721 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
187 | F1AB552722 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
188 | F1AB553 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékvesztése | |||||
189 | F1AB554 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékelési különbözete | |||||
190 | F1AB5611 | Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel | |||||
191 | F1AB561211 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - rövid | |||||
192 | F1AB5612121 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
193 | F1AB5612122 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
194 | F1AB561221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - rövid |
195 | F1AB5612221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
196 | F1AB5612222 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
197 | F1AB561231 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - rövid | |||||
198 | F1AB5612321 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
199 | F1AB5612322 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
200 | F1AB561241 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - rövid | |||||
201 | F1AB5612421 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
202 | F1AB5612422 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
203 | F1AB56131 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid | |||||
204 | F1AB561321 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
205 | F1AB561322 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
206 | F1AB56141 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid | |||||
207 | F1AB561421 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
208 | F1AB561422 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
209 | F1AB56151 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
210 | F1AB561521 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
211 | F1AB561522 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
212 | F1AB5616 | Háztartások - Lakosság - hitelek értékvesztése | |||||
213 | F1AB5617 | Háztartások - Lakosság - hitelek értékelési különbözete | |||||
214 | F1AB5621 | Háztartások - Önálló vállalkozók - folyószámla hitel | |||||
215 | F1AB56221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
216 | F1AB562221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
217 | F1AB562222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
218 | F1AB56231 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid | |||||
219 | F1AB562321 | Háztartások -Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
220 | F1AB562322 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
221 | F1AB56241 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - rövid | |||||
222 | F1AB562421 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
223 | F1AB562422 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
224 | F1AB56251 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
225 | F1AB562521 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
226 | F1AB562522 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
227 | F1AB5626 | Háztartások - Önálló vállalkozók - hitelek értékvesztése | |||||
228 | F1AB5627 | Háztartások - Önálló vállalkozók - hitelek értékelési különbözete | |||||
229 | F1AB571 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla hitel | |||||
230 | F1AB5721 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - rövid | |||||
231 | F1AB57221 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
232 | F1AB57222 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
233 | F1AB5731 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
234 | F1AB57321 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
235 | F1AB57322 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
236 | F1AB574 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékvesztése | |||||
237 | F1AB575 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékelési különbözete | |||||
238 | F1AB58111 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid | |||||
239 | F1AB58112 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú | |||||
240 | F1AB58121 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid | |||||
241 | F1AB58122 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
242 | F1AB58131 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - rövid | |||||
243 | F1AB58132 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - hosszú | |||||
244 | F1AB58141 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
245 | F1AB581421 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
246 | F1AB5814221 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
247 | F1AB5814222 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
248 | F1AB58151 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
249 | F1AB581521 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
250 | F1AB5815221 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
251 | F1AB5815222 | GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra |
252 | F1AB58161 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
253 | F1AB581621 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
254 | F1AB5816221 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
255 | F1AB5816222 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
256 | F1AB58171 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
257 | F1AB581721 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - rövid | |||||
258 | F1AB5817221 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
259 | F1AB5817222 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
260 | F1AB581731 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - rövid | |||||
261 | F1AB5817321 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
262 | F1AB5817322 | GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
263 | F1AB581741 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
264 | F1AB5817421 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
265 | F1AB5817422 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
266 | F1AB581751 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
267 | F1AB5817521 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
268 | F1AB5817522 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
269 | F1AB58211 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid | |||||
270 | F1AB58212 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
271 | F1AB58221 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid | |||||
272 | F1AB58222 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú | |||||
273 | F1AB583 | Külfölddel szembeni követelések értékvesztése | |||||
274 | F1AB584 | Külfölddel szembeni követelések értékelési különbözete | |||||
275 | F1AB6 | Vagyoni érdekeltségek (276+...+301) | |||||
276 | F1AB611 | Belföldi hitelintézetek részvényei | |||||
277 | F1AB612 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése | |||||
278 | F1AB613 | Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete | |||||
279 | F1AB6211 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
280 | F1AB6212 | Egyéb pénzügyi közvetítők - részvények | |||||
281 | F1AB6213 | Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
282 | F1AB6221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
283 | F1AB6222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
284 | F1AB623 | Biztosítók részvényei | |||||
285 | F1AB624 | Nyugdíjpénztárakban részesedések | |||||
286 | F1AB625 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban részesedések értékvesztése | |||||
287 | F1AB626 | Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban részesedések értékelési különbözete | |||||
288 | F1AB6311 | Járulékos vállalkozások részvényei | |||||
289 | F1AB6312 | Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
290 | F1AB6321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei | |||||
291 | F1AB6322 | Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
292 | F1AB633 | Hitel-tőke konverzióból származó részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
293 | F1AB634 | Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékvesztése | |||||
294 | F1AB635 | Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékelési különbözete | |||||
295 | F1AB6411 | GMU hitelintézetek részvényei | |||||
296 | F1AB6412 | GMU egyéb szektorok részvényei | |||||
297 | F1AB6413 | Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
298 | F1AB6421 | Egyéb külföldiek részvényei | |||||
299 | F1AB6422 | Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
300 | F1AB643 | Külföldi részvények, részesedések értékvesztése | |||||
301 | F1AB644 | Külföldi részvények, részesedések értékelési különbözete | |||||
302 | F1AB7 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések összesen (303+...+315) | |||||
303 | F1AB711 | - központi kormányzattal szemben | |||||
304 | F1AB712 | - TB-vel szemben | |||||
305 | F1AB713 | - helyi önkormányzatokkal szemben | |||||
306 | F1AB72 | - jegybankkal szemben | |||||
307 | F1AB731 | - hitelintézetekkel szemben | |||||
308 | F1AB732 | - pénzpiaci alapokkal szemben | |||||
309 | F1AB741 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben | |||||
310 | F1AB742 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben | |||||
311 | F1AB743 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben | |||||
312 | F1AB75 | - nem pénzügyi vállalatokkal szemben | |||||
313 | F1AB76 | - háztartásokkal szemben | |||||
314 | F1AB77 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben | |||||
315 | F1AB78 | - külföldiekkel szemben |
316 | F1AB791 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékvesztése | |||||
317 | F1AB792 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékelési különbözete | |||||
318 | F1AB8 | Aktív kamatelhatárolások (319+333+334) | |||||
319 | F1AB81 | Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (320+...+332) | |||||
320 | F1AB8111 | - központi kormányzattal | |||||
321 | F1AB8112 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
322 | F1AB812 | - jegybankkal | |||||
323 | F1AB8131 | - hitelintézetekkel | |||||
324 | F1AB8132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
325 | F1AB8141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
326 | F1AB8142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
327 | F1AB8143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
328 | F1AB815 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
329 | F1AB8161 | - háztartások - lakossággal | |||||
330 | F1AB8162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
331 | F1AB817 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
332 | F1AB818 | - külföldiekkel | |||||
333 | F1AB82 | Értékpapírokra | |||||
334 | F1AB83 | Derivatívákra | |||||
335 | F1AB91 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök (336+352+...+358) | |||||
336 | F1AB911 | Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen (337+...+351) | |||||
337 | F1AB91111 | - központi kormányzattal | |||||
338 | F1AB91112 | - TB-vel | |||||
339 | F1AB91113 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
340 | F1AB9112 | - jegybankkal | |||||
341 | F1AB91131 | - hitelintézetekkel | |||||
342 | F1AB91132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
343 | F1AB91141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
344 | F1AB91142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
345 | F1AB91143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
346 | F1AB9115 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
347 | F1AB91161 | - háztartások - lakossággal | |||||
348 | F1AB91162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
349 | F1AB9117 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
350 | F1AB9118 | - külföldiekkel | |||||
351 | F1AB9119 | - szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás | |||||
352 | F1AB912 | Úton lévő tételek | |||||
353 | F1AB913 | Függő tételek | |||||
354 | F1AB914 | Egyéb | |||||
355 | F1AB9151 | Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet | |||||
356 | F1AB9152 | Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devizaátértékelési különbözet | |||||
357 | F1AB916 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékvesztése | |||||
358 | F1AB917 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékelési különbözete | |||||
359 | F1AB92 | Saját eszközök (360+...+380) | |||||
360 | F1AB92111 | Visszavásárolt saját belföldi kötvény | |||||
361 | F1AB92112 | Visszavásárolt saját külföldi kötvény | |||||
362 | F1AB9212 | Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy | |||||
363 | F1AB922 | Egyéb saját eszközök (készletek) | |||||
364 | F1AB9231 | Átvett eszközök | |||||
365 | F1AB9232 | Átvett eszközök és készletek értékvesztése | |||||
366 | F1AB9241 | Immateriális javak - vagyoni jogok | |||||
367 | F1AB9242 | Immateriális javak - szoftverek | |||||
368 | F1AB9243 | Immateriális javak - egyéb | |||||
369 | F1AB9244 | Immateriális javak értékhelyesbítése | |||||
370 | F1AB9251 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga | |||||
371 | F1AB9252 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
372 | F1AB9253 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
373 | F1AB9254 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
374 | F1AB9255 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
375 | F1AB9256 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
376 | F1AB9261 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | |||||
377 | F1AB9262 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | |||||
378 | F1AB9263 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
379 | F1AB9264 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | |||||
380 | F1AB9265 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F1AN
Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)
Nagyságrend: millió forínt
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | F1AN0 | Eszközök összesen (2+9+64+84+94+242+264+278+295+317) | |||||
002 | F1AN1 | Pénztár és elszámolási számlák (3+...+8) | |||||
003 | F1AN11 | Pénztárkészlet (forint, valuta) | |||||
004 | F1AN12 | Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
005 | F1AN13 | Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája (átvezetési számlák állományával együtt) | |||||
006 | F1AN14 | Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél | |||||
007 | F1AN151 | Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél | |||||
008 | F1AN152 | Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál | |||||
009 | F1AN2 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen (10+.. .+19+20+27+34+39+40+41) | |||||
010 | F1AN2111 | Központi kormányzat értékpapírja - rövid | |||||
011 | F1AN2112 | Államkötvény | |||||
012 | F1AN2113 | Konszolidációs államkötvény | |||||
013 | F1AN2121 | TB kötvény - rövid | |||||
014 | F1AN2122 | TB kötvény - hosszú | |||||
015 | F1AN2131 | Helyi önkormányzati kötvény - rövid | |||||
016 | F1AN2132 | Helyi önkormányzati kötvény - hosszú | |||||
017 | F1AN2211 | Jegybanki kötvény - rövid | |||||
018 | F1AN22121 | Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
019 | F1AN22122 | Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
020 | F1AN23 | Belföldi hitelintézetek kötvénye összesen (21+...+26) | |||||
021 | F1AN2311 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
022 | F1AN23121 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
023 | F1AN23122 | Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
024 | F1AN2321 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid | |||||
025 | F1AN23221 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
026 | F1AN23222 | Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
027 | F1AN24 | Egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók kötvénye összesen (28+...+33) | |||||
028 | F1AN2411 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid | |||||
029 | F1AN2412 | Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú | |||||
030 | F1AN2421 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - rövid | |||||
031 | F1AN2422 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - hosszú | |||||
032 | F1AN2431 | Biztosítók kötvénye - rövid | |||||
033 | F1AN2432 | Biztosítók kötvénye - hosszú | |||||
034 | F1AN25 | Nem pénzügyi vállalatok kötvénye összesen (35+ . +38) | |||||
035 | F1AN2511 | Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid | |||||
036 | F1AN2512 | Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú | |||||
037 | F1AN2521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - rövid | |||||
038 | F1AN2522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - hosszú | |||||
039 | F1AN2611 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - rövid | |||||
040 | F1AN2612 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - hosszú | |||||
041 | F1AN27 | Külföldi kötvények összesen (42+...+63) | |||||
042 | F1AN27111 | GMU központi kormányzat kötvénye - rövid | |||||
043 | F1AN27112 | GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú | |||||
044 | F1AN27121 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid | |||||
045 | F1AN27122 | GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú | |||||
046 | F1AN271311 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
047 | F1AN2713121 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
048 | F1AN2713122 | GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
049 | F1AN271321 | GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid | |||||
050 | F1AN2713221 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
051 | F1AN2713222 | GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
052 | F1AN27141 | GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid | |||||
053 | F1AN27142 | GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú | |||||
054 | F1AN27211 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid | |||||
055 | F1AN27212 | Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú | |||||
056 | F1AN272211 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
057 | F1AN2722121 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
058 | F1AN2722122 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
059 | F1AN272221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid | |||||
060 | F1AN2722221 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú |
061 | F1AN2722222 | Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
062 | F1AN27231 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid | |||||
063 | F1AN27232 | Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú | |||||
064 | F1AN3 | Tulajdoni részesedések összesen (65+68+69+75+76+77) | |||||
065 | F1AN31 | Belföldi hitelintézetek részvénye összesen (66+67) | |||||
066 | F1AN3111 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
067 | F1AN3112 | Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
068 | F1AN32 | Pénzpiaci alapok befektetési jegyei | |||||
069 | F1AN33 | Egyéb befektetési jegyek, kockázati tőkealapok jegyei, egyéb püi közvetítők, püi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók részvénye összesen (70+...+74) | |||||
070 | F1AN3311 | Egyéb befektetési jegyek | |||||
071 | F1AN33121 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
072 | F1AN33122 | Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei | |||||
073 | F1AN3313 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
074 | F1AN3314 | Biztosítók részvényei | |||||
075 | F1AN3411 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei | |||||
076 | F1AN3412 | Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett részvényei | |||||
077 | F1AN35 | Külföldi részvények, részesedések és befektetési jegyek összesen (78+...+83) | |||||
078 | F1AN3511 | GMU pénzpiaci alapok bef. jegyei | |||||
079 | F1AN3512 | GMU MPIk részvényei | |||||
080 | F1AN35131 | GMU egyéb szektorok bef. jegye | |||||
081 | F1AN35132 | GMU egyéb szektorok részvénye | |||||
082 | F1AN3521 | Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegyei | |||||
083 | F1AN3522 | Egyéb külföldiek részvénye és bef. jegye | |||||
084 | F1AN4 | Jegybanki és bankközi betétek (85+...+93) | |||||
085 | F1AN411 | Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid | |||||
086 | F1AN412 | Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú | |||||
087 | F1AN421 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid | |||||
088 | F1AN422 | Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú | |||||
089 | F1AN423 | Belföldi hitelintézetek - követelések valódi penziós ügyletből | |||||
090 | F1AN4311 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
091 | F1AN4312 | GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
092 | F1AN4321 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid | |||||
093 | F1AN4322 | Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú | |||||
094 | F1AN5 | Hitelek (95+.. .+103+107+.. .+113+135+161+184+198+206) | |||||
095 | F1AN51111 | Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel | |||||
096 | F1AN511121 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
097 | F1AN511122 | Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú | |||||
098 | F1AN51121 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények - folyószámlahitel | |||||
099 | F1AN511221 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - rövid | |||||
100 | F1AN511222 | Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - hosszú | |||||
101 | F1AN5121 | TB hitele - rövid | |||||
102 | F1AN5122 | TB hitele - hosszú | |||||
103 | F1AN513 | Helyi önkormányzatok hitele összesen (104+.+106) | |||||
104 | F1AN5131 | Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel | |||||
105 | F1AN51321 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid | |||||
106 | F1AN51322 | Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú | |||||
107 | F1AN52 | Jegybanknak nyújtott hitel | |||||
108 | F1AN5311 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid | |||||
109 | F1AN5312 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú | |||||
110 | F1AN5313 | Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel | |||||
111 | F1AN5321 | Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel | |||||
112 | F1AN5322 | Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből | |||||
113 | F1AN54 | Egyéb püi közvetítőknek, püi kiegészítő tevékenységet végzőknek, biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitelösszesen (114+...+134) | |||||
114 | F1AN5411 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla hitel | |||||
115 | F1AN54121 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
116 | F1AN541221 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
117 | F1AN541222 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
118 | F1AN54131 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
119 | F1AN541321 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
120 | F1AN541322 | Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú |
121 | F1AN5421 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
122 | F1AN54221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
123 | F1AN542221 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
124 | F1AN542222 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
125 | F1AN54231 | Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
126 | F1AN542321 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
127 | F1AN542322 | Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
128 | F1AN5431 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
129 | F1AN54321 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
130 | F1AN543221 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
131 | F1AN543222 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
132 | F1AN54331 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
133 | F1AN543321 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
134 | F1AN543322 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
135 | F1AN55 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel összesen (136+...+160) | |||||
136 | F1AN5511 | Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel | |||||
137 | F1AN55121 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - rövid | |||||
138 | F1AN551221 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
139 | F1AN551222 | Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
140 | F1AN55131 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
141 | F1AN551321 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
142 | F1AN551322 | Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
143 | F1AN5521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla hitel | |||||
144 | F1AN55221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid | |||||
145 | F1AN552221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
146 | F1AN552222 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
147 | F1AN55231 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - rövid | |||||
148 | F1AN552321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
149 | F1AN552322 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
150 | F1AN55241 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - rövid | |||||
151 | F1AN552421 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
152 | F1AN552422 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
153 | F1AN55251 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - rövid | |||||
154 | F1AN552521 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
155 | F1AN552522 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
156 | F1AN55261 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
157 | F1AN55262 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - 5 éven túli lejáratú | |||||
158 | F1AN55271 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
159 | F1AN552721 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
160 | F1AN552722 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
161 | F1AN561 | Háztartások - Lakosság - hitelek összesen (162+...+183) | |||||
162 | F1AN5611 | Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel | |||||
163 | F1AN561211 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - rövid | |||||
164 | F1AN5612121 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
165 | F1AN5612122 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
166 | F1AN561221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -- gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
167 | F1AN5612221 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
168 | F1AN5612222 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú |
169 | F1AN561231 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - rövid | |||||
170 | F1AN5612321 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
171 | F1AN5612322 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
172 | F1AN561241 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - rövid | |||||
173 | F1AN5612421 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
174 | F1AN5612422 | Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
175 | F1AN56131 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid | |||||
176 | F1AN561321 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
177 | F1AN561322 | Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
178 | F1AN56141 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid | |||||
179 | F1AN561421 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
180 | F1AN561422 | Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
181 | F1AN56151 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
182 | F1AN561521 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
183 | F1AN561522 | Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
184 | F1AN562 | Háztartások - Önálló vállalkozók - hitelek összesen (185+...+197) | |||||
185 | F1AN5621 | Háztartások - Önálló vállalkozók - folyószámla hitel | |||||
186 | F1AN56221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - rövid | |||||
187 | F1AN562221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
188 | F1AN562222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
189 | F1AN56231 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid | |||||
190 | F1AN562321 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
191 | F1AN562322 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
192 | F1AN56241 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - rövid | |||||
193 | F1AN562421 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
194 | F1AN562422 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
195 | F1AN56251 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
196 | F1AN562521 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
197 | F1AN562522 | Háztartások - Önálló vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
198 | F1AN57 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele összesen (199+...+205) | |||||
199 | F1AN571 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla hitel | |||||
200 | F1AN5721 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - rövid | |||||
201 | F1AN57221 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
202 | F1AN57222 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
203 | F1AN5731 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - rövid | |||||
204 | F1AN57321 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
205 | F1AN57322 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
206 | F1AN58 | Külföldieknek nyújtott hitel összesen (207+...+241) | |||||
207 | F1AN58111 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid | |||||
208 | F1AN58112 | GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú | |||||
209 | F1AN58121 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid | |||||
210 | F1AN58122 | GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
211 | F1AN58131 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - rövid | |||||
212 | F1AN58132 | GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - hosszú | |||||
213 | F1AN58141 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
214 | F1AN581421 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
215 | F1AN5814221 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
216 | F1AN5814222 | GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb hitelek - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
217 | F1AN58151 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
218 | F1AN581521 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid |
219 | F1AN5815221 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
220 | F1AN5815222 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
221 | F1AN58161 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel | |||||
222 | F1AN581621 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
223 | F1AN5816221 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
224 | F1AN5816222 | GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
225 | F1AN58171 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott folyószámla hitel | |||||
226 | F1AN581721 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - rövid | |||||
227 | F1AN5817221 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
228 | F1AN5817222 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
229 | F1AN581731 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - rövid | |||||
230 | F1AN5817321 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
231 | F1AN5817322 | GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
232 | F1AN581741 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
233 | F1AN5817421 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
234 | F1AN5817422 | GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
235 | F1AN581751 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid | |||||
236 | F1AN5817521 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra | |||||
237 | F1AN5817522 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra | |||||
238 | F1AN58211 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid | |||||
239 | F1AN58212 | Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú | |||||
240 | F1AN58221 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid | |||||
241 | F1AN58222 | Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú | |||||
242 | F1AN6 | Vagyoni érdekeltségek (243+244+252+258) | |||||
243 | F1AN611 | Belföldi hitelintézetek részvényei | |||||
244 | F1AN62 | Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tevékenységet végzőkben, biztosítókban, nyugdíjpénztárakban részesedés összesen (245+...+251) | |||||
245 | F1AN6211 | Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek | |||||
246 | F1AN6212 | Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei | |||||
247 | F1AN6213 | Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
248 | F1AN6221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei | |||||
249 | F1AN6222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
250 | F1AN623 | Biztosítók részvényei | |||||
251 | F1AN624 | Nyugdíjpénztárakban részesedések | |||||
252 | F1AN63 | Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek összesen (253+...+257) | |||||
253 | F1AN6311 | Járulékos vállalkozások részvényei | |||||
254 | F1AN6312 | Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
255 | F1AN6321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei | |||||
256 | F1AN6322 | Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb részesedések, üzletrészek | |||||
257 | F1AN633 | Hitel-tőke konverzióból származó részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
258 | F1AN64 | Külföldi részesedések összesen (259+...+263) | |||||
259 | F1AN6411 | GMU hitelintézetek részvényei | |||||
260 | F1AN6412 | GMU egyéb szektorok részvényei | |||||
261 | F1AN6413 | Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
262 | F1AN6421 | Egyéb külföldiek részvényei | |||||
263 | F1AN6422 | Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvények, részesedések, egyéb üzletrészek | |||||
264 | F1AN7 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések összesen (265+...+277) | |||||
265 | F1AN711 | - központi kormányzattal szemben | |||||
266 | F1AN712 | - TB-vel szemben | |||||
267 | F1AN713 | - helyi önkormányzatokkal szemben | |||||
268 | F1AN72 | - jegybankkal szemben | |||||
269 | F1AN731 | - hitelintézetekkel szemben | |||||
270 | F1AN732 | - pénzpiaci alapokkal szemben | |||||
271 | F1AN741 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben | |||||
272 | F1AN742 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben | |||||
273 | F1AN743 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben | |||||
274 | F1AN75 | - nem pénzügyi vállalatokkal szemben | |||||
275 | F1AN76 | - háztartásokkal szemben | |||||
276 | F1AN77 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben |
277 | F1AN78 | - külföldiekkel szemben | ||||||
278 | F1AN8 | Aktív kamatelhatárolások (279+293+294) | ||||||
279 | F1AN81 | Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (280+...+292) | ||||||
280 | F1AN8111 | - központi kormányzattal | ||||||
281 | F1AN8112 | - helyi önkormányzatokkal | ||||||
282 | F1AN812 | - jegybankkal | ||||||
283 | F1AN8131 | - hitelintézetekkel | ||||||
284 | F1AN8132 | - pénzpiaci alapokkal | ||||||
285 | F1AN8141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | ||||||
286 | F1AN8142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | ||||||
287 | F1AN8143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | ||||||
288 | F1AN815 | - nem pénzügyi vállalatokkal | ||||||
289 | F1AN8161 | - háztartások - lakossággal | ||||||
290 | F1AN8162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | ||||||
291 | F1AN817 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | ||||||
292 | F1AN818 | - külföldiekkel | ||||||
293 | F1AN82 | Értékpapírokra | ||||||
294 | F1AN83 | Derivatívákra | ||||||
295 | F1AN91 | Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök (296+312+...+316) | ||||||
296 | F1AN911 | Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen (297+...+311) | ||||||
297 | F1AN91111 | - központi kormányzattal | ||||||
298 | F1AN91112 | - TB-vel | ||||||
299 | F1AN91113 | - helyi önkormányzatokkal | ||||||
300 | F1AN9112 | - jegybankkal | ||||||
301 | F1AN91131 | - hitelintézetekkel | ||||||
302 | F1AN91132 | - pénzpiaci alapokkal | ||||||
303 | F1AN91141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | ||||||
304 | F1AN91142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | ||||||
305 | F1AN91143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | ||||||
306 | F1AN9115 | - nem pénzügyi vállalatokkal | ||||||
307 | F1AN91161 | - háztartások - lakossággal | ||||||
308 | F1AN91162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | ||||||
309 | F1AN9117 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | ||||||
310 | F1AN9118 | - külföldiekkel | ||||||
311 | F1AN9119 | - szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás | ||||||
312 | F1AN912 | Uton lévő tételek | ||||||
313 | F1AN913 | Függő tételek | ||||||
314 | F1AN914 | Egyéb | ||||||
315 | F1AN9151 | Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet | ||||||
316 | F1AN9152 | Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devizaátértékelési különbözet | ||||||
317 | F1AN92 | Saját eszközök (318+...+337) | ||||||
318 | F1AN92111 | Visszavásárolt saját belföldi kötvény | ||||||
319 | F1AN92112 | Visszavásárolt saját külföldi kötvény | ||||||
320 | F1AN9212 | Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy | ||||||
321 | F1AN922 | Egyéb saját eszközök (készletek) | ||||||
322 | F1AN9231 | Átvett eszközök | ||||||
323 | F1AN9241 | Immateriális javak - vagyoni jogok | ||||||
324 | F1AN9242 | Immateriális javak - szoftverek | ||||||
325 | F1AN9243 | Immateriális javak - egyéb | ||||||
326 | F1AN9244 | Immateriális javak értékhelyesbítése | ||||||
327 | F1AN9251 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga | ||||||
328 | F1AN9252 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | ||||||
329 | F1AN9253 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | ||||||
330 | F1AN9254 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | ||||||
331 | F1AN9255 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | ||||||
332 | F1AN9256 | Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | ||||||
333 | F1AN9261 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok | ||||||
334 | F1AN9262 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok | ||||||
335 | F1AN9263 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | ||||||
336 | F1AN9264 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra adott előlegek | ||||||
337 | F1AN9265 | Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése | ||||||
Jelmagyarázat | ||||||||
Tilos | ||||||||
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F1B
Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Források)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
381 | F1B0 | Források összesen (382+486+507+577+610+624+640+664+669) | |||||
382 | F1B1 | Betétek (383+...+485) | |||||
383 | F1B1111 | Központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét | |||||
384 | F1B11121 | Központi kormányzat - lekötött betét - rövid | |||||
385 | F1B111221 | Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
386 | F1B111222 | Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
387 | F1B1113 | Központi kormányzat - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
388 | F1B1114 | Központi kormányzat - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
389 | F1B1121 | TB alapok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
390 | F1B11221 | TB alapok lekötött betét - rövid | |||||
391 | F1B112221 | TB alapok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
392 | F1B112222 | TB alapok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
393 | F1B1123 | TB alapok - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
394 | F1B1124 | TB alapok - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
395 | F1B1131 | Helyi önkormányzatok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
396 | F1B11321 | Helyi önkormányzatok lekötött betét - rövid | |||||
397 | F1B113221 | Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
398 | F1B113222 | Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
399 | F1B1133 | Helyi önkormányzatok - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
400 | F1B1134 | Helyi önkormányzatok - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
401 | F1B1211 | Egyéb pénzügyi közvetítők - látra szóló és folyószla betét | |||||
402 | F1B12121 | Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - rövid | |||||
403 | F1B121221 | Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
404 | F1B121222 | Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
405 | F1B1213 | Egyéb pénzügyi közvetítők - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
406 | F1B1214 | Egyéb pénzügyi közvetítők - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
407 | F1B1221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - látra szóló és folyószla betét | |||||
408 | F1B12221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét - rövid | |||||
409 | F1B122221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
410 | F1B122222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
411 | F1B1223 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
412 | F1B1224 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
413 | F1B1231 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és folyószámla betét | |||||
414 | F1B12321 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - rövid | |||||
415 | F1B123221 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
416 | F1B123222 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
417 | F1B1233 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
418 | F1B1234 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
419 | F1B1311 | Járulékos vállalkozások - látra szóló és folyószámla betét | |||||
420 | F1B13121 | Járulékos vállalkozások - lekötött betét - rövid | |||||
421 | F1B131221 | Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
422 | F1B131222 | Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
423 | F1B1313 | Járulékos vállalkozások - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
424 | F1B1314 | Járulékos vállalkozások - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
425 | F1B1321 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - látra szóló és folyószámla betét | |||||
426 | F1B13221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét - rövid | |||||
427 | F1B132221 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú |
428 | F1B132222 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
429 | F1B1323 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
430 | F1B1324 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
431 | F1B1411 | Háztartások - Lakosság - látra szóló és folyószámla betét | |||||
432 | F1B14121 | Háztartások - Lakosság - lekötött betét - rövid | |||||
433 | F1B141221 | Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
434 | F1B141222 | Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
435 | F1B1413 | Háztartások - Lakosság - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
436 | F1B1414 | Háztartások - Lakosság - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
437 | F1B1421 | Háztartások - Önálló vállalkozók - látra szóló és folyószámla betét | |||||
438 | F1B14221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lekötött betét - rövid | |||||
439 | F1B142221 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
440 | F1B142222 | Háztartások - Önálló vállalkozók - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
441 | F1B1423 | Háztartások - Önálló vállalkozók - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
442 | F1B1424 | Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
443 | F1B151 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - látra szóló és folyószámla betét | |||||
444 | F1B1521 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte - rövid | |||||
445 | F1B15221 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
446 | F1B15222 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
447 | F1B153 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
448 | F1B154 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
449 | F1B16111 | GMU központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét | |||||
450 | F1B161121 | GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
451 | F1B1611221 | GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
452 | F1B1611222 | GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
453 | F1B16113 | GMU központi kormányzattól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
454 | F1B16121 | GMU egyéb ÁHT - látra szóló és folyószámla betét | |||||
455 | F1B161221 | GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
456 | F1B1612221 | GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
457 | F1B1612222 | GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
458 | F1B16123 | GMU egyéb ÁHT-tól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
459 | F1B16131 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzők - látra szóló és folyószámla betét | |||||
460 | F1B161321 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
461 | F1B1613221 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
462 | F1B1613222 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
463 | F1B16133 | GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
464 | F1B16141 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és folyószámla betét | |||||
465 | F1B161421 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb forrás - rövid | |||||
466 | F1B1614221 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
467 | F1B1614222 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
468 | F1B16143 | GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
469 | F1B16151 | GMU nem pénzügyi vállalatok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
470 | F1B161521 | GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - rövid | |||||
471 | F1B1615221 | GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
472 | F1B1615222 | GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
473 | F1B16153 | GMU nem pénzügyi vállalatoktól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
474 | F1B16161 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - látra szóló és folyószámla betét | |||||
475 | F1B161621 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét - rövid |
476 | F1B1616221 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
477 | F1B1616222 | GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
478 | F1B16163 | GMU háztartásoktól és háztart. s. nonpr. int.től repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
479 | F1B1617 | GMU szektoroktól egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
480 | F1B1621 | Egyéb külföldiek - látra szóló és folyószámla betét | |||||
481 | F1B16221 | Egyéb külföldiek - lekötött betét - rövid | |||||
482 | F1B162221 | Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
483 | F1B162222 | Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
484 | F1B1623 | Egyéb külföldiektől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
485 | F1B1624 | Egyéb külföldiektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
486 | F1B2 | Monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek (487+...+506) | |||||
487 | F1B2111 | Belföldi hitelintézetek - látra szóló és folyószámla betét | |||||
488 | F1B21121 | Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - rövid | |||||
489 | F1B211221 | Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
490 | F1B211222 | Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
491 | F1B2121 | Pénzpiaci alapok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
492 | F1B21221 | Pénzpiaci alapok - lekötött betét - rövid | |||||
493 | F1B212221 | Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
494 | F1B212222 | Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
495 | F1B22111 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - látra szóló és folyószámla betét | |||||
496 | F1B221121 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - lekötött betét - rövid | |||||
497 | F1B2211221 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
498 | F1B2211222 | GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
499 | F1B22121 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k - látra szóló és folyószámla betét | |||||
500 | F1B221221 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k - lekötött betét - rövid | |||||
501 | F1B2212221 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
502 | F1B2212222 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k lekötött betéte - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
503 | F1B2221 | Egyéb külföldi bankok - látra szóló és folyószámla betét | |||||
504 | F1B22221 | Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - rövid | |||||
505 | F1B222221 | Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
506 | F1B222222 | Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
507 | F1B3 | Felvett hitelek (508+...+576) | |||||
508 | F1B311 | Államháztartástól felvett hitel - rövid | |||||
509 | F1B3121 | Államháztartástól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
510 | F1B3122 | Államháztartástól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
511 | F1B321 | Jegybanktól felvett hitel - rövid | |||||
512 | F1B3221 | Jegybanktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
513 | F1B3222 | Jegybanktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
514 | F1B323 | Jegybanki aktív repó | |||||
515 | F1B3311 | Hitelintézetektől felvett hitel - rövid | |||||
516 | F1B33121 | Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
517 | F1B33122 | Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
518 | F1B3313 | Hitelintézetektől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
519 | F1B3314 | Hitelintézetektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
520 | F1B3321 | Pénzpiaci alapoktól repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
521 | F1B3411 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - rövid | |||||
522 | F1B34121 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
523 | F1B34122 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
524 | F1B34131 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
525 | F1B34132 | Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
526 | F1B3421 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - rövid |
527 | F1B34221 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
528 | F1B34222 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
529 | F1B34231 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
530 | F1B34232 | Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
531 | F1B3431 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - rövid | |||||
532 | F1B34321 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
533 | F1B34322 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
534 | F1B34331 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
535 | F1B34332 | Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
536 | F1B351 | Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - rövid | |||||
537 | F1B3521 | Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
538 | F1B3522 | Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
539 | F1B361 | Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől felvett hitel - rövid | |||||
540 | F1B3621 | Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
541 | F1B3622 | Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
542 | F1B363 | Szövetkezeti tagok vagyoni hozzájárulása - rövid | |||||
543 | F1B37 | Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
544 | F1B38 | Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
545 | F1B39111 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - rövid | |||||
546 | F1B391121 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
547 | F1B391122 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
548 | F1B39113 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
549 | F1B39114 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
550 | F1B391151 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
551 | F1B391152 | GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
552 | F1B39121 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - rövid | |||||
553 | F1B391221 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
554 | F1B391222 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
555 | F1B39123 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
556 | F1B39124 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás | |||||
557 | F1B391251 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
558 | F1B391252 | GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
559 | F1B39131 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - rövid | |||||
560 | F1B391321 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
561 | F1B391322 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
562 | F1B391331 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
563 | F1B391332 | GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
564 | F1B39211 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - rövid | |||||
565 | F1B392121 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
566 | F1B392122 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú |
567 | F1B392131 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
568 | F1B392132 | Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
569 | F1B39221 | Egyéb nemzetközi intézményektől, külföldi kormányoktól szerzett forrás - rövid | |||||
570 | F1B392221 | Egyéb nemzetközi int.-től, külf. kormányoktól szerzett forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
571 | F1B392222 | Egyéb nemzetközi int.-től, külf. kormányoktól szerzett forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
572 | F1B39231 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - rövid | |||||
573 | F1B392321 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
574 | F1B392322 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
575 | F1B392331 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással | |||||
576 | F1B392332 | Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással | |||||
577 | F1B4 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (578+...+609) | |||||
578 | F1B4111 | Kötvény - rövid | |||||
579 | F1B41121 | Kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
580 | F1B41122 | Kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
581 | F1B4121 | Átváltoztatható kötvény - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
582 | F1B4122 | Átváltoztatható kötvény - 2 éven túli lejáratú | |||||
583 | F1B4131 | Jelzáloglevél - rövid | |||||
584 | F1B41321 | Jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
585 | F1B41322 | Jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
586 | F1B4141 | Letéti jegy - rövid | |||||
587 | F1B41421 | Letéti jegy - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
588 | F1B41422 | Letéti jegy - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
589 | F1B4151 | Egyéb értékpapír - rövid | |||||
590 | F1B41521 | Egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
591 | F1B41522 | Egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
592 | F1B4211 | ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
593 | F1B42121 | ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
594 | F1B42122 | ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
595 | F1B4222 | ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid | |||||
596 | F1B42221 | ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
597 | F1B42222 | ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
598 | F1B43111 | Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
599 | F1B431121 | Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
600 | F1B431122 | Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
601 | F1B43121 | Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - rövid | |||||
602 | F1B431221 | Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
603 | F1B431222 | Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
604 | F1B43211 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid | |||||
605 | F1B432121 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
606 | F1B432122 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
607 | F1B43221 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid | |||||
608 | F1B432221 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú | |||||
609 | F1B432222 | Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú | |||||
610 | F1B5 | Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó források összesen (611+...+623) | |||||
611 | F1B511 | - központi kormányzattól | |||||
612 | F1B512 | - TB-től | |||||
613 | F1B513 | - helyi önkormányzatoktól | |||||
614 | F1B52 | - jegybanktól | |||||
615 | F1B531 | - hitelintézetektől | |||||
616 | F1B532 | - pénzpiaci alapoktól | |||||
617 | F1B541 | - egyéb pénzügyi közvetítőktől | |||||
618 | F1B542 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől | |||||
619 | F1B543 | - biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól | |||||
620 | F1B55 | - nem pénzügyi vállalatoktól | |||||
621 | F1B56 | - háztartásoktól | |||||
622 | F1B57 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményektől | |||||
623 | F1B58 | - külföldiektől |
624 | F1B6 | Passzív kamatelhatárolások (625+638+639) | |||||
625 | F1B61 | Felvett hitelekre, kapott betétekre (626+...+637) | |||||
626 | F1B6111 | - központi kormányzattal | |||||
627 | F1B6112 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
628 | F1B612 | - jegybankkal | |||||
629 | F1B6131 | - hitelintézetekkel | |||||
630 | F1B6132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
631 | F1B6141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
632 | F1B6142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
633 | F1B6143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
634 | F1B615 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
635 | F1B616 | - háztartásokkal | |||||
636 | F1B617 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
637 | F1B618 | - külföldiekkel | |||||
638 | F1B62 | Értékpapírokra | |||||
639 | F1B63 | Derivatívákra | |||||
640 | F1B7 | Egyéb passzív elszámolások (641+642+643+660+...+663) | |||||
641 | F1B71 | Úton levő tételek | |||||
642 | F1B72 | Függő tételek | |||||
643 | F1B73 | Passzív elszámolás és egyéb passzív időbeli elhatárolás összesen (644+...+659) | |||||
644 | F1B73111 | - központi kormányzattal | |||||
645 | F1B73112 | - TB-vel | |||||
646 | F1B73113 | - helyi önkormányzatokkal | |||||
647 | F1B7312 | - jegybankkal | |||||
648 | F1B73131 | - hitelintézetekkel | |||||
649 | F1B73132 | - pénzpiaci alapokkal | |||||
650 | F1B73141 | - egyéb pénzügyi közvetítőkkel | |||||
651 | F1B73142 | - pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel | |||||
652 | F1B73143 | - biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal | |||||
653 | F1B7315 | - nem pénzügyi vállalatokkal | |||||
654 | F1B73161 | - háztartások - lakossággal | |||||
655 | F1B73162 | - háztartások - önálló vállalkozókkal | |||||
656 | F1B7317 | - háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel | |||||
657 | F1B7318 | - külföldiekkel | |||||
658 | F1B732 | - szektor szerint nem bontható passzív időbeli elhatárolás | |||||
659 | F1B733 | Passzív időbeli elhatárolás működési költségekre | |||||
660 | F1B741 | Származtatott ügyletek - valós értékelők - negatív értékelési különbözet | |||||
661 | F1B742 | Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - negatív devizaátértékelési különbözet | |||||
662 | F1B75 | Kötelezettségek értékelési különbözete | |||||
663 | F1B76 | Egyéb | |||||
664 | F1B8 | Céltartalék (665+...+668) | |||||
665 | F1B81 | Függő és jövőbeni kötelezettség utáni kockázati céltartalék | |||||
666 | F1B82 | Általános kockázati céltartalék | |||||
667 | F1B83 | Lakástakarékpénztárak kiegyenlítési céltartaléka | |||||
668 | F1B84 | Egyéb céltartalék | |||||
669 | F1B9 | Saját tőke (670+...+685) | |||||
670 | F1B9111 | Jegyzett tőke - kumulatív elsőbbségi részvények nélkül | |||||
671 | F1B9112 | Jegyzett tőke - kumulatív elsőbbségi részvények | |||||
672 | F1B912 | Jegyzett, de be nem fizetett tőke | |||||
673 | F1B921 | Tőketartalék - ázsió | |||||
674 | F1B922 | Tőketartalék - egyéb | |||||
675 | F1B931 | Eredménytartalék - előző évek után | |||||
676 | F1B932 | Eredménytartalék - előző évi előzetes eredményből | |||||
677 | F1B933 | Eredménytartalék - egyéb | |||||
678 | F1B941 | Lekötött tartalék - visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy visszavásárlási értéke | |||||
679 | F1B942 | Lekötött tartalék - egyéb | |||||
680 | F1B951 | Értékhelyesbítés értékelési tartaléka | |||||
681 | F1B9521 | Valós értékelés értékelési tartaléka - cash-flow fedezeti ügylet | |||||
682 | F1B9522 | Valós értékelés értékelési tartaléka - egyéb | |||||
683 | F1B953 | Értékelési tartalék - egyéb | |||||
684 | F1B96 | Általános tartalék | |||||
685 | F1B97 | Mérleg szerinti eredmény (év közben Eredmény) | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F1C
Fióktelep - Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | F1C1 | Saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||
002 | F1C11 | 100% alatti nominális tőkegarancia mellett kibocsátott legfeljebb két éves lejáratú saját hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya | |||||
003 | F1C121 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - alapvető kölcsöntőke | |||||
004 | F1C122 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - járulékos kölcsöntőke | |||||
005 | F1C123 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - alárendelt kölcsöntőke | |||||
006 | F1C124 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - egyéb | |||||
007 | F1C125 | Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét NEM képviselő egyéb értékpapírok névértéke | |||||
008 | F1C2 | Központi szerződő féllel szembeni repó követelések és kötelezettségek | |||||
009 | F1C21 | Belföldi központi szerződő féllel szembeni repo követelés | |||||
010 | F1C22 | GMU központi szerződő féllel szembeni repo követelés | |||||
011 | F1C23 | Belföldi központi szerződő féllel szembeni repo kötelezettség | |||||
012 | F1C24 | GMU központi szerződő féllel szembeni repo kötelezettség | |||||
013 | F1C3 | Belföldi nem pénzpiaci befektetési alapokkal szembeni követelések és kötelezettségek | |||||
014 | F1C31 | Nem pénzpiaci befektetési alapoknak nyújtott hitel | |||||
015 | F1C32 | Nem pénzpiaci befektetési alapokkal szembeni repo követelés | |||||
016 | F1C33 | Nem pénzpiaci befektetési alapok látra szóló és folyószámla betéte | |||||
017 | F1C34 | Nem pénzpiaci befektetési alapok lekötött betéte | |||||
018 | F1C4 | Transzferálható betét | |||||
019 | F1C411 | Belföldi hitelintézetek transzferálható betéte | |||||
020 | F1C412 | Belföldi államháztartás transzferálható betéte | |||||
021 | F1C413 | Egyéb belföldi szektorok transzferálható betéte | |||||
022 | F1C4211 | GMU hitelintézetek transzferálható betéte | |||||
023 | F1C4212 | GMU államháztartás transzferálható betéte | |||||
024 | F1C4213 | Egyéb GMU szektorok transzferálható betéte | |||||
025 | F1C4221 | Egyéb külföld - bankok transzferálható betéte | |||||
026 | F1C4222 | Egyéb külföld - nem bankok transzferálható betéte | |||||
027 | F1C43 | Felmondásos betét | |||||
028 | F1C5 | Különleges célú gazdasági egységekkel (FVC- kel) kapcsolatos tételek | |||||
029 | F1C51 | Belföldi FVC betét összesen |
030 | F1C511 | Ebből: legfeljebb két éves lejáratú | |||||
031 | F1C52 | GMU FVC betéte összesen | |||||
032 | F1C521 | Ebből: legfeljebb két éves lejáratú | |||||
033 | F1C53 | FVC által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír | |||||
034 | F1C54 | GMU FVC által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír | |||||
035 | F1C6 | Részvények | |||||
036 | F1C61 | Visszavásárolt saját részvény névértéken | |||||
037 | F1C621 | Különleges osztalékelsőbbségi részvény névértéken | |||||
038 | F1C622 | Különleges osztalékelsőbbségi részvény kibocsátási értéken | |||||
039 | F1C623 | Különleges osztalékelsőbbségi részvény visszaváltási értéken | |||||
040 | F1C631 | Különleges vétójogot biztosító részvény névértéken | |||||
041 | F1C632 | Különleges vétójogot biztosító részvény kibocsátási értéken | |||||
042 | F1C7 | Egyéb tájékoztató adatok | |||||
043 | F1C71 | Munkáltatói és helyi támogatás állománya | |||||
044 | F1C721 | LTP-vel kötött szerződéshez kapcs. azonnali hitelek állománya könyv szerinti bruttó értéken | |||||
045 | F1C722 | LTP-vel kötött szerződéshez kapcs. azonnali hitelek állománya könyv szerinti nettó értéken | |||||
046 | F1C731 | Egyéb aktív időbeli elhatárolás (1AB911-ből) | |||||
047 | F1C732 | Egyéb passzív időbeli elhatárolás (1B73-ból) | |||||
048 | F1C74 | Látra szóló takarékbetétek összesen | |||||
049 | F1C75 | Külföldi befektetésekből kiemelt részesedések nettó értéken - Bef. célú és vagyoni érd. külföldi részvényekből - hitelintézetek | |||||
050 | F1C76 | Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott áthidaló kölcsön bruttó értéken - rövid | |||||
051 | F1C77 | Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott áthidaló kölcsön bruttó értéken - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú | |||||
052 | F1C78 | Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott áthidaló kölcsön bruttó értéken - hosszú - 5 éven túli lejáratú | |||||
053 | F1C81 | Lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelek bruttó értéken összesen (54+69) | |||||
054 | F1C811 | Jht. alapján nyújott jelzáloghitelek összesen (55+66) | |||||
055 | F1C8111 | Lakáscélú jelzáloghitelek (56+60+61+62) | |||||
056 | F1C81111 | Jelzáloglevél kamattámogatása mellett nyújtott hitelek (57+..+59) | |||||
057 | F1C811111 | - Új lakás vásárlásra/építésre | |||||
058 | F1C811112 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
059 | F1C811113 | - Egyéb célra (bővítés, korszerűsítés) | |||||
060 | F1C81112 | Állami kiegészítő kamattámogatású és jelzáloglevéllel finanszírozott kamattámogatásos lakáshitelek kombinációja | |||||
061 | F1C81113 | Állami kamattámogatásos jelzáloghitelek 2009. október 1-jétől | |||||
062 | F1C81114 | Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek (63+...+65) | |||||
063 | F1C811141 | - Új lakás vásárlásra/építésre | |||||
064 | F1C811142 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
065 | F1C811143 | - Egyéb célra | |||||
066 | F1C8112 | Általános célú jelzáloghitelek (67+68) | |||||
067 | F1C81121 | Nem lakóingatlan-célú felhasználásra nyújtott ingatlan-célú hitelek | |||||
068 | F1C81122 | Egyéb felhasználásra nyújtott hitelek | |||||
069 | F1C812 | Nem Jht. alapján nyújtott jelzáloghitelek összesen (70+81) | |||||
070 | F1C8121 | Lakáscélú jelzáloghitelek (71+75+76+77) | |||||
071 | F1C81211 | Állami kiegészítő kamattámogatású (72+...+74) | |||||
072 | F1C812111 | - Új lakás vásárlásra/építésre |
073 | F1C812112 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
074 | F1C812113 | - Egyéb célra | |||||
075 | F1C81212 | Egyéb eszközoldali kamattámogatású | |||||
076 | F1C81213 | Állami kamattámogatásos jelzáloghitelek 2009. október 1-jétől | |||||
077 | F1C81214 | Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek (78+..+80) | |||||
078 | F1C812141 | - Új lakás vásárlásra/építésre | |||||
079 | F1C812142 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
080 | F1C812143 | - Egyéb célra | |||||
081 | F1C8122 | Általános célú jelzáloghitelek (82+83) | |||||
082 | F1C81221 | Nem lakóingatlan-célú felhasználásra nyújtott ingatlan-célú hitelek | |||||
083 | F1C81222 | Egyéb felhasználás | |||||
084 | F1C82 | Lakosságnak ingatlanfedezet nélkül, nem lakóingatlan-célú felhasználásra nyújtott hitelek bruttó értéken 85+...+87) | |||||
085 | F1C821 | - Új lakás vásárlásra/építésre | |||||
086 | F1C822 | - Használt lakás vásárlásra | |||||
087 | F1C823 | - Egyéb célra | |||||
088 | F1C83 | Lakosságnak ingatlanfedezet nélkül nyújtott lakóingatlanon kívüli egyéb ingatlancélú hitelek | |||||
089 | F1C91 | Folyószámlahitelből nem kamatozó és kamatozó hitelkártya-követelés | |||||
090 | F1C91111 | Járulékos vállalkozások - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
091 | F1C91112 | Járulékos vállalkozások - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
092 | F1C91121 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
093 | F1C91122 | Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
094 | F1C91211 | Háztartások - Lakosság - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
095 | F1C91212 | Háztartások - Lakosság - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
096 | F1C91221 | Háztartások - Egyéni vállalkozók - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
097 | F1C91222 | Háztartások - Egyéni vállalkozók - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
098 | F1C9131 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
099 | F1C9132 | Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
100 | F1C9141 | GMU nem püi vállalatok - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
101 | F1C9142 | GMU nem püi vállalatok - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
102 | F1C9151 | GMU háztartások és házt.s.nonpr. int-ek - nem kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
103 | F1C9152 | GMU háztartások és házt.s.nonpr. int-ek - kamatozó hitelkártyakövetelés | |||||
104 | F1C92 | Nyújtott és felvett konzorciális hitelek állománya | |||||
105 | F1C921 | Nyújtott hitel | |||||
106 | F1C9211 | Monetáris pénzügyi intézménynek | |||||
107 | F1C9212 | Államháztartásnak | |||||
108 | F1C9213 | Egyéb belföldinek | |||||
109 | F1C92131 | - ebből nem pénzügyi vállalatoknak | |||||
110 | F1C9214 | GMU monetáris pénzügyi intézménynek | |||||
111 | F1C9215 | GMU államháztartásnak | |||||
112 | F1C9216 | GMU egyéb belföldinek | |||||
113 | F1C92161 | - ebből nem pénzügyi vállalatoknak | |||||
114 | F1C922 | Felvett hitel | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F1E
Fióktelep - Tranzakciók számításához szükséges adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | F1E0 | Eszközök | |||||
002 | F1E1 | Hitelleírások (3+...+19) | |||||
003 | F1E11 | Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel | |||||
004 | F1E121 | Egyéb pénzügyi közvetítőknek és püi kieg. tev-et végzőknek nyújtott hitel | |||||
005 | F1E122 | Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitel | |||||
006 | F1E13 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||
007 | F1E141 | Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - fogyasztási hitel | |||||
008 | F1E142 | Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - lakáscélú hitel | |||||
009 | F1E1431 | Lakosságnak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - egyéb hitel | |||||
010 | F1E1432 | Önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel | |||||
011 | F1E151 | GMU monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel | |||||
012 | F1E152 | GMU egyéb pénzügyi közvetítőknek és püi kieg. tev-et végzőknek nyújtott hitel | |||||
013 | F1E153 | GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitel | |||||
014 | F1E154 | GMU nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||
015 | F1E1551 | GMU háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - fogyasztási hitel | |||||
016 | F1E1552 | GMU háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - lakáscélú hitel | |||||
017 | F1E15531 | GMU lakosságnak és háztartásokat segítő nonprofit int. nyújtott - egyéb hitel | |||||
018 | F1E15532 | GMU önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel | |||||
019 | F1E156 | Egyéb külföldieknek nyújtott hitel | |||||
020 | F1E21 | Államháztartás legfeljebb 2 éves lejáratú értékpapírjainak árváltozása | |||||
021 | F1E22 | 2 éven túli lejáratú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok árváltozása (22+.+30) | |||||
022 | F1E221 | Monetáris pénzügyi intézmények értékpapírja | |||||
023 | F1E222 | Államháztartás értékpapírja | |||||
024 | F1E223 | Nem pénzügyi vállalatok értékpapírja | |||||
025 | F1E224 | Egyéb pénzügyi vállalatok értékpapírja | |||||
026 | F1E225 | Egyéb belföldi szektorok értékpapírja | |||||
027 | F1E2261 | GMU monetáris pénzügyi intézmények értékpapírja | |||||
028 | F1E2262 | GMU államháztartás értékpapírja | |||||
029 | F1E2263 | GMU egyéb szektorok értékpapírja | |||||
030 | F1E2264 | Egyéb külföldiek értékpapírja | |||||
031 | F1E3 | Részvények és egyéb üzletrészek árváltozása (32+...+38) | |||||
032 | F1E31 | Monetáris pénzügyi intézmények | |||||
033 | F1E32 | Nem pénzügyi vállalatok | |||||
034 | F1E33 | Egyéb pénzügyi vállalatok | |||||
035 | F1E34 | Egyéb belföldi szektorok | |||||
036 | F1E351 | GMU monetáris pénzügyi intézmények | |||||
037 | F1E352 | GMU egyéb szektorok | |||||
038 | F1E36 | Egyéb külföldiek | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F1F
Fióktelep - Értékpapírosítással kapcsolatos adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | F1F1 | A hitelállományokra hatással lévő értékpapírosítás | |||||
002 | F1F11 | Nem GMU rezidens különleges célú gazdasági egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított vagy más módon átruházott hitelek nettó forgalma | |||||
003 | F1F1111 | Központi kormányzat hitele | |||||
004 | F1F1112 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
005 | F1F1121 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
006 | F1F1122 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
007 | F1F113 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
008 | F1F114 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
009 | F1F115111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
010 | F1F115112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
011 | F1F115121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
012 | F1F115122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
013 | F1F11513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
014 | F1F11514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
015 | F1F1152 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
016 | F1F12 | GMU rezidens különleges célú gazdasági egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított vagy más módon átruházott hitelek nettó forgalma | |||||
017 | F1F1211 | Központi kormányzat hitele | |||||
018 | F1F1212 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
019 | F1F1221 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
020 | F1F1222 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
021 | F1F123 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
022 | F1F124 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
023 | F1F125111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
024 | F1F125112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
025 | F1F125121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
026 | F1F125122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
027 | F1F12513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
028 | F1F12514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
029 | F1F1252 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
030 | F1F13 | Különleges célú gazdasági egységek (FVC-k) közreműködése NÉLKÜL értékpapírosított vagy más módon átruházott hitelek nettó forgalma | |||||
031 | F1F1311 | Központi kormányzat hitele | |||||
032 | F1F1312 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
033 | F1F1321 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
034 | F1F1322 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
035 | F1F133 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
036 | F1F134 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
037 | F1F135111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
038 | F1F135112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
039 | F1F135121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
040 | F1F135122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
041 | F1F13513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
042 | F1F13514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele |
043 | F1F1352 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
044 | F1F2 | A hitelállományokra hatással NEM lévő értékpapírosítás | |||||
045 | F1F211 | Központi kormányzat hitele | |||||
046 | F1F212 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
047 | F1F221 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
048 | F1F222 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
049 | F1F223 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
050 | F1F224 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
051 | F1F225111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
052 | F1F225112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
053 | F1F225121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
054 | F1F225122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
055 | F1F22513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
056 | F1F22514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
057 | F1F2252 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
058 | F1F3 | A mérlegből nem kivezetett hitelek állománya | |||||
059 | F1F31 | Különleges célú gazdasági egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított, de a mérlegből nem kivezetett hitelek állománya összesen | |||||
060 | F1F31011 | Központi kormányzat hitele | |||||
061 | F1F31012 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
062 | F1F31021 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
063 | F1F31022 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
064 | F1F3103 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
065 | F1F3104 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
066 | F1F3105111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
067 | F1F3105112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
068 | F1F3105121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
069 | F1F3105122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
070 | F1F310513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
071 | F1F310514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
072 | F1F31052 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
073 | F1F311 | - ebből GMU rezidens különleges célú gazdasági egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított, de a mérlegből nem kivezetett hitelek állománya | |||||
074 | F1F31111 | Központi kormányzat hitele | |||||
075 | F1F31112 | Egyéb államháztartás hitele | |||||
076 | F1F31121 | Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
077 | F1F31122 | Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
078 | F1F3113 | Nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
079 | F1F3114 | Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
080 | F1F3115111 | GMU központi kormányzat hitele | |||||
081 | F1F3115112 | GMU egyéb államháztartás hitele | |||||
082 | F1F3115121 | GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők hitele | |||||
083 | F1F3115122 | GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele | |||||
084 | F1F311513 | GMU nem pénzügyi vállalatok hitele | |||||
085 | F1F311514 | GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele | |||||
086 | F1F31152 | Egyéb külföldiek hitele | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F1G
Fióktelep - Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete (hitelek bruttó, értékpapír követelések nettó könyv szerinti értéken)
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Nem GMU EU tagországok devizája | Egyéb devizák | Mód. | |||||||||
DKK | SEK | GBP | egyéb EU devizák összesen | USD | JPY | CHF | CAD | NOK | AUD | többi deviza összesen | ||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | |||
001 | F1G1 | ESZKÖZÖK | ||||||||||||
002 | F1G11 | Valutakészlet | ||||||||||||
003 | F1G12 | Hitelek, elhelyezett betétek, repó | ||||||||||||
004 | F1G1211 | Központi kormányzatnak nyújtott hitel | ||||||||||||
005 | F1G1212 | Helyi önkormányzatoknak nyújtott hitel | ||||||||||||
006 | F1G122 | Belföldi monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel, náluk elhelyezett betét | ||||||||||||
007 | F1G123 | Egyéb pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | ||||||||||||
008 | F1G1241 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - rövid | ||||||||||||
009 | F1G12421 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves | ||||||||||||
010 | F1G12422 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - hosszú - 5 éven túli | ||||||||||||
011 | F1G125 | Háztartásoknak nyújtott hitel | ||||||||||||
012 | F1G126 | Háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek nyújtott hitel | ||||||||||||
013 | F1G1271 | GMU monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitelek, náluk elhelyezett betétek | ||||||||||||
014 | F1G1272 | GMU egyéb szektoroknak nyújtott hitel | ||||||||||||
015 | F1G1281 | Egyéb külföldi bankoknak nyújtott hitel, náluk elhelyezett betét - rövid | ||||||||||||
016 | F1G1282 | Egyéb külföldi bankoknak nyújtott hitel, náluk elhelyezett betét - hosszú | ||||||||||||
017 | F1G1291 | Egyéb külföldieknek nyújtott hitel - rövid | ||||||||||||
018 | F1G1292 | Egyéb külföldieknek nyújtott hitel - hosszú | ||||||||||||
019 | F1G13 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||||||||
020 | F1G1311 | Központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
021 | F1G1312 | Társadalombiztosítás által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
022 | F1G1313 | Helyi önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
023 | F1G132 | Belföldi monetáris pénzügyi intézmények által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
024 | F1G133 | Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
025 | F1G1341 | GMU monetáris pénzügyi intézmények által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
026 | F1G1342 | GMU egyéb szektorok által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
027 | F1G1351 | Egyéb külföldi bankok által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
028 | F1G1352 | Egyéb külföldiek által kibocsátott értékpapírok | ||||||||||||
029 | F1G136 | Külföldi részesedések | ||||||||||||
030 | F1G2 | FORRÁSOK | ||||||||||||
031 | F1G21 | Betétek, felvett hitelek, repó | ||||||||||||
032 | F1G2111 | Központi kormányzattól | ||||||||||||
033 | F1G2112 | Helyi önkormányzatoktól | ||||||||||||
034 | F1G212 | Belföldi monetáris pénzügyi intézményektől | ||||||||||||
035 | F1G213 | Egyéb pénzügyi vállalatoktól | ||||||||||||
036 | F1G2141 | Nem pénzügyi vállalatoktól - rövid | ||||||||||||
037 | F1G21421 | Nem pénzügyi vállalatoktól - hosszú - legfeljebb 2 éves | ||||||||||||
038 | F1G21422 | Nem pénzügyi vállalatoktól - hosszú - 2 éven túli | ||||||||||||
039 | F1G2151 | Háztartásoktól - rövid | ||||||||||||
040 | F1G21521 | Háztartásoktól - hosszú - legfeljebb 2 éves | ||||||||||||
041 | F1G21522 | Háztartásoktól - hosszú - 2 éven túli | ||||||||||||
042 | F1G216 | Háztartásokat segítő nonprofit intézményektől | ||||||||||||
043 | F1G2171 | GMU monetáris pénzügyi intézményektől | ||||||||||||
044 | F1G2172 | GMU egyéb szektoroktól | ||||||||||||
045 | F1G2181 | Egyéb külföldi bankoktól - rövid | ||||||||||||
046 | F1G2182 | Egyéb külföldi bankoktól - hosszú | ||||||||||||
047 | F1G2191 | Egyéb külföldiektől - rövid | ||||||||||||
048 | F1G2192 | Egyéb külföldiektől - hosszú | ||||||||||||
049 | F1G221 | Belföldön kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||||||||
050 | F1G222 | Külföldön kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||||||||
051 | F1G31 | Egyéb eszközök | ||||||||||||
052 | F1G32 | Egyéb források | ||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F2A
Fióktelep - Eredménykimutatás
Nagyságrend: millió forint
Sorszá m | PSZÁF kód | Megnevezés | Tárgyhavi | Halmozott | Mód |
1 | 2 | 3 | |||
a | b | z | |||
001 | F2A01 | KAMATKÜLÖNBÖZET (2-31) | |||
002 | F2A011 | Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek (3+17+25+26) | |||
003 | F2A0111 | Hitelek, betétek és egyéb követelések (származtatott ügyletek nélkül) (4+14) | |||
004 | F2A01111 | Belföldiekkel szembeni követelések (5+6+9+10+13) | |||
005 | F2A011111 | Államháztartás | |||
006 | F2A011112 | Monetáris intézmények (7+8) | |||
007 | F2A0111121 | Jegybank | |||
008 | F2A0111122 | Egyéb monetáris intézmények | |||
009 | F2A011113 | Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt) | |||
010 | F2A011114 | Háztartások (11 + 12) | |||
011 | F2A0111141 | Lakosság | |||
012 | F2A0111142 | Önálló vállalkozók | |||
013 | F2A011115 | Egyéb belföldi szektorok | |||
014 | F2A01112 | Külföldiekkel szembeni követelések (15+16) | |||
015 | F2A011121 | GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok | |||
016 | F2A011122 | GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok | |||
017 | F2A0112 | Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (18+19+22+23+24) | |||
018 | F2A01121 | Államháztartás által kibocsátott értékpapírok | |||
019 | F2A01122 | Monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok (20+21) | |||
020 | F2A011221 | Jegybank által kibocsátott értékpapírok | |||
021 | F2A011222 | Egyéb monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok | |||
022 | F2A01123 | Nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott értékpapírok | |||
023 | F2A01124 | Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott értékpapírok | |||
024 | F2A01125 | Külföldiek által kibocsátott értékpapírok | |||
025 | F2A0113 | Egyéb kamat és kamat jellegű bevételek (származtatott ügyletek nélkül) | |||
026 | F2A0114 | Származtatott ügyletek (27+...+30) | |||
027 | F2A01141 | Fedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
028 | F2A01142 | Egyéb célú, nem valós értékelés alá eső | |||
029 | F2A01143 | (-) Fedezeti célú, valós értékelés alá eső - ráfordítás | |||
030 | F2A01144 | Egyéb célú, valós értékelés alá eső | |||
031 | F2A012 | Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások (32+46+52+53) | |||
032 | F2A0121 | Hitelek, betétek és egyéb kötelezettségek (származtatott ügyletek nélkül) (33+43) | |||
033 | F2A01211 | Belföldiektől kapott források (34+35+38+39+42) | |||
034 | F2A012111 | Államháztartás | |||
035 | F2A012112 | Monetáris intézmények (36+37) | |||
036 | F2A0121121 | Jegybank | |||
037 | F2A0121122 | Egyéb monetáris intézmények | |||
038 | F2A012113 | Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt) | |||
039 | F2A012114 | Háztartások (40+41) | |||
040 | F2A0121141 | Lakosság | |||
041 | F2A0121142 | Önálló vállalkozók | |||
042 | F2A012115 | Egyéb belföldi szektorok | |||
043 | F2A01212 | Külföldiektől kapott források (44+45) | |||
044 | F2A012121 | GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok | |||
045 | F2A012122 | GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok | |||
046 | F2A0122 | Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (47+...+51) | |||
047 | F2A01221 | Kötvények (részvénnyé változtatható kötvények nélkül) | |||
048 | F2A01222 | Átváltoztatható kötvények | |||
049 | F2A01223 | Letéti jegyek | |||
050 | F2A01224 | Jelzáloglevelek | |||
051 | F2A01225 | Egyéb értékpapírok | |||
052 | F2A0123 | Egyéb kamat és kamat jellegű ráfordítások (származtatott ügyletek nélkül) | |||
053 | F2A0124 | Származtatott ügyletek (54+...+57) | |||
054 | F2A01241 | Fedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
055 | F2A01242 | Egyéb célú, nem valós értékelés alá eső | |||
056 | F2A01243 | (-) Fedezeti célú, valós értékelés alá eső - bevétel | |||
057 | F2A01244 | Egyéb célú, valós értékelés alá eső | |||
058 | F2A02 | Bevételek értékpapírokból - osztalék (59+...+61) | |||
059 | F2A021 | Forgatási célú részvényekből, részesedésekből kapott osztalék | |||
060 | F2A022 | Kapcsolt vállalkozásoktól kapott osztalék | |||
061 | F2A023 | Egyéb vállalkozásoktól kapott osztalék | |||
062 | F2A03 | Jutalék és díjeredmény (63-75) | |||
063 | F2A031 | Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek (64+70) | |||
064 | F2A0311 | Pénzügyi szolgáltatások (65+...+69) | |||
065 | F2A03111 | Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység | |||
066 | F2A03112 | Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység | |||
067 | F2A03113 | Kártyaüzletág | |||
068 | F2A03114 | Garancia, kezességvállalás | |||
069 | F2A03115 | Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység |
070 | F2A0312 | Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység bevételét) (71+...+74) | |||
071 | F2A03121 | Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység | |||
072 | F2A03122 | Bizományosi tevékenység | |||
073 | F2A03123 | Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység | |||
074 | F2A03124 | Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység | |||
075 | F2A032 | Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások (76+82) | |||
076 | F2A0321 | Pénzügyi szolgáltatások (77+...+81) | |||
077 | F2A03211 | Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység | |||
078 | F2A03212 | Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység | |||
079 | F2A03213 | Kártyaüzletág | |||
080 | 2A03214 | Igénybevett garancia, kezesség | |||
081 | 2A03215 | Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység | |||
082 | F2A0322 | Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység ráfordítását) (83+...+86) | |||
083 | F2A03221 | Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység | |||
084 | F2A03222 | Bizományosi tevékenység | |||
085 | F2A03223 | Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység | |||
086 | F2A03224 | Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység | |||
087 | F2A04 | Pénzügyi műveletek nettó eredménye (88+126) | |||
088 | F2A041 | Egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény (89-108) | |||
089 | F2A0411 | Bevételek - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (90+100+104) | |||
090 | F2A04111 | Egyéb pénzügyi szolgáltatások (91+...+99) | |||
091 | F2A041111 | Árfolyamnyereség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor, lejáratakor, beváltásakor | |||
092 | F2A041112 | Árfolyamnyereség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor, beváltásakor | |||
093 | F2A041113 | Elhatárolt árfolyamnyereség - Névérték alatt vásárolt, befektetési célú kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész | |||
094 | F2A041114 | Elhatárolt árfolyamnyereség - Kibocsátott értékpapír ázsiójából a tárgyidőszakra eső rész | |||
095 | F2A041115 | Nyereség - Vásárolt követelés értékesítéséből | |||
096 | F2A041116 | Konverziós árfolyamnyereség - Deviza- és valutaforgalomban realizált árfolyamkülönbözet | |||
097 | F2A041117 | Átértékelési nyereség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek deviza árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből | |||
098 | F2A041118 | Hitelezési veszteség megtérülése | |||
099 | F2A041119 | Egyéb | |||
100 | F2A04112 | Származtatott ügyletek (101+...+103) | |||
101 | F2A041121 | Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
102 | F2A041122 | (-) Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá eső | |||
103 | F2A041123 | Egyéb | |||
104 | F2A04113 | Értékelési különbözet (105+...+107) | |||
105 | F2A041131 | Értékelési nyereség - kereskedési célú saját és vásárolt követelések | |||
106 | F2A041132 | Egyéb valós értékelési nyereség | |||
107 | F2A041133 | (-) Értékelési veszteség - nem kamatfedezeti célú származtatott ügyletek | |||
108 | F2A0412 | Ráfordítások - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (109+118+122) | |||
109 | F2A04121 | Egyéb pénzügyi szolgáltatások (110+...+117) | |||
110 | F2A041211 | Árfolyamveszteség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor, lejáratakor, beváltásakor | |||
111 | F2A041212 | Árfolyamveszteség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor, beváltásakor | |||
112 | F2A041213 | Elhatárolt árfolyamveszteség - Névérték felett vásárolt, befektetési célú kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész | |||
113 | F2A041214 | Elhatárolt árfolyamveszteség - Kibocsátott értékpapír diszázsiójából a tárgyidőszakra eső rész | |||
114 | F2A041215 | Veszteség - Vásárolt követelés értékesítéséből, leírásából | |||
115 | F2A041216 | Konverziós árfolyamveszteség - Deviza- és valutaforgalomban realizált árfolyamkülönbözet | |||
116 | F2A041217 | Átértékelési veszteség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek deviza árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből | |||
117 | F2A041218 | Egyéb | |||
118 | F2A04122 | Származtatott ügyletek (119+...+121) | |||
119 | F2A041221 | Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés alá eső | |||
120 | F2A041222 | (-) Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá eső | |||
121 | F2A041223 | Egyéb | |||
122 | F2A04123 | Értékelési különbözet (123+...+125) | |||
123 | F2A041231 | Értékelési veszteség - kereskedési célú saját és vásárolt követelések | |||
124 | F2A041232 | Egyéb valós értékelési veszteség | |||
125 | F2A041233 | (-) Értékelési nyereség - nem kamatfedezeti célú származtatott ügyletek | |||
126 | F2A042 | Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény (127- 141) | |||
127 | F2A0421 | Bevételek - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység) (128+131 + 132+136) |
128 | F2A04211 | Befektetési szolgáltatások (129+130) | |||
129 | F2A042111 | Árfolyamnyereség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni részesedések értékesítésekor | |||
130 | F2A042112 | Egyéb | |||
131 | F2A04212 | Forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása | |||
132 | F2A04213 | Származtatott ügyletek (133+...+135) | |||
133 | F2A042131 | Árfolyamnyereség- nem valós értékelés alá eső | |||
134 | F2A042132 | (-) Árfolyamveszteség- valós értékelés alá eső | |||
135 | F2A042133 | Egyéb | |||
136 | F2A04214 | Értékelési különbözetek (137+...+140) | |||
137 | F2A042141 | Értékelési nyereség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a származtatott ügyleteket) | |||
138 | F2A042142 | (-) Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti célú származtatott ügyletek | |||
139 | F2A042143 | Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú származtatott ügyletek | |||
140 | F2A042144 | Egyéb | |||
141 | F2A0422 | Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység) (142+145+146+150) | |||
142 | F2A04221 | Befektetési szolgáltatások (143+144) | |||
143 | F2A042211 | Árfolyamveszteség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni részesedések értékesítésekor | |||
144 | F2A042212 | Egyéb | |||
145 | F2A04222 | Forgatási célú értékpapírok értékvesztése | |||
146 | F2A04223 | Származtatott ügyletek (147+...+149) | |||
147 | F2A042231 | Árfolyamveszteség - nem valós értékelés alá eső | |||
148 | F2A042232 | (-) Árfolyamnyereség- valós értékelés alá eső | |||
149 | F2A042233 | Egyéb | |||
150 | F2A04224 | Értékelési különbözet (151 + ...+154) | |||
151 | F2A042241 | Értékelési veszteség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a származtatott ügyleteket) | |||
152 | F2A042242 | (-) Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti célú származtatott ügyletek | |||
153 | F2A042243 | Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú származtatott ügyletek | |||
154 | F2A042244 | Egyéb | |||
155 | F2A05 | Egyéb eredmény (156-169) | |||
156 | F2A051 | Egyéb bevételek üzleti tevékenységből (157+160) | |||
157 | F2A0511 | Bevételek - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (158+159) | |||
158 | F2A05111 | Lízingbe adott eszközök számlázott értéke | |||
159 | F2A05112 | Egyéb bevétel - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi és befektetési szolgáltatásból | |||
160 | F2A0512 | Egyéb bevételek (161+...+168) | |||
161 | F2A05121 | Saját követelés értékesítés bevétele | |||
162 | F2A05122 | Immateriális javak, tárgyi eszközök és készletek eladási értéke végleges eladáskor | |||
163 | F2A05123 | Készletek értékvesztésének visszaírása | |||
164 | F2A05124 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök eladási értéke eladáskor | |||
165 | F2A05125 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök értékvesztésének visszaírása | |||
166 | F2A05126 | Származtatott ügyletekre képzett egyéb céltartalékok felhasználása és felszabadítása | |||
167 | F2A05127 | Egyéb céltartalékok felhasználása és felszabadítása (kivéve származtatott ügyletek) | |||
168 | F2A05128 | Egyéb | |||
169 | F2A052 | Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből (170+173) | |||
170 | F2A0521 | Ráfordítások - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (171+172) | |||
171 | F2A05211 | Lízingbe adott eszközök könyv szerinti értéke | |||
172 | F2A05212 | Egyéb ráfordítás - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi és befektetési szolgáltatásból | |||
173 | F2A0522 | Egyéb ráfordítások (174+...+182+184) | |||
174 | F2A052201 | Saját követelés könyv szerinti értéke leíráskor, értékesítéskor | |||
175 | F2A052202 | Immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek könyv szerinti értéke végleges eladáskor | |||
176 | F2A052203 | Immateriális javak és tárgyi eszközök terven felüli értékcsökkenése | |||
177 | F2A052204 | Készletek értékvesztése | |||
178 | F2A052205 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök könyv szerinti értéke eladáskor | |||
179 | F2A052206 | Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök értékvesztése | |||
180 | F2A052207 | Egyéb céltartalékok képzése származtatott ügyletekre | |||
181 | F2A052208 | Egyéb céltartalékok képzése (kivéve származtatott ügyletek) | |||
182 | F2A052209 | Ráfordítások terhére elszámolt adók | |||
183 | F2A052210 | Egyéb | |||
184 | F2A0522101 | Ebből: Pénzügyi szervezetek különadója | |||
185 | F2A06 | Általános igazgatási költségek (186+190) | |||
186 | F2A061 | Személyi jellegű ráfordítások (187+...189) | |||
187 | F2A0611 | Bérköltség | |||
188 | F2A0612 | Személyi jellegű egyéb kifizetések | |||
189 | F2A0613 | Bérjárulékok | |||
190 | F2A062 | Egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások) (191 + ... + 195) | |||
191 | F2A0621 | Bérleti díjak | |||
192 | F2A0622 | Számítástechnikai költségek |
193 | F2A0623 | Szakértői díjak | |||
194 | F2A0624 | Marketing költségek | |||
195 | F2A0625 | Egyéb | |||
196 | F2A07 | Értékcsökkenési leírás | |||
197 | F2A08 | Értékvesztés, kockázati céltartalékképzés változása (198-203+208+211-212 ) | |||
198 | F2A081 | Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (199+200 ) | |||
199 | F2A0811 | Értékvesztés követelések után | |||
200 | F2A0812 | Kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (201+202) | |||
201 | F2A08121 | Függő kötelezettségek kockázati céltartaléka | |||
202 | F2A08122 | Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartaléka | |||
203 | F2A082 | Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (204+205) | |||
204 | F2A0821 | Értékvesztés visszaírása követelések után | |||
205 | F2A0822 | Kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (206+207) | |||
206 | F2A08221 | Függő kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása | |||
207 | F2A08222 | Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása | |||
208 | F2A083 | Általános kockázati céltartalék képzés és felhasználás különbözete (209-210 ) | |||
209 | F2A0831 | Általános kockázati céltartalék képzés | |||
210 | F2A0832 | Általános kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása | |||
211 | F2A084 | Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után | |||
212 | F2A085 | Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után | |||
213 | F2A09 | Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye (1+58+62+87+155-185-196-197) | |||
214 | F2A091 | Ebből: - PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE (1 +58+62+87+160-173-185-196-197) | |||
215 | F2A092 | - NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE (157-170) | |||
216 | F2A10 | Rendkívüli eredmény (217-222 ) | |||
217 | F2A101 | Rendkívüli bevételek (218+...+221) | |||
218 | F2A1011 | Bevételek tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnéséből, átalakulásából, tőkeleszállításából, apportból, beolvadásból | |||
219 | F2A1012 | Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása esetén annak névértéke | |||
220 | F2A1013 | Véglegesen átvett pénzeszközök, térítés nélkül átvett eszközök átadónál kimutatott nyilvántartási értéke | |||
221 | F2A1014 | Egyéb | |||
222 | F2A102 | Rendkívüli ráfordítások (223+...+227) | |||
223 | F2A1021 | Behajthatatlannak nem minősíthető - szerződésmódosítás alapján - elengedett saját, illetve vásárolt követelések vesztesége | |||
224 | F2A1022 | Ráfordítások tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnéséből, átalakulásából, tőkeleszállításából, apportból, beolvadásból | |||
225 | F2A1023 | Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása esetén a visszavásárlási érték | |||
226 | F2A1024 | Véglegesen adott pénzeszközök, térítés nélkül átadott eszközök nyilvántartási értéke növelve a felszámított, átvevő által meg nem fizetett ÁFÁ-val | |||
227 | F2A1025 | Egyéb | |||
228 | F2A11 | Adózás előtti eredmény (213+216) | |||
229 | F2A12 | Adófizetési kötelezettség (Év közben adóelőleg) | |||
230 | F2A121 | ebből: Hitelintézeti különadó | |||
231 | F2A13 | Adózott eredmény (228-229) | |||
232 | F2A14 | Általános tartalék képzése, felhasználása (233-234) | |||
233 | F2A141 | Általános tartalék képzése | |||
234 | F2A142 | Általános tartalék felhasználása | |||
235 | F2A15 | Eredménytartalék igénybevétele osztalékra és részesedésre | |||
236 | F2A16 | Jóváhagyott osztalék és részesedés | |||
237 | F2A161 | Ebből: Kapcsolt vállalkozásnak | |||
238 | F2A162 | Ebből: Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | |||
239 | F2A17 | Mérleg szerinti eredmény (231-232+235-236) | |||
Tájékoztató adat | |||||
240 | F2A18 | Évközi számított adófizetési kötelezettség | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F3CB
Fióktelep- Mérlegen kívüli tételek - Függő és jövőbeni kötelezettségek, származtatott és azonnali ügyletek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | EUR | Egyéb deviza | Bruttó érték összesen | Céltartalék | Értékelési kölönbözet | Nettó érték összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | |||
a | b | c | d | e | f | g | z | |||
001 | F3CB1 | MÉRLEGEN KÍVÜLI FÜGGŐ KÖTELEZETTSÉGEK | ||||||||
002 | F3CB101 | Vállalt hitelhelyettesítő garancia és kezesség | ||||||||
003 | F3CB102 | Nem hitelhelyettesítő jellegű garancia és visszavonhatatlan stand-by hitellevél | ||||||||
004 | F3CB103 | Visszavonható stand-by hitellevél | ||||||||
005 | F3CB104 | Kibocsátott és megerősített akkreditívek | ||||||||
006 | F3CB105 | Okmányos meghitelezés | ||||||||
007 | F3CB106 | Le nem hívott éven túli lejáratú felmondhatatlan lejáratú hitelkeretek, igérvények | ||||||||
008 | F3CB107 | Le nem hívott éven belüli lejáratú felmondhatatlan ígérvény és hitelkeret | ||||||||
009 | F3CB108 | Le nem hívott, felmondható ígérvény és hitelkeret | ||||||||
010 | F3CB109 | Felmondható rulírozó, vásárolt követelések megvásárlására szóló le nem hívott ígérvény | ||||||||
011 | F3CB110 | Nem valódi penziós ügyletek (visszavásárlási érték) a repo ügyletek kivételével | ||||||||
012 | F3CB111 | Éven túli lejáratú felmondhatatlan lejáratú hitelkeretek, hiteligérvények | ||||||||
013 | F3CB112 | Éven belüli lejáratú felmondhatatlan hitelígérvény és hitelkeret | ||||||||
014 | F3CB113 | Felmondható hitelígérvény és hitelkeret | ||||||||
015 | F3CB114 | Jegyzési garancia, jegyzési garanciavállalásra vonatkozó ígérvények | ||||||||
016 | F3CB115 | Váltóforgatmány | ||||||||
017 | F3CB116 | Visszkereseti joggal eladott eszközök 13,14 | ||||||||
018 | F3CB117 | Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek | ||||||||
019 | F3CB118 | Tőke- vagy hozamgarancia | ||||||||
020 | F3CB119 | Tőke- vagy hozamígéret | ||||||||
021 | F3CB120 | Vállalt bankgarancia tőke- vagy hozamgaranciára, tőke- vagy hozamígéretre | ||||||||
022 | F3CB121 | Nem saját kockázatra nyújtott hitelek | ||||||||
023 | F3CB122 | Egyéb függő kötelezettségek | ||||||||
024 | F3CB123 | Kiírt eladási leszállításos opció | ||||||||
025 | F3CB124 | Kiírt eladási elszámolásos opció | ||||||||
026 | F3CB125 | Kiírt vételi leszállításos opció | ||||||||
027 | F3CB126 | Kiírt vételi elszámolásos opció | ||||||||
022 | F3CB2 | MÉRLEGEN KÍVÜLI JÖVŐBENI KÖTELEZETTSÉGEK | ||||||||
023 | F3CB21 | Értékpapírfinanszírozási ügyletek | ||||||||
024 | F3CB211 | Repoügyletek | ||||||||
025 | F3CB212 | Értékpapírkölcsönzés | ||||||||
026 | F3CB213 | Egyéb | ||||||||
027 | F3CB22 | Származtatott, partnerkockázattal rendelkező ügyletek | ||||||||
028 | F3CB221 | kamatláb szerződések (kiírt opció kivételével) | ||||||||
029 | F3CB2211 | kamatláb swapügylet | ||||||||
030 | F3CB2212 | bázis swapügylet | ||||||||
031 | F3CB2213 | tőzsdén kívüli határidős kamatláb- megállapodás | ||||||||
032 | F3CB2214 | tőzsdei határidős kamatlábügylet | ||||||||
033 | F3CB2215 | vásárolt kamatlábopció | ||||||||
034 | F3CB222 | deviza szerződések (kiírt opció kivételével) | ||||||||
035 | F3CB2221 | deviza swap ügylet | ||||||||
036 | F3CB2222 | kamatozó devizaswap ügylet | ||||||||
037 | F3CB2223 | tőzsdén kívüli határidős devizaszerződés | ||||||||
038 | F3CB2224 | tőzsdei határidős devizaügylet | ||||||||
039 | F3CB2225 | vásárolt devizaopció | ||||||||
040 | F3CB223 | arany szerződések (kiírt opció kivételével) | ||||||||
041 | F3CB224 | egyéb referencia eszközt tartalmazó szerződés (kiírt opció kivételével) | ||||||||
042 | F3CB225 | Egyéb származtatott ügyletek | ||||||||
043 | F3CB23 | Hitelderivatívák | ||||||||
044 | F3CB3 | Azonnali ügyletek | ||||||||
045 | F3CB31 | 2 napon belüli elszámolású deviza ügyletek | ||||||||
046 | F3CB32 | 5 napon belüli elszámolású értékpapír ügyletek | ||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F3I
Fióktelep - Tulajdonosi kapcsolatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összese n | Mód |
kód | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
a | b | c | d | z | |||
001 | F3I1 | Tulajdonosokkal szembeni követelések | |||||
002 | F3I11 | Elhelyezett betét, nostro számla | |||||
003 | F3I12 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||
004 | F3I13 | Hitelek | |||||
005 | F3I14 | Egyéb követelések | |||||
006 | F3I2 | Tulajdoni részesedések | |||||
007 | F3I3 | Tulajdonosokkal szembeni kötelezettségek | |||||
008 | F3I31 | Látraszóló és folyószámla betét | |||||
009 | F3I32 | Lekötött betét - rövid lejáratú | |||||
010 | F3I33 | Lekötött betét - hosszú lejáratú | |||||
011 | F3I34 | Valódi penziós és repó ügyletekből szerzett forrás | |||||
012 | F3I35 | Felvett hitel és hátrasorolt kötelezettség | |||||
013 | F3I36 | Egyéb kötelezettség | |||||
014 | F3I4 | Mérlegen kívüli hitelkeretek | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F3J1
Fióktelep - Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
kód | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
a | b | c | d | z | |||
001 | F3J10 | Értékpapírok összesen (F3J11+F3J12) | |||||
002 | F3J11 | Forgatási célú értékpapírok (F3J111+F3J112+F3J113) | |||||
003 | F3J111 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott - értékpapírok, portfóliókezelésbe adott értékpapírok nélkül (F3J1111+F3J1112+F3J1113) | |||||
004 | F3J11111 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
005 | F3J11112 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
006 | F3J11121 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
007 | F3J11122 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
008 | F3J11131 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
009 | F3J11132 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
010 | F3J1114 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok piaci értéke portfóliókezelésbe adott értékpapírok nélkül | |||||
011 | F3J11141 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
012 | F3J11142 | magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
013 | F3J11143 | részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
014 | F3J1115 | A F3J1114 soron jelentett, kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok KKkr. 13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési korrekciói (-) | |||||
015 | F3J112 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott, de portfóliókezelésbe adott értékpapírok (F3J1121+F3J1122+F3J1123) | |||||
016 | F3J11211 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
017 | F3J11212 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
018 | F3J11221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
019 | F3J11222 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
020 | F3J11231 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
021 | F3J11232 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
022 | F3J1124 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott, de portfóliókezelésbe adott értékpapírok piaci értéke | |||||
023 | F3J11241 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
024 | F3J11242 | magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
025 | F3J11243 | részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
026 | F3J1125 | F3J1124 soron jelentett, kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok KKkr. 13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési korrekciói (-) | |||||
027 | F3J113 | Nem kereskedési szándékkal tartott forgatási célú értékpapírok (F3J1131+F3J1132+F3J1133) | |||||
028 | F3J11311 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
029 | F3J11312 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
030 | F3J11321 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
031 | F3J11322 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
032 | F3J11331 | Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
033 | F3J11332 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
034 | F3J12 | Befektetési célú értékpapírok (F3J121+F3J122+F3J123) | |||||
035 | F3J1211 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
036 | F3J1212 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
037 | F3J1221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
038 | F3J1222 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
039 | F3J1231 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
040 | F3J1232 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F3J2
Fióktelep - Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési portfoliók szerinti adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euró | Egyéb deviza | Összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | F3J20 | Értékpapírok összesen (F3J21+F3J22) | |||||
002 | F3J21 | Forgatási célú értékpapírok (F3J211+F3J212) | |||||
003 | F3J211 | Kereskedési célú pénzügyi eszközök közé sorolt - 59/A.§ (4) a) pont szerinti - értékpapírok (F3J2111+F3J2112+F3J2113) | |||||
004 | F3J21111 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - bekerülési érték | |||||
005 | F3J21112 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - értékelési különbözet (+/-) | |||||
006 | F3J21121 | magyar állampapírok - bekerülési érték | |||||
007 | F3J21122 | magyar állampapírok - értékelési különbözet (+/-) | |||||
008 | F3J21131 | kereskedési célú részvények és egyéb értékpapírok - bekerülési érték | |||||
009 | F3J21132 | kereskedési célú részvények és egyéb értékpapírok - értékelési különbözet (+/-) | |||||
010 | F3J212 | Értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt - 59/A.§ (4) b) pont szerinti - értékpapírok (F3J2121+F3J2122) | |||||
011 | F3J2121 | Bekerülési értéken értékelt értékesíthető értékpapírok (F3J21211+F3J21212) | |||||
012 | F3J21211 | Bekerüléskor bekerülési értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok (F3J212111+F3J212112+F3J212113) | |||||
013 | F3J2121111 | bekerülési értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - bruttó érték | |||||
014 | F3J2121112 | bekerülési értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
015 | F3J2121121 | bekerülési értéken értékelt magyar állampapírok - bruttó érték | |||||
016 | F3J2121122 | bekerülési értéken értékelt magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
017 | F3J2121131 | bekerülési értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - bruttó érték | |||||
018 | F3J2121132 | bekerülési értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
019 | F3J21212 | Rendkívüli körülmények miatt bekerülési értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok (F3J212121+F3J212122+F3J212123) | |||||
020 | F3J2121211 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
021 | F3J2121212 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
022 | F3J2121221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
023 | F3J2121222 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
024 | F3J2121231 | Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
025 | F3J2121232 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
026 | F3J2122 | Valós értéken értékelt értékesíthető értékpapírok (F3J21221+F3J21222) | |||||
027 | F3J21221 | Bekerüléskor valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok (F3J212211+F3J212212+F3J212213) | |||||
028 | F3J2122111 | valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - bekerülési érték | |||||
029 | F3J2122112 | valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékelési különbözet (+) | |||||
030 | F3J2122113 | valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
031 | F3J2122121 | valós értéken értékelt magyar állampapírok - bekerülési érték | |||||
032 | F3J2122122 | valós értéken értékelt magyar állampapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
033 | F3J2122123 | valós értéken értékelt magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
034 | F3J2122131 | valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - bekerülési érték | |||||
035 | F3J2122132 | valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
036 | F3J2122133 | valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
037 | F3J21222 | Rendkívüli körülmények miatt valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok (F3J212221+F3J212222+F3J212223) | |||||
038 | F3J2122211 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték |
039 | F3J2122212 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékelési különbözet (+) | |||||
040 | F3J2122213 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
041 | F3J2122221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
042 | F3J2122222 | magyar állampapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
043 | F3J2122223 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
044 | F3J2122231 | Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
045 | F3J2122232 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékelési különbözet (+) | |||||
046 | F3J2122233 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
047 | F3J22 | Befektetési célú értékpapírok (F3J221+F3J222+F3J223) | |||||
048 | F3J221 | Bekerüléskor lejáratig tartottként felvett - 59/A.§ (4) c) pont szerinti - és egyéb befektetési célú értékpapírok (F3J2211+F3J2212+F3J2213) | |||||
049 | F3J22111 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
050 | F3J22112 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
051 | F3J22121 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
052 | F3J22122 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
053 | F3J22131 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
054 | F3J22132 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
055 | F3J222 | Bekerüléskor befektetési célúként a könyvekbe felvett valós értékelés alatti értékesíthető értékpapírok (F3J2221+F3J2222+F3J2223) | |||||
056 | F3J22211 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
F3J22212 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékelési különbözet (+) | ||||||
057 | F3J22213 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
058 | F3J22221 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
F3J22222 | magyar állampapírok - értékelési különbözet (+) | ||||||
059 | F3J22223 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
060 | F3J22231 | részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
F3J22232 | részvények és egyéb értékpapírok - értékelési különbözet (+) | ||||||
061 | F3J22233 | részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
062 | F3J223 | Rendkívüli körülmények miatt lejáratig tartottá átsorolt értékpapírok (F3J2231+F3J2232+F3J2233) | |||||
063 | F3J22311 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték | |||||
064 | F3J22312 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-) | |||||
065 | F3J22321 | magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
066 | F3J22322 | magyar állampapírok - értékvesztés (-) | |||||
067 | F3J22331 | Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték | |||||
068 | F3J22332 | Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-) | |||||
069 | F3J23 | Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok piaci értéke (F3J2311+F3J2312+F3J2313) | |||||
070 | F3J2311 | kötvények a magyar állampapírok kivételével - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
071 | F3J2312 | magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
072 | F3J2313 | részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték) | |||||
073 | F3J232 | F3J231 soron jelentett, kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok Kkr. 13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési korrekciói (-) | |||||
074 | F3J241 | Rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú számviteli portfólióból kivezetett és a lejáratig tartott, vagy a bekerülési értéken értékelt értékesíthető portfólióba átsorolt, de még a kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok piaci értéke | |||||
075 | F3J242 | Rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú számviteli portfólióból kivezetett és a lejáratig tartott, vagy a bekerülési értéken értékelt értékesíthető portfólióba átsorolt, de még a kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok könyv szerinti értéke | |||||
076 | F3J243 | Rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú számviteli portfólióból kivezetett és a valós értéken értékelt értékesíthető portfólióba átsorolt, de még a kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok könyv szerinti értéke | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F3K1
Fióktelep - Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy értékesíthetővé átsorolt tételek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Értékpapír megnevezése | Értékpapír azonosítója | Lejáratig tartott számviteli portfólióból való kivezetés időpontja | Átsorolás szerinti új portfólió (K, ÉB, ÉV) | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori bekerülési értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori értékvesztése összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori valós értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori időbeli elhatárolása összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori értékelési különbözete összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori piaci értéke összesen | Átsorolási kód (J, R) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 11 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | |||
001 | F3K11 | Összesen | ||||||||||||
002 | F3K11001 | |||||||||||||
F3K11999 | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F3K2
Fióktelep - Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Értékpapír megnevezése | Értékpapír azonosítója | Kereskedési célú számviteli portfólióból való kivezetés időpontja | Átsorolás szerinti új portfólió (LT, ÉB, ÉV) | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori piaci értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori valós értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori bekerülési értéke összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori értékvesztése összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori időbeli elhatárolása összesen | Az átsorolt értékpapír átsoroláskori értékelési különbözete összesen | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | z | |||
001 | F3K21 | Összesen | |||||||||||
002 | F3K21001 | ||||||||||||
F3K21999 | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F4AT
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - összesítő
nagyságrend: millió forint
Hátralévő le árat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | F4AT01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | F4AT011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | F4AT0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | F4AT0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | F4AT0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | F4AT0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | F4AT0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | F4AT0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | F4AT01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | F4AT01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | F4AT01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | F4AT01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | F4AT01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | F4AT0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | F4AT0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | F4AT0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | F4AT012 | Források | |||||||||||||
018 | F4AT0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | F4AT01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | F4AT012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | F4AT012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | F4AT01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | F4AT012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | F4AT012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | F4AT01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | F4AT0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | F4AT01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | F4AT01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | F4AT01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | F4AT0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | F4AT01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | F4AT01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | F4AT0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | F4AT0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | F4AT0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | F4AT021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | F4AT03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | F4AT031 | Követelések | |||||||||||||
039 | F4AT032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | F4AT041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | F4AT05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | F4AT051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | F4AT052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | F4AT053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | F4AT054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | F4AT061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | F4AT07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | F4AT0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | F4AT0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | F4AT072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | F4AT073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | F4AT074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | F4AT075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | F4AT08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | F4AT081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | F4AT0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | F4AT0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | F4AT082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | F4AT0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | F4AT0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | F4AT083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | F4AT091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | F4AT10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | F4AT101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | F4AT1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | F4AT1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | F4AT102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | F4AT1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | F4AT1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | F4AT111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | F4AT1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | F4AT1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F4AA
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - HUF
nagyságrend: millió forint
Hátralévő le árat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | F4AA01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | F4AA011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | F4AA0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | F4AA0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | F4AA0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | F4AA0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | F4AA0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | F4AA0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | F4AA01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | F4AA01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | F4AA01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | F4AA01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | F4AA01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | F4AA0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | F4AA0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | F4AA0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | F4AA012 | Források | |||||||||||||
018 | F4AA0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | F4AA01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | F4AA012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | F4AA012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | F4AA01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | F4AA012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | F4AA012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | F4AA01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | F4AA0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | F4AA01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | F4AA01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | F4AA01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | F4AA0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | F4AA01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | F4AA01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | F4AA0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | F4AA0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | F4AA0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | F4AA021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | F4AA03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | F4AA031 | Követelések | |||||||||||||
039 | F4AA032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | F4AA041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | F4AA05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | F4AA051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | F4AA052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | F4AA053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | F4AA054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | F4AA061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | F4AA07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | F4AA0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | F4AA0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | F4AA072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | F4AA073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | F4AA074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | F4AA075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | F4AA08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | F4AA081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | F4AA0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | F4AA0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | F4AA082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | F4AA0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | F4AA0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | F4AA083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | F4AA091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | F4AA10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | F4AA101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | F4AA1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | F4AA1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | F4AA102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | F4AA1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | F4AA1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | F4AA111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | F4AA1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | F4AA1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F4AB
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - EUR
nagyságrend: millió forint
Hátralévő lejárat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | F4AB01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | F4AB011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | F4AB0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | F4AB0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | F4AB0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | F4AB0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | F4AB0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | F4AB0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | F4AB01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | F4AB01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | F4AB01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | F4AB01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | F4AB01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | F4AB0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | F4AB0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | F4AB0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | F4AB012 | Források | |||||||||||||
018 | F4AB0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | F4AB01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | F4AB012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | F4AB012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | F4AB01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | F4AB012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | F4AB012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | F4AB01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | F4AB0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | F4AB01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | F4AB01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | F4AB01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | F4AB0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | F4AB01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | F4AB01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | F4AB0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | F4AB0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | F4AB0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | F4AB021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | F4AB03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | F4AB031 | Követelések | |||||||||||||
039 | F4AB032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | F4AB041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | F4AB05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | F4AB051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | F4AB052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | F4AB053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | F4AB054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | F4AB061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | F4AB07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | F4AB0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | F4AB0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | F4AB072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | F4AB073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | F4AB074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | F4AB075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | F4AB08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | F4AB081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | F4AB0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | F4AB0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | F4AB082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | F4AB0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | F4AB0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | F4AB083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | F4AB091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | F4AB10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | F4AB101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | F4AB1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | F4AB1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | F4AB102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | F4AB1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | F4AB1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | F4AB111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | F4AB1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | F4AB1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F4AC
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - USD
nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Hátralévő lejárat szerint | ||||||||||||
Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | e | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | F4AC01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | F4AC011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | F4AC0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | F4AC0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | F4AC0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | F4AC0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | F4AC0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | F4AC0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | F4AC01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | F4AC01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | F4AC01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | F4AC01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | F4AC01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | F4AC0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | F4AC0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | F4AC0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | F4AC012 | Források | |||||||||||||
018 | F4AC0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | F4AC01211 | ebből: Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | F4AC012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | F4AC012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | F4AC01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | F4AC012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | F4AC012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | F4AC01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | F4AC0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | F4AC01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | F4AC01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | F4AC01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | F4AC0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | F4AC01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | F4AC01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | F4AC0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | F4AC0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | F4AC0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | F4AC021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | F4AC03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | F4AC031 | Követelések | |||||||||||||
039 | F4AC032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | F4AC041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleq: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | F4AC05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | F4AC051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | F4AC052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | F4AC053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | F4AC054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | F4AC061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | F4AC07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | F4AC0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | F4AC0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | F4AC072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | F4AC073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | F4AC074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | F4AC075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | F4AC08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | F4AC081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | F4AC0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | F4AC0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | F4AC082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | F4AC0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | F4AC0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | F4AC083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | F4AC091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | F4AC10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | 4AC101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | F4AC1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | F4AC1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | F4AC102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | F4AC1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | F4AC1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | F4AC111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | F4AC1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | F4AC1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F4AD
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - CHF
nagyságrend: millió forint
Hátralévő lejárat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | F4AD01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | F4AD011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | F4AD0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | F4AD0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | F4AD0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | F4AD0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | F4AD0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | F4AD0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | F4AD01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | F4AD01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | F4AD01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | F4AD01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | F4AD01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | F4AD0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | F4AD0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | F4AD0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | F4AD012 | Források | |||||||||||||
018 | F4AD0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | F4AD01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | F4AD012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | F4AD012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | F4AD01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | F4AD012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | F4AD012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | F4AD01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | F4AD0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | F4AD01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | F4AD01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | F4AD01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | F4AD0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | F4AD01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | F4AD01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | F4AD0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | F4AD0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | F4AD0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | F4AD021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | F4AD03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | F4AD031 | Követelések | |||||||||||||
039 | F4AD032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | F4AD041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | F4AD05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | F4AD051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | F4AD052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | F4AD053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | F4AD054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | F4AD061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | F4AD07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | F4AD0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | F4AD0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | F4AD072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | F4AD073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | F4AD074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | F4AD075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | F4AD08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | F4AD081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | F4AD0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | F4AD0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | F4AD082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | F4AD0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | F4AD0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | F4AD083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | F4AD091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | F4AD10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | F4AD101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | F4AD1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | F4AD1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | F4AD102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | F4AD1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | F4AD1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | F4AD111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | F4AD1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | F4AD1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F4AE
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - Egyéb devizák
nagyságrend: millió forint
Hátralévő le árat szerint | |||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Lejárt | 1-30 nap | 31-90 nap | 91-180 nap | 181-365 nap | 1-2 év között | 2-3 év között | 3-5 év között | 5-10 év között | 10 év felett | Lejárat nélkül | Összesen (a+...+k) | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | F4AE01 | Mérlegtételek | |||||||||||||
002 | F4AE011 | Eszközök | |||||||||||||
003 | F4AE0111 | Pénztár és elszámolási számlák | |||||||||||||
004 | F4AE0112 | Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy | |||||||||||||
005 | F4AE0113 | Egyéb értékpapír | |||||||||||||
006 | F4AE0114 | Jegybankkal szembeni betétek | |||||||||||||
007 | F4AE0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | |||||||||||||
008 | F4AE0116 | Hitelek | |||||||||||||
009 | F4AE01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
010 | F4AE01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
011 | F4AE01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | |||||||||||||
012 | F4AE01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | |||||||||||||
013 | F4AE01165 | Külföld hitelei | |||||||||||||
014 | F4AE0117 | Egyéb követelések | |||||||||||||
015 | F4AE0118 | Vagyoni érdekeltségek | |||||||||||||
016 | F4AE0119 | Saját eszközök | |||||||||||||
017 | F4AE012 | Források | |||||||||||||
018 | F4AE0121 | Betétek | |||||||||||||
019 | F4AE01211 | ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
020 | F4AE012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
021 | F4AE012112 | lekötött betét | |||||||||||||
022 | F4AE01212 | Háztartások betétei | |||||||||||||
023 | F4AE012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | |||||||||||||
024 | F4AE012122 | lekötött betét | |||||||||||||
025 | F4AE01213 | Külföld betétei | |||||||||||||
026 | F4AE0122 | Bankközi betétek | |||||||||||||
027 | F4AE01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
028 | F4AE01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | |||||||||||||
029 | F4AE01223 | Pénzpiaci alapok betétei | |||||||||||||
030 | F4AE0123 | Felvett hitelek | |||||||||||||
031 | F4AE01231 | Külföld | |||||||||||||
032 | F4AE01232 | Belföld | |||||||||||||
033 | F4AE0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||||||||||
034 | F4AE0125 | Egyéb kötelezettségek | |||||||||||||
035 | F4AE0126 | Saját tőke | |||||||||||||
036 | F4AE021 | Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) | |||||||||||||
037 | F4AE03 | Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók | |||||||||||||
038 | F4AE031 | Követelések | |||||||||||||
039 | F4AE032 | Kötelezettségek | |||||||||||||
040 | F4AE041 | Lejárati rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések- kötelezettségek) | |||||||||||||
041 | F4AE05 | Eredménytételek | |||||||||||||
042 | F4AE051 | Kamatbevételek | |||||||||||||
043 | F4AE052 | Egyéb bevételek | |||||||||||||
044 | F4AE053 | Kamatkiadások | |||||||||||||
045 | F4AE054 | Egyéb kiadások | |||||||||||||
046 | F4AE061 | Lejárati rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigált) | |||||||||||||
047 | F4AE07 | Eszközmódosítások | |||||||||||||
048 | F4AE0711 | Lejárt tételek miatti korrekciók | |||||||||||||
049 | F4AE0712 | Lejárt tételek várható megtérülése | |||||||||||||
050 | F4AE072 | Értékpapírok átcsoportosítása | |||||||||||||
051 | F4AE073 | Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása | |||||||||||||
052 | F4AE074 | Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek és átvett eszközök | |||||||||||||
053 | F4AE075 | Egyéb eszközmódosítások | |||||||||||||
054 | F4AE08 | Forrás átcsoportosítások | |||||||||||||
055 | F4AE081 | Háztartások betétei | |||||||||||||
056 | F4AE0811 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
057 | F4AE0812 | lekötött betétek | |||||||||||||
058 | F4AE082 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | |||||||||||||
059 | F4AE0821 | ebből: látra szóló és folyószámla betétek | |||||||||||||
060 | F4AE0822 | lekötött betétek | |||||||||||||
061 | F4AE083 | Egyéb források átcsoportosítása | |||||||||||||
062 | F4AE091 | Módosított lejárati rés (gap) IV.(Eszköz módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően) | |||||||||||||
063 | F4AE10 | Egyéb állományváltozások | |||||||||||||
064 | F4AE101 | Eszközállomány változások | |||||||||||||
065 | F4AE1011 | hitelállomány | |||||||||||||
066 | F4AE1012 | egyéb eszközállományok | |||||||||||||
067 | F4AE102 | Forrásállomány változások | |||||||||||||
068 | F4AE1021 | betétállomány | |||||||||||||
069 | F4AE1022 | egyéb forrásállományok | |||||||||||||
070 | F4AE111 | Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állomány változásokkal korrigált) | |||||||||||||
TÁJÉKOZTATÓ ADAT: | |||||||||||||||
071 | F4AE1221 | Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
072 | F4AE1222 | Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F4B
Fióktelep - Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő szolgáltatásról
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Deviza | Összese n | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
Eszközökhöz kapcsolódó adatok | ||||||
001 | F4B11 | Tőzsdei vagyonhányad (befektetés) | ||||
002 | F4B111 | Ebből: Hazai tőzsdei vagyonhányad (befektetés) | ||||
Forgóeszközökhöz kapcsolódó adatok | ||||||
003 | F4B21 | Pénzeszköz ügyfelektől a "megbízás felvétele és továbbítása", illetve "megbízás végrehajtása az ügyfél javára" befektetési szolgáltatási tevékenységből eredően | ||||
004 | F4B22 | Követelések az ügyfeleknek nyújtott befektetési szolgáltatási és kiegészítő szolgáltatásokból | ||||
005 | F4B221 | Követelések "megbízás felvétele és továbbítása" szolgáltatással kapcsolatban | ||||
006 | F4B222 | Követelések "megbízás végrehajtása az ügyfél javára" szolgáltatással kapcsolatban | ||||
007 | F4B223 | Követelések "pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz vételére vonatkozó kötelezettségvállalással" megnevezésű szolgáltatással kapcsolatban | ||||
008 | F4B224 | Követelések a "pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül" szolgáltatással kapcsolatban | ||||
009 | F4B225 | Egyéb követelések az ügyfeleknek nyújtott befektetési szolgáltatásból, kiegészítő szolgáltatásból | ||||
010 | F4B23 | Halasztott fizetésekből származó követelések | ||||
011 | F4B24 | Befektetési hitelekből származó követelések | ||||
012 | F4B25 | Követelések tőzsdei ügyletek elszámolásaiból | ||||
013 | F4B251 | Ebből: követelések EU tőzsdén kötött ügyletek elszámolásából | ||||
014 | F4B2511 | Ebből: követelések hazai tőzsdén kötött ügyletek elszámolásából | ||||
015 | F4B26 | Követelések elszámolóházzal és elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
016 | F4B261 | F4B26-ból: követelések elszámolóházzal szemben | ||||
017 | F4B2611 | Ebből: követelések EU elszámolóházzal szemben | ||||
018 | F4B26111 | Ebből: követelések hazai elszámolóházzal szemben | ||||
019 | F4B262 | F4B26-ból: követelések elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
020 | F4B2621 | Ebből: követelések EU elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
021 | F4B26211 | Ebből: követelések hazai elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
022 | F4B27 | Követelések tőzsdén kívül kötött ügyletek elszámolásaiból | ||||
023 | F4B28 | Befektetési és kiegészítő szolgáltatásokkal összefüggésben per alá vont követelések teljes értéke | ||||
024 | F4B281 | Ebből: peresített összeg | ||||
025 | F4B2811 | Ebből: pénzügyileg rendezett | ||||
Forrásokhoz kapcsolódó adatok | ||||||
026 | F4B29 | Kötelezettségek befektetési szolgáltatási tevékenységgel, illetve kiegészítő szolgáltatással kapcsolatban | ||||
027 | F4B291 | Kötelezettségek a "megbízás felvétele és továbbítása" tevékenységgel kapcsolatban | ||||
028 | F4B292 | Kötelezettségek a "megbízás végrehajtása az ügyfél javára" tevékenységgel kapcsolatban | ||||
029 | F4B293 | Egyéb kötelezettségek befektetési szolgáltatási tevékenységgel, illetve kiegészítő szolgáltatással kapcsolatban | ||||
030 | F4B30 | Kötelezettségek tőzsdei ügyletek elszámolásaiból | ||||
031 | F4B301 | Ebből: kötelezettségek EU tőzsdén kötött ügyletek elszámolásából | ||||
032 | F4B3011 | Ebből: kötelezettségek hazai tőzsdén kötött ügylet elszámolásából | ||||
033 | F4B31 | Kötelezettségek elszámolóházzal és elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szemben | ||||
034 | F4B311 | Ebből: kötelezettségek elszámolóházzal szemben | ||||
035 | F4B3111 | Ebből: kötelezettségek EU elszámolóházzal szemben | ||||
036 | F4B31111 | Ebből: kötelezettségek hazai elszámolóházzal szemben | ||||
037 | F4B32 | Kötelezettségek tőzsdén kívül kötött ügyletek elszámolásaiból | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F6B
Lakástakarékpénztár fióktelep adatai
Nagyságrend: millió forint
Állomány (millió Ft, három tizedesjegyig) | Arányszám ( % ) | ||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | bruttó összesen | könyvszerinti nettó érték | bruttó alapján | nettó vagy előírás alapján | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | F6B1 | Információk a törvényi előírások betartásához | |||||
002 | F6B101 | Tárgyévi kollektív teljesítménymutató tervszáma (becslés) | |||||
003 | F6B102 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||
004 | F6B103 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok az utolsó kibocsátás időpontjában | |||||
005 | F6B104 | Összes felvett kölcsön | |||||
006 | F6B105 | Az összes felvett kölcsönből a Felügyelet által engedélyezett összeg | |||||
007 | F6B106 | Az összes felvett kölcsön az utolsó kölcsön felvételekor | |||||
008 | F6B107 | Az utolsó kölcsön felvételekor (hit. viszonyt megtest. é.p. kibocsátásakor) meglevő betétállomány | |||||
009 | F6B108 | Szabad eszközök állománya és aránya a kiutalási összeghez | |||||
010 | F6B109 | Központi kormányzati és jegybanki értékpapír, számlapénz, készpénz összege és aránya a szabad eszk.- höz | |||||
011 | F6B110 | Éven belüli lejáratú kihelyezés hit.intézethez és aránya a szabad eszk.-höz | |||||
012 | F6B111 | Befektetés jelzálog-hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevélbe és aránya a szabad eszk.-höz | |||||
013 | F6B112 | Folyósított áthidaló kölcsön állománya és aránya a szabad eszközökhöz | |||||
014 | F6B113 | A betétállomány és aránya a kiutalási összeghez | |||||
015 | F6B114 | A betétek kamatainak összege és aránya a kiutalási összeghez | |||||
016 | F6B115 | A betétekre jóváírt összes állami támogatás és aránya a kiutalási összeghez | |||||
017 | F6B116 | A betétekre jóváírt állami támogatás összes kamata és aránya a kiutalási összeghez | |||||
018 | F6B117 | A társasházak és lakásszövetkezetek szerződéses összege | |||||
019 | F6B118 | Az összes szerződéses összeg 15 %- a az Ltp. előző hónap utolsó napján érvényben lévő összes szerződéséből |
020 | F6B119 | Tulajdoni részesedés összege más takarékpénztári szolgáltatást nyújtó szervezetben és aránya a szavatoló tőkéhez | |||||
021 | F6B2 | Éves jelentés a törvényi előírások betartásáról | |||||
022 | F6B201 | Tárgyévi kollektív teljesítménymutató tényszáma | |||||
023 | F6B202 | Szabad eszközök kihelyezésével elért tárgyévi hozam | |||||
024 | F6B203 | Szabad eszközök tárgyévi átlagos állománya | |||||
025 | F6B204 | Tárgyévi kollektív kamat | |||||
026 | F6B205 | Kiegyenlítési céltartalék a tárgyévet megelőző év december 31-én | |||||
027 | F6B206 | Kiegyenlítési céltartalék a tárgyév december 31-én és aránya a megtakarításhoz | |||||
028 | F6B207 | A tárgyévben a Felügyelet engedélyével felvett kölcsön | |||||
029 | F6B208 | A Felügyelet engedélyével felvett kölcsön után a tárgyévben fizetett kamat | |||||
030 | F6B209 | Kiegyenlítési céltartalék év végi képzett összege | |||||
031 | F6B210 | Kiegyenlítési céltartalékból felhasznált összeg | |||||
db | millió Ft (három tizedesjegyig) | % | |||||
032 | F6B3 | Társasházak, lakásszövetkezetek szerződései | |||||
033 | F6B31 | Tárgynegyedévi új szerződések és aránya a tárgynegyedévi összes új szerződéshez | |||||
034 | F6B32 | Tárgyévi új szerződések és aránya a tárgyévi összes új szerződéshez | |||||
035 | F6B4 | Egyéb információk | |||||
036 | F6B41 | Engedményezett előtakarékossági szerződések darabszáma és szerződéses összege | |||||
037 | F6B42 | Engedményezett összegek összesen | |||||
038 | F6B43 | Összes engedményezett összeg aránya az engedményezett szerződések-szerződéses-összeg összesen értékhez | |||||
039 | F6B44 | Kiutalási összeg | |||||
040 | F6B45 | Kiutalási összeg állománya | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F6CA
Lakástakarékpénztár - Fióktelep - Termékösszetétel (értékben )
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Teljesítéssel lezárt szerződés | Felmondással megszűnt szerződés | Érvényben lévő szerződés | ||||||||||
Termék megnevezése (engedély száma) | Tárgyn. évi teljesítéssel lezárt szerződés | Tárgyévi teljesítéssel lezárt szerződés | Teljesítéssel lezárt összes szerződés | Tárgyn.évi felmondással megszűnt szerződés | Tárgyévi felmondással megszűnt szerződés | Felmondással megszűnt összes szerződés | Kiutalás alatt lévő | Még nem kiutalható | Megkötött összes szerződés (d+g+h+i) | Tárgyn.évi új szerződés | Tárgyévi új szerződés | Mód | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | ||||
001 | F6CA1 | Összesen | |||||||||||||
002 | F6CA101 | ||||||||||||||
F6CA199 | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F6CB
Lakástakarékpénztár - Fióktelep - Termékösszetétel (darabszám)
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Teljesítéssel lezárt szerződés | Felmondással megszűnt szerződés | Érvényben lévő szerződés | ||||||||||
Termék megnevezése (engedély száma) | Tárgyn. évi teljesítéssel lezárt szerződés | Tárgyévi teljesítéssel lezárt szerződés | Teljesítéssel lezárt összes szerződés | Tárgyn.évi felmondással megszűnt szerződés | Tárgyévi felmondással megszűnt szerződés | Felmondással megszűnt összes szerződés | Kiutalás alatt lévő | Még nem kiutalható | Megkötött összes szerződés (d+g+h+i) | Tárgyn.évi új szerződés | Tárgyévi új szerződés | Mód | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | F6CB1 | Összesen db | |||||||||||||
002 | F6CB101 | ||||||||||||||
F6CB199 | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F6D
Jelzálog-hitelintézetfióktelep adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adatok | Mód | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | F6D101 | Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állománya | |||||
002 | F6D102 | Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések állománya | |||||
003 | F6D1031 | Öt évnél hosszabb futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel-állományhoz viszonyítva (Jht. 5. § 1. bek.) (%) | |||||
004 | F6D1032 | Öt éves futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel-állományhoz viszonyítva (Jht. 5. § 1. bek.) (%) | |||||
005 | F6D1033 | Öt évnél rövidebb futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel-állományhoz viszonyítva (Jht. 5. § 1. bek.) (%) | |||||
006 | F6D104 | Vásárolt hitelek állománya a teljes jelzáloghitel-állományból (Jht. 8. § 1. bek.) | |||||
007 | F6D105 | Hitelbiztosíték értékének teljes állománya | |||||
008 | F6D1061 | A Fióktelep összes befektetése (Jht. 9. § 1. és 2. bek.) | |||||
009 | F6D1062 | A Fióktelep 3 éves időtartamra megszerzett befektetései (Jht. 9. § 3. bek.) | |||||
010 | F6D1071 | Jelzáloglevelek rendes fedezete (Jht. 14. § 5-7. bek.) | |||||
011 | F6D1072 | - Jelzáloghitel figyelembe vehető tőke része | |||||
012 | F6D1073 | - Tőkerész szerződés szerinti kamata | |||||
013 | F6D108 | Jelzáloglevelek pótfedezete összesen (Jht. 14. § 8. bek.) | |||||
014 | F6D1081 | - Állampapír a pótfedezetből | |||||
015 | F6D1082 | - Állami készfiz. kezességvállalással kibocsátott értékpapír állomány a pótfedezetből | |||||
016 | F6D1083 | - Állami készfiz. kezességvállalás mellett nyújtott hitel állomány a pótfedezetből | |||||
017 | F6D1084 | - MNB-nél zárolt bankszámlán tartott pénz a pótfedezetből | |||||
018 | F6D1091 | A rendes és pótfedezetek együttes értéke | |||||
019 | F6D1092 | A rendes fedezetek aránya a teljes fedezeti értékben (%) | |||||
020 | F6D110 | Tőke/hitelbiztosítéki érték aránya (F6D101/F6D105) (%) | |||||
021 | F6D111 | Jelzáloglevélből származó kötelezettség/összes fedezet (F6D2,d oszlop/F6D1091) (%) | |||||
022 | F6D112 | Jelzáloglevélen kívül kibocsátott és forgalomban lévő értékpapírok állománya | |||||
Kibocsátott kötvények | Kibocsátott letéti jegyek | ||||||
023 | F6D1131 | Értékpapír állomány névértéken | |||||
024 | F6D1132 | Értékpapír nyilvántartási érték | |||||
025 | F6D1133 | Értékpapír futamidő (év) | |||||
026 | F6D114 | Hitelszerződések száma (db) | |||||
Kibocsátott és forgalomban lévő jelzáloglevelek | |||||||
Sorozatszáma i | - Névértéke (még nem törlesztett) | - Fizetendő kamat összege a futamidő végéig | Összesen (b+c) | ||||
a | b | c | d | ||||
027 | F6D2 | Összesen | |||||
028 | F6D201 | ||||||
F6D299 | |||||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F6F
Lakástakarékpénztár fióktelep - Kiutalások (várható) adatai
nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | január | február | március | április | május | június | július | augusztus | szeptember | október | november | december | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | F6F1 | Kiutalás kezdetének időpontja (ÉÉÉÉ) | ||||||||||||||
002 | F6F11 | A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek | ||||||||||||||
003 | F6F12 | A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában (F6F131+132+133+134-14) | ||||||||||||||
004 | F6F131 | Betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás kamata) | ||||||||||||||
005 | F6F132 | Hiteltörlesztö részletek összege | ||||||||||||||
006 | F6F133 | Terv szerinti betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás kamata) | ||||||||||||||
007 | F6F134 | Egyéb | ||||||||||||||
008 | F6F14 | Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált) | ||||||||||||||
009 | F6F15 | Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy (negatív előjellel) hiteligény (F6F12-11) | ||||||||||||||
010 | F6F16 | A Felügyelet engedélyével felvehető hitel | ||||||||||||||
011 | F6F17 | A kiutalások időpontjában tervezett betétállomány 40%- a | ||||||||||||||
012 | F6F18 | Kiegészítő adatok | ||||||||||||||
013 | F6F181 | Betétfizetéstöl eltelt 3 hónap óta befizetés nem történt | ||||||||||||||
014 | F6F182 | A megtakarítási idő még nem kezdődött meg | ||||||||||||||
015 | F6F183 | Kumulált kiutalási összeg | ||||||||||||||
016 | F6F184 | Kumulált szerződéses összeg | ||||||||||||||
017 | F6F185 | Kumulált kiutalások aránya ( %-ban) | ||||||||||||||
018 | F6F2 | Kiutalás kezdetének időpontja (ÉÉÉÉ) | ||||||||||||||
019 | F6F21 | A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek | ||||||||||||||
020 | F6F22 | A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában | ||||||||||||||
021 | F6F231 | Betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás kamata) | ||||||||||||||
022 | F6F232 | Hiteltörlesztö részletek összege | ||||||||||||||
023 | F6F233 | Terv szerinti betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás kamata) | ||||||||||||||
024 | F6F234 | Egyéb | ||||||||||||||
025 | F6F24 | Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált) | ||||||||||||||
026 | F6F25 | Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy (negatív előjellel) hiteligény (F6F22-21) | ||||||||||||||
027 | F6F26 | A Felügyelet engedélyével felvehető hitel | ||||||||||||||
028 | F6F27 | A kiutalások időpontjában tervezett betétállomány 40%- a | ||||||||||||||
029 | F6F28 | Kiegészítő adatok | ||||||||||||||
030 | F6F281 | Betétfizetéstöl eltelt 3 hónap óta befizetés nem történt | ||||||||||||||
031 | F6F282 | A megtakarítási idő még nem kezdődött meg | ||||||||||||||
032 | F6F283 | Kumulált kiutalási összeg | ||||||||||||||
033 | F6F284 | Kumulált szerződéses összeg | ||||||||||||||
034 | F6F285 | Kumulált kiutalások aránya ( %-ban) | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F7C
Fióktelep - Tájékoztató adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | db | Bruttó érték | Nettó érték | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
001 | F7C1 | Fióktelep központjával és csoporttagokkal szembeni kapcsolatok | ||||
002 | F7C11 | Kihelyezések negyedéves átlagállománya | ||||
003 | F7C12 | Kötelezettségek negyedéves átlagállománya | ||||
004 | F7C2 | Magyarországi kihelyezések | ||||
005 | F7C21 | F7C2-ből: Jegybankképes magyar értékpapírok | ||||
006 | F7C211 | F7C2-ből: Jegybankképes magyar értékpapírok piaci értéke | ||||
007 | F7C22 | F7C2-ből:Hitelek | ||||
008 | F7C221 | F7C22-ből: Problémamentes és külön figyelendő minősítésű hitelek | ||||
009 | F7C23 | F7C2-ből:Befektetések | ||||
010 | F7C231 | F7C23-ból: Problémamentes és külön figyelendő minősítésű hitelek | ||||
011 | F7C3 | Magyarországon vállalt kötelezettségek | ||||
012 | F7C4 | Hitelekhez kapcsolódó tájékoztató adatok | ||||
013 | F7C41 | Lakáscélú hitelállomány (hitelcél szerint) | ||||
014 | F7C411 | Új lakás (ház) vásárlása | ||||
015 | F7C412 | Új lakás (ház) építése | ||||
016 | F7C413 | Használt lakás (ház) vásárlása | ||||
017 | F7C414 | Felújítás, korszerűsítés | ||||
018 | F7C415 | Más lakáscélú ingatlan | ||||
019 | F7C42 | Lombard hitelek (..+..) | ||||
020 | F7C421 | Forint- és devizabetét fedezete mellett | ||||
021 | F7C422 | Értékpapír fedezete mellett | ||||
022 | F7C4221 | Részvényfedezet mellett | ||||
023 | F7C4222 | Állampapír fedezete mellett | ||||
024 | F7C4223 | Egyéb értékpapír fedezet mellett | ||||
028 | 7C5 | Hitelekhez és betétekhez kapcsolódó tájékoztató adatok | ||||
029 | 7C51 | Hitelezett ügyfelek száma (fő) | ||||
030 | 7C511 | ebből: Háztartások | ||||
031 | 7C5111 | ebből: Lakosság | ||||
032 | 7C51111 | ebből: Jelzáloghitel | ||||
033 | 7C52 | Ügyfélbetétesek száma (fő) | ||||
034 | 7C521 | ebből: Háztartások | ||||
035 | 7C5211 | ebből: Lakosság | ||||
036 | 7C52111 | ebből: Lakossági lekötött betétek - számlán lekötött | ||||
037 | 7C52112 | Lakossági lekötött betétek - könyvesbetétben | ||||
038 | 7C52113 | Lakossági lekötött betétek - betéti okiratban | ||||
039 | 7C52114 | Lakáscélú betét | ||||
048 | F7C6 | Egyéb tájékoztató adatok | ||||
049 | F7C61 | Átlagos statisztikai állományi létszám (fő) | ||||
050 | F7C62 | Hálózati egységek száma | ||||
051 | F7C631 | Napi átlagos Giro forgalom darabszáma | ||||
052 | F7C632 | Napi átlagos VIBER forgalom darabszáma | ||||
053 | F7C64 | Napi átlagos SWIFT forgalom darabszáma | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F7EB
Fióktelep - Lebonyolításra átvett hitelek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | A hitelfelvevő | A kockázatot átadó partner | Követelés devizaneme | Hitelfolyósítás kezdetének időpontja | Utolsó törlesztés időpontja | Hitel, egyéb függő jövőbeni követelés szerződés szerinti összege forintban | Ténylegesen igénybevett összeg forintban | Tárgynegyedév végén fennálló követelés állománya | Mód | |||
neve | kód jele | törzsszáma | neve | törzsszáma | ||||||||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | |||
001 | F7EB1 | Átvett hitelek összesen | ||||||||||||
002 | F7EB101 | |||||||||||||
F7EB199 | ||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége
Adatszolgáltató neve
Adatszolgáltató törzsszám;
F7H
Fióktelep által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Tárgyhavi foIyósítás folyószámlahitelek | Tárgyhavi vásárolt követelések | Tárgyhavi tőketörlesztés folyószámlahitelek nélkül | Tárgyhónapban leírt tőkekövetelés | Tárgyhónapban eladott problémamentes követelés | Tárgyhónapban eladott nem problémamentes követelés | Egyéb állományváltozás | Tárgyidőszak végén fennálló tőketartozás folyószámlahitelekkel | Mód | ||||||
bruttó érték | bruttó érték | bruttó érték | bruttó érték | nettó érték | bruttó érték | nettó érték | eladási ár | bruttó érték | nettó érték | eladási ár | bruttó érték | db | érték | ||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | z | |||
001 | F7H0 | Hitelek | |||||||||||||||
002 | F7H11 | Államháztartás - forint | |||||||||||||||
003 | F7H12 | Államháztartás - deviza | |||||||||||||||
004 | F7H21 | Monetáris pénzügyi intézmények (jegybank, belföldi hitelintézetek, pénzpiaci alapok)- | |||||||||||||||
005 | F7H22 | Monetáris pénzügyi intézmények (jegybank, belföldi hitelintézetek, pénzpiaci alapok)- deviza | |||||||||||||||
006 | F7H31 | Egyéb pénzügyi vállalatok - forint | |||||||||||||||
007 | F7H32 | Egyéb pénzügyi vállalatok- deviza | |||||||||||||||
008 | F7H41 | Nem pénzügyi vállalatok - forint | |||||||||||||||
009 | F7H42 | Nem pénzügyi vállalatok- deviza | |||||||||||||||
010 | F7H51 | Háztartások - lakosság - forint | |||||||||||||||
011 | F7H52 | Háztartások - lakosság - deviza | |||||||||||||||
012 | F7H61 | Háztartások - önálló vállalkozók - forint | |||||||||||||||
013 | F7H62 | Háztartások - önálló vállalkozók - deviza | |||||||||||||||
014 | F7H71 | Egyéb belföld - forint | |||||||||||||||
015 | F7H72 | Egyéb belföld - deviza | |||||||||||||||
016 | F7H81 | Külföld-forint | |||||||||||||||
017 | F7H82 | Külföld - deviza | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F7K
Hitelintézeti fióktelepek által nyújtott gyűjtőszámlahitelekhez kapcsolódó adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | EUR alapú | CHF alapú | JPY alapú | Összesen | |||||
darab | érték | darab | érték | darab | érték | darab | érték | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | z | |||
001 | F7K01 | Devizakölcsönök törlesztőrészletéhez kapcsolódó adatok | |||||||||
002 | F7K011 | Tárgyhavi törlesztőrészlet eredeti szerződés szerinti árfolyamon | |||||||||
003 | F7K0111 | Tőkerész | |||||||||
004 | F7K0112 | Kamat- és kamatjellegű díj vagy költség | |||||||||
005 | F7K012 | Tárgyhavi törlesztőrészlet rögzített árfolyamon | |||||||||
006 | F7K0121 | Tőkerész | |||||||||
007 | F7K0122 | Kamat- és kamatjellegű díj vagy költség | |||||||||
008 | F7K013 | Tárgyhavi törlesztőrészlet rögzített árfolyam feletti összege | |||||||||
009 | F7K0131 | Tőkerész | |||||||||
010 | F7K0132 | Tárgyhavi mentesített követelésrész (Kamat- és kamatjellegű díj vagy költség) | |||||||||
011 | F7K014 | Legmagasabb árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettség | |||||||||
012 | F7K02 | Tárgyhavi kamattámogatás közszférában dolgozóknak | |||||||||
013 | F7K1 | Gyűjtőszámlahitel nyitóállománya | |||||||||
014 | F7K21 | Folyósítás (tárgyhavi mentesített követelésrész és a legmagasabb árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettség nélkül) | |||||||||
015 | F7K211 | Ebből: fennálló hátralék miatti folyósítás | |||||||||
016 | F7K22 | Kamat tőkésítése (közszférában dolgozó esetén az állami kamattámogatás nélküli összeg) | |||||||||
017 | F7K23 | Törlesztés | |||||||||
018 | F7K24 | Ütemezett törlesztés | |||||||||
019 | F7K25 | Előtörlesztés | |||||||||
020 | F7K26 | Készfizető kezesség érvényesítése miatti állománycsökkenés | |||||||||
021 | F7K261 | a) 90 napot meghaladó fizetési késedelem miatti felmondás | |||||||||
022 | F7K262 | b) fedezeti ingatlannal szemben megindított végrehajtás miatti felmondás | |||||||||
023 | F7K27 | Egyéb növekedés (+) és csökkenés (-) egyenlege | |||||||||
024 | F7K3 | Gyűjtőszámlahitel záróállománya | |||||||||
025 | F7K4 | Gyűjtőszámlahitelhez kapcsolódó értékvesztés állománya | |||||||||
026 | F7K5 | Rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök záróállománya aktuális árfolyamon | |||||||||
027 | F7K6 | Devizakölcsönökhöz kapcsolódó értékvesztés állománya | |||||||||
028 | F7K7 | A devizakölcsön és a gyűjtőszámlahitel együttes állományához kapcsolódó adatok | |||||||||
029 | F7K711 | Legfeljebb 90 nap hátralékkal rendelkező követelés | |||||||||
030 | F7K712 | 90 napot meghaladó hátralékkal rendelkező követelés | |||||||||
031 | F7K72 | Követelést biztosító lakóingatlan fedezeti értéke a követelés erejéig | |||||||||
032 | F7K8 | Állami kezességgel fedezett gyűjtőszámlahitelek záróállománya | |||||||||
033 | F7K9 | Magyar Állammal szembeni kezesség érvényesítésével kapcsolatos adatok | |||||||||
034 | F7K91 | Készfizető kezesség érvényesítése | |||||||||
035 | F7K92 | Egyszerű kezesség érvényesítése | |||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
L5
A negyedévben értékesített fedezeti lakóingatlanok
Nagyságrend: millió Ft
A hitelező által ténylegesen kényszerért ékesített fedezeti lakóingatlanok | A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által | Az adós által értékesített fedezeti | Azok az értékesített fedezeti lakóingatlanok, melyek értékesítésébe az | ||||||||||||
megvásárolt lakóingatlanok | lakóingatlanok | Intézmény zálogjogosultként kapcsolódott be | Mód | ||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | értékesítés | értékesítés előtti | értékesítés előtti | értékesítés előtti | |||||||||
száma | előtti utolsó fedezeti értéke | értékesítési ára | száma | utolsó fedezeti értéke | értékesítési ára | száma | utolsó fedezeti értéke | értékesítési ára | száma | utolsó fedezeti értéke | értékesítési ára | ||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | z | ||||
001 | L51 | ÖSSZESEN | |||||||||||||
002 | L5101 | Budapest | |||||||||||||
003 | L5102 | Bács-Kiskun megye | |||||||||||||
004 | L5103 | Baranya megye | |||||||||||||
005 | L5104 | Békés megye | |||||||||||||
006 | L5105 | Borsod-Abaúj-Zemplén megye | |||||||||||||
007 | L5106 | Csongrád megye | |||||||||||||
008 | L5107 | Fejér megye | |||||||||||||
009 | L5108 | Győr-Moson-Sopron megye | |||||||||||||
010 | L5109 | Hajdú-Bihar megye | |||||||||||||
011 | L5110 | Heves megye | |||||||||||||
012 | L5111 | Jász-Nagykun-Szolnok megye | |||||||||||||
013 | L5112 | Komárom-Esztergom megye | |||||||||||||
014 | L5113 | Nógrád megye | |||||||||||||
015 | L5114 | Pest megye (Budapest nélkül) | |||||||||||||
016 | L5115 | Somogy meqye | |||||||||||||
017 | L5116 | Szabolcs-Szatmár-Bereg megye | |||||||||||||
018 | L5117 | Tolna megye | |||||||||||||
019 | L5118 | Vas megye | |||||||||||||
020 | L5119 | Veszprém megye | |||||||||||||
021 | L5120 | Zala megye |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F8PBF
Fióktelep - Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek | Mód. | |||
Megnevezés | Teljes nyilvántartási értéken | Piaci érték belső fedezeti előírások alapján korrigált értéke (biztosítéki érték, vagy hitelbiztosítéki érték) | Fennálló kintlévőség értékéig elismerhető fedezet | |||
1 | 2 | 3 | 4 | |||
a | b | c | z | |||
001 | F8PBF1 | FEDEZETEK, BIZTOSÍTÉKOK | ||||
002 | F8PBF11 | Kapott garanciák, viszontgaranciák | ||||
003 | F8PBF111 | Központi költségvetés garanciái | ||||
004 | F8PBF112 | Egyéb állami, illetve állami tulajdonú szervek garanciái | ||||
005 | F8PBF113 | Bankgaranciák | ||||
006 | F8PBF1141 | Alapok által nyújtott garanciavállalások államilag viszontgarantált része | ||||
007 | F8PBF1142 | Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált garanciavállalások | ||||
008 | F8PBF12 | Kapott kezességek | ||||
009 | F8PBF121 | Központi költségvetés készfizető kezessége | ||||
010 | F8PBF1221 | Bankkezességek | ||||
011 | F8PBF1222 | Egyéb készfizető kezességek | ||||
012 | F8PBF123 | Egyszerű kezességek | ||||
013 | F8PBF1241 | Alapok által nyújtott kezességvállalások államilag viszontgarantált része | ||||
014 | F8PBF1242 | Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált kezességvállalások | ||||
015 | F8PBF13 | Hitelintézet által nyújtott garanciák és kezességek ellengaranciái | ||||
016 | F8PBF14 | Óvadék | ||||
017 | F8PBF141 | Pénzfedezetek | ||||
018 | F8PBF1411 | Forint | ||||
019 | F8PBF1412 | Deviza | ||||
020 | F8PBF142 | Értékpapír fedezetek | ||||
021 | F8PBF1421 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||
022 | F8PBF1422 | Részvények | ||||
023 | F8PBF1423 | Egyéb értékpapír fedezetek | ||||
024 | F8PBF143 | Egyéb óvadék, egyéb letét | ||||
025 | F8PBF15 | Értékpapír forgatmány | ||||
026 | F8PBF16 | Zálogjog | ||||
027 | F8PBF161 | Jelzálogjog | ||||
028 | F8PBF1611 | Ingatlan | ||||
029 | F8PBF16111 | Lakóingatlan | ||||
030 | F8PBF16112 | Kereskedelmi ingatlan | ||||
031 | F8PBF16113 | Egyéb ingatlan | ||||
032 | F8PBF1612 | Ingóság | ||||
033 | F8PBF162 | Keretbiztosítéki jelzálogjog | ||||
034 | F8PBF163 | Önálló zálogjog | ||||
035 | F8PBF164 | Kézi zálogjog | ||||
036 | F8PBF165 | Egyéb zálogjog | ||||
037 | F8PBF17 | Engedményezés | ||||
038 | F8PBF18 | Hitelnyújtáshoz kapcsolódó vételi opció | ||||
039 | F8PBF19 | Egyéb fedezetek, biztosítékok | ||||
040 | F8PBF2 | EGYÉB MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK | ||||
041 | F8PBF21 | Leírt, vagy egyéb okok miatt mérlegből kivezetett, de el nem engedett követelések | ||||
042 | F8PBF211 | Peresített követelések | ||||
043 | F8PBF2111 | tőke | ||||
044 | F8PBF2112 | kamatok, kamat jellegű jutalékok, díjak | ||||
045 | F8PBF212 | Nem peresített, de el nem engedett követelések | ||||
046 | F8PBF2121 | tőke | ||||
047 | F8PBF2122 | kamatok, kamat jellegű jutalékok, díjak | ||||
048 | F8PBF22 | Megvásárolt követelések adóstól járó, még nem törlesztett összege | ||||
049 | F8PBF23 | Nem valódi penziós és repó ügyletek | ||||
050 | F8PBF231 | Nem valódi penziós és repó ügyletekkel kapcsolatos mérlegen kívüli követelések | ||||
051 | F8PBF232 | Nem valódi penziós és reverse repó ügyletekkel kapcsolatos mérlegen kívüli kötelezettségek | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F9D
Fióktelep - Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Tárgynegyedév | Halmozott (naptári év elejétől kumulált) | Mód. | ||
Darabszám | Összeg | Darabszám | Összeg | ||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | F9D1 | Nem névre szóló betét | |||||
002 | F9D2 | Nem teljeskörűen átvilágított ügyfél | |||||
003 | F9D21 | ebből: ügyfél követelés | |||||
004 | F9D22 | ebből: ügyfél kötelezettség | |||||
005 | F9D3 | Összes ügyfél átvilágítás | |||||
006 | F9D31 | Egyszerűsített ügyfél átvilágítás | |||||
007 | F9D32 | Fokozott ügyfél átvilágítás | |||||
008 | F9D321 | ebből: kiemelt közszereplő (PEP) ügyfél átvilágítása | |||||
009 | F9D33 | Normál ügyfél átvilágítás | |||||
010 | F9D41 | Üzleti kapcsolat létesítésekor történt átvilágítás | |||||
011 | F9D42 | Hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás | |||||
012 | F9D43 | Több, egymással ténylegesen összefüggő, hárommillió-hatszázezer forintot meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás | |||||
013 | F9D44 | Korábban rögzített ügyféladatok valódiságával kapcsolatos kétség felmerülése miatti átvilágítás | |||||
014 | F9D45 | Más szolgáltató által végzett ügyfél- átvilágítás átvétele | |||||
015 | F9D461 | Saját pénzváltás miatti átvilágítás | |||||
016 | F9D462 | Nem saját pénzváltás miatti átvilágítás | |||||
017 | F9D471 | Saját zálogtevékenység miatti átvilágítás | |||||
018 | F9D472 | Nem saját zálogtevékenység miatti átvilágítás | |||||
019 | F9D48 | Egyéb közvetítő által végzett átvilágítás | |||||
020 | F9D51 | Saját bejelentések | |||||
021 | F9D52 | Bejelentésekből devizában bonyolított ügyletek | |||||
022 | F9D531 | Bejelentésekből: 1 legnagyobb összegű bejelentés | |||||
023 | F9D532 | 2. legnagyobb összegű bejelentés | |||||
024 | F9D533 | 3. legnagyobb összegű bejelentés | |||||
025 | F9D534 | 4. legnagyobb összegű bejelentés | |||||
026 | F9D535 | 5. legnagyobb összegű bejelentés | |||||
027 | F9D541 | Bejelentésekből saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés | |||||
028 | F9D542 | Bejelentésekből nem saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés | |||||
029 | F9D551 | Bejelentésekből saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés | |||||
030 | F9D552 | Bejelentésekből nem saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés | |||||
031 | F9D56 | Bejelentésekből egyéb közvetítő által végzett tranzakciók bejelentése | |||||
032 | F9D6 | Bejelentésekből 24/48 órára felfüggesztett tranzakció | |||||
033 | F9D7 | Bíróság által pénzmosás miatt zárolt követelések | |||||
034 | F9D8 | Terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatti bejelentés | |||||
035 | F9D9 | Terrorista lista alapján zárolt követelések | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F9FA
Fióktelep - Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I
Nagyságrend: darab
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Panaszügyek darabszáma a panasz elsődleges témája szerint | Összesen | Mód | |||||||||||||||||||
Állami támogatás | Árfolyam | Egyoldalú szerződésmódosítás | Elektronikus szolgáltatás | Elő-, végtörlesztés | Elszámolás | Hozam mértéke | Jogosulatlantevékenység | Jutalék, költség, díj mértéke | Kamat mértéke | KHR(BAR) lista | Megbízás teljesítése | Méltányossági kérelem | Nyilvántartási hiányosság | Pénzügyi közvetítő | Pénzügyi visszaélés | Szolgáltatás minősége | Tájékoztatási hiányosság | Törlesztő részlet mértéke | Egyéb ügyviteli hibák | |||||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | o | p | q | r | s | t | u | v | |||
001 | F9FA1 | TÁRGYIDŐSZAKBAN NYILVÁNTARTÁSBA VETT PANASZÜGYEK SZAMA ÖSSZESEN | ||||||||||||||||||||||
002 | F9FA11 | Hitelezéssel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
003 | F9FA111 | Folyószámlahitel | ||||||||||||||||||||||
004 | F9FA112 | Áruhitel | ||||||||||||||||||||||
005 | F9FA1131 | Gépjárműhitel - forint | ||||||||||||||||||||||
006 | F9FA1132 | Gépjárműhitel - deviza | ||||||||||||||||||||||
007 | F9FA1141 | Személyi köcsön - forint | ||||||||||||||||||||||
008 | F9FA1142 | Személyi kölcsön - deviza | ||||||||||||||||||||||
009 | F9FA115 | Hitelkártya | ||||||||||||||||||||||
010 | F9FA1161 | Lakáscélú hitel - forint | ||||||||||||||||||||||
011 | F9FA1162 | Lakáscélú hitel - deviza | ||||||||||||||||||||||
012 | F9FA1171 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - forint | ||||||||||||||||||||||
013 | F9FA1172 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - deviza | ||||||||||||||||||||||
014 | F9FA118 | Egyéb | ||||||||||||||||||||||
015 | F9FA12 | Betéti konstrukciókkal kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
016 | F9FA121 | Klasszikus betéti konstrukciók | ||||||||||||||||||||||
017 | F9FA122 | Kombinált betéti konstrukciók | ||||||||||||||||||||||
018 | F9FA13 | Számlavezetéssel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
019 | F9FA14 | Pénzforgalommal kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
020 | F9FA141 | Átutalás | ||||||||||||||||||||||
021 | F9FA142 | Beszedés | ||||||||||||||||||||||
022 | F9FA143 | Egyéb | ||||||||||||||||||||||
023 | F9FA15 | Elektronikus bankolással kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
024 | F9FA16 | Bankkártya műveletekkel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
025 | F9FA17 | Befektetési szolgáltatással kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
026 | F9FA171 | Pénzügyi eszközre szóló megbízás felvétele, továbbítása, végrehajtása | ||||||||||||||||||||||
027 | F9FA172 | Portfóliókezelés | ||||||||||||||||||||||
028 | F9FA173 | Befektetési tanácsadás | ||||||||||||||||||||||
029 | F9FA174 | Egyéb | ||||||||||||||||||||||
030 | F9FA18 | Pénzügyi lízinggel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
031 | F9FA1811 | Ingatlanlízing - forint | ||||||||||||||||||||||
032 | F9FA1812 | Ingatlanlízing - deviza | ||||||||||||||||||||||
033 | F9FA1821 | Gépjárműlízing - forint | ||||||||||||||||||||||
034 | F9FA1822 | Gépjárműlízing - deviza | ||||||||||||||||||||||
035 | F9FA183 | Egyéb lízing | ||||||||||||||||||||||
036 | F9FA19 | Egyéb tevékenységgel kapcsolatos | ||||||||||||||||||||||
039 | F9FA2 | PERESÍTETT PANASZÜGYEKRE VONATKOZÓ ADATOK | ||||||||||||||||||||||
040 | F9FA21 | Folyamatban lévő peresített panaszügyek darabszáma az időszak végén | ||||||||||||||||||||||
041 | F9FA22 | Tárgyidőszakban a panaszos javára lezárt peresített panaszügyek darabszáma | ||||||||||||||||||||||
042 043 | F9FA221 F9FA222 | Elutasított panaszügyek Részben meqalapozott panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
044 | F9FA223 | Megalapozott panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
045 | F9FA23 | Tárgyidőszakban az intézmény javára lezárt peresített panaszügyek darabszáma | ||||||||||||||||||||||
046 | F9FA231 | Elutasított panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
047 | F9FA232 | Részben megalapozott panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
048 | F9FA233 | Megalapozott panaszügyek | ||||||||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F9FB
Fióktelep - Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II
Nagyságrend: ezer Ft
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | b | |||
001 | F9FB1 | TÁRGYIDŐSZAKBAN LEZÁRT PANASZÜGYEK SZÁMA ÖSSZESEN | ||
002 | F9FB11 | Szolgáltatási ágak szerint | ||
003 | F9FB111 | Hitelezéssel kapcsolatos | ||
004 | F9FB11101 | Folyószámlahitel | ||
005 | F9FB11102 | Áruhitel | ||
006 | F9FB11103 | Gépjárműhitel - forint | ||
007 | F9FB11104 | Gépjárműhitel - deviza | ||
008 | F9FB11105 | Személyi köcsön - forint | ||
009 | F9FB11106 | Személyi kölcsön - deviza | ||
010 | F9FB11107 | Hitelkártya | ||
011 | F9FB11108 | Lakáscélú hitel - forint | ||
012 | F9FB11109 | Lakáscélú hitel - deviza | ||
013 | F9FB11110 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - forint | ||
014 | F9FB11111 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - deviza | ||
015 | F9FB11112 | Egyéb | ||
016 | F9FB112 | Betéti konstrukciókkal kapcsolatos | ||
017 | F9FB1121 | Klasszikus betéti konstrukciók | ||
018 | F9FB1122 | Kombinált betéti konstrukciók | ||
019 | F9FB113 | Számlavezetéssel kapcsolatos | ||
020 | F9FB114 | Pénzforgalommal kapcsolatos | ||
021 | F9FB1141 | Átutalás | ||
022 | F9FB1142 | Beszedés | ||
023 | F9FB1143 | Egyéb | ||
024 | F9FB115 | Elektronikus bankolással kapcsolatos | ||
025 | F9FB116 | Bankkártya műveletekkel kapcsolatos | ||
026 | F9FB117 | Befektetési szolgáltatással kapcsolatos | ||
027 | F9FB1171 | Pénzügyi eszközre szóló megbízás felvétele, továbbítása, végrehajtása | ||
028 | F9FB1172 | Portfóliókezelés | ||
029 | F9FB1173 | Befektetési tanácsadás | ||
030 | F9FB1174 | Egyéb | ||
031 | F9FB118 | Pénzügyi lízinggel kapcsolatos | ||
032 | F9FB1181 | Ingatlanlízing - forint | ||
033 | F9FB1182 | Ingatlanlízing - deviza | ||
034 | F9FB1183 | Gépjárműlízing - forint | ||
035 | F9FB1184 | Gépjárműlízing - deviza | ||
036 | F9FB1185 | Egyéb | ||
037 | F9FB119 | Egyéb tevékenységgel kapcsolatos | ||
038 | F9FB12 | Panasz típusa szerint | ||
039 | F9FB1201 | Állami támogatás | ||
040 | F9FB1202 | Árfolyam | ||
041 | F9FB1203 | Egyoldalú szerződésmódosítás | ||
042 | F9FB1204 | Elektronikus szolgáltatás | ||
043 | F9FB1205 | Elő-, végtörlesztés | ||
044 | F9FB1206 | Elszámolás | ||
045 | F9FB1207 | Hozam mértéke | ||
046 | F9FB1208 | Jogosulatlan tevékenység | ||
047 | F9FB1209 | Jutalék, költség, díj mértéke | ||
048 | F9FB1210 | Kamat mértéke | ||
049 | F9FB1211 | KHR (BAR) lista | ||
050 | F9FB1212 | Megbízás teljesítése | ||
051 | F9FB1213 | Méltányossági kérelem | ||
052 | F9FB1214 | Nyilvántartási hiányosság | ||
053 | F9FB1215 | Pénzügyi közvetítő | ||
054 | F9FB1216 | Pénzügyi visszaélés | ||
055 | F9FB1217 | Szolgáltatás minősége | ||
056 | F9FB1218 | Tájékoztatási hiányosság | ||
057 | F9FB1219 | Törlesztő részlet mértéke | ||
058 | F9FB1220 | Egyéb ügyviteli hibák | ||
059 | F9FB13 | Panaszkezelés időtartama szerint | ||
060 | F9FB131 | A jogszabályban meghatározott határidőn belül | ||
061 | F9FB132 | A jogszabályban meghatározott határidőn túl | ||
062 | F9FB14 | Panaszügyek megalapozottsága szerint | ||
063 | F9FB141 | Elutasított panaszügy | ||
064 | F9FB142 | Részben megalapozott panaszügy | ||
065 | F9FB143 | Megalapozott panaszügy | ||
066 | F9FB2 | FOLYAMATBAN LÉVŐ PANASZÜGYEK SZÁMA A TÁRGYIDŐSZAK VÉGÉN, PANASZTÍPUSOK SZERINTI MEGOSZLÁSBAN | ||
067 | F9FB21 | Összesen | ||
068 | F9FB2101 | Állami támogatás | ||
069 | F9FB2102 | Árfolyam | ||
070 | F9FB2103 | Egyoldalú szerződésmódosítás | ||
071 | F9FB2104 | Elektronikus szolgáltatás |
072 | F9FB2105 | Elő-, végtörlesztés | ||
073 | F9FB2106 | Elszámolás | ||
074 | F9FB2107 | Hozam mértéke | ||
075 | F9FB2108 | Jogosulatlan tevékenység | ||
076 | F9FB2109 | Jutalék, költség, díj mértéke | ||
077 | F9FB2110 | Kamat mértéke | ||
078 | F9FB2111 | KHR (BAR) lista | ||
079 | F9FB2112 | Megbízás teljesítése | ||
080 | F9FB2113 | Méltányossági kérelem | ||
081 | F9FB2114 | Nyilvántartási hiányosság | ||
082 | F9FB2115 | Pénzügyi közvetítő | ||
083 | F9FB2116 | Pénzügyi visszaélés | ||
084 | F9FB2117 | Szolgáltatás minősége | ||
085 | F9FB2118 | Tájékoztatási hiányosság | ||
086 | F9FB2119 | Törlesztő részlet mértéke | ||
087 | F9FB2120 | Egyéb ügyviteli hibák | ||
088 | F9FB3 | EGYÉB TÁJÉKOZTATÓ ADATOK | ||
089 | F9FB31 | Panaszügyekkel, panaszkezeléssel foglalkozó személyek száma (fő) | ||
090 | F9FB32 | Panaszügyek rendezése miatt kifizetett kártérítés összege (ezer Ft) | ||
091 | F9FB33 | Lakossági szerződések száma a tárgyidőszak végén (db) | ||
092 | F9FB331 | Hitelszerződések | ||
093 | F9FB33101 | Folyószámlahitel | ||
094 | F9FB33102 | Áruhitel | ||
095 | F9FB33103 | Gépjárműhitel - forint | ||
096 | F9FB33104 | Gépjárműhitel - deviza | ||
097 | F9FB33105 | Személyi köcsön - forint | ||
098 | F9FB33106 | Személyi kölcsön - deviza | ||
099 | F9FB33107 | Hitelkártya | ||
100 | F9FB33108 | Lakáscélú hitel - forint | ||
101 | F9FB33109 | Lakáscélú hitel - deviza | ||
102 | F9FB33110 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - forint | ||
103 | F9FB33111 | Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel - deviza | ||
104 | F9FB33112 | Egyéb hitelszerződések | ||
105 | F9FB332 | Pénzügyi lízing szerződések | ||
106 | F9FB3321 | Ingatlanlízing - forint | ||
107 | F9FB3322 | Ingatlanlízing - deviza | ||
108 | F9FB3323 | Gépjárműlízing - forint | ||
109 | F9FB3324 | Gépjárműlízing - deviza | ||
110 | F9FB333 | Látra szóló bankszámla szerződések | ||
111 | F9FB334 | Betéti szerződések | ||
112 | F9FB3341 | Klasszikus betéti konstrukciók | ||
113 | F9FB3342 | Kombinált betéti konstrukciók | ||
114 | F9FB3351 | Lakossági ügyfél számára vezetett értékpapírszámla | ||
115 | F9FB33511 | ebből: aktív lakossági ügyfél számára vezetett értékpapírszámla | ||
116 | F9FB3352 | Lakossági ügyfél számára vezetett pénzszámla | ||
117 | F9FB33521 | ebből: aktív lakossági ügyfél számára vezetett pénzszámla | ||
118 | F9FB341 | Pénzügyi Békéltető Testület elé került panaszügyek száma a tárgyidőszakban | ||
119 | F9FB342 | Pénzügyi békéltető testületi eljárásban az intézmény által tett alávetési nyilatkozatok száma a tárgyidőszakban | ||
120 | F9FB343 | Az intézmény által végrehajtott pénzügyi békéltető testületi döntések száma a tárgyidőszakban | ||
121 | F9FB344 | Pénzügyi Békéltető Testület elé vitt ügyekben az intézmény és a panaszos között létrejött egyezségek száma a tárgyidőszakban | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F10GA
Fióktelep - Legnagyobb betétesek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Rövid lejáratú lekötött betétek | Hosszú lejáratú lekötött betétek | ||||||||||||
Legnagyobb betétesek | Kód jel | Törzsszám | Ág | Látraszóló és nem lekötött folyószámla betét | számla és könyvesbetét | betéti okiratok | számla és könyvesbetét | betéti okiratok | Valódi penziós ügyletek | Hitelek, hátrasorolt kötelezettség, kölcsöntőke | Összes kötelezettség | Mérlegen kívüli hitelkeretek | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | F10GA1 | Összesen | ||||||||||||||
002 | F10GA2 | Fióktelep központjának tulajdonosaitól származó forrás összesen | ||||||||||||||
003 | F10GA3 | Fióktelep központjának befektetéseitől származó forrás összesen | ||||||||||||||
004 | F10GA4 | Nem részletezettek összesen | ||||||||||||||
005 | F10GA5 | Részletezettek összesen | ||||||||||||||
006 | F10GA501 | |||||||||||||||
007 | F10GA502 | |||||||||||||||
008 | F10GA503 | |||||||||||||||
009 | F10GA504 | |||||||||||||||
010 | F10GA505 | |||||||||||||||
011 | F10GA506 | |||||||||||||||
012 | F10GA507 | |||||||||||||||
013 | F10GA508 | |||||||||||||||
014 | F10GA509 | |||||||||||||||
015 | F10GA510 | |||||||||||||||
016 | F10GA511 | |||||||||||||||
017 | F10GA512 | |||||||||||||||
018 | F10GA513 | |||||||||||||||
019 | F10GA514 | |||||||||||||||
020 | F10GA515 | |||||||||||||||
021 | F10GA516 | |||||||||||||||
022 | F10GA517 | |||||||||||||||
023 | F10GA518 | |||||||||||||||
024 | F10GA519 | |||||||||||||||
025 | F10GA520 | |||||||||||||||
026 | F10GA521 | |||||||||||||||
027 | F10GA522 | |||||||||||||||
028 | F10GA523 | |||||||||||||||
029 | F10GA524 | |||||||||||||||
030 | F10GA525 | |||||||||||||||
031 | F10GA526 | |||||||||||||||
032 | F10GA527 | |||||||||||||||
033 | F10GA528 | |||||||||||||||
034 | F10GA529 | |||||||||||||||
035 | F10GA530 | |||||||||||||||
036 | F10GA531 | |||||||||||||||
037 | F10GA532 | |||||||||||||||
038 | F10GA533 | |||||||||||||||
039 | F10GA534 | |||||||||||||||
040 | F10GA535 | |||||||||||||||
041 | F10GA536 | |||||||||||||||
042 | F10GA537 | |||||||||||||||
043 | F10GA538 | |||||||||||||||
044 | F10GA539 | |||||||||||||||
045 | F10GA540 | |||||||||||||||
046 | F10GA541 | |||||||||||||||
047 | F10GA542 | |||||||||||||||
048 | F10GA543 | |||||||||||||||
049 | F10GA544 | |||||||||||||||
050 | F10GA545 | |||||||||||||||
051 | F10GA546 | |||||||||||||||
052 | F10GA547 | |||||||||||||||
053 | F10GA548 | |||||||||||||||
054 | F10GA549 | |||||||||||||||
055 | F10GA550 | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F14HD
Fióktelepek- Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a hitelintézetek által a vállalkozásoknak folyósított hitelekből és hitelállománya
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Mikrovállalkozás | Kisvállalkozás | Középvállalkozás | Összesen | |||||||||||||
Egyéb pénzügyi vállalatok | Nem pénzügyi vállalatok | Egyéb pénzügyi vállalatok | Nem pénzügyi vállalatok | Egyéb pénzügyi vállalatok | Nem pénzügyi vállalatok | Egyéb pénzügyi vállalatok | Nem pénzügyi vállalatok | ||||||||||||
db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | db | bruttó érték | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | o | p | z | |||
001 | F14HD1 | Tárgyidőszakban nyújtott hitelek összesen (jan.1 -től halmozott) | |||||||||||||||||
002 | F14HD111 | ebből: beruházási hitel | |||||||||||||||||
003 | F14HD112 | folyószámla hitel | |||||||||||||||||
004 | F14HD121 | Éven túli hitelek összesen | |||||||||||||||||
005 | F14HD1211 | Éven túli forinthitel | |||||||||||||||||
006 | F14HD12111 | ebből: folyószámla hitel | |||||||||||||||||
007 | F14HD12112 | F14HD1211-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
008 | F14HD12113 | F14HD1211-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
009 | F14HD1212 | Éven túli devizahitel | |||||||||||||||||
010 | F14HD12121 | ebből: folyószámla hitel | |||||||||||||||||
011 | F14HD12122 | F14HD1212-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
012 | F14HD12123 | F14HD1212-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
013 | F14HD122 | Éven belüli hitelek összesen | |||||||||||||||||
014 | F14HD1221 | Éven belüli forinthitel | |||||||||||||||||
015 | F14HD12211 | ebből: folyószámla hitel | |||||||||||||||||
016 | F14HD12212 | F14HD1221-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
017 | F14HD12213 | F14HD1221-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
018 | F14HD1222 | Éven belüli devizahitelek | |||||||||||||||||
019 | F14HD12221 | ebből: folyószámla hitel | |||||||||||||||||
020 | F14HD12222 | F14HD1222-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
021 | F14HD12223 | F14HD1222-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
022 | F14HD2 | Hitelállomány összesen (tárgyidőszak végén) | |||||||||||||||||
023 | F14HD211 | ebből: beruházási hitel | |||||||||||||||||
024 | F14HD212 | F14HD2-böl folyószámla hitel | |||||||||||||||||
020 | F14HD213 | F14HD2-ből projekthitelek | |||||||||||||||||
021 | F14HD214 | F14HD2-ből lakásszövetkezeti hitelek | |||||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F14ND
Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a hitelintézetek által nyújtott hitelek - portfólió minősítése
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Mikrovállalkozás | Kisvállalkozás | Középvállalkozás | Összesen | |||||||||
db | bruttó érték | nettó érték | db | bruttó érték | nettó érték | db | bruttó érték | nettó érték | db | bruttó érték | nettó érték | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | F14ND1 | Minősítendő hitelállomány összesen | |||||||||||||
002 | F14ND11 | Egyéb pénzügyi vállalatok | |||||||||||||
003 | F14ND111 | Problémamentes | |||||||||||||
004 | F14ND112 | Külön figyelendő | |||||||||||||
005 | F14ND113 | Átlag alatti | |||||||||||||
006 | F14ND114 | Kétes | |||||||||||||
007 | F14ND115 | Rossz | |||||||||||||
008 | F14ND12 | Nem pénzügyi vállalatok | |||||||||||||
009 | F14ND121 | Problémamentes | |||||||||||||
010 | F14ND122 | Külön figyelendő | |||||||||||||
011 | F14ND123 | Átlag alatti | |||||||||||||
012 | F14ND124 | Kétes | |||||||||||||
013 | F14ND125 | Rossz | |||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
F20A
HITELINTÉZETI FIÓKTELEP - NEGYEDÉVES SZÖVEGES JELENTÉS
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
HFAD
EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti alapdíj számítása (éves)
Nagyságrend: ezer forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Érték | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | HFAD1 | Előírt alapdíj | ||
002 | HFAD2 | Megfizetett alapdíj | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
HFVDN
EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)
Nagyságrend: ezer forint
Sorszám | PSZÁF kód | Érték | Mód. | |
Megnevezés | 1 | 2 | ||
a | z | |||
Tárgynegyedévi változó díj | ||||
001 | HFVDN01 | Tárgynegyedévi működés napjainak száma (nap) | ||
002 | HFVDN021 | Tárgynegyedévi változó díj alapja - mérlegfőösszeg | ||
003 | HFVDN022 | Tárgynegyedévi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke | ||
004 | HFVDN03 | Tárgynegyedévre számított változó díj összesen | ||
005 | HFVDN031 | Tárgynegyedévre számított változó díj - mérlegfőösszeg után | ||
006 | HFVDN032 | Tárgynegyedévre számított változó díj - kezelt portfólió piaci értéke után | ||
007 | HFVDN04 | Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen (HFVDN03 - HFVDN11) | ||
Előző évi változó díjra vonatkozó adatok (csak a II. negyedévben töltendő) | ||||
008 | HFVDN05 | Előző évi működés napjainak száma (nap)* | ||
009 | HFVDN061 | Előző évi változó díj alapja - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján* | ||
010 | HFVDN062 | Előző évi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok alapján* | ||
011 | HFVDN07 | Előző évre számított változó díj - auditált adatok alapján (HFVDN071+HFVDN072)* | ||
012 | HFVDN071 | Előző évre számított változó díj - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján* | ||
013 | HFVDN072 | Előző évre számított változó díj - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok alapján* | ||
014 | HFVDN08 | Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj* | ||
015 | HFVDN09 | Előző évre számított változó díj korrekciója (HFVDN08 - HFVDN07)* | ||
016 | HFVDN10 | Előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díj (HFVDN101 + HFVDN102)* | ||
017 | HFVDN101 | Előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj (korábbi évekre vonatkozó korrekció)* | ||
018 | HFVDN102 | Előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (korábbi évekre vonatkozó korrekció nélkül)* | ||
019 | HFVDN11 | Előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekció összesen (túlfizetés + / hiány -) (HFVDN102 - HFVDN07)* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAFHE1
Fióktelep - Intézményi alapadatok
Nagyságrend: forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | KTAFHE101 | Intézmény neve* | ||
002 | KTAFHE102 | Intézmény régi neve**** | ||
003 | KTAFHE103 | Rövid név*** | ||
004 | KTAFHE104 | Cégforma*** | ||
005 | KTAFHE105 | Adószám* | ||
006 | KTAFHE106 | Intézmény jogi státusza* | ||
007 | KTAFHE107 | Székhely | ||
008 | KTAFHE1071 | Irányítószám* | ||
009 | KTAFHE1072 | Város* | ||
010 | KTAFHE1073 | Utca, házszám* | ||
011 | KTAFHE1074 | Ország* | ||
012 | KTAFHE108 | Levelezési cím | ||
013 | KTAFHE1081 | Irányítószám | ||
014 | KTAFHE1082 | Város | ||
015 | KTAFHE1083 | Utca, házszám | ||
016 | KTAFHE1084 | Ország | ||
017 | KTAFHE109 | Telefon | ||
018 | KTAFHE110 | Telefax | ||
019 | KTAFHE111 | |||
020 | KTAFHE112 | Weblap | ||
021 | KTAFHE113 | Telephelyek száma* | ||
022 | KTAFHE1131 | Belföld* | ||
023 | KTAFHE11311 | Budapest* | ||
024 | KTAFHE11312 | Vidéki város* | ||
025 | KTAFHE11313 | Egyéb település* | ||
026 | KTAFHE1132 | Külföld* | ||
027 | KTAFHE114 | Cégjegyzékszám*** | ||
028 | KTAFHE115 | Cégbírósági bejegyzés kelte(éééé.hh.nn)*** | ||
029 | KTAFHE1161 | Alapítás időpontja (éééé.hh.nn)*** | ||
030 | KTAFHE1162 | Jogi státusz változás időpontja (éééé.hh.nn)**** | ||
031 | KTAFHE117 | Jegyzett/Dotációs tőke összesen* | ||
032 | KTAFHE1171 | ebből: Jegyzett/Dotációs tőke pénzbeni* | ||
033 | KTAFHE1181 | Pénzügyi szolgáltatás kezdete (éééé.hh.nn)*** | ||
034 | KTAFHE1182 | Pénzügyi szolgáltatás vége(éééé.hh.nn)**** | ||
035 | KTAFHE119 | Hivatalos levelek címzettjének neve* | ||
036 | KTAFHE120 | Beosztása/ hivatali rangja | ||
037 | KTAFHE121 | PSZAF kapcsolattartásért felelős személy | ||
038 | KTAFHE1211 | Neve* | ||
039 | KTAFHE1212 | Telefonszáma* | ||
040 | KTAFHE1213 | E-mail-címe* | ||
041 | KTAFHE122 | A felügyeleti adatszolgáltatásért felelős személy | ||
042 | KTAFHE1221 | Neve* | ||
043 | KTAFHE1222 | Telefonszáma* | ||
044 | KTAFHE1223 | E-mail-címe* | ||
045 | KTAFHE123 | Fogyasztóvédelmi kapcsolattartó | ||
046 | KTAFHE1231 | Neve* | ||
047 | KTAFHE1232 | Telefonszáma* | ||
048 | KTAFHE1233 | E-mail címe* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAFHE2
Fióktelep - Bejelentés- és engedélyköteles tisztségviselők
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | KTAFHE20301 | Tisztségviselők | ||
002 | KTAFHE203010 | Bejelentés oka* | ||
003 | KTAFHE2030101 | Név* | ||
004 | KTAFHE2030102 | Születési név | ||
005 | KTAFHE2030103 | Anyja neve* | ||
006 | KTAFHE2030104 | Születési helye* | ||
007 | KTAFHE2030105 | Születési ideje(éééé.hh.nn)* | ||
008 | KTAFHE2030106 | Személyi igazolvány száma | ||
009 | KTAFHE2030107 | Útlevélszám | ||
010 | KTAFHE20301081 | Egyéb azonosító dokumentum megnevezése | ||
011 | KTAFHE20301082 | Egyéb azonosító dokumentum száma | ||
012 | KTAFHE2030109 | Állampolgárság* | ||
013 | KTAFHE2030110 | Lakcím | ||
014 | KTAFHE20301101 | Irányítószám* | ||
015 | KTAFHE20301102 | Város* | ||
016 | KTAFHE20301103 | utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
017 | KTAFHE20301104 | Ország* | ||
018 | KTAFHE2030111 | Tisztség megnevezése* | ||
019 | KTAFHE20301121 | Tisztség betöltésének kezdete (éééé.hh.nn)** | ||
020 | KTAFHE20301122 | Tisztség betöltésének vége (éééé.hh.nn)** | ||
021 | KTAFHE20301123 | Újraválasztás dátuma (éééé.hh.nn)** | ||
022 | KTAFHE2030113 | Vezető beosztásúnak minősülő tisztség* | ||
023 | KTAFHE2030114 | Elsőszámú vezető* | ||
024 | KTAFHE2030115 | Az intézmény alkalmazottja* | ||
025 | KTAFHE2030116 | Tisztség betöltésének alapja* | ||
026 | KTAFHE2030117 | Cégjegyzési joggal rendelkezik* | ||
027 | KTAFHE20399 | Tisztségviselők | ||
028 KTAFHE203990 | Bejelentés oka* | |||
029 | KTAFHE2039901 | Név* | ||
030 | KTAFHE2039902 | Születési név | ||
031 | KTAFHE2039903 | Anyja neve* | ||
032 | KTAFHE2039904 | Születési helye* | ||
033 | KTAFHE2039905 | Születési ideje(éééé.hh.nn)* | ||
034 | KTAFHE2039906 | Személyi igazolvány száma | ||
035 | KTAFHE2039907 | Útlevélszám | ||
036 | KTAFHE20399081 | Egyéb azonosító dokumentum megnevezése | ||
037 | KTAFHE20399082 | Egyéb azonosító dokumentum száma | ||
038 | KTAFHE2039909 | Állampolgárság* | ||
039 | KTAFHE2039910 | Lakcím | ||
040 | KTAFHE20399101 | Irányítószám* | ||
041 | KTAFHE20399102 | Város* | ||
042 | KTAFHE20399103 | utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
043 | KTAFHE20399104 | Ország* | ||
044 | KTAFHE2039911 | Tisztség megnevezése* | ||
045 | KTAFHE20399121 | Tisztség betöltésének kezdete (éééé.hh.nn)** | ||
046 | KTAFHE20399122 | Tisztség betöltésének vége (éééé.hh.nn)** | ||
047 | KTAFHE20399123 | Újraválasztás dátuma (éééé.hh.nn)** | ||
048 | KTAFHE2039913 | Vezető beosztásúnak minősülő tisztség* | ||
049 | KTAFHE2039914 | Elsőszámú vezető* | ||
050 | KTAFHE2039915 | Az intézmény alkalmazottja* | ||
051 | KTAFHE2039916 | Tisztség betöltésének alapja* | ||
052 | KTAFHE2039917 | Cégjegyzési joggal rendelkezik* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAFHE5
Fióktelep - Könyvvizsgáló adatai
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | KTAFHE501 | Könyvvizsgáló társaság neve* | ||
002 | KTAFHE5021 | Megbízás kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
003 | KTAFHE5022 | Megbízás vége(éééé.hh.nn)**** | ||
004 | KTAFHE503 | Adószáma* | ||
005 | KTAFHE504 | Székhely | ||
006 | KTAFHE5041 | Irányítószám* | ||
007 | KTAFHE5042 | Város* | ||
008 | KTAFHE5043 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
009 | KTAFHE5044 | Ország* | ||
010 | KTAFHE505 | Telefon | ||
011 | KTAFHE506 | Telefax | ||
012 | KTAFHE507 | |||
013 | KTAFHE508 | Weblap | ||
014 | KTAFHE509 | Kamarai tagsági száma* | ||
015 | KTAFHE510 | Kamarai státusz | ||
016 | KTAFHE511 | Pénzügyi intézményi minősítést igazoló azonosító* | ||
017 | KTAFHE512 | Kamarai tagság kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
018 | KTAFHE513 | Könyvvizsgáló személy neve* | ||
019 | KTAFHE5141 | Megbízás kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
020 | KTAFHE5142 | Megbízás vége(éééé.hh.nn)**** | ||
021 | KTAFHE515 | Születési név | ||
022 | KTAFHE516 | Anyja neve* | ||
023 | KTAFHE517 | Születési helye* | ||
024 | KTAFHE518 | Lakcím | ||
025 | KTAFHE5181 | Irányítószám* | ||
026 | KTAFHE5182 | Város* | ||
027 | KTAFHE5183 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
028 | KTAFHE5184 | Ország* | ||
029 | KTAFHE519 | Kamarai tagság száma* | ||
030 | KTAFHE520 | Kamarai státusz | ||
031 | KTAFHE521 | Pénzügyi intézményi minősítést igazoló azonosító* | ||
032 | KTAFHE522 | Kamarai tagság kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
033 | KTAFHE523 | Helyettes Könyvvizsgáló személy neve* | ||
034 | KTAFHE5241 | Megbízás kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
035 | KTAFHE5242 | Megbízás vége(éééé.hh.nn)**** | ||
036 | KTAFHE525 | Születési név | ||
037 | KTAFHE526 | Anyja neve* | ||
038 | KTAFHE527 | Születési helye* | ||
039 | KTAFHE528 | Lakcím | ||
040 | KTAFHE5281 | Irányítószám* | ||
041 | KTAFHE5282 | Város* | ||
042 | KTAFHE5283 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
043 | KTAFHE5284 | Ország* | ||
044 | KTAFHE529 | Kamarai tagság száma* | ||
045 | KTAFHE530 | Kamarai státusz | ||
046 | KTAFHE531 | Pénzügyi intézményi minősítést igazoló azonosító* | ||
047 | KTAFHE532 | Kamarai tagság kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAFHE6
Fióktelep - Kiszervezés adatok
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | KTAFHE6101 | Kiszervezett tevékenységet végző intézmény /egyéni vállalkozó | ||
002 | KTAFHE610101 | Neve* | ||
003 | KTAFHE610102 | Adószám* | ||
004 | KTAFHE610103 | Székhely* | ||
005 | KTAFHE6101031 | Irányítószám | ||
006 | KTAFHE6101032 | Város | ||
007 | KTAFHE6101033 | Utca, házszám | ||
008 | KTAFHE6101034 | Ország | ||
009 | KTAFHE610104 | Telefon | ||
010 | KTAFHE610105 | Telefax | ||
011 | KTAFHE610106 | |||
012 | KTAFHE610107 | Weblap | ||
013 | KTAFHE610108 | Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A §-nak megfelelően)* | ||
014 | KTAFHE6101091 | Kiszervezés kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
015 | KTAFHE6101092 | Kiszervezés vége(éééé.hh.nn)**** | ||
016 | KTAFHE6199 | Kiszervezett tevékenységet végző intézmény /egyéni vállalkozó | ||
017 | KTAFHE619901 | Neve* | ||
018 | KTAFHE619902 | Adószám* | ||
019 | KTAFHE619903 | Székhely* | ||
020 | KTAFHE6199031 | Irányítószám | ||
021 | KTAFHE6199032 | Város | ||
022 | KTAFHE6199033 | Utca, házszám | ||
023 | KTAFHE6199034 | Ország | ||
024 | KTAFHE619904 | Telefon | ||
025 | KTAFHE619905 | Telefax | ||
026 | KTAFHE619906 | |||
027 | KTAFHE619907 | Weblap | ||
028 | KTAFHE619908 | Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A §-nak megfelelően)* | ||
029 | KTAFHE6199091 | Kiszervezés kezdete(éééé.hh.nn)* | ||
030 | KTAFHE6199092 | Kiszervezés vége(éééé.hh.nn)**** | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos | ||||
Jelmagyarázat * Kitöltése kötelező ** Legalább az egyik mező kitöltése kötelező *** Csak a június 30-át megelőző egy évben tevékenységi engedélyt kapott intézménynek kell kitölteni (csak eseti jelentésnél értelmezhető) **** A június 30-át megelőző egy évben történt változás esetén kitöltése kötelező (csak eseti jelentésnél értelmezhető) |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
HPTPK
Pénzügyi közvetítők adatai
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | HPTPK100011 | Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz | ||
002 | HPTPK1000111 | Megbízó pénzügyi intézmény neve* | ||
003 | HPTPK1000112 | Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma* | ||
004 | HPTPK100012 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt első szinten álló szereplő) | ||
005 | HPTPK1000121 | Közvetítő neve* | ||
006 | HPTPK1000122 | Közvetítő törzsszáma* | ||
007 | HPTPK1000123 | Székhelye | ||
008 | HPTPK10001231 | Irányítószám* | ||
009 | HPTPK10001232 | Város* | ||
010 | HPTPK10001233 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
011 | HPTPK10001234 | Ország* | ||
012 | HPTPK1000124 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
013 | HPTPK10001251 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
014 | HPTPK10001252 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
015 | HPTPK10001261 | Közvetítő típusa* | ||
016 | HPTPK10001262 | Közvetítő státusza* | ||
017 | HPTPK10001263 | Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek) | ||
018 | HPTPK100012631 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont | ||
019 | HPTPK100012632 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont | ||
020 | HPTPK100012633 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont | ||
021 | HPTPK100012634 | Behajtás, követeléskezelés | ||
022 | HPTPK10001264 | Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.) | ||
023 | HPTPK10001271 | Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai | ||
024 | HPTPK100012711 | Határozat száma | ||
025 | HPTPK100012712 | Engedély kelte (ééééhhnn) | ||
026 | HPTPK100013 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő) | ||
027 | HPTPK1000131 | Közvetítő neve* | ||
028 | HPTPK1000132 | Közvetítő törzsszáma* | ||
029 | HPTPK1000133 | Székhelye | ||
030 | HPTPK10001331 | Irányítószám* | ||
031 | HPTPK10001332 | Város* | ||
032 | HPTPK10001333 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
033 | HPTPK10001334 | Ország* | ||
034 | HPTPK1000134 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
035 | HPTPK10001351 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
036 | HPTPK10001352 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
037 | HPTPK10001361 | Közvetítő típusa* | ||
038 | HPTPK10001362 | Közvetítő státusza* | ||
039 | HPTPK10001363 | Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek) | ||
040 | HPTPK100013631 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont | ||
041 | HPTPK100013632 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont | ||
042 | HPTPK100013633 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont | ||
043 | HPTPK100013634 | Behajtás, követeléskezelés | ||
044 | HPTPK10001364 | Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.) | ||
045 | HPTPK10001371 | Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai | ||
046 | HPTPK100013711 | Határozat száma | ||
047 | HPTPK100013712 | Engedély kelte (ééééhhnn) | ||
048 | HPTPK100014 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő) | ||
049 | HPTPK1000141 | Közvetítő neve* | ||
050 | HPTPK1000142 | Közvetítő törzsszáma* | ||
051 | HPTPK1000143 | Székhelye | ||
052 | HPTPK10001431 | Irányítószám* | ||
053 | HPTPK10001432 | Város* | ||
054 | HPTPK10001433 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
055 | HPTPK10001434 | Ország* | ||
056 | HPTPK1000144 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
057 | HPTPK10001451 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
058 | HPTPK10001452 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
059 | HPTPK10001461 | Közvetítő típusa* |
060 | HPTPK10001462 | Közvetítő státusza* | ||
061 | ||||
062 | HPTPK199991 | Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz | ||
063 | HPTPK1999911 | Megbízó pénzügyi intézmény neve* | ||
064 | HPTPK1999912 | Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma* | ||
065 | HPTPK199992 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt első szinten álló szereplő) | ||
066 | HPTPK1999921 | Közvetítő neve* | ||
067 | HPTPK1999922 | Közvetítő törzsszáma* | ||
068 | HPTPK1999923 | Székhelye | ||
069 | HPTPK19999231 | Irányítószám* | ||
070 | HPTPK19999232 | Város* | ||
071 | HPTPK19999233 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
072 | HPTPK19999234 | Ország* | ||
073 | HPTPK1999924 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
074 | HPTPK19999251 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
075 | HPTPK19999252 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
076 | HPTPK19999261 | Közvetítő típusa* | ||
077 | HPTPK19999262 | Közvetítő státusza* | ||
078 | HPTPK19999263 | Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek) | ||
079 | HPTPK199992631 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont | ||
080 | HPTPK199992632 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont | ||
081 | HPTPK199992633 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont | ||
082 | HPTPK199992634 | Behajtás, követeléskezelés | ||
083 | HPTPK19999264 | Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.) | ||
084 | HPTPK19999271 | Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai | ||
085 | HPTPK199992711 | Határozat száma | ||
086 | HPTPK199992712 | Engedély kelte (ééééhhnn) | ||
087 | HPTPK199993 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő) | ||
088 | HPTPK1999931 | Közvetítő neve* | ||
089 | HPTPK1999932 | Közvetítő törzsszáma* | ||
090 | HPTPK1999933 | Székhelye | ||
091 | HPTPK19999331 | Irányítószám* | ||
092 | HPTPK19999332 | Város* | ||
093 | HPTPK19999333 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
094 | HPTPK19999334 | Ország* | ||
095 | HPTPK1999934 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
096 | HPTPK19999351 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
097 | HPTPK19999352 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
098 | HPTPK19999361 | Közvetítő típusa* | ||
099 | HPTPK19999362 | Közvetítő státusza* | ||
100 | HPTPK19999363 | Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek) | ||
101 | HPTPK199993631 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont | ||
102 | HPTPK199993632 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont | ||
103 | HPTPK199993633 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont | ||
104 | HPTPK199993634 | Behajtás, követeléskezelés | ||
105 | HPTPK19999364 | Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.) | ||
106 | HPTPK19999371 | Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai | ||
107 | HPTPK199993711 | Határozat száma | ||
108 | HPTPK199993712 | Engedély kelte (ééééhhnn) | ||
109 | HPTPK199994 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő) | ||
110 | HPTPK1999941 | Közvetítő neve* | ||
111 | HPTPK1999942 | Közvetítő törzsszáma* | ||
112 | HPTPK1999943 | Székhelye | ||
113 | HPTPK19999431 | Irányítószám* | ||
114 | HPTPK19999432 | Város* | ||
115 | HPTPK19999433 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
116 | HPTPK19999434 | Ország* | ||
117 | HPTPK1999944 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve PKTEV táblában)* | ||
118 | HPTPK19999451 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn) | ||
119 | HPTPK19999452 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn) | ||
120 | HPTPK19999461 | Közvetítő típusa* | ||
121 | HPTPK19999462 | Közvetítő státusza* | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
PKVEZ
Független közvetítők vezető állású személyei
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | PKVEZ100011 | Közvetítő neve* | ||
002 | PKVEZ100012 | Törzsszáma* | ||
003 | PKVEZ10001301 | Vezető állású személy neve* | ||
004 | PKVEZ10001302 | Anyja neve* | ||
005 | PKVEZ10001303 | Születési helye* | ||
006 | PKVEZ10001304 | Születési ideje (ééééhhnn)* | ||
007 | PKVEZ10001305 | Vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezése | ||
008 | PKVEZ100013051 | Tisztség betöltésének kezdete (ééééhhnn)** | ||
009 | PKVEZ100013052 | Tisztség betöltésének vége (ééééhhnn)** | ||
010 | PKVEZ199991 | Közvetítő neve* | ||
011 | PKVEZ199992 | Törzsszáma* | ||
012 | PKVEZ19999301 | Vezető állású személy neve* | ||
013 | PKVEZ19999302 | Anyja neve* | ||
014 | PKVEZ19999303 | Születési helye* | ||
015 | PKVEZ19999304 | Születési ideje (ééééhhnn)* | ||
016 | PKVEZ19999305 | Vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezése | ||
017 | PKVEZ199993051 | Tisztség betöltésének kezdete (ééééhhnn)** | ||
018 | PKVEZ199993052 | Tisztség betöltésének vége (ééééhhnn)** | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
PKTEV
Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Adat | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | PKTEV100011 | Közvetítő neve* | ||
002 | PKTEV100012 | Törzsszáma* | ||
003 | PKTEV1000131 | Irányítószám* | ||
004 | PKTEV1000132 | Város* | ||
005 | PKTEV1000133 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
006 | PKTEV1000134 | Ország* | ||
007 | PKTEV1000141 | Tevékenység hely működés kezdete (ééééhhnn)** | ||
008 | PKTEV1000142 | Tevékenység hely működés vége (ééééhhnn)** | ||
009 | PKTEV199991 | Közvetítő neve* | ||
010 | PKTEV199992 | Törzsszáma* | ||
011 | PKTEV1999931 | Irányítószám* | ||
012 | PKTEV1999932 | Város* | ||
013 | PKTEV1999933 | Utca, házszám, emelet, ajtó* | ||
014 | PKTEV1999934 | Ország* | ||
015 | PKTEV1999941 | Tevékenység hely működés kezdete (ééééhhnn)** | ||
016 | PKTEV1999942 | Tevékenység hely működés vége (ééééhhnn)** | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
12A
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - ESZKÖZÖK
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euro forinban | Egyéb deviza forintban | Összesen forintban | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 12A0 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | |||||
002 | 12A1 | 1. Pénzeszközök | |||||
003 | 12A2 | 2. Állampapírok | |||||
004 | 12A211 | a) forgatási célú | |||||
005 | 12A212 | b) befektetési célú | |||||
006 | 12A22 | 2/A. Állampapírok értékelési különbözete | |||||
007 | 12A3 | 3. Hitelintézetekkel szembeni követelések | |||||
008 | 12A31 | a) látra szóló | |||||
009 | 12A32 | b) egyéb követelés pénzügyi szolgáltatásból | |||||
010 | 12A321 | ba) éven belüli lejáratú | |||||
011 | 12A3211 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
012 | 12A3212 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
013 | 12A3213 | MNB | |||||
014 | 12A3214 | egyéb | |||||
015 | 12A322 | bb) éven túli lejáratú | |||||
016 | 12A3221 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
017 | 12A3222 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
018 | 12A3223 | MNB | |||||
019 | 12A3224 | egyéb | |||||
020 | 12A33 | c) befektetési szolgáltatásból | |||||
021 | 12A331 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
022 | 12A332 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
023 | 12A333 | MNB | |||||
024 | 12A334 | egyéb | |||||
025 | 12A34 | 3/A. Hitelintézetekkel szembeni követelések értékelési különbözete | |||||
026 | 12A4 | 4. Ügyfelekkel szembeni követelések | |||||
027 | 12A41 | a) pénzügyi szolgáltatásból | |||||
028 | 12A411 | aa) éven belüli lejáratú | |||||
029 | 12A4111 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
030 | 12A4112 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
031 | 12A4113 | egyéb | |||||
032 | 12A412 | ab) éven túli lejáratú | |||||
033 | 12A4121 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
034 | 12A4122 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
035 | 12A4123 | egyéb | |||||
036 | 12A42 | b) befektetési szolgáltatásból | |||||
037 | 12A421 | ba) tőzsdei befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelés | |||||
038 | 12A4211 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
039 | 12A4212 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
040 | 12A4213 | egyéb | |||||
041 | 12A422 | bb) tőzsdén kívüli befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelés | |||||
042 | 12A4221 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
043 | 12A4222 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
044 | 12A4223 | egyéb | |||||
045 | 12A423 | bc) befektetési szolgáltatási tevékenységből eredő, ügyfelekkel szembeni követelés | |||||
046 | 12A4231 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
047 | 12A4232 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
048 | 12A4233 | egyéb | |||||
049 | 12A424 | bd) elszámolóházzal szembeni követelés | |||||
050 | 12A425 | be) egyéb befektetési szolgáltatásból adódó követelés | |||||
051 | 12A4251 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
052 | 12A4252 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
053 | 12A4253 | egyéb | |||||
054 | 12A426 | 4/A. Ügyfelekkel szembeni követelések értékelési különbözete | |||||
055 | 12A5 | 5. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, beleértve a rögzített kamatozásúakat is | |||||
056 | 12A51 | a) helyi önkormányzatok és egyéb államháztartási szervek által kibocsátott értékpapírok (ide nem értve az állampapírokat) | |||||
057 | 12A511 | aa) forgatási célú | |||||
058 | 12A512 | ab) befektetési célú | |||||
059 | 12A52 | b) más kibocsátó által kibocsátott értékpapírok | |||||
060 | 12A521 | ba) forgatási célú | |||||
061 | 12A5211 | kapcsolt vállalkozás által kibocsátott | |||||
062 | 12A5212 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás által kibocsátott | |||||
063 | 12A5213 | visszavásárolt saját kibocsátású | |||||
064 | 12A5214 | egyéb vállalkozás által kibocsátott | |||||
065 | 12A522 | bb) befektetési célú |
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euro forinban | Egyéb deviza forintban | Összesen forintban | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
066 | 12A5221 | kapcsolt vállalkozás által kibocsátott | |||||
067 | 12A5222 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás által kibocsátott | |||||
068 | 12A5223 | egyéb vállalkozás által kibocsátott | |||||
069 | 12A53 | 5/A. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékelési különbözete | |||||
070 | 12A6 | 6. Részvények és más változó hozamú értékpapírok | |||||
071 | 12A61 | a) részvények, részesedések forgatási célra | |||||
072 | 12A611 | kapcsolt vállalkozás által kibocsátott | |||||
073 | 12A612 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás által kibocsátott | |||||
074 | 12A613 | egyéb vállalkozás által kibocsátott | |||||
075 | 12A62 | b) változó hozamú értékpapírok | |||||
076 | 12A621 | ba) forgatási célú | |||||
077 | 12A622 | bb) befektetési célú | |||||
078 | 12A63 | 6/A. Részvények és más változó hozamú értékpapírok értékelési különbözete | |||||
079 | 12A7 | 7. Részvények, részesedések befektetési célra | |||||
080 | 12A71 | a) részvények, részesedések befektetési célra | |||||
081 | 12A711 | hitelintézetekben | |||||
082 | 12A712 | egyéb vállalkozásban | |||||
083 | 12A72 | b) befektetési célú részvények, részesedések értékhelyesbítése | |||||
084 | 12A721 | hitelintézeti részvények, részesedése | |||||
085 | 12A722 | egyéb részvények, részesedések | |||||
086 | 12A73 | 7/A. Befektetési célú részvények, részesedések értékelési különbözete | |||||
087 | 12A8 | 8. Részvények, részesedések kapcsolt vállalkozásban | |||||
088 | 12A81 | a) részvények, részesedések befektetési célra | |||||
089 | 12A811 | hitelintézetekben | |||||
090 | 12A812 | egyéb vállalkozásban | |||||
091 | 12A82 | b) befektetési célú részvények, részesedések értékhelyesbítése | |||||
092 | 12A821 | hitelintézeti részvények, részesedése | |||||
093 | 12A822 | egyéb részvények, részesedések | |||||
094 | 12A83 | c) Tőkekonszolidációs különbözet | |||||
095 | 12A831 | leányvállalatból | |||||
096 | 12A832 | közös vezetésű vállalkozásból | |||||
097 | 12A833 | társult vállalkozásból | |||||
098 | 12A91 | 9. Immateriális javak | |||||
099 | 12A911 | a) immateriális javak | |||||
100 | 12A912 | b) immateriális javak értékhelyesbítése | |||||
101 | 12A92 | 10. Tárgyi eszközök | |||||
102 | 12A921 | a) pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök | |||||
103 | 12A9211 | aa) ingatlanok | |||||
104 | 12A9212 | ab) műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
105 | 12A9213 | ac) beruházások | |||||
106 | 12A9214 | ad) beruházásra adott előlegek | |||||
107 | 12A922 | b) nem közvetlenül pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök | |||||
108 | 12A9221 | ba) ingatlanok | |||||
109 | 12A9222 | bb) műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek | |||||
110 | 12A9223 | bc) beruházások | |||||
111 | 12A9224 | bd) beruházásra adott előlegek | |||||
112 | 12A923 | c) tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||||
113 | 12A93 | 11. Saját részvények | |||||
114 | 12A94 | 12. Egyéb eszközök | |||||
115 | 12A941 | a) készletek | |||||
116 | 12A942 | b) egyéb követelések | |||||
117 | 12A9421 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
118 | 12A9422 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
119 | 12A9423 | egyéb | |||||
120 | 12A943 | c) konszolidációból adódó (számított) társasági adókövetelés | |||||
121 | 12A944 | 12/A. Egyéb követelések értékelési különbözete | |||||
122 | 12A945 | 12/B. Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete | |||||
123 | 12A95 | 13. Aktív időbeli elhatárolások | |||||
124 | 12A951 | a) bevételek aktív időbeli elhatárolása | |||||
125 | 12A952 | b) költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása | |||||
126 | 12A953 | c) halasztott ráfordítások | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
12B
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - FORRÁSOK
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euro forinban | Egyéb deviza forintban | Összesen forintban | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
001 | 12B0 | FORRÁSOK (passzívák) | |||||
002 | 12B1 | 1. Hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek | |||||
003 | 12B11 | a) látra szóló | |||||
004 | 12B12 | b) meghatározott időre lekötött, pénzügyi szolgáltatásból adódó kötelezettség | |||||
005 | 12B121 | ba) éven belüli lejáratú | |||||
006 | 12B1211 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
007 | 12B1212 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
008 | 12B1213 | MNB-vel szemben | |||||
009 | 12B1214 | egyéb | |||||
010 | 12B122 | bb) éven túli lejáratú | |||||
011 | 12B1221 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
012 | 12B1222 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
013 | 12B1223 | MNB-vel szemben | |||||
014 | 12B1224 | egyéb | |||||
015 | 12B123 | c) befektetési szolgáltatásból | |||||
016 | 12B1231 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
017 | 12B1232 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
018 | 12B1233 | MNB-vel szemben | |||||
019 | 12B1234 | egyéb | |||||
020 | 12B13 | 1/A. Hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek értékelési különbözete | |||||
021 | 12B2 | 2. Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek | |||||
022 | 12B21 | a) takarékbetétek | |||||
023 | 12B211 | aa) látra szóló | |||||
024 | 12B212 | ab) éven belüli lejáratú | |||||
025 | 12B213 | ac) éven túli lejáratú | |||||
026 | 12B22 | b) egyéb kötelezettségek pénzügyi szolgáltatásból | |||||
027 | 12B221 | ba) látra szóló | |||||
028 | 12B2211 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
029 | 12B2212 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
030 | 12B2213 | egyéb | |||||
031 | 12B222 | bb) éven belüli lejáratú | |||||
032 | 12B2221 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
033 | 12B2222 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
034 | 12B2223 | egyéb | |||||
035 | 12B223 | bc) éven túli lejáratú | |||||
036 | 12B2231 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
037 | 12B2232 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
038 | 12B2233 | egyéb | |||||
039 | 12B23 | c) befektetési szolgáltatásból | |||||
040 | 12B231 | ca) tőzsdei befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó kötelezettség | |||||
041 | 12B2311 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
042 | 12B2312 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
043 | 12B2313 | egyéb | |||||
044 | 12B232 | cb) tőzsdén kívüli befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó kötelezettség | |||||
045 | 12B2321 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
046 | 12B2322 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
047 | 12B2323 | egyéb | |||||
048 | 12B233 | cc) befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó, ügyfelekkel szembeni kötelezettség | |||||
049 | 12B2331 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
050 | 12B2332 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
051 | 12B2333 | egyéb | |||||
052 | 12B234 | cd) elszámolóházzal szembeni kötelezettség | |||||
053 | 12B235 | ce) egyéb befektetési szolgáltatásból adódó kötelezettség | |||||
054 | 12B2351 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
055 | 12B2352 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
056 | 12B2353 | egyéb | |||||
057 | 12B24 | 2/A. Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek értékelési különbözete | |||||
058 | 12B3 | 3. Kibocsátott értékpapírok miatt fennálló kötelezettség | |||||
059 | 12B31 | a) kibocsátott kötvények | |||||
060 | 12B311 | aa) éven belüli lejáratú | |||||
061 | 12B3111 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
062 | 12B3112 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
063 | 12B3113 | egyéb | |||||
064 | 12B312 | ab) éven túli lejáratú | |||||
065 | 12B3121 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
066 | 12B3122 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
067 | 12B3123 | egyéb | |||||
068 | 12B32 | b) kibocsátott egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||||
069 | 12B321 | ba) éven belüli lejáratú | |||||
070 | 12B3211 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
071 | 12B3212 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
072 | 12B3213 | egyéb | |||||
073 | 12B322 | bb) éven túli lejáratú | |||||
074 | 12B3221 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
075 | 12B3222 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
076 | 12B3223 | egyéb | |||||
077 | 12B33 | c) számviteli szempontból értékpapírként kezelt, de a Tpt. szerint értékpapírnak nem minősülő hitelviszonyt megtestesítő okiratok | |||||
078 | 12B331 | ca) éven belüli lejáratú | |||||
079 | 12B3311 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
080 | 12B3312 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
081 | 12B3313 | egyéb |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
12B
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - FORRÁSOK
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Forint | Euro forinban | Egyéb deviza forintban | Összesen forintban | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |||
a | b | c | d | z | |||
082 | 12B332 | cb) éven túli lejáratú | |||||
083 | 12B3321 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
084 | 12B3322 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
085 | 12B3323 | egyéb | |||||
086 | 12B4 | 4. Egyéb kötelezettségek | |||||
087 | 12B41 | a) éven belüli lejáratú | |||||
088 | 12B411 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
089 | 12B412 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
090 | 12B413 | egyéb | |||||
091 | 12B42 | b) éven túli lejáratú | |||||
092 | 12B421 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
093 | 12B422 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
094 | 12B423 | egyéb | |||||
095 | 12B43 | c) konszolidációból adódó (számított) társasági adókötelezettség | |||||
096 | 12B44 | 4/A. Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete | |||||
097 | 12B5 | 5. Passzív időbeli elhatárolások | |||||
098 | 12B51 | a) bevételek passzív időbeli elhatárolása | |||||
099 | 12B52 | b) költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása | |||||
100 | 12B53 | c) halasztott bevételek | |||||
101 | 12B6 | 6. Céltartalékok | |||||
102 | 12B61 | a) céltartalék nyugdíjra és végkielégítésre | |||||
103 | 12B62 | b) kockázati céltartalék függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre | |||||
104 | 12B63 | c) általános kockázati céltartalék | |||||
105 | 12B64 | d) egyéb céltartalék | |||||
106 | 12B7 | 7. Hátrasorolt kötelezettségek | |||||
107 | 12B71 | a) alárendelt kölcsöntőke | |||||
108 | 12B711 | aa) tőkekonszolidációs különbözet | |||||
109 | 12B7111 | leányvállalatból | |||||
110 | 12B7112 | közös vezetésű vállalatból | |||||
111 | 12B712 | ab) alárendelt kölcsöntőke tőkekonszolidációs különbözet nélkül | |||||
112 | 12B7121 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
113 | 12B7122 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
114 | 12B7123 | egyéb | |||||
115 | 12B72 | b) szövetkezeti hitelintézetnél a más vagyoni hozzájárulása | |||||
116 | 12B73 | c) egyéb hátrasorolt kötelezettség | |||||
117 | 12B731 | kapcsolt vállalkozással szemben | |||||
118 | 12B732 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben | |||||
119 | 12B733 | egyéb | |||||
120 | 12B8 | Összevont alapú saját tőke | |||||
121 | 12B81 | Összevont alapú saját tőke elemei összesen | |||||
122 | 12B811 | 8. Jegyzett tőke | |||||
123 | 12B8111 | Tájékoztató adat: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken | |||||
124 | 12B812 | 9. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) | |||||
125 | 12B813 | 10. Tőketartalék | |||||
126 | 12B8131 | a) a részvény, részesedés névértéke és kibocsátási értéke közötti különbözet (ázsió) | |||||
127 | 12B8132 | b) egyéb | |||||
128 | 12B814 | 11. Általános tartalék | |||||
129 | 12B8151 | 12. Eredménytartalék (+) | |||||
130 | 12B8152 | 12. Eredménytartalék (-) | |||||
131 | 12B816 | 13. Lekötött tartalék | |||||
132 | 12B817 | 14. Értékelési tartalék | |||||
133 | 12B8171 | a) értékhelyesbítés értékelési tartaléka | |||||
134 | 12B8172 | b) valós értékelés értékelési tartaléka | |||||
135 | 12B8181 | 15. Mérleg szerinti eredmény - nyereség | |||||
136 | 12B8182 | 15. Mérleg szerinti eredmény - veszteség | |||||
137 | 12B82 | Összevont alapú saját tőke különbözetek összesen | |||||
138 | 12B8211 | 16. Leányvállalat és közös vezetésű vállalkozás saját tőke változása (tartozik) | |||||
139 | 12B82111 | Leányvállalat saját tőke változása (tartozik) | |||||
140 | 12B82112 | Közös vezetésű vállalkozás saját tőke változása (tartozik) | |||||
141 | 12B8212 | 16. Leányvállalat és közös vezetésű vállalkozás saját tőke változása (követel) | |||||
142 | 12B82121 | Leányvállalat saját tőke változása (követel) | |||||
143 | 12B82122 | Közös vezetésű vállalkozás saját tőke változása (követel) | |||||
144 | 12B8221 | 17. Konszolidáció miatti változások (tartozik) | |||||
145 | 12B82211 | adósságkonszolidálás különbözetéből | |||||
146 | 12B82212 | közbenső eredmény különbözetéből | |||||
147 | 12B8222 | 17. Konszolidáció miatti változások (követel) | |||||
148 | 12B82221 | adósságkonszolidálás különbözetéből | |||||
149 | 12B82222 | közbenső eredmény különbözetéből | |||||
150 | 12B823 | 18. Külső tagok (más tulajdonosok) részesedése | |||||
Jelmagyarázat | |||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
12C
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Kötelezettségek összesen | Követelések összesen | Mód. |
1 | 2 | 3 | |||
a | b | z | |||
001 | 12C0 | Mérlegen kívüli ügyletek összesen | |||
002 | 12C1 | Függő ügyletek összesen | |||
003 | 12C101 | Opciós ügyletek | |||
004 | 12C102 | Garanciavállalás | |||
005 | 12C103 | Kezességvállalás | |||
006 | 12C104 | Visszavonható készenléti (standby) hitellevél | |||
007 | 12C105 | Visszavonhatatlan hitellevelek és az akkreditívek | |||
008 | 12C106 | Hitelszerződés alapján még igénybe vehető keretösszeg | |||
009 | 12C107 | Harmadik fél tartozásaiért biztosítékként szolgáló vagyontárgyak | |||
010 | 12C108 | Nem valódi penziós ügyletek | |||
011 | 12C109 | Hitelígérvények | |||
012 | 12C110 | Kötelezettségvállalásra vonatkozó Ígérvények | |||
013 | 12C111 | Forint- vagy devizaértékre szóló váltókezesség-vállalás (névérték, lejáratig) | |||
014 | 12C112 | Tovább forgatott, eladott vagy MNB-nél viszontleszámítolt váltó | |||
015 | 12C113 | Hitelintézettel szembeni visszkereset ki nem fizetett névértéke a teljesítésig | |||
016 | 12C114 | Egyéb pénzkövetelések | |||
017 | 12C115 | Peres ügyekkel kapcsolatban várható kötelezettségek/követelések | |||
018 | 12C2 | Jövőbeni ügyletek összesen | |||
019 | 12C21 | Határidős ügyletek | |||
020 | 12C22 | SWAP ügyletek határidős ügyletrésze miatti ügyletek | |||
021 | 12C23 | Egyéb ügyletek | |||
Jelmagyarázat | |||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
12D
ÖSSZEVONT ALAPÚ EREDMÉNYKIMUTATÁS
Nagyságrend: millió forint
Sor- szám | PSZÁF kód | Megnevezés | Összeg | Mód |
1 | 2 | |||
a | z | |||
001 | 12D1 | KAMATKÜLÖNBÖZET (1-2) | ||
002 | 12D11 | 1. Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek | ||
003 | 12D111 | a) rögzített kamatozású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott (járó) kamatbevételek | ||
004 | 12D1111 | kapcsolt vállalkozástól | ||
005 | 12D1112 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól | ||
006 | 12D1113 | egyéb | ||
007 | 12D112 | b) egyéb kapott kamatok és kamat jellegű bevételek | ||
008 | 12D1121 | kapcsolt vállalkozástól | ||
009 | 12D1122 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól | ||
010 | 12D1123 | egyéb | ||
011 | 12D12 | 2. Fizetett kamatok és kamat jellegu ráfordítások | ||
012 | 12D121 | kapcsolt vállalkozásnak | ||
013 | 12D122 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | ||
014 | 12D123 | egyéb | ||
015 | 12D2 | 3. Bevételek értékpapírokból | ||
016 | 12D21 | a) bevételek forgatási célú részvényekből, részesedésekből (osztalék, részesedés) | ||
017 | 12D22 | b) bevételek a társult vállalkozásokban való részesedésekből (osztalék, részesedés) | ||
018 | 12D23 | c) bevételek egyéb részesedésekből (osztalék, részesedés) | ||
019 | 12D3 | Jutalék- és díjeredmény | ||
020 | 12D31 | 4. Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek | ||
021 | 12D311 | a) egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeiből | ||
022 | 12D3111 | kapcsolt vállalkozástól | ||
023 | 12D3112 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól | ||
024 | 12D3113 | egyéb | ||
025 | 12D312 | b) befektetési szolgáltatások bevételeiből (kivéve a kereskedési tevékenység bevételét) | ||
026 | 12D3121 | kapcsolt vállalkozástól | ||
027 | 12D3122 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól | ||
028 | 12D3123 | egyéb | ||
029 | 12D32 | 5. Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások | ||
030 | 12D321 | a) egyéb pénzügyi szolgáltatás ráfordításaiból | ||
031 | 12D3211 | kapcsolt vállalkozásnak | ||
032 | 12D3212 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | ||
033 | 12D3213 | egyéb | ||
034 | 12D322 | b) befektetési szolgáltatások ráfordításaiból (kivéve a kereskedési tevékenység ráfordításait) | ||
035 | 12D3221 | kapcsolt vállalkozásnak | ||
036 | 12D3222 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | ||
037 | 12D3223 | egyéb | ||
038 | 12D4 | 6. Pénzügyi műveletek nettó eredménye | ||
039 | 12D41 | Egyéb pénzügyi szolgáltatás eredménye | ||
040 | 12D411 | 6. a) egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeiből | ||
041 | 12D4111 | kapcsolt vállalkozástól | ||
042 | 12D4112 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól | ||
043 | 12D4113 | értékelési különbözet | ||
044 | 12D4114 | egyéb | ||
045 | 12D412 | 6. b) egyéb pénzügyi szolgáltatás ráfordításaiból | ||
046 | 12D4121 | kapcsolt vállalkozástól | ||
047 | 12D4122 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól | ||
048 | 12D4123 | értékelési különbözet | ||
049 | 12D4124 | egyéb | ||
050 | 12D42 | Befektetési szolgáltatás eredménye | ||
051 | 12D421 | 6. c) befektetési szolgáltatás bevételeiből (kereskedési tevékenység bevétele) | ||
052 | 12D4211 | kapcsolt vállalkozástól | ||
053 | 12D4212 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól | ||
054 | 12D4213 | egyéb személytől | ||
055 | 12D4214 | forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása | ||
056 | 12D4215 | értékelési különbözet | ||
057 | 12D422 | 6. d) befektetési szolgáltatás ráfordításaiból (kereskedési tevékenység ráfordítása) | ||
058 | 12D4221 | kapcsolt vállalkozásnak | ||
059 | 12D4222 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | ||
060 | 12D4223 | egyéb személynek | ||
061 | 12D4224 | forgatási célú értékpapírok értékvesztése | ||
062 | 12D4225 | értékelési különbözet | ||
063 | 12D5 | Egyéb eredmény | ||
064 | 12D51 | 7. Egyéb bevételek üzleti tevékenységből | ||
065 | 12D511 | a) nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás bevételei | ||
066 | 12D5111 | kapcsolt vállalkozástól | ||
067 | 12D5112 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól | ||
068 | 12D5113 | egyéb személytől | ||
069 | 12D512 | b) egyéb bevételek - konszolidációs különbözet nélkül | ||
070 | 12D5121 | kapcsolt vállalkozástól | ||
071 | 12D5122 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól | ||
072 | 12D5123 | egyéb személytől | ||
073 | 12D5124 | készletek értékvesztésének visszaírása |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
12D
ÖSSZEVONT ALAPÚ EREDMÉNYKIMUTATÁS
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Összeg | Mód. |
1 | 2 | |||
a | z | |||
074 | 12D513 | ba) adósságkonszolidálás miatt keletkező - eredményt növelő - konszolidációs különbözet | ||
075 | 12D52 | 10. Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből | ||
076 | 12D521 | a) nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás ráfordításai | ||
077 | 12D5211 | kapcsolt vállalkozásnak | ||
078 | 12D5212 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | ||
079 | 12D5213 | egyéb személynek | ||
080 | 12D522 | b) egyéb ráfordítások - konszolidációs különbözet nélkül | ||
081 | 12D5221 | kapcsolt vállalkozásnak | ||
082 | 12D5222 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | ||
083 | 12D5223 | egyéb személynek | ||
084 | 12D5224 | készletek értékvesztése | ||
085 | 12D523 | ba) adósságkonszolidálás miatt keletkező - eredményt csökkentő - konszolidációs különbözet | ||
086 | 12D61 | 8. Általános igazgatási költségek | ||
087 | 12D611 | a) személyi jellegű ráfordítások | ||
088 | 12D6111 | aa) bérköltség | ||
089 | 12D6112 | ab) személyi jellegű egyéb kifizetések | ||
090 | 12D61121 | társadalombiztosítási költségek | ||
091 | 12D61122 | nyugdíjjal kapcsolatos költségek | ||
092 | 12D61123 | egyéb | ||
093 | 12D6113 | ac) bérjárulékok | ||
094 | 12D61131 | társadalombiztosítási költségek | ||
095 | 12D61132 | nyugdíjjal kapcsolatos költségek | ||
096 | 12D61133 | egyéb | ||
097 | 12D612 | b) egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások) | ||
098 | 12D62 | 9. Értékcsökkenési leírás | ||
099 | 12D63 | Értékvesztés, - visszaírás, kockázati céltartalékképzés, felhasználás, felszabadítás | ||
100 | 12D631 | 11. Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre | ||
101 | 12D6311 | a) értékvesztés követelések után | ||
102 | 12D6312 | b) kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre | ||
103 | 12D632 | 12. Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre | ||
104 | 12D6321 | a) értékvesztés visszaírása követelések után | ||
105 | 12D6322 | b) kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre | ||
106 | 12D633 | 12/A. Általános kockázati céltartalék képzés és felhasználás különbözete | ||
107 | 12D6331 | Általános kockázati céltartalék képzés | ||
108 | 12D6332 | Általános kockázati céltartalék felhasználás | ||
109 | 12D634 | 13. Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után | ||
110 | 12D635 | 14. Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után | ||
111 | 12D7 | 15. Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye (12D71+72) | ||
112 | 12D71 | PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE[1-2+3+4-5+6+7.b)-8-9-10.b) 11+12+12/A-13+14] | ||
113 | 12D72 | NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE [7.a)-10.a)l | ||
114 | 12D73 | 18. Rendkívüli eredmény (16-17) | ||
115 | 12D731 | 16. Rendkívüli bevételek | ||
116 | 12D732 | 17. Rendkívüli ráfordítások | ||
117 | 12D74 | 19. Adózás előtti eredmény (+15+18) | ||
118 | 12D75 | 20. Adófizetési kötelezettség | ||
119 | 12D751 | a1) konszolidálásból adódó (számított) társasági adókülönbözet (-) | ||
120 | 12D752 | a2) konszolidálásból adódó (számított) társasági adókülönbözet (+) | ||
121 | 12D753 | adófizetési kötelezettség konszolidálás előtt | ||
122 | 12D8 | 21. Adózott eredmény (+19-20) | ||
123 | 12D81 | 22. Általános tartalék képzése, felhasználása (-/+) | ||
124 | 12D811 | Általános tartalék felhasználása (+) | ||
125 | 12D812 | Általános tartalék képzés(-) | ||
126 | 12D82 | 24. Jóváhagyott osztalék és részesedés | ||
127 | 12D821 | kapcsolt vállalkozásnak | ||
128 | 12D822 | egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak | ||
129 | 12D823 | egyéb személynek | ||
130 | 12D9 | 25. Mérleg szerinti eredmény (+21-/+22-24) | ||
Jelmagyarázat | ||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
12EA
ÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET ALÁ "BEVONT" VÁLLALKOZÁSOK
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | A vállalkozás megnevezése | Törzsszám | Kódjel | Bevonás jogcíme | Konsz. módszer | Tulajdoni arány % (közvetlen) | Tulajdoni arány % (közvetett) | A váll. mérlegfőösszege | Váll. saját tőkéje | Váll. szavatoló tőkéje (SZT) | Adózott eredmény | Mérleg szerinti eredmény | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 11 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | z | |||
001 | 12EA01 | ||||||||||||||
12EA99 | |||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
12EB
ÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET ALÁ NEM KERÜLT VÁLLALKOZÁSOK
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | A vállalkozás megnevezése | Törzsszám | Kódjel | Kivonás jogcíme | Fölérendelt szoros kapcsolat jellege | Nem fölérendelt szoros kapcsolat jellege | Tulajdoni arány % (közvetlen) | Tulajdoni arány % (közvetett) | A váll. mérlegfőösszege | Váll. saját tőkéje | Váll. szavatoló tőkéje (SZT) | Adózott eredmény | Mérleg szerinti eredmény | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 12 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | z | |||
001 | 12EB001 | |||||||||||||||
12EB299 | ||||||||||||||||
Jelmagyarázat | ||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
13 KA
Belföldi pénzügyi szervezetek adatai
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Eszközök | Források | Mérlegen kívüli kötelezettségek | Mérlegen kívüli követelések | |||||||||||||
forintban | forintban | forintban | forintban | ||||||||||||||||
Ügyfél (partner) megnevezése | Törzsszám | Értékpapír | Hitel, egyéb követelés | Vagyoni részesedés | 'c'-ből, 'd'-ből, 'e'-ből deviza | Betét | Egyéb kötelezettség | 'g'-ből, 'h'-ból deviza | Garancia | Hitelkeret | Egyéb kötelezettség | 'j'-ből, 'k'-ból, "r-ből deviza | Garancia | Egyéb követelés | 'n'-ből, 'o'-ból deviza | Mód. | |||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | o | p | z | |||
001 | 13KA1 | Összesen | |||||||||||||||||
002 | 13KA2 | Pénzügyi vállalkozás | |||||||||||||||||
003 | 13KA3 | Befektetési vállalkozás | |||||||||||||||||
004 | 13KA4 | Befektetési alapkezelő | |||||||||||||||||
005 | 13KA5 | Eqyéb szervezet | |||||||||||||||||
006 | 13KA6 | Nem részletezettek | |||||||||||||||||
007 | 13KA7 | Részletezettek összesen | |||||||||||||||||
008 | 13KA701 | ||||||||||||||||||
13KA799 | |||||||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
13KB
Külföldi pénzügyi szervezetek adatai
Eszközök | Források | Mérlegen kívüli KÖTELEZETTSÉGEK | Mérlegen kívüli KÖVETELÉSEK | ||||||||||||||||
forintban | forintban | forintban | forintban | ||||||||||||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Ügyfél (partner) megnevezése | Törzsszám | Értékpapír | Hitel, egyéb követelés | Vagyoni részesedés | 'c-ből, 'd'-ből, 'e'-ből deviza | Betét | Egyéb kötelezettség | 'g'-ből, 'h'ból deviza | Garancia | Hitelkeret | Egyéb kötelezettség | 'j'-ből, 'k'-ból, 'l'-ből deviza | Garancia | Egyéb követelés | 'n'-ből, 'o'-ból deviza | Mód. |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | |||
a | b | c | d | e | f | g | h | i | j | k | l | m | n | o | p | z | |||
001 | 13KB1 | Összesen | |||||||||||||||||
002 | 13KB2 | Pénzügyi vállalkozás | |||||||||||||||||
003 | 13KB3 | Befektetési vállalkozás | |||||||||||||||||
004 | 13KB4 | Befektetési alapkezelő | |||||||||||||||||
005 | 13KB5 | Egyéb szervezet | |||||||||||||||||
006 | 13KB6 | Nem részletezettek | |||||||||||||||||
007 | 13KB7 | Részletezettek összesen | |||||||||||||||||
008 | 13KB701 | ||||||||||||||||||
13KB799 | |||||||||||||||||||
Jelmagyarázat | |||||||||||||||||||
Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KONSZDMM
Havi jelentés a devizafinanszírozás megfelelési mutatóról- Konszolidált tételek
nagyságrend: millió forint
Összesen Súly Szorzat Mód | ||||||
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | 1 | 2 | 3 | 4 |
a | b | c | z | |||
001 | KONSZDMM101 | Rendelkezésre álló stabil devizaforrások (2+...+9) | ||||
002 | KONSZDMM102 | Egy év vagy annál hosszabb hátralévő lejáratú deviza betétek és deviza kötelezettségek | ||||
003 | KONSZDMM103 | Óvadéki deviza betét | ||||
004 | KONSZDMM104 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró háztartási deviza betétek | ||||
005 | KONSZDMM105 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró kkv-s deviza betétek | ||||
006 | KONSZDMM106 | Háztartások tulajdonában lévő, adott hitelintézet által kibocsátott 1 éven belüli hátralévő lejárattal rendelkező deviza kötvények állománya | ||||
007 | KONSZDMM107 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró, nem pénzügyi vállalatok, központi kormányzat (beleértve a központi költségvetési intézményeket), helyi önkormányzatok, Társadalombiztosítási Alapok, egyéb pénzügyi szolgáltatás közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók és magánnyugdíjpénztárak, háztartásokat segítő nonprofit intézmények, valamint a külföldiek nem bankközi devizabetétei | ||||
008 | KONSZDMM108 | Pénzpiaci alapok 1 éven belül lejáró deviza betétei | ||||
009 | KONSZDMM109 | Even túli hátralévő lejáratú forinttal szembeni nettó devizaswapállomány | ||||
010 | KONSZDMM210 | Finanszírozott stabil devizaeszközök és mérlegen kívüli devizakötelezettségek (11+...+23+33+39+40) | ||||
011 | KONSZDMM211 | Valuta pénztárkészlet | ||||
012 | KONSZDMM212 | Egy évnél rövidebb lejáratú fedezetlen deviza eszközök | ||||
013 | KONSZDMM213 | Fordított repóügylet (csak deviza) | ||||
014 | KONSZDMM214 | Devizában denominált értékpapírok egy évnél rövidebb hátralevő lejárattal | ||||
015 | KONSZDMM215 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott éven belül lejáró deviza hitel | ||||
016 | KONSZDMM216 | Even túli hátralévő lejáratú deviza államkötvény, konszolidációs deviza államkötvény, jegybanki deviza kötvény, egyéb pénzügyi közvetítők deviza kötvénye valamint GMU központi kormányzat deviza kötvénye | ||||
017 | KONSZDMM217 | Olyan devizában denominált értékpapírok, amelyeket a 196/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet szerinti 20%-os súlyozású kormányzat, jegybank bocsát ki vagy garantál | ||||
018 | KONSZDMM218 | Egy éven belül lejáró, nem pénzügyi vállalatoknak és egyéb belföldieknek nyújtott deviza hitelek | ||||
019 | KONSZDMM219 | Tőzsdei indexben szereplő devizában denominált részvények, amelyeket nem a hitelintézet vagy leányvállalata bocsátott ki | ||||
020 | KONSZDMM220 | Even túli hátralévő lejáratú, nem csoporton belül kibocsátott devizában denominált jelzáloglevelek | ||||
021 | KONSZDMM221 | Bármilyen lejáratú, 35%-os, vagy annál kisebb súlyozású lakóingatlannal fedezett deviza kitettségek | ||||
022 | KONSZDMM222 | Egy éven belül lejáró háztartási deviza hitelek | ||||
023 | KONSZDMM223 | Egyéb fent nem nevesített deviza eszközök (24+...+32) | ||||
024 | KONSZDMM2231 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli háztartási deviza hitelek | ||||
025 | KONSZDMM2232 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli nem pénzügyi vállalatok deviza hitelei | ||||
026 | KONSZDMM2233 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli pénzügyi hitelintézeteknek nyújtott deviza hitel | ||||
027 | KONSZDMM2234 | Nem rezidensek hitelei | ||||
028 | KONSZDMM2235 | Egyéb belföldieknek nyújtott lejárat nélküli, lejárt és éven túli hátralévő lejáratú deviza hitel | ||||
029 | KONSZDMM2236 | Egyéb deviza követelések | ||||
030 | KONSZDMM2237 | Vagyoni érdekeltségek | ||||
031 | KONSZDMM2238 | Saját deviza eszközök | ||||
032 | KONSZDMM2239 | Minden egyéb deviza eszköz | ||||
033 | KONSZDMM224 | Garanciák, egyéb mérlegen kívüli deviza kötelezettségek (34+...+38) | ||||
034 | KONSZDMM2241 | Teljes kockázatú mérlegen kívüli tételek | ||||
035 | KONSZDMM2242 | 75%-os súlyozású egyéb mérlegen kívüli tételek | ||||
036 | KONSZDMM2243 | Közepes kockázatú mérlegen kívüli tételek (kivéve le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | ||||
037 | KONSZDMM2244 | Alacsony kockázatú mérlegen kívüli tételek (kivéve le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | ||||
038 | KONSZDMM2245 | Kockázatmentes mérlegen kívüli tételek (kivéve le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | ||||
039 | KONSZDMM225 | Le nem hívott likviditási és hitelkeret | ||||
040 | KONSZDMM226 | Változó devizás hitelkeretek | ||||
041 | KONSZDMM301 | Devizafinanszírozás megfelelési mutató | ||||
Jelmagyarázat | ||||||
i | Tilos |
Vonatkozási idő vége:
Adatszolgáltató neve:
Adatszolgáltató törzsszáma:
KDMM
Havi jelentés a kiegészitő adatokról - Konszolidált tételek
Nagyságrend: millió forint
Sorszám | PSZÁF kód | Megnevezés | Hitelintézeti csoportot vezető hitelintézet egyedi adatai | Konszolidált és egyedi adat különbsége | Összesen | Súly | Szorzat | Mód |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |||
a | b | c | d | e | z | |||
001 | KDMM101 | Rendelkezésre álló stabil devizaforrások (2+...+9) | ||||||
002 | KDMM102 | Egy év vagy annál hosszabb hátralévő lejáratú deviza betétek és deviza kötelezettségek | ||||||
003 | KDMM103 | Óvadéki deviza betét | ||||||
004 | KDMM104 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró háztartási deviza betétek | ||||||
005 | KDMM105 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró kkv-s deviza betétek | ||||||
006 | KDMM106 | Háztartások tulajdonában lévő, adott hitelintézet által kibocsátott 1 éven belüli hátralévő lejárattal rendelkező deviza kötvények állománya | ||||||
007 | KDMM107 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró, nem pénzügyi vállalatok, központi kormányzat (beleértve a központi költségvetési intézményeket), helyi önkormányzatok, Társadalombiztosítási Alapok, egyéb pénzügyi szolgáltatás közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók és magánnyugdíjpénztárak, háztartásokat segítő nonprofit intézmények, valamint a külföldiek nem bankközi devizabetétei | ||||||
008 | KDMM108 | Pénzpiaci alapok 1 éven belül lejáró deviza betétei | ||||||
009 | KDMM109 | Éven túli hátralévő lejáratú forinttal szembeni nettó devizaswapállomány | ||||||
010 | KDMM210 | Finanszírozott stabil devizaeszközök és mérlegen kívüli devizakötelezettségek (11+...+23+33+39+40) | ||||||
011 | KDMM211 | Valuta pénztárkészlet | ||||||
012 | KDMM212 | Egy évnél rövidebb lejáratú fedezetlen deviza eszközök | ||||||
013 | KDMM213 | Fordított repóügylet (csak deviza) | ||||||
014 | KDMM214 | Devizában denominált értékpapírok egy évnél rövidebb hátralevő lejárattal | ||||||
015 | KDMM215 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott éven belül lejáró deviza hitel | ||||||
016 | KDMM216 | Éven túli hátralévő lejáratú deviza államkötvény, konszolidációs deviza államkötvény, jegybanki deviza kötvény, egyéb pénzügyi közvetítők deviza kötvénye valamint GMU központi kormányzat deviza kötvénye | ||||||
017 | KDMM217 | Olyan devizában denominált értékpapírok, amelyeket a 196/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet szerinti 20%-os súlyozású kormányzat, jegybank bocsát ki vagy garantál | ||||||
018 | KDMM218 | Egy éven belül lejáró, nem pénzügyi vállalatoknak és egyéb belföldieknek nyújtott deviza hitelek | ||||||
019 | KDMM219 | Tőzsdei indexben szereplő devizában denominált részvények, amelyeket nem a hitelintézet vagy leányvállalata bocsátott ki | ||||||
020 | KDMM220 | Éven túli hátralévő lejáratú, nem csoporton belül kibocsátott devizában denominált jelzáloglevelek | ||||||
021 | KDMM221 | Bármilyen lejáratú, 35%-os, vagy annál kisebb súlyozású lakóingatlannal fedezett deviza kitettségek | ||||||
022 | KDMM222 | Egy éven belül lejáró háztartási deviza hitelek | ||||||
023 | KDMM223 | Egyéb fent nem nevesített deviza eszközök (24+..32) | ||||||
024 | KDMM2231 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli háztartási deviza hitelek | ||||||
025 | KDMM2232 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli nem pénzügyi vállalatok deviza hitelei | ||||||
026 | KDMM2233 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli pénzügyi hitelintézeteknek nyújtott deviza hitel | ||||||
027 | KDMM2234 | Nem rezidensek hitelei | ||||||
028 | KDMM2235 | Egyéb belföldieknek nyújtott lejárat nélküli, lejárt és éven túli hátralévő lejáratú deviza hitel | ||||||
029 | KDMM2236 | Egyéb deviza követelések | ||||||
030 | KDMM2237 | Vagyoni érdekeltségek | ||||||
031 | KDMM2238 | Saját deviza eszközök | ||||||
032 | KDMM2239 | Minden egyéb deviza eszköz | ||||||
033 | KDMM224 Garanciák, egyéb mérlegen kívüli deviza kötelezettségek (34+...+38) | |||||||
034 | KDMM2241 | Teljes kockázatú mérlegen kívüli tételek | ||||||
035 | KDMM2242 | 75%-os súlyozású egyéb mérlegen kívüli tételek | ||||||
036 | KDMM2243 | Közepes kockázatú mérlegen kívüli tételek (kivéve le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | ||||||
037 | KDMM2244 | Alacsony kockázatú mérlegen kívüli tételek (kivéve le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | ||||||
038 | KDMM2245 | Kockázatmentes mérlegen kívüli tételek (kivéve le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | ||||||
039 | KDMM225 | Le nem hívott likviditási és hitelkeret | ||||||
040 | KDMM226 | Változó devizás hitelkeretek | ||||||
Jelmagyarázat | ||||||||
Tilos |
2. melléklet a 15/2012. (X. 16.) PSZÁF rendelethez
"2. melléklet a 19/2011. (X. 20.) PSZÁF rendelethez
I. RÉSZ
AZ ADATSZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
Tartalma:
I.1. Kapcsolódó jogszabályok
I.2. Rövidítések
I.3. Fogalmak
I.4. Az adatszolgáltatás formai követelményei
I.5. Az adatszolgáltatás tartalmi követelményei
I.1. Kapcsolódó jogszabályok
1. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.),
2. a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Eximtv.),
3. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.),
4. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.),
5. a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.),
6. a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.),
7. a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Ltpt.),
8. a jelzálog-hitelintézetekről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény (a továbbiakban: Jht.),
9. a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: Fkt.),
10. a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.),
11. a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szmt.),
12. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény,
13. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.),
14. a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKVtv.),
15. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.),
16. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.),
17. az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény (a továbbiakban: Különadó tv.),
18. az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény,
19. a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: Pmt.),
20. a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.),
21. a viszontbiztosítókról szóló 2007. évi CLIX. törvény (a továbbiakban: Vbit.),
22. a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló 2008. évi CIV. törvény [a továbbiakban: 2008. évi CIV. törvény],
23. a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló 2009. évi IV. törvény (a továbbiakban: Lkkf. tv.),
24. a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ptv.),
25. a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény,
26. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény (a továbbiakban: Psztv.),
27. a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: devizakölcsöntv.),
28. a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló 2011. évi CLXX. törvény (a továbbiakban: NET tv.),
29. a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló 2011. évi CXCIII. törvény (a továbbiakban: Batv.),
30. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.),
31. a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény (a továbbiakban: MNBtv.),
32. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet],
33. a lakás-takarékpénztár általános szerződési feltételeiről szóló 47/1997. (III. 12.) Korm. rendelet,
34. a kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciók, kockázatvállalások, a devizaárfolyam kockázat és a nagykockázatok fedezéséhez szükséges tőkekövetelmény megállapításának szabályairól és a kereskedési könyv vezetésének részletes szabályairól szóló 244/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kkr.),
35. a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Hitkr.),
36. a befektetési vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 251/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Beszkr.),
37. a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet],
38. az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet,
39. a hitelezési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről szóló 196/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Hkr.),
40. a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Nykr.),
41. a kis- és középvállalkozások helyzetével, támogatásával összefüggő adatszolgáltatásról szóló 5/2009. (I. 16.) Korm. rendelet,
42. a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásáról szóló 134/2009. (VI. 23.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 134/2009. (VI. 23.) Korm. rendelet],
43. a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Klhr.),
44. a hitelintézetek likviditási szintjének meghatározásáról, valamint devizapozícióbeli lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 366/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 366/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet],
45. a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítését érintő megtérítésről és a közszférában dolgozók támogatásáról szóló 57/2012. (III. 30.) Korm. rendelet,
46. a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet [a továbbiakban: 21/2006. (V. 18.) IM rendelet],
47. a termőföldnek nem minősülő ingatlanok hitelbiztosítéki értékének meghatározására vonatkozó módszertani elvekről szóló 25/1997. (VIII. 1.) PM rendelet,
48. a hitelintézetek befektetési szabályzatáról szóló 28/2011. (XII. 5.) PSZÁF rendelet,
49. a hitelintézetek által szolgáltatandó tőkemegfelelési adatok köréről és az adatszolgáltatás módjáról szóló 8/2011. (VI. 16.) PSZÁF rendelet,
50. a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet [a továbbiakban: 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet],
51. a jegybanki információs rendszerhez szolgáltatandó információk és az információt szolgáltatók köréről, a szolgáltatás módjáról és határidejéről szóló MNB rendelet (a továbbiakban: MNB rendelet).
I.2. Rövidítések
A kitöltési útmutatóban használt rövidítéseket - külön magyarázat hiányában - a fenti jogszabályok által meghatározott módon kell érteni.
ÁHT: államháztartás
ÁKK Zrt.: Államadósság Kezelő Központ Zrt.
ÁSZF: Általános Szerződési Feltételek
EBA: European Banking Authority EKB: Európai Központi Bank
EGT állam: Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam (EU tagállamok, Norvégia, Liechtenstein, Izland)
EKB: Európai Központi Bank
ESS: egységes statisztikai számjel
EU: Európai Unió
GBC: Giro Bankkártya Zrt.
GIRO: a GIRO Elszámolásforgalmi Zrt.
GMU: Gazdasági és Monetáris Unió (az Európai Unión belüli euróövezet)
HBA: Hitelszövetkezetek Első Hazai Önkéntes Betétbiztosítási és Intézményvédelmi Alapja
IMF: International Monetary Fund
KKV: mikro-, kis-, és középvállalkozások
KSH: Központi Statisztikai Hivatal
KVH Rt.: Központi Váltó- és Hitelbank Rt.
Ltp: lakástakarékpénztár
MBSZ: Magyar Bankszövetség
MPI-k: monetáris pénzügyi intézmények
MNB: Magyar Nemzeti Bank
MNV Zrt.: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Mód.: módosítás - A jelentő táblákban a "Mód" jelölésű oszlopokban kell jelezni - az "Eredeti" jelentéshez képest az adatban bekövetkezett változást
NGM: Nemzetgazdasági Minisztérium
OTSZ: Országos Takarékszövetkezeti Szövetség
OTIVA: Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap
PEK: Posta Elszámoló Központ
PIBB: a Pénzügyi intézmények (hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások), a Befektetési vállalkozások, és a Biztosító részvénytársaságok (beleértve a viszontbiztosítókat is) összefoglalóan
PM: Pénzügyminisztérium
PSZÁF: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
REPIVA: Regionális Pénzintézetek Intézvényvédelmi Alap
SZT: szavatoló tőke
TAKIVA: Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap
TB: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összefoglalóan
TEÁOR: a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere
TÉSZ: Takarékszövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége
I.3. Fogalmak
1. Államkötvény: Tpt. 5. § (1) bekezdés 6. pontja által meghatározott állampapírok közül csak a Magyar Állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a kincstárjegyek kivételével.
2. Állampapírok: Tpt. 5. § (1) bekezdés 6. pontja szerinti fogalom.
3. Áthidaló kölcsön: az Lkkf. tv. 1. § 2. pontja szerinti fogalom.
4. Átvezetési számla: a pénzeszközökkel kapcsolatos számlák egymás közötti forgalmában az ellenszámla helyettesítője. A Hitkr. szerint az átvezetési számla állománya a pénzeszközállomány része.
5. Ballon törlesztési típusú hitel: olyan hitelkonstrukció, melynek jellemzője a viszonylag hosszú türelmi idő, amikor a türelmi idő lejártáig a hitelfelvevő alacsony tőkeösszegeket törleszt, döntően csak a kamatot fizeti, és a tőke jelentős részét a hiteltörlesztés utolsó szakaszában törleszti vissza.
6. Bullet törlesztési típusú hitel: olyan hitelkonstrukció melyben a tőke jelentős részét a futamidő végén fizetik vissza.
7. Bázisdeviza: A devizapár (beleértve a forint-deviza műveletet is) tekintetében az a devizanem, melynek egy (fix) egységében kerül kifejezésre a másik devizanem (változó deviza) mennyisége.
8. Befektetési jegy: a Batv. 3. § 15. pontja szerinti fogalom.
9. Beruházási hitel: az Szmt. 3. § (4) bekezdésének 7. pontja szerinti fogalom.
10. Betét a felügyeleti mérleg forrás oldalán: a hitelintézettel szemben fennálló követelés, amely ügyfélbetét-szerződés, bankszámla-szerződés alapján a hitelintézetnél elhelyezett pénzeszközöket jelent, ide értve a hitelintézet által kibocsátott utazási csekket, valamint az elektronikus pénz használatával összefüggésben előre kifizetett pénzösszeget (elektronikus pénz) is, valamint a hitelintézet pénz- és tőkepiaci üzletkötéssel foglalkozó szervezeti egysége által kötött bankközi ügyleteket.
11. Betéti okirat: a hitelintézetnél elhelyezett betétek közül az, amely nem számlán és nem könyvesbetétben került elhelyezésre, függetlenül az okirat elnevezésétől, címletezésétől, lejáratától, illetve attól, hogy bemutatóra szóló-e vagy sem (a hitelintézet által kibocsátott takaréklevél, értékjegy, pénztárjegy, betétjegy, takarékjegy, takarékszelvény, értéklevél, kamatjegy, trezorjegy).
12. Devizabelföldi: a Tpt. 5. § (1) bekezdés 30. pontja szerinti személyek, szervezetek.
13. Devizakülföldi: a Tpt. 5. § (1) bekezdés 31. pontja szerinti személyek, szervezetek.
14. Egyéb hitel: minden, a kiemelt hitelsorokba nem tartozó hitel.
15. Elszámolási számla: a nostro és loro számlák közös megnevezése.
16. Elvi főösszeg: a határidős kamatlábügyletek és a swapok esetében az a szerződésben szereplő érték, amire a szerződésben meghatározott készpénzkifizetéseket vonatkoztatják.
17. Eredeti lejárat (kibocsátáskori, illetve szerződéskötéskor meghatározott futamidő): a pénzügyi instrumentum azon kötött "élettartamát" jelenti, amelynek eltelte előtt az nem váltható vissza (pl. kibocsátott értékpapírok), illetve amelynek letelte előtt csak valamely hátrányos szerződéses feltétellel (pl. járó, de nem esedékes kamat elvesztése) váltható vissza (pl. a betétek és a felvett hitelek egyes típusai), illetve nyújtott hitelek szerződésben meghatározott lejárata.
18. Értékpapír-kölcsönzés: a Tpt. 5. § (1) bekezdés 44. pont szerinti fogalom.
19. Értékpapírosítás: a felügyeleti mérleg és a kapcsolódó MNB-PSZÁF közös táblák vonatkozásában az MNB rendelet 2. melléklet I. Az információk szolgáltatására vonatkozó általános rendelkezések című fejezet F. Fogalmak cím 6. Felügyeleti mérlegben és eredménykimutatásban használt rövidítések, fogalmak alcím 6. 17. pontja szerinti fogalom.
20. Felhőszolgáltatás: a 9I Informatikai adatok táblában szereplő fogalom, amely a számítási felhőre irányuló számítástechnikai tevékenység, amikor olyan állományokkal és programokkal dolgozik az intézmény, amelyek fizikailag nem az intézmény saját számítógépén, hanem az interneten, egy ismeretlen helyen találhatók, képletesen a "felhőben".
21. Felmondási idő: megegyezik azon időtartammal, amely akkor kezdődik, amikor a pénzügyi instrumentum tulajdonosa értesítést küld az instrumentum visszaváltására irányuló szándékáról, és addig a napig tart, amikor a tulajdonos az instrumentumot már hátrányos szerződéses feltétel nélkül visszaválthatja.
22. Felmondásos betét: Olyan lejárat nélküli nem transzferálható betétek, amelyek csak egy előzetes felmondási időszak letelte után válthatók pénzre, illetve a felmondási idő előtti készpénzre váltás csak szankció ellenében lehetséges (kamatveszteség).
23. Felmondott felvett hitelek: azok a hitelintézet által felvett hitelek, amelyeket rendes felmondás keretében mondtak fel.
24. Fizetési számla: A Ptv. 2. § 8. pontja szerinti számla.
25. Fogyasztási hitel: a háztartásoknak a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott kölcsön (például áruvásárlási, gépjármű-vásárlási, személyi hitel). A fogyasztási hitelek között kell jelenteni azokat a hitelkártya-konstrukciókat is, ahol a bank nem biztosít kamatmentes periódust, és a kártya csak a hitelhez történő hozzáférést biztosítja.
26. Fogyasztó: a Hpt. 2. számú melléklet III. fejezet 4. pontja szerinti természetes személy.
27. Folyószámlabetét: az a folyószámla-szerződés alapján elhelyezett nem lekötött betét, amelyből kifizetések is teljesíthetők a folyószámlán kialakult pozitív egyenleg erejéig.
28. Folyószámlahitel: a hitelintézet által vezetett fizetési számlán és a nem fizetési műveletek teljesítésére szolgáló, az ügyfél által bármikor hozzáférhető egyéb számlán kialakult negatív egyenleg (overdraft). Folyószámlahitelnek minősül az a kártyahitel is, amelynél a bank kamatmentes periódust biztosít. Azt a kártyahitelt, ahol a bank kamatmentes periódust nem biztosít a kártyához, a fogyasztási hitelek között kell jelenteni. A folyószámlahitelek között kell kimutatni a határozott futamidővel nem rendelkező újratöltődő (rulírozó, rollover) hiteleket is.
29. Határon átnyúló szolgáltatás: A Hpt. 2. számú mellékletének III. rész 43. pontja szerinti fogalom, az 5H Határon átnyúló tevékenység tábla alkalmazásában a Hpt. 32/D. § (1) bekezdése figyelembevételével.
30. Hátralévő futamidő: A hitel, betét. illetve egyéb instrumentum szerződésben meghatározott lejáratának és a jelentés vonatkozási ideje között fennálló időtartam.
31. Hitelintézet: e rendelet (a továbbiakban: R.) alkalmazásában a Hpt. szerinti hitelintézet és hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás.
32. Hitelkártya vagy credit kártya: a bankkártyák egyik típusa a betéti kártyák (debit kártya) és a hitelkerethez kapcsolódó betéti (debit) kártyák mellett. A hitelkártya a kártyabirtokos és a hitelintézet közötti szerződésben előre meghatározott összegű hitelkerethez kapcsolódó kártya, amelynek egyenlegét hitelszámlán tartja nyilván a hitelintézet. Az ügyfél a hitelkeret erejéig vehet fel készpénzt, illetve vásárolhat. Szerződésben meghatározott törlesztési feltételek mellett a hitelkártya műveletek (kivéve a készpénzfelvételi műveleteket) kamatmentes periódussal is rendelkezhetnek.
33. Hitelkeret: a hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződés alapján az adós részére rendelkezésre tartott pénzösszeg, amelynek terhére a hitelintézet - meghatározott szerződési feltételek megléte esetén - a kölcsönszerződés megkötésére vagy egyéb hitelművelet végzésére köteles.
34. Hitelleírás (a tranzakciók kiszámításához szükséges adatokat tartalmazó 1E táblában): az előző hónap végén még a mérlegben szereplő hitel- és hiteljellegű követelések leírása, valamint azok törlesztésekkel csökkentett szerződés szerinti, illetve bruttó könyv szerinti értéke alatti eladása a tárgyhónapban.
35. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír: e R. vonatkozásában a Szmt. 3. § (6) bekezdés 2. pontja szerint meghatározott fogalom, a felügyeleti mérleg szempontjából ide nem értve a határozott idejű befektetési alap által kibocsátott befektetési jegyet. (Lásd a 76. fogalmat.)
36. Intézményi változás: az adatszolgáltató MPI-k körében bekövetkező változás: összeolvadás, beolvadás, különválás, kiválás, megszűnés, átalakulás más típusú intézménnyé.
37. ISIN kód: elszámolóház által, a bejelentésre kötelezett értékpapírokra meghatározott egyedi azonosító kód.
38. Járulékos vállalkozás: olyan vállalkozás, amelynek elsődleges tevékenysége, hogy hitelintézet számára végez üzletszerű tevékenységet kiegészítő tevékenységet, így különösen ingatlankezelést, adatfeldolgozást, pénzszállítást, biztonsági, illetőleg kommunikációs szolgáltatást.
39. Jelzáloghitel: e R. vonatkozásában a hiteladósnak ingatlanra alapított jelzálogjog - ideértve az önálló zálogjogként alapított jelzálogjogot is - fedezete mellett nyújtott hitel.
40. Jelzáloglevél: a Jht. szerint meghatározott értékpapír.
41. Jogi személy: a Ptk. 28-74/H. § szerinti szervezetek.
42. Jogi személyiség nélküli gazdasági társaság: a Ptk. 578/H. § szerinti fogalom.
43. Kisvállalkozók: a kisvállalkozók a jogi személyiség nélküli vállalkozók (közkereseti társaság, betéti társaság, polgári jogi társaság, jogi személyiség nélküli munkaközösség, építőközösség, társasház, művészeti alkotóközösség, külföldiek kereskedelmi képviselete, illetve információs és szerviz irodája).
44. Kollektív befektetési értékpapír: a Batv. 3. § 42. pontja szerinti fogalom.
45. Kockázati tőkealap-jegy: a Tpt. 5. § (1) bekezdés 74. pontja szerinti értékpapír.
46. Könyv szerinti bruttó érték: az eszközök, a mérlegen kívüli tételek beszerzési, bekerülési, illetve nyilvántartási (értékvesztésekkel, céltartalékkal, értékcsökkenéssel nem csökkentett, értékelési különbözettel, értékhelyesbítéssel nem módosított) értéke, a hitelintézet által kötött szerződésből eredő követelés esetén a még nem törlesztett tőkeösszeg, megvásárolt követelések esetén a bekerülési értékből még nem törlesztett rész.
47. Könyv szerinti nettó érték: a könyv szerinti bruttó értéknek az Szmt. és a Hitkr. által meghatározott értékvesztéssel, céltartalékkal csökkentett, illetve értékcsökkenéssel, értékelési különbözettel (valós értékelési különbözet, értékhelyesbítés) módosított összege.
48. Konszolidációs államkötvények: a hitel-, bank- és adóskonszolidációk során kibocsátott, átadott államkötvények.
49. Konzorciális hitel: a hitelfelvevő részére hitelintézetek egy csoportja által nyújtott hitel, függetlenül elnevezésétől. Csak azok a hitelek tekinthetők konzorciális hitelnek, amelyek esetében a hitelfelvevő a hitelszerződésből meg tudja állapítani, hogy a hitel több hitelnyújtótól származik.
50. Könyvesbetét: a felügyeleti mérlegjelentésben a hitelintézetnél elhelyezett betétek közül az, amelynek elhelyezésekor a betétszerződés alapján betétkönyvet állítanak ki (pl. takarékbetétkönyv, nyereménybetétkönyv stb.), ide nem értve a takaréklevelet.
51. Kötési vagy névérték: a határidős (tőzsdei és tőzsdén kívüli) ügylet és opciós ügylet esetén az a szerződéskötéskor meghatározott érték, amelyért a szerződésben szereplő befektetési eszköz meghatározott mennyiségét egy, a szerződésben rögzített egységáron átruházzák, illetve a befektetési eszközre vételi vagy eladási jogot biztosítanak.
52. KKV tv. szerinti vállalkozások a Mikro-, kis- és középvállalkozás adatai című táblák (14HD,14ND, F14HD, F14ND) vonatkozásában:
Mikrovállalkozás: a KKVtv. 3. § (3) bekezdése szerinti vállalkozás.
Kisvállalkozás: a KKVtv. 3. § (2) bekezdése szerinti vállalkozás.
Középvállalkozás: a KKVtv. 3. § (1) bekezdésében foglalt vállalkozás, amely nem minősül a KKVtv. 3. § (2) és (3) bekezdése szerint kis- vagy mikrovállalkozásnak.
53. Kumulatív elsőbbségi részvény: azon osztalékelsőbbségi részvény, vagy ezzel egyenrangú jegyzett és befizetett saját tőke (szövetkezetek esetében a befektetői tagok által jegyezhető szavazati jogot nem biztosító részjegyek, illetve célrészjegyek tartozhatnak ebbe a körbe), amely esetében a tulajdonos a nyereséges évben minden korlátozás nélkül jogosult az elmúlt év(ek) elmaradt hozamának kifizetésére is.
54. Különleges célú gazdasági egység: [angol neve: Financial Vehicle Corporation (FVC)] az Épkr. 2. § 10. pontja szerinti fogalom.
55. Lakosság: A háztartások szektorán belül ide tartoznak a természetes személyek, valamint a háztartásban alkalmazottat foglalkoztató, adószámmal rendelkező magánszemélyek.
56. Látra szóló és folyószámla betét: a folyószámla betét a hitelintézet által vezetett fizetési számla és az ügyfél által bármikor hozzáférhető egyéb bankszámla pozitív egyenlege. Látra szóló betétnek minősül a fenti számlákhoz kapcsolódó lekötetlen betét, az egy napra lekötött betét, a hitelintézet által kibocsátott utazási csekk, az elektronikus pénz használatával összefüggésben előre kifizetett, nem lekötött pénzösszeg (elektronikus pénz), valamint a látra szóló takarékbetét is. (Az egy napos futamidő munkanapban értendő.) Látra szóló betétnek kell tekinteni a futamidő nélküli betétet is (a betéti okiratokat kivéve).
57. Lekötött betét: olyan nem transzferálható, egy napnál hosszabb időre lekötött betétek, amelyeket nem lehet, vagy csak bizonyos hátrányos szerződéses feltétellel (pl. járó, de nem esedékes kamatok elvesztése) lehet a szerződés szerinti rögzített határidő előtt visszaváltani. A két éven túli lekötésű betétek tartalmazhatnak nyugdíj-előtakarékossági számlákat is. A futamidő nélküli betéteket (a betéti okiratokat kivéve) a látra szóló betétek közé kell sorolni.
58. Letéti igazolás: a globális letéti igazolás (GDR) és az amerikai letéti igazolás (ADR), amely a letéti intézmény által bizonylati formában kibocsátott, saját joga szerint értékpapírnak minősülő, átruházható befektetési forma, a letétbe helyezett, mögöttes értékpapírokra vonatkozó tulajdonjogot bizonyító okirat.
59. Letéti jegy: a letéti jegyről szóló 287/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet szerinti értékpapír.
60. Lombard hitel nyújtása: minden olyan hitelnyújtás a hitel céljától függetlenül, amikor az ügyfél a hitelintézeti forint- és devizabetétjét, vagy a már meglévő értékpapírját a hitelintézetnél óvadéki letétbe helyezi, hogy ennek fedezete mellett részére hitelt folyósítsanak.
61. Multicurrency (többdevizás) hitel: olyan hitel, amelyben a bank lehetőséget nyújt az ügyfélnek arra, hogy a hitelt az általa megválasztott, a hitelszerződésben előzetesen rögzített devizanemek egyikében hívja le. Nem tartoznak ide az olyan konstrukciók, amelyek esetében a bank döntése a hitel denominációjának megváltoztatása.
62. Nonprofit szervezetek: A Gt. 4. § és 365. § (6) bekezdése szerinti fogalom, figyelembe véve a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvénynek a fogalom használatára vonatkozó rendelkezéseit is. A szektorbesorolásban (lásd I.5.3. fejezet) külön szektort csak a háztartásokat segítő nonprofit intézmények alkotnak. Az üzleti szervezetek által finanszírozott és irányított nonprofit szervezeteket a nem pénzügyi vállalatokhoz, az államháztartás intézményei által finanszírozott és irányított nonprofit szervezetek a központi kormányzathoz vagy a helyi önkormányzatokhoz kell besorolni.
63. Nem valódi penziós (elhelyezési) ügylet: az Szmt. szerinti fogalom.
64. Névre szóló betét: a Hpt. szerint az a betét, amelynek tulajdonosa a betétszerződés, a takarékbetétszerződés vagy a bankszámla-szerződésben feltüntetett azonosító adatok alapján egyértelműen azonosítható.
65. Önálló vállalkozók: a 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet 4. melléklete szerinti fogalom.
66. Őstermelők: az Szja tv. és a 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet 4. melléklete szerinti fogalom.
67. Penziós ügylet: az Szmt. 3. § (8) bekezdés 11. pontja szerinti fogalom.
68. Pénzpiaci alapok: azok a befektetési alapok, amelyek befektetési jegyei likviditás szempontjából a bankbetétekhez hasonlóak, és eszközeiket elsősorban pénzpiaci eszközökbe, vagy maximum 1 éves hátralévő lejáratú transzferálható hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, vagy pénzpiaci eszközök kamataihoz hasonló megtérülésű eszközökbe fektetik.
69. Pénzpiaci eszközök: a Tpt. 5. § 101. pontja szerint meghatározott fogalom.
70. Projektfinanszírozási hitelek: új létesítmény vagy egy már meglévő létesítmény építési, műszaki, technológiai szempontból teljes mértékben különálló új részegységének létrehozásával kapcsolatos, rendszerint több kockázatvállalási ügyletre és kapcsolódó pénzügyi és befektetési szolgáltatás nyújtására kiterjedő szerződések, amelyek arra a számításra épülnek, hogy a létesítmény a hasznos élettartama alatt fedezi az üzemi költségeket és az adósságszolgálatot.
71. Projektcég: gazdasági projekt megvalósítása céljából alapított társaság, amely megszűnik, ha valamennyi kötelezettségét teljesítette és már járulékos kötelmek (pl. garanciális kötelezettségek, jótállás, szavatosság) sem állnak fenn. A projektcég finanszírozásának feltétele, hogy más tevékenységek ne veszélyeztessék a fő projekt megvalósítását (profiltiszta társaság).
72. Repó- és fordított repóügylet: A Tpt. 5. § (1) bekezdés 110. pontja szerinti fogalom.
73. Speciális Pénz- és Tőkepiaci Intézmények: az egyéb pénzügyi közvetítők, illetve a pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző vállalkozások közé sorolt speciális szervezetek gyűjtő elnevezése. Ide tartoznak: a Budapesti Értéktőzsde, az Országos Betétbiztosítási Alap, a Befektető Védelmi Alap, biztosító szövetkezetek és egyesületek, magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak, egészségpénztárak, valamint a befektetési alapkezelők.
74. Sajátos szállításos repó ügyletek: a Tpt. szerinti repó ügyletnek a Hitkr. 16/A. §-ban meghatározott speciális típusa.
75. Szállításos és óvadéki repó ügylet: a repó és fordított repó ügyleteknek az Szmt. 3. § (8) bekezdés 2. pontjában meghatározott típusai.
76. Tulajdoni részesedést jelentő befektetés: e R. vonatkozásában az Szmt. 3. § (6) bekezdés 3. pontja szerint meghatározott fogalom, azzal az eltéréssel, hogy a felügyeleti mérleg szempontjából a vagyoni érdekeltség és az egyéb tulajdoni részesedés mellett magában foglalja a - Szmt. 3. § (6) bekezdés 2. pontja szerint a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közé tartozó - határozott idejű befektetési alap által kibocsátott befektetési jegyet is.
77. Ügyfelek: természetes személyek, önálló vállalkozók, gazdasági társaságok, állami vállalatok, szövetkezetek, területi önkormányzatok, költségvetési szervek, pártok, érdekképviseleti szervek, alapítványok, alapok, egyesületek, ezeken kívül még az itt fel nem sorolt olyan szervezetek, amelyek gazdálkodásukról az Szmt. alapján mérleget, illetve eredménykimutatást kötelesek készíteni.
78. Újratárgyalt vagy prolongált szerződések (2010. január 1-je előtti), valamint átstrukturált szerződések (2010. január 1-jét követően): a Hitkr. 7. számú melléklet V. fejezet (12) bekezdés c) pontja, valamint a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet szerinti fogalom.
79. Vonatkozási idő: azon időpont, illetve időszak, amelyre az adatszolgáltatás vonatkozik.
I.4. Az adatszolgáltatás formai követelményei
I.4.1. A felügyeleti jelentések formáját, szerkezetét megváltoztatni nem lehet.
I.4.2. Az adatküldés formai és technikai feltételeiről a PSZÁF a Kihelyezett Adatküldő Programban (KAP) kézikönyvet tesz közzé.
I.4.3. Ha egy jelentés valamely táblájának adattartalma nemleges, az adott táblát akkor is be kell küldeni. Ilyen esetben a tábla első sorát nulla ("0") értékkel kell kitölteni.
I.4.4. Ha a PSZÁF megállapítja, hogy az adatszolgáltató adatszolgáltatása javítást igényel (pl. téves adatközlés miatt), a javított jelentést a felszólítás kézhezvételétől számítva 2 munkanapon belül a PSZÁF részére meg kell küldeni.
I.4.5.1. Ha az adatszolgáltató önellenőrzése, belső ellenőrzése, vagy egyéb lefolytatott ellenőrzés folytán kiderül, hogy a jelentett adatok korrekcióra szorulnak (mert a Számviteli politikában meghatározott jelentős mértékű eltérés mutatkozik), akkor a módosítást visszamenőleg is végre kell hajtani. A feltárástól számított 15 munkanapon belül kell a módosított jelentést beküldeni, minden olyan időszakra vonatkozóan, amelyet az adatmódosítás érint.
I.4.5.2. Az adatszolgáltató a módosító jelentés beküldésével egyidejűleg, tájékoztatja a felügyeletet ellátó szakfőosztályt a módosításról és annak indokairól.
I.4.5.3. A módosított jelentésben az érintett tábla javítás miatt módosuló minden sorát (beleértve az összegző sorokat is) a "Mód" oszlopban ,M"-mel kell megjelölni. A teljes jelentést (a javított adatot nem tartalmazó, és a nemleges táblát is) ismételten meg kell küldeni.
Nem kell értéket beírni
- az ismétlő sorok mezőibe akkor, ha az adatszolgáltatónak nincs jelentenivalója, vagyis az ismétlő sor minden jelentett értéke nulla lenne,
- a valós értékelést bemutató mezőkbe, ha az adatszolgáltató még nem alkalmaz valós értékelést. Minden egyéb esetben értéket (legalább nullát) kell szerepeltetni a mezőben.
I.4.6.1. A táblák "Megnevezés" mezőibe az adatszolgáltatók nem írhatnak adatot, szöveget.
I.4.6.2. A táblák szöveges mezőibe történő adatbevitelkor vessző karakter nem használható.
I.4.7.1. A részvénytársasági formában működő hitelintézeteknek, továbbá a hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozásoknak az adatokat millió forintban és egészre kerekítve, a szövetkezeti hitelintézeteknek és a hitelintézeti fióktelepeknek millió forintban, három tizedesre kerekítve kell megadni, ha az adott tábla kitöltési útmutatója másként nem rendelkezik. Kivételt képeznek a felügyeleti díjra vonatkozó táblák, amelyeknél ezer forintban, egészre kerekítve kell jelenteni az adatokat.
I.4.7.2. Az általánosan jellemző millió forint alapú adatszolgáltatástól eltérően egyes tábláknál vagy a táblák meghatározott soraiban devizában kell teljesíteni az adatszolgáltatást. A devizaérték nagyságrendjét a tábla vagy a táblán belüli sor kitöltési útmutatója tartalmazza.
I.4.7.3. Egy táblán belül csak azonos nagyságrendű pénznem értékek szerepelhetnek, amelyek kerekítésben eltérhetnek egymástól.
I.4.8. A felügyeleti jelentéssel egyidejűleg az elektronikus úton, pdf formátumban, kötelezően beküldendő file-okat az alábbi általános formai előírások figyelembe vételével kell csatolni:
- a file név nem tartalmazhat szóközt, a megnevezésben az elválasztás egy aláhúzás karakterrel történik,
- a file név felépítése: törzsszám_vonatkozás vége_melléklet típusa.pdf
A törzsszám az adatszolgáltató adószámának első nyolc karaktere.
A vonatkozás vége tárgyidőszak záró napja 8 karakterrel, szóköz és pontok nélkül. Az éves auditált felügyeleti jelentéssel egyidejűleg küldendő dokumentumok esetén a vonatkozás vége a mérleg fordulónapja: például 2012. évre vonatkozóan: "20121231".
A negyedéves szöveges jelentések esetén az adott negyedév zárónapját kell feltüntetni az alábbiak szerint, például 2012. júniusra vonatkozóan "20120630".
I.4.9. A melléklet típusa a PSZÁF felé elektronikusan megküldendő alábbi dokumentumok rövid megnevezését tartalmazza az alábbiak szerint:
Megnevezés | Rövid név |
Az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek | szovjelöf |
rendszeres negyedéves beszámolója (20AA) | |
Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet | szovjelnöf |
rendszeres negyedéves beszámolója (20AB) | |
Nem összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet | szovjelkiv |
rendszeres negyedéves kérdőíve (20ABU) | |
Fióktelep - Negyedéves szöveges jelentés (F20A) | szovjelfiok |
Évközi auditált beszámoló - mérleg | evkmerleg |
Évközi auditált beszámoló - eredménykimutatás | evkerkim |
Évközi audit - Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés | evkkonyvzar |
Éves beszámoló - mérleg | merleg |
Éves beszámoló - eredménykimutatás | erkim |
Éves beszámoló - cash-flow | cashflow |
Éves beszámoló - kiegészítő melléklet | kiegmell |
Könyvvizsgálói záradék vagy jelentés | konyvzar |
Közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv** | kozgyhat |
Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat | erfeloszt |
Üzleti jelentés | uzljel |
Konszolidált éves auditált beszámoló - mérleg | konszmerleg |
Konszolidált éves auditált beszámoló - | konszerkim |
eredménykimutatás | |
Konszolidált éves auditált beszámoló - cash-flow* | konszcashflow |
Konszolidált éves auditált beszámoló - saját tőke | konsztokevalt |
változása* | |
Konszolidált éves auditált beszámoló - kiegészítő | konszkiegmell |
melléklet | |
Konszolidált éves auditált beszámoló - Közgyűlési | konszkozgyhat |
határozat vagy jegyzőkönyv | |
Konszolidált éves auditált beszámoló - könyvvizsgálói | konszkonyvzar |
záradék vagy jelentés |
*/ A Cash-flow és Saját tőke változása dokumentumokat a nem IFRS alapú konszolidált beszámolót készítő bankcsoportoknak - ha nem készítik - nemleges jelentésként be kell küldeni.
**/ A közgyűlési határozat vagy jegyzőkönyv nevű dokumentumot a PSZÁF részére akkor is meg kell küldeni, ha a közgyűlési határozat a beszámoló elfogadásán és az eredményfelosztáson túl egyéb határozatot nem tartalmaz. Közgyűlés hiányában a pénzügyi intézmény döntéshozó testületét kell érteni. Az éves beszámoló szempontjából az EGT székhellyel rendelkező hitelintézet fióktelepének döntéshozó testülete a külföldi hitelintézet döntéshozó testülete.
A melléklet típusa táblázatban felsorolt és a jelentésekhez csatolandó kötelező mellékletek köre a hitelintézetek szervezeti formája és a jelentés típusa szerint változik, amelyek részletes felsorolását a R. 1. melléklet összefoglaló táblái tartalmazzák.
I.5. Az adatszolgáltatás tartalmi követelményei
I.5.1. Általános követelmények
I.5.1.1. Az érvényes számviteli jogszabályok szerint az adatszolgáltatónak saját magának kell az adatgyűjtését, analitikáját, nyilvántartását megszervezni és gondoskodni arról, hogy minden táblába csak bizonylattal alátámasztott, és az adatszolgáltató nyilvántartásaiban rögzített gazdasági eseményekről kerüljön be adat.
I.5.1.2. A felügyeleti jelentésben szereplő állományoknak (a napi vonatkozási idejű jelentések kivételével) meg kell egyezniük a hó végére lezárt mérleg- és mérlegen kívüli tételek állományaival. Az éves jelentés sorait a könyvvizsgáló által ellenőrzött (auditált) mérlegadatok és mérlegen kívüli nyilvántartások alapján kell a PSZÁF részére megküldeni.
I.5.1.3. Az egységes értelmezés érdekében az adatszolgáltatásoknál rezidensnek tekintendők a belföldiek, nem-rezidensnek a külföldiek az MNB rendeletben meghatározott szektorbesorolás szerint.
I.5.1.4. A kül- vagy belföldön fióktelepet működtető magyarországi hitelintézet egyedi felügyeleti adatszolgáltatásában a kül- vagy belföldi fióktelepek adatai a hitelintézet adataival együtt szerepelnek, az Szmt. teljesség elvének megfelelően.
I.5.1.5. A külföldi pénznemben fennálló állományi és forgalmi adatok forintra történő átszámítása
Egyes adatszolgáltatások (pl. a mérleg minden sora) forint, euró, illetve egyéb deviza, valamint összesen oszlopokat tartalmaznak. Az egyes sorokban a külföldi pénznemben fennálló vagy külföldi pénznemen alapuló követelések, illetve kötelezettségek forintra átszámított összegét kell a megfelelő devizaoszlopokban szerepeltetni.
Az állományi típusú jelentéseknél a valutakészletek, valamint a külföldi pénznemre szóló követelések és kötelezettségek forintra történő átszámítását a Hitkr. 9. § (4) bekezdése, az MNB által nem jegyzett deviza- és valutakészleteket a Hitkr. 9. § (5) bekezdése alapján megállapított devizaárfolyamon kell elvégezni.
A forgalmi típusú jelentéseknél a forintra átszámítás az ügylet napján érvényes árfolyammal történik az intézmény számviteli politikájában lefektetetteknek megfelelően, ha az adott tábla kitöltési útmutatója másként nem rendelkezik.
I.5.1.6. A jelentések típusait meghatározó tényezők
A jelentések típusát a hitelintézet típusa és egy meghatározott táblacsoport jelentési gyakorisága együttesen határozza meg. A jelentések típusairól a R. 1. mellékletének "Egyedi jelentések -Részvénytársaságok és szövetkezeti hitelintézetek", az "Egyedi jelentések - Hitelintézeti fióktelepek" és a "Konszolidált jelentések - Hitelintézetek" című összefoglaló táblázatok adnak bővebb információt.
I.5.1.7. A szakosított hitelintézetek egyedi táblái
A "6"-os számjelzéssel kezdődő táblák szakosított hitelintézetekre vonatkoznak. Egy adott táblában csak az érintett szakosított hitelintézetnek (KELER, lakás-takarékpénztár vagy jelzálog-hitelintézet) kell adatokat szolgáltatni, míg a hitelintézeteknek és a nem érintett szakosított hitelintézeteknek a táblát nemlegesen kell beküldeni a PSZÁF részére.
Az Elszámolóház egyrészt mint szakosított hitelintézet, másrészt mint kereskedési könyvet vezető hitelintézet szolgáltat adatot. Ezen túlmenően az elszámolóházra vonatkozó adatszolgáltatás követelményeinek is eleget kell tennie.
I.5.2. A felügyeleti jelentések sajátosságai
I.5.2.1. Negyedéves jelentés
A jelentés készítésekor a negyedév utolsó hónapjára vonatkozóan külön Havi jelentést nem kell beküldeni. Év végi nem auditált jelentésként a IV. negyedévi jelentést, mint előzetes jelentést kell beküldeni. A Negyedéves jelentés készítésekor a negyedév utolsó hónapjára vonatkozóan külön Havi jelentést nem kell beküldeni.
I.5.2.2. Auditált jelentés
Az egyedi és konszolidált auditált jelentés alapja a könyvvizsgáló által hitelesített, a hitelintézet, hitelintézeti fióktelep arra jogosult testülete (a hitelintézet közgyűlése, taggyűlése, tulajdonosi határozata, a fióktelep központjának közgyűlése vagy taggyűlése) által elfogadott éves beszámoló. A számszaki jelentések mellett az éves beszámolót a külön jogszabályban meghatározottak szerinti könyvvizsgálói jelentéssel (adott esetben korlátozó záradékkal) együtt kell megküldeni a PSZÁF-nak. A szöveges jelentésekre szintén érvényesek az elektronikus adatszolgáltatás jogszabályi rendelkezései. A beszámolót, beleértve a könyvvizsgálói záradékot, a PSZÁF Kihelyezett Adatküldő Programján (KAP) keresztül, fokozott biztonságú elektronikus aláíró tanúsítvánnyal hitelesítve kell beküldenie a hitelintézetnek a PSZÁF részére. Az adózott eredmény felhasználására vonatkozó közgyűlési határozat adatszolgáltatási kötelezettsége a fióktelepekre nem vonatkozik.
I.5.2.3. A hitelintézet könyvvizsgálójának a Hpt. 136. § (2) bekezdés szerint elkészített kiegészítő jelentését papír alapon kell megküldenie a PSZÁF részére.
I.5.2.4. Eseti jelentés
Ha a PSZÁF olyan esemény bekövetkezése esetén ír elő adatszolgáltatást, amelynek időpontja, gyakorisága előre nem határozható meg, a hitelintézet Eseti jelentésben tud eleget tenni kötelezettségének. Az évközi auditált beszámoló alapján készítendő évközi auditált felügyeleti jelentéseket (A1AB, A1AN, A1B, A2A) is eseti jelentésként kell megküldeni.
I.5.2.5. Előkészített jelentés
E jelentések vonatkozási időpontját, határidejét, az adatszolgáltatás időtartamát és az adatszolgáltatásra kötelezettek körét a PSZÁF egyedi felhívásban határozza meg. A hitelintézetnek biztosítania kell, hogy nyilvántartásai, informatikai rendszerei alkalmasak legyenek e jelentések előállítására.
I.5.2.6. Éves jelentés
Az éves jelentések közös jellemzője, hogy azokat évente egyszer köteles megküldeni az adatszolgáltató a PSZÁF részére az alábbi időpontokban:
• a IV. negyedévi jelentéssel együtt az előretekintő éves tervtáblákat (14A, 14B),
• június 30-ra vonatkozóan a törzsadat táblákat,
• január 31-ig történik a tárgyévben alapdíj fizetésére kötelezettek éves felügyeleti alapdíj bevallása, amelyet a hitelintézet a jellegének megfelelő tábla beküldésével teljesít.
I.5.3. Szektor-meghatározások
A szektor-meghatározásokat az MNB rendelet 2. melléklet I. Az információk szolgáltatására vonatkozó általános rendelkezések című fejezet A. Szektor-meghatározások címében foglaltak figyelembe vételével kell alkalmazni.
I.5.4. Általános előírások
I.5.4.1. A felügyeleti mérlegben jelentett állományoknak meg kell egyezniük a hó végére lezárt főkönyv állományaival. A hó végi zárlati munkálatok során a Hitkr. 12. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.
A zárlati munkálatokban végrehajtandó főkönyvi helyesbítés az alábbiakat jelenti:
- az állományokból ki kell venni a hónap utolsó napja után esedékes tételeket, és
- az állományokba be kell számítani a hó vége utáni harmadik munkanapig ismertté vált, a hó utolsó napjáig még le nem könyvelt, a tárgyhónapot érintő, teljesített tételeket.
I.5.4.2. A Számviteli mérleggel ellentétben a felügyeleti mérlegben nem kell átsorolni az éven belül esedékes eszközöket és kötelezettségeket az eredeti futamidő szerinti mérlegsorból a rövid lejáratú tételek közé.
I.5.4.3. A monetáris statisztikai mérleg sajátosságai
I.5.4.3.1. A befektetési jegyek teljes állományát az Szmt.-től eltérően a tulajdoni részesedések között kell kimutatni.
I.5.4.3.2. A hitelintézet által felvett konzorciális hiteleket - a belföldi és a külföldi szervezésűeket is -a konzorcium egyes tagjaival szembeni tartozásként kell kimutatni, az egyes tagok által nyújtott rész fennálló állományával megegyező összegben. Konzorcium keretében nyújtott hitelek, valamint lebonyolításra átvett hitelek esetében a hitelintézeteknek az általuk nyújtott összegeket a végső adóssal szembeni követelésként kell kimutatniuk, a közvetítő (szervező, lebonyolító) hitelintézetnek pedig csak akkora összeget kell a felügyeleti mérlegben a végső adóssal szemben szerepeltetnie, amekkora összeget saját részéről neki nyújtott. A számviteli mérlegben hitelintézetekkel szembeni kötelezettségként kimutatandó, más hitelintézetektől lebonyolításra átvett és még nem továbbadott hitelek összegét (ideértve a konzorciális hitelnyújtás keretén belül a szervező bankhoz a hitelnyújtó hitelintézet által átutalt hiteleket is), illetve a végső adós (hitelfelvevő) által átutalt törlesztő részletek lebonyolító (szervező) bank által még nem továbbutalt összegét nem bankközi tartozásként, hanem hitelintézetekkel szembeni passzív elszámolásként kell a felügyeleti mérlegben szerepeltetni.
I.5.4.3.3. Megbízásból vezetett devizaszámlák esetében a hó végén a megbízott hitelintézetnél maradt valutakészletnél a lebonyolításra átvett hitelekhez hasonló módon kell eljárni: a valutakészletet a megbízott hitelintézetnek a valutakészletében kell jelenteni, s a megbízó hitelintézettel szemben ebből eredő kötelezettségét hitelintézettel szembeni passzív elszámolásként kell kimutatni.
I.5.4.3.4. A megvásárolt követelés-faktorálásból és forfetírozásból eredő követelés. A faktorálás általában rövid lejáratú, a forfetírozás éven túli lejáratú követelés (az esetek jelentős részében vevőkövetelések) megelőlegezését, megvásárlását jelenti. A nem pénzügyi vállalatok esetében külön soron, a többi szektornál az egyéb hitelek között jelentendő. A megvásárolt követelés lejárat szerinti besorolásakor a követelés-megvásárláskor nyújtott hitel eredeti lejáratát (és nem a megvásárolt követelés eredeti lejáratát) kell figyelembe venni. Nem értendők ide a megvásárolt hitelek. A megvásárolt hitelek az eredeti adósnak megfelelő szektorral szembeni hitelek között szerepeltetendők, a hitelek eredeti céljának és eredeti lejáratának megfelelő helyen, feltéve, hogy eladáskor nem módosították az eredeti szerződést.
I.5.4.3.5. A pénzügyi eszközök valódi penziós és sajátos szállításos repó ügylet keretében történt eladásából keletkezett pénzbevételt a hitelintézet kötelezettségeként a források között, a vagyontárgyak valódi penziós és sajátos szállításos repó ügylet keretében történt vásárlásából keletkezett követeléseket az eszközök között a megfelelő szektoroknál kijelölt sorokban kell hozni. A felügyeleti mérlegben a valódi penziós ügyletekre vonatkozó soroknak tartalmazniuk kell a sajátos szállításos repó ügyletekből származó, mérlegtételként kimutatandó követeléseket, illetve kötelezettségeket is.
I.5.4.3.6. A pénzügyi eszközök nem valódi penziós ügylet keretében történő átadását/átvételét a számviteli előírásoknak megfelelően tényleges eladásként vagy vételként kell kezelni a felügyeleti mérlegben is, azaz összege kikerül a penzióba adó mérlegéből és mérlegen kívüli tételként (a visszavásárlási kötelezettségek között) szerepel. (A nem valódi penziós ügyletek szabályai szerint számolandó el a sajátos szállításos repóügyletnek nem minősülő szállításos repóügylet is.)
I.5.4.3.7. Az értékpapírok kölcsönbeadásából eredő értékpapír-követelést nyújtott hitelként, az értékpapírok kölcsönbevételéből eredő értékpapír-kötelezettséget felvett hitelként kell jelenteni.
I.5.4.3.8. A cash-pool és a kamat pool (notional pool) konstrukciók eltérően kezelendők a mérlegben:
- a cash-pool esetén összevonódnak a részt vevő számlák egyenlegei, és a főszámla egyenlege (illetve a pool számára nyújtott hitel állománya) a pool-vezető szektorbesorolásának és rezidens-nem-rezidens státuszának megfelelően jelentendő;
- a kamat pool esetén a poolban résztvevő számlák nem vonhatók össze. Az egyes ügyfelek számláinak egyenlegét a megfelelő szektoroknál kell kimutatni.
I.5.4.3.9. Kártyaelszámolásokkal kapcsolatos szabályozás:
A különböző elszámolási körökben, szinteken kialakult, pénzügyileg rendezendő nettó pozíciókat az egyéb aktív, illetve passzív elszámolások között, annál a szektornál kell kimutatni, ahová az elszámolást végző intézmény tartozik:
1. az I. szint esetében (bankon belüli kör; mind a kártya birtokosa, mind a kártyát elfogadó kereskedő ugyanazon hitelintézet ügyfele, vagy a birtokos a kártyáját a kibocsátó bank illetve annak megbízottja által üzemeltetett ATM-ből, illetve POS berendezésen keresztül vesz fel készpénzt) az érintett bank elszámolja a saját ügyfeleit érintő műveleteket az ügyfélszámlákon, tehát pénzügyileg a bankon kívül elrendezendő nettó pozíció nem keletkezik;
2. a II. szint esetén (GBC kör) a GBC-vel szembeni nettó követelés, illetve tartozás az E. Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkön belül a Pénzügyi és befektetési vállalkozásokkal szembeni egyéb elszámolások között jelentendő;
3. a III. szint (magyarországi kibocsátású [Visa, illetve MasterCard] bankkártyával magyarországi elfogadóhelyen lebonyolított olyan tranzakciók, amelyek az I. és II. szintbe nem tartoznak bele), valamint a szponzorált bankok esetében hitelintézetekkel szembeni egyéb aktív, illetve passzív elszámolásként jelentendő a fennálló nettó összeg;
4. a IV. szint (nemzetközi elszámolási körök: Magyarországon kibocsátott kártyával külföldön, vagy külföldi kibocsátású kártyával Magyarországon lebonyolított tranzakciók) esetében az ilyen jellegű követelés, illetve tartozás a VISA-val, illetve az MasterCard-dal szemben áll fenn, tehát a külfölddel szembeni egyéb aktív illetve passzív elszámolások közé kerül.
I.5.4.3.10. A felügyeleti mérlegben szereplő eszköz és forrás tételeket mindig eredeti lejáratuk alapján kell a lejárati kategóriákba sorolni a forrás oldali felmondott hitelek kivételével. Nem befolyásolja a lejárat szerinti besorolást sem a szökőév eltérő hossza, sem az, ha az instrumentum lejárata munkaszüneti vagy bankszünnapra esik, és ezért a teljesítés az azt követő munkanapon történik meg.
Rövid lejárat: | az instrumentum eredeti lejárata <1 év |
Hosszú lejárat: | az instrumentum eredeti lejárata 1 év |
Hosszú, legfeljebb 2 éves lejárat: | 1 év < az instrumentum eredeti lejárata < 2 év |
Hosszú, 2 éven túli lejárat: | az instrumentum eredeti lejárata 2 év |
Hosszú, legfeljebb 5 éves lejárat: | 1 év < az instrumentum eredeti lejárata < 5 év |
Hosszú, 5 éven túli lejárat: | az instrumentum eredeti lejárata > 5 év |
A forrás oldalon szereplő felmondott hitelek lejárati besorolása:
Legfeljebb 3 hónapos lejárat: | a hitel felmondási ideje < 3 hónap |
3 hónapon túli, legfeljebb 2 éves lejárat: | 3 hónap < a hitel felmondási ideje < 2 év |
Hosszú, 2 éven túli lejárat: | a hitel felmondási ideje 2 év |
I.5.4.11. Az alábbi esetekben kell átsorolások miatt kiigazítási adatokat jelenteni:
1. változás történik az adatszolgáltató ügyfeleinek szektorbesorolásában - ideértve az MPI-k körében bekövetkező változásokat is (például egy hitelintézet egyéb pénzügyi intézménnyé alakul át, vagy egy alapítási engedéllyel rendelkező, még nem pénzügyi vállalatként kezelt új hitelintézet megkapja működési engedélyét);
2. változás történik az egyes állományok instrumentum-, lejárat-, vagy denomináció szerinti besorolásában (akár az előírások változásának következtében is).
II. RÉSZ
AZ ADATSZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ RÉSZLETES SZABÁLYOK
A Kitöltési útmutatóban általánosan érvényesülő alapelv, hogy az egyes táblák kitöltésére vonatkozó részletes szabályok között csak azok az oszlopok és sorok kerülnek megemlítésre, amelynél a tartalom pontos meghatározását és értelmezését alátámasztó információ kerül közlésre.
II. 1. Egyedi adatszolgáltatás
Egyedi adatszolgáltatás - Részvénytársasági és szövetkezeti hitelintézetek
1AB Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
A tábla kitöltése
A tábla sorai
1AB1 Pénztár és elszámolási számlák
Itt kell kimutatni - a jegybanknál elhelyezett éven belüli betétek kivételével - a Hitkr. 2. § 3. pontja szerinti pénzeszköznek minősülő eszközöket, valamint a hitelintézeteknél vezetett pénzforgalmi (elszámolási, nostro) számlákat (függetlenül attól, hogy a nostro számlák számviteli szempontból nem pénzeszközök, hanem hitelintézetekkel szembeni követelések), valamint a velük kapcsolatos átvezetési számlákat. Amennyiben az elszámolási és átvezetési számlák összevont egyenlege a hó végén negatív, akkor ezt az egyenleget forrásként (nem pedig negatív előjelű eszközként) kell kimutatni, mivel ez rövidlejáratú hitelfelvételt jelent.
Az 1AB11 Pénztárkészlet sorban kell kimutatni a hitelintézetnél lévő forint és valuta készpénzállományt, a törvényes fizetési eszköznek minősülő emlékérméket, azok fizikai elhelyezésétől függetlenül [pénztár, értéktár, pénzkiadó automaták (ATM) stb.], továbbá a hitelintézet központja és fiókja, valamint a fiókok közötti úton lévő készpénz állományát. Itt kell a hitelintézetnek azokat a pénzeszköznek minősülő megvásárolt csekkeket is kimutatnia, amelyeknek a beváltását a csekkszámlavezető hitelintézetnél még nem kezdeményezte. A beszedésre már elindított csekket a hitelintézetekkel szembeni követelések között kell kimutatni. A más bankkal folytatott külföldi bankjegy- és érme-kereskedelemmel kapcsolatos követeléseket, illetve tartozásokat (úton lévő valuta) belföldi, illetve külföldi hitelintézetekkel szembeni rövid lejáratú követelésként, illetve tartozásként kell kimutatni.
Az 1AB12 Jegybanki elszámolási számlák sorba kell felvenni a hitelintézet MNB-nél vezetett forint pénzforgalmi (elszámolási) számlájának, betétszámlájának és deviza elszámolási (nostro) számlájának hó végi egyenlegét. A sor tartalmazza az ezekhez kapcsolódó átvezetési számlák állományát is. Itt kell kimutatni a hónap utolsó munkanapján a mérlegben szereplő, az éjszakai kihelyezett jegybanki bankjegykészletbe átadott forintbankjegyek állományát is.
Az 1AB13 Szövetkezeti hitelintézetek MTB-nél lévő elszámolási számlája sorban azoknak a szövetkezeti hitelintézeteknek kell a Magyar Takarékszövetkezeti Banknál vezetett pénzforgalmi (elszámolási) számlájuk egyenlegét közölniük, amelyek pénzeszközüket, illetve kötelező jegybanki tartalékjukat az MNB által - az MNBtv. alapján - számlavezetésre felhatalmazott hitelintézetnél helyezik el. A sor tartalmazza az ehhez kapcsolódó átvezetési számlák állományát is.
Az 1AB14 Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél sorban a belföldi, az 1AB151 Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél sorban a GMU hitelintézeteknél, az 1AB152 Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál sorban az egyéb külföldi bankoknál vezetett pénzforgalmi (elszámolási, nostro) számlák, valamint a hozzájuk kapcsolódó átvezetési számlák egyenlegét kell közölni.
1AB2 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen
Ebben az eszközcsoportban kell kimutatni a hitelintézet tulajdonában lévő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat bruttó könyv szerinti értéken és külön kimutatva értékvesztésüket, illetve értékelési különbözetüket. Itt kell jelenteni a hitelintézet tulajdonába került, hátrasorolt követelésnek minősülő kölcsönkötvényt is, amely megfelel az alárendelt és egyéb kölcsöntőkékre vonatkozóan a Hpt. 5. számú mellékletében meghatározott feltételeknek. A szektoronkénti bontásnál az eredeti kibocsátó szerint kell az értékpapírokat besorolni, akkor is, ha értük valaki garanciát vállalt. A külön nem nevesített hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kötvény néven szerepel a mérlegben. Az eredeti lejárat szerinti besorolás során a hátrasorolt követelésnek minősülő értékpapír esetében a felmondási határidőt, részvénnyé átváltoztatható kötvény esetében a részvénnyé történő átválthatóság időpontját kell a lejárat dátumaként figyelembe venni. A valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok pozitív értékelési különbözete az Szmt. 59/B. § (9) bekezdésének és a Hitkr. 9. § (9) bekezdésének megfelelően nem része az eszköz könyv szerinti értékének, azt a felügyeleti mérleg 1AB914 Egyéb során kell megjeleníteni.
1AB2111-1AB2113 sorok: A központi kormányzat által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok hitelintézet tulajdonában lévő állományát kell itt jelenteni [kincstárjegyek, a Magyar Állam által külföldön vagy belföldön kibocsátott különböző (kincstári, lakásfedezeti, államadóssági és egyéb, nem konszolidációs) államkötvények, konszolidációs államkötvény, az állam által 1995 végén átvállalt, korábban kibocsátott TB kötvény, kárpótlási jegyek].
Az 1AB2121-1AB2122 TB kötvény sorokon kell kimutatni a TB által 2008 után kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állományát.
Az 1AB2211-1AB22122 Jegybanki kötvény sorokon kell szerepeltetni a KVH Rt. kötvények állományát is.
Az 1AB2321-1AB23222 Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye sorokban kell kimutatni a belföldi hitelintézetek által belföldön, illetve külföldön kibocsátott jelzálogleveleken kívüli egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (kötvény, letéti jegy stb.) hitelintézet tulajdonában lévő állományát a megfelelő lejárat szerint bontva.
1AB3 Tulajdoni részesedések összesen
Itt kell kimutatni a hitelintézet által birtokolt belföldi részvények, részesedések, továbbá befektetési jegyek és a kockázati tőkealapok jegyeinek állományát, valamint azok értékvesztésének és értékelési különbözetének összegét, szektoronként bontva. A valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok pozitív értékelési különbözete az Szmt. 59/B. § (9) bekezdésének és a Hitkr. 9. § (9) bekezdésének megfelelően nem része az eszköz könyv szerinti értékének, azt a felügyeleti mérleg 1AB914 Egyéb során kell megjeleníteni.
Külön soron kell kiemelni a belföldön vagy külföldön értéktőzsdére bevezetett részvények állományát. (A Budapesti Értéktőzsdére bevezetett részvények szektor szerinti bontását az MNB honlapján közzétett, az MNB rendelet 3. melléklet 7. pontja szerinti lista tartalmazza.) A cégnyilvántartásba még nem bejegyzett vállalkozásokba történt befektetések (befizetett pénzbeli, vagy nem pénzbeli alapítói hozzájárulások) összegét is figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy a főkönyvben hol tartják nyilván. Azokat a kevésbé mobilizálható befektetéseket, amelyeket a hitelintézet üzletpolitikai, illetve veszteségmérséklési célból szerzett, valamint a nem forgalomképes vagyoni érdekeltségeket a vagyoni érdekeltségek között kell kimutatni. A hitelintézet üzletszerű tevékenységét kisegítő saját járulékos vállalkozásokban (mind belföldön, mind külföldön) történt befektetéseket kizárólag a Vagyoni érdekeltségek eszközcsoportban kell kimutatni.
1AB4 Jegybanki és bankközi betétek
Ebben a részben kell kimutatni a pénzeszközöknél nem szerepeltetett jegybanki betéteket, a hitelintézeteknél betéti szerződés keretében elhelyezett betéteket, a hitelintézetekkel kötött valódi penziós és sajátos szállításos repó ügyletekből eredő követelések állományát, valamint a bankközi betétek értékvesztését. A Treasury-n keresztül, betét- vagy hitelszerződés nélkül kötött ügyletek alapján fennálló bankközi követelések helyét (hitelként vagy betétként történő jelentését) az dönti el, hogy ki kezdeményezte az ügyletet. (Ha az adatszolgáltató betétet helyez el, akkor az adatszolgáltató a kezdeményező, ha az adatszolgáltató hitelt helyez ki, akkor a hitelfelvevő a kezdeményező.) A rövid lejáratú betét sorokban kell jelenteni a határidős, swap és opciós ügyletek lezárása előtti pénzmozgásokból származó, mérlegtételként kimutatandó követeléseket (tartozik egyenlegű margin fedezeti számlák) is [Hitkr. 21. § (3) bekezdés].
Az 1AB411-1AB412 Jegybanknál elhelyezett betétek sorokban kell kimutatni a jegybanknál elhelyezett, a jegybanki elszámolási számláknál figyelembe nem vett valamennyi forint- és devizabetét állományát, ideértve a jegybanknál elhelyezett fix futamidejű, fel nem mondható forintbetéteket és a hitelintézetek saját fejlesztéseire elkülönített, jegybanknál ténylegesen elhelyezett betéteket is.
Az 1AB421-1AB422 Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek sorokban a belföldi hitelintézeteknél betétszerződés alapján elhelyezett forint-, illetve devizaeszközöket kell szerepeltetni lejárati bontás szerint.
Az 1AB423 Belföldi hitelintézetek - követelés valódi penziós ügyletből sorban a más belföldi hitelintézettel szembeni valódi penziós és sajátos szállításos repó ügyletekből eredő követelések állományát kell szerepeltetni (könyv szerinti bruttó értéken).
Az 1AB424 Belföldi hitelintézetek bankközi betéteinek értékvesztése sorban a 1AB421-1AB423 sorban szereplő eszközök értékvesztését kell jelenteni.
Az 1AB4311-1AB433 sorokba a külföldi hitelintézetek betéteinek állománya - GMU és egyéb külföld szerinti megbontásban - és értékvesztése kerül.
1AB5 Hitelek
Ez a rész tartalmazza a hitelintézet által nyújtott hitelek és hitel jellegű követelések könyv szerinti bruttó állományát szektoronkénti és eredeti lejárat szerinti bontásban, esetenként hiteltípusok szerint is részletezve, valamint értékvesztését és értékelési különbözetét (szektoronként összevontan).
A hitelállomány a Hitkr. 2. § 48. pontja és a 7. számú melléklet VII. fejezete szerinti átstrukturált hitelek (beleértve a 2. § 48. pont c) alpontja szerinti kiegészítő megállapodásokat és új szerződéseket) és azok tőkésített kamata, továbbá a Hitkr. 2010. január 1-jei változása előtt újratárgyalt hitelek állománya. Az átstrukturált hitelekhez kapcsolódó tőkésített kamat követelés után képzett értékvesztés állományát az érintett hitelekhez kapcsolódó értékvesztés sorokban kell kimutatni [Hitkr. 13. § (2) bekezdés b) pontja].
A prolongált hiteleket az eredeti hitelszerződés szerinti lejáratnak megfelelően kell kimutatni. A Hitkr. 2. § (29) bekezdés szerint megvásárolt (engedményezett) hiteleket az eredeti ügyféllel szembeni követelésként, a hitelek eredeti célja és az eredeti hitelszerződésben szereplő eredeti lejárat szerint kell szerepeltetni.
(Ha azonban a hitel megvásárlásakor a hitel lejáratára vonatkozóan szerződés-módosítás történt, akkor az új szerződésben szereplő lejárat tekintendő eredeti lejáratnak.)
A hitelállomány tartalmazza a Hitkr. 15. § (17) bekezdés szerinti követelés megelőlegezést is.
A hiteleknek tartalmazniuk kell a halasztott fizetéssel eladott eszközök miatti követelések, a saját tulajdonú értékpapírok kölcsönbeadásából eredő értékpapír-követelések, valamint az értékpapír kölcsönbevételekor a kölcsön futamideje alatt pénzben fizetett óvadék miatti követelések összegét is, annak a szektornak az "egyéb" hitelei között, amelyhez az eszközöket halasztott fizetéssel megvásárló vevő, az értékpapírt kölcsönbe vevő, illetve kölcsönbe adó tartozik. A beváltott bankgaranciák állományát a rövid lejáratú (illetve az egyéb rövid lejáratú) hitelek között kell jelenteni. A lakáscélú hitelek halasztott kamatának tőkésített összegében fennálló kamatkövetelések, valamint a tandíjhitelek türelmi idő alatt esedékes és a türelmi idő lejártáig elhalasztott kamatainak, kamatjellegű jutalékainak tőkésített összegében fennálló kamatkövetelések után képzett céltartalék állományát az érintett hitelekhez kapcsolódó értékvesztés sorokban kell kimutatni [Hitkr. 5. § (5) bekezdés c) és i) pontja]. A rövid lejáratú hitel sorokban kell jelenteni a határidős, swap és opciós ügyletek lezárása előtti pénzmozgásokból származó, mérlegtételként kimutatandó követeléseket (tartozik egyenlegű margin fedezeti számlák) is [Hitkr. 21. § (3) bekezdés]. A valódi penziós ügyletekre vonatkozó soroknak tartalmazniuk kell az óvadéki repó és a sajátos szállításos repó ügyletekből eredő követeléseket is. A hiteleknek tartalmazniuk kell a hitel formájában nyújtott, hátrasorolt követelésnek minősülő alapvető, járulékos, alárendelt és kiegészítő alárendelt kölcsöntőke állományát, amely megfelel a Hpt. 5. számú mellékletében meghatározott feltételeknek. Lejárat szerinti bontásának meghatározásánál a kölcsöntőke felmondási határidejét kell figyelembe venni.
A folyószámlahitelek között kell jelenteni a határozott futamidővel nem rendelkező újratöltődő (rulírozó, rollover) hitelek, valamint a hitelkártyához kapcsolódó hitelkövetelések - beleértve a Széchenyi Kártyahitelek - állományát is. Itt kell kimutatni továbbá az értékpapír fedezettel rendelkező folyószámlahitelek állományát is.
Az 1AB51111-1AB5114 Központi költségvetésnek nyújtott hitel sorokban kell feltüntetni a központi költségvetésnek közvetlenül nyújtott hiteleken felül az állam által szerződés vagy jogszabály alapján más pénztulajdonostól átvállalt hitelek állományát is. (A korábbi TB kötvény-kibocsátásból eredő, 1995 végén átvállalt tartozást az államkötvények között kell kimutatni.)
Az 1AB52 Jegybanknak nyújtott hitel sorban kell szerepeltetni a jegybanknak nyújtott konzorciális hitel összegét bekerülési értéken, valamint a hitelintézet tulajdonába került külföldi hitelezőtől megvásárolt vagy átvett MNB-tartozások állományát.
Az 1AB5311-1AB5312 Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel sorokba kell beállítani a hitelintézetekkel szemben hitelszerződés alapján, illetve (a valódi penziós ügyleteken, a sajátos szállításos repó ügyleteken, a betétszerződéseken kívül) bármilyen megállapodás alapján ténylegesen fennálló követelések állományát (ideértve a számlavezetőként nyújtott hiteleket, valamint a más belföldi hitelintézet számára belföldön szervezett konzorciális hitelből a hitelintézet által nyújtott részt is). A Treasury-n keresztül, betét- vagy hitelszerződés nélkül kötött ügyletek alapján fennálló bankközi követelések helyét (hitelként vagy betétként történő jelentését) az dönti el, hogy ki kezdeményezte az ügyletet. (Ha az adatszolgáltató betétet helyez el, akkor az adatszolgáltató a kezdeményező, ha az adatszolgáltató hitelt helyez ki, akkor a hitelfelvevő a kezdeményező.) A rövid lejáratú hitelek között kell jelenteni a más belföldi hitelintézetnek eladott, illetve más belföldi hitelintézettől megvásárolt valutakészletekkel (úton lévő valuta), valamint a devizaszámla, illetve valutakészlet ellenében történt forint bankjegy- és érme-kereskedelemmel kapcsolatos követelések hó végén fennálló állományát is. Itt kell megjeleníteni más hitelintézetekkel, mint eredeti hitelezővel szembeni követelésmegelőlegezés miatt felmerülő kölcsönök állományát. Az egyéb szektorba tartozó hiteleket a szektor szerinti egyéb hitel sorokban kell megjeleníteni.
Az 1AB5313 Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel sorban kell feltüntetni a belföldi hitelintézetek külföldi tartozásainak a hitelintézet tulajdonába került állományát, valamint a belföldi hitelintézetek külföldi szervezésű konzorciális hiteleiből a hitelintézet által nyújtott részt.
Az 1AB55221-1AB552222 Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó sorokban kell szerepeltetni a hitelintézet által leszámítolt, illetve a belföldi vevőkkel szembeni követelés ellenében kapott, nem leszámítolással szerzett - a nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott - összes váltó értékét (ideértve az óvatolt, valamint a nem forgatható váltókat is) lejárat szerinti bontásban.
Az 1AB55231-1AB552322 Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés sorokba a nem pénzügyi vállalatokkal, mint végső adósokkal szembeni megvásárolt követelések (faktorálásból és forfetírozásból eredő követelések) kerülhetnek lejárat szerint megbontva. (A faktorálás általában rövid lejáratú, a forfetírozás éven túli lejáratú követelés megelőlegezést, vásárlást jelent.) A megvásárolt (nem hitel) követelés lejárat szerinti besorolásakor a követelés-megvásárláskor nyújtott hitel eredeti lejáratát (és nem a megvásárolt követelés eredeti lejáratát) kell figyelembe venni.
Az 1AB55241-1AB552422 Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel soroknak a lakásépítő vállalkozások, építőközösségek, lakásszövetkezetek, társasházak stb. részére lakások, illetve lakóparkok építésére nyújtott hitelek állományát kell tartalmazniuk lejárat szerint megbontva. A nem lakáscélú ingatlanok építésére, vásárlására nyújtott hiteleket - a jelzálogtól függetlenül - az egyéb hitelek között kell feltüntetni.
Az 1AB55251-1AB552522 Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel sorokban kell kimutatni a külön sorokban nem jelentett hitelfajtákat, illetve követeléseket, ideértve a halasztott fizetéssel eladott részesedés, illetve követelés még nem kiegyenlített összegét, a hitelintézet által saját kockázatára, visszkereseti kötelezettséggel kihelyezett állami alapjuttatás, az államtól lebonyolításra átvett pénzeszközökből - nem pénzügyi vállalatoknak - történt kihelyezések mérlegben szereplő összegét, a banki alapjuttatás címén fennálló követelések, a beváltott garanciák, a nem pénzügyi vállalatok számára Széchenyi-kártyához kapcsolódóan nyújtott hitelek (kivéve a Széchenyi Kártyahitelek állományát, amelyet a folyószámlahitelek között kell szerepeltetni), valamint az értékpapír vásárlására nyújtott hitelek állományát is. Ezeken a sorokon kell kimutatni a nem lakáscélú ingatlanvásárlási és építési hiteleket is, a jelzálogtól függetlenül. Ide tartoznak az eseti hitelek is. (Eseti hitel: nem pénzügyi vállalatoknak illetve önálló vállalkozóknak nyújtott ad hoc jellegű, a hitelfelvevő átmeneti likviditási problémáinak megoldására szolgáló rövid lejáratú hitel.)
Az 1AB55261-1AB55262 sorokban a hitelintézet nem pénzügyi vállalatokkal szembeni, pénzügyi lízinggel kapcsolatos követeléseit a Hitkr. által előírt (könyv szerinti bruttó) értéken kell szerepeltetni.
Az 1AB55271-1AB552722 sorok a hitelintézet nem pénzügyi vállalatokkal szembeni összes valódi penziós, óvadéki repó és sajátos szállításos repó ügylettel kapcsolatos követeléseit tartalmazza lejárat szerint bontva.
1AB5611-1AB5627 Háztartásokkal szembeni követelés sorok: A megfelelő lakossági hitel sorokban a hitelintézet saját dolgozói részére nyújtott hitelek állományát is fel kell tüntetni. A bármilyen (devizabetét, értékpapír, egyéb pénzügyi eszköz stb.) fedezet mellett nyújtott hitelt a hitel céljának megfelelő sorban kell szerepeltetni. Az Lkkf. tv. alapján az állami hitelvédelmi program keretében nyújtott hitelek állományát az új áthidaló hitel eredeti lejárata szerint besorolva azon hitelek között kell jelenteni, amelyekhez kapcsolódóan az áthidaló hitelt igénybe vették (pl. lakáscélú hitel, szabad felhasználású jelzáloghitel).
A devizakölcsöntv. alapján nyújtott gyűjtőszámlahitel állományát a forint oszlopban, a hozzá tartozó hitel eredeti céljának megfelelő - lakáshitel vagy szabad felhasználású jelzáloghitel - soron, a gyűjtőszámla-szerződésben foglalt lejáratnak megfelelő lejárati kategóriában kell a mérlegben szerepeltetni.
A következő instrumentumokat kell a háztartásokkal szembeni követelés sorokon szerepeltetni:
A Lakosság - lakáscélú hitel sorokban kell közölni mind a támogatott, kedvezményes, mind a piaci feltételekkel nyújtott lakáscélú (építési, lakásvásárlási, ingatlanvásárlási, lakásfelújítási, lakásbővítési) hitel - jelzáloggal való terhelés mellett vagy anélkül nyújtott - összegét, ideértve a bankkölcsön, a lakáscseréhez nyújtott piaci kamatozású (áthidaló) hitelek és a lakástakarék-pénztárakkal kötött szerződéshez kapcsolódó azonnali hitelek állományát is. Az üdülő vagy garázs építésére, vásárlására nyújtott hitelek is lakáscélúnak tekintendők. A nem lakáscélú ingatlan hiteleket - a jelzálogtól függetlenül - az egyéb hitelek között kell feltüntetni. Az önálló vállalkozók által értékesítési céllal épített lakásokkal kapcsolatban nyújtott hitelek állományát az önálló vállalkozók - egyéb hitel sorokon kell jelenteni. A lakáscélú hitelhez tartozó gyűjtőszámla hitel állományát - a mentesített követelésrész és a legmagasabb árfolyamot meghaladó árfolyam miatt felmerülő törlesztési kötelezettség kivételével - szintén itt kell kimutatni.
A lakosságnak nyújtott fogyasztási hitelek állományát tovább kell bontani a következő hitelfajták szerint:
- az 1AB561211-1AB5612122 sorokban az ingatlanfedezet nélküli személyi hitelek állományát kell jelenteni. (A személyi hitelt a hitelintézet a hitelfelvétel konkrét céljának megjelölése nélkül folyósítja az ügyfélnek.) Az ingatlanfedezetű személyi hitelek állománya a 197-199. sorban, a szabad felhasználású jelzáloghitelek között jelentendő;
- az 1AB561221-1AB5612222 sorokban a gépjármű vásárlási hitelek állománya jelentendő (a gépjármű vásárlási hitelek közé azon hitelek állománya sorolandó, amelyek új, vagy használt gépjárművek megvásárlását finanszírozzák);
- az 1AB561231-1AB5612322 sorokban a szabad felhasználású jelzáloghitelek állománya jelentendő. Itt kell kimutatni az ingatlanfedezetű személyi hitelek, továbbá az ingatlanfedezetű áruvásárlási- és egyéb fogyasztási hitelek állományát is. A szabad felhasználású jelzáloghitelhez tartozó gyűjtőszámla hitel állományát - a mentesített követelésrész és a legmagasabb árfolyamot meghaladó árfolyam miatt felmerülő törlesztési kötelezettség kivételével - szintén itt kérjük kimutatni;
- az 1AB561241-1AB5612422 sorokban az áruvásárlási hitelek, valamint az egyéb, fogyasztási hitelnek tekintendő, de a fenti három hitelcélba nem sorolható hitelek állományát kell jelenteni. [Az áruvásárlási hitel tartós fogyasztási cikkek (gépjármű kivételével) lakossági ügyfél által történő megvásárlását finanszírozza. Az egyéb fogyasztási hitelek között kell jelenteni a lombard hiteleket is (az értékpapírral fedezett folyószámlahitel kivételével, azokat ugyanis a folyószámlahitelek között kell kimutatni), illetve itt kell kimutatni azokat a hitelkártya-konstrukciókat, ahol a bank nem biztosít kamatmentes periódust, és a kártya csak a hitelhez történő hozzáférést biztosítja.] Az ingatlanfedezetű áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitelek állománya az 1AB561231-1AB5612322 sorokban, a szabad felhasználású jelzáloghitelek között jelentendő.
A dolgozói hitel a hitelcél szerinti megfelelő sorban jelentendő, vagyis a dolgozói hitelt a normál ügyfelek szerint kell besorolni.
Az 1AB56221-1AB562222 sorokban az önálló vállalkozóknak gépjárművásárlás finanszírozására nyújtott hitelek állománya jelentendő (beleértve a gépjárműként használt haszonjárműveket finanszírozó hiteleket is).
Az önálló vállalkozók által értékesítési céllal épített lakásokkal kapcsolatban nyújtott hitelek állományát az 1AB56231-1AB562322 sorokban kell jelenteni.
Lejáratától függően az 1AB56141-1AB561422 Lakosság - egyéb hitel sorok között kell jelenteni a lakosság részére nyújtott, máshol nem szerepeltetett hiteleket (pl. tandíj hitel, záloghitel, nem lakáscélú ingatlanvásárlási hitel).
A magánszemélyeknek nyújtott ingatlanfedezetű fogyasztási hiteleket (személyi hiteleket, áruvásárlási hiteleket, illetve a szabad felhasználású hiteleket) nem itt, hanem az 1AB561231-1AB5612322 sorokban, a szabad felhasználású jelzáloghitelek között kell kimutatni.
Az 1AB56241-1AB562422 Önálló vállalkozók - egyéb hitel sorok között kell jelenteni eredeti lejáratának megfelelően az önálló vállalkozók részére nyújtott, máshol nem szerepeltetett hiteleket (pl. záloghitel, nem lakáscélú ingatlanvásárlási hitel). Itt kell kimutatni az önálló vállalkozók által értékesítési céllal épített lakásokkal kapcsolatban nyújtott hitelek állományát is. A Háztartások - Önálló vállalkozók - egyéb hitel - rövid sorba kell besorolni az önálló vállalkozók számára nyújtott, a Széchenyi-kártyához kapcsolódó hiteleket is (kivéve a Széchenyi Kártyahitelt, amelyet a folyószámlahitelek között kell szerepeltetni). Az önálló vállalkozók - egyéb hitelébe tartoznak az önálló vállalkozók részére nyújtott eseti hitelek is. (Eseti hitel: nem pénzügyi vállalatoknak, illetve önálló vállalkozóknak nyújtott ad hoc jellegű, a hitelfelvevő átmeneti likviditási problémáinak megoldására szolgáló rövid lejáratú hitel.)
Az 1AB58111-1AB584 sorokban kell kimutatni a külföldiekkel (nem-rezidensekkel) szemben forintban vagy devizában fennálló valamennyi, máshol nem jelentett követelés állományát (az értékpapírok és érdekeltségek kivételével), valamint értékvesztését és értékelési különbözetét. Az 58111. és az 58211. sorban kell jelenteni a GMU hitelintézeteknek és az egyéb külföldi bankoknak eladott, illetve azoktól megvásárolt valutakészletekkel (úton lévő valuta), valamint a devizaszámla, illetve valutakészlet ellenében történt forint bankjegy- és érme-kereskedelemmel kapcsolatos követelések hó végén fennálló állományát is. Itt kell szerepeltetni a külföldiekkel kötött valódi penziós, óvadéki repó és sajátos szállításos repó ügyletekből származó követelések állományát is. Az EKB honlapján megtalálható MFI-listában nem hitelintézeti és nem pénzpiaci alap kategóriába besorolt GMU egyéb intézményekkel szembeni követeléseket a GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelések között (az 58121-58122. sorokban) kell jelenteni.
1AB6 Vagyoni érdekeltségek
Ebben az eszközcsoportban kell kimutatni azokat a kevésbé mobilizálható befektetéseket, amelyeket a hitelintézet üzletpolitikai, illetve veszteségmérséklési célból szerzett, valamint a nem forgalomképes vagyoni érdekeltségeket szektor szerinti bontásban. A befektetéseket a Hitkr. szerinti értéken kell szerepeltetni, külön kimutatva könyv szerinti bruttó értéküket, valamint értékvesztésüket és értékelési különbözetüket (összevontabban). Idetartoznak a hitelintézet stratégiai, üzletpolitikai (illetve befolyásolási, irányítási, ellenőrzési) célját, a banki tevékenységet (pénzügyi vállalkozásként), a banküzem működtetését (járulékos vállalkozásként) tartósan szolgáló, az egyéb pénzügyi közvetítő és a pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző intézményekben, valamint a veszteségmérséklés érdekében (hitel-tőke konverzió kapcsán) szerzett, illetve a tartósan a hitelintézet birtokában maradó (nem piacképes, tőzsdén és OTC-n nem forgalmazott), vállalkozásokban lévő részvények, részesedések, vagyoni érdekeltségek, amelyek nem szerepelnek a tulajdoni részesedések között. A cégnyilvántartásba még nem bejegyzett vállalkozásokba történt befektetések (befizetett pénzbeli, vagy nem pénzbeli alapítói hozzájárulások) összegét is figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy a főkönyvben hol tartják nyilván. Itt kell minden - a hitelintézet üzletszerű működését kiegészítő tevékenységet végző - saját járulékos vállalkozásokba történt befektetést kimutatni. Az "egyéb részesedések, üzletrészek" sorokban az olyan befektetéseket, vagyoni érdekeltségeket kell szerepeltetni, amelyek nem részvények.
Az 1AB611-1AB613 sorokban az összes belföldi - Hpt. szerint meghatározott - hitelintézeti befektetés bekerülési értékét, valamint a befektetés értékvesztését és értékelési különbözetét kell feltüntetni.
Az 1AB6311 Járulékos vállalkozások részvényei és az 1AB6312 Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek sorokon kell a - hitelintézetek üzletszerű működését kiegészítő tevékenységet végző - saját járulékos vállalkozásokba történt minden befektetést kimutatni. A nem pénzügyi vállalati szektornál kell a nem pénzügyi vállalatokban lévő valamennyi olyan befektetést feltüntetni, amely nem veszteségmérséklés során került a hitelintézet tulajdonába.
Az 1AB633 sorban csak a nem pénzügyi vállalatok hitel-tőke konverzióból származó részvényeinek és egyéb üzletrészeinek állományát kell kimutatni. Az egyéb szektorok hitel-tőke konverzióból származó részvényeit, üzletrészeit a megfelelő vagyoni részesedés sorokban kell jelenteni.
Az 1AB6413 és az 1AB6422 Hitel-tőke konverzióból származó külföldi részvények, részesedések, egyéb üzletrészek sorokban kell GMU és egyéb külföld bontásban jelenteni azokat a veszteségmérséklésként, hitel-tőke konverzióval szerzett külföldi vagyoni érdekeltségeket, amelyek nem hitelintézetekkel, pénzügyi, befektetési, vagy járulékos vállalkozásokkal, illetve biztosítókkal kapcsolatosak.
1AB7 Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelés összesen
Ebbe a részbe a Hitkr. szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységből eredő követelések állománya kerül szektor szerint bontva.
A 1AB792-1AB792 sorokban a befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékvesztését és értékelési különbözetét kell jelenteni.
1AB8 Aktív kamatelhatárolások
Az Aktív kamatelhatárolások sorokba kell kerülnie a Hitkr. szerint elszámolandó aktív időbeli elhatárolások közül a járó, de még nem esedékes, elhatárolt kamatok és kamatjellegű jutalékok összegének. Külön kell kimutatni a nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre, az értékpapírokkal, valamint a derivatívákkal összefüggő aktív kamatelhatárolásokat. A nyújtott hitelek, elhelyezett betétek aktív kamatelhatárolását szektor szerinti bontásban kell megadni. A lakosság által állami kamattámogatással igénybe vett hitelek után járó, de pénzügyileg még nem rendezett kamattámogatásának elhatárolását lakossággal szembeni aktív kamatelhatárolásként kell kimutatni. Amennyiben az államtól járó kamattámogatást a hitelintézet az ügyfél kamatbefizetéséhez képest később számolja el a Kincstárral, ezt az összeget, az ügyfélkamat elszámolásával egyidejűleg a központi kormányzattal szembeni egyéb aktív elszámolások és egyéb aktív időbeli elhatárolások közé kell átvezetni a kamattámogatás pénzügyi rendezéséig.
1AB91 Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök
Ebben a részben kell szerepeltetni a külföldiekkel és belföldiekkel szembeni, forinttal, illetve devizával kapcsolatos valamennyi aktív elszámolást, ideértve az aktív időbeli elhatárolásokat (a kamatelhatárolások kivételével) és a mérlegben kimutatandó, pozitív értékkel rendelkező derivatív tételek állományát is. A halasztott fizetéssel eladott eszközök miatti követelések összegét a hitelek között kell jelenteni.
1AB911 Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen
Ezek a sorok nem tartalmazzák a mérlegben kimutatandó, pozitív értékkel rendelkező származékos (derivatív) tételek állományát.
Az aktív elszámolások és egyéb aktív időbeli elhatárolások között feltüntetendő - az egyes szektorokra jellemző - legfontosabb tételek a következők:
Központi kormányzat (1AB91111 sor):
Ebbe a sorba tartoznak az állami költségvetést illető adók - adónemenként nettósított -állománya, ha az egyes adónemek egyenlege Tartozik jellegű (ha Követel jellegű, akkor a forrás oldalra kerül); a központi kormányzattal szembeni egyéb aktív elszámolások, vagy időbeli elhatárolások között nyilvántartott egyéb követelések.
Nem pénzügyi vállalatok (1AB9115 sor):
Ebbe a sorba pénzügyi vállalatokkal szembeni követelések, a külkereskedelmi ügyletekkel kapcsolatos elszámolások miatti követelések, a gazdasági társasággal - a hitelintézetek kivételével - kapcsolatos követelések, a nem pénzügyi vállalatokkal szembeni aktív elszámolások, a vevővel, szállítóval (ha a számlaegyenleg Tartozik jellegű) szembeni követelések kerülnek, ideértve az adásvételi szerződés alapján adott előlegeket, valamint az itt szereplő követelések kamatelhatárolásait is.
Háztartások (lakosság és önálló vállalkozók) (1AB91161-1AB91162 sor):
Itt a munkavállalókkal és tagokkal szembeni egyéb, nem hitel jellegű követelések szerepelhetnek.
Külföld (1AB9118 sor):
Itt kell jelenteni a hitelintézet forint bankjegy- és érme forintszámla ellenében történt vételével vagy eladásával kapcsolatban nem-rezidensekkel szemben fennálló követeléseit is.
Szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás (1AB9119 sor):
Itt azokat a nem kamat jellegű aktív időbeli elhatárolásokat kell jelenteni, amelyek valamilyen okból nem sorolhatók be valamelyik szektorhoz (pl. saját kibocsátású jelzáloglevelek elhatárolt árfolyamnyeresége, ha a kibocsátó és a forgalmazó nem azonos).
Az 1AB912 Úton lévő tételek soron az eszközoldali úton lévő tételek állományát kell kimutatni (pl. csekkekkel kapcsolatos bankközi elszámolások). Itt kell kimutatni a PEK számlák állományát is Tartozik egyenleg esetén.
Az 1AB913 Függő tételek sor a mérleg zárásakor még hiányzó információk miatt (pl. pontatlan számlaszám megadás stb.) véglegesen nem rendezett tételeket tartalmazza.
Az 1AB914 Egyéb sorban kell kimutatni mindazokat a (nem időbelileg elhatárolt) tételeket, amelyek más eszköz-sorokban nem szerepelnek. Itt kell megjeleníteni többek között a valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok könyv szerinti értékének részét nem képező pozitív értékelési különbözetét az Szmt. 59/B. § (9) bekezdésének és a Hitkr. 9. § (9) bekezdésének megfelelően.
Az 1AB9151 Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet sorban a valós értékelést alkalmazó hitelintézetnek a származékos ügyletek pozitív értékelési különbözetét kell kimutatni.
Az 1AB9152 Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devizaátértékelési különbözet sorban a nem valós értékelést alkalmazó hitelintézet fedezeti célú származékos ügyleteinek (például fedezeti célú devizaswap, illetve fedezeti célú kamatozó devizaswap ügyletekből eredő határidős követeléseknek és kötelezettségeknek) és a kamatarbitrázs ügyleteinek pozitív devizaátértékelési különbözetét kell kimutatni, figyelembe véve a Hitkr. 22. § (3) bekezdése mellett a Hitkr. 22. § (11) bekezdését is.
Az 1AB916-917 sorban az egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékvesztését és értékelési különbözetét kell jelenteni.
1AB92 Saját eszközök
Ebben az eszközcsoportban a hitelintézet saját eszközeinek tekintendő tételek szerepelnek.
Az 1AB92111-1AB9212 sorban szerepel a hitelintézet által visszavásárolt saját, belföldön, illetve külföldön kibocsátott kötvény és a cégbírósági bejegyzésig a saját részvény, visszafizetett szövetkezeti részjegy állománya, abban az esetben is, ha követeléskiegyenlítés útján került a hitelintézethez.
Az 1AB922 Egyéb saját eszközök sorban a hitelintézet összes olyan készletének állományát kell szerepeltetni, amelyet nem követelés ellenében kapott.
Az 1AB9231-1AB9232 sorokban külön ki kell mutatni a követelés ellenében kapott eszközök állományát, valamint az ezekre és a készletekre képzett értékvesztés fennálló állományát.
Az 1AB9241-1AB9244 sorban az immateriális javak és a tárgyi eszközök összegét az Szmt. által előírt terv szerinti értékcsökkenési leírással csökkentett bekerülési értéken, a felsorolt részletezés szerint kell feltüntetni.
Az 1AB felügyeleti mérlegben azt az eszközt, amelyre az Szmt. 52. § (1)-(4) bekezdés szerint terv szerinti értékcsökkenést kell elszámolni, az eszköz terv szerinti értékcsökkenéssel csökkentett bekerülési értékét könyv szerinti bruttó értéknek kell tekinteni, amely a terven felüli értékcsökkenéssel, értékvesztéssel vagy értékelési különbözettel térhet el az eszköznek az 1AN táblában kimutatott könyv szerinti nettó adatától.
Az 1AB9241 Immateriális javak - vagyoni jogok sorban az ingatlanhoz nem kapcsolódó vagyoni jogok értékét kell jelenteni.
Az 1AB9242 sorban kell az immateriális javak között elszámolt szoftverállományt kimutatni.
Az 1AB9243 sorban kell az immateriális javak egyéb - külön soron nem kiemelt - állományát feltüntetni, beleértve az Szmt. 25. § (2) bekezdése szerint az immateriális javak között kimutatható alapítás-átszervezés aktivált értékét is.
Az 1AB9251-1AB9256 sorokon a pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök közül az ingatlanokat és a műszaki berendezéseket, gépeket, felszereléseket, járműveket kell külön soron kimutatni, a többi ilyen célú tárgyi eszközt az egyéb soron kell jelenteni. Az ezen eszközökhöz tartozó értékhelyesbítést a 9256. soron kell kimutatni.
Az 1AB9251 Pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga sorban az intézmény elhelyezését szolgáló, vásárolt bérleti jogokat, a 1AB9252 sorban a pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú ingatlanokhoz kapcsolódó egyéb vagyoni értékű jogokat kell jelenteni.
Az 1AB9253, illetve az 1AB9254 sorban a mérlegben közvetlen pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközként szereplő ingatlanok, illetve műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek értékét kell jelenteni, az 1AB9255 sorban a pénzügyi és befektetési célú beruházásokat és a beruházásokra adott előlegeket is szerepeltetni kell.
Az 1AB9261-1AB9256 nem pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök sorokban kell a nem a hitelintézet működéséhez kapcsolódó tárgyi eszközöket (beleértve a nem banküzemi ingatlanokat is) és értékhelyesbítésüket szerepeltetni. A 9261. sorban kell kimutatni a szavatoló tőke számítása során levonandó, nem a pénzügyi intézmény elhelyezését szolgáló ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat.
1AN Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)
A tábla kitöltése
Az 1AN tábla tartalmilag azonos a 1AB táblában található felügyeleti mérleg eszköz oldalával, csak az egyes sorokban az eszközök nettó (értékvesztéssel, céltartalékkal csökkentett, értékelési különbözettel módosított) értéken jelentendők. Az 1AN tábla kitöltésénél is a 1AB táblához készített kitöltési útmutató az irányadó. A két eszköztábla kitöltése során biztosítani kell az azonos mérlegtételek megegyező tartalmú adatokkal való kitöltését és a lejárat szerinti bontások összhangját is.
1B Felügyeleti mérleg (Források)
A tábla kitöltése
A tábla sorai
1B1 Betétek
Ez a rész szektoronkénti és lejárat szerinti bontásban tartalmazza a hitelintézet által az ügyfelektől gyűjtött betéteket, a repó ügyletekből, valamint az egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrásokat, valamint a tőlük betét formájában kapott hátrasorolt forrásokat. (A rezidens és GMU rezidens monetáris pénzügyi intézményektől, illetve az egyéb külföldi bankoktól származó betéteket a Monetáris intézményektől származó betétek között kell jelenteni.) A repó ügyletekből szerzett forrássoroknak az óvadéki repó ügyletekből eredő kötelezettségeken kívül tartalmazniuk kell a sajátos szállításos repó ügylet keretében a repóba adó által szerzett forrásokat is. A saját tulajdonú értékpapírok kölcsönbe adásakor pénzben kapott óvadék összegét a lekötött betétek között kell jelenteni. A háztartások betétein belül a lakossági betétek között kell kimutatni a hitelintézet saját dolgozói számára vezetett betétszámlák állományát is. A rövid lejáratú lekötött betétek között kell jelenteni a határidős, swap és opciós ügyletek lezárása előtti pénzmozgásokból származó, mérlegtételként kimutatandó kötelezettségeket is [Hitkr. 21. § (3) bekezdés].
A nem pénzügyi vállalatok lekötött betétei között jelentendő a működési engedéllyel nem rendelkező (jövőbeli) hitelintézetek által a hitelintézetnél elhelyezett alaptőke összege is, függetlenül attól, hogy az alapítók belföldiek vagy külföldiek. A működési engedély hatálybalépésétől kezdve az összeg áthelyezendő a belföldi hitelintézetektől származó bankközi betétek közé.
Az okiratban lekötött betétek állományában szerepeltetni kell a több évre lekötött takaréklevélre és egyéb okiratban lekötött betétekre az egy-egy év elteltével felhalmozódott kamat állományát is, akkor is, ha az egyes évek letelte után összegük nem kerül tőkésítésre. (Az év közben felhalmozódott - az ügyfélnek járó, de nem esedékes - kamatok összegét a passzív kamatelhatárolások között kell ezekre a betétekre is kimutatni.)
A szektor szerint nem bontható betéti okiratokat a Háztartások - lakosság lekötött betétei között kell jelenteni, a megfelelő lejárat szerinti kategóriában.
Lejárt lekötött betétek kezelése:
- amennyiben az ügyfél megújítja a betétet, akkor annál a lejáratnál kell jelenteni, ahová a megújítás után sorolandó;
- a folyamatos lekötésű betéteket (amelyek az ügyfél közreműködése nélkül kerülnek újra lekötésre) továbbra is a lekötött betétek állományában kell szerepeltetni, az eredeti lejáratnál;
- haa betétet a folyószámláról kötötték le, és lejárat után a hitelintézet visszahelyezi a betétösszeget a folyószámlára, akkor a lejárt betétet a látra szóló és folyószámlabetétek között kell jelenteni;
- ha az ügyfél nem újítja meg a betétet, de a hitelintézet újralekötés nélkül is az eredeti betétszerződésben rögzített változatlan feltételeket biztosít, a lejárt betétösszeget a lekötött betétek között kell szerepeltetni, az eredeti lejáratnál;
- ha az ügyféllel kötött eredeti szerződés értelmében a határozott időre lekötött betét a lejárat után futamidő nélküli betétté alakul át, a lekötött betétek között kell jelenteni, eredeti lejárata szerint.
1B2 Monetáris intézményektől származó betétek
Ebben a részben kell jelenteni a más belföldi, illetve a külföldi hitelintézetektől, valamint pénzpiaci alapoktól származó, betétszerződés alapján szerzett források, látra szóló és folyószámlabetétek állományát (tartalmazza a loro számlákat is). A Treasury-n keresztül, betét- vagy hitelszerződés nélkül kötött ügyletek alapján fennálló bankközi kötelezettségek helyét (betétként vagy felvett hitelként történő jelentését) az dönti el, hogy ki kezdeményezte az ügyletet. Ha az adatszolgáltatónál helyez el betétet a partnerintézmény, akkor a betételhelyező a kezdeményező, ha az adatszolgáltató hitelfelvétellel szerez forrást, akkor az adatszolgáltató a kezdeményező. Amennyiben a látra szóló és folyószámlabetét számlák egyenlege a hó végén Tartozik jellegű, akkor ezt az egyenleget nem negatív előjelű forrásként, hanem monetáris intézményekkel szembeni rövid lejáratú követelésként (hitelként) kell kimutatni, mivel ez rövid lejáratú hitelnyújtást jelent. A lekötött betét soroknak tartalmazniuk kell a saját tulajdonú értékpapírok kölcsönbe adásakor monetáris intézményektől pénzben kapott óvadék összegét, valamint a monetáris intézményektől betét formájában kapott hátrasorolt forrásokat is. A rövid lejáratú lekötött betétek között kell jelenteni a határidős, swap és opciós ügyletek lezárása előtti pénzmozgásokból származó, mérlegtételként kimutatandó kötelezettségeket (követel egyenlegű margin fedezeti számlák) is [Hitkr. 21. § (3) bekezdés].
A működési engedéllyel nem rendelkező (jövőbeli) hitelintézetek által a hitelintézetnél elhelyezett alaptőke összegét a nem pénzügyi vállalatok lekötött betétei között kell szerepeltetni. A működési engedély hatálybalépésétől kezdve azonban az összeg áthelyezendő a belföldi hitelintézetektől származó bankközi betétek közé.
A már működő belföldi hitelintézetek alaptőke-emelésében közreműködő hitelintézetnek a hozzá tőkeemelésre befolyt összegeket - a tőkeemelés Cégbírósághoz történő benyújtásáig - az egyéb passzív elszámolások között (a 736. Egyéb soron) kell kimutatnia. A Cégbírósághoz történt benyújtás után ezen összegeket szintén a belföldi hitelintézetektől származó betétek közé kell áthelyezni.
1B3 Felvett hitelek
Itt kell kimutatni szektor szerint bontva minden pénzügyi vagy egyéb pénzügyi tevékenységből eredő forrást vagy kötelezettséget, amelyet nem betéti szerződés alapján szerzett, illetve vállalt a hitelintézet, s amely nem sorolható a számviteli előírások, illetve a Hpt. által meghatározott passzív (kamat és egyéb) időbeli elhatárolások, valamint olyan tételek közé, amelyek a jelen kitöltési útmutató alapján a felügyeleti mérleg más részeiben jelentendők. Ebben a részben kell jelenteni a hitel formájában fennálló hátrasorolt kötelezettségeket, valamint a monetáris intézményektől repó ügyletekből és egyéb valódi penziós ügyletekből származó forrásokat is. A repó ügyletekből szerzett forrás-soroknak az óvadéki repó ügyletekből eredő kötelezettségeken kívül tartalmazniuk kell a sajátos szállításos repó ügylet keretében a repóba adó által szerzett forrásokat is. A hitelintézet által saját célra kölcsönbe vett értékpapírok miatti értékpapír-tartozást a kölcsönbe adó szektorbesorolásától; a sajátos szállításos repó ügylet keretében a repóba vevő hitelintézet által átvett értékpapírok harmadik félnek való átruházásából, fedezetkénti bevonásából, kölcsönbe adásából származó [a Hitkr. 16/A. § (6) bekezdésnek megfelelően a repóba adóval szemben kimutatandó] kötelezettséget a repóba adó szektorbesorolásától függően a felvett hitel-sorokon kell jelenteni. Az 39221-392222. Egyéb nemzetközi intézménytől, külföldi kormányoktól szerzett forrás-sorokban jelentendők az EU területén működő nemzetközi intézményektől, valamint az EU nemzetközi intézményeitől (kivéve az EKB-t) felvett hitelek is. A külföldi bankjegy- és érme-kereskedelemmel, valamint a devizaszámla, illetve valutakészlet ellenében történt forint bankjegy- és érme-kereskedelemmel kapcsolatos tartozásokat a rövid lejáratú tartozások között - a más belföldi hitelintézettel kapcsolatos állományokat az 3311. sorban, a külföldi bankokkal szembeni tartozásokat az 39111- 39121., illetve 39211. sorokban - kell jelenteni. Az OTIVÁ-tól és TAKIVÁ-tól felvett hitelek a pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitelek között jelentendők. A felvett hitelként kell kimutatni a Hitkr. 15. § (17) bekezdés szerint más hitelintézetektől, faktorcégektől elfogadott követelés megelőlegezés bekerülési értékét.
A felvett hitel soroknak tartalmazniuk kell a felmondott, de még fennálló hiteltartozások állományát is (eredeti lejárat szerint bontva), kivéve a 2 éven túli eredeti lejáratú, nem belföldi hitelintézetektől felvett hitel-sorokat, mert ezek esetében a felmondott hitelek állományát - a kötelező tartalék kiszámításához - szektor és felmondási idő hossza szerinti bontásban külön sorokon kell jelenteni.
Az 1B311-1B3122 sorokon az Államháztartástól felvett hitelek között kell jelenteni az államtól továbbkölcsönzésre folyósított pénzeszközök állományát is, vagyis a hitelintézet mérlegében szereplő, az államtól átvett valamennyi világbanki forrást, valamint azokat az államtól származó egyéb forrásokat, amelyeket a hitelintézet saját kockázatára továbbkölcsönzött [Hitkr. 5. § (5) bekezdés bj.pont].
Az 1B363 sorban a szövetkezeti formában működő hitelintézeteknél a tagoknak a hátrasorolt kötelezettségnek nem minősíthető, más vagyoni hozzájárulását kell feltüntetni.
1B4 Saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
Ebben a forráscsoportban a hitelintézet által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékét kell feltüntetni a kibocsátás helye (belföldön vagy külföldön), zárt körben vagy nem zárt körben és instrumentum-típus (kötvény, letéti jegy, átváltoztatható kötvény, jelzáloglevél, egyéb értékpapír) szerinti bontásban. Itt jelentendők a hátrasorolt kötelezettségnek számító hitelviszonyt megtestesítő saját értékpapírok kibocsátásából származó kötelezettségek is. A betéti okiratban lévő, nem értékpapírnak számító betéteket a Betétek részben kell kimutatni.
Ha az értékpapírt külföldön bocsátják ki, abban az esetben is a külföldön kibocsátott értékpapírok között kell jelenteni, ha az ISIN-kódja magyar, azaz a besorolás független az értékpapír ISIN-kódjától.
1B5 Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó forrás
Ezeken a sorokon a Hitkr. szerint ilyen címen fennálló kötelezettségeket kell feltüntetni szektor szerinti bontásban.
1B6 Passzív kamatelhatárolások
A Passzív kamatelhatárolások sorokba kell kerülnie a Hitkr. szerint elszámolandó passzív időbeli elhatárolások közül a járó, de még nem esedékes, elhatárolt kamatok és kamatjellegű jutalékok összegének. Külön kell kimutatni a felvett hitelekre, gyűjtött betétekre (a takaréklevelek és egyéb betéti okiratok állományában szerepeltetett, korábbi években felhalmozódott kamat kivételével), az értékpapírokkal, valamint a derivatívákkal összefüggő passzív kamatelhatárolásokat. A betétek, felvett hitelek esetében a passzív kamatelhatárolásokat szektor szerinti bontásban kell megadni.
1B7 Egyéb passzív elszámolások
Az egyéb passzív elszámolások sorokban kell szerepeltetni a külföldiekkel és belföldiekkel szembeni, forintban, euróban és egyéb devizában fennálló valamennyi egyéb passzív elszámolást, ideértve a passzív időbeli elhatárolásokat (a 61-63. sorokban kimutatott kamatelhatárolások kivételével), a mérlegben kimutatandó, negatív értékkel rendelkező derivatív tételek állományát, az úton lévő és a függő tételeket, valamint egyéb tételeket.
A 1B71 Úton lévő tételek sorban kell szerepeltetni az úton lévő forint és devizatételeket egyaránt. Ideértendő például a "Giro indított és fogadott tételek elszámolási számla", valamint a PEK számla állománya Követel egyenleg esetén. Az úton lévő devizatételek, illetve a deviza elszámolásokkal kapcsolatos forintösszegek közé értendők például a hitelintézethez beérkezett, de az ügyfelek számláján még nem jóváírt, illetve az ügyfelek számlájáról már leemelt, de a deviza nostro számlákról még el nem indított összegek (pl. a hó végét követő értéknappal jóváírandó, illetve elindítandó összegek). A fiókok közti, valamint a központ és a fiókok közti (belső klíring) elszámolási számlák a hónap végére - helyes könyvelés esetén - egyenleget nem mutathatnak. (A mérleg lezárására biztosított 3 napos határidő lehetővé teszi a hibás tételek korrigálását.)
A 1B72 Függő tételek sor a beszámolás napján a hiányzó információk miatt (pl. pontatlan számlaszám megadás miatt nem ismert ügyfél esetén stb.) véglegesen még nem rendezett tételeket tartalmazza.
1B73 Passzív elszámolás és egyéb passzív időbeli elhatárolás
A 1B73111-1B733 sorokban kell szerepeltetni a külföldiekkel és belföldiekkel szembeni, forinttal, euróval, illetve egyéb devizával kapcsolatos valamennyi passzív elszámolást, ideértve a passzív időbeli elhatárolásokat is (a 61 -63. sorokban szerepeltetett kamatelhatárolások kivételével).
A passzív elszámolások és egyéb passzív időbeli elhatárolások között feltüntetendő - az egyes szektorokra jellemző - legfontosabb tételek a következők:
Központi kormányzattal szemben (1B73111 sor):
Ebben a sorban szerepel a központi költségvetéstől lebonyolításra átvett, de folyósításra még nem került kölcsön állománya (ha a főkönyvi számla összevont egyenlege Követel jellegű); a központi kormányzattal szembeni egyéb tartozások állománya, ideértve az adótartozások adónemenként nettósított összegét, ha az egyes adónemek egyenlege Követel jellegű; a Munkaerőpiaci Alappal kapcsolatban kimutatott kötelezettség értéke stb.
TB-vel szemben (1B73112 sor):
Ide kell kerülnie a társadalombiztosítással (a Nyugdíjbiztosítási Alappal, valamint az Egészségbiztosítási Alappal és önkormányzataikkal) szembeni tartozások állományának.
Helyi önkormányzatokkal szemben (1B73113 sor):
Itt a helyi önkormányzatokkal szembeni tartozások (pl. helyi adók) szerepelnek.
Hitelintézetekkel szemben (1B73131 sor):
Itt a Hitkr. szerint hitelintézeti kötelezettségként kimutatandó, más hitelintézetektől lebonyolításra átvett és még nem továbbadott hitelek összege (ideértve a konzorciális hitelnyújtás keretén belül a szervező bankhoz a hitelnyújtó hitelintézet által átutalt hiteleket is, illetve a végső adós (hitelfelvevő) által átutalt törlesztő részletek lebonyolító (szervező) bank által még nem továbbutalt összegét), valamint a hitelintézetekkel szembeni passzív elszámolások és egyéb passzív időbeli elhatárolások szerepelnek.
Nem pénzügyi vállalatokkal szemben (1B7315 sor):
Ide a beruházási szállítókkal, az egyéb belföldi szállítókkal, illetve vevőkkel (ha a számla egyenlege Követel jellegű) szembeni tartozások, a nem pénzügyi vállalatokkal szembeni passzív elszámolások és egyéb passzív időbeli elhatárolások stb. kerülnek.
Ezen a soron kell jelenteni szállítói és vevői tartozásokkal kapcsolatos kamatelhatárolásokat is.
Háztartásokkal (lakossággal és önálló vállalkozókkal) szemben (1B73161-1B73162 sor) és Háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben (1B7317 sor):
Itt a munkavállalókkal és tagokkal kapcsolatos passzív elszámolások (jövedelem elszámolás, fel nem vett járandóság és egyéb elszámolások) és egyéb passzív időbeli elhatárolások, valamint a háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szembeni passzív elszámolások összegét kell feltüntetni.
Külföld (1B7318 sor):
Itt kell jelenteni a hitelintézet forintszámla ellenében történt forint bankjegy- és érmekereskedelemmel kapcsolatban nem-rezidensekkel szemben fennálló tartozásait is.
Szektor szerint nem bontható passzív időbeli elhatárolás (1B732 sor):
Itt azokat a nem kamat jellegű passzív időbeli elhatárolásokat kell jelenteni, amelyek valamilyen okból nem sorolhatók be valamelyik szektorhoz (pl. saját kibocsátású jelzáloglevelek elhatárolt árfolyamvesztesége, ha a kibocsátó és a forgalmazó nem azonos).
Passzív időbeli elhatárolások működési költségekre (1B733 sor):
Ebbe a sorba a passzív időbeli elhatárolásokból külön ki kell emelni a beszámolási időszakot érintő működési költségek összegét.
Az 1B741 Származtatott ügyletek - valós értékelők - negatív értékelési különbözet sorban a valós értékelést alkalmazó hitelintézetnek a származékos ügyletek negatív értékelési különbözetét kell kimutatni.
Az 1B742 Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - negatív devizaátértékelési különbözet sorban a nem valós értékelést alkalmazó hitelintézet fedezeti célú származékos ügyleteinek (például fedezeti célú devizaswap, illetve fedezeti célú kamatozó devizaswap ügyletekből eredő határidős követeléseknek és kötelezettségeknek) és a kamatarbitrázs ügyleteinek negatív devizaátértékelési különbözetét kell kimutatni, figyelembe véve a Hitkr. 22. § (3) bekezdése mellett a Hitkr. 22. § (11) bekezdését is.
A 1B76 Egyéb sorba kerülnek mindazok a forrásoldali mérlegtételek (kivéve a passzív időbeli elhatárolásokat), amelyek más forrás sorokban nem szerepelnek. Itt kell például kimutatni a más munkáltató által a hitelintézethez lebonyolításra átadott munkáltatói hitelekből a címzettnek még nem továbbított összeget, valamint a hitelek törlesztő részleteiből a hitelintézet által a munkáltatónak még nem átadott részt. Ezen a soron kell nyilvántartania hitelintézeti alaptőke-emeléskor az alaptőkeemelést végrehajtó banknak az alaptőke-emelés összegéből a tőkeemelés Cégbírósághoz történő benyújtásáig befolyt összegeket - amennyiben részben, vagy egészben ő a forrásgyűjtő bank. Itt kell szerepeltetni továbbá a már működő belföldi hitelintézetek alaptőke-emelésében közreműködő (a tőkeszámlát vezető) hitelintézetnek a hozzá tőkeemelésre befolyt összegeket - a tőkeemelés Cégbírósághoz történő benyújtásáig. A Cégbírósághoz történt benyújtás után ezek az összegek a belföldi hitelintézetektől származó betétek közé sorolandók, ameddig átutalásuk az alaptőke-emelést végrehajtó hitelintézet számlája javára még nem történt meg. Ezen a soron kell kimutatni a szövetkezeti formában működő hitelintézeteknél a tagok hátrasorolt kötelezettségnek minősülő egyéb vagyoni hozzájárulását, továbbá a szövetkezeti részjegy tőke állományában, illetve értékében a legutóbbi jegyzett tőke változás cégbírósági bejegyzését követően bekövetkezett részjegy jegyzés esetén a tagokkal szembeni kötelezettségeket a cégbírósági bejegyzés időpontjáig. (Hitkr. 8. §)
1B8 Céltartalék
Ebben a csoportban a forrás oldalon kimutatandó - a Hpt., a számviteli és külön jogszabályi előírások szerinti képzés és felhasználás (illetve felszabadítás) különbségeként előálló - kockázati és egyéb céltartalékok beszámolás napján fennálló állománya szerepel.
A 1B81 Függő és jövőbeni kötelezettség utáni kockázati céltartalék sorban a mérlegen kívül nyilvántartott függő és jövőbeni kötelezettségek után a Hpt. 87. § (1) bekezdés alapján a Hitkr. 7. számú melléklet szerint képzett kockázati céltartalékok beszámolás napján fennálló együttes összegét kell jelenteni.
A 1B82 Általános kockázati céltartalék sorban - a Hpt. és a számviteli szabályok által előírt -általános kockázati céltartalék meglévő állományát kell szerepeltetni.
A 1B83 sorban kell külön feltüntetni a lakás-takarékpénztárak kiegyenlítési céltartalékának állományát.
A 1B84 Egyéb céltartalék sorban kell a számviteli, illetve az egyéb jogszabály által előírt céltartalékok beszámolás napján fennálló állományát szerepeltetni. Ebben a sorban kell kimutatni a Hitkr. 7. § (14) bekezdése alapján, a Hitkr. 23. § (2) bekezdése, (4)-(5) bekezdése és a 24. § (5) bekezdése szerint a mérlegkészítés időpontjáig le nem zárt, nem fedezeti célú határidős, opciós és swap ügyletek határidős ügyletrésze után képzett egyéb céltartalék összegét is.
1B9 Saját tőke
Ebben a sorban kell összesíteni az évközi, illetve év végi saját tőke elemek állományát, amelyet a részletező sorokban a számviteli előírásoknak megfelelően kell feltüntetni. A fióktelepként működő hitelintézetnek a saját tőkeként kimutatott forrásait kell itt jelentenie.
A 1B9111-1B9112 sorokon - az Szmt. által meghatározottak szerint - a Cégbíróságon bejegyzett tőke összegét kell feltüntetni. A fióktelepként működő hitelintézet esetén a jegyzett tőke sorban a dotációs tőkét kell feltüntetni. A szövetkezeti hitelintézetek esetében itt azt a (részjegy, vagyoni hozzájárulás) tőke összeget kell kimutatni, amelyet a Cégbíróságon már bejegyeztek, függetlenül annak a szövetkezetnél külön nyilvántartott összetételétől. Tőkeleszállítás esetén a cégbírósági bejegyzésig a jegyzett tőke értéke változatlan, de a visszafizetett tőke (részjegy) összeget nem itt, hanem a számviteli előírások szerint az eszközoldalon, a visszavásárolt saját részvény, szövetkezeti részjegy soron kell kimutatni. Hitelintézeti alaptőke-emeléskor az alaptőke-emelés összegéből a tőkeemelésnek a Cégbíróságnál történő bejegyzéséig a befolyt összegeket az alaptőke-emelést végrehajtó banknak -amennyiben részben vagy egészben ő a forrásgyűjtő bank - az egyéb passzív elszámolások között az 1B76 Egyéb soron kell nyilvántartania.
A 1B9112 soron a kumulatív elsőbbségi részvények állományát kell kimutatni, amelyek megfelelnek a Kumulatív elsőbbségi részvény tulajdonságainak. A szövetkezeti részjegyek közül ebbe a kategóriába tartozhatnak a befektetői tagok által jegyezhető részjegyek.
A 1B9111 soron a kumulatív elsőbbségi részvények nélküli jegyzett tőke összegét kell kimutatni. Ebben a sorban kell megjeleníteni azokat a normál szövetkezeti részjegyeket, amelyek a szavatoló tőke alapvető tőkeelemeként a befizetett jegyzett tőke soron beszámíthatók, mivel a részjegyek tulajdonosainak történő kifizetés a Hpt. 216/A. § szerint korlátozott, és a részjegyek nem rendelkeznek a kumulatív elsőbbségi részvényekre vonatkozó tulajdonságokkal.
A 1B912 Jegyzett, de be nem fizetett tőke sorban a jegyzett tőke még be nem fizetett összegét kell kimutatni negatív előjellel.
1B921-1B922 Tőketartalék sorok: a számviteli szabályok szerinti tőketartalékokat a 921. ázsió és 922. egyéb tőketartalék sorokban részletezve kell feltüntetni. A "Tőketartalék - ázsió" sorban azt az ázsió összeget, amely a Cégbíróságnál még be nem jegyzett tőkeemeléssel kapcsolatos, de amelyre vonatkozóan a szükséges dokumentumok benyújtása a PSZÁF-hoz már megtörtént, addig nem lehet itt figyelembe venni, amíg számvitelileg nincs rendezve. A "Tőketartalék - egyéb" sorban kell a szövetkezeti formában működő hitelintézeteknek az 1994. június 30-ai ingatlanátértékeléshez kapcsolódó tőketartalékot jelenteniük.
A 1B931-1B933 Eredménytartalék sorokban külön kell feltüntetni az előző évek után képződött (a 931. sorban), az előző év végi nyereségből tartalékként tervezett, de közgyűlés által még jóvá nem hagyott (a 932. sorban) és az egyéb módon (pl. átvétel útján) keletkezett eredménytartalékot (a 933. sorban).
A 1B932 Eredménytartalék - előző évi előzetes eredményből sort csak a mérleg fordulónapját követően az előző évet lezáró, a közgyűlés által jóváhagyott éves beszámoló (auditált mérleg) megjelenéséig lehet kitölteni. Itt a jogszabályi előírások szerint kötelezően elszámolandó tételek (tartalékok, adófizetés) figyelembevétele után az előzetes eredményből megmaradó, de a tervezett osztalékfizetést nem tartalmazó - a későbbiek során várható eredménytartalékként szereplő - mérleg szerinti eredményt kell kimutatni.
A 1B941 soron kell kimutatni a számviteli szabályok alapján a visszavásárolt saját részvénynek, visszafizetett szövetkezeti részjegynek az Eredménytartalékból a Lekötött tartalékba átvezetett visszavásárlási értékét (a jegyzett tőke leszállításáig).
A 1B942 soron a számviteli szabályok alapján a lekötött tartalékba sorolt egyéb tételeket kell kimutatni az előző soron szerepeltett érték kivételével.
A 1B951 Értékhelyesbítés értékelési tartaléka sorban a számviteli szabályok szerint meghatározott összeg szerepelhet.
A 1B9521-1B953 Értékelési tartalék sorokban a Hpt. által előírt és a számviteli szabályok szerint megképzett, a valós értékelésből származó értékelési tartalékokat kell feltüntetni. A 9521. soron kell kimutatni a cash-flow fedezeti ügyletek valós értékelési tartalékának pozitív vagy negatív egyenlegét. A 9522. soron kell kimutatni az egyéb egyedi pénzügyi és tőke instrumentumok valós piaci értéken történő értékeléséből származó értékelési tartalékot, így többek között a valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapíroknak az 1AB914 Egyéb soron kimutatott pozitív értékelési különbözetéből származó értékelési tartalék összegét. Itt kell kimutatni a valós értékelés módszertanára való átállás, illetve a módszertan alkalmazásának megszüntetése esetén a saját tőkével szemben elszámolandó értékeket. Itt kell megjeleníteni a Hitkr. 9/B. § (5) bekezdés szerinti értékelési tartalékot is.
A 1B953 Értékelési tartalék - egyéb sorban kell kimutatni az Szmt. 64. § (3) bekezdése szerint a gazdasági társaságban lévő - az Szmt. 27. § (2) és (4) bekezdése szerinti - tulajdoni részesedést jelentő befektetés bekerülési értékét meghaladó piaci értékét a befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítésével azonos összegben.
A 1B96 Általános tartalék sorban a Hpt. 75. § (2) bekezdése által előírt és a számviteli szabályok szerint megképzett és rendelkezésre álló általános tartalékot kell kimutatni. (Az 1997. január 1 -jét megelőzően megképzett és veszteségrendezésre még fel nem használt általános tartalékot továbbra is itt kell nyilvántartani.)
A 1B97 Mérleg szerinti eredmény (év közben Eredmény) sorba az Eredménykimutatás (2A. tábla) alapján kiszámított (halmozott) eredményt kell feltüntetni. (A devizaoszlopban nem szerepelhet összeg.) Év közben ez az eredmény az eredményszámlák lezárása utáni - a bevételeknek, ráfordításoknak és költségeknek - a társasági adóelőleg befizetett összegével csökkentett egyenlege. Év végén az előzetes eredménynél az (előzetes adatok alapján meghatározott) adófizetési kötelezettséggel számított összeget kell figyelembe venni. Az év végi végleges adat az éves beszámoló mérleg szerinti (auditált) eredménye.
1C Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok
A tábla kitöltése
A tábla sorai
1C1 Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen
1C11 100% alatti nominális tőkegarancia mellett kibocsátott legfeljebb két éves lejáratú saját hitelviszonyt megtestesítő ép állománya
Ezen a soron a saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül azok állományát kell jelenteni, amelyek lejáratkor az eredeti szerződéses összegnél alacsonyabb visszavásárlási értékkel rendelkezhetnek.
1C121-1C125 Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok névértéke
A visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is képviselő értékpapírok névértékét az 1C121-1C124 sorokon, az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét nem képviselő egyéb értékpapírok névértékét az 1C125 soron kell szerepeltetni.
1C21-1C24 Központi szerződő féllel szembeni repó követelések és kötelezettségek
Ezeken a sorokon a központi szerződő féllel kötött repóügyletek állományát kell kimutatni. A Belföldi központi szerződő féllel szembeni repó követelés és kötelezettség sorokon (1C21 és 1C23 sorok) az E szektorba sorolt KELER KSZF Központi Szerződő Fél Kft.-vel kötött repóügyletek állományát kell jelenteni. A GMU központi szerződő féllel szembeni repó követelés és kötelezettség sorokon (1C22 és 1C24 sorok) a GMU tagállamokban működő központi szerződő féllel kötött repóügyleteket kell jelenteni. A GMU központi szerződő felekkel történő ügyletkötés feltétele, hogy a hitelintézet a központi szerződő fél tagja legyen, vagyis csak az intézmény tagja lehet ügyfél is. Az euroövezeti központi szerződő felekről egyelőre nem áll rendelkezésre lista, az azonosítása az alapján történik, hogy az adatszolgáltató hitelintézet tagja-e ilyen típusú intézménynek. (Ilyen, a GMU területén működő központi szerződő fél például a Deutsche Börse Group Németországban.) Amennyiben a magyar hitelintézet külföldi anyavállalata GMU központi szerződő féllel leánya nevére köt repóügyleteket, és ez a hazai hitelintézet mérlegében megjelenik, a fennálló állományokat a fenti sorokon kell jelenteni.
1C31-1C34 Belföldi nem pénzpiaci befektetési alapokkal szembeni követelések és kötelezettségek
Ezeken a sorokon az egyéb pénzügyi közvetítők D3 alszektorába sorolt befektetési alapoknak nyújtott hiteleket (1C31 sor), a befektetési alapokkal szembeni repóügyletekből származó követeléseket (1C32 sor) az általuk elhelyezett látra szóló- és folyószámlabetéteket (1C33 sor), valamint lekötött betéteket (1C34 sor) kell jelenteni.
1C411-1C4222 Transzferálható betétek
A transzferálható betét a látra szóló és folyószámlabetétek alkategóriája.
A transzferálható betétek olyan betétek, amelyekről jelentős késedelem, korlátozás vagy büntetés nélkül kérésre közvetlenül fizetések teljesíthetők más gazdasági szereplőknek átutalás, beszedési megbízás, esetleg hitelkártya vagy bankkártya, elektronikus pénz, csekk vagy hasonló általánosan használt pénzforgalmi eszközök révén. Nem tekinthető transzferálható betétnek a csak készpénz felvételére szolgáló betét, vagy az olyan betét, amelyről csak a pénztulajdonos más betétje közbeiktatásával vehető fel készpénz, vagy teljesíthető átutalás.
1C43 Felmondásos betét
Ezen a soron az ún. felmondásos betétek teljes állományát kell jelenteni. A mérlegben a felmondásos betéteket a lekötött betét - rövid soron kell jelenteni a megfelelő szektor szerinti bontásban. Az MNB az e soron jelentett felmondásos betétek szektor szerinti bontásáról további információkat kérhet.
1C51-1C54 Különleges célú gazdasági egységekkel (FVC-kel) kapcsolatos tételek
Az FVC a D vagy E szektorba tartozó, értékpapírosítást végző pénzügyi közvetítő vállalat. A fenti sorokon az ilyen rezidens és GMU rezidens intézmények által a hitelintézetnél elhelyezett betéteket, valamint az ilyen intézmények által kibocsátott, a hitelintézet tulajdonában lévő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt kell jelenteni. A különleges célú gazdasági egységekről lista készül, amely megtalálható lesz az MNB honlapján közzétett, az MNB rendelet 3. melléklet 1. pontja szerinti listában.
1C61-1C632 Részvények
Az 1C61 soron a visszavásárolt saját részvények, visszafizetett szövetkezeti részjegyek névértékét kell jelenteni abban az esetben is, ha követeléskiegyenlítés útján kerültek a hitelintézethez. Az 1C621 -1C632 sorokon a 2008. évi CIV. törvény alapján a különleges osztalékelsőbbségi részvény és a különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvény állománya jelentendő.
1C71-1C78 Egyéb tájékoztató adatok
Az 1C71 Munkáltatói és helyi támogatás állománya sornak kell tartalmaznia a munkáltatók, illetve az önkormányzatok által lakásépítéshez, -vásárláshoz a háztartásoknak nyújtott és a hitelintézet által továbbított hitelek fennálló állományát (nem ideértve a hitelintézet saját dolgozóinak nyújtott hiteleket) nyilvántartási értéken.
Az 1C721-1C722 Ltp-vel kötött szerződéshez kapcsolódó azonnali hitelek állománya sorokban a lakás-takarékpénztárakkal kötött szerződéssel rendelkező ügyfelek részére nyújtott azonnali banki hitelek állományát kell feltüntetni könyv szerinti bruttó és nettó értéken. Ezek az állományok az éven túli, lakáscélú hitelek részét képezik, s a hitelnyújtók döntően az 1997-ben megalakult lakástakarékpénztárak tulajdonosai.
Az 1C731 Egyéb aktív időbeli elhatárolás (1AB911-ből) sorban a felügyeleti mérleg eszköz oldalán az 1AB911 Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen sorból az egyéb aktív időbeli elhatárolásokat kell kiemelni egy összegben.
Az 1C732 Egyéb passzív időbeli elhatárolás (1B73-ból) sorban a Mérleg forrás oldalán az egyéb passzív elszámolások között a 1B73 sorban kimutatott egyéb passzív időbeli elhatárolások összegét kell kiemelni.
Az 1C74 Látra szóló takarékbetétek összesen sorba a háztartások látra szóló és folyószámlabetétei közül a lakossági látra szóló takarékbetétek állományát kell feltüntetni.
Az 1C76-1C78 sorokon az állami hitelvédelmi program keretében, az Lkkf tv. alapján nyújtott hitelek állományát kell jelenteni eredeti lejárat szerinti bontásban. Ezen a soron nem kell jelenteni a hitelintézet saját hitelvédelmi programjának keretében nyújtott hiteleket.
1C81 Lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelek bruttó értéken összesen
Ebben a részben az ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett, a Jht. alapján lakosságnak nyújtott jelzáloghiteleket, továbbá az ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett lakosságnak nyújtott egyéb jelzáloghiteleket kell szerepeltetni. Vagyis az ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott teljes lakossági hiteállományt jelenteni kell a fent megnevezett csoportosítás szerint.
1C811 Jht. alapján nyújtott jelzáloghitelek összesen
Ezen a soron kizárólag a Jht. alapján, ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett, lakosságnak nyújtott jelzáloghiteleket kell szerepeltetni.
Jelzáloghitelek alatt e táblában azon - jelzáloglevél fedezetéül felhasználható - hitelek értendők, amelyeket a Jht. által szabályozottan jelzálog-hitelintézetek, vagy ugyanezen törvény jelzáloghitelezésre vonatkozó előírásait betartva hitelintézetek nyújtanak.
1C8111 Lakáscélú jelzáloghitelek
Azon hitelek állományát tartalmazza, amelyeket lakáscélra (bővítés, építés, vásárlás, korszerűsítés és felújítás) nyújtottak.
1C81111 Jelzáloglevél kamattámogatása mellett nyújtott hitelek a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján meghatározott hitelek.
Jelzálog-hitelintézetek és azon hitelintézetek által kitöltendő sor, amelyek jelzálog-hitelintézetekkel konzorciális vagy refinanszírozási konstrukció keretében együttműködnek. Azon lakáscélú jelzáloghitelek állományát tartalmazza felhasználási cél szerint bontva, amelyek kamattámogatása jelenleg a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 12.§-a alapján meghatározott.
1C81112 Állami kiegészítő kamattámogatású és jelzáloglevéllel finanszírozott kamattámogatásos lakáshitelek kombinációja
Itt az eszköz és forrásoldali kamattámogatás kombinált formájában nyújtott hiteleket kell kimutatni. Azon lakáscélú jelzáloghitelek állományát tartalmazza, amelyek kamattámogatása jelenleg a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 13. §-a alapján meghatározott. Jelzálog-hitelintézetek és az FHB Jelzálogbank Nyrt.-vel (konzorciális vagy refinanszírozási konstrukció keretében) együttműködő hitelintézetek által kitöltendő sor.
1C81113 Állami kamattámogatásos jelzáloghitelek 2009. október 1-jétől
Ezen a soron kell jelenteni a 134/2009. (VI. 23.) Korm. rendelet alapján nyújtható állami kamattámogatású jelzáloghitelek állományát. (2009. október 1 -je után folyósított állomány).
1C81114 Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek
Csak jelzálog-hitelintézetek által kitöltendő sor. Azon hiteleket tartalmazza felhasználási cél szerint bontva, amelyeket lakáscélú felhasználásra, támogatás nélkül nyújtottak.
1C8112 Általános célú jelzáloghitelek
Csak jelzálog-hitelintézetek által kitöltendő sor. A nem lakáscélú jelzáloghitelek állományát tartalmazza.
1C81121 Nem lakóingatlan-célú felhasználásra nyújtott ingatlan célú hitelek
Az általános jelzáloghiteleken belül a Jht. alapján lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nem lakóingatlan célú felhasználásra nyújtott ingatlan célú hitelek állományát tartalmazza.
1C81122 Egyéb felhasználásra nyújtott hitelek
Azon jelzáloghitelek állományát tartalmazza, amelyeket lakás- és egyéb ingatlan célú felhasználáson kívül bármely egyéb célra nyújtottak.
1C812 NEM Jht. alapján nyújtott jelzáloghitelek összesen
Itt a lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelek közül azok állománya jelentendő, amelyek a jelzáloghitelek 1C811 Jht. alapján nyújtott jelzáloghitelek összesen sornál leírt fogalomba nem tartoznak bele.
1C8121 Lakáscélú jelzáloghitelek
Azon NEM Jht. alapján nyújtott hitelek állományát tartalmazza, amelyeket lakáscélra (bővítés, építés, vásárlás, korszerűsítés és felújítás) nyújtottak.
1C81211 Állami kiegészítő kamattámogatású
Hitelintézetek által NEM Jht. alapján nyújtott azon hitelek állományát tartalmazza felhasználási cél szerint bontva, amelyek kamattámogatása jelenleg a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 13. §-a alapján meghatározott.
1C81212 Egyéb eszközoldali kamattámogatású
Ez a sor a hitelintézetek által NEM Jht. alapján nyújtott azon hitelek állományát tartalmazza, amelyek kamattámogatása a költségvetéstől közvetlenül lehívható, de nem a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 13. § -a alapján meghatározottak. E sorban kell jelenteni a 2001. februárt megelőzően eszközoldali támogatás mellett nyújtott lakáscélú hiteleket.
1C81213 Állami kamattámogatásos jelzáloghitelek 2009. október 1-jétől
Ezen a soron kell jelenteni a 134/2009. (VI. 23.) Korm. rendelet alapján nyújtható állami kamattámogatású NEM a Jht. alapján nyújtott jelzáloghitelek állományát (2009. október 1 -je után folyósított állomány).
1C81214 Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek
A hitelintézetek által NEM a Jht. alapján nyújtott azon hiteleket kell itt kimutatni felhasználási cél szerint bontva, amelyeket lakáscélú felhasználásra támogatás nélkül nyújtottak. Itt jelentendők a saját dolgozónak nyújtott kamatmentes hitelek is.
1C8122 Általános célú jelzáloghitelek
A hitelintézetek által NEM a Jht. alapján nyújtott azon hitelek állományát tartalmazza, amelyeket ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nem lakáscélra nyújtottak.
1C81221 Nem lakóingatlan-célú felhasználásra nyújtott ingatlan célú hitelek
Ez a sor a NEM a Jht. alapján lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nem lakáscélú, de ingatlancélú felhasználásra nyújtott hitelek állományát tartalmazza.
1C81222 Egyéb felhasználás
Itt a bármely célra, jelzálogjog fedezete mellett NEM a Jht. alapján nyújtott hitelek állományát kell szerepeltetni, kivéve a lakáscélú és egyéb ingatlancélú felhasználást.
1C82 Lakosságnak ingatlanfedezet nélkül nyújtott lakáscélú hitelek bruttó értéken összesen
Itt kell jelenteni az ingatlanfedezet nélkül (egyéb fedezettel vagy fedezet nélkül) nyújtott lakáscélú hitelek állományát felhasználási cél szerint bontva.
1C83 Lakosságnak ingatlanfedezet nélkül, nem lakóingatlan-célú felhasználásra nyújtott hitelek bruttó értéken
Itt kell jelenteni az ingatlanfedezet nélkül (egyéb fedezettel vagy fedezet nélkül) nem lakáscélú ingatlanvásárlásra nyújtott hitelek állományát.
1C91 Folyószámla hitelekből nem kamatozó és kamatozó hitelkártya-követelés
Ezeken a sorokon kell jelenteni szektor szerinti bontásban az 1AB tábla 5511., 5521., 5611., 5621., és 571. sorain jelentett folyószámlahitelek állományából a kamatmentes periódust biztosító kártyahitelek állományát.
A "kamatozó hitelkártya követelés" sorokon kell kimutatni a tárgyidőszak utolsó napján nem kamatmentes periódusban lévő hitelkártya-követelések, a "nem kamatozó hitelkártya követelés" sorokon pedig a tárgyidőszak utolsó napján kamatmentes periódusban lévő hitelkártya követelések jelentés-készítés időpontjában ismert állományát.
1C92 Nyújtott és felvett konzorciális hitelek állománya
Ebben a részben kell kimutatni a Felügyeleti mérleg kitöltési útmutató I. 3. Fogalmak részben definiált és I.5.4.3.2. Az adatszolgáltatás tartalmi követelményei - Általános előírások részben értelmezett konzorciális hitelezési tevékenységből származó követelés és kötelezettség állományát. A nyújtott hitelek között kell jelenteni azokat a kitettségeket, amelyeket a hitelintézet konzorcium keretében helyezett ki - beleértve a másodlagos forgalmazásban vásárolt állományt is - vagy konzorcium tagjaként a hitelintézet által nyújtott konzorciális hitelek összesen állományát devizabontás nélkül, míg a felvett konzorciális hiteleket deviza- és szektorbontás nélkül egy összegben kell kimutatni.
1D Eladott eszközök halasztott fizetéssel, illetve visszavásárlási kötelezettséggel
A tábla kitöltése
Ebben a táblában a Hpt. szerint a hitelintézeteknél pénzkölcsön nyújtásának minősülő, halasztott fizetéssel eladott eszközök miatti - a számviteli mérlegben vevővel szembeni - követelések, valamint a mérlegen kívüli követelések közül a halasztott fizetéssel vagy visszavásárlási kötelezettséggel eladott eszközök összértékét kell feltüntetni a fennálló követelés alapján, a lejárati időtartamtól függetlenül.
A tábla oszlopai
Külön-külön oszlopban kell kimutatni
a) a csak visszavásárlási kötelezettséggel,
b) a halasztott fizetéssel és visszavásárlási kötelezettséggel, valamint
c) a csak halasztott fizetéssel eladott eszközöket.
A felsorolást a saját eszközökre, a hitel (és egyéb) követelésekre, az értékpapírokra, valamint a vagyoni érdekeltségekre vonatkozóan - a csoportosítás szerint - könyv szerinti, eladási és visszavásárlási értéken kell végrehajtani.
A jelentésben az eladott eszközök értékét mindaddig ki kell mutatni, míg a vételár kiegyenlítésre nem kerül, illetve a visszavásárlás meg nem történik.
A tábla sorai
A Saját eszközök sorokban a felügyeleti mérleg 1AB92 Saját eszközök csoportban felsorolt eszközök halasztott fizetéssel, illetve visszavásárlási kötelezettséggel történő értékesítését kell feltüntetni. Ezekben a sorokban az ilyen módon eladott saját részvény értékét is mindaddig ki kell mutatni, míg a vételár kiegyenlítésre nem kerül, illetve a visszavásárlás meg nem történik.
A Követelések sorokban kell szerepeltetni a halasztott fizetéssel vagy visszavásárlási kötelezettséggel eladott valamennyi követelést (a felügyeleti mérleg 1AB5 soraiból).
Az Értékpapír sorokban minden olyan értékpapír eladását fel kell tüntetni, amely nem jelent tulajdoni részesedést. (Itt a felügyeleti mérleg 1AB2 soraiból eladásra került értékpapírokat, kötvényeket kell kimutatni.)
A Befektetés sorokban a tulajdoni jogokat jelentő értékpapírok (részvények), részesedések és más vagyoni érdekeltség eladását kell szerepeltetni függetlenül attól, hogy azok forgatási, befektetési céllal, vagy vagyoni érdekeltségként kerültek a hitelintézet birtokába.
A táblában könyv szerinti értéken az adott eszköznek az I. 3. Fogalmak 46. pontja szerinti értéke értendő. Eladási érték alatt a szerződésben rögzített értéknek a teljesített fizetések figyelembevételével vett összegét kell érteni.
Részletfizetés esetén az eladási árat a befolyt összegben, a nyilvántartási értéket pedig arányosan (a részletfizetést a teljes eladási árhoz viszonyítottan) kell figyelembe venni. A visszavásárlási érték a szerződésben rögzített összeg.
1E Tranzakciók számításához szükséges adatok
A tábla kitöltése
Hitelleírásnak jelentendő - csak ebben a táblában - az előző hónap végén még a mérlegben szereplő, és az adott hónapban leírt hitelkövetelések előző hó végén fennálló könyv szerinti bruttó értéke, valamint az előző hónap végén még a mérlegben szereplő, és az adott hónapban bruttó érték alatt eladott hitelkövetelések előző hó végén fennálló könyv szerinti bruttó értéke és eladási értéke közötti különbözet. A hitelkövetelések közé értendők a valódi penziós ügyletekből származó követeléssorokon jelentett összegek és a monetáris intézmények által elhelyezett betétek is. A bruttó érték alatt eladott hitelkövetelésekre vonatkozó leírásokat abban a hónapban kell szerepeltetni az érintett sorokban, amelyik hónapban a hitelintézet kivezette azokat a könyveiből, függetlenül attól, hogy az ellenérték kifizetésére mikor került sor. Az eladott követeléseket abban az oszlopban kell jelenteni, amelyben eredetileg a mérlegben volt, még akkor is, ha más devizában történt az eladás.
A tábla sorai
Az 1E11-1E156 sorok az egyes szektoroknak nyújtott hitelekre vonatkozó - a kitöltési előírásokban megfogalmazott - hitelleírásokat tartalmazzák szektor szerinti bontásban. Az adott havi leírásadatokat negatív előjellel kell jelenteni. Az 1E141 Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek nyújtott - fogyasztási hitel sorban jelentendők a folyószámla hitelek leírásai is. Az 1E142 Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek nyújtott - lakáscélú hitel sorban csak a lakosságnak nyújtott lakáscélú hitelek leírásai jelentendők. Az 1E1432 Önálló vállalkozóknak nyújtott egyéb hitele sorban kell jelenteni az önálló vállalkozók lakáscélú hiteleinek, gépjárművásárlási hiteleinek és egyéb hiteleinek, valamint velük szembeni valódi penziós (és sajátos szállításos repó) ügyletből eredő követelések leírásait.
Az 1E21-1E36 sorokban a hitelintézet által birtokolt részesedésekben, az államháztartás által legfeljebb 2 éves eredeti lejárattal kibocsátott értékpapírok, valamint 2 éven túli eredeti lejáratú értékpapírok könyv szerinti nettó értékében egyik hónapról a másikra bekövetkezett árváltozásokat kell jelenteni, megfelelő előjellel ellátva: amennyiben az értékpapírok és részesedések nettó értéke árváltozás miatt nőtt a hónap során, akkor pozitív, ha csökkent, negatív előjellel kell az összeget szerepeltetni. Az árváltozásnak csak azoknak a tárgyhó végén a mérlegben lévő részesedéseknek és értékpapíroknak a tárgyhó során bekövetkezett árváltozását kell tartalmaznia, amelyek már az előző hónap végén is a hitelintézet tulajdonában voltak. Az előző hó végén és a tárgyhó végén a mérlegben szereplő azonos típusú, de eltérő sorszámú értékpapírok árváltozását nem kell jelenteni. Annak az értékpapírnak az árváltozását sem kell a jelentésben szerepeltetni, amely mind az előző, mind a tárgyhónap végén szerepelt a mérlegben, de a hónap során a hitelintézet eladta és újra visszavásárolta. A devizában denominált értékpapírok árváltozását eredeti devizanemben kell kiszámítani, és a tárgyhavi hivatalos átlagárfolyamon kell forintra átszámítani. A devizában denominált értékpapírok esetében az árváltozás nem tartalmazhatja a devizaárfolyam-változás hatására bekövetkezett átértékelődéseket.
A jelenlegi magyar számviteli gyakorlat szerint az értékpapírok a mérlegben vagy beszerzési értéken maradnak, s csak az értékvesztés-képzés, illetve -visszaírás miatt változik nettó értékük, vagy valós értéken szerepelnek, és az értékelési különbözet alakulásától függően is változik nettó értékük. Ez azt jelenti, hogy a hitelintézet tulajdonában lévő legfeljebb 2 éves eredeti lejáratú állampapírok és 2 éven túli lejáratú értékpapírok előző hó végén is meglévő állományának értékvesztés- és értékelési különbözet-változása lesz az "árváltozás" miatti állományváltozás. Ha a hitelintézet a hó során nem ad el, illetve nem vásárol értékpapírt, akkor - negyedéves értékvesztés- és értékelési különbözet-változást feltételezve - csak minden harmadik hónapban szerepel majd itt adat, amely értékvesztés-képzéskor negatív, értékvesztés-visszaíráskor pozitív értéket, értékelési különbözet változáskor a változás jellegéből adódóan negatív vagy pozitív értéket vesz fel. Amennyiben a hitelintézet tulajdonában lévő részesedések értékelése azonos módon történik az értékpapírokéval, a számítás módja azoknál is azonos az előzőleg leírtakkal.
Az 1E21 sorban az államháztartás által legfeljebb 2 éves lejáratra kibocsátott értékpapírok állományának árváltozása jelentendő.
Az 1E221-1E2264 sorok a két éven túli lejáratú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, az 1E31-1E36 sorok a részvények és egyéb részesedések (ideértve a befektetési jegyeket is) árváltozását tartalmazzák összesen és szektor szerinti bontásban.
Ebben a táblában egyéb pénzügyi vállalatok alatt az egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók és nyugdíjpénztárak értendők.
1F Értékpapírosítással kapcsolatos adatok
A tábla kitöltése
A tábla sorai
Az 1F1111-1F2252 sorokon a hitelek adott időszaki nettó forgalmát kell jelenteni a következő alábontások szerint:
• az értékpapírosítás érinti-e a mérlegben kimutatott hitelállományt,
• az értékpapírosításban részt vevő fél, szektor szerinti bontásban.
A nettó forgalmat a tárgyidőszakban értékpapírosított vagy eladott hitelek és a tárgyidőszakban megvásárolt hitelek különbségeként kell meghatározni.
A nettó forgalom számítása során figyelmen kívül kell hagyni az euroövezeti rezidens valamint hazai monetáris pénzügyi intézménynek átadott vagy átvett hiteleket, valamint az intézményi változások során (egyesülés, szétválás stb.) átadott vagy átvett hiteleket.
1G Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete (hitelek bruttó, értékpapírok nettó könyv szerinti értéken)
A tábla kitöltése
Ebben a táblában a felügyeleti mérleg jelentés tábláinak Egyéb deviza oszlopában szereplő hitel, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, részvény és egyéb részesedés, valamint betét és felvett hitel állományoknak, és az egyéb eszközök és források állományának devizanemenkénti részletezését kell jelenteni millió forintra átszámított értéken. Az euróban fennálló állományokat a táblában nem kell jelenteni, mert összegük a mérlegből is megállapítható.
A hitelek, elhelyezett betétek devizaszerkezetét bruttó, az értékpapírokét nettó könyv szerinti értéken kell a táblában szerepeltetni. A hitel és elhelyezett betét soroknak a mérlegben a valódi penziós ügyletekből származó követelések sorokon jelentett összegeket, a betét és felvett hitel állományoknak a mérlegben szereplő (óvadéki és sajátos szállításos) repó ügyletekből származó kötelezettségeket is tartalmazniuk kell.
A tábla sorai
Az 1G1271, 1G1281 és 1G1282 soroknak tartalmaznia kell a GMU monetáris pénzügyi intézményeknek, illetve az egyéb külföldi bankoknak nyújtott hiteleket, valamint a náluk elhelyezett betéteket és a náluk lévő nostro számlákat is. Az 1G2111-1G2192 sorokban a betéteken kívül a felvett hitelek és azok részeként a kapott hátrasorolt kötelezettségek állományának is szerepelnie kell. Az 1G221-1G222 sornak a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kibocsátásával szerzett hátrasorolt kötelezettségeket is tartalmaznia kell. Az 1G31 sorban a mérlegben a befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések, az aktív kamatelhatárolások, az egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök, valamint a saját eszközök (visszavásárolt saját kötvények nélkül) sorokban jelentett állományok együttes összegének devizaszerkezetét kell jelenteni. Az 1G32 sorban a mérlegben a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó források, a passzív kamatelhatárolások, valamint az egyéb passzív elszámolások között jelentett állományok devizabontását kell megadni. E táblában egyéb pénzügyi vállalatok alatt az egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók és nyugdíjpénztárak értendők.
A tábla d) oszlopában az egyéb EU tagországok devizáit kell kimutatni. Az ebben az oszlopban jelentett összegek devizánkénti bontásáról negyedév végekre vonatkozóan az MNB rendelet szerinti F19, illetve F33 azonosító kódú adatszolgáltatás 03. táblájában kell információt adniuk az adatszolgáltatóknak.
2A Eredménykimutatás
A tábla kitöltése
Az irányadó jogszabályok mellett az eredménytétel könyvelésének szabályaira a hitelintézetek számviteli politikája, annak mellékletei és kapcsolódó szabályzatai (pl. fedezetértékelési, befektetési szabályzat) adnak előírásokat, így többek között:
a könyvelés dátumára (kötésnapos vagy értéknapos könyvelés);
devizában és valutában (a továbbiakban: deviza) keletkeztetett ügylet és tranzakció esetén az alkalmazott átváltási árfolyamra;
a forint árfolyamváltozásából származó konverziós és átértékelési eredmény elszámolásának módjára (beleértve a kötésnap és az értéknap közötti árfolyamváltozás elszámolását is);
• az időbeli elhatárolások alkalmazott módszerére;
• az értékvesztés és céltartalék-képzés gyakorlatára a minősített állományban bekövetkezett tranzakció esetén;
• a valós értékelési különbözet elszámolására;
• a többdevizás pénzügyi műveletek esetén a pozíciós számlák alkalmazására;
az előző ponthoz kapcsolódóan az eredményszámlák zárásakor vagy tranzakciónként az egyenlegek, illetve tételek átvezetésére a Tárgyévi eredmény számlára;
a multicurrency (vagy szerződés szerint átváltható devizanemű) ügyletek kezelésére a tényleges fennálló árfolyamkockázat tükrében, a pénzügyi teljesítéstől függetlenül;
Az adatszolgáltatás alapja a számviteli szabályokkal összhangban lévő és a hitelintézeti könyvvizsgáló által hitelesített számviteli politika alapján készített eredménykimutatás, függetlenül attól, hogy a fenti sajátosságok miatt az egyes hitelintézeti eredménykimutatások egymástól eltérhetnek.
A felügyeleti eredménykimutatás (a továbbiakban: eredménykimutatás) a Hitkr. 2. számú mellékletében szereplő Eredménykimutatás I. (függőleges tagolás) tábla szerkezetét követi. A soroknak a jogszabályéval egyező sorok arab számos, illetve azok részletező kisbetűs tételszámait (a továbbiakban: tétel) a kitöltési útmutató a megnevezések után zárójelben tartalmazza. A tábla első oszlopában a tárgyhónapra könyvelt, a másodikban az év elejétől halmozott értékeket kell kimutatni forintban.
A fő sorok alábontásain belül a következő rendezőelv érvényesül:
a kamat- és kamat jellegű bevételeket és ráfordításokat fő termékcsoportonként (pénzügyi követelések és kötelezettségek, értékpapírok, származtatott ügyletek) a felügyeleti mérleg szektor bontásának megfelelően kell kimutatni;
az eredménykimutatás a származtatott ügyletek eredménytételeit elkülönítetten tartalmazza. A származtatott ügyletek eredményét az ügylet célja [kamat-, illetve nem kamat-fedezeti és egyéb (kereskedési célú)] és az értékelés jellege (valós értékelésbe vont és valós értékelés alá nem tartozó) szerint kell megosztani. Nettósítás csak abban az esetben lehetséges, ha a könyvelés a számviteli szabályoknak megfelelően nettó módon történik, függetlenül a pénzügyi teljesítés módjától;
az egyéb pénzügyi, befektetési szolgáltatási és egyéb bevételeken és ráfordításokon belül a realizált árfolyamnyereségtől, illetve veszteségtől elkülönítetten jelenik meg a valós értéken történő értékelés szabályai alá tartozó pénzügyi instrumentumok átértékelési nyeresége és vesztesége;
az alábbi táblázat az eredménykimutatás meghatározott soraira vonatkozóan jelöli, hogy az adott sort a valós értéken történő értékelést alkalmazó vagy a valós értéken történő értékelést nem alkalmazó hitelintézeteknek kell-e kitöltenie:
PSZÁF sorkód | Valós értékelést alkalmazó | Valós értékelést nem alkalmazó |
hitelintézetek | ||
Származtatott ügyletek kamat-, egyéb pénzügyi és befektetési szolgáltatási eredménye, opciók opciós díja | ||
2A01141, 2A01142 | nem | igen |
2A01143, 2A01144 | igen | nem |
2A01241, 2A01242 | nem | igen |
2A01243, 2A01244 | igen | nem |
2A041121 | nem | igen |
2A041122 | igen | nem |
2A041221 | nem | igen |
2A041222 | igen | nem |
2A042131 | nem | igen |
2A042132 | igen | nem |
2A042133 | igen | igen |
2A042231 | nem | igen |
2A042232 | igen | nem |
2A042233 | igen | igen |
Valós értéken történő értékelés miatti Értékelési különbözetek | ||
2A04113 | igen | nem |
2A04123 | igen | nem |
2A04214 | igen | nem |
2A04224 | igen | nem |
az eredménykimutatás 2A08 Értékvesztés, kockázati céltartalékképzés változása című sora a Sajátos értékelési szabályoknak megfelelően (Hitkr. 7. számú melléklet) tartalmazza a követelések és befektetési célú értékpapírok után elszámolt értékvesztés és értékvesztés visszaírás, illetve kockázati és általános kockázati céltartalék-képzés és -felhasználás tárgyévben elszámolt összegeit, a számviteli szabályok szerinti értékvesztés és általános céltartalék-képzésre vonatkozó jogszabályi kivételek figyelembevételével; a hitelezési veszteség tárgyévi eredményt érintő sorai a követelés jellegének megfelelő tagolásban jelennek meg az egyéb pénzügyi szolgáltatások bevételei vagy ráfordításai, az egyéb bevételek és ráfordítások, illetve a rendkívüli ráfordítások sorokban.
Az eredménykimutatásban alapértelmezésben
• a bevételek eredményt növelő,
• a ráfordítások és költségek eredményt csökkentő tételek (nem kell negatív előjellel ellátni),
• a céltartalék képzés ráfordításként,
• a céltartalék felhasználás és felszabadítás (céltartalék csökkenés) bevételként,
• az értékvesztés elszámolása ráfordításként,
• az értékvesztés - számviteli szabályok szerinti - visszaírása bevételként szerepel.
Az alapértelmezéstől eltérően negatív előjellel kell ellátni azokat az eredménytételeket, amelyeket a számviteli szabályoknak és az ügylet jellegének megfelelően kell az adott tétel-csoportban kimutatni, függetlenül attól, hogy az a bevételt vagy a ráfordítást csökkenti [lásd a tétel megnevezése előtti (-) jelet], így pl.:
az Szmt., illetve a Hitkr. előírásainak megfelelően ráfordítás csökkentő tételként kell kimutatni a tárgyévben képzett céltartalék és értékvesztés tárgyévi felhasználását, felszabadítását, illetve visszaírását;
a kapcsolódó ügyletek (származtatott ügylethez kapcsolódó alapügylet, alapügylet és annak fedezeti ügylete) valós értéken történő értékeléséből származó értékelési nyereséget és veszteséget ugyanazon tétel-csoportban kell kimutatni bevételt vagy ráfordítást csökkentő tényezőként;
a valós értékelésbe vont, fedezeti célú származtatott ügyletek értékelési különbözeten kívüli egyéb bevételét és ráfordítását a fedezett ügylettel azonos tételcsoportban - az alapügylettől elkülönítetten - ráfordítást, illetve bevételt csökkentő tételként kell kimutatni; ha valamelyik ráfordítás vagy költség sor Követel, illetve bevétel sor Tartozik egyenleget mutat, akkor ezt a tételt negatív előjellel kell feltüntetni. Az egyes eredmény sorokban veszteség esetén a negatív előjelet ki kell tenni.
A tábla sorai
A 2A01 sor Kamatkülönbözet (Hitkr. 2. számú melléklet, tételszám nélkül) a hitelintézet összes kamat- és kamatjellegű bevételének, illetve ráfordításának az egyenlegét tartalmazza a Hitkr. 10. § (2)-(8) bekezdés szerint, szektoronkénti bontásban. A tőkearányosan kamatozó ügyletek mellett a hozamot árfolyamkülönbözet vagy díj formájában eredményező ügylettípusok közül a kamatok között csak a Hitkr. 10. § (3) bekezdés szerintiek mutathatók ki.
A belföldiektől kapott bevételek és belföldieknek fizetett ráfordítások fő szektorcsoportonkénti alábontása a felügyeleti mérleg szektorbesorolásának megfelelően:
• Államháztartás (összevontan: Központi kormányzat, TB és Helyi önkormányzat),
• Monetáris intézmények (elkülönítetten: Jegybank és Egyéb monetáris intézmények),
• Nem pénzügyi vállalatok (összevontan: Nem pénzügyi vállalatok és Járulékos vállalkozások),
• Háztartás (elkülönítetten: Lakosság és Önálló vállalkozók),
• Egyéb belföldi szektorok (összevontan: Egyéb pénzügyi vállalatok - benne Egyéb pénzügyi közvetítők, Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, Biztosítók - és Háztartásokat segítő nonprofit intézmények).
A külföldiektől kapott bevételeket és külföldieknek fizetett ráfordításokat külön kell részletezni az alábbi bontásban:
• GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi - nem GMU országbeli - bankok GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok.
A kamatjellegű bevételek és ráfordítások között azokat a jutalékokat és díjakat lehet kimutatni, amelyek olyan alapköveteléshez (tőke) kapcsolódnak, amely után kamat is jár, és általában azzal egyidejűleg kerülnek felszámításra. Másik fontos feltétel, hogy a kamat és a kamat jellegű jutalék irányának azonosnak kell lennie. Nem sorolható be a kamat jellegű jutalékok közé az a jutalék, amelyet a Hitkr. 10. § (10) bekezdése az egyéb pénzügyi és befektetési szolgáltatások között nevesít.
2A011 sor Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek (Hitkr. 2. számú melléklet 1. tétel)
Külön-külön kell feltüntetni a hitelnyújtásból és betételhelyezésből, a hitelintézet tulajdonában lévő értékpapír állományból és elkülönítetten a származtatott ügyletekből származó kamat- és kamatjellegű bevételeket, késedelmi kamatokat, továbbá az olyan mérleg alatti tételekhez, pénzügyi műveletekhez kapcsolódó jutalékbevételeket, amelyekhez kamatbevétel is kapcsolódik. Kamatjellegű jutalék bevételnek számolható el többek között a rendelkezésre tartási jutalék, a kezelési költség, a folyósítási jutalék, a váltóleszámítolási díj, illetve kamat, a faktordíj, illetve kamat, a Hitkr. 22. § -a szerinti határidős, opciós és swap fedezeti ügyleteknél felmerülő, a tárgyévi eredményben ilyen címen figyelembe vehető kamat- és árfolyam-különbözetből származó, kamatként elszámolt bevétel, a Hitkr. 10. §-a szerint az értékpapírkölcsön után kapott kölcsönzési díj összege, továbbá az óvadéki és a Hitkr. 16/A §. szerinti sajátos szállításos repó ügyletek után járó kamatok.
2A0111 sor Hitelek, betétek, és egyéb követelések (származtatott ügyletek nélkül)
Ez a sor meghatározóan a hitelintézetekkel - beleértve a konzorciális hitelezést is - [Hitkr. 5. § (3) bekezdés] és ügyfelekkel [Hitkr. 5. § (4)-(7) bekezdés] szembeni követelések után járó bevételeket tartalmazza. Kamat- és kamat jellegű bevétel származhat olyan - nem hitelintézetekkel és ügyfelekkel szemben fennálló, az egyéb követelések között kimutatott - kintlévőségekből is, amelyek jogszabály vagy szerződés alapján járnak.
2A0112 sor Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül)
A sor tartalmazza a felügyeleti mérleg eszközei között lévő forgatási és befektetési célú értékpapírokból [Hitkr. 5. § (8) bekezdés] származó kamat és kamatjellegű bevételeket, kibocsátó szektorok szerint részletezve.
Ennek megfelelően - az Szmt-vel összhangban - az értékpapír vásárlásnál megfizetett felhalmozott kamatot és az elszámolt kamatbevételt, illetve az értékpapír értékesítésekor az eladási árban lévő kamat összegét összevontan, azaz a tényleges kamatjövedelem összegében kell kimutatni. A szállításos típusú ügyletek az értékpapír portfolió részét képezik. Az ügylet kamatát és árfolyameredményét az azonnali eladási tranzakcióval azonos módon kell elszámolni. A kamatot ezen a tételen belül, míg az árfolyameredményt az ügylet tárgyát képező értékpapír jellege szerint, azaz befektetési célú értékpapír esetén az egyéb pénzügyi szolgáltatások, forgatási célú értékpapír esetén a befektetési szolgáltatások ráfordításaként kell kimutatni.
A valós értékelésbe vont értékpapírok felhalmozott, illetve realizált kamatát el kell választani a nettó piaci áron értékelt portfolió piaci értékelési különbözetétől. A kamatot ebben a sorban kell kimutatni.
Megjegyezzük, hogy az értékpapírügylet teljes hozamának számításánál a kamat mellett többek között a vásárolt értékpapírok vételárában, illetve a kibocsátott értékpapírok kibocsátási árában foglalt árfolyamkülönbözetet is figyelembe kell venni, és az ügylet futamideje alatt folyamatosan el kell határolni. Ezek az árfolyameredmények a kamatok között nem mutathatók ki, de az eredményesség mérése érdekében az egyéb pénzügyi szolgáltatások eredménytételein belül külön sorokon jelennek meg.
2A0113 sor Egyéb kamat és kamat jellegű bevételek (származtatott ügyletek nélkül)
Ebben a sorban kell kimutatni többek között a Hitkr. 10. § (2) bekezdés g), h), i) pontja, a 10. § (3) bekezdés és a 10. § (7) bekezdés szerinti bevételi tételeket. Ebben a sorban kell kimutatni azokat a bevételeket is, amelyek a fenti sorokban nem kerültek részletezésre. 2A0114 sor Származtatott ügyletek
Itt kell szerepeltetni a Hitkr. 2. § 19. pontjában meghatározott kamatarbitrázs ügyletek kamatbevételeit és kamatráfordításait. Itt kell kimutatni a Hitkr. 10. § (3) bekezdés szerinti kamatfedezeti célú fedezeti ügyletek kamatként, árfolyameredményként realizált és a jövőben várhatóan realizálódó eredménytételeit, ha a fedezett alapügylet eredménye is kamat- vagy kamatjellegű ráfordítás, illetve bevétel. Az opciós ügyletek besorolásának feltételei a biztos jövőbeni származtatott ügyletekével azonosak.
A valós értéken történő értékelés alkalmazása esetén a kamatarbitrázs és kamatfedezeti ügylet után a tárgyévben elszámolható nyereség kamatjellegű ráfordítást csökkentő tételként, a veszteség kamatjellegű bevételt csökkentő tételként vagy a kamatbevételt, illetve kamatráfordítást kiegyenlítő tételként kerül elszámolásra.
A valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek esetében a Hitkr. 21-24. § rendelkezései, a valós értékelést alkalmazó hitelintézeteknél a Hitkr. 9/A-9/F. § rendelkezései az irányadók. A kamatswap ügyletek (beleértve a változó kamatot változóra cserélő bázissswap ügyleteket is) kamatbevételének és ráfordításának egyenlegét - ha az bevételi többlet - ezen a soron kell kimutatni [Hitkr. 23. § (6) bekezdése szerint].
A forint és deviza, vagy különböző devizák cseréjére kötött kamatozó devizaswap ügyletek kamatbevételét és -ráfordítását a Hitkr. 22. § szerint bruttó módon kell megjeleníteni a kamat és kamat jellegű bevételek és ráfordítások között.
Az értékpapír ügyletekhez hasonlóan a származtatott ügyletek indulásakor a partnerek induláskori nem nulla nettó jelenértékű feltételekben állapodhatnak meg. Ez a díjtétel a kamatok között nem mutatható ki, azt az ügylet futamideje alatt folyamatosan el kell határolni az egyéb pénzügyi szolgáltatások bevételével szemben.
A Hitkr. 2. § 32-35. pontjaiban leírt kamatláb-opciós ügyletekhez kapcsolódóan az ügyletek lehívásakor, értékesítésekor realizált eredményt kell kimutatni (a kapott, vagy fizetett opciós díjat az ügylet jellegének megfelelő időpontban és módon a befektetési szolgáltatások eredménytételei között kell kimutatni).
2A012 sor Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások (Hitkr. 2. számú melléklet 2. tétel)
E tételcsoportban kell kimutatnia a hitelintézeteknek a passzív bankműveletek után elszámolt kamat és kamatjellegű ráfordításokat.
Külön-külön kell feltüntetni a betétek fogadásából és hitelfelvételből, az értékpapír kibocsátási ügyletekből és elkülönítetten a származtatott ügyletekből származó kamat- és kamatjellegű ráfordításokat, továbbá az olyan pénzügyi műveletekhez, mérleg alatti tételekhez kapcsolódó jutalék ráfordításokat, amelyekhez kamatkiadás is kapcsolódik. Kamatjellegű jutalék ráfordításnak számolható el többek között a rendelkezésre tartási jutalék, a kezelési költség, a folyósítási jutalék, a váltó leszámítolási díj, illetve kamat, a faktordíj, illetve kamat, a Hitkr. 22. § -a szerinti határidős, opciós és swap fedezeti ügyleteknél felmerülő, a tárgyévi eredményben ilyen címen figyelembe vehető kamat- és árfolyam-különbözetből származó, kamatként elszámolt ráfordítás, a Hitkr. 10. § -a szerint az értékpapírkölcsön után fizetett kölcsönzési díj összege, továbbá az óvadéki és a Hitkr. 16/A. § szerinti sajátos szállításos repó ügyletek után fizetendő kamatok.
2A0121 sor Hitelek, betétek és egyéb kötelezettségek (származtatott ügyletek nélkül)
Ez a sor meghatározóan a hitelintézetekkel - beleértve a konzorciális hitelezést is - [Hitkr. 7. § (1) és (5) bekezdés] és ügyfelekkel [Hitkr. 7. § (2)-(5) bekezdés] szembeni kötelezettségek után fizetett (fizetendő) kamatokat és kamat jellegű ráfordításokat tartalmazza. Kamat- és kamat jellegű ráfordítás származhat olyan - nem hitelintézetekkel és ügyfelekkel szemben fennálló, az egyéb, vagy hátrasorolt kötelezettségek között kimutatott - tartozásokból is, amelyeket jogszabály vagy szerződés alapján kell fizetni.
2A0122 sor Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül)
A Hitkr. 7. § (6) bekezdésben nevesített, kibocsátott értékpapírok után elszámolt kamatráfordítások szektoronkénti alábontása helyett terméktípus szerinti bontást kell alkalmazni.
2A0123 sor Egyéb kamat és kamatjellegű ráfordítások (származtatott ügyletek nélkül)
Ebben a sorban kell kimutatni többek között a Hitkr. 10. § (2) bekezdés g), h), i) pontja, a 10. § (3) bekezdés és a 10. § (7) bekezdés szerinti ráfordításokat, továbbá azokat a ráfordításokat is, amelyek a fenti sorokban nem kerültek részletezésre.
2A0124 sor Származtatott ügyletek
A sor tartalmára a 2A0114 sorban leírtak az irányadók, a nettósításra vonatkozó útmutatások értelemszerű alkalmazása mellett.
2A02 sor Bevételek értékpapírokból - osztalék (Hitkr. 2. számú melléklet 3. tétel)
A 2A021 sorban [Hitkr. 2. számú melléklet 3. a) tétel] kell szerepeltetni a forgatási célú részvényekből, részesedésekből származó osztalékot. A 2A022 [Hitkr. 2. számú melléklet 3. b) tétel] és 2A023 soroknak [Hitkr. 2. számú melléklet 3. c) tétel] tartalmazniuk kell a befektetési célú részvényekből, részesedésekből származó kapott osztalékot, külön a kapcsolt vállalkozásoktól, külön pedig az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásoktól. A besorolást az Szmt. rendelkezései alapján kell végrehajtani.
2A03 sor Jutalék és díjeredmény
Itt kell kimutatni a pénzügyi és befektetési szolgáltatáshoz kapcsolódó - nem kamatjellegű - jutalék és díj típusú bevételeket, ráfordításokat, az opciós díj kivételével.
2A031 sor Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek (Hitkr. 2. számú melléklet 4. tétel)
2A032 sor Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások (Hitkr. 2. számú melléklet 5. tétel)
A 2A0311 és a 2A0321 Pénzügyi szolgáltatások jutalékbevétele, illetve ráfordítása sorokban mindazokat a jutalék, illetve jutalékjellegű bevételeket, díjakat, valamint költségeket, ráfordításokat kell kimutatni, amelyek a pénzügyi szolgáltatásokból származnak, de nem kamatjellegűek a Hitkr. 10. § (10) és (11) bekezdésének megfelelően.
A 2A0312 és a 2A0322 sorok a Bszt. szerinti Befektetési szolgáltatásokért kapott (járó) és fizetett (fizetendő) jutalék- és díjtételeket tartalmazzák a Hitkr. 11. § (1) bekezdés a), b), d) és e) pontjában, továbbá a 11. § (2) bekezdésében foglalt részletezésben és tartalommal.
2A04 sor Pénzügyi műveletek nettó eredménye (Hitkr. 2. számú melléklet 6. tétel)
Ez a blokk tartalmazza az egyéb pénzügyi szolgáltatásból, valamint a befektetési szolgáltatásból származó pénzügyi műveletek nettó eredményét.
Mivel ebben a blokkban sokféle eredménytípus jelenik meg és a hitelintézetek adózás előtti eredményének több mint fele ebből a jövedelemből származik, az alábbi szignifikáns eredménytípusokra kell megbontani a bevételeket és ráfordításokat:
• realizált, illetve elhatárolt árfolyameredmény (származtatott ügyletek nélkül),
• származtatott ügyletek realizált, illetve elhatárolt eredménye,
• valós értéken történő értékelésből származó értékelési különbözete,
forgatási célú értékpapírok értékvesztése/értékvesztés visszaírása (csak a befektetési szolgáltatásoknál).
2A041 Egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény
2A0411 Bevételek - Egyéb pénzügyi szolgáltatások [Hitkr. 2. számú melléklet 6. a) tétel] 2A0412 Ráfordítások - Egyéb pénzügyi szolgáltatások [Hitkr. 2. számú melléklet 6. b) tétel] 2A042 Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény
2A0421 Bevételek - Befektetési szolgáltatások [Hitkr. 2. számú melléklet 6. c) tétel] 2A0422 Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások [Hitkr. 2. számú melléklet 6. d) tétel]
A 2A04111 és 2A04121 Egyéb pénzügyi szolgáltatások bevételei és ráfordításai sorokban a Hitkr. 10. § (10) és (11) bekezdésben foglaltak az irányadók.
A 2A041111 és 2A041211, illetve 2A041112 és 2A041212 sorokban kell szerepeltetni a befektetési célú értékpapírok, illetve a vagyoni érdekeltségek értékesítéséből származó (valamint hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetén azok törlesztéskor, lejáratakor, bevonásakor, részvénnyé történő átváltásakor) realizált bevételeket és ráfordításokat. Az Szmt. 84. § és a Hitkr. 10. § (10) bekezdése szerint a realizált árfolyameredmény az eladási érték (névérték) és a könyv szerinti érték nyereségvagy veszteség jellejű különbözete.
A 2A041113 és 2A041213, illetve 2A041114 és 2A041214 sorokban az értékpapírok vételárában, illetve kibocsátási árában foglalt árfolyamkülönbözeteknek az értékpapírok lejáratáig elhatárolt részéből a tárgyidőszakot érintő bevételeket és ráfordításokat tartalmazzák.
A 2A041115 és 2A041215 sorokban a vásárolt követelések értékesítésének nyereségét vagy veszteségét kell kimutatni a Hitkr. 15. § (4) bekezdés szerint, a Hitkr. 9. § (18) figyelembevételével. Ennek megfelelően értékesítési nyereségként az eladási értéknek a könyv szerinti értéket, de legfeljebb a vásárolt követelésnek a törlesztésekkel csökkentett bekerülési értékét meghaladó része számolható el. A fennmaradó különbözetet értékvesztés visszaírásként a 2A0821 Értékvesztés visszaírása követelések után soron kell elszámolni. Vásárolt követelések leírásakor a könyv szerinti érték összegében veszteség keletkezik, amelyet a 2A041215 sorban kell kimutatni.
A 2A041116 és 2A041216, illetve a 2A04111 és 2A041217 sorokban kell kimutatni a deviza- és valutaforgalomban, a többdevizás pénzügyi tranzakciókban realizált marzs (marge) és konverziós nyereséget és veszteséget, illetve a devizaeszközök és kötelezettségek forint árfolyamváltozásból adódó átértékelési különbözetének nyereségét, veszteségét.
A 2A041118 sor a tárgyévben megtérült hitelezési veszteségek összegét tartalmazza.
A 2A041119 és 2A041218 Egyéb sorokban azokat az értékeket kell szerepeltetni, amelyek máshol, illetve a részletező sorokban nem kerültek kiemelésre, de a Hitkr. 10. § (10)-(13) bekezdés szerint az egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredményen belül számolandók el.
2A04112, 2A04122 Származtatott ügyletek
Két típusú eredményt kell ezekben a sorokban feltüntetni a Hitkr. 10. §(11) bekezdése szerint:
a nem kamatfedezeti célú, egyéb fedezeti célra kötött határidős, opciós, valamint swap ügyletek üzleti év eredményében ilyen címen figyelembe vehető nyereségéből, illetve veszteségéből származó bevétel, illetve ráfordítás összegét, ha az általa fedezett alapügylet (nem kereskedési célú alapügylet) eredménye is ilyen bevételként vagy ráfordításként kerül elszámolásra, továbbá
a valós értéken történő értékelés alkalmazása esetén a nem kamatfedezeti célú egyéb fedezeti célra kötött ügylet után a tárgyévben elszámolható nyereséget az egyéb pénzügyi szolgáltatás ráfordításait csökkentő tételként, a veszteséget az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeit csökkentő tételként.
2A04113, 2A04123 Értékelési különbözet
A Hitkr. 9/B. § (6)-(8) bekezdés szerint a kereskedési célú pénzügyi eszközök közé sorolt saját és vásárolt követelések, és a (14) bekezdésben foglalt értékpapír kölcsön miatt fennálló kötelezettségek és a hozzájuk kapcsolódó származtatott ügyletek valós értékelése során elszámolt értékelési különbözeteket a pénzügyi szolgáltatásból származó egyéb bevételek és ráfordítások között kell kimutatni az eredménykimutatásban felsorolt részletezésben és módon.
2A042 sor Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény a Bszt. szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységek (kereskedési célú tevékenységek) eredménytételeit tartalmazza a Hitkr. 11. § (1) bekezdés szerint.
2A0421 Bevételek - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység) 2A042141 Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység)
2A04211 és 2A04212 sorokra a Hitkr. 11. § (1) bekezdés c) pontja első részében foglaltak az irányadók.
A 2A042111 és 2A042211 sorokon az értékpapírok értékesítéséből származó realizált árfolyamnyereséget, árfolyamveszteséget kell kimutatni.
A 2A042111 soron kell kimutatni a valós értékelés alá eső kamatozó értékpapírok kamatának aktív időbeli elhatárolását, a valós értékelés értékelési különbözetétől elkülönítetten.
A 2A042112 és 2A042212 Egyéb sorokon az egyéb kereskedési céllal tartott pénzügyi instrumentumok (származtatott ügyletek kivételével) realizált (vagy várhatóan realizálódó) ügyleteinek lejárata, futamidő előtti lezárása, eladása, érvényesítése során realizált bevételeket, ráfordításokat kell kimutatni.
A 2A04212 Forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása és a 2A04222 Forgatási célú értékpapírok értékvesztése sorokon a tárgyidőszakban megképzett értékvesztés és értékvesztés visszaírás összegét kell szerepeltetni. Évközi visszaírás esetén a 2A04222 sor értékét kell csökkenteni
A 2A04213 és a 2A04223 Származtatott ügyletek soron a Hitkr. 11. § (1) bekezdés c) pontja szerint egyrészt
a saját számlára, kereskedési célra (nem fedezeti célra), vagy kereskedési célú alapügylet fedezete céljára kötött határidős és opciós tőzsdei, tőzsdén kívüli, valamint swap ügyletekből származó, várható vagy ténylegesen realizált árfolyamnyereség, illetve -veszteség, kamatbevétel, illetve -ráfordítás üzleti évben elszámolható összegét kell kimutatni (fedezeti ügylet esetében feltéve, hogy az alapügylet eredménye is ilyen bevételként vagy ráfordításként kerül elszámolásra);
másrészt itt kerül elszámolásra a valós értéken történő értékelés alkalmazása esetén a kereskedési célú alapügylet fedezetére kötött ügylet után a tárgyévben elszámolható nyereség a kereskedési tevékenység ráfordításait csökkentő tételként, a veszteség a kereskedési tevékenység bevételeit csökkentő tételként.
A Hitkr. 9/C. § (10) bekezdés szerint a kereskedési célú kamatswap ügyletek esetében a változó kamatláb és a fix kamatláb névleges tőkeösszegre vetített, az adott elszámolási időszakra vonatkozó,
az értékelés időpontjáig időarányosan számított összegének különbözetét - jellegétől függően - bevételként vagy ráfordításként kell elszámolni az aktív vagy a passzív időbeli elhatárolásokkal szemben. A Hitkr. 9/C. § (11) bekezdés szerinti ügyleteknél ez a módszer nem alkalmazható.
A 2A042133 és a 2A04224 Értékelési különbözet sorok tartalma és annak alábontása egyrészt a Hitkr. 11. § (12) bekezdésen alapul, másrészt itt kell kimutatni a Hitkr. 9/C. § (10) bekezdés szerint a kereskedési célú kamatswap ügyletek hátralévő kamatkülönbözeteinek figyelembevételével meghatározott valós értékelési különbözetet - jellegétől függően - bevételként vagy ráfordításként.
A 2A05 Egyéb eredmény (a Hitkr. 2. számú melléklet függőleges tagolású Eredménykimutatás I. 7. és 10. tételeinek az egyenlege)
A 2A051 Egyéb bevételek üzleti tevékenységből (Hitkr. 2. számú melléklet 7. tétel) és 2A052 Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből sorokat (Hitkr. 2. számú melléklet 10. tétel) meg kell bontani a 2A0511 Bevételek - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás [Hitkr. 2. számú melléklet 7. a) tétel]
2A0521 Ráfordítások - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás [Hitkr. 2. számú melléklet 10. a) tétel]
2A0512 Egyéb bevétel [Hitkr. 2. számú melléklet 7. b) tétel] 2A0522 Egyéb ráfordítás [Hitkr. 2. számú melléklet 10. b) tétel] sorokra az Szmt. 77. § (1) bekezdés és 81. § (1) bekezdés szerinti tartalommal.
A 2A0511 és 2A0521 sorokon belül elkülönítetten kell kimutatni a lízingbe adott eszközök eredményét, a 2A05111 soron a lízingbe adott eszközök kamat és ÁFA nélküli értékét, a 2A05211 soron a lízingbe adott eszközök könyv szerinti értékét.
A 2A05112 és 2A05212 sorokon a pénzügyi intézmények által folytatott, a pénzügyi szolgáltatások és az Szmt. 77. § (1) bekezdés és 81. § (1) bekezdés szerinti tevékenységek közé nem tartozó - eseti jelleggel vagy rendszeresen végzett - tevékenységek nettó árbevételét (bevételét), illetve költségeit és ráfordításait, amelyek nem szerepelnek az eddigiekben felsorolt tételek között [Hitkr. 11. § (3) bekezdés].
A 2A0512 és 2A0522 Egyéb bevételek és ráfordítások sorokon belül tételesen ki kell mutatni:
a 2A05121 és 2A052201 sorokon a Saját követelés értékesítés bevételét és a Saját követelés könyv szerinti értékét leíráskor, értékesítéskor a Hitkr. 15. § (3) bekezdés szerint, a Hitkr. 9. § (18) bekezdésének figyelembevételével;
a 2A05122 és 2A052202 sorokon a saját készletértékesítés, valamint az immateriális javak és tárgyi eszközök értékesítésének eredmény-elszámolását;
a 2A052203 soron az immateriális javak és tárgyi eszközök terven felüli értékcsökkenésének elszámolása miatti ráfordításokat az Szmt. 53. § szerint;
a 2A05123, illetve 2A052204 sorokon a saját készletek értékvesztését, illetve annak visszaírását kell kimutatni. Évközi visszaírás esetén a 2A052204 sor értékét kell csökkenteni;
a 2A05124 és 2A052205 sorokon a követelések fejében átvett és készletként kimutatott vagyontárgyak értékesítésekor elszámolt bevételeket és ráfordításokat kell kimutatni;
a 2A05125 és 2A052206 sorokon a követelések fejében átvett és készletként kimutatott vagyontárgyak minősítése alapján elszámolt értékvesztést, illetve annak visszaírását az egyéb ráfordítások, illetve az egyéb bevételek között kell elszámolni a Hitkr. 13. § (4) bekezdés szerint. Évközi visszaírás esetén a 2A052206 sor értékét kell csökkenteni;
a 2A05126, 2A05127, 2A052207, 2A052208 sorokon az Egyéb céltartalékok, azon belül elkülönítetten a származtatott ügyletek céltartalék képzését, felhasználását, felszabadítását kell bemutatni. A származtatott ügyletek egyéb céltartaléka a piaci és a kötési érték különbözetét tartalmazza a nem valós értékelés alá eső, nem fedezeti célú ügyletek esetében, beleértve az opciót. Ebbe a kategóriába sorolandók az Szmt. 41. § szerint képzett céltartalékok, amelyek nem a szokásos üzleti tevékenység rendszeresen és folyamatosan felmerülő tevékenységeihez kapcsolódnak, így például végkielégítés, amelyre a fedezet még nem áll rendelkezésre, vagy a várható, jelentős és időszakonként ismétlődő jövőbeni költségekre (pl. átszervezési költségekre) képzett céltartalékok stb.
A 2A052209 Ráfordítások terhére elszámolt adók soron kell kimutatni a helyi önkormányzatok által kivetett - a bekerülési érték részét nem képező, illetve a költségek között el nem számolható - adók (pl. iparűzési adó, építményadó, kommunális adó stb.) értékét.
A 2A05128 és 2A052210 Egyéb sorokban a külön soron nem kiemelt bevételeket és ráfordításokat kell kimutatni. A jelentősebb tételek a következők:
a Különadó tv. 4., §-a alapján a hitelintézetek által fizetendő járadékok, a 4/A. §-a szerint a pénzügyi szervezetek által fizetendő különadó összege és a 4/B §-a szerint a hitelintézetek által fizetendő hitelintézeti különadó összege;
az adóssal szemben indított felszámolási eljárás és bírósági perek megelőlegezett költségeként a felszámolónak, a végrehajtónak, illetve az ügyvédnek kifizetett összegek és ezek utólagos megtérülése;
kapott és kifizetett (fizetendő) bírságok, kötbérek, fekbérek, késedelmi kamatok, kártérítések, káreseményhez kapcsolódó kapott összegek, amelyek nem tartoznak az egyéb pénzügyi szolgáltatások bevételei és ráfordításai közé;
cégvásárlás esetén az Szmt. 45. §-a szerint halasztott bevételként kimutatott negatív üzleti vagy cégértéknek az egyéb bevételekkel szembeni megszüntetése (a cégvásárlást követő 5 év vagy ennél hosszabb idő alatt, függetlenül attól, hogy a negatív üzleti vagy cégérték nagyságára ható eszközök, illetve kötelezettségek értéke miként alakult); a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság által nyújtott kötött segélyhitelekhez kapcsolódóan a központi költségvetésből adományelemként járó, állammal szembeni követelés összege egyéb bevételként, a kötött segélyhitel követelés - névleges tőkeértékének a hitelfelvevő által vissza nem térítendő - adományelem része egyéb ráfordításként.
A 2A0522101 sorban külön ki kell emelni a pénzügyi szervezetek különadójának és a hitelintézeti különadónak az összegét.
2A06 Általános igazgatási költségek (Hitkr. 2. számú melléklet 8. tétel)
Ebben a tételcsoportban kell kimutatni a hitelintézet működésével (pénzügyi és befektetési szolgáltatásával) kapcsolatos összes általános, banküzemi költséget (az aktívált saját teljesítmények itt nem szerepelhetnek1).
A 2A061 személyi jellegű ráfordítások [Hitkr. 2. számú melléklet 8. a) tétel] soron belül elkülönítetten kell kimutatni a bérköltségeket (2A0611) [Hitkr. 2. számú melléklet 8. aa) tétel], a személyi jellegű egyéb kifizetéseket (2A0612) (Hitkr. 2. számú melléklet 8. ab) tétel) és a bérjárulékokat (2A0613) [Hitkr. 2. számú melléklet 8. ac) tétel].
A 2A062 egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások) soron [Hitkr. 2. számú melléklet 8. b) tétel] belül részletezni kell a fizetett bérleti díjakat, a számítástechnikai költségeket, szakértői díjakat, marketing költségeket.
A 2A0625 egyéb soron a máshol nem nevesített költségeket kell szerepeltetni. 2A07 Értékcsökkenési leírások (Hitkr. 2. számú melléklet 9. tétel)
Ez a tételcsoport az immateriális javak, tárgyi eszközök után - a számviteli szabályok szerint -költségként elszámolt terv szerinti és azonnal elszámolható értékcsökkenési leírásokat foglalja magában.
2A08 Értékvesztés és kockázati céltartalékképzés változása (Hitkr. 2. számú melléklet 11., 12., 12/A, 13., 14. tétel)
A Hitkr. 11. § (8) és (9) bekezdése szerint ebben a csoportban a saját és vásárolt követelések, befektetési célú értékpapírok, valamint vagyoni érdekeltségek értékelése kapcsán elszámolt értékvesztéseket és visszaírásokat, illetve csak a függő és jövőbeni kötelezettségekre elszámolt kockázati céltartalék képzéséből és felhasználásából, illetve felszabadításából adódó eredményt kell kimutatni. A Hitkr. 23. § (2), (4) és (5) bekezdése és 24. § (5) bekezdése alapján a határidős és opciós ügyletekre történő céltartalék képzést, felhasználást és felszabadítást itt kell szerepeltetni.
2A09 Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye (Hitkr. 2. számú melléklet 15. tétel)
Ez a sor a hitelintézeti tevékenységgel kapcsolatos összes eddigi bevételnek, ráfordításnak és költségnek az egyenlegét - nyereségét, illetve veszteségét - mutatja.
Ebből:
PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK EREDMÉNYE: 2A091= 2A011-2A012+2A02+2A031-2A032+2A04+2A0512-2A0522-2A06-2A07-2A08
NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK EREDMÉNYE:
2A092= 2A0511-2A0521
2A10 Rendkívüli eredmény (Hitkr. 2. számú melléklet 18. tétel)
Itt kell közölni a számviteli szabályok szerint elszámolt, rendkívülinek minősített bevételeket [Szmt. 45. §, 86. § (3) és (5) bekezdés] és ráfordításokat [Szmt. 33. §, 86. § (6)-(9) bekezdés]. Az itt szereplő tételeket a szöveges tájékoztatóban fel kell sorolni, és be kell mutatni a hozzájuk kapcsolódó - az eredménykimutatás más részeiben megjelenő - értékvesztéseket, értékvesztés visszaírásokat, céltartalék változásokat is.
Rendkívüli ráfordításként kell elszámolni a behajthatatlannak nem minősíthető - szerződésmódosítás alapján - elengedett saját, illetve vásárolt követelések összegét. A rendkívüli bevételek és ráfordítások között jelennek meg többek között az ellentételezés nélküli tartozásátvállalások, a térítés nélküli (visszaadási kötelezettség nélküli) eszköz átadások vagy átvételek, a gazdasági társaságba bevitt vagyontárgyak, a visszafizetési kötelezettség nélküli végleges pénzátadások [az Szmt. 81. § (2) bekezdés c) pont kivételével] miatti eredményelszámolások.
2011. évtől a 2A1011 és 2A1022 sorok tartalma kiegészül az Szmt. 86. § (3) bekezdés i) pontjában, illetve az Szmt. 86. § (6) bekezdés c)-f) pontjaiban leírt eredménytételekkel.
A 2A1013 és 2A1024 sorok tartalma kiegészül az Szmt. 86. § (7) bekezdés c) pontjában leírt eredménytételekkel.
2A11. Adózás előtti eredmény (Hitkr. 2. számú melléklet 19. tétel)
Ez a sor tartalmazza a hitelintézeti tevékenységből, működésből eredő összes, tárgyévben elszámolt bevétel, ráfordítás és költség egyenlegét, azaz a Szokásos (üzleti) tevékenység eredményének és a Rendkívüli eredménynek az összegét.
2A12 Adófizetési kötelezettség (Év közben adóelőleg) (Hitkr. 2. számú melléklet 20. tétel)
Év közben e soron a havi eredménykimutatásban a ténylegesen befizetett társasági adóelőleg összegét kell szerepeltetni (függetlenül attól, hogy a hitelintézet a fizetett adóelőleget könyveiben hol tartja nyilván).
Az év végére vonatkozó előzetes, még nem auditált jelentésekbe azt az adófizetési kötelezettséget kell beírni, amelynek - az előzetes számítások szerint - az éves beszámolóban szerepelnie kell. Az adófizetési kötelezettségből külön ki kell emelni a hitelintézeti különadó értékét. Az évközi auditált jelentésben az adófizetési kötelezettséget és a hitelintézeti különadót ugyanilyen módon kell kimutatni.
Az év végi auditált jelentésben szereplő adat megegyezik az éves beszámolóban lévő adófizetési kötelezettség összegével. Az adófizetési kötelezettségből külön ki kell emelni a hitelintézeti különadó értékét az alábbiak szerint:
2A121 Hitelintézeti különadó
Év közben - az évközi auditált jelentés kivételével - ebben a sorban csak decemberre vonatkozóan kell jelenteni a jelentésben a hitelintézeti különadót, a Különadó tv. 4/B. § szerint. Ekkor még a hitelintézeti különadó az előzetes adózás előtti eredmény alapján számítandó. Az év végi auditált jelentésben a hitelintézeti különadót a Különadó tv. 4/B. § (4) bekezdésének megfelelően szintén ezen a soron kell szerepeltetni, de már az auditált eredmény alapján számolva. Amennyiben a hitelintézet a számviteli eredménykimutatásban már év közben kimutatja a hitelintézeti különadót, ennek hatását év közben a felügyeleti eredménykimutatásban a 2A0522101 Pénzügyi szervezetek különadója sorban kell jelenteni. Így a decemberre vonatkozó jelentés, az évközi auditált jelentés és az év végi auditált jelentés kivételével a sor értéke 0 (nulla).
2A13 Adózott eredmény (Hitkr. 2. számú melléklet 21. tétel)
A sor tartalmában csak az auditált év végi jelentésben egyezik meg a Hitkr. 2. számú mellékletében szereplő Eredménykimutatás I. 21. sorával, tekintettel a felügyeleti eredménykimutatás azon korlátozására, hogy év közben csak a befizetett adóelőleget lehet szerepeltetni az adózott eredmény kiszámításánál. December végén a felügyeleti és a számviteli adózott eredmény közel azonos nagyságrendű az év végi adófeltöltési kötelezettség és a várható adófizetési kötelezettség szerepeltetése miatt.
2A14 sor Általános tartalék képzése, felhasználása (Hitkr. 2. számú melléklet 22. tétel)
Itt kell feltüntetni a Hpt., illetve a Hitkr. által előírt, az adózott eredmény terhére - az osztalék, illetve részesedés kifizetése előtt - megképzett általános tartalék összegét, valamint az általános tartaléknak -a Hpt., illetve a Hitkr. által előírt - a hitelintézet tevékenységéből adódó veszteség rendezésére igénybe vett értékét.
2A15 sor Eredménytartalék igénybevétele osztalékra és részesedésre (Hitkr. 2. számú melléklet 23. tétel)
Itt kell szerepeltetni az előző években felhalmozott eredménytartalékból a részvényesek osztalékára, részesedésére történő felhasználást.
2A16 sor Jóváhagyott osztalék és részesedés (Hitkr. 2. számú melléklet 24. tétel)
Itt kell feltüntetni az év végi nyereségből a részvényesek osztalékára, részesedésére történő kifizetés összegét, ebből külön soron is kimutatva a kapcsolt vállalkozásnak, illetve egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak fizetett osztalék, részesedés összegét. (A kiemelt sorok az Szmt.-nek megfelelően nem tartalmazzák a természetes személyeknek történő osztalékfizetés összegét.)
2A17 sor Mérleg szerinti eredmény (Hitkr. 2. számú melléklet 25. tétel)
Az itt közölt adatnak meg kell egyeznie az 1B Felügyeleti mérleg (Források) tábla 1B97 Mérleg szerinti eredmény során jelentett adattal.
Év közben a hitelintézet főkönyvi adatain alapuló, a Hitkr. 12. § (2) bekezdés előírásainak megfelelően havonta lezárt eredményének - a bevételek, ráfordítások és költségek egyenlegének - ténylegesen befizetett társasági adóelőleggel csökkentett összegét kell kimutatni. (Ezt az eredményt nem befolyásolja az, hogy a hitelintézet a fizetett adóelőleget könyveiben hol tartja nyilván).
Az előzetes decemberi eredmény kiszámításánál a bevételek és ráfordítások számbavételénél az adott pénzügyi helyzetnek megfelelően a jogszabály által előírt tartalékokat el kell számolni, és a kiszámított adófizetési kötelezettség összegét kell figyelembe venni.
A végleges decemberi jelentésnél az (auditált) éves beszámoló (a pénzügyi mérleg) adata jelenti a mérleg szerinti eredményt.
Tájékoztató adat
2A18 Évközi számított adófizetési kötelezettség
Ezen a soron kell kimutatni a számított adófizetési kötelezettség összegét. Az adóalap korrekciós tételek hatását és az adófizetési kötelezettséget módosító egyéb tényezőket figyelembe lehet venni. A január 1-től halmozott érték [b) oszlop] minden negyedév végén megegyezik a negyedévente a PSZÁF felé jelentendő 2C tábla 2C81 sor c) oszlopában szereplő értékkel.
2C Eredményadatok részletezése
A tábla kitöltése
A tábla a 2A Eredménykimutatás egyes kiemelt jelentőségű, vagy számvitelileg összetettebb soraira vonatkozóan tartalmaz kiegészítő, részletező adatokat.
A tábla oszlopai
Ha az ügylet eredményének összetevői tisztán bevételi vagy ráfordítás tételek, akkor az a) Bevétel vagy Ráfordítás oszlopban kell az adatot kimutatni.
Ha az eredménytípusokat az ügylet futamidején átívelő teljes összegükben az állomány bruttó és a nettó értékének különbözeteként lehet meghatározni, akkor a b) Bruttó vagy teljes érték oszlopban a 1AB Felügyeleti mérleg szerinti bruttó értéket kell megadni. A Teljes érték a 2C101, 2C102 sorokra értelmezendő, ahol a Bruttó fogalom számvitelileg nem értelmezhető. A c) Könyv szerinti (nettó) érték oszlopban az 1AN Felügyeleti mérleg szerinti nettó értékeket kell kimutatni.
A tábla sorai
2C1 Hitelezési veszteség
A hitelezési veszteség (2C101 sor) a befolyt ellenérték és kintlévőség bruttó értékének különbözete.
A hitelintézet a várható hitelezési vesztesége fedezetére értékvesztést vagy céltartalékot képez (2C102) és ezzel csökkenti a nemteljesítés bekövetkezésének évét terhelő veszteséget.
A 2C11 - 2C15 részletező sorokban az Szmt. 3. § (4) bekezdés 10. pontja szerint behajthatatlannak minősített saját és vásárolt követelések - beleértve a Hitkr. 2. § 29. pontja szerint a vásárolt követeléssel azonosan kezelt követeléseket is - leírása vagy értékesítése, valamint az Szmt. 86. § szerint behajthatatlannak nem minősíthető követelések térítés nélküli elengedése miatti teljes hitelezési veszteség összegét bontják összetevőkre az eredménykimutatás egyéb pénzügyi szolgáltatások bevételei vagy ráfordításai, az egyéb bevételek és ráfordítások, illetve a rendkívüli ráfordítások soraihoz kapcsolódóan.
A 2C102 sorban a tábla 1. pontjában érintett állományokra képzett, a leírást, végleges értékesítést, vagy elengedést megelőzően az előző évek eredményéből vagy tárgyévben képzett értékvesztés teljes összegét kell kimutatni.
A további adatszolgáltatásokra a Hitkr. 11. § (7) bekezdés és a 15. § (3)-(5) bekezdések rendelkezései vonatkoznak.
2C11és 2C13 sorokban a Behajthatatlannak minősített vásárolt, illetve saját követelésekből a leírt vagy véglegesen eladott állomány leírás vagy értékesítés előtti bruttó (teljes fennálló) értékét és könyv szerinti (nettó) értékét kell kimutatni.
Az adott év során a tárgyhó végéig behajthatatlannak minősített és leírt vagy véglegesen eladott összes tőkekövetelések (beleértve az értékpapírokat és a nem értékpapír részesedéseket is) bruttó [b) oszlop] és nettó értékét [c) oszlop] Nem pénzügyi vállalatok, Háztartások, Külföld és Egyéb szektorbontásban kell részletezni a 2C111-2C114, illetve a 2C131-2C134 sorokban. Az eladott követelésekhez kapcsolódó, a nullás számlaosztályban nyilvántartott követelések leírását itt nem kell szerepeltetni a többszörös számbavétel elkerülése érdekében. A 2C111-114 és 2C131 -134 részletező sorok nem tartalmazhatják az ezen szektorokhoz kapcsolódó kamat- és kamat jellegű követeléseket. Ezeket a kamatköveteléseket összevontan a 2C115 és 2C135 Leírt kamatkövetelések soron kell jelenteni.
A 2C115 és 2C135 Leírt kamatkövetelések soron egy összegben kell szerepeltetni az adott év során a tárgyhó végéig behajthatatlannak minősített és leírt, illetve egyéb okból leírt, a leírás előtt a rövid lejáratú hitelek között nyilvántartott, 1996. január 1 -jét megelőzően keletkezett lejárt kamat- és kamatjellegű jutalék összegét.
A 2C12, 2C14 sorokban a Véglegesen eladott, behajthatatlannak minősített vásárolt, illetve saját követelések eladási értékét kell kimutatni.
Az eladott kihelyezéseket attól a hónaptól kell szerepeltetni a részletező sorokban a megfelelő szektorokra bontva, amelyik hónapban a hitelintézet kivezette azokat a könyveiből, függetlenül attól, hogy ellenértékük kifizetésére mikor került sor.
Itt is külön kell kimutatni az adott év során a tárgyhó végéig - az eladás előtt a rövid lejáratú hitelek között szerepelt - véglegesen eladott kamat- és kamatjellegű jutalékkövetelések összegét.
A 2C15 soron a Behajthatatlannak nem minősíthető, elengedett követelések bruttó (teljes fennálló) értékét és könyv szerinti (nettó) értékét kell kimutatni.
Az elengedett kihelyezéseket attól a hónaptól kell szerepeltetni a részletező sorokban a megfelelő szektorokra bontva és külön a kamatot, amelyik hónapban a hitelintézet kivezette azokat a könyveiből.
2C2 Saját érdekeltségnek véglegesen eladott kihelyezések
A véglegesen eladott összes kihelyezés közül azokat kell bruttó értéken és könyv szerinti nettó értéken [2C21 sor b) és c) oszlop), illetve eladási értéken [2C22 sor b) oszlop] kimutatni (január 1 -jétől a tárgyhó végéig), amelyeket a hitelintézet saját érdekeltségének értékesített. Saját érdekeltségnek az a vállalkozás számít, ahol a hitelintézet a vagyoni vagy a szavazati jogoknak legalább tíz százalékát birtokolja.
2C3 Minősített befolyással rendelkező vállalkozásokkal kötött ügyletek eredménye
A kimutatás célja a Hpt. 2. számú melléklet III. fejezet 2. pontja szerint minősített befolyással rendelkező vállalkozásokkal - ezen belül a kapcsolt vállalkozásokkal - lebonyolított ügyletek, tranzakciók és egyéb műveletek jövedelemáramlásainak kimutatása. A táblaszakasz a hitelintézet kétirányú (tulajdonosi és befektetési) - és az átlagos piacitól eltérő kockázatú - kapcsolatából származó eredményét emeli ki az összes kamat- és kamat jellegű, továbbá nem kamat jellegű eredményéből.
[A kapcsolt vállalkozás az Szmt. 3. § (2) bekezdés 7. pontja szerinti, a minősített befolyás a Hpt. szerint meghatározott fogalom.]
2C31 Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletek eredménye
Itt kell feltüntetni a hitelintézetnek azokkal a vállalkozásokkal kötött ügyleteiből, befektetéseiből, pénzügyi és egyéb tranzakcióból, kockázatvállalásaiból származó bevételeket (2C311) és ráfordításokat (2C312), amelyeknek a hitelintézet egyszerre tulajdona és ügyfele és a vállalkozás a hitelintézetben minősített befolyással rendelkezik.
A tulajdonosi kapcsolatokból származó, a negyedév folyamán elszámolt bevételekből, illetve ráfordításokból és költségekből külön ki kell emelni és kimutatni a kapcsolt vállalkozástól származó kamat- és kamatjellegű (2C31111 és 2C31211), valamint a nem kamatjellegű eredménytételeket (2C31121 és 2C31221).
2C32 Befektetésekhez kapcsolódó ügyletek eredménye
Itt kell feltüntetni a hitelintézetnek azokkal a vállalkozásokkal kötött ügyleteiből, befektetéseiből, pénzügyi és egyéb tranzakcióból, kockázatvállalásaiból származó bevételeket (2C321) és ráfordításokat (2C322), amelyekkel a hitelintézet egyszerre tulajdonosi és ügyfélkapcsolatban van és hitelintézet a vállalkozásban minősített befolyással rendelkezik.
A befektetési kapcsolatokból származó, a negyedév folyamán elszámolt bevételekből, illetve ráfordításokból és költségekből külön ki kell emelni és kimutatni a kapcsolt vállalkozástól származó kamat- és kamatjellegű (2C32111 és 2C32211), valamint a nem kamatjellegű eredménytételeket (2C32121 és 2C32221).
2C4 Bevételek értékpapírokból-osztalék
A 2C41 és 2C42 sorokban az eredménykimutatás 2A02 Bevételek értékpapírokból-osztalék sorának összesen adatait kell részletezni belföldiektől és külföldiektől kapott (járó) osztalékbevételek bontásban.
2C5 Kamattámogatások
A 2C5 részletező soraiban a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletben nevesített kamattámogatásokat kell kimutatni, eredményszemléletben. Az adatszolgáltatásnak nem részei a jogosultak által közvetlenül (nem hitelintézeten keresztül) igénybevett támogatások (pl. fiatalok otthonteremtési támogatása).
A 2C51 Jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatása sorban a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 12. § -a alapján az államtól 2009. július 1 -jéig kötött szerződésekre kapott kamattámogatást kell jelenteni.
A 2C52 Kiegészítő kamattámogatás sorban a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 13-14. §-a alapján az államtól 2009. július 1 -jéig kötött szerződésekre kapott kiegészítő kamattámogatást kell jelenteni.
A 2C53 Kamattámogatás értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakás építéséhez sorban a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 15. §-a alapján az államtól 2009. július 1-jéig kötött szerződésekre kapott kamattámogatást kell jelenteni.
A 2C54 Lakóházfelújítási és víziközmű kamattámogatás sorban a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 16. §-a alapján az államtól kapott kamattámogatást kell jelenteni.
A 2C55 Kamattámogatás települési önkormányzatok részére sorban a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 22. § -a alapján az államtól kapott kamattámogatást kell jelenteni.
2C6 Kamat jellegű bevételek és ráfordítások
A 2C6 sor alábontó sorai az eredménykimutatás 2A011 Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek és 2A012 Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások kamat jellegű tételeinek nem teljeskörű részletezésére szolgál.
A 2C61 Rendelkezésre-tartási díjbevételek sorban azok a tételek jelennek meg, amelyeket az ügyfél fizet a hitelszerződésben meghatározott hitelkeretnek a hitelintézet által rendelkezésre tartott, az ügyfél által igénybe nem vett része után a rendelkezésre tartási időszakra vonatkozóan.
A 2C62 Kezelési költség sorban a szerződéskötésért és a hitel kezeléséért felszámított - általában egyszeri - költség összegeket (ún. adminisztrációs díjat vagy költségáltalányt) kell kimutatni.
A 2C63 Egyéb, hitelezéssel összefüggő bevételek sor jellemzően a hitelszerződés futamidő alatti módosításáért felszámított - számos esetben egyszeri - díjtételeket tartalmazza, így többek között a hitelkeret-beállítási díjat, hitelfolyósítási díjat, a szerződésmódosítási díjat, előtörlesztési díjat.
(A hitelnyújtással, illetve hitelfelvétellel összefüggésben felmerült egyéb díjakat, így különösen a hitelbírálati díjat, garanciadíjat, ügynöki jutalékot a pénzügyi szolgáltatások eredménytételei között, a földhivatali eljárási díjat, felszólító levél díját, közjegyzői díjat általános igazgatási költségek között, egyéb igazgatási költségként kell elszámolni. Ha az ilyen címen kifizetett díjakat a pénzügyi intézmény az ügyfél felé tovább felszámítja a pénzügyi szolgáltatási díjakba beépítve, akkor az így felszámított díjbevételek egyéb pénzügyi szolgáltatási díjbevételnek minősülnek.)
A 2C64 Faktoring és váltóleszámítolás díj- és kamatbevétele sor tartalma Hitkr. 10. § (3) bekezdés és 17. § (5)-(9) bekezdés szerint a váltóleszámítolási díj, illetve faktorálási díj, amely egyrészt a faktordíj (a követelés kiegyenlítésének idejére számított diszkontált kamat összege), a másrészt a megvásárolt követelés összege után felszámított egyszeri kezelési költség.
A 2C65 Kamatmentesen nyújtott hitel, kölcsön után kapott kezelési költség sorba a Hitkr. 10. § (2) bekezdés i) pontjának megfelelően a kamatmentes hitel kezelési költségét kamat jellegű bevételként kell elszámolni, ha az üzletszabályzat szerint annak tartalma kamat. Ide sorolható a kamatmentes dolgozói hitel kezelési költsége is.
A 2C66 Értékpapírkölcsön után kapott kölcsönzési díjak és a 2C67 Értékpapírkölcsön után fizetett kölcsönzési díjak sorban a Hitkr. 16. § (6) bekezdés ad) és bd) alpontja szerinti eredménytételeket kell kimutatni egyéb pénzügyi, vagy befektetési szolgáltatási eredménytételként.
A 2C68 Exporttal kapcsolatos Kötött Segélyhitelezés bevétele és a 2C69 Exporttal kapcsolatos Kötött Segélyhitelezés ráfordítása sorban a Hitkr. 10. § (7) bekezdés szerinti eredménytételeket kell kimutatni a jogszabályban leírt elszámolási módon.
2C7 Közvetített szolgáltatások
A közvetített szolgáltatás fogalmát az Szmt. 3. § (4) bekezdés 1. pontja határozza meg.
A 2C71 Bevételek soron azokat a hitelintézetnek járó (pl. az ügyfélnek, ügynöknek stb.) továbbszámlázott szolgáltatásokat kell kimutatni, amely mögött - részben vagy egészben - közvetített szolgáltatást tartalmazó ráfordítást számolt el a hitelintézet.
A 2C72 Ráfordítások soron azokat a hitelintézetet terhelő (pl. az anyavállalatnak stb.) továbbszámlázott szolgáltatásokat kell kimutatni, amely mögött - részben vagy egészben - közvetített szolgáltatást tartalmazó bevételt számolt el a hitelintézet.
2C8 Egyéb tájékoztató adatok
A 2C81-2C84 sor alábontó sorai a társasági adóra vonatkoznak, a hitelintézeti különadóra nem.
2C81 Adófizetési kötelezettség korrekciós és módosító tényezők figyelembevételével
A 2C81 sor c) oszlopban kell kimutatni a 2A12 sorból a társasági adó fizetési kötelezettségnek az adóalap korrekciós tételek hatásával és az adófizetési kötelezettséget módosító egyéb tényezőkkel növelt, illetve csökkentett összegét.
Az év végi auditált jelentésben szereplő adat megegyezik az éves beszámolóban lévő adófizetési kötelezettség hitelintézeti különadót nem tartalmazó összegével.
2C82 Adófizetési kötelezettség (halmozott január 1-jétől a tárgy negyedév végéig) sor: Év közben a Hitkr. 12. § (2) bekezdése alapján az eredménykimutatásban elszámolt tárgyévi bevétel, ráfordítás és költségadatok egyenlege alapján számított várható társasági adó összegét kell szerepeltetni. A várható (számított) társasági adó a tárgy negyedév végéig halmozott adózás előtti eredményből a mindenkori adókulcsokkal számított adófizetési kötelezettséget jelenti. Ha az adózás előtti eredmény negatív, akkor az adófizetési kötelezettség értéke nulla.
Ha a hitelintézet a társasági adófizetési kötelezettséget nem az általános szabályok szerint, hanem a jövedelem-(nyereség-) minimum [Tao. tv. 6. § (7)-(8) bekezdés] adó szabályai szerint állapítja meg, az előzetes számításoknál a minimumadót meg kell határoznia és a két módszerrel számított adó közül a magasabb értéket kell az eredménykimutatásban megjelenítenie.
Az év végére vonatkozó előzetes, még nem auditált jelentésekbe azt az adófizetési kötelezettséget kell beírni, amelynek - a társasági adótörvény előírásai szerint végrehajtott előzetes számítások szerint - az éves beszámolóban szerepelnie kell, azzal az eltéréssel, hogy a hitelintézeti különadót nem kell beszámítani.
2C83 Adóalap korrekciós tételek hatása és 2C84 Egyéb, az adófizetési kötelezettséget módosító tényezők sorokban a hitelintézeti különadón kívüli, a fizetendő társasági adóban érvényesíthető vagy érvényesített, adóalap-növelő vagy csökkentő korrekciók hatását és egyéb módosításokat kell kimutatni.
Az évközi adatszolgáltatásokban csak az ismert és a hitelintézet gazdasági helyzetének megítélését lényegesen meghatározó adóalap korrekciókat kell figyelembe venni. Lényegesnek minősíthető az egyedi adókorrekció kimutatásának szükségessége, ha az az adózás előtti eredmény 20 %-át meghaladja.
Az év végi előzetes, még nem auditált jelentésekben a már ismert és számszerűsített adókorrekciókat kell kimutatni.
Az év végi auditált jelentésben az adóbevallás szerinti értékeket kell megjeleníteni.
A 2C85Adófizetési különbözet (halmozott január 1-jétől a tárgy negyedév végéig) sor az adóhatósággal szemben ténylegesen fennálló adókövetelést (visszatérítendő adót) vagy adókötelezettséget (adótartozást) tartalmazza. A fizetendő adókülönbözetet előjel nélkül, a visszatérítendő adót negatív előjellel kell szerepeltetni. A sor a hitelintézeti különadóból származó adókövetelést, vagy adótartozást is tartalmazza.
A 2C9 Terven felüli értékcsökkenés szakaszban az immateriális javakra, illetve tárgyi eszközökre terven felül elszámolt értékcsökkenés adatokat kell szolgáltatni.
3DBA - 3DBE Származtatott ügyletek
(tájékoztató adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek, ügyletek és partnerek száma)
3DBA Származtatott ügyletek - HUF;
3DBB Származtatott ügyletek - EUR;
3DBC Származtatott ügyletek - USD;
3DBD Származtatott ügyletek - CHF;
3DBE Származtatott ügyletek - Egyéb devizák
A tábla célja
A táblázat célja a származtatott ügyletekkel kapcsolatos hitelintézeti aktivitásnak és a fennálló ügyletek típusának, jellegének, pozitív vagy negatív piaci értékének (pótlási költségének) felmérése.
A tábla kitöltése
A táblázatokba besorolandó minden származtatott ügylet, amelyben a hitelintézetnek pénzügyi intézményekkel és ügyfelekkel szemben fennálló pozíciója van. Az ügyfeleken belül külön soron kell kiemelni a nem pénzügyi vállalatokkal, illetve a magánszemélyekkel kötött ügyletek adatait. A fennálló pozíció bruttó módon értendő, azaz feltüntetendő minden, még le nem járt szerződésből eredő pozíció, függetlenül attól, hogy az kockázatkezelési értelemben fedezett-e vagy sem.
A származtatott ügyletekre vonatkozó jelentést a forinton (3DBA - HUF) kívül a 3 legfőbb devizára (euró, USA dollár, svájci frank) kell kitölteni, illetve a további devizákra, összesítve, amelyeket külön, számozott (3DBB - Euró, 3DBC - USD, 3DBD - CHF, 3DBE - egyéb devizák) táblázatokban kell szerepeltetni. Az azonos szerkezetű 3DBA - 3DBE táblákat a kitöltési útmutatóban a továbbiakban általánosan 3DB táblaként említjük. A megfelelő devizaértékeket a fordulónapi MNB hivatalos devizaárfolyamon át kell váltani forintra (konvertálni) és a táblázatokat forintban kell kitölteni. Ha a hitelintézetnek a nevesített devizák valamelyikében nincs származtatott ügyletből eredő pozíciója, az adott devizanem táblájának első sorát nullával kell feltölteni, a nemleges jelentés szabályainak megfelelően. A táblázatokban csak az adott deviza szerinti ügyleteket szabad kimutatni.
Az ügyleteket nem kell megbontani aszerint, hogy tőzsdén, vagy tőzsdén kívül köttettek. (E szempontból megkülönböztethető ügyletekből származó pozíciók tehát egységesen kezelendők.)
A tábla oszlopai
A hitelintézet portfoliójában lévő származtatott ügyletekre vonatkozóan kért adatokat az ügylet , fedezeti és nem-fedezeti jellege szerint, azokon belül banki könyvi és kereskedési könyvi bontásban kell kimutatni.
Az Elvi főösszegek/kötési árak oszlopban a határidős rövid és hosszú pozíciók (opciós ügyleteknél az opció típusából adódó pozíciók) névértéke pozitív (abszolút) értékként értelmezendő. Az összesítő sorok az abszolút számként kimutatott részadatok összesített értékei.
A pozíciók lejárati bontásánál az ügylet hátralévő futamidejét kell figyelembe venni.
Az értékek meghatározásakor a fejlécben megjelölt hátralévő futamidejű ügyletek összesített elvi főösszegeit, illetve kötési árait kell megadni az alábbiak szerint:
- egydevizás kamatláb ügyletekből eredő pozíciók esetén az elvi főösszegeket kell a táblázatban feltüntetni;
- kétdevizás határidős és swap ügyletek határidős ügyletrésze miatti hosszú és rövid pozíciók esetén az egyik deviza (bázisdeviza) a névértéket, a másik deviza a határidős kötésértékét mutatja;
- részvényszerződések, kötvényszerződések, nemesfémszerződések és áruszerződések esetén a kötési árat kell feltüntetni, ami a szerződés tárgyául szolgáló alaptermék egy egységének szerződésbeni lehívási vagy határidős ára és az alaptermék szerződés szerinti darabszámának szorzata.
A Pozíciók piaci értéke, összesen fejlécű oszlopokba az előző három oszlopban feltüntetett pozíciók piaci értékét kell beírni. A piaci érték tartalmáról a Hitkr. 22. § (6) bekezdése rendelkezik és a hitelintézet Értékelési szabályzata tartalmaz intézményi előírásokat. Egyéb megbízható információforrás hiányában a piaci érték alatt az intézmény adott ügyletekre vonatkozó modellszámításainak eredménye értendő.
A piaci érték meghatározása
1) a határidős ügylet és a swap ügylet határidős ügyletrésze két ellentétes irányú pénzáramlást foglal magában, azaz hosszú és rövid pozícióval egyaránt rendelkezik. Az ügyletek hosszú és rövid pozícióihoz tartozó pénzáramok (forintra konvertált) jelenértékei előjelesen (hosszú pozíció "+", rövid pozíció "-") tüntetendők fel a megfelelő devizatábla piaci érték oszlopában. (Deviza pénzáramok esetén előbb kell a jelenértéket számolni, majd ezt kell adott napi árfolyamon forintra konvertálni);
2) az egyéb származtatott ügyleteknél a pozitív vagy negatív piaci értéket kell feltüntetni előjelhelyesen.
Az ügyleteket szerződésenként összesítve, a lejárattól és a fedezeti céltól függően kell szerepeltetni.
A Szerződések/ügyletek száma és a Partnerek/ügyfelek száma oszlopok értelemszerűen töltendők ki; azon ügylettípusok esetében, amelyek két külön soron jelentendő pozícióra bontandók szét az egyes szerződések, illetve ügyfelek az ügylet mindkét lába esetén beszámítandók az adott sorban feltüntetendő értékbe.
A tábla sorai
Az ügyletek típusa, majd piaci értékének vagy nettó jelenértékének pozitív vagy negatív jellege határozza meg, hogy az adott ügylet, szerződés a tábla mely sorában kerül kimutatásra. Egy pozíciónak jellemzően mindig van valamekkora értéke, amely jellemzően egy-egy intézmény Értékelési szabályzatában rögzített módszertan szerint kerül kiszámításra. Ez az érték vagy pozitív vagy negatív, és ennek alapján kell a megfelelő pozitív vagy negatív sorba besorolni. Az alábontó sorok összege szerepel az összegző sorokon. Ha egy ügylet két lábra (pozícióra) bontásra kerül, egy-egy lábnak megfelelő pénzáram jelenértékének forintra konvertált mértékeinek viszonya határozza meg, hogy az ügylet az adott üzleti napon pozitív vagy negatív értékű az intézmény számára, és e szerint kell a pozitív értékű, vagy a negatív értékű sorba sorolni.
A szerződéses partnerek felosztása pénzügyi szervezetekre és ügyfelekre teljes körű kell, hogy legyen. Pénzügyi szervezetnek minősül minden olyan intézmény, amely a PSZÁF-nak, vagy bármely külföldi társhatóságának felügyeleti hatáskörébe tartozik.
A pénzügyi szervezetek körébe a C, D, E, F szektorokba sorolt intézmények és az azoknak megfelelő külföldi szervezetek tartoznak. A tábla vonatkozásában a pénzügyi szervezetek közé sorolandó a B szektorba tartozó Magyar Nemzeti Bank és a külföldi jegybankok is. Szintén a pénzügyi szervezetekhez kell sorolni a nemzetközi pénzügyi intézményeket.
Az ügyfelek közé sorolandó minden olyan szerződéses partner (nem pénzügyi szervezet/vállalat, önkormányzat, magánszemély, egyéb), amely nem pénzügyi szervezet és nem tartozik a fent kiemelt intézmények közé. A szerződéses partnereket nem kell megkülönböztetni a külföldi/belföldi jellegük szerint.
Az ügyletek típusai:
Egy adott devizához tartozó tábla kitöltése szempontjából kamatláb-szerződésnek kizárólag olyan ügyletek számítanak, amelyek várható pénzáramait nem befolyásolja egyéb deviza árfolyama, csak valamilyen (nem feltétlenül az adott devizához kötődő) kamatláb alakulása.
A devizaszerződésekhez tartozó sorokban kell feltüntetni mindazon ügyleteket, amelyek várható pénzáramainak értékét valamely egyéb deviza árfolyama is befolyásolja. Nem értendők ide azok a szerződések, amelyek tárgya/alapterméke olyan részvény, kötvény, nemesfém, áru, amelyek ellenértékét esetleg más devizában kell kiegyenlíteni; ezeket a tábla megfelelő, nevesített részeiben kell feltüntetni. A több devizás (beleértve az arany) kamatlábügyleteket devizaügyletként kell kezelni.
Azok az összetett ügyletek, amelyek nem bonthatók fel pontosan határidős, swap, vagy opciós pozíciókra, a táblában külön nevesítésre kerülnek. Ezek kiemelten az FX linked swap, a Target Redemption Forward és az Extendible forward ügyletek, amelyeknek meghatározása az egyértelmű beazonosíthatóság elősegítése céljából a 3DB táblákra vonatkozó kitöltési útmutató végén található.
Az egyéb (összetett) ügyletek közé kerülnek besorolásra mindazon ügyletek, amelyek az adatszolgáltató intézmény megítélése szerint nem sorolhatók be pontosan a korábbi sorokban nevesített ügylettípusokba (3DB77-78 sorok). E termékekről az intézmény írásbeli leírást (tájékoztatást) ad a PSZÁF részére, amely leírás tartalmazza a termék értékelési módszertanát és letéti követelményeit is. A leírás beadásának határideje az első olyan jelentés beküldését követő 15. munkanap, amely jelentés először tartalmaz nullától különböző (bruttó) pozíciót az adott termékben.
A tábla oszlopai
A hitelintézet portfoliójában lévő származtatott ügyletekre vonatkozóan kért adatokat az ügylet hátralévő futamideje (lejárata) szerint kell kimutatni, fedezeti és nem-fedezeti célú, azokon belül banki könyvi és kereskedési könyvi bontásban.
Az Elvi főösszeg/kötési ár oszlopban a határidős rövid és hosszú pozíciók (opciós ügyleteknél az opció típusából adódó pozíciók) névértéke pozitív (abszolút) értékként értelmezendő. Az összesítő sorok az abszolút számként kimutatott részadatok összesített értékei.
A Pozíciók piaci értéke, összesen oszlopban az egyes pozíciók piaci értékét előjelesen (vagyis nem abszolút értékben) kell megadni. Az összesítő soron is az előjel figyelembevételével kell a pozícióértéket feltüntetni.
Azon oszlopokba, amelyek fejléce az ügylet hátralévő futamidejére utal, a fejlécben megjelölt hátralévő futamidejű ügyletek összesített elvi főösszegeit, illetve kötési árait kell írni:
- kamatláb szerződések, devizaszerződések, hitelderivatívák és egyéb ügyletekből eredő pozíciók esetén az elvi főösszegeket (névértéket) kell a táblázatban feltüntetni; részvényszerződések, kötvényszerződések, nemesfémszerződések és áruszerződések esetén a kötési árat kell feltüntetni, ami a szerződés tárgyául szolgáló alaptermék egy egységének szerződésbeni lehívási vagy határidős ára és az alaptermék szerződés szerinti darabszámának szorzata.
A Pozíciók piaci értéke, összesen fejlécű oszlopokba az előző három oszlopban feltüntetett pozíciók összesített piaci értékét kell beírni. Egyéb megbízható információforrás (pl. tőzsdei ár, egyéb likvid piacon kialakult pillanatnyi ár) hiányában a piaci érték alatt az intézmény adott ügyletekre vonatkozó modellszámításainak eredménye értendő. Azon ügyletek esetében, amelyeknek csak egyik lába szerepel egy adott sorban, az adott lábhoz tartozó pénzáram (forintra konvertált) jelenértéke tüntetendő fel ebben az oszlopban. (Deviza pénzáramok esetén előbb kell a jelenértéket számolni, majd ezt kell adott napi árfolyamon forintra konvertálni.)
Az ügyleteket szerződésenként összesítve, a lejárattól és a fedezeti céltól függően kell szerepeltetni.
A Szerződések/ügyletek száma és a Partnerek/ügyfelek száma oszlopok értelemszerűen töltendők ki; azon ügylettípusok esetében, amelyek két külön soron jelentendő pozícióra bontandók szét, az egyes szerződések, illetve ügyfelek az ügylet mindkét lába esetén beszámítandók az adott sorban feltüntetendő értékbe.
Meghatározások:
1. FX linked swap: olyan ügylet, amelyben egyik deviza (a továbbiakban: 1. deviza) másik devizában (a továbbiakban: 2. deviza) kifejezett árfolyama tekinthető az egyetlen olyan változónak, amely a futamidő során determinálja a nettó kifizetéseket. A futamidő során több elszámolási időpont is lehet; elszámolási időpont alatt itt az az üzleti nap értendő, amely napon érvényes devizaárfolyam az elszámolás alapját képezi. Az ügylet során a szereplők az elvi főösszegre vetített (különböző mértékű) kamatot fizetnek egymásnak. Ha az árfolyam a kötési ár fölött van, az 1. Szereplő az elvi főösszegre vetítve (piaci spot árfolyam/kötési árfolyam - 1) mértékű hozamot fizet a 2. Szereplőnek. Ha az árfolyam a kiütési árfolyam alá gyengül, az 1. Szereplőnek megszűnik a jövőre vonatkozó hozam-fizetési kötelezettsége. Az ügylet besorolásának szempontjából az 1. Szereplőnek ebben az ügyletben rövid pozíciója van az 1. devizában és hosszú pozíciója a 2. devizában. Hasonlóan, 2. Szereplőnek ebben az ügyletben hosszú pozíciója van az 1. devizában és rövid pozíciója a 2. devizában.
Az FX linked swap ügyletek esetében egy devizában hosszúnak tekintendő a pozíció, amennyiben az adatszolgáltató intézmény kapja az adott devizaárfolyam emelkedése által meghatározott, névértékre vetített hozamot, illetve rövidnek, amennyiben fizeti azt. A pozíciókat annak alapján kell lejárat szerint besorolni a megfelelő oszlopba, hogy az ügyletnek mi a szerződés szerinti végleges lejárata, elszámolási időpontoktól, illetve kiütési esemény bekövetkezésének kockázatától (valószínűségétől) függetlenül. Ha egy ügylet esetében a fordulónapig már bekövetkezett a kiütési esemény, megszüntetve ezáltal az árfolyam emelkedéstől függő hozamfizetési kötelezettséget, de az ügylet még nem került lezárásra/elszámolásra, az ügylet várható pénzáramait a szerződésben meghatározott időpontoknak megfelelő sávokba sorolva kell a határidős kötelezettségek között szerepeltetni (3DB71-72 sorok). 2. Target Redemption Forward olyan határidős ügyletek sorozata, amely ügyleteknek különbözik az elvi főösszege aszerint, hogy a spot árfolyam a kötési árfolyamnál magasabb vagy alacsonyabb. Ez az ügylet szintetikusan előállítható lenne vételi és eladási opciók kombinációjaként. Amennyiben azonban szerepel a megállapodásban olyan kitétel, mely szerint a további elszámolásokra vonatkozó megállapodás érvényét veszíti, amint valamelyik szerződő fél valamilyen módon számított, az ügyleten elért eredménye elér egy bizonyos összeget, az ügylet már nem feleltethető meg pontosan opciók kombinációjának, ezért külön nevesített Target Redemption Forwardként kell jelenteni. Ha a profitcél elérésre került, a továbbiakban lejártnak kell tekinteni az ügyletet.
A Target Redemption Forward ügyletekből származó pozíció egy devizában hosszú, ha az adott devizaárfolyam emelkedése értéknövelően hat ezen ügyletből származó pozícióra. Az ügyletben szereplő mindkét devizához tartozó tábla megfelelő soraiban fel kell tüntetni az ügylet paramétereit. Futamidő szerinti besoroláskor az ügylet végleges lejárata veendő alapul, elszámolási időpontoktól, illetve kiütési esemény bekövetkezésének kockázatától (valószínűségétől) függetlenül (3DB73-74 sorok).
3. Extendible forward: olyan ügylet, amelynek keretében az egyik szereplő a másik szereplővel szintetikus határidős ügyleteket köt meghatározott lejáratokra, továbbá opciót (jogot) ad annak, hogy a jövőbeni árfolyamváltozások függvényében - amennyiben egy adott jövőbeni időpontban az ügylet alapjául szolgáló termék árfolyama eléri vagy meghaladja az előre meghatározott referencia értéket - újabb szintetikus határidős ügylet-sorozatot kössön vele az előre meghatározott feltételek szerint. A két határidős ügylet-sorozat kötési árfolyamának egyezősége nem szükségszerű. A második határidős ügylet létrejötte feltételhez - az árfolyam jövőbeni alakulásához, egy előre meghatározott szint eléréséhez - kötött. Ha nem kerül sor a referencia értéke elérésére adott időpontban, akkor a továbbiakban a második szintetikus határidős ügylet sorozat lejártnak tekintendő.
Az Extendible Forward ügyletekből származó pozíció egy devizában hosszú, ha az adott deviza árfolyamemelkedése értéknövelően hat ezen ügyletből származó pozícióra. Az ügyletben szereplő mindkét devizához tartozó tábla megfelelő soraiban fel kell tüntetni az ügylet paramétereit. Futamidő szerinti besoroláskor az ügylet végleges lejárata (biztos megszűnése) veendő alapul, elszámolási időpontoktól, illetve kiütési esemény bekövetkezésének kockázatától függetlenül, annak feltételezésével, hogy az ügyletben szereplő opció lehívásra kerül (3DB75-76 sorok).
3H Hátrasorolt követelések és kötelezettségek
A tábla célja
A jelentésben a mérleg eszköz és forrás oldalán lévő jelentett állományok közül a hátrasorolt követeléseket és kötelezettségeket kell szerepeltetni.
A tábla kitöltése
Ebben a táblában kell a hátrasorolt követelésnek, illetve kötelezettségnek számító, a jogszabályokban nevesített, a szabályozott intézmények szavatoló tőkéjébe beszámítható instrumentumokat, az alapvető, járulékos, alárendelt, kiegészítő alárendelt kölcsöntőkét, a tulajdonossal szembeni vagyoni kötelezettséget és az egyéb hátrasorolt követeléseket, illetve kötelezettségeket kimutatni.
A csoportosításnál mind az eszközök, mind a források között külön kell jelenteni a külföldieknek és a belföldieknek nyújtott, illetve a külföldiektől és a belföldiektől származó instrumentumokat.
A hátrasorolt követeléseket bruttó és nettó értéken is szerepeltetni kell. A táblában nemcsak azokat a hátrasorolt követeléseket, illetve hátrasorolt követelést megtestesítő értékpapírokat kell szerepeltetni, amelyeket a hitelintézet keletkeztetett, hanem azokat is, amelyeket megvásárolt. Minden olyan hátrasorolt követelést, illetve hátrasorolt követelést megtestesítő értékpapírt szerepeltetni kell, ami a hitelfelvevő illetve a kibocsátó intézmény mérlegében a magyar számviteli szabályok szerint kötelezettségnek minősül, függetlenül attól, hogy egyéb számviteli sztenderdek (pl. az IFRS) alapján kötelezettségnek vagy tőkeinstrumentumnak kell besorolni (pl. részvényre átváltható értékpapírok). A hátrasorolt követeléseket nem kell megbontani az instrumentum fő típusa szerint (hitel, vagy értékpapír), csak az instrumentum prudenciális jellege - veszteségviselő képessége - szerinti altípusokat kell elkülönítetten megjeleníteni.
A tábla sorai
A hitelintézetekkel szembeni követeléseket külön sorokon, a többi szabályozott intézménnyel (befektetési vállalkozással, biztosítóval) szembeni, az intézmény szavatoló tőkéjébe beszámítható hátrasorolt követeléseket összevontan, az egyéb pénzügyi vállalatok 3H131 és 3H141, illetve 3H231 és 3H241 kódú soraiban kell szerepeltetni. Ha a szavatoló tőkébe beszámítható kölcsöntőkét külföldi hitelintézetnek nyújtották, akkor aszerint kell azokat besorolni a magyar jogszabályok szerinti altípusokba, hogy milyen szintű tőkeelemnek minősülnek a fogadó intézmény nemzeti joga alapján. Ennek megfelelően az alapvető (Tier 1) tőkébe - limitált módon - beszámítható kölcsöntőkét a 3H121 (és 3H221) alapvető kölcsöntőke soron, a járulékos tőkébe (Tier 2) beszámítható lejárat nélküli kölcsöntőkét a magasabb rendűnek (Upper Tier 2) minősülő 3H122 (és 3H222) járulékos kölcsöntőke soron, a járulékos tőkébe beszámítható - eredetileg legalább ötéves - lejárattal rendelkező, alacsonyabb rendűnek (Lower Tier 2) minősülő kölcsöntőkét a 3H123 (és 3H223) alárendelt kölcsöntőke soron, a kiegészítő tőkébe (Tier 3) beszámítható - eredetileg legalább kétéves - lejárattal rendelkező kölcsöntőkét a 3H124 (és 3H224) kiegészítő alárendelt kölcsöntőke soron kell jelenteni, attól függetlenül, hogy az összeg a limitek miatt ténylegesen az intézménynek az alapvető, a járulékos vagy a kiegészítő tőkéjében szerepel.
A hátrasorolt kötelezettségeket meg kell bontani az instrumentum fő típusa szerint is (hitel vagy értékpapír), nemcsak az instrumentum prudenciális jellege (veszteségviselő képessége) alapján. A 3H311, 3H321, 3H411 és 3H421 Alapvető kölcsöntőke sorokban a Hpt. 5. számú melléklet 11. pontja szerinti alapvető kölcsöntőkét, a 3H312, 3H322, 3H412 és 3H422 Járulékos kölcsöntőke sorokban a Hpt. 5. számú melléklet 18. pontja szerinti járulékos kölcsöntőkét, a 3H313, 3H323, 3H413 és 3H423 Alárendelt kölcsöntőke sorokban a Hpt. 5. számú melléklet 19. pontjában ilyenként meghatározott alárendelt kölcsöntőke szerződés szerinti összegét kell szerepeltetni. A 3H314, 3H324, 3H414 és 3H424 Kiegészítő alárendelt kölcsöntőke sorokban a Hpt. 5. számú melléklet 31. pontjában ilyenként meghatározott kölcsöntőke teljes összegét kell szerepeltetni. A Hpt. 5. számú melléklet 21. pontjában meghatározott, járulékos tőkeként figyelembe vehető átváltoztatható kötvények hó végi állományát a 3H311, 3H312 és 3H313 sorok közül azon a soron kell szerepeltetni, amelyikre vonatkozó feltételeknek megfelel.
A 3H431 Szövetkezeti részjegy, vagyonjegy sorban a szövetkezeti formában működő hitelintézeteknek a tulajdonukat képező részjegy állományt és vagyonjegy-alapot kell feltüntetni. (Itt csak a jegyzett tőkeként még be nem jegyzett részjegy állományt szabad kimutatni. A bármilyen ok miatt visszavett - visszavásárolt - részjegyek állományát nem szabad itt szerepeltetni.) A 3H432 Szövetkezeti egyéb vagyoni hozzájárulás sorban a bankkonszolidáció során kapott vagyoni hozzájárulást, valamint a fel nem sorolt, de a szövetkezeti hitelintézet számára hátrasorolt kötelezettségnek számító egyéb állományt (pl. a konszolidációhoz nem kapcsolódó vagyoni hozzájárulást) kell jelenteni.
3I Tulajdonosi kapcsolatok
A tábla célja
A jelentőtáblát a hitelintézet tevékenységében a tulajdonosokhoz kapcsolódó kockázatvállalások illetve finanszírozási kapcsolatok felméréséhez kell kitölteni.
A tábla kitöltése
A tábla oszlopai
A jelentésben azokhoz a tulajdonosokhoz kapcsolódó kihelyezéseket, és azoktól a tulajdonosoktól kapott forrásokat és az általuk rendelkezésre bocsátott - le nem hívott - hitelkereteket kell szerepeltetni a) Forint, b) Euro, és c) Egyéb deviza bontásban, amelyek részesedése a jegyzett tőkében eléri az 5%-ot. Szövetkezeti hitelintézetek esetében a részjegy állomány 5%-át kell figyelembe venni.
3J1 - 3J2 Értékpapírok értékelési adatai
A táblák célja
A jelentések tartalmilag a mérleg eszköz oldalán lévő 1AB2 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, 1AB3 Tulajdoni részesedések és 1AB6 Vagyoni érdekeltségek sorain könyv szerinti értéken jelentett értékpapír állományokat tartalmazza, de a hitelintézet által követett számviteli értékelési eljárásoknak megfelelő értéken és a prudenciális jogszabályokban lefektetett értékelési szabályok szerint.
A 3J1 Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési adatai és 3J2 Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési portfóliók szerinti adatai táblában mindazokat az értékpapírokat számba kell venni, amelyek az Szmt. értékpapírnak tekint. A számviteli törvény értelmében értékpapírnak kell tekinteni olyan, jogokat megtestesítő okiratokat is, amelyek más törvény (pl. a Tpt.) értelmében nem minősülnek értékpapírnak (így különösen az üzletrész). Ennek alapján a felügyeleti mérleg 1AB6 Vagyoni érdekeltségek között nem értékpapírként nyilvántartott, tulajdoni részesedést jelentő befektetéseket is fel kell tüntetni a táblában.
A jogszabályok instrumentum-típusokra vonatkozó terminológiája nem azonos. A számvitel és a statisztika - noha nem teljesen egybevágó tartalommal, de - a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír és a tulajdoni részesedést jelentő befektetés fogalmakat használja, a kereskedési könyvi szabályozás a kötvények, illetve részvények és egyéb értékpapírok megkülönböztetést. Ebben a táblában azoknál a kereskedési szándékkal tartott értékpapíroknál, amelyekre a Kkr. szerinti piaci értéket is jelenteni kell, az instrumentumok megnevezése az egyértelmű beazonosítás érdekében akkor is a Kkr. szerint történt (kötvények, illetve részvények és egyéb értékpapírok), ha a számviteli értékelés bemutatását követeli meg a jelentés. Egyéb állományok esetében a számviteli fogalmak találhatóak a megnevezés rovatban. Azokban az esetekben, amikor a statisztikai mérleg fogalma eltér a számviteli besorolástól (mint pl. a zárt végű ingatlanalap befektetési jegye esetében, amely határozott idejű alap jegyeként a Szmt. 3. § (6) bekezdés 2. pont szerint hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnak minősül), az útmutató ebben a táblában minden esetben a számviteli besorolás alkalmazását követeli meg, tehát a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok között kell szerepeltetni. Azokat az értékpapírokat, amelyek lejárattal rendelkeznek, de sem a számviteli, sem a statisztikai mérlegben nem tartoznak a hitelviszonyt megtestesítő papírok közé, pl. kockázati tőkealap jegye, szintén az Egyéb értékpapírok között kell kimutatni.
A magyar állampapírokat minden esetben külön soron kell szerepeltetni. Az állampapírok körét a Tpt. 5. § (1) bekezdés 6. pontjának megfelelően kell értelmezni, ennek megfelelően a magyar állampapírok közé sorolandók az MNB által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok is.
3J1 Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési adatai
A tábla kitöltése
Ebben a táblában az Szmt. 59/A-59/F. §-ok szerinti valós értéken történő értékelést nem alkalmazó hitelintézeteknek kell jelenteni az értékpapírokra vonatkozó adatokat forgatási és befektetési célú bontásban.
A tábla sorai
A forgatási célú értékpapírokon belül meg kell különböztetni a Bszt. 103. § (1) bekezdés szerinti, kereskedési szándékkal tartott és a kereskedési könyvben is nyilvántartott értékpapírok állományát, amelyeket a számviteli értékelési szabályoknak megfelelő értéken, és a Kkr. 5-8. §-ok szerinti értéken (piaci érték) is egyaránt jelenteni kell, függetlenül attól, hogy az intézmény a tőkekövetelményt a Kkr. 12. § (2) bekezdés előírásai alapján a Kkr. vagy a Hkr. szerint számítja, és jelenti a PSZÁF felé (3J1114, 3J1124 sorok). A kereskedési szándékkal tartott és a kereskedési könyvben is nyilvántartott értékpapírok állományát tovább kell bontani a saját kezelésű (3J111 sorok), és a portfóliókezelésbe adott állományok (3J112 sorok) elkülönítése érdekében, ahol az értékpapírok értékelését a portfóliókezelő végzi.
A 3J113 Nem kereskedési szándékkal tartott forgatási célú értékpapírok sorokon azokat az eredeti lejárat szerint rövid - legfeljebb egy éves - lejáratú értékpapírokat (pl. DKJ) kell szerepeltetni, amelyeket a számviteli kimutatásokban forgatási célúnak kell besorolni, de nem a Bszt. szerinti kereskedési szándékkal, hanem a kereskedési szabályzat alapján lejáratig tartanak. A kereskedési könyvet nem vezető hitelintézeteknek ezeken a sorokon kell szerepeltetniük a forgatási célú hitel- és tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok állományát. A 3J1133 Részvények és egyéb értékpapírok sorokon olyan értékpapírok szerepelhetnek, amelyek sem a számviteli, sem a statisztikai mérlegben nem tartoznak a hitelviszonyt megtestesítő papírok közé, pl. részvények, kockázati tőkealap jegye.
A 3J12 Befektetési célú értékpapírok között kell jelenteni a könyvekbe befektetési célúként felvett értékpapírokat, közöttük azoknak a tárgyévben lejáró értékpapíroknak a még fennálló állományát is, amelyeket az Szmt. 30. § (5) bekezdés alapján a számviteli mérlegben a forgatási célú értékpapírok között kell kimutatni. A vagyoni érdekeltségek könyv szerinti értékét és értékvesztését a befektetési célú értékpapírokon belül a részvények és egyéb értékpapírok sorokban (a 3J1231 és 3J1232) kell kimutatni.
3J2 Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési adatai
A tábla kitöltése
Ebben a táblában kell jelenteni az értékpapírokra vonatkozó valós érték adatokat az Szmt. 59/A-59/F. § -ok szerinti valós értéken történő értékelést alkalmazó hitelintézeteknek forgatási és befektetési célú bontásban.
A táblában az értékpapírok állományát valós értéken kell kimutatni. Az Szmt. 59/B. § (9) bekezdésének és a Hitkr. 9. § (9) bekezdésének megfelelően a valós értéken értékelt értékesíthető értékpapírok pozitív értékelési különbözete nem része az eszköz könyv szerinti értékének, így a valós értékelést alkalmazó hitelintézeteknél a 3J2 tábla főösszege (3J21) és a felügyeleti mérleg 1AB2, 1AB3 és 1AB6 soraiban szereplő értékek összege eltér egymástól. Ez abból adódik, hogy a fenti jogszabálynak megfelelően a felügyeleti mérlegben a valós értéken értékelt értékesíthető értékpapírok pozitív értékelési különbözete nem jelenik meg az értékpapírhoz kapcsoltan annak könyv szerinti értékében, hanem az 1AB91 Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök között (1AB914 Egyéb sor).
A tábla sorai
A 3J22 Befektetési célú értékpapírok között kell jelenteni a könyvekbe befektetési célúként felvett értékpapírok közül azoknak a tárgyévben lejáró értékpapíroknak a még fennálló állományát is, amelyeket az Szmt. 30. § (5) bekezdés alapján a számviteli mérlegben a forgatási célú értékpapírok között kell kimutatni.
Az értékpapírok állományát az Szmt. 59/A. §-ban definiált értékelési porfóliók szerint is meg kell bontani. A kereskedési célú értékpapírok kivételével a portfóliókban lévő értékpapírokat aszerint is meg kell különböztetni, hogy bekerüléskor vagy rendkívüli körülmények, illetve a tartási szándék megváltozása miatti átsorolást követően került oda az értékpapír.
A 3J211 Kereskedési célú pénzügyi eszközök közé sorolt - Szmt. 59/A. § (4) bekezdés a) pont szerinti - értékpapírok soron kell szerepeltetni a kereskedési célú pénzügyi eszközök közé sorolt -Szmt. 59/A. § (4) bekezdés a) pont szerinti - értékpapírok állományát az Szmt. 59/B. § (8) bekezdés és Hitkr. 9/A. (3) bekezdés szerinti valós értékén (könyv szerinti érték).
A 3J212 Értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt - Szmt. 59/A. § (4) bekezdés b) pont szerinti -értékpapírok soron kell szerepeltetni a forgatási célú értékpapírok között nyilvántartott értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt - Szmt. 59/A. § (4) bekezdés b) pont szerinti - értékpapírokat. Az értékesíthető portfólióban el kell különíteni Hitkr. 9/B. (3) bekezdés szerint a bekerülési értéken értékelt (3J2121 sor), és a valós értéken értékelt állományokat (3J2122 sor). A valós értékelés alá vont értékesíthető instrumentumok esetében az Szmt. 59/B. § (9) bekezdés szerint az értékelési különbözet csak pozitív lehet.
A 3J22 Befektetési célú értékpapírok soron kell szerepeltetni a befektetési célú értékpapírokat. A portfóliókban lévő értékpapírokat aszerint is meg kell különböztetni, hogy bekerüléskor, vagy rendkívüli körülmények, illetve a tartási szándék megváltozása miatti átsorolást követően került oda az értékpapír. A 3J221 Bekerüléskor lejáratig tartottként felvett - Szmt. 59/A. § (4) bekezdés c) pont szerinti - és egyéb befektetési célú értékpapírok soron kell szerepeltetni az Szmt. 59/A. § (4) bekezdés c) pont szerinti a lejáratig tartott értékpapírok mellett azokat bekerüléskor befektetési célúként felvett és a befektetési célúak között nyilvántartott értékpapírokat is, amelyeket nem soroltak be a lejáratig tartott pénzügyi eszközök közé, hanem az értékesíthető portfólióban tartanak, és a törlesztésekkel és az értékvesztéssel csökkentett, visszaírásokkal növelt bekerülési értéken értékelnek. A 3J222 Bekerüléskor befektetési célúként a könyvekbe felvett valós értékelés alatti értékesíthető értékpapírok soron valós értéken kell szerepeltetni azokat bekerüléskor befektetési célúként felvett és a befektetési célúak között nyilvántartott értékpapírokat is, amelyeket nem soroltak be a lejáratig tartott pénzügyi eszközök közé, hanem az értékesíthető portfólióban tartanak, és valós értéken értékelnek. Az értékesíthető pénzügyi eszközök pozitív értékelési különbözete, mely a felügyeleti mérleg 1AB914 Egyéb során jelenik meg, az Szmt. 59/B. § (9) bekezdésének megfelelően nem része az eszköz könyv szerinti értékének. A vagyoni érdekeltségek könyv szerinti értékét és értékvesztését a befektetési célú értékpapírokon belül a hitelintézet szándékának megfelelő sorba (3J221, 3J222, vagy 3J223) kell besorolni a Részvények és egyéb értékpapírok alábontó sorokba.
A 3J23 Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok piaci értéke soron kell szerepeltetni a Bszt. 103. § (1) bekezdés szerinti, kereskedési szándékkal tartott és a kereskedési könyvben is nyilvántartott értékpapírok állományát a Kkr. 5-8. §-ok szerinti értéken (piaci érték), függetlenül attól, hogy az intézmény a tőkekövetelményt a Kkr. 12. § (2) bekezdés előírásai alapján a Kkr. vagy a Hkr. szerint számítja, és jelenti a PSZÁF felé. A 3J232 soron azokat az értékelési korrekciókat kell feltüntetni, amelyeket a kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírokra a Kkr. 13. sz. melléklet 10. pont alapján az intézmény által alkalmazott számviteli előírások szerint számított negatív értékelési különbözetet meghaladó mértékű jelentős veszteségekhez vezettek, és amelyeket egyébként a szavatoló tőkéből le kell vonni.
A Bszt. 103. § (4) bekezdés előírásai ellenére a kereskedési célú eszközök átsorolásának az Szmt. 59/A. § (12) bekezdés szerinti számviteli és a Bszt. 103. § (5) és (6) bekezdés szerinti prudenciális szabályai eltérőek lehetnek. A 3J241 soron tájékoztató adatként a 3J23 soron feltüntetett állományból azokat az értékpapírokat kell a Kkr. szerinti piaci értéken szerepeltetni, amelyeket a számviteli nyilvántartásokban rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú eszközök közül már átsoroltak más számviteli portfólióba, de amelyek a prudenciális előírások alapján még a kereskedési könyvben vannak nyilvántartva és értékelve. Ezen átsorolt állományok állományok közül a lejáratig tartott, vagy a bekerülési értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt tételek könyv szerinti értékét a 3J242 soron, a valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt tételek könyv szerinti értékét 3J243 soron kell tájékoztató adatként szerepelteni.
3K1 - 3K2 Lejáratig tartott, kereskedési célú vagy értékesíthető értékpapír potfolióban tárgynegyedévben történt átsorolások
A táblák célja
A jelentésekben az Szmt. 59/A-59/F. §-a, illetve a Hitkr. 9/A-9/F. §-a szerinti valós értéken történő értékelést alkalmazó hitelintézeteknek a számviteli jogszabályokban lefektetett értékelési portfóliók közötti átsorolások nyomon követése.
3K1 Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy értékesíthetővé átsorolt értékpapírok
A tábla kitöltése
A tábla sorai
Ebben a táblában az átsorolásokat értékpapíronként kell jelenteni.
A tábla oszlopai
Az a) oszlop értékpapírok megnevezését, a b) oszlop az értékpapírok ISIN kódját tartalmazza. Amennyiben az értékpapírnak nincs, vagy a PSZÁF jelentésfogadó rendszerében még nem ismert az ISIN vagy PSZÁF kódja, a jelentés küldésekor regisztrációs kérelmet kell kitölteni a rendszerben előírtak alapján. A c) oszlopban a lejáratig tartott számviteli portfólióból való kivezetés időpontját kell feltüntetni. A d) oszlopban az átsorolás szerinti új portfólió kódját kell az alábbiak szerint szerepeltetni K - Kereskedési célú
ÉB - Értékesíthető - Bekerülési értéken értékelt ÉV - Értékesíthető - Valós értéken értékelt
Az e-i) oszlopokban az Szmt. 59/A. § (11) bekezdés szerinti értékeket, a j) oszlopban a Kkr. 5-8. §-ok szerinti értéket (piaci érték) kell szerepeltetni.
A k) oszlopban az átsorolás jellege szerinti kódot kell az alábbiak szerint szerepeltetni:
J - Szmt. 59/A. § (11) bekezdés szerinti jelentős mennyiség
R - Szmt. 59/A. § (11) bekezdés szerinti rendkívüli körülmények
3K2 Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok
A tábla kitöltése
A tábla sorai
Ebben a táblában az átsorolásokat értékpapíronként kell jelenteni.
A tábla oszlopai
Az a) oszlop értékpapírok megnevezését, a b) oszlop az értékpapírok ISIN kódját tartalmazza. Amennyiben az értékpapírnak nincs, vagy a PSZÁF jelentésfogadó rendszerében még nem ismert az ISIN vagy PSZÁF kódja, a jelentés küldésekor regisztrációs kérelmet kell kitölteni a rendszerben előírtak alapján. A c) oszlopban a kereskedési célú számviteli portfólióból való kivezetés időpontját kell feltüntetni. A d) oszlopban az átsorolás szerinti új portfólió kódját kell az alábbiak szerint szerepeltetni
LT - Lejáratig tartott
ÉB - Értékesíthető - bekerülési értéken értékelt
ÉV - Értékesíthető - Valós értéken értékelt
Az e) oszlopban Kkr. 5-8. §-ok szerinti értéket (piaci érték), f-j) oszlopokban az Szmt. 59/A. § (11) bekezdés szerinti értékeket kell szerepeltetni.
4AT - 4AE Lejárati összhang elemzés
4AT Lejárati összhang elemzés - összesítő
4AA Lejárati összhang elemzés - HUF
4AB Lejárati összhang elemzés - EUR
4AC Lejárati összhang elemzés - USD
4AD Lejárati összhang elemzés - CHF
4AE Lejárati összhang elemzés - Egyéb devizák
A táblák célja
A 4AT-4AE táblák célja a hitelintézet középtávú likviditásának mérése és elemzése devizanemenként és forintban összesítve.
A táblák kitöltése
A táblát a vonatkozási (beszámolási) időpontra elkészített 1AB és 1B Felügyeleti mérleg fennálló állományi adataiból kiindulva a vonatkozó szerződésekkel összhangban kell kitölteni, könyv szerinti bruttó értéken.
A 4AA-4AE részletező táblázatokban a megfelelő devizaértékeket millió forintra kerekítve kell szerepeltetni.
A hitelintézetnek meg kell bontania az egyenletes törlesztőrészleten belül a tőkét és kamatot (annuitásos törlesztés) és ennek megfelelően a táblázatot értelemszerűen kitölteni. A változó kamatozású hiteleknél a törlesztőrészlet - a 9-es kamatkockázati tábláktól eltérően - a szerződés szerinti esedékességi időpontnak megfelelő lejárati sávba sorolandó. A változó kamat számításánál a mérlegkészítéskor ismert kamatfeltételekből kell kiindulni és a jövőbeni kamatáramlást az Eredménytételek táblába beállítani.
A táblák oszlopai
Az a) Lejárt oszlopban kell kimutatni a vonatkozási időszak végéig esedékessé vált, de ki nem fizetett tőke-, kamat- és egyéb követeléseket könyv szerinti bruttó értéken, a mérlegben való nyilvántartás időpontjáig. 2 Lejárt tételként kell feltüntetni azokat a mérlegben szereplő betéteket, illetve a hitelintézet által kibocsátott értékpapírokat és azok kamatát, járulékát is, amelyeket a lejárat után (az esedékességkor) az ügyfelek nem váltottak ki.
A b) - j) oszlopokban a lejárattal rendelkező tételeket a hátralévő esedékesség (futamidő) szerint kell kimutatni a szerződés törlesztési ütemezésének, teljesítési határidejének vagy a termék lejárati esedékességének megfelelően. Az oszlopokban a lejárati sáv felső értékét az időintervallumba tartozónak kell tekinteni az alsó érték a megelőző lejárati sáv felső értékét követő 1. nap. Az eszközök közül azokat a tételeket, amelyek a beszámolás (hónap vége) időpontjától számítva legfeljebb 7 napon belül ténylegesen visszafizetésre, beváltásra, eladásra (pl. értékpapír) kerültek, és már nem lehet (mert megszűnt) a szerződés szerinti időintervallumba besorolni, azokat az 1 -30 napig terjedő oszlopban és a megfelelő sorban kell feltüntetni az adatszolgáltatás során.3 A forrás oldalon lévő tételek besorolásánál azokat a tételeket (betéteket), amelyeknél a lekötés - a szerződésnek megfelelően - folyamatosan meghosszabbítódik, abban az oszlopban kell feltüntetni, amelyik időszakra a lejárat köttetett.4
A k) oszlopban a konkrét lejárathoz (esedékességhez) nem kötődő tételeket kell feltüntetni.
Az l) Összesen oszlopban a lejárt, a lejárattal feltüntetett, illetve a lejárat nélküli oszlopok összesített értékét kell kimutatni.
A táblák sorai
4A01Mérlegtételek
Itt kell számszerűsíteni, hogy a mérlegben a vonatkozási időpontban fennálló állományon az érvényes szerződéses feltételek (lejárat, törlesztés) mellett az adott idősávokon belül milyen összegű pénzbevételek és pénzkiadások várhatók.
A táblát cash-flow szemléletben kell kitölteni, ezért a felügyeleti mérlegben szereplő aktív és passzív kamatelhatárolás állományokat és az egyéb aktív és passzív elszámolásokból az 1C tábla 731 és 732 során kiemelt egyéb aktív és passzív időbeli elhatárolások értékét, a megképzett értékvesztés, céltartalék és értékelési különbözet állományokat nem kell szerepeltetni.
A hátrasorolt követeléseket és kötelezettségeket a 3H táblának megfelelően, az azt megtestesítő pénzügyi instrumentum megfelelő sorában kell kimutatni.
A 4A011 Eszközök sor és 4A012 Források részletezése a mérleg főbb csoportosítása szerint történik. Az eszközöket és forrásokat könyv szerinti bruttó értéken kell kimutatni a felügyeleti mérlegsorok alábbi egyezőségének biztosításával:__
4A tábla sorai | Kitöltési útmutató5 | |
4A01 | Mérlegtételek | 1AB és 1B Felügyeleti mérlegsorok |
4A011 | Eszközök | Eszközök |
4A0111 | Pénztár és elszámolási számlák | 1AB1-1AB16 |
4A0112 | Államkötvény, MNB kötvények, Diszkont kincstárjegyek | 1AB2111 + 1AB2112 + 1AB2113 + 1AB2211 + 1AB22121 + 1AB22122 |
4A0113 | Egyéb értékpapírok | 1AB2+ 1AB3 - 1AB214 - 1AB215 - 1AB222 - 1AB223 - 1AB233 - 1AB234 - 1AB244 - 1AB245 - 1AB253 - 1AB254 - 1AB262 - 1AB263 - 1AB273 - 1AB274 - 1AB3113 - 1AB3114- 1AB322 - 1AB323 - 1AB332 - 1AB333 - 1AB342 - 1AB343 - 1AB353 - 1AB354 - (1AB2111 + 1AB2112 + 1AB2113 + 1AB2211 + 1AB22121 + 1AB22122) |
4A0114 | Jegybankkal szembeni betétek | 1AB411 + 1AB412 |
4A0115 | Hitelintézetekkel szembeni betétek | 1AB421+1AB422+ 1AB423+1AB4311+1AB4312+1AB4321+1AB4322 |
4A0116 | Hitelek | 1AB5- 1AB5113 - 1AB5114 - 1AB5123- 1AB5124- 1AB5133 - 1AB5134 - 1AB533 - 1AB534 - 1AB544- 1AB545- 1AB553 - 1AB554 - 1AB5616 - 1AB5617- 1AB5626 - 1AB5627 - 1AB574 - 1AB575- 1AB583 - 1AB584 |
4A01161 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | 1AB5311+... .+1AB5322+1AB5411+.. ..+1 AB543322 |
4A01162 | Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel | 1AB5511+....+1AB552722 |
4A01163 | Háztartásoknak nyújtott hitel | 1AB5611+....+1AB561522 + 1AB5621 + ... + 1AB562522 |
4A01164 | Egyéb belföldieknek nyújtott hitel | 1AB52+1AB51111+.. .+1AB511222+1AB5121+1AB5122 +1AB5131+... +1AB51322 +1AB571+... +1AB57322 |
4A01165 | Külföld hitelei | 1AB58111+...+1AB58222 |
4A0117 | Egyéb követelések | 1AB7- (1AB791+1AB792) + 1AB91-1C731- (1AB9151+...+1AB917) |
4A0118 | Vagyoni érdekeltségek | 1AB6 - 1AB612- 1AB613- 1AB625 - 1AB626 - 1AB634 - 1AB635 - 1AB643- 1AB644 |
4A0119 | Saját eszközök | 1AB92 - 1AB9232 - 1AB9244 - 1AB9256 - 1AB9265 |
4A012 | Források | Források |
4A0121 | Betétek | 1B1 |
4A01211 | Nem pénzügyi vállalatok betétei | 1B1311+...+ 1B1324 |
4A012111 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | 1B1311+1B1321 |
4A012112 | ebből: lekötött betét | 1B13121+.. .+1B131222+1 B13221+...+1B132222 |
4A01212 | Háztartások betétei | 1B1411+...+1B1424 |
4A012121 | ebből: látra szóló és folyószámla betét | 1B1411+1B1421 |
4A012122 | ebből: lekötött betét | 1B14121+.. .+1B141222+1B14221+.. .+1B142222 |
4A01213 | Külföld betétei | 1B16111+....+1B1624 |
4A0122 | Bankközi betétek | 1B2 |
4A01221 | Belföldi hitelintézetek betétei | 1B2111+...+1B211222 |
4A01222 | Külföldi hitelintézetek betétei | 1B22111+...+1B222222 |
4A01223 | Pénzpiaci alapok betétei | 1B2121+...+1B212222 |
4A0123 | Felvett hitelek | 1B3 |
4A01231 | Külföld | 1B39111+....+1B392332 |
4A01232 | Belföld | 1B311+...+1B38 |
4A0124 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | 1B4 |
4A0125 | Egyéb kötelezettségek | 1B5+1B7-1C732- (1B741+.. .+1B75) |
4A0126 | Saját tőke | 1B9 |
A 4A021 Lejárati rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források) sorban kimutatott értékek a hátralévő futamidő szerinti összesített (4A011 Eszközök és 4A012 Források sorok) eszköz- és forrástételek oszloponkénti különbségeként számítandók.
4A03 Mérlegen kívüli biztos, jövőbeni pozíciók
A mérlegen kívüli, biztos jövőbeni pénzáramlással rendelkező származtatott ügyletekből (az opciók kivételével) eredő, szerződés szerint esedékes határidős tőke- és kamatkövetelések miatti pénzbeáramlásokat (4A031) és határidős tőke- és kamatkötelezettségek miatti pénzkiáramlásokat (4A032) kell kimutatni. A származtatott ügyletek kamatáramlását tehát a 4A03 blokkban kell kimutatni, nem a 4A05 Eredménytételek között.
A 4A041 Lejárati rés (gap) II. (Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli származtatott ügylet:
követelések- kötelezettségek) sorban kimutatott értékek a hátralévő futamidő szerinti összesített (4A011 Eszközök és 4A012 Források, továbbá a 4A31 Származtatott ügyletekből eredő követelések és 4A032 Származtatott ügyletekből eredő kötelezettségek sorok) eszköz- és forrástételek oszloponkénti különbségeként számítandók.
4A05 Eredménytételek
Az eszközökhöz és a forrásokhoz kapcsolódó, szerződés szerint a beszámolási időszak végétől számított, a jövőre vonatkozó esedékes kamat- és kamatjellegű, illetve jutalék-, díj-, járulékbevételeket és ráfordításokat az eszközöktől és a forrásoktól elkülönítetten, pénzforgalmi szemléletben kell szerepeltetni. Az eredménytételeket nem csak 1 évre vonatkozóan kell megadni, hanem a teljes futamidőre, azonban az egy éven túli időszakra csak akkor, ha az intézmény egy éves időtávnál hosszabb időszakra megalapozott eredménybecsléssel rendelkezik.
A 4A061 Lejárati rés (gap) III. (Eredménytételekkel korrigált) sor meghatározásához a mérlegben szereplő eszközök és források, a mérlegen kívüli követelések és kötelezettségek egyenlegéből számított, a 4A041 sorban kimutatott lejárati rést kell korrigálni a 4A051 Kamatbevételek sortól a 4A054 Egyébkiadások sorig tartó eredménytételekkel, amely a bevételek (4A051+4A052) és kiadások (4A053+4A054) oszloponkénti különbségeként számítandó.
A mérleg szerinti pénzáramlástól a tényleges pénzáramlások eltérhetnek. Amennyiben az intézményeknek van ezekről a pénzáramlásokról megalapozott becslése, terve vagy kötelezően átcsoportosítandó eszköz-, forrástételekkel rendelkezik (egyebek mellett az ügyfél késedelmes teljesítése miatti átcsoportosítás, vagy az azonnal készpénzzé tehető értékpapírok átcsoportosítása), akkor ezeket korrekciós tételként a táblázat 4A07 Eszközmódosítások illetve a 4A08 Forrás átcsoportosítások soraiban kell szerepeltetni.
4A07 Eszközmódosítások
A lejárt tételekkel kapcsolatos sorokat a következő logika szerint kell tölteni:
a 4AT0711 Lejárt tételek miatti korrekciók sorban azoknak követeléseknek a korrekcióját kérjük megjeleníteni, amelyekről a jelentés elkészültének időpontjában van olyan információ, hogy az adós nem lesz képes az eredeti lejáratnak megfelelően törleszteni, a követelés egy része vagy egésze várhatóan lejárt lesz. (Ilyen eset pl. amikor egy szerződésben a kamat-, tőketörlesztés késedelmesen teljesül, hátralékossá válik, és ezért a teljes szerződésállományt át kell minősíteni a lejárt kategóriába.) Ezen követelések pénzáramlásának korrekciója során a kivezetésre kerülő összeget abban az oszlopban ahonnan a kivezetés történik, negatív előjellel, míg a várható befolyás idősávjában [az a) lejárt oszlopban, illetve b)-j) oszlopokban] pozitív előjellel kell szerepeltetni;
■ a 4AT0712 Lejárt tételek várható megtérülése sorban azokat a jelentés időpontjában az a) lejárt oszlopban szereplő tételekkel kapcsolatos korrekciókat kell megjeleníteni, amelyekből a rendelkezésre álló információk szerint a jövőben várható befolyás (pl. folyamatban lévő per, vagy per alapján lezajlott végrehajtás stb.) állása alapján valószínű. Ebben az esetben lejárt tételek közül a várható befolyás miatt kikerülő összeget az a) lejárt oszlopban negatív értékkel, míg az új időintervallumban [a b)-j) oszlopokban] pozitív értékkel kell szerepeltetni.
Az eszközmódosítások további sorai a következők szerint töltendők:
értékpapírok átcsoportosítása: A 4A072 sorban azokat az azonnal likvidálható értékpapírokat kell szerepeltetni, amelyek likviditási problémák esetén készpénzzé tehetők [ezek jellemzően az MNB által a napi fedezetértékelés során meghatározott haircut és befogadási mérték mellett fedezetként elfogadhatónak minősülő (jegybankképes) értékpapírok, így a magyar állampapírok, jegybanki kötvények, vállalati kötvények és jelzáloglevelek, önkormányzati kötvények]. Az átcsoportosítandó értékpapírokat az eredeti lejárati sávnál negatív előjellel, a 0-30 napos sávban pozitív előjellel kell feltüntetni. Az átcsoportosításkor ugyanezen a soron korlátként kötelező figyelembe venni az óvadékba adott, illetve zárolt értékpapírok állományát. Az óvadékba adott, illetve zárolt értékpapírok állományát az 1-30 napos sávból negatív előjellel ki kell vezetni, ugyanakkor az óvadékba adás, illetve zárolás futamidejének megfelelő lejárati sávban pozitív előjellel kell szerepeltetni;
a lejárat nélküli tétel átcsoportosítása (4A073 sor) akkor indokolt, ha a hitelintézetnek megalapozottan feltételezheti, hogy abból egy meghatározott időintervallumban bevétele (pl. a székház eladásra kerül) vagy kiadása keletkezik. (A saját tőke nem átcsoportosítható!) Az átcsoportosításra kerülő összeget abban az oszlopban, melyből az átvezetés történik, negatív előjellel, míg abban az oszlopban, ahova az átcsoportosítás történik, pozitív előjellel kell szerepeltetni;
a Hpt. 83. § (4) bekezdés szabályai szerint kezelendő, hitel-tőke konverzióból származó részvényeket, részesedéseket, egyéb üzletrészeket, továbbá követelés ellenében átvett eszközöket a bekerülés időpontjától számított három éves elidegenítési kötelezettségi határidő alapján kell a k) Lejárat nélkül oszlopból negatív előjellel kivezetni és a megfelelő b-g) lejárati oszlopban - pozitív előjellel - feltüntetni a 4A074 soron;
zárolt hitelintézeti, jegybanki betétkihelyezés (óvadék - repó ügyletek kivételével, kötelező tartalék hiány stb.) miatti átcsoportosítás esetén (4A075) a kivezetést a betét eredeti lekötési sávjánál negatív előjellel, a zárolt betétállomány összegét a zárolás határidejének megfelelő sávban - ennek hiányában a lejárat nélküli sávban - pozitív előjellel kell feltüntetni.
4A08 Forrás átcsoportosítások
Mivel a lejárati rés számításánál a források alapértelmezésben levonandó tételek, ezért a források átcsoportosítása sorokat az eszközökkel azonos előjelt eredményező módon, az alábbiak szerint kell kitölteni:
az átcsoportosítás miatt másik időoszlopba áthelyezendő összeget az eredeti időintervallumban negatív értékkel, míg az új időintervallumban pozitív értékkel kell szerepeltetni.
A 4A091 Módosított Lejárati rés (gap) IV.(Eszközmódosításokat és Forrásátcsoportosításokat követően) sor meghatározásához az eredménytételekkel korrigált, a 4A061 sorban kimutatott lejárati rést kell korrigálni a 4A07 Eszközmódosítások és 4A08 Forrásátcsoportosítások sorainak azonos oszlopaiban szereplő tételeivel, amely az eszközök (4A071 + 4A0712+4A072 + 4A073 + 4A074 + 4A075) és a források ( 4A081 + 4A082 + 4A083) oszloponkénti különbségeként számítandó.
A sorszabály a tábla c) - j)-ig terjedő oszlopaiban szereplő értékekre áll fenn: 4A091 = 4A061 + (4A0711+4A712 + 4A072 + 4A073 + 4A074 + 4A075)-(4A081 + 4A082 + 4A083).
A fenti szabály alól kivétel az a) Lejárt oszlopban szereplő tételek kezelése, amelynél a következők szerint kell eljárni a módosított lejárati rés számításában:
• Lejárt eszközök: a 4A011 (Eszközök), 4A031 (Mérlegen kívüli követelések), 4A0711 - 4A075 (Eszközmódosítások) sorok a) Lejárt oszlopában szereplő értékeket a 4A061 sor k) Lejárat nélkül oszlop értékéhez kell hozzáadni;
4A091,k=4A061,k+(4A073,k:4A075,k)-4A083,k+(4A0112,a:4A0113,a+4A0115,a:4A0117,a) + 4A031,a+ (4A0711,a:4A075,a)
• Lejárt források: a 4A012 (Források), 4A032 (Mérlegen kívüli kötelezettségek), 4A081 - 4A083 (Forrás átcsoportosítások) sorok a) Lejárt oszlopában szereplő értékeket a 4A61 sor b) 0-30 nap oszlop értékéből kell levonni.
4A101,b=4A061,b+(4A071,b:4A075,b)-(4A081,b:4A083,b)-(4A0121,a:4A0124,a)-4A032,a-(4A081,a:4A083,a)
A 4A091 sor a) oszlop cellában csak nulla érték szerepelhet.
4A10 Egyéb állományváltozások
Az egyéb állományváltozások között olyan, az előzőekben fel nem sorolt tételek vehetők figyelembe, melyekkel a hitelintézet saját likviditás kezelésében, üzleti terveiben számol.
A 4A1011 Hitelállomány soron kell feltüntetni a bank várakozásait a lejárati sávoknak megfelelően a jövőben várható hitelfolyósításokról a folyósítás várható időpontja szerinti sávban negatív, a lejárati sávban pedig pozitív előjellel. Itt kell számításba venni például, hogy a mérlegen kívül nyilvántartott hitelkeretekből várhatóan mennyi kerül folyósításra.
A 4A1021 Betétállomány sorban kell feltüntetni a bank várakozásait a lejárati sávoknak megfelelően a jövőben várhatóan befolyó új betétállományokra. A befolyás lejárati sávjában negatív előjellel, a kifizetés lejárati sávjában pedig pozitív előjellel.
Az egyéb eszközállomány-változás sorban kell megjeleníteni a le nem hívott hitelkereten kívüli egyéb mérlegen kívüli függő kötelezettségek (nyújtott garanciák, kezességek, opciók stb.) valószínűsíthető lehívásából keletkező követelések pénzáramlását (kifizetés). Az egyéb forrásállomány-változás sorban kell megjeleníteni a rendelkezésre álló mérlegen kívüli függő követelések (kapott hitelkeretek, garanciák, biztosítékok, opciók stb.) valószínűsíthető lehívásából, érvényesítéséből származó kötelezettségek miatti pénzáramlást (bevétel).
A 4A111 Lejárati rés (gap) V. (Egyéb állományváltozásokkal korrigált) értékének kiszámításakor a 4A091 Módosított Lejárati rés (gap) sorhoz hozzá kell adni a 4A101 sor értékét, míg a 4A102 sorban szereplő összegeket le kell vonni. Sorszabály: 4A111=4A091+4A1014A102).
A tábla 4A1221 és 4A1222 soraiban a Lejárati rés (gap) V. soron kimutatott értékekből a tulajdonosoktól és befektetésektől kapott források, illetve az oda kihelyezett eszközök lejárati szerkezetét kell megjeleníteni, mivel ennek döntő szerepe van a hitelintézetek likviditási helyzetének megítélésében.
4B Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő szolgáltatásról
A tábla célja
A jelentéseket azoknak a hitelintézeteknek kell elkészíteniük, amelyek a Bszt. 5. § (1) és (2) bekezdése által meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet végeznek, illetve kiegészítő szolgáltatást nyújtanak, függetlenül attól, hogy ez a tevékenységük a Bszt. hatálya alá tartozik, vagy sem. A tábla lehetővé teszi a tárgyidőszak végére vonatkozóan a befektetési szolgáltatási tevékenység felügyeleti vizsgálatát.
A tábla kitöltése
A Hitkr. 12. § (2) bekezdés előírásaiban foglaltak figyelembevételével - a lezárt főkönyv és mérlegen kívüli tételek, valamint a nyilvántartási számlák állományaival megegyezően - történik a tábla kitöltése.
A hitelintézet a kapcsolódó nyilvántartásait a befektetési szolgáltatási tevékenység ellenőrzésére, a felügyeleti jelentés által igényelt részletező adatok megállapíthatóságára alkalmas módon alakítja ki és vezeti.
Év közben mind a saját, mind az idegen értékpapír-állományról folyamatos mennyiségi és értékbeli nyilvántartást kell vezetni.
A devizában végzett műveleteknél, illetve a devizaállományoknál a deviza forintértékét mindig a tárgyidőszak végén a hitelintézetre érvényes számviteli szabályok szerinti devizaárfolyamon kell kimutatni.
A befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó állományok tagolása és részletezése megegyezik a Hitkr. szerint külön nyilvántartandó és kimutatandó befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozó előírással, illetve a befektetési szolgáltatással kapcsolatos nyilvántartási adatokkal. A befektetési szolgáltatási tevékenységek elnevezése ugyanakkor a Bszt. 5. §-nak a fogalomrendszerét követi.
A jelentésben közölt adatokat bruttó nyilvántartási értéken kell megadni.
A tábla sorai
Eszközökhöz kapcsolódó adatok
4B11 Tőzsdei vagyonhányad (befektetés): a tőzsdével kapcsolatos vagyoni (tulajdoni) érdekeltség, ideértve a Hitkr. 5. § (13) bekezdés a) pontjában foglaltakat is. A 4B111 -es sorban külön ki kell emelni a hazai tőzsdében meglévő vagyonhányadot.
Forgóeszközökhöz kapcsolódó adatok
4B21 Pénzeszköz ügyfelektől a "megbízás felvétele és továbbítása", illetve "megbízás végrehajtása az ügyfél javára" befektetési szolgáltatási tevékenységből eredően: a Bszt. 5. § (1) a) és b) pontjában felsorolt tevékenységekhez kapcsolódó, ügyfeleket megillető - a Hitkr. 5. § (1) bekezdésében foglalt előírásoknak megfelelően külön nyilvántartott - pénzösszegek, függetlenül attól, hogy pénztárban, elszámolási vagy letéti számlán szerepelnek a hitelintézet könyveiben. 4B22 Követelések az ügyfeleknek nyújtott befektetési és kiegészítő szolgáltatásokból: a 4B221-4B225 sorok összege. A 4B22-es sorban a Bszt. 5. § (1), illetve (2) bekezdésében szereplő szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő követeléseket kell szerepeltetni.
A 4B221-es sorban a Bszt. 5. § (1) bekezdés a) pontjában, a 4B222-es sorban a Bszt. 5. § (1) bekezdés b) pontjában, a 4B223-as sorban a Bszt. 5. § (1) bekezdés f) pontjában, a 4B224-es sorban a Bszt. 5. § (1) bekezdés g) pontjában, a 4B225-ös sorban a Bszt. 5. § (1) bekezdés d), e), h) pontjában és az 5. § (2) bekezdésben foglalt szolgáltatással kapcsolatban keletkezett követeléseket kell feltüntetni.
Ezen felül, a 4B221-IB225 sorok, valamint a 4B23-4B24 sorok kitöltésénél a Hitkr. 5. § (6) bekezdésében, illetve a Hitkr. 18. § (5) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni, figyelembe véve a Bszt. 66. § és 78. §-ban előírtakat.
A 4B25, a 4B26, valamint a 4B27 sorokban a tőzsdei ügyletek, az elszámolóházzal és az elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szembeni, illetve a tőzsdén kívüli ügyletek elszámolásaiból eredő - Hitkr. 5. § (6) bekezdés a) és b), valamint d) pontja szerinti - követeléseket kell kimutatni.
4B28 Befektetési és kiegészítő szolgáltatásokkal összefüggésben per alá vont követelések teljes értéke: a mérlegben szereplő követelésállományból a Bszt. 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott tevékenységekkel kapcsolatos, bírósági per tárgyát képező, ügyfelekkel szembeni követelések.
Forrásokhoz kapcsolódó adatok
A 4B29-es sorban a Bszt. 5. § (1) és (2) bekezdésében szereplő szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő kötelezettségeket kell szerepeltetni.
A 4B291-es sorban a Bszt. 5. § (1) bekezdés a) pontjával, a 4B292-es sorban a Bszt. 5. § (1) bekezdés b) pontjával, a 4B273-as sorban a Bszt. 5. § (1) bekezdés d)-h) pontjával és a Bszt. 5. § (2) bekezdéssel összefüggésben keletkezett kötelezettségeket kell szerepeltetni.
A részletező sorokban az ügyfelekkel a megbízás felvétele és továbbítása, illetve megbízás végrehajtása, valamint egyéb tevékenységgel kapcsolatban, a tőzsdei ügyletek és tőzsdén kívüli ügyletekből eredő, valamint az Elszámolóházzal, és elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel szembeni - Hitkr. 7. § (4) bekezdés, illetve a 16. § (14) bekezdés szerinti - kötelezettségeket kell kimutatni.
4E Egyes betétek és letétek azonosítása
A tábla célja
A tábla célja - a Pmt. végrehajtásának érdekében - a nem névre szóló betétek és letétek megszűnésének figyelése.
A tábla kitöltése
Ebben a táblában azokat a hitelintézetek által gyűjtött és nem névre szóló források állományi adatait, illetve azok módosulását kell betéti formánként kimutatni, amelyek a beszámolási időszak hónapjában kerültek nevesítésre (azonosításra).
Azokat a Hpt. 105. § (4) bekezdése alapján azonosított betéteseket, amelyek a névre szóló állományban még nem kerültek figyelembe vételre, a táblázatban a Névre szólóvá átalakított állomány -nál a számbavétel hónapjában kell kimutatni.
A tábla oszlopai
Az a) oszlopban a nyitó - az előző hónap utolsó napján fennálló - nem névre szóló állományt kell szerepeltetni. Amennyiben a hitelintézet ilyen állománnyal nem rendelkezik, abban az esetben nullát kell az adott mezőbe beírni.
Az adott hónapban az anonim betétek névre szólóvá történő átalakítását a jelentésben meghatározott személyek szerinti bontásban a b)-e) oszlopokban kell szerepeltetni.
A b), d), f), i) oszlopokban az ügyfelenkénti (a meghatározott személyenkénti) azonosítás darabszámánál az összesen (4E11, 4E12, 4E121, 4E122, 4E2) sorokban a "db" oszlopokban az azonosításra kerülő ügyletek darabszámát, az értékekkel jelzett sorokban az azonosított ügyfelek számát (fő) kell kimutatni.
A c), e), g), j) oszlopokban a névre szólóvá átalakított állományt attól függetlenül kell összesítve kimutatni, hogy az adott betét részben vagy egészben a hitelintézetnél marad, vagy kifizetésre kerül.
A h) oszlopban a névre szólóvá átalakított állományból történt kifizetést, megszüntetett betétet kell szerepeltetni. Itt azokat az állományokat is ki kell mutatni, amelyeket anonim betétként szüntetnek meg, mert a felvételnél a felvevő személyt azonosítani kell.
Az ORFK részére - a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően - történt bejelentéseket az i) és j) oszlopban kell kimutatni.
A k) oszlopban mindig a hó végén fennálló nem névre szóló állományt kell szerepeltetni, függetlenül attól, hogy a nem névre szóló állomány a tárgyidőszakban nem vagy nemcsak csökkent, hanem növekedett is (pl. kamattőkésítés, vagy további - még az előző - jogszabály szerint engedélyezett értékpapír-kibocsátás, illetve letételhelyezés, letéti őrzés miatt). A nem névre szóló betételhelyezéseket külön megnevezett sorokban, csoportosítva kell feltüntetni. Az összesen sorok az adott betétfajták teljes állományára vonatkoznak (összeghatár nélkül), amelyből a 2 millió Ft felett az ügyfelenkénti azonosítást külön ki kell emelni.
Egy-egy betételhelyezési módozatot az ügyfelek (személyek) által birtokolt két értékhatárra vonatkozóan, a külön sorokban meghatározott nagyság szerint kell kimutatni
A tábla sorai
Az 4E1 Betétek összesen sorban az összes - könyvesbetétként, illetve betéti okiratként elhelyezett és - nem névre szóló betétek, illetve azok névre szólóvá átalakított állományát kell jelenteni.
A 4E11 Takarékbetétkönyvek összesen sorban minden könyvesbetétként elhelyezett betétet kell szerepeltetni.
A 4E12 Betéti okiratok összesen sorban minden betéti okiratként kimutatott betétet fel kell tüntetni.
A felügyeleti mérlegben a betéti okiratok között szerepeltetett takarékleveleket külön sorban kell kimutatni.
A 4E2 Saját kibocsátású értékpapírok összesen sorban a hitelintézet által nem névre szólóan kibocsátott értékpapírjainak változását kell összesítve kimutatni. Itt csak a forrás oldalon a 4 eszköz sorban feltüntetett - nem vagyoni részesedést jelentő - értékpapírokat szabad figyelembe venni.
A névre szólóvá átalakított 2 millió forint feletti értékpapír állományokat meg kell bontani a letéti jegyekre, illetve a többi, a hitelintézet által kibocsátott értékpapír (kötvény, jelzáloglevél) állományra.
Külön kell kimutatni a letétekre vonatkozó, adatokat. Itt nemcsak a letétbe helyező ügyfelet kell feltüntetni, hanem az értékpapírok azonosítását is.
A 4E31 Értékpapírok letétkezelésben összesen sorban a hitelintézetnél megbízás alapján letétkezelésben lévő és nem névre szóló értékpapír állományt kell összesítve kimutatni. A nem névre szóló értékpapír-állományt addig kell kimutatni, amíg a bemutatóra szóló értékpapírt a kibocsátó át nem alakítja névre szólóvá.
Az adott időszakban a letétkezelésben lévő értékpapír állományának változása (letét elhelyezése, vagy -kivétele) miatt a k) oszlop záró állománya eltérhet az a) oszlopban szereplő összegtől, de a tárgyhónap nyitó állománya egyenlő az előző hónap záró állományával. Amikor a letétbe helyezett értékpapírokat névre szólóvá alakítják, akkor kell csak a b)-g) oszlopokban, az "azonosított állomány"-nál kimutatni.
A h) oszlopban a megszüntetett letéteket kell szerepeltetni. Itt azokat az állományokat is ki kell mutatni, amelyeket, mint bemutatóra szóló értékpapír-letéteket szüntetnek meg, mivel a letétet felvevő személyt azonosítani kell, ezért ezt az állományt az "azonosított állomány" oszlopaiban szerepeltetni kell.
A 4E32 Értékpapír letétkezelés összesen sorban azoknak a letétet elhelyező személyeknek a számát (fő) és értékpapír állományát kell összesítve szerepeltetni, amelyeknél az értékpapírok piaci értéke meghaladja a 2 millió forintot. A letétet elhelyező azonosított ügyfeleket a b)-g) oszlopokban, az "azonosított állomány"-nál kell kimutatni, függetlenül attól, hogy az értékpapír névre szóló vagy sem. Az a) nem névre szóló nyitó, illetve a k) záró állomány oszlopban csak akkor kell adatot szerepeltetni, ha a letételhelyező nem azonosított ügyfél.
A 4E41 Értékpapírok letéti őrzésben összesen sorban a hitelintézetnél letéti őrzésben vagy megbízás alapján bizalmi őrzésben lévő és nem névre szóló értékpapír állományt kell összesítve feltüntetni. Az adatok kimutatása a letételhelyezés 4E31 sorában leírtakhoz hasonló.
A 4E42 Értékpapír letéti őrzés összesen sorban azoknak a lététi őrzésre irányuló megbízó személyeknek a számát (fő) és értékpapír állományát kell összesítve szerepeltetni, amelyeknél az értékpapírok piaci értéke meghaladja a 2 millió forintot. Az adatok kimutatása a letételhelyezés 32 sorában leírtakhoz hasonló.
Amennyiben a jelenlegi, tárgyhavi állományban van nem azonosított letételhelyező, illetve letéti őrzési megbízó, akkor azokat továbbra is fel kell tüntetni az a), illetve a k) oszlopban.
4LAN Egyes mérlegtételek könyv szerinti bruttó állománya A tábla célja:
A tábla a felügyeleti mérleg eszköz és forrás oldali tételeinek eredeti futamidőt figyelembevevő, likviditási szempontú rendszerezésével, a források hátralévő futamidő szerinti összetételének meghatározásával és egyéb, a likviditási pozíciót meghatározó tájékoztató adatok kimutatásával alapadatokat szolgáltat a 366/2011 (XII. 30.) kormányrendelet által a hitelintézet számára előírt likviditási mutatók számításához, ezzel az elvárt minimumkövetelmények teljesítésének ellenőrzéséhez.
A tábla sorai
SOR | MEGNEVEZÉS | HIVATKOZÁS |
4LAN1 | Eszköz oldali tételek | |
4LAN11 | Likvid eszközök | |
4LAN111 | Pénztár | 1AB11 |
4LAN112 | Nostro számlák | 1AB12+1AB13+1AB14+1AB151+1AB152 |
4LAN1121 | ebből: MNB elszámolási számla | 1AB12+1AB13 |
4LAN113 | Állampapír + Jegybanki értékpapír | 1AB2111+1AB2112+1AB2113+1AB2211+ 1AB22121+1AB22122 |
4LAN1131 | ebből: szabad rendelkezésű | |
4LAN12 | Jegybankkal szembeni követelés | 4LAN121+4LAN122 |
4LAN121 | Rövid hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét és valódi penziós ügylet | 1AB411 |
4LAN122 | Hosszú hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét és valódi penziós ügylet | 1AB412+1AB52 |
4LAN13 | Bel- és külföldi hitelintézetekkel szembeni követelés | 4LAN131+4LAN132 |
4LAN131 | Rövid hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét és valódi penziós ügylet | 1AB421+1AB423+1AB4311+1AB4321+ 1AB5311 +1AB58111+1AB58211+1AB2311 + 1AB2321 +1AB271311+1AB271321 + 1AB272211 +1AB272221 |
4LAN132 | Hosszú hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét | 1AB422+1AB4312+1AB4322+1AB5312+ 1AB5313+1AB58112+1AB58212+1AB23121+1AB23122+1AB23 221+1AB23222+ 1AB2713121+ 1AB2713122+1AB2713221+ 1AB2713222+ 1AB2722121+1AB2722122+ 1AB2722221 + 1AB2722222 |
4LAN14 | Pénzpiaci alapokkal, egyéb pénzügyi közvetítőkkel, pénzügyi kieg. tev.et végzőkkel, biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szembeni követelés (belföldi) | = 4LAN141+4LAN142 |
4LAN141 | Éven belüli hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós ügylet | 1AB5321+1AB5322+1AB5411+1AB54121+ 1AB54131+1AB5421+1AB54221+1AB54231+1AB5431+1AB543 21+1AB54331+1AB2411+ 1AB2421+1AB2431 |
4LAN142 | Éven túli hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós ügylet | 1AB541221+1AB541222+1AB541321 + 1AB541322+1AB542221+1AB542222+ 1AB542321 +1AB542322+1AB543221 +1AB543222+ 1AB543321+ 1AB543322+ 1AB2412 +1AB2422+1AB2432 |
4LAN15 | Egyéb szektorokkal szembeni hitelek és hiteljellegű követelések | 4LAN151+4LNA152+4LAN153 |
4LAN151 | Nem-pénzügyi vállalatokkal szembeni hitelek és hiteljellegű követelések | 4LAN1511+4LAN1512 |
4LAN1511 | Folyószámlahitelek, hitelkártya követelések | 1AB5511+1AB5521 |
4LAN1512 | Hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós ügyletek | 1AB55121+...+1AB551322+1AB55221+...+1AB552722+ 1AB2511+...+1AB2522 |
4LAN152 | Háztartásokkal és háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szembeni hitelek és hiteljellegű követelések | 4LAN1521+4LAN1522 |
4LAN1521 | Folyószámlahitelek, hitelkártya követelések | 1AB5611+1AB5621+1AB571 |
4LAN1522 | Hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós ügyletek | 1AB561211+...+1AB561522+1AB56221+...+1AB562522+1AB57 21+...+1AB57322+ 1AB2611+ 1AB2612 |
4LAN153 | Háztartásokon és nem pénzügyi vállalatokon kívüli egyéb szektorokkal szembeni hitelek és hiteljellegű követelések | 1AB51111+...+1AB511222 +1AB5121 +...+ 1AB5122+ 1AB5131+...+ 1AB51322 + 1AB58121 +...+ 1AB5817522 + 1AB58221+.. .+1AB58222 + 1AB2121+.. .+1AB2132 + 1AB27111+...+ 1AB27122 + 1AB27141+.. .+1 AB27212+ 1AB27231 +...+1AB27232 |
4LAN16 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (napi mérlegfőösszeg) | |
4LAN2 | Forrás oldali tételek | |
4LAN21 | Jegybankkal szembeni kötelezettség | 1B321+...+1B323 |
4LAN22 | Bel- és külföldi hitelintézetekkel szembeni kötelezettség | 4LAN221+4LAN222+4LAN223 |
4LAN221 | Loro számlák | 1B2111+1B22111+1B2221 + 1B22121 |
4LAN222 | Éven belüli betétek és felvett hitelek + Valódi penziós ügyletekből szerzett források | 1B21121+1B221121+1B221221+ 1B22221 + 1B3311+1B3313+1B3314+1B39111+1B39113+1B39114+...+1B3 9121+1B39123+...+1B391252 +1B39211 +1B392131 +1B392132 |
4LAN223 | Éven túli betétek és felvett hitelek | 1B211221+1B211222+1B2211221+ 1B2211222+ 1B2212221+1B2212222+ 1B222221+1B222222 +1B33121+1B33122+ 1B391121+1B391122+ 1B391221+1B391222+1B392121+1B392122 |
4LAN23 | Háztartásokkal és háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szembeni kötelezettség | 4LAN231+4LAN232 |
4LAN231 | Folyószámla- és látra szóló betétek | 1B1411+1B1421+1B151 |
4LAN232 | Lekötött betétek | 1B14121+...+1B1414+1B14221+...+1B1424+1B1521+...+1B154 +1B361+...+1B363 |
4LAN24 | Nem pénzügyi vállalatokkal szembeni kötelezettség | 4LAN241+4LAN242 |
4LAN241 | Folyószámla- és látra szóló betétek | 1B1311+1B1321 |
4LAN242 | Lekötött betétek, felvett hitelek, repó és egyéb valódi penziós ügyletek | 1B13121+...+1B1314+1B13221+...+1B1324+1B351+...+1B3522 |
4LAN25 | Pénzpiaci alapokkal, egyéb pénzügyi közvetítőkkel, pénzügyi kieg. tev.et végzőkkel, biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szembeni kötelezettség | 4LAN251+4LAN252+4LAN253 |
4LAN251 | Folyószámla- és látra szóló betétek | 1B1211+1B1221+1B1231+1B2121 |
4LAN252 | Éven belüli betétek és felvett hitelek + Valódi penziós ügyletekből szerzett források | 1B12121+1B1213+1B1214+1B12221+1B1223+1B1224+1B12321 +1B1233+1B1234+1B21221+ 1B3321 +1B3411 +1B34131 +1B34132 +1B3421 +1B34231+1B34232+1B3431+1B34331+1B34332 |
4LAN253 | Éven túl lekötött betétek és felvett hitelek | 1B121221+1B121222+1B122221+1B122222+1B123221+1B12322 2+1B212221+1B212222+1B34121+1B34122+ 1B34221 + 1B34222+ 1B34321+1B34322 |
4LAN26 | Egyéb szektorokkal szembeni kötelezettségek | 4LAN261+4LAN262 |
4LAN261 | Folyószámla- és látra szóló betétek | 1B1111+1B1121+1B1131+1B16111 + 1B16121+1B16131+1B16141+ 1B16151+ 1B16161+1B1621 |
4LAN262 | Lekötött betétek, felvett hitelek és valódi penziós ügyletekből származó források | 1B11121+...+1B1114+1B11221+...+1B1124+1B11321+...+1B11 34+1B161121+...+ 1B16113+1B161221 +...+1B16123+1B161321+...+1B16133+1B161421+...+1B16143+ 1B161521+...+1B16153 +1B161621 +...+1B1617+1B16221+... +1B1624+1B311+.+ 1B3122+ 1B37+1B38+ 1B39131+.. .+1B391332+ 1B39221+.. .+1B392332 |
4LAN27 | Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | 4LAN271+4LAN272 |
4LAN271 | Éven belüli lejáratú | 1B4111+ 1B4131+ 1B4141+ 1B4151+ 1B4211+ 1B4222+ 1B43111+ 1B43121+ 1B43211+ 1B43221 |
4LAN272 | Éven túli lejáratú | 1B41121+1B41122+1B4121+1B4122+ 1B41321+ 1B41322+ 1B41421+ 1B41422+ 1B41521+ 1B41522+ 1B42121+ 1B42122+ 1B42221 + 1B142222 +1B431121+ 1B431122+1B431221 + 1B431222+1B432121+1B432122+ 1B432221+ 1B432222 |
4LAN28 | Egyéb információk | |
4LAN281 | Tulajdonosoktól származó források | A 10GB táblázatokban meghatározott körre vonatkoztatva (hitelkeretek nélkül) |
4LAN282 | Tulajdonosoknak nyújtott források | A 10GB táblázatokban meghatározott körre vonatkoztatva (hitelkeretek nélkül) |
4LAN283 | Befektetésektől származó források | A 10GB táblázatokban meghatározott körre vonatkoztatva (hitelkeretek nélkül) |
4LAN284 | Befektetéseknek nyújtott források | A 10GB táblázatokban meghatározott körre vonatkoztatva (hitelkeretek nélkül) |
4LAN285 | Tartalékkötelezettség | Kötelező jegybanki tartalék összege |
Hátralévő lejárat szerint összesen (forint + deviza HUF-ban) | ||
4LAN29 | Külföldről származó források | 1B16111+...+1B1624+1B22111+...+1B222222+1B39111+...+1B 392332 + 1B43111+...+1B432222 4LAN29 = 4LAN291+4LAN292+4LAN293+ 4LAN294 + 4LAN295 |
4LAN291 | 1 napon belül lejáró külföldi források | 1 napon belül lejáró külföldi források |
4LAN292 | 1 héten belül lejáró külföldi források | 1 napon túli lejáratú de 1 héten belül lejáró források |
4LAN293 | 1 hónapon belül lejáró külföldi források | 1 héten túli lejáratú de 1 hónapon belül lejáró források |
4LAN294 | 1 éven belül lejáró külföldi források | 1 hónapon túli lejáratú de 1 éven belül lejáró források |
4LAN295 | 1 éven túli lejáró külföldi források | 1 éven túli lejáratú források |
DMM - Havi jelentés a devizafinanszírozás megfelelési mutatóról
A tábla célja
A tábla a 366/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése előírásainak való megfelelés ellenőrzését teszi lehetővé. Amely hitelintézetekre ezen jogszabály hatálya nem terjed ki, a táblát nemlegesen kell megküldenie a PSZÁF részére.
A tábla kitöltése
Az adatokat az 1AB Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal), az 1B Felügyeleti mérleg (Források) és a 4AB-4AE Lejárati összhang elemzés táblák tartalmával összhangban kell kimutatni. A tételeket a Felügyeleti mérleg fennálló állományi adataiból kiindulva a vonatkozó szerződésekkel összhangban kell kitölteni, könyv szerinti bruttó értéken.
Általános előírások
Az adatszolgáltatásnak a tárgyidőszak utolsó napjára vonatkozó deviza állományi adatokat kell tartalmaznia.
A forintra történő átszámítást a tárgyidőszak utolsó napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon, illetve az MNB által nem jegyzett deviza esetében a Hitkr. 9. § (5) bekezdése alapján kell elvégezni.
Az adatokat millió forintban, kerekítve kell megadni. A súlyozott, illetve a szorzott értékek kiszámításánál a kapott értéket a kerekítés általános szabálya szerint (0,5-től felfelé, 0,49-től lefelé) kell kerekíteni.
A deviza alapú forinthiteleket és az ezekhez tartozó értékvesztést deviza tételként kell számba venni. Részletes előírások Az oszlopok tartalma
A tábla kitöltése során a 366/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. mellékletében foglaltak az irányadóak, az alábbiak figyelembe vételével.
A tábla a) oszlopában a deviza állományi adatokat az Általános előírások részben előírt módon, a "DMM tábla egyes soraihoz kapcsolódó összefüggések" című tábla alapján kell meghatározni.
A tábla b) oszlopában a 366/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. mellékletében meghatározott súlyokat százalékos formában, egy tizedesjeggyel kell feltüntetni.
A tábla c) oszlopában - a jelen kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában - az a) és b) oszlopban megadott adatok szorzatának eredményét kell megadni.
A sorok tartalma
DMM101 Rendelkezésre álló stabil devizaforrások (2+.. .+9)
DMM102 Egy év vagy annál hosszabb hátralévő lejáratú deviza betétek és deviza kötelezettségek: ezen a soron kell kimutatni valamennyi forrás oldali, devizában denominált tételt, amelynek a hátralévő lejárata a tárgyidőszak utolsó napján meghaladja az egy évet, ide nem értve a DMM103 sora szerinti óvadéki deviza betéteket. Külön felügyeleti jóváhagyást követően figyelembe vehető a lejárat nélkül kapott kölcsöntőkék összege is.
DMM103 Óvadéki deviza betét: olyan deviza betét, amelyet az óvadékot biztosító a hitelfelvevővel szemben fennálló követelés (hitel) biztosítékaként helyezett el a hitelintézetnél azzal, hogy a szerződés nem vagy nem szerződésszerű teljesítése esetén a hitelintézet követelését a betét felhasználásával kielégítheti. Ezen a soron csak azokat az óvadéki betéteket kell feltüntetni, amelyet éven túli hátralévő lejárattal rendelkező követelés (hitel) biztosítékaként helyeztek el.
DMM104 Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró háztartási deviza betétek: ezen a soron kell jelenteni azokat a háztartási betéteket, amelyek hátralévő lejárata kevesebb, mint egy év, vagy a betéthez nem rendelhető lejárat, ide nem értve a DMM103 soron meghatározott óvadéki deviza betétek körét.
DMM105 Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró kkv-s deviza betétek: ezen a soron kell jelenteni a mikro-, kis- és középvállalkozások lekötött betétjét, a látra szóló- és folyószámlabetét-állományt, valamint a lejárat nélküli betétet, abban az esetben, ha az lakossággal (CRR szerinti kitettségi osztály) szembeni mérlegen belüli kitettségnek minősül, és nem része a DMM103 és DMM104 soron jelentendő állományoknak.
DMM106 Háztartások tulajdonában lévő, adott hitelintézet által kibocsátott 1 éven belüli hátralévő lejárattal rendelkező deviza kötvények állománya: ezen a soron kell jelenteni az adatszolgáltató által kibocsátott, a háztartások tulajdonában lévő, egy évnél rövidebb hátralévő lejáratú nem HUF denominációjú értékpapírok bruttó értéken számított állományát, az 1B adatszolgáltatásban jelentett adatoknak megfelelően.
DMM107 Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró nem pénzügyi vállalatok, központi kormányzat (beleértve a központi költségvetési intézményeket), helyi önkormányzatok, Társadalombiztosítási Alapok, egyéb pénzügyi szolgáltatás közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók és magánnyugdíjpénztárak, a háztartásokat segítő nonprofit intézmények, valamint a külföldiek nem bankközi deviza betétei: ezen a soron kell kimutatni a felsorolt gazdasági szereplők deviza betéteit, amelyek hátralévő lejárata kevesebb, mint egy év, illetve azokat a deviza betéteket, amelyekhez nem rendelhető lejárat, ide nem értve a DMM103 soron meghatározott óvadéki deviza betétek körét és a DMM105 soron szerepeltetett tételeket.
DMM108 Pénzpiaci alapok 1 éven belül lejáró deviza betétei: a pénzpiaci alapok által elhelyezett betétekből azokat kell itt szerepeltetni, amelyeknek a hátralévő lejárata rövidebb, mint egy év.
DMM109 Éven túli hátralévő lejáratú forinttal szembeni nettó devizaswap-állomány: a nettó devizaswap-állományba a tárgyidőszak utolsó napján még le nem járt ügyleteket kell számba venni: pozitív előjellel kell beszámítani az ügyletek termin lábán a deviza eladási ügylet deviza lábát, negatív előjellel pedig az ügyletek termin lábán a deviza vételi ügylet deviza lábát, minden esetben a tárgyidőszak utolsó napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon átszámítva.
DMM210 Finanszírozott stabil devizaeszközök és mérlegen kívüli devizakötelezettségek (11+...+23+33+39+40)
DMM211 Valuta pénztárkészlet: az adatszolgáltatónál lévő valuta készpénzállomány, a törvényes fizetőeszközül szolgáló emlékérmék azok fizikai elhelyezésétől függetlenül, valamint az adatszolgáltató egységei közötti úton lévő készpénzállomány.
DMM212 Egy évnél rövidebb hátralévő lejáratú fedezetlen deviza eszközök: Ezen a soron az egy évnél rövidebb hátralévő lejáratú belföldi, GMU hitelintézeteknél, egyéb külföldi hitelintézményeknél és az MNB-nél vagy külföldi központi banknál vezetett pénzforgalmi (elszámolási, nostro) és betéti számlák, valamint a hozzájuk kapcsolódó átvezetési számlák egyenlegét kell közölni. Itt kell kimutatni a belföldi, a GMU hitelintézeteknél és az egyéb külföldi hitelintézményeknél betéti szerződés keretében elhelyezett betéteket. A betét- vagy hitelszerződés nélkül kötött ügyletek alapján fennálló követelések helyét (hitelként vagy betétként történő jelentését) az dönti el, hogy ki kezdeményezte az ügyletet. A táblázatnak ebben a sorában kell jelenteni a határidős, swap és opciós ügyletek lezárása előtti pénzmozgásokból származó, mérlegtételként kimutatandó követeléseket (tartozik egyenlegű margin fedezeti számlák) is.
DMM213 Fordított repóügylet (csak deviza): itt kell jelenteni az adatszolgáltató által óvadéki repóügylet, sajátos szállításos repó ügyletek és az azonnali vétel-eladási (buy-sell-back) típusú repóügylet keretében repóba vett, devizában denominált értékpapírok értékét.
DMM214 Devizában denominált értékpapírok egy évnél rövidebb hátralevő lejárattal: itt kell jelenteni a nem HUF-ban denominált, az adatszolgáltató saját tulajdonában lévő értékpapírok állományát bruttó értéken, az 1AB adatszolgáltatásban jelentett adatoknak megfelelően.
DMM215 Pénzügyi vállalatoknak nyújtott éven belül lejáró deviza hitel: Ezen soron kizárólag az egy éven belüli hátralévő lejárattal rendelkező, pénzügyi vállalatoknak nyújtott hiteleket kell jelenteni. Ezen soron nem kell szerepeltetni a jelzálog-hitelintézet ingatlanon alapított önálló zálogjog visszavásárlási vételárából származó követeléseket.
DMM216 Éven túli hátralévő lejáratú deviza államkötvény, konszolidációs deviza államkötvény, MNB által kibocsátott deviza kötvény, egyéb pénzügyi közvetítők deviza kötvénye valamint GMU központi kormányzat deviza kötvénye: a központi kormányzat, az MNB, egyéb pénzügyi közvetítők, illetve GMU központi kormányzat által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok adatszolgáltató tulajdonában lévő, bruttó értéken számított állományát kell jelenteni, az 1AB adatszolgáltatásban jelentett adatoknak megfelelően. Ezen a soron kell kimutatni a jegybanknál elhelyezett, a jegybanki elszámolási számláknál figyelembe nem vett - hosszú lejáratú - devizabetét állományt is.
DMM217 Olyan, devizában denominált értékpapírok, amelyeket a 196/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet szerinti 20%-os súlyozású kormányzat, jegybank bocsát ki vagy garantál: ezen a soron kell jelenteni a központi kormányzat vagy központi bank által kibocsátott vagy garantált értékpapírok bruttó értéken számított állományát, az 1AB adatszolgáltatásban jelentett adatoknak megfelelően, ha a kibocsátó vagy garantáló központi kormányzat vagy központi bank kitettségeihez a Hkr. szerint 20 %-os kockázati súly alkalmazandó.
DMM218 Egy éven belül lejáró, nem pénzügyi vállalatoknak és egyéb belföldieknek nyújtott deviza hitelek: A nem pénzügyi vállalatoknak és az egyéb belföldieknek nyújtott, a hátralévő futamidő szerint éven belüli deviza hiteleket kell jelenteni. Ezen a soron kell jelenteni a jegybanknak nyújtott éven belül lejáró hiteleket is. Ugyanakkor nem kell szerepeltetni a lakóingatlannal fedezett, az előző sorokon szerepeltetendő követeléseket.
DMM219 Nem a hitelintézet vagy leányvállalata által kibocsátott tőzsdei indexben szereplő, devizában denominált részvények: ezen a soron a nem HUF-ban denominált, az adatszolgáltató tulajdonában lévő, tőzsdei indexben szereplő, részvény típusú értékpapírok állománya jelentendő bruttó értéken, a tárgyidőszak végi 1AB adatszolgáltatásban jelentett adatoknak megfelelően. Csak a 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a befektetési vállalkozások nyilvántartásvezetési kötelezettségei, az ügyletek bejelentése, a piac átláthatósága, a pénzügyi eszközök piaci bevezetése, valamint az irányelv alkalmazásában meghatározott kifejezések tekintetében történő végrehajtásáról szóló 1287/2006/EK bizottsági rendelet 22. cikke szerint is elismerhető, a PSZÁF honlapján közzétett - likvid - részvényeket lehet figyelembe venni.
DMM220 Éven túli hátralévő lejáratú, nem csoporton belüli hitelintézet által kibocsátott, devizában denominált jelzáloglevelek: ezen a soron kell jelenteni az adatszolgáltató tulajdonában lévő, 1 éven túl lejáró jelzáloglevelek állományát bruttó értéken, az 1AB adatszolgáltatásban jelentett adatoknak megfelelően, amelynek kibocsátója az adatszolgáltatóval nem ugyanazon összevont felügyeleti körbe tartozó hitelintézet.
DMM221 Bármilyen lejáratú, 35%-os, vagy annál kisebb súlyozású, lakóingatlannal fedezett deviza kitettségek: ezen a soron kell jelenteni a Hkr. szerinti 35%-os vagy annál kisebb hitelkockázati súlyozású lakóingatlannal fedezett kitettségeket függetlenül az adatszolgáltató által a hitelezési kockázat kezelésére alkalmazott (sztenderd vagy belső minősítési) módszertől. Ebbe a kategóriába tartozik a jelzálog-hitelintézet ingatlanon alapított önálló zálogjog visszavásárlási vételárából származó követelése is.
DMM222 Egy éven belül lejáró háztartási deviza hitelek: ezen a soron az adatszolgáltató saját dolgozói részére nyújtott devizahitelek állományát is szerepeltetni kell. Ugyanakkor nem kell szerepeltetni a lakóingatlannal fedezett, az előző soron szerepeltetendő, éven belüli lejáratú követeléseket, és a lakóingatlannal fedezett, az előző sorokon szerepeltetendő követeléseket sem.
DMM223 Egyéb fent nem nevesített deviza eszközök (24+...+32)
DMM2231 Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli, háztartási deviza hitelek: ezen a soron az adatszolgáltató saját dolgozói részére nyújtott deviza hitelek állományát is szerepeltetni kell. Ugyanakkor nem kell szerepeltetni a lakóingatlannal fedezett, az előző sorokon szerepeltetendő követeléseket.
DMM2232 Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli, nem pénzügyi vállalatok deviza hitelei: ezen a soron sem kell szerepeltetni a lakóingatlannal fedezett, előző sorokon szerepeltetendő követeléseket. Ugyanakkor nem kell szerepeltetni a lakóingatlannal fedezett, az előző sorokon szerepeltetendő követeléseket.
DMM2233 Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli, hitelintézeteknek nyújtott deviza hitel: ezen a soron kell kimutatni a hitelintézetekkel szemben, hitelszerződés alapján, illetve (a valódi penziós ügyletekben, a sajátos szállításos repó ügyleteken, a betétszerződéseken kívül) bármilyen megállapodás alapján ténylegesen fennálló követelések állományát (ideértve a számlavezetőként nyújtott hiteleket, valamint a más belföldi hitelintézet számára belföldön szervezett konzorciális hitelből a hitelintézet által nyújtott részt is). Ezen a soron nem kell szerepeltetni a jelzáloghitelintézet ingatlanon alapított önálló zálogjog visszavásárlási vételárából származó követeléseket.
DMM2234 Nem rezidensek deviza hitelei: ezen a soron kell kimutatni a nem-rezidensekkel szemben devizában fennálló valamennyi, máshol nem jelentett követelés állományt (az értékpapírok és érdekeltségek kivételével).
DMM2235 Egyéb belföldieknek nyújtott, lejárat nélküli, lejárt és éven túli hátralévő lejáratú deviza hitel: ezen a soron kell kimutatni a jegybanknak nyújtott hiteleket, a központi költségvetésnek közvetlenül nyújtott hiteleken felül az állam által szerződés vagy jogszabály alapján más pénztulajdonostól átvállalt hitelek állományát, a Társadalombiztosítási Alapoknak és a helyi önkormányzatoknak nyújtott hiteleket, valamint a háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek nyújtott hiteleket és valódi penziós ügyletből származó követeléseket.
DMM2236 Egyéb deviza követelések: ezen a soron a Hitkr. szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységből eredő követelések állományát, valamint a külföldiekkel és belföldiekkel szembeni, devizával kapcsolatos valamennyi aktív elszámolást - ideértve az aktív időbeli elhatárolásokat (a kamatelhatárolások kivételével) - és a mérlegben kimutatandó, pozitív értékkel rendelkező derivatív tételek állományát kell jelenteni, ide nem értve az egyéb aktív időbeli elhatárolásokat, a származékos ügyletek pozitív értékelési különbözetét, valamint az egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékvesztését és értékelési különbözetét.
DMM2237 Vagyoni érdekeltségek (devizában denominált): ezen a soron kell kimutatni azokat a kevésbé mobilizálható befektetéséket, amelyeket az adatszolgáltató üzletpolitikai, illetve veszteségmérséklési célból szerzett, valamint a nem forgalomképes vagyoni érdekeltségeket. Ide tartozik az összes belföldi - Hpt. szerint meghatározott - hitelintézeti befektetés bekerülési értéke (ide nem értve a befektetés értékvesztését és értékelési különbözetét), az egyéb pénzügyi közvetítők kockázati tőkealap-jegyei, részvényei és egyéb részesedései, üzletrészei, valamint a pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei, egyéb részesedései és üzletrészei, biztosítók részvényei és nyugdíjpénztárak részesedései (ide nem értve az ezen tételekhez tartozó értékvesztést és értékhelyesbítést). Itt kell jelenteni az adatszolgáltató üzletszerű működését kiegészítő tevékenységet végző, saját járulékos vállalkozásokba történt minden befektetést, a nem pénzügyi vállalatokban lévő valamennyi olyan befektetést, amely nem veszteségmérséklés során került az adatszolgáltató tulajdonába és a nem pénzügyi vállalatok hitel-tőke konverzióból származó részvényeinek és egyéb üzletrészeinek állományát, ide nem értve az ezen tételeken elszámolt értékvesztést és értékelési különbözetet. Szintén ezen a soron kell szerepeltetni a külföldi részvényeket és azokat a veszteségmérséklésként, hitel-tőke konverzióval szerzett külföldi vagyoni érdekeltségeket, amelyek nem hitelintézetekkel, pénzügyi, befektetési vagy a járulékos vállalkozásokkal, illetve biztosítókkal kapcsolatosak, ide nem értve az ezekhez az ügyletekhez kapcsolódó értékvesztést és értékelési különbözetet. Ezen a soron nem kell jelenteni, az előző sorokon már szereplő tételeket (pl. nem az adatszolgáltató vagy leányvállalata által kibocsátott tőzsdei indexben szereplő devizában denominált részvényeket).
DMM2238 Saját deviza eszközök: ezen a soron az adatszolgáltató saját eszközeinek tekintendő tételek szerepelnek. Itt kell jelenteni az adatszolgáltató által visszavásárolt saját, belföldön, illetve külföldön kibocsátott kötvény és saját részvény, visszafizetett szövetkezeti részjegy állományát abban az esetben, ha ezen tételek követeléskiegyenlítés útján kerültek az adatszolgáltatóhoz, az összes olyan készletállományt, amelyet az adatszolgáltató követelés és nem követelés ellenében kapott (ide nem értve a készletekre képzett értékvesztés fennálló állományát), az immateriális javakat és a tárgyi eszközöket értékcsökkenési leírással csökkentett bruttó bekerülési értéken, az ingatlanhoz nem kapcsolódó vagyoni jogok értékét, az immateriális javak között elszámolt szoftverállományt, valamint az immateriális javak egyéb állományát (beleértve az immateriális javak között kimutatható alapítás-átszervezés aktivált értékét is, de ide nem értve az immateriális javak értékhelyesbítését), továbbá az adatszolgáltató elhelyezését szolgáló, vásárolt bérleti jogokat, a pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú ingatlanokhoz kapcsolódó egyéb vagyoni értékű jogokat, a mérlegben közvetlen pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközként szereplő ingatlanok, illetve műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek értékét, valamint a pénzügyi és befektetési célú beruházásokat és a beruházásokra adott előlegeket (ide nem értve az ezen eszközökhöz tartozó értékhelyesbítést), a nem az adatszolgáltató működéséhez kapcsolódó tárgyi eszközöket értékhelyesbítés nélkül.
DMM2239 Minden egyéb deviza eszköz: ezen a soron a fentiekben nem nevesített devizaeszközöket kell szerepeltetni. Az ezen a soron feltüntetendő összeg maradékelven adódik a hitelintézet mérlegfőösszege és a fent felsorolásra került eszközök különbségeként, csökkentve a fenti tételekhez kapcsolódó értékvesztés, értékelési különbözetek, továbbá az aktív kamatelhatárolások és egyéb aktív időbeli elhatárolások előjelhelyes értékével.
DMM224 Garanciák, egyéb mérlegen kívüli deviza kötelezettségek (34+.. .+38)
A DMM2241-DMM2245 sorokban részletezett adatokat a "Mérlegen kívüli, értékpapír finanszírozó és hosszú elszámolási idejű, származtatott ügyletek, termékek közötti szerződéses nettósítási megállapodás alapján fennálló kitettségek és azonnali ügyletek - sztenderd módszert alkalmazó hitelintézetek számára" valamint a "Mérlegen kívüli, értékpapír finanszírozó és hosszú elszámolási idejű, származtatott ügyletek, termékek közötti szerződéses nettósítási megállapodás alapján fennálló kitettségek és azonnali ügyletek - IRB módszert alkalmazó hitelintézetek számára" megnevezésű, a PSZAF-nak teljesített jelentésekben szerepeltett adatokkal összhangban kell jelenteni attól függően, hogy az adatszolgáltató a hitelezési kockázat tőkekövetelményét a Hpt. 76/A. §-a, a Hpt. 76/B-76/D. §-a vagy a Hpt. 76/B. és 76/C. §-a szerint számító hitelintézetnek minősül-e.
DMM226 Változó devizás hitelkeret: olyan le nem hívott hitelkeret, amely esetében az adatszolgáltató saját döntése a folyósított hitel denominációjának megválasztása, ideértve a forintban vagy a devizában denominált ilyen tulajdonsággal rendelkező hitelkereteket is.
DMM301 Devizafinanszírozás megfelelési mutató: ebben a sorban az adatszolgáltatónak a 366/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti devizafinanszírozás megfelelési mutató (DMM) értékét három tizedesjegy pontossággal, százalékpontos (azaz együtthatós) formában kell kimutatni, így például az elvárt szint 0,650 formában jelentendő. A mutató a stabilnak minősített devizaforrások és az 1 éven túli hátralévő lejáratú forinttal szembeni nettó devizaswap-állománynak, valamint a finanszírozott stabil devizaeszközök és mérlegen kívüli devizakötelezettségeknek a hányadosaként számítható ki.
A DMM tábla egyes soraihoz kapcsolódó összefüggések
Sor | Megnevezés | Hivatkozás |
DMM102 | Egy év vagy annál hosszabb hátralévő lejáratú deviza betétek és deviza kötelezettségek | 4AB012,f+4AB012,g+4AB012,h+4AB012,i+4AB012,j+4AC012,f +4AC012,g+4AC012,h+4AC012,i+4AC012,j+4AD012,f+4AD012,g +4AD012,h+4AD012,i+4AD012,j+4AE012,f+4AE012,g+4AE012,h +4AE012,i+4AE012,j (ide nem értve a DMM103 soron jelentett tételeket, de beleértve a k oszlopokban, lejárat nélkül kapott kölcsöntőke elemeket) |
DMM104 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró háztartási deviza betétek | 4AB01212,b+4AB01212,c+4AB01212,d+4AB01212,e+4AB01212,k +4AC01212,b+4AC01212,c+4AC01212,d+4AC01212,e+4AC01212,k +4AD01212,b+4AD01212,c+4AD01212,d+4AD01212,e+4AD01212,k +4AE01212,b+4AE01212,c+4AE01212,d+4AE01212,e+4AE01212,k (ide nem értve a DMM103 soron jelentett tételeket) |
DMM106 | Háztartások tulajdonában lévő, adott hitelintézet által kibocsátott, 1 éven belüli hátralévő lejárattal rendelkező deviza kötvények állománya | Az összegnek kisebb egyenlőnek kell lennie a 4AB-4AE0124,b-e összegénél. |
DMM107 | Lejárat nélküli vagy 1 éven belül lejáró, nem pénzügyi vállalatok, központi kormányzat (beleértve a központi költségvetési intézményeket), helyi önkormányzatok, Társadalombiztosítási Alapok, egyéb pénzügyi szolgáltatás közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, biztosítók és magánnyugdíjpénztárak, a háztartásokat segítő nonprofit intézmények, valamint a külföldiek nem bankközi deviza betétei | 4AB0121 ,b-4AB01212,b +4AB0121,c-4AB1212,c +4AB0121 ,d- 4AB01212,d +4AB0121,e-4AB01212,e+4AB0121,k-4AB01212,k + 4AC0121 ,b-4AC01212,b +4AC0121,c-4AC01212,c +4AC0121 ,d- 4AC01212,d+4AC0121,e-4AC01212,e +4AC0121 ,k- 4AC01212,k+4AD0121 ,b-4AD01212,b +4AD0121 ,c - 4AD01212,c+4AD0121 ,d-4AD01212,d +4AD0121 ,e- 4AD01212,e+4AD0121 ,k-4AD01212,k+4AE0121,b- 4AE01212,b+4AE0121 ,c-4AE01212,c +4AE0121 ,d- 4AE01212,d+4AE0121 ,e-4AE01212,e+4AE0121 ,k-4AE01212,k (ide nem értve a DMM103, a DMM105 sorokon jelentett tételeket). |
DMM108 | Pénzpiaci alapok 1 éven belül lejáró deviza betétei | 4AB01223,b+4AB01223,c+4AB01223,d+4AB01223,e+4AB01223,k +4AC01223,b+4AC01223,c+4AC01223,d+4AC01223,e+4AC01223,k +4AD01223,b+4AD01223,c+4AD01223,d+4AD01223,e+4AD01223,k +4AE01223,b+4AE01223,c+4AE01223,d+4AE01223,e+4AE01223,k |
DMM109 | Éven túli hátralévő lejáratú, forinttal szembeni nettó devizaswap-állomány | Az ezen a soron jelentett adatot az adatszolgáltató az MNB rendelet szerinti D01 azonosító kódú adatszolgáltatás alapján felépíthető, forinttal szembeni nettó swapállományával összhangban kell jelenteni. |
DMM211 | Valuta pénztárkészlet | 1AB11,b+1AB11,c |
DMM212 | Egy évnél rövidebb hátralévő lejáratú fedezetlen deviza eszközök | 1AB14,b+1AB14,c+1AB151,b+1AB151,c+1AB152,b+1AB152,c +1AB411,b+1 AB411 ,c+4AB0115,b+4AB0115,c+4AB0115,d +4AB0115,e+4AC0115,b+4AC0115,c+4AC0115,d+4AC0115,e +4AD0115,b+4AD0115,c+4AD0115,d+4AD0115,e+4AE0115,b +4AE0115,c+4AE0115,d+4AE0115,e |
DMM214 | Devizában denominált értékpapírok egy évnél rövidebb hátralevő lejárattal | Az MNB rendelet szerinti E21 azonosító kódú adatszolgáltatással ["A bankok és a szakosított hitelintézetek saját tulajdonában lévő, valamint a náluk letétbe helyezett (rezidensek és nem-rezidensek által kibocsátott) értékpapírok állománya, tulajdonosi bontásban"] (a továbbiakban: E21jelentés) összhangban a nem HUF-ban denominált, a hitelintézet saját tulajdonában lévő értékpapírok állománya bruttó értéken. |
DMM215 | Pénzügyi vállalatoknak nyújtott éven belül lejáró deviza hitel | 4AB01161,b+4AB01161 ,c+4AB01161 ,d+4AB01161,e+ 4AC01161,b+4AC01161 ,c+4AC01161 ,d+4AC01161,e+ 4AD01161 ,b+4AD01161 ,c+4AD01161 ,d+4AD01161,e+ 4AE01161 ,b+4AE01161 ,c+4AE01161 ,d+4AE01161,e (levonva a jelzálog-hitelintézet ingatlanon alapított önálló zálogjog visszavásárlási vételárából származó követelése) |
DMM216 | Éven túli hátralévő lejáratú deviza államkötvény, konszolidációs deviza államkötvény, MNB által kibocsátott deviza kötvény, egyéb pénzügyi közvetítők deviza kötvénye, valamint GMU központi kormányzat deviza kötvénye | legfeljebb a következő adatok összege: 1AB2112,b+1AB2112,c +1AB2113,b+1 AB2113,c +1AB22121 ,b+1 AB22121,c +1 AB22122,b+1 AB22122,c +1AB412,b++1 AB412,c 1 AB2412,b+1 AB2412,c +1 AB27112,b +1AB27112,c |
DMM218 | Egy éven belül lejáró, nem pénzügyi vállalatoknak és egyéb belföldieknek nyújtott deviza hitelek | 4AB01162,b+4AB01162,c+4AB01162,d+4AB01162,e+4AB01164,b +4AB01164,c+4AB01164,d+4AB01164,e+4AC01162,b+4AC01162,c +4AC01162,d+4AC01162,e+4AC01164,b+4AC01164,c+4AC01164,d +4AC01164,e+4AD01162,b+4AD01162,c+4AD01162,d+4AD01162,e +4AD01164,b+4AD01164,c+4AD01164,d+4AD01164,e+4AE01162,b +4AE01162,c+4AE01162,d+4AE01162,e+4AE01164,b+4AE01164,c +4AE01164,d+4AE01164,e (levonva a lakóingatlannal fedezett, előző sorokon szereplő követeléseket (DMM221) |
DMM 219 | Nem a hitelintézet vagy leányvállalata által kibocsátott, tőzsdei indexben szereplő devizában denominált részvények | E21-es (hitelintézeti) jelentéssel összhangban a nem HUF-ban denominált, az adatszolgáltató tulajdonában lévő, tőzsdei indexben szereplő, a kitöltési előírásoknak megfelelő, a PSZÁF honlapján közzétett részvény típusú értékpapírok állománya felügyeleti mérleggel (1AB adatszolgáltatás) konzisztens bruttó értéken. |
DMM 220 | Éven túli hátralévő lejáratú, nem csoporton belüli hitelintézet által kibocsátott devizában denominált jelzáloglevelek | E21-es (hitelintézeti) jelentésben szereplő, az adatszolgáltató tulajdonában lévő, 1 éven túl lejáró jelzáloglevelek állománya felügyeleti mérleggel (1 AB adatszolgáltatás) konzisztens bruttó értéken, amelynek kibocsátója az adatszolgáltatóval nem ugyanazon összevont felügyeleti körbe tartozó hitelintézet. |
DMM222 | Egy éven belül lejáró háztartási deviza hitelek | 4AB01163,b+4AB01163,c+4AB01163,d+4AB01163,e+4AC01163,b +4AC01163,c+4AC01163,d+4AC01163,e+4AD01163,b+4AD01163,c +4AD01163,d+4AD01163,e+4AE01163,b+4AE01163,c+4AE01163,d +4AE01163,e (levonva a lakóingatlannal fedezett, DMM221 soron szereplő, éven belüli lejáratú követeléseket) |
DMM2231 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli háztartási deviza hitelek | 4AB01163,a+4AB01163,f+4AB01163,g+4AB01163,h+4AB01163,i +4AB01163,j+4AB01163,k+4AC01163,a+4AC01163,f+4AC01163,g +4AC01163,h+4AC01163,i+4AC01163,j+4AC01163,k+4AD01163,a +4AD01163,f+4AD01163,g+4AD01163,h+4AD01163,i+4AD01163,j +4AD01163,k+4AE01163,a+4AE01163,f+4AE01163,g+4AE01163,h +4AE01163,i+4AE01163,j+4AE01163,k (levonva a lejárt és éven túli, lakóingatlannal fedezett, előző sorokon szereplő követeléseket (DMM221) |
DMM2232 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli nem pénzügyi vállalatok deviza hitelei | 4AB01162,a+4AB01162,f+4AB01162,g+4AB01162,h+4AB01162,i +4AB01162,j+4AB01162,k+4AC01162,a+4AC01162,f+4AC01162,g +4AC01162,h+4AC01162,i+4AC01162,j+4AC01162,k+4AD01162,a +4AD01162,f+4AD01162,g+4AD01162,h+4AD01162,i+4AD01162j +4AD01162,k+4AE01162,a+4AE01162,f+4AE01162,g+4AE01162,h +4AE01162,i+4AE01162,j+4AE01162,k (levonva a lakóingatlannal fedezett, előző sorokon szereplő követeléseket (DMM221) |
DMM2233 | Lejárt, éven túli hátralévő lejáratú és lejárat nélküli hitelintézeteknek nyújtott deviza hitel | 4AB01161,a+4AB01161 ,f+4AB01161 ,g+4AB01161,h+4AB01161,i +4AB01161 j+4AB01161,k+4AC01161,a+4AC01161 ,f+4AC01161,g +4AC01161 ,h+4AC01161 ,i+4AC01161,j+4AC01161 ,k+4AD01161,a +4AD01161,f+4AD01161 ,g+4AD01161 ,h+4AD01161,i+4AD01161,j +4AD01161 ,k+4AE01161 ,a+4AE01161,f+4AE01161 ,g+4AE01161,h +4AE01161 ,i+4AE01161 ,j+4AE01161,k (az adatmezők hitelintézetekre vonatkozó része levonva a jelzálog- hitelintézet ingatlanon alapított önálló zálogjog visszavásárlási |
vételárából származó követeléseket) | ||
DMM2234 | Nem rezidensek hitelei | 4AB01165,a+4AB01165,b+4AB01165,c+4AB01165,d+4AB01165,e +4AB01165,f+4AB01165,g+4AB01165,h+4AB01165,i+4AB01165j +4AB01165,k+4AC01165,a+4AC01165,b+4AC01165,c+4AC01165,d +4AC01165,e+4AC01165,f+4AC01165,g+4AC01165,h+4AC01165,i +4AC01165,j+4AC01165,k+4AD01165,a+4AD01165,b+4AD01165,c +4AD01165,d+4AD01165,e+4AD01165,f+4AD01165,g+4AD01165,h +4AD01165,i+4AD01165,j+4AD01165,k+4AE01165,a+4AE01165,b +4AE01165,c+4AE01165,d+4AE01165,e+4AE01165,f+4AE01165,g +4AE01165,h+4AE01165,i+4AE01165,j+4AE01165,k |
DMM 2235 | Egyéb belföldieknek nyújtott lejárat nélküli, lejárt és éven túli hátralévő lejáratú deviza hitel | 4AB01164,a+4AB01164,f+4AB01164,g+4AB01164,h+4AB01164,i +4AB01164,j+4AB01164,k+4AC01164,a+4AC01164,f+4AC01164,g +4AC01164,h+4AC01164,i+4AC01164,j+4AC01164,k+4AD01164,a +4AD01164,f+4AD01164,g+4AD01164,h+4AD01164,i+4AD01164,j +4AD01164,k+4AE01164,a+4AE01164,f+4AE01164,g+4AE01164,h +4AE01164,i+4AE01164,j+4AE01164,k |
DMM2236 | Egyéb deviza követelések | 4AB0117,a+4AB0117,b+4AB0117,c+4AB0117,d +4AB0117,e+4AB0117,f+4AB0117,g+4AB0117,h +4AB0117,i+4AB0117,j+4AB0117,k+4AC0117,a+4AC0117,b +4AC0117,c+4AC0117,d+4AC0117,e+4AC0117,f+4AC0117,g +4AC0117,h+4AC0117,i+4AC0117,j+4AC0117,k+4AD0117,a +4AD0117,b+4AD0117,c+4AD0117,d+4AD0117,e+4AD0117,f +4AD0117,g+4AD0117,h+4AD0117,i+4AD0117,j+4AD0117,k +4AE0117,a+4AE0117,b+4AE0117,c+4AE0117,d+4AE0117,e +4AE0117,f+4AE0117,g+4AE0117,h+4AE0117,i+4AE0117,j +4AE0117,k |
DMM2237 | Vagyoni érdekeltségek (devizában denominált) | 4AB0118,k+4AC0118,k+4AD0118,k+4AE0118,k [a korábbi sorokkal (pl. DMM219-es sorral) nem átfedő módon megadva] |
DMM2238 | Saját deviza eszközök | 4AB0119,k+4AC0119,k+4AD0119,k+4AE0119,k |
DMM2239 | Minden egyéb deviza eszköz | Az ezen a soron feltüntetendő összeg maradékelven adódik a hitelintézet mérlegfőösszege és a fent felsorolásra került eszközök különbségeként csökkentve a fenti tételekhez kapcsolódó értékvesztés értékelési különbözetek, továbbá az aktív kamatelhatárolások és egyéb aktív időbeli elhatárolások előjelhelyes értékével. 1AB0,b+1 AB0,c-(DMM211,a+... .+DMM222,a)- (DMM2231,a+... +DMM2238,a)- (1AB16,b+1AB16,c+1 AB214,b+1 AB214,c+1AB215,b+1 AB215,c +1AB222,b+1AB222,c+1 AB223,b+1 AB223,c+1AB233,b+1 AB233,c +1 AB234,b+1AB234,c+1AB244,b+1AB244,c+1AB245,b+1 AB245,c +1AB253,b+1AB253,c++1AB254,b+1 AB254,c+1AB262,b+1AB262,c +1AB263,b+1AB263,c +1AB273,b+1AB273,c+1AB274,b+1AB274,c+1AB3113,b+1AB3113, c+1 AB3114,b+1 AB3114,c+1AB322,b+1 AB322,c+1 AB323,b+1 AB323 ,c +1AB332,b+1AB332,c+1AB333,b+1AB333,c +1AB342,b +1 AB342,c+1 AB343,b+1 AB343,c +1AB353,b+1 AB353,c +1AB354,b+1AB354,c +1AB424,b+1AB424,c+1AB433,b+1AB433,c +1AB5113,b+1 AB5113,c+1AB5114,b+1 AB5114,c +1 AB5123,b +1 AB5123,c+1 AB5124,b+1 AB5124,c +1AB5133,b +1AB5133,c +1 AB5134,b+1 AB5134,c +1 AB533,b+1 AB533,c+ 1 AB534,b+ 1AB534,c +1AB544,b+1AB544,c+1AB545,b+1AB545,c +1AB553,b +1AB553,c+1AB554,b+1 AB554,c+1AB5626,b+1AB5626,c +1AB5627,b+1AB5627,c+1AB5616,b+1AB5616,c+1AB5617,b +1 AB5617,c+1 AB574,b+1 AB574,c+1 AB575,b+1 AB575,c +1AB583,b+1AB583,c+1AB584,b+1AB584,c+1AB612,b+1AB612,c +1AB613,b+1AB613,c +1AB625,b+1AB625,c+1AB626,b+1AB626,c +1AB634,b+1AB634,c+1AB635,b+1AB635,c +1AB643,b +1 AB643,c+1 AB644,b+1 AB644,c +1AB791 ,b+1 AB791,c +1AB792,b+1AB792,c+1 AB916,b+1 AB916,c+1AB917,b+1 AB917,c +1 AB9232,b+1 AB9232,c)-(1 AB8,b+1AB8,c+1 C731,b+1C731,c) |
DMM2241 | Teljes kockázatú, mérlegen kívüli deviza tételek | Sztenderd módszert alkalmazó intézmények: C11H111,b+C11H111,c Sztenderd és IRB módszert alkalmazó intézmények: C11H111,b+C11H111,c+ C12H111,b+C12H111,c Csak IRB bankok: C12H111,b+C12H111,c |
DMM2242 | 75%-os súlyozású, egyéb mérlegen kívüli deviza tételek | C12H112,b+C12H112,c |
DMM2243 | Közepes kockázatú, mérlegen kívüli deviza tételek (kivéve a le nem hívott ígérvény, | Sztenderd módszert alkalmazó intézmények: C11H112,b-C11H1125,b+C11H112,c-C11H1125,c |
hitelkeret) | C12H113,b-C12H1135,b+C12H113,c (bele nem értve a le nem hívott ígérvényt, hitelkeretet) Sztenderd és IRB módszert alkalmazó intézmények: C11H112,b-C11H1125,b+C11 H112,c-C11 H1125,c+ C12H113,b- C12H1135,b+C12H113,c (bele nem értve a le nem hívott ígérvényt, hitelkeretet) Csak IRB bankok: C12H113,b+C12H113,c (bele nem értve a le nem hívott ígérvényt, hitelkeretet) | |
DMM2244 | Alacsony kockázatú, mérlegen kívüli deviza tételek (kivéve a le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | Sztenderd módszert alkalmazó intézmények: C11H113,b-C11H1132,b+C11H113,c-C11H1132,c Sztenderd és IRB módszert alkalmazó intézmények: C11H113,b-C11H1132,b+C11H113,c-C11H1132,c+ C12H114,b- C12H1143,b+C12H114,c (bele nem értve a le nem hívott ígérvényt, hitelkeretet) Csak IRB bankok: C12H114,b+C12H114,c (bele nem értve a le nem hívott ígérvényt, hitelkeretet) |
DMM2245 | Kockázatmentes, mérlegen kívüli deviza tételek (kivéve a le nem hívott ígérvény, hitelkeret) | Sztenderd módszert alkalmazó intézmények: C11H114,b-C11H1142,b+C11H114,c-C11H1142,c Sztenderd és IRB módszert alkalmazó intézmények: C11H114,b-C11H1142,b+C11H114,c-C11H1142,c+ C12H115,b- C12H1152,b+C12H115,c (bele nem értve a le nem hívott ígérvényt, hitelkeretet) Csak IRB bankok: C12H115,b-C12H1152,b+C12H115,c (bele nem értve a le nem hívott ígérvényt, hitelkeretet) |
DMM225 | Le nem hívott deviza likviditási és hitelkeret (csak deviza) | Sztenderd és IRB módszert alkalmazó intézmények C11H1125,b+C11H1125,c+C11H1132,b+C11H1132,c+ C11H1142,b+C11 H1142,c-DMM226,a Csak IRB bankok: Le nem hívott ígérvény, hitelkeretek-DMM226,a |
DMM301 | Devizafinanszírozás megfelelési mutató | DMM301 ,c=DMM101 ,c/DMM210,c |
5A Hpt. előírások vizsgálata
A tábla célja
A táblázat célja, hogy a hitelintézet a Hpt. által megfogalmazott kockázatok mérésére szolgáló korlátok betartását a hitelintézet is folyamatosan, de legalább havonta figyelni tudja.
A tábla kitöltése
Ebben a táblában az egyes hitelekre, általános tartalékképzésre, nagykockázat vállalásra, valamint a befektetésekre vonatkozó adatokat a törvényi előírásoknak megfelelően kell csoportosítani.
A táblában a beszámolás napján fennálló követelés, befektetés, egyéb kötelezettségvállalás állományát kell szerepeltetni és az aktuális (havi) szavatoló tőkéhez viszonyítani a törvényi előírásoktól való eltérések kimutatása érdekében.
A táblában szereplő sorokban a teljes körű, illetve az egyedi számbavétel alapján kapott értékek összesítésének adatait kell feltüntetni abszolút értékben.
A tábla oszlopai
Az a) oszlopban a teljes (könyv szerinti bruttó) összeget (kivéve, ha a tábla adott sorára vonatkozóan a kitöltési útmutató ettől eltérően nem rendelkezik), a b) oszlopban a tételekhez kapcsolódó értékvesztést, kockázati céltartalék értékét, míg a c) oszlopban az értékvesztéssel, kockázati céltartalékkal csökkentett (nettó) értéket kell kimutatni.
A belső hiteleket ezer forintra kerekítve kell ezekben a részletező sorokban kimutatni. A bankoknak millió Ft-ban (három tizedes jegyig) kell az adatokat szerepeltetni.
A Hpt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott vezető állású személyek és azok hozzátartozói, illetve vállalkozásai részére nyújtott kockázatvállalásnak a teljes (nem nettósított és nem súlyozott) összegét kell kimutatni, és a törvényi előírások szerinti hivatkozásoknak megfelelően csoportosítani.
A hitelkeretek esetében a belső szabályzat által meghatározott szerződés szerinti, engedélyezett hitelkereteket kell kimutatni. Az igénybe vett hitelkeretrészt a lakossági kölcsön csoportba kell átsorolni. A munkáltatói, illetve lakossági kölcsönök esetében a még fennálló tartozás összegét kell szerepeltetni.
A tábla sorai
Azokat a hiteleket és kötelezettségvállalásokat, amelyek nem tartoznak a Hpt. 60. § (2) vagy a (3) bekezdésekben kivételként meghatározott belső hitelek közé, az 5A1 Hpt. 60. § (1) bekezdése szerinti belső hitel túllépés sorban kell feltüntetni.
Az ügyfelekkel szembeni kockázat-vállalásokat a Hpt. által előírt eltérő limitrendszer miatt külön kell feltérképezni. Egyes szövetkezeti hitelintézeteknek, illetve a Magyar Fejlesztési Banknak6 a rájuk vonatkozó külön meghatározott limiteket, illetve korlát alóli kivételeket kell figyelembe venni. Az MFB esetében a korlátozás alóli speciális kivételeket értelemszerűen kell az egyes sorokban elhelyezni.
Az 5A21 Hpt. 76. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott tőkekövetelmény másfélszerese [Hpt. 75. § (3) bekezdés vizsgálatához és 5A22 Eredménytartalék Hpt. 75. § (3) bekezdés vizsgálatához] sorban kell megadni az általános tartalékképzés alóli mentesítés kritériumait a Hpt. 75. § (3) bekezdésnek megfelelően.
Az 5A3 Pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, elhárítása érdekében, legfeljebb a szerzéstől számított három évig a hitelintézet tulajdonába került befektetések szakasz azokat a követelés fejében átvett befektetéseket tartalma, amelyeket a 83. § (4) bekezdés szerint a befektetési korlátozásoknál nem kell figyelembe venni. Ezek a hitelintézet tulajdonába csak átmenetileg, a szerzés időpontjától számított legfeljebb hároméves időtartamra, pénzügyi szolgáltatásból származó veszteségmérséklés céljából, illetőleg hitel-tulajdonrész csereügylet vagy felszámolás következtében került - elkülönítetten nyilvántartott és elkülönítetten kezelt, rendszeresen minősített - tulajdoni hányadok, ingatlanok és egyéb eszközök.
Az 5A31 A Hpt. 83. § (4) bekezdése, illetve 85. § (3) bekezdése alapján három éven belüli elidegenítési kötelezettséggel a hitelintézet tulajdonába került tulajdoni hányadok állománya, az 5A33 Hpt. 84. § (2) bekezdés szerinti átvett ingatlanok közül három éven belüli elidegenítési kötelezettséggel a hitelintézet tulajdonába került ingatlanok állománya és az 5A35 Készletek között nyilvántartott, követelés fejében továbbértékesítési céllal átvett egyéb eszközök állománya sorokban a megnevezésben feltüntetett paragrafusok szerinti állományok még nem elidegenített része jelenik meg, amelyeknél még nem járt le a 3 év, vagy lejárt és a hitelintézet nem értékesítette, ezért köteles volt a saját befektetések, ingatlanok, készletek közé átvezetni a tételeket. Az átvett eszközöket, tulajdonrészeket a hitelintézet köteles a számviteli rendszerében elkülönítetten nyilvántartani és a kiegészítő mellékletben külön bemutatni.
Az 5A331-5A333 sorokban a 3 éven belüli, az 5A341-5A343 sorokban a 3 éven túli, elidegenítési kötelezettséggel terhelt tulajdoni hányad, ingatlan, készlet állományát funkciója szerint az alábbiak szerint kell megbontani:
• 5A331 és 5A341 működő - hitelintézet vagy hitelintézeti csoport által üzemeltetett eszközök
5A332 és 5A342 működő - hitelintézet vagy hitelintézeti csoporton kívüli vállalkozás által üzemeltetett eszközök
5A333 és 5A343 nem üzemeltetett vagy használaton kívüli eszközök Az 5A32 A Hpt. 83. § (4) bekezdése, illetve 85. § (3) bekezdése szerint a hitelintézet tulajdonában lévő tulajdoni hányadok a három éves elidegenítési időpontot meghaladóan, az 5A34 Hpt. 84. § (2) bekezdés szerinti átvett ingatlanok közül a hitelintézet tulajdonában lévő ingatlanbefektetések a három éves elidegenítési időpontot meghaladóan sorokban azokat a tulajdoni hányadokat (részvény, részjegy, üzletrész, vagyoni részesedés), ingatlanokat kell kimutatni, amelyeket 3 éves elidegenítési kötelezettség terhel, de a szerzéstől, átvételtől számítva a kedvezményes három év már eltelt. Az elidegenítési időpontot meghaladóan az átvett eszközöket a saját befektetések állományával együtt kell vizsgálni a Hpt. 83 § (1)-(3) bekezdése szerinti korlátoknak való megfelelés szempontjából.
Az 5A36 Hitelintézet tulajdonába elidegenítési kötelezettséggel került befektetések állományának elidegenítési határidő szerinti bontása 5A361-5A363 alábontó soraiban az állományt a jelentés dátumától az elidegenítési kötelezettség - szerzéstől számított - 3 éves határnapjáig hátralévő napok száma szerint kell a megadott lejárati sávokba besorolni. Az 1 éven belüli sávban az elidegenítési kötelezettség dátumához, a 2-3 éves sávban a szerzés vagy átvétel napjához legközelebb eső tételek jelennek meg. A 3 éves elidegenítési határnapot meghaladó tétel az alábontó sorokban nem szerepelhet.
Az 5A37 Hitelintézet tulajdonába elidegenítési kötelezettséggel került befektetésekből származó bevételek szakaszban az érintett állomány tartásából származó bevételeket (így például osztalékbevételeket, bérleti díjakat stb.) kell kimutatni a tábla a) "Összesen" oszlopában. Az átvett eszközök értékesítéséből származó bevételt nem kell kimutatni. Külön soron kell kimutatni a hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvényekből, részesedésekből, egyéb üzletrészekből és a követelés fejében átvett, értékpapírnak nem minősülő, ingatlanokból és egyéb átvett eszközökből származó bevételeket. A bevételeket kell kimutatni. Az 5A38 Hitelintézet tulajdonába elidegenítési kötelezettséggel került befektetésekből származó ráfordítások sorban az érintett állomány tartásából származó ráfordításokat, felmerülő költségeket kell kimutatni, előjel nélkül.
5A4 A részletező sorokban az egyedi befektetésekre vonatkozó - tételesen kimutatott - adatokat kell összesíteni és kimutatni.
Az 5A4 Hpt. 83. § (1) bekezdése szerinti befektetési korlát túllépés sorban azokat a - tételesen számba vett - befektetéseket kell összesítve kimutatni, amelyek egyedi értéke továbbra is meghaladja a limitet (SZT 15%-át), és amelyet a szavatoló tőkéből le kell vonni.
Az 5A41 Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti befektetési limitet meghaladó tételek összege sorban a Hpt. 83. § (1) bekezdésében meghatározott limitet meghaladó összes befektetésnek, részesedésnek összegét kell kimutatni.
Az 5A42 Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek összesen sorban a limitet meghaladó egyedi befektetések közül a 83. § (1) bekezdés szerinti kivételként feltüntetett befektetések értékét kell feltüntetni. Külön sorban kell kimutatni a PIBB és járulékos vállalkozások és külön sorban az egyéb "speciális" pénzügyi szervezetek befektetési értékét.
Az 5A43 Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát korlát kivételek: Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege sorban ki kell emelni a kereskedési könyv alá tartozó (Kkr. II. fejezet) befektetéseket, mert nem tartoznak az egyedi limit alá.
Az 5A44 Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli egyéb kivételek értéke sorban a 83. § (4) bekezdésében meghatározott egyéb kivételek értékeinek összegét kell jelenteni.
Az 5A45 Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti limit alá tartozó befektetések összesen sorban kell a limit alá tartozó egyedi befektetések összegét feltüntetni.
Az 5A5-os részletező sorokban azokat az egyedi befektetésekre vonatkozó adatokat kell jelenteni, amelyek meghaladják a vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-át.
Külön ki kell emelni a kereskedési könyv alá tartozó befektetéseket, mert nem tartoznak az egyedi limit alá.
Az 5A5 Hpt. 83. § (2) bekezdése szerinti befektetési korlát túllépés sorban az egyedi befektetésnek csak a limitet (51%-ot) meghaladó értékekeit kell - összesítve - kimutatni. Ez az összérték a szavatoló tőkéből levonandó.
Az 5A51 Hpt. 83. § (2) bekezdés szerint 51 %-os befektetési korlátot meghaladó befekt. értéke sorban a Hpt. 83. § (2) bekezdésében meghatározott limitet meghaladó összes befektetésnek, részesedésnek teljes összegét kell kimutatni.
Az 5A52 Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek összesen sorban a limitet meghaladó egyedi befektetéseknek a Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti kivételként feltüntetett befektetések értékét kell feltüntetni.
Az 5A53 Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát korlát kivételek: Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege sorban ki kell emelni a kereskedési könyv alá tartozó (Kkr. II. fejezet) befektetéseket, mert nem tartoznak az egyedi limit alá.
Az 5A54 Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli egyéb kivételek értéke sorban a Hpt. 83. § (4) bekezdésében meghatározott egyéb kivételek értékeinek összegét kell jelenteni.
Az 5A55 Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti 51 %-os befektetési korlátot meghaladó tételek korrigált értéke sorban azokat a - törvény által meghatározott kivételek értékével csökkentett -egyedi befektetések teljes nettó értékét kell jelenteni, amelyek egyedenként meghaladják a vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-át.
5A6 A minősített befolyású befektetésekre vonatkozó adatokat kell ezekben a részletező sorokban jelenteni.
Az 5A6 Hpt. 83. § (3) bekezdése szerinti befektetési korlát túllépés sorban azt az összesített - minősített befolyású részesedést jelentő - befektetési értéket kell kimutatni, amely a limitet (SZT 60%-át) meghaladja és a szavatoló tőkéből le kell vonni.
Az 5A61 Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti befektetések összege (kivételekkel együtt) sorban a Hpt. 83. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti összes minősített befolyású részesedést jelentő befektetésnek összegét kell kimutatni.
Az 5A62 Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli kivételek összesen sorban a limit alá tartozó egyedi befektetéseknek a Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti kivételként feltüntetett befektetések értékét kell feltüntetni.
Az 5A63 Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát korlát kivételek: Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege sorban ki kell emelni a kereskedési könyv alá tartozó (Kkr. II. fejezet) befektetéseket, mert nem tartoznak az egyedi limit alá.
Az 5A64 Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti befektetési korlát alóli egyéb kivételek értéke sorban a Hpt. 83. § (4) bekezdésében meghatározott egyéb kivételek értékeinek összegét kell jelenteni.
Az 5A65 Hpt. 83. § (3) limit alá tartozó minősített befolyású befektetések összesen sorban kell a limit alá tartozó összes minősített befolyású (közvetlen és közvetett) részesedéssel rendelkező egyedi befektetések összegét feltüntetni.
5A7 Az ingatlanbefektetésekre vonatkozó adatokat kell ezekben a részletező sorokban jelenteni. Az 5A7 Hpt. 84. § (1) bekezdés szerinti ingatlan befektetés túllépés sorban azt az ingatlanértéket kell kimutatni, amely a törvényben előírt limitet (SZT 5%-át) meghaladja.
Az 5A71 Hpt. 84. § (1) bekezdés szerinti ingatlan befektetések összesen (kivételekkel együtt) sorban a Hpt. 84. §-ban meghatározottak szerinti összes ingatlanbefektetés összegét kell kimutatni.
Az 5A721 Hpt. 84. § (1) bekezdés szerinti közvetlen banküzemi célt szolgáló ingatlan befektetés és a 5A722 Hpt. 84. § (2) bekezdés szerinti ingatlanok összesen (szerzéstől számított 3 évig) sorban a limit alá tartozó egyedi befektetéseknek a Hpt. 84. § (2) bekezdés szerinti kivételként feltüntetett ingatlanok értékét (ideértve a banküzemi ingatlanokat is) kell feltüntetni.
Az 5A73 Hpt. 84. § (1) bekezdés szerinti limit alá tartozó ingatlan befektetés összesen sorban a 84. § (1) bekezdése szerinti - limit alá tartozó - ingatlanok értékét kell kimutatni, amely az összes ingatlan és a jogszabály által meghatározott kivételek értékeinek különbségét jelenti.
Az 5A8 sorba az összes befektetés értékének Hpt. 85. § (1) bekezdésében meghatározott limit feletti összegét kell beírni. Amennyiben az összes befektetés összege kevesebb (nem éri el a limit értékét), abban az esetben a mező nullát kell írni.
Az 5A81 Hpt. 85. § (1) bekezdés befektetések összesen sorban az 5A811-5A815 sorokban részletezett befektetések összesített értékét kell kimutatni.
Az 5A811 Állampapírok és egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok + tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok + vagyoni érdekeltségek sorban a hitelintézet eszközei között szereplő teljes értékpapír-állományt, befektetést, részesedést, vagyoni érdekeltséget összesítve kell szerepeltetni függetlenül attól, hogy a mérlegben hol kerül kimutatásra. Az állomány az értékpapír formájában fennálló alapvető, járulékos, alárendelt és kiegészítő kölcsöntőkék könyv szerinti értékét nem tartalmazza, azt az 5A815 sorban kell kimutatni.
Az 5A812 Átvett eszközök sorban kell feltüntetni azokat a befektetésnek számító eszközöket, amelyeket a hitelintézet követelés fejében átvett. Az eszköztétel bruttó értékének helye a felügyeleti mérlegben: 1AB9231 sor.
Az 5A813 Tárgyi eszközök (bruttó és nettó értéken) sorban a hitelintézet Tárgyi eszközeit kell szerepeltetni (beleértve a nem banküzemi célú tárgyi eszközöket és a tárgyi eszközökhöz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat is). Az eszköztétel bruttó értékének helye a felügyeleti mérlegben: 1AB9251+...+1AB9255 + 1AB9261+...+1AB9264 sorok.
Az 5A814 Vagyoni értékű jogok (bruttó és nettó értéken) sorban az immateriális javak közé sorolt Vagyoni értékű jogokat kell szerepeltetni. Az eszköztétel bruttó értékének helye a felügyeleti mérlegben: 1AB9241 sor.
Az 5A83 és 5A84 sorok a) Összesen oszlopában a tárgyi eszközöknek, illetve a vagyoni értékű jogoknak a terv szerinti értékcsökkenés elszámolt összegével csökkentett bekerülési értékét kell feltüntetni. A c) Nettó érték oszlopban a terv szerinti és terven felüli értékcsökkenéssel és az értékhelyesbítéssel korrigált értéket kell kimutatni.
Az 5A815 PIBB részére nyújtott alapvető kölcsöntőke, járulékos kölcsöntőke és alárendelt kölcsöntőke sorban kell feltüntetni megjelenési formájától függetlenül a hitelintézet által PIBB-nek nyújtott alapvető kölcsöntőke, járulékos kölcsöntőke és alárendelt kölcsöntőke összegét, amely megfelel a kölcsöntőkék szavatoló tőkében való érvényesíthetőségére vonatkozó, a Hpt. 5. számú melléklet 11., 18. és 19. pontjaiban foglalt feltételeknek. A PIBB befektetések teljes értékének összetevőit a 3H Hátrasorolt követelések tábla megfelelő sorai tartalmazzák függetlenül attól, hogy azok a szavatoló tőkébe beszámíthatók vagy sem.
Az 5A821 és 5A826 sorok megnevezésében szereplő Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-vel azonos funkciójú új intézmények a Garantiqaval azonosan kezelendők, így jelenleg ide sorolható az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, a MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap.
Az 5A824 Minősített befolyású PIBB-nek nyújtott (szavatoló tőkéből levont) alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke értéke sorban a szavatoló tőkéből levont, minősített befolyású részesedést képviselő PIBB-nek nyújtott alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke (beleértve az értékpapír formájában fennálló kölcsöntőke követelést is) könyv szerinti értékét kell kimutatni a Hpt. 5. számú melléklet 25. pont a) alpontja szerint.
Az 5A825 Nem minősített befolyású (közvetlen bef.) PIBB miatt (szavatoló tőkéből levont) túllépés összege sorban a nem befolyásoló részesedésű PIBB intézményekben lévő befektetések, valamint a Hpt. 5. számú mellékletében előírtak szerinti feltételeknek megfelelő alapvető kölcsöntőke, járulékos kölcsöntőke és alárendelt kölcsöntőke összegének a szavatoló tőkéből levonandó (a SZT 10%-a feletti) részét kell szerepeltetni a Hpt. 5. számú melléklet 25. pont b) alpontja szerint.
Az 5A827 Vagyoni értékű jogok (szavatoló tőkéből levont) összege sorban a Vagyoni értékű jogok szavatoló tőkéből levonandó nettó értékét kell szerepeltetni. A Hpt. 2. számú melléklet III. fejezet 1. pontja szerint a befektetés csak a vagyoni értékű jogokat tartalmazza a Hpt. 5. számú melléklet 5. pont b) alpontja szerint a szavatoló tőkéből levonható immateriális javak közül, ezért az összes befektetési korlát túllépését levezető 5A8 sor alábontó sorába szintén csak a vagyoni értékű jogokat kell beszámítani.
Az 5A83 Hpt. 85. § (1) bekezdés szerint figyelembe veendő (közvetlen) befektetések összesen sorban azoknak a közvetlen befektetéseknek az összértékét kell feltüntetni, amelyek a (SZT 100%) limitbe beszámítanak.
Az 5A91-5A99 sorokban a Hpt. 151. § és 152/A. § szerinti tételeket kell bemutatni a felügyeleti intézkedések mérlegelése, a szükséges, illetve kivételes intézkedések megtételének megalapozásához.
5B Bankközi állományok adatai
A tábla célja
A táblázat célja a hitelintézet más hitelintézetekkel kötött ügyleteinek részletes bemutatása. A táblában a jegybankokkal szemben fennálló, mérlegbeni és mérlegen kívüli követelések és kötelezettségek nem szerepelnek.
A tábla kitöltése
A tábla oszlopai
Külön oszlopban a kockázatvállalások közül kiemelve kell szerepeltetni nettó értéken az évet meg nem haladó lejáratú, mérlegen belüli [f) oszlop], illetve mérlegen kívüli kockázatokat [h) oszlop]. Külön oszlopban a kockázatvállalások közül kiemelve kell szerepeltetni nettó értéken azon szerződések állományát, ahol az eredeti futamidő maximum 3 hónap [k1) és k2) oszlop], illetve azon állományok összegét, ahol a hátralévő futamidő 3 hónapon belüli és l2) oszlop].
A tábla sorai
Az összes hitelintézettel fennálló (bankközi) állományt az 5B1 Összesen sorban kell kimutatni. A sor értéke megegyezik külön-külön a (2+3), illetve a (4+5) sorok összegével.
Az 5B2 Belföldi hitelintézet sorban a belföldi, illetve az 5B3 Külföldi hitelintézet sorban a külföldi hitelintézetek adatait kell külön-külön összesíteni.
Az 5B4 Nem részletezettek sorban azon hitelintézetek adatait kell összesíteni, amely ügyfelek esetében az ügyletek nem érik el az egymillió, illetve a szövetkezeti hitelintézetek esetében az egy ezer forintot.
A részletező sorokban tételesen feltüntetendő bankközi kapcsolatokat ügyfelenként (a törzsszámok feltüntetésével) az 5001. sortól kezdődően fel kell sorolni. A sorok száma nem korlátozott. A részletező sorokban felsorolt ügyfelekre vonatkozó adatokat az 5B5 Részletezettek sorban kell összegezni.
A külföldi intézményeknél a Kódjel oszlopban "KP' jelzést kell alkalmazni, az Országkód oszlopban az ország - MNB által is használt - ISO kódját kell beírni. A magyar hitelintézetek esetében a Kódjel oszlopban a "BP' jelzés, illetve az országkód oszlopban a "HU" jelzés alkalmazandó.
Az azonosításra szolgáló Törzsszám oszlopban a külföldi hitelintézet esetén a SWIFT kódot kell megadni
A követeléseket, kötelezettségeket és mérlegen kívüli tételeket és származtatott ügyleteket részletező oszlopokat értelemszerűen és a könyv szerinti/ nyilvántartási (nettó) értéken kell kitölteni.
A mérlegen kívüli tételek számbavételénél a Hitkr. 20. §-ban foglalt előírásokat kell figyelembe venni.
5H Határon átnyúló tevékenység
A tábla célja
A táblázat a hitelintézetek - az I.3.29. pontban meghatározott - Magyarországról külföldre irányuló, határon átnyúló tevékenységként nyújtott pénzügyi szolgáltatásból, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó követelések és kötelezettségek állományát mutatja gazdasági térségenként és azon belül felügyeleti szempontból jelentős országonként.
A tábla kitöltése
Az oszlopok tartalma
Az a) Ország oszlopban az adott ország - MNB által is használt - ISO kódjelét kell feltüntetni. A b)-e) Eszközök, a f)-i) Források oszlopokban a határon átnyúló tevékenységből származó követeléseket és kötelezettségeket nettó könyv szerinti értéken, illetve a forráshoz kapcsolódó, megképzett céltartalék állomány esetén a névérték céltartalékkal csökkentett összegén kell kimutatni. Az eszközökön belül a c1) Hitelek, hitel jellegű követelések oszlop a felügyeleti mérleg 1AB5 szakaszával feleltethető meg, azzal a kivétellel, hogy a pénzügyi lízing és faktoring követeléseket az oszlop nem tartalmazza, azokat az c2) Pénzügyi lízing és c3) Faktoring oszlopokban kell kimutatni. A j)-k) Mérlegen kivüli kötelezettségek és követelések, az l)-m) Származtatott ügyletekből adódó határidős követelések és kötelezettségek a Hitkr. szabályai szerinti, céltartalékkal csökkentett nyilvántartási értéken szerepelnek a táblában. A műveletekbe a hitelintézetek közötti műveletek is beletartoznak. A követelés és kötelezettség adatokat előjel nélkül kell megadni.
A sorok tartalma
A tábla soraiban az EGT, azon belül EU térségre, továbbá a harmadik országokra együttesen kell kimutatni a Hpt. 32/D. § (1) bekezdése alapján Magyarországról külföldre irányuló, a határon átnyúló tevékenységből származó követeléseket és kötelezettségeket, eszközöket, forrásokat. Az együttes adatokon belül csak azon országokra kell adatot szolgáltatni, amelyek a táblában előre meghatározottak. A részsorok összesen értéke nem adja végeredményül a három fősorban (EGT, EU, Harmadik országok) szereplő összértéket.
Horvátország adatait az ország teljes jogú EU taggá válását megelőzően az 5H121 soron, majd azt követően az 5H11407 soron kell kimutatni.
6B Lakástakarékpénztár adatai
A tábla célja
Ezt a táblát csak a lakás-takarékpénztáraknak kell kitölteni az Ltpt. hatálya alá tartozó tevékenységéhez kapcsolódó kockázatok vizsgálatához.
A tábla kitöltése
A táblázatokban lakás-takarékpénztárakra vonatkozó jogszabályok betartásának ellenőrzéséhez szolgáló adatokat kell jelenteni.
A megfelelő oszlopban az összegeket millió forintban (három tizedes jegyig), az arányszámokat (kiszámított hányadot) százalékban (százalékjel nélkül) két tizedes pontosságig kell kimutatni.7
A tábla sorai
6B1 Információk a törvényi előírások betartásához
Az a) oszlopban a bruttó összesen az állományok teljes (szerződéses vagy nyilvántartási, értékvesztéssel nem csökkentett könyv szerinti stb.) értékeit, a b) oszlopban a könyv szerinti nettó érték az elszámolt értékvesztéssel (céltartalékkal) csökkentett értéket jelenti.
6B101 Tárgyévi kollektív teljesítménymutató tervszáma (becslés)
Az adatszolgáltatás időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján kell megbecsülni a kollektív teljesítménymutató év végi értékét. A számításhoz a lakás-takarékpénztár általános szerződési feltételeiről szóló 47/1997. (III. 12.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében lévő képletet kell használni. A lakás-takarékpénztárnak a kollektív teljesítménymutató kiszámításánál azokat a szerződéseket kell figyelembe venni, amelyek az adott évben kikerülnek a lakás-takarékpénztár szerződésállományából (kiutalt és felmondott szerződések).
(A kollektív teljesítménymutató terv- és tényszámának celláit (6B101 és 6B201 sorok) a gyűjtési periódusban üresen kell hagyni, és csak akkor kell értéket kimutatni, ha a tervek szerint, illetve ténylegesen a jogszabályok szerinti kiutalás történik.)
6B102 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
Azon hitelviszonyt megtestesítő értékpapír-állomány összegét kell itt jelenteni, ami az adatszolgáltatás időpontjában még forgalomban van.
6B103 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok az utolsó kibocsátás időpontjában
A hitelviszonyt megtestesítő értékpapír állományának az utolsó kibocsátást követő időpontban meglévő összegét kell kimutatni.
6B104 Összes felvett kölcsön
Itt a lakás-takarékpénztár által felvett kölcsönnek (ideértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat is) az adatszolgáltatás időpontjában meglévő összegét kell jelenteni.
6B105 Az összes felvett kölcsönből a Felügyelet által engedélyezett összeg
A lakás-takarékpénztár által felvett kölcsönből az Ltpt. 10. § (2) bekezdése szerinti, a PSZÁF által engedélyezett összeget kell beírni.
6B106 Összes felvett kölcsön az utolsó kölcsön felvételekor
Itt az utolsó kölcsön felvételekor meglévő összes tartozás összegét kell jelenteni.
6B107 Az utolsó kölcsön felvételekor (hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátásakor) meglévő betétállomány
A kölcsön felvételének időpontja és az értékpapír kibocsátás időpontja közül az időben későbbit kell figyelembe venni.
6B108 Szabad eszközök állománya és aránya a kiutalási összeghez
A tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján a meglévő szabad eszközök összegét, illetve ezen időpont kiutalási összegéhez viszonyított arányát kell ide beírni. A szabad eszközök meghatározása a Ltpt. előírásai szerint történik.
6B109 Központi kormányzat és jegybanki értékpapír, számlapénz, készpénz együttes összege és aránya a szabad eszközökhöz
Itt az adatszolgáltatás időpontjában nyilvántartott az Ltpt. 15. § (2) bekezdésében foglalt kibocsátók értékpapírjai, számlapénz és készpénz együttes állományának összegét kell kimutatni. Ezt az állományt kell arányosítani a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján meglévő szabad eszközök állományához.
6B110 Éven belüli lejáratú kihelyezés hitelintézethez és aránya a szabad eszközökhöz
Az adatszolgáltatás időpontjában éven belüli lejáratúnak számító, az Ltpt. 15. § (2) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott országban székhellyel rendelkező hitelintézetekhez kihelyezett állományt kell itt szerepeltetni. Arányosítani a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján meglévő szabad eszközök állományához kell.
6B111 Befektetés jelzálog-hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevélbe és aránya a szabad eszközökhöz
Az adatszolgáltatás időpontjában nyilvántartott azon befektetések állományát kell beírni, melyeket jelzálog-hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevelében testesülnek meg. Az állományt a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján meglévő szabad eszközök összegéhez kell viszonyítani.
6B112 Folyósított áthidaló kölcsön állománya és aránya a szabad eszközökhöz
A lakás-takarékpénztár által nyújtott áthidaló kölcsöntőke állományát kell feltüntetni. Arányosítani a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján meglévő szabad eszközök állományához kell. Az áthidaló hitelre vonatkozó korlátot az Ltpt. 11. § (1) bekezdés és 15. § (4) bekezdés rendelkezései szabályozzák.
6B113 A betétállomány és aránya a kiutalási összeghez
Az összes betétbefizetés összegét kell beírni. Arányosítani a rendelkezésre álló kiutalási összeghez kell.
6B114 A betétállomány kamatainak összege és arányuk a kiutalási összeghez
Az összes betétre jóváírt kamat összegét kell beírni, és arányosítani kell a rendelkezésre álló kiutalási összeghez.
6B115 A betétekre jóváírt összes állami támogatás és aránya a kiutalási összeghez
Az összes betét befizetésre jóváírt állami támogatás összegét kell beírni. Arányosítani a rendelkezésre álló kiutalási összeghez kell.
6B116 A betétekre jóváírt állami támogatás összes kamata és aránya a kiutalási összeghez
Az összes betétekre jóváírt állami támogatás kamatát kell beírni és arányosítani a rendelkezésre álló kiutalási összeghez kell.
A 6B113-6B116 sorokon szereplő összegek - azaz az Ltpt. 7. §-a szerinti betét és annak Ltpt. által jóváírt kamata, valamint az Ltpt. 21. § szerint a betétekre jóváírt összes állami támogatás és ennek betétekre jóváírt kamata -, együttesen alkotják az lakástakarékpénztári ügyfelek betétállományának összegét.
6B117 A társasházak és lakásszövetkezetek szerződéses összege
Az Ltpt. 14. § -nak értelmében a lakásszövetkezetekkel és társasházakkal kötött, érvényben lévő lakás-előtakarékossági szerződések szerződéses összegét kell beírni.
6B118 Az összes szerződéses összeg 15%-a az Ltpt. előző hónap utolsó napján érvényben lévő összes szerződéséből
Ebben a sorban a lakás-takarékpénztár előző hónap utolsó napján érvényben lévő, az összes megkötött szerződéséből eredő szerződéses összeg 15%-át kell feltüntetni.
6B119 Tulajdoni részesedés összege más takarékpénztári szolgáltatást nyújtó szervezetben és aránya a szavatoló tőkéhez
Itt kell bemutatni az Ltpt. 12. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak szerint a lakás-takarékpénztár devizabelföldi lakás-takarékpénztárban vagy devizakülföldinek minősülő hitelintézetben szerzett tulajdoni részesedés összegét és annak arányát a lakástakarékpénztár szavatoló tőkéjéhez.
6B2 Éves jelentés a törvényi előírások betartásáról
Az éves információkra vonatkozó jelentési kötelezettség nemcsak az auditált adatoknál áll fenn, hanem az előzetes december 31 -i adatokra is. Az auditált adatok alapján összeállított adatokat az éves jelentéssel egyidejűleg kell kitölteni.
6B201 Tárgyévi kollektív teljesítménymutató tényszáma
Az adott év valamennyi kiutalási adatának ismeretében töltendő ki. 6B202 Szabad eszközök kihelyezésével elért tárgyévi hozam
A mindenkor rendelkezésre álló szabad eszközök kihelyezéséből származó, már befolyt hozam összegét kell beírni.
6B203 Szabad eszközök tárgyévi átlagos állománya
A tárgyév valamennyi negyedévének első napján rendelkezésre álló szabad eszközök összegének számtani átlagát kell jelenteni.
6B204 Tárgyévi kollektív kamat
Az Ltpt. 2. § (1) bekezdés 7. pontja szerint számított tárgyévi kollektív kamat tényleges értékét kell jelenteni.
6B205 Kiegyenlítési céltartalék tárgyévet megelőző év december 31-én
A tárgyévet megelőző év végén rendelkezésre álló kiegyenlítési céltartalék állományát kell szerepeltetni.
6B206 Kiegyenlítési céltartalék összege tárgyév december 31-én és aránya a megtakarításhoz
A tárgyév végén rendelkezésre álló kiegyenlítési céltartalék állományát, és annak a tárgyév december 31-i összes megtakarításhoz (betét, elszámolt betéti kamat, állami támogatás és kamatának összege) viszonyított arányát kell szerepeltetni.
6B207 A tárgyévben a Felügyelet engedélyével felvett kölcsön
Itt az Ltpt. 10. § (2) bekezdése szerint a PSZÁF engedélyével a tárgyévben felvett kölcsön összegét kell jelenteni.
6B208 A Felügyelet engedélyével felvett kölcsön után a tárgyévben fizetett kamat
Az összes, a PSZÁF engedélyével felvett kölcsön után a tárgyévben kifizetett kamat összegét kell beírni.
6B209 A kiegyenlítési céltartalék év végi képzett összege
Ide a kiegyenlítési céltartaléknak a jogszabály előírása alapján tárgyévben képzett összegét kell beírni.
6B210 A kiegyenlítési céltartalékból felhasznált összeg
Az Ltpt. 16. § (5) bekezdése szerint felhasznált összeget kell kimutatni.
6B3 Társasházak, lakásszövetkezetek szerződései
A 6B31 soron a tárgynegyedévben, a 6B32 soron a tárgyévben az Ltpt. 6. § (1) bekezdés c) és d) pontjaiban meghatározott lakásszövetkezetekkel, illetve társasházi közösségekkel kötött új szerződések darabszámát, állományát, illetve a hivatkozott időszak összes új szerződéseihez viszonyított arányát kell kimutatni.
6B4 Egyéb információk
6B41 Engedményezett előtakarékossági szerződések darabszáma és szerződéses összege
Itt kell az ügyfél által engedményezett előtakarékossági szerződések számát és a szerződések szerződéses összeg állományát szerepeltetni.
6B42 Engedményezett összegek összesen
Ide az ügyfél rendelkezése alapján ténylegesen engedményezett összegeknek az adott időpontra vonatkozó együttes összegét kell beírni.
6B43 Összes engedményezett összeg aránya az engedményezett szerződések szerződéses összeg összesen értékéhez
E soron a 42. sorban szerepeltetett ténylegesen engedményezett összegeknek együttes értékét kell viszonyítani a 41. sorban feltüntetett engedményezett előtakarékossági szerződésekhez kapcsolódó szerződéses összegek teljes állományához.
6B44 Kiutalási összeg
Ide az Ltpt. 10. § (1) bekezdés szerinti kiutalási összeg aktuális (a beszámolás napján meglévő) értékét kell beírni.
6B45 Kiutalási összeg állománya
Itt az Ltpt. 10. § (1) bekezdés szerint számított, a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó napján meglévő kiutalási összeget kell szerepeltetni.
6CA és 6CB Lakástakarékpénztár - Termékösszetétel értéken és darabszámban
6CA Lakástakarékpénztár - Termékösszetétel (értéken) 6CB Lakástakarékpénztár - Termékösszetétel (darabszám)
A táblák célja
A tábla célja a lakás-takarékpénztárak által a működés megkezdése óta megkötött, a PSZÁF által engedélyezett termékek (módozatok) forgalmi adatainak bemutatása.
A táblák kitöltése
Ezekben a táblázatokban a működés engedélyezésének eljárása során benyújtott és a PSZÁF által jóváhagyott ÁSZF-ben meghatározott jelzőszámmal vagy fantázia névvel azonosítható termékek adatait kell felsorolni.
Az egyes termékek állománya és darabszáma külön táblában, de a megfelelő oszlopok szerinti bontásban tüntetendőek fel, a működés megkezdése óta göngyölített és a jelentés időpontjáig elvégzett összesítéssel (számított kumulált értéken).
Az első táblázatban (6CA) az egyes szerződések állományának adatait millió forintban (három tizedes jegyig) szerepeltetni.
A termékösszetételre vonatkozó második táblán (6CB) a termékek darabszámát kell feltüntetni.
A táblák oszlopai
A Teljesítéssel lezárt szerződéseknél az ügyfél elfogadó nyilatkozata alapján teljesített kiutalással lezárt szerződések darabszámát és szerződéses összegét kell a b)-c) oszlopokban - a meghatározott időszakok végéig realizált teljesítésnek megfelelően - részletezni.
Az összes teljesítéssel, kiutalással lezárt szerződést a d) oszlopban kell kimutatni.
A Felmondással megszűnt szerződéseknél valamelyik fél kezdeményezése alapján - az e)-f) oszlopokban feltüntetett időszakokban - felmondott szerződések számát és szerződéses összegét kell kimutatni a működés megkezdésétől kezdődően kumulált értékben. Más módozatra való áttérés vagy szerződés összevonás okán megszűnt szerződéseket itt kell szerepeltetni. A szerződéses összeg csökkentése esetében itt kell feltüntetni a szerződéses összegnek azon részét, amely a csökkentéssel felmondásra került.
Az összes felmondással megszűnt szerződést a g) oszlopban kell kimutatni.
A h) és i) Érvényben lévő szerződés oszlopban azokat a megkötött lakás-előtakarékossági szerződések termékenkénti számát és együttes szerződéses összegét kell feltüntetni, amelyeknél az ügyfél által befizetett számlanyitási díj már beérkezett.
Az érvényben, vagy megtakarítási fázisban lévő szerződéseket meg kell bontani a kiutalás alatt lévő [h) oszlop] és a még ki nem utalható [i) oszlop] állományra. A kiutalás alatt lévő állományban azokat a szerződéseket kell szerepeltetni, amelyek kiutalása - az ügyfél elfogadó nyilatkozata alapján - már megkezdődött, de még nem zárult le. (Ideértve azt is, ha a hitelt nem egy összegben, hanem részletekben kell teljesíteni.)
A j) Megkötött összes szerződés oszlopban a működés kezdete óta megkötött és a már beérkezett számlanyitási díjfizetéssel alátámasztott összes (élő, felmondott, teljesítéssel lezárt) lakás-előtakarékossági szerződések termékenkénti darabszáma és együttes szerződéses összege szerepeltetendő.
A k) - l) oszlopokban az összes tárgynegyedévi, illetve tárgyévi új szerződéseket fel kell tüntetni, függetlenül attól, hogy időközben lejárt vagy megszűnt termékenkénti bontásban. Másik módozatra történő áttérés és szerződés szétbontásából, illetve szerződéses összeg emeléséből eredő szerződésesdarabszám ésszerződéses összeg növekedést is itt kell kimutatni.
A táblák sorai
A 6CA1 Összesen és 6CB1 Összesen db sorban a részletező sorokban szereplő összes terméket számításba kell venni.
A sorok száma nem korlátozott, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes termék kimutatásra nem kerül.
6DA és 6DB Jelzálog-hitelintézet adatai forintban és főbb devizákban
6DA Jelzálog-hitelintézet adatai (forintban)
6DB Jelzálog-hitelintézet adatai EZER devizában (EURO, USD, CHF, JPY) A táblák kitöltése
A táblázatokban a jelzálog-hitelintézetekre vonatkozó - Jht. és egyéb - jogszabályok betartásának ellenőrzéséhez szolgáló adatokat kell jelenteni.
A 6DB tábla ezer devizában részletezi a jelzálog-hitelintézet EUR, USD, CHF és JPY-ben nyilvántartott hiteleit, befektetéseit, a fedezeteit, a 6DA tábla millió forintban összegzi a kiemelt négy devizában, továbbá az egyéb devizákban és a forintban nyilvántartott kockázatvállalásokkal kapcsolatos adatokat.
Az adatok kitöltéséhez a jelzálog-hitelintézetek által készített és a PSZÁF által jóváhagyott fedezet nyilvántartási szabályzat az irányadó.
Ebben a táblázatban közölt adatoknak meg kell egyezniük a fedezet-nyilvántartási szabályzatban meghatározott forrásokkal, a hitel-, ingatlan-, értékpapír-, számviteli és jelzáloglevélnyilvántartásokkal.
A táblák sorai
1011 Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állománya és 1012 Kapcsolódó kölcsönrészből eredő tőkekövetelések állománya sorokban a hitel futamidejére vonatkozó hátralévő teljes tőkekövetelés összegét kell szerepeltetni.
A 102 Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések állománya sorban a hitel futamidejére vonatkozó hátralévő teljes kamatkövetelés összegét kell feltüntetni.
Az 1031, 1032, 1033 sorokban külön kell kimutatni a Jht. 5. § (1) bekezdése szerint az eredetileg a kölcsönszerződések megkötésekor, a jelzáloghitelek megvásárlásakor, az önálló zálogjog vásárlások időpontjában az öt évnél hosszabb, az ötéves, valamint az öt évnél rövidebb futamidejű jelzáloghiteleknek a teljes jelzáloghitel állományhoz viszonyított arányát. Az arányt két tizedesig százalékban kell kimutatni.
A hitelállomány szerződéses futamidejének megállapításánál a futamidő kezdő napja a szerződéskötés, utolsó napja az utolsó tőketörlesztés dátuma. A hiteldöntések meghozatalakor a hitelintézetnek figyelembe kell venni a futamidőknek - a Jht.-ben - előírt arányát.
Az 1081 Állampapír a pótfedezetből és az 1082 Állami készfizető kezességvállalással kibocsátott értékpapír a pótfedezetből sorokban az értékpapírokat a nyilvántartási értéken kell szerepeltetni.
A külön nem részletezett állományi és számított adatokat értelemszerűen a jogszabályi előírásoknak megfelelően kell kimutatni. Az arányszámokat két tizedesig százalékban kell feltüntetni.
Külön soron (felbontott szerződések) kell szerepeltetni azon szerződések darabszámát és az általuk érintett hitelállomány összegét, melyek valamilyen ok (elállás vagy felmondás) miatt a beszámolási időszakban megszüntetésre kerültek.
A 2. táblarészben feltüntetésre kerülő kibocsátott és forgalomba lévő jelzáloglevelek adatainál a sorok száma nem korlátozott, az a-d) oszlopokban kezdődő felsorolást az e-h) oszlopban kell folytatni mindaddig, amíg az összes jelzáloglevél kimutatásra nem kerül. A 6DB tábla 2. táblarészében a négy fő devizában kibocsátott egyedi jelzáloglevelek "Névértéke (még nem törlesztett)" és "Fizetendő kamat összege a futamidő végéig" adatait devizában kell kimutatni. A négy devizában fennálló jelzáloglevél állomány névérték és kamat összegeit a jelentés vonatkozási dátumának napján érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamán kell forintra átszámítani és a 6DA tábla 2. táblarészében devizanemenként összesített adatokkal feltüntetni. A sorozatszám mezőben a devizanem ISO kódját kell feltüntetni. Az egyéb devizákban kibocsátott egyedi jelzáloglevelek névérték és kamat összegeit MNB hivatalos devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni, a jelzáloglevelek sorozatszámának feltüntetésével.
A Jelzáloglevélből származó kötelezettség összesen értéke (amely a 6DA2,d és 6DA2,h cellákban szereplő részösszegek összesített értéke) tartalmazza a 6DA111 sorban szereplő %-os mutató számlálóját.
6E Lakástakarékpénztár - Érvényben lévő szerződések adatai A tábla célja
A tábla célja, hogy a lakás-takarékpénztár sajátos üzletágának megfelelően a módozatonkénti szerződésállomány, és a hozzátartozó kiutalási összeg fedezettség szempontjából - szigorúan a vonatkozási időponthoz kapcsolódóan - figyelhető legyen. Ennek a táblának a folytatása a 6F tábla, amely a hitelezés biztonságát mutatja meg.
A tábla kitöltése
Ebben a táblában a szerződések adatait módozatonként (szerződés típusonként) és évenként kell kimutatni, de csak a beszámolási időpontban rendelkezésre álló aktuális adatok feltüntetésével vonatkozó tárgyévről.
Visszamenőlegesen nem kell adatot szolgáltatni, csak abban az esetben, ha a működés kezdetének időpontjától kezdődően - bármely ok miatt - nem, vagy téves (igen jelentős eltérést mutató) adatszolgáltatásra került sor.
A jelentésben csak a kiváltott, érvényben lévő, azaz a számlanyitási díj befizetésével megnyitott, a jelentés időpontjáig fel nem mondott és teljesítéssel még le nem zárt szerződéses állomány adatait kell a megfelelő oszlopokban kimutatni.
A tábla sorai
A tárgyévi tábla sorkódja 1 -gyel kezdődik. A lakás-takarékpénztár visszamenőlegesen beküldött éves adata a következő 2 számozású lesz.
A megtakarítási év (beszámolás) időpontját a táblázaton a Megtakarítás kezdetének időpontja sor a) oszlopában kell feltüntetni. (Ez a sor független a módozat jelölésétől.) A tábla egy évet és annak tizenkét hónapját öleli fel.
A negyedévenként esedékes adatszolgáltatást a negyedév végi adatok alapján kell kitölteni, és az aktuális év táblája mindig bővül az éppen aktuális negyedév hónapjainak adataival. Az adott év adatairól - tekintettel a lehetséges felmondásokra, módosításokra, illetve a teljesítéssel megszűnésekre is - addig kell a jelentést küldeni, amíg az összes adott évi szerződés valamilyen módon meg nem szűnik. 8
Az adott módozatnál az első évre vonatkozó jelentést az adott évben attól a hónaptól kell kitölteni, amelyik hónapban az első megtakarított állomány (betét elhelyezés) kezdődött. A szerződés (megtakarítás) kezdete az ÁSZF-ben foglaltak alapján a számlanyitási díj befizetésének időpontja. Azokba a hónapokat jelző oszlopokba, ahol az adott módozatnál még nem történt befizetés (nincs állomány) nullát kell írni.
A tábla oszlopai
A megtakarítások módozatainak megjelölését (megnevezését) a 001 sortól kezdődően a b) oszlopban kell szerepeltetni.
A b) Módozat jelölése oszlopba a módozat megnevezését, a felügyeleti engedély és az ÁSZF szerinti termék (esetleg fantázia) nevét kell beírni.
A szerződéses állományokat külön-külön a 001 sortól kezdődően kell feltüntetni. A sorok száma folyamatos, nem korlátozott és mindaddig folytatni kell, míg az adott évhez tartozó összes termék (módozat) felsorolásra nem kerül.
Egy-egy szerződéses módozatra havonként két oszlop vonatkozik.
Az első Megtakarítás értéke oszlopban mindig a betételhelyezéssel már rendelkező, kiváltott szerződések állományát kell jelenteni havi bontásban, és csak az adott hónapban érvényben lévő - és nem kumulált - szerződéses állományt kell feltüntetni.
Ezekben a sorokban az adott módozatból az adott hónapban megkötött állományból az első betétbefizetést már tejesített szerződéses állomány összegét kell millió forintban, három tizedre kerekítve kimutatni.
A második A kiutalás várható időpontja oszlopban az adott módozathoz és adott állományhoz tartozó, az adott modell szerinti, a szerződés kezdetétől számított várható kiutalási időpontot kell (év és az arab számmal jelölt hónap jelöléssel) feltüntetni.
6F Lakástakarékpénztár - Kiutalások (várható) adatai
A tábla célja
A tábla célja, hogy az előrejelzés alapján elősegítse a PSZÁF engedélyével felvehető hitelek tervezhetőségét. A 6E táblák folytatásaként a lakás-takarékpénztárnak - az Ltpt. által megfogalmazottak szerinti - prudens működés érdekében a szabad pénzeszközök és a kiutalások állományát, fedezeti szintjét figyelni kell.
A tábla kitöltése
Ebben a táblában a kiutalások adatait módozatonként és évenként - szigorúan a vonatkozási időponton kívül, ahhoz kapcsolódóan - négy negyedévre előre tervezetten kell kimutatni, de csak a vonatkozási időpontban rendelkezésre álló aktuális (tényleges vagy tervezett) adatok feltüntetésével. Visszamenőlegesen nem kell adatot jelenteni kivéve, ha a működés kezdetének időpontjától kezdődően - bármely ok miatt - nem, vagy téves (igen jelentős eltérést mutató) adatszolgáltatásra került sor.
A jelentésben csak a megtakarítás befizetésével megnyitott, a jelentés időpontjáig fel nem mondott és teljesítéssel még le nem zárt szerződéses állomány adatait kell a megfelelő oszlopokban kimutatni. A 6F1-6F185 sorok a tárgyévre, míg a 6F2-6F285 sorok az előre tervezés miatt a következő évre vonatkoznak.
A tábla oszlopai
A kiutalási év időpontját (a tárgyévet, illetve az azt követő évet) a táblázaton a Kiutalás kezdetének időpontja sor a) oszlopában kell feltüntetni.
A tábla egy évet, annak tizenkét hónapját öleli fel. A negyedévenként esedékes adatszolgáltatást a negyedév végi adatok alapján kell kitölteni. Az adott év adatairól - tekintettel a lehetséges felmondásokra, módosításokra, illetve a teljesítéssel megszűnésekre is - addig kell a jelentést küldeni, amíg az összes érvényben lévő (élő) szerződés kifuttatásra nem kerül.
Csak az előre tervezett négy negyedév hónapjainál kell, illetve a beszámolási negyedév utolsó hónapjára lehet a várható adatokat feltüntetni. A tárgynegyedév hónapjainál a tényleges adatokat kell szerepeltetni. Az adatokat millió forintban három tizedes jegy pontossággal kell feltüntetni.
A tábla sorai
A 6F11, 6F21 A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek sorában kell - a lakástakarékpénztár által a szerződések és feltételek teljesülése alapján meghatározott - az adott, kiutalási időponthoz tartozó szerződéses kiutalási összegeket (tényleges, vagy tervezett betétkifizetés és hitelfolyósítás értékét) feltüntetni.
A 6F12, 6F22 A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában sorban a lakás-takarékpénztárnál rendelkezésre álló kiutalási összeget, mint az adott kiutalási időponthoz tartozó kiutalások nyitóállományként rendelkezésre álló fedezetét szerepeltetni. Ez a fedezet a 31-34 sorokban feltüntetett állományok összegének és a 4 sor értékének különbségét jelenti.
A 6F131, 6F231 Betétállomány sorban az adott kiutalási időpontban már meglévő, és számvitelileg is kimutatott, befizetett betétek, a kamatok, az állami támogatás összegét, valamint az állami támogatás kamatainak tárgynegyedév havi (tényleges, vagy tervezett) nyitó-állományát kell kimutatni.
A 6F132, 6F232 sorba az adott hónapban már befizetett Hiteltörlesztő részletek összegét kell szerepeltetni.
A 6F133, 6F233 Terv szerinti betétállomány sorba az új szerződésekből adódó, valamint a tárgynegyedév hónapjai során várható (tényleges, vagy tervezett) betét, kamat, állami támogatás, állami támogatás kamata állományok összege kerül.
A 6F134, 6F234 Egyéb sorba az olyan, egyéb állományt kell feltüntetni, amely a lakás-takarékpénztár rendelkezésére áll, és felhasználható a kiutalási összeg fedezeteként.
Itt kell szerepeltetni negatív előjellel a beszámolási időszakban fennálló az áthidaló kölcsön aktuális összegét.
A 6F14, 6F24 Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált) sorban kell kimutatni az ügyfelek részére korábban már folyósításra került hitelek összesített állományát, amely a tárgynegyedévben még nem nyújt fedezetet a kiutalásokhoz, de hiteltörlesztésként későbbi időpontban visszakerül a kiutalási állományba. Itt a hitelállomány tárgynegyedév havi (tényleges vagy tervezett) nyitóállományát kell szerepeltetni.
Az 6F15, 6F25 Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy (negatív előjellel) hiteligény sorban az egyes kiutalási időpontokhoz tartozó szerződéses kiutalási összeget ki kell vonni a kiutalások fedezetéül szolgáló pénzeszközök állományából. Ez a 2 sorból kivont 1 sor eredményét (különbségét) jelenti.
A pozitív eredmény a kiutalási összeg maradványa, vagyis a szabad pénzeszköz.
Amennyiben a különbség negatív, vagyis a fedezet nem elegendő a szerződéses kiutalási összeg kifizetésére, akkor negatív előjelet ki kell tenni, és az összeg hiteligényt jelent.
A 6F16, 6F26 A Felügyelet engedélyével felvehető hitel sorba a hiteligény fedezetére tervezett, felveendő hitel összegét kell beírni.
A 6F17, 6F27 A kiutalások időpontjában tervezett betétállomány 40%-a sorba az adott kiutalási időpontban tervezett betétállomány negyven százalékát kell feltüntetni.
A 6F18, 6F28 sorokba Kiegészítő adatok kerülnek. Az 6F181, 6F281 Betétfizetéstől eltelt három hónap óta befizetés nem történt sorban azt a szerződéses állományt kell jelenteni, ahol a számlanyitási díj befizetése megtörtént és a megtakarítás is már megkezdődött, de a számlára az utolsó befizetéstől számítottan három hónapja újabb befizetés nem történt.
A 6F182, 6F282 A megtakarítási idő még nem kezdődött meg sorba azt a szerződéses állományt kell jelenteni, ahol a számlanyitási díj befizetése már legalább három hónapja megtörtént, de a megtakarítási idő még nem kezdődött meg.
A 6F183, 6F283 Kumulált kiutalási összegek sorban a működés megkezdése óta teljesítéssel lezárt szerződések kiutalásainak összegét kell szerepeltetni.
A 6F184, 6F284 Kumulált szerződéses összegek sorban a működés megkezdése óta teljesítéssel lezárt szerződések összege tüntetendő fel.
A 6F185, 6F285 Kumulált kiutalások aránya a teljesítéssel lezárt kumulált szerződésekhez sorba két tizedes pontossággal a 83 és 84 sor hányadosaként kiszámított értéket százalékos formában két tizedes pontossággal kell feltüntetni, amely kifejezi, hogy a működés megkezdése óta kiutalt összegek hogyan aránylanak a teljesítéssel lezárt szerződésekhez.
6G Elszámolóház - Mérleg- és bevételi adatok részletezése (6GA és 6GB)
6GA Elszámolóház - Mérlegadatok részletezése
A tábla célja
A táblázatokban az elszámolóházakra vonatkozó speciális jogszabályok betartásának ellenőrzéséhez szolgáló adatokat kell jelenteni.
Az elszámolóháznak, mint befektetési szolgáltató tevékenységet végző, illetve kereskedési könyvet vezető hitelintézetnek az ilyen irányú adatszolgáltatását a külön jogszabályban meghatározott módon kell teljesíteni.
A tábla kitöltése
Az elszámolóházi tevékenységet folytató szervezet eszköz és forrás tételeire vonatkozó mérlegadatok kitöltése alapjaiban megegyezik a hitelintézetekre vonatkozó számviteli (Hitkr.) előírásokban foglaltakkal, azonban egyes esetekben eltér az általánostól a speciális tartalom miatt, amelyet ebben a táblában kell részletezni.
A mérlegben szereplő tételeket a könyv szerinti nettó értéken (az elszámolt értékvesztéssel csökkentett, a visszaírt értékveszéssel növelt könyv szerinti értéken) kell kimutatni.
A mérlegtételeknek a táblában való kimutatása a Hitkr. előírásainak megfelelően történik, amelyeknél külön ki kell emelni a likviditással kapcsolatos adatokat. Az egyes eszköztételeket a következők szerint kell részletezni.
A tábla sorai
A 6GA11 Pénzeszközök, valamint a 6GA12 Értékpapírok sorok részletező soraiban a Hitkr. előírásai alapján külön kell feltüntetni a likviditási tartalékhoz sorolt, illetve a nem oda sorolt eszközök értékét.
6GA13 Elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó követelések
Ezen a soron kell összegezni a részletező sorokon kimutatott elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó követelések értékét. 6GA131 Tőzsdével szembeni követelés
A tőzsdével szembeni követelésként kell kimutatni az árutőzsdének, illetve értékpapírtőzsdének nyújtott szolgáltatásokért felszámított díjak miatti követelést.
6GA132 Tőzsdei ügyletekből adódó, befektetési szolgáltatókkal szembeni követelés
Ezen a soron kell kimutatni az árutőzsdén, illetve az értékpapírtőzsdén kötött határidős ügyletek esetén a befektetési szolgáltató - árkülönbözet, illetve közös pénzeszközhöz való hozzájárulás -fizetési kötelezettségének nem teljesítése miatt, az elszámolóház által történő teljesítés (helytállás) összegében fennálló követelést, és az elszámolóházi tevékenység keretében az árutőzsdei, illetve az értékpapír-tőzsdei ügyletek elszámolása miatt a befektetési szolgáltatóknak felszámított egyéb díjak miatti követeléseket.
6GA133 Árkülönbözet miatti követelés
Az árkülönbözet miatti követelésként kell kimutatni - és a könyvviteli nyilvántartásokban az árutőzsdei, valamint az értékpapír-tőzsdei ügyletek részletezésben elkülönítetten kell vezetni - a határidős ügyletek napi elszámoló ára és kötési ára közötti különbözet összegében a befektetési szolgáltató tőzsdeforgalmi számlájára átvezetett, illetve bankszámlájára átutalt pénzösszeget.
6GA134 Értéktári szolgáltatásból adódó követelés
Az értéktári szolgáltatások miatti követelésként kell kimutatni az értékpapírok letétkezeléséért, a letéti őrzéséért, az értékpapírszámla vezetéséért, a letéti igazolások kiállításáért, központi értékpapírszámla vezetéséért, a részvénykönyv vezetéséért, az értékpapírok be- és kiszállításáért, egyéb az elszámolóházi tevékenységet segítő, kiegészítő tevékenységek, továbbá egyéb - a PSZÁF által jóváhagyott Díjszabályzatban rögzített - szolgáltatásokért felszámított díjak miatti követelés összegét.
6GA135 Kölcsönkövetelések
Kölcsönkövetelésként kell kimutatni az elszámolóházi tevékenység során, a befektetési szolgáltatóknak nyújtott pénzkölcsön összegét. 6GA14 Egyéb követelések
Ezen a soron kell feltüntetni a részletező sorokba nem tartozó elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó egyéb követelések értékét.
A 6GA141 soron kell kiemelni a likviditási tartalékhoz tartozó, hitelintézettel kötött felmondhatóságban nem korlátozott óvadéki repóügylet, a sajátos szállításos repó ügyletek és az azonnali vétel-határidős eladási (buy-sell-back) típusú repóügylet keretében repóba vett értékpapírok értékét.
6GA21 Elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó kötelezettségek
Ezen a soron kell összegezni a részletező sorokon kimutatott elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó kötelezettségek értékét.
6GA211 Tőzsdével szembeni kötelezettségek
A tőzsdével szembeni kötelezettségként kell kimutatni az árutőzsdével, illetve értékpapírtőzsdével szemben az elszámolóházi tevékenységhez kapcsolódóan keletkezett tartozásokat.
6GA212 Tőzsdei ügyletekből adódó, befektetési szolgáltatókkal szembeni kötelezettség
Ezen a soron kell kimutatni befektetési szolgáltatókkal szembeni tőzsdeforgalmi számla kötelezettségként a befektetési szolgáltatók által - az árutőzsdei, illetve az értékpapír-tőzsdei ügyletek teljesítése érdekében - a részükre megnyitott tőzsdeforgalmi számlára az elszámolóházhoz átutalt pénzösszeget.
6GA213 Árkülönbözet miatti kötelezettség
Árkülönbözet miatti kötelezettségként kell kimutatni a határidős ügyletek napi elszámolóára és kötési ára közötti különbözet összegében a befektetési szolgáltató által - a tőzsdeforgalmi számláján ilyen címen rendelkezésre álló pénzösszegből - az elszámolóháznak befizetett pénzösszeget.
6GA214 Befektetési szolgáltatók közös pénzeszközhöz való hozzájárulása miatti kötelezettség
A befektetési szolgáltatók közös pénzeszközhöz való hozzájárulása miatti kötelezettségként kell kimutatni a befektetési szolgáltatók által a tőzsdei ügyletek nemteljesítéséből eredő kockázat elkerülése céljából - a tőzsdei szabályzatok alapján - létrehozott, az elszámolóház által kezelt - közös pénzeszköz címén az elszámolóháznak átutalt - pénzösszeget, illetve tőzsdeforgalmi számlájukról teljesített befizetéseket.
6GA215 Tőzsdén kívüli ügyletekből adódó kötelezettségek
A tőzsdén kívüli ügyletekből adódó kötelezettségként kell kimutatni az elszámolóház által, saját számlájára tőzsdén kívül kötött ügyletek miatt fennálló kötelezettségek összegét.
6GA216 Értéktári szolgáltatásból adódó kötelezettség
Az értéktári szolgáltatások miatti kötelezettségként kell kimutatni az értékpapírok letétkezeléséért, a letéti őrzéséért, az értékpapírszámla vezetéséért, a letéti igazolások kiállításáért, központi értékpapírszámla vezetéséért, a részvénykönyv vezetéséért, az értékpapírok be- és kiszállításáért, egyéb az elszámolóházi tevékenységet segítő, kiegészítő tevékenységek, továbbá egyéb - a PSZÁF által jóváhagyott Díjszabályzatban rögzített - szolgáltatásokért felszámított díjak miatti kötelezettség összegét.
6GB Elszámolóház - Bevételi adatok részletezése
A tábla célja
A táblázat célja az elszámolóház összes (és speciális) bevételének a Tpt. 335. § és 336. §-ban meghatározott tevékenységi bontásban történő kimutatása.
A tábla kitöltése
A tábla sorai
A 6GB1 Értéktári és elszámolóházi bevételek, valamint a 6GB2 Pénzügyi szolgáltatási bevételek együttes összege megegyezik a 2A Eredménykimutatás táblázat bevételei fősorainak összegével.
A 6GB11 Értéktári bevételek sor összege központi értéktári és általános értéktári bevételekből tevődik össze.
A 6GB111 Központi értéktári bevételeken belül a jelentés három tevékenységet különít el külön tételként.
A 6GB1111 Központi értékpapír-nyilvántartás és értékpapírkód-kiadás bevételei közé a Tpt. 5. § (1) bekezdés 79. pontjában meghatározott tevékenységhez, valamint az értékpapírkód-kiadási tevékenységhez kapcsolódó bevételeket kell feltüntetni.
A 6GB1112 Dematerializált értékpapír-előállítás, -törlés és nyilvántartás bevételei között azokat a - dematerializált értékpapírokkal kapcsolatos - bevételeket kell kimutatni, amelyek nem az elszámolóház kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységeihez kapcsolhatók. Ilyen bevételnek minősül alapvetően a dematerializált értékpapír keletkeztetésével, törlésével, nyomdai úton előállított értékpapír átalakításával kapcsolatos szolgáltatás bevétele.
A 6GB1113 Másodlagos értékpapír kiállításának bevételei között kell kimutatni a belföldön kibocsátott értékpapírról külföldi forgalmazás céljára szolgáló okirat, valamint a külföldön kibocsátott értékpapírról belföldi forgalmazás céljára szolgáló okirat kiállítása során keletkezett bevételeket is.
A 6GB112 Általános értéktári bevételek között kell kimutatni az elszámolóház által a Bszt. 5. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységek bevételeit, valamint az értékpapír kölcsönzési rendszer működtetéséből származó bevételeket. Az átalánydíjas értéktári bevételek között azoknak az általános értéktári tevékenységeknek a bevételeit kell kimutatni, amelyek nem bonthatók meg egyértelműen az egyes kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységek között.
A 6GB12 Elszámolóházi bevételek sor a tőzsdei és a tőzsdén kívüli ügyletek elszámolásának, valamint a deviza-nyilvántartáshoz kapcsolódó, illetve az egyéb (a fentiekhez egyértelműen nem sorolható szolgáltatás) bevételeinek összegét tartalmazza.
A 6GB121 Tőzsdei ügyletek elszámolásának bevételeit meg kell bontani aszerint, hogy azok belföldi (6GB1211 sor) vagy külföldi (6GB1212 sor) tőzsdéken kötött ügyletekből származnak. A belföldi tőzsdéken kötött ügyletek esetében további bontásban jelennek meg az azonnali és a származtatott, valamint ezeken belül az értéktőzsdei és az árutőzsdei ügyletek elszámolásából származó bevételek.
Külön a 6GB122-6GB124 sorokon kell szerepeltetni a Tőzsdén kívüli ügyletek elszámolásának, a
Deviza-nyilvántartási szolgáltatás, mint a deviza alapon végzett számlavezetéshez kapcsolódó, valamint az Egyéb elszámolóházi szolgáltatások bevételeit.
A 6GB13 Részvénykönyvvezetés bevételei között a megbízás alapján végzett tevékenység (Tpt. XV. fejezet) bevételeit kell kimutatni. Az egyéb, elszámolóházi tevékenységet segítő kiegészítő tevékenységek bevételei között a Tpt. 335. § (3) bekezdés i) pontja alapján elkülöníthető és a fenti tevékenységek egyikébe sem sorolható bevételeket kell számszerűsíteni.
A 6GB2 Pénzügyi szolgáltatások bevételei között a Tpt. 335. § (3) bekezdés e) pontjában meghatározott hitel- és pénzkölcsön nyújtásának, valamint a pénzforgalmi szolgáltatásoknak a bevételeit kell kimutatni.
7A Eszközök - Átlagállományok
A tábla célja
A tábla célja, hogy az eszközök negyedéves átlagállományaira vonatkozó adatok meghatározásával segítséget nyújtson a hitelintézettel kapcsolatos jövedelmezőségi mutatók számításához.
A tábla kitöltése
A tábla oszlopai
Az egyes mérlegsorokra az időszak napi állományi adatok alapján számított negyedéves átlagállományt kell megadni bruttó értéken forint, euró, valamint egyéb deviza szerinti bontásban. (A negyedéves átlagállományok számítása során az eszközök és források összesen értéke nem feltétlenül egyezik meg.)
Az időbeli elhatárolások negyedéves átlagos állományát abban az esetben, ha a hitelintézetnél az aktív időbeli elhatárolás elszámolására csak havonta, a tárgyhónap végén kerül sor és annak összege tárgyhónapot követő hó első napján visszavezetésre kerül, a napi átlagos állomány helyett a negyedévre számított kronológikus átlag alapján kell meghatározni.
A hitelintézetnek a törvényi előírások alapján gondoskodni kell arról, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A prudens magatartás alapvető követelménye, hogy a hitelintézet minden nap képes legyen felmérni eszközeit, forrásait, bevételeit és kiadásait, függetlenül attól, hogy a főkönyvi adatait milyen rendszerességgel zárja. Ennek értelmében lehetővé kell tenni, hogy a táblákhoz szükséges adatok előállítása is - minél rövidebb időn belül - megvalósuljon. (Amennyiben a hitelintézet rendszere nem képes a táblához szükséges adatok napi előállítására, az előírástól eltérő számbavételt külön - írásban is - jelezni kell.) Az értékelési különbözet sorokban az értéket előjel helyesen kell kimutatni.
Az eszközoldali értékvesztés-állományokat (a felügyeleti mérleghez hasonlóan) negatív előjellel kell feltüntetni.
A fel nem tüntetett (nem konkretizált) eszközöket a tartalmuknak megfelelő sorokban kell szerepeltetni.
Azok a bankok, amelyeknek az informatikai rendszere napi zárásra nem képes, választhatják a heti egyszeri zárás alapján történő átlagolást. A heti átlagolás esetében a negyedév minden szerdájának záró állományai alapján kell az átlagállományt kiszámítani.
A tábla sorai
A tábla sorainak kiszámítása, illetve az eredménykimutatás kapcsolódó sorai:
PSZÁF kód | ||
7A - Eszközök - Átlagállományok | 1AB - Felügyeleti mérleg (Eszközök)* | 2A - Eredménykimutatás |
7A1 | 1AB1 | |
7A11 | 1AB11 | nincs |
7A12 | 1AB12 | 2A0111121 |
7A13 | 1AB13 + 1AB14 + 1AB151 +1AB152 +1AB16 | 2A0111122,2A011121 |
7A2 | 1AB4 | |
7A21 | 1AB411 + 1AB412 | 2A0111121 |
7A221 | 1AB421 + 1AB422 | 2A0111122 |
7A222 | 1AB423 | 2A0111122 |
7A23 | 1AB4311 +...+ 1AB4322 | 2A011121 |
7A24 | 1AB424 + 1AB433 | |
7A3 | 1AB2 + 1AB3 | 2A0112 |
7A31 | 1AB2 | 2A0112 |
7A311 | 1AB2111 +...+1AB2132 | 2A01121 |
7A3121 | 1AB2211+..+1AB22122 | 2A012221 |
7A3122 | 1AB2311+..+1AB23222 | 2A011222 |
7A313 | 1AB2411+...+1AB2432 | 2A011223 |
7A314 | 1AB2511+..+1AB2522 | 2A01123 |
7A315 | 1AB2611+1AB2612 | 2A01124 |
7A316 | 1AB27111+...+1AB27232 | 2A01125 |
7A317 | 1AB214+ 1AB222+ 1AB233+ 1AB244+ 1AB253+ 1AB262+ 1AB273 | |
7A318 | 1AB215+ 1AB223+ 1AB234+ 1AB245+ 1AB254+ 1AB263+ 1AB274 | |
7A32 | 1AB3 | |
7A321 | 1AB3111+1AB3112 | 2A02 |
7A322 | 1AB33122+ 1AB3313+ 1AB3314 | 2A02 |
7A323 | 1AB3411+ 1AB3412 | 2A02 |
7A324 | 1AB33121+ 1AB321+ 1AB3311 | 2A0112 |
7A325 | 1AB3511+...+1AB3522 | 2A02 v. 2A01125 |
7A326 | 1AB3113+ 1AB322+ 1AB332+ 1AB342+ 1AB353 | |
7A327 | 1AB3114+ 1AB323+ 1AB333+ 1AB343+ 1AB354 | |
7A4 | 1AB6 | 2A02-2A021 |
7A411 | 1AB611 | 2A02-2A021 |
7A412 | 1AB6211+...+1AB624 | 2A02-2A021 |
7A413 | 1AB6311+...+1AB633 | 2A02-2A021 |
7A42 | 1AB6411+...+1AB6422 | 2A02-2A021 |
7A43 | 1AB612+1AB625+1AB634+1AB643 | |
7A44 | 1AB613+ 1AB626+ 1AB635+ 1AB644 | |
7A5 | 1AB5 | |
7A51 | összegző sor (1AB51111 +... + 1AB575) | |
7A511 | 1AB51111+...+1AB511222+ 1AB5121+1AB5122+1AB5131+...+1AB51322 | 2A011111 |
7A512 | 1AB52+...+1AB5322 | 2A0111122 |
7A513 | 1AB5411+...+1AB543322 | 2A0111123 |
7A514 | 1AB5511+...+1AB552722 | 2A011113 |
7A5151 | 1AB5611+...+1AB561522 | 2A0111141 |
7A5152 | 1AB5621+...+1AB562522 | 2A0111142 |
7A516 | 1AB571+...+1AB57322 | 2A011115 |
7A517 | 1AB5113+ 1AB5123+1AB5133+ 1AB533+ 1AB544+ 1AB553+ 1AB5616+ 1AB5626+ 1AB574 | |
7A518 | 1AB5114+ 1AB5124+ 1AB5134+ 1AB534+ 1AB545+ 1AB554+ 1AB5617+ 1AB5627 +1AB575 |
7A52 | összegző sor (1AB58111 +... + 1AB584) | |
7A521 | 1AB58111+...+1AB58122+ 1AB58211+1AB58212 | 2A011121 |
7A522 | 1AB58131+...+1AB5817522+ 1AB58221 + 1AB58222 | 2A011122 |
7A523 | 1AB583 | |
7A524 | 1AB584 | |
7A6 | 1AB7 | |
7A7 | 1AB8+1AB91 | |
7A8 | 1AB92 | |
7A9 | 1AB0 |
*Megjegyzés: Az egyes mérlegtételek tartalmát illetően az 1AB tábla kitöltési segédlete szolgál bővebb információval.
7B Források - Átlagállományok
A tábla célja
A tábla célja, hogy a források és a mérlegen kívüli tételek negyedéves átlagállományaira vonatkozó adatok meghatározásával segítséget nyújtson a hitelintézettel kapcsolatos jövedelmezőségi mutatók számításához.
A tábla kitöltése
A tábla oszlopai
Az egyes sorokra az időszak napi állományi adatai alapján számított negyedéves átlagállományát kell megadni forint, euró, valamint egyéb deviza szerinti bontásban.
(A negyedéves átlagállományok számítása során az eszközök és források összesen értéke nem feltétlenül egyezik meg.)
Az időbeli elhatárolások negyedéves átlagos állományát abban az esetben, ha a hitelintézetnél a passzív időbeli elhatárolás elszámolására csak havonta, a tárgyhónap végén kerül sor és annak összege tárgyhónapot követő hó első napján visszavezetésre kerül, a napi átlagos állomány helyett a negyedévre számított kronológikus átlag alapján kell meghatározni.
A fel nem tüntetett (nem konkretizált) forrásokat, illetve mérlegen kívüli tételeket a tartalmuknak megfelelő sorokban kell szerepeltetni.
Azok a bankok, amelyeknek az informatikai rendszere napi zárásra nem képes, választhatják a heti egyszeri zárás alapján történő átlagolást. A heti átlagolás esetében a negyedév minden szerdájának záró állományai alapján kell az átlagállományt kiszámítani.
(Amennyiben a hitelintézet rendszere nem képes a szükséges adatok napi előállítására a 7A táblával azonos módon az előírástól eltérő számbavételt külön - írásban is - jelezni kell.)
A tábla sorai
A tábla sorainak kiszámítása, illetve az eredménykimutatás kapcsolódó sorai:
PSZÁF kód | ||
7B - Források - Átlagállományok | 1B - Felügyeleti mérleg (Források) | 2A - Eredménykimutatás |
7B1 | 1B1 | 2A0121 |
7B111 | 1B1111+...+1B1134 | 2A012111 |
7B112 | 1B1211+...+1B1234 | 2A0121123 |
7B113 | 1B1311+...+1B1324 | 2A012113 |
7B1141 | 1B1411+...+1B1414 | 2A0121141 |
7B1142 | 1B1421+...+1B1424 | 2A0121142 |
7B115 | 1B151+...+1B154 | 2A012121 |
7B12 | 1B16111+...+1B1624 | 2A012122 |
7B2 | 1B2 | 2A0121 |
7B212 | 1B2111+...+1B212222 | 2A0121122 |
7B22 | 1B22111+...+1B222222 | 2A012121 |
7B3 | 1B3 | 2A0121 |
7B311 | 1B311+...+1B3122 | 2A012111 |
7B3121 | 1B321+...+1B323 | 2A0121121 |
7B3122 | 1B3311+...+1B3321 | 2A0121122 |
7B313 | 1B3411+...+1B34332 | 2A0121123 |
7B314 | 1B351 + ... + 1B3522 | 2A012113 |
7B315 | 1B361-ből, 1B3621-ből, 1B3622-ből | 2A012114 |
7B316 | 1B361-ből, 1B3621-ből, 1B3622-ből | 2A012115 |
1B363,1B371, 1B38 | ||
7B321 | 1B39111+...+1B391252+ 1B39211+...+1B392132 | 2A012121 |
7B322 | 1B39131+...+1B391332+ 1B39221+...+1B392332 | 2A012122 |
7B4 | 1B4 | 2A0122 |
7B41 | 1B4111+...+1B41122 | 2A01221 |
7B42 | 1B4121+1B4122 | 2A01222 |
1B4131+...+1B41322+ | ||
7B43 | 1B4211+...+1B42122+ 1B43111+...+1B431122+ 1B43211+...+1B432122 | 2A01223 |
7B44 | 1B4141+...+1B41422 | 2A01224 |
1B4151+...+1B41522+ | ||
7B45 | 1B4222+...+1B42222+ 1B43121+...+1B431222+ 1B43221+...+1B432222 | 2A01225 |
7B5 | 1B5 | |
7B6 | 1B6+1B7 | |
7B7 | 1B8 | |
7B8 | 1B9 | |
7B9 | 1B0 |
*Megjegyzés: Az egyes mérlegtételek tartalmát illetően az 1B tábla kitöltési segédlete szolgál bővebb információval.
Mérlegen kívüli tételek - átlagállományok
A jelentést a források átlagállományához hasonlóan kell kitölteni, vagyis a részletező sorokban feltüntetett kötelezettségeknél, valamint követeléseknél az időszak napi (ennek hiányában a heti) állományok alapján számított negyedéves átlagállományt kell feltüntetni forint, euró, valamint egyéb deviza szerinti bontásban.
Az egyes tételek tartalmát illetően a C11H és 3DBA-3DBE táblák kitöltési útmutatója szolgál bővebb információval.
7C Tájékoztató adatok
A tábla célja
A tábla célja, hogy segítséget nyújtson az egyes kockázatok felméréséhez valamint a PSZÁF részére szükséges egyéb információkhoz.
A tábla kitöltése
A tábla sorai
7C1 Jegyzett tőke összetételével kapcsolatos információk
Itt kell a hitelintézet jegyzett tőkéjére vonatkozó adatokat - a részletezés szerint - az éves közgyűlést követően ismertetni.
A 7C11 Jegyzett tőkéből deviza sort csak azoknak a hitelintézeteknek kell kitölteni, akiknél az alapítás vagy a későbbi tőkeemelés devizában történt és a jegyzett tőke fel nem használt része még devizában (pl. bankbetétként) áll rendelkezésre. A deviza értékét a mérlegnél előírtak szerinti árfolyamon kell forintban feltüntetni.
A 7C12 Jegyzett tőke befektetési szolgáltatási vállalkozástól kapott része sorba a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző hitelintézetnek a jegyzett tőkén belül - a Hitkr. 8. § (1) bekezdésében meghatározottak szerinti - külön nyilvántartott befektetési szolgáltató tulajdoni részesedését kell beírni.
A 7C13 Jegyzett tőkéből az apport-rész sort csak azoknak a hitelintézeteknek kell kitölteni, akiknél az alapítás vagy a későbbi tőkeemelés apporttal történt (függetlenül attól, hogy a Hpt. szerint apporttal nem lehet már tőkét emelni).
7C2 Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletek állománya
A részletező sorokban a minősített befolyással rendelkező tulajdonoshoz kapcsolódó ügyletek jövedelmezőségéhez szükséges adatokat kell szerepeltetni.
A tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyleteknél a beszámolási időszakra vonatkozó negyedév alatt fennálló (és a mérlegadatok között bruttó, illetve nettó értéken kimutatott) kihelyezések és kötelezettségek negyedéves átlagos állományát a 21, illetve 22 sorokban kell feltüntetni.
Külön ki kell emelni és a 211, illetve 221 sorokban szerepeltetni a kapcsolt vállalkozásokkal9 szembeni követelések és kötelezettségek negyedéves átlagos állományát.
7C3 Befektetésekhez kapcsolódó ügyletek állománya
A részletező sorokban a hitelintézet által végrehajtott - és minősített befolyást jelentő - befektetésekhez kapcsolódó ügyletek jövedelmezőségéhez szükséges adatokat az előző 2 Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletek állománya részletezéséhez hasonló módon kell szerepeltetni.
7C4 Hitelekhez kapcsolódó tájékoztató adatok
7C41 Lakáscélú hitelállomány (hitelcél szerint)
A részletező sorokban értelemszerűen kell kimutatni könyv szerinti bruttó és nettó értéken a lakáscélú hitelállományt, valamint darabszámát.
Az állományi adatok megjelenítésénél a hátralevő tőkerészt kell feltüntetni.
A hitelek db számánál, ha egy ingatlannak több hitelszerződése van, vagyis többféle finanszírozást rendeltek hozzá, akkor a szerződések darabszámát kell megadni.
A hitelcél szerinti bontáshoz nemcsak az új, illetve használt lakás (ház) vásárlás és építés tartozik, hanem minden más lakás célú ingatlan finanszírozást is (házrész, telek stb.) figyelembe kell venni.
7C42 Lombard hitelek
Itt azokat a forint- és devizabetét, valamint az értékpapír fedezete mellett nyújtott, célhoz nem kötött hiteleket kell jelenteni, amelyeknél az ügyfél hitelintézeti betétjét, illetve a már meglévő értékpapírját a hitelintézetnél óvadéki letétbe helyezte, hogy annak fedezete mellett részére hitelt folyósítsanak. A 421 sorban kell feltüntetni a forint- és devizabetét, a 422 soron az értékpapír fedezet mellett nyújtott lombard kölcsönöket könyv szerinti bruttó és nettó értékén, valamint annak darabszámát. A 4221-4223 soron az értékpapír típusa szerint alá kell bontani a hiteleket.
A 7C5 Hitelekhez és betétekhez kapcsolódó tájékoztató adatok szakasz a mérleg eszköz- és forrásoldalát befolyásoló fő hitelintézeti tevékenységek, a hitelezés és betétgyűjtés során a hitelintézettel üzleti kapcsolatba kerülő természetes és jogi személyiségű ügyfelek számát tartalmazza, a pénzügyi intézmények kivételével. Az adatszolgáltatás alapján értékelhetővé válik a hitelportfolió és a betétállomány átlagos nagysága, granularitása. 7C51 Hitelezett ügyfelek száma (fő)
A sor a felügyeleti mérleg 1AB5 Hitelek sorában - kivéve az 1AB53 és 1AB54 kezdetű pénzügyi intézményi alábontó sorokat - kimutatott hitelállományhoz kapcsolódó összesített ügyfélszámot tartalmazza. Külön soron kell megjeleníteni a lakossági ügyfelek számát, majd ebből kiemelve a jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek számát. 7C52 Ügyfélbetétesek száma (fő)
A részletező sorokban kell kimutatni az 1B Felügyeleti mérleg - Források 1B1 sorában szereplő betétállományhoz kapcsolódóan a hitelintézetnél betétet elhelyező vagy _folyószámlát vezető ügyfelek számát összesen. Külön soron jelenik meg a lakossági betétesek száma. A táblában a lakossági betétállományból kiemelten kell részletezni a lakossági lekötött betétek negyedév végi állományát és a betételhelyezők darabszámát a betét típusa szerinti megbontásban. Külön sorban kell megjelentetni a lakáscélú betéteket. Az anonim betétek állományát a megfelelő sorban, darabszám megjelölése nélkül kell szerepeltetni, mivel az azokra vonatkozó adatokat a 4E Egyes betétek és letétek azonosítása című tábla tartalmazza.
7C6 Egyéb tájékoztató adatok
7C61 Átlagos statisztikai állományi létszám (fő)
Ebbe a sorba - az adott negyedévre vonatkozó - átlagos statisztikai állományi létszámnak egyszerű számtani átlagát kell feltüntetni. Az átlagos állományi létszámot a Központi Statisztikai Hivatal előírásai szerint teljesített havi munkaügyi adatszolgáltatásban jelentett szervezet tevékenységében résztvevők száma alapján kell megállapítani.
7C62 Hálózati egységek száma
Itt a hitelintézethez tartozó összes hálózati egység számát fel kell tüntetni az elnevezéstől függetlenül. [Pl.: Bármilyen elnevezésű fiók, kirendeltség, iroda, képviselet (külföld is), területi igazgatóság, megyei központ stb.] Azon hálózati egységek számát kell megadni, ahol az ügyfelek számára pénzügyi szolgáltatás nyújtása történik.
7C631 Napi átlagos Giro forgalom darabszáma
Itt a Giro elszámolás forgalomba kerülő tételek napi átlagos darabszámát (a kimenő és a bejövő tételek és üzenetek együttes darabszámának átlagát) kell feltüntetni.
7C632 Napi átlagos VIBER forgalom darabszáma
Itt a VIBER-ben indított tételek napi átlagos darabszámát kell feltüntetni.
7C64 Napi átlagos Swift forgalom darabszáma
Ide a Swift rendszeren keresztül forgalmazott tételek (üzenetek) napi átlagos darabszámát (kimenő és bejövő összes tételszám átlagát) kell beírni.
7C651 Saját kibocsátású kötvényekből 2003. január 1-je után kibocsátott állomány
Itt kell szerepeltetni a felügyeleti mérleg forrás oldalán a 4111-4122 sorokon jelentett, saját kibocsátású kötvényekből a 2003. január 1 -je után kibocsátott állomány összegét.
7C652 Saját kibocsátású letéti jegyekből 2003. január 1-je után kibocsátott állomány
Ebbe a sorban kell feltüntetni a felügyeleti mérleg forrás oldalán a 4141 -41422 sorokon jelentett, saját kibocsátású letéti jegyek közül a 2003. január 1 -je után kibocsátott állomány összegét.
7C653 OBA által biztosított források kamatelhatárolása
Az Országos Betétbiztosítási Alap által biztosított forrásokra (betétek, értékpapírok) elhatárolt kamatot kell jelenteni.
OBA által biztosított források a felügyeleti mérleg forrás oldalán a Hpt. 99-100. §-a alapján betétbiztosítás alá tartozó betétek teljes állománya, valamint a saját kibocsátású kötvények és letéti jegyekből a 2003. január 1 -je után kibocsátott állománya, azaz annak összege nem egyezik meg a ténylegesen biztosított forrás (kártalanítás alá tartozó állomány) összegével.
7C7 Tárgyévet megelőző év végére vonatkozó eredményadatok
A részletező sorokban a tárgyévet megelőző év végére vonatkozó eredmény alakulásáról kell tájékoztató adatokat közölni.
Mivel az előzetes év végi eredmény a hitelintézeteknél különböző időpontokban kerülhet át az eredménytartalékba, ezért az összehasonlíthatóság érdekében az előzetes év végi eredmény elfogadásának különböző fokozatait kell külön feltüntetni. Az adott időpontra (eseményre) vonatkozó adatok már nem változhatnak. A még meg nem történt esemény eredmény sorába nullát kell írni, mindaddig, amíg az adott eredmény sor nem tölthető ki.
Az egyes eredmény adatok csak abban az esetben egyezhetnek meg, amennyiben egyes időpontok egybe esnek, illetve a különböző időpontok között a megtárgyalt eredmény adatoknál nem történt változás.
Az előző évet lezáró közgyűlést követően a részletező sorok eredményadatai a tárgyév végéig már nem változhatnak.
A 7C71 sor az év végi előzetes eredménynek (az adózásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően) az adózás utáni, de osztalékfizetés előtti állapotát tükrözi.
A 7C72 soron kell bemutatni a hitelintézet igazgatósága által jóváhagyott előzetes mérleg szerinti eredmény összegét.
A 7C73 soron a hitelintézet könyvvizsgálója által auditált mérleg szerinti eredményt kell feltüntetni, amelynek közgyűlés által jóváhagyott összegét a 74 soron kell bemutatni.
7F Projektfinanszírozási hitelek
A tábla célja
A jelentést a hitelintézetek projektfinanszírozási tevékenysége nagyságrendjének felméréséhez - ezen belül az ingatlanpiaci kitettség alaposabb megítéléséhez - szükséges kitölteni a megadott szektorbontásban.
A projektfinanszírozás fogalmát az I.3.70. pont tartalmazza.
A tábla kitöltése
A tábla a pénzügyi vállalatokon kívüli bel- és külföldieknek nyújtott projektfinanszírozási hitelekre vonatkozó adatokat tartalmazza. A táblában a belföldieknek nyújtott hitelek állományi, folyósítás és egyéb adatai ingatlancél és ingatlantípus bontásban, míg a külföldieknek nyújtott hitelek adatai hasonló oszlopbontásban, de összesítve jelennek meg, a 7F12 Külföldieknek nyújtott hitelállomány összesen sorból kiemelt sorokon szerepeltetve az ingatlanfejlesztési és ingatlanvásárlási hitelek adatait.
A tábla oszlopai:
A tábla a)-l) oszlopaiban a tárgyidőszak utolsó napján fennálló állomány bruttó és nettó értékét, a le nem hívott hitelkeretet kell kimutatni.
Az m) oszlopban a tárgynegyedév végén fennálló szerződésekből a hátralékkal nem rendelkező átstrukturált és újratárgyalt szerződések összegeit összesítve kell kimutatni.
Az n)-q) oszlopokban, a hátralékkal rendelkező nem átstrukturált hitelek a szerződés legrégebbi hátraléka szerinti késedelembe esés időpontjától eltelt időszak alapján, sávonkénti bontásban jelennek meg.
Az r)-u) oszlopokban pedig a hátralékos átstrukturált szerződéseket a legrégebbi hátralék szerinti bontásban kell szerepeltetni.
A projektfinaszírozási hitelek első részére vonatkozóan tájékoztató adatokat kell szerepeltetni a bel- és külföldi ingatlanfejlesztési és ingatlanvásárlási hitelekhez kapcsolódóan.
A Projektfinanszírozási hitelek tábla második részében kell a tárgynegyedévi folyósítás összegét feltüntetni külön a forintban, az euróban, valamint az egyéb devizában nyújtottakat. Egyéb tájékoztató adatként a projekthitelekből kiemelve külön oszlopokban kell feltüntetni az ingatlan fedezettel biztosított állományt és a szindikált állományt.
A szindikált állomány oszlopokban be kell mutatni a szindikátus tagjaként az engedélyezett hitel állományából a már folyósított, valamint a nem folyósított hitelek állományát.
A táblában szerepeltetni kell a projekttel kapcsolatos egyéb hitelintézeti mérlegen belüli kockázatvállalást, (pl. halasztott fizetéssel vállalt követelés), valamint a mérlegen kívüli kötelezettségvállalásokat (garancia, kezességvállalás, lejegyzett kötvény stb.).
Az egyéb tájékoztató adatok táblarésznek megfelelő oszlopbontásban kell szerepeltetni a bel- és külföldi ingatlanfejlesztéshez és ingatlanvásárláshoz kapcsolódó tájékoztató adatokat is.
A tábla sorai
A 7F11 Belföldieknek nyújtott hitelállomány összesen sorban a pénzügyi vállalatokon (C, D, E, F szektor) kívüli intézmények számára történt kihelyezésekre vonatkozóan kell adatokat szolgáltatni. Az adatszolgáltatás részletesen tartalmazza a tárgyidőszak végén fennálló hitelállomány összegét a szerződés szerinti (nyilvántartási) értéken, könyv szerinti (értékvesztéssel csökkentett) értéken, valamint itt jelenik meg a még le nem hívott hitelkeretet is.
A 7F111 Ingatlanfejlesztési hitelek között kell feltüntetni ingatlantípusonkénti bontásban azokat az ügyleteket, amelyekben a bank új létesítmény építését, már meglévő létesítmény építési, műszaki, technológiai szempontból teljes mértékben különálló új részegységének létrehozását finanszírozza, és a hitel megtérülése az ingatlanhoz kapcsolódó jövőbeli cash-flow. Azaz minden olyan ingatlan fejlesztésének a finanszírozása ide tartozik, ahol a közvetlen felhasználó és az építtető, fejlesztő személye nem azonos és, amelyeket részben vagy egészben eladásra vagy bérbeadásra szánt ingatlanok építésére, fejlesztésére jelzáloggal, egyéb fedezettel, vagy fedezet nélkül nyújtott a hitelintézet.
A 7F112 Ingatlanvásárlási hitelek: az előző hiteltípustól annyiban térnek el, hogy ebben az esetben a bank új létesítmény vásárlását finanszírozza és a közvetlen felhasználó és vevő személye nem azonos. A 7F113-7F117 sorokban kell szerepeltetni az energiaszektor fejlesztésére, a közlekedés, szállítás (autópálya építés, útépítés, vasúti szállítás, légi szállítás) fejlesztésére, a közműfejlesztésre, a közműfejlesztésnek nem minősülő környezetvédelmi célú, valamint a telekommunikációs fejlesztésre nyújtott hiteleket. A hitelek besorolását a finaszírozott tevékenység és az ingatlan típus figyelembevételével kell elvégezni.
A 7F118 sorban kell feltüntetni minden, az előzőekben nem nevesített projektfinanszírozási hitelt. A 7F12 Külföldieknek nyújtott hitelállomány összesen sora tartalmazza a tárgyidőszak végén fennálló hitelállomány összegét a szerződés szerinti (nyilvántartási) értéken, könyv szerinti (értékvesztéssel csökkentett) értéken, valamint itt kell szerepeltetni a még le nem hívott hitelkereteket. A hitelfelvevői kör a külföld esetében is a pénzügyi vállalatokon kívüli intézmények köre.
A 7F12 sorból kiemelve, ebből-ös tételként kell szerepeltetni a 7F121 Ingatlanfejlesztési hitelek, valamint a 7F122 Ingatlanvásárlási hitelek összegét.
A tábla első részéhez kapcsolódó tájékoztató adatok között kell szerepeltetni az ingatlanfejlesztési és ingatlanvásárlási hitelekhez kapcsolódó speciális hitelkonstrukciókat, a 7F13 sorban a Cash flow-t nem termelő konstrukciókat (telek jellegű és befejezetlen építés alatt álló konstrukciók), valamint a 7F14 Speciális törlesztési konstrukciójú hiteleket, mint például a balloon és bulett típusú konstrukciókat. A balloon konstrukció fogalmát az I.3.5. pont, a bulett konstrukció fogalmát az I.3.6. pont tartalmazza.
A tábla második "Egyéb tájékoztató adatok" című részéhez kapcsolódóan az első résszel azonos sorbontásban kell tájékoztató adatokat szerepeltetni az ingatlanfejlesztési és ingatlanvásárlási hitelekkel összefüggésben.
7G Önálló zálogjog adatai
A tábla célja
Az önálló zálogjog alkalmazásával kapcsolatos tevékenységre vonatkozó információszolgáltatás.
A tábla kitöltése
Az önálló zálogjogról a Ptk. 269. § bekezdése rendelkezik.
A tábla sorai
A 7G11-7G32 sorokig az adatokat a negyedév végén fennálló állományoknak megfelelően kell kimutatni.
A 7G11 sorban a hitelintézet eszközei között vagyoni értékű jogként szereplő önálló zálogjogokat kell szerepeltetni.
A 7G111 -7G113 sorokban az önálló zálogjogból származó vagyoni értékű jogokat a keletkezés alapján kell megbontani.
Az önálló jelzálogjog jelzálog-hitelintézet részére történő értékesítésénél a Jht. 8. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. Az önálló jelzálogjog más személy részére történő értékesítésénél a halasztott fizetésre vonatkozó általános szabályok az irányadók.
A 7G121 sorban a jelzálog-hitelintézetnél az önálló jelzálogjog megvásárlása és egyidejű halasztott fizetéssel való viszonteladása miatti éven túli követeléseket kell feltüntetni. Éven túli követelésnek kell minősíteni ebből a szempontból az adott évben esedékes részt is. E sorban csak a jelzáloghitelintézetek tüntethetnek fel adatot.
A 7G122 sorban az önálló jelzálogjog más személy részére, halasztott fizetéssel történő értékesítése miatti fennálló követelés könyv szerinti értékét kell szerepeltetni.
A 7G221 sorban a hitelintézeteknél az önálló jelzálogjog jelzálog-hitelintézet részére történő értékesítése és egyidejű halasztott fizetéssel való visszavásárlása miatti a jelzálog-hitelintézettel szemben éven túli tartozások összegét kell szerepeltetni. E szempontból éven túli tartozásnak minősülnek az adott évben megfizetendő tartozások is.
A 7G222 sorban a vagyoni értékű önálló zálogjogok halasztott fizetéssel történő megvásárlása miatt fennálló kötelezettségeket kell szerepeltetni.
A Ptk. 269. § (4) bekezdése értelmében az önálló zálogjog - ranghelyének megtartása mellett a nyilvántartásba történő bejegyzéssel - követelést biztosító zálogjoggá, ez utóbbi pedig önálló zálogjoggá a felek erre irányuló megállapodásával átváltoztatható.
Ha az önálló zálogjog követelés biztosítékául szolgál, a zálogjogból való kielégítés mértéke - azaz a zálogszerződésben meghatározott összeg, valamint annak járulékai - független a követeléstől, és a zálogkötelezettel való elszámolási kötelezettséget a biztosítéki szerződésnek kell tartalmaznia. (A követelést biztosító zálogjognál a kielégítés mértéke a követeléssel együtt mozog.) A követelést biztosító önálló zálogjogot a zálogszerződésben meghatározott összeg és járulékai erejéig a "0"-ás számlaosztályban kell nyilvántartani.
A 7G31 sorban az önálló zálogjoggal kiváltott követeléseknél a nyilvántartások alapján azoknak a követeléseknek az összértékét kell szerepeltetni, amelyek helyébe a vagyoni értékek közé kerülő önálló zálogjogok léptek. A követelés értékét a követelést önálló zálogjoggá átalakító szerződésben szereplő meghatározott érték alapján kell kimutatni.
A 7G32 sorban a fedezetként szereplő önálló zálogjogoknak a zálogszerződésben meghatározott, a járulékok nélküli összegét kell szerepeltetni.
A 7G321 sorban a jelzálog-hitelintézetnek értékesített, és egyidejűleg halasztott fizetéssel visszavásárolt önálló jelzálogjogokat kell szerepeltetni.
A 7G322 sorban a hitelintézetnél fedezetként szereplő, és nem értékesített önálló jelzálogjogok összértékét kell bemutatni.
A 7G33 sorban az év eleje óta értékesített önálló jelzálogjogok összesített értékét kell szerepeltetni. A jelzálog-hitelintézeti halasztott fizetésű és visszavásárlásos ügylet keretében értékesített önálló zálogjogok értéke e sorban nem szerepelhet.
A 7G34 sorban az év eleje óta követelést biztosító zálogjoggá átalakított önálló jelzálogjogok összesített értékét kell szerepeltetni.
7H Hitelintézet által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása
A tábla célja
A tábla célja a hitelállomány változását előidéző tranzakciók bemutatása.
A tábla kitöltése ű
A tábla sorai
A tábla 7H11-7H82 soraiban szektoronkénti bontásban kell a tárgyhónapban a hitelállomány alakulását befolyásoló egyes tranzakciókat, valamint a tárgyhónap végén meglévő szerződések darabszámát és a tőketartozás összegét bemutatni.
Szektoronként külön soron kell feltüntetni a forinthitelek és a devizahitelek változását. Az egyéb pénzügyi vállalatokba tartoznak az egyéb pénzügyi közvetítők és a pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző vállalkozások (a pénzügyi vállalkozások, befektetési vállalkozások, egyéb intézmények), a biztosítók és a nyugdíjpénztárak.
A besorolás alapját a kölcsönszerződésben meghatározott devizanem határozza meg, függetlenül a hozzá kapcsolódó pénzügyi teljesítésektől. Ha a kölcsönszerződés alapján a folyósítás több devizában történik, a kintlévőség devizanemei szerint kell a kölcsönt besorolni.
A tábla oszlopai
Az a) oszlopban kell a tárgyhónapban folyósított hitel összegét, a c) oszlopban a tárgyhónapban törlesztett tőke (ütemezett és rendkívüli) összegét kell feltüntetni.
A forgalmi adatokban [a) oszlop és törlesztési c) oszlop] nem kell megjeleníteni a folyószámla hitelek folyósítási adatait.
A b) oszlopban kell kimutatni a tárgyhónapban vásárolt követelések összegét bekerülési értéken (vételáron).
A d) és e) oszlopban kell feltüntetni a tárgyhónapban behajthatatlannak minősített és leírt, illetve az egyéb okból leírt követelésnek a leíráskori bruttó (teljes) nyilvántartási és nettó értékét szektoronkénti bontásban.
Az f)-h) és i)-k) oszlopokban kell a tárgyhónapban véglegesen eladott - eladás előtt a mérlegben kimutatott - követelés összegét szerepeltetni könyv szerinti bruttó értéken, nettó értéken és az adásvételi szerződés szerinti értéken (eladási áron), függetlenül attól, hogy ellenértékük megfizetésére mikor került sor.
A problémamentes és nem problémamentes megbontásnál a Hitkr. 7. számú mellékletében előírt minősítési előírások alapján kell a besorolást elvégezni.
Az eladott kihelyezéseket is azokban a sorokban kell megjelentetni, amelyekben eredetileg is a mérlegben voltak, még akkor is, ha más devizában történt az eladásuk.
Az l) Egyéb állományváltozás oszlopban a tábla sorai közötti (többek között a szektor-, instrumentum besorolás, devizanem változása, kamattőkésítés miatt szükséges) tárgyhavi átsorolásokat, átstrukturálásokat kell feltüntetni a mozgás irányának megfelelő előjellel. Az oszlopon belül az állomány kivezetését (-) előjellel, az új sorba történő átsorolást (+) előjellel kell kimutatni. Soron belüli változásnál a változás hatása nettó módon jelenik meg.
Az oszlop nem tartalmazhatja az átértékelődésből eredő állományváltozások összegét.
Az m) oszlopban kell feltüntetni a tárgyhónap végén fennálló szerződések darabszámát, az n) oszlopban a tárgyhónap végén fennálló tőketartozás összegét. Az m) és n) oszlopban szereplő adatok a folyószámlahitel szerződések darabszámát és a fennálló tőketartozás értékét is tartalmazzák. A devizában fennálló hitelállományi adatok forint értékének meghatározásánál az I.5.1.5. pont szerint kell eljárni.
Az m) és n) oszlopok nem tartalmazzák a Hitkr. 17. § (1) bekezdés b) pont szerint az alapköveteléshez kapcsolódó kamatkövetelést és az 5. § (5) bekezdés c) pont szerinti, céltartalékkal teljes mértékben fedezett, halasztott kamatfizetéses lakáscélú, valamint tandíjhitelek halasztott kamatának tőkésített összegét.
A tárgyhónap végén fennálló tőketartozás a tábla oszlopai alapján nem határozható meg, mert az oszlopok a deviza árfolyamváltozás állománynövelő-, illetve csökkentő hatását nem tartalmazzák.
7I Hitelintézet konzorciális hitelezési tevékenységének adatai
Összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézetek által töltendő tábla
A tábla célja
A tábla a hitelintézetek konzorciális hitelezési tevékenységéről nyújt információt. Ebben a táblában kell jelenteni azon kitettségeket, amelyeket a hitelintézet konzorcium keretében helyezett ki (a másodlagos forgalmazásban vásároltat is) vagy konzorcium tagjaként nyújtott.
A tábla kitöltése
A tábla oszlopai
Az oszlopokban kell értelemszerűen az ügyfél nevét, törzsszámát, a konzorcium vezetőt, a konzorcium tagokat, a konzorciális hitel teljes összegét, adatszolgáltatóra eső összegét, a szerződéskötés időpontját, a hitel lejáratát, a vonatkozási időszak végén az adatszolgáltató felé fennálló tartozás összegét, értékvesztéssel csökkentett nettó értékét, a le nem hívott összeget és a hitel devizanemét megjeleníteni. A tábla oszlopaiban - ha az adott oszlopnál eltérő rendelkezés nem az oszlop megnevezése szerinti devizaösszegeknek a beszámolás napján érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamon számított forintértékét kell feltüntetni millió forintban, az adatszolgáltatás általános kerekítési szabályainak megfelelően.
A c) Konzorcium vezető oszlopban a jelentő hitelintézet, mint konzorciumvezető nevét a külön sorokon megjelenítendő konzorciumtagoknál fel kell tüntetni és az állományi adatokat tartalmazó oszlopokban a konzorciumtagokra eső részt kell jelenteni. A konzorciális hitel teljes összegét [e) oszlop] az adott csoporton belül csak egyszer kell feltüntetni, a csoport első sorában. Ha a jelentő hitelintézet konzorcium tagként vesz részt egy konzorciumban, csak a konzorciumvezető nevét kérjük kimutatni a c) oszlopban, a konzorcium egyéb tagjainak nevét nem kell megadni.
A d) Konzorcium tagok oszlopot kizárólag akkor kell kitölteni, ha az adatszolgáltató maga a konzorciumvezető.
Az e) Konzorciális hitel teljes összege oszlopban a konzorciális hitelszerződés megkötésekor az eredeti szerződésben szerepelő bruttó devizaértéknek Ha a szerződésen belül több devizában történik lehívás, a különböző devizanemekben fennálló állományokat külön soron kérjük jelenteni.
Az f) A konzorciális hitel hitelintézetre eső összege oszlopban a szerződés szerint a jelentő hitelintézetre eső rész (az általa nyújtott hitel) devizaösszegének forintértékét kell kimutatni.
A h) A hitel lejárata oszlopban a hitel eredeti lejárati dátumát kell feltüntetni. A felmondott konzorciális hitelek esetében a felmondás dátumát kell megadni, amikor a hitel lejárttá és azonnal esedékessé válik).
A i) A vonatkozási idő végén a hitelintézet felé fennálló tartozás bruttó összege oszlopban a kitettség tőkerészét (lejárt és elhatárolt kamatok nélkül) kell feltüntetni.
Az m) A hitel devizaneme oszlopban a hitel nyilvántartás szerinti devizanemét kell megadni, amelyben az árfolyamkockázat fennáll. A keret és a lehívás devizaneme eltérhet egymástól. Ha az i) oszlopban szereplő, lehívott konzorciális hitel több devizában áll fenn és ez eltér az eredeti szerződés (hitelkeret) szerinti devizanemtől vagy a j) oszlopban kimutatott, le nem hívott hitelkeret devizanemétől, az eredeti szerződés, illetve a le nem hívott hitelkeret értékét a megfelelő devizanem kódjával ellátva az adott ügyfélhez kapcsolódóan külön soron kell kimutatni.
Ha lehívási devizanemenként kell felsorolni az ügyleteket, akkor az azonos szerződéshez kapcsolódó ügyletek hitelszerződéshez kapcsolódó információi (pl. teljes hitel összeg vagy a le nem hívott keret, céltartalék) megegyeznek. Ekkor az adott csoporton belül csak egyszer, a csoport első sorában kell feltüntetni az azonos szerződéshez kapcsolódó ügyletek hitelszerződéshez kapcsolódó információit.
A tábla sorai
A 7I0 fősorban és alábontó soraiban a konzorciális hitelnyújtásban érintett legnagyobb ügyfelek 50 legnagyobb konzorciális hitelének szerződés szerinti összege és a fennálló tartozások összegei jelennek meg, amelyeket a hitelintézet különböző konzorciumokon keresztül, különböző hiteltípusokban, lejáratokra és devizanemekben nyújtott az ügyfeleknek. Az értékeket devizanemtől függetlenül millió forintban kell megjeleníteni. A hitelnyújtásban érintett legnagyobb ügyfelek 50 legnagyobb konzorciális hitelét a fennálló konzorciális hitel tartozás alapján kell sorrendbe rendezni.
Ha egy ügyfélnek különböző konzorciumokon keresztül, különböző hiteltípusokban, lejáratokra és devizanemekben nyújtott a hitelintézet, ezeket a hiteleket ügyletenként, azaz tételesen fel kell sorolni a 7I101-7I199-ig terjedő alábontó sorokban.
7J Hitelintézet kiemelt közvetítő útján végzett záloghitelezési tevékenysége
(Összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézetek által töltendő tábla)
A tábla célja
A tábla a hitelintézetek kiemelt közvetítő útján végzett záloghitelezési tevékenységét mutatja be. A zálogház a záloghitelezési tevékenységet a hitelintézet engedélye alapján és számlájára végzi.
A tábla kitöltése
Az a) Kiemelt közvetítő neve és b) Kiemelt közvetítő törzsszáma oszlopokban a kiemelt közvetítő teljes nevét és adószámának első nyolc számjegyét kell feltüntetni. Amennyiben a kiemelt közvetítő több zálogfiókot üzemeltet, a közvetítő által működtetett zálogfiókok záloghitelállományait összesítve egy soron kell megjeleníteni.
A c) Felügyelet által engedélyezett záloghitelezési limit oszlopban a mindenkor aktuális szavatoló tőke alapján számított keretösszeget (limitet), vagy ha az alacsonyabb, mint a kiemelt közvetítő (a továbbiakban: zálogház) által kötelezően kötendő vagyonbiztosítási szerződésben szereplő összeg, akkor az utóbbit kell feltüntetni.
A d) Ügyfelekkel szemben fennálló zálogkövetelés bruttó értéke oszlopban az ügyfelekkel (a továbbiakban: zálogadós) szemben a tárgyidőszak végén fennálló záloghitel futamidő végén esedékes tőke- és ügyleti kamat összege kerül kimutatásra. Abban az esetben, ha a zálogkövetelés már lejárt, de a türelmi idő végét nem érte el, az oszlopban a zálogkövetelésnek a késedelmi kamattal növelt összegét kell kimutatni.
Az e) Ebből: lejárt zálogkövetelések értéke a türelmi idő végéig oszlopban a d) oszlopban kimutatott teljes állományból kiemelten a zálogadósokkal szemben a tárgyidőszak végén fennálló, lejárt, de még a türelmi időn belüli záloghitel-követeléseket kell jelenteni.
Abban az esetben, ha a zálogadós a türelmi idő végéig nem rendezi tartozását, a zálogtárgyak feletti tulajdonjog ellenében a zálogház a zálogadós tartozását átvállalja.
Az f) Kiemelt közvetítővel szembeni követelések - a türelmi idő végétől az elszámolásig oszlopban a hitelintézetnek a zálogházakkal szemben fennálló azon jogos követeléseit kell megjeleníteni, amelyeket a hitelintézet tartozásátvállalása alapján zálogadóssá vált zálogház felé már leszámlázott, de az ellenérték még nem folyt be.
A g) Kiemelt közvetítővel szembeni követelések - Ebből: ki nem egyenlített követelések oszlopban azon záloghitelek összegét kell kimutatni, amelyeknél a hitelintézet által kiszámlázott ellenértéket a zálogház a megbízási szerződésben előírt határidőig nem teljesítette.
A h) Kiemelt közvetítővel szemben fennálló egyéb követelések összege oszlopban a zálogházzal szemben fennálló, de a zálogtevékenységhez közvetlenül nem kapcsolódó valamennyi egyéb kockázatvállalást kell jelenteni, függetlenül azok fajtájától vagy lejáratától.
A tábla sorai
A kiemelt közvetítőket tételesen fel kell sorolni a tábla 7J101-7J199-ig terjedő alábontó sorokban.
7K Hitelintézetek által nyújtott gyűjtőszámlahitelekhez kapcsolódó adatok
A tábla célja
A tábla célja a devizakölcsöntv. 1 -5. §-ának alapján a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsön (a továbbiakban: devizakölcsön) és a rögzített törlesztési árfolyam miatt keletkező gyűjtőszámlahitel állományok alakulásának elemzése.
A tábla kitöltése
Az adatok jelentési nagyságrendje: millió forint az általános előírásoknak megfelelően.
A 7K01-7K02 sorokban kizárólag csak a 2012. április 1. utáni gyűjtőszámlahitel-konstrukcióban résztvevő devizakölcsönök adatait kell szerepeltetni.
A többi soron pedig az összes rögzített árfolyamú devizakölcsön adatát jelenteni kell, függetlenül attól, hogy az a 2012. április 1. előtti vagy utáni gyűjtőszámlahitel-konstrukcióban vesz részt.
A tábla oszlopai
A tábla oszlopaiban a tárgyhavi állományi és forgalmi adatok a devizakölcsöntv. 1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott devizakölcsönök devizaneme szerinti bontásban, a sor tartalmának megfelelő tartalommal és árfolyamon számított forintértéken jelennek meg. A darabszám a sor jellegének megfelelően szerződésszámot, ingatlan darabszámot, illetve előfordulási gyakoriságot mutat.
A tábla sorai
7K01 Devizakölcsönök törlesztőrészletéhez kapcsolódó adatok
A 7K011-7K014 sorokban a ténylegesen, a tárgyhóban pénzforgalomhoz kapcsolódó törlesztő részlet adatait kell megadni.
A 7K011 Tárgyhavi törlesztőrészlet eredeti szerződés szerinti árfolyamon sorban a gyűjtőszámlahitelkonstrukcióban résztvevő devizakölcsönök havi törlesztőrészletének aktuális, az eredeti szerződés szerinti árfolyamon számított állományát kell kimutatni. Azaz azt az összeget, amekkora törlesztőrészlet az adott hónapban felmerült volna a devizakölcsöntv. 1. §-ában foglalt rögzített árfolyam alkalmazása nélkül.
A sor értéke maximum a devizakölcsöntv. 1. § (1) bekezdés 9a. pontjában meghatározott legmagasabb árfolyamok (svájci frank esetén 270 HUF/CHF, euró esetén 340 HUF/EUR, japán jen esetében 3,3 HUF/JPY) alkalmazásával számolt törlesztőrészlet. A törlesztőrészlet legmagasabb árfolyam feletti részét a 7K014 Legmagasabb árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettség soron kell jelenteni.
A 7K0111 Tőkerész sorban a devizakölcsönök havi törlesztőrészletének aktuális, az eredeti szerződés szerinti árfolyamon számított állományának (7K011) tőkerészét kell kimutatni.
A 7K0112 Kamat- és kamatjellegű díj vagy költség sorban a devizakölcsönök havi törlesztőrészletének aktuális, az eredeti szerződés szerinti árfolyamon számított állományából (7K011) a kamat- és kamatjellegű díjat vagy költséget kell kimutatni.
A 7K012 Tárgyhavi törlesztőrészlet rögzített árfolyamon sorban a gyűjtőszámlahitel-konstrukcióban résztvevő devizakölcsönöknek a devizakölcsöntv. 1. § (2) bekezdésben meghatározott rögzített árfolyamokkal számolt adott havi törlesztőrészletét kell jelenteni.
A 7K0121 Tőkerész sorban a devizakölcsönök havi törlesztőrészletének rögzített árfolyamon számított állományának (7K012) tőkerészét kell kimutatni.
A 7K0122 Kamat- és kamatjellegű díj vagy költség sorban a devizakölcsönök havi törlesztőrészletének rögzített árfolyamon számított állományából (7K012) a kamat- és kamatjellegű díjakat vagy költségeket kell kimutatni.
A 7K013 Tárgyhavi törlesztőrészlet rögzített árfolyam feletti összege sorban a pénzügyi intézmény által a kölcsönszerződésből, illetőleg a pénzügyi lízingszerződésből eredő követelése nyilvántartása során alkalmazott devizaárfolyammal számolt havi törlesztőrészlet (7K011), valamint a devizakölcsöntv. rendelkezése alapján rögzített devizaárfolyammal számolt adott havi törlesztőrészlet (7K012) különbségét kell szerepeltetni.
A 7K0131 Tőkerész sorban az aktuális havi törlesztőrészlet törvényi rendelkezés alapján alkalmazott rögzített árfolyam feletti összeg (7K013) tőkerészét kell szerepeltetni. Az összegnek meg kell egyeznie a 7K0111 és a 7K0121 különbségével. A számítás módja így a b), d), f), h) oszlopokra: 7K0131=7K0111-7K0121.
A 7K0132 Tárgyhavi mentesített követelésrész (Kamat- és kamatjellegű díj vagy költség) sorban az aktuális havi törlesztőrészlet törvényi rendelkezés alapján alkalmazott rögzített árfolyam feletti összegből (7K013) a kamat- vagy bármilyen más - késedelmi kamatnak nem minősülő - kamatjellegű díjat vagy költséget kell kimutatni. A sor a devizakölcsöntv. 4. § (1) bekezdés f) pont fa) alpontja szerinti mentesített követelésrész értékét mutatja, mely megegyezik a 7K0112 és a 7K0122 különbségével. A számítás módja így a b), d), f), h) oszlopokra: 7K0132=7K0112-7K0122.
Amennyiben a pénzügyi intézmény által alkalmazott törlesztési árfolyam a devizakölcsöntv. 1. § (1) bekezdés 9a. pontjában meghatározott legmagasabb árfolyamot meghaladja, a legmagasabb árfolyamot meghaladó árfolyam miatt felmerült, a legmagasabb árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettséget a 7K014 Legmagasabb árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettség soron kell jelenteni. Ennek összegét a Magyar Állam naptári negyedévenként utólag a pénzügyi intézmény részére teljes mértékben megtéríti a devizakölcsöntv. 2/A. § (2) bekezdése alapján.
A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítését érintő megtérítésről és a közszférában dolgozók támogatásáról szóló 57/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 2. § c) pontjában meghatározott, a közszférában dolgozókra vonatkozó kamattámogatás tárgyhavi összegét a 7K02 soron kell jelenteni.
A 7K1 Gyűjtőszámlahitel nyitóállománya sorban a devizakölcsöntv. 1. § (1) bekezdés 4. pont szerinti gyűjtőszámlahitel állományának, azaz a tőkének és a devizakölcsöntv. 4. § (1) bekezdés c) pontja szerint tőkésített kamatnak a tárgyhónap elején fennálló értékét kell feltüntetni.
A 7K21-7K26. sorok a legfontosabb nevesített növelő és csökkentő_ forgalmi tételeket tartalmazzák.
Az állományt növelő tényezők közül a 7K21 Folyósítás sorban a devizakölcsöntv. 4. § (1) bekezdés a) és 4. § (1) bekezdés e) pontjainak megfelelő folyósítások összesített értékeit kell kimutatni állományt növelő tényezőként.
A 7K211 Ebből: fennálló hátralék miatti folyósítás sorban külön ki kell emelni 4. § (1) bekezdés e) pontjának megfelelő folyósítási értéket és fel kell tüntetni a darabszámot.
A 7K22 Kamat tőkésítése sorban a devizakölcsöntv. 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rendelkezésnek megfelelően a gyűjtőszámlahitel háromhavonta tőkésítendő kamatösszegei kerülnek kimutatásra állományt növelő tényezőként.
Az állományt csökkentő tényezők közül a 7K23 Törlesztés sorban a gyűjtő számlahitelnek a devizakölcsöntv. 4. § (3) bekezdés b) pontja szerinti bekövetkező állománycsökkenése jelenik meg, amikor a tényleges törlesztési árfolyam a rögzített árfolyamnál alacsonyabb és az ügyfél többletbefizetése a gyűjtőszámlahitel állományát csökkenti.
A 7K24 Ütemezett törlesztés sorban a devizakölcsöntv. 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti annuitásos ütemezett törlesztések összegét kell kimutatni.
A 7K25 Előtörlesztés sorban a devizakölcsöntv. 5. § (1) bekezdésben rögzített feltételek mellett végrehajtott részleges vagy teljes előtörlesztésekkel érintett szerződések darabszámát és a törlesztések összegeit kell megjeleníteni.
A 7K26 Készfizető kezesség érvényesítése miatti állománycsökkenés sorban és alábontó soraiban azokat a hitelcsökkenéseket kell megjeleníteni, amikor a devizakölcsöntv. 2. § (3) bekezdés a) pontja szerinti események bekövetkeznek. A hitelszerződés felmondásának két típusát külön sorokon kell kimutatni.
A 7K261 soron a hiteladós 90 napot meghaladó fizetési késedelme miatti felmondás, míg
a 7K262 soron a fedezeti ingatlannal [amelyet az 1. § (1) bekezdés 2. pontja definiál] szemben megindított végrehajtás miatti felmondás kerül megjelenítésre.
Az állománycsökkenéseket a készfizető kezesség tényleges érvényesítésekor kell kimutatni.
A 7K27 Egyéb növekedés (+) és csökkenés (-) egyenlege sor a gyűjtőszámla állományváltozásának a fenti sorokon nem kiemelt tételeit tartalmazza.
Minden csökkentő tétel pozitív előjellel jelentendő, kivéve a 7K27 sorban szereplő egyéb csökkentő tételek többletét, amelyet negatív előjellel kell a sorban kimutatni.
A 7K3 Gyűjtőszámlahitel záróállománya sorban a gyűjtőszámlának a vonatkozási időszak végén fennálló (a tőkét és a tőkésített kamatot is tartalmazó) állományát kell kimutatni.
A 7K5 Rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök záróállománya sorban a devizakölcsöntv. 1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti, a tárgyidőszak végén fennálló devizakölcsönök állományát kell kimutatni a tárgyidőszak végén érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamon számított forintértéken.
7K7 A devizakölcsön és a gyűjtőszámlahitel együttes állományához kapcsolódó adatok
A 7K711 és a 7K712 Legfeljebb 90 nap, illetve 90 napot meghaladó hátralékkal rendelkező követelés állomány sorokban azon, devizakölcsönből eredő - a rögzített árfolyam figyelembevételével fennálló -követelések (devizakölcsön és gyűjtőszámla együttes állománya) értékét kell kimutatni, amelyek esetében a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka kezdete óta a kapcsolódó devizakölcsön törlesztésében 90 napot elérő, illetve meghaladó fizetési késedelem áll fenn, függetlenül attól, hogy a hitelt a pénzügyi intézmény már felmondta-e.
A "darab" oszlopokban egy adott eredeti devizakölcsön és a gyűjtőszámla együttesen 1 db követelésnek tekintendő.
A 7K72 Követelést biztosító lakóingatlan fedezeti értéke sorban jelenik meg a devizakölcsön és a gyűjtőszámlahitel fedezetéül szolgáló, zálogjoggal terhelt lakóingatlannak a pénzügyi intézmény által meghatározott aktuális fedezeti értéke, a ténylegesen fennálló követelés és járulékai erejéig.
7K8 Állami kezességgel fedezett gyűjtőszámlahitelek záróállománya
A sorban csak azokat a gyűjtőszámlahiteleket kell kimutatni, amelyek esetében a pénzügyi intézmény a devizakölcsöntv. 2. § (1) bekezdése szerint kezességvállalási igényt jelentett be a Magyar Állam felé.
7K9 Magyar Állammal szembeni kezesség érvényesítésével kapcsolatos adatok
A tábla ezen szakaszában adatot kell szolgáltatni a Magyar Állammal szemben érvényesíthető állami készfizető és egyszerű kezesség beváltásának kezdeményezéséről. [devizakölcsöntv. 2. § (3) bekezdés].
A tábla ezen szakaszában adatot kell szolgáltatni a Magyar Állammal szembeni érvényesített állami készfizető és egyszerű kezességgel kapcsolatban [devizakölcsöntv. 2. § (3) bekezdés].
L5- A negyedévben értékesített fedezeti lakóingatlanok A tábla célja
A tábla célja az értékesített fedezeti lakóingatlanok darabszámának, értékének, területi megoszlásának bemutatása.
Általános kitöltési szabályok
Az L5 táblát a devizakölcsöntv. 1. § (1) bekezdés 6. pontjában meghatározott hitelezőknek kell kitölteni és a negyedévet követő hónap 15. naptári napjáig beküldeni.
Az L5 tábla adatszolgáltatói köre tehát megegyezik az L3 és L4 tábláéval, azaz ebben a táblában kell adatot szolgáltatni az összevont alapú felügyelet alá tartozó és nem tartozó hitelintézeteknek és hitelintézeti fióktelepeknek is.
A devizakölcsöntv. 1. § (3) bekezdése alapján az összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi intézmények konszolidált szinten kötelesek teljesíteni az adatszolgáltatást, ezért az ebbe a körbe tartozó pénzügyi intézmények anyavállalata a csoport egészére vonatkozó adatokkal teljesíti az adatszolgáltatást.
Az L5 táblát a devizakölcsöntv. 9.§ (1) bekezdésében előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére szolgáló L3, L4 táblákkal együtt, egy jelentésben kell a Felügyelet részére megküldeni.
A tábla kitöltése
Ebben a táblában kell megyénkénti bontásban bemutatni a ténylegesen értékesített fedezeti lakóingatlanok számát, az értékesítés előtti utolsó fedezeti értékét (biztosítéki értékét), és az ingatlan értékesítési árát.
Az adatszolgáltatásban az ingatlan csak akkor tekinthető értékesítettnek, ha a tényleges eladást (adásvételi szerződés megkötése, jogerős árverési jegyzőkönyv) követően a vételár ténylegesen kifizetésre kerül, azaz az adásvétel teljesedésbe megy át.
A táblában azon fedezeti lakóingatlanok értékesítését kell bemutatni, amelyek megfelelnek a devizakölcsöntv. 1. § (1) bekezdés 2. pontjának, azaz a lakáshitel-szerződésből eredő lejárt tartozás több mint 90 napos késedelemben áll fenn. A lakáshitel-szerződés a devizakölcsöntv. 1. § (1) bekezdés 8. pontjának megfelelő fogalom.
A tábla oszlopai
Az a) - c) oszlopokban azokat a kvótarendszer bevezetése óta (2011. július 1-jétől, a konstrukció kezdő dátumától) kényszerértékesítésre kijelölt fedezeti lakóingatlanokat kell szerepeltetni, amelyeket a hitelező a tárgynegyedévben ténylegesen értékesített. Nem kell feltüntetni azokat a fedezeti lakóingatlanokat, melyek értékesítését a hitelező már a kvótarendszer bevezetése előtt kezdeményezte, de a tényleges értékesítés csak a tárgynegyedévben valósult meg. Az oszlopok nem tartalmazzák a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által megvásárolt fedezeti lakóingatlanokat, valamint azokat a kényszerértékesítéseket, amelyek esetében a hitelező a zálogtárgyra vezetett végrehajtásba zálogjogosultként kapcsolódott be.
A d) - f) oszlopokban a NET tv. 3. § (1) bekezdés szerint a Magyar Állam nevében eljáró Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által megvásárolt fedezeti lakóingatlanok darabszámát, az értékesítés előtti utolsó fedezeti értékét és a NET tv. 9. § szerinti vételárát kell kimutatni függetlenül attól, hogy az ingatlan kényszerértékesítésre ki volt-e jelölve.
A g) -i) oszlopokban kell szerepeltetni azokat a fedezeti lakóingatlanokat, amelyeket az adós saját maga értékesített, ha lejárt tartozása tekintetében 90 napot meghaladó késedelem áll fenn. Ha az adós önkéntes értékesítése esetén az adatszolgáltató nem rendelkezik információval az ingatlan tényleges teljes vételáráról, akkor a vételár hitelezőhöz befolyó részét kell feltüntetni.
A j) -l) oszlopokban kell feltüntetni az értékesített fedezeti lakóingatlanok (90 napon túli lejárt követeléssel terhelt fedezeti lakóingatlanok) közül azokat, amelyek értékesítését nem az adatszolgáltató, hanem más követelés-jogosult (pl. más hitelező pénzügyi intézmény, közüzemi szolgáltató, adóhatóság) kezdeményezte, és a zálogtárgyra vezetett végrehajtásba az adatszolgáltató zálogjogosultként kapcsolódott be.
8AB Portfólió összetétel - Kockázatvállalás ügyfelenként a legrégebben lejárt követelés szerint (bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken)
A tábla célja
Ebben a táblában az egy-egy ügyféllel szembeni összes kockázatvállalás bruttó értékét, illetve mérlegen kívüli tétel esetében a nyilvántartási értéket a legrégebben lejárt követelés (kockázatvállalás, beleértve a mérlegen kívüli függővé tett kamatokat is) időpontjához igazítva kell kimutatni.
A tábla kitöltése
A táblázat a beazonosítható ügyfelekkel szembeni, a jelentéskor érvényes szerződés szerinti összes kockázatvállalást tartalmazza.
A tábla a)-g) oszlopai nem tartalmazzák az 1AB Felügyeleti mérleg alábbi eszköztételeit: az állományi számlákhoz kapcsolódó értékelési különbözetek, Értékvesztések, Pénztárkészlet, az Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök közül az 1AB911 Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás mérlegsorokból az 1C tábla 731 sorában kiemelt Egyéb aktív időbeli elhatárolás, továbbá az 1AB912-1AB917 sorokon megjelenített tételek, a Saját eszközök közül a készletek, immateriális javak, tárgyi eszközök (1AB922+ 1AB9232+...+1AB9265).
A tábla az értékvesztés, és a piaci értékelési különbözet elszámolásánál alapul vett könyv szerinti bruttó értékeket, illetve mérlegen kívüli tételek esetében a nyilvántartási értékeket mutatja a legrégebben lejárt követelés (kockázatvállalás, beleértve a mérlegen kívüli függővé tett kamatokat is) lejárati időpontjához igazított bontásban.
Mivel a tábla az adott - beazonosítható - ügyféllel szembeni összes követelést, továbbá mérleg alatti függő, jövőbeni és származékos kötelezettségvállalást (ügyfélpozíciót) vizsgálja lejártság szerint és rendezi lejárati sávokba, azon pénzügyi instrumentumok is kerülhetnek a már lejárt kategóriába, amelyek önmagukban lejárati esedékességgel egyébként nem rendelkeznek (pl. részvények) vagy rájuk a késedelmes, illetve nemteljesítés piaci szempontból nem értelmezhető (jellemzően a származtatott ügyletek és egyéb aktív másodlagos piaccal rendelkező instrumentumok).
A táblázat a)-g) oszlopában az ügyféllel szembeni összes kockázatvállalást a különböző termékcsoportok szerinti soroknál a legrégebben lejárt követelések között kell szerepeltetni. Amennyiben egy ügyféllel szemben a hitelintézet több kockázatvállalási szerződéssel, illetve többfajta kockázatvállalással is rendelkezik, akkor az ügyféllel szembeni kockázatvállalásnak minősülő teljes állományt kockázatvállalás típusonként a legrégebbi lejáratnak megfelelő oszlopban kell szerepeltetni. Legrégebbi lejáratnak minősül az a lejárt tőke- vagy kamatkövetelés rész, amelyet az ügyfél a szerződés szerint még nem teljesített, attól függetlenül, hogy a 30 napon túl lejárt kamatköveteléseket a számviteli szabályok szerint függővé kell tenni, és nem szabad a követelések között szerepeltetni. A nem lejárt oszlopban csak azokkal az ügyfelekkel szembeni kockázatvállalások szerepelhetnek, amelyeknél a teljesítés a szerződés szerint történik.
Vásárolt lejárt követelések esetén a lejártságot az eredeti szerződés szerinti nemfizetés időpontjától kell számítani, függetlenül attól, hogy a hitelintézet a követelést mikor vásárolta. Ha a hitel megvásárlásakor a hitel lejáratára vonatkozóan szerződésmódosítás történt, akkor az új szerződésben szereplő lejárat tekintendő eredeti lejáratnak.
Ha a követelés átstrukturálásakor a szerződésben a lejárati esedékesség módosításra kerül, a fizetési késedelmet az érvényes szerződés ütemezésének megfelelően kell meghatározni.
Az értékpapírokat az értékpapír kibocsátója szerinti ügyfélnél kell figyelembe venni, és abba az oszlopba kell a kockázatvállalást sorolni, ahol az ügyféllel szembeni legrégebben lejárt követelés szerepel.
A hitelintézet által veszteségmérséklés fejében átvett részvényeket, részesedéseket - egyéb követelés hiányában - a bekerülés időpontjának megfelelő sávban kell kimutatni.
A tábla oszlopai
Az a) és b) oszlopokban azon ügyfelekkel szembeni szerződéses kockázatvállalások szerepelhetnek, amelyekkel szemben a hitelintézetnek nincs hátralékos követelése vagy mérlegen kívüli kockázatvállalása.
Az a) Nem lejárt, eredeti szerződés szerint oszlopban a hátralékkal nem rendelkező ügyfélkitettségből az eredeti szerződés szerinti eszközöket és mérlegen kívüli kockázatvállalásokat kell kimutatni.
A b) Átstrukturált oszlopban a 8AP tábla b) oszlopában meghatározott "átstrukturált"definíciót kell alkalmazni azzal a kivétellel, hogy a hátralékkal nem rendelkező szerződés helyett a hátralékkal nem rendelkező ügyfelekre vonatkozóan kell adatot szolgáltatni.
Amennyiben az átstrukturált hitel, követelés lejárttá, hátralékossá válik, az állományt át kell helyezni a lejárat szerinti megfelelő oszlopba.
A c)-f) Eszközök és mérlegen kívüli kockázatvállalások adósonként a legrégebben lejárt követelés szerint oszlopok megfelelő soraiban a hátralékos ügyfelekkel szembeni követelések és egyéb kockázatvállalások összesített értékét kell megjeleníteni az aktuális szerződésben (vagy az eredeti, vagy az átstrukturált szerződés) meghatározott esedékességtől eltelt időnek megfelelő lejártsági kategóriában.
A g) Összesen oszlopban az a)-f) oszlopokban szereplő nem lejárt és az ügyfél-késedelmesség alapján a különböző lejárati sávokba besorolt állományok teljes összegét kell összesíteni.
A h)-n) oszlopok tartalma a Fedezetek értéke a követelések, mérleg alatti tételek erejéig ügyfelenként, az o)-u) oszlopban a Követelések értékvesztése, mérleg alatti tételek céltartaléka ügyfelenként adatok meghatározásánál és besorolásánál a kapcsolódó követelés és mérleg alatti tételügylettípusa és lejártság szerinti összetétele a meghatározó.
Az értékvesztés, céltartalék adatokat negatív előjellel kell feltüntetni.
A tábla sorai
A 8AB1 Értékpapírok sor az 1AB2 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok és az 1AB3 Tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok állományát tartalmazza. Az értékpapírok könyv szerinti bruttó értéke a vételárban megfizetett kamatot, az értékvesztést és a piaci értékelési különbözetet nem tartalmazza.
A 8AB2 Jegybanki és bankközi betétek sorban az 1AB4 alábontásában szereplő jegybanki és egyéb bankközi betétek bruttó értékét kell kimutatni. Itt szerepelnek a hitelintézet zárolt betétszámlái is. Ebben a sorban az 1AB Felügyeleti mérleg 1 Pénzeszközök sorában kimutatott nostro és folyószámlákat is meg kell jeleníteni.
A 8AB3 Hitelek sorban az 1AB5 alábontásában szereplő hitelek bruttó értékét kell kimutatni.
A hiteleken belül elsődlegesen a szektorbontás érvényesül.
A 8AB31 Hitelek -Belföld - Pénzügyi vállalatok
A belföldi pénzügyi vállalatok a belföldi hitelintézeteket (nem beleértve az MNB-t), egyéb pénzügyi közvetítő és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző pénzügyi vállalkozásokat, befektetési vállalkozásokat és egyéb intézményeket, továbbá az 'F' szektornak megfelelően a biztosítótársaságokat, biztosítási egyesületeket, nyugdíj- és egészségpénztárakat, és ezeknek a Magyarországon fióktelepek formájában működő intézményeit foglalják magukba (C, D, E, F szektor).
A felügyeleti adatszolgáltatás portfolióértékelés és portfolióelemzés tábláiban (a 8-as táblakör) a Pénzügyi vállalatok szektorcsoportnak - eltérően az MNB adatszolgáltatástól - a B) szektorba tartozó MNB nem része.
A pénzügyi vállalatoknak nyújtott hiteleken belül a 8AB311 soron ki kell emelni a pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott hiteleket. A pénzügyi vállalkozások a Hpt. 6. §-a szerinti pénzügyi intézmények. A pénzügyi vállalkozások pénzügyi szolgáltatási tevékenység szerint egyrészt a D) Egyéb pénzügyi közvetítők D1 és D2 csoportjába, másrészt az E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők E6 csoportjába tartozhatnak (az MNB honlapján közzétett, az MNB rendelet 3. melléklet 1. pontja szerinti tételes lista szerint).
A 8AB32 Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalkozások (járulékos vállalkozásokkal)
A sor a felügyeleti mérlegből a belföldi nem pénzügyi vállalatoknak és járulékos vállalkozásoknak nyújtott hiteleket tartalmazza.
A 8AB33 Hitelek -Belföld - Háztartások
A sor a felügyeleti mérlegből a belföldi háztartásoknak nyújtott hiteleket tartalmazza lakosságnak (8AB331) és önálló vállalkozóknak (8AB332) nyújtott hitelek bontásban.
A 8AB3311 soron a lakosságnak nyújtott hitelekből külön ki kell emelni a Jelzáloghitelek állományát. A jelzáloghitelek a lakosságnak ingatlanon alapított jelzálog fedezete mellett nyújtott hiteleket (1C81) tartalmazza hitelcéltól függetlenül.
A 8AB34 Hitelek - Belföld - Egyéb
A sor a felügyeleti mérlegből a fentiekben nem nevesített egyéb belföldi szektoroknak nyújtott hiteleket tartalmazza. Az Egyéb sor a Központi kormányzattal és Jegybankkal, Önkormányzatokkal, a Háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel (K) szektor) szembeni, hitelnek minősülő követeléseket tartalmazza.
A 8AB341 soron elkülönítetten is ki kell emelni az önkormányzatoknak nyújtott hiteleket.
8AB35 Hitelek - Külföld
A sor a felügyeleti mérlegből a külföldi jogi és természetes személyekkel szembeni, hitelnek minősülő követeléseket tartalmazza.
A 8AB4 Egyéb követelések sor tartalma:
= az 1AB7 Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések, = az 1AB8 Aktív kamatelhatárolások és
= az 1AB911 Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen (ez utóbbi az 1C731 Egyéb aktív időbeli elhatárolás sorban kimutatott érték kivételével).
A 8AB5 Egyéb eszközök sor tartalma:
= az 1AB6 Vagyoni érdekeltségek az értékvesztés és értékelési különbözet sorok kivételével,
= az 1AB92 Saját eszközökből a visszavásárolt saját bel-, és külföldi kötvény, részvény, visszafizetett
szövetkezeti részjegy és az átvett eszközök bruttó értéke.
8AB61 Függő kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül
A 8AB611 Peres ügyekkel kapcsolatos állományok soron a Hitkr. 7. számú melléklet VI. fejezet (16) bekezdése szerinti kötelezettségeket kell megjeleníteni, ahol a hitelintézet az alperes. A bruttó állományi adatnak a perértéket kell feltüntetni.
A 8AB612 soron a Követelésértékesítés miatt fennmaradó függő kötelezettségeket (visszkereseti jog, egyéb) kell jelenteni a Hitkr. 7. számú melléklet VI. fejezet (17) bekezdésének megfelelően.
A 8AB613 Egyéb függő kötelezettségek soron kell kimutatni a Hitkr. 20. § (2) bekezdésben felsorolt kötelezettség vállalásokat a 611 és 612 sorokban nem nevesített függő kötelezettségek kivételével, a Hitkr. 20. § (2) bekezdésben meghatározott értékeken. A saját ügyfelek felé vállalt tőke és hozamgarancia, valamint tőke- és hozamígéret értékét a Hitkr. 20. § (2) bekezdés 16. pontjának megfelelő szerződéses értéken kell kimutatni.
A 8AB62 Jövőbeni kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül soron a sajátos szállításos repó ügylet keretében a repóba vevő hitelintézetek a vásárolt értékpapír határidős viszonteladási kötésértékét mutatják ki. Ugyanezen soron a szállításos repó keretében a repóba adó hitelintézetek az eladott értékpapírok határidős visszavásárlási kötésértékét jelenítik meg. A céltartalékképzésnél figyelembe vehető nettósítási megállapodásokat a kimutatásnál érvényesíteni kell.
Ebben a sorban szerepelnek továbbá a Hitkr. 20. § (3) bekezdés 3. pontjába tartozó kötelezettségek is.
A 8AB63 Származtatott ügyletek sorban a 3DB táblában szereplő ügyletekből származó rövid pozíciók [a Hitkr. 20. § (2) bekezdés 1. pontja szerinti függő és a (3) bekezdés 1-2. pontjai szerinti biztos (jövőbeni) kötelezettségek] határidős kötésértékét kell kimutatni. A fix-változó kamatok cseréjére kötött kamatswap ügyletek értéke a Hitkr. 20. § (3) bekezdés 2. pont szerint jelenik meg a táblában, ezért a kimutatott érték eltér a 3DB táblában kimutatandó elvi főösszeg értékétől.
A 8AB63 sorban kell kimutatni a kötési napon nyilvántartásba vett, de értéknapon könyvelt azonnali ügylet tárgyának, azaz bázisdevizájának piaci és kötésnapi értéke negatív különbözetét, amennyiben a hitelintézet a kötésnapos könyvelést alkalmazza.
8APT-8APD Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja
8APT Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Összesítő 8APA Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Forint 8APB Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Euró 8APC Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Svájci frank 8APD Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Egyéb deviza
A tábla célja
A tábla célja a hitelintézeti hitelportfolió és az egyes kiemelten figyelendő elemeinek vizsgálata a lejárttá vált követelések következtében felmerülő kockázatok szempontjából.
A táblát a prudenciális szempontból hitelintézetnek minősülő pénzügyi vállalkozásoknak "nemleges" jelentésként kell megküldeni a PSZÁF részére.
A tábla kitöltése
A tábla vonatkozásában Hitelek alatt értendő a Felügyeleti mérleg 1AB5 sorába tartozó, hitelként vagy hitel jellegű követelésként nevesített valamennyi követelés. Jellemzően ide kell besorolni a kölcsönöket, a konzorciális hiteleket, az alárendelt kölcsöntőkét, a valódi penziós ügyletekből származó követeléseket, váltó követelést, megvásárolt követeléseket, pénzügyi lízing követeléseket.
A tartozás teljes összege magában foglalja az ügyféllel szemben a tárgyhónap végén fennálló és az 1AB Felügyeleti mérleg 5. sorában kimutatott bruttó hiteltartozást, valamint a mérleg alatt nyilvántartott függővé tett kamatokat.
Megvásárolt, engedményezett, faktorált követelések esetén a tartozás teljes összege magában foglalja a mérlegen kívül nyilvántartott, ügyféllel szemben fennálló, tényleges és el nem engedett követeléseket (pl. teljes tőke és kamattartozás, beleértve a függővé tett kamatokat, valamint egyéb járulékok). Ebben az esetben a teljes tartozás meghaladhatja a bruttó könyv szerinti értéket.
A tábla oszlopai
A hiteleket szerződésenként, az adott követeléshez kapcsolódó, időben legrégebbi késedelembe eséstől eltelt napok száma szerint kell besorolni, attól függetlenül, hogy az adott ügyféllel szemben adott szerződésből eredően több lejárt követelés is van.
Lejáratnak minősül az a lejárt tőke- vagy kamatkövetelés rész, amelyet az ügyfél a szerződésben meghatározott esedékességkor nem teljesített.
Az a) Nem lejárt eredeti szerződés szerint oszlopban csak azokkal az ügyfelekkel szembeni kockázatvállalások szerepelhetnek, amelyeknél a teljesítés eredeti szerződés szerint történik.
A b) Nem lejárt átstrukturált oszlopban kell szerepeltetni a hátralékkal nem rendelkező ügyfélkitettségből egyrészt azokat a szerződéseket, ahol a hitelintézet vagy az ügyfél kezdeményezésére, a nemfizetés elkerülése érdekében a kötelezettségvállalási szerződést (beleértve a vásárolt követeléseket is) 2010. január 1. előtt bármely feltétel kapcsán újra kellett tárgyalni, másrészt itt jelenik meg a Hitkr. 2. § 48. pontja és a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (1)-(2) bekezdése szerint átstrukturált hitelnek minősülő állomány is.
Eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában 2010. január 1. előtt az eredeti szerződést akkor kellett újratárgyaltnak minősíteni, ha:
ba) módosultak az eredeti szerződés fizetési feltételei, így a felek megállapodtak a fizetések halasztásában, részletfizetésben, futamidő hosszabbításban, a szerződés átstrukturálásában vagy átütemezésében, kamatárazási kedvezményekben, tőkésítésekben és egyéb, az eredeti szerződés jelentős módosításával járó feltételekben (pl. fedezet kiengedésben),
bb) a még fel nem mondott (le nem járt) hitelek és vásárolt követelések esetén a kockázatnövekedést mérséklő, veszteségelkerülő, illetve a valós tényleges kockázat transzparenciáját korlátozó intézkedések az ügyfél hitelképességének a romlását jelezték, így azok az eredeti kötelezettségvállalási szerződés módosításának voltak tekinthetők, ezért a teljes hitelállományt (beleértve a kapcsolódó új hitel összegét is) az újratárgyalt kategóriában kellett jelenteni. Ezek az intézkedések voltak - egyebek mellett - a hitel visszafizetésére kötött kiegészítő megállapodás, a nemfizetés elkerülése érdekében újabb hitel - áthidaló kölcsön - nyújtása (hitelkiváltás új ügyletszámon), a kamat/díj/jutalék/stb. hitelből történő megfizetése.
A további portfolióelemző és -minősítő táblákban az átstrukturált vagy újratárgyalt hiteleket együttesen "átstrukturált" hiteleknek kell tekinteni (Hitkr. 2. § 48. pont).
Amennyiben az átstrukturált hitel, vagy annak része késedelmessé válik, az állományt át kell helyezni a késedelmes napok száma alapján a megfelelő oszlopba.
A c) - h) oszlopokba a követeléseket a késedelembe esés időpontjától eltelt időszak alapján kell sávonként besorolni.
A i) Összesen oszlopban kell összesíteni az a)-h) oszlopokban lejártság alapján besorolt szerződés darabszámokat és a lejárt és a teljes tartozás összegét.
A lejárttá vált követelések esetén minden lejárati kategóriához tartozóan az "ebből: végrehajtási szakban" külön oszlopokban be kell mutatni a végrehajtási szakaszban lévő hiteleket. E tábla vonatkozásában végrehajtási szakban lévő kölcsön, amely esetben a hitelintézet a kölcsönszerződést érvényesen felmondta és a követelés behajtását jogi útra terelte, azaz a kötelezett (adós) teljesítése érdekében bírósági végrehajtást kezdeményezett, vagy abba bekapcsolódott (zálogjogosultként).
A tábla sorai
Ebben a táblában kell részletezni a hitelintézet által kihelyezett hiteleket (8AP1-8AP14 sorok), ezen belül kiemelten a lakosság (8AP2-8AP234 sorok) és a mikro-, kis- és középvállalkozások (a továbbiakban: KKV) (8AP3-8AP324 sorok) részére nyújtott kölcsönöket, majd a KKV hitelek közül a mikro- és kisvállalkozásoknak nyújtott hitelekre vonatkozó adatokat (8AP4-8AP424 sorok).
A tábla első szakaszában a hitelek összesített adatain túl szektorális, azon belül hiteltípusonkénti bontásban kell kimutatni az egyedi szerződések darabszámát, a lejárt és teljes tartozás tartozás összegét, a megképzett értékvesztés állományát, továbbá a kölcsön fedezetéül szolgáló lakóingatlanok számát és hitelbiztosítéki értékét.
A tábla második szakaszában a lakóingatlanoknak a kölcsön megtérülése érdekében történő bevonása alakulására vonatkozó adatokat kell szolgáltatni.
Hiteltípusok:
Lakossági jelzálog fedezetű hitelek között kell feltüntetni a hitelcéltól függetlenül azokat a hiteleket, amelyeket ingatlan jelzálog fedezete mellett nyújtott a hitelintézet (lakáscélú hitelek, szabad felhasználású jelzáloghitelek).
Lakossági kombinált hiteltermékek között - hitelcéltól függetlenül - azokat a kölcsönöket kell szerepeltetni, amelyeknél a hiteltörlesztés (tőke és/vagy kamat) nem közvetlenül a hitelintézetnek, hanem valamilyen kapcsolt termékre (így a lakás-takarékpénztári konstrukciók, unit-linked biztosítás) történik, függetlenül attól, hogy e konstrukciók esetén is döntően ingatlanfedezet kerül bevonásra.
A KKV részére nyújtott hitelek besorolásánál a KKVtv. létszámra, éves nettó árbevételre vagy mérlegfőösszegre vonatkozó előírását kell alapul venni. A vállalkozás fogalmába beletartoznak az egyéni vállalkozások is, de nem tartoznak sem a gazdasági társasági, sem a szövetkezeti formában működő hitelintézetek.
Szerződés száma (db) sorokon a hitelintézet által kifolyósított hitelállományhoz tartozó hitelszerződések darabszámát kell megadni.
A lejárt tartozás sorokon azt az összeget kell feltüntetni, amellyel az ügyfél a hitelintézetnek tartozik, azaz amely összeggel fizetési késedelemben van, illetve az, amit a hitelintézet lejárttá tett (felmondott), míg a teljes tartozás az ügyfél tárgyhónap végén fennálló teljes hiteltartozását jelenti, függetlenül attól, hogy esetleg annak egy része lejárt, azaz késedelmes. A lejárt és a teljes tartozás összege a bruttó könyv szerinti értéken felül tartalmazza a Hitkr. szerint függővé tett kamatok összegét is.
Ezt követően az adott hitelrészre megképzett értékvesztés összegét kell feltüntetni.
A lakossági kölcsönöknél és KKV hiteleknél külön fel kell tüntetni az adott kölcsön fedezetéül szolgáló lakóingatlanok darabszámát.
E tábla vonatkozásában lakóingatlan a Magyarország területén található, lakás céljára létesített, használatba vételi engedéllyel rendelkező és az ingatlan nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, valamint az ingatlan nyilvántartásban tanyaként feltüntetett földrészleten lévő lakóház vagy gazdasági épület.
Amennyiben több hitelszerződés mögött ugyanaz az ingatlanfedezet áll, de a hitelszerződések lejártság szerinti besorolása eltérő, akkor az ingatlanfedezet darabszámát ahhoz a lejárati kategóriához kell besorolni, amelynél a késedelem időben a legrégebbi. Ha eltérő hiteltípusokba sorolandó hitelszerződések esetén a lejártság szerinti besorolás nem vezet eredményre, mivel a két hiteltípusba tartozó szerződés azonos lejártsági kategóriába tartozik, az ingatlan darabszámát ott kell figyelembe venni, amely szerződés időben legkorábban jött létre. A hitelfedezeti értéket több kölcsön között -analitikus rendszerük szerinti nyilvántartás alapján - arányosítva kell feltüntetni.
A fedezetül szolgáló lakóingatlan hitelbiztosítéki értéke soron kell feltüntetni a lakóingatlan elfogadott hitelbiztosítéki értékének, ennek hiányában az ingatlan piaci értékének a - fedezetértékelésre vonatkozó előírások szerint - korrigált teljes összegét.
A problémássá vált lakossági hitelek fedezeteként szolgáló lakóingatlanok státuszára vonatkozó tájékoztató adatok
A tábla második részében a hitelintézetnek be kell mutatni azon lakóingatlanok darabszámát, amelyek eredetileg a problémássá vált lakossági hitelek fedezetéül szolgáltak és a tárgyhónapban a követelés megtérülése érdekében a hitelintézet eljárás alá vont vagy az a biztosítéki körből kikerült. (Az itt feltüntetett lakóingatlan darabszám független a tárgyhónap végén fennálló hitelállományhoz kapcsolódó, a tábla első részében feltüntetendő lakóingatlan darabszámtól.)
Az 8AP511 Végrehajtási eljárásra átadott lakóingatlanok száma soron kell feltüntetni azon lakóingatlanok darabszámát, amelyekre a hitelintézet a tárgyidőszakban a Vht. alapján bírósági végrehajtást kért, illetve zálogjogosultként érvényesen bekapcsolódott.
Nem kell szerepeltetni azt az ingatlant, amely a hitelintézetet megelőző ranghelyen másik hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás jelzálogjogával terhelt, és az első a végrehajtó vagy más hivatalos személy útján értesült, hogy a megelőző helyi zálogjogosult a végrehajtási eljárásba érvényesen félként bekapcsolódott.
Az 8AP512 Végrehajtási eljárás során értékesített lakóingatlanok száma soron kell szerepeltetni, a hitelintézet által korábban kezdeményezett végrehajtási eljárásban értékesített lakóingatlanok számát függetlenül az értékesítés típusától (árverésen, árverésen kívüli értékesítés, végrehajtást kérő általi átvétel), továbbá a végrehajtást kérő személyétől.
Az 8AP52 Eladott követelésben érintett lakóingatlanok száma soron kell számba venni a véglegesen eladott, nem problémamentes követelések fedezetéül szolgáló, a hitelintézet jelzálog jogával terhelt lakóingatlanok számát.
Az 8AP531 Egyéb eljárás alá vont lakóingatlanok száma sorban azon lakóingatlanok számát kell feltüntetni, amelyekre a tárgyidőszakban a végrehajtási eljáráson és a követelésértékesítésen kívüli, az ingatlan értékesítésére, vagy fedezeti körből történő kivonására vonatkozóan eljárást, intézkedést kezdeményeztek. Ide tartozik például: a hitelintézet élni kíván opciós vételi jogával, és erről az ingatlan tulajdonosát értesíti, vagy a szerződés, illetve külön megállapodás alapján a bank vagy az ügyfél értékesíteni kívánja az ingatlant stb.
Az 8AP532 Egyéb eljárás keretében értékesített, illetve fedezeti kötelékből kikerülő lakóingatlanok száma soron a tárgyidőszakban az előző soron feltüntetett eljárás, esemény (pl. készfizető kezes teljesít) kapcsán ténylegesen értékesített lakóingatlanok számát kell feltüntetni.
8NACT-8NACD Portfólió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken)
8NACT Portfólió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken) - Összesítő
8NACA Portfólió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken) - Forint
8NACB Portfólió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken) - Euró
8NACC Portfólió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken) - Svájci frank
8NACD Portfólió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken) - Egyéb deviza
A tábla célja
A tábla az esedékességi határidővel rendelkező, a jelentéskor érvényes szerződés szerinti kockázatvállalások fizetési késedelmességét vizsgálja oly módon, hogy a portfolió összetételében a nemfizetésbe forduló szerződések teljes értéke szerepel az egyedi szerződések legrégebben lejárt hátralékának késedelmességi időpontjához igazítva.
A tábla kitöltése
A tábla két jelentési gyakoriságú részből áll.
Havi gyakorisággal töltendő a tábla I. Lejárati esedékességgel rendelkező követelések című része. Negyedéves gyakoriságúak a tábla II. Hitelekre vonatkozó tájékoztató adatok és III. Függővé tett eredménytételek, halasztott kamatok részei.
A tábla a)-g) oszlopai nem tartalmazzák a felügyeleti mérlegben lejárati esedékességi határidővel nem rendelkező követeléseket és egyéb eszköztételeket.
Ezek az alábbi tételek: Értékelési különbözetek, Értékvesztések, Pénztárkészlet, Nostroszámlák és azok átvezetési/elszámolási számlái, Forgatási és befektetési célú tulajdonosi részesedések, Vagyoni érdekeltségek, Aktív kamatelhatárolások*, Egyéb aktív elszámolások* és egyéb eszközök, Saját eszközök.
a *-gal jelölt tételek azért maradnak ki az adatszolgáltatásból, mert a lejárt minősítés rájuk nem értelmezhető, vagy hatása elenyésző.
A kockázatvállalásokat szerződésenként, az adott követeléshez kapcsolódó, időben legrégebbi késedelembe eséstől (hátralék) eltelt napok száma szerint kell besorolni, attól függetlenül, hogy a hitelintézetnek az adott ügyféllel szemben több lejárt követelése is van. Legrégebbi lejáratnak minősül az a lejárt tőke- vagy kamatkövetelés rész, amelyet az ügyfél a szerződésben meghatározott esedékességkor nem teljesített. A vásárolt lejárt követelések esetén a lejártságot az eredeti szerződés szerinti nemfizetés időpontjától kell számítani, függetlenül attól, hogy a hitelintézet a követelést mikor vásárolta. Ha a hitel megvásárlásakor a hitel lejáratára vonatkozóan szerződésmódosítás történt, akkor az új szerződésben szereplő lejárat tekintendő eredeti lejáratnak.
Ha a követelés átstrukturálásakor a szerződésben a lejárati esedékesség módosításra kerül, a fizetési késedelmet az érvényes szerződés ütemezésének megfelelően kell meghatározni. Az átstrukturált hitelek definíciója azonos a 8AP tábla b) oszlopában leírtakkal.
A portfolió összetételének meghatározása - az értékvesztés, (valós értékelés esetén) a piaci értékelési különbözet elszámolásánál alapul vett - bruttó értéken történik.
A "Forint" részletező tábla a forintban fennálló, deviza árfolyamkockázattal nem rendelkező, az "Euró", "Svájci frank" és "Egyéb deviza" részletező tábla a devizában fennálló kockázatvállalások adatait és a hozzájuk kapcsolódó fedezetet (függetlenül a fedezet devizanemétől), értékvesztést, céltartalékot és értékelési különbözetet tartalmazza millió forintban.
A tábla oszlopai
Az a) Nem lejárt, szerződés szerint oszlopban csak azok a szerződéses kockázatvállalások szerepelhetnek, amelyeknél az aktuális szerződés (beleértve a hátralékkal nem rendelkező ástrukturálási hitelszerződést is) szerinti teljesítés nem esik késedelembe, azaz a szerződés hátralékos tétellel nem rendelkezik, függetlenül attól, hogy a hitel átstrukturált, vagy sem.
A b)-e) Lejárt tételek oszlopokba az eszközöket a késedelembe esés időpontjától eltelt időszak alapján kell sávonként besorolni a következők szerint:
Ha a hitelintézet egy ügyféllel szemben több késedelmes szerződéssel, kockázatvállalással is rendelkezik, a szerződéses értékeket egymástól függetlenül a szerződésenkénti legrégebbi hátraléknak megfelelő lejárati időintervallumokba kell besorolni. Egy szerződés vagy kockázatvállalás lejárt kamatkövetelését a számviteli szabályok szerint a késedelmes teljesítéstől számított 30 napig a tőkeköveteléshez kapcsoltan a megfelelő lejárati sávban kell szerepeltetni. 30 napon túl a függővé tett kamat összegét a lejárati sáv meghatározása szempontjából a tőkeköveteléstől elkülönítetten figyelembe kell venni, de annak összegét csak a tábla III. szakaszában kell megjeleníteni. Amennyiben a hitelintézet lejárt követelést vásárol, akkor a bruttó értéket (amely bekerüléskor megegyezik a vételár összegével) a lejárt tételek között kell szerepeltetni.
Ha egy átstrukturált hitel vagy annak része késedelmessé válik, a teljes állományt át kell sorolni a késedelmes napok száma alapján a megfelelő lejárati oszlopba.
Az f) Összesen oszlopban az a)-e) oszlopokban szereplő nem lejárt, és késedelmesség alapján a különböző lejárati sávokba besorolt szerződések teljes összegét kell összesíteni.
A g)-l) Fedezetek értéke a követelés erejéig szerződésenként oszlopokban a fedezetek besorolását a kapcsolódó szerződés devizaneme és lejártság szerinti összetétele határozza meg. Ha egy fedezet több különböző szerződéshez tartozik, a fedezeteket a hitelintézet által meghatározott bevonási sorrendben kell szerepeltetni a kapcsolódó szerződéseknek megfelelő deviza-részletező táblában, a szerződések lejártsági összetételének megfelelően.
Az m)-r) Követelések értékvesztése szerződésenként oszlopokban a követeléseken fennálló értékvesztés állományát kell kimutatni a szerződésenkénti lejárati összetételnek megfelelő bontásban. Az adatokat negatív előjellel kell feltüntetni. Az adatokat negyedévente kell szolgáltatni a könyv szerinti értékvesztésnek megfelelően.
Az s) Értékelési különbözet oszlopba csak valós piaci értékelést alkalmazó hitelintézeteknél kerülhet adat. Az oszlopban az adott sorokhoz kapcsolódó valós piaci értékelési különbözeteket kell megadni, előjelhelyesen [állomány értékét növelő (+)/csökkentő (-) értékkülönbözet], feltéve, hogy az értékelési különbözet a könyv szerinti érték része.
A tábla sorai
A tábla I. Lejárati esedékességgel rendelkező követelések című részében a követelésállomány lejárati összetételére, a különböző lejárati sávokhoz kapcsolódóan megképzett értékvesztések értékére, valamint összesítetten az Értékelési különbözetre kell adatokat szolgáltatni.
A 8NAC1 Értékpapírok sor a felügyeleti mérleg 1AB2 sor Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állományát tartalmazza. Az értékpapírok könyv szerinti bruttó értéke a vételárban megfizetett kamatot, az értékvesztést és a piaci értékelési különbözetet nem tartalmazza. A tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírokat a táblában nem kell szerepeltetni. (A tulajdonviszonyt jelentő értékpapírok között előfordulhatnak lejárattal rendelkező értékpapírok is, de azokat nem kell a táblában kimutatni).
A 8NAC2 Jegybanki és bankközi betétek sorban az 1AB4 alábontásában szereplő jegybanki és egyéb bankközi betétek bruttó értékét kell kimutatni. Itt szerepelnek a hitelintézet zárolt betétszámlái is.
A 8NAC3 Hitelek sorban az 1AB5 alábontásában szereplő hitelek bruttó értékét kell kimutatni. a kitöltési útmutató szabályainak megfelelően. A hitelszerződések általában tartalmaznak lejárati esedékességet, amely a különböző ügyleteknél eltérő formában jelenik meg. Az általános használatú "lejárat dátuma", "futamidő vége" mellett - a teljesség igénye nélkül - határozott futamidejűnek kell tekinteni azokat a követeléseket, amelyek szerződéses feltételei visszaváltásra, visszavásárlásra ösztönöznek és a szerződés tartalmazza ennek lehetséges dátumát, részvényre konvertálható kötvény, vagy az azonnali esedékesség, megújulás, zárolás várható dátuma.
A hiteleken belül elsődlegesen a szektorbontás érvényesül.
A 8NAC31 Hitelek -Belföld - Pénzügyi vállalatok
A belföldi pénzügyi vállalatok a belföldi hitelintézeteket (nem beleértve az MNB-t), egyéb pénzügyi közvetítő és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző pénzügyi vállalkozások, befektetési vállalkozások és egyéb intézménye, továbbá az F) szektornak megfelelően a biztosítótársaságokat, biztosítási egyesületeket, nyugdíj- és egészségpénztárakat, és ezeknek a Magyarországon fióktelepek formájában működő intézményeit foglalják magukba (C, D, E, F szektor).
A pénzügyi vállalatoknak nyújtott hiteleken belül a 8NAC311 soron ki kell emelni a pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott hiteleket. A pénzügyi vállalkozások közé sorolandó gazdálkodó egységek köre a 8AB táblában leírtakkal azonos tartalmú.
A 8NAC32 Hitelek -Belföld - Nem pénzügyi vállalkozások
A sor felügyeleti mérlegből a belföldi nem pénzügyi vállalatoknak és járulékos vállalkozásoknak nyújtott hiteleket tartalmazza, amelyből külön soron (8NAC321) ki kell emelni a projektfinanszírozási hiteleket.
A 8NAC33 Hitelek -Belföld - Háztartásoknak
A sor felügyeleti mérlegből a belföldi háztartásoknak nyújtott hiteleket tartalmazza lakosságnak
(8NAC331) és önálló vállalkozóknak (8NAC332) nyújtott hitelek bontásban. A hitelintézet által
önálló vállalkozóknak nyújtott projektfinanszírozási hitel állománya a 8NAC3321 soron kiemelten is megjelenítendő. A speciális (különleges) hitelezési formák közül a projektfinanszírozási hitelek sorban azokat a hitelfajtákat kell kimutatni, amelyeket a hitelintézet egyébként a 7F Projektfinanszírozási hitelek táblában jelent.
A 8NAC3311 soron a lakosságnak nyújtott hitelekből külön ki kell emelni a Jelzáloghitelek állományát. A jelzáloghitelek a lakosságnak ingatlanon alapított jelzálog fedezete mellett nyújtott hiteleket (1C81) tartalmazza.
A 8NAC34 Hitelek -Belföld - Egyéb
A sor felügyeleti mérlegből a fentiekben nem nevesített egyéb belföldi szektoroknak nyújtott hiteleket tartalmazza. Az Egyéb sor a Központi kormányzattal és Jegybankkal, Önkormányzatokkal, a Háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel [K) szektor] szembeni, hitelnek minősülő követeléseket tartalmazza. A központi kormányzatba beletartoznak a Társadalombiztosítási alapok, valamint a G, azaz kormányzati szektorba sorolt nem pénzügyi vállalatok, amelyek listáját az MNB a honlapján hozza nyilvánosságra.
A 8NAC341 soron elkülönítetten is ki kell emelni az önkormányzatoknak nyújtott hiteleket. A 8NAC3411 soron kell kimutatni az összes önkormányzati hitelből a projektfinanszírozási hiteleket.
8NAC35 Hitelek - Külföld
A sor felügyeleti mérlegből a külföldi jogi, jogi személyiséggel nem rendelkező és természetes személyekkel szembeni, hitelnek minősülő követeléseket tartalmazza. A 8NAC351 soron kiemelten jelenik meg a projekthitelek állománya.
A 8NAC4 Egyéb követelések sorban az 1AB7 Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követeléseket tartalmazza.
A tábla II. Hitelekre vonatkozó tájékoztató adatok című részében négy fő szempont alapján kiemelt hitelkategóriákra kell adatokat szolgáltatni negyedéves gyakorisággal. A különböző szempontok szerinti adatszolgáltatás fősorait nem kell kitölteni, mivel azok alábontása a lényeges tételeket tartalmazza, az alábontó sorok értékei nem feltétlenül adják ki a fősorok értékeit (például az 51 és 54 sor esetében). A speciális hitelezési formák közül a projektfinanszírozási hiteleket a tábla első, havonta jelentendő szakaszában kell kimutatni. (Az eddigi negyedéves adatszolgáltatás a szektoronként bontott, bel- és külföldi hiteleket egyaránt tartalmazó állományokat tartalmazta.) 8NAC511 Lakosság részére nyújtott hitelek sor
1) 1 évnél hosszabb türelmi idővel (tőke vagy kamat) nyújtott hitelek
2) Egyösszegű, 5 évnél hosszabb lejáratkori tőke-visszafizetéssel nyújtott hitelek
Kitöltési szabályok:
- a teljes bel- és külföldi szektorra kell adatot szolgáltatni;
- ha a lakosság részére nyújtott hitel a türelmi időre és az 5 évnél hosszabb végtörlesztésre vonatkozó feltételnek is megfelel, mindkét sorban meg kell jeleníteni;
- az 1 évnél hosszabb türelmi idővel nyújtott hiteleket a hitel teljes időtartama alatt a 8NAC511 sorban kell jelenteni, függetlenül attól, hogy a türelmi idő lejárt vagy sem;
- ha a hitelintézet egy, eredetileg nem türelmi idős (pl. annuitásos törlesztésű) hitelt átstrukturált és az újratárgyalást követően türelmi idővel fog rendelkezni, ebben az esetben a hitelt az 8NAC5111 sorban, a Nem lejárt, szerződés szerint oszlopban kell kimutatni. Ha az átstrukturált hitel hátralékossá válik, ebből az oszlopból a megfelelő lejárati sávba át kell sorolni.
8NAC512 Önálló vállalkozók részére nyújtott hitelek sor
Egyéb különleges (speciális) hitelek (projektfinanszírozási hitelek kivételével)
Kitöltési szabály:
- megegyezik a 8NAC52 Nem pénzügyi vállalatok ugyanolyan tartalmú sorára vonatkozó kitöltési szabályokkal.
8NAC52 Nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek Nagyvállalatok finanszírozására nyújtott hitelek
Egyéb különleges (speciális) hitelek (projektfinanszírozási hitelek kivételével)
A nem pénzügyi vállalkozásoknak [A) szektor] nyújtott hitelekből külön sorokon kell megjeleníteni a nagyvállalatoknak nyújtott hagyományos vállalati hiteleket, az un."corporate" finanszírozást. Nagyvállalati hitelek közé kell sorolni azokat a hiteleket, amelyek nem tartoznak a speciális hitelezés (Specialized lending) körébe.
Kitöltési szabályok:
- a teljes belföldi és külföldi szektorra kell adatot szolgáltatni;
- a nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek esetén, ha a hitel több alábontó sor feltételeinek egyidejűleg is megfelel, az alábbi prioritási sorrendet kell érvényesíteni:
1) Projektfinanszírozási hitel (a tábla I. szakaszában jelentendő); ha nem, akkor:
2) Egyéb speciális hitel; ha nem, akkor:
3) Nagyvállalatok finanszírozására nyújtott hitel. Egy hitel csak egy soron szerepelhet.
A 8NAC523 Egyéb speciális hitelek sorba azokat a különleges hiteleket kell jelenteni, amelyek nem felelnek meg a projekthitel feltételeinek. Ilyen típusú hitelek lehetnek a hitelintézet üzleti feltételeinek megfelelő strukturáltságban a "jövedelemtermelő" ingatlanprojektet finanszírozó (income-producing real estate, IPRE), az eszközfinanszírozó (object finance), valamint az árufinanszírozó (commodities finance) hitelek.
8NAC53 Önkormányzatok finanszírozása
Egyéb különleges (speciális) hitelek Önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok
Kitöltési szabályok:
- a belföldi és külföldi helyi önkormányzatoknak és a külföldi regionális kormányzati szerveknek nyújtott hitelekre kell adatot szolgáltatni;
- az egyéb különleges (speciális) hitelek (1 és 2 sor) kitöltési szabálya megegyezik a 8NAC52 Nem pénzügyi vállalatok ugyanolyan tartalmú sorára vonatkozó kitöltési szabállyal;
- az önkormányzat által kibocsátott kötvényeknél a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat kell figyelembe venni.
8NAC54 Csoporttagok közötti hitelezés
Ebben a szakaszban a hitelintézet által a hitelintézettel tulajdonosi (hitelintézet anyavállalata vagy leányvállalata, az adott anyavállalat leányvállalata, a hitelintézetben meghatározott részesedéssel rendelkező tulajdonos) és befektetői (olyan vállalkozás, amelyben a hitelintézet vagy a hitelintézet tulajdonosa, igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja, ügyvezetője, illetve ezek közeli hozzátartozója meghatározott részesedéssel rendelkezik) Kapcsolt és Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásoknak, természetes személyeknek nyújtott hiteleket kell jeleníteni. A Hiteleket a 8NAC3 sorban meghatározott gyűjtőfogalomként kell értelmezni.
Kitöltési szabályok:
- a teljes bel- és külföldi szektorra kell adatot szolgáltatni;
- egy hitel csak egy soron szerepelhet.
A tábla 8NAC6 III. FÜGGŐVÉ TETT EREDMÉNYTÉTELEK, HALASZTOTT KAMATOK című részében külön sorokon kell kimutatni
a Hitkr. 17. § (1), (3) és (4) bekezdése szerint függővé tett kamatokat, kamat jellegű jutalékokat és a Hitkr. 17. § (2) bekezdés szerint függővő tett pénzügyi szolgáltatási díjakat, amelyek fizetési késedelem miatt keletkeztek;
a Hitkr. 17. § (1) bekezdés a), d) és f) pontja szerint függővé tett kamatokat és kamat jellegű jutalékokat, amelyek az alapkövetelés külön figyelendőnél rosszabb minősítése miatt keletkeztek;
a Hitkr. 11. § (3) bekezdése szerint az adóssal szemben indított felszámolási eljárás, bírósági perek (végrehajtási eljárást is beleértve) megelőlegezett költségeként a felszámolónak, végrehajtónak, illetve az ügyvédnek kifizetett, ügyfelet terhelő és mérlegen kívüli követelésként nyilvántartott összegeket.
Nem lehetséges a kifizetett összeget a kifizetést követően az adóssal szembeni követelésként előírni, majd minősíteni és rá értékvesztést elszámolni. A költségek utólag befolyt összegét - a kamatok és a tőke előtt - lehet egyéb bevételként elszámolni, amikor az realizálódik.
Külön soron kell megjeleníteni a Hitkr. 13. § (2) bekezdés a) pontja szerinti, a halasztott kamatfizetéses lakáshitelek, tandíjhitelek kockázati céltartalékkal fedezett, tőkésített kamatát.
8C Értékvesztés és értékvesztés visszaírása A tábla célja
A táblázat a tárgyévi értékvesztéssel kapcsolatos változások követésére szolgál. A táblázatban szereplő információ utal a hitelintézet minősítési gyakorlatára, és az adott évben a portfolió minőségének eredményre gyakorolt hatására.
A tábla kitöltése
A tábla sorai
A tábla első részében a 8PBB portfólió elemzési tábla soraihoz kapcsolódóan, a 8PBB tábla szerinti bontásban a Hitkr. 7. számú melléklete szerint megképzett értékvesztést és visszaírást kell feltüntetni. A tábla második része három szakaszra bomlik:
- a tábla első részében kimutatott értékvesztés állományt tulajdonosi kapcsolat szerint
- kapcsolt és
- egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokra kell bontani.
- Itt kell kimutatni továbbá a Hitkr. 7. számú melléklet szerint nem minősített eszközökre a számviteli szabályok szerint képzett értékvesztés összegét.
A valós értékelés miatt elszámolt értékvesztést a 8C tábla nem tartalmazhatja, mivel azt a 8E táblában kell kimutatni.
A változások és a záró állomány megállapításához külön kell kimutatni az értékvesztés nyitó állományát.
A tábla oszlopai
Az a) oszlopban feltüntetett nyitóállomány a tárgyév január 1-jén fennálló értékvesztés állománya.
A minősítési táblázatéval megegyező sorokban csak azokat az értékvesztéseket lehet kimutatni, amelyekre a minősítés alkalmával történik értékvesztés képzés.
A minősítési kötelezettség alá nem tartozó tételekre a számviteli szabályok szerint elszámolt értékvesztést a tájékoztató adatok között külön sorban kell feltüntetni.
A b) és c) oszlopokban kimutatandó képzés soraiban a tárgyév január 1 -jétől a beszámolási időszak végéig megképzett értékvesztés összegét kell szerepeltetni.
Az értékvesztés visszaírásával kapcsolatban el kell különíteni, és külön oszlopokban kimutatni a tárgyévi értékvesztéssel kapcsolatos visszaírást, amelyet a számviteli szabályok szerint a ráfordítások csökkentésével kell elszámolni, illetve az előző években elszámolt értékvesztéseket érintő visszaírást, amely az egyéb bevételeket növeli.
A tárgyév során értékesített követelés után elszámolt értékvesztés az értékesítéskor az eladási ár összegéig, legfeljebb a beszerzés értékéig irható vissza.
Az értékvesztésnél külön kell szerepeltetni azokat, amelyek a minősítés romlása, az eszközértékesítés, a behajthatatlanná minősítés, illetve egyéb ok miatt következtek be.
Az egyéb okok közé kell sorolni például a mérlegen kívüli tételek mérlegtétellé válása esetén és az ezekre a megképzett céltartalék terhére vagy azon felül elszámolt értékvesztést. Az egyéb okok között kell kimutatni a valós értékelésből származó értékvesztést érintő elszámolásokat is.
Az értékvesztés visszaírásánál az átértékelési hatáson túlmenően el kell különíteni a minősítés javulása miatti értékvesztés-visszaírást, az eszközértékesítésnél a számviteli szabályok szerint elszámolandó értékvesztés-visszaírást, ha az eszközértékesítésből származó bevétel meghaladja a könyv szerinti értéket. (Értékvesztés-visszaírásaként legfeljebb akkora összeget lehet elszámolni, hogy a könyv szerinti érték a könyv szerinti bruttó érték szintjére emelkedjék.)
Az előbbieken kívül külön kell kimutatni a veszteségmérséklő intézkedések, ideértve az adósságcsere, az eszközcsere és más egyéb veszteségmérséklő ügyletek miatt az eredeti követelésre elszámolt értékvesztés-visszaírást. Az egyéb okok miatti értékvesztés-visszaíráshoz kell sorolni az olyan visszaírásokat, amelyek az előző tényezőkkel nem magyarázhatók.
Az l) oszlopban kimutatandó értékvesztés-változásához az értékvesztés képzésének összegét pozitív tényezőként, a visszaírások összegét levonandó tételként, de negatív előjel nélkül kell számításba venni. Ha a változás eredményeként az értékvesztés-visszaírások soronkénti összege nagyobb, mint a képzés összege, a negatív előjelet ki kell tenni.
Az m) oszlopban kell szerepeltetni az értékvesztés tárgyévi záró állományát, amely az értékvesztés nyitó állománynak és változásának az együttes összege. A záró állomány megegyezik a beszámolási időszak végén fennálló értékvesztés állományával.
Az Egyéb ok miatt c), g) és k) oszlopokban azokat az árfolyamváltozásból adódó veszteség-, illetve nyereségösszegeket kell szerepeltetni, amelyek a devizában történő értékvesztés és visszaírás miatt a Hitkr. értelmében árfolyamnyereségként vagy -veszteségként kerülnek elszámolásra.
A p) oszlopban tájékoztató jelleggel kell szerepeltetni a nem-problémamentes eszközök könyv szerinti érték feletti bevételének hányadát, ami a hitelintézet nem-problémamentes hitelkezelési gyakorlatára utaló információ.
Az l) oszlop Értékvesztés változásának és a p) oszlopban feltüntetett értékek eredményre való hatása a q) oszlopban szerepel.
8D Céltartalék változása
A tábla célja
A táblában kell a vonatkozó jogszabályi előírások szerinti kockázati és egyéb céltartalékok állományának változását (képzését, illetve csökkenését) részletezni.
A tábla kitöltése
A táblázatban a hitelintézet által elszámolt céltartalékok változását kell kimutatni.
A táblázatban a forrás oldalon szereplő céltartalékok állományváltozását kell szerepeltetni az állomány változása szerinti bontásban.
A számviteli szabályok és más jogszabályok által előírt céltartalékokat csak összesítve kell kimutatni. A valós értékelés miatt elszámolt céltartalékot a 8E táblában kell kimutatni, nem pedig a 8D táblában.
A tábla sorai
8D1 Függő és jövőbeni kötelezettségekre képzett céltartalék sorban a mérlegen kívüli kötelezettségekhez kapcsolódó kockázati céltartalékok állományát kell összegezni, amelyeket a minősítés alapján kell képezni. A számviteli szabályok által előírt céltartalék kimutatása külön sorban szerepel.
A függő és jövőbeni kötelezettségek, továbbá a származtatott termékek kockázati céltartalékának a változását külön soron kell szerepeltetni.
A származtatott ügyletek céltartaléka sorban kell kimutatni a határidős, opciós és swap ügyletekre a minősítés szerinti és nem a számviteli szabályok szerint képezhető kockázati céltartalékokat.
A 8D2 Egyéb céltartalékok összegző sor felöleli a számviteli szabályok szerinti céltartalékok, a lakás-takarékpénztárak kiegyenlítési céltartalék, valamint a más jogszabályok által meghatározott céltartalékok állományában bekövetkezett változások összegét.
A 8D21 Számviteli előírások szerinti céltartalék sorban kell összesíteni a külön sorban szerepeltetett függő, jövőbeni kötelezettségekre és származtatott ügyletekre vonatkozó, a számviteli szabályok által képzett egyéb céltartalékokat, valamint a korengedményes nyugdíj, a végkielégítés miatt képzett céltartalékokat.
A 8D23 Egyéb sorban azt a céltartalék állományt kell jelenteni, amelyet külön jogszabálynak megfelelően kell képezni, illetve felhasználni.
A 8D3 sorban az általános kockázati céltartalék változását kell kimutatni. Az általános kockázati céltartalék képzésekor a tárgyévi általános kockázati céltartalék képzésének összege nélküli kockázattal súlyozott kitettség értékek összegét kell figyelembe venni. Az év végén esetlegesen jelentkező többlet állományt (amikor az új képzés szerint alacsonyabb összegű céltartalékra van szükség), a meglévő és az új igény közti különbözetet, mint felszabadítandó összeget a g) oszlopban kell feltüntetni. Az értékvesztéssel, vagy kockázati céltartalékkal nem fedezett (veszteség) leírásnak meg kell jelennie a Hitkr. 13. § (7) bekezdése alapján az általános kockázati céltartalék felhasználásainál.
A 8D4 Mindösszesen sorban kell az összes céltartalék változásnak megjelenni.
A tábla oszlopai
Az a) oszlopban feltüntetett nyitóállomány a január 1-jén fennálló céltartalék állománya.
A b) oszlopban kimutatandó képzés soraiban a tárgyév január 1-jétől a beszámolási időszak végéig megképzett céltartalék összegét kell szerepeltetni. Az év végén (a mérleg fordulónapján) megképzendő céltartalékok összegének már a december 31 -re vonatkozó előzetes mérlegadatokban is szerepelni kell.
A c) és d) oszlopokban a céltartalék-állomány csökkenését jelentő felhasználást, míg az e) és f) oszlopokban a céltartalék-felszabadítást kell jelenteni. A c) oszlop szerinti, értékvesztéshez való céltartalék felhasználás kizárólag az általános kockázati céltartalék tekintetében értelmezhető, mert a mérlegen kívüli tételek utáni kockázati céltartalék az adott tétel megszűnésekor kerül jellemzően felhasználásra.
A függő kötelezettségek között kell kimutatni a peres ügyekre, a garanciákra, kezességekre, fel nem használt hitelkeretekre vonatkozó céltartalékokat. Ha a vonatkozó ügyletekből eszköztétel válik, és az eszközre értékvesztés elszámolására kerül sor, akkor az értékvesztés összegéig a céltartalékot a felhasználás oszlopban kell kimutatni. Az értékvesztés összegét meghaladó céltartalékot azonban fel kell szabadítani.
A céltartalékokat a felhasználáskor vagy esetleg - oka fogyottá válásuk miatt - a felszabadításkor az egyéb oszlopban kell kimutatni.
Az f) egyéb oszlopban kell a (pl. általános kockázati) céltartaléknak az év végén többletként jelentkező és felszabadítandó állományát jelenteni.
A g) és h) oszlopokban a devizatételek miatt elszámolt árfolyamváltozásból adódó nyereséget, illetve veszteséget kell feltüntetni.
Az i) oszlopban kell az értékelési különbözet miatti változásokat beírni.
A j) Záró állomány oszlopban a céltartalék nyitó állományának és a céltartalék változásának összegzése kerül. A záró állomány a beszámolási időszak végén fennálló céltartalék állománya.
A meg nem képzett céltartalékot (a céltartalék hiányát) a k) oszlopban kell kimutatni. Itt kell feltüntetni a PSZÁF által előírt, de még meg nem képzett céltartalékot is.
8E Értékelési különbözet változása
A tábla célja
Ezt a táblát annak a hitelintézetnek kell kitöltenie, amely alkalmazza a valós értékelés szabályait. Ez esetben a táblában a vonatkozó jogszabályi előírások szerint az értékelési különbözet állományának változását kell részletezni.
A tábla kitöltése
A táblázatban nemcsak az eszköz, hanem a forrás oldalon szereplő értékelési különbözet állományának, illetve elszámolásának változását az oszlopok megnevezésének megfelelően kell szerepeltetni.
A tábla oszlopai
Az a) oszlopban feltüntetett nyitóállomány a január 1-jén fennálló értékelési különbözet állománya.
A b) oszlopban kimutatandó növekedés, illetve a c) oszlopban a csökkenés a tárgyév január 1-jétől a beszámolási időszak végéig történt és a d) oszlopban összesített állomány-változás összegét kell szerepeltetni.
Az e) oszlopban a tárgyidőszak meglévő értékelési különbözet állományát kell feltüntetni.
Külön oszlopokban kell szerepeltetni az értékelési különbözet elszámolásának és változásának eredményét, illetve saját tőkét érintő, valamint az értékvesztésre, céltartalékra történő hatását, amely a valós értékelés gyakoriságából, illetve a valós értékelésre való áttérésből, vagy megszüntetéséből adódik.
Az értékelési különbözetnek a számviteli előírásoknak megfelelő - a tárgyévben történt, illetve az előző évre vonatkozó - bevételt, illetve ráfordítást érintő elszámolását az f)-i) oszlopokban külön ki kell mutatni.
Az adott, tárgyévre, illetve az előző évre vonatkozó elszámolás kimutatásakor az f)-i) oszlopokban a bevételek vagy a ráfordítások állományának csökkenését jelentő változásokat negatív előjellel kell feltüntetni.
A j)-m) oszlopokban az értékelési különbözet elszámolásával kapcsolatosan az értékvesztésre, céltartalékra gyakorolt hatást a számviteli eljárásnak megfelelő bontásban részletezni, és az n) oszlopban összesíteni kell. Ezeknek az adatoknak kizárólag a valós értéken történő értékelésre való áttérés évében van tartalma. A valós értékelés miatt elszámolt értékvesztést és céltartalékot ebben a táblában kell kimutatni, nem pedig a 8C vagy 8D táblában.
Azon értékelési különbözet értékét, amely számviteli törvény szerint csak saját tőkével szemben számolható el és eredményt nem érint, az o) oszlopban kell feltüntetni.
Negatív értékelési különbözet számolható el a valós értékelés értékelési tartalékában a Szmt. 60. § (8) bekezdése szerinti esetekben, továbbá a Hitkr. 22. § (7)-(8) bekezdésében leírt ügyletek esetében.
A tábla sorai
A 8E1 sor az eszközök értékelési különbözetének, a származtatott ügyletek pozitív értékelési különbözetének és az értékesíthető értékpapírok pozitív értékelési különbözetének vagy értékvesztésének alakulását tartalmazza
A 8E2 sor a források értékelési különbözetének és a származtatott ügyletek negatív értékelési különbözetének alakulását tartalmazza.
A 8E3 sor a valós értékelésből eredő egyéb, meghatározott eszközhöz, forráshoz, származtatott ügylethez nem kapcsolható, így a fenti sorokba nem besorolható értékelési különbözeteket tartalmazza. Ebben a sorban mutatható ki a bekerülési értékről a valós értéken történő értékelés szabályaira való átállás, vagy fordítva, a valós értékelésről a bekerülési értéken történő értékelésre való áttérés során elszámolandó értékelési különbözet is.
8PBB Portfolió összetétel - Minősítés - Fedezetek figyelembevételével
A tábla célja
A tábla célja a hitelintézeti eszközök és mérlegen kívüli kötelezettségek hitelkockázati szempontú értékelési szabályok alapján történő vizsgálata, amelyben az értékvesztés és kockázati céltartalék képzési igényt a valószínűsíthető jövőbeni veszteség és az érvényesíthető fedezetek figyelembevételével mutatja be.
A tábla kitöltése
A 8PBB tábla kitöltésére vonatkozóan a Hpt. 87. § (1) bekezdése és a Hitkr. 7. számú mellékletének előírásai az irányadók.
A táblában a Hitkr. 7. számú melléklet I. fejezet (1) bekezdésben felsorolt azon követeléseket és mérlegen kívüli kötelezettségeket kell szerepeltetni, amelyeket a hitelintézet a Hitkr. 7. számú melléklete szerint értékel, és az értékvesztés, céltartalékképzés mértékét eszerint határozza meg.
A táblázat tartalmazza azokat a tételeket is, amelyek a Hitkr. 7. számú melléklet I. fejezet (1) bekezdés szerint minősítendő tételek, de a sajátos értékelési szabályok mellett az Szmt. 41. §-a, illetve a Hitkr. 7. § (10) bekezdés és 23. § (2), (4)-(5) bekezdés szerint a piaci érték függvényében is kell rájuk céltartalékot képezni.
A táblában nem kell szerepeltetni azokat a követeléseket, mérlegen kívüli kötelezettségeket, amelyek olyan ügyfelekkel szemben állnak fenn, akikre a Hitkr. 7. számú melléklet hatálya nem terjed ki [Hitkr. 7. számú melléklet I. fejezet (3) bekezdés].
Az eszközöket egyedi vagy csoportos értékelés alá vonhatja a hitelintézet a követelés típusa, összege szerint, valamint a számviteli politikában lefektetett elveknek megfelelően. Értékpapírok esetében pedig csak az azonos sorozathoz tartozó egyedeket, vagy minden tekintetben azonos kibocsátási feltételekkel rendelkező állampapírokat lehet csoportos értékelés alá vonni. A mérlegen kívüli tételeknél csak egyedi értékelés alkalmazható.
A táblázat felső része az egyedi és csoportos értékelés alá vont eszközre és az egyedileg értékelt mérlegen kívüli tételre vonatkozó információkat összesítve tartalmazza, majd a tábla alsó részében a követelésekből kiemeli a csoportos értékelésbe vont tételekre eső adatokat.
Az egyedi értékelés alá vont tételeket - kivéve, ahol a Hitkr. az ettől való eltérést megengedi - a Hitkr. 7. számú melléklet II. fejezet (4) bekezdésben felsorolt szempontok alapján kell minősíteni.
A csoportos értékelés alá vont követelés esetében a hitelintézet maga dönti el, hogy az előbbi szempontokat teljeskörűen veszi figyelembe, vagy azokból csak néhányat vagy egyet vesz figyelembe. A csoportos értékelés alá vont eszközök közé kell besorolni a Hitkr. 7. számú melléklet II. fejezet (13) bekezdése alapján az egyszerűsített minősítési eljárással minősített követeléseket [Szmt. 55. § (2) bekezdés]. A csoportos értékelésre a Hitkr. 7. számú melléklet II. fejezet (11)-(14) bekezdések rendelkezései az irányadók. A tábla sorainak és oszlopainak tagolása a Hitkr. minősítési elveihez igazodik.
A tábla oszlopai
Azon hitelintézetek, amelyek ötnél több kategóriás minősítési rendszert működtetnek, azoknál a Hitkr. 7. melléklet II. fejezet (9) bekezdésben meghatározott értékvesztési %-os sávokba kell ezen kategóriákat besorolni.
Az értékelési kategóriába, vagy értékelési csoportba sorolást az adott követelés esetében az dönti el, hogy azon mennyi a minősítéskor várható veszteség (a megtérülés hiánya miatt), amelynek értékét a fedezeti érték módosíthatja. A figyelembe vehető fedezet értéke nem haladhatja meg a valószínűsíthető jövőbeni veszteség értékét. Ezért először a figyelembe vett minősítési szempontok vizsgálatával kell felmérni, hogy a bruttó könyv szerinti értéken vagy nyilvántartási értéken kimutatott tételen mekkora a várható veszteség, majd ebből le kell vonni a fedezeteket (a Fedezetértékelés számviteli követelményeinek megfelelő és az annak megfelelő értékeléssel figyelembe vehető értéken). A fennmaradó veszteségnek a követelés teljes fennálló összegéhez viszonyított aránya dönti el, hogy melyik értékelési kategóriába, vagy értékelési csoportba indokolt az adott tételt besorolni. Ezt követően % sávonként fel kell tüntetni az aktuális értékvesztés és - valós értékelés esetén - az értékelési különbözet összegét, majd a nettó könyv szerinti vagy nyilvántartási értéket.
Csoportos értékelésnél a fedezet figyelembevétele:
Ha csoportos értékelés, illetve egyszerűsített eljárás esetén a figyelembe vehető fedezetet külön nem mutatja ki a bank, akkor a fedezet és a várható veszteség szükségszerűen tükröződik az egyszerűsített értékelési csoporthoz rendelt konkrét várható veszteségmérték százalékos értékében (minősítési kategóriákhoz rendelt %-os érték). Az értékelési csoportnak van vagy lehet valószínűsíthető jövőbeni veszteség értéke. Abban az esetben, ha a hitelintézet az értékelési csoportnál várható veszteséget [s1) oszlop] valószínűsít és nincs elkülönített fedezet kimutatás [s2) oszlop], a valószínűsíthető jövőbeni veszteség fedezet figyelembe vétele nélküli értéke [s1) oszlop] és fedezettel csökkentett értéke [s3) oszlop] megegyezik.
A jövőbeni veszteség fedezettel csökkentett értéke ebben az eljárásban megegyezik (megegyezhet) a követelés után elszámolt értékvesztés [t2) oszlop] összegével.
A követelések teljes fennálló összege (Bruttó könyv szerinti érték) az 1AB Felügyeleti mérleg szerinti érték. A 8PBB tábla sorainak tartalma a 8AB tábla soraival egyezik meg azzal a különbséggel, hogy a 8PBB tábla a 8AB táblától eltérően a Hitkr. 7. számú melléklet I. fejezet (3) bekezdés szerint nem minősítendő kitettségeket NEM tartalmazza (pl. magyar és EGT állami és jegybanki értékpapírok, visszavásárolt saját kibocsátású értékpapírok stb.) .
A mérlegen kívüli tételek teljes fennálló összege (Bruttó nyilvántartási érték) a Hitkr. 7. számú melléklet sajátos értékelési szabályai szerinti céltartalékképzés alapjául szolgáló (számviteli fogalom szerint függő és jövőbeni) kötelezettségek nyilvántartási értéke.
A Valószínűsíthető jövőbeni veszteség, azaz a várható veszteség meghatározásánál a Hitkr. 7. számú melléklet V. Fejezet (7) bekezdésében hivatkozott rendelkezéseket kell figyelembe venni. A várható veszteség az adott tétel kapcsán - a fedezettől, annak nagyságától, érvényesíthetőségétől függetlenül - a hátralévő futamidőben keletkező olyan jövőbeni veszteség, amely a megtérülés hiányából, vagy a jövőbeni veszteségjellegű kifizetési kötelezettségekből fakad.
A Figyelembe vehető fedezetek értékelésének számviteli szabályait a 7. számú melléklet IV. fejezete tartalmazza. A táblában a fedezeteket csak a valószínűsíthető jövőbeni veszteségek erejéig lehet figyelembe venni.
Az Értékelési különbözet összesen oszlopban kell kimutatni a táblában szereplő, minősítendő állományokhoz kapcsolódó, a valós értékelésből adódó értékelési különbözeteket, előjelhelyesen. A nem minősítendő állományok valós értékelési különbözetét ez a tábla nem tartalmazza. (A teljes értékelési különbözet változását a 8E táblában kell megjeleníteni.) Az Értékelési különbözet oszlop kitöltésénél figyelembe kell venni továbbá, hogy
■ az értékelési különbözet oszlopban az adatokat mérlegszemléletben kell kitölteni, függetlenül attól, hogy azokat milyen eredmény számlával (valós értékelési, illetve értékvesztésből származó eredmény számla) vagy értékelési tartalékkal szemben kell elszámolni; az értékvesztés oszlopban valós értékelésből származó értékelési különbözetet nem lehet kimutatni;
■ a származékos ügyletekhez kapcsolódó - a mérlegben az egyéb aktív és passzív elszámolási számlákon kimutatott - pozitív és negatív valós értékelési különbözeteket a 8PBB63 Származtatott ügyletek sorban kell megjeleníteni (egy minőségi kategórián belül előjelhelyesen). Ebből adódóan az Egyéb követelések soron a származtatott ügyletek miatt pozitív valós értékelési különbözetét nem lehet szerepeltetni;
a valós értékelési különbözeteket azokba a minősítési kategóriákba kell besorolni, ahova a valós értékelés alá tartozó eszközt a hitelintézet besorolja. A valós értékelés alá eső fedezeti ügyletek értékelési különbözeteit az alapügylet minősítési kategóriájában kell szerepeltetni a Származtatott ügyletek soron, (egy minőségi kategórián belül előjelhelyesen).
Az Értékvesztés (kockázati céltartalék) összesen oszlopban kell negatív előjellel kimutatni azokat az összegeket, amelyek a táblában szereplő, a Hitkr. 7. számú melléklete szerint minősítendő eszközök és mérlegen kívüli tételek minősítéséből adódnak. A számviteli szabályok szerint nem minősítendő állományokra elszámolt egyéb értékvesztés, illetve megképzett céltartalék - beleértve az általános kockázati céltartalékot is - összegét a 8C, illetve a 8D táblában kell kimutatni.
A mérlegen kívüli tételek bruttó nyilvántartási értékének kimutatására a Hitkr. 20. § rendelkezései az irányadók a Hitkr. 7. számú mellékletének figyelembevételével.
Átstrukturált hitelek definíciója azonos a 8AP tábla b) oszlopában leírtakkal.
Átstrukturált hitelekhez kapcsolódó tőkésített kamatok kezelése
Ha a tőkésített kamatra a hitelintézet által becsült, valószínűsíthető jövőbeni veszteség fedezettel csökkentett értékétől eltérő mértékű számviteli értékvesztést kell képezni, a PSZÁF megengedő abban a tekintetben, hogy a tőkét a fedezettel csökkentett várható vesztesége alapján eszközminősítési kategóriába (értékelési csoportba) sorolják, majd a tőkésített kamatot ugyanebben a kategóriában mutatják ki függetlenül attól, hogy milyen értékvesztést képzett rá a hitelintézet; a tőkét és a tőkésített kamatot együttesen mutatják be - azaz összesítik a tőke és a tőkésített kamat bruttó könyv szerinti értékeit, továbbá a becsült jövőbeni veszteség értékeket (ez utóbbi lényegében megegyezik az értékvesztés összegével), majd az összesített adatokból határozzák meg az eszközminősítési kategóriába, értékelési csoportba besorolás %-os értékét (előfordulhat, hogy pl. egy átlag alatti alapkövetelés a tőkésített kamat 100 %-os értékvesztése miatt kétes minősítési kategóriába kerül átsorolásra); a két összetevőt külön oszlopban mutatják be, ahol a tőke a becsült várható veszteséggel és ennek megfelelő értékvesztéssel szerepel a saját kategóriájában, míg a tőkésített kamat 100 % várható veszteséggel és értékvesztéssel szerepel a rossz minősítésű kategóriában.
A tábla sorai
A 8PBB1 Értékpapírok sor az 1AB2 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok és az 1AB3 Tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok állományából a Hitkr. 7. sz. melléklete alapján minősítendő állományt tartalmazza (ennek megfelelően nem tartalmazza pl. a magyar és EGK állami és jegybanki értékpapírokat). Az értékpapírok könyv szerinti bruttó értéke a vételárban megfizetett kamatot, az értékvesztést és a piaci értékelési különbözetet nem tartalmazza.
A 8PBB2 Bankközi betétek sorban az 1AB4 alábontásában szereplő bankközi betétek bruttó értékét kell kimutatni. Itt szerepelnek a hitelintézet zárolt betétszámlái is. Ebben a sorban az 1AB Felügyeleti mérleg 1 Pénzeszközök sorában kimutatott nostro és folyószámlákat is meg kell jeleníteni.
A 8PBB3 Hitelek sorban az 1AB5 alábontásában szereplő, Hitkr. 7. sz. melléklete alapján minősítendő hitelek bruttó értékét kell kimutatni a Kitöltési útmutató kitöltési szabályainak megfelelően.
A hiteleken belül elsődlegesen a szektorbontás érvényesül.
A 8PBB31 Hitelek - Pénzügyi vállalatok
A belföldi pénzügyi vállalatok a belföldi hitelintézeteket (nem beleértve az MNB-t), egyéb pénzügyi közvetítő és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző pénzügyi vállalkozások, befektetési vállalkozások és egyéb intézménye, továbbá az 'F' szektornak megfelelően a biztosítótársaságokat, biztosítási egyesületeket, nyugdíj- és egészségpénztárakat, és ezeknek a Magyarországon fióktelepek formájában működő intézményeit foglalják magukba (C, D, E, F szektor).
A pénzügyi vállalatoknak nyújtott hiteleken belül a 8PBB311 soron ki kell emelni a pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott hiteleket. A pénzügyi vállalkozások a Hpt. 6. §-a szerinti pénzügyi intézmények. Ezen útmutató I. fejezet 5.4. Szektorok című pontja határozza meg a pénzügyi vállalkozások szektorkódját. A tételes lista az MNB honlapján megtalálható és hozzá az útmutató közvetlen elérési útvonalat ad meg.
A 8PBB32 Hitelek - Nem pénzügyi vállalkozásoknak
A sor a felügyeleti mérlegből a belföldi nem pénzügyi vállalatoknak és járulékos vállalkozásoknak nyújtott hiteleket tartalmazza.
A 8PBB33 Hitelek - Háztartásoknak
A sor a felügyeleti mérlegből a belföldi háztartásoknak nyújtott hiteleket tartalmazza lakosságnak (8PBB331) és önálló vállalkozóknak (8PBB332) nyújtott hitelek bontásban.
A 8PBB3311 soron a lakosságnak nyújtott hitelekből külön ki kell emelni a Jelzáloghitelek állományát. A jelzáloghitelek a lakosságnak ingatlanon alapított jelzálog fedezete mellett nyújtott hiteleket (1C81) tartalmazza.
A 8PBB34 Hitelek - Egyéb
A sor a felügyeleti mérlegből a fentiekben nem nevesített egyéb belföldi szektoroknak nyújtott, a Hitkr. 7. számú melléklete szerint minősítési kötelezettség alá tartozó, hitelnek minősülő követeléseket tartalmazza.
A 8PBB341 soron elkülönítetten is ki kell emelni az önkormányzatoknak nyújtott hiteleket.
A 8PBB35 Hitelek - Külföld
A sor felügyeleti mérlegből a Hitkr. 7. számú melléklet I. fejezete alapján minősítendő külföldi jogi és természetes személyekkel szembeni, hitelnek minősülő követeléseket tartalmazza.
Nem terjed ki a jogszabály hatálya, ezért a sor nem tartalmazza a magyar és egyéb EGT állammal, az állam jegybankjával szembeni hitelkövetelések, betételhelyezések és az általuk kibocsátott, a hitelintézet birtokában lévő értékpapírok állományát.
A 8PBB4 Egyéb követelések sor az 1AB7 Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követeléseket, az 1AB8 Aktív kamatelhatárolásokat és az 1AB911 Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás sorok összegét tartalmazza. Az 1AB911 sor értékét csökkenteni kell az 1C731 Egyéb aktív időbeli elhatárolás (1AB911 -ből) sorban kimutatott érték összegével.
A 8PBB5 Egyéb eszközök sor tartalma: az 1AB6 Vagyoni érdekeltségek és az 1AB92 Saját eszközök, mindkettő esetében az értékvesztés és értékelési különbözet sorok kivételével.
8PBB61 Függő kötelezettségek
A 8PBB611- 8PBB62 sorokra a 8AB ugyanezen sorainak kitöltési útmutatója az irányadó.
A 8PBB63 Származtatott ügyletek soron a fedezeti és egyéb célú (nem fedezeti) ügyletekre vonatkozóan a Hitkr. 20. § (3) bekezdés 2. pontjának, valamint a Hitkr. 20. § (7) bekezdésének megfelelően kell adatokat szolgáltatni.A származtatott ügyletek esetében a számviteli szabályok kétfajta céltartalék képzését írják elő, a piaci ár függvényében a számviteli céltartalékot (csak az egyéb célú, nem fedezeti ügyletekre vonatkozó előírás), a Hitkr. 7. számú melléklete szerint a hitelezési kockázatra fedezetet biztosító kockázati céltartalékot. A 8PBB tábla vonatkozásában - eltérően az általános elvtől, miszerint csak a sajátos értékelési szabályok alapján képzett kockázati céltartalékot kell kimutatni - mindkét céltartalékot meg kell jeleníteni a Származtatott ügyletek soron. A számviteli szabályok szerint képzett céltartalék esetében a piaci és a kötési ár veszteség jellegű különbözetére kell céltartalékot képezni. A negatív különbözet határozza meg a Valószínűsíthető jövőbeni veszteség piaci ár alapú részét, amelyhez még a hitelintézet a saját kockázati értékelése során kockázati (hitelezési kockázat alapú) céltartalékot képezhet, ha a piaci árnál kedvezőtlenebbnek ítéli meg az ügyletből való kiszállás veszteségét (pl. a partner ügyfélminősítése jelentősen romlott, ami a piaci árban még nem mutatkozik meg.) Amennyiben mindkét típusú (piaci árhoz viszonyított és hitelezési kockázat alapú) várható veszteséget azonosítja a hitelintézet az adott ügylettel összefüggésben, úgy a Valószínűsíthető jövőbeni veszteség azok összege. A besorolási kategóriát, a fedezetek (pl. ellenügylet) figyelembevételével csökkentett várható veszteség és a bruttó nyilvántartási érték (fentiekben meghatározottak szerint) hányadosa alapján kell meghatározni és a származtatott ügyletet egyedileg besorolni.
A fedezetek figyelembevétele a Piaci ár alapú és Hitelkockázat alapú értékelés esetén:
- a számviteli szabályok szerinti, piaci ár alapú értékelésnél és céltartalékképzésnél a jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetek figyelembevételére;
- amennyiben a hitelkockázat alapján a piaci árhoz képest a hitelintézet alacsonyabb értéket állapít meg a származtatott ügyletre vonatkozóan, a fedezet csak a bank által becsült és a piaci ár különbségére vehető figyelembe, nem pedig a teljes várt veszteséggel szemben, azaz a bank által becsült érték és a nyilvántartási érték különbözetének egészére.
A táblában a fedezeti és az egyéb célú (nem fedezeti) származtatott ügyleteket is meg kell jeleníteni, függetlenül attól, hogy a piaci érték alapú számviteli céltartalék képzésének előírása csak a nem fedezeti ügyletekre áll fenn. A fedezeti célú ügyletekre csak kockázati céltartalék számolható el, azaz csak hitelezési kockázatból származó veszteség fennállásakor értelmezhető a tábla Valószínűsíthető jövőbeni veszteség, fedezet és céltartalék oszlopa, piaci értékelésből származó érték az oszlopokba nem kerülhet. Mivel a fedezeti és nem fedezeti származtatott ügyletekre a táblában nincs külön sor, ezért abban az esetben, ha mindkét célú ügylettel rendelkezik a hitelintézet, a háttérszámítások összesített végeredményét kell feltüntetni a táblában.
A 8PBB63 sorban kell kimutatni a kötési napon nyilvántartásba vett, de értéknapon könyvelt azonnali ügylet tárgyának, azaz bázisdevizájának piaci és kötésnapi értéke különbözetét.
A 8PBB9 Átstrukturált hitelek (kintlevőségek) állománya sorban a 8PBC Átstrukturált hitelek állományának alakulása című táblában szereplő hitelállomány eszközminősítési kategóriánkénti (értékelési csoportonkénti) bontását kell bemutatni a fő szektorokra vonatkozóan. A Hitelek -Pénzügyi vállalatok átstrukturált hiteleinek adatait a Hitelek - Egyéb szektor sorban kell megjeleníteni.
Az átstrukturált hitel átstrukturálást követő minősítésére a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (4)-(6) bekezdésében foglaltak az irányadók.
A 8PBB901 Ebből: átstrukturált hitelek tőkésített kamata sorban kizárólag a tőkésített kamatok bruttó könyv szerinti értékét, értékvesztését, valós értékelés alkalmazása esetén értékelési különbözetét és nettó könyv szerinti értékét kell jelenteni abban a minősítési kategóriában, amelyben az adott hitel tőkésített kamatát a hitelállományban kimutatja.
Az átstrukturált hitelek tőkésített kamatára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket a Hitkr. 13. § (2) bekezdés b) pontja tartalmazza. A hitelintézetnek a kamatok mellett tőkésítésre került egyéb elemeket (pl. díjak, jutalékok) is figyelembe kell-e venni, ha azok kezelése megegyezik a tőkésített kamatok esetében követendő eljárással.
8PBC Átstrukturált hitelek állományának alakulása
A tábla célja
A veszteség megelőzése érdekében kényszerű átstrukturáláson átesett hitelállomány változásának nyomon követése.
A tábla kitöltése
Átstrukturált hitelállományban kell szerepeltetni egyrészt azokat a szerződéseket, ahol a hitelintézet vagy az ügyfél kezdeményezésére, a nemfizetés elkerülése érdekében a kötelezettségvállalási szerződést (beleértve a vásárolt követeléseket is) 2010. január 1. előtt bármely feltétel kapcsán újra kellett tárgyalni, másrészt itt jelenik meg a Hitkr. 2010. január 1 -től hatályos 2. § 48. pontja és a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (1)-(2) bekezdése szerint átstrukturált hitelnek minősíthető állomány is. Az átstrukturált hitelek tőkésített kamatára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket a Hitkr. 13. § (2) bekezdés b) pontja tartalmazza.
Megjegyezzük, hogy azokat a prolongált és technikailag prolongált szerződéseket, amelyeket nem a veszteség és a nemfizetés elkerülése érdekében újítottak meg, rendben lévőnek (azaz nem átstrukturáltnak) kell tekinteni, ezért ezeket a tábla nem tartalmazza.
Átstrukturált hitel minősítés jövőbeni megszüntetésére vonatkozóan a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (3) bekezdése esetén kerülhet sor. Ekkor a hitel kikerül az Átstrukturált kategóriából és ebből a táblából. Az átstrukturált hitel minősítés minden egyéb, a Hitkr. 7. számú melléklet VII. fejezet (4)-(6) bekezdésében leírt esetben a hitel futamidejének végéig fennmarad, függetlenül attól, hogy a hitel eszközminősítési kategóriája, illetve értékelési csoportja a 8PBB táblában javul, ezért a tábla ezeket a hiteleket továbbra is tartalmazza.
A tábla oszlopai
A tábla a)-j) oszlopai az átstrukturált állomány változására vonatkozó adatokat tartalmaznak:
Az a) és b) Tárgynegyedévben hozott átstrukturálási döntések oszlopban a döntésekben érintett állomány összesített darabszámát és bruttó értékét kell kimutatni. A bruttó érték devizahitel esetében az átstrukturálás napján érvényes MNB hivatalos devizaárfolyammal számított forintérték. A döntések darabszámának és értékének meghatározásánál a szerződéseket kell alapul venni és azt kell megvizsgálni, hogy a tárgynegyedévben hányszor strukturálták át a szerződéseket. A darabszám és az érték is annyiszor jelentkezik az a) és b) oszlopokban, ahány átstrukturálás történt. Itt halmozódás is előfordulhat. Az adatok adott időszakra vonatkozó táblába (pl. I. negyedév, II. negyedév stb.) történő beírását a döntés dátuma határozza meg. Amelyik negyedévben az átstrukturálásra vonatkozó döntés született, abban a negyedéves táblában kell jelenteni.
Megjegyezzük, hogy az oszlopokban kimutatott értékek összege nem egyenlő az állomány egyszerű változásával, mivel nem tartalmazza a törlesztéseket, eladásokat, leírásokat, árfolyamváltozásokat.
A c)-f) Tárgynegyedévben hozott átstrukturálási döntések összetétele oszlopokban a döntéseket aszerint kell csoportosítani, hogy az állami vagy banki konstrukció keretében történt-e. (Döntési módokra a 20A szöveges jelentés II/B. pontja tartalmaz példákat.) Ha mindkét konstrukció szerepel az átstrukturálásban, akkor az átstrukturálást az állami konstrukcióban kell szerepeltetni, halmozódás nem fordulhat elő. Ha a kétféle átstrukturálás egymáshoz kapcsolódó esemény és közöttük tartalmi összefüggés van, akkor egy döntés vonatkozik mindkettőre. (Ilyen eset például, ha egy banki konstrukció szervesen kiegészíti az állami konstrukciót, vagy az állami konstrukció végrehajtása feltételez egy banki átütemezést is.) Egyéb esetekben, ha egymástól független a banki és az állami indíttatású átstrukturálás (még ha időben egy időpontra esik is), két külön döntésnek kell tekinteni azokat.
A tábla g)-n) oszlopai az átstrukturált állományra vonatkozó adatokat tartalmazzák:
A g)-j) Tárgynegyedév végén fennálló szerződéses állomány oszlopok a szerződések darabszámát, bruttó értékét, az értékvesztés összegét, valamint a fedezetek értékét a követelés erejéig tartalmazzák.
A k)-n) Tárgynegyedév végén a szerződések hátralékosság szerinti összetétele oszlopokban a hátralékkal rendelkező átstrukturált hitelek szerződéseit a késedelembe esés időpontjától eltelt időszak alapján kell sávonként besorolni.
A k)-n) oszlopok kitöltésének további szabályai:
ha a hitelintézet egy ügyféllel szemben több késedelmes átstrukturált szerződéssel rendelkezik, a szerződéses értékeket egymástól függetlenül a szerződésenkénti legrégebbi hátraléknak megfelelő lejárati időintervallumokba kell besorolni. A 30 napon túl késedelmes, függővé tett kamat összegét a szerződés legrégebben lejárt tételének (így a lejárati sávnak) meghatározásánál figyelembe kell venni, de annak összegét a szerződés értékében nem kell megjeleníteni;
a vásárolt lejárt követelések esetén a lejártságot az eredeti szerződés szerinti nem fizetés időpontjától kell számítani, függetlenül attól, hogy a hitelintézet a követelést mikor vásárolta. Ha a követelés megvásárlásakor a hitel lejáratára vonatkozóan szerződésmódosítás történt, akkor az új szerződésben szereplő lejárat tekintendő eredeti lejáratnak;
ha a követelés átstrukturálásakor a szerződésben a lejárati esedékesség módosításra kerül, a fizetési késedelmet az érvényes szerződés ütemezésének megfelelően kell meghatározni; a hátralékkal nem rendelkező hiteleket a k)-n) oszlopokban nem kell szerepeltetni, azaz a "030" napos hátralékos intervallum alsó határa azt jelenti, hogy az esedékesség napjának végéig a hitelfelvevő nem törlesztett.
Az o)-r) Hátralékos hitelekhez kapcsolódó fedezetek értéke a követelés erejéig oszlopokban a fedezeteket a hátralékos hitelek lejártságához kapcsolódó sávoknak megfelelően a követelés erejéig kell kimutatni.
Az s)-v) Hátralékos hitelek értékvesztésének összetétele oszlopokban a hitelek után elszámolt értékvesztést a lejártsági kategóriáknak megfelelően kell besorolni. Az adatokat negatív előjellel kell feltüntetni.
A tábla sorai
A tábla soraiban a 8-as táblák szektortagolásának megfelelő bontásban kell adatokat szolgáltatni, azzal a kivétellel, hogy a Pénzügyi vállalatok átstrukturált hiteleit az Egyéb belföld sorban kell megjeleníteni.
A tábla vonatkozásában az egyéb belföldi szektorcsoport részei:
Pénzügyi vállalatok [C), D), E), F) szektorok] + B) szektor + G) szektor + H) szektor + I) szektor + K) szektor
Az adott szektoroknál kiemelt tételként kell szerepeltetni a projekthiteleket.
A projektfinanszírozási hitelek megnevezésű sorokban azokat a hitelfajtákat kell kimutatni, amelyeket az adatszolgáltató a 7F Projektfinanszírozási hitelek táblában jelent.
A 8PBC2 sor a forintban fennálló, deviza árfolyamkockázattal nem rendelkező, a 8PBC3 sor az euróban, a 8PBC4 sor a svájci frankban, a 8PBC5 sor pedig az egyéb deviza kockázatvállalások adatait tartalmazza.
8PBF Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek
A tábla célja
A tábla fő célja, hogy az ügyfelektől kockázataik fedezetére kapott fedezetek, biztosítékok teljes fedezeti értékét a fedezett kitettség értékéig bemutassa.
A tábla kitöltése
A tábla oszlopai
A tábla a) Teljes nyilvántartási érték oszlopában az ügyfelektől kapott biztosítékokat a jogszabálynak, illetve a hitelintézet belső fedezeti szabályzatának megfelelően kell az aktuális számviteli nyilvántartási értéken jelenteni. Az egyéb mérlegen kívüli követelések és kötelezettségek értékére főleg a Hitkr. 12-16. §-a és 20. §-a ad iránymutatást.
A b) Piaci érték belső fedezeti előírások alapján korrigált értéke oszlopban kimutatandó érték alapja a biztosíték piaci értéke, vagy a piaci értékítéletet jellemző értéke, ennek hiányában nyilvántartási érték, amelyet a hitelintézet belső fedezetértékelési szabályzatában rögzített szempontok (mobilizálhatóság, hozzáférhetőség, értékállandóság, a biztosítékot nyújtó fél gazdasági helyzete, egyéb) alapján korrigálhat a hitelintézet. Az így meghatározott érték a biztosítéki érték.
A c) Mérlegen belüli kintlévőségre elismerhető fedezet oszlopban a fedezetként nyújtott biztosítékokat az ügyféllel szemben fennálló kintlévőség bruttó (a tőkét és az alábbi kamatokat tartalmazó) értékéig kell kimutatni a Hitkr. 10. § (5) bekezdés szerint. A mérlegen belüli követelés bruttó értéke a tőkét, az esedékes, de ki nem fizetett-, az elhatárolt-, a tőkésített kamatokat, kamat jellegű tételeket tartalmazza. Ebben az oszlopban a fedezethez kapcsolódó mérlegen kívüli kötelezettségek (így például a hitelintézet által nyújtott hitelkeret ügyfél által nem lehívott része) nem vehetők számításba.
A tábla sorai
A tábla első részében a biztosítékokat a Hitkr. 7. számú melléklet, továbbá a hitelintézetek fedezeti szabályzata szerinti tartalommal kell kimutatni.
A tábla második részében a hitelintézet egyes kiemelt jelentőségű mérlegen kívüli tételeit kell kimutatni.
8PBF1 Fedezetek, Biztosítékok
Azoknál a fedezeteknél, amelyeket jogszabály, vagy szerződés alapján nem lehet teljes egészében, egyszerre bevonni a követelés rendezésébe, a beszámolási időszakban rendelkezésre álló fedezetből csak az egy összegben (pl. munkabérből való levonhatóság erejéig) teljesíthető részt lehet figyelembe venni.
8PBF11 Kapott garanciák, ellengaranciák
A 8PBF111 Központi költségvetés garanciái sorban a Magyar Állam nevében, a Központi Költségvetés terhére, az Áht. 33-33/D. §-okban előírt feltételekkel, jogszabályi vagy szerződéses alapon vállalt állami garanciákat és viszontgaranciákat, egyedi állami garanciákat és viszontgaranciákat kell feltüntetni. A tábla nem tartalmazza az államtól a hitelintézet forrásai után kapott garanciákat, amelyek a hitelezőknek nyújtanak biztosítékot, továbbá az árfolyam-fedezeti megállapodásokból eredő árfolyamgaranciákat.
A 8PBF112 Egyéb állami, illetve állami tulajdonú szerv garanciái sorban kell szerepeltetni az egyéb állami, illetve állami tulajdonú szervek által jogszabályban biztosított vagy szerződésben vállalt garanciákat, illetve készfizető kezességet. Itt kell feltüntetni az MFB és Eximbank által nyújtott garanciákat az állami készfizető kezességvállalás, viszontgarancia erejéig.
A 8PBF113 Bankgaranciák között a más hitelintézettől kapott garanciákat, viszontgaranciákat kell szerepeltetni. Itt kell feltüntetni a 8PBF112 soron kiemelthitelintézetek saját kockázatra nyújtott bankgaranciáját, amelyet állami viszontgarancia, kezesség nem fedez.
A bankgaranciák között kell kimutatni az olyan leszámítolt váltót, amelynek korábbi forgatmányosai között hitelintézet is szerepelt (lásd Értékpapír forgatmány).
A 8PBF1141 Alapok által nyújtott garanciavállalások államilag viszontgarantált része sorban szerepelnek az alapok és egyéb, alapszerűen működő intézmények - pl. a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt., a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, a kockázati tőkealapok és egyéb alapok garanciavállalásai az állami kezességvállalás, viszontgarancia erejéig.
A 8PBF1142 Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált garanciavállalások sorban az előző sorban szereplő garanciák állam által nem viszontgarantált részét és az egyéb piaci alapú garanciavállalásokat kell kimutatni.
8PBF12 Kapott kezességek
A kezesség esetén a Ptk. 272-276. §-ok rendelkezései az irányadóak.
A 8PBF121 Központi Költségvetés készfizető kezesség sorba az Áht., illetve az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet alapján vállalt kezességek esetleges beváltásából fakadó, a központi költségvetést terhelő fizetési kötelezettségeket kell jelenteni. A készfizető kezesség a Ptk. 274. § (2) bekezdése szerinti kezesség.
A 8PBF1221Bankkezességek és a 8PBF1222 Egyéb készfizető kezesség sorban kell kimutatni minden olyan készfizető kezességet, amelynek végső kockázatvállalója nem a Magyar Állam.
A 8PBF123 Egyszerű kezesség a Ptk. 274. § (1) bekezdése szerinti kezesség. Az egyszerű kezesség sortartó kezességnek is nevezhető.
A 8PBF1241 Alapok által nyújtott kezességvállalások államilag viszontgarantált része sorban szerepelnek az alapok és egyéb, alapszerűen működő intézmények készfizető kezességei az állami kezességvállalás, viszontgarancia erejéig.
A 8PBF1242 Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált kezességvállalások sorban az előző sorban szereplő kezességek állam által nem viszontgarantált részét és az egyéb piaci alapú kezességvállalásokat kell kimutatni.
8PBF13 Hitelintézet által nyújtott garanciák és kezességek ellengaranciái
Ebben a sorban kell kimutatni azokat a hitelintézet javára szóló, bankgaranciának nem minősülő ellengaranciákat, amelyek a hitelintézet által nyújtott garanciák, kezességek fedezetére szolgálnak.
8PBF14 Óvadékok
Az óvadékokra vonatkozóan a Ptk. 270. § és 271. §-ban foglaltakat kell figyelembe venni.
A 8PBF141 Pénzfedezet sorban a hitelintézetnél az óvadékként lekötött összeget (zárolt számlaköveteléseket) és az óvadékul kapott (letétbe helyezett) betéti okiratokat, takarékbetétkönyveket kell kimutatni. A 8PBF1411-1412 alábontó sorok a pénzfedezetek forint és deviza bontását tartalmazzák.
A 8PBF142 Értékpapír fedezetek sor tartalmazza a hitelintézetnél vagy harmadik személynél (pl. elszámolóház) a hitelintézet javára zárolt értékpapírok állományát, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, részvények és egyéb értékpapírok bontásban. Az egyéb értékpapírok közé kell besorolni a jelzálogleveleket, az egyéb fedezett kötvényeket (pl. ABS, LBS, CDO), a részvénnyé átváltoztatható kötvényeket, befektetési jegyeket, közraktárjegyeket és egyéb, külön nem nevesített értékpapírokat.
A 8PBF143 Egyéb óvadék, egyéb letét sorban a fenti sorokba nem besorolható, nem pénzügyi eszközökön fennálló óvadékokat kell besorolni. A besorolásnál a Ptk. 271. § (1) bekezdését figyelembe kell venni.
8PBF15 Értékpapír forgatmány
Ebbe a sorba kell besorolni a Ptk. 338/A. § szerint a névre szóló, forgatható értékpapírokat. Rendeleti záradék nélkül forgatható a váltó, csekk, névre szóló részvény, közraktárjegy. Az egyéb értékpapírok csak rendeleti záradék mellett forgathatóak.
8PBF16 Zálogjogok
A zálogjogokra vonatkozó általános jogi rendelkezéseket a Ptk. 251 -269. §-ai tartalmazzák.
A 8PBF161 Jelzálogok sorban csak azokat az ingatlanra vagy egyéb zálogtárgyra jelzálogjogként bejegyzett és nyilvántartott fedezeteket kell feltüntetni, amelyek megfelelnek a Ptk. 261 -264. § jogszabályi követelményeinek. Az ingatlanok kivételével jelzálogjog alapítása kizárólag a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása esetén lehetséges.
A R. 1. mellékletének egyéb adatszolgáltatási tábláiban a jelzálog fogalma alatt - szűkebb értelemben véve - az ingatlanon alapított jelzálogot kell érteni, a Ptk. szerint jelzálognak tekinthető, ingó vagyontárgyakon alapított jelzálogjogot nem.
8PBF1611 Ingatlan soron belül meg kell különböztetni a lakó-, kereskedelmi és egyéb ingatlant (8PBF16111- 8PBF16113 sor).
Lakóingatlan a Magyarország területén található, lakás céljára létesített, használatba vételi engedéllyel rendelkező, és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, valamint az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként feltüntetett földrészleten lévő lakóház vagy gazdasági épület.
A lakóingatlannak nem minősülő, kereskedelmi ingatlan sorba a rendeltetésszerűen üzleti céllal létesített, épületnek, épületrésznek, egyéb építménynek minősülő nem lakóingatlanokat kell besorolni, így pl. az irodaház, kereskedelmi központ, egyéb kereskedelmi helyiség.
A lakóingatlannak nem minősülő, egyéb ingatlan sorba az Szmt. szerint ingatlannak minősülő tárgyi eszközök közül az épületnek, épületrésznek és egyéb építménynek nem minősülő, jelzálogjoggal terhelt, nem üzleti célllal létesített, nem lakóingatlanokat kell besorolni, így pl. a föld, telek, nem üzleti célú garázs, üdülő, és minden egyéb, a fenti két kategóriába nem sorolt ingatlanok kivételével.
A 8PBF1612 Ingó vagyontárgyakon alapított jelzálogjog alapításához a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása és a jelzálogjognak zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzése szükséges. Ebbe a körbe tartozik különösen a gépjármű finanszírozásból származó jelzálog, amikor a hitel fedezete maga a gépjármű, vagy ide tartozik a forgóeszköz (készlet) jelzálogba vonása.
8PBF162 Keretbiztosítéki jelzálogjog
A keretbiztosítéki jelzálogjogra vonatkozóan a Ptk. 263. § rendelkezése az irányadó.
8PBF163 Önálló zálogjog
Az önálló zálogjogot a Ptk. 269. § (1)-(5) bekezdése és a Jht., számviteli elszámolását a Hitkr. 9. § (16) bekezdése és a Hitkr. 15. § (7)-(10) bekezdése szabályozza.
8PBF164 Kézi zálogjog
A kézi zálogjog a Ptk. 265. § szerinti zálogtárgy átadása a zálogjogosultnak, vagy egy, a felektől különböző harmadik személynek.
8PBF165 Egyéb zálogjog
Ebben a sorban kell kimutatni a fenti sorokba nem besorolható jelzálogjogokat, így például a vagyont terhelő és egyéb zálogjogot (Ptk. 266-267. §).
8PBF17 Engedményezés
Ebben a sorban mutatható ki a már fennálló árbevétel-, a követelés-engedményezés, vagyon-, illetve életbiztosítási kötvény engedményezése. Az "árbevétel engedményezés", mint kapott fedezet esetében az ügyfél nyilvántartásaiban lévő vevőkövetelésnek a jogilag fennálló hátralévő, még nem törlesztett összegét kell figyelembe venni. Ugyanez vonatkozik a követelés-engedményezésre is.
8PBF18 sor Hitelnyújtáshoz kapcsolódó vételi opció
A vételi opció esetén a hitelintézetnek joga van a hitel felmondásakor megvásárolni az ügyféltől az opció tárgyát (pl. ingatlant) egy előre meghatározott áron.
A 8PBF19 Egyéb sorban szerepelnek az előzőekben nem kiemelt biztosítékok, fedezetek, többek között a hitelek fedezetéül szolgáló megerősítő nyilatkozatok (Comfort letter).
8PBF2 Egyéb mérlegen kívüli tételek
8PBF21 Leírt, vagy egyéb ok miatt mérlegből kivezetett, de el nem engedett követelések
A fősor alábontásaként külön meg kell jeleníteni a peresített követeléseket és a nem peresített (peren kívül rendezett), de el nem engedett követeléseket tőke és kamat-, jutalék- díj bontásban. A 8PBF211 Peresített követelések soron csak azon követeléseket kell szerepeltetni, amelyek perré alakultak. A jogi útra terelt, de perré még nem alakult követelést nem itt, hanem a 8PBF212 Nem peresített, de el nem engedett követelések soron kell feltüntetni.
8PBF22 Megvásárolt követelések adóstól járó, még nem törlesztett összege
Ebben a sorban a hitelintézet által engedményezés, work-out keretében megvásárolt követeléseknek az eredeti adósokkal szembeni, szerződés szerinti tőke- és kamatköveteléseit kell kimutatni a Hitkr. 15. § (5) bekezdése és 17. § (6) bekezdése szerint.
8PBF23 Nem valódi penziós és szállításos repó ügyletek
A 8PBF231 Nem valódi penziós és szállításos repó ügyletekkel kapcsolatos mérlegen kívüli követelések (visszavásárlási kötelezettségek) soron a visszavásárlási kötelezettséggel eladott értékpapírok és nem valódi penzióba vont vagyontárgyak visszavásárlási értékét kell kimutatni előjel nélkül.
A 8PBF232 Nem valódi penziós és szállításos reverse repó ügyletekkel kapcsolatos mérlegen kívüli kötelezettségek (viszonteladási kötelezettségek) soron a jövőbeni eladási kötelezettséggel megvásárolt értékpapírok és nem valódi penzióba vont vagyontárgyak viszonteladási értékét kell kimutatni előjel nélkül.
9AA- 9AF Kamatkockázat elemzés (HUF, EUR, USD, CHF, GBP, JPY) 9AG1- 9AG6 Kamatkockázat elemzés (a küszöbértéket elérő vagy meghaladó devizák)
A tábla célja
A táblázatok a kamatkockázat megállapítását szolgálják. A kereskedési könyvet vezető hitelintézet a táblázat kitöltésekor csak a banki könyv tételeit szerepeltetheti a táblázatban, mivel a kereskedési könyvben lévő kamatkockázatot a Kkr. szerint külön kell mérni.
A tábla kitöltése
A kamatkockázati jelentést a forinton (HUF) kívül az öt legfontosabb, rögzített devizára és a küszöbértéket elérő vagy meghaladó devizákra kell kitölteni. Az öt rögzített deviza a következő: euró, USA dollár, svájci frank, angol font és japán jen, amelyeket külön, a számozott (9AB-Euró, 9AC-USD, 9AD-CHF, 9AE-GBP, 9AF-JPY) táblázatokban kell szerepeltetni. A 9AG1-9AG6 táblák a küszöbértéket elérő vagy meghaladó devizák adatait tartalmazzák a rögzített devizák tábláival azonos tartalommal.
A devizában kitöltendő táblázatokban a megfelelő devizaértékeket - ezerben, kivéve a japán jent, amelyet millióban - kell szerepeltetni, nem kell forintra átváltani (konvertálni).
Ha a hitelintézet a fő devizák valamelyikére nem, vagy az alábbi korláttal (küszöbérték) visel kamatkockázatot, az adott devizanem táblájának első sorát nullával kell feltölteni, a nemleges jelentés szabályainak megfelelően.
A felsorolt öt legfontosabb devizára vonatkozó jelentéseket csak abban az esetben kell kitölteni, ha a hitelintézet kamatkockázatnak kitett adott devizában meglévő állománya - eszközeinek és a mérlegen kívüli tételek hosszú pozíciójának együttes összege, vagy kötelezettségeinek és a mérlegen kívüli tételek rövid pozíciójának együttes összege közül bármelyik - meghaladja a mérlegfőösszeg 5%-át (küszöbérték).
Abban az esetben, ha a hitelintézet egyszer egy adott devizában meghaladta a fent jelzettek szerinti limitet, és jelentést készített a devizában meglévő kamatkockázatról, a továbbiakban a következő jelentési időszakokban akkor is köteles az adott devizáról a táblázatot kitölteni, ha az nem haladja meg a mérlegfőösszeg 5%-át. Nullát kell jelenteni akkor, ha az adott - jelentési kötelezettség alá tartozó - devizában nem kötöttek ügyletet.
9AG1-9AG6 - nyitott - táblákat akkor kell kitölteni, ha a hitelintézet kamatkockázatnak kitett, adott devizában meglévő állománya - eszközeinek és a mérlegen kívüli tételek hosszú pozíciójának együttes összege, vagy kötelezettségeinek és a mérlegen kívüli tételek rövid pozíciójának együttes összege közül bármelyik - meghaladja a mérlegfőösszeg 5%-át. Legfeljebb négy devizában lehetséges az adatszolgáltatás. A hitelintézetnek a nyitott táblák első sorában fel kell tüntetnie az adott táblában jelentett deviza ISO kódját. Ha a hitelintézet a negyedév végén nem rendelkezik küszöbértéket elérő vagy meghaladó devizakitettséggel, a táblákat nem kell nulla értékkel kitölteni.
A táblázatokban csak az adott deviza szerinti ügyleteket szabad kimutatni.
A táblázatban a részletezés szerint minden olyan mérlegen belüli és mérlegen kívüli tételt fel kell tüntetni, amely érzékeny a kamatlábak változására.
A mérlegen belüli tételeket könyv szerinti értéken kell kimutatni.
A lejárt követeléseket a táblázatban nem szabad szerepeltetni, mert nem kamatozó eszköznek minősülnek, függetlenül attól, hogy a kamatot fizeti-e az ügyfél vagy sem. (A kamatelszámolás számviteli rendje miatt lehet olyan lejárt követelés, amelynek nincs függővé tett kamata.)
A táblák oszlopai
A fix kamatozású tételeket a hátralévő lejárat, a változó kamatozású tételeket (kamatok változásának gyakorisága alapján) az átárazódásig hátralévő időszak szerinti oszlopba kell besorolni. Fix kamatozású tételek azok a tételek, amelyek kamatlába a futamidő alatt nem változik. Ezeket a tételeket a táblában a hátralévő lejáratuknak megfelelő oszlopban kell szerepeltetni. A zéró kuponú kötvényeket, a diszkont-kincstárjegyeket fix kamatozású értékpapírokként kell kezelni, és azokat a megfelelő lejárathoz kell beállítani a könyv szerinti értéken.
Változó kamatozású tételek azok a tételek, amelyek kamatlába a futamidő alatt változhat. Ezeket a tételeket a lehetséges legkorábbi átárazódásig hátralévő idő szerinti oszlopba kell kimutatni. Azokat a tételeket, amelyek kamatlába valamelyik alapkamathoz (pl. jegybanki) vagy egyéb viszonyítási alaphoz ("benchmark"-hoz) kötötten mozog, a szerződésben meghatározott átárazódási periódushoz képest számított hátralévő idő szerinti oszlopba kell besorolni.
Azokat a tételeket, ahol nem alapkamathoz kötötten, de a hitelintézet a szerződésben határozza meg az átárazási (kamatváltoztatási) periódust, szintén az átárazódási periódushoz képest számított hátralévő idő szerinti oszlopban kell feltüntetni.
Azokat a tételeket, melyekhez átárazási periódust a szerződés nem köt ki, és a hitelintézet a kamatmozgásoknak megfelelően szabadon változtathatja a kamatlábat, az 1-30 napos oszlopba kell besorolni.
A kamatozó eszközök és források részletezése a főbb mérlegcsoportok szerint történik.
Az Értékpapír sorok csak azokat a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat tartalmazzák, amelyek nem tartoznak a kereskedési könyvbe.
A hitelek sorokba kerülnek besorolásra az egyéb kamatozó követelések, így a pénzügyi lízing is.
A tábla sorai
Az 1 Kamatozó eszközök sorban összegzett értékekből ki kell vonni a 2 Kamatozó források sorokban összesített értékeket és a kapott értéket a 3 Különbség sorban oszloponként előjelhelyesen kell beírni. Ez a sor megmutatja, hogy a hitelintézet a kamatváltozások szempontjából forrás-érzékeny (negatív érték) vagy eszköz-érzékeny (pozitív érték), illetve az érzékenység mértékét.
Azokat a műveleteket, amelyek nagy számuk és viszonylag kis összegük miatt esetleg nehéz pontosan sávokba helyezni, azokat a statisztikailag elfogadott módszer szerint is fel lehet tüntetni. A statisztikailag elfogadott módszert az intézménynek a belső szabályzatában rögzíteni kell és a módszerről, annak esetleges változtatásáról szükség szerint tájékoztatni a PSZÁF-ot.
A mérlegen kívüli ügyletek részletezésénél is csak azokat az ügyleteket kell besorolni, amelyeknél kamatkockázat felmerülhet. Kereskedési könyvet vezető intézmények a mérlegen kívüli tételeknél is csak a banki könyvbe sorolt tételeket mutathatják ki.
A származtatott termékeket a mögöttes termék pozícióira kell lebontatni. A táblázatban a mögöttes eszköz névértékét vagy elvi főösszegét kell szerepeltetni.
A kamatláb-szerződések között kell szerepeltetni minden olyan ügyletet, ahol a szerződés kifejezetten kamatlábak, vagy kamatindexek adásvételére vagy cseréjére vonatkozik, ideértve az opciókat is.
Azokat a származtatott termékeket, amelyek sem a kamatláb, sem az értékpapír szerződések közé nem sorolhatók, valamint a rájuk vonatkozó információkat az egyéb származtatott termék soron kell szerepeltetni.
A határidős tőzsdei szerződéseket, a határidős OTC szerződéseket egy hosszú és egy rövid pozíció kombinációjaként kell szerepeltetni. Egy tőzsdei kamatláb ügylet vagy egy határidős kamatláb megállapodás esetén az ügylet lejárata az elszámolásig vagy a leszállításig hátralévő idő, és - ahol ez értelmezhető - a mögöttes termék lejárata.10
A kamatlábcsere ügyleteknél a változó kamatozású részre vonatkozóan az elvi főösszeget a változó kamat újbóli rögzítésének lejáratánál, a rögzített kamatozású részre vonatkozóan pedig az elvi főösszeget a kamatlábcsere-szerződés hátralévő lejáratánál kell szerepeltetni.
Ha az intézmény változó kamatot kap, akkor az elvi főösszeg az újbóli rögzítésnek megfelelő lejárati sávban, a mérlegen kívüli követelések között szerepel, a rögzített kamatozás pedig a szerződés hátralévő futamidejének megfelelő lejárati sávban a kötelezettségek között.
Amennyiben a kamatlábcsere-megállapodásban az intézmény fix kamatot kap és változót fizet, akkor az ügylet fix részét a mérlegen kívüli követelések között, változó részét a kötelezettségek között kell kimutatni.
Az opciókat a mögöttes termék delta ekvivalensének megfelelően kell szerepeltetni.
Határidős hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vétele esetén a kötési értéket a vétel időpontjának megfelelő lejáratnál mint kötelezettséget kell szerepeltetni, a követelések között pedig az értékpapír lejáratának megfelelő sávba kell helyezni. Határidős értékpapír eladása esetén fordítva kell eljárni.
A le nem hívott hitelkeretek vagy a hitelkeretek még nem folyósított része esetében meg kell határozni a lehívás valószínűségét és a várható időpontját. A hitelkeret lehívási valószínűséggel megszorzott összegét egyrészt a valószínűsített lehívási időig meghatározott sávban mint rövid pozíciót kell szerepeltetni. Másrészt, a hitelkeret lehívási valószínűséggel megszorzott összegét a lehívást követő legközelebbi átárazódásnak megfelelő sávban vagy - fix kamatozás esetén - a szerződés lejáratának megfelelő sávban kell feltüntetni.11 A lehívási valószínűség meghatározását a belső szabályzatban kell rögzíteni.
Garanciák, akkreditívek esetén, ha a lehívás valószínűsíthető, a hitelkeretekhez hasonló módon kell eljárni. A várhatóan nem lehívandó összegeket külön soron kell bemutatni.
Az m) Mindösszesen oszlop tartalmazza az adott soron szereplő tételek összesen értékét.
A 61 Nettó pozíció az adott időintervallumra (időoszlopra) számított értéket tartalmazza.
Kiszámításához a 3 Különbség sor eredményéhez a 4 Mérlegen kívüli követelések összegét hozzá kell adni, míg az 5 Mérlegen kívüli kötelezettségek értékét le kell vonni és az eredményt előjelhelyesen kell az oszlopokba beírni.
A 62 Kumulált nettó pozíció az előző - a 61 Nettó pozíció - sorban számított értékeket kumulálja, tehát minden idősáv (időoszlop) tartalmazza az előző időintervallum(ok) értékeit is. A 7 Mérlegen kívüli tételek 0% lehívási valószínűséggel sorban kell összesíteni a részletező sorokban kimutatott, a le nem hívott hitelkereteknek, illetve a hitelkeretek még nem folyósított részének, továbbá a garanciáknak, akkreditíveknek és egyéb hasonló mérlegen kívüli tételeknek azt a részét, amelynek a lehívási valószínűsége nulla. Ezeket az összegeket a szerződés lejáratának megfelelő lejárati sávba kell szerepeltetni.
9D Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok
A tábla célja
A jelentés célja annak ellenőrzése, hogy a hitelintézet milyen intézkedéseket tett a Pmt. végrehajtása érdekében. Minden hitelintézetnek a törvény végrehajtására belső szabályzattal kell rendelkeznie, és képesnek kell lennie a vonatkozó információk kimutatására.
A táblázat kitöltése
A táblázatban a természetes személyekre és egyéb (jogi és jogi személyiség nélküli társaságok, egyéni vállalkozások stb.) személyekre vonatkozó adatokat kell bemutatni.
A hitelintézet a befektetési szolgáltatási tevékenységével összefüggő pénzmosás megelőzésével kapcsolatos adatszolgáltatását is e jelentés keretében köteles teljesíteni.
Az adatokat az adott tárgynegyedévre és az év elejétől halmozott összegben egyaránt fel kell tüntetni. Az értékösszegek millió forintra vonatkoznak, de három tizedes jegyig kell megadni. A devizában felmerülő állományi adatokat a negyedév végén érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamon, illetve az MNB által nem jegyzett deviza esetében a számviteli szabályok szerint megállapított devizaárfolyamon számított összegen kell szerepeltetni.
Deviza ügylet esetén az adott tranzakció bonyolításakor érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamon, illetve az MNB által nem jegyzett deviza esetében a számviteli szabályok szerint megállapított devizaárfolyamon számított összegen kell szerepeltetni, kivéve a 15-16. és 27-28. sorban. Az adatokat értelemszerűen mind az adott tárgynegyedévi, mind a halmozott (naptári év elejétől kumulált) oszlopokban darabszámra, illetve az értékösszegeket forintban kell megadni.
A tábla oszlopai
a) Tárgynegyedév - darabszám,
b) Tárgynegyedév - összeg
c) Halmozott - darabszám,
d) Halmozott - összeg
A tábla sorai
mérlegen kívüli kötelezettséget, a decembernek megfelelő lejárati sávban pedig 200 M Ft értékben, mint mérlegen kívüli követelést kell feltüntetni, a hitelkereteknek megfelelő soron.
9D1 Nem névre szóló betét
A nem névre szóló betét sorban az adott negyedév végi anonim betétállomány számát és ezek együttes összegét forintban kell feltüntetni. Fontos, hogy ebben a sorban nem szerepelhet az az állomány, amelyeknél nem teljes körű az ügyfél átvilágítása, azaz egy vagy több adat hiányzik.
9D2 Nem teljes körűen átvilágított ügyfél
A nem teljes körűen átvilágított ügyfél sorban kell feltüntetni az adott negyedév végén azon ügyfelek számát, amelyeknél a hitelintézetnek nem áll rendelkezésre ügyfeléről az összes szükséges átvilágítási adat, vagy a Pmt 8. §-ban előírt és annak megfelelő nyilatkozat a tényleges tulajdonosról.
9D21 Ebből ügyfélkövetelés
A 9D2 sorból az ügyfélköveteléshez kapcsolódó adatokat kell feltüntetni. Ügyfélkövetelés összege: az ügyfél összes követelése a hitelintézettel szemben. Az ügyfélkövetelés nem nettósítható! Darabszám: ügyfelek számát kell megadni, nem a követelések darabszámát.
9D22 Ebből: ügyfél-kötelezettség
A 9D2 sorból az ügyfél-kötelezettséghez kapcsolódó adatokat kell feltüntetni. Ügyfél kötelezettség összege: az ügyfél összes tartozása a hitelintézettel szemben. Az ügyfél-kötelezettség nem nettósítható! Darabszám: ügyfelek számát kell megadni, nem a kötelezettségek darabszámát.
9D3 Összes ügyfél átvilágítás
Az összes ügyfél-átvilágítás sorban kell feltüntetni az összes egyszerűsített, fokozott vagy normál ügyfél-átvilágításon átesett ügyfelek számát.
9D31 Egyszerűsített ügyfél átvilágítás
Az egyszerűsített ügyfél-átvilágítás sorban kell feltüntetni a Pmt. 12. § -a alapján egyszerűsített ügyfélátvilágításon átesett ügyfelek számát.
9D32 Fokozott ügyfél átvilágítás
A fokozott ügyfél-átvilágítás sorban kell feltüntetni a Pmt. 14. §-a alapján fokozott ügyfélátvilágításon átesett ügyfelek számát.
9D321 Ebből kiemelt közszereplő ügyfél (PEP) átvilágítása
A kiemelt közszereplő ügyfelek átvilágítása sorba azon átvilágítások számát kell beírni, amelyeknél a szolgáltató megállapította, hogy a külföldi ügyfél kiemelt közszereplőnek minősül a Pmt. 16. § -a alapján. Kiemelt közszereplő a Pmt. 4. §-a alapján az a külföldi lakóhellyel rendelkező természetes személy, aki fontos közfeladatot lát el, vagy az ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzését megelőző egy éven belül fontos közfeladatot látott el, továbbá az ilyen személy közeli hozzátartozója, vagy akivel közismerten közeli kapcsolatban áll.
9D33 Normál ügyfél átvilágítás
A normál ügyfél-átvilágítás sorban kell feltüntetni azon ügyfelek számát, akik ügyfél átvilágítása nem esik sem a fokozott, sem az egyszerűsített ügyfél-átvilágítás típusába.
A 9D3 sorban kimutatott összes ügyfél-átvilágítás adatokat a 9D41 -9D48 sorokban két szempont szerint kell tovább bontani. Az egyik szempont szerint a Pmt. 6. § előírásainak megfelelően a 9D41 -9D44 sorokban, a másik szempont szerint a Pmt. 18-22. § -oknak megfelelően a 9D45-9D48 sorokban. A két alábontás nem teljeskörű, ezért a 9D3 sor nagyobb vagy egyenlő a 9D41 -9D44 sorok, illetve a 9D45-9D48 sorok összegénél.
9D41 Üzleti kapcsolat létesítésekor történt átvilágítás
Az üzleti kapcsolat létesítésekor történt átvilágítás sorban kell szerepeltetni azon ügyfelek számát, akiket, mint új ügyfelet, átvilágított a hitelintézet.
9D42 Hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás
A hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás sorban azon ügyfelek számát kell szerepeltetni, akiket az adott negyedévben kizárólag amiatt világított át a hitelintézet, mert hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű tranzakciót kezdeményeztek, és az ügyleti megbízást megelőzően nem voltak szerződött ügyfelek, illetve meghatalmazottak, valamint átvilágításukra korábban nem került sor.
9D43 Több, egymással összefüggő, hárommillió-hatszázezer forintot meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás
A több, egymással összefüggő, összesen hárommillió-hatszázezer forintot meghaladó összegű tranzakció miatti átvilágítás sorban kell feltüntetni azon ügyfelek számát, akiket az adott negyedévben amiatt világítottak át, mert több egymással összefüggő olyan ügyleti megbízást kezdeményeztek, melyek együttes összege meghaladta a hárommillió-hatszázezer forintot, és átvilágításukra korábban nem került sor.
9D44 Korábban rögzített ügyféladatok valódiságával kapcsolatos kétség felmerülése miatti átvilágítás
A korábban rögzített ügyféladatok valódiságával kapcsolatos kétség felmerülése miatti átvilágítás sorban kell feltüntetni azon ügyfeleket, akiket a hitelintézet már korábban átvilágított, de kétség miatt új átvilágításra került sor.
9D45 Más szolgáltató által végzett ügyfél-átvilágítás átvétele
A más szolgáltató által végzett átvilágítás sorban a más szolgáltató által végzett és a szolgáltató által elfogadott átvilágítások számát kell feltüntetni.
9D461 Saját pénzváltás miatti átvilágítás
A saját pénzváltás miatti átvilágítás sorban kell feltüntetni a hitelintézet által közvetlenül, nem rendszeres ügyfélnek végzett pénzváltás miatti átvilágítások számát és a váltáskori kifizetett, vagy átvett forintösszegek összegét. Amennyiben külföldi valutáról külföldi valutára történik a váltás, akkor úgy kell számolni, mintha külföldi valutáról forintra, majd külföldi valutára történő váltásról lenne szó, és ilyenkor a magasabb forintösszeggel kell számolni.
9D462 Nem saját pénzváltás miatti átvilágítás
A pénzváltó közvetítő által végzett átvilágításnál a saját sorhoz hasonló módon számítva a pénzváltó közvetítő által átvilágított ügyfelek számát és váltásaik forintösszegét kell feltüntetni.
9D471 Saját zálogtevékenység miatti átvilágítás
A saját zálogtevékenység miatti átvilágítás sorban a saját zálogtevékenység kapcsán, a hárommillióhatszázezer forint becsértéket elérő, vagy meghaladó zálogtárggyal (több összefüggő tranzakció esetén zálogtárgyakkal), egy vagy több összefüggő tranzakció végzése miatt történt ügyfél-átvilágítások számát és az e tranzakciók során kifizetett forintösszegeket kell feltüntetni.
9D472 Nem saját zálogtevékenység miatti átvilágítás
A nem saját zálogtevékenység miatti átvilágítás sorban a zálogházi közvetítő által a hárommillióhatszázezer forint becsértéket elérő vagy meghaladó zálogtárggyal (több összefüggő tranzakció esetén zálogtárgyakkal), egy vagy több összefüggő tranzakció végzése miatt történt ügyfél-átvilágítások számát és az e tranzakciók során kifizetett forintösszegeket kell feltüntetni.
9D48 Egyéb közvetítő által végzett átvilágítás
Az egyéb közvetítő által végzett átvilágítás sorban a Hpt. 2. számú melléklet I. rész 12. pontjában meghatározott, nem pénzváltó és nem zálogházi közvetítői tevékenységet végző közvetítők által végzett átvilágítások számát kell feltüntetni.
9D51 Saját bejelentések
A saját bejelentések: darabszám és összeg oszlopban a hitelintézet által a pénzügyi információs egységként működő hatóság részére az adott negyedévben küldött bejelentések számát és a bejelentések teljes forintösszegét kell feltüntetni. A bejelentett összeg az adott tranzakcióban szereplő összeg, amelyet az ügyfél a hitelintézetnek átadott, vagy részére beérkezett.
9D52 Bejelentésekből devizában bonyolított ügyletek
A bejelentésekből devizában bonyolított ügyletek sorban azokat az ügyleteket kell feltüntetni, melyeket a hitelintézet devizában bonyolított. Ebben a sorban nem szabad feltüntetni a pénzváltás miatt tett bejelentéseket!
9D531-9D535 Bejelentésekből: 1-5. legnagyobb összegű bejelentés
A bejelentésekből az öt legnagyobb összegű sorban az 51. sorból az öt legnagyobb összegű ügyletet kell felsorolni csökkenő sorrendben.
9D541 Bejelentésekből saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés
A bejelentésekből saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés sorba azon bejelentések kerülnek, amelyeknél a hitelintézet saját, nem közvetítő útján végzett pénzváltási tevékenysége során végzett tranzakciót jelent be.
9D542 Bejelentésekből nem saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés
A bejelentésekből nem saját pénzváltási tevékenység miatt tett bejelentés sorba azon bejelentések kerülnek, amelyeknél a hitelintézet közvetítője útján végzett pénzváltási tevékenysége során került sor bejelentésre.
9D551 Bejelentésekből saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés
A bejelentésekből saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés sorba azon bejelentések kerülnek, amelyeknél a szolgáltató saját, nem közvetítő útján végzett zálog tevékenysége során végzett tranzakciót jelent be.
9D552 Bejelentésekből nem saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés
A bejelentésekből nem saját zálog tevékenység miatt tett bejelentés sorba azon bejelentések kerülnek, amelyeknél a szolgáltató közvetítője útján végzett zálog tevékenysége során került sor bejelentésre.
9D56 Bejelentésekből egyéb közvetítő által végzett tranzakciók bejelentése
A bejelentésekből egyéb közvetítő által végzett tranzakciók bejelentése sorba azon bejelentések kerülnek, amelyeknél a szolgáltató közvetítője útján végzett tevékenysége során került sor bejelentésre.
9D6 Bejelentésekből 24/48 órára felfüggesztett tranzakció
A bejelentésekből 24/48 órára felfüggesztett tranzakciók sorban azon bejelentéseket kell feltüntetni, amelyek során a hitelintézet 24 vagy 48 órás felfüggesztést alkalmazott.
9D7 Bíróság által pénzmosás miatt zárolt követelések
Ebben a sorban a bíróságok által pénzmosás miatt zárolt ügyfélkövetelések számát és összegét kell feltüntetni.
9D8 Terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatti bejelentés
A terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatti bejelentés sorban azokat a bejelentéseket kell feltüntetni, amelyeket a hitelintézet a terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatt tett.
9D9 Terrorista lista alapján zárolt követelések
A terrorista lista alapján zárolt követelések sorban azt az ügyfélszámot és azok teljes ügyfélkövetelését kell feltüntetni, amelyet a hitelintézet az ügyfél terrorista listán való szereplése miatt az adott negyedévben zárolt és ezt a pénzügyi információs egységként működő hatóságnak, mint illetékes hatóságnak bejelentett.
9FA Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I. 9FB Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II.
A táblák célja
A táblák fogyasztóvédelmi célból a nyilvántartásba vett, a fogyasztóktól érkezett panaszbejelentések, és azok feldolgozásának, kezelésének felmérését célozzák. Ezekben a táblázatokban azokat az adatszolgáltató magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó, a panasznyilvántartó rendszerben rögzített panaszokat kell bemutatni, amelyek a hitelintézethez (akár bankfiókon, ügyfélszolgálaton, postán stb. keresztül) írásban (papír alapon, illetve elektronikus úton) érkeztek be, vagy ott szóban (telefonon vagy személyesen) hangzottak el. A táblázatokban nem kell bemutatni azokat a szóbeli panaszokat, amelyeket a szolgáltató azonnal megvizsgált és szükség szerint orvosolt, amennyiben a fogyasztó nem jelezte, hogy panasza kezelését vitatja. Az adatszolgáltatás teljesítésének alapját a Hpt. rendelkezései képezik. A Hpt. értelmében a fogyasztó az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy.
A 9FA és 9FB Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok táblák kitöltési útmutatójához a III. fejezet 1. pontjában foglalt, Segédanyag a panasz-statisztikai kitöltési útmutatóhoz című segédlet kapcsolódik, amelynek 1. szakasza a fogyasztói panaszügyek panasztípusonkénti, 2. szakasza a szolgáltatási ágankénti besorolását részletezi.
9FA Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I.
A tábla kitöltése
A tábla első és második szakasza egymástól független szempontból vizsgálja a panaszügyeket. A táblázat első része, a 9FA1 és alábontó sorai áttekintést adnak a tárgyidőszakban beérkezett panaszügyek darabszámáról. A tábla második része, a 9FA21 - 9FA232 sorokban szereplő adatok a peresített panaszügyekről adnak mennyiségi információt.
A tábla oszlopai
Az u) Összesen oszlopban szereplő, a tárgyidőszakban nyilvántartásba vett panaszügyek, valamint az időszak végén folyamatban lévő peresített panaszügyek, illetve a tárgyidőszakban lezárt peresített panaszügyek panasztípusonkénti bontását az a) - t) oszlopokban kell feltüntetni. Ha a bejelentett panasz több panasztípusba is besorolható, akkor a panasz elsődleges témája szerint kell a besorolást elvégezni.
A tábla sorai
A 9FA1 sorban és annak alábontó soraiban kell feltüntetni a tárgyidőszakban nyilvántartásba vett panaszügyek darabszámát [u) oszlop], és azok panasztípusok szerinti megbontását [a)- t) oszlopok],
A 9FA21 sorban az időszak végén folyamatban lévő peresített panaszügyek darabszámát [u) oszlop] és annak panasztípusonkénti bontását kell megadni [a)-t) oszlopok].
A 9FA22 és 9FA23 sorokban a tárgyidőszakban lezárt peresített panaszügyeket kell megbontani aszerint, hogy a panaszos vagy az adatszolgáltató javára zárult-e a per. A lezárult peresített panaszügyeket tovább kell bontani a panaszügyek megalapozottsága szerint. A panaszügyek megalapozottsága sorokban a lezárt, peresített panaszt az adatszolgáltató panaszkezelési eljárásának eredménye (elutasított, részben megalapozott, megalapozott panasz) szerint kell besorolni.
9FB Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II. A tábla kitöltése
A tábla első része a tárgyidőszakban lezárt panaszügyek darabszámáról, a tábla második része a tárgyidőszak végén folyamatban lévő panaszügyek számáról ad áttekintést, a tábla harmadik része a panaszügyekkel kapcsolatos egyéb tájékoztató adatokat tartalmazza.
A 9FA és 9FB tábla egymástól független szempontból vizsgálja a panaszügyeket, ami azt is jelenti, hogy adott esetben átfedés is lehetséges a két tábla egy-egy adatsora között pl. a 9FB tábla első szakasza a lezárt ügyek vonatkozásában csak a lezárás tényét vizsgálja, nem pedig azt, hogy a lezárás peresítéssel vagy a nélkül zárult-e le.
A tábla sorai
A 9FB1 sorban a tárgyidőszakban lezárt panaszügyek darabszámát kell megadni, amelyet tovább kell részletezni a szolgáltatási ágak (9FB11), a panasz típusa (9FB12), a panasz-ügyintézés időtartama (9FB13), és a panaszügyek megalapozottsága (9FB14) szerinti bontásban.
A 9FB2 sor alábontó soraiban az időszak végén még lezáratlan, folyamatban lévő panaszügyeket kell jelenteni panasztípusonkénti bontásban. Ha a panasz több panasztípusba is besorolható, akkor a panasz elsődleges témája szerint kell a besorolást elvégezni.
Az egyéb tájékoztató adatok között a 9FB31 soron kell megadni, hogy a tárgynegyedév végén az adatszolgáltató érdekében hány fő foglalkozik teljes munkaidőben a panaszügyekkel, panaszkezeléssel (akár munkavállalóként, akár egyéb megbízás keretében).
A 9FB32 sorban a panaszügyek rendezése miatt kifizetett kártérítés összegét ezer forintban, egészre kerekítve kell megadni.
A 9FB33 sor alábontó soraiban kell feltüntetni a lakossági szerződések negyedév végi darabszámát.
A 9FB333 Látra szóló bankszámla szerződések sorban olyan számlák számát kell megadni, amelyek teljes egyenlegéhez szabadon hozzáférhet annak tulajdonosa úgy, hogy az egyenleg után az intézmény által fizetett időarányos kamat független az egyenleg változásának időpontjától.
A 9FB3351 Lakossági ügyfél számára vezetett értékpapírszámlák száma sorban a Tpt. 5. § (1) bekezdés 46. pont szerinti értékpapírszámlák számát, a 9FB3352 Lakossági ügyfél számára vezetett pénzszámlák száma sorban a Tpt. 5. § (1) bekezdés 130. pont szerinti, bankszámlának nem minősülő ügyfélszámlák számát kell megadni. Az aktív lakossági ügyfelek számára vezetett értékpapírszámlák és pénzszámlák számát a 9FB33511 és 9FB33512 sorban külön ki kell emelni.
Aktív lakossági ügyfél alatt értendő az, aki a Bszt. értelmében lakossági befektetőnek minősül, és akinek ügyfélszámláján vagy értékpapírszámláján egyenleg szerepel, vagy aki az elmúlt egy évben valamilyen befektetési szolgáltatást (pl. befektetési tanácsadás) igénybe vett.
A 9FB341 sorban kell feltüntetni az adatszolgáltatót, mint panaszoltat érintő ügyek számát, amelyek kapcsán a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását megindította és erről a tárgynegyedévben értesítette az adatszolgáltatót.
A 9FB342 sorban kell jelezni azon ügyek számát, amelyekkel kapcsolatban az adatszolgáltató a tárgynegyedévben igenlő alávetési nyilatkozatot tett, függetlenül attól, hogy az eljárás mikor indult.
A 9FB343 sorban kell jelezni azon ügyek számát, amelyekkel kapcsolatban az adatszolgáltató a tárgynegyedévben a Pénzügyi Békéltető Testület döntését (határozatát vagy ajánlását) végrehajtotta, függetlenül attól, hogy az eljárás mikor indult.
A 9FB344 sorban kell szerepeltetni a Pénzügyi Békéltető Testület elé került azon ügyek számát, amelyekkel kapcsolatban az adatszolgáltató a tárgynegyedévben egyezségre jutott a panaszossal, függetlenül attól, hogy az eljárás mikor indult.
9I Informatikai adatok
A tábla célja
Az adatszolgáltatás célja, hogy az intézmény informatikai rendszerének működési kontroll környezetével kapcsolatban negyedévente információt kapjon a PSZÁF. Jelen kitöltési útmutató célja, hogy segítséget nyújtson az egyes kérdések kitöltéséhez.
A tábla kitöltése
A tábla sorai
Amennyiben egy adott tevékenységet az intézmény kiszervezett, abban az esetben a kérdés a kiszervezést végző személyre vonatkozik (az 9I01-9I013 kérdések kivételével). A kérdések egy részére (9I011, 9I012, 9I013, 9I0521, 9I0522, 9I0531, 9I0532, 9I0541, 9I0542, 9I103) konkrét számadatokat kell megadni.
Az Igen / Nem jellegű kérdésekre (9I021, 9I041, 9I043, 9I044, 9I051, 9I061, 9I062, 9I063, 9I064, 9I065, 9I081, 9I082, 9I104) csak I vagy N betűvel lehet válaszolni.
Időpontokra vonatkozó kérdések (9I022, 9I031, 9I032, 9I042, 9I052, 9I053, 9I054, 9I055, 9I066, 9I067, 9I072) esetén konkrét dátumokat (pl.: 2009.02.19.) kell megadni függetlenül attól, hogy a válaszként adott dátum az aktuális negyedéven kívül esik vagy nem.
Az elérhetőségi adatoknál (9I091 -9I096) az intézmény informatikai vezetőjének és biztonsági felelősének (természetesen csak, ha van) az intézményi e-mail címét és telefonszámát kell megadni. Az 9I071-es "Az intézménynél külső auditor által készített utolsó informatikai vizsgálat szerzője és tárgya?" kérdésnél - ha több ilyen jelentés is készült -, akkor az adott negyedévben az informatikai rendszer biztonságának ellenőrzése szempontjából a legfontosabb jelentés szerzőjét és a jelentés címét kell megadni.
A 9I104 sor megnevezésében szereplő "felhőszolgáltatás" fogalmát a I.3.20. pont tartalmazza.
10GA-10GC Legnagyobb betétesek; Tulajdonosoktól, személyektől-Befetetésektől származó források
10GA Legnagyobb betétesek A tábla célja
A jelentőtáblát a hitelintézet forrásgyűjtő tevékenységében a betétesekhez kapcsolódó koncentrált kockázatok felméréséhez kell kitölteni, mivel egy jelentős betétállomány - kedvezőbb feltételek miatti - gyors megmozdulásának a hitelintézet fizetőképességre gyakorolt hatása jelentős.
A tábla kitöltése
A jelentésben az ügyfelektől kapott forrásokat kell részletezni, köztük a hitelintézeteket is fel kell tüntetni, mint betételhelyezőket vagy mint hitelnyújtókat. Azokat az ügyfeleket is fel kell tüntetni, amelyek csak betételhelyezők és nincs hitelkapcsolatuk, főleg akkor, ha a betétállományuk meghaladja a szavatoló tőke 10%-át.
A Kódjel oszlopba az ország - MNB által is használt - kódjelét kell beírni külföldiek esetében. Természetes személy ügyfél esetén az általános szabályok között leírt "S" jelzést az Azonosító oszlopban kell feltüntetni. Egyéb esetekben a rovat üresen marad.
A tábla sorai
A 10GA1 Összesen sor megegyezik a 10GA2 Tulajdonosoktól származó forrás (10GB táblában részletezett), a 10GA3 sor Befektetésektől származó forrás (10GC táblában részletezett), a 10GA4 sor Nem részletezettek összesen, valamint a 10GA5 Részletezettek összesen összegével.
Azokat a tulajdoni kapcsolatban álló vállalkozásokat, amelyekben a hitelintézet részesedéssel vagy bármilyen érdekeltséggel rendelkezik, illetve amelyek a hitelintézetben részesedéssel, bármilyen érdekeltséggel (csoporttag, anya- vagy leány-hitelintézet, vezetői kapcsolat) rendelkeznek, külön táblákon kell jelenteni.
A 10GA2 Tulajdonosoktól származó forrás sorban a 10GB táblán részletezett, a hitelintézet tulajdonosaitól, illetve a vezető személyek és vállalkozásaitól, a 10GA3 Befektetésektől származó forrás sorban a 10GC táblán jelentett, a hitelintézet befektetéseitől származó összes forrást kell oszloponként összegezve jelenteni.
A 10GA4 Nem részletezettek összesen sorban az 01 sortól kezdődő részletező sorokban fel nem sorolt betéteseket - az egyezőség érdekében - összevontan kell kimutatni, beleértve a más hitelintézettől kapott elhelyezett hiteleket is, amennyiben más kapcsolata nincs a hitelintézetnek. Itt kell feltüntetni a megfelelő oszlopban a nem névre szóló betéteket, illetve a betéti okiratokat is.
A 10GA5 Részletezettek összesen sorban az 01 sortól felsorolt betétesek adatait kell összegezni.
Az 01 sortól - folyamatosan - egyenként fel kell sorolni az 50 (szövetkezeti hitelintézeteknél 25) legnagyobb betétest (ügyfeleket, ügyfélcsoportokat, beleértve a hitelintézetet is), az elhelyezett összes forrás l) Összes kötelezettség oszlopban feltüntetett összegének csökkenő sorrendjében.
Függetlenül az első 50 legnagyobb betétestől, a felsorolásban minden, a szavatoló tőke 2%-át meghaladó forrást nyújtónak szerepelnie kell. Ha ez több, mint az első ötven, akkor a felsorolást folytatni kell.
A lakás-takarékpénztáraknak azt az 50 ügyfelet kell - az összeg csökkenő sorrendjében - feltüntetni, akikkel szemben a betétállomány a legnagyobb, és meghaladja az egy millió forintot.
A szövetkezeti formában működő hitelintézetek esetében azt a 25 ügyfelet kell felsorolni, amelyekkel szemben a hitelintézeti kötelezettségvállalás együttes összege a legnagyobb. A legnagyobb betéteseket a velük szemben fennálló teljes kötelezettségállomány együttes összegének csökkenő sorrendjében kell felsorolni.
A fenti jelzett két táblában részletezett betéteseket nem kell a részletező sorokban feltüntetni.
A legnagyobb betéteseket tételesen, név szerint, a törzsszám és a Kódjel feltüntetésével kell felsorolni.
A d) Azonosító oszlopba a természetes személyre vonatkozó betűjelet kell beírni.
Ha az ügyfél (beleértve a hitelintézetet is) többféle betétet helyezett el, illetve forrást biztosított a hitelintézet számára, akkor ezeket a tábla e)-k) oszlopaiban jellegük szerint csoportosítva, összevontan kell szerepeltetni.
Az e) oszlopban a látra szóló, illetve a nem lekötött folyószámlát, az f)-i) oszlopokban a lekötött betéteket kell kimutatni. A többi adatot az oszlop megnevezésének megfelelően kell kitölteni.
A hitelintézetektől (esetleg más vállalkozástól) kapott hiteleket a k) Hitelek, hátrasorolt kötelezettségek, kölcsöntőke oszlopban kell kimutatni.
Az MNB-vel szembeni kötelezettséget a 10GA4 Nem részletezettek összesen sorban kell kimutatni.
Amennyiben mérlegen kívüli tételként nyilvántartott forrást (hitelkeretet) is kapott a hitelintézet, úgy azt az m) oszlopban kell szerepeltetni.
10GB Tulajdonosoktól és személyektől származó források
A tábla kitöltése
A jelentésben a hitelintézetben részesedéssel, bármilyen érdekeltséggel (csoporttag, anya- vagy az anya leányvállalata, vezetői kapcsolat) rendelkező tulajdonsoktól származó forrásokat kell részletezni. A táblában a hitelintézet tulajdonosaként megjelenő más hitelintézeteket is fel kell tüntetni, mint betételhelyezőket vagy mint hitelnyújtókat.
A jelentés kitöltésénél a 10GA táblában foglaltakat kell figyelembe venni, mivel a jelentés oszlopszerkezete és a sorok kitöltése azonos.
10GC Befektetésektől származó források
A tábla kitöltése
A jelentésben azokat az ügyfelektől kapott forrásokat kell részletezni, amelyekben a hitelintézet részesedéssel, bármilyen érdekeltséggel (csoporttag, leány-hitelintézet, vezetői kapcsolat) rendelkezik. Itt a hitelintézet tulajdonában lévő más hitelintézeteket is fel kell tüntetni, mint betételhelyezőket, vagy mint hitelnyújtókat.
A tábla oszlopai
A jelentés oszlopszerkezete azonos a 10GA táblával, ezért kitöltésénél az ott meghatározottakat kell figyelembe venni.
A tábla sorai
A tábla 10GC1 Összesen sora egyenlő a 10GC4 Nem részletezettek összesen sor, valamint az 5 Részletezettek összesen sor együttes összegével.
A 10GC2 sorban kell összegezni azokat a kapcsolt, a 20%-ot meghaladó, továbbá a 3 sorban a 10%-ot elérő és a 20%alatti tulajdoni hányadot képviselő vállalkozásokat kell kiemelni és összesíteni, amelyek a részletező sorokban egyenként fel vannak tüntetve.
A 10GC4 Nem részletezettek összesen sorban a 01 sortól kezdődő részletező sorokban fel nem sorolt betéteseket összevontan kell kimutatni.
A 10GC5 Részletezettek összesen sorban a 01 sortól felsorolt betétesek adatait kell összegezni.
11AA - 11AB Tulajdonosi szerkezet 1 és 2
A tábla célja
A táblázatok több megközelítésben a hitelintézet jegyzett tőkéje tulajdonlásának, illetve az ehhez kapcsolódó szavazati aránynak a szektorális, illetve ország szerinti alakulását, továbbá a hitelintézet tulajdonosait mutatja a tényleges részjegy-állomány változásának nyomonkövetésével.
11AA Tulajdonosi szerkezet 1
A tábla kitöltése
Ez a tábla a hitelintézet tulajdonosainak szektoronkénti besorolását, illetve ország szerinti alakulását részletezi.
A hitelintézet jegyzett tőkéjét, beleértve a Cégbíróságra benyújtott (befizetett, de még be nem jegyzett) tőkeemelés összegét is a névérték és a tulajdoni, illetve szavazati arány szerint kell főbb tulajdonos csoportonként kimutatni.
A szövetkezeti formában működő hitelintézeteknek az ismert tulajdonosi szerkezetnek megfelelően kell kimutatni az összes tag által rendelkezésre bocsátott bruttó (valós) részjegyállományt. (Valós részjegyállománynak - cégbírósági bejegyzéstől függetlenül - azt a részjegyállományt kell tekinteni, amit a tagok pénzügyileg már rendeztek. Ennek megfelelően tartalmazza a tag már befizetett részjegyének névértékét és nem tartalmazza a kilépő tagnak már kifizetett részjegy névértékét.)
Az adatokat elsősorban a részvénykönyv alapján kell közölni. Abban az esetben, ha a részvénykönyv adataitól (pl. be nem jegyzés miatt) jelentősen eltér a tulajdonlás aktuális szerkezete, akkor a hitelintézet tudomására jutott utolsó információ alapján, a valós állapotnak megfelelően kell a tulajdonosokra vonatkozó táblázatokat kitölteni.
Az első táblázatban a hitelintézet részvénytulajdonosainak szektor szerinti megoszlását kell közölni.
A jegyzett tőke még be nem fizetett részét, amennyiben még nem határozható meg, hogy melyik szektorbeli tulajdonos jegyezte le, a 126 Egyéb, illetve külföldiek esetében a 22 Külföldi egyéb sorba kell beírni.
A táblázatokat értelemszerűen a részletezésnek megfelelően kell kitölteni.
A tábla sorai
A 11AA111 MNV Zrt. sorban kell az MNV Zrt.-re, illetve a NGM-re bejegyzett részvényeket feltüntetni.
A jogszabály szerint az állami tulajdonosi jogosítványt gyakorló egyéb szerveket, vállalkozásokat a 11AA112 Egyéb állami sorban kell kimutatni.
A 11AA31 Visszavásárolt részvények sorban a hitelintézet által visszavásárolt saját részvényeinek névértékét és arányát kell szerepeltetni.
A 11AA32 Nem azonosított részvényesek sorban csak a tőzsdén jelenlevő hitelintézetek jelentethetnek meg adatokat a társasági események közötti időszakban. Itt olyan, a részvénykönyvben nem rögzített tulajdonosokat és részvényarányokat lehet jelenteni, amelyeket a tőzsde (KELER) nem köteles jelenteni, és a hitelintézet sincs tudomása a valódi tulajdonlásról.
A 11AA4 sorban kell a fenti szektorok szerinti tulajdonosokat összesíteni.
A 11AA5 Ország szerinti tulajdonosi megoszlás összesen sorban az alábontásnak megfelelően szükséges közölni és a részvényeseket országok szerint felsorolni. Az ország szerinti felsorolás nem korlátozott.
A részletező sorokban az adatokat millió forintban (szükség esetén három tizedes jegyig) kell kimutatni.
A 11AA4 Összesen és 11AA5 Ország szerinti tulajdonosi megoszlás összesen sorok értékének meg kell egyeznie a jegyzett tőke összegével.
A tábla oszlopai
A b) Törzsrészvények névértéke, a c) Szavazatelsőbbségi részvények névértéke, a d) Különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvények névérték, az e) Különleges osztalékelsőbbségi részvény névértéke, illetve az f) Osztalékelsőbbségi részvény névértéke oszlopokban a kibocsátott részvények névértékét kell kimutatni a kibocsátási sorozat jelétől függetlenül.
A g) oszlopban a névértékeket összesíteni kell. A névértékeket millió forintban (szükség szerint három tizedes jegyig) kell megadni.
Ahol olyan szavazatelsőbbségi részvények is vannak, amelyek összege nem éri el az egymillió forintot, ott a hitelintézeteknek három tizedes jegyig kell az értékeket megadni az érintett tulajdonosi soroknál
A tulajdoni arányt a h) oszlopban, a szavazati arányt az i) oszlopban kell feltüntetni (függetlenül attól, hogy szavazatelsőbbségi részvények a tulajdoni, illetve a szavazati arányt eltérítik egymástól). A szövetkezeti hitelintézeteknél a tulajdoni részesedés százalékos mértékének meghatározásakor a tagok által birtokolt részjegy állomány összegét az összes tag által rendelkezésre bocsátott bruttó részjegy állományhoz kell viszonyítani. A tényleges állományban tulajdonosnak kell tekinteni a részjegy értékét már befizető belépő tagot és nem lehet tagnak tekinteni azt az állományból kizárt vagy kilépett személyt, akinek a részjegy értékét már kifizették.
Ahol olyan szavazatelsőbbségi részvények, illetve különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvények is vannak, amelyek összege nem éri el az egymillió forintot, és a tulajdoni vagy szavazati arány igen csekély (nem ér el három tizedesig sem kimutatható mértéket), ott a hitelintézeteknek nullát kell beírni a megnevezés oszlopban *-gal meg kell jelölni az érintett tulajdonosi sorokat, függetlenül attól, hogy az adott sor b) oszlopában szerepel érték.
A szavazati arány megállapításánál a szavazati jogot biztosító (szavazatelsőbbségi, illetve különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi) részvény szavazati arányához hozzá kell adni a
törzsrészvények korrigált mértékű tulajdoni hányadait is. A szövetkezeti hitelintézeteknél az egy tulajdonos részjegyének szavazati aránya az alapító okiratban (vagy jogszabályban) meghatározott hányad.
Az Arány % megfelelő oszlopaiban két tizedesjegy pontossággal kell kimutatni a tulajdoni hányadot, illetve a szavazati jogot, amely a jegyzett tőkéhez viszonyított arányt jelenti. (A százalék jelét nem kell feltüntetni.)
11AB Tulajdonosi szerkezet 2
A tábla célja
Ez a tábla a hitelintézet tulajdonosainak név és tulajdoni-, illetve szavazati arányok szerinti alakulását részletezi a tényleges részjegyállomány változásának nyomonkövetésével.
A tábla kitöltése
A hitelintézet jegyzett tőkéjét a névérték és a tulajdoni-, illetve szavazati arány szerint kell tulajdonosonként kimutatni. Ennek érdekében a hitelintézetnek rendelkeznie kell - elsősorban a részvénykönyv alapján - olyan kimutatással, amelyből az egyes tulajdonosokhoz (ügyfelekhez) kapcsolódó tulajdoni-, illetve szavazati arány - ennek mértékétől függetlenül - megállapítható.
A tulajdoni, illetve szavazati arány megállapításánál figyelembe kell venni:
a Hpt. 4. számú mellékletében foglaltakat a közvetett tulajdon számításáról, továbbá ugyanezen melléklet 2. pontját a természetes személynek a közeli hozzátartozóival együtt birtokolt, illetve gyakorolt tulajdon-i és szavazati hányadának számításáról; a Hpt. IV. fejezetében foglaltakat a tulajdonjog gyakorlásának szabályairól, az V. fejezetében foglaltakat a tulajdonosokra, a vezető testületek tagjaira és a vezető állású személyekre vonatkozó szabályokról; • a szövetkezeti formában működő hitelintézetekre vonatkozó (a 11AA táblában leírt) sajátosságokat.
A tulajdoni, illetve szavazati arány megállapításánál a tulajdonlás aktuális helyzetének, a valós állapotnak megfelelően kell a közvetlen-, illetve a közvetett tulajdonosokra vonatkozó adatokat kitölteni, ideértve, ha a tulajdonlás a Hpt. 2. számú mellékletében rögzített értelmező rendelkezések III./2. pontjában meghatározottak szerinti minősített befolyás vagy ellenőrző, de nem számszerűsíthető részesedést jelent. Ebben az esetben a részletező sorban a név (megnevezés) melletti kódjel oszlopba , ,V" jelet kell írni, és az érintett tulajdonlás jellegének megfelelő - közvetlen- vagy közvetett tulajdoni (szavazati) arány - oszlopba 10%-ot, illetve 51%-ot kell feltüntetni. Ezt az eltérő tulajdonlást az összesítő a) vagy b) sorokban a valós értékkel és aránnyal kell kimutatni.
A szövetkezeti hitelintézeteknél a tulajdoni részesedés százalékos mértékének meghatározásakor a tagok által birtokolt részjegy állomány összegét az összes tag által rendelkezésre bocsátott bruttó részjegy állományhoz kell viszonyítani. Ettől eltér az egy tulajdonos részjegyének szavazati aránya, amely az alapító okiratban (vagy jogszabályban) meghatározott hányad.
A felsorolás sorrendje elsődlegesen a tulajdoni arány nagyságához igazodik.
Azokat az intézményeket is ki kell mutatni, amelyek a kistulajdonosokat, mint "befektetési letétkezelő", illetve a részvényekre vonatkozó letéti igazolásokat szolgáltató társaság fogják össze a tulajdonosok által képviselt részarány feltüntetésével (pl. GDR társaságok.).
A sorok száma nem korlátozott, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes tulajdonos kimutatásra nem kerül.
A kapcsolódó ügylettel rendelkező ügyfeleken belül is a felsorolást a minősített befolyással (10%-ot elérő vagy meghaladó közvetlen és közvetett) rendelkezőkkel kell kezdeni és folytatni az 5%-ot elérő vagy azt meghaladó aránnyal rendelkező tulajdonosokkal.
A tulajdonosi szerkezet megismerése érdekében azokat az 5%-ot elérő vagy azt meghaladó aránnyal rendelkező tulajdonosokat is fel kell sorolni, akiknek nincs kapcsolódó ügyletük a hitelintézettel.
A tételeket - elsősorban a minősített befolyások felsorolásával - az együttes szavazati (tulajdoni) részarányok csökkenő sorrendjében kell a táblázat soraiban szerepeltetni.
A tábla sorai
11AB1 Minősített befolyások összesen
Ez a sor összesíti az alábbi sorokban feltüntetett adatokat.
11AB11 Minősített befolyások kapcsolódó ügylettel összesen (alább részletezve)
Ebben a sorban kell azoknak a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosoknak - a részletező sorokban feltüntetett ügyfeleknek - a tulajdoni, illetve szavazati arányát összesíteni, akikkel szemben a hitelintézetnek bármilyen követelése vagy vállalt kötelezettsége van.
11AB12 Minősített befolyások kapcsolódó ügylettel nem rendelkező összesen (alább részletezve)
Ebben a sorban azoknak a minősített befolyással (10%-ot elérő vagy meghaladó közvetlen és közvetett) rendelkező tulajdonosoknak a részletező sorokban feltüntetett ügyfelek - az adatait kell összesíteni, amelyek a hitelintézetnél kapcsolódó ügylettel nem rendelkeznek. 11AB2 5% és 10% közötti tulajdonosok, kapcsolódó ügylettel összesen (alább részletezve) Ebben a sorban kell azoknak a nem minősített befolyással (5%-ot elérő vagy meghaladó közvetlen és közvetett tulajdoni-, illetve szavazati aránnyal) rendelkező tulajdonosoknak - a részletező sorokban feltüntetett ügyfelek - az adatait összesíteni a tulajdonlás mértékétől függetlenül, akikkel szemben a hitelintézetnek bármilyen követelése vagy vállalt kötelezettsége van.
11AB3 1% és 10% közötti tulajdonosok összesen (1-5 % közöttiek is részletezve, beleértve a GDR-t is)
Ebben a sorban kell összesíteni az ügyleti kapcsolatban nem álló, nem minősített befolyással (10% alatti tulajdoni-, illetve szavazati aránnyal) rendelkező részvényeseket, továbbá a befektetési letétkezelőket,a részvények tulajdonosaira letéti igazolásokat szolgáltató (pl. GDR társaságokat). A letéti igazolásokat nyújtó, illetve összefogó intézmények által képviselt tulajdoni adatokat a részletező sorokban fel kell tüntetni.
11AB4 sor Egyéb 5% alatti tulajdonosok összesen (nem részletezve)
Ebben a sorban kell azoknak az 5% alatti tulajdoni-, illetve szavazati aránnyal rendelkező tulajdonosoknak az adatait összesíteni, amelyek nem ismertek. Ebben a sorban kell szerepeltetni az 1 % alatti tulajdoni résszel rendelkező tulajdonosokat. Itt kell számba venni a visszavásárolt részvények névértékét, illetve arányát.
Amennyiben a hitelintézetnek rendelkezésére áll az egy százalékos tulajdoni hányadot elérő, illetve meghaladó tulajdonosok listája, úgy azt a közgyűlést követően be kell küldeni a PSZAF közzétételi tárhelyére.
Azoknál a takarékszövetkezeteknél, amelyeknél bármelyik intézményvédelmi alap (pl. az OTIVA, TAKIVA) - ha minimális mértékben is -, tulajdonos, akkor azt az 5 sorban külön is ki kell mutatni, vagyis az előbbiekben feltüntetett sorokból kiemelésként kell szerepeltetni.
A 11AB6 Összesen sor az 1)-5) összegző sorokban feltüntetett adatok összesítésére szolgál. Ennek a sornak meg kell egyeznei a jegyzett tőke értékével, illetve a teljes tulajdoni aránnyal.
A részletező sorokban egyedileg ki kell mutatni az 1 % fölötti tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonosokat és tulajdonosi csoportokat.
A 11AB701 sortól kell részletezni az egyéni tulajdonosokat, a 801 sortól a tulajdonosi csoportokat (jogi személyek, természetes személyek és azok közeli hozzátartozói, köztes vállalkozások) az összetartozás feltüntetésével, az egyesített tulajdoni hányad megállapítása érdekében.
A tábla oszlopai
Az a) oszlopban a tulajdonos nevét, a b) Kódjel oszlopban K jelzéssel az Szmt. szerint kapcsolt vállalkozásnak minősülő vállalkozást, V jellel a nem számszerűsített minősített befolyás vagy ellenőrző részesedésű tulajdonlást, M jelzéssel a Hpt. 2. számú melléklet III/25. pontja szerinti vezető állású személyt kell megjelölni.
A c) oszlopban a tulajdonos törzsszámát, illetve a külföldi azonosító adatát, a d) oszlopban a külföldi tulajdonos országának rövidített nevét, az e) oszlopban az ügyfél tevékenységét rögzítő TEÁOR ágat kell feltüntetni. (A magyar tulajdonosok esetében nem kell az ország oszlopba beírni.)
A közvetlenül tulajdonolt részvények névértékét az f) oszlopban, a szavazatelsőbbségi részvényekét a g) oszlopban, illetve a különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvényekét h) oszlopban kell kimutatni.
Az osztalékelsőbbséget, illetve a különleges osztalékelsőbbséget biztosító részvényeket az f) Egyéb 5% alatti összesen sorban kell figyelembe venni, úgy, hogy az értékét az f) oszlopban kell feltüntetni.
Az f), g) és h) oszlopok összegének meg kell egyezni a jegyzett tőke értékével, az i) oszlopnak pedig a teljes tulajdoni aránnyal.
Az i) oszlopban kell kimutatni a jegyzett tőke összértékéhez viszonyított tulajdoni arányokat, beleértve a szavazatelsőbbségi részvényeket, illetve a különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvényeket is, amelynek arányát a szavazati jogot, illetve a különleges vétójogot biztosító részvény névértékének figyelembevételével kell kiszámítani.
A j) oszlopban a közvetlen tulajdonlású részvények szavazati arányát kell feltüntetni.
A szavazati arány megállapításánál a szavazati jogot biztosító (szavazatelsőbbségi, illetve a különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi) részvény szavazati arányához hozzá kell adni a törzsrészvények korrigált mértékű tulajdoni hányadait is.
Az Arány % megfelelő oszlopaiban két tizedesjegy pontossággal kell kimutatni a tulajdoni hányadot, illetve szavazati jogot, amely a jegyzett tőkéhez viszonyított arányt jelenti. (A százalék jelét nem kell feltüntetni.)
Az i), illetve a j) oszlopban lévő összesen sorok összegének meg kell egyezni a teljes tulajdoni aránnyal.
A közvetett tulajdonlást a k) oszlopban kell kimutatni. A szavazati jogot, mint tulajdoni hányadot kell figyelembe venni.
Az l) Szavazati arány összesen oszlopban kell összesíteni a tulajdonosnak - a j) és a k) oszlopokban feltüntetett - együttes közvetett és közvetlen tulajdoni és szavazati arányát. Ennek az aránynak a mértékét kell figyelembe venni a minősített befolyás megállapításánál.
11AC Szövetkezeti hitelintézetek tagságával és részjegyállományával kapcsolatos adatok
(Szövetkezeti hitelintézetek által töltendő tábla)
A tábla célja
Ez a tábla a szövetkezeti hitelintézet tagságának és a részjegy állományának változásával kapcsolatos adatokat részletezi.
A tábla kitöltése
11AC21 A részjegyállomány összege tárgynegyedév végén (millió forint): a Hpt. 2. számú melléklet III. Egyéb meghatározások 2. pontban definiált minősített befolyásnak minősülő tulajdonlás adatot tartalmazza.
11AC22 A jegyzett tőke összege a tárgynegyedév végén (millió forint): a Hpt. 216. § (3) bekezdés szerint a Szövetkezeti hitelintézet jegyzett tőkéjében egy tulajdonosnak a közvetett és közvetlen tulajdoni hányada (részesedése) - a Magyar Állam, a feladatkörében eljáró önkéntes intézményvédelmi alap, valamint az Országos Betétbiztosítási Alap kivételével - nem lehet több tizenöt százaléknál.
11AC23 A bejegyzett tőke részeként nyilvántartott részjegyállomány a tárgynegyedév végén (millió forint): A bejegyzett tőke részeként nyilvántartott részjegyállomány a tárgynegyedév végén (millió forint)
11AC24 Egy db alaprészjegy névértéke (forintban): a Hpt. 216. § (2) bekezdés szerint a Szövetkezeti hitelintézet esetében a részjegy névértéke nem haladhatja meg a tízezer forintot.
A részjegy állománnyal kapcsolatos adatokat millió forintban, három tizedesre kerekítve kell feltüntetni, kivéve az alaprészjegy névértékét, amelyre forintban kell adatot szolgáltatni.
A tíz legnagyobb közvetlen és közvetett részesedéssel rendelkező részjegy tulajdonosra vonatkozóan -a 11AC21 sorral összhangban lévő - adatokat úgy kell megadni, hogy ha valamely tulajdonos (rokonain, cégein stb. keresztül) közvetlen és közvetett részjegy tulajdonnal is rendelkezik, akkor az általa birtokolt vagy ellenőrzött teljes tulajdoni hányad millió forintban, három tizedesre kerekítve kerüljön kimutatásra.
Közvetett tulajdonlás esetén, ha 'A' tulajdonos tulajdonrésszel is rendelkezik 'B' tulajdonos érdekeltégében, a táblában az 'A' tulajdonos során a saját részjegyet és a közvetett tulajdonlást, a 'B' tulajdonosnál a saját tulajdonrészt kell megadni.
Közeli hozzátartozók tulajdonlásának kimutatása: ha mindkét személy tulajdonos, a tulajdonrészeket össze kell adni és a két vagy több hozzátartozót egy soron jelenteni. Így kell vizsgálni a minősített befolyásnak minősülő tulajdonlásnak való megfelelést és csökkenő sorrendben felállítani a tulajdonosi sorrendet.
14A Mérleg - Következő év végére várható állományok
A tábla célja
Itt kell ismertetni azt a hitelintézet gazdálkodására vonatkozó éves tervet, amelyet a tárgyév végén a vezetőség a következő évre, mint várható állományokat tervez, és ezáltal lehetővé válik a management vezetés-tervezési munkájának értékelése.
A tábla kitöltése
A hitelintézetnek ismertetnie kell a gazdálkodására vonatkozó éves mérlegtervet, amelyet a tárgyév végén a következő évre tervez a vezetőség.
A mérlegben a tervadatokat az értékvesztéssel csökkentett, könyv szerinti értéken kell szerepeltetni. Részletezni kell az üzleti - az előző időszakban bevezetett intézkedések hatását is tükröző - céloknak megfelelően a mérleg (eszköz és forrás) tervekhez és ezek alakulásához kapcsolódó főbb adatokat a táblázatban közölt felsorolás szerint.
Amennyiben az év végén a hitelintézet a következő évre vonatkozó mérleg várható állományait (tervadatokat) nem tudja ebben a részletezettségben elkészíteni, akkor -lehetőség szerint - csak a fősorok kitöltése a kötelező. (A fősorok alábontásánál a statisztikai becslés módszerével lehet élni.) A decemberi adatokkal együtt megküldött előzetes adatok után, amikor a vezetőség már elkészítette a következő éves tervet, benne a következő év végére várható mérleget, akkor azt meg kell küldeni a PSZÁF részére.
A módosított adatokat akkor kell megküldeni, amennyiben a következő év végére tervezett adatokhoz képest a hitelintézet jelentős módosítást eszközöl, amelyet az igazgatóság, illetve a tulajdonos elfogad. Ebben az esetben a jelentőtáblát a tárgynegyedévi jelentéssel egyidejűleg kell beküldeni.
14B Eredmény - Következő év végére várható adatok
A tábla kitöltése
A következő évi éves terv eredménytervet a 2A Eredménykimutatás jelentőtábla kitöltési útmutatója szerint kell elkészíteni. Az adatszolgáltatás során a 14A tábla beküldési módjával azonosan kell eljárni.
A módosított adatsort akkor kell kitölteni, és a PSZAF-nak megküldeni, amennyiben a következő év végére tervezett adatokhoz képest a hitelintézet módosítást hajt végre, amelyet az igazgatóság, illetve a főtulajdonos elfogad. Ebben az esetben a jelentőtáblát a tárgynegyedévi jelentéssel egyidejűleg kell beküldeni.
14HD Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a hitelintézetek által a vállalkozásoknak folyósított hitelekből és a hitel állománya
A tábla célja
Ezt a táblázatot a KKVtv. alapján, valamint a kis- és középvállalkozások helyzetével, támogatásával összefüggő adatszolgáltatásról szóló 5/2009. (I. 16.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott, a PSZAF részére teljesítendő adatszolgáltatáshoz, valamint a PSZAF információs igényének kielégítése érdekében kell kitölteni.
A tábla kitöltése
A táblában a felügyeleti mérleg adataiból kiemelve (az ott felsorolt szektorbontástól függetlenül) a KKVtv. által meghatározott mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújtott, valamint az ezen vállalkozásokkal szemben, a tárgyhónap végén fennálló követelésállományt kell bruttó értéken feltüntetni. A meglévő hitelállomány adata független a folyósított hitelek nagyságától. A KKV-k méretének meghatározásánál, illetve egyes vállalkozói típusokba sorolásakor (mikro-, kis-és középvállalkozások) a KKVtv. -ben előírtak szerint a létszámot és az éves nettó árbevételt vagy a mérlegfőösszeget együttesen, valamint a hivatkozott jogszabályban meghatározott egyéb feltételeket is kell figyelembe venni.
A vállalkozások nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg szerinti nagyságának és a KKV alapján történő besorolás megállapításához a KKVtv. -ben euróban meghatározott összegek forintra történő átszámításakor a tárgyévet megelőző év utolsó napján érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni.
A vállalkozás fogalmát a hivatkozott KKVtv. 19. § 5. pontja határozza meg, amelybe beletartoznak az önálló vállalkozók is, de a támogatott vállalkozások közé nem tartoznak sem a gazdasági társasági, sem a szövetkezeti formában működő hitelintézetek.
Azokat a vállalkozásokat, amelyek a KKV-ra meghatározott együttes feltételnek nem felelnek meg, illetve a hitelintézeteket, valamint a külföldi vállalkozásokat nem szabad számításba venni.
A mikro-, kis- és középvállalkozásokat tovább kell bontani Egyéb pénzügyi vállalatok és Nem pénzügyi vállalatok vállalkozói csoportokra. Az egyéb pénzügyi vállalatokba tartoznak az egyéb pénzügyi közvetítők és a pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző vállalkozások (a pénzügyi vállalkozások, befektetési vállalkozások, egyéb intézmények, biztosítók). A nem pénzügyi vállalatokhoz sorolandók az előző szektorba be nem sorolt vállalkozások (jogi és nem jogi személyiségű vállalkozások), továbbá itt kell feltüntetni az önálló vállalkozókat is.
A folyószámlahitel folyósítás és állomány adatai a kényszerhitelt nem tartalmazzák.
A tábla oszlopai
A db oszlopokban kell szerepeltetni a szerződésenkénti folyósítások számát.
A tábla sorai
14HD1 Tárgyidőszakban nyújtott hitelek összesen (jan. 1-től halmozott)
A tárgyidőszakban nyújtott hitelek összege a tárgyév január elsejétől a tárgyidőszak végéig folyósított, halmozott (kumulált) adatokat jelenti. A kumulált adatok éven belül minden hónapban kizárólag nagyobbak, vagy egyenlők lehetnek, mint a megelőző hónapban. Az év utolsó hónapjában megküldött jelentésben az egész évi hitelnyújtást kell jelenteni. Az éves beszámoló elfogadásával egyidejűleg a "végleges adatokat" az auditált jelentéssel együtt megküldött 14HD tábla tartalmazza. Az értékadatokat millió forintban három tizedes jegyig kell kimutatni.
A részletező sorokban a tárgyévben a tárgyidőszak végéig történt hitelfolyósítások darabszámát, illetve összegét (mint forgalmi adatokat) kell szerepeltetni. Amennyiben tárgynapon adott ügyfél számára többször, de ugyanazon szerződés alapján történik hitelfolyósítás, azt egy darabként, összegezve kell kimutatni. A 14HD112, a 14HD12111, a 14HD12121, a 14HD12211 és a 14HD12221 sorokban a folyósított folyószámlahitelek összege, ha az érvényes szerződésben rögzített hitelkeret terhére a tárgynapon lehívás és befizetés (törlesztés) is történik, megegyezik a folyószámlahitel tárgynapi nyitó és záró állományának különbségével, azaz az igénybevett összeget csökkenteni kell a tárgynapon belül törlesztett összeggel. A számítást tehát úgy kell elvégezni, hogy január elsejétől összegezni kell a pozitív folyósítást eredményező napi záró és nyitó állományok különbségét. A táblában a Széchenyi és a Gazdakártya hiteleket a folyószámla hitelek között kell kimutatni rulírozó jellegük miatt. Ha a hitelkeret rendelkezésre tartási ideje meghaladja az egy évet, a hitel az éven túli lejáratú soron jelentendő.
A tárgyidőszakban nyújtott éven túli és éven belüli forint- és devizahitel sorokból kiemelésre kerülnek a projekthitelek és lakásszövetkezeti hitelek folyósítási adatai (db és érték), a projekthitelekre vonatkozóan a 14HD12112, 14HD12122, 14HD12212 és 14HD12222 sorokban, a lakásszövetkezeti hitelek esetében a 14HD12113, 14HD12123, 14HD12213 és 14HD12223 sorokban. A devizaárfolyam-változás miatt nem kell átértékelni az előző hónapban jelentett, január 1 -től összesített devizahitel folyósítást, hanem az aktuális havi növekményt a hónap utolsó napján érvényes devizaárfolyammal kell kalkulálni és a megelőző hónapban jelentett forint értékhez hozzáadni.
A tárgyidőszakban folyósított hiteleket részletezni kell lejárat (éven túli, illetve éven belüli) és ezen belül a hitel devizaneme (forint, illetve deviza) szerint. A 14HD1 soron kimutatott tárgyévi folyósításból külön sorokon ki kell emelni a beruházási célú hitel (14HD111), illetve a folyószámlahitel (14HD112) folyósítás darabszámát, valamint annak bruttó összegét. 14HD121 Éven túli hitelek összesen sorában kell a - tárgyévi - forinthitelek, illetve a devizahitel folyósításokat összesíteni.
14HD122 Éven belüli hitelek összesen sorban kell összesíteni a tárgyévben folyósított forint- és devizahiteleket.
Az éven belüli és éven túli lejáratú hitelfolyósítás összegének meg kell egyezni a 1 sorral. 14HD2 Hitelállomány összesen (a tárgyidőszak végén)
Ebben a sorban kell az összesített - a fentiekben meghatározott KKV-k részére nyújtott, - a beszámolás időpontjában (hónap végén) még fennálló hitelek darabszámát, valamint annak állományát bruttó értéken feltüntetni. A darabszám oszlopban a beszámolási időszak végén fennálló hitelszerződések számát kell jelenteni.
A meglévő hitelállomány a törlesztések miatt eltérhet a folyósított hitelek összegétől. A 2 soron kimutatott időszak végi hitelállomány adataiból külön soron be kell mutatni a beruházási célú hitel (211 sor), valamint a folyószámla-hitel (212 sor) szerződés darabszámát, illetve a fennálló hitelállomány bruttó összegét.
A hitelállomány összegéből elkülönített sorokon kiemelésre kerülnek a projekthitelek és lakásszövetkezeti hitelek állományi adatai (db és érték) a 14HD213 és 14HD214 sorokban.
14ND Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a hitelintézetek által nyújtott hitelek - portfólió minősítése
A tábla célja
A tábla célja a KKVtv., valamint a kis- és középvállalkozások helyzetével, támogatásával összefüggő adatszolgáltatásáról szóló 5/2009. (I. 16.) Korm. rendeletben előírt adatszolgáltatás PSZÁF-on keresztül történő teljesítése, valamint a PSZAF e szektorra vonatkozó információs igényének kielégítése.
A tábla kitöltése
A felügyeleti mérleg adataiból kiemelve (az ott felsorolt szektorbontástól függetlenül) a KKVtv. által meghatározott mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújtott hitelek tárgynegyedév végén fennálló állományát, annak minősítését kell bruttó értéken feltüntetni.
A KKV fogalmának, méretének meghatározásakor a 14HD tábla kitöltésénél leírtakkal egyezően kell eljárni.
A tábla oszlopai
A db oszlopokban a beszámolási időszak végén fennálló hitelszerződések számát kell jelenteni. A tábla sorai
14ND1 Minősítendő hitelállomány összesen
Ebben a sorban kell az összesített - a fentiekben meghatározott KKV-k részére nyújtott, a beszámolás időpontjában (negyedév végén) fennálló hitelek darabszámát, valamint annak állományát könyv szerinti bruttó és nettó (értékvesztéssel csökkentett) értéken feltüntetni.
A tárgynegyedév végén meglévő hitelállományt először az egyes vállalkozói kategóriák szerint, ezen belül a követelés minősítése szerinti bontásban kell bemutatni.
Az Egyéb pénzügyi vállalatokkal szembeni összes hitelállomány bruttó értékét és darabszámát a 14ND11 soron, a Nem pénzügyi vállalatokkal szembeni követelést a 14ND12 soron kell bemutatni.
A 14ND11 és 14ND12 sorokon kimutatott, az időszak végén fennálló hitelállomány - vonatkozó jogszabályi előírások, illetve belső utasítások figyelembe vételével elvégzett - értékelése, minősítése szerinti összetételét a 14ND111-14ND115, illetve a 14ND121-14ND125 sorokon kell feltüntetni. Amennyiben a hitelintézet ötnél több eszközminősítési rendszert alkalmaz, akkor az egyes eszközminősítési kategóriához rendelt súly (sáv) (%) figyelembe vételével kell az egyes tételeket a megfelelő kategóriákba besorolni.
15B Saját számlás kereskedési könyvi pozíciók
A tábla célja
A jelentés célja az adatszolgáltató saját számlás pozíciójának vizsgálata.
A tábla kitöltése
A jelentésben a kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciókat kell szerepeltetni. A piaci érték meghatározásához a KKr. 5-8. §-ban előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni, az alábbiak szerint:
Értékelési alapelvek a piaci érték megállapításához
A Kkr. 5-8. §-ában előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni, amelyek összefoglalása az alábbiakban található:
A tőzsdén forgalmazott értékpapírokat, az állampapírok kivételével, a tőzsde által közzétett utolsó ismert záróárfolyamon kell értékelni.
A Magyar Állam által belföldön kibocsátott állampapírokat az ÁKK Zrt. által nyilvánosságra hozott referencia árfolyamon kell értékelni.
Az MNB által belföldön kibocsátott kötvény árfolyamát a lejárathoz legközelebb eső lejáratú -Magyar Állam által belföldön kibocsátott - két állampapír árfolyamának arányosításával kell meghatározni.
Az előzőekben foglaltaktól eltérően a három hónapnál rövidebb hátralévő futamidővel rendelkező állampapírok és MNB által belföldön kibocsátott kötvények esetében a 3 hónapos ÁKK referenciahozamot kell alkalmazni.
A tőzsdén nem forgalmazott befektetési jegyet az utolsó közzétett nettó eszközértéken kell értékelni.
Az előzőekben fel nem sorolt értékpapírokat, valamint azokat az értékpapírokat, amelyek esetében nem áll rendelkezésre piaci ár, az intézmény a belső szabályzatában meghatározott irányelveknek megfelelően köteles értékelni.
A tőzsdei határidős ügyletekből származó pozíciókat az azoknak megfelelő tőzsdei elszámoló áron kell értékelni.
A tőzsdén kívüli határidős ügyletekből származó pozíciókat a PSZÁF által jóváhagyott belső szabályzata alapján kell értékelni.
A tőzsdei határidős ügyleteket és a tőzsdén kívüli határidős ügyleteket az alapul szolgáló eszköz és az ügylet által generált fiktív vagy valós pénzáramlás (a továbbiakban: fiktív pénzáramlás, fiktív kölcsönnyújtás vagy fiktív kölcsönfelvétel) összetételeként szükséges kezelni. A fiktív pénzáramlás értéke a jövőbeli pénzáramlás jelenértékével egyenlő.
A szabványosított tőzsdei opciós ügyleteket a tőzsde által közzétett áron kell értékelni, a nem szabványosított tőzsdei opciós ügyletek és a tőzsdén kívüli opciós ügyletek piaci értékét a PSZÁF által jóváhagyott belső modell alapján határozza meg.
A nem forintban denominált pénzügyi eszközök nettó pozícióit az MNB által jegyzett hivatalos devizaárfolyamon kell értékelni.
Ha az MNB az adott devizára nem jegyez devizaárfolyamot, akkor az árfolyamot az adott devizát kibocsátó ország jegybankja vagy jegybanki funkciókkal rendelkező intézménye által meghatározott hazai devizaárfolyam és az euró keresztárfolyamából kell átszámítani.
A devizában denominált tőzsdei határidős ügyleteket tőzsdei elszámoló áron, a tőzsdén kívüli határidős ügyleteket a PSZÁF által jóváhagyott belső szabályzat alapján kell értékelni.
A tábla oszlopainak tartalma:
Az a) Pozíció megnevezése oszlopban a termék konkrét megnevezését kell megadni pl. DKJ esetén pl. DKJ090630, befektetési jegy esetén pl. Adriatiq Inv.Fund; kockázati tőkealap-jegy esetében pl. Adriatiq Hungary Turnaround; egy devizaopció, -swap vagy -forward esetében a devizapár: pl. EUR/USD formában, kamatswap esetében a névleges tőkeösszeg devizaneme stb.
A b) ISIN kód oszlopban értelemszerűen az ISIN kód szerepel, amennyiben ilyen nem létezik, akkor a pozíció nevét kell feltüntetni.
A c) Eszköz típusa oszlopban az alábbi nevesített típusok kódjai közül a pozíciónak (terméknek) megfelelőt kell beírni. A devizanemet csak ott kell feltüntetni, ahol a megnevezésből vagy ISIN kódból az nem derül ki, egyébként csak az eszköz típusát kell feltüntetni.
Eszköztípust jelölő kódok:
E = Részvény
B = Kötvény, kamatozó kincstárjegy, kincstári takarékjegy
T = Diszkont kincstárjegy
M = Jelzáloglevél
U = Befektetési jegy
R = Kockázati tőkealap-jegy
O = Deviza X = Egyéb
D = Részvény derivatív
F = Kötvény derivatív
G = Áru, áru derivatív
I = Index, index derivatív
J = Kamatláb, kamatláb derivatív
A tábla nem kéri a derivatív ügyletek konkrét fajtáját (Opció, Futures, Forward, Swap, Warrant, Egyéb), csak azt a tényt, hogy alapeszközre szóló derivatívával állunk szemben. Például egy részvényopció vagy bármely más részvényhez kapcsolódó származatott ügylet esetén az Eszköz típusa "D".
A pozíció megnevezése és az eszköz típusa oszlopok karakteres mezővel rendelkeznek, így ide szöveget és számot (pl. ISIN kód) egyaránt lehet beírni, max. 512 karakter hosszan. A "szövegfájl" formátum részletes szabályait az "Adatszolgáltatói jelentés összeállítása, elküldése" című felhasználói kézikönyv tartalmazza. A táblák szöveges mezőibe történő adatbevitelkor vessző karakter nem használható, az elválasztás azaz pontosvesszővel történhet.
Az f) és g) oszlopokban szereplő Nettó hosszú pozíció, valamint Nettó rövid pozíció meghatározását a Kkr. 9. §-a alapján kell meghatározni.
Az azonos jogokat megtestesítő értékpapírokat, valamint az azonos pénzügyi eszközre és lejáratra szóló határidős ügyleteket nettósítani kell, azaz azonos soron lesz hosszú és rövid pozíció és nettó hosszú vagy nettó rövid pozíció (a tábla Megnevezés oszlopában a rövid és hosszú megnevezést pontosvesszővel kell elválasztani), míg a mérlegen belüli és mérlegen kívüli pozíciókat egymással szemben nettósítani lehet, amennyiben megfelelnek a Kkr. 9. § (2) bekezdésének. Ebben az esetben az alapterméket kell jelenteni.
15C Kereskedési könyvbe nem kereskedési könyvből átsorolt tételek
A tábla célja
A jelentés célja a nem kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciók kereskedési könyvbe történő sorolásának, az adott pozíció fedezeti jellegének és piaci értékének bemutatása.
Az adatszolgáltatás határideje
A jelentést az átsorolást követő 2. munkanap 18. óráig kell teljesíteni.
A tábla kitöltése
A jelentésben azokat a pozíciókat kell szerepeltetni, amelyeket az intézmény nem kereskedési könyvi (banki könyv) nyilvántartásába korábban már felvettek. Azokat az ügyleteket, amelyeket az intézménynél először a kereskedési könyvben vesznek nyilvántartásba, illetve amely pozíciók megszűnnek, nem szabad az átsorolt tételek között bemutatni. Az általános szabálytól eltérően átsorolt tételként lehet figyelembe venni a kereskedési pozíciók (pl. határidős deviza vétel) fedezeteként kötött pénzpiaci ügyleteket (pl. a bankközi kihelyezést).
A tábla oszlopai
Pozíció (Fedezett pozíció) Az Szmt. 3. § (8) bekezdés 10. pontja szerinti fedezett ügyletek. Fedezeti pozíció Az Szmt. 3. § (8) bekezdés 10. pontja szerinti fedezeti ügyletek. | ||
c, i | Befektetési eszköz mennyiségi egysége | Szöveges mező, ahol az adott befektetési eszköz szokásos, általában használt mennyiségi egységét kell megadni. Pl.: a részvényeknél db, kötvényeknél a címletérték (kiegészítve a devizanem ISO-kódjával), GDR esetében az őrző által kiállított letéti igazolás mennyiségi egysége, stb. |
e, k | Az átsorolt tétel kereskedési könyvbe való felvételkori piaci ára (Ft/mennyiségi egység) | A piaci ár meghatározásához a KKr. 5-8. §-ában előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni. |
f, l | Az átsorolt tételek kereskedési könyvbe való felvételkori piaci értéke összesen (millió Ft) | A pozíciók értékét a kereskedelmi könyvi nyilvántartás első értékelése alapján kell megállapítani, a KKr. 5-8. §-ában előírt értékelési szabályok alapján. |
15D Kereskedési könyvből nem kereskedési könyvbe átsorolt tételek
A tábla célja
A jelentés célja a kereskedési könyvben nyilvántartott pozíciók kereskedési könyvből történő kivezetésének, az adott pozíció fedezeti jellegének és piaci értékének bemutatása.
Az adatszolgáltatás határideje
A jelentést az átsorolást követő 2. munkanap 18. óráig kell teljesíteni.
A tábla kitöltése
A jelentésben csak azokat a pozíciókat kell szerepeltetni, amelyeket az intézmény kereskedési könyvi nyilvántartásába korábban felvettek, és amelyek továbbra is fennállnak, de az intézmény döntése szerint átkerülnek a nem kereskedési könyvi nyilvántartásba. A megszűnő pozíciókat nem szabad az átsorolt tételek között szerepeltetni.
A tábla oszlopai
Pozíció (Fedezett pozíció) Az Szmt. 3. § (8) bekezdés 10. pontja szerinti fedezett ügyletek.. Fedezeti pozíció Az Szmt. 3. § (8) bekezdés 10. pontja szerinti fedezeti ügyletek. | ||
c, i | Befektetési eszköz mennyiségi egysége | Szöveges mező, ahol az adott befektetési eszköz szokásos, általában használt mennyiségi egységét kell megadni. Pl.: a részvényeknél db, kötvényeknél a címletérték (kiegészítve a devizanem ISO-kódjával), GDR esetében az őrző által kiállított letéti igazolás mennyiségi egysége stb. |
e, k | Az átsorolt tétel kereskedési könyvbe való felvételkori piaci ára (Ft/ mennyiségi egység) | A piaci ár meghatározásához a KKr. 5-8. §-ában előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni. |
f, l | Az átsorolt tételek kereskedési könyvbe való felvételkori piaci értéke összesen (millió Ft) | A pozíciók értékét a kereskedelmi könyvi nyilvántartás utolsó értékelése alapján kell megállapítani, a KKr. 5-8. §-ában előírt értékelési szabályok alapján. |
16BA-16BC Előkészített jelentések a 20AB negyedéves beszámolót készítő hitelintézetek hitelezéssel és mérlegen kívüli (függő jövőbeni) kötelezettségvállalással kapcsolatos ügyfél- és állományi analitikus nyilvántartásainak a felügyeleti ellenőrzéshez elvárt adattartalmáról
Az előkészített jelentések célja, hogy a helyszíni vizsgálatokat megelőzően a hitelállományra és mérlegen kívüli (függő jövőbeni) kötelezettség-vállalásra vonatkozó adatbekéréseket (ügyfél- és ügyletinformációkat) az intézmények kellő időben és megfelelő minőségben tudják elkészíteni. A 16BA-16BC táblákat a 20AB negyedéves beszámolót készítő hitelintézeteknek kell szolgáltatni a PSZÁF részére. A jelentéstáblákat a helyszíni vizsgálatról történő kiértesítő levélben megadott vonatkozási időpontra és határidőre kell a PSZÁF-nak megküldeni.
A hitelállomány azokat a hitel- és hitel jellegű ügyleteket tartalmazza, amelyek a felügyeleti mérleg szerint hitelnek minősülnek és azokat az 1AB5 Hitelek sorban kell kimutatni (a továbbiakban: hitelportfolió, hitel).
Az adatokat minden hitelintézetnek - az általános gyakorlattól eltérően - millió forint helyett ezer forintban, egészre kerekítve kell jelenteni.
A mérlegen kívüli kötelezettségek a mérlegben már szereplő hitelekhez szervesen kapcsolódó kötelezettség-vállalásokat és egyéb, a hitelintézet által nyújtott, kitettségnek minősülő mérlegen kívüli kötelezettségeket tartalmaznak.
Az adatszolgáltatásban a pénzügyi vállalatokkal (PIBB) kötött ügyletek is szerepelnek.
Az adatszolgáltatásban a külföldi szektor nem egy homogén egészet alkot. Ez azt jelenti, hogy a külföldi ügyfelekre és kölföldiekkel kötött ügyletekre a belföldiekre jellemző ismérveket akkor kell biztosítani, ha azok a hitelintézet rendelkezésére állnak, vagy egyéb forrásokból beazonosíthatók.
16BA Ügyfél törzsadatok analitikája
A tábla a hitelportfolióban szereplő hitelekhez, mérlegen kívüli kötelezettség-vállalásokhoz kapcsolódó összes bel- és külföldi ügyfél törzsadatait tartalmazza, beleértve a pénzügyi intézmények törzsadatait is.
A tábla kitöltése
A tábla sorainak tartalma:
Az adatokat az érintett állomány (portfolió) vonatkozásában teljeskörűen kell biztosítani, ezért a sorok száma nem korlátozott. Ha az adatszolgáltatás az Excel fájl korlátai miatt egy fájlban nem teljesíthető, az adatbázist az ügyféltípus alapján tagolni kell. Az ügyféltípusok szerint bontott táblákat külön-külön fájlban kell megküldeni a PSZÁF részére.
A táblában csak azokat a mezőket kell kitölteni, ahol az adott sorra vonatkozóan az oszlopban megjelölt adatigény értelmezhető.
A tábla oszlopainak tartalma:
Az a)-k) oszlopok tartalma: Ügyfél törzsadatok
Az a) Ügyfél azonosító száma oszlopban a hitelintézet belső ügyfélanalitikája alapján adja meg az ügyfél azonosító számát, függetlenül attól, hogy az egyezik-e az adatszolgáltatási rendeletben általánosan használt törzsszám mező tartalmával (az adószám első nyolc karaktere, a SWIFT kód, egyéb kód)
A b) Ügyfél neve oszlopban az ügyfél alapító dokumentumában szereplő (rövid) megnevezést kell alkalmazni.
A c) Ágazat kódja oszlopban az ügyfél tevékenységét rögzítő TEÁOR nemzetgazdasági ágazat számjelének PSZÁF betűjelét kell feltüntetni a III. fejezet 2. pontjában foglalt TEÁOR segédlet szerint. Magánszemély (lakossági ügyfél) esetében vagy külföldi vállalkozásnál, ha annak tevékenységi köre nem meghatározható és a TEÁOR szerint nem azonosítható, akkor az oszlopba NN jelet kell írni.
A d) Belföldi vagy külföldi ügyfél oszlopban a magyar ügyfélnél a "Bf" jelzést, külföldi ügyfélnél a "Kf" jelzést kell alkalmazni.
Az e) Ügyféltípus oszlopban az ügyfelet az alábbi típusok valamelyikébe kell besorolni:
1. egyéb államháztartási szerv
2. önkormányzat
3. jegybank
4. hitelintézet
5. pénzügyi vállalkozás
6. egyéb pénzügyi vállalat
7. nagyvállalat (a nem pénzügyi vállalati szektorból)
8. kis- és középvállalkozás (a kis- és középvállalkozás fogalmát az I.3.52. pont tartalmazza)
9. mikrovállalkozás (a mikrovállalkozás fogalmát az I.3.52. pont tartalmazza)
10. projektcég
11. lakosság
12. önálló vállalkozó, őstermelő
13. egyéb - egyéb
Az f) Cégjegyzék szám oszlop a még fennálló vagy törölt cégnek, mint ügyfélnek a megyei (fővárosi) cégbíróságon vezetett cégjegyzékben szereplő cégjegyzékszámát tartalmazza a Ctv. és a 21/2006. (V. 18.) IM rendelet szerint. A cégjegyzékszám a cég tízszámjegyű egyedi azonosítója, amely tartalmazza a céget nyilvántartó bíróság kétszámjegyű sorszámát, a cégformára utaló kétszámjegyű jelzőszámot és a cégjegyzéket vezető bíróságon kiadott hat számjegyből álló sorszámot.
A g) Székhely oszlop tartalma: a Ctv. szerint a cég cégjegyzékbe bejegyzett irodája, amely egyúttal a cég levelezési címe is, ahol a cég fő működése zajlik. Fő működés alatt a Ctv. fogalmai szerint a központi ügyintézés helye értendő, ahol a cég működésével összefüggő döntéséket meghozzák, ahol a cég menedzsmentje található.
A h) Állandó lakcím oszlop: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. Törvény és annak végrehajtási rendelete [146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet] szerint az ügyfél, mint természetes személy esetén értelmezendő adat, amely az ügyfél bejelentett (állandó) lakóhelye.
Az i) Születési dátum oszlop tartalma csak természetes személy esetén értelmezendő adat ÉÉÉÉ.HH.NN formátumban.
A j) Leánykori név oszlop: Természetes személy esetén értelmezendő adat
A k) Anyja neve oszlop: Természetes személy esetén értelmezendő adat
Az l) Ügyfélcsoport név oszlopban a Hpt. 2. számú melléklet III. 20. pontja szerint értelmezett ügyfélcsoport nevét kell kimutatni. Ha a csoportnak nincs csoportneve, akkor a meghatározó csoporttag nevét kell feltüntetni.
Az m)-n) oszlopok tartalma: Utolsó ügyfélminősítés
Az m) Ügyfélminősítési kategória oszlopban az ügyfélnek a Hitkr. 7. számú melléklet II. fejezet (4) bekezdés a) pontja szerinti, a hitelintézet Ügyfélminősítési Szabályzatának megfelelő belső ügyfélminősítési besorolási osztályát kell kimutatni.
Az n) Minősítés dátuma oszlopban az utolsó ügyfélminősítés dátuma ÉÉÉÉ.HH.NN formátumban jelenik meg.
Az o) Végelszámolás, csődeljárás vagy felszámolás alatt áll-e (I/N) oszlopban a már folyamatban lévő eljárást kell "I"- vel jelenteni, függetlenül attól, hogy a cégnyilvántartásban szereplő cégnév tartalmazza-e már az eljárásokat jelölő rövidítéseket ("v.a.", "cs.a.", "f.a.").
Az p)-q) oszlopok tartalma: Összeférhetetlenségi információk
A p) Intézmény alkalmazottja-e oszlopban a hitelintézetben vezető állást betöltő személyt, vagy vezető tisztségviselőt "VT", a "VT" személyen kívüli testületi (IG, FB) tagot "TT", a "VT" személyen kívüli hitelintézeti dolgozót "D", a könyvvizsgálót "KV" karakterrel kell azonosítani. Nemleges válasz esetén a mező üresen marad.
A q) Tulajdonos-e oszlopban a hitelintézetben minősített ("MB") vagy nem minősített ("NB") befolyású tulajdoni részesedéssel rendelkező személyek és társaságok sorain kell jelölni a tulajdonosokra jellemző "MB" vagy "NB" karaktereket. Nemleges válasz esetén a mező üresen marad.
16BB Hitelek analitikája
A tábla a hitelportfolióban szereplő, tételesen felsorolt hitelek analitikus adatait tartalmazza, azonban nem terjed ki a kézi zálog ügyletekre (a hitelintézet kiemelt közvetítő útján végzett záloghitelezési tevékenységére).
A tábla kitöltése
A tábla sorainak tartalma:
Az adatokat a teljes hitelportfolióra kell biztosítani, ezért a sorok száma nem korlátozott. Ha az adatszolgáltatás az Excel fájl korlátai miatt egy fájlban nem teljesíthető, az adatbázist a hiteltípus alapján tagolni kell. A hiteltípusok szerint bontott táblákat külön-külön fájlban kell megküldeni a PSZÁF részére.
A táblában csak azokat a mezőket kell kitölteni, ahol az adott sorra vonatkozóan az oszlopban megjelölt adatigény értelmezhető.
A tábla oszlopainak tartalma:
Az a1) Ügyfél azonosító száma oszlop a 16BA Ügyfél törzsadatok tábla a) oszlopával azonos tartalmú.
Az a2) Ügyfél neve oszlop a 16BA Ügyfél törzsadatok tábla b) oszlopával azonos tartalmú.
Az a3) Ügyfélcsoport név oszlop a 16BA Ügyfél törzsadatok tábla l) oszlopával azonos tartalmú.
Az a4) Hitelszámla száma oszlop a hitel folyósítására, nyilvántartására és a törlesztés lebonyolítására nyitott bankszámla számát tartalmazza.
Az a5) Hitel ügyletszáma oszlopban a hitelügyletet jellemző egyedi azonosító, hivatkozási szám szerepel, amely alapján a hitel a hitelnyilvántartó rendszerből visszakereshető.
Az a6) Hiteltípus oszlopban az intézmény által alkalmazott termékstruktúrát az alábbi típusok valamelyikébe kell besorolni:
1. folyószámla hitel (kivéve a hitelkártyához kapcsolódó, támogatott, refinanszírozott folyószámla hiteleket, pl. Széchenyi kártyahitel),
2. hitelkártyához kapcsolódó, támogatott, refinanszírozott folyószámlahitel (pl. Széchenyi kártyahitel),
3. fogyasztási hitel (kivéve szabad felhasználású jelzáloghitel),
4. szabad felhasználású jelzáloghitel,
5. lakáscélú hitel lakóingatlan fedezete mellett,
6. lakáscélú hitel lakóingatlan fedezete nélkül,
7. nem lakáscélú ingatlan építésére, vásárlására nyújtott hitel lakóingatlan fedezete mellett,
8. nem lakáscélú ingatlan építésére, vásárlására nyújtott hitel lakóingatlan fedezete nélkül,
9. beruházási hitel,
10. konzorciális hitel,
11. projektfinanszírozási hitel,
12. megvásárolt követelés,
13. váltó,
14. halasztott fizetéssel eladott eszközök miatti követelés,
15. beváltott bankgarancia,
16. alapvető-, járulékos-, alárendelt és kiegészítő kölcsön,
17. értékpapír vásárlására nyújtott hitel,
18. lombard hitel,
19. értékpapír fedezete mellett nyújtott hitel,
20. óvadéki repó, sajátos szállításos repó, valódi penziós ügylet,
21. forgóeszköz hitel,
22. pénzügyi lízing,
23. eseti hitel,
24. áthidaló kölcsön,
25. technikai vagy kényszerhitel,
26. gyűjtőszámla hitel,
27. egyéb hitel.
Ha az "egyéb hitel" kategóriába sorolandó valamely hiteltípus állományának összege a teljes hitelportfolió 5 %-át meghaladja, akkor azt a "egyéb" kategóriából ki kell emelni és külön soron, nevesítetten kell szerepeltetni.
Az a7) Fiók kód oszlopban a hitelügyletet keletkeztető (a hitelfelvételben az ügyfelet fogadó és kiszolgáló, a hitelnyújtás adminisztratív feltételeit lebonyolító) bankfiók egyedi azonosító kódját kell megadni.
Az a8) Főkönyvi .szám oszlopban az analitikus hitelszámlához kapcsolódó, tartozik jellegű főkönyvi számlaszámot kell kimutatni.
Az a9) Szerződés-kötés dátuma oszlopban az eredeti szerződéskötés dátuma (a szerződés kelte) jelenik meg ÉÉÉÉ.HH.NN formátumban.
A bl) Lejárat dátuma oszlopban az érvényben lévő szerződés szerinti lejárati (a törlesztés vége) dátumot kell megadni.
A b2) Folyósítás dátuma oszlopban a kölcsön folyósításának napja szerepel azzal, hogy rendelkezésre tartott hitelkeretből történő többszöri folyósítás esetén az utolsó folyósítás dátumát kell kimutatni.
A b3) Érvényes kamatláb oszlopban
1. rögzített ügyleti kamatláb esetén a megjelenítési mód: "fix_##,##", ahol a ##,## a tényleges évesített kamatláb mértékét mutatja számformátumban, % nélkül;
2. báziskamatlábhoz kötött változó kamatozás esetén a megjelenítési mód: " változó_báziskamatláb neve _#,## ", ahol
- a báziskamatláb neve a piaci referenciakamat neve (pl. 3 havi BUBOR) vagy a jegybanki alapkamat),
- a #,## jelölés a báziskamatlábhoz kapcsolódó kamatfelár (marge) számformátumban, % nélkül;
3. báziskamatlábhoz nem kötődő, változtatható kamat esetén a megjelenítési mód: " változtatható_nincs ";
4. nulla kamatozású hitel esetén a mező tartalma " nincs ".
A b4) Tőketörlesztési ciklus oszlop a tőketörlesztések esedékességének ütemezését mutatja, így pl. havi, negyedéves, féléves, éves, lejáratkor stb.
A b5) Kamatfizetési ciklus oszlop a kamatfizetési periódusok hosszát mutatja, így pl. havi, negyedéves, féléves, éves, lejáratkor stb.
A b6) Devizanem oszlopban a hitelszerződés eredeti devizanemét (nyilvántartási devizanem) kell feltüntetni. Multicurrency (többdevizás) ügyletek esetében a kitöltési útmutató I. 1. Fogalmak részben és a 2A Eredménykimutatás első bekezdésében meghatározottak szerint kell eljárni. Ha a hitel több deviza kockázatát hordozza, akkor a különböző devizanemekben fennálló hiteleket külön sorokban kell kimutatni.
A b7) Szerződött hitelösszeg (eredeti devizában) oszlopban az eredeti szerződés szerinti hitel értéke szerepel, egységnyi eredeti devizában.
A b8) Fennálló bruttó tőke oszlopban a hitelnek a már kifolyósított és a jelentés időpontjában fennálló, mérleg szerinti állománya jelenik meg. Az állomány a mérlegben még kimutatott, lejárt hitelrészt is tartalmazza. A tőkeállomány tartalmazza a Hitkr. 13. § (2) bekezdés szerinti, tőkésített kamatok összegét is.
A b9) Fennálló nettó tőke oszlopban a b8) Fennálló bruttó tőke értékvesztéssel csökkentett értékét kell kimutatni. (Valós értékelés esetén, ha a hitelt fedező származtatott ügylet kereskedési célú, akkor a hitel értékét módosító valós értékelési különbözet is a nettó értékben jelenik meg.)
A c1) Esedékes kamat oszlop a Hitkr. 17. § (1) bekezdés b) pontja szerint az esedékes, de az ügyfél által nem kifizetett kamat- és kamat jellegű bevételekből származó követelést mutatja. A kamat jellegű jutalékbevételek közé a Hitkr. 10. § (3) bekezdésnek megfelelő eredménytételek tartoznak.
A c2) Esedékes egyéb bevételek oszlop tartalma megegyezik a c1) oszlopéval, azzal az eltéréssel, hogy a követelés jutalék és díjbevételekből, egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeiből származik [Hitkr. 17. § (2) bekezdés]. Ide sorolható be a jutalék- és egyéb bevétel, amelyet a Hitkr. 10. § (10) bekezdése az egyéb pénzügyi és befektetési szolgáltatások között nevesít.
A c3) Aktív kamat oszlopban a Hitkr. 17. § (1) bekezdés d) és g) pontjai szerint elszámolandó aktív időbeli elhatárolások közül a kamat és kamatjellegű jutalék összegét kell kimutatni.
A c4) Aktív egyéb bevételek oszlop tartalma megegyezik a c3) oszlopéval, azzal az eltéréssel, hogy a követelés a jutalék és díjbevételek, egyéb pénzügyi szolgáltatási bevételek aktív időbeli elhatárolásából származik [Hitkr. 17. § (2) bekezdés].
A c5) Nettó kitettség összesen oszlop tartalma a b9), a c1), a c2), a c3) és a c4) oszlopok összesített értéke, amely a mérlegen belüli kintlévőség teljes értékét mutatja.
A c6) Lejárt tőke oszlopban a b8) Fennálló bruttó tőke oszlopban szereplő értékből a lejárt törlesztőrészletek összege jelenik meg.
A c7) Függő kamat oszlopban a hitelhez kapcsolódó, a Hitkr. 17. § (1) bekezdés a) és e) pontjai szerint függővé tett kamat- és kamat jellegű tételeket kell kimutatni.
A c8) Függő egyéb bevételek oszlop tartalma megegyezik a c7) oszlopéval, azzal az eltéréssel, hogy a függővé tett tételek jutalék és díjbevételekből, egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeiből származnak. [Hitkr. 17. § (2) bekezdése]
A c9) Késedelmes napok száma oszlopban a hitel különböző időpontokban hátralékossá vált tőke- és kamattörlesztései közül (ebbe beleértve a függővé tett tételeket is!) az időben legrégebben késedelembe esett tétel késedelembe esésének dátumát kell figyelembe venni és a hátralékban eltelt napok számát ettől az időponttól kell meghatározni. Az oszlop kitöltésénél a 8NAC tábla kitöltési útmutatójában foglaltak az irányadók.
A d1) Ügyletminősítés oszlop a hitel egyedi értékelése esetén a hitel eszközminősítési kategóriáját, csoportos értékelése esetén a hitel értékelési csoporjának kategóriáját tartalmazza, a Hitkr. 7. számú melléklet II. fejezet előírásai szerint.
A d2) Értékvesztés összegben oszlop a fennálló állományhoz kapcsolódó, fennálló értékvesztés összegét mutatja, előjel nélkül.
A d3) Értékvesztés % oszlopban a d2) Értékvesztés összegben és a b8) Fennálló bruttó hitelállomány hányadosa szerepel ##,## számformátumban, % nélkül.
A d4) Átstrukturált ügylet (I/N) oszlopban "I" betűvel kell jelölni, ha a hitel a kitöltési útmutató I. 3. Fogalmak részében szereplő "Újratárgyalt vagy prolongált szerződések (2010. január 1-je előtt), valamint átstrukturált szerződések (2010. január 1 -jét követően)" definíciónak megfelelően átstrukturáltnak minősül.
A d5) Átstrukturálás dátuma oszlop a hitelhez kapcsolódó utolsó átstrukturálás dátumát mutatja. 16BC Mérlegen kívüli kötelezettségek analitikája
A tábla a hitelintézet által vállalt, mérlegen kívüli (függő jövőbeni) kötelezettségek analitikus adatait tartalmazza a Hitkr. 20. § (2) bekezdésnek megfelelően. A jelentés az opciós ügyletek közül csak azokat tartalmazza, amelyek szervesen kapcsolódnak a hitelintézet által nyújtott hitelekhez. A jelentés nem terjed ki a származtatott ügyletekre, függetlenül attól, hogy azokat a hitelintézet fedezeti vagy egyéb céllal kötötte.
A tábla kitöltése
A tábla sorainak tartalma:
Az adatszolgáltatásnak minden mérlegen kívüli (függő jövőbeni) kötelezettségvállalást (a továbbiakban: függő kötelezettség) tartalmaznia kell, ezért a sorok száma nem korlátozott. Ha az adatszolgáltatás az Excel fájl korlátai miatt egy fájlban nem teljesíthető, az adatbázist a kötelezettségvállalás típusa alapján tagolni kell.
A táblában csak azokat a mezőket kell kitölteni, ahol az adott sorra vonatkozóan az oszlopban megjelölt adatigény értelmezhető.
A tábla oszlopainak tartalma:
Az al) Ügyfél azonosító száma oszlop a 16BA Ügyfél törzsadatok tábla a) oszlopával azonos tartalmú.
Az a2) Ügyfél neve oszlop a 16BA Ügyfél törzsadatok tábla b) oszlopával azonos tartalmú.
Az a3) Ügyfélcsoport név oszlop a 16BA Ügyfél törzsadatok tábla l) oszlopával azonos tartalmú.
Az a4) Kapcsolódó alapügylet bankszámla száma oszlopba akkor kerül adat, ha a mérlegen kívüli kötelezettséghez mérlegben szereplő biztos követelés (esetleg kötelezettség) kapcsolódik. Ekkor a mérlegben szereplő, pénzáramlással járó alapügylet, általában hitel folyósítására, nyilvántartására és a törlesztés lebonyolítására nyitott bankszámla számát tartalmazza.
Az a5) Kapcsolódó alapügylet ügyletszáma oszlop tartalma megegyezik az a4) oszlopéval, azzal az eltéréssel, hogy a bankszámlaszám helyett az alapügyletet jellemző egyedi azonosítót, hivatkozási számot kell kimutatni.
Az a6) Mérlegen kívüli kötelezettség típusa oszlopban a mérlegen kívüli kötelezettségek intézmény által alkalmazott termékstruktúráját az alábbi típusok valamelyikébe kell besorolni:
1. bankgarancia,
2. kezességvállalás,
3. hitelkeret,
4. hitelígérvény,
5. óvadék (értékpapír óvadék kivételével),
6. értékpapír óvadék,
7. visszkereseti joggal eladott eszköz,
8. egyéb mérlegen kívüli kötelezettség.
Ha az "egyéb mérlegen kívüli kötelezettség" kategóriába sorolandó valamely mérlegen kívüli kötelezettség állományának összege a a teljes mérlegen kívüli kötelezettség-vállalás 5 %-át meghaladja, akkor azt a "egyéb" kategóriából ki kell emelni és külön soron, nevesítetten kell szerepeltetni.
Az a7) Fiók kód oszlopban a mérlegen kívüli kötelezettségvállalást keletkeztető, azaz az ügyfelet fogadó és kiszolgáló, a kötelezettségvállalás (szerződéskötés) adminisztratív feltételeit lebonyolító bankfiók egyedi azonosító kódját kell megadni.
Az a8) Főkönyvi szám oszlopban a mérlegen kívüli kötelezettség analitikus számlájához kapcsolódó főkönyvi számlaszámot kell kimutatni.
Az a9) Szerződéskötés dátuma oszlopban az eredeti szerződéskötés dátuma (a szerződés kelte) jelenik meg ÉÉÉÉ.HH.NN formátumban.
A b1) Lejárat dátuma oszlopban az érvényben lévő szerződés szerinti lejárati dátumot kell megadni.
A b2) Devizanem oszlopban a szerződés eredeti devizanemét kell feltüntetni, amely devizanemben a mérlegen kívüli kötelezettséget a könyvekben nyilvántartják. A multicurrency (többdevizás) ügylet több deviza kockázatát hordozza, ezért a különböző devizanemekben fennálló szerződésrészeket (tranch) külön sorokban kell kimutatni.
A b3) Szerződött állomány (eredeti devizában) oszlopban a mérlegen kívüli kötelezettségnek az eredeti szerződés szerinti kötési értéke szerepel, egységnyi eredeti devizában.
A b4) Fennálló bruttó állomány oszlopba megegyezik a b3) Szerződött állománnyal, ha a hitelintézet által vállalt mérlegen kívüli kötelezettségből a jogosult a jogát, igényét még nem érvényesítette, nem hívta le, folyósítás a kötelezettségvállalásból nem történt. Ellenkező esetben az oszlopban a még le nem hívott, igénybe nem vett, nem érvényesített kötelezettségvállalás szerződés szerinti értéke szerepel.
A b5) Fennálló nettó állomány oszlopban oszlopban a b4) Fennálló bruttó állomány céltartalékkal csökkentett értékét kell kimutatni. (Mérleg alatti kötelezettség valós értékelése esetén a valós értékelési különbözet eredménytételként vagy előjelének megfelelően a mérleg eszköz vagy forrás oldalán jelenik meg, de a fennálló nettó állomány értékének nem része!)
A b6) Esedékes bevételek oszlopban a Hitkr. 17. § (1) bekezdés b) pontja és a Hitkr. 17. § (2) bekezdése szerint a mérlegen kívüli kötelezettségekhez kapcsolódó, esedékes, de az ügyfél által nem kifizetett kamat jellegű jutalékbevételekől [Hitkr. 10. § (3) bekezdés], pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan kapott (járó) jutalék-, díjbevételekből és egyéb pénzügyi szolgáltatási bevételekből származó [Hitkr. 10. § (10) bekezdés] követelést mutatja.
A b7) Aktív bevételek oszlopban a Hitkr. 17. § (1) bekezdés d) és g) pontjai szerint elszámolandó aktív időbeli elhatárolások közül a mérlegen kívüli kötelezettségvállalásból származó (járó) kamat jellegű jutalékbevételek [Hitkr. 10. § (3) bekezdés], pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan kapott (járó) jutalék-, díjbevételek és egyéb pénzügyi szolgáltatási bevételek [Hitkr. 10. § (10) bekezdés] összegét kell kimutatni.
A b8) Nettó kitettség összesen oszlop tartalma a b5) Fennálló nettó állomány, a b6) Esedékes bevételek és a b7) Aktív bevételek oszlopok összesített értéke, amely a mérlegen kívüli kötelezettség teljes értékét mutatja.
A b9) Függő bevételek oszlopban a mérlegen kívüli kötelezettségekhez kapcsolódó, a Hitkr. 17. § (1) bekezdés a) és e) pontjai és a Hitkr. 17. § (2) bekezdése szerint függővé tett kamat jellegű jutalékbevételek [Hitkr. 10. § (3) bekezdés], pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan kapott (járó) jutalék-, díjbevételek és egyéb pénzügyi szolgáltatási bevételek [Hitkr. 10. § (10) bekezdés] összegét kell kimutatni.
A c1) Alapügylet késedelmes napjaik száma oszlopba akkor kerül adat, ha a mérlegen kívüli kötelezettséghez mérlegben szereplő biztos követelés (esetleg kötelezettség) kapcsolódik. Ekkor a kapcsolódó alapügylet (általában hitel) késedelmes napjainak a számát kell kimutatni a 16BB Hitelek analitikája tábla c9) oszlopában leírtaknak megfelelően.
A c2) Ügyletminősítés oszlopban a mérlegen kívüli kötelezettség minősítés szerinti besorolását a Hitkr. 7. számú melléklet II. fejezetnek megfelelően kell kimutatni.
A c3) Céltartalék összegben oszlop a fennálló állományhoz kapcsolódó, a jelentés vonatkozási dátumában fennálló céltartalék összegét mutatja.
A c4) Céltartalék % oszlopban a c3) oszlopban kimutatott céltartalék és a b4) oszlopban kimutatott fennálló bruttó hitelállomány hányadosa szerepel ##,## számformátumban, % nélkül.
A c5) Átstrukturált alapügylethez kapcsolódik-e? (I/N) oszlopban "I" betűvel kell jelölni, ha a mérlegen kívüli kötelezettséghez a kitöltési útmutató I. 3. Fogalmak részében szereplő "Újratárgyalt vagy prolongált szerződések (2010. január 1-je előtt), valamint átstrukturált szerződések (2010. január 1-jét követően)" definíciónak megfelelő átstrukturált követelés (általában hitelállomány) kapcsolódik. Nemleges válasz esetén az oszlop üresen marad.
20A Hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója
A Hpt. 90. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetnek a 20AA Összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek negyedéves szöveges beszámolóját, az egyéb hitelintézeteknek a 20AB Összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézetek negyedéves szöveges beszámolóját és a 20AB jelentéshez kapcsolódó 20ABU kérdőívet kell negyedévente készíteni.
Az összevont felügyeleti jelleg általános rendező elve mellett a PSZÁF dönthet úgy, hogy a jellegétől eltérő adatszolgáltatás teljesítését rendeli el a hitelintézettől, ha azt a hitelintézet kockázatainak sajátossága, tevékenységének összetettsége és ezek változása indokolttá teszi.
20AA Összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek rendszeres negyedéves beszámolója
A tábla célja
A jelentésben azokat az információkat kell részletezni, amelyek a pénzügyi adatokat tartalmazó jelentésekből nem állapíthatóak meg, azaz a számszaki változások mögötti folyamatokat, tendenciákat, a változást előidéző okokat, üzleti döntéseket kell bemutatni. A jelentésben más helyen rendelkezésre álló számszaki adatokat itt nem kell megismételni. Hangsúlyozni kell, hogy az elkövetkező időszakban milyen tendenciákat prognosztizál az intézmény az egyes témakörökben.
A tábla kitöltése
A jelentés elkészítésénél, a folyamatok elemzésénél a tárgyidőszakot megelőző egy évtől (bázistól)12 bekövetkezett változásokra, azok okaira kell koncentrálni, kiemelve az adott negyedévben tapasztalt sajátosságokat. Lényeges, hogy az alábbiakban rögzített struktúra nem kötött, csupán azokat a pontokat tartalmazza, amelyekre a hitelintézetnek minimálisan ki kell térnie. A kötelezően elvárt elemeken túl a hitelintézet a szöveges jelentést minden olyan információval, kockázattípussal kibővítheti, amelyet tevékenysége szempontjából lényegesnek ítél.
I. Mérlegbeli és mérlegen kívüli és tételek alakulása
1. Azokat a változásokat kell részletezni, indokolni, a számszaki változások mögötti folyamatokat bemutatni,
1. amelyek az előző év ugyanazon időszakához vagy az előző negyedévhez képest 5 %-nál nagyobb elmozdulást jelentenek, vagy
2. amelyek mögött tudatos üzleti döntés húzódik meg, vagy
3. amelyek a normál üzletmenettől, a portfolió természetes időszakos ingadozásaitól eltérnek, vagy
4. amelyek esetében bizonyos tendencia figyelhető meg.
2. Fent leírtakkal összhangban minimálisan a következő tételekben bekövetkezett változásokat és azok alapvető okait kell bemutatni, kitérve a vonatkozó tervek megvalósulására is:
1. Mérleg főcsoportok (1AN és 1 B),
2. Mérlegen kívüli tételek (a mérlegen kívüli követelések a 8PBF szerint, a mérlegen kívüli kötelezettségek a 8AB szerint)
II. Piaci megjelenés
1. Ismertetni kell, hogy milyen új üzletágakat, termékeket, szolgáltatásokat kíván a hitelintézet a jövőben bevezetni.
2. Be kell mutatni, milyen főbb változások történtek az elosztási csatornák fejlesztését illetően (pl. speciális fiókok létrehozása, internet banking, telefon banking fejlesztések stb.).
3. Be kell mutatni, milyen együttműködési formák, szövetségek jöttek létre más pénzügyi és nem pénzügyi intézményekkel, illetve a pénzügyi közvetítő rendszer egyéb tagjaival. Mi az együttműködés célja és formája (többek között közös termék, egy adott termék értékesítése, közös vállalat).
III. Vállalatirányítás
1. Be kell mutatni, milyen intézményen, illetve intézménycsoporton belüli szervezeti, belső szabályozási változások történtek a hatékonyabb kockázatmenedzselés érdekében.
2. Ismertetni kell, hogy a hitelintézet milyen új kockázatcsökkentő eszközöket vezetett be (többek között értékpapírosítás, speciális biztosítékok, biztosítások).
3. Tájékoztatást kell nyújtani a hitelintézetnek a jelentős részesedésekre, a Hpt. 83-85. §-aira vonatkozóan.
4. Intézménycsoport
a.) Az intézménycsoporthoz tartozó, illetve az intézménycsoporthoz nem tartozó, de a hitelintézettel stratégiai kapcsolatban lévő (pl. közös anyabankjuk van, közös külföldi anyabankhoz tartoznak, a bank közvetett tulajdonában vannak stb.) nem banki pénzügyi közvetítőkkel (biztosítók, befektetési alapok, nyugdíjpénztár, pénzügyi- és befektetési vállalkozások) való együttműködés jellemzői (üzletpolitika, közös tevékenység, közös termékek, hitelkapcsolat, keresztértékesítések stb.)
b.) Az összevont alapú felügyelet alá "bevont" vállalkozások (12EA tábla) közül a PSZÁF által egyedileg nem felügyelt csoporttagok aktivitásának, a mérlegfőösszeg, jövedelmezőség, portfolió minőség, saját tőke változások bemutatása.
c.) Az időszakban a jelentősebb vezetők körében, továbbá az irányító testületekben történt személyi-, valamint döntési, hatásköri változások bemutatása.
d.) Amennyiben a hitelintézet felülvizsgáltastratégiáját és üzleti tervét, ismertesse a változásokat, kitérve a kiemelt üzletágakat érintő módosulásokra.
IV. Hitelkockázat
1. Tájékoztatást kell adni a hitelportfolió állományának (H01-es tábla tartalmazza) terméktípusonkénti megoszlásáról, koncentrációs kockázatáról (földrajzi, termék stb.)
2. Ismertetni kell a 90 napon túl lejárt hitelek volumenváltozása mögötti folyamatokat, okokat, továbbá indokolni kell az értékvesztéssel való fedezettség változásának okát a következő megbontás szerint:
a) vállalati hitelek,
b) háztartási hitelek, ezen belül jelzáloggal fedezett hitelek, fedezetlen hitelek, egyéb,
c) külföldi hitelek,
d) önkormányzati hitelek,
e) pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott hitelek.
Meg kell jelölni azokat az ágazatokat, termékeket, amelyeknél a hitelintézet további portfolióromlásra számít.
3. Be kell mutatni a negyedév során az átstrukturált, újratárgyalt hitelek volumenében bekövetkezett változások okait, továbbá azt, hogy a negyedév során hozott átstrukturálási döntések közül melyek voltak a jellemzőek, pl. fizetés-könnyítés, halasztás jelzáloghitelnél, személyi hitelnél, futamidő hosszabbítás, devizanem átváltás, kedvezményes előtörlesztés, türelmi idő hosszabbítása, áthidaló hitel nyújtása stb.), azok milyen termékekhez kapcsolódtak és hány ügyletet érintettek.
4. Ismertetni kell a tárgyidőszaki, csoporton belüli jelentősebb, nem rendszeres hitelportfolió értékesítések gazdasági okait és összegét, szegmens, terméktípus, eladó és vevő megjelöléssel. Ezen túlmenően tájékoztatást kell adni az eladott vagy megvásárolt hitelportfolió minőségéről (90+ aránya, biztosítékokkal fedezettség aránya).
5. A banki nagykockázat vállalásával összefüggésben a hitelintézetnek ki kell térnie:
a) a legnagyobb ügyfél és ügyfélcsoportokkal szembeni kockázatvállalások alakulásának értékelésére, különös tekintettel az ügyfelek, ügyfélcsoportok részére történő limitmegállapításra, az ügyfél és ügylet minősítés változására, az értékvesztés- és céltartalékképzésre, a default eseményekre, az egyedi kockázatkezelési, behajtási eljárások alkalmazására (az ügyfélcsoport meghatározás nem csak a Hpt.-ben foglalt kritériumok szerinti ügyfélcsoportra, hanem a gazdasági, kockázatkezelési szempontból ügyfélcsoportként kezelt csoportra is vonatkozik). Az értékelés során a külön figyelendő vagy ennél rosszabb minősítésű ügyfeleket egyedenként is elemezni kell;
b) a más bankkal, bankcsoporttal szembeni nagykockázati kitettségeire;
c) a legnagyobb kockázatok tekintetében a Hpt. 79. § (4) bekezdésében, valamint 80. § (1) bekezdésében foglalt tételekre vonatkozó tájékoztatásra.
5. A konzorciálisan, illetve lebonyolításra nyújtott hitelek adatairól (az ügyfél neve, konzorcium szervezés esetén a többi résztvevő bank neve, a hitelnyújtás devizaneme, a bank felé fennálló tartozás összege devizában és forintban, a saját hitelkeret devizaneme, a saját hitelkeret teljes összege devizában, forintban, a még le nem hívott összeg devizában, forintban, a kötés és a lejárat ideje) tájékoztatást kell adni. A konzorcium keretében kapott forrásokat (hiteleket) is - nevesítve - ismertetni kell. 6. Tájékoztatást kell nyújtani, ha a hitelintézet a tárgynegyedévben kezdi el határon átnyúló tevékenység keretében pénzügyi szolgáltatás, vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtását. Szöveges kiegészítést kell nyújtani a 5H Határon átnyúló tevékenység táblában szolgáltatott adatok jelentős nagyságrendje, jelentős változása esetén a nyújtott szolgáltatások fajtáiról.
V. Likviditás
1. Az anyabanktól származó források alakulásának bemutatása (amennyiben releváns). Ismertetni kell a változás okait, külön kitérve az éven túli állományváltozás indokaira.
2. Tájékoztatást kell nyújtani a szabadrendelkezésű repó képes értékpapírok állományának alakulásáról.
3. Ismertetni kell a partnerbankok a hitelintézettel szemben érvényesített (hitelintézet által ismert) MM limitjeinek, azok kihasználtságának alakulását.
4. Be kell mutatni, hogyan alakult a hitelintézet forrásköltsége, az eszközoldali aktivitásbővülést milyen jellegű, lejárati struktúrájú források finanszírozzák.
a) Ismertetnie kell az egyes forrástípusokban bekövetkezett változások okait, részletezve a tárgyidőszakban esedékes lejáratok teljesítését, valamint a lejárt források megújítását, a külső forrásbevonásokat.
b) Betétállományok stabilitásának értékelése:
Részletesen ki kell fejteni, hogy a nagybetétek hogyan változtak, milyen tényezők befolyásolták a változást.
VI. Piaci kockázat
1. Ismertetni kell a főbb állománycsoportok (beleértve a mérlegen kívüli állományokat is) jellemző kamattípusát (ahol releváns), az esetleges benchmarkokat, a hitelintézet árazási gyakorlatát, a kamatpolitika kialakításánál követett megfontolásokat, várakozásokat. Ismertetni kell az intézmény banki és kereskedési könyvi kamatkockázat kezelésére vonatkozó stratégiáját.
2. Az intézmény ismertesse a kamat-, a devizaárfolyam, az áru és részvényárfolyam kockázatát. Térjen ki a releváns kockázati forrásokra, figyelembe véve a mérlegen kívüli állományokat is. Az elemzés térjen ki külön a kereskedési és külön a banki könyvre is.
3. Kerüljön kimutatásra az intézmény árazási gyakorlata, illetve a piaci kockázati politika kialakításánál figyelembe vett feltételezések, várakozások. Szükséges a tárgyidőszakban előfordult, a piaci kockázatokat jelentősen befolyásoló események bemutatása is.
VII. Működési kockázat
1. Ismertetni kell, milyen jelentősebb fejlesztéseket tervez a hitelintézet és mekkora ezek várható költségvonzata (pl. számviteli-, információs rendszer bővítése).
2. Be kell mutatni, milyen működési kockázatcsökkentő intézkedések történtek a hitelintézetnél a tárgynegyedévben.
VIII. Tőkehelyzet
1. Magyarázatot kell adni arra vonatkozóan, hogy a jegyzett, illetve a szavatoló tőke, valamint a fizetőképességi mutató változás miért következett be, és jelentős negatív elmozdulás esetén mit tesz annak érdekében a hitelintézet, hogy a kialakult helyzeten érdemben változtasson.
2. Értékelni kell a pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenység, illetve a devizaárfolyam-, áru- és kereskedési könyvi kockázatok tőkeszükségletének alakulását, összehasonlítva a rendelkezésre álló szavatoló tőke változásával.
3. Ki kell térni a súlyozott eszközök összetételének alakulására, illetve változására.
IX. Jövedelmezőség
1. Értékelni kell az eszközök jövedelemtermelő képességének, a forrás költségeinek alakulását, azok eredményre gyakorolt hatását.
2. Ismertetni kell a főbb eredmény-összetevők alakulását, a változást kiváltó mögöttes okokat, valamint a nagyobb egyedi tranzakciók hatását az eredményre. Az értékelésnél az I. részben a mérlegtételek bemutatására vonatkozó feltételek szerint kell eljárni.
3. Ismertetni kell, melyek voltak a hitelintézetnél a tárgynegyedévben a legfontosabb kamatpolitikai és jutalék változtatási döntések és mi indokolta ezeket.
4. Részletesen ismertetni kell, hogy az egyéb (máshol nem szereplő egyéb), valamint a rendkívüli ráfordítások és bevételek főbb tételei miből adódtak.
5. Ismertetni kell a hitelintézet költségeinek alakulására ható főbb tényezőket, kiemelve a jelentősebb költségtételeket.
6. Részleteznie kell a pénzügyi műveletek eredményének alakulását meghatározó tényezőket.
7. Értékelnie kell a jövedelmezőségre vonatkozó terv időarányos alakulását, továbbá melyek a jövedelmezőségre vonatkozó jövőbeni tervek.
X. Egyéb
1. Az intézménynek részletesen ki kell térnie az egyéb vizsgálatokra (pl. MNB, OTIVA, NAV) és hatósági megkeresésekre.
2. A hitelintézetnek jelenteni kell a Hpt. előírások megsértését, azok okait, megszüntetésükre vonatkozó intézkedéseket és azok végrehajtását.
3. Itt kell ismertetni a hitelintézet által további, lényegesnek ítélt változásokat és fontosnak vélt információkat.
20AB Összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolója
A tábla célja
A jelentésben azokat az információkat kell részletezni, amelyek a pénzügyi adatokat tartalmazó jelentésekből nem állapíthatóak meg, azaz a számszaki változások mögötti folyamatokat, tendenciákat, a változást előidéző okokat, üzleti döntéseket kell bemutatni. A jelentésben más helyen rendelkezésre álló számszaki adatokat itt nem kell megismételni. Hangsúlyozni szükséges, hogy az elkövetkező egy évre vonatkozóan milyen kockázatokat, veszélyeket prognosztizál az intézmény az egyes témakörökben.
A tábla kitöltése
A jelentés elkészítésénél, a folyamatok elemzésénél a tárgyidőszakot megelőző egy évtől (bázistól) bekövetkezett változásokra, azok okaira kell koncentrálni, kiemelve az adott negyedévben tapasztalt sajátosságokat. Lényeges, hogy az alábbiakban rögzített struktúra nem kötött, csupán azokat a pontokat tartalmazza, amelyekre a hitelintézetnek minimálisan ki kell térnie. A kötelezően elvárt elemeken túl a hitelintézet a szöveges jelentést minden olyan információval, kockázattípussal bővítheti, amelyet tevékenysége szempontjából lényegesnek ítél. Továbbá ebben a jelentésben kell részletesen kifejteni mindazon kérdésekre adott válaszokat, amelyekre a hitelintézetek rendszeres negyedéves kérdőívében (20ABU) a hitelintézet igen választ adott.
I. Mérlegbeli, mérlegen kívüli és eredmény tételek alakulása
Azokat a változásokat kell részletezni, indokolni, a számszaki változások mögötti folyamatokat bemutatni,
- amelyek az előző év ugyanazon időszakához képest 5%-nál nagyobb elmozdulást jelentenek, vagy
- amelyek mögött tudatos üzleti döntés húzódik meg, vagy
- amelyek a normál üzletmenettől, a portfolió természetes időszakos ingadozásaitól eltérnek, vagy amelyek esetében bizonyos tendencia figyelhető meg.
Fent írtakkal összhangban minimálisan a következő tételekben bekövetkezett változásokat és azok alapvető okait kell bemutatni, kitérve a vonatkozó tervek megvalósulására is:
1. Mérleg főcsoportok (1AN és 1B szerint)
2. Eredménykategóriák (2A szerint)
3. Mérlegen kívüli tételek (a mérlegen kívüli követelések - fedezetek és egyéb mérlegen kívüli tételek - a 8PBF szerint, a mérlegen kívüli kötelezettségek a 8AB szerint)
II. Piaci megjelenés
1. Ismertetni kell, hogy milyen új üzletágakat, termékeket, szolgáltatásokat kíván a hitelintézet a jövőben bevezetni.
2. Be kell mutatni, milyen főbb változások történtek az elosztási csatornák fejlesztését illetően (pl. speciális fiókok létrehozása, internet banking, telefon banking fejlesztések stb.).
3. Meg kell nevezni azon hitelintézeteket vagy pénzügyi intézményi kört, amelyeket a hitelintézet legfontosabb versenytársának tart.
4. Be kell mutatni milyen együttműködési formák, szövetségek jöttek létre más pénzügyi és nem pénzügyi intézményekkel, illetve a pénzügyi közvetítő rendszer egyéb tagjaival. Mi az együttműködés célja és formája (pl. közös termék, egy adott termék értékesítése, közös vállalat).
5. Ismertetni kell a negyedév végén fennálló (duplikáció mentes) ügyfélszámot üzletáganként (vállalati, háztartási stb.) megbontva.
6. Tájékoztatást kell nyújtani, ha a hitelintézet a tárgynegyedévben kezdi el határon átnyúló tevékenység keretében pénzügyi szolgáltatás, vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtását.
Szöveges kiegészítést kell nyújtani a 5H Határon átnyúló tevékenység táblában szolgáltatott adatok jelentős nagyságrendje, jelentős változása esetén a nyújtott szolgáltatások fajtáiról.
III. Vállalatirányítás
1. Be kell mutatni, milyen intézményen, illetve intézménycsoporton belüli szervezeti, belső szabályozási változások történtek a hatékonyabb kockázatmenedzselés érdekében.
2. Ismertetni kell, hogy a hitelintézet milyen új kockázatcsökkentő eszközöket vezetett be (pl. értékpapírosítás, speciális biztosítékok, biztosítások).
3. Tájékoztatást kell nyújtani a hitelintézetnek a jelentős részesedésekre, a Hpt. 83-85. §-aira vonatkozóan.
4. Intézménycsoport
a. Az intézménycsoporthoz tartozó, illetve az intézménycsoporthoz nem tartozó, de a hitelintézettel stratégiai kapcsolatban lévő (pl. közös anyabankjuk van, közös külföldi anyabankhoz tartoznak, a bank közvetett tulajdonában vannak stb.) nem banki pénzügyi közvetítőkkel (biztosítók, befektetési alapok, nyugdíjpénztár, pénzügyi- és befektetési vállalkozások) való együttműködés jellemzői (üzletpolitika, közös tevékenység, közös termékek, hitelkapcsolat, keresztértékesítések stb.)
b. A csoporttagok aktivitásának, a mérlegfőösszeg, jövedelmezőség, saját tőke változásának bemutatása. Az egyes csoporttagok esetében megvalósított tőkepótlás, illetve a várható tőkepótlás szükségessége.
IV. Hitelkockázat
1. Tájékoztatást kell adni a hitelportfólió állományának ágazati összetételéről (ipar, mezőgazdaság stb.), terméktípusonkénti megoszlásáról, minőségéről, koncentrációs kockázatáról (ágazati, földrajzi, termék stb.).
2. Indokolni kell a 90 napon túl lejárt hitelek értékvesztéssel való fedezettségének szintjét (pl. magas vagy alacsony biztosítéki fedezettség). Meg kell jelölni azokat az ágazatokat, termékeket, amelyeknél a 90 napon túli hitelek aránya a hitelintézet átlagától lényegesen eltér, vagy amelyeknél a hitelintézet további portfólióromlásra számít.
3. Ismertetni kell a devizaárfolyam-változás hatását a hitelportfólió-minőségre (pl. a forint hitelekhez képest hogyan változott a devizahitelek törlesztési hajlandósága).
4. Be kell mutatni, hogy a negyedév során hozott átstrukturálási döntések közül melyek voltak a jellemzőek (pl. fizetés-könnyítés, halasztás jelzáloghitelnél, személyi hitelnél, futamidő hosszabbítás, devizanem átváltás, kedvezményes előtörlesztés, türelmi idő hosszabbítása, áthidaló hitel nyújtása), azok milyen termékekhez kapcsolódtak és hány ügyletet érintett.
5. Tájékoztatást kell adni az állami konstrukció keretében átstrukturált hiteleknél az állami mentőcsomag elemeiről (pl. állami garanciavállalás mértéke).
6. A banki nagykockázat vállalásával összefüggésben a hitelintézetnek ki kell térnie:
a. a legnagyobb ügyfél és ügyfélcsoportokkal szembeni kockázatvállalások alakulásának értékelésére, különös tekintettel az ügyfelek vagy csoportok részére történő limitmegállapításra, az ügyfél és ügylet minősítés változására, az értékvesztés/céltartalék képzésre, a default eseményekre, az egyedi kockázatkezelési, behajtási eljárások alkalmazására (az ügyfélcsoport meghatározás nemcsak a Hpt. -ben foglalt kritériumok szerinti ügyfélcsoportra, hanem a gazdasági, kockázatkezelési szempontból ügyfélcsoportként kezelt csoportra is vonatkozik.) Az értékelés során a külön figyelendő vagy ennél rosszabb minősítésű ügyfeleket egyedenként is elemezni kell;
b. más bankkal, bankcsoporttal szembeni nagykockázati kitettségeire;
c. a legnagyobb kockázatok tekintetében a Hpt. 79. § (4) bekezdésében, valamint a 80. § (1) bekezdésében foglalt tételekre vonatkozó tájékoztatásra.
V. Likviditás
1. Tájékoztatást kell nyújtani a szabadrendelkezésű repó képes értékpapírok állományának alakulásáról.
2. Ismertetni kell a partnerbankok a hitelintézettel szemben érvényesített (hitelintézet által ismert) MM limiteinek, azok kihasználtságának alakulását (különös tekintettel az anyabank finanszírozási hajlandóságára, készségére).
3. Be kell mutatni, hogy hogyan alakult a hitelintézet forrásköltsége, az eszközoldali aktivitásbővülést milyen jellegű, lejárati struktúrájú források finanszírozzák.
4. Részletesen ki kell fejteni, hogy a nagybetétek hogyan változtak, milyen tényezők befolyásolták a változást.
VI. Piaci kockázat
Ismertetni kell a főbb állománycsoportok (mérlegen kívüli állományok is) kamattípusát, az esetleges benchmarkokat, a hitelintézet árazási gyakorlatát, a kamatpolitika kialakításánál követett megfontolásokat, várakozásokat. Értékelni kell az intézmény kamatkockázatát.
VII. Működési kockázat
1. Ismertetni kell, milyen jelentősebb fejlesztéseket tervez a hitelintézet és mekkora ezek várható költségvonzata (pl. számviteli-, információs rendszer bővítése).
2. Be kell mutatni, milyen működési kockázatcsökkentő intézkedések történtek a hitelintézetnél a tárgynegyedévben.
VIII. Tőke és jövedelmezőség
1. Magyarázatot kell adni arra vonatkozóan, hogy a jegyzett, illetve a szavatoló tőke, valamint a fizetőképességi mutató változás miért következett be, és jelentős negatív elmozdulás esetén mit tesz annak érdekében a hitelintézet, hogy a kialakult helyzeten érdemben változtasson.
2. Értékelni kell a pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenység, illetve a devizaárfolyam-, és kereskedési könyvi kockázatok tőkeszükségletének alakulását, összehasonlítva a rendelkezésre álló szavatoló tőke változásával.
3. Ki kell térni a kockázattal súlyozott eszközök összetételének alakulására, illetve változására.
4. Értékelni kell az eszközök jövedelemtermelő képességének, a forrás költségeinek alakulását, azok eredményre gyakorolt hatását.
5. Ismertetni kell, melyek voltak a hitelintézetnél a tárgynegyedévben a legfontosabb kamatpolitikai és jutalék változtatási döntések és mi indokolta ezeket.
6. Részletesen ismertetni kell, hogy az egyéb (máshol nem szereplő egyéb), valamint a rendkívüli ráfordítások és bevételek főbb tételei miből adódtak.
7. Ismertetni kell a hitelintézet költségeinek alakulására ható főbb tényezőket, kiemelve a jelentősebb költségtételeket.
8. A hitelintézetnek ismertetnie kell, hogy milyen elképzelései (tervei) vannak a tőkehelyzet és a jövedelmezőség vonatkozásában.
IX. Egyéb
1. Az intézménynek részletesen ki kell térnie az egyéb vizsgálatokra (pl. MNB, OTIVA, NAV) és hatósági megkeresésekre.
2. A hitelintézetnek jelenteni kell a Hpt. előírások megsértését, azok okait, megszüntetésükre vonatkozó intézkedéseket és azok végrehajtását.
3. Ismertetni kell a negyedév során tartott felügyelő bizottsági és igazgatósági ülések lényeges pontjait.
4. Be kell mutatni a belső ellenőrzés által a negyedév során feltárt főbb hiányosságokat és az azokra tett intézkedéseket.
5. Itt kell ismertetni a hitelintézet által további, lényegesnek ítélt változásokat és fontosnak vélt információkat.
20ABU Kérdőív az összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézet rendszeres negyedéves beszámolójához
A tábla célja
A kérdőív célja, hogy a PSZÁF hozzájusson olyan primer információkhoz a szektorra vonatkozóan, amelyeket az adatszolgáltatási táblák nem tartalmaznak.
A tábla kitöltése
A kérdőívet az összevont felügyelet alá nem tartozó hitelintézeteknek kell szolgáltatni. A kérdőív kitöltésénél mindig a vonatkozó negyedév változásaira kell figyelemmel lenni. Abban az esetben, ha egy kérdésre adott válasz igen, akkor azt a szöveges jelentésben (20AB) részletesen ki kell fejteni az adott kockázattípusnál, a kérdés sorszámának feltüntetésével.
HAD Hitelintézet felügyeleti alapdíj számítása A tábla kitöltése
A hitelintézet által fizetendő felügyeleti alapdíj éves mértékének meghatározásánál a Hpt. 139/A. § (3)-(4) bekezdése az irányadó. Alapdíjat évente egyszer minden - naptári év első napján engedéllyel rendelkező, illetve a PSZÁF nyilvántartásában szereplő - hitelintézet fizet. Az alapdíj a minden hitelintézet számára egységes a Hpt. 139/A. § (3) bekezdése szerinti alapdíj egység és a a Hpt. 139/A. § (4) bekezdés a) vagy b) pontja szerint megkülönböztetett szorzószám szorzata alapján számított forintösszeg.
A tábla sorai
A HAD1 Előírt alapdíj sor tartalma bankok és szakosított hitelintézetek esetén 50.000 Ft*40, szövetkezeti hitelintézeteknél 50.000 Ft*4.
A HAD2 Megfizetett alapdíj sor kitöltésénél a 8/B. pontnak a felügyeleti díj fizetésére vonatkozó előírásait kell figyelembe venni.
HVDN Hitelintézet felügyeleti változó díj számítása
A tábla kitöltése
A hitelintézet által fizetendő változó díj éves mértékének meghatározásánál a Hpt. 139/A. § (5) bekezdése az irányadó. A változó díj éves összege a Hpt. 76. § (1) bekezdése szerint számított tőkekövetelmény 3,8 ezrelékének és a Bszt.-ben meghatározott portfoliókezelési tevékenység (31D1052,3 cella értéke) - ide nem értve az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a magánnyugdíjpénztár, mint ügyfél részére történő portfoliókezelési tevékenység - keretében kezelt, piaci értéken számított portfolió eszközértéke 0,25 ezrelékének az összege. Amennyiben a Hpt. 76. § (1) bekezdés a) pontja szerint meghatározott tőkekövetelmény kisebb, mint a 76. § (1) bekezdés b) pontjában hivatkozott legkisebb jegyzett tőke összeg, akkor a felügyeleti változó díj számításának alapja az utóbbi összeg. A *-gal jelölt mezők kizárólag a második negyedéves jelentésben töltendők.
A tábla sorai
A HVDN01 Tárgynegyedévi működés napjainak száma sorba a tárgynegyedévi tényleges működési napok számát kell beírni. Amennyiben a hitelintézet tevékenységét negyedév közben kezdi meg, a működési napok száma: 90 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel minden negyedévet 90 naposnak kell tekinteni, így teljes tárgynegyedévi működés esetén 90 nap jelentendő. A HVDN02 Tárgynegyedévi változó díj alapja sort nem kell kitölteni.
A HVDN021 Tárgynegyedévi változó díj alapja - tőkekövetelmény soron kell feltüntetni a Hpt. 76. § (1) bekezdése szerint számított tőkekövetelmény negyedév végi záró állományát, a negyedéves jelentés CAB2,1 cella értékét. A Hpt. 76. § (1) bekezdés a) pontja szerint meghatározott tőkekövetelmény nem lehet kevesebb, mint a 76. § (1) bekezdés b) pontjában hivatkozott legkisebb jegyzett tőke összege (Hpt. 9. §) - lásd Szavatoló tőke tábla CAA183,1 cellája.
A HVDN022 Tárgynegyedévi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke soron kell megjeleníteni a Bszt.-ben szabályozott, a portfoliókezelési tevékenység keretében kezelt, piaci értéken számított portfolió eszközértékének (ún. kezelt portfolió) tárgynegyedévre számított napi átlagának értékét (a 31D1052,3 cella értékének megfelelő napi adatok negyedéves átlaga) (Napi értékek összege / működési napok száma)
A HVDN03 Tárgynegyedévre számított változó díj összesen sor tartalma a HVDN031 és HVDN032 soron kimutatott forintértékek összege
A HVDN031 Tárgynegyedévre számított változó díj - tőkekövetelmény után soron jelenik meg a Hpt. 139/A. § (5) bekezdésben meghatározott mérték szerint az HVDN021 soron feltüntetett tőkekövetelmény 3,8 ezrelékének negyedévre jutó időarányos része ((CAB2,1*0,0038)*HVDN01,1/90)/4.
A HVDN032 Tárgynegyedévre számítottt változó díj - kezelt portfólió piaci értéke után soron a HVDN022 soron kimutatott portfolió eszközértéke 0,25 ezrelékének negyedévre jutó időarányos részét ([(HVDN022*0,00025)*HVDN01,1/90] /4) kell jelenteni.
A HVDN04 Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen értéke az első, a harmadik és a negyedik negyedévben a tárgynegyedévre számított változó díjjal lesz egyenlő. A második negyedévben úgy kell meghatározni, hogy a tárgynegyedévre számított változó díjat korrigálni kell az előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekcióval (HVDN04=HVDN03-HVDN11). Így a HVDN04 sor értéke csak a második negyedévben térhet el a HVDN03 sor értékétől.
Kizárólag a második negyedéves adatszolgáltatásban kell kitölteni a következő csillaggal jelölt sorokat: HVDN05 sortól a HVDN11 sorig.
A HVDN05 Előző évi működés napjainak száma (nap) sorba az előző évi tényleges működési napok számát kell beírni. Amennyiben a hitelintézet tevékenységét év közben kezdte meg, a működési napok száma: 360 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel az évet 360 naposnak kell tekinteni, így teljes évi működés esetén 360 nap jelentendő.
A HVDN061 sorban az auditált adatokból számított tőkekövetelmény előző év végi záró állományát, a HVDN062 sorban a nettó eszközérték előző évre számított napi átlagának értékét kell kimutatni.
A HVDN07 Előző évre számított változó díj - auditált beszámoló alapján (HVDN071+HVDN072)* soron kell összegezni az előző évre a tőkekövetelmény után és a kezelt portfolió piaci értéke után számított változó díjak összegét.
A HVDN071 soron az előző évre, a tőkekövetelmény után számított változó díjat kell jelenteni [(HVDN061 Előző évi változó díj alapja - tőkekövetelmény után - auditált adatok alapján * 0,0038)*HVDN05/360].
A HVDN072 soron az előző évre, a kezelt portfolió piaci értéke után számított változó díjat kell jelenteni [(HVDN062 Előző évi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok alapján * 0,00025)*HVDN05/360].
A HVDN08 Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj sor az előző évben kiszámítot,t és negyedévente bevallott változó díjak összege, saját nyilvántartás alapján.
A HVDN09 Előző évre számított változó díj korrekciója (HVDN08 - HVDN07)* sor az előző évben a nem auditált adatok alapján előzőz év közben bevallott változó díjak összegének (HVDN08) és az előző év auditált adatainak alapján számított éves változó díj (HVDN07) különbsége. A soron a túlfizetés pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel.
A HVDN10 soron az előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díjat kell jelenteni, mely az előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj (HVDN101) és az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (HVDN102) összege.
Az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (HVDN102) csak abban az esetben térhet el az előző évben bevallott negyedéves változó díjak éves összegétől (HVDN08), amennyiben a kiszámolt és a ténylegesen befizetett összeg eltért egymástól.
A HVDN11 soron az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan - felügyeleti változó díjként - ténylegesen pénzügyileg rendezett összeg és az auditált adatok alapján az előző évre számított változó díj különbségét kell jelenteni (HVDN11=HVDN102-HVDN07). A soron a túlfizetés pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel. Az első, a harmadik és a negyedik negyedévben a sor értéke 0.
PVAD Pénzügyi vállalkozás felügyeleti alapdíj számítása A tábla kitöltése
A hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozásnak a felügyeleti alapdíjat a pénzügyi vállalkozásokra irányadó Hpt. 139/A. § (4) bekezdés d) szerint kell meghatároznia. Alapdíjat évente egyszer minden - naptári év első napján engedéllyel rendelkező, illetve a PSZÁF nyilvántartásában szereplő - pénzügyi vállalkozás fizet.
A tábla sorai
A PVAD1 Előírt alapdíj sor tartalma 50.000 Ft*4.
A PVAD2 Megfizetett alapdíj sor kitöltésénél a 8/B. pontnak a felügyeleti díj fizetésére vonatkozó előírásait kell figyelembe venni.
PVVDN Pénzügyi vállalkozás felügyeleti változó díj számítása A tábla kitöltése
A hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás a pénzügyi vállalkozásokkal azonos módszerrel, a Hpt. 139/A. § (6) bekezdése szerint számítja a felügyeleti díj összegét, azonban a díj számításának alapját a prudenciális jelentése alapján kell meghatároznia.
A tábla sorai
A PVVDN01 Tárgynegyedévi működés napjainak száma sorba a tárgynegyedévi tényleges működési napok számát kell beírni. Amennyiben a pénzügyi vállalkozás tevékenységét negyedév közben kezdi meg, a működési napok száma: 90 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel minden negyedévet 90 naposnak kell tekinteni, így teljes tárgynegyedévi működés esetén 90 nap jelentendő.
A PVVDN02 Változó díj alapja (mérlegfőösszeg) soron kell feltüntetni a felügyeleti változó díj számításának alapjául szolgáló negyedév végi mérlegfőösszeg összegét, a negyedéves jelentés 1AN0,4 cella (sor összesen) értékével egyezően. A PVVDN03 Tárgynegyedévre számított változó díj a Hpt. 139/A. § (6) bekezdésben meghatározott mérték szerint a PVVDN02 soron feltüntetett mérlegfőösszeg 0,2 ezrelékének negyedévre jutó időarányos része ([(1AN0,4*0,0002)*PVVDN01,1/90]/4).
Amennyiben a pénzügyi vállalkozás csak a tárgynegyedév egy részében működött, a negyedévre jutó változó díjat arányosítani kell a működés naptári napja és a teljes negyedév napja (90 nap) arányával.
A PVVDN04 Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen soron kell szerepeltetni a negyedéves változó díjfizetési kötelezettség összegét. E soron feltüntetett összeg tárgyév második negyedéve kivételével megegyezik a PVVDN03 sorban feltüntetett változó díj értékével. A második negyedévben úgy kell meghatározni, hogy a tárgynegyedévre számított változó díjat korrigálni kell az előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekcióval (PVVDN04=PVVDN03-PVVDN11).
Kizárólag a második negyedéves adatszolgáltatásban kell kitölteni a következő csillaggal jelölt sorokat: PVVDN05 sortól a PVVDN11 sorig.
A PVVDN05 Előző évi működés napjainak száma (nap) sorba az előző évi tényleges működési napok számát kell beírni. Amennyiben a pénzügyi vállalkozás tevékenységét év közben kezdte meg, a működési napok száma: 360 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel az évet 360 naposnak kell tekinteni, így teljes évi működés esetén 360 nap jelentendő.
A PVVDN06 sorban az előző év végi auditált mérlegfőösszeget kell szerepeltetni.
A PVVDN07 soron az előző évre, a mérlegfőösszeg után számított változó díjat kell jelenteni
(PVVDN06 Előző évi változó díj alapja - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján * 0,0002*PVVDN05/360)
A PVVDN08 Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj sor az előző évben kiszámított, és negyedévente bevallott változó díjak összege, saját nyilvántartás alapján. A PVVDN09 Előző évre számított változó díj korrekciója (PVVDN08 - PVVDN07)* sor az előző évben a nem auditált adatok alapján előzőz év közben bevallott változó díjak összegének (PVVDN08) és az előző év auditált adatainak alapján számított éves változó díj (PVVDN07) különbsége. A soron a túlfizetés pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel.
A PVVDN10 soron az előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díjat kell jelenteni, mely az előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj (PVVDN101) és az előző évben kizárólag az adott évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (PVVDN102) összege. Az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (PVVDN102) csak abban az esetben térhet el az előző évben bevallott negyedéves változó díjak éves összegétől (PVVDN08), amennyiben előző évben a kiszámolt és a ténylegesen befizetett összeg eltért egymástól. A PVVDN11 soron az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan - felügyeleti változó díjként - ténylegesen pénzügyileg rendezett összeg és az auditált adatok alapján az előző évre számított változó díj különbségét kell jelenteni (PVVDN11=PVVDN102-PVVDN07). A soron a túlfizetés pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel. Az első, a harmadik és a negyedik negyedévben a sor értéke 0.
KTAHE1 - KTAHE6: Hitelintézeti törzsadatok (éves és eseti)
A hitelintézeti törzsadat táblák kötelező éves jelentése
A táblák teljeskörű kitöltése évente egy alkalommal kötelező, abban az esetben is, ha az általuk érintett területen az elmúlt 12 hónap folyamán változás nem történt. A valamennyi törzsadat táblát tartalmazó éves jelentésnek a június 30-i állapotot kell tükröznie, és a második negyedéves jelentéssel egyidejűleg (negyedéves gyakoriságú jelentésként) kell a PSZÁF részére megküldeni. A táblák kitöltése nem pótolja a hatályos ágazati törvény szerinti - változások esetére vonatkozó -évközi bejelentési kötelezettséget.
A hitelintézeti törzsadat táblák évközi jelentése változás esetén (eseti jelentés)
A törzsadatok (kivétel a minősített befolyásra vonatkozó törzsadatok) évközi változását a törzsadatban történt változást követő 15 munkanapon belül eseti jelentésként kell megküldeni azzal, hogy elegendő csak annak a táblának kitöltése és beküldése, amelyben a változás történt. A minősített befolyásra vonatkozó törzsadatok (KTAHE4) évközi változását a Hpt. 41. § (2) bekezdésében előírt határidőn belül kell megküldeni.
A táblák kitöltéséhez fűzött magyarázatok: A *- gal jelölt mezők kitöltése kötelező.
A **- gal jelölt mezők közül legalább az egyik kitöltése kötelező.
A ***- gal jelölt mezőket csak a június 30-át megelőző egy évben tevékenységi engedélyt kapott intézménynek kell kitölteni.
A ****- gal jelölt mezők kitöltése a június 30-át megelőző egy évben történt változás esetén kötelező.
HITELINTÉZETI TÖRZSADAT TÁBLÁK
KTAHE1 Intézményi alapadatok
KTAHE2 Bejelentés- és engedélyköteles tisztségviselők
KTAHE3 Tulajdonos adatai
KTAHE4 Minősített befolyás
KTAHE5 Könyvvizsgáló adatai
KTAHE6 Kiszervezés adatok
KTAHE1 Intézményi alapadatok
A táblában megjelölésre kerültek a beszámolási időszakban történt tevékenységi engedélyszerzés, illetve a tárgyévben történt változás esetén kötelezően kitöltendő mezők. Az Intézmény jogi státusza sor kitöltéséhez az alábbi felsorolás által megadott lehetőségek választhatóak:
1 Aktív
2 Átalakulás alatt/Beolvadás
3 Átalakulás alatt/Egyesülés
4 Átalakulás alatt/Különválás alatt
5 Átalakulás alatt/Összeolvadás alatt
6 Átalakult /Beolvadt
7 Átalakult /Egyesült
8 Átalakult /Különvált
9 Átalakult /Összeolvadt
10 Cégbíróság által hivatalból törölt
11 Cégbíróság által megszűntnek nyilvánított
12 Felszámolás alatt
13 Felszámolt
14 Inaktív
15 Jogutóddal megszűnt
16 Nyilvántartásba vétel alatt
17 Végelszámolás alatt
18 Végelszámolt
A táblában fel kell tüntetni a hitelintézet telephelyeinek számát, melyet meg kell bontani a földrajzi elhelyezkedésük szerint "Belföld", azon belül "Budapest", "Vidéki város", "Egyéb település", valamint "Külföld" kategóriákra. A hitelintézet telephelye a tevékenység gyakorlásának a cég társasági szerződésében, alapító okiratában, alapszabályában (a továbbiakban együtt: létesítő okiratában) foglalt olyan tartós, önállósult üzleti (üzemi) letelepedéssel járó helye, amely a cég székhelyétől eltérő helyen található [Ctv. 7. § (2) bekezdés].
Itt kell jelenteni a hivatalos levelek címzettjének nevét, beosztását, illetve hivatali rangját, a PSZÁF kapcsolattartásért és az adatszolgáltatásért felelős személyek nevét és elérhetőségeit, valamint a Hpt. 215/B. § (15) bekezdés alapján kijelölt fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó adatait, melyek kötelezően kitöltendőek.
KTAHE2 Bejelentés- és engedélyköteles tisztségviselők
A táblát a részvénytársasági formában működő hitelintézet esetén a következő tisztségviselőkre vonatkozóan kell kitölteni: ügyvezetőre, igazgatóság elnökére és tagjaira, felügyelő bizottság elnökére és tagjaira, szövetkezeti formában működő hitelintézet esetében az ügyvezetőre, az igazgatóság elnökére, valamint a felügyelő bizottság elnökére vonatkozóan [Hpt. 2. számú melléklet III. Egyéb meghatározások 25. pont a) és b) alpont].
A hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő, részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő pénzügyi vállalkozás esetén az ügyvezetőre, az igazgatóság elnökére, a felügyelő bizottság elnökére; az alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás esetén a kuratórium tagjaira, az ellenőrző testület elnökére illetve az ügyvezetőre vonatkozóan kell kitölteni a táblát. [Hpt. 2. számú melléklet III. Egyéb meghatározások 25. pont c) és e) alpont]
A tábla gyűjtőblokkjaiban egyidejűleg több tisztségviselő bejelentésére van lehetőség.
A bejelentésen túl ebben a táblában kell a tisztségviselők személyében, illetve adataiban történt évközi változást is jelenteni.
A tisztségviselőt annak újbóli megválasztása vagy kinevezése esetén az Újraválasztás dátuma cella kitöltésével újra be kell jelenteni.
Ha a tisztségviselő megbízatása, kinevezése visszavonásra került, akkor a tisztségviselőt a tisztség betöltésének vége dátum megadásával ki kell jelenteni.
A Bejelentés oka cellában az alábbi kódok közül kell választani: "új", "újraválasztás", "megszűnés", "megszűnés elhalálozás miatt", "adatváltozás", "adategyeztetés".
Változás esetén a változásban érintett vezető állású személy adatain túl minden esetben az intézmény vezető állású személyeinek aktuális teljes listáját is szerepeltetni kell. Ebben az esetben a Bejelentés oka cellában az "adategyeztetés" kódot kell kiválasztani.
Az adatszolgáltatásban "igen" vagy "nem" válasszal kell jelölni, hogy a tisztségviselő vezető beosztásúnak minősül-e, elsőszámú vezető-e illetve, hogy az intézmény alkalmazottja-e.
A Tisztség betöltésének alapja soron kell megjelölni, hogy a tisztségviselő a tisztségét "megválasztás" vagy "kinevezés" útján látja el.
A Cégjegyzési joggal rendelkezik soron kell megjelölni, hogy a tisztségviselő rendelkezik-e cégjegyzési joggal, és ha igen, akkor azt "egyedül" vagy "közösen" gyakorolja. Amennyiben cégjegyzési joggal nem rendelkezik, azt a "nincs joga" szöveggel kell jelezni.
A Tisztség betöltésének kezdete, a Tisztség betöltésének vége és az Újraválasztás dátuma cellák közül legalább az egyik kitöltése kötelező.
KTAHE3 Tulajdonos adatai
Ebben a táblában a hitelintézet minimum 1 % tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonosára vonatkozó adatokat a hitelintézetnek értelemszerűen kell kitöltenie, akár eredeti részesedésszerzésről, akár megváltozó (vétel vagy eladás) tulajdonlásról van szó.
A tábla kitöltése kötelező, amennyiben az elmúlt 12 hónap folyamán az adott intézményben engedélyhez nem kötött tulajdonváltozás történt.
A június 30-i állapotra vonatkozóan az adatlap abban az esetben is kötelezően kitöltendő, ha a tulajdonosi szerkezetben az elmúlt 12 hónap folyamán változás nem történt. A június 30-án fennálló tulajdonosi szerkezetet úgy kell jelenteni, hogy abból a különböző típusú tulajdonrészek egyértelműen megállapíthatók legyenek. Külön blokkban kell feltüntetni a közvetlen és közvetett tulajdonrészeket. Azt, hogy "közvetlen" vagy "közvetett" tulajdonlásról van szó, a Tulajdonlás típusa soron kell jelezni. A közvetett tulajdonrészre vonatkozóan a Hpt. 4. számú melléklete szerint átszámított végeredményt kell feltüntetni. Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozásra vonatkozó azonosító adatokat is ki kell tölteni.
Eseti jelentés beküldésének célja, hogy a Tulajdonos adatai mellett (értelemszerűen külön blokkban a természetes személyeket - KTAHE3101-KTAHE3199 - és jogi személyeket - KTAHE3201-KTAHE3299 -, mint tulajdonosokat) a tulajdonváltozásban érintett tulajdonrésznek a tulajdonváltozás előtti állapotát - pl. természetes személy esetén a KTAHE3101071 - KTAHE3101078 - és magát a tulajdonváltozást rögzítse.
A tranzakcióra vonatkozó információkat és adatokat a "Tulajdonváltozás időpontja..." sortól kezdődően kell megjeleníteni (pl. természetes személy esetén: KTAHE3101081 - KTAHE3101088). Ha a Tulajdonváltozás típusa cellában vétel, eladás stb. szerepel, akkor a Tulajdoni rész (% és Ft) sorokban a vett vagy eladott mennyiség jelenik meg. A tranzakció utáni összes tulajdoni rész a tranzakciót megelőző állapot és a tranzakció összesítéséből látható.
A Tulajdonváltozás időpontja cellában vétel, eladás esetén a szerződés keltét, tőkeleszállítás, tőkeemelés esetén a közgyűlési határozat keltét kell feltüntetni.
A Tulajdonváltozás típusa cellában kell szerepeltetni, hogy pl. vétel, eladás, tőkeleszállítás, tőkeemelés történt. Ebben a cellában kell feltüntetni továbbá az üzleti partner nevét, akivel a tranzakciót lebonyolította. Több partner esetén a neveket egymás mellett kell felsorolni.
Amennyiben eladás történik, akkor az új tulajdonost és a tulajdont egy új ismétlőblokkban meg kell jeleníteni.
KTAHE4 Minősített befolyás
Ebben a táblában a minősített befolyással rendelkező tulajdonosra vonatkozó adatokat a hitelintézetnek értelemszerűen kell kitöltenie a minősített befolyású részesedés megszerzéséről, illetve változásáról (növekedés, csökkenés, megszűnés).
A tábla kitöltése kötelező, amennyiben az adott intézményben az elmúlt 12 hónap folyamán a Hpt. 37. § (1) bekezdése értelmében engedélyköteles minősített befolyású részesedés változás történt, és az erre vonatkozó engedélyt a PSZÁF megadta.
A Minősített befolyás típusa soron kell jelezni a "közvetlen", illetve a "közvetett" minősített befolyást.
Közvetett tulajdonlás esetén a Hpt. 4. számú melléklete szerint a minősített befolyást szerzett jogi és természetes személyek köztes vállalkozásának tulajdoni hányadát is számításba kell venni.
Természetes személy minősített befolyású részesedésének meghatározásánál a természetes személy és a közeli hozzátartozója által együtt birtokolt, illetve gyakorolt tulajdoni vagy szavazati hányadot is figyelembe kell venni a köztes vállalkozásból adódó közvetett tulajdonlás mellett (Hpt. 4. számú melléklet 2. pontja szerint)
A közeli hozzátartozóra és a köztes vállalkozásra vonatkozóan adatokat kell szolgáltatni. Tulajdonosi csoport esetén a tulajdonos adatait a tábla ismétlőblokkos szerkezetében értelemszerűen kell megadni.
KTAHE5 Könyvvizsgáló adatai
Ebben a táblában kell a könyvvizsgáló személyében és adataiban történt változást bejelenteni, valamint a megbízás megszűnésével a könyvvizsgálót kijelenteni. A könyvvizsgáló megbízására a Hpt. 133. §-ban írtak az irányadóak.
A könyvvizsgáló személyére vonatkozó adatok könyvvizsgáló társaság és természetes személy megbízása esetén is kötelezően kitöltendőek. A tábla lehetőséget ad a helyettes könyvvizsgálóra vonatkozó adatok kitöltésére is.
A Pénzügyi intézményi minősítést igazoló azonosító soron a könyvvizsgáló személy, illetve társaság pénzügyi intézményi minősítési számát kell jelenteni, amelyet 2008. január 1. előtt a PSZÁF, 2008-tól a Magyar Könyvvizsgáló Kamara bocsát ki a könyvvizsgáló számára.
KTAHE6 Kiszervezés adatok
Ebben a táblában kell a kiszervezett tevékenységet és a kiszervezést végzők adataiban történt változást bejelenteni, valamint a kiszervezett tevékenységet kijelenteni.
A tábla gyűjtőblokkjaiban egyidejűleg több kiszervezett tevékenység szerepeltetésére van lehetőség. Ha a tevékenység kiszervezése megszűnt, akkor a kiszervezést a kiszervezés vége dátum megadásával ki kell jelenteni.
A Hpt. 13/A. § (1) bekezdése alapján a hitelintézet pénzügyi-, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódó, illetve jogszabály által végezni rendelt olyan tevékenységét, amelynek során adatkezelés, adatfeldolgozás vagy adattárolás valósul meg, az adatvédelmi előírások betartása mellett kiszervezheti.
Befektetési, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatást végző hitelintézetek esetében a kiszervezésre a Bszt. XV. fejezetében foglaltak is irányadóak.
Attól függően, hogy a kiszervezett tevékenységet természetes személy vagy intézmény végzi, a megfelelő sorok értelemszerűen kitöltendők.
A Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A. §-nak megfelelően) cellában kell feltüntetni a tevékenység megnevezését.
HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai
PKTEV Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye PKVEZ Független közvetítők vezető állású személyei
A tábla célja
A tábla a pénzügyi intézményeknek Hpt. 3. § (10) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettsége teljesítésére szolgál, figyelembe véve a Hpt. 188. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi előírást a PSZÁF által nyilvántartandó adatok körére.
Általános előírások
1. Az adatszolgáltatás alanyi és tárgyi hatálya
A HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai és annak mellékletét képező PKTEV Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye, valamint PKVEZ Független közvetítők vezető állású személyei táblákban kell a megbízó pénzügyi intézménynek a Hpt. 3. § (10)
bekezdésében meghatározottak szerint a PSZÁF felé történő felügyeleti bejelentési kötelezettség alá tartozó
a) függő ügynök [Hpt. 6/E. § (1) bekezdés ab) pontja],
b) többes ügynök [Hpt. 6/E. § (1) bekezdés bb) pontja] és a
c) közvetítői alvállalkozó [Hpt 6/E. § (2) bekezdés] adatait bejelenteni.
Megbízó pénzügyi intézmény alatt a lánc legfelső szintjén álló azon pénzügyi intézményt értjük, akinek a pénzügyi termékét, illetve szolgáltatását a láncban alatta álló szereplők közvetítik. Közvetítői lánc: A megbízó pénzügyi intézmény alatt főszabályként összesen legfeljebb két közvetítői szint lehetséges, megbízó alatt, az első szinten álló szereplő a közvetítő, a legalsó szinten álló szereplő a közvetítői alvállalkozó.
Kivételes esetben akkor lehet a közvetítői lánc háromszintű, ha egy pénzügyi intézmény közvetít egy másik pénzügyi intézménynek, és alattuk további egy vagy két közvetítői szint van. Ezekben az esetekben a legalsó szinten elhelyezkedő szereplő minden esetben közvetítői alvállalkozónak minősül. Ha a közbülső két szinten (megbízó alatt első szinten és második szinten) álló szereplő bármelyike pénzügyi intézmény, akkor az adatszolgáltatás vonatkozásában az pénzügyi intézményi közvetítőnek tekintendő.
Ha egy pénzügyi intézmény közvetít egy másik pénzügyi intézménynek, de alattuk nincs további közvetítői szint, akkor függetlenül attól, hogy egy pénzügyi intézmény végez közvetítői tevékenységet, ebben a relációban - a tevékenysége alapján - a pénzügyi intézmény közvetítőnek minősül és az igénybevevő pénzügyi intézményt adatszolgáltatási kötelezettség terheli a vonatkozásában.
A közvetítői alvállalkozó a megbízó pénzügyi intézményhez nem közvetlenül, hanem közvetve, egy másik közvetítőn keresztül kapcsolódik, vagyis a közvetítői láncban a legalsó szinten foglal helyet.
A táblákban a pénzügyi intézményeknek adatot kell szolgáltatniuk a függő ügynökként, többes ügynökként történő bejelentés alapján igénybevett közvetítőkre, valamint a közvetítők által igénybevett alvállalkozókra is.
Az adatszolgáltatási kötelezettséget az alvállalkozók vonatkozásában a közvetítő típusára tekintet nélkül kell teljesíteni, így ebből a szempontból a bejelentési kötelezettség az engedélyköteles közvetítők (többes kiemelt közvetítő, kiemelt közvetítő) alvállalkozóira is vonatkozik.
A tábla kitöltésekor, az egyes pénzügyi közvetítők besorolására vonatkozóan segítséget nyújthat a PSZÁF által - honlapján a Pénzügyi közvetítői engedélyek kiadására vonatkozóan - közzétett engedélyezési útmutató.
A táblában nem kell szerepeltetni, azaz a PSZÁF-nak bejelenteni a pénzügyi közvetítő saját alkalmazottait.
2. Az adatszolgáltatás beküldésének módja
Felhívjuk figyelmüket, hogy miután a külföldi székhelyű közvetítőnek, illetve a külföldi székhelyű közvetítő alvállalkozójának a KAP rendszeren keresztüli bejelentése / kijelentése / változás bejelentése a nyilvántartásba automatikusan nem töltődik be, ezért azt a PSZÁF nem tudja adatszolgáltatásként elfogadni. Így amennyiben a szóban forgó pénzügyi közvetítő külföldi székhelyű társaság, úgy nemcsak magát a közvetítőt, de az általa igénybe vett közvetítői alvállalkozót is ugyanezen táblákon postai úton (az Engedélyezési és jogérvényesítési igazgatóság részére) kell bejelenteni (kijelenteni, változást jelenteni egyaránt), még akkor is, ha magyar székhelyű maga az alvállalkozó. Ekkor a bejelentés tárgyában a "külföldi székhelyű közvetítő" (illetve "külföldi székhelyű közvetítő alvállalkozója") szöveget kell feltüntetni.
3. Az adatszolgáltatás beküldési gyakorisága
A függő ügynökökre és többes ügynökökre vonatkozó bejelentést a megbízási jogviszony létrejöttétől számított 5 munkanapon belül kell a PSZÁF részére megküldeni.
Abban az esetben, ha a pénzügyi intézmény által megbízott közvetítő közvetítői alvállalkozót vesz igénybe, úgy az alvállalkozóra vonatkozó bejelentési kötelezettséget a közvetítőre vonatkozó bejelentéssel egyidejűleg kell teljesíteni. Abban az esetben, ha a PSZÁF-nak már bejelentett közvetítő a bejelentést követően köt közvetítői alvállalkozóval megbízási szerződést, az erre vonatkozó adatszolgáltatást a megbízási jogviszony létrejöttétől, illetve a megbízó pénzügyi intézmény általi tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül kell megküldeni.
A már bejelentett közvetítőket érintő változásokat (akár érdemi, akár adatváltozás), illetve a kijelentésüket a változástól, ill. a szerződés megszűnésétől számított 5 munkanapon belül kell megküldeni.
Érdemi változás alatt értjük, ha a közvetítővel való kapcsolatban történik változás, így pl. ha a megbízási jogviszony tartalma, feltételei módosulnak. (Pl. ha a kiemelt közvetítő a továbbiakban ugyanazon megbízó pénzügyi intézmény függő ügynökeként tevékenykedik.)
Adatváltozás alatt azt értjük, ha a közvetítő törzsszáma változatlan, viszont a közvetítő nevében, székhelyében, egyéb adatában változás történik.
4. Az adatszolgáltatás általános formai és tartalmi szabályai
A PSZÁF által előírt táblák formáját, szerkezetét megváltoztatni nem lehet.
Az egyes mezőkbe történő adatbevitel során az adattartalom elején, közben és a végén felesleges szóköz (space) karakter nem használható.
A táblában dátum formátumaként ééééhhnn tüntetendő fel. Az év, hó, nap közé és a végére elválasztó karakter nem kerülhet (pl. pont).
Személynevek esetén a Dr. használatát egységesen kell kezelni pl. Dr. Kiss Ferenc.
Az adatszolgáltatásban a gyűjtősorokon (HPTPK10001-HPTPK19999) egyidejűleg 9999, a megbízó alatt első szinten álló közvetítőt lehet bejelenteni. Egy gyűjtősoron egyidejűleg bejelenthető egy konkrét lánchoz első szinten, második szinten, esetleg harmadik szinten kapcsolódó pénzügyi közvetítő is, a megfelelő blokkok kitöltésével. Adott gyűjtősoron belül először a HPTPK1xxxx1 alábontó sorain meg kell adni a megbízó pénzügyi intézmény nevét és törzsszámát, majd a HPTPK1xxxx2 (Megbízó alatt első szinten álló szereplő), HPTPK1xxxx3 (Megbízó alatt második szinten álló szereplő) és HPTPK1xxxx4 (Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő) sorokon bejelenthetőek a közvetítői lánc "függőleges" szereplői, illetve azok részletes adatai. Amennyiben adott közvetítői láncolathoz bármelyik szinten "vízszintesen" további szereplő kapcsolódik, akkor azt külön gyűjtősoron lehet bejelenteni. Ebben az esetben a korábban vagy adott jelentésben már bejelentett pénzügyi közvetítő részletező adatait (HPTPK1xxxx2, illetve HPTPK1xxxx3) nem szükséges ismételten bejelenteni.
Például a megbízó pénzügyi intézmény egyidejűleg bejelentheti X Kft.- t, mint közvetítőjét, illetve Y Bt.- t, mint az X Kft. által bevont közvetítői alvállalkozót a következők szerint:
- a HPTPK1000111 és HPTPK1000112 sorokon feltünteti a megbízó intézmény nevét és törzsszámát;
- a HPTPK10001 2 Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt első szinten álló szereplő) részletező sorain be kell mutatni X Kft., mint közvetítő részletes adatait;
- a HPTPK10001 3 Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő)
részletező sorain pedig az Y Bt., mint közvetítői alvállalkozó adatait kell feltüntetni. Amennyiben X Kft.-hez, mint adott megbízó pénzügyi intézmény közvetítőjéhez másik közvetítői alvállalkozó is kapcsolódik, Z Kft., akkor annak adatát a következő blokkban (HPTPK100021 kezdetű blokkban), az alábbiak szerint kell bemutatni:
- a HPTPK1000211 és HPTPK1000212 sorokon újra feltünteti a megbízó intézmény nevét és törzsszámát;
- a HPTPK1000221 és HPTPK1000222 sorokon ismét fel kell tüntetni X Kft. nevét és törzsszámát, de a további sorokon nem szükséges ismételten lejelenteni az X Kft., mint közvetítő részletes adatait;
- elegendő a HPTPK100023 Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő) részletező sorain a Z Kft., mint X Kft. által bevont közvetítő (közvetítői alvállalkozó) adatait szerepeltetni.
Az adatszolgáltatásban a közvetítői láncolat bemutatásakor nem lehet hivatkozni azonban olyan pénzügyi közvetítőre, amely közvetítőt korábban vagy adott adatszolgáltatásban a megbízó pénzügyi intézmény nem jelentette be, így az még nem szerepel a felügyeleti adatbázisban.
A HPTPK táblában az adott sorokhoz tartozó jelölések jelentése:
- A *-gal jelölt mező kitöltése kötelező.
- A ** -gal jelölt mezők közül legalább az egyik kitöltése kötelező.
Kitöltés részletes szabályai
A tábla sorai
HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai | ||
Azonosító | Megnevezés | Kitöltési útmutató |
Jogszabályi előírások: Hpt. 3. § (10) bekezdés, 6/E. § (1) bekezdés ab) pont és bb) pont, valamint 6/E. § (2) bekezdés és 188. § (1) bekezdés, 3. számú melléklet I. Azonosító adatok | ||
Megjegyzés: az azonosítóban szereplő xxxx megjelölés a gyűjtőblokk folyamatos sorszámára utal (0001 -9999-ig) (pl. 1. blokk első PSZÁF sorkódja: 100011 és utolsó PSZAF sorkódja: 10001462, a 2. blokk első PSZÁF sorkódja: 100021 és utolsó PSZÁF sorkódja: 10002462 stb.) | ||
HPTPK1xxxx1 | Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz | |
HPTPK1xxxx11 | Megbízó pénzügyi intézmény neve | Az adatszolgáltatásra kötelezett megbízó pénzügyi intézmény teljes nevét kell feltüntetni. |
HPTPK1xxxx12 | Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma | A megbízó pénzügyi intézmény adószámának első nyolc számjegye. |
HPTPK1xxxx2 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt első szinten álló szereplő) Ebben a blokkban kell feltüntetni a megbízó pénzügyi intézmény alatt első szinten álló, azaz közvetlenül kapcsolódó pénzügyi közvetítő adatait. | |
HPTPK1xxxx21 | Közvetítő neve | A pénzügyi közvetítő teljes nevét kell feltüntetni. |
HPTPK1xxxx22 | Közvetítő törzsszáma | A pénzügyi közvetítő adószámának első nyolc számjegye. Külföldi székhelyű közvetítő esetén a papír alapú adatszolgáltatásban üres cella. |
HPTPK1xxxx23 | Székhelye | A pénzügyi közvetítő létesítő okiratában feltüntetett székhelye. A HPTPK1xxxx231 Irányítószám soron a település négy karakterből álló, a Magyar Posta által használt számát kell beírni, pont és egyéb írásjel nélkül. (pl. 7400, 1213) A HPTPK1xxxx232 Város soron a magyarországi hivatalos helységnevek használhatók. (Abban az esetben, ha az irányítószám és a hozzátartozó település a következő: pl. 4551 Nyíregyháza (Oros), a Város soron a "Nyíregyháza" vagy az "Oros" a feltüntetendő, a kettő együttes megjelenítését az ellenőrző program nem fogadja el.) A HPTPK1xxxx233 Utca, házszám, emelet, ajtó soron formai követelmény, hogy az utcanév mellett a közterület típusa (tér, utca, út, körút stb.) is kerüljön beírásra. Rövidítés nem megengedett (pl. utca helyett "u."). A HPTPK1xxxx234 Ország soron kell feltüntetni a pénzügyi közvetítő székhelye szerinti ország megnevezését. Az elektronikus úton megküldött adatszolgáltatásban csak "Magyarország" szerepelhet. Lásd általános részben leírtak szerint a külföldi székhelyű közvetítő postai úton történő bejelentésére vonatkozó előírást. Külföldi székhelyű közvetítő esetén az ország teljes |
magyar nevét kell feltüntetni. | ||
HPTPK1xxxx24 | Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db, részletezve a PKTEV táblában) | Ebben a sorban kell megadni a pénzügyi közvetítő tevékenységi helyeként működő fiókok és telephelyek darab számát. A tevékenység pontos helyét a kapcsolódó PKTEV tábla gyűjtősoraiban kell feltüntetni minden esetben megjelölve a közvetítő teljes nevét és törzsszámát is. A PKTEV tábla gyűjtősoraiban azt a földrajzi helyet kell megjelölni, ahol a pénzügyi közvetítő közvetítői tevékenységét végzi pl. iroda, fiók címe. Amennyiben nem rendelkezik a székhelytől eltérő tevékenységi hellyel, akkor ezen a soron 0-t kell |
megadni. | ||
HPTPK1xxxx251, HPTPK1xxxx252 | Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete és vége (ééééhhnn) | A pénzügyi közvetítői tevékenység tényleges megkezdésének időpontja, amely nem lehet 2010. január 1 -jét megelőző időpont. Az "átkategorizált" régi ügynökök esetén is csak a megváltozott jogszabályi feltételek mellett végzett pénzügyi tevékenység kezdetét kell feltüntetni, amely - a Hpt. átmeneti szabályai miatt - megelőzheti az új feltételek szerint kiadott felügyeleti engedély keltét. A pénzügyi szolgáltatás tevékenység vége időpontjaként a közvetítői szerződés megszűnésének keltét kell szerepeltetni. Új közvetítő bejelentése esetén a HPTPKxxxxx251 sort, meglévő közvetítői kapcsolat megszűnése esetén az HPTPKxxxxx252 sort kell kitölteni, azaz kitöltése vagylagos. (Csak az egyik mező töltendő, mindkettő kitöltése vagy üresen hagyása hibás.) |
HPTPK1xxxx261 | Közvetítő típusa | Kiválasztandó a Hpt. 6/E. § alapján történt besorolás szerint: "függő ügynök", "többes ügynök, "kiemelt közvetítő" (csak abban az esetben, ha a lánc legalsó szintjén közvetítői alvállalkozó áll), "többes kiemelt közvetítő" (csak abban az esetben, ha a lánc legalsó szintjén közvetítői alvállalkozó áll). |
HPTPK1xxxx262 | Közvetítő státusza | A státusz a közvetítő közvetítői lánchoz történő kapcsolódásának jellegét, a hierarchiában betöltött helyét mutatja be. Kiválasztandó: "közvetítő", vagy "pénzügyi intézményi közvetítő". (Fogalmakat lásd. Általános előírások 1. pont) |
HPTPK1xxxx263 | Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által végzett tevékenység(ek) | |
HPTPK1xxxx2631 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont | Ebben a blokkban kell megjelölni "X" jel feltüntetésével, hogy a függő közvetítő milyen tevékenysége(ke)t végez. |
HPTPK1xxxx2632 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont | |
HPTPK1xxxx2633 | Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont | |
HPTPK1xxxx2634 | Behajtás, követeléskezelés | |
HPTPK1xxxx264 | Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ táblában) | Ebben a sorban kell megadni a független pénzügyi közvetítő (többes ügynök, többes kiemelt közvetítő) vezető állású személyeinek darabszámát. (Egy közvetítőhöz több vezető állású személy is megadható.) A vezető állású személyek részletező adatait a kapcsolódó PKVEZ tábla gyűjtősoraiban kell feltüntetni minden esetben megjelölve a közvetítő teljes nevét és törzsszámát is. |
HPTPK1xxxx271 | Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez kiadott engedély adatai | A HPTPK1xxxx271 alábontó soraiban meg kell adni a pénzügyi közvetítő részére 2010. január 1. után kiadott engedélyező határozat számát, valamint az engedély keltét (ééééhhnn formátumban). |
HPTPK1xxxx3 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt második szinten álló szereplő) Ebben a blokkban kell feltüntetni a megbízó pénzügyi intézmény alatt második szinten álló, azaz a megbízóhoz közvetve (pénzügyi közvetítőn keresztül) kapcsolódó pénzügyi közvetítő adatait. |
HPTPK1xxxx31-től HPTPK1xxxx3712 sorok | A blokk kitöltésekor - a HPTPK1xxxx361 (Közvetítő típusa) és a HPTPK1xxxx362 (Közvetítő státusza) sor kivételével - a HPTPK1xxxx21-2712 soroknál leírtak szerint kell eljárni. A HPTPKxxxx371 soron a közvetítő típusa kiválasztandó az alábbiakból: "függő ügynök", "többes ügynök", "kiemelt közvetítő" (csak abban az esetben, ha a lánc legalsó szintjén közvetítői alvállalkozó áll), "többes kiemelt közvetítő" (csak abban az esetben, ha a lánc legalsó szintjén közvetítői alvállalkozó áll), "közvetítői alvállalkozó". Közvetítői alvállalkozói státusz esetén a típus cellában is a közvetítői alvállalkozó kódot kell kiválasztani. |
A HPTPK1xxxx362 soron a közvetítő státusza kiválasztandó az alábbiakból: "közvetítő", vagy "pénzügyi intézményi közvetítő", vagy "közvetítői alvállalkozó". | |
HPTPK1xxxx4 | Pénzügyi közvetítő adatai (Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő) Ebben a blokkban kell feltüntetni a megbízó pénzügyi intézmény alatt harmadik szinten álló, azaz a megbízóhoz közvetve kapcsolódó pénzügyi közvetítő adatait. |
HPTPK1xxxx41-től HPTPK1xxxx462 sorok | A blokk kitöltésekor - a HPTPK1xxxx461 (Közvetítő típusa) és a HPTPK1xxxx462 (Közvetítő státusza) sor kivételével - a HPTPK1xxxx21-262 soroknál leírtak szerint kell eljárni. A HPTPK1xxx461 soron a közvetítő típusa: "közvetítői alvállalkozó". A HPTPK1xxxx462 soron a közvetítő státusza: "közvetítői alvállalkozó". |
Ha a megbízó az egyik közvetítőjét annak összes közvetítői alvállalkozójával együtt ki szeretné jelenteni, akkor elegendő a közvetítőt kijelenteni, az alvállalkozói kapcsolat ebben az esetben a nyilvántartásban automatikusan lezáródik.
Ha a közvetítő törzsszáma megváltozik, akkor a közvetítőt a régi törzsszámon ki kell jelenteni és az új törzsszámon újra bejelenteni (alvállalkozókkal, telephelyekkel, vezető állású személyekkel együtt), mivel a nyilvántartási rendszer a törzsszám alapján azonosítja a közvetítőket. Azért hogy a PSZÁF a régi és az új törzsszámon szereplő közvetítőt a rendszerében összekapcsolhassa, a törzsszám változását postai úton is jelezni kell.
PKTEV Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye
A tábla célja
A tábla a pénzügyi intézmények Hpt. 3. § (10) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettsége alá tartozó pénzügyi közvetítők Hpt. 188. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt tevékenység hely bejelentésére szolgál.
A tábla kitöltése
Ebben a táblában meg kell megadni a HPTPK táblában bejelentett pénzügyi közvetítők (közvetítő, pénzügyi intézményi közvetítő, közvetítői alvállalkozó) nevét, a törzsszámát és a tevékenység helyét, valamint a tevékenység helye változásának időpontját.
Tevékenység helye alatt azt a földrajzi helyet értjük, ahol a pénzügyi közvetítő a pénzügyi közvetítői tevékenységét végzi pl. iroda, fiók címe.
Amennyiben a tevékenység helye magyarországi székhellyel rendelkező pénzügyi közvetítő, de a tevékenység földrajzi helye nem Magyarország, abban az esetben is a PKTEV táblát elektronikus úton - a KAP rendszeren keresztül - kell beküldeni a változást (megnyitást vagy bezárást) követő 5 munkanapon belül.
Amennyiben a pénzügyi közvetítő külföldi székhelyű, akkor - a HPTPK táblához hasonlóan - a PKTEV táblát is az Általános előírások 2. pontjában foglaltak szerint postai úton - tehát nem a KAP rendszeren keresztül - kell az Engedélyezési és jogérvényesítési igazgatóság részére megküldeni a nyilvántartásba való felvitel, illetve törlés érdekében.
Ebben az esetben is a "külföldi székhelyű közvetítő", illetve "külföldi székhelyű közvetítő alvállalkozója" szöveget kell feltüntetni.
Fentiekre tekintettel, ha a közvetítő vagy a közvetítői alvállalkozó rendelkezik a székhelytől eltérő tevékenységi hellyel, így a HPTPK táblában a vonatkozó sor(ok)on (pl. HPTPKxxxxx24) nem "0" értéket tüntetett fel, akkor adott pénzügyi közvetítőnek valamennyi tevékenységi helyét fel kell tüntetni a tábla ismétlősorain.
Ha a HPTPK táblában bejelentett közvetítők egyike sem rendelkezik a székhelyétől eltérő tevékenységi hellyel, akkor a PKTEV táblát nem kell tölteni, de üresen be kell küldeni. Egy korábbi adatszolgáltatásban már bejelentett közvetítő új tevékenységi helyének, vagy a régi megszűnésének bejelentésekor elegendő a PKTEV táblát tölteni.
A tábla első sorában (PKTEV1xxxx1) fel kell tüntetni a pénzügyi közvetítő teljes nevét.
A tábla második sorában (PKTEV1xxxx2) kell kötelezően megadni a pénzügyi közvetítő törzsszámát. Külföldi székhelyű közvetítő esetén a papír alapú adatszolgáltatásban üres. Törzsszám a pénzügyi közvetítő adószámának első nyolc számjegye.
A tábla PKTEV1xxxx3 alábontó soraiban fel kell tüntetni a pénzügyi közvetítő tevékenységének pontos helyét a következők szerint:
a PKTEV1xxxx31 Irányítószám soron a települések négy karakterből álló számát kell beírni, pont és egyéb írásjel nélkül (pl. 7400, 1213). Amennyiben a belföldi székhelyű pénzügyi közvetítő határon átnyúló szolgáltatást végez, vagy külföldi fióktelepet működtet, akkor a külföldi fiók, iroda működése helye szerinti település irányítószámát kell feltüntetni; • a PKTEVlxxxx32 Város soron magyarországi hivatalos helységnevek használhatók;
a PKTEV1xxxx33 Utca, házszám, emelet, ajtó soron az utcanév mellett a közterület típusát (tér, utca, út, körút stb.) is meg kell adni. A rövidítés nem megengedett pl. utca helyett "u."; a PKTEV1xxxx34 Ország soron "Magyarország" megnevezést vagy amennyiben a belföldi székhelyű pénzügyi közvetítő határon átnyúló szolgáltatást végez vagy külföldi fióktelepet működtet, akkor a külföldi fiók, iroda működése helye szerinti ország teljes magyar nevét kell feltüntetni.
A PKTEV1xxxx41, illetve a PKTEV1xxxx42 sorokon kell megadni az adott tevékenység hely működése megkezdésének, illetve megszűnésének időpontját eeeehhnn formátumban pl. 20100311. A PKTEV1xxxx41 és 42 sor kitöltése vagylagos: amennyiben új telephely, fióktelep bejelentése történik, akkor a nyitást a 41 soron, ha adott tevékenységi hely megszűnik, akkor a megszűnés időpontját a 42 soron kell jelenteni. (Csak egyik mező töltendő, mindkettő kitöltése vagy üresen hagyása hibás!)
PKVEZ Független közvetítők vezető állású személyei
A tábla célja
A tábla a független pénzügyi közvetítők Hpt. 188. § (1) bekezdés h) pontjában foglalt vezető állású személyeinek bejelentésére szolgál.
A tábla kitöltése
A vezető állású személyre vonatkozó adatokat (Hpt. 188. §, Hpt. 3. számú melléklet I. fejezet) - a Hpt. 188. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltak szerint - csak a független pénzügyi közvetítők (többes ügynök illetve többes kiemelt közvetítő) esetén kell kitölteni. (Közvetítői alvállalkozó esetén a vezető állású személyre vonatkozó adatokat nem kell megadni.)
Amennyiben a pénzügyi közvetítő külföldi székhelyű, akkor - a HPTPK és PKTEV táblához hasonlóan - a PKVEZ táblát is az Általános előírások 2. pontjában foglaltak szerint postai úton -tehát nem a KAP rendszeren keresztül - kell az Engedélyezési és jogérvényesítési igazgatóság részére megküldeni a nyilvántartásba való felvitel, illetve törlés érdekében.
Ebben az esetben is a "külföldi székhelyű közvetítő", illetve "külföldi székhelyű közvetítő alvállalkozója" szöveget kell feltüntetni.
Fentiekre tekintettel, ha a pénzügyi közvetítő független közvetítő (többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő), így a HPTPK táblában a vonatkozó sor(ok)on (pl. HPTPK1xxxx264) nem "0" értéket tüntetett fel, akkor adott pénzügyi közvetítőnek valamennyi vezető állású személyét fel kell tüntetni a tábla ismétlősorain.
Ha a HPTPK táblában bejelentett közvetítők egyike sem független közvetítő, akkor a PKVEZ táblát nem kell tölteni, de üresen be kell küldeni.
Ebben a táblában kell feltüntetni a vezető állású személy nevét, születési helyét (az ország megjelölése nélkül) és idejét.
(Budapesti születési hely esetén csak a város nevét kell megadni a kerület megjelölése nélkül.)
Meg kell adni továbbá a vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezését és a tisztség betöltésének kezdetét, illetve végét.
A tisztség betöltésének kezdeteként a megválasztás, kinevezés, alkalmazás időpontját, illetve annak megszűnésének napját kell jelenteni.
(Amennyiben a kinevezés határozott időre szól, a bejelentéskor akkor is csak a jogviszony kezdete adható meg.)
Évközi auditált jelentés
A1AB Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
A tábla kitöltése
Lásd az 1AB táblánál leírtakat.
A1AN Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)
A tábla kitöltése
Lásd az 1AN táblánál leírtakat.
A1B Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Források) A tábla kitöltése
Lásd az 1B táblánál leírtakat.
A2A Évközi auditált jelentés - Eredménykimutatás A tábla kitöltése
Lásd a 2A táblánál leírtakat.
II.1.2. Egyedi adatszolgáltatás - Hitelintézeti fióktelepek
F1AB Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
A tábla kitöltése
Lásd az 1AB táblánál leírtakat.
F1AN Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)
A tábla kitöltése
Lásd az 1AN táblánál leírtakat.
F1B Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Források)
A tábla kitöltése
Lásd az 1B táblánál leírtakat.
F1C Fióktelep - Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok
A tábla kitöltése
Lásd az 1C táblánál leírtakat.
F1E Fióktelep - Tranzakciók számításához szükséges adatok
A tábla kitöltése
Lásd az 1E táblánál leírtakat.
F1F Fióktelep - Értékpapírosítással kapcsolatos adatok
A tábla kitöltése
Lásd az 1F táblánál leírtakat.
F1G Fióktelep - Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete
A tábla kitöltése
Lásd az 1G táblánál leírtakat.
F2A Fióktelep - Eredménykimutatás
A tábla kitöltése
Lásd a 2A táblánál leírtakat.
F3CB Fióktelep - Mérlegen kívüli tételek - Függő és jövőbeni kötelezettségek, származtatott és azonnali ügyletek
A tábla célja
A hitelintézeti fióktelep mérlegen kívüli tételeinek (függő és jövőbeni kötelezettségek), származtatott és azonnali ügyeleteinek számviteli nyilvántartások szerinti felmérése a fióktelep tevékenységi körének és likviditási helyzetének értékelése céljából.
A tábla kitöltése
A tábla kitöltésénél alapvetően az Szmt. és a Hitkr. értelmező rendelkezései és fogalmai az irányadóak. A pénzügyi termékeket a Tpt., a Batv., a Bszt. és a Hpt. által meghatározott tartalommal kell besorolni.
A tábla oszlopai
Az a)-d) oszlopokban a mérlegen kívüli tételek (függő és jövőbeni kötelezettségek), származtatott és azonnali ügyeletek számviteli nyilvántartás szerinti bruttó nyilvántartási (szerződési) értékét kell bemutatni HUF, EUR és egyéb deviza bontásban. Az egyes állományokhoz tartozó megképzett céltartalékot, illetve a valós értékelés esetén az értékelési különbözetet a számviteli előírások szerinti értéken az e) és f) oszlopokban, a nettó nyilvántartási értéket a g) oszlopban kell szerepeltetni.
A bruttó nyilvántartási (szerződési) érték oszlopban a függő mérlegen kívüli kötelezettségeknél az ügyletkockázati súly nélküli szerződés szerinti értéket, a származtatott ügyleteknél a Hitkr. 20. § (3) bekezdése szerinti értéket, az értékpapír-finanszírozó ügyleteknél az értékpapír visszavásárlásból eredő jövőbeni pénzkifizetés összegét (a "pénz oldalt") kell kötelezettségként kimutatni. A kötelezettségek bruttó értékét a céltartalékkal csökkenteni, valós értékelés esetén az értékelési különbözettel módosítani kell.
F3I Fióktelep - Tulajdonosi kapcsolatok
A tábla kitöltése
Lásd a 3I táblánál leírtakat.
F3J1 Fióktelep - Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési adatai
A jelentés kitöltése
Lásd a 3J1 táblánál leírtakat.
F3J2 Fióktelep - Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési portfóliók szerinti adatai
A jelentés kitöltése
Lásd a 3J2 táblánál leírtakat.
F3K1 Fióktelep - Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy értékesíthetővé átsorolt tételek
A jelentés kitöltése
Lásd a 3K1 táblánál leírtakat.
F3K2 Fióktelep - Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok
A jelentés kitöltése
Lásd a 3K2 táblánál leírtakat.
F4AT - F4AE Fióktelep - Lejárati összhang elemzés A jelentés kitöltése
Lásd a 4AT, 4AA, 4AB, 4AC, 4AD, 4AE tábláknál leírtakat.
F4B Fióktelep - Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő szolgáltatásról
A jelentés kitöltése
Lásd a 4B táblánál leírtakat.
F5B Fióktelep - Bankközi állományok adatai
A tábla kitöltése
Lásd az 5B táblánál leírtakat.
F6B Lakástakarékpénztár fióktelep adatai
A tábla kitöltése
Lásd a 6B táblánál leírtakat.
F6CA és F6CB Lakástakarékpénztár fióktelep - Termékösszetétel értéken és darabszám
F6CA Lakástakarékpénztár fióktelep - Termékösszetétel (értékben) F6CB Lakástakarékpénztár fióktelep - Termékösszetétel (darabszám)
A táblák kitöltése
Lásd a 6CA és 6CB tábláknál leírtakat.
F6D Jelzálog-hitelintézet fióktelep adatai
A tábla célja
Ezt a táblát csak a jelzálog-hitelintézetek fióktelepeinek kell kitölteni a Jht. és egyéb jogszabályokban foglalt előírások végrehajtásának áttekintéséhez.
A tábla kitöltése
Az adatok kitöltéséhez a jelzálog-hitelintézetek, illetve fióktelepeik által készített fedezetnyilvántartási szabályzat az irányadó.
Az ebben a táblázatban közölt adatoknak meg kell egyezniük a fedezet-nyilvántartási szabályzatban meghatározott forrásokkal, a hitel-, ingatlan-, értékpapír-, számviteli és jelzáloglevélnyilvántartásokkal.
A tábla sorai
Az F6D1011 Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állománya és F6D1012 Kapcsolódó kölcsönrészből eredő tőkekövetelések állománya sorokban a hitel futamidejére vonatkozó hátralévő teljes tőkekövetelések összegét kell szerepeltetni.
Az F6D102 Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések állománya sorban a hitel futamidejére vonatkozó hátralévő teljes kamatkövetelés összegét kell feltüntetni.
Az F6D1031, F6D1032, F6D1033 sorokban külön kell kimutatni a Jht. 5. § (1) bekezdése szerint az eredetileg - a kölcsönszerződések megkötésekor, a jelzáloghitelek megvásárlásakor, az önálló zálogjog vásárlások időpontjában - öt évnél hosszabb, az öt éves, valamint az öt évnél rövidebb futamidejű jelzáloghiteleknek a teljes jelzáloghitel állományhoz viszonyított arányát. Az arányt százalékban, két tizedesre kerekítve kell kimutatni.
A hitelállomány szerződéses futamidejének megállapításánál a futamidő kezdő napja a szerződéskötés, utolsó napja az utolsó tőketörlesztés dátuma.
A külön nem részletezett állományi és számított adatokat értelemszerűen a jogszabályi előírásoknak megfelelően kell kimutatni.
A 2. táblarészben feltüntetésre kerülő kibocsátott és forgalomba lévő jelzáloglevelek adatainál a sorok száma nem korlátozott, a felsorolást folytatni kell mindaddig, amíg az összes jelzáloglevél kimutatásra nem kerül.
F6E Lakástakarékpénztár fióktelep - Érvényben lévő szerződések adatai
A tábla kitöltése
Lásd a 6E táblánál leírtakat.
F6F Lakástakarékpénztár fióktelep - Kiutalások (várható) adatai
A tábla kitöltése
Lásd a 6F táblánál leírtakat.
F7C Fióktelep - Tájékoztató adatok
A tábla kitöltése
A tábla kitöltésénél elsősorban a 7C táblánál leírtakat kell figyelembe venni, azonban a fióktelepi sajátosságok (sajátos tőke, eredmény, tulajdonosi kapcsolat, jogi forma, OBA betétbiztosítás hiánya) miatt a tábla kismértékben eltér a részvénytársasági és szövetkezeti hitelintézetek táblájától.
Az F7C1 Fióktelep központjával és csoporttagokkal szembeni kapcsolatok sor alábontása a fióktelepnek a központtal, mint külföldi székhelyű vállalkozással szemben, és ha a vállalkozás csoportba tartozik, a csoporttagokkal szemben lebonyolított befektetési és finanszírozó ügyletekből származó kihelyezések és kötelezettségek tárgynegyedév alatt fennálló átlagállományát kell kikimutatni az F7C11 Kihelyezések negyedéves átlagállománya és F7C12 Kötelezettségek negyedéves átlagállománya sorokban.
Az F7C2 és F7C3 sorokban a Magyarországon, mint devizabelföldön lebonyolított ügyletekből származó kihelyezések és Magyarországon vállalt kötelezettségek bruttó és nettó állományi értékét kell számításba venni.
Az F7C21 és az F7C211 sorokon ki kell mutatni az MNB által honlapján publikált jegybankképes értékpapírok listájából birtokolt értékpapírok állományát nettó és piaci értéken.
Az F7C221 és az F7C231 sorokon az összes magyarországi hitel- és befektetési portfolió és ezen belül a problémamentes és külön figyelendő állomány bruttó és nettó értékét kell kimutatni.
F7EB Fióktelep - Lebonyolításra átvett hitelek
A tábla célja
A jelentést a hitelintézeti fióktelep által átvállalt és lebonyolításra más pénzintézettől vagy a fióktelep központjától átvett hitelek, valamint függő és egyéb jövőbeni kötelezettségek nagyságrendjének felmérése céljából kell kitölteni, negyedévi gyakorisággal.
A tábla kitöltése
Tételesen ügyfelenként szerepeltetni kell az átvett hitel, valamint egyéb függő és jövőbeni kötelezettség szerződés szerinti, valamint a ténylegesen igénybevett összegét forintban. Egyéb függő és jövőbeni kötelezettség alatt a hitelkeret és egyéb hitellel összefüggésben átadott függő és jövőbeni kötelezettséget kell jelenteni.
Az egy hitelfelvevőhöz tartozó összes szerződést fel kell tüntetni, szerződésenként külön sorban. Az egy hitelfelvevőhöz, illetve egy szerződéshez tartozó összes kockázatot átadó partnert (partnerhitelintézet, fióktelep) fel kell sorolni. (Magyar partner esetében lehet a rövid nevet feltüntetni.) A konzorciális hiteleket nem kell a jelentésben szerepeltetni.
F7F Fióktelep - Projektfinanszírozási hitelek
A tábla célja
A jelentést a hitelintézetek projektfinanszírozási tevékenysége nagyságrendjének felméréséhez - ezen belül az ingatlanpiaci kitettség alaposabb megítéléséhez - szükséges kitölteni a megadott szektorbontásban. A tábla a külföldi projektfinanszírozási hitelekre vonatkozóan csak összesített adatokat tartalmaz, míg a belföldi hitelügyleteknél a hitelcél szerint is bontja az összesítő sort.
A tábla kitöltése
Lásd a 7F táblánál leírtakat.
F7H Fióktelep által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása
A tábla célja
A tábla célja a Felügyeleti mérlegben kimutatott hitelek (F1AB5) tárgynegyedévben bekövetkezett állományi változását befolyásoló állománynövelő- és csökkentő tranzakciók bemutatása.
A tábla kitöltése
Lásd a 7H táblánál leírtakat.
F7K Fióktelep által nyújtott gyűjtőszámlahitelekhez kapcsolódó adatok A tábla célja
A tábla célja a devizakölcsöntv. 1 -5. § rendelkezései alapján a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsön (a továbbiakban: devizakölcsön) és a rögzített törlesztési árfolyam miatt keletkező gyűjtőszámlahitel állományok alakulásának elemzése.
A tábla kitöltése
Lásd a 7K táblánál leírtakat.
L5 A negyedévben értékesített fedezeti lakóingatlanok
A tábla kitöltése
A fióktelepi tábla szerkezete megegyezik a hitelintézeti L5 tábláéval. A tábla kitöltésére lásd a Egyedi adatszolgáltatás - Részvénytársasági és szövetkezeti hitelintézetek fejezet L5 táblánál leírtakat.
F8APT-F8APD Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja
F8APT Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Összesítő F8APA Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Forint F8APB Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Euró F8APC Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Svájci frank F8APD Fióktelep - Portfolió elemzés - Kiemelt hiteltermékek kockázati monitoringja - Egyéb deviza
A tábla célja
A tábla célja a hitelintézet fióktelep hitelportfoliójának és az egyes kiemelten figyelendő elemeinek vizsgálata a lejárttá vált követelések következtében felmerülő kockázatok szempontjából.
A tábla kitöltése
Lásd a 8APT-8APD tábláknál leírtakat.
F8NACT - F8NACD Fióktelep - Portfólió összetétel -Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken)
A tábla kitöltése
Lásd a 8NACT - 8NACD tábláknál leírtakat.
F8PBB Fióktelep - Portfólió elemzés - Minősítés
A tábla kitöltése
Lásd a 8PBB táblánál leírtakat.
F8PBC Fióktelep - Átstrukturált hitelek állományának alakulása
A táblázat kitöltése
Lásd a 8PBC táblánál leírtakat.
F8PBF Fióktelep - Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek
A táblázat kitöltése
Lásd a 8PBF táblánál leírtakat.
F9D Fióktelep - Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok
A táblázat kitöltése
Lásd a 9D táblánál leírtakat.
F9FA Fióktelep - Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I F9FB Fióktelep - Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II
A táblák kitöltése
Lásd a 9FA és 9FB tábláknál leírtakat.
F10GA Fióktelep - Legnagyobb betétesek
A tábla célja
A jelentőtáblát a hitelintézeti fióktelep forrásgyűjtő tevékenységében a betétesekhez kapcsolódó koncentrált kockázatok felméréséhez kell kitölteni.
A tábla kitöltése
Lásd a 10GA táblánál leírtakat.
F14HD Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a vállalkozásoknak folyósított hitelekből és a hitel állománya
A tábla kitöltése
Lásd a 14HD táblánál leírtakat.
F14ND Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részére nyújtott hitelek -portfólió minősítése
A tábla kitöltése
Lásd a 14ND táblánál leírtakat.
F20A Fióktelepek rendszeres negyedéves beszámolója
A tábla célja
A jelentésben azokat az információkat kell részletezni, amelyek a pénzügyi adatokat tartalmazó jelentésekből nem állapíthatóak meg, azaz a számszaki változások mögötti folyamatokat, tendenciákat, a változást előidéző okokat, üzleti döntéseket kell bemutatni. A jelentésben más helyen rendelkezésre álló számszaki adatokat itt nem kell megismételni. Hangsúlyozni szükséges, hogy az elkövetkező egy évre vonatkozóan milyen kockázatokat, veszélyeket prognosztizál az intézmény az egyes témakörökben.
A tábla kitöltése
A jelentés elkészítésénél, a folyamatok elemzésénél a tárgyidőszakot megelőző egy évtől (bázistól)13 bekövetkezett változásokra, azok okaira kell koncentrálni, kiemelve az adott negyedévben tapasztalt sajátosságokat.
I. Eszköz-forrás struktúra alakulása, piaci növekedés
1. Melyek a hitelintézeti fióktelep eszköz- és forrásszerkezetében bekövetkezett fontosabb változások és okai:
Üzletáganként:
a. vállalati üzletág
b. háztartások
c. pénzügyi közvetítők
Lejárat szerint:
d. éven belüli
e. éven túli.
2. Részletezni kell az egyes ágazatok, szektorok, termékek súlyának fontosabb változását, valamint hogy az előző időszakban bevezetett üzleti intézkedéseknek milyen hatása érvényesült a tárgyidőszakban (pl. új termék bevezetése).
3. A konzorciálisan, illetve lebonyolításra nyújtott hitelek adatairól (az ügyfél neve, konzorcium szervezés esetén a többi résztvevő bank neve, a hitelnyújtás devizaneme, a bank felé fennálló tartozás összege devizában és forintban, a saját hitelkeret devizaneme, a saját hitelkeret teljes összege devizában, forintban, a még le nem hívott összeg devizában, forintban, a kötés és a lejárat ideje) tájékoztatást kell adni. A konzorcium keretében kapott forrásokat (hiteleket) is - nevesítve -ismertetni kell.
4. Melyek a hitelintézeti fióktelep devizában folytatott tevékenységének jellemzői (pl. tevékenység a belföldi devizapiacon és tapasztalatai, a külföldi banki hitelfelvétel tapasztalatai, hitelintézeti fióktelepnek az anya-, a testvérbankokkal, vállalkozásokkal kapcsolatos tevékenysége, ügyletei).
5. Hogyan valósultak meg a főbb eszköz- és forrástételek alakulására vonatkozó tervek az időszak során.
6. A piaci pozíciót meghatározó főbb tényezők (piaci részesedés a mérlegfőösszeg, a hitelek, a betétek, a sajáttőke állomány stb. alapján) alakulása.
II. A. Portfolió minősége, értékvesztés, céltartalék, valamint az átstruktúrált hitelek alakulása
Tájékoztatást kell adni a hitelintézeti fióktelep portfolió állományának - a mérleg és a mérleg alatti tételek - minőségéről.
Az elemzésben kiemelt figyelmet kell fordítani:
- a 90 napot meghaladó követelések állományának alakulására,
- a kockázatvállalási koncentrációból fakadó kockázatokra,
- a portfolió minősítés szerinti összetételének változására, a változás tényezőire és okaira, figyelemmel a megképzett értékvesztés és céltartalék szintjének alakulására is.
Tájékoztatást kell adni az átstrukturált hitelekre vonatkozó értékelési szabályzat főbb előírásairól és az átstrukturált hitelek kezelésére vonatkozó előírásokról.
Be kell mutatni, hogy a negyedév során hozott átstrukturálási döntések közül melyek voltak a jellemzőek, pl. fizetés-könnyítés, halasztás jelzáloghitelnél, személyi hitelnél, futamidő hosszabbítás, devizanem átváltás, kedvezményes előtörlesztés, türelmi idő hosszabbítása, áthidaló hitel nyújtása stb.
Az állami konstrukció keretében átstrukturált hiteleknél be kell mutatni pl. az állami garanciavállalás mértékét, az érintett szektorokon belül a kiemelten kockázatos ügyletek, területi szegmensek átstrukturálásának előfordulását.
III. Jövedelmezőség alakulása
1. Részletezni kell a hitelintézeti fióktelep főbb eredmény összetevőinek - kamat, jutalék, pénzügyi műveletek, működési költségek - alakulását, a nagyobb tranzakciók hatását az eredményre.
2. Értékelni kell az eszközök jövedelemtermelő képességének, a forrás költségeinek alakulását, azok eredményre gyakorolt hatását.
3. Ismertetni kell, hogy az államilag támogatott lakáshitelekkel kapcsolatos egyes jövedelemtételek hogyan, milyen nagyságrendben befolyásolták a hitelintézeti fióktelep jövedelmezőségét.
4. Melyek voltak a hitelintézeti fióktelepnél a tárgynegyedévben a legfontosabb kamatpolitikai- és jutalékváltoztatási döntések és mi indokolta ezeket.
5. Részletezni kell az árfolyam- és kamatváltozásoknak a pénzügyi intézmény mérlegére gyakorolt hatását.
6. Részletesen ismertetni kell, hogy az egyéb (máshol nem szereplő egyéb), valamint a rendkívüli ráfordítások és bevételek főbb tételei miből adódtak.
7. Ismertetni kell a hitelintézeti fióktelep költségeinek alakulására ható főbb tényezőket, kiemelve a jelentősebb költségtételeket.
8. Ki kell térni a hitelintézeti fióktelep által elszámolt eszközeladások, veszteségleírások alakulására, azok okaira, valamint a pénzügyi intézmény eredményére gyakorolt hatására (az azokból eredő összes bevétel, értékvesztés és visszaírás bemutatásával).
9. A hitelintézeti fióktelepnek értékelni kell a jövedelmezőségre vonatkozó terv teljesülését, alakulását. Melyek a hitelintézeti fióktelep vezetésének jövedelmezőségre vonatkozó további elképzelései.
IV. Likviditás alakulása
Értékelni kell a likviditási helyzetet az alábbi elemzési szempontok alapján:
1. Az eszköz oldali aktivitásbővülést milyen jellegű, lejárati struktúrájú források finanszírozzák.
2. MNB tartalékolás teljesítése.
3. Forrásállományok stabilitásának értékelése, az erre vonatkozó tapasztalatok.
4. Nettó pénz- és tőkepiaci pozíció (bankközi kihelyezések + likvid értékpapírok - bankközi felvétek) alakulása.
5. A szabadrendelkezésű repó képes értékpapírok állományának alakulása.
6. A kereskedelmi céllal vásárolt értékpapír-állományból milyen jellegű, kibocsátású és értékű értékpapírt csoportosítottak át a befektetési célú értékpapírok (esetleg vagyoni érdekeltségek) közé, és az átminősítésnek mi volt az oka.
7. Partnerbankoknak az intézménnyel szemben érvényesített MM limitjei, azok kihasználtsága (különös tekintettel az anyabank finanszírozási hajlandóságára, készségére).
8. A nagybetétek mérlegfőösszeghez viszonyított arányának alakulása, okai.
9. Ismertetni kell, hogy milyen eszköztárral rendelkezik a likviditásmenedzselés (hosszabb idősort figyelembe véve a betétek kemény magjának alakulása, a prolongálás / felmondás gyakorisága, forró pénzek figyelemmel kísérése stb.).
V. Kamat- és devizaárfolyam kockázat alakulása
Ismertetni kell a főbb állománycsoportok (mérlegen kívüli állományok is) kamattípusát, az esetleges benchmarkokat, az intézmény árazási gyakorlatát, a kamatpolitika kialakításánál követett megfontolásokat, várakozásokat. Értékelni kell az intézmény kamatkockázatát. Elemzési szempontok:
1. Az átárazódási rétegmérleg (mérlegen kívüli tételek is) eszköz vagy forrás érzékenysége (eszköz és forrás oldali duration).
2. A három hónapnál hosszabb átárazódású (vagy fix kamatozású) állománycsoportok ismertetése, az ezekkel kapcsolatos üzleti megfontolások.
3. Kamatderivatívák állománya, futamideje, jellege (fedezeti vagy spekulációs).
4. Az O/N nyitott devizapozíció (forint elleni összesített rövid, hosszú és az ezek abszolút értékű összesítését jelentő bruttó pozíció) elmúlt kétévi alakulásának (átlagos és maximális pozíciónagyság) bemutatása.
5. Devizahitelek ügyfelek szempontjából vett devizaárfolyam kockázata, a lehetséges visszaminősítés kockázatának megítélése, az eszközminőség romlása miatti céltartalék képzés kockázata, az erre vonatkozó tapasztalatok.
VI. Üzletpolitikai, banküzemi döntések
1. Milyen új üzletágakat, termékeket, szolgáltatásokat vezetett be a hitelintézeti fióktelep a tárgynegyedévben, melyek a további tervek, elképzelések.
2. Milyen jelentősebb fejlesztéseket hajtott végre a hitelintézeti fióktelep a tárgynegyedévben, és melyek a következő negyedévi tervek (pl. számviteli-, információs rendszer bővítése). Milyen működési kockázatcsökkentő intézkedések történtek az intézménynél a tárgynegyedévben az informatikai rendszer (biztonságtechnika) Hpt. 13/C. §-nak megfelelően.
3. Milyen főbb szervezeti változás történt a hitelintézeti fióktelepnél. Outsourcing esetén a kiszervezett tevékenységek típusainak bemutatása.
4. Milyen főbb változások történtek az elosztási csatornák fejlesztését illetően (speciális fiókok létrehozása, internet banking, telefon banking fejlesztések). Milyen változások tapasztalhatók az egyes ügyfeleknél, ügyféltípusoknál a különböző elosztási csatornák igénybevételét illetően.
VII. Kockázatkezelés
1. Milyen az intézményen, illetve intézménycsoporton belüli szervezeti, belső szabályozási változások történtek a hatékonyabb kockázatmenedzselés érdekében.
2. Az intézménynél jelentkező koncentrációs kockázatok (a finanszírozott gazdasági ágazatok, földrajzi régiók koncentrációja, a termékfajták koncentrációja, országkockázat koncentráció stb.) alakulásának, kockázatkezelésének bemutatása.
VIII. Egyéb
1. Az intézménynek részletes beszámolót kell adnia a PSZAF és az MNB által előírt intézkedések végrehajtásáról.
2. A hitelintézeti fióktelepnek jelenteni kell a Hpt. előírások megsértését, azok okait, megszüntetésükre vonatkozó intézkedéseket és azok végrehajtását.
3. Egyéb, lényegesnek ítélt változások.
HFAD EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti alapdíj számítása A tábla kitöltése
Az EU másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi fióktelepe által fizetendő felügyeleti alapdíj éves mértéke az alapdíjegység és a Hpt. 139/A. § (4) bekezdés c) pontja által meghatározott szorzószám (4) szorzata.
A tábla sorai A HFAD1 Előírt alapdíj sor tartalma 50.000 Ft*4.
A HFAD2 Megfizetett alapdíj sor kitöltésénél a 8/B pontnak a felügyeleti díj fizetésére vonatkozó előírásait kell figyelembe venni.
HFVDN EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti változó díj számítása A tábla kitöltése
Az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi fióktelepe által fizetendő változó díj éves mértéke a Hpt. 139/A. § (7) bekezdése szerint: a hitelintézet magyarországi fióktelepének éves beszámolója szerinti mérlegfőösszeg 0,1 ezrelékének, és a Bszt.-ben meghatározott portfoliókezelési tevékenység (31D1052,3 cella értéke) - ide nem értve az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a magánnyugdíjpénztár mint ügyfél részére történő portfoliókezelési tevékenység - keretében kezelt, piaci értéken számított portfolió eszközértéke 0,125 ezrelékének az összege.
A tábla sorai
A HFVDN01 Tárgynegyedévi működés napjainak száma sorba a tárgynegyedévi tényleges működési napok számát kell beírni. Amennyiben a hitelintézet tevékenységét negyedév közben kezdi meg, a működési napok száma: 90 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel minden negyedévet 90 naposnak kell tekinteni, így teljes tárgynegyedévi működés esetén 90 nap jelentendő.
A HFVDN02 Tárgynegyedévi változó díj alapja sort nem kell kitölteni.
A HFVDN021 Tárgynegyedévi változó díj alapja - mérlegfőösszeg) soron kell feltüntetni a felügyeleti változó díj számításának alapjául szolgáló negyedév végi mérlegfőösszeg összegét, a negyedéves jelentés F1AB0,4 cella (sor összesen) értékével egyezően.
A HFVDN022 Tárgynegyedévi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke soron kell megjeleníteni a Bszt.-ben szabályozott, a portfoliókezelési tevékenység keretében kezelt, piaci értéken számított portfolió eszközértékének (ún. kezelt portfolió) tárgynegyedévre számított napi átlagának értékét (a 31D1052,3 cella értékének megfelelő napi adatok negyedéves átlaga).
A HFVDN03 Tárgynegyedévre számított változó díj összesen sor tartalma a HFVDN031 és HFVDN032 soron kimutatott forintértékek összege.
A HFVDN031 Tárgynegyedévre számított változó díj - mérlegfőösszeg után soron jelenik meg a Hpt. 139/A. § (5) bekezdésben meghatározott mérték szerint az HFVDN021 soron feltüntetett mérlegfőösszeg 0,1 ezrelékének negyedévre jutó időarányos része [((F1AB0,4*0,0001)*HFVDN01,1/90)/4].
A HFVDN032 Tárgynegyedévre számítottt változó díj - kezelt portfólió piaci értéke után soron a HFVDN022 soron kimutatott portfolió eszközérték 0,125 ezrelékének negyedévre jutó időarányos részét [((HFVDN022*0,000125)*HFVDN01,1/90)/4] kell jelenteni.
A HFVDN04 Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen értéke az első, a harmadik és a negyedik negyedévben a tárgynegyedévre számított változó díjjal lesz egyenlő. A második negyedévben úgy kell meghatározni, hogy a tárgynegyedévre számított változó díjat korrigálni kell az előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekcióval (HFVDN04=HFVDN03-HFVDN11). Így a HFVDN04 sor értéke csak a második negyedévben térhet el a HFVDN03 sor értékétől.
Kizárólag a második negyedéves adatszolgáltatásban kell kitölteni a következő csillaggal jelölt sorokat: HFVDN05 sortól a HFVDN11 sorig.
A HFVDN05 Előző évi működés napjainak száma (nap): ebbe a sorba az előző évi tényleges működési napok számát kell beírni. Amennyiben a hitelintézeti fióktelep tevékenységét év közben kezdte meg, a működési napok száma: 360 nap mínusz a nem működési napok száma, mivel az évet 360 naposnak kell tekinteni, így teljes évi működés esetén 360 nap jelentendő.
A HFVDN061 sorban az auditált mérlegfőösszeg előző év végi záró állományát, a HFVDN062 sorban a nettó eszközérték előző évre számított napi átlagának értékét kell kimutatni.
A HFVDN07 Előző évre számított változó díj - auditált adatok alapján (HFVDN071+HFVDN072)* soron kell összegezni az előző évre a tőkekövetelmény után és a kezelt portfolió piaci értéke után számított változó díjak összegét.
A HFVDN071 soron az előző évre, a mérlegfőösszeg után számított változó díjat kell jelenteni (HFVDN061 Előző évi változó díj alapja - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján *0,0001*HFVDN05/360).
A HFVDN072 soron az előző évre, a kezelt portfolió piaci értéke után számított változó díjat kell jelenteni (HFVDN062 Előző évi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok alapján *000125*HFVDN05/360).
A HFVDN08 Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj sor az előző évben kiszámított, és negyedévente bevallott változó díjak összege, saját nyilvántartás alapján.
A HFVDN09 Előző évre számított változó díj korrekciója (HFVDN08 - HFVDN07)* sor az előző évben nem auditált adatok alapján bevallott változó díjak összegének (HFVDN08) és az előző év auditált adatainak alapján számított éves változó díj (HFVDN07) különbsége. A soron a túlfizetés pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel.
A HFVDN10 soron az előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díjat kell jelenteni, mely az előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj (HFVDN101) és az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (HFVDN102) összege.
Az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként pénzügyileg rendezett összeg (HFVDN102) csak abban az esetben térhet el az előző évben bevallott negyedéves változó díjak éves összegétől (HFVDN08), amennyiben a kiszámolt (bevallott) és a ténylegesen befizetett összeg eltért egymástól.
A HFVDN11 soron az előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan - felügyeleti változó díjként - ténylegesen pénzügyileg rendezett összeg és az auditált adatok alapján az előző évre számított változó díj különbségét kell jelenteni (HFVDN11=HFVDN102-HFVDN07). A soron a túlfizetés pozitív értékkel, a hiány negatív értékkel szerepel. Az első, a harmadik és a negyedik negyedévben a sor értéke 0.
KTAFHE1, KTAFHE2, KTAFHE5, KTAFHE6: Hitelintézeti fióktelepi törzsadatok
A hitelintézeti fióktelepi törzsadat táblák kötelező éves jelentése
A táblák teljeskörű kitöltése évente egy alkalommal kötelező, abban az esetben is, ha az általuk érintett területen az elmúlt 12 hónap folyamán változás nem történt. A valamennyi törzsadat táblát tartalmazó éves jelentésnek a június 30-i állapotot kell tükröznie, és a második negyedéves
jelentéssel egyidejűleg (negyedéves gyakoriságú jelentésként) kell a PSZAF részére megküldeni. A táblák kitöltése nem pótolja az ágazati törvény szerinti - változások esetére vonatkozó - évközi bejelentési kötelezettséget.
A hitelintézeti fióktelepi törzsadat táblák évközi jelentése változás esetén (eseti jelentés)
A törzsadatok évközi változását a törzsadatban történt változást követő 15 munkanapon belül eseti jelentésként kell megküldeni azzal, hogy elegendő csak annak a táblának kitöltése és beküldése, amelyben a változás történt.
A táblák kitöltéséhez fűzött magyarázatok: A *- gal jelölt mezők kitöltése kötelező.
A **- gal jelölt mezők közül legalább az egyik kitöltése kötelező.
A ***- gal jelölt mezőket csak a június 30-át megelőző egy évben tevékenységi engedélyt kapott intézménynek kell kitölteni.
A ****- gal jelölt mezők kitöltése a június 30-át megelőző egy évben történt változás esetén kötelező.
KTAFHE1 Fióktelep - Intézményi alapadatok
A táblában megjelölésre kerültek a beszámolási időszakban történt tevékenységi engedélyszerzés, illetve a tárgyévben történt változás esetén kötelezően kitöltendő mezők.
Az Intézmény jogi státusza sor kitöltéséhez az alábbi felsorolás által megadott lehetőségek választhatóak:
1 Aktív
2 Átalakulás alatt/Beolvadás
3 Átalakulás alatt/Egyesülés
4 Átalakulás alatt/Különválás alatt
5 Átalakulás alatt/Összeolvadás alatt
6 Átalakult /Beolvadt
7 Átalakult /Egyesült
8 Átalakult /Különvált
9 Átalakult /Összeolvadt
10 Cégbíróság által hivatalból törölt
11 Cégbíróság által megszűntnek nyilvánított
12 Felszámolás alatt
13 Felszámolt
14 Inaktív
15 Jogutóddal megszűnt
16 Nyilvántartásba vétel alatt
17 Végelszámolás alatt
18 Végelszámolt
A táblában fel kell tüntetni a hitelintézeti fióktelep telephelyeinek számát, melyet meg kell bontani a földrajzi elhelyezkedésük szerint "Belföld", azon belül "Budapest", "Vidéki város", "Egyéb település" valamint "Külföld" kategóriákra. A hitelintézeti fióktelep telephelye a tevékenység gyakorlásának a cég társasági szerződésében, alapító okiratában, alapszabályában (a továbbiakban együtt: létesítő okiratában) foglalt olyan tartós, önállósult üzleti (üzemi) letelepedéssel járó helye, amely a cég székhelyétől eltérő helyen található [Ctv. 7. § (2) bekezdés].
Itt kell jelenteni a hivatalos levelek címzettjének nevét, beosztását illetve hivatali rangját, a PSZAF kapcsolattartásért és az adatszolgáltatásért felelős személyek és elérhetőségeit, valamint a Hpt. 215/B. § (15) bekezdés alapján kijelölt fogyasztóvédelemi ügyekért felelős kapcsolattartó adatait, melyek kötelezően kitöltendőek.
KTAFHE2 Fióktelep - Bejelentés - és engedélyköteles tisztségviselők
Ezt a táblát minden olyan - a Hpt. 2. számú melléklet III./25. pont d) alpontja által meghatározott -vezető állású személy, illetve annak változása esetén kell kitölteni, aki a külföldi pénzügyi intézmény által kinevezett, a fióktelep irányítását végző felelős személy vagy annak közvetlen helyettese.
A tábla gyűjtőblokkjaiban egyidejűleg több tisztségviselő bejelentésére van lehetőség.
A bejelentésen túl ebben a táblában kell a tisztségviselők személyében, illetve adataiban történt évközi változást is jelenteni.
Ha a tisztségviselő megbízatása, kinevezése visszavonásra került, akkor a tisztségviselőt a tisztség betöltésének vége dátum megadásával ki kell jelenteni.
A Bejelentés oka cellában az alábbi kódok közül kell választani: "új", "újraválasztás", "megszűnés", "megszűnés elhalálozás miatt", "adatváltozás", "adategyeztetés".
Változás esetén a változásban érintett vezető állású személy adatain túl minden esetben az intézmény vezető állású személyeinek aktuális teljes listáját is szerepeltetni kell. Ebben az esetben a Bejelentés oka cellában az "adategyeztetés" kódot kell kiválasztani.
Az adatszolgáltatásban "igen" vagy "nem" válasszal kell jelölni, hogy a tisztségviselő vezető beosztásúnak minősül-e, elsőszámú vezető-e illetve, hogy az intézmény alkalmazottja-e.
A Tisztség betöltésének alapja soron kell megjelölni, hogy a tisztségviselő a tisztségét "megválasztás" vagy "kinevezés" útján látja el.
A Cégjegyzési joggal rendelkezik soron kell értelemszerűen megjelölni, hogy a tisztségviselő rendelkezik-e cégjegyzési joggal, és ha igen, akkor azt "egyedül" vagy "közösen" gyakorolja.
Amennyiben cégjegyzési joggal nem rendelkezik, azt a "nincs joga" szöveggel kell jelezni.
A Tisztség betöltésének kezdete, a Tisztség betöltésének vége és az Újraválasztás dátuma cellák közül legalább az egyik kitöltése kötelező.
KTAFHE5 Fióktelep - Könyvvizsgáló adatai
Ebben a táblában kell a könyvvizsgáló személyében és adataiban történt változást bejelenteni, valamint a megbízás megszűnésével a könyvvizsgálót kijelenteni. A könyvvizsgáló megbízására a Hpt. 133. §-ában foglaltak az irányadóak.
A könyvvizsgáló személyére vonatkozó adatok könyvvizsgáló társaság és természetes személy megbízása esetén is kötelezően kitöltendőek. A tábla lehetőséget ad a helyettes könyvvizsgálóra vonatkozó adatok kitöltésére is.
A Pénzügyi intézményi minősítést igazoló azonosító soron a könyvvizsgáló személy, illetve társaság pénzügyi intézményi minősítési számát kell jelenteni, amelyet 2008. január 1. előtt a PSZÁF, 2008-tól a Magyar Könyvvizsgáló Kamara bocsátott ki a könyvvizsgáló számára.
KTAFHE6 Fióktelep - Kiszervezés adatok
Ebben a táblában kell a kiszervezett tevékenységet és a kiszervezést végzők adataiban történt változást bejelenteni, valamint a kiszervezett tevékenységet kijelenteni.
A tábla gyűjtőblokkjaiban egyidejűleg több kiszervezett tevékenység szerepeltetésére van lehetőség. Ha a tevékenység kiszervezése megszűnt, akkor a kiszervezést a kiszervezés vége dátum megadásával ki kell jelenteni.
Hpt. 13/A. § (1) bekezdése alapján a fióktelep pénzügyi-, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódó, illetve jogszabály által végezni rendelt olyan tevékenységét, amelynek
során adatkezelés, adatfeldolgozás vagy adattárolás valósul meg, az adatvédelmi előírások betartása mellett kiszervezheti.
A Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A. §-ának megfelelően) cellában kell feltüntetni a tevékenység megnevezését.
HPTPK Pénzügyi közvetítők adatai
PKVEZ Független közvetítők vezető állású személyei
PKTEV Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye
A tábla célja
A tábla a pénzügyi intézményeknek Hpt. 3. § (10) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettsége teljesítésére szolgál, figyelembe véve a Hpt. 188. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi előírást a PSZÁF által nyilvántartandó adatok körére.
A tábla kitöltése
A hitelintézeti fióktelepek által szolgáltatandó táblák megegyeznek a részvénytársasági és szövetkezeti hitelintézetek tábláival. Az adott táblákra vonatkozóan az azonos táblakódú hitelintézeti tábla kitöltési útmutatója érvényes.
II.2. Konszolidált adatszolgáltatás
12A-12B Összevont alapú mérleg - eszközök és források
12A ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - ESZKÖZÖK 12B ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - FORRÁSOK
A tábla célja
A Hpt. XIV. fejezetében foglaltak alapján a hitelintézetekre vonatkozóan a hozzá tartozó tagokra, vállalkozásokra a PSZÁF - a konszolidált adatszolgáltatás révén - az összevont alapú felügyelettel kapcsolatos legfontosabb felügyeleti méréseket az Európai Közösségek direktíváiban foglaltaknak megfelelően, az EU tagállamainak gyakorlatával összhangban kívánja elvégezni.
Az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetek, vállalkozások körét (a továbbiakban: csoport) a jogszabály, vagy a jogszabályi felhatalmazás alapján a PSZÁF határozza meg.
A felügyeleti összevont alapú (illetve konszolidált) adatszolgáltatást negyedévenkénti (március 31., június 30., szeptember 30., december 31). fordulónapra kell vonatkoztatni.
A tábla kitöltése
A táblázatban az összevont felügyelet alá tartozó és bevonásra került csoport-tagok konszolidált eszközeit és forrásait kell bemutatni a számviteli szabályok (Szmt. és Hitkr.) által meghatározott könyv szerinti értéken.
A táblázatok struktúrája lényegében megegyezik az Hitkr. -ben foglalt összevont mérleg szerkezetével és tartalmával, de a részletező sorokat kibővültek egy "Egyéb" sorral, hogy a részösszegek kiadják a fő sorok összegét. A táblázat kibővült továbbá az EURO és egyéb deviza oszlopokkal, melyekben a deviza forint ellenértékét kell feltüntetni az általános rendelkezésekben leírtaknak megfelelően.
A 12A és 12B jelentésekben szereplő Kapcsolt vállalkozással szembeni soroknak - a konszolidált beszámoló tekintetében - értelemszerűen csak az "equity" módszerrel számba vett társult vállalkozásokra vonatkozóan van tartalma.
A konszolidálásba az újonnan bevonandó vagy a közvetett módon konszolidálás alá vont vállalkozások adataira vonatkozóan - ha a jogszabály másképp nem rendelkezik -, a PSZÁF határozza meg a konszolidálás módszerét.
12C Összevont alapú mérlegen kívüli tételek A tábla kitöltése
A táblázatban az összevont felügyelet alá tartozó csoporttagok konszolidált mérlegen kívüli tételeit kell bemutatni. A kimutatásban mind a banki könyvi, mind a kereskedési könyvi tételeket szerepeltetni kell.
A táblázatok felépítése megegyezik az Hitkr. -ben foglalt mérlegen kívüli kötelezettségek felsorolásával, amely kiegészült a hasonló felsorolású Követelések oszlopával, amelyek esetében a megnevezéseket értelemszerűen kell alkalmazni.
Az egyes tételek tartalma, összege és kimutatása a táblázatban a számviteli előírások szerinti (nyilvántartási) értéken történik.
12D Összevont alapú eredménykimutatás
A tábla kitöltése
A táblázatban az összevont alapú felügyelésnek megfelelő csoport konszolidált eredménykimutatását kell bemutatni a számviteli előírások szerint.
A jelentés megnevezésében szereplő számok és betűjelek a számviteli (pénzügyi intézmények éves beszámolójára vonatkozó Hitkr.) mérlegben jelöltek szerinti sorszámokra (jelzésekre) utalnak.
A jelentésben szereplő "kapcsolt" vállalkozásra hivatkozott soroknak - a konszolidált beszámoló tekintetében - értelemszerűen csak az "equity" módszerrel számba vett társult vállalkozásokra vonatkozóan van tartalma.
A tábla sorai
Az Általános igazgatási költségek megbontásánál a társadalombiztosítási költségekben nem kell szerepeltetni a nyugdíjjal kapcsolatos költségeket, mert azok külön soron szerepelnek.
A konszolidálásból adódó (számított) társasági adókülönbözet külön soron szerepeltetése csak az előjelek miatti megkülönböztetést szolgálja. Egy jelentő intézmény esetében a csoportra vonatkoztatott társasági adókülönbözet pozitív vagy negatív. Mindkét soron nem szerepelhet adat.
Az Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre sort konszolidált eredménykimutatás nem tartalmazhat (Hitkr. 5. számú melléklet 5. pont). Az Szmt. 127. § (3) bekezdés szerint a sor tartalmát az eredménytartalék javára vissza kell vezetni.
Az egyéb személynek adott osztalék vagy részesedés alatt kell feltüntetni a kapcsolt vállalkozások, illetve az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozások kategóriájába nem sorolható személyeket (pl. természetes személyek).
12EA-12EB Összevont alapú felügyelet alá "bevont", illetve "nem került" vállalkozások
12EA ÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET ALÁ "BEVONT" VÁLLALKOZÁSOK
A tábla célja
Itt minden olyan vállalkozást fel kell tüntetni, amelyek az összevont (konszolidált) felügyelet alá kerültek.
A tábla kitöltése
Ebben a táblában az összevont felügyelés alá vont (konszolidált) vállalkozásokat név és törzsszám szerint kell felsorolni.
A tábla oszlopai
A c) Kódjel oszlopban a következők szerint kell jelölni a vállalkozások típusait: "H" = hitelintézet, "Pv" = pénzügyi vállalkozás, "Bv" = befektetési vállalkozás, "Jv" = járulékos vállalkozás, "Ak" = befektetési alapkezelő. 14
A d) Bevonás jogcíme (1,2,3,4,5) oszlopban
• az "1" jelölést kell alkalmazni, ha az összevonásra a Hpt. 90. § (2) bekezdés a) pontja,
• "2" jelölést, ha a Hpt. 90. § (2) bekezdés b) pontjában megfogalmazott kapcsolat,
• "3" jelölést ha a Hpt. 91. § (5) bekezdése, valamint
• "4"jelölést,haaHpt. 91. § (6) bekezdése alapján került sor.
Az "5" jelölést kell alkalmazni olyan közvetett tulajdonlás (kapcsolat) esetén, amelynél a felsőbb szintű (anya-, leány stb.) vállalkozás nem vonható be, de a Hpt. 94. § (5) bekezdése alkalmazásával a PSZÁF engedélye alapján az összevont alapú felügyelet (konszolidáció) alá bekerül.
A közvetlen és közvetett tulajdoni hányad összesen értékét csak a konszolidált beszámolóba bevont társaságok szempontjából, illetve a felügyeleti előírás szerint kell értelmezni.
Az e) Konszolidáció módszere oszlopban a jelölés = T; R, U, illetve F
• "T" jelölést kell alkalmazni, ha az Szmt. 122. § (2) bekezdése szerinti "teljes" ,
• "R" jelölést, ha a Hpt. 94. § (3) bekezdése szerinti "tőkerészesedés",
• "U" jelölést, ha a Hpt. 94. § (4) bekezdése szerinti "társult" konszolidációra került sor.
• "F" jelölést kell alkalmazni a Hpt. 94. § (5) bekezdés szerinti, tőkekapcsolat nélküli, PSZÁF által megállapított módszertanú konszolidáció esetén.
A vállalkozásban, az összevont felügyelet alá került csoporttagok tulajdonában lévő részesedés közvetlen és közvetett mértékét az f) és g) oszlopokban kell feltüntetni. A közvetlen kategória meghatározását az összevont felügyelet alá tartozó legfelső színtű "anyavállalat" szerinti közvetlen részesedések alapján kell kitölteni.
A vállalkozásoknál nem a konszolidált, hanem a beszámolás fordulónapján kimutatott, az adott vállalkozás mérlegfőösszegét, saját tőkéjét, illetve - azoknál, ahol szavatoló tőkét is kell számítani -annak értékét is fel kell sorolni.
Abban az esetben, ha a PSZÁF határozza meg a konszolidálás módszerét, akkor F jelzést (is) kell használni.
A konszolidálásba - felügyeleti engedély, határozat alapján - bevonandó, vagy a konszolidálás alól mentesülő vállalkozások adatait a felügyeleti határozatban meghatározott időponttól kell az adatszolgáltatásban figyelembe venni.15
12EB ÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET ALÁ NEM KERÜLT VÁLLALKOZÁSOK
A tábla célja
Itt minden olyan vállalkozást - beleértve a minősített befolyású részesedést jelentő befektetést is - fel kell tüntetni, amelyek nem kerültek az összevont (konszolidált) felügyelet alá.
A közvetlen kategória meghatározását, a legfelső színtű "anyavállalat" szerinti közvetlen részesedések alapján kell kitölteni.
A tábla kitöltése
Ebben a táblában az összevont felügyelés alá nem tartozó (nem konszolidált) vállalkozásokat név és törzsszám szerint kell felsorolni.
Itt azokat a vállalkozásokat kell feltüntetni, akikben a "csoport" bármilyen közvetlen vagy közvetett részesedéssel rendelkezik, de bármely ok miatt nem kerültek az összevont felügyelet (konszolidálás) alá.
A tábla oszlopai
A c) Kódjel oszlop kitöltésére vonatkozóan a 12EA tábla c) Kódjel oszlopánál leírtakat kell figyelembe venni.
A d) Kivonás jogcíme oszlopban, ha nem vehető figyelembe a számbavétel (akár közvetlen, akár közvetett kapcsolatról van szó), mert a jogszabály nem teszi lehetővé, akkor J, ha felügyeleti engedély alapján nem vonható be, akkor F jelet kell tenni. A konszolidációba nem bevonható, a "csoport"-hoz tartozó más vállalkozások jelölése NB.
Az e) Fölérendelt szoros kapcsolat jellege oszlopban a jelölés = T; M; V; O; F; Ö; A; R.
Fölérendelt szoros kapcsolat a jelentést küldő egy másik személy feletti ellenőrző befolyása. Ha a jelentést küldő
a) az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont a) alpontja szerinti anyavállalat, T jelölést,
b) az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont b) alpontja szerinti anyavállalat, Mjelölést,
c) az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont c) alpontja szerinti anyavállalat, V jelölést,
d) az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont d) alpontja szerinti anyavállalat, O jelölést,
e) a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. pont a) alpontja szerinti befolyással rendelkezik, F jelölést,
f) a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. pont b) alpontja szerinti befolyással rendelkezik, Ö jelölést,
g) a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. pont c) alpontja szerinti befolyással rendelkezik, A jelölést,
h) a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. pont d) alpontja szerinti befolyással rendelkezik, R jelölést kell a mezőben alkalmazni.
Az f) Nem fölérendelt szoros kapcsolat jellege oszlopban a jelölés hasonló az előzőekhez = T; M; V; O; F; Ö; A; R.
Nem fölérendelt szoros kapcsolatnak az minősül, ha az adatszolgáltatóra valamely személy ellenőrző befolyással bír. Ha az ellenőrző befolyással rendelkező személy a jelentést küldő vállalkozás felett
a) az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont a) alpontja szerinti anyavállalat, T jelölést,
b) az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont b) alpontja szerinti anyavállalat, Mjelölést,
c) az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont c) alpontja szerinti anyavállalat, V jelölést,
d) az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont d) alpontja szerinti anyavállalat, O jelölést,
e) a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. pont a) alpontja szerinti befolyással rendelkezik, F jelölést,
f) a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. pont b) alpontja szerinti befolyással rendelkezik, Ö jelölést,
g) a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. pont c) alpontja szerinti befolyással rendelkezik, A jelölést,
h) a Hpt. 2. számú melléklete II. fejezet 1. pont d) alpontja szerinti befolyással rendelkezik, R jelölést kell a mezőben alkalmazni.
Itt kell jelezni azokat a közvetlen és közvetett kapcsolatokat is, amelyek a jogszabály alapján nem összevonhatók, de a "csoport"-hoz tartoznak. A konszolidációba nem bevonható más vállalkozások jelölése (pl. nem szoros kapcsolatú) befolyásoló részesedés esetében "BR",egyéb esetben "E" jelölést kell alkalmazni.
13JB Összevont alapú portfólió elemzés - Minősítés
A tábla kitöltésére a 8PBB tábla kitöltési útmutatója az irányadó.
13JC Összevont alapú portfolió elemzés - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken)
A tábla kitöltésére a 8NAC tábla kitöltési útmutatója az irányadó.
13KA-13KB Összevont alapú felügyelet alá vont pénzügyi szervezetek adatai
(Belföldi, Külföldi)
13KA BELFÖLDI PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ADATAI A tábla kitöltése
A táblázatot az összevont alapú felügyelet alá tartozó intézményekkel kapcsolatos csoporton kívüli ügyletek részleteire vonatkozóan kell kitölteni.
A pénzügyi, illetve befektetési vállalkozások közé azok az intézmények sorolandók, amelyek a Hpt. -ben, és a Tpt. -ben meghatározottak szerinti vállalkozások, és a PSZÁF engedélyével rendelkeznek.
A tábla sorai
A 13KA1 Összesen sor értéke megegyezik külön-külön a (2+...+5), illetve a (6+7) sorok összegével.
A pénzügyi vállalkozásokkal, a befektetési vállalkozásokkal, befektetési alapkezelőkkel, továbbá az egyéb szervezetekkel kapcsolatos kockázatvállalásokat - ügyfelenként - kell részletezni és a 2 -5 sorokban összesíteni.
A I3KA6 Nem részletezettek sorban azokat ügyfeleket kell összesíteni, amelyek esetében az ügyletek nem érik el az egymillió, a szövetkezetek esetében az ezer forintot.
Az összes belföldi kapcsolatot a 13KA701 sortól kezdődően fel kell sorolni. A sorok száma nem korlátozott. A részletezett állományt a 13KA7 sorban lévő kell összesíteni.
A mérlegtételeket, valamint a mérlegen kívüli kötelezettségeket, illetve követeléseket forint összegben, illetve abból kiemelve devizában és a könyv szerinti (nettó) értéken kell feltüntetni.
13KB KÜLFÖLDI PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ADATAI
A tábla kitöltése
A táblázatot az 13KA táblához hasonlóan (nettó értéken) kell kitölteni.
Itt - elsősorban a magyar törvények definíciója szerinti - a pénzügyi vállalkozásokkal, a befektetési vállalkozásokkal, befektetési alapkezelőkkel, valamint egyéb, speciális pénz- és tőkepiaci intézményekkel kapcsolatos kockázatokat, a mérlegben elszámolt, illetve mérlegen kívüli tételként nyilvántartott forint- és devizaköveteléseket, illetve kötelezettségeket kell részletezni, és ügyfelenként felsorolni. A táblázatban nem kell szerepeltetni a külföldi székhelyű összevont alapú felügyelet alá vont intézmény adatait,
A 13KB6 Nem részletezettek sorban azokat az ügyfeleket kell összesíteni, amelyek esetében az ügyletek nem érik el az egymillió, a szövetkezetek esetében az ezer forintot.
Az összes külföldi kapcsolatot a 13KB701 sortól kezdődően fel kell sorolni. A sorok száma nem korlátozott. A felsorolt ügyfelek adatait a 7 sorban kell összesíteni.
A részletezett állomány és a 13KB6 sorban lévő értékek együttes összesítésének a 13KB1 Összesen sorral meg kell egyezni.
Az azonosító oszlopban az ügyfélre vonatkozó Swift számot, (esetleg) banki azonosító számot kell megadni, amennyiben törzsszámmal nem rendelkezik. Az ügyfél neve után zárójelben az adott ország - MNB által is használt - kódjelét kell beírni.
KONSZDMM - Havi jelentés a devizafinanszírozás megfelelési mutatóról -Konszolidált tételek
KDMM - Havi jelentés kiegészítő adatokról - Konszolidált tételek Beküldési határidő
A tárgyhót követő 17. munkanap, illetve ha a tárgyhó a tárgynegyedév utolsó hónapja, akkor a tárgyhót követő 22. munkanap. Amennyiben ezek a napok nem munkanapra esnek, akkor a beküldési határidő a megjelölt napokat követő első munkanap.
A "konszolidált" fogalom jelentése a KONSZDMM és a KDMM táblák vonatkozásában: a konszolidált felügyelet jelentéseknél irányadó számviteli jogszabályoktól és a Hpt. -től eltérően a 366/2011. (XII. 30. ) Korm. rendelet 1. §-a szerint kell értelmezni, azaz a konszolidált kör a rendelet hatálya alá tartozó, részvénytársasági formában működő hitelintézeteknek a 366/2011. (XII. 30. ) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése szerinti körét foglalja magában.
A KONSZDMM táblát az összevont felügyelet alá tartozó, hitelintézeti csoportot vezető hitelintézeteknek kell kitölteni a DMM tábla helyett úgy, hogy az a csoporton belüli hitelintézetekkel konszolidált adatokat tartalmazza. A hitelintézeti csoportokhoz tartozó, nem csoportvezető, magyarországi székhelyű hitelintézeteknek nincs önálló adatszolgáltatási kötelezettsége.
A KDMM táblát is kizárólag az összevont felügyelet alá tartozó, több magyarországi székhelyű hitelintézetet is tartalmazó csoport esetében kell a hitelintézeti csoportot vezető hitelintézeteknek kitölteni, a magyarországi székhelyű hitelintézetek adatainak figyelembe vételével. Az ezen a körön kívül eső többi hitelintézetnek - ide nem értve az összevont felügyelet alá tartozó, több magyarországi hitelintézetet is tartalmazó csoport nem csoportvezető hitelintézeteit - kizárólag a DMM táblát kell kitöltenie.
KONSZDMM - Havi jelentés a devizafinanszírozás megfelelési mutatóról - Konszolidált tételek
A "KONSZDMM - Havi jelentés a devizafinanszírozás megfelelési mutatóról - konszolidált" elnevezésű tábla mindössze elnevezésében tér el a DMM táblától, kitöltése mindenben megegyezik a DMM táblára vonatkozó előírásokkal.
KDMM - Havi jelentés kiegészítő adatokról - Konszolidált tételek
Az egyes sorok a) oszlopában a KONSZDMM tábla vonatkozó sorainál leírtaknak megfelelő tartalommal kell jelenteni a hitelintézeti csoportot vezető hitelintézetre vonatkozó egyedi adatokat, az egyes sorok b) oszlopában a konszolidált adat és a csoportvezető hitelintézet egyedi adatai közötti különbséget, az egyes sorok c) oszlopában pedig az a) és b) oszlopok összegét kell jelenteni. A tábla e) oszlopa a KONSZDMM tábla c) oszlopával megegyező módon számítandó, míg a d) oszlopban a 366/2011. (XII. 30.) Korm. rendeletben meghatározott súlyokat százalékos formában, tizedesjegy nélkül kell feltüntetni.
III. RÉSZ SEGÉDLETEK
III.1. Segédanyag a panasz-statisztikai kitöltési útmutatóhoz
1. Panasztípusok szerinti megoszlás
1.1) Állami támogatás
Törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott célra nyújtott állami támogatással, így például állami kamattámogatással kapcsolatos panasz.
1.2) Árfolyam
- egyes tranzakcióknál az árfolyam konkrét mértékének kifogásolása;
- a fogyasztó szerint nem megfelelő árfolyam alkalmazása a kalkulációban;
- az árfolyam nem megfelelő figyelembevétele vagy figyelmen kívül hagyása egy-egy pénzügyi instrumentum értékének meghatározásánál;
- árfolyamváltozás kifogásolása;
- minden egyéb devizás vagy valutaátváltási tranzakcióra vonatkozó panasz, amely az árfolyammal kapcsolatos.
A befektetési szolgáltatásoknál az árfolyamfogalommal (pl. részvények árfolyama) kapcsolatos panaszok a kamat, hozam kategóriában veendők figyelembe.
1.3) Egyoldalú szerződésmódosítás
A fogyasztóval kötött szerződés kamatának, díjának, minden egyéb költségnek vagy feltételnek a módosítása.
1.4) Elektronikus szolgáltatás
Olyan információs társadalommal összefüggő (elektronikus úton, távollevők részére, rendszerint ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás, amelyhez a szolgáltatás igénybe vevője egyedileg fér hozzá) szolgáltatással kapcsolatos panasz, amely szolgáltatás célja valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog - így különösen pénz, értékpapír -, szolgáltatás üzletszerű értékesítése, vagy más módon történő igénybevétele, ha a panasz kifejezetten az elektronikus eszköz nem kielégítő működésére (rendszerbeli hiányosságára) vonatkozik.
1.5) Elő-, végtörlesztés
A szerződés alapján fennálló tartozás teljesítési idő előtt történő teljes vagy részleges megfizetésével kapcsolatos panaszok.
1.6) Elszámolás
Ide sorolandók azok a panaszok, melyek egyes tranzakciókkal kapcsolatosan (pénztári ki-befizetés, átutalási-átvezetési megbízás, akkreditív nyitás, beszedési megbízás, tőzsdei és OTC adásvételi és portfólió kezelési megbízások stb.) elszámolási vitát eredményeznek.
1.7) Hozam mértéke
Az adott termék hozamának a mértékére vonatkozó panasz.
1.8) Jogosulatlan tevékenység
A PSZÁF engedélyének hiányában végzett engedélyköteles tevékenységgel kapcsolatos panaszok.
1.9) Jutalék, költség, díj mértéke
Itt kell feltüntetni minden, a pénzügyi tevékenységhez kapcsolódóan vagy egyéb jogcímen felszámított díjak, jutalékok, költségek mértéke vagy új díj bevezetése miatti panaszt.
1.10) Kamat mértéke
A hitelintézet által alkalmazott kamat mértékére vonatkozó panasz.
1.11) KHR (BAR lista)
Ide tartoznak a fogyasztók adatainak KHR-be történő továbbításával; KHR-ben történő nyilvántartásával, kezelésével; valamint a fogyasztók tájékoztatásának illetve értesítésének hiányosságával, elmaradásával kapcsolatos panaszok.
1.12) Megbízás teljesítése
Ide sorolandók azok a panaszok, melyek egyes tranzakciók (pénztári ki-befizetés, átutalásiátvezetési megbízás, akkreditív nyitás, beszedési megbízás, tőzsdei és OTC adásvételi és portfólió kezelési megbízások stb.) hibás- vagy elmaradt teljesítéséből eredően vitát eredményeznek.
1.13) Méltányossági kérelem
Fizetési nehézség felmerülésének a jelzése, hitelek átütemezésével, a törlesztési időszak meghosszabbításával, részletfizetéssel, fizetési halasztással stb. kapcsolatos kérelmekkel kapcsolatos panaszok.
1.14) Nyilvántartási hiányosság
A megbízható és naprakész nyilvántartást biztosító számviteli és informatikai háttér hibáira, valamint az ügykezelés, adminisztráció során előforduló hibák (hibás bizonylat, beadvány elvesztése, postázási hiba, kötelező értesítések elmulasztása stb.) miatti panaszok tartoznak e csoportba.
1.15) Pénzügyi közvetítő
A pénzügyi intézmény független és függő közvetítőjének tevékenységével kapcsolatos panaszok.
1.16) Pénzügyi visszaélés
Minden olyan beadvány, amelynek tárgya bűncselekmény elkövetésének, - így például készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, gépjármű- és lakásfinanszírozással összefüggő csalás, pénzmosás - gyanúját veti fel.
1.17) Szolgáltatás minősége
A fogyasztókkal szemben tanúsított magatartás, udvariatlan kiszolgálás; nehezen elérhető ügyintézők, ügyintézés lassúsága stb.
1.18) Tájékoztatási hiányosság
- szerződéskötés előtt: ha a panasz elsősorban arra vonatkozik, hogy a fogyasztót az intézmény hiányosan, tévesen vagy egyéb okból nem megfelelően tájékoztatta az adott konstrukcióról, annak kockázatairól, valamint a fogyasztót terhelő többletköltségekről, vagy bármilyen olyan tényezőről, amely a fogyasztó szempontjából lényeges lehet a megfelelő ügyleti döntéshozatalában;
- szerződéskötés után: ha a panasz a szerződéskötés utáni időszakban történt téves, hiányos vagy egyéb okból nem megfelelő tájékoztatására vonatkozik (pl. szerződéses feltételek változására, kondícióváltozásra, számlakivonat "hiányos" tartalmára, jogokra és kötelezettségekre vonatkozó téves illetve hiányos tájékoztatásra).
1.19) Törlesztő részlet mértéke
A hitel-, kölcsön- és lízingszerződések esetén a szerződésben meghatározott időszakonként esedékes törlesztő részlet, lízingdíj mértékének megállapításával kapcsolatos panasz.
1.20) Egyéb ügyviteli hibák
Minden, a felsorolt kategóriák valamelyikébe be nem sorolt panaszt itt kell számba venni.
2. Szolgáltatási ágak szerinti megoszlás
A. Hitelezéssel kapcsolatos panaszok: valamennyi hitelkonstrukcióval kapcsolatos panasz ide tartozik.
- Folyószámlahitel: a hitelintézet által vezetett fizetési számlán és a nem fizetési műveletek teljesítésére szolgáló, a fogyasztó által bármikor hozzáférhető egyéb számlán kialakult negatív egyenleg (overdraft), valamint az ezen számlákhoz kapcsolódóan nyújtott kényszerhitel. Folyószámlahitelnek minősül az a kártyahitel is, amelynél a bank kamatmentes periódust biztosít.
- Áruhitel: a fogyasztási kölcsön azon típusa, melyet a fogyasztó elsősorban tartós fogyasztási cikkek - kivéve gépjármű - vagy szolgáltatások megvásárlásához, illetve igénybevételéhez, általában a vásárlás helyén, a megvásárolni kívánt termék vagy szolgáltatás megszerzése, illetve elérése érdekében vesz igénybe.
- Gépjárműhitel: a fogyasztók részére új és használt személygépkocsik és rendszámozható motorkerékpár megvásárlásához nyújtott hitel, valamint a nem közvetlenül a gépjármű adásvételekor nyújtott hitelkonstrukciók is (pl. hitellevél alapján történő finanszírozás).
- Személyi kölcsön: a fogyasztók részére hitelcélhoz nem kötött, szabad felhasználású, ingatlan fedezet bevonása nélkül nyújtott fogyasztási kölcsön.
- Hitelkártya: a hitelintézet és a kártyabirtokos közötti szerződésben meghatározott mértékű hitelkerethez kapcsolódó termék, amely egyenlegét egy hitelszámlán tartják nyilván.
- Lakáscélú hitel: ingatlanon alapított jelzálog - ideértve az önálló zálogjogként alapított jelzálogjogot is - fedezete mellett megkötött olyan hitel-, illetőleg kölcsönszerződés, amelyben a felek által okiratban rögzített hitelcél lakóingatlan vásárlása, építése, bővítése, korszerűsítése vagy felújítása.
- Jelzálog alapú szabad felhasználású hitel: az ingatlanon alapított jelzálog fedezete mellett, felhasználási célhoz nem kötötten fogyasztónak folyósított hitel, valamint az ingatlan célú hitel kiváltására folyósított jelzáloghitelek.
- Egyéb hitelezés: minden, a fenti kategóriákba nem sorolt hitelnyújtással kapcsolatos panasz.
B. Betéti konstrukciókkal kapcsolatos panaszok
Folyószámla vezetés (látra szóló betét) kivételével valamennyi betételhelyezéssel kapcsolatos panaszt ide kell besorolni.
- Klasszikus betéti konstrukciók: itt kell jelenteni a lekötött betétekkel, takarékbetétkönyvekkel, betéti jellegű okiratokkal, a rögzített célú betétekkel (pl. gyámhatósági betét, nyereménybetét, lakás-takarékpénztári megtakarítások) kapcsolatos panaszokat.
- Kombinált betéti konstrukció: olyan megtakarítási formával, amely a bankbetét mellett még legalább egy másik pénzügyi terméket is tartalmaz pl.: 2 vagy több betét együttes igénybevétele, befektetési termékkel kombinált betét, strukturált (függő kamatozású) betét, valamint a tartós betéti számlával kapcsolatos panaszok.
C. Számlavezetéssel kapcsolatos panaszok
Lakossági látra szóló (elszámolási betét) forint- és devizaszámláinak vezetésével, az ehhez kapcsolódó elszámolásokkal, díjakkal kapcsolatos panasz (a pénzforgalom kivételével).
D. Pénzforgalommal kapcsolatos panaszok
- Átutalás: a fizető fél által fizetési számlája terhére és a kedvezményezett fizetési számlája javára kezdeményezett fizetéssel kapcsolatos panaszok (egyszeri, csoportos, rendszeres, hatósági átutalási megbízás vagy átutalási végzés)
- Beszedés: a kedvezményezett fél által fizetési számlája javára és a fizető fél fizetési számlája terhére kezdeményezett fizetéssel kapcsolatos panaszok (felhatalmazó levélen alap felhatalmazó levélen alapuló beszedés, váltóbeszedés, csekkbeszedés, csoportos beszedés, határidős beszedés, okmányos beszedés)
- Egyéb: a fenti két kategóriába be nem sorolt pénzforgalommal kapcsolatos panaszok.
E. Elektronikus bankolással kapcsolatos panaszok
Az elektronikus eszközökkel (telefon, internet, fax) bonyolított banki szolgáltatások.
F. Bankkártya műveletekkel kapcsolatos panaszok
Minden bankkártyával folytatott tranzakció, függetlenül attól, hogy milyen háttérszolgáltatáshoz kapcsolódik (hitel, betét stb.).
G. Befektetési szolgáltatással kapcsolatos panaszok
Minden, a Bszt. alá tartozó befektetési szolgáltatási - kiegészítő befektetési szolgáltatási - és árutőzsde szolgáltatási tevékenységgel összefüggő panasz, amelyet tovább kell részletezni pénzügyi eszközre szóló megbízás felvétele, továbbítása, végrehajtása [Bszt. 5. § (1) bekezdés a)-b) pontja], portfóliókezelés [Bszt. 5. § (1) bekezdés d) pontja], befektetési tanácsadás [Bszt. 5. § (1) bekezdés e) pontja] és egyéb befektetési szolgáltatással összefüggő panaszok szerint.
H. Pénzügyi lízinggel kapcsolatos panaszok
Gépjármű-, ingatlan- és egyéb eszköz (gép, berendezés stb.) lízingelésével kapcsolatos tranzakcióik miatti panaszok.
- Ingatlanlízing: a fogyasztók részére új építésű és használt lakóingatlanok, üdülőingatlanok, a lakóingatlanhoz kapcsolódó kiegészítő ingatlanok (garázs, tároló, gépkocsi beálló), valamint építési telek megvásárlásához kínált azon finanszírozási forma, amelynek során a lízingbeadó pénzügyi intézmény az ingatlant adásvételi szerződéssel megvásárolja az eladótól, és egy lízingszerződéssel lízingbe adja a lízingbevevőnek azzal, hogy a futamidő végéig, illetve az esetleges végtörlesztésig az ingatlan tulajdonjogát a pénzügyi intézmény fenntartja.
- Gépjárműlízing: a fogyasztók részére új és használt személygépkocsik és rendszámozható motorkerékpár megvásárlásához kínált azon finanszírozási forma, amelynek során a lízingbeadó pénzügyi intézmény a járművet adásvételi szerződéssel megvásárolja az eladótól és egy lízingszerződéssel lízingbe adja a lízingbevevőnek, azzal, hogy a futamidő végéig, illetve az esetleges végtörlesztésig a gépjármű tulajdonjogát a pénzügyi intézmény fenntartja.
- Egyéb lízing: a fenti két kategóriába be nem sorolt eszközök lízingelésével kapcsolatos panaszok.
I. Egyéb tevékenységgel kapcsolatos panaszok
Minden, a fenti kategóriákba be nem sorolt panaszt itt kell feltüntetni.
III.2. TEÁOR
A PSZÁF részére történő adatszolgáltatásban a gazdasági tevékenységeket a KSH mindenkor érvényben lévő TEÁOR besorolása alapján kell osztályozni. Az egyes tevékenységeket a TEÁOR számjel alapján a következő betűjelek szerint kell feltüntetni:
PSZAF betűjel | NEMZETGAZDASÁGI ÁGAK, ÁGAZATOK | TEAOR számjel | MNB számjel |
A | Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat | 01- 03 | 01 |
B | Bányászat, bányászati szolgáltatás | 05-09 | 02 |
C | Feldolgozó ipar | 10-33 | 03-09 |
D | Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás | 35 | 10 |
E | Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés | 36-39 | 11 |
F | Építőipar | 41-43 | 12 |
G | Kereskedelem, gépjárműjavítás | 45-47 | 13 |
H | Szállítás, raktározás | 49-53 | 14 |
I | Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás | 55-56 | 15 |
J | Információ, kommunikáció | 58-63 | 16 |
K | Pénzügyi, biztosítási tevékenység* | 64-66 | 17 |
L | Ingatlanügyek | 68 | 18 |
M | Szakmai, tudományos tevékenység, adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység | 69-82 | 19 |
N | Egyéb tevékenységek | 84-96 | 20 |
T | Háztartás munkaadói tevékenysége, termék előállítása, szolgáltatás végzése saját fogyasztásra | 97-99 | 20 |
NN | Ismeretlen ágazat | 21 |
*A TEÁOR szerint pénzügyi jellegű főtevékenységet végző nem pénzügyi vállalatok adatait a K Pénzügyi, biztosítási tevékenység soron kell jelenteni.
A TEÁOR számjeleknek a KSH által történő változtatása esetén értelemszerűen az előírásoknak megfelelően kell a számjeleket figyelembe venni, de a PSZÁF betűjelek változatlanok maradnak.
Abban az esetben, ha az ügyfél többféle tevékenységet folytat és azáltal a TEÁOR számjel különböző tevékenységi csoportba tartozik, akkor a PSZÁF besorolásnál az alaptevékenység szerinti betűjelet kell alkalmazni, beleértve a külföldi vállalkozásokat is.
Magánszemély (lakossági ügyfél) esetében, illetve, ha a külföldi vállalkozás tevékenységi köre nem meghatározható, és a TEÁOR szerint nem azonosítható, akkor az Ág oszlopba NN jelet kell tenni.
1 Ha a hitelintézet a saját teljesítményű eszközeit aktiválja, az aktivált előállítási költségek (közvetlen önköltség) az eredménykimutatásban, az általános igazgatási költségek között már nem szerepelnek az alábbi könyvelési lépések eredőjeként: 1. Növeli az általános igazgatási költségeket a Saját előállítású eszközök előállítási költségeinek elszámolása a felmerüléskor (Tartozik: 5... számlák, Követel: 4... számlák). 2.A saját előállítású eszközök aktiválásakor csökken az általános igazgatási költségek az elszámolt előállítási költségekkel azonos értékben, mivel a Saját előállítású eszközök állományba vételét (Tartozik: 13. számlák) az 5-ös számlaosztályon belüli Aktivált saját teljesítmények értéke számlával szemben (Követel: 58 ... számlák) kell végrehajtani a számviteli szabályoknak megfelelően.
2 A lejárt oszlopban csak a már esedékessé vált, de az esedékesség időpontjáig meg nem fizetett tőke, kamat és egyéb követeléseket kell szerepeltetni. A vonatkozási dátumot követően esedékes követelések pénzáramlásai a Lejárt tételek miatti korrekciók blokkban kerülnek kivezetésre.
3 Ezek a tételek gyakorlatilag az úton lévő tételeket tartalmazzák.
4 Ez esetben egy három hónapos, folyamatosan megújuló lekötött betétet a hátralévő lejárat szerint, azaz szerződéskötéskor pl. a 31-90 napos kategóriába kell besorolni.
5 A fősorok értékvesztéssel történő korrekciója szükséges annak érdekében, hogy bruttó állományi adatok szerepeljenek a táblában.
6 A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. esetében a 2001. évi XX. törvényt is figyelembe kell venni.
7 Pl. ha az érték 124 ezer Ft, akkor a mezőbe 0,124, illetve, ha a mutató 0,46451, akkor 46,45 lesz a beírandó adat.
8 Pl. A 2003. évi szerződések - tekintettel a nyolc éves futamidejű szerződésekre is - legalább 2011. I. negyedévéig biztosan jelentendők.
9 Kapcsolt vállalkozások az Szmt. szerint kapcsolt vállalkozásként meghatározott vállalkozások.
10 Például egy áprilisi kötésű júniusi három hónapos tőzsdei kamatláb ügyletet úgy kell tekinteni, mint egy 5 hónapos hosszú pozíciót és egy két hónapos rövid pozíciót.
11 Például egy 400 M Ft-os hitelkeretet, amelynek a lehívási valószínűsége 50%, és a valószínűsített lehívási időpontja szeptember, átárazódása pedig 3 havonta történik, szeptembernek megfelelő lejárati sávban 200 M Ft értékben, mint Kis összegű, le nem hívott hitelkeretek vagy a hitelkeretek még nem folyósított része esetében a mérlegen belüli tételekhez hasonlóan statisztikai módszerek is alkalmazhatók.
12 Az ettől eltérő esetek külön feltüntetésre kerültek.
13 az ettől eltérő összehasonlítást ki kell emelni.
14 Felügyeleti engedély alapján is változhat a bevonandó vállalkozások köre, ebben az esetben a felügyeleti engedélynek megfelelően kell bővíteni a bevontak jelzését. (pl. Bi= biztosító, Ny= nyugdíjpénztár)
15 A hitelintézeti kérelem alapján, vagy az ellenőrzés során felmerült változások miatti adatszolgáltatási kötelmekre a hitelintézetnek fel kell készülni."