918/B/2006. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269. §-ának az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével való ellentéte megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269. §-a Alkotmány 7. § (1) bekezdésével, 8. § (1) bekezdésével, 54. §-ával, 59. § (1) bekezdésével, 68. § (2) bekezdésével és 70/A. § (1)-(2) bekezdésével való ellentéte megállapítására és megsemmisítésére irányuló, valamint nemzetközi szerződésbe ütközés, illetve nemzetközi szerződésből származó jogalkotói kötelezettség elmulasztásában megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.

3. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvénnyel összefüggésben előterjesztett mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

Indokolás

I.

1. Az indítványozó 2004. júniusában fordult először az Alkotmánybírósághoz, ekkor a 18/2004. (V. 25.) AB határozat kapcsán fogalmazta meg észrevételeit "kérdőjelek, ellentmondások, következetlenségek a 936/A/2003. AB határozatban" címen. Álláspontja szerint a testület - negatív irányba - eltért a korábbi határozataiban foglaltaktól, figyelmen kívül hagyta a nemzetközi kötelezettségvállalásokat, az emberi méltóság és a diszkrimináció tilalmát pedig nem kellő mértékben érvényesítette. Mindezek miatt szerinte a határozat alkotmányellenes, ezért kérte a határozat újratárgyalását.

Az indítványozót az Alkotmánybíróság főtitkára tájékoztatta arról, hogy az Alkotmánybíróság határozatai mindenkire nézve kötelezőek és módosításukra, vagy újratárgyalásukra nincsen mód.

2. Az indítványozó újabb levelében ismételten előadta, hogy nem ért egyet a határozatban foglaltakkal, és véleményének számos újságcikkben hangot is adott. Az Alkotmány 64. §-ára hivatkozva felvilágosítást kért a következőkről:

2.1. A panaszjog magában foglalja-e a válaszadási kötelezettséget, illetve a válasz elmaradása esetén hova lehet fordulni annak kikényszerítése érdekében?

2.2. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróság a 18/2004. (V. 25.) AB határozatban elmulasztotta megteremteni a nemzetközi jog és a belső jog összhangját.

2.3. Véleménye szerint számos esetben az eljáró hatóságok, bíróságok alaptalanul, hibásan, tévesen hivatkoznak alkotmánybírósági határozatokra. Kérdései ezzel összefüggésben a következők:

a) Miért nem tiltakozik ilyen esetben az Alkotmánybíró ság?

b) Érvényesnek tekinthető-e egy ilyen téves hivatkozásra épített határozat?

c) Van-e olyan szerv egy jogállamban, amely érzékelve a jogsértést, a felektől függetlenül jogorvoslatot (felülvizsgálatot) kérhet?

d) A jogsértés által nem érintett állampolgár hol, mely szervnél kritizálhatja a döntést?

2.4. Mi a teendő akkor, ha az alkotmánybírósági határozatok egymásnak ellentmondanak? Kihez lehet fordulni az ellentmondás feloldásáért?

A Alkotmánybíróság főtitkára ismét tájékoztatta az indítványozót arról, hogy az Alkotmánybíróság jogi tanácsadással nem foglalkozik, nem értelmezi a saját határozatait, azok ellen nincs jogorvoslati lehetőség sem, illetőleg azok mindenkire nézve kötelezőek.

3. Az indítványozó ezt követően újabb beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben két kérelmet terjesztett elő:

Egyrészt kérte, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja felül a vallási, nemzeti, etnikai közösségek elleni gyűlöletkeltéssel összefüggő jogszabályokat, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek vélt Legfelsőbb Bírósági irányelveket és alkotmánybírósági határozatokat, különös tekintettel arra, hogy a magyar szabályozás megfelel-e a nemzetközi egyezményekben foglaltaknak, azaz a nemzetközi jog és a belső jog összhangja megvalósul-e [Alkotmány 7. § (1) bekezdés].

Másrészt az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvénnyel (a továbbiakban: Abtv.) kapcsolatban mulasztás megállapítását kérte, mivel álláspontja szerint alkotmánysértő, hogy az alkotmánybírósági határozatok ellen nincs jogorvoslat, illetve, hogy az Alkotmánybíróság nem értelmezheti, magyarázhatja saját határozatait. Azt is alkotmánysértőnek tartotta, hogy nincsenek meg a részletszabályai az alkotmánybírósági határozatok kötelező végrehajtásáról, illetve a végrehajtás hiányának nincsenek szankciói. Beadványában megjelölte a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 269. §-át, valamint az Alkotmány egyes sérülni vélt rendelkezéseit, azonban nem adott elő arra vonatkozó indokot, hogy ezek miért és mennyiben sérülnek, miben áll az alkotmánysértés.

Beadványa 643/I/2004. számon nyilvánvalóan alaptalanként elnöki végzésben elutasításra került; ezt követően terjesztette elő a jelen ügyben vizsgált kérelmét, melyben egyúttal korábbi beadványai figyelembevételét is kérte.

4. Legutolsó - a jelen ügyben vizsgált - beadványában a Btk. 269. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mivel szerinte a normaszöveg alkotmánysértő formában hatályosul, azt a bíróságok (illetve más jogalkalmazó szervek) alkotmányellenesen alkalmazzák, annak bírói gyakorlatban kialakult értelmezése ("élő jog") sérti az Alkotmány több rendelkezését, így a 2. § (1) bekezdését, a 7. § (1) bekezdését, a 8. § (1) bekezdését, 54. §-át, 59. § (1) bekezdését, 68. § (2) bekezdését és 70/A. § (1)-(2) bekezdését. Álláspontja szerint a megsemmisítésre nyilvánvalóan csak egy új jogszabály kihirdetésével egyidejűleg kerülhet sor. Kérelme alátámasztásául hivatkozott az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatra is.

4.1. Az indítványozó szerint a Btk. 269. § alkalmazása körüli jogbizonytalanság sérti a jogállamiság elvét - ezt támasztják alá szerinte a beadványában hozott példák, melyben bírósági eljárások sorára hivatkozott, valamint az alkotmánybírósági határozatok [18/2004. (V. 25.) AB határozat - gyűlöletre izgatás, 36/1994. (VI. 24.) AB határozat - hatóság megsértése, 30/1992. (V. 26.) AB határozat - izgatás] ellentmondásaira tett utalások is.

4.2. Az indítványozó szerint a közösség elleni izgatás tényállása az Alkotmány nemzetközi és a belső jog összhangjáról rendelkező 7. § (1) bekezdésén keresztül sérti egyes nemzetközi szerződések (így például Emberi Jogok Európai Egyezménye, Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, Párizsi Békeszerződés stb.) egyes cikkelyeit.

4.3. Hivatkozik az indítványozó az Alkotmány 8. § (1) bekezdésére, eszerint az alapvető jogok védelme az állam elsőrendű kötelessége. Ez az indítványozó szerint azt jelenti, hogy mind a jogalkotónak, mind a jogalkalmazónak, valamint az Alkotmánybíróságnak is hozzá kell járulnia az emberi jogok védelméhez.

4.4. Végül az indítványozó szerint a jogalkalmazási gyakorlat, az "élő jog", sérti az emberi méltósághoz és a jóhírnévhez való jogot is, nem biztosítja a nemzeti és etnikai kisebbségek védelmét sem, valamint diszkriminatív.

5. Az indítványozó kérte mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is, mert szerinte a jogalkotó nem tesz eleget a fentebb felsorolt nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinek, ezáltal nem érvényesül a nemzetközi és a belső jog összhangja, így sérül az Alkotmány 7. § (1) bekezdése.

6. Végül kérte az indítványozó az Abtv. tekintetében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is, mert szerinte az alkotmánybírósági határozatokon belüli, illetve egyes alkotmánybírósági határozatok közötti ellentmondások, valamint az alkotmánybírósági határozatok egységes értelmezésének hiánya sérti a jogállamiság elvét.

II.

Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi rendelkezésekre alapozta.

1. Az Alkotmány érintett rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.

(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni."

"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."

"68. § (2) A Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."

2. A Btk. kifogásolt rendelkezése: "269. § Aki nagy nyilvánosság előtt

a) a magyar nemzet,

b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

III.

Az indítvány részben megalapozatlan, részben érdemi elbírálásra alkalmatlan.

1. Az indítványozó - a jelen ügyben vizsgált beadványában - elsősorban a Btk. 269. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mivel szerinte a normaszöveg alkotmánysértő formában hatályosul, azt a bíróságok (illetve más jogalkalmazó szervek) alkotmányellenesen alkalmazzák, így jogbizonytalanságot okoz, annak bírói gyakorlatban kialakult értelmezése ("élő jog") sérti a jogállamiság elvét. Indítványa alátámasztásául az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatból idézett: "[m]indebből következik, hogy az Alkotmánybíróságnak nem a normaszöveget önmagában, hanem az érvényesülő, a hatályosuló és megvalósuló normát, azaz az "élő jogot" kell az Alkotmány rendelkezéseinek tartalmával és az alkotmányos elvekkel összevetnie"; "[a]z Alkotmánybíróság álláspontja szerint "élő jog" alatt a jogszabályt értelmezett és alkalmazott tartalmával együttesen kell érteni"; "[a]mennyiben pedig a jogszabály lehetséges több értelme közül a jogszabály az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlatban alkotmányellenes tartalommal él és realizálódik, az alkotmánybírósági eljárásban annak alkotmányellenességét meg kell állapítani". Utalt továbbá az indítványozó több bírósági döntésre is, ami szerinte a Btk. 269. §-a alkotmányellenes alkalmazását bizonyítja.

1.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha valamely jogszabály több lehetséges értelme közül az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlatban csak egyféle tartalommal realizálódik, akkor az Alkotmánybíróság a jogszabályt e normatartalom, vagyis az "élő jog" alapján veti alkotmányossági vizsgálat alá [57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272, 277.].

Az adott ügyben az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy van-e olyan állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat, azaz van-e "élő jog", mely az alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet.

Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálása során a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatban foglaltakat vette alapul, e határozatban kimondta: "[a]z Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdésébe foglalt utólagos normakontroll hatáskörben eljárva nem függetlenítheti magát attól, hogy a vizsgált jogszabály milyen tartalommal hatályosult a gyakorlatban. Figyelemmel kell lennie a norma értelmezett, alkalmazott tartalmára is. [...]

Az Alkotmánybíróságnak ugyanakkor - alkotmányos jogállásából következően és az Abtv.-be foglalt egyéb hatáskörei alapján - nincs hatásköre önmagában a bírói, jogalkalmazói gyakorlat alkotmányossági vizsgálatára, csakúgy, mint az alkotmányossági problémától független önálló jogszabály-értelmezésre, s arra sem, hogy az egységes jogalkalmazás kialakítására értelmező döntést hozzon. (ABH 1991, 272, 277.) Tehát az Alkotmánybíróságnak az Alkotmányban nevesített utólagos normakontroll feladatát úgy kell ellátnia, hogy összeegyeztethető legyen a norma alkalmazott tartalmának figyelembevétele az Alkotmánybíróság hatásköri korlátaival.

2.2. Az alkotmánybírósági gyakorlatból az is megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság védelmet biztosított (és biztosít) a bírói hatalom önálló jogszabály-értelmezésének (quasi normaalkotó tevékenységének). Első ízben a 38/1993. (VI. 11.) AB határozat fogalmazta meg, hogy "[a] jogot végül is a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg. [... ] A csak a törvényeknek való alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki tehát az ítélkezésre, hanem - az Alkotmány határai és követelményei között maradó - független, folyamatos és rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás révén is biztosítja a bírói függetlenséget." (ABH 1993, 256, 262.)

[... ]

2.3. A fentiek alapján két tendencia bontakozik ki az Alkotmánybíróság határozataiban. Egyfelől a normakontroll során az "élő jog" figyelembevétele (legyen az az egységes bírói gyakorlat normává szilárdult változata, vagy azt formálisan - az Alkotmány szintjén - megteremtő, a bíróságokra kötelező jogegységi határozat), másfelől a bírói (a Legfelsőbb Bírósági) önálló jogszabály-értelmezés (a bírói függetlenség) alkotmánybírósági védelme." [ABH 2005, 504, 512-513.]

1.2. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a közösség elleni izgatás törvényi tényállásával kapcsolatban kialakult bírói gyakorlatot, azonban arra a következtetésre jutott, hogy nincsen olyan egységes és állandó jogalkalmazási gyakorlat, mely mint "élő jog" alkotmányossági vizsgálat alá vethető lenne. Ahogy azt az Alkotmánybíróság a 18/2004. (V. 25.) AB határozatában megállapította: "[a]z elmúlt évek bírói joggyakorlata azt mutatja, jogértelmezési nehézségek merültek fel abban a kérdésben, mi tekinthető uszításnak, s hogy egy-egy konkrét esetben mikor éri el a büntethetőség határát a szélsőséges megnyilvánulás."

(ABH 2004, 303, 311.)

A bírósági határozatokban megállapítható ugyan bizonyos egységességre mutató tendencia, így például az elkövetési magatartás meghatározása, illetve az eshetőleges szándék, mint tényállási elem tekintetében [EBH 1999.5. és EBH 1999.6. (Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteménye 1999/1.) BH 2005.46., BH 1998.521., BH 1997. 165. stb.], azonban - mivel a bíróságok az adott bűncselekmény fennállását vagy fenn nem állását esetről esetre vizsgálják - a bíróságok által alkalmazott normatartalom, azaz a "joggyakorlat" vizsgálatához ez nem elegendő. A bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása pedig az Alkotmány 47. §-a szerint a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozik.

1.3. Az Alkotmánybíróság számos esetben vizsgálta a Btk. 269. § alkotmányosságát, ahogy a jogállamiság elvét is. A 30/1992. (V. 26.) AB határozatban a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben a Btk. 269. §-át vizsgálta meg az Alkotmánybíróság, és a Btk. 269. § (2) bekezdését megsemmisítette, míg a 269. § (1) bekezdése - melynek szövege a hatályossal lényegében megegyezik - alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.

E határozatban mondta ki az Alkotmánybíróság a következőket: "[a]z alkotmányos büntetőjogból fakadó tartalmi követelmény, hogy a törvényhozó a büntetendő magatartások körének meghatározásakor nem járhat el önkényesen. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges. [...] Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatá-roltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről." [ABH 1992, 167, 176.]

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata alapján egy jogszabály vagy annak valamely rendelkezése csak akkor tekinthető az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogbiztonság elvébe ütközőnek, ha megfogalmazása olyannyira homályos, hogy jogalkalmazói értelmezéssel sem tölthető ki tartalommal, vagy határozatlansága lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység hiányára [többek között: 36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 222, 232.; 1263/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 672, 673-674.; összegezve: 31/2007. (V. 30.) AB határozat, ABH 2007, 368, 378-380. - Önkormányzati elővásárlási jog]. Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatát figyelembe véve az adott esetben nem állapítható meg a jogbiztonság sérelme, mert a kifogásolt rendelkezés normatartalma kellően világos, a törvényi tényállás megfogalmazása megfelelő mértékben pontos ahhoz, hogy azt a jogalkalmazó szervek tartalommal töltsék ki, ugyanakkor szabadságot is biztosít a jogalkalmazónak arra, hogy döntését az eset összes körülményeinek figyelembevételével hozhassa meg.

Mindezekre tekintettel a Btk. támadott rendelkezése nem áll ellentétben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglaltakkal sem, így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

Az Alkotmánybíróság megjegyzi: nem megalapozott az indítványozónak az az állítása sem, hogy - mivel a törvényi tényállás csak szabadságvesztés büntetést helyez kilátásba a közösség elleni izgatás bűntette elkövetése esetén - nincs enyhébb büntetési nem alkalmazására lehetőség, ami miatt a bíróságok inkább felmentik az ilyen bűncselekmények elkövetőit. Ig az, az adott tényállásra kiszabható törvényi maximum, a három év szabadságvesztés a felső határ, kisebb súlyúnak ítélt jogsértés esetén azonban a bíróság belátása szerint az eset összes körülményeit figyelembe véve enyhébb büntetést is kiszabhat, továbbá lehetősége van a Btk. 83. §-ának megfelelően a törvényi feltételek fennállása esetén főbüntetés helyett mellékbüntetés kiszabására, vagy intézkedés (például megrovás, próbára bocsátás) alkalmazására, továbbá a büntetés enyhítésére stb. [Btk. 38. § (3) bekezdés, 70. § (2) bekezdés, 87. § (1) bekezdés, 88. § stb.].

2. Az Alkotmánybíróság a Btk. 269. §-a Alkotmány 7. § (1) bekezdésével, 8. § (1) bekezdésével, 54. §-ával, 59. § (1) bekezdésével, 68. § (2) bekezdésével és 70/A. § (1)-(2) bekezdésével állított ellentétének megállapítására és megsemmisítésére irányuló, valamint, illetve nemzetközi szerződésből származó jogalkotói kötelezettség elmulasztásában megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt az alábbiak szerint visszautasította:

2.1. Az indítványozó szerint a kifogásolt törvényi tényállás sérti egyes fentebb megjelölt nemzetközi szerződések egyes cikkelyeit, továbbá szerinte a jogalkotó nem tesz eleget az ezekben a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinek, ezáltal nem érvényesül a nemzetközi és a belső jog összhangja, így sérül az Alkotmány 7. § (1) bekezdése.

Az Abtv. 20. §-a szerint az Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el. Az Abtv. 21. § (3) bekezdése értelmében az Abtv. 1. § c) pontjában megjelölt és 47. §-ában szabályozott eljárás -azaz valamely jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközése vizsgálata, illetve nemzetközi szerződésből származó jogalkotói kötelezettség elmulasztásának indítványozása - kezdeményezésére kizárólag a törvényben felsorolt személyek, illetve szervek -így az Országgyűlés, annak állandó bizottsága vagy bármely országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, a Kormány vagy annak tagja, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész [Abtv. 21. § (3) bekezdés] - jogosultak.

Mivel a jelen ügyben vizsgált indítványt olyan személy terjesztette elő, akinek az Abtv. 1. § c) pontja vonatkozásában indítványozói jogosultsága nincsen, az Alkotmánybíróság az indítványt - mint nem jogosulttól származót - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § c) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.

2.2. Az indítványozó a Btk. 269. §-ával összefüggésben az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének, 54. §-ának, 59. § (1) bekezdésének, 68. § (2) bekezdésének és 70/A. § (1)-(2) bekezdésének sérelmét is állította, azonban a felsorolt alkotmányi rendelkezésekkel kapcsolatban határozott kérelmet nem terjesztett elő: az alkotmányi rendelkezések tartalmának ismertetésén kívül érdemben nem indokolta, hogy a kifogásolt tényállás miért és mennyiben sérti azokat.

Az Ügyrend 21. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság eljárására irányuló indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia, és meg kell jelölnie a kérelem alapjául szolgáló okot [Abtv. 22. § (2) bekezdés]. A (2) bekezdés szerint pedig az (1) bekezdésnek megfelelően az indítványnak tartalmaznia kell a vizsgálandó jogszabály megjelölése mellett az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyeket - az indítványozó állítása szerint - a hivatkozott jogszabály sért, valamint az Abtv.-nek és egyéb törvényeknek azokat a rendelkezéseit, amelyekből az indítványozó jogosultsága és az Alkotmánybíróság hatásköre megállapítható. Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette: az Abtv. 22. § (2) bekezdése értelmében az indítványban meg kell jelölni a kérelem alapjául szolgáló okot. Nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni: az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a felülvizsgálni kért jogszabály miért és mennyiben sérti [654/H/1999. AB végzés, ABH 2001, 1645.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783.]. Az indítvány nem felel meg az Abtv.-ben és az Ügyrendben foglalt követelményeknek, mivel az indítványozó nem indokolta, hogy az általa kifogásolt jogszabály miért és mennyiben sérti az Alkotmány egyes hivatkozott rendelkezéseit, így az Alkotmánybíróság az indítványt az Ügyrend 29. § d) pontja alapján ebben a részében is visszautasította.

3. Az indítványozó kérte az Abtv.-vel összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását.

3.1. Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó hatáskörét az Abtv. 49. §-a szabályozza. Eszerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására főszabály szerint - hivatalból, vagy bárki indítványára - akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Abtv. rendelkezése és az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának két együttes feltétele van: a jogalkotói kötelezettség elmulasztása, és annak eredményeként az alkotmányellenes helyzet megléte.

Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségét konkrét jogszabályi felhatalmazás hiányában is köteles teljesíteni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak következtében állt elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének a lehetőségétől. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.] Az Alkotmánybíróság akkor is mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg, ha az alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak. [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 231.] Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik. [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.] A szabályozás hiányos tartalmából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán kell, hogy alapuljon. [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57.]

3.2. Az adott esetben az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy sérül-e a jogállamiság elve azáltal, hogy az Abtv. nem tartalmaz rendelkezést arra az esetre, ha az alkotmánybírósági határozatokon belül vagy azok között ellentmondás van.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem áll fenn mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján: az alkotmánybírósági határozatok - vélt vagy valós - ellentmondásainak feloldására irányuló jogalkotási felhatalmazás hiányában erre vonatkozó jogalkotási kötelezettség sem keletkezik.

Az Alkotmánybíróság következetesen képviselt álláspontja szerint a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket. [56/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 456.]

Az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése és az Abtv. 1. §-a határozza meg, hogy milyen ügyek tartoznak az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat. Az Abtv. 1. §-a szerint az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik: a már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény, az Országgyűlés ügyrendje és a nemzetközi szerződés egyes rendelkezései alkotmányellenességének előzetes vizsgálata; a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálata; a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálata; az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt benyújtott alkotmányjogi panasz elbírálása; a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetése; az állami szervek, továbbá az önkormányzat és más állami szervek, illetve az önkormányzatok között felmerült hatásköri összeütközés megszüntetése; az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése; eljárás mindazokban az ügyekben, amelyeket törvény a hatáskörébe utal.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alkotmánybírósági eljárás suigeneris eljárás, szabályai nem hasonlíthatók egyik nagy eljárási rendszerhez sem (315/E/2003. AB határozat, ABH 2003, 1590.), illetve "[a]z Alkotmánybíróság sajátos helyet foglal el alkotmányos rendszerünkben, nem része a rendes bírósági rendszernek és az Alkotmány speciális feladatokkal látta el. [...] Az Alkotmány fentebb idézett, valamint más, az állam fő szerveinek rendszerét, azok feladatait, továbbá hatáskörét megállapító rendelkezéseiből kitűnően nincs más fórum, amely az Alkotmánybíróság döntéseit felülbírálhatná. Egyedüli és egyfokozatú, sui generis jogintézmény. Az Abtv. 27. §-a ennek megfelelően mondj a ki, hogy az Alkotmánybíróság határozata ellen fellebbezésnek nincs helye" (1350/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 619, 620.), és azok mindenkire nézve kötelezőek. Ez azt is jelenti, hogy az Alkotmánybíróság maga is kötve van saját határozataihoz. Nem kizárt, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság álláspontja valamely jogi kérdésben megváltozik, kellő indokolással térhessen el korábbi álláspontjától. Ezt azonban csak új eljárásban egy azonos tárgyú másik határozatban teheti meg.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt is elutasította.

Budapest, 2009. május 26.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró