395/D/2010. AB határozat
a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény egyes rendelkezései, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény hatálybaléptetése folytán szükséges rendelkezések tárgyában kibocsátott 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. § (2) bekezdése második fordulata alkotmányossági vizsgálata, illetve alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában - Dr. Stumpf István alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 6. § (1) bekezdésének "nemperes" és (3) bekezdésének "a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból" szövegrésze, valamint 27. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény hatálybaléptetése folytán szükséges rendelkezések tárgyában kibocsátott 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. § (2) bekezdése második fordulata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság azon alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítványt, mely szerint az Országgyűlés az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, továbbá az 57. § (1) és (5) bekezdését sértő mulasztást követett el azzal, hogy nem szabályozta törvényben a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő azon eltéréseket, amelyek feljogosítják az eljáró bíróságokat, hogy eltérjenek a polgári eljárásban irányadó peres eljárás garanciális rendelkezéseitől - elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Bíróság 24. Fpk. 01-09-001505 számú, illetve a Fővárosi Ítélőtábla 12 Fpkf. 44356/2009/2. számú végzése ellen, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 6. § (1) bekezdésének "nemperes" és (3) bekezdésének "a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból" szövegrésze, valamint, valamint 27. § (2) bekezdése vonatkozásában benyújtott alkotmányjogi panaszt, az Alkotmány 2. § (1) be-kezdése esetében visszautasítja.
5. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Bíróság 24. Fpk. 01-09-001505 számú, illetve a Fővárosi Ítélőtábla 12 Fpkf. 44356/2009/2. számú végzése ellen a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény hatálybaléptetése folytán szükséges rendelkezések tárgyában kibocsátott 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. § (2) bekezdése vonatkozásában benyújtott alkotmányjogi panaszt, visszautasítja.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz intézett indítványában a kérelmező ugyanazon jogszabályi rendelkezések tárgyában alkotmányjogi panaszt és alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó utólagos normakontrollra irányuló kérelmet is előterjesztett. A konkrét ügyből kiindulva továbbá a polgári nemperes eljárásokkal összefüggésben alkotmányellenes mulasztás megállapítását szintúgy kezdeményezte.
Indítványát az alkotmányjogi panasz és az utólagos normakontroll vonatkozásban arra alapozta, hogy a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 6. § (1) és (3) bekezdése, val amint 27. § (2) bekezdése sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezett jogbiztonság követelményét, továbbá a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény hatálybaléptetése folytán szükséges rendelkezések tárgyában kibocsátott 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet (a továbbiakban: Ppék.) 13. § (2) bekezdése ugyancsak ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, valamint az 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás követelményével és az (5) bekezdésben garantált jogorvoslathoz való joggal. Határozott kérelmet terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezések alkotmányellenességét visszamenőleges hatállyal állapítsa meg és semmisítse meg a támadott rendelkezéseket. Az alkotmányjogi panasz keretében indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság - a Fővárosi Bíróság 24. Fpk. 01-09-001505 számú, illetve a Fővárosi Ítélőtábla 12 Fpkf. 44356/2009/2. számú végzésével befejezett ügyben mondja ki a megjelölt rendelkezések alkalmazásának tilalmát.
Az alkotmányellenes mulasztás megállapítását - szintúgy a már ismertetett alkotmányi rendelkezésekre hivatkozással - azon az alapon kezdeményezte, hogy a jogalkotó elmulasztotta törvényben szabályozni a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból adódó azon eltéréseket, amelyek feljogosítják a bíróságokat a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (a továbbiakban: Pp.) garanciális rendelkezéseitől való eltérésre.
Az indítványozó - korábbi alkotmánybírósági határozatokkal alátámasztott - részletes indokolásában kifejtette, hogy a támadott három rendelkezés együttes hatásaként a joggyakorlatban az a helyzet áll elő (ami a konkrét ügyben is történt), hogy a felszámolással érintett adós a felszámolást elrendelő bírói döntésről szükségképpen csak késve értesül, amelynek súlyos következményei lehetnek. (A jogerős bírói döntés és ennek kézhezvétele közötti időben köthet ugyanis jogügyleteket vagy a felszámolást kezdeményező megállapodhat a hitelezővel.) Ezzel sérül a felek rendelkezési joga. A döntés várható időpontjáról a felek (és mások sem) tudnak, mivel sem a Pp., sem más jogszabály a nemperes eljárásokra vonatkozóan nem rendezi el megfelelően a jogerő kérdését. A bírói gyakorlat a nemperes eljárásokban egységesen a tárgyaláson kívül hozott végzésekre vonatkozó szabályokat alkalmazza, függetlenül attól, hogy érdemi vagy nem érdemi döntésről van-e szó. A tárgyaláson kívül hozott végzés esetén a jogerő napja a bírói döntés meghozatalának napja, de erről mind a felek, mind mások csak később értesülnek.
A Csődtv. támadott rendelkezései az indítványozó álláspontja szerint végső soron annyiban alkotmányellenesek, hogy a felszámolási eljárást nemperes eljárásnak minősítik, ám nem taglalják azokat az eltéréseket, amelyek -s amelyekre a törvény maga is utal - a Pp. általános, a peres és nemperes szabályaihoz képest szükségesek lennének. Ennél fogva egy, a jogforrási hiererchia szerint alacsonyabb rendű MT rendelet képes felülírni a Pp. és a Csődtv. szabályait, megfosztva ezzel a feleket azoktól a garanciáktól, amelyeket a tisztességes eljárás megkövetel.
II.
Az Alkotmánybíróság a következő rendelkezéseket vizsgálta.
1. Az Alkotmány rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"57. § (1) A Magyar Köztársat ágban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(...)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
2. A Csődtv. rendelkezései:
"6. § (1) A csődeljárás és a felszámolási eljárás az adós - eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtásának napján bejegyzett - székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság (a továbbiakban: bíróság) hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozó, nemperes eljárás. Ez az illetékességi szabály irányadó akkor is, ha az adós az eljárás alatt, az eljárást befejező végzés jogerőre emelkedéséig a székhelyét más cégbíróság illetékességi területére helyezi át. A más bíróságoknál benyújtott csődeljárások iránti kérelmeket hivatalból el kell utasítani, vagy a már megindult eljárásokat meg kell szüntetni, a felszámolási eljárás iránti kérelmeket pedig az illetékes bírósághoz kell áttenni.
(...)
(3) Azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény külön nem szabályoz, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezései - a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel - megfelelően irányadóak azzal, hogy - a 6/A. § esetén kívül - a csődeljárásban felfüggesztésnek, félbeszakadásnak és szünetelésnek, a felszámolási eljárásban pedig félbeszakadásnak nincs helye."
"27. §
(...)
(2) A bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha
a) az adós szerződésen alapuló nem vitatott vagy elis-mert tartozását a teljesítési idő lejártát követő 15 napon belül sem egyenlítette ki vagy nem vitatta, és az ezt követő hitelezői írásbeli fizetési felszólítására sem teljesítette,
vagy
b) az adós a jogerős bírósági határozatban megállapított teljesítési határidőn belül tartozását nem egyenlítette ki,
vagy
c) az adóssal szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy
d) az adós a fizetési kötelezettségét a csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette, vagy
e) a korábbi csődeljárást megszüntette [18. § (3) vagy 21/B. §], vagy
f) az adós, illetve a végelszámoló által indított eljárásban az adós tartozásai meghaladják a vagyonát, illetőleg az adós a tartozását (tartozásait) az esedékességkor nem tudta vagy előreláthatóan nem tudja kielégíteni, és az adós gazdálkodó szervezet tagjai (tulajdonosai) felhívás ellenére sem nyilatkoznak arról, hogy kötelezettséget vállalnak a tartozások esedékességkor történő kifizetéséhez szükséges források biztosítására."
3. A Ppék. rendelkezése:
"13. §
(...)
(2) A polgári nemperes eljárásokra vonatkozó jogszabályok szerint az első fokú bíróság határozata ellen előterjeszthető felfolyamodás helyett fellebbezésnek van helye; a fellebbezésre a Pp. XII. fejezetének a végzések elleni fellebbezést szabályzó rendelkezései irányadók."
III.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényi feltételeknek.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
A bíróság az adós felszámolásának elrendeléséről szóló másodfokú határozatát 2009. december 9-én hozta meg. A Cégközlönybe való feltöltés napja: 2009. december 21. Ez azonban nem a kézbesítést pótló jogintézmény, célja elsősorban harmadik személyek tájékoztatása és ezen ke-reszlül védelme, hogy a felszámolás alatt álló céggel további jogügyleteket ne kössenek.
A bíróság a határozatot a feleknek 2009. december 23-án postázta, amelyet a jogi képviselő - a tértivevény másol at a szerint - 2010. január 13-án vett át. Ez utóbbi időponthoz mérten az alkotmányjogi panasz határidőben, 2010. február 22-én érkezett az Alkotmánybírósághoz.
2. Ugyanakkor az alkotmányjogi panasz nem volt alkalmas az érdemi elbírálásra.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint "az alkotmányjogi panasz előterjesztőjének olyan jogsérelemre kell hivatkoznia, amelyet egy - megítélése szerint - alkotmányellenes jogszabály vele szembeni alkalmazása okozott. Az alkotmányjogi panasznak tehát egy konkrét ügyre kell vonatkoznia, melyben az indítványozónak egyedileg meghatározható, konkrét jogsérelme áll fenn." A testület számos döntésében egyértelműen kimondta, hogy az egyedileg azonosítható, konkrét jogsérelemnek az Alkotmányban foglalt alapjog sérelmében kell testet öltenie [pl. 57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272, 281-284.; 277/D/1995. AB határozat, ABH 2001, 780, 788-790.].
Már a 65/1992. (XII. 17.) AB határozat megállapította, hogy: "Az alkotmányjogi panasz az Alkotmányban szabályozott alapvető jogok védelmének eszköze, mely alapvető jogok rendeltetése az, hogy az államhatalommal szemben alkotmányos garanciákat teremtsenek az állampolgár, az egyén vagy egy közösség jogainak védelmére, cselekvési autonómiájának biztosítására." (ABH 1992, 289, 291.)
A Csődtv. és a Ppék. támadott rendelkezései esetében az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére történt hivatkozás nem alapoz meg alapjogi sérelmet, mivel az indítványból csak a jogbiztonság absztrakt sérelmére vonható le következtetés. Az indítvány felvezetőjében ugyan a - a jogi képzettséggel rendelkező - panaszos formálisan felhívta az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdését, azonban ennek indokolását és az alkotmányjogi panasz megalapozása körében a 2. § (1) bekezdésével való összekapcsolását elmulasztotta.
Az 1140/D/2006. AB végzés viszont már egyértelműen leszögezte, hogy:
"A jogállamiság részét képező jogbiztonság követelménye önmagában azonban nem minősül az állampolgár Alkotmányban biztosított jogának" (ABH 2008, 3578, 3580.) Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ezen az alapon - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 29. § e) pontja alapján - valamennyi támadott rendelkezés esetében visszautasította.
IV.
Az utólagos absztrakt normakontrollra irányuló kérelem az alábbiak szerint nem megalapozott.
1. Az indítványozó az utólagos normakontroll keretében is a jogbiztonság sérelmére hivatkozással a Csődtv. 6. § (1) és (3) bekezdésének olyan tartalmú mozaikos megsemmisítését kérte, amelynek eredményeképpen a felszámolási eljárás "kikerül" a nemperes eljárás hatálya alól és így kiterjed rá a peres eljárás teljes garanciarendszere.
1.1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben számos határozatában kifejtette, hogy a jogbiztonság követelménye a jogállam nélkülözhetetlen eleme. Ennek része a világos, érthető és értelmezhető normatartalom, mert a jogalanyoknak tényleges lehetőséget kell kapniuk, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz igazíthassák [pl. 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 87.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 26/1992. (IV. 30.) ABH 1992, 135, 142.]. "A jogbiztonság követelményéből következik az igazságszolgáltatás és az államigazgatás kiszámítható és hatékony működés e, de a címzettek joggyakorlásának biztosítása is." [46/2003. (X. 6.) AB határozat, ABH 2003, 488, 489.]
Rámutatott, arra is, hogy a jogbiztonság meglétének vagy hiányának vizsgálatakor differenciáltan kell eljárni. "Annak megállapítása során, hogy a szabályozás módja, a normatartalom sérti-e a jogbiztonságot, minden esetben figyelembe kell venni a szabályozás célját és a címzettek körét is." Más a normavilágosság és jogbiztonság alkotmányossági mércéje akkor, ha a címzettektől elvárható valamilyen speciális, az értelmezéshez szükséges szakértelem és más, ha az általánosságban érinti a jogalanyokat (125/B/2003, ABH 2005., 1137-1138.).
Számos összefüggésben kifejtette az Alkotmánybíróság azt is, hogy a normához önálló rendszerként tapad a rendszerképző jogalkalmazói jogértelmezés, amely az egységes jogalkalmazás szempontjából nélkülözhetetlen. [összefoglalóan pl.: 40/2007. (VI. 20.) AB határozat, ABH 517, 526.)
További határozatokban - az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével szoros összefüggésben - kifejtette az Alkotmánybíróság azt is, hogy az egyes ügyek elintézése nem feltétlenül azonos eljárási rendet kíván meg. A perrendben - az időszerűség követelményére szintúgy figyelemmel - létjogosultsága van az egyszerűsített eljárásoknak, azzal, hogy a közvetlen alkotmányi garanciák érvényesítéséről ezen eljárások során is gondoskodni kell, azok csupán gazdaságossági és célszerűségi okokból nem mellőzhetők [részletesen pl.: 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 84-85.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372, 376-377.; 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75, 88-89.; 422/B/1999. AB határozat, ABH 2004, 1316, 1320, 1322.].
1.2. A felszámolási, illetve csődeljárás célja a vonatkozó törvény preambuluma szerint: "a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő vagy fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek adósságának csődeljárásban, hitelezőkkel való egyezségkötéssel történő rendezése, ha pedig ez nem lehetséges a fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek felszámolás útján való megszüntetése és a hitelezői érdekek védelme. Az eljárás sajátosságai mindenekelőtt azzal függnek össze, hogy az ilyen eljárások hatálya alatt álló cégekkel harmadik személyek már ne lépjenek (vagy csak saját kockázatukra) jogviszonyba. Az ilyen típusú eljárással szemben alapvető követelmény az időszerűség, a piac stabilitásának megőrzése érdekében a jogalkalmazó részéről is a gyors reagálás, amely leginkább az egyszerűsített, peren kívüli eljárásban biztosítható.
Ugyanakkor az eljárás bírói szakasza nem célozza és nem foglalhatja magában a felek közötti viszonyok anyagi jogi alapjainak részletes vizsgálatát feltételező, közvetlenül kikényszeríthető bírói döntéssel való végleges elrendezését, kizárólag a felszámolási (csőd) eljárás feltételeinek megállapításáról szól. A fennálló viszonyok rendezése a deklaratív bírósági határozatot követően (adott esetben a felszámoló biztos felügyelete alatt és közreműködése mellett) maguknak a feleknek a feladata. Amennyiben ezt önállóan elintézni nem tudják, a vitás kérdésekben joguk van a peres, vagy további nemperes eljárás kezdeményezésére. Ugyanakkor az adós helyzetének nyilvános deklarálásával (Cégközlönyben való kötelező közzététel) harmadik személyek is védelemben részesülnek, mert az adóssal történő gazdasági kapcsolatba lépés előtt ismerhetik az adós helyzetét, s ez a tény számukra lehetővé teszi a megfontolt döntés meghozatalát.
Önmagában abból a körülményből, hogy a felszámolási (csőd) eljárás lefolytatását a jogalkotó a támadott rendelkezésekben - az egyértelműség követelményének egyébként eleget téve - nemperes eljárás keretében ítélte célszerűnek, a jogbiztonságot érintő alkotmányossági aggály nem következik. A kérdés nem önmagában az eljárás típusának meghatározása, hanem az, hogy ez az eljárás tartalmilag eleget tesz-e az alkotmányossági követelményeknek - jelesül a jogbiztonság elvének. Önmagában ez a támadott (egyébiránt bevezető jellegű) rendelkezések révén nem is vizsgálható. Nem a támadott szabályok adják meg vagy zárják ki ugyanis azokat a peres garanciákat (illetve azok egy részét) sem, amelyeket az eljárás kezdeményezője hiányol, s amelyeket legfeljebb az Alkotmány további rendelkezéseivel összefüggésben lehetne vizsgálni. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésén túlmenően azonban - ebben a tekintetben - az indítvány további alkotmányi alapokra nem hivatkozik.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását vonja maga után [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653-654.; 1187/D/2004/7. AB határozat, ABK. 2010. október, 1187.]. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság Csődtv. 6. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
2. A Csődtv. 27. § (2) bekezdését az indítványozó szintúgy a jogbiztonsági klauzulára hivatkozással támadta.
A törvénynek ez a rendelkezése a bíróság számára tartalmaz részletes felsorolást arról, hogy - mérlegelést nem tűrően - mely esetekben kell megállapítania a fizetésképtelenség tényét, illetve hogy ennek során egyáltalán mit vizsgálhat. A normaszöveg magában foglalja azokat a releváns körülményeket, határidőket, mulasztásokat, nyilvántartásokat, amelyeket a bíróságnak döntése meghozatala előtt ellenőriznie kell, illetve amelyek áttekintésére egyáltalán jogosult. Ezzel a megoldással a jogalkotó éppen a jogbiztonság követelmények érvényesülését szolgálta.
Ezért az Alkotmánybíróság az utólagos normakontroll-ra vonatkozó indítványt ebben a részében is érdemi összefüggés hiányában elutasította.
3. A Ppék. eset ében az indítványozó - az Alkotmány 2. § (1) bekezdése mellett - az 57. § (1) és (5) bekezdés sérelmét is állította.
A támadott rendelkezésnek a megsemmisíteni kért része azt tartalmazza, hogy a nemperes eljárásokban a Pp-nek mely fejezetét kell alkalmazni a végzések elbírálásakor.
Egy korábbi határozatában az Alkotmánybíróság már vizsgálta a Ppék. egy másik, hasonló szabályt tartalmazó rendelkezését [13. § (3) bekezdés]. Ennek során megállapította, miszerint:
"Az MT r. kifogásolt rendelkezése pusztán utaló szabály, melynek értelmében egyéb jogszabályi rendelkezés hiányában a Pp. szabályait kell megfelelően alkalmazni, az az a rendelkezés tartalma a Pp. valamely konkrét §-ában bontakozik ki. Az ilyen utaló szabály azt szolgálja, hogy a jogalkotó megelőzze a túlszabályozást, és elkerülje az egyes rendelkezések fölösleges megismétlését egy adott szabályozási koncepción belül, hiszen ellenkező esetben mindent törvényben kellene szabályozni." (233/D/2008. AB határozat)
Jelen esetben is ugyanez a helyzet. A támadott rendelkezés semmilyen jogbizonytalanságot nem okoz, annak tartalma könnyen felismerhető, az alkalmazandó szabályok pedig ténylegesen nem rendeleti, hanem törvényi szinten vannak. Az pedig éppen a jogbiztonság érvényesülését támogatja, hogy adott eljárásra vonatkozóan előzetesen mindenki számára ellenőrizhető és megállapítható legyen a speciális anyagi és az eljárási jog tartalma.
Egy olyan, kizárólag az alkalmazandó jogra utaló, más jogszabályt nevesítő rendelkezés, amelynek tartalmát más, magasabb szintű jogszabályok határozzák meg, önmagában még semmilyen összefüggésbe nem hozható a tisztességes eljárás vagy a jogorvoslat követelményével sem, mert éppen az utaló jelleg miatt e vonatkozásban semmilyen érdemi tartalmat nem hordoz. Alkotmányossági szempontból csak - az adott esetben korlátozó vagy kiterjesztő tartalmú - alkalmazandó (utalt) szabály lenne vizsgálható.
Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is érdemi összefüggés hiányában elutasította.
V.
1. Az indítványozó alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló kérelmet is előterjesztett. Bár érvelését esetben az esetben is döntően a felszámolási eljárásra hegyezte ki, az indítvány tartalmából megállapíthatóan kérelme valamennyi polgári nemperes eljárásra vonatkozik.
A kérelem lényege, hogy a törvényhozó elmulasztotta szabályozni azokat a lényeges pontokat, amelyek mentén a jogalkalmazó - garanciális kérdésekben - a polgári nemperes eljárásban eltérhet a Pp-nek a rendes eljárásokra vonatkozó szabályaitól.
2. Az indítvány - az Alkotmány 2. § (1) és 57. § (1) bekezdése tekintetében ebben a részében sem megalapozott.
2.1. Az Alkotmánybíróság a 4/1999. (III. 31.) AB hatá-rozalában rámutatott arra, hogy az Abtv. 49. §-a alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor, "ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 231.]."
(ABH 1999, 52, 56.)
Jelen esetben ezen feltételek egyike sem áll fenn.
2.2. Az Alkotmánybíróság már különböző kontextusokban leszögezte, hogy az Alkotmány keretei között a jogrendszer alakításában a jogalkotónak számos tekintetben széles mérlegelési jogköre van, s ez sem célszerűségi, sem igazságossági alapon nem lehet tárgya az alkotmányossági vizsgálatnak. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 81.; 1117/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 63, 71, 672.; 6/1993. IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 03.; 1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 52.]. Az alapjogokat legközvetlenebbül érintő büntető anyagi vonatkozásában is rámutatott, hogy nem az adott büntetőpolitika által preferált szükségletekről, és indokokról dönt, csak az ennek nyomán testet öltött konkrét normát vizsgálja [1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995, 571, 574.; 13/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 99, 101, 102.].
2.3. A nemperes eljárásoknak a magyar jogrendben stabil hagyományai vannak és - bár számuk az utóbbi időben jelentős mértékben megnőtt - a bírói joggyakorlatban részletesen kimunkáltak az eljárási kérdések eltérő kezelésében irányadó szempontok. Ennek oka nem utolsó sorban az, hogy a polgári eljárásról szóló törvények mindig is azt a megoldást követték, miszerint: az egyszerűsített eljárásokra is főszabályként a rendes eljárás szabályai az irányadók, s ehhez képest csupán az adott eljárás tárgyának jellegéből adódó különbségek igényelnek külön szabályozást.
Annak eldöntése - átfogó jogpolitikai koncepció mentén - a jogalkotó feladata, hogy milyen típusú ügyekben ítéli célszerűnek, tarthatja megengedhetőnek, vagy éppen kívánatosnak a peren kívüli eljárást. Úgyszintén törvényhozói feladat annak meghatározása, hogy melyik típusú eljárásban - a rendszer alapját adó - a Pp-hez képest milyen további kiegészítő szabályok mentén kell működnie a konkrét nemperes eljárásoknak, különös tekintettel arra, hogy ezeknek mára szövevényes és bonyolult rendszere alakult ki.
Az egyes eljárásokhoz kapcsolódó külön szabályoknak többek között éppen azokat a garanciákat kell tartalmazniuk, amelyek az eljárás tárgyához, jellegéhez képest - az eltérések mentén is - biztosítják az Alkotmány rendelkezéseinek érvényesülését. A jogbiztonságot és a tisztességes eljárás követelményeit éppen ez, a differenciált vonulatot jelentő megoldás biztosíthatja. Átfogó, valamennyi nemperes eljárásra irányadó szabályrendszer felállítása tehát - még a Pp-hez való eltérések tekintetében - sem lehetséges. Éppen erre mutat, hogy a jogalkotó a közelmúltban önálló törvényt alkotott a közigazgatási, a hagyatéki és a (részben) a végrehajtási nemperes eljárásban irányadó szabályokról, s emellett az egyes nemperes eljárásokról szóló törvényekben rendszeresen meghatározza, hogy a Pp.-nek mely rendelkezései alkalmazhatók vagy nem alkalmazhatók.
Az Alkotmánybíróság ezt a jogalkotói, értékelő és differenciáló feladatot nem veheti át, koncepcionális kérdésekben nem dönthet - különösen nem - mindössze az Alkotmány három, az indítványban felhozott rendelkezését vizsgálva. Egy általános jellegű, valamennyi - már ismert és jövőbeni - nemperes eljárást érintő, meghatározott körben való szabályalkotásra szóló mulasztás kimondásával pedig éppen ezt tenné. Az Alkotmánybíróságnak arra van hatásköre, hogy a koncepcionális döntés eredményeként meghatározott egyes normákat konkrét alkotmányossági szempontok alapján vizsgálja.
Figyelemmel az Alkotmánybíróságnak az 1. pontban kifejtett, a jogbiztonság követelményére vonatkozó gyakorlatára, önmagában az pedig még nem okoz jogbizonytalanságot, hogy az "összes" nemperes eljárásra nem született átfogó törvény, ha a szükséges további eltéréseket a külön törvények tartalmazzák.
Nem állapítható meg ezen az alapon a tisztességes eljárás követelményének a sérelme sem.
Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott, hogy az eljárás tisztessége olyan minőség, amely az eljárás egészének figyelembevételével ítélhető meg. Az Alkotmánybíróság az erre vonatkozó döntéseiben meghatározza a tisztességes eljárás által megkövetelt általános ismérveket. Egyes részletek hiánya ellenére az eljárás lehet tisztességes, és az összes részletszabály betartása ellenére lehet "méltánytalan" vagy "igazságtalan" avagy "nem tisztességes." [pl. 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 108.; 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 118-120.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199, 211.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 256.].
Az eljárás tisztessége egy adott típusú eljárásra, egy konkrét ügyre lebontva vizsgálható. Elvontan, olyan értelemben ez nem is lehet alkotmányossági megítélés tárgya, hogy a peres eljárás garanciái alól való kivételek egy átfogó törvényben megjelennek-e vagy sem, illetve hogy azokat mennyiben tartalmazza maga a Pp. és mennyiben (az adott eljáráshoz igazítva) más törvények.
2.4. A nemperes eljárás egyszerűsített eljárás, melyre éppen a tárgyalás hiánya miatt nem vonatkozhatnak ugyanazon garanciák, mint a rendes eljárásokra. Megállapítható ugyanakkor az is, hogy a Pp. számos rendelkezést tartalmaz általában véve a nemperes eljárások ügymenetére vonatkozóan, és külön fejezetekben rendelkezik bizonyos típusú egyszerűsített eljárásokról.
Az indítványban a konkrét ügy kapcsán részletesen kifogásolt jogorvoslati rendszer vonatkozásában pedig főként nem áll fenn az indítványozó által kifogásolt, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás és az érdemi elbírálás lehetősége [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.]. Az Alkotmánybíróság a közigazgatási eljárás jogorvoslati rendszerének alkotmányossági vizsgálata során rámutatott arra, hogy az Alkotmánybíróság azt tekinteti a jogorvoslathoz való jog tartalmi elemének, hogy törvény teremtse meg a garanciáit annak, hogy az ügyben eljáró szervtől különböző szerv bírálja el a jogorvoslati kérelmet" [90/2007. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2007, 750, 781.].
A Pp-nek a határozatokra, valamint a fellebbezésre vonatkozó rendelkezései együttes értékeléséből megállapítható, hogy a törvényhozó nem csupán - a kizárólag tárgyaláson hozható - ítélet és végzés között tesz különbséget, hanem az ügy lényegét érintő- a jogtudományban érdeminek tekintett és az eljárás folyamán hozott végzések között is. Az ügyet lezáró végzés általában érdemi döntés, amely indokolási kötelezettség alá esik, s a rá vonatkozó fellebbezés elbírálásakor is az ítélet elleni fellebbezés szabályai az irányadók (Vö: különösen: 212. § 220. § 22. § 233. § 257-259. §, 270. §-ok]. Ebből a szempontból (érdemi-nem érdemi) nincs különbség a peres és a nemperes eljárásban hozott végzések között, pontosabban csupán annyi, hogy a nemperes ügyet lezáró érdemi döntés - az eljárás jellegéből következően - soha nem tárgyaláson születik. Éppen az a szabályozás lényege, hogy az általános szabályokat Pp. tartalmazza, s ehhez képest az egyes nemperes eljárásokat nevesítő törvények határoznak meg eltéréseket.
Megjegyzendő még, hogy a nemperes eljárásban sincs elzárva a bíróság attól, hogy a feleket meghallgassa, egyes esetekben - jelesül éppen a felszámolási eljárás tekintetében - a külön törvény alapján köteles is erre, s noha ezt (általában) nem tárgyalás keretében teszi, ennek során alkalmazza a meghallgatásra vonatkozó általános szabályokat. Nincs olyan kizáró szabály sem, amely a felet megfosztaná attól, hogy írásban észrevételeket, indítványokat tegyen, a fellebbezést pedig az ellenérdekűnek nemperes eljárás esetén is észrevételezés céljából ki kell adni. Ahogyan pedig arra a 651/D/2007. AB határozat részletesen kitért, az már dogmatikai és nem alkotmányossági kérdés, hogy a nemperes eljárásban a fellebbezés általában csak jogorvoslat, de az eljárás lényege miatt nem perorvoslat (ABH 2011. május, 459, 461.).
A kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes mulasztás megállapítására vonatkozó kérelmet is elutasította.
Budapest, 2011. november 22.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István alkotmánybíró különvéleménye
Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján köteleznie kellett volna a törvényalkotót arra, hogy szüntesse meg a - felszámolási eljárásban a másodfokú bíróság által hozott, fellebbezéssel nem megtámadható határozatok jogerőre emelkedésének időpontjára irányuló egyértelmű szabályozás hiányából származó - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból vagy bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132, 138.]. Hiányos tartalmú szabályozás esetén is a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57.].
Határozott álláspontom, hogy a felszámolást elrendelő bírósági határozatok jogerőre emelkedésének egyértelmű meghatározása feltétlen jogszabályi rendezést igénylő kérdésnek minősül. Egyértelmű szabályozás hiányában nyilvánvaló ugyanis, hogy az érintettek nem tudnak időben tudomást szerezni a felszámolást elrendelő bírói döntés jogerőre emelkedéséről. Emiatt megkötött jogügyleteik legjobb szándékaik ellenére is érvénytelenné válhatnak (BDT 2007. 1558). Ezt maga az indítványozó is sérelmezte a kérelmében.
Jelenleg az irányadó törvényi (Csődtv., Pp.) rendelkezések valóban nem állapítják meg a felszámolási eljárásban másodfokon hozott, fellebbezéssel nem megtámadható határozatok jogerőre emelkedésének időpontját. A Pp. alkalmazandó 228. § (1) bekezdése egyáltalán nem tartalmaz a felszámolási eljárásban kihirdetésre nem kerülő, fellebbezéssel nem megtámadható határozatok jogerőre emelkedésének időpontjára vonatkozó rendelkezést. E szabályozási hiány a jogbiztonság és a tisztességes eljárás alkotmányi követelményei sérelmét jelenti.
Az Alkotmánybíróság a tisztességes eljárás követelményével szorosan összefüggő jogbiztonságra vonatkozó döntéseiben ismételten megállapította, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdése nem csupán az "egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is." [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.; 47/2003. (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 535.; 20/2005. (V. 26.) AB határozat, ABH 2005, 202, 219.]. Az Alkotmánybíróság a kiszámíthatóság követelményei között első helyen említette a jogalkalmazásnak, különösen a bírósági eljárásnak a kiszámítható és következetes működését, a döntést befolyásoló processzuális szabályoknak félreérthetetlen, a gyakorlatban érvényesülő mérlegelési szempontok határait kijelölő megfogalmazását [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 50, 59, 70.; 20/2005. (V. 26.) AB határozat, ABH 2005, 202, 219.]. A 47/2003. (X. 27.) AB határozatában továbbá arra mutatott rá, hogy: "[a]z alkotmányosan is elfogadott rendszerképző jogértelmezésnek megvannak a határai: ez nem kerülhet szembe a jogbiztonság követelményével. A jogalkalmazói jogértelmezés ezért csak olyan működőképes jogszabályra épülhet, amely világosan kijelöli az adott jogintézmény célját, alkalmazásának kereteit, szempontjait és rendjét, az alkalmazásával érintettek körét, azok jogait és kötelezettségeit és az intézménnyel összefüggésben igénybe vehető jogorvoslati rendet"
(ABH 2003, 525, 549.).
Az Alkotmánybíróság 20/2005. (V. 26.) AB határozatában hangsúlyozta, hogy "állandó gyakorlata szerint a jogerő intézménye a jogbiztonság szempontjából alapvető fontosságú." (ABH 2005, 202, 229.) Már a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában is elvi éllel állapította meg, hogy "a jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény. Az Alkotmánynak megfelelően biztosított jogorvoslati lehetőségek mellett beállott jogerő tiszteletben tartása a jogrend egészének biztonságát szolgálja." (ABH 1992, 59, 65-66.) Ezen túlmenően az Alkotmánybíróság megállapította, hogy - kiváltképpen az eljárásjogban, s különösen a jogerőt érintően - a hiányos, s ekként eltérő értelmezésre lehetőséget kínáló szabályozási mód közvetlenül sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményét, s így az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes elj ár ás követelményének sérelmét is eredményezi. [20/2005. (V. 26.) AB határozat, ABH 2005, 202, 219.]
Összességében megállapítható tehát, hogy mivel hiányzik a felszámolási eljárásban másodfokon hozott, fellebbezéssel nem megtámadható határozatok jogerőre emelkedésének időpontjára irányuló egyértelmű szabályozás, a fenti alkotmányos követelmények nem teljesülnek. A jogalkotói kötelezettség elmulasztása ezért alkotmányellenes helyzetet eredményezett. Emiatt az Alkotmánybíróságnak - az Abtv. 49. § (1) bekezdésével kapcsolatos állandó gyakorlata alapján - a határozat rendelkező részében fel kellett volna hívnia a mulasztást elkövető jogalkotó szervet -határidő megjelölésével - e feladatának teljesítésére.
Budapest, 2011. november 22.
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró