Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló T/1472. számú törvényjavaslat indokolása

(1999. évi CX. törvény)

INDOKOLÁS

Általános indokolás

Az ítélőtáblák felállítását az Alkotmány és a bírósági reformot megvalósító 1997. évi törvények rendelték el. Az ítélőtáblák felállításával egyidejűleg - új ügyészi szervezeti szintként - fellebbviteli főügyészségek és Katonai Fellebbviteli Ügyészség létesítéséről is rendelkeztek az igazságügyi reform keretében elfogadott törvények.

Az Országgyűlés 1998 decemberében az ítélőtáblák felállításának elhalasztásáról döntött és hatályon kívül helyezte az 1997. évi LXIX. törvényt, amely szerint 1999. január 1-jével három ítélőtábla kezdte volna meg működését, további két ítélőtábla pedig legkésőbb 2003. január 1-ig került volna felállításra. Egyidejűleg elfogadta az Országgyűlés a 80/1998. (XII. 16.) OGY határozatot, amely előírta a Kormány számára, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a legfőbb ügyész bevonásával vizsgálja meg, hogy az ítélőtáblák és a fellebbviteli főügyészségek felállításának személyi és tárgyi feltételei milyen határidővel és milyen módon biztosíthatók. A határozat arról is rendelkezett, hogy a felülvizsgálat terjedjen ki az eljárásjogok jogorvoslati rendszerére is. Ezeknek a feladatoknak tesz eleget az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat).

1.Az ítélőtáblákat a bírósági reformot megvalósító törvények iktatták be a bírósági szervezetbe. Az Alkotmánynak - az 1997. évi LIX. törvény 8. §-ával megállapított - 45. § (1) bekezdése szerint az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvénynek a bíróságok felsorolásáról szóló 16. §-a - az Alkotmánnyal összhangban - szintén négyszintű bírósági szervezetről rendelkezik. E rendelkezésekre figyelemmel az új bírósági szint létrehozása alkotmányos követelmény.

Az új bírósági szint létesítését elrendelő törvények megalkotása alapvetően azt a célt szolgálta, hogy az ítélkezés hatékonyságának és szakszerűségének javítása érdekében az egyes bírósági szintek munkaterhei kiegyensúlyozottabbá váljanak: a helyi bíróságok aránytalanul nagy munkaterhe csökkenjen, a Legfelsőbb Bíróság pedig lehetőség szerint mentesüljön a másodfokú ítélkezéssel járó feladatok alól, annak érdekében, hogy a jogalkalmazás egységesítésével kapcsolatos alkotmányos feladatainak eleget tehessen. A Javaslat e két szempont korábbiaknál következetesebb megvalósítására és összeegyeztetésére törekszik. E tekintetben térnek el a mai jogalkotói elképzelések az ítélőtábla felállítására vonatkozó előző koncepciótól, amely a helyi bíróságok tehermentesítésére nem helyezett megfelelő hangsúlyt.

A Polgári perrendtartás tervezett módosítása a hatásköröket olyan módon rendezi át, hogy a megyei bíróságokon induló ügyek száma érezhetően emelkedjen és ezáltal az ítélőtábla váljon meghatározó súlyú fellebbezési fórummá. Változatlanul a helyi bíróságok járnak el azonban azokban az ügyekben, ahol fontos, hogy az állampolgár lehetőség szerint a lakóhelyéhez minél közelebb vehesse igénybe a jogszolgáltatást. A korábbi szabályozáshoz képest a vagyonjogi perben a megyei bíróság jár el elsőfokon az eddigi 10 millió forint helyett 5 millió forintos értékhatár felett. Ezáltal ezeknek az ügyeknek az elbírálása legalább részben megosztásra kerül a helyi és a megyei bíróságok között, melynek következtében a megyei bíróságnál indult ügyekben benyújtott fellebbezések elbírálása - mintegy 1400 vagyonjogi ügyben évente - az ítélőtábla feladatát növeli.

A megyei bíróság első fokú hatáskörébe kerülnek az említetteken túl - értékhatárra való tekintet nélkül - némileg kibővített körben azok az ügytípusok, amelyeket már az 1997-ben előkészített törvény is meghatározott.

Az ítélőtábla szerepét a Polgári perrendtartásban megalapozó 1997. évi LXXII. törvénynek az ítélőtábla eljárásához szorosan kapcsolódó rendelkezései hatályba lépését az ítélőtáblák felállításának elhalasztásáról rendelkező 1998. évi LXXI. törvény külön törvény megalkotásától tette függővé. Így az 1997. évi LXXII. törvény egyes rendelkezései 1998. január 1. napján hatályba léptek, más szabályai az 1998. évi LXXI. törvényben foglaltak szerint 1999. január 1. napján váltak hatályossá, az ítélőtábla lététől függő rendelkezései pedig már kihirdetett, de hatályba nem lépett szabályként léteznek jelenleg. E Javaslat feladata az is, hogy ezeknek a rendelkezéseknek a sorsáról döntsön.

A Javaslat részben megismétli, részben a megváltozott körülményekre tekintettel pontosítja az ítélőtábla felállításával kapcsolatos Pp. módosítást tartalmazó korábbi, az 1997. évi LXXII. törvényben foglalt rendelkezéseket. Az 1997. évi LXXII. törvény azon hatályba nem lépett rendelkezései, amelyeket e Javaslat nem érint, a megváltozott körülmények folytán feleslegessé váltak, így nincs szükség arra, hogy hatályba lépésükről egy további külön törvény gondoskodjon.

Büntető ügyszakban a jelenlegi büntetőeljárási törvény helyébe lépő már kihirdetett, de még nem hatályos új büntetőeljárási törvény addig nem léptethető hatályba, amíg az ítélőtábla felállítására sor nem kerül. Az új büntetőeljárási törvény bevezetése tehát egyelőre elhalasztásra kerül. A tervezett hatálybalépés időpontja 2003. január 1. napja. Az új Be. bevezetésének elhalasztása módot ad egyes rendelkezéseinek finomítására, széles szakmai elfogadottságának megteremtésére és az alkalmazásra való felkészülésre. A Javaslat szerinti Be. módosítás gerincét olyan, az új Be.-ben már kodifikált és a jogalkalmazás számára is megnyugtató megoldást jelentő szabályok teszik ki, amelyek a hatályos Be. keretei közé illeszthetők. Ennek alapján a jelenlegi módosítás - az 1995. évi módosításhoz hasonlóan - új jogintézmények bevezetésével is az eljárás egyszerűsítését célozza. Másfelől a Javaslatban a jogorvoslati rendszer olyan módosítása történik meg, amelynek révén lehetőség lesz a jogerőre emelkedett és felülvizsgálattal nem orvosolható törvénysértő határozatok korrekciójára.

2. Előzetes statisztikai elemzések készültek arról, hogy - a bíróságok hatáskörében tervezett változások következtében - hogyan alakul a leendő ítélőtábla várható ügyforgalma. Ezek az adatok adnak megbízható támpontot annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy ténylegesen hány ítélőtábla felállítására van szükség. E kérdésben való döntésnél további lényeges szempont az új bírósági és ügyészségi szervezeti szint létesítésének és működtetésének költségkihatása.

A prognosztizált ügyforgalmi adatok és az előzetes költségelemzések alapján, valamint az ítélkezés szakmai szempontjaira figyelemmel a Javaslat egy, budapesti székhelyű ítélőtábla felállításáról rendelkezik, amely 2002. január 1. napjával kezdi meg működését. Az Országos Ítélőtáblával egyidejűleg, azzal azonos székhelyen Fellebbviteli Főügyészség és Katonai Fellebbviteli Ügyészség létesül.

3. Az országgyűlési határozat előírta az eljárásjogok jogorvoslati rendszerének áttekintését is.

A polgári eljárásjogban a fellebbezés, mint rendes jogorvoslat szabályainak módosítása annak a célnak a szem előtt tartásával történik, hogy a feleknek a jogorvoslathoz való joga és a perek ésszerű határidőn belül történő befejezésének alkotmányos követelménye egyaránt teljesüljön. Ennek megfelelően tartalmazza a Javaslat a kisperértékű ügyekre irányadó fellebbezési szabályok módosítását, illetve a felülvizsgálati eljárás rendjét érintő rendelkezések módosítását.

A jelenleg hatályos büntetőeljárási törvény jogorvoslati rendszerében lényegi koncepcionális változás egyelőre nem várható. A hatályos törvény tervezett módosítása elsősorban a jogorvoslati rendszerben meglévő hiányosságok megoldását tűzi ki célul. E rendelkezések bevezetésénél a fő szempont az, hogy a törvény szerkezeti egységének megbontása nélkül olyan szabályok kerüljenek a törvénybe, amelyek biztosíthatják az anyagi igazság érvényesülését, a jogalkalmazás egységességét.

4. Az országgyűlési határozat komplex szemléletű végrehajtása érdekében az igazságszolgáltatás átfogó reformjának továbbvitelére irányulnak a Javaslat egyéb rendelkezései.

Ebből a megközelítésből adódóan sor kerül a bírósági reform-törvénycsomag egyes elemeinek, így a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, valamint az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló törvények kisebb terjedelmű módosítására. E rendelkezésekhez igazodóan, azokkal összhangban módosul az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvény is.

Ebben a körben a Javaslat rendelkezik a helyi bíróságon dolgozó bírák munkájának fokozottabb elismerését szolgáló - a legalacsonyabb bírói alapilletmény tíz százalékának megfelelő - beosztási pótlék bevezetéséről. Ugyanilyen javadalmazásban részesülnek a helyi ügyészségen dolgozó ügyészek is.

Módosul - többek között - a bírósági szervezeti törvénynek az OIT létszámára és összetételére vonatkozó rendelkezése, valamint javaslattevő, véleményező hatáskörrel ruházza fel a Javaslat a megyei bírósági elnökök értekezletét, amely - törvényi szabályozás nélkül ugyan, de - eddig is működött.

5. Magyarország Európa Uniós csatlakozásának előkészítése során az Európai Bizottság az igazságszolgáltatás működését nem tartotta minden szinten kielégítőnek az Agenda 2000 (Napirend 2000-ig) című dokumentum részét képező országvéleményében 1997 júliusában. Megállapításai szerint a bíróságok túlterheltek, ennek következtében a bírósági eljárások elhúzódnak. Az országvélemény elmúlt év végén történt aktualizálása során az éves jelentés - elismerve az igazságügy megreformálása érdekében tett lépéseket - ismét megerősítette, hogy további erőfeszítéseket kell tenni az igazságügyi rendszer hatékonyabb működése érdekében.

A Javaslat kifejezésre juttatja azt a törekvést, amely az igazságszolgáltatás területén a csatlakozási folyamat elősegítésére és gyorsítására irányul. A javasolt változtatások határozott előrelépést jelentenek az országjelentésben kifogásolt egyes területeken, így például a bíróságok számára előírt határidők az eljárás gyorsítását szolgálják, míg a bírósági titkárok hatáskörének bővítése a bírák tehermentesítését segíti elő.

Részletes indokolás

az ELSŐ RÉSZ-hez

Az 1. §-hoz

A bíróságok hatáskörében tervezett változások alapján, ahhoz igazodva lehet meghatározni, hogy ténylegesen hány ítélőtábla felállítása szükséges. A prognosztizált ügyforgalmi adatok alapján a leendő ítélőtáblára érkező ügymennyiség elbírálása ez idő szerint nem igényli, hogy az új bírósági szint létrehozása több ítélőtábla felállításával valósuljon meg. Évi kb. 11 ezer ügyben (mintegy 7000 polgári és kb. 3800 büntető ügyben) egyetlen budapesti székhelyű ítélőtábla is eljárhat. Különösen igaz ez a büntető ügyekre, amelyek minimális mennyiségben kerülnek az ítélőtáblán másodfokú elbírálásra. Az ítélőtábla várható ügyforgalma mellett az igazságszolgáltatás gazdaságos működtetése is egy ítélőtábla felállítását indokolja jelenleg. Emellett szólnak továbbá az ítélkezés szakmai szempontjai is, nevezetesen az egységes jogalkalmazás és a megfelelő munkamegosztás, illetve szakosodás lehetőségének a biztosítása.

Az esetleges további ítélőtáblák felállításáról a későbbiekben akkor lehet majd dönteni, ha megfelelő működési tapasztalatok birtokában érzékelhető lesz az ítélőtábla tevékenységének hatása az igazságszolgáltatás színvonalára, és az ügyforgalom alakulását néhány év statisztikai tényadatainak ismeretében ismét értékelni lehet.

Az említett indokokra tekintettel a Javaslat egy ítélőtábla felállításáról rendelkezik. Az Országos Ítélőtábla budapesti székhellyel jön létre, illetékességi területe az ország egész területére kiterjed.

Az Országos Ítélőtábla működését 2002. január 1. napjától kezdi meg. Az időpontot a Javaslat arra figyelemmel határozza meg, hogy az igazságszolgáltatás reformjának folytatása további - az ítélőtábla felállításával szakmai szempontból legalábbis egyenértékű - jogalkotási és igazgatási - szervezési feladatok kijelölését és előzetes elvégzését igényli. E feladatok végrehajtása, illetve az azokra való felkészülés időigénye indokolja, hogy az ítélőtábla akkor kezdje meg működését, amikor az ehhez szükséges optimális feltételek az igazságszolgáltatás egyéb területein is biztosíthatóak lesznek.

Annak érdekében, hogy az Országos Ítélőtábla 2002. január 1. napjától zavartalanul megkezdhesse működését, az ítélőtábla felállításának előkészítését már az előző évben meg kell kezdeni. A Javaslat értelmében az ezzel összefüggő intézkedésekre (pl. a vezetői és a bírói tisztségekre pályázat kiírása, elbírálása) 2001. szeptember 1. napjától kerül sor.

a MÁSODIK RÉSZ-hez

A 2. §-hoz

A Javaslat újraszabályozza a Pp. I. fejezetét, amely a kódex alapelveit tartalmazza. Ennek során egyértelművé kívánja tenni azokat a rendező elveket (a hivatalbóliság elvének visszaszorítását, a perhatékonyság érvényre juttatását, a peres felek perbeli esélyegyenlőségének elősegítését, a nyilvánosság elvének az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel összhangban történő garantálását), amelyek a törvény egyes tételes előírásaiban válnak konkrét eljárási szabályokká.

Az ezzel összefüggő jogalkotói cél az, hogy a perrendtartás elvei összhangba kerüljenek a nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségeinkkel és kifejezzék azokat a tételes eljárásjogi szabályváltozásokat, amelyeket az elmúlt évek során elfogadott Pp. novellák - így mindenekelőtt az 1995. évi LX. törvény - valósítottak meg.

A törvény céljaként a Pp. hatályos 1. §-a a bíróság feladataként írja elő, hogy a "felmerült jogviták eldöntését az igazság alapján biztosítsa". A Pp. 1. §-a a kódex hatálybalépésétől, vagyis 1953. január 1. óta változatlan. A Pp. célját, rendeltetését kijelölő 46 évvel ezelőtti megfogalmazás meghaladottá vált.

Nyilvánvaló, hogy a bíróság és a törvényi igazság-fogalom viszonya a rendszerváltozással, az Alkotmány módosításával gyökeresen megváltozott és a változatlan szövegezés ellenére más olvasata van ma az 1. §-nak, mint volt korábban. Ugyanakkor a bíróságtól és magától a Pp.-től elvárható igazságosság-követelmény tartalma, mibenléte több vonatkozásban is elavult és ellentmondás mutatkozik az egyes alapelvi rendelkezések és a törvény tételes előírásai között. A Javaslat ezért újrafogalmazza a Pp. 1. §-át, egyértelművé téve, hogy a Kódex egészének éppúgy, mint az egyes törvényi rendelkezéseknek az a rendeltetése, hogy hozzásegítsen az első fejezetben rögzítésre kerülő alapelvek együttes érvényre juttatásához. Az alapelvek jövőbeni jelentőségét, súlyát erősíti a Pp.-nek a Javaslat szerinti 2. § (3) bekezdése is, amely előírja, hogy "A bíróság e törvény alkalmazása során annak rendelkezéseit, csak az ebben a fejezetben meghatározott alapelvekkel összhangban értelmezheti".

A polgári per alapelvei ugyanakkor nem egy abszolút, anyagi jogi értelemben vett igazságosság elérését szolgálják, a bírói döntés köznapi értelemben elvárt igazságossága ugyanis mindenekelőtt a jogvita eldöntése során releváns, az adott jogviszonyra vonatkozó anyagi jogi normák tartalmán, szellemiségén múlik. A Polgári perrendtartásnak ehhez képest azt kell garantálnia, hogy a jogvita eldöntésének rendje, az a mód, ahogy a vitás ügy elbírálásra kerül, tisztességes legyen. A korrekt, fair eljárás követelménye a bírói pártatlanságot ugyanúgy feltételezi, mint a formális jogegyenlőséget tényleges jogérvényesítő képességgé alakító állami támogatást (lásd költségmentesség, pártfogó ügyvéd kirendelésének lehetősége).

A bíróság részrehajlás mentes eljárása kizárja annak a lehetőségét, hogy a pert vezető bíró az anyagi jogi szabályok tartalmáról nyújtson az egyik félnek jogértelmező tájékoztatást. A Javaslat ezért a jogi képviselő nélkül eljáró fél számára biztosított kioktatáshoz való jogot a perbeli eljárási jogokra és kötelezettségekre korlátozza (lásd a Pp.-nek a Javaslat által megállapított 7. § (2) bekezdését).

Egyértelművé kívánja tenni a Javaslat azt is, hogy az "ügy urai" maguk a felek, ők határozzák meg a per tárgyát és ezáltal a bíróság eljárási mozgásterét. Az igazságosság eljárásjogi értelemben vett lényege ehhez képest nem ad módot pl. arra, hogy a bíró a bizonyítási eljárást mindaddig folytassa, amíg álláspontja szerint az szükséges. A felek jogosultak - a bizonyítási teherre vonatkozó rendelkezések, elvek ismeretében - dönteni arról, hogy előterjesztenek-e további bizonyítási indítványt, vagy tartózkodnak attól. A bíróság feladata ezzel összefüggésben a jóhiszemű joggyakorlás biztosítása, és ha kell, az ezzel ellentétes magatartás szankcionálása. (A Javaslat 20. §-a a kiszabható pénzbírság összegét ötszázezer forintra emeli fel.) A Pp. jelenleg hatályos alapelvei alapján ma még létezik olyan felfogás és gyakorlat, amely - a Pp. 1. §-ában és 3. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozva - korlátlan szabadságot adna a bírónak a tényállás feltárása érdekében szükségesnek gondolt intézkedések megtételére. Ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja egyebek között azt a tényt, hogy a tisztességes eljárás elve eleve nem teljesülhet akkor, ha a jogvita elbírálása során a felek együttes akaratát a bíróság figyelmen kívül hagyja, vagy ha az eljárás elhúzódása következtében az érdemi döntés meghozatala már célját, rendeltetését (jogvédő szerepét) veszti.

A Javaslat szerinti alapelvek nem csupán a felektől, illetve más perbeli személyektől várják el azt, hogy tartózkodjanak a peres eljárás tisztességtelen akadályozásától, hanem a bírósággal szemben is követelményként írják elő, hogy gondoskodjon a per ésszerű időn belüli befejezéséről. A Javaslat a Pp. 2. § (2) bekezdésében az Emberi Jogi Bíróság eseti döntéseit is figyelembe véve utal azokra a szempontokra, amelyek a per ésszerű időn belül történő befejezésének megítélésekor relevánsak. A Pp.-nek a Javaslat által megállapított 2. § (2) bekezdése kizárja annak lehetőségét, hogy a perbeli jogait visszaélésszerűen gyakorló fél a mulasztása, vagy adott esetben kifejezetten rosszhiszemű magatartása ellenére számon kérje a bíróságon az eljárás késedelmes voltát. Az eljárás sajátosságainak (a jogvita tárgyának és természetének) figyelembe vétele az ésszerű pertartam megállapítása kapcsán ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a bíróság leterheltsége, ügyhátraléka önmagában igazolásul szolgálhat a jogszolgáltatás késedelmességére. A Javaslat által bevezetni kívánt eljárási határidők célja épp az, hogy az egyes - jellemzően technikai - feladatok elvégzésének határidőhöz kötésével csökkentse a hátralék kialakulásának veszélyét, továbbá, hogy kizárja az olyan időszakokat a per életéből, amikor nem kerül sor olyan lépésre, amely közelebb juttatja a pert a befejezéshez.

A per befejezésének ésszerű időtartamáról történő alapelvi szintű rendelkezés biztosítja az összhangot a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 9. §-ában foglaltakkal, amely rögzíti, hogy "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy bírói útra tartozó ügyét független és pártatlan bíróság tisztességes eljárás során és ésszerű határidőn belül bírálja el." A Javaslat ily módon eleget tesz annak az alkotmányos elvárásnak is, amely az alaptörvény 57. § (5) bekezdésében került kimondásra.

A Pp.-nek a Javaslat szerinti 3. §-a egyértelművé teszi, hogy - a törvényi kivételektől eltekintve - a felek rendelkezési joga a per alakulását, sorsát tekintve meghatározó jelentőségű. A rendelkezési elv következetes érvényesítését segítik elő azok a Javaslat által megállapított tételes eljárási jogosítványok, amelyek pl. módot adnak a feleknek a fellebbezési jogról történő előzetes, együttes lemondásra (36. §), vagy a tárgyaláson kívüli döntés közös kezdeményezésére (44. §). Ugyancsak a Pp.-nek a Javaslattal megállapításra kerülő 3. §-a vezeti be az ún. fegyveregyenlőség elvét. A Pp. 3. §-ának (4) bekezdése a bíróság kötelességévé teszi, hogy a felek az eljárás során előterjesztett kérelmeket, jognyilatkozatokat, valamint a jogvita elbírálása szempontjából jelentős okiratokat megismerhessék és azokra a törvényben előírt határidőn belül nyilatkozhassanak. Ezzel összefüggésben az is nyilvánvalóvá válik, hogy a bíróság nem tagadhatja meg az adott esetben titkosított okiratokba való betekintés lehetőségét sem az ellenérdekű féltől.

A bírósági szervezeti törvénnyel való összhangot szolgálja a Javaslat azon előírása is, amely alapján a tárgyalás során hozott határozatot a bíróság nyilvánosan köteles kihirdetni (lásd a Pp.-nek a Javaslat által megállapított új 5. §-át). A hatályos Pp. ugyanis ezzel összefüggésben pontatlanul fogalmaz akkor, amikor a nyilvános ítélethirdetés követelményét csak "általában" írja elő. A Javaslat a házassági perekben is kizárja a zárt körben történő ítélethirdetés lehetőségét (lásd ezzel összefüggésben az 50. §-t). A Javaslat 170. §-a módosítja az egyes iparjogvédelmi eljárásokra irányadó törvények azon rendelkezéseit is, amelyek ma még lehetővé teszik a bírói döntés "zártkörű" kihirdetését.

A Javaslat ugyanakkor különbséget tesz a határozat kihirdetésére vonatkozó követelmények és a tárgyalás nyilvánosságának a korlátozhatósága között. Az eljárás résztvevőinek személyiségi jogai a tárgyalás nyilvánosságának korlátozását éppúgy indokolttá tehetik, mint a hatályos szabályok által is elismert titokvédelmi szabályokra történő hivatkozás.

A Javaslat a Pp. 6. §-ában változatlanul kimondja, hogy a magyar nyelv nem tudása miatt senkit sem érhet hátrány. Ugyanakkor rögzíti, hogy a nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségeinknek megfelelően, abban a körben mindenki jogosult anyanyelvét, regionális, vagy kisebbségi nyelvét használni. Ezzel összhangban a Javaslat 14. §-a úgy rendelkezik, hogy ilyen esetben a tolmács költségeit az állam előlegezi, illetve viseli. A Javaslat ily módon biztosítja az összhangot az 1999. évi XL. törvénnyel kihirdetett Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának rendelkezéseivel (lásd az Egyezmény 9. Cikkében foglaltakat).

A Pp.-nek a Javaslat által megállapított új 9. §-a a hatályos rendelkezésekkel lényegében megegyezően biztosítja az ügyész perbeli szerepvállalását. Eszerint az ügyész továbbra is eljárhat a polgári perben, ha a jogosult jogainak védelme érdekében arra képtelen, valamint, ha a per megindítására törvény jogosítja fel az ügyészt. Változást jelent a hatályos szabályozáshoz képest, hogy a Javaslat kizárólag a törvényi szinten biztosított felhatalmazást ismeri el, szemben a hatályos Pp. 2. § (5) bekezdésében foglaltakkal, amely alapján jelenleg akár miniszteri rendelet is megállapíthatja az ügyész perindítási jogát.

A 3. §-hoz

Az 1997. évi LXXII. törvény a Pp. II. Fejezetének 10. §-át megelőző alcímet "Első és másodfokú bíróságok" helyett "Eljáró bíróságokra" változtatta, figyelemmel arra, hogy a 10. §-t módosítva a Legfelsőbb Bíróságról, mint a felülvizsgálati ügyek elbírálójáról is említést kívánt tenni, a Legfelsőbb Bíróság pedig ebben a körben nem tekinthető másodfokú bíróságnak. A 10. § tervezett rendelkezései azonban, figyelemmel arra, hogy a 10. § az ítélőtáblát is besorolja a másodfokú bíróságok közé, nem léptek hatályba.

A Javaslat lényegében megismétli az 1997. évi LXXII. törvénynek a 10. §-t megállapító rendelkezését. Az ítélőtábla kizárólag másodfokon ítélkező bíróságként épül be a bírósági szervezeti rendbe, átvéve a Legfelsőbb Bíróságnak a fellebbezést elbíráló hatáskörét. A Legfelsőbb Bíróság fellebbezésről csak nagyon szűk körben dönt, pl. azon ún. első fok módjára hozott végzések esetében, amelyeket az ítélőtábla hoz. Így az ítélőtábla pénzbírságot kiszabó végzése ellen benyújtott fellebbezés kerül a Legfelsőbb Bíróság elé (Pp. 233/A. §). Másrészt a Javaslat a Pp. 235. §-ának kiegészítésével állapítja meg a Legfelsőbb Bíróság hatáskörét fellebbezési bíróságként (38. §).

A 4. §-hoz

Az igazságszolgáltatási reformot tartalmazó törvénycsomag egyik eleme, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 4. §-a kimondja, hogy a bírósági titkár önálló hatáskörét törvény állapítja meg. Erről a tárgykörről külön törvény azonban nem készült, hanem az egyes eljárástípusokról szóló törvények azok, amelyek szabályozzák a titkár jogkörét. Indokolt tehát a Pp.-ben is annak rögzítése, hogy általában a polgári peres ügyekben milyen jogkör illeti meg a bírósági titkárt. Ez a szabályozás egyben azt is eredményezi, hogy a 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. §-ának (3) bekezdése alapján ezeket a rendelkezéseket a nemperes eljárásokban is megfelelően alkalmazni kell majd, kivéve, ha nemperes eljárást szabályozó jogszabály ettől eltérően rendelkezik.

A hatályos szabályozás alapján a bírósági titkár, aki jogi szakvizsgával rendelkező, a bírói kinevezése előtti kötelező gyakorlati időt töltő személy, a nemperes eljárásokban járhat el általában a bíró helyett, a bíróság nevében (pl. fizetési meghagyást bocsáthat ki), kivéve ha törvény ettől eltérően rendelkezik.

A törvény a bírósági titkárnak elsősorban az elsőfokú bírósági tárgyalás előkészítése körében kíván önálló jogkört biztosítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy pl. felülvizsgálati ügyekben a bírósági titkár önállóan nem járhat el. Mindez természetesen nem zárja ki, hogy a bírósági titkár a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásokban a tanács elnökének ellenőrzése mellett előkészítő tevékenységeket végezhessen, ezek azonban mint a tanács elnökének intézkedései jelenhetnek csak meg.

A bírósági titkár eljárása a törvényben meghatározott körben csak jogi lehetőség, amellyel a bíróság akkor él, ha ehhez kellő számú titkár áll rendelkezésére, egyébként a tárgyalás előkészítése körében hozandó intézkedéseket természetesen változatlanul a bíró is megteheti. Az is lehetséges, hogy a bíró csak egyes intézkedések megtételét bízza a bírósági titkárra, más feladatokat pedig maga lát el. A szabályozás nagyobb mozgásteret ad az ésszerű munkaszervezésre, ugyanakkor a bírósági titkárok számára az új szabályok szerint előírt hosszabb gyakorlati idő ésszerűbb kihasználására.

A bírósági titkár főszabályként csak tárgyaláson kívül járhat el. Ilyen esetben a bírósági titkár megteheti mindazokat az intézkedéseket és meghozhatja mindazokat a határozatokat, amelyeket a törvény a bíróság vagy a tanács elnöke hatáskörébe utal, ideiglenes intézkedésről azonban nem dönthet, még elutasító döntést sem hozhat. Az ideiglenes intézkedés ugyanis olyan fontos, sokszor az érdemi döntésre is kiható határozat, amelyet garanciális okokból csak bíró hozhat meg. A bírósági titkár megtarthatja a tárgyalást a megkeresett bíróság előtt lefolytatott bizonyítás felvétele során. Ez a hatályos szabályok szerint is így van és módot ad a bírósági titkárnak arra, hogy bírói kinevezése előtt tárgyalási tapasztalatokat szerezhessen.

A bírósági titkár önálló aláírási joggal rendelkezik, döntése a bíróság döntésének minősül, amely ellen ugyanolyan jogorvoslattal lehet élni, mintha a határozatot az egyesbíró vagy a tanács elnöke hozta volna meg. Természetesen lehetnek olyan sajátos peres illetve nemperes eljárások, amelyekben ez a szabályozás nem megfelelő, erre tekintettel a Javaslat megengedi, hogy törvény az ügyek jellegére tekintettel kivételt tegyen.

A bírósági titkárok későbbi bírói működésük alatt előnyként élvezik majd azt a jelentős tapasztalatot, amelyet a tárgyalás előkészítése során titkárként szereztek. Másik jelentős haszna lehet a szabályozásnak, hogy a bírónak több ideje marad az ügyekben hozandó érdemi döntés előkészítésére, a tárgyalásokra való felkészülésre, ezáltal több ügy fejezhető be ugyanazon időtartam alatt.

Bírósági ügyintéző elnevezéssel önálló hatáskörű bírósági tisztviselői munkakört hoz létre a Javaslatnak az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény módosításáról rendelkező VI. része. Foglalkoztatásuk egy új munkamegosztási szintet teremt a bírósági szervezetben. Olyan önálló ügyintézésre feljogosított tisztviselői réteg jön létre, amely a bírósági titkárokhoz hasonlóan - pontosan meghatározott részterületen - átvállalja azokat a feladatokat, amelyek a bíró érdemi ítélkezési tevékenységét segítik.

A Javaslat 138. § (2) bekezdése szerint a bírósági ügyintéző felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező tisztviselő, aki a bíró feladatkörében eljárva, a bíró irányítása és felügyelete mellett önálló felelősséggel intézi a jogszabály által hatáskörébe utalt feladatokat.

A többnyire középfokú végzettséggel rendelkező hagyományos tisztviselői réteg az új munkakör ellátásához szükséges ismeretekkel jelenleg nem rendelkezik. A felsőfokú képzésbe való bekapcsolódás ugyanakkor megfelelő előremeneteli lehetőséget jelent a jelenlegi bírósági tisztviselők számára is. Ez a rendelkezés 2002. január 1. napján lép hatályba.

Az 5-6. §-hoz

A Javaslat a kizárás szabályait az ítélőtábla felállítására tekintettel módosítja. A Javaslat 5-6. §-át már az 1997. évi LXXII. törvény is tartalmazta, a Javaslatban foglaltaknak megfelelően. Az ítélőtábla sem járhat el a perben, ha vezetőjével szemben kizárási ok áll fenn, illetve a kizárási ügyekben eljáró fórumok közé beiktatódik az ítélőtábla. Az ítélőtábla határoz a kizárás kérdésében, ha az az illetékességi területén működő megyei bíróságot, mint másodfokú bíróságot érinti. A Javaslat annyiban tér el az 1997. évi LXXII. törvény szabályozásától, hogy az ítélőtábla illetékességi területén működő munkaügyi bíróság kizárása esetén is az ítélőtábla dönt, nem pedig a Legfelsőbb Bíróság.

A 7. §-hoz

A négyfokú igazságszolgáltatási fórumrendszer értelmes működtetése azt indokolja, hogy a megyei bíróságokon induló ügyek száma érzékelhetően emelkedjen és ezáltal az ítélőtábla váljon meghatározó súlyú fellebbezési fórummá. A Pp.-nek az 1997. évi LXXII. törvénnyel történt módosítása ehhez képest érdemi változást nem hozó korrekciót eredményezett volna azáltal, hogy csak kismértékben bővítette a megyei bíróság hatáskörébe tartozó ügytípusokat. Bár az 1998. évi LXXI. törvény megalkotása eredményeképpen a közigazgatási perek vonatkozásában bekövetkezett hatásköri változás már érdemben befolyásolja a helyi és a megyei bíróság ügyforgalmának arányát, a Javaslat ismét áttekinti a hatásköri szabályokat és az 1997. évben már elhatározott, de hatályba nem lépett rendelkezések mellett tovább növeli a megyei bíróság első fokú és ezáltal az ítélőtábla másodfokú hatáskörét.

Ez a szabályozás nem érinti azt a követelményt, hogy továbbra is a helyi bíróságok járjanak el azokban az ügyekben, ahol fontos, hogy az állampolgár lehetőség szerint a lakóhelyéhez minél közelebb vehesse igénybe a jogszolgáltatást.

Az ítélőtábla felállítása tehát lehetőséget ad a megyei bíróságok elsőfokú hatáskörének bővítésére, arányosabbá téve ezzel a helyi és a megyei bíróságok közötti munkamegosztást. Az elsődleges rendező elv az, hogy a bonyolult, speciális ismereteket kívánó ügyek kerüljenek a megyei bíróságok elsőfokú hatáskörébe. A megyei bíróság hatáskörébe utalt ügyek szinte mindegyikéről elmondható, hogy az ügy jellege speciális szakértelmet kíván és ez kellően indokolja a hatásköröknek megyénként egy bírósághoz történő telepítését.

Így a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe kerülnek a hatályos szabályozáshoz képest az értékpapírból származó jogviszonnyal kapcsolatos perek. A szabály alkalmazhatóságának feltétele, hogy jogszabály az értékpapír minősítést kimondja. Ismét a megyei bíróság jár el elsőfokon a sajtóhelyreigazítási perek esetében is.

A személyhez fűződő jogok megsértése miatt keletkezett polgári jogi igények érvényesítése iránt indított perek esetében a Javaslat ugyancsak a megyei bíróság elsőfokú hatáskörét állapítja meg. E hatáskör-átcsoportosítást a védett jogtárgy fontossága indokolja, továbbá a generálklauzulákra épülő anyagi jogi szabályozás, amelyre tekintettel az egységes joggyakorlat kialakítását a koncentráltabb hatáskör jobban szolgálja.

A Javaslat Pp. 23. § (1) bekezdésének c) pontjában szerepelteti a hagyományosan a megyei bíróság hatáskörébe tartozó szerzői és iparjogvédelmi, illetve az ebbe a körbe tartozó más pereket. A hatályos szabályozás alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pk. 286-os számú állásfoglalásában kimondotta, hogy a szerzői jogi jogdíj iránt az ún. közös jogkezelő szervezetek által indított perek nem minősülnek a Pp. 23. §-a (1) bekezdésének c) pontja szempontjából szerzői jogi pereknek. Ez az állásfoglalás elsősorban azért születetett, hogy a Legfelsőbb Bíróság mentesüljön a másodfokú ítélkezéssel járó feladatoktól. Az ítélőtábla létrehozása esetében ez a szempont már nem jön figyelembe. Érvényesülhet tehát a jövőben az az igény, amelyre az Európai Bizottság ún. cannes-i Fehér Könyve is felhívta a figyelmet, vagyis, hogy a szellemi tulajdon védelmét érintő ügyekben célszerű előmozdítani a bíróságok közötti szakosodást. A joggyakorlat egységesítését az szolgálja, ha valamennyi szerzői jogi perben megyénként egy bíróság, a megyei bíróság jár el.

Kisegítő elv, hogy a megyei bíróságokon vezetett nyilvántartásokba bejegyzett szervezetek perei is a megyei bíróságra kerüljenek. Így a cégbejegyzés alapjául szolgáló okirat érvénytelenségének megállapítása iránti perekben, a cég szervei határozatainak bírósági felülvizsgálata iránt indított perekben, a cégek és tagjaik közötti, a tagsági jogviszonyon alapuló perekben, továbbá a kérelemnek helyt adó cégbírósági bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránt indított perekben a jövőben a megyei bíróság jár el. Jelenleg a cégekkel kapcsolatos pereknek csak egy része tartozik a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe. A Javaslat célja, hogy minden ilyen, azonos tárgykörhöz kapcsolódó per azonos hatáskörű bírósághoz tartozzon.

A megyei bíróság által nyilvántartásba vett, cégnek nem minősülő szervezetek (alapítványok, társadalmi szervezetek, pártok stb.) ellen a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv (ügyész, miniszter stb.) által, illetve az ilyen szervezetek ellen annak tagja által indított perek a jövőben ugyancsak a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak. Az ilyen perek egy részére a jogszabályok a közigazgatási per szabályainak alkalmazását írják elő, így ezek a perek eleve a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe kerülnének. A Javaslat a teljes körű és egységes rendezést kívánja megvalósítani.

A már 1997-ben elhatározottak mellett a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartoznak a tisztességtelen szerződési feltételek (lásd Ptk. 209. §- 209/B. §-a) megtámadása iránti perek, valamint azok a megállapítási perek, amelyekben marasztalásra irányuló kereseti kérelem esetében a pertárgyérték alapján az ügy a megyei bíróság hatáskörébe tartozna.

A korábban tervezett szabályozáshoz képest ugyanakkor nem az ügyek specialitása, hanem a munkateher átcsoportosítása indokolja azt, hogy a Javaslat a vagyonjogi perekben a hatáskör szempontjából érvényesülő értékhatárt leszállítja. Az értékhatár korábban három millió forintról emelkedett tízmillió forintra a Legfelsőbb Bíróság helyzetének enyhítése, az oda érkező fellebbezések számának csökkentése érdekében. Ezt az értékhatár-emelést az ügyek értékének növekedése ugyanilyen arányban nem követte, szinte alig került vagyonjogi ügy a megyei bíróság első fokú hatáskörébe.

A Javaslat ezért csak azokat a vagyonjogi pereket utalja a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe, amelyek tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja. Kivételt képeznek a házassági vagyonjogi perek, amelyek értékhatárra tekintet nélkül, változatlanul a helyi bíróság hatáskörébe tartoznak, ha azt a házassági perrel együtt indítják meg.

Az ítélőtábla felállítása esetében az értékhatár ötmillió forintban való meghatározása már feltehetőleg biztosítja, hogy a vagyonjogi perek elbírálása legalább részben megosztásra kerüljön a helyi bíróságok és a megyei bíróságok között. Ugyanakkor a megyei bíróságnál indult ügyekben benyújtott fellebbezések elbírálása nem a Legfelsőbb Bíróság, hanem az ítélőtábla feladatát növeli.

A választott bíráskodással kapcsolatos perek megyei bírósági hatáskörbe tartozásának említését mellőzi a Javaslat, szemben a hatályos szabályozással, mivel külön jogszabály alapján tartozik e pertípus a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe, ezt az esetet pedig a 6. § (1) bekezdésének m) pontja tartalmazza.

Az ítélőtáblák felállításának elhalasztásával összefüggésben végrehajtott Pp. módosítás (1998: LXXI. tv.) 1999. január 1. napjával a megyei bíróság hatáskörébe utalta a közigazgatási perek elbírálását, a társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perek kivételével. A közigazgatási perek megyei bírósági hatáskörbe kerülése összefüggött azzal, hogy a fellebbezési jog e pertípusban főszabály szerint megszűnt. Ezt az új hatásköri szabályt a Javaslat megismétli.

A hatáskört illető szabályozás - bár jóval nagyobb átcsoportosítást jelent az 1997-ben tervezetthez képest - mégis követi az eljárásjogok területén érvényesülő azon fontos elvet, hogy a változások ne egyszerre, radikálisan, hanem fokozatosan történjenek meg, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a bíróságok folyamatosan működő, összességében nagy létszámú szervezetek, amelyeknek "az átállás" alatt is el kell látniuk feladataikat, el kell bírálniuk a folyamatban lévő ügyeket is. Az átszervezés, a bírák és az ügyek "mozgatása" óhatatlanul akadályozza a perek zökkenőmentes elintézését, ezért a változások végrehajtása során erre mindig figyelemmel kell lenni. A hatásköri szabályok változásához kapcsolódva a Javaslat átmeneti szabályokat is megállapít (161. §).

A 8-10. §-hoz

A Javaslat 8-10. §-ai néhány apróbb pontosítást végeznek el a hatályos szabályozáson. A 8-9. § rendelkezései egy-egy joghézagot szüntetnek meg, átvezetve a bírói gyakorlatban kialakult és érvényesülő értelmezési megoldást. Ha a természetes személy alperes lakóhelye, illetve tartózkodási helye alapján a bíróság illetékessége nem állapítható meg, a Javaslat lehetőséget ad arra, hogy az illetékesség megállapítása során ne csak a természetes személy felperes lakóhelye vagy tartózkodási helye, hanem a nem természetes személy felperes székhelye is megalapozhassa a bíróság illetékességét. Ugyanezt a rendelkezést tartalmazza a 9. § arra az esetre, ha a jogi személy alperes ellenfele természetes személy. Ebben az esetben a természetes személy lakóhelye, illetve tartózkodási helye is megalapozhatja a bíróság illetékességét.

A 10. §-ban a Javaslat meg kívánja teremteni az összhangot a külföldi jogi személy magyarországi fióktelepére, illetve kereskedelmi képviseletére vonatkozó új jogi szabályozással (1997. évi CXXXII. törvény). A külföldi jogi személy elleni vagyonjogi perben az a bíróság is illetékességgel rendelkezik, amelynek területén a külföldi jogi személy magyarországi fióktelepének, illetve kereskedelmi képviseletének székhelye van.

A 11. §-hoz

Az eljáró bíróságok kijelölésének ezen szabályát már az 1997. évi LXXII. törvény is tartalmazta az ítélőtábla felállítására tekintettel. A kijelölés kérdésében az ítélőtábla határoz, ha a hatásköri vagy illetékességi összeütközés a területén lévő megyei bíróságok között merül fel, illetve kijelöli a kizárt megyei bíróság helyett eljáró másik, a területén lévő megyei bíróságot. Az 1997. évi szabályozáshoz képest eltérés, hogy a Javaslat szerint a kijelölés az ítélőtábla hatásköre akkor is, ha a területén lévő munkaügyi bíróság kizárása miatt van erre szükség, illetve akkor is, ha a hatásköri összeütközés a megyei bíróság és a munkaügyi bíróság között merült fel. Az ítélőtábla feladata továbbá a bíróság kijelölése, ha a megyei bíróság területén működő összes helyi bíróság kizárását kell megállapítani. Egyébként a kijelölést a Legfelsőbb Bíróság végzi.

A 12. §-hoz

A Javaslat módosítja azok körét, akik a perben meghatalmazottként eljárhatnak. A jövőben perbeli meghatalmazott lehet az érdekképviseleti szervezet is saját tagjainak olyan perében, amelynek tárgya a szervezet érdekképviseleti céljainak körébe vonható. Ilyen lehet pl. mozgáskorlátozott (vagy vak) személy esetében a járadéka megállapítására irányuló per, vagy a balesetet okozó személy biztosítójával folytatott kártérítési per, ha a károsodás a baleset következménye volt és ennek következtében vált valaki az érdekképviselet tagjává. A képviseletnek tehát egyrészt a tagsági viszony fennállása, másrészt az a feltétele, hogy a tag pere kifejezetten összefüggésben álljon az érdekképviselet céljaként meghatározott feladattal. A szabályozással összhangban a Javaslat 167. §-a módosítja a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvényt is, megteremtve a fogyatékos személyek országos érdekképviseletei számára az ún. közérdekű per megindításának lehetőségét abban az esetben, ha a fogyatékos személyek jogszabályban biztosított jogát megsértették.

A képviseleti jog megteremtése nem jelenti ugyanakkor azt, hogy az érdekképviseleti szervezet a tagjának olyan perében is eljárhat, amely esetében a jogi képviselet kötelező, hiszen jogi képviselőként csak a Pp. 73/C. §-ában meghatározott személyek léphetnek fel. Kötelező jogi képviselet esetében az érdekképviseleti szerv tagját is csak az ott meghatározott körbe tartozó személy képviselheti.

A 13. §-hoz

A hatályos szabályok alapján a jogi képviselet a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban kötelező. A kötelező jogi képviselet szabályait elsősorban a szervezeti változásokra tekintettel kell módosítani, azaz ki kell terjeszteni az ítélőtábla előtti fellebbezési eljárásokra is. Ezzel valósítható meg, hogy azokban a fellebbezési eljárásokban, amelyekben jelenleg a Legfelsőbb Bíróság jár el, a jövőben viszont az ítélőtábla, változatlanul kötelező legyen a jogi képviselet. Ez biztosítja, hogy ezekben a főszabályként jelentősebb ügyekben a szakszerű pervitel biztosítva legyen. A szabályt az 1997. évi LXXII. törvény is tartalmazta.

A Javaslat csak az ítélet elleni fellebbezés esetében teszi kötelezővé a jogi képviseletet, a végzés elleni fellebbezés esetében célszerűtlen lenne az ügyvédkényszer. Különösen igaz ez a kívülálló személyek (tanú, szakértő) esetében, akiknek méltánytalan terhet jelentene a kötelező ügyvédvallás.

A végzések legtöbbször a bíróság ténybeli kérdésben elfoglalt álláspontjának eljárásjogi tükröződései, ezért jogi értékelésük általában egyszerűbb. A végzés elleni fellebbezés elbírálása tárgyaláson kívül történik, így a nyilatkozattételi lehetőség korlátozott. Emellett e végzések többsége a per tárgyalása folyamatában merül fel és az ügyvédkényszer azt a helyzetet eredményezné, hogy a fél a végzés meghozatalakor jogi képviselő nélkül járhat el, de a végzés megfellebbezéséhez ügyvédet kellene igénybe vennie.

A kötelező jogi képviselet szabályozása a nemperes eljárásokban is rendezést nyer. A Javaslat az ítélet mellett a Pp. 270. § (2) bekezdése alapján az ügy érdemében külön jogszabály alapján hozott végzések elleni fellebbezést is megemlíti, mint amelyek esetében a fellebbezési eljárásokban, az ítélőtábla előtt ugyancsak kötelező a jogi képviselet. A szabály ezzel a megoldással közvetetten írja elő a jogi képviseletet, ha az ügytípusban hozott végzés ellen felülvizsgálatnak van helye, akkor a másodfokú elbírálásban - ha az az ítélőtábla hatáskörébe tartozik - ugyancsak fennáll az ügyvédkényszer.

A Javaslat rögzíti azt a gyakorlatban már elfogadott szabályt, hogy a fellebbezést, illetve a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél mellett a csatlakozó fellebbezés, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelem előterjesztője is jogi képviselővel köteles eljárni. A Javaslat az 1997. évi szabályozást kiegészíti azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtt a Pp. 235. §-ában meghatározott fellebbezést vagy csatlakozó fellebbezést előterjesztő fél számára is kötelezővé teszi a jogi képviseletet.

A 14. §-hoz

A Javaslat 14. §-a a perköltségviselésre vonatkozó rendelkezéseket módosítja, egészíti ki. A Javaslat 2. §-a többek között újraszabályozza a Pp-nek a nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezését is. Ezzel összefüggésben a 14. §-ban a Pp. 78. §-át kiegészítve úgy rendelkezik, hogy a Pp. 6. §-ában meghatározott esetben a tolmács költségét az állam köteles előlegezni, illetve viselni. Más esetekben a tolmács költségeire a perköltség előlegezésére és viselésére irányadó általános szabályok vonatkoznak.

Nagyon fontos rendelkezés a Pp. 78. § (5) bekezdésében megalkotott új szabály, amely kimondja, hogy a feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült okból keletkeztek, ezeket az állam viseli. Ilyen pl. az a költség, ami azáltal keletkezett, hogy a bírónak családi okból hirtelen kell elhalasztania a tárgyalást és helyettesítése az idő rövidsége vagy az ügy betárgyalt, bonyolult volta miatt nem lehetséges.

Az erre vonatkozó költségek elkülönítése a perköltség más részeitől meglehetősen nehéz és esetenként más eljárást igényelhet, ezért a Javaslat ennek a szabálynak a hatályba lépését 2002. január 1. napjára teszi. Addig kell tehát megalkotni azt a külön jogszabályt, amely az állami költségviselés rendjét meghatározza.

A 15. §-hoz

A Javaslat a bíróság kötelezettségeit is egyértelműbbé teszi a polgári eljárások ésszerű időn belül történő befejezése érdekében, amely szerte a világon ma már az egyik legfontosabb alapelvnek minősül a polgári eljárásjogban.

A törvénymódosítás előírja, hogy a bíróság a beadványt, illetve a keresetlevelet a bírósághoz való érkezését követően legkésőbb harminc napon belül vizsgálja meg. Ez a rendelkezés vonatkozik tehát a bizonyítási indítványra, éppúgy, mint a keresetlevélre. Ez utóbbit illetően a Javaslat külön is megismétli a határidőt a 21. §-ban. A beadványok határidőben történő megvizsgálása ugyanakkor elősegíti az ügy előrehaladását pl. a bizonyítás, vagy a hiánypótlás elrendelésével. Figyelemmel arra, hogy a bíróság jogkörében bírósági titkár is eljárhat, az előírt határidő betarthatónak tűnik.

A 16. §-hoz

A Javaslat megteremti annak jogi lehetőségét, hogy azokról a perekről, amelyekben hirdetményi kézbesítés történt, országos nyilvántartás készülhessen. Ez lehetővé teszi, hogy ezekről az ügyekről az esetleg érintett személy, vagy mások, országosan egy helyről nyerhessenek információt. A felvilágosítást kérő a saját személyét illetően minden korlátozás nélkül kérhet felvilágosítást. Szükség lehet erre pl. akkor, ha valaki hosszabb időt töltött külföldön és meg szeretné tudni, hogy nem indult-e közben ellene valamilyen per. Más személy vagy szervezet akkor kérhet a nyilvántartásból felvilágosítást, ha az törvényes jogai gyakorlásához vagy feladatai teljesítéséhez szükséges.

A nyilvántartást az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala vezeti majd számítógépen. Természetesen ehhez az szükséges, hogy az egyes bíróságok is be legyenek kapcsolva ebbe a számítógépes nyilvántartási rendszerbe. A nyilvántartás fenntartásához a felvilágosítást kérő jogszabályban meghatározott költségtérítéssel járul hozzá. A nyilvántartás kiépítéséhez hosszabb felkészülési időre van szükség, ezért ez a rendelkezés is csak 2002-ben lép hatályba.

A 17-20. §-hoz

A 17-20. § új rendelkezései elsősorban a bírósági eljárások "feszesebbé" tételét szolgálják részben azáltal, hogy a bíróságok számára állítanak fel határidőket, részben pedig azáltal, hogy a peres eljárás függő helyzetére vonatkozó határidőt lerövidítik. Így a Javaslat 18. §-a a mulasztás igazolására a hatályos hat hónapos határidő helyett három hónapos objektív határidőt tartalmaz, illetve a 20. § szerint a kiszabható pénzbírság legmagasabb összege a már kellő visszatartó erővel nem bíró 50 ezer forint helyett 500 ezer forintra emelkedik. Természetesen a ténylegesen kiszabott pénzbírság a bíróság mérlegelésétől függ, amelyet az ügy, a "büntetendő" cselekmény súlya határoz meg változatlanul.

A Javaslat 19. §-a a Pp. 118. § (1) bekezdésében újraszabályozza a hangfelvételről leírandó jegyzőkönyv elkészítésének határidejét. A törvénymódosítás előírja, hogy a hangfelvétel útján készítendő jegyzőkönyvet a jelenlegi két napnál reálisabb, nyolc munkanapon belül le kell írni és - ha a kézbesítés a törvény értelmében szükséges - a leírt szöveg ellenőrzését követően, a leírástól számított tizenöt napon belül kézbesíteni kell, vagyis a bíróságnak legkésőbb a tizenötödik napon postára kell azt adnia.

A szabályozásra azért van szükség, mert problémákat okoz a gyakorlatban, hogy a felek a hangfelvétel útján készített jegyzőkönyvhöz, annak leírási, kézbesítési késedelme miatt sokszor csak hetekkel, hónapokkal később jutnak hozzá. Ez megakadályozza azt is, hogy a következő tárgyalás időpontja kitűzhető legyen, hiszen pl. a távollévő fél a kézbesített jegyzőkönyv tartalma alapján dönti el, hogy milyen eljárási cselekményeket fog végezni.

A 21-24. §-hoz

A Javaslat e §-ai részben megismétlik a hatályos szabályokat, azokat azonban új alcímek alá rendezik és új logikai rendbe állítják, másrészt viszont jelentős tartalmi változásokat állapítanak meg, kívánnak bevezetni.

A Javaslat újraszabályozza a Pp. 124. §-át. Ennek (1) bekezdésében a Pp. jelenleg a keresetlevél megvizsgálására azonnali határidőt ír elő, ezt a szabályt azonban a gyakorlatban nem alkalmazzák. A keresetlevél megvizsgálására ugyanakkor egzakt határidőt kell szabni, mert ennek elmulasztása esetében a bírósághoz való fordulás joga csak formálisan létezik. Jelenleg előfordul olyan eset, hogy a hiánypótlásra felhívó végzés kiadására is csak hónapokkal a keresetlevél beérkezése után kerül sor. A Javaslat a Pp. 124. § (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a keresetlevelet legkésőbb 30 napon belül meg kell vizsgálni.

Új rendelkezés az is, hogy a bíróság bizonyos feltételek megvalósulása esetében idézés kibocsátása nélkül elutasíthatja a keresetlevelet, anélkül, hogy hiánypótlási felhívás kibocsátására kerülne sor. Ez a helyzet akkor, ha a fél jogi képviselővel jár el és a keresetlevél mégsem tartalmazza a Pp. 121. § (1) bekezdésében foglaltakat, illetve, ha a jogi képviselő nem csatolja a meghatalmazását, vagy a fél nem fizette meg az eljárási illetéket.

A Pp. 121. § (1) bekezdése felsorolja, hogy mik azok az adatok, tények, amelyeket a keresetlevélnek minden esetben tartalmaznia kell. Ezek többsége tekintetében nem lehet vita (ilyen pl. a felek nevének megjelölése). Vitás lehet ugyanakkor, hogy az érvényesített jog alapjául szolgáló tényeket és azok bizonyítékait milyen részletességgel kell a keresetlevélben megjelölni ahhoz, hogy azok hiánya ne vezessen elutasításhoz. Ennek kereteit végső soron a bírói gyakorlat állapítja majd meg. Biztosan elmondható azonban, hogy ezeket a jogi képviselőnek legalább olyan mértékig kell előadnia a keresetlevélben, hogy annak alapján a tárgyalás kitűzése, a bizonyítás megkezdése megtörténhessen. A rendelkezést a Pp. 141. § (6) bekezdésével összhangban kell alkalmazni. A Javaslat 24. §-a Pp. a 124. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezt az elutasítási okot is szerepelteti a Pp. 130. § (1) bekezdésében.

Hasonló tartalmú rendelkezést a cégeljárás szabályai 1995 óta tartalmaznak. Ezek a gyakorlatban beváltak és segítségükkel a hiánypótlások száma jelentősen csökkent. A polgári peres eljárásban is remélhető tehát, hogy a törvényben a keresetlevél elemi kellékeiként megjelöltek hiányában - az idézés kibocsátása nélküli elutasítás veszélye miatt - a jogi képviselők nem nyújtanak be a jövőben keresetlevelet.

A tárgyalás jobb előkészítését, ezáltal az ügyek ésszerű határidőn belüli befejezését segítheti elő az a rendelkezés, amely szerint a bíróság a tárgyalás kitűzése előtt elrendelheti a felek tárgyaláson kívüli együttes előzetes meghallgatását (Pp. 124. § (4) bek.).

Ha a bíróságnak a tárgyalás előkészítése körében olyan intézkedést kell tennie, amely miatt nincs mód a tárgyalás kitűzésére, a keresetlevelet az intézkedés megtételekor kézbesítenie kell az ellenfél számára. A perindítás hatályai ugyanis a keresetlevél kézbesítésével állnak be, és a perindítás hatályának beállásához a felperesnek jelentős jogi érdeke fűződhet. Mivel e rendelkezés külön munkát és kiadást jelent a bíróságok számára, a rendelkezés alkalmazására csak kellő felkészülési idő biztosítása után kerülhet sor. A rendelkezés ezért csak 2002-ben lép hatályba.

Új szabály a Javaslat 22. §-ában, hogy a Pp. 125. § (3) bekezdése a megvizsgált és hiánytalannak minősülő keresetlevél alapján előírja, hogy a bíróság a keresetlevél beérkezését követő hat hónapon belüli időpontra tűzze ki az első tárgyalást, ha a törvény eltérő rendelkezést nem állapít meg. A Javaslat a folytatólagos tárgyalás kitűzését illetően is megállapít ugyanilyen határidőt, figyelembe véve az ügy körülményeit (27. §). A tárgyalási határnapot nem lehet a keresetlevél beérkeztét követő 9 hónapnál későbbi időpontra kitűzni akkor sem, ha a bíróság a keresetlevél megvizsgálása és a szükséges előkészítő intézkedések miatt a benyújtástól számított 30 nap eltelte után tud csak a tárgyalás kitűzéséről intézkedni. A Javaslat e rendelkezés alkalmazása alól kivételt enged.

A 25-26. §-hoz

A Javaslat 25. §-a módosítja a Pp. 139. §-át. A módosítás hangsúlyozza, hogy az alperesnek érdemi védekezése előterjesztése során elő kell terjesztenie az esetleges viszontkeresetét, vagy beszámítási kifogását is természetesen akkor, ha annak feltételei már az érdemi védekezés előadásakor fennállnak. E rendelkezést is a Pp. 141. § (6) bekezdésében foglalt elvekkel, valamint a jóhiszemű pervitelre vonatkozó szabályokkal összhangban kell alkalmazni.

A Javaslat 26. §-a a jelenleginél szélesebb körben teszi lehetővé a bíróság számára a tárgyalás írásbeli előkészítésének elrendelését. A jövőben ennek nem feltétele az ügy nagyobb terjedelme, vagy bonyolultsága. Az előkészítés bármely ügyben elrendelhető, ha a fél jogi képviselővel jár el, illetve akkor is, ha a fél személyesen vagy nem jogi képviselővel, hanem más meghatalmazottal képviselteti magát, de az írásbeli előkészítés nem okozhat különösebb nehézséget számukra. Például a fél felsőfokú képzettséggel rendelkezik. Ennek eldöntése a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

A 139. § hatályos (2) bekezdésének rendelkezését a törvény a tárgyalás elhalasztásához kapcsolódó egyéb rendelkezések között helyezi el (28. §).

A 27-28. §-hoz

A Javaslat 27-28. §-ai tartalmilag a tárgyalás elhalasztásának szabályait tartalmazzák, bár a 27. § ezt a folytatólagos tárgyalás kitűzéséhez kapcsolódva teszi. Míg a hatályos szabályok szerint a bíróság dönti el, hogy kitűzi-e a folytatólagos tárgyalás határnapját a tárgyalás elhalasztásakor, addig a Javaslat rendelkezése szerint ez a tárgyalás elhalasztásával egyidejűleg kötelező, ha azt az ügy körülményei nem zárják ki. Ilyen kizáró ok lehet pl., ha szakértőt kell kirendelni és a szakvélemény elkészítésének időpontja bizonytalan.

Új rendelkezés, hogy a Javaslat a folytatólagos tárgyalás megtartását időhatárhoz köti. A folytatólagos tárgyalást az elhalasztott tárgyalást követően hat hónapon belül meg kell tartani. Vannak olyan ügyek és azokban olyan élethelyzetek, amelyek esetleg nem teszik lehetővé e szabály betartását. Ezért a Javaslat a bíróság mérlegelésére bízza azt a kérdést, hogy a konkrét ügyben az ügy körülményei megengedik-e a tárgyalás ezen törvényi határidőn belüli időpontra való kitűzését.

A Javaslat a 28. §-ban a tárgyalás elhalasztására vonatkozó rendelkezéseket fogalmazza újra. Változatlan szabály, hogy a felek közös kérelmére, ha azt a kitűzött határnap előtt nyolc nappal kérik, a tárgyalást el kell halasztani. A Javaslat megköveteli ugyanakkor, hogy a felek a kérelmüket kellően indokolják meg. Míg a hatályos rendelkezések szerint a bíróság szabadon mérlegelheti, hogy a később előterjesztett közös kérelmet elfogadja-e, addig a Javaslat ilyen esetben halasztásra már csak akkor ad lehetőséget, ha fontos ok azt kellőképpen indokolttá teszi. Ilyen eset például, ha az egyik fél családi haláleset miatt nem tudna megjelenni és a tárgyaláson éppen az ő személyes meghallgatására került volna sor.

A tárgyaláson előterjesztett halasztási kérelem esetében a Javaslat konkrétan részletezi, tételesen felsorolja, hogy a hatályos szabályozáshoz képest mit tekint fontos oknak. Ezek fennállása esetében a bíróság egyoldalú kérelemre is dönthet a tárgyalás elhalasztásáról. Ilyen ok például az, ha a felperes a keresetét a tárgyaláson megváltoztatja.

A bíróság hivatalból, tehát a saját érdekkörében felmerült fontos okból változatlanul elhalaszthatja a tárgyalást, ennek azonban a jövőben anyagi következményei lesznek. A Javaslat 14. §-a ugyanis úgy rendelkezik, hogy az ezzel felmerült többletköltségek viselésére nem lehet a feleket kötelezni, ezek az államot terhelik. A tárgyalás elhalasztása esetében - bármelyik okból történik is - a megidézetteket lehetőleg előzetesen értesíteni kell. Ezzel az új szabállyal - amelyet a gyakorlat több helyen már alkalmaz - jelentős költségeket lehet megtakarítani. Pl. ha a vidékről idézett tanúkat telefonon, vagy távirati úton értesítik, hogy nem kell megjelenniük a másnapi tárgyaláson.

A 29-32. §-hoz

A Javaslat 29-30. §-ai a szakértő bizonyítás körében tartalmaznak új rendelkezéseket. A Javaslat 29. §-a a Pp. 177. §-át egészíti ki, megteremtve ezzel a szakértői munkaterv jogintézményét. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a szakértői feladat olyan bonyolult, illetve a szakértői költségek olyan óriásiak, hogy ezeket célszerű előbb külön felmérni, mielőtt a szakértő hozzákezdene a feladatához. Ennek ismeretében döntheti el ugyanis a bizonyító fél, hogy vállalja-e a költségek előlegezését, illetve esetleges viselésének kockázatát. A munkaterv elkészítésének költségeit minden esetben a bizonyító fél előlegezi, annak viselésére a 80. § (2) bekezdésében foglaltak irányadóak aszerint, hogy a bizonyító fél milyen magatartást tanúsít.

A 30. §-ban a Javaslat egy régi problémát kíván megoldani, ami abból adódik, hogy a bíróság a szakvélemény benyújtását, vagy a szakértő meghallgatását követően gyakran elmulasztja a szakértői díjat megállapító végzés meghozatalát és azt csak később, valamelyik folytatólagos tárgyaláson vagy az ügy befejezésével egyidejűleg hozza meg. Ebből adódóan a szakértők sokszor hónapokkal később jutnak hozzá a már elvégzett munkájuk ellenértékéhez, amely egyébként - főszabályként - bírósági letétként rendelkezésre áll és kiutalható lenne (Pp. 76. §). A Javaslat ezért előírja, hogy a szakértői díjat megállapító végzést a szakértő munkájának befejezését követő harminc napon belül meg kell hozni. A 29-30. §-okban foglalt rendelkezéseket a Javaslat 161. § (6) bekezdése alapján a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni lehet, ha az ügyben szakértő kirendelésére még nem került sor.

A Javaslat a 31. §-ában ugyancsak a bizonyítás körébe tartozó rendelkezést módosít. A hatályos szabályozás a más hatóságnál lévő iratok beszerzésére a bíróságot kötelezi, kivéve, ha a fél vállalja, hogy az eredeti okiratot bemutatja. A fél a másolatot is bemutathatja abban az esetben, ha az eredeti okirat megtekintésére nincs szükség. Az új szabályozás az iratbeszerzésre csak a jelenleginél szűkebb körben kötelezi a bíróságot. A bíróság a fél kérelmére jár el és csak akkor, ha az irat kiadását a fél közvetlenül nem kérheti. Természetesen az irat beszerzését a bíróság hivatalból is elrendelheti azon eljárása során, amelyben a hivatalból történő bizonyítás egyébként megengedett.

A Javaslat 32. §-a az előzetes bizonyítás elrendelhetőségének eseteit bővíti. Az érdekelt fél kérelmére akár a per megindítása előtt, akár annak folyamatban léte alatt előzetes bizonyításnak van helye a jövőben akkor is, ha valószínűnek látszik, hogy ennek elrendelése elősegítheti a per ésszerű időn belüli befejezését.

A 33-35. §-hoz

A Javaslat 33. §-a a Pp. 219. § (2) bekezdését módosítva arról rendelkezik, hogy a bíróság a határozatát - a törvényben meghatározott kivételekkel - a meghozatalától számított tizenöt napon belül írásba kell, hogy foglalja annak indokolásával együtt. A Javaslat tehát a jelenleg hatályos nyolc napos határidőt tizenöt napra módosítja, figyelembe véve az ügyek eltérő nehézségi fokát és lehetőséget adva a bírónak az ésszerűbb munkaszervezésre. Nincs ugyanakkor a hatályos szabályozásban rendelkezés arra vonatkozóan, hogy az írásba foglalt határozat kézbesítésének mennyi idő alatt kell megtörténnie. Például az első fokú ítélet ellen benyújtható fellebbezés határideje a határozat kézbesítésétől kezdődik, tehát a per jelentős elhúzódását jelentheti az is, ha a bíróság késlekedik a már meghozott és írásba foglalt határozatának megküldésével. Ezért a Javaslat előírja, hogy a határozatot az írásba foglalást követő tizenöt napon belül kell kézbesíteni.

A Javaslat 34. §-a a kisperértékű ügyekben történő fellebbezés szabályainak változására tekintettel módosítja a Pp. 220. § (3) bekezdését.

A hatályos szabályozás alapján az elsőfokú bíróság által megítélt vagy elutasított követelés, illetve annak a Pp. 24. §-a alapján megállapított értéke dönti el, hogy az ügyben milyen eljárás keretében határoz a fellebbezésről a másodfokú bíróság. Ha ez az összeg a 200 ezer forintot nem haladja meg, sajátos eljárási szabályok alkalmazására kerül sor.

A Javaslat 45. §-a újraszabályozza ezt a kérdést, oly módon, hogy nem a megítélt vagy elutasított, hanem a fellebbezésben vitatott érték az irányadó atekintetben, hogy a másodfokú bíróság milyen eljárási szabályokat alkalmaz. Ebből következően az elsőfokú bíróság ítéletében nem tudja tájékoztatni a feleket arról, hogy a másodfokú bíróság fellebbezés esetében hogyan fog eljárni. A tájékoztatásnak tehát arra kell kiterjednie, hogy ha a fél fellebbezésében vitássá tett érték a Pp. 256/B. §-ában meghatározott értékhatárt nem haladja meg, milyen módon kell a fellebbezést elkészíteni, és az esetleges hiányosságoknak mik a jogkövetkezményei. Ennek a tájékoztatásnak a megléte elősegítheti, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró felek is megfelelően készítsék el a fellebbezésüket és a másodfokú bíróság előtt hiánypótlásra emiatt lehetőleg ne kerüljön sor.

A Pp. 256/D. § (1) bekezdése alapján a fellebbezés tartalmi hiányai miatti elutasítás a másodfokú bíróság hatáskörébe tartozik. A formai hiányosságok (pl. az illeték megfizetésének elmulasztása) miatt a Pp. 237. §-a alapján az elutasító döntést ezekben az ügyekben is az elsőfokú bíróság hozza meg.

A Javaslat 35. § (1) bekezdése lehetőséget teremt arra, hogy az ítélet kiegészítése során, ha az a kérelmére történik, a bíróság tárgyaláson kívül határozzon. Ehhez azonban szükséges az ellenfél egyetértő nyilatkozatának csatolása is.

A Javaslat 35. §-ának (2) bekezdése fenntartja az 1996. évi CXXII. törvénnyel bevezetett kifogás jogintézményével egyidejűleg meghonosított ítéletkiegészítési szabályt és csak a jogorvoslat elnevezését igazítja a Pp. 233/A. §-ában foglalt új szabályhoz. E rendelkezést az 1997. évi LXXII. törvény is tartalmazta.

A 36. §-hoz

A Javaslat 36. §-a kiegészíti a Pp. 228. §-át egy új rendelkezéssel. A törvénymódosítás jogi lehetőséget biztosít arra, hogy a jogi képviselővel eljáró felek az első fokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig együttesen úgy nyilatkozzanak, hogy fellebbezési jogukról előre lemondanak. Az új rendelkezéssel a felek várhatóan akkor élnek, ha a per kimenetele "többesélyes" és annak gyors befejezéséhez kölcsönös érdekük fűződik. Az előzetes lemondás nem hatályos abban az esetben, ha a bíróság az első fokú eljárás szabályait olyan súlyosan megsértette, amelynek következtében a Pp. 252. § (1) bekezdése alkalmazásának lenne helye. Ha a fellebbezést erre hivatkozással nyújtják be, a másodfokú bíróság az ítélet végrehajtását felfüggesztheti.

A vázolt szabályozási javaslat a jogorvoslathoz való jog olyan korlátozását jelentené, amikor a felek önrendelkezési joguk ún. negatív aspektusával kívánnak élni, kölcsönösen vállalva a pervesztés orvoslásáról való főszabálykénti lemondás kockázatát.

A 37. §-hoz

A Javaslat átveszi az 1997. évi LXXII. törvényből a Pp. 233/A. §-át megállapító rendelkezést. E rendelkezés - az Alkotmánybíróság döntésével összhangban - a jogorvoslati jog alkotmányos alapjogából kiindulva lehetővé teszi, hogy minden olyan végzés ellen, amelyet a másodfokú bíróság elsőfok módjára hoz meg, azaz az adott kérdésben először dönt, rendes fellebbezésnek legyen helye, feltéve, hogy ha az adott végzést az elsőfokú bíróság hozta volna meg, akkor az elsőfokú eljárás szabályai szerint ellene fellebbezés előterjeszthető lenne.

Az ítélőtábla felállítása lehetőséget ad arra, hogy az 1996. évi CXXII. törvényben meghonosított kifogás helyett ezen végzések esetében is rendes fellebbezési eljárás valósuljon meg. A kifogás elbírálása ugyanis a megtámadott végzést hozó bíróság másik tanácsának feladata, tehát az ügy a hatályos szabályok szerint nem kerül felsőbb bírói fórumhoz.

A Pp. szabályai részben meghatározzák, részben a bírói gyakorlat kialakította, hogy mely végzések ellen van elsőfokon fellebbezésnek helye, így a rendszer következetességét az biztosítja, hogyha minden elsőfokon egyébként megfellebbezhető végzés ellen a jogorvoslat lehetősége adottá válik akkor is, ha azt a másodfokú bíróság hozza meg.

A Javaslat a másodfokú bíróságnak a fellebbezést hivatalból elutasító végzését külön nevesíti, mivel ez a döntés szigorú értelemben nem elsőfok módjára hozott döntés, hanem a Pp. szerkezetéből következően már a másodfokú eljárás része, annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság is hozhat ilyen tartalmú végzést. A többi, elsőfokon egyébként meg nem hozható végzés ellen fellebbezésnek továbbra sincs helye. Ilyen pl. az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező végzés, vagy az elsőfokú bíróság fellebbezhető végzéseinek elbírálása során hozott végzés. Ha tehát az elsőfokú bíróságnak a fellebbezést elutasító végzése ellen benyújtott fellebbezést a másodfokú bíróság elutasítja, nincs mód arra, hogy e végzés ellen az ítélőtáblához újabb fellebbezést nyújtsanak be. Ellenkező esetben a végzések elleni fellebbezések körében kétfokú rendes jogorvoslati rendszer alakulna ki, amire az érdemi határozat esetében nincs lehetőség. Ugyanakkor pl. fellebbezésnek van helye, ha a Pp. 109. § (1) bekezdése alapján az igazolási kérelem tárgyában a másodfokú bíróság dönt, hiszen ez ellen az elsőfokú eljárásban a 110. § szerint fellebbezést lehet benyújtani.

A Javaslat külön nem nevesíti a Pp. 130. §, 148. § és 157. § alapján hozható végzéseket. Ezek ellen szintén csak akkor lesz helye fellebbezésnek, ha a másodfokú bíróság azokat elsőfok módjára hozta meg, vagyis nem a másodfokú elbírálás eredményeképpen válik másodfokon jogerőssé az elsőfokú bíróság ilyen végzése.

A Legfelsőbb Bíróság előtt folyó eljárásokban nincs lehetőség az ún. quasi elsőfokú végzések megfellebbezésére, hiszen nincs olyan felettes fórum, amely az ügyet elbírálhatná.

A 38. §-hoz

A Javaslat 38. §-a megteremti az ún. ugró fellebbezés lehetőségét a magyar jogrendszerben. Az 1911. évi I. törvénycikkben - az 1925. évi VIII. tc. elfogadását követően - már ismert megoldáshoz hasonlót elevenít fel a Javaslat annak bevezetésével, hogy a jogi képviselővel eljáró felek a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartozó ügyben közös kérelemmel kérhetik, hogy az első fokon hozott ítélet ellen benyújtott, anyagi jogszabálysértésre alapított fellebbezést közvetlenül a Legfelsőbb Bíróság bírálja el. Vagyonjogi perben ilyen kérelem csak akkor terjeszthető elő, ha a fellebbezésben vitatott érték, illetve annak a Pp. 24. §-a alapján számított értéke meghaladja az ötszázezer forintot.

A fellebbezésben az első fokú ítéletben megállapított tényállás nem vitatható. A fellebbezésről a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálására irányadó szabályok szerint, de mindig tárgyaláson kívül dönt. A Legfelsőbb Bíróság által hozott határozat ellen felülvizsgálati kérelem előterjesztésére nincs lehetőség. Ebben az esetben tehát a Legfelsőbb Bíróság csak formálisan jár el fellebbezési bíróságként, valójában az anyagi jogszabálysértésre alapított fellebbezés elbírálási rendje megegyezik a felülvizsgálatra irányadó szabályokkal.

A közvetlen fellebbezés konstrukciója oly módon kívánja az eljárás gyorsítását elősegíteni, hogy a felek az általuk döntő fontosságúnak tekintett kérdésre szűkítik le a rendes jogorvoslati eljárás funkcióját és ehhez a szerepkörhöz a legautentikusabb döntéshozó fórumot választhatják. (Ez a jogi konstrukció egyaránt ismert az - egymástól egyébként számos ponton eltérő - német és angolszász perrendtartásban. A hasonló szabályok mellett érvényesülő un. "leapfrog" appeal intézménye évente átlag 12 ügyet jelent a Lordok Háza számára).

A Legfelsőbb Bíróság választhatóságát indokolja az a tény, hogy a felülvizsgálati ügyekben érvényesülő eljárási rendet a Legfelsőbb Bíróság ismeri a legjobban, valamint az is, hogy a jogértelmezési kérdésben esetleg szükséges jogegységi döntés "azonnal" meghozható. A Legfelsőbb Bíróság munkaterhét ugyanakkor ez a feladat nem növeli, mert ezekben az ügyekben a felek feltehetőleg amúgy is éltek volna a felülvizsgálat lehetőségével, erre pedig, ha a fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság bírálja el, már nincs lehetőség.

Ez a jogi konstrukció azokban az esetekben használható, amikor a felek közti jogvita alapvetően nem ténybeli, hanem jogértelmezési kérdés eldöntését igényli. Ilyen esetben közös érdeke lehet a feleknek, hogy mihamarabb a legmagasabb bírói fórum foglaljon állást. Az ún. közvetlen fellebbezés jogi lehetőségének bevezetésétől természetesen nem várható statisztikailag is számottevő változás a bíróságok munkaterhét illetően. Ugyanakkor egy-egy esetben hasznos kiegészítő szabályként érvényesülhet. A rendelkezésnek az ítélőtáblák léte esetében van csak értelme, így 2002. január 1. napján lép hatályba.

A 39-44. §-hoz

A Javaslat pontosítja a másodfokú eljárás néhány szabályát. A fellebbezés felterjesztésére törvényi határidőt ír elő, mivel ennek késedelmes teljesítése is hozzájárulhat a perek elhúzódásához. A Javaslat 40. §-a - összhangban a 22. §-ban és 27. §-ban az elsőfokú eljárásra vonatkozó szabályokkal - előírja, hogy a fellebbezési tárgyalást harminc napon belül ki kell tűzni, ha a fellebbezés felterjesztését követően nincs szükség a Pp. 240-243. §-ában foglalt intézkedésekre. A tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy az lehetőleg hat hónapon belül megtartható legyen. A Javaslat a Pp. 142. § (2) bekezdésében foglaltakhoz hasonlóan lehetőséget ad a bíróság mérlegelésére.

A Pp. 245. §-ának hatályos rendelkezése alapján a bíróság, ha a tárgyaláson meg nem jelentek valamelyikének meghallgatását szükségesnek tartja, a tárgyalást több alkalommal is elhalaszthatja. A Javaslat ezen, a fellebbezési tárgyalást elmulasztóknak kedvező, az eljárás elhúzására lehetőséget adó rendelkezést nem tartja fenn. Az említett okból a jövőben csak egy alkalommal van mód a tárgyalás elhalasztására. Az új tárgyalási határnapot ebben az esetben is nyomban ki kell tűzni, ahogy az az elsőfokú eljárás esetében is előírás (41. § és 27. §).

A Javaslat 42. §-a a perek ésszerű időn belül történő befejezése érdekében korlátozza a másodfokú eljárásban a beszámítási kifogás előterjeszthetőségét. Erre csak akkor van lehetőség, ha azt az ellenfél elismeri, tehát nincs szükség ezzel kapcsolatban bizonyítás lefolytatására, illetve akkor, ha a beszámítani kért követelés az elsőfokú tárgyalás berekesztését követően járt el. Ebben az esetben ugyanis a fél értelemszerűen nem tudta azt korábban előterjeszteni. Ezt a rendelkezést a hatályos szabályozás a kisperértékű ügyekre vonatkozó sajátos fellebbezési szabályok között tartalmazza jelenleg (256/C. § (6) bek.), ezt azonban indokolt általános rendelkezésként megfogalmazni. Erre tekintettel a 256/C. (6) bekezdéséből ezt a mondatot hatályon kívül kell helyezni.

A másodfokú bíróság határozatát az első fokú bíróság közli a felekkel. A Javaslat 43. §-a a közlésre vonatkozó szabályozást egészíti ki. A Javaslat úgy rendelkezik, hogy a másodfokú bíróság a határozat meghozatalát követő harminc napon belül visszaküldi az iratokat az első fokú bíróságnak. A harminc napos határidő szükséges ahhoz, hogy a bíróság a határozat írásba foglalását, leírását, annak ellenőrzését, majd az iratok postázását elvégezhesse. Az első fokú bíróság a félnek legkésőbb tizenöt napon belül továbbítja a másodfokú határozatot. Ezeket a rendelkezéseket a felülvizsgálati eljárásban hozott határozat kézbesítésére is megfelelően alkalmazni kell (Pp. 275/B. §).

A Javaslat 44. §-a a fellebbezés tárgyaláson kívül történő elbírálására irányadó szabályokat pontosítja. A hatályos szabályozás alapján nem teljesen egyértelmű, hogy ha a 256/A §-ban előírt feltételek fennállnak, kötelező-e a tárgyaláson kívüli elbírálás. A Javaslat rögzíti, hogy ha a felek a tárgyalás mellőzésére irányuló kérelmet nyújtottak be, a tárgyaláson kívüli elbírálás nem függ a bíróság mérlegelésétől. Ugyanígy kötelező a tárgyaláson kívüli elbírálás akkor is, ha a feleknek a törvény módot ad arra, hogy tárgyalás tartását kérhessék, de ezt nem teszik. Ilyen esetben a bíróság sem dönthet úgy, hogy mégis tart tárgyalást az ügyben.

A 45. §-hoz

A Javaslat 45. §-a az ún. kisperértékű ügyekben benyújtott fellebbezés elbírálásának rendjét módosítja. A fellebbezési jog szabályozása során mindig figyelemmel kell lenni arra, hogy a jogorvoslathoz való jog alkotmányos alapjognak minősül. Az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát, vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

Az Alkotmánybíróság számos esetben kifejtette, hogy az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érdek védelme más módon nem érhető el. A korlátozás alkotmányossága csak akkor állapítható meg, ha a másik alapjog vagy szabadság védelme, vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik és megfelel az arányosság követelményének, vagyis az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem megfelelő arányban áll egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. (30/1992. (V. 26.) AB határozat).

Kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróság jogorvoslattal kapcsolatos döntéseinek mindegyike az Alkotmány 1997. évi módosítását megelőző szövegére alapítottan született meg. Változatlan tény azonban, hogy hazánkban a jogorvoslathoz való jog az Alkotmányban szereplő alapjog, amelynek korlátozása csak az Alkotmányban foglalt módon, az ott meghatározott elvek figyelembevételével, 2/3-os szavazattöbbség mellett lehetséges. A nemzetközi szabályozás a fellebbezési jog kizárását szélesebb körben ismeri mint a magyar jog, ugyanakkor az ilyen szabályozást követő államokban a fellebbezési jogot nem minősítik alkotmányos alapjognak.

Az Alkotmány módosított rendelkezése tette lehetővé a Polgári perrendtartás 1997. évi LXXII. törvénnyel történő módosításában az ún. kisperértékű ügyek esetében a fellebbezési jogot korlátozó rendelkezések megszületését. A Pp. 256/B-E. §-ainak hatályos rendelkezései szerint a helyi bíróság első fokú hatáskörébe tartozó vagyonjogi perekben, ha a bíróság által megítélt, illetve elutasított követelés értéke a kettőszázezer forintot nem haladja meg, az ítélet elleni fellebbezés elbírálására sajátos, egyszerűbb szabályok irányadóak. Pl. a fellebbezésnek alapvetően csak jogkérdésben van helye és a fellebbezés főszabályként tárgyaláson kívül elbírálható. E szabályok 1998. január 1-től hatályosak, a rendelkezéseket azonban csak a törvény hatálybalépése után indult ügyekben lehet alkalmazni, így az eddig eltelt alig több, mint egy év alatt még kevés ügy jutott fellebbezési szakaszba. Ez is azt támasztja alá, hogy a szabályozáson csak kis mértékben indokolt változtatni.

A kisperértékű ügyekre irányadó fellebbezési szabályok bevezetésével a jogalkotó célja az volt, hogy a jogorvoslathoz való jog érvényesítését és a perek ésszerű időn belül történő befejezésének alkotmányos követelményét a törvény együttesen, oly módon biztosítsa, hogy mintegy "egymás javára" kölcsönösen korlátozza a két alkotmányos jogot, illetve értéket. A kisperértékű ügyekben a fellebbezési jog korlátozása nem csupán a közvetlenül érintett per ésszerű időn belüli befejezését kívánta elősegíteni, hanem mindenekelőtt az igazságszolgáltatás egészére nehezedő munkateher csökkentését célozta meg. Az elsődleges jogalkotói elvárás az volt, hogy a szabályozás közvetve, azokban a perekben is gyorsító hatást fejtsen ki, amelyekben a jogorvoslati jog korlátozás nélkül érvényesíthető, és ily módon az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésében foglalt követelmény (a jogorvoslati jog és az ésszerű pertartam közötti alkotmányos egyensúly) az igazságszolgáltatás egészére vonatkoztatva érvényesüljön. Az alkotmányos rendelkezéseknek az igazságszolgáltatás egészére vetített alkalmazása tette elfogadhatóvá, hogy a kisperértékű ügyekben a jogorvoslati jogot a törvény korlátozta.

A Javaslat a kisperértékű ügyekre vonatkozó fellebbezési szabályokon csak annyiban változtat, hogy a jövőben nem a bíróság ítéletében megállapított érték, hanem a fellebbezésben vitatott követelés értéke irányadó annak megállapítása során, hogy az ügyet a 256/B.-E. § rendelkezései szerint kell-e elbírálni. Ha ez az érték a kettőszázezer forintot nem haladja meg, a már említett, hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni a fellebbezés elbírálása során. A tervezet szerint ugyanakkor az érték megállapításakor a járulékokat és a perköltséget nem kell figyelembe venni, mivel a gyakorlatban e szabály alkalmazása jelent valójában problémát a bíróság számára, de éppúgy gondot okozna a feleknek, illetve képviselőiknek is. További változást jelent a Pp. 256/C. § (6) bekezdése első mondatának hatályon kívül helyezése, figyelemmel arra, hogy ez a rendelkezés általános szabállyá válik (42. §).

A Javaslat szűkíti a kisperértékű ügyekben irányadó sajátos fellebbezési szabályok alkalmazásának tárgyi hatályát azáltal, hogy a tartás, illetve egyéb járadék iránti perekben biztosítja a korlátozás nélküli fellebbezési jog lehetőségét akkor is, ha a vitatott követelés értéke kettőszázezer forint alatt marad. Ezekben a jogvitákban ugyanis elemi fontosságú egzisztenciális érdekek elismeréséről vagy elutasításáról dönt a bíróság, és a fellebbezés előterjesztésére legtöbbször nem jogszabálysértés miatt, hanem általában más okokból került sor.

A 46-49. §-hoz

A Javaslat 46-49. §-ai a felülvizsgálati eljárás hatályos rendjét módosítják.

Az Alkotmánybíróság több ízben foglalkozott a jogorvoslati jog tartalmának meghatározásával. Ennek során kimondta, hogy "a jogorvoslathoz való jognak az Alkotmányban garantált alapvető joga a rendes jogorvoslatra vonatkozik, így nem vezethető le annak kényszerítő szükségessége, hogy jogerős bírói döntések felülvizsgálattal való megtámadására a törvény lehetőséget biztosítson. Az Alkotmány csak azt garantálja, hogy az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények bíróság előtt érvényesíthetők, de nem teremt alanyi jogot ahhoz, hogy a jogorvoslati eljárásban hozott döntés is megtámadható legyen." (104/D/1994. AB hat., 1319/B/1993. AB hat., 1437/B/1990. AB hat.) A 22/1995. (III. 31.) AB határozat pedig úgy foglalt állást - idézve a korábban született határozatokból is - hogy "elegendő az egyfokú jogorvoslat" és a jogorvoslati jog alkotmányos követelménye csak az érdemi, ügydöntő határozatokra vonatkoztatható.

Megegyezik az Alkotmánybíróság gyakorlatával az Európa Tanács ajánlásának az ún. harmadik bíróságra vonatkozó álláspontja is. Eszerint "a harmadfokú bíróságokra vonatkozó rendelkezések meghozatala során az államoknak nem szabad elfelejteniük, hogy az ügyet már két bíróság egymást követően elbírálta. A harmadik bírósághoz folyamodást azokra az ügyekre kell korlátozni, amelyeknél indokolt a harmadfokú felülvizsgálat, mint pl. amelyek a jog fejlődéséhez, vagy a törvény alkalmazásának egységéhez hozzájárulnak. Még azokra az ügyekre is korlátozni lehet, amelyek jelentős jogkérdést vetnek fel."

A korlátozás módját illetően figyelembe kell venni a magyar felülvizsgálati rendszer jogi természetét. A kizárás szempontját a felülvizsgálat funkciójához kell illeszteni, vagyis a jogegységi szempontnak lehetőleg érvényesülnie kell, mivel ez a felülvizsgálat alapvető funkciója, nem pedig a peres felek számára nyújtandó "helyesebb döntés" meghozatala érdekében biztosított újabb jogorvoslati lépcső megteremtése.

A Javaslat átveszi az 1997. évi LXXII. törvénynek a Pp. 270. § (2) bekezdését megállapító rendelkezését, amely az ítélőtáblára vonatkozó szabályozással való összefüggése miatt nem lépett hatályba (46. §).

A Javaslat e rendelkezése a felülvizsgálati kérelem előterjeszthetőségét változatlanul csak ítélet ellenében, valamint a külön jogszabályokban meghatározott érdemi végzések esetében engedi meg. A Pp. 130., 148. és 157. §-ai alapján hozott végzések felülvizsgálhatósága megszűnik, viszont fellebbezéssel lesznek támadhatók, ha azokat a másodfokú bíróság elsőfok módjára hozta meg (lásd a 37. §-hoz fűzött indoklást). A hatásköri szabályok szerinti másodfokú bíróság fogja a jogorvoslatot elbírálni.

A Pp. 270. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a jogerős ítélet felülvizsgálatát "jogszabálysértésre hivatkozva" teszi lehetővé. A Pp. 271. §-ának hatályos (3) bekezdése kimondja, hogy ha a határozat vitatott részében megítélt, illetve elutasított követelés a 200 ezer forintot nem haladja meg, felülvizsgálatnak csak akkor van helye, ha a felülvizsgálat iránti kérelem előterjesztését a Legfelsőbb Bíróság engedélyezi. A (4) bekezdés szerint az engedélyt akkor kell megadni, ha az ügyben hozott jogerős határozat jogkérdésben eltér a Legfelsőbb Bíróság határozatától, vagy az adott jogkérdésben a Legfelsőbb Bíróság még nem határozott. Más esetben az engedély megadásának nincs helye.

A Javaslat a felülvizsgálati eljárást lefolytató Legfelsőbb Bíróság javaslatára, a gyakran indokolatlanul bonyolultnak és nehézkesnek mutatkozó engedélyezési eljárás helyett egyszerűbb felülvizsgálati eljárási rendet vezet be, ezzel is elősegítendő az ügyek ésszerű határidőn belül történő befejezését.

Azokban az ügyekben, amelyek esetében a 271. § (1) bekezdésében felsorolt kizáró ok nem áll fenn, általában korlátozás nélkül kérhető a jogerős határozat felülvizsgálata. Azokban a vagyonjogi ügyekben azonban, amelyekben a felülvizsgálni kért követelés értéke nem éri el az ötszázezer forintot, nem nyújtható be felülvizsgálati kérelem (47. §).

A Javaslat 48. §-a azt a kört egészíti ki, amikor a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasíthatja. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a kérelem előterjesztője jogi képviselő nélkül nyújtja be a kérelmét és a hiánypótlási felhívás nem kézbesíthető számára. A jövőben ilyen esetben a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasítja.

A Javaslat 49. §-ának (1) bekezdése egyértelművé teszi, hogy végzés ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem esetében tárgyalás tartása nem kérhető.

A Javaslat a 49. § (2) bekezdésében világossá teszi azt a Pp.-ből egyébként is levezethető rendelkezést, hogy végzés elleni felülvizsgálati kérelem esetében nincs helye csatlakozó felülvizsgálati kérelem előterjesztésének. Ezt a másodfokú eljárás szabályai között a fellebbezést illetően a Pp. 257. §-a kimondja, erre a rendelkezésre azonban a Pp. 274. § (3) bekezdése eddig nem tartalmazott utalást.

Az 50-54. §-hoz

A Javaslat az 50-54. §-ai a különleges eljárások körében hajtanak végre apróbb, de fontos pontosításokat. Az újraszabályozott alapelvekkel összhangban a Javaslat a házassági perben hozott határozat kihirdetése során nem teszi lehetővé a nyilvánosság kizárását (lásd a 2. §-hoz fűzött indoklást).

A Javaslat 51. §-a a közigazgatási perekre vonatkozóan állapít meg egy új, sajátos rendelkezést a bíróság összetételét illetően.

A Pp. 11. §-a rendelkezik általában a polgári pert elbíráló bíróság összetételéről. A 11. § (2) bekezdése szerint a bíróság főszabályként egyesbíróként jár el elsőfokon. Kivételt képez ez alól a munkaügyi per, amelyben a Pp. 349/A. § alapján a bíróság ülnökök közreműködésével ítélkezik. Néhány esetben külön törvény rendelkezik a Pp. 11. § (6) bekezdésének megfelelően az elsőfokú bíróság eltérő összetételéről.

A Javaslat egy újabb eltérési okot teremt meg. A Javaslat szerint, ha olyan határozat felülvizsgálata iránt indult az ügy, amely pénzbeni követelést tartalmaz, és a vitássá tett követelés összege a harminc millió forintot meghaladja, az elsőfokú bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el.

Az 1998. évi LXXI. törvény rendelkezése alapján a közigazgatási perekben elsőfokon a megyei bíróság dönt (kivéve a társadalombiztosítási ügyeket) és ezekben az ügyekben (ideértve a társadalombiztosítási pereket is) főszabályként nincs helye fellebbezésnek az elsőfokú bíróság határozata ellen. Erre tekintettel indokolt, hogy ezt a jogerős döntést azokban a pénzbeni marasztalást eredményező ügyekben, amelyekben a vitatott érték a harminc millió forintot meghaladja, ne egyesbíró, hanem három hivatásos bíróból álló tanács hozza meg.

A Javaslat 52. §-ában foglaltak az ítélőtábla felállításához, illetve az ezzel összefüggő hatásköri változáshoz kapcsolódnak. A sajtóhelyreigazítási perek ugyanis jelenleg a helyi bíróság hatáskörébe tartoznak, a Javaslat 7. §-a azonban ezeket a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe utalja. Erre tekintettel kell módosítani a Pp. 344. § (1) bekezdését, amely jelenleg a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, mint helyi bíróságra utal. Ezzel egyidejűleg a Javaslat szóhasználatában igazodik a sajtó területén kialakult új szervezeti formákhoz.

A Javaslat 53. §-a kiegészíti a Pp. 349. §-át. Ennek alapján a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik a jövőben néhány olyan közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata, amelynek elbírálása során a munkajogot kell alkalmazni. Ezekben az ügyekben akkor is célszerű a munkaügyi bíróság eljárását előírni, ha a bíróságnak a közigazgatási perekre előírt szabályok szerint kell eljárnia. Az anyagi jogi gyakorlat egységessége előbbre való az eljárási rend egységességénél.

Az 54. § pontosítja a Pp. 249. § (2) bekezdését az ítélőtábla felállása miatt bekövetkező hatáskör-változásra tekintettel. Mivel a Legfelsőbb Bíróság bizonyítási eljárást nem folytat le, nincs szükség arra, hogy e tárgyban más bírósághoz megkeresést intézzen. Ugyanakkor az ítélőtábla esetében ez az igény felmerülhet. A 2. §-ban foglaltak indokolják a Pp. 197. § (4) bekezdésének módosítását.

a HARMADIK RÉSZ-hez

Az 55. §-hoz

1. A Be. 16. §-a meghatározza a nyomozó hatóságok feladatát, és azt, hogy milyen bűncselekmények miatt, mely hatóságok járhatnak el nyomozó hatóságként. A (3) bekezdés a Vám- és Pénzügyőrség hatáskörébe tartozó bűncselekményeket sorolja fel, a hatályos szövegét az 1998. évi XCIII. törvény 18. §-ának (1) bekezdése állapította meg.

A Javaslat 55. §-ának (1) bekezdése a Vám- és Pénzügyőrség nyomozó hatósági hatáskörét bővíti. A Be. 16. §-a (3) bekezdésébe beiktatott rendelkezés olyan bűncselekmények nyomozására jogosítja fel a Vám- és Pénzügyőrséget, amelyeket általában a Vám- és Pénzügyőrség szervei észlelnek. A Javaslatban taxatíve felsorolt bűncselekmények, a nemzetközi jogi kötelezettség megszegése, a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelezettség megszegése, az engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység, a jövedéki termékre vagy árura elkövetett áru hamis megjelölése, a szerzői és szomszédos jogok megsértése, valamint az országba behozatallal elkövetett kábítószerrel visszaélés gyanújának észlelése esetén a nyomozás végzése a Vám- és Pénzügyőrség hatáskörébe tartozik, ez a nyomozás szakszerűségét és a gyanúsított felelősségre vonásának gyorsítását szolgálja.

2. A különböző nyomozó hatóságok között felmerült hatásköri összeütközés esetén az eljáró nyomozó hatóság kijelöléséről a Be. nem rendelkezik. Ezt pótolja a Javaslat 55. §-ának (2) bekezdése, amely a Be. 16. §-át (7) bekezdéssel egészíti ki.

Eszerint ha a Vám- és Pénzügyőrség, a Határőrség vagy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe tartozó bűncselekménnyel halmazatban olyan bűncselekmény is megvalósult, amelynek a nyomozására e nyomozó hatóság hatásköre nem terjed ki és az eljárás elkülönítése nem lehetséges, az eljáró nyomozó hatóságot az ügyész jelöli ki. Ez a megoldás a célszerűséget tartja szem előtt, és összhangban áll az ügyésznek a nyomozás törvényessége feletti felügyeletével.

Az 56. §-hoz

A Be. 18. §-a az ügyésznek a nyomozás törvényessége feletti felügyeletéről, a vádemelésről és a vád képviseletéről rendelkezik. A Javaslat ezt (5) bekezdéssel egészíti ki, amely lehetővé teszi, hogy a helyi bíróságon a vádat ügyészségi titkár is képviselje. Ez elősegíti az ügyészi hivatáshoz szükséges gyakorlat megszerzését.

Az 57 . §-hoz

A Be. 64. §-a a tanúvallomás egyes fontos szabályait tartalmazza. A (3) bekezdés második mondata lehetővé teszi, hogy a tanú a vallomásának szóban előadása mellett a vallomását saját kezűleg is leírja. A Javaslat az írásban tett tanúvallomás lehetőségét kibővíti.

A Be. 64. §-ának új (4) bekezdése szerint az eljáró hatóság engedélyezheti, hogy a tanú a szóbeli kihallgatását követően, illetve szóbeli vallomás nélkül is, úgy tegyen vallomást, hogy a tanú a vallomását saját kezűleg leírja és aláírja, ha pedig a tanú vallomásának leírása más módon történt, azt két tanú, illetve bíró vagy közjegyző hitelesítse.

A Be. 64. §-ába beiktatott (5) bekezdés a tanú írásbeli vallomásának megtételével kapcsolatos törvényességi követelményeket foglalja össze. Az írásbeli vallomásból ki kell tűnnie, hogy a tanú a vallomását a vallomástételnek a Be. 65.-66. §-ában szabályozott akadályai, valamint a hamis tanúvallomás következményeinek az ismeretében tette meg. A hatóság kötelessége, hogy ezekre a tanút az írásbeli vallomás megtételének engedélyezésekor figyelmeztesse, és a figyelmeztetés során a vallomástétel akadályait ismertesse.

Az 58. §-hoz

A szakértő szakvéleménye előadásának vagy írásbeli előterjesztésének alapvető szabályait a Be.75. §-a tartalmazza. A Javaslat 58. §-a a Be. 75. §-át (3) bekezdéssel egészíti ki, amely a szakértőt feljogosítja arra, hogy az írásbeli szakvélemény előterjesztésével egyidejűleg bejelentse: a további eljárási cselekményeken nem kíván jelen lenni. Ebben az esetben - ha az eljáró hatóság a szakértő megidézését nem tartja szükségesnek - a szakértőnek az eljárási cselekményekről való értesítését mellőzi. Ez az eljárás gyorsítását célozza, a szakértő igénybevétele céljának (Be. 68. § (1) bek.) sérelme nélkül.

Az 59 . §-hoz

1. Más szakértő kirendelését a Be. 77. §-a szabályozza. Az 1994. évi XCII. törvény 4. §-ával beiktatott (4) bekezdése szerint, ha a hatóság a nyomozás során szakértőt rendelt ki, a vádlott vagy a védő kérelmére - ugyanazon tényre - a bíróságnak más szakértőt is ki kell rendelnie. Ez a rendelkezés a bíróság mérlegelés nélküli kötelességévé teszi, hogy a vádlott vagy a védő kérelmét teljesítse.

Ez a garanciális szempontból helyes rendelkezés azonban az adott esetben a bírósági eljárás indokolatlan elhúzódásához vezethet. Ezért a Javaslat a Be. 77. §-ának (4) bekezdését úgy módosítja, hogy a bíróságnak ugyanazon tényre csak akkor kell más szakértőt kirendelnie, ha a vádlott vagy a védő a kérelmét a tárgyalás kitűzésére vonatkozó idézés (értesítés) és a vádirat kézbesítésétől (181. § (1) bek.) számított nyolc napon belül nyújtotta be.

2. A Be. 77. §-ának (5) bekezdése a (4) bekezdés alkalmazását kizárja, ha az ügyben a bíróság is kirendelt szakértőt, vagy ha a kérelmét a másodfokú bírósági eljárásban terjesztették elő. A Javaslat a Be. 77. §-ának (5) bekezdését úgy módosítja, hogy a másodfokú bírósági eljárásra vonatkozó rendelkezést elhagyja, mert az a (4) bekezdés módosításával tárgytalanná vált.

A 60. §-hoz

A Be. 95. §-ának az 1989. évi XXVI. törvény 11. §-ával megállapított (4) bekezdése szerint, ha az előzetes letartóztatás, illetve az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetése iránti ismételt kérelem nem tartalmaz új körülményt, a bíróság a határozat hozatalát mellőzheti.

Ennek a rendelkezésnek a lakhelyelhagyási tilalomra való kiterjesztése - a jogintézményre vonatkozó, a Javaslat 6. §-ában foglalt új szabályozásra tekintettel - indokolt. A határozat hozatala mellőzésének a lehetőségét pedig a bíróság mellett az ügyész tekintetében is célszerű megteremteni. A Javaslat ennek megfelelően módosítja a Be. 95. §-ának (4) bekezdését.

A 61. §-hoz

1. A lakhelyelhagyási tilalom a Be. 99. §-ában szabályozott, a terhelt személyi szabadságát korlátozó kényszerintézkedés. A Javaslat az új Be.-ből átveszi a lakhelyelhagyási tilalomra vonatkozó szabályokat, ezzel a jelenleg a gyakorlatban kevéssé érvényesült intézkedés hatékonyságát kívánja növelni.

A Be.-nek a Javaslat szerinti 99. §-a (1) bekezdése a hatályos szabályozásnál egyértelműbben határozza meg a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésének feltételeit. A lakhelyelhagyási tilalom akkor rendelhető el, ha ez a bűncselekmény jellegére, a terhelt személyi körülményeire, különösen az egészségi állapotára, idős korára, családi körülményeire tekintettel elegendőnek látszik.

A (2) bekezdés a lakhelyelhagyási tilalom tartalmának a lényegét határozza meg: a tilalom hatálya alatt álló az elrendelő határozatban meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a tartózkodási helyét, illetve a lakóhelyét nem változtathatja meg.

A lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére a vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a bíróság jogosult. Ettől eltérő hatásköri szabály az, hogy a bíróság a vádirat benyújtása előtt, a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos eljárásban (379/A-379/B. §) is elrendelheti a lakhelyelhagyási tilalmat.

A (4) bekezdés a lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő határozatban annak az előírását is lehetővé teszi, hogy a terhelt meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezzék.

A lakhelyelhagyási tilalom ellenőrzését az (5) bekezdés a rendőrség feladatává teszi, tekintet nélkül arra, hogy a büntetőeljárás melyik szakaszában van. Ezt a kényszerintézkedés jellege indokolja.

2. A Be.-nek a Javaslattal beiktatott 99/A. §-a a lakhelyelhagyási tilalom tartamáról, a megszegéséhez fűződő szankcióról, a tilalom részleges feloldásáról, szükségességének megvizsgálásáról, illetve a tilalom megszüntetéséről rendelkezik.

Az (1) bekezdés szerint a vádirat benyújtása előtt elrendelt lakhelyelhagyási tilalom az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart. Ha az első fokú bíróság a lakhelyelhagyási tilalmat ezt követően elrendelte, illetve a vádirat benyújtása előtt elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat fenntartotta, a tilalom az első fokú bíróság ügydöntő határozatáig tart. Ha a lakhelyelhagyási tilalmat az első fokú bíróság az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelte, vagy fenntartotta, illetve a másodfokú bíróság elrendelte, a lakhelyelhagyási tilalom az eljárás jogerős befejezéséig tart.

A (2) bekezdés lehetőséget teremt arra, hogy a terhelt kérje a lakhelyelhagyási tilalom részleges feloldását. Ilyen kérelem akkor terjeszthető elő, ha a terhelt életkörülményeiben olyan lényeges változás következik be, amely miatt a tilalommal érintett terület, körzet elhagyása, illetve a lakóhely megváltoztatása szükséges. A lakhelyelhagyási tilalom részleges feloldására a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság jogosult.

Ha a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére vádirat benyújtása előtt került sor, és a vádirat benyújtásáig hat hónap eltelt, a (3) bekezdés szerint az ügyész köteles megvizsgálni a lakhelyelhagyási tilalom szükségességét.

A (4) bekezdés a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetéséről rendelkezik. Ha a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésének oka megszűnt, illetve a büntetőeljárás jogerős határozattal befejeződött, a lakhelyelhagyási tilalmat meg kell szüntetni.

3. A Be.-be beiktatott új 99/B. § a lakhelyelhagyási tilalom sajátos formájaként rendelkezik a házi őrizetről. Házi őrizetet az (1) bekezdés szerint a bíróság rendelhet el. Ebben az esetben a terhelt a bíróság által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet a bíróság határozatában meghatározott célból, a határozatban megjelölt időben és távolságra (úti célra) hagyhatja el.

A házi őrizet elrendelésére a lakhelyelhagyási tilalom keretében kerül sor, mint a lakhelyelhagyási tilalom szigorúbb végrehajtási formájára. Ebből következik, hogy házi őrizet elrendelése esetén - a (2) bekezdés szerint - a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére, tartamára, illetve fenntartására azokat a rendelkezéseket kell alkalmazni, amelyek az előzetes letartóztatás elrendelésére (379/A.-379/C. §), meghosszabbítására, illetve fenntartására (95. §) vonatkoznak. Ez azért indokolt, mert a házi őrizet a terhelt személyi szabadságának lényeges korlátozásával jár.

A (3) bekezdés a házi őrizet legszigorúbb módjáról rendelkezik. Eszerint a bíróság rendelkezhet úgy, hogy a házi őrizet előírásainak megtartását a rendőrség folyamatos őrzéssel, vagy - a terhelt hozzájárulásával - a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze. A folyamatos őrzés, illetve a terhelt mozgásának ellenőrzése csak lehetőség a házi őrizet biztosítása érdekében, a Javaslat ezt nem teszi kötelezővé.

4. A Be.-nek a Javaslattal beiktatott 99/C. §-a a lakhelyelhagyási tilalom, illetve házi őrizet megszegéséhez fűződő szankciókról rendelkezik.

Az (1) bekezdés mind a lakhelyelhagyási tilalom, mind a házi őrizet megszegése esetén rendbírság alkalmazását teszi lehetővé, a kiszabható összegre és a rendbírság kiszabása elleni jogorvoslatra a 108. § az irányadó. A szankció lehetőségére a terheltet a lakhelyelhagyási tilalom, illetve a házi őrizet elrendeléséről szóló határozatban figyelmeztetni kell.

A (2) bekezdés további szankciót állapít meg az esetre, ha a lakhelyelhagyási tilalom, illetve a házi őrizet már nem elegendő az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok biztosítására. Ilyen esetben elrendelhető a terhelt előzetes letartóztatása, illetve lakhelyelhagyási tilalom esetén a terhelt házi őrizete. Ezekre a bíróság jogosult.

A 62. §-hoz

1. A Be.-be a Javaslat 62. §-ával beiktatott 99/D. § a kényszerintézkedéseket új büntetőeljárási intézménnyel, az úti okmány elvételével egészíti ki. A hatályos jogban a külföldre utazásról és az útlevélről szóló 1998. évi XII. törvény rendelkezik bűncselekmény elkövetése esetén az útlevél visszavonásáról. A Javaslat ettől részben eltérően szabályozza az úti okmány elvételét mint büntetőeljárási jogkövetkezményt.

Az (1) bekezdés az úti okmány elvételének a kötelező eseteit tartalmazza, eszerint az előzetes letartóztatás, a kényszergyógykezelés és a lakhelyelhagyási tilalom elrendelése esetén a terhelt úti okmányát el kell venni, és haladéktalanul meg kell küldeni az útlevél hatóságnak. Az úti okmány elvétele és az útlevél hatóságnak megküldése olyan intézkedés, amelynek jellegéből következik a jogorvoslat kizárása.

2. A (2) bekezdés az úti okmány elvételét az ügyész, illetve a bíróság mérlegelésétől függően teszi lehetővé. Erre az (1) bekezdésben fel nem sorolt esetekben kerülhet sor, ha a büntetőeljárás három évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt folyik, és az úti okmány elvétele a terheltnek az eljárási cselekményeknél jelenléte biztosítása végett indokolt. Ilyen esetben az úti okmány elvételét a vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a bíróság rendelheti el.

3. A (3) bekezdés az úti okmány elvételének elrendelése esetére az útlevél hatóság haladéktalan megkeresését rendeli az úti okmány visszavonása érdekében. Ha pedig az eljáró hatóság az úti okmányt elvette, azt haladéktalanul meg kell küldeni az útlevél hatóságnak.

4. A (4) bekezdés méltányossági megfontolásból lehetőséget ad arra, hogy a vádirat benyújtása előtt az ügyész, azt követően a bíróság a terhelt indokolt kérelmére, hozzájáruljon ahhoz, hogy az útlevél hatóság a terhelt külföldre utazását korlátozott időtartamra és területi hatállyal engedélyezze.

5. Az (5) bekezdés az útlevél hatóság értesítését rendeli el, ha az úti okmány elvételének oka megszűnt, vagy a büntetőeljárást jogerős határozattal befejezték. Az útlevél hatóság értesítése a vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a bíróság feladata.

A 63. §-hoz

A Be. 102. §-a a lefoglalás megszüntetéséről rendelkezik. A (2) bekezdése a lefoglalás megszüntetése esetén a lefoglalt dolog visszaadását szabályozza, főszabályként azt mondja ki, hogy a lefoglalt dolgot annak kell kiadni, akitől azt lefoglalták.

Ez a szabályozás a gyakorlatban számos ellentmondást mutatott, és az alkalmazása nehézséget okozott. A Javaslat ezért a Be. 102. §-ának (2) bekezdése helyébe olyan szabályozást iktat be, amely lényegében az új Be. 155. §-ának a rendelkezéseit veszi át.

A Javaslat abból indul ki, hogy a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot annak kell kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt, és ezt kétséget kizáró módon igazolni tudja.

A tulajdonjog kétséget kizáró igazolására a polgári jog szabályai értelemszerűen irányadók. Ha a tulajdonjog igazolása kétséget kizáró módon nem történik meg, és ez az eljárás adataiból sem tűnik ki, a dolgot annak kell kiadni, aki a kiadása iránt alaposnak látszó igényt jelentett be. Ha ilyen személy sincs, a dolgot annak kell kiadni, akitől lefoglalták. A terheltnek azonban a lefoglalt dolgot csak akkor lehet kiadni, ha az előbbi sorrend alapján a dolog kiadása nem lehetséges.

A 64. §-hoz

1. Az eljáró hatóság által lefoglalt, de a bíróság által még el nem kobzott dolog előzetes értékesítésére jelenleg is mód van, de ezt nem törvény, hanem a Be. 404. §-a (1) bekezdésének d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet szabályozza.

A jogállamiság követelményének megfelelően a Javaslat 64. §-a a Be.-be új 102/A. §-t iktat be, amely a lefoglalt dolog előzetes értékesítéséről rendelkezik.

Az (1) bekezdés szerint lefoglalt dolog előzetes értékesítéséről a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság jogosult rendelkezni, ha a lefoglalt dolog gyors romlásnak van kitéve vagy huzamos tárolásra alkalmatlan.

2. A (2) bekezdés azokat az eseteket határozza meg, amelyekben a lefoglalt dolog értékesítését a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően csak a bíróság elrendelheti. Ezek az esetek: a lefoglalt dolog kezelése, tárolása, illetve őrzése különösen a dolog értékére, vagy az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolásra tekintettel aránytalan és jelentős költséggel járna, vagy a dolog értéke az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolás miatt jelentősen csökkenne.

3. A (3) bekezdés az előzetes értékesítésnek az (1) és a (2) bekezdésben szabályozott eseteire egyaránt vonatkozó feltételt tartalmaz: a lefoglalt dolog csak akkor értékesíthető előzetesen, ha a kiadása iránt senki sem jelentett be jogos igényt.

4. A (4) bekezdés lehetőséget teremt arra, hogy az előzetes értékesítésről a nyomozás iratainak az ügyész részére történő megküldéséig a nyomozó hatóság is határozhasson, ehhez azonban a Javaslat az ügyész előzetes hozzájárulását írja elő.

5. Az (5) bekezdés a lefoglalt dolog előzetes értékesítéséből befolyt ellenérték sorsát egyértelműen rendezi. Az értékesítésből befolyt ellenérték a lefoglalt dolog helyébe lép, tehát a Be. 102. §-ának a lefoglalás megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseit az előzetes értékesítésből befolyt ellenértékre is alkalmazni kell.

A 65. §-hoz

A Be. 114. §-a a büntetőeljárás általános szabályairól szóló V. fejezet III. címében a kézbesítésről rendelkezik, a (3) bekezdés hirdetménnyel kézbesítendő irat kifüggesztését szabályozza. Nem tartalmaz azonban a Be. általános rendelkezést arra, hogy a hivatalos iratokat milyen esetben kell hirdetményi úton kézbesíteni.

Ezt pótolja a Javaslat 65. §-ával a Be. 114. §-ába beiktatott új (3) bekezdés, amely általános szabályként mondja ki, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt részére a hivatalos iratokat hirdetményi úton kell kézbesíteni. Ennek következtében a Be. 114. §-a jelenlegi (3) bekezdésének számozása (4) bekezdésre módosul.

A 66. §-hoz

A nyomozás határidejéről és annak meghosszabbításáról a Be. 131. §-ának az 1989. évi XXVI. törvény 16. §-ával beiktatott (3) bekezdése rendelkezik. Az első mondata szerint a nyomozást az elrendelésétől számított két hónapon belül be kell fejezni. A (3) bekezdés további rendelkezései az ügy bonyolultsága vagy elháríthatatlan akadály által indokolt esetben a nyomozás határidejének meghosszabbítására adnak lehetőséget, a meghosszabbításra két hónapi tartammal a helyi ügyészség vezetője, további két hónappal meghosszabbításra a megyei főügyész, hat hónapon túl a legfőbb ügyész jogosult. Ha a nyomozást az ügyész végzi, a nyomozás határidejét az ügyészség vezetője két hónappal, a felettes ügyész további két hónappal hosszabbíthatja meg.

Ez a szabályozás a gyakorlatban indokolatlanul nehézkesnek bizonyult, a két hónaponkénti meghosszabbítás szükségtelenül megakaszthatta a nyomozás folyamatát. A Javaslat ezért a Be. 131. §-ának (3) bekezdését olyan rendelkezéssel módosítja, amely a jelenleginél rugalmasabb meghosszabbítási lehetőséget ad a megyei főügyésznek, illetve - ügyészi nyomozás esetén - a felettes ügyésznek. Eszerint a megyei főügyész legfeljebb egy év elteltéig hosszabbíthatja meg a nyomozás határidejét, a legfőbb ügyész egy éven túl jogosult a nyomozás határidejének meghosszabbítására. Ha az ügyész nyomoz, a felettes ügyész ugyancsak a nyomozás elrendelésétől számított egy év elteltéig hosszabbíthatja meg a nyomozás határidejét. Ez a szabályozás - éppen a rugalmasabb megoldás folytán - nem jelenti a nyomozások idejének tényleges meghosszabbodását.

A 67. §-hoz

1. A Be. 130. §-ának (2) bekezdése a nyomozás elrendelése előtt végezhető halaszthatatlan nyomozási cselekményekről, míg a 131. § a nyomozás teljesítéséről rendelkezik. A Javaslat 67. §-ával a Be.-be beiktatott 131/B. § a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenységét szabályozza, lényegében az új Be. 178. §-ában foglaltakat véve át.

Ennek az adatszerző tevékenységnek a keretében, a bűncselekmény elkövetésének gyanúja alapján megindított eljárásban a nyomozó hatóság a bizonyítási eszközök létezésének és hollétének megállapítása érdekében puhatolást végezhet. A puhatolás során a nyomozó hatóság információt gyűjthet, bárkitől felvilágosítást kérhet, iratokat megtekinthet, a bűncselekmény helyszínét megtekintheti, szaktanácsadót vehet igénybe, és a megszerzett adatokat ellenőrizheti.

2. A (2) bekezdés lehetőséget ad arra, hogy a nyomozó hatóság a puhatolás során fénykép vagy más adathordozó bemutatásával személyt vagy tárgyat kiválaszthat, illetve a bemutatott személyről vagy tárgyról felvilágosítást kérhet.

3. A puhatolás eredményét a nyomozó hatóság tagja jelentésbe foglalja. A jelentés tartalmát a (3) bekezdés nem határozza meg részletesen, hanem a 150. § (3) bekezdésének rendelkezéseit tekinti irányadónak.

A 68. §-hoz

A Be. 133. §-a a nyomozásról szóló VI. fejezetben a kihallgatás egyéb szabályait tartalmazza. A Javaslattal beiktatott (5) bekezdés a tanú kihallgatására vonatkozó sajátos rendelkezést állapít meg.

Az új (5) bekezdés arra az esetre vonatkozik, ha a tanú nevének zárt kezelését rendelték el. Ebben az esetben a tanú a kihallgatásról felvett jegyzőkönyv oldalainak aláírása helyett külön nyilatkozik arról, hogy a felvett jegyzőkönyv a vallomását tartalmazza, és ezt a nyilatkozatot írja alá.

A 69. §-hoz

1. A Be. 134. §-a (1) bekezdésének az 1998. évi LXXXVIII. törvény 30. §-ának (1) bekezdésével megállapított első mondata szerint a védő a gyanúsított és - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a tanú kihallgatásánál jelen lehet, a kihallgatottakhoz kérdéseket intézhet. A második mondat szövegét az 1989. évi XXVI. törvény 18. §-a állapította meg, eszerint e jog gyakorlása a gyanúsított, illetve a tanú kihallgatását nem késleltetheti.

A Javaslat a védő jelenléti jogát a nyomozás során történő tanúkihallgatásokon azokra a tanúkra korlátozza, akiknek a kihallgatását a védő, illetve a gyanúsított indítványozta. A védőnek más tanú kihallgatásánál való jelenlétét az eljáró hatóság engedélyezheti, feltéve, hogy a Be. más rendelkezése ettől eltérő szabályt nem tartalmaz. Változatlan marad a védőnek az a joga, hogy a kihallgatáson a gyanúsítotthoz és a tanúhoz kérdéseket intézhet.

A Javaslat 69. §-a ezáltal kiiktatja a hatályos jog parttalan szabályozását. Szükségtelennek mutatkozott az a jelenlegi rendelkezés, hogy a védő kérdezési joga a gyanúsított, illetve a tanú kihallgatását nem késleltetheti, ezt Javaslat elhagyja.

2. A (2) bekezdés a Be. 134. §-ának az 1989. évi XXVI. törvény 34. §-ának (1) bekezdésével hatályon kívül helyezett (2) bekezdése helyébe új (2) bekezdést iktat be, amely azt a garanciális rendelkezést tartalmazza, hogy ha a hatóság a tanú kihallgatásán a védő jelenlétét nem engedélyezi, ezt a nyomozás irataiban fel kell tüntetni.

3. A Javaslat a Be. 134. §-át (5) bekezdéssel egészíti ki, amely a gyakorlatban felmerülő igényeknek tesz eleget. Azoknál a nyomozási cselekményeknél, amelyeken a védő jelen lehet, lehetővé teszi, hogy akár a védő mellett, akár a helyetteseként ügyvédjelölt is jelen legyen.

A 70. §-hoz

1. A hatósági tanú a hatóság büntetőeljárási cselekményének megtörténtét és annak eredményét tanúsítja. A hatósági tanú alkalmazásának az a célja, hogy egyes eljárási cselekmények törvényes végrehajtása, tárgyilagos foganatosítása, az ennek során tett megállapítások igazoltak legyenek.

A Be. 135. §-ának (1) bekezdése a hatósági tanú alkalmazását kötelezővé teszi a szemlénél, a helyszínelésnél, a bizonyítási kísérletnél, a felismerésre bemutatásnál, a lefoglalásnál, a házkutatásnál, a motozásnál és az írni-olvasni nem tudó személy kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv ismertetésénél.

A Javaslat a hatósági tanú intézményét fenntartja, de a hatósági tanú alkalmazását lehetőségként szabályozza. A tapasztalat szerint ugyanis a hatósági tanúk alkalmazása gyakran nehézséget okoz, és nem jár egyértelmű előnyökkel.

A Javaslat a Be. 135. §-ának új (1) bekezdésében a nyomozó hatóság megítélésére bízza, hogy a felismerésre bemutatás, a házkutatás, a motozás végrehajtásával, valamint az írni-olvasni nem tudó személy kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv ismertetésénél hatósági tanút alkalmazzon. A hatályos Be.-hez képest tehát a Javaslat szűkíti azokat az eljárási cselekményeknek a körét, amelyekben hatósági tanú alkalmazására sor kerül, és azt sem írja elő, hogy két hatósági tanú működjék közre.

2. A hatósági tanú a feladatának csak akkor tud eleget tenni, ha tudja: mire kell a lefolytatott nyomozási cselekménnyel kapcsolatban figyelnie, és mit kell igazolnia. Ezt szolgálja a (2) bekezdés, amely nemcsak a hatósági tanúnak a nyomozási cselekmény előtt a jogairól és a kötelességeiről felvilágosítását írja elő, de azt is kimondja, hogy a nyomozási cselekményt úgy kell lefolytatni, hogy azt a hatósági tanú nyomon követhesse.

3. A (3) bekezdés a hatósági tanúként alkalmazható személyekről rendelkezik. A Be. hatályos szövege szerint nem lehet hatósági tanú, aki az eljárásban érdekelt. A gyakorlati esetek realitását figyelembe véve a Javaslat lehetőleg érdektelen személy igénybe vételét kívánja meg. A nyomozó hatóság tagja a hatályos Be. szerint nem lehet hatósági tanú. Ezt a Javaslat úgy pontosítja, hogy nem lehet hatósági tanú az eljáró ügyész, vagy nyomozó hatóság alkalmazottja, pedig csak akkor lehet hatósági tanú, ha más személy igénybevételének elháríthatatlan akadálya van.

4. A hatósági tanúnak a büntetőeljárás során kihallgatott tanútól eltérő eljárási feladatából következik, hogy a hatósági tanúkénti közreműködésre senki sem kötelezhető. A hatályos Be. erről nem rendelkezik, a Javaslat 70. §-ának (4) bekezdése egyértelmű rendelkezéssel kizárja a közreműködésre kötelezést.

A 71. §-hoz

A nyomozás kötelező felfüggesztésének eseteit Be. 137. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. Az a) pont szerint a nyomozást fel kell függeszteni, ha a gyanúsított ismeretlen helyen tartózkodik, és a felkutatására tett intézkedés nem vezetett eredményre.

A Javaslat 107. §-a a Be.-t a távollevő terhelttel szembeni eljárásról szóló XVII/A. fejezettel egészíti ki. Ez az eljárásnak a terhelt távollétében folytatására lehetőséget ad, ezért az ismeretlen helyen tartózkodó gyanúsítottal szemben a nyomozás felfüggesztését akkor sem kell kötelezővé tenni, ha a felkutatására tett intézkedések (tartózkodási hely felkutatása, elfogató parancs, más rendőri intézkedések) nem vezettek eredményre.

A nyomozás felfüggesztését csak akkor indokolt kötelezően előírni, ha ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodik, és az eljárás a távollétében nem folytatható. A Javaslat 71. §-a ennek megfelelően módosítja a Be. 137. §-a (1) bekezdésének a) pontját.

A 72. §-hoz

1. A Be. 145. §-a a nyomozás iratainak az ügyésznek történő megküldését szabályozza.

A (2) bekezdés arról rendelkezik, hogy az ügyész a nyomozás iratait tizenöt napon belül megvizsgálja, és ennek eredményéhez képest az a)-d) pontban felsorolt intézkedéseket teheti.

A (2) bekezdés bevezető szövegében meghatározott tizenöt napos határidő indokolatlanul rövidnek bizonyult, viszonylag gyakran kerül sor a határidő meghosszabbítására. A Javaslat ezért a jelenlegi tizenöt napos határidőt a reálisabbnak látszó harminc napra emeli fel. Ez a gyakorlatban nem jelenti az eljárások elhúzódását.

2. A Be. 145. §-ának (4) bekezdése az ügyészség vezetőjét feljogosítja, hogy a nyomozás iratai megvizsgálásának a (2) bekezdésben megállapított határidejét kivételes esetben, az ügy rendkívüli bonyolultsága miatt, tizenöt nappal meghosszabbíthatja.

A Javaslat 72. §-ának (2) bekezdése a Be. említett rendelkezését két vonatkozásban módosítja. Egyrészt a határidő meghosszabbítására kivételes esetben ad lehetőséget, a Be. hatályos szövegében az ügy rendkívüli bonyolultságára utalás szükségtelen, a kivételes esetre utalás egyértelműen kiemeli, hogy a meghosszabbításra csak kivételesen kerülhet sor. Másrészt a Javaslat a meghosszabbítás idejét harminc napban határozza meg, ez összhangban áll a Be. 145. §-ának (2) bekezdésében meghatározott határidő felemelésével.

A 73. §-hoz

A Be.-nek a vádemelés elhalasztásáról szóló 147/A. §-ának (5) bekezdése a gyanúsítottnak a vádemelés elhalasztásának tartama alatt elkövetett bűncselekménye miatt történt elítéléséhez, vagy vele szemben próbára bocsátás alkalmazásához, illetve a pártfogó felügyelet szabályainak súlyos megszegéséhez azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy az ügyész vádat emel amiatt a bűncselekmény miatt, amelyre nézve a vádemelést elhalasztotta.

Ez a szankció indokolatlanul súlyos, ha a gyanúsítottat a vádemelés elhalasztásának tartama alatt gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt ítélik el. A Javaslat ezért a Be. 147/A. §-ának (5) bekezdését úgy módosítja, a gyanúsított elítélése esetén csak akkor emel vádat az ügyész, ha az elítélés szándékos bűncselekmény miatt történt. Az ügyész vádemelésének további esete, ha a vádemelés elhalasztásának tartama alatt azt állapítják meg, hogy a vádemelés elhalasztása a Be. 147/B. §-ában meghatározott, a vádemelés elhalasztását kizáró ok fennállása ellenére történt.

A 74. §-hoz

A Javaslat 74. §-a a Be.-t 147/B. §-sal egészíti ki, amely a vádemelés elhalasztását kizárja, ha a gyanúsított többszörös visszaeső, illetve a bűncselekményt szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt, vagy a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt követte el. Ilyen tartalmú kizáró rendelkezés nélkül a vádemelés elhalasztására olyan gyanúsítottak esetében is sor kerülhetne, akiknek az előélete, illetve a velük szemben korábban felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt, vagy a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt újabb bűncselekmény elkövetése ennek a jogintézménynek az alkalmazását indokolatlanná teszi.

A 75. §-hoz

A Be. 148. §-ának (2) bekezdése szerint nincs helye panasznak a feljelentés kiegészítése során végzett eljárási cselekmények, a nyomozás elrendelése, a vádemelés, továbbá a bizonyítás körébe tartozó nyomozási cselekmények elrendelése és sorrendje miatt.

A Javaslat ezt a rendelkezést azzal egészíti ki, hogy a nyomozó hatóságnak a Be.-be beiktatott 131/B. §-ban szabályozott egyéb adatszerző tevékenysége során végzett eljárási cselekmények és a vádemelés mellőzése miatt sincs helye panasznak.

A 76. §-hoz

A Be.-nek az 1994. évi XCII. törvény 12. §-ával beiktatott 148/A. §-a azt az esetet szabályozza, amikor a gyanúsított a hatóságnak a nyomozást megszüntető határozata ellen benyújtott panaszában a megrovás alkalmazását sérelmezi. A Be. hatályos rendelkezése szerint a panasz folytán a hatóság elrendeli a büntetőeljárás folytatását, megrovást azonban ismételten nem alkalmazhat. A törvény e szabályozása azonban nincs összhangban a büntető anyagi jog szabályaival, amelyek bizonyos esetekben kötelezővé teszik a megrovás alkalmazását.

Ezért a Javaslat a Be. 148/A. §-át úgy pontosítja, hogy ha a gyanúsított a hatóságnak a nyomozást megszüntető határozata ellen benyújtott panaszában a megrovás alkalmazását sérelmezi, és a büntetőeljárás megszüntetésének más oka nincs, a hatóság a büntetőeljárás folytatását rendeli el. Erre a gyanúsítottat a nyomozást megszüntető határozatban figyelmeztetni kell.

A 77. §-hoz

1. A Be. 169. §-a az eljárás felfüggesztését szabályozza a tárgyalás előkészítése során. Az (1) bekezdés szerint a bíróság az eljárást felfüggesztheti a 137. § (1) bekezdésének b) - d) pontjában és (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott esetekben, továbbá ha a vádlott külföldön tartózkodik.

Ez a szabályozás a Be. 137. §-a (1) bekezdése a) pontjának a Javaslat 71. §-ával történő módosításával összhangban álló módosítást igényel. A Be. 169. §-ának (1) bekezdése helyébe olyan új rendelkezés beiktatása szükséges, amely szerint a bíróság az eljárást felfüggesztheti a 137. § (1) bekezdésében felsorolt valamennyi esetben, továbbá a (3) bekezdésének c) pontjában meghatározott esetben, amely a nyomozás felfüggesztésére ad lehetőséget, ha a gyanúsított súlyos betegsége miatt az eljárás vele szemben nem folytatható.

2. A Be. 179. §-ának (1) bekezdése szerint a tárgyalás előkészítése során az eljárás felfüggesztéséről a tanács elnöke rendelkezik. Az eljárás felfüggesztésének a Be. 169. §-ának a Javaslattal módosított (1) bekezdésében felsorolt okai olyan jellegűek, hogy a határozat meghozatalát nem szükséges kizárólag a tanács elnökének a jogkörébe utalni, ennek a feladatnak az elvégzésével bírósági titkár is megbízható.

A Javaslat 77. §-ának (2) bekezdése ezért a Be. 169. §-át (7) bekezdéssel egészíti ki, amely szerint az (1) bekezdésben felsorolt okok miatt az eljárást a bírósági titkár is felfüggesztheti.

A 78. §-hoz

A Be. 186. §-a a vétségi eljárásban a tárgyalás előkészítését szabályozza. A Javaslat ezt új (5) bekezdéssel egészíti ki.

Ha a tárgyalás előkészítése során a büntetőeljárás megszüntetésére a 170. § (1) bekezdésének d) - f) pontjában meghatározott ok miatt kerül sor, illetve ha a 170. § c) pontjában említett okok közül a büntethetőséget megszüntető ok áll fenn, a vétségi eljárás jellege nem kívánja meg, hogy az eljárás megszüntetéséről a 175. § (2) bekezdése alapján a bíróság tanácsa határozzon.

A Javaslat szerint ilyen esetekben az eljárást megszüntető határozatot a bírósági titkár is meghozhatja, a 78. § ennek megfelelően rendelkezik.

A 79. §-hoz

A Be. 203. §-a az okiratoknak a tárgyaláson történő felolvasását szabályozza. A (3) bekezdés szerint a tárgyalásról értesített, de meg nem jelent szakértő véleményének felolvasása után, ha a meghallgatása szükséges, a szakértőt meg kell idézni.

A Javaslat a Be. 203. §-ának (3) bekezdését pontosabban fogalmazza meg. Az ebben foglalt szabály arra az esetre vonatkozik, ha a szakértő akár idézés, akár értesítés ellenére nem jelenik meg a tárgyaláson, illetve a bíróság a szakértő értesítését a Be. 75. §-ának újonnan beiktatott (3) bekezdése alapján mellőzte. Az elsődleges teendő az írásbeli szakvélemény felolvasása. Ha azonban szükségesnek látszik a szakértő meghallgatása, a tárgyalást el kell napolni, és a szakértőt a kitűzött tárgyalásra meg kell idézni.

A 80. §-hoz

A Be. 212. §-a az első fokú bíróság tárgyalásán a perbeszédekről és a felszólalásokról rendelkezik, a (6) bekezdés szerint a perbeszédek és a felszólalások után a bíróság határozatának meghozatala céljából tanácsülést tart.

Az ítélkezési gyakorlat szerint nincs akadálya annak, hogy a bíróság a tanácsülésen lefolytatott tanácskozás eredményeként ismét megnyissa a tárgyalást, pl. annak bejelentése végett, hogy a vádlottal szemben a vádban megjelölt bűncselekménynél súlyosabb büntetés alá eső bűncselekmény látszik megállapíthatónak. Erről azonban a Be. nem rendelkezik.

A bíróságok gyakorlatának a törvényen alapuló, egyértelmű kialakítása megkívánja, hogy a tárgyalás újbóli megnyitását a Be. szabályozza. Ennek tesz eleget a Javaslat 80. §-a, amely a Be. 212. §-át (7) bekezdéssel egészíti ki. A beiktatott rendelkezés szerint, ha a bíróság az ügydöntő határozatának meghozatala előtt azt állapítja meg, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmény a vádirati minősítéstől eltérően minősülhet, a tárgyalást a védelem előkészítése érdekében elnapolhatja, erre nézve az ügyészt, a vádlottat és a védőt meghallgatja.

Ez túlmegy azon a jelenlegi gyakorlaton, amely a vádban foglaltnál súlyosabb minősítés felmerülése esetén kívánja meg a tárgyalás újra megnyitását. A korrekt eljárás elve azt kívánja meg, hogy bíróság a tárgyalást a védelem előkészítése érdekében elnapolhassa, erre nézve az ügyészt, a vádlottat és a védőt akkor is meghallgassa, ha a vádirati minősítéstől eltérő minősítés nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekmény megállapítására irányul.

A 81. §-hoz

A Be. 249. §-a a fellebbezésnek tanácsülésen elintézéséről rendelkezik. A c) pont az eljárás felfüggesztésének eseteit sorolja fel, az alkalmazása során szem előtt kell tartani az első fokú eljárás felfüggesztésével kapcsolatos rendelkezéseket. Ezeket a Be. 169. §-a és a 182. § (2) bekezdése foglalja magában, erre utal a 249. § c) pontjának első mondata. A második mondat szerint ha a vádlott ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodik, illetve ha a bűncselekmény elkövetése után elmebeteggé vált, vagy súlyosan beteg, az eljárás csak akkor függeszthető fel, ha a tárgyalás a vádlott távollétében nem tartható meg.

A másodfokú eljárásban az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott távollétében a tárgyalás megtartásáról a Be.-be a Javaslat 107. §-ával beiktatott 355/E. § rendelkezik. Ezért a 249. § c) pontjának második mondatából a "ha a vádlott ismeretlen helyen, vagy külföldön tartózkodik, illetve" szövegrészt el kell hagyni. A Javaslat ennek megfelelően módosítja a Be. 249. §-ának c) pontját.

A 82. §-hoz

A Be. 251. §-a a másodfokú bírósági eljárásban egyes járulékos kérdésekben tanácsülésen érdemleges döntés hozatalát szabályozza. Az (1) bekezdés bevezető része az érdemleges határozat feltételeit és körét határozza meg. Eszerint a másodfokú bíróság a 250. § I. a) pontja, valamint az eljárásnak a vádlott ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodása, illetve elmebetegsége miatt történt felfüggesztése esetében az első fokú bíróság ítéletének az itt felsorolt rendelkezéseit hatályban tartja (a) pont) vagy megváltoztatja (b) pont).

A 251. § (1) bekezdése bevezető részében az eljárásnak a vádlott ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodása miatt történt felfüggesztésére szükségtelen utalni, mert ezekre az esetekre a Javaslat 107. §-ával beiktatott XVII/A. fejezet rendelkezései az irányadók. Ezért a Javaslat a Be. 251. §-a (1) bekezdésének bevezető részéből az "ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodása, illetve" szövegrészt elhagyja.

A 83. §-hoz

A Be. 256. §-a a másodfokú bírósági tárgyalás lefolytatására vonatkozó sajátos rendelkezéseket tartalmazza.

A Be.-be a Javaslat 80. §-ával beiktatott, a tárgyalás elnapolásáról rendelkező 212. § (7) bekezdésének indokai a másodfokú bírósági eljárásban is fennállnak. Ezt egyértelműen kimondja a Be. 256. §-ának új (4) bekezdése, amely szerint ha a másodfokú bíróság az ügydöntő határozat meghozatala előtt azt állapítja meg, hogy a cselekmény az első fokú bíróság által megállapított minősítéstől eltérően minősülhet, a Be. 212. §-ának (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően jár el.

A 84. §-hoz

1. A Javaslat a Be. X. fejezetét a kifogás címet viselő V. címmel és 275/A. §-sal egészíti ki.

A kifogás a másodfokú eljárásban első fokon hozott, nem ügydöntő végzés elleni jogorvoslat. Az elnevezése kifejezésre juttatja, hogy a jogorvoslat elbírálásának rendje eltér a fellebbezéstől.

2. A kifogás elbírálásának a fellebbezéstől eltérő szabálya, hogy a kifogást a megtámadott végzést hozó bíróság bírálja el. A kifogást elbíráló bíróság nincs kötve a végzéséhez, azt megváltoztathatja, illetve hatályon kívül helyezheti. A megtámadott végzést hozó bíróságon a másodfokú bíróságnak azt a tanácsát kell érteni, amelyik az ügyben a kifogással megtámadott végzést hozta.

3. A (3) bekezdés a kifogás elbírálásának a (2) bekezdésben foglalt szabályozásához kapcsolódik. Ha a bíróságnak a megtámadott végzést hozó tanácsa nem ad helyt a kifogásnak, azt a bíróság másik másodfokú tanácsa tanácsülésen bírálja el.

4. A végzésnek a kifogásra tekintet nélküli végrehajthatóságát a (4) bekezdés a végzés elleni fellebbezésre vonatkozó rendelkezéshez (269. § (2) bek.) hasonlóan szabályozza, rendelkezik arról is, hogy kivételesen indokolt esetben a végzés végrehajtását mind a végzést hozó, mind a kifogást elbíráló másodfokú tanács felfüggesztheti.

A 85. §-hoz

1. A Be. 276. §-ának (1) bekezdése a)-e) pontban, taxatív felsorolással határozza meg azokat az okokat, amelyek alapján a bíróság jogerős ítéletével elbírált cselekmény esetén perújításnak van helye.

A Javaslat 85. §-ának (1) bekezdése a felsorolás e) pontjának helyébe új rendelkezést iktat be, amely szerint perújításnak van helye, ha az alapügyben az ítéletet a távollevő terhelttel szembeni eljárásban a terhelt távollétében hozták. Ezzel összhangban álló rendelkezést tartalmaz a XVII/A. fejezetben a 355/G. § (6) bekezdése.

2. A Javaslat 85. §-ának (2) bekezdése a Be. 276. §-át (5) bekezdéssel egészíti ki. A perújításnak a 276. § (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott okot illetően azt mondja ki, hogy az ott említett új bizonyítéknak kell tekinteni a nemzetközi emberi jogi szervek által hozott döntést, ha az törvénysértés miatt állapította meg a nemzetközi jogi kötelezettség megsértését, feltéve, hogy a nemzetközi emberi jogi szerv döntésének a magyar állam nemzetközi szerződésben alávetette magát, továbbá új bizonyítéknak kell tekinteni a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatát.

A 86. §-hoz

A Be. 284. §-a meghatározza, hogy felülvizsgálat kezdeményezésének milyen esetekben van helye. A Javaslat 86. §-a ezt (3) bekezdéssel egészíti ki.

A Javaslat 86. §-a abban az esetben is lehetővé teszi a bíróság első fokon jogerős vagy másodfokon felülbírált jogerős ügydöntő határozata, illetve a másodfokú bíróság jogerős ügydöntő határozata elleni felülvizsgálatot, ha a büntetés végrehajtását a Btk. 90. §-ában meghatározott kizáró ok ellenére függesztették fel. A felülvizsgálat kezdeményezésére alapot adó, a Be. 284. §-ának (1) bekezdésében felsorolt okok nem tartalmazzák a büntető anyagi jognak a büntetés végrehajtásának felfüggesztését kizáró ok ellenére történt felfüggesztésével történt megsértését, ennek az anyagi jogszabály-sértésnek a súlya azonban olyan lehet, amely a felülvizsgálat kezdeményezését indokolja.

A 87. §-hoz

1. A Be. 284/A. §-ának (1) bekezdése a felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosultakat határozza meg; a (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben felsoroltak akkor is benyújthatnak felülvizsgálati indítványt, ha a határozat meghozatalára a 250. § II. és III. pontjában, valamint a 349/A. és a 355/A. §-ban meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.

A Javaslat 108. §-ával beiktatott tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárásban a 355/S. § (2) bekezdése szerint ha az első fokú bíróság a nyilvános ülést a törvényi feltételek hiányában tartotta meg, a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az eljárásnak a megismételt eljárás szabályai szerinti lefolytatására utasítja. Ha a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az első fokú bíróságnak a megismételt eljárás szabályai szerinti lefolytatására utasítását elmulasztotta, olyan eljárási szabálysértés történt, amely miatt felülvizsgálati indítvány benyújtásának a lehetővé tétele indokolt. Ezért a Javaslat a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdésében foglalt felsorolást kiegészíti a 355/S. § (2) bekezdésére utalással.

2. A Be. 284/A. §-ának (4) bekezdése szerint a terhelt terhére a határozat közlésétől számított hat hónapon belül lehet felülvizsgálati indítványt előterjeszteni. Ez az általános szabály a felülvizsgálat kezdeményezésének a 284. § (3) bekezdésében (Javaslat 86. §) meghatározott esetében nem megfelelő, mert a határidő meghatározása nem a határozat közléséhez köthető. Ebben az esetben az a szabályozás a helytálló, hogy a felülvizsgálati indítványt a határozat jogerőre emelkedésétől számított hat hónapon belül lehet előterjeszteni. A Javaslat 87. §-ának (2) bekezdése ennek megfelelően módosítja a Be. 284/A. §-ának (4) bekezdését.

A 88. §-hoz

1. A felülvizsgálati eljárás alapján hozott határozatról a Be. 291. §-a rendelkezik. Az (1) bekezdés a) pontja szerint a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot hatályon kívül helyezi, és a korábban eljárt bíróságot, illetve a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságot új eljárásra utasítja, ha a másodfokú bíróság az ügydöntő határozatát a 284. § (1) bekezdésében írt anyagi jogi szabálysértéssel hozta.

A Javaslat 88. §-ának (1) bekezdése ezt - a Be. 284. §-ának a Javaslat 86. §-ával beiktatott (3) bekezdésével összhangban - azzal egészíti ki, hogy a megtámadott határozat hatályon kívül helyezésének és új eljárásra utasításnak akkor is helye van, ha a bíróság az ügydöntő határozatban a büntetés végrehajtását a Btk. 90. §-ában foglalt kizáró ok ellenére függesztette fel.

2. A Javaslat a Be. 291. §-ának (3) bekezdését azzal egészíti ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Be. 291. §-a (1) bekezdésének b) pontjában szabályozott esetben maga is hozhat a törvénynek megfelelő határozatot, ha az eljárás megszüntetésének van helye.

3. A Be. 291. §-a (8) bekezdésének első mondata szerint a felmerült bűnügyi költséget a felülvizsgálati indítvány elutasítása esetén -. az ügyész által kezdeményezett felülvizsgálat esetét kivéve - az indítvány előterjesztője viseli.

A Javaslat ezt úgy pontosítja, hogy a felmerült bűnügyi költséget, ide értve a Legfelsőbb Bíróság által az indítvány megfogalmazására kirendelt ügyvéd vagy ügyvédi iroda díját is, a felülvizsgálati indítvány elutasítása esetén - az ügyész által kezdeményezett felülvizsgálat esetét kivéve - az indítvány előterjesztője viseli. Ezt a kiegészítést az indokolja, hogy ha a Legfelsőbb Bíróság tanácsának elnöke szükség esetén - a Be. 287/A. §-ának (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati indítvány megfogalmazására ügyvédet, vagy ügyvédi irodát rendel ki, egyértelmű törvényi rendelkezés hiányában a bűnügyi költség viselése vitatott lehet.

A 89. §-hoz

1. A Be. két rendkívüli jogorvoslatot, a perújítást (XI. fejezet) és a felülvizsgálatot (XII. fejezet) ismer. A Javaslat 89. §-a a XII/A. fejezetként új rendkívüli jogorvoslatot iktat be "jogorvoslat a törvényesség érdekében" elnevezéssel.

Az új rendkívüli jogorvoslat bevezetését az teszi szükségessé, hogy a gyakorlati tapasztalat szerint vannak olyan súlyos törvénysértések, amelyek a jelenlegi rendkívüli jogorvoslatokkal nem orvosolhatók.

A Be. új 291/B. §-ának bevezető szövegéből kitűnik e jogorvoslat alapvető eltérése a felülvizsgálattól: a törvényesség érdekében jogorvoslatnak csak a terhelt javára van helye, a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen.

A 291/B. § a) pontja abban az esetben teszi lehetővé a jogorvoslatot a törvényesség érdekében, ha a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.

A b) pontban szabályozott eset az, ha a másodfokú bíróság határozatának meghozatalára a súlyosítási tilalom (Be. 234. § (1) bek., 241. §, 354. § (3) bek.) megsértésével került sor.

Az a) és a b) pontban meghatározott esetekben egyaránt feltétele az itt szabályozott jogorvoslatnak, hogy a bíróság jogerős ügydöntő határozatának más jogorvoslattal megtámadására ne legyen törvényes lehetőség.

2. A 291/C. § a törvényesség érdekében jogorvoslat benyújtására jogosultságot és a jogorvoslat kezdeményezésének jogát, illetve kötelezettségét szabályozza.

Az (1) bekezdés a törvényesség érdekében jogorvoslat benyújtására kizárólag a legfőbb ügyészt jogosítja fel. Ez lényegesen szűkebb, mint a felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosultak köre (284/A. § (1) bek.), ezt a törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslatnak a felülvizsgálattól eltérő jellege indokolja.

A (2) bekezdés a törvényesség érdekében jogorvoslat kezdeményezésére a terheltet, a védőt, a fiatalkorú terhelt törvényes képviselőjét, a terhelt halála után az egyenes ági rokonát, testvérét és házastársát a kényszergyógykezelés elrendelése ellen - a terhelt hozzájárulása nélkül is - a nagykorú terhelt törvényes képviselőjét és házastársát jogosítja fel. A jogosultak nem nyújthatnak be a törvényesség érdekében jogorvoslatot, hanem a (3) bekezdés szerint a Legfőbb Ügyészséghez fordulhatnak a törvényesség érdekében jogorvoslat benyújtása végett.

A (4) bekezdés a törvényesség érdekében jogorvoslat kezdeményezésére vonatkozó kötelezettséget állapít meg. Ha bármely hatóság - tehát nem csak büntető ügyekben eljáró hatóság - azt észleli, hogy büntető ügyben a terhelt sérelmére, a 291/B. §-ban meghatározott törvénysértés történt, és a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen nincs mód más jogorvoslatra, köteles a törvényesség érdekében jogorvoslat megfontolása végett a Legfőbb Ügyészséget tájékoztatni.

3. A 291/D. § a legfőbb ügyész teendőit szabályozza. Ha a legfőbb ügyész egyetért a 291/C. § (3), illetve (4) bekezdése szerinti kezdeményezéssel, a 291/D. § szerint a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz.

4. A 291/E. § (1) bekezdése a jogorvoslati indítványt elbíráló tanács összetételét a felülvizsgálati indítvány elbírálására jogosult tanács összetételével (287. §) azonosan határozza meg. E kérdésben nem indokolt a két rendkívüli jogorvoslat között különbséget tenni.

A (2) bekezdés szerint a törvényben kizárt jogorvoslati indítványt a Legfelsőbb Bíróság elutasítja.

5. A törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslat jellegéből és céljából következik: annak eldöntésénél, hogy terhelt sérelmére a 291/B. §-ban meghatározott törvénysértés történt-e, a jogerős határozat meghozatala időpontjában fennállott jogi szabályozást kell figyelembe venni. Ezt tartalmazza a 291/F. § (1) bekezdése.

A (2) bekezdés szerint a jogorvoslati indítványnak nincs halasztó hatálya. A Javaslat azonban biztosítja az indítvánnyal megtámadott határozat végrehajtása tekintetében a felfüggesztést, illetve a félbeszakítást. Erre a Legfelsőbb Bíróság jogosult.

6. A 291/G. § a jogorvoslati indítvány elbírálásának eljárási szabályait tartalmazza. A jogorvoslat jellegéből következik, hogy az elbírálása ülésen történik. Ezt az általános szabályt az (1) bekezdés tartalmazza.

A (2) bekezdés a Legfelsőbb Bíróság tanácsülésen határozat-hozataláról rendelkezik. Erre akkor kerül sor, ha a jogorvoslati indítvány a törvényben kizárt, és azt a Legfelsőbb Bíróság a 291/E. § (2) bekezdése alapján elutasítja. A Javaslat azonban módot ad arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság tanácsának elnöke a tanácsülésre tartozó ügyet ülésre utalja. Ennek az a feltétele, hogy a Legfelsőbb Bíróság tanácsának elnöke úgy látja: az indítvány csak ülésen bírálható el.

A (3)-(4) bekezdés a Legfelsőbb Bíróság ülésén résztvevőkről rendelkezik. A (3) bekezdés szerint az ügyész és a védő jelenléte nélkül az ülés nem tartható meg. Ebből az következik, hogy a védőt az ülésre meg kell idézni.

A (4) bekezdés az ülésről értesítendőkről rendelkezik. A terheltet, valamint a 291/C. § (1) bekezdésének c)-e) pontjában felsorolt indítvány tételének kezdeményezésére jogosultakat az ülésről értesíteni kell. A 291/C. § c), d), illetve e) pontjában említett indítvány tételének kezdeményezésére jogosult értesítésére csak akkor kerül sor, ha a jogorvoslati indítvány tételét a konkrét esetben kezdeményezte. Ha a terhelt akár az adott ügyben, akár más ügyben fogva van, a Legfelsőbb Bíróság ülésére elő kell állítani.

Az ülésről szóló értesítést az (5) bekezdés szerint olyan időben kell kiadni, hogy az értesítés kézbesítése legalább nyolc nappal az ülés előtt megtörténjék. Ha az értesítést a címzettnek azért nem lehetett kézbesíteni, mert a címzett ismeretlen helyen tartózkodik, ez az ülés megtartását nem akadályozza.

7. A 291/H. § a Legfelsőbb Bíróság ülésének a lefolyását szabályozza. Az ülés megnyitása után a tanács elnöke által kijelölt bíró ismerteti a jogorvoslati indítványt, az indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatot, és az iratok tartalmából mindazt, ami a jogorvoslati indítvány elbírálásához szükséges.

Az utóbbi iratokat a törvényben sem taxatív jelleggel, sem a pontosságot megközelítően nem lehet felsorolni. Nem lehet azonban mellőzni azoknak az adatoknak az ismertetését, amelyekre az indítvány hivatkozik.

A (2) bekezdés az ülésen felszólalásra jogosultakról rendelkezik. A felszólalásokra az ügy előadása után kerül sor. Felszólalhat az ügyész, a védő és a 291/C. § (2) bekezdésében felsorolt jogosultak. A terheltet utoljára illeti a felszólalás joga.

8. A 291/I. § a Legfelsőbb Bíróság határozatáról rendelkezik. Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a Legfelsőbb Bíróság az indítvánnyal megtámadott határozatot hatályon kívül helyezi, és a korábban eljárt bíróságot új eljárásra utasítja. Erre akkor kerül sor, ha a bíróság

a) az ügydöntő határozatát a 291/B. § a) pontjában írt anyagi jogszabálysértéssel hozta,

b) ügydöntő határozatának a meghozatalára a 291/B. § b) pontjában meghatározott eljárási szabály megsértésével került sor.

A (2) bekezdés lehetővé teszi, hogy a Legfelsőbb Bíróság az indítvánnyal megtámadott határozat hatályon kívül helyezése helyett maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot, ha a terhelt felmentésének, illetve az eljárás megszüntetésének van helye. Erre azonban csak a 291/I. § (1) bekezdésének a) pontja esetében kerülhet sor. Ha a jogorvoslati indítvány alapja a súlyosítási tilalom megsértése, ennek reparációja érdekében kizárólag a határozat hatályon kívül helyezésére, és a korábban eljárt bíróságnak új eljárásra utasításra kerülhet sor.

Ha a terhelt a jogerős ügydöntő határozat hatályon kívül helyezésekor fogva van, a Legfelsőbb Bíróságnak a fogvatartás kérdésében is határoznia kell [(3) bek.] .

A jogorvoslati eljárás során hozott határozatok valamennyi kérdésének önálló szabályozása szükségtelen. Ezért a (4) bekezdés azt az általános szabályt mondja ki, hogy a jogorvoslati eljárás során hozott határozatokra az e fejezetben foglalt eltérésekkel a másodfokú bírósági eljárás szabályait kell alkalmazni.

Az (5) bekezdés a jogorvoslati indítványnak helyt nem adó határozat formáját szabályozza. A Legfelsőbb Bíróság ebben az esetben az indítvánnyal megtámadott határozatot a hatályában fenntartja.

A XII/A. fejezetben szabályozott eljárás jellegéből az következik, hogy a felmerült bűnügyi költséget a Legfelsőbb Bíróság határozatának tartalmára tekintet nélkül az állam viseli.

9. A 291/J. § a jogorvoslati indítvány elintézése utáni teendőket szabályozza. Az (1) bekezdés szerint a Legfelsőbb Bíróság az ügy iratait a határozatának kiadmányaival és az üléséről készült jegyzőkönyvvel együtt annak a bíróságnak küldi vissza, amely a jogorvoslattal megtámadott határozatot hozta. A 267. § (2) bekezdésével összhangban áll az a rendelkezés, hogy a határozatának kézbesítéséről nem a Legfelsőbb Bíróság, hanem az a bíróság gondoskodik, amelynek az ügy iratait a Legfelsőbb Bíróság visszaküldte.

A (2) bekezdés arról az esetről rendelkezik, ha a Legfelsőbb Bíróság az ügydöntő határozatot hozott másodfokú bíróságot új eljárásra utasítja. Ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság az iratokat a másodfokú bíróságnak küldi meg.

A 90. §-hoz

1. A jogegységi eljárást a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény III. fejezete iktatta be a jogrendszerünkbe. Ennek jogtörténeti előzménye az 1896. évi Bp. 441-442. §-ában szabályozott perorvoslat a jogegység érdekében, amelyet az 1949. évi XI. törvény 82-83. §-a váltotta fel a perorvoslat a törvényesség érdekében elnevezésű rendkívüli jogorvoslattal.

Az új Be. XIX. fejezete átvette az 1997. évi LXVI. törvényből a büntetőeljárási szempontból jelentős rendelkezéseket, és jogegységi eljárás elnevezéssel rendkívüli jogorvoslatot vezetett be. Erre a jogintézményre vonatkozó egyes eljárási rendelkezéseknek a hatályos Be.-be beiktatása indokolt. Ennek tesz eleget a Javaslat 90. §-a, amely a Be.-t a jogegységi eljárás egyes szabályairól szóló XII/B. fejezettel egészíti ki. A fejezet címe kifejezésre juttatja, hogy a hatályos Be.-be beiktatott rendelkezések nem fogják át a jogegységi eljárás teljes szabályozását (ezt a Javaslat fenntartja az 1997. évi LXVI. törvénynek), hanem csak a büntetőeljárási törvénybe tartozó egyes kérdéseket szabályozzák.

2. A Be.-be beiktatott 291/K. § (1) bekezdése azt az esetet szabályozza, ha a jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványt nem a legfőbb ügyész nyújtotta be. Ez esetben a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsának elnöke a jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványt az indítvánnyal érintett bírósági határozattal együtt megküldi a legfőbb ügyésznek. A legfőbb ügyész a jogegységi indítványra nyilatkozatot tesz, amelyet az indítvány kézbesítésétől számított tizenöt napon belül meg kell küldeni a Legfelsőbb Bíróságnak.

A 291/K. § (2) bekezdése arról az esetről rendelkezik, ha a jogegységi határozatnak az elvi kérdésben adott iránymutatásából az következik, hogy a jogegységi határozattal érintett jogerős bírósági határozatnak a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító rendelkezése törvénysértő. Ebben az esetben a jogegységi tanács a törvénysértő rendelkezést hatályon kívül helyezi, és terheltet felmenti, illetve a büntetőeljárást megszünteti. Ha terhelt fogva van, a jogegységi tanács a terhelt fogva tartását is megszünteti. Ezen a szabadságvesztést töltő elítélt szabadon bocsátását, a kényszergyógykezelés megszüntetését, illetve a javítóintézetből való elbocsátást kell érteni.

A 291/K. § (3) bekezdése a jogegységi határozat közléséről rendelkezik. A jogegységi tanács határozatát tizenöt napon belül közli, a legfőbb ügyésszel és azzal a terhelttel, akit felmentettek, vagy akivel szemben az eljárást megszüntették. Ha az alapeljárásban a vádat magánvádló képviselte, a határozatot vele is közölni kell.

A 91. §-hoz

A fiatalkorúak tanácsának összetételéről a Be. 296. §-ának (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy első fokú bíróságon fiatalkorúak tanácsának elnökét az igazságügy-miniszter jelöli ki; a másodfokú bíróságon a fiatalkorúak tanácsának egyik tagja az igazságügy-miniszter által kijelölt bíró.

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 14. §-ának (3) bekezdése azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a fiatalkorúak büntetőügyében eljáró bírákat - a bíróság elnökének javaslatára - az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jelöli ki, a Be. 296. §-át azonban e törvény nem módosította.

Az 1997. évi LXVII. törvény 1997. október 1-jén hatályba lépett, a törvény hatályba lépése óta a fiatalkorúak tanácsának elnökét, illetve tagját az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jelöli ki.

A Be. 296. §-ának (2) bekezdése és az 1997. évi LXVII. törvény 14. §-ának (3) bekezdése közötti ellentétet a Javaslat úgy oldja fel, hogy a Be. 296. §-ának (2) bekezdését az 1997. évi LXVII. törvény 14. §-a (3) bekezdésének megfelelően módosítja.

A 92. §-hoz

A Be. 299. §-a a fiatalkorúak elleni büntető eljárásban a törvényes képviselő jogállását szabályozza. A 299. § első és második mondata a törvényes képviselő ügyirat-megtekintési jogát szabályozza a nyomozás befejezése után, illetve a nyomozás során. A § harmadik mondata szerint "egyébként a törvényes képviselő jelenléti, észrevételezési, felvilágosítás kérési és indítványtételi jogára a védő jogai irányadók". Ez a rendelkezés indokolatlanul korlátozza a törvényes képviselő jogorvoslati jogát.

A Javaslat ezért a törvényes képviselő jogállására vonatkozó rendelkezést úgy módosítja, hogy a törvényes képviselő jogorvoslati jogára is a védő jogai az irányadók.

A 93. §-hoz

A Javaslat 93. §-a a Be.-be a tárgyalásról lemondás kizárása alcímmel 304/B. §-t iktat be, amely szerint fiatalkorúval szemben nem alkalmazhatók a XVII/B. fejezetben szabályozott, a tárgyalásról lemondásra vonatkozó rendelkezések. Ennek az az oka, hogy fiatalkorú esetében az enyhébb megítélést a Btk. rendelkezései, így a szabadságvesztés mértékére vonatkozó szabályok (Btk. 110. §) szélesebb körben biztosítják, mint a tárgyalásról lemondás esetén a büntetés kiszabásának a Btk. 87/C. §-a szerinti szabályai. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a tárgyalásról való lemondás komoly megfontolást igényelne a fiatalkorú részéről, és ezt a döntést előzetesen, a bíróság ítéletének ismerete nélkül kellene meghoznia.

A 94. §-hoz

1. A Be. 331. §-a katonai büntető eljárás hatályáról rendelkezik, az (1) bekezdés hatályos szövegét az 1995. évi CXXV. törvény 84. §-a, a (2)-(3) bekezdés hatályos szövegét az 1989. évi XXVI. törvény 24. §-a állapította meg.

A Javaslat a katonai büntetőeljárás hatályának körét az új Be. 470. §-a jelentősen bővíti, a Javaslat ezt a szabályozást a hatályos Be.-be iktatja.

2. A Be. 331. §-ának (1) bekezdése szerint katonai büntetőeljárásnak van helye a katona által a tényleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett katonai bűncselekmény, valamint a fegyveres erők tényleges állományú tagja és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja által a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett más bűncselekmények esetén.

A Javaslat 94. §-ában a Be. 331. §-ának módosított (1) bekezdése három pontban foglalja össze a katonai büntetőeljárás személyi hatályát. Az a) pont szerint katonai büntető eljárásnak van helye a fegyveres erők tényleges állományú tagja által a tényleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett bármely bűncselekmény miatt.

A b) pont szerint a rendőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja által a tényleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett katonai bűncselekmény, valamint a büntetés-végrehajtási szervezet és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja által a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekmény miatt van helye katonai büntető eljárásnak.

A c) pont beiktatását a Magyar Köztársaság szövetségi rendszere teszi szükségessé. Ez a rendelkezés a szövetséges fegyveres erő Magyarországon állomásozó tagja által belföldön, valamint az e személynek a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett, magyar joghatóság alá tartozó bűncselekményére állapítja meg a büntető eljárás hatályát. A szövetséges fegyveres erő fogalmának értelmezésére a Btk.-nak az 1998. évi LXXXVII. törvény 81. §-ával beiktatott 368. §-a az irányadó.

3. A (2) bekezdés a személyi összefüggésnek arra az esetére vonatkozik, ha a terhelt által elkövetett több bűncselekmény közül legalább egy miatt katonai büntetőeljárásnak van helye. A Be. 331. §-ának hatályos (2) bekezdése szerint a katonai büntetőeljárás hatálya ilyen esetben kiterjed a terhelt által elkövetett valamennyi bűncselekményre. Az együttes elbírálásnak az a feltétele, hogy az eljárás elkülönítése indokolatlan legyen.

A Javaslat - átvéve az új Be. 470. §-ának (2) bekezdését - pontosabban határozza meg az együttes elbírálás lehetőségét, erre csak akkor ad módot, ha a katonai büntetőeljárásra tartozó és az arra nem tartozó bűncselekmények miatti eljárás elkülönítése nem lehetséges.

4. A (3) bekezdés a tárgyi összefüggés esetére irányadó szabályozást tartalmazza. Több terhelt esetében katonai büntetőeljárásnak akkor van helye, ha a terheltek valamelyike katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozik, feltéve hogy az eljárás elkülönítése - tekintettel a tényállás szoros összefüggésére - nem lehetséges. A Javaslat a Be. hatályos rendelkezésében foglalt "nem indokolt" szövegrészt váltja fel ebben az esetben is a "nem lehetséges" feltétellel. A tényállás szoros összefüggése akkor áll fenn, ha a terheltek a bűncselekményt társtettességben vagy egyébként közösen követik el, ezekben az esetekben az összefüggés általában nem teszi lehetővé az elkülönítést. A szoros összefüggés akkor is fennáll, ha a tettes mellett eljárás folyik az orgazda és a bűnpártoló ellen.

A 95. §-hoz

1. A Be. 332. §-a a katonai nyomozó hatóságokat határozza meg. A Javaslat Be. 332. §-ának (1) bekezdésében foglalt felsorolásból a rendőrséget elhagyja. Ez megfelel az új Be. 474. §-ában foglalt szabályozásnak.

2. A katonai büntető eljárásban is érvényesül az a szabály, hogy halaszthatatlan nyomozási cselekményt bármely nyomozó hatóság elvégezhet. Erről a Be. 332. §-ának jelenlegi (2) bekezdése rendelkezik. Ezt a rendelkezést a Javaslat azzal a rendelkezéssel kiegészítve veszi át, hogy a halaszthatatlan nyomozási cselekmény elvégzéséről a katonai ügyészt haladéktalanul értesíteni kell. Ez a kötelezettség azt a nyomozó hatóságot terheli, amely a halaszthatatlan nyomozási cselekményt végezte.

3. A Be. 332. §-ának az 1989. évi XXVI. törvény 26. §-ával megállapított (3) bekezdése szerint a nyomozásra illetékes parancsnokokat, valamint a katonai nyomozó hatóságok hatáskörét a honvédelmi miniszter, illetve a belügyminiszter a legfőbb ügyésszel egyetértésben állapítja meg. Ezt a rendelkezést a Be. 332. §-ának új (3) bekezdése azzal a változtatással veszi át, hogy a nyomozásra illetékes parancsnokokat, valamint ezek hatáskörét és a parancsnoki nyomozás részletes szabályait a fegyveres szervet irányító miniszter állapítja meg az igazságügy-miniszterrel együttesen, a legfőbb ügyésszel egyetértésben.

A 96. §-hoz

A Be.-nek az 1991. évi LVII. törvény 7. §-ával megállapított 334. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a katonai büntetőeljárásban a népi ülnök a vádlottnál alacsonyabb rendfokozatú nem lehet. Ennek az az indoka, hogy a rendfokozati tekintély, a szolgálati rend és fegyelem megkívánja a törvény rendelkezését arról, hogy a katonai büntetőeljárásban a bíróság tanácsának összetételénél figyelemmel kell lenni a rendfokozatokra. Ezért az ülnök nem lehet alacsonyabb rendfokozatú a vádlottnál.

Ettől az általános szabálytól abban az esetben indokolt eltérés, ha a vádlott magasabb rendfokozatú tábornok. Ilyen esetben ugyanis az általános szabály alkalmazásával gyakorlatilag megoldhatatlan helyzet jöhet létre. Ezért a Javaslat 96. §-a a Be. 334. §-ának (2) bekezdése helyébe olyan rendelkezést iktat be, amely szerint magasabb rendfokozatú tábornok vádlott elleni eljárásban az ülnök rendfokozatára vonatkozó általános szabálytól el lehet térni.

A 97. §-hoz

A lakhelyelhagyási tilalom elrendelése a katonai életviszonyok között ellentétes lenne a katonai renddel és fegyelemmel. Ezért a Javaslat 97. §-a a Be.-be lakhelyelhagyási tilalom kizárásáról szóló 340/A. §-t iktat be, amely sorállományú katonával szemben lakhelyelhagyási tilalom elrendelését kizárja.

A (2) bekezdés a Be. 99. §-ának új (5) bekezdésétől tartalmaz eltérést. Az abban foglalt általános rendelkezés szerint a lakhelyelhagyási tilalom végrehajtását a rendőrség ellenőrzi, katona esetében viszont az az eltérés indokolt, hogy a lakhelyelhagyási tilalom végrehajtását a katona parancsnoka ellenőrizze.

A 98. §-hoz

1. A Be. 341. §-ának eredeti rendelkezése a szoros felügyelet alá helyezés elnevezésű kényszerintézkedést szabályozta. Az 1991. évi LVII. törvény 10. §-a ezt a jogintézményt megszüntette, és a Be. 341. §-ába a kényszerintézkedésekről szóló határozatra vonatkozó szabályozást iktatta be.

A Javaslat 98. §-a a szoros felügyelet alá helyezést újból bevezeti. A Be.-be beiktatott 340/B. §-ban szabályozott szoros felügyelet alá helyezés az előzetes letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés, amely kizárólag a katonai büntetőeljárásban, sorállományú katonával szemben alkalmazható. Az előzetes letartóztatásnak a Be. 92. §-a (1) bekezdésben, illetve a 340. §-a (1) bekezdésében meghatározott oka fennállása esetén a vádirat benyújtásáig a katonai ügyész, ezt követően a bíróság rendelheti el az előzetes letartóztatás helyett a terheltnek az alakulatánál szoros felügyelet alá helyezését. Elrendelése esetén a terhelt nem láthat el fegyveres szolgálatot, és a szolgálati helyét a katonai ügyész, illetve a bíróság engedélye nélkül nem hagyhatja el.

2. A (2) bekezdés a szoros felügyelet alá helyezés határidejét és meghosszabbítását nem határozza meg önállóan, hanem az előzetes letartóztatásra vonatkozó rendelkezéseket tekinti irányadónak. A szoros felügyelet alá helyezés tartalmából következik, hogy azt meg kell szüntetni, ha a terhelt szolgálati viszonya megszűnt.

3. A szoros felügyelet alá helyezett katona személyi szabadsága és mozgási lehetősége jelentősen korlátozott. Ezért indokolt, hogy a hatálya alatt álló terhelt esetében a védő részvétele az eljárásban kötelező legyen.

A 99. §-hoz

A Be. 147/A. §-ában szabályozott vádemelés elhalasztásának alkalmazása katona esetében a jogintézmény céljával és a katonai renddel ellentétes lenne. A Javaslat 99. §-a ezt szem előtt tartva a Be.-be 340/C. §-t iktat be, amely a katona tényleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett katonai bűncselekménye, valamint a szolgálati helyén vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett más bűncselekménye miatt kizárja a vádemelés elhalasztását. Ez a tilalom a terhelt szolgálati viszonyának a fennállása alatt érvényesül.

A 100. §-hoz

A Be. 343. §-a a bűnügyi költség viselésének a katonai büntető eljárásban érvényesülő sajátos szabályozását tartalmazza. Az 1991. évi LVII. törvény 11. §-ával megállapított hatályos szövege szerint sorállományú katonával szemben katonai bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban a bűnügyi költséget - a meghatalmazott védőnek, továbbá a sértett képviselőjének készkiadása és díja, valamint a büntetés-végrehajtási intézetben végrehajtott szabadságvesztéssel felmerült költség kivételével - az állam viseli.

A Javaslat 100. §-a e rendelkezést úgy módosítja, hogy a szabadságvesztéssel felmerült költséget a sorállományú katona csak akkor köteles megtéríteni, ha a szabadságvesztést nem katonai büntetés-végrehajtási intézetben hajtják végre. A katonai büntetés-végrehajtási intézetben végrehajtott szabadságvesztéssel felmerült költség esetében az ennek viselésére kötelezés indokolatlan, ellentétben áll a végrehajtás sajátos módjával.

A 101. §-hoz

1. A Be. XVI. fejezetében szabályozott bíróság elé állítás elsősorban az eljárás gyorsítását célozza, a törvényességi garanciák biztosításával. A Javaslat a bíróság elé állításnak a jelenleginél szélesebb körű alkalmazását kívánja biztosítani, a törvényben meghatározott feltételek módosításával.

2. A bíróság elé állítás feltételeit a Be. 346. §-ának az 1991. évi LVII. törvény 12. §-ával megállapított szövege úgy határozza meg, hogy a helyi bíróság hatáskörébe, illetve a katonai büntető eljárásra tartozó olyan bűncselekmény miatt, amelyre a törvény öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel, a terheltet az ügyész a bűncselekmény elkövetésétől számított nyolc napon belül bíróság elé állíthatja, ha az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak, és a terheltet tetten érték, vagy a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A Javaslat szélesebb körben teszi lehetővé a bíróság elé állítást. A Be. 346. §-ának a Javaslat 101. §-ában meghatározott szövege szerint az ügyész a terheltet a bűncselekmény elkövetésétől számított tizenöt napon belül állíthatja a bíróság elé, másrészt a módosítás arra is lehetőséget teremt, hogy nyolc évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban fenyegetett bűncselekmény esetén is lehetővé válik e külön eljárás alkalmazása.

A bíróság elé állítás határidejének tizenöt napra felemelése a büntetőeljárás időszerűségének követelményét szolgáló jogintézménynek a jelenleginél szélesebb körű alkalmazását célozza.

A szabadságvesztés felső határának emelése akár jelentős társadalomra veszélyességű cselekményeknek a bíróság elé állítással elbírálását is lehetővé teszi, abból kiindulva, hogy a súlyos bűncselekmények megítélése is lehet egyszerű.

A 102. §-hoz

A Be. 349. §-ának az 1989. évi LV. törvény 6. §-ával megállapított (3) bekezdése első mondata a bíróság elé állítási eljárásban tartott tárgyaláson a bíróság feladatává teszi, hogy - a vád előterjesztése után - döntsön a bíróság elé állítás egyszerűen megítélhető feltételeinek a meglétéről. Ezek a bűncselekmény elkövetésétől eltelt idő, valamint a vád tárgyává tett cselekményre meghatározott büntetési tétel. Ha ezek a feltételek hiányoznak, a bíróságnak az iratokat vissza kell küldenie az ügyésznek. Minthogy a bűncselekmény elkövetésétől eltelt időre, illetve a vád tárgyává tett bűncselekmény büntetési tételére vonatkozó feltételeket a Javaslat 101. §-a módosítja, a 349. § (3) bekezdésének első mondata is módosítást igényel. A Javaslat 102. §-a ennek megfelelően abban az esetben rendeli el az iratok visszaküldését az ügyésznek, ha a bűncselekmény elkövetésétől a bíróság elé állításig több mint tizenöt nap telt el, illetve a bűncselekményre a törvény nyolc évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést rendel.

A Be. 349. §-a (3) bekezdésének első mondata abban az esetben is az iratoknak az ügyésznek történő visszaküldését rendeli, ha a tárgyaláson felvett bizonyítás eredményének megfelelően pótnyomozás szükséges. Ez a rendelkezés nem tartozik az iratok visszaküldésének az ügy érdemi tárgyalása nélküli esetei közé, ezért ezt a Javaslat elhagyja.

A 103. §-hoz

A Be. 349/A. §-a a másodfokú bírósági eljárást illetően állapít meg az ítélet hatályon kívül helyezésére vonatkozó sajátos szabályokat. Ha az első fokú bíróság a 349. § (3) bekezdésének első mondatában felsorolt ok megvalósulása ellenére elmulasztotta az iratok visszaküldését az ügyésznek, ez a 349/A. § értelmében a 250. §-ban felsoroltakkal azonos elbírálás alá eső, feltétlen hatályon kívül helyezési ok, amelynek esetében a másodfokú bíróság tanácsülésen hatályon kívül helyezi az ítéletet, és az iratokat az ügyésznek megküldi.

A Javaslat a 349/A. §-t úgy módosítja, hogy az a) pontban a bűncselekmény elkövetésétől a bíróság elé állításig több mint tizenöt nap elteltét, a b) pontban a bűncselekményre a törvényben meghatározott nyolc évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés rendelését tekinti olyan eljárási szabálysértésnek, amelynek a következménye az első fokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése.

A 104. §-hoz

A Be. XVII. fejezetében szabályozott tárgyalás mellőzése alkalmazásának feltételeit a Be. 351. §-ának az 1995. évi LXI. törvény 6. §-ával megállapított (1) bekezdése tartalmazza.

A Javaslat a Be. 351. §-ának (1) bekezdését - összhangban a Btk. 130. §-ának (2) bekezdésével - úgy módosítja, hogy katonával szemben önálló büntetésként a lefokozást és a szolgálati viszony megszüntetését is lehetővé teszi.

A 105. §-hoz

A Be. 351/B. §-a úgy rendelkezik, hogy ha a tárgyalás mellőzésének helye lehet, de az ügyész azt nem indítványozta, a bíróság előkészítő ülést tart. Az előkészítő ülésen a bíróság felhívja az ügyész figyelmét az ügynek a tárgyalás mellőzésével történő elbírálása lehetőségére.

A Be. 351/B. §-ában szabályozott előkészítő ülés feladata olyan jellegű, hogy annak teljesítése nem kívánja meg feltétlenül bíró eljárását. A Javaslat 105. §-a ezért a Be. 351/B. §-át második mondattal egészíti ki, amely szerint az előkészítő ülés tartására bírósági titkár is jogosult.

A 106. §-hoz

1. A Be. 352. §-ának az 1995. évi LXI. törvény 9. §-ának (1) bekezdésével megállapított (1) bekezdése meghatározza, hogy a bíróság a tárgyalás mellőzésével meghozott végzésében a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés vagy pénzbüntetés kiszabása esetén milyen mellékbüntetéseket alkalmazhat, intézkedéseket és a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezéseket mondhat ki.

Az alkalmazható mellékbüntetésekről rendelkező a) pontot a Javaslat 106. §-ának (1) bekezdése kiegészíti azzal, hogy a bíróság katonával szemben a lefokozást, a szolgálati viszony megszüntetését, a rendfokozatban visszavetést és a várakozási idő meghosszabbítását is kimondhatja.

2. A (2) bekezdés a Be. 352. §-át (5) bekezdéssel egészíti ki, amely a tárgyalás mellőzésével hozott végzés meghozatalára, a bírósági titkárt is feljogosítja. Ez a rendelkezés összhangban áll a Javaslatnak azzal a koncepciójával, amely a bírósági titkár önálló eljárási feladatait a hatályos Be.-hez képest lényegesen szélesíti.

A 107. §-hoz

1. A Javaslat 107. §-a a Be.-t XVII/A. fejezettel egészíti ki, amely "Eljárás a távollevő terhelttel szemben" címmel külön eljárást szabályoz.

A fejezetet bevezető 355/B. § azt az általános szabályozást tartalmazza, hogy távollevő terhelttel szembeni eljárás esetén a törvény rendelkezéseit a XVII/A. fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

2. A nyomozásnak nem akadálya, hogy a terhelt ismeretlen helyen tartózkodik, sokszor a nyomozás éppen arra irányul, hogy a terhelt tartózkodási helyét felderítse. Emellett a bizonyítási eszközök felderítéséről is gondoskodni kell (355/C. § (1) bek.).

Ha a terhelt tartózkodási helye nem volt felkutatható és a vádemelésnek más akadálya nincs, a (2) bekezdés szerint az ügyész a vádiratban indítványozhatja, hogy a tárgyalást a terhelt távollétében tartsák meg.

A (3) bekezdés szerint a bíróság a vádlott ellen elfogató parancsot bocsát ki, ha erre korábban nem került sor.

A (4) bekezdés az ügyész kötelezettségévé teszi, hogy a vádemelés előtt - ha az ismeretlen helyen tartózkodó terheltnek nincs meghatalmazott védője - védőt rendeljen ki, és gondoskodjék arról, hogy a védő megismerhesse a nyomozás iratait.

A távollevő terhelttel szembeni eljárás esetén a terheltnek szóló idézést és a részére kézbesítendő vádiratot a védőnek kell kézbesíteni.

3. A 355/D.-355/G. §-ok a bíróságnak az ismeretlen helyen tartózkodó vádlottal szembeni eljárását szabályozzák.

A 355/D. § (1) bekezdése azt az általános szabályt tartalmazza, hogy a bíróság az ismeretlen helyen tartózkodó vádlottal szemben az erre irányuló ügyészi indítványra jár el. Ha az ügyész indítványozta az ismeretlen helyen tartózkodó vádlottal szembeni eljárást, a bíróság az eljárást nem függesztheti fel.

Ha a távollevő vádlott felkutatására tett intézkedések a tárgyalás megkezdése előtt eredményre vezettek, a bíróság erről értesíti az ügyészt, és a vádlottal szemben - szükség esetén - előzetes letartóztatást, illetve ideiglenes kényszergyógykezelést rendelhet el, vagy lakhelyelhagyási tilalomról rendelkezhet (355/D. § (2) bek.).

4. A 355/E. § azt az esetet szabályozza, ha a vádlott tartózkodási helye a vádemelést követően válik ismeretlenné. A bíróság az eljárás felfüggesztése nélkül felhívhatja az ügyészt, hogy kíván-e indítványt tenni a tárgyalásnak a vádlott távollétében történő megtartására. A felhívással egyidejűleg a bíróság a vádlott ellen elfogatóparancsot bocsát ki (355/E. § (1) bek.).

A (2) bekezdés szerint ha az ügyész indokoltnak tartja, hogy a tárgyalást a vádlott távollétében tartsák meg, erre tizenöt napon belül indítványt tesz. Ha a vádlottnak korábban nem volt védője, az ügyész az indítványában védő kirendelését is indítványozza.

Ha az ügyész a tárgyalásnak a vádlott távollétében megtartását indítványozza, a bíróság a korábban megkezdett tárgyalást - a korábbi tárgyalás anyagának ismertetésével - folytathatja, a tárgyalást nem kell megismételni, ha egyébként a folytatólagos tárgyalás feltételei fennállnak.

A (3) bekezdés szerint a tárgyalás nem folytatható, ha az ügyész a tárgyalásnak a vádlott távollétében történő folytatását nem indítványozza. Ebben az esetben a tanács elnökének az eljárást fel kell függesztenie.

A (4) bekezdés arról rendelkezik, hogy a 355/E. § (1)-(3) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a másodfokú bírósági eljárásban is.

5. A 355/F. § azt a garanciális jelentőségű rendelkezést mondja ki, hogy a vádlott távollétében tartott tárgyaláson kötelező az ügyész és a védő részvétele.

6. A 355/G. § arra az esetre tartalmaz rendelkezéseket, ha a vádlott felkutatására tett intézkedések eredményre vezettek. Ha ez az első fokú bíróság ügydöntő határozatának meghozatala előtt következik be, az (1) bekezdés szerint a bíróság a tárgyalást a korábbi tárgyalás anyagának ismertetésével folytatja.

A (2) bekezdés arra az esetre vonatkozik, ha a vádlott felkutatására tett intézkedések az első fokú bíróság ügydöntő határozatának meghozatala után vezettek eredményre. A vádlott a fellebbezésre nyitva álló határidőn belül, fellebbezés bejelentése helyett az első fokú bíróságnál kérheti a tárgyalás megismétlését.

A (3) bekezdés a tárgyalás megismétlésére vonatkozó szabályokat tartalmazza. A bíróság ismerteti a vádlott távollétében tartott tárgyalás alapján hozott határozatát és a vádlott kérelmét. A megismételt tárgyaláson a tanú újabb kihallgatása és a szakértő újabb meghallgatása mellőzhető, ehelyett a tanúnak a bíróság előtt tett korábbi vallomásáról, illetve a korábban előterjesztett szakvéleményről készült jegyzőkönyvet fel lehet olvasni.

A bíróság a vádlott távollétében tartott tárgyalás alapján hozott határozatát a megismételt eljárás eredményétől függően hatályban tartja, vagy hatályon kívül helyezi, és új határozatot hoz [(4) bek.] .

Az (5) bekezdés szerint ha a vádlott tartózkodási helye a másodfokú bírósági eljárásban válik ismertté, a másodfokú bíróság a vádlott kérelmére az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja.

Ha a terhelt tartózkodási helye a jogerős ítélet meghozatala után válik ismertté, a (6) bekezdés szerint a javára perújítási indítványt, illetve perújítási kérelmet lehet előterjeszteni.

7. A 355/H. § a külföldön tartózkodó terhelt távollétében folytatott eljárást szabályozza. Az (1) bekezdés szerint az ügyész indítványára a külföldön tartózkodó vádlott távollétében is megtartható a tárgyalás, ha a kiadatásának nincs helye, azt megtagadták, és a büntetőeljárás átadására sem került sor. Az ügyész erre a vádiratban tesz indítványt.

A (2) bekezdés arra az esetre vonatkozik, ha a bírósági eljárásban állapítják meg, hogy a külföldön tartózkodó vádlott kiadatásának nincs helye, vagy a kiadatását megtagadták, és a bíróság a büntetőeljárás átadását sem tartja indokoltnak. Ebben az esetben a bíróság felhívhatja az ügyészt, hogy kívánja-e indítványozni a tárgyalásnak a vádlott távollétében történő folytatását.

A (3) bekezdés azt az esetet szabályozza, ha az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott távollétében tartott tárgyaláson állapítják meg, hogy a külföldön tartózkodó vádlott kiadatásának nincs helye, vagy a kiadatását megtagadták, és a bíróság nem tartja indokoltnak a büntetőeljárás átadását. Ez esetben a bíróság a tárgyalást a vádlott távollétében az ügyész felhívása nélkül folytatja.

A (4) bekezdés a 355/C-355/G. § rendelkezéseinek értelemszerű alkalmazását rendeli, ha az eljárást külföldön tartózkodó terhelttel szemben folytatják, illetve ha a terhelt hazatért.

A 108. §-hoz

1. A Javaslat 108. §-a a "Lemondás a tárgyalásról" fejezetcímmel külön eljárást iktat be a Be.-be, amely nem a bírósági eljárás egészéről, hanem csak a tárgyalásról való lemondást teszi lehetővé a vádlott számára. Ez jelentős munkateher csökkentést biztosít.

A fejezetet bevezető 355/I. § azt a külön eljárásokra vonatkozó alapvető rendelkezést tartalmazza, hogy a tárgyalásról való lemondás esetében a Be. rendelkezéseit a XVII/B. fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

2. A tárgyaláshoz való jogról lemondást a Javaslat nem tekinti korlátlannak, a legsúlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekmények esetében a terhelt érdekei is azt kívánják, hogy a bírósági tárgyalásra kerüljön sor.

A 355/J. § (1) bekezdése szerint a bíróság nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt nyilvános ülésen mondhatja ki a vádlottat bűnösnek és alkalmazhat büntetést, ha a vádlott a tárgyaláshoz való jogáról lemond, beismerő vallomást tesz, és az ügyész ezt az eljárást indítványozza.

A (2) bekezdés azt a garanciális rendelkezést tartalmazza, hogy az eljárásban az ügy nyilvános ülésen történő elbírálására vonatkozó indítvány megtételétől kötelező a védő részvétele.

A tárgyalásról való lemondás a terheltnek jelentős előnyt kínál, mert a kiszabható büntetés mértékére a Btk. 87/C. §-a, illetve 85/A. §-a az irányadó, a kiszabható büntetés felső határa tehát alatta marad a bűncselekményre a Btk. különös részében meghatározott büntetési tétel felső határának.

A bíróság döntési jogkörét a (4) bekezdés akként korlátozza, hogy a polgári jogi igényt nem utasíthatja el.

3. A 335/K. § az ügyész eljárását szabályozza. Az ügy nyilvános ülésen való elbírálása lehetőségét mindenekelőtt az ügyész ítéli meg. Az ügy körülményeinek, így különösen a gyanúsított személyének és az elkövetett bűncselekménynek figyelembevételével dönt az ügyész arról, hogy a gyanúsítottal szemben célszerű-e a tárgyaláson lefolytatandó bizonyítási eljárás mellőzése és elegendőnek véli-e az alkalmazható jogkövetkezmények súlyát. Az ügyész e döntésének feltétele, hogy a gyanúsított a nyomozás során beismerő vallomást tett, és kezdeményezi az ügy nyilvános ülésen való elbírálását.

A (2) bekezdés lehetőséget ad arra, hogy a nyomozás során beismerő vallomást nem tett terhelt a nyomozás befejezése után, legkésőbb a vádirat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül kezdeményezze, hogy az ügyész indítványt tegyen az ügy nyilvános ülésen való elbírálására. Ha az ügyész erre lehetőséget lát, a terheltet meghallgatja, és ha a kezdeményezést elfogadja, indítványozza a bíróságnak a nyilvános ülésen történő elbírálást.

A (3) bekezdés szerint az ügyész a nyilvános ülésen való elbírálás indítványozásáról értesíti a terheltet, és figyelmezteti arra, hogy az eljárásban kötelező a védő részvétele.

A (4) bekezdés azt szabályozza, amikor az ügyész nem indítványozza a nyilvános ülésen való elbírálást. Ebben az esetben az ügyész a bíróságot nem tájékoztathatja a terhelt kezdeményezéséről, és az ezzel összefüggő iratokat nem nyújthatja be a bírósághoz. Ez a tájékoztatás a bíróság döntését befolyásolhatná, a megtiltása éppúgy a terhelt érdekét védi, mint az (5) bekezdésnek az a rendelkezése, amely kizárja a nyilvános ülésen való elbírálásra irányuló ügyészi indítvány visszavonását. Az utóbbi alól kivétel, ha az ügyész a nyilvános ülés eredményéhez képest úgy látja, hogy a vádlott más bűncselekményben bűnös, vagy más bűncselekményben is bűnös, és erre tekintettel indítványozza az ügy tárgyalásra utalását.

4. A 355/L.-355/P. § a bíróság eljárására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A bíróság az ügyet egyesbíróként eljárva, nyilvános ülés alapján bírálja el. A nyilvános ülésen az ügyész részvétele kötelező. Az egyesbíró eljárását az elbírálás viszonylag egyszerű módja, az ügyész és a védő kötelező részvételét a szakszerűség iránti igény indokolja.

Az ügy egyszerűsített elbírálása nem teszi szükségtelenné a nyilvános ülés jogi és technikai feltételeinek biztosítását. Ezért a 355/L. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tárgyalás előkészítésének szabályait ebben az esetben is alkalmazni kell. A nyilvános ülés megtartására a XVII/B. fejezetben foglalt eltérésekkel az első fokú bírósági eljárás szabályai az irányadók.

5. A nyilvános ülés lefolytatásának a szabályai viszonylag egyszerűek, minthogy a bizonyítás ilyenkor gyakorlatilag elmarad. A vádat és az ügynek nyilvános ülésen alapuló elbírálására vonatkozó indítványát az ügyész ismerteti (355/M. § (1) bek.).

A vád ismertetését és a nyilvános ülésen történő indítvány előterjesztését követően a bíróság tájékoztatja a vádlottat a tárgyalásról lemondás és a bíróság előtt tett beismerés következményeiről. A vádlott jogainak védelme szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hogy a bíróságtól kap tájékoztatást arról, hogy a tárgyalásról lemondás és a beismerés feljogosítja a bíróságot a bűnösség megállapítására és a jogkövetkezmények alkalmazására, valamint arról, hogy az ilyen módon megállapított és a váddal egyező tényállás miatt nem fellebbezhet, legfeljebb a büntetés mértékét támadhatja (355/M. § (2) bek.).

A tájékoztatást követően a vádlottnak nyilatkoznia kell a tárgyalásról lemondásról. E nyilatkozat előtt lehetővé kell tenni, hogy a vádlott a védőjével tanácskozzék (355/M. § (3)-(4) bek.).

A bíróságot nem köti az ügy nyilvános ülésen történő elbírálására vonatkozó indítvány. Ha a bíróság a vádlott nyilatkozata, az eljárás iratai, valamint - szükség esetén - az ügyészhez, a vádlotthoz és a védőhöz intézett kérdésekre adott válaszok alapján nem látja akadályát az ügy nyilvános ülésen való elintézésének, a nyilvános ülést megkezdi. Egyéb esetben a bíróság az ügyet tárgyalásra utalja. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek (355/M. § (5) bek.).

6. A 355/N. § a vádlott kihallgatásáról rendelkezik. A tárgyalásról lemondó vádlottat a bíróság részletesen kihallgatja a vád tárgyává tett cselekményekről. A beismerő vallomásnak a bíróság előtt is el kell hangzania ahhoz, hogy a bíróság a tárgyalásról lemondást érvényesnek tekintse. Ha a vádlott a vallomástételt megtagadja, az ügyet tárgyalásra kell utalni. Erre a vádlottat a kihallgatás előtt figyelmeztetni kell.

A (2) bekezdés a bíróságnak a vádlott kihallgatása utáni, garanciális szempontból fontos feladatáról szól. Ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy a vádlott beszámítási képessége, beismerésének önkéntessége vagy hitelt érdemlősége iránt ésszerű kételyek mutatkoznak, illetve ha a vádlottnak a nyomozás során és a nyilvános ülésen tett vallomása lényegesen eltér, az ügyet tárgyalásra kell utalni. Ha a bíróság erre nem lát alapot, a vádlottat a büntetéskiszabási körülményekre is ki kell hallgatni, minthogy az ítélet meghozatalára gyakorlatilag nyomban sor kerül.

A (3) bekezdés szerint a vádlott kihallgatása után az ügyész, ezt követően a védő felszólalhat. A felszólalás a lényegét tekintve általában a büntetés kiszabására irányulhat.

7. A 355/O. § (1) bekezdése szerint a bíróság a vádlott bűnösségét a beismerő vallomására és a nyomozás irataira alapítja.

A (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy ha a bíróság megítélése szerint az elkövetett cselekményre a vádtól eltérő súlyosabb minősítés látszik megállapíthatónak, az ügyet tárgyalásra kell utalnia.

8. Az eljárás ésszerű gyorsításának és a tanúk kíméletének a követelményével áll összhangban a 355/P. §-nak az a rendelkezése, hogy ha a bíróság az ügyet a nyilvános ülésen tárgyalásra utalta, a bíróság a tárgyalást nyomban megtartja, feltéve, hogy a tanúk a kibocsátott idézésre a bíróságon megjelentek, és a tárgyalás megtartásának nincs akadálya. Természetesen az ilyen esetben sem kerülhet sor az azonnali tárgyalásra, ha annak egyéb feltételei nem biztosíthatók.

9. A jogorvoslat szabályait a 355/R-355/S. § tartalmazza. A tárgyalásról lemondás azt jelenti, hogy a vádlott a vád tárgyává tett cselekményben a bűnösségét elismeri. Ha ezek alapján a bíróság a vádlott bűnösségét megállapítja, és vele szemben jogkövetkezményeket alkalmaz, indokolatlan, hogy a bűnösség megállapítása és a váddal egyező tényállás megállapítása miatt jogorvoslati jogot gyakoroljon. A büntetés mértéke és az egyéb jogkövetkezmények tekintetében természetesen korlátlanul fellebbezhet. Az alkalmazott jogkövetkezményt az ügyész is kifogásolhatja. A 355/R. § ennek megfelelően rendelkezik úgy, hogy a bűnösség megállapítása és a 355/O. § szerint megállapított, a váddal egyező tényállás miatt nincs helye fellebbezésnek.

10. A 355/S. § a másodfokú bíróság eljárására vonatkozik. Az (1) bekezdés szerint a másodfokú bíróság az ügyésznek a büntetés súlyosítására irányuló fellebbezése esetén is a 355/J. § (2) bekezdésében megállapított kereten belül szabhatja ki a büntetést.

A (2) bekezdés arra az esetre vonatkozik, ha az első fokú bíróság a nyilvános ülést a törvényi feltételek hiányában tartotta meg. Ennek az eljárási jogszabálysértésnek az a következménye, hogy a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot a megismételt eljárás szabályai (IX. fejezet III. cím) szerinti lefolytatására utasítja.

A 109. §-hoz

A Be. 356. §-a a XVIII. fejezetben foglalt különleges eljárások általános szabályait állapítja meg.

A bírósági titkár által elvégezhető eljárási cselekmények körének a bővítése a Javaslat egyik fontos célkitűzése. A hatályos Be. XVIII. fejezete csak az elkobzásra irányuló eljárásban (375. § (6) bek.) teszi lehetővé, hogy a bíróság feladatát bírósági titkár is ellássa, azzal a megszorítással, hogy a bírósági titkár tárgyalás tartására nem jogosult.

A Javaslat a bírósági titkár feladatkörének szélesítését a különleges eljárásokban akként oldja meg, hogy a Be. 356. §-át (5) bekezdéssel egészíti ki.

Az új (5) bekezdés azt az általános szabályt tartalmazza, hogy az e fejezetben meghatározott eljárásokat bírósági titkár is lefolytathatja. Ez alól azonban - egyes különleges eljárások feladatára tekintettel - kivételt kell tenni. A Javaslat tételesen felsorolja azokat a különleges eljárásokat, amelyeket bírósági titkár nem folytathat le. Ezek a feltételek szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztása életfogytig tartó szabadságvesztés esetén (360. §), a vagyonelkobzás utólagos kiterjesztése (371. §), a kényszergyógykezelés felülvizsgálata (373. §), az eljárás próbára bocsátás esetén (374. §), az összbüntetésbe foglalás (378. §), az utólagos összbüntetésbe foglalás (378/A. §), a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos eljárás a vádirat benyújtása előtt (379/A-379/C. §), a különösen védett tanú kihallgatása (379/D-379/F. §), az előzetes letartóztatás meghosszabbítása a Legfelsőbb Bíróság által (380. §), a biztosíték (393/A-393/B. §) és a külföldi ítélet érvényének elismerése (394/A. §).

A 110. §-hoz

A Be. 360. §-a különleges eljárásként szabályozza a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztását életfogytig tartó szabadságvesztés esetén. Az (1) bekezdés arra az esetre utal, ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt szabadságvesztésre ítélik, és a Btk. 47/A. §-ának (3) bekezdésére hivatkozik. A Btk.-nak az 1998. évi LXXXVII. törvény 5. §-ával beiktatott 47/B. §-a a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja elhalasztásának az (1)-(5) bekezdésben szabályozott eseteit határozza meg. Az elhalasztásról külön eljárásban való döntésnek valamennyi esetben helye van, a Javaslat ennek megfelelően módosítja a Be. 360. §-ának (1) bekezdését.

A 111. §-hoz

A Be. 363. §-ának eredeti rendelkezése más munkahely vagy munka kijelölését szabályozta a javító-nevelő munka végrehajtására. Ezt az 1979. évi 11. tvr. 126. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

A Btk.-nak a közérdekű munkát szabályozó 49. §-a (1) bekezdése szerint a közérdekű munkára ítélt köteles a részére - a bíróság ítéletében - meghatározott munkát végezni. A Javaslat a 111. §-sal a Be.-be beiktatott, a "közérdekű munka utólagos meghatározása" alcímű 363. §-ban különleges eljárással szabályozza azt az esetet, ha a közérdekű munkát kiszabó jogerős ítéletében a bíróság nem határozta meg a közérdekű munkaként végzendő munkát. A Be. új 363. §-a szerint ezt a mulasztást bíróság az utólagos határozatával pótolja.

A 112. §-hoz

A kiutasítás a jogrendszerünkben mellékbüntetés, amelynek anyagi jogi szabályait a Be. 61. §-ának az 1998. évi LXXXVII. törvény 10. §-ával megállapított szövege tartalmazza. Ennek (5) bekezdése szerint a végleges hatályú kiutasítás alól a bíróság a kiutasítottat, kérelmére mentesítheti, ha arra érdemes, és a kiutasítás óta tíz év eltelt.

A végleges hatályú kiutasítás alóli mentesítés eljárási szabályait a Be.-nek a Javaslat 112. §-ával beiktatott új 370/B. §-a állapítja meg. Az elítélt a végleges hatályú kiutasítás alóli mentesítését az alapügyben első fokon eljárt bíróságnál kérheti. A kérelmet a Magyar Köztársaság külképviselete útján kell előterjeszteni.

A (2) bekezdés a mentesítési kérelmet elbíráló bíróság feladatait határozza meg. A bíróság a kérelem elbírálása előtt beszerzi az ügyész és az idegenrendészeti hatóság nyilatkozatát. Ha erre lehetőség van, a bíróság az elítélt lakóhelye szerinti államnak bűnügyi jogsegély teljesítésére feljogosított hatóságától is nyilatkozatot szerez be.

Ha a bíróság a nyilatkozatok beszerzése után megállapítja, hogy a mentesítés törvényi előfeltételei hiányoznak, a kérelmet elutasítja. Ha a kérelem előfeltételei megvannak, a bíróság az elítélt kérelmét érdemben elbírálja.

A 113. §-hoz

A Be. 375. §-a az elkobzásra irányuló különleges eljárást szabályozza. A Javaslat 113. §-a a Be.-t új 375/A. §-sal egészíti ki, amely arra az esetre vonatkozik, ha a büntetőeljárás során lefoglalt dolog birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik. A 375/A. § (1) bekezdése szerint a bíróság a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára határoz a lefoglalt dolog elkobzásáról, ha az elkobzásnak az említett feltétele fennáll.

A (2) bekezdés szerint a bíróságnak az elkobzásra irányuló eljárására értelemszerűen irányadó a Be. 375. §-ának (2)-(5) bekezdése.

A 114. §-hoz

A Javaslat 114. §-a "Utólagos rendelkezés a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendeléséről" alcímmel új 377/A. §-t iktat be. Annak a törvénysértésnek a különleges eljárásban történő reparációjára ad lehetőséget, amely azáltal valósult meg, hogy a bíróság a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását törvénysértően rendelte el. A bíróság a különleges eljárás keretében a törvénysértő rendelkezést hatályon kívül helyezi.

A 115. §-hoz

1. A kártalanítási igény elbírálását a Be. 385/A-385/D. §-ai szabályozzák, a 385/A. §-t az 1994. évi XCII. törvény 24. §-a iktatta be.

A Javaslat 115. §-a a Be. 385/A. §-a helyébe új szabályozást iktat be, amely a hatályos Be. 385/A-385/D. §-ának egyes rendelkezéseit módosítva veszi át.

A kártalanítási igény elbírálásával kapcsolatban a büntető bíróság feladatát az (1) bekezdés akként határozza meg, hogy a bíróság a kérelmet a büntetőügy irataival együtt az eljárás lefolytatása végett a kártérítés elbírálására a Polgári Perrendtartás szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak küldi meg. Az iratok megküldését elrendelő végzés elleni fellebbezést a Javaslat kizárja.

A (2) bekezdés a kártalanítási igény elbírálása során azt az alapvető rendelkezést tartalmazza, hogy a bíróság a Be.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Perrendtartás szabályai szerint jár el. A perben felperesként a kártalanítási igényt előterjesztő terhelt, illetve az örököse (385. § (4) bek.), alperesként a Magyar Állam képviseletében az igazságügy-miniszter vesz részt. A (3) bekezdés szerint a bíróság a kártalanítási igény elbírálása előtt beszerzi az alapügyben eljárt ügyészség nyilatkozatát. Az utóbbi rendelkezés a Be. 385/A. §-ához képest pontosabban határozza meg, hogy szükség esetén melyik ügyészséget kell megkeresni.

A (4) bekezdés azt a szabályt tartalmazza, hogy a kártalanítást az állam köteles megfizetni.

2. A Be. 385/B-385/D. §-ának hatályon kívül helyezését a Javaslatnak a Be. hatályukat vesztő rendelkezéseit felsoroló rendelkezése tartalmazza.

A 116. §-hoz

A Be.-nek a halasztás és részletfizetés engedélyezésének eljárási szabályait megállapító, az 1998. évi LXXXIII. törvény 53. §-ával beiktatott 398/D. §-ának (5) bekezdése a szabadságvesztés, a közérdekű munka és a javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztása tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslatról, a második bekezdés a másodfokú bíróság határozata elleni fellebbezés elbírálásáról rendelkezik. A Javaslat 116. §-a ezt úgy módosítja, hogy a másodfokú bíróságnak a halasztást engedélyező határozata ellen az ügyész kifogást jelenthet be, amelynek elbírálására a Be. 275/A. §-ának (2)-(4) bekezdése irányadó. Ez összhangban áll a Javaslat 84. §-ával, amely a kifogás jogintézményét vezeti be.

A 117. §-hoz

A kegyelmi eljárást a Be. 400-401/A. §-ai szabályozzák, a kegyelmi döntésről szóló értesítés kézbesítését illetően azonban csak a sajátos esetre vonatkozó 401/A. § rendelkezik. Ezt a hiányt pótolja a Be. 400. §-ának a Javaslat 117. §-ával beiktatott (5) bekezdése.

A Javaslat szerint a kegyelmi döntésről szóló értesítést a terheltnek és a kérelmezőnek az a bíróság, illetve ügyész kézbesíti, amely előtt az eljárás folyik. Ha a kegyelmi kérelmet a bíróság határozata jogerőre emelkedését követően terjesztették elő, a kegyelmi döntésről szóló értesítést az ügyben első fokon eljárt bíróság kézbesíti az elítéltnek és a kérelmezőnek. Az (5) bekezdés harmadik mondata a szabadságvesztést töltő elítélttel kapcsolatos rendelkezést tartalmaz. Ebben az esetben a kegyelmi döntésről az értesítést az elítélt részére a büntetés-végrehajtási intézet útján kell kézbesíteni.

A 118. §-hoz

1. A Be. 404. §-ának (1) bekezdése felhatalmazást ad az igazságügy-miniszternek a b)-m) pontban felsoroltaknak szabályozására.

A Javaslat a Be. 404. § (1) bekezdésének az 1989. évi XXVI. törvény 33. §-ával beiktatott m) pontját úgy módosítja, hogy a büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásának részletes szabályait az igazságügy-miniszter a belügyminiszterrel együttesen és a legfőbb ügyésszel egyetértésben szabályozza; az n) pontban a házi őrizet végrehajtási szabályainak a belügyminiszterrel együttesen és a legfőbb ügyésszel egyetértésben rendeletben történő szabályozásra hatalmazza fel az igazságügy-minisztert.

2. A Javaslat a Be. 404. §-át (4) bekezdéssel egészíti ki, amely a honvédelmi miniszternek ad felhatalmazást, hogy a szoros felügyelet alá helyezés végrehajtásának szabályait, valamint a katonával szemben elrendelt lakhelyelhagyási tilalom ellenőrzésének szabályait az érdekelt miniszterekkel együttesen és a legfőbb ügyésszel egyetértésben rendeletben állapítsa meg.

A 119. §-hoz

A Be. 406. §-a szerint a más bíróságoktól származó megkereséseket a helyi bíróság elnöke által kijelölt bírón kívül közjegyző és bírósági titkár is teljesítheti. A törvény e rendelkezésének a közjegyzőre vonatkozó része 1991-től, a közjegyzőkre vonatkozó új szabályozás folytán tárgytalanná vált. Ezért a javaslat a Be. 406. §-ából elhagyja egyrészt a helyi bíróság elnöke által kijelölt bíróra utalást, amely felesleges, mert a bíró ilyen feladat-teljesítése magától értetődik, másrészt a közjegyző kijelölésére sem ad lehetőséget.

a NEGYEDIK RÉSZ-hez

A 120. §-hoz

A jogászi hivatások egyenrangúságának elismerését és a jogi pályák közötti átjárhatóság kiteljesítését szolgálja a Javaslat azáltal, hogy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvénynek (a továbbiakban: Bjt.) a bírói kinevezésre vonatkozó rendelkezését kiegészíti az alkotmánybírák és a közigazgatásban dolgozó jogászok bírói pályára lépésére vonatkozó szabályokkal. A közigazgatási bíráskodás az igazságszolgáltatásban egyre nagyobb súlyt kap, ezért komoly igény mutatkozik a közigazgatáshoz értő, különösen a hatósági ügyintézésben jártas bírák iránt. A Javaslat ennek érdekében lehetővé teszi, hogy a központi közigazgatási szerveknél közigazgatási vagy jogi szakvizsgához kötött munkakörben foglalkoztatott jogászok - a bírói kinevezés egyéb feltételeinek fennállása esetén - az igazságügy egyes területein működő jogászokhoz hasonlóan, kötelező bírósági (ügyészségi) titkári működés nélkül, közvetlenül bírói pályára kerülhessenek. Ugyanilyen szabályok vonatkoznak a korábban alkotmánybíróként dolgozó pályázók bírói kinevezésére is.

A 121. §-hoz

A jelenlegi szabályozás szerint a bírói kinevezések először egységesen három éves határozott időre szólnak. E rendelkezés a pályára visszatérő bírák helyzetét indokolatlanul megnehezíti.

A három éves határozott idejű első bírói kinevezés alól ezért indokolt és méltányos bizonyos körben eltérést engedni. A Javaslat szerint az első bírói kinevezés - az Országos Igazságszolgáltatási Tanács javaslatára - határozatlan időre szól, ha a bíró főszabályként korábban legalább három évig bíróként dolgozott, vagy a pályázó az igazságügy vagy a közigazgatás területén legalább öt éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, illetve a tudomány vagy az oktatás területén kiemelkedő érdemeket szerzett. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 2. § (5) bekezdése értelmében, ha az országgyűlési képviselő a megválasztása előtt bíró volt és képviselői megbízatásának megszűnésekor ismét bíróvá történő kinevezését kéri, kinevezése - az Országos Igazságszolgáltatási Tanács javaslatára - jelenleg is határozatlan időre szól.

A 122. §-hoz

A hatályos szabályozás szerint az adó-, vám-, illeték- és jövedéki ügyekben, továbbá a társadalombiztosítási ügyekben eljáró bírákat jelöli ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. A Javaslat az egyes pertípusok helyett egységesen a közigazgatási perekben eljáró bírák kijelölését írja elő.

A 123. §-hoz

E rendelkezés a Bjt.-nek a bírák kirendelésére vonatkozó szabályait módosítja.

Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én aláírt egyezmény 6. cikke szerint mindenkinek joga van arra, hogy az ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű határidőn belül tárgyalja és hozzon határozatot polgári jogai és kötelezettségei tárgyában, illetve az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Hasonló rendelkezést tartalmaz az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdése és az ügyek ésszerű határidőn belüli befejezésének követelményéről rendelkezik a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 9. §-a is. E követelmények érvényesülését alapvetően befolyásolják az ítélkezés objektív és szubjektív feltételei, valamint a bíróságok mindenkori ügyforgalma. A hatékonyabb bírósági munkaszervezés érdekében indokolt, hogy a jövőben - megfelelő törvényi garanciák mellett - a bíró hozzájárulása nélkül is sor kerülhessen a kirendelésre, ha a bírót a megyei bíróság illetékességi területén kívüli, illetőleg az ítélőtábla bíráját más szolgálati helyre rendelik ki.

A 124. §-hoz

A Javaslat a hatályos rendelkezésekben felsorolt közjogi összeférhetetlenségi okokat kiegészíti azzal a tilalommal, hogy a bíró nem viselhet állami vezetői (helyettes államtitkári, államtitkári, stb.) tisztséget.

A 125. §-hoz

A Javaslat a hatályos szabályozást pontosítja, illetőleg kiegészíti azzal a rendelkezéssel, amely az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalába beosztott bírák tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlásának jogát, jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában a Hivatal vezetőjének hatáskörébe utalja.

A 126. §-hoz

A bíró munkájának értékelésére határozott idejű kinevezés esetén a három éves határozott idő elteltével, majd a határozatlan időre szóló kinevezést követően még további két alkalommal, hatévenként kerül sor. Az első 15 éves szolgálati idő alatt tehát - a soron kívüli értékelésre okot adó esetektől eltekintve - háromszor kerül sor a bíró munkájának értékelésére. Mivel az első bírói kinevezés bizonyos esetekben a jövőben határozatlan időre is szólhat, a szabályozás következetességének fenntartása érdekében a Javaslat úgy rendelkezik, hogy ha az első kinevezés határozatlan időre szól, abban az esetben is értékelni kell a bíró munkáját a kinevezést követő harmadik év eltelte előtt, majd ezt követően még további két alkalommal.

A 127. §-hoz

A hatályos szabályozás az összeférhetetlenség miatt már az országgyűlési, önkormányzati képviselői, illetve polgármesteri választásokon jelöltként induló bíró számára is előírja a szolgálati viszony megszüntetését. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy ha a bíró megválasztására nem került sor, néhány hónap elteltével is csak - a kinevezési előfeltételek (pályaalkalmassági vizsgálat, pályázati kötelezettség) teljesítése esetén - ismételt kinevezéssel kerülhetett vissza a bírói pályára. Erre a helyzetre nyújt méltányos megoldást - a bíróságokról szóló korábbi törvényben, illetve az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló 1994. évi LXXX. törvényben (40. §) ismert jogintézmény - a szolgálati viszony szünetelésének ismételt bevezetése.

A választásokon jelöltként való indulás már politikai tevékenység folytatásával jár, ami a bírák esetében alkotmányos tilalomba ütközik. Erre figyelemmel úgy rendelkezik a Javaslat, hogy ha a bíró képviselői vagy polgármesteri választáson jelöltetni kívánja magát, köteles e szándékát bejelenteni, és a bejelentéstől a választás eredményének közzétételéig, illetve megválasztása esetén mandátuma igazolásáig bírói szolgálati viszonya szünetel. A szünetelés időtartama alatt a bíró a hivatását nem gyakorolhatja. A szünetelés időtartama azonban bírói szolgálati viszonyban töltött időnek minősül. A bíró szolgálati viszonya a bíró megválasztása esetén megszűnik. Ha megválasztására nem kerül sor, bírói szolgálati viszonya folytatódik és a bírói szolgálati helyre való beosztását - a Javaslatban meghatározott jogszabályi rendelkezések alkalmazásával - ismét meg kell határozni.

A 128. §-hoz

A bírói szolgálati viszony megszűnésének szabályait a Javaslat az összeférhetetlenségi szabályok változásához igazodóan módosítja, amikor úgy rendelkezik, hogy a bíró szolgálati viszonya megszűnik, ha a bírót országgyűlési, önkormányzati képviselőnek vagy polgármesternek megválasztották, illetve állami vezetőnek megválasztották vagy kinevezték.

A 129. §-hoz

A Javaslat bevezeti a helyi bíróságon dolgozó bírák beosztási pótlékát, amelynek mértéke a legalacsonyabb bírói alapilletmény 10 %-a. Ennek indoka az, hogy változatlanul jelentős a helyi bíróságon a bírák leterheltsége, amit - a magasabb szintű bíróságok és más jogászi pályák elszívó hatásának ellensúlyozása érdekében - pótlék megállapításával indokolt elismerni. A pótlék bevezetése egyben elősegíti a bírói kar belső struktúrájának stabilizálását, és a fluktuáció csökkenő tendenciájának megőrzését.

A 130. §-hoz

A bírák kirendelésére vonatkozó szabályok változásához igazodóan a Javaslat - a kirendeléssel szükségszerűen együttjáró többletköltségek fedezetére - az egyébként járó napidíj 150 százalékának megfelelő juttatást állapít meg, ha a bírót a megyei bíróság illetékességi területén kívüli, illetőleg az ítélőtábla bíráját más szolgálati helyre rendelik ki.

A 131. §-hoz

A kifizetés pénzügyi lebonyolításának elősegítése érdekében a Javaslat a bírák külön juttatásának kifizetésére a tárgyévet követő év január 31. napját határozza meg.

A 132. §-hoz

A Javaslat a hatályos szabályozásnak a Legfelsőbb Bíróságra, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalába és az Igazságügyi Minisztériumba beosztott bírákra vonatkozó egyes rendelkezéseit pontosítja a szolgálati idő tekintetében, valamint a bírák soron kívüli előresorolása és részükre cím adományozása során követendő eljárási szabályok vonatkozásában.

A 133. §-hoz

A Javaslat a legfelsőbb bírósági bírák ítélőtáblára történő beosztására vonatkozó jelenleg hatályos átmeneti rendelkezést pontosítja azáltal, hogy nemcsak a Legfelsőbb Bíróság hatáskörének változásából adódóan, a Bjt. 19. §-a alapján felajánlott új bírói beosztás esetén, hanem a legfelsőbb bírósági bíró kezdeményezésére történő táblabírói beosztás esetében is lehetőséget biztosít arra, hogy az ítélőtáblára kerülő bírák a legfelsőbb bírósági bírói címüket és illetményüket megtarthassák.

az ÖTÖDIK RÉSZ-hez

A 134. §-hoz

A Javaslat kiegészíti az OIT delegált tagjainak körét a bírósági végrehajtók, az igazságügyi szakértők és a közjegyzők kamarájának elnökeivel annak érdekében, hogy a testület munkájába ilyen módon e szervek is bekapcsolódhassanak. Az igazságszolgáltatás egészének harmonikus működése azt kívánja, hogy az igazságügyi szakmai kamarák mindegyike képviseltesse magát a testületben. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy erősödjön a bírósági igazgatásban - a testület delegált tagjai által megvalósuló - külső kontroll szerepe, illetve a bíróságok és a szakmai kamarák által képviselt igazságügyi területek munkája összehangoltabbá váljon.

Az OIT összetételében javasolt változás következtében a testület létszáma 19 főre bővül, a tagok többsége azonban változatlanul a bírák által maguk közül választott bíró.

A 135. §-hoz

A megyei bíróságok elnökeinek értekezlete jogi szabályozás nélkül ugyan, de korábban is működött, ezért a Javaslat a bírói testületek körét kiegészíti az elnöki értekezletre vonatkozó szabályozással. Ezáltal a megyei bíróságok elnökeinek eseti tanácskozását a Javaslat közjogi státusszal ruházza fel. Az elnöki értekezlet véleményezési jogot gyakorol az OIT, az OIT elnöke, és az OIT Hivatalának vezetője által előterjesztett kérdésekben, illetve a bíróságok igazgatási ügyeiben javaslattételi joggal rendelkezik. Ilyen módon az elnöki értekezlet működése segíti az Országos Igazságszolgáltatási Tanács munkáját, megalapozottabbá teszi a testületi döntéseket, ezáltal hozzájárul a bírósági igazgatási feladatok eredményesebb, színvonalasabb ellátásához.

A 136. §-hoz

A bírósági titkár hatáskörét az eljárásjogi törvények jelentősen kiszélesítik. A polgári és a büntetőeljárásban egyaránt önálló, érdemi hatáskört biztosítanak számukra, lehetővé téve ezáltal azt, hogy a bírák elsősorban az ítélkező tevékenységre, a tárgyalásra, és az érdemi határozathozatalra összpontosíthassanak. A titkár önállóan intézi azokat a feladatokat, amelyek ellátására az egyes jogszabályok felhatalmazást adnak. A konkrét ügyekben a titkár hatásköre többnyire a tárgyalás előkészítésére, a közbenső intézkedések megtételére, és egyes tárgyaláson kívül elbírálható kérelmek tárgyában történő határozathozatalra terjed ki. E feladatok ellátása során, illetve a döntések meghozatalakor a Javaslat a bírósági titkárokra vonatkozóan is előírja a bírák függetlenségére vonatkozó - a törvény 3. §-ában foglalt - rendelkezés megfelelő alkalmazását, garantálva ezáltal ebben az esetben is a tisztességes és pártatlan eljárást.

A 137. §-hoz

Az ítélőtáblák felállításának előkészítésére tett korábbi intézkedések tapasztalatai azt bizonyították, hogy bonyolult, a gyakorlatban nehezen végrehajtható a hatályos szabályozásnak az az átmeneti rendelkezése, amely az ítélőtábla vezetői tisztségére benyújtott pályázatok első véleményezésére vonatkozik. A Javaslat ezért egyszerűsíti az említett pályázatok első alkalommal történő véleményezésének szabályait. Az ítélőtábla elnöke és elnökhelyettese esetében ezt a jogkört a megyei bíróságok elnökei együttesen, egyéb vezetők tekintetében pedig a megyei bíróságok kollégiumai, illetve a Legfelsőbb Bíróság megfelelő kollégiumának vezetői együttesen gyakorolják. A Javaslat egyebekben az Országos Ítélőtábla felállításáról rendelkező 1. §-sal hozza összhangba a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvénynek az ítélőtáblákra illetve az ítélőtáblára vonatkozó rendelkezéseit.

a HATODIK RÉSZ-hez

A 138-140. §-hoz

Európa számos országában az igazságszolgáltatás területén önálló jogállású igazságügyi tisztviselők működnek, akiknek hatáskörét törvény szabályozza, döntéseikkel szemben pedig jogorvoslatnak van helye. Alkalmazásuk célja a bírói kar tehermentesítése, a bírói munkát nem igénylő igazságügyi feladatok szakszerű ellátása. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága - a bíróságok túlterheltségének megelőzésére és csökkentésére vonatkozó egyes intézkedésekről szóló R (86) 12 számú ajánlásához fűzött indokolás 23. pontjában, valamint a bírák függetlenségéről, hatékonyságáról és szerepéről szóló R (94) 12 számú ajánlás indokolásának 33. pontjában - kifejezetten az államok figyelmébe ajánlja ezt a lehetőséget, amelyet a nyugati jogrendszerekben már évtizedek óta jó eredménnyel alkalmaznak.

Ilyen önálló jogállású bírósági tisztviselő hazai jogunkban jelenleg a végrehajtási ügyintéző, aki a bírósági végrehajtási eljárásban a bíró feladatkörében eljárva végzi a törvényben meghatározott - végrehajtás elrendelésével és foganatosításával összefüggő - egyes eljárási cselekményeket. Hasonló jogállású igazságügyi alkalmazott a Javaslatban nevesített bírósági ügyintéző. Ennek a tisztviselői rétegnek a foglalkoztatása új munkamegosztási szintet teremt a bírósági szervezetben. A bírák ilyen módon való tehermentesítése több előnnyel is jár. Ítélkezésük hatékonyabbá és gyorsabbá válik, miközben ugyanazoknak a feladatoknak a szakszerű ellátása gazdaságosabban biztosítható.

A Javaslat az új tisztviselői réteg foglalkoztatási lehetőségének megteremtése érdekében az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyára vonatkozó szabályozást kiegészíti a bírósági ügyintézők jogállására és javadalmazására vonatkozó szabályozással.

A bírósági ügyintéző a tisztviselők körébe tartozó igazságügyi alkalmazott, aki önálló felelősséggel olyan érdemi, ügydöntő feladatokat lát el - külön jogszabályokban meghatározott körben -, amelyeket eddig többnyire a bírák vagy bizonyos körben a bírósági titkárok végeztek. E feladatok ellátása magasan kvalifikált szakembereket igényel, ezért a Javaslat felsőfokú iskolai végzettséget ír elő a munkakör betöltéséhez.

A bíróság részéről, a bíró feladatkörében eljárva érdemben intézkedhet a bírósági ügyintéző minden olyan ügyben, és elvégezhet minden olyan eljárási cselekményt, amelyben az eljárásra jogszabály kifejezetten feljogosítja. Az egyes jogszabályok egyértelműen meghatározzák azokat a feladatokat, amelyek a bírósági ügyintéző feladatkörébe utalhatók. E feladatokat a bírósági ügyintéző önálló felelősséggel, de bírói irányítás és felügyelet mellett végzi.

A Javaslat a bírósági ügyintézőre vonatkozó rendelkezéseket az igazságügyi alkalmazottak körében a tisztviselőre vonatkozó szabályozás körébe építi be, ebből következően a bírósági ügyintéző szolgálati viszonyára az igazságügyi alkalmazottra vonatkozó általános rendelkezések, illetve a tisztviselőre vonatkozó szabályok az irányadók. A munkáltatói jogkör gyakorlása körében, valamint az alapszabadság mértéke tekintetében azonban a Javaslat a bírósági ügyintézőre külön szabályokat állapít meg.

A 141. §-hoz

A Javaslat feljogosítja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalát - a személyügyi feladatok ellátásához szükséges adatok körében - az igazságügyi alkalmazottak központi személyi nyilvántartásának vezetésére, illetve az ezzel kapcsolatos feladatok ellátására.

A 142. §-hoz

A bírósági ügyintéző alapilletménye - a munkakörre előírt felsőfokú végzettséggel rendelkező - bírósági tisztviselő bérének felel meg (III. fizetési osztály). A bírósági ügyintéző - a bírósági titkár mellett - a bíró munkáját közvetlenül segítő érdemi munkatárs, aki a munkaköri feladatait önállóan, saját felelősséggel látja el. A Javaslat ennek a munkaköri sajátosságnak az elismeréseként - a fővárosi (megyei) bírósági végrehajtókhoz és a végrehajtási ügyintézőkhöz hasonlóan - a bírósági ügyintéző számára is munkaköri pótlékot állapít meg, amelynek mértéke az illetményalap 10-15 százaléka.

A 143. §-hoz

A kifizetés pénzügyi lebonyolításának elősegítése érdekében a Javaslat az igazságügyi alkalmazottak külön juttatásának kifizetésére a tárgyévet követő év január 31. napját határozza meg.

A 144. §-hoz

A Javaslat a hatályos szabályozásnak az igazságügyi alkalmazottak vezetői pótlékáról rendelkező 6. számú mellékletét - a pótlék mértéke tekintetében fennálló kisebb eltérés megszüntetésével - összhangba hozza az ügyészségi alkalmazottakra vonatkozó szabályozással, figyelemmel arra az évek óta töretlenül érvényesülő szabályozási elvre, hogy a bírósági és az ügyészségi dolgozók előmenetele és javadalmazása azonos módon történjék.

a HETEDIK RÉSZ-hez

A 145. §-hoz

Az ügyészi szervezetet hozzá kell igazítani a bírósági szervezet változásához, ezért a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvényt a Javaslat úgy módosítja, hogy az Országos Ítélőtáblával azonos székhelyen és időpontban írja elő a Fellebbviteli Főügyészség és a Katonai fellebbviteli Ügyészség működésének megkezdését.

a NYOLCADIK RÉSZ-hez

A 146. §-hoz

A törvényjavaslat követi azt a hagyományos elvet, hogy az igazságszolgáltatás két ágára, a bíróságra és az ügyészségre irányadó szabályozás során azonos megoldásokat kell érvényesíteni, kivéve, ahol a két szervezet eltérő feladatköre és belső viszonyai azt kizárják. Ezen elvnek megfelelően a Javaslat hozzáigazítja az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Üsztv.) rendelkezéseit a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, illetőleg az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló törvények módosításához.

A Javaslat ezért átveszi a bírákra vonatkozó azon új szabályt, amely a jogászi hivatások egyenrangúságának és e hivatások közötti átjárhatóság kiteljesítését szolgálja (121. §). Ennek megfelelően lehetővé teszi az ügyész első kinevezését határozatlan időre is, ha a pályázó korábban meghatározott más, magasan kvalifikált jogászi tevékenységet végzett.

A 147-148. §-hoz

A Javaslat az ügyészek összeférhetetlenségére vonatkozó szabályok pontosításával összefüggésben (152. §) a legfőbb ügyész és a legfőbb ügyész helyettes megbízatása megszűnésének okait kibővíti az állami vezetővé történő megválasztás, illetőleg kinevezés esetével, egyben követve a bírákra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok módosítását (124. §).

A 149. §-hoz

A Javaslat a más megyei ügyészség illetékességi területére kirendelt ügyész, illetve a Fellebbviteli Ügyészség más szolgálati helyre kirendelt ügyésze részére az egyébként járó napidíj 150 %-át rendeli napidíjként biztosítani, ezzel elismerve az ilyen kirendeléssel járó többletköltségeket.

A 150-151. §-hoz

A Javaslat az ügyészre vonatkozó összeférhetetlenségi szabály pontosításával (152. §) összefüggésben a legfőbb ügyész és helyettese, illetőleg a legfőbb ügyész által kinevezett ügyész szolgálati viszonya megszűnésének esetei közé felveszi az állami vezetővé való megválasztás, illetőleg kinevezés esetét is. E rendelkezés egyben összhangban áll a bírák szolgálati viszonyának megszűnése eseteinek kiterjesztésére vonatkozó új szabállyal (128. §).

A 152. §-hoz

A Javaslat pontosítja az összeférhetetlenségi szabályokat azzal, hogy az ügyész nem lehet országgyűlési vagy önkormányzati képviselő, polgármester, illetve állami vezető (miniszterelnök, miniszter, államtitkár). Ezzel a megoldással a Javaslat az ügyészekre irányadó összeférhetetlenségi szabályokat az ügyészség sajátos jogállásával összhangban teljeskörűvé és egyértelművé teszi. A Javaslat e rendelkezése a bírákra vonatkozó új összeférhetetlenségi előíráshoz igazítja az ügyészekre irányadó szabályozást (124. §).

A 153. §-hoz

A Javaslat pontosítja a választásokon jelöltként induló ügyész kötelezettségeit azzal, hogy meghatározza a jelöltségére vonatkozó, a munkáltatói jogkör gyakorlójánál való bejelentése megtételének határidejét. Ez a rendelkezés egyértelművé teszi az ügyészségi szolgálati viszony szünetelésének kezdő időpontját, egyben összhangot teremt a bírákra vonatkozó azonos tartalmú új szabállyal (127. §).

A 154. §-hoz

A Javaslat a határozatlan idejű kinevezés lehetőségének megteremtésével összefüggésben rendezi az így kinevezett ügyész minősítésének rendjét és az első ízben határozatlan időre kinevezett ügyész esetében is követelménnyé teszi a kinevezést követő harmadik év letelte előtt a minősítést. A rendelkezés összhangba hozza az Üsztv. érintett rendelkezését a bírák minősítésére vonatkozó új szabályozással (126. §).

A 155. §-hoz

A Javaslat megteremti - a helyi bírósági bírák beosztási pótlékának bevezetéséhez (129. §) igazodóan - a helyi ügyészségi ügyész beosztási pótlékát és annak mértékét a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény 10 %-ában határozza meg. E pótlék bevezetését az indokolja, hogy a helyi ügyészségi szinten a legnagyobb az ügyészek munkaterhe, amit más jogászi pályák elszívó hatásának ellensúlyozása érdekében is indokolt pótlék fizetésével elismerni.

A 156-158. §-hoz

A Javaslat a felsőfokú iskolai végzettségű ügyészségi ügyintéző kategóriájának bevezetésével is elő kívánja segíteni az ügyészek munkaterhe csökkentését, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyész a valóban komoly felkészültséget igénylő feladatokra összpontosíthasson. Az ügyészségi ügyintéző a szolgálati idejétől függően a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény 10-15 %-ának megfelelő munkaköri pótlékban és évi huszonhat nap alapszabadságban részesül, összhangban a bírósági ügyintézőre vonatkozó új szabályozással (142. §).

a KILENCEDIK RÉSZ-hez

A 159-161. §-hoz

A Javaslat rendelkezései főszabályként 2000. január 1. napján lépnek hatályba, azonban a Javaslat rendelkezései közül azok, amelyek szorosan kapcsolódnak az ítélőtábla létéhez, azzal együtt lépnek hatályba 2002. január 1-jével. Az ítélőtábla és a fellebbviteli feladatokat ellátó ügyészi szervek felállításához szükséges intézkedésekre már 2001. szeptember 1-jétől sor kerül annak érdekében, hogy a működés 2002. január 1-jétől ténylegesen megkezdődhessen. Ugyancsak 2002. január 1-jén lépnek hatályba azok a rendelkezések is, amelyek bevezetése hosszabb felkészülési időt igényel. Így pl. a bíróság azon Pp.-beli kötelezettsége, hogy az alperesnek a keresetlevelet a tárgyalásra szóló idézést megelőzően kézbesítse.

A 2000. január 1. napján hatályba lépő Pp.-beli rendelkezések közül egyesek, amelyek egyben a bíróság számára eljárási határidőt is megállapítanak, a határidők tekintetében nem kerülnek azonnal alkalmazásra. A bíróság az új szabályokat az eljárási határidő betartása nélkül alkalmazza, illetve, ha a Pp. korábban is előírt az adott eljárási cselekmény végrehajtására valamely határidőt, akkor azt kell alkalmazni 2003. január 1-ig.

Ez a megoldás biztosítja, hogy az új rendelkezések azonnal érvényesülhessenek, ugyanakkor a határidők megtartására a bíróság kellő felkészülési időt kapjon (161. § (9) bek.).

A Javaslat 168. §-ának (1) bekezdése a büntetőeljárásról szóló már kihirdetett, de még hatályba nem lépett 1998. évi XIX. törvény hatálybalépését 2003. január 1-jére halasztja. Ugyanakkor az új Be. 607. §-a módosította a Btk.-t és beiktatta a törvénybe a tárgyalásról lemondás esetén alkalmazható büntetési tételeket. Figyelemmel arra, hogy a Javaslat az új Be.-ből átveszi a tárgyalásról lemondást, mint külön eljárást, indokolt hatályba léptetni a Btk.-nak az új Be.-vel beiktatott rendelkezéseit. Ezt a Javaslat úgy oldja meg, hogy a 159. § (1) bekezdésében rendelkezik az új Be. 607. §-ának 2000. január 1. napján történő hatálybalépéséről.

A Javaslat 161. §-ának (1) bekezdése a Pp.-t illetően egyértelműen rögzíti, hogy a Javaslat rendelkezéseit csak az adott szabály hatályba lépése után indult ügyekben lehet alkalmazni. Mivel a Javaslat kétféle hatályba lépési időpontot tartalmaz, az adott rendelkezés hatálybalépésének 159-160. § szerinti időpontja dönti el, hogy mikortól kell a rendelkezést alkalmazni az azt követően érkezett ügyekben. Az említett főszabály alóli kivételeket a 161. § (2)-(9) bekezdései határozzák meg. A kivételes esetekben az egyes rendelkezések a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazásra kerülhetnek, abban a körben és azokkal a feltételekkel, amelyeket a Javaslat meghatároz.

A Javaslat 161. §-ának (2)-(4) bekezdései a hatásköri változásokhoz kapcsolódóan rendelkeznek arról, hogy a folyamatban lévő ügyek mikor adhatók át az új hatáskörrel rendelkező bíróságnak. Így a helyi bíróság akkor küldheti meg az ügyeket a megyei bíróságnak, ha a rendelkezés hatályba lépésekor, tehát 2002. január 1. napján az ügyben a perindítás hatályai még nem álltak be és az ügy legfeljebb egy éve érkezett a bírósághoz. Ebből következően, ha az ügy ennél régebben fekszik a bíróságon anélkül, hogy a perindítás hatályai beálltak volna, vagy ha az ügy egy éven belül érkezett ugyan, de a bíróság a keresetlevelet már kézbesítette az alperesnek, a per nem tehető át a megyei bírósághoz a hatásköri szabályok megváltozása miatt. Ezeket az ügyeket le kell tárgyalni és a megyei bíróság fogja azokat másodfokon elbírálni.

Ugyanígy, ha az új hatásköri szabályok alapján 2002. január 1. napjától a fellebbezés elbírálása az ítélőtábla hatáskörébe tartozna, csak azon folyamatban lévő ügyekben járhat el másodfokon az ítélőtábla a Legfelsőbb Bíróság helyett, amelyekben a rendelkezés hatályba lépésekor az elsőfokú határozatot még nem hozták meg. Ez azt jelenti, hogy ha a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe tartozó, folyamatban lévő ügyben a hatálybalépéskor már megszületett az elsőfokú döntés, a fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság fogja elbírálni. Ugyanakkor, ha erre még nem került sor, a rendelkezés hatálybalépésekor már esetleg évek óta folyó perben is az új hatáskörű bíróság, az ítélőtábla fog másodfokon eljárni.

A folyamatban lévő ügyekben tehát a fellebbezések egy része eleve nem kerül a Legfelsőbb Bíróság elé, másik részében pedig a Javaslat lehetővé teszi, hogy a már a Legfelsőbb Bíróságra felterjesztett fellebbezéseket is az ítélőtábla bírálja el. Erre akkor kerülhet sor, ha a hatályba lépéskor a fellebbezést már felterjesztették a Legfelsőbb Bírósághoz, de ez legfeljebb a hatálybalépést megelőzően egy évvel történt és a Pp. 240-243. §-ában foglalt intézkedésekre még nem került sor. Ha az ügy ennél régebben érkezett, a fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság bírálja el és ugyanez az eljárás akkor is, ha az ügy egy éven belül került felterjesztésre, de a 240-243. §-ban foglalt valamelyik intézkedést már megtették.

A Javaslat 161. § (5) bekezdése szerint nem minősül a törvény hatályba lépése után indult ügynek az az ügy, amelyben a határozatot hatályon kívül helyezték és az eljáró bíróságot új eljárás lefolytatására utasították. Ez egyben azt jelenti, hogy ilyen ügyben nem érvényesülnek az új hatásköri szabályok, tehát az ügyet korábbi bírósági szintre kell visszaadni akkor is, ha a hatályon kívül helyezést tartalmazó döntés a Javaslat hatályba lépése után születik meg.

A Javaslat felhatalmazza a Kormányt és az igazságügy-minisztert, hogy az új Pp.-beli rendelkezések végrehajtásához szükséges jogszabályokat megalkossa, illetve az igazságügy-minisztert arra, hogy a Pp.-nek a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a Magyar Közlönyben közzétegye.

A 162. §-hoz

A Javaslat hasonlóan a 161. § (1) bekezdéséhez, a Be. módosításáról szóló rendelkezések esetében is egyértelművé teszi, hogy az új rendelkezéseket csak a törvény hatálybalépése után indult ügyekben lehet alkalmazni. Ez alól a Javaslat kivételt tesz.

A (2) bekezdés lehetőséget ad a jogegységi eljárásnak, valamint a törvényesség érdekében jogorvoslatnak az e törvény hatályba lépése előtt befejezett, illetve a törvény hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben való indítványozására. Ezt a Javaslattal bevezetett rendkívüli jogorvoslatok jellege és célja indokolja.

A Javaslat 94. §-a a katonai büntetőeljárás hatályát kiterjeszti. Ez annak az átmeneti rendelkezésnek a beiktatását teszi szükségessé, amely szerint azokban az ügyekben, amelyeket e törvény a katonai büntetőeljárás hatálya alá utal, az eljárást a korábbi jogszabály szerint hatáskörrel rendelkező bíróság folytatja le, ha az ügy iratai e törvény hatályba lépése előtt a bíróságra érkeztek.

A Btk. 85/A. §-ában és 87/C. §-ában a tárgyalásról lemondást illetően a "(Be. XXV. fejezet)" szövegrész szerepel, amely a jogintézménynek az új Be.-ben történő fejezet - számozására vonatkozik. Az új Be. hatálybalépésének módosulása folytán a Javaslat 162. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Btk. említett rendelkezéseiben a zárójelbe tett szövegrészeken 2002. december 31-ig az 1973. évi I. törvény XVII/B. fejezetében szabályozott eljárást kell érteni.

A 162. § (5) bekezdése - a Javaslattal történt módosítások terjedelmére tekintettel - felhatalmazza az igazságügy-minisztert, hogy a Be.-nek a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a Magyar Közlönyben közzétegye.

A 163. §-hoz

A 163. §-ban átmeneti rendelkezést állapít meg a Javaslat arra az időszakra, amikor a bíró országgyűlési képviselővé választása előtt, már a jelöltkénti indulása miatt köteles volt megszüntetni bírói szolgálati viszonyát. A Javaslat ebben az esetben is - az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvénynek - a bírói pályára való visszatérést megkönnyítő szabályait rendeli alkalmazni.

A 164. §-hoz

A Javaslat 164. §-a olyan átmeneti rendelkezést tartalmaz, amely meghatározza, hogy az OIT testületét - létszámának emelése során első alkalommal - az új bíró tag tekintetében milyen szabályok alkalmazásával kell kiegészíteni. Az OIT új bíró tagja a már megválasztott póttagok köréből az, aki a legtöbb szavazatot kapta; szavazategyenlőség esetén pedig az OIT dönt az új tag személyéről.

A 165. §-hoz

A Javaslat a bírósági ügyintézőre vonatkozó rendelkezéseket - az egyéb rendelkezésektől eltérően - 2002. január 1. napján lépteti hatályba. Ettől az időponttól az egyetemi jogi végzettséggel rendelkezők e munkakörben történő foglalkoztatására már lehetőség nyílik. A tervezett főiskolai képzés elindítása után legkorábban három év múlva végeznek azok a szakemberek, akiket képzettségük alapvetően ennek a munkakörnek a betöltésére jogosít.

A 166. §-hoz

A Javaslat az ügyészségi ügyintézőre vonatkozó rendelkezéseket - a bírósági ügyintézőre vonatkozó szabályokkal összhangban - 2002. január 1. napján lépteti hatályba, figyelemmel a két ügyintézői kategória azonos végzettségi követelményeire.

A 167. §-hoz

A Javaslat 167. §-a ún. kapcsolódó törvénymódosítást tartalmaz. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvényben az érdekképviseletek perbeli képviseleti jogának Pp.-beli szabályozásával egyidejűleg (lásd a 12. §-hoz fűzött indokolást) megteremti a Javaslat többek között az érdekképviseleti szervezetek számára is az ún. közérdekű keresetindítás jogát. Erre különösen akkor van szükség, ha a sérelmet szenvedett fogyatékosok köre konkrétan nem állapítható meg. Ilyen eset pl. az, ha a rendelőintézet csak lépcsők használatával közelíthető meg.

A 168. §-hoz

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (új Be.) 605. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény 2000. január 1-jén lép hatályba. A Javaslat 168. §-ának (1) bekezdése ezt úgy módosítja, hogy a törvény hatályba lépését - a 607. § kivételével - 2003. január 1. napjában határozza meg.

Az új Be. hatályba lépésének módosulása szükségessé teszi a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1998. évi LXXXVII. törvény hatályba léptető rendelkezéseket tartalmazó 93. §-a (5) bekezdésének módosítását. A Javaslat 168. §-ának (2) bekezdése a felsorolt rendelkezések hatályba lépését illetően a hatályos rendelkezést úgy módosítja, hogy e törvény 20. §-a, 27. §-ának (1) bekezdése, valamint a Btk.-nak e törvény 15. §-ával beiktatott 72. §-ának (3) bekezdése és a törvény 24. §-ával beiktatott 90. §-ának e) pontja 2000. január 1-jén, míg a Btk. 227/A. §-ának (1) és (2) bekezdésében az "illetve a büntetőeljárás során bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést" szövegrész a 2003. január 1-jén lép hatályba, ez a rendelkezés ugyanis az új Be. rendelkezéseihez kapcsolódik.

A Javaslat 168. §-ának (3) bekezdése a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 16. §-ának (1) bekezdését f) ponttal egészíti ki, míg a Javaslat 168. § (4) bekezdése az 1998. évi XII. törvény 18. §-a (1) bekezdésének második mondatát módosítja.

A Javaslat 168. §-ának (5) bekezdése a Magyar Köztársaság ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény mellékletének 1. b) és 1. f), valamint 2. pontját módosítja. Az 1. b) pont helyébe lépő rendelkezés az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények körét szélesíti, az 1. f) pont módosítására a Javaslat 94. §-ával függ össze, míg a 2. pont módosítása a katonai ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények felsorolását egészíti ki.

A 169. §-hoz

A Javaslat 169. §-a a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek a közszolgálati jogviszony megszűnésére vonatkozó szabályait azzal a pontosító rendelkezéssel egészíti ki, hogy az Igazságügyi Minisztériumba beosztott bíró minisztériumi beosztásának megszűnésével a jogszabály erejénél fogva megszűnik a közszolgálati jogviszony is.

A 170. §-hoz

A Javaslat 170. §-ának (1) bekezdése sorolja fel azokat a Pp.-beli rendelkezéseket, amelyek a Javaslat elfogadását követően, 2000. január 1. napján hatályukat veszítik. Néhány rendelkezés csak az ítélőtáblákra vonatkozó szabályozás hatályba lépésével egyidejűleg, 2002. január 1. napján veszíti hatályát. Így a kifogás jogintézményét szabályozó Pp. 259/A. §-a. A Pp.-t módosító jogszabályok egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése ugyanígy, két eltérő időponthoz kötődik (170. § (2)-(3) bek.).

A 171. §-hoz

A Javaslat 159. §-ának (1) bekezdése a törvény hatályba lépésének napját 2000. január 1-jében határozza meg. A Javaslat 171. §-a sorolja fel a Be. hatályát vesztő rendelkezéseit, illetve szövegrészeit. A Javaslat szerinti Be. módosítás hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti továbbá a Btk.-nak a jogszabály megszegésével külföldön tartózkodó vádlottal szemben a büntetés kiszabásának mellőzésére vonatkozó 87/B. §-a és az azt megelőző alcím, valamint az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény mellékletének 1. g) pontja is.

A Javaslat szerint hatályát veszti a Bjt. és a Bsz. néhány olyan rendelkezése is, amely több ítélőtábla létére utal.

1. számú függelék a T/1472. számú törvényjavaslat indokolásához

Az Országos Ítélőtábla várható ügyforgalmának adatai

(Az összeállítás az Igazságügyi Minisztérium Kodifikációs Elemző és Statisztikai Főosztályának számításai alapján készült)

Az Országos Ítélőtábla ügyforgalmának várható alakulását tényszámokból és ezeken alapuló számított értékekből kiindulva prognosztizálja a mellékelt 1. számú táblázat, amely az ügyforgalom területi adatait tartalmazza. A 2. számú táblázat - az összehasonlítás érdekében - azt mutatja be, hogy öt ítélőtábla felállítása esetén hogyan alakult volna az ítélőtáblák tervezett illetékességi területéhez igazodóan az ügyforgalom megoszlása.

Az 1. számú táblázat oszlopai a következő adatokat tartalmazzák:

(1) oszlop: a Legfelsőbb Bírósághoz érkezett polgári, gazdasági, peres és nemperes ügyek száma 1998-ban a (2) oszlop adatai nélkül. Az összesen rovat tényszám, a területi eloszlás a polgári ügyforgalom területi arányainak megfelelően számított érték. A területi adatok számításánál a polgári ügyszak megyei adatainak területi megoszlását vettük alapul.

(2) oszlop: a Legfelsőbb Bírósághoz 1998-ban érkezett cégügyek, csőd- és felszámolási eljárások száma. Az összesen rovat tényszám, a területi eloszlás adatait az (1) oszlopnál megjelölt módon számítottuk.

(3.a) oszlop: a tervezett hatásköri változás következtében feltehetően az ítélőtáblára érkező ügyek számát és területi eloszlását tartalmazza. Az új hatásköri szabályok alapján a megyei bíróság előtt induló ügyek számából, 50 %-os fellebbezési arányt feltételezve került kiszámításra az ügymennyiség. Az összesen rovat és valamennyi területi adat számított érték.

(3.b) oszlop: a tervezett értékhatár-változásból adódóan feltehetően az ítélőtáblára érkező ügyek számát és területi eloszlását tartalmazza. A számítások alapját képezte a megyei bíróságok előtt induló ügyekben érkezett fellebbezések száma, 20 %-os fellebbezési arányt feltételezve. A számítás alapjául az 1993. január 1-jén hatályba lépett hatásköri változás előtt és azt követően a helyi bíróságokhoz érkezett ügyek száma szolgált. A helyi bíróságokhoz 1993. január 1. előtt évente átlagosan 3.000 gazdasági peres ügy érkezett. Az értékhatár 3 millió forintról 10 millió forintra történő felemelését követően az érkezett ügyek száma 17.000 fölé emelkedett. 1998-ban 17.000 ügy érkezett. A 3.000 és a 17.000 közötti ügymennyiség különbsége, 14.000 ügy 50 %-áról, 7.000 ügyről feltételeztük, hogy a perérték összege az 5 és 10 millió forint közötti sávba esik, vagyis a megyei bíróság előtt induló ügyek száma ennyivel emelkedik. A fellebbezési arányt átlagosan 20 %-nak feltételezve az ítélőtáblához érkező fellebbezett ügyek száma ebben a kategóriában évi 1.400 ügyre becsülhető. Az összesen rovat és valamennyi területi adat számított érték.

(4) oszlop: az (1) - (3.b) oszlopok összege. Az összesen rovat és valamennyi területi adat számított érték.

(5) oszlop: a helyi bíróság előtt induló, első fellebbezési fórumként a megyei bíróságon elbírált büntető ügyekből fellebbezés során az ítélőtábla elé kerülő ügyek feltételezett száma. Az ügyszám a második fellebbezésnél 10 %-os fellebbezési arányt feltételezve számított érték. A helyi bíróság előtt induló ügyek számát a hatásköri változás következtében megyei bíróság előtt induló ügyek feltételezett számával csökkentettük. Az ügyészségi adatközlés alapján ennek aránya 5 %. Ezt az ügymennyiséget a jelenleg is megyei bíróság előtt induló ügyek számával csökkentve (ennek arányát e kiemelt ügyeken belül, ugyancsak az adatközlés alapján 6 %-nak tekintettük) megkapjuk azt az ügymennyiséget, amely a későbbiek során a megyei bíróság előtt induló teljes ügymennyiség egyik eleme. Ezekben az ügyekben a fellebbezési arányt 10 %-nak feltételezve megkapjuk azt az ügymennyiséget, amely a helyi bíróság előtt induló ügyekből az ítélőtáblához eljut. Ehhez hozzáadva a jelenleg is megyei bíróság előtt induló ügyek, valamint a katonai tanácsokhoz érkező ügyek számát, megkapjuk az ítélőtáblához érkező ügyek teljes mennyiségét.

(6) oszlop: a megyei bíróság előtt induló ügyekből fellebbezés során az ítélőtábla elé kerülő büntető ügyek száma. A fellebbezésnél 25 %-os fellebbezési arányt feltételeztünk. Az összesen rovat és valamennyi területi adat számított érték.

(7) oszlop: büntető ügyszakban az ítélőtáblához érkező ügyek feltételezett számát tartalmazza az (5) és (6) oszlopok összegeként. Az összesen rovat és valamennyi területi adat számított érték. A területi arányok számításánál a büntető ügyszak ügyforgalmi adatainak területi eloszlását vettük alapul.

A 2. számú táblázat - az összehasonlítás érdekében - azt mutatja be, hogy az ügyforgalom megoszlása várhatóan hogyan alakult volna öt ítélőtábla felállítása esetén. A polgári ügyszak megjelölés magában foglalja a polgári és a gazdasági ügyek számát, a büntető ügyszak adatai a katonai tanácsok ügyforgalmi adatait is tartalmazzák.

A polgári és a büntető ügyszak adatai (érkező ügyek)

1. sz. táblázat

2. sz. táblázat

Az ügyforgalom megoszlása öt ítélőtábla felállítása esetén

1998.

A Fővárosi Ítélőtábla

A Debreceni Ítélőtábla

A Győri Ítélőtábla

A Pécsi Ítélőtábla

A Szegedi Ítélőtábla

2. számú függelék a T/1472. számú törvényjavaslat indokolásához

A törvényjavaslat egyes rendelkezéseinek költségkihatása

az OIT Hivatala és a Legfőbb Ügyészség számításai

I.

Az Országos Ítélőtábla, valamint a Fellebbviteli Főügyészség és a Katonai Fellebbviteli Ügyészség felállításának költségei

A/ Az Országos Ítélőtábla felállításának költségkihatása

1. Beruházási és felszerelési kiadások

Az Országos Ítélőtábla felállítása esetén 325 fő elhelyezésével és első felszerelési kiadásaival kell számolni.

Figyelemmel a racionálisabb szervezeti megoldásokra, amely egy intézmény esetén jobban érvényesíthető, egy főre - az eddig alkalmazott 50 négyzetméterrel szemben - 35 négyzetméter terület-igénnyel lehet számolni. Az építési költség 250.000 Ft/négyzetméter. Az ítélőtábla épülete kialakításának költségeit a létszám x 35 négyzetméter x 250.000 Ft számítás adja meg. A 35 szorzótényező az egy főre kalkulált alapterületet jelenti. Ez a nagyságú terület a dolgozószobákon túl tartalmazza a tárgyalótermek, a várakozók, a lépcsőházak, a vizes helyiségek, az irattárak, a irodák, az előzetes letartóztatásban lévők elkülönítésére szolgáló szobák, a raktárak, a kazánház stb. alapterületét is. A 250.000 Ft az egy négyzetméterre eső bruttó épület-beruházási költség (200.000 Ft + áfa).

Az épület használatbavételéhez szükséges eszközöket, az ún. első felszerelést létszám x 1.000 ezer Ft (800 ezer Ft + ÁFA) számítással tervezzük.

Miután a fővárosban felállítandó ítélőtábla létszámigényét várhatóan nem célszerű csak az itteni bíróságokról biztosítani, számolni kell a vidékről felhelyezésre kerülő dolgozók lakáskérdésének megoldásával is, amelyhez várhatóan mintegy 150,0 millió Ft támogatás szükséges.

A várható beruházási és felszerelési kiadások a következők

millió Ft-ban

2. Működési költségek

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján az Országos Ítélőtábla működésének éves költségkihatása 325 fős létszámfejlesztéssel számolva:

millió Ft-ban

A személyi juttatás a rendszeres személyi juttatáson kívül tartalmazza a ruházati költségtérítést (40.000 Ft/fő/év), az étkezési hozzájárulást (2.000 Ft/fő/hó), továbbá tapasztalati adatok alapján a napidíjat, a közlekedési költségtérítést, a jubileumi jutalmat, valamint a szakértők, kirendelt védők, tanúk részére fizetendő megbízási díjat és költségtérítést.

A munkaadókat terhelő járulékok az 1999. évi költségvetési tervezési köriratban rögzített mértékek alapján kerültek kiszámításra.

A dologi kiadások a számításba vettel azonos nagyságrendű, működő bíróságok dologi kiadásai alapján kalkulált összeg (900.000 Ft/fő/év).

Az Országos Ítélőtábla becsült létszáma az Igazságügyi Minisztérium által prognosztizált ügyforgalmi adatokra figyelemmel:

A korábban elfogadott számítási mód (3 tagú tanács/300 ügy) szerint az IM által prognosztizált polgári ügyek feldolgozásához (6837 ügy : 300) 23 tanács, büntető ügyek feldolgozásához (3843 ügy : 300) 13 tanács szükséges.

A fentiekre tekintettel, hangsúlyozva, hogy a polgári ügyszakban már elrendelt és a büntető ügyszakban a közeljövőben tervezett statisztikai adatfelmérés a számokat módosíthatja, az Országos Ítélőtábla létszáma az alábbiakban adható meg:

B) A Fellebbviteli Főügyészség felállításának költségigénye

1. Beruházási és felszerelési kiadások

A budapesti székhelyű szervezet a Markó u. 27. sz. alatt, bírósági kezelésű épületben nyerne elhelyezést. Egy országos szintű fellebbviteli főügyészség létesítése esetén szükségszerűen számolni kell a vidékről áthelyezésre kerülő ügyészségi alkalmazottak lakásigényének megoldásával is, amelyhez - az Országos Ítélőtáblához hasonlóan - 40,0 millió Ft támogatás szükséges.

2. Működési kiadások

A fellebbviteli főügyészségen - a hatáskörére vonatkozó törvényi rendelkezések tervezetének ismerete alapján - az ügyészi és nem ügyészi alkalmazottak személyi juttatásai és járulékai az alábbi becsült költségekkel kerültek kiszámításra.

(első felszerelés nélkül)

ezer forint

A Fellebbviteli Főügyészség létszámigénye:

C) A Katonai Fellebbviteli Ügyészség felállításának költségigénye

A Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvényt módosító 1997. évi LXX. törvény 8. §-ának - a törvényjavaslat 145. §-ával módosításra kerülő - (2) bekezdése szerint a Katonai Fellebbviteli Ügyészséget az Országos Ítélőtáblával azonos székhelyen kell felállítani. E rendelkezés szerint a katonai igazságszolgáltatásban egy Katonai Fellebbviteli Ügyészség fog működni. Létrehozásának költségkihatása szempontjából nincs jelentősége a felállításra kerülő ítélőtáblák, illetve fellebbviteli főügyészségek számának.

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség létszámigénye a következők szerint került meghatározásra: 1 fő ügyészségvezető, 1 fő ügyészségvezető-helyettes, 2 fő ügyész, 3 fő tisztviselő és 2 fő fizikai dolgozó (összesen 9 fő).

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség tervezett felállításához az alábbi költségek szükségesek:

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség elhelyezésének, illetve első felszerelésének költségigénye:

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség felállításának összes tervezett kiadása 113,0 MFt. Elhelyezését a Fővárosi Főügyészség Markó utcai székházában lehetne a legcélszerűbben megoldani.

II.

A törvényjavaslatban foglalt egyéb intézkedések költségkihatása

1. A helyi bíróságon dolgozó bírákat megillető 10 %-os beosztási pótlék bevezetéséhez - 2000. január 1-jétől - éves szinten, járulékokkal együtt 470 millió forint szükséges. (A számítás 160 ezer Ft-os bírói illetményalap figyelembevételével történt.)

2. A helyi ügyészségi ügyészek 10 %-os beosztási pótlékának támogatási többletigénye - 665 ügyész alapulvételével - a 2000. január 1-jétől való bevezetéshez igazodóan: 185,3 millió forint (személyi juttatások 138,3 millió forint, munkáltatót terhelő járulékok 47,0 millió forint).

3. A bírósági ügyintézők alkalmazása - a szakirányú főiskolai képzés megindításának időpontjára figyelemmel - jelenleg nem tervezhető. Legkorábban 2003-tól lehet a tervezett képesítéssel rendelkező munkakörök rendszeresítésére számítani (a törvényjavaslat szerint 2002. január 1. napjától a jogi egyetemi végzettséggel rendelkezők már alkalmazhatók az említett munkakörökben).

Ezért erre vonatkozóan konkrét létszámadatokat és annak pénzügyi kihatását ezidő szerint nem lehet számszerűsíteni. Az előzetes elképzelések szerint a meglévő tisztviselői állományból évente 100 fő beiskolázására kerülne sor.

Az új munkakör betöltése esetén a jelenlegi IV. fizetési osztály/fokozatból a III. fizetési osztály/fokozatba történő átsorolásra van szükség. Így csak az illetménykülönbözet, illetve a javasolt illetményalap 10-15 %-ának megfelelő összegű munkaköri pótlék tervezése válhat szükségessé.

4. Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 6. számú mellékletének módosításával az igazságügyi alkalmazottak vezetői pótlékának mértéke összhangba kerül az ügyészségi alkalmazottakra vonatkozó szabályozással. Az intézkedésnek közvetlen költségvetési kihatása nincs, mivel az alsó és felső határok között megállapított pótlék felső határainak minimális emelése elméleti lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató a pótlék konkrét összegét ehhez igazodóan állapítsa meg.

III.

Összehasonlító adatok öt ítélőtábla, valamint öt fellebbviteli főügyészség és a Katonai Fellebbviteli Ügyészség felállításának költségigényéről

A/ Öt ítélőtábla korábbi székhelyeken való felállításának költségkihatása:

1. Beruházási és felszerelési kiadások

1.1 Fővárosi Ítélőtábla

A Legfelsőbb Bíróság épületében 1998. végéig - az akkor hatályos eljárásjogi szabályozásra figyelemmel - az ítélőtábla kialakítása teljes egészében befejeződött, berendezésre került. A beszerzett informatikai eszközöket a fővárosi helyi bíróságok, a bútorokat a Legfelsőbb Bíróság használja. Figyelemmel az amortizációra, az első felszerelési költség mintegy felét (létszám x 500.000 Ft) kell biztosítani.

A Fővárosi Ítélőtábla jelenleg a Legfelsőbb Bíróság épületében dolgozó legfelsőbb bírósági dolgozókon és a legfőbb ügyészségi dolgozókon túlmenően 91 fő elhelyezésére alkalmas.

Az Igazságügyi Minisztérium által számított ügyforgalmi adatokból kiinduló számítás szerint a Fővárosi Ítélőtábla létszáma 188 fő, amelynek befogadására a kialakított épületrész a Legfelsőbb Bíróság létszámának drasztikus csökkentése (átcsoportosítása) nélkül nem elegendő. Jelenleg azonban nem állnak rendelkezésre adatok arra vonatkozóan, hogy a Legfelsőbb Bíróság jövőbeni feladatainak ellátása - különösen a büntető ügyszakban - milyen bírói és alkalmazotti létszámot igényel. Az ítélőtábla felállítására vonatkozó koncepció és az ahhoz mellékelt törvényjavaslat ugyanis a másodfokú hatáskör megszüntetése, mint feladatkört csökkentő tényező mellett, a feladatkört bővítő új jogintézmény létrehozását (jogorvoslat a törvényesség érdekében) is tervezik. Jelenleg meg sem becsülhető az, hogy az új jogorvoslati eljárás milyen munkateherrel fog járni. Ehhez járul az a kérdés is, hogy az új Be. kétfokú fellebbezési rendszere megvalósul-e. Igenlő esetben a büntető ügyszakban a második fellebbezések elbírálása újabb jelentős feladatot és munkaterhet ad.

A fentieket figyelembe véve rendkívül bizonytalan, hogy a Legfelsőbb Bíróság épületében a tervezett létszámú Fővárosi Ítélőtábla megfelelően elhelyezhető-e.

1.2 Pécsi Ítélőtábla

A Baranya Megyei Bírósággal közös épületben az ítélőtábla kialakítása, berendezése 1998. végéig befejeződött. A beszerzett informatikai eszközöket a helyi bíróságok, a bútorokat a megyei bíróság használja.

Az ítélőtábla felállításához az első felszerelési költséget a Fővárosi Ítélőtáblához hasonlóan kell biztosítani.

A Pécsi Ítélőtábla 55 fős elhelyezésére a kialakított helyiségek alkalmasak. Amennyiben a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség más épületben kerül elhelyezésre, kb. egyharmaddal növekedhet az elhelyezhető létszám.

1.3 Szegedi Ítélőtábla

A Csongrád Megyei Bíróság épületében kerülne elhelyezésre. Feltétele, hogy a Csongrád Megyei Főügyészség részére elkészüljön a közelben vásárolt épület felújítása, melynek átalakítása ügyészségi célokra még nem kezdődött meg.

A Bíróságok fejezet költségvetésében kb. 150 millió Ft szükséges a Csongrád Megyei Főügyészség által használt épület átalakításához és 55 millió Ft az első felszereléshez, berendezéshez, míg az ügyészségnek 500 millió Ft költségvetési támogatásra van szüksége az új épület rekonstrukciójához.

A Szegedi Ítélőtábla 55 fős elhelyezésére - az ügyészség kiköltözése után - a felszabaduló épületrész alkalmas.

1.4 Győri Ítélőtábla

A városi önkormányzat várhatóan folyó év június 30-áig határozatot hoz, mely szerint az un. "Napoleon-házat" térítésmentesen felajánlja az ítélőtábla részére. Ennek az épületnek az átalakítása és felújítása - figyelemmel annak műemléki jellegére - kb. 450 millió Ft-ba kerül. Az átalakított és felújított épület a tervezett 60 fő elhelyezésére alkalmas.

Az épület használatba vételéhez szükséges eszközöket, az ún. első felszerelést, létszám x 1.000.000 Ft (800.000 Ft + áfa) számítással tervezzük.

1.5 Debreceni Ítélőtábla

A városi önkormányzattal folyó tárgyalások Debrecenben még nem jártak eredménnyel, tehát épület nem áll rendelkezésre. Az ítélőtábla épülete kialakításának költségeit a létszám x 50 négyzetméter x 250.000 Ft számítás adja meg. Az 50 szorzótényező az egy főre kalkulált alapterületet jelenti. Ez a nagyságú terület a dolgozószobákon túl tartalmazza a tárgyalótermek, a várakozók, a lépcsőházak, a vizes helyiségek, az irattárak, a irodák, az előzetes letartóztatásban lévők elkülönítésére szolgáló szobák, a raktárak, a kazánház stb. alapterületét is. A 250.000 Ft az egy négyzetméterre eső bruttó épület-beruházási költség (200.000 Ft + áfa).

A már említettek figyelembevételével 80 fő elhelyezésével kell számolni. A beruházási és első felszerelési költségeket a Győri Ítélőtáblánál említett módon kell kiszámítani (80 fő esetében 1 milliárd Ft + 80 millió Ft).

A várható költségek minimálisan a következők

millió Ft-ban

A költségek a Fővárosi és a Pécsi Ítélőtábla esetében - figyelemmel az 1998. évben biztosított előirányzatra - csak az 500 ezer Ft/fő-vel számított első felszerelés költségeit tartalmazzák.

A többi ítélőtábla esetében az elhelyezés költsége mellett számításba vett első felszerelés költsége 1.000.000 Ft/fő.

2. Működési költségek

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján az ítélőtáblák működésének éves költségei:

millió Ft-ban

A személyi juttatás a rendszeres személyi juttatáson kívül tartalmazza a ruházati költségtérítést (40.000 Ft/fő/év), az étkezési hozzájárulást (2.000 Ft/fő/hó), továbbá tapasztalati adatok alapján a napidíjat, a közlekedési költségtérítést, a jubileumi jutalmat, valamint a szakértők, kirendelt védők, tanúk részére fizetendő megbízási díjat és költségtérítést.

A munkaadókat terhelő járulékok az 1999. évi költségvetési tervezési köriratban rögzített mértékek alapján kerültek kiszámításra.

A dologi kiadások a számításba vettel azonos nagyságrendű, működő bíróságok dologi kiadásai alapján kalkulált összeg (900.000 Ft/fő/év).

* Megjegyezzük, amennyiben nem a Legfelsőbb Bíróság épületében kerül elhelyezésre a Fővárosi Ítélőtábla, abban az esetben a létszámfejlesztés 50 fővel növekszik, melynek éves költségei:

millió Ft-ban

Becsült létszám az Igazságügyi Minisztérium által prognosztizált ügyforgalmi adatok és ítélőtáblák között kialakult arányokra figyelemmel

A korábban elfogadott számítási mód (3 tagú tanács/300 ügy) szerint az IM által prognosztizált polgári ügyek feldolgozásához (6837 ügy : 300) 23 tanács, büntető ügyek feldolgozásához (3843 ügy : 300) 13 tanács szükséges. A kisebb ítélőtáblákon a tanácsokat úgy kell kialakítani, hogy részint a szükséges szakosodást, kijelöléseket, részint a váratlan kieséseket is pótolni lehessen.

A fentiekre tekintettel, hangsúlyozva, hogy a polgári ügyszakban már elrendelt és a büntető ügyszakban a közeljövőben tervezett statisztikai adatfelmérésünk a számokat módosíthatja, az öt ítélőtábla létszáma az alábbiakban adható meg:

*Külön elhelyezés esetén további 50 fő (ld.: A/2. pont)

B) Öt fellebbviteli főügyészség korábbi székhelyeken való felállításának költségigénye

1. Beruházási és felszerelési kiadások

1.1. Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség:

A Fővárosi Bíróság kezelésében lévő Budapest V., Markó u. 27. sz. alatti épületben hozható létre, az 1998. évi költségvetésben biztosított - de év végi pénzmaradványként elvont - folyó áron számított 300 millió forint újbóli engedélyezésével.

Az első felszerelés költsége (42 fő x 1.000.000 Ft) 42,0 millió forint.

1.2. Pécsi Fellebbviteli Főügyészség:

A Pécsi Ítélőtáblával és a Baranya Megyei Bírósággal közös épületben létrehozható az eredeti tervek szerint, a "Bíróságok" fejezet költségvetésében biztosított forrás felhasználásával.

Az első felszerelés költsége 25,0 millió forint.

1.3. Szegedi Fellebbviteli Főügyészség:

A Csongrád Megyei Bíróság az OIT 76/1998. (VII.1.) sz. határozatában kapott felhatalmazás alapján 1998. szeptemberében MEGÁLLAPODÁS-t kötött a Legfőbb Ügyészséggel a Szegedi Fellebbviteli Főügyészséget is magában foglaló szegedi székhelyű ügyészségi szervezetek új elhelyezéséről. A MEGÁLLAPODÁS akkor lép hatályba, amikor a Csongrád Megyei Bíróság az ügyészi szervek együttes elhelyezésére szolgáló, Szeged, Takaréktár u. 7. sz. alatti társasház 494/1000-ed részét a Legfőbb Ügyészségnek birtokba adja, és a vagyonkezelői szerződést a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal megköti.

Ezen MEGÁLLAPODÁS-ban foglaltak teljesülése esetén a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség létrehozásának nincs helyiségigénye.

Az első felszerelés költsége 26,0 millió forint.

1.4. Győri Fellebbviteli Főügyészség:

A Győri Ítélőtáblával közös épületben célszerű létrehozni. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a költségigény:

25 fő x 30 négyzetméter x 250.000 Ft/négyzetméter = 187,5 millió forint

Az első felszerelés költsége 25,0 millió forint.

1.5. Debreceni Fellebbviteli Főügyészség:

Az Ítélőtáblával közös épületben történő elhelyezés lenne a legcélravezetőbb. Ha bármilyen ok miatt ez nem valósítható meg, akkor 29 főt és a győri számítási módot alapul véve 217,5 millió forintra van szükség.

Az első felszerelés költsége 29,0 millió forint.

A főügyészségi épületek kialakításának költségeit a létszám x 30 négyzetméter x 250.000.-Ft számításával terveztük. Az egy főre figyelembevett terület a dolgozószobákon túl tartalmazza a várakozók, lépcsőházak, mosdóhelyiségek, raktárak és egyéb, az üzemeltetést kiszolgáló helyiségek alapterületét is. A 250 000 forint az egy négyzetméterre eső bruttó épületberuházási költség. A szükséges első felszerelések összegét - tapasztalati adatokon alapuló - 1,0 millió forint és a tervezett létszám szorzatának összege adja.

A fentiekre figyelemmel számításba vehető beruházási költségek a

2. Működési kiadások

Az öt fellebbviteli főügyészség előzetes számított létszáma 147 fő (61 fő ügyész, 86 fő nem ügyész).

A 147 fő ügyészségi alkalmazott működési költségvetési igénye:

A fellebbviteli főügyészségek létszámigényét - öt fellebbviteli főügyészségre számítva - az alábbi táblázat mutatja be:

C) A Katonai Fellebbviteli Ügyészség felállításának költségigénye

A Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvényt módosító 1997. évi LXX. törvény 8. §-ának - a törvényjavaslat 145. §-ával módosításra kerülő - (2) bekezdése szerint a Katonai Fellebbviteli Ügyészséget az Országos Ítélőtáblával azonos székhelyen kell felállítani. E rendelkezés szerint a katonai igazságszolgáltatásban egy Katonai Fellebbviteli Ügyészség fog működni. Létrehozásának költségkihatása szempontjából nincs jelentősége a felállításra kerülő ítélőtáblák, illetve fellebbviteli főügyészségek számának.

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség létszámigénye a következők szerint került meghatározásra: 1 fő ügyészségvezető, 1 fő ügyészségvezető-helyettes, 2 fő ügyész, 3 fő tisztviselő és 2 fő fizikai dolgozó (összesen 9 fő).

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség tervezett felállításához az alábbi költségek szükségesek:

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség elhelyezésének, illetve első felszerelésének költségigénye:

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség felállításának összes tervezett kiadása 113,0 MFt. Elhelyezését a Fővárosi Főügyészség Markó utcai székházában lehetne a legcélszerűbben megoldani.

Összehasonlító költségelemző táblázatok

1. Az Országos Ítélőtábla, valamint a Fellebbviteli Főügyészség és a Katonai Fellebbviteli Ügyészség felállításának költségigénye

millió Ft

2. Öt ítélőtábla, valamint öt fellebbviteli főügyészség és a

Katonai Fellebbviteli Ügyészség felállításának költségigénye

millió Ft

3. számú függelék a T/1472. számú törvényjavaslat indokolásához

Az ítélőtáblák és a fellebbviteli főügyészségek 1999. január 1-jén tervezett felállításának előkészítésére történt intézkedések

(Az összeállítás az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és a legfőbb ügyész által adott tájékoztatás alapján készült.)

I.

Az ítélőtáblák felállításának előkészítésére tett korábbi

intézkedések

Az igazságügyi reform során készített - az ítélőtáblák létrehozásának kiadásaira vonatkozó, mellékelt - számítások szerint a három ítélőtábla felállítása összesen 2.123,1 millió Ft költségvetési támogatást igényelt. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tájékoztatása szerint ebből 1998. évre 1.412,4 millió Ft, 1999. évre pedig 710,7 millió Ft-ra lett volna szükség.

A három ítélőtábla bírói létszámát az igazságügyi reform - a melléklet szerinti megoszlásban - 63 főben jelölte meg, az igazságügyi alkalmazottak létszáma pedig 95 főben került meghatározásra.

A fentiekre figyelemmel a VI. Bíróságok fejezet 1998. évi költségvetése a három ítélőtábla felállítására 1.082,4 millió Ft-ot határozott meg. Ez az összeg fedezetet biztosított

- a törvényjavaslattal benyújtott számításnak megfelelően 12 állás - július 1-jei hatályú - rendszeresítéséhez szükséges 12,9 millió Ft személyi juttatásra, 5,5 millió Ft munkaadói járulékra, 4 millió Ft dologi kiadásra, és 130 millió Ft első felszerelési kiadásra, valamint

- az elhelyezési kiadásokra a törvényjavaslatban szereplő 1.260,0 millió Ft egyéb központi beruházási előirányzattal szemben 930,0 millió Ft összegben.

A Fővárosi Ítélőtábla elhelyezése céljából a Legfelsőbb Bíróság épületének tetőtér beépítése 1998 végére elkészült.

A Pécsi Ítélőtábla elhelyezését a Baranya Megyei Bíróság elhelyezésével együtt - épületvásárlással és annak átalakításával - oldotta meg az OIT. (A Baranya Megyei Bíróság átmenetileg bérelt épületben került elhelyezésre, elhelyezésének végleges megoldása az 1099/1996. (X.1.) Korm. határozat szerint kiemelt feladat volt). A Szegedi Ítélőtábla elhelyezésének megoldását nehezítette az a körülmény, hogy a döntés előkészítés során felajánlott épület megszerzésének objektív akadályai merültek fel, így más megoldást kellett keresni. Az ítélőtábla helyiségei ezért 1998. év végéig nem készülhettek el, átmenetileg (kb. fél évig) a Csongrád Megyei Bíróság épületében kényszerült volna működni. A tervek szerint a Csongrád megyei ügyészi szervek új épületben a megyei bíróság szomszédságában nyernek elhelyezést. Az ingatlant az OIT megvásárolta, az átalakítás tervei elkészültek, az építési engedélyt megszerezték, a kivitelezési munkák azonban már nem kezdődtek meg. A Szegedi Ítélőtábla végleges elhelyezése az ügyészi szervek elköltözése után biztosítható.

Az ítélőtáblák részére összesen 202,0 millió Ft értékű tárgyi eszköz került beszerzésre. Tekintettel arra, hogy az ítélőtáblák 1999. január 1-jével nem kezdték meg működésüket, a részükre beszerzett felszerelési tárgyak az OIT elnökének az OIT által jóváhagyott döntése alapján a helyi bíróságok ellátottsági színvonalának növelése érdekében kerültek átcsoportosításra.

A második ütemben felállítani tervezett Debreceni Ítélőtábla ideiglenes elhelyezésére szánt épületet az eredeti terveknek megfelelően 1999-től a megyei bíróság használja. A Győri Ítélőtábla elhelyezésére ez idő szerint nincs megoldás. A két ítélőtábla létesítésére - az önkormányzatokkal eddig folytatott tárgyalásokra alapozva - az OIT a döntéstől számított 20 hónapon belül biztosítana helyet. Mai áron - a pécsi és a szegedi tapasztalatok alapján - egy-egy ítélőtábla épülete és felszerelése 600-600 millió Ft-ba kerülne.

II.

A fellebbviteli főügyészségek felállításának előkészítésére tett korábbi

intézkedések

A három fellebbviteli főügyészség (fővárosi, pécsi, szegedi) ügyészi létszámát az igazságügyi reform 51 főben jelölte meg, a következő megoszlásban:

a) a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség: 22 fő (ebből 1 főügyész, 2 főügyész-helyettes, 2 osztályvezető ügyész),

b) Szegedi Fellebbviteli Főügyészség: 17 fő (ebből 1 főügyész, 2 főügyész-helyettes, 1 osztályvezető ügyész),

c) Pécsi Fellebbviteli Főügyészség: 12 fő (ebből 1 főügyész, 2 főügyész-helyettes, 1 osztályvezető ügyész).

E három fellebbviteli főügyészség nem ügyész ügyészségi alkalmazottainak létszáma 67 főben került meghatározásra. A létszámigény kialakításánál a táblabírák számát és várható munkaterhét vette alapul a Legfőbb Ügyészség.

A Katonai Fellebbviteli Ügyészség létesítésénél 1 vezető ügyésszel, 1 vezető-helyettes ügyésszel, 2 ügyésszel és 5 ügyészségi alkalmazottal számoltak. Az 1998. évi költségvetés - július 1. napjától - az említett három fellebbviteli főügyészségre összesen 15 álláshely (3 fellebbviteli főügyészi, 6 tisztviselői, 3 gépkocsivezetői és 3 egyéb fizikai álláshely) bérfedezetét és járulékos költségeit biztosította.

A tárgyi feltételek vonatkozásában: a Kormány döntése alapján első ütemben felállítani tervezett három fellebbviteli főügyészségből a két vidéki főügyészséget az ítélőtáblákkal együtt kellett volna elhelyezni és az ahhoz szükséges pénzügyi fedezetet a bíróságok költségvetésébe kellett betervezni.

Ennek megfelelően a Pécsett felállítandó ítélőtábla és fellebbviteli főügyészség épületének kialakítására 100 millió Ft, a szegedi székhelyű ítélőtábla és fellebbviteli főügyészség kialakítására 500 millió Ft előirányzat a bíróságok 1998. évi költségvetésében szerepelt.

A főügyészségek elhelyezéséhez szükséges irodák kialakítása a bíróság részéről egyik helyen sem történt meg.

A Budapest székhelyű Fellebbviteli Főügyészség elhelyezési költsége az ügyészség 1998. évi költségvetésében került megtervezésre 216 millió Ft összegben. Az összeg felhasználására nem került sor, mivel a fellebbviteli főügyészség tervezett helyén jelenleg még a Fővárosi Főügyészség működik, annak új helyre költözése várhatóan a 2000. év elején valósulhat meg.

Mindhárom fellebbviteli főügyészség ún. első készletének (irodabútor, iroda és számítástechnikai eszközök, stb.) beszerzésére az 1998. évi ügyészségi költségvetés a piaci árak alapulvételével végzett számítások alapján - a bíróságokkal egyeztetve - (pl. elhelyezés: fő x 30 négyzetméter x 150.000 Ft, berendezés: fő x 930.000 Ft) 91 millió Ft előirányzatot tartalmazott, amelyből 20 millió Ft felhasználása történt meg. A fellebbviteli főügyészségek részére beszerzett eszközöket az illetékes megyei főügyészségek vették használatba, ezzel némileg javítva az egyébként hiányos eszköz-ellátottságukat.

Az 1998. évi költségvetésben július 1-től 15 fő létszám - előrehozott - engedélyezésére került sor a működés megkezdéséhez szükséges előkészítési munkák elvégzésére 21 millió Ft összegben. Az engedélyezett létszám éves szintű bérkihatásának szintrehozására az 1999. évi költségvetésben már nem került sor. Így ez változatlanul csak 5 hónapra engedélyezett mértékben szerepel az ügyészség költségvetésében.

A későbbi időpontban felállítani tervezett további két fellebbviteli főügyészség közül - a korábban folytatott egyeztetések alapján - a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség elhelyezése látszott közelebbi megoldásnak, közös elhelyezésű épületben, átmeneti megoldásként és saját pénzforrásokból.

Összegezve:A fellebbviteli főügyészségek működésének 1999. január 1-jei megkezdése érdekében a Legfőbb Ügyészség részéről a személyi intézkedések időben megtörténtek, így működésük megkezdéséhez a személyi feltételek biztosítottak voltak.

Mindez nem mondható el a tárgyi feltételek megteremtését illetően, mivel a működéshez szükséges helyiségek biztosítása - az ügyészségen kívül álló okokból - nem történt meg.

I. Az ítélőtáblák létrehozásának kiadásai

Számításaink azzal a feltételezéssel készültek, hogy az ítélőtáblák 1999. január 1-től kezdik meg működésüket.

A három ítélőtábla kiadásai

millió Ft-ban