33/1998. (VI. 24.) NM rendelet
a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről
Veszélyhelyzeti normák
Egyes veszélyhelyzeti III./járványügyi normák:[1]
2021. évi XCIX. törvény (különösen: 111. §)
Egyes veszélyhelyzeti II./járványügyi normák:[2]
570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet (különösen: 3. § (1) bekezdés b) pont, (2) bekezdés)
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 50. §, 60. §-aiban, és 88. §-ának (2) bekezdésében és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. §-a (2) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:
Értelmező rendelkezések
1. § E rendelet alkalmazásában:
a) munkaköri alkalmassági vizsgálat: annak megállapítása, hogy egy meghatározott munkakörben és munkahelyen végzett tevékenység által okozott megterhelés a vizsgált személy számára milyen igénybevételt jelent és annak képes-e megfelelni;
b) szakmai alkalmassági vizsgálat: a szakma elsajátításának megkezdését megelőző, illetőleg a képzés és az átképzés időszakában az alkalmasság véleményezése érdekében végzett orvosi vizsgálat;
c) személyi higiénés alkalmassági vizsgálat: annak megállapítása, hogy a járványügyi szempontból kiemelt munkaterületen munkát végző személy fertőző megbetegedése mások egészségét nem veszélyezteti, illetve meghatározott esetekben kórokozó hordozása mások egészségét nem veszélyezteti;
d) munkát végző személy: aki nem szervezett munkavégzés keretében járványügyi szempontból kiemelt munkaterületen tevékenységet folytat;
e)[3] szakképző intézmény: a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 4. § (1) bekezdése szerinti intézmény;
f) tanuló: minden szakmunkás-, szakközépiskolai, szakiskolai és speciális szakiskolai, illetve egyéb szakmai jellegű képzésben és átképzésben részesülő személy;
g) hallgató: felsőoktatási intézménybe jelentkező, illetve felsőoktatási intézménnyel hallgatói, illetve tanulói jogviszonyban álló személy;
h) pszichoszociális kóroki tényezők: olyan tartós szociális rizikó-szituációk (pl. szociális izoláció, konfliktus munkatárssal vagy vezetővel), illetve kényszerű életmódváltozási esemény és élmény (migráció, kényszerű tárgyvesztés stb.), amelyek úgynevezett rizikódiszpozíció (pl. A-típusú magatartásminta) fennállása esetén pszichés vagy pszichoszomatikus megbetegedéshez, balesethez, társadalmi beilleszkedési zavarhoz vezethetnek;
i) expozíció: a munkahelyen jelenlévő és a munkavállalót érő kóroki tényező(k) hatásának való kitettség; mennyiségi meghatározása: az expozíciós koncentráció és az expozíciós idő szorzata;
j) biológiai monitorozás: biológiai anyagból (vér, vizelet) a munkakörnyezetben előforduló anyagok vagy metabolitjaiknak, illetőleg hatásuknak rendszeres mennyiségi meghatározása és regisztrálása;
k)[4]
l)[5] foglalkoztathatóság szakvéleményezése: annak megállapítása, hogy az álláskereső vizsgált személy megváltozott munkaképessége mennyiben befolyásolja a munkavégzést különböző foglalkozásokban, vagy annak megállapítása, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozó idénymunka és alkalmi munka, továbbá a közfoglalkoztatás esetében a munkavállaló, a szabálysértési eljárás során alkalmazott közérdekű munka esetében az elkövető, a büntető ügyben kiszabott közérdekű munka esetében az elítélt mely foglalkoztatási korlátozás, illetve kizárás mellett folytathat tevékenységet;
m)[6] munkaviszony: a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálya alá tartozó munkavégzésre irányuló jogviszony;
n)[7] idősödő: az egyénre irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személy;
o)[8] sérülékeny csoportok: fiatalkorúak, továbbá várandós, nemrégen szült, anyatejet adó nők és szoptató anyák, valamint idősödők;
p)[9] nemrégen szült nő: aki legfeljebb hat héttel korábban szült, de gyermekét nem neveli, számára anyatejet nem ad;
q)[10]
A rendelet hatálya
2. § (1)[11] E rendelet hatálya - (2) bekezdésben foglalt kivétellel - kiterjed
a) a munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése tekintetében
aa) a c) pont szerinti munkáltató kivételével minden munkáltatóra, amely a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 87. § 9. pontja szerinti szervezett munkavégzés (a továbbiakban: szervezett munkavégzés) keretében munkavállalót foglalkoztat,
ab) minden munkavállalóra, akit szervezett munkavégzés keretében foglalkoztatnak belföldön és nem tartozik a c) pont hatálya alá, továbbá akit az aa) alpont szerinti munkáltató külföldre küld munkavégzés céljából; valamint a rendszeres szociális segélyt kérelmező igényjogosult aktív korú nem foglalkoztatott személyre (a továbbiakban együtt: munkavállaló);
b) a szakmai alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése tekintetében
ba) a szakképző intézményre,
bb) a tanulóra, a 11. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a hallgatóra,
bc)[12] az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatalra és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalára,
bd) az álláskeresőkre;
c)[13] a foglalkoztathatóság szakvéleményezése tekintetében az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatalra és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalára és a megváltozott munkaképességű álláskeresőre, a közfoglalkoztatható személyre és a közfoglalkoztatottra (a továbbiakban: közfoglalkoztatott), a közfoglalkoztatást felajánlóra, az egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozó idénymunkára vagy alkalmi munkára munkaviszonyt létesítő munkáltatóra és elhelyezkedni kívánó személyre, továbbá közérdekű munka esetén az elkövetőre, az elítéltre és a pártfogó felügyelői szolgálatra;
d) a személyi higiénés alkalmasság vizsgálata és véleményezése tekintetében a munkát végző személyre.
(2) Külön jogszabályokban megfogalmazottak szerint kell eljárni:
a) a gépjárművezetők - ideértve a mezőgazdasági vontatók vezetőit is -, valamint a helyi közforgalmi vasúti járművezetők (villamos meghajtású közúti-vasúti, elővárosi vasúti, a földalatti - Metró és Millenniumi - vasúti, a fogaskerekű vasúti járművezetők), az autóbuszvezetők, a trolibuszvezetők, továbbá a mozgólépcső és siklókezelő jelöltek és vezetők,
b) az országos közforgalmú vasutaknál, a hajózásban és a polgári repülésben dolgozók,
c)[14] a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állománya,
d) a kézilőfegyvert, lőszert, gáz- és riasztófegyvert tartani szándékozó, illetve lőfegyvertartási engedéllyel rendelkező személyek,
e) a túlnyomásos munkahelyeken dolgozók
f)[15] az egészségügyi tevékenységet folytatók
g)[16] a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével a rendvédelmi szervek hivatásos, szerződéses határvadász jogviszonyban álló és igazságügyi alkalmazotti állománya, valamint a hivatásos, a szerződéses határvadász jogviszonyba és igazságügyi alkalmazotti állományba pályázók,
h)[17] az Országgyűlési Őrség hivatásos állománya, valamint a hivatásos állományba pályázók,
i)[18] a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állománya és a felvételre jelentkezők,
j)[19] a közterület-felügyelők és a közterület-felügyelői kinevezés előtt állók,
k)[20] a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészeti igazgatási szak biztonsági, migrációs, valamint vám- és jövedéki igazgatási szakirányára felvételre jelentkezőket, vagy ilyen szakirányon tanulmányokat folyatató hallgatókat kivéve, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nappali munkarendben folyatatott rendészeti képzésére, a rendészeti szakközépiskolákba és egyéb rendészeti oktatási intézeteknél felvételre jelentkezők, illetve ezen iskolák tanulói és hallgatói,
l)[21] a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői és hivatásos állománya, valamint a NAV-hoz szolgálati jogviszonyba felvételre jelentkezők
m)[22] a rendészetért felelős miniszter, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter és a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által irányított rendvédelmi szervnél foglalkoztatott fegyveres biztonsági őr
munkaköri alkalmasságának orvosi vizsgálatánál és véleményezésénél.
(3)[23]
A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálata
3. § (1) Az alkalmasság véleményezése:
a) a munkaköri alkalmasság esetében a munkáltató által megjelölt munkakörre,
b)[24] a szakmai alkalmasság esetében az adott szakmára, illetve szakmai jellegű képzésre; az álláskereső esetében szakmai jellegű képzésre, átképzésre, az adott személy számára ellátható foglalkozási csoportokra vagy szakmák megjelölésére,
c) a személyi higiénés alkalmasság esetében a járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkaterületen folytatott tevékenységre
történik.
(2)[25] A munkaköri és a szakmai alkalmasság orvosi vizsgálata lehet előzetes, időszakos és soron kívüli. A munkaköri alkalmasság vizsgálata és véleményezése a 8. §-ban meghatározott esetekben záróvizsgálattal egészül ki. A szakképző intézménybe jelentkező tanulónál a beiskolázáskor - a pedagógus, a szülő, illetve a tanuló kérésére - pályaválasztási tanácsadás céljából iskolaorvosi vizsgálat végezhető.
(3)[26] A személyi higiénés alkalmassági vizsgálat lehet előzetes, időszakos és soron kívüli.
(4) A munkaköri és a szakmai alkalmasság vizsgálatának célja annak elbírálása, hogy a munkavállaló, illetve a tanuló vagy a hallgató, az álláskereső:[27]
a) a munkavégzésből és a munkakörnyezetből eredő megterhelés által okozott igénybevétele
aa) egészségét, testi, illetve lelki épségét nem veszélyezteti-e,
ab) nem befolyásolja-e egészségi állapotát kedvezőtlenül,
ac) nem okozhatja-e utódai testi, szellemi, pszichés fejlődésének károsodását;
b) esetleges idült betegsége vagy fogyatékossága a munkakör ellátása, illetőleg a szakma elsajátítása és gyakorlása során nem idéz-e elő baleseti veszélyt;
c) a járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkakörökben, illetve szakmákban történő munkavégzés esetén személyi higiénés és egészségi állapota nem veszélyezteti-e mások egészségét, foglalkoztatható-e az adott munkakörben;
d) milyen munkakörben, illetve szakmában és milyen feltételek mellett foglalkoztatható állapotrosszabbodás veszélye nélkül, amennyiben átmenetileg vagy véglegesen megváltozott munkaképességű;
e) foglalkoztatható-e tovább jelenlegi munkakörében, illetve folytathatja-e tanulmányait a választott szakmában;
f) szenved-e olyan betegségben, amely miatt munkaköre ellátása során rendszeres foglalkozás-egészségügyi ellenőrzést igényel;
g) külföldön történő munkavégzés esetén egészségi szempontból várhatóan alkalmas-e az adott országban a megjelölt szakmai feladat ellátására.
(5) A személyi higiénés alkalmasság vizsgálatának célja annak elbírálása, hogy a munkát végző személy egészségi állapota - a tevékenység gyakorlása esetén - a járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkaterületeken nem veszélyezteti-e mások egészségét, folytathat-e tevékenységet az adott munkaterületen.
(6)[28] A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság vizsgálata, valamint a foglalkoztathatóság szakvéleményezése nem terjed ki a munkaképesség változás mértékének, a rokkantság fokának meghatározására, valamint a szellemi képesség és az elmeállapot véleményezésére.
(7)[29] A soron kívüli munkaköri, illetve személyi higiénés alkalmasság vizsgálata keretében végzett, HIV fertőzés megállapítására irányuló szűrővizsgálati kötelezettség körét, a szűrővizsgálatok elvégzésének rendjét külön jogszabály állapítja meg.
Előzetes munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálata
4. § (1) Előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálatot kell végezni
a) a munkáltató által foglalkoztatni kívánt személynél a munkavégzés megkezdését megelőzően;
b)[30] a munkáltató által foglalkoztatott személynél a munkakör, munkahely, munkakörülmények megváltoztatása előtt, ha
ba) fizikai munkát végez,
bb) fiatalkorú,
bc) nem fizikai munkakörben foglalkoztatott munkavállaló az új munkakörben vagy munkahelyen a korábbinál nagyobb vagy eltérő jellegű megterhelésnek lesz kitéve;
c) a kéthetes időtartamot meghaladó külföldi munkavégzés esetén a kiutazás előtt - kivéve a (2) bekezdés szerinti személyeket - minden munkavállalónál, ha
ca) közepesen nehéz vagy nehéz fizikai megterheléssel járó munkát végez,
cb) a külföldi munkavégzés és a munkakörnyezete a hazainál nagyobb megterhelést ró a munkavállalóra,
cc) a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás nyújtója a munkavállaló egészségügyi állapotára tekintettel szükségesnek tartja.
d)[31] kirendelés esetén, az új munkahely foglalkozás-egészségügyi orvosának.
(2) Nincs szükség az (1) bekezdés c) pontja szerinti vizsgálat elvégzésére, ha a munkavállaló
a)[32] a tartós külszolgálatról és az ideiglenes külföldi kiküldetésről szóló 172/2012. (VII. 26.) Korm. rendeletben foglalt feladatok ellátása érdekében tartózkodik külföldön, ha a tervezett külföldi munkaválallás időtartama a három hónapot nem haladja meg,
b)[33] a tartós külszolgálatról és az ideiglenes külföldi kiküldetésről szóló 172/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik.
(3)[34] Előzetes szakmai alkalmassági vizsgálatot kell végezni
a) a szakképzési évfolyamra történő felvétel, átvétel, illetve továbbhaladás előtt minden olyan esetben, amikor az Országos Képzési Jegyzék szerint a szakképesítés megszerzése szakmai alkalmassági követelményekhez kötött;
b)[35] a szakmaválasztást megelőzően - pályaválasztási tanácsadás céljából - a pedagógus, az iskolaorvos, a szülő vagy az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala kérésére azon képzésben résztvevő esetében, akinél a szakmai jellegű képzésben való részvétel egészségi állapota miatt korlátozott;
c)[36] álláskeresők esetében az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala kezdeményezésére, továbbá az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala által támogatott foglalkozást elősegítő képzésben résztvevő személy esetén az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala vagy önköltséges szakmai felkészítésre jelentkezők esetében a szakképző intézmény kezdeményezésére.
(4) Előzetes személyi higiénés alkalmassági vizsgálatot kell végezni a munkát végző személynél a tevékenység gyakorlásának megkezdése előtt.
(5)[37] Az 1. számú mellékletben meghatározott munkakörökben a munkavállalónak, a munkát végző személynek előzetes munkaköri, illetve személyi higiénés alkalmassági vizsgálat keretében a 2. számú melléklet szerinti "Egészségügyi Nyilatkozat"-ot; valamint a 17. számú melléklet szerinti "Egészségügyi nyilatkozat és vizsgálati adatok" című könyvet [14. § (2) bekezdés] kell kitölteni. Tanulónál, hallgatónál a szakmai gyakorlat megkezdése előtt egy héttel kell kitölteni - alkalmassági vizsgálat keretében - az "Egészségügyi Nyilatkozat"-ot, valamint az "Egészségügyi nyilatkozat és vizsgálati adatok" című könyvet.
(6) A járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkaterületen foglalkoztatni kívánt munkavállaló, illetve e tevékenységeket gyakorolni kívánó munkát végző személy, illetve tanuló, hallgató esetében az előzetes munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmassági vizsgálat kiegészül az 1. számú mellékletben meghatározott kötelező vizsgálatokkal.
(7) A rendelet 1. számú mellékletében szereplő munkakörökben a munkavállalónál a munkaviszony megszűnését, valamint a munkát végző személynél a tevékenység megszüntetését követő 30 napon belül az újabb munkába álláshoz, a tevékenység újabb gyakorlásához a járványügyi érdekből végzett szakvizsgálatokat csak akkor kell megismételni, ha azokat időközben lezajlott fertőző megbetegedése vagy annak gyanúja indokolja.
(8)[38] Az 1. számú mellékletben leírt vizsgálatok közül előzetes alkalmassági vizsgálat alkalmával a bakteriológiai, a tbc, a lues serologiai vizsgálatokat kötelező elvégezni, a bőrgyógyászati szakvizsgálatot csak panasz vagy tünet esetén. Az időszakos, valamint a soron kívüli vizsgálat alkalmával a bakteriológiai és a lues serologiai vizsgálatokat csak akkor kell elvégeztetni, ha a megbetegedés gyanúja indokolja.
5. §[39] Azon munkavállaló esetében, akit azonos munkakörben, ismételten foglalkoztatnak és munkakörénél fogva időszakos munkaköri alkalmassági vizsgálatra nem kötelezett, valamint nem tartozik a 4. § (5) bekezdés hatálya alá, az előzetes munkaköri alkalmassági vélemény a munkaviszony megszűnését követő 6 hónapig érvényes, amennyiben egészségi állapotában ezalatt változás nem történt.
Időszakos munkaköri és szakmai alkalmassági vizsgálat
6. § (1) A szervezett munkavégzés keretében foglalkoztatottak időszakos alkalmassági vizsgálaton vesznek részt a munkaköri alkalmasság újbóli véleményezése céljából. Az időszakos vizsgálatokat
a) a 18. életévét be nem töltött munkavállalónál évente,
b)[40] az idősödő munkavállalónál - amennyiben nem tartozik a c)-i) pontok hatálya alá - évente,
c)[41] a 3. számú melléklet szerinti fizikai, kémiai kóroki tényezők hatásának kitett munkavállaló esetében, az ott meghatározott gyakorisággal,
d)[42] a 4. számú melléklet szerinti fokozottan baleseti veszéllyel járó munkakörben foglalkozatott ilyen tevékenységet végző munkavállalónál a mellékletben szereplő gyakorisággal,
e)[43] a 5. számú melléklet szerint fokozott pszichés terhelésnek kitett munkavállalónál évente,
f)[44] a pszichoszociális kóroki tényezők hatásának kitett, a 6. számú melléklet szerinti munkavállalónál évente,
g)[45] a külön jogszabály szerinti korkedvezményre jogosító munkakörben foglalkozatott olyan munkavállalónál, aki nem tartozik a b)-e) pontok hatálya alá, évente,
h)[46] külföldi munkavégzés esetén az a)-f) pontok hatálya alá tartozó munkavállalónál (amennyiben az időszakos munkaalkalmassági vizsgálatok elvégzése külföldön nem biztosított), átmeneti itthon-tartózkodása alkalmával, illetve hazalátogatásakor, legfeljebb évente
i)[47] a külön jogszabály szerinti biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalónál, továbbá az 1. számú mellékletben szereplő munkakörökben dolgozó munkavállalóknál, illetve tevékenységet végző személyeknél évente
kell elvégezni.
(2)[48] Az (1) bekezdés c) pontja szerinti időszakos vizsgálatok a 3. számú mellékletben meghatározott esetekben biológiai monitorozást is magukba foglalnak. A biológiai monitorozáshoz szükséges vizsgálatokat a 3. számú melléklet szerinti gyakorisággal kell elvégezni. Ettől eltérő gyakoriságot a foglalkozás-egészségügyi orvos az expozíció figyelembevételével határozhat meg.
(3) A tanulói jogviszony fennállása alatt időszakos alkalmassági vizsgálatot kell végezni a szakmai alkalmasság újbóli véleményezése céljából
a)[49] a szakképzési évfolyamra járó valamennyi tanulónál, amennyiben az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakképesítés megszerzése alkalmassági követelményekhez kötött;
b) a tanulónál, azokban a munkakörökben, amelyekben a munkavállalót egy évnél gyakrabban kell időszakos alkalmassági vizsgálatban részesíteni, az adott munkakörre előírt gyakorisággal.
(4) A 3. számú mellékletben nem szereplő és idült vagy késői hatású veszélyes anyagok esetében, a munkáltatótól megkapott biztonsági adatlapon szereplő információk alapján évenként időszakos munkaköri alkalmassági vizsgálatot kell végezni.
(5) Az időszakos munkaköri, illetve szakmai alkalmassági vizsgálatot végző orvos a vizsgálati eredmények alapján az (1) és (3) bekezdésekben előírtaknál rövidebb érvényességi időt is megállapíthat.
(6)[50]
Soron kívüli munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmassági vizsgálat
7. § (1) Soron kívüli munkaköri vagy szakmai alkalmassági vizsgálatot kell végezni
a)[51] ha a munkavállaló, a tanuló vagy a hallgató, illetve az álláskereső egészségi állapotában olyan változás következett be, amely feltehetően alkalmatlanná teszi az adott munkakör egészséget nem veszélyeztető és biztonságos ellátására, a szakma elsajátítására, illetve gyakorlására;
b) ha az "Egészségügyi Nyilatkozat"-on nyilatkozat tételére kötelezett munkavállaló, a tanuló vagy a hallgató az ott felsorolt tüneteket észleli magán, vagy a vele közös háztartásban élőkön;
c) heveny foglalkozási megbetegedés, fokozott expozíció, eszméletvesztéssel járó vagy ismétlődő munkabaleset előfordulását követően;
d)[52] a c) pont szerinti heveny foglalkozási megbetegedésen kívül a munkavállaló, tanuló vagy hallgató olyan rosszulléte, betegsége esetén, amely feltehetően munkahelyi okokra vezethető vissza, illetve 30 napos keresőképtelenséget követően, valamint a külön jogszabály szerinti 3. vagy 4. csoportba tartozó biológiai tényezők hatásának kitett munkavállaló esetén a 10 napot meghaladó keresőképtelenséget követően;
e) ha a munkavállaló előre nem várt esemény során expozíciót szenved;
f) ha a munkavállaló munkavégzése - nem egészségi ok miatt - 6 hónapot meghaladóan szünetel.
g)[53] ha az a korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetési kötelezettsége alól történő mentesítésre irányuló, a külön jogszabályban meghatározottak szerinti kérelem benyújtásához szükséges.
(2) Soron kívüli személyi higiénés alkalmassági vizsgálatot kell végezni, ha a munkát végző személy a 2. számú melléklet III. 1. alpontjában felsorolt tünetek bármelyikét észleli magán, vagy a vele közös háztartásban élő személyen.
(3) Soron kívüli alkalmassági vizsgálatot kezdeményezhet
a) a foglalkozás-egészségügyi orvos;
b) az iskolaorvos;
c) a háziorvos, illetve a kezelőorvos minden olyan heveny vagy idült betegség után, amely a munkavállaló, illetve a munkát végző személy munkaalkalmasságát befolyásolhatja;
d)[54] a fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint munkavédelmi hatóság;
e) a munkáltató, a szakképző és felsőoktatási intézmény vezetője;
f)[55] az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala
g) a munkavállaló, a munkát végző személy, a tanuló vagy a hallgató.
Záróvizsgálat
8. §[56] A munkáltató kezdeményezésére záróvizsgálatot kell végezni
a) a külön jogszabályban szereplő emberi rákkeltő hatású anyagok tízéves, benzol, illetve ionizáló sugárzás négyéves expozícióját követően a tevékenység, illetve a munkaviszony megszűnésekor;
b) idült foglalkozási betegség veszélyével járó munkavégzés, illetve munkakörnyezet megszűnésekor, továbbá ha a foglalkoztatott korkedvezményre jogosító munkakörben legalább négy évet dolgozott;
c) külföldi munkavégzés esetén a munkavállaló végleges hazatérését követően.
Fokozottan járványveszélyes, illetve a hazaitól jelentősen eltérő éghajlatú területen történő munkavégzésre vonatkozó további szabályok
9. §[57] (1)[58] Külföldi munkavégzés esetén, ha a kiutazás a 7. számú melléklet szerinti fokozottan járványveszélyes vagy a munkavállalót jelentősen megterhelő, a hazaitól nagymértékben eltérő klímájú területre történik, az előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálat során a foglalkozás-egészségügyi orvos szakmai állásfoglalást kérhet a Szent László Kórház Trópusi Ambulanciájától a tartózkodás veszélyeire vonatkozólag.
(2) Amennyiben a külföldi munkavégzés fokozottan járványveszélyes, vagy a munkavállalót nagymértékben megterhelő, a hazaitól jelentősen eltérő éghajlatú területen történik, a Magyar Köztársaság területén eltöltött szabadságidő alatt - illetve a végleges hazatérést követően - az érintett személynek vizsgálaton kell részt vennie az (1) bekezdésben megjelölt intézményben.
Nő foglalkoztatása[59]
10. §[60] (1)[61] A munkaköri alkalmasság vizsgálatánál és véleményezésénél figyelembe kell venni, hogy a nők (különös tekintettel a fogamzóképes korúakra és a várandósokra - ezen belül a várandósság korai szakaszában lévőkre -, a nemrégen szült, a szoptató anyákra, az anyatejet adókra) alkalmatlanok vagy csak bizonyos feltételekkel alkalmasak a 8. számú mellékletben felsorolt egészségkárosító kockázatot jelentő vagy veszélyes megterhelésekkel járó munkakörülmények közötti munkavégzésre.
(2) A 9. számú melléklet szerinti, a munkakörnyezetben jelen lévő kóroki tényezők esetében a jelen rendeletben foglaltak végrehajtása érdekében a munkáltató köteles kockázatbecslést végezni és megállapítani azokat az intézkedéseket, amelyekkel az (1) bekezdés szerinti személyek egészségét és biztonságát garantálni kell.
Fiatalkorú foglalkoztatása[62]
10/A. §[63] (1) A fiatalkorú munkaviszony keretében történő foglalkoztatását tiltó vagy feltételekkel megengedő megterhelések listáját a 8. számú melléklet tartalmazza.
(2) Azon munkakörülmények felsorolását, amelyek fennállása esetén a fiatalkorú foglalkoztatásához az alkalmassági vizsgálat keretében elvégzett kockázatbecslés szükséges a 9/A. számú melléklet tartalmazza.
(3) A tanulónak a szakma elsajátításához szükséges - egészségkárosodás kockázatával járó munkakörülmények közötti - foglalkoztatása nem haladhatja meg azt az időtartamot, amely a szakma elsajátításához szükséges.
Idősödő munkavállaló foglalkoztatása[64]
10/B. §[65] (1) A munkaköri alkalmasság vizsgálatánál és véleményezésénél figyelembe kell venni, hogy az idősödő munkavállalók alkalmatlanok vagy csak bizonyos feltételekkel alkalmasak a 8. számú mellékletben felsorolt egészségkárosító kockázatot jelentő vagy veszélyes megterhelésekkel járó munkakörülmények közötti munkavégzésre.
(2) Az idősödő munkavállaló foglalkoztatásánál fokozottan törekedni kell a munkának a munkavállaló munkaképességéhez való igazítására.
A vizsgálatokat végző személyek, illetve szervek
11. § (1) A munkaköri alkalmasság vizsgálatát és véleményezését első fokon - külön jogszabályban meghatározott kivételekkel - a 2. § (1) bekezdés ab) pontjában szereplő munkavállaló esetében a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás nyújtására jogosult orvos végzi.
(2)[66] A szakmai alkalmasság előzetes vizsgálatát és véleményezését első fokon a szakképző intézménybe jelentkező tanulóknál a fogadó intézmény iskolaorvosa, ennek hiányában az intézmény vezetőjének kezdeményezésére a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv által kijelölt foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely orvosa végzi. A hallgatónál a felsőoktatási intézmény kérésére, valamint az iskolarendszeren kívüli képzésben résztvevőnél - a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv által megadott szempontok szerint - szakmai alkalmassági vizsgálat végezhető.
(3) A szakképző és felsőoktatási intézmény tanulóinak, hallgatóinak időszakos szakmai és soron kívüli szakmai alkalmassági vizsgálatát és véleményezését első fokon
a)[67] Budapesten és Pest vármegyében a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv által szakmai indokok alapján kiválasztott szakképző intézményeknél az intézet orvosa, egyéb tekintetben a fogadó intézmény iskolaorvosa,
b)[68] a többi vármegyében a fogadó intézmény iskolaorvosa, ennek hiányában az intézmény vezetőjének a kezdeményezésére a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv által kijelölt foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely orvosa
végzi.
(4)[69] Az álláskeresők, valamint az önköltséges szakmai felkészítésre jelentkezők szakmai alkalmassági vizsgálatát és véleményezését első fokon az álláskereső, illetve az önköltséges szakmai felkészítésre jelentkező lakóhelye szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely orvosa végzi.
(5)[70] A személyi higiénés alkalmassági vizsgálatot a munkát végző személyek esetében a háziorvos végzi, alkalmatlanság esetén a fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (kerületi) hivatalánál - járványügyi érdekből - a tevékenységtől eltiltást kezdeményezi.
12. § (1)[71] Ha a munkavállaló vagy a munkáltató a munkaköri alkalmasság, illetve a tanuló és a hallgató vagy a szakképző és felsőoktatási intézmény, az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala és az álláskereső a szakmai alkalmasság első fokú véleményével nem ért egyet, az orvosi vélemény kézhezvételétől számított 15 napon belül a 10. számú melléklet szerinti "Beutalás másodfokú munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatra" elnevezésű nyomtatványon kérheti a munkaköri, illetve szakmai alkalmasság másodfokon történő orvosi elbírálását az első fokon eljáró szervnél.
(2)[72] A munkaköri alkalmasság másodfokú vizsgálatát és véleményezését az álláskereső, a tanuló és a hallgató lakóhelye, a szakképző és felsőoktatási intézmény székhelye, az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala és a munkáltató telephelye szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely végzi, a véleményt a 11. számú melléklet szerinti "Másodfokú munkaköri orvosi alkalmassági vélemény" elnevezésű nyomtatványon közli a kérelmezővel. Amennyiben a munkavállaló munkaköri alkalmassági vizsgálatára az első fokon eljárt szakellátó-hely lenne illetékes, a munkaköri alkalmasság másodfokú vizsgálatát a telephely szerinti vármegyében (fővárosban) működő erre kijelölt szakellátó hely végzi.
(3)[73] A foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyek illetékességi listáját, illetve az egyes szakellátó helyek heti szakorvosi óráinak számát a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ honlapján teszi közzé.
(4)[74] A szakmai alkalmasság másodfokú véleményezését tanulók, hallgatók esetében országosan a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv, az álláskeresőknél az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala telephelye szerint foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely végzi, figyelembe véve a (2) bekezdésben foglaltakat.
(5) A másodfokú egészségügyi szerv döntéséig az első fokú egészségügyi szerv véleménye szerint kell eljárni.
A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmassági vélemény
13. § (1)[75] A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmassági véleményben meg kell határozni, hogy a vizsgált személy az adott munkakörre, tevékenységre, a tanuló és hallgató esetében az adott szakmára, az álláskereső esetében az adott szakmára, ellátható foglalkozási csoportokra alkalmas, ideiglenesen nem alkalmas vagy nem alkalmas.
(2)[76] A 11. és 12. §-ban foglalt szervek a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmassági vélemény közlésén túlmenően a foglalkoztatással, képzéssel kapcsolatos korlátozásokat írhatnak elő, az egyén, illetve munkatársai egészségének védelme érdekében. Az ideiglenesen nem alkalmas véleményezésnél meg kell jelölni a következő vizsgálat időpontját.
(3) A munkaköri, szakmai, illetve a személyi higiénés alkalmasságot vizsgáló és véleményező iskolaorvos, a háziorvos a véleményt saját személyre szóló orvosi bélyegzőjével, a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa emellett a szolgálat jogszerű működését tanúsító bélyegzővel is igazolja.
(4)[77] A véleményt és a (2) bekezdésben szereplő korlátozásokat, a munkaköri, illetve szakmai alkalmasságot véleményező szerv a 12. számú melléklet szerinti, az "Elsőfokú munkaköri orvosi alkalmassági vélemény" elnevezésű nyomtatványon közli a munkáltatóval, a szakképző és felsőoktatási intézménnyel, az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatallal és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalával.
(5)[78] A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság vizsgálatát végző az alkalmatlanság okát a munkavállalóval, tanulóval, hallgatóval, álláskeresővel, illetve a munkát végző személlyel ismerteti; a munkáltatóval, illetve a szakképző és felsőoktatási intézménnyel, az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatallal és a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalával csak a vizsgált személy írásbeli hozzájárulásával közölheti.
(6)[79] A 11. § (1)-(5) bekezdéseiben megjelölt orvos a nem alkalmasnak véleményezett személyt betegsége esetén vizsgálatra vagy gyógykezelésre az alapellátás orvosához, illetve területileg illetékes szakellátó helyre utalja.
(7)[80] A pályaválasztási tanácsadás céljából vizsgálatot végző orvos a szakvéleményét a 15/A. számú melléklet szerinti nyomtatványon adja meg a vizsgált személynek. Amennyiben a vizsgálatot végző orvos nem javasolja a vizsgált személyt az adott szakmára, az a szakképző intézménybe történő felvételnek nem képezi akadályát, de az első szakképzési évfolyamra való felvételnél a szakvéleményt figyelembe kell venni.
Az egészségügyi dokumentáció
14. § (1)[81] A munkaköri és a szakmai alkalmasság vizsgálatát és véleményezését első fokon végző orvos a 13. számú melléklet szerinti "Munkavállaló egészségügyi törzslapja" elnevezésű nyomtatványt (a továbbiakban: egészségügyi törzslap) állítja ki; a személyi higiénés alkalmasság vizsgálatát és véleményezését végző orvos az eredményt a vizsgált személy egészségügyi dokumentációjában tünteti fel. A véleményező orvos az alkalmasság elbírálásához szükséges vizsgálatokat végzi el, és az egészségügyi törzslap más rovatait áthúzza.
(2)[82] Az 1. számú mellékletben szereplő munkakörökben dolgozó munkavállaló, tanuló és hallgató, illetve e területeken tevékenységet folytató munkát végző személy kitölti és aláírja - a vizsgálatot végző orvos által rendelkezésre bocsátott - a 2. számú melléklet szerinti "Egészségügyi Nyilatkozat"-ot, amelyet a foglalkozás-egészségügyi orvos, a szakképző és felsőoktatási intézmény iskolaorvosa, illetve a háziorvos megőriz. A vizsgálatot végző orvos ugyanakkor kitölti, aláírja és a vizsgált személlyel aláíratja a 17. számú mellékletben szereplő "Egészségügyi Nyilatkozat és vizsgálati adatok" című könyvecskét, amelyet a vizsgált személy őriz meg.
(3)[83] A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 2. számú mellékletében felsorolt tevékenységet végző egészségügyi dolgozókkal - az előzetes vizsgálatot és véleményezést követően - a munkaköri alkalmasságot vizsgáló orvos nyilatkozatot írat alá, amelyben a vizsgált személy vállalja, hogy ha egészségi állapotában változás következik be, azt kivizsgáltatja és HIV fertőzés, HCV vagy HBV vírushordozás esetén erről az érintett az egészségügyi intézmény orvos-igazgatóját tájékoztatja. A fenti vírusok valamelyikének hordozása esetén a munkaköri alkalmasságot elbíráló orvos az alkalmassági véleményben feltünteti "a 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 2. számú mellékletében meghatározott beavatkozásokat nem végezhet" megjegyzést. A vizsgált személynek az állapota változásának bejelentéséről aláírt nyilatkozata nem érinti a HIV fertőzés megállapítására irányuló, a soron kívüli munkaköri, illetve személyi higiénés alkalmassági vizsgálat keretében történő szűrővizsgálatok külön jogszabály szerinti elvégzésének kötelezettségét.
(4)[84] Az egészségügyi törzslapot a munkaköri, illetve szakmai alkalmasságot első fokon elbíráló szerv őrzi meg. A munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv által végzett szakmai alkalmassági vizsgálat során kiállított törzslapot az illetékes szakképző és felsőoktatási intézmény iskola orvosa őrzi meg.
(5)[85] A munkaviszony, tanulói, illetve hallgatói jogviszony megszűnésekor a munkaköri, illetve szakmai alkalmassági vizsgálatot első fokon véleményező kiállítja az egészségügyi törzslap kivonatát. A munkavállaló, tanuló vagy hallgató részére átadja a munkakörének, illetve szakmai alkalmasságának vizsgálatára vonatkozó adatokat azzal, hogy új munkahelyén az alkalmassági vizsgálatot végző orvosnak mutassa be azt.
(6)[86] Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény alapján az egészségügyi dokumentációt az adatfelvételtől számított legalább 30 évig - a külön jogszabály szerint biológiai tényezők hatásának kitett munkavállaló esetén 40 évig - a munkaköri, illetve szakmai alkalmasságot első fokon elbíráló szerv őrzi meg.
(7)[87] A gazdálkodó szervezet részére foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást nyújtó szolgáltatóban bekövetkezett változás esetén az egészségügyi dokumentációt át kell adni a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást nyújtó új szolgáltató részére.
A munkáltató, az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala, illetve a szakképző intézmény feladatai[88]
15. § (1) A munkáltatónak írásban kell meghatároznia
a)[89] a munkaköri alkalmassági vizsgálatok rendjét, valamint a vizsgálatokkal kapcsolatos feladatait, beleértve az időszakos munkaköri alkalmassági vizsgálatok irányát és gyakoriságát is, figyelemmel a 3. számú mellékletben foglaltakra is,
b) azokat a munkaköröket, amelyekben az e rendelet 8. számú melléklete szerinti megterhelések miatt a 10. § szerinti személyek nem foglalkoztathatók.
(2) A szabályozás kidolgozásához foglalkozás-egészségügyi orvos véleményét ki kell kérni.
(3) A munkáltató köteles
a)[90] munkába lépés előtt valamennyi munkavállalót, a munkahely, a munkakör megváltoztatása előtt pedig a 4. § (1) bekezdés b) pontjába, továbbá a kéthetes időtartamot meghaladó külföldi munkavégzés esetén a 4. § (1) bekezdés c) pontjába tartozó munkavállalót előzetes,
b)[91] e rendelet 6. §-a (1) bekezdés hatálya alá tartozó munkavállalót időszakos,
c) e rendelet 7. §-ának (1) bekezdése hatálya alá tartozó munkavállalót soron kívüli,
d) a rendelet 8. §-a hatálya alá tartozó munkavállalót záróvizsgálatra küldeni a 14. számú mellékletben megjelölt "Beutalás munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatra" elnevezésű nyomtatványon.
(4) A szakképző intézmény köteles
a) valamennyi tanulóját előzetes,
b)[92] a rendelet 6. §-a (3) bekezdésének hatálya alá tartozó tanuló időszakos,
c) e rendelet 7. §-ának (1) bekezdés hatálya alá tartozó tanulót vagy hallgatót soron kívüli
vizsgálatra küldeni.
(5)[93] A jogszabályban meghatározott esetekben
a)[94] az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal vagy a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala a megváltozott munkaképességű álláskeresőt foglalkoztathatósági szakvéleményezésre, a többi álláskeresőt szakmai alkalmassági vizsgálatra,
b)[95] önkormányzati közfoglalkoztatás esetén az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal vagy a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala, egyéb közfoglalkoztatás esetén a közfoglalkoztató a közfoglalkoztatottat foglalkoztathatóság szakvéleményezésére
küldi.
(5a)[96] A foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely a szakvéleményét
a) az álláskereső szakmai alkalmasságáról a 15. számú melléklet szerinti nyomtatványon,
b) a foglalkoztathatóságról a 16. számú melléklet szerinti nyomtatványon
készíti el.
(6) A munkáltató a munkaköri, a szakképző és felsőoktatási intézmény a szakmai alkalmasságot vizsgáló és véleményező szerv kérésére mindazokat a munkaköri és munkahelyi adatokat közli, amelyeket a véleményezéshez szükségesnek tart, illetve amit a véleményező kér. Az egészségügyi szerv a tudomására jutott nem egészségügyi adatokat nem hozhatja nyilvánosságra.
(7) Ha a munkaköri, illetve szakmai alkalmasságot elbíráló szerv a munkahelyi körülményekről a helyszínen kíván tájékozódni, a munkáltatónak, szakképző vagy felsőoktatási intézménynek lehetővé kell ezt tenni.
16. §[97] Az a munkavállaló, tanuló, hallgató, álláskereső, aki az előzetes, időszakos, soron kívüli munkaköri, szakmai, illetve az a munkát végző személy, aki az előzetes, soron kívüli személyi higiénés alkalmassági vizsgálaton nem vett részt, vagy nem alkalmas minősítést kapott, az adott munkakörben nem foglalkoztatható, szakmai képzésben nem részesíthető, a munkaterületen nem foglalkoztatható, tevékenységet nem folytathat.
Az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó foglalkoztathatósági szakvélemény
16/A. §[98] (1)[99] Az egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozó idénymunka vagy alkalmi munka esetén a munkavállaló foglalkoztathatósági vizsgálatára
a) a munkáltató vagy
b) az egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozó idénymunka vagy alkalmi munka keretében elhelyezkedni kívánó természetes személy
kezdeményezésére kerül sor. A foglalkoztathatósági szakvélemény - a betöltendő munkakörre vonatkozó érvényes előzetes munkaköri alkalmassági véleménnyel egyébként nem rendelkező fiatalkorú és idősödő munkavállaló, illetve várandós, nemrégen szült, anyatejet adó nők és szoptató anyák foglalkoztatása kivételével - nem kötelező feltétele a foglalkoztatásnak. E szabályok nem érintik a járványügyi érdekből kiemelt munkakörben történő, a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok közötti foglalkoztatásra irányadó alkalmassági vizsgálat, valamint az állat- és növényegészségügyre vonatkozó jogszabályban előírt vizsgálatok elvégzésének kötelezettségét.[100]
(2)[101] A foglalkoztathatósági vizsgálatról
a) a munkáltatóval foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatásra szerződött foglalkozás-egészségügyi szolgáltató,
b) a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást vagy foglalkozás-egészségügyi szakellátást nyújtó szolgáltató, vagy
c) az elhelyezkedni kívánó személy által választott - foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel rendelkező - háziorvos
foglalkoztathatósági szakvéleményt állít ki a 16. számú mellékletben meghatározott nyomtatványon.
(3) A foglalkoztathatósági szakvélemény kiadásának díját a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló jogszabály alapján a vizsgálatot kezdeményező viseli.
(4)[102] A foglalkoztathatósági szakvélemény a kiállításától számított egy évig érvényes.
A közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó foglalkoztathatósági szakvélemény[103]
16/B. §[104] (1)[105] A foglalkoztathatóság szakvéleményezését önkormányzati közfoglalkoztatás esetén az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal, más közfoglalkoztatás esetén a közfoglalkoztató kezdeményezi a közfoglalkoztatás megkezdése előtt.
(2)[106] A (3) bekezdésben meghatározott kivétellel a foglalkoztathatósági vizsgálatról a szakvéleményt
a) foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató szakorvosa, vagy
b)[107] önkormányzati közfoglalkoztatás esetén az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal telephelye szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely, más közfoglalkoztatás esetében a foglalkoztatás helye szerint illetékes szakellátó hely szakorvosa
állítja ki a 16. számú mellékletben meghatározott nyomtatványon.
(3) A fegyveres szerveknél alkalmazott közfoglalkoztatottak esetében a foglalkoztathatósági szakvéleményezést a fegyveres szervek egészségügyi hatóság által kiadott működési engedéllyel rendelkező alapellátó egységei végzik.
(4) A szakvélemény a közfoglalkoztatás megkezdésének kötelező feltétele.
(5)[108] A foglalkoztathatósági szakvélemény kiadásának díját a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló jogszabály alapján a vizsgálatot kezdeményező viseli.
(6)[109] A foglalkoztathatósági szakvélemény a kiállításától számított két évig érvényes.
A szabálysértési eljárás során alkalmazott közérdekű munkához kapcsolódó foglalkoztathatósági szakvélemény[110]
16/C. §[111] (1)[112] A foglalkoztathatóság szakvéleményezését a szabálysértési eljárás során alkalmazott közérdekű munkára jelentkező elkövető kezdeményezi a közérdekű munka megkezdése előtt. Büntetésként kiszabott közérdekű munka esetén az elkövető a szakvélemény díját megtérítő szervezetről kapott tájékoztatót köteles magával vinni a vizsgálatra.
(2) A foglalkoztathatósági vizsgálatról a szakvéleményt
a) a közérdekű munkára jelentkező elkövető által választott, foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató szakorvosa, vagy
b)[113] a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala telephelye szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely szakorvosa
állítja ki a 16. számú mellékletben meghatározott nyomtatványon.
(3) A szakvélemény a közérdekű munka megkezdésének kötelező feltétele.
(4)[114] A szakvélemény kiadásának díját a büntetésként kiszabott közérdekű munka esetén a szakvélemény elkészítését követő 60 napon belül kell megtéríteni.
(5)[115] A foglalkoztathatósági szakvélemény a kiállításától számított egy évig érvényes.
A büntető ügyben kiszabott közérdekű munkához kapcsolódó foglalkoztathatósági szakvélemény[116]
16/D. §[117] (1) A foglalkoztathatóság szakvéleményezését a közérdekű munka esetén a pártfogó felügyelői szolgálat kezdeményezi a közérdekű munkahely kijelölése előtt az elítélt nevének és a közérdekű munkaként végezhető munkakör megnevezésének a megadásával.
(2) A foglalkoztathatósági vizsgálatról a szakvéleményt
a) a pártfogó felügyelő által választott, foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató szakorvosa,
b) a pártfogó felügyelői szolgálat székhelye vagy telephelye szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely szakorvosa, vagy
c) a feladatra szerződött foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely szakorvosa
állítja ki a 16. számú mellékletben meghatározott nyomtatványon.
(3) A szakvélemény a közérdekű munka megkezdésének kötelező feltétele.
(4)[118] A szakvélemény kiadásának díját az Igazságügyi Minisztérium viseli.
(5) A foglalkoztathatósági szakvélemény a kiállításától számított egy évig érvényes.
Záró és átmeneti rendelkezések
17. § (1)[119] E rendelet a kihirdetését követő 60. napon lép hatályba. Ez a rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény alapján összeegyeztethető szabályozást tartalmaz
a) a Tanács 92/85/EGK irányelve a terhes dolgozók, valamint a nemrégen szült, illetve szoptató dolgozók munkahelyi biztonságának és egészségének javítására irányuló intézkedések bevezetéséről, valamint
b) a Tanács 94/33/EGK irányelve a fiatalok munkahelyi védelméről rendelkezéseivel.
(2)[120] Ez a rendelet a 92/58/EGK, a 92/85/EGK, a 94/33/EK és a 98/24/EK tanácsi irányelvnek, valamint a 2004/37/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló 1272/2008/EK rendelethez való hozzáigazítása céljából történő módosításáról szóló, 2014. február 26-i 2014/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(3)[121]
(4)[122]
(5)[123]
1. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
Járványügyi érdekből kiemelt munkakörök, tevékenységek
2. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
3. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez[126]
Fizikai, kémiai kóroki tényezők, amelyek expozíciója időszakos munkaköri alkalmassági vizsgálatot tesz szükségessé
A táblázat értelmezése:
1. A melléklet nem tartalmazza valamennyi, időszakos munkaköri alkalmassági vizsgálatot igénylő kóroki tényező tételes felsorolását. Ezért figyelembe kell venni a rendelet 6. § (4) bekezdésében foglaltakat.
2. A vizsgálatok gyakoriságának meghatározásánál tekintettel kell lenni a 6. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakra is.
3. A táblázaton az adott vegyi anyag biológiai monitorozását bm jelölés jelenti.
Azoknál a munkavállalóknál, akiknél a vizsgálat fokozott expozíciót jelez, haladéktalanul klinikai vizsgálatot kell végezni, és ennek kapcsán a munkaalkalmasságot is el kell bírálni.
A bm jelölés mellett szereplő gyakoriság azt jelenti, hogy a biológiai monitorozás eredményétől függetlenül, ilyen időközönként minden exponált dolgozónál időszakos munkaköri alkalmassági vizsgálatot kell végezni.
4. Kombinált vegyi expozíciók előfordulása esetén a legrövidebb gyakoriságot kell figyelembe venni.
5. A vizsgálatok irányát és az eredmények értékelését, beleértve a biológiai expozíciós mutatók mérésének gyakoriságát is, a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv módszertani közleményben határozza meg.[127]
6. Azon munkavállalók számára, akik nem kumulatív anyaggal dolgoznak, a jogszabály hatálybalépésének időpontjában aktuális munkahelyi levegőtisztasági mérések eredményei a külön jogszabályban előírt határérték alattiak, a technológia stabil és a veszélyes anyag egyéb úton nem juthat a dolgozó szervezetébe - a foglalkozás-egészségügyi orvos véleményének figyelembevételével - az adott munkahelyen a biológiai monitor vizsgálatok nem kötelezőek, kivéve a külön jogszabály [26/2000. (IX. 30.) EüM rendelet] által érintett citogenetikai vizsgálat, tumor marker meghatározás eseteit.
Kóroki tényező | Időszakos munkaalkalmassági vizsgálatok gyakorisága | Megjegyzés | |||
arzén és vegyületei | évenként | bm | |||
benzol | félévenként | bm | |||
benzol nitrovegyületei: | |||||
nitro-benzol | évenként | bm | |||
egyéb nitrovegyületek (pl. nitro-klór-benzol, nitro-anilin, acetanilid) | félévenként | ||||
Kóroki tényező | Időszakos munka alkalmassági vizsgálatok gyakorisága | Megjegyzés | ||
benzol aminovegyületei: | ||||
anilin | félévenként | bm | ||
egyéb aminovegyületek (pl. dimetil-anilin) | félévenként | |||
dekompresszió | ||||
sűrített levegőben | lásd: a keszon-munkákról szóló 6/1987. | |||
végzett munka | (VI. 24. ) EüM rendelet | |||
búvármunka | ||||
állóvízben, 15 m vízoszlopot nem meghaladó merülésnél, +10 °C | évenként | a vizsgálat helye a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv által kijelölt foglalkozás-egészségügyi rendelő | ||
+30 °C vízhőmérséklet esetén | ||||
amennyiben egy tényező a fentiekben leírtaktól eltér | félévenként | |||
amennyiben több tényező egyidejűleg eltér minden századik merülés után | háromhavonként | |||
digitálisz glikozidok | félévenként | |||
dimetil-formamid | félévenként | bm | ||
dioxan (dietilén dioxid) | félévenként | |||
etil-benzol | évenként | bm | ||
etilén-oxid | félévenként | |||
fenol | félévenként | bm | ||
n-hexán | évenként | bm | ||
higany (szervetlen higany és vegyületei) | félévenként | bm | ||
halothan | félévenként |
Kóroki tényező | Időszakos munka alkalmassági vizsgálatok gyakorisága | Megjegyzés | |
hőterhelés | évenként | Ha a külső levegő hőmérsékletének napi csúcsértéke tartósan (legalább egy hétig) meghaladja a 27 °C-t, akkor azokban a munkakörökben, amelyekben az év nyári időszakában a korrigált effektív hőmérséklet átlag értéke eléri vagy meghaladja az egészséget nem veszélyeztető munkavégzés és munkakörülmények általános egészségügyi követelményeiről szóló 3/2002. (II. 18.) SZCSM-EüM együttes rendelet 2. számú mellékletének 1. számú táblázatában előírt, maximálisan megengedhető értékeket, a vizsgálat hetente végzendő. | |
ionizáló sugárzás | |||
ipari roncsolásmentes anyagvizsgálat, orvosi rtg. laboratórium, "C" típ. izotóp laboratórium | évenként | ||
gyorsító berendezések, | évenként | ||
onkológiai sugárkezelés, "B" típ. izotóp laboratórium | |||
"A" típ. izotóp | évenként | ||
laboratórium | |||
nukleáris létesítményben | |||
és sugárzó anyagok bányászatában foglalkoztatottak | évenként | ||
izocianát | félévenként | ||
kivéve: csomagolás, raktározás | félévenként | ||
kadmium és vegyületei | évenként | bm | |
kobalt | évenként | bm | |
krómvegyületek | évenként | bm | |
mangán | évenként | ||
metil-bromid | évenként | ||
metil-klorid | félévenként | ||
mikrohullámú sugárzás | évenként | ||
nátrium-alumínium-fluorid | évenként | bm | |
(kriolit) | |||
nikkel | évenként | bm | |
nitrogénoxidul (dinitrogén | félévenként | ||
oxid) |
Kóroki tényező | Időszakos munka alkalmassági vizsgálatok gyakorisága | Megjegyzés | ||||||
növényvédő szerek | ||||||||
gyártás, formulázás | félévenként | bm | ||||||
(valamennyi I. és II. forgalmi kategóriába sorolt szer) | (szerves foszforsavészterek, | |||||||
kiszerelés | félévenként | karbamátok) - a munkába lépéskor AChE | ||||||
Kémiai növényvédelmi munkálatok | ||||||||
hígítás, keverés felhordás | évenként | egyéni alapszint meghatározása szükséges | ||||||
(permetezés) szezonban egyszer | évenként | |||||||
raktározás, szállítás, gépkezelés | évenként | |||||||
laboratóriumi munka | évenként | |||||||
ólom és vegyületei | évenként | bm | ||||||
szelén | évenként | bm | ||||||
rákkeltő vegyi anyagok | évenként | külön jogszabályban meghatározott rákkeltő anyagok, amelyek e táblázatban másutt nem szerepelnek | ||||||
szén-diszulfid (szénkéneg) | félévenként | |||||||
szén-monoxid | évenként | bm | ||||||
szén-tetraklorid (tetraklór-metán) | félévenként | |||||||
sztirol | évenként | bm | ||||||
tetraklór-etán | félévenként | |||||||
toluol | évenként | bm | ||||||
triklór-etilén | évenként | bm | ||||||
trinitro-toluol (trotyl) | félévenként | |||||||
tüdőfibrózist okozó porok | a vizsgálatok gyakoriságát az illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal mint munkavédelmi hatóság állapíthatja meg, a munkáltató által előzetesen megszerzett, a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv által kiállított szakvélemény alapján (a szakvéleményhez a por mérési eredmények csatolása szükséges) | az ernyőszűrő állomásokon készített tüdőfelvételek értékelése, ezt követően szükségessé váló klinikai vizsgálatok a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv szakrendelésén történnek | ||||||
Kóroki tényező | Időszakos munka alkalmassági vizsgálatok gyakorisága | Megjegyzés | ||||||
vanádium | évenként | |||||||
rezgés | ||||||||
kéz/kar | ||||||||
2,5-5 m/s2 (férfi) | kétévenként | első ízben a munkába állást követő hatodik hónap után | ||||||
1,0-2,5 m/s2 (sérülékeny csoport) | kétévenként | hideg/nedves munkakörnyezetben évente | ||||||
egész testre ható | kétévenként | első ízben a munkába állást követő hatodik hónap után | ||||||
0,5-1,15 m/s2 (férfi) | ||||||||
0,5 m/s alatt (sérülékeny csoport) | kétévenként | hideg/nedves munkakörnyezetben évente | ||||||
egyedi felmentés esetén | évenként | első ízben a munkába állást megelőzően | ||||||
vinil-klorid | félévenként | |||||||
xilol | évenként | bm | ||||||
zaj | ||||||||
81-85 dBAeq közötti zajexpozíció esetén | 4 évenként | a munkavállaló kérésére | ||||||
86-90 dBAeq közötti zajexpozíció esetén | 4 évenként | halláspanasz esetén soron kívül | ||||||
91-100 dBAeq közötti zajexpozíció esetén | 2 évenként | halláspanasz esetén soron kívül | ||||||
100 dBAeq zajexpozíció felett | évenként | halláspanasz esetén soron kívül | ||||||
4. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez[130]
Fokozottan baleseti veszélyekkel járó munkakörök, tevékenységek
1. | Magasban végzett munka | |
2. | Földalatti bányászati, kőolaj- és földgázbányászati mélyfúrási munkakörök | |
3. | Tűz- és robbanásveszéllyel járó munkakörök | A 35/1996. (XII. 29.) BM rendelettel hatályba léptetett Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerinti az ”A" fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, a ”B" tűz- és robbanásveszélyes és a ”C" tűzveszélyes osztályba tartozó létesítményben, helyiségben végzett tevékenységek, valamint a vállalati ”tűzvédelmi utasítás"-ban meghatározott munkakörök: az ipari robbantóanyagok gyártásával, tárolásával, szállításával és felhasználásával kapcsolatos tevékenységek |
4. | Villamosüzemi munkakörök | A vonatkozó külön előírás (MSZ 1585) Erősáramú üzemi szabályzat alapján erősáramú villamos berendezéseken feszültség alatti, feszültség közelében és veszélyes közelségben végzett tevékenység |
5. | a) Feszültség alatti munkavégzéssel járó munkakörök (FAM) | Külön jogszabályban meghatározott tevékenység |
6. | b) Egyéb feszültség alatt végzett tevékenységek | |
Fegyveres biztonsági őrség, személy- és vagyonvédelmi tevékenység | ||
7. | Egyéb baleseti veszéllyel járó munkakörök | Mozgó munkaeszközök, munkaeszközök mozgó elemei, haladó (mozgó) termékek, alapanyagok, félkész és késztermékek mellett vagy közelében végzett munka |
Időszakos orvosi vizsgálatot kell végezni | ||
A) | Az 1-4. és a 6-7. pontban megjelölt munkakörökben dolgozóknál 40 éves korig háromévenként, 40-50 életév között kétévenként, 50 év felett évenként | |
B) | Az 5. pontban megjelölt munkakörökben dolgozóknál évenként |
5. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
Fokozott pszichés terheléssel járó tevékenységek[131]
1. Különösen nagy felelősség viselése emberekért, anyagi értékekért.
2. Döntés szükségessége
a) nehezen áttekinthető helyzetben,
b) új helyzetekben,
c) hiányos információk alapján,
d) ellentmondó információk alapján,
e) bonyolult szabályok, összefüggések utasítások alapján,
f) egymást gyorsan követő problémákban.
3. Alkotó szellemi tevékenység
a) zavaró ingerek környezetében,
b) különösen bonyolult szabályok, utasítások alapján.
4. Rutin szellemi munka
a) időkényszer viszonyai között,
b) rövid idejű, egyszerű feladat változtatás nélküli állandó ismétlésével,
c) tartósan szükséges akaratlagos figyelemmel.
5. Különböző munkaeszközök, technológiai folyamatok pontos, gyors váltogatása időkényszer vagy különleges figyelmi követelmény, illetve fokozott felelősség eseteiben.
6. Képernyős munkahelyeken történő munkavégzés.
7. Emberekkel foglalkozás kötelezettsége konfliktusveszélyes helyzetben.
8. Testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- és más fogyatékos személyek nevelési-oktatási, ápolási-gondozási, rehabilitációs intézményeiben, javító intézetekben nevelési, oktatási tevékenységet végzők.
9. Szakképzett ápolói munkát végzők elmeosztályokon, elmeszociális otthonokban, súlyos fogyatékosok szociális intézményeiben, szociális otthonok munkavállalói, traumatológiai, intenzív osztályokon, krónikus és baleseti belgyógyászati osztályokon (öngyilkossági kísérletet tett betegeket ellátó osztályokon), onkológiai osztályokon, detoxikálókban, krónikus elmegyógyászati osztályokon, valamint drogambulancián, illetve -osztályokon.
6. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
Pszichoszociális kóroki tényezők hatásának kitett munkavállalók[132]
1. A gazdálkodó szervezet hierarchizáltságából, belső kapcsolatrendszeréből adódó konfliktusszituációk érintettjei.
2. Családtól távol, országon belül vagy kívül tartósan munkát végzők, a túlmunka esetenkénti igényével, rendszertelen étkezési, komfortot nélkülöző pihenési lehetőséggel.
3. Hajléktalan munkavállalók.
4. Külföldről áttelepült munkavállalók, az áttelepülést követő első 2 évben.
5. Állami gondozásból kikerült, munkába állt személyek, a munkába állást követő 3 évben.
7. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
A hazaitól jelentősen eltérő éghajlatú és fokozottan járványveszélyes területek
Algéria |
Angola |
Argentína |
Bahama-szigetek |
Bahrein |
Banglades |
Belize |
Benin |
Bolívia |
Botswana |
Brazília |
Brunei |
Burkina Faso |
Burundi és Ruanda |
Chile |
Csád |
Dél-afrikai Köztársaság |
Ecuador |
Egyesült Arab Emirátusok |
Egyiptom |
Elefántcsontpart |
Etiópia |
Francia Guyana |
Fülöp-szigetek |
Gabon, Egyenlítői-Guinea |
Ghána |
Guetemala |
Guinea, Bissau-Guinea |
Guyana |
Haiti és a Dominikai Köztársaság |
Hongkong |
India |
Indonézia |
Irak |
Irán |
Izrael |
Jemen (Észak- és Dél-Jemen) |
Jordánia |
Kambodzsa |
Kamerun |
Kenya |
Kína |
Kolumbia |
Kongó |
Korea (Észak- és Dél-Korea) |
Közép-afrikai Köztársaság |
Kuba |
Kuvait |
Laosz |
Libanon |
Libéria |
Líbia |
Madagaszkár |
Malaysia |
Mali |
Marokkó |
Mauritánia |
Mauritius |
Mexicó |
Mongólia |
Mozambik |
Myanmar (az egykori Burma) |
Namíbia |
Nepál |
Nicaragua |
Niger |
Nigéria |
Omán |
Pakisztán |
Panama |
Pápua Új-Guinea |
Paraguay |
Peru |
Qatar |
Sierra Leone |
Srí Lanka és a Maldív-szigetek |
Suriname |
Szaúd-Arábia |
Szenegál |
Szíria |
Szomália |
Szudán |
Tanzánia |
Thaiföld |
Togo |
Törökország |
Tunézia |
Uganda |
Venezuela |
Vietnam |
Zaire |
Zambia |
Zimbabwe |
valamint a FÁK-országok (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazasztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Örményország, Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán, Grúzia). |
Az újonnan alakult államok névváltozása folyamatosan módosítandó.
8. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez[133]
A sérülékeny csoportok egészségét potenciálisan károsító, tiltást igénylő megterhelések
[A mellékletben a tiltást + jelöli. A zárójelben szereplő számok (magyarázatuk a táblázat végén található) a foglalkoztathatóság feltételeit jelentik.]
Megterhelések | Várandós | Fiatalkorú | <45 | 45-x | >x | Fiatalkorú | >x | |
(1) | éves | éves | ||||||
nők | férfiak | |||||||
1. | Magából a munkavégzésből adódó megterhelések | |||||||
1. 1. | Túlzott fizikai megterhelés | |||||||
1. 1. 1. | Dinamikus izommunka | |||||||
1. 1. 1. 1. | Közepesen nehéz munka | + | (3), (5) | (3) | (3) | (3), (5) | (5) | |
1. 1. 1. 2. | Nehéz munka | + | + | (3) | (3) | + | (3) | (3) |
1. 1. 2. | Főleg statikus elemeket tartalmazó izommunka | |||||||
1. 1. 2. 1. | Anyagmozgatási munka | + | + | |||||
1. 1. 2. 2. | > 10 kg tömeg emelése | + | (5) | (5) | (5) | + | (5) | (5) |
1. 1. 2. 3. | Kényszertesthelyzetben végzett munka | + | (5) | (5) | (5) | + | (5) | |
1. 1. 2. 4. | Kezek kis ízületeit érő mikro-traumák kumulációjának lehetőségével járó munka | + | (5) | (5) | (5) | (5) | (5) | |
1. 2. | Fokozott pszichés megterhelés | |||||||
1. 2. 1. | Időkényszer feltételei között végzett tevékenység esetén (egyedi gépkiszolgálás, szalag vagy szalagszerű technológiák) akkor, ha a néhány elemi műveletből felépülő, periodikusan ismétlődő tevékenységek végrehajtására előírt műveleti idő nem haladja meg a 3 percet és nincs szervezett tevékenységcsere | + | + | (5) | (5) | + | (5) | |
1. 2. 2. | Fokozott pszichés információterheléssel járó vagy különleges figyelmet igénylő tevékenység (időhiány viszonyai közötti döntési feladatok, nagytömegű eltérő jelentésű információ felvétele és értelmezése nagypontosságú ellenőrzési funkciók teljesítése zavaró ingereket tartalmazó környezetben), ha meghaladja a törvényes munkaidő 50%-át | + | + | (5) | + | (5) |
■ | Megterhelések | Várandós | Fiatalkorú | <45 | 45-x | >x | Fiatalkorú | >x | |
(1) | éves | éves | |||||||
nők | férfiak | ||||||||
1.3. | A dolgozó saját vagy mások egészsége, testi épsége szempontjából az átlagosat meghaladó mértékű kockázattal járó munka (9) | + | + | (5) | (5) | (5) | + | ||
2.1. | Fokozottan terhelő munkahelyi klíma | ||||||||
2.1.1. | Hőterhelés1 | ||||||||
2.1.1.1. | Hőexpozícióban végzett nehéz fizikai munka | + | + | + | + | + | + | + | |
2.1.1.2. | Közepesen nehéz fizikai munka | + | + | (5) | + | (5) | |||
2.1.1.3. | Könnyű fizikai munka | + | + | + | |||||
2.1.2. | Hideg munkakörnyezetben végzett munka1 | + | + | + | |||||
2.1.3. | Váltakozva hideg-meleg munkahelyen végzett munka | + | + | (5) | |||||
2.1.4. | Nedves munkakörnyezetben végzett munka | + | (5) | + | (5) | ||||
2.2/ | Kéz/kar rezgés 2,5 m/s2 expozíció felett | + | + | + | + | + | + | ||
2.3/ | Egész testre ható rezgéssel járó munka: 0,5 m/s2 expozíció felett | + | + | + | + | + | + | ||
2.4. | Ionizáló sugár-expozícióban dolgozók | + | + | + | |||||
2.5. | Mikrohullámú sugár-expozíció | + | + | + | |||||
2.6/ | Zajexpozícióban végzett munka: a munkavállalót érő, az alkalmazott egyéni hallásvédő eszköz zaj csillapító képességének figyelembevételével számított 87 dBA egyenértékű A-hangnyomásszintet meghaladó napi expozíció, illetve a munkavállalót érő 140 dBC csúcs hangnyomásszintet meghaladó pillanatnyi zajbehatás | + | + | + | |||||
2.7. | Túlnyomásban végzett munka | + | + | (5) | (5) | + | |||
2.8. | Nagyon mérgező, a reprodukciót károsító, daganatkeltő, teratogén, mutagén vegyi anyagok expozíciója: | ||||||||
2.8.1. | A 2.8. tulajdonságú növényvédő szerek (beleértve tulajdonságaitól függetlenül valamennyi szerves foszforsav-észtert is) gyártásával, hatástalanításával, kiszerelésével és közvetlen felhasználásával (permetezés, porozás, gázosítás) járó munka | +,(2) | + | (5), (8) | (5) | + | (5) | ||
2.8.2. | Szerves oldószerek gyártásával, kiszerelésével és felhasználásával járó munkák | +,(2) | + | (5) | (5) | + | (5) | ||
1 Megállapította: 3/2002. (II. 8.) SZCSM-EüM együttes rendelet 7. § 2. számú melléklet. | |||||||||
2 Megállapította: 22/2005. (VI. 24.) EüM rendelet 10. § (3) bekezdés c) pont. | |||||||||
3 Megállapította: 66/2005. (XII. 22.) EüM rendelet 15. § (5) bekezdés. | |||||||||
Megterhelések | Várandós | Fiatalkorú | <45 | 45-x | >x | Fiatalkorú | >x | ||
(1) | éves | éves | |||||||
nők | férfiak | ||||||||
2. 8. 3. | Higany és higanyvegyületek, indium és indium-vegyületek, VT. értékű króm és VT. értékű krómvegyületek előállításával, gyártásával, feldolgozásával, felhasználásával járó munkák | +, (2) | + | (5) | (5) | + | (5) | ||
2. 8. 4. | Antibiotikumok gyártásával, csomagolásával, üzemszerű felhasználásával járó munkák | +, (2) | + | (5) | (5) | + | (5) | ||
2. 8. 5. | Hormonok, hormonkészítmények gyártásával, csomagolásával járó munkák | +, (2) | + | (5), (8) | (5) | + | (5) | ||
2. 8. 6. | A külön jogszabályban meghatározott rákkeltő anyagok (10) | +, (2) | + | (5) | + | ||||
2. 8. 7. | A következő vegyi anyagokkal történő expozíció: | ||||||||
aminopterin | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
antikoagulánsok | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
citosztatikumok gyártásával, csomagolásával, felhasználásával járó munkák | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
difenil-hidantoin | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
dohánytermékek gyártása, feldolgozása, kiszerelése | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
fenol | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
halotán | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
jódtartalmú gyógyszerek komb. és szekvencionális orális kontraceptíumok | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
melfalán | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
metil-CCNU | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
nem szteroid ösztrogének | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
nikotin | +, (2) | + | + | ||||||
ólom és szervetlen vegyületei | + | + | + | ||||||
tireosztatikumok | (5), (8) | ||||||||
treoszulfán | +, (2) | + | (5), (8) | + | |||||
Szaporodást károsító anyagok 1. kategória4 | +, (2) | + | + | ||||||
4 41/2000. (XII. 20. ) EüM-KöM együttes rendelet 1. számú melléklet 31. pont. | |||||||||
5 41/2000. (XII. 20. ) EüM-KöM együttes rendelet 1. számú melléklet 30. pont. | |||||||||
Megterhelések | Várandós | Fiatalkorú | <45 | 45-x | >x | Fiatalkorú | >x | |
(1) | éves | éves | ||||||
nők | férfiak | |||||||
2. 8. 8. | Szaporodást károsító anyagok (11) 2. kategória | + | + | + | ||||
2. 8. 9. | Mutagén anyagok (10) 2. kategória | + | + | + | ||||
hexametilfoszfortriamid | + | + | + | |||||
dietilszulfát | + | + | + | |||||
benz(a)pirén | + | + | + | |||||
benz(d,e,f)krizén | + | + | + | |||||
1,2 dibróm-3-klórpropán | + | + | + | |||||
etilén-oxid | + | + | + | |||||
metil-akrilamidometoxi-acetát (≥0,1% akrilamid-tartalommal) | + | + | + | |||||
metil-akrilamidoglikolát (≥0,1% akrilamid-tartalommal) | + | + | + | |||||
etilénimilin; azriridin | + | + | + | |||||
akrilamid | + | + | + | |||||
2. 9. | Tüdőfibrózist okozó porexpozíció6 | + | + | + | ||||
2. 10. | Toxoplazma és rubeola vírusfertőzés veszélyével járó munka, illetve expozíció, kivéve, ha várandós dolgozók immunizálás útján megfelelő védelmet kaptak ezen ágensek ellen | + | + | + |
Jelmagyarázat:
+ Tiltás.
(1)[138] A tiltás várandósokra, nemrégen szült dolgozókra és szoptató anyákra terjed ki.
(2) A tiltás az anyatejet adókra is kiterjed.
(3) Az MSZ 21875:79 Melléklet M1-ben férfiakra megadott érték 70%-a.
(4) Törölve.
(5) Esetenkénti döntés a munkaalkalmassági vizsgálat és a munkakörre kiterjedő ergonómiai vizsgálat, a megterhelés-igénybevétel elemzése alapszolgáltatás keretében.
(6) Kivéve a könnyűbúvár-készülékes kutató (pl. régészeti) munkát.
(7) A föld alatti bányászati, kőolaj- és földgázbányászati mélyfúrási munkakörökben végzett munka esetében esetenkénti döntés az (5) pontban foglaltak szerint, kivéve: fizikai munkát nem végző nők vagy azok, akik szakmai kiképzésük céljából kötelesek bizonyos időt föld alatti bányászati munkakörben vagy fúrótoronynál eltölteni.
(8)[139] Korai várandósság (<14. várandóssági nap) vizsgálati feltételeinek és vizsgálatának biztosítása kötelező. A korai várandósság védelme végett a fogamzóképes korú nő a (8) jelzésű anyagokkal (ezek gyártásával, kiszerelésével, illetőleg növényvédő szerek esetében felhordásával) csak akkor foglalkoztatható, ha a munkaadó biztosítja a korai várandósság diagnosztizálásához szükséges gyorstesztet. A gyorstesztet családtervezés előtt álló munkavállaló nő a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa útján kapja meg, ha a családtervezést neki bejelentette, és a gyorsteszt alkalmazásának módját, időpontját az orvossal ugyancsak előzetesen megbeszélte, és írásban nyilatkozik arról, hogy a megbeszélés értelmében megfelelően jár el, valamint a teszt eredményéről a foglalkozás-egészségügyi orvosát 24 órán belül tájékoztatja.
(9) A 4. számú mellékletben szereplő munkakörök, tevékenységek.
(10)[140] Az 1272/2008/EK rendelet szerint rákkeltő 1A., 1B. vagy 2., illetve csírasejt mutagén 1A., 1B. vagy 2. kategóriájú anyagok.
(11)[141] Az 1272/2008/EK rendelet szerint reprodukciót károsító hatású 1A., 1B. vagy 2. kategóriájú anyagok.
x Az egyénre irányadó nyugdíjkorhatár.
* Szaporodást károsító anyagok 1. kategória.
9. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez[142]
Azon munkakörülmények, amelyek fennállásakor a várandós nők, a nemrégen szült és szoptató nők foglalkoztatásához kockázatbecslés szükséges
1. Fizikai kóroki tényezők, ha ezek magzati elváltozásokat okoznak, illetve gátolják a placenta megtapadását, és nem szerepelnek a 8. számú mellékletben, különösen a következők:
a) ütések, vibráció vagy mozgás;
b) kockázatokkal, különösen hát- és ágyéktáji jellegűekkel járó teheremelés;
c) zaj;
d) nem ionizáló sugárzás;
e) a dolgozó tevékenységével összefüggő testhelyzet és mozdulatok, közlekedés, utazás - akár létesítményen belül, akár azon kívül -, szellemi és fizikai fáradtság és egyéb fizikai terhek.
2. Biológiai kóroki tényezők: olyan biológiai tényezők, amelyek a a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet 2. § (2) bekezdése szerinti 2-4. csoportba tartoznak, ha ismeretes az, hogy ezen ágensek vagy az általuk szükségessé váló terápiás intézkedések veszélyeztetik a várandós nők és a magzat egészségét, ha nem szerepelnek a 8. számú mellékletben.
3. Kémiai kóroki tényezők: a következő kémiai anyagok, ha ismeretes, hogy veszélyeztetik a várandós nők és a magzat egészségét, továbbá ha még nem szerepelnek a 8. számú mellékletben:
a) az 1272/2008/EK rendelet alapján a besorolás kritériumainak megfelelő, a következő veszélyességi osztályok és kategóriák egyikébe, vagy ezek közül többe besorolt, és a következő figyelmeztető mondat egyikével, vagy ezek közül többel ellátott anyagok és keverékek, ha ezek még nem szerepelnek a 8. számú mellékletben:
aa) csírasejt-mutagenitás, 1A., 1B. vagy 2. kategória (H340, H341),
ab) rákkeltő hatás, 1A., 1B. vagy 2. kategória (H350, H350i, H351),
ac) reprodukciós toxicitás, 1A., 1B. vagy 2. kategória, vagy a laktációra gyakorolt vagy a laktáción keresztül fellépő káros hatásokra vonatkozó további kategória (H360, H360D, H360FD, H360Fd, H360Df, H361, H361d, H361fd, H362),
ad) célszervi toxicitás egyszeri expozíciót követően, 1. és 2. kategória (H370, H371);
b) a 2004/37/EK irányelv I. mellékletében felsorolt ipari eljárások;
c) higany és higanyszármazékok;
d) a mitosist gátló gyógyszerek;
e) szén-monoxid;
f) veszélyes, bizonyíthatóan a bőrön át felszívódó anyagok.
9/A. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez[143]
Azon munkakörülmények, amelyek fennállásakor a fiatalkorúak foglalkoztatásához kockázatbecslés szükséges
A) Hatóanyagok (amelyek nem szerepelnek a 8. számú mellékletben), továbbá eljárások
1. Kémiai kóroki tényezők[144]
a) Az 1272/2008/EK rendelet alapján a besorolás kritériumainak megfelelő, a következő veszélyességi osztályok és kategóriák egyikébe, vagy ezek közül többe besorolt, és a következő figyelmeztető mondat egyikével, vagy ezek közül többel ellátott anyagok és keverékek:
aa) akut toxicitás, 1., 2. vagy 3. kategória (H300, H310, H330, H301, H311, H331),
ab) bőrmarás, 1A., 1B.vagy 1C. kategória (H314),
ac) tűzveszélyes gáz, 1. vagy 2. kategória (H220, H221),
ad) tűzveszélyes aeroszolok, 1. kategória (H222),
ae) tűzveszélyes folyadék, 1. vagy 2. kategória (H224, H225),
af) robbanóanyagok - "instabil robbanóanyag" kategória vagy 1.1., 1.2., 1.3., 1.4., 1.5. alosztályba tartozó robbanóanyag kategória (H200, H201, H202, H203, H204, H205),
ag) önreaktív anyagok és keverékek, A., B., C. vagy D. típus (H240, H241, H242),
ah) szerves peroxidok, A. vagy B. típus (H240, H241),
ai) célszervi toxicitás egyszeri expozíciót követően, 1. vagy 2. kategória (H370, H371),
aj) célszervi toxicitás ismétlődő expozíciót követően, 1. vagy 2. kategória (H372, H373),
ak) légzőszervi szenzibilizáció, 1. kategória, 1A. vagy 1B. alkategória (H334),
al) bőrszenzibilizáció, 1. kategória, 1A. vagy 1B. alkategória (H317),
am) rákkeltő hatás, 1A., 1B. vagy 2. kategória (H350, H350i, H351),
an) csírasejt-mutagenitás, 1A., 1B. vagy 2. kategória (H340, H341),
ao) reprodukciós toxicitás, 1A. vagy 1B. kategória (H360, H360F, H360FD, H360Fd, H360D, H360Df).
b) A 2004/37/EK irányelv I. mellékletében felsorolt ipari eljárások.
2. Biológiai kóroki tényezők
Olyan biológiai tényezők, amelyek a 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet 2. §-ának (2) bekezdése szerinti 3. és 4. csoportba tartoznak.
B) Folyamatok és munkaműveletek (amelyek nem szerepelnek a 8. számú mellékletben)
1. Mérget termelő (kiválasztó) állatokkal végzett munka.
2. Állatok ipari méretben végzett levágása.
3. Sűrített, cseppfolyósított vagy nyomás alatt oldott gázok előállítására vagy alkalmazására szolgáló berendezésekkel kapcsolatos munka.
4. Az A) 1. pontban hivatkozott kémiai anyagokat tartalmazó kádakkal, tartályokkal, tározókkal vagy szállítóedényekkel végzett munka.
5. A szerkezet összeomlásával végzett munka.
10. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
Munkáltató megnevezése: ............................................................................
Beutalás másodfokú munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatra
Név: ................................................................................................... Szül. év: ........... hó: ............................................... nap: ..........
Lakcím: ............................................................................................................................. TAJ szám: ............................................
Munkakör: ...........................................................................................................................................................................................
Kérem nevezett munkaköri alkalmasságára vonatkozó vélemény közlését az alábbi indok(ok) alapján:
Kelt: ...............................................................................................
...................................................................
kérelmező aláírása
11. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
Foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely megnevezése: .........................................................................................
Másodfokú munkaköri orvosi alkalmassági vélemény[145]
A vizsgálat eredménye alapján .................................................................................................................................. munkavállaló
Szül. év: ........ hó: ................................................. nap: .......... .................................................................................... munkakörben
ALKALMAS, IDEIGLENESEN NEM ALKALMAS, NEM ALKALMAS[146]
Nevezett munkaköri alkalmasságát érintő korlátozás:
Ideiglenesen nem alkalmas minősítés esetén a legközelebbi vizsgálat ... hét múlva[147]
Kelt: ...............................................................................................
...................................................................
véleményező orvos
P. H.
12. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
Foglalkozás-egészségügyi szolgálat megnevezése: .........................................................................................
Elsőfokú munkaköri orvosi alkalmassági vélemény
A vizsgálat eredménye alapján .................................................................................................................................. munkavállaló
Szül. év: ........ hó: ................................................. nap: .......... .................................................................................... munkakörben
ALKALMAS, IDEIGLENESEN NEM ALKALMAS, NEM ALKALMAS[148]
Nevezett munkaköri alkalmasságát érintő korlátozás:
Ideiglenesen nem alkalmas minősítés esetén a legközelebbi vizsgálat ... hét múlva[149]
Kelt: ...............................................................................................
...................................................................
véleményező orvos
P. H.
13. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
Munkavállaló egészségügyi törzslapja
Előzetes munkaalkalmassági, záróvizsgálatok
Időszakos, soron kívüli orvosi vizsgálati lap
14. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
15. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez[150]
Foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely megnevezése:............................................................................................................................. | |
Szakmai alkalmassági orvosi vélemény | |
A vizsgálat eredménye alapján.......................................................................................................................................................... .ügyfél ................................................................................................ szakmában | |
ALKALMAS IDEIGLENESEN NEM ALKALMAS NEM ALKALMAS | |
Nevezett szakmai alkalmasságát érintő korlátozás: Ideiglenesen nem alkalmas minősítés esetén a legközelebbi vizsgálat .... hét múlva | |
Kelt:................................................................... | |
P. H. | |
foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely orvosa" |
15/A. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez[151]
Iskola/Foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely* megnevezése: .......................................................................... Pályaválasztási tanácsadás célú orvosi alkalmassági vélemény A vizsgálat eredménye alapján:....................................................................................................................tanuló/hallgató TAJszám: ...................................................................................................................... szakmára | ||
JAVASOLT | IDEIGLENESEN NEM JAVASOLT | NEM JAVASOLT* |
Nevezett alkalmasságát érintő korlátozás: ................................................................................................................................. Ideiglenesen nem javasolt minősítés esetén a legközelebbi vizsgálat: ................................. hét múlva Kelt:........................................................................................... P.H. iskolaorvos/foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely orvosa* * A megfelelő szöveget alá kell húzni." |
16. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez
16/A. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez[154]
17. számú melléklet a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelethez[155]
Egészségügyi Nyilatkozat és vizsgálati adatok (borító)
Járványügyi érdekből kiemelt munkakörök, tevékenységek (borító belseje)
Kiemelt munkakörök, tevékenységek | A vizsgálatok köre | |||
Bakteriológiai | Bórgyógyászati | TBC (ernyő kép- szűrés érvényes lelete) | Nemi betegség (lues serológia) | |
1. Egészségügyi intézményekben az újszülöttek, kora- szülöttek, csecsemő- és gyermekbetegek ellátásával kapcsolatos valamennyi munkakör | + | + | + | + |
2. A bölcsődei ellátást nyújtó intézményekben, szolgáltatóknál, napközbeni gyermekfelügyeleti szolgáltatásnál, óvodákban, csecsemő- és gyermek- otthonokban a csecsemők, illetve a gyermekek ellátá- sával kapcsolatos valamennyi munkakör; gyermekjó- . léti és gyermekvédelmi intézményekben, átmeneti otthon, neveld szülői, helyettes szülői ellátásban a gyermekek ellátásával kapcsolatos valamennyi munkakör | + | + | + | + |
3. Az anyatejgyűjtő állomásokon valamennyi munkakör és anyatejet adó nők | + | + | ||
4. Közfogyasztásra szánt élelmiszer (beleértve az ételt, italt) élőállításával, valamint forgalmazásával (kivéve a csomagolt élelmiszerek és a nyers zöldség-gyümölcs- félék szállítását, tárolását) foglalkozó, továbbá ilyen munkakelyeken tisztítást, takarítást végző személy | – | + | + | – |
5. Állattartó gazdaságban, egyéni gazdálkodónál a tej fejését, kezelését és feldolgozását végző szernél | – | + | + | – |
6. Állami gazdaságnál, mezőgazdasági szövetkezeti társu- lásnál, részvénytársaságnál, valamint magángazdálko- dóknál szarvasmarha-tenyésztés és -tartás munkakör | + | – | ||
7. Ivóvíz-minőségű vízellátást szolgáló berendezések, lé- tesítmények működésével, szerelésével és karbantar- tásával kapcsolatos munkakör | + | – | ||
8. Gyógynövény, gyógynövénykivonat, valamint az élel- miszer és gyógyszer fogalomkörébe nem tartozó egyéb, de az emberi szervezetbe kerülő vagy azzal érintkezés- ben használatos anyagok, készítmények (kozmetikum, gyógyvíz, ásványvíz, tápszerek stb.) előállításával, ki- szerelésével kapcsolatos valamennyi munkakör | – | + | + | – |
9. Nagy-, közép- és kisüzemű gyógyszergyártás és -elosz- tás területén (pl. gyógyszergyár, infúziós laborató- rium, gyógyszerkészítő galenusi laboratórium stb.) mindazon munkakör, ahol a dolgozó a gyógyszerrel közvetlenül érintkezik (gyártás, csomagolás, edényzet mosogatása stb.), illetve a közforgalmú és intézeti gyógyszertárak valamennyi munkaköre | – | + | + | – |
* S. typhi S. paratyphi A. B, C, egyéb Salmonella, Shigella, enteropathogen coli törzs (3 éven felüliekkel közvetlenül foglalkozók esetében csak E. coli 0124) Campylobacter, Yersmia enterocolitica.
** Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény fogalommeghatározása szerinti résztevékenységeket foglalja magában.
(1. oldal)
Adatok
Neve:
Anyja neve:
Születési éve:
Lakcíme:
Kelet | Gazdálkodó szervezet/vállalkozás neve | Foglalkozás | Munkakör vagy tevékenység |
(2. oldal)
Kelet | Gazdálkod6 szervezet/vállalkozás neve | Foglalkozás | Munkakör vagy tevékenység |
(3. oldal)
Alkalmassági vizsgálatra jogosult orvos
Név:
Cím:
Telefonszám:
........................................................................................-tól ............................................................................................-ig
(Változás esetén töltendő ki!)
Név:
Cím:
Telefonszám:
Név:
Cím:
Telefonszám:
Név:
Cím:
Telefonszám:
Név:
Cím:
Telefonszám:
(4. oldal)
Egészségügyi Nyilatkozat
Alulírott kötelezem magam arra, hogy
1. az alkalmassági vizsgálatot végző orvosnál soron kívüli alkalmassági vizsgálaton jelentkezem, ha magamon vagy velem közös háztartásban élő személyen az alábbi tünetek bármelyikét észlelem:
sárgaság,
hasmenés,
hányás,
láz,
torokgyulladás,
bőrkiütés,
egyéb bőrelváltozás (a legkisebb bőrgennyesedés, sérülés stb. is),
váladékozó szembetegség, fül- és orrfolyás;
2. az alkalmassági vizsgálatot végző orvossal a munka felvétele előtt közlöm, ha időszakos távollétem alatt (pl. szabadság) az 1. pontban felsorolt tünetek bármelyikét magamon észleltem.
Tudomásul veszem, hogy a fenti kötelezettségvállalás járványügyi érdekből kiemelt munkakörben történő foglalkoztatásom, ilyen munkaterületen tevékenységem folytatásának feltétele, és hogy az általam közölt adatokat szolgálati titokként kezelik.
Kelt:
vizsgált személy aláírása
(5. oldal)
Munkaköri (1) | Szakmai (2) alkalmassági vizsgálat előzetes | Személyi higiénés (3) | |||
vizsgálat fajtája* | időpont | vélemény | aláírás | ||
r | |||||
* (1), (2) vagv (3) írandó be!
(6. oldal)
Munkaköri (1) | Szakmai (2) alkalmassági vizsgálat előzetes | Személyi higiénés (3) | |||
vizsgálat fajtája* | időpont | vélemény | aláírás | ||
* (1). (2) vagy (3) írandó be
(7. oldal)
Munkaköri (1) | Szakmai (2) alkalmassági vizsgálat előzetes | Személyi higiénés (3) | |||
vizsgálat fajtája* | időpont | vélemény | aláírás | ||
* (1). (2) vagy (3) írandó be!
(8. oldal)
Munkaköri (1) | Szakmai (2) alkalmassági vizsgálat előzetes | Személyi higiénés (3) | ||||
vizsgálat fajtája* | időpont | vélemény | aláírás | |||
i | ||||||
* (1), (2) vagy (3) írandó be!
(9. oldal)
Munkaköri (1) | Szakmai (2) alkalmassági vizsgálat előzetes | Személyi higiénés (3) | |||
vizsgálat fajtája* | időpont | vélemény | aláírás | ||
* (1). (2) vagy (3) írandó be!
(10. oldal)
Munkaköri (1) | Szakmai (2) alkalmassági vizsgálat előzetes | Személyi higiénés (3) | |||
vizsgálat fajtája* | időpont | vélemény | aláírás | ||
* (1), (2) vagy (3) írandó be!
(11. oldal)
Munkaköri (1) | Szakmai (2) alkalmassági vizsgálat előzetes | Személyi higiénés (3) | ||||
vizsgálat fajtája* | időpont | vélemény | aláírás | |||
* (1), (2) vagy (3) írandó be!
(12. oldal)
Munkaköri (1) | Szakmai (2) alkalmassági vizsgálat előzetes | Személyi higiénés (3) | ||||||
vizsgálat fajtája* | időpont | vélemény | aláírás | |||||
* (1), (2) vagy (3) írandó be!
(13. oldal)
Kötelező vizsgálatok
Széklettenyésztés (1), Tüdő rtg. vizsgálat (2), Bőrgyógyászati vizsgálat (3), Lues serológia (4).
Vizsgálat fajtája | Időpont | Eredmény |
Vizsgálat fajtája | Időpont | Eredmény |
(14. oldal)
Kötelező vizsgálatok
Széklettenyésztés (l), Tüdő rtg. vizsgálat (2), Bőrgyógyászati vizsgálat (3), Lues serológia (4).
Vizsgálat fajtája | Időpont | Eredmény |
Vizsgálat fajtája | Időpont | Eredmény |
(15. oldal)
Kötelező vizsgálatok
Széklettenyésztés (1), Tüdő rtg. vizsgalat (2), Bőrgyógyászati vizsgálat (3), Lues serológia (4).
Vizsgálat fajtája | Időpont | Eredmény |
Vizsgálat fajtája | Időpont | Eredmény |
(16. oldal)
Kötelező vizsgálatok
Széklettenyésztés (1), Tüdő rtg. vizsgálat (2); Bőrgyógyászati vizsgálat (3); Lues serológia (4').
Vizsgálat fajtája | Időpont | Eredmény | |
Vizsgálat fajtája | Időpont | Eredmény |
Lábjegyzetek:
[1] 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről
[2] 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet kihirdetéséről
[3] Megállapította a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 3. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[4] Hatályon kívül helyezte a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 19. §-a. Hatálytalan 2015.04.29.
[5] Megállapította az 55/2013. (XII. 4.) NGM rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2013.12.05.
[6] Megállapította a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 3. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[7] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 1. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[8] Módosította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 13. § a) pontja. Hatályos 2015.03.31.
[9] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 1. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[10] Hatályon kívül helyezte a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 19. §-a. Hatálytalan 2015.04.29.
[11] Megállapította a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 4. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[12] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[13] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[14] Megállapította a 13/2014. (III. 14.) NGM rendelet 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2014.03.15.
[15] Beiktatta a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 10. § (3) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[16] Megállapította az 52/2023. (XII. 12.) BM rendelet 37. § (1) bekezdése. Hatályos 2023.12.13.
[17] Beiktatta a 13/2014. (III. 14.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2014.03.15.
[18] Beiktatta a 13/2014. (III. 14.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2014.03.15.
[19] Beiktatta a 13/2014. (III. 14.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2014.03.15.
[20] Beiktatta a 13/2014. (III. 14.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2014.03.15.
[21] Beiktatta a 13/2014. (III. 14.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2014.03.15.
[22] Beiktatta az 52/2023. (XII. 12.) BM rendelet 37. § (2) bekezdése. Hatályos 2023.12.13.
[23] Hatályon kívül helyezte a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 24. § d) pontja. Hatálytalan 2007.05.13.
[24] Módosította a 8/2010. (III. 31.) SZMM rendelet 6. § (5) bekezdése a) pontja. Hatályos 2010.04.01.
[25] Megállapította a 80/2003. (XII. 23.) ESZCSM rendelet 2. § - a. Hatályos 2004.01.22.
[26] Megállapította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 3. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[27] A felvezető szöveget módosította a 8/2010. (III. 31.) SZMM rendelet 6. § (5) bekezdése a) pontja. Hatályos 2010.04.01.
[28] Megállapította a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 5. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[29] Beiktatta a 18/2002. (XII. 28.) ESZCSM rendelet 14. § a) pontja. Hatályos 2003.01.01.
[30] Megállapította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 10. § (4) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[31] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 4. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[32] Módosította a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 18. § b) pontja. Hatályos 2015.04.29.
[33] Módosította a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 18. § c) pontja. Hatályos 2015.04.29.
[34] Megállapította a 80/2003. (XII. 23.) ESZCSM rendelet 3. § - a. Hatályos 2004.01.22.
[35] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[36] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[37] Megállapította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 4. § (3) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[38] Beiktatta a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 10. § (5) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[39] Módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 14. § (2) bekezdés a) pontja. Hatályos 2000.11.29.
[40] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[41] Számozását módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[42] Számozását módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[43] Módosította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 20. § (4) bekezdése c) pontja. Hatályos 2007.05.13.
[44] Számozását módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[45] Számozását módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[46] Számozását módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[47] Megállapította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 10. § (6) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[48] Megállapította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 10. § (7) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[49] Megállapította a 80/2003. (XII. 23.) ESZCSM rendelet 4. § - a. Hatályos 2004.01.22.
[50] Hatályon kívül helyezte a 8/2010. (III. 31.) SZMM rendelet 8. § b) pontja. Hatálytalan 2010.04.01.
[51] Módosította a 8/2010. (III. 31.) SZMM rendelet 6. § (5) bekezdése a) pontja. Hatályos 2010.04.01.
[52] A 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 7. § 1. bekezdésének d) pontja a 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet 18. § 2. bekezdés b) pontjának megfelelően módosított szöveg
[53] Beiktatta a 34/2007. (XII. 21.) SZMM rendelet 4. § (2) bekezdése. Hatályos 2007.12.27.
[54] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § b) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[55] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[56] Megállapította a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 6. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[57] 1097 Budapest, Gyáli út 5-7.
[58] Módosította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 20. § (4) bekezdése e) pontja. Hatályos 2007.05.13.
[59] Módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 6. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[60] Megállapította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 6. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[61] Módosította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 13. § b)-c) pontja. Hatályos 2015.03.31.
[62] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 7. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[63] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 7. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[64] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 8. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[65] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 8. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[66] Megállapította az 51/2011. (XII. 23.) NGM rendelet 3. § (1) bekezdése. Hatályos 2011.12.24.
[67] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § c) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[68] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § c) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[69] Módosította a 8/2010. (III. 31.) SZMM rendelet 6. § (5) bekezdése a) és c) pontja. Hatályos 2010.04.01.
[70] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § b) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[71] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[72] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) és c) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[73] Módosította a 28/2023. (VIII. 10.) BM rendelet 7. §-a. Hatálytalan 2023.08.11.
[74] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[75] Módosította a 8/2010. (III. 31.) SZMM rendelet 6. § (5) bekezdése a) pontja. Hatályos 2010.04.01.
[76] Módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 10. § (2) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[77] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[78] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[79] Módosította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 20. § (4) bekezdése j) pontja. Hatályos 2007.05.13.
[80] Beiktatta a 80/2003. (XII. 23.) ESZCSM rendelet 6. § - a. Hatályos 2004.01.22.
[81] Módosította a 80/2003. (XII. 23.) ESZCSM rendelet 7. § - a. Hatályos 2004.01.22.
[82] Megállapította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 11. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[83] Módosította a 18/2002. (XII. 28.) ESZCSM rendelet 14. § b) pontja. Hatályos 2003.01.01.
[84] Módosította az 51/2011. (XII. 23.) NGM rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2011.12.24.
[85] Számozását módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 11. § (2) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[86] Számozását módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 11. § (2) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[87] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[88] Az alcím címét módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[89] Megállapította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 10. § (9) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[90] Megállapította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 12. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[91] Módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 14. § (1) bekezdése. Hatályos 2000.11.29.
[92] Módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 14. § (2) bekezdés b) pontja. Hatályos 2000.11.29.
[93] Megállapította a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 7. § (1) bekezdése. Hatályos 2013.01.01.
[94] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[95] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[96] Beiktatta a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatályos 2013.01.01.
[97] Megállapította a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 8. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[98] A §-t és az azt megelőző alcímet beiktatta a 8/2010. (III. 31.) SZMM rendelet 6. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.04.01.
[99] Megállapította a 3/2010. (VII. 30.) NGM rendelet 3. § (1) bekezdése. Hatályos 2010.08.01.
[100] A záró szöveget módosította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 13. § a) pontja. Hatályos 2015.03.31.
[101] Módosította a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 9. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[102] Beiktatta a 3/2010. (VII. 30.) NGM rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2010.08.01.
[103] Beiktatta a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 10. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[104] Beiktatta a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 10. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[105] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § b) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[106] Megállapította az 55/2013. (XII. 4.) NGM rendelet 2. § (3) bekezdése. Hatályos 2013.12.05.
[107] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § b) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[108] Megállapította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 10. § (1) bekezdése. Hatályos 2015.03.31.
[109] Beiktatta a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 10. § (2) bekezdése. Hatályos 2015.03.31.
[110] Beiktatta az 55/2013. (XII. 4.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdése. Hatályos 2013.12.05.
[111] Beiktatta az 55/2013. (XII. 4.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdése. Hatályos 2013.12.05.
[112] Megállapította a 13/2014. (III. 14.) NGM rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2014.03.15.
[113] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § b) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[114] Megállapította a 13/2014. (III. 14.) NGM rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos 2014.03.15.
[115] Beiktatta a 13/2014. (III. 14.) NGM rendelet 2. § (3) bekezdése. Hatályos 2014.03.15.
[116] Beiktatta az 55/2013. (XII. 4.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdése. Hatályos 2013.12.05.
[117] Beiktatta az 55/2013. (XII. 4.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdése. Hatályos 2013.12.05.
[118] Módosította az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 10. § (2) bekezdés a) pontja. Hatályos 2017.01.01.
[119] Módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 13. §-a. Hatályos 2000.11.29.
[120] Beiktatta a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 11. §-a. Hatályos 2015.03.31.
[121] Hatályon kívül helyezte a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 39. § 1. pontja. Hatálytalan 2008.05.16.
[122] Hatályon kívül helyezte a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 39. § 1. pontja. Hatálytalan 2008.05.16.
[123] Hatályon kívül helyezte a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 39. § 1. pontja. Hatálytalan 2008.05.16.
[124] Módosította a 19/2017. (IX. 18.) EMMI rendelet 9. § a) pontja. Hatályos 2017.09.19.
[125] Módosította a 8/2010. (III. 31.) SZMM rendelet 6. § (5) bekezdése f) pontja. Hatályos 2010.04.01.
[126] Megállapította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 21. § (2) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[127] Módosította az 51/2011. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § -a. Hatályos 2011.12.24.
[128] Módosította az 51/2011. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § -a. Hatályos 2011.12.24.
[129] Módosította az 54/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § b) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[130] Megállapította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 21. § (2) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[131] Főként a 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet 4. számú melléklete szerint "D" foglalkozás-egészségi osztályba tartozók esetében fordulnak elő.
[132] Az adatok csak a foglalkozás-egészségügyi orvos kérdezheti ki, és azokat szolgálati titokként kell kezelni.
[133] Megállapította a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 21. § (2) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[134] Módosította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 12. § (1) bekezdése. Hatályos 2015.03.31.
[135] Módosította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 12. § (1) bekezdése. Hatályos 2015.03.31.
[136] Módosította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 12. § (1) bekezdése. Hatályos 2015.03.31.
[137] Módosította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 12. § (1) bekezdése, és 13. § a) pontja. Hatályos 2015.03.31.
[138] Módosította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 13. § b) pontja. Hatályos 2015.03.31.
[139] Módosította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 13. § d)-e) pontja. Hatályos 2015.03.31.
[140] Beiktatta a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 12. § (1) bekezdése. Hatályos 2015.03.31.
[141] Beiktatta a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 12. § (1) bekezdése. Hatályos 2015.03.31.
[142] Megállapította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 12. § (2) bekezdése. Hatályos 2015.03.31.
[143] Beiktatta a 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet 21. § (2) bekezdése. Hatályos 2007.05.13.
[144] Megállapította a 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelet 12. § (3) bekezdése. Hatályos 2015.03.31.
[145] A II. fokú döntés ellen a bírósághoz lehet fellebbezni 15 napon belül.
[146] Módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 14. § (2) bekezdés g) pontja. Hatályos 2000.11.29.
[147] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 14. § (3) bekezdése a) pontja. Hatályos 2000.11.29.
[148] Módosította a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 14. § (2) bekezdés g) pontja. Hatályos 2000.11.29.
[149] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 14. § (3) bekezdése a) pontja. Hatályos 2000.11.29.
[150] Megállapította a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 12. § -a. Hatályos 2013.01.01.
[151] Beiktatta a 80/2003. (XII. 23.) ESZCSM rendelet 8. § - a. Hatályos 2004.01.22.
[152] Módosította a 3/2010. (VII. 30.) NGM rendelet 3. § (3) bekezdése a)-b) pontja. Hatályos 2010.08.01.
[153] Módosította a 28/2017. (X. 25.) EMMI rendelet 8. §-a (ld. 2. melléklet 1-2. pont). Hatályos 2017.10.30.
[154] Hatályon kívül helyezte a 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 13. §-a. Hatálytalan 2013.01.01.
[155] Beiktatta a 27/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 21. § (2) bekezdése (lásd 4. melléklet). Hatályos 2000.11.29.
[156] Módosította a 19/2017. (IX. 18.) EMMI rendelet 9. § b) pontja, 10. § b) pontja. Hatályos 2017.09.19.