2013. évi CXL. törvény
a fémkereskedelemről[1]
Veszélyhelyzeti normák
Egyes veszélyhelyzeti V./háborús normák:[2]
245/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet (különösen: 1-8. §)
Az Országgyűlés a jelentős gazdasági károkat okozó és a közszolgáltatások biztonságát, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot fenyegető fémlopások és illegális fémkereskedelem visszaszorítása, valamint a kulturális javak védelme érdekében a következő törvényt alkotja:
1. Általános rendelkezések
1. § (1)[3] E törvényt a fémkereskedelmi engedélyköteles anyaggal Magyarország területén végzett fémkereskedelmi tevékenységre, a fémkereskedelmi tevékenység engedélyezésére, a koncesszori fémkereskedelmi tevékenységre, a koncesszori fémkereskedelmi tevékenység engedélyezésére, valamint a fémkereskedelmi engedélyköteles anyagnak Magyarország területén teljesített felvásárlására, értékesítésére, tárolására, raktározására, szállítására, fuvarozására és hasznosítására, továbbá az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott határon átnyúló szolgáltatásokra kell alkalmazni.
(2) Az e törvényben foglalt rendelkezések megtartása nem mentesít a hulladékról szóló törvényben és a hulladékról szóló törvény végrehajtására kiadott rendeletekben meghatározott kötelezettségek teljesítése alól.
2. § (1) E törvény alkalmazásában:
1. fémkereskedelmi engedélyköteles anyag: az e törvény mellékletében meghatározott fémet, annak törmelékét vagy ötvözetét tartalmazó dolog, kivéve a fémtermékek előállítását üzletszerűen folytató jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet által előállított elsődleges alapanyag, félgyártmány, valamint a gumiabroncs és a csomagolóanyagként betöltendő funkcióját még őrző csomagolás,
2. fémkereskedelmi tevékenység: a (2) bekezdésben foglaltak kivételével, a fémkereskedelmi engedélyköteles anyagnak - a felvásárló vagy más személy által - e törvényben meghatározott hasznosítás céljából történő felvásárlása,
3. fémkereskedő: a fémkereskedelmi engedély jogosultja,
4. felvásárlás: fémkereskedelmi engedélyköteles anyag ellenérték vagy ellenszolgáltatás fejében történő beszerzése,
5. hasznosítás: fémkereskedelmi engedélyköteles anyag fémtartalmának feldolgozása, beolvasztása, megmunkálása, átalakítása,
5a.[4] hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység: a hulladékról szóló törvény szerinti hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység,
5b.[5] hulladékgazdálkodási koncessziós társaság: a hulladékról szóló törvény szerinti koncessziós társaság,
6.[6] hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység: a hulladékról szóló törvény szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység,
7. igazolt anyagi kár: okirattal, a számvitelről szóló törvény szerinti bizonylattal, illetve más hitelt érdemlő módon alátámasztott kár,
8.[7] ingatlantulajdonos: az ingatlan tulajdonosa, vagyonkezelője, birtokosa vagy használója, ideértve azt az esetet is, amikor az ingatlan tulajdonosa, vagyonkezelője, birtokosa, illetve használója egyben a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag termelője, birtokosa,
8a.[8] koncesszori alvállalkozó: a hulladékról szóló törvény szerinti koncesszori alvállalkozó,
8b.[9] koncesszori fémkereskedelmi engedély: a fémkereskedelmi hatóság által kiadott, koncesszori fémkereskedelmi tevékenységre jogosító engedély,
8c.[10] koncesszori fémkereskedelmi tevékenység: a fémkereskedelmi engedélyköteles anyagnak koncesszori alvállalkozóként hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység keretében történő átvétele, amely nem minősül a 4. pontban meghatározott felvásárlásnak,
8d.[11] koncesszori fémkereskedő: a koncesszori fémkereskedelmi engedély jogosultja,
9. közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezet: olyan gazdálkodó szervezet, amely az államháztartáson belüli vagy kívüli szervezet vagy személy által más szerv vagy személy számára végzett, jogszabályban meghatározott, a közfeladat-ellátás körébe tartozó olyan szolgáltatást nyújt, amely nem jár közhatalom gyakorlásával és az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott felismerésre alkalmas jellemzővel rendelkező fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot értékesít,
10. piaci érték: a 4. § (11) bekezdésében és az 5. § (3) bekezdés e) pontjában meghatározott vételárak alapján számított országos átlagár.
(2) Nem minősül fémkereskedelmi tevékenységnek a vállalkozónak
a) a hulladékká vált gépjárművek, illetve motorkerékpárok (a továbbiakban: jármű) megvételére, átvételére irányuló tevékenysége, ha az a jármű rendeltetésszerű működését, illetve használatát szolgáló alkatrészei, tartozékai, valamint felszerelései (a továbbiakban: alkatrész, tartozék, felszerelés) kinyerése érdekében történik azért, hogy azokat - rendeltetésüknek megfelelően, újrahasználat végett - értékesíthesse,
b) az a) pontban meghatározott alkatrészek, tartozékok, felszerelések rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételét, állaguk megőrzését, illetve értékesítését közvetlenül szolgáló tevékenysége, különösen az alkatrészek, tartozékok, felszerelések javítása, karbantartása, tárolása, raktározása,
c) az a) pontban meghatározott alkatrészek, tartozékok, felszerelések értékesítésére irányuló tevékenysége,
függetlenül attól, hogy az értékesíthető alkatrészek, tartozékok és felszerelések kinyerése mellett fémet, annak törmelékét vagy ötvözetét tartalmazó dolog is megmarad.
(3)[12] A vállalkozó a (2) bekezdésben foglalt tevékenysége során az értékesíthető alkatrészek, tartozékok és felszerelések kinyerése után megmaradt fémet, annak törmelékét vagy ötvözetét tartalmazó, de a rendeltetése szerint már nem felhasználható dolgot - a (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel - kizárólag fémkereskedőnek értékesítheti vagy koncesszori fémkereskedőnek adhatja át.
(4)[13] A hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenységgel érintett hulladékok körébe tartozó, (3) bekezdés szerinti dolog kizárólag koncesszori fémkereskedőnek adható át.
2. Fémkereskedőnek nem minősülő személyekre vonatkozó szabályok
3. § (1) Fémkereskedőnek nem minősülő személy e törvény szerinti engedély nélkül végezheti
a)[14] saját tulajdonú fémkereskedelmi engedélyköteles anyag fémkereskedő részére történő értékesítését, vagy koncesszori fémkereskedő részére történő átadását,
b) egyéb jogszabályban meghatározott termékek vagy termékcsoportok - újrahasználata, hasznosítása vagy környezetkímélő ártalmatlanítása érdekében történő - visszavételét vagy visszaváltását,
c) a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben meghatározott érmék Magyar Nemzeti Banktól való felvásárlását azzal, hogy ezen érméket változatlan formában nem értékesítheti tovább.
(2)[15] Az a személy, aki a magyar építészetről szóló törvény hatálya alá tartozó építmények építését vagy bontását végzi, az engedély nélkül végezheti az e törvény szerinti építési vagy bontási tevékenységéből származó fémkereskedelmi engedélyköteles anyag felvásárlását. Az építési vagy bontási tevékenységéből származó és annak során tulajdonába került fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot kizárólag fémkereskedő részére értékesítheti. Ha az e bekezdésben meghatározott tevékenységből az (5) bekezdésben meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot teljes egészében vagy - az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott - a tárolás helyén tartható maximális - mennyiséget kitermelte, azt az építési tevékenységet végző személy az értékesítést megelőzően köteles a bontás helye szerint illetékes fémkereskedelmi hatósághoz a (7) bekezdésben meghatározott módon bejelenteni. A bontási tevékenységéhez kapcsolódó engedélyeket köteles az építtető vagy a kivitelező a bontás helyén tartani és a fémkereskedelmi hatóság kérésére a helyszínen bemutatni.
(3)[16] Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység körében végzett tevékenység koncesszori fémkereskedelmi engedély nélkül végezhető.
(3a)[17] Ha a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag nem kerül közvetlenül a hulladékgazdálkodási koncessziós társaság birtokába, a hulladékgazdálkodási koncessziós társaság fémkereskedelmi engedélyköteles anyaggal kapcsolatos tevékenysége koncesszori fémkereskedelmi engedély nélkül végezhető.
(4)[18] Természetes személy tulajdonában vagy használatában álló ingatlanon legfeljebb 3 m3 térfogatú - egyértelműen az ingatlanon termelt - fémkereskedelmi engedélyköteles anyag - ide nem értve a készterméket - tárolható. Ha a fémkereskedelmi hatóság ellenőrzése során megállapítja, hogy a természetes személy ingatlantulajdonos e bekezdésben meghatározott térfogatot meghaladó fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot tárol, - határidő tűzése és a kötelezettségeire vonatkozó felvilágosítás megadása mellett kötelezi a természetes személy ingatlantulajdonost az ingatlanon tárolt e bekezdésben meghatározott térfogatot meghaladó mennyiség fémkereskedő, koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére történő leadására. A kötelezettség megtartását a fémkereskedelmi hatóság ellenőrzi.
(5)[19] Az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott felismerésre alkalmas jellemzővel rendelkező fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok a (6), (6a) és (7) bekezdésben meghatározottak szerint értékesíthetők fémkereskedő, illetve adhatók át koncesszori fémkereskedő részére. A hulladékról szóló törvény szerinti állami hulladékgazdálkodási közfeladattal érintett hulladéknak minősülő fémkereskedelmi engedélyköteles anyag kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére adható át.
(6)[20] A közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezetnél termelődött vagy közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezet által begyűjtött, (5) bekezdés szerinti fémkereskedelmi engedélyköteles anyag értékesítése vagy átadása írásbeli szerződés alapján, az abban meghatározott telephellyel rendelkező fémkereskedő vagy koncesszori fémkereskedő részére, a közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezet által kiállított igazolás mellett történhet. A közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezet a fémkereskedővel vagy koncesszori fémkereskedővel kötött szerződés eredeti példányát vagy annak hitelesített másolatát a fémkereskedelmi hatóság részére a szerződéskötéstől számított 15 napon belül megküldi.
(6a)[21] A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozónál termelődött vagy általa begyűjtött, (5) bekezdés szerinti fémkereskedelmi engedélyköteles anyag értékesítése vagy átadása a hulladékgazdálkodási koncessziós társaság felhatalmazása alapján, az abban meghatározott telephellyel rendelkező fémkereskedő vagy koncesszori fémkereskedő részére, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó által kiállított igazolással történhet. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó a fémkereskedő részére történő értékesítés esetén a szerződés vagy a koncesszori fémkereskedő részére történő átadás esetén a hulladékgazdálkodási koncessziós társaság felhatalmazásának egy eredeti példányát vagy annak hitelesített másolatát a fémkereskedelmi hatóság részére a szerződéskötéstől, illetve a felhatalmazás kiállításától számított 15 napon belül megküldi. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó fémkereskedő vagy koncesszori fémkereskedő részére történő átadás esetén a részére kiállított igazolás egy eredeti példányát, vagy annak hitelesített másolatát az átadáskor a fémkereskedő vagy a koncesszori fémkereskedő részére átadja.
(7)[22] Ha az (5) bekezdésben meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles anyag termelődése az adott ingatlanhoz, illetve az egyéni vállalkozó vagy gazdálkodó szervezet tevékenységéhez köthető, azt az ingatlantulajdonos, illetve az egyéni vállalkozó vagy gazdálkodó szervezet - az értékesítést vagy átadást megelőzően a tárolás helye szerint illetékes fémkereskedelmi hatósághoz történő előzetes bejelentés mellett - a fémkereskedelmi hatóság visszaigazolását követően - a (7c) bekezdésben foglaltakra tekintettel - kizárólag fémkereskedő részére értékesítheti vagy koncesszori fémkereskedőnek adhatja át. A bejelentésnek tartalmaznia kell:[23]
a) a leadni kívánt fémkereskedelmi engedélyköteles anyag megnevezését, mennyiségét,
b)[24] a felvásárló fémkereskedő vagy átvevő koncesszori fémkereskedő megnevezését, telephelyének címét,
c) az (5) bekezdésben meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles anyag tárolásának helyét,
d)[25] a bejelentő nevét, lakcímét vagy székhelyét, adóazonosító jelét vagy adószámát, elektronikus, valamint telefonos elérhetőségét és
e) a (2) bekezdés esetén a bontási engedély számát, a bontás helyét, a bejelentő székhelyét és adószámát.
(7a)[26] A bejelentésnek a már ténylegesen kitermelt, az értékesítő vagy átadó személy birtokában lévő fémkereskedelmi engedélyköteles anyagra kell vonatkoznia.
(7b)[27] A fémkereskedelmi hatóság a (7) és (7a) bekezdésben foglaltaknak megfelelő bejelentés alapján a visszaigazolást megadja, ha nem merül fel adat az (5) bekezdésben meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles anyag jogellenes származására. A visszaigazolás kizárólag egyszer, a visszaigazolás kiállításától számított 45 napon belül használható fel. A 45 nap elteltével a visszaigazolás hatályát veszti. A visszaigazolás felhasználása során nem értékesített vagy át nem adott, visszaigazolással érintett fémkereskedelmi engedélyköteles anyag későbbi értékesítéséhez vagy átadásához újabb, a (7) bekezdés szerinti előzetes bejelentést kell tenni.
(7c)[28] Ha a (7) bekezdés szerinti anyag a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenységgel érintett hulladékok körébe tartozik, az koncesszori fémkereskedőnek adható át.
(8)[29] A bejelentést a beérkezéstől számított 5 munkanapon belül a fémkereskedelmi hatóság a tárolás helye szerint illetékes általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendőrségi szerv részére tájékoztatásul megküldi. A tájékoztatás célja annak megismerése, hogy az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendőrségi szerv feladatkörében merült-e fel adat a leadni kívánt fémkereskedelmi engedélyköteles anyag eltulajdonított volta tekintetében. A fémkereskedelmi hatóság a tájékoztatásnak az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendőrségi szerv részére történő megküldését követő 5 munkanapon belül visszaigazolást küld a bejelentő és a bejelentésben megjelölt felvásárló fémkereskedő vagy átvevő koncesszori fémkereskedő részére.
(8a)[30] Ha a (8) bekezdés szerinti visszaigazolásban meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles anyaghoz képest legfeljebb 10%-kal több az átadni kívánt fémkereskedelmi engedélyköteles anyag (a továbbiakban: többlet), a fémkereskedő vagy a koncesszori fémkereskedő a többletet átveheti, ha a többlet a természetes személyek esetében az 500 kg, a gazdálkodó szervezetek esetében a 2500 kg mennyiséget nem haladja meg.
(8b)[31] Ha a fémkereskedő vagy a koncesszori fémkereskedő a (8a) bekezdés szerint a többletet átvette[32]
a) az átadó az átadás napján a (7) bekezdés szerinti bejelentést tesz a többlet tekintetében,
b)[33] a fémkereskedő vagy a koncesszori fémkereskedő az a) pont szerinti bejelentéssel kapcsolatos visszaigazolás megérkezéséig az átvett többletet elkülönítetten tárolja és azzal fémkereskedelmi tevékenységet nem végez.
(9) A gazdálkodó szervezet és az egyéni vállalkozó az ingatlanán - a cégjegyzékben szereplő tevékenységi köréhez köthetően - termelődött fémkereskedelmi engedélyköteles anyagnak minősülő gyártási hulladékot birtokban tarthatja. Ha a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag származása tekintetében kétség merül fel, úgy annak az e bekezdés szerintieknek megfelelő birtokban tartását a gazdálkodó szervezet köteles bizonyítani.
(10)[34] Fémkereskedőnek nem minősülő - nem természetes - személy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot kizárólag szigorú számadású szállítólevél birtokában szállíthat.
(11)[35]
(12)[36] Fémkereskedő vagy koncesszori fémkereskedő égett kábelt kizárólag a közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezettől, illetve a fémkereskedelmi hatóság vagy bíróság döntése, továbbá tűzkár esetén tűzeseti hatósági bizonyítvány alapján vehet át.
3/A. §[37] A fémkereskedelmi hatóság 100 ezer forintig terjedő fémkereskedelmi bírságot szab ki azzal a természetes személlyel szemben, aki az ingatlanon tárolható, a 3. § (4) bekezdésében meghatározott térfogatot meghaladó mennyiségű fémkereskedelmi engedélyköteles anyag fémkereskedő, koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére történő leadási kötelezettségének a fémkereskedelmi hatóság kötelezése ellenére sem tesz eleget.
3. Fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységek
4. § (1) Fémkereskedelmi tevékenységet kizárólag a fémkereskedelmi hatóság által kiadott érvényes engedéllyel (a továbbiakban: fémkereskedelmi engedély) rendelkező természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet (a továbbiakban együtt: fémkereskedő) folytathat. Az engedély a kérelmező nevére szól.
(2) A fémkereskedő fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot kizárólag tizennyolcadik életévét betöltött személytől és - a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - írásba foglalt megállapodás alapján szerezhet be.
(3) Ha fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot fémkereskedő természetes személytől, üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytató jogi személytől vagy jogi személyiség nélküli szervezettől vesz át, és a természetes személy, az üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytató jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet esetén az annak képviseletében eljáró természetes személy a személyazonosságát igazolja, a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag a természetes személynek az anyag jogszerű szerzésére vonatkozó nyilatkozata alapján is átvehető. Ha a természetes személy a személyazonosságát nem igazolja, az átvételt meg kell tagadni.
(3a)[38] Ha a fémkereskedő nem rendelkezik koncesszori fémkereskedelmi engedéllyel, csak olyan átvételre kínált fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot vehet át, amelyről szemrevételezéssel egyértelműen megállapítható, hogy az nem tartozik a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenységgel érintett hulladékok körébe. Egyéb esetben az átvételt meg kell tagadni, és a fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó fémhulladéknak kell tekinteni, ha az azt felkínáló hitelt érdemlően nem igazolja annak a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenységgel érintett hulladékok körén kívül eső besorolását. A megtagadással egy időben a fémkereskedő tájékoztatja az átadást kezdeményezőt a koncesszori fémkereskedő által üzemeltetett legközelebbi telephely címéről és nyitvatartásáról.
(3b)[39] Ha fémkereskedő koncesszori fémkereskedelmi engedéllyel is rendelkezik, akkor a (3a) bekezdés szerinti kötelezettsége keretében a (3a) bekezdés szerinti vélelem alapján a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó hulladéknak minősülő fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a koncesszori fémkereskedői minőségében átveszi.
(3c)[40] A (3a) és (3b) bekezdés szerinti kötelezettség betartását a fémkereskedelmi hatóság hivatalból, az ellenőrzés célcsoportjait kockázatelemzés alapján meghatározva, lehetőség szerint negyedévente egyszer ellenőrzi.
(4) Fémkereskedelmi engedélyben rögzített telephellyel rendelkező fémkereskedő a fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot saját vagy más fémkereskedő fémkereskedelmi engedélyben meghatározott telephelyén raktározhatja és tárolhatja az alábbiak kivételével:[41]
a) a telephelyen kívüli tárolás, a szállítást, fuvarozást végző fémkereskedőnek nem minősülő személy és a fémkereskedő közötti szerződéses jogviszony alapján, igazolt módon a rakodási, illetve vasúti, vízi szállítási tevékenységhez kapcsolódik, annak részeként jelenik meg,
b) a bérmunka keretében történő telephelyen kívüli tárolás, ha a szerződő fél - a foglalkoztatotti létszám 20%-át mindenkor elérő létszámban - csökkent munkaképességűeket alkalmazó személy vagy büntetés-végrehajtási szerv.
(5)[42]
(6) Ha a fémkereskedő fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot nem vesz át természetes személytől, illetve üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytató jogi személytől vagy jogi személyiség nélküli szervezettől, úgy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot telephely fenntartása nélkül is felvásárolhat és értékesíthet, amely tevékenysége során a tulajdonába került fémkereskedelmi engedélyköteles anyag tárolására nem kerülhet sor, még telephellyel rendelkező fémkereskedőnél sem.
(6a)[43] A (6) bekezdésben meghatározott tevékenység folytatása esetén a fémkereskedő a felvásárlás és értékesítés során a szállításról köteles a fémkereskedelmi hatóság részére elektronikus úton, előzetesen adatot szolgáltatni.
(7) A fémkereskedelmi engedélyben meghatározott telephelyen a fémkereskedő saját tulajdonú fémkereskedelmi engedélyköteles anyagával folytatott engedélyköteles tevékenysége mellett
a) más személy tulajdonát képező fémkereskedelmi engedélyköteles anyag fémkereskedő általi, a fém kinyerésére irányuló feldolgozása vagy más anyag vagy termék előállításához való felhasználása,
b) nem a fémkereskedő tulajdonát képező fémkereskedelmi engedélyköteles anyag más személy általi, a fém kinyerésére irányuló feldolgozása vagy más anyag vagy termék előállításához való felhasználása,
c) más személy tulajdonát képező, betárolt fémkereskedelmi engedélyköteles anyag raktározása
is végezhető, feltéve, ha felhasználásról, tárolásról, raktározásról a felek írásban megállapodtak.[44]
(8) Fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a fémkereskedő csak a külön jogszabályban meghatározott adattartalmú anyagkísérő okmánnyal együtt szállíthat.
(9)[45] A (8) bekezdésben meghatározott anyagkísérő okmány olyan szigorú számadású bizonylat, amely a szállított fémkereskedelmi engedélyköteles anyag származásának, eredetének, valamint a fémkereskedő általi átvétel és értékesítés, a kereskedő telephelyei közötti szállítás igazolására szolgál. Az anyagkísérő okmányt az e törvény szerinti, illetve más jogszabályban meghatározott adatokat tartalmazó, szigorú számadású szállítólevél helyettesítheti.
(10) A fémkereskedelmi hatóság a fémkereskedőkről, telephelyeikről, valamint a telephelyek nyitva tartásáról nyilvántartást vezet, amelyet honlapján közzétesz.
(11)[46] A fémkereskedő a fémkereskedelmi hatóság felszólítására a jogi személyeket érintő fémkereskedelmi engedélyköteles anyag vételára tekintetében írásbeli nyilatkozatot tesz a fémkereskedelmi hatóság által megállapított határidőre.
(12) A fémkereskedő a 3. § (5) bekezdésben meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a fémkereskedelmi hatóság 3. § (7) bekezdésben meghatározott írásbeli visszaigazolása alapján vagy a 3. § (6) bekezdésben meghatározott módon veheti át. Visszaigazolás hiányában a fémkereskedő az átvételt megtagadja, amelyről a fémkereskedelmi hatóságot haladéktalanul értesíti.
(13) A fémkereskedő a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag más fémkereskedőtől történő felvásárlása során a 4. § (2) bekezdésben meghatározott írásbeli megállapodásban és az anyagkísérő okmányon a 3. § (5) bekezdésben felsorolt fémkereskedelmi engedélyköteles anyagokat külön tételként az ott meghatározott felismerésre alkalmas jellemző megjelölésével köteles feltüntetni és aszerint nyilvántartásba venni.
(14) A fémkereskedelmi hatóság által a (10) bekezdés alapján vezetett nyilvántartás - a telephelyek nyitva tartására vonatkozó adat, illetve azon adat kivételével, amelyet jogszabály más nyilvántartás részeként közhitelesnek minősít - közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.
5. § (1) A fémkereskedő a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag értékesítéséről eladónként és vevőnként az anyag jogszerű beszerzésének igazolása céljából külön nyilvántartást vezet, és a beszerzett és értékesített anyag értékét és mennyiségét naponta, a nap végén összesíti. A fémkereskedő a nyilvántartásban szereplő adatokról jogszabályban meghatározott módon elektronikus úton adatot szolgáltat a fémkereskedelmi hatóságnak, amely azt a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag jogszerű beszerzésének ellenőrzésére használhatja fel. A személyes adatok kivételével az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendőrségi szerv ezen adatokba betekinthet.
(2) A fémkereskedőnek a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag tárgyhavi forgalmáról, a bevételi és kiadási jogcímeken szerepeltetett, valamint a tárgyhavi nyitó és záró készletről a fémkereskedelmi hatóság honlapján közzétett nyomtatványon havi zárást kell készítenie.
(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás tartalmazza
a) eladónként és vevőnként a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag megnevezését, a jogszabályban meghatározottak szerinti felismerésre alkalmas jellemzőjét, számla szerinti mennyiségi egységét, mennyiségét, vámtarifaszámát, a számla számát, valamint az anyagkísérő okmány számát;
b) a jogi személy, a jogi személyiség nélküli szervezet, az egyéni vállalkozó eladó és vevő (címzett) nevét, székhelye (telephelye) címét és adóazonosító számát;
c)[47] a természetes személy eladó és vevő (címzett) természetes személyazonosító adatait, személyazonosságát igazoló hatósági okmánya számát, valamint - külföldi állampolgár kivételével - adóazonosító jelét;
d) a vásárlás és a teljesítés időpontját;
e) természetes személy eladó esetén a vételárat;
f) a fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a fémkereskedő telephelyére beszállító, kiszállító szállítóeszköz rendszámát, vasúti vagon számát, hajóazonosító számát, egyéb szállítóeszköz megnevezését.
(4) A fémkereskedő és a fémkereskedelmi hatóság a nyilvántartásba felvett személyes adatokat
a) az ügylet évét követő ötödik év végén,
b)[48] ha az a) pontban meghatározott határidőn belül a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag beszerzésével összefüggésben bírósági vagy hatósági eljárás indult, és a határidő lejártakor az még folyamatban van, a bírósági eljárás jogerős vagy a hatósági eljárás végleges befejezését követően haladéktalanul
törli.
(5)[49] Ha a fémkereskedőnek gyanúja merül fel arra vonatkozóan, hogy számára jogellenesen szerzett fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot ajánlottak fel megvételre, erről, valamint a felajánlást tevő személlyel kapcsolatban tudomására jutott információkról a telephely szerint illetékes fémkereskedelmi hatóságot vagy az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendőrségi szervet haladéktalanul értesíti, továbbá az átvételt megtagadja. Az értesített szerv haladéktalanul tájékoztatja a másik értesítendő szervet. Gyanúnak minősül e szempontból különösen, ha a megvételre felajánlott fémkereskedelmi engedélyköteles anyag a fémkereskedelmi vagy a kulturális örökségvédelmi hatóság honlapján közzétett nyilvántartásban egyedileg beazonosítható módon szerepel, vagy annak fizikai tulajdonságai, külső megjelenése egyértelműen arra enged következtetni, hogy az jogsértésből származik.
(6) Kohászatilag tömbösített formában fémkereskedelmi engedélyköteles anyag átvételét meg kell tagadni, kivéve, ha a felajánlást tevő személy hitelt érdemlő módon bizonyítja az anyag jogszerű szerzését.
(7) A nyilvántartásában szereplő (3) bekezdés a)-d) és f) pontja szerinti adatokról a fémkereskedelmi hatóság megkeresésre, illetve adatkérésre tájékoztatja[50]
a)[51] a bíróságot, az ügyészséget vagy a nyomozó hatóságot, ha a tájékoztatás a büntetőeljárás megindítása vagy lefolytatása,
b)[52] a hulladékgazdálkodási hatóságot, ha a tájékoztatás a hulladékgazdálkodási hatósági engedélyezési eljárás lefolytatása, a hulladékgazdálkodási tevékenység ellenőrzése, a hulladékgazdálkodási bírság kiszabása,
c) a közlekedési hatóságot, ha a tájékoztatás a hulladékká vált gépjárművekre vonatkozó szabályok megtartásának ellenőrzése
érdekében szükséges.
(7a)[53] A nyilvántartásban kezelt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal részére - a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben - statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen át kell adni és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletszabályait a Stt. 28. §-ában meghatározott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.
(8) A fémkereskedelmi hatóság a fémkereskedelmi eljárás megindítása és lefolytatása, a tényállás tisztázása céljából tájékoztatást kérhet a hulladékgazdálkodási hatóság engedélyezési és ellenőrzési eljárásaiban felmerült adatokról. Ha a megkeresés személyes adatok továbbítására irányul, az a természetes személy ügyfél és az eljárás egyéb résztvevőjének azonosítása céljából az alábbi adatokra terjedhet ki:[54]
a) neve,
b) születési neve,
c) születési ideje,
d) születési helye,
e) anyja neve,
f) lakcíme,
g) tartózkodási helye.
4. A fémkereskedelmi engedély
6. § (1) Fémkereskedelmi engedélyt az kaphat,
a) aki az e törvény szerinti nyilvántartási rendszerét úgy alakítja ki, hogy annak alapján az átvett, tárolt és raktározott fémkereskedelmi engedélyköteles termék mennyiségi számbavétele ellenőrizhető;
b) akinek nincs az állami adó- és vámhatóság, és a székhelye és a telephelye szerint illetékes önkormányzati adóhatóság által nyilvántartott vám-, vagy adótartozása, és nyilatkozik arról, hogy egyéb köztartozása sem áll fenn;
c) aki nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt;
d) aki a 8. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenységi biztosítékot rendelkezésre bocsátotta, letétbe helyezte vagy átutalta; és
e) aki a fémkereskedelmi tevékenységre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét a fémkereskedelmi hatóság részére elektronikus úton teljesíti.
(2)[55] Nem adható ki engedély, ha a kérelmezőt vagy a kérelmező szervezet vezetőjét, vezető tisztségviselőjét
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben meghatározott pénzügyi, vagyon elleni, gazdasági, közegészség elleni bűncselekmény, vagy a közélet tisztasága elleni bűncselekmény, vagy
b) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XVII., XXIII., vagy XXXV-XLIII. Fejezetében meghatározott bűncselekmény
elkövetése miatt jogerősen elítélték, és a kérelem benyújtásakor még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól.
(3) Az (1) bekezdés b) pontjában foglaltak ellenőrzése érdekében a fémkereskedelmi hatóság megkereséssel élhet az illetékes önkormányzati adóhatóság felé.
7. § (1) A kérelmező a 6. §-ban foglalt feltételek fennállása esetén is csak arra a raktározásra, tárolásra használt telephelyre kaphat engedélyt, ahol az előállított, raktározott fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok biztonságos tárolásához, pontos mennyiségi számbavételéhez, a hatósági felügyelet ellátásához, az ellenőrzések folytatásához szükséges tárgyi feltételek adottak.
(2) A telephely (1) bekezdés szerinti feltételeit a fémkereskedelmi hatóság előzetesen a helyszínen megvizsgálja.
(3) Egy fizikai hely telephelyként való működése bármely kérelmező részére csak azt követően engedélyezhető, ha a korábban ott folytatott, e törvény hatálya alá tartozó tevékenységgel összefüggésben megállapított, fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot terhelő közterhekkel és e törvény szerinti bírsággal kapcsolatos valamennyi tartozást megfizették. Nem akadálya az engedély kiadásának a közteher- és bírságtartozás kiegyenlítetlensége, ha a fizikai hely tulajdonjogát a kérelmező hatósági határozattal, felszámolással vagy árverés útján szerezte meg, továbbá ha a kérelmező igazolja, hogy az adásvételt megelőzően a telephely eladója a tartozásmentességről a szükséges igazolásokat rendelkezésére bocsátotta.
(4)[56] Egy fizikai hely telephelyként való működése nem engedélyezhető a 11/H. § alapján elrendelt lezárás közigazgatási szankció hatálya alatt.
8. § (1) A fémkereskedelmi engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
a) a tevékenység megjelölését;
b) az éves szinten a működtetni kívánt kapacitás mellett felvásárolható, raktározható és tárolható fémkereskedelmi engedélyköteles anyag mennyiségét;
c) a kérelmező nevét, rövidített cégnevét, székhelyét, (ennek hiányában telephelyét);
d) a nyilvántartási és bizonylati rend bemutatását;
e) a telephely vagy telephelyek címét, helyrajzi számát, helyszínrajzát és berendezésének, valamint a technológiának a leírását;
f) az anyagkísérő okmány aláírására jogosultak körét;
g) a kérelmező nyilatkozatát az engedély hatályosságának idejére felajánlott tevékenységi biztosíték összegéről és teljesítésének módjáról;
h) a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy vállalja az engedély kiadását követő évtől pénzügyi mérlege - könyvvizsgáló általi - hitelesítésének kötelezettséget, kivéve az egyéni vállalkozót;
i)[57] a kérelmező nyilatkozatát az e törvény szerinti adatszolgáltatás feltételeinek elektronikus úton történő kialakításáról.
(2) Az (1) bekezdés g) pontja szerint felajánlott tevékenységi biztosíték készpénz vagy pénzügyi biztosíték lehet. Pénzügyi biztosítékként az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban székhellyel rendelkező hitelintézet által nyújtott bankgarancia és biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvény fogadható el. A tevékenységi biztosíték összegét a fémkereskedelmi hatóság külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint a fémkereskedelmi engedély kiadását megelőzően, külön határozatban állapítja meg.
(3) A tevékenységi biztosíték
a) harmadik személyeknek a fémkereskedelmi tevékenység során a fémkereskedő által - az általa ismerten jogellenes forrásból származó fémkereskedelmi engedélyköteles anyag értékesítésével vagy hasznosításával - okozott kár,
b) végrehajtható bírságtartozás vagy
c) a fémkereskedőt terhelő költség
fedezetére vehető igénybe a végrehajtás szabályai szerint, ha az engedélyes önként nem teljesít.
(4) A követelés érvényesítésére külön végzés nélkül - a harmadik személyeknek a fémkereskedelmi tevékenység során okozott kár tekintetében jogerős bírósági ítélet alapján, ennek hiányában az engedélyes által írásban elismert kárösszeg erejéig - a fémkereskedelmi hatóság jogosult. A tevékenységi biztosítékot annak részben vagy egészben történő felhasználása esetén a fémkereskedő - a fémkereskedelmi hatóság erre vonatkozó felhívásának kézhezvételétől számított 15 napon belül - az engedélyben meghatározott összegig kiegészíteni köteles.
(5)[58] Az engedélykérelemhez a fémkereskedelmi tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint csatolni kell az előírt feltételek teljesítését igazoló közigazgatási hatóság, bíróság vagy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyilvántartásában nem szereplő eredeti okmányokat, iratokat, nyilatkozatokat, dokumentációkat vagy azok hitelesített másolatát.
(6)[59] Ha az engedélykérelem az e törvényben foglaltaknak megfelel, a fémkereskedelmi hatóság az engedélyt a tevékenységi biztosíték nyújtásának igazolását követő tíz munkanapon belül - a gazdálkodó szervezetek részére elektronikus úton - kiadja.
(7) A fémkereskedő az engedélyben rögzített adatok változását haladéktalanul bejelenti a fémkereskedelmi hatósághoz, abban az esetben is, ha az egyébként az engedély módosítását nem igényli.
(7a)[60] A (7) bekezdés szerinti bejelentés azon adatok tekintetében, amelyeket más nyilvántartás közhitelesen tartalmaz, úgy is teljesíthető, hogy az adatváltozásról a közhiteles nyilvántartást vezető szerv - ha ezt tőle a fémkereskedő kéri - haladéktalanul értesíti a hivatalt.
(8) Ha a fémkereskedő további telephely működtetését, vagy az engedélyezett tevékenység bővítését vagy szűkítését kéri, az engedélye módosítására irányuló kérelmet nyújt be.
(9)[61] A fémkereskedelmi hatóság a bűnügyi nyilvántartó szervtől adatot igényel a 6. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok, illetve a kérelem benyújtásának időpontjában a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülés tekintetében. A fémkereskedelmi hatóság a megismert személyes adatokat az engedélyezési eljárás végleges befejezéséig kezeli.
9. § (1)[62] A fémkereskedelmi engedély hatályát veszti, ha a jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet jogutód nélkül megszűnik, továbbá ha az engedélyt visszavonják, valamint ha az engedély érvényessége lejár. A fémkereskedelmi engedély határozott időre, legfeljebb 5 évre adható, kivéve, ha a hulladékgazdálkodási hatóság által kiadott engedély ezt megelőző időpontban lejár vagy nyilvántartásból törlésre kerül. Ez utóbbi esetben a fémkereskedelmi engedély legfeljebb a hulladékgazdálkodási hatóság által kiadott engedély lejártáig vagy a nyilvántartásból történő törlés időpontjáig adható.
(2) A fémkereskedelmi hatóság visszavonja a fémkereskedelmi engedélyt,
a) ha a fémkereskedő ellen felszámolási eljárás indult,
b) ha a fémkereskedő az e törvényben a tevékenységi biztosíték rendelkezésre bocsátásával vagy a fémkereskedelmi hatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségével kapcsolatban fennálló kötelezettségét elmulasztja, és a hiányosság megszüntetésére a fémkereskedelmi hatóság által megadott határidőn belül nem intézkedik,
c) ha a fémkereskedelmi engedély kiadásához előírt feltételek valamelyike már nem áll fenn és azt a fémkereskedő a fémkereskedelmi hatóság által meghatározott határidő alatt nem pótolja,
d) ha a fémkereskedő bejelenti tevékenysége megszűnését.
e)[63] ha a fémkereskedő megsérti a 11/H. § alapján elrendelt lezárás közigazgatási szankcióra vonatkozó rendelkezéseket,
f)[64] ha a fémkereskedővel szemben adott telephely vonatkozásában a 11/H. § szerinti lezárás közigazgatási szankció leghosszabb időtartama korábban elrendelésre került.
(3)[65]
4/A. A koncesszori fémkereskedelmi tevékenységre vonatkozó szabályok[66]
9/A. §[67] (1) Koncesszori fémkereskedelmi tevékenységet koncesszori fémkereskedő folytathat.
(2) A koncesszori fémkereskedelmi tevékenységre a 4-9. §-t és a 11. §-t ezen alcímben meghatározott eltérésekkel és azzal kell alkalmazni, hogy
a) fémkereskedő alatt koncesszori fémkereskedőt,
b) fémkereskedelmi tevékenység alatt koncesszori fémkereskedelmi tevékenységet,
c) fémkereskedelmi engedély alatt koncesszori fémkereskedelmi engedélyt,
d) vásárlás és felvásárlás alatt átvételt,
e) eladó alatt átadót,
f) vevő alatt átvevőt,
g) beszerzett alatt átvettet,
h) értékesített alatt átadottat,
i) megvétel alatt átvételt,
j) - ha ellenérték fizetésére sor kerül - vételár alatt fizetett ellenértéket, továbbá
k) számla alatt mérlegjegyet
kell érteni.
(3) A 4. § (11) bekezdése és a 9. § (1) bekezdése a koncesszori fémkereskedőre nem alkalmazható.
9/B. §[68] (1) Koncesszori fémkereskedelmi engedély legfeljebb a koncesszori alvállalkozói szerződés időtartamára adható.
(2) Koncesszori fémkereskedelmi engedélyt az kaphat, aki - a 6. § (1) bekezdésében foglaltakon túl - a hulladékról szóló törvény szerinti koncesszori alvállalkozói nyilvántartásban a koncesszori fémkereskedelemi tevékenységre vonatkozó - koncesszori alvállalkozói tevékenységre, és az ahhoz tartozó hulladéktípusra vonatkozó - adatok megadásával szerepel.
(3) A fémkereskedelmi hatóság a koncesszori fémkereskedő koncesszori fémkereskedelmi engedélyét visszavonja, ha a koncesszori alvállalkozó vagy a koncesszori fémkereskedelemre irányuló tevékenysége a (2) bekezdés szerinti koncesszori alvállalkozói nyilvántartásból törlésre került.
(4) A koncesszori fémkereskedelmi engedély iránti kérelem - a 8. § (1) bekezdésében foglaltakon túl - tartalmazza a kérelmező koncesszori alvállalkozói nyilvántartási számát.
(5) Fémkereskedelmi és koncesszori fémkereskedelmi tevékenység azonos telephelyen történő végzésére irányuló kérelem esetén a 7. § (2) bekezdés szerinti helyszíni szemle során a két tevékenység feltételeit külön-külön kell vizsgálni.
(6) A hulladékgazdálkodási koncessziós társaság a fémkereskedelmi engedélyköteles anyagért fizetett ellenértékről a fémkereskedelmi hatóság részére - az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott határidőre - írásbeli nyilatkozatot tesz.
5. Fémkereskedelmi engedélyköteles anyag hasznosítása
10. § (1) Fémkereskedőnek nem minősülő személy - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - fémkereskedelmi engedély nélkül végezheti
a) saját tulajdonú,
b)[69] fémkereskedőtől vagy koncesszori fémkereskedőtől beszerzett,
c) fémkereskedőnek nem minősülő személytől beszerzett, a hulladékról szóló törvényben meghatározottak szerint mellékterméknek minősülő
fémkereskedelmi engedélyköteles anyag hasznosítását, ha az így keletkezett anyag nem minősül fémkereskedelmi engedélyköteles anyagnak.
(2)[70] Az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti hasznosítás céljára kizárólag írásba foglalt megállapodás alapján vehető át fémkereskedelmi engedélyköteles anyag.
(3)[71] Az (1) bekezdésben meghatározott személy az országhatárt átlépő hulladékszállításról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó szállításokról köteles a fémkereskedelmi hatóság részére szállítmányonként adatot szolgáltatni a külön jogszabályban meghatározottak szerint.
6. Hatósági ellenőrzés és szankciók
11. §[72] (1) A fémkereskedelmi hatóság hatósági ellenőrzés keretében kérelemre vagy hivatalból ellenőrzi a fémkereskedő fémkereskedelmi tevékenységét, valamint a fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok más személy általi értékesítését, szállítását, fuvarozását, raktározását, tárolását és hasznosítását.
(1a)[73] A koncessziós társaság megkeresheti a fémkereskedelmi hatóságot
a) a fémkereskedő,
b) a koncesszori fémkereskedő, valamint
c) - a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag e törvény szerinti hasznosítását végző gazdálkodó szervezetek közül - a hulladékról szóló törvény szerinti, fémtartalmú hulladék aprítására (shredderezés) vagy mechanikai előkezelésére (ollózás, tömörítés) szolgáló hulladékot előkezelő hulladékkezelő létesítményt üzemeltető gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: előkezelő),
vagy e személyek egy meghatározott csoportja ellenőrzésének lefolytatása céljából.
(1b)[74] Az ellenőrzéseket a fémkereskedelmi hatóság a koncessziós társasággal kötött előzetes megállapodás alapján ütemezetten végzi, a megállapodásban foglalt feltételek mellett.
(1c)[75] Az (1a) bekezdés szerinti ellenőrzés díjköteles, amelynek mértéke az ellenőrzést végző személyenként és alkalmanként egymillió forint. Az ellenőrzést lefolytató személyek számát a fémkereskedelmi hatóság az ellenőrzés körülményeire figyelemmel határozza meg. Az ellenőrzésből származó díjbevétel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját bevétele.
(1d)[76] Az (1a) bekezdés szerinti ellenőrzésért mint hatósági szolgáltatásért fizetendő díj a hulladékgazdálkodási koncessziós társaságnak a hulladékról szóló törvény szerinti koncessziós feladatainak ellátásához, így különösen a hulladékgazdálkodási célértékek teljesítéséhez szükséges költségek körébe tartozó költség, amely a hulladékgazdálkodási koncessziós társaság indokolt költségének minősül.
(1e)[77] Az ellenőrzés az előkezelő, a fémkereskedő, a koncesszori fémkereskedő nyitvatartási idejében, vagy azon időszak tekintetében rendelhető el, amelynek során a telephelyre fémkereskedelmi engedélyköteles anyag került beszállításra vagy átvételre. A fémkereskedelmi hatóság többlet-adatszolgáltatási kötelezettséget, előzetes bejelentési kötelezettséget, valamint bizonyos tevékenységektől való tartózkodási kötelezettséget határozhat meg az ellenőrzés lefolytatása céljából.
(1f)[78] A fémkereskedelmi hatóság az ellenőrzés során az e törvényben vagy az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott kötelezettségek - így különösen a 3. § (5) bekezdése, valamint a 4. § (3a) és (3b) bekezdése szerinti előírások - megtartását ellenőrzi.
(1g)[79] Az előkezelő, a fémkereskedő, valamint a koncesszori fémkereskedő az ellenőrzés során a fémkereskedelmi hatóság kérésére biztosítani köteles az ellenőrzés ellátásához szükséges tárgyi, technikai feltételeket.
(2) A fémkereskedelmi hatóság bírsággal sújtja azt, aki
a) fémkereskedelmi tevékenységet fémkereskedelmi engedély nélkül végez,
b) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a 3. § (10) bekezdésében foglaltak ellenére szállítólevél nélkül szállít,
c) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a 10. §-ban foglalt szabályokat megsértve hasznosít.
d)[80] a 4. § (3a) vagy (3b) bekezdésben foglalt kötelezettségét megszegi.
(3) A fémkereskedelmi hatóság bírsággal sújtja azt a fémkereskedőt, aki
a) égett kábelt nem a 3. § (12) bekezdésében foglaltak alapján vesz át,
b) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot tizennyolc éven aluli személytől vesz át,
c) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot személyazonosságát nem igazoló személytől vesz át,
d) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot írásba foglalt megállapodás, illetve fémkereskedelmi hatóság visszaigazolása nélkül szerez be, illetve az anyag jogszerű szerzésére vonatkozó nyilatkozat nélkül vesz át,
e) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot anyagkísérő okmány nélkül vagy valótlan adattartalmú okmánnyal szállít,
f) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot az engedélyben foglalt helyszínrajztól eltérő tárolási helyen raktároz és tárol,
g) telephely fenntartása nélkül is felvásárolható és értékesíthető fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot jogellenesen tárol,
h) a 3. §-ban meghatározott kötelezettségét egyéb módon megszegi,
i) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot nem az engedélyben meghatározott telephelyen raktároz és tárol.
(4) A (2) bekezdésben és a (3) bekezdés a)-d), f)-g) és i) pontjában meghatározott jogszabálysértés esetén bírság helyett figyelmeztetés szankciónak nincs helye.
11/A. §[81] (1) A 11. § (2) bekezdés a), b) és d) pontja és a 11. § (3) bekezdés b), c), e), g) és i) pontja szerinti jogsértés esetén a bírság mértéke a jogsértéssel érintett fémkereskedelmi engedélyköteles anyag piaci értékének[82]
a) fémkereskedelmi engedélyköteles anyaggal gazdasági tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet általi jogsértés esetén ötszöröse,
b)[83] az a) pont alá nem tartozó személy - ideértve az egyéni vállalkozót is - esetén háromszorosa.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a bírság mértékét a jogsértés által okozott anyagi kár alapján szükséges megállapítani, ha az így megállapított bírság mértéke a magasabb
a) a fémkereskedelmi engedélyköteles anyaggal gazdasági tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet általi jogsértés esetén a jogsértés által okozott igazolt anyagi kár ötszöröse, de legalább 300 ezer forint,
b)[84] az a) pont alá nem tartozó személy - ideértve az egyéni vállalkozót is - által elkövetett jogsértés esetén - ha annak megállapítása lehetséges - a jogsértés által okozott igazolt anyagi kár háromszorosa, de legalább 50 ezer forint.
(3) Ha a jogsértéssel érintett fémkereskedelmi engedélyköteles anyag mennyisége nem állapítható meg, a bírság mértéke 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedhet.
(4)[85] A fémkereskedelmi hatóság a fémkereskedőt 500 ezer forinttól 5 millió forintig terjedő bírsággal sújtja, ha
a) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot írásba foglalt megállapodás vagy írásbeli szerződés nélkül, illetve az anyag jogszerű szerzésére vonatkozó nyilatkozat nélkül vesz át,
b)[86] a 3. § (5) bekezdése szerinti fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezettel vagy a hulladékgazdálkodási koncessziós társaság nevében eljáró, hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozóval kötött írásbeli szerződés, vagy a szervezet, illetve a koncesszori alvállalkozó által kiállított igazolás nélkül, illetve a fémkereskedelmi hatóság visszaigazolása nélkül szerez be vagy vesz át.
(5) A bírság mértéke a 11. § (2) bekezdés c) pontja és a 11. § (3) bekezdés a), f) és h) pontja esetén 30 ezer forinttól 2 millió forintig terjedhet.
(6)[87] Az e törvény hatálya alá tartozó természetes személyre 100 ezer forintig, az egyéni vállalkozóra és a gazdálkodó szervezetre 500 ezer forintig terjedő bírságot kell kiszabni az e törvényben vagy az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben előírt kötelezettség megsértése, elmulasztása miatt, ha arra külön jogkövetkezményt e törvény nem határoz meg.
11/B. §[88] A fémkereskedelmi hatóság a fémkereskedőt 1 millió forintig, a nevében eljáró természetes személyt 300 ezer forintig terjedő bírsággal sújtja, ha az e törvényben meghatározott
a) nyilvántartás havi zárását, napi összesítését, azoknak a fémkereskedelmi hatósághoz történő benyújtását késedelmesen teljesíti, valamint ha a nyilvántartás-vezetési kötelezettségét valótlan adattartalommal vagy hiányosan teljesíti, vagy abban az adatokat az előírásoktól eltérően vagy eltérő rendszerességgel rögzíti, valamint ha ismételten hiányosan, valótlan adattartalommal vagy az előírásoktól eltérően teljesíti,
b) nyilvántartást nem vezeti, nyilvántartás havi zárását, napi összesítését, azoknak a fémkereskedelmi hatósághoz történő benyújtását nem teljesíti.
c)[89] a 4. § (6a) bekezdésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti.
11/C. §[90] (1) A kiszabott bírság összege kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén hivatalból vagy kérelemre mérsékelhető, ha a körülményekből megállapítható, hogy a jogsértő személy az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el.
(2) Nincs helye a bírság mérséklésének, ha
a) a jogsértő személy részére e törvény rendelkezéseinek megsértése miatt korábban végleges döntéssel bírság került kiszabásra,
b) a jogsértő személy fémkereskedelmi engedély nélkül folytatott fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységet vagy
c) a jogsértésre bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével összefüggésben került sor.
11/D. §[91] A kiszabott bírságot a kötelezett a határozat véglegessé válását követő naptári naptól számított 15 napon belül köteles megfizetni. A bírság megfizetésének módjára, elszámolására, valamint a bírság késedelmes megfizetése miatt a késedelmi pótlék megállapítására az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadóak.
11/E. §[92] Ha a hatósági ellenőrzés során a fémkereskedelmi hatóság a fémkereskedő nyilvántartása, készletbevallása és a tényleges készlet között 5%-ot meghaladó eltérést tapasztal, a fémkereskedő az ellenőrzéstől számított 15 napon belül köteles mindazon bizonyítékok, okmányok benyújtására, amelyek az eltérést alátámasztják. Ha az okmányok, bizonyítékok nem kerülnek benyújtásra, vagy azok az eltérés okát nem tisztázzák, a 11/B. § szerinti mértékű bírságot kell alkalmazni.
11/F. §[93] A fémkereskedelmi hatóság a 11. § (2) bekezdés a) pontja alapján a bírság kiszabásával egyidejűleg megtiltja az engedély nélkül folytatott tevékenység végzését.
11/G. §[94] Ha a fémkereskedelmi hatóság az 5. § (5) bekezdésében meghatározott kötelezettségének megsértése, valamint a 11. § (3) bekezdés a) és d) pontja alapján az adott telephely tekintetében 3 éven belül végleges döntéssel második alkalommal bírságot szab ki a fémkereskedőre, ezzel egyidejűleg azonnal végrehajtható határozatában a fémkereskedelmi engedély visszavonásával, valamint módosításával a fémkereskedelmi tevékenység adott telephelyen való végzésének jogosultságát megszünteti.
11/H. §[95] (1) A fémkereskedelmi hatóság a fémkereskedő érintett telephelyét hatósági zárral lezárja, amely első alkalommal 12 nyitvatartási napig terjedhet, ha
a) az adott telephely tekintetében 3 éven belül második alkalommal a 11. § (3) bekezdés b)-c), g) és i) pontja alapján végleges döntéssel bírság kiszabására került sor,
b) az adott telephely tekintetében 3 éven belül második alkalommal a 11/B. § b) pontja alapján végleges döntéssel bírság kiszabására került sor.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jogsértések ismételt előfordulása esetén a lezárás időtartama 30, majd 60 nyitvatartási napig terjedhet. Az ismétlődésre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak, ha két egymást követő jogsértés között legalább 3 év eltelt.
(3) A lezárásról a fémkereskedelmi hatóság azonnal végrehajtható határozatot hoz. Az intézkedésből harmadik személyeket ért kárért a fémkereskedő áll helyt.
(4) A lezárással érintett telephelyet a fémkereskedelmi hatóság pecséttel zárja le, jól láthatóan feltünteti a lezárás időtartamát és azt, hogy a fémkereskedelmi telephelyet a fémkereskedelmi hatóság zárta le.
12. §[96] (1) A fémkereskedelmi hatóság
a) a fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységet engedély nélkül folytató személytől a jogsértéssel érintett anyagot lefoglalja vagy zár alá veszi, valamint lefoglalhatja vagy zár alá veheti az annak szállítására, tárolására, raktározására és hasznosítására használt eszközt, ugyanakkor a lefoglalás vagy zár alá vétel elrendelésekor a hatóságnak vizsgálnia kell a jogsértés súlyát, valamint mérlegelnie kell az eset összes körülményét annak érdekében, hogy az ne okozzon túlzott érdeksérelmet a dolog tulajdonosa számára,
b) a tényállás tisztázása érdekében jogosult lefoglalni vagy zár alá venni - ha a tényállás másként nem tisztázható, az jelentős késedelemmel járna vagy a lefoglalás, illetve zár alá vétel mellőzése a tényállás tisztázásának sikerét veszélyeztetné - bármely fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot, valamint bármely dolgot, amelyre az eljárásban mint tárgyi bizonyítási eszközre szükség van,
c) a 3. § (4) bekezdésében meghatározott kötelezettség megsértése esetén alkalmazott figyelmeztetésben meghatározott határidő eredménytelen eltelte esetén az ingatlanon tárolt valamennyi fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot lefoglalja vagy zár alá veszi.
(2) A lefoglalást vagy zár alá vételt meg kell szüntetni
a)[97] ha a fémkereskedelmi hatóság
aa) a 3. § (4) és (9) bekezdésben meghatározott kötelezettségek megszegése esetén, vagy
ab)[98] a 11. § (2) bekezdés a), c) és d) pontja, valamint a 11. § (3) bekezdés b)-d) és g) pontja szerinti jogsértés alapján
véglegessé vált határozatban bírságot nem szabott ki,
b)[99] ha a jogsértéssel összefüggésben indult büntetőeljárásban a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság lefoglalást rendelt el,
c) a szállításra használt, nem a jogsértés elkövetőjének tulajdonában lévő eszközre, ha a tulajdonos írásban nyilatkozik arról, hogy a jogsértés időpontjában nem volt tudomása arról, hogy az eszközt jogsértés céljából használják fel,
d) a szállításra, tárolásra, raktározásra és hasznosításra használt, az elkövető tulajdonában lévő eszközre, ha az ügyben hozott végleges határozatban kiszabott bírságot, illetve egyéb költséget az előírt határidőre megfizették vagy arra - elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése mellett - részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyeztek,
e) a tárgyi bizonyítási eszközként lefoglalt vagy zár alá vett dologra, ha a tényállás a lefoglalás vagy zár alá vétel fenntartása nélkül is tisztázható,
f) ha az elrendelésének oka megszűnt,
g) ha a hatóság az eljárást megszüntette.
(3) A fémkereskedelmi hatóság az elkobzásról rendelkező döntést követően, de annak véglegessé válását megelőzően a zár alá vett dolog előzetes értékesítéséről dönt, ha a zár alá vett dolog huzamos tárolásra alkalmatlan.
(4) A fémkereskedelmi hatóság a zár alá vett dolog előzetes értékesítéséről akkor is dönthet, ha a zár alá vett dolog
a) kezelése, tárolása, illetve őrzése - különösen a dolog értékére vagy az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolására tekintettel - aránytalan és jelentős költséggel járna vagy
b) értéke az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolás miatt jelentősen csökkenne.
(5) Az előzetes értékesítés elrendeléséről végzésben kell intézkedni.
(6) A fémkereskedelmi hatóság vagy a bíróság döntése alapján visszaadni rendelt, de természetben már ki nem adható zár alá vett vagy elkobzott dolog esetén az értékesítésből befolyt ellenértéknek a kezelésből, szállításból, tárolásból eredő költséggel csökkentett, a megtérítés időpontjáig eltelt időre számított mindenkori jegybanki alapkamattal növelt összegét kell megtéríteni. A jogosult az ezt meghaladó igényét a polgári jog szabályai szerint érvényesítheti. Ha a zár alá vétel alaptalan volt, a dolog előzetes értékesítéséből befolyt ellenérték a dolog kezeléséből, szállításából, tárolásából eredő költséggel nem csökkenthető.
13. §[100] (1)[101] A zár alá vett anyag, dolog és eszköz - a 12. § (2) bekezdés b) pontja szerinti eset kivételével - annak adható ki, aki a tulajdonjogát minden kétséget kizáróan igazolja, vagy annak, akitől azt a fémkereskedelmi hatóság zár alá vette, feltéve, hogy a jogszerű birtoklás tényét igazolta. A kiadás feltétele, hogy a zár alá vétel megszüntetéséről rendelkező végzés közlésének napját követő nap és a kiadni rendelt anyag, dolog és eszköz kiadásának napja közötti időtartamra eső tárolási, szállítási és rakodási költséget a fémkereskedelmi hatóság részére igazoltan megtérítsék. A fémkereskedelmi hatóság a 10 ezer forintot el nem érő, tárolással kapcsolatban felmerült költséget nem szabja ki. A 12. § (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben a zár alá vett anyagot, eszközt, dolgot a lefoglalást elrendelő bíróságnak, ügyészségnek vagy nyomozó hatóságnak kell átadni.
(2) Ha a 12. § (2) bekezdés a), c) és d) pontja szerint kiadni rendelt anyagot, eszközt és dolgot a zár alá vétel megszüntetéséről rendelkező végzés közlését követő 60 napon belül a (1) bekezdésben meghatározott személy nem veszi át, azt a fémkereskedelmi hatóság értékesítheti. Az értékesítésből befolyt ellenérték a kiadni rendelt, de át nem vett termék, dolog és eszköz helyébe lép. Az előbbiek szerint kell eljárni abban az esetben is, ha a szállításra használt, nem a törvénysértés elkövetőjének tulajdonában lévő eszköz zár alá vételének a 12. § (2) bekezdés c) pontja szerinti megszüntetéséről rendelkező végzés meghozatalára a nyilatkozattételi felhívás eredménytelen eltelte vagy a felhívás sikertelen kézbesítése miatt nem kerülhet sor.
(3) Ha a (2) bekezdésben foglaltak szerinti értékesítésből befolyt ellenértéket az annak átvételére jogosult személy a fémkereskedelmi hatóság ez irányú tájékoztatásának közlésétől számított öt éven belül nem veszi át, az értékesítésből befolyt ellenérték a Magyar Államra száll. Az értékesítésből befolyt ellenérték után a fémkereskedelmi hatóságnak kamatfizetési kötelezettsége nincs.
(4)[102] A lefoglalt vagy zár alá vett anyagot, dolgot és eszközt el kell kobozni,
a) a 3. § (4) és (9) bekezdésben meghatározott kötelezettségek megszegése, vagy
b)[103] a 11. § (2) bekezdés a), c) és d) pontja, valamint a 11. § (3) bekezdés b)-d) és g) pontja szerinti jogsértés esetén
ha a fémkereskedelmi hatóság véglegessé vált határozattal bírságot szab ki.
(5) A jogsértéssel érintett anyag fuvarozására, szállítására, tárolására, raktározására és hasznosítására használt, nem a jogsértés elkövetőjének tulajdonát képező eszközt el kell kobozni, ha a tulajdonos a 12. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltakról írásban nem nyilatkozik, vagy az ügy összes körülményére tekintettel megállapítható, hogy a tulajdonos tudomással bírhatott arról, hogy a jogsértés időpontjában az eszközt jogsértés céljából használják fel, és a végleges döntéssel kiszabott bírságot, illetve egyéb költséget az előírt határidőig nem fizették meg, vagy arra részletfizetést, illetve fizetési halasztást - a fizetési kötelezettség esedékességétől számított nyolc napon belül benyújtott kérelem alapján - nem engedélyeztek.
(6) A jogsértéssel érintett anyag fuvarozására, szállítására, tárolására, raktározására és hasznosítására használt, a jogsértés elkövetőjének tulajdonát képező eszközt el kell kobozni, ha a végleges döntéssel kiszabott bírságot, illetve egyéb költséget az előírt határidőig nem fizették meg, és arra részletfizetést vagy fizetési halasztást - a fizetési kötelezettség esedékességétől számított nyolc napon belül benyújtott kérelem alapján - nem engedélyeztek.
(7) Az elkobzásról az (5) és (6) bekezdés esetén a fizetési kötelezettség teljesítésének elmaradását megállapító, illetve ha a jogsértés elkövetője ismeretlen, az eljárást megszüntető végzésben kell rendelkezni.
(8) Ha a lefoglalt vagy zár alá vett anyag fajtája a fémkereskedelmi hatóság részéről kétséget kizáróan nem állapítható meg, azt szakvélemény alapján kell tisztázni.
(9) A lefoglalt vagy zár alá vett anyag, eszköz és dolog elszállításával, tárolásával, őrzésével, valamint a (8) bekezdés szerinti szakvélemény elkészítésének díjával kapcsolatos költségek az ügyfelet terhelik, ha a véglegessé vált határozatban jogsértés került megállapításra. Ellenkező esetben a felmerült költségeket a Magyar Állam viseli.
(10) A lefoglalt vagy zár alá vett terméknek, eszköznek és dolognak a fémkereskedelmi hatóság által üzemeltetett raktárban történő tárolása esetén a vámjogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a szállításra, tárolásra, raktározásra és hasznosításra használt lefoglalt eszköz esetén az eszköz minden megkezdett 100 kg saját tömege után 200 forint naptári naponkénti tárolási költség fizetendő. Egyéb raktárban történő tárolás esetén a raktár üzemeltető által felszámított díjtétel az irányadó. Ha a végrehajtható döntéssel bírság megfizetésére kötelezett ügyfél tulajdonában lévő, a jogsértéssel érintett anyag szállítására, tárolására, raktározására és hasznosítására használt lefoglalt vagy zár alá vett eszköz elszállításával, tárolásával, őrzésével kapcsolatos meg nem fizetett költségek együttes összege eléri az eszköz lefoglaláskori vagy zár alá vételkori értékét, azt a fémkereskedelmi hatóság értékesíti.
(11) A fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok értékesítése során befolyt összegből az alábbi költségek számolhatók el:
a) az elkobzott fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok, eszközök lefoglalást vagy zár alá vételt követő szállításával, tárolásával, őrzésével kapcsolatos költségek,
b) az elkobzott fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok, eszközök árverés útján történt értékesítésével összefüggő költségek, továbbá
c) minden egyéb költség, amely az adott fémkereskedelmi jogsértési eljárással összefüggésben a fémkereskedelmi hatóságnál mint kiadás merült fel, és amelynek kiadásként történő elszámolását jogszabály nem tiltja.
(12) Az értékesítésből, illetve a költségtérítés címén befolyt bevételeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fizetési számlájára kell megfizetni.
(13) Ha a kötelezés jellege megengedi, a fémkereskedelmi hatóság részletfizetést vagy fizetési halasztást is megállapíthat.
(14) A kötelezett a teljesítési határidő lejárta előtt benyújtott kérelmében annak igazolásával kérheti a fémkereskedelmi hatóságtól a pénzfizetési kötelezettség teljesítésére halasztás vagy a részletekben történő teljesítés (a továbbiakban együtt: fizetési kedvezmény) engedélyezését, hogy rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre való teljesítést, vagy az számára aránytalan nehézséget jelentene. A fizetési kedvezményre vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni meghatározott cselekmény teljesítésére és meghatározott ingóság kiadására irányuló kötelezettség esetén is.
(15) A határidő lejárta után az ügyfél - feltéve, hogy a végrehajtást még nem indították meg - a (14) bekezdésben meghatározott okból igazolási kérelem egyidejű benyújtásával kérhet fizetési kedvezményt. Ha a fémkereskedelmi hatóság elutasítja az igazolási kérelmet és a fizetési kedvezmény iránti kérelmet, egyidejűleg dönt a végrehajtás megindításáról is.
14. § (1) A fémkereskedelmi hatóság nyilvántartást vezet az eltulajdonított fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok azonosításához szükséges adatokról, amelyet honlapján közzétesz. A nyilvántartásba az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendőrségi szerv közvetlenül adatot szolgáltat.
(2)[104] A fémkereskedelmi hatóság eljárásában a hiányzó bizonyíték az ügyfél nyilatkozatával nem pótolható és a döntés szóban nem közölhető.
(2a)[105] Az e törvény hatálya alá tartozó eljárásokban hozott határozatok ellen fellebbezésnek van helye.
(2b)[106] A zár alá vett és elkobzott, valamint a kiadni rendelt, de át nem vett eszközök, anyagok, dolgok értékesítésére az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló törvénynek az árverés és elektronikus árverés útján történő értékesítésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) Az e törvény hatálya alá tartozó személyek nyilvántartásba vételével és nyilvántartásával kapcsolatos ügyben a fémkereskedelmi hatóság jár el. A nyilvántartásba vételre és nyilvántartásra vonatkozó részletes szabályokat az adózás rendjéről szóló törvény tartalmazza.
(3a)[107] Az e törvényen alapuló kötelezettség vagy jogosultság csak adószám, vagy adóazonosító jel birtokában teljesíthető, illetve érvényesíthető.
(4)[108] Az e törvényben meghatározott bírság és egyéb költség végrehajtására az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló törvény rendelkezései az irányadóak.
7. Záró rendelkezések
15. § (1) E törvény - a (2) és (3) bekezdésekben foglalt kivételekkel - a kihirdetését követő 60. napon lép hatályba.
(2) A 3. § (4)-(9) és (11) bekezdése az e törvény hatálybalépését követő 4. hónap első napján lép hatályba.
(3) Az 5. § (3) bekezdésének e) és f) pontjában meghatározott adattartalom nyilvántartását a fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységet e törvény hatálybalépésekor érvényes fémkereskedelmi engedéllyel folytató személy az e törvény hatálybalépését követő 30. naptól folyamatosan köteles teljesíteni.
(4) E törvény rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.
(5) A fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységet e törvény hatálybalépésekor érvényes fémkereskedelmi engedéllyel folytató személy fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységét az e törvény hatálybalépését követő 3. hónap első napjáig tovább folytathatja.
(6) A fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységet e törvény hatálybalépésekor érvényes fémkereskedelmi engedéllyel folytató személy az (5) bekezdésben meghatározott időpontig a 8. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott feltétel, valamint a fémkereskedelmi engedély érvényességi ideje tekintetében fémkereskedelmi engedély módosítása iránti kérelmet nyújt be.
(6a)[109] E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.-Kp. Módtv.) megállapított rendelkezéseit az Ákr.-Kp. Módtv. hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
(6b)[110] E törvénynek a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi CLXVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított rendelkezéseit azok hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági ügyekben is alkalmazni kell.
(7)[111] Felhatalmazást kap a Kormány, hogy
a) a fémkereskedelmi hatóság vagy hatóságok kijelölését,
b) a 4. § (2) bekezdése szerinti megállapodás, továbbá a 4. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatra vonatkozó részletes szabályokat,
c) a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag felvásárlására vonatkozó részletes szabályokat,
d)[112] a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag anyagkísérő okmányára, továbbá a fémkereskedő, valamint a koncesszori fémkereskedő bejelentési, nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó részletes szabályokat,
e) a tevékenységi biztosíték összegére, fajtáira, rendelkezésre bocsátására és felhasználására vonatkozó részletes szabályokat,
f)[113] a fémkereskedő, valamint a koncesszori fémkereskedő telephelye működésére, valamint az általa átvett vagy felvásárolt anyaggal kapcsolatos tevékenységére vonatkozó követelményeket,
g) a 10. § (3) bekezdésében előírt adatszolgáltatás részletes szabályait,
h) a felismerésre alkalmas jellemzőkre vonatkozó szabályokat,
i) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendőrségi szerv részére történő, a 3. § (8) bekezdésében és az 5. § (7) bekezdésében meghatározott közvetlen tájékoztatásra és adatszolgáltatásra, továbbá a 14. § (1) bekezdésében meghatározott, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendőrségi szerv által történő adatszolgáltatásra vonatkozó részletes szabályokat,
j) a 10. § (2) bekezdésében meghatározott írásba foglalt megállapodás kötelező tartalmát,
k) a 3. § (10) bekezdésében meghatározott szigorú számadású anyagkísérő okmányra vonatkozó részletes szabályokat,
l) a hatósági ellenőrzésre vonatkozó részletes szabályokat,
m) a fémkereskedőnek nem minősülő személyekre vonatkozó részletes szabályokat,
n)[114] a fémkereskedelmi és a koncesszori fémkereskedelmi engedélyre, a fémkereskedelmi és a koncesszori fémkereskedelmi engedély iránti kérelemre és a kérelem elbírálására vonatkozó részletes szabályokat,
o) az annak feltételeire vonatkozó szabályokat, hogy jelen törvény hatálya a határon átnyúló szolgáltatásokra is kiterjed,
rendeletben állapítsa meg.
15/A. §[115] (1) Ha a 2023. július 1-jén hatályos fémkereskedelmi engedéllyel és koncesszori alvállalkozói szerződéssel rendelkező személy a koncesszori fémkereskedelmi tevékenységet meg kívánja kezdeni, a koncesszori fémkereskedelmi engedély iránti kérelmét 2023. július 20-ig be kell nyújtania a fémkereskedelmi hatósághoz.
(2) A fémkereskedelmi hatóság az (1) bekezdés szerint benyújtott kérelmet - az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szerinti határidőkre vonatkozó szabályoktól eltérően - legkésőbb 2023. szeptember 15-ig bírálja el.
(3) Az (1) bekezdés szerinti kérelmet benyújtó személy - a koncesszori fémkereskedelmi engedélyesre vonatkozó rendelkezések betartásával - a koncesszori fémkereskedelmi engedély hiányában is végezhet koncesszori fémkereskedelmi tevékenységet a fémkereskedelmi hatóság által kiállított engedély kiadásának vagy a kérelem elutasításának időpontjáig, de legkésőbb 2023. szeptember 15-ig.
(4) Az a fémkereskedő, aki 2023. július 1-jén rendelkezik hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység hatálya alá tartozó hulladékkal, e hulladékot - a hulladékról szóló törvény rendelkezéseitől eltérően - 2023. december 31-ig fémkereskedő, illetve fémkereskedelmi engedélyköteles anyag hasznosítását végző személy részére is értékesítheti, aki azt megvásárolhatja, felvásárolhatja.
16. § Ez a törvény a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
16/A. §[116] Ez a törvény az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
17. § A törvény tervezetének
a) a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló - a 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított - 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8-10. cikke szerinti előzetes, valamint
b) a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 39. cikk (5) bekezdése szerinti
bejelentése megtörtént.
18. § (1)[117]
(2)[118]
Áder János s. k.,
köztársasági elnök
Kövér László s. k.,
az Országgyűlés elnöke
Melléklet a 2013. évi CXL. törvényhez
A törvény 2. § (1) bekezdés 1. pontjában megjelölt fémek felsorolása
1. Alumínium
2. Antimon
3. Bizmut
4. Cink
5. Cirkónium
6. Kadmium
7. Kobalt
8. Króm
9. Magnézium
10. Mangán
11. Molibdén
12. Nikkel
13. Ólom
14. Ón
15. Réz
16. Tantál
17. Titán
18. Vanádium
19. Vas
20. Wolfram
Lábjegyzetek:
[1] A törvényt az Országgyűlés a 2013. szeptember 16-i ülésnapján fogadta el.
[2] 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet
[3] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 1. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[4] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 218. § (1) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[5] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 218. § (1) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[6] Megállapította a 2023. évi LIX. törvény 218. § (2) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[7] Módosította a 2020. évi CLXVIII. törvény 145. § a) pontja. Hatályos 2021.01.07.
[8] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 218. § (3) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[9] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 218. § (3) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[10] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 218. § (3) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[11] Megállapította a 2023. évi XCIV. törvény 119. §-a. Hatályos 2024.01.01.
[12] Megállapította a 2023. évi LIX. törvény 218. § (4) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[13] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 218. § (4) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[14] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 2. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[15] Módosította a 2023. évi C. törvény 277. §-a. Hatályos 2024.10.01.
[16] Megállapította a 2023. évi LIX. törvény 219. § (1) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[17] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 219. § (1) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[18] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 4. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[19] Megállapította a 2023. évi LIX. törvény 219. § (2) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[20] Megállapította a 2023. évi LIX. törvény 219. § (2) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[21] Módosította a 2023. évi XCIV. törvény 120. § a) pontja. Hatályos 2024.01.01.
[22] Megállapította a 2020. évi CLXVIII. törvény 140. § (3) bekezdése. Hatályos 2021.01.07.
[23] A nyitó szövegrészt módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 5. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[24] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 6. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[25] Módosította a 2023. évi XCIV. törvény 120. § b) pontja. Hatályos 2024.01.01.
[26] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 7. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[27] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 8. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[28] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 219. § (3) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[29] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 6. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[30] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 9. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[31] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 140. § (4) bekezdése. Hatályos 2021.01.07.
[32] A nyitó szövegrészt módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 9. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[33] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 9. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[34] Módosította a 2020. évi CLXVIII. törvény 145. § d) pontja. Hatályos 2021.01.07.
[35] Hatályon kívül helyezte a 2023. évi LIX. törvény 227. §-a. Hatálytalan 2023.07.19.
[36] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 10. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[37] Módosította a 2023. évi XCIV. törvény 120. § c) pontja. Hatályos 2024.01.01.
[38] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 220. §-a. Hatályos 2023.07.19.
[39] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 220. §-a. Hatályos 2023.07.19.
[40] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 220. §-a. Hatályos 2023.07.19.
[41] A nyitó szövegrészt módosította a 2020. évi CLXVIII. törvény 145. § e) pontja. Hatályos 2021.01.07.
[42] Hatályon kívül helyezte ezen törvény 18. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2014.03.01.
[43] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 141. § (2) bekezdése. Hatályos 2021.01.07.
[44] A záró szövegrészt módosította a 2020. évi CLXVIII. törvény 146. § a) pontja. Hatályos 2021.01.07.
[45] Módosította a 2023. évi XCIV. törvény 120. § d) pontja. Hatályos 2024.01.01.
[46] Módosította a 2020. évi CLXVIII. törvény 145. § f) pontja. Hatályos 2021.01.07.
[47] Módosította a 2020. évi CLXVIII. törvény 145. § g) pontja. Hatályos 2021.01.07.
[48] Módosította a 2017. évi L. törvény 460. § a) pontja. Hatályos 2018.01.01.
[49] Megállapította a 2016. évi XXXII. törvény 37. § (1) bekezdése. Hatályos 2016.07.01.
[50] A nyitó szövegrészt módosította a 2022. évi XLVIII. törvény 56. §-a. Hatályos 2023.01.01.
[51] Módosította a 2017. évi CXCVII. törvény 398. § b) pontja. Hatályos 2018.07.01.
[52] Módosította a 2021. évi II. törvény 96. § a) pontja. Hatályos 2021.03.01.
[53] Beiktatta a 2017. évi XLIV. törvény 55. § (1) bekezdése. Hatályos 2017.06.02.
[54] A nyitó szövegrészt módosította a 2021. évi II. törvény 96. § a) pontja. Hatályos 2021.03.01.
[55] Megállapította a 2020. évi XLIII. törvény 76. §-a. Hatályos 2021.01.01.
[56] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 141. § (3) bekezdése. Hatályos 2021.01.07.
[57] Módosította a 2016. évi CXXI. törvény 84. §-a. Hatályos 2017.01.01.
[58] Megállapította a 2015. évi CLXXXVI. törvény 197. §-a. Hatályos 2016.01.01.
[59] Módosította a 2022. évi LXXVI. törvény 55. § c) pontja. Hatályos 2023.01.01.
[60] Beiktatta a 2016. évi XXXII. törvény 37. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.07.01.
[61] Megállapította a 2017. évi L. törvény 459. § (1) bekezdése. Hatályos 2018.01.01.
[62] Módosította a 2021. évi II. törvény 96. § b) pontja. Hatályos 2021.03.01.
[63] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 141. § (4) bekezdése. Hatályos 2021.01.07.
[64] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 141. § (4) bekezdése. Hatályos 2021.01.07.
[65] Hatályon kívül helyezte a 2020. évi CLXVIII. törvény 146. § b) pontja. Hatálytalan 2021.01.07.
[66] Az alcímet beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 221. §-a. Hatályos 2023.07.19.
[67] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 221. §-a. Hatályos 2023.07.19.
[68] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 221. §-a. Hatályos 2023.07.19.
[69] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 11. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[70] Módosította a 2020. évi CLXVIII. törvény 146. § c) pontja. Hatályos 2021.01.07.
[71] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 12. pontja. Hatályos 2023.07.19.
[72] Megállapította a 2020. évi CLXVIII. törvény 142. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[73] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 222. § (1) bekezdése. Hatályos 2024.01.01.
[74] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 222. § (1) bekezdése. Hatályos 2024.01.01.
[75] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 222. § (1) bekezdése. Hatályos 2024.01.01.
[76] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 222. § (1) bekezdése. Hatályos 2024.01.01.
[77] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 222. § (1) bekezdése. Hatályos 2024.01.01.
[78] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 222. § (1) bekezdése. Hatályos 2024.01.01.
[79] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 222. § (1) bekezdése. Hatályos 2024.01.01.
[80] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 222. § (2) bekezdése. Hatályos 2024.01.01.
[81] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 142. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[82] A nyitó szövegrészt módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 13. pontja. Hatályos 2024.01.01.
[83] Módosította a 2023. évi XCIV. törvény 120. § e) pontja. Hatályos 2024.01.21.
[84] Módosította a 2023. évi XCIV. törvény 120. § f) pontja. Hatályos 2024.01.21.
[85] Megállapította a 2022. évi LXXVI. törvény 53. §-a. Hatályos 2023.01.01.
[86] Megállapította a 2023. évi LIX. törvény 223. §-a. Hatályos 2023.08.14.
[87] Módosította a 2022. évi LXXVI. törvény 55. § d) pontja. Hatályos 2023.01.06.
[88] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 142. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[89] Beiktatta a 2022. évi LXXVI. törvény 54. §-a. Hatályos 2023.01.06.
[90] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 142. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[91] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 142. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[92] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 142. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[93] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 142. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[94] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 142. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[95] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 142. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[96] Megállapította a 2017. évi L. törvény 459. § (2) bekezdése. Hatályos 2018.01.01.
[97] Megállapította a 2020. évi CLXVIII. törvény 143. § (1) bekezdése. Hatályos 2021.01.07.
[98] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 14. pontja. Hatályos 2024.01.01.
[99] Módosította a 2017. évi CXCVII. törvény 398. § c) pontja. Hatályos 2018.07.01.
[100] Megállapította a 2017. évi L. törvény 459. § (2) bekezdése. Hatályos 2018.01.01.
[101] Módosította a 2017. évi CXCVII. törvény 398. § d) pontja. Hatályos 2018.07.01.
[102] Megállapította a 2020. évi CLXVIII. törvény 143. § (2) bekezdése. Hatályos 2021.01.07.
[103] Módosította a 2023. évi LIX. törvény 226. § 15. pontja. Hatályos 2024.01.01.
[104] Megállapította a 2017. évi L. törvény 459. § (3) bekezdése. Hatályos 2018.01.01.
[105] Beiktatta a 2017. évi L. törvény 459. § (4) bekezdése. Hatályos 2018.01.01.
[106] Módosította a 2020. évi CLXVIII. törvény 145. § i) pontja. Hatályos 2021.01.07.
[107] Beiktatta a 2017. évi LXXVII. törvény 165. §-a. Hatályos 2017.06.20.
[108] Módosította a 2017. évi CLIX. törvény 222. §-a. Hatályos 2018.01.01.
[109] Beiktatta a 2017. évi L. törvény 459. § (5) bekezdése. Hatályos 2018.01.01.
[110] Beiktatta a 2020. évi CLXVIII. törvény 144. §-a. Hatályos 2021.01.07.
[111] Hatályba lépése előtt megállapította a 2013. évi CLXXXIII. törvény 21. §-a.
[112] Megállapította a 2023. évi LIX. törvény 224. § (1) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[113] Megállapította a 2023. évi LIX. törvény 224. § (2) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[114] Megállapította a 2023. évi LIX. törvény 224. § (2) bekezdése. Hatályos 2023.07.19.
[115] Beiktatta a 2023. évi LIX. törvény 225. §-a. Hatályos 2023.07.19.
[116] Beiktatta a 2017. évi XLIV. törvény 55. § (2) bekezdése. Hatályos 2017.06.02.
[117] Hatályon kívül helyezve a 2010. évi CXXX. törvény 12. § -a alapján.
[118] Hatályon kívül helyezve a 2010. évi CXXX. törvény 12. § -a alapján.