485/E/2003. AB határozat

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatáról a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, illetve a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 25.) Korm. rendelet vonatkozásában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában - dr. Balogh Elemér és dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, illetve a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 25.) Korm. rendelet vonatkozásában a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 25.) Korm. rendelet 14. § (2)-(3)-(4)-(5) bekezdése, 15. § (1) bekezdése, 16. § (1) bekezdésének a) pontja, 18. § a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. §-a nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részletes szabályoktól szóló 8/1998. (I. 23.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésének b) és c) pontja, 15. § (2) bekezdése, valamint a 4. sz. és 5. sz. melléklete alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.

5. Az Alkotmánybíróság a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet hatályának értelmezésére irányuló indítványt visszautasítja.

Indokolás

I.

1. Több indítványozó kérelmet nyújtott be a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.), illetve a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. (I. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) alkotmányossági vizsgálata tárgyában. Álláspontjuk szerint alkotmányellenes a védett állatokra vonatkozó két jogszabály azon "szabályozási módja, amely nem állapít meg eltérő szabályokat a természetből származó és több generáció óta fogságban tenyésztett állatok tartására, tenyésztésére és hasznosítására". Ez a szabályozás nem veszi figyelembe a solymászatnak, mint történelmi vadászati módszernek a gyakorlásához szükséges solymászmadarak különleges helyzetét. Az indítványozók azzal érvelnek, hogy a solymászat ma nem vadon élő, hanem fogságban tenyésztett és felnevelt solymászmadarakkal folyik. Így például a Tvt. 42. §-ára és 43. §-ára vonatkozóan hiányolják, hogy "nem tesz különbséget a természetből származó és a fogságban szaporított ugyanazon faj egyede között". Miután a Tvt. 68. § (2) sem differenciál, a védett állatfaj valamennyi egyedére - mind a vadon élő, mind a több generáción át tenyésztett egyedére - vonatkozóan kimondja, hogy állami tulajdonban áll, ezt a jogi rendelkezést külön is megtámadják. A Tvt. felhatalmazása alapján kiadott Kr. hatálya ugyancsak minden védett állatfajra terjed ki, beleértve annak mesterségesen szaporított egyedeit is. Az indítványozók állítása szerint ez a szabályozási hiány "sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogbiztonság követelményét és az Alkotmány 13. §

(1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jogot", mivel ha a védett állatfaj egyedének tulajdonjogát természetes személy külföldön vásárlás útján szerzi meg, belföldön a magyar hatóság állami tulajdonba veszi, és a volt tulajdonos természetes személy csak az egyed solymászati célra tartására és bemutatására kaphat engedélyt. Az indítványozók értelmezése szerint éppen a Kr. 14. § (1) bekezdés a) pontja alapján kerül sor a "hatósági államosítási határozati eljárás"-ra, melynek keretében "a magántulajdonból vásárolt sólyom" kerül a magyar állam tulajdonába.

2. Az indítványozók szerint a Kr. több rendelkezése az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközően, diszkriminatív módon szabályoz, így a Kr. 7. § (1) bekezdése, amely csak a Kr. 3. sz. mellékletében meghatározott állatfajokra teszi lehetővé a tartási engedély megadását, a Kr. 7. §

(2) bekezdése, amely a solymászatra használt vadász- és tenyészmadár mennyiségét határozza meg, a Kr. 8. § (1) bekezdésének d) pontja, amely természetvédelmi vizsga sikeres letételéhez köti a solymászati célra tartási engedély kiadását, a Kr. 8. § (1) bekezdésének c) pontja, amely ugyanezen engedély kiadásához megköveteli az Országos Magyar Vadászkamarában való tagságot, a Kr. 8. § (1) bekezdésének b) pontja, amely "büntetlen előéletet, valamint természetvédelmi bűnmentességet követelnek meg a védett állatok tartóival, valamint a solymászokkal szemben", illetve a Kr. 4. sz. és 5. sz. melléklete, amely a természetvédelmi, illetve a gyűrűző vizsga feltételeit, tematikáját tartalmazza.

Alkotmányi szakasz megjelölése nélkül az indítvány a Kr. 1. §-át ellentétesnek tartja "a nemzetközi egyezményekkel", és "sértőnek és indokolatlannak" minősíti a Kr. 15. § (2) bekezdését, miután értelmezése szerint a hatóság a tartási engedélyeket "a jogfolytonosság ellenére, csak egy éves időintervallumra adja ki".

3. Egy másik indítványozó később benyújtott csatlakozó indítványában a pontban már kifejtettekkel összhangban ugyancsak kéri az Alkotmánybíróságot, "állapítsa meg annak alkotmányellenességét, hogy természetvédelmi törvény és a Korm. r. ugyanazon szabályokat rendeli alkalmazni a jogszabály által védetté nyilvánított állatok fogságban született, tenyésztett, illetőleg tenyészetből vásárolt egyedeire, mint a természetben élő, illetőleg onnan befogott védett állatokra". Az érvelését arra alapozza, hogy "[e]z a szabályozás a tenyészetből származó állatok esetén sérti az Alkotmány 13. §-ában szabályozott tulajdonhoz való jogot. A megvásárolt állatok, illetőleg azok szaporulatának állami tulajdonba vétele kisajátítás, amelyet a közérdek, a természet védelme nem indokol. (...) A természetvédelmi törvény 68. §-a kártalanítás nélkül mondja ki az állam tulajdonjogát az általunk tetemes összegért megvásárolt madarakon." Az indítvány ugyancsak hivatkozik az Alkotmány 70/A. §-ára, továbbá arra is, hogy nemzetközi egyezmény és közösségi rendeletek szükségessé teszik az általa hiányolt differenciált szabályozást.

4. Eljárása során az Alkotmánybíróság észlelte, hogy az indítványozók által megtámadott Kr.-t a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 25.) Korm. rendel et (a továbbiakban: Kr1.) 22. § (2) bekezdésének a) pontja 2007.január 7-i hatállyal hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság felhívta az indítványozókat, nyilatkozzanak arra vonatkozóan, hogy az indítványaikat az új kormányrendeleti szabályozásra vonatkozóan is fenntartják-e. Három indítványozó továbbra is fenntartotta az indítványát, mivel egybehangzó állításuk szerint az új szabályozás nem hozott érdemi változást az általuk kifogásolt kérdésekben. Az egyik indítványozó további indokolást fűzött annak megerősítésére, hogy a Kr1. úgyszintén sérti az Alkotmány 13. §-ában nevesített tulajdonhoz való jogot. Egy másik indítványozó a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet (a továbbiakban: Mr.) hatályának az értelmezését is kérte, "mert annak a hazai gyakorlata a véleményem szerint sérti a tulajdonhoz való jogot, ezért az nem alkalmazható a tenyésztett ragadozó madarak egyedeire".

Az Alkotmánybíróság beszerezte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter véleményét.

II.

1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."

2. A Tvt. indítványokkal támadott és vizsgálatba bevont rendelkezései:

"10. § (1) Vadon élő szervezet egyedének az országba történő behozatala, átszállítása, kivitele, mesterséges körülmények közötti szaporítása, tartása, termesztésbe, tenyésztésbe vonása, keresztezése, természetbe kijuttatása, értékesítése a Kormány által rendeletben meghatározott feltételekkel és módon történhet."

"43. § (2) A természetvédelmi hatóság engedélye szük-séges védett állatfaj

(... )

b) egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához, idomításához;

c) egyedeinek szaporításához;

(... )

f) hazai állatfaj-állományának külföldi állományból származó egyeddel történő kiegészítéséhez;

(... )

i) egyedének külföldre viteléhez, onnan történő behozatalához, az országon való átszállításához;

(...)."

"44. § (6) A védett növény- és állatfajok védelmére, tartására, bemutatására, hasznosítására vonatkozó részletes szabályokat, feltételeket a Kormány rendeletben állapítja meg."

"68. § (2) A védett növény- és állatfaj egyede, továbbá a védett ásványi képződmény állami tulajdonban áll.

(3) A 42-44. §-okban, valamint a 74. § (2) bekezdésében meghatározott engedélyekben rendelkezni kell a védett növény- és állatfaj vagy a védett ásványi képződmény tulajdonjogáról.

(... )

(7) Állami tulajdonban álló

(... )

b) védett természeti érték elidegenítésére, a (3) bekezdésben meghatározottakon kívül, kizárólag akkor kerülhet sor, ha az természetvédelmi célokat vagy közérdeket szolgál, és az elidegenítéssel a miniszter egyetértett."

"85. § Felhatalmazást kap a(z)

a) Kormány, hogy rendeletben szabályozza a 10. § (1) bekezdésében, 41/A. § (1) bekezdésében, 44. § (6) bekezdésében, 47. § (1) bekezdésében, 59. § (4) bekezdésének első mondatában, 63. § (3) bekezdésében, 71. § (3) bekezdésében, 72. § (6) bekezdésében, 73. § (2) bekezdésében, 78/A. §-ában, 80. § (6) bekezdésében,

(... )

foglaltakat."

3. A Kr. indítványok előterjesztésekor hatályos, indítványokkal támadott rendelkezései:

"1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed a védett és fokozottan védett állatfajokra, alfajaikra és változataikra (a továbbiakban együtt: állatfajok), valamint azok valamennyi élő és élettelen egyedére, fejlődési alakjára, szakaszára és származékára (a továbbiakban együtt: egyed), valamint azon természetes személyekre és közhasznú szervezetekre és más jogi személyekre, amelyek a védett és fokozottan védett állatfajok egyedét tartják, bemutatják, illetve hasznosítják.

(2) A védett vagy fokozottan védett és a természetvédelmi oltalom alatt nem álló állatfajok kereszteződései (hibridjei) a természetvédelmi oltalom alatt álló szülőfaj szerinti védelem alatt állnak.

(3) A nemzetközi természetvédelmi egyezmény vagy jogszabály eltérő rendelkezése hiányában e rendelet hatálya kiterjed a nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó állatfajokra."

"7. § (1) Solymászati célra tartási engedély az e rendelet

3. számú mellékletében meghatározott állatfajokra adható ki.

(2) Természetes személy, közhasznú szervezet egyidejűleg legfeljebb 2 példány solymászatra használt vadászmadár és 2 pár solymászatra használt tenyészmadár tartására jogosult."

"8. § (1) Solymászati célra tartási engedélyt az a természetes személy kaphat, aki

(... )

b) büntetlen előéletű, és vele szemben természetvédelmi szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési bírságot vagy természetvédelmi bírságot 2 éven belül nem szabtak ki,

c) igazolja, hogy az Országos Magyar Vadászkamara tagja,

d) a Minisztérium által szervezett vizsgabizottság előtt sikeres természetvédelmi vizsgát tett,

(...).

(2) Az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott vizsga feltételeit, rendjét, díját, valamint tematikáját a rendelet 4. számú melléklete tartalmazza."

"11. § (2) Védett vagy fokozottan védett madárfaj, továbbá denevérfaj gyűrűzésére csak az a közhasznú szervezet kaphat engedélyt, amelynek a gyűrűzés irányításával megbízott tagja

(... )

b) sikeres gyűrűző vizsgával rendelkezik.

(...)

(7) A (2) és a (4) bekezdés szerinti vizsga feltételeit, tematikáját e rendelet 5. számú melléklete tartalmazza."

"14. § (1) A védett és fokozottan védett állat tartását, bemutatását, hasznosítását engedélyező határozatban rendelkezni kell:

a) az állatfaj egyedének tulajdonjogáról,

(...)."

"15. § (2) Aki védett állatfaj élettelen egyede vagy származéka kivételével védett állatfaj egyedét engedéllyel tartja, köteles az e rendelet hatálybalépésétől számított 1 éven belül új tartási engedély iránti kérelmet benyújtani."

4. A Kr1. indítványokkal kezdeményezett vizsgálatba bevont rendelkezései:

"1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed

a) a védett, fokozottan védett, illetve az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok egyedeire;

b) az a) pontban nem szereplő, nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülő állatfajok egyedeire;

c) az a)-b) pontok szerinti állatfajok és a természetvédelmi oltalom alatt nem álló állatfajok közötti kereszteződésekből és keresztezésekből létrejött hibridekre

[a továbbiakban a)-c) pontok együtt: védelemben részesülő állatfajok]."

"14. § (1) A tartás, hasznosítás, bemutatás engedélyezésére vonatkozó rendelkezéseket a solymászati célú engedélyezés esetén az e cím szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Solymászmadárnak kizárólag a (3) bekezdésben felsorolt madárfajok azon egyedei minősülnek, amelyeket az (5) bekezdés szerinti célra tartanak.

(3) Solymászati célra - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - tartási, hasznosítási, bemutatási engedély kultúrtörténeti hagyományápolás céljából kizárólag természetes személynek, csak héjára (Accipiter gentilis), karvalyra (Accipiter nisus), szirti sasra (Aquila chrysaetos), északi sólyomra (Falco rusticolus), Feldegg-sólyomra (Falco biarmicus), valamint vándorsólyomra (Falco peregrinus) adható. Szirti sas (Aquila chrysaetos), északi sólyom (Falco rusticolus), Feldegg-sólyom (Falco biarmicus), valamint vándorsólyom (Falco peregrinus) esetében a tartási, hasznosítási, bemutatási engedély további feltétele, hogy a solymászmadár természetvédelmi hatósági engedéllyel működő hazai tenyészetből, illetőleg jogszerűen működő külföldi tenyészetből származzon.

(4) Karvaly (Accipiter nisus) tenyésztésére engedély nem adható. Héja (Accipiter gentilis) esetében kizárólag annak törzsalakjára (Accipiter gentilis gentilis), a hazai solymászati igényeknek megfelelő mértékig adható tenyésztési engedély.

(5) A (3) bekezdés szempontjából kultúrtörténeti hagyományápolásnak minősül a solymászatnak mint történelmi vadászati módszernek a természetvédelmi jogszabályokkal összeegyeztethető gyakorlása, az ehhez szükséges solymászmadarak hazai létszámának fenntartására irányuló befogás, tenyésztés, idomítás, illetve a solymászat mint vadászati módszer - szervezett rendezvényen történő - ismeretterjesztési célú gyakorlati bemutatása."

"15. § (1) Természetes személy egyidejűleg legfeljebb 2 példány vadászatra használt solymászmadár és 2 pár tenyésztésre használt solymászmadár tartására jogosult."

"16. § (1) Solymászati célra tartási, hasznosítási, bemutatási engedélyt az a természetes személy kaphat, aki a 4. § (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott feltételeken

túl,

a) a minisztérium által szervezett vizsgabizottság előtt sikeres természetvédelmi vizsgát tett;

(...)."

"18. § A védelemben részesülő állatfaj egyedének tartását, hasznosítását, bemutatását engedélyező határozatban rendelkezni kell:

a) az állatfaj egyedének tulajdonjogi viszonyairól;

(...)."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság az indítványok tartalmi vizsgálata során észlelte, hogy előterjesztésüket követően a Kr.-t a Kr1. 22. § (2) bekezdésének a) pontja 2007. január 7-i hatállyal hatályon kívül helyezte.

Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, kivéve, ha annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés (335/B/1990/13. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.). Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálatára - kivételként - a konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján van mód, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és - ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja - a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására nyílik lehetőség.

Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint az utólagos normakontrollra irányuló indítvány tartalmi vizsgálatát a régi helyébe lépő új szabályozás tekintetében akkor folytatja le, ha az tartalmilag a korábbival alkotmányjogi szempontból azonos, és ezáltal azonos a vizsgálandó alkotmányossági probléma. [1066/B/1995. AB végzés, ABH 1999, 867, 868.; 1314/B/1997. AB végzés, ABH 2001, 1605, 1606.; 32/2005. (IX. 15.) AB határozat, ABH 2005, 329, 333.]

1.1. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben megállapította, hogy a Kr. támadott rendelkezései közül a 8. § (1) bekezdésének b) és c) pontjával, a 15. § (2) bekezdésével tartalmilag megegyező rendelkezést a Kr1. nem tartalmaz, illetve a 4. sz. és 5. sz. mellékletével kapcsolatban felvetett alkotmányossági probléma a Kr1. releváns 3., illetve 2. sz. melléklete vonatkozásában nem merül fel, ezért ezen rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást

- az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABH 2003, 2065.) 31. § a) pontja alapján - megszüntette.

1.2. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Kr. többi támadott rendelkezését a Kr1. - részlegesen módosított szövegezésben és tartalommal - is tartalmazza, az alábbiak szerint:

a) a Kr. megtámadott 1. §-ának a Kr1. 1. §-a,

b) a Kr. megtámadott 7. § (1) bekezdésének a Kr1. 14. § (2)-(3)-(4)-(5) bekezdése,

c) a Kr. megtámadott 7. § (2) bekezdésének a Kr1. 15. § (1) bekezdése,

d) a Kr. megtámadott 8. § (1) bekezdése d) pontjának a Kr1. 16. § (1) bekezdése a) pontja,

e) a Kr. megtámadott 14. § (1) bekezdése a) pontjának a Kr1. 18. § a) pontja

felel meg.

Vizsgálata során az Alkotmánybíróság arra az álláspontra jutott, hogy az új rendelkezések az említett részbeni eltérő tartalmi módosulásuk ellenére változatlanul és továbbra is hordozzák az indítványozók által felvetett alkotmányos problémákat, ezért az Alkotmánybíróság a Kr1.-nek a fentiekben felsorolt rendelkezései tekintetében

- az indítványozók nyilatkozatai figyelembevételével -a tartalmi vizsgálatot lefolytatta.

2. Az Alkotmánybíróság először az indítvány azon részét vizsgálta, amely mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kezdeményezte arra hivatkozással, hogy a Tvt. és a Kr1. differenciálatlan szabályozási módjával a jogalkotó nem állapított meg külön szabályokat a védett állatfajok több generáció óta fogságban tenyésztett, illetve külföldön vásárolt egyedeinek tartására, tenyésztésére és hasznosítására nézve.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az Abtv. 49. § (1) bekezdése alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság nemcsak akkor állapít meg alkotmányellenes mulasztást, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen jogszabály nincs, hanem akkor is, ha az adott kérdésben van ugyan szabályozás, de alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jogok érvényesítését veszélyezteti. [A gyakorlatot összegzi pl. 17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175, 194.; 40/2005. (X. 19.) AB határozat, ABH 2005, 427, 443-444.; 12/2006. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2006, 234, 248-249.] A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához tehát két feltételnek kell együttesen megvalósulnia: a jogalkotó mulasztásának és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek.

Jelen ügyben az alkotmányellenes mulasztást az indítványozók a tulajdonhoz való jog sérelmére alapították, mivel állításuk szerint a jogi szabályozás úgymond nem teszi lehetővé a solymászatra használt vadászmadarak magántulajdonban tartását.

Az Alkotmánybíróság már számos, korábbi határozatában foglalkozott a tulajdonhoz való jog alkotmányos tartalmával. A tulajdonjog alkotmányosan védett tartalmára és az alkotmányi védelem körére vonatkozó értelmezést az Alkotmánybíróság több határozaton keresztül, több lépcsőben alakította ki. [pl. 7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22.; 17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104.; 731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801.; 1256/H/1996. AB határozat, ABH 1996, 789.] A tulajdonhoz vató jognak, mint alapvető jognak a - lényegét nem érintő - korlátozására az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése szerint törvényben kerülhet sor, feltéve, hogy a korlátozás másik jog védelme vagy érvényesülése, vagy alkotmányos célok érdekében szükséges, és a korlátozással elérni kívánt cél fontossága arányban áll az alapjognak a korlátozással okozott sérelmével [2/1990. (II. 18.) AB határozat, ABH 1990, 18, 20.; 20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 69, 71.; 7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25-26.]. Az alapvető jogok korlátozására a 8. § (2) bekezdésén alapuló elvek mellett figyelembe kell venni a tulajdonhoz való jognak az Alkotmány 13. §-ából származó sajátosságait is. Az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot - az értékgarancia követelményével, illetőleg a »közérdekű« korlátozás arányosságának ismérvével [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 380-382.] -az állammal szemben védi. Erre tekintettel a tulajdonjog korlátozásánál az alkotmányossági vizsgálat egyik szempontja a másik alapvető jog, alkotmányos érték vagy cél érvényesülésének szükségessége, vagy a közérdek miatt fennálló szükségesség [42/2006. (X. 5.) AB határozat, ABH 2006, 520, 529.].

A tulajdonhoz való jogot az Alkotmány 13. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság alapvető jognak minősítette, azzal, hogy az alkotmányi "tulajdonvédelem köre és módja (...) nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más." [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 380.]

Tehát az Alkotmány 13. §-a a stricto sensu tulajdont meghaladó körben biztosít jogvédelmet. "Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy az Alkotmány 13. § (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése ezért a tulajdonvédelem körében az egyéb vagyoni jogok védelmét is biztosítja. A jogösszehasonlítás is azt mutatja, hogy több külföldi alkotmánybíróság gyakorlata a vagyoni jogosultságokat az alkotmányos tulajdonvédelem körébe vonja. Az Alkotmánybíróság ezzel is összhangban az Alkotmány tulajdonvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseit olyan alapjognak tekinti, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok az egyéb dologi jellegű vagyoni jogok védelmére is alkalmazhatnak." [17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104, 108.]

Ami a szó szoros értelmében vett tulajdont illeti, az Alkotmány 13. § (1) bekezdése ugyanakkor a megszerzett tulajdon védelmét biztosítja, azonban nem vezethető le ebből a tulajdonszerzéshez való jog. A jogalkotó felelőssége annak meghatározása, hogy milyen körben tartja fenn az állami tulajdont. "A tulajdon alapjogi védelmének sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése (...). (...) a tulajdonhoz való alapjog nem terjed ki a tulajdonszerzésre. A tulajdonszerzés joga nem alapjog (...)." [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, 197, 201.] Egy későbbi határozatában az Alkotmánybíróság újból megállapította, hogy "a tulajdonszerzésre az Alkotmányból nem vezethető le alapjog" (1671/B/1991. AB határozat, ABH 1997, 557, 565.). Az Alkotmánybíróság értelmezése egybevág azzal, ahogyan az Emberi Jogok Európai Bírósága az Emberi Jogok Európai Egyezménye 1. jegyzőkönyve 1. cikkének a tulajdon védelmét biztosító szakaszát értelmezte, mely szerint ez a rendelkezés nem biztosít jogot javak szerzésére, a meglevő javakat részesíti védelemben, és nempedig a "tulajdonszerzést", leszámítva pl. hitel visszafizetéséhez kapcsolódó, vagy a nyugdíjjárulék fizetés nyomán járó ellátás iránti "jogos elvárást". (Vassilios Stavropou-losc. Görögország ügyben 2007. szeptember 27-én hozott ítélet 45. §-a, ld. ebben az értelemben még: Van der Mus-selec. Belgiumügyben 1983. november23-ánhozottítélet 48. §-át, Pine Valley Developments Ltd. és mások c. Iror-szág ügyben 1991. november 29-én hozott ítélet 23. §-át, Pressos Compania Naviera S. A. és mások c. Belgium ügyben 1995. november 20-án hozott ítélet 31. §-át.)

2.1. A Tvt. preambuluma kiemeli, hogy a törvényt az Országgyűlés a természet hatékony védelme érdekében - a jelen indoklás 2.2.3. és 7. pontjában részletesen ismertetett nemzetközi kötelezettségvállalásokat is figyelembe véve -alkotta meg. Az 5. § (1) bekezdése kimondja, hogy a természeti értékek és területek védelme minden természetes és jogi személy kötelessége. A védett állatfajok egyedei a Tvt. 68. § (2) bekezdése értelmében az állam tulajdonában állnak, a nemzeti vagyon részét képezik, s védelmük a társadalom egészének az érdekét szolgálja. Az Alkotmány 18. §-a és 70/D. §-ának (2) bekezdése alapján az államnak kötelessége az élet természeti alapjainak védelme és a véges javakkal való gazdálkodás intézményeinek kiépítése (996/G/1990. AB határozat, ABH 1993, 533, 535.). A jelen esetben tehát a természetvédelem követelményei ütköznek a tulajdonhoz való joggal.

A 29/1995. (V. 25.) AB határozatban az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy alapjogok ütközése esetén a gazdasági és társadalmi folyamatok értékelése alapján lehet eldönteni, melyik alapjogot lehet az adott esetben a társadalom szempontjából jelentősebbnek tekinteni (ABH 1995, 145, 149.).

Az Alkotmány 18. §-ának értelmezésével a 28/1994. (V. 20.) AB határozatban az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a környezetvédelemhez való jog sajátos alapjog, amelynek intézményvédelmi oldala a meghatározó. Ez az alapjog szoros összefüggésben áll az élethez való joggal, alanyaként valójában az emberiséget lehet megjelölni. Az élet természeti alapjainak véges volta és a természeti károk jelentős részének visszafordíthatatlansága miatt ennek az alapjognak a védelménél más jogokhoz viszonyítva fokozott szigorúságnak kell érvényesülnie (ABH 1994, 134, 138-140.). A természeti értékek védelmét, a jóvátehetetlen károk megelőzését az Alkotmánybíróság nagyobb súllyal mérlegeli, mint az ingatlantulajdonos egyéni érdekét (80/B/2001. AB határozat, ABH 2001, 1465, 1469.).

Jelen ügyben az indítványozók a magántulajdonuk sérelmét látják a hatályos jogi szabályozásban, illetve annak hiányosságaiban. Az állam tulajdonjogára vonatkozó törvényi rendelkezés azonban nem célja, hanem eszköze a természeti értékek védelmének. Ha a védett állatfajok egyedeivel bárki korlátozás nélkül rendelkezhetne arra hivatkozással, hogy nem természetes körülmények között élő, hanem tenyésztett egyedekről van szó, akkor nem garantálható, hogy a Magyar Állam - a nemzetközi egyezményekből és a közösségi jogból is eredő - állami felelőssége által megkövetelt szinten biztosítsa a védett fajok védelmét. Ezzel a védett fajok megóvásához fűződő köz- és állami érdek aránytalan és indokolatlan sérelmet szenvedhet. A védett fajok jelentős része esetében a természetben élő védett egyedek beazonosítása és a tenyésztett példányoktól megkülönböztetése, illetve annak ellenőrzése nem oldható meg kellő hatásfokkal.

Az ellenőrzés egyébként eleve csak egyes fajok eset ében, közigazgatási eljárások bekapcsolásával és az egyedi azonosításra alkalmas, az állatfaj jellegzetességéhez igazodó technikai megoldásokkal biztosítható, amelyek az államok együttműködését, egyeztetett megoldásait feltételezik. Az államnak a környezet állapota megőrzésére vonatkozó kötelezettsége alapvetően a természetes környezeti állapot fenntartására vonatkozik, ezért a főszabály alóli kivételre is - az állami tulajdonban álló védett természeti érték [ide tartozik a védetté nyilvánított élő szervezet egyede - Tvt. 4. § e) pontja] elidegenítésére - kizárólag akkor kerülhet sor, ha az természetvédelmi célokat vagy közérdeket szolgál, és az elidegenítéssel a miniszter egyetértett [Tvt. 68. § (7) bekezdésének b) pontja].

A természeti értékek védelme vonatkozásában a Tvt. különösen az alábbi feladatokat nevesíti: a védett természeti értékeket veszélyeztető jelenségek feltárását, károsodásuk megelőzését, elhárítását, a bekövetkezett károsodás csökkentését vagy megszüntetését, a védett természeti értékek a jelen és a jövő nemzedék számára való megőrzését, azok szükség szerinti helyreállítását, fenntartásuk, fejlődésük biztosítását [Tvt. 2. § (2) bekezdésének b), c), d) pontja]. A jogalkotó az ezen feladatok optimális ellátásához szükségesnek tartott szabályozási koncepciót teremtette meg.

Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a Tvt. 68. § (2) bekezdésében tehát egy főszabályt mondott ki a törvényhozó, amelynek a célja, hogy a természeti javak, amelyek ennek híján egyébként a res nullius állapotában lennének, a védelem szükségleteire is figyelemmel tulajdonjogi szempontból megfelelő státuszba kerüljenek.

Ezt a bekezdést azonban a Tvt. 68. §-ának egyéb rendelkezéseivel összevetve, az az a nyelvtani értelmezés mellett a logikai értelmezést is segítségül híva, világos, hogy a kizárólagos állami tulajdon csak a barlangok vonatkozásában áll fenn, csak ezekre mondja ki a jogalkotó a forgalomképtelenséget, amelyek "kivételével a védett természeti értékek és területek korlátozottan forgalomképesek", tehát a védett állatfajok egyedei is. A Tvt. 68. § (3)-(7) bekezdései - többek között az állami elővásárlási jog rögzítésével, az állami tulajdonban álló védett természeti érték elidegenítéséhez kapcsoló korlátokra, miniszteri egyetértésre utalással is - alátámasztják, hogy a védett természeti értékek - következésképpen tehát a védett madarak és így a sólyomfélék is - nem csak állami tulajdonban lehetnek. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványozók állításaival ellentétben a Tvt.-nek az állami tulajdonra utalása nem zárja ki a jogszerűen megszerzett, illetve az ellenőrzött tenyészetből származó példányokra a magántulajdon létét, amely az erre vonatkozó eljárásban bejegyzésre kerül a rá vonatkozó korlátokkal együtt. Az állami tulajdon így a gyakorlatban az ismeretlen eredetű, illetve az állat természetes költözésével, vándorlásával bekerült valamint az engedély nélkül behozott, vagy nem ellenőrzött tenyészetből származó példányok esetében áll fenn. A magántulajdon esetében ugyanakkor a kiállított tanúsítványok következetesen felhívják a figyelmet annak korlátozott voltára, különösen, ami a tartás szabályait, az elidegenítést, illetve az örökölhetőséggel szembeni korlátokat illeti.

Fentieknek megfelelően tehát nem helytálló az az indítványozói állítás sem, hogy minden sólyom, illetve minden sólyomféle ex lege állami tulajdonban lenne, illetve kerülne.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Tvt. szabályozási rendszere, amely azt juttatja kifejezésre, hogy a természeti értékek védelme jelentősebb, mint a tulajdonhoz való jog korlátozástól mentessége, a vizsgált esetben alapjogi sérelmet nem idéz elő, nem sért i az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való alkotmányos alapjogot.

2.2.1. A 2003. évi XXXII. törvénnyel kihirdetett, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló Egyezmény (a továbbiakban: CI-TES-egyezmény) szerint bizonyos típusú, az I. függelékben felsorolt sólymok azok, amelyek kereskedelmét az egyezmény II. cikk (1) bekezdése szerint különösen szigorúan kell szabályozni, kereskedelmüket csak rendkívüli körülmények között szabad engedélyezni. A II. függelékbe tartozó sólyomfajok esetében a kereskedelmet szigorú szabályozásnak és hatékony ellenőrzésnek kell alávetni, az egyezmény II. cikk (2) bekezdése szerint. A VII. cikk 4. bekezdése szerint az I. függelékben szereplő sólyomfajok példányai, amelyeket fogságban nevelnek kereskedelmi célra a II. függelékben szereplő fajok példányainak tekintendők. A IV. cikk 1. bekezdése szerint a részes áll amok a függelékekben felsorolt fajok példányainak kereskedelmi forgalmát csak az egyezmény rendelkezéseinek megfelelően engedélyezhetik.

A CITES-egyezmény a védett állatfajok állami tulajdonban létét nem követeli meg, de nem is zárja ki. Az ezt a megoldást választó állam ezzel eleve csökkenti állampolgárai érdekeltségét a védett fajok nemzetközi kereskedelmében, tehát alapvetően csökkenteni tudja a behozatali igényt, a potenciális felvevő piacot, ami éppen a legfontosabb célja a CITES-egyezménynek. Az állam ugyanakkor természetesen módosíthatja a választott jogtechnikai megoldást, mindaddig, amíg ezzel a CITES-követelményeket teljesíteni tudja.

A madarat solymászati célra importálni szándékozó személyek szabadon döntenek arról, hogy a nemzetközi szerződések és egyéb nemzetközi, illetve európajogi instrumentumok végrehajtásának egyik lehetséges módjaként kidolgozott nemzeti szabályrendszer szerint importálnak-e vagy pedig lemondanak az importról. Az engedélyeztetési eljárás szabályainak tartalma a szakmai körökben ismertnek tekinthető, az először valójában már az 1986. évi 15. tvr.-rel kihirdetésre került (és 2003-ban a függelékek lényeges módosítása, kiegészítése miatt újra kihirdetett) CITES-egyezmény és a vonatkozó szabályok szembetűnő helyen szerepelnek az indítványozók részvételével működő solymász-egyesületek honlapjain is.

Az indítványozók állítása szerint a külföldön magántulajdonból vásárolt sólyom a behozatalát engedélyező hatósági határozattal kerül az állam tulajdonába.

Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt rámutat arra, hogy a tulajdonszerzés eleve számos feltétel függvénye mindenütt, azaz külföldön is ottani tartásra solymászvizsga, vadászvizsga, ottani vadásztársaságban bejegyzett tagság nélkül nem lehet sólymot vásárolni. Az Indokolás 6. pontjában ismertetett e szigorú szabályok mögött a 2008-ban 173 részes állammal, köztük 40 európai állammal, ideértve az összes EU tagállamot, rendelkező CITES-egyezmény szabályai állnak. Az esetleges tulajdonszerzésből pedig éppen a védett és fokozottan védett mivoltra tekintettel nem következik sem az export szabadsága, sem pedig a tulajdon határon történő átvitelének szabadsága.

A jogszerűen működő külföldi tenyészetből származó [Kr1. 14. § (3) bekezdése] egyed megvételéhez megkövetelt import-engedélyben foglaltak szerint a megvásárolt madáregyed tulajdonjogát annak védett volta szükségszerűen korlátozza.

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta azt a jogszabályi hátteret, amely lehetővé teszi a külföldről magánszemély által behozott védett madáregyed állami tulajdonba vételét, amely megállapítása szerint egyedül az elkobzás elrendeléséhez kapcsolódhat.

Mivel a CITES-egyezmény a különböző export-import engedélyek kiadásához, azaz egy több lépcsős engedélyeztetési eljáráshoz köti a hatálya alá tartozó állatfajok kereskedelmét, az ezek nélküli kereskedelmet szankcionálja, hátrányos jogkövetkezmények alkalmazására, valamint elkobzásra, illetve lehetőség szerint visszajuttatásra kötelezve az államokat. A CITES-egyezmény VIII. cikk (1) bekezdésének a)-b) pontjában kimondott el-kobzási kötelezettségére figyelemmel az elkobzás szabályait a CITES-egyezmény végrehajtásáról szóló 271/2002. (XII. 20.) kormányrendelet (a továbbiakban: Kr2.) tartalmazza (Kr2. 13., 14., 16. §-a). Ennek értelmében a CITES-egyezmény szerinti Igazgatási Hatóság hatáskörében eljáró magyar hatóság [Kr2. 1. § a) pontja] lefoglalja azt a példányt, amelynek jogszerű importját, (re-)exportját vagy tartásának jogszerűségét annak birtokosa nem tudja igazolni, és határidő kitűzésével elrendeli a példány eredetét igazoló iratok bemutatását. Az Igazgatási Hatóság csak azt a példányt jogosult és köteles elkobozni, amelynek eredetét igazoló iratokat annak birtokosa a kitűzött határidőn belül nem mutatta be, illetve amelynek tartása jogellenes, továbbá elkobozhatja azt a példányt, amelynek szállítása nem megfelelő, és ennek következtében a példány pusztulása vagy károsodás, pusztulás közvetlen veszélye áll fenn.

Megállapítja az Alkotmánybíróság, hogy a külföldön szerzett, védett madárpéldánynak az elkobzás címén történő állami tulajdonba vételére csak a lefoglaláskor kitűzött határidő eredménytelen lejártát követően kerül sor, abban az esetben, ha az egyed behozatalának, kivitelének, illetve tartásának a jogszerűségét annak birtokosa nem tudja igazolni.

E szabályokat figyelembe véve tehát kimondható, hogy ha nem tudott jogszerűen tulajdont szerezni magyar állampolgár a külföldön vásárolt sólyom fölött, és az engedély nélkül vásárolt esetében az fogalmilag kizárt, úgy jogszerű tulajdonszerzés híján, nem is sérülhet az Alkotmány 13. §-ának sem az (1) bekezdése, sem a (2) bekezdése.

2.2.2. A jelen esetben a védelem megilleti a sólyom gazdáját, akit a CITES-egyezmény, a hazai és az európai jogi szabályok a "tartó" elnevezéssel illetnek, jogait és kötelezettségeit meghatározzák. A "tartó" számára a 13. § (1) bekezdése szerinti védelemnek azonban a fentiek szerint nem sine qua non feltétele, hogy a sólyom polgári jogi értelemben vett tulajdonosa legyen, hanem a jogos birtokost is ez illeti meg.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Tvt. és annak 68. § (2) bekezdése vonatkozásában - az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére alapított - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság elutasítja a Kr1. vonatkozásában ugyanilyen mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat is. A Kr1.-t a kormány a Tvt. 10. § (1) bekezdésében, 44. § (6) bekezdésében, valamint 85. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján alkotta meg, jelen esetben éppen a Tvt. szabályaival ellentétes kormányrendelet vetne fel alkotmányossági problémát.

4. Az indítványozók érvelése szerint a fentiekben kifejtett szabályozási differenciálatlanság azzal, hogy korlátozza a jogbiztonság érvényesülését, sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését is.

Az Alkotmánybíróság már számos, korábbi határozatában foglalkozott a jogbiztonság alkotmányos tartalmával. "A jogbiztonság - az Alkotmánybíróság értelmezésében -az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei, és egyes szabályai is világosak, egyértelműek hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára is előre láthatóak legyenek." [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 84-85.]

A III/2. pontban az Alkotmánybíróság nem állapította meg az állított szabályozási hiány alkotmányellenességét, így a Ttv. és a Kr1. szabályai eleget tesznek a jogbiztonság követelményeinek, ezért az indítványokat ebben a részükben is elutasította.

5. Az indítványok szerint a Kr1. 14. § (2)-(3)-(4)-(5) bekezdése, 15. § (1) bekezdése, és 16. § (1) bekezdésének a) pontja diszkriminatív jellegű rendelkezést tartalmaz. Valamennyi rendelkezés diszkriminatív voltát az indítványozók abban látják, hogy azok kizárólag a solymászok (és legfeljebb még a gyűrűzők) számára állapítanak további követelményeket vagy korlátozásokat, szemben a más védett állatok tartóira vonatkozóan lényegesen oldottabb és könnyebben teljesíthető követelményeket támasztó rendelkezésekkel.

Az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában kifejtette, hogy a hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha az adott szabályozás lényeges eleme tekintetében nem azonos az érintett alanyok elbírálása, jogaik és kötelezettségeik meghatározása. [pl. 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161-162.; 8/2000 (III. 31.) AB határozat, ABH 2000, 56, 59.]

Nem lehet azonban hátrányos megkülönböztetésről beszélni olyan esetben, amikor a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre állapít meg eltérő rendelkezéseket. [881/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 474, 477.]

A solymászatra használt ragadozó madarak esetében ugyanakkor - a tartó által végzett idomítás dacára - sem mondható az, hogy háziállatnak, s nem pedig vadnak minősülnének. Az idomítás előtti állapotban levő, fogságban született példány természetéből fakadóan eleve a vad jellegzetességeit mutatja. Az idomítás is csak az idomító solymász és sólyma között teremti meg azt az uralmi, parancselfogadási viszonyt, amely a solymászatra jellemző kontrollt jelenti a ragadozó példány természetes ösztönei

felett. Ezért az idomított sólyom kereskedelme esetében sem azonnali az új gazda parancshatalmának elfogadása. Ez a magyarázata többek között annak is, hogy a solymász polgári jogi örököse kizárólag ebben a minőségében, azaz hacsak nem maga is az adott tenyészettel már foglalkozó solymász, pusztán az öröklés címén nem folytathatja a tartást.

Jóllehet a solymász tevékenységének jelentős részét az adott madarak nevelésével, idomításával tölti, az Alkotmánybíróság megítélése szerint a solymászat jogi szempontból elsődlegesen vadászatnak tekinthető. A Kr1.14. § (5) bekezdése szerint a solymászat olyan történelmi vadászati módszer, amelynek a természetvédelmi jogszabályokkal összeegyeztethető gyakorlása kultúrtörténeti hagyományápolásnak minősül, indokolt tehát a 14. § (1) bekezdésben foglalt rendelkezés is, mely bevezeti a Kr1.-nek a solymászatra vonatkozó eltérő rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a solymászat gyakorlása olyan specifikumokat hordoz (mindenekelőtt védett, illetve fokozottan védett állatfaj vadászati célra való igénybevétele) és olyan fokozott jártasságot és felelősséget tételez fel, amelyek indokolttá teszik az eltérő szabályozást a többi védett állatfaj tartóihoz képest. A Tanács 79/409/EGK irányelve (1979. április 2.) a vadon élő madarak védelméről a 7. cikkének (4) bekezdésében külön nevesíti a solymászattal, mint vadászattal szembeni követelményeket. A solymászatnak a Kr1. 14. § (3) és (5) bekezdésében adott - fentiekben hivatkozott - meghatározásán túl ezt a Kr1. 16. § (1) bekezdésének a) pontjában, illetve (2) bekezdésében foglalt rendelkezése is alátámasztja, melyek szerint solymászati célra tartási, hasznosítási, bemutatási engedélyt az a természetes személy kaphat, aki a minisztérium által szervezett bizottság előtt sikeres - az alapvető jogi szabályrendszer ismeretét is megkövetelő - természetvédelmi vizsgát tett, ez utóbbi feltételeit, tematikáját a Kr1. 3. sz. melléklete tartalmazza. A Kr1. 3. sz. melléklete szerint a vizsgára jelentkezés előfeltétele a Vatv. 66. § (2) bekezdése szerinti solymász-vadász vizsga elméleti részének eredményes letételéről szóló igazolás benyújtása. Ez utóbbi rendelkezés szerint a vadászvizsga elméleti részén a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával, továbbá a természetvédelemmel kapcsolatos elméleti ismereteket kérik számon. A Vatv. 59. § c) pontja pedig egyértelműen minősíti vadásznak azt a ragadozó madárral vadászó személyt, aki rendelkezik a természetvédelmi hatóság által ragadozó madár tartására kiadott engedéllyel. A Kr1. 16. § (5) bekezdéséből az is kiolvasható, hogy a solymász-madarak hazai tenyésztése nem öncélú, hanem a befogással, idomítással együtt a solymászatot, mint vadászatot hivatott szolgálni. Erre utal a Kr1. 16. § (1) bekezdése d) pontja is, mely szerint legalább 3 év solymászmadár-tartási gyakorlattal rendelkező személy kérelmezheti a tenyésztést. Azt a felfogást, hogy a solymászat elsődlegesen vadászatnak minősül, különböző országok vadászszervezetei, solymászegyesületei és nem utolsósorban az erre

vonatkozó és az Indokolás következő, 6. pontjában bemutatott jogszabályai is vallják. Így azonban a solymász nem tartozik azonos szabályozási körbe sem általában véve az állattenyésztőkkel, sem a védett állatfajok tartóival. Mindennek alapján a Krl.-ben eltérő jogalanyokra vonatkozó egymástól eltérő szabályok alapján az alkotmányellenes diszkrimináció nem állapítható meg.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint tehát önmagában az, hogy a jogalkotó a solymászati tevékenységre előírt szabályokat eltérően határozta meg a többi védett állatfaj tartóira vonatkozó szabályoktól, még nem eredményez alkotmányellenes diszkriminációt.

Minthogy a vizsgált szabályozás esetében az Alkotmány 70/A. §-ának az indítványozók által állított sérelme nem állapítható meg, az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

6. Több állam solymászatra vonatkozó jogi szabályozásának áttekintése azt támasztja alá, hogy amikor az egyébként szigorú kikötéseivel eleget kíván tenni a nemzetközi egyezmények, a közösségi jog és a hazai természetvédelem követelményeinek, a magyar szabályozás nem tartozik a legszigorúbbak közé.

A legradikálisabb szabályozás egyik példáját Dánia hozza, ahol a vadászati célú solymászatot már a vadászatról szóló 1967. évi törvény megtiltotta, amely tilalmat az 1997. évi törvény is megerősítette. A dán solymászok tehát csak külföldön vadászhatnak. Emellett 1994-ben kimondták azt is, hogy a dán faunában honos ragadozó madarak birtoklása, fogságban tartása tilos, a többi ragadozó madárfaj tartását szigorú feltételekhez kötötték, így pl. az egyedi azonosítást szolgáló mikrochippel való kötelező jelöléshez. Igen szigorú a belga szabályozás is, amelyik végső soron a sólyomfajok kereskedelmét sem bel-, sem külföldre nem engedélyezi.

Tiltja a madarak befogását a lengyel szabályozás, amely csak a létező tenyészetekből történő vásárlást engedélyezi, azonban ezek államhatáron kívülre vitelét a CITES-szabá-lyokra épülő engedélyeztetési rendszer csaknem lehetetlenné teszi. Az Egyesült Királyságban a sólyomfajok kereskedelmét szintén az engedélyeztetési eljárással, valamint annak kikerülése esetén a beépített szigorú szankciókkal próbálják visszaszorítani, ezért nincs a posteriori engedélyeztetés, és a jogsértés gyanúja esetén a gyanúsítottnak kell bizonyítania ártatlanságát (!) A tenyészetekből származást DNS-teszttel kell igazolnia és minden sólyomegyedet regisztráltatni kell.

Számos államban különös jelentőséget kap az általános vadászvizsga letétele után kezdeményezhető solymász-vizsga. Lengyelország, Ausztria, Németország is ezen államok közé tartozik.

Ezzel szemben Nagy-Britanniában bár nem kötik engedélyhez (vizsgáztatáshoz) a vadászati célú solymászatot, ahhoz az egyszerű vadászati engedély birtoklása már elegendő, de az csak fogságban nevelt egyedekkel gyakorolható, bár ezek tulajdonjogára nézve nincs korlátozás.

Franciaországban ugyanakkor egy solymász legfeljebb hat egyedet tarthat, örökösei, ha nem rendelkeznek a megfelelő vizsgabizonyítvánnyal és engedéllyel, nem folytathatják ezt a tevékenységet. Itt a solymászathoz elegendő az egyszerű vadászati engedély, feltéve, hogy ugyanakkor a sólymok tartásához és szállításához az illetékes hatóságoktól engedélyt kapott. A röptetés egyes fajok esetében a helyi természetvédelmi hatóságok által végzett ellenőrzéshez köthető. A jogszabályban felsorolt bizonyos sólyomfajoknak (gyakorlatilag többségüknek) a kereskedelme eleve tilos. A sólymok behozatalát a CITES-egyezmény szerinti engedélyeztetés beszerzéséhez kötik.

Az Egyesült Államok legtöbb államában a solymászokat a megfelelő vizsga után az életkortól és a gyakorlat időtartamától függően három kategóriába (gyakornok, solymász, mestersolymász) sorolják, de a legmagasabb, az ún. mestersolymász sem tarthat háromnál több egyedet. Colorado államban külön engedély kell a vadászati célú solymászathoz és külön engedély a sólyomtenyészet fenntartásához. Missouri államban minden olyan állategyed, amely nem minősül házi állatnak, így a sólyom egyede is, állami tulajdonban van. Maryland szabályozása pedig nagyjából azonos a magyar szabályozással.

Kanadában az egyes államok szerinti kis mértékű eltérésekkel a solymászok fenti kategóriáinak megfelelően, illetve a hobby solymász és a sólyomtenyésztő megkülönböztetésével behozatali, kiviteli és tartási korlátozásokat egyaránt előírnak. Külön is megemlíthető British Columbia, ahol a fogságban nevelt ragadozó madarak a Wildlife Act értelmében a Korona tulajdonában maradnak.

Ausztráliában ragadozó madarat fogságban csak megfelelő engedély birtokában lehet tartani. Még a sérült egyednek a felépüléshez való tartása is engedélyhez kötött.

A számos egyéb nemzeti megoldás között megemlíthető még a solymászathoz történelmileg erősen kötődő Mongólia is, amelynek sólyomféléi közül tíz védett, kettő fokozottan védett kategóriába tartozik. Mongólia korlátozott számban ad a CITES-egyezmény szerinti export-engedélyt a sólyomfélékre, ugyanakkor az engedély nélkül szállított, vagy kvótán felüli egyedeket elkobozza, az engedély nélkül behozott és elkobzásra került példányokat határai mentén szabadon engedi.

7. Az Alkotmánybíróság tanulmányozta a vonatkozó európajogi szabályokat és azok joggyakorlatát is.

7.1. A vadon élő madarak védelméről szóló 79/409/EGK irányelv, a vadon élő áltat- és növényfaj ok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 338/97/EK és 1808/2001/EK rendeletek után az ezek végrehajtásának részletes szabályait megállapító 865/2006/EK rendelet egy újabb lépést jelent azon az úton, ahogyan az Európai Unió a CITES-egyezményből és a többi irányadó nemzetközi természetvédelmi megállapodásból folyó kötelezettségek hatékony végrehajtása érdekében egységesíteni próbálja a tagállamok jogi szabályozását. Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy jóllehet a címben "a vadon élő" fordulat szerepel, ez nem jelenti azt, hogy egészen más szabályokat kellene alkalmazni a tenyésztett, illetve fogságban született egyedek ese té ben.

Tény, hogy az Európai Közösségek Bírósága a C-480/03 sz., Hugo Clerens, b.v.b.a. Valkeniersgilde c. Gouvernement wallon, Conseil des ministres ügyben, a belga alkotmánybíróság által benyújtott, előzetes döntéshozatal iránti megkeresésről 2004. október 1-jén, hozott végzésében (a továbbiakban: Hugo Clarens ügy) - felidézve a C-149/94 sz. Vergy és a C-510/99 sz. Tridon ügyekben hozott 1996. február 8-i, illetve 2001. október 23-i ítéleleit - még azt mondta, hogy "a vadon élő madarak védelméről szóló 1979. április 2-i, 79/409/EGK tanácsi irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az a fogságban született és nevelt fajokra nem alkalmazandó, és ezért a közösségi jog jelenlegi állapota szerint e terület szabályozása, az EK 28-30. cikkeinek figyelembevételével, a tagállamok hatásköre alá tartozik."

Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy ez a megfogalmazás a fogságban született példányokra sem zárta ki a fenti jogforrások rendelkezéseivel analóg szabályok alkalmazását, de elismerte ebben az államok jogalkotói szabadságát. Ebben a végzésben azonban kulcsfontosságú "a közösségi jog jelen állapotában" fordulat. A közösségi jogalkotó ugyanis ezen ítéletek óta erre a területre is rálépett, és a fent említett a vadon élő állat- és növényfajták számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 338/97/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról c. 865/2006/EK rendelet - bár megőrzi címében a korábbi (vadon élő) fordulatot -, immáron éppen, hogy a közösségi jogi szabályozást tartja elengedhetetlennek. Preambulumának 3. §-ában kimondja, hogy "meg kell határozni az állatfajok fogságban született, illetve szaporított példányainak és a növényfajok mesterségesen szaporított példányainak kezelési feltételeire és kritériumaira vonatkozó részletes rendelkezéseket az ezen példányok esetében alkalmazandó eltérések közös végrehajtása érdekében" és a XIII. fejezetét már a fogságban született, illetve szaporított példányokra és mesterségesen szaporított példányokra vonatkozó szabályoknak szenteli, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy "ellenőrzött környezetből" származzanak. A jelölési előírásokról szóló XVI. fejezetében a jelölési módszereket leíró 66. cikknek a (8) bekezdésében fogságban született, illetve szaporított, valamint az ellenőrzött környezetben született madaraknak életük első napjaiban felhelyezendő, egyedileg megelölt lábgyűrűt, 67. cikkében a mikrocsipes megjelölést szabályozza.

Anélkül is, hogy az Alkotmánybíróság állást foglalna a hatályos jogszabályok kompatibilitásáról az európajogi szabályokkal (az indítványban támadott Kr1.-t a Kormány ugyanis a 865/2006/EK rendelet végrehajtásával összefüggésben hozta meg, ahogyan arra a Kr1. 25. §-a is utal, továbbá a Kr1. 5. sz. melléklete tartalmazza a fent idézett közösségi jelölési előírásokat), megállapítható, hogy az indítványozók állításával ellentétben, a védett madarak kereskedelmének korlátozását illetően a vadon élő és a fogságban született példányok között a közösségi jogalkotó is éppen, hogy minél kevesebb különbséget kíván tenni.

7.2. Az indokolás 2.2.3.-2.2.4. pontjában ismertetett CITES-egyezmény nyomán az Alkotmánybíróság tanulmányozta az azóta kibontakozott újabb nemzetközi jogalkotási tendenciákat is. Ennek során észlelte, hogy az Európa Tanács keretei között egy kerecsensólyom-védelmi akcióterv kidolgozása van folyamatban [T-PVS/Inf. (2006) 2 revised, Strasbourg, 29 September 2006], magyar szakemberek koordinálásával. Elkészült és a tervek szerint 2008. október 20-22-én Abu Dhabiban kerül aláírásra az afrikai és eurázsiai vándorló, ragadozó madarak megóvásáról szóló egyetértési megállapodás, amely az államok együttműködésében ismét hangsúlyozza a solymászat céljára való befogásból eredő, a fajokra leselkedő veszélyt. Ennek kidolgozását a magyar részvétellel, 2004. május 16-19-én Abu Dhabiban tartott, a solymászatra szánt sólymok kereskedelméről tartott szakértői értekezlet is sürgette, amikor záródokumentumában hangsúlyozta, hogy a tenyésztés egyrészt csökkenti a vadon élő populációkra a sólymok befogása miatt nehezedő nyomást, ugyanakkor a nem kellő ellenőrzöttség esetén a tenyészet az illegális befogás "kifehérítésének" veszélyét rejti magában. Így például hazánkon kívül Bulgáriában, Csehországban, Grúziában, Oroszországban, Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában tilos befogott kerecsensólyomegyedet használni a vadászati célú solymászatban. Több országban éppen a fészekfosztogatás volt az egyik fő oka a kerecsensólyom populációjának drasztikus csökkentésének, Magyarországon éppen a fészekfosztogatás szigorú ellenőrzés alá vonását követően figyelték meg a populáció növekedését.

7.3. Az Alkotmánybíróság tanulmányozta a belga alkotmánybíróságnak a már említett Hugo Clarens ügyben született EU bírósági végzés megérkezése után meghozott, 2005. február 9-i ítéletét. Ebben a belga alkotmánybíróság a sólymok kereskedelmét tiltó belgiumi (de csak a vallon területen hatályos) szabályról megállapította, hogy a tilalom ésszerűen igazolható, mivel megítélése szerint sok a visszaélés, a fészekfosztogatás, azonban a CITES-igazol-vány, a gyűrű és a mikrocsip nem nyújt elegendő védelmet, a genetikai teszt pedig túlságosan költséges. (Ítélet B.9. és B.10 pontjai)

7.4. A fenti áttekintés is azt támasztja alá, hogy a veszélyeztetett állatfajok védettségének elsőbbségét mind a nemzetközi, mind a közösségi jog egyre több garanciával kívánja biztosítani.

8. Az indítványozók a Kr1. 18. § a) pontját azért tartják az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe ütközőnek, mert állításuk szerint a magántulajdonból vásárolt sólyom éppen a hatósági engedélyező határozattal kerül az állam tulajdonába. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ennek a határozatnak nem ez a funkciója. A Kr1. 18. § a) pontja azon eljárási rendelkezések egyike, amelyekkel a Kr1. általános jelleggel, tehát nemcsak az állami tulajdonban levő állatfajok tartására, hasznosítására, bemutatására vonatkozó hatósági engedélyezési eljárást szabályozza. Vagyis a támadott jogi rendelkezés automatikusan nem keletkezteti az állami tulajdonjogot, hanem azt írja elő az eljáró természetvédelmi hatóságnak, hogy az ügyfél által indított engedélyezési eljárás során a hatályos jogszabályok alapján rendelkezzen az állatfaj egyedének tulajdonjogáról is. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy éppen az állategyed védett volta teszi szükségessé és nélkülözhetetlenné a tartási, hasznosítási, bemutatási engedély kiadását (jogilag pedig ezt a Tvt. 43. §-a teszi kötelezővé). A védettség ebben az esetben a tulajdonjog szükségszerű és arányos korlátozásával jár, így az engedélyben fel kell tüntetni a madárpéldány tulajdonjogi helyzetét, amelynek a megállapítására - ahogyan a fentiekben erre utalás történt - a természetvédelmi hatóság nem rendelkezik korlátlan diszkrecionális jogkörrel. Másrészt - hatósági engedélyezési eljárásról lévén szó - erre az eljárásra a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezései vonatkoznak, így többek között az engedélyt kérő ügyfelet a Kr1. 18. §-a szerinti határozatnak a tulajdonjogi viszonyát eldöntő része ellen (is) megilleti a jogorvoslathoz való jog [Ket. 98. § (1) bekezdése, illetve 109. § (1) bekezdése].

Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Kr1. 18. § a) pontjának támadott rendelkezése nem ellentétes az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével, ezért az Alkotmánybíróság a Kr1. 18. § a) pontjának indítványozó által támadott rendelkezésének az Alkotmány 13. § (1) bekezdése alapján fennálló alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a Kr1. 18. § a) pontja szerinti rendelkezés az engedélyező határozatban "az állatfaj egyedének tulajdonjogi viszonyairól" többek között annak a lehetőségét is szabályozza, hogy a vadászati, illetve kulturális célból ideiglenesen behozott, külföldi tartója által jogszerűen tartott példány visszavihető legyen az adott rendezvény vagy program végeztével az országból. Erre a példányra a tartózkodás ideiglenessége és a tartó által a példány felett gyakorolt ellenőrzés miatt nem terjed tehát ki a jogalkotó döntése szerint az állam tulajdonjoga: ezért itt az Alkotmány 13. § (1) bekezdés szintén nem sérül, mivel itt a külföldi állampolgár jogszerű tulajdona éppen, hogy védelmet kap.

9. Az indítvány egy másik része az alkotmányi szakasz megjelölése nélkül a Kr1. 1. §-át ellentétesnek tartja "a nemzetközi egyezményekkel", mivel a sérelmezett jogi rendelkezés általában a védett állatokra - származásukra tekint et nélkül - nézve terjeszti a Kr1. hatályát, míg az utóbbiak a vadon élő szervezetekre tartalmaznak rendelkezéseket, külön kitérve a zárt térben tenyésztett egyedekre.

Az Alkotmánybíróság az Abtv. 20. §-a szerint az arra jogosult indítványa alapján jár el. Az Abtv. 21. § (3) bekezdése értelmében az Abtv. 1. § c) pontja szerinti eljárást csak meghatározott szervek, illetve személyek kezdeményezhetik. Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése sérelme miatt a jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló eljárást csak az Abtv. 21. § (3) bekezdésében meghatározottak indítványozhatják. Az Abtv. hivatkozott rendelkezése szerint az indítványozó a nemzetközi szerződésbe ütközés megállapítására irányuló eljárás kezdeményezésére nem jogosult. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében az Ügyrend 29. § c) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül visszautasította, azonban a fentiekben is tanúsítottan figyelembe vette a CITES-egyez-ményt és a többi instrumentumot a hatályos magyar szabályok értelmezéséhez.

10. Az egyik indítványozó azt is kérte, hogy az Alkotmánybíróság értelmezze az Mr. hatályát, "mert annak a hazai gyakorlata a véleményem szerint sérti a tulajdonhoz való jogot, ezért az nem alkalmazható a tenyésztett ragadozó madarak egyedeire".

Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Alkotmány 32/A. §-a, illetőleg az Abtv. határozza meg. Jogszabályi rendelkezések absztrakt értelmezésére sem az Alkotmány, sem az Abtv. nem hatalmazza fel az Alkotmánybíróságot. Így e kérelem érdemi elbírálására az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel. [Először: 35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 177.; legutóbb: 3/2006. (II. 8.) AB határozat, ABH 2006, 65, 96.; 1186/E/2006. AB határozat, ABH 1863, 1866.; 364/D/2003. AB végzés, ABH 2006, 2279, 2281-2.; 35/2005. (IX. 29.) AB határozat, ABH 2005, 379, 388.; 585/B/2003. AB határozat, ABH 2005, 1459, 1464.] Ezért az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § b) pontja alapján az indítványban foglalt fenti kérelmet - érdemi elbírálás nélkül - visszautasította.

Budapest, 2008. október 13.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s.k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybíró különvéleménye

Nem értek egyet a rendelkező rész első pontjával: a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványnak helyt kellett volna adni.

1. Kétségtelen tény, hogy a természeti értékek, köztük egyes állatfajok alkotmányos védelmének egyik eszköze lehet az állami tulajdon intézménye. Ez azonban nem zárja ki, hogy - megfelelő törvényi korlátok és garanciák mellett - ugyanazt a védelmet a magántulajdon is nyújthassa, sőt az is elképzelhető, hogy egyes esetekben a magántulajdonban tartását, a "jó gazda" gondoskodása magasabb szintű, hatékonyabb védelmet biztosítson. Nem véletlen, hogy már a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény számít a lakosság [1. § (2) bek. f) pont] és a társadalmi szervezetek részvételére (97. §) a környezet védelmében, ehhez megfelelő jogosultságokat is biztosít, az állami szerveket pedig együttműködésre kötelezi (10. §) a természetes személyekkel és ezek szervezeteivel. Az általános törvénnyel összhangban a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény - az ember és természet közötti harmonikus kapcsolat érdekében is "minden természetes és jogi személy, valamint más szervezet" kötelességének nevezi a természeti értékek és területek védelmét [5. § (1) bek.]. Az állam intézményes környezet- és természetvédelmi kötelezettsége tehát nem jelent kizárólagos kötelezettséget, főleg nem privilegizált helyzetet más kötelezettek rovására. Így pl. nem számolhatja fel a magántulajdont, és nem is korlátozhatja szükségtelenül vagy aránytalan mértékben, ha törvényes védelmi kötelezettségének az állampolgár (egyesület, alapítvány) is képes megfelelő módon eleget tenni. Ebben az összefüggésben a 64/1993. (XII. 22.) AB határozat éppen azt mondja ki, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét: függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától, s e szempontoktól függően a tulajdonjogba való közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége is más és más. Jelen ügyben az Alkotmánybíróság nem vizsgált a azt a font os szempontot, hogy a solymászok tevékenysége [a Kr1. 14. § (5) bek.] nem csupán kedvtelés vagy kultúrtörténeti hagyományápolás. A tenyésztési tevékenység következtében a hazai sólyom-állomány növekedhet, a fogságban született állatok ellenőrzött, jogszerű kereskedelme a vadon élő állatok befogásának egyik gátja lehet, a faj nagyobb biztonsággal fennmaradhat. Ez ellen hat az a szabályozási megoldás, amely a fogságban született egyedek állami tulajdonban állásáról rendelkezik (majd hatósági határozat rendelkezésétől teszi függővé annak magántulajdonba kerülését). A határozat nem bizonyítja meggyőzően sem azt, hogy az állami tulajdon generális deklarálása a védelmi funkciónak legjobban megfelelő (adekvát) megoldás, sem pedig azt, hogy a tenyésztett madarak magántulajdona sértené vagy akár csak súlyosan veszélyeztetné ezt a védelmet. Éppen a solymászat mint ősi - eredetileg: vadászati - tevékenység (ma már mint kultúrtörténeti hagyomány, és mint más állatfajok tekintetében is követhető példa) bizonyítja, hogy az ember saját céljai és a természeti értékek védelme összhangba hozható.

2. A határozat hangsúlyozza, hogy a tulajdonhoz való jognak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított védelme nem terjed ki a tulajdonszerzésre. Nem sérti ezért a tulajdonhoz való jogot, hogy a jogalkotó a védett sólyomfélék állami tulajdonáról rendelkezik, és a magántulajdonba kerülést a tenyésztett egyedek tekintetében is (differenciálatlanul) hatósági engedélyhez köti. A vadon élő állatok befogásának és a védett állatok illegális kereskedelmének megakadályozása érdekében ez rendkívül fontos is. A természeti értékek védelme a vadon élő állatok és a tenyésztett (fogságban született) állatok tulajdonjogával összefüggésben azonban nem jelentheti ugyanazt. A vadon élő állat tulajdonának megszerzésére senkinek nincs alanyi joga, a jogszerűen magántulajdonban tartott, fogságban nevelt állatok természetes szaporulatára azonban - a Ptk. 125. §-át is alapul véve-kiterjed az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének védelme. A természetvédelem céljai indokolják a vadon élő védett állatfajok egyedei természetes szaporulatának ex lege állami tulajdonba vételét. Nem tartom azonban elfogadhatónak azt az álláspontot, mely szerint a tulajdon védelme a fogságban tartott, tenyésztett, magántulajdonban álló egyedek szaporulatára sem vonatkozik. A már megszerzett tulajdon alkotmányos védelme kiterjed annak szaporulatára is, a szaporulat elsajátítása a meglévő tulajdon hasznainak szedése, a tulajdonos alanyi jogosultságának gyakorlása, nem új tulajdonjog szerzése.

3. A határozat indokolása szerint a res nullius állapotában lévő természeti javak védelme érdekében rendelkezik úgy a Tvt. 68. § (2) bekezdése, hogy a védett állatok - így a védett sólyomfélék is - állami tulajdonban állnak. Ez azonban csak a vadon élő, még senki által birtokba nem vett (be nem fogott) madarakra igaz. A már magántulaj-donban álló, tenyésztett egyedek nem tartoznak a gazdátlan javak körébe, ezek tulajdonjogának védelmére számos más jogi eszköz áll rendelkezésre, az ex lege állami tulajdonszerzés azonban nem sorolható ezen "tulajdonvédelmi" eszközök közé. A tenyésztett egyedek (vagy ezek szaporulata) tulajdonjogának akár a törvény általi, akár annak felhatalmazása alapján hatósági határozattal történő elvonása csak az alkotmányos követelményekkel összhangban (közérdekből, arányosság és azonnali, feltétlen és teljes kártalanítás mellett) történhet. Jelen esetben nincs alkotmányos indoka az "elkobzás-szerű" tulajdon-elvonásnak, a legális tenyésztés és a bűncselekmény útján szerzett egyedek egynemű, azonos jogi kezelésének.

4. Egyes madárfajok vadon élő, illetőleg több generáción át fogságban tartott (tenyésztett) egyedeinek azonos jogi kategóriába - "védett", illetőleg "fokozottan védett" madárfaj - besorolása tehát hibás absztrakció, ha az utóbbiak tulajdonosait ugyanazok a tilalmak, korlátozások és szankciók fenyegetik, mint az előbbiek jogellenes birtokban tartóit. A vadon élő madarakat befogó vagy a tenyésztett madarakat birtokló, hasznosító, bemutató, értékesítő stb. személyek nem alkotnak homogén csoportot, a két eltérő csoportra azonos szabályok alkalmazása - a megkülönböztetés indokolatlan hiánya - tehát az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált alkotmányos egyenlőség sérelméhez vezet [42/2007. (VI. 20.) AB határozat, ABH 2007,

564, 568-569.]. Az indítványozók kifogása tehát ebben a tekintetben is alapos.

Budapest, 2008. október 13.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

A különvéleményhez csatlakozom:

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró