620/B/1998. AB határozat

a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény egyes rendelkezései, a törvény egyes rendelkezései végrehajtásáról szóló 34/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. melléklete 17. §-a, valamint a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény 89. § (3) és (5) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság a Gödöllői Városi Bíróság előtt folyamatban lévő 14.P.21.115/2001. számú ügyben alkalmazandó jogszabályok, továbbá a Szentendrei Városi Bíróság előtt folyamatban lévő 2.P.20209/2002. és a 2.P.21010/2002. számú ügyekben alkalmazandó jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására és az adott ügyekben történő alkalmazásának kizárására irányuló bírói kezdeményezések, valamint jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában - dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény 50. § (2) bekezdés d) pontja, 51. § (1) bekezdés b) pontja, 52. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a törvény egyes rendelkezései végrehajtásáról szóló 34/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. melléklete (Villamos energia közüzemi szabályzat) 17. §-a alkotmányellenességének megállapítására és a folyamatban lévő ügyekben történő alkalmazásának kizárására irányuló bírói kezdeményezéseket elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény 89. § (3) és (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény 51. § (1) bekezdés b) pontja, 52. § (2) bekezdés b) pontja és (5) bekezdés a) pontja, a törvény egyes rendelkezései végrehajtásáról szóló 34/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. melléklete 17. §-a, továbbá a lakossági fogyasztókon kívüli egyéb fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia árának megállapításáról szóló 9/1999. (III. 19.) GM rendelet 9. §-a és a fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia árának megállapításáról szóló 10/1999. (III. 19.) GM rendelet 4. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában indult eljárást megszünteti.

INDOKOLÁS

I.

1. A Gödöllői Városi Bíróság bírája a 14.P.21.115/2001. számú ügyben - az eljárás felfüggesztése mellett - az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-ának (1) bekezdése alapján indítványozta a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: régiVET.) 51. § (1) bekezdése b) pontjának, valamint a törvény egyes rendelkezései végrehajtásáról szóló 34/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: régiR.) 1. melléklete (Villamos energia közüzemi szabályzat, a továbbiakban: régiVKSZ.) 17. §-ának alkotmányossági vizsgálatát. Az indítványozó a támadott rendelkezéseket ellentétesnek tartotta az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdésével, 13. §-ának (1) bekezdésével és 57. §-ának (2) bekezdésével.

A Szentendrei Városi Bíróság bírája a 2.P.20209/2002. és a 2.P.21010/2002. számú ügyekben - az eljárás felfüggesztése mellett - az Abtv. 38. §-ának (1) bekezdése alapján indítványozta a régiVET. 50. § (2) bekezdése d) pontjának, 51. § (1) bekezdése b) pontjának, 52. § (2) bekezdése b) pontjának, valamint a régiVKSZ. 17. §-a (1) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát és a támadott rendelkezések megsemmisítése mellett annak kimondását, hogy e rendelkezések a megjelölt folyamatban lévő ügyekben nem alkalmazhatók. Az indítványok említést tettek a régiVET. 50. § (2) bekezdésének több pontjáról, így az e) pontról is, de nem terjesztettek elő megsemmisítési kérelmet. Az indítványozó az Alkotmány 70/A. §-ának (1) és (3) bekezdésére, valamint 8. §-ának (2) bekezdésére hivatkozott álláspontjának alátámasztásául.

Több indítványozó szintén támadta a régiVET. és a régiVKSZ., a lakossági fogyasztókon kívüli egyéb fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia árának megállapításáról szóló 9/1999. (III. 19.) GM rendelet (a továbbiakban: 1GMR.), valamint a fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia árának megállapításáról szóló 10/1999. (III. 19.) GM rendelet (a továbbiakban: 2GMR.) különböző szabályait. Kérték, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a régiVET. 51. § (1) bekezdés a) és b) pontja, (3) és (5) bekezdése, 52. § (2) bekezdés b) pontja és (5) bekezdés a) pontja, a régiVKSZ. 17. § (1) bekezdése, az 1GMR. 9. §-a, valamint a 2GMR. 4. §-a alkotmányellenességét és semmisítse meg ezeket a szabályokat (az indítványozók a megsemmisítendő szabályok számát nem minden esetben jelölték meg pontosan, de az idézett szövegük alapján a támadott rendelkezés azonosítható volt). Az indítványozók kérelmük alapjaként az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésére, 9. §-ának (1) bekezdésére, 57. §-ának (1), (4) és (5) bekezdésére, valamint 70/A. §-ának (3) bekezdésére hivatkoztak, kifogásolták továbbá egyes más jogszabályokkal való összhangnak a hiányát.

Az Alkotmánybíróság az ügyeket egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

2. A régiVET. és a régiVKSZ. szabályait az indítványok beadását követően 2003. j anuár 1 -j ével hatályon kívül helyezte a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény (a továbbiakban: VET), illetve az ennek a törvénynek a végrehajtásáról szóló 180/2002. (VIII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.), amelynek melléklete tartalmazza a Villamos energia közüzemi szabályzatot (a továbbiakban: VKSZ). A VKSZ 18. §-ának (1) bekezdése szerint a szolgáltató és a fogyasztó között korábban megkötött közüzemi szerződések a VKSZ hatálybalépésétől a VKSZ szerinti tartalommal maradnak fenn.

Az 1GMR.-t 2003. január 1-jével hatályon kívül helyezte a nem lakossági közüzemi fogyasztók részére a közüzemi szolgáltató által szolgáltatott villamos energia árának megállapításáról szóló 59/2002. (XII. 29.) GKM rendelet. A 2GMR. szabályait - szintén 2003. január 1-jével - a lakossági fogyasztók részére a közüzemi szolgáltató által szolgáltatott villamos energia árának megállapításáról szóló 58/2002. (XII. 29.) GKM rendelet helyezte hatályon kívül.

Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálatát csak akkor végzi el, ha az indítványt az Abtv. 38. §-a alapján bíró kezdeményezi vagy ha az Abtv. 48. §-ában meghatározott alkotmányjogi panaszról van szó. A jelen ügyben vizsgált indítványok egy részében bíró kezdeményezte a folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabályok alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését annak kimondásával, hogy ezek a szabályok a kérdéses eljárásokban nem alkalmazhatók. Ezeknél az indítványoknál az Alkotmánybíróság a már hatályon kívül helyezett jogszabályok tekintetében végezte el az alkotmányossági vizsgálatot.

A sem bírói kezdeményezésnek, sem alkotmányjogi panasznak nem minősülő egyik indítványról az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az új jogszabályokban változatlan tartalommal megtalálhatók az indítványozó által támadott rendelkezések. Ebben az esetben az Alkotmánybíróság a hatályos rendelkezéseknek az Alkotmánnyal való összhangját vizsgálta meg.

II.

A határozatban vizsgált jogszabályok:

a) Az Alkotmány rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.

(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

b) A régiVET. támadott szabályai:

"50. § (2) A fogyasztó részéről szerződésszegésnek minősül, ha

a) a szerződésben meghatározott villamosteljesítményt túllépi,

b) a villamos energia vételezésénél olyan terhelési, illetőleg feszültségviszonyokat vagy zavart idéz elő, amelynek következtében a villamosenergia-szolgáltatás megszakad, vagy ha az a villamos energia folyamatos és biztonságos szolgáltatását, illetőleg más fogyasztó szerződésszerű vételezését veszélyezteti, zavarja vagy akadályozza,

c) a fogyasztói berendezések létesítésére, üzemeltetésére, a villamosművel való összekapcsolására vonatkozó előírásokat nem tartja be,

d) a csatlakozóberendezést, a fogyasztásmérő berendezést szándékosan vagy vétkes gondatlansággal megrongálja, a zárópecsétet eltávolítja, annak sérülését a szolgáltatónak nem jelenti be,

e) a fogyasztásmérő berendezés befolyásolásával vagy megkerülésével vételez,

f) a villamosenergia-szolgáltatás felfüggesztése után a szolgáltató beleegyezése nélkül villamos energiát vételez,

g) a villamos energia díját késedelmesen, nem a közüzemi szerződésben meghatározott időben fizeti,

h) a villamos energia díját nem fizeti,

i) a villamos energiát a szolgáltató hozzájárulása nélkül viszi át a fogyasztási helyen kívüli területre, illetőleg adja tovább a fogyasztási helyen kívüli más felhasználó részére,

j) fogyasztásmérés nélküli fogyasztás esetén a szerződéstől eltérő módon vételez,

k) a korlátozási rendelkezéseknek nem tesz eleget."

"51. § (1) A szerződés megszegésének, illetőleg a villamos energia szabálytalan vételezésének következménye:

b) felemelt díjfizetés,"

"52. § (2) A fogyasztó köteles a szolgáltató részére

b) felemelt díjat fizetni az 50. § (2) bekezdésének d)-f) és i)-k) pontjaiban, meghatározott szerződésszegés esetén."

c) A régiVKSZ. szabályai:

"17. § (1) A fogyasztó részéről történő szerződésszegés vagy szabálytalan vételezés esetén [VET 50. §-a (2) bekezdésének d), e), f) pontja és az 50. § (3) bekezdése] a vételezett villamos energia mennyiségét a következők szerint kell megállapítani:

a) a beépített fogyasztóberendezések névleges teljesítményét a következő kihasználási óraszámokkal kell megszorozni:

aa) általános háztartási fogyasztás esetén havi 125 óra,

ab) egyműszakos üzem (napi 6-11 órás fogyasztás) esetén havi 180 óra,

ac) kétműszakos üzem (napi 12-16 órás fogyasztás) esetén havi 360 óra,

ad) három- és négyműszakos vagy folyamatos üzem (napi 18 óra vagy azt meghaladó, illetőleg folyamatos fogyasztás) esetén havi 540 óra,

ae) hőtároló villamos vízmelegítő esetén havi 240 óra,

af) hőtároló helyiségfűtő berendezés esetén havi 240 óra, amely csak október 1-jétől április 30-ig terjedő időszakban alkalmazható;

b) ha a szabálytalan vételezés tényleges időtartama nem állapítható meg, arra egyéves időtartamot kell figyelembe venni.

(2) A szerződésszegés következményeként [VET 52. § (4) bekezdés] a kikapcsolás előtti felszólítás, valamint a szolgáltató általi felmondás, illetve az előre fizető mérő alkalmazásának rendjét az üzletszabályzatban kell meghatározni."

d) A VET szabályai:

"89. § (3) A pótdíj mértékét külön jogszabály tartalmazza.

(5) A díjvisszatérítés, a pótdíj és a kötbér megfizetése nem mentesít az okozott kár megtérítése alól."

III.

A régiVET. 50. § (2) bekezdés d) pontja, 51. § (1) bekezdés b) pontja, 52. § (2) bekezdés b) pontja és a régiVKSZ. 17. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezések az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdésére, 9. §-ának (1) bekezdésére, 13. §-ának (1) bekezdésére, 57. §-ának (2) bekezdésére és 70/A. §-ának (1), valamint (3) bekezdésére hivatkoztak.

A jogszabályok alkotmányellenességének bírói kezdeményezésen alapuló utólagos vizsgálatát az Alkotmánybíróság a hatályon kívül helyezett, de a bíróság által az adott ügyben alkalmazandó rendelkezések tekintetében végezte el.

Az indítványok megalapozatlanok.

a) Az egyik kifogás szerint a támadott jogszabályok [azaz a régiVET. 50. § (2) bekezdés d) pontja, 51. § (1) bekezdés b) pontja, 52. § (2) bekezdés b) pontja és a régiVKSZ. 17. §-a] a közüzemi szerződés feleit nem mellérendelt pozícióba helyezik, ami abban jelenik meg, hogy a szolgáltató javára indokolatlanul nagy szankció került meghatározásra, sértve a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának elvét.

Az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdése szerint a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Az Alkotmánybíróság már a 21/1990. (X. 4.) AB határozatban kimondta, hogy az Alkotmány hivatkozott rendelkezése a jogegyenlőség tételét a tulajdonjog tekintetében fogalmazta meg (ABH 1990, 73, 81.). Ezzel összhangban mondta ki az 59/1991. (XI. 19.) AB határozat, hogy ha az állam a gazdasági élet résztvevőjeként jelenik meg, nem illethetik meg közhatalmi jogosítványok, az állami szervek nem lehetnek privilegizált helyzetben (ABH 1991, 293, 295.).

Az Alkotmánybíróság a régiVET. 51. §-ának az Alkotmány 9. §-a (1) bekezdésével való összhangját már vizsgálta a 22/B/1992. AB határozatában. A határozat indokolása kimondta, hogy a támadott rendelkezés nem ellentétes az Alkotmány hivatkozott szabályával, mivel sem a szolgáltató, sem a fogyasztó nem minősül köztulajdonban álló vagyon tulajdonosának. Így a szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződéses viszony jogi szabályozásával kapcsolatban nem lehet szó a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának megsértéséről, az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elvvel való ellentétről (ABH 1998, 869, 872.). Tekintve, hogy az indítvány más jogszabályi rendelkezéseket is támad és az Alkotmány más rendelkezéseire is hivatkozik, nem alkalmazható az ítélt dologra vonatkozó szabály. Az említett határozat megállapítása azonban erre az esetre is vonatkozik: a villamos energia szolgáltatásáról szóló szerződés egyik alanya sem állami szerv. A régiVET. 10. §-ának (1) bekezdése szerint villamos erőmű létesítése, megszüntetése, villamos energia termelése, szállítása és szolgáltatása engedélyköteles tevékenység. A 11. § (1) bekezdése pedig azt állapítja meg, hogy a 10. §-ban meghatározott tevékenység végzésére engedélyt belföldi székhelyű, jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetnek lehet adni. A szolgáltató fogalmának a 3. §-ban adott meghatározása is azt tartalmazza, hogy villamos energia elosztására és szolgáltatására engedéllyel rendelkező jogalanyról van szó. A törvényi szabályozás tehát nem állami szerv szolgáltató javára határozza meg a fogyasztó szerződésszegésének következményeit. Így az Alkotmánynak a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát kimondó rendelkezése nincs összefüggésben a támadott jogszabályokkal.

b) Egy másik kifogás szerint a támadott szabályok [azaz a régiVET. 50. § (2) bekezdés d) pontja, 51. § (1) bekezdés b) pontja, 52. § (2) bekezdés b) pontja és a régiVKSZ. 17. §-a] nem a polgári jogban szokásos megoldást követik, nem a szerződésszegéssel okozott kár megtérítését írják elő, hanem büntető jellegű következményt határoznak meg. Ezek a szabályok az indítványozó álláspontja szerint sértik az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdését és 57. §-ának (2) bekezdését.

Az Alkotmány 57. §-ának (2) bekezdése az ártatlanság vélelmét határozza meg a büntetőjogi felelősség elbírálása során. Az Alkotmánybíróság az 57. § (2) bekezdésének értelmezésével arra az álláspontra jutott azonban, hogy az ártatlanság vélelmét nemcsak büntetőeljárásban lehet alkalmazni [41/1991. (VII. 3.) AB határozat, ABH 1991, 193, 195.]. Az egyéb eljárásokban az Alkotmánybíróság eseti mérlegelés alapján állapítja meg, hogy a vizsgált jogszabály összefüggésben áll-e az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével (26/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 647, 649-651.).

A támadott szabály a szerződésszegés következményeit határozza meg. A szerződésszegés megállapítása ellen az érintett védekezhet, nem kerülhet sor olyan jogkövetkezmény alkalmazására, amely miatt a felelősség hiányának későbbi megállapítását követően nincs jogorvoslat. A közüzemi szerződés fogyasztó részéről történő megszegésének jogkövetkezményeiről szóló rendelkezés nem sérti tehát az Alkotmánynak az ártatlanság vélelmét kimondó szabályát.

Az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése a tulajdonhoz való jog védelmét mondja ki. Az Alkotmánybíróság ennek a rendelkezésnek az értelmezésével azt az álláspontot fogadta el, hogy a tulajdonhoz való jog alapvető jog [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.], amelynek alkotmányjogi felfogása nem a polgári jog tulajdonfogalmára épít, hanem attól eltérően, minden vagyoni jogra kiterjed [17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104, 108.]. Az alkotmányjogi tulajdonvédelem a cselekvési autonómia anyagi alapjának a közhatalmi beavatkozással szemben való biztosítását jelenti. Az alkotmányos védelmet élvező tulajdonhoz való jogot a társadalmi szereppel összefüggésben jelentkező korlátokkal együtt kell érteni [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 380.].

A polgári jogi kártérítés szabályozásának alkotmányjogi értékelésénél az Alkotmánybíróság - a témára vonatkozó korábbi határozatával összhangban - megállapítja, hogy a kártérítés nem alapjog, továbbá hogy a szabályok nem a közhatalmi beavatkozásokkal szembeni védelem biztosítását szolgálják. A kártérítés polgári jogi szabályainak alkotmányos vizsgálatánál az mérlegelendő, hogy a tulajdonhoz való jog alkotmányjogi védelmének szem előtt tartásával fennáll-e a keletkező károk telepítésének (a jogviszony valamelyik alanya által történő viselésének) olyan rendszere, amelyben a jogszabály által rendezett jogviszony valamennyi alanyának tulajdonjogi érdeke megfelelően érvényesül. A szabályok meghatározása ilyen keretek között a jogalkotó mérlegelési körébe tartozik (800/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 420, 422.). Ugyanez az elv vonatkozik a polgári jognak a szerződésszegés következményeként nem kártérítést, hanem egyéb szankciót meghatározó szabályaira is. Magának a kártérítésnek a szabályozásánál sem csak a reparáció, hanem a prevenció szempontja is szerepet kap, és mindkét elv érvényesül a szerződésszegés jogkövetkezményeinek jogszabályban történő rendezésénél.

A régiVET. 50. §-ának (2) bekezdésében felsorolt szerződésszegések esetében a szerződésszegéssel okozott károk bizonyítása többnyire nehéz vagy megoldhatatlan. A szerződésszegés általános kártérítési következményeire szorítkozó megoldás ilyenkor a szerződésszegő féllel szembenálló fél vagyoni sérelmének orvoslására gyakorlatilag nem ad eszközt. Ezért hasonló esetekben a kártérítéstől eltérő, más szerződésszegési jogkövetkezmények előírására kerül sor. Ilyen következmény a régiVET. 51. §-a (1) bekezdésének b) pontjában és 52. §-a (2) bekezdésének b) pontjában előírt felemelt díj fizetése, amelynek mértékét a régiVKSZ. 17. §-a a villamos energia szolgáltatásának különböző eseteire eltérően határozza meg. A jogszabályban meghatározott mérték tekintetében az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatának megfelelően akkor állapít meg alkotmányellenességet, ha a mérték meghatározása diszkriminatív vagy nyilvánvalóan eltúlzott nagyságú (772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 522.; 126/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1048, 1052.). Büntetőjogi szankciók alkalmazásánál pedig a büntetési rendszer a viszonyítási alap; az arányosság keretei között maradó büntetés nem lehet embertelen, megalázó (1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995, 571, 577.). Tekintettel arra, hogy az áramszolgáltatással kapcsolatban a fogyasztó szerződésszegési következményének nagysága alig vagy egyáltalán nem határozható meg; viszonyítási alap hiányában nyilvánvalóan túlzott mértékű következmény nem állapítható meg. Ez a jogszabályi rendezés nem diszkriminatív, figyelembe veszi mindkét fél alkotmányjogilag védett tulajdonhoz való jogát. A jogalkotó mérlegelési körébe tartozó szabályozási mód nem éri el az alkotmányellenességnek az Alkotmány 13. §-a (1) bekezdése alapján történő megállapítása szintjét.

c) Egy harmadik kifogás szerint a támadott rendelkezések [azaz a régiVET. 50. § (2) bekezdés d) pontja, 51. § (1) bekezdés b) pontja, 52. § (2) bekezdés b) pontja és a régiVKSZ. 17. §-a] sértik az Alkotmány 70/A. §-ának (1) és (3) bekezdését, valamint 8. §-ának (2) bekezdését. Az indítványozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4. §-ának (4) bekezdésére hivatkozik, amellyel ellentétesnek tartja, hogy a közüzemi szerződésekre vonatkozó támadott szabályok a Ptk.-ban megszabottnál szigorúbbak a fogyasztókra nézve. Az indítvány megemlíti a 2GMR. 45. §-ának (1) bekezdését is, de annak megsemmisítését nem kéri.

A támadott rendelkezések és az Alkotmány 70/A. §-ának (3) bekezdése, továbbá 8. §-ának (2) bekezdése között alkotmányjogi összefüggés nem állapítható meg.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.

IV.

1. Az egyik indítványozó az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva támadta a régiVET. 51. § (1) bekezdésének a) pontját, amely szerződésszegés esetére pótdíjfizetési kötelezettséget állapított meg, valamint az 51. § (5) bekezdését, amely a szerződésszegés egyéb következményei mellett kártérítési kötelezettséget írt elő. Álláspontja szerint a polgári jogi viszonyokban ilyen jogkövetkezményeknek nem lehet helye, mert a Ptk. szerződésszegés esetére kártérítési kötelezettséget ír elő, pótdíjat és felemelt díjat azonban nem ismer. Álláspontja szerint egyéb ként a támadott rendelkezések objektív alapú felelősséget írnak elő és büntető jellegük van.

Az indítvány beadását követően a régiVET. szabályai hatályukat vesztették, de a villamos energia szolgáltatására vonatkozó hatályos rendelkezéseket tartalmazó VET. 89. §-ának (3) bekezdésében megtalálható a pótdíjra való utalás, (5) bekezdésében pedig a szerződésszegés egyéb következményei mellett előírja a kártérítési kötelezettséget.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a különböző törvényi rendelkezések között fennálló ellentét vagy értelmezéstől függően fennálló ellentét önmagában nem jelent alkotmányellenességet [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176.]. Ennek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

2. Több indítványozó támadta a régiVET. felemelt díjfizetésre vonatkozó szabályait, az 1GMR. és a 2GMR., továbbá a régiVKSZ. fel emelt díjfizetésről szóló végrehajtási rendelkezéseit, egy indítványozó pedig a felemelt díjjal összefüggésben a régiVKSZ. 17. §-át. A régiVET., a régi VKSZ., az 1GMR. és a 2GMR. szabályai az indítványok benyújtását követően hatályukat vesztették, az új jogszabályok pedig a támadott rendelkezéseket nem tartalmazzák. Ezeknek az indítványoknak a tekintetében az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31. §-ának a) pontja alapján az Alkotmánybíróság az eljárást megszüntette.

Budapest, 2005. január 10.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye

Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak - összefüggésben a 2GMR támadott rendelkezésével - meg kellett volna állapítania a VKSz. 1. melléklete 17. §-a alkotmányellenességét és annak alkalmazását a folyamatban lévő ügyekben ki kellett volna zárnia.

I.

A felvetett problémák

1. Az indítványozók - de különösen az eljárást kezdeményező egyik bíró - kifejezetten két körülményt kifogásolnak:

a) Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül." Az indítványozó álláspontja szerint ez az alkotmányi rendelkezés sérül azáltal, hogy a Vet. 51. § (1) bekezdés b) pontjának végrehajtására kiadott Vhr. 1. számú melléklete (a továbbiakban: VKSz.) 17. §-a alapján a polgári jogi jogviszonyban mellérendelt közüzemi szolgáltató a felemelt díj alkalmazásával - a polgári jogi szerződés ellenére - indokolatlanul és a magyar jogrendben "ismeretlen és idegen büntető jellegű kártérítéshez jut az elfogyasztott energia tényleges díjával szemben".

Erre tekintettel kéri a Vet. 51. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezés megsemmisítését.

b) Az indítványozó álláspontja szerint a VKSz. 17. §-ának rendelkezései "szintén hasonló aggályokat vetnek fel az alkotmányosság körében: a közüzemi szolgáltató tulajdonjogának védelme érdekében csorbítják a fogyasztónak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonjoghoz való jogát, annak negatív oldaláról tekintve, vagyis hogy vagyonával csak a ténylegesen okozott kárért feleljen." Mindezekre figyelemmel a VKSz. 17. §-a vonatkozó részének a megsemmisítését is kéri.

2. Az indítványozó bíró tehát - egyebek mellett - azt állítja, hogy a megjelölt rendelkezések ellentétesek az Alkotmánynak a köz- és a magántulajdon egyenjogúságát és egyenlő védelmét deklaráló 9. § (1) bekezdésével, valamint a tulajdonhoz való jogot biztosító 13. § (1) bekezdésével.

Konkrét indítványainak hátterében azonban kitapinthatóan az áll, hogy a Vet. 51. § (1) bekezdése b) pontjában lehetővé tett "felemelt díj" VKSz. 17. §-ában szabályozott túlzott mértékével nem tud mit kezdeni. Valójában ez veti fel nála a "köz- és magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelme" elvének sérelmét, illetve ez juttatja el annak állításához is, hogy a fogyasztónak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joga sérül.

Az indítvány tehát - tartalma szerint - az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseinek sérelmét az eltúlzott mértékű felemelt díjra alapítva állítja. Erre utal a bíró többszöri szóhasználata is: "büntető jellegű kártérítés".

Megítélésem szerint az Alkotmánybíróságnak alapvetően e "mérték" tekintetében kellett volna állást foglalnia. (Legalábbis azt a jelen ügyben nem kerülhette volna meg!)

II.

A kiindulási helyzet és a megoldás lehetőségei

1. A Vet. 51. § (1) bekezdés b) pontja "mindössze" annyit mond: "A szerződés megszegésének, illetőleg a villamos energia szabálytalan vételezésének következménye: ... b) felemelt díjfizetés".

A szabálytalan áramvételezővel szemben lehetővé tett "felemelt díj" kilátásba helyezése önmagában nem alkotmányellenes, az szükségszerűen szolgálja a szolgáltató érdekeit. A "felemelt díj" megállapításának a jog- (itt rendelet-) alkotó által választott módja és lehetővé tett mértéke azonban differenciáltabb vizsgálódásokat igényelt volna.

2. A VKSz. 17. §-a állapítja meg a "felemelt díj" mértékét. Mit takart ez ténylegesen az "elkövetéskor"?

A Vet. 51. § (1) bekezdése szerint a szerződésszegés, illetve a szabálytalan áramvételezés egyik lehetséges következménye - a pótdíjfizetés, a kötbér, a kártérítés, a villamosenergia-szolgáltatás felfüggesztése, illetve a villamosenergia-szolgáltatásból való kikapcsolás mellett - a felemelt díjfizetés volt. A felemelt díj mértékét a lakossági fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia árának megállapításáról szóló 10/1999. (III. 19.) GM rendelet (a továbbiakban: 2GMR) 4. §-ának (1) bekezdése tartalmazta, amely szerint a felemelt díj mértéke megegyezett az "A" díjszabás (lakossági általános díjszabás) áramdíjának négyszeresével.

A Vhr. támadott rendelkezése a fogyasztó részéről történő szerződésszegés vagy szabálytalan vételezés esetén a vételezett villamos energia mennyiségének megállapítását szolgáló, úgynevezett kihasználási óraszámokat tartalmazta. A 17. § (1) bekezdés aa) pontja szerint a beépített fogyasztóberendezések névleges teljesítményét általános háztartási fogyasztás esetén havi 125 órával kellett megszorozni. Ez azt jelentette, hogy a fogyasztás megállapításához a háztartásban fellelhető összes háztartási készüléknek a feltüntetett maximális, ún. névleges teljesítményének összegét havi 125 órás kihasználással kellett megszorozni. A kapott eredmény azzal egyenértékű, mintha adott háztartásban az összes létező fogyasztókészüléket a maximális teljesítményével, 31 napos hónapot feltételezve minden napon, napi 4 órán keresztül üzemeltették volna. E vélelmezett fogyasztás körülbelül hétszerese egy átlagos felszereltségű lakás havi átlagos fogyasztásának. (Hasonlóan nem életszerű kihasználási óraszámokat tartalmaztak a VKSz. 17. § (1) bekezdésének többi pontjai is.)

Ezt a fogyasztási adatot kellett azután a normál díjszabás áramdíjának négyszeresével megszorozni, ami összességében átlagosan 28-szoros díjfizetési kötelezettséget eredményezett.

Kérdés tehát az, elmehet-e szótlanul ilyen - kitalált - "mértéktelen mérték" mellett az Alkotmánybíróság.

3. A válasz megadása előtt tekintsük át röviden azt, miként vélekedett eddig az Alkotmánybíróság a "mértékekről"!

Túl gazdag precedens-anyagot nem találhatunk, valójában a néhány - mértékkel foglalkozó - határozat az adómértéket vizsgáló 1558/B/1991. AB határozat megállapításait idézi vissza. Eszerint: "Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint alkotmányellenessé abban az esetben válhat az adó mértéke, ha az diszkriminatíve nyer meghatározást, vagy pedig olyan nagyságot ér el, hogy a nyilvánvalóan eltúlzott mérték már minőségi kategóriává, aránytalanná és indokolatlanná válik." (ABH 1992. 506, 507.)

Az imént kimondott tételt - a járulékokkal összefüggésben - az Alkotmánybíróság a következőképpen alkalmazta:

"A tulajdonhoz való alapvető jog védelménél az az alkotmányossági kérdés, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve mikor tarthat igényt az értékgarancia elvének érvényesülésére." Ezt fejezte ki az Alkotmánybíróság ama korábbi határozata is, amely szerint a járulék nyilvánvalóan eltúlzott mértéke már minőségi kategóriává, mértéktelenné válik. [772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 522.; 35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 216.; 36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 228.]

Tanulságosak még a 263/H/1994. AB határozat megállapításai is. Nevezetesen: "Az Alkotmánybíróság az 1531/B/1991. AB határozatában (ABK 1993. június-július, 329-332. o.), - amelyben Csoma község helyi adókról szóló önkormányzati rendelete alkotmányellenességének vizsgálata alapján hozott döntést - állásfoglalása kialakításához az eljárással érintett ugyancsak tsz-ingatlanok értékbecslését, valamint adóelméleti és adóigazgatási szakértő véleményének beszerzését tartotta szükségesnek. A szakértő az adott kérdés kapcsán elvi jelleggel - de a jelen ügyre is mutatis mutandis alkalmazhatóan - azt fejtette ki, hogy "ha adó címen olyan elvonást alkalmaz egy norma, amely az adóalany ellehetetlenülését eredményezi, az már nem adó." A vagyoni típusú adók vonatkozásában úgy fogalmazott, hogy - általános adóügyi elévülési ciklusban gondolkodva - "a tételes adó mértékénél súlyosan aránytalan, ha az adott vagyontárgy értékének 20%-át meghaladja az évi vagyonadó mértéke."

A jelen ügyre adaptálva ez utóbbit: vajon a 28-szoros kártérítési összeg kártérítés-e még, avagy talán inkább büntetés? Vajon a kártérítés eltúlzott "mértéke" nem vált-e itt is "minőségi kategóriává", "mértéktelenné" "aránytalanná"? Álláspontom szerint igen, ami alátámasztható még azzal is, hogy emellett mód volt még pótdíj fizetésére, kötbér, kártérítés érvényesítésére, a villamosenergia-szolgáltatás felfüggesztésére, illetve a villamosenergia-szolgáltatásból való kikapcsolásra is.

A Vet., illetve a VKSz. fenti szabályai a fogyasztó szerződésszegése, illetve szabálytalan áramvételezése esetére egyrészt a szolgáltatónak okozott kár megtérítését, másrészt a jogsértő magatartás megbüntetését, illetve a jogsértő magatartástól való elriasztást szolgálták. E célok eléréséhez azonban rendelkezésre állnak a szabálysértési jog, illetve a büntetőjog eszközei is. Nézetem szerint nem indokolt tehát, hogy jogszabály ilyen mértékű "büntetés" kiszabását egy polgári eljárás során tegye kötelezővé. A szerződésszegés, illetve a szabálytalan áramvételezés tényét ugyanis maga az áramszolgáltató állapítja meg, majd ő határozza meg a vételezett mennyiséget és a jogszabály szerint fizetendő "büntetést" is. ["VKSz. 17. § (2): A szerződésszegés következményeként - Vet. 52. § (4) bekezdés - a kikapcsolás előtti felszólítás, valamint a szolgáltató általi felmondás, illetve az előre fizető mérő alkalmazásának rendjét az üzletszabályzatban kell meghatározni."] Amennyiben pedig a fogyasztó bírósághoz fordul, a bíróság sem tehet mást, minthogy a VKSz.-ben rögzített "büntető díjszabást" alkalmazza, az az nincs mód a hatékony jogi felülvizsgálatra sem.

A szolgáltató tehát egyfelől egyenjogú és mellérendelt szerződő partnere volt a fogyasztónak, másfelől azonban - a Vet., illetve a Vhr. rendelkezései nyomán - a szerződésszegő partner fölérendelt hatóságaként működött. (S működik ma is).

Álláspontom szerint az ügy elbírálása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a szolgáltató állami vagy nem állami szerv. Jelentősége egyedül annak van, hogy a jogszabály teremt-e monopolhelyzetet a szerződéses jogviszony egyik (állami, nem állami) alanya számára. Nincs jelentősége ezért annak a többségi határozatban olvasható érvnek, amely szerint "a villamosenergia-szolgáltatásról szóló szerződés egyik alanya sem állami szerv". Indifferens a következő megállapítás is: "A törvényi szabályozás tehát nem állami szerv szolgáltató javára határozza meg a fogyasztó szerződésszegésének következményeit." Álláspontom alapja még egyszer: a fogyasztóval szemben monopolhelyzetben nemcsak az állam lehet, de az a közszolgáltató szerv is, amelyet a jogalkotó ilyen helyzetbe hoz. Itt ez történt, ezért jelentőség nélkülinek tartom a szolgáltatóban időközben bekövetkezett változást is. Maga az állam (majd a helyébe lépett szolgáltató) a fogyasztóval szemben kettős szerepet játszott: mint az áramszolgáltató vállalat kizárólagos tulajdonosa, szerződő partner, magánjogi jogviszonyok alanya lehetett, mint közhatalmi jogosítványok birtokosa viszont a maga (majd az őt felváltó szolgáltató) számára a fogyasztó szerződésszegése vagy szabálytalan áramvételezése esetére magánjogi eljárás során olyan jogkövetkezmények alkalmazását kötötte (köthette) ki, amelyek érvényesítése egyébként szabálysértési hatóság vagy bíróság hatáskörébe tartozott volna.

Mindezekre tekintettel a "mértéktelen mértékű", jogalkotói diszkrécióra visszavezethető büntető kártérítés - álláspontom szerint - eltúlzott és aránytalan volt. Az "aránytalanság" mindenekelőtt és gyakorlatilag abban áll, hogy valójában nincs is viszonyítási alapja a büntetésnek. Az okozott kár az átlagfogyasztás-számítással megtérül, ennek tehát még van viszonyítási alapja. Nincs viszonyítási alapja viszont a büntetésnek, ami ezért tetszőleges mértékű lehet. A többségi határozat erről a következőképpen szól: "Tekintettel arra, hogy az áramszolgáltatással kapcsolatban a fogyasztó szerződésszegési következményének nagysága alig vagy egyáltalán nem határozható meg; viszonyítási alap hiányában nyilvánvalóan túlzott mértékű következmény nem állapítható meg." E logika szerint, ahogy 28-szoros szorzót alkalmazott a jogalkotó, ugyanúgy alkalmazhatott volna 56-szorosat, vagy 84-szereset is. Az ügy egyedi vizsgálata számomra valóban azt hozta, hogy itt jogalkotói hatalommal való visszaélés állapítható meg, amely alkotmányjogi érvekkel nem indokolható meg.

A leírtak alapján tehát magam az eltúlzott mértéket megállapíthatónak, jogállami elvekbe és értékekbe ütközőnek tartom. (A szolgáltató egyidejűleg szerződő partner és ténylegesen hatóság is volt; nem igazolható, hogy a szó szoros értelmében vett kártérítésről van szó; sérül a hatékony jogi felülvizsgálat elve stb.)

A támadott rendelkezés szerintem sem sérti a köz- és magántulajdon egyenlőségét. Ezt hangsúlyozva mégsem hallgathatom el: míg a szolgáltatót a szerződésszegő áramtolvajjal szemben a 28-szoros emelt díjfizetési kötelezettség előírása védi, a szolgáltatást kihagyó szolgáltatóval (áramkimaradással) szemben a másik szerződő fél legfeljebb kára megtérítését kérheti, feltéve akkor is, hogy bizonyítani tudja a kárt. (Az áramkimaradás miatt kiolvadt hűtőládában megromlott élelmiszerek árát vajon hányszorosan téríti meg a szolgáltató?)

A "nyilvánvalóan eltúlzott mértékű" felemelt díj lehetővé tétele a szolgáltatót privilegizált helyzetbe hozta a fogyasztóval szemben.

A jogalkotó szabad belátása szerint kialakított jogszabályi tartalom "minőség-váltást" is eredményez: a felemelt díj (mely tartalma szerint viselkedhet kártérítésként is) magánjogi kategóriából szabadon átválthatott büntetőjogi kategóriává (büntetéssé).

4. A többségi határozat szerint nem sérül az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog védelmének elve sem. A fő érv ezzel kapcsolatban az, hogy "az alkotmányjogi tulajdonvédelem a cselekvési autonómia anyagi alapjának a közhatalmi beavatkozással szemben való biztosítását jelenti." Erre figyelemmel "a szabályok nem a közhatalmi beavatkozásokkal szembeni védelem biztosítását szolgálják."

Ezzel az érveléssel szemben komoly elvi kifogásom van amiatt, mivel az azt sugallja, hogy alkotmányjogilag nincs relevanciája - az adott esetben sem - annak, hogy a szolgáltatást nyújtók és szolgáltatásokat igénybe vevők közötti kapcsolatokat milyen minőségű állami jogszabályi rendelkezések regulálják. Ad abszurdum védtelen lehet a szerződéses jogviszony egyik alanya a másik alannyal szemben akkor, ha valamelyiküknek jogszabály ad lehetőséget arra, hogy saját érdekeit a másik fél rovására eltúlzott, aránytalan mértékben érvényesítse. (Azaz: itt nem az állam - csak annak jogszabálya - avatkozik be közvetlenül.) Álláspontom szerint a szerződéses jogviszonyokban érvényesülő állami normáknak is ki kell állniuk az alkotmányosság próbáját: a jelen esetben úgy, hogy azok alkalmazása nem boríthatja fel a szolgáltatás-ellenszolgáltatás közötti egyensúlyt, de nem vezethet a (szerződéses) jogviszony egyik alanyának jogalap nélküli (itt korlátok, határok nélküli) gazdagodásához sem. Aligha hiszem, hogy a "közérdek" érvényre juttatásának szándéka megalapozhatná az áramszolgáltató ilyen mértékű és "minőségű" állami támogatását.

5. Nem utolsósorban a jogszabályi rendelkezéseknek meg kell felelniük az arányosság követelményeinek is. Álláspontom szerint a többségi határozat elmulasztotta ennek a fontos elvnek a vizsgálatát az elbírált ügyben.

Az Európai Bíróság gyakorlatában az arányosság kérdése általában ott merül fel, amikor egy közérdek elérésére irányuló intézkedés (pl. jogszabály) egyúttal valamely más, szintén jogilag védett érdeket sért, vagy annak érvényesülését korlátozza: így pl. felpanaszolható, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés nyomán hozott (egyedi) határozat indokolatlanul korlátozza az illető valamely jogát. Előfordul az is, hogy egy alkalmazott szankciót vélnek túlzottan szigorúnak, s ezért kérnek alkotmányossági vizsgálatot. Alkalmasint az is felvetődik, vajon egy meghatározott közcél elérésére az alkalmazott eszköz egyáltalán alkalmas-e, illetve nem volna-e az kevésbé korlátozó, kevésbé költséges módon is elérhető? Az Európai Bíróság gyakorlata azt mutatja, hogy ilyen esetekben szükség lehet a közérdekek és a korlátozások, a célok és eszközök közötti összefüggések alapos vizsgálatára.

Az arányosság elve nagyjában-egészében három elemet foglal magában: a) az egyes rendelkezéseknek, intézkedéseknek megfelelő eszközül kell szolgálniuk a megjelölt cél eléréséhez; b) az adott intézkedésnek szükségesnek kell lennie abban az értelemben, hogy nem lehetséges az adott célt az egyéni szabadságot korlátozó, az illető hatóság rendelkezésére álló eszközzel is elérni; c) az intézkedés által elérhető előnyöknek arányban kell állniuk az általuk előidézett korlátozással. [Lásd ehhez: a C-122/78 számú (Buitoni v. Forma) és C-66/82 számú (Framancais SA. v. Forma) ügyben meghozott ítéleteket, illetve a C-331/88, R v. Minister for Agriculture, Fisheries and Food, ex kparte Fedesa (1990) ECR 4023.]

Az Alkotmánybíróság által most elbírált ügyben - álláspontom szerint - sérül az iméntiek szerint értelmezett arányosság elve, éspedig több okból is. Egyrészt: a szolgáltató a havonkénti mérőóra ellenőrzése helyett átállt az éves ellenőrzésre. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a havonkénti mérőóra-ellenőrzés esetén a visszaélésekre is hamarabb fényt deríthetne. Annak mindenesetre elejét vehetné, hogy olyan szituációk alakuljanak ki, amikor is - a jelenleg alkalmazott számítási móddal élve - milliós nagyságrendű kártérítési szankcióval kellene már sújtani az elkövetőt (illetőleg annak tulajdonát). Az elkerülhetőség egyik módja tehát adott lenne, azzal azonban a szolgáltató nem él. Másrészt: a hatósági ár négyszeresében megállapított hatósági ár nem fo gadható el kártérítésnek, mert nem arányos az okozott kárral, ezért az a szolgáltató oldalán jogalap nélküli gazdagodást jelent. S ez még akkor is így van, ha a szolgáltatónak évente tetemes kárt okoz a fogyasztók felderítetlen szabálytalan vételezése. (Mely tetemes kár létrejöttében maga is vétkes, hiszen a havi ellenőrzésről átállt az évesre).

A jogalap nélküli gazdagodás egy olyan számítási mód következménye, amely helyettesíthető lehetne egy másik, olyan számítási móddal, amely a spekulatív módon kiszámított felemelt díj helyett a szolgáltatókat ténylegesen ért kár megtérítését biztosítaná.

A kifogásolt számítási mód nem is életszerű, abban a részben felelős szolgáltatót támogató jogalkotói megsértettség, düh nyilvánul meg. Nem életszerű a számítási mód, mert egy átlagos háztartásban sosem használják a tűzhelyet minden nap négy órán keresztül, minden lapját és sütőjét is egyidejűleg, a mikrosütőt sem használják napi négy órában, a porszívót és a mosógépet sem.

A spekulatív alapon kiszámított felemelt díj helyett reális lehetőség nyílna az ún. életvitelszerű fogyasztás kiszámítására. (A Magyar Villamos Művek, a DÉ-DÁSZ Rt., az ÉDÁSZ Rt. és az ELMŰ Rt. finanszírozásában el is ké szült egy ilyen program, amely azonban megmaradt programnak.)

A konklúzió ezért számomra változatlan: a közüzemi szabályzatnak a kihasználási óraszámokra vonatkozó rendelkezése és a szolgáltató ezen alapuló számlázási gyakorlata ellentétes az Alkotmányban védett (fogyasztó oldalán vizsgálandó) tulajdonhoz való joggal azért, mert azáltal a fogyasztót olyan össze gű számla megfizetésére lehet kötelezni, ami a fogyasztás ellenértékét kirívóan nagymértékben (aránytalanul) meghaladja.

Végül: a fogyasztót érő hátrányos jogkövetkezmények kumulációja miatt is megállapítható lett volna az aránytalanság, hiszen a kifizetendő (spekulatív alapon kiszámított) felemelt díj mellett a fogyasztó ki kell hogy fizesse a szabálysértési pénzbüntetését is, illetve az esetleg kiszabott szabadságvesztés büntetését is le kell töltenie.

A fentiekhez hozzáteszem még: az arányosság mellett sérül az igazságosság és méltányosság - ugyancsak európai bíróságok által kitüntetetten alkalmazott - elve is. Megállapíthatónak látom ugyanis, hogy a jogalkotó a támadott rendelkezésekben nem a megfelelő figyelemmel és körültekintéssel értékelte a jogsértő magatartás esetére kilátásba helyezhető jogkövetkezményeket. Életszerűtlen és a józan (ha tetszik: természetes) ésszel is ellentétes annak előírása, hogy alapként az összes elektromos energiát fogyasztó eszköz napi négyórás költségét kell figyelembe venni.

6. A fair eljárás is - nézetem szerint - sérelmet szenved, hiszen a Vet.-re visszavezethetően a helyszínen felvett jegyzőkönyv és a mérőóra vizsgálati eredménye alapján - mint fentebb szó volt róla - a szolgáltató maga állapítja meg a kár mértékét és a "büntetést" is, holott nem szabálysértési hatóság és nem is büntető bíróság, hanem - elvileg - a szolgáltatást igénybe vevő féllel egyenjogú és mellérendelt szerződő fél. Fokozza a gondot az is, hogy ezek a dokumentumok határolják be gyakorlatilag az esetlegesen eljáró bíróság mozgásterét is.

7. Záró következtetésem tehát az, hogy a felemelt díj az elbírált ügyben is olyan nagyságot ért el, hogy a nyilvánvalóan eltúlzott mérték már minőségi kategóriává, aránytalanná, igazságtalanná, méltánytalanná és indokolatlanná vált. Ennek megfelelően - az 1558/B/1991. AB határozat tartalmával összhangban (ABH 1992, 506, 507.) - az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítania - összefüggésben a 2GMR támadott rendelkezésével - a VKSz 1. Melléklete 17. §-ának - alkotmányellenességét, és e rendelkezések alkalmazását a folyamatban lévő ügyekben ki kellett volna zárnia.

Nem pártolom a jogosulatlan áramvételezőket, azoknak számolniuk kell tettük hátrányos jogkövetkezményeivel. Ez utóbbiakra azonban egy modernkori jogállamban nem vetülhet rá Hammurabi árnyéka.

Budapest, 2005. január 10.

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró