979/B/1999. AB határozat

a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 25. §-ának (1) bekezdése, valamint 58. § (5) bekezdés a) és d) pontja alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére, valamint jogalkalmazási gyakorlat alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 25. §-ának (1) bekezdése, valamint 58. § (5) bekezdés a) és d) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a munkaügyi központoknak a munkaügyi per időtartama alatti munkanélküli járadék folyósítására vonatkozó jogalkalmazási gyakorlata alkotmányossági felülvizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 25. §-a, valamint 58. §-a alkotmányossági vizsgálatát kérte.

Az indítványozó nézete szerint alkotmányellenes az Flt. 25. §-ának (1) bekezdése, mivel a támadott rendelkezés értelmében a munkanélküli járadékra csak munkanélküli jogosult. Az Flt. 58. § (5) bekezdésének d) pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint ugyanis munkanélküli "az a személy, aki (...) munkaviszonyban nem áll." Az indítványozó érvelése szerint ugyanakkor: "[a] munkanélküliség [...] nem azonos az állás- és megélhetésvesztéssel." Ezért alkotmányellenesnek véli az Flt. 58. § (5) bekezdésének a) pontját, továbbá az Flt. 58. § (5) bekezdésének d) pontját, mivel a vizsgálni kért rendelkezés "a 'munkanélkülit' (...) 'munkaviszonyban nem álló'-ként határozza meg, vagyis azonossá tesz két nem azonos fogalmat." Az indítványozó példaként említi azt az esetet, amikor a munkavállaló a munkáltatója munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt munkaügyi bírósághoz fordul, kérve az eredeti munkakörébe történő visszahelyezését. "Ha az önhibáján kívül állását vesztett dolgozó jogvitát kezdeményez, akkor annak lezártáig - a felmondás napjától az ítélet jogerőssé való válásáig - a Munkaügyi Központtól nem kap járadékot (csak utóbbi után), mert a Foglalkoztatási Törvény (...) 25. §-a szerint 'nem szűnt meg' (jogerősen) a munkaviszonya, tehát (...) nem 'munkanélküli' az 58. § (5) bek. d) pontja szerint." "Ez egyben arra is kényszeríti, hogy ne éljen az Alkotmányban [57. § (5) bekezdés] körvonalazott és a Munka Törvényben [199. § (2) bekezdés] konkrétan meghatározott pereskedési jogával." Ezért az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezések folytán sérül az Alkotmány 17. §-a, az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése, az Alkotmány 57. § (1), (2) és (5) bekezdése, továbbá az Alkotmány 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való jog.

Az indítványozó az Flt. fenti rendelkezéseit azért is alkotmányellenesnek, nevezetesen az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésébe ütközőnek véli, mert a "Foglalkoztatási Törvény (...) a (...) 'munkaviszonyt' tartja releváns kizáró oknak az ellátásból, nem pedig az alkotmányos 'önhibát'".

Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezések folytán alkotmányellenes továbbá a munkaügyi központok által folytatott az a gyakorlat, hogy a munkaügyi központ nem biztosít munkanélküli járadékot a munkaügyi perben álló (volt) munkavállalónak a munkaügyi per időtartama alatt. Amíg ugyanis perben áll a munkavállaló, addig a per eredményétől függően a munkaügyi központ visszatartja a munkanélküli segélyt.

Az indítvány tartalma szerint az Flt. 25. §-ának (1) bekezdését, valamint az Flt. 58. § (5) bekezdésének a) és d) pontját sérelmezte, ezért az Alkotmánybíróság - állandó gyakorlatának megfelelően - az indítványt tartalma szerint bírálta el.

Az indítvány benyújtását követően az Flt. 25. § (1) bekezdésének b) pontját az egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról szóló 1999. évi CXXII. törvény 10. § (1) bekezdése 2000. II. 1-jei hatállyal új szöveggel állapította meg, az Flt. 25. § (1) bekezdésének c) pontját a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló 2001. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: 2001. évi XXIV. törvény) 19. §-ának (1) bekezdése 2001. VII. 1-jével módosította, míg az Flt. 25. § (1) bekezdés e) pontját a 2001. évi XXXIV. törvény 19. §-ának (1) bekezdése 2001. VII. 1-jével hatályon kívül helyezte. Az indítvány benyújtását követően az Flt. 58. § (5) bekezdésének a) és d) pontja szintén megváltozott. Az Flt. 58. § (5) bekezdésének a) pontját a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törvény, a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint egyes más törvények módosításáról szóló 2002. évi Lm. törvény 30. § (1) bekezdése 2003. I. 1-jei hatállyal állapította meg, míg az Flt. 58. § (5) bekezdésének d) pontját a 2001. évi XXIV. törvény 18. § (1) bekezdése 2001. VII. 1-jei hatállyal állapította meg. E módosítások azonban tartalmilag nem érintették az indítványban felvetett kérdéseket, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt érdemben bírálta el.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései szerint:

"17. § A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.

(...)

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."

2. Az Flt. indítvány benyújtásakor hatályos rendelkezései szerint:

"25. § (1) Munkanélküli járadék illeti meg azt, aki

a) munkanélküli,

b) a munkanélkülivé válását megelőző négy éven belül legalább a 27. § (2) bekezdésében meghatározott legkisebb időtartamot munkaviszonyban töltött,

c) öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, továbbá táppénzben nem részesül,

d) munkát akar vállalni, de számára az illetékes munkaügyi központ nem tud megfelelő munkát felajánlani, és

e) elhelyezkedése érdekében a munkaügyi központtal együttműködik.

(2) Az (1) bekezdés d) pontjában előírt feltételek alkalmazásában a munkahely akkor megfelelő, ha

a) a munkanélküli képzettségi szintjének vagy a munkaügyi központ által felajánlott és a képzettségi szintnek megfelelő képzési lehetőség figyelembevételével megszerezhető képzettségének, illetőleg az általa utoljára legalább hat hónapig betöltött munkakör képzettségi szintjének megfelel,

b) egészségi állapota szerint a munkanélküli a munka elvégzésére alkalmas,

c) a várható kereset a munkanélküli járadék összegét eléri,

d) a munkahely és a lakóhely közötti naponta - tömegközlekedési eszközzel - történő oda- és visszautazás ideje a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi munkanélküli esetében a két órát nem haladja meg,

e) a munkanélküli foglalkoztatása munkaviszonyban történik.

(3) A megváltozott munkaképességű munkanélküli esetében az (1) bekezdés d) pontjában előírt feltétel alkalmazásában a munkahely akkor megfelelő, ha megfelel a (2) bekezdés a)-c) és e) pontjában foglalt feltételeknek, és a munkahely és a lakóhely közötti naponta - a megváltozott munkaképességű munkanélküli által igénybe vehető közlekedési eszközzel - történő oda- és visszautazás ideje a két órát nem haladja meg.

(4) Az (1) bekezdés e) pontjában előírt együttműködés azt jelenti, hogy a munkanélküli

a) a munkaügyi központnál jelentkezik és nyilvántartásba véteti magát,

b) a munkaügyi központtal rendszeres kapcsolatot tart,

c) a felajánlott munkalehetőségeket mérlegeli,

d) maga is részt vesz megfelelő munkahely felkutatásában,

e) a saját maga által talált vagy a munkaügyi központ által felkínált megfelelő munkahelyen munkaviszonyt létesít, illetve a munkaügyi központ által felkínált képzési lehetőséget elfogadja.

(5) A munkanélküli járadék folyósításának időtartama alatt, a külön törvény alapján keresőképtelennek minősülő munkanélküli együttműködési kötelezettsége - a (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a keresőképtelenségének azonnali bejelentésére, és - a megszűnést követően haladéktalanul - az arról szóló orvosi igazolásnak a munkaügyi központnak történő bemutatására terjed ki.

(6) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott munkaviszony időtartamába nem számítható be a fizetés nélküli szabadság harminc napot meghaladó időtartama, kivéve, ha annak igénybevételére háromévesnél - tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetén tízévesnél - fiatalabb gyermek gondozása vagy tízévesnél fiatalabb beteg gyermek ápolása [a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.)] [Mt. 138. § (4) bekezdés], valamint közeli hozzátartozó otthoni ápolása [Mt. 139. § (1) bekezdés], továbbá saját részére magánerőből lakás építése [Mt. 140. § (1) bekezdés] miatt került sor.

(7) A munkanélküli részére a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő, rövid időtartamú munkalehetőség is felajánlható."

"Flt. 58. § (5) E törvény alkalmazásában

a) munkaviszonyon: a magyar jog hatálya alá tartozó munkaviszonyt, közszolgálati jogviszonyt, közalkalmazotti jogviszonyt, bírósági és ügyészségi szolgálati viszonyt, a biztosított bedolgozói és - 1994. június l-jét megelőzően létesített - ezzel egy tekintet alá eső bedolgozói jogviszonyt, a hivatásos nevelőszülői jogviszonyt, a szövetkezeti tag munkaviszony jellegű munkavégzésre irányuló jogviszonyát, a fegyveres erők és rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyát kell érteni,

(...)

d) munkanélküli: az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik arról, hogy - az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszony kivételével - munkaviszonyban nem áll, és egyéb kereső tevékenységet sem folytat, valamint a munkaügyi központ munkanélküliként nyilvántartásba vette,

(...)"

3. Az Flt. hatályos, indítvánnyal támadott rendelkezései:

"25. § (1) Munkanélküli járadék illeti meg azt, aki

a) munkanélküli,

b) a munkanélkülivé válását megelőző négy éven belül legalább kétszáz nap munkaviszonnyal rendelkezik,

c) rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, továbbá táppénzben nem részesül,

d) munkát akar vállalni, de számára az illetékes munkaügyi központ nem tud megfelelő munkahelyet felajánlani.

e)

(2) Az (1) bekezdés d) pontjában előírt feltételek alkalmazásában a munkahely akkor megfelelő, ha

a) a munkanélküli képzettségi szintjének vagy a munkaügyi központ által felajánlott és a képzettségi szintnek megfelelő képzési lehetőség figyelembevételével megszerezhető képzettségének, illetőleg az általa utoljára legalább hat hónapig betöltött munkakör képzettségi szintjének megfelel,

b) egészségi állapota szerint a munkanélküli a munka elvégzésére alkalmas,

c) a várható kereset a munkanélküli járadék összegét, illetőleg - amennyiben a munkanélküli járadék összege a kötelező legkisebb munkabérnél alacsonyabb - a kötelező legkisebb munkabér összegét eléri,

d) a munkahely és a lakóhely közötti naponta - tömegközlekedési eszközzel - történő oda- és visszautazás ideje a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi munkanélküli esetében a két órát nem haladja meg,

e) a munkanélküli foglalkoztatása munkaviszonyban történik.

(3) A megváltozott munkaképességű munkanélküli esetében az (1) bekezdés d) pontjában előírt feltétel alkalmazásában a munkahely akkor megfelelő, ha megfelel a (2) bekezdés a)-c) és e) pontjában foglalt feltételeknek, és a munkahely és a lakóhely közötti naponta - a megváltozott munkaképességű munkanélküli által igénybe vehető közlekedési eszközzel - történő oda- és visszautazás ideje a két órát nem haladja meg.

(4)-(5)

(6) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott munkaviszony időtartamába nem számítható be a fizetés nélküli szabadság harminc napot meghaladó időtartama, kivéve, ha annak igénybevételére

a) három évesnél - ha a munkavállaló a gyermek gondozása céljából gyermekgondozási segélyben részesül, tizennégy évesnél - fiatalabb gyermek gondozása vagy tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermek otthoni ápolása [a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 138. § (5) bek.], valamint

b) közeli hozzátartozó ápolása [Mt. 139. § (1) bek.], továbbá

c) saját részére magánerőből lakás építése [Mt. 140. § (1) bek.] miatt került sor.

(7) A munkanélküli részére a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő, rövid időtartamú munkalehetőség is felajánlható."

"Flt. 58. § (5) E törvény alkalmazásában a) munkaviszonyon: a magyar jog hatálya alá tartozó munkaviszonyt, közszolgálati jogviszonyt, közalkalmazotti jogviszonyt, bírósági és igazságügyi, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyt, a biztosított bedolgozói - és az 1994. június 1-jét megelőzően létesített - ezzel egy tekintet alá eső bedolgozói jogviszonyt, a hivatásos nevelőszülői jogviszonyt, a szövetkezeti tag munkaviszony-jellegű munkavégzésre irányuló jogviszonyát, a fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos és szerződéses állományú tagjának szolgálati viszonyát kell érteni (...) '

d) munkanélküli: az a személy, aki

1. munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, és

2. oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, és

3. öregségi nyugdíjra nem jogosult, és

4. az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll és egyéb kereső tevékenységet nem folytat, és

5. elhelyezkedése érdekében együttműködik a munkaügyi központ kirendeltségével, és

6. akit a munkaügyi központ kirendeltsége munkanélküliként nyilvántart, (...)"

4. Az Mt. hatályos rendelkezései szerint:

"201. § A kollektív szerződésben, illetve a felek megállapodásában meghatározott békéltetés (199/A. §) eredménytelenségének megállapítását követően - a 202. §-ban foglalt kivétellel - az elévülési időn belül lehet bírósághoz fordulni. A keresetnek az intézkedés végrehajtására - a 23. §, a 67. §, illetve a 202. § d)-f) pontját kivéve - halasztó hatálya nincs.

202. § A keresetlevelet az intézkedés közlésétől számított harminc napon belül lehet előterjeszteni:

a) a munkáltató egyoldalú intézkedésével végrehajtott munkaszerződés-módosítással;

b) a munkaviszony megszüntetésével, ideértve a közös megegyezésen alapuló megszüntetést is;

c) rendkívüli felmondással;

d) a munkavállaló kötelezettségszegése miatt alkalmazott jogkövetkezménnyel (109. §);

e) a fizetési felszólítással (162. §), illetve a kártérítésre - ideértve a leltárhiány megtérítésére - kötelező határozattal [173. § (2) bekezdés] kapcsolatban."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság az Flt. 58. § (5) bekezdés a) pontja alkotmányosságát a 31/1993. (V. 21.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) már vizsgálta (ABH 1993, 242-244.).

Az Alkotmánybíróságnak ezért először - az Abh.-ban foglaltakra tekintettel - abban kellett állást foglalnia, hogy az indítványban feltett kérdés vizsgálata során "ítélt dolog" (res iudicata) megállapítása válik-e szükségessé. "A res iudicata az alkotmánybírósági eljárásban azt jelenti, hogy ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben ismételten előterjesztett indítvány ítélt dolognak minősül, mert az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat az Alkotmánybíróságot is köti." [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 938/D/1998. AB végzés, ABH 2000, 1071, 1072.; 365/B/2000. AB határozat, ABK 2002. augusztus - szeptember, 503, 505.]

Tekintettel arra, hogy a korábban lefolytatott alkotmányossági vizsgálat a támadott szabályozás másik - a jelenlegi indítványban foglaltaktól eltérő - feltételeire (nevezetesen: a járadékfizetés teljesítésére, valamint a magyar jog hatálya alá tartozó munkaviszony fennállására) nézve történt, az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban vizsgálandó kérdéseket nem tekintette "ítélt dolog"-nak, ezért az Alkotmánybíróság az indítványi kérelmeket érdemben bírálta el.

2. Az Alkotmánybíróság először arra kereste a választ: azzal, hogy a jogalkotó a munkanélküli járadékra való jogosultság egyik feltételét nem a tényleges munkavégzés hiányához, hanem a munkaviszony hiányához kötötte, az Flt. indítványnyal támadott rendelkezései folytán sérül-e az Alkotmány 17. §-a, valamint az Alkotmány 70/E. §-ában megfogalmazott szociális biztonsághoz való jog.

2.1. Az indítványozó érvelésében hivatkozott a munkavállaló által munkáltatója ellen munkaviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítására és eredeti munkakörbe való visszahelyezésére indított munkaügyi per jogkövetkezményeire. Ezért az Alkotmánybíróság röviden áttekintette az Mt. fentiekre vonatkozó szabályozását.

Az Mt. hatálybalépésével megszüntette a munkáltatónak a munkavállalóval szemben gyakorolható fegyelmi jogkörét. A szabályozás - az Mt. 96. § (1) bekezdés a)-b) pontokban meghatározott feltételek fennállása esetén - mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára megengedi a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetésének lehetőségét.

A munkáltató és a munkavállaló egyaránt (az Mt. 202. § c) pontja alapján) a másik fél rendkívüli felmondása esetén az intézkedés közlésétől számított harminc napon belül keresetlevelének a munkaügyi bírósághoz történő benyújtásával [az Mt. 199. § (1)-(3) bekezdésére figyelemmel] munkaügyi jogvitát kezdeményezhet.

A keresetnek a munkaügyi jogvita esetében az intézkedésre általában nincs halasztó hatálya. Az Mt. 201. §-ának második mondata a fentiek alóli kivételeket, azaz azokat a munkaügyi bírósághoz benyújtott kereseteket nevesíti, amelyek halasztó hatállyal bírnak. Az Mt. 1992. július Tjei hatálybalépésekor - az Mt. 201. § második mondata alapján - a rendkívüli felmondás ellen benyújtott keresetnek az intézkedés végrehajtására halasztó hatálya volt. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló 1995. évi LV. törvény 48. §-a az Mt. 201. §-át akként módosította, hogy a rendkívüli felmondás ellen benyújtott kereset halasztó hatályát megszüntette. Az Mt. jelenleg hatályos - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló 1999. évi LVI. törvény 20. §-ának (2) bekezdésével módosított - 201. §-a értelmében a munkavállaló keresetindításának nincs halasztó hatálya a munkáltatói intézkedés (rendkívüli felmondás) végrehajtására.

A fenti módosítás egyik következménye, hogy a halasztó hatály megszüntetésével, a munkaviszonya jogellenes megszüntetése megállapítása iránt keresettel élő munkavállaló munkajogi státusza nem marad esetleg hosszú ideig függő jogi helyzetben, hanem jogviszonya megszűnik. A munkáltató a munkavállalóval a munkaviszony megszüntetésekor (az Mt. 97-99. §-ai alapján) köteles (az utolsó munkában töltött napon) elszámolni és részére meghatározott tartalmú igazolást, illetve működési bizonyítványt adni.

A felek közötti munkaviszony megszűnését az esedegesen közöttük indult munkaügyi jogvita nem érinti, ezért nincs akadálya annak, hogy a munkavállaló - a fenti munkaügyi per tartama alatt - munkanélküli járadékra váljék jogosulttá.

2.2. Az Alkotmánybíróság már számos határozatában foglalkozott a szociális jogok alkotmányossága kérdéskörével. Ennek során az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint "az 'általános rendelkezések' körében található tétel vizsgálata az 'alapvető jogok és kötelezettségek' körében fellelhető alkotmányos rendelkezések tükrében - éppen azokkal mutatott szoros összefüggése miatt - végzendő el. Így a 17. §-ban foglalt szociális intézkedések a 70/E. § előírásaival egyetemben vizsgálandók." (3/D/1998. AB határozat, ABH 1999, 642, 644.)

Az Alkotmánybíróság - elsőként az 1588/B/1991. AB határozatában - kiemelte, hogy a hivatkozott rendelkezések az állampolgárok védelmét és a róluk való gondoskodást kötelezővé teszik. Ugyanakkor megállapította, hogy "[a]z alaptörvény azonban a védelem és gondoskodás jogintézményeit és mértékét részletesen nem tartalmazza. Az alkotmányi előírások megvalósítása - számos feltételtől függően - változó és folyamatos törvényhozási, jogalkalmazási, önkormányzati és társadalmi feladat." (ABH 1994, 510, 511.)

Az Alkotmánybíróság - a szociális biztonságot konkrétan rögzítő alkotmányi szakaszt értelmezve - a 32/1998. (VI. 25.) AB határozatában kimondta, hogy "az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához." (ABH 1998, 251, 254.)

Az Alkotmánybíróság a 31/1990. (XII. 18.) AB határozatában hangsúlyozta, hogy a rászorulókról való gondoskodás esetén nem a szociális jogok tekintetében fennálló alanyi jogról, hanem állami feladatról van szó. (ABH 1990, 136, 142.) Az államnak az Alkotmányból levezethető kötelezettsége ezen feladat ellátásához szükséges intézményi háttér biztosítása, a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerének megszervezése, és működtetése. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 163.]

Az Alkotmánybíróság a 600/B/1993. AB határozatában azt is leszögezte, hogy az államnak a polgárai felé fennálló kötelezettségei az Alkotmányban általános jelleggel szerepelnek, és nem jelentenek alanyi jogot egy bizonyos meghatározott jövedelem megszerzéséhez vagy ellátásban való részesüléshez (ABH 1993, 671, 672.). E körben a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait, s az egyes ellátási formákat jogosultsági feltételekhez kötheti. Az ellátás igénybevételi feltételeinek meghatározásánál a jogalkotó széles körben mérlegelheti a társadalom gazdasági és szociális helyzetét. A jogalkotó tehát a gazdaság helyzetére az ellátó rendszerek teherbírására tekintettel alakíthatja a szociális ellátások körét mindaddig, amíg valamely az Alkotmányban rögzített elv (pl.: diszkrimináció tilalmának elve) nem sérül. Ebből eredően a rászorultaknak csak arra van alapvető joguk, hogy az ellátás iránt igényük elbírálása azonos szempontok alapján, tárgyilagosan, hátrányos megkülönböztetés nélkül, az elbírálásra vonatkozó eljárási szabályok korrekt alkalmazásával történjen. (292/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 874, 876-877.)

Az Alkotmánybíróság már több alkalommal vizsgálta olyan jogszabályok alkotmányosságát is, amelyek feltételeket írnak elő meghatározott ellátásra (pl.: rendszeres szociális segélyre, munkanélküli járadékra) való jogosultsághoz. Az indítványozók általában a feltételek meghatározását önmagában az Alkotmány 70/A. §-ába és 70/E. §-ába ütközőnek tartották. Az Alkotmánybíróság az ilyen indítványokat elutasította, illetőleg nem találta alkotmányellenesnek azokat a jogszabályokat, amelyek nem önmagában egy meghatározott ténynél fogva (pl. munkanélküliség) biztosítanak alanyi jogon egy adott ellátást. Az Alkotmánybíróság ezekben az ügyekben kiemelte, hogy a jogalkotó a szociális jogok érvényesítésének eszközei és mértéke tekintetében viszonylag nagy szabadságot élvez, illetve a jogalkotó más alkotmányi rendelkezések (pl. a diszkriminációt tiltó 70/A. §) keretei között szabadon határozhatja meg az egyes ellátások jogosultsági feltételeit és mértékét. [600/B/1993. AB határozat, ABH 1993, 671, 672.; 32/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 251, 253-254; 179/B/2000. AB határozat, ABH 2001 1112, 1113.]

Az Alkotmánybíróság a fentiekre figyelemmel megállapította, hogy sem az Alkotmány 17. §-ából, sem annak 70/E. §-ából nem következik az, hogy minden önhibáján kívül munkát nem végző állampolgárnak alanyi joga lenne munkanélküli járadékhoz. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is érvényesnek tekinti az Abh-ban kifejtett álláspontját, mely szerint: "A munkanélküli járadék az ellátáshoz való jog megvalósításának csak az egyik és nem kizárólagos eszköze. Nem alkotmányellenes ezért, hogy az Flt. a munkanélküli járadékhoz való jogot előfeltételekhez... kötötte." [31/1993. (V. 21.) AB határozat, ABH 1993, 242, 243-244.]

Mindezekre tekintette] az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

3. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani." Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. "általános személyiségi jog" egyik megfogalmazásának tekinti. A 23/1990. (X. 31.) AB határozat az általános személyiségi jog körébe vonja pl. a személyiség szabad kibontakozásához való jogot, az önrendelkezés szabadságához való jogot, az általános cselekvési szabadsághoz való jogot, avagy a magánszférához való jogot. (ABH 1990, 88, 94.)

Az Alkotmánybíróság már számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt tilalom alkotmányos tartalmát, az emberi méltósághoz való joggal [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] is összefüggésben. Ennek során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni." [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]

Az Alkotmánybíróság már több határozatában (pl.: 659/B/1995. AB határozat; ABH 1996, 537-539.; 179/B/2000. AB határozat, ABH 2001, 1112-1115.) folytatott le vizsgálatot - az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével összefüggésben az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltakra nézve - az ellátásra való jogosultság feltételei tekintetében. Az Alkotmánybíróság jelen indítványban foglaltak elbírálásánál is irányadónak tekinti a fenti határozatokban kialakított gyakorlatát, mely szerint nem tekinthető alkotmányellenesnek - azaz nem tekinthető olyan megkülönböztetésnek, amely az emberi és állampolgári jogokat érinti - az egy adott juttatásra való jogosultság feltételét nevesítő olyan szabályozás, amely minden érintettre nézve egységesen került meghatározásra. Miután az indítványozó által támadott rendelkezések a fentieknek megfelelnek, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

4. Az indítványozó beadványában utalt az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt bíróság előtti egyenlőség és pártatlanság elvének, továbbá az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében foglalt ártatlanság vélelme elvének megsértésére.

4.1. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése - a bírósághoz fordulás alapjoga - tartalmát az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 67.; 59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35.] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez az alkotmányi rendelkezés mindenkinek alanyi jogosultságot biztosít ahhoz, hogy jogát független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy a jogok és kötelezettségek (jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson. Jelen esetben maga az indítvány is elismeri és egyben hivatkozik az Mt. 199. §-ában biztosított munkaügyi jogvita esetén a munkaügyi bírósághoz való fordulás lehetőségére.

Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Mt. fenti rendelkezése folytán a bírósághoz való fordulás joga biztosított, ezért sem az Flt. 25. §-ának (1) bekezdése, sem az Flt. 58. § (5) bekezdésének a) valamint d) pontja nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését.

4.2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatos gyakorlatát a 26/B/1998. AB határozatában összegezte, mely során kifejtette:

"[a]z ártatlanság vélelmének lényegéből következik, hogy egyfelől az említett határozatokban érintett jogi normák körében sem feltétlen, így nem minden egyes szabályra vonatkozik, másfelől az említett körbe nem tartozó, azon kívül eső jogszabályi rendelkezések tekintetében nem érvényesül általános jelleggel, főszabályként. A jogi normák utóbb említett körében esetenként vizsgálandó, hogy az adott jogszabály az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével összefüggésben áll-e, ha igen, a felelősség megállapításának kérdésével olyan szoros kapcsolata állapítható-e meg, amely ez utóbbival egyazon körben indokolja az alkotmányos védelmet."

(ABH 1999, 647, 650.)

Az Alkotmánybíróság - értékelve az indítványozó által sérelmezett rendelkezéseket- megállapította, hogy azok az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében foglalt alkotmányi tétellel nincsenek alkotmányjogi szempontból értékelhető összefüggésben, ezért az említett rendelkezések sérelmére hivatkozó indítványi részt elutasította.

4.3. Az indítványozó beadványában utalt az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog megsértésére. Az Alkotmánybíróság e körben arra a megállapításra jutott, hogy az indítványozó által jelzett probléma tekintetében a jogorvoslathoz való - Alkotmányban biztosított - jog nem sérült.

Az indítványozó beadványában maga is részletesen megjelölte azokat a fórumokat, illetve azok konkrét határozatait, melyek ügyét első-, továbbá másodfokon elbírálták. Az Alkotmánybíróság már egyik korai határozatában kifejtette, miszerint "a jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy [...] ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége." [5/1992. (I. 30.) AB határozat ABH 1992, 27, 31.]

Tekintettel arra, hogy az indítványozó által jelzett ügyben a jogorvoslat biztosított volt, s az indítványozó azzal élt is, ezért a jogorvoslat hiányán alapuló alkotmányellenesség fel sem merült.

5. Az Alkotmánybíróság hatáskörét a róla szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-a határozza meg. Az Abtv. 1. § b) pontja alapján az

Alkotmánybíróság hatáskörébe jogszabály, valamint állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik, a h) pont alapján pedig az Alkotmánybíróság eljár mindazokban az ügyekben, amelyeket törvény a hatáskörébe utal.

Sem az Abtv., sem más törvények nem biztosítanak azonban az Alkotmánybíróságnak olyan hatáskört, amellyel valamely jogszabály alkalmazásának alkotmányosságát vagy törvényességét vizsgálhatja, így nincs törvényi lehetősége a jelen indítványban felvetett, a munkaügyi központoknak a munkanélküli járadék folyósításával kapcsolatos joggyakorlatának a felülvizsgálatára sem.

Ezért az Alkotmánybíróság a munkaügyi központok jogalkalmazási gyakorlatának felülvizsgálatára irányuló indítványi részt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § b) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2003. április 15.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró