Az élettársak és vagyoni viszonyaik (HVG-ORAC, 378 A/5 oldal, 2010.)

különös tekintettel a magyar ítélkezési gyakorlatra és a házasságon kívüli partnerkapcsolatok szabályozási megoldásaira Európában

Kiadással kapcsolatos információk

© Dr. Szeibert Orsolya Ph.D, 2010

© HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2010.

A kézirat lezárva: 2010. március 30.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel - elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon - a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978 963 258 096 8

Budapest, 2010

A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása

Internet: www.hvgorac.hu

E-mail: info@hvgorac.hu

Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezető igazgatója

Felelős szerkesztő: Dr. Szentpétery Petronella

Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Előszó

A kötet olyan témát dolgoz fel, amely Magyarországon is igen aktuális - bár nem elsősorban az utóbbi évek jogszabályi változásai miatt - hosszú évek óta az. A "klasszikus", mondhatni hagyományos (férfi és nő közötti, be nem jegyzett) élettársi kapcsolatok száma folyamatosan nő és szerepük is megváltozni látszik. A jogalkalmazók számára ez valóban évek óta vet fel problémákat, hiszen az élettársi viszonyok megszakadását követően a partnerek nem feltétlenül rendezik megállapodással helyzetüket, hanem bírósághoz fordulnak - elsősorban - vagyoni igényeikkel. A kötet lezárásakor hatályos 1959. évi Ptk. 1977 óta tartalmaz néhány rendelkezést az élettársak vonatkozásában (melyeket 1996-ban és 2009-ben módosítottak), de ezek teljesen érthetően kevésnek bizonyultak a vagyoni viták könnyed jogi megoldásához, különös tekintettel arra, hogy az élettársak fogalma is folyamatosan igényli az ítélkezési gyakorlat kreatív hozzáállását. (Az új Ptk. - egyelőre nem ismert időpontban történő - hatálybalépése éppen az élettársak körét illetően nem vagy nem feltétlenül érinti a hatályos jogalkalmazói gyakorlatot.)

A téma jelzett aktualitását adták továbbá éppen az új Ptk. kodifikációs munkálatai és az a figyelem, amellyel az európai országokban az utóbbi időben az élettársi viszony és általában a házasságon kívüli partnerkapcsolatok felé fordulnak. Releváns magyar jogszabályi változások alatt nemcsak a kodifikációs szakaszt kell értenünk, hanem az elfogadott új Ptk.-t, továbbá az élettársakat, bejegyzett élettársakat érintő törvényi mozgásokat is. Ezek áttekintése mellett a kötet részletesen tárgyalja számos európai ország élettársakra vonatkozó szabályozását, joggyakorlatát, ennek során a jogösszehasonlító módszer kerül alkalmazásra. Bár nemcsak a hazai, hanem az egyes európai országokbeli jogalkotási módszerek is sajátosságokat mutatnak ezen a területen - igen gyakoriak a jogszabályi változások és az ítélkezési gyakorlat is folyamatosan formálódik -, a kötet alapján általános tendenciák is megrajzolhatónak tűnnek. Ez utóbbi mellett szól a részletekbe menő történeti áttekintés, illetve a demográfiai-szociológiai fejezet.

Noha a kötet számos kérdésben a jogalkalmazók számára kíván eligazítással szolgálni, a jelen munka másik célja a kétség megmutatása - parafrazálva Eco szavait, aki a Gondolatok a háborúról*[1] című írásában a Collodi Pinocchiójában szereplő Szóló Tücsök szerepét állítja szembe a decision maker szerepével. Míg a döntéshozónak cselekednie kell, s egy bizonyos határ után el kell tekintenie az árnyalatoktól és bizonytalanságoktól, addig a Szóló Tücsök feladata a kétség felkutatása és megmutatása.

Végül köszönettel tartozik biztatásukért és állandó szellemi támogatásukért Weiss Emiliának és Harmathy Attilának - akik egyetemen professzorai, s a kötet alapjául szolgáló tudományos értekezés konzulensei voltak, jelenleg tanszéki kollégái -; valamint fiainak, Andrásnak és Gergelynek.

A szerző

I. Általános kérdések

A házasságon kívüli partnerkapcsolat mint kifejezés értelmezési módja - a házasságon kívüli partnerkapcsolatok alaptípusai - a tipizálási megoldások és azok összetettsége - az élettársi kapcsolat mint komplex társadalmi és jogi jelenség.

1. Bevezetés

A XX. század második felében mind a társadalom, mind a jog - előbbi hamarabb, utóbbi később - szembesült azzal, hogy az alapcsalád, az ún. nukleáris család, melyet a házasságban élő szülők és az ebből a kapcsolatból származó gyermekek alkotnak, átala­kulóban van. Azoknak a családi viszonyoknak a szakadása, szakadozása, amelynek keretei között mind a társadalom által elfogadott, mind a jog által elismert módon éltek együtt az érintettek, az ún. tényleges családi kapcsolatok megjelenését eredményezte. A szakirodalom ezt az elnevezést arra a jelenségre alkalmazza, amikor olyan személyek élnek - érzelmi kötődésük vagy némiképp a kényszer által előidézett helyzetekben - "családi" viszonyban, akiknek ilyen jellegű kapcsolatáról a jog nem vesz tudomást, ahhoz jogkövetkezményeket nem fűz. Ez a fenti megkülönböztetés nem véletlen: a tényleges családi kötelékek egy része partnerek között, másik része ugyanakkor szülő-gyermek viszonylatban alakul ki. Az előbbinek tipikus megjelenési formája az élettárs kategóriája, utóbbinak a mostohaszülő-mostohagyermek, nevelőszülő-nevelt gyermek viszonya. (Nem szólva a két szituáció egymásra vetülése eredményeképpen előállt helyzetről, ha élettársi kapcsolatban élő szülők nevelik közösen nem vagy nemcsak közös, hanem mindkettejük másik kapcsolatából származó gyermekeit.)

Az, hogy a társadalmi jelenségek és a jogi szabályozás nem fedi egymást, érthető, a jog a maga viszonylagos merevségével, állandóságra törekvésével nem tudja követni a társadalomban lezajló változásokat, amelyek az utóbbi évtizedekben mindenképpen felgyorsultak. Másik kérdés természetesen, hogy egyáltalán feladata lenne-e a jognak ezeknek a változásoknak, így jelen esetben a család terén, hogy stílusosan fogalmazzunk, a családi otthonban bekövetkező változásoknak a követése. A társadalmi valóság és a jog kapcsolata sajátos: a társadalom alkotóinak, a tényleges társadalmi jelenségek létrehozóinak és alakítóinak a magatartása igen sok tényező függvénye, ezek közül a jog csak egyik, bár kétségkívül fontos tényező. Amennyiben - a családjog területén maradva - mélyrehatóak a változások és már nemcsak azok élnek partnerkapcsolatban vagy akár szülő-gyermek kapcsolatban, akiknek ilyen magatartását a jog elismeri és pozitív jogkövetkezményekkel honorálja, a változásokat előbb-utóbb a társadalomkutató, szociológus, statisztikus, demográfus, illetve a jogalkotó is észleli. A jogalkotó elgondolkodhat: elégséges-e a változások regisztrálása, azok mozgatórugóinak kutatása, az összefüggések feltárása vagy tenni is indokolt-e. Ami az aktív hozzáállást illeti, természetesen függ attól, hogy az esetlegesen elvégzett vizsgálat milyen következtetésekre ad alapot.

Így a változások puszta észlelése, azok összefüggésrendszerének esetleges és kívánatos felmérése után a jogalkotóé a döntés. Ragaszkodhat az addig megfogalmazott jogszabályok, az azok mögött álló erkölcsi, jogpolitikai gondolat fenntartásához, de egyéb módon - bár ez kétségtelenül közvetett megoldás -, akár éppen a jog erejével, annak fenntartásával és a változtatás megtagadásával jelezheti: nem a jogi rendelkezéseknek kell követniük a társadalmi valóság hullámzását - a jog által képviselt elvek, kiindulópontok megőrzésre méltók. Ezt az álláspontot természetesen nemcsak azáltal képviselheti, ha nem "nyúl" a hatályos jogszabályokhoz, hanem azáltal is, ha éppen annak érdekében módosítja a szabályrendszert, hogy határozottan kifejezésre juttassa: a társadalmi változások ellenére nem óhajt "újfajta" vagy legalábbis gyakoriságukat tekintve kétségtelenül újabb megoldásokat, szokásokat támogatni. (Noha ez valamennyi jogterületre vonatkoztatva igaz, példaértékűen megjelenik a családjog intézményeit tekintve, többek között éppen a dolgozat tárgyát képező házasságon kívüli partnerkapcsolatok megítélését illetően.)

Végül a jogalkotó határozhat úgy is, hogy a jognak követnie kell a társadalom mozgását, eleget kell tenni a társadalmi igényeknek. Jelen esetben ez azt jelentheti, hogy a családformák, családi kapcsolatok alakulásának megfelelően kell a jogszabályokat módosítani, alakítani. Ezzel összefüggő, de mégis önálló kérdés, hogy való­jában mennyire mérhető fel a tényleges társadalmi igény, illetve pontosan mire is irányul ez az igény.

A fentiekben jelzett és a családi kapcsolatokat alapjaikban érintő változások közül az alábbiakban az élettársi kapcsolat, pontosabban a házasságon kívüli partnerkapcsolat jelenségét tekintjük át. Azzal a megjegyzéssel, hogy a családot, házasságot, gyermekek születésszámát érintő, ezekben megmutatkozó változások - gondolunk itt a házasságkötési és a gyermekvállalási életkor kitolódására, valamint különösen a házasságok csökkenő tartósságára és a bontások számának nagyarányú növekedésére - nyilvánvalóan nem határolhatóak el egymástól.

Az élettársi kapcsolatok, pontosabban házasságon kívüli partnerkapcsolatok vizsgálatának aktualitása a statisztikák tükrében nyilvánvaló: azoknak a száma, akik nem házasságban, de partnerkapcsolatban - élettársi kapcsolatban - élnek, folyamatosan nő, s különösen jelentősen az utóbbi tizenöt évben változott. Míg Magyarországon 1970-ben a párkapcsolatban élő 20-49 éves korcsoportú nők 2-2,3 százaléka, 1990-ben - korcsoporttól függően - 4,7-6,7 százaléka élt élettársi kapcsolatban, addig 2002-ben ezek a számok megnőttek: a párkapcsolatban élő nők - korcsoport szerint - 7,7-46,3 százaléka élt élettársi kapcsolatban. Különösen figyelemreméltó, hogy a 25-29 éves korosztályban ez az arány 26 százalék, a 30-34 évesek között 14,6 százalék volt.*[2] Noha a későbbi életkor elérésével is nő az élettársi kapcsolatban élők aránya a korábbi évtizedekben elért százalékos mutatókhoz képest: a 35-39 évesek között 9,0, a 40-44 éveseket tekintve 7,7, majd a 45-49 évesek körében 10,2 százalék - a legmagasabb az arány mégis a legfiatalabb vizsgált korcsoportban: 46,3 százalék. Ez utóbbi adat a gyengülő házasodási kedvre és így arra figyelemmel, hogy ebből a korosztályból egyre kevesebben élnek házasságban, csupán annyit jelent, hogy húszas éveik elején járó és partnerkapcsolatban élő nők majdnem fele élettársként él. A kérdés azonban így is óhatatlanul felvetődik: kik azok, akikről állítható, hogy élettársi viszonyban élnek. Pontosabban: bizonyosak lehetünk-e abban, hogy azok, akik magukat élettársi kapcsolatban élőnek vallják, ténylegesen olyan kapcsolatban élnek-e, amely élettársinak mondható, s főleg, annak minősülne-e a hatályos magyar szabályozás és különösen a Ptk. szűkre vett rendelkezését alkalmazó bírói gyakorlat értelmében is?

2. Élettársi kapcsolat - házasság - házasságon kívüli partnerkapcsolat

Az élettársakról egy ismérv bizonyosan tudható: nem házastársak, nincs közöttük házassági kötelék. Természetesen bizonyos egyéb feltételeknek rendszerint meg kell felelniük, hiszen a köznyelv sem nevezné élettársi kapcsolatnak a házasságon kívüli rövid időtartamú, pusztán nemi kapcsolatra vagy éppen a konyha közös használatára szorítkozó viszonyt. Éppen ellenkezőleg: rendszerint a házasok módjára történő, házasságszerű együttélés megvalósulása jelentkezik követelményként - legalábbis a jog, jogalkotó oldalán. Nem bizonyos - ahogyan hangsúlyoztuk is -, hogy ez megfelel a köznyelvben is tükröződő társadalmi felfogásnak. A kifejezés vizsgálata továbbá azért sem érdektelen, mert a tényleges családi kapcsolatok előtérbe kerülése, a velük való foglalkozás szükségessége messze nem csak magyar jelenség - hasonló társadalmi mozgás, a szerepek hasonló változása, a családformák hasonló módosulása zajlik Európában, de akár az Amerikai Egyesült Államokban is.

Az, hogy a magyar látókörön túl tekintsünk, s feltérképezzük, hogy egyes európai államok jogrendszerei hogyan reagálnak a fenti változásokra, nem haszontalan vállalkozás, különösen a családjogi rendelkezéseket is tartalmazandó új Ptk. megalkotása kapcsán nem az. Az összehasonlítás azonban feltétlenül szükségessé teszi a vizsgált jogintézmény azonosíthatóságát, azt, hogy bizonyosan ugyanannak a jelenségnek az áttekintésére és összevetésére kerüljön sor. A definiálást, pontosabban az élettársi kapcsolat világosabb behatárolását az a nem kétséges tény is indokolja, hogy az élettársi kapcsolat kifejezés - egyszerűen nyelvi okoknál fogva - pontosan csak magyar viszonylatban értelmezhető.

A fentiek tükrében indokolt a kapcsolat házasságon kívüli jellegéből kiindulni, s azt vizsgálni, hogy egyes európai országokban milyen házasságon kívüli együttélési formák léteznek, nyernek jogi elismerést. Az Európai Unió tagjaként nyilván­valóan elsődlegesen az európai tendenciáknak lehet jelentősége, de a vizsgálat nem véletlenül szorítkozik erre a kontinensre, pontosabban annak is egy részére.*[3] A családjog "országutaktól távol eső jogterületként"*[4] elsődlegesen az egyes jogrendszerek hagyományaira épül (bár bizonyos fejlődési irányvonal általánosságban is megfigyelhető), így nem kerülnek áttekintésre az arab, ázsiai országokban a házassági jog terén tapasztalható változások. Ami Európát illeti, még ezen a szűkebb körön belül is a házassági köteléki jog fejlődése és jelenlegi jogi szabályozottsága kínál megfelelő kiindulópontot az élettársi kapcsolat vizsgálatához.*[5] A házasság valamennyi vizsgált ország jogrendszere szerint olyan jogilag szabályozott szövetség - szerződés vagy intézmény, hogy melyik szerep dominál, változó -, amely jogszabályban meghatározott módon jön létre és szintén jogszabályban meghatározott módon szűnhet meg. Ez a kötelék számos joghatást von maga után és tipikusan a legelismertebb, privilegizált partnerkapcsolat. Annyiban feltétlenül egyértelmű intézmény, hogy funkciójának vizsgálata nélkül megállapítható, kik élnek házasságban.

Noha a házassághoz kapcsolódó egyes jogkövetkezmények vonatkozásában - akár a magyar jog szabályai szerint is - nem jelentéktelen kérdés, hogy a házasság mögött valóságos életközösség is fennáll-e, azok, akiket házastársi kötelék fűz össze, pusztán ebből a szempontból homogén csoportot alkotnak. (Legalábbis európai értelemben: alapul véve a monogámia követelményét, de számolva az azonos neműek közötti házasság lehetőségével.) Éppen eltérő a helyzet azokat a személyeket illetően, akik partnerkapcsolatuk alapjául nem a házasságot választják. A házasságon kívüli partnerkapcsolatban élők egészen bizonyosan heterogén halmazt alkotnak, így az élettárs kifejezés óvatos alkalmazást kíván.

3. A házasságon kívüli partnerkapcsolatok alaptípusai

Bejegyzésen, szerződésen, tényleges együttélésen alapuló kapcsolatok - különneműek és azonos neműek partnerkapcsolatai - opt-out és opt-in rendszerek - szerződési alapon álló vagy státuszt nyújtó kapcsolat - eltérések az élettársak számára biztosított védelmi szint mélységének eltérései alapján.

Házasságon kívüli partnerkapcsolat alatt még Európában sem értjük minden jogrendszerben ugyanazt. A világos definiálást megnehezíti az, hogy folyamatosan mozgásban lévő, fogalomrendszerében nem letisztult jogterületről van szó. Az alábbiakban ezért csak a tipizálás alapvető szempontjait emeljük ki.

Nyilvántartásba vétel vagy elismert kapcsolat regisztrálás nélkül

Meghatározó különbséget von maga után a kapcsolat regisztrálásának lehetősége, illetve kötelezettsége. Ismeretes olyan partnerkapcsolat, amelynek mind létrejötte, mind élők közötti megszűnése regisztrációhoz kötődik. A jogalkotó dönthet úgy, hogy a kapcsolat csak és kizárólag a felek akaratnyilvánításának bejegyzésével jön létre - ez esetben a regisztrálás kötelező aktus. Tisztán jogpolitikai döntés annak rendezése, hogy egy ilyen intézményhez, amelynek kezdő és azt lezáró időpontja házassághoz hasonlóan kétségtelenül meghatározható, milyen jogkövetkezményeket fűz, azaz mennyire közelíti azt a házassághoz, vagy éppen mennyire hangsúlyozza a regisztrálás ellenére a két intézmény differenciáját. (Figyelemre méltó, hogy a regisztrált partnerkapcsolat egyes országokban a házasság felbontásához hasonló módon szűnhet meg, míg más jogrendszerekben elegendő az egyik fél erre irányuló bejelentése, amely utóbbi az illetékes hatóság részéről a másik partner értesítésének kötelezettségét vonja maga után, s természetesen előfordulnak vegyes megoldások is.)

Határozhat a törvényalkotó ugyanakkor úgy is, hogy lehetővé teszi a kapcsolat bejegyzését, ám fakultatív módon, nem kötelező jelleggel. Ez esetben a regisztráció a kapcsolat létrejötte, esetleges fennállása bizonyításához nyújt komoly, a jogalkalmazói munkát nemcsak megkönnyítő, hanem azt stabilizáló segítséget. Természetesen azonnal felmerül a kérdés, hogy nem vonhat-e maga után több joghatást mind a jogok, mind a kötelezettségek terén az a tény, hogy a partnerek vállalták a regisztrálással járó nyilvánosságot. (A fakultatív regisztráció az egyes jogrendszerekben rendszerint nem jár többletjoghatásokkal, s külön jogszabály sem rendezi.)

Egy bizonyos: akár kötelező, akár csupán lehetséges a házasságon kívül együttélők számára, hogy viszonyukat ily módon némiképp formalizálják, mindig lesznek olyan párok, akik valamilyen, később még tárgyalásra kerülő okoknál fogva nem regisztráltatják és/vagy nem regisztráltathatják kapcsolatukat. Hiába keresik a házasságon kívül együttélők helyzetének bejegyzés útján történő változtatását, a jognak a valósághoz szelídítését az erre illetékesek, lehet, hogy csak a kapcsolati formákat gyarapítják.

Különnemű vagy/és azonos nemű személyek partnerkapcsolata

Újabb vetületét adja a házasság-házasságon kívüli partnerkapcsolat problémakörnek az azonos nemű személyek azon igénye, hogy a jogalkotó magas szinten legalizálja együttélésüket, ismerje azt el, tegye lehetővé, hogy partnerkapcsolatukhoz többletjogok kapcsolódjanak. Ez az igény tipikusan a házasságkötés lehetőségének megnyitására irányul, de legalábbis olyan regisztrált partnerkapcsolat létrehozásának biztosítására, amelyhez a házassággal azonos vagy szinte azonos jogok és kötelezettségek fűződnek. Minthogy ez esetben a párkapcsolatban élők nemi irányultsága alapján történő diszkrimináció megszüntetése jelentkezik követelésként, így a cél nem az élettársi kapcsolat azonos neműek számára való megnyitása, hanem a házasságkötés jogának garantálása vagy egy azzal szinte egyenértékű intézmény létrehozása. Klasszikusnak mondható az a tétel, amely aszerint differenciál a különneműek és az azonos neműek házasságon kívüli partnerkapcsolatai között, miszerint a különneműek nem kívánnak házasságot kötni, az azonos nemű partnerek ellenben nem köthetnek házasságot. Bár ez a megközelítés a különnemű élettársak helyzetét erősen leegyszerűsíti, az alaphelyzetet mégis jól megvilágítja. Azt nem feltétlenül tudjuk, hogy melyik különnemű pár miért nem köt házasságot, de azt igen, hogy az azonos neműek - többnyire - miért nem teszik ezt: a házasság intézményét számos állam joga - és tegyük hozzá, a nemzetközi és európai emberi jogi egyezmények is - férfi és nő kapcsolataként definiálják.*[6]

Az azonos nemű partnerek számára rendszerint nem ütközik tilalomba informális élettársi kapcsolat létesítése, ám ez messze nem juttatja érvényre nemi orientáció szempontjából óhajtott egyenlőségüket a különnemű partnerekkel. Számukra a regisztráció bevezetése, különösen annak kötelező volta, maga a házasságkötéshez hasonlatos aktus, továbbá természetesen a velejáró joghatások széles köre és így társadalmi elismerésük képezi a célt. Ez semmiképpen nem igaz a különnemű partnerekre, esetleges informális élettársakra, több oknál fogva sem. Az egyik ok az az alapvető különbség, amely az érintettek magatartásában észlelhető: míg az azonos nemű partnerek maguk lépnek fel jogaik és érdekeik érvényesítése érdekében és céljuk határozottan körülírható, azonosítható, addig a házasságban nem élő különnemű partnerek nem jelentkeznek ilyen mozgalmakkal. Másrészt a különnemű élettársak bizonyos hányada elképzelhetően valóban szabadságát kívánja megőrizni.

Ez nem jelenti azt, hogy a házasságon kívül együttélő különnemű partnerek helyzetének megváltoztatása mint probléma - elsősorban annak érdekében, hogy jobbítsanak a gyengébb fél, a gyengébb érdekérvényesítési képességgel rendelkező fél vagyonjogi védtelenségén - ne merülne fel a családjogi jogszabályok előkészítői, azok felülvizsgálói részéről, de az bizonyos, hogy a civilszféra oldaláról kevesebb a kezdeményezés. (Nemzetközi családjogi konferenciákon is folyamatos aktualitású témaként jelentkezik az élettársak, pontosabban a házasságon kívüli partnerkapcsolatban élők jogállása). Önmagában persze a szerveződés hiánya nem lenne magyarázat, az több okkal indokolható, ám annyit mégis feltétlenül jelez: nem bizonyos, hogy az élettársak többségének van igénye arra, hogy kapcsolatuk több joghatást vonjon maga után - ez az igény inkább a jog, a jogalkotó részéről vetődik fel.

Annak ellenére azonban, hogy az azonos nemű partnerek megmozdultak céljuk érvényesítése érdekében, a különnemű partnerek viszont nem mozdultak egyáltalán, vagy ha mégis, akkor nem igazán a feltétlen regisztráció és olyan intézmény garantálása irányába, amely a házassághoz hasonló jogállást eredményez számukra, a jogalkotó nem egy jogrendszerben olyan megoldást teremtett, amely a két helyzetet összemosta és egységesen igyekezett megoldani. A két alapszituáció azonban más megközelítést kíván, nemcsak magánjogi - és ezen belül elsősorban családjogi - szempontból, hanem különösen közjogi, alkotmányjogi szempontból. Egyik oldalról a házasság és az élettársi kapcsolat áll egymással szemben, a kérdés a köztük lévő különbségek felmérése és a döntés: a két kapcsolat hasonló vonásai elégséges módon indokolják-e a különbözőségek áthidalását.

Változatos megoldások a fenti két szempont eltérő ötvözése alapján

A partnerkapcsolatok rendszere az egyes jogrendszerekben így nagyon változatosan alakulhat és alakul is. Egyes országok megnyitották a házasság kapuit az azonos nemű partnerek előtt, akár úgy, hogy a házasság minden joghatását maga után vonó, államilag teljes körűen elismert kapcsolat született, akár úgy, hogy bizonyos, a kötelékből egyébként törvény szerint folyó következményeket fenntartottak a különnemű partnerek számára. (Tipikusan gyermek közös örökbefogadása, illetve a mesterséges megtermékenyítési eljárásban való részvétel készteti a jogalkotót megtorpanásra.) Egyes jogrendszerek a regisztrált partnerkapcsolat intézményét vezették be - de a két megoldás nem feltétlenül vagylagos: akad példa arra, hogy a házasság fogalmi körének fenti kiterjesztése mellett kerül sor a bejegyzett partnerkapcsolat lehetőségének biztosítására.

Ha létezik bejegyzett partnerkapcsolat, kérdés, hogy milyen alanyi körre terjed ki a hatálya és milyen jogkövetkezményeket von maga után. Európa nem egységes ezen a téren sem. Amennyiben a bejegyzett partnerkapcsolat a házasságból fakadó minden vagy majd’ minden jogot biztosít, akkor lényegében, még ha nem is nevezik nevén, az azonos nemű párok számára rendelkezésre álló "házasság"-ról van szó. Önmagában azonban az, hogy megalkotását ennek az igénynek a kielégítése vezérelte, még nem akadálya annak, hogy ettől a lehetőségtől - mint a házasságnál, ha másért nem, elnevezésével és csekély mértékben, de mindenképpen eltérő új partnerkapcsolati formától - elzárják a különnemű párokat. Így egyes jogrendszerek a regisztrált partnerkapcsolat lehetőségét fenntartják az azonos nemű párok számára, míg más országokban a különneműek is létrehozhatják. Ami a jogkövetkezményeket illeti, bármilyen nemi orientációjú párok számára is legyenek nyitva a kapuk, lehetséges, hogy a jogalkotó nem a házassághoz való hasonlóságot, hanem éppen ellenkezőleg: az attól való különbözőséget törekszik hangsúlyozni. Ez utóbbi esetén a regisztrált kapcsolat jól elkülöníthető a házasságtól. Az egyes jogrendszerek különböző mértékben teszik lehetővé a bejegyzett partnerkapcsolat és a házasság hasonlóságát.

Azon a térképen, amelyet akkor kapunk, ha felvázoljuk, hogy melyik ország milyen partnerkapcsolatot tesz lehetővé, találunk még egy színt: a nem bejegyzett párkapcsolatokat, mondhatjuk az élettársi viszonyokat. A tarkaság ezen a téren is megmutatkozik:

A fenti fejlődés létrehozta a különneműek által megköthető házasság és a tényleges együttélésen alapuló, jogilag egyáltalán nem vagy nagyon kevéssé szabályozott élettársi kapcsolat közötti átmeneteket. Ami az azonos neműek párkapcsolatait illeti, egyes európai államok lehetővé tették azonos nemű személyek házasságkötését - amely szűk kivételektől eltekintve a különneműek házasságával azonos joghatásokat eredményez, más államok bevezették a bejegyzett partnerkapcsolat*[7] intézményét. Ez utóbbi egyes jogrendszerekben csak az azonos neműek számára ad lehetőséget az együttélés állami elismerésére - így van ez például Dániában és Svédországban, így volt Norvégiában -, a szabályozás azonban nagyon széles körű jogokat garantál az érintetteknek. Találunk arra is példát azonban, amikor a jogalkotó a bejegyzett partnerkapcsolat kapuját a különnemű személyek előtt is megnyitja, ahogyan ez Hollandiában, illetve Spanyolország néhány önálló tartományában történt.

A bejegyzett partnerkapcsolat kifejezéssel rendszerint azt a partnerkapcsolatot jelölik, amely meglehetősen tág körben nyújt jogokat (és támaszt kötelezettségeket); egyes országok azonban ennél kevésbé biztos - kevésbé biztonságos - jogi helyzetet garantálnak az azonos nemű személyek számára, erre például szolgál a francia Pacs, illetve a belga cohabitation légale.

Ismét különbséget mutat, hogy ez a forma mennyiben áll rendelkezésre azonos, illetve különnemű személyek számára. A különnemű személyek párkapcsolatai a házasságon és a tényleges együttélésen alapuló, jogilag kevéssé védett élettársi kapcsolat közötti térben kevésbé változóak. Többféle formájuk elsősorban éppen azért alakulhatott ki, mert az azonos nemű személyek számára életbe léptetett új jogi utat alternatívává tették a különneműek számára is, mint ahogyan ez történt a francia Pacs esetében. Emellett érzékelhető egy lassú folyamat, melynek részeként itt-ott több jogot biztosítanak a hagyományos élettársi kapcsolatban élőknek, ám ez lényegesen vontatottabban megy végbe.

Attól függetlenül, hogy milyen nemi hovatartozású személyek élnek a partnerkapcsolatban - bár mégis elsősorban a különneműek élettársi kapcsolatára jellemzően -, két típusukat lehet megkülönböztetni annak alapján, hogy milyen feltételeket kíván meg az adott jogszabály az élettársi kapcsolat keletkezéséhez.*[8] A tényleges modellt követve a jog nem igényli a partnerek élettársi kapcsolat keletkezésére irányuló akaratnyilatkozatát, hanem annak tulajdonít jelentőséget, hogy az élettársak bizonyos ideig valóban együttéltek (ez az idő lehet rövidebb tartamú is, amennyiben a feleknek ebből a kapcsolatból közös gyermeke származott). A formális modell szerint a kapcsolat akkor nyer állami elismerést, ha a felek az ennek a létrehozására irányuló nyilatkozatot megteszik, illetve a szükséges okiratot aláírják. (Ez a megkülönböztetés részben érinti a regisztráció feltételét, de nem teljesen azonos azzal.)

"Opt-out" és "opt-in" rendszerek

Attól függően, hogy a házasságszerű együttélés elismerésének alapjául a valóságos együttélés - illetve fokozott hangsúllyal a közös gyermek léte - szolgál, vagy, éppen ellenkezőleg, a partnerek megállapodása, illetve nyilatkozata, az ún. opt-out és opt-in rendszereket különböztethetjük meg. Az előbbire az jellemző, hogy a házasságon kívül együttélők - elsősorban különnemű partnerek - mind szélesebb körére vonatkozóan igyekszik a jogalkotó rendezést nyújtani. A jogi rendezés szintje, mértéke és jellege természetesen nagyon különböző attól kezdődően, hogy jogszabály definiálja az élettársak fogalmát, egészen addig, hogy külön és részletesebb szabályozást alkot. Lehetséges az is azonban, hogy az opt-out rendszer mindössze annyit jelent, hogy egyes polgári jogi eszközöket, megoldásokat a bírósági gyakorlat rendszeresen elfogad az élettársi vagyonjogi igények elbírálása során. Az opt-out rendszer erőteljesebben igyekszik védeni a gyengébb felet, ugyanakkor tipikus problémaként jelentkezik az önrendelkezési jog érvényesítésének lehetősége, illetve az, hogy hol húzódnak ennek a lehetőségnek a határai: köthetnek-e a felek olyan értelmű megállapodást, hogy viszonyukra ne legyenek alkalmazhatóak a kapcsolatra egyébként irányadó és alkalmazást kívánó - vagy legalábbis tűrő - jogszabályok. További kérdés, hogy ha ilyen megállapodás megengedett, akkor kizárhatóak-e teljes egészében a hatályos jogszabályok vagy csak a joghatások bizonyos mértékű módosítására van a feleknek lehetősége.

Ehhez - zárójelben, de mégis hangsúlyozottan - hozzá kell tennünk, hogy olyan felvetésekről van szó, amelyekre az egyes jogrendszerek egyelőre nem adnak egyértelmű válaszokat. A házasságon kívüli partnerkapcsolatok joga távol áll a letisztultságtól, de ugyanez elmondható a családjogi vonatkozású megállapodásokra általánosságban. Annak is nehéz meghúzni a határait, hogy meddig terjed a házastársak önrendelkezési joga, amely érintheti a partnerkapcsolatot, de érintheti a közös gyermeket is; ehhez képest további probléma az élettársi szerződéseké, amelyek ugyanolyan mélységben meghatározhatják a - különösen vagyonjogi - partneri viszonyokat, mint egy házastársak közötti megállapodás. Az élettársak közötti szerződések további vetülete, amely a gyakorlatban fel-felmerül: megállapodhatnak-e abban, hogy a házastársi vagyonjogi rendelkezéseket kívánják egymás közötti viszonyukban alkalmazni. (Ettől a bírósági gyakorlat tipikusan elzárkózik.)

Az opt-in modell ahhoz, hogy a felek bizonyos jogkövetkezményekkel számolhassanak, szükségessé teszi a partnerek aktív magatartását, s így a kapcsolat vállalását. Az adott jogi megoldás függvénye, hogy ez megállapodást kíván vagy nyilatkozattételt, tipikusan regisztrálási igénnyel. Ahogyan az opt-out megoldás azt a szempontot helyezi előtérbe, hogy a felek - illetve számos esetben hangsúlyozottan az egyik fél a másikkal szemben - valamiféle védelmet élvezzen(ek), addig az opt-in rendszer a puszta élettársi viszony formátlanságát helyezi előtérbe, s védi azoknak az érdekét, akik nem óhajtják azt, hogy magából az együttélésből bizonyos jogkövetkezmények származzanak. Ennek a rendszernek is megtalálható a maga problémaköre: elsősorban azért, mert nyilvánvalóan mindig lennének olyan élettársak, akik nem óhajtanak "bejelentkezni", s ha ez a kör nagy, akkor könnyen célt téveszthet a jogalkotó, hiszen sokan kívül maradnak a jog védőernyőjén.

Eltérések adódnak abból is, hogy egyes élettársi, házasságon kívüli partnerkapcsolati formák szerződéses jellegűek vagy státuszt keletkeztetnek. A tényleges együttélésen alapuló viszonyok tipikusan szerződésnek, illetve szerződésre épülő kapcsolatnak tekinthetőek. A regisztráció valamely formája azonban nem automatikusan vonja maga után azt, hogy a kapcsolat státuszt eredményezzen. Függetlenül attól, hogy regisztráció, adott esetben tényleges szerződéskötés szükséges-e a kapcsolat keletkezéséhez, az élettársi viszony rendszerint nem jár a személyállapot megváltozásával. Nagyon gyakori ugyanakkor az, hogy a jogalkotó nem foglal állást ebben a kérdésben, s a szabályozás technikájából és módjából sem lehet egyértelmű következtetést levonni. Mind az állásfoglalás hiánya, mind a szándékoltan "homályos" helyzet idézhet és idéz is elő a jogalkalmazás során nehézségeket.

További szempont, amely alapján megkülönböztethetőek a házasságon kívüli partnerkapcsolatok, az, hogy milyen jellegű következmények kapcsolódnak hozzá. Ez különösen azért alakul változatosan, mert bár "házasság" alatt az európai jogrendszerek alapvetően ugyanazt az intézményt értik, jogkövetkezményei nem egységesek, s az élettársi viszony következményei csak a házassághoz képest értelmezhetőek.

Mindezek a formák nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a házasságon kívüli partnerkapcsolatok nagyon tarka képet mutatnak, s ez a sokszínűség már önmagában egész Európára, Európa jogrendszereire is teljességgel jellemző.

4. A házasságon kívüli partnerkapcsolat kérdéskörének vetületei és a kötetben vizsgált kérdések

A házasságon kívüli partnerkapcsolat, illetve élettársi kapcsolat problémakörének összetettsége - miként azt fent részleteztük - adódik a fogalom definiálásának nehézségéből, de következik magából a jelenségből is.

Történeti összefüggések - házasság és házasságon kívüli együttélés - szabályozás de lege ferenda

Az élettársi kapcsolat mint társadalmi jelenség nem újkeletű. A házasság mellett szinte minden időben megfigyelhető volt az, hogy a társadalom bizonyos rétegeiből származó partnerek házasságon kívül folytatták együttélésüket. A különböző történelmi korokban és időszakokban ez különféleképpen és különféle módon történt. Más-más funkcióval és más-más indítékkal éltek együtt "élettársi" kapcsolat keretei között férfiak és nők. Ennek áttekintése nem érdektelen még akkor sem, ha az élettársi viszonnyal mint jelenséggel kapcsolatban néhány tényező valóban csak napjainkra jellemző: tömegessé válása és társadalmi elfogadottsága. A házasságon kívüli partnerkapcsolat történeti összefüggéseiben is csak a házassággal összefüggésben értelmezhető, különös tekintettel arra, hogy a házasság maga sem mindig ugyanaz az intézmény. Alapvonásai azonosak, de a változás a házasságot sem kímélte, sem társadalmi szempontból, sem jogi összefüggéseiben. Ami ez utóbbit illeti, különösen jelentős, hiszen az, hogy a jog kik számára és milyen feltételek mellett teszi lehetővé a házasságkötést, meghatározó az intézményből kinnrekedtek számára, befolyásolja mind számukat, mind összetételüket.

A történeti összefüggések vizsgálata a magyarországi jogalkotásra tekintettel sem mellőzhető. A XX. század utolsó óráiban elhatározott és a XX-XXI. század fordulóján megkezdett, a Ptk. korszerűsítésére, modernizálására, ugyanakkor a társadalomban és ezzel párhuzamosan az ítélkezési gyakorlatban végbement változásoknak a követésére irányuló újrakodifikációs folyamat egészét végigkísérte - a családjogi viszonyok szabályozásával és a házassági kérdések rendezésével összefüggésben - annak a vitája, hogy a házasságon kívüli együttéléseknek, az élettársi kapcsolatoknak milyen jogi szabályozottsága mutatkozik indokoltnak.

A partnerek egymás közötti viszonya és a szülő-gyermek kapcsolat

Az élettársi viszony nemcsak a partnereket érintő kapcsolat. Ahogyan ma, úgy korábban is származtak és nevelkedtek gyermekek házassági kapcsolatban nem élő szülőkkel, élettárs szülőkkel. Ennek a helyzetnek mind a társadalmi, mind a jogi megítélése igen sokat változott, különösen az elmúlt fél évszázadban. Az a tény, hogy a gyermek nem házasságból származott, különösen hosszú ideig rányomta bélyegét a gyermek jogi státuszára - a házasságon kívül született, azaz "törvénytelen" gyermek helyzete meg sem közelítette azokét, akiknek szülei házasságban vállalták a gyermeket. Mind a fenti státusznak, mind általában a szülő-gyermek kapcsolatnak a változása szoros összefüggésben áll a házasságon kívüli partnerkapcsolatok intézményével, s különösen annak később tapasztalható elterjedtségével.

A házasságon kívüli együttélés természetesen szélesebb összefüggésrendszerben, a rokonság, a hozzátartozók köre felől is megközelíthető, de - és különösen jogi értelemben - a legnagyobb jelentősége mégis annak van, hogy az élettársi kapcsolat milyen jogi hatással bír egyrészt a partnerek helyzetére, másrészt a gyermekek jogállására nézve. A joghatások részben személyi jogi jellegűek, s bár ez nem elhanyagolható sem az egyén életében, sem a családot tekintve, sem társadalmi szempontból, ennél is jelentősebbek a kapcsolatból eredő vagyoni jogkövetkezmények. Ezt nem elsősorban az anyagi érdekeltség indokolja, hanem egyéb okok. Ami az, elsősorban családjogi jellegű, személyi joghatásokat illeti, azoknak egy része jogilag kikényszeríthető, jelentős része ugyanakkor jogilag kikényszeríthetetlen, különösen családon belül. A családjog az a jogterület, amely erőteljesen érinti, pontosabban csak érintené az intim szférát, hiszen a családi kapcsolatok jelentős része nem igényli vagy éppen nem tűri az állami beavatkozást, a szabályokkal való rendezést. Ez részint indokolatlan lenne, de indokoltsága esetén is nehezen érvényesíthető. Következésképpen, ami a házasságon kívüli partnerek együttélését, a kapcsolatból származó gyermek nevelését illeti, ebbe korábban sem, jelenleg sem tud beavatkozni a jog rendszere. Amennyiben az élettársak támogatják egymást, gyermeküket gondozzák-nevelik, és nem merül fel konfliktus a felek között, ez "jogi rendezettség" nélkül is megvalósulhat.

Természetesen vannak olyan vonatkozásai az élettársi kapcsolatból eredő, arra épülő családnak, amely ha a beavatkozást nem is, de bizonyos joghatások beállása érdekében - és nem feltétlenül csak vagyoni joghatásokra gondolunk - az elismerést megkívánná. Nem elsősorban a partnerek egymás iránti kapcsolatában, hanem a szülő-gyermek jogviszonyban jelentkezett a XX. század folyamán egyre erőtelje­sebben az az igény, hogy számolják fel a gyermekek azon alapuló hátrányos megkülönböztetését, hogy a szülők házasságban élnek-e vagy sem. A gyermekek azonos jogállása, amely független a szülők jogilag értékelhető kapcsolatától, olyan kérdés, amely szorosan kötődik az élettársi kapcsolat megítéléséhez, ismételten mind társadalmi, mind jogi értelemben, azzal együtt, hogy a diszkrimináció felszámolása hangsúlyozottan nem a házasságból született gyermek és ezzel szemben az élettársi kapcsolatból született gyermek közötti különbségtétel feloldását tűzte ki célul, hanem a házasságból született gyermek és a házasságon kívül született gyermek jogállása közötti eltérés megszüntetését.

A "törvénytelen" gyermeki státusz fokozatos felszámolása nem az élettársi viszony elismerését jelentette, de kétségtelenül maga után vonta annak nagyobb mértékű elismerését, elismerhetőségét, sőt, elismerésének kényszerét is. A házasságon kívüli együttélést folytatók bizonyos mértékű állami elismerésre adott esetben igényt tarthatnak (hogy ez milyen mértékben jelentkezik a partnerek részéről, nehezen felmérhető és vitatott kérdés), s ez különösen közjogi értelemben bír jelentőséggel: részesülhetnek-e együttélésük alapján azokban a kedvezményekben, amelyekben a házasság keretei között együttélők házastársi státuszuknál fogva részesülnek.

Alkotmányos és emberi jogi összefüggések, a nemzetközi, illetve regionális egyezmények jelentősége, uniós követelmények

Az a kérdés, hogy a házasságon kívüli partnerkapcsolatok köréből van-e olyan tartós együttélési forma, amely alappal tarthat igényt arra, hogy a jogalkotó elismerje és fennállásához pozitív jogkövetkezményeket kapcsoljon, nyilvánvalóan messze nemcsak családi jogi aspektusból vizsgálható. Ennek a kérdéskörnek alkotmányjogi, emberi jogi, alapjogi összefüggései is vannak. Jelentkeznek ezek az Alkotmánynak a házasság védelmét deklaráló 15. §-ával kapcsolatban általában a házasságon kívüli együttélések védhetőségét illetően, de természetesen attól függően is, hogy a házasságon kívüli együttélés milyen típusáról beszélünk. Másként közelíthető meg a különnemű partnerek együttélése, másként az azonos neműek partnerkapcsolata, s adott esetben másként ítélhető meg az informális élettársi kapcsolat, mint a regisztráción alapuló partnerkapcsolat.

Ahogyan az Alkotmánybíróság is tette a 14/1995. (III. 13.) AB határozatban, nem indokolatlan figyelemmel lenni a nemzetközi egyezményekre, arra, hogy ezek a dokumentumok milyen védelemben részesítik a házastársakat, a házasság intézményét, s ehhez viszonyítva nyújtanak-e, és ha igen, milyen jellegű védelmet a házasságon kívül tartósan együttélő partnereknek. Természetesen nemcsak a nemzetközi, hanem egyes európai egyezményeket is javasolható figyelembe venni. A második világháború után született nemzetközi, illetve regionális - témánk és földrajzi helyzetük miatt európai - egyezmények nem hagyták figyelmen kívül a házassággal, családdal kapcsolatos alapvető jogosultságokat, illetve kötelezettségeket és ezeket emberi jogokként meg is fogalmazták. Azok a családjogi vonatkozású emberi jogok, amelyeket az egyezmények - nem túlságosan széleskörűen - tartalmaznak, többféle szempontból közelítenek a családjogi viszonyok felé: részint a házasság oldaláról, részint a magánélethez való jog oldaláról, részint a gyermek, részint pedig a család oldaláról.

Különös jelentőségű lehet az ítélkezési gyakorlat is, értve ezalatt részint az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Egyezményt (Európai Egyezmény) érvényre juttató Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát, dinamikus jogértelmezési megoldásait, részint pedig Európai Közösségek Bíróságának - különösen - előzetes döntéshozatali ügyekben kifejtett álláspontjait, ítélkezésének logikáját. Mindkét fórum döntései részben Európa Tanácsbeli, részben uniós tagságunk miatt kötelező erejűek.

Egyik fórum sem hozott mindezidáig olyan döntéseket, amelyek közvetlenül állást foglalnának az általunk elemzett, nem bejegyzésen, hanem tényleges együttélésen alapuló és különneműek között létrejövő élettársi kapcsolatot illetően. Az Európai Emberi Jogi Bíróságnak elsősorban az Európai Egyezmény 8. cikkével, a "családi élet" értelmezésével kapcsolatos gyakorlata vizsgálható, de ezek az ítéletek az élettárs szülők közös gyermekét érintően adnak a gyermek és a házasságban nem élő különélő szülő kapcsolatára, családi viszonyára nézve lényeges iránymutatásokat.

Ami az Európai Unión belül folyó tevékenységet illeti, sem a jogforrások, sem az ítélkezési gyakorlat nem foglalkozik kifejezetten családjogi kérdésekkel, hiszen az a tagállamok belső ügye. Ez kifejezetten - egyelőre - csak a családjog anyagi jogi szabályaira vonatkozik, hiszen az eljárásjogi kérdésekben folyamatos az uniós jogalkotás.*[9] Ennek indoka, hogy a családi kapcsolatok, partnerkapcsolatok, házasságok, illetve a szülő-gyermek kapcsolatok országhatárokat lépnek át, s ez az Unión belül is megoldandó feladatok elé állítja a jogalkotót. Az Európai Unió Bíróságának egyes ítéletei érintik, egy-egy kivétellel közvetett módon a házasságon kívüli partnerkapcsolatokat, de elsősorban az azonos neműek bejegyzett partnerkapcsolatait.

Jogösszehasonlítás

A családjogot olyan jogterületként tartjuk számon, amely - a polgári jog köréből az öröklési joghoz hasonlatosan - erőteljesen a hagyományokra, az adott társadalomban elfogadott és így megszokottá vált megoldásokra épül és épít. Európára, illetve a nyugati kultúrájú világra fókuszálva azonban annyi leszögezhető, hogy a különböző történelmi időszakokban, különböző - adott esetben - európai országok tekintetében és egyes családjogi intézményeket érintően a múltban is megfigyelhető volt az, hogy ha nem is teljesen vagy többé-kevésbé azonos megoldások érvényesültek, tendenciózusan jelentkezett bizonyos mértékű összhang.*[10] Nem indokolatlan ennélfogva annak feltérképezése, hogy más - hozzánk hasonló kultúrkörrel rendelkező - országokban milyen megoldásokat kínálnak a házasságon kívüli partnerkapcsolatban élők számára.

Indokolt a téma jogösszehasonlító tárgyalása a fent már részben érintett tényből fakadóan is: Magyarország az Unió tagja, s még ha az anyagi jogszabályok egységesítése éppen a családjog terén nem is vetődött fel erőteljesen, a mobilitás növekedésével egyre emelkedik azoknak a családi viszonyoknak a száma, amelyek nemzetközivé, de legalábbis "európaivá" válnak.

Az új - és a jövőben várhatóan a házasságon kívüli partnerkapcsolatoknak is helyet biztosító - Polgári Törvénykönyvnek a kodifikációja során is egyértelműen megfogalmazódott az az álláspont, hogy indokolt figyelemmel lenni a külföldi kodifikációs példákra, még akkor is, ha kiemelt külföldi modellt az új Polgári Törvénykönyv előkészítői sem kívántak választani.*[11]

Ez utóbbi érv azonban némi kiegészítést kíván. A Koncepció és a Tematika egy - illetve két - törvénykönyvet*[12] emelt ki a nemzeti kódexek sorából mint a legmodernebbeket és olyanokat, amelyek egyebek mellett a szabályozásra kerülő életviszonyok köre miatt mintául szolgálhatnak (amellett, hogy az előkészítő munka folyamán egyéb nemzeti kódexek - legalábbis bizonyos szempontból történő - tanulmányozása megtörtént). A házasságon kívüli partnerkapcsolatok témája aligha olyan, amelynek esetleges szabályozása szempontjából - és különösen átfogóan - valamely jogrendszer megoldását mintául lehetne venni. Ezt többek között éppen magának a problémakörnek a viszonylagos újdonsága indokolja (hangsúlyozva ismételten azt, hogy mint társadalmi jelenség nem nóvum, de mint tömegessé váló és lényegesen elfogadottabb jelenség, igen).

A fentieket alátámasztja az is, hogy az élettársi kapcsolatok európai elismerése és szabályozása terén nagy léptékeket alapul véve, megfogalmazhatóak bizonyos azonosságok, de ahol és amikor hiányzik a konvergencia, ott a nagymértékű tagoltság jellemző. Európában 250 évvel ezelőtt teljes egység volt tapasztalható a házasság és a házasságon kívüli partnerkapcsolatok felfogását illetően: a házasság mint intézmény megkérdőjelezhetetlenül ugyanazt jelentette és a házasságon kívüli partnerkapcsolatban élők semmiféle jogállással nem rendelkeztek.*[13] Bár ezt követően bizonyos folyamatok és társadalmi változások elindultak, 1960-ig a partnerkapcsolatok egyetlen formája nyert elismerést: a házasságé. A jelenlegi helyzetről azonban ténylegesen csak annyi állapítható meg, hogy sokszínű, a házasság helyzete is itt-ott változóban van, az élettársi kapcsolatok pedig a legváltozatosabb módon nyernek szabályozást az egyes európai jogrendszerekben.

A Koncepció nemcsak a nemzeti jogszabályokra igyekezett tekintettel lenni, hanem a nemzetközi jogalkotás eredményeire is, így többek között azoknak a szerződési jogi témájú modell-törvénytervezetekre is, amelyek nemcsak szakmai elismerést szereztek, hanem valóban hatást gyakorolnak a jogalkotásra.*[14] Noha a családjog terén is foglalkozik a nemzetközi és európai irodalom részben az egységesítés lehetőségeivel, részben azzal, hogy modelltörvényeket alkosson, alapelveket dolgozzon ki (ez utóbbira példa az Európai Családjogi Bizottság tevékenysége), a házasságon kívüli partnerkapcsolatok terén ilyen anyag nem áll - egyelőre - rendelkezésre.*[15]

A jogösszehasonlító megközelítés során a funkcionális jellegű összehasonlítás nemcsak mint általánosan elfogadott megoldás mutatkozik indokoltnak. A vizsgált téma szempontjából talán ez az egyetlen lehetőség, amely segít feltárni azt, hogy Európán belül egyes országok miként kezelik a házasságon kívüli partnerkapcsolatok kérdését. Az említett sokszínűség formális változatosságot jelent, látszólag nagyon eltérő jogi koncepciók egymásmellettiségét. Annak feltárása, hogy a különböző elnevezésű és különböző köntösben megjelenő intézmények valójában mennyiben hasonlítanak egymáshoz és mennyiben térnek el egymástól, láthatóvá teheti azt, hogy milyen szabályozási attitűdök jelentkeznek Európa-szerte a házasságon kívüli partnerkapcsolatok rendezésére.

A funkcionalitás mint kiindulópont túlmutat a jogi definíciók áttekintésén, igényli az élő jog, az ítélkezési gyakorlat figyelembevételét. A jog valóságos érvényesülésének számításba vétele nemcsak azért indokolt, mert erre racionálisan sor kerül(hetne) nagyobb jogalkotási folyamatok során, mint ahogyan példa erre az új Polgári Törvénykönyv*[16], de akár a már említett Európai Családjogi Bizottság tevékenysége*[17]. Indokolt épp azért is, mert bár számos európai ország nem biztosít ön­álló szabályozást a házasságon kívüli partnerkapcsolatok egyes típusaira - így különösen a különneműek közötti informális élettársi viszonyra - nézve, ez természetesen nem akadálya az ilyen kapcsolatok létrejöttének, majd felbomlásának. Akár élők közötti, akár halállal történő megszüntetésre kerül sor, amennyiben jogi vita keletkezik, bírósági döntésre lesz szükség, ekkor pedig kérdés, hogy az eljáró bíróság milyen - tipikusan polgári jogi - szabályt alkalmaz.

Jogágak metszőpontjában

A házasságon kívüli partnerkapcsolat, az élettársi kapcsolat nem tisztán magánjogi jelenség. Fent említettük - kiemelten - a téma alkotmányjogi összefüggéseinek létezését, ám ugyanúgy egyéb jogterületek is említhetőek. A magánjogi jogágak közül kiemelkedik a családi jog és a polgári jog szerepe. E két jogterület kapcsolódási pontjai sok kérdést vetnek fel*[18], ez különösen jelentkezik az élettársi kapcsolatokat illetően. Ami egy házasságon kívüli partnerkapcsolat definiálását illeti, ez tartozhat úgy a családi jog, mint a polgári jog tárgykörébe, bármelyikre kerül is sor, mindenképpen jogalkotói döntést jelez: az adott kapcsolat családjogi viszonynak tekinthető-e vagy inkább polgári jogi jellegűnek. Ez a döntés jellemzően állásfoglalást jelent abban a kérdésben is, hogy milyen mértékű és pontosan milyen kiterjedésű szabályozásra van szükség. (Természetesen nem ritka az sem, hogy egy-egy jogrendszer önálló jogszabály keretei között szabályozza ezt az életviszonyt; tipikusan azonban ilyenkor is megállapítható, hogy inkább polgári jogi vagy inkább családjogi intézményről [szerződésről, jelenségről] van szó.)

Ami az élettársak személyi viszonyait illeti, valamint a közös gyermekkel való kapcsolatukat, a szülő-gyermek viszonyt, a szülői felelősséget, ez mindenképpen családjogi kérdés, épp úgy, ahogyan a polgári jog körébe tartozik az élettársak egymás közötti szerződéseinek, valamint - esetlegesen - öröklési jogállásuknak a szabályozása. Vagyoni viszonyaik rendezése azonban mind a kapcsolat fennállásának idejére, mind pedig a kapcsolat élők közötti megszüntetésének esetére tartozhat mind a polgári jog, mind a családi jog tárgykörébe. Európában ez tipikusan polgári jogi kérdésként jelentkezik, különösen akkor, ha önálló jogszabályi rendelkezést a jogalkotó nem biztosít - ekkor a polgári jog eszközrendszere nyújthat fogódzót és adhat alapot a bírósági döntéshez. Hasonló vonatkoztatható a kapcsolat felbontása utáni tartásra és lakáshasználatra (utalva arra, hogy míg a vagyoni viszonyok rendezése minden esetben nélkülözhetetlen az élettársak számára, addig a lakáshasználat nem minden országban jelentkezik ugyanolyan erőteljes problémaként, illetve másként vet fel nehézségeket).

Az élettársi kapcsolatok jogi rendezése ugyanakkor nemcsak magánjogi - elsősorban családjogi és polgári jogi, illetve kiemelten öröklési jogi - joghatásokat von maga után, hanem közjogi vonatkozású jogkövetkezményeket is. Több oknál fogva is nagyon jelentősek lehetnek az adójogi, illetve szociális jogi következmények. Éppen a társadalombiztosítási jog reagál(hat) érzékenyebben az élettársi kapcsolatból fakadó ellátási igényekre,*[19] hamarabb mozdulhat a szociális jogalkotás és jogalkalmazás, mint a családi jogi szabályozás. Különösen a hagyományos élettársi kapcsolatoknál - amelyeknél a partnerek a kapcsolat működése során valóban nem igénylik az állam elismerését, beavatkozását a polgári jog oldalán - hamar jelentkezhet igény a kedvezőbb adójogi, letelepedési normák igénybevételére.

Szociológiai-demográfiai megközelítés

A fentiekben jeleztük, hogy pusztán lingvisztikai egyszerűsítés és az ismétlések elkerülése érdekében a dolgozat egyes fejezeteiben szinonim értelemben használjuk a házasságon kívüli partnerkapcsolat és élettársi kapcsolat kifejezéseket. Szocioló­giai szempontból ez nem tehető meg, a házasságon kívüli partnerkapcsolatok nagy halmaza nem mosható össze az informális partnerkapcsolat mindenképpen kisebb halmazával. Annál kevésbé sem, mert valamennyi kapcsolati formára nézve nem rendelkezünk adatokkal, s így leginkább az élettársi kapcsolatban élők száma mérhető.

Utaltunk már arra, hogy a statisztikai adatok szerint Magyarországon folyamatosan nő az élettársi kapcsolatban élők száma, ugyanakkor jeleztük, hogy nem egyértelmű: ugyanazt érti, értheti-e a szociológus és demográfus "élettársi kapcsolatban élő személyek" alatt, mint a jogász, aki a hatályos magyar jog szabályozásából, a Polgári Törvénykönyv definíciójából indul ki (különösen, ha figyelembe vesszük az ítélkezési gyakorlatban érzékelhető tendenciákat is). Ez utóbbi észrevétel mellett is indokolt figyelemmel lenni azokra a statisztikai adatokra, számsorokra és táblázatokra, amelyek választ adnak arra, hogy miként alakul a magyar lakosságon belül az élettársi kapcsolatban élők aránya.

Ahogyan hazánkban - erre alább részletesen kitérünk -, úgy Európában általában foglalkoznak a demográfusok és szociológusok az élettársi kapcsolatokban élők számának alakulásával, bár ennek felmérése problematikus.*[20] Az Eurobarometer adatai szerint 1996-ban az Európai Unió akkori tagállamait figyelembe véve négy csoportot lehetett elkülöníteni az élettársi kapcsolat 25-29 éves nők körében mért gyakoriságából következően.*[21] Dániában, Svédországban, Finnországban és Franciaországban a fenti életkorú nők 25-38%-a élt élettársi viszonyban, ők alkották az első csoportot, ahol ez az arány a legnagyobb volt. A következő kategóriába tartozó Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban és Nagy-Britanniában 20% alatt maradt az említett arány; a harmadik csoportba sorolható Németországban és Ausztriában pedig 10% körül mozgott. Írországban és a dél-európai országokban (Spanyolország, Portugália, Görögország és Olaszország) a 25-29 korcsoportú nők valóban csekély kisebbsége élt élettársi viszonyban.

Az Eurobarometer 2002/2003-ban készített felmérése a 26-30 éves nők csoportjában - a fent idézettel összevetve - lényeges emelkedést mutatott. (A felmérések során a megkérdezettek négy státusz közül választhattak családi állapotukat tekintve: külön kategóriát képeztek a házasságban élők, az egyedülállóak, további csoportot az elváltak, illetve özvegyek és a negyedik csoportot az informális élettársi kapcsolatban élők*[22].) A XXI. század elején a fenti korosztályban lévő nők 36-43%-a élt élettársi kapcsolatban Svédországban, Dániában, illetve Finnországban; 28-16%-uk Franciaországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és Németországban. Még a déli országokban is növekedett azoknak a száma, akik egy háztartásban éltek ugyan párkapcsolatban, de házasságkötés nélkül: Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában és Görögországban 12-6%-ra. (A későbbiekben kitűnik, hogy az egyes jogrendszerek kínálta megoldások védelmi szintje nem feltétlenül felel meg az élettársi kapcsolat adott országban tapasztalható gyakoriságának, azaz nem minden esetben ott biztosítanak többletjoghatásokat, ahol hangsúlyosabb az élettársi kapcsolatok jelenléte.)

A kötetben vizsgált kérdések

1. Az alábbiakban a fenti nézőpontokat hosszabb-rövidebb terjedelemben áttekintjük ugyan, de ehhez bizonyos határokat kell vonnunk. A házasságon kívüli partnerkapcsolat mint jelenség rendkívül széles összefüggésrendszerben tárgyalható. Azzal a megjegyzéssel, hogy a témával kapcsolatos problémákat aligha merítjük, meríthetjük ki ez alkalommal, az alábbi megszorításokat tesszük.

A házasságon kívüli partnerkapcsolatok közül elsősorban a különneműek közötti kapcsolatokkal, s kiemelten nem a regisztrált, hanem a bejegyzés nélkül keletkező, informális jellegű, "klasszikus" élettársi kapcsolatokkal foglalkozunk. Az élettársi kapcsolat (cohabitation, nichteheliche Lebensgemeinschaft) jogkövetkezményei közül a magánjogi joghatások közül is kiemeljük a vagyonjogi vonatkozású kérdéseket, s hangsúlyozottan a kapcsolat megszűnésekor felmerülő problémákat tekintjük át, elsősorban az élettársi kapcsolatban élők közötti megszüntetésének következményeit. Egyúttal érintjük a lakáshasználat, az élettársi tartás és az öröklés kérdéseit.

2. A történeti visszatekintés során a házasság - házasságon kívüli partnerkapcsolat kontextusában rajzolunk egy ívet, amely az európai házasságfogalom és élettársfogalom alakulásában szerepet játszó legfontosabb történeti eseményeket veszi sorra. Ezt követően egyes európai jogrendszerek megoldási kísérleteit, illetve modelljeit tekintjük át. Az északi jogkör országai közül a svéd, a dán és a norvég megoldásokat; a "francia" jellegű szabályozások sorából a francia, holland, belga és spanyol; a germán jogrendszerek közül a német és az osztrák rendezést, illetve annak hiányát vizsgáljuk meg; végül pedig az angolszász modellek közül az angol (és walesi) megoldást emeljük ki.*[23]

3. Az európai kitekintés során az alábbi megközelítést választottuk: úgy a hatályos magyar szabályozásra, mint az új Polgári Törvénykönyvre is tekintettel figyelembe vettük, hogy a fenti jogrendszerek milyen szabályozási kísérleteket tettek, ideértve azokat a jogalkotási javaslatokat, tervezeteket, amelyek nem váltak jogszabállyá, s azokat is, amelyek jogszabályok lettek ugyan, de jelenleg már nem hatályosak. Ezt követően sorra vesszük az adott országban biztosított jogi rendezést, a hatályos szabályokat. A jogszabályi kísérletek és hatályos szabályozások bemutatásán "átfut", sőt "túl is nyúlik" egy másik szál: az élettársi kapcsolat különneműségét és a vagyoni viszonyok vizsgálatának igényét szem előtt tartva valamennyi házasságon kívüli partnerkapcsolatra kitérünk, így a bejegyzett partnerkapcsolatokra is, sőt a partnerkapcsolatok sokszínűségét szem előtt tartva említést teszünk arról is, ha az adott állam a házasság kapuját megnyitotta az azonos nemű párok előtt. A hangsúly azonban továbbra is az informális élettársi kapcsolatok szabályozásán marad, amelyeket akkor is vizsgálati körünkbe vonunk, ha önálló jogszabályhely eligazítást nem ad: ez esetben a vonatkozó ítélkezési gyakorlat által követett legfontosabb elveket említjük.

4. Ami az élettársi kapcsolat magyarországi szabályozását illeti, a magyar jogi történeti áttekintést követően a magyarországi helyzetre fókuszálva próbáljuk felmérni azt, hogy a jogalkotó pontosan milyen korosztályt, milyen jogi igényű lakosságot céloz, célozhat meg napjainkban különösen az informális élettársi kapcsolat szélesebb körű rendezésével kapcsolatban. Részletesen elemezzük és ismertetjük a lakonikusan megfogalmazott és jelenleg hatályos jogszabályhelyeket alkalmazó bírósági gyakorlatot. Különös figyelmet szentelünk az élettársi kapcsolat fogalmi kérdéseinek, annak, hogy a Ptk.-ban szereplő élettársi fogalom-meghatározás miként alakult-alakul az ítélkezési gyakorlatban, milyen egyéb, a jogszabályszövegben nem megjelenő tényállási elemekkel egészítette azt ki a jogalkalmazó az évek során. Ennek jelentősége akkor is megmarad, ha az új Polgári Törvénykönyv hatályba lép, hiszen, bár az élettársak fogalma bizonyos elemekkel kiegészül, azok alapvetően nem tűnnek mellőzhetővé tenni a kialakult és feltehetően követni szándékozott gyakorlatot.

Szintén elemezzük az élettársak vagyoni viszonyaira vonatkozó Ptk.-norma alkalmazását. Noha az új Ptk. más törvényes vagyonjogi rendszert kíván az élettársak számára biztosítani, annak rögzítése, hogy az ítélkezési gyakorlat miként alakult a XX. század második felében, nem közömbös, annál is inkább, mert az új Ptk. hatálybalépésének időpontja egyelőre teljesen bizonytalan. Ez a részletes feldolgozás kétségtelenül egy korszak lezárása is lehet, ugyanakkor - különösen abból következően, hogy bizonyos kérdésekben a jogalkalmazás nem bizonyult, elsősorban az utóbbi években, egységesnek -, alapot adhat bizonyos, mind gyakorlati, mind elméleti jelentőségű tendenciák megrajzolására.

5. Magyar vonatkozásban a dolgozat végigkíséri azt, hogy a Polgári Törvénykönyv kodifikációja során milyen álláspontok fogalmazódtak meg az élettársakkal kapcsolatban és ezek miként jelentek meg a kodifikációs folyamat egyes fázisai során. A kodifikációs folyamat első bő évtizedét áttekintve foglalkozunk a 2002. évi Koncepcióban, majd a 2003. évi Koncepcióban és Tematikában megfogalmazódó elképzelésekkel, s részletesen ismertetjük a Családjogi Könyv és Öröklési Jogi Könyv 2006. évi Javaslatában helyet kapó szabályokat. Noha témánk elsődlegesen nem a bejegyzett partnerkapcsolatok tárgyalása, nem mellőzhető a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi törvény részletezése és ehhez kapcsolódóan a törvényt megsemmisítő alkománybírósági határozat rövid áttekintése. Az elfogadott, de hatályba nem lépő 2007. évi CLXXXIV. jogszabály jelentőségét részben a magyar jog számára korábban ismeretlen intézmény bevezetésének szándéka, részben pedig az indokolja, hogy különnemű partnerek is számára is lehetőséget teremtett volna kapcsolatuk ilyen jellegű leglizálására. Foglalkozunk a 2008 első felében közzétett Szakértői Javaslattal, továbbá a Parlament elé került Törvényjavaslattal, majd az elfogadott új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseivel. A téma indokolja a 2009. évi XXIX. törvény tárgyalását, különösen arra tekintettel, hogy nemcsak az azonos nemű partnerek bejegyzett élettársi kapcsolatát szabályozza, hanem rendelkezéseket tartalmaz a de facto élettársak számára is - az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának bevezetésével. Végezetül - a teljesség kedvéért - említést teszünk az Alkotmánybíróság 2010 márciusában hozott ítéletéről is.*[24]

6. Mind általában a házasságon kívüli partnerkapcsolatokat illetően, mind szűkebb értelemben, az élettársi kapcsolatok viszonylatában számos kérdés vár, várhat megválaszolásra. A legfontosabb adekvát kérdés nyilvánvalóan az lehet, hogy valóban szükséges és indokolt-e az élettársi viszonynak a kifejezetten az új Családjogi Könyvben történő elhelyezése és jogállásuk olyan jellegű rendezése, amelyet mind a Szakértői Javaslat, mind a Törvényjavaslat, s végül az új Ptk. is megfogalmaz. Minthogy a bejegyzett élettársi kapcsolattal, annak különneműek számára történő lehetővé tételével csupán érintőlegesen foglalkozunk, a fenti kérdést az informális élettársi kapcsolatban élők vonatkozásában válaszoljuk meg. Határozott állásfoglalásban ugyanakkor némiképp akadályoz jogászi hezitálásunk: az utóbbi évtizedekben olyan mélyreható és rapid társadalmi változásokra került sor, amelyeket illetően nehéz állást foglalni, s különösen értékelni; emellett pedig az élettársi kapcsolat mint intézmény önállóan nem, csak a házassággal összevetve értékelhető.

Mindazonáltal az utolsó fejezetben arra a kérdésre feltétlenül választ adunk, hogy a vizsgált európai megoldásokhoz képest hol helyezhető el a hatályos magyar élettársi szabályozás és mennyiben változtat ezen a helyzeten az új Polgári Törvénykönyvben követett modell. Ezzel együtt bizonyos tendenciák is megrajzolhatók, s rámutathatunk az új szabályozás előnyeire és hátrányaira egyaránt, mind az élettársak, mind a jogalkalmazó látószögéből.

II. A házasság és a házasságon kívüli együttélés az európai történelem folyamán

Áttekintés az ókori Rómától napjainkig - a házasság létrejöttének feltételei - ezeknek a feltételeknek változása Európa jogrendszereiben az évszázadok folyamán - a házasságon kívüli együttélés különböző formái - a házasságon kívüli életközösségek funkciója, megengedettsége, tilalmazása, esetleges jogkövetkezmények

1. Az ókori Róma

Az ókori Rómában a házasság (matrimonium) egy férfi és egy nő jogszerű és állandó életközössége,*[25] amely monogám jellegű és különneműek közötti kapcsolat. Ahogyan Modestinus definiálja: "nuptiae sunt coniunctio maris et feminae, consortium omnis vitae, divini et humani iuris communicatio", azaz a házasság férfi és nő kapcsolata, egész életre szóló sorsközösség, isteni és emberi jog szerinti közösség.*[26] Bár a kölcsönös megegyezésen alapuló házasság éppen nem faktikus jellegű annyiban, hogy nem az együttélés, hanem a megegyezés hozza létre, a római szemlélet szerint a házasság nem a felek közötti jogviszony, hanem elsősorban az erkölcs által irányított társadalmi intézmény, társadalmi tény, inkább de facto, mint de iure jelenség.*[27] A felek nem a szertartás eredményeként válnak házastársakká,*[28] s a házasság elsősorban a felek magánszférájába tartozik*[29]. Maga a házasságkötés nem minősül jogügyletnek, nem is kötődik kötelezően alkalmazott jogi formulához.*[30] A kötelékhez mint ténykérdéshez nem feltétlenül kapcsolódik a jogi jelentőséggel bíró férji hatalom.

Míg a régi jogban a házasság együttjár a férji hatalommal (manus), addig a XII táblás törvény már kétféle házasságot ismer: a manusszal járó és manus nélküli házasságot.*[31] Minthogy a manusos házasságok azt jelentették, hogy a nő a szüleinek családjából férjének családjába kerül, s felette a férj hatalmat szerez, ez jelképes formában a házassági szertartás során is megjelent: mind a confarreatio, mind a coemptio esetén.*[32] Manusos házasság usus révén is keletkezhetett, s bár feltehetőleg ekkor is sor került vallási vagy népies ünnepélyességre*[33], az így létrejött, illetve megerősített házasság két pilléren nyugodott: a tényleges együttélésen és a házassági szándékon.

A felek közötti életközösség attól függően minősülhetett házasságnak vagy ágyasságnak, hogy fennállt-e közöttük a házassági szándék, az affectio maritalis. (Ezen alapszik a concubinatus fogalmának megközelítése is: egy férfinak egy nővel házasságkötési szándék nélkül folytatott állandó nemi viszonya.)*[34] Ha a felek házasságkötési szándékkal léptek életközösségre, de nem ment végbe a manust keletkeztető szertartás vagy végbement ugyan, de hibásan, a tényállapot és a szándék elbirtoklás útján létrehozta a házasságot és egyúttal manus-t is eredményezett. Ennek az volt a feltétele, hogy a felek legalább egy évig folyamatosan együttéljenek. Amennyiben a felek nem házassági szándékkal éltek együtt, de ágyasságnak minősülő életközösségük során affectio maritalis keletkezett, ez a kapcsolatot házassággá emelte.

Az usus fenti szerepe két vonatkozásban érdemel kiemelést; egyrészt megszakította a házasság és a férji hatalom közötti feltétlen kapcsolatot. Amennyiben a nő egymást követő három éjszakát férje házán kívül töltött, megszakadt az elbirtoklás, így Marton arra utal, hogy az elbirtoklás megszakadásának azon következményét, mely szerint az elbirtoklás újból kezdődik, felhasználták a manus elkerülésére. Ehhez a nőnek évente egy alkalommal három egymást követő éjszakára távoznia kellett a férj házából.*[35] Az usus másrészt a felek szándékának, megállapodásának tulajdonított jelentőséget. (Bár ez a megállapodás a coemptio mögött is rendszerint jelen volt.) A házassági szándék megjelenésének, illetve megerősítésének lehetett külső jele is, így a nőnek a férj házába vezetése, illetve a censor előtti eskü vagy az ágyassággal nem járó hozományi okirat kiállítása;*[36] ugyanakkor a házasság külső jel nélkül is létrejött. (Kétség esetén azonban éppen az életközösség kezdetekor megtartott szertartás lehetett a jele annak, hogy valóban házasságkötési szándékkal keltek egybe).*[37]

A klasszikus kor végére a házasság mindig szabad házasság, amellyel nem jár együtt a férji hatalom, s megkötéséhez sem szükséges formális eljárás. Noha az elbirtoklással keletkező házasság is feltételezi a házassági szándékot, Ulpianus egyértelműen fogalmaz: "nuptias enim non concubitus, sed consensus facit", azaz a házasságot hangsúlyozottan nem az elhálás hozza létre, hanem a felek közötti megegyezés, illetve a nő beleegyezése,*[38] amelyből az is következik, hogy az életközösség nem szükséges a házasság létrejöttéhez. A consensus jelentőségét az is emeli, hogy bár rendszerint szertartás keretében megy végbe a házasságkötés, ez nem feltétlenül szükséges hozzá.*[39] A szabad házasság idején az ágyasság és a házasság között "mindössze" annyi a differencia, hogy az utóbbihoz szükségeltetik consensus, az előbbihez azonban nem; ám a konszenzus érvényessége nem igényel formát. Ez maga után vonja, hogy nehéz különbséget tenni a házasság, a concubinatus és az utóbbi szintjét el nem érő nemi kapcsolat között.*[40]

A fenti matrimonium iustum, törvényes római házasság csak római házasságképességgel rendelkező római polgárok között jöhetett létre. Az általuk létrehozott házassági szándék nélküli együttélés ugyanúgy nem hozott létre házasságot, mint a rabszolgák kapcsolata, a contubernium, de ahogyan a rabszolgák életközössége, úgy az ágyasság is házassághoz hasonló együttélési formának minősül.*[41] Az ágyasság, azaz a concubinatus tisztán tényleges életközösségként jelenik meg, amelynek ugyanakkor velejárója a tartósság és a különneműség. Ez a kapcsolat a köztársaság korában semminemű joghatást nem vont maga után. Először Augustus szociálpolitikai és népesedéspolitikai indokokon alapuló házassági reformintézkedései - lex Iulia de maritandis ordinibus, a lex Iulia de adulteriis coercendis, valamint a lex Papia Poppaea - eredményeként került az élettársi kapcsolat a jog látókörébe. A köztársaság két utolsó századában általánossá vált a nőtlenség és a gyermektelenség, illetve az alacsony gyermekszám (ez utóbbi a vagyon aprózódásának elkerülése érdekében), ezzel együtt nőtt a szabadosság, elterjedt az erkölcstelen életvitel.*[42]

Augustus a kialakult társadalmi helyzetet a házassági akadályok egy részének felszámolásával, a házasságban élőknek biztosított kedvezményekkel (különösen, ha a házasságból gyermek származott), valamint olyan rendelkezésekkel célozta megvalósítani, amelyek bizonyos helyzetekben - öröklés esetén - az egyedülállóak és a gyermektelenek számára hátrányos következményekkel jártak.*[43] Házasságkötési kötelezettséget írt elő a 25-60 éves férfiakra és a 20 és 50 év közötti nőkre, ugyanakkor a törvényes gyermekek számának növelése érdekében stuprummá vált az, ha római polgár olyan nővel, akivel házasságban élhetett volna, csupán házasságon kívüli együttélést folytatott.*[44] A kötelezettségek mellett a lex Iulia házassági tilalmakat is megfogalmazott, így római polgár nem élhetett házasságban rossz hírű nőkkel (feminae probrosae);*[45] annak a személyi körnek a tágulásával, akikkel római polgár nem léphetett házasságra, gyarapodott a concubinatust fenntartók száma. Így egyes intézkedések következményeként azok, akik feltétlenül életközösséget óhajtottak létesíteni, concubinatus fenntartására kényszerültek. Ez megtűrt jogviszony ugyan, de a házassághoz fűződő jogkövetkezmények nem kapcsolódnak hozzá; ugyanakkor Wagner utalása szerint aligha valószínű, hogy az élettársi kapcsolat létesítését a többnejűség céljára használták volna fel.*[46]

Nemcsak a házassági tilalom indokolhatta azonban azt, hogy házasság helyett a partnerek concubinatust létesítettek. Még abban az esetben is, ha jogszerűen házasságot köthettek volna - különösen rangkülönbség esetén -, komoly társadalmi és gazdasági érdekek motiválták meghatározó módon a feleket, s az özvegy férfi inkább választotta az élettársi kapcsolatot a második házassággal járó törvényes öröklési jogi jogkövetkezmények elkerülése érdekében.*[47]

A házasságon kívüli együttéléshez ebben az időszakban egyfajta megbélyegzettség tapad, amely Vespasianus és Marcus Aurelius uralkodása idején erejét veszti, sőt a házasság és az élettársi kapcsolat igen közel kerül egymáshoz. A házassági akadályok csökkenésével minden további nélkül arra is lehetőség nyílik, hogy az élettársi kapcsolatot az érintettek egyszerűen házassággá transzformálják.*[48] Amennyiben nem lehetett megállapítani, hogy házasságban vagy élettársakként élnek együtt, a házasság fennállását kellett vélelmezni.*[49]

A késői császárkorban számos házassági tilalmat felszámoltak, de továbbra is fenntartották a magas rangú tisztségviselők (dignitatibus praediti) és az alacsonyabb származású vagy megvetendő életvitelt folytató nők (feminae humiles vel abiectae) házassági közösségére vonatkozó tilalmat. Noha megfigyelhetőek voltak a concubinatus korlátozására irányuló erőfeszítések, ezzel mégis ellentétes irányba hatott az a tény, hogy a keresztény felfogás olyan kapcsolatokat is legitim házasságnak tekintett volna, amelyek a klasszikus jog szerint a házassági előfeltételek hiánya miatt nem emelkedhettek volna a házasság rangjára. Ezek következményeként az élettársi kapcsolatok gyakoribbá váltak és jogi elfogadottságuk is megerősödött:*[50] mint legitima coniunctio, licita consuetudo, illetve inaequale coniugium nyert elismerést.*[51]

A posztklasszikus korban létrehozható "alacsonyabb rendű házasság" (inaequale coniugium) feltételekhez kötött intézmény, ennyiben valóban a házassággal rokonítható: csak monogám és tartós jellegű együttélés lehet, amely mellett egyik félnek sem áll fenn házassága és - szemben az ágyassággal - olyan személyek között állhat fenn, akik egyébként házasságot köthetnének. Ugyanakkor megkülönböztette a házasságtól az affectio maritalis és a házasságot megillető társadalmi elismerés hiánya és a teljes házassággal járó vagyonjogi és öröklési jogi következmények mellőzése. Justinianus idején azonban mind a concubina, mind a kapcsolatból származó gyermekek jogi helyzete megváltozott: a férfi életében vagyonából meghatározott hányadot nekik ajándékozhatott.*[52] A gyermekeket megkülönböztették a házasságon kívül született más gyermekektől, bizonyos körben örökölhettek apjuk halála esetén;*[53] sőt magának az élettársnak is biztosított a jog - bár szűk körben - némi öröklési jogi jogosultságot.*[54]

2. A germán törzsi jog

A Nyugat-római Birodalom területén az V. század idején különböző, túlnyomórészt germán államalakulatok jöttek létre, melyek idővel kiadták azokat a törvénykönyveket, amelyek mind a germán, mind a római alattvalókra vonatkozó joganyagot összefoglalták.*[55] A leges barbarorumnak nevezett germán törzsi joggyűjtemények az V-IX. század között születtek és több-kevesebb következtetést engednek levonni arra nézve, hogy milyen szabályozás vonatkozott a házasságra és a házasságon kívüli együttélésekre. (A jól dokumentált római joggal összevetve lényegesen kevesebb információ áll azonban rendelkezésre.)*[56]

Abban a kérdésben, hogy a házasságnak ebben az időszakban hány típusát különböztethetjük meg, illetve, hogy valóban mindegyik típusú együttélés házasságnak minősült-e, nem egybehangzóak a források; kiindulópontként Becker, illetve Reynolds osztályozását vesszük; Becker háromféle együttélési formát különít el*[57], Reynolds pedig négyet, ebből három tekinthető házasságnak.*[58] Az első a Muntehe (Kaufehe, Sippenvertragsehe), amely házasságot hoz létre; a szabadok tipikus házasságkötési formája ez. Lényegét tekintve szerződés, amely a nővételből eredeztethető, ám ezt a szerződést nem a házasfelek kötik meg, hanem egyik oldalról - nagycsaládja tudomásával és támogatásával - a vőlegény, a másik oldalról pedig a menyasszony családja, nemzetsége.*[59] A vőlegény vételár fejében megkapta a későbbi feleség apjától, gyámjától a menyasszony feletti mundiumot, hatalmat, amely lényegében megegyezik a régi római manussal. A frank kortól a házasságkötés több szakaszra tagolódott, a kérelemre, az eljegyzésre és a tényleges házasságkötésre. Az eljegyzés szerződés, melyben a felek megállapodásukkal kötelezettséget vállalnak: a nő családja bizonyos pénzösszeg kifizetésére és a menyasszony - és a menyasszony feletti mundium - átadására, a vőlegény pedig arra, hogy a menyasszonyt feleségül veszi, illetve "átveszi". Ez az átvétel történt meg az esküvő alkalmával,*[60] amelynek rituáléja pontosan nem idézhető fel, annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy nagy nyilvánosság előtt zajlott le és a szertartás során megtörtént a mundium jelképes átruházása is.*[61]

Nem járt azonban a feleség feletti hatalom megszerzésével sem az ősi germán házasságkötési módszer, a nőrablás (Raubehe), sem a felek megegyezésével létrehozott frank eredetű Friedelehe. Ez utóbbi "szabad házasság" a lányszöktetésből alakult ki és nem igényelte a nagycsaládok, nemzetségek közötti megegyezést - ilyenkor a házasulók között jött létre megállapodás. Önmagában a megegyezés nem volt elégséges a házasság létrejöttéhez; noha mundiumátadással nem járt, a nagy nyilvánosság előtti ceremóniát, a feleségnek a férj házába kísérését és a másnap reggeli ajándékozást (Morgengabe) ez a forma is megkövetelte.*[62] Mindazonáltal pontosan egyik házassági formánál sem határozható meg, hogy melyik cselekmény idézte elő magát a házasságot, illetve az sem, hogy valamelyiknek a hiánya milyen következményt vont maga után.*[63] A házassági akadályok száma meglehetősen nagy volt, kezdve a rokoni kapcsolatoktól - melyeket széleskörűen értelmezett a korabeli jogfelfogás - a társadalomban elfoglalt státuszig. Ez utóbbinak megfelelően szabad ember szolgával nem köthetett házasságot.*[64]

Reynolds említést tesz a formához nem kötött házasságról, Besnier nevéhez köthető azon elméletről, amely szerint a házasság létrejöhetett puszta megegyezéssel, sem formális megállapodás, sem pénzösszeg/ajándék átadása nem volt feltétlenül ehhez szükséges. Besnier állítása alátámasztásául a Normandiában a vikingek által gyakorolt "dán szokás szerinti" házasságkötésre hivatkozik. Ez utóbbi azt jelenthette, hogy hacsak a nő családja nem ellenkezett, a felek együttélése mindennemű formaság nélkül házassággá emelte a kapcsolatot. Elmélete szerint a házasságkötés more danico a frank normák Normandiába történő elterjedésével veszítette el rangját és vált házasság helyett együttéléssé, concubinatióvá. Reynolds a rendelkezésre álló források alapján azt a következtetést vonja le, hogy még ha nem is lehetett szükség eljegyzésre és a pénzösszeg átadására, akkor is valamiféle formalitás, határozott aktus szükségeltetett ahhoz, hogy a felek együttélése ne puszta concubinatiónak, hanem házasságnak minősüljön.*[65]

Becker együttélési formaként kategorizálja az elnevezése szerint házasságnak, Ruszoly szerint vadházasságnak*[66] tekinthető jelenséget, a Kebsehe intézményét.*[67] A kapcsolat, melyhez bizonyos tartósságot is megköveteltek, lehetséges alanyait tekintve is sajátos: tipikusan szabad ember és a szolganő között jött létre, a férfi egyoldalú akaratából. A fenti rangkülönbség szűkítő értelmezést kapott: egyrészt a férj csak saját szolgájával hozhatott létre ilyen kapcsolatot, másrészt szabad nő nem élhetett 'élettársi kapcsolatban' szolga státuszú férfival.*[68] (Drew utal arra, hogy szabadok is élhettek ilyen kapcsolatban, de kétségkívül nem ez lehetett a jellemző.) A Kebsehe jellemzőit tekintve hasonlatos volt a házassághoz, de csupán faktikus kapcsolatot jelentett.*[69] Egyéb források szerint ugyanakkor a korai középkorban a Friedelehe is élettársi viszonyként jelent meg. (A Meroving korból származó források a concubina kifejezést mindkét partnerkapcsolat nőtagjára vonatkozóan használják.)*[70] Ennek oka egyrészt abban kereshető, hogy a nem szabad asszonyok és a barátnőfeleségek*[71] a házasság külső megjelenését tekintve kevéssé különböztek egymástól; másrészt pedig abban, hogy a kevésbé formális házasságkötés egyszerűbb bontáshoz, sőt a poligámia kialakulásához vezetett, amelyet az egyház sérelmezett.*[72] A többnejűség ez esetben azt jelentette, hogy a férj szerződéssel "vett" legitim felesége mellett barátnőfeleségeket is tarthatott, s számos esetben ténylegesen tartott is. A különböző házasságkötési módozatok halmozhatóak voltak, ám egyetlen szerződéses (törvényes, legitim) házasságot lehetett kötni.*[73]

Kifejezetten csak a lombard jog ismerte el, hogy egy férfi több partnerrel is együttélhet, ugyanakkor a Meroving és Karoling családok uralkodása idejéről is fennmaradtak olyan adatok, amelyek nemcsak a poligámia (pontosabban poligínia) létezését támasztják alá, hanem a mintegy élettársi kapcsolatokból származó gyermekek öröklési jogát is.*[74] A lombard szabályozás alapján egyidejűleg egy teljesen legitim, azaz szerződés útján kötött házasság állhatott fenn, s az ebből származó törvényes gyermekek rendelkeztek teljes és elsődleges öröklési jogi jogosultsággal apjuk halála esetén. A többi fennálló, házasságnak nem (Drew megfogalmazása szerint nem teljesen) minősülő kapcsolatból származó utódok természetes gyermekek lettek, akik csak a törvényes gyermekeket követően és csekélyebb hányadban, de örököltek apjuk halála esetén. (Az apának lehettek törvénytelen gyermekei is a házassági akadály ellenére megkötött és így törvénytelen házasságokból, de ők öröklési jogosultsággal nem rendelkeztek.)*[75] Ismét más források szerint a vizigótok is elfogadták a másodrangú feleségnek tekintendő élettársat, aki partnere halála esetén - noha korlátozott mértékben, de - örökségben részesült.*[76] Kizárólag a burgundok nem ismerték el a házasság mellett fenntartott egyéb partnerkapcsolatok lehetőségét.*[77] Ami Európa keleti oldalát, a szlávokat illeti, a történetírók egyetértenek abban, hogy megszokott jelenségként éltek a férfiak egy vagy több törvényes feleség mellett egy vagy több "élettárs"-sal együtt.*[78]

3. Az egyházi jog első időszaka a VIII. századig

Mind a római jogra, mind a germán törzsi jogokra jellemző az, hogy a házasságot világi intézménynek tekintik*[79], s a házasság mellett vagy helyett megtűrik a concubinatus jelenségét is. Az élettársi kapcsolat tilalmazásának hiánya, illetve bizonyos esetekben néhány pozitív jogkövetkezmény hozzárendelése közös ugyan a római jog és a germán törzsi jog felfogása szerint, a házasságról alkotott képük azonban különbözik: az a római jogban a megegyezésre, a germán szokások szerint ellenben sokkal inkább a formalitásra épül,*[80] s a rómaiaknál a felek privátszférájába, a germánoknál pedig a nagycsaládra, a nyilvánosságra tartozik. A concubinatus valamennyi esetben - a források nem teljesen egybehangzóak - létrejöhetett szabadok között is, ám az bizonyos, hogy szabad ember és szolga között, illetve szolgák között sem a római jog szerint, sem a leges barbarorumok szerint nem jöhetett létre házasság, azaz kapcsolatuk nem minősülhetett házasságnak, csak élettársi kapcsolatnak (illetve a római jog ismerte a contubernium intézményét).*[81]

Az egyházi jog első, patrisztikus időszakában*[82] az egyház nem kívánta joghatóságát a családi viszonyokra, így a világi jog által rendezett házasságra kiterjeszteni, ugyanakkor gyakran szembesült olyan jelenségekkel, amelyek az együttélésről alkotott egyházi felfogással semmiképpen nem tűntek összeegyeztethetőknek.*[83] Így, noha az egyház egyelőre általánosságban véve elfogadta házasságra irányadó és esetenként akár a kereszténység eszméi által is már befolyásolt polgári jogi, világi szabályozást, a IV. századtól az is hangsúlyozást nyert, hogy kialakította a házasságra alkalmazandó keresztény jogfelfogást, amely nem teljesen egyezik a polgári jogi elképzelésekkel.*[84] Az együttélési formák közül egyet, nevezetesen a házasságot fogadta el és azt igyekezett lassanként tanításainak megfelelő formájúvá átalakítani.*[85] Kétség nem merült fel aziránt, hogy a házasságot a felek kölcsönös beleegyezése hozza létre;*[86] olyan szertartás azonban nem alakult ki, amely kifejezetten szükséges lett volna a házasság megkötéséhez. Így a keresztények körében továbbra is éltek a különböző népszokások, esketési ceremóniák.*[87]

Erdő rámutat arra, hogy a keresztények házasságának liturgikus jóváhagyására vagy megerősítésére utaló bizonyítékok többféleképpen értelmezhetőek; egyes álláspontok ezeket kifejezetten jogi jelentőségű cselekményeknek értékelik, mások amellett foglalnak állást, hogy csupán vallási szempontból bírtak jelentőséggel, jogi relevanciájuk nem volt.*[88] A IV. századtól terjedt el a gyakorlatban a házasság papi vagy püspöki megáldása,*[89] de ez nem képezte magának a házassági szertartásnak a részét. Az esküvő színhelye a kora középkortól áttevődött ugyan a templom előtti térre, de a templomba már csak a világi házasságot megkötött felek mentek el, mi­után valamennyi, a törzsi szokás szerint szükségesnek tekintett szertartás lezajlott (így adott esetben csak másnap reggel, a Morgengabe, a férj általi ajándékozást követően).*[90] Ez a gyakorlat évszázadokig él, azaz maga a házasság papi áldással kísért világi intézmény, amelyet azonban a kilencedik század végéig egyik zsinat sem nyilvánít a házasságkötés érvényességi feltételének.*[91]

A keresztény egyház hangsúlyozza a házasság elsődlegességét, de ez nem jelentette azt, hogy a concubinatus ne lett volna hallgatólagosan elfogadott, továbbra is megtűrt viszony. A források egyértelműen arra engednek következtetni, hogy ebben az időszakban az egyház nem szállt síkra azt élettársi viszony tilalmazása érdekében, ugyanakkor célul tűzték ki a fennálló ágyasságok házassággá alakítását, illetve hangsúlyozták a házasság és az élettársi kapcsolat közötti differenciát.*[92] Míg I. Callistus pápa azokat a kapcsolatokat, amelyeket nem szabad személyek kötöttek, illetve amelyet szabad személy szolgával kötött, a személyek hovatartozása alapján különbséget nem téve házasságnak ismerte volna el, addig a 400-as évek végén I. Leó pápa egyértelműen fogalmazott: a szolganővel való együttélés nem minősül házasságnak, csupán concubinatusnak, így az egyház nem lát abban akadályt, hogy a férfi élettársát elbocsátva szabad nővel házasságot kössön.*[93] Ez a fent idézett korban nemritkán követett gyakorlat volt, amelyről Szent Ágoston is hírt ad a Vallomásokban.*[94]

Az, hogy az egyház tolerálta a házasságon kívüli együttéléseket, nem jelentette azt, hogy ne szabott volna bizonyos korlátokat, méghozzá olyanokat, amelyek házasságjellegűvé tették ezeket a kapcsolatokat. Ahogyan a házasságok terén is felvették a harcot az egynejűség érdekében, úgy az élettárssal szemben is jelentkezett a monogámia egyházi kívánalma: az, hogy egyidejűleg csak egy élettársi kapcsolat álljon fenn; továbbá azt bizonyos tartósság is jellemezze. Ahogyan Becker utal rá, nem volt ok arra, hogy megtiltsanak egy olyan, formákhoz nem kötött intézményt, amely a jellegét tekintve házasságszerű, ugyanakkor társadalmi hovatartozására tekintet nélkül mindenki számára elérhető.*[95] A 400. évi Toledói Zsinat alapján az élettársi kapcsolat kifejezetten megengedett jogviszony lett.*[96] Így azok a személyek is legális partnerkapcsolatban élhettek, akik számára a jogilag "teljes" házasság státuszuknál fogva nem volt elérhető; az egyház ugyanakkor hívei számára házasságkötést szorgalmazott. Magának az élettárs(nő)nek, a concubinának és a kapcsolatból származó gyermekeknek a jogi helyzete mindemellett nem nyert rendezést.

Lábjegyzetek:

[1] Az írás megjelent Umberto Eco Öt írás az erkölcsről c. kötetében, Dorogi Katalin fordításában. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2007.

[2] Forrás: Társadalmi helyzetkép, 2003 (KSH, 2004). Nők és férfiak Magyarországon, 2004. 13-14. o.

[3] Néha említjük csupán az USA-ban, illetve Ausztráliában végbemenő változásokat, jogalkotási eredményeket.

[4] Miként Eörsi Gyula nevezi a családjogi és öröklési jogi területeket. EÖRSI Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 344-345. o.

[5] Az élettársi kapcsolat kifejezést általánosságban használjuk, hogy elkerüljük a házasságon kívüli partnerkapcsolat vagy házasságon kívüli párkapcsolat terminológia gyakori alkalmazását - tudva azt, hogy nem szinonim fogalmakról van szó; az utóbbiak lényegesen szélesebb kört fognak át.

[6] Némely észak-európai országban, ahol az azonos nemű partnerek a házasság következményeihez erősen közelítő joghatásokat maga után vonó bejegyzett partnerkapcsolatban élhetnek, azt mutatják a tapasztalatok, hogy nem feltétlenül teszik ezt meg.

[7] Registrierte - eingetragene - Partnerschaft, illetve registrated partnership.

[8] Ezt a megkülönböztetést vázolja fel Martín-Casals egyrészről a factual, illetve cohabitation model, másrészről a formal, illetve partnership model között. MARTÍN-CASALS, Miquel: Mixing-Up Models of Living Together. "Opting-In", "Opting-Out" and Self-Determination of Opposite-Sex Couples in the Catalan and Other Spanish Partnership Acts. In: Martín-Casals, Miquel-Ribot, Jordi (eds.): The Role of Self-determination in the Modernisation of Family Law in Europe. Girona 2006. 292-296. o.

[9] Említhető a Tanács 2201/2003 rendelete, a Brüsszel IIA rendelet. Nem az uniós jogalkotás körébe tartozik, de említést érdemel az Európai Családjogi Bizottság (Commission on European Family Law - CEFL) tevékenysége.

[10] ANTOKOLSKAIA, Masha: Harmonisation of Family Law in Europe: A Historical Perspective. Antwerpen-Oxford 2006. 495. o.

[11] Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójában, az általános kérdések között fogalmazódik meg. Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója és Tematikája. Magyar Közlöny különszáma 2003. február 10., 7. old.

[12] A Koncepció, illetve Tematika a holland Burgerlijk Wetboekot említi (7., illetve 19. o.), de a Szakértői Javaslat emellett a kanadai Qu?bec magánjogi kódexét is idesorolja (Szakértői Javaslat 57. o.).

[13] ANTOKOLSKAIA 493. és 495. o.

[14] Koncepció (2003). Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója és Tematikája. Magyar Közlöny különszáma 2003. február 10., 19. o.

[15] 2001 szeptemberében a családjogi tudományos élet néhány képviselője létrehozta az Európai Családjogi Bizottságot (CEFL), amely testület éppen harmonizációs célok érdekében európai családjogi alapelvek megfogalmazását tűzte ki célul. Azt a kérdést nem érintve, hogy ezeknek az elveknek milyen hatása lehet az egyes európai országok családjogi jogalkotására, az elvek megalkotása - meghatározott eljárás útján - lényegében folyamatosnak tekinthető. A bontási, volt házastárs tartására vonatkozó, valamint a szülői felelősségre irányadó elvek elkészültek, s bár a Bizottság következő nagy területként korábban éppen a házasságon kívüli partnerkapcsolatok, illetve az élettársak problematikáját jelölte meg, a döntésen módosítottak és jelenleg a házassági vagyonjogi elvek megalkotásának előkészítő munkálatai zajlanak.

[16] Ahogyan a Szakértői Javaslat említi: a lehető legszélesebb körben veszi figyelembe az élő jog anyagát. Szakértői Javaslat 57. o.

[17] Az Európai Családjogi Bizottság az alapelvek kidolgozása során figyelembe veszi az egyes nemzeti jogi megoldásokat, s nemcsak a jogszabályokba foglalt joganyagra tekintettel, hanem kifejezetten a valóságban érvényülő jogot figyelembe véve.

[18] Csak utalunk az új Polgári Törvénykönyv előkészületei során zajló vitára, amely azt a kérdést járta körül, hogy a polgári jog részét képezi-e a családjog, s a Polgári Törvénykönyvben szabályozandóak-e a családi jogi kérdések.

[19] Tóthné a hazai viszonyok korabeli értékelése során utal arra, hogy a társadalombiztosítási jog igyekszik leginkább méltányos szabályozást adni. TÓHNÉ FÁBIÁN Eszter: Az élettársi kapcsolat jellegéről és szabályozása mikéntjéről. In: Magyar Jog 1977. 8., 703. o.

[20] Utal erre Kreyenfeld és Konietzka is. KREYENFELD, Michaela-KONIETZKA, Dirk: Nichteheliche Lebensgemeinschaften - Demografische Trends und gesellschaftliche Strukturen. In: Scherpe, Jens M.-Yassari, Nadjma (Hrsg.): Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005. 45-75. o., 52. o.

[21] Az Eurobarometer Surveys felmérését közli Kiernan. KIERNAN, Kathleen: The Rise of Cohabitation and Childbearing Outside Marriage in Western Europe. In: International Journal of Law, Policy and the Family. 2001. 1., 4-5. o

[22] Ők azok, akik élettársi kapcsolatban élnek - cohabitation, illetve nichteheliche Lebensgemeinschaft.

[23] Ezzel reményeink szerint "lefedtük" a legjelentősebb európai modelleket és lehetővé tesszük az érdemi összevetést. Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy nem lenne hasznos a kelet-, illetve kelet-közép-európai államok élettársi megoldásainak áttekintése, gondolva akár az egykori Jugoszlávia, illetve Szovjetunió számos utódállamának szabályozási rendszereire is. Jelenleg azonban a fenti összehasonlításra szorítkozunk.

[24] A kötet lezárásának időpontja 2010 márciusa. (A kötet alapjául szolgáló tudományos értekezés a 2008-2009. évek fordulóján készült el.) Az Alkotmánybíróság 2010 áprilisában hozott döntése (melyre később még utalunk) egyértelművé tette: a kodifikációs folyamat nem zárult le.

[25] MARTON Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve. Institúciók. Debrecen, 1943., 273. o.

[26] Idézi a házasság fogalmára utalva FÖLDI András-HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, 2008., 253. o.

[27] KASER, Max-KNÜTEL, Rolf: Römisches Privatrecht. München, 2003., 353. o.

[28] Utal erre GLENDON, Mary Ann: The Transformation of Family Law. Chicago, 1989., 17. o. és BECKER, Hans-Jürgen: Die nichteheliche Lebensgemeinschaft (Konkubinat) in der Rechtsgeschichte. In: Landwehr, Götz (Hrsg.): Die nichteheliche Lebensgemeinschaft. Hamburg, 1978., 15. o.

[29] ANTOKOLSKAIA 56. o.

[30] KASER 354.

[31] A házasság először minden esetben manusos házasság, a XII táblás törvény előtt változik meg a helyzet, usus manus nélküli házasságot is eredményezhet. ZLINSZKY János: Állam és jog az ősi Rómában. Budapest, 1996. 106. A római jogszemlélet szerint a házasság csak hatalmi viszonyként fogható fel, mert a manus nélküli házasság csak bizonyos joghatásokkal járó tény volt, s míg a manusos házasság jogintézményi elismerésben részesült, addig a manus nélküli házasság nem. FÖLDI- HAMZA 250. o.

[32] Míg a confarreatio a patríciusok részére fenntartott kiváltságos házasságkötési módot jelentett, s szakrális szertartással járt együtt, addig a coemptio mancipatióval végbemenő - először tényleges, majd színlelt - adásvételi szerződés, melynél a férfi a nőt képzeletbeli vételáron megvásárolta; részletesen ismerteti HANUY Ferenc: A jegyesség és házasságkötési forma kifejlődése a Ne Temere Decretumig. Budapest, 1912., 20-24., BRÓSZ Róbert-PÓLAY Elemér: Római jog. Budapest, 1986. 152. o.

[33] HANUY erre következtet, bár történetileg nem véli bizonyíthatónak, 26. o.

[34] MARTON 278. o.

[35] MARTON 274. o.

[36] BRÓSZ-PÓLAY 152., 387. o.

[37] HANUY 27. o.

[38] A női beleegyezés fontossága a hatalmi elem háttérbe szorulását eredményezi. FÖLDI- HAMZA 252. o.

[39] HANUY 28-29. o.

[40] CSILLAG Pál: The Augustan Laws on Family Relations. Budapest, 1976. 81. Az utóbb említett, az élettársi kapcsolat szintjét el nem érő kapcsolatra Csillag a "passing adventures" kifejezést használja.

[41] Földi és Hamza az ágyasságot és a rabszolgák életközösségét házassághoz hasonló együttélési formákként tárgyalja. FÖLDI-HAMZA 253. o.

[42] CSILLAG 36. és köv. o.

[43] CSILLAG 77. o.

[44] BRÓSZ-PÓLAY 154. o., 393.

[45] WAGNER, Stephan: Das nichteheliche Zusammenleben aus rechthistorischer Sicht - eine Tour d'Horizon durch die Geschichte des Konkubinats. In: Scherpe, Jens M.-Yassari, Nadjma (Hrsg.): Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005., 18. o.

[46] WAGNER 19. o.

[47] WAGNER 19. o.

[48] BECKER 15. o.

[49] Ennek elkerülésére szolgált az, ha a partnerek nyilatkozatot tettek arra nézve, hogy melyik partnerkapcsolati formát választották. BECKER 16. o.

[50] MARTON 278. o. Ekkor a concubinatus nemcsak azzal a nővel tartható fenn, akivel nem lehetett volna rangszerű házasságot kötni.

[51] BECKER 16. o.

[52] KASER 366-367. o.

[53] A gyermekek örökölhettek apjuk után, bizonyos esetben tartási igényt támaszthattak vele szemben és törvényesítésükre is nyílt lehetőség. BECKER 16-17. o.; BRÓSZ-PÓLAY 152-153. o.

[54] MARTON 278. o.

[55] Legjelentősebb leges barbarorum, germán törzsi jogokat összefoglaló gyűjtemények az Edictum Theodorici és az Edictum Eurici a gótok számára, a Lex Romana Visigothorum, amely a Hispania és Acquitania területén élő volt római polgárok életét szabályozta, a svájci területen élőkre nézve hatályos Lex Romana Curiensis, a Lex Romana Burgundionum, amely a burgund királyságban lépett életbe. Ide sorolhatóak a frank gyűjtemények: a Lex Salica és a Lex Ribuaria, az Edictum Rothari (Edictum regum Langobardorum), amely a longobárd királyság területén élők szokásjogát foglalta össze, továbbá a Lex Alamannorum a 7. századból. HAMZA 25-29. o.; RUSZOLY József: Európa jogtörténete. Budapest, 1997., 25-28. o.

[56] DREW, Katherine Fischer: Law and Society in Early Medieval Europe. London, 1988. I. 34. o

[57] BECKER 19. o.

[58] REYNOLDS, Lyndon Philip: Marriage in the Western Church. The Christianization of Marriage During the Patristic and Early Medieval Periods. Leiden-New York-Köln, 1994., 71. o. Wagner utal arra, hogy az uralkodó nézet három házasságtípust különít el; a Raubehe nem kerül itt kategorizálásra. WAGNER 22. o.

[59] A nő, a későbbi feleség a szerződésnek nem alanya, csak tárgya. RUSZOLY 239. o.

[60] REYNOLDS a vételár, pénzösszeg átadását is külön szakasznak - dotatio - jelöli meg.

[61] Részletezi a szertartás ismert elemeit HANUY 44. o.

[62] BECKER 19. o. Ahogyan Becker és RUSZOLY is rámutat (241. o.), rendszerint nem ok nélkül kötöttek a partnerek mundiummentes házasságot. Igen gyakran erre került sor, ha a feleség magasabb társadalmi állású volt férjénél és nem óhajtotta magát annak mundiuma alá rendelni.

[63] Ennek okát több tényezőben jelöli meg az irodalom; a fennmaradt dokumentációk kevéssé kielégítő volta mellett az sem egyértelmű, hogy a lakosság körében követett gyakorlat ténylegesen megfelelt-e a joggyűjteményben foglaltaknak.

[64] REYNOLDS 74. o.

[65] REYNOLDS 110-112. o.

[66] RUSZOLY 241. o.

[67] A Kebse kifejezés jelentése valóban élettárs (Konkubine), ágyas, prostituált. BECKER 19. o.

[68] Ahogyan Reynolds utal erre, szabad nő szolga férfival nemcsak házasságot nem köthetett; nemi kapcsolatukat is szigorú megtorlás követte. REYNOLDS 74. o.

[69] BECKER 20. o.

[70] WAGNER 24. o.

[71] Ruszoly használja ezt a kifejezést a Friedelehét kötött nőkre a fridla jelentése (szabad nő, barátnő), RUSZOLY 241.

[72] BECKER 20. o.

[73] RUSZOLY 238. o.

[74] DREW VIII. 20. o.

[75] DREW VI. 66-67. o. Erre utal Wagner is a langobárd jog forrásai alapján: az Edictum Rothari különbséget tett filius legitimus és filius naturalis között, valamennyien rendelkeztek öröklési joggal, de az utóbbiak csak a törvényes gyermeknek járó rész felének megfelelő hányadra tarthattak igényt. WAGNER 26. o.

[76] ANTOKOLSKAIA 74. o.

[77] DREW V. 9. o.

[78] ANTOKOLSKAIA 74-75. o.

[79] Nem értve ide a római jog korábbi időszakát, amikor a házasságnak még szakrális jelentősége is van.

[80] Erre a következtetésre jut ANTOKOLSKAIA is 81. o.

[81] REYNOLDS részletesen foglalkozik a kérdéssel 156. o.

[82] Ez az időszak a második századtól a nyolcadik-kilencedik századig tartott.

[83] Az egyik jelenség, amely az egyház ellenzését kezdetektől kiváltotta, a házasság felbontásának - méghozzá akár a felek kölcsönös megegyezésén alapuló felbontásának - és az újraházasodásnak a lehetősége volt.

[84] REYNOLDS 121. o.

[85] RUSZOLY 241. o.

[86] HANUY 48. o.

[87] ERDŐ Péter: Egyházjog a középkori Magyarországon. Budapest, 2001., 224. o.

[88] Szent Ignácnak Szmirnai Szent Polikárphoz írott levelében kifejezetten szerepel az a szövegrész, mely szerint a keresztényeknek a püspök jóváhagyásával kell házasságot kötniük. Egyes források ezt kifejezetten arra hozzák fel például, hogy az egyház kezdettől fogva arra törekedett, hogy a hívek egyházi nyilvánossággal és áldással kössenek házasságot (HANUY 49. o.), míg Erdő álláspontja szerint ez lelkipásztori és nem joghatósági jellegű megnyilatkozás. (ERDŐ 224. o.)

[89] ERDŐ 225. o.

[90] RUSZOLY 240. o.

[91] ERDŐ 225. o.

[92] BECKER 17. o.

[93] BECKER 17. o. Reynolds részletesen elemzi Leó pápa álláspontját, aki nemcsak elfogadta a római jogi megközelítést arról, hogy csak az azonos státuszú személyek köthetnek érvényes házasságot, hanem ennek a tézisnek a helyességét egyházjogilag is indokolta. REYNOLDS 162. és köv. o.

[94] Hivatkozik rá BECKER 18. o. és ANTOKOLSKAIA is 89. o.

[95] BECKER 18. o.

[96] BECKER 18. o.

[97] Hanuy elemzi és ismerteti a különböző vonatkozó tanokat, HANUY 57. és köv. o.

[98] HANUY 69. o.

[99] HANUY idézi 73. o. Erdő a pápa leveléből kiindulva utal arra, hogy az egyház már a középkorban szükségesnek tartotta a házasság létrejöttéhez a felek beleegyezését.

[100] ANTOKOLSKAIA 97-98. o.

[101] 827-ben a Mantuai Zsinaton, 829-ben a Párizsi Zsinaton, 852-ben a Mainzi Zsinaton.

[102] BECKER 22. o.

[103] 852-ben (Mainz), illetve 895-ben (Tribur). WAGNER 24-25. o.

[104] ERDŐ 232. o.

[105] ANTOKOLSKAIA hivatkozik arra a megállapításra, amely szerint éppen a házassággal kapcsolatos kérdések kerültek igazán megkérdőjelezhetetlenül egyházi hatáskörbe, így a családjog jelentős része is. 104. o.

[106] ANTOKOLSKAIA 111. o.

[107] ANTOKOLSKAIA 110. o.

[108] BECKER 22-23. o.; hasonlóképpen WAGNER is ezt támasztja alá, 27-28. o.

[109] ANTOKOLSKAIA 111. o.

[110] A vitában két elméletet lehet élesebben kiemelni: a bolognai iskolát, melyhez a lombardiai iskola és az itáliai egyház is csatlakozott, s amely germán jogi alapokon a desponsatiótól (a vőlegény részéről történő ajándékozástól) az elhálásig terjedő teljes időszaknak és az ezalatt lezajló cselekményeknek jelentőséget tulajdonított, valamint a másik oldalról a párizsi iskola, amely a konszenzust tekintette házasságot létrehozó aktusnak. Részletezi HANUY 76. és köv. o.

[111] RUSZOLY 238-239. o., 242. o., ERDŐ 227. o.

[112] HANUY 85-87. o.

[113] HANUY 89. o.

[114] ERDŐ 231. o.

[115] HANUY 90. o.

[116] HANUY részletezi az így adódott helyzetet: nagyon sok zavar és jogsértés származott ebből, mert egyik fél tagadása esetén tanúkkal, okiratokkal lehetett bizonyítani a házasságkötést és a bírón állt, hogy a bizonyítékokat elégségesnek fogadja-e el. Mivel sok helyen otthon tartották meg a házasságkötést (illetve később ezt állították), gyakran megtörtént, hogy egy érvényes, de titkos házasságkötést a bíró nemlétezőnek nyilvánított, míg érvényes házasságnak tekintette az egyik félnek később mással ünnepélyes formában kötött házasságát. 109. o.

[117] ANTOKOLSKAIA 110-111. o.

[118] Emellett kimondták az előzetes kihirdetésének szükségességét a házassági akadályok bejelenthetősége miatt. RUSZOLY 243. o.

[119] RUSZOLY 244. o.

[120] ERDŐ 232. o.

[121] WAGNER 28. o.

[122] Erre került sor a Bergeni Zsinat (1279), illetve a Nogareti Zsinat (1303) alkalmával is, az 1309. évi Pozsonyi Zsinaton pedig pénzbüntetéssel rendelték sújtani azokat az egyházi személyeket, akik a közösségben eltűrik az élettársakat. BECKER 24. o.

[123] Így különösen a házasságtörést jelentő kapcsolatokat. WAGNER 29. o.

[124] BECKER 24. o.

[125] Az élettársaknak fejenként öt schillinget kellett fizetniük, amennyiben egy évvel később is fennállt kapcsolatuk, újból a fenti összeget kellett kifizetniük, a harmadik évben azonban a büntetés mértéke drasztikusan megnőtt: a férfinak három vasárnapon le kellett feküdnie a templomajtó elé, a templomba járók ráléphettek és seprűvel ráüthettek, a nőnek pedig szintén a templom előtt kellett megjelennie úgy, hogy haját és a szoknyáját hátul levágták. Mindettől bizonyos pénzösszeg fizetésével megválthatták magukat. BECKER 25. o.

[126] Annyi azonban említésre szorul, hogy a növekvő számú tilalom rendszerint azoktól a testületektől eredt, amelyek annak érvényesítésére is jogosultak voltak. BECKER 24. o.

[127] BECKER 25. o.

[128] Így Mantovában 1303-ban, Tivoliban 1305-ben, Luccában 1308-ban, Lodiban 1390-ben. BECKER 26. o.

[129] BECKER 26. o.

[130] Hangsúlyozza a hasonlóságot BECKER 26. o.

[131] Az ilyen monogám kapcsolatban élő élettársat nevezték concubina retenta in domónak. Dillard 5. fejezet. DILLARD, Heath: Daughters of the Reconquest: Women in Castilian Town Society, 1100-1300. In: The Library of Iberian Resources Online. http://libro.uca.edu/dillard/dr5.htm

[132] BECKER 26. o.

[133] DILLARD 5. fejezet, Zamura városát említi.

[134] DILLARD 5. fejezet.

[135] Ezt az intézményt a XIII. században összeállított Jütisches Recht 1. könyvének 27. fejezete tartalmazza a következő cím alatt: Wie lange ein Mann eine Friedelfrau bei sich haben kann. A fejezet szövegét németül közli SEE, Klaus von: Wer eine Friedelfrau bei sich im Haus hat und geht offenkundig mit ihr schlafen, und sie hat Schloß und Schlüssel und ißt und trinkt offenkundig mit ihm drei Winter hindurch, da soll sie Ehefrau sein und rechtmäßige Hausfrau. SEE, 44. o. hivatkozik rá PEDERSEN is, 133. o.

[136] BECKER 27. o.

[137] SEE, Klaus von: Das jütsche Recht. Weimar, 1960., 174. o.

[138] Részletesen foglalkozik vele HANUY.

[139] William Hay 1530-ban készült kategorizálását idézi SMOUT, T. C.: Scottish Marriage, Regular and Irregular, 1500-1940. In: OUTHWAITE, Brian R. (ed.): Marriage and Society. Studies in the Social History of Marriage. London, 1981., 210 o.

[140] SMOUT 211. o.

[141] A handfasting nemegyszer mint próbaházasság fogalmazódik meg, így több értelmet is tulajdonítottak ennek a kifejezésnek. Részletesen ír róla SMOUT 210-213. o.

[142] A handfasting nemegyszer mint próbaházasság fogalmazódik meg, így több értelmet is tulajdonítottak ennek a kifejezésnek. Részletesen ír róla SMOUT 210-213. o.

[143] Antokolskaia utal arra, hogy ez az egységes jog elsősorban írott kánonjogként létezett, hiszen egyes európai országokban egészen vagy részben a kánonjogtól eltérő házasságkötési gyakorlat folyt. ANTOKOLSKAIA 135-137. o.

[144] A kánonjogi házassági szabályok számos esetben a római jogi gyökerekre hivatkoznak, ám míg a manus nélküli házasság a római jogban csak jogi tény, addig a kánonjogban jogintézménnyé válik. FÖLDI-HAMZA 267. o.

[145] ANTOKOLSKAIA 167. o.

[146] ERDŐ 233. o.

[147] ANTOKOLSKAIA 169-170. o. Hanuy Luthert idézi az alattomban kötött házasságok bizonyíthatóságának nehézségeivel kapcsolatban, HANUY 109. o.

[148] BECKER 29. o.

[149] BECKER 29. o.

[150] BECKER 30. o. Bár az élettárs és a gyermekek öröklési jogi jogosultsága egyes civiljogászok számára továbbra is vitatható kérdés.

[151] A Baseli Zsinaton elsősorban a klérus körében létesített élettársi kapcsolatokkal foglalkoztak, de a kiadott dekrétum ugyanúgy vonatkozott a világiak házasságon kívüli együttéléseire is. BECKER 27. o. Becker ebben a vonatkozásban külön kiemeli azt, hogy az általános vélekedéssel szemben nem a Tridenti Zsinaton kiadott dekrétum érintette először az élettársak elleni tilalmat - ez hamarabb megjelent.

[152] BECKER 30. o.

[153] WAGNER 34. o.

[154] HANUY 128-129. o. és 134. o.

[155] ANTOKOLSKAIA 167. o.

[156] ANTOKOLSKAIA 179. o.

[157] HANUY 154. o.

[158] Bár voltak olyan országok, amelyek engedményt kaptak ez alól - a XIV. Benedek pápa által először Hollandiának adott engedmény alapján ezek lettek az ún. benediktinás területek.

[159] Részletezi HANUY 168-178. o.

[160] HERGER CSABÁNÉ: A nővételtől az állami anyakönyvvezetőig. Budapest-Pécs, 2006. 50. o.

[161] HERGER CSABÁNÉ 50. o.

[162] IV. Henrik Blois-i Ordonnance-a tette kötelezővé a tridenti formát, ám emellett bizonyos változtatásokat vezettek be. COESTER-WALTJEN, Dagmar-COESTER, Michael: Formation of Marriage In: International Encyclopedia of Comparative Law. Volume IV. Persons and Family 1997., 7. o.

[163] BECKER 28. o.

[164] Wagner közli a német nyelvű szöveget. WAGNER 32. o.

[165] Grotius sem a felbonthatatlanságot, sem pedig az egynejűséget nem tekinti a természetjog alapján a házasság fogalmához tartozónak. GROTIUS, Hugo: A háború és a béke jogáról. Budapest, 1999., 227. o.

[166] BECKER 31. o.

[167] Így házasságnak kellene tekinteni a római contuberniumot, illetve a concubinatust is. GROTIUS 239. o.

[168] LOCKE, John: Of Civil Government. Two treatises. London, 1924., 155. o.; HERGER CSABÁNÉ részletezi a természetjogi tanok hatását a házasságfogalom alakulására, 35-36. o.

[169] ANTOKOLSKAIA 192-193. o.

[170] PUFENDORF On the Duty of Man and Citizen [Tully James (ed.)]. Cambridge, 1991., 120-123. o.

[171] Thomasius kiadványában kifejtett álláspontja számos választ vont maga után, amelyek akár pró, akár kontra, reagáltak véleményére. BECKER 32. o.

[172] Thomasius kiadványában kifejtett álláspontja számos választ vont maga után, amelyek akár pró, akár kontra, reagáltak véleményére. BECKER 32. o.

[173] Így Althusius vagy Carpzov. WAGNER 34. o.

[174] Idézi WAGNER 37. o. (Hasonló megfontolások, különösen a csecsemőgyilkosságokkal szembeni fellépés vezeti II. Frigyest és II. Józsefet a házasságon kívüli született gyermek társadalmi megbélyegzettségének megszüntetése irányába tett lépéseik során.)

[175] COESTER-WALTJEN-COESTER 72. o., CRETNEY-MASSON 5. o.

[176] INGRAM, Martin: Spousals Litigation in the English Ecclesiastical Courts c 1350 - c 1640 In: OUTHWAITE, Brian R. (ed.): Marriage and Society. Studies in the Social History of Marriage. London, 1981. 38-39. o.

[177] INGRAM 40. o.

[178] Cromwell vezette be, az intézmény mindössze nyolc évig volt hatályban, HERGER CSABÁNÉ 61. o.

[179] BECKER 34. o.

[180] BECKER 35. o.

[181] BECKER 35. o.

[182] ANTOKOLSKAIA 195. o.

[183] ANTOKOLSKAIA 228. o.

[184] ANTOKOLSKAIA 206. o.

[185] Ez bevezette ugyan a kötelező polgári házasság intézményét, de ez nem jelentette azt, hogy a házassági jog elvesztette volna egyházi jellegét. ANTOKOLSKAIA 216. o., HERGER CSABÁNÉ 57. o.

[186] ANTOKOLSKAIA 21. o.

[187] Említi HERGER CSABÁNÉ 55-56. o.

[188] 1868-tól a nem katolikusok ismét köthettek polgári házasságot. ANTOKOLSKAIA 215-216. o.

[189] HERGER CSABÁNÉ 61-62. o.

[190] A klandesztin házasságokat az ország számos lelkészségén megáldották, szolemnizációban részesítették. BROWN, Roger Lee: The Rise and Fall of the Fleet Marriages. In: OUTHWAITE, Brian R. (ed.): Marriage and Society. Studies in the Social History of Marriage. London, 1981. 117. o.

[191] A Fleet Prison és környéke adós-telepként történő, igen találó átültetése Ráth Végh Istvántól származik. RÁTH VÉGH István: Szerelem, házasság. Budapest, 1975., 361-362. o.

[192] BROWN 128-130. o.

[193] BROWN 134-135. o.

[194] Így a kvékerekre és a zsidókra, valamint - ettől függetlenül - a királyi család tagjaira. CRETNEY-MASSON 7. o.

[195] CRETNEY-MASSON 7. o.

[196] CRETNEY-MASSON 7. o.

[197] CRETNEY-MASSON 7. o.

[198] HALL, J. C.: Common Law Marriage. In: Cambridge Law Journal 1987. 3., 106. o.

[199] HALL ez utóbbit is sérelmezi. 106. o.

[200] Meister v. Moore ügyben 1877-ben hozott ítélet (idézi KINDREGAN) 434. o.

[201] SCHWENZER, Ingeborg: Restitution of Benefits in Family Relationships In: International Encyclopedia of Comparative Law. Volume X. Restitution - Unjust Enrichment and Negotiorum Gestio 1997. 4. o.

[202] BRADLEY, David: Regulation of Unmarried Cohabitation in West-European Jurisdictions - Determinants of Legal Policy. In: International Journal of Law, Policy and the Family. 2001. 1., 23. o.

[203] OSTNER, Ilona: Cohabitation in Germany - Rules, Reality and Public Discourses. In: International Journal of Law, Policy and the Family. 2001. 1., 92. o.

[204] Az eseteket példaként hozza fel SCHWENZER 4. o.

[205] GLENDON 252. o.

[206] KIERNAN 1. o.

[207] GLENDON 252. o. Ahogyan Glendon utal rá, amíg a házasságon kívüli partnerkapcsolatok zömében a szegényebb, faji vagy etnikai hovatartozás szempontjából kisebbségi rétegben jelentkeztek, a jog is inkább hagyta ezt a jelenséget figyelmen kívül. 253. o.

[208] KIERNAN 1. o.

[209] Trost az első csoportba tartozóakra a "marriage of conscience", a másik csoportra a "Stockholm marriage" kifejezést használja. Utal rá KIERNAN 2. o.

[210] OSTNER 97. o.

[211] Lord Devlin szavait BRADLEY idézi, 22. o.

[212] Antokolskaia ezt tekinti az első lépésnek, első igazi elmozdulásnak az élettársi kapcsolat elismerése felé. ANTOKOLSKAIA 370. o.

[213] Antokolskaia ezt tekinti az első lépésnek, első igazi elmozdulásnak az élettársi kapcsolat elismerése felé. ANTOKOLSKAIA 370. o.

[214] AGELL, Anders: The Swedish Legislation on Marriage and Cohabitation: A Journey Without a Destination. In: Scandinavian Studies in Law 1980., 22. o. Antokolskaia a semlegesség álláspontját mint pozitív lépést értelmezi. ANTOKOLSKAIA 370. o.

[215] BRADLEY 23. o.

[216] MARTIN, Claude-THÉRY, Iréne: The PACS and Marriage and Cohabitation in France. In: International Journal of Law, Policy and the Family. 2001. 1., 135. o.

[217] MARTIN-THÉRY 138. o.

[218] KIERNAN 3. o.

[219] HASKEY, John: Demographic Aspects of Cohabitation in Great Britain. In: International Journal of Law, Policy and the Family. 2001. 1., 55. o.

[220] Legalábbis összevetve a magyar szociológusok felméréseivel és az azokból levont következtetésekkel.

[221] BRADLEY 24-27. o.

[222] Ami a feminista hozzáállást és az egységes szabályozás lehetetlenségét illeti, ezekre Antokolskaia hívja fel a figyelmet áttekintésében. A konzervatívabb és liberálisabb attitűd általában említésre kerül, mihelyst az élettársi kapcsolat szabályozhatósága kérdéssé válik. ANTOKOLSKAIA 371. o.

[223] ANTOKOLSKAIA elemzi összefoglalásában 367. o.

[224] KIERNAN 1. o.

[225] KIERNAN 1. o.

[226] Roszner részletesen ismerteti a nővétel alakulását és fennmaradását, azzal, hogy a XIII. századot követően már nem marad fenn, elsősorban az egyház ellenzése miatt. ROSZNER Ervin: Régi magyar házassági jog. Budapest, 1887., 13. o.

[227] ROSZNER (31. o.) részletesen fejti ki a házasságkötés mint adásvétel jogi természetét, az eljegyzésre is tekintettel.

[228] BÉLI Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Budapest-Pécs, 2000., 58. o.

[229] Tárkány Szücs hivatkozza Bodrogi Tibor házasságfogalmát, amely szerint a házasság intézményesített, társadalmilag elismert kapcsolat egy férfi és egy nő (egy férfi és több nő, egy nő és több férfi, több férfi és több nő) között, gazdasági együttműködés, szexuális érintkezés, valamint utódok létrehozása és felnevelése végett. Ezzel kapcsolatban utal arra, hogy még a hódoltsági területeken is megmaradt az egynejűség, pedig a "példa csábító lehetett". TÁRKÁNY SZÜCS Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, 2003. 250. o.

[230] ROSZNER 57-58. o.

[231] ROSZNER 85. o.

[232] Roszner szerint még a XVII. században is - ROSZNER 130. o.

[233] BÉLI 58. o.; ROSZNER részletezi 88. o.

[234] A magyar házassági jog így részben a kánonjog szabályait jelenti, részben más felekezetek egyházi házasságjogi szabályait, 1894-ig, a kötelező polgári házasság megteremtéséig.

[235] A fiatalok azzal a feltétellel éltek együtt, hogy ha meghatározott időn belül (rendszerint egy év) a leány gyermeket fogan vagy szül, házasságot kötnek, egyébként szakítanak egymással. Nálunk inkább a szeretőtartás lehetett általánosabb jelenség. TÁRKÁNY SZÜCS 266.

[236] TÁRKÁNY SZÜCS 253. o.

[237] A lakosság 8-10 ezreléke élt vadházasságban. Ez a szám egyes helyeken magasabb is lehetett, a Csongrád megyei Tápén 48, a Kolozs megyei Vistán 50 pár élt vadházasságban. TÁRKÁNY SZÜCS 266. o.

[238] BENEDEK Károly-VILÁGHY Miklós: A Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban. Budapest, 1965., 146. o.

[239] Ami az eltérő hangsúlyokat illeti, nem érdektelen, hogy Nyugat-Európában és a volt szocialista országokban a családjogi felfogásbeli és jogszabálybeli változások mennyiben voltak szinkronban. Erre vonatkozó vizsgálatok egy-egy kivétellel alig történnek. Khazova, Olga mutat rá közzétett tanulmányaiban, konferencia-előadásaiban az orosz - szovjet - majd ismét orosz, illetve más utódállamokbeli családjogi szabályok, gyakorlat, szokások vizsgálatával egyes - vagyonjogi - összefüggésekre.

[240] BENEDEK-VILÁGHY 147. o.

[241] BUKODI Erzsébet: Ki, mikor, kivel (nem) házasodik? Budapest, 2004., 22. o.

[242] PONGRÁCZ TIBORNÉ-SPÉDER Zsolt: Élettársi kapcsolat és házasság - hasonlóságok és különbségek az ezredfordulón. In: Szociológiai Szemle 2003. 4., 55. o.

[243] Forrás: Társadalmi helyzetkép, 2003 (KSH, 2004). Nők és férfiak Magyarországon, 2004., 13-14. o.

[244] Spéder közli a táblázat adatainak forrásait. 1970-ből, 1984-ből, 1990-ből, illetve 2001-ből származó adatokat dolgoz fel a 15-29 és 30-49 éves korcsoportokra tekintettel. SPÉDER Zsolt: Az élettársi kapcsolat térhódítása Magyarországon és néhány szempont a demográfiai átalakulás értelmezéséhez. In: Demográfia 2005. 3-4., 190. o.

[245] Pongráczné és Spéder arra utalnak a 2001-2002-ben végzett vizsgálat értékelése során, hogy az adatok összevetésével megállapítható: az élettársi életforma hosszabb-rövidebb ideig sokkal több embert érintett/érint, mint az a 2001-2002-ben fennálló helyzet alapján látszik. PONGRÁCZNÉ-SPÉDER: 69. o.

[246] KAMARÁS Ferenc: Családalapítás és gyermekvállalás az 1990-es években és az ezredfordulón. In: Demográfia 2001. 1-2., 44. o.

[247] SPÉDER Zsolt: Gyermekvállalás házasságon kívül - egy terjedő magatartásminta összetevői. In: Századvég 2004. 1., 84. o.

[248] SPÉDER (2004) 97. o.

[249] Vissza kellett emlékeznie az adatvétel során arra, hogy mikortól meddig élt egyedül, élettársi kapcsolatban, illetve házasságban, továbbá, hogy mikor és milyen okból szűntek meg a partnerkapcsolatai. Spéder nem annak a gyanújának ad hangot, hogy az adatközlők utólagosan szándékosan megmásítják életük eseményeit, de azzal álláspontja szerint mindenképpen számolni kell, hogy a visszaemlékezést, a kapcsolat utólagos megítélését alapvetően befolyásolja az, hogy az esemény és az adatközlés közötti időben milyen változások történtek az érintettek partnerkapcsolataiban. SPÉDER (2004) 86. o.

[250] SPÉDER (2004) 85-86. o.

[251] CSERNÁK JÓZSEFNÉ: Élettársi kapcsolatban élő nők néhány társadalmi, demográfiai jellemzője Magyarországon. In: Csernák Józsefné-Pongrácz Tiborné-S. Molnár Edit: Élettársi kapcsolatok Magyarországon. A KSH Népességtudományi Kutató Intézetének kutatási jelentései 46. Budapest, 1992., 26. o.

[252] SPÉDER (2004) 84. o.

[253] PONGRÁCZNÉ-SPÉDER: 55. o.

[254] "a két változat kölcsönkapcsolatának átrendeződése", ahogyan Spéder megfogalmazza. SPÉDER (2005) 201. o.

[255] PONGRÁCZNÉ-SPÉDER: 56. o.

[256] CSERNÁK JÓZSEFNÉ 26. o.

[257] 2001-2002 folyamán 16 364 18 és 74 év közötti személyt kérdeztek meg az egyéni életút és családi életciklus legfontosabb eredményeinek áttekintése céljából. A vizsgálat az Életünk fordulópontjai című társadalmi-demográfiai panelvizsgálat elnevezést viselte.

[258] SPÉDER Zsolt: Kutatási koncepció. In: Kapitány Balázs (szerk.): Módszertan és dokumentáció. Életünk fordulópontjai sorozat. Műhelytanulmányok 2. Budapest 2003., 20. o.

[259] Így Pongrácz Tiborné és S. Molnár Edit - hivatkozza SPÉDER Zsolt: Az európai családformák változatossága. Párkapcsolatok, szülői és gyermeki szerepek az európai országokban az ezredfordulón. In: Századvég 2005. 3. 14. o.

[260] A 2. kérdés úgy szólt: "Mi az Ön családi állapota?" A következő variációk közül lehetett választani: 1. nőtlen, hajadon, 2. házas és együtt élnek, 3. házas, külön élnek, 4. özvegy és 5. elvált. A 3. kérdés az alábbi volt: "Van-e Önnek élettársa vagy partnere?" Következő variánsok közül választhattak az adatközlők: 1. igen, élettársa van, 2. partnere van, de nem élnek együtt, 3. nincs se élettársa, se partnere. Kapitány Balázs: A kutatás adatbázisáról és a kérdőívről. In: KAPITÁNY Balázs (szerk.): Módszertan és dokumentáció. Életünk fordulópontjai sorozat. Műhelytanulmányok 2. Budapest 2003. 93. o.

[261] Pongrácz Tiborné és Spéder használja a fenti kifejezéseket. PONGRÁCZNÉ-SPÉDER 56. o.

[262] Szemben a nyugat-európai országokkal, ahol a házasság nélküli együttélést elsősorban a magasabb iskolai végzettségű fiatalok választják, magyar viszonylatban az élettársi kapcsolatban élők valamivel csekélyebb iskolázottságúak, mint a házasságban élők. PONGRÁCZNÉ- SPÉDER 58. o.

[263] Az alkalmazotti, önálló, munkanélküli, öregségi, illetve özvegyi nyugdíjas, gyesben, gyedben, gyetben részesülők, háztartásbeliek, tanulók, egyéb inaktívak csoportjait különböztették meg. PONGRÁCZNÉ-SPÉDER: 59. o.

[264] PONGRÁCZNÉ-SPÉDER 59-60. o.

[265] SPÉDER (2005) 187. o.

[266] Pongrácz Tiborné és Spéder a 2001-2002-ben végzett felmérés során abból indult ki, hogy a valláshoz való viszonyból, a vallásosság meglétéből vagy annak hiányából bizonyos mértékig értékrendbeli eltérésekre is lehet következtetéseket levonni. A kérdezők arra kértek választ, hogy vallásosnak tartják-e magukat az érintettek, milyen módon, illetve egyházi-szertartási vallásosságuk megjelenik-e és miként. PONGRÁCZNÉ-SPÉDER 61-63. o.

[267] SPÉDER (2005) 202-203. o.

[268] SPÉDER (2005) 204. o.

[269] PONGRÁCZNÉ-SPÉDER 64. o. Kovács Eszter és Pikó Bettina a középiskolások párkapcsolattal kapcsolatos attitűdjét vizsgálva lényegében ugyanerre az eredményre jutott. (KOVÁCS Eszter-PIKÓ Bettina: Válságban a család? Középiskolások párkapcsolati preferenciái. In: Demográfia 2007. 2-3., 282. o.)

[270] A 2001-2002-ben a vizsgálat elvégzése során a következő kérdésre kellett válaszolni: Ön mit tanácsolna fiatal nőknek és férfiaknak? Milyen életformát válasszanak? PONGRÁCZNÉ- SPÉDER 63. o.

[271] A konkrét kérdés úgy hangzott, hogy "A házasság vagy az élettársi kapcsolat biztosítja-e jobban a(z) 1. anyagi biztonságot, 2. gyermekvállalást, gyermek jövőjét, 3. kapcsolat tartósságát, 4. konfliktusok rendezését, 5. egyéni célok megvalósítását, 6. szülők, rokonság rokonszenvét?" "Inkább a házasság" vagy "inkább az élettársi kapcsolat" vagy "mindegy, nem a jogi formától függ" PONGRÁCZNÉ-SPÉDER 67. o.

[272] Dolgozatunkban nem vizsgáljuk hangsúlyozottan az élettársi kapcsolaton belüli szülő-gyermek viszony jogi vonatkozásait, azért sem, mert ez kevésbé okoz problémákat, mint a vagyoni kérdések, továbbá rendezettebb is, mint számos más európai országban. Ugyanakkor nem érdektelen aspektusa az élettársi kérdéskörnek a házasságon kívüli gyermekvállalás; nem abból a szempontból, hogy a gyermek apai jogállása miként kerül megállapításra, hiszen a házasságból származó és házasságon kívül született gyermek jogállása közötti különbségtétel szinte teljesen eltűnt jogunkból; hanem inkább a kapcsolat esetlegesen nagyobb bomlékonysága miatt.

[273] PONGRÁCZNÉ-SPÉDER 65. o.

[274] Emellett azonban említésre méltó, hogy a hat kérdésre adott válaszaikban a válaszadók csekély arányban tartották az élettársi kapcsolatot előnyösebbnek, mint a házasságot.

[275] SOMLAI Péter-TÓTH Olga: A házasság és a család változásai az ezredforduló Magyarországán. In: Educatio 2002. 3., 340. o.

[276] SPÉDER Zsolt: Párkapcsolatok és gyermeksorsok. In: Korfa 2006. 1., 2. o.

[277] Anélkül, hogy értékelni vállalkoznánk ezt az arányt, utalunk arra, amelyre Pongrácz Tiborné és Spéder felhívja a figyelmet a kapcsolat minőségének értékelésére vonatkozó válaszok kapcsán. A legtöbb megkérdezett igen elégedett volt partnerkapcsolatával, függetlenül attól, hogy házasságban vagy élettársi kapcsolatban élt. Minthogy az elégedettségnek ez a szintje messze nem áll összhangban a válások magas számával (s az élettársi kapcsolatok sem tartósabbak), megállapítják, hogy a magánszféra érzékeny sávjáról van szó. Aligha lehet a jelen esetben is elvonatkoztatni ettől. PONGRÁCZNÉ-SPÉDER 67-68. o.

[278] Pongráczné és Spéder arra is utal ugyanakkor, hogy a középkorúak is megengedően gondolkodnak, amely lényeges lehet, hiszen egyfajta közösségi kontrollt biztosítanak a fiatalabb korosztály számára. PONGRÁCZNÉ-SPÉDER 64. o.

[279] PONGRÁCZNÉ-SPÉDER: 58. o. Az adatok azt is jelzik, hogy a tanulók körében sem szokásos tartós partnerkapcsolat létrehozása. Ami azt illeti, hogy nem divatos, "felülről terjedő" életformáról van szó, sőt inkább az alacsonyabb iskolázottságú réteg körében kedvelt, az jól mutatkozik meg egy 1998-ban végzett felmérésből: a válaszadók többnyire elfogadták az élettársi kapcsolatot, iskolai végzettségre tekintet nélkül, de a szakmunkásképzőt végzettek fogadták a legnagyobb lelkesedéssel. UTASI Ágnes: Tradicionális család individuális értékpreferenciákkal. In: Spéder Zsolt-Tóth Pál Péter (szerk.): Emberi viszonyok. Budapest 2000., 150. o.

[280] KOVÁCS-PIKÓ 290. o.

[281] KOVÁCS-PIKÓ 290. o.

[282] KOVÁCS-PIKÓ 291. o.

[283] SPÉDER 2002. 78. o.

[284] Valamint családcentrikusságát és gyermekközpontúságát - TÓTH Olga-DUPCSIK Csaba: Családok és formák - változások az utóbbi ötven évben Magyarországon. In: Demográfia. 2007. 4. 430-431. o.

[285] TÓTH-DUPCSIK 431-432. o. A szerzők tanulmányukban nem válaszokat, "csupán" kérdéseket fogalmaznak meg, ezek azonban az élettársi kapcsolat társadalmi és jogi megítélését tekintve igen fontosak és válaszra várók.

[286] SPÉDER Zsolt: Családi életformák és az életpályák szakaszolódása az 1990-es évek Magyarországán. In: Pongrácz Tiborné-Spéder Zsolt (szerk.): Népesség - értékek - vélemények. Budapest 2002. 75. o.

[287] SPÉDER (2005) 204. o.

[288] SPÉDER (2005) 204. o.

[289] 2001-2002. évi adatok szerint Európában a 20-34 éves nők körében már nem tekinthető alacsonynak a látogatókapcsolatban élők aránya: Finnországban 11,9%, Németországban 16,6%. SPÉDER, Századvég (2005), 13. o.

[290] SÖRGJERD, Caroline: Neutrality: The Death or the Revival of the Traditional Family? In: Boele-Woelki, Katharina (ed.): Common Core and Better Law in European Family Law. Antwerpen-Oxford, 2005., 340-341. o.

[291] SÖRGJERD, Caroline: Neutrality: The Death or the Revival of the Traditional Family? In: Boele-Woelki, Katharina (ed.): Common Core and Better Law in European Family Law. Antwerpen-Oxford, 2005., 340-341. o.

[292] A bírósági gyakorlatot Agell elemzi részletesen: AGELL, Anders: Cohabitation Without Marriage in Swedish Law. In: Eekelaar, John-Katz, Sanford (eds.): Marriage and Cohabitation in Contemporary Societies. Toronto, 1979., 247-248. o.; AGELL, Anders: The Swedish Legislation on Marriage and Cohabitation: A Journey Without a Destination. In: Scandinavian Studies in Law 1980., 26. o. Részletezése és összefoglalása magyar nyelven: SZEIBERT Orsolya: Élettársi kapcsolat és regisztrált partnerkapcsolat Svédországban, Norvégiában és Dániában - Együttműködés az északi jogkör országai között. In: Polgári Jogi Kodifikáció 2006. 2., 12-13. o.

[293] AGELL, Anders: Die schwedische Gesetzgebung über nichteheliche Lebensgemainschaften. In: FamRZ 1990., 818-819. o.

[294] A jogszabály - Lag om sambors gemensamma hem; Cohabitees Joint Homes Act - 1988-ban lépett hatályba.

[295] AGELL (1990) 819. o.

[296] Agell kifogásolta a "házassághoz hasonló együttélés" kívánalmát, tekintve, hogy többen - akikre egyébként a törvény hatálya kiterjed -, éppen azért nem kötnek házasságot, mert élettársakként - jogilag egyedülállókként - és hangsúlyozottan nem házastársakként óhajtanak együttélni. AGELL (1990) 820. o.

[297] SPINDLER, Christoph: Aktuelle Neuregelungen des Rechts der nichtehelichen Lebens-gemeinschaft in Sweden. In: FamRZ 1988. 12., 914-915.; AGELL (1990) 819-820. o.; SZEIBERT 12-14. o.

[298] Lag om homosexuella sambor. Megalkotásának előzményeit illetően: SAVOLAINEN, Matti: The Finnish and the Swedish Partnership Acts - Similarities and Divergencies. In: Boele-Woelki, Katharina-Fuchs, Angelika (eds.): Legal Recognition of Same-Sex Couples in Europe. Antwerpen-Oxford, 2003., 24. o.

[299] A törvény címében is eltér a korábbiaktól: Sambolagen.

[300] SAVOLAINEN 29. o.

[301] 2003-ban hatályba lépett a regisztrált partnerkapcsolatról szóló törvény azon módosítása, amely lehetővé tette idegen gyermek közös örökbefogadását is, majd 2005-ben újabb változtatásokra került sor, amelyek alapján mesterséges megtermékenyítésre irányuló eljárásban is részt vehetnek a női partnerek. JÄNTERÄ-JAREBORG, Maarit: Sweden: Lesbian couples are entitled to assisted fertilization and to equal rights of parentage. In: FamRZ 2008. 18., 1329-1330. o. Magyar nyelven lásd SZEIBERT Orsolya: Azonos neműek házasságát, regisztrált partnerkapcsolatát érintő változások Európában. In: Családi Jog 2006. 4., 35-36. o.

[302] A svéd Igazságügyi Minisztérium által kiadott tájékoztató anyag konkrétan megjelöli, hogy továbbra is alapvető feltétel a közös használat céljából történő szerzés. Cohabitees and their joint home. Fact sheet. Regeringskansliet. Ministry of Justice, Sweden. August 2003.

[303] JÄNTERÄ-JAREBORG, Maarit: Das neue schwedische Gesetz über die nichteheliche Lebensgemeinschaft. In: FamRZ 2004. 18., 1431-1432. o.

[304] JÄNTERÄ-JAREBORG (2004) 1431-1432. o.

[305] Cohabitees and their joint home. Fact sheet.

[306] Cohabitees and their joint home. Fact sheet.

[307] RYRSTEDT, Eva: Legal status of Cohabitants in Sweden. In: Scherpe, Jens M.-Yassari, Nadjma (Hrsg.): Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005. 419. o.

[308] Ennek megfelelően a törvény alapján nem támaszthatnak vagyoni igényt a közös háztartásban élő családtagok, így együttélő testvérek, illetve a nagykorú gyermekkel együtt élő szülő. A törvény előkészítése során felmerült az az elképzelés, hogy ezekre a kapcsolatokra is kiterjesszék a jogszabály hatályát, ám végül ezt nem tették, azzal a megokolással, hogy ott nincs szükség az élettársak - legalábbis a gyengébb fél - által igényelt speciális törvényi védelemre. Sörgjerd álláspontja szerint a döntéshozatal során nem mérlegelték megfelelően valamennyi érdeket, tekintve, hogy vidéken nem ritka a felnőtt testvérek együttélése, s éppen ők azok, akik - az élettársakkal ellentétben - sem házasság, sem regisztrált partnerkapcsolat útján nem rendezhetik viszonyukat és szerezhetnek jogokat. SÖRGJERD 337-338. o.

[309] Közli Agell. AGELL (1990) 820. o.

[310] JÄNTERÄ-JAREBORG (2004) 1431. o.

[311] A bíróság hangsúlyozta ítéleteiben, hogy annak a ténynek, hogy a kapcsolat véget ért, a külvilág számára egyértelműen meg kell jelennie. RYRSTEDT 420. o.

[312] Cohabitees and their joint home. Fact sheet; továbbá SÖRGJERD 338. o.

[313] RYRSTEDT 425. o.

[314] RYRSTEDT 429. o.

[315] LUND-ANDERSEN, Ingrid: Legal Status of Cohabitants in Denmark. In: Scherpe, Jens M.- Yassari, Nadjma (Hrsg.): Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005., 456. o.

[316] A dán regisztrált partnerkapcsolat intézményéről részletesen WACKE, Andreas: Die Registrierung homosexueller Partnerschaften in Dänemark. In: FamRZ 1990. 4., 347. és köv. o., magyarul az összefoglalása Szeibert 21. és 22-24. o.

[317] Pedersen ismerteti a vonatkozó bírósági gyakorlatot a nyolcvanas évek elejéig. PEDERSEN, Inger Margrete: Features of Danish Law concerning Property Rights and Obligations of Unmarried Cohabitants In: Scandinavian Studies in Law 1981., 133., 136-150. o.

[318] PEDERSEN ismerteti az 1959-ben elbírált esetet (137. o.), s hozzáteszi, hogy a bíróságok még abban az esetben is elismerik a szerződés érvényességét, ha egyik partner még házasságban (tipikusan már külön, de még kötelékben) él.

[319] Az élettársak tíz évet meghaladóan éltek együtt, a nő jövedelmének nagy részét a háztartás fenntartására fordította, míg a férfi az egyéb felmerülő kiadások fedezése mellett jelentős vagyonra tett szert, s a per tárgya a két - férfi nevén lévő - ingatlan berendezésének tulajdonjoga volt. Az eljáró bíróság a fenti tényállás alapján nem látta indokoltnak a közös tulajdon megállapítását, a fellebbviteli fórum azonban az együttélés hosszú tartamára tekintettel elrendelte a bizonyítás felvételét.

[320] Az ügy (1980) alapjául szolgáló tényállás szerint a felek nem egészen öt évig éltek élettársi kapcsolatban, a nőnek már volt egy gyermeke korábbi kapcsolatából. Két év együttélést követően a férfi partner nevére vettek a felek egy házat kifejezetten azzal a céllal, hogy abban folytassák együttélésüket. Annak, hogy a házvételi szerződésben csak a férfi nevét tüntették fel, többek között az volt az oka, hogy így kevesebb adót kellett fizetniük. Az új közös otthon és a háztartás költségeit együttélésük alatt közösen fedezték, majd a kapcsolat megszakadását követően a férfi partner jelentős haszonnal értékesítette a házat. A felperes (nő) közös tulajdon címén a vételár felét követelte, amelyet az elsőfokú bíróság meg is ítélt részére, s a vételár felénél csekélyebb összeg megtérítését rendelte el a felperes javára; az összeg megállapítása során figyelembe vették az élettársi viszony időtartamát, azt a tényt, hogy az ingatlant családi otthonként használták, továbbá a felek jövedelme közötti különbséget.

[321] LUND-ANDERSEN 461. o.

[322] NIELSEN, Linda: Danish Family Law - matrimonial property and cohabitant's property. In: Henrich, Dieter-Schwab, Dieter (Hrsg.): Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im europäischen Vergleich. Bielefeld, 1999. 42. o.

[323] PEDERSEN 149. o.

[324] LUND-ANDERSEN 462. o. Ezt alátámasztja a Legfelsőbb Bíróság 1984-ben hozott ítélete: jelentős mértékű kompenzációt ítéltek meg annak az önálló jövedelmet nem szerzett nőnek, aki tizenhat évig élt élettársi kapcsolatban egy sikeres, komoly üzleti vagyont szerző férfival és - a partnerével egyetértésben kialakított munkamegosztás alapján - ellátta a háztartási teendőket és nevelte három közös gyermeküket. A bírói tanács erőteljesen megosztott volt, ugyanakkor a többségben lévők úgy vélekedtek, hogy a felperesnek a közös otthon létesítéséhez és fenntartásához való hozzájárulása nagyon jelentős volt, s ennek révén hozzájárult partnere vagyonszerzéséhez is. A nőt egyösszegű kompenzációban részeltették, miután megállapították, hogy a tényállás alapján jogszerű a felperes azon elvárása, hogy a kapcsolat megszűnésekor ne váljon teljesen vagyontalanná.

[325] DAHL, Borge-MELCHIOR, Torben-TAMM, Ditlev (eds.): Danish Law in a European Perspective. Koppenhága, 2002., 194. o.

[326] Legalábbis egy 1986. évi döntés alapján.

[327] Amennyiben nincs gyermek, ez csak különösen indokolt esetben lehetséges. LUND-ANDERSEN 466. o.

[328] LUND-ANDERSEN 2005., 466. o.

[329] Noack utal arra, hogy a döntés egyébként csekély többséggel született meg, többek között arra is tekintettel, hogy a kérdéses rendelkezést ténylegesen nem alkalmazták. NOACK, Turid: Cohabitation in Norway: An Accepted and Gradually More Regulated Way of Living. In: International Journal of Law, Policy and the Family 2001. 1., 105. és 107. o.

[330] A bizottsági jelentés részleteit ismerteti STR?M BULL, Kirsti: Non-marital Cohabitation in Norway. In: Scandinavian Studies In Law 1986., 31. (31-40.) o.

[331] STROM BULL 32. o.

[332] A javaslatot részletesen ismerteti Asland 296-300. o. - ASLAND, John: Legislation on Informal Cohabitation in Norway. In: Boele-Woelki, Katharina (ed.): Common Core and Better Law. Antwerpen-Oxford, 2005. -, illetve SZEIBERT 18-19. o.

[333] Asland utal arra, hogy a javaslat megtétele idején a legtöbb hatályos jogszabály kétéves együttélést ismert el - egyéb feltételek mellett - élettársi kapcsolatnak, így többek között a továbbiakban is említésre kerülő 1991. évi törvény is. A kétéves időtartam helyénvalóságát és indokoltságát Asland statisztikai adatokkal támasztotta alá. ASLAND 296-297. o.

[334] Ez utóbbi lenne a housewife co-ownership, illetve husmorssameie.

[335] Részletesen bemutatja Frantzen. FRANTZEN, Torstein: Einführung der gleichgeschlechtlichen Ehe im norwegischen Recht. In: FamRZ 2008. 18., 1707-1708. o.

[336] Az örökbefogadást, a mesterséges megtermékenyítésre irányuló eljárásban való részvételt, a kapcsolat létrehozatalát és "felbontását" tekintve.

[337] FRANTZEN 1707. o.

[338] ASLAND 295. o.

[339] RYRSTEDT 440-441. o.

[340] ANTOKOLSKAIA 381. o.

[341] RYRSTEDT 443. o.

[342] ASLAND, John-HAMBRO, Peter: New Developments and Expansion of Relationships Covered by Norwegian Law. In: Atkin, Bill (ed.): The International Survey of Family Law 2009 Edition. Bristol, 2009., 379-384. o. Magyarul: SZEIBERT Orsolya: Törvényes öröklés a házasságon kívüli partnerkapcsolatokban. In: Kisfaludi András (szerk.): Liber amicorum. Studia L. Vékás dedicata 2009. Budapest, 2009., 280-282. o.

[343] RYRSTEDT 445. o.

[344] RYRSTEDT 446. o.

[345] NOACK 110. o.

[346] MARTIN, Claude-THÉRY, Iréne: The PACS and Marriage and Cohabitation in France. In: International Journal of Law, Policy and the Family. 2001. 1., 136. o.

[347] MARTIN-THÉRY 142-146. o.

[348] Ezt a döntést 1997-ben megerősítették.

[349] Ismerteti MARTIN és THÉRY 147. o.

[350] A javaslatok általános jellemzőit ismerteti és összefoglalja MARTIN és THÉRY 147. o., részletesebben veszi sorra a szabályozási kísérleteket Ferrand. FERRAND, Frédérique: Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im französischen Recht In: Henrich, Dieter - Schwab, Dieter (Hrsg.): Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im europäischen Vergleich. Bielefeld, 1999., 102. és 105. o.

[351] FERRAND, Frédérique: Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften in Frankreich. In: Scherpe, Jens M.-Yassari, Nadjma (Hrsg.): Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005., 214. o.

[352] MARTIN-THÉRY 148. o.

[353] Ezt hangsúlyozza MARTIN és THÉRY 146. o.

[354] Erre utalt Ferrand is. FERRAND, Frédérique: Pacte Civil de Solidarité and Legal Status of Cohabitants in French Law - konferenciaanyag 2004., Hamburg

[355] MARTIN és THÉRY 150. o.

[356] BRADLEY, David: Regulation of Unmarried Cohabitation in West-European Jurisdictions - Determinants of Legal Policy. In: International Journal of Law, Policy and the Family. 2001. 1., 33. o.

[357] MARTIN és THÉRY 150. o.

[358] FERRAND, Frédérique: Das französische Gesetz über den pacte civil de solidarité. In: FamRZ 2000. 9., 521. o.

[359] BRADLEY 33. o.

[360] FERRAND (2000) 521. o.

[361] FERRAND - (2000) 522. o. - kifejezetten hangsúlyozza, hogy a házasság esetén meghatározó vagyonjogi rendszertől való eltérést az indokolja, hogy ne lehessen a Pacs intézményét valamiféle "házassághelyettesítő"-nek tekinteni, mint ahogyan ez az ellenzők részéről érvként sokszor elhangzott.

[362] 515-2 § Code civil.

[363] BRADLEY - 33. o. - ezt tekinti a házassággal szemben az egyik legjelentősebb elvi eltérésnek, hiszen míg a Pacs kötelékében élők nem köthetnek újabb élettársi szerződést, házasságot igen.

[364] 515-1 § Code civil.

[365] FERRAND (2000) 522. o.

[366] A szerződés vizsgálatának hiányára utal MARTIN és THÉRY 150. o.

[367] 515-4 I § Code civil.

[368] MARTIN és THÉRY (149. o.) erre azok között a változtatások között utal, amelyet a törvényjavaslaton annak érdekében valósítottak meg, hogy "ne is kerülhessen sor a Pacs és a házasság összehasonlítására".

[369] 515-5 § Code civil.

[370] Az említett jogok szempontjából a francia jogi rendezés kétféle elvet követ: egyes jogosítványok vonatkozásában olyan helyzetet garantál az élettársaknak, mint a házastársaknak, más esetekben speciális, csak rájuk vonatkozó, a házasságban élőkétől eltérő szabályokat ad, rendszerint úgy, hogy a jog megszerzéséhez bizonyos időtartamnak el kell telnie - adójogban akár két, illetve három évnek is. MARTIN - THÉRY 151. o.

[371] DOPFFEL, Peter-KÖTZ, Hein-SCHERPE, Jens M.: Rechtsvergleichende Gesamtwürdigung und Empfehlungen. In: Basedow, Jürgen-Hopt, J. Klaus-Kötz, Hein-Dopffel, Peter (Hrsg.): Die Rechtsstellung gleichgeschlechtlicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2000., 399. o.

[372] Hivatkozik erre BRADLEY is - 34. o. -, hangsúlyozva, hogy az eltérés ugyanolyan célkitűzésként jelentkezett, mint a szerződés megkötése, melyet igyekeztek kevésbé szimbolikus, sokkal inkább adminisztratív eljárássá tenni.

[373] Az új rendelkezések - amelyeknek célja a bontójog modernizálása volt - 2005 januárjában léptek hatályba.

[374] FERRAND, Frédérique: Aktuelles zum Familienrecht in Frankreich. In: FamRZ 2004. 18., 1425. o.

[375] 515-8 § Code Civil.

[376] FERRAND (2000) 523. o.

[377] BRADLEY 34. o.

[378] "Die Reform des Pacte civil de solidarité" - FERRAND, Frédérique-FRANCOZ-TERMINAL, Laurence: Entwicklungen im französischen Familienrecht 2006-2007. In: FamRZ 2007. 18.,1501. o.

[379] "Die Reform des Pacte civil de solidarité" - FERRAND, Frédérique-FRANCOZ-TERMINAL, Laurence: Entwicklungen im französischen Familienrecht 2006-2007. In: FamRZ 2007. 18.,1501. o.

[380] FERRAND-FRANCOZ-TERMINAL 1501. o.

[381] Code civil 515-4 § - aide mutuelle et matérielle

[382] Jelenleg: vie commune, aide matérielle et assistance réciproques

[383] FERRAND (2000) 522. o.

[384] FERRAND-FRANCOZ-TERMINAL 1501. o.

[385] RICHARDS, Claudina: The legal recognition of same-sex couples - the French perspective In: International and Comparative Law Quarterly 2002. ápr., 311. o.

[386] RICHARDS 321. o.

[387] MARTIN-THÉRY 142. o.

[388] Az ítéleteket részletesen ismerteti Ferrand és Francoz-Terminal, hangsúlyozva azt, hogy a Cour de Cassation nem tért le a korábbi útról. FERRAND-FRANCOZ-TERMINAL 1499. o.

[389] PINTENS, Walter: Partnershaft in belgischen und niederländischen Recht. In: FamRZ 2000. 2., 74. o.

[390] PINTENS (2000) 74-75. o.

[391] Nem kérdés, hogy elsődleges cél az azonos nemű párok részére a házassághoz hasonló, ahhoz közelálló jogi helyzet megteremtése volt. Dopffel, Kötz és Scherpe utalnak arra, hogy Hollandiában a geregistreerd partnerschap különneműek előtti megnyitásában erőteljes szerepet játszhatott az egyenlő bánásmód elvének szem előtt tartása, továbbá az a tény is, hogy nyilvánvalóan könnyebben vihető át az a törvényjavaslat, amely nem kifejezetten a homoszexuális társadalmat célozza meg, hanem általában az együttélő partnereket. (DOPFFEL-KÖTZ-SCHERPE). Hasonlóképpen, az egyenlőség elvét emeli ki Boele-Woelki is (BOELE-WOELKI, Katharina-SCHRAMA, Wendy M.: The Legal Position of Non-marital Cohabitation in the Netherlands (konferenciaanyag 2004., Hamburg).

[392] Az erre irányuló törvényjavaslatot 2000 decemberében fogadták el. A regisztrált partnerkapcsolatról már megalkotása idején úgy vélekedtek, hogy csupán megtették az első lépést az azonos neműek házassága felé.

[393] Míg a különnemű személyek házassága a házasságból született gyermek vonatkozásában meghatározó jelentőségű és megteremti a gyermek, illetve a szülők családi jogállását, addig azonos nemű személyek házassága ilyen joghatást nem von maga után. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a holland jog ne ismerné el azt a lehetőséget, amikor a két szülő azonos nemű. Erre nyújt lehetőséget az örökbefogadás. Az örökbefogadás fogalmi körének kiterjesztésére az azonos nemű házassággal egyidejűleg, egy törvény keretei között került sor, s így alapvetően megváltozott a holland családjog. Ezt az alapvető változást fogalmazza meg Nijgatten és Graaf úgy, hogy a házas állapot - értve ezalatt a tradicionális, különnemű házasságot - és a nemi irányultság nem tekinthető többé meghatározó kritériumoknak abból a szempontból, hogy miként teremthető meg a gyermek számára a nevelkedéséhez legjobb környezet. (NIJGATTEN, Carolus van-GRAAF, de Willem: The legal management of (social) parenthood: adoption and Dutch family policy JSWFL 2002. 3., 270. o.)

[394] A bejegyzett partnerkapcsolatra vonatkozó új rendelkezések 1998 januárjában léptek hatályba.

[395] Pintens utal erre - PINTENS (2000) 75. o. -, hiszen a regisztrált partnerkapcsolat ugyanúgy a Burgerlijke Wetboek I. könyvében kapott helyet, mint a házasságra vonatkozó rendelkezések.

[396] BRADLEY 28. o.

[397] BREMHAAR, Willem: Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im nieder-ländischen Recht in: Henrich, Dieter-Schwab, Dieter (Hrsg.): Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im europäischen Vergleich. Bielefeld, 1999., 175. o.

[398] BREMHAAR, Willem: Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im nieder-ländischen Recht in: Henrich, Dieter-Schwab, Dieter (Hrsg.): Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im europäischen Vergleich. Bielefeld, 1999., 175. o.

[399] PINTENS (2000) 75. o.

[400] BREMHAAR 175. o. BRADLEY (29. o.) utal arra, hogy bár ünnepélyes ígéret, eskütétel nem része az eljárásának, a felek tehetnek ilyen nyilatkozatot, s ezek a tapasztalatok szerint nagyon népszerűek a párok körében.

[401] A névviseléssel kapcsolatban indokolt megjegyezni, hogy bár kevéssé mutatkozik igazán lényeges jogkövetkezménynek, az Európai Bíróság, az Európai Emberi Jogi Bíróság ilyen tárgyú ítéleteinek puszta ténye, sőt a hazai ítélkezési gyakorlat is azt mutatja, hogy a névhasználat, az adott név viseléséhez való jog nem elhanyagolható kérdés a partnerek számára.

[402] A tartást illetően a holland jogalkotó is azt a kiindulópontot fogadja el - mind házasság, mind bejegyzett partnerkapcsolat esetén -, hogy a feleknek a kapcsolat megszűnése után elsősorban maguknak kell gondoskodniuk tartásukról, s csak konkrétan meghatározott feltételek esetén tarthatnak igényt erre.

[403] Ez a törvényes házassági vagyonjogi rendszer - a vagyonközösség - pedig igen széleskörű szolidaritási kötelezettséget ró a felekre, ahogy Pintens megjegyzi. PINTENS (2000) 76. o.

[404] BREMHAAR 167. o.

[405] BURGHT, van der Gregor: Shortcomings of the legislator of a self proclaimed progressive country (konferenciaanyag) - 2003 ISFL European Regional Conference Working Paper.

[406] Azóta jelentősen módosultak a szülői jogállás keletkezésére vonatkozó rendelkezések.

[407] Pintens utal arra is, hogy bár először azt célozták, hogy a bejegyzett kapcsolat bírósági megszüntetésére is csak akkor kerüljön sor, ha a kapcsolat megromlott, ezt mégsem tartalmazza a törvény. Arra az álláspontra helyezkedtek ugyanakkor, hogy megfelelően alkalmazni kell a házassági bontójogi szabályokat, azaz, ha a másik fél ellenkérelemmel él, bizonyítani kell a partnerkapcsolat megromlását. PINTENS (2000) 76. o.

[408] PINTENS (2000) 76. o.

[409] Amennyiben a felek nem értenek egyet minden kérdésben, nem tudnak megállapodni, csak a bírósági utat választhatják. DOPPFEL-KÖTZ-SCHERPE 414. o.

[410] Az angol nyelvű szakirodalom is a conversion kifejezést alkalmazza erre a lehetőségre.

[411] BOELE-WOELKI, Katharina-CHEREDNYCHENKO, Olga-COENRAAD, Lieke: National Report. The Netherlands. In: Boele-Woelki, Katharina-Braat, Bente-Sumner, Ian (eds.): European Family Law in Action Volume I: Grounds for Divorce. Antwerpen-Oxford, 2003. 124. o.

[412] SUMNER, Ian: Dissolution of Registered Partnership. In: International Family Law 2004. 11., 231.o.

[413] Boele-Woelki-Cherednychenko-Coenraad utalnak arra, hogy igen sok vitát váltott ki ez az új intézmény, illetve annak fent taglalt következménye, különösen azért, mert túlságosan megkönnyítheti a bontást. Ez elsősorban azzal a veszéllyel jár, hogy a felek meggondolatlanul lépnek, amellyel különösen közös gyermekük érdekét sérthetik. BOELE-WOELKI- CHEREDNYCHENKO-COENRAAD 125. o.

[414] BOELE-WOELKI-SCHRAMA 311. o.

[415] Niet-huwelijkse samenleving - az alábbiakban élettársi kapcsolatnak nevezzük.

[416] SCHRAMA, Wendy M.: General Lessons for Europe Based on a Comparison of the Legal Status of Non-Marital Cohabitants in The Netherlands and Germany. In: Boele-Woelki, Katharina (ed.): Common Core and Better Law in European Family Law. Antwerpen-Oxford, 2005., 265. o.

[417] SCHRAMA 266. o.

[418] BOELE-WOELKI-SCHRAMA: 337. o.

[419] Az élettársi kapcsolatnak megközelítőleg tizenöt eltérő megfogalmazását tartalmazzák a magánjogi, illetve közjogi jogszabályok. SCHRAMA 258. o.

[420] Schrama hivatkozik egy 1970-es években hozott ítéletre, amelyben a bíróság első fokon a házassági vagyonjog szabályait alkalmazta az élettársi kapcsolatban élő pár vagyoni viszonyaira. A döntés éles visszhangot, kritikát váltott ki. SCHRAMA 264. o.

[421] SCHRAMA 265. o.

[422] SCHRAMA 268. o.

[423] Különösen akkor születnek igen méltánytalan döntések, ha a bíróságok nem veszik figyelembe a házasságon kívüli informális partnerkapcsolat tényleges társadalmi funkcióját, s csak a megoldandó vitás helyzetet tartják szem előtt, anélkül, hogy figyelemmel lennének arra a speciális kontextusra, amelyben az kialakult. SCHRAMA 268. és 271. o.

[424] BOELE-WOELKI-SCHRAMA-konferenciaanyag.

[425] BOELE-WOELKI-SCHRAMA-konferenciaanyag.

[426] PINTENS 2005. 278. o.

[427] PINTENS 2000., 69-70. o.

[428] PINTENS 2005., 279. o

[429] PINTENS 2005., 280. o.

[430] 2003-ban nagyobb mértékben módosították, átalakították a belga örökbefogadási rendkelezéseket, de az örökbefogadó szülőkkel szemben továbbra is fenntartották a különneműség kritériumát. 2006 májusában azonban lehetővé tették azt, hogy azonos nemű házastársak ugyanolyan feltételek mellett fogadhassanak közösen örökbe gyermeket, mint a különnemű párok. Azt megjegyezzük, hogy a különneműség kritériumának eltörlése nemcsak azt a következményt vonta maga után, hogy a házasságban élő azonos nemű személyek örökbefogadhatnak gyermeket, hanem azt, hogy azonos nemű párok általában a különnemű párokkal azonos módon fogadhatnak örökbe gyermeket. PINTENS, Walter: Entwicklungen im belgischen Familien- und Erbrecht. In: FamRZ 2004. 18., 1420. o.; PINTENS, Walter: Reformen im belgischen Familienrecht. In: FamRZ 2006. 18., 1312. o.

[431] PINTENS (2005) 281. o.

[432] Hangsúlyozza PINTENS (2005) 280-281. o.

[433] PINTENS (2005) 286. o.

[434] PINTENS (2000) 72. o.

[435] PINTENS (2004) 1420. o.

[436] PINTENS (2004) 1420. o.

[437] Az 1978. évi Alkotmány kétszintű kormányzati modellt hozott létre.

[438] TOBÍO 74. o.

[439] A fenti lépéseket Tobío különösen fontosnak értékeli az élettársi kapcsolat mai spanyolországi elfogadottságának szempontjából. TOBÍO 74. o.

[440] A Polgári törvénykönyv 21/1987. évi törvénnyel történő módosítása alkalmával.

[441] MARTÍN-CASALS (1999) 293. o.

[442] MARTÍN-CASALS (1999) 294. o.

[443] TOBÍO 75. o.

[444] Martín-Casals és Ribot kiemelik, hogy a spanyolországi választásokat követően vált elodázhatatlanná több családjogi vonatkozású ígéret betartása, így a házasság intézményének megnyitása azonos neműek számára. MARTÍN-CASALS, Miquel-RIBOT, Jordi: Ehe und Scheidung in Spanien nach den Reformen von 2005. In: FamRZ 2006. 18., 1331. o.

[445] MARTÍN-CASALS-RIBOT (2006) 1331-1332. o. Magyar nyelven SZEIBERT: Azonos neműek házasságát, regisztrált partnerkapcsolatát érintő változások Európában. In: Családi Jog 2006. 4., 31-32. o.

[446] ANTOKOLSKAIA 489. o.

[447] A Tribunal Supremo 2003 decemberében hozott döntését idézi Martín-Casals és Ribot - MARTÍN-CASALS, Miquel-RIBOT, Jordi: Neue Entwicklungen im Bereich des Familienrechts in Spanien. In: FamRZ 2004. 18. 1434. o.

[448] A 2005 szeptemberében hozott ítéletet ismerteti Martín-Casals és Ribot. MARTÍN-CASALS- RIBOT (2006) 1334. o.

[449] A szerzők - s különösen a katalán jogirodalomban - hangsúlyosan szembeállítják a spanyol jogalkotói késlekedést és a tartományi jogalkotók gyorsaságát. MARTÍN-CASALS-RIBOT (2004) 1433. o.

[450] MARTÍN-CASALS (2006) 289. o.

[451] MARTÍN-CASALS (1999) 295. o.

[452] A 10/1998. törvény a tartós partnerkapcsolatokról rendelkezik, míg a 19/1998. törvény a kölcsönös támogatásra épülő együttélésekről.

[453] Stable pair relationships & Cohabitation situations for mutual assistance. Generalitat de Catalunya. Barcelona, 2000., 7-8. o.

[454] A törvény angol fordítása a "matrimonially cohabit" kifejezést használja.

[455] MARTÍN-CASALS (2006) 290. o.

[456] Stable pair relationships & Cohabitation situations for mutual assistance 10. §.

[457] Stable pair relationships & Cohabitation situations for mutual assistance 11. §.

[458] A törvény 13., 14. és 16. §-ai értelmében. Stable pair relationships & Cohabitation situations for mutual assistance 13-14. o.

[459] Stable pair relationships & Cohabitation situations for mutual assistance 18. §.

[460] Az azonos neműek öröklését rendezi a törvény 34. szakasza. Részletezi TOBÍO 75. o.

[461] Castilla-La Mancha tartományban 2000-ben, Castilla-León tartományban 2002-ben hozták létre a nyilvántartást. GONZÁLEZ-BEILFUSS, Cristina: Spanien und Portugal. In: Scherpe, Jens M.-Yassari, Nadjma (Hrsg.): Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005., 249-250. o.

[462] MARTÍN-CASALS, Miquel (2006) 288. o. Martín-Casals ezzel szemben emeli ki azt, hogy nemzeti szinten évekig eredménytelenül folytak a viták és egyeztetések a Pacs spanyol megfelelőjének tekinthető szerződéses megoldásról.

[463] MARTÍN-CASALS-RIBOT (2006) 1333. o.

[464] GONZÁLEZ-BEILFUSS 251. o.

[465] GONZÁLEZ-BEILFUSS 252. o.

[466] A különböző fogalmi megnevezések között szerepel az uniones estables de pareja, a parejas estables no casadas, a parajes estables, a parejas de hecho, illetve az uniones de hecho elnevezés is. GONZÁLEZ-BEILFUSS 254. o.

[467] Ide sorolható Valencia, Madrid, Extremadura, a Baleári-szigetek és Baszkföld szabályozása.

[468] GONZÁLEZ-BEILFUSS 255-256. o.

[469] A különneműek kapcsolatát tekintve Katalónia, s mellette Aragónia, Navarra és a Kanári-szigetek.

[470] Erre példa az aragóniai szabályozás.

[471] Így például Asztúriában.

[472] Az affectio maritalis követelményének hiánya kifejezetten politikai okokkal magyarázható; sem politikailag, sem társadalmilag nem mutatkozott vállalhatónak - különösen az azonos neműek partnerkapcsolata esetén - a házasságszerű együttélés hangsúlyozása és a házasságon kívüli partnerkapcsolatnak a házassághoz történő ilyen jellegű közelítése. GONZÁLEZ-BEILFUSS 257. o.

[473] GONZÁLEZ-BEILFUSS 257. o.

[474] MARTÍN-CASALS-RIBOT (2006) 1333. o.

[475] GONZÁLEZ-BEILFUSS 260-261. o.

[476] GONZÁLEZ-BEILFUSS 261. o. Problémát jelent, így a jogirodalomban is vitatott annak elfogadhatósága, ha a felek szerződésükben a házassági vagyonjogi rendelkezések alkalmazását kötik ki.

[477] Így - többek között - Valencia, Madrid, Asztúria és Andalúzia sem rendelkezik ezen a téren jogalkotási hatáskörrel.

[478] GONZÁLEZ-BEILFUSS 262. o.

[479] Hasonló rendelkezéseket tartalmaznak Navarra, a Baleári-szigetek, illetve Baszkföld törvényi rendelkezései is. GONZÁLEZ-BEILFUSS 263. o.

[480] Többek között Valencia, Madrid, illetve Asztúria.

[481] GONZÁLEZ-BEILFUSS 264. o.

[482] A Código Civil 97. §-ának alkalmazására nézve a bírói gyakorlat kialakította a mérlegelés szempontrendszerét, azt, hogy milyen tényezőket kell figyelembe venni a kompenzációs, illetve tartási igény elbírálása során. GONZÁLEZ-BEILFUSS 264. o.

[483] GONZÁLEZ-BEILFUSS 269. o.

[484] GONZÁLEZ-BEILFUSS 271. o.

[485] WINGEN, Max: Nichteheliche Lebensgemeinschaften. Osnabrück-Zürich, 1984., 9. o.

[486] Ez összhangban áll a szociológusok megközelítésével. A szociális jogalkotás a közös háztartás tényéből, a háztartás közös fenntartásának költségeiből és a közös jövedelemből indul ki, így nem a jogi köteléknek van jelentősége, hanem a tényleges együttélésnek. OSTNER 96. o.

[487] Utal erre Schulz is. SCHULZ, Werner: Vermögensauseinandersetzung der nichtehelichen Lebensgemeinschaft. In: FamRZ 2007. 8. 594. o.

[488] A Berlini Bíróság hozta azt az ítéletet, amelyben ez határozottan megfogalmazást nyert. Ismerteti röviden OSTNER 8. o.

[489] OSTNER 11. o.

[490] BVerfG 1. Senat, Urteil v. 17. 11., 1992. FamRZ 1993. 2., 164-169.

[491] FamRZ 1993. 2., 164, 168.

[492] OSTNER 98. o. Arra mutat rá, hogy míg a korábbi értelmezések inkább az objektív elemeket hangsúlyozták és ennyiben a jogalkalmazók feladatainak ellátását segítették - így a közös gyermek léte, illetve a vagyonkezelés módja -, addig az 1992-es ítélet a szubjektív elemeket hangsúlyozta.

[493] BVerfG 2. Kammer des 2. Senats, Beschluss v. 22. 1. 1999. FamRZ 1999. 16., 1053.

[494] 2004 tavaszán a hamburgi Max-Planck Intézet adott otthont annak a konferenciának, amely a házasságon kívüli partnerkapcsolatok rendezésével, azon belül is az informális élettársi kapcsolatokkal foglalkozott, különös tekintettel a német jogi szabályozás reformjára. Lásd még MARTINY, Dieter: Rechtsprobleme der nichtehelichen Lebensgemeinschaft während ihres Bestehens nach deutschem Recht. In: Scherpe, Jens M.-Yassari, Nadjma (Hrsg.): Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005., 99. o. Ezzel szemben Schwab annak a határozott véleményének adott hangot 2006 őszén a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által szervezett családjogi kérdésekkel foglalkozó konferencián, hogy egyelőre a német jogban ebben a kérdésben változás nem várható. Lásd még SCHWAB, Dieter: Familienrecht. Regensburg, 2005., 398-399. o.

[495] "Gesetz zur Beendigung der Diskriminierung gleichgeschlechtlicher Gemeinschaften: Lebenspartnerschaften"

[496] DETHLOFF, Nina: Reform of German Family Law - a Battle against Discrimination. In: European Journal of Law Reform. 2001. 3. 240. o.

[497] DETHLOFF, Nina: Reform of German Family Law - a Battle against Discrimination. In: European Journal of Law Reform. 2001. 3. 240. o.

[498] Erre az Alkotmánybírósághoz benyújtott kérelemre utal Schwab, hiszen a törvényről adott első ismertetések és jogi értékelések megjelenésekor még nem lehetett tudni, hogy a törvény egyáltalán hatályba lép-e augusztusban. (SCHWAB, Dieter: Eingetragene Lebenspartnerschaft, ein Überblick. In: FamRZ 2001. 7., 385. o.)

[499] A módosításokról részletesen beszámol Stüber. STÜBER, Stephan: Gesetz zur Überarbeitung des Lebenspartnerschaftsgesetz. In: FamRZ 2005. 8., 574-578.

[500] SCHULZ, 594. o.

[501] Erre utal közvetlenül a törvény elfogadását követően, SCHWAB (2001) 385. o.

[502] SCHWAB (2005) 417. o.

[503] SCHWAB (2005) 417. o.

[504] GRZIWOTZ, Herbert: Rechtsprechung zur nichtehelichen Lebensgemeinschaft. In: FamRZ 1999. 7., 413. o.

[505] GRZIWOTZ, Herbert: Rechtsprechung zur nichtehelichen Lebensgemeinschaft. In: FamRZ 2003. 19., 1418.

[506] SCHWAB (2005) 402. o.

[507] SCHWAB (2005) 403-404. o.; WELLENHOFER, Marina: Rechtsprobleme bei Auflösung der nichtehelichen Lebensgemeinschaften - unter Lebenden und im Todesfall In: Scherpe, Jens M.-Yassari, Nadjma (Hrsg.): Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005., 109. o.

[508] WELLENHOFER ennek a gyakorlatnak az életszerűségét és indokoltságát a BGB 1360. §-ával magyarázza, amely szerint házasság esetén sem érvényesíthet a vagyon elszámolásakor az a (volt) házastárs visszatérítési igényt, aki az életközösség fennállása alatt a másik félnél többet fordított a közös életvitel fenntartására; emellett pedig szinte lehetetlen feladat lenne a bíróságok számára az együttélés évei alatt teljesített ilyen kiadások pontos rögzítése és fele-fele arányú elosztása.

[509] WELLENHOFER 109. o.

[510] LÜDERITZ, Alexander-DETHLOFF, Nina: Familienrecht. München, 2007., 222. o.

[511] SCHWAB (2005) 404. o.; WELLENHOFER 110. o.

[512] GRZIWOTZ (1999) 419.

[513] A dolgozat határain messze túlmutató probléma az, hogy milyen védelemre szorul(hat) az egyik házastárs, ha a felek magukra nézve a teljes vagyonelkülönítő házassági vagyonjogi rendszer szabályait kötötték ki.

[514] DÖRNER, Heinrich-EBERT, Ina-ECKERT, Jörn-HOEREN, Thomas-KEMPER, Rainer-SCHULZE, Reiner-STAUDINGER, Ansgar: BGB Handkommentar. Baden-Baden, 2001. 795. o.

[515] SCHULZ 594. o.

[516] BGB Handkommentar 799. o. - hangsúlyozza azt, hogy a ráutaló magatartás csak egyértelmű esetekben ad alapot a társaság megállapítására és az alapján történő pénzbeli kiegyenlítésre, s ilyen lehet az, ha a felek közösen vezetik a vállalkozást.

[517] XII. Zivilsenat, Urteil v. 28. 9. 2005. - FamRZ 2006. 9. 607. o.

[518] SCHULZ 595. o.

[519] WELLENHOFER 112. o.

[520] BGB Handkommentar 798. o.

[521] SCHULZ 595. o.

[522] LÜDERITZ-DETHLOFF 223. o.

[523] WELLENHOFER 120. o.

[524] MÖSCHL 5. o.

[525] DEIXLER-HÜBNER, Astrid: Die nichteheliche Partnerschaft. Rechtswirklichkeit und Forderungen an den Gesetzgeber. In: Gaisbauer, Hubert (Hrsg.): Lebenspartnerschaft. Wien, 2003., 34-35. o.

[526] MÖSCHL 20. o.

[527] DEIXLER-HÜBNER (2008) 275. o.

[528] FERRARI 1708. o.

[529] DEIXLER-HÜBNER (2008) 276. o.

[530] MÖSCHL 20. o.

[531] Ami a "triászt" illeti [DEIXLER-HÜBNER (2003) 35. o.], az eredeti megfogalmazásban Wohn-, Wirtschafts- und Geschlechtsgemeinschaft szerepel - idézi MÖSCHL 21. o.

[532] Ezt emeli ki jelenleg aktuális problémaként Deixler-Hübner, utalva az Európai Emberi Jogi Bíróság egyik Ausztriát érintő döntésére, amely elmarasztalta Ausztriát, miután azonos nemű élettárs számára partnere halála után nem tette lehetővé a bérleti jog folytatását, annak ellenére, hogy különnemű élettársak esetén ez lehetséges. DEIXLER-HÜBNER (2008) 230. o.

[533] MÖSCHL 22. o.

[534] MÖSCHL 22. o.

[535] MÖSCHL 23. o.

[536] Möschl az Oberster Gerichtshof 1991-ben hozott ítéletére hivatkozik. MÖSCHL 23. o.

[537] MÖSCHL 24. o.

[538] MÖSCHL 25. o.

[539] DEIXLER-HÜBNER (2008) 228. o.

[540] DEIXLER-HÜBNER (2003) 35. o.

[541] MÖSCHL 28. o. Ugyenezen oknál fogva a jegyesek együttélése sem minősül - tipikusan legalábbis nem - élettársi viszonynak.

[542] A jóerkölcs követelménye olyan módon sérülhet, amely független a partnerkapcsolat jellegétől. Így nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközik az a megállapodás, amelyben a felek egyike hűségre vagy arra vállal kötelezettséget, hogy gyermektelen marad. A példákat idézi DEIXLER-HÜBNER (2003) 40. o.

[543] DEIXLER-HÜBNER (2003) 36. o.

[544] MÖSCHL 68-70. o.

[545] Erwerbsgesellschaft bürgerlichen Rechts, ABGB 1175. §.

[546] MÖSCHL 79. o.

[547] KERSCHNER, Ferdinand: Bürgerliches Recht Band V. Familienrecht. Wien-New York 2000. 64. o.

[548] Deixler-Hübner idézi az esetet - DEIXLER-HÜBNER (2008) 264. o.

[549] DEIXLER-HÜBNER (2008) 264. o.

[550] MÖSCHL 79. o.

[551] Amennyiben a felek egyike nem rendelkezik beleszólási joggal a munka alakulásába, nem lehet polgári jogi társaságról beszélni, ebben határozott a bírósági gyakorlat. DEIXLER-HÜBNER (2003) 38. o.

[552] DEIXLER-HÜBNER (2008) 264. o.

[553] ABGB 1435. §.

[554] Részletesen KOZIOL, Helmut-WELSER, Rudolf: Bürgerliches Recht Band II. Wien 2001., 275. o.

[555] DEIXLER-HÜBNER (2003) 38. o.

[556] MÖSCHL 46. o.

[557] DEIXLER-HÜBNER (2008) 238., 241. o. és MÖSCHL 54. és 59. o.

[558] Az alábbiakban az angolszász megoldás cím alatt nem Nagy-Britanniát értjük, hanem elsősorban Anglia és Wales szabályozási modelljét, ugyanakkor jelen dolgozat keretei között nem foglalkozunk a tengerentúli common-law megoldásokkal - maradunk európai keretek között. Nagy-Britanniát illetően Skócia és Észak-Írország önálló jogalkotással rendelkezik.

[559] Erről számol be Haskey (HASKEY, John: Demographic Aspects of Cohabitation in Great Britain. In: International Journal of Law, Policy and the Family. 2001. 1., 52. o.), továbbá Barlow és James (BARLOW, Anne-JAMES, Grace: Regulating Marriage and Cohabitation in 21st Century in Britain. In: Modern Law Review 2004. 2., 161. o.).

[560] A kutatás Nagy-Britanniában készült, de a szerzők, Barlow és James az eltérő skót jogrendszerre tekintettel csak az Angliában és Walesben történő adatfelvétel eredményeit vették figyelembe. Ami az idézett eredményt illeti, az élettársi kapcsolatban élő megkérdezettek között még magasabb volt azoknak az aránya, akik hittek abban, hogy kapcsolatuk jogilag lényegében házasságnak minősülhet. BARLOW és JAMES 154. és 161. o.

[561] PROBERT, Rebecca J.: A Review of Cohabitation: The Financial Consequences of Relationship Breakdown, Law Com. No. 307 (HMSO 2007) In: Family Law Quarterly 2007. 3., 521-522. o.

[562] A Court of Appeal döntésére (1959) mint jellemző példára SCHWENZER is hivatkozik 5. o.

[563] Ez összefüggésben áll azzal is, hogy a kilencvenes évek elején a jogi reformokat irányító, alakító Jogi Bizottságnak nincs külön családjogi csoportja, s a Property and Trust Law team foglalkozik a kérdéssel. PROBERT 522. o.

[564] Mr. Fitzpatrick és azonos nemű partnere több mint húsz esztendeig éltek együtt az utóbbi bérleményében szeretetteljes, monogám párkapcsolatban. Mr. Fitzpatrick partnere halála előtt nyolc évvel olyan súlyos balesetet szenvedett, amely miatt élete végéig ápolni kellett, s ezt a 24 órás ápolást Mr. Fitzpatrick teljesítette. A halál bekövetkezését követően a lakásbérletről szóló jogszabály alapján kérte annak megállapítását, hogy bérlőként a lakásban maradhasson, ám ehhez vagy azt kellett bizonyítania, hogy házastársakként éltek együtt, vagy azt, hogy családtagként éltek a bérleményben. A Lordok Háza elutasította az előbbi megállapíthatóságát, de elismerte azt, hogy Mr. Fitzpatrick mintegy családtag jelent meg az elhunyt családjában.

[565] WELSTEAD, Mary: Reshaping Marriage and the Family - the Gender Recognition Act 2004 and the Civil Partnership Act 2004. In: Bainham, Andrew-Rwezaura, Bart (eds.): The International Survey of Family Law. 2006 Edition. Bristol 2006., 195. o.

[566] WELSTEAD 2006., 196. o.

[567] A kijelentés, amely szerint annak állítása, hogy a perbeli férfi és nő mintegy férjként és feleségként családot alkottak, az angol nyelv megerőszakolása lenne (s gyermekük nem volt, amely "bonyolíthatta volna a helyzet megítélését" - tette hozzá az eljáró bíró) a Gammans v Ekins perben [1950] 2 KB 328, CA hangzott el. Idézi DOUGLAS, Gillian: Marriage, Cohabitation, and Parenthood - from Contract to Status? In: Eekelaar, John-Katz, Sanford-Maclean, Mavis (eds.): Cross Currents: Family Law and Policy in the US and England. Oxford, 2000. 219. o. Douglas ennek a felfogásnak az egyik mai megjelenéseként említi a Fitzpatrick ügyet (482 lj.).

[568] Ezt emeli ki Barlow és James is. BARLOW-JAMES 145. o.

[569] HASKEY 53. o.

[570] A Crake v Supplementary Benefits Commision esetben hozott ítéletet - [1982] 1All ER 498. BARLOW és JAMES ismerteti - 146. o.

[571] BARLOW-JAMES 146. o.

[572] DOUGLAS 220. o.

[573] A Davis v Johnson [1979] AC264. ügyet Douglas idézi, Douglas 220. o. Hasonlóan megengedő 1981-ben az Adeoso v Adeoso ügyben hozott döntés a partnerek "élettársakként" történő minősítését illetően, DOUGLAS 221 o.

[574] Az 1996. évi Family Law Act IV. része.

[575] A Re Watson Deceased ügyre [1999] 1 FLR 878 és a bírói megközelítésre ("in the opinion of a reasonable person with normal perceptions") hivatkozik BARLOW és JAMES 146. o.

[576] A Kotke v Saffarini [2005] 2 FLR 517. ügyet részletesen ismerteti WELSTEAD, Mary: Who are my family? In: Atkin, Bill-Banda, Fareda (eds.): The International Survey of Family Law. 2007 Edition. Bristol 2007. 81. o.

[577] WELSTEAD 2007., 81-82. o.

[578] LOWE, Nigel: The English Approach to the Division of Assets upon Family Breakdown. In: Henrich, Dieter-Schwab, Dieter (Hrsg.): Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im europäischen Vergleich. Bielefeld, 1999. 47-48. o.

[579] Az 1973. évi Matrimonial Causes Act részben rendezi a fenti kérdéseket. A jogbiztonság hiányát emeli ki a Lordok Háza utóbbi években hozott döntéseire tekintettel is SCHERPE, Jens M: Englisches Familienrecht: Miller und McFarlane - Das House of Lords entscheidet erneut über Güteraufteilung nach Ehescheidung. In: FamRZ 2006. 18. 1314. o.; továbbá LOWE 51 o.

[580] Utalva a Law Commission megállapításaira. Law Commission, Cohabitation: The Financial Consequences of Relationship Breakdown: A Consultation Paper (2006), Consultation Paper No. 179.; SCHERPE, Jens M.: Nichteheliche Lebensgemeinschaften in England und Wales. In: FamRZ 2008. 18., 1690. o.

[581] CRETNEY-MASSON 246. o.

[582] Lord Denning álláspontja határozta meg ebben az időszakban mind a házasság, mind az élettársi viszony felbontása esetén érvényesíthető vagyoni igények sorsát, meglehetősen megengedő módon, nem egy esetben olyannak ítélve az élettárs(nő) tevékenységét, mint aki sokkal többet tett a partnerért, a közös otthonért és a családért, mint számos feleség tett volna. SCHWENZER 56. o.

[583] Burns v Burns [1984] Ch 317.

[584] Utal a házasságszerű együttélés határozott bizonyítékára LOWE 56. o.

[585] SCHERPE 2008., 1691. o.

[586] A nem értékelhető egyúttal azt is jelenti: értéktelen ("wertlos")? - kommentálja Scherpe. SCHERPE 2008., 1691. o.

[587] BARLOW-JAMES 149. o.

[588] Részletezi CRETNEY és MASSON 247. o.

[589] CRETNEY és MASSON például erre is a Burns esetet hozza, 248-249. o.

[590] LOWE 52. o.

[591] Stack v Dowden [2007] UKHL 17.

[592] PROBERT 529. o.

[593] Layton v Martin and Others [1986] 2 F. L. R. 227.

[594] CRETNEY és MASSON 248-249. o.

[595] Bár ezzel kapcsolatban megjegyzi Cretney, hogy a szerződés jóerkölcsbe ütközése mint érvénytelenségi ok, nehezen védhető álláspont azokban az esetekben, ahol a feleket őszinte érzelem kötötte össze. CRETNEY-MASSON 250. o.

[596] PROBERT 522. o.

[597] Ninth Programme of Law Reform (2005); Report No. 307., Cohabitation: The Financial Consequences of Relationship Breakdown (2007).

[598] "… any contribution arising from the cohabiting relationship which is made to the parties' shared lives or to the welfare of members of their families."

[599] Probert illeti részletes kritikával a jelentésben foglaltakat. PROBERT 528-533. o.

[600] KŐNIG Endre: Házasságon kívüli jogviszonyok. Budapest, 1930.

[601] KŐNIG 5-6. o. .

[602] KŐNIG 8. o.

[603] TRÓCSÁNYI József: Erkölcstelen ügyletek. Budapest 1909., 99. és 101 o.

[604] TRÓCSÁNYI 104. o.

[605] "Akárhányszor bensőlegesebb, szeretetteljesebb, odaadóbb életközösséget alkotnak azok egész a sírig, mint a külsőleg legkorrektebb házasság." TRÓCSÁNYI 106. o.

[606] Az élettársak kifejezést használjuk az alábbiakban, azzal, hogy az élettárs kifejezés mögötti tartalom némiképp átalakult azóta; a lényeg változatlan.

[607] Nem foglalkozunk az ajándékok visszakövetelésének kérdésével, bár a korabeli bírósági gyakorlatban merültek fel ilyen ügyek.

[608] KŐNIG 32. o. A konkrét esetben a Kúria az elhunyt férfi örököseit kötelezte arra, hogy a házvezetőnő fizetését 10 évre visszamenőleg megtérítsék.

[609] KŐNIG 34. o.

[610] KŐNIG 35-36. o.

[611] KŐNIG 38. o.

[612] KŐNIG a két esetet külön említi, de később, az ötvenes években Bajory felveti, hogy az milyen jogi bonyodalmakat szülne, ha az egyik élettárs - tipikusan (tegyük hozzá), nő - részben díjazást követelne az elvégzett munka alapján, részben pedig a közösen szerzett vagyonból is részesedést. BAJORY Pál: Az élettárs és az élettársi viszony a polgári ítélkezésben In: Magyar Jog 1959. 7., 213. o.

[613] KŐNIG 39. o.

[614] KŐNIG 40. o. Mindenképpen figyelemreméltó, hogy a tulajdonképpeni - mai terminológiával élve - vagyonmérleg-készítés módszerét vázolva Kőnig kifejezetten utal a házastársak közötti vagyonmegosztás módjára, arra, hogy az élettársi közös szerzemény megosztása a házassági közszerzemény megosztásához hasonlatos: el kell különíteni a különvagyont. A különbséget abban emeli ki, hogy míg a házastársaknál fele-fele arányú a közös vagyonból történő részesedés, addig élettársaknál nem ez a szabály irányadó.

[615] Ez utóbbi esetekben az ígéret érvényessége attól függött, hogy a kötelezettségvállalás, a vagyoni előny juttatása a viszony létesítésére vagy további fenntartására irányult-e. Ha ez megvalósult, akkor azt erkölcstelennek kellett tekinteni. KŐNIG 50. o.

[616] KŐNIG 57. o.

[617] Törvénytelen származásúnak kellett tekinteni azt a gyermeket, akinek anyja a gyermek fogantatási idejében nem élt házasságban, illetve a törvényes származás vélelmét perben megdöntötték. SZLADITS Károly: A magyar magánjog vázlata II. Budapest 1933., 383. o.

[618] Részletesen ismerteti a vonatkozó gyakorlatot KŐNIG 60. és azt követő oldalakon.

[619] A 3.982/1916 M. E. sz. rendelet fogalmazta meg először, majd az 1925:VIII. törvénycikk törvényi szintre emelte.

[620] Nizsalovszky részletezi a törvény megalkotásának körülményeit és legjelentősebb rendelkezéseit, különösen összevetve a Csjt. szabályaival. NIZSALOVSZKY Endre: A család jogi rendjének alapjai. Budapest 1963., 252-262. o.

[621] A Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. számú törvényerejű rendelet, a Ptké. 2. § (1)-(2) bek.

[622] A Legfelsőbb Bíróság Elvi Tanácsának határozatai (Nizsalovszky Endre szerk.) Budapest, 1951.

[623] A jóerkölcsbe ütköző szerződéseket vizsgálva, a nemi kapcsolat létesítése körében emeli ki Menyhárd a korábbi ágyassági szerződések eltérő megközelítését. MENYHÁRD Attila: A jóerkölcsbe ütköző szerződések. Budapest, 2004., 119-120 o.

[624] NIZSALOVSZKY 63. és 67. o.

[625] Bajory hangsúlyozza azt, hogy sem a vadházasság, sem az ágyasság nem megfelelő kifejezés az élettársi kapcsolat megnevezésére. BAJORY 208. o.

[626] RAKVÁCS József: Az élettársi viszony és az ebből eredő vagyonjogi viták rendezése In: Magyar jog és külföldi jogi szemle 1969. évi 3., 160. o.

[627] RAKVÁCS 160. o. és TÓTHNÉ 705. o.

[628] NIZSALOVSZKY 62. o.

[629] NIZSALOVSZKY 67. o.

[630] BAJORY 208. o.

[631] BAJORY 209. o.

[632] RAKVÁCS tanulmánya néhány ével később születik, a bírósági gyakorlat is alakul, változik addig, így az eltérő szemlélet magyarázata nemcsak az eltelt években lelhető fel, hanem abban a tényben is, hogy a bíróságok is más attitűdöt tanúsítottak a házasságon kívüli együttélést folytatókkal szemben.

[633] RAKVÁCS 161. o.

[634] P. 23536/1955. BH 1956. 6. 1338.

[635] Legf. Bír. Pf. I. 21144/1962. BH 1963. 6. 3592.

[636] Utalva arra az MT-rendeletre, amely elismerte a meghalt bérlő élettársának a bérleti jogviszony folytatására való jogosultságát, s hasonlóképpen arra, hogy az élettársat partnerének halála után az 1958. évi 40. sz. tvr. alapján özvegyi nyugdíj is megillette.

[637] Lásd lejjebb, a vagyonjogi kérdések tárgyalásánál.

[638] BENEDEK-VILÁGHY teszi közzé a 117. § alatt, 84-91. o.

[639] BACSÓ-RÁDY-SZIGLIGETI 172-173. o.

[640] Ennek okát azonban Nizsalovszky is határozottan nem a vélelem gyengeségében, hanem abban látja, hogy a házasságon kívüli életközösség nem regisztrált kapcsolat, különösen a házasság közhitelű nyilvántartásához képest. NIZSALOVSZKY 72. o.

[641] BACSÓ-RÁDY-SZIGLIGETI 173. o. A Legf. Bír. Pf. VI. 20.550/1953., III. 20.367/1953., IV. 20.766/1953. és a 20.808/1953. eseteket említi.

[642] PAP Tibor: Magyar családjog. Budapest 1979., 234. o.

[643] BENEDEK-VILÁGHY teszi közzé a 200. § (2) bekezdéséhez kapcsolódóan - 142-149. o.

[644] BACSÓ-RÁDY-SZIGLIGETI 136. o.

[645] NIZSALOVSZKY 71. o.

[646] BH 1962. 8.

[647] RAKVÁCS 162. o.

[648] NIZSALOVSZKY 66-67. o. Rámutat arra, hogy a magyar gyakorlat később nem tekintette a munkaviszonyból, amellett keletkezett nemi kapcsolatot a díjazási kötelezettséget megszüntető tényezőnek, így az elvi határozat feleslegessé, tárgytalanná vált.

[649] BAJORY 212. o.

[650] Legfelsőbb Bíróság P. 20956/1958. számú törvényességi határozata, elemzi részletesen BAJORY 212-213. o.

[651] Ezt hangsúlyozza NIZSALOVSZKY 69. o., és BAJORY is 213. o.

[652] NIZSALOVSZKY és BAJORY egyaránt ezt az álláspontot foglalja el.

[653] Hivatkozik rá BAJORY 203. o.

[654] RAKVÁCS 163. o.

[655] BACSÓ-RÁDY-SZIGLIGETI 136. o.

[656] BH 1956. évi 4. sz., 87. o.; 1958. évi 11. sz., 331. o.

[657] Ez az ötvenes évek gazdaságaira vonatkozik.

[658] P. 23920/1955., BH 1956. 3. 1237. BAJORY is idézi 211. o.

[659] Az idézett határozat nemcsak a házasságon kívüli - élettársi - együttélésre tartja alkalmazandónak ezt a szabályt, hanem egyéb együttélésékre is, így szülő és gyermek együttélésére és szerzésére.

[660] A törvényességi határozat erre hozza fel példának azt, amikor a felek egyike huzamosabb időn át támogatta a vele együttélő másik felet betegségében, de ez utóbbi fél nem végzett olyan munkát a közös boldogulás érdekében, amely "az igazságosság és méltányosság szerint indokolttá tenné a helyzet kivételes megítélését".

[661] RAKVÁCS 162. o.

[662] RAKVÁCS 162. o.

[663] BAJORY 212. o.

[664] BENEDEK-VILÁGHY 91. o.

[665] BENEDEK-VILÁGHY teszi közzé a 117. §-hoz kapcsolódóan, 84-91. o.; az élettársi kapcsolat megítélését illetően érintettük a 2. pont alatt.

[666] BENEDEK-VILÁGHY 90-91. o.

[667] A 290. számú elvi határozat kimondta, hogy a házasságon kívüli együttélés, az ágyassági viszony nem teszi érvénytelenné a felek közötti halál esetére szóló szerződéseket.

[668] BAJORY utal arra, hogy emögött a következő megfontolás állt: a Csjt. hatálybalépése előtt a házassági jogra az 1894. évi Házassági törvény volt irányadó, s mivel az a vétkességi elvet követve nem tette lehetővé a házasság vétkes fél kérelmére történő felbontását, számos esetben a felek azért kényszerültek élettársi kapcsolatra, mert a jog nem adott lehetőséget másik személlyel fennálló halott házassági kötelékük felbontására. A Csjt. hatályabalépése után ugyanakkor a jogalkalmazók elvárhatták, hogy a fennálló házasság felbontását követően az élettársak kössenek házasságot.

[669] A kormányrendelet 80. §-ának (4) bekezdése.

[670] A kérdéssel kicsit részletesebben foglalkozunk, mint azt - esetleg - a kutatási anyag indokolná vagy kívánatossá tenné, de olyan problémáról van szó, amely nemcsak az élettársi kapcsolatot, de a házasságot, a férfi-női viszonyrendszert, egyenjogúságot is érinti. Ezt a kérdést és a körülötte kialakuló vitákat, vitatott álláspontokat Weiss részletesen ismerteti az öröklési jog nézőpontjából. WEISS Emilia: A túlélő házastárs öröklési jogi jogállása történeti kialakulásában és fejlődési tendenciáiban. Budapest 1984., 228-230. o.

[671] Ha egyáltalán beszélhetünk státuszról.

[672] Az utólagos érdemtelenség nem öröklési jogi, hanem családjogi alapon korábban is kivételes intézménynek számított. BERNÁTH Zoltán: A házastárs özvegyi haszonélvezeti joga házasságon kívüli életközösségre lépés esetén. In: Magyar jog 1964., 12. 545. o.

[673] A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve Budapest 1963. (Indokolás) 659. o.

[674] Bernáth emeli ki a Legfelsőbb Bíróság 2763/1960 BH ítéletét mint olyat, amely meghatározó volt az ítélkezési gyakorlat alakulása szempontjából. BERNÁTH 545. o.

[675] BERNÁTH 546. o.

[676] BERNÁTH 548. o.

[677] BERNÁTH 547. o.

[678] Bakó József és Módos József hozzászólásai (BAKÓ József-MÓDOS József: Két hozzászólás "A házastárs özvegyi haszonélvezeti joga a házasságon kívüli életközösségre lépés esetén" című vitacikkhez. In: Magyar Jog 1965. 3. 120-124.) differenciáltabban közelítették meg ezt a kérdést, érvelésükkel a vitacikk írójával ellentétes, illetve részben ellentétes következtetésre jutottak.

[679] VILÁGHY Miklós: Özvegyi jog és házasságon kívüli együttélés. In: Magyar Jog 1965. évi 4., 165-169. o.

[680] VILÁGHY 167. o.

[681] VILÁGHY 168. o.

[682] "A törvénytelen - "vad" - "házasságban" élőt sem illetheti több jog, mint a törvényes házasságban élőt", de "a házasságon kívüli együttélést és a törvényes házasságot nem lehet […] közös nevezőre hozni, és nem lehet […] a törvényt kijátszani célzó vadházasságra az új házasságkötés [...] következményét kiterjeszteni, mert a vadházasság sui generis erkölcs- és törvényellenesség." SZELÉNYI Dezső: Megjegyzések a Polgári Törvénykönyv tervezetének öröklési jogi részéhez. In: Magyar Jog 1958. 3., 87. o.

[683] Ahogyan Weiss utal rá, a reális jelentőségénél nagyobb figyelmet kapva a jogtudományban. WEISS 228.

[684] WEISS 231.

[685] BH 1965. 8.

[686] A 94. sz. állásfoglalás indokolását a 369. számú polgári kollégiumi állásfoglalás érintette ugyan, de tartalmában nem módosította.

[687] Az 1977. évi IV. törvény indokolása a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről. Általános indokolás.

[688] A Ptk. Kommentárja szintén lényegében az állásfoglalás szövegét közli. EÖRSI Gyula - GELLÉRT György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata III. kötet. Budapest 1981.

[689] A Polgári Törvénykönyv magyarázata III. kötet. Hivatkozik a Legf. Bír. P. törv. II. 21.145/1973/2., illetve a Pf. II. 20.821/1975. határozatokra.

[690] RAKVÁCS 160-161. o.

[691] TÓTHNÉ 706-707. o.

[692] ABH 1995. 82.

[693] ABH 1995. 82., 86.

[694] KOVÁCS Katalin: A hátrányos megkülönböztetés tilalma, in: Halmai Gábor-Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok, Budapest, 2003. 411. o. Utal arra, hogy a szexuális orientáció miatti hátrányos megkülönböztetés tilalma irányába az Alkotmánybíróság az első lépést éppen ezzel a határozattal tette meg, amikor védelemre méltónak ismerte el az azonos neműek élettársi kapcsolatát.

[695] HALMAI az azonos neműek házasságkötésének tilalmát reális alkotmányossági problémának nevezi, amellyel 1995-ben az Alkotmánybíróság gyakorlatilag nem foglalkozott, arra alapítva a döntést, hogy a házasság hagyományosan nő és férfi kapcsolat, így nem is foglalkozott egyenlőségi problémákkal. Ezt a kérdést "szőnyeg alá söpört" problémának nevezi, amely megvitatásának gátja éppen a közfelfogás volt (in: Halmai Gábor [szerk.]: Család, tulajdon és emberi jogok, Budapest, 1999., 49. o.) Az érvelés és indokolás mélységét hiányolja JUHÁSZ Géza is (Juhász Géza: Egyenlő bánásmód és a jog megbízhatatlansága. In: Halmai Gábor [szerk.]: A hátrányos megkülönböztetés tilalmától a pozitív diszkriminációig. A jog lehetősége és korlátai, Budapest, 1998., 107. o.)

[696] ABH 1995. 82., 84.

[697] CSIKY utal arra, hogy a házasságot illetően a Csjt. fogalommeghatározástól való tartózkodása is szerepet játszhatott abban, hogy az Alkotmánybíróság foglalkozott az egyneműek házasságkötésének kérdésével. (Jelzi ugyanakkor azt is, hogy ha a Csjt. e helyütt nem is, később kifejezetten nagykorú férfi és nő házasságáról tesz említést, s hasonlóan megfogalmazza a különneműség követelményét az anyakönyvi jogszabály is.) (Csiky Ottó: A magyar házassági jog néhány kérdése. In: Halmai Gábor [szerk.]: Család, tulajdon és emberi jogok, Budapest, 1999. 11. o.)

[698] Ezt a különbségtételt emeli ki KOVÁCS 390. o.

[699] ABH 1995. 82., 84.

[700] Példa erre a BH 2002. 268., illetve a BH 2004. 280. Ez utóbbi ügy kapcsán a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy bár az élettársakat tartási kötelezettség nem terheli, az élettársi kapcsolat fogalmi elemei az élettársak egymással szembeni kölcsönös támogatási kötelezettségét is feltételezik. Még ha a felek kötnek is tartási szerződést, szerződéses tartás teljesítéséről csak akkor beszélhetünk, ha az eltartó által nyújtott szolgáltatások értéke meghaladja az élettársi jogviszonnyal együtt járó és társadalmilag elfogadott mértékű tevékenység szintjét.

[701] Az Európai Családjogi Bizottság (Commission on European Family Law) által kidolgozott Európai Családjogi Alapelvek (Principles of European Family Law) a házasság felbontása utáni házastársi tartásra vonatkozó alapelvek sorában első elvek egyikeként azt fogalmazták meg, hogy a bontást követően mindkét házastársnak gondoskodnia kell a saját tartásáról. A magyarázat utal arra, hogy ez a megközelítés azt a jelenleg érzékelhető tendenciát jelzi, melynek megfelelően a bontás után a házastársak függetlenségének erősítésére kell törekedni. (BOELE-WOELKI, Katharina-FERRAND, Frédérique-GONZÁLEZ BEILFUSS, Cristina-JÄNTERÄ-JAREBORG, Maarit-LOWE, Nigel-MARTINY, Dieter-PINTENS, Walter: Principles of European Family Law Regarding Divorce and Maintenance Between Former Spouses. Antwerpen- Oxford, 2004., 77-78. o.) Mind a magyarázat, mind González Beilfuss hozzáteszi, hogy ezt az elvet rugalmasan kell értelmezni, figyelemmel a többi, tartást szabályozó elvre, melyek tekintetbe veszik a szolidaritás követelményét és házassággal kapcsolatos vagyoni hátrányokat is - GONZÁLEZ BEILFUSS, Cristina: CEFL's Maintenance Principles: The Conditions for Maintenance. In: Boele-Woelki, Katharina (ed.): Common Core and Better Law in European Family Law, Antwerpen-Oxford, 2005. 87. o.

[702] A Ptk. idézett rendelkezéseit az 1996. évi XLII. törvény módosította az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően.

[703] A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény 6. §-a módosította a Ptk. 685/A. §-át.

[704] A 2009. évi XXIX. törvény 9. §-ának (2) bekezdése módosította a Kjnp-t, kiegészítve azt a 36/E-36/G. §-okkal. Szintén 2010 januárjában lépett hatályba a 2009. évi XXIX. törvény 9. §-ának (4) bekezdése. Ezen bekezdés felhatalmazása alapján született meg a 83/2009 (XII. 30.) IRM rendelet az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántarrtásának vezetéséről, az abból történő adatszolgáltatás szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó rendeletek módosításáról.

[705] A 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet özvegyi nyugdíjjal kapcsolatos 143-146. §-ai csak a feleség, illetve a nő élettárs (élettársnő?) javára állapítottak meg özvegyi nyugdíjra való jogosultságot, s az Alkotmánybíróság a 10/1990. (IV. 27.) AB határozattal ezen szakaszokat a férfi és női egyenjogúság megsértése miatt alkotmányellenesnek ítélte.

[706] Legf. Bír. Pfv. II. 21.744/2004.

[707] Ez a forma az utóbbi években valóban megjelent hazánkban (is) TÓTH Olga-DUPCSIK Csaba: Családok és formák - változások az utóbbi ötven évben Magyarországon. In: Demográfia 2007. 4., 430. o.

[708] Az ilyen esetek előfordulására mutat rá Hegedűs Andrea is. HEGEDŰS Andrea: Az élettárs fogalma és a kifejezés tartalmi vonatkozásai. In: Családi Jog 2007. 4., 12 o.

[709] RAKVÁCS József: Az élettársi viszony és az ebből eredő vagyonjogi viták rendezése In: Magyar jog és külföldi jogi szemle 1969. évi 3. sz.

[710] A 827. sz. állásfoglalás - ahogyan arról a fentiek során már szó volt - a hatvanas évek felülvizsgálata alkalmával 94. sz. állásfoglalás lett, majd 1977-ben beemelésre került a Ptk.-ba.

[711] Tóth Aladárné utal a Legfelsőbb Bíróság ezen a téren követett gyakorlatára, így a Legf. Bír. Pf. II. 21.149/1988. sz döntésére. TÓTH ALADÁRNÉ: Élettársak és a közös háztartásban élők jogviszonyai. In: Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve II. kötet Budapest, 2000. 699-700. o.

[712] TÓTH ALADÁRNÉ 699. o.

[713] "…tehát olyan vagyontárgy - folytatja az ítélet indokolása -, a) amely az élettársi kapcsolat kezdetekor már megvolt, b) amelyet az élettársak valamelyike az élettársi kapcsolat tartama alatt öröklés jogcímén szerzett meg vagy ajándékba kapott, c) amely az élettársak valamelyikének a személyes használatára szolgáló és szokásos mértékű, illetve mennyiségű vagy d) az említett különvagyontárgyak értékén szerzett vagyontárgynak minősül".

[714] Ptk. 685. § E törvény alkalmazásában b) közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.

[715] A rendelkezést a 2009. évi XXIX. törvény 5. §-ának (3) bekezdése fogalmazta meg.

[716] Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény.

[717] Utal a dolgozók egységes társadalombiztosítási nyugdíjáról szóló 1951. évi 30. sz. törvényerejű rendeletre, amely elismerte a női élettárs özvegyi nyugdíját, amennyiben a férfival annak halálát megelőzően legalább egy éven át együtt élt és az együttélésből gyermek származott, és a férfi az apaságot elismerte vagy azt a bíróság jogerős ítélete megállapította. Hasonlóképpen utal a családvédelmi indítékú társadalombiztosítási juttatásokra, amelyek az élettársi kapcsolat alapján is biztosítanak bizonyos juttatásokat, így özvegyi járadékot, házastársi pótlékot az élettárs után. Mind az özvegyi járadék, mind az özvegyi nyugdíj akkor hatályos szabályozása akkor tette lehetővé a nő számára ennek igénylését, amennyiben vagy tíz évig tartó élettársi kapcsolatot tudott igazolni, vagy egyéves együttélést, amennyiben gyermek is származott a kapcsolatból. TÓTHNÉ 702. o.

[718] 14/1995. (III. 13.) AB határozat.

[719] BESENYEI Lajos: Az élettársi viszonyról. In: Bérczi Imre Emlékkönyv. Acta Iuridica et Politica Tomus LVIII. Fasciculus 1-41. Szeged 2000., 30. o. Lásd még: BESENYEI Lajos-GAÁL Sándor: Az élettárs öröklési jogának kérdése az új Ptk.-ban. Kézirat. Szeged, 2000. 15. o.

[720] Lásd részletesen BESENYEI 30-34. o., illetve BESENYEI-GAÁL 15-21. o. Noha nagy azoknak a jogszabályoknak a száma, amelyek nem egy esetben a túlélő partner részére történő juttatások körében azonos helyzetet teremtenek a házastárs és az élettárs számára, nem minden kapcsolódó jogszabály tette meg ezt a lépést. A BH 1998. 403. sz alatt közzétett esetben a felperes kárpótlás és nemzeti gondozási díj megállapítása iránt nyújtott be kérelmet. Miután a kérelmet arra hivatkozással utasították el, hogy a kérelmező nem tekinthető özvegynek, mert a közte és partnere közötti házasságot a néhai férj halálát megelőzően felbontották, a felperes azt kérte figyelembe venni, hogy a bontást követően élettársi kapcsolatban továbbra is együttéltek, s a Ptk. mind a házastársat, mind az élettársat hozzátartozónak tekinti. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy mivel a vonatkozó jogszabályok kizárólag az özvegy számára állapítanak meg igényjogosultságot, ezt nem lehet kiterjesztően értelmezni.

[721] A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény.

[722] A társadalombiztosítási törvény 45. §-ának (2) bekezdése.

[723] Ennek ellenkezőjére példa az élettársi kapcsolatot követő házassági életközösség, amikor a házasság felbontásakor a vagyonközösség kezdő időpontjának nem a házasságkötés időpontját tekintik, hanem az élettársi kapcsolat kezdetét.

[724] A "fontolva haladás" kifejezést Kőrös András a családjogi munkacsoport vezetője alkalmazza. KŐRÖS András: "Fontolva haladás" - az új Ptk. Családjogi Könyve 1. Rész: Az élettársi jogviszony szabályozásának szakértői javaslata" In: Családi jog 2005. 2., 1. o.

[725] Az új Polgári Törvénykönyv koncepcióját a Kodifikációs Főbizottság 2001. november 8-án elfogadta, s a Kormány a 1009/2002. (I. 31.) Korm. Határozattal rendelte el a koncepciónak a Magyar Közlönyben történő közzétételét. Erre a 2002. évi 15. szám II. kötetében került sor (2002. január 31.). Ez az anyag mint a készülő Polgári Törvénykönyv családjogi könyvének a Kodifikációs Szerkesztőbizottság által elfogadott koncepciója a Polgári Jogi Kodifikáció 2001. évi 4-5. számában (is) közzétételre került. WEISS Emilia: Családjog 21-40. o.

[726] Az élettársak vagyoni viszonyai. Magyar Közlöny 2002. évi 15. szám II. kötet 52-53. o.

[727] Magyar Közlöny 2002. évi 15. szám II. kötet (2002. január 31.). A Koncepciónak ez a része közzétételre került a Polgári Jogi Kodifikáció 2001. évi 6. számában is. WEISS Emilia: A Ptk. öröklési jogi könyvének koncepciója. 16-28. o.

[728] Magyar Közlöny 2002. évi 15. szám II. kötet (2002. január 31.) 186. o.

[729] Magyar Közlöny 2002. évi 15. szám II. kötet (2002. január 31.) 197. o.

[730] Amelyet a Kormány 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozattal fogadott el és a határozat mellékleteként közzétételre került a Magyar Közlöny 2003. évi. 8. számában, illetve a Tematikával együttesen a Magyar Közlöny 2003. évi Különszámában.

[731] VÉKÁS Lajos: Előszó. In: Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója és Tematikája. Magyar Közlöny 2003. Különszám, 3. o.

[732] Magyar Közlöny 2003. Különszám, 14. o.

[733] A kodifikációs alapanyag Tematika melletti másik része. Közzétéve a Magyar Közlöny 2003. évi Különszámában.

[734] Tematika. Magyar Közlöny 2003. évi Különszám, 50-51. o.

[735] Tematika. Magyar Közlöny 2003. évi Különszám, 50-51. o.

[736] Tematika. Magyar Közlöny 2003. évi Különszám, 135. o.

[737] A kodifikációs folyamat állomásait, a Szerkesztőbizottság tagjait lásd Vékás Lajos Előszavában In: VÉKÁS Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. 2008.

[738] A Javaslat 3:86. §-a, melynek értelmében élettársi jogviszony áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben (életközösségben) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége vagy élettársi kapcsolata és akik nem állnak egymással egyenesági rokonságban vagy testvéri (féltestvéri) kapcsolatban.

[739] A 3:87 § az élettársi jogviszony létrejötte és megszűnése cím alatt rendezte ezt a kérdést, kifejezetten utalva arra is, hogy az élettársi kapcsolat a házasságkötéssel is megszűnik, noha ez magától értetődik, hiszen annak kimondását sem proponálta a Javaslat, hogy a halállal történő megszűnést rendezzék, ahogyan ez a házasság megszűnésének továbbra is egyik "hagyományos" és természetes módja.

[740] "Az élettársi jogviszony családjogi hatásai" címet viselő 3:89 § (1) bekezdése szerint az élettársak a kapcsolatuk fennállása alatt kötelesek közös céljaik érdekében együttműködni és egymást támogatni.

[741] 3:90. § (1) bek., 3:91. § (1)-(2) bek., 3:92. §, 3:93. §.

[742] 3:90. § (1) és (2) bekezdése értelmében az életközösség megszűnése esetén volt élettársától tartást követelhet az, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani (rászorultság), feltéve, hogy a) az életközösség legalább tíz évig fennállott, vagy b) az életközösség legalább egy évig fennállott és az élettársak kapcsolatából gyermek született. A bíróság indokolt esetben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározottnál rövidebb időtartamú élettársi kapcsolat esetén is megállapíthatja a tartási kötelezettséget.

[743] Az élettársi kapcsolat bizonyos időtartamhoz kötöttsége természetesen eltérést jelent a házastársi tartás szabályozásának rendszerétől, ugyanakkor a Javaslat a házastársi tartásra való jogosultság körében a 3:30. § (3) bekezdésében ezt a jogot is korlátok közé szorította annak kimondásával, hogy ha az életközösség egy évnél rövidebb ideig állt fenn és nem született a házasságból gyermek, a volt házastársat legfeljebb - főszabályként - az életközösség időtartamával egyező időre illeti meg tartás.

[744] A 3:95 § vezeti be az élettársi vagyonjogi szerződés fogalmát. 3:95. § (1) Az élettársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat az élettársi együttélés idejére szerződéssel rendezhetik. A szerződés érvényességéhez annak közokiratba foglalása szükséges. (2) A szerződésben az élettársak bármilyen olyan vagyonjogi rendelkezést tehetnek, amely - akár szerződés, akár a törvény alapján - a házastársak között érvényesülhet. (3) A szerződés harmadik személyekkel szemben akkor hatályos, ha a szerződést az élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartásába bevezették, vagy ha az élettársak bizonyítják, hogy a harmadik személy a szerződés fennállásáról és annak tartalmáról tudott.

[745] Ezt tartalmazza a Javaslat 3:96. § (1)-(4) bekezdése.

[746] A klasszikus közszerzeményi rendszer mint vagyonközösségi rendszer a vagyonszaporulatból való egyenlő arányú részesedést vonja maga után.

[747] A 3:97. § értelmében az élettársak a közösen használt lakás további használatát az életközösség megszűnése esetére közokiratba foglalt szerződéssel rendezhetik akár a kapcsolat létrejöttekkor, akár később; ettől a szerződéstől a bíróság nem térhet el.

[748] Az élettársak közös jogcíme alapján lakott lakás használatának rendezéséről a 3:99. § rendelkezik. A 3:99. § (2) bekezdése kimondja, hogy a bíróság a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek megfelelő lakáshoz fűződő jogát is figyelembe veszi, ha az élettársi kapcsolat megszűnése esetén az élettársak közös jogcíme alapján használt lakás további használatáról dönt.

[749] A lakáshasználat rendezésének módja ez esetben elsősorban megosztott, kivételesen kizárólagos használat is lehet a 3:100. § (2)-(3) bekezdései alapján. Kizárólagos használat akkor rendelhető el a nem tulajdonos, illetve nem haszonélvező élettárs javára, ha a közös kiskorú gyermek felett szülői felügyeleti joggal rendelkezik és a gyermek lakáshasználata másként nem biztosítható.

[750] T/4411. számú törvényjavaslat a javasolt törvény szövegével, indokolással és részletes indokolással.

[751] Az indítványt négy, a Szabad Demokraták Szövetségéhez tartozó képviselő jegyezte: http://www.mkogy.hu/irom37/16349/16349.pdf

[752] 1. § (1) bekezdés.

[753] 1. § (2) bekezdés.

[754] A 14. § rendeli el az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. tvr. módosítását.

[755] Anyakönyvi tvr. 26/G. § (1) bekezdés.

[756] Anyakönyvi tvr. 26/G. § (3) bekezdés.

[757] A törvény 17. §-ának (1) bekezdése.

[758] A törvény 4. § (2) bekezdés c) pontja értelmében meg kell egyezniük a tartás, a közös lakás használata, valamint az élettársi közös vagyon megosztása kérdésében (nem értve ide az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetését), azaz ugyanazokban a vagyoni viszonyokat érintő járulékos kérdésekben, mint amelyekben a házastársaknak kell megegyezniük, amennyiben közös megegyezés alapján kérik a házasság - bíróság általi - felbontását.

[759] A törvény 13. §-a módosította a Csjt. 7. §-ának (1) bekezdését, a 17. § (2) bekezdése pedig a Csjt. 7. §-ának (2) bekezdését.

[760] A törvény 17. §-ának (2) bekezdése módosította a Csjt. 22. §-ának (2) bekezdését.

[761] A törvény 17. §-ának (2) bekezdése módosította a Csjt. 60. §-ának (1) bekezdését.

[762] Ami az apasági alapvélelmet illeti, a törvény 17. §-ának (2) bekezdése módosította a Csjt. 35. §-ának (1) bekezdését. A "mögöttes apaság" kérdését a törvény 13. §-ának (3) bekezdése rendezi, amely a Csjt. vonatkozó 35. § (3) bekezdésének új szövegét határozza meg.

[763] A törvény 13. §-ának (4) bekezdése határozza ezt meg.

[764] VÉKÁS Lajos: Előszó. In: VÉKÁS Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. 2008.

[765] KŐRÖS András-MAKAI Katalin: Harmadik Könyv. Családjog. In: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008., 465-479. o.

[766] Nem téveszthető természetesen szem elől, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény esetén elsődleges szempontunk az volt az összehasonlítás során, hogy rendelkezései miként viszonyulnak a jelenleg hatályos házassági jogi rendezéshez; a Szakértői Javaslat bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó szabályai nem magukban állnak - ott csak a Szakértői Javaslat többi szabályozási javaslatához indokolt viszonyítani, mind a házasság, mind az élettársi kapcsolat esetén.

[767] KŐRÖS-MAKAI 468. o.

[768] Ideértve a tartást, a közös lakás használatát és egyéb vagyoni viszonyaikat. KŐRÖS -MAKAI 469. o.

[769] VÉKÁS Lajos: Hatodik Könyv. Öröklési jog. In: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008. 1172. o.

[770] KŐRÖS-MAKAI 470. o.

[771] VÉKÁS 1175.

[772] http://www.parlament.hu/irom38/05949/05949.pdf

[773] Harmadik rész 3.87. §-3:90. §

[774] Ezeket a feltételeket sorolja fel a Törvényjavaslat "A házasság közjegyző általi megszüntetése" címet viselő 3:25. §-ának (1) bekezdése.

[775] 3: 89. § (1) bekezdés b) pont.

[776] Így a Hatodik Könyv 3. címén belül a törvényes öröklés általános rendjét szabályozó I. fejezet 6:58. §-ának (1)-(2) bekezdéseiben is: Leszármazók hiányában az örökhagyó házastársa, bejegyzett élettársa örököl. Az örökhagyó házastársa, bejegyzett élettársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örököl (özvegyi jog).

[777] Negyedik rész 1-4. cím, 3:91. §-3:104. §

[778] Két alkotmánybíró párhuzamos indokolása és egy alkotmánybíró különvéleménye mellett. 154/2008. (XII. 17.) AB határozat

[779] Ennek a megállapításnak a körülhatárolatlanságát tekinti aggályosnak Kiss László párhuzamos indokolásában.

[780] A 14/1995. (III. 13.) döntésben foglaltakat megerősítették a 65/2007. (X. 18.) és 75/2007 (X. 18.) határozatok is (ABH 2007., 940. és 943. o.).

[781] Bragyova András alkotmánybíró is ezt a kérdést feszegeti különvéleményében.

[782] A 2009. évi XXIX. törvény 5. §-ának (5) bekezdése módosította a Csjt. 62. §-ának (1) bekezdését.

[783] Magyar Közlöny 2009. évi 165. szám (2009. november 20.). 2010. február 15-én fogadta el a Parlament a Ptké.-t, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 2010. évi XV. törvényt, amelyet 2010. március 23-án hirdettek ki. [Magyar Közlöny 2010. 30. szám (2010. március 1.)] A Ptké. értelmében a Ptk. Első és Második Könyve - bizonyos kivételekkel - 2010. május 1-jén lépett volna hatályba, míg a többi Könyv hatálybalépésének időpontja 2011. január 1-je lett volna. A kötet lezárása után, 2010. április 26-án született meg az Alkotmánybíróság 436/B/2010 AB határozata, amely - többek között - a Ptké. 1. §-ának (1) bekezdését is alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette. Így a 2009. évi CXX. törvény egyetlen könyve sem létpett 2010 májusában hatályba.

[784] Ezt fogalmazta meg a Javaslat (2006) 3:1. §-a, a Törvényjavaslat 3:1. §-a, illetve a Szakértői Javaslat 3:1 §-a. A Javaslat (2006) kifejezetten utal az élettársakra, a Törvényjavaslat a bejegyzett élettársakra és az élettársakra.

[785] A Javaslat (2006) és a Szerkesztői Javaslat ezt az alapelvet a házastársakra tartotta fenn, a Törvényjavaslat a 3:3. § (2) bekezdésében megállapítja, hogy az egyenjogúság (1) bekezdésben deklarált elvét megfelelően alkalmazni kell a bejegyzett élettársakra és az élettársakra is.

[786] 32/2010 (III. 25.) AB határozat.

[787] ABH 2008, 1203, 1224-1225.

[788] 3:90. § [Az élettársi kapcsolat létrejötte és megszűnése] (1) Élettársi kapcsolat áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi közösségben (életközösségben) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással vér szerinti leszármazáson vagy örökbefogadáson alapuló egyenesági rokonságban vagy testvéri, féltestvéri kapcsolatban. (2) Az élettársi kapcsolat az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén az életközösség létesítésével jön létre, és megszűnik, ha az élettársak egymással házasságot kötnek vagy az életközösségük véget ér.

[789] 3:91. § [Az élettársi kapcsolat családjogi hatásai] (1) Az élettársak a kapcsolatuk fennállása alatt kötelesek közös céljaik érdekében együttműködni és egymást támogatni. (2) Az élettárs a kapcsolat megszűnését követően a törvényben meghatározott esetekben volt élettársától tartásra, a volt élettársával közösen használt lakás használatának és vagyoni viszonyaiknak a rendezésére tarthat igényt.

[790] 3:92. § [Az élettársi tartásra való jogosultság] (1) Az életközösség megszűnése esetén volt élettársától tartást követelhet az, aki arra rászorult, mert magát önhibáján kívül nem képes eltartani, feltéve, hogy a) az életközösség legalább tíz évig fennállott, vagy b) az életközösség legalább egy évig fennállott és az élettársak kapcsolatából gyermek született. (2) A bíróság kivételesen indokolt esetben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározottnál rövidebb időtartamú élettársi kapcsolat esetén is megállapíthatja a tartási kötelezettséget. (3) Ha a volt élettárs a tartásra az életközösség megszűnését követő egy év eltelte után válik rászorulttá, volt élettársától tartást csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhet. 3:93. § [A tartásra való érdemtelenség] (1) Érdemtelensége miatt nem jogosult tartásra az a volt élettárs, a) akinek súlyosan kifogásolható életvitele, magatartása járult hozzá alapvetően az élettársi kapcsolat megszűnéséhez, vagy b) aki az életközösség megszűnését követően volt élettársának vagy vele együtt élő hozzátartozójának érdekeit durván sértő magatartást tanúsított. (2) Az érdemtelenség elbírálásánál figyelembe kell venni az arra hivatkozó volt élettárs magatartását is. 3:94. § [A tartási képesség] Nem köteles volt élettársát eltartani, aki ezáltal saját szükséges tartását vagy gyermekének tartását veszélyeztetné. 3:95. § [A tartás sorrendje az élettárs és a házastárs között] A tartásra a volt élettárs a különélő házastárssal és a volt házastárssal egy sorban jogosult. 3:96. § [A rokontartás szabályainak alkalmazása] A tartás mértékére, szolgáltatásának módjára, időtartamára, ezek megváltoztatására, a tartáshoz való jog megszűnésére és a tartás megszüntetésére a rokontartás közös szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az élettársi tartáshoz való jog megszűnik akkor is, ha az arra jogosult újabb élettársi kapcsolatot létesít vagy házasságot köt.

[791] 3:97. § [Az élettársi vagyonjogi szerződés] (1) Az élettársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat az élettársi együttélés idejére szerződéssel rendezhetik. A szerződés csak akkor érvényes, ha közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. (2) A szerződésben az élettársak bármilyen olyan vagyonjogi rendelkezést tehetnek, amely - akár szerződés, akár a törvény alapján - a házastársak között érvényesülhet. (3) A szerződés harmadik személyekkel szemben akkor hatályos, ha a szerződést az élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartásába felvették vagy ha az élettársak bizonyítják, hogy harmadik személy a szerződésről és annak tartalmáról tudott. (4) Az élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartására a házassági vagyonjogi szerződések nyilvántartására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 3:98. § [Élettársak közti törvényes vagyonjogi rendszer] (1) Szerződés eltérő rendelkezése hiányában az élettársak az együttélés alatt önálló vagyonszerzők. Az életközösség megszűnése esetén azonban bármelyik élettárs vagy örököse követelheti a másiktól az együttélés alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását. Nem számítható a vagyonszaporulathoz az a vagyon, ami házastársak esetén különvagyonnak minősülne. (2) Az élettársat a vagyonszaporulatból a szerzésben való közreműködése arányában illeti meg részesedés. A háztartásban, a gyermeknevelésben, valamint - eltérő megállapodás hiányában - a másik élettárs vállalkozásában végzett munka a szerzésben való közreműködésnek minősül. (3) Ha a szerzésben való közreműködés aránya nem állapítható meg, azt egyenlőnek kell tekinteni, kivéve, ha az bármelyik élettársra nézve méltánytalan vagyoni hátrányt jelentene. (4) Az élettárs a vagyonszaporulatból őt megillető részesedésre elsősorban természetben tarthat igényt.

[792] 3:99. § [A lakáshasználat szerződéses rendezése] (1) Az élettársak az élettársi kapcsolat létrejöttekor vagy annak fennállása alatt a közösen használt lakás további használatát az életközösség megszűnése esetére szerződéssel rendezhetik. A szerződés csak akkor érvényes, ha közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. (2) A lakáshasználat szerződéses rendezése esetén a gyermek lakáshasználati jogával kapcsolatban a házastársi közös lakás használatának rendezésével kapcsolatos, a gyermek lakáshasználati jogának figyelembevételére vonatkozó rendelkezések megfelelően irányadóak. 3:100. § [A lakáshasználat bírói rendezése] A lakáshasználatra vonatkozó szerződés vagy az életközösség megszűnése után kötött egyéb megállapodás hiányában az életközösség megszűnése esetén bármelyik élettárs kérheti a bíróságtól az élettársak által közösen használt lakás további használatának rendezését. 3:101. § [Az élettársak közös jogcíme alapján lakott lakás használatának rendezése] (1) Az élettársak közös jogcíme alapján használt lakás további használatáról a bíróság a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás használatának rendezésére vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával dönt. (2) A bíróság a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek megfelelő lakáshoz fűződő jogát is figyelembe veszi, ha az élettársi kapcsolat megszűnése esetén az élettársak közös jogcíme alapján használt lakás további használatáról dönt. 3:102. § [Az élettárs feljogosítása a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakás használatára] (1) Az élettársi kapcsolat megszűnése esetén a bíróság a volt élettársat - kérelmére - feljogosíthatja a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján közösen használt lakás további használatára, ha a) az életközösség legalább tíz évig fennállott, vagy b) az életközösség legalább egy évig fennállott, és az élettársak kapcsolatából származó kiskorú gyermek lakáshasználati jogának biztosítása érdekében ez indokolt. (2) A bíróság az (1) bekezdésben meghatározott esetekben az adottságainál fogva arra alkalmas lakásnak elsősorban az osztott használatát rendelheti el. (3) Kivételesen indokolt esetben a bíróság a volt élettársat a másik élettárs kizárólagos tulajdonjoga vagy haszonélvezeti joga alapján használt lakás kizárólagos használatára is feljogosíthatja, ha a lakáshasználatra jogosult közös kiskorú gyermek vagy legalább a gyermekek egyike feletti szülői felügyeleti jog gyakorlása ezt a volt élettársat illeti meg, és a kiskorú gyermek lakáshasználata másként nem biztosítható. (4) A bíróság a (2)-(3) bekezdés szerinti osztott vagy kizárólagos használatot meghatározott időre, vagy feltétel bekövetkezéséig is biztosíthatja. (5) A lakás kizárólagos használatára feljogosított volt élettársat a bérlő jogállása illeti meg azzal, hogy lakáshasználati joga rendes felmondással csak megfelelő cserelakás felajánlása esetén szüntethető meg. (6) Nem tarthat igényt a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján használt lakás osztott vagy kizárólagos használatára az a volt élettárs, akinek más beköltözhető vagy egyoldalú nyilatkozatával beköltözhetővé tehető lakása van. 3:103. § [A lakáshasználat újrarendezése] (1) Ha a bíróság a lakás osztott használatát rendelte el vagy a tulajdonos (haszonélvező) élettársat kötelezte a lakás elhagyására, bármelyik volt élettárs kérheti a lakáshasználat újrarendezését arra való hivatkozással, hogy a rendezés alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett változás miatt a használat módjának változatlan fenntartása lényeges jogos érdekét vagy a közös kiskorú gyermek érdekét sérti. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem érintik a volt élettársnak azt a jogát, hogy a használat megosztását követően volt élettársa bérlőtársi jogviszonyának megszüntetését külön törvény bérlőtársakra vonatkozó rendelkezései alapján kérje.

[793] 6:62. § [Az élettárs öröklése] Az örökhagyó élettársát az örökhagyóval közösen lakott lakáson és az ahhoz tartozó szokásos berendezési és felszerelési tárgyakon holtig tartó használati jog illeti meg, ha az életközösség közötte és az örökhagyó között legalább tíz évig folyamatosan fennállott, és az öröklés megnyíltakor is fennáll.

[794] 3:107. § [Nyilvántartással igazolt élettársi kapcsolaton alapuló vélelem] (1) Ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nem állt házassági kötelékben, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki az anyával a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nyilvántartással igazolt élettársi kapcsolatban élt. (2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem lehet alkalmazni, ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt több férfival élt nyilvántartással igazolt élettársi kapcsolatban.

[795] Indokolás - A Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. számú törvényerejű rendelet és miniszteri indokolása. Budapest, 1960. 4-5. o.

[796] TÓTHNÉ 702. o.

[797] Ennek a meggyőződésének ad hangot Tóthné is - TÓTHNÉ 706. o.

[798] E helyütt csak a tényleges élettársi kapcsolatot érintő alkotmánybírósági döntéseket érintjük.

[799] ABH 1990. 42., 44-45.

[800] Az általános személyiségi jogot az Alkotmánybíróság olyan szubszidiárius alapjogként definiálja, amelyre az egyén autonómiájának védelme érdekében minden olyan esetben lehet hivatkozni, amikor az adott tényállásra kifejezetten nevesített alapjogok nem alkalmazhatóak.

[801] A magánszférához való jog a 46/1991. (IX. 10.) AB határozatban, illetve a 56/1994. (XI. 10.) AB határozatban szintén hangsúlyozottan mint az emberi méltósághoz való jog része jelenik meg.

[802] ABH 1993. 438. Az indítványozó ez esetben azt kifogásolta, hogy a Rendőrség Szolgálati Szabályzata arra kötelezte a rendőrt, hogy mind házasságkötéséhez, mind élettársi kapcsolat létesítéséhez kérjen illetékes elöljárójától engedélyt.

[803] ABH 1993. 438., 439.

[804] RAKVÁCS 161. o.

[805] TÓTHNÉ 706-707. o.

[806] TÓTHNÉ FÁBIÁN Eszter: Javaslat a házassági vagyonjog újra szabályozására. A házastársak és az élettársak vagyonjogi szerződései. Kézirat. Szeged, 2000. BENKŐ Csilla: A házastársi és az élettársi lakáshasználat családjogi és polgári jogi kérdései. Kézirat. Budapest 2000.

[807] TÓTHNÉ, kézirat 56. o.

[808] WEISS Emilia: A családjogi munkacsoport 2000. december 7-i üléséről. In: Polgári Jogi Kodifikáció 2001. 1., 35. o.

[809] BENKŐ, kézirat 74-78. o.

[810] WEISS Emilia: A családjogi munkacsoport 2000. november 9-i, november 16-i és december 12-i üléséről. In: Polgári Jogi Kodifikáció 2001. 1., 34. o.

[811] Példa erre a korábban nem utaltak közül Sopovné álláspontja. SOPOVNÉ BACHMANN Katalin: Gondolatok a Ptk. módosítása koncepciójához, a házassági jog és az élettársi kapcsolat viszonyrendszerében. In: Magyar Jog 2003. 1.

[812] BESENYEI-GAÁL, kézirat.

[813] BESENYEI Lajos: De lege ferenda gondolatok az öröklési jog köréből. In: Emlékkönyv dr. Szabó András egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szeged, 1998. 42. o.

[814] BESENYEI Lajos: Az élettársak öröklési jogi helyzete. In: Közjegyzők Közlönye 2001. 1., 12. o.

[815] WEISS Emilia: Az öröklési jogi munkacsoport 2000. június 19-i és július 3-i üléséről. In: Polgári Jogi Kodifikáció 2000. 3. 35. o. A regisztráció és az élettársak törvényes öröklési jogi helyzete közötti kapcsolatot tárgyalja Hegedűs Andrea. HEGEDŰS Andrea: Az élettársi kapcsolatok regisztrálása és annak hatása az élettársak öröklési jogi viszonyaira. In: A magánjogi kodifikáció eredményei. Miskolci konferenciák 2006-2007. Miskolc, 2008.

[816] WEISS Emilia: A Polgári Törvénykönyv Öröklési Jogi Könyvének kodifikációja elé. In: Kiss Daisy-Varga István (szerk.): Magister Artis Boni et Aequi. Studia In Honorem Németh János. Budapest, 2003. 985. o.

[817] WEISS Emilia: A családjogi munkacsoport 2000. november 9-i, november 16-i és december 12-i üléséről. In: Polgári Jogi Kodifikáció 2001. 1. 34. o.

[818] WEISS Emilia: Néhány gondolat a családjog folyamatban levő kodifikációs munkálataihoz. In: Családjog 2003. 1. 8. o.

[819] Tóth Ádám részletesen elemzi azt, hogy a Besenyei-Gaál tanulmányban foglalt javaslat előnyei miként kopnak el a munkacsoport ülésén, s eredményeznek egy megszorítóbb változatot, hogy az azután még szűkebb formában kerüljön megfogalmazásra a 2002. évi Koncepcióban. TÓTH Ádám: Az élettársak jogainak bővítéséről. In: Családi Jog. 2003. 2., 16-17. o.

[820] WEISS (Emlékkönyv 2003) kiemeli a megszokott környzetben maradás jelentőségét. 985. o.

[821] WEISS Emilia: Néhány kérdés a készülő Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyve koncepciója köréből. In: Gyekiczky Tamás (szerk.): Ami a múltból elkísér. A Családjogi törvény ötven éve. Budapest, 2005., 21. o.

[822] Mind a Szakértői Javaslat, mind a Törvényjavaslat ennyit kíván a házastársaktól is - hűséget nem. A parlamenti vita során ez került a módosító indítványok kereszttüzébe, mellyel kapcsolatban kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy részben a hűség törvényi rögzítése aligha több, mint jámbor óhaj, s talán nem ez a családjog legkiemelkedőbb problémája.

[823] KŐRÖS András: "Múlt s jövendő tán együtt van" - megőrzendő és új elemek a családjogban az új Ptk. kodifikációja során. In: Gyekiczky Tamás (szerk.): Ami a múltból elkísér. A Családjogi törvény ötven éve. Budapest, 2005., 14. o. A Javaslat 2006-ban történő megfogalmazása előtt a tartási, illetve lakáshasználati igény alapjául szolgáló időtartamot közös gyermek nélküli élettársi kapcsolat esetén tíz évben, közös gyermek esetén öt évben tervezték meghatározni.

[824] Tóthné négy évet javasol, Tóth Ádám öt évet tart elfogadhatónak. TÓTHNÉ 707. o., TÓTH Ádám 17. o.

[825] Ismét hangsúlyozzuk, hogy ez a 2008 végi állapot szerinti Szakértői Javaslat és Törvényjavaslat.

[826] Erre a határozott álláspontra jut Antokolskaia is a családjog különböző területeit vizsgálva. ANTOKOLSKAIA, Masha: Harmonisation of Family Law in Europe: A Historical Perspective. In: Antokolskaia, Masha (ed.): Convergence and Divergence of Family Law in Europe. Antwerpen-Oxford, 2007., 18-19. o.

[827] Sorra veszi, elsősorban tengerentúli példákkal illusztrálva Lind, Göran. LIND, Göran: Legislation for the Surviving Cohabitant from a Comparative Perspective. In: Boele-Woelki, Katharina-Sverdrup, Tone (eds.): European Challanges in Contemporary Family Law. Anwerpen- Oxford-Portland, 2008., 251. és köv. o.

[828] Azokban az amerikai államokban, ahol megszüntették a common law marriage elismerését, feminista csoportok követelték visszaállítását. LIND 251-252. o.

[829] LIND 254. o.

[830] LIND 257-258. o.

[831] Dániában 2006-ban elsősorban erre hivatkozva utasították el azt a javaslatot, amely az élettársaknak bizonyos öröklési jogi pozíciót indítványozott biztosítani. LIND 260. o.

[832] Javaslat (2006) Családjogi Könyv. Harmadik Rész. Az élettársi jogviszony. Bevezetés.

[833] Javaslat (2006) ugyanott.

[834] LIND idézi, 261. o.

[835] Ez egyszerűsített képlet napjaink családi viszonyai között, ahogyan arra több helyütt a szociológusok, demográfusok is rámutatnak.

[836] Az indokolatlan szűkszavúságot illeti kritikával FICZERÉNÉ SIRKÓ Alexandra: A házassági-családi viszonyokból eredő jogok és kötelességek alkotmányos szabályozása. In: Magyar Jog 1995. 8. 476. o.; elégtelenségét emeli ki LÁBADY Tamás: A magánélet alkotmányos védelme. In: Acta Humana, 1992. 6-7. 76. o.; s kiindulópontként szintén a szűkszavúságra hivatkozik SÁRI János: Alapjogok. Budapest, 2003. 224. o.

[837] ABH 1991. 634.

[838] Az emberi reprodukcióra irányuló eljárásban való részvételt korábban a 12/1981. (IX. 29.) EüM rendelet szabályozta, jelenleg az 1997. évi CLIV. törvény. Később lehetővé vált, hogy ne csak házastársak, hanem különnemű élettársak is részt vegyenek ebben az eljárásban.

[839] ABH 1991. 236.

[840] LIND 263. o.

[841] Azok, akik kételkedtek abban, hogy a tényleges élettársi kapcsolatban élők helyzetére alkalmazható és szerintük adekvátnak tekinthető szabályozás hiánya nem okoz problémát azzal a jelszóval, hogy az élettársak maguk választották helyzetüket, akkor hallatták inkább hangjukat, amikor a meleg-szervezetek élénk lobbitevékenységbe fogtak.

[842] LIND 244. o.

[843] RIJAVEC, Vesna "Außereheliche Gemeinschaft im slowenischen Recht" címmel tartott erről a kérdésről előadást a Pannon Jogászok szimpóziumán Jennersdorfban 2009 júniusában.

[844] HLAČA, Nenad: Neuerungen im Familienrecht der Republik Kroatien. FamRZ 2008. 18., 1702-1703. o.

[845] Így említi Antokolskaia is. ANTOKOLSKAIA 386. o.

[846] A magyar és jugoszláv szabályozás ismertetésére külön fejezetben kerül sor, amelynek nem terjedelmi okokból van jelentősége, hanem az önálló értékelés szempontjából. ANTOKOLSKAIA 383. o.

[847] Részletesen foglalkozik ezzel a kérdéssel Schwenzer idézett munkája. Antokolskaia egyébként azt is megjegyzi, hogy Magyarország nemcsak az úttörők, hanem a gyakran elfelejtett úttörők egyike. Ezzel összhangban Schwenzer az önálló élettársi szabályozások áttekintése során említi ugyan a korábbi Jugoszláviát, az ausztrál Új-Dél-Wales de facto élettársakról szóló jogszabályát, egyes kanadai tartományok megoldását, a dél-amerikai Paraguayt és Venezualát, majd végezetül Svédországot, ám Magyarországot nem. SCHWENZER 17-19. o.

[848] WEISS (2003) 8. o. Igaz, azt is hozzáteszi a fent idézettnél kicsit megengedőbb tartalmú kijelentése mellé, hogy nyilván annak elősegítése sem lenne szerencsés, hogy az élettársak azért válasszák házasság helyett ezt a kapcsolatot, mert ez éppen kedvezőbb jogokat biztosít számukra.