114/B/2005. AB határozat

az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 47/1999. (XII. 28.) KHVM rendelet egtyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 47/1999. (XII. 28.) KHVM rendelet 4/A. § (1), (2), (3) és (4) bekezdései, val amint a 6. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

Indokolás

I.

Az Alkotmánybírósághoz három indítvány érkezett az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 47/1999. (XII. 28.) KHVM rendeletnek (a továbbiakban: R.) a 23/2004. (XII. 16.) KvVM rendelettel (a továbbiakban: Kr. Mód.) beiktatott, 2005. január 1. napjával hatályba lépő módosításaival összefüggésben. Az indítványozók részben az R. új rendelkezéseinek, részben pedig maguknak a módosító rendelkezéseknek - tehát a Kr.Mód. egyes paragrafusainak - a megsemmisítése iránt terjesztettek elő kérelmet.

1. Az indítványozók elsősorban az ún. rendelkezésre állási díj bevezetését [R. 4/A. § (1) bekezdés] támadták.

1.1. Az első indítványozó a támadott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását magasabb szintű jogszabályba ütközés okán kérte [e körben az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését jelölte meg].

Indokolása szerint a rendelkezés úgy juttatja többletbevételhez a szolgáltatókat - illetve úgy ró többlet-fizetési terhet a fogyasztókra -, hogy a korábbihoz képest új vagy többlet szolgáltatást nem ír elő számukra. A jogszabály nem határozza meg továbbá az átalány jellegű díjelem bevezetésével kapcsolatos alapelveket, kialakításának módszerét, valamint az árhatósághoz történő beterjesztés, a fogyasztóvédelmi ellenőrzés, illetve jóváhagyás szempontjait. Mindez sérti a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek (a továbbiakban: Ptk.) a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének elvét rögzítő 201. §-át és a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Ftv.) preambulumát.

A "rendelkezésre állás" és az "alapdíj" definíciójának hiánya sérti az indítványozó szerint továbbá a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 18. § (2) bekezdésében foglalt egyértelműségi és közérthetőségi követelményt. A rendelkezésre állás meghatározatlansága

- érvel az indítványozó - indokolatlan, szabályozatlan és ellenőrizhetetlen fogyasztói többletköltséget jelent. A változó és állandó költségelemek műszaki és jogi vonatkozású elhatárolásának elmulasztása az árak megállapításáról szóló az 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ámt.) 9. § (2) bekezdésébe, valamint az Ftv. 45. § (2) bekezdésébe ütközik, nem tesz továbbá eleget a Jat. 18. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek sem.

A rendelkezésre állási díj bevezetése jelentős árnövekedést jelentett, amely elsősorban a takarékos (illetve idény-)fogyasztókat sújtja, mivel nekik magasabb fajlagos egységárat kell fizetniük a vízszolgáltatásért. Ez pedig - mutat rá az indítványozó - azon túlmenően, hogy a Ptk. 201. §-ába ütközik, az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése által tiltott egyéb helyzet szerinti különbségtételt is megvalósít, sérti továbbá az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 8. § t) pontját és 9. §-át.

1.2. A második indítványozó indokolását arra alapította, hogy míg a támadott rendelkezés "dolog adásáért -szolgáltatott ivóvízért", addig a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kkr.) 1. § (1) bekezdése "ivóvíz szolgáltatási tevékenységért" állapít meg díjfizetési kötelezettséget. Mindezzel pedig a jogalkotó megsértette a Jat. 1. § (2) bekezdését, amely szerint alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal, ezen kívül pedig a "nem szolgáltatásért" - rendelkezésre állásért - megállapított alapdíj miatt a rendelet az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik.

Úgy véli ezen kívül az indítványozó, hogy a rendelkezés sérti a Ptk. 201. és 202. §-át is, és emiatt is alkotmányellenes. A támadott szabály továbbá "különbségtétel az egyedül élők és a többed magukkal élők között, valamint a szegények és a gazdagok között", ami az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése által tiltott egyéb helyzet szerinti különbségtételnek minősül. Emellett pedig az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésébe ütköző módon a "szerényebb jövedelmű, csak két hónapig pihenni szándékozókat (...) "megsarcolja" a rendelet".

Az indítványozó emellett abban, hogy minden lakossági fogyasztónak azonos mértékű alapdíjat kell fizetnie, tehát, hogy a jogalkotó "nem tett különbséget a Balaton partján lévő üdülőtulajdonosok és lakástulajdonosok között", az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelmét látja. Kérelme egy másik részében szintén az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének - emellett pedig a 2. § (1) bekezdésének - valamint a Ptk. 201. és 202. §-ának a megsértésére hivatkozik az indítványozó azon okból, hogy a "lakossági" és a "nem lakossági" vízhasználóknak különböző mértékű alapdíjat kell fizetniük, mivel szerinte ez egyértelműen azt jelenti, hogy "az alapdíj meghatározása nem a rendelkezésre állásért járó számított érték, hanem önkényesen megállapított összeg".

1.3. A Ptk. alapelveibe, valamint 201. és 202. §-aiba ütközőnek tartja emellett a második indítványozó, hogy az R. 4/A. § (1) bekezdésének második mondata szerint az alapdíjat fogyasztási helyenként kell megfizetni, mivel ez azt jelenti, hogy minden társasházi, lakásszövetkezeti lakónak meg kell azt fizetnie, holott a szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége a Kkr. alapján csak a szolgáltatási pontig - a bekötési vízmérőig - áll fenn.

1.4. A harmadik indítványozó a kéttényezős (fogyasztástól független alapdíjból és fogyasztástól függő változó díjból álló) vízdíj bevezetését és "annak egy állami tulajdonban lévő, de gazdálkodását tekintve nyereségérdekelt magángazdaságként működő vállalat (...) általi érvényesítését (...) alkotmányjogilag többezer nyaralótulajdonossal szemben egyoldalú erőfölényt érvényesítőnek; a piacgazdaság többi gazdálkodójával szemben diszkriminatívnak, e két okból alkotmánysértőnek" tartja. Indítványát az Alkotmány 9. § (2) bekezdésére - a gazdasági verseny szabadságának a sérelmére - és a 35. §-ára alapította. Ez utóbbi rendelkezéssel kapcsolatban arra hivatkozik, hogy annak alapján nem tartozik a kormány hatáskörébe a "nyereségérdekelt, gazdálkodó vállalatok eredményességének közhatalmi beavatkozással való előmozdítása".

Ugyancsak alkotmányellenes - fejti ki az indítványozó kiegészítő indítványában - a "gazdaságilag nem indokolható, nagymértékű megkülönböztetés (diszkrimináció) az idényfogyasztók és az állandó lakos fogyasztókat érintő áremelések alkalmazásában", ami az átalánydíj bevezetéséből adódik.

2. Az első indítványozó az R. 4/A. § (2) bekezdésének megsemmisítését is kérte az Alkotmánybíróságtól, mivel azt ellentétesnek tartja a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvénynek (a továbbiakban: Ttv.) a kötelező egyetemleges felelősségvállalást a társasházi közös tulajdon fenntartására korlátozó 24. § (1) bekezdésével, és így az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésével.

A második indítványozó hasonló érvelést terjesztett elő, szerinte "a társasház közösség semmiféle más terhet nem köteles viselni a Ptk. szerint, mint a közös tulajdon terheit, így a fogyasztási helyek egyes tulajdonosainak terheit sem köteles viselni". Kiegészítette ezt azzal, hogy a lakásszövetkezet jogi személyiségéből az következik, hogy "kötelezettséget más [a jogalkotó] nem vállalhat a beleegyezése nélkül". Ezen okból a rendelkezés sérti a Ptk. 28. § (4) bekezdését, 201. és 202. §-ait, 578/I. § (1) bekezdését, valamint a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény 2. § (1) bekezdését. Magasabb szintű jogszabályba ütközés folytán sérül a Jat. 1. § (2) bekezdése. Az indítványozó szerint pedig mindez az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik.

3. A második indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközőnek tartja azt is, hogy az R. 4/A. § (3)-(4) bekezdése szerint az alapdíj mértéke nem lakossági fogyasztók esetében a vízmérő átmérőjétől függ. Az átmérőt ugyanis mm-ben határozza meg az R., de "sem a bekötési vízmérő, sem a bekötő vezeték keresztmetszeti értékét Magyarországon nem mm-ben, hanem "coll"-ban adják meg", ráadásul az átmérőadatok nem fednek le minden mérhető méretet.

4. Két indítványozó az R. 6. §-ának a fogyasztási hely fogalmát meghatározó (3) bekezdése megsemmisítését is kérte.

4.1. Az első indítványozó azt kifogásolta, hogy a támadott rendelkezés a Kkr.-ben foglaltaktól [1. § (1) bekezdés, 2. § 8., 10., 15., 28. a) pont] eltérő jelentéssel használja a "fogyasztási hely", a "fogyasztó", valamint az "ingatlan" fogalmát. A fogyasztási hely fogalmának meghatározása az R.-ben nem világos, nem közérthető, értelmezése bizonytalan, ami szerinte a Jat. 18. § (2) bekezdését is sérti. Indokolását arra alapítja, hogy nem egyértelmű, hogy az R. alkalmazásában társasházak esetében kit kell fogyasztónak tekinteni, amely bizonytalanság két okra vezethető vissza: az R. 6. § (3) bekezdésének nyelvtanilag pontatlan megfogalmazására, illetve a Kkr.-rel való ellentmondásokra. Az indítványozó határozott véleménye egyébként az, hogy mivel a Kkr. szerint társasházak esetében maga a társasház minősül fogyasztónak, az R. az elkülönített vízhasználókat nem kötelezheti alapdíj fizetésére. Kifogásolhatónak tartja mindezek mellett, hogy az R. "nem tisztázza a távfűtéses és a központi fűtéses házakban fűtési ill. használati melegvíz céljára felmelegített ivóvízzel kapcsolatos kérdéseket, nevezetesen azt, hogy miképpen értékelendő (... ) az az ivóvízvételi hely, ahonnan az ivóvíz a fűtési, ill. melegvíz hálózatba kerül", ez pedig szintén sérti a Jat. 18. § (2) bekezdésében megfogalmazott egyértelműségi és közérthetőségi követelményeket.

4.2. A második indítványozó úgy értékelte, hogy a jogalkotó - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütköző módon - "felhatalmazás és jogosultság nélkül" egészítette ki a Kkr. 2. §-ában foglalt, a közműves ivóvízellátással és szennyvízelvezetéssel kapcsolatos alapfogalmakat az ún. "fogyasztási hely" fogalmával.

5. Végezetül az első indítványozó álláspontja szerint az ivóvíz- és csatornaszolgáltatással kapcsolatos törvényi szabályozás hiánya a Jat. 2. § b) pontját - és ezáltal az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését - sértő jogalkotói mulasztás.

6. Az Alkotmánybíróság az indítványokat - tárgyi összefüggésükre tekintettel - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

Az Alkotmánybíróság beszerezte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter véleményét.

II.

1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni."

"44/A. § (2) A helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

"70/B. § (4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz."

2. Az R. támadott - az indítvány elbírálásakor hatályos - rendelkezései:

"4/A. § (1) Az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú köz-

üzemi csatornamű használatáért fizetendő díj a nyújtott szolgáltatással arányos, a bekötési vízmérő mérete alapján meghatározott, havonta fizetendő alapdíjból és a fogyasztás mennyiségéhez igazodó fogyasztási díjból áll. Az alap- és a fogyasztási díjat fogyasztási helyenként kell megfizetni.

(2) Társasházak és lakásszövetkezetek esetében, amennyiben - mellékmérő hiányában - nincs külön mellékszolgáltatási szerződés a szolgáltató és az ingatlan tulajdonosai vagy az ingatlant egyéb jogcímen használó fogyasztók között, a fogyasztási helyre meghatározott alapdíjat a társasházközösség, illetve a lakásszövetkezet fizeti.

(3) A nem lakossági fogyasztók számára a fizetendő alapdíj mértékét a bekötési vízmérő átmérője alapján, az e rendelet 1. számú mellékletében foglaltak szerint kell meghatározni.

(4) Kombinált vízmérővel ellátott, nem lakossági fogyasztók esetében a fő vízmérő átmérője alapján kell a fogyasztási helyet alapdíj szempontjából besorolni."

"6. § (3) E rendelet értelmében fogyasztási helynek minősül a fogyasztó tulajdonában vagy egyéb jogcímen használatában lévő, önálló helyrajzi számon vagy alszámon lévő ingatlan, ahol ivóvízvételi hely van, vagy bekötési vízmérő vagy mellékvízmérő van felszerelve, illetve amely szennyvíz-elvezetési helynek minősül."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt utal arra, hogy állandó gyakorlata szerint, ha az indítványozó egy rendelkezés tartalmának alkotmányellenességét állítja, akkor az Alkotmánybíróság nem a rendelkezést hatályba léptető, hanem a módosítás révén az új rendelkezést magába foglaló (inkorporáló) jogszabály alkotmányellenességét vizsgálja meg. [8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 81.; 11/2003. (IV. 9.) AB határozat, ABH 2003, 153, 160.; 51/2004. (XII. 8.) AB határozat, ABH 2004, 679, 683.; 28/2005. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 290, 297.; 67/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2006, 971, 977.; 935/B/2002. AB határozat, ABH 2004, 1690, 1692.] Az Alkotmánybíróság erre tekintettel a második és a harmadik indítványozó által támadott Kr.Mód. helyett az új rendelkezéseket magába foglaló, azt inkorporáló R. vonatkozásában folytatta le az alkotmányossági vizsgálatot.

2. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a támadott jogszabályi rendelkezéseket az indítványok érkezését követően a 46/2006. (XII. 25.) KvVM rendelet (Kr.Mód2.) részben módosította. A 4/A. § (1) bekezdésének a "szolgáltatás rendelkezésre állásáért havonta fizetendő alapdíjból" szövegrésze helyébe a "nyújtott szolgáltatással arányos, a bekötési vízmérő mérete alapján meghatározott, havonta fizetendő alapdíjból" szövegrész került. E módosítás azonban a rendelkezés lényegi, támadott tartalmát nem érintette: a nem lakossági fogyasztók által fizetendő alapdíj ezt megelőzően is a bekötési vízmérő méretétől függött, lakossági fogyasztók esetében pedig a bekötési vízmérő átmérőjének ezt követően sincs jelentősége. A Kr.Mód2.-dal az R. 6. § (3) bekezdésében a bekötési vízmérő kifejezés elé beszúrásra került egy "vagy" kötőszó. Arra tekintettel, hogy e módosítás sem érintette az indítványozók által sérelmezett jogszabályi tartalmat, az Alkotmánybíróság az R. támadott rendelkezései vizsgálatát az elbíráláskor hatályban lévő szöveg alapján végezte el.

3. Az indítványozók több ízben magasabb szintű jogszabályba ütközésre hivatkozással kérték az R. egyes rendelkezéseinek megsemmisítését, azonban e körben az Alkotmány 37. § (3) bekezdése helyett - tévesen - az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, illetve a 44/A. § (2) bekezdését jelölték meg. Az Alkotmánybíróság ezen indítványi elemeket tartalmuk szerint bírálta el, tehát azt vizsgálta, hogy az R. ellentmond-e az indítványozók által felhívott magasabb szintű jogszabályi rendelkezéseknek és ennek okán sérti-e az Alkotmány 37. § (3) bekezdését.

4. Az Alkotmánybíróság először az indítványozóknak az R. 4/A. § (1) bekezdésével kapcsolatban előterjesztett, arra vonatkozó kifogását vizsgálta meg, amely szerint magasabb szintű jogszabályt, jelesül a Ptk. 201. §-át sérti, hogy a vízszolgáltatásért fizetendő díjnak a fogyasztás mennyiségétől független alapdíj is a részét képezi.

4.1. Korábbi határozataiban az Alkotmánybíróság már több alkalommal vizsgált olyan eseteket, amikor egy adott közszolgáltatás díjának meghatározásakor a hatósági ár megállapítására jogosult jogalkotó (az eddig vizsgált esetekben mindig valamely önkormányzat) a többtényezős díjmegállapítás technikáját alkalmazta. A fizetendő díj ezekben az esetekben a következő két tényezőből tevődött össze: egyrészt a rendelkezésre állási (alap-)díjból, másrészt egy változó, jellemzően a ténylegesen igénybe vett szolgáltatás mennyiségéhez meghatározott módon igazodó (pl. mért vagy átalány-) díjból.

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a szerződéses jogviszony szabályozásakor a jogalkotónak tiszteletben kell tartania a polgári jognak a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségével kapcsolatos alapelvét (1122/B/1996. AB határozat, ABH 1997, 856, 860.). A jogalkotással szembeni lényeges követelményként fogalmazható meg - más kritériumok mellett - az is, hogy a közszolgáltatás díja az átalányjellegtől a ténylegesen ellátott szolgáltatás értékéhez közelítsen [26/1997. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1997, 482, 485.]. A hatósági ármegál-lapítási szabályok nem írják elő sem az egytényezős ármegállapítás (mint amilyen a villamosáram, vagy a gázszolgáltatás díja), de a többtényezős (alapdíjra és a szolgáltatás mennyiségéhez akár differenciáltan is igazodó díjra osztott, mint amilyent a távbeszélő díj vagy a távfűtési díj megállapítása során alkalmaznak) ármegállapítás kötelezettségét sem (1108/H/1995. AB határozat, ABH 1996, 722, 723.); a vízdíjak meghatározásának az a jogilag nem tiltott és a gyakorlatban alkalmazott módszere, amely egy-, két- vagy akár több tényező figyelembevételével határozza meg a fogyasztásnak lényegileg megfelelő, annak mennyiségét leginkább tükröző ivóvízdíj hatósági árát, a magasabb szintű jogszabályok előírásaiba nem ütközik (447/H/1996. AB határozat, ABH 2001, 1178, 1180.; 2/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 761, 763.; 414/B/1999. AB határozat, ABH 2007, 2224, 2227.). Az alapdíj a vízközmű rendszer fenntartásával szükségszerűen együtt járó költségek fedezését szolgáló díjtétel, amelynek funkciója a közmű üzemképes állapotban tartása (551/B/2001. AB határozat, ABH 2007, 2257, 2260.). Az 1288/B/1996. számú - szemétszállítási díjat meghatározó önkormányzati rendeletet vizsgáló - AB határozat szerint: "A közszolgáltatási díjmegállapítás normaszámítási módja (alapdíj + a gyűjtőedények térfogata és az ürítési gyakoriság szorzata) a lakossági szemétszállításnál háztartásonként, egyéb szállításoknál a vállalkozásonként és az üzletenként számítva alkalmas a közszolgáltatásra fordított munka mennyiségének mérésére és az ehhez kapcsolódó közszolgáltatási díj reális megállapítására. Ez a számítási mód a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányosságát tükrözi. Az alapdíj a közszolgáltatási díj egyik eleme, az ehhez kötődő másik számítási móddal együtt (a szemétgyűjtő edények térfogata, és ürítésük havi gyakorisága) okkal vélelmezhetően vezet a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségéhez." (ABH 2000, 829, 835.)

Alkotmányellenességet csak akkor állapított meg az Alkotmánybíróság, amikor a jogalkotó a felhatalmazás kereteit túllépte, illetve amikor magasabb szintű jogszabályi előírásokkal ellentétesen szabályozott, és a közszolgáltatást igénybevevőt megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy a ténylegesen igénybevett szolgáltatáshoz igazodó díjat fizessen [48/2000. (XII. 18.) AB határozat, ABH 2000, 484.; 27/2003. (V. 30.) AB határozat, ABH 2003, 796.; 39/2005. (X. 18.) AB határozat, ABH 2005, 689.].

Az Alkotmánybíróság következetesnek tekinthető gyakorlata tehát az, hogy alkotmányosan nem kifogásolható a fizetendő vízdíj több tényező alapján történő meghatározása, de a fogyasztott víz mennyiségére a vízdíj kiszámításánál mindenképpen figyelemmel kell lenni.

4.2. Az állami tulajdonú közüzemi vízműveket működtető vízműtársaságok által felszámítható ivóvíz- és csatornahasználat legmagasabb díjának megállapítására az Ámt. 7. § (1) bekezdéséhez kapcsolódóan a törvény Melléklete I. részének B) pontja ad felhatalmazást. Az Ámt. 8. § (1) bekezdése alapján a legmagasabb árat úgy kell megállapítani, hogy az a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is. Ez - amint azt az Alkotmánybíróság is megállapította idézett határozataiban - történhet egy-, illetve többtényezős díjrendszer bevezetésével is.

A támadott R. azt a megoldást alkalmazza, amely szerint a szolgáltatónál a tényleges fogyasztástól függetlenül is felmerülő, a vízközmű rendszer folyamatos fenntartásához (pl. vezetékhálózat karbantartása) szükséges, lényegében állandónak tekinthető szolgáltatási költségeket nem az elfogyasztott vízmennyiségtől függő fogyasztási díj részeként fizetteti meg a fogyasztókkal, hanem az ún. alapdíjban érvényesíti. Az alapdíj a rendelkezésre állás ellenértéke, tehát lényegében azt garantálja, hogy a fogyasztó folyamatosan, igénye szerint bármikor igénybe veheti a vízszolgáltatást. Emellett a kéttényezős vízdíj másik elemét a ténylegesen elfogyasztott víz mennyisége határozza meg. Ilyen értelemben - összhangban az idézett alkotmánybírósági határozatokban foglaltakkal - nem tekinthető úgy, hogy az R. a Ptk. 201. §-át sértő módon állapítana meg díjfizetési kötelezettséget, amikor alapdíj fizetését írja elő. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján az indítványokat e tekintetben elutasította.

5. Az Alkotmánybíróság az R. 4/A. §-ával kapcsolatos további kifogásokat illetően az alábbiakat állapította meg.

5.1. Az Ftv. preambuluma csupán a törvény célját határozza meg általános jelleggel, normatív tartalmat nem hordoz, ezért nem vizsgálható, hogy e rendelkezés más, alacsonyabb szintű jogszabályokkal összhangban áll-e. Mindezekre tekintettel az e két jogszabály ellentmondására alapított indítványi részt az Alkotmánybíróság elutasította.

5.2. Az egyik indítványozó sérelmezte, hogy az R. nem tartalmazza a "rendelkezésre állás" és az "alapdíj" definícióját, a jogalkotó elmulasztotta továbbá a "változó és állandó költségelemek elhatárolását". Mindezek miatt az R. 4/A. § (1) bekezdésének megsemmisítését kérte, az indítvány alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló kérelmet nem tartalmazott.

Az Alkotmánybíróság áttekintette az indítványozó által felhívott jogszabályi rendelkezéseket. A Jat. 18. § (1) bekezdése a jogszabály-előkészítésre vonatkozó előírásokat tartalmaz, a (2) bekezdés pedig azt írja elő, hogy a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni. Az Ámt. 9. § (2) bekezdése szerint a hatósági árat alkalmazási feltételeivel (pl. a minőség, a határidő, a szállítások ütemezése, a megrendelés nagysága, a teljesítés helye, a fizetési feltételek) együtt kell megállapítani. Az Ftv. 45. § (2) bekezdése pedig azt rögzíti, hogy az árhatóság köteles a hatósági ár megállapítását, a hatósági ár mértékének kialakítását megelőzően a társadalmi szervezetek véleményét kikérni. Megállapítható, hogy e szabályok, valamint az R. támadott rendelkezése nem állnak egymással tartalmi összefüggésben. Az Alkotmánybíróság ezért a magasabb szintű jogszabályba ütközés megállapítására - és ennek okán alkotmányellenesség kimondására - irányuló indítványt elutasította.

5.3. Az indítványozók a rendelkezésre állási díjjal kapcsolatban a diszkrimináció tilalmának a megsértésére több vonatkozásban is hivatkoztak.

Az egyik indítványozó szerint a rendelkezésre állási díj bevezetésének az a következménye, hogy a kevesebbet fogyasztóknak magasabb m3-enkénti vízdíjat kell fizetniük, ami sérti a Ptk. 201. §-át, valamint az Ebtv. 8. § t) pontja és 9. §-a, illetve az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése által tiltott hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Az Alkotmánybíróság rámutat, hogy a szerződéses szolgáltatás gyakran "komplex" jellegű: dolog (itt ivóvíz) adása (dare szolgáltatás), tevékenység (javítás, karbantartás, számlázás stb.) végzése (facere szolgáltatás) és folyamatos készenlét (pl. üzemzavar elhárítása-praestare szolgáltatás). Ezek egy-két-három elemet (összetevőt) képezhetnek az ellenszolgáltatás meghatározásában. Jelen esetben az R. kéttényezős díjrendszerének két eleme egymással nem keverendő össze: a rendelkezésre állásért fizetendő (alap)díj (facere és praestare elem) fogyasztástól függetlenül mindenkit azonos mértékben terhel, és ugyanakkor a ténylegesen elfogyasztott víz m3-enkénti díja is egységes az azonos szolgáltatóval szerződő fogyasztók vonatkozásában. Az indítvány ezért e tekintetben nem megalapozott.

Egy másik indítványozó diszkriminatívnak tartja azt is, hogy a lakossági és a nem lakossági vízhasználók által fizetendő alapdíj nem azonos.

Az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdése szerint minden személyt - különbségtétel nélkül - megilletnek az emberi, illetve állampolgári jogok. A 9/1990. (IV. 25.) AB határozat szerint a diszkrimináció tilalma nem jelenti minden, például a nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés tilalmát, kivéve, ha a különbségtétel sérti az emberi méltóságot (ABH 1990, 46, 48.). A 32/1991. (VI. 6.) AB határozat pedig azt állapította meg, hogy a gazdaságilag nem azonos helyzetben lévők esetében nem érvényesül a diszkrimináció tilalma; a különböző jogi helyzetben lévők tekintetében nem kerül alkalmazásra az egyenlőként való kezelés követelménye [ABH 1991, 146, 161, azonos álláspontot fejtett ki a 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, rámutatva, hogy a diszkrimináció tilalma az egész jogrendszerre kiterjed, ABH 1992, 280, 281-282.]. Olyan esetben pedig, amelyben nem alapjog tekintetében merül fel a megkülönböztetés alkotmányosság a, az Alkotmánybíróság gyakorlatában kialakult elv szerint a jogalkotó nem köteles minden jogalanyra azonos szabályt alkotni, de érdekeiket azonos gondossággal kell megvizsgálni. Akkor lehet az Alkotmány 70/A. §-a (1) bekezdésének sérelméről beszélni, ha a vizsgált szabály alkotmányosan elfogadható, ésszerű indok nélkül fosztja meg a jogalanyok egy csoportját a jogok gyakorlásától, illetőleg önkényesen hozza őket hátrányos helyzetbe más csoportokkal szemben [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 207.]. A 637/H/2000. AB határozat szerint nem minősül alkotmányellenes megkülönböztetésnek, ha a jogalkotó lakossági és nem lakossági fogyasztók eltérő gazdasági helyzetben lévő csoportjaira határoz meg eltérő árat (ABH 2007,2245,2249.). Ezzel összhangban az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a vizsgált esetben sincs szó a megkülönböztetés tilalmának sérelméről: az indítványozó által támadott - a közszolgáltatásoknál gyakran előforduló -megoldás nem sérti az emberi méltóságot, nem önkényes, mivel az eltérő adottságokat veszi figyelembe. Mindezek alapján az R. 4/A. § (1) bekezdésének a megsemmisítésére irányuló indítványokat e tekintetben is elutasította.

5.4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az, hogy a jogalkotó a vízmérő átmérőjének méretét (amelytől nem lakossági fogyasztók esetében a fizetendő alapdíj mértéke függ) mm-ben és nem coll-ban (más néven: hüvelykben) állapította meg, nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a jogbiztonság alapelvét. A megfelelőnek tartott (hossz)mértékegység kiválasztása ugyanis nem alkotmányossági, hanem szakmai kérdés, egy adott mértékegység alkalmazásának a követelménye az Alkotmányból nem vezethető le. Ezért az Alkotmánybíróság az R. 4/A. § (3)-(4) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

5.5. Az R. 4/A. § (1) bekezdésének és a Kkr. 1. § (1) bekezdésének ellentétére alapított azon kifogással kapcsolatban, amely szerint a Kkr. szolgáltatásért rendel díjat fizetni, a rendelkezésre állási díj azonban éppen a "nem szolgáltatás díja", az Alkotmánybíróság az indokolás III/4. pontja alatt kifejtettekre utal: a jogalkotónak lehetősége van a többtényezős vízdíj-megállapítás technikájának alkalmazására az állami közműből szolgáltatott ivóvíz díjának megállapítása során. A rendelkezésre állás a szolgáltatás elkülönítve felszámítható része, azt garantálja, hogy a fogyasztó az igényeinek megfelelően bármikor és folyamatosan ivóvízhez juthat.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság ezt az indítványi elemet szintén megalapozatlannak találta és elutasította.

5.6. Az Alkotmánybíróság az R. 4/A. § (1) bekezdése és a Ptk. 202. §-a - az uzsorás szerződés tilalma -, valamint az Alkotmánynak a gazdasági verseny szabadságára [9. § (2) bekezdés], a kormány feladataira (35. §), továbbá a pihenéshez, szabadidőhöz és rendszeres fizetett szabadsághoz való jogra [70/B. § (4) bekezdés] vonatkozó rendelkezései között az indítványban megfogalmazott indokok alapján tényleges, érdemi összefüggést nem talált. Emiatt az indítványokat ebben a vonatkozásban elutasította.

6. Az indítványozók kifogásolták, hogy az R. 4/A. § (1) bekezdése szerint a rendelkezésre állási díjat fogyasztási helyenként kell megfizetni, mivel a fogyasztási hely fogalmát az R. - álláspontjuk szerint - túl tágan, a Kkr.-be-n foglaltaknak ellentmondó módon szabályozza.

A 451/B/2003. AB határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette: a vízszolgáltatás sajátossága, hogy a bekötési vízmérő után a házi ivóvízhálózatban lehetőség van az elkülönített vízhasználatot mérő mellékvízmérő(k) beépítésére, és erre vonatkozóan mellékszolgáltatási szerződés megkötésére. A mellékszolgáltatási szerződés egy, már fennálló közüzemi szolgáltatási jogviszonyhoz kapcsolódik, tehát feltételezi a bekötési vízmérő szerinti fogyasztóval kötött szolgáltatási szerződést, és e szerződést a mellékvízmérők beépítése nem érinti, nem is helyettesíti. A mellékszolgáltatási szerződés mégsem csupán a szolgáltatási ponton átáramlott ivóvíz díjának felosztására szolgál - hangsúlyozta az Alkotmánybíróság -, nem csak számlázási kapcsolatot, hanem - a vízszolgáltatás sajátosságaiból adódóan speciális, ugyanakkor - valódi szolgáltatási jogviszonyt teremt a szolgáltató és az elkülönült vízhasználó között. Az irányadó jogszabályi környezetben a mellékvízmérővel elkülönített vízfogyasztás tekintetében az elkülönült vízhasználó is mint fogyasztó közüzemi szolgáltatási jogviszony alanya. (ABK 2008. március, 404, 405.)

Az 548/B/2002. AB határozat rámutatott, hogy a Kkr. - vízszolgáltatás sajátosságaival magyarázható módon -differenciált fogyasztó-fogalmat használ: egyrészt általános értelemben, egységesen is utal a vízhasználókra mint fogyasztókra, bizonyos helyzetekben azonban megkülönböztetetten is említi a bekötési vízmérő szerinti és a mellékvízmérővel rendelkező fogyasztókat (ABH 2003, 1729, 1732-1733.).

Az Alkotmánybíróság összevetette a Kkr. szabályozási rendszerét az R.-rel, mindazonáltal az indítványozók által felhozott indokok alapján ellentmondást nem talált. A Kkr. a fogyasztási hely fogalmát nem, csupán a vízszolgáltatásba bekötött ingatlan és a szolgáltatási pont fogalmát határozza meg (2. § 10. és 28. pont). E körben is utal azonban arra, hogy egy ingatlanon több ún. vízvételi hely is lehet, emellett pedig a vízvétel i hely fogalmát a 2. § 15. pontjában külön, kifejezetten is definiálja. A Kkr. - amint azt az Alkotmánybíróság is leszögezte fentebb idézett határozatában - valódi szolgáltatási jogviszonyt teremt a szolgáltató és az elkülönült vízhasználók között. Mindennek nem mond ellent, hogy az R. 6. § (3) bekezdése minden olyan, önálló helyrajzi számon vagy alszámon lévő ingatlant fogyasztási helynek minősít, ahol ivóvízvételi hely van [függetlenül attól, hogy az adott ingatlanon az elkülönült vízhasználatot mérő vízmérő(k) található(k)-e].

Az Alkotmánybíróság mindezek miatt nem találta megalapozottnak azt az indítványozói hivatkozást, amely szerint az R. 4/A. § (1) bekezdésének második mondata és a 6. § (3) bekezdése a Kkr.-be ütközése folytán alkotmányellenes lenne. E szabályok a rendelkezésre állásnak az e határozat III/4. pontjában kifejtett természetéből, jellemzőiből fakadóan a Ptk. 201. §-át sem sértik. Az R. 4/A. § (1) bekezdésének második mondata és a Ptk. 202. §-a között az Alkotmánybíróság érdemi, tartalmi összefüggést nem talált. Megállapította ezen kívül, hogy a fogyasztási hely fogalma az R. 6. § (3) bekezdésében a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően került megfogalmazásra, ezért az nem ütközik a Jat. 18. § (2) bekezdésébe sem.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat ezért e tekintetben is elutasította.

7. Az R. 4/A. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy társasházak (lakásszövetkezetek) esetében amennyiben - mellékmérő hiányában - nincs mellékszolgáltatási szerződés a vízszolgáltató és a fogyasztó között, az alapdíjat a társasházközösség (lakásszövetkezet) fizeti.

Az Alkotmánybíróság a 365/B/1999. AB határozatában megállapította, hogy "a közüzemi szolgáltatási díjat mind a Ptk., mind az R. [Kkr.] rendelkezései szerint is a tényleges fogyasztó fizeti meg. A bekötési vízmérő és a mellékvízmérők különbözetéből megállapított ivóvízdíjat a tényleges fogyasztók viselik (...) külön elszámolás alapján. A támadott előírás nem hiúsítja meg azt, hogy a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó a különbözeti vízfogyasztás ellenértékét akár a mellékmérők szerinti tényleges fogyasztóra áthárítsa. A kifogásolt rendelkezés csupán az elszámolás egyszerűsítését célozza a szolgáltatóval való szerződéses kapcsolatban, de nem idéz elő a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó terhére tovább nem hárítható és be nem szedhető fizetési kötelezettséget." (ABH 2002, 1448, 1451-1452.) Az R. alapján fizetendő alapdíj tekintetében mindezen megállapítások megfelelően alkalmazhatóak. Az R. kifogásolt rendelkezése tehát szintén az elszámolás egyszerűsítését célozza azokban az esetekben, amikor a fogyasztó csak ivóvízvételi hellyel rendelkezik lakásában, a külön fogyasztást mérő mellékvízmérővel azonban nem. Nem jelenti mindez azonban azt, hogy a fizetendő alapdíjat (amely a szolgáltatási díj része) végső soron is a társasháznak kellene megfizetnie és azt ne háríthatná tovább a tényleges fogyasztóra.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság elutasította az R. 4/A. § (2) bekezdése megsemmisítésére irányuló, a Ttv. 24. § (1) bekezdése - mint magasabb szintű jogszabály -sérelmére alapított indítványt.

Az Alkotmánybíróság azt az indítványi részt, amely szerint az R. 4/A. § (2) bekezdése a Ptk. 28. § (4) bekezdésébe, 201. és 202. §-aiba, 578/I. § (1) bekezdésébe, valamint a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény 2. § (1) bekezdésébe ütköző rendelkezést tartalmaz, elutasította. E rendelkezések és a támadott jogszabályi szakasz között tényleges, érdemi összefüggés nincs.

8. A 365/B/1999. AB határozatban foglaltak szerint "a közműves vízellátás rendjének szabályozása, ezen belül a szolgáltatásért fizetendő díj megfizetésének módja (...) tartalmát tekintve nem igényel törvényi szabályozást" (ABH 2002, 1448, 1451.). Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a törvényi szabályozás kötelezettsége a Jat. 2. § b) pontjának előírásából (az Országgyűlés törvényben állapítja meg a gazdasági rendre, a gazdaság működésére és jogintézményeire vonatkozó alapvető szabályokat) sem vezethető le. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság el-utasílotta azt az indítványt, amely szerint sérti a Jat. 2. § b) pontját az, hogy az ivóvízszolgáltatással kapcsolatos rendelkezéseket nem törvény rendezi.

Budapest-Esztergom, 2008. június 26.

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró