A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló T/1218. számú törvényjavaslat indokolása

(2003. évi II. törvény)

INDOKOLÁS

Általános indokolás

I.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosítása

1. Magyarországon az 1978. évi IV. törvénnyel kihirdetett Büntető Törvénykönyv van hatályban, amelyet a mai napig 3 törvényerejű rendelet és 49 törvény módosított, ezen kívül 10 alkotmánybírósági határozat semmisített meg alkotmányellenesnek ítélt büntetőjogi rendelkezéseket. Az eredetileg 367 §-ból álló törvényt összesen mintegy 900 helyen érintették változtatások. Ezek közül - 544 módosító rendelkezés és 146 hatályon kívül helyező rendelkezés mellett - 218 a törvénybe felvett új rendelkezések száma.

A törvény hatályba lépése óta eltelt 23 esztendő, a Magyarországon végbement rendszerváltozás és a büntető jogpolitikában bekövetkezett jelentős módosulások napirendre tűzték az anyagi büntető jogszabályok átfogó revízióját. Az Igazságügyi Minisztériumban már megkezdődtek az új Büntető Törvénykönyv előkészítésének munkálatai.

A Kormány fontosnak tartja a büntető jogszabályok stabilitását és arra törekszik, hogy csak akkor terjesszen elő módosító törvényjavaslatot, ha az elengedhetetlenül szükséges, és a tervezett változtatásokat a büntetőjog átfogó reformját megelőzően végbe kell vinni, továbbá akkor, ha nemzetközi szerződésből folyó vagy jogharmonizációs kötelezettség azt halaszthatatlanná teszi.

2. Hazánkban az elmúlt két évtizedben az ismertté vált bűncselekmények száma aggasztó mértékben növekedett, és a bűnözés szerkezetében is kedvezőtlen változások mentek végbe. Nőtt a jogerősen elítéltek száma, miközben átrendeződött a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlata. Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi bűnözési adatok a legtöbb bűncselekmény-csoportnál az európai középmezőnyben jelölik ki a helyünket.

A bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatában az átrendeződés a tényleges szabadságelvonással nem járó büntetések javára történt meg. Ugyanakkor 1995-től kezdődően folyamatosan nőtt a fogvatartottak száma, amely 2001-ben elérte a 17.275-es lélekszámot. Ez 100.000 lakosra számítva több mint 170 fogvatartottat jelent, és európai összehasonlításban magasnak mondható; az Európai Unió átlaga ugyanennyi lakosra számítva 80 körül alakul. A magyar büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltak, e téren új férőhelyek létesítése sem volt képes alapvető változást eredményezni. A túlzsúfoltság mértékét a szakirodalom a "nehéz" és "aggasztó" jelzőkkel minősítette. Ezt az értékelést azok az országok kapják, amelyekben 100 férőhelyre több mint 150 elítélt esik.

3. A bűnözés alakulására a büntető törvényhozás különböző válaszokat keresett. Nemzetközi téren a kriminálpolitikában alapvetően két irányzat figyelhető meg.

Az egyiket a tényleges (végrehajtható) szabadságvesztés-büntetéstől való elfordulás jellemzi; a bíróságok szankcióalkalmazási gyakorlatában elsősorban a pénzbüntetés, továbbá a feltételes szankciók (feltételes elítélés, próbára bocsátás), a szabadságelvonás nélküli munka-büntetések, de ezeket is megelőzően a különböző diverziós megoldások, a tettes és áldozat közötti kiegyezés, a jóvátételi megoldások érvényesülnek, és a szabadságvesztés valóban csak ultima ratio-ként kerül alkalmazásra. Ennek az irányzatnak az alapja a növekvő bűnözés elleni küzdelemben a szabadságvesztés hatástalanságának, kedvezőtlen utóhatásainak a felismerése, és a törekvés a börtönök túlzsúfoltságának elkerülésére, az igazságszolgáltatás tehermentesítésére, a sértett érdekeinek fokozott figyelembe vételére irányul.

A kriminálpolitika másik irányzata a büntetőjogi fenyegetettség kiterjesztésében, és a büntetőjogi represszió szigorának a fokozásában látja a bűnözéssel szembeni hatékony fellépés biztosítékát. Indokként hivatkoznak a szervezett bűnözés növekvő térhódítására, a kiemelkedő súlyú, a közbiztonságot súlyosan veszélyeztető bűncselekmények elszaporodására.

E két tendencia a legtöbb állam büntetőpolitikájában együtt van jelen. Mégis a hangsúlyok, az arányok alapján az előzőt lehet az Európai Unió legtöbb tagállamában uralkodónak tekinteni (Németországban pl. 5% a végrehajtandó szabadságvesztések aránya), és erre mutatnak az Európa Tanács büntetőpolitikai ajánlásai is, így pl. az R. (92)16. sz. ajánlás a közösségi szankciók és intézkedések európai szabályairól, az R. (96)8. sz. ajánlás az európai kriminálpolitikáról a változás idején, az R. (99)20. sz. ajánlás a börtönök túlzsúfoltságáról és a börtönnépesség inflációjáról, az R. (99)19. sz. ajánlás a mediációról büntető ügyekben.

A másik irányzat elsősorban az Egyesült Államokban toborzott híveket, ahol a 100 000 lakosra számított börtönnépesség aránya 1999-ben 682 volt, ami több mint nyolcszorosa az Európai Unió átlagának.

Hazánkban az 1990-es évek jogalkotásában mindkét irányzat hatása felismerhető. Az előző leginkább az 1993. évi XVII. törvényben érvényesült, míg a szigorítás 1997-től kezdődően vált meghatározóvá és kiváltképpen az 1998. évi LXXXVII. törvény rendelkezéseiben öltött testet.

4. Az 1998. évi LXXXVII. törvény a büntetéskiszabás elvei körében új szabályokat állított fel. A leglényegesebb az volt, hogy határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke "irányadó". Ehhez kapcsolódtak a középmérték és a halmazati büntetésnél megemelt büntetési tétel középmértékének a kiszámítására vonatkozó szabályok, továbbá a szabadságvesztés kiszabásánál a felfüggesztés lehetőségének a figyelmen kívül hagyására vonatkozó rendelkezések.

Több rendelkezés korlátozta a büntetés enyhítésének lehetőségét. A törvény megszigorította a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó szabályokat és törvényi meghatározást adott a "különös méltánylást érdemlő eset"-ről. Széles körben módosította a Különös Rész rendelkezéseit is, amelyek közül ehelyütt a kábítószerrel visszaélésre vonatkozó szabályozás emelendő ki.

5. A Javaslat a büntetéskiszabás terén nem osztja az 1998. évi LXXXVII. törvény alapjául szolgáló elvi megfontolásokat, különösen azt a felfogást, amely a büntetések mechanikus szigorításától várja a bűnözés hatékonyabb visszaszorítását, és azt a nézetet sem, amely alapvetően át kívánja rendezni a törvényi szabályozás és a bírósági egyéniesítés között a magyar büntetőjog újabb történetében kialakult hagyományos arányokat.

A Javaslat a büntetéskiszabásnál hatályon kívül helyezi a büntetési tétel középmértékére vonatkozó rendelkezéseket [83. § (2) és (3) bek.], a szabadságvesztés kiszabásánál a végrehajtás felfüggesztése, illetőleg a feltételes szabadság lehetőségének a figyelmen kívül hagyására vonatkozó szabályt [83. § (4) bek].

Visszaállítja az egyfokú, illetve kétfokú enyhítés eredeti kereteit, továbbá mellőzi a bűnhalmazatnál a büntetés enyhítésének a különös méltánylást érdemlő esetre való korlátozását [87. § (5) bek.], és annak a bűncselekménycsoportnak a kiemelését, amelyre nézve a büntetés egyfokú enyhítése csak különös méltánylást érdemlő esetben lehetséges, és ezért a Btk. hatályos 87/A. §-át a Javaslat hatályon kívül helyezi.

Nem érinti viszont a Javaslat az összbüntetésre vonatkozó szabályokat, amelyek az összbüntetésbe foglalást a "quasi-halmazati" büntetés eseteire szűkítették. Hatályon kívül helyezi a Javaslat azonban azokat a rendelkezéseket, amelyek szükségtelenül korlátozták az elítéltek feltételes szabadságra bocsátását, illetőleg a szabadságvesztés végrehajtása próbaidőre történő felfüggesztését a többszörös visszaesőkkel, illetőleg azokkal az elkövetőkkel szemben, akik a három évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt üzletszerűen vagy bűnszövetségben követték el.

A Btk. a büntetéskiszabás elvei körében nem adja meg a súlyosító vagy enyhítő körülmények példálódzó vagy kimerítő felsorolását, ezért szükségtelen a különös méltánylást érdemlő eset megállapításának alapjául szolgáló körülmények törvényi meghatározása is. Erre tekintettel a Javaslat hatályon kívül helyezi a Btk. 138/B. §-át, és a bírósági mérlegelés körébe utalja az ilyen eset megállapításának a feltételeit, miként általában a bíróság feladata a büntetés kiszabásánál irányadó súlyosító és enyhítő körülmények megállapítása és értékelése.

E módosítások célja a büntetések törvényi meghatározása és a bírósági egyéniesítés szabadsága közti helyes arány biztosítása mellett az is, hogy a bíróságok végrehajtandó szabadságvesztést csak olyan esetekben szabjanak ki, amikor a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési célok más büntetéssel nem érhetők el. A szabadságelvonással nem járó büntetések hatékonyabb alkalmazását előmozdítja a pártfogó felügyelet jelenlegi rendszerének az előkészítés alatt álló reformja.

6. A Különös Részt érintő rendelkezések közül kiemelendő a terrorcselekménnyel kapcsolatos új szabályozás. A büntető jogalkotás már a rendszerváltozás előtt is szükségesnek ítélte a terrorcselekmények büntetendővé nyilvánítását. A hatályos Btk. megalkotásakor azonban a terrorcselekmények alapvetően más formában jelentek meg, mint napjainkban. Az 1970-es évek terrorcselekményeinek jellegzetességeit jól foglalja össze az 1978. évi IV. törvény előkészítése kapcsán követett szempont: "A tapasztalatok szerint az ilyen természetű bűncselekmények elkövetői rendszerint először fegyvert szereznek, majd annak felhasználásával egy vagy több személyt, vagy jelentős anyagi javakat hatalmukba kerítenek, és ezt követően meghatározott állam kormányához, valamely hatósághoz vagy magánszemélyhez követelést intéznek. A követelés nem teljesítésének esetére az általuk fogvatartott személy vagy személyek, illetve a hatalmukba kerített anyagi javak fizikai megsemmisítésével fenyegetőznek."

Az 1970-es években e felfogást tükrözték az ENSZ égisze alatt létrehozott korabeli nemzetközi egyezmények is. Ilyen egyezmények:

- a légi járművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló, Tokióban 1963. szeptember 14. napján kelt,

- a légi járművek jogellenes hatalomba kerítésének leküzdéséről Hágában, az 1970. december 16. napján kelt,

- a polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről Montrealban 1971. szeptember 23. napján aláírt,

- a nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXVIII. ülésszakán 1973. december 14. napján elfogadott,

- a túszszedés elleni, New Yorkban 1979. december 18-án elfogadott nemzetközi egyezmény.

A Magyar Köztársaság e nemzetközi egyezmények részese. A Btk. 261. §-a szerinti terrorcselekménynek, valamint egyéb "terrorista jellegű" cselekményeknek, amelyeket a Btk. eltérő megnevezéssel rendel büntetni, többek között e nemzetközi egyezmények képezik a hátterét.

Az utóbbi években a terrorista cselekmények céljává a pusztítás, a rombolás vált, semmilyen ellenkövetelést nem fogalmaznak meg a cselekmény elkövetése során. A terrorcselekmények hatása az egyes emberek életére, a társadalomra nőtt, maguk a terroristák is éppen erre törekszenek, a terrorcselekmények is minden eddiginél szélesebb körben kívánnak hatást elérni, és ezért egyre kíméletlenebb, brutálisabb elkövetési formákat alkalmaznak.

Mindez már jelentkezett a 2001. szeptember 11-e előtti terrorista tevékenységekben, és az erre reagáló nemzetközi jogalkotásban. Fokozottan igaz ez azonban az azóta eltelt időben történt eseményekre. A terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló legfontosabb, az utóbbi években alkotott nemzetközi egyezmények a következők:

- a robbantásos terrorizmus visszaszorításáról, New Yorkban az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 52. ülésszakán 1997. december 15-én elfogadott egyezmény,

- a terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 54. ülésszakán, 1999. december 9-én elfogadott nemzetközi egyezmény,

- az Európai Unió Tanácsa által 2002. június 13-án elfogadott kerethatározat a terrorizmus elleni küzdelemről.

Ezen újabb nemzetközi egyezmények rendelkezéseinek - és elsősorban az Európai Tanács kerethatározatának - a terrorista cselekményekkel kapcsolatos magyar büntetőjogi szabályozás nem felel meg.

A Javaslat célja tehát a Btk. rendelkezései és egyrészt a terrorcselekmény meghatározására vonatkozó legújabb nemzetközi rendelkezések, másrészt pedig a korábbi ENSZ egyezmények közötti összhang létrehozása.

7. Fontos rendelkezése a Javaslatnak a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre vonatkozó új szabályozás is.

a) A Btk. 1998. évi LXXXVII. törvénnyel bevezetett módosítása jelentős mértékben megnövelte a büntetőjog szerepét a kábítószer-probléma elleni fellépés területén. A módosítás célja az volt, hogy a büntetőjog eszközeivel biztosítson mind a keresleti, mind a kínálati oldali jelenségek visszaszorításához hatékonyabb lehetőségeket. Ennek érdekében többek között bővült a büntetendő cselekmények köre, a visszaélőkkel szemben pedig a korábbiakhoz képest szigorúbb rendelkezéseket vezetett be az említett törvény. Nem egyszerűen szigorítást jelentett azonban a Btk. 1998. évi módosítása, hanem a kábítószer-problémával kapcsolatos kriminálpolitika fordulatát is. Addig ugyanis hazánkban - a Btk. 1993. évi XVII. törvénnyel történt módosítása nyomán - az ún. kompromisszumos (medikalizáló) kriminálpolitika érvényesült, míg az 1998. évi LXXXVII. törvény a "semmi tolerancia" büntetőpolitikája, illetve a "tiszta" prohibíciós drogpolitikai megközelítés jegyében fogant.

A kábítószer-problémára irányuló kompromisszumos kriminálpolitika lényege a "kettős stratégia", azaz a terjesztő, kereskedő és a fogyasztó visszaélésének minőségileg különböző büntetőjogi megítélése. Ennek megfelelően a Btk. 1993. évi módosítása szigorította a kínálati oldali szereplőkkel (előállítók, forgalmazók) szembeni büntetőjogi rendelkezéseket, ugyanakkor a kábítószer-fogyasztók fogyasztással összefüggő enyhébb súlyú visszaélései esetében - tekintet nélkül arra, hogy az elkövető kábítószer-függő fogyasztó-e vagy sem - meghatározott feltételek mellett biztosította a büntető útról való elterelés lehetőségét.

A "semmi tolerancia" kriminálpolitikája - a "drogmentes társadalom" célját szem előtt tartva - nemcsak a kínálati-, hanem a keresleti oldali jelenségekkel szembeni fellépésben is meghatározó szerepet szán a büntetőjogi eszközöknek, azok szigorának, elrettentő erejének; a tilalom széleskörű, az egyes visszaélők különböző típusú cselekményeinek büntetőjogi megítélésében jellemzően csak mennyiségi különbség van.

Alapvetően e kriminálpolitikai elvnek megfelelő volt a Btk. kábítószer-bűncselekményeinek 1998. évi módosítása. Különösen tükrözi ezt a kábítószer-fogyasztóval, illetve kábítószer-fogyasztással szembeni büntetőjogi fellépésre már lehetőséget biztosító kábítószert "megszerez", "tart" büntetendősége mellett a "fogyasztás" elkövetési magatartássá nyilvánítása, valamint a büntetőjogi útról elterelés lehetőségének a kábítószerfüggő elkövetőkre korlátozása.

b) A módosítás hatályba lépése óta eltelt több mint három év nem igazolta a kriminálpolitikai fordulat helyességét. A jelenség elterjedtségére, jellemzőire, egész-ségügyi következményeire vonatkozó mutatószámok és felmérések, valamint a statisztikai adatok arra utalnak, hogy az új büntetőjogi rendelkezések nyomán sem a hazai kábítószer-helyzet, sem annak egyik összetevője, a kábítószer-bűnözés kedvező irányú változása nem következett be.

Így például nőtt az egészségügyi intézményekben kezelt drogfogyasztók száma (1998: 9458, 1999: 12765, 2000: 12789); a kezelt betegek körében emelkedett a büntetőjogilag kábítószernek, illetve kábító hatású anyagnak vagy szernek minősülő drogokat fogyasztók aránya (legális és illegális szerek fogyasztása miatt kezeltek aránya: 1995: 67%-33%, 2000: 36%-64%), és a kábítószer-bűnözés negatív tendenciáját jelzi többek között a visszaélés kábítószerrel (282. § és 282/A. §) bűncselekmények növekvő száma (1998: 2068, 1999: 2860, 2000: 3445, 2001: 4325) is. Az 1998. évi Btk. módosítással összefüggésbe hozható kedvezőtlen fejlemények közé tartozik az ismertté vált visszaélés kábítószerrel bűncselekmények struktúrájának, és a büntetőeljárás alternatívájaként kezeltek számának alakulása.

Az ismertté vált a bűncselekmények számának növekedése döntően az alkalmi fogyasztók ellen, keresleti oldali magatartások miatt [Btk. 282. § (1), (8) bek. és (9) bek. a) pontja, illetve 282/A. § (1) bek., (5) bek a) és b) pontjai] indult büntetőeljárások gyakoribbá válásából fakad, az elterelő kezelésben részesülő kábítószer-fogyasztók száma viszont jelentősen csökkent 1998-hoz képest. Az összes kezelt betegen belül számuk az 1998. évihez képest 25%-kal visszaesett. Különösen nagy mértékben csökkent (36%-kal, illetve 45%-kal) a jellemzően alkalmi fogyasztókat jelentő kannabisz- és amfetaminfogyasztók elterelő kezelésben való részvétele.

Az "egyértelműbb" büntetőjogi szabályozás nem eredményezett tehát "hatékonyabb" reagálást a hazai kábítószer-problémára, ráadásul a korábbinál nagyobb mértékben kriminalizálta a keresleti oldali jelenségeket, így különösen a kábítószer-fogyasztást, illetve a kábítószer-fogyasztókat. Az 1998. évi Btk. módosításnak ez az iránya ellentmond a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített, és az időközben a 96/2000. (XII. 11.) OGY határozattal elfogadott nemzeti stratégiai program megközelítésmódjának, amely multidiszciplináris értelmezést jelent: "Számol a probléma összetettségével és annak kezelésére hivatott szakmák sokszínűségével. A megközelítés tekintetbe veszi azt a tényt is, hogy a kábítószer-fogyasztás befolyásolására irányuló társadalmi cselekvés maga is hozzájárul a jelenség átalakulásához, kezelhetőbbé vagy éppen kezelhetetlenebbé válásához" (Nemzeti Stratégia: 4. 5. a) pontja).

A Btk.-nak az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel módosított szabályozása akadályozza a stratégia egyik alapelvének, a jelenség választott befolyásolási modelljének érvényesülését, valamint a stratégia 3. számú fő céljának elérését is.

A hivatkozott alapelv az átfogó megközelítés, amely a következőket jelenti: "A drogprobléma kezelése egy sokdimenziós, kiegyensúlyozott és jól tagolt megközelítést igényel, melyben egyaránt helye van a megelőzés, a kezelés, a kutatás, a munkahelyi programok, a bűnüldözés és még számos más terület hozzájárulásának. A kábítószer-probléma visszaszorítása különféle szakmák és területek együttes, összehangolt cselekvését kívánja meg. Egy-egy szakma a kérdés megoldását nem sajátíthatja ki, és nem is vállalhatja magára" (Nemzeti Stratégia: 5.3.).

A jelenség választott befolyásolási modellje a Nemzeti Stratégia szerint a kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyára építő intervenció. Az intervenciós modell azon a felismerésen alapul, hogy amíg a kábítószerek iránt van kereslet, addig kínálat is létezik. "Önmagukban tehát a kínálati oldalon ható beavatkozások feltétlenül szükségesek, de nem elegendőek. A büntető igazságszolgáltatás eszközei mellett a megfelelő megelőzésre, és a problémákkal küzdő kábítószer-fogyasztó egészségügyi és szociális kezelésére is szükség van. A nemzetközi dokumentumokban megfigyelhető a keresletcsökkentés szerepének növekedése, sőt egyes ajánlások a kábítószer-használat okozta egyéni és társadalmi ártalmak mérséklését is célul tűzik ki. Ez a cél egy tisztán prohibiciós modellben nem képzelhető el. A kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyán alapuló beavatkozási politika a kábítószer-használók differenciáltabb megítélése, a prevenció, a terápia és a büntető igazságszolgáltatás gyakorlatának együttes és összehangolt alkalmazása révén vezethet egyedül eredményre." (Nemzeti Stratégia: 4. 5.b) pontja).

A Nemzeti Stratégia 3. számú fő célja pedig: "Segíteni a drogokkal kapcsolatba kerülő és a drogproblémákkal küzdő egyéneket és családokat (szociális munka, gyógyítás, rehabilitáció.)"

A Nemzeti Stratégia e jellegzetességei, törekvései nem érvényesülhetnek - a büntetőjog jogrendszerbeli helyéből, szerepéből fakadóan - a "tiszta" prohibíciós drogpolitikai felfogáson alapuló, a "semmi tolerancia" kriminálpolitikának megfelelő hatályos büntetőjogi rendelkezések mellett. Erre csak a kábítószer-problémával kapcsolatos kompromisszumos büntetőpolitikának megfelelő büntetőjogi szabályozás mellett van esély.

c) Ennek megfelelően a Javaslat szerinti módosítás céljai:

- a kábítószer-probléma visszaszorítására készült Nemzeti stratégia megvalósítását szolgáló büntetőjogi környezet megteremtése,

- a kábítószer-bűnözés kedvezőtlen tendenciáinak lefékezése,

- a kábítószer színtér különböző szereplői visszaéléseinek differenciáltabb büntetőjogi megítélése,

- a kábítószer-fogyasztó elkövetőknél a hatékonyabb speciális prevencióhoz szükséges büntetőjogi rendelkezések bevezetése (ami az érintettek esetében egyaránt jelenti annak megelőzését, hogy ismételten kábítószert fogyasszanak és bármilyen kábítószerezésükkel összefüggő bűncselekményt elkövessenek),

- a jogbiztonság követelményének érvényesítése.

A javasolt szabályozás azon alapul, hogy különbséget kell tenni egyrészt a kábítószer fogyasztója, másrészt a terjesztő (kereskedő) között, mert más jogkövetkezmények kapcsolódnak a két oldalhoz mind a büntetési tételeket, mind a minősített esetek meghatározását illetően.

Külön szabályozza a Javaslat a 18. életévét be nem töltött személy felhasználásával elkövetett visszaélést. A Javaslat összevonja a kóros szenvedélykeltést és a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kábítószerrel visszaélést. Külön rendelkezik a Javaslat a kábítószerfüggő személy cselekményeiről.

Rendelkezik a Javaslat továbbá a kábítószer előállításához szükséges anyagokkal (ún. prekurzorokkal) kapcsolatos visszaélésekről. Az elterelés lehetőségét nemcsak a kábítószer-függő fogyasztó számára, hanem általában biztosítja, végül a "fogyasztást" nem határozza meg elkövetési magatartásként, de büntetni rendeli a kábítószer megszerzését és tartását.

Összességében a Javaslat differenciáltabb és humánusabb szabályozást javasol egy igen bonyolult és összetett probléma büntetőjogi kezelésére.

8. Az Európai Unió Tanácsa 2001. május 28-án kerethatározatot fogadott el a nem készpénzes fizetőeszközök hamisítása és az ilyen fizetőeszközökkel elkövetett csalás elleni küzdelemről.

A kerethatározat átfogó értelmező rendelkezést ad a nem készpénzes fizetőeszközök fogalmáról, továbbá széleskörűen meghatározza a büntetni rendelt elkövetési magatartásokat, amelyek kiterjednek a számítógéppel, számítógépes hálózattal kapcsolatos bűncselekményekre is.

A kerethatározat azonos büntetőjogi védelmet kíván meg az 1. cikkének a) pontjában foglalt meghatározás alá tartozó minden fizetőeszköznek. Így azonos védelemben kell részesíteni többek között a bank- és hitelkártyát, a pénzintézetek által kibocsátott egyéb kártyákat, a csekket és a váltót, amennyiben azok például formájuknál, kódolásuknál fogva vagy aláírással védettek a másolással, illetve a csalárd felhasználással szemben.

A hatályos Btk. külön-külön tényállásban rendelkezik a fedezetlen bankkártya felhasználásról (Btk. 312/A. §), a csekkel visszaélésről (Btk. 313. §), a váltóhamisításról (Btk. 313/A. §), a bankkártya-hamisításról (Btk. 313/B. §), illetve a bankkártyával visszaélésről.

A hatályos rendelkezések nem minden területen felelnek meg a kerethatározatban foglalt elvárásoknak, valamint annak szabályozásához képest túlzottan elaprózottak, néhol kazuisztikusak, ugyanakkor a különböző nem készpénzes fizetőeszközök esetében eltérő védelmet biztosítanak.

A kerethatározatban foglalt rendelkezések maradéktalan teljesítése érdekében a Javaslat átalakítja a Btk.-nak a nem készpénzes fizetőeszközök védelmét szolgáló tényállásait. Több tényállás hatályon kívül helyezése mellett a Javaslat összefogottan, a magyar háttérszabályozás terminológiájához igazodva két új, a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés alcím alatt teremti meg az összhangot a kerethatározat elvárásai és a Btk. rendelkezései között.

9. Hatályon kívül helyezi a Javaslat a Btk.-nak az újszülött megöléséről rendelkező 166/A. §-át és az emberölés 166. § (2) bekezdése i) pontjában meghatározott minősített esetét, amely súlyosabban rendeli büntetni a bűncselekményt, ha azt tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen követik el. A hatályos jog nehezen feloldható ellentmondása az, hogy egyrészről a legsúlyosabb minősítés alá esik a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés, de az ugyanezen minősítés alá eső emberölési cselekmény privilegizált elbírálás alá esik, ha azt a szülő nő a gyermeke sérelmére a szülés alatt vagy közvetlenül a szülés után követi el.

A Javaslat nem tartja indokoltnak az újszülött sérelmére elkövetett emberölés enyhébb büntetéssel fenyegetését, de önmagában az életkorra figyelemmel nem tekinti indokoltnak a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés minősített esetként történő szabályozását sem.

II.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosítása

1. A rendszerváltást követően alapos előkészítés után került sor a büntetőeljárási törvény újraalkotására. A törvény sorsa a későbbiekben váratlan fordulatokat tartogatott.

A rendszerváltás idején elkezdett tudományos munkák alapján a 2002/1994. (II. 14.) Korm. határozat jelölte ki az új törvénykönyv szabályozási elveit. A törvény-előkészítésre az igazságügy-miniszter 1995. szeptemberében kodifikációs bizottságot kért fel, amely a tervezet szövegezésével 1997. júliusában készült el, abban az időszakban, amikor az igazságszolgáltatási reform keretében az igazságügyi szervezeti és szolgálati törvényeket az Országgyűlés újraalkotta. A kodifikációs bizottság által elkészített tervezetet a kódex fontosságához és terjedelméhez képest rövid, de intenzív szakmai vitát és államigazgatási egyeztetést követő átdolgozás után 1997. októberében a Kormány az országgyűlési vitára alkalmasnak találta, és a törvényjavaslatot a Parlament elé terjesztette.

A törvényjavaslatot - 1998. évi XIX. törvényként (a továbbiakban: Be.) - az Országgyűlés nagy számú módosító indítvánnyal 1998. március 10-én fogadta el. Az 1994-ben lefektetett szabályozási elveknek már a törvény eredeti szövege sem mindenben felelt meg, az elfogadott törvénnyel pedig voltaképpen senki sem volt elégedett. A jogtudománynak az előkészítésben a kilencvenes évek elejétől részt vevő képviselői az elfogadott törvénynek az 1994. év elején meghatározott koncepciótól való eltérést rótták fel, a jogalkalmazók főként a jórészt elmaradt szakmai vitákat és azt, hogy a kihirdetett törvény gyakorlati alkalmazhatósága kétséges.

2. Az 1998. évi választások után megalakult Országgyűlés nem elsősorban a Be.-t, hanem az annak alapjául szolgáló igazságügyi szervezeti reformot kérdőjelezte meg, amikor az 1998. évi LXXI. törvénnyel hatályon kívül helyezte az ítélőtáblák felállításáról rendelkező 1997. évi LXIX. törvényt, és a 80/1998. (XII. 16.) OGY határozatban az igazságügyi szervezeti reform újragondolására kérte fel a Kormányt. Ezzel biztossá vált, hogy az új kódex az eredetileg meghatározott időpontban, 2000. január 1. napján nem fog hatályba lépni.

Ezzel egyidőben az Országgyűlés - az újkori hazai törvényhozás történetében addig példa nélküli módon - az érvényes, de még nem hatályos Be. több rendelkezését átemelte a hatályos 1973. évi I. törvénybe, nem kis feszültséget és bizonytalanságot keltve ezzel mind a hatályos jogban, mind az új büntetőeljárási törvény jövője szempontjából.

Mindezt fokozta, hogy a hivatkozott országgyűlési határozat végrehajtására benyújtott és elfogadott, az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról rendelkező 1999. évi CX. törvény amellett, hogy csupán egy, az egész országra kiterjedő illetékességű ítélőtábla létrehozását rendelte el 2003. január 1-től, nagy terjedelemben módosította az 1973. évi I. törvényt, és a Be. hatálybalépésre vonatkozó rendelkezését az eredeti, 2000. január 1. helyett 2003. január 1-jére módosította, az ezzel egyidejűleg elfogadott 102/1999. (XII. 18.) OGY határozat pedig úgy rendelkezett, hogy a hatálybalépés időpontjáig a Be. eredeti rendelkezéseit felül kell vizsgálni, és a módosítás érdekében törvényjavaslatot kell benyújtani az Országgyűléshez.

A hatályos 1973. évi I. törvényt két év alatt (1998. és 1999.) két nagy novelláris módosítás érte; ezek keretében az új kódex számos jogintézményét a hatályos eljárási törvénybe emelte a jogalkotó, e jogintézmények korábbi hatályba léptetése pedig mindenféle tudományos feltevésnél jobban igazolta vagy tette kérdésessé életképességüket a jogalkalmazás szempontjából.

3. A 102/1999. (XII. 18.) OGY határozat végrehajtása érdekében, valamint a Be.-hez kapcsolódó jogtudományi elemzéseket figyelembe véve 2000. augusztusában kezdődött el a 2002. évi I. törvény (Be. novella) előkészítése, majd 2001. szeptemberében országgyűlési vitája, és az év végén a törvényt az Országgyűlés elfogadta.

Alig több, mint fél év telt el a Be. novella kihirdetése óta, rendelkezéseinek értékelésében a szakmai közvélemény ismét megosztottá vált. Az eredeti, 1994. évi koncepció és az 1998. márciusában elfogadott, eredeti szövegű új kódex támogatói visszalépésként, lényegében az 1973. évi I. törvény rendelkezéseinek továbbéléseként értékelik a szokatlanul nagy terjedelmű, 309 §-ból álló törvényt, és kifogásolják több koncepcionális alaptétel feladását.

Kritika érte a nyomozás feladatát, a nyomozás során az ügyészség és a nyomozó hatóság viszonyának egyfajta visszarendeződését az 1973. évi I. törvény hatályos rendelkezéseihez. Inkább elvi, mintsem gyakorlati jelentőségű visszalépésnek tekintik sokan az eredeti törvény szerint bevezetni szándékozott ügyféli per koncepciójának visszaszorítását, végül bírálják, hogy a módosító törvény szakít az eredeti kódex jogorvoslati rendszerével.

A Be. novella - akár az elvi jelentőségű, akár a részletszabályok újrafogalmazásával vagy kiegészítésével - éppen azért született meg, mert a koncepció, az eredeti törvény elfogadása és a módosított hatályba lépés időpontja, 2003. január 1. napja között kilenc, illetőleg öt év telt (telik) el, és ilyen hosszú idő alatt még akkor is, ha semmilyen más hatás nem érte volna a büntetőeljárási jogot szükségszerű lett volna.

A Be. novella Általános Indokolásának I. és II. része a kellő részletességgel mutatja be azokat a jogszabály-változásokat, és egyéb követelményeket, amelyek miatt a Be. eredeti szövegének módosítása - a koncepcionális kérdésektől függetlenül - elkerülhetetlenné vált.

4. Az 1990-es évek elejének kriminálpolitikája a büntetőeljárás egyszerűsítése és gyorsítása mint évszázados régi-új követelmény mellett a jogállamiság és az emberi jogok biztosításának fontosságát is hangsúlyozta. Ez a hatályos 1973. évi I. törvény módosításai és a Be. kodifikálása során is irányadó volt. Az 1990-es évek közepétől azonban Magyarországot is elérte a represszív büntetőjogi szemlélet, amely az eredményes bűnüldözés érdekében a bűnüldöző hatóságoknak több jogot és eszközt biztosít, a terhelti és a védői jogokat pedig - az emberi jogi standardok minimuma felé közelítve - hajlamos megkurtítani. A büntetőeljárási jogba ennek eredményeképpen beépültek a titkos nyomozási eszközök kiterjedt alkalmazására lehetőséget biztosító rendelkezések és a nyomozó hatóságoknak biztosított széles körű adatkezelési jogok. Ide sorolhatók a tanúvédelmi eszközök különböző formái, és a nyomozásban viszonylag széles terjedelmű védői jogok visszaszorítása.

Az 1973. évi I. törvény módosításai a Be. rendelkezései közül az új törvényből többnyire a hatóságoknak kedvező elemeket emelték be a hatályos szabályozásba; így a fedett nyomozókra és a különösen védett tanúra vonatkozó rendelkezéseket, a zár alá vétel és a biztosítási intézkedés hatóságoknak kedvező új szabályait, bár történt néhány olyan módosítás is, amely a felek helyzetét könnyíti, így például a hatóság iratairól készített másolatokra vonatkozó szabályozás vagy a lakhelyelhagyási tilalom szabályait módosító rendelkezések, és a vádemelés elhalasztása lehetőségének kiszélesítése. Érdemes azonban áttekinteni, milyen rendelkezések nem kerültek bevezetésre 1998 óta, holott nem igényeltek volna különösebb szervezeti átalakítást, és különösebb költségkihatással sem jártak volna.

Mindmáig nem lépett hatályba a pótmagánvád intézménye, a tanú érdekében eljáró ügyvéd intézménye, és nem kerültek bevezetésre a képviselőkre és a segítőkre vonatkozó rendelkezések sem, amely semmilyen többletmunkát vagy költséget nem okozott volna a hatóságoknak. Nem kerültek be a hatályos szövegbe a nyomozás és az előzetes letartóztatás két-, illetve hároméves objektív határidői sem. Hiába keressük az 1998 óta bekövetkezett módosítások között a közjegyzői vagy ügyvédi irodában, továbbá egészségügyi intézményben végzett házkutatásra, illetve lefoglalásra, vagy a terhelt és a védő közötti írásos kommunikáció lefoglalásának tilalmára vonatkozó rendelkezéseket. A sort még lehetne folytatni.

5. Kétségtelen ugyanakkor az 1998-ban elfogadott eredeti törvény több olyan hiányossága, amelyet a Be. novella orvosolt. Ilyennek tekinthetők például az ügyész által érvényesíthető polgári jogi igényre vonatkozó szabályok, az államtitok és szolgálati titok megismerésére vonatkozó rendelkezések, vagy a tanú személyes adatainak zárt kezelése esetén követendő szabályok.

A Be. eredeti szövege megszüntette a terhelt azon alapvető jogát, hogy a védekezését összefüggően előadhassa, és ezzel a terhelt védekezési jogát csorbította. Az eredeti szöveg nem tette lehetővé, hogy az ügyész előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó indítványa esetén a bíróság enyhébb kényszerintézkedést is elrendelhessen. Bár a törvény eredeti koncepciója hangsúlyozza, hogy az ügyész a nyomozásban a jelenleginél lényegesen több jogot gyakorol, a törvény nem szólt arról, hogy a nyomozó hatóság a nyomozás elrendeléséről az ügyészt értesíteni köteles. A különösen védett tanú jogintézményének bevezetésénél a törvény éppen azokat az elemeket nem kodifikálta, amelyek a védelem jogait hivatottak biztosítani. Egy rendelkezést a nyomozási bíró eljárásában lehetővé tette ugyan a zártláncú televíziós hálózat útján történő kihallgatást, azonban a részletszabályokkal adós maradt. A törvényben nem volt rendelkezés arról, hogy az ügydöntő határozatban a bíróságnak a vádról határoznia kell. A Be. novella a felsorolt hibákat kijavította és a hiányosságokat pótolta.

6. Bár a Be. még hatályba nem lépett szövegét már több alkotmánybírósági határozat [5/1999. (III. 31.) AB, 19/1999. (VI. 25.) AB, 14/2002. (III. 20.) AB] is érintette, az elmúlt időszakban a tárgyalt téma szempontjából a legfontosabb a 49/2001. (XI. 22.) AB határozat volt, amely megállapította, hogy az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvényben az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést idézett elő azzal, hogy az Alkotmány rendelkezéseinek ellenére nem írta elő további ítélőtábla létrehozását.

Ez az alkotmánybírósági határozat már a 2002. évi I. törvény alapjául szolgáló törvényjavaslatnak az Országgyűléshez történt benyújtása után született meg, de sem a Kormány, sem az Országgyűlés nem foglalkozott a határozatból adódó igaz-ságügyi szervezeti jogi és büntetőeljárási jogi következményekkel, és a törvényjavaslatot - amely az alkotmányellenesnek nyilvánított 1999. évi CX. törvény alapján a büntetőeljárásban is egy ítélőtábla létével számolt - lényegében érdemi változtatás nélkül fogadta el, a 2002. évi I. törvény Általános Indokolásának III. 3. b) pontja pedig többek között az alkotmányellenessé nyilvánított szervezeti jogi törvényre hivatkozva veti el az eredeti Be-ben kodifikált kétfokú rendes jogorvoslati rendszert.

7. A 2002. évi országgyűlési képviselőválasztásokat követően hivatalba lépett új Kormány programjának megfelelően az Országgyűlés 2002. június 26-i ülésnapján elfogadta az ítélőtáblák és fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének megállapításáról szóló 2002. évi XXII. törvényt, amely az Alkotmánybíróság határozatának és a Kormány programjának megfelelően jelenleg három ítélőtábla létrehozásáról rendelkezik. A törvény az ítélőtáblák tényleges működése megkezdésének időpontjára, 2003. július 1. napjára halasztotta a Be. hatályba lépésének időpontját, és a több ítélőtábla, illetőleg fellebbviteli ügyészi szerv felállításából fakadó szervezeti-eljárásjogi változásokat átvezette a Be. még nem hatályos szövegén.

Ezen túlmenően azonban a Javaslat a Be. hatályba lépése előtt további módosításokat, illetőleg kiegészítéseket javasol a 2003. július 1. napján hatályba lépő, a 2002. évi I., és 2002. évi XXII. törvénnyel módosított 1998. évi XIX. törvény egyes rendelkezéseit illetően.

Az előterjesztő tisztában van azzal, hogy a büntetőeljárási jog több mint egy évtizedes, vargabetűkkel terhelt kodifikációja reálisan ugyan nem zárulhat le 2002 őszén, de egy újabb novelláris módosítás bizonytalanná tenné az új törvény hatályba lépését. Ezért a Javaslat kifejezett célja, hogy a Be. szövegében újabb elvi változásokat ne hozzon, de a lehetőségekhez képest közelítsen az eredeti, 1994. évi szabályozási elvekhez, a 2002. évi I. törvénnyel történt módosításokhoz képest szolgálja az emberi jogok fokozott védelmét, és vezesse át azokat a módosításokat, amelyek vagy időközben, vagy a közeljövőben a büntetőeljárási joghoz szorosan kapcsolódó jogterületeken bekövetkeztek, illetőleg be fognak következni.

III.

A Btk. és a Be. módosításával összefüggésben más törvények módosítása

A jogrendszer egységességének követelménye megkívánja, hogy olyan alapvető törvények módosításakor, mint a Büntető Törvénykönyv és a büntetőeljárási kódex, a velük összefüggő, rendelkezéseikre építő más törvények módosítása is megtörténjék.

1. A Javaslat a Büntető Törvénykönyv módosításával kapcsolatban ezért tartalmazza más, nem az igazságügy-miniszter első helyi jogszabály-előkészítési felelősségi körébe tartozó törvények módosítását. A Javaslat a Btk.-ba új bűncselekményeket iktat be, meglévő bűncselekmények elnevezését változtatja meg, ami több törvény rendelkezéseire is kihat.

A Javaslat ezért módosítja a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényt, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényt, a határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvényt, amely törvények az Alkotmány rendelkezései szerint a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igenlő szavazatát igénylik.

Ezen kívül módosítani szükséges a Btké.-t, a még hatályban lévő 1973. évi I. törvényt, a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvényt, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényt, a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvényt, a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvényt, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központról szóló 2000. évi CXXXVI. törvényt, nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvényt, valamint a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvényt.

E módosítások technikai jellegűek, azzal függenek össze, hogy a Btk. egyes törvényi tényállásainak megnevezése változik, illetőleg a Btk. új tényállásokkal egészül ki, valamint, hogy az 1973. évi I. törvényt 2003. július 1. napjától a Be. váltja fel.

2. Az Országgyűlés 2001. novemberében fogadta el a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényt (Hjt.), amely 2002. január 1-jén lépett hatályba, és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai tekintetében megszüntette a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) személyi hatályát.

a) Az Országgyűlés a Hjt. megalkotása után fogadta el a Be. módosításáról rendelkező 2002. évi I. törvényt (Be. novella), amely a katonai büntetőeljárás tekintetében több jelentős változatást vezet be, hatályba lépésének időpontja a 2002. évi XXII. törvény értelmében 2003. július 1.

A Be. novella 244. §-a a kódexbe új 485/A-485/B. §-t iktatott be, amely bevezeti a bűncselekmény fegyelmi eljárásban történő elbírálásának lehetőségét a Btk. 122. §-ának (1) bekezdése értelmében katonának minősülő elkövetők esetében. A szabályozás szerint a katonai ügyész a katonai vétség miatt a feljelentést elutasítja, illetőleg a nyomozást megszünteti, és az iratokat a fegyelmi eljárásra illetékes parancsnoknak megküldi, ha a büntetés célja fegyelmi fenyítéssel is elérhető. A katonai ügyész e döntése elleni terhelti panasz az ügyet visszajuttatja a büntetőeljárás keretei közé, egyébként a katonai vétség miatt a felelősségre vonás fegyelmi úton történik.

b) A Be. módosításáról rendelkező törvény az e rendelkezésekkel való összhang megteremtése érdekében a 302. §-ában módosította a Hszt. több rendelkezését, így a Hszt. 119. §-ába új (3) bekezdést iktatott, amely rendelkezik arról, hogy a Be. 485/A. §-ában meghatározott esetben a katona által elkövetett katonai vétséget fegyelmi eljárásban kell elbírálni, módosította a Hszt. 123. §-ának (2) bekezdését, és megállapította a katonai vétség fegyelmi eljárásban történő elbírálása esetén alkalmazható pénzbírság mértékét, a Hszt. 140. §-ába új (3) bekezdést iktatott, amely a Hszt. 140. §-a (2) bekezdésének alkalmazását zárja ki a katonai vétség fegyelmi eljárásban történő elbírálása során, módosította a Hszt. 159. §-ának (1) bekezdését, és a Hszt. 196. §-át új (3) bekezdéssel egészítette ki, amely a bírósági út igénybevételével kapcsolatos sajátos szabályokat fogalmazza meg.

c) A Hjt. hatályba lépésével a Be. ezen új - 2003. július 1-jétől hatályos - rendelkezései, illetve a Hszt. módosításai a hivatásos és szerződéses katonákkal szemben értelemszerűen nem lesznek alkalmazhatók, mert a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai kikerültek a Hszt. hatálya alól.

A Hjt. a Be. novellával módosított Hszt.-hez hasonló rendelkezéseket nem ismer, mivel a 2001. évi XCV. törvény javaslatának Országgyűléshez történő benyújtása korábban történt meg, mint a Be.-t módosító törvényjavaslaté, és ez utóbbi törvényjavaslatban sem volt mód az előbbi törvényjavaslat rendelkezéseinek módosítására.

Ugyanakkor nem cél, hogy a katonai vétségek fegyelmi eljárásban történő elbírálásának lehetősége éppen a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai esetében ne nyíljék meg 2003. július 1-jétől, mivel ez a hivatásos és szerződéses katonákat hozná, a többi fegyveres szerv hivatásos állományú tagjaihoz képest hátrányosabb helyzetbe.

Ezért a jelen előterjesztés szerinti törvény tervezete a más törvényeket módosító Harmadik Részében azokat a rendelkezéseket, amelyek a Be.-t módosító törvényben a Hszt.-t módosították, átveszi a Hjt.-be is.

Részletes indokolás

ELSŐ RÉSZ

(A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosítása)

Az 1. §-hoz

A Be. 188. §-a (1) bekezdésének c) pontja - az 1973. évi I. törvény rendelkezésétől eltérően - úgy rendelkezik, hogy a nyomozást felfüggeszteni és nem megszüntetni kell, abban az esetben, ha az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható. A Be. 189. §-ának (2) bekezdése szerint ilyen esetben az ügyész és a nyomozó hatóság az ilyen ügyet nyilvántartásba veszi, és ha az elkövető személyére utaló újabb adat birtokába jut, a nyomozást folytatja.

Ugyanakkor a Btk. hatályos 35. §-ának (2) bekezdése szerint ha a büntetőeljárást felfüggesztik, a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe nem számít be. Ezen általános szabály alól e rendelkezés csak két kivételt határoz meg: ha az eljárást azért függesztik fel, mert az elkövető ismeretlen helyen tartózkodik, vagy azért mert elmebeteg lett, az előbb említett rendelkezés nem alkalmazható. Ez a Be. hatályba lépést követően azt jelentené, hogy az a bűncselekmény, amely miatti eljárást azért függesztették fel, mert az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható nem évülne el. Erre tekintettel a Javaslat úgy egészíti ki a Btk. 35. §-a (2) bekezdésének második mondatát, hogy az előbb említett rendelkezés alkalmazását abban az esetben is kizárja, ha a nyomozás felfüggesztésére azért került sor, mert abban az elkövető kiléte nem volt megállapítható.

Ezzel egyidejűleg a Javaslat 88. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy e szabály csak a Be. hatálybalépésével egyidejűleg, 2003. július 1. napján lép hatályba.

A 2. §-hoz

Az 1998. évi LXXXVII. törvény 3. §-a rendelte el általánosan, a tényállásban foglalt minden elkövetési magatartásra nézve - értelemszerűen amennyiben ezt a büntetési tételkeret lehetővé tette - a kábítószerrel visszaélés miatt kiszabott három évi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztés fegyház fokozatban történő végrehajtását.

A Javaslat 16-20. §-ai részben új elvi alapokra helyezik a Btk. kábítószerrel visszaélésre vonatkozó szabályait, és a hatályos Btk. 282. §-ában egy szakaszon belül elhelyezett elkövetési magatartásokat több szakaszban elosztva helyezi el.

Erre tekintettel indokolt, hogy a kábítószerrel visszaélés esetében csak a súlyosabban minősülő cselekmények elkövetése miatt kiszabott három évi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztés kerüljön fegyház fokozatban végrehajtásra. A Javaslat 2. §-a ennek megfelelően egészíti ki a Btk. 42. §-ának (2) bekezdését egy új 3. alponttal, ezzel egyidejűleg a Javaslat 88. §-a a Btk. 42. §-a (2) bekezdése b) pontjának 1. alpontjában a "visszaélés kábítószerrel (282. §)" szövegrészt hatályon kívül helyezi.

A 3. §-hoz

A 47. § (3) bekezdését - amely lehetővé teszi, hogy a bíróság a három évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetén akként rendelkezzen, miszerint az elítélt a büntetés fele részének kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható - az 1997. évi LXXIII. törvény 1. §-a iktatta a Btk.-ba. Az eredetileg elfogadott szöveg második mondata kizárta e rendelkezés alkalmazását abban az esetben, ha az elítélt többszörös visszaeső. Az 1998. évi LXXXVII. törvény 4. §-ával a Btk. 47. §-a (4) bekezdésének c) pontjába iktatott rendelkezés általában kizárja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, ha az elítélt többszörös visszaeső. A Javaslat 85. §-a hatályon kívül helyezi a Btk. ezen rendelkezését, és ezzel egyidejűleg a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének az 1997. évi LXXIII. törvénnyel elfogadott szövegét állítja vissza.

A 4. §-hoz

Az 1998. évi LXXXVII. törvény 15. §-a próbára bocsátásnak az 1987. évi III. törvénnyel megállapított körét kiterjesztette a három évi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő vétségekre is, ugyanakkor korlátozta az intézkedés alkalmazhatóságát, mivel a három évi szabadságvesztéssel büntetendő bűntettek esetében csak különös méltánylást érdemlő esetben tette lehetővé a büntetés kiszabásának próbaidőre történő elhalasztását.

A Javaslatnak az Általános Indokolásban részletesen kifejtett célja, hogy a bíróságok végrehajtandó szabadságvesztést csak olyan esetekben szabjanak ki, amelyekben a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési célok más büntetéssel vagy intézkedéssel nem érhetőek el.

Erre tekintettel a Javaslat változatlanul megtartja a hatályos szabályozást abban a tekintetben, hogy a próbára bocsátás a büntetési tételkerettől függetlenül alkalmazható a vétségek esetében, de egyidejűleg visszaállítja azt az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítás előtti állapotot, amely szerint a próbára bocsátás a három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett esetén, minden további különleges feltétel nélkül alkalmazható.

Ezzel egyidejűleg a Javaslat hatályon kívül helyezi a Btk. 72. §-ának (2) és (3) bekezdését. A (3) bekezdés szerint a próbára bocsátás nem alkalmazható, ha a tárgyalásról lemondásra öt évet meghaladó, de nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény, illetve három évet meghaladó, de öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén kerül sor. Ez a szabály felesleges, mivel a próbára bocsátás lehetősége a Különös Részben meghatározott büntetési tételkeretektől függ, míg a 87/C. § nem a Különös Rész szerinti büntetési tételeket módosítja, (mint teszi azt például a fiatalkorúak esetében a Btk. 110. §-a), hanem a kiszabható szabadságvesztés felső határáról rendelkezik. A két rendelkezés egymással nincs kapcsolatban, ezért a kiszabható legnagyobb büntetésre történő hivatkozással a próbára bocsátás lehetőségének kizárása dogmatikai tévedés.

A 5. §-hoz

A pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló, Strasbourgban, 1990. november 8-án kelt Egyezményt a 2000. évi CI. törvény hirdette ki. Az Egyezmény 2. cikkének 1. pontja kimondja az egyezmény szerinti "jövedelem" mellett az "eszközök" elkobzásának kötelezettségét is.

Az Egyezmény 1. cikkének c) pontja szerint: "eszközök azok a dolgok, amelyeket bármely módon, részben vagy egészben bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetésére használnak vagy kívánnak használni". Az Egyezmény 15. cikke értelmében "a megkeresett Fél által elkobzott dolgokkal ez a Fél rendelkezik belső jogszabályai szerint, kivéve, ha az érintett felek ettől eltérően állapodnak meg."

A 2001. évi CXXI. törvény 15. §-ával a Btk.-ba iktatott 77/C. § (3) bekezdése, figyelemmel az Egyezmény előbb említett rendelkezésére, valamint az egyéb, jelen időpontig még nem ratifikált, de már aláírt nemzetközi kötelezettségvállalásainkra, úgy rendelkezett, hogy vagyonelkobzás esetén az elkobzott vagyon csak törvény eltérő rendelkezése hiányában száll az államra. Ezzel megteremtette a büntető jogszabályokban az Egyezmény 15. cikkében foglalt rendelkezés teljesítésének feltételét, nevezetesen azt, hogy a felek törvényben kihirdetett nemzetközi szerződésben a közöttük lévő együttműködés eredményeként elkobzott vagyon megosztásáról megállapodhassanak.

Ugyanakkor ez a lehetőség az elkobzott dolgok esetében nincs meg, bár az Egyezmény ezekre az estekre is vonatkozik. A Javaslat erre tekintettel a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéshez hasonlóan módosítja a Btk. elkobzásra vonatkozó 77. §-ának (7) bekezdését, megteremtve ezzel a nemzetközi jogsegély keretében elkobzott dolgok államok közötti megosztásának lehetőségét.

Az 6. §-hoz

A 2001. évi CXXI. törvény koncepcionálisan módosította az elkobzás, illetve a vagyonelkobzás szabályait a Btk-ban. E törvény a vagyoni értékük és nem egyéb veszélyességük miatt elkobozni rendelt dolgokat kivette az elkobzásra vonatkozó szabályok közül, megszüntetve ezzel az elkobzásra és a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezések között fennálló párhuzamos szabályozást. Az elkövetésért kapott dolog [Btk. módosítás előtti 77. §-a (1) bekezdésének d) pontja], valamint az adott vagyoni előny [Btk. módosítás előtti 77. §-a (1) bekezdésének f) pontja] a bűncselekményből eredő, az elkövető által a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonnak minősül, így az a törvény 14. §-ával a Btk.-ba iktatott 77/B. § (1) bekezdésének a) pontja alapján vagyonelkobzás alá esik, mint a bűncselekmény elkövetéséből eredő, az elkövető által a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon.

Ugyanakkor a jogalkotó figyelmét elkerülték azok a gyakorlatban előforduló esetek, amikor a passzív vesztegetés tettese az adott jogtalan vagyoni előnyt nem szerzi meg, azt a hatóságnak átadja és a hatósággal együttműködve segít a bűncselekmény felderítésében. Ezekben az esetekben az adott vagyoni előny a 2001. évi CXXI. törvénnyel bevezetett szabályozás előtt a Btk. 77. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján egyértelműen elkobozható volt.

Az ilyen esetekben az adott, de meg nem szerzett jogtalan vagyoni előny elvonásának hatályos jogszabályi alapja aggályosnak tűnik. Felmerülhet a vagyonelkobzás lehetősége a Btk. 77/B. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján, amely szerint a vagyonelkobzást el kell rendelni arra "a vagyonra, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak." Ugyanakkor ez a fordulat az előkészület egyik eleme, a vesztegetés esetében pedig a jogtalan vagyoni előny ígérete, átadása a bűncselekmény tényállási eleme, azt nem valamely más bűncselekmény elkövetése érdekében adják vagy ígérik, illetve fogadják el, vagy kérik, hanem maga a jogtalan előny ígérete, adása, illetve ennek elfogadása valósít meg bűncselekményt.

Erre tekintettel az egyértelmű szabályozás érdekében a Javaslat új e) ponttal egészíti ki a Btk. 77/B. §-ának (1) bekezdését, egyértelműen kimondva, hogy a vagyonelkobzást el kell rendelni arra a vagyonra is, amely az adott jogtalan vagyoni előny tárgya.

A 7. §-hoz

Az 1998. évi LXXXVII. törvény 21. §-a jelentősen átalakította a büntetés enyhítésére vonatkozó szabályokat. Egyrészt a korábban hatályban volt megoldás helyett, amely a büntetési tételkeret alsó határához képest állapította meg az enyhítés lehetőségét, minden büntetési tételkerethez önállóan rendelte hozzá az enyhítéssel kiszabható legalacsonyabb szabadságvesztést, ami egyben korlátozta is az enyhítés mértékét, másrészt bűnhalmazat esetén az enyhítést csak a különös méltánylást érdemlő esetekre korlátozta.

A Javaslat a büntetéskiszabás körébe tartozó szabályoknál nem osztja az azt a felfogást, amely a büntetések mechanikus szigorításától várja a bűnözés hatékonyabb visszaszorítását és azt a nézetet sem, amely alapvetően át kívánja rendezni a törvényi szabályozás és a bírósági egyéniesítés között a magyar büntetőjog történetében kialakult hagyományos arányokat.

Erre tekintettel a Javaslat a Btk. 87. §-a tekintetében visszaállítja az egyfokú, illetve kétfokú enyhítésnek az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítás előtti kereteit, ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a Btk. 87. §-ának (5) bekezdését, valamint a Btk. 87/A. §-át; azokat a rendelkezéseket, amelyek szerint bűnhalmazat, illetve a Btk. 87/A. §-ában meghatározott bűncselekményi kör tekintetében az enyhítésre csak különös méltánylást érdemlő esetben kerülhet sor.

A 8. §-hoz

Az 1999. évi CX. törvény 65. §-a iktatta be a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvénybe a házi őrizet jogintézményét mint a lakhelyelhagyási tilalom szigorúbb korlátozásokkal járó változatát. A 2003. július 1-jén hatályba lépő büntetőeljárási törvény már a VIII. Fejezet III. Címében a 138. §-ban a lakhelyelhagyási tilalom mellett, önálló kényszerintézkedésként rendelkezik a házi őrizetről.

A házi őrizet a terhelt személyi szabadságát korlátozó kényszerintézkedés, amely az előzetes fogvatartásnál ugyan enyhébben, de a lakhelyelhagyási tilalomnál sokkal súlyosabban korlátozza a terhelt személyi, különösen mozgási szabadságát. Erre tekintettel indokolt, hogy a házi őrizet ideje, az előzetes fogvatartáshoz hasonlóan, beszámításra kerüljön a kiszabott szabadságvesztésbe, közérdekű munkába, pénzbüntetésbe, illetve pénzmellékbüntetésbe.

A Javaslat e beszámítás feltételeit teremti meg a Btk. 99. §-ának módosításával. Tekintettel arra, hogy a házi őrizet kevésbé korlátozza a terhelt személyi szabadságát, mint az előzetes fogvatartás, a Javaslat úgy rendelkezik, hogy az előzetes fogvatartásnál alkalmazott egy nappal szemben öt napi házi őrizet felel meg egy napi szabadságvesztésnek, egy napi közérdekű munkának, illetve egy napi tételnek.

A Javaslat rendelkezik arról is, hogy e beszámítás után az öttel maradék nélkül nem osztható napig tartó házi őrizetből fennmaradó házi őrizet tartamát egy napi szabadságvesztésként, egy napi közérdekű munkaként, illetve egy napi tételként kell beszámítani.

A 9. §-hoz

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXI. törvényt (Gyvt.) módosító 2002. évi IX. törvény 8. §-ának (3) bekezdése meghatározta a gyermekvédelmi rendszer azon munkaköreit, amelyekben foglalkoztatott személyek közfeladatot ellátónak minősülnek. A Gyvt. 15. §-a (7) bekezdésének új rendelkezése 2003. január 1. napján lép hatályba. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 94/L. §-át a 2001. évi LXXIX. törvény 42. §-a iktatta be. E rendelkezés határozza meg, hogy mely munkakörben foglalkoztatott személyek minősülnek közfeladatot ellátónak. E rendelkezés szintén 2003. január 1. napján lép hatályba. E rendelkezésekre tekintettel indokolt a közfeladatot ellátó személyek körét meghatározó Btk. 137. §-a 2. pontjának k) alponttal történő kiegészítése.

A 10. §-hoz

A nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXVIII. ülésszakán 1972. december 14. napján elfogadott egyezmény 2. cikkének 1. bekezdése a nemzetközileg védett személyek sérelmére elkövetett emberrablást büntetendővé nyilvánítja.

Tekintettel arra, hogy a nemzetközileg védett személy a Btk. 137. §-ának 1. és 3. pontjában megfogalmazott hivatalos személy, illetve külföldi hivatalos személy kategóriájába tartozik, a Javaslat olyan módon teremt összhangot az egyezmény, illetve a Btk. rendelkezései között, hogy az emberrablás súlyosabban minősülő esetei közé beiktatja a hivatalos, illetve a külföldi hivatalos személy sérelmére történő elkövetést.

A nemzetközileg védett személy sérelmére elkövetett emberrablás a védett személy különleges minőségére tekintettel büntetendő, tehát nincs jelentősége annak, hogy a hivatalos személy, illetve a külföldi hivatalos személy a hivatalos eljárása alatt, eljárása miatt vagy feladatának teljesítése során lesz az emberrablás sértettje, a sérelmére elkövetett ilyen bűncselekmény minden esetben az emberrablás Javaslattal beiktatott új minősített eseteként ítélendő meg.

A 11. §-hoz

1. A személyes adatok védelmével, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos tényállásokat a Btk.-t módosító 1993. évi XVII. törvény iktatta be. A hatályba lépése óta a Btk. 177/A. §-a két ízben módosult: az egyik esetben a büntetési tétel változott, a másik esetben pedig az adatvédelmi törvény változásának megfelelően az elkövetői kör megnevezése módosult. A Btk. 177/B. §-a hatályba lépése óta változatlan.

A tényállások megfogalmazására a személyes adatok védelméről, és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló - a személyes, valamint a közérdekű adatokról önállóan első ízben rendelkező - 1992. évi LXIII. törvény (Adtv.) megalkotását követően került sor. A rendelkezések hatályba lépése óta eltelt időben keletkezett tapasztalatok, valamint a kialakult joggyakorlat alapján szükségesnek mutatkozik a Btk. vonatkozó szabályainak átfogó módosítása.

A Btk. e rendelkezései ugyanis - a tapasztalatok szerint - egyrészt szélesen határozzák meg a büntethetőség határát, vagyis olyan cselekményeket is büntetni rendelnek, amelyek elleni fellépés nem igényli a büntetőjog eszközeit, másrészt olyan fogalmakat használnak, amelyek az adatvédelmi jog időközben kialakult dogmatikai rendszerének már nem pontosan felelnek meg.

A Javaslat kiindulópontja, hogy a személyes adatok kezelésére, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó jogszabályok megsértése önmagában nem veszélyes olyan mértékben a társadalomra, hogy azt a Btk. feltétlenül büntetni rendelje. A büntetőjogi fenyegetettség csak olyan esetekben indokolt, amikor az adatkezelés jogellenessége az elkövetés bizonyos körülményeivel társul.

A módosítás másik lényeges eleme az, hogy a személyes adatok, illetőleg a közérdekű adatok büntetőjogi védelmére vonatkozó rendelkezéseket külön tényállásban helyezi el. Ezzel a Javaslat az Adtv. rendelkezéseivel is összhangot teremt.

2. A személyes adatok kezeléséről az Adtv. szabályai rendelkeznek, de a törvény 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján törvény is tartalmazhat a személyes adatok kezelésére vonatkozó rendelkezést. Azokat az előírásokat tehát, amelyeket a személyes adatok kezelése során be kell tartani, nemcsak az Adtv., hanem más törvény is tartalmazhatja.

Ennek megfelelően szól a Javaslat úgy, hogy a Btk. 177/A. §-a szerinti kerettényállás tartalmát az Adtv. mellett egyéb törvényi rendelkezések is meghatározhatják.

A Javaslat az (1) bekezdést tovább pontosítja akkor, amikor a bűncselekmény lehetséges elkövetőinek körét az "aki" általános alannyal fogalmazza meg. Ennek oka, hogy az adatvédelmi törvény bár meghatározza a hatályos tényállás által lehetséges elkövetőként megjelölt személyi kört (adatkezelő, adatfeldolgozó) ez valójában szinte minden természetes és jogi személyt felölel. A Javaslat tehát figyelembe veszi azt, hogy adatkezelő, illetve adatfeldolgozó bárki lehet.

A Javaslat szerinti 177/A. § (1) bekezdésének a) pontja a hatályos szabályozással azonos módon fenntartja a személyes adatok jogosulatlanul, vagy céltól eltérően történő kezelésének büntetendőségét.

A Javaslat szerinti 177/A. § (1) bekezdésének b) pontja a hatályos tényállás d) pontja szerinti elkövetési magatartás büntetendőségét kívánja fenntartani, ugyanakkor a hatályos d) pontban használt fogalmak nem felelnek meg a személyes adatok kapcsán használt dogmatikai kifejezéseknek. A személyes adatokkal kapcsolatban fennálló tájékoztatási kötelezettség nem teljesítése ugyanis nem azonos az "eltitkolás"-sal, hiszen az adatvédelmi jog dogmatikája alapján csak olyan adatot lehet eltitkolni, amelynek kiadására valaki kötelezve van, ilyen kötelezettség viszont kizárólag a közérdekű adatok körében létezik; e területen is azonban elsődlegesen tájékoztatási kötelezettség áll fenn, aminek értelemszerűen megsértését jelenti a kiadni kért adat eltitkolása is.

A személyes adatok kapcsán azonban kimondottan csak tájékoztatási kötelezettségről lehet szó, amelynek megsértését a Javaslat büntetendővé nyilvánítja, figyelembe veszi tehát azt, hogy a személyes adatokat eltitkolni nem lehet, csak az azzal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség megsértéséről lehet szó.

A Javaslat szerinti 177/A. § (1) bekezdésének c) pontja új elkövetési magatartásként iktatja be az adatok biztonságát szolgáló intézkedések elmulasztását. Ennek oka, hogy a személyes adatok kezeléséről rendelkező törvények (pl. az Adtv. 10. §-a) kifejezetten előírják, hogy az adatok kezelői, illetve feldolgozói kötelesek a személyes adatok biztonságáról gondoskodni. E biztonsági intézkedések magukba foglalják pl. a technikai, szervezési intézkedéseket, eljárási szabályok, titokvédelmi előírások kialakítását.

Az ilyen kötelezettség teljesítésének elmulasztását - amellyel az elkövető a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi előírások hatályosulását veszélyezteti - nyilvánítja a Javaslat büntetendővé.

Az (1) bekezdés szerinti elkövetési magatartások ugyanakkor önmagukban nem érik el a társadalomra veszélyességnek azt a szintjét, amely miatt a büntetés kiszabása indokolt lenne. Erre tekintettel a Javaslat csak abban az esetben rendeli büntetni az a)-c) pont szerinti elkövetési magatartásokat, ha azok ténylegesen jelentős érdeksérelemmel is járnak. A Javaslat tehát materiális bűncselekményt fogalmaz meg.

A Javaslat a hatályos törvényszöveg nyomán a joggyakorlatban felmerülő bűnhalmazati problémát kívánja megoldani úgy, hogy a sértettek számától függetlenül törvényi egységet létesít.

A Javaslat szerinti 177/A. § (2) bekezdése azokat a súlyosabban minősülő eseteket tartalmazza, amikor olyan személyek az elkövetők, akiktől hivatásuknál, megbízatásuknál fogva fokozottan elvárható a törvényes magatartás.

A jogtalan haszonszerzés céljából történő elkövetést is indokolja a súlyosabb megítélést.

A Javaslat szerinti 177/A. § (3) bekezdése a személyes adatok védelméről rendelkező törvényi előírások, elsősorban az Adtv. rendelkezéseihez igazodva, fokozott védelemben részesíti a különleges adatokat, amelyeket az Adtv. 2. §-ának 2. pontja határoz meg.

E rendelkezésnek a Btk. 177/A. §-ban való elhelyezésével a Javaslat azt a rendszertanilag nem szerencsés jelenlegi megoldást is megszünteti, hogy a különleges adatokat a személyes adatoktól külön rendeli büntetni, annak ellenére, hogy különleges adat csak személyes adat lehet.

3. A Javaslat a Btk. 177/B. §-át "visszaélés közérdekű adattal" elnevezésű tényállással váltja fel. A közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalára vonatkozó szabályokat szintén az Adtv. tartalmazza, de világosan elkülönítve a személyes adatokra vonatkozó rendelkezésektől, hiszen e két adatkör egymástól élesen elkülönül. Emiatt indokolt a közérdekű adatokkal kapcsolatos büntetendő magatartások külön tényállásban szabályozni.

A Javaslattal módosított 177/B. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti közérdekű adatokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség megszegése, a hatályos rendelkezésekhez képest tartalmi változást nem jelent, ugyanakkor a keretet kitöltő jogszabály kifejezéseihez igazodva határozza meg az elkövetési magatartást.

Az (1) bekezdés b) pontja szerinti hamis közérdekű adat készítése, vagy közérdekű adat meghamisítása, a hatályos rendelkezésekhez képest módosítást jelent, miszerint a közérdekű adat hozzáférhetetlenné tétele - amely a hatályos rendelkezések alapján nem büntetendő cselekmény - mindenképpen büntetőjogi értékelést igényel, mivel ezzel sérül az Adtv. 19. §-ának (3) bekezdésében biztosított azon jog, amely szerint a közérdekű adatot bárki akit érdekel, megismerhesse.

Az (1) bekezdés c) pontja szerinti hamis vagy hamisított közérdekű adat hozzáférhetővé- vagy közzététele a társadalomra szintén olyan mértékben lehet veszélyes, ami indokolja büntetendővé nyilvánítását.

A 177/B. § (2) bekezdése minősített esetként rendeli büntetni, ha az (1) bekezdés szerinti magatartást jogtalan haszonszerzés céljából követik el.

A 12. §-hoz

1. A polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről, Montrealban, az 1971. évi szeptember hó 23. napján aláírt egyezmény - amelyet hazánk az 1973. évi 17. törvényerejű rendelettel hirdetett ki - 1. cikkének 1. bekezdése a szolgálatban, illetve repülésben lévő légi járművek ellen intézett azokat a támadásokat rendeli büntetni, amelyek a légi közlekedés biztonságát veszélyeztetik.

Az egyezmény által büntetni rendelt elkövetési magatartások a következők:

a) a repülésben lévő légi jármű fedélzetén tartózkodó személy elleni erőszakos cselekmény;

b) szolgálatban lévő légi jármű megsemmisítése, abban olyan kár okozása, amely azt a repülésre alkalmatlanná teszi;

c) a szolgálatban lévő légi járművön olyan anyag vagy szerkezet elhelyezése, elhelyeztetése amely azt megsemmisítheti vagy abban kárt okozhat;

d) légi navigációs berendezések megsemmisítése, azokban kár okozása;

e) a repülésben lévő légi jármű biztonságát veszélyeztető tájékoztatás adása.

2. A Btk. 184. §-a szerinti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény valamennyi közlekedési ágazat - így a vasúti, légi, vízi és közúti közlekedés - biztonságához fűződő érdek védelmét szolgálja, az ezek rendeltetésszerű működését veszélyeztető szándékos és gondatlan magatartásokkal szemben. A védett jogi tárgy azonosságára tekintettel a Javaslat az egyezmény azon rendelkezéseinek, amelyekkel jelenleg a Btk. rendelkezései nincsenek összhangban, a 184. § rendelkezései között kíván érvényt szerezni.

Az egyezmény számos rendelkezésével a Btk. jelenleg is összhangban van, ezek miatt tehát nincsen szükség a Btk. módosítására. Eszerint:

a) Az egyezmény a) pontja szerinti légi jármű fedélzetén tartózkodó személy elleni erőszakos cselekmény elbírálására alkalmat adhat a 184. § (1) bekezdése szerinti "...közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon..." fordulat. Ebben az esetben ugyanis arról van szó, hogy a Btk. kizárólag a jármű vezetője elleni erőszakot nevesíti, ugyanakkor az ezt követő "más hasonló módon" fordulat egyértelműen kifejezi azt, hogy nem csupán a jármű vezetője, hanem a járművön tartózkodó más személy elleni erőszakos cselekmény is veszélyeztetheti a légi járművek közlekedésének biztonságát is.

b) Az egyezmény b) pontja szerinti elkövetési magatartás, a légi jármű megsemmisítése, valamint annak repülésre alkalmatlanná tétele önálló kiemelést nem igényel. Amennyiben a légi járművet olyan állapotában rongálják, illetve semmisítik meg, amikor emberélet és a közlekedés biztonsága nincsen veszélyben, a Btk. 324. §-a szerinti rongálás tényállása nyújt alapot a cselekmény megítélésére.

Ha a légi jármű megsemmisítése, repülésre történő alkalmatlanná tétele emberi élet (emberi életek) kioltásával jár, úgy a Btk. 166. §-ának alap-, valamint súlyosabban minősülő eseteiben meghatározottak képezhetik az elbírálás alapját.

Abban az esetben pedig, ha a légi jármű megsemmisítésére, avagy megrongálására a Javaslattal módosított Btk. 261. §-ának (1) bekezdése szerinti célból kerül sor, úgy terrorcselekmény elkövetését lehet megállapítani.

c) Az egyezmény rendelkezik arról is, hogy az egyes államoknak büntetendővé kell nyilvánítani azt a magatartást, ha valaki olyan szerkezetet vagy anyagot helyez, vagy helyeztet el a légi járművön, amely annak biztonságát veszélyezteti. Ilyen elkövetési magatartást a 184. § (1) bekezdése nem tartalmaz, ugyanakkor a közlekedés biztonságának veszélyeztetése a felsorolt elkövetési magatartásokhoz hasonló más módon is elkövethető - mint arra a törvényszöveg utal is- ebbe pedig az egyezmény által megkívánt magatartás is beletartozik.

Erre tekintettel az egyezmény ezen rendelkezése miatt a tényállás módosítása nem szükséges.

d) Az egyezmény d) pontja büntetni rendeli az olyan tájékoztatás adását, amely a repülés biztonságát veszélyezteti. A Btk. 184. §-ának (1) bekezdése büntetni rendeli azt, ha az elkövető megtévesztő jelzés adásával veszélyezteti a közlekedés biztonságát. A jelenlegi joggyakorlat szerint a közlekedési jelzés a jármű vezetői számára utasítást, közlést, a közlekedés biztonságát szolgáló tájékoztatást, információt tartalmaz. Egyértelmű tehát az, hogy amennyiben a légi jármű vezetője számára valaki olyan hamis tájékoztatást ad, amely a repülés biztonságát veszélyezteti, úgy az a cselekmény a Btk. 184. §-ának (1) bekezdése szerinti "megtévesztő jelzés" adása elkövetési magatartást valósítja meg.

e)Az egyezmény e) pontja elrendeli a légi járművek közlekedését segítő légi navigációs berendezések megsemmisítésének, illetve azokban kár okozásának a büntetendővé nyilvánítását.

A Btk. 184. §-ának (1) bekezdése büntetés terhével tiltja a közlekedés biztonságának az üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával történő veszélyeztetését. A légi közlekedés körében - a jogalkalmazói gyakorlat szerint - nyilvánvalóan az üzemi berendezés és ezek tartozékai körébe esnek a repülőgépek irányítását szolgáló elektronikus és hírközlő berendezések (radarok), és az ezek működését segítő komputerek. Kétségtelen tehát az, hogy amennyiben valaki a légi járművek irányítását szolgáló navigációs berendezést megrongál, az a Btk. 184. §-ának (1) bekezdése szerinti cselekmény e fordulatát követi el.

3. Bár a rongálás elkövetési magatartása a használhatatlanná tételt is magába foglalja - a légi navigációs berendezések, tehát az üzemi berendezések kimondott megsemmisítéséről jelenleg a Btk. nem rendelkezik, márpedig az egyezmény ezt szükségessé teszi. Tekintettel arra, hogy a Btk. 324. §-ában szabályozott rongálás tényállásában a vagyontárgy megrongálása mellett kimondottan szerepel a vagyontárgy megsemmisítése is, így az egyezménynek való megfelelés, valamint a Btk. hasonló elkövetési magatartásokat tartalmazó tényállásai közötti összhang megteremtése érdekében indokolt az "üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával" szövegrész kiegészítésére a "megsemmisítésével" kifejezéssel.

A 13. §-hoz

A nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXVIII. ülésszakán 1972. december 14. napján elfogadott egyezmény 2. cikkének 1. bekezdése:

"1. Szándékos elkövetés esetén:

a)az emberölést, az emberrablást, vagy a nemzetközileg védett személy személye, vagy szabadsága ellen irányuló egyéb támadást;

b) a nemzetközileg védett személy hivatalos helyisége, magánlakása, vagy szállítási eszköze elleni erőszakos támadást, amely személyét és szabadságát veszélyeztetheti;

c) az ilyen támadás elkövetésére irányuló fenyegetést;

d) az ilyen támadás elkövetésére irányuló kísérletet és

e) az ilyen támadásban való részességet az Egyezményben részes valamennyi állam belső jogszabályai szerint büntetni rendeli."

Az egyezmény tehát kimondottan a nemzetközileg védett személyek sérelmére elkövetett, felsorolt cselekmények büntetendővé nyilvánításáról rendelkezik. Erre tekintettel a Javaslat nem kívánja a hivatalos személyek, illetve a külföldi hivatalos személyek sérelmére elkövetett bűncselekményekről rendelkező tényállásokat módosítani, hanem a Javaslattal beiktatott Btk. 232. §-ának (3) bekezdésében - az egyezmény rendelkezései alapján - értelmező rendelkezésben határozza meg a nemzetközileg védett személyek fogalmát. Ez a fogalom egyértelműen szűkebb, mint a hivatalos személyek, illetve külföldi hivatalos személyek fogalma, és kizárólag e szakaszban megfogalmazott bűncselekmények vonatkozásában alkalmazandó.

Minden nemzetközileg védett személy hivatalos, illetve külföldi hivatalos személynek tekintendő, ezért a nemzetközileg védett személy sérelmére elkövetett emberölésre továbbra is a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének e) pontja irányadó, abban az esetben pedig, ha az emberölésre az érintett védett személy eljárása miatt kerül sor, de az elkövetés időpontjában a sértett már nem hivatalos, illetve külföldi hivatalos személy, úgy a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerinti elbírálásra van lehetőség.

A nemzetközileg védett személy sérelmére elkövetett emberrablásról a Javaslat 8. §-a rendelkezik.

A Javaslattal módosított Btk. 232. §-ának (1) bekezdése a nemzetközileg védett személy személye, illetve személyi szabadsága elleni támadásokat rendeli büntetni, mintegy speciális tényállásként az "általános" személy elleni, illetve a személyi szabadságot sértő erőszakos bűncselekményekhez képest. A lex specialis derogat legi generali - ahol is a speciális elemet a speciális sértetti kör adja - elve alapján az ilyen jellegű bűncselekmények természetesen kizárólag e tényállás alapján bírálandók el.

Ugyanakkor az egyezmény 2. cikke 1. pontjának b) alpontja kimondottan büntetni rendeli a nemzetközileg védett személy hivatalos helyisége, magánlakása, vagy szállítási eszköze elleni erőszakos támadást, amely az ilyen személy személyét és személyes szabadságát veszélyeztetheti. Ennek megfelelően a Javaslat az (1) bekezdés második fordulatában büntetni rendel minden olyan cselekményt, amely a nemzetközileg védett személy személyét vagy személyes szabadságát veszélyezteti; nem pusztán azokat tehát, amelyek a védett személy hivatalos helyisége, magánlakása vagy szállítási eszköze ellen irányulnak és veszélyeztetik a személyét, vagy személyes szabadságát hanem minden ilyen magatartást, ezek közül azonban kiemeli azokat az eseteket, amikor a veszélyeztetés közvetlenül ilyen dolgok, létesítmények elleni támadással történik.

A Javaslat (1) bekezdésének második fordulata abban különbözik az első fordulatban megfogalmazott bűncselekménytől, hogy nem kívánja meg a nemzetközileg védett személytesti épségének, vagy személyes szabadságának tényleges sérelmét, elegendő azok veszélyeztetése.

A Javaslat a (2) bekezdésben rendeli büntetni a nemzetközileg védett személy elleni támadással fenyegetést, tekintettel arra, hogy az egyezmény 2. cikke 1. bekezdésének c) pontja ezt külön előírja.

A 14. §-hoz

A 2001. évi CXXI. törvény 38. §-a módosította a Btk. 251. §-át. E módosítás hátterében az a törekvés húzódott meg , hogy a gazdasági vesztegetést szankcionáló tényállásokban pontosabban határozza meg a szervezetek körét, valamint a vesztegetési tényállásokba - a vonatkozó nemzetközi szerződések következetes szóhasználatához igazodva - az előny jelzőjeként beiktassa a "jogtalan" megjelölést. Ugyanakkor szövegszerkesztési hiba folytán a Btk. 251. §-ának (1) bekezdéséből "az ilyen előnyt, illetve annak ígéretét elfogadja," szövegrész elől kimaradt a "kötelességének megszegéséért" szövegrész. A Javaslat ezt a technikai hibát javítja ki.

A 15. §-hoz

1. A terrorcselekményt a Btk. 261. §-a 1979. július 1. óta rendeli büntetni. A rendelkezés ez idáig két alkalommal módosult. Első ízben az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB határozatával törölte a halálbüntetést. Másodszor a terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről szóló 2001. évi LXXXIII. törvény 8. §-ának (1) bekezdése, a terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 54. ülésszakán 1999. december 9-én elfogadott nemzetközi egyezményének megfelelően, 2001. december 19-i hatállyal, a terrorizmus finanszírozását szolgáló cselekményt is büntetendővé nyilvánította.

A Btk. 261. §-a jelenleg olyan zsarolás-szerű magatartást rendel büntetni, amelynél a követelést állami szervhez vagy társadalmi szervezethez intézik és a követelés kikényszerítése a személyi szabadság korlátozása vagy jelentős anyagi javak hatalomba kerítése révén történik. E tényállás azonban csak egyes elemeiben felel meg a nemzetközi egyezmények rendelékezéseinek, és bár a Btk. tartalmaz más, a nemzetközi egyezmények kívánalmaihoz közel álló tényállásokat, pl. emberölés (166. §), közveszélyokozás (259. §), légi jármű hatalomba kerítése (262. §), visszaélés radioaktív anyaggal (264. §), stb., mégis jelenleg nincsen benne olyan tényállás, amely az egyezményekben foglalt eseteknek pontosan megfelelne.

2. A terrorcselekményre vonatkozóan az elmúlt években az európai büntető törvénykönyvekbe különböző meghatározásokat vettek fel.

a) Az olasz Btk. 280. §-a a "merénylet terrorizmus vagy a demokratikus államrend megdöntése céljából" tényállását tartalmazza, amelynek (1) bekezdése szerint: "Aki terrorizmus vagy a demokratikus államrend megdöntése céljából valakinek az élete vagy testi épsége ellen merényletet követ el, az első esetben húsz évnél nem rövidebb, a második esetben hat évnél nem rövidebb börtönnel büntetendő."

Az olasz Btk. 289/A. § szerint: "Aki valakit a terrorizmus elkövetése vagy a demokratikus államrend megdöntése céljából személyes szabadságától megfoszt, huszonöttől harminc évig terjedő börtönnel büntetendő."

Az olasz Btk. 270/A. §-a rendelkezik a terrorizmusra és a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szövetkezésről, amely szerint: "Aki olyan szövetkezést kezdeményez, alkot, szervez vagy vezet, amely erőszakos cselekmények elkövetésére, a demokratikus államrend megdöntésére irányul, héttől tizenöt évig terjedő börtönnel büntetendő."

b) Az 1992. évi francia Code Penal 450-1 cikke szerint: "Terrorcselekményeket képeznek a következő bűncselekmények, ha szándékosan, olyan egyéni vagy közös vállalkozásokkal kapcsolatban követik el, amelyeknek az a céljuk, hogy a megfélemlítéssel vagy terrorral, súlyosan megzavarják a közrendet:

1. az élet elleni szándékos bűncselekmények, a testi épség elleni szándékos bűncselekmények, légi jármű, hajó vagy bármely más a jelen törvénykönyv II. Könyvében meghatározott közlekedési eszköz hatalomba kerítése, jogellenes elfoglalása, továbbá eltérítése;

2. A lopás, zsarolás, megsemmisítés, pusztítás és rongálás, továbbá a jelen törvénykönyv III. Könyvében a meghatározott informatikai bűncselekmények;

3. A 431-13. - 431-17. cikkben meghatározott harci csapatok és a feloszlatott mozgalmakkal kapcsolatos bűncselekmények és a 432-6. és a 441-2. - 441-5. cikkekben meghatározott bűncselekmények ... (a 4. pont tiltott fegyverekkel kapcsolatos bűncselekményeket, míg az 5. pont az 1-4. pontokban meghatározott bűncselekményekből származó jövedelem elrejtését bünteti)."

c) A német Btk. 129a) §-a a terrorista csoport alakításáról rendelkezik, és büntetni rendeli az olyan csoport alapítását, amelynek célja vagy tevékenysége az ott meghatározott bűncselekmények elkövetése.

Jól látható tehát az, hogy az egyes európai államok különböző szabályozási technikákat alkalmaznak annak érdekében, hogy a terrorcselekményeket a lehető legteljesebb körben büntetés alá helyezzék. Komoly nehézséget jelent itt, hogy a terrorcselekményt fogalmilag megragadni szinte lehetetlen.

A három európai törvényhozási példa egyben arra is rámutat, hogy még az európai jogrendszerekben sem ugyanazokat a cselekményeket rendelik büntetni. A terrorizmus - ahol ez a jelenség élő probléma - más módokon és más hangsúlyokkal lépett fel, ezért a nemzeti szabályozások is eltérőek. Az ENSZ az 1970-es évektől kezdve egy sor nemzetközi szerződés létrehozását kezdeményezte, amelyek a kidolgozásuk idején jellemző terrorista cselekményeket írták le.

3. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás - bár nem volt teljesen előzmény nélküli - szörnyű mérföldkövet jelentett a nemzetközi terrorizmus történetében. Éppen ez késztette az Európai Unió Tanácsát, hogy az egyes tagállamok terrorcselekményre vonatkozó rendelkezéseinek közelítése érdekében 2002. június 13-án a terrorizmus elleni küzdelemről szóló kerethatározatot fogadjon el.

A kerethatározat 1. cikkének 1. bekezdése szerint:

"Minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az a)-i) pontokban felsorolt, az egyes államok által bűncselekményként szabályozott olyan szándékos cselekményeket, amelyek az elkövetés módjára, avagy a mindenkori viszonyokra tekintettel egy államot, vagy egy nemzetközi szervezetet komolyan károsítani tudnak, terrorcselekményként büntessék, ha azokat azzal a céllal követik el, hogy

- a lakosságot súlyosan megfélemlítsék;

- hatóságot vagy nemzetközi szervezetet, jogellenesen arra kényszerítsenek, hogy valamit tegyen, vagy ne tegyen;

- egy állam, vagy egy nemzetközi szervezet politikai, alkotmányossági gazdasági vagy szociális rendjét veszélyeztessék, vagy megdöntsék;

Terrorista cselekmények:

a) halált okozó személy elleni támadás;

b) testi épség elleni támadás;

c) emberrablás vagy túszejtés;

d) kormányzati intézmény, közintézmény, közlekedési eszköz, avagy egy infrastruktúrális létesítmény - ideértve az információs rendszert, a szárazföldi talapzaton létesített szilárd létesítményt, közterületet, vagy magánterületet is - súlyos megzavarása, amely alkalmas az emberi élet veszélyeztetésére, vagy jelentős gazdasági veszteségek okozására;

e) légi, vízi, vagy egyéb tömegközlekedési, illetve áruszállító eszköz elfoglalása;

f) lőfegyver, robbanóanyag, illetve robbantószer, atomfegyver, biológiai fegyver, és kémiai fegyver előállítása, tartása, megszerzése, szállítása, raktározása, illetve felhasználása, valamint a kémiai és biológiai fegyverekkel kapcsolatos kutató-, illetve fejlesztő munka végzése;

g) más életét veszélyeztető veszélyes anyag felszabadítása, tűz, áradás, vagy robbanás előidézése;

h) a víz, az áram, vagy más létfontosságú természetes erőforrás által biztosított ellátás megzavarása, vagy megszakítása, amely más életét veszélyezteti;

i) az a)-h) pontok szerinti bűncselekmények elkövetésével való fenyegetés."

A kerethatározat 2. cikke a terrorszervezet, valamint annak vezetője, szervezője büntetőjogi felelősségéről rendelkezik.

A kerethatározat 5. cikke a szankciókat határozza meg. Eszerint a tagállamoknak az 1. cikk 1. bekezdésében meghatározott terrorcselekményeket súlyosabb szabadságvesztés büntetéssel kell fenyegetnie annál, mint ami az ilyen bűncselekményekre a belső jog szabályai alapján kiszabható lenne az 1. cikk (1) bekezdése szerinti különös szándék hiányában. Ez alól természetesen kivétel, ha az érintett bűncselekményre megállapított büntetési tétel eléri a belső jog szerinti büntetés felső határát.

4. A Javaslat a nemzetközi egyezményeknek, különösen a kerethatározat rendelkezéseinek figyelembe vételével fogalmazza újra a terrorcselekmény tényállását.

a) A javasolt meghatározás a kerethatározatban szereplő fogalmak alapján - de az ENSZ egyezményekben alkalmazott szóhasználatra is figyelemmel - határozza meg a Javaslattal módosított Btk. 261. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban annak a célzatnak a tartalmát, amely a személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményeket terrorcselekménnyé minősíti.

Az a) pontban meghatározott célzatos cselekmény a kényszerítés egyik speciális esete, amelynek címzettje a kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően, lehet állami szerv, más állam vagy nemzetközi szervezet, és az aktív vagy passzív magatartás kikényszerítésének eszköze a személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó, vagy fegyveres bűncselekmény elkövetése.

Az állami szerv fogalmát korábban a Btk. 137. §-ának 3. pontja meghatározta. Az "állami szerv" kifejezés a Btk. 2001. évi CXXI. törvénnyel történt módosítása előtt a terrorcselekmény mellett a vesztegetési tényállásokban jelent meg. A 2001. évi CXXI. törvény a vesztegetési bűncselekményeknél ezt a fogalmat a "költségvetési szerv" fogalmával váltotta fel. Ugyanakkor az "állami szerv" kifejezés a terrorcselekmény meghatározásában változatlanul megmaradt.

Az állami szerv fogalmának tartalma más jogszabályokból könnyen levezethető. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 74. §-ának b) pontja a törvény alkalmazása szempontjából a következőképpen határozza meg az állami szerv fogalmát: "állami szerv: a minisztériumok, az országos hatáskörű államigazgatási szervek, az ügyészség, a fegyveres erők (Magyar Honvédség és Határőrség), valamint a rendvédelmi szervek;" Ez a meghatározás azonban nem foglal magába minden állami szervet, és szűkebb, mint a Btk.-ban korábban szereplő fogalom, mivel nem tartalmazza az Országgyűlést, a bíróságokat, a helyi önkormányzatokat.

A terrorcselekmény szempontjából az "állami szerv" fogalomkörbe tartozó szervezetek meghatározásakor ennek megfelelően célszerűbb a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 1. §-ának (2) bekezdéséből kiindulni, amely azon szervezetek (jogi személyek) körét határozza meg, amelyek közhatalmi, államigazgatási funkciót gyakorló jellegüknél fogva nem tartoznak a törvény hatálya alá. Az ott felsorolt szervezetek, intézmények megfelelnek a Btk. korábbi értelmező rendelkezésének, ugyanakkor ez a meghatározás pontosabb, mint a Btk. korábbi fogalma.

Annak meghatározását tehát, hogy mely szervezetek tartoznak az állami szerv fogalma alá, a Javaslat a bírói gyakorlatra bízza, tekintettel arra, hogy az említett háttérjogszabályok ezen a területen megfelelő kiindulási alapot nyújtanak.

A b) pontban meghatározott célzat a lakosság megfélemlítése. A legújabb kori terrorcselekmények elkövetői sok esetben nem fogalmaznak meg konkrét követelést, nem kívánnak szert tenni semmilyen előnyre. Céljuk önmagában az, hogy országhatároktól függetlenül, folyamatosan nyomást gyakorolva az emberek tömegére, félelemben tartsák a lakosságot. Ezek a körülmények, valamint a kerethatározat ilyen rendelkezése indokolják e célzat megfogalmazását.

A kerethatározat terrorcselekményként határozza meg, ha a személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó, illetve fegyveres bűncselekményeket egy állam, vagy nemzetközi szervezet politikai, alkotmányos, gazdasági, vagy szociális rendjének megdöntése, vagy veszélyeztetése céljából követik el. A Javaslat ennek megfelelően, de figyelemmel a Btk. fogalomhasználatára is, illeszti be a terrorcselekmény tényállásába a 261. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti célzatot. Tekintettel arra, hogy a magyar állam alkotmányos rendjének megváltoztatására irányuló cselekmények a Btk. X. Fejezete szerinti állam elleni bűncselekményt valósíthatnak meg, a Javaslat csak a más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjének megváltoztatása, illetőleg nemzetközi szervezet működésének megzavarása céljából elkövetett személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó, illetve fegyveres bűncselekmények elkövetését minősíti terrorcselekménynek.

b) A Javaslat az új 261. § utolsó, (9) bekezdésének a) pontjában taxatíve felsorolja azokat a bűncselekményeket amelyek a Btk. 261. §-ának alkalmazási körében személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó, illetőleg fegyverrel kapcsolatos bűncselekményeknek tekintendők. A taxatíve felsorolt bűncselekményi kör természetesen eltér a Btk. 74. §-ához fűzött miniszteri indokolásban megjelölt bűncselekményi körtől, hiszen egyrészt ennek alapja a kerethatározat 1. cikke 1. bekezdésének rendelkezése, másrészt értelemszerűen a terrorcselekmény szempontjából nincsen jelentősége pl. a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknek.

A kerethatározat által felsorolt cselekmények döntő többségét a Btk. jelenleg is büntetni rendeli. Eszerint:

- a kerethatározat 1. cikke 1. bekezdésének a) pontja szerinti halált okozó személy elleni támadást a Btk. az emberölés (166. §), testi sértés [170. § (5) bekezdés], foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés [171. § (3) bekezdés], halált okozó szándékos közveszélyokozás [259. § (3) bekezdés], halált okozó légi jármű hatalomba kerítése [262. § (2) bekezdés] címén;

- a kerethatározat 1. cikke 1. bekezdésének b) pontja szerinti testi épség elleni támadást a Btk. a testi sértés (170. §), a személyi szabadság megsértése (175. §), a kényszerítés (174. §) és a rablás (321. §)címén;

- a kerethatározat 1. cikke 1. bekezdésének c) pontja szerinti emberrablás vagy túszejtés cselekményeket a Btk. az emberrablás (175/A. §) címén rendeli büntetni;

- a kerethatározat 1. cikke 1. bekezdésének d) pontja szerinti olyan cselekménynek, amely kormányzati intézmény, közintézmény, közlekedési eszköz, avagy infrastruktúrális létesítmény - ideértve az információs rendszert, a szárazföldi talapzaton létesített szilárd létesítményt, közterületet, vagy magánterületet is - súlyos megzavarása, és alkalmas az emberi élet veszélyeztetésére, vagy jelentős gazdasági veszteségek okozására a Btk.-ban a rombolás (142. §), a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény (184. §), a közérdekű üzem működésének megzavarása (260. §), vagy a rongálás (324. §) lehet a minősítése;

- a kerethatározat 1. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerinti légi, vízi, vagy egyéb tömegközlekedési, illetve áruszállító eszköz elfoglalása a Btk. szabályozásában, a légi jármű hatalomba kerítése (262. §) lenne, a további megjelölt járművekre vonatkozóan a Javaslat módosítja a Btk. 262. §-át;

- a kerethatározat 1. cikke (1) bekezdésének f) pontjában felsorolt magatartások - lőfegyver, robbanóanyag, illetve robbantószer, atomfegyver, biológiai fegyver, és kémiai fegyver előállítása, tartása, megszerzése, szállítása, raktározása, illetve felhasználása, valamint a kémiai és biológiai fegyverekkel kapcsolatos kutató-, illetve fejlesztő munka végzése -a Btk. szerint a visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (263. §), a visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (263/A. §), a fegyvercsempészet (263/B. §), a visszaélés radioaktív anyaggal (264. §), a visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (264/C. §) címén büntetendők;

- a kerethatározat 1. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti más életét veszélyeztető veszélyes anyag felszabadítása, tűz, áradás, vagy robbanás előidézése a Btk. alapján a közveszélyokozás (259. §) bűntettének felel meg;

- a kerethatározat 1. cikke (1) bekezdésének h) pontjában szereplő cselekmény - a víz, az áram, vagy más létfontosságú természetes erőforrás által biztosított ellátás megzavarása, vagy megszakítása, amely más életét veszélyezteti - a Btk-ban a közérdekű üzem működésének megzavarása (260. §) címen büntetendő.

Jól látható, hogy a kerethatározat értelmében büntetendővé nyilvánítandó magatartásokat többsége a Btk. szerint jelenleg is bűncselekmény, ezek - a szükséges új elemekkel kiegészítve - képezik tehát a Javaslat szerinti terrorcselekmény tényállásának tartalmát, amelyek felsorolására azonban jogtechnikai okokból az új tényállás (9) bekezdésében kerül sor.

E bűncselekmények természetesen továbbra is büntetendők terrorista célzat hiányában isl. A Javaslat szerint a célzat az, amely a terrorcselekményt elhatárolja a (9) bekezdésben felsorolt egyes bűncselekményektől, és egyben az alaki halmazatot látszólagossá teszi.

A kerethatározat 5. cikkének rendelkezése szerint a terrorcselekményt magasabb büntetéssel kell fenyegetni, mint az alapbűncselekményt, kivéve, ha a büntetési tétel az adott bűncselekményre a belső jog alapján a lehető legmagasabb. A felsorolt bűncselekmények között több olyan is van, amelyik a legmagasabb büntetési tétellel büntetendő, pl. emberölés súlyosabban minősülő esete. Mindezek alapján a terrorcselekmény büntetési tételét a Javaslat a hatályos Btk. által meghatározott legmagasabb büntetésben, a tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztésben határozza meg.

c) A Javaslat a Btk. 261. §-ának új (2) bekezdésében a jelenlegi Btk. 261. § (1) bekezdésének második fordulatában meghatározott elkövetési magatartásról rendelkezik. A Javaslat abból indul ki, hogy terrorista célzattal e bekezdésben szabályozott cselekmények továbbra is elkövethetők.

Erre figyelemmel a Javaslat ezt az elkövetési magatartást megtartja a hatályos szabályozásból és azt a (2) bekezdésben helyezi el.

d) A kerethatározat 6. cikke szerint a tagállamoknak azt is biztosítaniuk kell, hogy meghatározott esetekben legyen lehetőség a büntetés enyhítésére. Ennek eseteit tartalmazza a (8) bekezdés, amely szerint a büntetést korlátlanul lehet enyhíteni, ha az elkövető a terrorista tevékenységet abbahagyja, és a hatósággal együttműködve hozzájárul a bűncselekmény következményeinek megakadályozásához, enyhítéséhez, további elkövetők felderítéséhez.

e) A (4) bekezdés az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott terrorcselekmény előkészületét rendeli büntetni.

f) Az (5) bekezdés a terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetésének részint előkészületi jellegű meghatározását fogalmazza meg. A meghatározás tartalmazza a Btk. 18. §-ának (1) bekezdésében meghatározott előkészület-fogalom elemeit, ezért sui generis előkészületi bűncselekményi tényállásnak tekinthető; de az előkészületi jellegű magatartásokon kívül tartalmazza a terrorista csoport tevékenységének bármilyen egyéb módon való támogatását, ideértve az anyagi eszközök szolgáltatását vagy gyűjtését is.

Az e rendelkezéssel pönalizált bűncselekmény már a terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetésére felhívással vagy a közös elkövetésben való megállapodással, avagy bármilyen, az elkövetést könnyítő vagy segítő feltétel biztosításával megvalósulhat.

Az előkészületi jellegű elkövetési magatartások mellett szerepel a terrorista csoport tevékenységének "egyéb módon" történő támogatása is. Ez a fordulat arra utal, hogy a büntetendő magatartás nem közvetlenül a terrorista csoportban elkövetett terrorcselekményhez, hanem magához az ilyen csoport működéséhez kapcsolódik, és csak a csoporton kívül álló személy részéről valósítható meg, és már létező terrorista csoportot feltételez.

A terrorista csoport fogalmát a kerethatározat 2. cikke a következőképpen határozza meg:

"Ennek a kerethatározatnak az alkalmazásában a terrorista csoport kettőnél több személyből álló, egy ideje működő szervezett csoportot jelent, amely terrorcselekmények elkövetése végett összehangoltan működik. A szervezett csoport olyan csoportot jelent, amelyet nem véletlenszerűen, egy bűncselekmény azonnali elkövetésére hoztak létre, és amelyben nincs feltétlenül szükség formálisan meghatározott szerepekre a tagok számára, a tagság folyamatosságára vagy kiépített szervezetre."

A Javaslat a terrorista csoport fogalmát az új 261. § (9) bekezdésének b) pontjában a kerethatározat előbb említett rendelkezésének megfelelően határozza meg.

Amennyiben a terrorcselekményt terrorista csoportban követik el, (tehát nem csak az (5) bekezdésben meghatározott előkészületi jellegű magatartások valósulnak meg, hanem a bűncselekmény legalább kísérleti szakaszba lép) a bűnszervezet hasonló fogalmára tekintettel a Btk. bűnszervezetre vonatkozó általános részi rendelkezései megfelelően alkalmazandók.

Az anyagi eszközök szolgáltatásának büntetendővé nyilvánítását a terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 54. ülésszakán, 1999. december 9-én elfogadott nemzetközi egyezmény rendelkezéseivel való összhang megteremtése érdekében, a 2001. évi LXXXIII. törvény 8. §-ának (1) bekezdése iktatta be a terrorcselekmény tényállásába.

A Javaslat ezt egészíti ki azzal, hogy büntetendővé nyilvánítja az anyagi eszközök gyűjtését is, tekintettel arra, hogy az egyezmény ezt is megköveteli. Az anyagi eszközök gyűjtése nem szükségképpen jelenti azt, hogy az elkövető azt a terrorcselekmény elkövetéséhez szolgáltatja is, tehát elképzelhető, hogy ezen anyagi eszközök nem kerülnek felhasználásra a terrorcselekmény elkövetéséhez, azokat pusztán arra szánták. A terrorizmus elleni fokozottabb fellépés indokolttá teszi a büntetőjogi felelősség megteremtését a cselekmény már e korai szakaszában is.

g) A (6) bekezdés az (5) bekezdésben meghatározott bűncselekménnyel kapcsolatban - hasonlóan a bűnszervezetben részvétel szabályozásához [Btk. 263/C. § (2) bek.] - büntethetőséget megszüntető okot határoz meg.

h) A terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés (7) bekezdés szerinti büntetendővé nyilvánításának alapja a kerethatározat 1. cikke 1. bekezdésének i) pontjában kifejezett kívánság. Ennek megfelelően rendelkezik a büntetendővé nyilvánításról a javaslat.

A (8) bekezdés a hatályos szabályozással azonos módon büntetendővé nyilvánítja a feljelentés elmulasztását.

i) A kerethatározat 3. cikke szerint: "Minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a terrorista tevékenységgel összefüggésben elkövetett bűncselekmények az alábbi bűncselekményekre is kiterjedjenek:" a hamis-közokirat készítése, lopás súlyosabban minősülő esete, a zsarolás, ha ezek célja terrorcselekmények elkövetése."

A kerethatározat tehát e három bűncselekményt külön, mint a terrorcselekmény előkészületét büntetni rendeli, ha azokat abból a célból követi el az elkövető, hogy később terrorcselekményt valósítson meg. A Javaslat az új rendelkezés (4) bekezdésében a terrorcselekmény előkészületét - a hatályos szabályozáshoz hasonlóan - büntetni rendeli, ennek megfelelően indokolatlan lett volna kiemelten nevesíteni egyes bűncselekményeket, a terrorcselekmény előkészületeként.

A 16. §-hoz

A Btk. 262. §-a jelenleg kizárólag a légi jármű "elfoglalását" nyilvánítja büntetendővé, ugyanakkor a Javaslat 13. §-ához fűzött indokolás 3. pontjában említett kerethatározat 1. cikke 1. bekezdésének e) pontja a "légi, vízi, vagy egyéb tömegközlekedési, illetve áruszállító eszköz elfoglalása" cselekményeket kívánja - a megfelelő célzattal - terrorcselekményként büntetni.

Tekintettel arra, hogy a hatályos Btk. a vízi, egyéb tömegközlekedési, illetve áruszállító jármű elfoglalását sem e tényállásban, sem egyéb tényállásaiban nem rendeli büntetni, a Javaslat kiegészíti a légi jármű hatalomba kerítésének tényállását, igazodva a Btk. szóhasználatához a vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési, illetve tömeges áruszállításra alkalmas jármű elfoglalásának cselekményével.

A 17. §-hoz

1. A Javaslat az Általános Indokolásban részletesen kifejtett célok elérése érdekében koncepcionálisan alakítja át a visszaélés kábítószerrel (Btk. 282-282/A. §), a kóros szenvedélykeltés (Btk. 283. §), illetve a kábítószer készítésének elősegítése (Btk. 283/A. §) meghatározásait. A Javaslat a differenciált szabályozás érdekében külön-külön szabályozza a fogyasztói (Javaslat szerinti Btk. 282. §) és a terjesztői (Javaslat szerinti 282/A. §) elkövetési magatartásokat.

A Javaslat szerint önálló és egységes büntetőjogszabály védi a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyeket a kábítószerrel és a kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyaggal, illetőleg szerrel való visszaéléssel szemben (Javaslat szerinti 282/B. §). Ez egyúttal azt jelenti, hogy a Btk. jelenlegi 283. §-a szerinti kóros szenvedélykeltés bűncselekménye tárgytalanná válik.

Továbbra is enyhébb megítélés alá esik, ha a kábítószerrel visszaélést kábítószerfüggő személy követi el. (Javaslat szerinti 282/C. §).

A Btk. 282. §-ában és 282/A. §-ában szereplő elkövetési magatartások bármelyikének megvalósítása akkor bűncselekmény, ha a "hatósági előírások megszegésével" történik. A Btk.-ba az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel beiktatott "Visszaélés teljesítményfokozó szerrel vagy módszerrel" elnevezésű bűncselekményt (Btk. 283/B. §) az Alkotmánybíróság 47/2000. (XII. 14.) AB határozata viszont többek között azért is nyilvánította alkotmányellenesnek, mert a tényállási elemként szereplő "hatósági előírás megszegése" bizonytalan jogfogalom, amely olyan jogbizonytalanságot eredményez, amely nem egyeztethető össze a jogállamiság követelményével.

A hivatkozott AB határozatra figyelemmel módosítja a Javaslat a 282. § szövegezését, akként, hogy az adott elkövetési magatartás akkor büntetendő, ha az hatósági engedély nélkül történik. Ennek megfelelő a 282/A. §, a 282/B. § és a 282/C. § azonos tényállási elemének szövege is.

2. A "kábítószert fogyaszt" elkövetési magatartásként a Büntető Törvénykönyvbe iktatása az 1998. évi Btk. módosítás alkalmával szükségtelen volt, bizonyos esetekben jogértelmezési problémákat eredményezett.

Az 1998. évi módosítás indokolása szerint a fogyasztás tiltásával a jogalkotói szándék arra irányult, hogy "legyen egyértelműbb a fogyasztás el nem fogadhatósága." Az epidemiológiai helyzet arra utal, hogy a szándék nem valósult meg, ráadásul az új elkövetési magatartás akadályává vált a kábítószer-fogyasztás visszaszorítását szolgáló gyógyító és egyéb büntetőjogon kívüli eszközök igénybevételének, azaz gátolja a Nemzeti Stratégia 3. számú fő céljának megvalósítását.

Részben a jogbiztonság követelményére tekintettel, részben - az Általános Indokolásban már említett - Nemzeti Stratégia 3. fő céljának megvalósítása érdekében a keresleti-oldali jelenségekkel, illetve a kábítószerfüggő személlyel kapcsolatos új tényállásokban (282. §, 282/B. §, 282/C. §) nem jelenik meg a "kábítószert fogyaszt" elkövetési magatartás. Ez nem azt jelenti, hogy a kábítószer-fogyasztás ne lenne változatlanul büntetendő cselekmény: a "megszerez", "tart" elkövetési magatartások révén továbbra is büntetendő a fogyasztás és büntethető a kábítószer-fogyasztó, ezzel a Javaslat visszatér az 1999. március 1. előtti állapothoz.

3. A Javaslat a fegyveresen történő elkövetést mint minősített esetet elhagyja, mivel a fegyveres előállítás, termesztés, megszerzés, tartás gyakorlatban történő előfordulásának esélye igen csekély, a kábítószer csempészet, azaz az országba való behozatal, illetve az onnan történő kivitel esetén pedig a kábítószerrel visszaéléssel halmazatban megállapítható a fegyvercsempészet (Btk. 263/B. §) vagy a lőfegyverrel visszaélés (Btk. 263/A. §) is.

Ugyanakkor új minősített esetként kerül be a tényállásba az üzletszerűség mellé a bűnszövetségben történő elkövetés, amennyiben a bűnszervezetben történő elkövetés nem lenne megállapítható.

A Javaslat elhagyja a minősített esetek köréből a hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként történő elkövetést, mivel ez a körülmény az elkövetés egyéb körülményeitől függő büntetési tételkereteken belül értékelhető.

A Javaslat a fogyasztói elkövetési magatartások esetében a jelentős mennyiségű kábítószerre történő elkövetés büntetési tételkeretét a differenciálás jegyében egy fokozattal enyhíti (öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés helyett, öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés). Ugyanakkor szükséges az elkövetési magatartások között a súlyosságuk szerint differenciálni a büntetési tételkeretek meghatározásakor, ezért helyénvaló, hogy a fogyasztói típusú elkövetési magatartások esetén a büntetési tétel a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélésnél legalább egy fokozattal enyhébb legyen, mint a terjesztői típusú magatartásoknál.

4. A Javaslat az előkészületet, mind a fogyasztói, mind a terjesztői magatartásokat szankcionáló, mind a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személy védelmét sui generis biztosító tényállások esetében külön-külön szankcionálja. Ez a megoldás magába foglalja a hatályos szabályozás szerinti Btk. 282. §-a (7) bekezdésében, (9) bekezdésének b) pontjában, valamint a 283/A. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt előkészületi magatartásokat.

A Javaslat a hatályos szabályozásnak megfelelően az adott elkövetési magatartáshoz kapcsolt szankcióval azonosan fenyegeti azt, aki a bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.

A Javaslat az egyes tényállásoknál önállóan szabályozza privilegizált esetként, ha a bűncselekményt csekély mennyiségű kábítószerre követik el.

A Javaslat a csekély és jelentős mennyiség határának a Btké. 23. §-ában szabályozott mértékét nem módosítja.

A 18. §-hoz

1. A Javaslat az Általános Indokolásban kifejtett célok megvalósítása érdekében önálló rendelkezésekben szabályozza a terjesztői típusú magatartásokat. A Javaslat fenntartja azt az elvet, amely szerint a terjesztői magatartásokat súlyosabban ítélendők meg, mint a fogyasztói magatartások.

A minősített esetek köréből - a hatályos szabályozáshoz képest - a Javaslat elhagyja az üzletszerűséget, mivel az a terjesztői magatartások esetében felesleges, hiszen a forgalomba hozatal, illetve a kereskedelem azt magába foglalja, míg az üzletszerű kínálás vagy átadás nem életszerű, illetve az már kereskedelmet, illetve forgalomba hozatalt jelent. Ugyanakkor ide is beiktatásra kerül a bűnszövetségben történő elkövetés mint minősített eset.

A Javaslat az 1998. évi L. törvénnyel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt Egyezmény 3. cikke 5 e. pontjának rendelkezéséhez igazítja a hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként történő elkövetésre vonatkozó minősített esetet. Az Egyezmény előbb említett pontja abban az esetben rendeli a közhivatalt betöltő személy által elkövetett kábítószerrel visszaélést súlyosabban büntetni, ha a bűncselekmény elkövetése e minőségéhez kötődik. Erre tekintettel a Javaslat az "e minőségét felhasználva" fordulattal egészíti ki a vonatkozó minősített esetet.

A Javaslat, tekintettel arra, hogy a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek kábítószerrel való visszaéléssel szembeni speciális védettségéről önálló tényállásban rendelkezik, a Javaslattal módosított 282/A. § vonatkozásában csak a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek vagy a büntetés-végrehajtási szervezet létesítményében elkövetett bűncselekményt rendeli súlyosabban büntetni.

2. A terjesztői típusú magatartásoknál a jelentős mennyiségre történő elkövetés esetében a jelenlegi tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytiglani szabadságvesztést a Javaslat eltúlzottnak tartja, helyette öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni ezt a cselekményt.

A Javaslat a terjesztői típusú magatartások esetében is büntetni rendeli az előkészületet, ugyanakkor a szabályozás differenciáltabb a hatályos rendelkezéseknél, mivel a jelentős mennyiséggel történő kábítószerrel visszaélés esetén a hatályosnál szigorúbban, öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a terjesztői magatartáshoz kapcsolódó előkészületet.

A bűncselekmény elkövetéséhez történő anyagi eszközök szolgáltatását büntetni rendeli a Javaslat. A csekély mennyiségre történő elkövetés ebben az esetben is privilegizált esetet jelent, ugyanakkor a Javaslat itt is differenciál, mivel ha a kábítószerrel visszaélést csekély mennyiségre ugyan, de minősített esetet megvalósítva követik el, akkor a cselekmény szigorúbb büntetési tétellel fenyegetett.

A 19. §-hoz

1. A Javaslat önálló és egységes tényállásban védi a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyeket a kábítószerrel és a kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyaggal, illetőleg szerrel való visszaéléssel szemben. A Javaslattal beiktatott 282/B. § (1)-(3) bekezdése a hatályos Btk. 282. § (3) bekezdése f) pontjának és (4) bekezdésének önálló tényállásban történő megfogalmazását jelenti. Ennek indoka a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek különös védelmének, valamint azon elkövetési helyek, amelyek szorosan kapcsolódnak az ilyen személyekhez, egy tényállásban történő szabályozása.

Az (1) bekezdés a Javaslattal módosított 282. §-ban felsorolt fogyasztói magatartásokat rendeli az ott szabályozottnál súlyosabban büntetni, ha azokat, illetve azok valamelyikét tizennyolcadik életévét betöltött személy, tizennyolcadik életévét még be nem töltött személy felhasználásával követi el.

2. A (2) bekezdés a) pontja a kábítószer kínálását vagy átadását rendeli a Javaslattal módosított 282/A. § (1) bekezdésénél súlyosabban büntetni, amennyiben tizennyolcadik életévét betöltött személy, tizennyolcadik életévét még be nem töltött személynek ad át vagy kínál kábítószert. A tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek közötti terjesztés a Javaslat szerinti 282/A. § alapján értékelendő, ebben az esetben azonban figyelemmel kell lenni a fiatalkorúakra vonatkozó általános részi rendelkezésekre [Btk. 110. § (1)-(4) bek.].

A (2) bekezdés b) pontja az elkövetés helyének szempontjából biztosít speciális védettséget és szankcionálja a Javaslat szerinti 282/A. § (1) bekezdésénél súlyosabban a tényállásban felsorolt intézmények területén a kábítószer kínálását, átadását, forgalomba hozatalát, illetve az azzal való kereskedést. Az elkövető bárki lehet, nem csak az (1) bekezdésben meghatározott speciális alany és a minősített eset megvalósításához nem szükséges, hogy az elkövetéshez tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt használjanak fel.

A (2) bekezdés c) pontja az (1) bekezdés minősített esetét határozza meg, amennyiben az ott szereplő cselekményeket bűnszövetségben követik el.

A (4) bekezdés ebben az esetben is büntetni rendeli a bűncselekmény előkészületét.

3. A (3) bekezdés a) pontja súlyosabban rendeli büntetni az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt, ha azt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el, b) pontja pedig - igazodva az új 282/A. §-ban meghatározott minősített esetekhez - súlyosabban rendeli büntetni a (2) bekezdés a) illetve b) pontjában meghatározott cselekményt, ha azt bűnszövetségben, illetve hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként követik el.

4. A (5) bekezdés a Btk. 283. §-ában szabályozott kóros szenvedélykeltés tényállását illeszti a Javaslat szerinti 282/B. §-ába, lényegében azonos tartalommal.

A bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközök szolgáltatását a Javaslat büntetni rendeli. A csekély mennyiségre történő elkövetés ebben az esetben is privilegizált esetet jelent, de a Javaslat itt is differenciál: mivel ebben a körben a tipikus elkövetési forma a csekély mennyiséggel történő ún. "beetetés", a (2) bekezdés, illetve a (3) bekezdés b) pontja esetén a csekély mennyiségre történő elkövetést a hatályos szabályozásnál súlyosabban, három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűntettként határozza meg.

A 20. §-hoz

A Javaslat a kábítószerfüggő személyekre vonatkozó speciális szabályozást tartalmilag lényegében szó szerint átveszi a hatályos Btk. 282/A. §-ának (1)-(5) bekezdéséből. A tartalmi különbség abból fakad, hogy a Javaslat az Általános Indokolásban, valamint a 16. §-hoz fűzött indokolásban részletesen kifejtett okok alapján nevesítve nem bünteti a "fogyasztást".

A 21. §-hoz

1. A Javaslat kiterjeszti a büntethetőség alóli elterelés lehetőségét a kábítószer-függőnek nem minősülő elkövetők enyhébb súlyú cselekményeire is (283. §).

A Btk. 1998. évi módosítása csak a kábítószerfüggő elkövetőkre korlátozta az 1993. évi XVII. törvénnyel bevezetett elterelés lehetőségét. Az 1993. évi XVII. törvénnyel bevezetett büntethetőséget megszüntető ok szerint nem volt büntethető az, aki csekély mennyiségű kábítószert saját használatára termeszt, állít elő, megszerez vagy tart, illetve kábítószer fogyasztásával összefüggő - két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő - bűncselekményt követett el, feltéve, hogy az első fokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószerfüggőséget megelőző vagy gyógyító kezelésben részesült.

Az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítás kiindulópontja a törvény indokolása szerint az volt, hogy "akinek a büntetőjog valójában diverziós (elterelési) lehetőséget biztosítani kíván, az a kábítószerfüggőség állapotába eljutott kábítószerfogyasztó. Ettől különbözik a kábítószert pusztán élvezni akaró fogyasztó." Ez a kiindulópont azonban téves, nem támasztja alá sem az eltereléssel kapcsolatos történeti értelmezés, sem a vonatkozó ENSZ egyezmények, azaz a New Yorkban, 1961. március 30-án kelt, és az 1965. évi IV. törvényerejű rendelettel kihirdetett, Egységes Kábítószer Egyezmény, sem a Bécsben, 1971. február 21-én aláírt, és az 1979. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett a pszichotróp anyagokról szóló, egyezmény, sem az 1988. december 20-án, Bécsben kelt, és az 1998. évi L. törvénnyel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni egyezmény.

2. Büntetőjogunkban már az 1978. évi IV. törvény 1979. július 1-jén hatályba lépett eredeti szövege is hangsúlyozta a fogyasztók és kereskedők visszaéléseinek eltérő büntetőjogi megítélését. Az ennek érdekében a 282. §-ban szereplő privilegizált eset - az (5) bekezdés - miniszteri indokolása szerint az "(5) bekezdés külön kívánja választani egymástól a kábítószer áldozatait és haszonélvezőit. A törvény szigorának az utóbbiak ellen kell érvényesülnie. Az előbbiek esetében sem mellőzhető ugyan - a visszatartás érdekében - a büntetés fenyegetése, de ennek minőségileg enyhébbnek kell lennie." Ezt a minőségileg más elbírálást teremtette meg az 1993. évi XVII. törvény 61. §-a, amely a Btk.-ba iktatta, büntethetőséget megszüntető okként a 282/A. §-t mint a kábítószer-fogyasztó (akár alkalmi, akár rendszeres, akár függő) elkövetővel szemben alkalmazható elterelési lehetőséget.

A rendelkezéssel összefüggő indokolás szerint a módosítás "szigorítja a kábítószer kínálati oldalán szereplőkkel (előállítók, forgalmazók) szembeni szabályokat. Ugyanakkor lehetővé kívánja tenni a büntetőjogi útról való elterelést a fogyasztók esetében, ha önkéntes gyógykezelésnek vetik alá magukat. Ebben az esetben nagyobb társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a kábítószer-élvező gyógykezeltesse magát, mint hogy a kisebb súlyú bűncselekmény miatt büntetést szabjanak ki vele szemben. A szenvedély önkárosító szokása ellenében a büntetés kevésbé hatékony eszköz, mint a gyógyítás."

Az indokolás továbbá kiemelte, hogy az elterelésre vonatkozó új rendelkezések "összhangban vannak a nemzetközi egyezményekkel is".

3. Ezek az egyezmények az ENSZ korábban már említett kábítószer-problémával kapcsolatos egyezményei. A büntetőeljárás alternatívájaként ajánlott elterelés intézményével kapcsolatban közös jellemzője mindhárom egyezménynek, hogy az alkalmazás lehetőségét nem szűkíti a kábítószerfüggő elkövetőkre, hanem biztosítani javasolja azt általában a "visszaélők" illetve elkövetők számára a fogyasztással összefüggő kisebb súlyú bűncselekmények esetén. (1961. évi Egységes Kábítószer Egyezmény 36. Cikkének 1. b) pontja, 1971. évi Pszichotrop anyagokról szóló Egyezmény 22. Cikkének 1. b) pontja, illetve a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni bécsi Egyezmény 3. Cikkének 4. c) és d) alpontjai).

A történeti értelmezés eredményével és az idézett ENSZ dokumentumok vonatkozó rendelkezéseivel egyaránt összhangban van a Javaslat szerinti 283. §.

4. A Javaslat differenciáltan terjeszti ki a büntethetőséget megszüntető ok alkalmazásának lehetőségét, és a Javaslat szerinti 283. § értelmében a következő esetekben biztosítja:

a) a csekély mennyiségre, illetve csekély mennyiségre 18. életévét be nem töltött személy felhasználásával saját használatra elkövetett termesztés, előállítás, megszerzés, tartás,

b) az együttes kábítószer fogyasztás alkalmával történő, csekély mennyiségre elkövetett kínálás, átadás, de 18. életévét be nem töltött személynek, illetve oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, közművelődési feladatok ellátására rendelt épület területén, vagy annak közvetlen környezetében történő kínálás vagy átadás esetén csak a 21. életévét meg nem haladott elkövető vonatkozásában,

c) a kábítószerfüggő személy által a jelentős mennyiséget el nem érő mennyiségre elkövetett, saját használatra történő termesztés, előállítás, megszerzés, tartás, csempészet, illetőleg a csekély mennyiségre, együttes kábítószer fogyasztás alkalmával elkövetett kínálás, átadás, valamint

d) aki a 283. § e) pontjának 1. alpontjában meghatározott bűncselekménnyel összefüggésben - két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő - más bűncselekményt követett el.

A büntethetőséget megszüntető ok a Javaslat szerinti 283. § a) és b) pontjában szabályozott esetben a "saját használatra" célzat tényállási elem. Ez csak akkor kerülhet megállapításra, ha ez a tényállási elem is kétséget kizáróan bizonyított. A Be. 61. §-ának (4) bekezdése értelmében ugyan a kétséget kizáróan nem bizonyított tény az elkövető terhére nem értékelhető, de ebben az esetben nem a büntethetőséget megalapozó tényelemről van szó, hanem a büntethetőség akadályát képező ténykomplexum egyik eleméről, és ezt az elemet tehát bizonyítani kell.

A Javaslat szerinti 283. § c) és d) pontja, valamint e) pontjának 2. alpontja kizárólag abban az esetben biztosítja az elterelés lehetőségét, ha a kínálás vagy átadás együttesen történő kábítószer-fogyasztás alkalmával történik. Ebben az esetben a Javaslat tekintettel van arra a gyakorlatban tipikusnak nevezhető kriminálmorfológiai jelenségre, amikor is a kábítószer fogyasztás egy társaságon belül közösen történik, például több ember közösen szív el egy szál marihuánás cigarettát. Ugyanakkor az "elterelés" nem alkalmazható már abban az esetben sem, ha kínálás vagy átadás a későbbi együttes kábítószer-fogyasztás céljával történik, illetve értelemszerűen akkor sem, ha a kínálás vagy átadás egyben kereskedelmet vagy forgalomba hozatalt is jelent.

A 22. §-hoz

A Btk. 283/A. §-ának hatályos (1) és (2) bekezdését a Javaslattal módosított Btk. 282. §-ának (3) bekezdése lefedi, erre figyelemmel szükséges a Btk. 283/A. §-ának és az azt megelőző alcímnek a módosítása. A Javaslattal módosított 283/A. §-a (1) bekezdésének szövege megegyezik a Btk. hatályos 283/A. §-a (3) bekezdésének szövegével. A Javaslat szerinti 283/A. § (2) bekezdése pedig a lehetséges elkövetési magatartásoknak megfelelően pontosítja, hogy az elkövetőnek mit kell tennie ahhoz, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás alól mentesüljön. Mivel az nem várható el, hogy a forgalomba hozott, másnak átadott, felhasznált, és így a birtokából kikerült anyagot a hatóságnak átadja, ebben az esetben a Javaslat azt írja elő, hogy az adott elkövető az ilyen anyag tekintetében a kábítószer készítésének elősegítésében résztvevő más személy kilétének megállapítását lehetővé tegye.

A 23. §-hoz

1. A Javaslat a Btk. 286/A. §-a (2) bekezdésének módosításával meghatározott jogszabályra történő utalással pontosabban határozza meg, hogy a Btk. 282-283. §-ainak alkalmazásában mit kell kábítószeren érteni. Ezeket az anyagokat a kábítószerek tekintetében az 1/1968. (V. 2.) BM-EüM együttes rendelet 1-2. melléklete, míg a pszichotróp anyagok tekintetében a 4/1980. (VI. 24.) EüM-BM együttes rendelet melléklete határozza meg.

2. A Javaslat a Btk. 286/A. §-át új (3) bekezdéssel egészíti ki, amely a Javaslattal módosított Btk. 283/A. § vonatkozásában a kábítószerhez hasonlóan, meghatározott jogszabályra történő utalással határozza meg, hogy mely anyagokat kell a "kábítószer előállításához használt vegyi anyagon" érteni. Ezek az anyagok a 272/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének 1. és 2. kategóriájába tartozó anyagok. Azzal, hogy a Javaslat az értelmező rendelkezésben pontosabb utalással határozza meg a kábítószer előállításához használt anyag fogalmát, nem változtat a 2001. évi CXXI. törvény 53. §-ának indokolásában kifejtett azon állásponton, hogy ilyen anyagon csak az előbb említett kormányrendelet 1. számú mellékletének az 1. és 2. kategóriájában felsorolt anyagot kell érteni.

A 24. §-hoz

A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Adtv.) és az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény, továbbá az ehhez kapcsolódó egyéb törvények módosításáról szóló, jelen Javaslattal párhuzamosan az Országgyűlés elé benyújtandó törvényjavaslat a közérdekű adatok nyilvánosságának minél teljesebb érvényesülése érdekében, különös tekintettel a költségvetési pénzek felhasználásának és a közvagyonnal való gazdálkodásnak az átláthatóságára - többek között - módosítja az Adtv. 19. §-át. A módosítás értelmében az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy köteles elősegíteni a közvélemény gyors és pontos tájékoztatását a költségvetésükre, a vagyonkezelésükre, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők és magánszervezetek és személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan. Ezzel egyidejűleg módosul a Ptk. is, bevezetve a közérdekből nyilvános adat fogalmát, amely a szükséges nyilvánosságot teremti meg a magánszféra területén.

Ennek érdekében a törvényjavaslat részletesen szabályozza, hogy az előbb említett kötelezettség teljesítése érdekében milyen jellegű adatok nyilvánosságra hozatala nem minősül az üzleti vagy banktitok, illetve egyéb más magántitok sérelmének.

Erre figyelemmel a Javaslat új a) ponttal egészíti ki az üzleti titok és a banktitok megsértésének tekintetében a Btk. 300/B. §-át, illetve az értékpapírtitok megsértése tekintetében a Btk. 300/D. §-ának (3) bekezdését, amely kimondja, hogy a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben előírt bejelentési kötelezettség teljesítéséhez hasonlóan, nem büntethető az üzleti, a bank- illetve az értékpapír titok megsértése miatt, az, aki a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.

A 25. §-hoz

1. Az Európai Unió Tanácsa által a nem készpénzes fizetőeszközök hamisítása és az ilyen fizetőeszközökkel elkövetett csalás elleni küzdelemről szóló, 2001. május 28-án kibocsátott kerethatározat 1. cikkének a) pontja határozza meg a "fizetőeszköz" fogalmát az alábbiak szerint: "a törvényes fizetőeszközöktől (bankjegyektől és érméktől) különböző materiális dokumentum, amely birtokosának, illetve felhasználójának speciális jellegénél fogva lehetővé teszi, önmagában vagy más (fizető)eszközzel együtt, pénz vagy pénzérték átutalását, úgy mint pl.: hitelkártyák, eurocheque kártyák, pénzügyi intézmények által kibocsátott más kártyák, utazási csekkek, eurocsekkek, egyéb csekkek és váltók, amelyek például formájukkal, kódolásukkal vagy aláírással védettek a másolás, vagy csalárd felhasználás ellen"

A kerethatározat 2. cikkének b) pontja értelmében a következő cselekményeket kell büntetendővé nyilvánítani legalább a hitelkártyák, eurocsekk kártyák, pénzügyi intézmények által kibocsátott más kártyák, utazási csekkek, eurocsekkek, egyéb csekkek és váltók tekintetében: "csalárd felhasználás céljából hamis fizetőeszköz előállítása, vagy fizetőeszköz meghamisítása"

2. A bank- és hitelkártyák esetében a bankkártya-hamisítás hatályos tényállása megfelel a kerethatározat fent említett rendelkezésének, azonban a váltó és csekk esetében a csalárd felhasználás céljából történő hamisítás - az elkövetés körülményeitől, az okozni kívánt kár nagyságától függően - a visszaélés csekkel, váltóhamisítás, illetve a csalás előkészületét valósíthatja meg, amely egyik esetben sem büntetendő.

A kerethatározatban foglalt elvárások teljesítése érdekében a Javaslat a bankkártya-hamisítás tényállását úgy módosítja, hogy az a bankkártya mellett a váltóra és a csekkre is kiterjedjen. Ennek érdekében a tényállásba illeszti a "készpénz-helyettesítő fizetési eszköz" fogalmát, úgy, hogy a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 2. számú mellékletének 5.a) pontjában meghatározott fogalom a Javaslat 27. §-ával a Btk.-ba illesztett új értelmező rendelkezéssel a csekkek és a váltók minden formájára kiterjedjen, feltéve, hogy a Hpt. szerinti készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, illetve a csekk vagy váltó a másolással, hamisítással vagy jogosulatlan felhasználással szemben védett.

A Hpt. 2. számú mellékletének 5.a) pontja szerint: "készpénz-helyettesítő fizetési eszköz: elektronikus fizetési eszköz, csekk vagy egyéb dolog, amely birtokosa számára lehetővé teszi, hogy pénzügyi intézménnyel szemben fennálló valamely pénzkövetelésével rendelkezzék, annak terhére készpénzt vegyen fel vagy áruk, illetőleg szolgáltatások ellenértékét kiegyenlítse.

Az elektronikus fizetési eszköz fogalmát a pénzforgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 232/2001. (XII. 10) Korm. rendelet 2. §-a (1) bekezdésének i) pontja határozza meg a következők szerint: "a távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz és az elektronikus pénzeszköz, amely a Hpt. 2. számú melléklete I. fejezetének 5. pontjában említett készpénz-helyettesítő fizetési eszköz. Nem minősül elektronikus fizetési eszköznek az olyan eszköz, amely legfeljebb egy jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni vállalkozó áruja vagy szolgáltatása ellenértékének kiegyenlítésére alkalmas"

A távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz és az elektronikus pénzeszköz fogalmát ugyanezen kormányrendelet 2. §-a (1) bekezdésének g) illetve h) pontja határozza meg a következőképpen:

"g) távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz: az az eszköz, amellyel birtokosa - rendszerint személyazonosító kód, illetőleg más hasonló azonosító használata révén - rendelkezhet a hitelintézettel szemben fennálló bankszámla-követeléséről vagy a hitelintézet által nyújtott hitellehetőségéről. Ilyen különösen a bankszámla-követeléssel való rendelkezést biztosító fizetési kártya (bankkártya), valamint a bankszámla-követelésről való rendelkezést telefon vagy számítógép útján biztosító egyéb eszköz;

h) elektronikus pénzeszköz: az a távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköznek nem minősülő, újratölthető fizetési eszköz - akár értéktároló kártya, akár számítógép-memória -, amelyen értékegységek elektronikus úton tárolhatók, lehetővé téve a birtokosnak azt, hogy az értékegységek átadásával közvetlen fizetési műveleteket végezzen;"

Ugyanakkor a Hpt. által meghatározott fogalom csak a pénzügyi intézmény által kibocsátott, a pénzügyi intézménnyel szemben fennálló követelés feletti rendelkezési jogot biztosító eszközként határozza meg a készpénz-helyettesítő fizetési eszközt, ezért a csekk illetve a váltó számos formája nem vonható ezen értelmező rendelkezés alá. Ezért van szükség a Btk. vonatkozó rendelkezései tekintetében önálló, a Hpt. fogalmánál a készpénz-helyettesítő fizetési eszközre vonatkozóan tágabb fogalom-meghatározásra.

Az iménti fogalom meghatározásokból világos, hogy a bevezetett készpénz-helyettesítő fizetőeszköz javasolt fogalma jóval tágabb, mint a korábbi bankkártya fogalom és teljes egészében fedi a nem készpénz fizetőeszközök azon körét, amelyet a kerethatározat megkíván, sőt bizonyos szempontból tágabb annál, mivel magába foglalja az "elektronikus pénzeszközöket" is (pl.: elektronikus pénztárca).

A Javaslat a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításánál megtartja a bankkártya-hamisítás Btk. 313/B. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott elkövetési magatartásokat, valamint a büntetési tételkereten sem változtat. A büntetési tételkeret megfelel a kerethatározat 6. cikkében foglalt azon rendelkezésnek, amely szerint a kerethatározatban foglalt bűncselekményeket hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal kell sújtani, amely legalább a súlyos esetekben olyan mértékű szabadságvesztés, amely lehetővé teszi a kiadatást.

A Javaslat ugyanakkor az új tényállásból elhagyja a bankkártya-hamisítás Btk. 313/B. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt elkövetési magatartást, amely a hamis vagy hamisított bankkártya megszerzését rendeli a hamisításhoz hasonlóan büntetni.

3. A kerethatározat 2. cikkének b) pontja büntetni rendeli a hamis vagy hamisított bankkártya megszerzését, amelyet a Javaslat sem hagy büntetlenül, azonban ez az elkövetési magatartás nem hamisítást jelent, hanem inkább a hamis vagy hamisított bankkártyával történő visszaélés egyik formája. Ennek megfelelően azt a Javaslat a 25. §-sal módosított Btk. 313/C. §-ában készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélésként rendeli büntetni.

A Javaslat a Btk. 313/B. §-ának (2) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezésből elhagyja a csekkgarantáló kártyához tartozó csekkre utalást, mivel a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz fogalma alá tartozik minden fajta csekk, így a csekkgarantáló kártyához tartozó csekk is, ezért az erre történő utalás szükségtelen.

4. A 2001. évi CXXI. törvény 66. §-a bankkártyával azonos védelem alá helyezte a valamely gazdálkodó szervezet által kibocsátott olyan kártyát, amely a kibocsátó áruja vagy szolgáltatása ellenértékének kiegyenlítésére alkalmas. Az ilyen kártyák tekintetében a Hpt. kifejezetten utal arra, hogy az ún. kereskedői kártyák kibocsátása nem minősül pénzügyi szolgáltatásnak, ugyanakkor a 2001. évi CXXI. törvény e §-hoz fűzött indokolása szerint a "kereskedői kártyák kereskedelmi forgalomban való mind szélesebb körű elterjedése indokolja a büntetőjogi védelem kiterjesztését". Ennek megfelelően a Javaslat ezt a védelmet - különös tekintettel arra, hogy ez a módosítás 2002. április 1-jén lépett hatályba - továbbra is indokoltnak tartja fenntartani.

A Javaslat a bankkártya hamisítás hatályos szövegének megfelelően továbbra

is megtartja a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása esetében is az előkészület büntethetőségét.

A 26. §-hoz

1. Az említett kerethatározat 2. cikkének

a) pontja a fizetőeszköz ellopását vagy más jogellenes eltulajdonítását,

c) pontja csalárd felhasználás céljából a lopott, a jogtalanul eltulajdonított, a hamis vagy hamisított fizetőeszköz átvételét, megszerzését, szállítását, birtoklását, vagy más személynek történő eladását vagy átadását,

d) pontja pedig a lopott, a jogtalanul eltulajdonított, a hamis vagy hamisított fizetőeszköz csalárd felhasználását rendeli büntetni.

A Javaslat a Btk. 313/C. §-ában szabályozott bankkártyával visszaélés tényállását kiterjeszti a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökre, így többek között a csekkre és a váltóra is. Ezzel egyidejűleg a Javaslat - a párhuzamos szabályozás és az indokolatlan minősítési problémák elkerülése érdekében - hatályon kívül helyezi a fedezetlen bankkártya felhasználása (Btk. 312/A. §), a visszaélés csekkel (Btk. 313. §) valamint a váltóhamisítás (Btk. 313/A. §) tényállását.

2. A Btk. 312/A. §-ában szabályozott fedezetlen bankkártya felhasználásának tényállását az 1996. évi LII. törvény 22. §-a iktatta a Btk.-ba. Mára a bankkártya rendszer technikai színvonala olyan jelentős fejlődésen ment keresztül, hogy pusztán ezt a bűncselekményt technikailag szinte lehetetlen elkövetni. Emellett a bankkártyával visszaélés tényállásának az 1998. évi LXXXVII. törvény 76. §-ával történt módosítása többek között kiegészítette e bűncselekmény elkövetési magatartását a "bankkártyát jogosulatlanul felhasznál" fordulattal. Ezt követően a fedezetlen bankkártya felhasználása a bankkártyával visszaélés Btk. 313/C. §-a (1) bekezdésének b) pontjába is ütközik, mivel fedezetlen bankkártyát pénz felvételére, illetve áru vagy szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítésére csak jogosulatlanul, azaz a bankkártya szerződésben foglaltakkal ellentétesen lehet felhasználni.

A Javaslattal bevezetett új tényállás az elkövetési magatartások e körét nem módosítja, így a párhuzamos szabályozás elkerülése érdekében célszerű a fedezetlen bankkártya felhasználása bűncselekményére vonatkozó sui generis tényállás hatályon kívül helyezése.

3. A Btk. 313. §-ában szabályozott visszaélés csekkel tényállása a Btk. megalkotása óta lényegében változatlan, a bűncselekmény a készpénzkímélő fizetési forgalom, tágabb értelemben a pénzforgalom biztonságát védi.

A csekk-jogviszonyban három személy szerepel: a kibocsátó, a címzett és a kedvezményezett (esetleges csekkátruházás esetén a rendelvényes). A kötelezett a kibocsátó, aki feltétlenül felelős a kifizetésért, ugyanakkor a címzett csekkjogilag nem kötelezett, a csekk kifizetésének kötelezettsége nem közvetlenül a csekken, hanem az alapul szolgáló bankszámla-szerződésen nyugszik. Ennek megfelelően a Javaslat szerinti készpénz-helyettesítő fizetési eszköz fogalmának bevezetésével a fedezetlen csekk kibocsátása, illetve forgalomba hozatala a Javaslat szerinti készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés Btk. 313/C. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében készpénz-helyettesítő fizetési eszköz jogosulatlan felhasználásának minősül.

Erre tekintettel indokolt a visszaélés csekkel (Btk. 313. §) tényállásának hatályon kívül helyezése.

4. A hatályos Btk. rendelkezéseit figyelembe véve a visszaélés csekkel bűncselekménye szubszidiárius bűncselekmény, megállapítására akkor kerülhet sor, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. A visszaélés csekkel bűncselekményét a csalástól az határolja el, hogy a fizetésképtelenség a fedezetlen csekk kibocsátásakor átmeneti volt-e, és az elkövető ezt kívánta csak áthidalni, vagy pedig tartós, vagy végleges. Ez utóbbi esetben az elkövető károkozási szándékára tekintettel a csalás tényállási elemei megvalósulnak.

A bankkártyával visszaélés Btk.-ba iktatása az 1994. évi IX. törvény 27. §-ával történt meg. E törvényhez fűzött miniszteri indokolás szerint a bankkártyával visszaélés bűncselekménye a csaláshoz hasonló tényállást állapít meg, azonban mivel az elkövető gyakran nem konkrét személlyel kerül kapcsolatba, megtévesztésről nem beszélhetünk. Ezért a csalástól eltérően az elkövetési magatartás nem a tévedésbe ejtés, hanem a hamis vagy hamisított bankkártya felhasználása.

Ennek alapján a bankkártyával visszaélés a csaláshoz képest nem speciális bűncselekmény, mivel természetes személy passzív alany hiányában a csalás nem állapítható meg. Így a bankkártyával visszaélés a csaláshoz viszonyítva nem speciális bűncselekmény, hanem egyszerűen olyan másik bűncselekmény, amelynek elkövetése esetén a csalás nem is állapítható meg.

Ez azonban a Javaslattal bevezetett új tényállás esetében annyiban változik, hogy a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést nem kizárólag bankkártyára, hanem például csekkre és váltóra is el lehet követni. Ez utóbbi esetekben nem beszélhetünk a passzív alany hiányáról és így megvalósulhatnak a csalás tényállási elemei is.

Ugyanakkor a bankkártyával visszaélés is a csaláshoz hasonló tényállást állapított meg, s az elkövetési magatartások körét a Javaslat sem változtatta meg, így a csekkre vagy váltóra elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés a csalás speciális formájának tekinthető, ezért a specialitás folytán a csalással valóságos alaki halmazatban nem állhat meg.

A Javaslat nem módosítja a minősített esetek rendszerét, azok változatlanul a károkozás mértékéhez, illetve bűnszövetségben, illetve üzletszerűen történő elkövetéshez kapcsolódnak.

5. A kerethatározat 2. cikkének a) pontja a fizetőeszköz ellopását vagy más jogellenes eltulajdonítását, c) pontja csalárd felhasználás céljából a lopott, a jogtalanul eltulajdonított, a hamis vagy hamisított fizetőeszköz átvételét, megszerzését, szállítását, birtoklását, vagy más személynek történő eladását vagy átadását rendeli büntetendővé nyilvánítani.

A Javaslat ezen elvárások teljesítése érdekében, a Btk. szóhasználatához igazodva önálló bekezdésben rendeli büntetni a károkozást önmagában nem jelentő, visszaélésszerű cselekmények elkövetését.

A Javaslattal módosított Btk. 313/C. § (7) bekezdésének a) pontjában foglalt elkövetési magatartás a Btk. 277. §-ának (2) bekezdésében foglalt, magánokiratra elkövetett okirattal visszaéléshez képest speciális, így azzal valóságos alaki halmazatban nem állapítható meg.

A 27. §-hoz

A kerethatározat 4. cikkének első fordulata a hamis fizetőeszköz készítéséhez, illetve a fizetőeszköz meghamisításához kialakított eszközök, dolgok, számítógépes programok és bármely más módszerek csalárd készítését, átvételét megszerzését, eladását, átadását, illetve birtoklását rendeli büntetni.

Hasonló rendelkezést tartalmaz a Tanács az euro bevezetésével kapcsolatos hamisítások büntetőjogi büntetésekkel és egyéb szankciókkal való hatékonyabb üldözéséről szóló 2000. május 29-i kerethatározata 3. cikke 1. bekezdésének d) pontja a pénzhamisítás tekintetében.

A Javaslat a Btk. 313/D. §-ának helyébe új tényállásként iktatja be a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása elősegítésének bűncselekményét. A Javaslattal módosított 313/B. § (3) bekezdése ugyan továbbra is büntetni rendeli a pénzhamisítás előkészületét, azonban bármely bűncselekmény előkészülete csak akkor állapítható meg, ha az adott személynek szándékában áll a bűncselekmény elkövetése, azaz készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása esetén készpénz-helyettesítő fizetési eszközt akar hamisítani. Ez az elem azonban a kerethatározat 4. cikkének első fordulatában foglaltak esetében hiányzik.

Valóban elképzelhető, hogy az, aki a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításához szükséges anyagot, eszközt, számítógépes programot előállítja, megszerzi stb., annak szándéka a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elkövetésére már nem terjed ki. Ebben az esetben az előkészület szabályai nem alkalmazhatók. Ezért a kerethatározatban foglaltak maradéktalan végrehajtása végett, indokolt ezeknek a cselekményeknek önálló tényállásba foglalása.

A 28. §-hoz

A Javaslat a Btk. 313/D. §-ában található értelmező rendelkezést új 313/E. §-ba helyezi, egyben az új rendelkezéseknek megfelelően módosítja azt. Indokolt, - és a kerethatározat is csak az ilyen jellegű nem készpénzes fizetőeszközök védelmét írja elő - hogy csak azon készpénz-helyettesítő fizetőeszközök részesüljenek speciális büntetőjogi védelemben, amelyek valamely módon védettek a hamisítással, másolással, jogosulatlan felhasználással szemben. Az értelmező rendelkezés a 24. §-hoz fűzött indokolás alapján, a Btk. 313/B-313/D. § vonatkozásában - a kerethatározat rendelkezéseihez való igazodás érdekében - kibővíti a Hpt. készpénz-helyettesítő fizetési eszköz fogalmát a csekkek és váltók különböző, nem feltétlenül pénzügyi intézmény által kibocsátott formáival.

MÁSODIK RÉSZ

(a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosítása)

A 29. §-hoz

1. A Javaslat "nemzetközileg védett személy elleni erőszak" alcímmel új bűncselekményt iktat a Btk.-ba. A bűncselekmény jellege indokolja, hogy elbírálása a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartozzon. A Javaslat a Be. 16. §-a (1) bekezdése e) pontjának módosításával erről rendelkezik.

A Be. 16. §-a (1) bekezdése f) pontjának módosítása technikai jellegű. A Javaslat módosítja a Btk. 262. §-át és az azt megelőző alcímet, "légi jármű hatalomba kerítése" helyett "légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése" alcímet alkalmazva. A Javaslat ezt a módosítást vezeti át a Be. 16. §-a (1) bekezdésének f) pontja szövegén.

2. A helyi bíróságok előtt egy évnél hosszabb idő óta folyamatban lévő ügyek aránya az 1991-es 3,85 %-ról 2000-re már 37,65 %-ra emelkedett, és lényegében ez maradt a helyzet 2001-ben is.

A helyi bíróságokon jelentkező elmaradások egyik legfontosabb oka e bírósági fórumok túlterheltsége. Az 1992. évi LXIX. törvény az 1973. évi I. törvény 25. §-ának eredeti g) pontját hatályon kívül helyezte, és így nagy számú, viszonylag bonyolult vagyon elleni bűncselekmény került a megyei bíróságok hatásköréből a helyi bíróságok hatáskörébe. A Be., szembesülve a kialakult helyzettel, ezeket az ügyeket ismét a megyei bíróság hatáskörébe utalta, ezzel lényegesen tehermentesítve a helyi bíróságokat. A Be. novella azonban a megyei bíróságok első fokú hatáskörét az eredeti törvényszöveghez képest sokkal kevesebb bűncselekmény esetén állapította meg.

Az 1998-2002 közötti jogalkotás - először azzal, hogy az ítélőtáblák felállítását négy évvel elhalasztotta, majd azzal, hogy a Be. novella az eredeti törvényben megállapított megyei első fokú bírósági hatáskörbe tartozó bűncselekmények elbírálását ismételten a helyi bíróságok hatáskörébe utalta - voltaképpen semmilyen intézkedést nem hozott az első fokú helyi bíróságok megerősítése érdekében. A Javaslat ezért a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartozó bűncselekményekről rendelkező törvényhelyet kiegészíti a különösen nagy vagy ezt meghaladó gazdasági és vagyon elleni bűncselekményekkel. A Javaslat e rendelkezése 2005. január 1. napján lép hatályba.

A 30. §-hoz

1. A Javaslat "nemzetközileg védett személy elleni erőszak" alcímmel új bűncselekményt iktat a Btk.-ba. A bűncselekmény jellege indokolja, hogy e bűncselekmény esetében is kizárólag az ügyészség végezze a nyomozást. A Javaslat a Be. 29. §-a a) pontjának módosításával erről rendelkezik.

A Javaslat a már jelzett nemzetközi kötelezettségeink teljesítése érdekében, új, súlyosabban minősülő esettel egészíti ki az emberrablás Btk. 175/A. §-a szerinti tényállását, amely szerint súlyosabban minősül, ha az emberrablást hivatalos személy, vagy külföldi hivatalos személy ellen követik el. A sértetti kör specialitására tekintettel indokolt, hogy e bűncselekmény esetében is kizárólag az ügyészség végezze a nyomozást. A Javaslat a Be. 29. §-a b) pontjának módosításával erről rendelkezik.

2. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény e szervezetet nyomozó hatósági hatáskörrel ruházta fel, és módosította az 1973. évi I. törvény nyomozó hatóságok hatáskörére vonatkozó rendelkezését. A Be. novella a szabályozást átvette a Be.-be is. APEH nyomozó hatósági hatáskörébe utalt bűncselekmények nyomozását a Pénzügyi Nyomozó Hivatal veszi át. Az APEH nyomozó hatáságának, a Bűnüldözési Igazgatóságnak a megszüntetéséről és a Pénzügyi Nyomozó Hivatal felállításáról külön törvényjavaslat készül.

Ebből következik, hogy módosítani szükséges az ügyészség kizárólagos nyomozási hatáskörét megállapító rendelkezést, mert az APEH Bűnügyi Igazgatóságának megszűnésével e szervezet nyomozója helyett a Pénzügyi Nyomozó Hivatal nyomozójára kell utalni.

A 31. §-hoz

A nyomozó hatóságok hatáskörét megállapító 36. §-t egyébként is módosítani kell.

A Javaslat egyrészt az APEH Bűnügyi Igazgatóságának nyomozó hatósági hatáskörébe utalt bűncselekményeket a Pénzügyi Nyomozó Hivatal hatáskörébe utalja, másrészt a Vám- és Pénzügyőrség hatáskörébe tartozó bűncselekményeket külön pontokra bontva, világosabban határozza meg.

A Javaslat a Vám- és Pénzügyőrség alaphatáskörébe utalt bűncselekményekhez kapcsolódó okirat-hamisítási jellegű cselekményeket külön nem sorolja fel, mivel a Javaslat a Be. 37. §-a (2) bekezdésének kiegészítésével ezen kapcsolódó bűncselekményi kör nyomozására - az ügyész döntése alapján - általános jelleggel ad szabályozást.

A 32. §-hoz

Az APEH Bűnügyi Igazgatóságának megszűnése miatt szükséges módosítani a nyomozó hatóságok hatásköri összeütközésének feloldására vonatkozó szabályt, amelyből a Javaslat törli az APEH-re történő utalást, beépíti azonban a Pénzügyi Nyomozó Hivatalt, mint új nyomozó hatóságot. A Javaslat a Be. 37. §-a (2) bekezdését új rendelkezéssel is kiegészíti. Eszerint, ha az eljárásban olyan bűncselekmény is ismertté vált, amelynek nyomozására az eljáró nyomozó hatóságnak egyébként nincs hatásköre, de az elkülönítés nem indokolt, az ügyész olyan nyomozó hatóságot is kijelölhet, amelynek hatásköre a 36. § (2)-(4) bekezdése alapján a bűncselekmény nyomozására egyébként nem terjed ki.

A 33. §-hoz

A Be. novella törölte a törvény eredeti szövegéből a tanú érdekében eljáró ügyvéd kivételével a segítőkre vonatkozó valamennyi rendelkezést. A Javaslat kiindulópontja az, hogy a segítőkre a büntetőeljárásban szükség van, de jogaikat egyértelműen meg kell határozni. Ezért - hasonlóan a törvény eredeti szövegéhez - visszailleszti a Be.-be a segítőkre vonatkozó általános rendelkezést (Be. 59. §), és ezzel ismételten szükségessé válik a segítők megemlítése a büntetőeljárásban részt vevő személyeket felsoroló általános rendelkezésben.

A 34. §-hoz

A Javaslat pontosítja a védő kizárására a törvény 45. §-a (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott kivételt. Szükségtelen annak a védőnek az eljárásból történő kizárása, aki a Be. 82. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a tanúvallomást jogosan megtagadta. Aki a vallomástételt foglalkozási - ügyvédi - titoktartás címén jogszerűen megtagadta, az az eljárásban ténylegesen tanúként nem vett részt, ezért a védőkénti kizárása is szükségtelen.

A 35. §-hoz

1. A Javaslat megszünteti azt az alkotmányos visszásságot eredményező helyzetet, hogy a bűnügyi őrizetben lévő gyanúsított részére nincs biztosítva a kirendelt védőhöz való jog , holott a törvény kötelező rendelkezése folytán őt huszonnégy órán belül ki kell hallgatni. A Javaslat ezért a záró rendelkezések között akként rendelkezik, hogy a Be. 46. §-ának a) pontjából "az őrizetbe vételt kivéve" szövegrész érvényét veszti és nem lép hatályba, ezzel egyidejűleg 48. § (1) bekezdését kiegészíti azzal, hogy az őrizetbe vett terheltnek legkésőbb az első kihallgatása előtt védőt kell kirendelni. A Javaslat így biztosítja, hogy a terhelt már az első - és sokszor döntő fontosságú - kihallgatása során jogász segítségét is igénybe véve élhessen a védekezés jogával.

2. A Be. novella a törvény 48. §-ába új (9) bekezdést iktatott, amely szerint a védő - egyebek között - díjazásra jogosult, ha az idézésre megjelenik. A Javaslat azzal kívánja ösztönözni a kirendelt védők büntetőeljárásban történő aktívabb közreműködését, hogy - a méltányos érdekeket szem előtt tartva - előírja, miszerint a kirendelt védő az értesítés alapján történt megjelenése esetén is díjazásra jogosult. Nincs elvi alapja annak sem, hogy a törvény az idézésre és az értesítésre történő megjelenés között a díjazást illetően különbséget tegyen, mivel a védő mindkét esetben eljárásjogi jogosultságai és kötelezettségei gyakorlására készen van jelen az adott eljárási cselekményen, akár idézés, akár értesítés folytán jelent meg.

A 36. §-hoz

A Be. novella törölte a törvény eredeti szövegéből a tanú érdekében eljáró ügyvéd kivételével a segítőkre vonatkozó valamennyi rendelkezést. A Javaslat kiindulópontja az, hogy a segítőkre a büntetőeljárásban szükség van.

A Javaslat szerint a segítők olyan, az eljárásban mellékszemélyként részt vevő személyek, akik egyoldalú jogosítványokkal rendelkeznek, mert csak azok érdekében illetik meg őket eljárási jogok, akiknek az érdekében fellépnek. Az eljárási jogok a segítők esetében különbözőek: a széleskörű indítványtételi jogra is akad példa, míg más segítőknek a törvény csupán a jelenléti jogot engedi meg. A Javaslat abból indul ki, hogy már a hatályos büntetőeljárási jogban is vannak olyan személyek, akik eljárási pozíciója ilyen jellegű. Ilyen például a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője, a kóros elmeállapotú terhelt házastársa és törvényes képviselője, a külföldi állampolgárságú terhelt államának konzuli tisztviselője, vagy az új törvény szabályozásában a nem nyilvános bírósági tárgyalás során az ún. bizalmi személy, avagy a tanú érdekében eljáró ügyvéd. A Javaslat a segítőknek nem ad a jelenleginél szélesebb jogosítványokat. Egy hasonlattal élve úgy lehetne összefoglalni a Javaslat kiindulópontját, hogy a büntetőeljárásban a segítő olyan, mint az orvos-beteg kapcsolatban a beteg hozzátartozója: nem elsősorban szakmai, hanem lelki segítséget nyújt.

A 37. §-hoz

A 102/1999. (XII. 18.) OGY határozat előírta, hogy a bírósági ügyvitel szabályai közül a törvényi szabályozást kívánó rendelkezéseket törvényi szinten kell szabályozni. Ennek a követelménynek a Be. novella jórészt eleget tett, nem rendelkezett azonban az iratkezelés általános szabályairól. A büntetőeljárásban - mint ahogyan a peres eljárásokban általában - még mindig nagy szerepük van az iratoknak, annak ellenére, hogy egyre inkább tért hódit az elektronikus irat. A büntetőeljárásban az iratok kezeléséhez garanciális érdekek fűződnek, ezért elengedhetetlen, hogy a törvény az - ez idő szerint még csak a hagyományos, papír-alapú - iratkezelés legfontosabb szabályait rögzítse. A Javaslat ezért az általános eljárási szabályokról szóló fejezetet új alcímmel egészíti ki, amely rendelkezik az ügyirat egységének biztosításáról, és az elveszett ügyirat pótlásáról. A Javaslat lehetőséget ad arra, hogy a nyomozás során külön jogszabály - ez alatt a Be. 604. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján kiadandó, a nyomozás lefolytatásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletetek, illetőleg az ügyészségi nyomozás kapcsán az Ütv. alapján a legfőbb ügyész normatív utasítása - az iratok kezelésére eltérő szabályokat állapítsanak meg.

A 38. §-hoz

1. A Javaslat új Címmel, ezen belül 74/A. és 74/B. §-sal egészíti ki a Be.-t, a rendelkezéseinek körébe vonva a büntetőeljárás során sajtó, a nyilvánosság, illetve az igazolt jogi érdek alapján erre jogot formáló személyek részére adható felvilágosítás és tájékoztatás jogszabályi rendezését.

Kétségtelenül valós társadalmi érdek fűződik annak az igénynek a kielégítéséhez, hogy a folyamatban lévő, vagy befejezett büntetőügyekről a közvélemény tájékozódni tudjon. Ezt az igényt - feladatából adódóan - elsősorban a sajtó képes kielégíteni.

A szabályozás alapjául a szabad véleménynyilvánítást, a közérdekű adatok megismerhetőségét, terjeszthetőségét és a sajtó szabadságát biztosító alkotmányos rendelkezés szolgál. A tárgyalás nyilvánosságának elve, az ártatlanság vélelme, továbbá a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog képezi az alkotmányos alapjogok azon körét, mely - az ezen nyugvó törvényi rendelkezésekkel együtt - megszabja a felvilágosítás és a tájékoztatásadás tartalmát, keretét és határait.

2. A sajtó részére a nyomozás során a folyamatban lévő, vagy megszüntetett ügyben a nyomozó hatóság külön jogszabályban erre feljogosított tagja, valamint az ügyész, a vádemelésig az ügyész, illetőleg az általa megbízott személy; a bírósági eljárás során pedig a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvényben erre feljogosított személy adhat felvilágosítást.

A tárgyalás nyilvánosságának elvéből fakad, hogy a bíróság nyilvános tárgyalásáról a sajtó jogosult tájékoztatást adni. A zárt tárgyalásról viszont sem felvilágosítás, sem tájékoztatás nem adható, kivéve, ha a nyilvánosság kizárására azért került sor, mert a hallgatóság a tárgyalás rendjét, vagy szabályszerű menetét ismételten megzavarta.

Általános, a büntetőeljárás egész tartamára érvényes rendelkezés, hogy amennyiben államtitok, szolgálati titok védelme, vagy az eljárás eredményességének szempontjai indokolják, meg kell tagadni a sajtó számára a felvilágosítás-adást, illetőleg a felvilágosítás tartalmának nyilvánosságra hozatalát meg kell tiltani.

3. A nyilvánosság elvére visszavezethetően nincs szükség külön engedélyre tájékoztatás adásához a nyilvános tárgyalásról. A tanács elnökének engedélye a nyilvánosság tájékoztatását célzó hang-, vagy képfelvétel készítéséhez kizárólag gyakorlati érv (a tárgyalás rendjének és folyamatosságának fenntartása) miatt szükséges, és ugyanez indokolja az engedély megtagadásának, illetve visszavonásának a lehetőségét.

4. A Javaslat rendelkezik a büntetőügy irataiba való betekintésről, valamint az eljárás résztvevői körén kívül eső - az eljárás lefolytatásához fűződő jogi érdekét igazoló - személy számára nyújtható felvilágosításról is. Betekintésre - ha törvény kivételt nem tesz - csak a Be. által erre feljogosított személyek jogosultak, eljárási jogaik gyakorlása érdekében.

Az e körbe tartozókon kívül megilleti a felvilágosítás igénylésének a joga azt, akinek az eljárás lefolytatásához igazolt jogi érdeke fűződik. A Javaslat kifejezetten rendelkezik arról az esetről, ha a büntetőügy iratait tudományos kutatás céljából kívánja olyan személy tanulmányozni, akinek e kutatáshoz jogi érdeke fűződik: ilyennek tekinthető elsősorban a tudományos kutató, vagy a Be. 184. §-ának (4) bekezdésében megjelölt egyetemi hallgató. E személyek esetén a kutatás a köziratokról, közlevéltárakról, és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben írt védelmi idő előtt is engedélyezhető.

A Javaslat felsorolja azokat a személyeket, akik a betekintésre, illetőleg a felvilágosítás adására az engedélyt megadhatják.

A 39. §-hoz

1. A Javaslat büntetőpolitikai célkitűzései között fontos célként szerepel a bíróságok tehermentesítése és az igazságszolgáltatás hatékonyabbá tétele. E célok megvalósulása érdekében az európai országok többségében az ún. kettős nyomvonalú büntetőpolitika jegyében megkülönböztetik egymástól a kisebb súlyú és a társadalomra kevésbé veszélyes bűncselekményekre reagáló büntetőpolitikát a társadalomra súlyos veszélyt jelentő bűncselekményekre alkalmazott intézményes reakcióktól.

Az európai államok általában két megoldási formát alkalmaznak a társadalomra kevésbé veszélyes bűncselekmények szankcionálására. Egyrészt élnek a büntető igazságszolgáltatás rendes útjáról elterelő eszközökkel (például a magyar büntetőeljárási jogban vádemelés elhalasztása néven ismert jogintézménnyel), másrészt a büntető igazságszolgáltatás rendszerében maradva olyan eszközöket vezettek be, amelyek alkalmasak a szabadságvesztés kiváltására. Az ilyen típusú intézkedések csak az elkövető hozzájárulásával és együttműködésével alkalmazhatók, így nagyobb valószínűséggel kerülhet sor a bűncselekménnyel okozott károk mérséklésére, a sértett kártalanítására és a közösség kiengesztelésére; e mellett elkerülhetővé teszik a szabadságelvonással egyébként együtt járó ártalmakat. A tényleges szabadságelvonással nem járó szankciók azonban az elkövetett bűncselekménnyel arányos - adott esetben súlyos - joghátrányt jelentenek, és nem elhanyagolható szempont, hogy a szabadságelvonás költségeihez képest lényegesen alacsonyabb kiadásokkal járnak. Eredményes alkalmazásuknak feltétele azonban a pártfogó felügyelői szolgálat hatékonyságának javítása.

A Javaslattal egyidőben elkészültek a pártfogó felügyelői hálózat szervezeti és működési megújítását célzó szabályozási elvek.

2. A Javaslat - követve több európai ország gyakorlatát (így például Ausztria, Belgium, Csehország, Finnország, Dánia, Németország, Portugália és Hollandia) - a pártfogói szervezet megújítását célzó törekvések jegyében és az alternatív szankciók, illetve a büntetőeljárás rendes menetéből történő elterelési lehetőségek hatékonyabbá tételének érdekében a Be.-be iktatja a pártfogó felügyelői vélemény jogintézményét.

A pártfogó felügyelői vélemény - bár e néven új - de tartalmilag már ismert jogintézmény a magyar büntető eljárási jogban. Mind a hatályos 1973. évi I. törvény, mind a Be. a fiatalkorúak elleni eljárás szabályainál önálló bizonyítási eszközként írja elő a környezettanulmány beszerzését, amelyet a Be. 453. §-ának (2) bekezdése szerint a megyei gyámhivatal mellett működő hivatásos pártfogó készít el. A Javaslat e rendelkezést nem érintve a Be. bizonyításról szóló VII. fejezetének rendszerébe helyezi el a pártfogó felügyelői vélemény intézményét, ám nem önálló bizonyítási eszközként, hanem a IV. Cím által szabályozott szakvélemény szabályait egészíti ki az új jogintézményre vonatkozó általános szabályokkal.

A Javaslat ezzel kifejezésre kívánja juttatni a pártfogó felügyelői vélemény, mint bizonyítási eszköz szerepét: nem új bizonyítási eszközként szabályozza, hanem a szakértői vélemény egy sajátos eseteként, amely a szankció alkalmazásában, illetve az elterelés lehetőségében a megalapozott döntést elősegítő eszköz.

3. A pártfogó felügyelői vélemény lényege, hogy a terhelt személyét, életkörülményeit, a bűncselekmény elkövetéséhez vezető ok-folyamatot olyan szemszögből vizsgálja, amely egyébként az eljárás más adataiból nem, vagy nem feltétlenül ilyen részletességgel derülne ki. A pártfogó felügyelői vélemény feladata, hogy a terhelt azon életviszonyait, amelyek a bűncselekmény elkövetésében közrehatottak, ám a történeti tényállás megállapítása szempontjából nem minden esetben relevánsak, felderítse, és ezzel szolgálja, hogy az ügyészi, illetve a bírósági szakaszban a döntésre jogosult teljes képet alkothasson az elterelés, vagy a szabadságvesztésen, illetőleg a pénzbüntetésen kívüli alternatív szankció alkalmazásának lehetőségéről, indokoltságáról, a terhelt hozzáállásáról az általa elkövetett bűncselekményhez és az ellene folytatott büntetőeljáráshoz.

A pártfogó felügyelői vélemény a bevezetésével célzott hatást csak akkor érheti el, ha a tények, körülmények szikár ismertetése mellett tájékoztatás is nyerhető belőle arról, hogy a vádemelés elhalasztása esetén a magatartási szabályok, illetőleg kötelezettségek, továbbá a pártfogó felügyelet alá helyezés vagy a közérdekű munka büntetés a terhelt esetében adekvát szankció lehet-e. Ezért a Javaslat nem csupán a tények rögzítését, hanem azt is elvárja a pártfogó felügyelőtől, hogy tájékoztatást adjon - ha erre igény van - az ügyész, illetve a bíróság számára arról, miszerint a terhelt a kilátásba helyezett magatartási szabályok vagy kötelezettségek teljesítését vállalja-e és képes-e teljesíteni; a sértett hozzájárul-e a részére adandó jóvátételhez; valamint arról, hogy van-e a terhelt adottságainak megfelelő munkalehetőség, egészségügyi és szociális intézményi ellátási lehetőség, vagy a terhelttel szemben egyedi magatartási szabály elrendelése megfelelő és végrehajtható szankció-e.

A Javaslat a pártfogó felügyelő büntetőeljárásban betöltött új szerepének egyértelmű meghatározása érdekében rendelkezik arról, hogy a pártfogó felügyelő a véleménye elkészítéséhez szükséges adatokat lényegében ugyanazon szabályok szerint ismerheti meg, mint a szakértő a szakvélemény elkészítéséhez szükséges adatokat. A Javaslat rendelkezik arról is, hogy a Be. szakértőre vonatkozó rendelkezései - a Javaslatban meghatározott kivételekkel - a pártfogó felügyelői vélemény elkészítését végző pártfogóra is irányadóak. Ez a rendelkezés nem csupán a szakértői vélemény és a pártfogó felügyelői vélemény között teremt egyfajta hasonlóságot, hanem a szakértő és a pártfogó felügyelő jogállása között is a büntetőeljárás egészében.

A Javaslat - kísérleti jelleggel - csupán a vádemelés elhalasztásának egyik esetében teszi kötelezővé a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését. Ennek alapvető oka, hogy a Be. hatálybalépésének időpontjáig, 2003. július 1. napjáig a pártfogó felügyelői szolgálat csak a reform első állomásán lesz túl, és a teljes büntetőeljárási, illetve a büntetés-végrehajtási szakaszban ellátandó feladatait csak a szervezet teljes kiépítése és a megfelelő képzési programok lebonyolítása után lesz képes ellátni. Ezért a Javaslat 2003. július 1. napjától csak abban az esetben teszi kötelezővé a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését, ha az ügyész a nyomozás iratainak tanulmányozása után arra a meggyőződésre jut, hogy a terhelttel szemben nem szükséges vádat emelni, azonban a vádemelés elhalasztásának eredményes biztosítása érdekében külön magatartási szabályok vagy kötelezettségek megállapítására van szükség.

A 40. §-hoz

A Be. 132. §-ának (1) és (2) bekezdése szabályozza a vádirat benyújtása után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás felülvizsgálatára vonatkozó határidőket és hatásköri szabályokat de (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdés rendelkezése között nincs összhang: az (1) bekezdés b) pontja szerint, ha a kényszerintézkedés tartama az egy évet meghaladja, a másodfokú bíróság vizsgálja felül a további fenntartás indokoltságát, a (2) bekezdés pedig ugyanezt a hatáskört ahhoz a bírósághoz telepíti, amely előtt az eljárás folyamatban van. A Javaslat ezt az ellentmondást a (2) bekezdés szerinti rendelkezés módosításával oldja fel. Eszerint a vádirat benyújtását követően elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás indokoltságát egy év után a másodfokú bíróság, e határidőt követően pedig szintén a másodfokú bíróság legalább hathavonta vizsgálja felül. A Javaslat szerint a törvényhely jelenlegi (2) bekezdése azért hibás, mert egyrészt ellentmond az (1) bekezdés b) pontjának, másrészt pedig elméletileg is vitatható, hogy ha a másodfokú bíróság már egyszer határozott a kényszerintézkedés egy éven túli fenntartásának szükségességéről, akkor a továbbiakban az éppen eljáró bíróság határozzon az ismételt felülvizsgálatról. Ha egyszer a másodfokú bíróság már döntött egy kérdésben, nem helyes, ha ugyanabban a kérdésben később alsóbb fokú bíróság határozzon.

A 41-42. §-hoz, és a 47-48. §-hoz

1. A Javaslat módosítja a Be. 135. §-ának (3) bekezdését, amelyet a Be. novella hibásan állapított meg. Az előzetes letartóztatott jogállására nem elsősorban a büntetés-végrehajtási jogszabályok kell, hogy vonatkozzanak, hanem a büntetőeljárási jogszabályok. A törvényszöveg ezért jelenleg helytelenül tartalmazza az előzetesen letartóztatottakra vonatkozó rendelkezést. A Javaslat ezt kijavítva, a hatályos szabályozást is fenntartva, úgy rendelkezik, hogy az előzetes letartóztatásban lévő terhelt csak olyan korlátozásnak vethető alá, amely a büntetőeljárás jellegéből következik. A Javaslat nem változtat azon a jogi helyzeten, hogy az előzetes letartóztatás végrehajtásának részletes szabályait külön jogszabályok - így elsősorban a Bv. tvr. - határozzák meg.

2. A Javaslat a kényszerintézkedések szabályai között kisebb módosítást hajt végre, amely voltaképpen nem új szabályozást hoz, csak a törvény egyes rendelkezéseinek helyes "összeolvasását" segíti elő. A Be. 176. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, annak tartama legfeljebb az adott személy első gyanúsítotti kihallgatásától számított két évig hosszabbítható meg. Ebből egyenesen következik az a rendelkezés, amelyet a Javaslat az előzetes letartóztatás, a lakhelyelhagyási tilalom, a házi őrizet, az ideiglenes kényszergyógykezelés, a lefoglalás és a zár alá vétel megszüntetésének szabályai közé elhelyez: ha ez a két éves végső határidő lejárt, a felsorolt kényszerintézkedéseket meg kell szüntetni.

A Javaslat nem tartalmaz ilyen rendelkezést az úti okmány elvétele esetén, mert adott esetben elképzelhető, hogy az úti okmány visszatartásának más, külön törvényben meghatározott jogcíme is fennáll, ennek eldöntése pedig az útlevél hatóság feladata. Szintén nem tartalmaz ilyen rendelkezést a Javaslat a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezés és a biztosítási intézkedés esetén, minthogy e kényszerintézkedések átmeneti jellegűek, és fogalmilag kizárt, hogy e kényszerintézkedések hatálya két éven keresztül fennálljon.

Kiemelendő, hogy bár a Javaslat e szabályt a zár alá vétel esetében is bevezeti, e kényszerintézkedésnél ez alól van egy kivétel: ha a zár alá vett vagyontárgyat, illetőleg a rendelkezési jogot magának követelő személy a követelése érdekében polgári eljárást indított, a zár alá vétel megszüntetésének akkor sincs helye, ha egyébként a nyomozás végső határideje lejárt. Ez a polgári jogi igényt előterjesztő személy méltányos érdekeinek védelme szempontjából jelentős, mert a magánfél polgári jogi követelésére és annak biztosítására nem hathat ki az a tény, hogy a büntetőeljárást nem sikerült időben befejezni.

A 43. §-hoz

1. A Javaslat - akár csak az előzetes letartóztatás és a többi kényszerintézkedés esetében - rendelkezik arról, hogy az ideiglenes kényszergyógykezelést nyomban meg kell szüntetni akkor is, ha a nyomozás adott gyanúsítottra vonatkozó végső határideje lejárt.

2. A Javaslat azzal egészíti ki a Be. 145. §-át, hogy az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetését - hasonlóan a büntetőjogi intézkedés megszüntetésére jogosultakhoz - a terhelt házastársa és törvényes képviselője is indítványozhatja. A Javaslat abból indul ki, hogy az ideiglenes kényszergyógykezelés jellegében és tartalmában nem különbözik a kényszergyógykezeléstől, a jogi különbség pedig nem eredményezheti azt, hogy a feltételezhetően kóros elmeállapotú terhelt érdekében a házastárs és a törvényes képviselő nem rendelkezik olyan indítványtételi joggal, mint a jogerős határozattal ilyen intézkedésnek alávetett személy hozzátartozója. Másrészt a Javaslat erősíteni kívánja a segítők szerepét a büntetőeljárásban, és ez a rendelkezés is ezt a célt szolgálja.

A 44-45. §-hoz

1. Az óvadéknak a Be. eredeti szövegében kodifikált óvadék intézményét - a amelynek hatályba lépését a Be. novella bizonytalan időre elhalasztotta - a Javaslat hatályba kívánja léptetni.

A jogrendszerek régóta ismernek olyan intézményeket, amelyek a személyi szabadság korlátozása nélkül hivatottak biztosítani a terhelt, a vádlott megjelenését a bűnüldöző hatóság, a bíróság előtt. Ezt a célt szolgálta különösen az óvadék (kaució) és a kezesség. Az óvadék vagyoni természetű biztosíték, amelyet a terhelt vagy helyette más is letehetett, a kezesség pedig bizalmat élvező személy vagy intézmény által kifejezett és vállalt biztosíték. Az 1896. évi XXXIII. törvénycikk szerinti Bűnvádi perrendtartás (Bp.) mind az óvadékról (biztosíték néven), mind a kezességről rendelkezett és alkalmaztatta; egy 1945. évi kormányrendelet (1. 363/1945. M. E. sz. rendelet) a reájuk vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte, és ezzel megszűnt az alkalmazásuk lehetősége.

Mind a hatályos eljárási törvény, mind a Be. ismeri az 1987. évi IV. törvénnyel a jogrendszerbe ismét bevezetett biztosíték intézményét (Be. XXVIII. Fejezet, IV. Cím). A biztosíték csak külföldivel szemben alkalmazható eljárásjogi intézmény, lényege, hogy az előreláthatólag kiszabásra kerülő büntetőjogi joghátrány és az eljárási költségek fedezésére a külföldi meghatározott pénzösszeget helyezzen letétbe, és ennek fejében az országból eltávozhat, az eljárás a távollétében is lefolytatható.

Ezzel szemben az óvadék eljárási célja a terhelt jelenlétének biztosítása az eljárási cselekményeknél. Az óvadéknak két változata különböztethető meg: vagy maga a terhelt teszi azt le, vagy helyette más. Ez utóbbi esetben az óvadékot letevő egyben morális kezességet is vállal azért, hogy a terhelt jelen lesz az eljárási cselekményeknél, hiszen ő maga is bízik abban, hogy az óvadék letételével nem kockáztatja sem a vagyonát, sem a jó hírnevét.

Az óvadék összegének sem az alsó, sem a felső határát nem határozza meg a törvény; a terhelt személyi és vagyoni viszonyaira figyelemmel olyan összegben látszik azt célszerűnek meghatározni, hogy az óvadék elvesztésének a kilátása a szökéstől, elrejtőzéstől visszatartson. A törvény nem mondja, hogy az óvadékot letevő más személy személyi, vagyoni viszonyait figyelembe kell venni, de ez az óvadék céljából magából következik.

Az óvadék felajánlása történhet az előzetes letartóztatás elrendelése előtt, (például amikor az ügyész a nyomozási bírónál erre indítványt tett) vagy az előzetes letartóztatás tartama alatt. A bíróság az előzetes letartóztatást nem rendeli el, ha a felajánlott óvadékot elfogadta, és azt az érdekelt letette. Ha az előzetes letartóztatás tartama alatt felajánlott óvadékot a bíróság elfogadta, és azt ténylegesen letették, az előzetes letartóztatást megszünteti.

Az óvadék jogintézményével szemben fölhozott legfőbb érv az, hogy az a jómódúaknak és különösen a gazdag szervezett bűnbandák tagjainak kedvezne - és magában hordozná a korrupció veszélyét is. Ez a Javaslat felfogása szerint a kérdés egyoldalú megközelítése. Az óvadék ugyanis a középrétegek tagjai számára is elérhető összegben állapítható meg; működhetnek továbbá karitatív vagy érdekvédelmi szervezetek, amelyek az arra érdemesekért kezességet vállalva felajánlanának óvadékot.

2. A Javaslat az óvadékra vonatkozó rendelkezéseken átvezeti a szükséges módosításokat. A Be. novella módosította a törvény lakhelyelhagyási tilalomra vonatkozó rendelkezését, önálló kényszerintézkedésként szabályozta újra a házi őrizetet és megváltoztatta az útlevél elvétele elnevezésű kényszerintézkedés megnevezését. A Javaslat ezeket a változtatásokat vezeti át a Be. 147. §-a (4) bekezdésének második mondatában.

A 147. § (7) bekezdésének újrafogalmazása is szükséges, mivel a jelenlegi szövegből nyilvánvalóan hiányzik egy "akkor" szó, másrészt pedig célszerű gátat szabni az óvadék elfogadása iránti ismételt indítványoknak, ezért a Javaslat a Be. 133. §-a (1) bekezdésének második mondatához az óvadékra vonatkozó ismételt indítvány esetében is lehetővé teszi, hogy a bíróság indokolás nélkül elutasíthassa, ha nem tartalmaz érdemi új indokokat.

3. A Javaslat az előzetes letartóztatáshoz és a többi kényszerintézkedéshez hasonlóan rendelkezik arról, hogy az óvadék összegét a letevőnek vissza kell adni, ha a nyomozás adott gyanúsítottra vonatkozó végső határideje lejárt.

4. A Javaslat az óvadékra vonatkozó rendelkezések közül egyedül a Be. 147. §-ának (2) bekezdését nem lépteti hatályba. E törvényhely arról rendelkezik, hogy mikor nincs helye az óvadék letételének. A Javaslat szerint e felesleges törvényi kötöttségeket tartalmazó rendelkezés szükségtelen, a bíróságnak az eset összes körülményeit figyelembe véve kell eldöntenie, hogy az előzetes letartóztatás okainak fennállása esetén alkalmazható-e az óvadék avagy sem.

Az óvadék hatályba léptetésével egyidejűleg hatályba lép a Be. 604. §-a (2) bekezdésének i) pontja, amely felhatalmazza az igazságügy-minisztert, hogy az óvadék letétele esetén a bírósági letét szabályait rendeletben állapítsa meg.

A 46. §-hoz

A házkutatás a magánlak sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos alapjogot törvényi engedély alapján sérti meg. A házkutatás nem csak a terhelt lakásában, hanem a büntetőeljárás szempontjából érdektelen más személy lakásában is folyhat. Ezért a törvénynek arra kell törekednie, hogy e kényszerintézkedés elrendelésének feltételeit a lehető legtüzetesebben írja körül. A Javaslat ebből a követelményből kiindulva rendelkezik úgy, hogy ha a házkutatás célja bizonyítási eszköz, elkobozható, vagy vagyonelkobzás alá eső dolog megtalálása, a házkutatást elrendelő határozatban meg kell jelölni azokat a dolgokat, amelyek megtalálása érdekében a házkutatás szükséges. E rendelkezésnek arra kell szorítaniuk a házkutatást elrendelő bíróságot, ügyészt, illetőleg nyomozó hatóságot, hogy a magánszféra fokozott tiszteletben tartása érdekében a házkutatással érintett személy tudomására hozzák, milyen tárgyat keresnek a lakásában. Így nyer igazi értelmet a törvény azon rendelkezése, hogy a házkutatással érintettet fel kell szólítani, hogy a keresett dolgot adja át.

A 49. §-hoz

1. Sajnálatos tapasztalat, hogy a büntetőeljárások elhúzódásának egyik jelentős oka az állampolgári fegyelem meglazulása, a hatósági, bírósági rendelkezések, idézések figyelmen kívül hagyása. A Be. novella a szabadlábon védekező és az idézéssel szemben mulasztó vádlottal szemben megfelelő megoldást talált a tárgyalás távollétében történő megtartására, ám az eljárás többi szereplőjével szemben a hagyományos rendbírságon, illetőleg elővezetésen kívül nincs más jogi eszköz arra, hogy a hatóságok és a bíróságok megjelenésre, illetőleg az eljárásban való közreműködésre szorítsák az érintetteket.

2. Az angolszász jogrendszert követő országokban általában, de egyes kontinentális jogokban is széles körűen alkalmazzák a bíróság megsértésének ("contempt of court") szabályait. Ezeknek az a lényege, hogy a bíróság rendelkezése vagy határozata elleni engedetlenség, az abban foglaltak be nem tartása a bíróság, a bírói hatalom megvetésének számít, és önmagában ezért a bíróság magas összegű pénzbírságot vagy akár szabadságelvonással járó büntetést is kiszabhat.

A bíróság megsértésének, "megvetésének" a magyar jogban teljesen megfelelő jogintézmény nincs. A jogerős bírósági határozat iránti engedetlenség esetén a büntető ügyekben szabadságvesztés kiszabása esetén elfogató paranccsal, közérdekű munka esetén körözéssel az elítélt kézre keríthető, a pénzbüntetés szabadságvesztésre változtatandó át, a közügyektől egyik eltiltás lényeges tartalma a választójog időleges elvesztése, és a jogosultság nélküli szavazás bűncselekmény, a fogolyszökés és a beutazási és tartózkodási tilalom megszegése bűncselekmény, a járművezetéstől eltiltás tartama alatti járművezetés elzárással büntethető szabálysértés, a kitiltás és a pártfogó felügyelet szabályainak megszegése pénzbírsággal büntethető szabálysértés. A polgári ügyekben hozott bírósági határozatok iránti engedetlenségek közül a 2001. évi CXXI. törvény a Btk.-ba iktatta a bírósági végrehajtás akadályozása bűncselekményét, ám az eljárási engedetlenségek miatt a Be. szerint csak testi kényszer, elővezetés, körözés, illetve elfogató parancs kibocsátása, valamint rendbírság alkalmazható.

3. A Javaslat számot vet azzal, hogy a "contempt of court"-nak megfelelő bűncselekményi vagy szabálysértési tényállás bevezetése a magyar jogrendszerbe a bemutatott jogi helyzetre figyelemmel nagy valószínűség szerint értelmetlen lenne, mivel nehezen képzelhető el, hogy például egy idézés iránt engedetlen tanú ellen indított büntető- vagy szabálysértési eljárás, majd önálló büntetőjogi vagy szabálysértési jogkövetkezmény elérné a célját. Ellenkezőleg: a hatóságok egyébként is nagy munkaterhét növelné az ilyen büntető- vagy szabálysértési eljárások tömegének lefolytatása, anélkül, hogy meghozná a várt eredményt.

Ezért a Javaslat - felelevenítve a Bp. megoldását - önálló bűncselekményi vagy szabálysértési tényállás beiktatása nélkül (vagyis a francia eljárási törvénytől eltérően), lehetőséget nyújt a rendbírság meg nem fizetése esetén annak elzárássá való átváltoztatására. A Javaslat - a Btk. szerinti pénzmellékbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatásának szabályait átvéve - rendelkezik arról, hogy a meg nem fizetés esetén a rendbírságot a bíróság elzárássá változtatja át, amelynek tartama egy napnál rövidebb és száz napnál hosszabb nem lehet. Figyelemmel arra, hogy a Be. szerint a nyomozás során és az ügyészi szakaszban a rendbírság kiszabására az ügyész jogosult, a Javaslat rendelkezik arról, hogy ilyen esetben is a bíróság változtatja át a rendbírságot elzárássá, mert ez felel meg annak az elvnek, hogy szabadságelvonással járó szankciót - ritka kivételektől eltekintve - az Európai Emberi Jogi Egyezményhez kapcsolódó bírósági gyakorlat szerint csak bíróság alkalmazhat.

4. A Javaslat a rendbírságot elzárássá átváltoztató határozata ellen kizárja a jogorvoslatot. Itt ugyanis nem valamely "büntetőjogi vád" miatt az Egyezmény hetedik kiegészítő jegyzőkönyve szerinti bírósági eljárásban alkalmazott szabadságelvonással járó szankcióról van szó, és a rendbírságot kiszabó határozat ellen a Be. egyébként is jogorvoslati jogot, illetőleg igazolást biztosít. Ennek keretében tehát a megbírságolt személy az eredeti mulasztása vétlenségét igazolhatja. Az elzárás végrehajtására egyébként - a Javaslat által megállapított kivételekkel a szabálysértésekről szóló jogszabályokat kell alkalmazni.

Az 50. §-hoz

A hatályos 1973. évi I. törvény 132. §-a (4) bekezdésének második mondata szerinti szabály a Be.-ből kimaradt, amelyet a Javaslat pótol. Továbbra is irányadó tehát az, hogy a fogva lévő gyanúsított első kihallgatásának határidejét előíró szabályt úgy kell alkalmazni, hogy a kezdő időpont a gyanúsított nyomozó hatóság elé állítása.

Az 51. §-hoz

1. A Javaslat abból kiindulva, hogy a Be. eredeti szövege sem felelt meg mindenben a büntetőeljárás 1994-ben lefektetett szabályozási elvei közül annak a követelménynek, hogy a nyomozás helyett a tárgyalás legyen a büntetőügy eldöntésének elsődleges fóruma, módosítja a védő nyomozási cselekményeken való jelenléti és kérdezési jogára vonatkozó rendelkezéseket.

A büntetőeljárás szabályozási elveinek kidolgozása idején, a kilencvenes évek elején a büntetőeljárási jog hazai és nemzetközi irodalmában is vitatott volt, hogy - az emberi jogok figyelembe vételével - a büntetőeljárás milyen irányban fejlődjék tovább. Az egyik lehetséges megoldás az ún. neo-inkvizitórius eljárási modell, a másik pedig az előkészítő szakasz jelentőségét csökkentő, az ügy érdemi elbírálását a bírósági tárgyalásra bízó modell volt. Az első modellnek az felel meg, ha az előkészítő szakasz viszonylag bonyolult, jelentősége nagy, de ebben az esetben a védelem jogainak érvényesítése irányába kell lépéseket tenni. A második modellben az előkészítő eljárás szerepe csupán annyi, hogy a vád emeléséhez vagy az eljárás megszüntetéséhez szükséges alapvető feltételeket tisztázza, de az érdemi, perrendszerű bizonyítás, a vád és a védelem vitájának színtere a bírósági tárgyalás. Ebben a modellben a védelem jogainak a nyomozás során történő korlátozása azért nem okoz garanciális szempontból problémát, mert a tárgyalás az, amelynek keretében a tényleges jogvitára sor kerül.

Az 1994-ben elfogadott szabályozási elvek a második, az ügyféli jellegű eljárási modellt jelölték ki a törvény-előkészítés számára, ám végül az 1998-ban elfogadott Be. szövegén ezt a koncepcionális változtatást nem sikerült következetesen végigvinni: a törvény szövegébe a nyomozás szabályozása során az előkészítő szakasz jelentőségét erősítő rendelkezések kerültek be, és a védői jogok rendszere is sokat átvett a hatályos 1973. évi I. törvényből. Ezt a folyamatot a Be. novella erősítette.

Ezért a Javaslat - figyelembe véve, hogy a jelen módosítás keretében az eredeti, 1994-es koncepcióhoz történő visszatérés nem lehetséges, de talán nem is célszerű - bővíti a védő jelenléti jogosultságát a nyomozási cselekményeken: lehetővé teszi, hogy az általa, illetve a gyanúsított által indítványozott tanú részvételével megtartott szembesítésen is jelen lehessen.

A Javaslat ebből kiindulva módosítja a Be. azon rendelkezését is, hogy a nyomozási cselekményen jelen lévő védő a gyanúsítotthoz és a tanúhoz csak kérdéseket indítványozhat. Ez szükségtelen korlátozást jelent a védelmi jogok érvényesülése terén, ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a védő a kihallgatott személyekhez kérdéseket intézhet.

2. Az 1973. évi I. törvényt módosító 1999. évi CX. törvény 74. §-a - a gyakorlatban felmerült igények félreérthetetlen rendezése érdekében - lehetővé tette, hogy azoknál a nyomozási cselekményeknél, amelyeken a védő jelen lehet, a védő mellett vagy helyetteseként ügyvédjelölt is jelen lehet. A Be. eredeti szövege ezt nem tartalmazta, és a Be. novella sem szólt a hatályos eljárási törvény e szabályának átvételéről. Ezt pótolja a Javaslat.

3. Több nemzetközi egyezmény, így pl. az Európai Unió Tanácsa által 2000. május 29-én elfogadott, a tagállamok közötti büntetőügyekben való kölcsönös segítségnyújtásról szóló Egyezmény, illetve annak 2001. októberében elfogadott I. kiegészítő jegyzőkönyve, az 1985. június 14-én kelt Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló Egyezmény, a Magyar Köztársaság által 2000. decemberében aláírt, az ENSZ keretében létrejött transznacionális szervezett bűnözés elleni egyezmény, valamint az Európa Tanács 1959. április 20-án kelt, a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény II. kiegészítő jegyzőkönyve tartalmaznak olyan rendelkezéseket, amelyek a bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében a rendőri szervek közötti szorosabb együttműködést szorgalmazzák. Hosszabb távon hazánk a felsorolt nemzetközi szerződéseket a belső jogba kívánja építeni.

Erre tekintettel egészíti ki a Javaslat a Be.-t azzal, hogy lehetővé teszi a külföldi nyomozó hatóság tagjának a Be. szerinti nyomozási cselekményekben való jelenlétét. A külföldi nyomozó hatóság tagjának a Be. szerinti nyomozási cselekményeken való jelenlétére vonatkozó feltételeket külön törvény vagy nemzetközi szerződések fogják tartalmazni. A külföldi nyomozó hatóság tagja a nyomozási cselekményen való jelenléttel nem válik a magyar nyomozó hatóság tagjává. Eljárási jogai nem önállóak, és a magyar nyomozó hatóság szabja meg - az említett külön törvény, illetve nemzetközi szerződés alapján -, hogy a külföldi nyomozó hatóság tagja az eljárási cselekményen milyen jogosultságokkal rendelkezik. A Magyar Köztársaság területén ez idő szerint nyomozási cselekményeket csak a magyar nyomozó hatóság tagja végezhet, és ezen a Javaslat - ilyen irányú hatályos nemzetközi kötelezettségvállalás hiányában - nem kíván változtatni. A külföldi nyomozó hatóság tagja tehát a nyomozási cselekményen jelen lehet, önállóan azonban nyomozási cselekményeket még akkor sem folytathat, ha erre a hazai nyomozó hatóság felhatalmazza. Ilyen felhatalmazás ugyanis a hatályos magyar törvények szerint nem lehetséges.

Az 52. §-hoz

A Javaslat - a korábban bemutatott indokok alapján - úgy módosítja a Be. 185. §-a (1) bekezdésének első mondatát, hogy a védő a szakértőhöz is kérdéseket intézhet.

Az 53. §-hoz

1. A Be. - a hatályos törvény akkori szabályait átvéve és pontosítva - lehetővé tette, hogy a büntetőeljárást a bűnüldöző hatóságokkal együttműködő személlyel szemben nem folytassák le. Nyitva hagyta azonban azt a gyakorlatban felmerülő kérdést, hogy az ilyen személy később, az értelemszerűen nem ellene folyamatban lévő büntetőeljárás során a tanúvallomást a mentességi jogára hivatkozással megtagadhatja-e. Ezt a Be. novella megoldotta, mivel a Be. 82. §-ának újonnan beiktatott (4) bekezdésében előírta, hogy a hatóságokkal együttműködő személy arra a bűncselekményre hivatkozva, amely a hatóság előtt ismert, és amelyre nézve a büntetőeljárást nem folytatták le vele szemben, a tanúvallomást nem tagadhatja meg. A Be. novella arról is rendelkezett, az ilyen bűncselekményt tartalmazó tanúvallomás miatt az együttműködő személlyel szemben a büntetőeljárást megindítani, a megszüntetett büntetőeljárást folytatni, vagy perújítást elrendelni nem lehet, sőt szabályozta azt is, hogyha az együttműködő személy a tanúvallomásában olyan, általa elkövetett bűncselekményre tér ki, amely a hatóságok előtt korábban nem volt ismert, de amely miatt nem szükséges vele szemben a büntetőeljárást lefolytatni.

Nincs viszonyt szabály arról, hogy mi történjék, ha az együttműködő személy a tanúvallomásában olyan bűncselekmény elkövetésével vádolja magát, amely a hatóságok előtt korábban nem volt ismert, és amely miatt a büntetőeljárást le kellene folytatni.

A Javaslat erről az esetről úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben a nyomozást vagy annak folytatását az illetékes ügyész rendeli el, és döntése meghozatalakor azt kell mérlegelnie, hogy a tanúvallomással feltárt, korábban a hatóságok előtt nem ismert bűncselekmény miatt a legalitás elvének megfelelően büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményez-e avagy a törvényben eredetileg megfogalmazott bűnüldözési vagy nemzetbiztonsági érdek a jelentősebb, és ezért az együttműködő személlyel szembeni felelősségre vonás nem szükséges.

2. A Be. 193. §-a rendelkezik a nyomozás iratainak a nyomozás befejezését követő megismeréséről. A Javaslat - összhangban azzal, hogy az általános rendelkezések közé is beiktatni javasolja az iratkezelés legalapvetőbb szabályait - úgy módosítja a 193. § (1) bekezdésének első mondatát, hogy a nyomozás elvégzése után a gyanúsítottnak és a védőnek a nyomozás összefűzött iratait kell átadni tanulmányozásra. Ez garanciális jelentőségű.

Az 54. §-hoz

A Be. novella a törvény titkos adatszerzésre vonatkozó teljes szabályanyagát újraalkotta. A jelenleg érvényes törvényszöveg 206. §-ának (3) bekezdése szerint a büntetőeljárás során elrendelt titkos adatszerzés, illetve a büntetőeljárás előtt a külön törvények alapján elrendelt titkos információgyűjtés eredménye a büntetőeljárásban az általános szabályok szerint használható fel. Az általános szabályok [Be. 76. § (2) bek.] szerint a büntetőeljárásban fel lehet használni azokat az okiratokat és tárgyi bizonyítási eszközöket, amelyeket valamely hatóság - jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése során a hatáskörében eljárva - a büntetőeljárás megindítása előtt készített, illetőleg beszerzett. A Be. eredeti szövegéhez készített miniszteri indokolás szerint ez a rendelkezés a titkos adatszerzésre is kiterjed.

Az ügyész és a nyomozó hatóság a Be. 200-206. §-ai szerint a titkos adatgyűjtést bírói engedély alapján végzik. A bíró a határozatát, amelyben engedélyezi a tevékenységet az egyedi, konkrét ügyben hozza meg. Következésképpen a "felhatalmazás" az adott ügyben végzett titkos adatgyűjtésre terjed ki, az adatgyűjtés célja az egyedi ügyre korlátozódik.

A titkos adatgyűjtésben az Alkotmánybíróság a magántitokhoz való jog és a személyes adatok védelméhez való jog korlátozását látja. Az alapjogok korlátozásának alkotmányossági megítélésére pedig minden esetben a szükségesség-arányosság kritériumrendszerében kerülhet sor.

A vizsgált esetben a korlátozás szükséges, mert azt az állam büntetőjogi igénye az adott konkrét ügyben megköveteli. Az arányosság megítélésénél az Alkotmánybíróság feltétellé tette, hogy a tevékenységnek mindig abban a körben kell mozognia, amelyet az adatszerzési cél indokol (pl. 16/2001. (V. 25.) AB határozat). Az új büntető ügy a korábban megszerzett adatok felhasználása tekintetében az adatszerzés, illetve az adatkezelés céljának megváltoztatását jelenti, amely az adatgyűjtés célhoz kötöttségének sérelmét idézi elő [lásd erről a 35/2002. (VII. 19.) AB határozatot].

Az aránytalan alapjog-korlátozás elkerülése érdekében a szabályozásba garanciális rendelkezések bevezetése szükséges. E garanciák kötődhetnek a titkos adatszerzés processzuális szabályaihoz, avagy összefügghetnek a tevékenység célhoz kötöttségével.

A processzuális szabályok körében a törvény szerint ismételt bírói engedély beszerzése válik lehetővé, de sürgős szükség esetén utólagos bírói kontroll beépítése is megoldást jelenthet.

A tevékenység célhoz kötöttségének elve az Alkotmánynak a személyes adatok védelmére vonatkozó rendelkezéséből és az adatvédelmi törvény előírásaiból következik. Mivel mind az Alkotmány, mind az adatvédelmi törvény általános hatályú, a bennük foglalt alapelveknek és egyéb követelményeknek minden adatkezelés, így a büntetőeljárás során történő adatkezelés során is érvényesülnie kell. A személyes adatok kezelésének és továbbításának célhoz kötöttsége olyan alapvető adatvédelmi elv, amelynek figyelmen kívül hagyása nem tekinthető arányosnak és szükségesnek. A titkos információgyűjtéssel megvalósított adatkezelés céljának teljesülését - figyelemmel a Be. 201. §-ában foglaltakra - az adott eljárással összefüggésben kell vizsgálni, az ettől eltérő céllal történő felhasználás - ha erre a törvény az eredetitől eltérő cél kifejezett meghatározásával nem ad lehetőséget - alkotmányossági problémát vet fel. A Be. 206. §-ának jelenlegi (3) bekezdése ilyen konkrét cél meghatározását nem tartalmazza, ezért válik szükségessé annak kiegészítése.

A törvényi rendelkezés megfogalmazásakor azt a megoldást kell megtalálni, amely megfelel mind az adatvédelem követelményeinek, mind a bűnüldözés érdekeinek. A célhoz kötöttség elvét nem sérti az, ha a törvény közérdekből (és a bűnüldözési érdek feltétlenül ilyen) olyan adatkezelési célt is meghatároz, amely alapján a titkos információgyűjtéssel beszerzett adat nem csak a konkrétan megfigyelt személlyel szemben, hanem a "látókörbe került" bűncselekménnyel, vagy tervezett bűncselekménnyel összefüggésben az elkövetőként érintett személlyel szemben is felhasználható legyen.

Mindezek alapján a Javaslat szerint a titkos információgyűjtés eredményének más büntetőeljárásban történő felhasználhatósága kapcsán olyan szabályozás alakítható ki, amely szerint a felhasználás akkor törvényes, ha a Be. 201. §-ában meghatározott feltételek a másik büntetőeljárásban is fennállnak, és a titkos információgyűjtéssel szerzett adat felhasználási célja megegyezik a titkos információgyűjtés eredeti céljával.

E rendelkezés kapcsán jegyzendő meg, hogy bár a nemzetbiztonsági szolgálatok a reájuk vonatkozó törvény alapján nem hatóságok a szó klasszikus értelmében, a Be. e rendelkezése, illetve a 76. § (2) bekezdése szempontjából - minthogy a törvényben meghatározott hatáskörükben bűnügyi felderítési feladatok is szerepelnek - hatóságnak kell tekinteni őket ugyanúgy, mint a bíróságokat, amelyek az 1973. évi I. törvény szerinti gyűjtőfogalom ("büntető ügyekben eljáró hatóságok") mellőzése ellenére szintén hatóságok. A polgári ügyben eljáró bíróság által készített közokirat pl. a Be. 76. §-ának (2) bekezdésének alkalmazásában a "hatóság jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése során a hatáskörében eljárva" készített, a büntetőeljárásban okirati bizonyítékként felhasználható bizonyítási eszköz.

Az 55. §-hoz

A Javaslat e rendelkezése technikai módosítás. A Javaslat bevezeti a rendbírság elzárásra történő átváltoztatásának lehetőségét, amelyet a vádirat benyújtásáig a nyomozási bíró hatáskörébe utal. Erre figyelemmel szükséges a Be.-nek a nyomozási bíró feladatairól rendelkező 207. §-a (2) bekezdésének e) pontját kiegészíteni ezzel az új feladatkörrel.

Az 56. §-hoz

A Javaslatnak a Btk. kábítószerrel visszaélésre vonatkozó rendelkezései átalakítják a hatályos törvényt. Az 1998. évi LXXXVII. törvény 63. §-a szerinti módosítás óta a Btk. önálló szakaszban, a 282/A §-ban szabályozza a kábítószerfüggő személy által elkövetett kábítószerrel visszaélést. Az un. elterelés lehetőségét ez a szabályozás szűkítette, arra csak a kábítószerfüggő fogyasztó esetében ad lehetőséget, és ezzel a nem kábítószerfüggő elkövetők esetében a büntethetőséget megszüntető ok megállapítását arra figyelemmel, hogy az elkövető a kábítószerfüggőséget megelőző kezelésen hat hónapig igazoltan részt vett, kizárja. A Be. novella ezért ezt az anyagi jogi módosítást követve módosította a Be. vádemelés elhalasztásáról szóló 222. §-ának (2) bekezdését.

A Javaslat a Btk. 283. §-ában az ott pontosan meghatározott elkövetési magatartások esetén lehetővé teszi a büntethetőséget megszüntető ok alkalmazását a nem kábítószerfüggő fogyasztók esetében is, ha igazolják, hogy hat hónapig folyamatos, a kábítószer-függőséget kezelő ellátáson kívül más, kábítószer-használatot kezelő ellátásban részesültek vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vettek részt. A Javaslat ennek megfelelően módosítja a Be. 222. §-ának (2) bekezdését, megteremtve ezzel a vádemelés elhalasztásának lehetőségét abban az esetben is, ha az eljárás megszüntetésének lehet helye a Javaslattal módosított Btk. 283. §-ának alapján, amennyiben a kábítószer-élvező személy vállalja a folyamatos ellátásban vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvételt.

Az 57. §-hoz

A Javaslat a Be.-be új 114/A. §-t iktat, amely a pártfogó felügyelői vélemény általános szabályait tartalmazza. A Be. 224. §-a (1) bekezdésének módosításával a Javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy ezt az új jogintézményt a vádemelés elhalasztása esetén az ügyész igénybe vegye. A Javaslat szerint a pártfogó felügyelői vélemény beszerzése a vádemelés elhalasztása előtt akkor kötelező, ha az ügyész magatartási szabályok megállapítását látja szükségesnek. Ennek elkészülte után a gyanúsított meghallgatására kerül sor, amelyen tisztázni kell, hogy a gyanúsított vállalja-e a vádemelés elhalasztásával együttjáró kötelezettségek teljesítését. A gyanúsított meghallgatásán, de ettől függetlenül, a véleményt elkészítő pártfogó felügyelő is meghallgatható.

Az 58. §-hoz

1. A Javaslat azzal egészíti ki a Be. 225. §-ának (3) bekezdését, hogy a vádemelés elhalasztása esetén az ügyész a törvényben meghatározott magatartási szabályok és kötelezettségek közül többet is előírhat.

2. A 225. § (4) bekezdésének módosítása technikai jellegű módosítást tartalmaz. A vádemelés elhalasztásának a Be. 222. §-ának (2) bekezdése szerinti esetében kötelezően előírandó magatartási szabályokról rendelkező 225. § (4) bekezdését a Javaslat kiegészíti a kábítószer-használatot kezelő más ellátással, illetve a megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvétellel.

Az 59. §-hoz

A Javaslat kiegészíti a Be.-nek a vádemelés elhalasztása utáni eljárásról rendelkező 226. §-ának (2) bekezdését a kábítószer-használatot kezelő más egészségügyi ellátással vagy a megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvétellel, ennek értelmében az eljárást a vádemelés elhalasztása tartamának lejárta előtt akkor is meg kell szüntetni, ha a kábítószer élvező gyanúsított igazolja, hogy legalább hat hónapig ilyen ellátásban, illetve szolgáltatáson vett részt.

A 60. §-hoz

A Javaslat a Be. 222. §-ának (2) bekezdése szerinti vádemelés elhalasztása esetén a Be.-nek a kötelező vádemelésről szóló 227. § (4) bekezdését kiegészíti azzal, hogy vádat kell emelni abban az esetben is, ha a gyanúsított okirattal nem igazolja, hogy a felfüggesztéstől számított egy éven belül legalább hat hónapig tartó folyamatos, a kábítószer-használatot kezelő ellátásban vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt.

Új rendelkezése a Javaslatnak, hogy akkor is vádat lehet emelni, ha a vádemelés elhalasztásának tartama alatt a gyanúsított ellen kábítószerrel visszaélés miatt újabb büntetőeljárás indult. A Javaslat elgondolása szerint a vádemelés elhalasztása lehetőséget nyújt az elkövetőnek arra, hogy a büntetőeljárás helyett az egészségügyi kezelést, illetve ellátást vagy a megelőző-felvilágosító szolgáltatást válassza. Ha ennek tartama alatt újabb, hasonló jellegű bűncselekmény miatt indult ellene büntetőeljárás, akár a vádemelés elhalasztása előtt, akár azt követően követte el a másik bűncselekményt, az ügyésznek a vádemelés elhalasztásáról szóló határozata meghozatalakor ismert tényekhez képest újabb tények állnak rendelkezésére. Ezek ismeretében dönthető el, hogy a gyanúsítottal szemben vádat kell emelni, vagy az újabb eljárás ténye a vádemelés elhalasztásának hatályát nem érinti.

A 61. §-hoz

A Be. 250. §-ának (4) bekezdés rendelkezik a bírósági eljárásban a jegyzőkönyv aláírásának szabályairól. A törvény azonban nem ad eligazítást arra az esetre, ha a jegyzőkönyv mégsem a bíróság eljárásával egyidejűleg készül el (250. § (1) bekezdés), hanem azt utólag hangfelvételről írják le. A Javaslat - hasonlóan a Polgári Perrendtartás 118. §-ának (5) bekezdéséhez - ezért erre az esetre állapít meg sajátos szabályt.

A 62. §-hoz

A Be. 254. §-a (1) bekezdésének első mondata szerint a jegyzőkönyv elkészítésétől számított tizenöt napon belül lehet indítványozni a jegyzőkönyv kiegészítését vagy kijavítását. A törvényhely második mondata szerint erről a bíróság határoz, e döntése ellen fellebbezésnek van helye. A Be. novellával megállapított ez utóbbi rendelkezés értelmetlen, mivel a másodfokú bíróság nincs abban a helyzetben, hogy a fellebbezést, illetőleg az alapul szolgáló döntést érdemben felülbírálja. A Javaslat szerint ezt az értelmetlen jogorvoslati jogot ki kell küszöbölni, elegendő annak törvényi rögzítése, hogy a kijavítás vagy a kiegészítés iránti indítvány elutasítása esetén az indítványt, illetőleg az elutasítás tényét fel kell tüntetni. Ha a bíróság a kijavítást vagy kiegészítést megtagadta, ez az ügydöntő határozatban sérelmezhető. Adott esetben megalapozatlanságot, vagy relatív eljárási szabálysértést is megvalósíthat, ha a bíróság a jegyzőkönyv kijavítását vagy kiegészítését megtagadta.

A 63. §-hoz

A Be. - novellával megállapított - 265. §-ának (1) bekezdése az ügyek egyesítésére jogosult bíróságot illetően nem fogalmaz világosan. A rendelkezés szerint az egyesítésről vagy annak mellőzéséről az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság dönt. Ha nem történt a vádemelés során hiba, minden egyesítendő ügy az elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt folyik, így ez a rendelkezés nem ad kielégítő szabályozást arra, hogy voltaképpen melyik bíróság jogosult az egyesítés kérdésében határozni. Ezért a Javaslat azzal kívánja pontosítani a törvény e rendelkezését, hogy azonos hatáskörű, illetőleg illetékességű bíróságok esetén a megelőzés az irányadó.

A 64. §-hoz

1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 38. §-ának (1) bekezdése szerint a bíró - a bírósági eljárás felfüggesztése mellett - az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét kellene alkalmaznia, amelyet alkotmányellenesnek tart. Az Abtv. hatályba lépése óta egyetlen, a hatályos eljárási törvényt módosító törvény, de maga a Be. és a novellája sem vezetett be a büntetőeljárási törvénybe a bírósági eljárás felfüggesztésére vonatkozó rendelkezések közé olyan szabályt, amely az Abtv. és a Be. közötti összhangot megteremtette volna. Így jelenleg az Alkotmánybíróság eljárásának indítványozása olyan felfüggesztési ok, amelyet a Be. nem ismer. A Javaslat ezt a joghézagot kívánja kitölteni, amikor a Be. 266. §-ának (1) bekezdését két külön pontra bontja, és az új b) pont az Abtv. 38. §-ának (1) bekezdése szerinti felfüggesztési okot tartalmazza.

2. A Be. 266. §-ának (3) és (4) bekezdése törvényszerkesztési és fogalmazási szempontból nehézkesen írja körül, hogy amennyiben a vádlott huzamosabb ideig külföldön tartózkodik, a bíróság az eljárást felfüggesztheti, a tárgyalást későbbi időpontra tűzheti ki, vagy a vádlott kézre kerítésének elrendelése felől határozhat. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a vádlott huzamos külföldi tartózkodása a bírósági eljárásban felfüggesztési ok lehet, mégpedig hivatalból vagy a vádlott indítványára is.

A tárgyalás előkészítése során a bíróság juthat olyan következtetésre, hogy az ügyészt további bizonyítási eszközök beszerzésére, vagy a vádirat hiányosságainak pótlására hívja fel. Ebben az esetben indokolt, hogy a bíróság az eljárás felfüggesztése felől is határozhasson, mivel a további bizonyítékok felkutatása vagy a vádirat hiányosságainak pótlása akár hosszabb időt is igénybe vehet.

A Javaslat ezért fogalmazza át a Be. 266. §-ának (3) bekezdését. Mindkét esetkörnél a felfüggesztés csak lehetőség. A Be. 266. §-a (3) bekezdésének ilyen módosítása miatt válik szükségessé a (4) bekezdés módosítása is, ahol csak a (3) bekezdés új a) pontjában foglalt esetre kell visszautalni.

3. A Btk.-nak a kábítószerrel visszaélésre vonatkozó új szabályozásával függ össze a Be. 266. §-a (6) és (7) bekezdésének módosítása. Szükséges mind a Btk. rendelkezésére történő hivatkozás megváltoztatása, mind a szövegen annak a büntető anyagi jogi rendelkezésnek az átvezetése, amely szerint a büntethetőséget megszüntető ok akkor is megállapítható, ha a vádlott kábítószer-használatot kezelő ellátásban vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt, ennek folytán az ilyen szolgáltatáson való részvétel vállalása is eljárás felfüggesztési ok.

4. A Be. 266. §-a (9) bekezdésének módosítása azzal függ össze, hogy a Javaslat a 266. § (1) bekezdését két külön pontra bontva, beépíti a Be. rendelkezései közé az eddig csak az Abtv.-ben szereplő eljárás-felfüggesztési okot. Egyértelmű, hogy az eljárás ilyen okból történő felfüggesztésére a bírósági titkár nem jogosult.

A 65. §-hoz

1. A Be. jelenleg nem tartalmaz lehetőséget arra az esetre, ha a tárgyalás előkészítése során észleli a bíróság, hogy a vádlott halálán, az elévülésen és a kegyelmen kívül más büntethetőséget megszüntető ok áll fenn. Ezért a Javaslat kiegészíti ezzel a Be. 267. §-a (1) bekezdésének c) pontját.

2. Sem a Be. eredeti szövege, sem a novella nem adott választ arra a kérdésre, hogy amennyiben a bíróság az eljárást azért függesztette fel, hogy a kábítószerrel visszaélő az elterelés lehetőségét igénybe vegye, vagy a tartás elmulasztása esetén a vádlott a kötelezettségének eleget tegyen, és ez ténylegesen megtörtént, így a Btk. szerint büntethetőségi akadály megállapítható, mi a teendő a felfüggesztett büntetőeljárással.

A Javaslat világossá teszi, hogy ha az eljárást a bíróság azért függesztette fel, mert az eljárás megszüntetésének lehet helye a Javaslattal módosított Btk. 283. §-ában, illetve a Btk. 196. §-ának (3) bekezdésében foglalt büntethetőséget megszüntető ok miatt, de a vádemelést az ügyész nem halasztotta el, és a vádlott ezt követően igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer függőséget gyógyító kezelésben részesült vagy megelőző-felvilágosító egészségügyi szolgáltatáson vett részt, illetve ha a tartás elmulasztása vétségének vádlottja tartási kötelezettségét teljesítette, a bíróság az eljárást megszünteti.

A 66. §-hoz

1. A Be. lehetőséget ad arra, hogy a bíróság a tárgyalás előkészítése során az ügyészt keresse meg további bizonyítási eszközök beszerzése vagy a vádirat hiányosságainak pótlása iránt. A törvény azonban ilyen esetekben nem teszi lehetővé az eljárás felfüggesztését, ily módon tehát az ügyész megkeresése, illetőleg az ügyésznek a megkeresés teljesítése iránti tevékenysége a bírósági eljárás időtartamát növeli. Ez pedig nem célja a törvénynek. Ezért a Javaslat lehetővé teszi, hogy a bíróság a Be. 268. §-a (1) bekezdésének alkalmazása esetén az eljárást felfüggeszthesse. E rendelkezés tehát szoros összefüggésben van a Be. 266. §-a (3) bekezdésének új b) pontjával.

2. A Be. 268. §-ának (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy amennyiben az ügyész az ügyben a különösen védett tanú vallomását kívánja felhasználni, a bíróság a különösen védett tanú kihallgatását végző nyomozási bírótól beszerzi a különösen védett tanú vallomásáról készített eredeti jegyzőkönyvet. A Javaslat e rendelkezést azzal egészíti ki, hogy az így beszerzett jegyzőkönyvről, valamint a tanú különösen védetté nyilvánításáról szóló eredeti határozatról nem adható másolat. E rendelkezés kizárja az általános irat-megismerési jogosultság érvényesülését ebben a körben, mivel az szükségszerűen a különösen védetté nyilvánított tanú személyének megismeréséhez vezetne.

A 67. §-hoz

A Be. eredeti szövege az ügyféli per koncepcióját követve, a tárgyalási kihallgatási rendszert a hatályos törvénytől eltérően úgy szabályozta, hogy a vádlottat, és az ügyész által kihallgatni indítványozott tanút és meghallgatni indítványozott szakértőt az ügyész, a védelem által kihallgatni indítványozott személyeket pedig a védelem hallgatta (kérdezte) volna ki elsőként. A Be. novella azt a megoldást elvetve, a hatályos kihallgatási rendszert tartotta fenn, meghagyva azonban - a Bp. 308. §-ához hasonlóan - a tanú és a szakértő ügyféli kihallgatásának lehetőségét alternatívaként.

A Be. eredeti 285. §-a a "vádlott nyilatkozata" címmel új jogintézményt vezetett volna be a törvénybe, amely az ügyféli kihallgatási rendszerhez szorosan kapcsolódva azt a célt szolgálta, hogy a vádlott - nem a kihallgatása részeként - még az ügyész kérdéseit megelőzően nyilatkozhassék a bűnössége, illetve a vád megalapozottsága felől.

A Be. novella e rendelkezést is - az új tárgyalási kihallgatási rendszer részeként felfogva - mellőzte a törvényből.

A Javaslat álláspontja szerint a vádlottnak és a védelemnek attól függetlenül kell lehetőséget adni arra, hogy a vád elhangzását követően az üggyel kapcsolatos álláspontját röviden kifejtse, hogy a kihallgatást a jövőben ki végzi. E lehetőség magában foglalja azt is, hogy - amennyiben szükségesnek tartja - e nyilatkozat keretében kitérhessen arra is, hogy milyen bizonyítás lefolytatását tartja szükségesnek. A védelem nyilatkozata nem kötelező eleme a bírósági tárgyalásnak, csupán lehetőség, és a Javaslat szándéka ezzel az, hogy mind a bíróság, mind az ügyész megismerhesse a védekezés irányát, pl. a bíróság már a bizonyítási eljárás kezdetén tudomást szerezzen arról, hogy a védelem milyen bizonyítás lefolytatását tartja szükségesnek. Így tehát - ha e jogával a védelem él - nem az eljárás formalitások miatti elhúzását jelentheti e jogintézmény bevezetése, hanem ellenkezőleg: a ténybeli és a jogi vita kereteinek körvonalazásával a bizonyítási eljárás tervezését is nagyban segítheti. A tárgyalást vezető tanács elnökének feladata, hogy ezt a bevezető nyilatkozatot megkülönböztesse a tárgyalás eredményét összegző perbeszédtől.

A 68. §-hoz

A Be. 295. §-a tartalmazza jelenleg azt az előírást, amely lehetővé teszi, hogy akár az ügyész, akár a védelem indítványára a tanács elnöke engedélyezhesse, hogy a tanút és a szakértőt az hallgassa ki (hallgassa meg) elsőként, aki a megidézését és kihallgatását indítványozta. A Javaslat rendelkezik arról, hogy - miként az általános szabályok (Be. 285. § (3) bekezdés) is ezt tartalmazzák - az indítvány elutasítása ellen külön fellebbezésnek nincs helye, és azt az ügydöntő határozat elleni fellebbezésben lehet sérelmezni.

A Javaslat számot vet azzal, hogy a bár a Bp. 308. §-a tartalmazott hasonló rendelkezést, egyrészt a Bp.-t 1952-ben hatályon kívül helyezték, másrészt pedig a Bp. fél évszázados alkalmazása során az akkori rendelkezés sem tudott gyökeret verni a gyakorlatban. Éppen ezért a Javaslat a főszabály megismétlését azért tartja helyénvalónak e sajátos bizonyítási indítvány esetén, hogy a tulajdonképpen új jogintézmény alkalmazása során az esetleges jogalkalmazói vitáknak elejét vegye.

A 69. §-hoz

A Be. 322. §-ának (2) bekezdése arról szól, hogy az ügydöntő határozat kihirdetésére elnapolt tárgyaláson a szabályszerűen idézett vádlott meg nem jelenése nem akadálya a tárgyalás megtartásának (folytatásának), és az ügydöntő határozat kihirdetésének. Ebben az esetben a vádlottal az ügydöntő határozatot kézbesítés útján kell közölni (Be. 262. § (2) bek.). A Javaslat lehetőséget teremt arra, hogy a határozathirdetésre napolt tárgyalás esetén a főszabály (Be. 281. § (1) bek.) alóli kivétel akkor is érvényesülhessen, ha a kitűzött tárgyaláson a szabályszerűen idézett védő nem jelent meg. A határozatot ilyenkor is kézbesítés útján kell vele közölni. Ez nem sérti a védelem jogát, mivel a kézbesítés útján közölt határozattal szemben nem három, hanem nyolc napon belül lehet fellebbezni (Be. 325. § (2) bek.). A védő távolmaradása, és így az indokolás ismeretének hiánya a védelem pozícióit rontja, ennek következményeit azonban a szabályszerű idézés ellenére meg nem jelent védőnek kell vállalnia. A Javaslat az ilyen tárgyalás elmulasztása esetén az igazolást kizárja.

A 70-71. §-hoz

1. A jogalkalmazásban felmerült gyakorlati problémák megoldása érdekében a Javaslat egy ponton általános jelleggel áttöri az ügydöntő határozat kötőerejének elvi tételét. Ha az ügydöntő határozat meghozatala után, de annak jogerőre emelkedése előtt a vádlott meghalt vagy eljárási kegyelemben részesült, a jelenlegi szabályok szerint - a kötőerő miatt - a bíróság az ügydöntő határozatát nem változtathatja meg. Ez különösen abban az esetben jelent problémát, ha a vádlott a jogorvoslati nyilatkozat megtétele előtt hal meg vagy részesül eljárási kegyelemben, és sem az ügyész, sem a védő nem fellebbezett. Ekkor a kötőerő folytán az első fokú bíróság a határozatát nem változtathatja meg, de jogerősítési záradékkal sem láthatja el, mivel büntethetőséget megszüntető ok miatt az eljárást nem lehet továbbfolytatni.

A Javaslat ezért ebben az esetkörben a kötőerőt feloldva lehetőséget teremt arra, hogy a bíróság a saját ügydöntő határozatát hatályon kívül helyezze és az eljárást az említett büntethetőséget megszüntető okok miatt megszüntesse.

2. Figyelemmel azonban arra, hogy a büntetőjog szabályai szerint az elkobzást, illetőleg a vagyonelkobzást a büntethetőségtől függetlenül ki kell mondani, ha annak törvényi feltételei fennállnak, amennyiben az ügydöntő határozat ilyen rendelkezést tartalmazott, ezt a rendelkezést a bíróságnak hatályában fenn kell tartania. A Be. 334. §-ának módosítása erről rendelkezik.

A 72. §-hoz

A polgári jogi igény felőli, valamint a szülői felügyeleti jog megszüntetése tárgyában hozott büntetőbírósági határozat adhéziós jellegű. Indokolt ezért, hogy a törvény a két járulékos kérdésben történő érdemi döntés megtagadását, egyéb törvényes útra utasítását azonos feltételek mellett tegye lehetővé. A Be. 335. §-ának (1) bekezdése a polgári jogi igény elbírálásának egyéb törvényes útra terelését a vádlott felmentése esetén, valamint akkor teszi lehetővé, ha az igény elbírálása a büntetőeljárás befejezését jelentékenyen késleltetné. A Be. 336. §-ának (3) bekezdése ezzel szemben a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti indítvány egyéb törvényes útra utasítását akkor engedi meg, ha a büntetőeljárás befejezését ez jelentékenyen késleltetné, vagy az indítvány elbírálását egyéb körülmény kizárja.

A Javaslat a polgári jogi igény elbírálást egyéb törvényes útra utasító rendelkezés meghozatalát lehetővé tevő rendelkezést ezért azzal egészíti ki, hogy e döntés meghozatalának van helye akkor is, ha a polgári jogi igény elbírálását a büntetőeljárásban más körülmény kizárja.

A 73. §-hoz

A Javaslat a pótmagánvádló számára is lehetővé teszi - rászorultsági alapon - ügyvéd kirendelését. Abból indul ki, hogy jövedelmi és vagyoni viszonyainak esetleg szűkös volta ne zárja el a pótmagánvádlót jogai gyakorlásától. Ezért a Javaslat szerint, ha a pótmagánvádló jogi képviselete az eljárás során megszűnik, a bíróságnak előbb fel kell hívnia a pótmagánvádlót, hogy a törvény szerinti kötelező ügyvédi képviseletéről gondoskodjék, mert egyébként az eljárást a bíróság meg fogja szüntetni. Ha a pótmagánvádló az ügyvédi képviseletről azért nem tud gondoskodni, mert anyagi helyzete miatt nem képes az ügyvédi munkadíjat megfizetni, a bíróság - hasonlóan a terhelthez - részére is személyes költségmentességet engedélyezhet. Ebben az esetben a pótmagánvádlót és a részére kirendelt jogi képviselőt lényegében azok a kedvezmények illetik meg, mint a személyes költségmentességben részesített terheltet, azzal az eltéréssel, hogy az iratok másolatának kiadása nem illetékmentes, hanem csak illeték-feljegyzési jog illeti meg a pótmagánvádlót, és a kirendelt képviselő díját az állam csupán előlegezi. A Javaslat rendelkezik arról is, hogy a pótmagánvádló kirendelt képviselőjének díjazására a kirendelt védő díjazására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

A 74. §-hoz

A Javaslat a pótmagánvádló által viselendő bűnügyi költségről rendelkező 344. §-t azzal pontosítja, hogy a pótmagánvádló fellépését követően keletkezett bűnügyi költségből nem csupán a Be. 74. §-a (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott költségeket kell viselnie a pótmagánvádlónak a vádlott felmentése, vagy vele szemben az eljárás megszüntetése esetén, hanem a 74. § (1) bekezdésében meghatározott valamennyi bűnügyi költséget. A törvény jelenleg semmilyen eligazítást nem ad arra, hogy a pótmagánvádló által vád alá helyezett terhelt és esetleg kirendelt védője készkiadását ezekben az esetekben kinek kell viselnie. Nyilvánvaló, hogy nem a terheltnek és a védőjének, és az is nyilvánvaló, hogy az állam e költségeket nem fogja átvállalni a pótmagánvádló helyett: a Javaslat ezért következetesen érvényesíti azt az elvet, hogy a perlésben rejlő anyagi kockázatokat a perlőnek kell viselnie.

A 75. §-hoz

A Be. 408. §-ának II. d) pontja a felülvizsgálati indítvány terhelt javára történő előterjesztésének jogosultjai között felsorolja a fiatalkorú terhelt törvényes képviselőjét is, a perújítási indítvány terhelt érdekében történő benyújtására jogosultakat meghatározó 395. § (2) bekezdése azonban nem említi. A Javaslat álláspontja az, miszerint mindkét rendkívüli perorvoslati eljárásban azonos jogok kell, hogy megillessék a fiatalkorú terhelt törvényes képviselőjét, ezért a Be. 395. §-ának (2) bekezdését új d) ponttal egészíti ki, és így a jelzett hiányosságot orvosolja.

Megjegyzendő: a Be. 451. §-a ugyan kimondja, hogy a fiatalkorú terhelt törvényes képviselőjének jogorvoslati jogára a védői jogok az irányadók, és a megoldás ebből is levezethető, a pontos szabályozás, és a gyakorlatban esetleg felmerülő viták elkerülése érdekében mégis célszerű félreérthetetlenné tenni, hogy a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője mindkét rendkívüli perorvoslat kapcsán azonos indítványtételi joggal rendelkezik.

A fiatalkorú terhelt törvényes képviselőjének jogállása - és ezzel eljárási jogosultsága - megszűnik akkor, ha a fiatalkorú a tizennyolcadik életévét betölti vagy házasságkötés folytán nagykorúvá - tehát perbeli cselekvőképessége teljessé - vált. Természetesen a törvényes képviselő korábbi eljárási cselekményei és jognyilatkozatai ezzel nem válnak érvénytelenné, de a továbbiakban eljárási jogai nincsenek.

A 76. §-hoz

A Javaslat a Be. 405. §-ának új (2) bekezdése szerinti kiegészítésével a törvénybe foglalja azt az általánosan követett jogalkalmazói gyakorlatot, hogy olyan törvénysértések esetében, amelyek különleges eljárás keretében orvosolhatók, nincs helye felülvizsgálatnak. A különleges eljárások kialakítására azért került sor, hogy ne kelljen rendkívüli jogorvoslati eszközt igénybe venni olyan kisebb súlyú anyagi jogi törvénysértések esetén, amelyek egyszerűbb bírósági eljárással is orvosolhatóak.

A 77. §-hoz

A Be. 406. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a terhelt javára felülvizsgálatnak van helye, ha nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv megállapította, hogy az eljárás lefolytatása vagy a bíróság jogerős határozata megsértette a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés valamely rendelkezését, feltéve, hogy a nemzetközi emberi jogi szerv joghatóságának a Magyar Köztársaság alávetette magát.

A hatályos eljárási törvényben perújítási alap, ha Emberi Jogok Európai Bíróság a Magyar Köztársaságot elmarasztalta az Egyezmény megsértése miatt [1973. évi I. törvény 276. § (5) bek. a) pont]. Az Emberi Jogi Bíróság döntése azonban lehet olyan jellegű, amikor a megállapított jogsérelmet sem a felülvizsgálat, sem más büntetőeljárási jogintézmény igénybe vételével nem lehet orvosolni. Ilyen például az az eset, ha a belső jog valamely rendelkezése nem kifejezetten ellentétes az Egyezménnyel, hanem olyan jogalkotói mulasztásról van szó, amely miatt a belső jog nem felel meg a Bíróság által támasztott követelményeknek, mint az az ügy, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a sérelmezett eljárás során a magyar bíróságok megsértették az Egyezmény 6. cikkét, amikor másodfokon úgy minősítették át a terhelt által elkövetett bűncselekményt más bűncselekménnyé, hogy erre nézve ügyészi indítvány nem volt, és a védelemnek sem volt lehetősége a másodfokú bíróság jogi álláspontjával kapcsolatos érvei kifejtésére.

A törvényhozás ennek az ügynek a jogalkotási következményeit levonta, és előbb a hatályos 1973. évi I. törvénybe (1999. évi CX. törvény), majd a Be. novella a Be. 321. § (4) bekezdésébe az Egyezménynek megfelelő rendelkezést iktatott, ám amíg a törvényhozás e jogalkotási lépéseket nem tette meg, a felülvizsgálati (a hatályos szabályozás szerinti perújítási) eljárásnak nem lett volna értelme, mert a törvény ilyen rendelkezésének hiánya a nem tudta volna orvosolni.

Mindezek alapján a Javaslat a Be. 406. §-a (1) bekezdésének b) pontját azzal a szövegrésszel egészíti ki, hogy a felülvizsgálati eljárás ilyen okból történő elrendelésére csak akkor kerüljön sor, ha a jogsértés a felülvizsgálati eljárás keretében - akár a felülvizsgálat során eljáró bíróság érdemi határozatával, akár az alsóbb bíróság új eljárásra történő utasításával - érdemben orvosolható.

Ha a jogsértés a büntetőeljárási törvényben biztosított jogintézmények alkalmazásával nem orvosolható, erre más eszközöknek (pl. kártérítés) az igénybe vétele látszik alkalmazhatónak.

A 78. §-hoz

A Javaslat 7. §-a megteremti az előzetes fogvatartás mellett a házi őrizetben töltött teljes időtartam beszámításának lehetőségét a kiszabott szabadságvesztésbe, közérdekű munkába, pénzbüntetésbe, illetve pénzmellékbüntetésbe. Ennek megfelelően szükséges módosítani a Be. különleges eljárásai között az előzetes fogvatartás utólagos beszámítására vonatkozó szabályát, kiegészítve azt a házi őrizetre történő utalással.

A 79. §-hoz

1. A Be. novella módosította a külföldi ítélet elismerésére irányuló - a hatályos szabályozást mindenben átvevő - különleges eljárás szabályait, két csoportra osztva a magyar hatóságok által a külföldi elítéléssel kapcsolatban, foganatosítandó cselekményeket. Az egyik csoport azokat elítéléseket jelenti, amelyekről a magyar hatóságok - elsősorban az Igazságügyi Minisztérium - a két- vagy többoldalú nemzetközi szerződések alapján hivatalos értesítést kap. A Be. novella hibás fogalomhasználattal ezeket az értesítéseket is a magyar bíróság ítéletével azonos érvényű külföldi elítélésként jelzi, holott a külföldi bíróság ítélete a magyar bíróság ítéletével csak akkor lesz azonos érvényű, ha arról a magyar bíróság kifejezetten rendelkezik.

A Javaslat ezért ezt a téves rendelkezést több ponton módosítja. Továbbra is fenntartja, hogy a külföldi ítélet elismerésére vonatkozó eljárás lefolytatására a Fővárosi Bíróságnak van hatásköre és illetékessége, és megállapítja az eljárás tartalmi követelményeit. A bírósági eljárás lefolytatása nélkül a külföldi elítélésről való tudomás-szerzés önmagában nem képezheti a bűnügyi nyilvántartásba történő bejegyzés alapját, mint ahogyan a Javaslat mellőzi azt a hibás rendelkezést is, amely a bűnügyi nyilvántartást kezelő szervet arra kötelezi, hogy a külföldi elítéléssel érintett személyt értesítse a nyilvántartásba történő felvételről, illetve, hogy ezen értesítés alapján az államigazgatási eljárás szabályai szerint van helye jogorvoslatnak.

2. Ha a külföldi elítélés hazai érvényét meg kell állapítani, az a Be. 579. §-a szerinti különleges bírósági eljárásban lehetséges. Minthogy a Be. novellával azonosan a Javaslat a hatályos törvény szerinti jogorvoslati korlátozást nem tartja fenn, a külföldi ítélet érvényének elismerésére vonatkozó bírósági határozat a büntetőeljárás keretében az általános szabályok szerint támadható jogorvoslattal.

A Javaslat utal arra, hogy a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának átvételére vonatkozó eljárási szabályokat külön törvény, a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény állapítja meg.

A 80. §-hoz

A Javaslat az eljárási engedetlenségek hatékonyabb szankcionálása érdekében megteremti annak a lehetőségét, hogy a rendbírságot - meg nem fizetése esetén - a bíróság elzárássá változtassa át, amelyet a szabálysértésekre vonatkozó jogszabályok szerint kell végrehajtani.

Ezzel összefüggésben vált szükségessé a Be. 590. §-ának a kiegészítése is, amely jelenleg a bíróság feladatait határozza meg a végrehajtás során. A törvény azonban több olyan esetet tartalmaz, amikor már az ügyész határozatának a végrehajtásáról is gondoskodni szükséges. Így a rendbírság, a megrovás és az ügyész által a vádemelés elhalasztása keretében alkalmazott pártfogó felügyelet esetén sem a bíróság rendelkezik a határozat végrehajtásáról. A Javaslat ezért mind az 590. § alcímét és szövegét módosítva, úgy rendelkezik, hogy az ügyész e határozatainak végrehajtásáról az ügyész gondoskodik.

A 81. §-hoz

1. A Be. 604. §-a (2) bekezdésének b) pontja nem tartalmaz egyértelmű felhatalmazást arra, hogy a büntetőeljárásban részt vevő személyek költségeit a kiadandó együttes miniszteri rendelet meghatározza. Ezért a felhatalmazás ezzel történő kiegészítése szükséges. A Javaslat a pótmagánvádló részére is - ha nem is ugyanabban a terjedelemben - személyes költségmentesség engedélyezését teszi lehetővé. Ennek részletes szabályait is tartalmaznia kell a rendeleti szintű szabályozásnak. Ezért a Javaslat a felhatalmazást ezzel is kiegészíti.

2. A Be. 604. §-a bekezdésének l) pontja a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra háruló feladatok megállapítására ad felhatalmazást. A büntetőeljárási kényszerintézkedések végrehajtására vonatkozó részletszabályokat az előzetes letartóztatás és a bűnügyi őrizet kapcsán a büntetés és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 127. §-a szerinti felhatalmazás alapján kiadott jogszabályok tartalmazzák, a lakhelyelhagyási tilalommal, az úti okmány elvételével, a házkutatással, a motozással, a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezéssel, a biztosítási intézkedéssel, a rendbírsággal és a testi kényszerrel kapcsolatos rendelkezések külön végrehajtási szabályozást nem igényelnek. A házi őrizet végrehajtásával kapcsolatos részletszabályok kiadására a Be. 604. §-a (2) bekezdésének h) pontja felhatalmazást ad, az óvadék bírósági letétbe helyezésével kapcsolatos részletszabályok megállapítására a Be. 604. §-a (2) bekezdésének i) pontja, a lefoglalással és a bűnjelkezeléssel kapcsolatos szabályok megállapítására a Be. 604. §-a (2) bekezdésének j) pontja ad felhatalmazást, a zár alá vétel végrehajtásáról a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény tartalmaz rendelkezéseket, az elővezetés végrehajtásáról pedig külön BM-IM -PM együttes rendelet rendelkezik.

A büntetőeljárási kényszerintézkedések közül csupán az ideiglenes kényszergyógykezelés és a fogvatartott terhelt elmeállapotának megfigyelése az, amelyek részletszabályainak megalkotására sem a Be., sem a Bv. tvr. nem ad kifejezett felhatalmazást. Ezért a Javaslat e hiányosságot pótolva, a Be. 604. §-ának (2) bekezdését új p) ponttal egészíti ki, amely a szóban forgó két kényszerintézkedés végrehajtási részletszabályainak kiadására vonatkozó felhatalmazást tartalmazza.

3. A Javaslat szerint az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter felhatalmazást kap, hogy a gyermek- ifjúsági és sportminiszterrel, a belügyminiszterrel. az igazságügy-miniszterrel és a legfőbb ügyésszel egyetértésben rendeletben meghatározza a kábítószerfüggőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szakmai szabályait. E felhatalmazás alapján kiadandó rendeletnek kell megállapítania azokat a szakmai szabályokat, amelyek szerint a büntetőeljárásból elterelt kábítószer-használók esetén a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, a kábítószer-használatot kezelő más ellátás és a megelőző-felvilágosító szolgáltatások a munkájukat végzik.

4. A Be. 605. §-a (3) bekezdésének értelmében a Legfelsőbb Bíróságon folyamatban maradt azon ügyeket, amelyek az új törvény rendelkezései szerint az ítélőtábla hatáskörébe tartoznak, a törvény hatálybalépését követően kell áttenni az új bírósági szintre. Minthogy azonban a 2002. évi XXII. törvény rendelkezései szerint az ítélőtáblák már 2003. január 1. napján létrejönnek, ám működésüket ténylegesen július 1. napján kezdik meg, indokolt ennek a rendelkezésnek az olyan módosítása, amely lehetővé teszi, hogy a ténylegesen már létező ítélőtáblákra folyamatosan át lehessen tenni azokat az ügyeket, amelyek elbírálása 2003. július 1. napjától az új bírósági fórumok hatáskörébe tartozik. Ezzel egyrészt biztosítható a Legfelsőbb Bíróság ügyterhének folyamatos csökkentése, másrészt pedig az ítélőtáblák a működésük tényleges megkezdésének időpontjára az addig áttett ügyeket az elbírálásra elő tudják készíteni.

HARMADIK RÉSZ

(A Btk. és a Be. módosításával összefüggésben más törvény módosítása)

A 82. §-hoz

1. A Javaslat jelentősen átalakítja a Btk. kábítószerrel visszaélésre vonatkozó rendelkezéseit és a 21. §-a pontosan meghatározott elkövetési magatartások esetén lehetővé teszi a büntethetőséget megszüntető ok alkalmazását a nem kábítószerfüggő fogyasztók esetében is, ha igazolják, hogy hat hónapig kábítószer-használatot kezelő ellátásban vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vettek részt. A Javaslat ennek megfelelően módosítja a Be. 137. §-ának (2) bekezdését, valamint a 169. §-ának (5) bekezdését, megteremtve ezzel a nyomozás, illetve az eljárás felfüggesztésének lehetőségét abban az esetben, ha az eljárás megszüntetésének lehet helye a Javaslattal módosított Btk. 283. §-ának alapján, amennyiben a kábítószer-élvező személy vállalja a folyamatos kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen, kábítószer használatot kezelő egyéb ellátáson, illetve megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvételt. A Be. módosítása helyénvaló, mivel a Javaslatnak a Btk. módosítására vonatkozó része a Javaslat szerint 2003. január 1-jén lép hatályba, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (új Be.) pedig a 2002. évi XXII. törvény 2. §-ának (6) bekezdése és 4. §-ának (1) bekezdése értelmében 2003. július 1-jén lép hatályba, de addig is biztosítani kell az említett büntethetőséget megszüntető ok miatt a nyomozás, illetve az eljárás felfüggesztésének lehetőségét.

2. A Javaslat új felhatalmazó rendelkezést tartalmaz, amely szerint az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter felhatalmazást kap, hogy a gyermek- ifjúsági és sportminiszterrel, a belügyminiszterrel. az igazságügy-miniszterrel és a legfőbb ügyésszel egyetértésben rendeletben meghatározza a kábítószerfüggőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szakmai szabályait. E felhatalmazás alapján kiadandó rendeletnek kell megállapítania azokat a szakmai szabályokat, amelyek alapján a büntetőeljárásból elterelt kábítószer-használók esetén a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, a kábítószer-használatot kezelő más ellátás és a megelőző-felvilágosító szolgáltatások a munkájukat végzik.

A 83. §-hoz

1. A Javaslat módosítja a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról rendelkező 1979. évi 5. törvényerejű rendelet (Btké.) 24. §-a (2) bekezdésének b) pontját. A Btké. 24. §-a a pénz fogalmát határozza meg a Btk. pénzhamisítással kapcsolatos rendelkezései tekintetében. A Btké 24. §-a (2) bekezdésének b) pontjában megadott fogalom szerint a csekk és az utazási csekk is a papírpénzzel azonos megítélés alá esik, feltéve, hogy a névre szóló értékpapír átruházását jogszabály, vagy az értékpapíron feltüntetett nyilatkozat nem zárja ki. A Javaslat a Btké. e rendelkezéséből elhagyja a csekkre és az utazási csekkre történő utalást, tekintettel arra, hogy a Javaslattal bevezetett új tényállások maradéktalanul szabályozzák a csekkhamisítást, illetve a csekkel való visszaélést a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításánál és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélésnél.

2. A 2001. évi LIX. törvény iktatta be a Btk.-ba a jövedéki bűncselekmények új szabályozását. A törvény hatálybalépése óta eltelt jogalkalmazói tapasztalatok azt mutatják, hogy hasonlóan, a költségvetést károsító más bűncselekményekhez, a jövedéki visszaélés és a jövedéki orgazdaság esetén is indokolt a büntetőjogi fenyegetettség alsó határának ötvenezer forintos értéknél történő megvonása. Ezért a Javaslat a Btké. 27. §-ába új (2) bekezdést iktat, amely arról rendelkezik, hogy az ötvenezer forintot meg nem haladó adóbevétel csökkenést eredményező jövedéki visszaélés, illetve a hasonló értékre elkövetett jövedéki orgazdaság nem bűncselekmény.

A 84-85. §-hoz

1. A jogrendszer egységességének követelménye megkívánja, hogy olyan alapvető törvények módosításakor, mint a Büntető Törvénykönyv és a büntetőeljárási kódex, az e törvényekkel összefüggő, vagy a rendelkezéseikre építő más törvények módosítása is megtörténjék. A Javaslat e szakasza a Btk. módosításával összefüggésben tartalmazza különböző más törvények módosítását.

2. A Javaslat módosítja a Btk. 262. §-át és az azt megelőző alcímet, "légi jármű hatalomba kerítése" helyett "légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése" alcímet alkalmazva. A Javaslat ezt a módosítást vezeti át a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.), a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (Nbt.) és a határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény vonatkozó rendelkezésein.

A Javaslat e törvényekre vonatkozó rendelkezéseinek elfogadása az Alkotmány szerint a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát igényli, ezért azokat a Javaslat a könnyebb kezelhetőség érdekében önálló szakaszban helyezi el.

3. A Btk. 262. §-ának módosított alcíme miatt szükséges módosítani a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény, illetve a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény vonatkozó rendelkezésein.

4. A Javaslat a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény (Szbt.) 4. §-ának p) pontjában pontosan meghatározza, hogy a milyen elkövetési magatartásokkal elkövetett kábítószerrel visszaélés tekinthető kábítószer kereskedelemmel összefüggőnek. A kábítószer termesztése, előállítása, megszerzése, tartása az új büntető anyagi jogi rendelkezések értelmében nem minősül kereskedői típusú magatartásnak, így az a kábítószer kereskedelemmel nem függ össze.

Tekintettel arra, hogy az Rtv. 68. §-át az Szbt. 40. §-a állapította meg, és az Rtv. önálló értelmező rendelkezést nem ad a "kábítószer-kereskedelemmel függ össze" kifejezésre, így a Javaslat szerinti módosítás az Rtv. 68. §-ának (2) bekezdésében használt fogalomra is irányadó.

A Javaslat jelentősen átalakítja a visszaélés kábítószerrel tényállását, s egyidejűleg megszünteti a kóros szenvedélykeltés (Btk. 283. §) bűncselekményét, erre tekintettel az új szakaszok jelölésének megfelelően módosítja az Szbt. 5. §-ának (2) bekezdését, egyidejűleg a hatályos szabályozásnak megfelelően helyesbíti a szabálysértésekről szóló törvény szakaszaira történő utalást.

5. A Javaslat a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény 39. §-a (1) bekezdésének f) pontját annyiban módosítja, hogy a DNS- profil nyilvántartásban csak annak az adatait kell nyilvántartani, akit - figyelemmel az ott felsorolt többi bűncselekmény súlyára - két évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetéssel fenyegetett kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény alapos gyanúja miatt vontak büntetőeljárás alá.

6. A Javaslat két helyen módosítja a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központról szóló 2000. évi CXXVI. törvény 4. §-át. Egyrészt a szoros összefüggésre tekintettel kiegészíti e § (1) bekezdésének f) pontját a Btk. 304/A. §-ába ütköző pénzhamisítás elősegítésének vétségével, lehetővé téve a pénzhamisítás mellett, az erre a bűncselekményre vonatkozó adatok gyűjtését és kezelését is, másrészt módosítja e törvény 4. §-ának (2) bekezdését tekintettel a Btk. 313/C. §-a alcímének a Javaslattal történő módosítására (bankkártyával visszaélés helyett, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés).

A 86. §-hoz

1. Az ügyészi szervezetnek a büntetőbírósági tevékenységen kívül más - nyomozási, nyomozás-felügyeleti, törvényességi felügyeleti és magánjogi - feladatai is vannak, amelyeket szigorú törvényi határidők betartásával kell ellátnia. A vádképviselet csak jól képzett, ügyészségi tapasztalatokkal rendelkező jogászok útján képzelhető el. A Be. hatályba lépése egybeesik azzal az időhatárral, amikor az 1997. évi igazságszolgáltatási reformcsomag részeként a bírósági és ügyészségi titkárok legalább egy évig e beosztásban kell, hogy működjenek a bírói, illetve ügyészi kinevezés előtt.

A Javaslat szerint a majd négy évi joggyakorlattal és jogi szakvizsgával rendelkező ügyészségi titkárok általában alkalmasak arra, hogy a helyi bíróságon a vádképviselettel járó ügyészi feladatokat ellássák. A Javaslat ezért a Be. 241. §-a (2) bekezdését módosítva, lehetőséget teremt arra, hogy a helyi bíróság előtt az ügyészségi titkár az ún. foglyos ügyekben is elláthassa a vád képviseletét. A Javaslat azonban továbbra is fenntartja a Be. novella által bevezetett azon rendelkezést, hogy amennyiben a bíróság az ügyész a tárgyaláson való részvételre kötelezte [Be. 241. § (1) bek. e) pont], az ügyészségi titkár a vádképviseleti feladatokat nem láthatja el. A gyakorlatban e rendelkezést a bíróságok ritkán, de akkor alkalmazzák, amikor a tárgyaláson a vádiratban foglaltakhoz képest akár ténybeli, akár jogi szempontból jelentős változás várható, és ezért a bíróság megítélése szerint a tárgyaláson a vádhatóság képviselőjének jelenléte szükséges. A Javaslat erre az esetkörre továbbra sem teszi lehetővé az ügyészségi titkár eljárásának lehetőségét, abból kiindulva, hogy a bíróság nem véletlenül tette kötelezővé az ügyész jelenlétét a tárgyaláson: nagyobb tárgyalási tapasztalattal rendelkező vádképviselő jelenlétét várja el.

A Javaslat mindezek alapján módosítja a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény vonatkozó rendelkezését, egyben a záró rendelkezések között a Be. 241. §-a (2) bekezdésének megfelelő módosítását is elvégzi.

2. A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (Nbjt.) 46. §-ának jelenlegi szövege rendelkezik arról az esetről, amikor a külföldi bíróság magyar állampolgárral, vagy Magyarországra bevándorolt nem magyar állampolgárral szemben szabott ki végrehajtandó szabadságvesztés büntetést, és szabályozza, hogy milyen esetekben vehető át az ilyen külföldi ítélet végrehajtása. A Javaslat a gyakorlati tapasztalatokra alapozva azzal egészíti ki a törvény e rendelkezését, hogy azt a magyar állampolgárt, illetve Magyarországra bevándorolt nem magyar állampolgárt, akit külföldi bíróság jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, és aki a büntetés végrehajtása előtt Magyarországra visszatért, úgy kell tekinteni, mint aki hozzájárult ahhoz, hogy a külföldi bíróság ítéletének végrehajtását vele szemben Magyarország átvegye.

Az Nbjt. 45. §-ának módosítása szorosan összefügg a Be. hatálybalépésével. A törvény e rendelkezése szabályozza a feljelentés megtétele külföldi államnál elnevezésű együttműködési formát. Figyelemmel arra, hogy a magyar törvények jelenleg már szélesebb körben teszik lehetővé a terhelt távolétében a magyar büntetőeljárás lefolytatását, szükséges az Nbjt. módosítása azzal, hogy a külföldi államnál történő feljelentésre abban az esetben kerülhet sor, ha a magyarországi eljárást nem lehet lefolytatni.

3. A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 103. §-ának (1) bekezdését új e) ponttal a Be. novella egészítette ki, megteremtve a lehetőséget arra, hogy szabálysértési perújítást abban az esetben is lehessen kezdeményezni, ha a bűncselekményt szabálysértésként bírálták el.

E rendelkezés azonban ahhoz, hogy a szabálysértési perújítás folytán az elkövetővel a hibásan lefolytatott szabálysértési eljárás helyett büntetőeljárást folytassanak le, önmagában nem elegendő. Ezért a Javaslat az Sztv. további módosítását végzi el, amelyek alapján már egyértelmű, hogy az elkövető terhére csak az ügyész élhet ilyen a perújítási kérelemmel, és ennek alapján a szabálysértési határozatot az elkövető hátrányára is meg lehet változtatni.

A 87. §-hoz

1. A Javaslat - az Általános Indokolásban kifejtett érvek alapján - a 2003. július 1. napján hatályba lépő Be.-vel párhuzamosan módosítja a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényt (Hjt.).

2. A Hjt. 131. §-ának (1) bekezdése szerint a szolgálati viszonnyal kapcsolatos vétkes kötelességszegés - amennyiben a cselekmény nem minősül bűncselekménynek vagy szabálysértésnek - fegyelemsértést valósít meg.

A Javaslat a Hjt. 132. §-át új (3) bekezdéssel egészíti ki, mely szerint fegyelmi eljárást kell lefolytatni a Be. 485/A. §-a esetében is, vagyis akkor, amikor a katonai ügyész a katonai vétség miatt fegyelmi eljárás lefolytatására az illetékes parancsnoknak küldi meg az iratokat.

3. A Hjt.-t ki kell egészíteni egy olyan szabállyal is, amely a pénzbírság fenyítés alkalmazását teszi lehetővé a katonai vétség fegyelmi úton történő elbírálásakor, meghatározva a pénzbírság legalacsonyabb és legmagasabb összegét. A Javaslat ezeket ugyanolyan összegben állapítja meg, mint a 2002. évi I. törvénnyel módosított Hszt., vagyis a legalacsonyabb összeg ötezer, a legmagasabb összeg kétszázezer forint.

4. Az egyértelmű szabályozás érdekében rendelkezni kell arról, hogy a fegyelmi eljárásban arra hivatkozással, miszerint a cselekmény bűncselekményt valósított meg, az ügyet nem lehet feljelentéssel a nyomozó hatósághoz áttenni. Ezért a Javaslat a Hjt. 158. §-át egy új (3) bekezdéssel egészíti ki, amely ennek a lehetőségét kizárja.

A Hjt. 158. §-ának jelenlegi (3) bekezdése előírja, hogy a fegyelmi eljárás során a szolgálati viszony megszűnése esetén a szabálysértést - minthogy a speciális szabálysértési hatósági jelleg megszűnt - a szabálysértési hatósághoz kell áttenni. Hasonló rendelkezés felvétele indokolt a fegyelmi eljárásra utalt bűncselekmény esetében is, minthogy a szolgálati viszony megszűnése után a bűncselekmény fegyelmi úton történő elbírálására nincs jogi lehetőség, így az ügyet a katonai ügyészhez kell áttenni. Erről a Javaslat 3. §-ának (2) bekezdése szól.

5. A Hjt. 173. §-a (5) bekezdésének második mondata szerint a leltárhiánnyal kapcsolatos kártérítési igény érvényesítésére nyitva álló határidő - ha büntetőeljárást indítottak - harminc nap, és ezt a nyomozó hatóság, illetve a bíróság jogerős határozatának közlését követő naptól kell számítani.

A Javaslat ehhez hozzáteszi, hogy ugyanezeket a határidőket és számítási módokat kell alkalmazni akkor is, ha a leltárhiánnyal kapcsolatban szabálysértési vagy fegyelmi eljárás indult. A Javaslat ezzel a Hszt. vonatkozó rendelkezését veszi át, amelyet a 2002. évi I. törvény iktatott be a Hszt.-be.

6. A Javaslat a Be. 485/B. §-ának megfelelően rendelkezik arról, hogy a Hjt. 132. §-ának (3) bekezdése alapján lefolytatott fegyelmi eljárás során hozott határozat ellen az állomány tagja és a védője a fenyítést kiszabó jogerős határozat Be. szerinti felülvizsgálatát három napon belül kérheti.

NEGYEDIK RÉSZ

(Záró rendelkezések)

A 88. §-hoz

1. A Javaslat jelentősen módosítja a Btk. rendelkezéseit. Erre figyelemmel indokolt olyan hatályba lépési időpontot megállapítani, amely kellő felkészülést enged a jogalkalmazásnak és a jogkereső állampolgároknak a Javaslat kellő megismerésére. Ezért a Javaslat a Btk. módosításáról szóló rendelkezéseinek, és ezzel összefüggésben a Btk. módosításához kapcsolódó egyes törvények módosításának hatályba lépési időpontját 2003. január 1. napjában állapítja meg.

2. A Javaslat nem csak a Btk. egyes rendelkezéseinek érdemi megváltoztatásával, kiegészítésével módosítja a Btk.-t, hanem nagyobb számú technikai természetű helyesbítés és több rendelkezés hatályon kívül helyezését is elvégzi. Erről szól e szakasz (1) bekezdésének a)-g) pontja.

Az Általános Indokolásban kifejtett indokok alapján a Javaslat hatályon kívül helyezi a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének i) pontját, valamint 166/A. §-át. Az ezzel összefüggő módosításokat át kell vezetni a Btk. vonatkozó rendelkezésein, valamint a hatályon kívül helyezett rendelkezésekre a Btk.-n belül történő utalásokat is törölni kell.

A Javaslat megváltoztatja a Btk. 262. §-ának alcímét, így az ezzel összefüggő módosításokat át kell vezetni a Btk. és a még hatályban lévő 1973. évi I. törvény szövegén.

A Btk. 42. §-a (2) bekezdésének b) 2. pontja helytelenül utal a Btk. 175/B. §-ának (3)-(6) bekezdésére, mivel a (6) bekezdés az emberkereskedelem előkészületét rendeli büntetni két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett vétségként, ezért a Javaslat kijavítja ezt a tollhibát.

Az 1998. évi LXXXVII. törvény 15. §-a a Btk. 72. §-a (4) bekezdésének számozását (6) bekezdésre módosította, ugyanakkor ezt nem vezette át a Btk. 82. §-a (1) bekezdésének szövegén. Ezt pótolja a Javaslat.

A Javaslat jelentősen, a szakaszok számozását is érintően, átalakítja a visszaélés kábítószerrel Btk. 282-282/A. § tényállását, továbbá módosítja a 283/A. § alcímét is, az ehhez kapcsolódó módosításokat át kell vezetni a Btk., illetve a Btké. vonatkozó rendelkezésein.

Indokolt, hogy a kábítószerrel visszaélés esetében csak a súlyosabban minősülő cselekmények elkövetése miatt kiszabott három évi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztés kerüljön fegyház fokozatban végrehajtásra. A Javaslat 1. §-a ennek megfelelően egészíti ki a Btk. 42. §-ának (2) bekezdését egy új 3. alponttal, ezzel egyidejűleg a Btk. 42. §-a (2) bekezdése b) pontjának 1. alpontjában a "visszaélés kábítószerrel (282. §)" szövegrészt hatályon kívül kell helyezni.

A Javaslat hatályon kívül helyezi a Btk. 72. §-ának (2) és (3) bekezdését. A (2) bekezdés tartalmát a Javaslat 3. §-a beépíti a Btk. 72. §-ának (1) bekezdésébe. A (3) bekezdés szerint a próbára bocsátás nem alkalmazható, ha a tárgyalásról lemondásra öt évet meghaladó, de nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény, illetve három évet meghaladó, de öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén kerül sor. Ez a rendelkezés felesleges, mivel a próbára bocsátás lehetősége a Különös Részben meghatározott büntetési tételkeretektől függ, míg a 87/C. § a kiszabható szabadságvesztés mértékéről rendelkezik.

A Javaslat az Általános Indokolásban kifejtett indokok alapján hatályon kívül helyezi a Btk. 83. §-ának (2)-(4) bekezdését, 87. §-ának (5) bekezdését, 87/A. §-át, 90. §-ának b), d) és e) pontjait, 112. §-ának (2) bekezdését és 138/B. §-át.

A Javaslat a terrorcselekménnyel kapcsolatos módosításokra tekintettel, mint kiüresedett rendelkezést hatályon kívül helyezi az Szbt. 4. §-ának q) pontját.

3. A Be. hatályba lépésének időpontja - a 2002. évi XXII. törvény 2. §-a értelmében - 2003. július 1. napja. Ez tette lehetővé, hogy a Javaslat a még hatályban nem lévő jog módosítását viszonylag nagyobb terjedelemben elvégezze. A Javaslatnak a Be. módosításáról szóló rendelkezései sem léphetnek hatályba korábban, mint maga a Be, ezért a Javaslat a Be. módosításáról szóló rendelkezéseket, valamint a Be.-hez szorosan kapcsolódó más törvények módosításának hatályba lépését a Be. hatályba lépésével egyidejűleg, 2003. július 1. napjában határozza meg.

A Btk.-hoz hasonlóan azonban a Javaslat a Be. módosításáról szóló rendelkezéseivel összefüggő, vagy egyébként technikai szempontból szükségesnek mutatkozó kisebb módosításokat is elvégzi.

A (2) bekezdés a) pontja az érvényüket vesztő és ily módon hatályba nem lépő rendelkezéseket tartalmazza, a b) pont egy kodifikációs technikai átszámozásról rendelkezik, a c) pont pedig azokat a módosuló szövegrészeket tartalmazza, amelyek önálló §-ban történő megjelenítése a Javaslatot hosszabbá és ezzel áttekinthetetlenebbé tette volna. Ezért a Javaslat terjedelmi okok miatt ezeket a módosuló rendelkezéseket egy pontban, a záró rendelkezések között helyezi el.

4. A Javaslat elhibázottnak tartja az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel bevezetett, a Btk. szankciórendszerének és büntetéskiszabási rendelkezéseinek szigorítását. Ennek megfelelően a Javaslat a büntetéskiszabásban a bírói mérlegelés szabadságát indokolatlanul korlátozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezi. Számot vet azonban azzal, hogy a szóban lévő rendelkezések mintegy négy éven keresztül hatályban voltak, és azok alapján ügyek ezreiben döntöttek a bíróságok. A Javaslat az e rendelkezésekre alapozott jogerős döntéseket általában nem érinti, de ha az elítéltet a bíróság a most hatályon kívül helyezni kívánt Btk. 47. §-a (4) bekezdésének c) vagy e) pontja alapján zárta ki a feltételes szabadság kedvezményéből, úgy a Javaslat előírja, hogy a büntetés-végrehajtási intézet az általános szabályok szerint tegyen előterjesztést a feltételes szabadságra bocsátás iránt a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Hangsúlyozni kell, hogy a Javaslat ezzel nem hoz létre automatizmust: erre utal a szövegben az, hogy a feltételes szabadságra bocsátás kérdésében a büntetés-végrehajtási bíró a Bv. tvr. általános rendelkezései szerint határoz.

A Javaslat tehát csupán arra ad lehetőséget, hogy a büntetés-végrehajtási intézet és a büntetés-végrehajtási bíró a Javaslattal hatályon kívül helyezett rendelkezések figyelmen kívül hagyásával - ha annak törvényi feltételei, nevezetesen a Btk. 47. §-ának (1) bekezdésében foglaltak fennállnak - szabadon tegye meg indítványát, illetve döntsön a feltételes szabadságra bocsátás kérdésében.

5. A Javaslat közepes terjedelemben módosítja a Büntető Törvénykönyvet és a büntetőeljárásról szóló, 2003. július 1. napján hatályba lépő törvényt. Az általános jogszabályszerkesztési gyakorlat szerint ilyen esetekben a kódexek módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegének hivatalos lapban történő közzététele nem mellőzhető. Ezért a Javaslat felhívja az igazságügy-minisztert, hogy a Btk. és a Be. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a Magyar Közlönyben közzétegye.

A 89. §-hoz

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 40. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a törvényjavaslat a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörét érinti, az indokolásban tájékoztatást kell adni arról is, hogy a javasolt szabályozás milyen mértékben tesz eleget az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés követelményének, illetőleg az összeegyeztethető-e az Európai Közösségek jogszabályaival.

A Javaslat e törvényi kötelezettségnek megfelelően sorolja fel az Európai Unió azon jogforrásait, amelyekkel összhangban a Javaslat összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.