605/D/2006. AB határozat

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 149.§ (1) bekezdése, 152.§ (2) bekezdése, valamint 254.§ (3) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszok, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III törvény 149. § (1) bekezdésének - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, 45. § (1) bekezdésére, 57. § (1) és (5) bekezdésére, valamint 63. § (1) bekezdésére alapított - alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 152. § (2) bekezdésének - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére és 57. § (1) bekezdésére alapított -, valamint a 254. § (3) bekezdése második mondatának alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló, a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 233. § (3) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

4. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 152. § (2) bekezdése, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 38. § (1) bekezdése, továbbá annak 47. § (1) bekezdése alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.

5. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. 21.152/2005/5. számú végzése, valamint a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kpkf. III. 37.045/2006/3. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

6. Az Alkotmánybíróság a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005/32-I. sorszámú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

7. Az Alkotmánybíróság a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005./32-III. sorszámú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

8. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése ellen benyújtott, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 149. § (1) bekezdésével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

I.

1. Az egyik indítvány elsődlegesen a Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf. 21.152/2005/5. végzése és a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kpkf. III. 37.045/2006/3. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz keretében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 149. § (1) bekezdése, a 152. § (2) bekezdése, 233. § (2) bekezdés b) pontja [valójában tartalma szerint a 233. § (3) bekezdés b) pontja], valamint az illetékeikül szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 38. § (1) bekezdése és 47. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, továbbá a konkrét ügyekben az alkalmazási tilalom megállapítását az Alkotmány több rendelkezésének sérelmére hivatkozással kérte.

Az indítványozók érvelése szerint a bírósághoz fordulás Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjogát és a felek rendelkezési jogát sérti a Pp. 149. § (1) bekezdése, mivel az eljáró bíró diszkrecionális jogkörben, a felek megkérdezése nélkül, hivatalból dönthet a keresetlevélben szereplő egyes kérelmek elkülönítéséről, alkotmányellenesnek vélik továbbá, hogy az elkülönítés tárgyában hozott határozat ellen az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint megkívánt jogorvoslat nem biztosított. Nézetük szerint azzal, hogy a vitatott törvényi szabályozás a "célszerűség" fogalmát, illetve a bíróság mérlegelési jogának korlátait nem határozza meg, a demokratikus jogállamiság elvének sérelmét eredményezi.

Az indítványozók a Pp. 149. § (1) bekezdésében szabályozott elkülönítésről szóló döntés elleni jogorvoslat hiányával összefüggésben kifejtik, hogy az egyesüléshez való alapvető jogot sérti, "hogyha egyes jogsértő egyesülési jog körében hozott egyesületi határozatok nem kerülnek orvoslásra".

Az indítványozók álláspontja szerint a Pp. 152. § (2) bekezdésében foglalt, az eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabályozásról "[h]asonló alkotmányellenességi aggály" fogalmazható meg, mint a Pp. 149. § (1) bekezdéséről, azonban a Pp. 152. § (2) bekezdésének alkotmányellenességére vonatkozóan sem a sérülni vélt alkotmányos rendelkezést, sem alkotmányossági indokot nem jelöltek meg.

Az indítványozók - utalva arra, hogy az elkülönítés tárgyában hozott határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak, amely szerintük sérti az Alkotmány 57. § (5) bekezdését -kifejtették, hogy az elkülönítés tárgyában hozott határozat elleni "fellebbezési jog tekintetében a Pp. 233. § (2) bekezdés b) pontja alapján magának a törvénynek kéne rendelkeznie". Az indítványozók érvelése szerint a Pp. 233. § (3) bekezdésének b) pontját azért vélték az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközőnek, mert az nem biztosít fellebbezést az elkülönítés tárgyában hozott határozat ellen.

Az indítványozók alkotmányellenesnek, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság elvébe ütközőnek vélték továbbá, hogy a hivatalból hozott, a peres felek által nem kezdeményezett határozat - így a tárgyalást felfüggesztő - végzés elleni fellebbezés esetében a feleknek jogorvoslati illetéket kell leróniuk, ezért kérték alkotmányjogi panaszukban az Itv. 38. § (1) bekezdése, valamint a 47. § (1) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát is.

Az indítványozók másodlagos kérelme az alkotmányjogi panaszukban foglalt kérelmük utólagos normakontroll keretében történő vizsgálatára irányult.

2. Egy másik indítványozó az Alkotmánybírósághoz együttesen két alkotmányjogi panaszt nyújtott be, egyrészt a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005/32-I. sorszámú végzése ellen, továbbá a 15. P. XIX. 20.699/2005./32-III. sorszámú végzése, valamint a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése ellen élt alkotmányjogi panasszal. A két alkotmányjogi panasz közös indokolásában a Pp. 149. § (1) bekezdése, a Pp. 152. § (2) bekezdése, valamint a Pp. 254. § (3) bekezdésének második mondata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, továbbá a konkrét ügyeiben az alkalmazási tilalom kimondását kérte az indítványozó.

Érvelése szerint a Pp. 149. § (1) bekezdése azzal, hogy a felek kérelme nélkül hivatalból is elkülönítheti az "ügyeket", sérti a felek rendelkezési jogát, az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogot. Továbbá azzal, hogy a támadott rendelkezés nem határozza meg az "ügy eldöntése érdekében való célszerűség" kritériumait, sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság elve. Egyben az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe foglalt "tisztességes tárgyaláshoz" való jog sérelmét állította annak kapcsán, hogy a kifogásolt szabályozás nem határozza meg "a vitás kérdések elkülönített tárgyalása" fogalmát.

Hivatkozása szerint a sérelmezett rendelkezés az elkülönítésről hivatalból történő bírói döntés folytán - nem véve figyelembe a fél érdeke szerinti hatékony bizonyítást - az Alkotmány 45. § (1) bekezdése szerinti "igazságszolgáltatás alkotmányos elvét" is sérti.

Az indítványozó a Pp. 152. § (2) bekezdésébe foglalt, a tárgyalás hivatalból történő felfüggesztésére vonatkozó rendelkezése folytán sérülni vélte az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében rögzített tisztességes tárgyaláshoz való jogot, továbbá álláspontja szerint a szabályozás nem felel meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság elvének, miután az nem tartalmazza, hogy a törvényi feltételek fennállása esetén kötelező-e az eljárás felfüggesztése.

Az indítványozó szerint a Pp. 254. § (3) bekezdés második mondata (azzal, hogy lehetővé teszi a másodfokú bíróság számára, hogy ha az elsőfokú ítéletet az abban foglalt indoklás alapján hagyja helyben csupán utaljon ezen körülményre) sérti a felek 57. § (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való jogát, továbbá az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogát. Érvelésében kifejti, hogy az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog indokolja, hogy a másodfokú bíróság döntésétől függetlenül valamennyi fél számára azonos tartalommal készüljenek a bírósági határozatok, ezért alkotmányellenes megkülönbözetést jelent, hogy az elsőfokú döntést helybenhagyó határozatok esetében a Pp. lehetővé teszi a csupán az elsőfokú bíróság helyes döntésére való utalást.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) (a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján - tárgyi összefüggésükre tekintettel - egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"45. § (1) A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(... )

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni."

2. A Pp. indítvánnyal érintett rendelkezései: "149. § (1) A bíróság, ha az ügy eldöntése érdekében célszerűnek látja, elrendelheti, hogy a perben érvényesített egyes követelések vagy a megosztható követelések egyes részei, valamint általában a perben eldönthető egyes vitás kérdések elkülönítve kerüljenek tárgyalásra."

"152. § (2) A bíróság a tárgyalást akkor is felfüggesztheti, ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában más polgári per vagy a bíróság hatáskörébe tartozó más polgári eljárás már folyamatban van."

"233. § (1) Az elsőfokú bíróság határozata ellen - amennyiben a törvény ki nem zárja - fellebbezésnek van helye. Fellebbezéssel élhet a fél, a beavatkozó, végül az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen.

(2) Az elnök határozata a fellebbezés szempontjából a bíróság határozatával egy tekintet alá esik.

(3) Fellebbezésnek nincs helye:

a)

b) az eljárás folyamán hozott végzések ellen, kivéve a perköltségben vagy pénzbírságban marasztaló végzéseket, valamint azokat a végzéseket, amelyekkel szemben a törvény a fellebbezést külön megengedi."

"254. § (3) Az eljárást befejező határozatban az elsőfokú bíróságot meg kell nevezni, és ügyszámát is fel kell tüntetni. Ha a másodfokú bíróság az első fokú ítéletet indokai alapján hagyja helyben, a másodfokú ítélet indokolásában csupán erre a körülményre kell utalnia."

3. Az Itv. indítvánnyal támadott rendelkezései:

"38. § (1) Az illetéket az eljárást kezdeményező fél az eljárás megindításakor köteles megfizetni, kivéve, ha az illeték megfizetéséről utólag kell határozni. Az utóbbi esetben az illetéket az viseli, akit a bíróság erre kötelez."

"47. § (1) A 39-41. § szerint megállapított illetékalap után, végzés elleni fellebbezés, valamint végzés elleni kifogás esetében az illeték mértéke 3%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 175 000 forint."

III.

Az alkotmányjogi panaszok részben nem megalapozottak, részben érdemi elbírálásra nem alkalmasak.

1. Az alkotmányjogi panaszok tárgyában benyújtott kérelmek alapján az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy az indítványok megfelelnek-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdéseiben rögzített, az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott követelményeknek.

1.1. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében "[a]z Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva."

A fentiek alapján az alkotmányjogi panasz benyújtásának egyik feltétele, hogy a panaszos valamely alkotmányos alapjogának sérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatt következzék be.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 149. § (1) bekezdését, a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontját, sem az Itv. 38. § (1) bekezdését, illetve az Itv. 47. § (1) bekezdését a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. 21.152/2005/5. számú végzése, valamint a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kpkf. III. 37.045/2006/3. számú végzése nem alkalmazta. Ezért az alkotmányjogi panasz a Pp. 149. § (1) bekezdésére, továbbá az Itv. 38. § (1) bekezdésére, a 47. § (1) bekezdésére, a 233. § (3) bekezdés b) pontjára vonatkozó részében nem felel meg a panasszal szemben támasztott formai követelményeknek, így az érdemi vizsgálatra nem alkalmas. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. 21.152/2005/5. számú végzése, valamint a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kpkf. III. 37.045/2006/3. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt - a Pp. 149. § (1) bekezdése, a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja, továbbá az Itv. 38. § (1) és az Itv. 47. § (1) bekezdései alkotmányossági vizsgálatára vonatkozóan az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította.

1.2. Ezt követően az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. 21.152/2005/5. számú végzése, valamint a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kpkf. III. 37.045/2006/3. számú végzése ellen a Pp. 152. § (2) bekezdésével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszának az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdése szerinti további törvényi feltételeinek fennállását vizsgálta.

Az alkotmányjogi panasz - fő szabályként - a jogerős ügydöntő határozatokkal szemben terjeszthető elő [lásd legutóbb: 1492/B/2007. AB határozat, ABK 2008. június, 24.]. Kifejtette továbbá, hogy az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében esetről esetre az alapjául fekvő jogerős határozat tartalma alapján ítéli meg azt, hogy a vizsgált ügyben a panasszal támadott határozat olyan érdemi határozatnak tekinthető-e, amellyel szemben helye van az alkotmányos jogorvoslatnak. Ugyanakkor a határozat - utalva az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatára melyben először mondta ki, hogy az alkotmányjogi panasz jogorvoslat - megerősítette az Alkotmánybíróság 22/1995. (III. 31.) AB határozatában (ABH 1995, 108, 109.) foglaltakat, amely szerint az "alkotmánybírósági eljárásban a jogorvoslathoz való alapvető jog szempontjából valamely döntés érdemi, ügydöntő volta a tételes jogok által ilyennek tartott döntésekhez képest viszonylagos: a vizsgált döntés tárgya és személyekre gyakorolt hatása által meghatározott (ABH 1992, 515, 516.; ABH 1993, 48, 74-75.)." A 22/1995. (III. 31.) AB határozat kifejtette továbbá, hogy a jogorvoslat másik fogalmi eleme, hogy a döntés jogot vagy jogos érdeket sértsen, ugyanakkor a jogorvoslat igénybevételének nem előfeltétele a tényleges sérelem igazolása, elég arra hivatkozni. "Ahhoz van joga a személynek, hogy állítsa a döntés jogos érdeket vagy jogot sértő voltát." (ABH 1995, 108, 110.) A határozat kimondta továbbá, hogy "[a]z Alkotmány szerint a döntés »ellen« lehet jogorvoslattal élni." (ABH 1995, 108, 110.)

1.2.1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók alkotmányjogi panaszának a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. 21.152/2005/5. számú végzésére alapított kérelme nem felel meg az Abtv. 48. § (1) bekezdésében foglalt azon feltételnek. Az indítványozók ugyanis bár a jogorvoslati lehetőségüket ezen végzés tekintetében kimerítették (a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kpkf. III. 37.045/2006. számú, egyesületi határozatok megtámadása iránti eljárásában), alkotmányjogi panasz azonban különálló kérelemként az elsőfokú határozat ellen nem terjeszthető elő. Ezért az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. 21.152/2005/5. számú végzésére alapított alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította.

1.2.2. Az indítványozónak a Pp. 152. § (2) bekezdése szerinti, a tárgyalás hivatalból történő felfüggesztésére alapított, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kpkf. III. 37.045/2006/3. számú végzése ellen irányuló alkotmányjogi panasza olyan döntéseken alapul, amelyre nézve az indítványozó a döntés jogot sértő voltát a jogorvoslati jogának hiányában jelölte meg. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy - a fentiekben ismertetettek alapján - az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásra alkalmas.

Ezt követően az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt abból a szempontból vizsgálta meg, hogy az határidőben került-e benyújtásra. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az indítványozók a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kpkf. III. 37.045/2005/3. számú végzését 2006. május 4-én vették át, alkotmányjogi panaszukat 2006. június 26-án, azaz törvényi határidőn belül adták postára, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt érdemben bírálta el.

1.3. Az indítványozók a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. 21.152/2005/5. számú végzése, valamint a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kpkf. III. 37.045/2006/3. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszukban és az azzal teljesen megegyező utólagos normakontrollra irányuló, a Pp. 152. § (2) bekezdésével összefüggésben előterjesztett kérelmükben csupán utaltak ("hasonló alkotmányossági aggály") a Pp. 149. § (1) bekezdésével összefüggésben előterjesztett kérelmükre, azt azonban konkrétan nem fejtették ki, hogy a Pp. 152. § (2) bekezdése - álláspontjuk szerint - az Alkotmány mely rendelkezését, milyen alkotmányos indok alapján sérti.

Az Abtv. 22. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Abtv. 22. § (2) bekezdése értelmében az indítványban meg kell jelölni a kérelem alapjául szolgáló okot. Nem elegendő tehát az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni: az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti (654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1645).

Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók ezen kérelme, az annak alapjául szolgáló indokok megjelölése hiányában érdemben nem bírálható el, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat és az utólagos normakontrollra irányuló indítványt ebben a részükben az Ügyrend 29. § d) pontja alapján, mint érdemi elbírálásra alkalmatlant visszautasította.

2. Ezt követően az Alkotmánybíróság a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005/32-I. sorszámú, továbbá a 15. P. XIX. 20.699/2005./32-III. sorszámú végzése, valamint a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzései ellen benyújtott alkotmányjogi panasz elbírálhatósága kérdésében foglalt állást.

2.1. Az Alkotmánybíróság jelen határozata Indokolásának III.1.2. pontjában már kifejtettek alapján megállapította, hogy a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság

15. P. XIX. 20.699/2005/32-III. sorszámú végzésére alapított kérelme nem felel meg az Abtv. 48. § (1) bekezdésében foglalt feltételnek. Az indítványozó bár a jogorvoslati lehetőségét ezen végzés tekintetében kimerítette (a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 43.

Pfv. 630.868/2007. számú eljárásában), az alkotmányjogi panasz azonban külön az elsőfokú határozat ellen nem terjeszthető elő. Ezért az Alkotmánybíróság önmagában a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005/32-III. sorszámú végzésére alapított alkotmányjogi panasz iránti kérelmet az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította.

2.2. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy az indítványozó a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005/32-I. sorszámú, valamint a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése ellen benyújtott, a Pp. 149. § (1) bekezdésének a tárgyalás hivatalból történő elkülönítésére, a Pp. 152. § (2) bekezdése szerinti, a tárgyalás hivatalból történő felfüggesztésére, továbbá a Pp. 254. § (3) bekezdés második mondatának alkotmányellenességét kifogásoló alkotmányjogi panaszában az említett bírósági döntések folytán egyéni jogsérelmét az alapjogok sérelmével összefüggésben állította.

Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005/32-I. sorszámú, valamint a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése ellen együttesen terjesztette elő, amelyet 2007. március 12-én adott postára.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005/32-I. számú, 2006. október 12-én kelt elkülönítő végzését az indítványozó 2006. november 30-án vette át. A bíróság a 32-I. számú végzésében rendelkezett a felperes másodlagos kereseti kérelmének a Pp. 149. § (1) bekezdése alapján történő elkülönítéséről mely végzés ellen nincs helye (önálló) fellebbezésnek. Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Abtv. 48. § (1) bekezdésének utolsó fordulata alapján az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló hatvan napos határidőt az elkülönítő végzés közlésétől (annak kihirdetésétől, illetve kézbesítésétől) kell számítani. Az indítványozó a 32-I. számú végzést 2006. november 30-án vette át, így a 2007. március 12-én postára adott alkotmányjogi panaszát hatvan napon túl terjesztette elő. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005/32-I. számú, 2006. október 12-én kelt elkülönítő végzése ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz elkésett, ezért azt az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § e) pontjára figyelemmel - érdemi vizsgálat nélkül - visszautasította.

2.3. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése a Pp. 149. § (1) bekezdésében foglaltakat nem alkalmazta. Mint azt az Alkotmánybíróság jelen határozata indokolásának pontjában már kifejtette, az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében "[a]z Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal az fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

A fentiek alapján az alkotmányjogi panasz benyújtásának egyik feltétele, hogy a panaszos valamely alkotmányos alapjogának sérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatt következzék be. Miután az indítványozó által állított, a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése a Pp. 149. § (1) bekezdését nem alkalmazta, így az alkotmányjogi panasz ebben a részében nem felel meg az Abtv. 48. § (1) bekezdésében foglalt, panasszal szemben támasztott formai követelményeknek. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt a Pp. 149. § (1) bekezdése tekintetében az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította.

2.4. A Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz a Pp. 152. § (2) bekezdése, valamint a Pp. 254. § (3) bekezdésének második mondatának alkotmányossági vizsgálatát is kérte.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 15. P. XIX. 20.699/2005./32-III. sorszámú per tárgyalására vonatkozó felfüggesztő végzése ellen benyújtott fellebbezést elbíráló, a Fővárosi Bíróság 43. Pfv. 630.868/2007/1. sorszámú végzése 2007. február 2-i keltű. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által 2007. március 12-én postára adott alkotmányjogi panasza a nyitva álló hatvan napos törvényi határidőn belül érkezett az Alkotmánybíróságra, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt - a Pp. 152. § (2) bekezdése, valamint a Pp. 254. § (3) bekezdésének második mondatának alkotmányossági vizsgálatára irányuló részében - érdemben bírálta el.

IV.

1. Az Alkotmánybíróság ezt követően érdemben vizsgálta a formai követelményeknek megfelelő, elbírálható alkotmányjogi panaszt. Először azt vizsgálta, hogy sérelmet szenvedett-e a Pp. 152. § (2) bekezdése alapján a tárgyalás hivatalból történő felfüggesztése folytán az indítványozó Alkotmány 57. § (1) bekezdésén alapuló, tisztességes eljáráshoz való joga.

Az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját a 6/1998. (III. 11.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) foglalta össze. Az Abh.-ban rögzített megállapításokat utóbb több határozat [14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 108., 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 118-120., 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002,

199, 211.] is megerősítette. Az Abh. szerint a tisztességes eljárás követelménye olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. Az Alkotmánybíróság eljárásában azonban csupán a tisztességes eljárás megkövetelte általános ismérvek megállapítására van lehetőség. (ABH 1998, 91, 95.) [...] Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban utalt arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye." [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 256.; legutóbb: 1/2008. (I. 11.) AB határozat, ABK 2008. január, 4, 10.]

A Pp. 152. §-ának (2) bekezdése lehetővé teszi a tárgyalás felfüggesztését a bíróság számára, ha a per eldöntése valamely a perben meghozandó érdemi határozat tartalmára kiható prejudiciális jellegű előzetes kérdés eldöntésétől függ, amelyről más polgári per, vagy a bíróság hatáskörébe tartozó más polgári (vagy közigazgatási) eljárás van folyamatban. [A tárgyalás felfüggesztésének csak akkor van helye, ha a másik eljárás folyamatban van; így a felfüggesztés feltételei nem állnak fenn abban az esetben, ha az előzetes kérdésre nézve a per szünetel, vagy félbeszakadt (BH 1985. 150. sz.).] A tárgyalás felfüggesztésének tehát az a célja, hogy a bíróság a per sorsát befolyásoló előkérdés tisztázását megvárja az érdemi döntés a Pp. 212. §-a szerinti meghozatala előtt. Miután az érdemi döntés meghozatalára - lévén, hogy az igazságszolgáltatást az Alkotmány 45. § (1) bekezdése alapján a bíróságok gyakorolják - kizárólag a bíróság jogosult, így a bíróság feladata annak a megítélése is, hogy az érdemi döntés megkívánja-e egy esetleges előkérdés tisztázását.

A Pp. támadott szabályozása a tárgyalás felfüggesztéséről szóló döntést a bíróság mérlegelési jogkörébe utalja, így a döntés meghozatalának nem előfeltétele a felek nyilatkozatának beszerzése, ugyanakkor a Pp. 155. § (3) bekezdése a döntést követően külön fellebbezési jogot biztosít a felek számára. A tárgyalás felfüggesztéséről meghozandó bírói döntés nem korlátlan: a Pp. - a már ismertetettek szerint - a felfüggesztést feltételekhez köti. Az eljáró bíró dönti el a perben vitatott kérdések, illetve a peranyag ismeretében, hogy az előzetes kérdés tisztázása a perben hozandó érdemi döntéshez szükséges-e. A tárgyalás felfüggesztéséről hozott végzés ellen lehetséges külön fellebbezés.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 152. § (2) bekezdése folytán nem sérül a tisztességes eljáráshoz való jog, ezért az alkotmányjogi panaszt ebben a részében elutasította.

2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a Pp. 152. § (2) bekezdésének alkotmányellenességét egyben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság, ezen belül (tartalma szerint) a normavilágosság követelményébe ütközésére hivatkozással is állította, mivel a kifogásolt rendelkezés - az indítványozó álláspontja szerint - nem határozza meg, hogy a felfüggesztés feltételeinek fennállása esetén kötelező-e a tárgyalás hivatalból történő felfüggesztése.

Az Alkotmánybíróság a normavilágosság alkotmányos követelményét a jogbiztonságból, mint a jogállamiság egyik fontos alapértékéből vezeti le. Az Alkotmánybíróság több korai határozatában foglalkozott a jogszabályok normatartalmával kapcsolatos alkotmányos elvárásokkal. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában rámutatott arra, hogy "a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon" (ABH 1992, 135, 142.). Több határozat rögzítette azt is, hogy a normavilágosság sérelme miatt akkor állapítható meg az alkotmányellenesség, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot, illetve teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak, aminek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára [összegezve: 31/2007. (V. 30.) AB halározat, ABH 2007, 368, 378.]. Az Alkotmánybíróság kifejtette azt is, hogy alkotmánysértésnek csak az minősül, ha a sérelmezett jogszabály tartalma olyan mértékben homályos, vagy rendelkezései olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására a jogszabály-értelmezés már nem elegendő, s a jogalkotási fogyatékosság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét idézi elő (1263/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 672, 673-674.). Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel - alkotmányellenessé csak az a szabály nyilvánítható, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. Csak a jogalkalmazás számára eleve értelmezhetetlen jogszabály sérti a jogbiztonságot [36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 222, 232.; 754/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 1050, 1054.; 219/B/2002. AB határozat, ABH 2003, 1488, 1492.].

A Pp. 152. § (2) bekezdése az ún. fakultatív felfüggesztés egyik esetére vonatkozóan tartalmaz rendelkezést a Pp. 152. § (1) bekezdésével egyetemben. A kifogásolt rendelkezés alapján a bíróság a tárgyalást akkor függesztheti fel, ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálástól függ, amelynek tárgyában más polgári per vagy a bíróság hatáskörébe tartozó más polgári eljárás már folyamatban van. E feltételek fennállása esetén sem kötelező a tárgyalás felfüggesztése (a kötelező felfüggesztés eseteit a Pp. 153-154. §-ai rögzítik), a döntés a bíró mérlegelési jogába tartozó kérdés, melyet külön határozatba kell foglalni és a döntést (azaz a bíró mérlegelését) meg kell indokolni. A támadott szabályozás valóban mérlegelési lehetőséget ad a bíró számára, ez a mérlegelési jog azonban abból következik, hogy a felfüggesztés indokoltsága csak a peranyag ismeretében dönthető el, ezért az eljárási szabályok nem állapíthatnak meg erre nézve további konkrét feltételeket. Ugyanakkor mégis kiköt egy objektív feltételt, nevezetesen egy konkrét folyamatban lévő eljárás megléte szükséges a tárgyalás felfüggesztéséhez.

Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 152. § (2) bekezdése világos, érthető normatartalmat hordoz, így nem sérti a normavilágosság követelményét, ezért az alkotmányjogi panaszt ebben a részében is elutasította.

3. Az indítványozó a Pp. 254. § (3) bekezdésének második mondata (amely lehetővé teszi a másodfokú bíróság számára az elsőfokú határozat indokai alapján történő helyben hagyása esetén a másodfokú döntés egyszerűsített indokolását) ellen is alkotmányjogi panasszal élt, hivatkozva az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog és az (5) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jog sérelmére. Érvelése szerint alkotmányellenes megkülönbözetést jelent, hogy az elsőfokú határozatot "helybenhagyó" másodfokú határozatok esetében a Pp. kifogásolt szabálya megengedi a másodfokú határozat indokolásaként az elsőfokú bíróság helyes döntésére való utalást. Az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdése alapján a határozatoknak valamennyi fél számára azonos tartalommal kellene készülnie.

A Pp. 254. § (3) bekezdésének második mondata - az eljárás egyszerűsítése érdekében - a másodfokú bíróság számára az indokolás rövidített módját csak akkor teszi lehetővé, ha a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet annak indokai alapj án hagyj a helyben. Ez csak akkor (egyébként igen ritkán) fordulhat elő, amennyiben a fellebbezés (csatlakozó fellebbezés) és az ellenkérelem semmilyen új tényt vagy körülményt nem tartalmaz. Ellenkező esetben ugyanis a másodfokú bíróságnak ki kell térnie a perorvoslati eljárásban előterjesztett nóvumokra (új állításokra és érvekre), megindokolva, hogy azokat miért találta az ítélet megváltoztatására alkalmatlannak, vagy egyébként figyelembe nem vehetőnek.

Az Alkotmánybíróság jelen határozata IV.1. pontjában már részletesen ismertette a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját. Eszerint: a tisztességes eljáráshoz való jog az alkotmánybírósági gyakorlatban az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe foglalt független és pártatlan bírósághoz való jog, illetve a 2. § (1) bekezdéséből eredő eljárási garanciák védelméből együttesen levezetett alkotmányos alapjog (315/E/2003. AB határozat, ABH 2003, 1590, 1592.).

Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette [legutóbb az 539/D/2005. AB határozat (ABK 2008. május, 773, 776.)], hogy az Alkotmány 57. §-ában deklarált törvény előtti egyenlőség valójában "a személyek általános jogegyenlőségének a bírósági eljárásra való vonatkoztatása" (18/B/1994. AB határozat, ABH 1998, 570, 572.). Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése "a törvény előtti egyenlőséget jogérvényesítési szempontból deklarálja, tehát valójában eljárásjogi garancia arra, hogy jogainak érvényesítése tekintetében a bíróság (törvény) előtt mindenki egyenlő eséllyel rendelkezik." (191/B/1996. AB határozat, ABH 1997, 629, 631.)

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 254. § (3) bekezdése második mondatának a másodfokú határozat egyszerűsített indokolására vonatkozó rendelkezése nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését. A támadott szabályozás szerint a másodfokú határozat indokolásának, ha az elsőfokú határozatot helyes indokai alapján helyben hagyja, nem kell megismételnie az elsőfokú határozat indokolását. A határozat indokolásának ilyen egyszerűsítése a felek jogaira és kötelezettségeire nincs hatással. Az egyszerűsített indokolás is a másodfokú bíróság indokolása, amely azonban (érdemben) azonos az első fokú bíróság indokolásával. Az tehát éppúgy a fellebbezés elbírálása, mintha a másodfokú bíróság indokai eltérnének az első fokú határozat indokolásától. Ugyanakkor az egyszerűsített indokolás egyik felet sem zárja el a döntés indokainak megismerésétől, így a peres felek törvény előtti egyenlőségének sérelmét ebben a tekintetben nem sérti.

Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a kifogásolt szabályozás a felek jogorvoslathoz való jogát sem sérti. Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtett elvi álláspontja szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog alapvető jog. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében meghatározott jogorvoslathoz való jog azt a követelményt támasztja - de azt sem abszolút követelményként -, hogy az első fokon meghozott érdemi döntésekkel szemben, azt felülvizsgálandó, magasabb fórumhoz lehessen fordulni, illetve hatósági döntésekkel szemben rendelkezésre álljon a bírói út. Ebből következően a rendkívüli jogorvoslat (amennyiben annak igénybevételét megelőzően a fenti feltételek teljesültek) alkotmányossági megítélése kívül esik az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének érvényesülési körén [42/2004. (XI. 9.) AB határozat, ABH 2004, 571-572.].

Az indítvánnyal támadott rendelkezés épp az elsőfokú bírósági döntésekkel szembeni jogorvoslathoz való jog folytán, a peres felek fellebbezésének elbírálásaként meghozott másodfokú határozat tartalmára nézve tartalmaz rendelkezéseket. A kifogásolt szabályozás azonban a jogorvoslati jogot nem sérti, de nem is korlátozza, mivel a jogorvoslat elbírálását nem is érinti. A másodfokú döntésnek a fellebbezést teljes terjedelmében, mindenre kiterjedően el kell bírálnia. A vizsgált szabályozás csupán a döntés rövidített indokolására vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket, az azonban a döntés érdemét semmilyen, akár a jogorvoslati jogot korlátozó módon nem befolyásolhatja. Nem sérti a jogorvoslathoz való jogot, hogy a másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú bíróság indokolásával.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 254. § (3) bekezdésének második mondata nem sérti az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdését sem, ezért az indítványt ebben a részében is elutasította.

V.

Tekintettel arra, hogy az indítványozók másodlagosan (az alkotmányjogi panaszukkal mindenben megegyezően) kérték a Pp. támadott rendelkezéseinek az utólagos norma-kontrollra irányuló vizsgálatát, ezért az Alkotmánybíróság ezt követően az indítvány utólagos normakontrollra vonatkozó vizsgálatát végezte el.

1.1. Az indítványozók nézete szerint a Pp. 149. § (1) bekezdésének a tárgyalás hivatalból történő elkülönítésére vonatkozó rendelkezése azzal, hogy az eljáró bíró hivatalból, "mindenféle jogi kontroll és ellenőrizhető szabály betartása nélkül" diszkrecionális jogkörben úgy dönthet a keresetlevélben történő egyes kereseti kérelmek elkülönítéséről, hogy a döntés ellen nincs helye jogorvoslatnak, sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot.

Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 57. § (1) bekezdésén alapuló, tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját jelen határozat IV.1. pontjában már ismertette. Ezt természetesen ez esetben is irányadónak tekinti.

A Pp. 149. § (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a bíróság - ha az ügy eldöntése érdekében célszerűnek látja - elrendelhesse, hogy a perben érvényesített egyes követelések vagy megosztható követelések egyes részei, valamint általában a perben eldönthető egyes vitás kérdések elkülönítve kerüljenek tárgyalásra. Az elkülönítésről a bíróság végzéssel dönt, ellene fellebbezésnek nincs helye. Az elkülönítés következtében azonban a perből nem lesz több per. Az elkülönítés alapján a döntésre váró vitás kérdések egyes kérelmek időben kerülnek elkülönítetten (egymás után) tárgyalásra (nem pedig külön perben), és rendszerint külön határozattal [részítélettel (BH 2004. 298.), permegszüntető végzéssel stb.] dönt a bíróság. Így a kialakult bírói gyakorlat szerint elkülönítés esetében az elkülönített rész más bírósághoz való áttétele a pertárgy értékére hivatkozással nem rendelhető el (BH. 1995. 302.).

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 149. § (1) bekezdése alapján az elkülönítés tárgyában hozott döntés bár kizárólag a bíró mérlegelésén múlik, nem lehet önkényes. Az elkülönítés meghozataláról mindig az adott konkrét ügyben alkalmazandó anyagi és eljárásjogi szabályok figyelembevételével dönthet csakis a bíró, amely döntés alapját képezheti az eljárás időtartamának és költségének csökkentése. Az elkülönítéssel ugyanis az egyes bonyolultabb megítélésű ügyekben az egyes a kérelmek elkülönített tárgyalása az egyes kereseti kérelmek külön elbírálása folytán (akár pl. a jogalap kérdésében részítélettel történő határozattal) nemcsak arra van lehetőség, hogy mielőbb döntés születhessék, de a felesleges perköltségektől (pl. szakértői díj, ügyvédi munkadíj, időveszteség) is megkímélheti a feleket.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Pp. 149. § (1) bekezdése nem eredményezi az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét. Megjegyzi továbbá az Alkotmánybíróság, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot a Pp. 149. §-ával összefüggésben számos garancia biztosítja a fél számára: így például a Pp. 114. §-ában biztosított kifogás intézménye, (amely lehetőséget nyújt, hogy az eljárás szabálytalanságát a per folyamán bármikor kifogásolhassák) vagy a Pp.-nek az adott bírói intézkedés megtételére határidőt szabó rendelkezései (amely a félnek a per ésszerű hat ár-időn belül történő befejezéséhez fűződő jogát biztosítják).

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 149. § (1) bekezdése nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, ezért az indítványt ebben a részében elutasította.

1.2. Az indítványozók a felek "rendelkezési jogának" sérelmét is állították annak folytán, hogy a Pp. 149. § (1) bekezdése alapján a bíróság az egyes kereseti kérelmek elkülönítését rendelheti el, azt azonban nem jelölték meg, hogy ezen érvek alapján az Alkotmány mely szakaszát, milyen alkotmányos indokkal vélték sérülni. A felek rendelkezési joga azonban nem alkotmányos jog (még ha le is vezethető az Alkotmány konkrét rendelkezéseiből, amelyet azonban az indítványozónak kell kérelmében megjelölnie), hanem a polgári eljárás egyik alapelve.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint "az indítványozónak meg kell jelölnie nemcsak a jogszabályt, hanem ezen belül azt a konkrét rendelkezést, amelyet az Alkotmány valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart" [440/B/1993. AB végzés, ABH 1993, 910.]. "Az Alkotmánybíróság eljárásában tehát az vizsgálható, hogy az indítványban megjelölt és megsemmisíteni kért jogszabály ellentétben áll-e az indítványban felhívott alkotmányi rendelkezéssel" [12/1998. (IV. 17.) AB határozat, ABH 1998, 123, 124.; 346/D/1998. AB határozat, ABH 1161, 1162.]. Mivel az indítványozó nem jelölte meg, hogy milyen okból és az Alkotmány mely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tartja a Pp. 149. § (1) bekezdésének rendelkezését, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében - az Ügyrend 29. § d) pontja alapján - mint érdemi eljárásra alkalmatlant visszautasította.

1.3. Az indítványozók a Pp. 149. § (1) bekezdésének alkotmányellenességét az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság alkotmányos követelményének sérelmére hivatkozással is állították. Nézetük szerint ugyanis a normavilágosság sérelmét eredményezi, hogy a szabályozás nem határozza meg a "célszerűség kritériumát", illetve azt, hogy ennek a felek, avagy a bíróság oldalán kell bekövetkeznie, illetve, hogy mik a bírói mérlegelés korlátai.

Az Alkotmánybíróság számos határozatában megfogalmazta a normatartalommal, a normavilágossággal kapcsolatosan a jogbiztonság követelményéből fakadó alkotmányossági elvárásokat (részletesen lásd fentebb, jelen határozat Indokolásának IV.2. pontjában), melyeket jelen vizsgálata során is irányadónak tekintett.

A Pp. 149. § (1) bekezdése alapján a bíróság akkor rendelheti el a perben eldönthető egyes vitás kérdések elkülönítve történő tárgyalását, amikor azt a bíróság az ügy érdekében célszerűnek látja. Tény, hogy a célszerűség kritériumainak meghatározását a szabályozás az elkülönítésre vonatkozóan nem tartalmazza; a perbeli célszerűség fogalmának tartalma ugyanakkor a jogalkalmazó számára az Alkotmánybíróság szerint kellően világos tartalommal bír.

A Pp. 1. §-a meghatározza a törvény célját, amely a természetes személyek és más személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogviták bíróság előtti eljárásban való pártatlan eldöntésének a polgári eljárási alapelvek érvényesítésével (úgy mint a jóhiszemű eljárás elve, a tisztességes eljárás elve, az ügyek ésszerű időn belüli elbírálásának elve, a tárgyalás nyilvánosságának elve, a rendelkezési elv, a kérelemre történő eljárás elve, a kétoldalú meghallgatás elve stb.) történő biztosítása.

A tárgyalás elkülönítésére vonatkozóan a Pp. nem ír elő olyan konkrét feltételeket, amelyek teljesülése esetén kötelező volna dönteni az elkülönítésről. A célszerűség fogalma valójában nem más, mint egy felhatalmazás a bíróságnak a perökonómiai (munkaszervezési, költségkímélési) szempontok érvényesítésére, ezek pedig csak hasonló általánosságban kerülhetnek meghatározásra. Ennek alkalmazása mindig konkrét, az eljárási helyzetre figyelemmel történhet. Ugyanakkor a célszerűség hivatalból történő megítélése nem jelenti azt, hogy a bíró mérlegelési jogának ne lennének korlátai. A bíróság a konkrét eljárásban az elkülönítés célszerűségének megítélését csakis a Pp. 1. §-ában meghatározott céljával összefüggésben, nem pedig önkényesen végezheti el. A Pp. 149. §-ában foglalt elkülönítés az eszköze a Pp. 1. §-ában megfogalmazottaknak, mint célnak.

1.4. Az indítványozó érvelése szerint a Pp. 149. § (1) bekezdése azzal, hogy az elkülönítésről a bíróság hivatalból dönthet - nem véve figyelembe a fél érdeke szerinti hatékony bizonyítást - sérti az Alkotmány 45. § (1) bekezdése szerinti igazságszolgáltatás alkotmányos elvét.

Az Alkotmány 45. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság a, az ítélőtáblák, a Fő városi Bíróság és a megyei bíróságok gyakorolják. Az Alkotmány 45. §-ának (1) bekezdése tehát államszervezeti szabályt tartalmaz, a bírói szervezetet határozza meg.

Az indítványozó által felhozott érvek alapján az Alkotmány 45. § (1) bekezdése és a Pp. 149. § (1) bekezdése között nem állapítható meg érdemi összefüggés, a kettő még csak nem is kerülhet ellentétbe egymással. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653-654.; 19/2004. AB határozat, ABH 2004, 312, 343.]; ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

1.5. Az indítványozók a Pp. 149. § (1) bekezdése alapján az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati jog sérelmét is állítják, miután az elkülönítés tárgyában hozott döntés ellen nincs helye jogorvoslatnak.

Az Alkotmánybíróság az 1636/D/1991. AB határozatában (ABH 1992, 515.) a Pp. 233. § (3) bekezdésének b) pontját - az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmére alapított indítvánnyal összefüggésben - vizsgálva állást foglalt az eljárás folyamán hozott, az eljárás menetének irányítását célzó, lényegében pervezető jellegű egyéb végzés elleni külön fellebbezés kizártsága alkotmányossága kérdésében. Indokolásában fejtette, hogy "a külön fellebbezés kizárása sem jelenti azonban szükségszerűen az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat lehetőségének hiányát. A polgári (peres) eljárásban igénybe vehető jogorvoslatnak (perorvoslatnak) nem egyedüli formája a fellebbezés. Nem azonosak az alkotmányossági követelmények az érdemi, ügydöntő vagy a fél helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló bírósági döntések illetőleg a nem ilyen jellegű bírósági döntések elleni jogorvoslati formával szemben. A nem érdemi, nem ügydöntő döntések tekintetében a külön fellebbezésnek, mint a jogorvoslat egyik formájának kizárása nem feltétlenül alkotmányellenes." (ABH 1991, 515, 516.)

Az Alkotmánybíróság fent ismertetett álláspontját most is irányadónak tekinti. Szükségesnek tartja ismételten (korábban lásd a 1636/D/1991. AB határozat, illetve jelen határozat Indoklásának V.1.1 pontja) kiemelni, hogy a Pp. 114. §-a a kifogás intézményével lehetőséget nyújt a peres felek számára, hogy az eljárás szabálytalanságát a per folyamán bármikor kifogásolhassák. Így akár a tárgyalás folyamán, az elkülönítést követően azonnal lehetősége van a félnek a sérelmezett döntés ellen szóban is a kifogás előterjesztésére. Amennyiben pedig a bíróság a kifogást figyelmen kívül hagyja, akkor azt lehetőleg nyomban, de legkésőbb az eljárás befejező határozatában köteles megindokolni. Ezáltal az eljárást befejező határozat ellen benyújtható külön fellebbezésben orvoslást lehet keresni az olyan döntések ellen is, amelyekkel szemben a Pp. a külön fellebbezést nem engedi meg. (ABH 1992, 515, 516.)

Ugyanakkor az elkülönítésről hozott döntés az adott perben hozott első bírói érdemi határozat elleni fellebbezésben is kifogásolható, így a fél nem marad jogorvoslat nélkül.

Az Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel megállapította, hogy a Pp. 149. § (1) bekezdése nem csorbítja a jogorvoslathoz való jogot, ezért az indítványt ebben a részében elutasította.

1.6. Az indítványozók a Pp. 149. § (1) bekezdése folytán - az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének sérelmén túl -az egyesüléshez való jog sérelmét is állították.

Az egyesülési jog az Alkotmánybíróság gyakorlatában [először: 22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 127.] elsősorban a cél megválasztásának szabadságát jelenti, továbbá a célra rendelt szervezet alapításának szabadságát, az ehhez való csatlakozás önkéntességét, valamint az önkéntes kilépés lehetőségét.

A fentiekben már részletesen ismertetett, a Pp. 149. § (1) bekezdésének a tárgyalás elkülönítésére vonatkozó rendelkezése nem korlátozza sem az egyesülésre vonatkozóan az azokat alapítani kívánókat a cél szabad megválasztásában, sem az alapításban, sem az egyesület nyilvántartásba vételét, sem a szervezet működését. Továbbá ugyanígy nem korlátozza a szervezethez való csatlakozást és az abból való kilépést sem. A Pp. indítványokkal támadott rendelkezése ugyanis nem hozható semmilyen értékelhető összefüggésbe az egyesülési joggal. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

2. Az indítványozók utólagos normakontrollra irányuló kérelmükben a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjának az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközését arra alapították, hogy a vitatott szakasz nem biztosít fellebbezést az elkülönítés tárgyában hozott határozat ellen.

Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja szerinti, az elkülönítés tárgyában hozott végzés elleni fellebbezés kizártságának az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmére alapított alkotmányellenességének megállapítására és a rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítvány nem ítélt dolog-e. Az Alkotmánybíróság ugyanis az 1636/B/1991. AB határozatban (ABH 1992, 515., a továbbiakban: Abh1.) már foglalkozott ennek alkotmányossági kérdéseivel.

Az Alkotmánybíróság az Abh.1-ben kifejtette, hogy "[a]z eljárás folyamán hozott, az eljárás menetének irányítását célzó, lényegében pervezető jellegű egyéb végzések (tárgyalás kitűzése, elhalasztása, idézés stb.) ellen a külön fellebbezés kizárása sem jelenti azonban szükségszerűen az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat lehetőségének hiányát.

A polgári (peres) eljárásban igénybe vehető jogorvoslatnak (perorvoslatnak) nem egyedüli formája a fellebbezés. (...) A nem érdemi, nem ügydöntő döntések tekintetében a külön fellebbezésnek, mint a jogorvoslat egyik formájának kizárása nem feltétlenül alkotmányellenes.

A Pp 114. §-a szerint a fél az eljárás szabálytalanságát a per folyamán bármikor kifogásolhatja. Ha a kifogást szóval adja elő, azt jegyzőkönyvbe kell venni. Ha a bíróság a kifogást figyelmen kívül hagyja, ezt lehetőleg nyomban, de legkésőbb az eljárást befejező határozatban megindokolni köteles, ezáltal az eljárást befejező határozat ellen benyújtható külön fellebbezésben orvoslást lehet keresni az olyan döntések [Pp. 233. § (3) bek. b) pont] ellen is, amelyekkel szemben a törvény a külön fellebbezést nem engedi meg. Ezzel kellően biztosítva van az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat lehetősége; a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja nem csorbítja a jogorvoslathoz való alapjogot." (ABH 1992, 515, 516.)

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor res iudicata, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 843, 844.). Az Ügyrend 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a szakaszára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) - ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.

Az Alkotmánybíróság az Abh.1-ben az Alkotmánybíróság a Pp. 233. § (3) bekezdése a b) pontjának alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére nézve általában az eljárás folyamán hozott, az ún. pervezető végzések elleni fellebbezés hiányát kifogásoló kérelemmel összefüggésben végezte el. Mivel jelen ügyben a pervezető végzések egyik esetére nézve kérték az alkotmányossági vizsgálatot, anélkül azonban, hogy annak pervezető jellegét is támadták volna, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja tekintetében az indítványban felhozott alkotmányossági kérdés res iudicata, ezért az indítványozók által alkotmányjogi panasz tárgyában indított, továbbá az azzal teljesen megegyező absztrakt utólagos normakontrollra irányuló eljárást az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette.

3. Végül az indítványozók alkotmányellenesnek, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság elvébe ütközőnek vélték, hogy a hivatalból hozott, a peres felek által nem kezdeményezett határozat - így a tárgyalást felfüggesztő végzés elleni fellebbezés esetében - a feleknek jogorvoslati illetéket kell leróniuk, ezért ebből az aspektusból kérték az Itv. 38. § (1) bekezdése, valamint a 47. § (1) bekezdésének utólagos normakontrollra irányuló vizsgálatát.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság komplex fogalmából az Alkotmánybíróság működésének kezdete óta számos alapvető elvet bontott ki [a jogállamiság alapvető tartalmára vonatkozó három kiemelkedő határozat a 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59.; a 10/1992. (II. 25.) AB határozat, ABH 1992, 59.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77.]. Így a jogállamiság részét képezi a jogbiztonság [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59.] alkotmányi követelménye, amelyből később az Alkotmánybíróság levezette az eljárási garanciák védelmét [11/1992 (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 85], a szerzett jogok védelmét [11/1992 (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 81.], a normavilágosság követelményét stb. Ezen túlmenően meghatározta továbbá a közhatalom gyakorlásának jogállami követelményeit, úgymint a hatalommegosztás elvét, a közhatalmi szervek demokratikus legitimációját, továbbá a jogalkotási (törvényhozási) eljárás szabályainak betartására vonatkozó elvet (illetve az ezzel összefüggő közjogi érvénytelenséget, a minősített többség elvét) stb. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a jogállamiság komplex fogalmából ne kerülhetnének további elvek és követelmények kibontásra.

Ugyanakkor az indítványnak az Itv. 38. § (1) bekezdésére, illetve 47. § (1) bekezdésére vonatkozó érvelése az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmén túl nem tartalmazza, hogy a jogállamiság komplex fogalmán belül, annak konkrétan melyik elemét és milyen indokkal sértik az Itv. támadott rendelkezései. Önmagában pedig az indítványozói érveléssel a fentiekben felsorolt, a jogállamiság részét képező egyes nevesített elvek, illetve követelmények egyike sem hozható összefüggésbe, a kérelem erre vonatkozóan alkotmányossági érvelést, indokot nem tartalmaz.

Az Abtv. 22. § (2) bekezdése és az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében, az indítványban meg kell jelölni a kérelem alapjául szolgáló okot. "Nem elég az Alkotmány rendelkezéseire hivatkozni, meg kell indokolni, hogy az Alkotmány rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti" [összefoglalóan: 8/2004. (III. 25.) AB határozat, ABH 2004, 144, 177-178.; továbbá részletesen: 654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1645.; 472/B/2000. AB határozat, ABH 2001,

1655.; 26/2004. (VII. 7.) AB határozat, ABH 2004, 398, 432-433.].

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint - a fentiekben kifejtettekre figyelemmel - az indítvány e részében nem alkalmas az érdemi elbírálásra. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványi kérelemnek az Itv. 38. § (1) és 47. § (1) bekezdéseinek alkotmányossági vizsgálatára vonatkozó részét az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2008. október 28.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke, az aláírásban akadályozott

Dr. Kovács Péter

alkotmánybíró helyett

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s.k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró