141/B/2003. AB határozat
alkotmányjogi panasz alapján, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 23/A. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt, valamint utólagos normakontrollra irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 1998. évi LX. törvény 20. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz több indítvány is érkezett az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 23/A. § (2) bekezdésével összefüggésben. Az Alkotmánybíróság a beérkezett indítványokat egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
Egy indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Fővárosi Bíróság 18. K.33.373/2002. számú jogerős ítéletével összefüggésben, amelyben indítványozta az Itv. 23/A. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint a konkrét ügyben való alkalmazás tilalmának megállapítását.
Az Alkotmánybíróság a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz a törvényes határidőn belül, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. § (2) bekezdésében foglalt hatvannapos határidőn belül érkezett az Alkotmánybírósághoz, ezért az abban foglaltakat érdemben bírálta el.
Az indítványozó érvelése szerint az Itv. 23/A. §-át megállapító, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 1998. évi LX. törvény (a továbbiakban: Itvm.) 2. §-a az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző egyéb helyzet szerinti hátrányos megkülönböztetést valósít meg a főtevékenységként ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozók között aszerint, hogy cégjegyzékbe való bejegyzésük a cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (a továbbiakban: Ctv.) hatálybalépése, 1998. június 16. napja előtt, vagy azt követően történt.
A Ctv. a cégjegyzék szerkezetét akként változtatta meg, hogy új rovatként tünteti fel a főtevékenység meghatározását, ami lehetővé tette az ingatlanforgalmazásra jogosultság cégbizonyítvánnyal való igazolásának elrendelését, feltételezve azt, hogy a cégjegyzék átalakítására sor került. A Ctv. hatálybalépését megelőzően már bejegyzésre került cégek a cégjegyzékben vezetett adataik első változásakor kötelesek a tevékenységi körük TEÁOR szerinti felsorolásán belül a főtevékenység megjelölésére.
Miután a cégbíróság cégjegyzékbe bejegyzett adatok alapján adhat ki cégbizonyítványt, a Ctv. hatálybalépését megelőzően bejegyzett cégek a Ctv. hatálybalépését követően is csak olyan cégbizonyítványt kaphatnak, amelyben a főtevékenység megjelölése nem szerepel.
Az illetékkedvezményre való jogosultság elérése érdekében tehát a már korábban ingatlanforgalmazással foglalkozó gazdasági társaságoknak akkor is változásbejegyzési eljárást kellene kezdeményezniük, ha a tevékenységi körükben, tényleges adataikban semmilyen változás nem állt be. Az indokolatlan változásbejegyzési eljárás jelentős többletköltséget és adminisztrációs terhet jelent a gazdasági társaságokra és az érintett cégbíróságokra egyaránt.
Az indítványban kifejtett érvek szerint a törvényalkotónak a hátrányos megkülönböztetés elkerülése érdekében átmeneti rendelkezést kellett volna beiktatnia, amely lehetővé teszi, hogy amíg a cégjegyzéken a Ctv. szerinti tartalommal a cégbírósági átvezetés megtörténik, addig az illetékkedvezményre való jogosultság szempontjából az ingatlanforgalmazási tevékenység az Itvm. hatálybalépése előtti módon is igazolható legyen.
Az indítványozó szerint a támadott szabály sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését is, mivel az ingatlanforgalmazással főtevékenységük szerint foglalkozó vállalkozások nem tudtak az új szabályozásra felkészülni, ezáltal sérül a tulajdonhoz való jog is, amely véleménye szerint kiterjed a tulajdonszerzéshez való jogra is.
Alkotmányjogi panasz, valamint utólagos normakontrollra irányuló eljárás keretében is kérte az indítványozó az Itvm. 20. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint a konkrét peres eljárásban e szabály alkalmazásának kizárását.
Álláspontja szerint a jogalkotó a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy határozta meg, hogy az arra való felkészüléshez az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető "kellő idő" követelményét nem biztosította. Álláspontja szerint az Itvm. kihirdetése és hatálybalépése közötti időtartam alatt az ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozásoknak nem volt lehetőségük arra, hogy az új jogszabályi rendelkezésekhez igazodjanak.
Más indítványozó azt kifogásolta, hogy az Itv. támadott rendelkezésének következtében a fő tevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó mindaddig nem veheti igénybe az illetékkedvezményt, amíg cégbizonyítvánnyal nem igazolja, hogy főtevékenysége ingatlanforgalmazásra irányul.
Az indítványozó állítása szerint azok a társaságok, amelyek ingatlanforgalmazással összefüggő tevékenységüket a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gthk.) rendelkezései szerint igazolják, nem részesülnek illetékkedvezményben. Ezáltal hátrányba kerülnek az olyan társaságok, amelyek tevékenységüket nem cégbizonyítvánnyal igazolták.
Az indítványozó szerint az Itv. 23/A. § (2) bekezdése sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság és jogbiztonság elveit, mivel a kifogásolt szabály szerzett jogokat sért. Sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése annak következtében is, hogy joghézag alakult ki az Itv. és a már korábban kihirdetett Gthk., illetve Ctv. rendelkezései között.
Álláspontja szerint sérül a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 24. §-a is, amely szerint az igazságügy-miniszter felelős azért, hogy a jogszabály összhangban álljon más jogszabályokkal, megfeleljen a jogpolitikai elveknek, illeszkedjen be az egységes jogrendszerbe, és feleljen meg a jogalkotás szakmai követelményeinek. A jogalkotónak észlelni kellett volna, hogy joghézag keletkezik.
A kifogásolt szabály sérti továbbá egy indítványozó szerint az Alkotmány 9. § (2) bekezdését is, mivel azokat a vállalkozásokat, amelyek részesülni szeretnének az illetékkedvezményben, arra kényszeríti, hogy az új Gt., illetve Ctv. hatálya alá helyezkedjenek.
Az indítványozó álláspontja szerint az Itv. 23/A. § (2) bekezdése hátrányos megkülönböztetést valósít meg a fő tevékenység szerint ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalkozások között, ezért a szabályozás sérti az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdéseit is.
Az indítványozó szerint az indítványhoz csatolt iratokban bemutatott peres eljárás és a Legfőbb Ügyészségi határozat sérti az alkotmánybírósági eljárásban képviselt cégnek az Alkotmány 50. § (1) bekezdésében, illetve az Alkotmány 51. § (1) bekezdésében foglalt alkotmányos jogait is.
II.
Az indítvánnyal érintett jogszabályhelyek a következők: Alkotmány:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(...)
9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.
(...)
13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(...)
50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit.
(...)
51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nemrendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.
(...)
70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(...)
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."
Itv.:
"23/A. § (2) A főtevékenységként folytatott ingatlanforgalmazást a vállalkozó cégbizonyítvánnyal, illetve vállalkozói igazolvánnyal, az ingatlanalap-kezelői tevékenységre jogosultságot az alapkezelő a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott engedéllyel igazolja."
"20. § (1) Ez a törvény 1999. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépés napjától illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, valamint kezdeményezett első fokú, illetve jogorvoslati eljárásokban kell alkalmazni."
Ctv.:
"3. § (3) A cégbíróságon cégmásolat, cégkivonat vagy cégbizonyítvány kiadása kérhető. A cégmásolat a cégjegyzék valamennyi fennálló és törölt adatát, a cégkivonat a cégjegyzék fennálló adatait tanúsítja hitelesen. A cégbizonyítvány pedig - a kérelemtől függően - a cégjegyzék egyes fennálló vagy törölt adatait tanúsítja hitelesen, illetve azt, hogy valamely meghatározott bejegyzés a cégjegyzékben nem szerepel(t). A cégnyilvántartásban a törölt adatnak megállapíthatónak kell maradnia."
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
Az Alkotmánybíróságnak már több döntése is foglalkozott az ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések visszterhes vagyonátruházási illetékéhez kapcsolódó kedvezmények egyes feltételeivel.
1. A jelen ügyben az indítványozó szerint az Itv. 23/A. § (2) bekezdésének azon szabálya, amely a főtevékenység igazolását cégbizonyítvány bemutatásához köti, az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető szerzett jogot sért.
"Az Alkotmánybíróság már korábban elvi jelentőséggel emelte ki, hogy az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált "jogállamisághoz" hozzá tartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása [pl. 62/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 364, 267.].
A szerzett jogok védelmének alkotmányos jogállamban szabályként kell érvényesülnie, az azonban nem abszolút érvényű és kivételt nem tűrő követelmény. A szerzett jogok védelmének elvi alapja, azaz a jogbiztonság követelménye a szociális ellátási rendszerek stabilitása szempontjából is fontos jelentőségű. A szerzett jogokkal azonban a pusztán elvont jogi lehetőségek, amelyek még fennálló konkrét jogviszonyokkal összefüggésben nincsenek, csak távoli, közvetett kapcsolatban vannak. Az alkotmányos védelmet élvező "szerzett jogok" a már konkrét jogviszonyokban alanyi jogként megjelenő jogosultságok, illetőleg azok a jogszabályi "ígérvények" és várományok, amelyeket a jogalkotó a konkrét jogviszonyok keletkezésének lehetőségével kapcsol össze. A jogszabályok hátrányos megváltoztatása így csak akkor ellentétes a "szerzett jogok" alkotmányos oltalmával, ha a módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz elő a jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást". (731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 805.)
Az Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában foglalkozott az adókedvezmények csökkentésének és megszüntetésének alkotmányossági kérdéseivel is. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy amíg a közterhekhez való hozzájárulás az Alkotmány 70/I. §-ából eredő alapvető kötelezettség, addig a kötelezettség alóli mentesülésre, vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek nincs Alkotmányon alapuló joga. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint ahogyan az adókedvezmények biztosítása, úgy korlátozása, illetőleg megvonása is a jogalkotó szándékától függő gazdaságpolitikai kérdés, alkotmányossági problémát önmagában nem képez (182/B/1992. AB határozat).
Amennyiben a jogalkotó nem részesíti előnyben tovább az eredetileg támogatandónak tartott tevékenységeket, aggálytalanul korlátozhatja vagy a jövőre nézve megszüntetheti a korábban juttatott kedvezményeket. Abból eredően, hogy az adókedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga, az államnak jogában áll a korábban biztosított adókedvezmények mértékét, alkalmazási körét, igénybevételi lehetőségének időtartamát a jövőre nézve korlátozni, sőt e kedvezményeket meg is szüntetni. Ez még akkor is így van, ha figyelembe vesszük, hogy az adókedvezmény sajátos gazdaságpolitikai ösztönző eszköz is lehet, amelynek alkalmazásával az állam bizonyos tevékenységi fajtákat vagy beruházásokat kíván támogatni, s ilyen esetben a kedvezmény utólagos mérséklése vagy megszüntetése kedvezőtlen helyzetbe hozza azokat, akik a hatályos jogszabályok maradandóságában bízva - esetleg jelentős anyagi kockázatot vállalva - kezdték meg a kedvezménnyel ösztönzött tevékenységüket. Más a helyzet akkor, ha az állam nem pusztán az adóügyi jogszabályban állapít meg valamilyen adókedvezményt, hanem kifejezetten abból a célból bocsát ki egy jogszabályt, hogy a gazdasági élet szereplői számára hosszú távra szóló garanciákat nyújtson. [9/1994. (II. 25.) AB határozat, ABH 1994, 74, 75-76.]
"Az Alkotmánybíróság szerint a már megszerzett, határozott időre szóló adókedvezményeknek a határidő lejáratát megelőző csökkentése, illetve megvonása - a jogalkotói ígérethez jogosan fűződő várakozásból, a tartós adójogviszonyban ily módon értelemszerűen benne rejlő bizalmi elemből következően - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság, és az ebből adódó jogbiztonság követelménye alapján általában alkotmányellenes, a határozott időre szóló - egyszer már megszerzett - adókedvezmények általában nem vonhatók meg." [16/1996. (V. 3.) AB határozat, ABH 1996, 61, 69-70.]
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor rámutatott arra is, hogy ez a gyakorlat a kifejtettek szerint csupán az olyan típusú adókedvezmények körében érvényesül, amelyeket az állam a kedvezményt nyújtó jogszabályból megismerhetően kifejezetten abból a célból állapít meg, hogy a gazdasági élet szereplői számára hosszú távra, eleve előre meghatározott időtartamra szóló garanciát nyújtson. (28/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1209, 1213.; 1046/B/1999. AB határozat, ABH 2004, 1392-1395.)
Az Itv. 23/A. §-ában foglalt illetékkedvezmény szabályhoz kapcsolódó igazolás változásának szükségességét a gyakorlat vetette fel. Az Itvm. indokolása szerint a tapasztalatok azt mutatták, hogy egyes vállalkozók csak azért módosítják főtevékenységüket az ingatlanforgalmazásra, hogy egy nagy értékű - többnyire nem újraértékesítésre, hanem saját hasznosításra szánt - ingatlan illetékterhét csökkentsék.
A cégjegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 8/1998. (V. 23.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. § (1) bekezdése szerint a cég tevékenységére vonatkozó nyomtatványon, a tevékenységi körökön belül a cég fő tevékenységét elkülönítetten kell megjeleníteni.
Az Alkotmánybíróság szerint a jelen ügyben kifogásolt rendelkezés nem vonatkoztatható a szerzett jogokra, mivel az igazolási rend megváltozása nem jár megszerzett alanyi jogok elvonásával. Az Itv. támadott rendelkezése csupán a főtevékenységként végzett üzletszerű ingatlanforgalmazás igazolásának módját határozza meg. A jogalkotó nem szűkítette sem a kedvezmény mértékét, sem a kedvezményre jogosultak körét, így ezen az alapon alkotmányellenesség nem állapítható meg.
Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján azt is vizsgálta, hogy a módosítás során a jogalkotó kellő felkészülési időt biztosított-e az érintettek számára.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy a jogalanyok számára legyen tényleges lehetőség, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani. Kellő időt kell biztosítani arra, hogy az érintettek a jogszabály szövegét megismerhessék, és eldöntsék, miként alkalmazkodnak a jogszabály rendelkezéseihez. A jogszabály kihirdetése és hatálybalépése közötti kellő idő mértékét a jogszabálytervezet kidolgozójának, illetve a jogalkotónak esetileg kell vizsgálnia, az adott jogszabály jellegét, valamint a jogszabály végrehajtására való felkészülést befolyásoló egyéb tényezőket alapul véve. Alkotmányossági szempontból az bírálható el, hogy a jogalkotó biztosított-e az érintettek számára legalább minimális felkészülési időt, tehát az érintetteknek lehetőségük volt-e a jogszabály előzetes megismerésére. A jogszabály alkotmányellenessége csak a felkészülésre szolgáló időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő hiánya esetén állapítható meg. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 173-174.; 7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 41/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 292, 298.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795, 798-780.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123, 130.]
Az Itv. jelen eljárásban támadott rendelkezését, amely az illetékkedvezmény igazolásának új, átalakított szabályát tartalmazza, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 1998. évi LX. törvény 2. §-a vezette be és azt az Országgyűlés 1998. november 10-i ülésnapján fogadta el, és a Magyar Közlöny 1998. évi 103. számában, november 14-én került kihirdetésre. Az Itvm. 20. § (1) bekezdése szerint a törvény 1999. január 1-jén lépett hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépés napjától illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, valamint a hatálybalépés napjától kezdeményezett első fokú, illetve jogorvoslati eljárásokban kellett alkalmazni.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az érintett jogalanyoknak lehetőségük volt arra, hogy ez idő alatt az elfogadott jogszabály szövegét megismerjék, ezért úgy ítélte meg, hogy a felkészülési idő jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető hiánya nem állapítható meg.
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is irányadónak tekinti a 463/D/2004. AB határozatában az Itv. 23/A. §-a és az Alkotmány 2. § (1) bekezdése közötti összefüggések kapcsán megfogalmazott tételt, miszerint "Nem eredményezi a jogállam sérelmét az sem, ha a közigazgatási eljárásban az igénybe vett kedvezmény feltételeinek teljesítését és annak igazolását a jogalkotó a kedvezményezettől megköveteli, illetőleg az sem, ha azok elmulasztását szankcionálja.
Az Alkotmány sem a közigazgatási eljárásra, sem a közigazgatási eljárás bizonyítási rendjére vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezéseket, és a jogbiztonságból sem vezethető le olyan következtetés, hogy az ügyfél számára igazolási kötelezettség ne lenne előírható." (ABH 2005, 1251, 1255.)
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Itv. 23/A. § (2) bekezdése és az Itvm. 20. § (1) bekezdése nem sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság követelményét, ezért a rendelkező résznek megfelelően az utólagos normakontrollra irányuló indítványt, valamint az alkotmányjogi panaszt elutasította.
2. Az indítványozó szerint az Itv. 23/A. § (2) bekezdése sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglalt versenyszabadság és vállalkozás szabadságának elvét is.
Az 1416/D/1996. AB határozatban (ABH 2002, 788.) a beadványozó azt kifogásolta, hogy az Itv. támadott rendelkezéseinek következtében a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó mindaddig nem veheti igénybe az illetékkedvezményt, amíg cégbizonyítvánnyal nem igazolja jogosultságát. Ebből következően a cégbírósági bejegyzés alatt álló és a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 14. §-a alapján előtársaság-ként működő vállalkozásokat a kedvezmény nem illeti meg.
Ezáltal pedig hátrányba kerül a már bejegyzett vállalkozásokkal szemben, vagyis sérül az Alkotmány 9. §-a által garantált versenyszabadság és a vállalkozás szabadságának elve, valamint diszkriminatív a szabályozás.
A most vizsgált esetben már működő, bejegyzett társaságok vonatkozásában változik meg a kedvezmény feltételrendszere, ezért a vizsgált alkotmányjogi problémák hasonlósága el lenére nem áll fenn ún. "ítélt dolog" esete.
A gazdasági verseny szabadságának alkotmányos tartalmát az Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában már értelmezte. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, hanem "a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata. A versenyszabadság állami elismerése és támogatása megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny, amelynek - a piacgazdasághoz hasonlóan - külön alkotmányossági mércéje nincs [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 120.].
Az Alkotmánybíróság a piacgazdaság, a versenyszabadság és más hasonló államcélok alkotmányellenes megsértését "csak szélsőséges esetben állapítja meg, ha az állami beavatkozás, fogalmilag és nyilvánvalóan ellentétes az államcéllal" [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].
Mindebből megállapítható, hogy a gazdasági verseny szabadságának elvét nem sérti az, ha az állam gazdaságpolitikai szempontok alapján a gazdasági élet szereplői, illetve egyes tevékenységek között különbséget tesz. Egyes gazdasági tevékenységek támogatása, ösztönzése vagy éppen korlátozása nem alkotmányossági kérdés.
Mindezeket figyelembe véve az Itv. 23/A. § (2) bekezdésében foglalt azon szabályozás, amely az illetékkedvezményre való jogosultság vonatkozásában az üzletszerű ingatlanforgalmazás főtevékenységként történő végzését cégbizonyítvánnyal va ló igazoláshoz köti, nem sérti a gazdasági verseny szabadságának alkotmányos elvét.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező résznek megfelelően megállapította, hogy az Itv. 23/A. § (2) bekezdése nem sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdését és az indítványt e vonatkozásában is elutasította.
3. Az indítványozó szerint az Itv. 23/A. § (2) bekezdése az ingatlanforgalmazással, mint főtevékenységgel foglalkozó gazdasági társaságok között is különbséget tesz, ezáltal sérül az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdése is.
A diszkrimináció kérdésével az Alkotmánybíróság már több ízben foglalkozott. A 9/1990. (IV. 25.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni." (ABH 1990, 46, 48.)
Az Alkotmánybíróság 61/1992. (XI. 20.) AB határozatában kifejtette, hogy a jogegyenlőség nem jelenti a természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. Az állam joga - s egyben bizonyos körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése ugyanis nem bármifajta különbségtételt tilt - egy ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével - hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket (ABH 1992, 280, 282.).
Az Alkotmánybíróság fontosnak tartja megemlíteni azt is, hogy - amint azt a 191/B/1992. AB határozatban rögzítette - alkotmányellenes megkülönböztetés, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. (ABH 1992, 592, 593.)
Az indítványozók szerint hátrányos - egyéb helyzet szerinti - megkülönböztetés miatt alkotmányellenes az a rendelkezés, amely szerint az Itvm. hatálybalépése - azaz 1999. január 1. napja - utáni ingatlanértékesítéshez kapcsolódó kedvezmény (2%-os kedvezményes kulcs) csak az ingatlanforgalmazást "fő tevékenységként" végző vállalkozókat illeti meg. Ezt cégbizonyítvánnyal kell igazolni. Azok az ingatlanforgalmazók, akik vállalkozásukat a korábbi szabályok szerint jegyezték be (KSH igazolás, valamint kamarai igazolás alapján), elesnek az illeték kedvezményes alkalmazásától.
Az Itv. módosítására azért került sor, mert 1998. június 16-i hatállyal a Ctv. átalakította a cégjegyzék szerkezetét és az ingatlanforgalmazással összefüggésben új rovatként a "fő tevékenység" rovatot vezette be. Előírta, hogy a korábban bejegyzett cégek az első változásbejelentéskor alakíthatják át tevékenységi körük adatait, akkor megjelölve a főtevékenységüket. Amely vállalkozás ezt a bejelentést nem tette meg, annak adataiban a cégjegyzék nem tartalmazza a főtevékenység megjelölést, következésképp a kiállított cégbizonyítvány nem is tartalmazza azt.
Az indítványozó az Itv. 23/A. § (2) bekezdését diszkriminatívnak ítélte és kérte annak megsemmisítését, mivel az álláspontja szerint sérti az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdéseit.
Az Alkotmánybíróság a 955/B/1998. AB határozatban megállapította, hogy "nem alkotmánysértő a Ctv. azon rendelkezése, amely a cégjegyzékben szereplő természetes személy neve és lakóhelye mellett az érintett anyja leánykori nevének nyilvántartását is előírja arra is figyelemmel, hogy a név és lakóhely nem tekinthető feltétlenül elegendő adatnak a természetes személy egyértelmű azonosításához, különösen gyakori család- és utónevek, illetve családi vállalkozások esetében."
(...)
Az Alkotmánybíróság a hivatkozott ügyben megállapította azt is, hogy "a Ctv. és az R. vizsgált rendelkezései azonos szabályokat tartalmaztak mind a magyar állampolgársággal rendelkező, mind a külföldiek cégnyilvántartásban szereplő adatai tekintetében, ezért nem eredményeznek alkotmányosan megengedhetetlen megkülönböztetést. A jogalkotó azzal, hogy az érintett személyi kört állampolgárságára tekintet nélkül a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozónak minősítette, nem sértette meg az Alkotmány 70/A. §-ában rögzített alkotmányi tételt." (ABH 2000, 787, 789, 790.)
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben a diszkrimináció vizsgálatának előkérdéseként megállapította, hogy a Ctv. az ingatlanforgalmazók két csoportját hozta létre: egyrészt, akik ingatlanforgalmazó tevékenységüket főtevékenységként jelölték meg, másrészt akik tevékenységüket már a Ctv. hatálybalépése előtt megkezdték és a főtevékenység igazolását az első változásbejelentés időpontjáig elhalaszthatták.
Az Itv. 23/A. § (2) bekezdése azonban az illetékkedvezmény vonatkozásában minden főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalkozásra egységes szabályozást tartalmaz: a főtevékenységet - az illetékkedvezmény megszerzésével összefüggésben - cégbizonyítvánnyal kell igazolni.
Az igazolás rendjének megváltozása nem eredményezi tehát az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdéseinek sérelmét, mivel annak megváltozása minden ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalkozásra egyformán vonatkozik.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező résznek megfelelően megállapította, hogy az Itv. 23/A. § (2) bekezdése nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdéseit, ezért az indítványt ebben az összefüggésben is elutasította.
4. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 13. § (1) bekezdése, az Alkotmány 50. § (1) bekezdése, valamint az Alkotmány 51. § (1) bekezdése, illetve az Itv. 23/A. § (2) bekezdése között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem áll fenn.
Az Alkotmánybíróság az érdemi alkotmányjogi összefüggés hiányára tekintettel eddigi gyakorlatát követve alkotmányellenességet nem állapított meg. [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.; 2043/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 543, 544.; 163/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 544, 546.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524.; 141/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 584, 586.]
Az érdemi alkotmányjogi összefüggés hiánya az Itv. 23/A. § (2) bekezdését támadó indítvány elutasítását eredményezte e vonatkozásban is.
Budapest, 2006. július 4.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke,
az aláírásban akadályozott
Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró helyett
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró