549/B/1999. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 100. § (2)-(6) bekezdései, valamint a 101. § (1)-(3) bekezdései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 60. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 34. § (2), (3) és (5) bekezdésének az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközés miatti alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja, egyebekben az eljárást megszünteti.
Indokolás
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett, amelyekben az indítványozók a munkaviszony, a közalkalmazotti jogviszony és a közszolgálati jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit meghatározó törvényi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezték. Az indítványok tartalmukban egyezőek abban a tekintetben, hogy a támadott törvényhelyeket a munkáltató által jogellenesen megszüntetett munkajogviszonyok helyreállításának mellőzhetősége miatt tartják alkotmánysértőnek, és valamennyi indítványban hivatkozás történik arra, hogy a szabályozás nem felel meg az Alkotmánybíróság 4/1998. (III. 1.) AB határozatában (ABH 1998, 71.; a továbbiakban: Abh.) meghatározott követelményeknek. Az indítványozók közül ketten a munkaviszony munkavállaló általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeit szabályozó Mt. 101. § (1)-(3) bekezdéseit is alkotmányellenesnek tartják.
Az egyik indítványozó a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló 1999. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Mtm1.) több rendelkezése, ezek között az Mtm1. 13. §-ának a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 100. § (2)-(6) bekezdéseit módosító, az Mtm1. 14. §-ának az Mt. 101. § (1)-(3) bekezdéseit megállapító, valamint az Mtm1. 23. §-ának a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 34. § (2)-(6) bekezdéseit megállapító rendelkezése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Álláspontja szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a jogállamiság elvét sérti, hogy az - Mtm1. -gyel megállapított - Mt. 100. § (2) bekezdése és a Kjt. 34. § (2) bekezdése lehetőséget biztosít a munkáltatónak arra, hogy "a bírósági eljárásban maga döntsön arról, hogy - amennyiben a munkavállaló továbbfoglalkoztatása tőle nem várható el - a jogsértő módon megszüntetett munkaviszonyt a bíróság ne állíthassa helyre". E szabályok ellentétesek az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével és 70/K §-ával is, mert "a munkáltató kérelme kizárja a visszahelyezés iránti munkavállalói kérelem elbírálását", az alperes munkáltatót jogosítják fel a per sorsának eldöntésére, a bíróságra is kötelező megoldás elfogadására, ami a pernyertes felperes rendelkezési jogának érvényesülését indokolatlanul kizárja. Az indítványozó a visszahelyezés mellőzése iránti kérelem előterjeszthetőségével összefüggésben állította, hogy a támadott rendelkezések megfosztják a bíróságot a mérlegelés lehetőségétől, az olyan döntés meghozatalának jogától, amely a jogellenes felmondásokra visszatartó hatást tud kifejteni, ezáltal sérül az igazságszolgáltatás tekintélye is. Az indítványozó az Mtm1. -gyel megállapított Mt. 100. § (4)-(6) bekezdéseit és a Kjt. 34. § (4)-(6) bekezdéseit az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, a jogállamiságnak a sérelme miatt kéri megsemmisíteni. Megítélése szerint e szabályokat zavarossá, értelmezhetetlenné és alkalmazhatatlanná teszi, hogy nem tesznek említést arról, hogy a munkáltató jogellenes munkaviszony megszüntetésének megállapítása esetében alkalmazandók, továbbá nem rendelkeznek a munkaviszony helyreállításának mellőzése esetén megítélhető legalább két, legfeljebb tizenkét havi átlagkereset "címzettjéről", arról, hogy ez az összeg a munkavállalót illeti, vagy esetleg az állam javára való marasztalást jelent. E hiányok miatt a szabályok valódi normatartalma a jogalkalmazó számára megállapíthatatlan.
Az indítványozó a munkaviszony munkavállaló általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeit szabályozó
Mt. 101. § (1)-(3) bekezdéseit is alkotmányellenesnek tartja. A 101. § (1) és (2) bekezdései - nézete szerint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével ellentétesek, mert a munkavállalóra aránytalanul súlyos "pénzügyi tehervállalást" írnak elő anélkül, hogy kárt okozott volna, az "átalány-kártérítés" munkáltató részére történő megfizettetésének nincs alkotmányos alapja. E szabályozást a munkáltató és a munkavállaló jogsértő magatartása jogkövetkezményei összehasonlításában is aránytalannak, a további jogsértéstől való visszatartó hatását tekintve elégtelennek tartja az indítványozó. A felmondási időre járó teljes átlagkereset-fizetési kötelezettség előírása ezen túl elzárja a bíróságot attól, hogy - a jogsértés jellegét, súlyát, körülményeit figyelembe véve - mérlegelhessen a következmények tekintetében, ami sérti az Alkotmány 70/K. §-át és az igazságszolgáltatás tekintélyét. A 101. § (3) bekezdését is a jogbiztonság követelményébe ütközőnek ítéli az indítványozó, mert "az (1) és (2) bekezdésben foglalt mértéken felüli kár teljes összegéig terjedő munkavállalói kárfelelősség törvényi bevezetése teljességgel idegen a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szellemétől és tartalmától", nincs tekintettel a munkavállaló vétkességére, teherbíró képességére, a felek egyenlőtlen helyzetére; mindezek a munkavállalók szerzett jogainak sérelmét is jelentik. Az indítványozó szerint a korlátlan munkavállalói anyagi felelősség előírása ellentétes az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésével is. A 101. § (1)-(3) bekezdései a legkisebb munkavállalói hibát is olyan súlyosan szankcionálják, hogy az az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében szabályozott szociális biztonsághoz való jogot is sérti.
Egy másik indítványozó - az Mt. más rendelkezései mellett - ugyanezen indokok alapján, az első indítványozó által megjelölt alkotmányi rendelkezésekkel ellentétesnek tartja az Mt. 100. § (2)-(6) bekezdéseit, valamint a 101. § (1)-(3) bekezdéseit, ezért kérte a fenti rendelkezések megsemmisítését.
Egy további indítványozó az Mt. 100. § (2) bekezdése, a Kjt. 34. § (2) bekezdése és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 60. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe és az 54. § (1) bekezdésébe ütközésre hivatkozva kezdeményezte. Álláspontja szerint az emberi méltóságot sérti, hogy a munkaviszonyt jogellenesen megszüntető munkáltató a támadott szabályok alapján "továbbra is megszabadulhat a dolgozótól", amelynek folytán "torzul a munkáltató-munkavállaló viszony", és sérül a jogállamiság is, mert a törvénysértő állapotot minden körülmények között meg kell szüntetni.
Az Alkotmánybíróság a fenti indítványok alapján indult ügyeket - azok tárgyi összefüggéseire tekintettel - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
2. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy az indítványok benyújtását követően az Mt. 100. § (3) bekezdésének a) pontját, valamint a Kjt. 34. § (3) bekezdésének a) pontját módosította az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Egybtv.) 41. § (4) bekezdése, illetve 43. §-a, az Mt. 101. § (1) bekezdését pedig a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint egyéb munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2005. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Mtm2.) 8. §-a. Ezt követően a Kjt. 34. §-át a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi C. törvény (a továbbiakban: Kjtm.) 18. §-a módosította. E módosítások közül az indítványokban felvetett problémák tartalmát az Egybtv. nem, az Mtm2. részben, a felmondási idő egy részét le nem töltő munkavállaló megtérítési kötelezettsége korlátozása tekintetében, a Kjtm. -ben foglalt módosítás pedig annyiban érintette, hogy a Kjt. 34. §-ának 2007. szeptember 1-től hatályos szövege már nem biztosít lehetőséget arra, hogy a munkaügyi perben a munkáltató kérelmére, a továbbfoglalkoztatás elvárhatósága függvényében kerülhessen sor a közalkalmazott eredeti munkakörbe történő visszahelyezésének mellőzésére, illetve a Kjt. 34. § (4)-(6) bekezdéseinek kifogásolt rendelkezéseit a Kjtm. -mel megállapított a 34. § (2), (3) és (5) bekezdései tartalmazzák. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálatot az elbíráláskor hatályos rendelkezésekre, az azokkal összefüggésben fennálló alkotmányossági problémák vonatkozásában folytatta le.
3. Az Alkotmánybíróság az eljárás során - az indítvánnyal kapcsolatos észrevételei megtétele érdekében - megkereste a szociális és családügyi minisztert.
II.
Az indítványok elbírálásánál figyelembe vett jogszabályok:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. "
"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. "
"50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit. "
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. "
"70/A. § (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. "
"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. "
"70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők. "
2. Az Mt. rendelkezései:
"100. § (1) Ha a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a munkavállalót - kérelmére - eredeti munkakörében kell továbbfoglalkoztatni.
(2) A munkáltató kérelmére a bíróság mellőzi a munkavállaló eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, feltéve, ha a munkavállaló továbbfoglalkoztatása a munkáltatótól nem várható el.
(3) Nem alkalmazható a (2) bekezdésben foglalt rendelkezés, ha
a) a munkáltató intézkedése a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe (4. §), az egyenlő bánásmód követelményébe (5. §), illetve felmondási védelembe [90. § (1) bekezdés] ütközik, vagy
b) a munkáltató a választott szakszervezeti tisztségviselőre előírt munkajogi védelemben részesülő munkavállaló munkaviszonyát a 28. § (1) bekezdésébe, illetve a 96. §-ba ütköző módon szüntette meg.
(4) Ha a munkavállaló nem kéri vagy a munkáltató kérelmére a bíróság mellőzi a munkavállaló eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, a bíróság a munkáltatót - az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével -a munkavállaló legalább két, legfeljebb tizenkét havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kötelezi.
(5) Ha a munkavállaló nem kéri vagy a munkáltató kérelmére a bíróság mellőzi a munkavállaló eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, a munkaviszony a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedése napján szűnik meg.
(6) A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén meg kell téríteni a munkavállaló elmaradt munkabérét (egyéb járandóságait) és felmerült kárát. Nem kell megtéríteni a munkabérnek (egyéb járandóságnak), illetve a kárnak azt a részét, ami máshonnan megtérült.
(7) A munkavállalót, ha munkaviszonya nem rendes felmondással szűnt meg - a (6) bekezdésben foglaltakon kívül - megilleti a felmentési időre (93. §) járó átlagkeresete és a rendes felmondás esetén járó végkielégítés is. "
"101. § (1) A munkavállaló, ha munkaviszonyát nem e törvényben előírtak [87. § (2) bekezdés, 92. §, 96. §, 97. § (1) bekezdés] szerint szünteti meg, köteles a munkáltató számára a rá irányadó felmondási időre járó átlagkeresetének megfelelő összeget megfizetni. Amennyiben a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése kizárólag azért jogellenes, mert a felmondási idő egy részét nem tölti le, megtérítési kötelezettsége a le nem töltött idővel arányos.
(2) Ha a munkavállaló a határozott időtartamú munkaviszonyát szünteti meg jogellenesen, az (1) bekezdésben meghatározottakat megfelelően kell alkalmazni. Ha azonban a határozott időből még hátralévő időtartam rövidebb mint az (1) bekezdés szerinti időtartam, a munkáltató csak a hátralévő időre járó átlagkereset megfizetését követelheti.
(3) A munkáltató jogosult az (1), illetve (2) bekezdésben meghatározott mértéket meghaladó kárának érvényesítésére is. "
3. A Kjt. rendelkezései:
"34. § (1) Ha a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, a közalkalmazott abban az esetben kérheti az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását, ha
a) a munkáltató általi felmentés, elbocsátás vagy próbaidő alatti azonnali hatályú munkaviszony-megszüntetés a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe (Munka Törvénykönyve 4. §), az egyenlő bánásmód követelményébe (Munka Törvénykönyve 5. §), illetve felmentési védelembe [31. §, valamint Munka Törvénykönyve 90. §-ának (1) bekezdése] ütközik, vagy a munkáltató megszegi a felmentési korlátozásokra vonatkozó rendelkezéseket [30/A-30/D. §; 32. § (2) bekezdése], vagy
b) a munkáltató a választott szakszervezeti tisztségviselő, illetve a közalkalmazotti tanács tagjának (elnökének) közalkalmazotti jogviszonyát a 45-53. és az 54/A. §-okba, illetőleg a Munka Törvénykönyve 28. §-ába ütköző módon szüntette meg.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt esetben meg kell téríteni a közalkalmazott elmaradt illetményét (egyéb járandóságait), továbbá a jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben felmerült kárát is.
(3) Ha a közalkalmazotti jogviszony (1) bekezdésben foglalt módon történő jogellenes megszüntetése esetén a közalkalmazott az eredeti munkakörébe való visszahelyezést nem kéri, a közalkalmazotti jogviszony a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Ekkor - a (2) bekezdésben foglaltakon felül a bíróság a munkáltatót - az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével - a közalkalmazott legalább két, legfeljebb tizenkét havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kötelezi.
(4) Ha a közalkalmazotti jogviszonyt nem az (1) bekezdésben foglalt módon szüntették meg jogellenesen, a közalkalmazotti jogviszony a megszüntetésről szóló jognyilatkozat időpontjában megszűnik, de a közalkalmazott részére - az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelése alapján - legalább tizenkét, legfeljebb huszonnégy havi átlagkeresetét meg kell fizetni.
(5) A (2) bekezdésben foglalt esetben nem kell megtéríteni az illetménynek (egyéb járandóságnak), illetve a kárnak azt a részét, amely máshonnan megtérült vagy kellő gondosság mellett megtérülhetett volna. A kellő gondosság elmulasztásának különösen azt kell tekinteni, ha a közalkalmazott az állami foglalkoztatási szervvel nem működik együtt a munkavégzésre irányuló jogviszony létesítése érdekében, nem köt álláskeresési megállapodást, illetve az e szerv által felajánlott - a foglalkoztatás elősegítéséről szóló jogszabályban foglalt feltételekre tekintettel - megfelelő munkahelyet elutasítja. A bíróság a kellő gondosság elmulasztásának az elmaradt illetmény, egyéb járandóságok, illetve a közalkalmazotti kár megtérítésével kapcsolatos következményét az eset összes körülményének mérlegelése alapján állapítja meg.
(6) A közalkalmazottat, ha közalkalmazotti jogviszonya nem felmentéssel szűnt meg - a (2)-(5) bekezdésben foglaltakon kívül - megilleti a munkavégzés alóli felmentés idejére járó átlagkeresete és a felmentés esetén járó végkielégítés is. "
4. A Ktv. rendelkezései:
"60. § (1) Ha a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, a köztisztviselőt - kérelmére - eredeti munkakörében kell tovább foglalkoztatni.
(2) A munkáltató kérelmére a bíróság mellőzheti a köztisztviselő eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, feltéve, ha a köztisztviselő továbbfoglalkoztatása a munkáltatótól nem várható el.
(3) Nem alkalmazható a (2) bekezdésben foglalt rendelkezés, ha
a) a munkáltató általi felmentés vagy hivatalvesztés fegyelmi büntetés a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe (Mt. 4. §), az egyenlő bánásmód követelményébe (Mt. 5. §), illetve a felmentési védelemre, korlátozásra vonatkozó szabályokba [Mt. 90. § (1) bek., e törvény 17. § (3)-(5) bek. ] ütközik, vagy
b) a munkáltató a választott szakszervezeti tisztségviselő közszolgálati jogviszonyát az Mt. 28. §-ába ütköző módon szüntette meg.
(4) Ha a köztisztviselő nem kéri vagy a munkáltató kérelmére a bíróság mellőzi a köztisztviselő eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, a bíróság a munkáltatót - az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével -a köztisztviselő legalább két, legfeljebb tizenkét havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kötelezi.
(5) Ha a köztisztviselő nem kéri, vagy a bíróság mellőzi az eredeti munkakörbe történő visszahelyezést, a közszolgálati jogviszony a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedése napján szűnik meg.
(6) A közszolgálati jogviszony jogellenes megszüntetése esetén meg kell téríteni a köztisztviselő elmaradt illetményét, egyéb járandóságait és felmerült kárát. Nem kell megtéríteni az illetménynek, egyéb járandóságnak, illetve a kárnak azt a részét, ami máshonnan megtérült.
(7) A köztisztviselőt, ha közszolgálati jogviszonya nem felmentéssel szűnt meg - a (6) bekezdésben foglaltakon kívül - megilleti a munkavégzés alóli mentesítés idejére járó átlagkeresete és a felmentés esetén járó végkielégítés is. "
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság az utólagos normakontrollra irányuló indítványok tartalmi vizsgálata előtt utal arra, hogy már a 8/2003. (III. 14.) AB határozatában (ABH 2003, 74, 81.) rámutatott: "[h]a az indítványozó egy új rendelkezés tartalmának alkotmányellenességét állítja, akkor az Alkotmánybíróság nem az új rendelkezést hatályba léptető, hanem a módosítás révén az új rendelkezést magába foglaló (inkorporáló) jogszabály alkotmányellenességét vizsgálja meg". Az Alkotmánybíróság erre tekintettel a jelen ügyben sem az Mtm1. egyik indítványozó által megjelölt rendelkezéseire, hanem az ezt inkorporáló törvényi rendelkezésekre nézve folytatta le az alkotmányossági vizsgálatot.
2. Az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban elsőként azt vizsgálta, sérti-e az Alkotmány indítványozók által felhívott rendelkezéseit, hogy a törvényhozó a tárgyalt munkajogviszonyokat jogellenesen megszüntető munkáltatók számára lehetőséget nyújt a munkaügyi perben a továbbfoglalkoztatás mellőzése iránti kérelem előterjesztésére és - az érintett munkavállalók továbbfoglalkoztatásának elvárhatósága függvényében - annak bíróság által történő teljesítésére.
2. 1. Az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte az emberi méltósághoz való jogot. "Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. 'általános személyiségi jog' egyik megfogalmazásának tekinti. A modern alkotmányok, illetve alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különféle aspektusaival nevezik meg: pl. a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való jogként. Az általános személyiségi jog 'anyajog', azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. " [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44-45. ] Az Alkotmánybíróság a fentiek szerint az emberi méltósághoz való jog alapján biztosít alkotmányos védelmet az önazonossághoz, a személyiség integritásához (erkölcsi integritáshoz) való jognak, vagy az önrendelkezés jogának, külön is nevesítve és alapjogi minőségre emelve pl. a vérségi származás kiderítéséhez való jogot [57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272, 279. ], a házasságkötés szabadságának jogát [22/1992. (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992, 122, 123. ], a fél perbeli részvételével kapcsolatos rendelkezési jogait [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 67. ], vagy a névhez való jogot [58/2001. (VII. 7.) AB határozat, ABH 2001, 527. ]. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogból levezetett részjogosultságok korlátozhatóságáról kialakított gyakorlatát a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatában (ABH 2003, 235, 260.) foglalta össze: az emberi méltósághoz való jog csupán az emberi státus meghatározójaként, csak az élettel együtt fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308, 312. ], anyajog mivoltából levezetett egyes részjogosítványai (mint pl. az önrendelkezéshez, az önazonossághoz való jog) az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók [879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 397, 401.; 75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383. ]. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog vagy szabadság védelme, vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.; 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 228.; 20/2006. (V 31.) AB határozat, ABH 2006, 315, 323. ]
2. 2. Az Alkotmánybíróság korábban, az Abh. -ban már vizsgálta az Mt. 100. § (2) bekezdése és a Kjt. 34. § (2) bekezdése alkotmányosságát. E határozatában az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével és az 54. § (1) bekezdésével ellentétesnek ítélte, ezért 1999. február 28-i hatállyal megsemmisítette azokat a szabályokat, amelyek szerint a munkaügyi perben a bíróság a munkaviszonyt, illetve a közalkalmazotti jogviszonyt jogellenesen megszüntető munkáltató kérelmére - a végkielégítés kétszeres összegének megfizetése mellett - főszabályként mellőzte a munkavállaló, illetve közalkalmazott eredeti munkakörbe történő visszahelyezését. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 54. § (1) bekezdése, az emberi méltósághoz való jogból levezetett perbeli rendelkezési jog sérelmét azért állapította meg, mert a támadott szabályozás a pernyertes felperesnek az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatására irányuló választása eredményét kifejezésre juttató perbeli cselekményét annulálta azáltal, hogy az alperest jogosította fel olyan, a bíróságra nézve kötelező megoldási javaslat előterjesztésére, amelyet a felperes nem kívánt választani. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a szabályozási konstrukció a felperes rendelkezési jogát nem csak korlátozza, hanem annak gyakorlását kifejezetten meggátolja, a pernyertességből folyó rendelkezési jog indokolatlan megvonását eredményezi ugyanis az, hogy a jogsértő munkáltató rendelkezhet a pernyertes munkavállaló továbbfoglalkoztatásának kizárásáról. Az Alkotmánybíróság - a bírósági eljáráshoz való jog tartalmi követelményeivel összefüggésben - a jogállamiság alkotmányos tételével is ellentétben állónak találta a vizsgált rendelkezéseket, mert azok alapján "[a] bíróságnak mégcsak mérlegelési lehetősége sincs, hogy az adott ügy összes körülményeit figyelembe véve határozhassa meg a jogellenesség jogkövetkezményeit (köteles a végkielégítés kétszeresének megfizetése mellett dönteni, ha a munkáltató ezt kívánja, nem dönthet másként a bíróság akkor sem, ha az a meggyőződése, hogy a továbbfoglalkoztatást igénylő - jogsérelmet szenvedett - munkavállaló kérelmének kellene helyt adni) . Az Alkotmánybíróság már korábbi döntésében is hangsúlyozta, hogy munkaügyi perekben a bíróság számára biztosított mérlegelési lehetőség a jogellenes felmondásokra visszatartó hatást is ki tud fejteni. (1282/B/1995. AB hat. ABH 1996, 580, 581.) Ezzel szemben a jelen ügyben vizsgált szabályok önkényesen, ésszerű indok nélkül kötik a bíróságot az egyedi ügyek megítélhetősége tekintetében, akadályozzák a bíróságot, hogy a perbe vitt jogokat és kötelezettségeket érdemben elbírálhassa, alkalmazásuk az igazságszolgáltatás tekintélyét sértik. " Ez a szabályozás ellehetetleníti az anyagi igazság érvényre juttatását, ami - az Abh. -ban írtak szerint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a jogállamiság elvét éppúgy sérti, mint az eljárási garanciák hiánya.
2. 3. Az indítványok a jelen ügyben - többek között - az Mt. -nek és a Kjt. -nek az Mtm1. -gyel megállapított, 1999. június 26-tól hatályos, az 1999. augusztus 17-ét követően közölt jognyilatkozatok tekintetében alkalmazandó rendelkezései alkotmányossági vizsgálatát célozták, amelyek megalkotásával a törvényhozó - az Mtm1. javaslatához fűzött indokolásból kitűnően - az Alkotmánybíróság fenti határozatával megsemmisített rendelkezéseket kívánta pótolni az Abh. -ban írt követelmények betartásával. A Ktv. támadott, 2001. július 1-től hatályos 60. § (2) bekezdését a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. törvény 60. §-a állapította meg, a javaslathoz fűzött indokolás szerint a vitatható felmentési döntések megelőzése és az Mt. azonos tárgyú szabályaival való összhang megteremtése érdekében.
2. 4. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jelen ügyben támadott szabályok közül az Mt. 100. § (2) bekezdése és a Ktv. 60. § (2) bekezdése jelenleg is biztosítja a munkaügyi perben a munkáltató számára az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatását kérő munkavállaló, köztisztviselő (a továbbiakban: munkavállaló) visszahelyezésének mellőzésére irányuló kérelem előterjesztését.
Ezzel szemben a Kjt. Kjtm. -mel megállapított, 2007. szeptember 1-től hatályos 34. §-a ezt a lehetőséget megszüntette: az új szabályozás értelmében az alperesi pozícióban lévő munkáltató a munkaügyi perben ilyen tartalmú ellenkérelemmel nem élhet, a közalkalmazott eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatásának elrendelésére a törvényben taxatíve felsorolt esetekben kerülhet sor.
Az Alkotmánybíróság a vizsgálatot a régi helyébe lépő új szabályozás tekintetében akkor folytatja le, ha az tartalmilag a korábbival azonos és ezáltal azonos a vizsgálandó alkotmányossági probléma. (1066/B/1995. AB végzés, ABH 1999, 867, 868.; 1314/B/1997. AB végzés, ABH 2001, 1605, 1606.) A Kjt. támadott szabályozásának tartalmi változása következtében azonban nem vizsgálhatók érdemben a visszahelyezés munkáltatói kérelemre történő mellőzésével kapcsolatban felvetett alkotmányossági problémák, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, az 54. § (1) bekezdésének és a 70/K. §-ának sérelme. Mivel a Kjt. 34. § (2) bekezdését a fentiek miatt sérelmező indítványok okafogyottakká váltak, az Alkotmánybíróság az eljárást az Ügyrend 31. § e) pontja értelmében megszüntette.
2. 5. Az Mt. 100. § (2) bekezdésének és a Ktv. 60. § (2) bekezdésének vizsgálni kért rendelkezései tehát jelenleg is lehetővé teszik a munkaügyi perben a visszahelyezés mellőzésére irányuló munkáltatói kérelem előterjesztését, ennek teljesítését azonban a törvényhozó - szemben az Abh. -ban elbírált szabályozással - nem csupán az anyagi kompenzáció feltételéhez köti. A fenti szabályok a munkáltatói kérelem teljesítését az érintett munkavállaló továbbfoglalkoztatásának elvárhatósága függvényében engedik, e körben a bizonyítás a mellőzésben érdekelt munkáltatót terheli [Pp. 164. § (1) bekezdés], a munkáltatói kérelem teljesíthetőségének, az elvárhatóságnak a megítélése pedig bírói mérlegelés tárgyát képezi. Bírói mérlegelés tárgyát képezi továbbá - a törvényi keretek között - a visszahelyezés mellőzésének anyagi konzekvenciája is: az eset összes körülményeitől, különösen a jogsértés és annak következményei súlyától függően a munkavállaló legalább két, legfeljebb tizenkét havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére tarthat igényt. Hasonlóan a korábbi szabályokhoz a visszahelyezés munkáltatói kérelemre való mellőzését az Mt. 100. § (3) bekezdése és a Ktv. 60. § (3) bekezdése - ez utóbbi a felmentés és a hivatalvesztés fegyelmi büntetés jogellenessége esetén - kizárja azokban az esetekben, ha a munkajogviszonyok megszüntetésére a rendeltetésszerű joggyakorlás, vagy az egyenlő bánásmód követelményébe, felmondási, illetve felmentési védelembe, továbbá a Ktv. által meghatározott felmentési korlátozásokra vonatkozó rendelkezésekbe ütközően került sor, és kizárt a visszahelyezés mellőzése, ha a választott szakszervezeti tisztségviselők jogviszonyának megszüntetése a fenti törvényekben meghatározott, jellemzően a munkajogi védelmüket szolgáló szabályok megszegésével történt. A fenti rendelkezések alkotmányellenessége - az indítványozók álláspontjától eltérően - nem állapítható meg az Abh. -ban vizsgált szabályozás elbírálása során felhozott érvek alapján. Az Abh. -ban az Alkotmánybíróság olyan szabályozást ítélt alkotmányellenesnek, amely - a törvényben meghatározott esetek kivételével - a jogsértő munkáltató ez irányú kérelme alapján, a végkielégítés kétszeres összege megfizetése mellett bármely további, a foglalkoztatással kapcsolatos körülmény vizsgálata nélkül, ipso facto eredményezte a jogviszony helyreállításának mellőzését (ezzel a jogellenesen eljárt munkáltatónak a munkaviszony megszüntetését eredményező további lehetőséget biztosítva) . A szabályozás új elemére - a munkáltató ellenkérelme teljesítésének feltételhez (a továbbfoglalkoztatás el nem várhatósága) kötésére, s ennek bírói mérlegelés útján történő elbírálására - figyelemmel azonban nem állítható, hogy az Mt. és a Ktv. támadott rendelkezése a munkavállaló pernyertességből fakadó rendelkezési jogát, perbeli cselevési szabadságát "anullálja", kizárja, illetve hogy az anyagi igazság érvényre juttatását ellehetetleníti.
Az Mt. és a Ktv. hatályos szabályozásban a törvényhozó a munkáltató jogellenes magatartásához alternatív szankciókat rendelt, s ezzel összefüggésben a jogsérelmet szenvedett munkavállaló perbeli rendelkezési joga érvényesülését biztosította azáltal, hogy - főszabályként - a munkavállaló választásától tette függővé az érdekeinek leginkább megfelelő jogkövetkezmény alkalmazását. A jogsértés orvoslásaként a munkaviszony helyreállítását, az eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását választó munkavállaló ez irányú akaratának érvényre jutását a munkáltató kérelme nem gátolhatja meg, ha a jogellenesség a törvényhozó által kiemelten védett - ezen belül egyes alkotmányos - jogok, illetve érdekek sérelmét eredményezné [Mt. 100. § (3) bekezdés, Ktv. 60. § (3) bekezdés]. A jogsértés egyéb eseteiben azonban a törvényhozó teret engedett a jogviszony fenntartása tekintetében fennálló eltérő érdekek figyelembevételének, a munkáltató rendelkezési joga érvényesülésének is. E szabályozásban a munkáltató kérelme a munkavállaló rendelkezési jogát a jogsértést megelőző állapot helyreállítása, a jogviszony változatlan feltételekkel való fenntartása tekintetében - feltételesen (továbbfoglalkoztatás bizonyított el nem várhatósága) és anyagi kompenzáció (kettőtől tizenkét havi átlagkereset megfizetése) előírásával - korlátozza. Ez a korlátozás nem szükségképpen alkotmányellenes, a munkavállaló Alkotmány 54. § (1) bekezdésének védelme alatt álló emberi méltósághoz való jogból levezetett perbeli rendelkezési joga ugyanis nem abszolút érvényű: nem jelenti azt, hogy a jogsértő módon megszüntetett munkajogviszony helyreállítására - a munkaügyi perben előterjesztett kérelme alapján-minden körülmények között, feltétel nélkül igényt támaszthat.
2. 6. Az Alkotmánybíróság a korlátozás alkotmányosságának megítélése során abból indult ki, hogy a munkavállaló visszahelyezés iránti kérelmének teljesítése a megszüntetett munkajogviszonyoknak a megszüntetést megelőző állapottal egyező helyreállítását (in integrum restitutio), és a munkáltatónak a munkavállaló eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatására kötelezését jelenti [Mt. 100. § (1) és (6) bekezdés, Ktv. 60. § (1) és (6) bekezdés]. A bíróság ítélete alapján így a munkáltató a vagyoni reparáción [Mt. 100. § (6)-(7) bekezdés, Ktv. 60. § (6)-(7) bekezdés] túl meghatározott magatartás tanúsítására, a munkavállaló foglalkoztatására köteles. Az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra is, hogy a tárgyalt munkajogviszonyok munkáltató általi jogellenes megszüntetésének megállapítására nem csupán a megszüntetésre irányuló nyilatkozatok (felmondás, felmentés, fegyelmi határozat stb.) érdemi tartalmi vizsgálata eredményeként kerülhet sor. Az esetek jelentős hányadában ún. formai ok, vagy valamely eljárási szabály megszegése (a kötelező írásbeliség, vagy az indokolási kötelezettség elmulasztása, annak elégtelensége, rendkívüli felmondásra előírt határidők elmulasztása, fegyelmi eljárás egyes szabályainak megsértése stb.) vezet a jogellenesség megállapítására anélkül, hogy a jogviszony felbontását megalapozó, a törvényben meghatározott okok fennállása a bíróság által érdemi elbírálásra kerülhetne. Ezen túlmenően - a megszüntetésre alapot adó okok érdemi vizsgálata eredményeként - a bizonyítottság hiánya is eredményezheti a jogellenesség megállapítását. Nem kizárt tehát, hogy a munkajogviszonyok fenntartása - akár a munkáltató működésével, akár a munkavállaló munkavégzésével, magatartásával összefüggő ok miatt - teljes mértékben ellehetetlenül, ám ennek értékelésére és figyelembevételére a megszüntetés jogszerűségének megítélése során nincs mód. Módosulhatnak továbbá - jellemzően a munkavállaló személyével, magatartásával összefüggő ok miatt - a jogviszonyok fenntarthatóságát lényegesen befolyásoló körülmények a jogellenesség megállapítására irányuló munkaügyi per ideje alatt is, amely változások a jövőre nézve kizárttá tehetik a munkavállaló jogszerű foglalkoztatását. Ilyen esetekben a jogellenes megszüntetés jogkövetkezményeként meghatározott alternatívák közül a munkajogviszonyok helyreállításának és az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatásnak az elrendelése kihatással lehet a munkáltató Alkotmány által védett alapjogai és érdekei érvényesülésére is. A munkáltatónak az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében foglalt jó hírnévhez fűződő joga sérelmének előidézésére adott esetben alkalmas lehet pl. a munkáltató sérelmére elkövetett bűncselekmény, vagy a munkakörével összefüggésben más sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt jogerősen elítélt, vagy a munkáltatónak, a munkáltató ügyfeleinek - a munkavállaló által elismerten, vagy polgári, munkaügyi bíróság ítéletével megállapítottan - szándékosan kárt okozó munkavállaló munkaviszonyának helyreállítása és kötelező továbbfoglalkoztatása. Az Alkotmánybíróság itt mutat rá arra, hogy az ilyen és hasonló, a munkaügyi peres eljárásban hozott döntések eredményeként a munkáltató alapjogsérelmét előidéző helyzetek elkerülését biztosító szabályozás kialakítása következik az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséből is: "[a]z állam kötelessége az alapvető jogok 'tiszteletben tartására és védelmére' a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről". [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302. ]
A fent írtakhoz hasonló helyzetet eredményezne és - a határozat indokolásának III. 2. 7. pontjában írtaknak megfelelően - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból fakadó alkotmányos értékek sérelmének előidézésére lenne alkalmas pl. a valamely hivatás, vagy a közügyek gyakorlásától eltiltást elrendelő bírósági ítélet hatálya alatt álló, vagy a munkavégzéshez előírt engedéllyel már nem rendelkező munkavállaló esetében a visszahelyezés és az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatás kivételt nem tűrő előírása, az a szabályozás, ami jogsértő magatartás tanúsítására, más jogág normáiba, és a munkajogi szabályokba is ütköző foglalkoztatásra kötelezné a munkáltatót. E kérdés az Alkotmánybíróság megítélése szerint független a jogellenesen megszüntetett, a jogellenesség következtében helyreállított munkajogviszonyok esetleges újbóli, a munkajogi szabályoknak megfelelő megszüntetésének lehetőségétől, vagy azok megszűnésétől. A munkáltató alkotmányosan nem kényszeríthető ugyanis olyan helyzetbe, hogy mérlegelnie és választania kelljen: jogkövető magatartása a jogerős bírói ítélet végrehajtását, vagy annak elkerülését jelentse.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a munkavállalónak - a jogellenes munkajogviszony megszüntetés jogkövetkezményei körében - a visszahelyezését és eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását illető rendelkezési joga korlátozását engedő szabályok önmagukban nem ellentétesek az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével. A visszahelyezés mellőzésének - a munkavállaló továbbfoglalkoztatása elvárhatóságától függő - lehetővé tételével a törvény azon esetek, helyzetek bekövetkeztének megelőzését biztosítja, amelyek folytán az eredeti feltételeiben teljesíthetetlenné vált szerződéses, illetve kinevezés alapján létrejött jogviszony fenntartása a munkáltató alkotmányban biztosított jogai és érdekei sérelmét eredményezné. A munkáltató jogellenes magatartása jogkövetkezményei közötti választási jogot, a munkavállaló perbeli rendelkezési jogát érintő korlátozás - az Alkotmánybíróság megítélése szerint - az elérendő célhoz képest nem okoz aránytalan sérelmet, mert a munkavállalót ért jogsérelem orvoslására a törvényhozó további szankciót, a munkáltatói jogsértés súlyához és annak következményeihez igazodó összegű anyagi kompenzációt (kettőtől tizenkét havi átlagkereset) írt elő a visszahelyezés mellőzése esetére.
Ugyanakkor emlékeztet az Alkotmánybíróság az Abh. -ban tett - jelen eljárásban is irányadó - megállapításra: kizárólag a felek közötti bizalmi viszony megromlása, vagy a foglalkoztató intézmény autonómiája, anyagi helyzete nem szolgál elegendő indokul a munkavállaló alkotmányos alapjogának az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek meg nem felelő korlátozására. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a visszahelyezés mellőzésének - az Mt. 100. § (2) bekezdése és a Ktv. 60. § (2) bekezdésében biztosított - lehetősége a konkrét ügyben eljáró bíróság számára azt jelenti, hogy a továbbfoglalkoztatás elvárhatósága körében releváns tények, körülmények ismeretében mérlegelje, fennáll-e a munkáltatói oldalon olyan alkotmányos jog és érdek, amely a munkavállalói perbeli rendelkezési jog alkotmányos korlátját jelentheti. Az Alkotmány által biztosított, egymással ellentétes munkavállalói és munkáltatói jogok és érdekek mérlegelését lehetővé tevő szabály az Alkotmánybíróság álláspontja szerint összhangban áll az Alkotmány 50. § (1) bekezdésének rendelkezésével is, amely a bíróságok feladatává teszi az alkotmányos rend, a természetes és jogi személyek, a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogai és törvényes érdekei védelmét.
2. 7. Az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban is irányadónak tekintette a jogállamiság, a jogbiztonság és az eljárási garanciák összefüggéseire vonatkozó korábbi megállapításait. Az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette: az anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg. Az anyagi igazság érvényesülésére éppúgy nem biztosít (nem biztosíthat) alanyi jogot az Alkotmány, mint ahogy arra sem, hogy egyetlen bírósági ítélet se legyen törvénysértő. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő - elsősorban eljárási garanciákat nyújtó - intézményeket kell létrehoznia, és az érintett alanyi jogokat garantálnia. Az Alkotmány tehát az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges és az esetek többségében alkalmas eljárásra ad jogot. Az Alkotmány a bírósági eljáráshoz biztosít alanyi jogot, s nem azt garantálja, hogy annak eredménye minden esetben helyes lesz. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 82.; 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2006, 697, 705. ] "Az Alkotmány valóban nem azt garantálja, hogy a bírói eljárás eredménye minden esetben helyes lesz, de azt garantálja, hogy ne szülessen olyan törvényi szabály, amely ezt eleve kizárja. " (Abh. 1998, 77.)
Az indítványozók szerint a jogállamiság elve is sérül, mert a támadott szabályok a bírósági eljárásban döntési jogot adnak a munkáltatónak a jogsértő módon megszüntetett munkajogviszonyok helyreállítását illetően, megfosztják a bíróságot a mérlegelés, illetőleg az olyan döntés meghozatalának lehetőségétől, amely a jogellenes felmondásokra visszatartó hatást tud kifejteni. Az indítványozók ezen - az Alkotmánybíróság által az Abh. -ban kifejtettekkel egyező - érvelése az Abh. -ban és a jelen eljárásban vizsgált szabályozás különbözősége okán nem helytálló. Az Alkotmánybíróság ugyanis az Abh. -ban olyan szabályozást ítélt a jogállamisággal, ezzel összefüggésben a bírósági eljáráshoz való jog tartalmi követelményeivel ellentétesnek, amely a munkáltató visszahelyezés mellőzésére irányuló kérelmének teljesítését - a végkielégítés kétszeres összegének megfizetése mellett - kötelezővé tette a bíróság számára. Ezzel szemben a jelenleg hatályos szabályok biztosítják a bírói mérlegelés lehetőségét a jogellenesség jogkövetkezményeinek meghatározása tekintetében: a bíróság a továbbfoglalkoztatás elvárhatóságával kapcsolatos körülmények vizsgálata alapján szabad meggyőződése szerint dönthet a visszahelyezési kérelem teljesítéséről vagy annak elutasításáról. E szabályozás nem akadályozza a bíróságot a perbevitt jogok és kötelezettségek érdemi elbírálásában, és nem zárja ki az anyagi igazság érvényre juttatását sem. Éppen ellenkezőleg: a bíróságnak a munkavállaló jövőbeni továbbfoglalkoztatását lehetővé tevő, illetve azt ellehetetlenítő körülmények vizsgálatára vonatkozó felhatalmazása, s - az "elvárhatóság" keretei között - a visszahelyezése tekintetében biztosított döntési szabadsága - tekintettel az indokolás III. 2. 5. pontjában foglaltakra - ad módot a munkáltató alapjogsérelmét eredményező, vagy más jogszabályokat figyelmen kívül hagyó döntés meghozatalának elkerülésére.
Az Alkotmánybíróság a 46/1991. (IX. 10.) AB határozatában rámutatott arra, hogy "[a] bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése - akár jogszerű kényszerítés árán is - a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. " (ABH 1991, 211, 212.) Ugyanezt a követelményt fogalmazta meg az Alkotmánybíróság a 16/1992. (III. 30.) AB határozatában: "[a] jogállamiság megköveteli, hogy az állampolgárnak a törvényekben és a bíróságok által meghozott ítéletek végrehajthatóságában a bizalma megszilárduljon. " (ABH 1992, 101, 102.) Nyilvánvaló, hogy az a szabályozás, ami a bíróság számára olyan döntés meghozatalát írja elő, amely (alap) jogsértő magatartás tanúsítására kötelezi a jogalanyokat, nem szolgálja sem a bírósági határozatok tiszteletben tartását, sem a törvényekbe és a bírósági ítéletek végrehajthatóságába vetett bizalmat.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból fakadó követelmény, hogy a törvényhozó nem alakíthat ki olyan szabályozást, amelynek az eljáró bíróság általi alkalmazása jogszabályt, vagy - egyes esetekben - alapjogokat is sértő döntést eredményez, amelynek következtében a jogsértő döntés által kötelezettek kényszerülnek mérlegelni: a jogerős ítéletben foglaltak végrehajtásának elkerülésére milyen megoldások kínálkoznak. A vizsgált rendelkezésekben éppen a bírói mérlegelés szabadsága garantálja azt, hogy az eljáró bíróságok az elvárhatósági szabály értelmezésével biztosítják az egymással ellentétes, versengő törvényi és alkotmányos munkavállalói és munkáltatói jogok és érdekek érvényesülését, s azt, hogy sem a bíróság, se a munkáltató ne kerüljön olyan helyzetbe, ami az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével ellentétes, jogsértő döntés meghozatalát, ennek alapján a munkavállaló jogszabályokba ütköző foglalkoztatását eredményezné.
2. 8. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott szabályok nem korlátozzák alkotmánysértő módon a munkavállaló perbeli rendelkezési jogát, és nem sértik a jogállamiság elvét sem, ezért az Mt. 100. § (2) bekezdése és a Ktv. 60. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. Az indítványok kérelmet tartalmaztak az Mt. 100. § (2) bekezdésével és a Ktv. 60. § (2) bekezdésével szoros tartalmi kapcsolatban álló, az Mt. 100. § (3) bekezdésében és a Ktv. 60. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezések megsemmisítésére is, e szabályok alkotmányellenességének alátámasztására szolgáló indokot azonban - a fent elbíráltakon túl - nem jelöltek meg. Mivel az Alkotmánybíróság az Mt. 100. § (2) bekezdését és a Ktv. 60. § (2) bekezdését nem ítélte alkotmánysértőnek, az indítványokban foglaltak alapján az alkalmazásukat kizáró szabályok alkotmányellenességének megállapítására sincs alap, ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat e részükben is elutasította.
2. 9. Az indítványozók az Mt. 100. § (2) bekezdését - az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével kapcsolatban felhozott érvek alapján - az Alkotmány 70/K. §-ával is ellentétesnek tartják. Az Alkotmány 70/K. §-a az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtti érvényesíthetőségét írja elő. A munkavállalónak - szemben az indítványozók felfogásával - nincs alkotmányos alapjoga arra, hogy a visszahelyezésre, a munkajogviszony helyreállítása iránti (a munkaügyi perben előterjesztett) kérelme teljesítésére feltétel és korlátozás nélkül, minden körülmények között sor kerüljön. A támadott szabályok az indítványozók által felvetett összefüggésben nem tartalmaznak az Alkotmány 70/K. §-ába ütköző rendelkezést, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban is elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban az Mt. 100. § (4)-(6) bekezdésével és a Kjt. 34. § (2), (3) és (5) bekezdéseinek tartalmával kapcsolatos kifogásokat vizsgálta meg, amelyek szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a jogállamiság elvét sérti, hogy a fenti szabályok hiányosságuk miatt értelmezhetetlenek: nem tesznek említést arról, hogy a munkáltató jogellenes munkaviszony megszüntetése esetén alkalmazandók, nem rendelkeznek a munkavállaló visszahelyezésének mellőzése esetén járó átlagkereset jogosultjáról, ezért nem világos, hogy az a munkavállalót illeti, vagy az állam javára való marasztalást jelent.
Az Alkotmánybíróság a normavilágosság alkotmányos követelményét a jogbiztonságból, mint a jogállamiság egyik fontos alapértékéből vezeti le. Az Alkotmánybíróság több korai határozatában foglalkozott a jogszabályok normatartalmával kapcsolatos alkotmányos elvárásokkal. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában elvi éllel mutatott rá arra, hogy "[... ] a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon. " (ABH 1992, 135, 142.) Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel - alkotmányellenessé csak az a szabály nyilvánítható, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. Csak a jogalkalmazás számára eleve értelmezhetetlen jogszabály sérti a jogbiztonságot. [36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 222, 232.; 754/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 1050, 1054.; 219/B/2002. AB határozat, ABH 2003, 1488, 1492.]
Az Mt. 100. § (4)-(6) bekezdésének és a Kjt. 34. § (2), (3) és (5) bekezdésének kifogásolt szabályai a jogsértő munkáltatói magatartás szankciójaként fizetési kötelezettséget állapítanak meg. E szabályok célja - az indítványozók által sem vitatottan - azon jogsérelmek, anyagi és személyi jellegű hátrányok kiküszöbölése, amelyek a munkavállaló, illetve a közalkalmazott (a továbbiakban: munkavállaló) jogviszonya jogellenes megszüntetésével összefüggésben következtek be. A vizsgált rendelkezések meghatározzák a munkáltató megtérítési, fizetési kötelezettségének jogcímeit és mértékét, a Mt. 100. § (6) bekezdése és a Kjt. 34. § (2) bekezdése pedig kifejezetten nevesíti annak jogosultját is. A támadott rendelkezések szövegében semmi nem utal arra, hogy az elmaradt munkabér, illetmény, egyéb járandóságok és a munkavállalónak a jogellenes megszüntetés folytán felmerült kára, valamint a visszahelyezés mellőzése esetén fizetendő átalánykártérítés-jellegű további átlagkereset-fizetési kötelezettség jogosultja az állam, nem pedig a jogsérelmet szenvedett munkavállaló lenne. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy e normák tartalma a jogalkalmazó számára eleve értelmezhetetlen, megállapíthatatlan; a Legfelsőbb Bíróság által közzétett eseti döntésekből sem tűnik ki, hogy a vizsgált szabályok értelmezése az indítványozók által megjelölt szempontok alapján eltérő és vitatott a jogalkalmazásban. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Mt. 100. § (4)-(6) bekezdései és a Kjt. 34. § (2), (3) és (5) bekezdései nem sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogbiztonság és az abból levezetett normavilágosság követelményét, ezért az indítványokat elutasította.
4. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban a munkaviszony munkavállaló általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeit szabályozó rendelkezésekkel kapcsolatos kifogásokat vizsgálta. Az Mt. 101. § (1) bekezdése a határozatlan idejű jogviszony törvénysértő [az Mt. 87. § (2) bekezdésébe, 92. §-ába, 96. §-ába, illetve a 97. § (1) bekezdésébe ütköző] megszüntetése esetén a munkavállalóra irányadó, vagyis az adott munkavállaló által munkaviszonyban töltött idővel arányos és a bérjellegű juttatásokhoz igazodó összegű átlagkereset-fizetési kötelezettséget határoz meg. A fizetési kötelezettség mértéke főszabályként megegyezik azzal az összeggel, amelyet a munkáltató a munkaviszony rendes felmondása esetén köteles megfizetni, a felmondási idő részleges le nem töltésében megnyilvánuló csekélyebb súlyú jogsértés megvalósulása esetén azonban a fizetési kötelezettség - az Mtm2. által bevezetett új szabály alapján - az erre az időre számított átlagkeresetre korlátozódik. Hasonló megoldást alkalmaz a törvényhozó a 101. § (2) bekezdésében a határozott idejű munkaviszony jogellenes megszüntetésénél is azzal a különbséggel, hogy a fizetési kötelezettség korlátozása itt a határozott időből még hátralévő időhöz kapcsolódik (ha az az irányadó felmondási időnél rövidebb, csak a hátralévő időre számított átlagkereset fizetendő meg) . A 101. § (3) bekezdése a munkáltatót a fenti mértéken felüli kára érvényesítésére jogosítja fel.
4. 1. Az indítványozók az Mtm1. -gyel bevezetett szabályokat azért tartják az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogbiztonság követelményébe ütközőnek, valamint az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében szabályozott szociális biztonsághoz való jogot sértőnek, mert a munkavállalóra - a munkáltató és a munkavállaló jogsértő magatartása következményei összehasonlításában is - aránytalanul súlyos anyagi terhet, "átalány-kártérítés" fizetési kötelezettséget rónak anélkül, hogy a munkavállaló kárt okozott volna. A "teljes" átlagkereset-fizetési kötelezettség előírása az Alkotmány 70/K. §-át is sérti, mert a bíróság nem mérlegelhet a jogsértés jellege és súlya alapján a jogkövetkezmények tekintetében. Indítványuk tartalmából kitűnően a korábban hatályos szabályozást tartják alkotmányosnak, amelynek alapján a munkáltató a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén kizárólag az ezzel összefüggésben felmerült kár megtérítésére tarthatott igényt, korlátozott mértékben. Kétségtelen, hogy az Mtm1. -gyel a törvényhozó a munkaviszony munkavállaló által történő jogellenes megszüntetését a korábbinál szigorúbban szankcionálta: a jogviszony jogellenes megszüntetésében megnyilvánuló szerződésszegések megelőzése érdekében - a jogellenes magatartással okozott kár összegébe beszámítandó - kötbér-jellegű fizetési kötelezettséget írt elő. E szabályozási megoldás azonban nem sérti az Alkotmány felhívott szabályait. Az Alkotmányból nem következik annak szükségessége, hogy a munkavállaló a munkaviszonya jogellenes megszüntetése esetén kizárólag az ezzel okozott, bizonyított kár megtérítésére legyen kötelezhető. A jogalkotó a különféle szerződésszegő magatartásokhoz fűzött szankciók meghatározásában, a szerződések jogellenes felbontásától való visszatartás érdekében alkalmazott megoldások kiválasztásában, és ennek során a fizetési kötelezettség mértéke meghatározásában is - az Alkotmány keretei között - széles körű mérlegelési szabadsággal rendelkezik. Az Mt. 101. § (1) és (2) bekezdésében foglalt - a munkaviszony jogellenes megszüntetésével okozott kártérítés összegébe beszámítandó összegű átlagkereset-fizetési kötelezettség bevezetése önmagában nem vet fel alkotmányossági problémát, így ezen az alapon - az indítványozók által felvetett összefüggésben - a jogbiztonság sérelme sem állapítható meg. Jelen ügyben is irányadó az Alkotmánybíróságnak a kártérítéstől eltérő, más szerződésszegési jogkövetkezményeket előíró jogszabályi rendelkezések alkotmányossági vizsgálata során a 620/B/1998. AB határozatában (ABH 2005, 780, 787.) tett megállapítása: "A jogszabályban meghatározott mérték tekintetében az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatának megfelelően akkor állapít meg alkotmányellenességet, ha a mérték meghatározása diszkriminatív vagy nyilvánvalóan eltúlzott nagyságú (772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 522.; 126/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1048, 1052.) ". Ez utóbbi kérdést az Alkotmánybíróság a fenti határozataiban az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével és a 70/I. §-ával kapcsolatban tartotta vizsgálhatónak. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatára figyelemmel az Mt. 101. §-a által előírt átlagkereset-fizetési kötelezettség mértéke és az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogbiztonság követelménye között nem áll fenn alkotmányjogilag értékelhető összefüggés.
Ugyancsak nincs összefüggés a vizsgált szabályok, valamint az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése és a 70/K. §-a között. Az Alkotmány 70/E. §-ában megfogalmazott szociális biztonsághoz való jog tartalma az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az államnak azt a kötelezettségét jelenti, hogy a szociális ellátás biztosítására megszervezze és működtesse a társadalombiztosítás és a szociális támogatás egyéb rendszereit. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 162, 163.; 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199. ] Az Alkotmány 70/K. §-a az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá kötelezettségek teljesítésével összefüggő állami döntések elleni kifogások bírói úton való érvényesíthetőségét írja elő. A szerződésszegés jogkövetkezményeit meghatározó rendelkezések alkotmányosságának megítélésében sem a szociális biztonsághoz való jog, sem az Alkotmány 70/K. §-ában foglalt hatásköri szabály nem játszik szerepet. Mivel az érdemi összefüggés hiánya az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítvány elutasítását eredményezi [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 716, 717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524. ], az Alkotmánybíróság az Mt. vizsgált rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.
4. 2. Az indítványozók szerint az Mt. 101. § (3) bekezdése - az (1) és (2) bekezdésben foglalt mértéken felüli kár megtérítésének kötelezettsége - ellentétes a szerzett jogok alkotmányi védelmének követelményével, a korlátlan munkavállalói anyagi felelősség előírása sérti a 70/A. § (3) bekezdését is.
Az Alkotmánybíróság a 62/1993. (XI. 29.) AB határozatában megállapította, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisághoz hozzátartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása. (ABH 1993, 364, 367.) A szerzett jogok védelme a jogállamban főszabályként érvényesül, de nem abszolút érvényű, kivételt nem tűrő szabály. A kivételek elbírálása azonban csak esetenként lehetséges. Azt, hogy a kivételes beavatkozás feltételei fennállnak-e, végső fórumként az Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 154. ] Az Alkotmánybíróság több határozatában utalt továbbá arra, hogy a jogbiztonság és a szerzett jog alkotmányos védelme nem értelmezhető akként, hogy a múltban keletkezett jogviszonyokat soha nem lehet alkotmányos szabályozásokkal megváltoztatni. (515/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 976, 977.; 1011/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1365, 1370.; 495/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1382, 1390.; 917/B/2005. AB határozat, ABK2006. október, 829, 833.) Az Alkotmánybíróság a szerzett jogok tiszteletben tartására irányuló követelménnyel összefüggésben kimondta továbbá, hogy "[A]z alkotmányos védelmet élvező 'szerzett jogok' a már konkrét jogviszonyokban alanyi jogként megjelenő jogosultságok, illetőleg azok a jogszabályi 'ígérvények' és várományok, amelyeket a jogalkotó a konkrét jogviszonyok keletkezésének lehetőségével kapcsol össze. A jogszabályok hátrányos megváltoztatása így csak akkor ellentétes a 'szerzett jogok' alkotmányos oltalmával, ha a módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz elő a jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást. " (731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 805.)
Az Mt. -nek az Mtm1. -gyel megállapított, 1999. augusztus 17-től hatályos 101. § (3) bekezdése megszüntette a munkavállaló kártérítési felelősségét korlátozó, a fizetendő kártérítés összegét a munkavállaló másfél havi, kollektív szerződés ez irányú rendelkezése esetén háromhavi átlagkeresetben maximalizáló szabályozást. (Az új szabályt a módosítás hatálybalépését követően keletkezett munkáltatói igények tekintetében rendelte alkalmazni.) A kifogásolt módosítás - szemben az indítványozók álláspontjával - nem jelenti a munkavállaló korlátlan anyagi felelősségének előírását: egyrészt csak az (1) és (2) bekezdésben meghatározott mértéken felüli kár érvényesíthető, másrészt mert a munkáltató e kárigényét is az Mt. által szabályozott keretek között, a kártérítésre vonatkozó általános szabályokra is figyelemmel érvényesítheti (Mt. 167-168. §) . A támadott rendelkezés bevezetése nem idézi elő szerzett jog alkotmányellenes elvonását, a jogellenes károkozásért fennálló felelősségi szabályok, ezen belül a kárfelelősség mértékét korlátozó szabályok változatlansága ugyanis nem alanyi jog, s az sem állítható, hogy a kárfelelősség mértékének vizsgált korlátozása meghatározó elem lenne a munkaviszony létesítése és fenntartása során. A támadott szabály ezért nem ütközik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe.
Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a jogalkotó az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedéseket tegyen a jogegyenlőség megvalósulása érdekében. A pozitív diszkrimináció alkalmazásával kapcsolatos jogalkotás és a vizsgált szabály között nem mutatható ki értékelhető alkotmányjogi összefüggés, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította.
Budapest, 2007. november 13.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k..
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró