685/B/1999. AB határozat

a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsoldó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 4. § a) - d) pontjai, 5. § -a és 6. § -a alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta az alábbi

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 4. § a)-d) pontjai, 5. §-a és 6. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Szbtv.) 4. § a)-d) pontjai, 5. §-a és 6. §-a alkotmányellenességének megállapítására és a támadott rendelkezések megsemmisítésére.

1.1. Az indítványozó szerint az Szbtv.-nek az üzlet ideiglenes bezárásáról és működési engedélyének visszavonásáról szóló része (5. §) ellentétes a jogállamiság elvével [Alkotmány 2. § (1) bekezdése], a vállalkozáshoz való joggal [Alkotmány 9. § (2) bekezdés], az ártatlanság vélelmével [Alkotmány 57. § (2) bekezdés] és a jogorvoslathoz való joggal [Alkotmány 57. § (5) bekezdés].

A jogállamiság sérelmét valósítja meg az indítványozó szerint az a körülmény, hogy a jogalkotó nem határozta meg a szankció alkalmazásának feltételrendszerét. Az Szbtv. további hibájaként rója fel azt, hogy nincs rendelkezés az arányosság vizsgálatára, aminek következtében távoli összefüggés, illetőleg a legkisebb mértékű felelősség fennállása esetén is helye van joghátrány okozásának, ami ellentétes a jogbiztonság fontos elemét képező kiszámíthatóság követelményével.

A vállalkozáshoz való joggal kapcsolatban az indítványozó azt hangsúlyozza, hogy ennek az alapjognak az érvényesülését nem veszélyeztetheti a hatósági önkény. Az Szbtv. támadott rendelkezései viszont lehetővé teszik a vállalkozó szempontjából legsúlyosabb szankció alkalmazását, vagyis az üzlet bezárását anélkül, hogy meghatároznák az üzemeltetőt terhelő olyan kötelességeket, amelyek teljesítésével mentesülhetne az esetleges szankció kiszabása alól.

Az indítványozó szerint súlyosan sérül az ártatlanság vélelmének alkotmányi előírása is, mert a büntetőjogilag értékelhető cselekménynek jogerősen megállapított felelősség hiányában államigazgatási eljárásban sem lehetnek súlyos vagyoni hátrányt eredményező következményei. Külön utal arra, hogy az Szbtv. szabályozása az üzlet bezárását eredményező eljárás előfeltételeként nem a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját, hanem csak bizonyos bűncselekmény elkövetését követeli meg.

A jogorvoslathoz való joggal összefüggésben az indítványozó azt emeli ki, hogy az üzlet bezárását, valamint a működési engedély visszavonását elrendelő határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. Hivatkozik az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 63. §-ára, amely csak kivételesen engedi meg a határozat azonnali végrehajtását, így pl. akkor, ha külön törvény más fontos ok miatt azt lehetővé teszi. Ugyanakkor az Szbtv. nem jelöli meg azt a "más fontos okot", amely az üzlet bezárásáról vagy a működési engedély visszavonásáról rendelkező határozat előzetes végrehajtását indokolttá tenné.

1.2. Az Szbtv. 6. §-a az indítványozó szerint a rendőri túlhatalom lehetőségét teremti meg. A szabályozás - mutat rá az indítványozó - diszkrecionális jogot biztosít a nyomozó hatóságnak (szabálysértési hatóságnak) egy súlyos szankció (az üzlet bezárása illetőleg működési engedélyének visszavonása) kiszabásának kezdeményezésére akkor, amikor még csak megindult az eljárás a cselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A törvény tehát kizárólagosan a kezdeményező belátására bízza annak eldöntését, hogy mikor indokolt a kezdeményezést előterjeszteni. Ez sérti az ártatlanság vélelmét és a jogbiztonság követelményét.

1.3. Az Szbtv. 5. és 6. §-ához kapcsolódóan az indítványozó kifogásolja a 4. § d) pontjában foglalt értelmező rendelkezést, mert az szerinte az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik. A normavilágosság követelményének sérelmét abban látja, hogy a jogalkalmazásban nem állapíthatók meg egyértelműen a szankció kiszabásának alapjául szolgáló minősítő tényezők, vagyis konkrétan: mely cselekmény minősül "az üzlet működésével összefüggésben" elkövetettnek.

1.4. Az indítványozó a támadott szabályozás körében feltünteti ugyan az Szbtv. 4. § a)-c) pontjaiban felsorolt értelmező rendelkezéseket is, de nem fejti ki azt, hogy ezek mi okból tekintendők alkotmányellenesnek.

2. Az indítvány elbírálása során figyelembe vett jogszabályi rendelkezések a következők:

2.1. Az Alkotmány rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."

"57. § (2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg."

"57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

2.2. Az Szbtv. indítvánnyal támadott rendelkezései:

"4. § E törvény alkalmazásában

a) üzlet: a rendszeresen (állandóan vagy ideiglenes jelleggel) nyitva tartó kereskedelmi, illetve vendéglátó, idegenforgalmi és szálláshely-szolgáltató értékesítő hely;

b) üzemeltető: a működési engedéllyel rendelkező személy;

c) foglalkoztatott: az üzletben munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében munkát végző személy;

d) az üzlet működésével függ össze: az a cselekmény, amely az üzlet területén az üzemeltető, foglalkoztatott tudomásával vagy közreműködésével valósul meg, illetve amelyet az üzemeltetőtől, a foglalkoztatottól elvárható, a rendes üzletmenet biztosítása érdekében szükséges intézkedés elmulasztása tesz lehetővé, feltéve, hogy - ez utóbbi esetben - az üzemeltető tud, vagy a tőle elvárható gondosság tanúsítása esetén tudhatott volna a foglalkoztatott mulasztásáról;"

"5. § (1) A települési önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: jegyző) az üzletet közbiztonsági érdekből a büntető- vagy szabálysértési eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évi időtartamra - a nyomozó, illetőleg a szabálysértési hatóság javaslatára - ideiglenesen bezárathatja, ha megállapítja, hogy az üzlet működésével összefüggésben az üzlet üzemeltetőjével vagy foglalkoztatottjával szemben önbíráskodás (Btk. 273. §), csalás (Btk. 318. §), rablás (Btk. 321. §), kifosztás (Btk. 322. §), zsarolás (Btk. 323. §) elkövetése miatt büntető-, illetve szabálysértési eljárás indult.

(2) A jegyző, a nyomozó, illetve a szabálysértési hatóság javaslatára az (1) bekezdésben meghatározott érdekből és időtartamra az üzletet ideiglenesen akkor is bezárhatja, ha az üzlet működésével összefüggésben emberrablás (Btk. 175/A. §), emberkereskedelem (Btk. 175/B. §), embercsempészés (Btk. 218. §), üzletszerű kéjelgés elősegítése (Btk. 205. §), kitartottság (Btk. 206. §), kerítés (Btk. 207. §), visszaélés kábítószerrel (Btk. 282-282/B. §), vagy a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 143. §-ában meghatározott tiltott kéjelgés, valamint a szexuális szolgáltatásra való felhívás tilalma (Sztv. 144. §) miatt indul büntető- vagy szabálysértési eljárás.

(3) A jegyző az üzlet működési engedélyét visszavonja a szabálysértési, illetőleg a nyomozó hatóság javaslatára, ha az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt, illetve szabálysértést bírósági vagy hatósági határozat jogerősen megállapította.

(4) Az üzlet bezárását, valamint a működési engedély visszavonását elrendelő határozat fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtható."

"6. § Ha az üzlet bezárását, vagy a működési engedély visszavonását az 5. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott jogsértés miatt büntető- vagy szabálysértési eljárást folytató szerv indokoltnak tartja, az eljárás megindításáról, illetve a jogerős ügydöntő határozatáról értesíti a működési engedélyt kiadó jegyzőt. Az 5. § (3) bekezdésében meghatározott esetekben a bírósági ügydöntő határozatról az ügyben eljáró nyomozó hatóságot is értesíteni kell."

2.3. Az Szbtv. 5. § (2) bekezdésének az indítvány benyújtásakor hatályos szövege:

"5. § (2) A jegyző, a nyomozó, illetve a szabálysértési hatóság javaslatára az (1) bekezdésben meghatározott érdekből és időtartamra az üzletet ideiglenesen akkor is bezárhatja, ha az üzlet működésével összefüggésben emberrablás (Btk. 175/A. §), emberkereskedelem (Btk. 175/B. §), embercsempészés (Btk. 218. §), üzletszerű kéjelgés elősegítése (Btk. 205. §), kitartottság (Btk. 206. §), kerítés (Btk. 207. §), visszaélés kábítószerrel (Btk. 282. §), kóros szenvedélykeltés (Btk. 283. §), vagy a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 92. §-ában meghatározott tiltott kéjelgés, valamint a szexuális szolgáltatásra való felhívás tilalma (Sztv. 92/A. §) miatt indul büntető- vagy szabálysértési eljárás."

II.

Az indítvány megalapozatlan.

1. Az Alkotmánybíróság elsőként az Szbtv. 4. § d) pontjában foglalt értelmező rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatát végezte el abból a szempontból, hogy az sérti-e a jogbiztonság követelményét.

1.1. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság az 534/E/2001. AB határozatban (ABH 2002, 1283.) elutasította az Szbtv. 4. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, mindenekelőtt abban kellett állást foglalni, hogy ítélt ügy (res iudicata) címén az eljárás megszüntethető-e.

"A res iudicata az alkotmánybírósági eljárásban azt jelenti, hogy ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból, vagy összefüggésben ismételten előterjesztett indítvány ítélt dolognak minősül, mert az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat az Alkotmánybíróságot is köti." [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 938/D/1998. AB végzés, ABH 2000, 1071, 1072.]

A korábbi ügyben az indítványozók ugyan az Szbtv. 4. §-a egészének megsemmisítését kérték, de érveiket csak az e), j), l) és m) pontok alkotmányellenessége vonatkozásában fejtették ki, s ezért az Alkotmánybíróság csak ezen értelmező rendelkezések érdemi vizsgálatát végezte el (ABH 2002, 1283, 1288, 1292.). Ennek megfelelően a jelen ügyben előterjesztett, az Szbtv. 4. § d) pontjára irányuló kérelem nem minősülhet ítélt dolognak, vagyis az indítvány érdemi elbírálásának van helye.

1.2. Az értelmező rendelkezés normabeli sajátossága az, hogy az adott jogi szabályozásban használt fogalom értelmezési tartományát jelöli ki, és ezen belül - az egyéniesítés biztosítása érdekében - teret hagy a jogalkalmazói gyakorlat számára. Az értelmező rendelkezés tehát nem önmagában való norma, hanem szükségképpen kapcsolódik más, a szabályt ténylegesen magában foglaló normához. Ugyanakkor nem zárható ki az, hogy egy értelmező rendelkezés közvetlenül legyen alkotmányossági vizsgálat tárgya.

Az Alkotmánybíróság eddigi működése során több alkalommal is megállapította valamely értelmező rendelkezés alkotmányellenességét. Erre többnyire akkor került sor, ha a vizsgált rendelkezés eltérő értelmezést határozott meg, mint amilyet a jogforrási hierarchiában magasabban elhelyezkedő jogszabály [34/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 230, 239-240.; 9/2001. (III. 23.) AB határozat, ABH 2001, 586, 589-590.]. Arra is van példa, hogy a szoros tartalmi összefüggésre tekintettel a tényleges szabályozás alkotmányellenességét osztotta az értelmező rendelkezés [13/2003. (IV. 9.) AB határozat, ABH 2003, 197, 204-205.] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az is előfordult, hogy kifejezetten önmagában és közvetlenül az Alkotmány konkrét rendelkezésébe [a diszkrimináció tilalmát megállapító 70/A. § (1) bekezdésébe] ütközőnek talált értelmező rendelkezést [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 268-269.].

A közvetlen alkotmányellenesség körében önkormányzati rendelet egyik értelmező rendelkezését a jogbiztonság alkotmányi követelményével ellentétesnek ítélte az Alkotmánybíróság a következő indok alapján: "[a] Kgyr. 10. § (5) bekezdése általánosságban az építésügyi előírásokra hivatkozik, nem jelöli meg, hogy a díj alkalmazása szempontjából mely építésügyi rendelkezéseket kell irányadónak tekinteni. Az építésügyi előírások az építési tevékenységet végzők (pl. a tervezők, építtetők, kivitelezők), s nem a távhő szolgáltatója számára írnak elő magatartási szabályokat. Ezért a rájuk való generális visszautalás a rendelet által szabályozott közszolgáltatási jogviszonyban nem értelmezhető.

Az áralkalmazási feltételek ily módon történő meghatározása sérti a jogbiztonság alkotmányos követelményét." [56/1997. (X. 31.) AB határozat, ABH 1997, 521, 523.]

Ugyanakkor az Szbtv. korábban vizsgált négy értelmező rendelkezésének egyikéről sem állapította meg a jogbiztonság sérelmét a már hivatkozott 534/E/2001. AB határozat. Az indítvány elutasításának indoka különböző volt az egyes esetekben, de meghatározóan a következő érvelésre épült: "[a] jogszabály mindig általánosságban, elvontan szabályoz, az absztrakt norma konkrét jogesetre alkalmazása - és ezáltal tartalommal kitöltése - a jogalkalmazó feladata. A jogalkalmazás során általában szükséges az alkalmazandó norma értelmezése, melyhez segítséget nyújthat maga a jogszabály (az értelmező rendelkezései vagy az indokolása, amelyből kitűnhet a jogalkotó szándéka), a hosszabb időn keresztül kialakult-kialakított jogi (értelmezési) gyakorlat stb. A nem kellő pontossággal megfogalmazott jogszabály is alkalmazható, ha a megfogalmazás pontatlansága a jogalkalmazás során, a jogalkalmazói értelmezés által - a kialakult jogi hagyományt, joggyakorlatot, valamint a jogalkotó szándékát szem előtt tartva - orvosolható." (ABH 2002, 1283, 1291.)

1.3. Az Alkotmánybíróság következetesen érvényesített gyakorlatában a jogállamiság elvének szerves részét képező jogbiztonság követelményének egyik fontos eleme az, hogy a normának világosnak, egyértelműnek kell lennie, amely a jogalkalmazás során biztosítja az adott rendelkezés érvényesíthetőségét. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság kifejtette: "[a] Jat. [a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény] 18. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni. Pusztán az a tény, hogy valamely jogszabályi rendelkezést többféleképpen lehet értelmezni, nem szükségképpen jelenti a Jat. idézett szabályának megsértését. A leggondosabb jogszabályszerkesztés és jogszabály-előkészítés mellett is előfordulhatnak ugyanis a gyakorlatban jogszabályértelmezési nehézségek, amelyeket általában a jogalkotói vagy jogalkalmazói jogszabályértelmezés eszközeivel kell felszámolni. Ugyanez az irányadó arra az esetre, ha valamely rendelkezés kétségtelenül nem áll összhangban a Jat. idézett szabályával, de a jogszabályértelmezés révén gondoskodni lehet a szóban forgó jogszabály helyes alkalmazásáról. Amennyiben tehát egy törvény valamely rendelkezése nem felel meg a Jat. 18. § (2) bekezdésében megfogalmazott követelménynek, ez önmagában véve még nem jelent alkotmányellenességet. Alkotmánysértésnek csak az minősül, ha a sérelmezett jogszabály tartalma olyan mértékben homályos, vagy rendelkezései olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására a jogszabályértelmezés már nem elegendő, s a jogalkotási fogyatékosság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét idézi elő. (1263/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 672, 673-674.)

A normatartalom értelmezésével, a jogalkalmazás során megvalósuló egyéniesítéssel kapcsolatban az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg: "[a] jogszabályok rögzített nyelvi formában jelennek meg. A nyelvi megfogalmazás fogalmai, kifejezései mindig általánosak. Így adott esetben mindig kérdéses lehet, hogy a konkrét történeti tényállás a jogi normában szereplő fogalom körébe tartozik-e.

A jogalkalmazás általános és elvont módon megfogalmazott jogi normák konkrét, egyedi esetekre való vonatkoztatása. Ennek során minden jogszabály értelmezésre szorul még akkor is, ha annak problémamegoldó, alkotó jellege elmosódott, az értelmezési művelet más korábbi jogszabályérteimezésekre támaszkodva rutinná vált." (1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.)

1.4. Sajátos funkciójából fakadóan az értelmező rendelkezésben foglalt szabályozás értelmezési tartománya nem közvetlenül a lehetséges történeti tényállásokot öleli fel, hanem a jogban, az adott jogágban vagy jogszabályban használt fogalmakat magyarázza, tölti fel tartalommal. Ebből következően hatása a jogalkalmazásban közvetett, a törvényi tényállásokon, a tényleges szabályozási tartalmon keresztül érvényesül. Ez a kettősség nem hagyható figyelmen kívül az alkotmányellenesség megállapítására irányuló eljárásban sem.

Az Szbtv. 4. § d) pontja szerinti értelmező rendelkezésnek a normavilágossággal kapcsolatos vizsgálata tehát egyrészt arra irányult, hogy a szabályozás a jogban használatos fogalmi elemeknek megfelel-e, vagyis adekvátan vonatkoztatható-e az Szbtv. jogi környezetére, az egyes érintett törvényi tényállásokra. Másrészt a vizsgálat arra is kiterjedt, hogy a jogalkalmazásban közvetett módon érvényesülő fogalmi meghatározás okozhat-e olyan ellentmondást, amelyet jogalkalmazói jogszabály-értelmezéssel már nem lehet feloldani.

Azt az indítványozó sem vitatja, hogy az értelmező rendelkezés első fordulata megfelel a normavilágosság követelményének, tehát egyértelműen az üzlet működésével összefüggőnek kell tekinteni azt a cselekményt, amely az üzemeltető, foglalkoztatott tudomásával vagy közreműködésével valósult meg. A rendelkezés második fordulata szerint úgyszintén ilyennek minősül az is, ha a cselekmény azért valósulhatott meg, mert azt az üzemeltetőtől, a foglalkoztatottól elvárható, a rendes üzletmenet biztosítása érdekében szükséges intézkedés elmulasztása lehetővé tette. A harmadik fordulat a második tekintetében tesz megszorítást azzal, hogy a foglalkoztatott mulasztása csak akkor releváns, ha arról az üzemeltető a tőle elvárható gondosság tanúsítása esetén tudhatott volna.

Az értelmezhetőség szempontjából - tekintettel az indítványi érvelésre is - a releváns jogi fogalmi elemek ennek megfelelően a következők: tőle elvárhatóság, mulasztás, rendes üzletmenet.

Az Alkotmánybíróság rámutat: a "tőle elvárhatóság" és a "mulasztás" a büntetőjogi dogmatikában kimunkált fogalmak, amelyeknek a jogalkalmazásban is kialakult az értelmezési gyakorlata. Ennek megfelelően a "tőle elvárhatóság" nem azonos az általában elvárhatósággal, azaz minden esetben figyelemmel kell lenni az érintett fizikai és szellemi adottságaira, sajátos képességeire és esetleges szaktudására is.

A bírói gyakorlatban az objektív gondossági kötelezettség azt az általánosan elvárható magatartást jelenti, amit egy meghatározott feladatot ellátó személytől ebben a körben a társadalom elvár. A "tőle elvárhatóság" az alanyi bűnösség eleme, és arra a kérdésre ad választ, hogy az elkövető a személyes képességeinél fogva képes volt-e az objektív gondossági kötelesség teljesítésére. Ha az elkövető valamely hivatást vagy foglalkozást gyakorol, az objektív gondossági kötelesség - mint norma - tartalmát, az adott hivatásra vagy foglalkozásra fennálló írott vagy íratlan szabályok alkotják. Más a helyzet a külön szabályok alá nem tartozó magatartások esetében. Az objektív gondossági kötelesség tartalmát itt az adja meg, hogy az adott élethelyzetben gondosan eljáró személytől mi várható el, mércéje pedig az átlaggal szemben támasztott társadalmi követelmény. A gondatlanság megállapítása szempontjából az objektív gondossági kötelességet az átlaggal szemben támasztott társadalmi követelmény alapján kell megítélni, hacsak az elkövető nem áll valamely meghatározott hivatás vagy foglalkozás szabályainak hatálya alatt (BH 1994, 168.).

Az Szbtv. jogi környezetében a mulasztás ennek megfelelően csak akkor tekinthető az üzlet működésével összefüggésben állónak, ha az üzemeltető, foglalkoztatott a saját foglalkozási szabályait szegi meg, amire egyébként a vizsgált rendelkezés a "rendes üzletmenet biztosítása érdekében szükséges intézkedés" kitétellel kifejezetten utal is. Rendes üzletmenetnek az számít, ha az üzemeltető a működési engedélyben körülírt tevékenységet végzi, a rávonatkozó jogszabályi és a határozatban foglalt egyéb előírások betartásával. Mindennek negatív tartalmát pedig az adja, hogy az üzemeltető, foglalkoztatott nem terjeszkedhet túl az adott kereskedelmi tevékenységi körön, és különösképpen nem szegheti meg a foglalkozási szabályokat.

A mulasztásban megnyilvánuló szabályszegésen belül a rendes üzletmenet biztosításának követelményét kirívóan sérti az, ha a büntetőjog, illetve a szabálysértési jog által tiltott és az Szbtv.-ben nevesített cselekményeknek az üzleten belüli elkövetését az üzemeltető, foglalkoztatott eltűri. Ez mindenekelőtt vonatkozik a prostitúcióval, a kábítószer-kereskedelemmel, az illegális fegyverkereskedelemmel és a szervezett bűnözéssel kapcsolatos cselekményekre. Vagyis: a jog-fogalmi értelmezés lényegi eleme az, hogy a jogalkotó egyfajta speciális felelősségi alakzatot teremtett annak érdekében, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás mellett vagy akár annak hiányában is lehetőség nyíljék közigazgatási jogi szankció alkalmazására.

A levont következtetést alátámasztja a törvényjavaslat indokolása, amely a jogalkotói szándékot a következők szerint fogalmazza meg: "[a] büntető, illetve a közigazgatási tartalmú jogintézmények párhuzamos alkalmazhatóságának jog- és kriminálpolitikai indoka az, hogy az üzleteknek jobbára a technikai vagy a pszichikai bűnsegélyt megvalósító alkalmazottaival szemben folytatott esetleges büntetőeljárások - önmagukban - elégtelennek mutatkoznak e rendkívül veszélyes jelenség megfékezésére."

A fentiekben foglaltak alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Szbtv. 4. § d) pontjában foglalt értelmező rendelkezés a törvény céljának megfelelő; jogilag adekvát, értelmezhető fogalmi elemeket használ, amelyek alkalmasak arra, hogy a törvényi tényállások szabályozási tartalmát kibontsák.

1.5. A továbbiakban azt vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy a fogalmilag önmagában megfelelő rendelkezés a jogalkalmazásban eredményezhet-e olyan ellentmondást, amelyet jogalkalmazói értelmezéssel már nem lehet feloldani. A vizsgált szabályozással összefüggő törvényi tényállásokat (Szbtv. 5. és 6. §) egyrészt a nyomozó hatóság, illetve a szabálysértési hatóság - mint a szankció kiszabását kezdeményező szerv - alkalmazza, másrészt érinti a jegyző - mint a szankciót kiszabó szerv - jogalkalmazói tevékenységét.

Az Alkotmánybíróság - kialakult gyakorlatának megfelelően - csak akkor állapítja meg a normavilágosság sérelméből fakadóan az alkotmányellenességet, ha a jogalkalmazói értelmezés egyáltalán nem lehetséges vagy eltérő értelmezést enged, továbbá ha a normaszöveg túl általános volta lehetőséget ad a szubjektív, önkényes jogalkalmazásra. [47/2003. (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 536.; 10/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 130, 135-136.; 1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.; 26/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992 135 142.]

A szankció kiszabását, vagyis az üzlet bezárását, illetőleg a működési engedély visszavonását kezdeményező szervek a büntető-, illetve a szabálysértési eljárás során döntik el, hogy az eljárással érintett cselekmény valamely üzlet működésével összefügg-e, és hogy ennek alapján indokoltnak tartják-e az intézkedés megtételét. A vizsgált értelmező rendelkezés a jogalkalmazás szempontjából is értelmezhető, egyértelmű, ugyanakkor lehetőséget teremt az egyéniesítésre, vagyis arra, hogy az összefüggés fokától vagy más körülménytől függően döntsenek a kezdeményezés indokoltságáról.

A jegyző esetében a fentieken túlmenően figyelembe kell azt is venni, hogy az üzlet bezárására vonatkozó kezdeményezés őt nem köti, mert ha számára nem meggyőző a bűncselekménynek vagy szabálysértésnek az üzlet működésével való összefüggése, a kezdeményezéssel ellentétesen is dönthet. A jegyző ilyenkor jogértelmező tevékenységet is végez, míg az üzlet működési engedélyének visszavonására irányuló kezdeményezéstől nem térhet el, annak eleget kell tennie. Ugyanakkor ennek az intézkedésnek az alapjául már a bűncselekményt, illetőleg a szabálysértést jogerősen megállapító bírósági vagy hatósági határozat szolgál.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Szbtv. 4. § d) pontjában foglalt értelmező rendelkezés nem ütközik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, ezért az alkotmányellenesség megállapítására és a vizsgált rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

1.6. Az indítványozó az Szbtv. 4. § d) pontján túlmenően kérte további értelmező rendelkezések [4. § a)-c) pontjai] alkotmányellenességének megállapítását is. Ugyanakkor az indítvány nem tartalmazza azt, hogy a kifogásolt szabályozás az indítványozó álláspontja szerint miért ütközik az Alkotmány általa felhívott rendelkezésébe. Önmagában ugyanis az "üzlet", az "üzemeltető" és a "foglalkoztatott" nem hozható összefüggésbe a jogállamisággal. Az alkotmányjogi összefüggés hiányában az Alkotmánybíróság - kialakult gyakorlatának megfelelően [53/2003. (XI. 13.) AB határozat, ABH 2003, 847, 854.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 215, 220.; 41/B/1993. AB határozat ABK 2004. február, 65, 79.] - az indítványt elutasította.

2. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban az Szbtv. 5. és 6. §-ának alkotmányossági vizsgálatát végezte el.

2.1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság sérelmét állító indítványi felvetésekről az Alkotmánybíróság a következő álláspontra jutott:

2.1.1. Az indítvány szerint a vizsgált rendelkezésekben a jogalkotó nem határozta meg azokat a konkrét körülményeket, amelyek alapján a szankció kiszabásának kezdeményezésére, illetve annak alkalmazására sor kerül.

Az üzletek működési feltételeit, köztük az üzletbezárás szabályait - az okot adó körülményeket tekintve eltérő részletességgel - több jogszabály is tartalmazza.

A belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény 14. § (1) bekezdése szerint üzlet csak hatósági engedéllyel nyitható és tartható fenn.

Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése értelmében az üzletek működési engedély szerinti működését és a kereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartását a jegyző, a szakhatóságok, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi fogyasztóvédelmi felügyelőségek ellenőrzik, amelyek együttműködési megállapodás alapján a rendőrséggel együtt közös ellenőrzéseket is folytathatnak. A (2) bekezdés alapján, ha az ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy az üzlet vagy az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytatók a jogszabályokban foglalt előírásoknak nem felelnek meg, illetve azokat nem tartják be, a jegyző az üzletet az észlelt hiányosság megszüntetéséig, de legfeljebb 90 napra ideiglenesen bezárathatja.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 47. §-a arról rendelkezik, hogy ha az eljáró hatóság a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértését megállapította, elrendelheti a fogyasztók életét, egészségét veszélyeztető értékesítési körülmények, illetve a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó és a tisztességtelen piaci magatartás tilalmába ütköző gazdasági tevékenység esetén - a szabálytalanság megszüntetéséig - az üzlet bezárását.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 174. §-a szerint az adóhatóság az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárja, ha az adózó be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, igazolatlan eredetű árut forgalmaz vagy az adóköteles tevékenység célját szolgáló ugyanazon helyiségében (műhely, üzlet, telep stb.) az első ellenőrzéstől számított egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtaadási kötelezettségét. A mulasztás ismételt előfordulása esetén a lezárás időtartama 30, majd minden további esetben 60 nyitvatartási nap.

Az áttekintés alapján rögzíthető, hogy az üzlet ideiglenes bezárásáról szóló rendelkezések eltérőek ahhoz képest, hogy konkrét bezárási okokat jelölnek meg, illetve ehhez képest általánosságban a jogszabályi előírások megsértésére utalnak. Az Szbtv. 5. §-a nem általában hivatkozik jogszabálysértésre, hanem nevesíti a bezárás elrendelésére okot adó körülményeket, amelyek a taxatíve felsorolt bűncselekmények vagy szabálysértések valamelyikének elkövetésével és az üzlet működésével hozhatók összefüggésbe. A vizsgált szabályozás tehát tartalmazza a szankció kezdeményezésének, illetve érvényesítésének feltételét, ezért az ennek hiányára alapított alkotmányellenesség nem állapítható meg.

2.1.2. Az indítványozó szerint a felelősség foka és a szankció súlya közötti aránytalanság is megvalósítja a jogállamiság sérelmét, mert a joghátrány megállapítása kiszámíthatatlan.

A felelősség foka és a szankció súlya az Szbtv. 5. §-ának szabályozásában külön-külön is eltérőek, és egymáshoz viszonyítva is eltérő aránypárokat képeznek. A felelősségnek két közvetlenebb alakzatát írja körül az 5. § (1) bekezdése, vagyis azt, hogy az alapul szolgáló cselekménnyel összefüggésben az üzlet üzemeltetőjével vagy foglalkoztatottjával szemben eljárás indult. Távolabbi összefüggést kíván meg az 5. § (2) bekezdése, mert ebben az esetben mindössze annyi a feltétel, hogy a harmadik személy által elkövetett és az üzemeltetővel szembeni közigazgatási jogi szankció alkalmazására okot adó cselekmény megvalósulását az üzemeltető vagy a foglalkoztatott mulasztása tette lehetővé. Az összesen négy, eltérő fokozatú felelősségi alakzat egyaránt ugyanazt a szankciót, vagyis az üzlet ideiglenes bezárását vonhatja maga után, illetve az 5. § (3) bekezdése alapján - szintén függetlenül a felelősség fokától, de már a felelősség megállapítását követően - az üzlet működési engedélyének kötelező visszavonását eredményezheti.

Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően megállapította, hogy nem sérti a jogállamiság elvét az Szbtv. 5. §-a szerinti szabályozás, mert egyértelműen tudható, előre kiszámítható, hogy - a rendelkezésben foglalt keretek között és az ott meghatározott feltételek esetén - a legenyhébb felelősség felmerülése, illetve annak megállapítása is elegendő a legsúlyosabb szankció alkalmazásához.

2.2. A továbbiakban az Alkotmánybíróság az Szbtv. 5. §-át abból a szempontból vizsgálta, hogy az ellentétes-e az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében biztosított vállalkozáshoz való joggal.

Az Alkotmánybíróság a foglalkozás szabad megválasztása és a vállalkozáshoz való jog egymáshoz való viszonyára nézve a következőket állapította meg az 54/1993. (X. 13.) AB határozatában: "[a] vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. [...] A vállalkozás joga [...] a vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást."' (ABH 1993, 340, 341.)

A 21/1994. (IV. 16.) AB határozat a fentieket azzal egészítette ki, hogy "[a]z alanyi jogi értelemben vett munkához való jog, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog (70/B. §), illetőleg a vállalkozás joga (9. §) között nincs hierarchikus viszony. A munkához való jogot is úgy kell értelmezni, hogy abba mindenfajta foglalkozás, hivatás, 'munka' megválasztásának és gyakorlásának szabadsága beletartozik. Ehhez képest mind az egyik aspektus, ti. a választási szabadság külön megnevezése a 70/B. §-ban, mind a vállalkozás kiemelése a 9. §-ban csupán ismétlés vagy részletező rendelkezés. Munka, foglalkozás, vállalkozás alanyi alapjogként nem különbözik egymástól.

A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások, korlátozások ellen.

[...]

A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető tevékenységtől el van zárva, azt nem választhatja." (ABH 1994, 117, 121.)

Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy a vállalkozáshoz való jogot sérti-e az, hogy a vállalkozást valakinek egy adott helyen (üzletben) ideiglenesen vagy véglegesen nem lehet folytatni. Az Szbtv. 5. §-a ugyanis nem általában a vállalkozás jogától fosztja meg, hanem attól zárja el az üzemeltetőt, hogy valamely helyen (egy meghatározott üzletben) nem végezhet gazdasági tevékenységet. Ez egyúttal azt jelenti, hogy az üzletbezárással érintett személy (a vállalkozó) a szankció alkalmazását követően is élhet vállalkozási jogával, de ezt valamely más üzletben kell gyakorolnia.

Az Alkotmánybíróság korábbi állásfoglalásai rámutattak arra, hogy a vállalkozás joga nem abszolutizálható, ennek megfelelően arra sincs senkinek alanyi joga, hogy adott foglalkozással kapcsolatos vállalkozást egy meghatározott helyen folytasson. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Szbtv. 5. §-ának az Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe ütközését nem állapította meg.

2.3. Az Szbtv. 5. § (1) és (2) bekezdésének, illetve a 6. §-nak az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében foglalt ártatlanság vélelmével való összefüggéséről az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésre jutott.

Az Alkotmány az alapvető jogok és kötelességek között az 57. § (2) bekezdésében rendelkezik az ártatlanság vélelméről. Az ártatlanság vélelme - amely elsődlegesen büntetőeljárási jogintézmény, és mind a jelenleg hatályos, mind a korábban hatályban volt büntetőeljárási kódexben azonos tartalommal szerepel, illetve szerepelt - egyszersmind a jogállam egyik alapelve, azt alkotmányos alapjogként kell értékelni [pl. 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 70.; 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 232.]

Az ártatlanság vélelme a bűnösség kérdésében való bírói döntésig tart, és kétségtelenül következik belőle az is, hogy azzal a személlyel szemben, akinek büntetőjogi felelősségét nem állapították meg, nem alkalmazható olyan jogkövetkezmény, amelyet a jog egyébként a bűnössé nyilvánításhoz kapcsol. (401/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 528, 532.)

Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelvként nem csupán azokra a szabályokra terjed ki, amelyek a szűkebb értelemben vett - bűncselekmény miatt a büntetőeljárás szabályai szerint folytatott - büntetőjogi felelősségre vonásra nézve irányadók, hanem egyéb eljárásokra is, így pl. a devizahatóság előtt folyó vagy más szabálysértési eljárásban is alkalmazható. [41/1991. (VII. 3.) AB határozat, ABH 1991, 193, 195.; 1284/1990. AB határozat, ABH 1991, 562, 563. és 63/1997. (XII. 12.) AB határozat, ABH 1997 365, 372.]

Az ártatlanság vélelmének lényegéből az is következik, hogy egyfelől a büntető, vagy szabálysértési jogi normák körében sem minden egyes szabályra vonatkozik, másfelől, hogy a büntetőeljárás körébe nem tartozó, azon kívül eső jogszabályi rendelkezések tekintetében sem érvényesül általános jelleggel. Az utóbbiaknál esetenként vizsgálandó, hogy az adott jogszabály az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével összefüggésben áll-e, és ha igen, a felelősség megállapításának kérdésével olyan szoros kapcsolata állapítható-e meg, amely ez utóbbival egyazon körben indokolja az alkotmányos védelmet.

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárásban érvényesülő ártatlanság vélelme nem akadálya annak, hogy a törvény szerinti fegyelmi büntetéseket a különböző fokon eljáró fegyelmi testületek - még az esetleges jogerős bírósági döntés előtt - kiszabják. [39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997 263, 271.]

A büntetőeljárási kényszerintézkedések (őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás) - noha azok bírósági ítélet nélkül is a szabadság ideiglenes megvonásával járnak -a 183/B/1992. AB határozatban foglaltak szerint nem tekinthetők az ártatlanság vélelme megsértésének, hanem csak meghatározott indokok alapján történő közérdekű óvintézkedésnek. (ABH 1995, 598, 602.) Ezt az álláspontot az Alkotmánybíróság 3/1998. (II. 11.) AB határozatában is megerősítette: "[...] a hazai jogban az Alkotmány sérelme nélkül szerepel az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kényszergyógykezelés, a lakhelyelhagyási tilalom. Valamennyi ilyen intézkedés alkotmányos alapjogot korlátoz, természetesen megfelelő jogi, bírói biztosítékok mellett." (ABH 1998, 61, 67.)

A büntetőeljárás folytatásához kötött, arra tekintettel érvényesített közigazgatási jogi szankcióval kapcsolatban az Alkotmánybíróság kimondta: "[...] önmagában az a tény, hogy a büntetőeljárás jogerős befejezéséig valakinek a gépjárművezetésre való jogosultsága szünetel jogszabályban meghatározott okból, és a szünetelés idejére a vezetői engedélyét a hatóság visszavonja, még a ráutaló magatartás szintjén sem tekinthető bűnössége megállapításának, erre nézve semmilyen következtetés nem vonható le. A vezetői engedély visszavonására okot adó gépjárművezetési jogosultság szüneteltetésével a hatóság mindössze azt akadályozza meg, hogy a jogerős büntetőeljárás befejezéséig az eljárás alá vont személy gépjárművet vezessen, mindaddig, amíg a bűnösség kérdésében megalapozott döntés nem születik.

A vezetői engedély visszavonása önmagában nem válik pusztán amiatt büntetőjogi szankcióvá, mert a jogszabály azt büntetőeljárás megindításához köti. Az engedély visszavonását mint igazgatásrendészeti intézkedést a súlyos közlekedési bűncselekmény gyanúja alapozza meg, a hatósági intézkedés a közúti közlekedés biztonságának megóvása érdekében történik. A gépjárművezetői engedély visszavonásához a jogalkotó egyébként is több garanciát rendelt. Ezt az intézkedést csak meghatározott bűncselekményekhez fűzi, időtartamát illetően a büntetőeljárás jogerős befejezéséhez köti [...]" (1037/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1675, 1681-1682.)

A jelen eljárásban vizsgált szabályozásban is konkrét bűncselekmények elkövetéséhez kötött a közigazgatási jogi szankció, amely a büntető- vagy szabálysértési eljárás befejezéséig érvényesül. További garanciát jelent az időtartam maximalizálása egy évben, illetve az is, hogy a szankció alkalmazása a működési engedély kiadására és visszavonására jogosult jegyző döntésétől függ, tehát nem feltétlenül és automatikusan kerül arra sor.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Szbtv. 5. § (1) és (2) bekezdése, valamint 6. §-a nem ütközik az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében foglalt ártatlanság vélelmébe.

2.4. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése azt biztosítja, hogy a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati joggal kapcsolatban előterjesztett indítvány arra alapul, hogy az üzlet bezárásának, működési engedélyének visszavonásáról szóló határozat az Szbtv. 5. § (4) bekezdése szerint fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

Az Alkotmánybíróság már több döntésében foglalkozott az államigazgatási eljárás jogorvoslati rendszerével. Ennek során kifejtette, hogy a jogorvoslatnak az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében megfogalmazott követelmények kielégítése szempontjából elég egyfokúnak lennie, továbbá pedig ennek az alapvető jognak az érvényesüléséhez hozzátartozik az, hogy általában, fő szabály szerint a jogorvoslat kezdeményezése a sérelmezett döntés végrehajtására halasztó hatályú legyen [953/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 432, 434-435.].

Az Áe. 63. § (2) bekezdés a) pontja alapján a közbiztonság érdekében is el lehet rendelni a határozat azonnali végrehajtását. Ezen rendelkezés alkotmányossági vizsgálata során az Alkotmánybíróság értelmezte a fent hivatkozott fő szabály, mint elv érvényesülését, illetve azt, hogy mely esetekben fogadható el alkotmányosan az azonnali végrehajtás elrendelése.

"Az Áe. ezen elvet a halasztó hatály általános szabályának kimondásával valósítja meg. Bizonyos esetekben azonban lehetővé teszi - a megfellebbezhető, illetve bíróság előtt megtámadható - határozat végrehajtását valamely fontos, méltányolandó érdekre tekintettel. Ilyen, többek között, a társadalomnak a közbiztonsághoz fűződő érdeke is, amelyet kimeríthet egy baleseti vagy más egyéb veszélyforrás azonnali elhárításának szükségessége. Ebben az esetben az egyén jogorvoslathoz való joga és a közérdek körébe tartozó közbiztonság fenntartása iránti társadalmi érdek közötti ellentétet a jogalkotó az azonnali végrehajthatóság kimondásának lehetőségével oldja fel, mert a hatóság azonnali cselekvését ilyenkor biztosítani kell.

Ugyanakkor az egyén jogorvoslathoz való joga valójában ezáltal nem szűnik meg, hiszen a végrehajtás elrendelésére tekintet nélkül az érdemi döntés ellen fellebbezhet, illetve kérheti a bírósági felülvizsgálatot. Ahogy pedig arra az Alkotmánybíróság már több ízben rámutatott, a jogorvoslathoz való jog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. A nem érdemi, nem ügydöntő határozat esetén ilyen felülvizsgálatot nem kötelező biztosítani [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 109.].

Az Alkotmánybíróság rámutat: az ügyfél az érdemi határozat elleni fellebbezésében, illetve az államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló keresetében kérheti az azonnal végrehajthatóvá nyilvánítás felülvizsgálatát. A felettes szervnek az Áe. 85. § (1) bekezdése, a bíróságnak pedig a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 332. § (3) bekezdése alapján jogában áll a végrehajtás felfüggesztése. Azokban az esetekben, ahol a végrehajtás egymozzanatú, és már nincsen mód felfüggesztésre, ez a lehetőség nyilván nem érvényesül, de a fentiek alapján ez a korlátozás nem tekinthető alkotmányellenesnek." (957/B/1994. AB határozat, ABH 1999, 481, 482-483.)

A jelenleg vizsgált rendelkezésben is alapvetően a közbiztonsághoz, ezen belül a bűnmegelőzés eredményessége fokozásához fűződő közérdek alapozza meg az azonnali végrehajtás elrendelését. Ez azonban - szemben az Áe. korábban vizsgált rendelkezésével - nem általánosságban jelenik meg a szabályozásban, hanem konkretizáltan: az Szbtv. 5. § (1) és (2) bekezdésében tételesen megjelölt jogsértések miatt indult eljárás lehet a kiváltó ok. A végrehajtás azonnali elrendelésével kapcsolatban az Áe. 63. § (2) bekezdés c) pontjában megkövetelt "más fontos ok", mint törvényi feltétel tehát megáll, az indokoltság megalapozott. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően nem állapította meg a vizsgált rendelkezésnek az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközését.

2.5. Az Alkotmánybíróság - a 2.1.-2.4. pontokban kifejtettekre tekintettel - az Szbtv. 5. §-a és 6. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

Budapest, 2004. szeptember 28.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró