A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/5061. számú törvényjavaslat indokolása

(2002. évi I. törvény)

INDOKOLÁS

Általános indokolás

I.

A Javaslat benyújtásának indokai, a Javaslat kidolgozása alapjául szolgáló kodifikációs szempontok

1. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény - bár a hatályba lépése óta eltelt közel három évtized alatt számos alkalommal módosították - a szerkezetében és számos megoldásában ma is magán viseli annak a korszaknak a jegyeit, amelyben megalkották. Ezért a rendszerváltozást követően szinte azonnal felmerült igényként a büntetőeljárás teljes reformja.

Az új büntetőeljárási törvény kidolgozásának munkálatai 1991-ben kezdődtek meg, és a Kormány az elkészítendő kódex legfontosabb elveit a büntetőeljárási törvény koncepciójáról szóló 2002/1994. (I. 17.) Korm. határozatban rögzítette.

Az Országgyűlés az 1998. március 10-i ülésnapján fogadta el a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt (a továbbiakban: Be.). A törvény összességében egy modern büntetőeljárási jog alapjait rakta le, a kódex figyelemmel van nem csak a magyar jogtörténet haladó hagyományaira, hanem a Magyarország által vállalt nemzetközi jogi kötelezettségekre, így elsősorban az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyvei (Emberi Jogi Egyezmény), valamint az Egyezmény alapján kialakult strasbourgi Emberi Jogi Bírósági gyakorlatra is. A törvény több olyan, az 1973. évi I. törvényben nem szereplő jogintézményt emelt be a törvénybe, amelyek addig csak a büntetőeljáráshoz kapcsolódó alacsonyabb szintű jogszabályokban, vagy más törvényekben voltak megtalálhatóak. Az előbbire példa a szakértőkre vonatkozó részletesebb szabályozás, vagy a bírósági eljárás általános szabályainak didaktikusabb megállapítása, az utóbbira pedig a titkos információgyűjtés szabályainak az eljárási kódexbe történő emelése, vagy a diplomáciai és közjogi mentességet élvező személyek tekintetében követendő eljárás szabályainak a törvénybe emelése.

Ezen erények mellett azonban nem hallgatható el, hogy a törvénytervezet szakmai vitája során nem lettek kellő súllyal figyelembe véve azok az észrevételek, amelyek a kódex új, többnyire a magyar hagyományoktól idegen elemeinek gyakorlati alkalmazhatóságára vonatkoztak. Ebben a körben emelhetők ki például a bírósági tárgyaláson a kihallgatás rendjére vonatkozó szabályok, vagy egyes új, külön eljárásként kodifikált olyan jogintézmények, amelyek a magyar hagyományoktól idegenek, például a tárgyalásról lemondás.

Ehhez járult hozzá, hogy a bírói és az ügyészi kar 1997-től folyamatosan ellenezte a törvény jogorvoslati rendszerére vonatkozó új szabályozást.

A törvény - alapul véve a már idézett kormányhatározatot, és azt a tényt, hogy az Országgyűlés 1997. nyarán módosította az Alkotmányt, újraalkotta a bírósági és ügyészségi szervezeti jogról szóló törvényeket, és ezzel megteremtette a négyszintű bírósági szervezetet - bevezette a kétfokú rendes jogorvoslati rendszert. Ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság a négyszintű bírósági szervezet megteremtése mellett is egyfokú rendes jogorvoslat fenntartását javasolta. Ez pedig negatív módon hatott az új törvény jogalkalmazói kar általi elfogadottságára.

2. Az Országgyűlés az 1998. évi LXXI. törvénnyel hatályon kívül helyezte az ítélőtáblák felállításáról rendelkező 1997. évi LXIX. törvényt. 1998. végén az Országgyűlés elfogadta a hatályos 1973. évi I. törvény módosításáról rendelkező 1998. évi LXXXVIII. törvényt, amely az új kódexből - korántsem teljes körűen - átemelte a tanúvédelemmel és a titkos nyomozással kapcsolatos legfontosabb rendelkezéseket, amiből olyan jogalkotói szándék is vélelmezhető volt, hogy a Be. teljes egészében nem fog hatályba lépni.

Ezt a tendenciát erősítette az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény megalkotása is, amely rendelkezett az új bírósági szint felállításáról, és a törvény III. része ismét nagy terjedelemben módosította az 1973. évi I. törvényt, az új törvényből átvéve bizonyos, az eljárás gyorsítását célzó rendelkezéseket.

Az e törvénnyel egy időben elfogadott, az igazságügyi szervezet és az eljárási jogok további korszerűsítésének feladatait előíró 102/1999. (XII. 18.) OGY határozat 1. e) pontja pedig arról rendelkezik, hogy a Kormánynak 2001. június 30-ig törvényjavaslatot kell az Országgyűlés elé terjeszteni, amelyben - az elfogadása óta eltelt időben bekövetkezett jogszabályváltozásokra is figyelemmel - javaslatot tesz a Be. módosítására, és a hatálybalépést jogilag előkészíti.

3. A Javaslat kiindulópontként kezeli, hogy a jelenlegi törvényi előírásoknak megfelelően a Be.-t az ítélőtábla felállításával egy időben, 2003. január 1. napján hatályba kell léptetni.

A törvény elfogadása óta ezen időpontig majdnem öt év telik el. Ez - a felgyorsult jogalkotási folyamatra is tekintettel - olyan hosszú idő, hogy egyértelműen tisztázni kell, miszerint a jogalkotó miképpen képzeli el a büntetőeljárási jog hosszabb távú fejlődését.

A Be. hatályba léptetése mellett 1999. végén az Országgyűlés egyértelműen állást foglalt, akként rendelkezve, hogy a szervezeti jog reformjával - az ítélőtábla felállításával - egy időben, 2003. január 1. napján a törvénynek hatályba kell lépnie. A törvényhozó ezen egyértelmű szándékát fejezte ki maga az országgyűlési határozat is, amely az igazságszolgáltatási reform folytatásának feladatai között írta elő a Kormány számára feladatul, hogy a Be.-t hatálybalépése előtt korszerűsíteni, aktualizálni kell.

4. Komoly alternatívaként nem fogalmazódhat meg, hogy a jelenleg hatályos 1973. évi I. törvény újabb novelláris változtatása történjék meg az új kódex hatályba léptetése helyett. Ennek elsődleges indoka az, hogy a hatályos eljárási törvény szerkezete, jelenlegi felépítése újabb nagyobb terjedelmű, a novella szintjét elérő módosítást már feltehetően nem viselne el. A hatályos törvény szövegében az elmúlt három év során bekövetkezett változások a kódex eredeti szerkezeti felépítését olyan mértékben érintették, oly nagy terjedelműek és egymást gyorsan követőek voltak, hogy egy folyamatosan alkalmazott eljárási törvény esetében, amelyet az elbíráláskor hatályos formájában a módosítások hatályba lépésének napjától folyamatosan alkalmazni kell, már jelenleg is nem kívánatos hatásokhoz vezettek.

Az 1973. évi I. törvényt az elmúlt évek során ért módosítások lényegében az elfogadott, de hatálybalépésében elhalasztott új kódex rendelkezései közötti szelektálás eredményeként születtek meg. 1998-ban a Be. elfogadásával maga az Országgyűlés döntött úgy, hogy az új kódex hatályba lépése előtt még szükséges a hatályos törvény módosítása.

Az 1973. évi I. törvény 1998. év végi és 1999. év végi módosításának eltérő jogpolitikai indokai voltak, míg az első novella a tanúvédelem és fedett nyomozó jogintézményeit iktatta be a hatályos törvénybe, addig az 1999. évi módosítás ennél kevésbé jól körülhatárolható módon azokat a jogintézményeket vette át az új kódexből, amelyek bevezetésétől a jogalkotó az eljárások hatékonyabb lefolytatását remélte.

A két novelláris módosításnak vitathatatlanul volt egy nagy előnye a Be. hatályba lépésének előkészítése szempontjából: nevezetesen, hogy mind a jogalkotót, mind a jogalkalmazót arra ösztönözte, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel a Be. rendelkezéseit.

A jogalkotónak ugyanis - a novellák előkészítésekor - folyamatosan szembesülnie kellett azzal, hogy a Be. egyes rendelkezéseinek kodifikációs technikai színvonala javítható, és ezt az új jogintézményeknek a régi törvénybe történt átemelésekor javította is.

A jogalkalmazó pedig - ahhoz, hogy az egyes rendelkezések bevezetésének indokait tanulmányozza - folyamatosan késztetve volt arra, hogy a Be.-t, mint azt a jogszabályt, amelyből a rendelkezések átemelése történt, tanulmányozza, vagy legalábbis tudatában legyen annak, hogy létezik olyan jogszabály, amely a hatályos eljárási törvényt fel fogja váltani. Éppen ezért elmondható, hogy a Be. nem teljesen ismeretlen jogszabály a jogalkalmazók számára.

5. A Be. Javaslattal módosított szövegének hatályba léptetése esetén széles szakmai konszenzus teremthető meg. A Be. hatályba lépése előtti módosítása már csak azért is jobb, bár szokatlan megoldás, mert - a jogalkalmazás érdekeit is figyelembe véve - még mindig jobb egy hatályban nem lévő törvény hatályba lépés előtti módosítása, szövegének finomítása, mint akár egy hatályos törvény módosítása, akár egy, a hatályos törvény rendelkezéseitől sok helyen eltérő elvek alapján megalkotott törvény egyik napról a másikra történő bevezetése.

Mindezen érvek alapján a Javaslat szerint a Be.-t be kell vezetni, de a bevezetése előtt a jelen törvényjavaslat szerint módosítani kell, mert csak ez biztosíthatja, hogy a jövőben korszerű, és széles szakmai konszenzuson alapuló eljárási kódex alapján legyen biztosított a büntetőügyek eredményes, tisztességes és gyors elintézése.

Fontos kiemelni azt, hogy az ügyek eredményes, a tisztességes és a gyors elintézése egymást nem lerontó, hanem kiegészítő, egymás mellett élő elvek, egyik követelményt sem lehet a másik kettő rovására törvényhozási úton túlhangsúlyozni, mert akkor a hármas követelményrendszer valamelyik eleme, és ezen keresztül a teljes eljárási jog összhangja, koherenciája kerül veszélybe.

Ezeket az elveket szem előtt tartva nem lehet számon kérni a törvény minden részletrendelkezésétől, hogy megfelel-e az eljárás gyors, vagy eredményes lefolytatása követelményének, mert a büntetőeljárási kódex nem a puszta állami igényérvényesítés eszköze, hanem ennél jóval több: az ésszerűség határain belül eredményes és a tisztességesség határain belül gyors büntetőeljárás alapja.

6. A Be. szerkezete, a rendelkezések strukturális elhelyezése alapvetően alkalmas arra, hogy a közel harminc éve hatályos kódexet felváltsa. Ezért a törvény szerkezetében alapvető változások nem voltak szükségesek. Ennek ellenére az egész törvény szerkezetére kiható változtatás történt, amely a jogorvoslati rendszer Javaslat szerinti módosításából fakadt.

Még hatályba nem lépett törvény módosításáról van szó. A jogalkotásra és jogszabályszerkesztésre vonatkozó hatályos rendelkezések szerint nincs mód arra, hogy a hatályos jogszabályok törvényhelyeinek megváltoztatásával foglaljunk egy jogszabályt egységes szerkezetbe. Ebből következően lehetőleg kerülni kell törvényhelyek hatályon kívül helyezését, illetőleg új törvényhelyek beiktatását. A módosításokat lehetőleg úgy kellett elvégezni, hogy azok a gyakorlat számára áttekinthetőek legyenek, és ne bontsák meg a törvény belső arányosságát. Ennek ellenére néhány helyen elkerülhetetlen volt mind új szakaszok beiktatása, mind az eredeti szövegben lévő egyes rendelkezések módosítás nélküli, puszta hatályon kívül helyezése (helyesebben rendelkezés arról, hogy a törvényhely nem lép hatályba).

Mint ahogyan azt a Javaslat végén található felhatalmazó rendelkezés tartalmazza, az új kódex módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét közzé kell tenni a hivatalos lapban.

7. Mind a Be.-vel szemben megfogalmazott kritikai észrevételek, mind pedig a kihirdetés óta eltelt időszakban bekövetkezett jogszabályváltozások nagy része technikai jellegű, szövegpontosító jellegű, vagy alkotmánybírósági határozatból következik.

A Javaslat előkészítésekor részletesen össze kellett hasonlítani a hatályos és az új törvény teljes szövegét, az egyes jogintézményekre vonatkozó jogszabályszövegek kidolgozottságát, elemezni kellett azt, hogy a hatályos törvény 1998. januári szövege és az elfogadott új törvény szövege közötti eltérések koncepcionális változtatási igényekre, vagy egyszerű kodifikációs hibákra vezethetőek vissza.

Szükséges volt elemezni azt is, hogy a hatályos törvény 1998. januárja és 2001. júliusa közötti szöveg-változásai mennyiben függenek össze az új törvényből átemelt jogintézmények beiktatásával, és mennyiben függetlenek az új törvény egyes rendelkezéseinek korábbi hatályba léptetésére vonatkozó jogalkotói elhatározástól.

E két, eltérő irányú elemzés alapján született döntés arról, hogy a hatályos törvényben szereplő, ám az új törvényből hiányzó szövegeket beépíti-e, és milyen tartalommal a Be. rendelkezései közé. (Nyilvánvaló, hogy az 1973. évi I. törvényt módosító két novella által kodifikált jobb szövegeket "vissza" kellett módosítani az új törvényben is.)

Nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a Be. olyan rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek a hatályos törvényben azért nem találhatóak meg, mert azokra jelenleg más törvények, illetőleg alacsonyabb szintű jogszabályok tartalmaznak rendelkezést. Tipikusan ilyen a Be. 29. §-a, amely a hatályos 1972. évi V. törvény mellékletét veszi át, és a IX. Fejezetének V. Címe, amelynek szabályanyagát jelenleg a rendőrségi törvény tartalmazza. E jogszabályhelyek átvizsgálásakor értelemszerűen a jelenleg hatályos ügyészségi, illetőleg rendőrségi törvény rendelkezései alapján kellett állást foglalni a módosítás szükségességét illetően.

II.

A Javaslat kidolgozása alapjául szolgáló jogszabály-változások

1. A törvényjavaslat benyújtását elrendelő országgyűlési határozat a Be. felülvizsgálatának egyik szempontjaként jelölte meg a törvény elfogadása óta eltelt időben bekövetkezett jogszabályváltozások figyelembe vételét.

a) 1998. március 10. napja, az új kódex elfogadása óta a hatályos büntetőeljárási törvényt az alábbi törvénymódosítások érintették:

- a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1998. évi XXII. törvény, amely a 31/1997. (V. 16.) AB határozatban foglaltakra tekintettel az 1973. évi I. törvény kegyelmi eljárásra vonatkozó rendelkezéseit egészítette ki,

- a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény módosításáról rendelkező 1998. évi LXXXVIII. törvény, amely az új Be. 606. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel az 1973. évi I. törvényt kiegészítette az új kódexnek a tanúvédelemmel és a fedett nyomozóval összefüggő rendelkezéseivel, az Alkotmánybíróság 6/1998. (III. 11.) AB határozatára figyelemmel kiegészítette a törvényt a büntetőeljárás során keletkezett iratokból történő másolat adásának szabályaival, és e határozatra figyelemmel újraszabályozta az államtitok és a szolgálati titok büntetőeljárásban történő megismerésének szabályait, módosította a megyei bíróság első fokú hatáskörére vonatkozó rendelkezéseket, valamint hatályos nemzetközi szerződésekre tekintettel módosította a nyomozási cselekményeken való jelenlét szabályait,

- az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény, amely egyes pénzügyi és gazdasági bűncselekmények nyomozására megállapította az említett szervezet nyomozó hatósági hatáskörét,

- az alkotmányjogi panasz alapján alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságának visszamenőleges kizárására irányuló eljárás megteremtéséről szóló 1999. évi XLV. törvény, amely a törvényt új felhatalmazó rendelkezéssel egészítette ki a bírósági ügyvitel, valamint a bírósági statisztikai szabályzat kiadására az igazságügy-minisztert hatalmazva fel,

- az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról rendelkező 1999. évi CX. törvény, amely az új Be.-ből további jogintézményeket emelt át a hatályos kódexbe, így módosította az 1973. évi I. törvény nyomozásra, a vádemelés elhalasztására, kisebb részben az első fokú bírósági eljárásra vonatkozó rendelkezéseit, új jogorvoslati formákat vezetett be (kifogás, jogorvoslat a törvényesség érdekében), az Alkotmánybíróság 5/1999. (III. 31.) AB határozatára tekintettel módosította a felülvizsgálat (XII. Fejezet) szabályait), korszerűsítette a fiatalkorúak elleni és a katonai büntetőeljárás szabályait, új külön és különleges eljárásokat vezetett be (eljárás a távollévő terhelttel szemben, lemondás a tárgyalásról, közérdekű munka utólagos meghatározása, a kiutasítás alóli mentesítés), módosította a kártalanítási eljárás szabályait és új felhatalmazó rendelkezéseket iktatott a törvénybe,

- a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1999. évi CXX. törvény, amely a nyomozó hatóságok hatáskörét az anyagi jogi változásokra tekintettel módosította,

- a büntetőeljárási jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló 2000. évi XIV. törvény, amely a hatályos törvénynek az előzetes letartóztatás okaira vonatkozó szabályozását az Alkotmánybíróság 26/1999. (IX. 8.) AB határozatára tekintettel módosította.

- a személy- és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. törvény, amely az 1973. évi I. törvény 118., 119., és 404. §-át módosítja, és új 118/B. §-sal egészítette ki,

- a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, valamint ezzel összefüggésben más törvények módosításáról rendelkező 2001. évi XXXI. törvény, amely az 1973. évi I. törvény 291. § (3) bekezdésének a) pontját, a 291. § (6) bekezdését, 291/B. §-át, 291/I. §-át, 384., 385. és 386. §-át módosította, és a 291/F. §-t új (3) bekezdéssel egészítette ki,

- a határőrizetről és Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény módosításáról rendelkező 2001. évi XXXIII. törvény, amely az 1973. évi I. törvény 16. §-ának (4) bekezdését módosította,

- az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény, amely az 1973. évi I. törvény 82. §-ának (2) bekezdését módosította,

- a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény, amely az 1973. évi I. törvényt új 99/E-F. §-sal, 118/C. §-sal és egészítette ki, és a 223. §-ának (2) bekezdésébe iktatott új rendelkezést,

- a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról rendelkező 2001. évi LIX. törvény, amely a jövedéki bűncselekmények újraszabályozásával összefüggésben módosította az 1973. évi I. törvénynek a vám- és pénzügyőrség nyomozó hatósági hatáskörére vonatkozó rendelkezését.

b) A Kormány már benyújtotta az Országgyűléshez a büntetőeljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló T/4903. számú törvényjavaslatot, amely a büntetőeljárásban résztvevő személyekre (tanú, sértett, terhelt) tartalmaz rendelkezéseket, és ezzel összefüggésben kis terjedelemben módosítani kívánja a hatályos 1973. évi I. törvényt.

c) A jelzett időszakban a hatályos büntetőeljárási törvényt érintette még - az a) pontban felsoroltakon kívül - az Alkotmánybíróság 5/1999. (III. 31.) AB határozata, amely az 1973. évi I. törvény 377. §-a (1) bekezdésének a) pontját, valamint az új Be. 572. §-a (1) bekezdésének a) pontját nyilvánította alkotmányellenessé, valamint előírta, hogy a törvényhozó tegye lehetővé a felülvizsgálatot (1973. évi I. törvény XII. Fejezete) a tárgyalás mellőzésével meghozott és első fokon jogerőre emelkedett, a végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó végzés ellen, ha a bíróság a Btk. 90. §-ában meghatározott kizáró okok ellenére szabta ki a büntetést. A hatályos eljárási törvény 1999. évi CX. törvénnyel történt módosítása ezt az alkotmánysértést orvosolta, és a határozatban foglaltakra tekintettel az új Be. megfelelő rendelkezéseinek módosítása sem mellőzhető.

Egyértelmű, hogy az előbbiekben felsorolt jogszabályi változások, illetőleg az Alkotmánybíróság határozatai folytán szükségessé vált törvénymódosítások abba a körbe tartoznak, amelyek az országgyűlési határozat idézett rendelkezése alá vonhatók, tehát az 1998. március 10. óta bekövetkezett jogszabály-módosításokra figyelemmel a felsorolt törvények és alkotmánybírósági határozatok rendelkezéseit az új kódex módosítására vonatkozó törvényjavaslat előkészítése során figyelembe kellett venni.

2. Az előző pontban felsorolt jogszabályokon kívül vannak olyan törvények, illetőleg törvénytervezetek, amelyek bár kifejezetten nem módosítják az 1973. évi I. törvény rendelkezéseit, mégis annak folytán, hogy rendelkezéseik szoros összefüggésben vannak a büntetőeljárási törvénnyel, a Javaslat előkészítésekor, illetőleg a végleges szöveg elkészítésekor e törvényekre, illetőleg törvénytervezetekre figyelemmel kellett lenni.

a) A hatályos törvények közül kiemelendők a következők:

- a hatályos Btk., amelynek a próbára bocsátás megszüntetésével kapcsolatos rendelkezése nem áll összhangban az eljárási törvény megfelelő rendelkezésével,

- a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény (Bjt.), amelynek az egyes ügycsoportokban eljáró bíró kijelölésére vonatkozó rendelkezései értelemszerűen az eljárási kódexekhez kötődnek,

- a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény, amely az úti okmány közigazgatási eljárás során történő elvételét némileg másképpen alapján szabályozza, mint a Javaslat teszi azt a büntetőeljárás során.

b) A Kormány a Javaslattal egy időben terjeszti az Országgyűlés elé a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslatot.

A büntető anyagi jogi jogszabályok - hangsúlyozottan az európai közösségi joghoz történő harmonizálás érdekében történő - módosításáról szóló törvényjavaslat többek között új bűncselekményeket iktat be a Btk. XV. Fejezetébe, amelyek miatt pl. az ügyészség kizárólagos nyomozási hatáskörére vonatkozó rendelkezéseket a Javaslat módosítja.

A Btk. módosításáról szóló törvényjavaslat tartalmazza azt is, hogy a jelenleg mellékbüntetésként a Btk.-ba felvett vagyonelkobzás jogintézményét a tervezet a jövőben büntetőjogi intézkedéssé alakítja át, ugyanakkor az elkobzás szabályai közül hatályon kívül helyezi az elkobzás alá eső érték és a vagyoni előny megfizetésére kötelezést.

Az anyagi jog változásai a legtöbb esetben kihatnak az eljárási jogra is. A Btk. tervezett módosításai (pl. a vagyonelkobzásra, a bűnszervezetre vonatkozó új általános részi rendelkezések, illetőleg a Különös Rész bizonyos tényállásainak módosítása, illetve a Különös Rész kiegészítése) kihatnak a Javaslat szerinti eljárási kódex bizonyítás érdekében megtehető kényszerintézkedéseinek (zár alá vétel, lefoglalás), az eljárás során hozható határozatok tartalmának (elkobzás és vagyonelkobzás kimondásának eljárási szabályai), illetve az eljárási törvényben megállapított hatásköröknek a szabályozására is.

c) Megemlítendő továbbá, hogy az igazságügyi tárca a Javaslattal egyidejűleg az igazságügyi szakértői tevékenységről törvényjavaslatot készít elő, és ezzel összefüggésben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) kisebb terjedelmű módosítására is sor kerül. A szakértői tevékenységről szóló új törvény a tervek szerint 2003. január 1-jén lép hatályba, és a rendelkezéseit mind a büntető, mind a polgári eljárási jognak figyelembe kell vennie (pl. a szakértőkről szóló törvényjavaslat bevezeti az igazságügyi szakértés gazdasági társaság keretében történő végzésének lehetőségét is, ezzel az eljárási törvényeknek a szakértő kirendelésére, kizárására vonatkozó rendelkezéseinél figyelemmel kell lenni).

3. Az új kódex felülvizsgálatának további szempontjai olvashatóak az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvény Általános Indokolásában: "Büntető ügyszakban a jelenlegi büntetőeljárási törvény helyébe lépő már kihirdetett, de még nem hatályos új büntetőeljárási törvény addig nem léptethető hatályba, amíg az ítélőtábla felállítására sor nem kerül. Az új büntetőeljárási törvény bevezetésének időpontja 2003. január 1. napja. Az új Be. hatálybalépésének elhalasztása módot ad egyes rendelkezéseinek finomítására, széles szakmai elfogadottságának megteremtésére és az alkalmazásra való felkészülésre."

a) A 102/1999. (XII. 18.) OGY határozat nem csak a Be. módosítását írja elő, hanem azt is, hogy felül kell vizsgálni a bírósági ügyvitel szabályait, és ennek során vizsgálni kell a többszintű szabályozás lehetőségét is. A Javaslat ezért a 123/1974. (IK. 8.) IM utasítással kiadott, és azóta többször módosított bírósági ügyvitel szabályai (Büsz.) közül azokat, amelyek törvényi szintű szabályozást igényelnek, beépíti az eljárási kódexbe. Tipikusan ilyen rendelkezések találhatóak a Büsz. I. Fejezetében.

b) A Javaslat rendelkezéseinek további csoportját képezik azok a szabályok, amelyek a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának az Alkotmány 1997. évi LIX. törvénnyel történt módosításáig az Alkotmány 47. §-a, illetőleg a bíróságok szervezetéről szóló 1972. évi IV. törvény 46-49. §-ai alapján kiadott, az 1973. évi I. törvényhez kapcsolódó, és még hatályban lévő kollégiumi állásfoglalásainak a törvénybe történő beillesztését célozzák.

Az Alkotmány 1997. évi LIX. törvénnyel történt módosítása megváltoztatta a Legfelsőbb Bíróság Alkotmányban meghatározott feladatát, megszüntetve annak elvi irányító szerepét a bíróságok felett, és egyben rendelkezett arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek. A korábbi Bsz.-t felváltó, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény, az Alkotmány módosításával összhangban részletesen meghatározta a jogegységi eljárás szabályait, és 105. §-ában akként rendelkezett, hogy a törvény hatálybalépését megelőzően hozott irányelvek, elvi döntések és kollégiumi állásfoglalások az eltérő iránymutatást tartalmazó jogegységi határozat meghozataláig alkalmazhatók.

Mivel az új Bsz. hatálybalépése óta új kollégiumi állásfoglalások már nem hozhatók, és a hatályban lévők sem módosíthatók, kérdéssé vált, hogy mi történjék azokkal az 1973. évi I. törvény alapján kiadott büntető kollégiumi állásfoglalásokkal, amelyek az új törvény rendelkezéseivel nem ellentétesek, ám a korábbi Bsz. hatályon kívül helyezése miatt még az értelemszerű módosítások (pl. az új törvény szakaszaira való hivatkozások átvezetése) sem eszközölhetőek.

A Javaslat kiindulópontja az, miszerint önmagában azért, mert a korábbi Bsz.-t új szabályozás váltotta fel, és az 1973. évi I. törvényt is a Javaslattal módosított új kódex váltja fel, még nem indokolt, hogy az e kollégiumi állásfoglalásokban kifejtett jogtételek - amennyiben tartalmuk egyébként nem ellentétes a Be.-vel - teljes mértékben a feledés homályába vesszenek. Ezért a Javaslat a büntető kollégiumi állásfoglalások azon rendelkezéseit, amelyek a Be. hatályba lépése után is alkalmazhatóak lennének, beiktatja az eljárási törvény rendelkezései közé. Ezáltal biztosítható, hogy a Legfelsőbb Bíróság korábbi elvi irányító tevékenysége során a jogalkalmazói gyakorlatot jelentős mértékben befolyásoló szabályanyag az új Bsz. és a Be. hatályba lépésével ne vesszen el véglegesen.

4. A Javaslat - mint az az eddigiekből is kiderült - nem elsősorban az európai közösségi joganyaghoz történő harmonizálás jegyében készült el, azonban egyes rendelkezései mégis kifejezetten ezt a célt szolgálják. Erről a Részletes Indokolás ad számot.

Ebben a körben utalni kell arra, hogy a bel- és igazságügyi együttműködésre vonatkozó joganyag - bár éppen napjainkban esik át komoly változáson - hagyományosan mégis a szorosan vett rendőri és igazságügyi együttműködésre fekteti a hangsúlyt. A belső büntető eljárásjogi rendelkezések olyan szoros harmonizációját, mint más jogterületeken ezt teszi, a közösségi jog az eddigiekben nem, vagy nem olyan mértékben kívánta meg. Ez nem zárja ki azt, hogy a jogharmonizációs feladatokat akár ezen Javaslat, akár a későbbiekben újabb törvényjavaslat ne végezné el.

III.

A Be. meghatározó jogintézményeinek felülvizsgálata

1. A Be. szabályozási elveit a 2002/1994. (II. 14.) Korm. határozat döntötte el, amelynek melléklete az alábbi nyolc pontban sorolta fel azokat a csomópontokat, amelynek mentén az új törvény tervezetét el kellett készíteni:

"1. A büntetőeljárásban a jelenleginél jobban kell érvényesülnie a feladatok elkülönítése és ezen belül a funkciómegosztás elvének. Tisztán el kell határolni a rendőri, ügyészi és bírói teendőket.

2. Olyan eljárást kell kialakítani, amelyben - legalábbis az alaptípust tekintve - érvényesül az a tétel, hogy a büntetőjogi felelősség kérdése a közvetlenség elvének tiszteletben tartásával a tárgyaláson dől el, és amelyben a mainál erőteljesebben érvényre jut a kontradiktórius elv, ezen belül pedig a felek rendelkezési joga.

3. A társasbíráskodás elvét továbbra is fenn kell tartani, de a mai szabályozáshoz képest szélesíteni kell az egyesbíró jogkörét.

4. Az alapjogok védelmében a tárgyalást megelőző szakaszban is meg kell teremteni az egyes eljárási cselekményeknél a bírói közreműködést.

5. A jogorvoslati rendszert akár a három-, akár a négyszintű bírósági szervezet keretében úgy kell kialakítani, hogy biztosítani lehessen a kétfokú rendes jogorvoslat igénybevételének lehetőségét.

6. A büntetőeljárás során szélesíteni kell a sértett igényérvényesítési lehetőségeit és eljárási jogosítványait. Megfelelő korlátok között meg kell engedni, hogy a sértett pótmagánvádlóként járhasson el.

7. Az alaptípusnak tekintendő eljárás mellett - ahol a tárgyalás dominál - ki kell alakítani az egyszerűsített eljárásokat, amelyek megfelelő alkalmazása lehetőséget ad az ügyek differenciált elbírálására.

8. Az eljárási reform sikerének érdekében az igazságügyi szervezeti jog szabályozási területére eső problémákat (ülnökrendszer, védői kirendelés) meg kell oldani."

A Be. a kormányhatározat által rögzített elvárásoknak megfelel, és a koncepció szerinti elvek a törvény rendelkezéseiben megfelelő módon tükröződnek. A Javaslat a Kormány által 1994-ben meghatározott szabályozási elvektől két ponton tér el. Ennek indokai a következők:

2. A kormányhatározat mellékletének 2. pontját alapul véve az új törvény a felek rendelkezési jogát a bírósági tárgyalás tekintetében akként kívánta erősíteni, hogy szakított a magyar jog hagyományos szabályozásával, amely a vádlottak, tanúk és szakértők kihallgatását a tanács elnökének feladatává teszi, és bevezette helyette az angolszász jogokban ismert keresztkérdezéses modell enyhített formáját, a felek általi kihallgatást.

a) E modell szerint a vádlottat először az ügyész, a tanúkat és a szakértőket pedig az hallgatja ki, aki a megidézésüket és kihallgatásukat indítványozta. Ez a tárgyalási mód egyébként természetszerűleg csak a teljes szereplős "főtárgyaláson" lenne alkalmazható, azokban az esetekben, amikor a tárgyalás az ügyész vagy a védő (vagy mindkettőjük) távollétében zajlik, a kihallgatás továbbra is a tanács elnöke (egyesbíró) feladata lenne. Azonban maga a törvény zárja ki ennek a kihallgatási rendszernek az alkalmazását a fiatalkorúak esetében, továbbá a magánvádas eljárásban, a bíróság elé állításos eljárásban és a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárásban.

A felek általi kihallgatás rendszerére hozható példa a magyar jogtörténetből: a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk (Bp.) 308. §-a lehetővé tette a tanú és a szakértő felek általi kihallgatását, ha ezt a védő indítványozta, és ezt a vádló sem ellenezte. A Bp. e megoldása - mint általában a törvény jogintézményei - hosszú vita eredményeként alakult ki, a gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy e fakultatív kihallgatási rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert e rendelkezést egyáltalán nem alkalmazták.

b) A büntetőbírósági tárgyalás fő feladatának, a perbeli igazság megállapításának elméletileg mind a hagyományos kontinentális, mind pedig az új Be. szerinti, az angolszász jogi kultúrában alkalmazott tárgyalási módszer eleget tesz.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azonban azt, hogy a Be. továbbra sem szakít azzal az elvvel, hogy a büntetőeljárást folytató állami szervek - köztük a bíróság is - kötelesek az anyagi igazság kiderítésére. Ebből az elméleti tételből következik, hogy a bíróságnak továbbra is kötelessége a tényállás felderítése, tehát a bíróság feladata e téren a Be. eredeti elképzelése szerint sem változott volna.

A felek általi kihallgatás rendszere mellett és ellen szóló érvek nem sokat változtak az elmúlt száz évben, és mindenképpen figyelembe kell venni azt, hogy a magyar bíróságok a felek általi kihallgatást akkor sem alkalmazták, amikor arra törvénynél fogva lehetőségük volt.

Az elvi követelményeknek való megfelelés mellett azonban jelentős gyakorlati érvek szólnak a hagyományos tárgyalási modell fenntartása mellett.

A Javaslat elfogadja azt az érvet, hogy a bíróságok és az ügyészségek jelenlegi ügyérkezése mellett a felek általi kihallgatás rendszere a gyakorlatban az eljárások indokolatlan elhúzódásához vezetne, mivel a bíróságnak csak áttételes lehetősége van befolyásolni a felek által felteendő kérdések számát, alig van lehetősége az ügyre nem tartozó körülményekre vonatkozó kérdések kiszűrésére. Mindez pedig azt eredményezheti, hogy a tárgyalások tervezhetetlenek lesznek, az ügyben többször kell a tárgyalást elnapolni, és mindez hosszabb távon tarthatatlanná válik. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a felek általi kihallgatás rendszere éppen azokban az ügyekben érvényesülne, ahol a tárgyaláson az ügyész és a védő jelenléte kötelező; ezek pedig általában olyan ügyek, amelyek hosszadalmas bizonyítást igényelnek.

c) Ezért, bár a felek általi kihallgatást a törvény miniszteri indokolása a kódex egyik jellegadó sajátosságaként emeli ki, elsősorban a törvény végrehajthatóságának és a jogalkalmazók általi elfogadottságának érdekében a Javaslat a felek általi kihallgatásra vonatkozó eredeti törvényi szabályozást megváltoztatja, és továbbra is fenntartja a hatályos jogi szabályozást, amely szerint a bírósági tárgyaláson kihallgatandó személyeket a bírósági tanács elnöke hallgatja ki.

A Javaslat ugyanakkor - hasonlóan a Bp. által ismert fakultatív rendszerhez - lehetővé teszi azt, hogy a tanúk és a szakértők kihallgatását erre irányuló indítvány esetén az kezdje, aki a kérdéses személy megidézését és kihallgatását indítványozta.

3. A másik olyan kérdés, amelynél a Javaslat eltért az új törvény előkészítése során követett elvektől, a rendes jogorvoslatok rendszere.

a) A Be. bevezette a kétfokú rendes jogorvoslatot, vagyis azt, hogy a jelenlegi szabályoktól eltérően a másodfokú bíróság első fokú határozatot érdemben megváltoztató vagy helybenhagyó határozata nem feltétlenül emelkedik jogerőre, hanem bizonyos - a törvény által meghatározott esetekben - az eljárás résztvevői a másodfokú határozat ellen további rendes jogorvoslatot vehetnek igénybe. A harmadfokú eljárás feltételeit és szabályait a Be. XV. Fejezete tartalmazza.

A Javaslat abból indul ki, hogy sem az Alkotmány, sem nemzetközi kötelezettségvállalásaink, sem pedig az Alkotmánybíróság elmúlt egy évtizedes ítélkezési gyakorlata nem írja elő kifejezetten a másodfokú büntetőbírósági határozat rendes jogorvoslattal történő megtámadása megteremtésének kötelezettségét.

b) Tény, hogy a Be.-t az igazságszolgáltatási reform első lépcsőjét (az Alkotmány 1997. évi LIX. törvénnyel történt módosítása, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló új 1997. évi LXVI. törvény megalkotása) követően fogadta el az Országgyűlés, így természetesen adottnak vette a módosított Alkotmány és az új Bsz. rendelkezéseit az ítélőtáblák kapcsán.

Az Országgyűlés azonban az 1998. évi LXXI. törvénnyel hatályon kívül helyezte az ítélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról rendelkező 1997. évi LXIX. törvényt, majd az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvényben akként rendelkezett, hogy az Országos Ítélőtábla 2003. január 1. napján kezdi meg a működését.

1997-98.-hoz képest tehát, amikor a Be. előkészítése során távlatilag öt ítélőtábla felállításával lehetett számolni, a jelenlegi jogi helyzet alapján egy ítélőtábla kezdi meg a működését 2003-ban. Ezzel a ténnyel mindenképpen számolni kell akkor, amikor az új bírósági szint hatáskörét az eljárási jog megállapítja.

c) Az 1999. évi CX. törvénnyel egy időben elfogadott, és az igazságszolgáltatási reform további irányait meghatározó 102/1999. (XII. 18.) OGY határozat alapján az Igazságügyi Minisztérium felkérésére a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma megszervezte az új Be. eredetileg elmaradt szakmai vitáját, és ennek eredményeként 2000. októberében a Legfelsőbb Bíróság és a megyei bíróságok megfogalmazták a Be. módosítására vonatkozó elvi elképzeléseiket. A bírói kar döntő többsége a kétfokú rendes jogorvoslat ellen, a hatályos 1973. évi I. törvény szerinti jogorvoslati rend fenntartása mellett foglalt állást.

Mindezek alapján a Javaslat, kiindulva abból, hogy 2003-ban nem öt, hanem egy ítélőtábla kezdi meg a működését, egyrészt átalakítja az eredeti törvény szerinti bírósági hatásköröket, és a kihirdetett törvényben szereplő széles megyei első fokú bírósági hatáskört csökkenti, másrészt elfogadva azt, hogy jelenleg a kétfokú rendes jogorvoslati rendszer bevezetése sem alkotmányos, sem pergazdasági szempontok alapján nem időszerű, a kihirdetett törvény kétfokú rendes jogorvoslati rendszerét egyfokúvá alakítja át. Ennek következtében az ítélőtáblán harmadfokú ügyintézés nem lesz. A megyei bíróság első fokú hatáskörének a Be. eredeti rendelkezéséhez képest történő csökkentése, a hatályos törvényhez történő közelítése révén az ítélőtábla várható ügyérkezése lényegében megegyezik, illetve alig fogja meghaladni a jelenlegi, a megyei első fokon elintézett és megfellebbezett ügyek számát. A Javaslat folytán a Legfelsőbb Bíróságon sem lesz harmadfokú ügyintézés, de másodfokú ügyintézés sem, mert a jelenlegi másodfokú hatáskört a Legfelsőbb Bíróságtól 2003-ban átveszi az ítélőtábla.

4. A Be. eredetileg elfogadott normaszövegéhez képest a harmadik olyan változás, amely a rendes jogorvoslati rendszer változásával összefüggésben az egész törvény rendszerét érinti, a rendkívüli jogorvoslatok kérdése.

a) A Be. - amellett, hogy be kívánta vezetni a kétfokú rendes jogorvoslatot - tágította e rendkívüli felülvizsgálatként kodifikált perorvoslati lehetőséget. Nemcsak a másodfokon felülbírált, hanem az első fokon jogerőre emelkedett határozatokkal szemben is megengedte a rendkívüli felülvizsgálatot, lényegében a hatályos felülvizsgálati okok alapján, és ugyanabban az indítványozói körben, mint teszi azt a hatályos törvény. Az új törvény eredeti szabályai szerint e rendkívüli jogorvoslatnak csak a terhelt javára van helye.

Az 1999. évi CX. törvény az 1973. évi I. törvénybe új rendkívüli jogorvoslatként iktatta be a törvényesség érdekében emelhető jogorvoslatot. Ez a jogintézmény a valaha volt törvényességi óvás és a hatályos felülvizsgálati eljárás közötti űrt hivatott kitölteni: Mivel a gyakorlati tapasztalatok szerint a felülvizsgálati eljárás törvényi előfeltételei túlságosan szűken vannak meghatározva, törvénysértő jogerős ítéletek nagy számban fordulnak elő úgy, hogy semmilyen jogi lehetőség nincs a törvénysértés kiküszöbölésére.

b) A Javaslat - elvetve az új törvény szerinti kétfokú rendes jogorvoslati rendszert - alapvetően fenntartja az 1973. évi I. törvény által ismert felülvizsgálatot és törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslatot, ám lényeges eltéréseket állapít meg a részletszabályokat illetően.

A felülvizsgálati eljárás szabályai szerint - ebben fenntartja a Be. eredeti rendelkezését - felülvizsgálatnak helye van az első fokon jogerőre emelkedett határozattal szemben is. A felülvizsgálati eljárás 1993-ban történt bevezetése óta a gyakorlat bizonyította, hogy a hatályos törvény szerinti felülvizsgálati okok nem képesek orvosolni a törvénysértően jogerőre emelkedett határozatok viszonylag nagy hányadát, nevezetesen az első fokon jogerőre emelkedett, ám anyagi jogi jogszabálysértést tartalmazó határozatokat. Ezen a helyzeten indokolt változtatni, ezért a Javaslat a felülvizsgálati okok kisebb bővítése mellett lehetővé teszi, hogy az első fokon jogerős határozatok ellen is legyen lehetőség e rendkívüli jogorvoslat igénybevételére.

A Javaslat a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslatot - annak jogtörténeti előzményeire figyelemmel - az 1973. évi I. törvény szabályozásánál szélesebb körben engedi meg. E szerint a legfőbb ügyész bármely jogerős bírósági határozat ellen jogorvoslatot jelenthet be, ha az más jogorvoslattal nem támadható meg. E jogorvoslat azonban a terheltre csak akkor hat ki, ha a törvénysértés megállapításából a felelősség enyhébb megítélése következik.

IV.

A Javaslat költségvetési vonzatai és a minősített többséget

igénylő rendelkezések

1. A Javaslattal módosítani kívánt új eljárási kódex 2003. január 1. napján lép hatályba. Ebből adódóan a 2001. és a 2202. költségvetési évre a Javaslat rendelkezései miatt nem kell költségvetési többlet-kiadással számolni.

Ha a Javaslatot az Országgyűlés a 2001. évi őszi ülésszakán elfogadja, a büntetőeljárás 2003-ban hatályba lépő új szabályai a végrehajtásban érintett szervek számára 2002. év elején ismertek lesznek, és a 2003. évi költségvetési törvény tervezésekor azt figyelembe lehet venni.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a Javaslattal módosítani kívánt új eljárási törvény felhatalmazásán alapuló néhány végrehajtási jogszabály végleges tartalma előtt csak arról lehet nyilatkozni, hogy a Javaslattal módosított Be. mely rendelkezései kapcsán kell bizonyosan költség-többlettel számolni.

2. A Javaslat a büntetőeljárási törvényt módosítja. A büntetőeljárási törvény az Alkotmány alapján nem igényli a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igenlő szavazatát, ennek ellenére a Javaslat tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek elfogadásához az Alkotmány alapján minősített többség szükséges.

a) Az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése szerint a jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.

A Javaslat alábbi rendelkezései tartalmaznak a jogorvoslati jogot korlátozó vagy kizáró szabályokat: a Javaslat 37. §-ában (a törvény 54. §-a (8) bekezdésében), a Javaslat 45. §-ában (a törvény 70/A. §-a (8) bekezdésében), a Javaslat 60. §-ában (a törvény 98. §-a (2) bekezdésében), a Javaslat 87. §-ában (a törvény 146. §-a (3) és (7) bekezdésében), a Javaslat 142. §-ában (a törvény 238. §-a (1) és (3) bekezdésében), a Javaslat 146. §-ában (a törvény 244/A. §-a (3) bekezdésében), a Javaslat 169. §-ában (a törvény 276. §-a (1) és (5) bekezdésében), a Javaslat 173. §-ában (a törvény 285. §-a (3) bekezdésében), a Javaslat 197. §-ában (a törvény 342. §-a (5) bekezdésében), a Javaslat 207. §-ában (a törvény 365. §-a (3) bekezdésében), a Javaslat 220. §-ában (a törvény 384. §-a (2) és (3) bekezdésében), a Javaslat 222. §-ában (a törvény 400. §-a (1) bekezdésében), a Javaslat 223. §-ában (a törvény 407. §-ában), a Javaslat 224. §-ában (a törvény 433. §-ában), a Javaslat 263. §-ában (a törvény 538. §-a (1) és (2) bekezdésében), a Javaslat 264. §-ában (a törvény 539. §-a (2) bekezdésében), a Javaslat 265. §-ában (a törvény 541. §-a (1) bekezdésében), a Javaslat 283. §-ában (a törvény 584. §-a (1) bekezdésében), a Javaslat 291. §-ában (a törvény 595. §-a (4) bekezdésében).

E rendelkezések közül azonban mindössze három olyan van, amely tényleges, érdemi jogorvoslati jog-korlátozást tartalmaz, a többi szabály olyan nem érdemi kérdésekben zárja ki a jogorvoslati jogot, amely nem igényli az országgyűlési képviselők minősített többségének szavazatát.

A Javaslat 60. §-a a Be. 98. §-ának (2) bekezdésében azt tartalmazza, hogy a büntetőeljárásban résztvevő személy kérheti a bíróságtól, az ügyésztől, illetőleg a nyomozó hatóságtól, hogy kezdeményezze a személyi védelmének az elrendelését. A Javaslat a kezdeményezés tárgyában történő döntéssel szemben a jogorvoslati jogot kizárja.

A Javaslat 87. §-a a Be.-nek az úti okmány elvételéről rendelkező 146. §-át módosítja. A Javaslat szerint a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság a terhelt indokolt kérelmére hozzájárulhat ahhoz, hogy az útlevélhatóság a terhelt külföldre utazását meghatározott időtartamra, illetőleg úti célra engedélyezze, a hozzájárulás vagy annak megtagadása ellen azonban a jogorvoslati jogot kizárja.

A Javaslat 265. §-a a Be. 541. §-ának eredeti rendelkezését módosítja, és a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárásban hozott, a bűnösséget megállapító, a váddal egyező tényállás, valamint a vádirati minősítéssel egyező minősítés miatt a fellebbezési jogot kizárja.

A Javaslat e rendelkezései azok, amelyek a jogorvoslati jog érdemi korlátozásáról rendelkeznek, ezért ezek elfogadásáról az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése szerint a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának támogató szavazata szükséges.

b) A Javaslat rendelkezéseivel összefüggésben módosítani szükséges a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény egy rendelkezését. A Bjt. elfogadása - ennek következtében módosítása is - az Alkotmány 50. §-ának (5) bekezdése alapján minősített többséget igényel. A Javaslat erről a 303. §-ban rendelkezik.

A Javaslat - szintén a rendelkezéseivel való szoros összefüggésre tekintettel - módosítani kívánja a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény több rendelkezését. Az Alkotmány 58. §-ának (3) bekezdése alapján a külföldre utazásról szóló törvény módosításához is minősített többség szükséges. A Javaslat a külföldre utazásról szóló törvény módosításáról a 304. §-ban, valamint a 308. § (1) bekezdésének b) pontjában rendelkezik.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

1. A Javaslat 1. §-a a Be. 3. §-ának (2) bekezdése helyébe új rendelkezést léptet, amely a bíróságnak a büntetőjogi joghátrány alkalmazásához való kizárólagos jogát kimondó rendelkezést akként módosítja, hogy szövegből mellőzi az intézkedés alkalmazására vonatkozó kitételt.

2. A Javaslat számot vet azzal, hogy a hatályos eljárási rendelkezések és anyagi jogi szabályok értelmében két büntetőjogi intézkedést az ügyész is alkalmazhat. A megrovás intézkedés alkalmazása a Btk. szerint kötelező akkor, ha a nyomozást a Btk. 28. vagy 36. §-ában meghatározott büntethetőséget kizáró, illetőleg megszüntető ok miatt tagadják, vagy szüntetik meg. Az ügyész a hatályos szabályok szerint a vádemelés elhalasztása esetén megállapítja, hogy a gyanúsított pártfogó felügyelet alatt áll.

A Be. eredeti rendelkezése szerint az ügyésznek az a joga, miszerint a nyomozás megtagadása vagy megszüntetése esetén a terheltet megrovásban részesítheti, megszűnik. A törvény ehelyett biztosítja az ügyésznek, hogy a csekélyebb súlyú ügyekben a vádemelést teljes egészében mellőzze, értelemszerűen bármilyen további szankció megállapítása nélkül.

A Be. a vádemelés elhalasztása esetén az ügyésznek jogot ad arra, hogy határozatában a gyanúsítottat magatartási szabályok megtartására vagy más kötelezettségek teljesítésére kötelezhesse. A magatartási szabályok megtartását, illetőleg a kötelezettségek teljesítését a pártfogó ellenőrzi és segíti. A Be. e rendelkezése - ténylegesen ki nem mondva - az ügyész által megállapított pártfogó felügyeletet jelenti, amely büntetőjogi intézkedés.

3. A Javaslat abból indul ki, hogy az ügyészi megrovás lehetőségének megszüntetését feltehetően nem pótolná a vádemelés mellőzésének bevezetése, ezért az ügyészi megrovás lehetőségét a hatályos joggal egyezően továbbra is fenntartja. A Javaslat a vádemelés elhalasztásának szabályait is módosítja, és a tényleges jogi helyzetet vállalva, akként rendelkezik, hogy az ügyész a vádemelés elhalasztásának tartamára a gyanúsított pártfogó felügyeletét rendeli el.

A Javaslat e rendelkezéseiből következik, hogy az alapvető rendelkezések között helyet kapott, a bíróság szankcióalkalmazási monopóliumára vonatkozó rendelkezést akként kell módosítani, hogy a bíróság számára fenntartott jogkörből a büntetőjogi intézkedésekre vonatkozó rendelkezést törölni szükséges.

A 2. §-hoz

A Be. 5. §-a a védelem jogára vonatkozó alapvető rendelkezést tartalmazza; a (3) bekezdés szerint a terhelt személyesen védekezhet, és a védelmét védő útján is elláthatja. A javaslat 2. §-a a Be. 5. §-ának (3) bekezdésének jelenlegi szövegét egyrészt kiegészíti azzal, hogy a terhelt a védelmét védő útján az eljárás bármely szakaszában elláthatja, ilyen rendelkezés a hatályos törvényben is szerepel, a Be. azonban nem tartalmaz ilyen szabályt.

A Javaslat a Be. 5. §-ának (3) bekezdését új rendelkezéssel egészíti ki, amikor a hatályos törvényhez hasonlóan a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság kötelezettségeként határozza meg annak biztosítását, hogy akivel szemben a büntetőeljárást folytatják, a Be.-ben meghatározott módon védekezhessék.

A 3. §-hoz

1. A Be. az alapvető rendelkezések között - ellentétben a hatályos törvénnyel - nem szabályozza a büntetőeljárás akadályait. Figyelemmel azonban arra, hogy a Be. 6. §-a a hivatalból való eljárást és a büntetőeljárás megindításának feltételeit tartalmazza, indokolt, hogy az alapvető rendelkezések között kapjon helyet a büntetőeljárás akadályairól szóló rendelkezés is. Ez nem érinti a Be.-nek az egyes eljárási szakaszokhoz kapcsolódó azon rendelkezéseit, amelyek a feljelentés elutasításának, a nyomozás megszüntetésének, vagy az eljárásnak a bírósági szakaszban történő megszüntetésével, illetve a felmentő ítélet hozatalának okaival kapcsolatban tartalmaznak szabályokat.

Tekintettel arra, hogy a Javaslat a büntetőeljárás akadályainak felsorolását a Be. 6. §-ába iktatja be, ezzel összefüggésben indokolttá vált e § alcímének a kiegészítése is.

2. A Javaslat a büntetőeljárás akadályainak meghatározásakor nem tér el a hatályos szabályozástól, azonban egy eset - a res iudicata - kapcsán értelmező rendelkezéseket iktat a Be.-be.

A res iudicata-t hagyományosan feloldja a rendkívüli jogorvoslat. Ezen a Javaslat sem változtat. Kiegészíti azonban a res iudicata alóli kivételek esetét a különleges eljárásokra történő utalással is. A Be.-nek a különleges eljárásokat tartalmazó XVIII. Fejezete az eljárás jogerős befejezését követően felmerült bizonyos nem érdemi, a büntetőjogi felelősséget nem érintő kérdésekben való egyszerűbb eljárási formákat teremti meg. Formálisan a különleges eljárások is büntetőeljárások, amelyeket annak ellenére folytatnak le, hogy az eljárást lezáró ügydöntő határozat már jogerőre emelkedett. Ezért a Javaslat - ebből a szempontból - a különleges eljárásokat is olyannak tekinti, mint amelyek áttörik a res iudicata általánosan érvényesülő elvét.

3. Az ítélt dolog értelmezéséhez kapcsolódik a Be. 6. §-ának új (4) bekezdése, amely - a kialakult bírói gyakorlatot a törvénybe emelve - rögzíti, hogy csak azon az alapon, miszerint az elkövető vádirati tényállásban leírt magatartása több bűncselekmény megállapítására is alkalmas, de ezek közül az ügyész csak egyet minősít, és a bíróság a vádirati minősítésnek megfelelően nem a valamennyi megállapítható bűncselekményben állapítja meg a terhelt felelősségét, új eljárást kezdeményezni nem lehet. Ez a rendelkezés szorosan összefügg a vádelv helyes értelmezésével, emellett a terhelt jogos érdekeinek védelmét szolgálja: az állam büntető hatalmát érvényesítő bíróság és ügyész tévedése nem róható az elkövető terhére.

4. A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértési ügyekben egyrészt megnyitotta a bírósági felülvizsgálat lehetőségét, másrészt az elzárással is sújtható szabálysértések elbírálását bírósági hatáskörbe utalta. Figyelemmel arra, hogy a hatályos szabálysértési eljárási jog szerint a szabálysértési ügyben a tényállást ekként bíróság is megállapíthatja, illetőleg az elzárással is sújtható szabálysértések esetén a bíróság állapítja meg, szükséges rendezni a szabálysértési ügyben hozott bírósági határozat, és az esetleges később felmerülő büntetőeljárás közötti viszonyt.

Figyelembe véve, hogy a szabálysértési ügyben hozott bírósági határozat is ugyanolyan jogerő-hatással [a Bsz. 2. §-ának (1) bekezdése] bír, mint bármely más bírósági határozat, a Javaslat akként rendelkezik, hogy a szabálysértési ügyben hozott bírósági határozat jogerejének a szabálysértési perújítás keretében történő feloldása előtt azonos tényállás alapján az elkövetővel szemben büntetőeljárás nem indítható.

A 4. §-hoz

1. A Be. 9. §-a az anyanyelv használatáról rendelkezik. A Be. 9. §-ának jelenlegi (2) bekezdése a büntetőeljárásban az anyanyelv, illetőleg az érintett személy által ismertként megjelölt más nyelv használatát biztosítja mind szóban, mind írásban.

A Magyar Köztársaság az 1999. évi XL. törvénnyel kihirdetett, a Strasbourgban, 1992. november 5-én létrehozott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját. A Kartát kihirdető törvény 3. §-ában a Magyar Köztársaság arra vállalt kötelezettséget, hogy a horvát, német, román, szerb, szlovák és szlovén nyelvek vonatkozásában a büntetőeljárásokban biztosítja a Karta 9. cikk 1. a) pontjának ii), iii) és iv) alpontjában rögzített jogokat.

A Karta e rendelkezései biztosítják a vádlott jogát, hogy saját regionális vagy kisebbségi nyelvét használja, továbbá, hogy az indítványok, az írásos és szóbeli bizonyítékok ne minősülhessenek pusztán azon az alapon elfogadhatatlanoknak, hogy regionális vagy kisebbségi nyelven készültek, valamint, hogy az eljáráshoz kapcsolódó okmányokat kérelemre a regionális vagy kisebbségi nyelveken is kiállítják, ha szükséges, tolmácsok és fordítások igénybevételével úgy, hogy az ne jelentsen az érdekelteknek külön költséget. A Javaslat a Be. 9. §-ának (2) bekezdését a Karta előírásainak megfelelően módosítja.

2. A Be. 9. §-ának (3) bekezdése szerint külön törvény rendelkezése szerint a bíróságon az eljárás nyelve a nemzeti kisebbség nyelve is lehet. A Magyar Köztársaság a Karta 9. cikke 1. a) i) alpontjában foglalt jogosultság (az eljárás regionális vagy kisebbségi nyelven történő lefolytatása) biztosítására jelenleg nem vállalt kötelezettséget.

Ezért a Be. 9. §-ának (3) bekezdése olyan rendelkezés, amely a Karta megerősítéséből nem fakad, jelenleg nem reális előírást tartalmaz. Ezért a Javaslat a jelenlegi (3) bekezdés helyébe azt a szabályt lépteti, hogy a törvény szerint kézbesítendő határozat és más hivatalos irat lefordításáról gondoskodás annak a bíróságnak, ügyésznek, illetőleg nyomozó hatóságnak a feladata, amelyik a határozatot meghozta, illetőleg a hivatalos iratot kibocsátotta. A Javaslat e rendelkezése a gyakorlatban néhány esetben vitás kérdésekben egyértelműen állást foglal: nem a kézbesítéshez, hanem az irat (határozat) kibocsátásához rendeli a lefordítási kötelezettséget.

Az 5. §-hoz

A Be. 13. §-a az első, a másod- és a harmadfokon eljáró bíróságokról rendelkezik. A Javaslat a harmadfokú bírósági eljárást, és így a harmadfokú bíróságokat a Be.-ből kiiktatni javasolja, ezért a Be. 13. §-ának módosítása válik szükségessé. A Javaslat ennek a Be. 13. §-a (3) bekezdése helyébe új rendelkezés beiktatásával, továbbá új (4) bekezdéssel való kiegészítéssel tett eleget.

A Be. 13. §-ának új (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy a törvényben meghatározott esetekben az első fokú bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben az egyesbíró, illetve a tanács elnöke helyett önálló aláírási joggal rendelkező bírósági titkár is eljárjon.

Az új (4) bekezdés arra ad lehetőséget, hogy külön jogszabályban meghatározott esetekben bírósági ügyintéző is eljárjon. Erre önálló aláírási joggal, tárgyaláson kívül, a bíró irányítása és felügyelete mellett kerülhet sor. A Javaslat a Pp. 1999. évi módosításához hasonlóan veszi át a bírósági ügyintéző jogintézményét.

A 6. §-hoz

1. A Be. 14. §-a a bíróság összetételéről rendelkezik. A harmadfokú bíróság eljárásának kiiktatása a Be. 14. §-ának módosítását is szükségessé teszi.

A Javaslat 6. §-ának (1) bekezdése a Be. 14. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a helyi bíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban eljárását arra az esetre határozza meg, ha a bűncselekményre a törvény nyolc évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel. A Javaslat kiindulópontja szerint a Be.-ben eredetileg a helyi bíróság tanácsa elé utalt ügyek köre bővíthető, ezért azokra a bűncselekményekre, amelyekre a törvény öt évi szabadságvesztést rendel, nem írja elő a tanácsban történő eljárás kötelezettségét. A Javaslat elhagyja a helyi bíróság tanácsban történő eljárásának kötelező esetei közül a Be. által eredetileg tanács elé utalt bűncselekmények felsorolását. A Javaslat szerint e bűncselekmények jellege, tárgyi súlya vagy más körülmény sem indokolja, hogy e bűncselekmények miatt a bíróság tanácsa járjon el első fokon.

2. A Be. 14. §-ának (5) bekezdéséből a Javaslat elhagyja a harmadfokú bíróság eljárására való utalást, ugyanakkor szabályozza azt, hogy az ítélőtábla, valamint, ha a Be. eltérően nem rendelkezik, a Legfelsőbb Bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el. A Legfelsőbb Bíróság eljárására ettől eltérő szabályt állapít meg a Javaslat 414. §-ának (1) bekezdése, valamint a Be. 441. §-ának (2) bekezdése.

3. A Javaslat 6. §-ának (3) bekezdése a Be. 14. §-át azzal a (7) bekezdéssel egészíti ki, amely a Be. e Javaslattal megállapított 17. §-a (5) és (6) bekezdésében felsorolt bűncselekményekre a bíróság sajátos összetételéről rendelkezik. Eszerint a Be. 17. §-ának (5) és (6) bekezdésében felsorolt bűncselekmények esetében első fokon a tanács elnöke (az egyesbíró), másodfokon a tanács egyik tagja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által kijelölt bíró.

A Be. 17. §-ának az e Javaslattal módosítani javasolt (5) és (6) bekezdése azokat a helyi bírósági hatáskörbe tartozó bűncselekményeket sorolja fel, amelyek elbírálása során a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság kizárólagos illetékessége érvényesül. A Javaslat szerint önmagában a kizárólagos illetékesség előírása nem elegendő, ha ehhez nem járul hozzá olyan, az első- és másodfokú bíróság hivatásos bírájának személyéhez, szaktudásához kapcsolódó többlet, amely ezen ügyek szakszerű elbírálására jelent biztosítékot. Ezért a Javaslat előírja, hogy ezen ügycsoportok elbírálásában az a hivatásos bíró vehet részt, akit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács erre kijelölt. A kijelöléskor figyelembe veendő szempontokkal a Javaslat - minthogy az nem a büntetőeljárási törvény szabályozási tárgyköre - nem kíván foglalkozni. Célszerű azonban, ha az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a kijelölésről történő állásfoglalás során figyelembe veszi pl. azt, hogy a kijelölendő bíró az ilyen ügyek tárgyalásában mennyi tapasztalatot szerzett, vagy a bíró szerzett-e a kijelölés szempontjából figyelembe vehető, felsőfokú iskolai rendszerű képzésben szakjogászi oklevelet.

A 7. §-hoz

1. A Be. 16. §-a a megyei bíróság első fokú hatáskörét határozza meg. A Javaslat 7. §-a a megyei bíróság hatáskörébe tartozó bűncselekmények körét lényegesen módosítja.

A Javaslat a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartozó ügyek meghatározásánál figyelembe kellett, hogy vegye egyrészt a bírósági szervezetre vonatkozó törvények 1998-hoz képest történt változtatását, azt, hogy a törvényhozó végül nem öt, hanem egy ítélőtábla felállításáról határozott. Figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a Javaslat fenntartja a hatályos eljárási jogban érvényesülő egyfokú rendes jogorvoslati rendszert, valamint a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság kizárólagos illetékességébe tartozó bűncselekmények rendszerét. A Javaslat kiindulópontként követte azt elvet, hogy a jelenleginél lehetőleg ne kerüljön sokkal több ügy a kiemelt hatáskörbe, mert figyelemmel kellett lenni a megyei bíróságok létszámhelyzetére, és az első fokú ügyintézésen kívüli más feladataira is.

2. Mindezek alapján a Javaslat a megyei első fokú hatáskörbe tartozó bűncselekmények körét a hatályos törvényhez képest az alábbi bűncselekménnyel bővíti:

a) Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények mellett a megyei bíróság hatáskörébe kerülnek azok a bűncselekmények is, amelyekre a törvény tizenöt évig terjedő szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi. Ebben az esetben az absztrakt fenyegetettség nagysága indokolja e bűncselekmények kiemelt bírósági hatáskörbe utalását.

b) A gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségének [Btk. 170. § (6) bekezdés harmadik fordulata] megyei bírósági hatáskörbe utalása a többi élet elleni, illetve a testi épség elleni súlyos eredménnyel járó bűncselekmények e bírósági hatáskörbe tartozása miatt, az egységes gyakorlat, illetve az esetleges elhatárolási problémák miatt indokolt.

c) A Javaslat továbbra is indokoltnak tartja, hogy a Be. eredeti rendelkezésének megfelelően a választás rendje elleni bűncselekmény (Btk. 211. §), a hivatali bűncselekmények (Btk. XV. Fejezet IV. Cím), a fogolyzendülés (Btk. 246. §), a közélet tisztasága elleni bűncselekmények (Btk. XV. Fejezet VII. Cím), valamint a nemzetközi jogi kötelezettség megszegése (Btk. 261/A. §) elbírálása a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartozzék, e cselekmények a közéletet jelentősen sértő volta miatt.

d) A Javaslat emellett az államtitoksértés mellett a szolgálati titoksértést is megyei bírósági hatáskörbe utalja, és - figyelemmel arra, hogy a Btk.-nak az 1998. évi LXVII. törvénnyel történő módosítása a törvénybe iktatta a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekményeket - a Javaslat e cselekmények elbírálására is a megyei bíróságot jogosítja fel.

e) A Javaslattal együtt benyújtott, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat hazánk nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően a Btk.-t új bűncselekménnyel, a nemzetközi bíróság előtt elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekménnyel egészíti ki. A Javaslat szerint indokolt, hogy bűncselekmény elbírálása is a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartozzék.

f) A Be. által eredetileg a megyei bíróság első fokú hatáskörébe utalt gazdasági bűncselekmények közül csak a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelezettség megszegését (Btk. 287. §), a bennfentes értékpapír-kereskedelmet (Btk. 299/A. §), a tőkebefektetési csalást (Btk. 299/B. §), a piramisjáték szervezését (Btk. 299/C. §), a pénzmosást (Btk. 303. §), a pénzhamisítást és bélyeghamisítást (Btk. 307. §) utalja a megyei bíróság első fokú hatáskörébe. A Javaslat szerint e bűncselekmények azok, amelyek a sajátos jogi tárgyra figyelemmel a kiemelt hatásköri szabályt indokolják.

g) A Javaslat - a hatályos törvénytől eltérően - nem utalja a megyei bíróság első fokú hatáskörébe a visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel minősített eseteit [Btk. 263. § (2)-(3) bek.], a visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel súlyosabban minősülő eseteit [Btk. 263/A. § (2)-(3) bek.], a fegyvercsempészetet (Btk. 263/B. §), valamint a nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel való visszaélést (264/C. §).

Nem veszi át a Javaslat a Be. 16. §-a eredeti (1) bekezdésének j) pontját, amely a különösen nagy értékre, a jelentős értékre elkövetett, a különösen nagy kárt okozó, a jelentős kárt okozó, a bűnszervezet tagjaként elkövetett, illetőleg bűnszövetségben elkövetett taxatíve felsorolt bűncselekmények elbírálását a megyei bíróság első fokú hatáskörébe utalja. A megyei bíróság első fokú hatáskörének ilyen mérvű kiterjesztése - figyelemmel az egyfokú rendes jogorvoslati rendszer fenntartására is - nem indokolt.

A 8. §-hoz

1. A Be. 17. §-a az első fokú bíróság illetékességéről rendelkezik. Az (1) bekezdés első mondata szerint - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek a területén a bűncselekményt elkövették; a bíróság illetékességi területéről azonban a Be. 17. §-a nem szól. Ezt pótolja a Javaslat, amely a Be. 17. §-ának (1) bekezdését azzal a mondattal egészíti ki, hogy a bíróságok illetékességi területét a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény határozza meg. E rendelkezés felvétele azért indokolt, hogy a jogkereső állampolgárok eligazítást találjanak arra nézve, mely jogszabály határozza meg valamely bíróság illetékességi területét.

2. A Be. 17. §-ában meghatározott részletes illetékességi szabályokat a Javaslat 8. §-ának (2) bekezdése módosítja. Az új (3) bekezdés a vádemelésnek helyét is a bíróság illetékességét meghatározó körülményként határozza meg, a Be. 17. §-a (4) bekezdésétől azonban annyiban eltér, hogy a pótmagánvádlóval kapcsolatos illetékességi szabály csak akkor érvényesül, ha a pótmagánvádló ott emel vádat. Ez következik a pótmagánvád intézményének a sajátosságából.

A Be. 17. §-ának (5) és (6) bekezdésében foglalt különös illetékességi szabályokat a Javaslat módosítja. Az új (5) bekezdés kiegészül a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel, a közveszélyokozással és a közérdekű üzem működésének megzavarásával, ezeknek a bűncselekményeknek az esetében az (5) bekezdés jelenlegi szabályozásával azonos illetékességi szabály indokolt.

3. A Be. 17. §-a (6) bekezdésének jelenlegi szövege a fiatalkorúak helyi bírósági hatáskörbe tartozó ügyében határozza meg a megyei bíróság székhelyén lévő bíróság, a Fővárosi Bíróság területén pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróság különös illetékességét. Ezt az illetékességi szabályt a Javaslat a fiatalkorúak elleni büntetőeljárás külön szabályait megállapító XX. Fejezetébe helyezi át. A (6) bekezdés új szövege a radioaktív anyaggal visszaélés, a nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés, az atomenergia alkalmazásával visszaélés és - a pénzügyi bűncselekmények kivételével - a Btk. XVII. fejezetében foglalt gazdasági bűncselekmények esetén állapítja meg a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság, illetőleg a Fővárosi Bíróság területén a Pesti Központi Kerületi Bíróság különös illetékességét.

4. A hatályos törvény 31. §-ának (3) bekezdése tartalmazza azt az illetékességi szabályt, hogy az elkövetőre illetékes bíróság illetékessége a bűnpártolóra és az orgazdára is kiterjed. Ezt az érdemben helytálló és gyakorlati szempontból is helyes rendelkezést a Javaslat (8) bekezdésként beiktatja a Be. 17. §-ába.

A 9. §-hoz

1. A Be. 20. §-a az illetékes bíróság kijelöléséről rendelkezik. A Javaslat 9. §-a a bíróság kijelölésére vonatkozó szabályokat arra figyelemmel módosítja, hogy az 1999. évi CX. törvény 1. §-a értelmében 2003.-tól nem öt, hanem egy ítélőtábla kezdi meg a működését, az egész országra kiterjedő illetékességgel.

Ennek megfelelően a Be. 20. §-a (2) bekezdésének a Javaslattal módosított b) pontja az ítélőtábla hatáskörébe utalja a megyei bíróság és a helyi bíróság között felmerült hatásköri összeütközés, valamint a megyei bíróságok, vagy a különböző megyei bíróságok területén lévő helyi bíróságok között felmerült illetékességi összeütközés elbírálását.

A c) pont szerint a kijelölésről a Legfelsőbb Bíróság határoz a megyei bíróság katonai tanácsa és a megyei bíróság más tanácsa, illetőleg más megyei bíróság között, a megyei bíróság és az ítélőtábla, az ítélőtábla katonai tanácsa és az ítélőtábla más tanácsa, illetőleg az ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság között merült fel.

2. A Be. 20. §-át a Javaslat (4) bekezdéssel egészíti ki, amely szerint a Legfelsőbb Bíróság, a Legfelsőbb Bíróság elnökének indítványára az illetékes bíróság helyett azonos hatáskörű más bíróságot jelölhet ki, ha ezt a bizonyítás felvételének megkönnyítése vagy más fontos érdek, így különösen a köznyugalom fenntartása, vagy az eljárásban résztvevők védelmének biztosítása nyomatékosan indokolja.

Ez a rendelkezés a hatályos Be. 34. §-a (4) bekezdésének korszerűsített tartalommal történő átvétele, amely egyrészt a kijelölés ezen esetének okait szabatosabban írja körül, másrészt a legfőbb ügyész helyett a Legfelsőbb Bíróság elnökének hatáskörébe utalja az ilyen indítvány előterjesztését.

A 10. §-hoz

1. A Be. 21. §-a a bíró kizárásáról rendelkezik; a Javaslat 10. §-a ezt a következők szerint módosítja, illetve egészíti ki.

A Be. 21. §-a (3) bekezdésének b) és d) pontjából a Javaslat törli a harmadfokú eljárásra való utalást. A Javaslat 3. §-a, amely a Be. 6. §-t új (4) bekezdéssel egészíti ki, a Be. Negyedik Részében szabályozott eljárásokat gyűjtőnéven a továbbiakban rendkívüli jogorvoslati eljárásokként határozza meg, ennek megfelelően a Be. 21. §-a (3) bekezdésének d) pontjában is ezt a fogalmat használja.

2. A Javaslat az állandósult bírói gyakorlatnak megfelelően a törvénybe iktatja azt az értelmező rendelkezést, amely szerint nem kizárási ok, ha a bíró olyan határozat meghozatalában vett részt, amelyet a rendkívüli jogorvoslati indítvány nem érint.

A 11. §-hoz

1. A Javaslat 11. §-a a Be. 22. §-ának helyébe két bekezdést iktat.

Az (1) bekezdés szerint - összefüggésben azzal, hogy az 1999. évi CX. törvény 1. §-a egy ítélőtábla felállításáról rendelkezik - a Legfelsőbb Bíróság elnöke mellett az ítélőtábla elnökére sem vonatkozik a Be. 21. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjában szabályozott kizárási ok.

2. A Legfelsőbb Bíróság 1/2000. BPKJE jogegységi határozata szerint a helyi bíróság nincs kizárva az ügy elintézéséből, ha a hatályos eljárási törvény 35. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti kizárási ok annak a megyei bíróságnak az elnökével vagy elnökhelyettesével szemben merül fel, amelynek területén a helyi bíróság működik. A hatályos eljárási törvény 35. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti kizárási okot a bíróság vonatkozásában a Be. 21. §-a (1) bekezdésének b) pontja veszi át.

A Javaslat szerint a jogegységi határozatban kifejtett indokok a büntetőeljárás tekintetében nem helytállóak. A megyei bíróság elnöke és elnökhelyettese a Bsz. szerint igazgatási vezetője a helyi bíróságoknak, ezért az ügy pártatlan elbírálásához fűződő érdek azt teszi szükségessé, hogy a Be. 21. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjában szabályozott kizárási ok esetén, ha ezek az okok a megyei bíróság elnökével vagy elnökhelyettesével szemben merülnek fel, a megyei bíróság területén lévő helyi bíróságok az ügyben ne járhassanak el.

A Javaslat e rendelkezés megfogalmazásakor nem abból a feltételezésből indul ki, hogy a megyei bíróság területén lévő helyi bíróságok szükségképpen elfogultak abban az ügyben, ahol az igazgatási vezetőjük személyében a Be. 21. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjában felsorolt valamely kizárási ok megállapítható lenne, de figyelemmel kell lenni arra, hogy a független és pártatlan bírósághoz való jogot nem csak szubjektív, hanem objektív körülmények alapján is vizsgálni kell. A Javaslat erre figyelemmel rendelkezik arról, hogy amennyiben a megyei bíróság vezetőivel szemben fennállna kizárási ok, úgy a megyei bíróság területén lévő helyi bíróságok ne járjanak el.

A 12. §-hoz

A Be. 22. §-a a kizárási ok bejelentését bíró kötelességévé teszi, ha az vele szemben merült fel. A Javaslat 12. §-a a Be. 23. §-át új (3) bekezdéssel egészíti ki. Eszerint a (2) bekezdésben felsorolt személy az (1) bekezdés e) pontjában szabályozott kizárási okot - "az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható" - a tárgyalás megkezdése után csak akkor érvényesítheti, ha valószínűsíti, hogy a bejelentés alapjául szolgáló tényről a tárgyalás megkezdése után szerzett tudomást, és ha azt nyomban bejelenti. A Javaslat ezzel a kiegészítéssel a hatályos Be. 41. §-ának (1) bekezdésében meghatározott rendelkezést veszi át, amely a kizárási oknak kellően meg nem alapozott bejelentése visszaszorítását szolgálja.

A 13. §-hoz

1. A Javaslat 24. §-ának (1) bekezdése pontosabban fogalmazza meg azt az esetet, amikor a kizárási okot a bíró maga vagy rá vonatkozóan a tanács elnöke jelenti be.

A Javaslat módosított szövege egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy a bíró a kizárási ok bejelentésétől kezdve nem járhat el. A Javaslat e rendelkezés megfogalmazásakor az Alkotmánybíróság 17/2001. (VI. 1.) AB határozatára volt figyelemmel, amely a hatályos eljárási törvény hasonló rendelkezésének vizsgálata során megállapította, hogy abban az esetben, ha a bíró a kizárási okot maga jelenti be, alkotmányos követelmény, hogy a bíró a bejelentése megtétele után az ügyben ne járhasson el.

2. A Be. 24. §-a (6) bekezdésének módosítása azzal függ össze, hogy a Javaslat elveti a harmadfokú bírósági eljárás bevezetését, ezért a harmadfokú bíróságra utalást a kizárás iránti döntésre jogosult bíróságok felsorolásából mellőzi.

A 14. §-hoz

A Be. 27. §-a szerint a bíró kizárására vonatkozó szabályok irányadók a jegyzőkönyvvezető kizárására is. A Javaslat ezt kiegészíti a bírósági titkárral és a bírósági ügyintézővel, akikre - feladatkörüket tekintve - a jegyzőkönyvvezetővel azonos szabályozás bevezetése indokolt.

A 15. §-hoz

A Be. 28. §-a az ügyész feladatait határozza meg. A Javaslat 15. §-a az ügyész feladatait a Be. eredeti rendelkezéseinek bizonyos átszerkesztésével és kiegészítésével lényegesen bővebben sorolja fel. Garanciális szempontból különösen fontos, hogy a Javaslat meghatározza az ügyésznek azokat a feladatait, amelyeket a nyomozó hatóság által önállóan végzett nyomozás, vagy egyes nyomozási cselekmények esetén az ügyész felügyelete körébe tartoznak. Ezeket a Be. 28. §-ának a Javaslat szerinti (4) bekezdése sorolja fel.

A Javaslat a Be. 28. §-ának eredeti (5) bekezdése helyébe - amelyet a Javaslat a Be. 28. §-ának (2) bekezdésébe iktat - az ügyész nyomozási tevékenységével kapcsolatos rendelkezést tartalmaz. A (6) bekezdés az ügyésznek a büntetés-végrehajtás törvényessége feletti ellenőrzési jogát biztosítja, a büntetőeljárás során elrendelt kényszerintézkedések törvényes végrehajtását illetően. A Javaslat e rendelkezések során figyelembe vette a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény (Ütv.) 2001. évi XXXI. törvénnyel módosított rendelkezéseit.

A Be. 28. §-ának Javaslat szerinti (7) bekezdése az ügyésznek a vádemeléssel, valamint a bíróság előtti vádképviselettel kapcsolatos jogait sorolja fel, mintegy összefoglalva a Be. más rendelkezéseiből kiolvasható, az ügyészt megillető jogokat.

A 16. §-hoz

A Be. 29. §-a meghatározza a kizárólagos ügyészi nyomozási jogkörbe tartozó bűncselekmények körét. A hatályos eljárási törvény nem sorolja fel azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt kizárólag az ügyész végezheti a nyomozást, hanem ezt az Ütv. mellékletére bízza.

A Javaslat 16. §-a az Ütv. 2001. évi XXXI. törvénnyel történt, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról rendelkező, a Javaslattal egyidejűleg benyújtott törvényjavaslat szabályait alapul véve, bővíti az ügyész kizárólagos nyomozási hatáskörébe tartozó bűncselekményeket. Kiemelendő, hogy a Btk. módosításáról rendelkező törvényjavaslattal a Btk.-ba iktatni javasolt vesztegetés feljelentésének elmulasztása - amelyet a Btk. javasolt módosítása szerint csak hivatalos személy követhet el -, továbbá a nemzetközi bíróság előtt elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, valamint a külföldi hivatalos személy ellen elkövetett bűncselekmények, és a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmények a Javaslat szerint a jövőben a kizárólagos ügyészségi nyomozás hatáskörébe tartoznak.

A Javaslat nem érinti a Be. 29. §-ának a) pontját, amely a közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy, valamint a nemzetközi jog alapján mentességet élvező személy elleni nyomozás lefolytatására kizárólag az ügyészt jogosítja fel.

A katonai ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekményeket a Be. - Javaslattal módosítandó - 474. §-a sorolja fel. A Javaslat ezért a Be. 29. §-ának és 474. §-ának a Javaslattal történő kiegészítésével egyidejűleg az Ütv. mellékletét hatályon kívül helyezi. A Javaslat szerint ugyanis magának a Be.-nek kell meghatároznia a nyomozásra feljogosított szervek hatáskörét, és a párhuzamos szabályozás nem indokolt.

A 17. §-hoz

A Be. 30. §-a az ügyészség hatáskörét és illetékességét határozza meg. A Javaslat 17. §-a a Be. 30. §-ának (1) bekezdését pontosítja. A bekezdés jelenlegi szövege az "általában" szóval egészül ki; eszerint az ügyészség hatáskörét és illetékességét általában annak a bíróságnak a hatásköre és illetékessége határozza meg, amely mellett működik. A Javaslat második mondatként beiktatja, hogy az ügyészség szervezetét külön törvény alapján a legfőbb ügyész határozza meg. A Javaslat e kiegészítésekkel érdemi változást nem hoz, csak a jelenlegi gyakorlatra, az ügyészi szervezetre vonatkozó legfőbb ügyészi utasításokra utal.

A 18. §-hoz

A Be. 31. §-a az ügyész kizárására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A Javaslat - hasonlóan a bíróság kizárására vonatkozó szabályok módosításához - az 1999. évi CX. törvény rendelkezésére figyelemmel módosítja akként a Be. 31. §-ának (4) bekezdését, mely szerint a Legfőbb Ügyészség mellett a fellebbviteli főügyészség esetében is kivételt tesz az ügyészség vezetőjével vagy vezető helyettesével szemben felmerült kizárási ok esetén.

A Javaslat 18. §-a - hasonló okok miatt, mint teszi ezt a bíróságok esetében - a Be. 31. §-át (5) bekezdéssel egészíti ki, amely az (1) bekezdés a) és b) pontjában szabályozott kizárási oknak a megyei főügyésszel vagy főügyész-helyettessel felmerülése esetén a megyei főügyészség területén lévő helyi ügyészséget kizárja az ügyben való eljárásból.

A 19. §-hoz

A Be. 32. §-a azt az esetet szabályozza, ha az ügyész a kizárási okot nem maga jelentette be. A Javaslat 19. §-a a Be. 32. §-át új (1)-(3) bekezdéssel egészíti ki, és az eddigi (1)-(2) bekezdés számozását (4)-(5) bekezdésre módosítja. A Be. eredeti szabályai ugyanis nem tartalmaznak rendelkezést arra nézve, hogy mi a teendő akkor, ha az ügyész maga jelenti be a vele szemben fennálló kizárási okot, és nem tartalmaz szabályozást arra sem, hogy a büntetőeljárásban résztvevő mely személyek jogosultak kizárási indítvány előterjesztésére.

Az új rendelkezések - hasonlóan a bíró kizárásánál követett szabályokhoz és ezek indokaihoz - részletesebben szabályozzák a kizárás iránti bejelentés szabályait, kimondják, hogy az ügyész a vele szemben felmerült kizárási okot köteles az ügyészség vezetőjének haladéktalanul bejelenteni; a kizárási ok bejelentésétől kezdve az ügyész az ügyben nem járhat el.

A 20. §-hoz

A Javaslat 20. §-a a Be. 33. §-a helyébe - a Be. 32. §-a módosítására figyelemmel - új rendelkezéseket iktat be.

A Be. 33. §-ának új (1) bekezdése szerint az ügyész a 32. § (4) bekezdésében szabályozott korlátozás nélkül járhat el, ha a bejelentő a kizárás megtagadása után az ügyész kizárása iránt a 31. § (1) bekezdésének ugyanazon pontjára, illetve (2) bekezdésére alapított újabb bejelentést tesz.

A Be. 33. §-ának új (2) bekezdése a kizárási ok alaptalan bejelentését szankcionálja. Ha a terhelt, a védő, a sértett, a magánvádló, a magánfél, vagy a sértett, a magánvádló, illetőleg a magánfél képviselője az ügyben ugyanazon ügyész ellen, ismételten alaptalanul jelent be kizárási okot, a kizárást megtagadó határozatban rendbírsággal sújtható.

A 21. §-hoz

A Be. 34. §-a szerint az ügyész kizárására vonatkozó szabályok irányadók a jegyzőkönyvvezető kizárására is. A Javaslat 21. §-a a Be. 34. §-át azzal egészíti ki, hogy az ügyész kizárására vonatkozó szabályok az ügyészségi titkár kizárására is irányadók. A Javaslat nem rendelkezik az ügyészségi nyomozó és az ügyészségi ügyintéző kizárásáról, mivel a Be. az ügyészségi szervezethez tartozó e hivatalos személyek részére önálló eljárási jogosultságot nem állapít meg, ezért kizárásukról sem a Be.-ben kell rendelkezni. Az ügyészségi titkár esetében azonban más a helyzet, mivel az ügyészségi titkár részére a Be. - e Javaslattal módosított 241. §-ának (2) bekezdése a helyi bíróság előtt bizonyos korlátozásokkal vádképviseleti jogot biztosít.

A 22. §-hoz

1. A Be. 36. §-a a nyomozó hatóságokat határozza meg. Az (1) bekezdés szerint az általános nyomozó hatóság a rendőrség; a (2)-(5) bekezdés meghatározott bűncselekmények nyomozására más hatóságokat, illetőleg személyeket hatalmaz fel. A Javaslat 22. §-a a Be.-nek a speciális nyomozó hatóságok hatáskörét megállapító rendelkezéseit az időközben bekövetkezett jogszabályi változásokra figyelemmel módosítja.

2. A Vám- és Pénzügyőrség nyomozó hatósági hatásköre az 1999. évi CX. törvénnyel, illetve a 2001. évi LIX. törvénnyel módosult, és a Be.-ben eredetileg írt cselekményeknél a jelenleg hatályos eljárási törvény a vámszervezet számára szélesebb körben biztosítja a nyomozó hatósági hatáskört. A Vám- és Pénzügyőrség nyomozó hatósági hatáskörének megállapításánál a Javaslat figyelembe vette a tervbe vett anyagi jogi változásokat is, amelyek egyes bűncselekmények megnevezését, illetve a devizaliberalizációval összefüggésben a devizabűncselekmény (Btk. 309. §) hatályon kívül helyezését jelentik.

3. A Be. 36. §-ának új (3) bekezdése azokat a bűncselekményeket határozza meg, amelyeknek a nyomozását a Határőrség végzi. A tervezett anyagi jogi változások miatt a Határőrség nyomozó hatósági hatáskörébe tartozó bűncselekmények felsorolásának módosítása is szükségessé vált.

4. A Be. elfogadását követően alkotta meg az Országgyűlés az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvényt, amely az állami adóhivatal részére egyes gazdasági és pénzügyi bűncselekmények tekintetében nyomozó hatósági hatáskört adott. A Javaslat nem kívánja megszüntetni az adóhatóság nyomozó hatósági hatáskörére vonatkozó hatályos rendelkezéseket, ezért a Javaslat a jelenlegi szabályokat átvéve, azokat kisebb módosításokkal, és a Btk. tervezett módosítását is figyelembe véve, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal részére továbbra is biztosítja a nyomozó hatósági hatáskört.

A 23. §-hoz

1. A Be. 37. §-a a nyomozó hatóság hatásköréről és illetékességéről rendelkezik, fenntartva azt a jelenlegi helyzetet, hogy az egyes nyomozó hatóságokon belül a különböző szintű szervezetek hatáskörét és illetékességét alacsonyabb szintű jogszabály határozza meg. A Javaslat ezzel összefüggésben módosítja a Be. 604. §-át, és ad a belügyminiszternek, valamint a pénzügyminiszternek, hogy az irányításuk alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályait - ide értve az egyes nyomozó szervek hatáskörét és illetékességét is - az igazságügy-miniszterrel együttesen és a legfőbb ügyésszel egyetértésben rendeletben szabályozza.

2. A bűnügyek összetettségére figyelemmel a gyakorlatban előfordulhat, hogy az általános nyomozó hatóság, valamint a speciális nyomozó hatóságok között hatásköri összeütközés keletkezik, amelynek egyik formája lehet, hogy valamely nyomozó hatóság nyomozási hatáskörébe tartozó bűncselekmény mellett olyan bűncselekmény is megvalósult, amelynek a nyomozására más nyomozó hatóság kizárólagosan jogosult. Erre figyelemmel a Javaslat a Be. eredeti 36. §-ának (3) bekezdésébe foglalt - téves - rendelkezést elhagyja, és ehelyett az életszerűbb, a hatályos törvény 1999. évi CX. törvénnyel történt módosítása során felvett szabályt emeli át a Be. 37. §-ába. eszerint a hatásköri összeütközés esetén, ha az eljárás elkülönítése nem célszerű, az eljáró nyomozó hatóságot az a főügyész jelöli ki, akinek a hatáskörébe tartozik a hatásköri összeütközéssel érintett nyomozó hatóságok tevékenysége feletti felügyelet gyakorlása. Ha ilyen főügyész nincs, akkor az eljáró nyomozó hatóságot a Legfőbb Ügyészség jelöli ki.

3. A Be.37. §-át a Javaslat (3) bekezdéssel egészíti ki, amely egy ügyre vagy ügyek meghatározott csoportjára a nyomozó hatóságok vezetőinek megállapodása alapján az ügyész jóváhagyásával közös nyomozó csoport létrehozására ad lehetőséget.

Ilyen tartalmú rendelkezés sem a hatályos 1973. évi I. törvényben, sem az eredeti Be.-ben nem található, ugyanakkor a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy indokolt a közös nyomozó csoport létrehozásának lehetőségét a törvényben is megengedni. A közös nyomozó csoport létrehozása a nyomozó hatóságok vezetői, valamint az ügyész jóváhagyása alapján történhet meg. A közös nyomozó csoport létrehozásának előnye, hogy ebben az esetben a nyomozó csoportban résztvevő nyomozó hatóságok közvetlenül nyomozhatnak az egyébként más nyomozó hatóság hatáskörébe tartozó bűncselekmények esetében, így a nyomozás során a felesleges formalitások kiküszöbölhetőek.

A 24. §-hoz

A Be.-nek a nyomozó hatóság kizárása iránti indítvány elutasítása esetén irányadó 40. §-át a Javaslat 24. §-a azzal egészíti ki, hogy a nyomozó hatóság kizárására a Be. 32. §-ának (1)-(4) bekezdését és 33. §-át is megfelelően alkalmazni kell. A Be. 32. és 33. §-át a Javaslat 18. és 19. §-a módosítja. Az ott kifejtett indokok alapján szükséges a nyomozó hatóság tagjának kizárására vonatkozó szabályokat is pontosítani.

A Be. 161. §-ának (3) bekezdése szerint - amelyet a Javaslat nem érint - rendbírság kiszabására a bíróság és az ügyész jogosult. E rendelkezéssel összhangban a Javaslat akként rendelkezik, hogy a nyomozó hatóság tagjának kizárása iránt ismételten alaptalanul indítványt bejelentővel szemben rendbírság kiszabására az ügyész jogosult.

A 25. §-hoz

A Be. 42. §-a a büntetőeljárásban - a II-IV. fejezetben felsoroltakon kívül - résztvevőket sorolja fel. A Javaslat 25. §-a e felsorolást azzal módosítja, hogy a Be. 59. §-ában szabályozott segítőket a felsorolásból elhagyja. Ezzel összhangban a Javaslat 308. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezi a Be. 59. §-át.

A segítőkre vonatkozó, a Be.-ben eredetileg szereplő rendelkezések elhagyásának indokai összefüggésben vannak azzal, hogy a Javaslat a büntetőeljárásban résztvevő személyek képviselőire (Be. 56-58. §) vonatkozó rendelkezéseket átalakítja.

A 26. §-hoz

1. A Be. 43. §-a a terheltre vonatkozó alapvető szabályokat rögzíti; a (3) bekezdés a fogva lévő terhelt jogosultságait határozza meg.

A Javaslat 26. §-ának (1) bekezdése a Be. 43. §-a (3) bekezdésének módosításával a fogva lévő külföldi állampolgár terheltnek az állama konzuli képviselőjével a kapcsolat felvételét, a vele ellenőrzés nélküli érintkezését biztosítja. A Javaslat a konzuli védelem érvényesítésének biztosítása érdekében a konzuli tisztviselővel történő kapcsolatfelvételt és érintkezést ekként a védővel való kapcsolatfelvételhez és érintkezési joghoz azonos módon szabályozza a fogva lévő terhelt esetében.

A Be. 43. §-a (3) bekezdésének a módosítás folytán beiktatott új b) pontja a fogva lévő terheltnek hozzátartozójával vagy más személlyel történő érintkezésre szóban, személyesen felügyelet mellett, írásban pedig ellenőrzés mellett érintkezésére ad lehetőséget. Ez azonban a terheltet nem alanyi jogon, hanem a vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a bíróság döntése alapján illeti meg. A Javaslat e rendelkezése a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) 118. §-a (1) bekezdésének d) pontjába és (2) bekezdésébe felvett azon rendelkezést pontosítja, miszerint az előzetesen letartóztatott a hozzátartozóival és - az ügyész, a vádirat benyújtása után a bíróság jóváhagyásával - más személyekkel levelezhet, a levelezési és látogató-fogadási jog azonban - a védővel való érintkezés kivételével - a büntetőeljárás érdekében korlátozható.

2. A Javaslat a Be. 43. §-át új (5) bekezdéssel egészíti ki. A gyakorlati tapasztalatok szerint sokszor az eljárás elhúzódásához vezet, hogy a terhelt nem jelenti be lakcímének megváltozását. A Javaslat ezért általános érvénnyel fogalmazza meg, hogy a Magyar Köztársaság területén élő terhelt köteles lakóhelyének (tartózkodási helyének) címét, illetve ennek változását az eljárást folytató bíróságnál, ügyésznél, illetőleg nyomozó hatóságnál bejelenteni. Szankcióként - ha a törvény más jogkövetkezményt a bejelentés elmaradásához nem fűz - a Javaslat rendbírság kiszabását, valamint az okozott költségekben történő marasztalást fűz e rendelkezéshez.

3. A Be. 43. §-ának Javaslat szerinti (6) bekezdése két hiányosságot pótol, amelyre sem a hatályos eljárási törvény, sem a Be. nem ad megfelelő szabályozást.

A törvény szerint bizonyos esetekben (pl. rendkívüli jogorvoslat vagy kártalanítás kezdeményezésénél) a terhelt hozzátartozójának (örökösének) indítványtételi joga van, azonban a Be. egyetlen rendelkezése sem tartalmaz szabályt arra, hogy ezekben az esetekben a hozzátartozó (örökös) milyen egyéb, e jogot segítő jogokat gyakorolhat (pl. az iratok megismerése, vagy védő meghatalmazása). Ez olyan hiányosság, amelyet a Javaslat pótol, kimondva azt, hogy ilyen esetekben a hozzátartozó (örökös) jogaira a terhelt jogai megfelelően irányadóak. E rendelkezés alapján pl. a már elhunyt terhelt javára történő felülvizsgálati eljárásban a hozzátartozó jogosult védő meghatalmazására, illetőleg az alapügy iratainak megtekintésére.

E kérdéskörrel függ össze a Be. 43. §-ának Javaslat szerinti új (6) bekezdésének második mondata. A gyakorlatban merült fel az a probléma, miszerint az olyan terhelt esetében, aki életében olyan egyház lelkésze volt, amely a lelkész számára házassági tilalmat állapított meg, és ennek folytán az elhunyt terheltnek nincs élő hozzátartozója, illetőleg örököse, ki gyakorolhatja a hozzátartozót (örököst) a Be.-ben megillető jogokat. A Javaslat e helyzetet rendezve mondja ki, hogy ebben az esetben a terhelt volt egyháza szerinti elöljáróját illetik meg a hozzátartozó (örökös) jogai.

A 27. §-hoz

1. A Be. 44. §-a a védőre vonatkozó alapvető szabályokat tartalmazza. A gyakorlatban egyre többször előfordul, hogy a terhelt érdekében több meghatalmazott védő jár el. A Javaslat tiszteletben tartva a védelem jogait, erre a helyzetre állapít meg a jelenleginél részletesebb szabályokat. Így a Javaslat a Be. 44. §-ának új (2) bekezdésében kimondja, hogy ha a meghatalmazásukból más nem következik, a védők bármelyike eljárhat.

A Be. 44. §-ának új (3) bekezdése a terhelt érdekében eljáró több védő esetében a hivatalos iratok kézbesítéséről, a jogorvoslati nyilatkozatról, illetőleg a perbeszéd tartásáról rendelkezik; és bevezeti a "vezető védő" intézményét. A Be.-nek ez a pontosítása a védekezési jogot érdemben nem érinti: maga a terhelt rendelkezett úgy - védekezési jogával élve -, hogy saját érdekében több védő eljárását tartja szükségesnek. A bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság azonban nem kötelezhető arra - és ez nem is lenne szerencsés -, hogy több védő esetén maga döntse el, melyik védőnek kézbesíti a hivatalos iratokat, illetve mely védő percselekményét fogadja el érvényesként. A védekezés joga maradéktalan biztosításának éppen az felel meg, ha a terhelt, illetőleg a meghatalmazott védők döntik el, melyik védő milyen konkrét cselekményeket végezzen a védelem ellátása érdekében. Ezért a Javaslat megdönthető törvényi vélelmet állít fel, és akként rendelkezik, hogy mindaddig, amíg a védők egybehangzóan mást nem jelölnek meg, az elsőként meghatalmazott védőt kell tekinteni annak, aki a különböző eljárási cselekményeken jognyilatkozat tételére jogosult, és e védőnek kell kézbesíteni a hivatalos iratokat is.

2. A Javaslat pontosítja az ügyvédjelölt eljárási jogosultságát is. A jelenlegi rendelkezést kiegészítve, lehetőséget ad arra, hogy az ügyvédjelölt a nyomozási cselekményen, illetőleg a helyi bíróság előtti eljárásban nem csak a védő helyetteseként, hanem a védő mellett is eljárhat. Az ügyvédjelölt szakmai felkészítését éppen az szolgálja megfelelően, ha előbb a védőként eljáró ügyvéd mellett van jelen az eljárási cselekményeken. Az esetleges vitás kérdések tisztázása érdekében azonban ezt a törvényben egyértelműen rendezni kell.

A 28. §-hoz

A Be. 45. §-a arról rendelkezik, hogy a büntető ügyben ki nem járhat el védőként. A Javaslat 28. §-a a védőkénti eljárást kizáró rendelkezéseket egészíti ki azzal az evidenciával, hogy aki az ügyben terheltként vesz részt, védőként nem járhat el. Ez a rendelkezés nyilvánvalóan csak az ügyben terheltként szereplő ügyvédnek a terhelt-társ védőjeként történő eljárását hivatott kizárni; az ügyben terheltként eljárás alá vont ügyvéd védekezési jogát nem érinti. Nem érinti a Javaslat e rendelkezése a nem az adott ügyben terheltként felelősségre vont ügyvéd védőkénti eljárásának jogát más büntetőeljárásban sem, erre nézve az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény kamarai tagságra vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

A 29. §-hoz

A Be. 46. §-a azokat az eseteket szabályozza, amikor az egész büntetőeljárásban kötelező a védő részvétele. E rendelkezés b) pontja szerint a büntetőeljárásban védő részvétele kötelező, ha a terhelt süket, néma, vak, kóros elmeállapotú. A kóros elmeállapot esetében ez a szabályozás nem egyértelmű, mert nem utal a kóros elmeállapotú terhelt beszámítási képességére. A bizonytalan helyzetet fokozta a Legfelsőbb Bíróság 3/1998. BJE számú jogegységi határozata, amely a hatályos eljárási törvény alapján döntötte el, miszerint ha a terhelt kóros elmeállapota a beszámítási képességet nem érinti, a védelem nem kötelező.

A Javaslat kiindulópontja az, hogy a Legfelsőbb Bíróság idézett jogegységi határozata - bár a hatályos törvényeknek megfelel - érdemben korlátozza a védekezéshez való jogot. A hatályos büntetőeljárási törvényhez kapcsolódó, a jogegységi határozatban kifejtett jogi álláspont alapját az képezi, hogy az 1973. évi I. törvény 1979. évi 4. törvényerejű rendelettel történt módosítása a kötelező védelem e biológiai okok miatti esetét az 1978. évi Btk.-val bevezetett "kóros elmeállapot" fogalmával hozta összhangba. Tekintettel arra, hogy a Btk-ban használt fogalomnak nem lehet eltérő értelmezést tulajdonítani az eljárási jogban, a hatályos törvények alapján valóban arra a következtetésre lehet jutni, hogy a védelem csak akkor kötelező, ha a kóros elmeállapot a terhelt beszámítási képességét kizárja.

A Javaslat 29. §-a ezt a törvényértelmezést elveti, és egyértelművé teszi, hogy a védő részvétele minden olyan esetben kötelező, amikor a terhelt - a beszámítási képességére tekintet nélkül - kóros elmeállapotú. A Be. e pontosítása folytán minden olyan esetben, amikor a Btk. 24. §-ában felsorolt valamely, az elmeműködés kóros állapotának esete a terheltnél kimutatható, a védő részvétele az eljárás egészében kötelező, függetlenül attól, hogy a kóros elmeállapot a büntetőjogi beszámítási képességet kizárja, korlátozza vagy adott esetben nem is érinti.

A 30. §-hoz

1. A Be. 47. §-a a védő meghatalmazásának kérdéseit szabályozza; ezeket egészíti ki a Javaslat 30. §-a.

A Javaslat 30. §-ának (1) bekezdése a Be. 47. §-a (1) bekezdésének második mondatát, amely a meghatalmazásra jogosultakat határozza meg, kiegészíti azzal, hogy a külföldi állampolgár terhelt esetén hazájának konzuli tisztviselője is adhat a védelem ellátására ügyvédi meghatalmazást.

2. A Be. 47. §-ának a Javaslat 30. §-ának (2) bekezdésével beiktatott új (2) bekezdése a meghatalmazás csatolásának törvényi szinten eddig nem szabályozott kérdéseit rendezi, a gyakorlatban felmerült igényeknek megfelelően. Eszerint a meghatalmazást annál a bíróságnál, ügyésznél, illetőleg nyomozó hatóságnál kell az iratokhoz csatolni, amely előtt a meghatalmazás időpontjában a büntetőeljárás folyamatban van. A meghatalmazásnak az iratokhoz csatolása azt az eljárási jogkövetkezményt jelenti, hogy a meghatalmazott védő ezt követően gyakorolhatja az eljárási jogait.

A 31. §-hoz

1. A Be. 48. §-a a védő kirendelésére vonatkozó szabályokat tartalmazza. A Javaslat 31. §-a a Be. 48. §-át új (3), (8) és (9) bekezdéssel egészíti ki.

A Be. 48. §-ának új (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a 47. § (1) bekezdésében felsorolt védő meghatalmazására jogosult személyek kérelmére vagy hivatalból védőt rendeljen ki, ha ezt a terhelt érdekében szükségesnek tartja. A Javaslat ezzel a hatályos törvény 49. §-ának (2) bekezdését veszi át.

2. A Be. 48. §-ának az átszámozás folytán (7) bekezdésre módosult rendelkezése helyébe a Javaslat 31. §-ának (2) bekezdése a védő részére a helyettes igénybevételéről tájékoztatási kötelezettséget előíró rendelkezést iktat be. Ez a rendelkezés a védő feladatává teszi, hogy ha a kirendelését követően helyettest vesz igénybe, ennek személyéről haladéktalanul tájékoztassa a terheltet, illetőleg azt a bíróságot, ügyészt vagy nyomozó hatóságot, amely előtt az eljárás folyik. E rendelkezés felvételére is a gyakorlatban felmerült problémák egyértelmű rendezése érdekében van szükség.

3. A Be. 48. §-ának új (8) bekezdése a kirendelt védő személyéről történő értesítést ír elő, ha a terhelt fogva van. Ebben az esetben indokolt, hogy a fogvatartást végrehajtó intézet tudomást szerezzen a kirendelt védő személyéről. Az értesítési kötelezettség a kirendelőt terheli.

A Be. 48. §-ának új (9) bekezdése régi hiányosságot pótol azzal, hogy törvényi szinten rögzíti a kirendelt védő díjazásra való jogosultságát a fogvatartott terhelttel a fogvatartás helyén történő tanácskozásért, továbbá az eljárásával felmerült és igazolt készkiadásának megtérítésére való jogosultságát.

A 32. §-hoz

A Be. 49. §-ának jelenlegi rendelkezése a védő kirendelésének, illetőleg meghatalmazásának hatályáról tartalmaz általános rendelkezést.

A Javaslat 32. §-a a Be. 49. §-át új (2) bekezdéssel egészíti ki, amely azt a kérdést rendezi, ha a kirendelés oka azelőtt szűnik meg, mielőtt az eljárást jogerősen befejezték volna. Ez az eset fordulhat elő akkor, ha például a védő részvétele azért kötelező az eljárásban, mert a terhelt fogvatartásban van, és a fogvatartás az eljárás során megszűnik. A gyakorlatban vitatott, hogy ilyen esetekben a kirendelés hatálya továbbra is fennmarad-e, ezért a Javaslat akként rendelkezik. hogy ebben az esetben a kirendelés akkor is az eljárást folytató bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság határozata folytán veszti hatályát, ha a kirendelés törvényi oka megszűnt. Elképzelhető ugyanis, hogy a kirendelésnek az az oka, amely miatt az eredetileg szükséges volt, megszűnik, de az eljárást folytató bíróság, ügyész vagy nyomozó hatóság a védő részvételét más okok miatt is szükségesnek tartja. Ebben az esetben felesleges lenne új védői kirendelésről intézkedni; ha a kirendelés hatályvesztéséről a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság nem hoz határozatot, a kirendelés hatálya továbbra is fennmarad.

A 33. §-hoz

A Be. 50. §-a a védő kötelezettségeit és jogait fogalmazza meg. A Javaslat 33. §-a a Be. 50. §-ának (2) bekezdését azzal egészíti ki, hogy a védő a védelem érdekében a jogszabályban biztosított feltételek keretei között szerezhet be adatokat. A Javaslat, illetőleg a Be. e rendelkezése nem azt jelenti, hogy bizonyítási eljárás a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság által folytatott eljárási cselekményeken kívül is folytatható: A védő a tanúkkal és a szakértőkkel a Be. szerinti eljárások keretében érintkezhet, e személyekhez kérdéseket a Be. szerinti rendben tehet fel, vallomást, illetőleg szakvéleményt csak a Be. által megállapított eljárási rendben szerezhet, illetőleg szereztethet be.

A 34. §-hoz

A Be. 51. §-ának (3) bekezdése a sértett halála esetén lehetővé teszi, hogy a helyébe az ott felsorolt hozzátartozója vagy a törvényes képviselője lépjen.

A Javaslat 34. §-a a Be. 51. §-ának (3) bekezdését azzal egészíti ki, hogy ebben az esetben a sértett helyébe lépő hozzátartozó a sértett jogait gyakorolhatja, valamint, ha a sértett olyan egyházi személy volt, aki egyházi rend vagy fogadalom okából nem köthetett házasságot, az egyenesági rokon jogai illetik meg a volt egyháza szerinti egyházi elöljáróját. A Javaslat e rendelkezésének indokai megegyeznek a Javaslat 26. §-a (2) bekezdésével a Be. 43. §-a új (6) bekezdése beiktatásának indokaival.

A 35. §-hoz

A Be. 52. §-a a magánvádlóról rendelkezik. A Javaslat 35. §-a a Be. 52. §-ának (3) bekezdését azzal egészíti ki, hogy az egyik fél feljelentésére megindított eljárásban a másik fél akkor terjeszthet elő a magánvádlóval szemben magánindítványt, ha a cselekmények között személyi és szoros tárgyi összefüggés van. A viszonvád emelésének jogát ugyanabban az eljárásban akkor indokolt lehetővé tenni, ha az eredetileg a magánvádló által feljelentett bűncselekménnyel a viszonvádló által feljelentett, a magánvádló által elkövetett bűncselekmény a személyi összefüggés (az ügyben szereplők azonossága) mellett szoros tárgyi összefüggés is megállapítható. A szoros tárgyi összefüggés elsősorban azt jelenti, hogy a két fél által egymás sérelmére elkövetett bűncselekmény egymással összefügg, térben, helyben, időben egybeesik. A Javaslat e rendelkezése a bírói gyakorlatban állandósult elvet emeli a törvénybe.

A 36. §-hoz

A Javaslat 36. §-a a Be.-nek a pótmagánvádlóról rendelkező 53. §-ának (1) bekezdését egészíti ki, illetőleg a rendelkezések sorrendiségét szabályozza újra. A Javaslat abból indul ki, hogy a pótmagánvádlóként történő fellépés bevezetésének indoka a sértett igényérvényesítési jogának szélesítése akkor, ha a hatóság döntése alapján a sértett el lenne zárva attól, hogy a sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt a bíróság eljárást folytasson le. A Javaslat ebből az elvből kiindulva lehetőséget biztosít a sértett részére a pótmagánvádlóként történő fellépésre akkor is, ha az ügyész a vádemelést részben mellőzte.

A Javaslat a Be.-ben eredetileg az ügyész számára biztosított lehetőséget, miszerint a vádemelést a bűncselekmény elenyésző súlya miatt mellőzheti, nem vezeti be, hanem helyette a hatályos törvény szerinti ügyészi megrovás intézményét tartja fenn. Ebben az esetben az esetben a Be. szerint a nyomozást a 190. § (1) bekezdésének d) pontja alapján meg kell szüntetni. A nyomozás megszüntetése ellen a sértettnek a Be. panaszjogot biztosít, amely, ha nem vezetett eredményre, a Be. 199. §-a alapján a sértett pótmagánvád emelésére jogosult.

A Javaslat e rendelkezései folytán a sértett pótmagánvádlóként történő fellépésének lehetősége szélesedik, és a nyomozás megszüntetése szinte minden esetében jogosult lesz a pótmagánvádlóként történő eljárásra.

A 37. §-hoz

A Be.-nek a magánfélről rendelkező 54. §-át a Javaslat 37. §-a három vonatkozásban módosítja.

1. A Be. 54. §-ának új (4) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy az ügyész a polgári jogi igényt a Pp.-ben meghatározott feltételek esetén érvényesítheti. E rendelkezés célja az ügyész polgári jogi igény érvényesítésére vonatkozó jogosultságát a Pp.-vel összhangba hozni, mert ez az 1/1994 (I. 7.) AB határozat után elmaradt. E határozat, illetve ezt követően a Pp. módosítása az ügyész korlátlan perindítási jogát megszüntette, és csak a törvényben meghatározott esetekre tartotta fenn. A büntetőeljárásban a sértett, illetve a magánfél jogai megfelelően rendezettek, ezért indokolatlan, de a hivatkozott alkotmánybírósági határozattal ellentétes is lenne, ha az ügyész polgári jogi igényt korlátozás nélkül terjeszthessen elő.

2. A Be. 54. §-ába beiktatott új (5) bekezdés az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt (APEH) jogosítja fel az adóhatóság hatáskörébe tartozó adóval vagy költségvetési támogatással kapcsolatban elkövetett bűncselekménnyel okozott kár megtérítése iránt polgári jogi igény előterjesztésére. Az APEH polgári jogi igény előterjesztésére való jogosultságát a 2001. évi L. törvény 33. §-a teremtette meg. Az a jogalkotási technika azonban, amely a büntetőeljárási jog szabályozási tárgykörét érintő rendelkezéseket nem a Be. rendelkezései között helyezte el, nem szerencsés. Ezért a Javaslat az APEH polgári jogi igény előterjesztési jogosultságára vonatkozó rendelkezést a Be.-be iktatja be.

3. A Javaslat 37. §-ának (3) bekezdése a Be. 54. §-át (8) bekezdéssel egészíti ki, amely kimondja, hogy a polgári jogi igény egyéb törvényes útra utasítása ellen nincs helye fellebbezésnek. Ez összhangban van a Be. 324. §-a (1) bekezdésének f) pontjával, amely a magánfél fellebbezési jogát, a polgári jogi igényt érdemben elbíráló ítéleti rendelkezés ellen teszi lehetővé. A polgári jogi igény egyéb törvényes útra utasítása a kérdésben nem véglegesen dönt, csupán azt jelenti, hogy a büntetőeljárásban a polgári jogi igény kérdésével a bíróság nem kíván foglalkozni. E döntés folytán a polgári jogi igény érvényesítésére a polgári eljárásban van mód. A Javaslat e rendelkezése ezért nem olyan kérdés, amely az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése értelmében a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát igényli.

A Javaslat a Be. 54. §-ának új (8) bekezdésében rendelkezik arról is, hogy a bíróság - amennyiben a polgári jogi igényt érdemben elbírálja - a határozatának e rendelkezését nem nyilváníthatja előzetesen végrehajthatónak, valamint kizárja azt is, hogy a másodfokú büntetőbírósági eljárásban a keresetet ki lehessen terjeszteni. A Javaslat e rendelkezéseinek megfogalmazásakor a büntetőeljárás sajátosságaira kellett figyelemmel lenni: a polgári jogi igény jogalapja a terhelt által elkövetett bűncselekmény. Ehhez képest az előzetes végrehajthatóság kizárása azzal függ össze, hogy a büntetőeljárásban e jogalapot mint büntetőjogi főkérdést a másodfokú bírósági eljárásban hivatalból vizsgálni kell. A büntetőeljárás jellegével lenne ellentétes, ha a büntetőjogi felelősséghez kapcsolódó polgári jogi jogkövetkezményeket úgy lehetne előzetesen végrehajthatónak nyilvánítani, hogy a büntetőjogi főkérdésben adott esetben fellebbezést jelentettek be. A polgári jogi igény (kereset) kiterjesztésének kizárása is a büntetőeljárás céljával van összhangban: semmi sem zárja el a jogosultat attól, hogy a büntetőeljárás során megítélt összeget meghaladó polgári jogi követelését polgári peres úton érvényesítse.

A 38. §-hoz

A Be. 55. §-a az egyéb érdekeltekről rendelkezik. A Javaslat e §-t (2) és (3) bekezdéssel egészíti ki, amellyel - kiegészítéssel - átveszi a hatályos eljárási törvény 57. §-ának az 1998. évi LXXXVIII. törvény 5. §-ával beiktatott (2) és (3) bekezdését.

A Btk. szabályai szerint - figyelemmel az e Javaslattal egyidejűleg benyújtott, a Btk. módosítását célzó törvényjavaslat rendelkezéseire is - elkobzásnak, illetőleg vagyonelkobzásnak helye van akkor is, ha az elkobzással, illetve a vagyonelkobzással érintett dolog nem az elkövető tulajdona. Az anyagi jog e rendelkezése nem vitásan sérti a nem elkövető tulajdonos érdekeit. A Be. erre az érdekre figyelemmel rendelkezik akként, hogy e személy mint egyéb érdekelt jogaira a sértettet megillető eljárási szabályokat kell alkalmazni.

A (3) bekezdés rendelkezik arról, hogy az ilyen egyéb érdekelt, amennyiben az elkobzást, illetőleg a vagyonelkobzást sérelmesnek tartja, a büntetőbíróság határozatának e rendelkezésével kapcsolatos igényét egyéb törvényes úton érvényesítheti [Be. 324. § (1) bekezdésének g) pontja, valamint a Be. Javaslattal módosított 379. §-a].

A 39. §-hoz

A Be. 56. §-a a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél és az egyéb érdekelt képviselőjéről rendelkezik.

A Javaslat 39. §-a lazítja a Be. által eredetileg bevezetni kívánt ügyvédkényszert; és a hatályos szabályozást fenntartva lehetővé teszi, hogy a sértett, a magánvádló és az egyéb érdekelt képviselőjeként meghatalmazás alapján a nagykorú hozzátartozó is eljárhasson. A Javaslat - a polgári joggal összhangban - rendelkezik a cselekvőképtelen vagy a korlátozottan cselekvőképes sértett, magánvádló és egyéb érdekelt törvényes képviseletéről, valamint arról az esetről, ha a felsoroltak pozíciójában állami szerv vagy gazdálkodó szerv szerepel. Ez utóbbi esetben a polgári jog szabályaival összhangban, a büntetőeljárásban is eljárhat képviselőként az, aki egyébként az állami szervet, illetőleg a gazdálkodó szervezet képviselni jogosult.

A pótmagánvádló ügyvédi képviseletének kötelező volta fennmarad; a Javaslat azonban kivételt tesz arra az esetre, ha a természetes személy pótmagánvádló jogi szakvizsgával rendelkezik.

A Be. 56. §-ának új (6) bekezdése a hatályos joggal egyezően egyértelműen kimondja, hogy nem lehet képviselő az, aki közügyektől eltiltás hatálya alatt áll, ehhez azonban hozzáteszi, hogy a képviseleti jogosultság meglétét igazolandó, a képviselő köteles a meghatalmazáshoz hatósági erkölcsi bizonyítvány csatolására. Ez a rendelkezés értelemszerűen a nem ügyvéd képviselőre vonatkozik, a közügyektől eltiltott ügyvédre az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény rendelkezései az irányadóak.

A 40. §-hoz

A Javaslat a Be. 57. §-a helyébe új rendelkezéseket léptet, amelyek a képviselő meghatalmazásának szabályait határozzák meg, így részletezi azt, hogy ügyvédnek, illetőleg nagykorú hozzátartozónak ki, milyen módon adhat meghatalmazást. Szabályozza a meghatalmazás írásba foglalását, és rendelkezik a meghatalmazás csatolásának elmulasztása esetén ennek pótlásáról.

A Be. 57. §-ának új (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy a jogai érvényesítésére képtelen magánvádló, magánfél és egyéb érdekelt képviseletére a bíróság pártfogó ügyvédet rendeljen ki, ha pedig a Polgári perrendtartás szerint az ügyész jogosult a perindításra, erre a bíróság az ügyész figyelmét felhívhatja.

A 41. §-hoz

A Be. 58. §-a rendelkezik arról, hogy ha a bűncselekmények több sértettje van, a sértettek kijelölhetik maguk közül, hogy ki gyakorolja a sértetti jogokat. A Javaslat 41. §-a a Be. 58. §-ának (3) bekezdése helyébe új rendelkezést iktat be, amely szerint, ha az eljárásban a sértett képviselőjeként, ha pedig a bűncselekménynek több sértettje van, vagy egyének pontosan meg nem határozható, nagyobb létszámú csoportja tekintendő sértettnek, a sértettek képviselőjeként olyan közhasznú szervezet is eljárhat, amelyet sértettek, vagy a sértettek egyes csoportjainak érdekképviseletére hozták létre.

Ezzel a rendelkezéssel összefüggésben a Be. eredeti 59. §-a, amely a segítőkről tartalmazott rendelkezést, feleslegessé vált, ezért e törvényhelyet a Javaslat 308. §-ának (2) bekezdése nem lépteti hatályba.

A 42. §-hoz

A Be. 67. §-a az idézésről és az értesítésről rendelkezik.

1. A Javaslat 42. §-ának (1) bekezdése a Be. 67. §-ának (1) bekezdését azzal egészíti ki, hogy akit megidéztek, köteles az őt megidéző bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság előtt megjelenni. Ez a rendelkezés a Be.-ben jelenleg csak a tanú kötelezettségeit szabályozó 79. §-ban található meg, ugyanakkor a Javaslat szerint - mivel idézni nem csak a tanút kell - e rendelkezést az idézés általános szabályai közé kell felvenni.

2. A Be. 67. §-ának jelenlegi (5) bekezdése szerint a megidézett, illetőleg az értesített felhívható arra, hogy az ügyre vonatkozó iratait hozza magával. A Javaslat 42. §-ának (5) bekezdése ezt a rendelkezést azzal egészíti ki, hogy a megidézett felhívható az ügyre vonatkozó iratain kívül a bizonyításnál felhasználható feljegyzéseinek vagy egyéb tárgyainak magával hozatalára is. A Javaslat e rendelkezést is a tanúra vonatkozó szabályok közül helyezi át az idézés általános szabályai közé.

A 43. §-hoz

1. A Be. 69. §-a az idézéssel szembeni mulasztás következményeit határozza meg. A Javaslat 43. §-ának (1) bekezdése a Be. 69. §-ának (1) bekezdése bevezető szövegét akként pontosítja, amely szerint az idézéssel szembeni mulasztás jogkövetkezménye (terhelt elővezetése, stb.) akkor alkalmazható, ha az idézés ellenére meg nem jelenő személy a megjelenés akadályát - ha az a határnap előtt jut tudomására - előzetesen, haladéktalanul, ha pedig ez már nem lehetséges, az akadály megszűnése után nyomban, és alapos okkal nem igazolja.

2. A Javaslat 43. §-ának (2) bekezdése a Be. 69. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe iktat be új szabályozást. A (2) bekezdés azzal egészül ki, hogy a terhelt, a védő, a tanú vagy a szakértő esetében elővezetés rendelhető el, illetőleg rendbírság alkalmazható, ha olyan állapotban jelenik meg, hogy az eljárási kötelezettségeit nem képes teljesíteni. A terhelt elővezetésének feltételét pedig a Javaslat akként pontosítja, hogy az elővezetés a következő kihallgatására, illetőleg az eljárási kötelezettségének teljesítése érdekében rendelhető el. További új rendelkezés, hogy az okozott költség megtérítésére a tanún és a terhelten kívül a szakértő és a védő is kötelezhető, mégpedig akkor is, ha az eljárási cselekményről engedély nélkül eltávozik.

A 44. §-hoz

A Be. 70. §-a a hivatalos iratok kézbesítésének módjait határozza meg. A Javaslat 44. §-a pontosítja a kézbesítés szabályait.

1. A Be. 70. §-ának új (4) bekezdése rendelkezik arról, hogy az irat mikor tekinthető szabályszerűen kézbesítettnek. Az új rendelkezés szerint az iratot szabályszerűen kézbesítettnek kell tekinteni akkor is, ha az átvételt megtagadják, vagy átveszik ugyan, de a kézbesítési bizonyítványt nem írják alá.

2. A Javaslat az adatvédelmi jog követelményeinek megfelelően alakítja át a hirdetményi kézbesítés szabályait. A jogintézményt fenntartja, és rendelkezik arról, hogy milyen esetben van helye a kézbesítés e módjának, azonban a hirdetményi kézbesítés a jövőben - a jelenlegi gyakorlattól eltérően - nem magának a hivatalos iratnak a kifüggesztését jelenti, hanem csak azt tartalmazza, hogy a hirdetményi úton kézbesítendő iratot melyik bíróságnál, ügyészségnél, nyomozó hatóságnál lehet átvenni. E rendelkezés azt hivatott megakadályozni, hogy a hirdetményi úton kézbesítendő irat tartalmáról az arra nem jogosultak tudomást szerezzenek. A Be. 70. §-ának új (6) bekezdése a hirdetményi kézbesítés részletes szabályait határozza meg.

3. Az új (7) bekezdés a Be. rendelkezései közé iktatja a jelenleg is meglévő kézbesítési vélelmet: a kézbesítési bizonyítvánnyal (tértivevénnyel) feladott hivatalos irat második kézbesítésétől számított ötödik munkanapon kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha a címzett az iratot nem vette át. A kézbesítési vélelem jogkövetkezménye, hogy az irat szabályszerűen kézbesítettnek tekintendő.

4. A (8) bekezdés a katonának [Btk. 122. § (1) bek.] kézbesítendő iratra vonatkozó sajátos szabályokat továbbra is fenntartja. A Be. 68. §-ának (1) bekezdése a katona idézésére vonatkozó eltérő szabályokat tartalmazza, azonban az idézés szabályai mellett a kézbesítésre vonatkozó rendelkezések is kiegészítendők azzal, hogy a szolgálati viszonyban lévő katonának a hivatalos iratokat (tehát nem csak az idézést és az értesítést) az elöljárója útján kell kézbesíteni.

Itt jegyzendő meg, hogy a Be. nem véletlenül tér el a hatályos törvény szerinti "fegyveres erők, fegyveres testületek, vagy rendészeti szervek tagja" fogalomhasználattól. A Be. kiindulópontja az, hogy - a jelenlegi fogalomhasználatban - rendvédelmi szervek tagjaira csak abban az esetben indokolt a katonára vonatkozó eltérő szabályok alkalmazása, ha a rendvédelmi szerv tagja a büntető anyagi jog értelmében katona [Btk. 122. § (1) bek.]. A vám- és pénzügyőrség, a tűzoltóság és a polgári védelmi szolgálat hivatásos állományú tagjai büntetőjogi értelemben nem katonák, a szervek tagjait az általános szabályok szerint kell idézni, értesíteni, valamint részükre a hivatalos iratokat kézbesíteni.

5. Az új (9) bekezdés szerint, ha a címzett (akár terhelt, akár tanú) fogva van, a neki kézbesítendő iratot a fogvatartást végrehajtó intézet parancsnoka útján kell kézbesíteni, mégpedig úgy, hogy amennyiben az irat idézést vagy értesítést tartalmaz, ahhoz mellékelni kell a fogvatartást végrehajtó intézet parancsnokának címzett, a személy előállítására vonatkozó megkeresést is. E szabály egyébként a jelenleg követett gyakorlatot iktatja be a törvénybe, azért, hogy a fogvatartást végrehajtó intézet parancsnoka az előállításokat, és az állomány szolgálati vezénylését az ismert feladatokra figyelemmel tudja tervezni.

A Javaslat következetesen használja a fogvatartást végrehajtó intézet megjelölést, mivel a hatályos szabályok, illetőleg a Javaslat rendelkezései szerint fogvatartást végre lehet hajtani a büntetés-végrehajtási intézetben, a rendőrségi és a helyőrségi fogdában is. A fogvatartást végrehajtó intézet a fiatalkorúak esetében a javítóintézet is lehet, a Javaslat azonban ezt a speciális fogvatartó intézetet nem jeleníti meg a törvény szövegében, mivel a javítóintézetnek nincsenek olyan jogosultságai, amelyek alapján a fogvatartott fiatalkorút elő tudná állítani: a fogvatartásnak ebben az esetében a követendő eljárást alacsonyabb szintű jogszabálynak is elegendő tartalmaznia.

A 45. §-hoz

1. A Javaslat a Be.-t "Másolat készítése az eljárás során keletkezett iratról" alcímmel és 70/A. §-sal egészíti ki.

A Be. ilyen szabályozást nem tartalmaz, az 1998. évi LXXX. törvény 22. §-a azonban 119/B. §-ként a hatályos eljárási törvénybe iktatott be ilyen tartalmú rendelkezéseket, az Alkotmánybíróság 6/1998. (III. 10.) AB határozatára figyelemmel. A Javaslat 70/A. §-a ezeket a szabályokat hasznosítja, és némileg módosított tartalommal veszi át a Be.-be.

2. A Be. új 70/A. §-ának (1) bekezdése abból indul ki, hogy az eljárás során keletkezett iratról az a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság, amely előtt az eljárás folyamatban van, az eljárásban részvevő személyek kérelmére a kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül másolatot ad ki.

A Javaslat szerint azonban indokolt az eljárási szakaszok szerint differenciálni a másolatokhoz hozzájutás szabályozása során. A Javaslat követi azt elvet, hogy minden érdekelt abban a körben jogosult az iratokból másolatra, hogy az igazodjék az egyes eljárási cselekményeken való jelenléti joghoz. Ebből kiindulva a Javaslat külön szabályozza a nyomozás, és külön a bírósági eljárás során a másolatok adásának kérdését.

3. A nyomozás során a főszabály az, hogy az érdekeltek azokról az iratokról kaphatnak másolatot, amelyek keletkezésénél a törvény a jelenlétüket megengedi.

Ezért a gyanúsított, a védő a fiatalkorú törvényes képviselője, a sértett és képviselője azokról az iratokról kaphat másolatot, amelyek keletkezésénél a Be. a jelenlétüket lehetővé teszi, ide értve azt az esetet is, amikor a felsoroltakat a nyomozás során nem kell idézni, csak értesíteni. Ez alól kivétel a szakvélemény, amelyet a felsoroltak a nyomozás során is - annak elkészülte után - megismerhetnek, és abból másolatot kaphatnak. A hatályos szabályokat átvéve rendelkezik a Javaslat arról is, hogy a terhelt, illetőleg a védő akkor is jogosult az iratról másolatra, ha az irat keletkezésekor még a gyanúsítás nem történt meg, illetőleg a védő az irat keletkezését követően kapcsolódott be az eljárásba.

A Javaslat külön rendelkezik arról, hogy a sértett a nyomozás során keletkezett iratról általában a tanúkénti kihallgatását követően kaphat másolatot; a feljelentőnek pedig csak a feljelentésről adható másolat, kivéve, ha a feljelentő az eljárásban a későbbiekben más pozícióban is részt vesz.

A nyomozás befejezését követően a korlátozások fenntartása nem indokolt, mivel mind a gyanúsított és védője (a fiatalkorú törvényes képviselője), mind pedig a sértett és képviselője nyomozás befejezését követő irat-megismerési jogosultsága - a Be.-ben meghatározott kivételektől eltekintve - korlátlanul kiterjed a vádemelés alapjául szolgáló minden iratra.

4. A bírósági eljárás során az abban résztvevő személyek részére - főszabály szerint - az iratokból történő másolat kiadása nem korlátozható. A bírósági eljárásban a résztvevő személyek jogai kiteljesednek, így nincs értelme azon korlátozó jellegű rendelkezéseknek, amelyek a hatályos jogszabály szerint érvényesülnek. A rendelkezés nem keletkeztet adatvédelmi problémát sem, mivel a törvény rendelkezik arról, hogy az iratokból a másolat kiadása nem korlátozható, így az adatok megismerése és kezelése törvényi szinten engedélyezett. Az adatok megismerésének célhoz kötöttsége pedig egyértelmű: a büntetőeljárásban résztvevő személyek jogai gyakorlásának biztosítása.

Az egyéb érdekelt tekintetében azonban továbbra is indokolt fenntartani a jelenlegi szabályozást, amely szerint csak az őt érintő körben jogosult a másolatok kiadására, ez áll összhangban az egyéb érdekelt büntetőeljárási jogaival.

A Javaslat új rendelkezése, hogy a tanú számára biztosítja azt a jogot, hogy a vallomásáról készült jegyzőkönyvről, illetőleg jegyzőkönyv-részről másolatot kaphasson. A büntetőeljárások bonyolultabbá válásával, a tanúvédelmi szempontok megjelenésével ez a rendelkezés a tanú védelmét, - akár büntetőeljárási, akár más jogi érdekeinek - elősegítését is célozza.

5. A Javaslat szerint a másolat kiadása ellen nincs helye jogorvoslatnak. e rendelkezés elsősorban azt kívánja meggátolni, hogy valamely olyan személy, akire nézve a másolat adatokat tartalmaz, megakadályozhassa, hogy az eljárásban résztvevő többi személy megismerjen valamely, a jogai érvényesítése szempontjából alapvető jelentőségű adatot. Éppen ezért a Javaslat e rendelkezést nem tekinti olyan jogorvoslati jogot kizáró rendelkezésnek, amelynek elfogadásához minősített országgyűlési többség volna szükséges. A Javaslat a másolat kiadásának megtagadása ellen ezzel szemben külön jogorvoslatot biztosít, mivel a másolat birtoklásának hiánya az eljárásban résztvevő személy joginak érvényesítését csorbíthatja.

A Javaslat ügyviteli jellegű rendelkezést is tartalmaz arra nézve, hogy a másolat kiadásáról az ügy iratai között feljegyzést kell készíteni, amely ellenőrizhetővé teszi, hogy mely jogosult részére milyen iratok másolatának átadása történt meg.

A 46. §-hoz

1. Bár a Be. tartalmaz rendelkezéseket az államtitok és a szolgálati titok megismeréséről, a Javaslat 46. §-a - az Alkotmánybíróság már idézett 6/1998. (III. 10.) AB határozatára figyelemmel - a Be.-t "Az államtitok és a szolgálati titok megismerése" alcímmel és 70/B. §-sal egészíti ki, amely a kérdést komplex módon, egy helyen szabályozza.

A szabályozás kiinduló rendelkezése a Be 70/B. §-ának (1) bekezdése, amely szerint a büntetőeljárás során a terhelt, a védő, a törvényes képviselő, a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, magánfél, az egyéb érdekelt, valamint ezek képviselője jogosult megismerni azt az államtitkot, illetőleg szolgálati titkot, amit olyan irat tartalmaz, amelyet e törvény szerint megtekinthet. E rendelkezés biztosítja azt, hogy a büntetőeljárásban résztvevő személyek az államtitkot, illetőleg szolgálati titkot tartalmazó iratot akkor is megismerhessék, ha erre egyébként az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény (Ttv.) rendelkezései szerint nem lennének jogosultak.

A Javaslat ennek érdekében akként rendelkezik, hogy a Ttv.-ben meghatározott minősítő, illetve titokbirtokos biztosítja, hogy az eljárásban résztvevő személyek az eljárás során általuk megismerhető államtitkot, illetőleg szolgálati titkot akkor is megismerhessék, ha a megismerés külön jogszabályban meghatározott feltételei nem állnak fenn.

2. Az államtitok, illetőleg a szolgálati titok védelme azonban szükségessé tesz néhány, az általános szabályoktól eltérő rendelkezést az ilyen adatokat tartalmazó iratok kézbesítésére, birtoklására, illetőleg másolatára. Ezt az Alkotmánybíróság hivatkozott határozata is elismeri, és a két érdek találkozására tekintettel lehetővé tesz bizonyos korlátozásokat a titokvédelem rendszerének érvényesülése érdekében.

A Javaslat az ilyen adatokat tartalmazó iratok kézbesítését csak a bíróságnál, ügyészségnél, illetőleg a nyomozó hatóságnál teszi lehetővé. Ez önmagában nem jelent semmilyen jogkorlátozást, egyszerű - bár a titokvédelmi előírások érvényesítése szempontjából fontos - rendelkezés.

A Javaslat abból indul ki, hogy abban az esetben, ha a titok megismerésére a fenti rendelkezések értelmében jogosult személyeknél a titokvédelmi követelmények (a Ttv. és a végrehajtására kiadott kormányrendelet szabályai) biztosítottak, nincs ok és alkotmányos indok arra, hogy a titkot tartalmazó irat birtoklását a Be. korlátozza. Annak igazolására azonban, hogy a címzettnél a titokvédelmi előírások valóban biztosítottak-e, a Javaslat a Ttv. rendelkezéseivel összhangban a kézbesítő bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság kötelezettségévé teszi, hogy a címzett ilyen tartalmú nyilatkozata megfelel-e a valóságnak. A bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság ennek ellenőrzésére a saját titokvédelmi szakemberét is alkalmazhatja, de a Ttv. szerinti titokvédelmi felügyelőt is megkeresheti.

3. Ha a címzettnél a titokvédelmi rendelkezések megtartása nem biztosított, a kézbesítendő irat birtoklására bizonyos korlátozásokat kell bevezetni. A Javaslat ezért akként rendelkezik, hogy ebben az esetben a címzettnek titkot nem tartalmazó kivonatot kell kézbesíteni, de előtte a minősítőt meg kell keresni, hogy nyilatkozzék arról, miszerint a kivonat nem tartalmaz minősített adatot. Ebben az esetben azonban a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a címzett számára a titkot tartalmazó iratról másolatot kell készíteni, és biztosítani kell, hogy e másolatot a jogosult az eljárást folytató bíróság, ügyészség, illetőleg nyomozó hatóság erre rendelt helyiségében korlátozás nélkül megismerhesse és tanulmányozhassa, valamint azt is, hogy az ügyben tartott bírósági tárgyalás idejére a másolat a jogosult rendelkezésére álljon. Egy korlátja azonban van az ilyen másolat birtoklásának: a jogosult ezt a másolatot nem viheti ki az eljárást folytató bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság titkos ügykezelésre rendelt helyiségéből, kivéve a bírósági tárgyalás esetét, amikor is az előbbiek szerint biztosítani kell a másolat birtoklását a jogosult számára.

A 47. §-hoz

1. A Be. 71. §-a a megkeresésekről rendelkezik. A megkeresettek körére és a megkeresés teljesítésének alapvető szabályaira a Be. 71. §-ának (1) bekezdése vonatkozik. Ennek tartalmát módosítja a Javaslat 47. §-a.

A Be. 71. §-ának módosított (1) bekezdése a megkeresés tárgyát adatok közlésében, átadásában, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátásában, a megkeresés teljesítésére megállapított határidőt pedig legalább nyolc napban, legfeljebb harminc napban határozza meg. A Javaslat rendelkezik arról, hogy az adatszolgáltatás ingyenes. E rendelkezés beiktatása a gyakorlatban felmerült egyes problémák kiküszöbölése érdekében azért szükséges, hogy a különböző ágazati törvényekkel, amelyek esetileg rendelkeznek az adatszolgáltatás díjáról, a Be. egyértelműen állást foglaljon abban, hogy a büntetőeljárást folytató állami szervek nem kötelezhetőek díj fizetésére akkor, amikor az állam büntető igényét érvényesítik.

A Javaslat rendelkezik arról is, hogy a rejtjelezett vagy más módon megismerhetetlenné tett (kódolt) adatot a megkeresett köteles úgy rendelkezésre bocsátani, hogy az adat a megkereső számára megismerhetővé váljék. A megkeresés egyébként nem érné el a célját.

2. A Be. 71. §-ába beiktatott új (6) bekezdés szankciót állapít meg, ha a megkeresett szerv a megkeresést a megállapított határidőn belül nem teljesíti, vagy a teljesítést jogosulatlanul megtagadja. Ennek a szankciója rendbírság, a rendbírság kiszabása mellett pedig a Be.-ben meghatározott kényszerintézkedés (pl. házkutatás) is elrendelhető.

Ha azonban a megkeresett szervre vonatkozó törvény a megkeresés teljesítését kizárja, a Javaslat akként rendelkezik, hogy a megkeresettnél lévő adat megszerzése érdekében a megkeresettet érintően további eljárási cselekmény nem végezhető. Ez a rendelkezés nem zárja ki azt, hogy ha a megkeresett birtokában lévő adat máshonnét is megszerezhető, ennek megszerzése érdekében további eljárási cselekményt lehessen végezni.

A Be. 71. §-ának új (8) bekezdése a megkeresés sajátos esetéről rendelkezik, átvéve a hatályos eljárási törvényt módosító, a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló, 2002. január 1. napjától hatályos 2001. évi XXXIX. törvény rendelkezését. A szabály az ügyészt és a bíróságot annak indítványozására hatalmazza fel az idegenrendészeti hatóságnál, hogy engedélyezze annak a külföldinek és reá tekintettel hozzátartozójának a beutazását, illetőleg belföldi tartózkodását, akinek a vallomása olyan bizonyítékot tartalmazhat, amely előreláthatólag másként nem pótolható. E rendelkezés a bizonyítás érdekében egy sajátos érdek-összeütközést hivatott szabályozni: a büntetőeljárási érdekek idegenrendészeti érdekekkel való ütközése törvényi szabályozást igényel. A rendelkezés azonban egy sajátos tanúvédelmi rendelkezés is, mivel ennek alapján lehetőség nyílik olyan külföldi személy belföldi tartózkodásának a kezdeményezésére, akit az idegenrendészeti törvény szerint az ország területéről el kellene távolítani, de e rendelkezés folytán a büntető ügyben az együttműködésre figyelemmel lehet eltekinteni az idegenrendészeti szabályok következetes alkalmazásától. A szabály alkalmazása azonban kellő körültekintést igényel: nem játszhatók ki hosszabb távon, és konkrétan meg nem határozott érdekek miatt az idegenrendészeti jogszabályok, mert ez nem csupán a Magyar Köztársaság érdekeit, hanem - az Európai Unióhoz való csatlakozásunk időpontjától - az Unió érdekeit is sértené.

A 48. §-hoz

1. A Be. 73. §-ának jelenlegi alcíme "Intézkedések az ismeretlen helyen tartózkodó terhelttel szemben". A Javaslat 48. §-a - figyelemmel a személy és tárgykörözésről szóló, 2001. november 1. napjától hatályos 2001. évi XVIII. törvénnyel módosított hatályos eljárási törvény rendelkezéseire - a Be. 73. §-ába "Intézkedés ismeretlen személy, ismeretlen helyen tartózkodó személy, valamint ismeretlen tárgy felkutatására" alcímet és új rendelkezéseket iktat be.

2. A Javaslat átveszi a hatályos törvénynek azt az általános rendelkezését, amely az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt esetén a követendő eljárásról rendelkezik, a megteendő intézkedéseket a hivatkozott körözési törvénnyel összhangban állapítja meg akkor, amikor a tartózkodási hely felkutatása iránti intézkedést teszi lehetővé.

A tartózkodási hely felkutatása iránt teendő intézkedések: a lakóhely (tartózkodási hely) megállapítása iránti intézkedés, amely a polgárok személyi adatának és a lakcímének nyilvántartását (1992. évi LXVI. törvény) kezelő szerv megkeresését jelenti, körözés elrendelése [körözési törvény 1. § (2) bek. a) és b) pont, 2. §] és foganatosítása (körözési törvény 12. §), valamint a körözés sajátos esetét, az elfogatóparanccsal történő körözést foglalja magába. Elfogatóparanccsal történő körözésre csak a Be. alapján, a Be. által meghatározott esetekben van lehetőség. Az elfogatóparancs olyan körözés, amely a Be.-ben meghatározott esetekben azt is elrendeli, hogy a körözött személyt elfogása (megtalálása) esetén az elfogatóparancsot kibocsátó, vagy az abban meghatározott más szerv elé kell állítani, erről a Be. 73. §-ának Javaslat szerint módosítandó (3) bekezdése rendelkezik.

A Javaslat a hatályos törvényhez képest differenciáltabban szabályozza az elfogatóparancs alapján történő előállítás határidejét. Ha az előállítás ügyész vagy nyomozó hatóság elé történik, arra huszonnégy órás határidőt, ha pedig az előállítás bíróság elé történik, hetvenkét órás határidőt állapít meg. Ennek oka, hogy az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság elé állítás esetén az őrizet határidejének lejárta előtt szükség lehet a terhelt előzetes letartóztatásának elrendelésére, amelynek előkészítésére a nyomozó hatósának, illetőleg az ügyésznek megfelelő időt kell biztosítani. A bíróság elé történő előállítás esetében ez az időtartam hosszabb is lehet, mert a bíróság hivatalból is határozhat az előzetes letartóztatás elrendeléséről.

A Javaslat a körözési törvénnyel összhangban rendelkezik arról, hogy a körözést a rendőrség, illetőleg a reá irányadó törvény szerinti esetekben [a határőrizetről és Határőrségről szóló 1997. évi XXXIII. törvény (Hőr. tv.) 44. §-ának (1) bekezdése] a Határőrség végzi.

A Javaslat figyelemmel van arra, hogy a körözési törvény szerint a körözés elrendelésének jogszerűségéért az elrendelő hatóság a felelős. Ezért a Be. 73. §-ának új (5) bekezdése szerint az intézkedéseket vissza kell vonni, ha az elrendelésük oka megszűnt. A büntetőeljárás jellegére tekintettel a nyomozó hatóság által elrendelt körözést az ügyész, a bírósági eljárás során pedig a bíróság is visszavonhatja.

3. A Javaslat számot vet azzal, hogy a büntetőeljárás során nem csak a terhelttel szemben merülhet fel a körözés elrendelésének szükségessége, hanem olyan személlyel szemben is, akivel szemben a gyanúsítást éppen azért nem lehetett közölni, mert ismeretlen helyen tartózkodik. A Be. 73. §-ának új (6) bekezdése ezért a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy körözésének elrendelését is lehetővé teszi.

A gyakorlatban sokszor előfordul, hogy a büntetőeljárás során nem (vagy nem csak) a terhelt távozik ismeretlen helyre, hanem olyan személy is, akinek a tanúkénti kihallgatása szükséges. A Javaslat ezért az ilyen személlyel szemben is biztosítja a körözés elrendelésének lehetőségét.

4. A Be. 73. §-ának a Javaslattal beiktatni javasolt (7) bekezdése a körözési törvénnyel összhangban a lefoglalható, illetőleg az olyan ismeretlen helyen lévő tárgy körözésére is lehetőséget ad, amely lefoglalható vagy amelynek zár alá vétele rendelhető el.

A Javaslat szerint az ismeretlen személy, az ismeretlen helyen lévő személy, valamint az ismeretlen helyen lévő tárgy felkutatására teendő intézkedéseket a bírósági eljárásban a tanács elnöke, és az elfogatóparancs kibocsátása kivételével a bírósági titkár is megteheti.

A 49. §-hoz

1. A Be. 74. §-a rendelkezik a bűnügyi költségről. E § (1) bekezdése meghatározza a bűnügyi költség körét. Ennek a bekezdésnek az a) pontját a Javaslat 49. §-ának (1) bekezdése annyiban módosítja, hogy a rendkívüli felülvizsgálatra vonatkozó kitétel elhagyásával általában a rendkívüli jogorvoslati eljárásokra utal.

A Be. 74. §-ának (2) bekezdése példálózva sorolja fel a büntetőeljárás során bűnügyi költségként elszámolandó, az álam által előlegezett kiadásokat. A Javaslat ezt a rendelkezést annyiban módosítja, hogy az elővezetéssel kapcsolatban felmerült költséget a jövőben nem tekinti bűnügyi költségnek. Az elővezetéssel felmerült költség mértékéről külön jogszabály rendelkezik, amely szerint az elővezetéssel felmerült költséget annak kell megfizetnie, akinek az elővezetését foganatosították. Az elővezetés költségét attól függetlenül kell megfizetni, hogy az elővezetett bűnösségét utóbb megállapították-e, értelemszerűen a tanú elővezetése esetén az elővezetés költségét a tanúnak kell megfizetnie. A Javaslat ebből kiindulva az elővezetéssel felmerült bűnügyi költségre vonatkozó utalást elhagyja, és a Be. 162. §-ának módosításával egyértelművé teszi, hogy az elővezetés költségének megfizetésére vonatkozó szabályok eltérnek a bűnügyi költség viselésére vonatkozó általános szabályoktól.

2. A Be. 74. §-ának (3) bekezdése rendelkezik arról az esetről, amikor a terheltet személyes költségmentesség illeti meg. A rendelkezés helyébe lépő, a Javaslat szerinti szabály az eredeti szöveget pontosítja. Egyrészt a Be.-ben rögzíti, hogy a terheltet mikor illeti meg a személyes költségmentesség: ez akkor kerülhet szóba, ha a terhelt a jövedelmi és vagyoni viszonyai miatt a bűnügyi költséget előreláthatóan nem tudja megfizetni, és ezt a külön jogszabályban meghatározott módon igazolta. E külön jogszabály kiadására a Be. Javaslattal módosított 604. §-a (2) bekezdésének b) pontja ad felhatalmazást az igazságügy-, belügy- és pénzügyminiszter számára.

A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a személyes költségmentesség a büntető ügyben nem teljes személyes költségmentességet jelent, hanem arra a körre korlátozódik, amelyet az Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkének 3. c) pontja fogalmaz meg. Az Egyezmény hivatkozott rendelkezése szerint minden bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személynek joga van - legalább - arra, hogy személyesen vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék, és ha nem állanak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet. Az Egyezmény e rendelkezésének második fordulatát a Magyar Köztársaság jelenleg nem biztosítja, mert nem teszi lehetővé az ingyenes védői közreműködést abban az esetben, ha a gyanúsított a jövedelmi és vagyoni viszonyai miatt a védelmét fedezni nem tudja.

A Javaslat tehát az Emberi Jogi Egyezmény idézett rendelkezése miatt nem tekinthet el attól, hogy a terhelt jövedelmi és vagyoni helyzetére figyelemmel a terhelt számára ingyenesen biztosítsa a kirendelt védő eljárását, és ezzel együtt azt, hogy a kirendelt védő és a terhelt számára az iratokból történő másolat egyszeri kiadása illetékmentes legyen. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy ebben az esetben a kirendelt védő eljárásával kapcsolatban felmerült költséget az állam viseli. A Javaslat azonban csak és kizárólag a védő eljárásával felmerült költség megfizetése alól mentesíti a bűnösnek kimondott vádlottat, e rendelkezés a felmerült bűnügyi költség más részének megfizetésére kötelezés alól nem mentesít.

Az 50. §-hoz

1. A bizonyítás tárgyáról szóló rendelkezést (Be. 75. § (1) bek.) a Javaslat 50. §-ának (1) bekezdése azzal a hatályos törvény 5. §-ának (1) bekezdésében is fellelhető mondattal egészíti ki, hogy a bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni.

A Be. nem szakított a magyar büntetőeljárási jog azon alapelvével, amely a kontinentális vegyes rendszerű büntetőeljárási rendszerek sajátossága, miszerint az állam büntetőhatalmát érvényesítő szervek hivatalból járnak el (a nyomozó hatóság és az ügyész a bűncselekmény gyanúja esetén hivatalból indít, illetőleg folytat eljárást, a bíróság a vád alapján hivatalból folytatja le a bírósági eljárást), a hivatalból történő eljárás egyik következménye pedig az, hogy az eljárás során a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak a tényállás valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie. A Be. egyéb rendelkezéseiből is kiolvasható az anyagi igazság kiderítésére vonatkozó kötelesség, a Javaslat ezt az elvet a bizonyítás általános szabályai között tehát kifejezetten meg is jeleníti.

2. A Javaslat 50. §-ának (2) bekezdése a Be. 75. §-át (4) bekezdéssel egészíti ki. Ez - a hatályos törvény 5. §-ának (2) bekezdésében meglévő rendelkezés átvételével - azt mondja ki, hogy az eljárásban résztvevő személyek az e törvényben meghatározott esetekben és módon kötelesek és jogosultak a bizonyításban közreműködni. A Javaslat e rendelkezése nem lerontja, hanem kiegészíti a Be. 4. és 8. §-ában írt alapelvi jelentőségű rendelkezéseket.

Az 51. §-hoz

A Javaslat 42. §-a módosítja a Be.-nek az idézésre vonatkozó általános rendelkezését, és ott juttatja kifejezésre azt, miszerint akit megidéztek, az köteles az őt megidéző bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság előtt megjelenni. A Javaslat e rendelkezésével összefüggésben a Be.-nek a tanúvallomásról szóló 79. §-a (2) bekezdésében e rendelkezést szükségtelen megismételni, e törvényhelyben elegendő arról rendelkezni, hogy a tanúként megidézett személy köteles - a Be.-ben meghatározott kivételekkel - vallomást tenni.

Az 52. §-hoz

A Be. 80. §-ának első mondata azt mondja ki, hogy a tanú érdekében segítőként meghatalmazott ügyvéd járhat el. A Javaslat elhagyja a Be. eredeti rendelkezésében szereplő "segítő" kategóriát, ezért a Be. 80. §-ából is mellőzni kell azt, hogy a meghatalmazott ügyvéd "segítőként" jár el a tanú érdekében. A tanú érdekében eljáró ügyvéd jogállásán egyebekben a Javaslat nem változtat.

Az 53. §-hoz

1. A Be. 81. §-ának (2) bekezdése a tanú vallomástételének akadályai között határozza meg azt az esetet, amikor a tanút olyan, államtitoknak vagy szolgálati titoknak minősülő tényre kellene kihallgatni, amelyre nézve a tanú a titoktartási kötelezettsége alól nem kapott felmentést. A Be. 81. §-ának (3) bekezdése ebben az esetben úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben a felmentés megadására jogosultakat külön törvény határozza meg, ha pedig nincs ilyen törvényi rendelkezés, a felmentést a bíróság adhatja meg.

A Be. e rendelkezése több szempontból is hibás. Egyrészt az államtitok és a szolgálati titok tekintetében a titoktartási kötelezettség alóli felmentést jól meghatározhatóan a Ttv.-ben meghatározott minősítő adhatja meg, éppen ezért az államtitok és a szolgálati titok tekintetében nem fordulhat elő olyan eset, hogy külön törvény alapján nem állapítható meg, ki jogosult a felmentés megadására. Harmadrészt pedig hibás a Be. eredeti rendelkezése azért is, mert a bíróság a Ttv. rendelkezései szerint nem jogosult a felmentés magadására. Negyedrészt a rendelkezés téves azért is, mert a §-on belüli elhelyezése folytán olyan következtetés is levonható lehet, hogy a (3) bekezdés kiterjed az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott titoktartási kötelezettségre. Ez pedig ellentétes az abszolút tanúzási akadályként szabályozott lelkészi és ügyvédi titok jellegével.

2. Mindezen hibák kiküszöbölése érdekében a Javaslat akként rendelkezik, hogy a (3) bekezdés szerinti felmentés csakis a (2) bekezdésben meghatározott titoktartási kötelezettségre vonatkozhat, mégpedig a Ttv.-ben meghatározott minősítő által. A Javaslat törli a bíróságnak a felmentés megadására vonatkozó lehetőségét előíró szabályt, sőt, lehetőséget ad arra, hogy a minősítő úgy döntsön: nem adja meg a felmentést a titoktartási kötelezettség alól. Az állam büntető hatalma ugyanis nem korlátlan, annak - többek között - más, adott esetben fontosabb állami érdekek korlátját képezhetik. A titoktartási kötelezettség fenntartása azt eredményezi, hogy a tanú erre a tényre nem tehet vallomást. Ez a gyakorlatban általában a vád érdekkörében jelenthet problémát, mivel ebben az esetben a vád egyik olyan bizonyítási eszközétől fosztja meg a minősítő az ügyészt, amely adott esetben a terheltnek a felelősségre vonás alóli mentesüléséhez is vezethet.

Az 54. §-hoz

A Be. 82. §-nak (1) bekezdése a tanú vallomástételi kötelezettsége alóli mentességének okait állapítja meg.

1. A 82. §-a (1) bekezdésének b) pontjának azon rendelkezését, amely szerint a tanú a vallomást megtagadhatja, ha azzal önmagát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, a Javaslat két irányban módosítja, és ezzel összefüggésben a Be. 82. §-ába új (4) és (5) bekezdés felvételét javasolja.

A (4) bekezdés szerint a tanúvallomást az (1) bekezdés b) pontja alapján nem tagadhatja meg, aki a kérdésre adott válasszal önmagát olyan bűncselekmény elkövetésével vádolná, amelyre nézve vele szemben a feljelentést a Be. 175. §-ának (1) bekezdése alapján elutasították, vagy a nyomozást a 192. § (1) bekezdése alapján megszüntették. Ezek a rendelkezések arra vannak figyelemmel, hogy a nyomozó hatósággal együttműködő személy nem hivatkozhat mentességi okra, ha a vallomásával önmagát vádolná bűncselekmény elkövetésével. Az sem tagadhatja meg a vallomástételt, akinél fennállnak a Btk. Különös Részében meghatározott egyes büntethetőséget megszüntető okok. A Javaslat számot vet azzal, hogy a nyomozó hatósággal együttműködő személynek adott esetben a büntetőeljárás során tanúvallomásban kell előadnia azokat a tényeket, amelyek miatt vele szemben, mint a nyomozó hatósággal együttműködő személlyel szemben az eljárás lefolytatását mellőzték. Erre figyelemmel a Javaslat kivételt tesz e személyek esetében a Be. 82. §-a (1) bekezdésnek b) pontjába felvett általános rendelkezés alól.

A Be. 82. §-ának a Javaslattal beiktatott (5) bekezdése azonban az ilyen tanú védelme érdekében kizárja, hogy a (4) bekezdés alapján tett tanúvallomásban közölt bűncselekmény miatt vele szemben az eljárás folytatását lehessen elrendelni. Ezért kimondja, hogy az ilyen bűncselekmény, valamint ezzel összefüggésben olyan bűncselekmény miatt, amely nem képezte a korábbi büntetőeljárás tárgyát, nem rendelhető el a nyomozás folytatása és a tanúvallomás nem tekinthető a perújítás szempontjából új bizonyítéknak.

2. A Be. 82. §-a (1) bekezdésének b) pontját más szempontból is indokolt módosítani. A jelenlegi bírói gyakorlatban nem egyértelmű, hogy az (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással megtagadhatja-e a tanúvallomás megtételét az, aki az (1) bekezdés a) pontja alapján is megtehette volna ezt, azonban úgy döntött, hogy erre hivatkozással nem tagadja meg a vallomástételt. A Javaslat egyértelműen kimondja, hogy a b) pont alapján a tanúvallomás megtétele akkor is megtagadható, ha a tanú a vallomástételt az a) pont alapján nem tagadta meg. Az a) és a b) pontban meghatározott vallomástételi akadályok ugyanis két külön akadály-csoportot képeznek: a terhelt hozzátartozója nem csak a terhelt ellen, hanem mellette is tehet vallomást, ebben az esetben az a) pont alapján a vallomás tételét nem tagadja meg. Elképzelhető azonban az, hogy a b) pont szerinti vallomástételi mentesség később derül ki, így egyértelműen rendezni kell, hogy a két vallomástételi akadály egymástól elkülönül.

3. A Be. 82. §-a (1) bekezdésének c) pontja a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles személyre vonatkozik, aki foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles. A rendelkezés szerint e személy jogosult a vallomástételt megtagadni, ha a tanúvallomással a titoktartási kötelezettségét megsértené, kivéve ha ez alól a külön jogszabály szerint jogosult felmentette. A Javaslat ezt a rendelkezést is pontosítja. Egyrészt kimondja, hogy a lelkész és az ügyvéd nem vonható a törvény e rendelkezése alá, vagyis a két személyi kör tekintetében nem a Be. 82. §-a szerinti relatív tanúvallomási akadály, hanem a 81. § szerinti abszolút tanúzási akadály áll fenn, amelyről éppen ezért a lelkész és az ügyvéd nem mondhat le.

A Javaslat szerinti rendelkezés másrészt egyértelművé teszi azt is, hogy az egyéb foglalkozáson alapuló titoktartási kötelezettség alól a külön jogszabály szerint erre jogosult felmentést adhat, továbbá nincs szükség ilyen felmentésre, ha a titoktartási kötelezettség alá eső adat továbbítása a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra kötelezett személy, illetőleg a felmentésre jogosult számára kötelező.

Ez utóbbi rendelkezés azt hivatott megakadályozni, hogy a tanúvallomást indokolatlanul megtagadja a titoktartásra köteles személy abban az esetben, ha külön jogszabály szerint a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére az adott személy egyébként is jogosult lenne a titoktartással érintett adat továbbítására. Így például nem hivatkozhat a tanúvallomás ezen akadályára az adóellenőr, mivel a reá, illetőleg az adótitokra vonatkozó jogszabályok szerint a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére az adótitkot tartalmazó adatot köteles a büntetőeljárást folytatók rendelkezésére bocsátani.

Az 55. §-hoz

A Be. 83. §-a a tanú vallomástétele akadályának a figyelembe vételéről rendelkezik. A Javaslat 55. §-a a Be. e rendelkezéseit pontosítja és kiegészíti.

1. A Be. szerint a tanú vallomástételének akadályát figyelembe kell venni, akár a bűncselekmény elkövetésekor, akár az elbíráláskor áll fenn az akadály. E rendelkezést egészíti ki a Javaslat a bírói gyakorlatban töretlenül érvényesülő azon elvvel, hogy a vallomástétel ezen akadálya alá vonható az az eset is, amikor a tanú büntetőjogi felelősségét már jogerősen megállapították. E rendelkezés azonban nem alkalmazható a Be. 82. §-a (4) bekezdésében szabályozott esetben, vagyis ha a tanúval szemben éppen az együttműködésére figyelemmel mellőzték az eljárás lefolytatását.

A bírói gyakorlatból a vallomástétel akadályának figyelembe vételével kapcsolatos szabályt kiegészíti a Javaslat azzal, hogy ezt a rendelkezést kell alkalmazni az olyan bűncselekményre is, amely miatt a tanúval szemben a vádemelést az ügyész elhalasztotta.

2. A Be. 83. §-ának jelenlegi (2) bekezdése - tévesen - összemossa a tanúvallomás abszolút akadályának minősülő 81. § (1) bekezdésének a) és b) pontját, valamint a (2) bekezdést, az egyéb foglalkozáson alapuló titoktartási kötelezettséggel.

A Javaslat kijavítja a hibás rendelkezést, és egyértelművé teszi, hogy a lelkész és az ügyvéd esetén nem lehetséges az e vallomástételi akadály alóli felmentés. A gyónási és az ügyvédi titok abszolút jellegű, ezekkel kapcsolatban a Be. csak annyit tehet, hogy e minőségüket elismeri.

Más a helyzet az államtitok és a szolgálati titok esetén. Ezek esetében nem az a lényeg, hogy az e titkok megismerését lehetővé tevő munkaviszony (szolgálati viszony) megszűnését követően is fennmarad a titoktartási kötelezettség, mert az államtitok, illetőleg a szolgálati titok minősítési idejét a törvény alapján a minősítő határozza meg. Ezért a Javaslat a 81. § (2) bekezdésére való utalást e rendelkezésből mellőzi.

A harmadik esetcsoport a foglalkozáson alapuló egyéb titoktartási kötelezettség. Ezekben az esetekben általában a foglalkozási szabályok rögzítik azt az időtartamot, amelynek elteltéig a foglalkozáson alapuló titoktartási kötelezettség fennmarad. Ezért a Javaslat e külön jogszabályokra utal.

Az 56. §-hoz

A Be.-nek a tanú kihallgatásáról szóló 85. §-át a Javaslat 56. §-a a tanú írásbeli vallomástételére vonatkozó szabályokkal egészíti ki. A tanú írásbeli vallomástételének lehetőségét a Be. kodifikálta, aztán a szabályokat az 1999. évi CX. törvény átvette a hatályos eljárási törvénybe. A hatályos törvénybe történő átvétel során mind rendszertanilag, mind kodifikációs szempontból jobb szöveg került megállapításra, ezért a Javaslat ennek megfelelően módosítja "vissza" a Be.-t.

A módosítás egyik lényeges eleme, hogy a Be. eredeti rendelkezésétől eltérően a tanú írásbeli vallomástételének lehetőségét a Javaslat nem az okiratra (116. §) vonatkozó szabályok között helyezi el, hanem a tanúvallomást szabályozó rendelkezések között. Ezért a Javaslat 308. §-ának (2) bekezdése a Be. 116. §-ának (3) bekezdésével kapcsolatban akként rendelkezik, hogy az nem lép hatályba.

A Javaslat lényegében átveszi a hatályos törvényben követett megoldást, számot vet azonban a technikai és jogi haladással, és lehetővé teszi, hogy a tanú írásbeli vallomása elektronikus okirat formájában készüljön el. A Javaslat - annak érdekében, hogy elsősorban az állampolgárok számára egyértelmű legyen - kifejezetten rendelkezik arról, hogy az írásbeli tanúvallomás nem zárja ki, hogy a tanút, ha ez szükséges, utóbb a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a szóbeli kihallgatás céljából megidézze. Az írásbeli tanúvallomás tehát nem a tanú joga arra, hogy a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság előtt ne jelenjen meg, hanem ez utóbbiak joga arra, hogy a tanú megjelenésétől és szóbeli kihallgatásától eltekintsenek.

A Be. 85. §-ának a Javaslat 56. §-ával beiktatott (6) bekezdése a tanú írásbeli vallomását illetően ugyanolyan garanciális követelményt támaszt, mint a szóbeli vallomás esetén. E vallomásból is ki kell tűnnie, hogy a tanú a vallomást a vallomástétel akadályainak és a hamis tanúzás következményeinek az ismeretében tette meg. Az eljáró hatóság erre a tanút figyelmeztetni köteles.

Az 57. §-hoz

A Be. 88. §-ának (1) bekezdése a tanú kihallgatásának módjára, a vallomás és a korábbi vallomás közötti ellentét tisztázására ad útmutatást. A Javaslat 57. §-a a Be. 88. §-a (1) bekezdésének első mondatát akként pontosítja, hogy a tanú kihallgatása során - a tanú védelmére vonatkozó szabályok figyelembe vételével - tisztázni kell azt is, hogy a tanú az általa elmondottakról miként szerzett tudomást.

Az 58. §-hoz

1. A Javaslat a tanú személyi adatainak zárt kezelésére vonatkozó szabályozást a hatályos eljárási törvény alkalmazása során a gyakorlatban felmerült kérdések megoldása érdekében pontosítja. A Be. 96. §-ának (1) bekezdésében szereplő rendelkezést - amely szerint a tanú személyi adatait elkülönítve. Zártan kell kezelni - akként pontosítja, hogy a személyi adatokat az iratok között kell elkülönítve, zártan kezelni. Nincs tehát szükség arra, hogy a tanú személyi adatait tartalmazó iratot a titkos ügykezelés szabályai szerint kelljen kezelni, elegendő annak biztosítása, hogy a tanú adatait a büntető ügy iratai között kezeljék zártan. E rendelkezés a jelenlegi gyakorlatnak felel meg.

2. Szintén a gyakorlat során felmerült kérdések egyértelmű rendezését szolgálja a Javaslat akkor, amikor a Be. 96. §-ának (2) bekezdését módosítja, és e §-t új (3) bekezdéssel egészíti ki.

A Javaslat egyértelműen szabályozza, hogy ha a tanú személyi adatainak zárt kezelését rendelték el, ettől kezdve az eljárást folytató bíróságnak, ügyésznek, illetőleg nyomozó hatóságnak kötelessége annak biztosítása, hogy a tanú zártan kezelt adatai az eljárás egyéb adataiból ne váljanak megismerhetővé. Ennek ügyviteli kérdéseiről a Javaslat nem tartalmaz rendelkezést; ezt alacsonyabb szintű jogszabályra, a Be. 604. §-ának (3) és (5) bekezdése szerinti rendeletre bízza. Külön rendelkezik azonban arról, hogy a személyi adatok zártan kezelésétől kezdve a büntetőeljárásban résztvevőknek a tanú személyi adatait tartalmazó iratról olyan másolat adható, amely a tanú személyi adatait nem tartalmazza.

Rögzíti a Javaslat azt is, hogy a személyi adatok zártan kezelésének megszüntetésére csak a tanú beleegyezésével kerülhet sor.

Az 59. §-hoz

A Be. 97. §-a a különösen védett tanúról rendelkezik; a)-d) pontokban felsorolja azokat a feltételeket, amelyek esetén a tanú különösen védetté nyilvánítható.

A Be. 97. §-ának c) pontja szerint különösen védetté nyilvánítható a tanú, ha személyét és tartózkodási helyét a gyanúsított és a védő nem ismeri. Ez a meghatározás gyakorlati szempontból bizonytalan. Ezért a Javaslat 59. §-a a Be. 97. §-ának c) pontja helyébe azt a feltételt iktatja be, hogy a tanú személye, tartózkodási helye, valamint az, hogy az ügyész, illetve a nyomozó hatóság tanúként kívánja kihallgatni, a terhelt és a védő előtt nem ismert. A Javaslat ezzel a rendelkezéssel a hatályos eljárási törvénybe az 1998. évi LXXXVIII. törvénybe iktatott rendelkezést veszi át, és módosítja "vissza" a Be.-t.

A 60. §-hoz

A Be. 98. §-ának alcíme "A tanú személyes védelme". A Javaslat 60. §-a hatályos eljárási törvény 1998. évi LXXXVIII. törvénnyel történt módosítása során átvett szabályozást módosítja "vissza" a Be.-ben.

A Be. megalkotása óta eltelt idő bizonyította, hogy a törvényben nem csak a tanú, hanem az eljárás más szereplőinek védelmével is számolni kell, illetve a Be. felhatalmazásán alapuló jogszabályban más személyek védelméről is rendelkezni szükséges. Ezért a Javaslat a 98. § alcíme helyébe "A büntetőeljárásban résztvevők személyi védelme" alcímet iktatja be, és e § szövegét is úgy egészíti ki, amely nemcsak a tanú, hanem valamennyi felsorolt személy védelmét lehetővé teszi.

Módosítja a Javaslat a Be. eredeti rendelkezését a személyi védelem elrendelésével kapcsolatos jogosultságok tekintetében is. Átvéve a hatályos szabályozást, a büntetőeljárást folytató bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság a személyi védelem elrendelését kezdeményezi, de arról a külön jogszabályban [ez idő szerint a 34/1999. (II. 26.) Korm. rendelet] meghatározott, a személyi védelem elrendelésére jogosult rendőri szerv határoz.

Az új (2) bekezdés a kérelem előterjesztéséről, a szóbeli kérelem jegyzőkönyvbe foglalásáról rendelkezik. A kezdeményezés tárgyában történő döntéssel szemben nincs helye jogorvoslatnak. A Javaslat e rendelkezése azon a meggondoláson alapszik, hogy a személyi védelem nem alanyi jog, a büntető ügyben eljáró bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság az eljárás adatai alapján foglal állást abban, hogy a személyi védelem kezdeményezésére szükség van-e. A személyi védelem - bár a Be. tartalmaz e jogintézményre utalást - nem a büntetőeljárás része, hanem a rendészeti jog körébe tartozó jogintézmény. Ezért a Javaslat szerint a büntetőeljárási rendben történő jogorvoslat a két jogág intézményrendszerét összemosná, ennek elkerülése érdekében a jogorvoslati jogot kizárja. A Javaslat azonban számot vet azzal, hogy e kérdésben a jogorvoslati jog korlátozása az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése szerinti érdemi jogkorlátozást jelent, ezért a rendelkezés elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők minősített többségének egyetértése szükséges.

Az új (3) bekezdés a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság és a büntetés-végrehajtási intézet állományába tartozó személy, illetőleg reájuk tekintettel más személy személyi védelmének kezdeményezéséről rendelkezik, és e személyek esetében e jogot az igazgatási vezető, hivatali felettes, illetőleg a szolgálati elöljáró hatáskörébe utalja. A (4) bekezdés a személyi védelemre vonatkozó iratoknak a büntető ügy iratai között történő zártan kezelését rendeli, a kérelem és a kezdeményezés tárgyában hozott döntés kivételével. Ezen iratok zártan kezeléséhez ugyanis semmiféle érdek nem fűződik.

A 61. §-hoz

1. A Javaslat 61. §-a a Be.-t 98/A. §-sal és "A tanúvédelmi programban résztvevő személyekre vonatkozó rendelkezések" alcímmel egészíti ki. A Be. új 98/A. §-a meghatározza, hogy a tanúvédelmi programban résztvevő személy esetében a Be. rendelkezéseit milyen eltérésekkel kell alkalmazni:

A Javaslat e rendelkezése figyelemmel van a büntetőeljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló T/4903. számú törvényjavaslatra, illetőleg arra, hogy e törvényjavaslat a hatályos 1973. évi I. törvény módosítását is javasolja.

A Javaslat szerkesztési megfontolásokból nem azt a megoldást követi, mint a már benyújtott törvényjavaslat hatályos eljárási törvényt módosító rendelkezései. A törvényjavaslat a hatályos törvényt akként módosítja, hogy a terhelt és a tanú kihallgatásáról, valamint a kézbesítésre és a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezéseket módosítja. Ezzel szemben a Javaslat a tanúvédelmi programban résztvevőkre vonatkozó rendelkezéseket egy szakaszban, önálló alcímben, a Be. VII. Fejezetének a tanúvédelemről szóló III. Címében helyezi el. A Javaslat abból a meggondolásból követi ezt a megoldást, hogy az önálló alcímben történő szabályozás áttekinthetőbb, mint a hatályos törvény módosítására vonatkozó javaslat, amely speciális rendelkezéseket négy-öt helyen szétszórva helyezi el.

2. A Javaslat egyébként érdemben nem tér el a tanúvédelmi programról szóló törvényjavaslat rendelkezéseitől. Ennek megfelelően rendelkezik arról, hogy - a védelem hatályosulása érdekében - a programban résztvevő terhelt, sértett és tanú idézése, illetőleg értesítése, az ilyen személy részére kézbesítendő irat kézbesítése a védelmet ellátó szerv útján történik, és a programban résztvevő személy a lakóhelyének, illetőleg a tartózkodási helyének közlése helyett a védelmet ellátó szerv címét jelöli meg. A védelmet ellátó szerv képes megítélni, hogy a védelmi programban résztvevő személyre vonatkozó iratok közül melyek, és milyen tartalommal azok, amelyek a tanúvédelem érdekeit nem veszélyeztetik, ezért a programban résztvevő személy személyes adatait tartalmazó iratról másolat, a személyre vonatkozó felvilágosítás csak annak adható, akinek a részére a védelmet ellátó szerv ezt engedélyezte.

A tanúvédelmi program lényege, hogy a veszélyeztetett tanú (sértett, terhelt) a büntetőeljárásban olyan vallomást tegyen, amely a bűnüldözést nagymértékben segíti. A tanúvédelmi program során azonban olyan sajátos védelmi intézkedésre is sor kerülhet, mint a névváltoztatás, vagy a személyazonosság teljes cseréje. Ebben az esetben a tanúvédelem elsődleges érdeke, hogy a védett személy új nevét, illetőleg személyazonosságát a rá veszélyt jelentő más személyek ne ismerjék meg. A Javaslat ezért kimondja, hogy a tanú és a terhelt megtagadhatja a vallomást az olyan adatra nézve, amelynek ismeretében következtetni lehet az új személyazonosságára, lakóhelyére (tartózkodási helyére). A Javaslat külön nem rendelkezik arról, hogy a személyazonosság-, illetőleg névcserén átesett személy a büntetőeljárásban eredeti nevén szerepel, minthogy ez evidens: Abból, hogy az új nevére, illetőleg új személyazonosságára vonatkozó adatokra a vallomást megtagadhatja, következik, hogy ebben az esetben a védelmi programban résztvevő személy a büntetőeljárásban az eredeti nevével vesz részt.

A Javaslat végül rendelkezik arról, hogy a programban résztvevő személy megjelenésével, közreműködésével felmerült költség nem számolható el bűnügyi költségként, mivel e költséget a védelmi programot végrehajtó szerv költségvetéséből kell fedezni.

A 62. §-hoz

A Be. 99. §-ának (2) bekezdése azokat az eseteket sorolja fel, amelyekben szakértő alkalmazása kötelező; az a) pont szerint kötelező a szakértő alkalmazása, ha bizonyítandó tény, illetőleg az eldöntendő kérdés személy kóros elmeállapotú.

A Javaslat 62. §-a a Be. 99. §-a (2) bekezdését azzal egészíti ki, hogy szakértő alkalmazása kötelező abban az esetben is, ha a bizonyítandó tény, illetőleg az eldöntendő kérdés a személy kábítószer-függősége. A kábítószer-függőség orvosi megítélése legalább olyan bonyolult kérdés, mint az alkoholizmus, vagy a kóros elmeállapot kérdése, és adott esetben a három kategória között átfedések is lehetnek. A kábítószer-függőségnek nem pusztán a Btk. 282. vagy 282/A. §-ának alkalmazása szempontjából van nagy jelentősége (itt a minősítést és a büntetést meghatározó tényező), de a kábítószer-függőség orvosi vizsgálata általában minden büntetőügyben szükséges, ahol erre utaló adat merül fel.

A 63. §-hoz

A Be. 102. §-a a szakértő kirendeléséről rendelkezik. A Javaslat 63. §-a ezeket a rendelkezéseket korszerűsíti. A Javaslat szakértőkre vonatkozó rendelkezései szoros összefüggésben vannak az Igazságügyi minisztérium által a Javaslattal egyidejűleg előkészített, az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló új törvényjavaslat szabályozásával.

A Be. 102. §-ának módosított (1) bekezdése szakvélemény adására feljogosított gazdasági társaság vagy külön jogszabályban meghatározott intézmény kirendelésére is lehetőséget ad. A Be. 102. §-ának (3) bekezdése helyébe lépő rendelkezés egyrészt a szakértő kijelöléséről szóló értesítés kötelezettségét kiegészíti a gazdasági társaság említésével, másrészt a kirendelőnek, a terheltnek, a védőnek és a sértettnek a kirendeléstől számított nyolc napon belüli értesítését írja elő a szakértő kirendeléséről.

A 64. §-hoz

1. A Be. 103. §-a a szakértő kizárásáról rendelkezik; az (1) bekezdés e) pontja a szakértői intézmény szakértőjének kizárását írja elő, ha a kizáró ok az intézmény vezetőjére áll fenn. A Javaslat 64. §-ának (1) bekezdése a Be. 103. §-a (1) bekezdésének e) pontját azzal egészíti ki, hogy szakértőként nem járhat el a gazdasági társaság szakértője, ha az a) pontban meghatározott kizáró ok a gazdasági társaság vezetőjével szemben áll fenn, illetőleg aki olyan gazdasági társaság tagja vagy alkalmazottja, amelynek tagja vagy alkalmazottja az ügyben korábban eljárt. A szakértőtől elvárható pártatlan eljárás a Javaslat szerint akkor érvényesül maradéktalanul, ha az üzleti alapon működő gazdasági társaság nem jár el olyan ügyben, amelyben a vezetőjével szemben kizáró ok áll fenn, vagy ha az adott gazdasági társaság az ügyben korábban már készített szakvéleményt.

2. A Be. 103. §-ának (2) bekezdése akként egészül ki, hogy a gazdasági társaság keretei között működő szakértő a vele szemben felmerült kizárási okot a gazdasági társaság vezetője útján köteles bejelenteni.

3. A Be. 104. §-a a szakértői vizsgálatra vonatkozó szabályokat tartalmazza; a Javaslat a Be. 104. §-a második mondata bevezető részét azzal egészíti ki, hogy a szakértő - gazdasági társaság vagy intézmény kirendelése esetén annak vezetője útján értesíti a kirendelőt, ha a szakkérdés nem tartozik a szakismereteinek körébe.

A 65. §-hoz

A Javaslat 65. §-a a szakértő díjazására vonatkozó rendelkezésekkel egészíti ki a Be. 105. §-át.

A Be. 105. §-a új (6) bekezdésének első mondata felsorolja azt, hogy a szakértő milyen tevékenységért jogosult díjazásra, illetőleg milyen készkiadásának a megtérítésére jogosult. A második mondat a szakértő díjának megállapítását a kirendelőnek, illetőleg annak a bíróságnak, ügyésznek, illetőleg nyomozó hatóságnak a feladatává teszi, amely előtt az eljárás folyik. A szakértő jogos érdekeit tartja szem előtt az a rendelkezés, amely a szakértői díj megállapítására tartalmaz határidőt: eszerint a díjat a szakvélemény beérkeztét, illetőleg a szakértő meghallgatása esetén a meghallgatást követően, de legkésőbb harminc napon belül meg kell állapítani.

A Be. 105. §-ának (7) bekezdése szerint - hasonlóan a jelenlegi gyakorlathoz - a szakértői díjat megállapító határozat ellen külön jogorvoslatnak van helye.

A 66. §-hoz

A Be. 106. §-a közreműködési kötelezettséget határoz meg a szakértő eljárása során. A Javaslat e rendelkezéseket egészíti ki azzal, hogy a kirendelő külön rendelkezése alapján a terhelt, a sértett, valamint a szemletárgy birtokosa tűrni köteles, hogy a birtokában levő dolgot a szakértő vizsgálatnak vesse alá, abban az esetben is, ha a vizsgálat a dolog állagának sérelmével, vagy a dolog megsemmisülésével járhat.

Ebben az esetben is érvényesül a Be. 106. §-ának (2) bekezdése, amely szerint a szakértői vizsgálattal okozott kárért kártalanításnak van helye.

A 67. §-hoz

A Be. 107. §-a az elmeállapot megfigyeléséről rendelkezik, és a hatályos szabályoktól eltérően lehetőséget ad arra, hogy a szabadlábon lévő terheltet az elmeállapot megfigyelése céljából pszichiátriai fekvőbeteg intézetbe lehessen beutalni. Ebben az esetben a terhelt személyi szabadsága csak annyiban korlátozható, amennyiben ezt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény rendelkezései lehetővé teszik. A Javaslat azonban rendelkezést tartalmaz arra az esetre, ha a terhelt az elmeállapot megfigyelése alól kivonja magát. Ebben az esetben a megfigyelést végző pszichiátriai intézet haladéktalanul értesíteni köteles a megfigyelést elrendelő bíróságot.

A 68. §-hoz

A Be. 108. §-a a szakvélemény előterjesztéséről rendelkezik. A Javaslat 68. §-a a Be. 108. §-ának (6) és (8) bekezdése helyébe iktat be új rendelkezéseket.

A Be. 108. §-ának új (6) bekezdése egyszerűsít: ha a szakértő megidézésére nincs szükség, a további eljárási cselekményekről csak akkor kell értesíteni, ha ezt az írásbeli szakvélemény előterjesztésével egyidejűleg kéri.

A Javaslat kiegészíti a Be. 108. §-ának (8) bekezdésébe felvett rendelkezést, és nem csupán a terhelt elmeállapotára vonatkozó szakvéleménynél, hanem általános érvénnyel írja elő, hogy a terheltnek az eljárás alapjául szolgáló cselekményre vonatkozó, a szakvélemény részét képező, a szakértő előtt tett nyilatkozata nem használható fel bizonyítékként.

A 69. §-hoz

A Javaslat 69. §-a a Be. más szakértő alkalmazását szabályozó 111. §-a helyébe új rendelkezéseket iktat be. A szakértőkkel kapcsolatos külön törvényjavaslat rendelkezéseivel összhangban elhagyja a Be.-ből azokat a rendelkezéseket, amelyek megkülönböztetést tartalmaznak a szakértők, illetőleg a szakértői intézmények és testületek között [a Be. 111. §-a (1) bekezdésének jelenlegi második mondata, (2) bekezdése].

A Javaslat érdemben nem érinti a Be. 111. §-ának jelenlegi (3) és (4) bekezdését, a jelenlegi (5) bekezdés is csak a gazdasági társaságokra történő utalással módosul.

A Be. nem vette át a szakértői vélemény felülvizsgálatának jogintézményét. ezen a Javaslat sem változtat, azonban lehetőséget teremt arra, hogy a két ellentétes szakértői vélemény esetén harmadik szakértőt lehessen kirendelni, ha a szakvélemények között az ügy eldöntése szempontjából lényeges szakkérdésben olyan eltérés van, amely a szakértőtől kért felvilágosítással, a szakvélemény kiegészítésével nem tisztázható. A Javaslat ebben az esetben az újabb szakértői vélemény tartalmára nézve ad szabályozást, előírva, hogy az újabb szakértő szakvéleménye csupán arra ad választ, hogy mi okozza a szakértői vélemények közötti eltérést, szükséges-e valamelyik vélemény kiegészítése, vagy esetleg más szakértői vélemény beszerzése szükséges.

A 70. §-hoz

A Be.-nek a tolmácsról szóló 114. §-a (1) bekezdését a Javaslat 70. §-a - összhangban a Javaslat 4. §-ában a Be. 9. §-ára vonatkozó szöveggel - úgy módosítja, hogy a tolmács igénybevételét a regionális vagy kisebbségi nyelv használata esetén is előírja. A Javaslat azonban számol azzal a lehetőséggel is, hogy bár a Be. biztosítja az anyanyelv használatának jogát, előfordulhat, hogy olyan tolmács nem áll rendelkezésre, aki az eljárásban résztvevő személy anyanyelvén képes a feladatait ellátni. Ezért rendelkezik úgy, hogy amennyiben az anyanyelv használata aránytalan nehézségbe ütközne, a de a magyar nyelvet nem ismerő személy megjelöl más nyelvet is, akkor a tolmács útján ezt az általa megjelölt más nyelv használatát kell biztosítani. A Javaslat szerinti szabályozásnak akkor lehet jelentősége, ha a nem magyar anyanyelvű személy ismer pl. olyan világnyelvet, amelyen megfelelően ki tudja fejezni magát.

A 71. §-hoz

1. A Be. 117. §-ának (1) bekezdése szerint a terhelt kihallgatása előtt feltett kérdésekkel (a terhelt neve, születés helye és ideje stb.) meg kell állapítani a személyazonosságát. Az egyértelmű szabályozás érdekében a Javaslat 71. §-a a Be. 117. §-ának (1) bekezdését azzal egészíti ki, hogy a személyazonosság megállapítása érdekében feltett kérdésekre a terhelt akkor is köteles válaszolni, ha egyébként a vallomástételt megtagadja. A Javaslat e rendelkezését nem lehet kiterjesztően értelmezni: a rendelkezés rendszertani elhelyezéséből egyenesen következik, hogy a terhelt az új rendelkezés alapján a Be. 117. §-ának (3) bekezdésében foglalt kérdésekre nem köteles vallomást tenni, minthogy az e kérdésekre adott válaszok már tartalmazhatnak olyan adatokat, amelyek a jogkövetkezmények megállapítása szempontjából jelentősek lehetnek.

2. A terheltnek a kihallgatása megkezdésekor történő figyelmeztetését a Be. 117. §-ának (2) bekezdése szabályozza. A Javaslat 71. §-ának (2) bekezdése a Be. 117. §-a (2) bekezdésének első mondata helyébe a jelenleginél pontosabban szövegezett rendelkezéseket iktat be. Így a terhelt figyelmeztetése azt is tartalmazza, hogy amit mond, bizonyítékként felhasználható. A törvény jelenlegi megfogalmazása csak azt emeli ki, hogy a terhelt vallomása vele szemben felhasználható, ugyanakkor ez nem pontos, mert a terhelt vallomása az érdekében, sőt más terhelt-társ kapcsán is felhasználható.

3. A Javaslat 71. §-ának (3) bekezdése a Be. 117. §-ának (4) bekezdését azzal egészíti ki, hogy arra a bűncselekményre nézve, amelyre a terhelt a vallomás tételét megtagadta, a terhelthez további kérdések nem intézhetők, illetőleg a tanúkkal nem szembesíthető. E rendelkezés mechanikus alkalmazása azonban a terheltet adott esetben a védekezési jogától fosztaná meg, ezért a Javaslat szerint a terhelt dönthet úgy, hogy a többi terhelt vagy a tanúk vallomása miatt mégis vallomást tesz.

A Javaslat egyértelműen szabályozza azt is, hogy a terhelt kérdezési, észrevételezési és indítványtételi jogát nem érinti, ha a vallomástételt megtagadja. A terhelt egyéb jogainak gyakorlása ugyanis nem tehető függővé attól, hogy a terhelt él-e a vallomás megtagadásának jogával.

A 72. §-hoz

A Be. 118. §-ának (1) bekezdése jelenleg erőteljes inkvizitórius elemeket hordoz magában, amikor a terhelt vallomásának módjára nézve fő szabályként a terhelt kikérdezését írja elő, és csupán másodlagosan rendelkezik arról, hogy a terhelt a vallomását összefüggően előadhatja. A Javaslat ezen a sorrenden változtat: védekezés jogának érvényre juttatása érdekében fenntartja a hatályos szabályozást, és elsősorban arra ad lehetőséget, hogy a terhelt a vallomását összefüggően előadhassa, ezt követően teszi lehetővé a kérdések intézését. Előírja azonban azt, hogy amennyiben a terhelt vallomása a korábbi vallomásától eltér, ennek okát tisztázni kell.

A 73. §-hoz

A Be. 119. §-ának (2) bekezdése a szemle szabályainak körében szükségtelenül tartalmazza azt a rendelkezést, amely szerint a szemlénél rendszerint szakértőt kell alkalmazni. Természetesen előfordulhatnak olyan esetek, amikor a szemlénél szakértő alkalmazása szükséges, azonban ezt általános szabályként előírni indokolatlan. A Javaslat ezért e rendelkezését úgy pontosítja, hogy a szemlénél szakértőt akkor kell alkalmazni, ha ennek szükségessége felmerül.

A 74. §-hoz

A Be. 122. §-a a felismerésre bemutatást szabályozza. E § (1) bekezdése előírja, hogy felismerésre legalább három személyt vagy tárgyat kell bemutatni. E rendelkezésnek a Be.-ben történő szerepeltetése szükségtelen. Előfordulhat, hogy krimináltaktikai szempontból éppen az kívánatos, hogy háromnál kevesebb személy, illetőleg tárgy közül történjék meg a felismerés. Ezért a Javaslat ezt a szabályt elhagyja.

A felismerésre bemutatás nem csak a bemutatott személy vagy tárgy fizikai jelenlétében végezhető el, adott esetben ez sokszor nem is kivitelezhető (pl. szökésben lévő elkövető). A Javaslat ezért a Be. 122. §-a (1) bekezdésének második mondatát akként módosítja, amely lehetővé teszi, hogy a terheltnek vagy a tanúnak felismerésre személy és tárgy mellett azok fényképen, illetőleg más adathordozón rögzített kép-, illetőleg hangfelvétele is bemutatható.

A 75. §-hoz

A Be. 123. §-a közös szabályokat tartalmaz a szemlére, a bizonyítási kísérletre és felismerésre bemutatásra. A Javaslat 75. §-a a Be. 123. §-át (4) és (5) bekezdéssel egészíti ki.

1. A Be. 123. §-ának új (4) bekezdése mindhárom bizonyítási cselekményre nézve átveszi azt a rendelkezést, amelyet a Be. jelenleg csak a szemlénél, a 119. § (5) bekezdésében tartalmaz. a szemlén kívül a bizonyítási kísérlet és a felismerésre bemutatás esetében is szóba jöhet az, hogy a terhelt, a tanú, a sértett, sőt más személy közreműködése szükséges.

Ezért a Javaslat a Be. említett rendelkezését a 123. § új (4) bekezdéseként átvéve, az említett bizonyítási cselekmények esetében általánossággal mondja ki, hogy az említettek kötelesek magukat a bizonyítási eljárásoknak alávetni, és a birtokukban lévő tárgyat kötelesek rendelkezésre bocsátani.

Ezeknek a kötelezettségeknek a teljesítésére a terhelt kényszeríthető, a sértett és más személy pedig rendbírsággal sújtható.

2. Az új (5) bekezdés azt az általános szabályt tartalmazza, hogy ezeknek a szemle, a bizonyítási kísérlet és a felismerésre bemutatás lefolyását rendszerint rögzíteni kell kép-, vagy hangfelvevővel vagy egyéb berendezéssel. A technikai fejlődés eredményeit indokolt a bizonyítás érdekében a jelenleginél szélesebb körben felhasználni, A felvétel a bizonyítási eljárás későbbi szakaszában nem csupán a bizonyítási eljárás lefolyásának törvényességét igazolja, hanem olyan körülményeket is képes rögzíteni, amelyeket a jegyzőkönyv nem.

A rögzített kép-, vagy hangfelvételt az iratokhoz kell csatolni. Garanciális szabály, hogy a felvétel az eredeti célon kívül más célra nem használható fel.

A 76. §-hoz

A Be. 124. §-a a szembesítés szabályozását tartalmazza. A (2) bekezdés szerint, ha a tanú védelme szükségessé teszi, a szembesítését mellőzni kell. A Javaslat a Be. e rendelkezését kiegészíti azzal, hogy a tanú védelme mellett a terhelt érdekeit is figyelembe véve a szembesítés mellőzését írja elő. A terhelt ilyen módon történő védelmének elsősorban az egymással érdekellentétben lévő terheltek, vagy a fiatalkorú terhelt érdekében lehet szükséges.

A 77. §-hoz

1. A Be. 129. §-a az előzetes letartóztatás feltételeit határozza meg. A Javaslat 77. §-ának (1) bekezdése az előzetes letartóztatásnak a Be. 129. §-a (2) bekezdésének a) pontjában szabályozott feltételét egyértelműbben fogalmazza meg: eszerint nem az újabb eljárás megindításának ténye, hanem a már megindult büntetőeljárás alatt az újabb, méghozzá szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatti eljárás megindításának ténye alapozza meg a kényszerintézkedés elrendelését.

2. A Be. 130. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság előzetes letartóztatás helyett lakhelyelhagyási tilalmat is elrendelhet. A Javaslat 77. §-ának (2) bekezdése a Be. 130. §-ának (2) bekezdése helyébe azt a rendelkezést iktatja be, hogy a bíróság előzetes letartóztatás helyett lakhelyelhagyási tilalmat vagy házi őrizetet is elrendelhet. Ez összhangban van a házi őrizet új, a Javaslat 83. §-a szerinti szabályozásával.

A 78. §-hoz

1. A Be. 131. §-a az előzetes letartóztatás tartalmáról rendelkezik. A törvény szerint az előzetes letartóztatást a nyomozási bíró első ízben három hónappal, összesen legfeljebb az elrendeléstől számított egy év elteltéig hosszabbíthatja meg. Ezt követően - a szabályozás szerint - az előzetes letartóztatást a megyei bíróság hosszabbíthatja meg. Nincs azonban szabályozva az, hogy a megyei bíróság e határozata milyen időtartamra hosszabbíthatja meg az előzetes letartóztatást. A Javaslat ezért kiegészíti a Be. 131. §-a (1) bekezdésének utolsó mondatát, és szabályozza, hogy a megyei bíróság a vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbítását alkalmanként legfeljebb két hónapra hosszabbíthatja meg.

A Be. más rendelkezése [176. § (2) bek.] tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy a meghatározott gyanúsított ellen a nyomozás legfeljebb a gyanúsítás közlésétől számított két évig tarthat. Ez a szabály adja meg a vádirat benyújtása előtt meghosszabbított előzetes letartóztatás végső időtartamát.

A Javaslat arról is rendelkezik, hogy a megyei bíróság a vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatás meghosszabbítására irányuló eljárásban a nyomozási bíróra vonatkozó szabályok szerint jár el.

2. A Be. 131. §-ának (4) bekezdése a vádirat benyújtása után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás tartalmáról rendelkezik, többek között arról, hogy a harmadfokú bíróság által elrendelt kényszerintézkedés az eljárás jogerős befejezéséig tart. Figyelemmel arra, hogy a Javaslat a harmadfokú bírósági eljárást nem vezeti be, ezt a rendelkezést el kell hagyni. Ezen túlmenően is szükség volt azonban a 131. § (4) bekezdésébe felvett szabály kisebb pontosítására, figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ügydöntő határozatát hatályon kívül is helyezheti, és ebben az esetben a "nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés" nem értelmezhető, mert nincs kiszabott szabadságvesztés. A Javaslat ehelyett a hatályos törvénynek megfelelő szabályt veszi át, és úgy rendelkezik, hogy az ügydöntő határozat másodfokon történő hatályon kívül helyezése esetén a másodfokú bíróság által elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás a megismételt eljárás során hozott határozatig tart.

A 79. §-hoz

A Be. 132. §-ának (3) bekezdése arról rendelkezik, hogy az előzetes letartóztatás megszűnik, ha a tartama a három évet eléri, meghatározva az ez alól való kivételeket is, amelyek között szerepel a harmadfokú bírósági eljárás. Figyelemmel arra, hogy a Javaslat a harmadfokú bírósági eljárást nem vezeti be, e rendelkezés elhagyása szükséges.

A 80. §-hoz

1. A Be. 135. §-a az előzetes letartóztatás végrehajtásáról rendelkezik. A Javaslat 80. §-a a Be. 135. §-ának (3) és (4) bekezdésének helyébe új rendelkezéseket iktat be.

A Be. 135. §-a (3) bekezdésének jelenlegi megfogalmazása homályos: nem derül ki belőle, hogy az előzetes letartóztatottra voltaképpen milyen törvények vonatkoznak. A Javaslat 80. §-a ezért a törvény 135. §-ának (3) és (4) bekezdését átfogalmazza, összevonja, a (3) bekezdésből a külön törvényre vonatkozó utalást elhagyja, és akként rendelkezik, hogy az előzetes letartóztatásban lévő terheltre a büntetés-végrehajtást szabályozó jogszabályok vonatkoznak. Egyértelműen megfogalmazza azt is, hogy az előzetes letartóztatásban lévő terhelt a büntetőeljárási jogait a büntetés-végrehajtást szabályozó jogszabályok keretei között gyakorolhatja. Az előzetes letartóztatásban lévő terheltre vonatkozó részletes szabályok megfogalmazására a Javaslat azért nem vállalkozik, mert ez a büntetés-végrehajtást szabályozó jogszabályok, így elsősorban a Bv. tvr., valamint a tvr. 127. §-ának (1)-(3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az igazságügy-miniszter, a honvédelmi miniszter, valamint a belügyminiszter rendelete szabályozza.

2. A Be. 135. §-ának a Javaslat 80. §-ával beiktatott (4) bekezdése azt az esetet szabályozza, ha az előzetesen letartóztatott terhelt a védőjével való kapcsolattartás felhasználásával szökést készít elő, a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével az eljárás meghiúsítására törekszik, illetőleg újabb bűncselekmény elkövetésére hív fel. Ha ez bizonyítható, a Javaslat megengedi a kapcsolattartás bizonyos ellenőrzését. Eszerint a bíróság - a vádirat benyújtásáig - úgy rendelkezhet, hogy a terhelt a védőjével szóban, személyesen felügyelet, írásban ellenőrzés mellett érintkezhet. Az írásbeli ellenőrzésre az eljárás szakaszához képest az ügyész, illetőleg a bíróság jogosult.

A 81. §-hoz

A Be. 136. §-a az előzetes letartóztatás megszüntetéséről rendelkezik. A Javaslat 81. §-a - figyelemmel arra, hogy a Javaslat a vádemelés mellőzésének intézményét nem vezeti be, hanem helyette a nyomozás megszüntetése mellett a terhelt megrovásban részesítését tartja fenn - a Be. 136. §-ának (2) bekezdéséből a vádemelés mellőzésére való utalást törli.

A 82. §-hoz

1. A Be. VIII. Fejezetének jelenlegi III. Címe "A lakhelyelhagyási tilalom". A törvény e Cím alatt szabályozza a lakhelyelhagyási tilalmat, valamint a lakhelyelhagyási tilalom keretében a házi őrizetet. a lakhelyelhagyási tilalom (és a házi őrizet) új szabályozását az 1999. évi CX. törvény a hatályos törvénybe iktatta, nem változtatva azon a megoldáson, hogy a házi őrizet - annak ellenére, hogy végrehajtását tekintve igen jelentős különbségek mutathatók ki - a lakhelyelhagyási tilalom egyik sajátos esete. A Javaslat a két jogintézmény közötti lényeges különbségre tekintettel e két jogintézményt szétválasztja, és ennek folytán a házi őrizet önálló kényszerintézkedésként szerepel a Be.-ben.

Ezt a módosítást hivatott kifejezni a Be. VIII. Fejezetének a Javaslat 82. §-ának (1) bekezdésével megállapítandó új Címe is, amely a leírtaknak megfelelően kifejezésre juttatja, hogy a III. Címben a törvény két önálló kényszerintézkedést szabályoz. Ezzel függ össze az, hogy a jelenleg alcím nélküli 137. § "A lakhelyelhagyási tilalom" alcímet kapja.

2. A Javaslat a fent írtaknak megfelelően a házi őrizetre vonatkozó rendelkezéseket önállóan szabályozza a Be. 138. §-ában, és emiatt a lakhelyelhagyási tilalmat szabályozó 137. §-t is át kellett szerkeszteni.

A Javaslat kiegészíti a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésének feltételeit, lehetővé téve e kényszerintézkedés elrendelését akkor is, ha a terhelt eljárás során tanúsított magatartására tekintettel az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel az enyhébb kényszerintézkedéssel is biztosíthatók. A Javaslat e kiegészítéssel kíván utalni arra, hogy nem csupán a bűncselekmény jellege és a terhelt személyi körülményei szolgálhatnak alapul a bíróság döntésekor, hanem az a körülmény is, hogy a terhelt az eljárás addigi adatai alapján nem adott okot az előzetes letartóztatás elrendelésére, illetőleg elrendelésének indítványozására.

3. A Javaslat a Be. 137. §-ának új (4) bekezdésében pontosabban határozza meg a lakhelyelhagyási tilalom ellenőrzésének szabályait: a Be. jelenlegi szövege azért hibás, mert a rendőrség nem e kényszerintézkedés végrehajtását ellenőrzi, hanem az e kényszerintézkedéssel elrendelt korlátozások megtartását, tekintve, hogy e kényszerintézkedést nem végrehajtják, hanem az a terhelt jogkövető magatartásán alapszik. Rendelkezik a Javaslat arról is, hogy a katonával szemben elrendelt e kényszerintézkedés rendelkezéseinek megtartását elsősorban a katonai elöljárója hivatott ellenőrizni.

A lakhelyelhagyási tilalom tartamát a Be. 137. §-ának új (5) bekezdése a Be. 138. §-a (1) bekezdésének megfelelően szabályozza, elhagyva azonban a harmadfokú bíróság által elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat, mivel a Javaslat a harmadfokú bírósági eljárást nem vezeti be.

4. A törvény eredeti szabályaihoz képest új rendelkezést tartalmaz a Be. 137. §-ának (7) bekezdése, amely a lakhelyelhagyási tilalom részleges feloldására ad lehetőséget. Ennek akkor van helye, ha a lakhelyelhagyási tilalom tartama során a terhelt életkörülményeiben lényeges változás következik be, és emiatt a tilalommal érintett terület elhagyása, vagy a lakóhely megváltoztatása szükséges.

Erre az esetre nézve a Javaslat a hatályos eljárási törvény 1999. évi CX. törvénnyel történt módosításával beiktatott azon szabályozását veszi át, amely szerint a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság a tilalmat részlegesen feloldhatja, ennek keretében a terhelt részére engedélyezheti a terület meghatározott célból és úti célra történő egyszeri, időszakos vagy rendszeres elhagyását, illetőleg a lakóhely megváltoztatását.

A 138. § (8) bekezdése a törvény 139. §-ának (3) bekezdését veszi át azzal, hogy a vádemelés mellőzését a felsorolásból elhagyja.

A 83. §-hoz

A Javaslat - az előző §-hoz fűzött indokolásban kifejtett szempontok alapján - a Be. 138. §-át megelőző "A házi őrizet" alcímet és a 138. § helyébe lépő rendelkezést iktat be.

1. A Be új 138. §-ának (1) bekezdése a házi őrizet elrendelése esetén a bíróság által kijelölt lakás és az ahhoz tartozó bekerített hely elhagyását szabályozza. Értelmező rendelkezést iktat be az új szabály, amely azt kívánja - a gyakorlat számára orientáló jelleggel - meghatározni, hogy mi a különbség a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom között. A lakhelyelhagyási tilalom tartalmához képest a házi őrizet annyiban szigorúbb, hogy a terhelt a lakását csak a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása, gyógykezelés, vagy más hasonlóan fontos ok esetén hagyhatja el. A házi őrizet elrendelése esetén nincs mód tehát pl. arra, hogy a terhelt a lakásától eltérő helyen munkát végezzen. Ha a bíróság ezt is meg kívánja engedni, akkor nem házi őrizetet, hanem lakhelyelhagyási tilalmat kell elrendelnie.

A (2) bekezdés a házi őrizetnek a lakhelyelhagyási tilalomtól szigorúbb szabályait azzal is kifejezésre juttatja, hogy e kényszerintézkedés elrendelésére, tartamára, fenntartására, valamint megszüntetésére az előzetes letartóztatásra vonatkozó rendelkezések alkalmazását írja elő.

2. A hatályos eljárási törvény 1999. évi CX. törvénnyel történt módosítása során a törvény lehetőséget teremtett arra, hogy a rendőrség, a bíróság rendelkezése és a terhelt beleegyezése esetén a házi őrizet előírásainak megtartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze. Ezt a lehetőséget a Javaslat is meg kívánja teremteni, erről rendelkezik a 138. § új (3) bekezdése. A Javaslat mellőzi azonban a törvény eredeti szabályai között lévő rendelkezést, amely szerint a házi őrizet előírásainak megtartását a rendőrség folyamatos őrzéssel is ellenőrizheti. Az eddigi gyakorlati tapasztalatok egyértelműen bizonyították, hogy erre a rendőrségnek nincs meg a megfelelő apparátusa, ezért a Javaslat a továbbiakban e rendelkezést elhagyja.

A 138. § (4) bekezdése kimondja, hogy katonával szemben a szolgálati viszonyának tartama alatt házi őrizet nem rendelhető el. Ez következik egyrészt a házi őrizet, másrészt a katonai szolgálati viszonyok sajátos jellegéből. A hivatásos állományú katona esetében azonban a lakhelyelhagyási tilalom elrendelése nem kizárt.

A 84. §-hoz

1. A Be. 139. §-a rendelkezik arról, hogy a lakhelyelhagyási tilalom megszegése esetén a bíróság milyen szankciókat alkalmazhat. A két jogintézményre vonatkozó szabályozás átszerkesztése folytán a Javaslat e szabályokat is módosítja.

A Be. 139. § helyébe lépő rendelkezés a lakhelyelhagyási tilalom, illetőleg a házi őrizet szabályainak megszegéséhez, valamint az eljárási cselekményen meg nem jelenéshez, vagy az akadály megszűnése után a távolmaradás alapos okból nem igazolásához fűz szankciókat. A szankciók lépcsőzetesen épülnek egymásra, követve a gyakorlati igényeket.

2. A Javaslat ezért lehetőséget ad arra, hogy a terheltet őrizetbe lehessen venni. E kényszerintézkedés elrendelésére elsősorban akkor kerülhet sor, ha a rendőrség a kényszerintézkedés előírásai megtartásának ellenőrzésekor észleli, hogy a terhelt valamely szabályt megszegett.

3. Az őrizetbe vétel átmeneti jellegű kényszerintézkedés, amelyet vagy súlyosabb kényszerintézkedés követ, vagy a terhelt szabadlábra kerül. Így van ez a lakhelyelhagyási tilalom, illetve a házi őrizet szabályainak megszegése esetén is: a Javaslat szerint házi őrizet esetén a terhelt előzetes letartóztatása, lakhelyelhagyási tilalom esetén a terhelt házi őrizete vagy előzetes letartóztatása rendelhető el. Ha ezek a szankciók nem szükségesek, a terhelt rendbírsággal sújtható.

A 85. §-hoz

A Be. 142. §-a az ideiglenes kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról rendelkezik. A Javaslat kisebb pontosítást eszközöl e § (3) bekezdésének első mondatában, amely arról rendelkezik, hogy az ideiglenes kényszergyógykezelés megkezdésétől számított egy év elteltével a kényszerintézkedés fenntartásának indokoltságát a megyei bíróság egyesbíróként eljárva vizsgálja felül. A törvény egységessége érdekében a Javaslat ezt azzal egészíti ki, hogy a vádirat benyújtása előtt a megyei bíróság egyesbírájának eljárására a nyomozási bíró eljárásának szabályai az irányadóak.

A 86. §-hoz

A Be. 143. §-ának (1) bekezdése a vádirat benyújtása után az első fokú bíróság által elrendelt vagy fenntartott ideiglenes kényszergyógykezelés tartamáról rendelkezik. A rendelkezés módosítása azért szükséges, mert a szövegben jelenleg szereplő, a harmadfokú bíróság általi elrendelésre vonatkozó szövegrészt - figyelemmel arra, hogy a Javaslat a harmadfokú bírósági eljárást nem vezeti be - törölni kell.

A 87. §-hoz

1. A Be.-ben "útlevél elvétele"-ként szabályozott új kényszerintézkedést az 1973. évi I. törvény 1999. évi módosítása jobb, és a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvénynek megfelelőbb normatartalommal vette át. Indokolt ezért - az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásokra is figyelemmel - a Be. rendelkezéseit módosítani, és egyértelművé tenni, hogy a Be.-ben szabályozott "úti okmány elvétele" a bíróság mérlegelési körébe tartozó kényszerintézkedés.

Sem a Be. eredeti normaszövege, sem a hatályos törvény nem választja kellően szét a külföldre utazásról szóló törvény alapján a törvény erejénél fogva beálló külföldre utazási tilalmat: a személyi szabadságot korlátozó büntetőeljárási kényszerintézkedések esetén maga az útlevéltörvény rendelkezése alapján nem utazhat külföldre a terhelt, ezért ezt az esetet nem a Be. szerinti kényszerintézkedésként kell megfogalmazni.

Javaslat a normaszöveg átdolgozásával kívánja egyértelművé tenni, hogy a Be.-ben szabályozott kényszerintézkedés és az útlevéltörvény szerinti külföldre utazási tilalom két külön jogintézmény, az utóbbi hatályosulása érdekében a büntető ügyben eljáró bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság csak arra köteles, hogy a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésről az útlevélhatóságot értesítse, és ha az úti okmány rendelkezésre áll, azt lefoglalja és megküldje az útlevélhatóságnak.

2. A Javaslat ennek megfelelően a Be. szerinti kényszerintézkedésként - az új elnevezéssel: úti okmány elvételeként - azt az esetet határozza meg, amikor a terhelttel szemben három évi, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás, és a bíróság megítélése szerint az úti okmány ideiglenes elvétele (bevonása) a terhelt eljárási cselekményeken történő részvétele miatt indokolt. A kényszerintézkedést a bíróság rendeli el, de azt az útlevélhatóság hajtja végre.

A külföldre utazásról szóló törvénnyel összhangban rendelkezik a Javaslat arról, hogy a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően bíróság a terhelt kérelmére hozzájárulhat ahhoz, hogy az útlevélhatóság a terhelt külföldre utazását engedélyezze. E kérdésben az ügyész, illetőleg a bíróság nem hoz határozatot, hanem a hozzájárulásról vagy annak megtagadásáról átiratban értesíti az útlevélhatóságot. Ezért a Javaslat a hozzájárulás, vagy annak megtagadása ellen a jogorvoslati jogot kizárja. A hozzájárulás nem büntetőeljárás-jogi határozat, így a Be. jogorvoslati szabályai között rendszeridegen lenne az ilyen kérdésben való jogorvoslati jog biztosítása. A jogorvoslati jog korlátozása azonban az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése értelmében a jelenlévő országgyűlési képviselők minősített döntését igényli.

3. A Javaslat szerint az előzetes letartóztatás, a lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet és az ideiglenes kényszergyógykezelés esetén az úti okmány elvételéről külön határozatot hozni nem kell, mert ezekben az esetekben a terhelt a külföldre utazásról szóló törvény rendelkezései alapján a törvény erejénél fogva külföldre utazási tilalom hatálya alatt áll.

Ebben az esetben a büntetőeljárást folytató bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság a felsorolt kényszerintézkedések elrendeléséről értesíti az útlevélhatóságot, és ha az úti okmány rendelkezésre áll, azt az útlevélhatóságnak meg kell küldeni. E cselekmény ellen nincs helye jogorvoslatnak, mivel ez nem a büntetőeljárást folytató bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság önálló döntése, hanem a külföldre utazásról szóló törvény rendelkezéseiből következik. A Javaslat részletes szabályozást tartalmaz arra az esetre is, ha a terhelt őrizetbe vételét rendelték el. Ekkor - e kényszerintézkedés ideiglenes jellegére az úti okmányt vissza kell tartani, és ha az őrizetbe vétel más kényszerintézkedése elrendelése nélkül szűnt meg, azt a terheltnek vissza kell adni, ellenkező esetben az útlevélhatóság részére kell megküldeni. Előfordulhat azonban az is, hogy az őrizetbe vétel más kényszerintézkedés elrendelése nélkül szűnt meg, azonban éppen erre figyelemmel indokolt a terhelt úti okmányának elvétele. Ekkor a Javaslat záros határideig lehetővé teszi az úti okmány visszatartását; a határidőn belül dönteni kell az úti okmány Be. szerinti elvételéről.

A Javaslat rendelkezéseket tartalmaz arra az esetre is, amikor a terhelt külföldi úti okmánnyal rendelkezik. Ebben az esetben az általános szabályokat akkor kell alkalmazni, ha a bíróság vagy az ügyész biztosíték letételét nem engedélyezte, és azzal az eltéréssel, hogy az elvett úti okmányt nem az útlevélhatóságnak, hanem az idegenrendészeti hatóságnak kell megküldeni.

A 88. §-hoz

1. A Be. 149. §-a a házkutatásról rendelkezik. A Javaslat a házkutatás fogalmát meghatározó (1) bekezdést azzal egészíti ki, hogy házkutatás során a lakásban található számítástechnikai rendszer, vagy az ilyen rendszer útján rögzített adatokat tartalmazó adathordozó is átvizsgálható. A technikai fejlődésre figyelemmel egyértelmű szabályozást igényel, hogy a számítástechnikai eszközök a házkutatás során átvizsgálhatók-e. A Javaslat ezt a kérdést - a jelenlegi gyakorlattal összhangban - igenlően dönti el, és ezt kifejezésre juttatja a törvény szövegében is.

E változásnak megfelelően módosítja a Javaslat a Be. 149. §-ának (4) bekezdését is, egyértelművé téve, hogy a házkutatás számítástechnikai rendszeren vagy adathordozón tárolt adat megtalálására is irányulhat.

2. A házkutatás törvényi előfeltételeit a Be. 149. §-ának (2) bekezdése határozza meg, amelynek c) pontját a Javaslat kiegészíti az elkobozható vagy a vagyonelkobzás alá eső dolog megtalálásának céljával. A Btk. szerint elkobozható vagy vagyonelkobzás alá vonható dolgok megtalálásához ugyanolyan érdek fűződik, mint a bizonyítási eszköz felleléséhez. A bizonyítási eszköz fogalma ugyan átfogja az elkobozható dolgok körének egy részét, a Javaslat az egyértelműség kedvéért azonban mégis külön nevesíti e két büntetőjogi intézkedéssel érintett dolgot, mint amelyeknek a megtalálása érdekében házkutatás rendelhető el.

3. A házkutatás elrendelésére jogosultak közül a Be. kihagyta a bíróságot. A Javaslat a Be. 149. §-ának (3) bekezdésének módosításával ezt a hiányosságot pótolja, egyben rendelkezik arról, hogy a bíróság által elrendelt házkutatáshoz a rendőrség igénybe vehető. A Javaslat e kiegészítéssel megteremti az összhangot a 149. § (3) és (6) bekezdése között.

4. A Be. 149. §-a (4) bekezdésének módosítására egyrészt a már említett okból, a számítástechnikai rendszer vagy adathordozó normaszövegben történő megjelenítése érdekében van szükség, másrészt azt is egyértelművé kell tenni, hogy mivel a házkutatás a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítése érdekében is elrendelhető, a házkutatás megkezdése előtt a házkutatásnak ennek az esetében a jelenlévő házkutatást elszenvedő személyt arra kell felhívni, hogy a keresett személyt adja át.

A Be. eredeti rendelkezése szerint a házkutatás nem folytatható, ha az érintett a keresett dolgot előadja. Ez a rendelkezés a gyakorlati tapasztalatok alapján korrekcióra szorul: előfordulhat ugyanis, hogy éppen a házkutatás során észlel a nyomozó hatóság olyan bűncselekményre utaló nyomot, amelyre a házkutatást okot adó eljárás eredetileg nem terjedt ki. Helytelen lenne, ha ilyen esetben a házkutatás nem lenne folytatható, csak azért, mert pl. az érintett adott esetben egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt elrendelt házkutatás során a keresett dolgot előadna, és így egy jelentősebb súlyú bűncselekmény nyomait hordozó tárgy erre figyelemmel nem lenne lefoglalható. Ezért a Javaslat az eredeti rendelkezés kiegészítéseként azt tartalmazza, hogy ha gyanú merül fel arra, hogy a házkutatás során más bizonyítási eszköz, elkobozható dolog vagy vagyonelkobzás alá eső dolog is fellelhető, a házkutatás folytatható.

5. A 149. § (5) bekezdéséből a Javaslat - összhangban a Be. 58. §-a (3) bekezdésének módosításával - elhagyja a segítőre vonatkozó szövegrészt.

6. A 149. §-ának (6) bekezdése csak annyiban szorul módosításra, hogy nem szükséges a házkutatás bíróság általi elrendelése, ha a felsorolt intézményekben a házkutatás a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítésére irányul. A Be. e rendelkezésének eredeti értelmezéséből - összevetve a Be. 151. §-ának (3) bekezdésével is - az következik, hogy e védett intézmények esetén a bírói döntés az ott elhelyezett iratok megtalálása érdekében történő házkutatáshoz szükséges. Az elkövető elfogása érdekében ilyen érdek nem mutatható ki, ezért a Javaslat szerint ehhez nincsen szükség bírói döntésre.

E rendelkezéshez szorosan kapcsolódik a 149. § (7) bekezdése. A Javaslat itt olyan módosítást tartalmaz, amely a nyomozó hatóságot csak abban az esetben jogosítja fel a védett intézményekben történő házkutatás bírói határozat nélküli elvégzésére, ha ehhez az ügyész hozzájárult.

A 89. §-hoz

A Javaslat a Be.-nek a motozásra vonatkozó 150. §-át két helyen módosítja.

1. A motozás céljáról rendelkező (1) bekezdésbe - hasonló indokok alapján, mint ahogyan a házkutatásnál is megjeleníti a Javaslat - indokolt rendelkezni arról, hogy a motozás elkobozható, illetőleg olyan dolog megtalálására is irányulhat, amelyre vagyonelkobzás rendelhető el.

2. A Be. 150. §-ának (3) bekezdése szerint: a motozás előtt az érintettet fel kell szólítani, hogy a keresett dolgot adja át, ha ennek eleget tesz, a motozástól el kell tekinteni. A Javaslat - egyező indokok alapján, mint a házkutatás e rendelkezéséhez hasonló szabályának módosításakor - ehhez azt teszi hozzá, hogy e rendelkezés akkor alkalmazható, ha a motozás célja valamely meghatározott dolog megtalálása.

A 90. §-hoz

A Javaslat 90. §-a a Be.-nek a lefoglalásról szóló 151. §-át módosítja.

1. A Be. 151. §-ának módosított (1) bekezdése a lefoglalás céljaként a vagyonelkobzás biztosítását is megjelöli. Ez a rendelkezés összefügg a Btk. 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosításával, amely törvény a hatályos eljárási kódexbe is beiktatta a vagyonelkobzás alá vonható tárgyakat. A Btk. e módosítása folytán - amelyet a Javaslattal egyidejűleg benyújtott, a Btk. módosításáról rendelkező törvényjavaslat tovább erősít - a vagyonelkobzás elveszti klasszikus represszív jellegét, és sajátos biztonsági intézkedéssé válik, amelyet akkor kell elrendelni, ha az elkövető a bűncselekménnyel összefüggésben vagyont szerzett. E szabályozásra figyelemmel, a vagyonelkobzás az elkobzáshoz rokon jogintézménnyé válik, így nincs indoka annak, hogy a lefoglalás csak az elkobozható dologra legyen elrendelhető.

2. A Javaslat a Be. 151. §-ának (2) bekezdésében hasonló indokok alapján, mint ahogyan teszi azt a Javaslat a házkutatás szabályainak módosításánál, a lefoglalás alá vonható tárgyak körében is megjeleníti a számítástechnikai rendszert, vagy az ilyen rendszer útján rögzített adatokat tartalmazó adathordozót. A Javaslat szerint a számítástechnikai adat a klasszikus értelemben vett lefoglalásnak nem lehet tárgya, csak az adatot tartalmazó adathordozó.

A Javaslat a Be. 159. §-a (2) bekezdésének c) pontját elhagyja, mivel az időközbeni anyagi jogi változások szerint az olyan dolog, amelynek birtoklása jogszabályba ütközik, elkobozható. Az elkobozható dolgokra nézve e bekezdés b) pontja a lefoglalást lehetővé teszi, ezért a c) pont szerinti, önállóan nevesített feltétel fenntartása szükségtelen.

3. A Be. 151. §-ának (3) bekezdése csupán szövegezési pontosításra szorul: a rendelkezés helyesen azt mondja ki, hogy a közjegyzői vagy ügyvédi irodában, továbbá az egészségügyi intézményben tartott iratok lefoglalásához a bíróság határozata szükséges.

A 151. § (4) bekezdése is csak annyiban módosul, hogy a vádirat benyújtását követően a címzettnek még nem kézbesített postai és hírközlési küldemény, valamint a sajtótermék szerkesztősége iratainak lefoglalására a bíróságot jogosítja fel. A törvény eredeti rendelkezése szerint csak az ügyész jogosult az ilyen dolgok lefoglalására, amely a bírósági eljárásra tekintettel dogmatikailag helytelen.

4. A Be. 151. §-ának (6) bekezdése annyiban módosul, hogy ha az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a lefoglalás elrendelésére nem jogosult, de a dolgot őrzésébe vette, ám a lefoglalásra jogosult a lefoglalást nem rendelte el, a dolgot nem annak kell visszaadni, akitől azt lefoglalták, hanem a dolog birtokosának. Ez a szabály van összhangban a Be. 155. §-ában szabályozott kiadási sorrenddel.

A 91. §-hoz

1. A Javaslat 91. §-a a lefoglalással kapcsolatos eljárásra vonatkozó, a Be. 152. §-ában meghatározott rendelkezéseket módosítja.

A 152. § (1) bekezdésébe a Javaslat beiktatja a számítástechnikai rendszer, vagy az ilyen rendszer útján rögzített adatokat tartalmazó adathordozó birtokosának, illetőleg az adat kezelőjének azt a kötelezettségét, hogy a számítástechnikai úton rögzített adatot a lefoglalást végző számára tegye hozzáférhetővé. E kötelezettség megszegése ugyanúgy rendbírsággal szankcionálható, mint a más lefoglalást szenvedő személynek a lefoglalást akadályozó magatartása.

2. A Be. 152. §-a (5) bekezdése azokat az okokat tartalmazza, amelyek fennállása esetén nem érvényesülnek az előző bekezdésekben meghatározott lefoglalási tilalmak. Ezen okokat a Javaslat egyrészt pontosabban fogalmazza meg, másrészt egy újabb okkal egészíti ki.

Pontosabb megfogalmazást ad a Javaslat a 152. § (5) bekezdésének a) pontjában megharázott esetre, amikor akként rendelkezik, hogy a tanúvallomás megtagadására jogosulttal szemben a társtettesség, a részesség, a bűnpártolás vagy az orgazdaság az adott üggyel kapcsolatban merült fel, és a gyanú eléri a megalapozott gyanú szintjét. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tanúvallomás megtagadására jogosult személlyel szemben is büntetőeljárást kell indítani, minthogy mind a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja fennáll, mind pedig az elkövető személye ismert.

A Javaslat e pontosítással egyidejűleg az (5) bekezdésbe új c) pontot iktat be, amely a lefoglalási tilalom feloldását akkor is lehetővé teszi, ha a tanúvallomás megtagadására jogosult személy a lefoglalandó dolgot a lefoglalási tilalomra történt figyelmeztetést követően önként átadja. Ez ugyanolyan hatással jár, mintha e személy a vallomástétel alóli mentességre történt figyelmeztetést követően vallomást tenne, ezért ebben az esetben a Javaslat mind a (3), mind a (4) bekezdésben meghatározott lefoglalási tilalmat feloldja.

A 92. §-hoz

A Be. 153. §-ának eredeti (2) bekezdése az irat birtokosát (védőjét, képviselőjét, megbízott hozzátartozóját) arra jogosítja fel, hogy a nyomozó hatóság előtt ne fedje fel az irat tartalmát. Ebben az esetben jogosult arra, hogy az iratot zárt borítékban adja át a nyomozó hatóság jelenlévő tagjának, aki azt az irat tartalmának megismerése nélkül továbbítja az ügyésznek. A törvény e rendelkezése túlságosan tág teret biztosít az irat birtokosának arra, hogy a nyomozó hatóságot - ideig-óráig - bármilyen irat megismerésétől elzárja. A Javaslat ezért ezt a lehetőséget azokra az iratokra korlátozza, amelyek a birtokosuk szerint olyan tartalmat hordoznak, amelyre nézve a vallomástétel a Be. 82. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján tagadható meg (a tanú a vallomásával önmagát vagy hozzátartozóját vádolná bűncselekmény elkövetésével).

Ez a rendelkezés a nyomozó hatóságnak a Be. 151. §-ának (2) bekezdésében biztosított azon jogát, hogy a lefoglalást önállóan, a saját jogán is elrendelje, meggátolja. Azzal, hogy az irat birtokosa nem járul hozzá az irat tartalmának nyomozó hatóság általi megismeréséhez, szükségszerűen az ügyészhez telepíti a lefoglalás kérdésében történő határozathozatalt, kivéve azokat az eseteket, amikor a Be. 151. §-ának (3) bekezdése értelmében a lefoglalásról a bíróság jogosult dönteni. Erre figyelemmel is, indokolt, hogy az irat birtokosának e joga megfelelő korlátok közé legyen szorítva. Annak természetesen semmi akadálya nincs, hogy az ügyész, illetőleg a bíróság lefoglalást elrendelő határozatát követően az irat tartalmát a nyomozó hatóság megismerhesse. Ez azonban olyan evidencia, hogy a Javaslat erről nem is rendelkezik.

A 93. §-hoz

A Be. 154. §-ának (1) bekezdése a lefoglalt dolog letétbe helyezését írja elő, és rendelkezik arról az esetről, ha a dolog letétbe helyezésre nem alkalmas. Ekkor a megőrzéséről egyéb módon kell gondoskodni.

Szűk körben ugyan, de elképzelhető, hogy ingatlan lefoglalásának van helye, mert pl. az a Btk. szerint elkobozható. A Javaslat erre az esetre rendelkezik akként, hogy az ingatlan lefoglalását el kell rendelni, de azt a zár alá vétel szabályai szerint kell végrehajtani. Az ingatlan ugyanis a lefoglalásra előírt letétbe helyezésre nem alkalmas, ezért helyes, ha a törvény szabályozza az ingatlan esetében a megőrzés más módját. Ez a zár alá vétel szabályainak megfelelő alkalmazása, amelyet a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szerint mint bűnügyi zárlatot (Vht. 202. §) kell végrehajtani.

A 94. §-hoz

A Be. 155. §-a a lefoglalás megszüntetését szabályozza. A Javaslat 94. §-a Be. 155. §-ának (6) bekezdését módosítja, és új (7) bekezdéssel egészíti ki.

1. A Be. 155. §-ának (6) bekezdése szerint a terhelttől lefoglalt dolog a bíróság határozata alapján az állam tulajdonába kerül, ha kétségtelenül más személyt illet, akinek a kiléte nem állapítható meg. Ebben az esetben a később jelentkező igénylő - a Be. eredeti rendelkezése alapján - az elévülési időn belül igényelheti a dolog kiadását, illetőleg az értékesítésből származó ellenértékét. Erről a bíróság határoz.

A Javaslat két helyen módosítja e rendelkezést. Egyrészt pontosítja, hogy ilyen esetben a Polgári perrendtartás szerinti hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jár el, mert a tulajdonjogi igények érvényesítésére a hatályos jogszabályok szerint e bíróságok hivatottak, másrészt pedig megszünteti a Be., de a hatályos törvény és a Ptk. közötti ellentmondást: A Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése értelmében a tulajdonjogi igények nem évülnek el, ehhez képest a Be. azon rendelkezése, amely a tulajdonjogi igény későbbi érvényesítését az elévülési időn belül teszi lehetővé, nem értelmezhető. Ezért a Javaslat e rendelkezést elhagyja.

2. A Be. 155. §-ának új (7) bekezdése a lefoglalás megszüntetésének azt az esetét szabályozza, amikor a dolog természetben már nem adható ki. Ebben az esetben a dolog előzetes értékesítéséből befolyt ellenértéket kell alapul venni, és a kezelésből, a tárolásból eredő költséggel csökkentett, a megtérítés időpontjáig eltelt időre számított mindenkori törvényes kamattal növelt összeget kell megtéríteni. Vámáru esetén a vámjogszabályban meghatározott elszámolást követően kell kifizetni a dolog értékesítéséből befolyt ellenértéket.

A Javaslat rendelkezik arról, hogy az új (7) bekezdés nem alkalmazható akkor, ha a lefoglalás alaptalan volt, Méltánytalan lenne a lefoglalást szenvedőre nézve, ha abban az esetben is őt terhelné a tárolási költség, ha a lefoglalás elrendelésére nem volt törvényes alap. Ezért a Javaslat szerint ebben az esetben az értékesítésből befolyt teljes összeget és a megtérítés időpontjáig eltelt időre számított törvényes kamatot teljes egészében ki kell fizetni. Erről a lefoglalás megszüntetéséről határozatot hozó bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság határoz.

A 95. §-hoz

1. A Be. 156. §-ának eredeti alcíme "A lefoglalt dolog előzetes értékesítése". A hatályos eljárási törvény 1999. évi CX. törvénnyel történő módosítása az 1973. évi I. törvénybe a különleges eljárások keretében szabályozott ún. tárgyi eljárás szabályai közé új rendelkezést iktatott be, amely azt a lehetőséget tartalmazza, hogy a közbiztonságot veszélyeztető vagy a birtoklásával jogszabályba ütköző dolgot a bíróság a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára - szükség esetén mintavétel elrendelése mellett - elkobozhatja. A rendelkezés beiktatásának indoka az volt, hogy a lefoglalt dolgokat őrző hatóságokat abban az esetben, ha a lefoglalás elrendelése nem függ az elkövető büntethetőségétől, de még a büntetőeljárás eredményétől sem, mentesítse a lefoglalt dolgok hosszú időn történő őrzésének kötelezettsége alól. A lefoglalt dolognak az eljárás befejezéséhez képest "előzetes" elkobzása esetén az elkobzás végrehajtásának szabályai szerint [Bv. tvr. 88. § (3) bek., 89. §] szerint kell eljárni, tipikus esetben a Bv. tvr. 89. §-ának (2) bekezdése alapján az elkobzott dolgot meg kell semmisíteni.

A Javaslat e rendelkezés indokaira figyelemmel a Be. szabályai közé iktatja e rendelkezést, de - a hatályos törvénytől eltérően - nem a különleges eljárások, hanem a lefoglalásra vonatkozó általános rendelkezések közé.

Ezzel összefüggésben a Javaslat módosítja a Be. 156. §-ának alcímét, és a 156. §-t új (5) bekezdéssel egészíti ki, amely átveszi a fentiekben ismertetett hatályos törvényi rendelkezést. Az új bekezdés átveszi azt a rendelkezést is a hatályos törvényből, mely szerint szükség esetén mintavételt lehet elrendelni. Erre azért van szükség, mert az előzetesen elkobzott dolog megsemmisítése esetén az eljárás későbbi szakaszában vitássá válhat a dolog valamely, a Btk. szerint jelentős tulajdonsága. A mintavétel esetében azonban körültekintően kell eljárni, mivel a mintavétel csak a dolog minőségét képes - reprezentatív módon - rögzíteni, azonban a dolog mennyiségét már nem.

2. A Javaslat pontosítja a Be. 156. §-a (2) bekezdésének a) pontját is, és akként rendelkezik, hogy a bíróság akkor is határozhat a lefoglalt dolog előzetes értékesítéséről, ha a kezelése, tárolása, illetve őrzése - különösen a dolog értékére, vagy az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolásra tekintettel - aránytalan és jelentős költséggel járna. E rendelkezés jobban kifejezi, hogy a dolog őrzésének aránytalan költsége szempontjából a dolog értéke, de ezen kívül az előreláthatóan hosszú ideig történő őrzése is viszonyítási alap.

A dolog előzetes értékesítése - bár a dolog rendelkezési jogának szempontjából az eredmény ugyanaz - nem azonos az előzetes elkobzással. Az előzetes elkobzás az állam számára tulajdonszerzési jogcím, míg az előzetes értékesítéshez a tulajdonjog megváltozása nem kapcsolódik, a lefoglalt dolog értékesítéséből befolyt összeg a lefoglalt dolog helyébe lép, és a lefoglalásról történő végleges döntéshez képest az ellenérték kerül elkobzásra, illetőleg a lefoglalás megszüntetése esetén a jogosultnak történő kiadásra, kerül az állam tulajdonába, vagy kerül megsemmisítésre.

A 96. §-hoz

A Be. 157. §-a a lefoglalt dolog visszatartásáról rendelkezik. A Javaslattal egyidejűleg az Országgyűléshez benyújtott, a Btk. módosításáról szóló törvényjavaslat az elkobzás és a vagyonelkobzás szabályait módosítja, és megszünteti a vagyoni előny, valamint az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezést, minthogy ezek a jövőben a büntető anyagi jog szabályai szerint vagyonelkobzási jogcímek lesznek.

A Javaslat 96. §-a erre figyelemmel a Be. 157. §-ának (1) bekezdését akként módosítja, hogy azon fizetési kötelezettségek köréből, amelyeknek biztosítására a terheltnek kiadandó dolgot vissza lehet tartani, elhagyja a vagyoni előny és az elkobzás alá eső érték biztosítására való visszatartás lehetősége.

A 97. §-hoz

1. A Javaslat a Be. VIII. Fejezetét új Címmel egészíti ki, amely a számítógépes adatnyilvántartások kezelőivel szemben alkalmazható új kényszerintézkedésről, a megőrzésre kötelezésről rendelkezik.

Az Európa Tanács 2000. év folyamán dolgozta ki az informatikai bűnözésről szóló Egyezményt. Az Egyezmény aláírására még ebben az évben sor kerül. Az Egyezmény jelentőségét, a szabályozott terület fontosságán túl, az adja, hogy a tárgykörre vonatkozóan igen széles körű és átfogó szabályozást tartalmaz, mely nemcsak a büntető anyagi és eljárásjogi rendelkezésekre terjed ki, hanem a nemzetközi együttműködés jogintézményeire is. Az Egyezmény fő célja a határokon átnyúló informatikai bűnözés elleni hatékony és összehangolt nemzetközi fellépés, valamint az informatikai rendszerek és az adatok hozzáférhetősége, sértetlensége és titkossága elleni bűncselekmények, illetőleg az új technológiával történő visszaélések megelőzése érdekében történő együttműködés nemzetközi jogi kereteinek megteremtése. Az Egyezmény új anyagi jogi és eljárási jogi intézmények bevezetésére is ajánlásokat tesz az aláíró államok számára.

Az informatika felhasználásával elkövetett, az alapvető emberi jogokat, a társadalmi-gazdasági viszonyokat sértő jogellenes magatartások büntetendővé nyilvánítása érdekében a Btk. módosításáról szóló tervezet tartalmaz rendelkezéseket.

Az informatikai bűnözés elleni hatékony fellépés azonban új eljárásjogi intézmények megalkotását, a már meglévők módosítását is szükségessé teszi. A büntető eljárási joganyag módosításával olyan új nyomozati jogköröket és eszközöket kell biztosítani a nyomozó hatóságok és az igazságszolgáltatási szervek számára, melyek lehetővé teszik a világhálón elkövetett, illetőleg az informatikai rendszereket sértő bűncselekmények hatékony felderítését, a bizonyítékok gyors összegyűjtését. Az informatika területén az időtényező kiemelt szerephez jut, így a már meglévő jogintézmények módosításával, új jogintézmények bevezetésével biztosítani kell, hogy a hazai nyomozó hatóságok és igazságügyi szervek is a modern technológiák kínálta lehetőségeket felhasználva kellő hatékonysággal és gyorsasággal léphessenek fel az informatikai bűnözéssel szemben.

2. Ezt a célt szolgálja a VIII. Fejezet új VIII. Címe, amely részletesen meghatározza a számítástechnikai vagy más elektronikus módon rögzített adatok megőrzésére kötelezés új, sajátos kényszerintézkedés szabályait.

A számítástechnikai rendszer (a fogalmat a Btk. módosításáról rendelkező törvényjavaslat szerinti új 300/F. § határozza meg) útján rögzített adatok kapcsán, azok sajátos fizikai jellemzői miatt, nem alkalmazhatók megfelelően a büntetőeljárás jelenlegi kényszerintézkedései. A számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok érzékenysége, gyors és könnyű megváltoztathatósága és megsemmisíthetősége egy olyan kényszerintézkedés bevezetését teszi szükségessé, amely biztosítja, hogy a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a nyomozás eredményessége érdekében az adatok kezelőjének beavatkozását megakadályozva elrendeljék az adatok változatlan formában történő megőrzését.

A megőrzésre kötelezés egy ideiglenes, biztosító jellegű kényszerintézkedés, mely az adatok birtokosának, kezelőjének az adatok feletti rendelkezési jogát ideiglenesen korlátozza (a kényszerintézkedésben meghatározott adatokat nem változtathatja meg és nem törölheti), azonban - a lefoglalással ellentétben - az adatkezelőt nem fosztja meg a birtoklás jogától.

A kényszerintézkedés biztosítja annak lehetőségét, hogy a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság egy nagyobb, előtte még ismeretlen adatkört a bűncselekménnyel összefüggő adatok összegyűjtése, illetőleg a cselekménnyel kapcsolatos újabb adatok felderítése érdekében később átvizsgálhasson. A bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság éppen ezért nemcsak a bizonyítási eszköznek minősülő adatnak a változatlan megőrzését rendelheti el, hanem annak a számítástechnikai úton rögzített adatnak is, mely bizonyítási eszköz felderítéséhez, a gyanúsított kilétének, tartózkodási helyének megállapításához szükséges.

3. A megőrzésre kötelezett a határozat vele történő közlésének időpontjától köteles a határozatban megjelölt számítástechnikai úton rögzített adatokat változatlanul megőrizni, és az adatok megváltoztatását, törlését, megsemmisülését valamint azok továbbítását, másolat jogosulatlan készítését, illetőleg az adatokhoz való, az elrendelő hatóságon kívüli, jogosulatlan hozzáférést megakadályozni. Az adatok sértetlenségének, változatlanságának biztosítása érdekében az elrendelő az elektronikus aláírásról szóló törvényben meghatározott lehetőséggel élve fokozott biztonságú aláírással láthatja el a megőrzésre kötelezéssel érintett adatokat.

A megőrzésre kötelezés az adatoknak az eredeti tárolási, kezelési helyén az adatok birtokosa, kezelője által történő változatlan biztosítását jelenti. A Javaslat azonban lehetővé teszi, hogy ha az adat eredeti helyen történő megőrzése az érintett adatfeldolgozással kapcsolatos tevékenységét jelentősen akadályozná, akkor az elrendelő engedélyével az adatot más adathordozóra, vagy más számítástechnikai rendszerbe másolja át. A megőrzésre kötelezés ekkor az átmásolt adatokra terjed ki, és az elrendelő az eredeti adatot tartalmazó adathordozóra és számítástechnikai rendszerre vonatkozó korlátozásokat részlegesen vagy teljesen feloldhatja.

4. A Javaslat pontosan meghatározza a megőrzésre kötelezéssel érintett adatokhoz hozzáférni jogosultak körét. Az adatok kezelője is csak az elrendelő kifejezett engedélyével jogosult hozzáférni, illetőleg tájékoztatást adni az érintett adatokról.

A megőrzésre kötelezett nemcsak köteles tartózkodni az adatok megváltoztatásától, törlésétől, hanem köteles tájékoztatni az elrendelőt a megőrzésre kötelezéssel érintett adatok tőle független jogosulatlan megváltoztatásáról, törléséről, megsemmisüléséről, átmásolásáról, továbbításáról, megismeréséről, illetőleg arról, ha például a számítástechnikai rendszerbe történt jogosulatlan belépés formájában, a fentebb felsoroltak megkísérlésére utaló jelet észlelt.

A megőrzésre kötelezés ideiglenes jellegű, a bűncselekménnyel összefüggő adatok összegyűjtését, felderítését elősegítő kényszerintézkedés, ezért az elrendelést követően haladéktalanul meg kell kezdeni az érintett adatok átvizsgálását. Az ennek eredményeként feltárt, bizonyítási eszköznek minősülő adatok lefoglalását el kell rendelni. A lefoglalás az érintett adatok számítástechnikai rendszerbe vagy más adathordozóra történő átmásolásával valósul meg. Ha az átvizsgálás nem vezetett eredményre, akkor a megőrzésre kötelezést meg kell szüntetni.

5. A Javaslat a megőrzésre kötelezés ideiglenes, biztosító jellegére, valamint az adatkezelés és továbbítás lényeges korlátozása által az adatfeldolgozók tevékenységének jelentős akadályozására tekintettel három hónapban határozza meg a kényszerintézkedés végső időtartamát. Ez az időtartam elegendő ahhoz, hogy a nyomozó hatóság, akár igazságügyi szakértő bevonásával, átvizsgálja a megőrzésre kötelezéssel érintett adatokat, és rendelkezzen a bizonyítási eszköznek minősülők lefoglalásáról. A megőrzésre kötelezés a megszabott határidőn belül is megszűnik, ha az adatokat lefoglalták, vagy a büntetőeljárást befejezték. Fontos garanciális jelentőségű az a rendelkezés, mely előírja, hogy a büntetőeljárás befejezéséről a megőrzésre kötelezettet értesíteni kell.

A 98. §-hoz

1. A Be. VIII. Fejezetének jelenlegi VIII. Címe - amelynek számozását a Javaslat 97. §-a IX. Címre módosítja - nyilvánvaló kodifikációs hiba folytán nem tartalmazza az e Cím 160. §-ában foglalt "biztosítási intézkedés" elnevezésű kényszerintézkedésre történő utalást. A Javaslat 98. §-ának (1) bekezdése e hiányosságot pótolja.

Ezzel összefüggésben rendelkezik arról a Javaslat e szakaszának (2) bekezdése, hogy a Be. 159. §-a "A zár alá vétel" alcímet kapja.

2. A zár alá vétel meghatározásában a Be. jelenlegi rendelkezése szerint szerepel, hogy az a terheltnek a zár alá vétellel érintett vagyoni jogait függeszti fel. A Javaslattal egyidejűleg az Országgyűléshez benyújtott, a Btk. módosításáról szóló törvényjavaslat a vagyonelkobzás szabályait jelentősen módosítja. E módosítások lényege abban foglalható össze, hogy a jelenleg mellékbüntetésként meghatározott jogkövetkezményt a törvényjavaslat intézkedésként határozza meg, és az intézkedésként meghatározott szankció alkalmazását nem csak az elkövetővel, hanem olyan személlyel szemben is lehetővé teszi, akinek az elkövető a bűncselekményből származó vagyont átruházta. A büntető anyagi jog e lényeges módosulása kihat az eljárási jog rendelkezéseire is.

A Javaslat ennek az anyagi jogi változásnak megfelelően módosítja a Be. 159. §-ának (1) és (2) bekezdését, és a jövőben a zár alá vétel elrendelését - figyelemmel arra, hogy a vagyonelkobzás nem csak a terhelttel szemben lesz alkalmazható - nem csak terhelt vagyonára teszi lehetővé. A Javaslat ezért mellőzi a 159. § (1) bekezdéséből a terheltre vonatkozó kitételt, a (2) bekezdésének első mondatát pedig azzal a rendelkezéssel egészíti ki, hogy a zár alá vétel elrendelhető arra a vagyonra is, amelyre vagyonelkobzás rendelhető el, de amelyet nem a terhelt birtokol.

További változás, hogy a zár alá vétel feltételei közül mellőzi a Javaslat a vagyoni előny vagy az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés biztosítása érdekében elrendelhető zár alá vételt, e módosítás is az anyagi jog változásával függ össze, amelynek részleteiről a Javaslat 96. §-ához fűzött indokolás tartalmaz magyarázatot.

3. A Javaslat 37. §-a a Be. 54. §-át új (5) bekezdéssel egészíti ki, amely a 2001. évi L. törvénnyel az állami adóhatóság számára biztosított polgári jogi igény érvényesítésnek lehetőségét a szabályozás egységessége érdekében a Be.-be is beiktatja. A Javaslat 98. §-a ezért módosítja a Be.-nek a zár alá vétel elrendelését indítványozni jogosultak körét meghatározó 159. §-a (3) bekezdését, kiegészítve e rendelkezést a Be. 54. §-ának (5) bekezdésébe felvett állami adóhatósággal.

4. Az előbbiekben bemutatott anyagi jogi változással függ össze, hogy a Javaslat a zár alá vétel feloldásának esetei közül elhagyja azt az esetet, amikor az eljárást vagyoni előny vagy elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés kimondása nélkül fejezték be. A jövőben ilyen rendelkezés ugyanis az anyagi jog módosulása folytán nem hozható.

5. A Javaslat a zár alá vétel szabályait két új rendelkezéssel egészíti ki. A Be. 159. §-ának új (5) bekezdése határidő-számítási szabályt tartalmaz akként, hogy a zár alá vétel feloldásának (4) bekezdés d) és e) pontjában írt eseteinek határidejét az erre vonatkozó határozat közlésétől kell számítani. A jogbiztonság megköveteli, hogy a törvény egyértelmű rendelkezést tartalmazzon arra nézve, hogy a harminc, illetőleg hatvan napos határidőt mikortól kell számítani. Figyelemmel arra, hogy a (4) bekezdés d) és f) pontja a polgári eljárási jog tárgyköréhez közelítő határidőket állapít meg, a törvény egyértelmű rendelkezése szükséges annak érdekében, hogy a büntető eljárási jog szabályaihoz képest, amely a határozat közlésétől számítja a határidőket, ezekben az esetekben a polgári eljárási jog általános szabályai szerint a határidőket a határozat kézbesítésétől kell számítani.

A másik új rendelkezés a Javaslattal kiegészített, az ingatlan lefoglalásának végrehajtására vonatkozó, a Be. 154. §-ának (1) bekezdésébe felvett új rendelkezéssel összhangban rendelkezik úgy, hogy az ingatlan lefoglalásának elrendelése esetén e határozatot a zár alá vétel szabályai szerint kell végrehajtani.

A 99. §-hoz

1. A Javaslat a Be. VIII. Fejezetének a Javaslat 97. §-ával X. Címre módosított címében a törvény új kényszerintézkedésként szabályozza a biztosítási intézkedést. A biztosítási intézkedésre vonatkozó, az új törvényben lévő rendelkezéseket a hatályos eljárási törvénybe is beiktatta az 1998. évi LXXXVIII. törvény.

A biztosítási intézkedés lényege, hogy amennyiben a nyomozás során a nyomozó hatóság, illetőleg az ügyész arra a következtetésre jut, miszerint a zár alá vétel elrendelésének feltételei valószínűsíthetők, akkor a zár alá vétel elrendeléséig - amely a Be. szerint a bíróság hatáskörébe tartozik - arra a vagyonra, amelyet a zár alá vétel érinthet, olyan intézkedéseket tehet, amelyek megakadályozzák a vagyon elrejtését. A biztosítási intézkedés a vagyon feletti rendelkezési jogot - a zár alá vételhez képest - ideiglenesen korlátozzák.

A biztosítási intézkedés elrendelésének feltétele, hogy a zár alá vétel elrendelésének feltétele valószínűsíthető, és a terhelt vagy más érintett vagy megkísérelte a vagyon elrejtését, átruházását, elidegenítését vagy megterhelését, vagy erre az eljárás adatai alapján megalapozott feltételezés vonható.

2. A Javaslat a biztosítási intézkedésre vonatkozó rendelkezéseket a Be. kisebb terjedelemben átszerkeszti, és megfogalmazásukat pontosítja. Az új (1) bekezdés tartalmazza a biztosítási intézkedés fogalmának meghatározását, amely - a zár alá vétel szabályainak módosításával összhangban - a biztosítási intézkedés alkalmazhatóságát nem csupán a terhelt, hanem más érdekelt vagyonára is lehetővé teszi. A (2) bekezdés szabályozza e kényszerintézkedés elrendelésének feltételeit, a (3)-(4) és (6) bekezdés a jelenlegi rendelkezéseken nem változtat, az (5) bekezdés szövegét a Javaslat nyelvtanilag pontosítja, a (7) bekezdésbe pedig azt a rendelkezést iktatja, amely a biztosítási intézkedés haladéktalan feloldását írja elő, ha a bíróság a zár alá vételt nem rendelte el.

A 100. §-hoz

1. Az elővezetés olyan - eljárási engedetlenséget szankcionáló, illetőleg megszüntető - kényszerintézkedés, amely arra szolgál, hogy az érintettet a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság elé állítsák annak érdekében, hogy az eljárási cselekményen jelen legyen.

Az elővezetés, bár büntetőeljárási kényszerintézkedés, annak végrehajtása nem a büntetőeljárást folytató bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság feladata, hanem rendőrhatósági feladat [a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 34. §-a]. A Be. azonban a rendőrségen kívül más nyomozó hatóságot is feljogosít arra, hogy az általa nyomozott ügyben és az illetékességi területén az elővezetést végrehajtsa. Megjegyzendő, hogy ez idő szerint az elővezetés végrehajtására a többi, nyomozó hatósági hatáskörrel rendelkező rendvédelmi szervre vonatkozó külön törvény [a Hőr. tv., illetőleg a vámjogról, vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (Vámtv.)] e nyomozó hatóságoknak nem ad jogot.

A Javaslat azonban fenntartja a Be. eredeti rendelkezését. Emellett is szükséges módosítani a Be. 162. §-ának (3) bekezdését, mivel annak első mondatából nyilvánvalóan hiányzik a "más" szó a nyomozó hatóság előtt, a bekezdés második mondata pedig nem rendelkezik arról, hogy a más nyomozó hatóság is ugyanúgy jár el az elővezetés végrehajtása során, mint a rendőrség.

2. A Javaslat módosítja a Be.-nek a bűnügyi költségekről rendelkező 74. §-ának (2) bekezdését. A módosítás során a felsorolásból elhagyja az elővezetéssel kapcsolatban felmerült költséget, és azt a jövőben nem tekinti bűnügyi költségnek. Ezt a Be. 74. §-ának a Javaslattal beiktatott (5) bekezdése egyértelműen rendelkezik.

Mivel az elővezetéssel okozott költség a jövőben nem számolható el bűnügyi költségként, a bűnügyi költség viselésére vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak az elővezetés költségének megfizetésére, rendelkezni kell arról, hogy az elővezetéssel okozott költség megtérítésére kit kell kötelezni. A Javaslat ezért a Be. 162. §-át új (7) bekezdéssel egészíti ki, amely szerint az elővezetés külön jogszabályban meghatározott költségének megfizetésére az elővezetettet kell kötelezni. E külön jogszabály ez idő szerint a 2/1986. (IV. 21.) BM-IM-PM együttes rendelet.

A 101. §-hoz

A Be. 166. §-a a nyomozás során a jegyzőkönyvezés szabályairól rendelkezik. A Javaslat két kisebb kiegészítést tart indokoltnak e rendelkezések körében. A 166. § (3) bekezdését - amely a jegyzőkönyv tartalmára ad eligazítást - indokolt kiegészíteni azzal, hogy a jegyzőkönyvnek a szükséges részletességgel tartalmaznia kell a nyomozási cselekményen tett indítványokat és észrevételeket is. Ez következik a törvénynek abból az eredeti rendelkezéséből is, mely szerint a jegyzőkönyvben az indítvány elutasítását is fel kell tüntetni. A Javaslat a (3) bekezdésben hivatkozott 116. § (3) bekezdése helyett a 85. § (5) és (6) bekezdésére hivatkozik, minthogy a Javaslat a Be. 116. §-ának (3) bekezdését nem lépteti hatályba.

A Javaslat a Be. 166. §-ának (7) bekezdését kiegészíti azzal a rendelkezéssel, hogy a nyomozási cselekményen jelen voltak a jegyzőkönyv kijavítását vagy kiegészítését kérhetik. A törvény jelenleg ugyanis csak a nyomozó hatóságnak biztosít lehetőséget arra, hogy a jegyzőkönyvet saját döntése alapján kijavítsa. Nem vitás, hogy a kihallgatott személyeknek, a védőnek, és más, az eljárási cselekményeken jelen lévő személyeknek érdeke fűződik ahhoz, hogy a jegyzőkönyv a valóságban megtörténteket tartalmazza, ezért a Javaslat - pótolva a Be. hiányosságát - rendelkezik arról, hogy a jegyzőkönyv kijavítását vagy kiegészítését nem csak a hatóság, hanem az eljárási cselekményen jelenvoltak is indítványozhatják.

A 102. §-hoz

1. A Be. 169. §-ának (1) bekezdése sorolja fel az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság által hozható határozatokat. A bekezdés második mondata szerint a tételesen fel nem sorolt intézkedéseket nem lehet határozatba foglalni.

Ez a jogszabály-szerkesztési technika a gyakorlatban problémákat okozhat, ezért a Javaslat - bár kiegészíti a bekezdés első mondata szerinti felsorolást is - a bekezdés második mondatát módosítva kimondja, hogy az ügyész és a nyomozó hatóság más, a törvényhelyben nem nevesített intézkedését is határozatba foglalhatja. Ennek gyakorlati jelentősége a nyomozó hatóság és az ügyészség mindennapi munkája során elsősorban a jogorvoslati jog esetében van, mivel a törvény a határozat ellen panaszjogot biztosít, míg az intézkedések vagy azok elmulasztása ellen a formailag kötetlenebb ellenvetésnek van helye.

2. A Javaslat - a jelenleg követett gyakorlatnak megfelelően - kiegészíti a Be.-nek a határozat elemeire vonatkozó rendelkezését azzal, hogy a határozatnak a jogorvoslati jogra vonatkozó tájékoztatást is tartalmaznia kell. A nyomozás során a határozat közlésére általában kézbesítés útján kerül sor, ezért az írásba foglalt határozatnak szükséges tájékoztatást adnia a címzettnek, hogy az ellen van-e helye jogorvoslatnak, és azt milyen határidőn belül, és mely szervhez kell előterjeszteni.

A 103. §-hoz

1. A Be. 170. §-a rendelkezik a nyomozás megindításáról. A törvény szerint a nyomozás elrendeléséről - a jelenlegi jogtól eltérően - feljegyzést kell készíteni, amelyből ki kell tűnnie, hogy - ha a gyanúsított ismert - ki ellen indítottak nyomozást. A törvény e rendelkezése pontatlan. Nem veszi figyelembe, hogy a nyomozás elrendelésekor gyanúsítottról eljárásjogi értelemben még nem lehet szó, legfeljebb feljelentettről, illetőleg az elkövetéssel gyanúsítható személyről. Gyanúsított csak a 179. §-a szerinti eljárási cselekmény vele szemben történt elvégzésétől (a gyanúsítás közlésétől) lehet bárki is, ez előtt nem. A gyanúsítás közlése pedig nem esik egybe a nyomozás elrendelésével.

2. A Javaslat a Be. nyomozás elrendeléséről szóló rendelkezéseit azzal a szabállyal egészíti ki, hogy a nyomozás elrendeléséről, illetőleg a feljelentés elutasításáról az ügyészt huszonnégy órán belül értesíteni kell. Ez az előírás megfelel a jelenlegi gyakorlatnak, és e rendelkezés biztosíthatja az ügyész számára az eljárás kezdetétől az őt megillető jogai gyakorlását.

3. A Javaslat külön jogszabályra bízza annak a meghatározását, hogy az ügyészen kívül a nyomozás elrendeléséről mely szerveket és milyen esetekben kell értesíteni. Jelenleg ilyen jogszabály a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény (Bnyt.), amelynek IV. fejezete rendelkezik a büntetőeljárás alatt állók nyilvántartásáról.

Elképzelhető azonban, hogy a Bnyt.-n kívül is szükséges lehet előírni a nyomozás elrendeléséről, illetőleg meghatározott személynek a nyomozásba gyanúsítottként történő bevonásáról, valamint a nyomozás megszüntetéséről értesítési kötelezettséget. A Javaslat e körben utal arra, hogy már jelenleg is számos törvény és más jogszabály fűz a büntetőeljárás megindításához büntetőjogon kívüli jogkövetkezményeket. E jogszabályok elsősorban valamely tevékenység, foglalkozás gyakorlásának szabályai között tartalmaznak előírásokat arra nézve, hogy a jogszabály címzettje (alanya) nem állhat büntetőeljárás hatálya alatt. A tevékenység vagy foglalkozás gyakorlását engedélyező szerv azonban nem minden esetben jogosult betekinteni a Bnyt. szerinti bűnügyi nyilvántartási rendszerekbe, és ez nem is minden esetben feltétlenül indokolt. A Javaslat ezért nem zárja ki egy olyan jövőben megalkotandó, törvényi szintű szabályozásnak a lehetőségét, amely a Bnyt. szabályait nem érintve rendelkeznek arról, hogy mely szerveket kell értesíteni a büntetőeljárás megindításáról, illetőleg megszüntetéséről.

4. A Javaslat a szabály érdemét nem érintő, de a jobb megértést elősegítő szövegpontosító módosítást hajt végre a Be. 170. §-a (4) bekezdésének első mondatában. Így nem a "gyanúsított személy megállapítása", hanem az "elkövetéssel gyanúsítható személy kilétének megállapítása" kifejezést használja, és azt is egyértelművé teszi, hogy az elrejtőzés, a bűncselekmény befejezése, avagy újabb bűncselekmény megakadályozása végett van helye a nyomozás elrendelése nélkül nyomozási cselekmény elvégzésének.

5. A nyomozás sikerének egyik biztosítéka a gyors hatósági fellépés. A Javaslat szerint késedelmet nem tűrő esetben nyomozás elrendelése nélkül is bármely nyomozó hatóság elvégezheti a szükséges nyomozási cselekményt, erről azonban a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóságot haladéktalanul értesíteni kell. A gyakorlatban számos esetben előfordul, hogy a bűncselekményt nem a hatáskörrel rendelkező nyomozó hatóság észleli, és a gyakorlat szerint jelenleg is jogosult az elsődleges intézkedéseket megtenni. Indokolt e gyakorlat törvényben történő megerősítése: a bűncselekmény elkövetésének észlelése esetén nem mérlegelhető, hogy az adott nyomozó hatóságnak van-e hatásköre, vagy rendelkezik-e illetékességgel, ezt a későbbiekben is lehet tisztázni.

6. Új rendelkezés az, amely szerint, ha a hamis, vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló valódi úti okmányt a külföldi az ország területére történő beutazás érdekében használja fel, ellene közokirat-hamisítás miatt nem lehet büntetőeljárást indítani, ha vele szemben idegenrendészeti eljárás lefolytatásának is helye van. Ebben az esetben az állami büntetőigény érvényesítésére vonatkozó általános szabály, a hivatalból történő eljárás elve alól állapít meg a törvényjavaslat egy sajátos kivételt. Eljárás-gazdaságossági szempontból indokolatlan ugyanis a büntetőeljárás lefolytatása abban az esetben, ha a büntetőeljárás helyett az egyszerűbb államigazgatási eljárás keretében is elérhető ugyanaz a cél, nevezetesen a közokirat-hamisítás elkövetőjével szemben adekvát szankció, a kiutasítás alkalmazása. Ez - a jogi természetét tekintve inkább anyagi jogi rendelkezés - csak akkor alkalmazható, ha a külföldivel szemben más bűncselekmény gyanúja miatt nem kell nyomozást indítani.

Ha utóbb kiderül, hogy az idegenrendészeti eljárás lefolytatásának valamilyen jogi akadálya van, a nyomozás az általános szabályok szerint elrendelhető.

A 104. §-hoz

1. A Javaslat a Be.-nek a feljelentés elutasításának általános szabályai alól kivételeket megfogalmazó (3) bekezdésének b) pontját akként módosítja, ha vagyonelkobzásnak az elkövető büntethetőségétől függetlenül helye van, a feljelentést nem lehet elutasítani. Ez a módosítás összhangban van a vagyonelkobzásra vonatkozó büntető anyagi jogi szabályok módosulásával, amelyek értelmében a vagyonelkobzás a jövőben büntetőjogi intézkedés lesz, és annak elrendelésére attól függetlenül lehetőség lesz, hogy az elkövető büntethető-e.

A büntető anyagi jogi rendelkezések tervezett módosításával összefüggésben a Javaslat a b) pontból elhagyja a vagyoni előny, valamint az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezést, mivel e jogintézmények a Btk. tervezett módosítása során megszűnnek, és helyükbe a vagyonelkobzás lép.

2. A Javaslat nem vezeti be a Be. eredeti rendelkezései közé felvett vádemelés mellőzése jogintézményét, és helyette a hatályos törvény szerinti, a nyomozás megtagadása (az új törvény szerint: feljelentés elutasítása) mellett a megrovás (Btk. 71. §) ügyészi alkalmazásának lehetőségét tartja fenn. A hatályos törvény e rendelkezéssel összefüggő szabálya, hogy amennyiben a megrovást a terhelt sérelmezi, a panasza alapján a nyomozást el kell rendelni, kivéve, ha a feljelentés elutasításának más alapja van. A Javaslat - mint ahogyan a hatályos törvény is - a terheltnek jogot ad arra, hogy az ügyész azon megállapítását, mely szerint a terhelt bűncselekményt követett el, de emiatt nem büntethető, vitathassa, és ennek eredményeként akár a bírósági eljárást is kikényszerítse.

A 105. §-hoz

1. A Be. 175. §-a a feljelentés elutasításnak két, már a hatályos törvényben is ismert okáról rendelkezik. Az együttműködő gyanúsított esetén az opportunitás lehetőségét az Rtv. hatályba lépésével egyidejűleg (később a szabályozást módosítva), míg a fedett nyomozó esetén az eljárás mellőzésének lehetőségét a Be. eredeti rendelkezése teremtette meg, amelyet azonban az 1998. évi LXXXVIII. törvény a hatályos törvénybe is beiktatott.

A két személyi körrel szemben a nyomozás megszüntetésének szabályait a Be. 192. §-a tartalmazza.

2. A Javaslat e szabályok részleges átdolgozásával teszi áttekinthetőbbé a szabályozást. Nem érdemi, csupán a Be. 178. §-ának bekezdései cseréje folytán szükségessé vált módosítás, hogy a 175. § (2) bekezdésében a fedett nyomozóra vonatkozó utalást meg kell változtatni.

A Javaslat a Be. 192. §-ából a 175. §-ba helyezi át azokat a rendelkezéseket, amelyek alapján a nyomozás lefolytatásának az együttműködő gyanúsított, illetőleg a fedett nyomozó esetében történő mellőzése kapcsán az állam polgári jogi helytállási kötelezettségével kapcsolatos szabályokat tartalmazza. A Be. eredeti szövege ugyanis a feljelentés elutasítása esetére ilyen rendelkezéseket - nyilvánvaló törvényszerkesztési hiba folytán - a 192. §-ban tartalmaznak. Ez vonatkozik a feljelentés elutasítása ezen eseteinek a határozat megszerkesztésének sajátos szabályaira is.

3. A Javaslat e kodifikációs hibákat pótolja. Ennek megfelelően a 175. §-ban rendelkezik arról, hogy a feljelentés elutasítása esetén az állam köteles az elkövetőt a polgári jog szerint terhelő kártérítés megfizetésére, és az ilyen perben a kár jogalapjára nézve törvényi vélelmet állít fel. Rendelkezik arról, hogy a polgári perben az államot mint felperest az igazságügy-miniszter képviseli, és előírja, hogy a polgári perben eljáró bíróságnak be kell szereznie a feljelentés elutasításáról határozatot hozott ügyész nyilatkozatát. A Javaslat e nyilatkozat tartalmi kellékeire nézve is eligazítást ad. A Javaslat a feljelentés elutasításának szabályai közé iktatja azokat a rendelkezéseket is, amelyek az ilyen határozat tartalmáról rendelkeznek.

4. A Javaslat változtatás nélkül átveszi a hatályos törvényből azt a rendelkezést, amely kizárja az opportunitás gyakorlását abban az esetben, ha az együttműködő vagy a fedett nyomozó más ember életének szándékos kioltásával járó bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Ilyen jellegű és tárgyi súlyú bűncselekmény esetén a jog nem adhat lehetőséget az eljárás mellőzésére. E rendelkezés csak az ilyen jellegű bűncselekmények esetén zárja ki a feljelentés elutasításának lehetőségét, amely nem azt jelenti, hogy az ügyész ne mérlegelhetne a feljelentés elutasítása és a felelősségre vonás kezdeményezése között ez utóbbi javára ennél enyhébb, vagy más természetű, de megközelítően azonos tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetése esetén. A feljelentés ilyen okból történő elutasításának általános szabálya szerint a bűnüldözési és a büntetőjogi igény érvényesítéséhez fűződő érdek mérlegeléséről van szó, ezért a büntetőjogi igény érvényesítése más esetekben is megelőzheti a bűnüldözési érdeket.

6. Az együttműködő gyanúsított és a fedett nyomozó anonimitásának biztosítása érdekében a Javaslat arról is rendelkezik, hogy amennyiben e személyek ellen büntetőeljárást kell indítani, ezt az ügyet el kell különíteni attól az ügytől, amelyben az ilyen személy által feltárt bizonyítékot fel kívánják használni. Ez a rendelkezés az elkülönítés általános szabályához képest speciális rendelkezés, érvényesülését feltétlenül biztosítani kell. A Javaslat szerint még abban az esetben is, ha az állami büntetőigény érvényesítése megkívánja az eljárás lefolytatását, alapvető érdek, hogy a bűnüldöző hatóságokkal együttműködő személy, illetőleg a bűnüldöző hatóságnak az a tagja, aki vállalja a fedett nyomozóként történő szolgálat-teljesítést, az általa elkövetett bűncselekmény elbírálása során is élvezzen bizonyos védelmet.

A 106. §-hoz

A Be. 176. §-a rendelkezik a nyomozás határidejéről. A Javaslat e rendelkezéseket pontosítja.

1. A Be. 176. §-ának (1) bekezdésének Javaslat szerinti módosítása - a hatályos törvényhez hasonlóan - egyértelművé teszi, hogy a nyomozást az elrendelésétől számított két hónapon belül be kell fejezni. Ha e határidő alatt a nyomozást nem sikerült befejezni, a nyomozás határidejének meghosszabbítására jogosultakat és e jogosultak által megállapított határidőket a Javaslat a Be. eredeti rendelkezésével egyezően állapítja meg: az ügyész két hónappal, a megyei főügyész pedig legfeljebb a nyomozás megindításától számított egy évig hosszabbíthatja meg.

2. A Javaslat nem változtat azon a rendelkezésen sem, hogy egy éven túl a legfőbb ügyész hosszabbíthatja meg a nyomozást, azonban pontosítja azt a rendelkezést, amely szerint a meghatározott személy ellen folyó nyomozás legfeljebb két évig tarthat. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy ezt a határidőt a gyanúsítás e személlyel történő közlésétől kell számítani.

3. A 176. § új (3) bekezdéssel történő kiegészítése is indokolt, amely arról rendelkezik, hogy ha az ügyész nyomoz, az előző bekezdésekben írt meghosszabbításokra mely ügyész jogosult. Eszerint az első meghosszabbításra az ügyészség vezetője, ezt követően a felettes ügyész, egy éven túl ebben az esetben is a legfőbb ügyész jogosult. Arra nézve, hogy mely ügyészi szerv vezetőjét, vagy ügyészségi vezetőt kell felettes ügyésznek tekinteni, az ügyészi szervezet belső utasításai az irányadók.

A 107. §-hoz

A Be. 177. §-át, amely a halaszthatatlan nyomozási cselekmény elvégzésére tartalmaz szabályokat, technikai okok miatt módosítja a Javaslat: a felsorolásba iktatja a Javaslattal a Be.-be iktatott 158/A. § szerinti megőrzésre kötelezést.

Kiegészíti továbbá a halaszthatatlan nyomozási cselekményről készített jegyzőkönyv elemeire vonatkozó előírást azzal, hogy a halaszthatatlanság ténye mellett az azt megalapozó körülményeket is fel kell tüntetni.

A 108. §-hoz

1. A Be. 178. §-a a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenysége cím alatt azokat a lehetőségeket sorolja fel, amelyeket a nyomozó hatóság a nyomozás elrendelését követően foganatosíthat a tényállás felderítése és a büntetőeljárás sikerének biztosítása érdekében. A Javaslat a Be. eredeti szóhasználatában szereplő "puhatolás" szót - archaikus volta miatt - mellőzi a szövegből, ehelyett az "adatszerzés" kifejezést használja, amely világosabb, és a Be. rendelkezéseihez is jobban illik (pl. XI. Fejezet V. Címe: titkos adatszerzés). A 178. § voltaképpen azokat a tevékenységeket sorolja fel, amelyet a rendőrség a bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzés, és a Be.-ben alakszerűen, hagyományosan megfogalmazott nyomozási cselekmények mellett végezhet.

2. Az új (1) bekezdés szerinti cselekmények elvégzéséhez a nyomozó hatóságnak nincs szüksége ügyészi engedélyre vagy hozzájárulásra: ezek olyan intézkedések, amelyek a kriminalisztika körébe tartoznak, és jogilag kevéssé szabályozhatóak. Az intézkedések felsorolása új elemekkel bővült (pl. a rendőrségi bűnüldözési adatbázisainak használata, a megszerzett információk ellenőrzése), vannak olyanok, amelyeket a hatályos törvényből emelt át a Javaslat (okiratok és adatok rendelkezésre bocsátása, vizsgálat tartásának és a kár megállapításának előírása). Új elem az úgynevezett "alibi-igazolás" megengedése: a nyomozó hatóság bárkitől kérheti felvilágosítás adását, és a Javaslat e körben nem tartja fenn a hatályos törvény azon rendelkezését, amely a feljelentett személyre nézve kivételt állapít meg.

A szakasz átszerkesztése miatt a Be. 178. §-ának eredeti (2) bekezdése szerinti rendelkezés pontosított tartalommal az (1) bekezdésbe került át. Eszerint a nyomozó hatóság fénykép vagy más adathordozón rögzített kép segítségével személyt vagy tárgyat kiválasztathat, a bemutatott személyről vagy tárgyról felvilágosítást kérhet. E rendelkezésből a felismertetés kikerült, mivel ezt a Be. más rendelkezése önálló bizonyítási cselekményként szabályozza.

3. A 178. § új (2) bekezdése tartalmazza azokat a tevékenységeket, amelyeket a nyomozó hatóság bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtésként végezhet. A Javaslat e titkos információgyűjtési lehetőségek közül - a Be. eredeti szándékához igazodva - kiemeli a fedett nyomozó alkalmazását, a többi ilyen eszköz, illetve módszer tekintetében azonban nem ad pontos meghatározást, hanem a nyomozó hatóságokra irányadó törvényre (pl. Rtv., Hőr. tv. Vámtv.) utal.

A Javaslat e rendelkezése nem állapít meg titkos információgyűjtésre vonatkozó új szabályozást, mindössze a meglévő más törvényekben szabályozott titkos információgyűjtés lehetőségére utal, mégpedig úgy, hogy a nyomozó hatóságok tekintetében nem általános jelleggel, hanem a "reá irányadó törvény szerint" kitételt használja.

4. A Javaslat a Be. 178. §-ának (3) bekezdését pontosítja. Fenntartja azt a szabályt, hogy az egyéb adatszerző tevékenységről a nyomozó hatóság tagja jelentést készít, amelynek tartalmára az általános szabályok az irányadók, a bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtésről szóló jelentést azonban a nyomozó hatóság vezetőjének kell aláírnia. Belátható, hogy a fedett nyomozó, vagy az álvásárlást végrehajtó személy a jelentés aláírásával éppen a fedett jelleget szüntetné meg, amely a Javaslatnak, illetve a büntetőeljárásnak nem lehet célja.

A Javaslat a törvény eredeti rendelkezéseit kiegészítve rendelkezik az egyéb adatszerző tevékenység felhasználásáról is. E szabály szerint a bizonyítékként történő felhasználás érdekében a jelentést csatolni kell a büntetőügy irataihoz, és az a továbbiakban az okiratra vonatkozó szabályok szerint használható fel [ld. Be. 301. § (2) bek.].

A 109. §-hoz

1. A Javaslat a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenysége alcím alá új 178/A. §-t iktat, amely a nyomozás e kevésbé formalizált szabályai közé veszi fel a megkeresés speciális eseteiként felfogható azon szabályokat, amelyek a nyomozó hatóság számára különböző adatnyilvántartási rendszerekből az adatok megkérésének lehetőségét, illetve kötelezettségét fogalmazzák meg.

2. A 178/A. § (1) bekezdése szerint az ott felsorolt adatnyilvántartási rendszerekből az ügyész, illetőleg az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság a gyanúsítottról, illetve a feljelentettről vagy a az elkövetéssel gyanúsítható személyről akkor igényelhet adatszolgáltatást, ha ez az ügy jellege miatt a tényállás felderítése érdekében szükséges. Az ügy jellege miatti szükségességet minden esetben az adott büntetőügy jellegére figyelemmel kell megítélni, például a nyomozó hatóság látókörébe került személy személyi és vagyoni kapcsolatainak, érdekeltségeinek, vagyoni helyzetének felderítése érdekében.

A Javaslat szerint a nyomozó hatóság az ügyész hozzájárulása nélkül is adatokat igényelhet a közúti közlekedési nyilvántartásból és az ingatlan-nyilvántartásból. E nyilvántartások nem tartalmaznak olyan érzékeny adatokat, amelyek miatt az ügyész jóváhagyása lenne szükséges.

Megemlítendő, hogy az új rendelkezés (1) bekezdése szerinti adatnyilvántartási rendszerek felsorolása taxatív, azonban ez nem zárja el a nyomozó hatóságot, hogy a megkeresésre vonatkozó általános szabályok szerint az itt fel nem sorolt adatnyilvántartási rendszerekből is átvegyen adatokat. Az (1) bekezdés szerinti rendelkezés inkább figyelem-felhívó jellegű rendelkezés, mintsem a nyomozó hatóságok felderítési tevékenységét korlátozni kívánó szabály.

3. A 178/A. § (2) bekezdése az előbbi rendelkezéstől eltérően már a meghatározott, és megalapozott gyanúval terhelt személy esetében írja elő a Bnyt. szerinti nyilvántartásokból való adatigénylést, amely természetszerűleg a gyanúsított büntetőjogi, illetőleg kriminalisztikai előéletének megállapítására szolgál. Furcsa módon sem a Be., sem a hatályos eljárási törvény nem írja elő kötelező jelleggel a bűnügyi nyilvántartások adatainak beszerzését a gyanúsított előéletének megismerése érdekében, megelégszik a terhelt kihallgatása során ilyen kérdés feltételével. A gyakorlatban helyesen alkalmazott eljárás, amely a gyanúsított adatainak bűnügyi nyilvántartásból történő lekérdezését mellőzhetetlennek tartja, így jelenleg csupán szokásjogon alapszik. A Javaslat ezt a gyakorlatot iktatja a törvénybe.

Az Országgyűlés a 2000. évi CXXVI. törvénnyel rendelkezett a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZEBEK) megalakításáról és feladatairól. A SZEBEK feladatát a törvény 4. §-a határozza meg, amelynek lényege abban foglalható össze, hogy gyűjti, elemzi és a felhasználásra jogosult szerveknek továbbítja a szervezett bűnözésre utaló azon adatokat, amelyeket a nyomozó hatósági jogkörrel rendelkező, illetőleg a titkos információgyűjtésre feljogosított szervek szereztek meg.

A Javaslat e törvényi rendelkezésekből kiindulva helyezi el azt a rendelkezést a Be.-ben, hogy ha ennek a külön (SZEBEK-ről szóló) törvényben meghatározott feltételei fennállnak, a nyomozó hatóság beszerzi az e szervezetnél kezelt adatokat.

4. A 178/A. § (3) bekezdése további adatátvételre ad lehetőséget az ügyészség büntetőjogi tevékenysége során keletkezett, az ügyészségi nyilvántartásokban szereplő, valamint a büntetés-végrehajtási szervezet nyilvántartásaiban kezelt adatok tekintetében a nyomozó hatóságnak. Az ilyen adatok átvételéhez azonban ügyészi jóváhagyás szükséges: ez az ügyészségi adatnyilvántartás tekintetében magától értetődő, és a büntetés-végrehajtási szervezet vonatkozásában pedig az indokolja e megkötést, hogy a büntetés-végrehajtás alaptevékenysége nem bűnüldözési tevékenység, és annak megítélése, hogy szükséges-e e sajátos nyilvántartási rendszerből adatok átvétele, éppen ezért indokolja az ügyészi hozzájárulást.

5. A Javaslat rendelkezik arról, hogy az újonnan beiktatott szakasz alapján átvett adatok csak abban az ügyben, amelyben az adatátvételre sor került, és csak abban az esetben használhatók fel, ha az adatszolgáltatással érintett személlyel szemben az ügyész vádat emel. E rendelkezés biztosítja az adatkezelés célhoz kötöttsége elvének érvényre juttatását: az adatkezelés célja a vádemeléshez szükséges adatok megszerzése és a vád bizonyítása. Ezért az adatok csak az adott ügyben használhatók fel, és csak a vádemelés, illetőleg a vád bizonyítása céljára.

A 110. §-hoz

A Be. kihirdetett szövegében a 181. § (1) bekezdésének második mondatában nyilvánvaló elírás folytán szerepel a 180. § (2) bekezdésére történő utalás. A Javaslat ezt helyesbíti a 180. § (1) bekezdésre történő utalással.

A 111. §-hoz

1. A Be. 192. §-a a szaktanácsadó igénybevételének szabályait tartalmazza. A Javaslat az egyértelmű megfogalmazás érdekében a szaktanácsadó igénybevételét - ellentétben a szakértő igénybevételével - nem a különleges szakértelmet, hanem a különleges szakismeretet írja elő. A nyomozási cselekményeken a bizonyítási eszközök felkutatása, megszerzése, összegyűjtése, rögzítése nem annyira a szakértői különleges szakértelmet, hanem inkább kriminalisztikai szakismereteket feltételez, amelyet jobban kifejez a "szakismeret" szöveg.

2. A Be. a nyomozási cselekményen történtek írásban való rögzítésére két formát, a jegyzőkönyvet, és a jelentést ismeri. A szaktanácsadó közreműködésével lefolytatott nyomozási cselekmény eseményeit a Javaslat szerint jegyzőkönyvben kell rögzíteni. Ennek indoka, hogy a szaktanácsadó közreműködése a bizonyítási eljárás későbbi folytatása szempontjából jelentős nyomozási cselekmény, ezért szükséges előírni a részletesebb tartalmú jegyzőkönyv készítését.

A 112. §-hoz

1. A Be. eredeti rendelkezése a hatósági tanú alkalmazásának indokolatlan formalizmusán úgy kívánt lazítani, hogy a kötelező alkalmazás helyett az alkalmazás lehetőségét fogalmazta meg. A Be. elfogadását követően a hatályos 1973. évi I. törvénynek a hatósági tanú alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit az 1999. évi CX. törvény módosította akként, hogy a hatósági tanú alkalmazása kötelező akkor, ha azt az eljárási cselekménnyel érintett személy indítványozza.

A Javaslat ezt a szabályozást veszi át, azzal a nyilvánvaló kiegészítéssel, hogy a nyomozó hatóság, illetőleg az ügyész hatósági tanút hivatalból is alkalmazhat.

2. A Javaslat pontosítja a hatósági tanú költségeinek megtérítésére vonatkozó rendelkezést is.

A 113. §-hoz

1. A Be. 184. §-ának (2) bekezdése rendelkezik a nyomozás során a gyanúsított és a tanú kihallgatásán való védői jelenlétről. A Be. a védő jelenléti jogát a hatályos törvény szabályához képest szűkebben határozza meg, akként rendelkezik, hogy a védő csak annak a tanúnak a kihallgatásán lehet jelen, akinek a megidézését és kihallgatását a védelem indítványozta. A Javaslat e rendelkezést nem érinti, azonban átveszi a hatályos törvény azon rendelkezését, amely szerint a tanú kihallgatásán való jelenlét a tanú kihallgatását nem késleltetheti.

2. Az 1973. évi I. törvény 1998. évi LXXXVIII. törvénnyel történt módosítása a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásainak teljesítése érdekében kiegészítette a nyomozási cselekményen való jelenlét szabályait azzal a két rendelkezéssel, hogy a külföldi állampolgár gyanúsítottkénti vagy tanúkénti kihallgatásán jelen lehet a külföldi állam konzuli tisztviselője, másrészt pedig lehetővé teszi - törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés rendelkezése alapján - hogy a külföldi állampolgár gyanúsított ellen, illetve a külföldi állampolgár tanúkénti kihallgatásán jelen lehet a külföldi állam hatóságának tagja. E rendelkezéseket a hatályos törvényből átveszi a Javaslat is.

A két rendelkezés más-más esetkört szabályoz: a Be. 184. §-ának új (5) bekezdése a konzuli védelem nemzetközi egyezményekben biztosított elvét ülteti át a belső jogi rendelkezések közé. A konzuli kapcsolatokról szóló, Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott egyezmény kihirdetéséről az 1987. évi 13. törvényerejű rendelet rendelkezett. A konzuli tisztviselő meghatározását az egyezmény 1. cikkének 1. c) pontja, a konzuli feladatokat az egyezmény 5. cikke tartalmazza.

A Be. 184. §-ának új (6) bekezdése ezzel szemben nem a hagyományos értelemben vett nemzetközi jogi konzuli feladatok ellátását hivatott segíteni, hanem a Magyar Köztársaság Észak-atlanti Szövetséghez történő csatlakozása folytán a magyar jogrendbe iktatott nemzetközi egyezményeknek történő megfelelést.

A Magyar Köztársaság az 1999. évi CXVII. törvénnyel hirdette ki az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodáshoz történő csatlakozásról, a Megállapodást (SOFA). A SOFA VII. Cikkének 5. pontja értesítési és együttműködési kötelezettséget ír elő a fogadó és a küldő állam hatóságai számára az őrizetbe vétel és az átadás, valamint a bűncselekményt érintő összes szükséges nyomozati cselekmény végzése, és a bizonyítékok gyűjtése - beleértve ebbe a lefoglalást és adott esetben a bűnelkövetéssel kapcsolatos tárgyak átadását - kapcsán.

A SOFA VII. Cikkének 9. pontja szerint, amennyiben a küldő állam fegyveres erejének vagy polgári állományának tagja, illetve e személy hozzátartozója ellen a fogadó állam büntetőeljárást folytat, az illető személynek joga van arra, hogy kapcsolatot tarthasson fenn a küldő állam kormányának képviselőjével, és amennyiben azt a bírósági eljárás szabályai megengedik, ezen képviselő részt vehessen a tárgyaláson.

Hasonló rendelkezéseket tartalmaz a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Államok Kormánya közötti, az Egyesült Államok Fegyveres Erőinek a Magyar Köztársaság területén történő tevékenységéről szóló Megállapodás, valamint az annak mellékletét képező Végrehajtási Megállapodások megerősítéséről és kihirdetéséről szóló 1997. évi XLIX. törvény (Megállapodás). A Megállapodás 8. Cikkének 8.1. pontja előírja magyar hatóságok részére, hogy egyes nyomozási cselekményekbe az Egyesült Államok fegyveres erőinek katonai rendőrségét be kell vonni.

A hatályos 1973. évi I. törvény 1998. évi módosítására azért volt szükség, mert a törvény nem tartalmazott rendelkezést arról, hogy a nyomozó hatóság - az eljárásban résztvevő személyeken és a többi hatóságokon kívül - kit tartozik értesíteni nyomozási cselekmény elvégzéséről, és arra sem adott lehetőséget, hogy a nyomozási cselekményeknél külföldi állam hatóságának tagjai legyenek jelen. Ilyen előírásokat a Be. sem tartalmaz, ezért a hatályos törvény 131. §-át módosító rendelkezést a Javaslattal a Be. rendelkezései közé is be kell iktatni.

A 114. §-hoz

A hatályos törvény 134. §-ának (3) bekezdését az 1998. évi LXXXVIII. törvény egészítette ki azzal, hogy a nyomozási cselekményről történő értesítést mellőzni kell, ha ennek következtében a tanú zártan kezelt adatai a gyanúsított, a védő és a sértett előtt ismertté válnának. Ezt a tanúk védelmét szolgáló rendelkezést a Be. nem tartalmazza, ezért a Javaslat a szabályt a hatályos törvényből átvéve, azt a Be. szabályai közé iktatja.

A 115. §-hoz

A büntetőügy irataiból a másolat adásának szabályait a Javaslattal a Be.-be iktatott 70/A. § tartalmazza, meghatározva azt, hogy a nyomozás során kiknek és milyen iratokról adható másolat. A Javaslat 115. §-a ehhez az általános rendelkezéshez képest speciális rendelkezést tartalmaz, amikor meghatározza, hogy a nyomozás során az általános szabályok szerint másolható iratokról készült másolaton nem tüntethetők fel a sértett, illetőleg a tanú személyes adatai, illetőleg nem adható másolat azokról az iratokról, amelyek a nyomozó hatóság és az ügyész közötti, a nyomozás menetét dokumentáló iratokról.

A Javaslat e rendelkezése egyrészt a hatályos szabályozás személyiségi jogokat tiszteletben tartó rendelkezésének bizonyos korrekcióval történő átvétele, másrészt pedig a nyomozás során azon hivatali titkok megismerésének megakadályozását szolgálja, amelyek nyilvánosságra kerülése nem kívánatos. Megjegyzendő, hogy a szolgálati titkot tartalmazó iratokat a nyomozás iratai általában nem tartalmazzák, azonban előfordulhat, hogy erre adott esetben mégis szükség lehet. A Javaslat szerint ezek az iratok nem hatnak ki közvetlenül a védelem jogaira, ezért megismerésük a nyomozásban részt vevő hatóságokon kívül más számára nem indokolt.

A 116. §-hoz

1. A Be. - a hatályos törvénytől eltérően - nem rendelkezik arról, hogy a nyomozást akkor is fel kell függeszteni, ha a a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekmény miatt a büntetőeljárás megindításához szükséges döntést kell beszerezni. A Btk. 4. §-ának (1) bekezdés sorolja fel azokat az eseteket, amikor a magyar büntető joghatóság kiterjed a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekmény elbírálására is. A Btk. 4. §-ának (3) bekezdése szerint ekkor a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el. Abban az egyébként ritkán elképzelhető esetben, amikor a nyomozás során derül ki, hogy a magyar büntető joghatóság gyakorlása a legfőbb ügyész döntésétől függ, indokolt - a hatályos szabályozással egyezően - a nyomozás felfüggesztésének lehetőségéről rendelkezni. A legfőbb ügyész döntésének megalapozásához adott esetben ugyanis hosszabb időre lehet szükség a jogi kérdések tisztázásához.

2. A Be. 188. §-ának (6) bekezdése szerint a nyomozás felfüggesztését követően a gyanúsított személyét közvetlenül érintő cselekmény nem végezhető. Ez alól az általános szabály alól indokolt kivételt tenni abban az esetben, ha a nyomozást azért függesztették fel, mert a gyanúsított ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodik. Ebben az esetben ugyanis az elkövető megtalálására, illetve jogsegély cselekmények elvégzésére lehet szükség, ez azonban a gyanúsított személyét érinti. Vitákra adhat okot, hogy e cselekmények a gyanúsított személyét közvetlenül érintik-e, ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a nyomozás felfüggesztését követően is végezhetők a gyanúsított személyét érintő eljárási

cselekmények, ha a felfüggesztésre a terhelt ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodása miatt került sor.

A 117. §-hoz

A Javaslat - mint ahogyan azt a Be. 174. §-ának (5) bekezdését módosító, a Javaslat 104. §-ához fűzött indokolás tartalmazza - nem vezeti be a vádemelés mellőzésének intézményét, ehelyett a hatályos törvény szerint már bevált ügyészi megrovást tartja fenn. Ezzel a módosítással függ össze a Be. 191. §-a (2) bekezdésének kiegészítése a hatályos törvényben szereplő azon rendelkezéssel, amely szerint, ha a nyomozás megszüntetése mellett az ügyész a terheltet megrovásban részesítette a nyomozás folytatását elrendelő határozatában a felettes ügyész a nyomozást megszüntető határozatot hatályon kívül helyezi.

A 118. §-hoz

A Javaslat 105. §-a módosítja a feljelentés elutasításának azon eseteire vonatkozó szabályokat, amikor erre az együttműködő személlyel szemben, illetőleg a fedett nyomozó által elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban kerül sor. Ennek indokairól a Javaslat 105. §-ához fűzött indokolás beszámol.

A Javaslat a Be. 175. §-ának módosításával, illetve átszerkesztésével összefüggésben módosítja a Be. 192. §-át. E módosítások pontosító jellegűek, a 192. § (2) bekezdésében a fedett nyomozóra történő hivatkozás a Be. 178. § módosításával függ össze, a Be. 192. §-ának új (3) bekezdése a jelenlegi rendelkezések összevonásával egy bekezdésben rendelkezik, hogy a nyomozás sem a fedett nyomozóval, sem az együttműködő személlyel szemben nem szüntethető meg, ha az általuk elkövetett bűncselekmény szándékos emberölést is megvalósított. A Be. 192. §-ának új (4) bekezdése hivatkozó rendelkezést tartalmaz, a nyomozás megszüntetése esetén a feljelentés elutasításának ezen eseteire előírt kárviselési és határozat-szerkesztési szabályokat kell alkalmazni.

A 119. §-hoz

A Javaslat 119. §-a az iratok nyomozás elvégzését követő megismerésének szabályait pontosítja.

1. A Be. 193. §-a (2) bekezdésének rendelkezése szerint a fogva lévő gyanúsítottat az iratismertetésre elő kell állítani. A Javaslat szerinti kötelező előállítást semmilyen garanciális érdek nem indokolja, ezért e szabályt akként módosítja, hogy a gyanúsított kérelmére kell előállítani az iratismertetés határnapjára.

2. A Be. 193. §-ának (3) bekezdéséből a Javaslat törli az "azokról másolatot kapjon" szövegrészt, mivel a Javaslattal a Be.-be iktatott 70/A. § részletes rendelkezéseket tartalmaz a nyomozás irataiból a másolat igénylésére, ezért e rendelkezés itt az általános szabályok puszta megismétlése lenne, így az felesleges.

3. A Be. 193. §-ának (5) bekezdése az államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmazó irat másolásáról rendelkezik. A Javaslattal a Be.-be iktatott 70/B. § az államtitkot vagy szolgálati tikot tartalmazó irat kezelésére és másolására részletes szabályokat tartalmaz, amely figyelemmel van az Alkotmánybíróság 6/1998. (III. 10.) AB határozatára. Ezért a Javaslat a Be. 193. §-ának (5) bekezdését elhagyja, és helyébe azt a rendelkezést lépteti, amely a nyomozás azon eseteire tartalmaz rendelkezést, amikor az iratismertetést a nyomozó hatóság végezte. Előírása szerint az iratismertetést követő tizenöt napon belül a nyomozó hatóság az iratokat az ügyésznek küldi meg.

A 120. §-hoz

1. A Javaslat - mint arról több helyen is említés történik - a Be. által bevezetni szándékozott vádemelés mellőzése helyett a hatályos törvény szerinti nyomozás megszüntetése melletti megrovás alkalmazásának lehetőségét tartja fenn. Ezzel a rendelkezéssel szoros összefüggésben átveszi a hatályos törvényből azt a rendelkezést, amely erre az esetre a gyanúsított határozat elleni panasza esetén azt írja elő, hogy - ha a nyomozás megszüntetésének más oka nincs - az ügyben a nyomozást folytatni kell. A gyanúsítottnak az Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkében biztosított joga, hogy az ellene emelt vádról bíróság döntsön. A nyomozást megszüntető határozat, amelyben az ügyész a gyanúsítottat megrovásban részesíti, megállapítja, hogy a gyanúsított bűncselekményt követett el, csak annak a társadalomra veszélyessége csekély. Ezért a Javaslat fenntartja a hatályos törvényben biztosított lehetőséget a gyanúsítottnak arra, hogy az ügyészi megrovás esetén a panaszával az ügyet a bíróság elé vihesse.

2. A Be. 199. §-ának (2) és (3) bekezdése rendelkezik a pótmagánvádló fellépéséről. A Javaslat ezeket a rendelkezéseket csupán szóhasználatában módosítja, mivel az eredeti szöveg, a "pótmagánvádat emel", nincs összhangban a Be. más rendelkezéseinek megfogalmazásával, a Be. más helyeken a "pótmagánvádlóként lép fel" kifejezést használja.

A 121. §-hoz

1. A Javaslat a Be. IX. Fejezetének V. Címe (Bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzés) teljes szabályanyagát átdolgozza. Ennek indokaként főként az elmúlt időszak jogszabály-változásai, valamint az említhető, hogy a Be. eredetileg kodifikált szövege még az akkor hatályos rendőrségi törvénynél is szűkebb körben engedte meg a bírói engedélyhez kötött különleges eszközök és módszerek alkalmazását, amelynek elfogadható dogmatikai indoka nincs: a törvény eredeti rendelkezései szerint a nyílt büntetőeljárásban kevesebb joga van a nyomozó hatóságnak, mint a büntetőeljárás megindítása előtt a bűnfelderítés során. Ez alól egyetlen kivétel a titkos házkutatás, mivel ilyen kényszerintézkedést a Be. egyébként is megenged, nincs értelme annak, hogy ezt a tevékenységet a törvény a titkos adatszerzés egyik módjaként is kezelje.

Az újraszabályozás másik indoka, hogy az eredeti normaszöveg átszerkesztése és kiegészítése révén a szabályozás didaktikusabbá és teljesebbé vált. Indokolt a bírói engedélyezés szabályainak kiegészítése, az adatszerzés végrehajtására vonatkozó rendelkezések pontosabbá tétele, és végül a titkos adatszerzés eredményének felhasználására vonatkozó rendelkezések pontosabb, és a garanciális elemeket jobban kidomborító megfogalmazása.

2. A Be.-ben az általános szabályok alcím alatt található 200. § (1) bekezdése határozza meg a bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzés fogalmát, míg az egyes intézkedések felsorolását a bírói engedély alcím 202. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. Az áttekinthetőség és a szabályozás egyszerűsítése érdekében a Javaslat a Be. 200. §-ának (1) bekezdésében a titkos adatszerzés fogalmának meghatározása keretében felsorolja az intézmény lényegét jelentő intézkedéseket is.

A Javaslat a Be. 200. §-a (1) bekezdésének b) pontjában az alkalmazási kör pontosabb meghatározása érdekében a postai küldemény mellett kifejezetten nevesíti a levelet, mint információhordozó eszközt. A módosítás a hírközlési törvény fogalomhasználatának figyelembe vételével a távközlési rendszer fordulat helyett a szélesebb technikai kört, így a postai és távközlő berendezéseket is, átfogó hírközlési rendszer fogalmát iktatja be.

Az elektronikus formában megjelenő üzenetek, információk tartalmának a titkos adatszerzés keretében történő megismerése érdekében a Javaslat a Be. 200. §-a (1) bekezdése c) pontjának módosításával lehetővé teszi a számítástechnikai rendszer útján továbbított, illetőleg az abban tárolt adatok kifürkészését. A számítástechnikai rendszer fogalmát a Btk. 300/E. §-a határozza meg. A felhasználás kifejezés a számítástechnikai rendszer útján (akár a világhálón, akár egy zárt hálózatban) továbbított adatok rögzítését, illetőleg a már tárolt adatokról történő másolat készítését foglalja magába.

A Javaslat a titkos adatszerzés eljárási helyzetének és időkeretének pontosabb meghatározása érdekben a korábbi szabályozástól eltérően nem a vádemelésig, hanem a nyomozás tényleges befejezését jelentő iratismertetésig teszi lehetővé a bírói engedélyhez kötött különleges intézkedések elrendelését és foganatosítását.

3. A Magyar Köztársaság ügyészségről szóló 1972. évi V. törvényt módosító 2001. évi XXXI. törvény az ügyészség számára is biztosította a titkos információgyűjtés lehetőségét. Figyelemmel arra, hogy a nyomozás során történő titkos információgyűjtés szabályait a Be. tartalmazza, ezért a fenti hatáskörváltozással összefüggésben a Javaslat a Be. 200. §-ának (2) bekezdésében a nyomozó hatóság mellett az ügyészséget is feljogosítja titkos adatszerzési tevékenység folytatására.

A Javaslat a Be. 200. §-a (3) bekezdésének módosításával a szabályozási kör határait tovább pontosítva kimondja, hogy a Be. rendelkezései nemcsak a nyomozás elrendelését megelőző, bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtést nem érintik, hanem az Igazságügy-miniszter engedélye alapján a büntetőeljárás megindítása előtt végzett titkos információgyűjtésre sem vonatkoznak.

A Be. 200. §-ának (4) bekezdése hasonló pontosítást tartalmazva a bírói engedély alapján végzett titkos információgyűjtés mellett az Igazságügy-miniszter által engedélyezett titkos információgyűjtés végrehajtása során történt nyomozás elrendelését követő további adatszerzésre is a Be. rendelkezéseinek alkalmazását írja elő.

Figyelemmel arra, hogy sem gyakorlati, sem dogmatikai indoka nincs annak, hogy a nyomozás során az ügyészségnek és a nyomozó hatóságnak kevesebb joga legyen a bírói engedélyhez kötött különleges eszközök és módszerek alkalmazására, mint a büntetőeljárást megelőző bűnfelderítés során, ezért a Javaslat a Be. 201. §-a (1) bekezdésének módosításával a rendőrségi törvénnyel összhangban határozza meg a titkos adatszerzés alkalmazását megalapozó bűncselekményi kört.

Az ügyészségnek a titkos adatszerzéssel kapcsolatos jogkörére és kizárólagos nyomozati hatáskörére tekintettel a Javaslat a Be. 201. §-a (2) bekezdésének módosításával biztosítja, hogy az ügyészség az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmények mellett a Be. 28. §-a (4) bekezdésének e) pontja alapján magához vont, a Be. 29. §-ában meghatározott kizárólagos hatáskörébe, valamint a Be. 474. §-ának (2)-(4) bekezdése szerint a katonai ügyész hatáskörébe tartozó ügyekben is titkos adatszerzést végezhessen.

4. A Javaslat arra törekszik, hogy elkerülje a nyomozás során a bírói engedélyhez kötött különleges eszközök és módszerek párhuzamos, azonban eltérő szabályok szerinti alkalmazását. A Be. 202. §-ának (1) bekezdését kiegészítve ezért lehetővé teszi, hogy titkos adatszerzést a gyanúsított mellett azzal a személlyel szemben is alkalmazni lehessen, aki a bűncselekmény elkövetésével a nyomozás addigi adatai alapján gyanúsítható. Az új szabályozás szerint, ha a már folyamatban lévő titkos adatszerzés során adat merül fel arra, hogy olyan személy is gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, akivel a gyanúsítást még nem közölték, akkor vele szemben nem a rendőrségi törvény szerint kell titkos információgyűjtést végezni, hanem a bíróság újabb külön engedélye alapján, akár a folyamatban lévő adatszerzés keretében, a Be. szabályai szerinti titkos adatgyűjtés folytatható.

A Javaslat a módosítást megelőzően lehetővé tett széles körű és indokolatlan alkalmazás elkerülése érdekében, a garanciális és az emberi jogi szempontok figyelembe vételével a Be. 202. §-a (2) bekezdése vonatkozásában a kapcsolattartás bűnös jellegének kiemelésével a titkos adatszerzés más személyre történő kiterjesztésének lehetőségét a nyomozás eredményessége által indokolt mértékre szűkíti.

A Javaslat a védelemhez való jog zavartalan érvényesülése és a védelem elkülönült bizonyítási érdekeinek tiszteletben tartása végett a Be. 202. §-ának (3) bekezdésében a módosítást megelőző szabályozásnál pontosabban határozza meg azt a helyszíni és tárgyi kört, ahol és amelyek vonatkozásában az ügyben védőként eljáró ügyvéddel szemben csak kivételes esetben folytatható titkos adatszerzés. A fentebb kifejtett jogok védelmét szolgáló további garanciális rendelkezésként a módosítás kizárólag abban az esetben teszi lehetővé az ügyvéddel kapcsolatos titkos adatszerzést, ha vele szemben a terhelt ellen folyamatban lévő üggyel összefüggő bűncselekmény gyanúja merült fel.

A Javaslat a Be. 202. §-ának (5) bekezdésében fontos garanciális szabályként határozza meg, hogy az ügyben védőként eljáró ügyvéddel szembeni rendelkezéseket kell alkalmazni a lelkészre és az egyházi személyre, illetőleg a terhelt hozzátartozójára, valamint arra, aki foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles.

A Javaslat a Be. 202. §-ának (6) bekezdésében a titkos adatszerzés alkalmazási feltételeinek a módosítást megelőző szabályozásnál pontosabb meghatározása érdekében nem általában adat megszerzéséről szól, hanem kifejezetten megköveteli az információnak az adott eljárásban bizonyítékként való felhasználhatóságát, vagy legalább annak valószínűségét.

5. A Javaslat a Be. 203. §-a (1) bekezdésének módosításával - a Be. 207. §-a (2) bekezdésének b) pontjával összhangban - kifejezetten kimondja, hogy a titkos adatszerzés engedélyezésére vonatkozó eljárásra a nyomozási bíró eljárására vonatkozó szabályok az irányadóak.

Annak érdekében, hogy a nyomozási bíró a körülmények átfogó ismeretében minél megalapozottabb döntést hozhasson a titkos adatszerzés tárgyában, a Javaslat a Be. 203. §-a (2) bekezdése a) pontjának módosításával a titkos adatszerzés engedélyezésére irányuló ügyész indítvány tartalmi elemein túlmenően egyes elengedhetetlen alaki kellékek teljesítése mellett a korábbi vagy folyamatban lévő információgyűjtésre vonatkozó lényeges információk szolgáltatását is előírja.

Az engedélyezés alapjául szolgáló tények és körülmények megfelelő mélységű megismerésének biztosítása, és ezáltal megalapozottabb döntés meghozatalának elősegítése érdekében a Javaslat Be. 203. §-a (4) bekezdésében a módosítást megelőző huszonnégy óránál hosszabb időtartamban, hetvenkét órában határozza meg a titkos adatszerzés engedélyezésére vonatkozó indítványról való döntés meghozatalának határidejét.

A Javaslat a Be. 203. §-a (5) bekezdésének módosításával garanciális okokból csökkenti az indítvány szerinti kezdő időpontot követő engedélyezés alapján történő titkos adatszerzés időtartamát azzal, hogy a módosítást megelőző szabályozáshoz képest az alkalmazás kezdő időpontjaként nem az engedélyezés napját követő napot, hanem az engedélyezés napját határozza meg.

A Javaslat a Be. 203. §-a (4) bekezdésének módosításával összhangban a Be. 203. §-a (6) bekezdésében hetvenkét órában határozza meg az ügyész rendelkezése alapján folytatott titkos adatszerzés határidejét.

6. A Javaslat a Be. 204. §-a (1) bekezdésének módosításával külön törvényre utalással meghatározza a titkos adatszerzés végrehajtására jogosult szervet. A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja által elkövetett bűncselekmény ügyészségi nyomozása során elrendelt titkos adatszerzés esetén a módosítás a nyomozás sajátos tárgyára tekintettel, valamint a nemzetbiztonsági érdekek megfelelő védelmének biztosítása érdekében lehetővé teszi, hogy az ügyész a titkos adatszerzés elvégzésére az érintett nemzetbiztonsági szolgálatot kérje fel.

A Javaslat a Be. 204. §-a (2) bekezdésének módosításával a számítástechnikai rendszerek útján továbbított adatok, információk mennyiségének és jelentőségének, valamint az információáramlásban betöltött szerepének növekedésére figyelemmel az együttműködésre kötelezettek körét kiterjeszti a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok továbbítását, feldolgozását, kezelését végző szervezetekre is. A Javaslat a hírközlési törvény fogalomrendszerének megfelelően a módosítást megelőzően alkalmazott távközlési szolgáltatást végzők fordulat helyett a szélesebb szervezeti kört felölelő hírközlési szolgáltatást végzők kifejezést használja.

A Javaslat a megalapozatlanná vált, illetőleg elrendelési indokát vesztett titkos adatszerzés minél hamarabb történő megszüntetése érdekében a Be. 204. §-a (3) bekezdésének módosításával az ügyész mellett a nyomozó hatóság vezetője részre is lehetővé teszi a különleges intézkedés megszüntetését. A Javaslat az indokolatlanná vált titkos adatszerzés további fenntartásának elkerülése végett a módosítást megelőző szabályozáshoz képest garanciális szempontokból két új, a b) és az e) pontban meghatározott megszüntetési okot vezet be.

A Javaslat a Be. 204. §-a (3) bekezdésének módosításával összhangban a Be. 204. §-a (4) bekezdésében kifejezetten nevesíti a titkos adatszerzés célja szempontjából érdektelen, rögzített adat és az ügyben nem érintett személy rögzített adatainak megsemmisítésének elrendelésére jogosultak körét.

A Javaslat a Be. 204. §-ának (5) bekezdésében a titkos adatszerzés végrehajtása szabályszerűségének és a bírói engedélyben foglaltaknak való megfelelésének ellenőrizhetősége érdekében részletesen meghatározza a titkos adatszerzés elvégzéséről készített jelentésnek a Be. 168. §-ában foglaltakat meghaladó, az eljárás sajátosságaira tekintettel indokolt tartalmi és formai elemeit.

7. A Javaslat új alcímként iktatja be a titkos adatszerzés eredményének megismerésére vonatkozó rendelkezéseket. A Be. 205. §-a az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban részletesen határozza meg a titkos adatszerzés során keletkezett és rögzített adatok megóvására, illetőleg a titkos adatszerzés tényének, valamint a különleges eszközökkel beszerzett és rögzített adatoknak a megismerésére vonatkozó szabályokat.

A titkos adatszerzés fokozott bírói kontrolljának megvalósítása, az indokolatlanná vált titkos adatszerzés további fenntartásának elkerülése érdekében a Javaslat garanciális szabályként vezeti be a Be. 205. §-ának (3) bekezdésében a titkos adatszerzés során beszerzett adatoknak az engedélyező bíró megkeresésére történő bemutatásának, illetőleg a titkos adatszerzésnek a Be. 204. §-a (3) bekezdésében foglaltakon túlmenő, bírói megszüntetésének eseteit.

A Javaslat a Be. 205. §-ának (4) bekezdésében a külön törvény alapján a nyomozást megelőzően végzett titkos információgyűjtés eredményének - annak a büntetőeljárásban való felhasználásáig történő - megismerésére vonatkozó szabályait a külön törvényre utalással határozza meg.

8. A Javaslat a Be. 206. §-a (1) bekezdésében az ügyészt - amennyiben a titkos adatszerzés eredményét a büntetőeljárásban bizonyítékként kívánja felhasználni - a tisztességes eljárás elve és a védelem jogai szélesebb körű érvényesülésének biztosítása érdekében, a titkos adatszerzés végrehajtásáról készített jelentés mellett a titkos adatszerzés engedélyezése iránti indítványnak és a bíróság határozatának a nyomozás irataihoz történő csatolásra is kötelezi.

A Javaslat a Be. 206. §-a (3) bekezdésében a titkos adatszerzés eredményének más büntetőeljárásban, valamint a nyomozás elrendelését megelőzően bíró, illetőleg az igazságügy-miniszter által engedélyezett kötött titkos információgyűjtés eredményének a megindult büntetőeljárásban történő felhasználásának szabályairól rendelkezik.

A Javaslat a Be. 206. §-a (4) bekezdésében a Be. 202. §-ának (3)-(5) bekezdésében meghatározott tilalmak ellenére lefolytatott, illetőleg a Be. 204. §-a (3) bekezdésének a) és e) pontja, valamint a 205. § (3) bekezdése alapján megszüntetett titkos adatszerzés eredményének bizonyítékként való felhasználását zárja ki.

9. Az Alkotmánybíróság 31/2001. (VII. 12.) AB határozata az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal részére az 1998. évi XCIII. törvénnyel megállapított azon jogosítványt, hogy a hatáskörébe tartozó bűncselekmények esetében titkos információgyűjtést végezzen, alkotmányellenesnek nyilvánította és 2002. december 31-i hatállyal megsemmisítette.

A határozat nem érintette az 1973. évi I. törvény 16. §-ának (5) bekezdését, amely az érintett szervezet számára a büntetőeljárásban nyomozó hatósági hatáskört állapít meg egyes pénzügyi és gazdasági bűncselekményekre nézve.

A Javaslat kiindulópontja az, miszerint a büntetőeljárási törvény titkos adatszerzésre vonatkozó rendelkezéseinek elfogadása nem igényli az országgyűlési képviselők minősített többségének szavazatát. A büntetőeljárási törvény szabályozási tárgya a büntetőeljárás, míg a rendőrségi törvényben szabályozott titkos információgyűjtés nem csak a büntetőeljárás elrendelése után, hanem azt megelőzően is alkalmazható. A Be. elfogadása az Alkotmány szerint nem igényel minősített többséget, ezért az Alkotmánybíróság határozatából nem következik az, hogy a nyílt büntetőeljárásban elrendelt titkos adatszerzésre is a kétharmados szabályok vonatkoznak.

A Javaslat szerint a büntetőeljárási törvényben történő szabályozás önmagában is garanciát jelent a titkos adatszerzés tekintetében, és utalni kell arra is, hogy a szabályozás történetiségét tekintve, nem az Rtv.-ben meghatározott valamely rendőri tevékenység kiterjesztéséről van szó, hanem arról, hogy a büntetőeljárási törvény kívánja szabályozni a büntetőeljárás során elrendelt és bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést.

A 122. §-hoz

1. A Be. 207. §-ának (1) bekezdése szerint a nyomozási bíró feladatait a megyei bíróság elnöke által erre kijelölt helyi bírósági bíró látja el. A Javaslat - az eredeti rendelkezéstől eltérően - nem írja elő kötelezően, hogy a nyomozási bíró feladatait csak helyi bírósági bíró láthatja el, elképzelhető, hogy a bíróság e teendőinek ellátására megyei bírósági bírót kíván kijelölni a megyei bíróság elnöke. Ekkor azonban vagy a Be. 208. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával, vagy más módon (pl. a helyi bíróságra történő kirendeléssel) a megyei bíróság elnökének feladata az, hogy gondoskodjék a nyomozási bírói feladatokra kijelölt megyei bírósági bíró és a többi nyomozási bíró közötti ügyelosztás rendjéről.

2. A nyomozási bíró feladatait tételesen felsoroló, a Be. 207. §-a (2) bekezdése a) és b) pontjának módosítása technikai jellegű, azzal függ össze, hogy a Javaslat a házi őrizetet a Be. 138. §-ában önálló kényszerintézkedésként szabályozza, ezért az erre történő utalást szerepeltetni kell az a) pont szerinti felsorolásban. A Javaslat a bíróság hatáskörébe tartozó kényszerintézkedések közé felveszi a katonai büntetőeljárásban alkalmazható szoros felügyeletet (Be. 483. §) is.

A Javaslat a titkos adatszerzés szabályainak átdolgozása folytán szükségessé vált módosítást, illetőleg kiegészítést a Be. 207. §-a (2) bekezdésének b) pontjában is átvezeti.

3. A Javaslat a Be. 207. §-ának (3) bekezdésébe iktatja - a bírósági eljárás általános szabályaival történő összhang megteremtése érdekében azt a szabályt is, hogy a nyomozási bíró kihallgatja a különösen védett tanút, ha azt a perbíróság elrendeli. A rendelkezés érdemben nem változtat a nyomozási bíró feladatain, csupán megjeleníti a törvény más rendelkezése által a nyomozási bíróra hárított ismételt kihallgatás lefolytatását.

4. A Javaslat azzal összefüggésben, hogy a bírósági eljárás általános szabályai közé új jogintézményként iktatja be a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatás lehetőségét, kiegészíti a Be. 207. §-ának (5) bekezdését. Az új rendelkezés szerint a nyomozás során is lesz lehetőség az ilyen, ún. videokonferenciás kihallgatás lefolytatására, ennek feltételeiről a Javaslat azért nem rendelkezik bővebben, mert a Be. 209. §-ának (1) bekezdése szerint a nyomozási bíró eljárására a bírósági eljárás általános szabályai az irányadók, a Javaslat pedig ezen általános szabályok között határozza meg a videokonferenciás kihallgatás előfeltételeit és lefolytatásának szabályait.

5. A Javaslat - az előzetes letartóztatás és az ideiglenes kényszergyógykezelés meghosszabbítására vonatkozó szabályok között - rendelkezik arról, hogy a meghosszabbítás tárgyában a megyei bíróság egyesbírája a nyomozási bíróra irányadó szabályok szerint jár el. A törvény rendelkezéseinek összhangja érdekében a Javaslat a Be. 207. §-át új (6) bekezdéssel egészíti ki, amely e rendelkezést a nyomozási bíróra vonatkozó szabályok közé is felveszi.

A 123. §-hoz

A Be. 210. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti felsorolásba a Javaslat felveszi a házi őrizetre (138. §) utalást is, minthogy a Javaslat ezt a kényszerintézkedést a jövőben önálló személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésként szabályozza, és nem a lakhelyelhagyási tilalom részeként. A felsorolást kiegészíti a szoros felügyeletre (483. §) történő utalással is, mert a katonai büntetőeljárásban elrendelhető e kényszerintézkedés is a személyi szabadságot korlátozza, ezért indokolt hogy annak elrendelése tárgyában a katonai bíró ülésen határozzon.

A 124. §-hoz

1. A Be. 211. §-ának (1) bekezdése helytelen szabályt tartalmaz a nyomozási bíró ülése határnapjának kitűzésével kapcsolatban, amikor úgy rendelkezik, hogy ha az indítványt az ügyész terjesztette elő, az ülés határnapját az ügyész jelöli meg. Ez a rendelkezés ellentétben áll a bírói és a vádlói funkciók elkülönülésének elvével, és a gyakorlatban kivitelezhetetlen lenne, ha a bíróság által lefolytatandó eljárási cselekmény időpontját az ügyész határozza meg. A Be. 214. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a törvény másképp nem rendelkezik, a nyomozási bíró az indítvány előterjesztésétől számított három napon belül határoz. Ez a rendelkezés megfelelő időkorlátot szab a nyomozási bíró eljárására, illetve döntésére, ezért a Javaslat a 211. § (1) bekezdésének vitatható dogmatikai alapú rendelkezését elhagyja, és a szöveget akként módosítja, hogy az ülés határnapját a nyomozási bíró határozza meg.

A nyomozási bíró a törvényben megállapított határidők figyelembe vételével az adott ügyben a kellő mérlegelés alapján állapíthatja meg az ülés határnapját, figyelembe véve a törvény egyéb rendelkezéseit is. Így például az őrizet időtartama legfeljebb hetvenkét óra lehet, és ha az ügyész személyi szabadságot korlátozó más kényszerintézkedés elrendelését indítványozza, e törvényi határidőt figyelembe véve kell az indítványt megtenni, illetve arról ülésen dönteni. Mindez azonban nem indokolja, hogy a bíró eljárási cselekményének határnapját az ügyész határozza meg.

2. A Be. 211. §-ának (5) bekezdése lehetőséget ad az ülés megtartására zártláncú közvetítés segítségével. A Javaslat 146. §-a a Be.-t új 244/A-D. §-okkal egészíti ki, amelyben részletesen szabályozza a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatást. A Javaslat ezekre az új szabályokra figyelemmel pontosítja a Be. 211. §-ának (5) bekezdése szerinti rendelkezést, és egyben kiegészíti a szabályt azzal is, hogy a nyomozási bíró ilyen eljárására a 244/A-D. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

A 125. §-hoz

1. A különösen védett tanú kihallgatását szabályozó, a Be. 213. §-ának (2) bekezdésébe felvett rendelkezés szerint a kihallgatáson csak az ügyész és a tanú érdekében eljáró ügyvéd lehet jelen. A Javaslat e rendelkezést pontosítja, és egyértelműen rendelkezik arról, hogy az ügyészen és a tanú érdekében eljáró ügyvéden kívül - magától értetődően - a nyomozási bíró, a jegyzőkönyvvezető és szükség esetén a tolmács lehet jelen.

2. A Javaslat részletezi a nyomozási bíró bizonyítási kötelezettségét is, amely az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 97 (13) számú ajánlásának tartalmából következik. A Javaslat szerint a nyomozási bírónak fel kell tárnia, és szükség esetén a nyomozó hatóság közreműködésével tisztáznia kell a tanú szavahihetőségét, tudomásának megbízható voltát, és azokat a körülményeket, amelyek a vallomás hitelt érdemlőségét befolyásolhatják. A Javaslat szerint a különösen védetté nyilvánított tanú kihallgatása során a nyomozási bírónak tehát nem szabad megelégednie a tanú vallomásának jegyzőkönyvbe történő rögzítésével. Ezen túlmenően mintegy a nyomozó hatóság munkáját megismételve, ellenőriznie kell, hogy a tanú vallomása mennyire hitelt érdemlő. Ez szigorúbb követelményt jelent, mint az általános szabályok szerinti azon rendelkezés, mely szerint tisztázni kell, hogy a tanú az általa elmondottakról miként szerzett tudomást.

A különösen védett tanú vallomásának felhasználása, az a körülmény, hogy a különösen védett tanú a tárgyaláson nem vethető alá a védelem közvetlen kérdéseinek, fokozott garanciákat igényel: a nyomozási bírónak a bírói bizonyosság szintjére kell emelnie, hogy a különösen védett tanú vallomása hihető, és az az eljárás egyéb adatival összhangban van.

3. A Javaslat részletesebb útmutatást ad a különösen védett tanú vallomását tartalmazó jegyzőkönyv elkészítésére és felhasználására nézve. A Javaslat szerint a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni azt, hogy a nyomozási bíró miképpen győzött meg a különösen védett tanú szavahihetőségéről, mégis úgy, hogy a vallomást tartalmazó jegyzőkönyv-kivonat alapján ne lehessen következtetni a tanú személyére és tartózkodási helyére.

A Javaslat az egyértelmű szabályozás érdekében rendelkezik arról is, hogy a különösen védett tanú vallomásáról készített jegyzőkönyv-kivonatot az ügyész részére át kell adni, és annak a vádirat benyújtásáig történő zárt kezeléséről az ügyész gondoskodik. Bár a gyakorlat áthidalta a törvényi szabályozás hiányát, de éppen ezért szükséges rendelkezni arról is, hogy a vallomásról készült jegyzőkönyv-kivonatot a vádirat benyújtásáig csak a tényleges nyomozást végző hatóság ismerheti meg.

A 126. §-hoz

A Be. 215. §-ának (3) bekezdése az egyértelműbb szabályozás érdekében kiegészíti a nyomozási bíró határozata elleni fellebbezés elbírálására vonatkozó szabályozást azzal, hogy azt a megyei bíróság tanácsülésen bírálja el. Ebből következik, hogy a másodfokú bíróság eljárásában bizonyítás nem vehető fel, ehhez ugyanis tárgyalást kellene tartani [Be. 347. § (1) bek.], a Javaslat azonban a tárgyalás tartásának, így a bizonyítás felvételének lehetőségét a nyomozási bíró eljárásának speciális jellegére tekintettel kizárja. Nem helyes ugyanis, ha a nyomozási szakaszban a bíróság szabályszerű bizonyítást vesz fel, ez ellentétes volna az eljárási feladatok elválasztásának elvével.

A 127. §-hoz

1. A Be. a hatályos törvénytől eltérően önálló, "A vádemelés" címet viselő fejezetben szabályozza a nyomozás befejezését követően az ügyész feladatait. E fejezet rendelkezik a nyomozás kiegészítésének lehetőségéről, szabályozza a vádemelést, lehetőséget ad a vádemelés részbeni mellőzésére, részletes szabályozást ad a vádemelés elhalasztására, az ügyészi szakaszban a jogorvoslati lehetőségekre, valamint rendelkezik a pótmagánvádló fellépésének eseteiről és ennek módjáról.

A fejezet későbbi rendelkezéseinek keretét a Be. 216. §-a adja meg. Szabályainak kisebb pontosítása elsősorban törvényszerkesztési okok miatt szükséges.

2. A Javaslat egyértelmű szabályozást tartalmaz arra, hogy a nyomozás nyomozó hatóság általi teljesítése, illetőleg az ügyészi nyomozás esetén milyen határidők állnak az ügyész rendelkezésére az eljárás további menetének eldöntése tárgyában. A Javaslat az előbbi esetben a nyomozó hatóság számára tizenöt napban, az ügyész számára harminc napban határozza meg a döntés előkészítésének határidejét.

3. A Javaslat a 216. § (1) bekezdésének felsorolását kiegészíti a vádemeléssel, a vádemelés részbeni mellőzésével, illetőleg a vádemelés elhalasztásával. Szerencsétlen módon a Be. e döntéseket nem sorolja fel az ügyész által megtehető intézkedések között, és ez értelemzavaró.

4. A Javaslat számot vetett azzal, hogy egyre több büntetőügy nyomozási iratainak feldolgozására és a megalapozott ügyészi döntés meghozatalára nem elegendő a törvényben biztosított legfeljebb kétszer harminc napos határidő, ezért a törvényt olyan rendelkezéssel egészíti ki, amely a felettes ügyész számára jogot ad arra, hogy nagy terjedelmű ügyben, kivételesen további még legfeljebb harminc napra meghosszabbítsa az ügyész által a döntésre nyitva álló határidőt.

A 128. §-hoz

A Be. 217. §-ának (3) bekezdése tartalmazza a vádirat elemeit. A törvény nem írja elő, hogy a vádiratban az azt benyújtó ügyész hatáskörére és illetékességére vonatkozó szabályokat is fel kell tüntetni, holott a törvényes vád egyik fogalmi eleme, hogy azt az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyész nyújtsa be. A Javaslat ezért a Be. 217. §-ának (3) bekezdését új e) ponttal egészíti ki, amely arról rendelkezik, hogy a vádiratban utalni kell a vádiratot benyújtó ügyész hatáskörére és illetékességére vonatkozó szabályokra. A Be. 30. §-ának (1) bekezdése szerint az ügyész hatáskörét és illetékességét általában annak a bíróságnak a hatásköre és illetékessége határozza meg, amely mellett működik. Az Ütv.-ben kapott felhatalmazás alapján azonban a legfőbb ügyész utasításban állapítja meg egyes ügyekre az ettől eltérő szabályokat. Ilyen eltérő szabály például jelenleg az, hogy a fiatalkorúak ügyében a megyei főügyészségek járnak el, holott ezen ügyek elbírálása általában helyi bírósági hatáskörbe tartozik. Ezen kívül a Be. 30. §-ának (3) bekezdése szerint az ügyész olyan ügyben is eljárhat, amelyre a hatásköre vagy az illetékessége egyébként nem terjed ki, ha a megyei főügyész, vagy ennél magasabb beosztású ügyészségi vezető így rendelkezik.

Mindezekre figyelemmel a Javaslat szerint indokolt a vádiratban utalni arra, hogy az ügyész hatáskörét és illetékességét mely törvényi, vagy törvényi felhatalmazáson alapuló más szabály alapozza meg.

A 129. §-hoz

A büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok szerint az előzetes letartóztatásban lévő terhelt egyes jogai az ügyész vagy a bíróság rendelkezése alapján korlátozhatók, továbbá az előzetes letartóztatás végrehajtására a büntetőeljárás sikere érdekében elkülönítési szabályok írhatók elő (rendelkezési jog). E jogosítványokat jelenleg a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásáról szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 237. §-a tartalmazza.

Ha az előzetes letartóztatásban lévő terhelttel szemben az ügyész vádat emel, indokolt, hogy az előzetes letartóztatás fenntartásának indítványozása mellett indítványozza azt is, hogy a bíróság az ügyész által elrendelt mely korlátozásokat tartsa fenn a továbbiakban is. Ezért a Javaslat a Be. 218. §-ának (1) bekezdését azzal egészíti ki, hogy az előzetes letartóztatás fenntartásának indítványozásában ki kell térni arra is, hogy az ügyész a rendelkezési jog körébe tartozó mely előírás fenntartását látja továbbra is indokoltnak.

A 130. §-hoz

1. A Be. 219. §-a határozza meg a vádemelés egyéb szabályait, így rendelkezik a vádirattal együtt a bíróságnak átadandó dolgokról, a vádiratnak a vádlott anyanyelvére történő lefordításáról és a különösen védett tanú vallomásáról szóló jegyzőkönyv-kivonat csatolásáról. A Javaslat e rendelkezéseket rendszertani törvényszerkesztési szempontok miatt, valamint a Javaslat más rendelkezéseivel való összhang érdekében módosítja.

2. A Javaslat a 219. § (1) bekezdése szerinti felsorolásból a különösen védett tanú vallomásának jegyzőkönyv-kivonatát elhagyja, és erről külön bekezdésben rendelkezik. Ennek oka, hogy a különösen védett tanú a törvény rendszerében sajátos jogintézmény, szabályozása mindenhol az általános rendelkezésektől elkülönítetten történik, így ezt az elvet indokolt követni a vádemelésre vonatkozó szabályok kialakításánál is.

3. A Javaslat az anyanyelv-használati jog általános rendelkezéseinek módosításával összhangban egészíti ki a 219. § (3) bekezdését a regionális vagy kisebbségi nyelvre történő utalással, és egyértelművé teszi, hogy a Javaslat 4. §-ában foglalt általános rendelkezéssel összhangban a vádiratot már lefordítva kell a bírósághoz benyújtani.

4. A Javaslat a jelenleginél egyértelműbb és garanciális szempontból is megfelelőbb szabályokat tartalmaz a különösen védett tanú vallomásáról készült jegyzőkönyv-kivonat vádirathoz történő csatolására, és rendelkezik arról is, hogy e jegyzőkönyv-kivonatnak a nyomozás irataihoz történő csatolásától annak felhasználására az okiratra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

5. A Be. szerint a nyomozás felfüggesztéséről [188. § (5) bek.] valamint megszüntetéséről [190. § (4) bek.], a vádemelés részbeni mellőzéséről (220. §), végül a vádemelés elhalasztásáról [Javaslat 135. §-a szerinti, Be. 225. § (5) bek.] a sértettet értesíteni kell. Ilyen rendelkezés a vádemelés szabályai között nincs, és a törvény nem rendelkezik arról sem, hogy a vádiratot a sértett részére kézbesíteni kellene. E helyzet azt eredményezi, hogy a sértett a vádemelésről nem szerez tudomást, hanem csak később, a bírósági tárgyalás során értesül arról, hogy a sérelmére elkövetett bűncselekmény ügyében vádemelés történt, illetőleg bírósági eljárás van folyamatban. A Javaslat szerint ez a szabályozás nem helyes, ezért a Be. 219. §-át új (6) bekezdéssel egészíti ki, amelyben előírja, hogy a sértettet a vádemelésről értesíteni kell.

A 131. §-hoz

1. A gyakorlatban tízezres nagyságrendben fordul elő, hogy a nyomozás befejezésének időpontjára derül ki, hogy a terhelt által elkövetett bűncselekmény nem igényli a bírósági eljárást, és a terhelttel szemben büntetőjogi jogkövetkezmény bíróság általi alkalmazását. A hatályos eljárási törvény erre az esetre azt a megoldást tartalmazza, hogy az ügyész ilyen esetekben (a Btk. 28. §-a szerinti büntethetőséget kizáró, valamint a Btk. 36. §-a szerinti büntethetőséget megszüntető ok esetén) a nyomozást határozattal megszünteti, egyben a gyanúsítottat megrovásban (Btk. 71. §) részesíti.

A Be. az elenyésző súlyú cselekmények esetén az ügyész lehetőségeit ettől eltérően, akként állapította meg, hogy az ilyen esetekben a nyomozás megszüntetése helyett a vádemelés mellőzéséről lehet dönteni, ekkor azonban - nyilvánvaló módon - az ügyész megrovást nem alkalmazhat. A törvény e rendelkezése azonban felvethet bizonyos elvi aggályokat. Az Alkotmány és a büntetőeljárás tételes alapelvei szempontjából mindkét - a hatályos és a Be. által szabályozott - megoldás elméleti kifogások alá eshet, a hatályos szabályozás az ügyész által alkalmazott büntetőjogi intézkedés miatt, a Be. által javasolt megoldás pedig azért, mert a hivatalból való eljárás alapelvét túlságosan és nem körülhatárolható szempontok alapján töri át. A csekély, illetőleg az elenyésző súlyú cselekmények elbírálásának nem csak eljárási jogi, hanem anyagi jogi kérdései is vannak, és a hatályos Btk. nagyobb horderejű, elvi szintű (bűncselekmény-fogalom, büntethetőségi akadályok rendszere, a büntetéskiszabás szabályai) módosítása nélkül a kérdés nem oldható meg megnyugtatóan.

Ezért a Javaslat - nem zárkózva el attól, hogy a későbbiekben a Btk. megfelelő átalakítása folytán a Be. által elképzelt megoldás is járható út lehet - jelenleg mégis amellett foglal állást, hogy a hatályos szabályozás megszüntetése és a Be. által eredetileg elképzelt megoldásra való áttérés jelenleg, a Btk. módosítása nélkül nem időszerű. A Javaslat ezért a Be. 221. §-ában adott lehetőséget a vádemelés mellőzésére nem vezeti be, hanem fenntartja a hatályos szabályozás szerinti, nyomozás megszüntetése mellett a megrovás alkalmazásán alapuló szabályozást.

2. A Javaslat a Be. 221. §-a helyébe olyan tartalmú rendelkezést léptet, amely a Be. 220. §-ában szabályozott vádemelés részbeni mellőzésének szabályait kiegészítve arról rendelkezik, hogy a vádemelés részbeni mellőzéséről szóló határozatában tájékoztatja a sértettet, hogy a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából elenyésző bűncselekmény miatt a vádemelést részben mellőzte, a polgári jogi igényt a sértett egyéb törvényes úton érvényesítheti, valamint a vádemelés részbeni mellőzésével érintett bűncselekmény miatt pótmagánvádnak van helye.

A Be. 221. §-ának alcímét a Javaslat 308. §-ának (2) bekezdése nem lépteti hatályba.

A 132. §-hoz

A Javaslat a Be. 222. §-ának (2) bekezdését a Btk. 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítására figyelemmel módosítja. A büntető anyagi jog szabályainak módosulása folytán a Be. e rendelkezésében a Btk. szabályára történő visszautalás módosítása vált szükségessé. A kábítószerrel visszaélés esetén alkalmazható sajátos büntethetőséget megszüntető ok (az elterelés lehetősége) már nem a Btk. 282/A. §-ában, hanem annak (6) bekezdésében nyert szabályozást, és annak lehetőségét a Btk. jelenleg a kábítószer-függő személyek esetén teszi lehetővé. Ezért a Be. szövegében is arra kell utalni, hogy a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés vállalása az, amely a vádemelés elhalasztását megalapozza.

A 133. §-hoz

A Be. 223. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a vádemelés elhalasztására milyen esetekben nem kerülhet sor. A törvény szerint két eset miatt kizárt a vádemelés elhalasztása: ha a gyanúsított többszörös visszaeső, valamint ha azt a bűncselekményt, amely miatt a büntetőeljárás folyik ellene, próbaidő hatálya alatt, vagy a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt követte el.

A törvény ez utóbbi rendelkezése túlságosan szigorú. A rendelkezésen enyhített a hatályos törvényt módosító 1998. évi LXXXVIII. törvény is, amelynek értelmében nem minden próbaidő, hanem csak a szándékos bűncselekmény miatt a végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt elkövetett bűncselekmény, valamint nem minden, a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt, hanem csak a szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélését, és a végrehajtás befejezése előtt elkövetett bűncselekmény miatt zárja ki a vádemelés elhalasztását.

E szűkítés eredményeként a gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés, a bármilyen bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett pénzbüntetés, továbbá a próbára bocsátás próbaideje alatt elkövetett gondatlan bűncselekmény miatt a vádemelés elhalasztható, és a gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának befejezése (feltételes szabadság) alatt elkövetett bűncselekmény miatt is helye van a vádemelés elhalasztásának.

A Javaslat az 1998. évi LXXXVIII. törvény szerinti módosítást veszi át, és ennek megfelelően módosítja a Be. 223. §-a (1) bekezdésének b) pontját.

A 134-135. §-hoz

1. A Be. 224. §-a a vádemelés elhalasztása esetén a magatartási szabályok megállapításáról, míg a 225. § a vádemelés meghallgatása előtti ügyészi meghallgatásról rendelkezik. A törvény e két szakaszának sorrendisége rossz: az ügyész előbb hallgatja meg a gyanúsítottat, és csak ezt követően határoz a vádemelés elhalasztásáról, és a magatartási szabályok megállapításáról. Ezért a Javaslat a két szakasz szövegét felcseréli.

2. A vádemelés elhalasztása előtti ügyészi meghallgatás szabályain a Javaslat érdemben nem változtat, a (2) és (3) bekezdésben lévő hivatkozások megváltoztatása a két szakasz cseréjéből adódik.

A magatartási szabályok megállapításáról rendelkező szabályok kisebb pontosítására azonban szükség volt.

3. A vádemelés elhalasztásának jogintézményét az 1995. évi XLI. törvény vezette be, először csak a fiatalkorúak elleni büntetőeljárás során téve lehetővé azt. E törvény akként rendelkezett, hogy a vádemelés elhalasztása esetén "az ügyész megállapítja, hogy a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll". A Be. - eredetileg - 224. §-ának (1) bekezdése azonban még ezt sem tartalmazta, megelégedett annak rögzítésével, hogy a magatartási szabályok megtartását a pártfogó ellenőrzi.

A törvény e megfogalmazása bizonytalan. Nem dönthető el egyértelműen, hogy a pártfogó mint a vádemelés elhalasztása során végrehajtási feladatokat ellátó állami szerv alkalmazottja, miképpen kerül az eljárásba. E szabályozás nincs összhangban a Btk. 82. §-ának (1) bekezdésével sem, amelynek az 1998. évi LXXXVIII. törvénnyel történt módosításával megállapított szövege szerint, akivel szemben a vádemelést elhalasztották, pártfogó felügyelet alatt áll.

A Javaslat ezért a Be. 225. §-ának (1) bekezdésében egyértelműen rendelkezik arról, hogy a vádemelés elhalasztásáról szóló határozatban az ügyész elrendeli a gyanúsított pártfogó felügyeletét. Ez a rendelkezés szükséges ahhoz, hogy a Btk. szabályai érvényesüljenek, és ne legyen homályos, hogy a pártfogó mely jogszabály alapján kapcsolódik be a magatartási szabályok megtartásának ellenőrzésébe.

A Javaslat 1. §-a módosítja a Be. 3. §-át. A módosítás szerint büntetőjogi büntetést csak bíróság szabhat ki, azonban elhagyja azt a szövegrészt, amely hasonló monopóliumot adott volna a büntetőjogi intézkedés alkalmazására is a bíróság részére. A Javaslat e két rendelkezése, valamint az ügyészi megrovás lehetőségének fenntartása szoros összefüggésben van egymással.

4. A Javaslat - összhangban a büntető anyagi jog rendelkezéseivel - a Be. eredeti 224. §-a (2) bekezdésének d) pontját elhagyja. A kábítószer-függőséget gyógyító kezelés a Btk. 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítása óta nem lehetőség, hanem előfeltétele a Btk. 282/A. §-ának (6) bekezdésében meghatározott büntethetőséget kizáró ok megállapításának. Ennek megfelelően az ilyen gyógykezelésen történő részvételre a gyanúsítottat nem kötelezni lehet, hanem kötelezni kell. Ezért a Javaslat a 225. §-ának (2) bekezdése ezt mint lehetséges kötelezettséget nem tartalmazza, hanem önálló bekezdésben rendelkezik arról, hogy a kábítószer-függő gyanúsított esetén a gyógyító kezelésen történő részvételt kötelezően elő kell írni. A Javaslat arra az esetre, ha a gyanúsítottnál még nem alakult ki a kábítószer-függőség, de pszichiátriai kezelése szükséges, a 225. § (2) bekezdésének d) pontjában tartalmaz rendelkezést.

A 136. §-hoz

A Be. 226. §-a (2) bekezdésének módosítása szintén a Btk. 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosításával függ össze. A Btk. e módosítása csak a kábítószer-függő gyanúsított részére ad lehetőséget, és értelemszerűen csak gyógyító kezelésen való részvételre, ezért a szövegből a kábítószer-függőséget megelőző kezelést törölni kell.

A 137. §-hoz

A Be. 227. §-ának (1) bekezdése határozza meg azokat az eseteket, amikor a vádemelés elhalasztásáról történt korábbi határozat ellenére az ügyésznek valamely később ismertté vált körülmény miatt vádat kell emelnie. Ezeket az okokat indokolt kiegészíteni azokra az esetekre történő hivatkozással, amikor a vádemelés elhalasztásának eredetileg sem lett volna helye, azonban valamilyen ok miatt ezt az ügyész a vádemelés elhalasztásának időpontjában nem észlelte. Hasonló szabályozást tartalmaz a hatályos törvény is, amelynek rendelkezéseit ebben a körben az 1999. évi CX. törvény egészítette ki.

A 138. §-hoz

A Javaslat 36. §-ával módosított, a Be. 53. §-a (1) bekezdésének b) pontja a sértett számára biztosítja a pótmagánvádlóként történő fellépés lehetőségét abban az esetben is, ha az ügyész a vádemelést részben mellőzte (Be. 220. §). Ezzel a módosítással összhangban szükséges a Be. 229. §-a (1) bekezdésének módosítása is. A Javaslat ezért ez utóbbi törvényhelyet kiegészíti azzal, hogy a sértett a vádemelést részben mellőző határozat elleni panaszt elutasító határozat közlését követően pótmagánvádlóként léphet fel.

A 139. §-hoz

A Be. 230. §-ának (2) és (3) bekezdése csupán szövegpontosító jellegű módosítást igényel.

1. A 230. § (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy a sértett - pótmagánvádlóként történő fellépése esetén - az ügyészségnél vádindítványt nyújt be, amelyet az ügyészség az ügy irataival együtt továbbít a bírósághoz. E rendelkezés kiegészül azzal, hogy a sértett a vádindítványát az ügyben addig eljárt ügyészséghez nyújtja be. Az egyértelmű szabályozás érdekében célszerű megjelölni azt az ügyészséget, amelyhez a sértett a vádindítványát benyújthatja, és nyilvánvaló célszerűségi okok miatt ez az ügyészség az, amely az ügyben addig eljárt.

2. A Be. 230. §-a (3) bekezdésének kiegészítése is indokolt, annak megfelelően, hogy a Javaslat a vádemelés részbeni mellőzése miatt is lehetőséget ad a pótmagánvádlóként történő fellépésre.

Emellett a (3) bekezdés további rendelkezéssel egészül ki, amely szerint a pótmagánvádló a terhelt lakóhelye szerint illetékes bíróság előtt is vádat emelhet. E rendelkezés összhangban áll a Be. 17. §-ának a Javaslattal módosított (3) bekezdésével, amely a terhelt lakóhelye szerint illetékes bíróság illetékességét is elismeri, ha a vádló ott emel vádat.

A 140. §-hoz

1. A Be. 231. §-a (2) bekezdésének b) pontját - összhangban azzal, hogy a Javaslat 39. §-ával módosított Be. 56. §-ának (4) bekezdése a pótmagánvádlónál előírt ügyvédkényszert a jogi szakvizsgát tett pótmagánvádló esetén feloldja - úgy szükséges módosítani, hogy a bíróság a vádindítványt nem utasíthatja el, ha a pótmagánvádló jogi szakvizsgával rendelkezik, és őt ezért nem képviseli ügyvéd.

2. A 231. §-ának (5) bekezdése sorolja fel azokat az intézkedéseket, amelyeket a bíróság megtehet akkor, ha a vádindítványt nem utasította el. Ezek között szerepel, hogy az ügyészt eljárási cselekmény elvégzése iránt megkeresheti.

E rendelkezés ellentétes a pótmagánvád intézményével. A pótmagánvád alapgondolata, hogy az állami büntetőigény érvényesítéséről lemondott közvádló helyett a sértett veheti át a vád képviseletét a közvádas büntetőügyben. Ha az ügyész úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló adatok, a nyomozó hatóságok által felderített tényállás alapján nem lát lehetőséget a vádemelésre, indokolatlan az ügyészt arra kötelezni, hogy a pótmagánvádló fellépése folytán megindult bírósági eljárásban bármilyen módon közreműködjék, mivel egyszer már kinyilvánította, hogy részéről az ügy továbbvitelére nem lát lehetőséget. Ezen indok alapján a Javaslat a 231. § (5) bekezdéséből a b) pontot elhagyja.

A 141. §-hoz

A bírósági eljárás általános szabályait tartalmazó XI. Fejezet szabályozza a tárgyalás nyilvánosságát. A Be. 237. §-a (3) bekezdésének c) pontja szerint a bíróság a tárgyalásról a nyilvánosságot kizárhatja az eljárásban részt vevő személyek, vagy a tanú magánéletének védelme érdekében. A Javaslat szerint a magánéletre utaló szövegrész szükségtelen, mert indokolatlan szűkítést tartalmaz a tanúvédelem utóbbi években bekövetkezett fokozatos előtérbe kerülésére tekintettel. A Javaslat ezért e szövegrészt elhagyja, ezzel lehetővé téve, hogy a bíróság általában a büntetőeljárásban résztvevő és a tanú védelme érdekében elrendelje a zárt tárgyalást.

A 142. §-hoz

1. A Be. 238. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint a nyilvánosság kizárása ellen nincs helye külön fellebbezésnek. Ebből az következnék, hogy a nyilvánosság kizárásának megtagadása miatt önálló fellebbezésnek van helye. A Javaslat e rendelkezést akként módosítja, hogy a külön fellebbezési jogot általában nem engedi meg a nyilvánosság kizárása tárgyában hozott döntés ellen. Ez áll összhangban a törvény 260. §-ának (2) bekezdésével, amely szerint a pervezető végzéssel szemben általában nincs helye jogorvoslatnak.

2. A Javaslat 142. §-ának (2) bekezdése a Be. 238. §-ának (2) bekezdését - hasonló indokok alapján, mint a Javaslat 113. §-ának (2) bekezdése a Be. 184. §-át - azzal a rendelkezéssel egészíti ki, amely szerint a zárt tárgyalás elrendelésekor a külföldi állampolgár vádlott ellen, illetőleg a külföldi állampolgár sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt indult eljárás során lehetővé kell tenni, hogy a külföldi állampolgár államának konzuli képviselője, továbbá - ha ezt törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés előírja - a külföldi állam hatóságának tagja jelen lehessen.

3. A Be. 238. §-ának (3) bekezdése bevezeti azt a szabályt, hogy a zárt tárgyalás elrendelése esetén a jogi képviselő nélkül eljáró sértett, illetőleg a védő nélkül védekező vádlott kérelmére a tárgyalás helyszínén jelen lévő valamely személy a tárgyaláson jelen lehessen. A Javaslat ezt a szabályt pontosítja, és akként rendelkezik, hogy ilyen személyként nem lehet megnevezni azt, akit a tárgyalásra kihallgatandó személyként idéztek meg. Kizárja továbbá a Javaslat ilyen kérelem előterjesztését akkor, ha a zárt tárgyalást államtitok vagy szolgálati titok védelme érdekében rendeltek el, mivel ebben az esetben az államtitok, illetőleg a szolgálati titok védelme indokolja, hogy arról minél kevesebben szerezzenek tudomást.

4. A Be. 238. §-ának (4) bekezdését a Javaslat akként pontosítja, hogy a zárt tárgyalás elrendelése esetén nem minden esetben, csak akkor szükséges a jelenlévők kioktatása az államtitok és a szolgálati titok megsértésének következményeire, ha ez szükséges.

A 143. §-hoz

A Be. 241. §-a rendelkezik arról, hogy a tárgyaláson mikor kötelező az ügyész részvétele. A Javaslat e szabályokat pontosítja.

1. A Be. 241. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint az ügyész részvétele a másodfokú tárgyaláson akkor kötelező, ha a részvétel az első fokú eljárásban is kötelező volt. Előfordulhat ugyanakkor, hogy a másodfokú tárgyaláson már nem áll fenn az a feltétel, amely miatt az ügyész részvétele az első fokú tárgyaláson kötelező volt. Ezért a Javaslat e szabályt azzal egészíti ki, hogy ha a másodfokú eljárásban a kötelező részvétel oka már nem áll fenn, az ügyész részvétele sem kötelező a másodfokú eljárásban.

2. A Javaslat 29. §-a a Be. 46. §-ának b) pontját akként módosítja, hogy a védő részvétele attól függetlenül kötelező a büntetőeljárásban, hogy a terhelt kóros elmeállapota érinti-e a beszámítási képességét. A Javaslat hasonló indokok alapján, mint amelyek miatt a kötelező védelem ezen esetének megfogalmazását pontosítja, módosítja az ügyész tárgyaláson való kötelező részvételének esetét is.

3. A Be. 241. §-ának (2) bekezdése szerint a helyi bíróságon a vádat ügyészségi titkár és fogalmazó is képviselheti. Ezt a rendelkezést az 1999. évi CX. törvény a hatályos eljárási törvénybe azzal a szűkítéssel vette át, hogy az ügyészségi fogalmazó számára egyáltalán nem állapított meg ilyen jogosultságot, az ügyészségi titkár számára pedig csak akkor, ha a vádlott nincs fogvatartásban. A Javaslat az ügyészségi titkár vádképviseleti jogát tovább szűkíti, és akként rendelkezik, hogy az ügyészségi titkár csak akkor képviselheti a vádat, ha az ügyészi tárgyalási részvétel az ügyész bejelentésén alapszik, és ebben az esetben is csak akkor, ha a vádlott nincs fogva, valamint, ha az eljárás nyolc évi szabadságvesztésnél enyhébben fenyegetett bűncselekmény miatt folyik.

A 144. §-hoz

A Be. 242. §-a rendelkezik a védő kötelező tárgyalási részvételének eseteiről. Az (1) bekezdés a) pontja szerint a védő részvétele kötelező a megyei bíróság előtt. E rendelkezés azonban nem tér ki arra, hogy a megyei bíróság mint első fokú bíróság előtt kötelező a védői részvétel. A megyei bíróság mint másodfokú bíróság előtti ügyvédkényszert a Be. nem kívánta bevezetni. Ezért a Javaslat kifejezésre juttatja, hogy a megyei bíróság előtt a védő részvétele akkor kötelező, ha e bíróság első fokú bíróságként jár el.

A 145. §-hoz

A Be. 244. §-ának (3) bekezdése szerint, akit a bíróság előtt kihallgatnak, vagy aki a bírósághoz szól, annak állva kell beszélnie, e szabály alól a tanács elnöke kivételt tehet. A Javaslat e kivételre nézve állapítja meg azt a szabályt, hogy ez csak arra az esetre vonatkozik, amikor a kihallgatott, vagy a bírósághoz szóló személy egészségi állapota ezt indokolja. A Javaslat e rendelkezést a bírósági ügyvitelről szóló, jelenlegi is hatályos, alacsonyabb szintű jogi normákból emeli át.

A 146. §-hoz

A Javaslat a bírósági eljárás általános szabályai közé iktatja be a zártcélú távközlő hálózat útján történő tárgyalás szabályait.

1. A zártcélú távközlő hálózat [a fogalmat a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény 1. §-ának (4) bekezdése, 110. §-ának 77. pontja, valamint az 50/1998. (III. 27.) Korm. rendelet határozza meg] útján történő kihallgatás lényege, hogy a bírósági tárgyalás lebonyolítására egy zártláncú, az igazságszolgáltatási igények kielégítését szolgáló, az összeköttetés közvetlenségét a mozgóképet és a hangot egyidejűleg továbbító rendszer felhasználásával kerül sor. Az így megtartott tárgyaláson a kihallgatandó személyek fizikailag nincsenek jelen a tárgyalóteremben, hanem más helyszínen (a bíróság másik helyiségében, illetőleg egy másik helységben lévő bíróság, rendőrség vagy büntetés-végrehajtási intézet épületében) vannak, és a bírósággal az összeköttetést az audiovizuális rendszer biztosítja.

2. A zártcélú távközlő hálózat útján történő tárgyalás intézményének a tanúvédelem, az áldozatvédelem, valamint az eljárás biztonságos és gyors lefolytatása mellett fontos szerepe lehet a nemzetközi jogsegélykérelmek teljesítésében is.

a) A bűnügyi jogsegélyre vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Köztársaság által kötött két- és többoldalú nemzetközi szerződések, valamint az 1996. évi XXXVIII. törvény tartalmazza. Az eljárási jogsegélyre vonatkozó rendelkezések jelenleg sem zárják ki a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatást, azonban egy zártcélú távközlő hálózaton történő tanúkihallgatásra irányuló megkeresés teljesítése feltételeinek biztosítása érdekében meg kell alkotni az erre vonatkozó, az irányadó európai jogi normákkal összhangban álló, eljárásjogi szabályokat is.

Az Európa Tanács Strasbourgban, 1959. április 20-án kelt, a Kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai Egyezményének Második Kiegészítő Jegyzőkönyve számos rendelkezést tartalmaz az audiovizuális eszközök felhasználásával nyújtott jogsegély kapcsán.

Az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában 2000. július 12-én kihirdetett, az Európai Unió tagállamai közötti Kölcsönös büntetőjogi segítségnyújtásról szóló Egyezmény 10. Cikke is szabályozza a videokonferencia, azaz a zártcélú távközlő hálózatok felhasználásával nyújtott bűnügyi jogsegély intézményét.

b) Zártcélú távközlő berendezések útján történő kihallgatásra vonatkozó szabályokat azonban nemcsak a bűnügyi jogsegélyre vonatkozó nemzetközi egyezmények tartalmaznak, hanem a magyar szabályozás megalkotásának fő indokaival - tanúvédelem, áldozatvédelem, az eljárás gyorsítása - azonos célokat meghatározó Európai Uniós és Európa Tanácsi jogi normák is.

Az Európai Unió Tanácsának 1995. november 23-i, 95/C 327/04. számú, a szervezett bűnözés elleni harc során a tanúk védelméről szóló állásfoglalása felhívja a tagállamokat, hogy a tanúvédelem eszközeként vegyék figyelembe annak lehetőségét, hogy a tanú a terhelt kihallgatásától eltérő helyen, audiovizuális eszközök igénybevételével tegyen vallomást.

Az Európai Unió Tanácsának 1996. december 20-i, 97/C 10/01. számú, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni harcban az igazságszolgáltatással együttműködő személyekről szóló állásfoglalása e személyek vonatkozásában is alkalmazni rendeli a fent említett, a tanúk védelméről szóló állásfoglalás irányelveit.

A büntetőeljárásban alkalmazható audiovizuális eszközök szempontjából még az Európa Tanács 1997. szeptember 10-i R (97) 13. számú, a tanúk megfélemlítéséről és a védelem jogairól szóló ajánlása bír jelentőséggel. Az általános elvekről szóló részében kimondja, hogy a tanúknak olyan alternatív lehetőségeket kell biztosítani a vallomástételre, amelyek megkímélik őket a vádlottal való szemtől szembeni találkozástól. Az ajánlás lehetőséget lát ezek alapján például a különálló helyiségben történő vallomástételre is.

3. A Javaslat a fent említett nemzetközi szabályokat is figyelembe véve határozza meg azokat az eseteket, amikor a tanács elnöke hivatalból vagy kérelemre elrendelheti a tanúnak, illetőleg a vádlottnak zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatását. A jogintézmény alkalmazására elsősorban a gyermekkorú tanúk, a személy elleni erőszakos bűncselekmények sértettjeinek kihallgatása során kerülhet sor.

A megkeresés útján történő, sokszor igen hosszadalmas, és az alapeljárás elhúzódását eredményező tanúkihallgatások helyett a Javaslat lehetővé teszi, hogy a bíróság zártcélú távközlő hálózat útján hallgassa ki azt a tanút, akinek a tárgyaláson való megjelenése egészségi állapotára vagy más körülményre tekintettel aránytalan nehézséggel járna.

A külön jogszabály rendelkezései alapján a tanúvédelmi programban résztvevő vádlott vagy tanú is kihallgatható zártcélú távközlő hálózat útján, és lehetőség van erre abban az esetben is, ha a tanács elnökének megítélése szerint a jogintézmény alkalmazását a tanú, illetőleg vádlott védelme egyébként indokolttá teszi.

A Javaslat lehetővé teszi, hogy a tanács elnöke zártcélú távközlő hálózat útján hallgassa ki azt a fogva lévő tanút vagy vádlottat, akinek a tárgyaláson való megjelenése a közbiztonság veszélyeztetésével járna, így például, ha fokozottan fennáll a szökés veszélye.

A bíróság előtt ugyanakkor nyitva áll a lehetőség, hogy - amennyiben azt szükségesnek tartja - az érintett terheltek vagy tanúk személyes megjelenését rendelje el.

4. A Javaslat értelmében a tanács elnöke indokolt végzéssel - amely ellen fellebbezésnek nincs helye - rendeli el a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatást. A végzést legalább öt nappal a tárgyalás határnapja előtt a büntetőeljárás résztvevői mellett meg kell küldeni a kihallgatáshoz elkülönített helyiséget biztosító bíróságnak, illetőleg a fogva lévő tanú, vagy vádlott esetén a fogvatartást végrehajtó intézetnek is.

A Javaslat a tanú védelme, illetőleg a személy elleni erőszakos bűncselekmény sértettjének és a gyermekkorú tanúnak a kímélete érdekében szűkíti a kihallgatásnál a bíróság vagy a fogvatartást végrehajtó intézet által biztosított elkülönített helyiségben jelenlévők körét. Kiskorú tanú esetében törvényes képviselője vagy gondozója mellett a kihallgatás okozta feszültség csökkentése, valamint a tanú magatartásának, reakcióinak értékelése érdekében szakértő, jellemzően igazságügyi pszichológus szakértő is jelen lehet az elkülönített helyiségben.

A védelemhez való jog zavartalan gyakorlását biztosító fontos garanciális rendelkezés, hogy a védő, illetőleg a helyettesítésére jogosult személy a vádlott zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatásakor mind a tárgyalás helyszínén, mind az elkülönített helyiségben jelen lehet. Ha a védő kizárólag a tárgyalás helyszínén tartózkodik, a vádlottal való korlátozás nélküli érintkezés lehetővé tétele érdekében az elkülönített helyiség és a tárgyalás helyszíne között telefonkapcsolatot kell biztosítani.

5. A kihallgatás jogszerűségének biztosítása, az elkülönített helyiségben jelen lévők személyazonosságának megállapítása, valamint a tanú vagy a vádlott eljárási jogainak korlátozás nélküli gyakorlását lehetővé tevő feltételek fennállásának igazolása érdekében egy bírónak kell jelen lennie az elkülönített helyiségben.

A Javaslat a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatás szabályainak meghatározásával biztosítja a tárgyalásra vonatkozó alapvető eljárási elvek - közvetlenség, szóbeliség - érvényesülését.

A közvetlenség elvének biztosítása érdekében - akár több kamera alkalmazásával - lehetővé kell tenni, hogy a tárgyaláson jelen lévő résztvevők láthassák az elkülönített helyiségben a kihallgatott tanút, illetőleg vádlottat, valamint a tanúval, illetőleg vádlottal egyidejűleg ott-tartózkodó valamennyi személyt.

A Javaslat a büntetőeljárásban résztvevők eljárási jogait kizárólag a gyermekkorú tanú kímélete érdekében korlátozza, amikor csak a tanács elnöke számára biztosítja a közvetlen kérdezési jogot, a résztvevők számára a Javaslat kérdések feltételének indítványozását teszi lehetővé. A tárgyalással együtt járó pszichés megterhelés csökkentése érdekében a Javaslat szerint az elkülönített helyiségben tartózkodó tizennegyedik életévét be nem töltött tanú - a szembesítés esetét kivéve - kizárólag a tanács elnökét láthatja és hallhatja a közvetítő készüléken keresztül.

A tárgyalásról készült jegyzőkönyv mellett - mely tartalmazza a zártcélú távközlő hálózat útján kihallgatott tanú vagy vádlott vallomását - az eljárási szabályok megtartásának ellenőrzése érdekében az elkülönített helyiségben jelen lévő bíró külön jegyzőkönyvet készít a kihallgatás lefolytatásának körülményeiről. Ezt a jegyzőkönyvet, amely tartalmazza többek között az elkülönített helyiségben jelen lévő személyek felsorolását, csatolni kell a tárgyalási jegyzőkönyvhöz. A bíró feladatait a bírósági titkár is elláthatja.

A kihallgatás pontosabb rögzítése érdekében a tárgyalásról egyidejűleg mozgóképet és hangfelvételt kell készíteni, melyet az iratokhoz kell csatolni. A kép- és hangfelvételt a büntetőeljárás résztvevői a tanács elnökének határozata alapján akár a tárgyaláson, akár azon kívül megtekinthetik. A tárgyaláson kívül történő lejátszás esetén azonban a bíróságon olyan helyiséget kell biztosítani a kép- és hangfelvétel megtekintésére, amely megakadályozza, hogy a felvételt illetéktelen személyek megismerhessék, illetve a tartalmát megsemmisítsék.

Ha a tanú védelme érdekében a zártcélú távközlő hálózaton történt kihallgatás közvetítése során a tanú személyazonosságának megállapítására alkalmas egyedi tulajdonságait (pl.: arcának vonása, hangja) technikai úton torzították, akkor a büntetőeljárás részvevői is kizárólag a kihallgatásról készült kép és hangfelvétel torzított változatát ismerhetik meg.

A 147. §-hoz

A Be. XI. Fejezetének a bírósági eljárás általános szabályait érintően a tárgyalás rendjének a fenntartása érdekében a Javaslat a bíróság kezébe hathatósabb eszközöket biztosít, a tárgyaláson rendzavarást elkövető személlyel szemben a rendbírság alkalmazásán, a tárgyalásról való kivezetésen vagy kiutasításon túlmenően a tárgyalás befejezéséig történő őrizetbe vételt is lehetővé teszi, mely szankciók - a Javaslat szerint - a vádlottal szemben is alkalmazhatók.

A 148. §-hoz

1. A bírósági eljárásról felvett jegyzőkönyv tartalmi kellékeit érintően a Be. 250. § (2) bekezdését azzal egészíti ki a Javaslat, hogy a jegyzőkönyvnek az eljárás helyén kívül tartalmaznia kell a tárgyalás kitűzött és ténylegesen megkezdett időpontját, és ha e kettő között eltérés van, ennek okát, végül annak a megjelölését, hogy a jegyzőkönyv a tárgyalással egyidejűleg készült-e, illetőleg az írásba foglalás napját.

2. A Javaslat kiegészíti a Be. rendelkezéseit azzal is, hogy amennyiben a tanács elnöke a jegyzőkönyv aláírásában akadályozva van, helyette azt a tanács egyik tagja is aláírhatja.

3. A jegyzőkönyv hitelességének a biztosítása érdekében a Javaslat részletezi a módosítás, kiegészítés és helyesbítés módozatait és ennek alaki kellékeit, végül olyan rendelkezést tartalmaz, hogy amennyiben a jegyzőkönyv nem felel meg az alaki követelményeknek, azt jegyzőkönyvként nem szabad aláírni, és az a továbbiakban mint tárgyalási jegyzet tekintendő.

A 149. §-hoz

A Javaslat szerint több napra kitűzött, félbeszakított tárgyalásról egy jegyzőkönyv készítendő, de az elnapolt tárgyalás esetén külön jegyzőkönyv készítésének van helye. A Javaslat kiegészíti a törvény szabályait azzal is, hogy a tárgyalás folytatólagosságának vagy ismételt voltának a jegyzőkönyvből ki kell tűnnie.

A 150. §-hoz

A Be. 252. §-ának (5) bekezdése szerint a törvényben meghatározott esetekben rövidített jegyzőkönyvet lehet készíteni. A törvény azonban jelenleg sem itt, sem más rendelkezésében nem fejti ki, hogy mely esetekben van helye rövidített jegyzőkönyv készítésének. Ezért a Javaslat a 252. § (5) bekezdését akként módosítja, hogy itt rendelkezik a rövidített jegyzőkönyv készítésének esetéről, amely megegyezik a hatályos törvényben engedélyezett esettel: ha az ügydöntő határozat első fokon jogerőre emelkedik.

A 151. §-hoz

A Be. a 254. § (1) bekezdésében megjelölt személyeket feljogosítja, hogy a jegyzőkönyv kiegészítését vagy kijavítását indítványozhatják. A Javaslat ezt a rendelkezést kiegészíti azzal, hogy megjelöli ennek módját, egyben az alaki feltételeit, végül az ezzel kapcsolatos bírósági határozat ellen biztosítja a fellebbezés lehetőségét is.

A 152. §-hoz

A Be. 255. §-a rendelkezik arról, hogy a bíróság tanácsüléséről mely esetben kell jegyzőkönyvet készíteni. A Javaslat a 255. §-t átszerkeszti, és kiegészíti azokkal a szabályokkal, amelyeket jelenleg csak a bírósági ügyvitelről szóló alacsonyabb szintű szabályok tartalmaznak. A 255. § új (1) bekezdése rendelkezéseket tartalmaz arra nézve, hogy a zártan kezelendő tanácskozási jegyzőkönyvet mely esetben kell készíteni. A Javaslat további rendelkezéseket tartalmaz az ilyen jegyzőkönyv felvételének és kezelésének módjára nézve, valamint kiegészíti a zártan kezelendő tanácskozási jegyzőkönyvbe betekintésre jogosultak körét, akiket a tanácskozási titok megőrzésének a kötelezettsége terhel, végül átveszi a Be. eredetileg más helyen megfogalmazott azon tiltó rendelkezést, miszerint a tanácsülési jegyzőkönyvről, a határozat-tervezetről és a különvéleményről nem adható másolat.

A 153. §-hoz

A tanácskozásra és a szavazásra vonatkozóan a Be. 256. §-ának (3) bekezdését a Javaslat azzal egészíti ki, hogy az ítélethozatalnál a tanács elsőrendű kötelességként tekinti a történeti tényállás megállapítását.

Kiegészíti a Be. rendelkezését azzal is, hogy kik lehetnek jelen a tanácskozás és a szavazás alkalmával, valamint deklarálja ennek titkos jellegét. Jelenleg e rendelkezéseket csak a bírósági ügyvitelről szóló jogszabályok tartalmazzák.

A Javaslat a törvénybe emeli azt az általánosan elfogadott rendelkezést is, amely szerint a tárgyaláson felmerült, nem érdemi kérdések a tárgyaláson halk tanácskozás keretében is eldönthetők.

A 154. §-hoz

A bírósági határozatokra vonatkozó, a Be. 257-262. §-ában megállapított rendelkezéseket a Javaslat több ponton is kiegészíti, illetőleg módosítja. A Javaslat 154. §-a a bírósági határozat aláírására vonatkozó általános rendelkezést azzal egészíti ki, hogy az ügydöntő határozatra nem alkalmazható a határozat aláírásának azon módja, miszerint a tanács elnöke, vagy egyik tagja is aláírhatja a határozatot az aláírásban akadályozott tag helyett. Az ügydöntő határozat esetében a tanács valamennyi tagjának eredeti aláírása garanciális jelentőségű, ezért e határozatot helyettesként nem írhatja alá a tanács valamelyik tagja helyett a tanács másik tagja.

A 155. §-hoz

1. A Javaslat 155. §-a pontosítja az ügydöntő határozat rendelkező részének és indokolásának az alaki és tartalmi kellékeit, kifejtve, hogy ezek értelemszerűen alkalmazandók a kényszerintézkedésekre vonatkozó határozatokra nézve is.

A Javaslat ebben a körben rendelkezik arról, hogy a rendelkező résznek tartalmaznia kell azt is, ha az eljárást a bíróság megszünteti, az indokolásra vonatkozó szabályokat pedig a Javaslat akként pontosítja, hogy a vád ismertetése helyett a vádra való utalást, és a vádirat szerinti jogi minősítést minden esetben, a vádirati tényállás lényegét pedig akkor kell tartalmaznia az indokolásnak, ha ez szükséges. Pontosítja a Javaslat az indokolásnak a jogi minősítésre, illetve az alkalmazott joghátrányok indokolására vonatkozó rendelkezést is.

2. A Javaslat a Be. 259. §-ának jelenlegi (2) bekezdését - rendszertani szempontok miatt - a 258. §-ba iktatja, a szükséges módosítások átvezetésével.

A 156. §-hoz

A Javaslat 156. §-a egyrészt kiegészíti a Be. 259. §-ának (1) bekezdését azzal, hogy az e bekezdés alapján szerkesztett határozat elnevezése - a jelenlegi szabályokkal egyezően - rövidített indokolás, másrészt pedig a rövidített indoklással ellátott ügydöntő határozatnak a Be. 259. § (1) bekezdése szerinti esetét kiterjeszti arra is, ha a határozat több vádlottra vonatkozik, és a fellebbezéssel nem érintett vádlott esetében is lehetővé teszi az egyszerűsített indokolást tartalmazó határozat szerkesztését.

A 157. §-hoz

1. A Javaslat a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően kiegészíti a pervezető végzés fogalmát azzal, hogy a tárgyalás megnyitását követő valamennyi, az ügy menetét megállapító határozatot e fogalom alá vonja.

2. A Javaslat 157. §-ának (2) bekezdése a Be. 260. §-ába iktatja a Be. 261. §-ának (1) bekezdése szerinti, a jegyzőkönyvbe nem foglalt ügydöntő határozat írásba foglalásának határidejére vonatkozó rendelkezést, és egyben reálisabb határidőket állapít meg az írásba foglalást illetően. Ennek megfelelően a határozatot a kihirdetésétől számított harminc napon belül, ha pedig hosszabb indokolást igényel, hatvan napon belül kell írásba foglalni. Látszólag ügyviteli, azonban ténylegesen érdemi rendelkezés az, amely szerint az írásba foglalás napját a határozat eredeti példányán fel kell tüntetni.

A 158. §-hoz

A Javaslat 158. §-a átveszi a hatályos törvény 116. §-ának (4) bekezdésében foglalt, a bírósági határozatba került - az ügy érdemét nem érintő - nyilvánvaló név-, szám-, számítási, és ehhez hasonló elírások kijavításának a módjára vonatkozó rendelkezéseket. A törvénybe emeli azt a jelenleg alacsonyabb szintű jogforrásban található rendelkezést, amely szerint a kijavító végzést azok részére kell kézbesíteni, akik részére a hibás kiadmányt már megküldték.

A 159. §-hoz

A Be. 262. §-ban foglalt rendelkezéseket a Javaslat akként módosítja, hogy az ügyész, a vádlott, a védő és a sértett részére a határozat indokolást is tartalmazó kiadmányát minden esetben közölni kell, más személy részére pedig akkor, ha e személy fellebbezett.

A Javaslat pontosítja a Be. 262. §-ának (5) bekezdését, és lehetővé teszi, hogy a külön jogszabály - amely a személyes adatok védelméről szóló törvény rendelkezéseiből fakadóan csak törvény lehet - ne a határozatot teljes terjedelmében, hanem csak a határozat tartalmáról szóló értesítést rendelje megküldeni más, a büntetőeljárásban részt nem vevő szereknek, illetve személyeknek.

A Javaslat - a Be. 9. §-ának módosításával összhangban - módosítja a magyar nyelvet nem értő vádlott részére a határozat reá vonatkozó részének az általa értett nyelvre történő lefordításának szabályait is, kiegészítve a rendelkezést a regionális vagy kisebbségi nyelvre történő utalással.

A 160. §-hoz

1. A Be. XII. Fejezetének a tárgyalás előkészítésével kapcsolatos rendelkezések körében a Be.-nek a vádirat közlésére szabályokat tartalmazó 263. §-a (1) bekezdését a Javaslat akként egészíti ki, hogy a nagy terjedelmű ügyben harminc napot biztosít annak a megvizsgálására: helye van-e olyan határozat meghozatalának vagy intézkedés alkalmazásának, amely az eljárásnak ebben a szakaszában indokolt.

2. A Javaslat a Be. 263. § (3) bekezdését kiegészíti azzal, hogy a vádlott és a védő által a különösen védett tanúhoz intézett kérdések nem irányulhatnak e tanú személyének és tartózkodási helyének a felfedésére.

Az Európa Tanács miniszteri bizottságának R 97(13) számú ajánlásával összefüggésben szükséges annak biztosítása, hogy a vádlott és a védő lehetőséget kapjon nem csak arra, hogy a különösen védett tanúhoz kérdések feltevését indítványozzák, de arra is, hogy a különösen védett tanút azonosíthassák. A Javaslat ezért a Be. 263. §-ának (2) bekezdését azzal is kiegészíti, hogy a vádirat kézbesítésével egyidejűleg a tanács elnöke arról is tájékoztatja a vádlottat és a védőt, hogy a tanú különösen védetté nyilvánításának a megszüntetését is indítványozhatják.

A 161. §-hoz

1. A tárgyalás előkészítésének szakaszában a különböző bíróságok előtt folyamatban levő ügyek egyesítése vagy az egyesítés mellőzése kérdését érintően a Javaslat azzal egészíti ki a Be. 265. § (1) bekezdését, hogy ebben mindenkor a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság dönt. Ilyen esetben a bíróság az előtte folyamatban levő ügyet - az egyesítés kérdésében való döntés megfontolása érdekében - megküldi a döntésre hivatott bíróságnak.

2. A Javaslat - a Be. 265. § (2) és (3) bekezdésének módosításával - részletes rendelkezéseket tartalmaz a próbára bocsátás intézkedésével összefüggő egyesítés kérdésével kapcsolatban. Eszerint az egyesítés kötelező, ha egyrészt a próbaidő alatt elkövetett újabb bűncselekmény elkövetése miatt, a próbára bocsátott ellen újabb büntetőeljárás indul, másrészt, ha a próbára bocsátását kimondó határozat jogerőre emelkedése előtt elkövetett bűncselekmény miatt, a próbaidő tartama alatt indul meg a büntetőeljárás. Ilyen esetekben az újabb ügy elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság határoz az egyesítés kérdésében, ha pedig az újabb eljárás során nem kerül sor a vádlott bűnösségének a megállapítására, az ügyeket utólag el kell különíteni. A Javaslat rendelkezést tartalmaz arra az esetre is, ha a vádlott próbára bocsátására a katonai büntetőeljárásban került sor; ilyen esetben a katonai büntetőeljárást lefolytató bíróság határoz az egyesítés kérdésében, kivéve, ha a Be. 470. § (3) bekezdése alapján tartozott az ügy a katonai büntetőeljárás hatálya alá, vagyis a több vádlottas ügyben a vádlott valamelyikének bűncselekménye a tárgyi összefüggés alapján tartozott a katonai büntetőeljárás alá. A Javaslat azonban nem veszi át a Be. által eredetileg tartalmazott azon rendelkezést, amely a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban próbára bocsátott vádlott ügyében tartalmazott hasonló rendelkezést, a fiatalkorúak elleni büntetőeljárás lefolytatására vonatkozó szabályok ugyanis csak a bíróság illetékességét, és nem a hatáskörét érintik.

A Javaslat végül - az egyesítés kérdésével kapcsolatban - rendelkezik arról is, hogy az egyesítés elrendelését nem zárja ki, ha a vádlottat korábban magánvádas ügyben bocsátották próbára és az újabb büntető ügyben az ügyész, a pótmagánvádló vagy egy másik magánvádló képviseli a vádat; ha viszont a vádlott próbára bocsátására közvádas büntető ügyben került sor, és az újabb büntetőeljárás magánvád alapján indul: az ügyek egyesítésének elrendelése csak akkor lehetséges, ha az ügyész a magánvádlótól átvette a vád képviseletét; ennek megfontolása érdekében a bíróság az iratokat köteles az ügyésznek megküldeni, kivéve, ha az újabb ügyben a pótmagánvádló képviseli a vádat.

Ezek az ügyek egyesítésével kapcsolatos rendelkezések a Javaslat szerint értelemszerűen irányadók a Be. 175. §-nak a Javaslat 105. §-ával módosított eseteiben is, vagyis az ügy felderítésében együttműködő személy vagy a fedett nyomozó ellen indított büntetőeljárást el kell különíteni attól az ügytől, amelyben az említettek által feltárt bizonyítékot kívánják felhasználni.

A 162. §-hoz

A tárgyalás előkészítésének szakaszában a büntetőeljárás felfüggesztésére vonatkozóan a Javaslat több vonatkozásban módosítja és kiegészíti a Be. 266. §-ában foglalt rendelkezéseket.

1. Eszerint az eljárás felfüggesztésének van helye a Be. 188. §-a (1) bekezdésének a), b), d) és e) pontokban megjelölt okból, továbbá ha a Be. 188. §-a (1) bekezdésének Javaslattal módosított f) pontjában jelzett eset áll fenn, vagyis a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekménye miatt a büntetőeljárás megindításához szükséges döntést kell beszerezni, a Btk. 4. § (3) bekezdése értelmében ugyanis ehhez a legfőbb ügyésznek a határozata szükséges.

2. A Javaslat pontosítja a külföldön tartózkodó vádlott azon jogát, hogy kérhesse a tárgyalás későbbi időpontban történő kitűzését, a lehetőséget annak a vádlottnak biztosítja, aki huzamosabb ideig külföldön tartózkodik. A Javaslat ennél pontosabban nem határozza meg a külföldi tartózkodás idejét, ezt a rugalmas jogalkalmazás érdekében a bírói gyakorlatnak kell kialakítania.

3. A Javaslat a büntető anyagi jogszabályok időközben bekövetkezett módosulására figyelemmel módosítja az eljárás felfüggesztésének lehetőségét a kábítószerfüggő személy esetében, ha a saját fogyasztásra csekély mennyiségű kábítószert előállít, termeszt, megszerez, fogyaszt vagy birtokában tart. Az ilyen elkövető esetében - feltéve, ha az ügyész nem élt a vádemelés elhalasztásának a Be. 222. § (2) bekezdésében foglalt lehetőségével - a bíróság egy évi időtartamra, kizárólag egy ízben, felfüggesztheti a büntetőeljárást, de az eljárás folytatásának van helye, ha a vádlott nem igazolja, hogy a felfüggesztést kimondó határozat meghozatalától számított egy éven belül, legalább hat hónapig, folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben részesült.

4. Végül a Javaslat - a hatályos eljárási törvény 1999. évi CX. törvénnyel történt módosításával összhangban, és annak rendelkezéseit átvéve - lehetőséget nyújt arra, hogy a büntetőeljárás felfüggesztése tárgyában, a Be. 266. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott esetben, a határozatot a bírósági titkár is meghozhassa.

A 163. §-hoz

A büntetőeljárásnak a tárgyalás előkészítő szakaszában történő megszüntetése eseteit a Javaslat - a Be. 267. § (1) bekezdésében foglaltakhoz képest - azzal egészíti ki, hogy egyrészt a hatályos törvény rendelkezésének átvételével az eljárás megszüntetését írja elő az olyan bűncselekmény miatt, amelynek a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett nincs jelentősége a felelősségre vonás szempontjából, másrészt pedig ugyancsak az eljárás megszüntetését írja elő abban az esetben, ha a vádlott megrovásban részesítésre kerül sor (Btk. 71. §), vagyis ha a cselekmény nem, vagy olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés vagy intézkedés alkalmazása is szükségtelen.

Megjegyzendő: a Javaslat azáltal, hogy a Be. eredeti rendszerét módosítva fenntartja a megrovás vonatkozásában az ügyész ezzel kapcsolatos lehetőségének az alkalmazását, lényegesen csökkenti a bíróságra háruló munkaterhet és a felesleges eljárások körét jelentősen mérsékeli.

A 164. §-hoz

A Javaslat a tanács elnökét a tárgyalás előkészítésének szakaszában feljogosítja arra, hogy a nyomozási bírótól beszerezze a különösen védett tanú vallomásáról felvett jegyzőkönyvet és a tanú különösen védetté nyilvánításáról hozott határozatot, ha az ügyész ezt a bizonyítási eszközt kívánja felhasználni.

Végül a Javaslat biztosítja annak a lehetőségét is, hogy a nyomozási bíró azokra a kérdésekre nézve, amelyeket akár a tanács elnöke, akár az ügyész, a vádlott vagy a védő tesz fel, a különösen védett tanút ismételten kihallgassa.

A 165. §-hoz

A tárgyalás előkészítésének szakaszában a Be. 270. §-a lehetőséget nyújt arra, hogy a bíróság a vád tárgyává tett cselekménynek a vádtól eltérő minősítése kérdésében határozhasson, amely elsődlegesen a védekezéshez fűződő jog gyakorlása tekintetében jelentős, és a Javaslat e döntéssel egyidejűleg lehetőséget biztosít arra is, hogy az áttétel, az egyesítés vagy az elkülönítés, az eljárás felfüggesztése vagy megszüntetése kérdésében is határozhasson; ha viszont olyan megállapítást tesz, mely szerint a vád tárgyává tett cselekmény magánindítványra üldözendő: szükségtelen az ügyésznek a vád átvétele tárgyában történő nyilatkozat beszerzése.

A 166. §-hoz

Az előkészítő ülés megtartásának a kötelező eseteinél - a Be. 272. §-át kiegészítve - a Javaslat egyes kényszerintézkedések (előzetes letartóztatás, lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, ideiglenes kényszergyógykezelés) elrendelésének a meghozatalára utal. Ezekben az esetekben az előkészítő ülés abban az esetben is megtartható, ha a megidézett vádlott vagy a védő az előkészítő ülésről távol marad. Megjegyzendő ezzel kapcsolatban, hogy az eljárás korábbi szakaszában az említett kényszerintézkedések további fenntartása vagy meghosszabbítása kérdésében szükségtelen az előkészítő ülés megtartása.

A Javaslat a Be. 272. §-ának (2) bekezdését kiegészíti azonban azzal a rendelkezéssel, amely szerint kötelező az előkészítő ülés megtartása, ha a vádlottnak vagy a védőnek az indítványa a különösen védett tanú e minőségének a megszüntetésére irányul. Ezzel a rendelkezéssel áll összefüggésben a Javaslatnak a Be. 272. §-a (7) bekezdése kiegészítésével kapcsolatos az a rendelkezése is, hogy a bíróság a tanú különösen védetté nyilvánítását megszünteti, ha ezt a személyt a vádlott vagy a védő megnevezi, vagy a személye más, kétséget kizáró módon azonosíthatóvá vált. Ilyen esetben ugyanis a tanú különösen védetté nyilvánítása okafogyottá válik, és ekkor a tanács elnöke szükség esetén a tanú védelmének a biztosítását más formában kezdeményezi.

A 167. §-hoz

A tárgyalás előkészítésének szakaszában a Javaslat rendelkezései - a törvény belső összhangjának a megteremtése érdekében - pontosabban határolják el a bíróság tanácsának és a tanács elnökének a jogkörét.

Az előkészítés szakaszában vagy a bíróság tanácsa, vagy a tanács elnöke jár el; a bíróság tanácsa jogosult minden olyan kérdésben is határozni, amelyet a törvény a tanács elnökének a jogkörébe utal. A Javaslat ennyiben módosítja a Be. 273. §-ában foglalt rendelkezést.

A 168. §-hoz

A tárgyalás előkészítésének a szakaszában a tanács elnökének a jogkörébe tartozó feladatköröket a törvény tüzetesen meghatározza; a Javaslat - negatíve meghatározva - minden egyéb kérdést, amely nem tartozik a bírósági tanács jogkörébe, a tanács elnökére hárít, így a vádlottnak a távollétében megrovásban (Btk. 71. §) részesítése esetében is a tanács elnökének a feladatkörébe utalja a megrovás intézkedésének a foganatosítását.

A 169. §-hoz

1. A tárgyalás előkészítésének szakaszában hozott határozatok elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 276. §-ának (1) bekezdése írja körül.

A Javaslat ezek körét annyiban szűkíti - módosítva a Be. 276. §-a (1) bekezdésének c) és h) pontjában foglaltakat -, hogy nincs helye fellebbezésnek, ha az eljárás felfüggesztésére azért került sor, mivel a gyanúsított külföldön vagy ismeretlen helyen tartózkodik, és az eljárás nem folytatható le a távollétében, illetőleg, ha a vádlott huzamosabb ideig külföldön tartózkodik, és erre hivatkozva indítványozza a tárgyalásnak későbbi időpontra történő kitűzését; mely esetben - akár kérelemre, akár hivatalból - a bíróság az eljárást felfüggesztheti.

Kizárt a fellebbezés lehetősége a tárgyalás előkészítése során a bizonyítási eszközök beszerzésére vonatkozó, valamint a különösen védetté nyilvánított tanú nyomozási bíró által történő ismételt kihallgatásával kapcsolatos intézkedések ellen is.

2. Végül a fellebbezés lehetősége kizárt abban az esetben is, ha a bíróság a vádlottat megrovásban (Btk. 71. §) részesíti; ebben az esetben azonban az ügyész, a vádlott és a védője a határozat kézbesítéséről számított nyolc napon belül a tárgyalás tartását kérhetik. A Javaslat szerint ilyen kérelem esetén a bíróság tárgyalást tart, amelyre a vádlottnak az idézést legalább öt nappal a tárgyalás előtt kézbesíteni kell.

A 170. §-hoz

1. A tárgyalás megnyitásának és megkezdésének a szabályait a Javaslat lényegesen átalakítja.

A Javaslat szakít azzal a korábbi elvvel, hogy a tárgyalás megkezdésének kizárólag akkor van helye, ha valamennyi tárgyalásra megidézett személy megjelent. Az állampolgári engedetlenség olyan mérvű elszaporodása volt észlelhető az utóbbi években, amely a bíróságok érdemi tevékenységét jelentős mértékben gátolja, a büntetőeljárások időtartamának az elhúzódásához vezet, ezért a Javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy a bíróság a tárgyalást érdemben megkezdje és lefolytathassa olyan esetekben is, amikor szabályszerű idézés ellenére a vádlott a tárgyaláson nem jelent meg, ugyanakkor a Javaslat gondosan ügyel arra is, hogy mindez a védelemhez fűződő jogok sérelmét ne eredményezhesse.

2. Az első fokú bírósági tárgyalásra vonatkozó rendelkezések körében a tárgyalás megnyitása kérdésében a Javaslat módosítja, illetőleg kiegészíti a Be. 281. §-ának (4) és (6) bekezdésében foglaltakat, valamint új (7)-(9) bekezdést iktat be.

A Javaslat szerint abban az esetben, ha a vádlott vagy a tanú szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, és a tanács elnökének az azonnali elővezetésre vonatkozó intézkedése nem volt lehetőséges vagy eredménytelen maradt, a szabadlábon levő vádlott távollétében is megtartható a tárgyalás, sőt bizonyítás felvételének is helye van. A bizonyítási eljárást azonban nem lehet befejezni, kivéve, ha a bíróság felmentő vagy az eljárást megszüntető határozatot hoz.

A szabályszerű idézés ellenére távol maradt vádlott ügyében a bíróság a megjelenteket kihallgatja, illetőleg meghallgatja, ezt követően pedig a tárgyalás elnapolása mellett a következő tárgyalási határnapra a vádlott elővezetését kell elrendelni, szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény esetén elfogatóparancs kibocsátásának van helye, vagy a vádlott előzetes letartóztatása is elrendelhető; ez utóbbi esetben - ha a vádlottnak nincs védője - a védő kirendeléséről is gondoskodni kell.

3. Ha a kitűzött újabb tárgyalási határnapra a vádlottat azért nem lehetett előállítani, mert ismeretlen helyre távozott, vagy az elfogatóparancs alapján is sikertelen maradt a vádlott bíróság elé állítása: a bíróság annak megállapítása mellett, hogy a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik, a továbbiakban a Be. XXIV. Fejezetében - eljárás a távollevő terhelt ellen - foglalt rendelkezések alkalmazásával jár el.

Ha a szabályszerű idézés ellenére a tárgyalásról távol maradt a vádlott és a bíróság bizonyítási eljárást folytatott le (Be. 281. § (5) bek.), az újabb tárgyaláson jelen levő vádlott előtt ismertetni kell a távollétében kihallgatott személyek vallomását. Szükség szerint a bíróság a már kihallgatott tanú vagy a szakértő ismételt meghallgatását is elrendelheti.

A 171. §-hoz

Abban az esetben, ha a tárgyalási határnap és a vádlottnak az idézés kézhezvétele között a Be. 279. §-ának (3) bekezdésében megjelölt öt napos tárgyalási időköz nincs meg, a Javaslat lehetőséget ad arra, hogy a tárgyalás érdemben megtartható legyen, ha ezt a vádlott, illetőleg a védő nem ellenzi, illetőleg kérik a tárgyalás megtartását. A Javaslat rendelkezik arról az esetről is, amikor a védő nem jelent meg a tárgyaláson, de a védelem a törvény értelmében nem kötelező: ebben az esetben a tárgyalást nem kell elhalasztani, ha ezt a vádlott nem kéri.

A 172. §-hoz

A Javaslat a tárgyalás megkezdésével kapcsolatban a Be. 284. §-a (2) bekezdésének b) pontját csupán annyiban módosítja, hogy a tanács elnöke a tárgyaláson jelen levő sértettet, illetőleg a jogi képviselőjét nyilatkoztatja arra nézve, hogy polgári jogi igényt érvényesít-e. A Polgári perrendtartás 1998.-ban hatályban volt 5. §-a a jóhiszemű pervitelre vonatkozó szabályokat fogalmazta meg, az 1999. évi CX. törvény azonban a Pp. I. Fejezetét újraszabályozta, ezért a Javaslat nem a Pp.-re, hanem a Be. 54. §-ának (7) bekezdésére történő figyelmeztetést írja elő.

A 173. §-hoz

1. A Javaslat a Be. eredetileg elfogadott szövegét módosítja és - különösen a jogalkalmazók által hangoztatott meggyőző érvek hatása alatt - visszatér a hagyományos tanácselnöki kihallgatási rendszerre, ugyanakkor azonban - alternatívaként - a tanú kihallgatása és a szakértő meghallgatása esetén a felek által történő kihallgatásra is megadja a lehetőséget. E koncepcionális változáshoz képest vált szükségessé a Be.-nek az első fokú bírósági tárgyalás lefolytatásáról rendelkező szabályainak az átalakítása.

2. A Javaslat - megváltoztatva a Be. 285. és 286. §-ának alcímét - a bizonyítás felvételének sorrendjének meghatározásával kezdi az első fokú bíróság tárgyalására vonatkozó szabályokat. A Javaslat a "vádlott nyilatkozata" alcímet elhagyja, és a 285. § eredeti szövegéből az átvehető rendelkezéseket a 288-289. §-ban helyezi el.

A 285-286. § új szabályai felsorolják a büntetőeljárásban résztvevő személyeket, akik indítványok és észrevételek megtételére jogosultak, és a rendelkeznek a bizonyítási cselekmények, ezen belül a vádlott és a tanúk kihallgatásának sorrendiségéről, továbbá a hatályos jogi rendezéssel összhangban rendelkeznek arról, hogy a bizonyítás kiegészítése tárgyában előterjesztett indítvány elutasítása ellen nincs helye külön fellebbezésnek, hanem az csupán az ügydöntő határozat ellen bejelentett fellebbezésben sérelmezhető.

Javaslat szerint a bizonyítási eljárás továbbra is a a vádlott kihallgatásával veszi kezdetét, és a Javaslat átveszi a hatályos törvénynek azt a rendelkezését is, hogy a tanúk körül általában a sértettet kell elsőként kihallgatni, majd megjelöli mindazokat, akiket a kérdés feltételének a joga megillet.

3. A Javaslat a tárgyalás folytonosságáról a 287. §-ban rendelkezik, lényegében átvéve a Be. 286. §-ának kihirdetett szövegét. Egy helyen történik változás: az (5) bekezdés szerint az elnapolt tárgyaláson a tárgyalás legutóbbi részéről készült jegyzőkönyvet csak akkor kell ismertetni, ha ezt a felek valamelyike indítványozza. A gyakorlat bizonyította, hogy a jegyzőkönyv kötelező felolvasása túlságosan formális szabály, ezért a Javaslat ezt csak akkor írja elő, ha azt az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványozza.

4. A Javaslat - a Be. 288-290. §-ának alcímét megváltoztatva - "a vádlott kihallgatása" alcímre lényegében átveszi a Be. eredeti 289. §-ában foglalt rendelkezéseket, az alábbi főbb jellemzőkkel:

- a tanács elnöke - a vádlott személyazonosságának a megállapítása után - megkérdezi a vádlottat, hogy a vádat megértette-e, nemleges esetben ezt megmagyarázza, majd kérdést intéz a vádlotthoz, hogy elismeri-e büntetőjogi felelősségét;

- figyelmezteti a vádlottat, hogy a bizonyítási eljárás során megilleti őt a kihallgatottak tekintetében a kérdések feltételének, indítványok és észrevételek megtételének a joga;

- a figyelmeztetés kiterjed arra is, hogy amennyiben a vádlott nem tesz vallomást, a korábban tett vallomása felolvasható;

- a tárgyalás alatt a védőjével értekezhet, de a kihallgatása közben ez csak a tanács elnökének az engedélyével történhet.

A Javaslat alapvetően eltér a Be. 290. § (1) bekezdésben foglaltaktól abban, hogy a vádlott érdemi kihallgatása nem az ügyész, hanem a tanács elnökének a feladatkörébe tartozik, és amennyiben a vádlott a vádra vonatkozóan vallomást kíván tenni, a védekezését összefüggően is előadhatja, majd azt követően tehetik fel a 286. § (3) bekezdésében megjelölt személyek a kérdéseiket.

A Javaslat szerinti 291. § a Be. eredeti 291. és 292. §-ában a vádlott korábbi vallomásának a kihallgatás során történő felolvasására és ismertetésére vonatkozó rendelkezéseket összefüggően szabályozza, érdemben történő eltérés nélkül.

5. A Javaslat ugyancsak összevontan "a tanú kihallgatása" címmel foglalja egybe a Be. eredeti 293. és 294. §-ában foglalt rendelkezéseket. A Javaslat a hatályos törvénytől eltérően nem írja elő kötelezően, hogy a sértett a vád ismertetése után nyilatkozzék az által érvényesíteni kívánt polgári jogi igényről, hanem lehetőséget ad arra, hogy a sértett a tanúkénti kihallgatásakor tegyen ilyen nyilatkozatot.

A Be.-ben foglaltaktól eltérően a tanút is a tanács elnöke hallgatja ki, bár a módosított 295. §-ának (1) bekezdése megteremti annak a lehetőségét, hogy a vádlott vagy a védő indítványára - ha ezt az ügyész nem ellenzi - a tanács elnöke engedélyezhesse, hogy a tanút először kérdések feltételével az ügyész és a védő hallgassa ki, és a módosított 295. § (1) bekezdés a)-d) pontjai részletes szabályozást tartalmaz, hogy a kérdés feltételére jogosultak mely körben élhetnek a törvény által biztosított lehetőségeikkel.

6. A Javaslat módosítja a tárgyalást megelőző szakban korábban tett vallomásoknak a tárgyaláson történő felolvasására vonatkozó szabályokat is.

A Javaslat a Be. 296. és 297. §-ának összevonásával "a tanú korábbi vallomásának felolvasása és ismertetése" címmel foglalja egybe az eddigiekben szétszórt rendelkezéseket. Eszerint a tanúnak az eljárás korábbi szakaszában tett vallomásai ismertetésére abban az esetben is mód van, ha a tárgyalást elölről kell kezdeni, vagy a tanú írásban tett vallomást és a bíróság nem tartja szükségesnek a tanúnak tárgyaláson történő kihallgatását, illetőleg a bírósága tanút írásbeli vallomástételre hívta fel.

A Javaslat értelmében a tanúnak korábban gyanúsítottként vagy vádlottként kihallgatása alkalmával tett vallomása - a hozzájárulásának a hiányában - csak abban az esetben olvasható fel, ha arra nézve nem áll fenn a Be. 82. § (1) bekezdése szerinti mentességi joga.

A 174. §-hoz

A Javaslat a szakértői vélemény felolvasására vonatkozóan a Be. 299. §-ában foglalt rendelkezéseket úgy módosítja, hogy az írásban előterjesztett szakértői vélemény felolvasására, illetőleg felolvastatására akkor kerülhet sor, ha a szakértő a tárgyaláson - értesítés ellenére - nem jelent meg vagy a szakértő megidézését a bíróság - mint szükségtelent - a Be. 108. § (6) bekezdése szerint mellőzte; de ha ezt követően felmerül a szakértőnek a tárgyaláson történő meghallgatása, a tárgyalás elnapolása mellett a szakértőnek a következő tárgyalásra való megidézését el kell rendelni. Ha pedig a szakértő ennek ellenére sem jelenik meg a tárgyaláson, és az ügyész, a vádlott, a védő, a sértett vagy a magánfél a szakértőhöz kérdéseket kíván feltenni, a tárgyalás elnapolása mellett a szakértő ismételt megidézését kell elrendelni.

A Javaslat lehetővé teszi a szakértői vélemény felolvasását abban az esetben is, ha a szakértőnek a tárgyaláson történt meghallgatására már sor került, de a tárgyalást elölről kell kezdeni Be. 287. § (3) bekezdése folytán.

A 175. §-hoz

Az okiratok és más iratok felolvasására vonatkozóan a Be. 301. §-ban foglalt rendelkezést a Javaslat csupán azzal egészíti ki, hogy a tanács elnöke köteles a tárgyaláson csatolt iratokat a tárgyalási jegyzőkönyvhöz mellékelni.

A 176. §-hoz

1. A tárgyaláson kívül lefolytatott bizonyítás felvételének - különösen a megkeresett bíróságra vonatkozó - a szabályait is pontosítja és kiegészíti a Javaslat.

A kiküldött vagy megkeresett bíró útján történő bizonyítás felvételével kapcsolatban a Javaslat a Be. 304. §-át annyiban egészíti ki, illetőleg módosítja, hogy részletezi azokat a körülményeket és adatokat, hogy a megkeresett bíróságnak kiket, mely körülményekre kell kihallgatni és az ezzel kapcsolatos iratok, azok másolatának a megküldését is előírja.

A Javaslat meghatározza a megkeresés teljesítésének a határidejét és a teljesítés akadálya közlésének körülményeit is.

2. A Javaslat a Be. 304. §-ának (5) bekezdését azzal egészíti ki, hogy a vádlotton és a védőn kívül a sértett értesítése is mellőzhető í tárgyaláson kívül felvett bizonyításról, ha ez a tanú érdekeinek védelme érdekében szükséges. A Javaslat e rendelkezése átveszi a hatályos törvény 1998. évi LXXXVIII. törvény szerinti módosítását.

A 177. §-hoz

A Javaslat a bizonyítás kiegészítésének szabályait összevonva a 305. §-ban tartalmazza, átvéve a Be. 305. és 306. §-ának eredeti szövegét.

A Be. 305. §-ának Javaslat szerinti új (3) és (4) bekezdése azt az esetet szabályozza, amikor a különösen védett tanúhoz a bizonyítás eredményéhez képest merül fel újabb kérdések intézésének szükségessége. A Javaslat erre az ügyésznek, a vádlottnak és a védőnek lehetőséget biztosít, mint ahogyan lehetővé teszi azt is, hogy a bíróság hivatalból kezdeményezzen kérdéseket.

Erre az esetre a Be. 268. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak az irányadók, ha pedig a vádlott vagy a védő a különösen védett tanú személyét megnevezi, a bíróság a tanúvédelmi formát megszünteti, amelynek az a következménye, hogy az ilyen személy megidézésére és kihallgatására az általános rendelkezések az irányadók. A különösen védett tanú vallomásának a felhasználásával kapcsolatos szabályok tekintetében tehát a Javaslat a nemzetközi dokumentumok ajánlásaival összhangban álló rendelkezéseket fogalmazott meg.

A 178. §-hoz

A Javaslat a Be. 306. §-ának mind az alcímét, mind a tartalmát megváltoztatva, "a bizonyítás mellőzése" alcímmel lényegében átveszi a hatályos törvényben foglalt rendelkezését, eszerint a bizonyítás mellőzésének van helye az olyan bűncselekmény miatt, amelynek a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége.

A 179. §-hoz

A Javaslat a Be. 307. §-ának a büntetőeljárás felfüggesztésére vonatkozó rendelkezését akként módosítja, hogy elkobzásnak, illetőleg vagyonelkobzás elrendelésének abban az esetben is helye van, ha a szóban forgó rendelkezés alkalmazását a vádlottnak a bűncselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége miatt, vagy azért függesztette fel a bíróság, mivel a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik. A Javaslat e rendelkezése - mint ahogyan a Javaslat 96-ához fűzött indokolás arról számot ad - a büntető anyagi jog rendelkezéseinek tervezett módosításával függ össze.

A 180. §-hoz

A Javaslat a Be. 309. §-ában foglalt rendelkezést azzal egészíti ki, hogy a tárgyaláson kívül hozandó határozat meghozatalának akkor is helye van, ha a Be. 268. §-a szerinti eljárási cselekmény elvégzése iránt határoz a bíróság. A Javaslat szerint a Be. 309. §-ának új (1) bekezdésében foglaltakról a bíróság tanácsa határoz, a (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben fel nem sorolt kérdésekben a tanács elnöke tárgyaláson kívül is határozhat. Ilyen lehet például az, ha a tanács elnöke az elnapolt tárgyalást tűzi ki tárgyaláson kívül.

A 181. §-hoz

A Javaslat a Be. 310. §-ának (1) bekezdését azzal egészíti ki, hogy az ügyész csupán a vád tárgyává tett és azokkal összefüggő tények tekintetében élhet a vád megváltoztatása, kiterjesztése vagy kiegészítése vonatkozásában megillető jogával. A Javaslat e rendelkezése a gyakorlatban már meghonosodott szabályt emel törvényi szintre.

A 182. §-hoz

A Javaslat a Be. 312. §-a (3) bekezdésének első mondatát úgy módosítja, hogy amennyiben a sértett pótmagánvádlóként kíván fellépni, az ügyben addig eljárt bíróságnál kell benyújtania a vádindítványát. Célszerűtlen lenne ebben az esetben a bíróság illetékességére vonatkozó, a vádló választása szerinti illetékességi szabály megkötés nélküli alkalmazása; a Javaslat ezért egyértelművé teszi, hogy a vád jellegében történő változás nem járhat azzal, hogy már betárgyalt ügyet a pótmagánvádló választása miatt más bírósághoz kelljen áttenni.

A 183. §-hoz

A Javaslat a Be. 314. §-ának (2) bekezdését úgy módosítja, hogy ha a vádlott érdekében több védő jár el, a védőbeszédet a vezető védő, vagy az általa kijelölt védő tartja. Ez a módosítás összefüggésben áll a Javaslat 27. § (3) bekezdésének a rendelkezésével, amely a Be. 44. §-ban foglalt szabály módosítására vonatkozik.

Lényegében ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a sértett, a magánfél vagy az egyéb érdekelt érdekében több képviselő jár el; ebben az esetben is a megegyezésüktől függően a felszólalást az egyikük tartja.

A 184. §-hoz

A Be. 316. §-ának második mondata szerint a sértett nyilatkozhat a vádlott bűnösségéről. A törvény e megfogalmazása félreértésekre adhat okot, ezért a Javaslat a Be. 316. § második mondatát azzal pontosítja, hogy a sértett a felszólalása keretében arról nyilatkozhat, miszerint kívánja-e a vádlott bűnösségének a megállapítását és a megbüntetését.

A 185. §-hoz

A Be. a rendelkezik a felszólalásokról és a perbeszédekről. Nem rendezi azonban azt a helyzetet, amikor a vádlottnak nincs védője. Ebben az esetben a vádlott védelmében perbeszéd nem hangzik el. A Javaslat a Be. 317. §-ának (1) bekezdését ezért kiegészíti azzal, hogy ha a vádlottnak nincs védője, a felszólalására a perbeszédnek a Be. 314. §-ának (3) és (4) bekezdésében foglalt szabályai az irányadók.

A 186. §-hoz

A Be. 321. §-ában foglalt rendelkezéseket a Javaslat több vonatkozásban is kiegészíti, illetőleg módosítja.

1. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Javaslat kimondja, hogy a tárgyalás alapján meghozott határozat rendelkező részének a bíróság tagjai által aláírt példányát a tárgyalási jegyzőkönyvhöz kell csatolni. Ez nem csupán ügyviteli jellegű rendelkezés, mivel ha a határozat kihirdetésekor elhangzott és a későbbiekben írásba foglalt határozat rendelkező része között eltérés van: a bíróság tagjai által a határozat meghozatalakor aláírt példánya az irányadó. Ezért a Javaslat e szabályt a bírósági ügyviteli szabályzat rendelkezései közül a törvénybe iktatja.

2. A Be. 321. §-ának (3) bekezdését a Javaslat módosítja: eszerint a tanács elnöke a jelenlevő személy egészségi állapotára tekintettel kivélt tehet azon általános szabály alól, hogy a tanács elnöke által felolvasott ügydöntő határozat rendelkező részét állva kell meghallgatni.

3. Érdemi jellegű a Javaslatnak az a rendelkezése, amely a Be. 321. §-t új (4) bekezdéssel egészíti ki. Eszerint még az ügydöntő határozat meghozatala előtt is előfordulhat, hogy a tanácskozás során a bíróság olyan megállapításra jut, miszerint a vád tárgyává tett cselekmény a vádiratban, illetőleg az ügyészi indítványban foglaltaktól eltérően minősülhet. Ez nyilvánvalóan akkor jut jelentőséghez, ha a bíróság a cselekmény súlyosabb jogi megítélését látja megállapíthatónak. A Javaslat erre az esetre - a védelem jogának a biztosítása érdekében - úgy rendelkezik, hogy ilyen esetben az ügyész, a vádlott és a védő meghallgatása után a bíróság elnapolhatja a tárgyalást, a védelem előkészítése céljából.

A Javaslat ezt a rendelkezést a hatályos törvényből emeli át, amely a szabályt az 1999. évi CX. törvénnyel történt módosítása óta tartalmazza. A rendelkezés hatályos kódexbe történő beemelésére azért volt szükség, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága a Dallos Zoltán Magyarország elleni ügyében megállapította, hogy a sérelmezett eljárás során a hatályos eljárási törvény alapján eljárt magyar bíróságok megsértették az Egyezmény 6. cikkét, amikor másodfokon úgy minősítették át a terhelt által elkövetett bűncselekményt más bűncselekménnyé, hogy erre nézve ügyészi indítvány nem volt, és a védelemnek sem volt lehetősége a másodfokú bíróság jogi álláspontjával kapcsolatban érvei kifejtésére.

A 187. §-hoz

A Be. 322. §-ának módosítása szerint az ügydöntő határozat meghozatalára és kihirdetésére az ügy bonyolultsága, a határozat nagy terjedelme vagy más fontos ok miatt nem csak nyolc, hanem akár tizenöt napra is elnapolható. Ilyen esetben az ítélet a vádlott távollétében is kihirdethető, és a tárgyalás ez okból történő elnapolása esetén a tárgyalás legutóbbi részéről készült jegyzőkönyvet nem kell ismertetni. E rendelkezés azzal függ össze, hogy a 322. § alapján elnapolt tárgyaláson csak a határozat kihirdetése és a jognyilatkozatok megtétele történik, ekként felesleges a tárgyalás korábbi részéről készült jegyzőkönyv ismertetése.

A 188. §-hoz

1. A Javaslat a Be.-nek a jogorvoslati nyilatkozatokról rendelkező 323. §-át akként egészíti ki, hogy a fellebbezés érdemi elbírálását nem lehet megtagadni, ha a fellebbező a jogorvoslati okot tévesen jelöli meg. E szabály évtizedek óta része a hatályos jognak, a Be.-ből történő mellőzése indokolatlan volna.

2. A Javaslat szerint a fellebbezésben új tény állítása és az új bizonyítékra történő hivatkozás mellett olyan bizonyítás indítványozásnak is helye van, amelyet az első fokú bíróság mellőzött. Az új tény, illetőleg az új bizonyíték mellett indokolt egyértelműen szabályozni a törvényben, hogy a fellebbező arra is hivatkozhat, miszerint az első fokú bíróság valamely bizonyítási indítványt mellőzött, és a fellebbező ezt sérelmezi. A bizonyítási indítvány elutasítása miatt - az ügydöntő határozat ellen bejelentett fellebbezésben - a törvény jelenleg is lehetővé teszi a fellebbezést, indokolt tehát a fellebbezési jog szabályai között is rendelkezni erről az esetről.

A 189. §-hoz

1. A Javaslat a Be. 327. §-ának a címét megváltoztatva "határozat a kényszerintézkedésről és az összbüntetésbe foglalás" alcímmel annyi változtatást tartalmaz, hogy a kényszerintézkedések között a Javaslat 83. §-ával önálló kényszerintézkedésként meghatározott házi őrizetet is megjelöli.

2. A Be. 327. §-ának eredeti (2) bekezdését az Alkotmánybíróság 19/1999. (VI. 25.) AB határozata alkotmányellenessé nyilvánította, és megállapította, hogy az nem lép hatályba. A Javaslat erre figyelemmel a 327. § többi bekezdésének számozását megváltoztatja, a rendelkezéseket érdemben nem érinti.

A 190. §-hoz

1. A Javaslat a bűnösséget megállapító ítéletet érintően a Be. 330. §-ának (4) bekezdését pontosítja, eszerint a bíróság a próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezi, és halmazati büntetést szab ki akkor is, ha akár a próbára bocsátás tartama alatt, akár a próbára bocsátás előtt elkövetett bűncselekmény miatt kerül sor a vádlott bűnösségének a megállapítására.

2. A felmentő ítéletre vonatkozó, a Be. 331. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezést a Javaslat úgy módosítja, hogy büntethetőségi akadály esetén a bíróság elkobzást, illetőleg vagyonelkobzást rendelhet el. A Javaslat e rendelkezése összefüggésben van a büntető anyagi jogi szabályok tervezett módosításával, amely szerint a jövőben a vagyonelkobzás elveszti a büntetés jellegét, és a Btk. rendszerében az intézkedések között lesz szabályozva.

A Javaslat elhagyja azt a rendelkezést, amely szerint a bíróság a vádlott kóros elmeállapotára alapozott felmentő ítéletben a polgári jogi igényt érdemben elbírálhatja. A Javaslat szerint a polgári jogi igény kérdésében a büntető ügyszakban eljáró bíróság ebben az esetben nem dönthet, a polgári jogi felelősség tisztázása ugyanis a büntetőeljárás gyors befejezését késleltetheti. A Javaslat 193. §-a e rendelkezéssel összefüggésben erre az esetre azt a szabályozást alakítja ki, hogy a vádlott felmentése esetén a polgári jogi igényt egyéb törvényes útra kell utasítani.

A 191. §-hoz

1. Az eljárást megszüntető végzés meghozatalának eseteit érintően a Javaslat a Be. 332. §-ának (1) bekezdését kiegészíti azzal, hogy a Btk. 32. §-ának e) pontja szerinti, a büntető törvényben meghatározott egyéb büntethetőséget megszüntető ok fennállása esetén is megszüntető végzés meghozatalának van helye. A törvény jelenleg ezekre a büntethetőséget megszüntető okokra nézve nem tartalmaz eligazítást a határozat formáját illetően, a Javaslat ezt a hiányosságot pótolja.

2. A Be. 332. §-ának (3) bekezdése szerint a bíróság csak a Be. 332. § (1) bekezdésében foglalt okok észlelése esetén szünteti meg az eljárást nyomban. A törvény e rendelkezéséből következik, hogy a Be. 332. §-ának (2) bekezdésében foglalt, eljárást megszüntető eredményező körülmény észlelése esetén a bíróság az eljárást nyomban nem szüntetheti meg, hanem azt az ügydöntő határozatban teheti meg. A Javaslat szerint indokolatlan, hogy a bíróság olyan cselekményre nézve is bizonyítást folytasson, amelyről a bíróság megítélése már korábban is kialakult, és e megítélés szerint a cselekmény a felelősségre vonás szempontjából jelentéktelen. Ezért a Javaslat akként rendelkezik, hogy a bíróság abban az esetben is nyomban határoz az eljárás megszüntetéséről, ha a vád tárgyává tett cselekménynek a megítélése szerint a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége.

3. A Be. erre külön nem tér ki, de értelemszerű, hogy az eljárás megszüntetése esetén a polgári jogi igény felől a bíróság nem határoz. Ez egyértelműen kiderül a törvény 332. §-ához fűzött indokolásból, amely a Be. e rendelkezésében felsorolt körülményeket olyannak tekinti, amely a büntetőjogi felelősségre vonás menetét akasztja meg. Ha a büntetőeljárás lefolytatásának akadálya van, akkor semmi sem indokolja, hogy a polgári jogi igény felől a büntető ügyben eljáró bíróság határozzon. A Javaslat ezen nem kíván változtatni. A Be. 332. §-át azonban azzal a (4) bekezdéssel egészíti ki, amely előírja: a magánfelet az eljárás megszüntetéséről azzal kell értesíteni, hogy a polgári jogi igény érvényesítésére egyéb törvényes úton van lehetőség.

A 192. §-hoz

A Javaslat a Be. 334. §-át akként módosítja, hogy a büntetőeljárásnak a vádlott halála, elévülés, kegyelem okából, a magánindítvány, feljelentés vagy kívánat hiánya miatt történő megszüntetése mellett arra is lehetőséget ad, hogy a bíróság az eljárást megszüntető végzésben elkobzást, illetőleg vagyonelkobzást rendelhessen el abban az esetben is, ha az eljárás megszüntetésére a Btk. 32. §-ának e) pontja alá eső egyéb büntethetőséget megszüntető ok fennállása esetén kerül sor. A Javaslat e rendelkezése is összefüggésben van a vagyonelkobzásra vonatkozó büntető anyagi jogi változásokkal.

A 193. §-hoz

A polgári jogi igény elbírálására vonatkozóan a Javaslat a Be. 335. § (1) bekezdését úgy pontosítja, amely kifejezi: az igény érdemben való elbírálása vagy az annak való helyt adás, vagy az igény elutasítása. A helyt adás, illetőleg az elutasítás lehet részbeni is.

A Javaslat a polgári jogi igény egyéb törvényes útra utasításának hagyományos esetét azzal egészíti ki, hogy a bíróságnak ilyen rendelkezést kell hoznia abban az esetben is, ha a vádlottat felmenti. A Javaslat abból indul ki, hogy a vádlott felmentése esetén a bíróság a büntetőjogi felelősségről dönt, és nem a polgári jogi felelősség jogalapjáról. A polgári jogi felelősség sokféle lehet, amelynek tisztázása nem a büntetőeljárás feladata. Ezért a Javaslat szerint, ha a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására nem került sor, a bíróság a polgári jogi igény tekintetében sem dönthet, hanem annak érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja. A Javaslat e rendelkezése érdemben nem változtat a jelenlegi gyakorlaton, mivel a büntetőeljárásban a bíróságok most is a lehető legritkább esetben döntenek a polgári jogi igény tekintetében.

A 194. §-hoz

1. A szabálysértés elbírálására vonatkozó rendelkezést érintően a Javaslat a Be. 337. §-át akként módosítja, hogy a felmentő ítéletben a szabálysértést elbíráló határozat meghozatala során a bíróság elkobzást rendelhet el, és a polgári jogi igényt érdemben is elbírálhatja, mellőzi azonban a vagyoni előny és az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés kimondását. Ez összefügg az elkobzásra és a vagyonelkobzásra vonatkozó anyagi jogi szabályok módosításával, amely szerint az elhagyni javasolt két jogintézmény megszűnik.

2. A Javaslat továbbá átveszi a hatályos törvényből azt a rendelkezést, amely szerint olyan esetben, ha vádlottal szemben több bűncselekmény miatt emeltek vádat, és valamely cselekmény tekintetében a bíróság olyan megállapítást tesz, hogy az csupán szabálysértés, ez utóbbi cselekmény tekintetében helye van az eljárás megszüntetésének, feltéve, ha a vádlott terhére megállapított bűncselekmény mellett a szabálysértésnek a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége.

A 195. §-hoz

Az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére vonatkozóan a Javaslat a Be. 338. §-ának (3) bekezdését - a vádlottakat külön-külön terhelő költségviselést kimondó általános szabály fenntartása mellett, a hatályos eljárási törvény megfelelő rendelkezéséhez hasonló szabály megfogalmazásával - lehetőséget nyújt a bűnügyi költség egyetemleges kötelezésére. A Javaslat azonban csak akkor teszi lehetővé a vádlottak egyetemleges kötelezését, ha a bűnügyi költség, illetőleg annak meghatározott része a bűnösnek kimondott vádlottak szerint nem különíthető el.

A 196. §-hoz

1. Az eljárás során felmerült bűnügyi költségre vonatkozik a Javaslatnak a Be. 339. § (2) bekezdését módosító rendelkezése is, amely szerint az államot terheli a bűnügyi költségnek az a része is, amely azzal kapcsolatban merült fel, hogy a vádlott süket, néma vagy vak. a vádlott személyes védekezését e körülmények ugyanolyan mértékben gátolják, mint az, ha a magyar nyelvet nem ismeri. E fogyatékosságok esetén általában tolmácsot kell igénybe venni, ezért indokolt, hogy a magyar nyelvet nem ismerő vádlotthoz hasonlóan ezekben az esetekben is az állam viselje azt a költséget, amely a vádlott e fogyatékossága miatt merült fel.

A Javaslat szerint az állam viseli azt a költséget is, amely azzal összefüggésben merült fel, hogy a vádlott az eljárás során regionális vagy kisebbségi nyelvét használta. Ez utóbbi rendelkezés a Be. 9. § (2) bekezdésének a Javaslat 4. §-ával módosított rendelkezésével függ össze.

2. Közvádra folytatott ügyben hozott felmentő rendelkezés esetén a Be. 339. §-ának (3) bekezdése szerint mód van a vádlott védőjének az eljárás során nem előlegezett díjának és készkiadásának az állam által történő megtérítésére. A Javaslat e rendelkezést azzal egészíti ki, hogy a vádlott készkiadásának megtérítése is lehetséges. Nemcsak a védőnek, hanem a vádlottnak is merülhet fel az eljárás során olyan készkiadása, amelynek megtérítésére az államot kell kötelezni.

A 197. §-hoz

Az első fokú bírósági tárgyalásnak a Javaslattal történő módosítása, és a tanácselnöki kérdezési rendszer fenntartása folytán a Be. 342. §-ának (4) bekezdése, amely arról rendelkezik, hogy az ügyész, illetőleg a védő távollétében a vádlottat és a tanút a bíróság hallgatja ki, okafogyottá vált. A Javaslat ezért a 342. §-ból a (4) bekezdést elhagyja, a szakasz egyéb rendelkezéseit egyébként nem érinti.

A 198. §-hoz

A Be. 348. §-a másodfokú bírósági eljárásban a felülbírálat terjedelméről rendelkezik. A Be. 348. §-a (1) bekezdésének második mondata felsorolja, hogy melyek az ítéletnek azok a rendelkezései, amelyeket a másodfokú bíróság arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett.

A Javaslat 198. §-a, a Be. 348. §-a (1) bekezdésének második mondatát úgy módosítja, hogy beiktatja az ítélet tényállásának megalapozottságára vonatkozó rendelkezés hivatalból történő felülbírálatát is. A módosítás oka, hogy a törvény eredeti szövege az ítéleti tényállás megalapozottságának hivatalból történő felülvizsgálatát nem tartalmazza, és ebből olyan következtetés is vonható, hogy e kérdésre a másodfokú bíróság revíziós joga nem terjed ki. A tényállás megalapozottságának vizsgálata nélkül azonban a másodfokú bíróság a többi olyan kérdésben sem tud megalapozottan állást foglalni, amelyre a felülvizsgálati joga hivatalból kiterjed. A Javaslat ezért a Be. rendelkezését kiegészítve, egyértelművé teszi, hogy a megalapozottság vizsgálata - összhangban a törvény más rendelkezéseivel is (pl. Be. 351. §) - a másodfokú bíróságnak hivatalból kötelessége.

A 199. §-hoz

A Be. 351. §-ának (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság a határozatát az első fokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az első fokú bíróság ítélete megalapozatlan.

A Javaslat 199. §-a a Be. 351. §-ának (1) bekezdését azzal egészíti ki, hogy a másodfokú bíróság akkor is eltérhet az első fokú bíróság által megállapított tényállástól, ha a másodfokú bírósági eljárásban a fellebbezés alapján bizonyítási eljárást folytattak le. Nyilvánvaló, hogy a másodfokú bírósági eljárásban lefolytatott bizonyítási eljárásnak az a célja, hogy az első fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő (részben eltérő) tényállást állapítsanak meg. Ez következik a Be.-nek a Javaslattal módosított 353. §-ából, amely szerint a másodfokú eljárásban bizonyításnak hivatalból megalapozatlanság esetén, valamint akkor van helye, ha ezt a fellebbezésben indítványozták. A Javaslat a törvény belső összhangjának megteremtése érdekében rendelkezik tehát úgy, hogy az első fokú bíróság által megállapított tényállástól akkor is el lehet térni, ha a másodfokú eljárás során bizonyítást vesznek fel.

A 200. §-hoz

A Be. 352. §-a a másodfokú bírósági eljárásban az első fokú bíróság ítéletének megalapozatlansága kiküszöbölésének lehetőségeit szabályozza.

1. A Javaslat 200. §-ának (1) bekezdése a Be. 352. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe azt a rendelkezést iktatja be, hogy megalapozatlanság esetében a másodfokú bíróság az első fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapíthat meg, ha a felvett bizonyítás alapján a vádlott felmentésének, vagy az eljárás megszüntetésének van helye.

Az új Be. által eredetileg tartalmazott kétfokú rendes jogorvoslat helyett a Javaslat az egyfokú rendes jogorvoslati rendszerre tér vissza. Ez a változás lényeges, és nem csupán arról van szó, hogy az ügyek másodfokú elbírálását követően van-e egy második jogorvoslati lehetőség, hanem az egyfokú rendes jogorvoslati rendszer fenntartása befolyásolja a másodfokú bíróság reformációs jogkörére vonatkozó szabályozást is.

A hatályos 1973. évi I. törvény két alap-eljárástípust, a bűntetti és a vétségi eljárást ismeri. A bűntetti és a vétségi eljárás közötti egyik lényeges különbség éppen a másodfokú eljárás szabályai között lelhető fel, abból a szempontból, hogy a másodfokú bíróság a megalapozatlan első fokú ítéletet milyen terjedelemben és milyen korlátok között engedi meg kijavítani.

A hatályos törvény szerint bűntetti eljárásban megalapozatlanság miatt bizonyítás felvételének, és ennek alapján eltérő tényállás megállapításának csak akkor van helye, ha a felvett bizonyítás alapján a vádlott felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van helye.

Vétségi eljárásban a hatályos törvény szerint a reformációs jog terjedelme ennél tágabb. Ebben az eljárási formában megalapozatlanság esetén a másodfokú bíróság az első fokú bíróság által megállapított tényállástól teljesen eltérő tényállást is megállapíthat, ennek egyedüli korlátja, hogy olyan vádlott bűnösségét nem állapíthatja meg, akit az első fokú bíróság felmentett, illetőleg vele szemben az eljárást megszüntette.

A Be. szövege a hatályos törvénynek ez utóbbi szabályát vette át, és tette általános szabállyá a másodfokú bírósági eljárást illetően. Tette ezt azért, mert a törvény eredeti rendelkezései szerint a másodfokú bíróság határozata ellen - bizonyos korlátozásokkal - harmadfokú eljárásnak lett volna helye. Ebben az eredeti konstrukcióban a másodfokú bíróság által lefolytatott széles bizonyítás eredményeképpen megállapított, az első fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállás, és ennek alapján a vádlott bűnössége tekintetében az első fokú bíróságtól eltérő döntés meghozatala megengedhető lenne, mivel a másodfokú bíróság határozatával ellen további jogorvoslati lehetőséget lehetett volna igénybe venni.

A Javaslat azonban visszatér az egyfokú rendes jogorvoslati rendszerhez. Ennek egyenes következménye, hogy a másodfokú bíróság reformációs joga, az eltérő tényállás-megállapítás lehetősége korlátozott, és csak akkor engedhető meg, ha ennek folytán a vádlott felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van helye. A Javaslat tehát abból indul ki, hogy egyfokú rendes jogorvoslati rendszerben a másodfokú bíróság reformációs joga nem lehet tágabb, mint a hatályos törvényben biztosított, a bűntetti eljárás során érvényesülő ilyen lehetőség.

Ez a megoldás nem pusztán eljárás-dogmatikai kérdés. Az Alkotmánybíróság 49/1998. (XI. 27.) AB határozata részletesen foglalkozott a hatályos eljárási törvény fellebbezési rendszerével, és megállapította, hogy a hatályos törvény szerinti vétségi eljárásban a másodfokú eljárás során érvényesülő széles reformatórius jogkör nem tekinthető alkotmányellenesnek, figyelemmel arra is, hogy a vétségi eljárásban kisebb súlyú ügyeket bírál el a bíróság.

Ugyanez a szabályozás minden büntető ügyben, akár a legsúlyosabb bűncselekmények miatt folytatott eljárásban azonban nem követhető. A másodfokú bíróság széles reformációs joga az első fokú bíróságok tényállás-megállapítási tevékenységét gyakorlatilag feleslegessé tenné, a másodfokú bírósági eljárás teljes terjedelmében az első fokú bírósági eljárás helyébe lépne. A másodfokú bíróság reformatórius jogkörének ilyen mértékű kiszélesítése abban az esetben, ha nincs harmadfokú eljárásra lehetőség, alkotmányos problémákat okozna.

2. A Javaslat 200. §-ának (2) bekezdése a Be. 352. §-át (3) bekezdéssel egészíti ki; ez azt tartalmazza, hogy az első fokú bíróság ítéletének megalapozatlansága esetén, ha a hiányosságot a másodfokú bíróság bizonyítással küszöböli ki, a másodfokú bíróság csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti a bizonyítékokat az első fokú bíróságtól eltérően, amelyekre bizonyítást vett fel. Ez a rendelkezés a hatályos törvény megfelelő rendelkezésének átvétele, amely összefügg a másodfokú bíróság reformatórius jogkörének a Javaslat szerinti szűkítésével.

A 201. §-hoz

A Javaslat a Be.-nek a másodfokú bírósági eljárásban felvehető bizonyítás feltételeit meghatározó 353. §-a helyébe új rendelkezéseket léptet.

1. A Be. 353. §-ának új (1) bekezdése szerint a másodfokú bírósági eljárásban bizonyításnak hivatalból akkor van helye, ha a Be. 351. §-ának (2) bekezdésében meghatározott valamely megalapozatlanságot eredményező ok esetén van helye. A megalapozatlanság kiküszöbölésére a Be. 352. §-a szerint az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy felvett bizonyítás útján lehetséges; a Javaslat e szabállyal összhangban rendelkezik arról, hogy megalapozatlanság miatt hivatalból van helye bizonyítás felvételének.

Indítványra van helye bizonyításnak a másodfokú eljárásban, ha a fellebbezésben a fellebbező új tényt állított, új bizonyítékra hivatkozott, vagy olyan bizonyítás felvételét indítványozta, amelyet az első fokú bíróság mellőzött. Az indítványra történő bizonyítás lehetőségét a Javaslat ezekre az esetekre korlátozza. Megjegyzendő, hogy a fellebbező ezekkel az indítványokkal voltaképpen és általában az első fokú bíróság által megállapított tényállást támadja.

2. A Be. 353. §-ának Javaslattal módosított (3) bekezdése szerint az első fokú ítélet megalapozatlanságának kiküszöbölése végett akkor van helye bizonyításnak, ha a megállapított tényállás nincs felderítve vagy hiányos. Ez a rendelkezés összhangban van a Be. 352. §-ával, amely azt szabályozza, hogy a megalapozatlanságot milyen módon lehet kiküszöbölni a másodfokú eljárásban. A Javaslat szerint bizonyításnak helye van akkor is, ha az első fokú bíróság a tényállást nem derítette fel. Ennek azonban korlátja a Be. - Javaslattal módosított - 352. §-a.

3. A Javaslat szerint a bizonyítás felvételére - egy kivétellel - tárgyalást kell kitűzni. A kivételt a Be. - Javaslattal módosított - 353. §-ának (3) bekezdése állapítja meg, amely szerint a büntetéskiszabási körülmények további tisztázása érdekében a vádlott meghallgatását a másodfokú bíróság nyilvános ülés keretében foganatosítja.

A Be. eredeti szabálya a másodfokú bírósági eljárásban a nyilvános ülés és a tárgyalás közötti határvonalat nem határozza meg élesen. A Javaslat ezt a rendelkezést pontosítja, és a két eljárási forma között különbséget abban jelöli meg, hogy a büntetéskiszabási körülmények tisztázása miatt a vádlott meghallgatása ülésen, míg minden egyéb más bizonyítás-felvétel tárgyaláson történik. A Javaslat e rendelkezésével összhangban módosítja a Be. 361. §-át is.

A 202. §-hoz

1. A Be. 354. §-a a súlyosítási tilalomról rendelkezik. A Javaslat a Be. 354. §-ának (1) bekezdését azzal egészíti ki, hogy a másodfokú eljárásban a vádlott bűnösségét megállapítani, a vádlott büntetését, illetve a büntetés helyett alkalmazott intézkedést súlyosítani még abban az esetben is csak a vádlott terhére bejelentett fellebbezés mellett lehet, ha a másodfokú bíróság a Be. 353. §-a alapján bizonyítást vesz fel, és annak eredményeként súlyosabb bűncselekmény állapítható meg. E rendelkezés nem zárja ki a súlyosabb minősítésű bűncselekmény megállapítását, ez azonban - a súlyosítási tilalom folytán - nem eredményezheti súlyosabb jogkövetkezmény alkalmazását.

2. A Javaslat 202. §-ának (2) bekezdése a Be. 354. §-át (4)-(6) bekezdéssel egészíti ki, amely a bírói gyakorlatban mára bevettnek tekinthető szabályokat emel be a törvénybe.

A Be. 354. §-ának új (4) bekezdése azt tartalmazza, hogy a súlyosítási tilalom folytán a másodfokú bíróság a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában milyen büntetést nem szabhat ki. Az ebben foglalt felsorolás némi pontosítással a Legfelsőbb Bíróság 157. számú büntető kollégiumi állásfoglalását veszi át.

3. Az új (5) bekezdés azt mondja ki, hogy ha az első fokú bíróság az elkobzásról, illetőleg a vagyonelkobzásról a törvény rendelkezése ellenére nem rendelkezett, a tényállás azonban a döntéshez szükséges adatokat tartalmazza, erről a másodfokú bíróság abban az esetben is határozhat, ha a terhelt terhére nem jelentettek be fellebbezést. Az elkobzás - és a büntető anyagi jogszabályok tervezett módosítása folytán - a vagyonelkobzás büntetőjogi intézkedés, amelynek alkalmazására akkor is sor kerülhet, ha a vádlott nem büntethető. A Javaslat ebből kiindulva teszi lehetővé e két intézkedés alkalmazását abban az esetben is, ha a vádlott terhére nem fellebbeztek. Itt kell utalni arra, hogy a büntetés helyett alkalmazott intézkedés fogalmát nem a Btk., hanem a Be. határozza meg a 601. § (2) bekezdésében: eszerint büntetés helyett alkalmazott intézkedésen a megrovást (Btk. 71. §), a próbára bocsátást (Btk. 72. §) és a javítóintézeti nevelést (Btk. 118. §) kell érteni.

4. Az új (6) bekezdés az első fokú bíróság által szabálysértés miatt alkalmazott jogkövetkezmény súlyosításáról rendelkezik. A Javaslat - a kialakult bírói gyakorlatot átvéve - kimondja, hogy a szabálysértés miatt alkalmazott jogkövetkezmény csak akkor súlyosítható, ha a fellebbezés kifejezetten erre irányul, vagy az ítélet felmentő rendelkezése ellen irányul. A Be. - ellentétben a hatályos törvénnyel - a büntetőeljárásban a szabálysértés elbírálására csak abban az esetben ad lehetőséget, ha a vád tárgyává tett bűncselekményről állapítja meg a bíróság, hogy az szabálysértés (Be. 337. §). Ha a bíróság határozata szerint a vád tárgyává tett cselekmény szabálysértés, a vádlottat a bűncselekmény vádja alól felmenti, és a szabálysértést elbírálja. Ha a fellebbezés e felmentő rendelkezés ellen irányul, de a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét továbbra sem bűncselekményben állapítja meg, a szabálysértés miatt alkalmazott jogkövetkezményt súlyosíthatja.

A 203. §-hoz

A Be. 355. §-a az életfogytig tartó szabadságvesztés esetére tartalmaz értelmező rendelkezést arra nézve, hogy mi tekinthető a vádlott a büntetésének súlyosítására irányuló fellebbezésnek.

A Btk. 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítása bevezette jogunkba a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés intézményét, amikor az elítélt akár a törvény [Btk. 47/C. § (2) bek.], akár a bíróság [Btk. 47/A. § (1) bek.] rendelkezése alapján nem bocsátható feltételes szabadságra.

A Javaslat a büntető anyagi jog e módosítására figyelemmel a Be. 355. §-át azzal egészíti ki, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása a büntetés súlyosításának az erre irányuló fellebbezés a vádlott terhére bejelentettnek tekintendő. A rendelkezés szerint az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának későbbi időpontban történő meghatározására, illetőleg a feltételes szabadságra bocsátás kizárására irányuló fellebbezés esetén lehet megváltoztatni ilyen tartalommal az első fokú ítéletet.

A 204. §-hoz

A Be. 358. §-a a fellebbezés elintézésének előkészítését szabályozza. Az (1) bekezdés d) pontja szerint a másodfokú bíróság tanácsának elnöke a vádlottnak és a védőnek kézbesíti a másodfokú bíróság mellett működő ügyész indítványát.

A Javaslat 204. §-a ezt a rendelkezést azzal egészíti ki, hogy a másodfokú bíróság tanácsának elnöke a vádlottnak nem csak a másodfokú bíróság mellett működő ügyész indítványát, hanem a más - nem a védő és a vádlott - által bejelentett fellebbezést is kézbesíti. A törvény jelenleg ilyen rendelkezést nem tartalmaz, ugyanakkor nyilvánvalóan szükséges, hogy a vádlott és a védő az ügyben bejelentett valamennyi fellebbezés tartalmáról értesüljön, és ezek ismeretében készülhessen fel a másodfokú bírósági eljárásra. A Javaslat ezt a hiányosságot pótolja.

A 205. §-hoz

A Be. 359. §-a (3) bekezdésének második mondata a másodfokú eljárás felfüggesztésére abban az esetben ad lehetőséget, ha a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik, illetőleg tartós, súlyos betegsége miatt az eljárásban nem vehet részt.

A törvény 359. §-a (3) bekezdésének első mondata a Be. 266. §-ának (1) bekezdésére utalva rendelkezik arról, hogy a másodfokú eljárás az ott felsorolt esetekben függeszthető fel. A Be. 266. §-ának (1) bekezdése pedig további utalást tartalmaz a Be. 188. §-a (1) bekezdésének a) pontjára, mely szerint az eljárás akkor függeszthető fel, ha a terhelt ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodik, és az eljárás vele szemben a távollétében nem folytatható.

Mindezek alapján rendelkezések alapján a Be. 359. §-a (3) bekezdésének második mondatában az a rendelkezés, amely a vádlott ismeretlen helyen tartózkodása miatt az eljárás felfüggesztését csak abban az esetben engedi meg, ha a tárgyalás a távollétében nem folytatható; ismétlés, törvényszerkesztési hiba. Ezért a Javaslat a 359. § (3) bekezdéséből ezt az utalást elhagyja, és csak arról az esetről rendelkezik, amikor a vádlott tartós, súlyos betegsége, vagy a bűncselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége [Be. 188. § (1) bek. b) pont] miatt a tárgyalás a távollétében nem tartható meg. E rendelkezés fenntartására viszont azért van szükség, mert a másodfokú eljárásban több olyan eset is szabályozott, amikor a vádlott távollétében az eljárás lefolytatható. Ezért szükséges rendelkezni arról, hogy ha a vádlott személyi körülményeiben ilyen negatív változás történt, ez az eljárás felfüggesztését csak akkor eredményezheti, ha emiatt a vádlott távollétében a tárgyalás nem tartható meg.

A 206. §-hoz

1. A Be. 361. §-a a másodfokú bíróságnak az egyszerűsített eljárási formájáról, a nyilvános ülésről rendelkezik. A Javaslat 206. §-a a szabályozás kiegészítésével a jelenleginél jobban elhatárolja egymástól a másodfokú tárgyalás és a másodfokú bíróság nyilvános ülése közti különbséget.

A Javaslat ennek érdekében rendelkezik arról, hogy nyilvános ülést akkor kell tartani, ha az ügyben az első fokú bíróság ítéletének kisebb megalapozatlansága az iratok tartalma, vagy ténybeli következtetés alapján kiküszöbölhető, illetőleg akkor is nyilvános ülésnek van helye, ha a vádlott meghallgatására a büntetéskiszabási körülmények további tisztázására kerül sor. A Javaslat e rendelkezése szoros összefüggésben van a Javaslat 201. §-ában foglalt, a Be. 353. §-át módosító szabállyal. Ez rendelkezik akként, hogy a másodfokú bírósági eljárásban mikor van helye bizonyításnak, és a bizonyítás felvételére mikor kerül sor tárgyaláson.

2. A Be. 361. §-át kiegészítő új (3) bekezdés adja meg a tárgyalás és nyilvános ülés közötti különbséget: a rendelkezés szerint a nyilvános ülés megtartására a tárgyalásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az ügy előadása mellőzhető, ha a jelenlevők nem kérik az előadást.

A 207. §-hoz

1. A Be. 363. §-ának jelenlegi alcíme: "Idézés a tárgyalásra". A Javaslat 207. §-a szerint a Be. 363. §-t megelőző alcím helyébe "A tárgyalás" alcím lép. A törvénynek a másodfokú bírósági tárgyalásra vonatkozó rendelkezései nem eléggé logikus felépítésűek, ezért a törvény 363-365. §-ainak bizonyos átszerkesztése indokolt.

2. A Be. 363. §-ának (1) bekezdése helyébe lépő új rendelkezés szerint a másodfokú bírósági eljárásban a XIII. Fejezet rendelkezéseit azokkal az eltérésekkel kell alkalmazni, amelyeket a 363-366. §-ok tartalmaznak.

A másodfokú bírósági eljárásban tárgyalást a Be. Javaslattal módosított 353. §-ának (2) és (3) bekezdéseinek figyelembe vételével akkor kell kitűzni, ha azon olyan bizonyítást vesznek fel, amely nyilvános ülésen nem intézhető el. Az ügy nyilvános ülésen történő elintézésének lehetőségét a Be. Javaslattal módosított 353. §-ának (3) és 361. §-ának (3) bekezdése tartalmazza.

3. A Be. 364. §-a átveszi a jelenlegi 363. és 364. § rendelkezéseit, azonban a jelenleginél logikusabb rendben. A szabályokon érdemben nem változtat.

4. A Be. 365. §-a a törvényhely jelenlegi (1) bekezdését elhagyva - azt a Javaslat más helyen tartalmazza - a tárgyalásnak a vádlott távollétében megtartásáról rendelkezik. A 365. § új (1) bekezdése a vádlott távollétében megtartható másodfokú bírósági tárgyalás eseteit ugyanabban a körben határozza meg, mint a törvény eredeti rendelkezése.

A (2) bekezdés a tárgyalásnak a megidézett vádlott távollétében megtartását teszi lehetővé, ha bejelentette, hogy azon nem kíván részt venni. A Javaslat elsősorban gyakorlatban kialakult, ám mára a másodfokú eljárások elhúzódásának egyik okaként számon tartott azon, a gyakorlatban kialakított szabályon kíván változtatni, amely a másodfokú tárgyalás megtartását nem teszi lehetővé, ha a megidézett védő a tárgyaláson nem jelenik meg, még abban az esetben sem, ha a tárgyalás megtartását a vádlott kifejezetten kérte. A Javaslat elfogadva, hogy a tárgyalásra szóló idézés ismeretében a vádlott nyilatkozhat úgy, hogy azon nem kíván megjelenni, ebben az esetben lehetőséget ad arra, hogy a másodfokú bíróság a tárgyalást megtartsa. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a vádlott terhére nem jelentettek be fellebbezést, és a vádlott kifejezetten nyilatkozik arról, hogy a másodfokú tárgyaláson nem kíván megjelenni.

A (3) bekezdés az (1) és a (2) bekezdés esetén a tárgyalás elmulasztása miatt az igazolást kizárja. Ez a rendelkezés a Be. eredeti rendelkezéséhez képest abban az esetben is kizárja a mulasztás igazolását, ha a vádlott a lakcímének változását a kötelező törvényi rendelkezés ellenére sem jelenti be, valamint akkor is, ha a vádlott kifejezetten bejelentette, hogy a tárgyaláson nem kíván megjelenni.

A 208. §-hoz

A Be. 366. §-át, amely a másodfokú bíróság tárgyalásának lefolytatására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza, a Javaslat érdemben három ponton egészíti ki.

1. A 366. § (1) bekezdésének új második mondata szerint az első fokú bíróság ítélete indokolásának ismertetése mellőzhető, ha azt a jelenlévők nem kérik, és azt a másodfokú bíróság sem tartja szükségesnek. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy főleg a kisebb terjedelmű ügyekben, vagy azokban az esetekben, amikor az ítéletnek csak valamely része ellen jelentettek be fellebbezést, a másodfokú tárgyaláson az első fokú határozat teljes terjedelemben történő ismertetésére általában nincs szükség, ezért a Javaslat lehetőséget ad arra, hogy a másodfokú bíróság az ügy ilyen részletességgel történő ismertetésétől eltekintsen. Nem alkalmazható természetesen a rendelkezés akkor, ha a felek bármelyike kéri az ítélet indokolásának ismertetését, és akkor sem, ha azt a másodfokú bíróság bármely okból - például az indokolás valamely részének megváltoztatása vagy mellőzése miatt - az ismertetést szükségesnek tartja.

2. A törvény jelenleg nem tartalmaz rendelkezést arra, hogy a másodfokú tárgyaláson a fellebbezésre jogosultak a tárgyalás melyszakaszában tehetik meg indítványaikat. Ezt pótolja a Javaslat, amikor a 366. § rendelkezéseit új (3) bekezdéssel egészíti ki, mely szerint a fellebbezésre jogosultaknak az ügy előadását követően lehetővé kell tenni, hogy az előterjesztéseiket, illetőleg indítványaikat megtehessék.

3. Új rendelkezést tartalmaz a Be. 366. §-ának (6) bekezdése. Ha a másodfokú bíróság az ügydöntő határozat meghozatala előtt állapítja meg, hogy a cselekmény az első fokú bíróság által megállapított minősítéstől eltérően minősülhet, a 321. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően jár el. Ez a rendelkezés a hatályos törvénynek az 1999. évi CX. törvénnyel történt módosítását követő rendelkezései között is megtalálható, a szabály bevezetésének indokairól a Javaslat 186. §-ához fűzött indokolás ad számot.

A 209. §-hoz

A Be. 367. §-a az ügydöntő határozat közléséről rendelkezik, e szabályok pedig azt feltételezik, hogy a Be. bevezeti a harmadfokú bírósági eljárást. A Javaslat 209. §-a a Be. 367. §-a helyébe új rendelkezéseket iktat be, amelyet az egyfokú rendes jogorvoslati rendszer fenntartása indokol. A Javaslat a 367. § jelenlegi rendelkezéseit teljes mértékben elhagyja, és ehelyett arról tartalmaz rendelkezést, hogy a másodfokú bíróság határozatát kikkel kell közölni.

A 210. §-hoz

A Javaslat a Be. 368. §-ának alcíme "Határozat kényszerintézkedésekről". Az alcím és a 368. § rendelkezése azt feltételezi, hogy a Be. bevezeti a harmadfokú bírósági eljárást. A Javaslat azonban a hatályos jogorvoslati rendszert tartja fenn, így a 368. § teljes körű módosítása szükséges. Az egyfokú jogorvoslati rendszer fenntartása esetén a másodfokú eljárásban a kényszerintézkedésekről csak akkor szükséges rendelkezni, ha a másodfokú határozat az ügyet nem zárja le jogerősen, ez pedig ebben a jogorvoslati rendszerben csak akkor képzelhető el, ha a másodfokú bíróság az első fokú bíróság határozatát az eljárás megismétlésére utasítás mellett helyezi hatályon kívül. Ennek megfelelően a 368. § új szövege arról rendelkezik, hogy a hatályon kívül helyezés esetén a másodfokú bíróság a kényszerintézkedések kérdésében a hatályon kívül helyező végzésben határoz.

A 211. §-hoz

A Be. 369. §-ának alcíme "Intézkedések az ügydöntő határozat jogerőre emelkedése után".

A Javaslat 211. §-a - az egyfokú rendes jogorvoslati rendszer fenntartására tekintettel - az alcímet "Intézkedések a fellebbezés elintézése után" alcímre módosítja, és ezzel összhangban álló rendelkezéseket iktat be. Az (1) bekezdés a fellebbezés elintézése után a másodfokú bíróság feladatává teszi a határozata kiadmányainak kézbesítését, és ezt követően az ügy iratainak visszaküldését az első fokú bírósághoz.

A (2) bekezdés arról az esetről rendelkezik, amikor a másodfokú bíróság a vádlottat a távollétében részesítette megrovásban. Ebben az esetben - a hatályos szabályozásnak megfelelően - a megrovás foganatosításáról az első fokú bíróság tanácsának elnöke gondoskodik.

A 212. §-hoz

A Be. 371. §-a az első fokú bíróság ítéletének helybenhagyásáról rendelkezik.

A Javaslat az első fokú bíróság ítéletének megváltoztatására vonatkozó rendelkezést kiegészíti azzal a bírói gyakorlatban elvi szinten rögzített szabállyal, miszerint ha a tényállás kiegészítésére, illetve helyesbítésére nem került sor, az első fokú bíróság ítéletében a törvényi büntetési tételkeretek között kiszabott büntetés kisebb megváltoztatásának nincs helye. Ennek az új (2) bekezdésnek a beiktatásával függ össze a 371. § (1) bekezdésének technikai jellegű módosítása is.

A rendelkezés a bírói gyakorlatban kialakult szabályt azért iktatja a törvénybe, hogy fokozottan kifejezze az első fokú bíróságnak a közvetlenség elvén alapuló étékelési és mérlegelési tevékenységének fontosságát. Ezekből az elvekből következik, hogy a másodfokú bíróságnak általában tartózkodnia kell az első fokú bíróság törvényes, és a törvény helyes értelmezésén alapuló büntetéskiszabási tevékenységének jelentéktelenebb megváltoztatásától.

A 213. §-hoz

A Javaslat a Be.-nek az első fokú bíróság ítéletének megváltoztatásáról rendelkező 372. §-át (2) bekezdéssel egészíti ki, amely lehetővé teszi, hogy a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét akkor is megváltoztassa, ha a másodfokú eljárásban a 352., illetőleg a 353. § alapján az első fokú bíróság ítélete megalapozatlanságának kiküszöbölésére került sor.

Erre a kiegészítésre a törvény belső összhangjának megteremtése érdekében van szükség. A Be. 371. Az első fokú ítélet helybenhagyásának esetei között az ítéletet nem kell, illetőleg nem lehet megváltoztatni. A Be. 372. §-a a jogszabály helytelen alkalmazása esetén teszi lehetővé az ítélet megváltoztatását, de nem rendelkezik kifejezetten arról az esetről, amikor a másodfokú eljárásban a megalapozatlanság kiküszöbölésére került sor. A Javaslat ezt pótolja, és a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően az ítélet megváltoztatását akkor is lehetővé teszi, ha a másodfokú eljárásban a megalapozatlanság kiküszöbölésére került sor, és az ítéletet ennek folytán kell megváltoztatni.

A 214. §-hoz

1. A Be. 373. §-a az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezéséről rendelkezik. A Javaslat 214. §-ának (1) bekezdése egyrészt a Be. 373. §-ának jelenlegi rendelkezését (1) bekezdés jelöléssel látja el, és egyik rendelkezését kiegészíti, a (2) bekezdése pedig a 373. §-t új (2) és (3) bekezdéssel egészíti ki.

2. A 373. § jelenlegi II. c) pontja szerint a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a bíróság a hatáskörét túllépte. A Javaslat e hatályon kívül helyezési okot két további esettel egészíti ki.

A Be. szerint a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó bűncselekmények elbírálása a megyei bíróság hatáskörébe tartozik, de az eljárás lefolytatása a katonai tanács rendelkezik hatáskörrel. Erre figyelemmel a Javaslat rendelkezik arról az esetről is, amikor a megyei bíróság vonta el a katonai tanács hatáskörét.

A Be. e Javaslattal módosított illetékességi rendelkezései szerint bővül azoknak a bűncselekményeknek a köre, amelyek miatt a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság a megye egész területétére kiterjedő illetékességgel jár el. E rendelkezés figyelmen kívül hagyása ugyanolyan jogkövetkezménnyel kell, hogy járjon, mint az az eset, ha a bíróság a hatáskörét túllépte. Ezért a Javaslat ezt az esetet is felsorolja a feltétlen eljárási szabálysértések között.

2. A Be. 373. §-át kiegészítő új (2) és (3) bekezdése a bírói gyakorlatban már bevett, és a Javaslat által továbbra is fenntartandónak ítélt szabályokat emeli a törvénybe, amely a hatályon kívül helyezés miatti új eljárások számát hivatott csökkenteni.

Az új (2) bekezdés a Be. 373. §-a (1) bekezdése II. a) pontja alapján (a bíróság nem volt törvényesen megalakítva), nem teszi szükségessé az ítélet hatályon kívül helyezését, ha a másodfokú bíróság a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása után állapítja meg, hogy az ügyben az első fokú bíróság tanácsának kellett volna eljárnia.

A Be. 373. §-ának új (3) bekezdéssel kiegészítése pedig a Be. 373. §-a (1) bekezdésének II. d) pontja alapján alkalmazandó hatályon kívül helyezés kötelező eseteit szűkíti. Eszerint ha a másodfokú bíróság a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása folytán állapítja meg, hogy az első fokú bíróság tárgyaláson védő részvétele kötelező lett volna, az ítélet hatályon kívül helyezését csak akkor teszi kötelezővé, ha az ügyész eredetileg is öt évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt emelt vádat, vagy a bíróság az első fokú bírósági eljárás során állapította meg a vádtól eltérő súlyosabb minősítés lehetőségét.

A Be. 373. §-a (3) bekezdésének további tartalma, hogy nincs helye az első fokú bíróság ítélete hatályon kívül helyezésének a védő részvételének hiánya miatt, ha az első fokú bíróság tévesen minősítette a cselekményt öt évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménynek.

A 215. §-hoz

1. A Be. 374. §-a (1) bekezdésének módosítása a büntetőjogszabályok tervezett módosításával függ össze: a Btk. szerint a vagyonelkobzás intézkedéssé alakul át, amelyet bizonyos esetekben az elkövető büntethetőségétől függetlenül is el kell rendelni, és ezzel összefüggésben a Btk. nem tartja fenn a vagyoni előny és az elkobzás alá eső érték intézményét. A Javaslat e módosításokkal összhangban rendelkezik a 374. § (1) bekezdésének módosításáról.

2. A Javaslat 215. §-ának (2) bekezdése a Be. 374. §-ának (3) bekezdését módosítja, amely szintén technikai jellegű, azzal függ össze, hogy a Javaslat a Be. 373. §-ának jelenlegi rendelkezésének jelölését (1) bekezdésre módosítja, ezért a belső összhang megteremtése érdekében a (3) bekezdésben található hivatkozást is pontosítani szükséges.

A 216. §-hoz

1. A Be. 375. §-ának (1) bekezdése olyan eljárási szabálysértéshez fűzi a hatályon kívül helyezés következményét, amely lényeges hatással volt a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, valamint ha az eljárási szabálysértés az első fokú bíróság ítéletének megalapozatlanságát eredményezte, és ez a másodfokú bírósági eljárásban nem küszöbölhető ki.

A Javaslat 216. §-ának (1) bekezdése a Be. 375. §-ának (1) bekezdése helyébe új rendelkezést iktat be. Egyrészt a megalapozatlanság miatt történő hatályon kívül helyezést e szakaszból elhagyja, és azt a törvén más helyén szabályozza, másrészt pedig - a hatályos törvényhez hasonlóan - a Be. 375. §-ának (1) bekezdése helyébe lépő rendelkezések példálózó jellegűek, ezt mutatja az "így különösen" megfogalmazás. A Javaslat nem kezeli abszolút eljárási szabálysértésként, ha a tárgyalást a törvény ellenére a nyilvánosság kizárásával tartották meg, ugyanakkor mind ezt, mind pedig a hatályos törvényben szereplő azon két okot, hogy az eljárásban részt vevő személyek a törvényes jogaik gyakorlásában korlátozva voltak, illetőleg hogy az első fokú bíróság az indokolási kötelezettségének nem tett eleget, nevesíti az ún. relatív eljárási szabálysértések között.

2. A Javaslat 216. §-ának (2) bekezdése a Be. 375. §-át (3) és (4) bekezdéssel egészíti ki. Az új (3) bekezdés szerint nem kell az ítéletet csak azért, mert a bíróság a törvény kötelező rendelkezése ellenére nem tartott előkészítő ülést, nem kell hatályon kívül helyezni. A tárgyalás előkészítése során az előkészítő ülés tartása bár lényeges garanciális rendelkezése a törvénynek, az előkészítő ülésen hozott határozatok ellen jogorvoslati jog biztosított, és az ott eldöntendő kérdések a tárgyaláson is eldönthetőek. Ezért a Javaslat a bírói gyakorlatban meghonosodott szabályt a törvény rendelkezései közé iktatja.

A (4) bekezdés az első fokú bíróságnak ahhoz a mulasztásához, hogy a lefoglalt dologról, az elkobzásról, illetőleg a vagyonelkobzásról nem rendelkezett, és a másodfokú eljárás során a döntéshez szükséges adatok nem tisztázhatóak, azt a következményt fűzi, hogy a másodfokú bíróság az első fokú bíróságot az 569. § (1) bekezdésében szabályozott különleges eljárás lefolytatására utasítja. Ebben az esetben - ha az ítéletnek más fogyatékossága nincs - szükségtelen a teljes bírósági eljárás lefolytatása, elegendő a kifejezetten erre az esetre szabályozást tartalmazó, az elkobzásra, illetőleg a vagyonelkobzásra irányuló eljárás lefolytatása.

A 217. §-hoz

A Be. 376. §-a (1) és (2) bekezdése az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezéséről rendelkezik. Az (1) bekezdés az első fokú bíróság ítélete teljes megalapozatlanságához fűz jogkövetkezményt.

A Javaslat e rendelkezéseket módosítja, és átveszi a hatályos törvény megfelelő szabályozását, amely szerint megalapozatlanság esetén az ítélet hatályon kívül helyezésének akkor van helye, ha a 352. § alapján ki nem küszöbölhető megalapozatlanság a bűnösség megállapítását vagy a büntetés kiszabását, illetőleg az intézkedés alkalmazását lényegesen befolyásolta.

A Javaslat mellőzi a Be. 376. §-ának jelenlegi (2) bekezdése szerinti, határozatlan és bizonytalan jellegű szabályt, és ennek helyébe szintén a hatályos törvényben is meglévő azon rendelkezést iktatja be, mely szerint az ítélet felmentő rendelkezését nem kell hatályon kívül helyezni, ha az ítélet csupán egyéb részében megalapozatlan.

A 218. §-hoz

A Be. 378. §-ának (1) bekezdése a hatályon kívül helyező végzés indokolásának tartalmáról rendelkezik. A Javaslat a Be. 378. §-a (1) bekezdéséből a hatályon kívül helyező végzés indokolásának elemei közül elhagyja azoknak a körülményeknek az ismertetését, amelyeknek a felderítését a másodfokú bíróság a megismételt eljárásban indokoltnak tartja, ehelyett - a hatályos törvénnyel egyezően - a hatályon a kívül helyezés oka mellett a másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatását írja elő. A Be. eredeti rendelkezése nem veszi figyelembe, hogy a hatályon kívül helyezés nem csak megalapozatlanság miatt történhet, ezért nem a tényállás teljesebb felderítését körülményeket, hanem ennél általánosabb jelleggel, azt kell tartalmaznia a hatályon kívül helyező végzésnek, hogy milyen iránymutatások alapján kell megismételni az eljárást.

A 219. §-hoz

1. A Be. 379. §-ának eredeti alcíme: "A polgári jogi igény". A Javaslat 219. §-a ennek helyébe "A polgári jogi igény és az egyéb érdekelt tulajdonjogát érintő rendelkezés" alcímet iktatja be. A hatályos eljárási törvény 1998. évi LXXXVIII. törvénnyel történt módosítása óta a másodfokú bírósági eljárás szabályai között rendezi azt az esetet, amikor a Btk. szerint a bíróság nem a terhelt, hanem az egyéb érdekelt tulajdonjogát vonja el elkobzással. Az 1998. évi módosítás szerint az egyéb érdekelt az általános szabályok szerint az ilyen határozattal szemben fellebbezést jelenthet be. Ha a másodfokú bíróság az első fokú bíróságnak az elkobzásra vonatkozó, és az egyéb érdekeltet érintő rendelkezését nem mellőzi, vagy ilyen rendelkezést éppen a másodfokú bírósági határozat tartalmaz, úgy a tulajdonjog fokozottabb védelme érdekében a hatályos törvény lehetőséget ad az egyéb érdekelt számára, hogy a tulajdonjogi igényét polgári perben érvényesítse. A Javaslat ezt a rendelkezést a Be.-be is átemeli, azzal, hogy a büntető anyagi jogi változásokra figyelemmel az egyéb érdekelt e jogát az őt érintő vagyonelkobzásra is kiterjeszti.

A 220. §-hoz

1. A Be. XIV. Fejezetének IV. Címe "Az első fokon hozott végzés elleni jogorvoslat". A hatályos törvény 1999. évi CX. törvénnyel történt módosítása a másodfokú bíróság eljárás során hozott, olyan nem ügydöntő végzés ellen, amely ellen az első fokú eljárásban fellebbezésnek lenne helye, jobb szöveggel vette át. A Javaslat 220. §-a ezért a hatályos törvény időközben történt módosítására is figyelemmel a IV. Cím helyébe "A másodfokú eljárás során hozott nem ügydöntő végzés elleni jogorvoslat" Címet lépteti. Az ilyen végzés elleni jogorvoslatra a törvény általános szabályait az ebben a Címben foglalt rendelkezésekkel kell alkalmazni.

2. A Be. 383. §-a a másodfokon hozott, nem ügydöntő végzés elleni fellebbezés szabályait tartalmazza. A Javaslat az e fellebbezésre vonatkozó szabályokat annyiban változtatja meg, hogy a harmadfokú bírósági eljárás be nem vezetéséből adódó szükségszerű módosítást tartalmaz a fellebbezést elbíráló bírósági fórumokra nézve. A Javaslat a Be. 383. §-ának (2) és (3) bekezdését mellőzi, mert az a törvény más rendelkezéseiből - 326. §, 347. § - következnek, ezért megismétlésük felesleges.

3. A kifogás a Be. szerint olyan jogorvoslat, amely jogorvoslati jog egyik lényeges elemének, a felszármaztató hatálynak fogyatékosan tesz eleget. Ilyen jogorvoslat emelhető a fellebbezéssel nem támadható nem ügydöntő végzések ellen.

A Javaslat az e jogintézményre vonatkozó szabályokat kisebb átszerkesztéssel módosítja, és a hatályos törvényből átveszi azt a rendelkezést amely szerint az elmulasztott határidő utolsó napjától számított tizenöt nap elteltével nincs helye igazolásnak.

A 221. §-hoz

1. A Javaslat a hatályos törvény szerinti egyfokú rendes jogorvoslati rendszert tartja fenn, ezért a Be. eredeti XIV. Fejezetének V. Címe (A másodfokú bíróság és az ügyész teendői a felülvizsgálati indítvány benyújtása, illetve a fellebbezés után), valamint a XV. Fejezete (A harmadfokú bírósági eljárás) okafogyottá válik.

A Javaslat ezért - a kódex szerkezeti rendjét a folyamatos szakasz-számozással biztosítva - a XIV. Fejezet V. Címe helyébe az eredeti törvényben az e Címet és a kihagyott Fejezetet követő további rendelkezéseket lépteti, az egyfokú rendes jogorvoslati rendszerből fakadó értelemszerű módosításokkal.

A megismételt eljárásra vonatkozó rendelkezések a Be. eredetileg XVI. Fejezetében foglalt rendelkezésektől a következő főbb elemekben térnek el:

2. A Be. 385. §-a az "Általános rendelkezések" alcímet kapja, és a Be. eredeti 403. §-ához képest változás, hogy a 385. § az első fokú bírósági tárgyalás rendelkezéseit a bíróság határozatának hatályon kívül helyezése esetén az új XV. Fejezetben foglalt eltérésekkel rendeli alkalmazni. Ezt a szabályt a törvény eredeti 404. §-ából veszi át a Javaslat.

A 386. § új (2) bekezdése szerint a megismételt eljárásban hozott határozat felülbírálata során a másodfokú bíróságot nem kötik a hatályon kívül helyező határozatban kifejtett szempontok, tehát a másodfokú bíróság az új eljárásban hozott határozat felülvizsgálata során nem mechanikusan arra szorítkozik, hogy az első fokú bíróság megtartotta-e a másodfokú bíróság korábbi iránymutatását.

3. A Be. 387- 389. §-a elé "az első fokú bírósági tárgyalás megismétlése" alcím kerül, az alcímből - a jogorvoslati rendszer változására figyelemmel - a Javaslat elhagyja a "másodfokú bíróság határozata alapján" szövegrészt.

Az első fokú bírósági tárgyalás megismétlésére vonatkozó szabályok, a tárgyalás menetét, a megismételt tárgyaláson a korábban keletkezett okiratok felolvasásának szabályain a Javaslat nem változtat.

4. A megismételt eljárásban relatív súlyosítási tilalom érvényesül, amelynek általános szabályát a 389. § (1) bekezdése változtatás nélkül átveszi. A súlyosítási tilalom alól kivett esetek közül kettő azonban módosul.

A Javaslat egyrészt lehetővé teszi a relatív súlyosítási tilalom feloldását abban az esetben, ha a hatályon kívül helyezés azért történt, mert a megalapozatlanságot a másodfokú bírósági eljárásban nem lehetett kiküszöbölni, ebben az esetben a történeti tényállás oly mértékben hiányos, hogy a megismételt eljárásban a bizonyítás teljes lefolytatása és a tényállás teljes felderítése hozhat olyan új tényeket, amelyek miatt a súlyosítási tilalom feloldása válik szükségessé.

A Javaslat másrészt új rendelkezést iktat be, amely szerint, ha az első fokú bíróság határozatának hatályon kívül helyezése a terhelt terhére bejelentett felülvizsgálati indítvány alapján felülvizsgálati eljárásban történt, a súlyosítási tilalom nem érvényesül. A felülvizsgálati eljárás, és az abban hozott határozat deklaratív jellegű lenne, ha a terhelt terhére bejelentett felülvizsgálati indítvány folytán a megismételt eljárásban a törvénysértő és ezért hatályon kívül helyezett ítélet továbbra is súlyosítási tilalmat eredményezne.

4. A Be. XVI. Fejezetének II. Címe (az első fokú bíróság eljárásának megismétlése a harmadfokú bíróság határozata alapján) a rendes jogorvoslati rendszer módosulása folytán okafogyottá válik, ezért azt a Javaslat az új XV. Fejezetbe nem veszi át.

A Be. XVI. Fejezetének III. Címe (a másodfokú bíróság eljárásának megismétlése) lényegesen egyszerűsödik, mivel a Be. eredetileg a másodfokú bíróság eljárásának megismétlését a harmadfokú bíróság határozata alapján képzelte el, azonban ilyen lehetőség a jogorvoslati rendszerben történő változás folytán nem lesz, a másodfokú bíróság megismételt eljárásra utasítása csak a Legfelsőbb Bíróság által lefolytatott valamely rendkívüli jogorvoslati eljárás folytán lesz lehetséges, amellyel viszont a Be. eredetileg nem számolt. erre figyelemmel a XV. Fejezet új II. Címe csupán arról rendelkezik, hogy ha a másodfokú bíróság határozatát a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezi, a másodfokú bíróság megismételt eljárására az I. Cím rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

5. A Javaslat a Be. eredeti XVI. Fejezetének IV. Címét, amely a tárgyalás megismétléséről arra a sajátos esetre figyelemmel rendelkezik, amikor a bíróság a törvény kötelező rendelkezése ellenére az újabb ügyet nem egyesítette a próbára bocsátással elbírált üggyel, változtatás nélkül emeli át a XV. Fejezet III. Címeként.

A 222. §-hoz

1. A Be.-nek a Javaslattal módosított Negyedik Részében a XVI. Fejezet a perújításra; a XVIII. Fejezet a felülvizsgálatra; a XVIII. Fejezet a törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslatra; míg a XIX. Fejezet a jogegységi eljárásra vonatkozó rendelkezéseket foglalja magában.

A Be. eredeti §-számainak és a Javaslatban foglalt §-számok egymástól eltérő alakulását ebben az esetben is az magyarázza, hogy a négyszintű bírósági szervezeten belül az egyfokú fellebbezési rendszer folytán a Be. XV. Fejezetének a harmadfokú bírósági eljárásra (felülvizsgálatra) (387-402. §) és ehhez kapcsolódóan a Be. XVI. Fejezetének a megismételt eljárásra vonatkozó rendelkezések (403-413. §) már nem hatályosulnak, így a Javaslat 222. §-a a perújításra (392-404. §); a 223. §-a a felülvizsgálatra (405-429. §); a 224. §-a a jogorvoslat a törvényesség érdekében (430-438. §); míg a 225. és 226. §-a a jogegységi eljárásra vonatkozó módosító és kiegészítő rendelkezéseket foglalja magában.

A Be. módosításának folyományaként a Legfelsőbb Bíróság rendes jogorvoslati bíróságként nem működik, legfeljebb a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartozó ügyben a perújítás megengedhetősége kérdésében az ítélőtábla által hozott határozatok másodfokú felülbírálatára, szűk körben - az ítélőtábla által meghozott és fellebbezéssel támadható - nem ügydöntő végzések felülbírálatára, továbbá a felülvizsgálat, a törvényesség érdekében előterjesztett jogorvoslat és a jogegységi eljárás alá eső ügyek elbírálására irányul.

A Javaslat rendelkezései folytán tehát a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési tevékenysége döntő mértékben az Alkotmány szerint rá háruló feladat ellátására: a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítására szorítkozik.

2. A Be. Negyedik Részének a XVI. Fejezete a perújításra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.

A perújítás okait érintően a Javaslat annyiban tér el a Be. eredeti rendelkezésétől (392. § (1) bek. b) pont), hogy a "res indicata"-n túlmenően perújítási ok az is, ha a terheltet nem a valódi nevén ítélték el. Ez a körülmény - a bár a korábbi bírói gyakorlat szerint a perújítás okai alá volt vonható - speciális jellege miatt igényli, hogy a törvény külön rendezzék róla.

Ugyanakkor a Javaslat - a Be. 414. §-ának (3) bekezdésétől eltérően - nem tekinti perújítási oknak azt, ha a jogerős határozattal lezárt ügyben az Alkotmánybíróság elrendelte a felülvizsgálatot. Ennek az az oka, hogy a perújításnak - jellegénél fogva - új tényekre alapozottan van helye, márpedig az Alkotmánybíróságnak ilyen határozata nem tekinthető új ténynek, mivel az jogi alapon nyugszik. A Javaslat ezt olyan körülménynek tekinti, amely a Be. XVII. Fejezetében foglalt felülvizsgálatot alapozza meg. A Be. eredeti 415. §-a értelmében perújítási okként szerepelt a nemzetközi emberi jogi szervek által hozott az a döntés is, amely a nemzetközi jogi kötelezettség megsértését megállapította, továbbá a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata is. A Javaslat ettől eltérően ezeket sem ténykérdésre vonatkozó perújítási okként tekinti, hanem olyan jogkérdésnek, amely a felülvizsgálati eljárást (406. § (1) bek. b) és c) pont) alapozza meg.

A Javaslat szerint a perújítási okok körében új bizonyíték az olyan személy tanúvallomása is, aki az alapügyben - a mentességi jogával élve - megtagadta a tanúvallomás megtételét.

3. A perújítási indítványra vonatkozó szabályokat a Javaslat alapvetően nem módosítja, e szabályok között azonban tartalmazza azt a hézagpótló rendelkezést, hogy az ügyész mellőzi annak a perújítási indítványnak a bírósághoz való megküldését, amely nem a perújításra jogosulttól származik.

4. A perújítási eljárás körében a Javaslat azt tartalmazza, hogy a perújítás megengedhetősége kérdésében az eljárást soron kívül kell lefolytatni, ha az alapügyben az ítéletet a vádlott távollétében lefolytatott eljárásban (Be. XXIV. Fejezet) hozták. E rendelkezés azt hivatott biztosítani, hogy a terhelt ügyében lehetőleg gyorsan és végleges döntést hozzon a bíróság.

A Javaslat továbbra is fenntartja azt a rendelkezést, amely szerint a perújítás megengedhetősége kérdésében hozott döntés esetén a törvényben felsorolt kényszerintézkedések elrendelésének nincs helye; a felsorolást a Javaslat kiegészíti a házi őrizetre is.

A perújítási eljárás elrendelése estén - vagyis ha a bíróság az indítványt alaposnak találja - az általános szerint a bíróság nem hoz érdemi határozatot, hanem erre a megismételt eljárásra, az alapügyben eljáró bíróság jogosult. Ez alól azonban kivétel az az eset, amikor ítélt dolog címen terjesztették elő a perújítási indítványt, ilyen esetben az eljárás megszüntetése kérdésében a perújítási indítványt elbíráló bíróság is érdemben határozhat.

A Javaslat értelmében a bíróság elutasítja az alaptalan, az arra nem jogosulttól származó vagy ugyanazon jogosulttól a korábbival azonos tartalmú, ismételten, vagy egyébként a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett perújítási indítványt; ez utóbbi két esetben a határozathozatal mellőzésének is helye lehet. A rendelkezés felvétele azzal indokolható, hogy a gyakorlatban egyre többször előfordulnak ilyen esetek, és felesleges a bíróságnak olyan indítvánnyal foglalkoznia, amelyről egyszer érdemben már határozott.

A 223. §-hoz

1. A Javaslat a XVII. Fejezetben a felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket szabályozza, és az egyfokú rendes jogorvoslati rendszer elfogadása folytán a Be. eredeti rendelkezése szerinti "rendkívüli felülvizsgálat"-ként megnevezett jogintézményhez képest lényeges változtatásokat tartalmaz. A Javaslat az újabb szabályozás során abból a megfontolásból indult ki, hogy a felülvizsgálat - különösen az egyfokú rendes perorvoslati rendszer elfogadása folytán - a jelenlegi szabályozás mellett túlságosan szűk körű és kevésbé alkalmas a törvénysértéssel hozott bírósági ítéletek korrekciójára, ezért a felülvizsgálat körének a kiszélesítése indokolt. A Javaslat a felülvizsgálati okokat ezért a hagyományos, az 1992. évi LXIX. törvénnyel megállapított, és az 1999. évi CX. törvénnyel kiegészített okokat veszi át azzal, hogy a felülvizsgálatot lehetővé teszi az első fokon jogerős ügydöntő határozattal szemben is.

A Javaslat a felülvizsgálat okai közé iktatja azokat az eseteket, amikor akár az első fokú, akár a másodfokú bíróság a határozatát a súlyosítási tilalomra vonatkozó rendelkezések (Be. 354-355. §, 389. § (1) és (3) bek., 549. § (4) bek.) megsértésével került sor.

2. A Javaslat a perújítás feltételei közül a felülvizsgálat körébe vesz át olyan eseteket is, amikor nem ténybeli, hanem kifejezetten jogi alapon nyugszik a jogerős ítélet felülvizsgálása, ideértve azokat az esteket is, amikor az Alkotmánybíróság megállapította valamely törvény alkotmányellenességét, vagy a nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv tett olyan megállapítást, hogy az eljárás lefolytatása vagy a bíróság jogerős határozata megsértette a nemzetközi szerződés rendelkezését, végül ha a Legfelsőbb Bíróság jogerős határozatából következően a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására vonatkozó rendelkezés törvénysértő. Felülvizsgálatra ezen okok alapján továbbra is csak akkor van lehetőség, ha az a terhelt javára szól.

3. A Javaslat szerint a Be. által a perújítás szempontjából "új bizonyítéknak" tekintendő okok, amellett, hogy átkerülnek a felülvizsgálat előfeltételei közé, az egyik ok (a nemzetközi emberi jogi szerv döntése) szabatosabb megfogalmazása mellett kiegészültek egy további ok-csoporttal: ha az Alkotmánybíróság megsemmisítette ugyan a büntető jogszabályt, ám a terhelt már mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól, jelenleg nincsen semmiféle jogorvoslati lehetőség.

Ez különösen abban az elméletileg nem kizárható helyzetben okoz komoly alkotmányossági aggályokat - amely egyébként a hatályos Abtv. fogyatékossága is - miszerint abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz folytán semmisítette meg a jogszabályt, de az elítélt a Btk. rendelkezései alapján a határozat jogerőre emelkedése napján mentesült a hátrányos következmények alól, az Abtv. szerint a konkrét ügy felülvizsgálata nem rendelhető el. Ez pedig magának az alkotmányjogi panasznak a lényegi elemét negligálja, mivel a panaszosnak nem nyílik módja az alkotmánysértő jogszabály alapján történő elítélése orvoslására. Ezért a Javaslat azokra az esetekre is kiterjeszti a rendkívüli jogorvoslatot, amikor a terhelt már mentesült a büntetett előélethez fűzött hátrányok alól, azzal a megkötéssel azonban, hogy ebben az esetben határidőt állapít meg a kezdeményezésre. E szabállyal függ össze a Javaslatnak az új Be. 603. §-ának (2) bekezdésének módosítására vonatkozó rendelkezése, amely szerint az ilyen okra hivatkozva csak az új Be. hatályba lépését követően közzétett alkotmánybírósági határozat alapján lehet előterjeszteni jogorvoslati indítványt.

4. A Javaslat kizárja a felülvizsgálat lehetőségét, ha az indítvány a Legfelsőbb Bíróság törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati (Be. XVIII. Fejezete) vagy a jogegységi eljárása (Be. XIX. Fejezete) alapján hozott határozata ellen irányul. A Javaslat kiindulópontja az, hogy a rendkívüli jogorvoslatok nem a más rendkívüli jogorvoslat során hozott határozatok ismételt rendkívüli jogorvoslatára valók, ésszerű korlátokat kell tehát szabni a jogerő feloldása lehetőségének.

5. A felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosultak körét a Javaslat - a Be. 426. §-ban foglaltakhoz képest - tágabban határozza meg, külön megjelölve, hogy ki jogosultak a terhelt terhére, illetőleg javára az indítvány előterjesztésére.

A Javaslat szerint a terhelt javára a 406. § szerinti esetekben a legfőbb ügyész hivatalból köteles a felülvizsgálati indítvány benyújtására, ha pedig bármely hatóság vagy hivatalos személy észleli, hogy a büntetőügyben a terhelt sérelmére törvénysértés történt, erről köteles a legfőbb ügyészt értesíteni.

A Javaslat időben nem korlátozza a terhelt javára előterjeszthető felülvizsgálati indítványt, kivéve a 406. § (2) bekezdése szerinti esetet, mert ekkor a felülvizsgálati indítványt hat hónapon belül lehet benyújtani; ezzel szemben a terhelt terhére csak a jogerős ügydöntő határozat közlésétől számított hat hónapon belül van helye a felülvizsgálati indítvány benyújtásának. A hatályos jogi szabályozással egybehangzóan kimondja, hogy minden jogosult csak egy ízben jogosult a felülvizsgálati indítvány előterjesztésére. Ez alól van azonban kivétel: a nemzetközi szerződésbe ütközésnek a nemzetközi emberi jogi szerv általi megállapítása esetén felülvizsgálatnak az e döntést követően is helye van, mert egyébként a jogaiban megsértett személynek nem lenne lehetősége a nemzetközi szerződésnek megfelelő eljárás kikényszerítésére.

A Be.-nek a Javaslat által módosított rendelkezése értelmében kizárólag a polgári jogi igény vagy a szülői felügyeleti jog megszüntetése kérdésében a felülvizsgálat során a Pp. rendelkezéseit kell alkalmazni.

5. A felülvizsgálati eljárásra vonatkozóan a Javaslat a Be. eredeti 428. §-ában foglaltakkal megegyezően rendelkezik akként, hogy ha a felülvizsgálati indítvány a Legfelsőbb Bíróság határozata ellen irányul, azt a Legfelsőbb Bíróság öt hivatásos bíróból álló tanácsa bírálja el.

A Javaslat értelmében, ha a felülvizsgálati indítványt feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés miatt terjesztették elő (Be. 373. § (1) bekezdés II-IV. pont) az első fokon jogerőre emelkedett ügydöntő határozat ellen, a felülvizsgálati indítványt az ítélőtábla tanácsa bírálja el.

A Javaslat - hasonlóan a perújítási indítvány szabályainál megfogalmazottakhoz - rendelkezik a felülvizsgálati indítvány elutasításának eseteiről, és azt tartalmazza, hogy az ugyanazon jogosult által ismételten, vagy azonos tartalommal ismételten előterjesztett indítvány elbírálása mellőzhető.

A Javaslat szerint, ha a felülvizsgálati indítványt magánvádas eljárásban, vagy pótmagánvád alapján folytatott eljárásban hozott határozat ellen nyújtották be, az ügyészség nyilatkozatát csak akkor kell beszerezni, ha az indítványt nem az ügyész nyújtotta be.

6. A Javaslat értelmében a felülvizsgálati indítványt a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni; ezzel szemben az elbíráláskor hatályos jogszabályok az irányadók, ha a 406. §-ban meghatározott eseteken alapul a felülvizsgálati indítvány; végül a 406. § (1) bekezdés b) pontjában jelzett esetben a törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződéssel ellentétes jogszabály és jogegységi határozat figyelmen kívül hagyásával bírálandó el a felülvizsgálati indítvány.

A felülvizsgálati eljárás alapján hozott határozatok körében a Javaslat részletesen felsorolja azokat az eseteket, amikor a megtámadott határozat hatályon kívül helyezésére kerül sor; amikor a felülvizsgálat során eljáró bíróság maga is hozhat a törvénynek megfelelő határozatot; illetőleg amikor a bíróság a megtámadott határozatot hatályában fenntartja.

A Javaslat külön kiemeli, hogy a Legfelsőbb Bíróság maga is határozhat, ha a bíróság a büntetés végrehajtását a Btk. 90. §-ában foglalt kizáró ok ellenére függesztette fel, végül a jogerős ügydöntő határozat hatályon kívül helyezése esetén - ha a terhelt fogva van - a fogvatartás kérdésében is határozni kell.

224. §-hoz

1. A Javaslat 224. §-a a Be.-t új, a "jogorvoslat a törvényesség érdekében" elnevezésű XVIII. Fejezettel és 430-438. §-sal egészíti ki. A szabályozás alapjául a hatályos törvénynek az 1999. évi CX. törvénnyel beiktatott rendelkezései szolgálnak, amelyek 2000. március 1. napjától vannak hatályban.

A Javaslat nem csupán átveszi a hatályos jog szerinti törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat intézményét, hanem azt tovább bővíti. Ezt a rendkívüli jogorvoslatot a felülvizsgálattal már nem érinthető, de a jogegységi eljárással még nem orvosolható törvénysértések deklaratív jellegű orvoslására kívánja felhasználni.

A Javaslat szabályozása ezt nem csupán a törvénysértő ügydöntő, hanem valamennyi jogerős bírósági határozat ellen gyakorolhatónak tartja. Az rendkívüli jogorvoslat alapján hozható határozat csak a törvénysértés megállapítására szorítkozhat, de ha a terhelt felmentésének vagy vele szemben enyhébb rendelkezés meghozatalának van helye, a határozat az elítéltre is kihat.

2. A törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat voltaképpen az Alkotmánybíróság által megszüntetett törvényességi óvás és az ennek helyébe lépett felülvizsgálati eljárás között keletkezett űrt tölti ki, és ezáltal megoldhatóvá válik, hogy - elvileg - törvénysértő bírósági határozat ne váljék kiküszöbölhetetlenné.

A Javaslat azonban nem a törvényességi óvás jogintézményét éleszti fel. Az Alkotmánybíróság határozatában foglalt elvi elvárásokat a rendkívüli jogorvoslati és a jogegységi funkció szétválasztását illetően, illetve a rendkívüli jogorvoslat kezdeményezésének jogát alanyi joggá formálását illetően a törvényhozó 1992-ben megtette, majd ezt a jogegységi eljárás szabályozásával továbbfejlesztette 1997-ben. A jogi környezet tehát nem ugyanaz, mint az alkotmánybíróság 1992. évi határozatának meghozatalakor. A Javaslat - bár nem vezeti be a Be. által eredetileg kodifikált kétfokú rendes jogorvoslati rendszert - a felülvizsgálati eljárás szabályait az egyfokú rendes jogorvoslati rendszerhez igazítva, viszonylag széles körben teszi lehetővé.

Ezért a Javaslat szerint törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat sem tartalmában, sem funkciójában nem azonos a törvényességi óvással, és nem ez az egyetlen jogi eszköz a jogerős, de törvénysértő határozatok orvoslására. Ellenkezőleg: a Javaslat a törvényesség érdekében emelhető jogorvoslatot nem arra kívánja felhasználni, hogy jogerős határozatok törvénysértő jellegét orvosolja, hanem arra, hogy a joggyakorlat számára jogegységi funkciókat lásson el azzal, hogy a törvénysértő határozatok megtámadására ugyan lehetőséget ad, de orvoslásukra nem. Ez hasonló kiindulási alap, mint a jogegységi eljárás, de a jogegységi eljárás feltételei itt még nem állnak fenn.

3. A Javaslat szerint a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat esetén a Be.-nek a felülvizsgálatra vonatkozó XVII. Fejezetében foglalt rendelkezéseit a Be. 431-438. §-aiban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

A Javaslat kifejezésre juttatja ennek a rendkívüli jogorvoslati eljárásnak a kisegítő jellegét, amikor kimondja, hogy ennek az alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a bíróság törvénysértő és jogerős határozata más, egyéb - akár rendes, akár rendkívüli - jogorvoslattal nem támadható meg. A törvényesség érdekében kizárólag a legfőbb ügyész jogosult a Legfelsőbb Bíróság előtt a jogorvoslat bejelentésére, amelynek az előterjesztése nincs határidőhöz kötve és a meghozott határozatra nincs felfüggesztő hatálya, de a Javaslat kizárja ennek a rendkívüli jogorvoslatnak az érvényesítését abban az esetben, ha a határozatot a Legfelsőbb Bíróság hozta.

4. A Javaslat értelmében a Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülésen bírálja el a jogorvoslatot, amelynek időpontjáról a legfőbb ügyészt, a terheltet és a védőt értesíteni kell, ez utóbbiakat észrevételezési jog illeti meg. Minthogy ebben az eljárásban kizárólag jogkérdésben dönt a Legfelsőbb Bíróság, a legfőbb ügyész (vagy képviselője) és a védő részvétele a nyilvános ülésen kötelező, ha pedig az alapügyben a terheltnek nem volt védője, a Legfelsőbb Bíróság köteles a terhelt részére védőt kirendelni. A nyilvános ülés megtartására egyébként a Be.-nek a másodfokú bírósági eljárásra (Be. XIV. Fejezete) vonatkozó rendelkezések megfelelően irányadók, amelyen a már említett személyeket felszólalási és indítványtételi jog is megilleti.

A törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján hozott határozatokat illetően a Javaslat szerint a Legfelsőbb Bíróság a nyilvános ülésen kétféle döntést hozhat: ha a bejelentett jogorvoslatot alaposnak találja, ítéletében megállapítja, hogy a megtámadott határozat törvénysértő; míg ha azt alaptalannak ítéli meg, a jogorvoslatot végzésével elutasítja.

5. A törvénysértés megállapítása esetén a Legfelsőbb Bíróság határozata a törvénysértést állapíthatja meg, ha azonban ennek folytán a terhelt felmentésének, a kényszergyógykezelés mellőzésének, a büntetőeljárás megszüntetésének, enyhébb büntetés kiszabásának, enyhébb intézkedés alkalmazásának, vagy a megtámadott határozat hatályon kívül helyezésének van helye, ezt a döntést a Legfelsőbb Bíróság meghozhatja.

A Javaslat szerint ebben az eljárásban felmerült bűnügyi költséget minden esetben az állam viseli.

A 225. §-hoz

A Be. Negyedik Részében, a XIX. Fejezetben szabályozott "jogegységi eljárás" szabályait a Be. 439-445. §-ai tartalmazzák.

A Javaslat kisegítő szabályként a Be. 439. §-ába (2) bekezdésként iktat egy olyan rendelkezést, amely az (1) bekezdés a) pontjába felvett jogegységi eljárásjogi okot értelmezi. Eszerint az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében valamely elvi kérdésben különösen akkor van helye jogegységi eljárásnak, ha az ítélőtábla, a megyei bíróság vagy a helyi bíróság korábban hozott jogerős bírósági határozattól eltérő jogerős határozatot hozott és a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a legfőbb ügyész szükségesnek tartja az elvi kérdés eldöntését.

A 226. §-hoz

A Javaslat a Be. 440. §-ának (3) bekezdését úgy módosítja, hogy a Legfelsőbb Bíróság a rendkívüli jogorvoslati eljárást felfüggeszti, ha a jogegységi eljárás eredménye kihatással lehet a Legfelsőbb Bíróság előtt folyamatban levő más, rendkívüli jogorvoslati eljárásra.

A 227. §-hoz

1. A Be. 17. § (6) bekezdésében és a 448. §-ában tartalmaz rendelkezést a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban a bíróság illetékességére, illetőleg a bíróság összetételére nézve.

E rendelkezéseket célszerű egy helyen, a fiatalkorúak elleni büntetőeljárást szabályozó XX. Fejezetben elhelyezni. Ezért a Javaslat a Be. 17. §-ának (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket átemeli a 448. §-ba, hogy a fiatalkorúak bíróságára vonatkozó rendelkezések a törvényben áttekinthetőbben legyenek szabályozva. Ezt indokolt a 448. § alcímében is kifejezni, ezért a Javaslat az eredeti alcím helyébe a "fiatalkorúak bírósága" alcímet lépteti.

A Javaslat nem érinti azt az évtizedek óta érvényesülő rendelkezést, hogy a fiatalkorúak helyi bírósági hatáskörébe tartozó ügyében a megyei (fővárosi) bíróság székhelyén lévő helyi bíróság (a fővárosban a Pesti Központi Kerületi Bíróság) jár el; mint ahogy nem változtat azon a rendelkezésen sem, amely szerint a fiatalkorúak bíróságának egyik ülnöke pedagógus.

A Javaslat fenntartja a személyi összefüggés okán alapuló azon illetékességi okot is, amely szerint a felnőtt korú vádlott ügyét is a fiatalkorúak bírósága bírálja el, ha ez a fiatalkorú ügyével összefügg.

2. Egyszerűsíti azonban a Javaslat a Be. azon rendelkezését, amely szerint első és másodfokon a bíróság kijelölt tanácsának kell eljárnia, és első fokon a tanács elnöke, másodfokon a tanács egyik tagja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által kijelölt bíró.

A Javaslat kiindulópontja az, hogy a fiatalkorúak büntetőügyében eljáró hivatásos bíró személyének az Országos Igazságszolgáltatási Tanács általi kijelölése elegendő, és nem szükséges, mi több, kifejezetten életszerűtlen az, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a bíróság eljáró tanácsát is kijelölje. A gyakorlatban a fiatalkorúak ügyében eljáró bíróvá történik a kijelölés, és nem meghatározott bíróság meghatározott tanácsa kap ilyen kijelölést. Ezért a Javaslat a bíróság kijelölt tanácsára vonatkozó - felesleges - rendelkezést elhagyja.

Ez a rendelkezés egyébként ellentétes lehet a Bjt. 14. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal is, mivel ez utóbbi törvényhely szerint a bírót csak az első kinevezésekor osztja be az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, azt követően azonban a helyi bírósági bírákat és a megyei bírósági bírákat a megyei bíróság elnöke osztja be a helyi, illetve a megyei bíróságra.

A fiatalkorúak ügyében eljáró bíró kijelölése tehát nem attól függ, hogy a bírót ilyen ügyekben eljáró tanácsba osztotta-e be az arra jogosult, ellenkezőleg: az a tanács lesz jogosult eljárni a fiatalkorúak ügyében, amelynek van olyan tagja, akit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ilyen ügyek elintézésére kijelölt. A Javaslat ezzel a módosítással egyébként a jelenleg követett gyakorlatnak megfelelően alakítja át a kijelölt bíróra vonatkozó rendelkezést.

A 228. §-hoz

A Be. 451. §-ának jelenlegi szövege a fiatalkorú törvényes képviselőjének iratmegtekintési jogáról csak a nyomozás elvégzését követően rendelkezik, nem rendelkezik azonban arról, hogy a törvényes képviselő jogosult-e a nyomozás során is megtekinteni az ügy iratait. A Javaslat ezért - átvéve az 1973. évi I. törvény megfelelő szabályát - akként rendelkezik, hogy a törvényes képviselő már a nyomozás során is megtekintheti az olyan eljárási cselekményekről készült iratokat, amelyeknél jelen lehetett. A törvényes képviselő jelenléti jogát a § következő - módosítással nem érintett - mondata szabályozza, amikor a törvényes képviselő jogosítványait a védő jogaival felelteti meg.

A 229. §-hoz

1. A Be. 452. §-ának jelenlegi szövege szerint a bíróság, illetőleg a vádirat benyújtásáig az ügyész jogosult eseti gondnok kirendelésére. A Be. e rendelkezése azonban nem veszi figyelembe a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 225. §-át, amely az eseti gondnok rendelését a gyámhatóság hatáskörébe utalja. Ezért a Javaslat visszatér ahhoz a megoldáshoz, hogy a törvényes képviselő helyébe lépő eseti gondnokot a gyámhatóság, és nem a büntető ügyben eljáró bíróság, illetőleg ügyész rendeli ki. A Javaslat ezzel nem csak a Ptk.-val, hanem a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénnyel is megteremti a Be. összhangját.

A Javaslat rendelkezése szerint az eseti gondnok iránti kirendelés érdekében a bíróság, a vádirat benyújtásáig az ügyész jogosult a gyámhatóságot megkeresni. Ha az eseti gondnok kirendelésének szükségességét a nyomozó hatóság észleli, a nyomozó hatóság erről - a Be. 165. §-ának (2) bekezdése értelmében - haladéktalanul tájékoztatja az ügyészt.

2. A Javaslat a 452. §-t a Be.-ben eredetileg nem szereplő, azonban az 1973. évi I. törvényből már ismert rendelkezéssel egészíti ki, amikor akként rendelkezik, hogy érdekellentét esetén a törvényes képviselőt az eseti gondnok kirendeléséig a bíróság, illetőleg az ügyész kizárhatja. E rendelkezésnek a Be.-be történő felvétele azért indokolt, mert elképzelhetőek olyan esetek, amikor a törvényes képviselőnek az eljárásban e minőségében történő jelenléte a fiatalkorú érdekét vagy a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetné.

A 230. §-hoz

A Be. 455. §-ának módosítására - a Be. 132. §-ának (3) bekezdéséhez hasonlóan - azért van szükség, mert a Javaslat nem vezeti be a harmadfokú bírósági eljárást, és ezért az erre vonatkozó szövegrészt a fiatalkorúval szemben elrendelt előzetes letartóztatás végső határidejére vonatkozó kivételek közül is el kell hagyni.

A 231. §-hoz

A Javaslat a Be. XXVI. Fejezetének címét az indokolatlanul régies "Büntetőparancs"-ról a jelenleg elfogadott "Tárgyalás mellőzése" címre módosítja. Ezzel összefüggésben válik szükségessé a módosítás átvezetése a 464. §-t megelőző alcímnél is.

A 232. §-hoz

1. A Javaslat a rendőrség hivatásos állományú tagjai által tényleges szolgálati viszonya alatt elkövetett katonai bűncselekményét és a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekményeket is a katonai büntetőeljárás hatálya alá utalja. A Javaslat szerint az ítélkezési gyakorlat egységességének biztosítása, mind annak szakszerűsége érdekében indokolt, hogy a katonai (fegyveres szervre vonatkozó szolgálati) életviszonyokban jártas katonai ügyész és katonai bíró tárgyalja a rendvédelmi szervek tagjai által a szolgálati helyen, illetőleg szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekményeket.

A jelenlegi szabályok szerint a büntetőjogi szempontból katonának minősülő, a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai által, szolgálati helyen és a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekményei közül csak a rendőrség tagjainak szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggő bűncselekményei nem tartoznak a katonai büntetőeljárás hatálya alá.

Megfelelő szakismeretet, szakmai jártasságot követel meg már annak a kérdésnek az eldöntése is, hogy mi tekinthető "szolgálati helyen, vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett" bűncselekménynek, hiszen a fegyveres szervekre irányadó szolgálati szabályok (törvényi és alacsonyabb szintű jogszabályok) egy külön szakma jogát képezik. A rendőrség hivatásos állományú tagjai a jelenlegi jogi helyzetben büntető anyagi jogi értelemben katonák [Btk. 122. § (1) bek.]. Alanyai lehetnek a Btk. bármely bűncselekményének, mint általános alanyok, de alanyai lehetnek a Btk. XX. Fejezete szerinti katonai bűncselekményeknek is. Sőt, mivel a rendőrség hivatásos állományú tagjai egyben hivatalos személyek is, alanyai lehetnek a Btk.-ban meghatározott hivatali bűncselekményeknek és a hivatalos személy által elkövethető más bűncselekményeknek is.

Annak az eldöntése, hogy a rendőr az adott helyzetben az általános büntetőjogi felelősséggel tartozik valamely cselekményéért, vagy a hivatalos személyként, esetleg katonaként, szakmai kérdés, és ebben olyan jogász tud állást foglalni, aki nem csak az általános büntetőjoggal, hanem a szakmai - katonai - büntetőjoggal is tisztában van.

2. A Be. 470. §-a a katonai büntetőeljárás hatályát állapítja meg. Az 1973. évi I. törvény 1999. évi CX. törvény 99. §-ával történt módosítása a katonai büntetőeljárás hatálya alá utalta a szövetséges fegyveres erő tagja által a belföldön, valamint a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett, és a magyar büntető joghatóság alá tartozó bűncselekmények elbírálását. E rendelkezés beiktatását a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szervezethez történő csatlakozása tette indokolttá. A NATO egyezményekben (pl. az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásról szóló, 1951. június 19-én, Londonban kelt Megállapodás, amelyhez a Magyar Köztársaság az 1999. évi CXVII. törvénnyel csatlakozott), a fogadó állam joghatósága azokban az esetekben érvényesül, amikor a bűncselekmény elsősorban a fogadó állam jogát sértette.

Figyelemmel arra, hogy belső jogunk szerint a magyar fegyveres erők tényleges állományú tagja által elkövetett bármely bűncselekmény esetén katonai büntetőeljárásnak van helye, indokolt hasonlóan rendelkezni abban az esetben is, amikor a szövetséges fegyveres erő tagja követet el magyar joghatóság alá tartozó bűncselekményt. Ezt a szabályozást indokolják gyakorlati körülmények is, mivel a magyar katonai igazságügyi szervekkel történő együttműködés a küldő állam katonai hatóságai számára egyszerűbb.

Ezért a Javaslat - átvéve az 1973. évi I. törvény időközbeni módosítása során beiktatott rendelkezést - a katonai büntetőeljárás hatálya alá utalja a szövetséges fegyveres erő tagja által elkövetett, és magyar büntető joghatóság alá tartozó bűncselekményét.

3. A Be. 470. §-a (3) bekezdésének módosítása a tárgyi összefüggés egyik esetét jeleníti meg a törvényben, amikor arról rendelkezik, hogy a tényállás szoros összefüggésére tekintettel a bűnpártoló mellett az orgazdára is kiterjed a katonai büntetőeljárás hatásköre, ha az elkülönítés nem lehetséges. Hasonló rendelkezést tartalmaz a Javaslat a bíróságok illetékességére vonatkozó általános szabályok között is, ezért indokolt, hogy a törvény egységes szóhasználata érdekében a rendelkezést itt is pontosítsa a Javaslat.

A 233. §-hoz

1. A Be. 471. §-ának módosítása összefügg azzal, hogy a Javaslat az általános rendelkezések között is utal arra, hogy mely törvény határozza meg valamely bíróság illetékességi területét. A Bsz. Mellékletének II. része határozza meg, hogy mely megyei bíróságokon működnek katonai tanácsok, és az egyes megyei bíróságok katonai tanácsainak mi az illetékességi területük. Indokolt, hogy a Be. utalást tartalmazzon arra, hogy mely törvény állapítja meg a katonai tanácsok székhelyét, ezért a Javaslat ezzel az utalással egészíti ki a 471. § (1) bekezdését.

2. A Be. 471. §-a jelenlegi rendelkezése a másodfokon eljáró bíróságra nézve az 1999. évi CX. törvény megalkotására figyelemmel idejétmúlttá vált. E törvény ugyanis egy ítélőtábla felállítását határozta el, egyben pedig akként módosította a Bsz. 23. §-át, hogy a katonai büntetőeljárásra kijelölt megyei bíróságok katonai tanácsa által első fokon elbírált ügyek elintézésére az ítélőtáblán katonai tanács létrehozását rendelte el. Figyelemmel arra, hogy a Bsz. és a Be. rendelkezései ebben a kérdésben - a Bsz. későbbi módosítása folytán - ellentmondásosak, a Javaslat a Bsz. rendelkezéseihez igazítja a Be. 470. §-át.

A 234. §-hoz

1. A Javaslat 472. §-a (1)-(3) bekezdésének módosítása egyrészt a bírósági szervezetre vonatkozó jogszabályok időközbeni módosulásával, másrészt a Javaslat más rendelkezéseivel függ össze.

A Bsz. időközben bekövetkezett módosítása szerint az ítélőtáblán a katonai büntetőeljárásra tartozó ügyek elbírálása során katonai tanács jár el. A Bsz. e szabálya miatt a Javaslat akként rendelkezik, hogy a katonai büntetőeljárásban másodfokon is katonai bíró jár el hivatásos bíróként.

A Javaslat jelentősen módosítja a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartozó bűncselekmények körét, ezzel összefüggésben szükséges a Be. 472. §-a (2) bekezdésében található hivatkozás módosítása, a Be. 16. §-a (1) bekezdésének korábbi a)-j) pontjáról a Javaslat szerinti a)-g) pontra.

A Be. 472. § (3) bekezdésének jelenlegi szövege tévesen utal a Be. 14. §-a (1) bekezdésének b) pontjára, mivel a felhívott rendelkezés a helyi bíróságra vonatkozik, míg a katonai büntetőeljárást a megyei bíróság folytatja le. Ezt a téves hivatkozást is indokolt kijavítani.

2. A Javaslat az első fokon eljáró katonai tanács összetételére vonatkozó rendelkezések módosításánál elsősorban az előforduló gyakorlati problémákra van figyelemmel. A Be. eredeti rendelkezése szerint, amelyet általános szabályként a Javaslat is fenntart, a katonai büntetőeljárásban az ülnök a vádlottnál alacsonyabb rendfokozatú nem lehet. A gyakorlati igények miatt azonban ettől az általános szabálytól eltérést enged a törvény a magasabb rendfokozatú vádlott esetében.

E szabályozás azonban hiányos, mert nem rendelkezik arról, hogy az eltérés milyen mérvű lehet, továbbá vitákra adhat okot a "magasabb rendfokozatú" tábornok kifejezés is. Ezért a Javaslat a katonai ülnökökre vonatkozó rendelkezéseket újraszabályozza.

Az általános szabály szerint az ülnök továbbra sem lehet alacsonyabb rendfokozatú a vádlottnál, és a Javaslat - a bírói gyakorlatban meghonosodott azon szabályt is a törvénybe iktatja, hogy a tanácsot rendszerint annak a fegyveres szervnek az ülnökei közül kell megalakítani, amelynél az elkövetéskor a vádlott szolgálatot teljesített. E szabály alól azonban a Javaslat eltérést enged azokban az esetekben, amikor ezt igazságszolgáltatási érdekek megkívánják. Indokolt lehet ugyanis, főleg magasabb beosztású vádlottak esetén, hogy az adott fegyveres szervtől megválasztott ülnökök - bár velük szemben nincs tényleges kizárási ok - ne járjanak el a vádlott ügyében. Az Emberi Jogi Egyezmény által megkívánt független és pártatlan bíróságnak objektív és szubjektív oldalról is egyaránt pártatlannak kell lennie. Ezért igazságszolgáltatási érdekek megkívánhatják, hogy az első fokú bírósági tanácsban az általánostól eltérően ne annak a fegyveres szervnek az ülnökei járjanak el, amelynek állományában a vádlott az elkövetéskor szolgálatot teljesített. Erre az esetre nézve engedi meg a Javaslat, hogy a bíróság összetételére vonatkozó általános szabálytól el lehessen térni.

Hasonló a helyzet a tábornoki rendfokozatú vádlottak esetében is. A Javaslat a törvény eredeti rendelkezését akként módosítja, hogy ha a bírósághoz megválasztott ülnökök közül az általános szabályok - ideértve a más testülettől történő ülnök-kirendelést is - a tanácsot nem lehet megalakítani, a megyei bíróság elnökének kezdeményezésére az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke ülnökválasztási eljárást kezdeményez, és ebben az esetben azokból a katonákból kell megalakítani a tanácsot, akiket az állománygyűlés alapján ülnöknek megválasztottak.

A 235. §-hoz

A Javaslat a Be. 473. §-ának (1) bekezdését is kiegészíti, illetőleg pontosítja a Bsz.-re történő utalással, hogy egyértelmű legyen, mely külön törvény az, amely a katonai tanácsok illetékességi terültét meghatározza.

A 236. §-hoz

A Javaslat a katonai ügyészre vonatkozó rendelkezéseket két helyen egészíti ki.

A hatályos szabályozást átvéve rendelkezik arról, hogy a szövetséges fegyveres erő tagja által elkövetett bűncselekmény esetén a nyomozást a katonai ügyész végzi, másrészt rendelkezik arról, hogy a katonai ügyész a katonai büntetőeljárásban elbírált bűncselekménnyel összefüggésben okozott, és a fegyveres szervet ért kár miatt polgári jogi igényt érvényesíthet. Ez utóbbi rendelkezésre azért van szükség, mert a Javaslat az ügyész polgári jogi igény előterjesztésére vonatkozó jogosultságát az általános rendelkezések között szűkíti, de a katonai büntetőeljárásban továbbra is indokolt fenntartani a jelenlegi gyakorlatot. Felesleges lenne a fegyveres szervet a katonája által elkövetett bűncselekmény miatt ért kár esetén külön polgári pert kezdeményezni, ha egyébként a polgári jogi igény a büntetőeljárás keretében elbírálható. E rendelkezés a bíróságot nem köti, tehát nem arról van szó, hogy a polgári jogi igényt el kell, hanem arról, hogy el lehet bírálni, és ilyen indítvány előterjesztésére a katonai ügyész is jogosult.

A 237. §-hoz

A Javaslat a Be. 475. §-ának (2) bekezdését egy értelmező rendelkezéssel egészíti ki, hogy a gyakorlatban egyértelmű legyen, miszerint ha a törvény a fellebbviteli főügyészségről, illetve fellebbviteli főügyészről, valamint ha a Legfőbb Ügyészségről, illetve a legfőbb ügyészről rendelkezik, ott ezek alatt a katonai büntetőeljárásban a katonai fellebbviteli ügyészséget, illetve ennek a vezetőjét, valamint a Katonai Főügyészséget, illetve a katonai főügyészt kell érteni.

A 238. §-hoz

A Javaslat a Be.-nek a katonai nyomozó hatóságra vonatkozó rendelkezését kiegészítő (3) bekezdését az 1973. évi I. törvények az 1999. évi CX. törvénnyel történt módosítása folytán veszi át. A hatályos szabályozás szerint - amelyet a Be. is fenntart - azokban az ügyekben, amelyekben nem érvényesül a katonai ügyész kizárólagos nyomozási hatásköre, a nyomozást az illetékes parancsnok (vezető) végzi. A parancsnoki nyomozás illetékességi és más részletes szabályait - mint ahogyan az általános nyomozó hatóságok esetében is ezt követi a Be. - nem kell a törvényben rögzíteni, ezért a Javaslat kiegészíti a Be.-t azzal, hogy a parancsnoki nyomozás részletes szabályait a fegyveres szervet irányító miniszter az igazságügy-miniszterrel együttesen, a legfőbb ügyésszel egyetértésben állapítja meg.

A 239. §-hoz

Sajátos tanúvédelmi rendelkezése a törvénynek a 478. §, amely szerint a sorkatonai szolgálatot teljesítő tanú különösen indokolt esetben kérheti más szolgálati helyre történő vezénylését vagy áthelyezését. Ilyen kérelem teljesítésének elsősorban akkor lehet helye, ha a sorkatona tanú sérelmére olyan bűncselekményt követtek el, amely miatt a tanúvédelem más formájának igénybe vétele nem indokolt, azonban a katonai életviszonyok között az ideiglenes jellegű vezénylés, vagy a végleges áthelyezés is elegendő, mert a katonai közösségből történő kiemelése tanúvédelmi szempontból indokolt. A Be. szerint e kérelemről a katonai ügyész dönt.

A Javaslat azonban számol azzal, hogy ilyen kérelem, illetve a kérelem alapjául szolgáló élethelyzet a bírósági eljárás során is bekövetkezhet, ezért kiegészíti a rendelkezést azzal, a bírósági eljárás során előterjesztett ilyen kérelemről a bíróság határoz. Indokolt továbbá arról is rendelkezni, hogy a vezénylés, illetve az áthelyezés tárgyában hozott bírósági, illetve ügyészi határozat végrehajtásáról a fegyveres erő illetékes személyügyi szerve, mégpedig záros határidőn belül gondoskodik. A Javaslat e rendelkezésével függ össze a Javaslat 302. §-ának (7) és (8) bekezdésében található rendelkezés, amely a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIV. törvényt a Javaslat e rendelkezésére figyelemmel módosítja.

A 240. §-hoz

A katonai büntetőeljárásban érvényesülő sajátos előzetes letartóztatási ok az úgynevezett szolgálati vagy fegyelmi okból történő letartóztatás esete. Erre általában akkor kerülhet sor, ha a bűncselekmény jellege folytán a katonai közösség zárt rendjét, a szolgálati feladatok maradéktalan ellátását veszélyeztetné, ha a gyanúsított az eljárás lefolytatása alatt is szolgálatot teljesítene. A bírói gyakorlat megfelelően kialakította ennek az előzetes letartóztatási oknak a feltételeit, ezért a Be. eredeti szövege e bírói gyakorlatra figyelemmel pontosította az 1973. évi I. törvény rendelkezését, és a szolgálati vagy fegyelmi okból történő letartóztatást nem bármilyen bűncselekmény, hanem csak katonai bűncselekmény, illetve a szolgálati helyen vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekmény esetén teszi lehetővé.

Az Alkotmánybíróság 26/1999. (XI. 8.) AB határozatára figyelemmel - bár az Alkotmánybíróság határozata e letartóztatási okkal nem foglalkozott - indokolt további pontosítás a rendelkezést illetően: a Javaslat akként rendelkezik, hogy e letartóztatási oknak is csak akkor van helye, ha a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekményre a törvény szabadságvesztés büntetést rendel.

A 241. §-hoz

1. A Be. 481. §-a az előzetes letartóztatás végrehajtásának e külön eljárásban érvényesülő rendelkezéseit tartalmazza. A Javaslat tovább kívánja fejleszteni a Be. ezen rendelkezéseit, mégpedig a következő meggondolásból: az a fegyveres szerv, amely előzetes letartóztatás végrehajtását alaptevékenységként végzi, a saját állományába tartozó katona előzetes letartóztatását ne hajthassa végre. Ezért a Javaslat akként rendelkezik, hogy a rendőrség hivatásos állományú tagjának előzetes letartóztatása során a gyanúsított - még időlegesen sem - helyezhető el rendőrségi fogdán, még akkor sem, ha a terhelt szolgálati viszonya időközben megszűnt, és hasonlóképpen, a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjának előzetes letartóztatása se legyen végrehajtható büntetés-végrehajtási intézetben, hanem csak katonai vagy rendőrségi fogdában.

2. A Javaslat ilyen szabályt nem tartalmaz a fegyveres erők tényleges állományú tagjainak esetében, sőt, fenntartja a törvénynek azt a rendelkezését, hogy a katona előzetes letartóztatása ideiglenes jelleggel a büntetés-végrehajtási intézeten, valamint a rendőrségi fogdán kívül helyőrségi fogdában is végrehajtható. A Javaslat azonban ezt - a Be. eredeti szövege által is ismert - rendelkezést a Javaslat 308. §-ának (4) bekezdése értelmében csak 2005. január 1-jén lépteti hatályba, elsősorban azért, mert a rendelkezést a jelenlegi körülmények között csak nagy nehézségek árán lehetne végrehajtani.

A 242. §-hoz

A Be. 482. §-ának eredeti szövege a sorállományú katonával szemben zárja ki a lakhelyelhagyási tilalom elrendelését. A törvény e rendelkezését a Javaslat a Be. 483. §-ába iktatja, és a 482. § helyébe egy olyan új rendelkezést iktat, amely megfogalmazza, hogy a katonai szolgálatot teljesítő terheltnek - tényleges szolgálati viszonyának fennállása alatt - szolgálatmentességet kell biztosítani, ha olyan eljárási cselekményen vesz részt, amelyen a részvételét a törvény lehetővé vagy kötelezővé teszi.

A Javaslat e rendelkezése a terhelt jogainak érvényesítése érdekében egyértelműsíti, hogy a katonai (szolgálati) érdekek nem helyezhetők a védekezési jog elé, és a katonát olyan helyzetbe kell hozni, hogy a büntetőeljárási jogait a lehető legteljesebb körben gyakorolhassa. Ezért a Javaslat nem csak abban az esetben biztosítja a szolgálatmentességet a terhelt számára, ha megidézték, de akkor is, ha az eljárási cselekményről csupán értesítették, de azon részt kíván venni. A szolgálatmentesség feltétele azonban, hogy a katona az eljárási cselekményen ténylegesen jelen is legyen. Ezt juttatja kifejezésre a Javaslat azzal, hogy az eljárási cselekményen történő részvételhez köti a szolgálatmentesség biztosítását.

Mivel a Javaslat szerint a 482. § teljes egészében más tartalmat kapott, mint a Be. eredeti szövege, ezért a §-t megelőző alcím módosítása is szükségszerű.

A 243. §-hoz

A Be. törekedett arra, hogy az előzetes letartóztatás, mint a személyi szabadságot legsúlyosabban korlátozó kényszerintézkedés mellett reális alternatívákat biztosítson. Ennek érdekében az általános szabályok között rendelkezik a lakhelyelhagyási tilalomról, a házi őrizetről, az útlevél elvételéről, és - bár a Javaslat szerint a jogintézmény hatályba lépésre 2003-ban még nem kerül sor - az óvadék letételének lehetőségéről.

A katonai életviszonyok között az előzetes letartóztatás helyett alkalmazható egy része azonban fogalmilag nem alkalmazható. Ilyen például az óvadék letétele, amely az általános szabályok szerint csak a Be. 129. §-a (2) bekezdésének b) pontjában írt előzetes letartóztatási ok esetében lenne alkalmazható, ez azonban a katona esetében fogalmilag kizárt, mert ha a katona szökésétől vagy elrejtőzésétől lehet tartani, az a katona esetében önmagában is a 129. § (2) bekezdésnek d) pontja szerinti előzetes letartóztatási okot merítené ki, mivel a katona esetében a szökés vagy a szolgálat alóli kibúvás (az elrejtőzés): bűncselekmény.

A Javaslat a házi őrizet elrendelését a katona esetében egyértelműen kizárja, míg a sorállományú katona esetében nem látja alkalmazhatónak a lakhelyelhagyási tilalom elrendelését sem, mivel a sorállományú katona esetén nem a lakóhelyről, hanem a szolgálati helyről történő eltávozást kellene kimondani. ehelyett azonban bevezeti a szoros felügyelet alá helyezés jogintézményét. Minderről számot ad a Be. 482-483. §-ához fűzött miniszteri indokolás.

A Javaslat tehát a 483. § módosításakor nem tesz mást, mint a jelenleg is meglévő rendelkezéseket újra szerkeszti, az eredetileg a 482. §-ban foglalt rendelkezést áthelyezi a 483. § (1) bekezdésébe, és a szoros felügyelet alá helyezés elrendelésének lehetőségét megteremti akkor is, ha az előzetes letartóztatásnak a Be. 129. § (2) bekezdésnek b)-d) pontjaiban meghatározott okok miatt lenne helye. Ezzel a Javaslat az előzetes letartóztatás helyett e személyi szabadságot enyhébb fokban korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásának feltételeit kibővíti, így kíván lehetőséget teremteni arra, hogy a katonával szemben is legyen reális alternatívája az előzetes letartóztatásnak.

Végül pontosítja a Javaslat a Be. 483. §-ának (1) bekezdését abból a szempontból is, hogy a vádirat benyújtásáig a katonai ügyész engedélye is elegendő a szolgálai hely elhagyására.

A 244. §-hoz

1. A Javaslat visszaállítja a bűncselekmény fegyelmi eljárásban történő elbírálásának lehetőségét. E jogintézmény elődjét a kilencvenes évek elején bekövetkezett büntetőjogi reformok teljes egészében hatályon kívül helyezték, így indokolásra szorul, hogy miért javasolja most e törvényjavaslat ennek a jogintézménynek a visszaállítását. A Javaslat abból indul ki, hogy 1993. óta modern törvények születtek mind a hivatásos (szerződéses), mind a sorállomány jogállását rendezendő, amely törvények kellő részletességgel szabályozzák a fegyelmi eljárásra vonatkozó joganyagot, és biztosítják a fegyelmi eljárás során hozott határozatok ellen a bírósági felülvizsgálat lehetőségét.

A bírósághoz fordulás jogának alkotmányosan garantált elve nem azt jelenti, hogy minden bűncselekmény esetén bírósági eljárást kell lefolytatni, hanem azt, hogy a bűncselekmény elkövetésével terhelt személy válasszon a büntető útról történő elterelés és a bírósági eljárás között. Ezt a tételt egyértelműen igazolják a büntetőeljárási jogban 1993. óta bekövetkezett változások, így különösen a vádemelés elhalasztásának bevezetése.

Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a magyar fegyveres szervek tagjai az Észak-atlanti Szerződéshez történő közelítésünk, majd 1999. évi csatlakozásunk óta egyre több esetben teljesítenek szolgálatot külföldön. A külföldi szolgálatteljesítés esetén egy enyhébb tárgyi súlyú katonai vétség elkövetése esetén irracionális a terhelt külföldi szolgálatának megszüntetése és bírósági eljárás során történő megbüntetése, mert mind a célszerűségi szempontok, mind a szolgálati érdekek a jogsértés gyors és egyszerű eljárásban történő megtorlását indokolják. Hasonló jogintézmény szinte minden modern hadsereggel rendelkező ország katonai jogában megtalálható.

2. Ezért a Javaslat olyan szabályozás mellett állítja vissza a katonai büntetőjog e hagyományos jogintézményét, amely lehetővé teszi, hogy a terhelt a fegyelmi eljárásra utalásról történt tudomás-szerzést követően választhat a fegyelmi eljárás és a büntetőeljárás között. A feljelentés elutasítása, illetőleg a nyomozás megszüntetése esetén a terhelt panasszal élhet, és a panasz folytán - ha az eljárás lefolytatásának más akadálya nincs - a nyomozást el kell rendelni, illetőleg az eljárást folytatni kell.

Ha a terhelt nem élt panasszal az ügy fegyelmi eljárásra történő utalása ellen, akkor a fegyelmi eljárás lefolytatására illetékes parancsnok a szolgálati viszonyt szabályozó külön törvények szerinti fegyelmi eljárásban bírálja el a terhelt katonai bűncselekményét. A fegyelmi eljárás lefolytatására tehát nem a Be.-t, hanem a szolgálati viszonyt szabályozó törvények rendelkezéseit kell alkalmazni, ide értve az e törvények által biztosított jogorvoslati lehetőséget is.

3. Ha a megfenyített a szolgálati viszonyt szabályozó törvényekben biztosított panaszjogát kimerítette, a fenyítés ellen bírósági felülvizsgálatnak van helye, amelyet azonban a Javaslat szerint a katonai tanács folytat le. A szolgálati jogviszonyból származó jogvitákra, így a fenyítés elleni bírósági felülvizsgálatra is a Pp.-nek a munkaviszonyból származó perekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Ez alól az általános szabály alól azonban a bűncselekmény fegyelmi eljárásban történő elbírálása miatt bejelentett bírósági felülvizsgálat esetében indokolt kivételt tenni, minthogy a fenyítés bűncselekmény elkövetése miatt került alkalmazásra, ezért indokolt, hogy a bírósági felülvizsgálatot is az a bíróság végezze el, amelynek a hatáskörébe a fegyelmi eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény elbírálása is eredetileg tartozik.

A Javaslat rendelkezik a bírósági felülvizsgálat szabályairól is. A felülvizsgálatot végző bíróság a fenyítést kiszabó határozatot vagy parancsot helybenhagyhatja, a fenyítés mértékét csökkentheti vagy enyhébb fenyítést alkalmazhat, illetve a fenyítést kiszabó határozatot vagy parancsot megsemmisíti, ha a büntetőeljárás során felmentő vagy az eljárást megszüntető rendelkezés meghozatalnak lenne helye. A Javaslat rendelkezik arról is, hogy a bíróságnak a fenyítést felülvizsgáló végzése ellen fellebbezésnek van helye.

4. A szabályozás egységessége érdekében a Javaslat módosítja mind a hivatásos szolgálati, mind a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló törvényt is.

A 245. §-hoz

A Javaslat - hasonlóan az 1973. évi I. törvényt módosító 1999. évi CX. törvény 104. §-ához - kizárja, hogy a katona tényleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett katonai bűncselekmény, valamint a szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggésben elkövetett más bűncselekmény miatt a vádemelést a katonai ügyész elhalassza.

A vádemelés elhalasztása - amelynek időtartama egy évtől két évig terjedhet - a polgári életviszonyok között megfelelő ügyészi intézkedés abban az esetben, ha ezzel a gyanúsított jövőbeni kedvező magatartásában mutatkozó kedvező hatás várható, illetve feltételezhető (Be. 222. § (1) bek.).

A katona esetében azonban, aki katonai bűncselekményt vagy a szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggésben más bűncselekményt követett el, és a szolgálati viszonya még a nyomozás iratainak ügyészhez történő megérkezésekor is fennáll, a vádemelés elhalasztása nem egyeztethető össze a katonai szolgálati renddel. A vádemelés elhalasztásának viszonylag hosszú időtartama alatt a katona továbbra is a katonai közösségben maradna, amely a katonai közösség rendjét hátrányosan érintené, mivel a vádemelés elhalasztása esetén a katonával szemben indult büntetőeljárás még nem fejeződött be. A vádemelés elhalasztásának lehetővé tétele a sorkatona gyanúsított esetében - figyelemmel a sorkatonai szolgálat idejének jelenlegi tartamára is - gyakorlatilag az esetleges későbbi büntetőjogi felelősségre vonást tenné okafogyottá.

Ezért a Javaslat a hatályos szabályozást átvéve a tényleges szolgálati viszonyának fennállása alatt a katonával szemben katonai bűncselekmény, valamint a szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggő más bűncselekmény miatt a vádemelés elhalasztását kizárja.

A 246. §-hoz

A Be. 486. §-ának módosítása összefügg azzal, hogy a hatályos Bsz.-hez igazodóan a Javaslat a katonai büntetőeljárásban a másodfokú bírósági eljárás lefolytatását az ítélőtábla katonai tanácsa hatáskörébe utalja. Ezért a katonai bíró, mint nyomozási bíró határozata elleni fellebbezést is e bírósági tanácsnak kell elbírálnia.

A 247. §-hoz

1. A Be. az általános szabályai között (241. § (2) bek.) rendelkezett úgy, hogy a helyi bíróság előtt a vádat ügyészségi fogalmazó vagy titkár is képviselheti. A Be. 488. §-a azonban - minthogy a katonai büntetőeljárás megyei bíróság előtt folyik - egyértelművé tette, hogy a vádat a katonai tanács előtt ügyészségi fogalmazó vagy titkár nem képviselheti.

A Javaslat módosítja a Be. 241. §-ának (2) bekezdését, és az ügyészségi fogalmazóra vonatkozó rendelkezést törli a törvényből. A jövőben tehát - a hatályos helyzetnek megfelelően - ügyészségi fogalmazó a vád képviseletét nem láthatja el. Ennek a rendelkezésnek a következménye, hogy a Javaslat a 488. §-t is akként módosítja, hogy a katonai büntetőeljárásban csak a katonai ügyészségi titkár vádképviseleti jogának kizárásáról rendelkezik, minthogy az ügyészségi fogalmazó ilyen jogosultságát a Javaslat az általános rendelkezés módosításával megszünteti.

2. A Be. 489. §-a a Be. 242. §-a (1) bekezdésének b)-d) pontjaira utalva határozza meg, hogy a katonai büntetőeljárásban mikor kötelező a védő részvétele. Ez a törvényszerkesztési mód azonban nem szerencsés, mivel a 242. § (1) bekezdésének b) és c) pontja a helyi bírósági eljárásra tartalmaz rendelkezést, holott a katonai büntetőeljárás bírósági szakasza megyei bíróság előtt folyik. Ezért a Javaslat e félreértelmezhető utalás helyett egyértelműen felsorolja, mely esetekben kötelező a védő tárgyalási részvétele, sőt a felsorolás új elemeként szerepel a 489. § c) pontja, amely szerint a sorállományú katona vádlott elleni bírósági eljárásban a tárgyaláson a védő részvétele kötelező.

A Javaslat e rendelkezése a hosszabb ideje követett bírói gyakorlatot veszi át és iktatja be a törvénybe.

A 248. §-hoz

A Be. 490. §-a a katonai tanács szavazásának rendjét határozza meg, figyelemmel arra, hogy a katonai ülnökök és a hivatásos katonai bíró rendfokozattal rendelkező katonák, és a rendfokozatnak a katonai életviszonyok között nagy jelentősége van. A Be. szabályozza, hogy általában az alacsonyabb rendfokozatú katonai ülnök, ha pedig az ülnökök rendfokozata azonos, a későbbi időpontban előlépett katonai ülnök szavaz először. Előfordulhat azonban, hogy a rendfokozatba történő előlépés is azonos időpontra esik, erre az esetre állapítja meg a Javaslat azt a szabályt, hogy ilyenkor az életkoránál fogva fiatalabb ülnök adja le elsőként a szavazatát.

A tanács elnöke első fokon hivatásos katonai bíró, másodfokon pedig a tanács valamennyi tagja hivatásos katonai bíró. A Javaslat nem érinti azt a rendelkezést, hogy a tanács elnöke utolsóként adja le szavazatát, ez egyébként megegyezik az általános szabályokkal.

A 249. §-hoz

A Be. 496. §-a a magánvádas eljárásban az ügyész jogait szabályozza. A kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően a Javaslat e szabályok közé iktatja azt a rendelkezést, amely szerint az ügyész részére az ítéletet akkor kell kézbesíteni, ha a ha a vád képviseletét átvette.

A 250. §-hoz

A Be. 497. §-ának (3) bekezdése rendelkezik a viszonvád emelésének szabályairól. A Javaslat e rendelkezést egészíti azzal a bírói gyakorlatban mára már meghonosodott szabállyal, mely szerint viszonvád emelésének akkor is helye van, ha az ügyész a magánvádlótól a vád képviseletét átvette. A viszonvádlóként történő fellépésnek nem lehet akadálya az, hogy az egyébként magánvádas eljárásban az ügyész képviseli a vádat.

A 251. §-hoz

A Javaslat a Be. 501. §-át új (3) bekezdéssel egészíti ki, amely átveszi az 1973. évi I. törvény 313. §-a (4) bekezdésének rendelkezését. Ha a bíróság az iratok alapján arra a következtetésre jut, hogy olyan bűncselekmény látszik megállapíthatónak, amely miatt a vádat az ügyész képviseli, és emiatt az iratokat az ügyésznek megküldi, az ügyésznek a nyomozást el kell rendelnie. Ez alól kivételt képeznek azok az esetek, amikor a feljelentés elutasításának azért lenne helye, mert büntethetőségi akadály (kizáró vagy megszüntető ok állapítható meg, illetve a magánindítvány, kívánat vagy feljelentés hiányzik, valamint, ha a cselekményt már jogerősen elbírálták.

Ha a bíróság álláspontja szerint közvádas bűncselekmény látszik megállapíthatónak, az ügyész feladata az, hogy a nyomozás során tisztázza, vajon valóban közvádas bűncselekmény valósult-e meg. Ebben az esetben az ügyésznek a nyomozást - a fenti kivételektől eltekintve - el kell rendelnie, mivel a közvádas bűncselekmény gyanúja esetén ez az általános szabályokból fakad.

A 252. §-hoz

A Javaslat a Be. 510. §-ának (1) bekezdését a bírói gyakorlatban már meghonosodott azon szabállyal egészíti ki, hogy a magánvádló a vádat a megismételt eljárásban is elejtheti. Az első fokú bíróság határozatának hatályon kívül helyezése és a bíróság új eljárásra utasítása esetén az eljárást meg kell ismételni, és a megismételt eljárásban a magánvádló számára újból megnyílik az a jog, hogy a vádat elejthesse, hasonlóan ahhoz, hogy a közvádas büntetőügyben az eljárás megismétlése során az ügyész is elejtheti a vádat, minthogy ezt a Be. egyetlen rendelkezése sem zárja ki. A magánvádas eljárásban a magánvádló e jogát azonban indokolt a törvényben kifejezetten megjeleníteni.

A 253. §-hoz

1. A Javaslat a Be.-nek a bíróság elé állítás feltételeit szabályozó 517. §-át pontosítja, amikor a hatályos szabályozást fenntartva, akként rendelkezik, hogy bíróság elé állításnak csak a helyi bírósági hatáskörbe, illetőleg katonai büntetőeljárásra tartozó ügyben van helye. A Be. eredeti szövege ezt a megszorítást nem tartalmazta, ugyanakkor nem indokolt, hogy olyan büntetőügyben is bíróság elé állítás során tisztázzák a terhelt felelősségét, amely a Be. 16. §-a (1) bekezdésének a)-g) pontjának valamelyik rendelkezése alapján megyei bíróság hatáskörébe tartozik.

2. Bár a joggyakorlat ebben egyértelmű és a Be. más rendelkezéseiből is következik, mégsem felesleges a törvényben rendelkezni arról, hogy a bíróság elé állításos eljárásra a magánvádló és a pótmagánvádló nem tehet indítványt. A bíróság elé állítás - mint ahogyan a többi külön eljárási forma (eljárás a távollévő terhelttel szemben, lemondás a tárgyalásról, tárgyalás mellőzése) - csak az ügyész ilyen irányú indítványán alapulhat, a magánvádló és a pótmagánvádló pedig, bár az ügyészhez hasonlóan vádat képvisel, mégsem közvádló. Az ügyésznek az eljárás típusát megválasztó szerepe pedig a közvádlói minőségéből fakad. Ezért a Javaslat a kifejezetten kizárja, hogy a magánvádló és a pótmagánvádló a bíróság elé állítás lefolytatását indítványozza.

A 254. §-hoz

A Be. 519. §-ának (1) bekezdését a Javaslat akként módosítja, hogy az ügyész és a bíróság feladatait a bíróság elé állításos tárgyalás határnapjának kitűzése körében egyértelműbbé teszi. A jelenlegi szövegezés alapján úgy tűnhet, hogy az ügyész tűzi ki a bíróság tárgyalását, holott az ügyésznek ilyen joga nincs. Ezért a Javaslat pontosabb megfogalmazásra törekedve akként rendelkezik, hogy az ügyész haladéktalanul értesíti a bíróságot, ha a terheltet bíróság elé kívánja állítani, és a bíróság ekkor nyomban kitűzi a tárgyalás határnapját.

A 255. §-hoz

A Be. XXIV. Fejezetében szabályozott külön eljárást - a távollévő terhelttel szembeni eljárást - az 1999. évi CX. törvény az 1973. évi I. törvénybe iktatta, így e külön eljárási formát 2000. március 1. napjával hatályba léptette. Az 1999. évi CX. törvény szerinti módosítás során az 1973. évi I. törvénybe pontosabb szöveg került be, mint a Be. eredeti rendelkezései, így a Javaslat a Be.-nek az e külön eljárásra vonatkozó szabályait kiegészíti, illetve módosítja.

A Javaslat pontosítja a Be. 527. §-ának (5) bekezdésébe foglalt azon rendelkezést, mely szerint a terheltnek szóló idézést és értesítést, valamint a részére kézbesítendő határozatot a védőnek kell kézbesíteni, mivel a büntetőeljárásban más olyan irat is van, amelyet kézbesíteni kell. Ezért a Javaslat - a felsorolásra nem vállalkozva - a rendelkezést kiegészíti azzal, hogy a terheltnek szóló más iratokat is a védő részére kell kézbesíteni.

A 256. §-hoz

A Javaslat a Be. 528. §-át kiegészítve rendelkezik arról, hogy a távollévő terhelttel szemben a bíróság csak az ügyész indítványára járhat el, és ha az ügyész ilyen indítványt terjeszt elő, a bíróság abból az okból, hogy a terhelt ismeretlen helyen tartózkodik, az eljárást nem függesztheti fel. A Javaslat - hasonló kiindulási alapon, mint teszi azt a bíróság elé állítás szabályainak módosítása esetében - kizárja, hogy e külön eljárási forma a magánvádló és a pótmagánvádló indítványára alkalmazható legyen.

A 257. §-hoz

A Javaslat a Be. 529. §-át új (5) bekezdéssel egészíti ki, amely azt az esetet veszi alapul, hogy a vádlott az első fokú eljárásban még ismert helyen tartózkodott, és a másodfokú eljárás során vált a tartózkodási helye ismeretlenné. A Javaslat szerint ebben az esetben is azok a szabályok az irányadók, amelyek az első fokú bírósági eljárásban.

A 258. §-hoz

1. A Javaslat - egy fogalmazási pontosítás mellett, amely a Be. 531. §-ának valamennyi bekezdését érinti - egyszerűsíti a vádlott távollétében történő eljárás szabályait.

A rendelkezések érdemét nem érintő, de mégis pontosabb megfogalmazást ad a Javaslat a Be. eredeti szövegénél akkor, amikor a "tartózkodási hely ismertté válása" helyett a "vádlott felkutatására tett intézkedések eredményre vezettek" megfogalmazást vezeti be. A tartózkodási hely ismertté válása még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vádlott ténylegesen rendelkezésre is áll, ezt jobban kifejezi az a megfogalmazás, hogy a vádlott felkutatására tett intézkedések eredményre vezettek.

2. A Be. 531. §-ának (1) bekezdését a Javaslat akként pontosítja, hogy a tárgyalás folytatásának módjáról is rendelkezik, és a tárgyalás folytatása a korábbi tárgyalás anyagának ismertetésével folytatódhat, szükség esetén pedig, mint azt az eredeti szöveg is tartalmazza, a bíróság a bizonyítási eljárást újra meg is nyithatja. A Javaslat mellőzi az 531. § (3) bekezdéséből azt a rendelkezést, hogy a tárgyalás megkezdését követően a bíróság a korábban hozott határozatát minden esetben köteles hatályon kívül helyezni. Ehelyett elegendő arról rendelkezni, hogy a bíróság a megismételt tárgyalás eredményéhez képest a határozatot hatályban tartja, vagy hatályon kívül helyezi, és új határozatot hoz.

3. A Javaslat egyszerűsíti az eljárás menetét is akkor, ha a vádlott felkutatására tett intézkedések a másodfokú eljárásban vezetett eredményre. A Be. eredeti rendelkezése szerint ekkor a másodfokú bíróságnak minden esetben hatályon kívül kellene helyeznie az első fokú bíróság határozatát. Ez a rendelkezés azonban az eljárást nemhogy gyorsítaná, amely végső soron a távollévő terhelttel szembeni eljárás célja, hanem kifejezetten lassítja. Ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a másodfokú bíróság ilyen esetben tárgyalást tűz ki, azon a vádlottat kihallgatja, szükség esetén más bizonyítást is felvesz, és ennek eredményeként dönt arról, hogy az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyja, megváltoztatja vagy hatályon kívül helyezi. A másodfokú bírósági eljárásra ebben az esetben is a Be. általános rendelkezéseit kell alkalmazni, amelyek kellő garanciát nyújtanak arra, hogy a másodfokú eljárás során előkerült vádlott a védekezését érdemben előterjeszthesse.

A 259. §-hoz

A Be. 532. §-a (3) bekezdésének megfogalmazása homályos. Nem derül ki belőle, hogy valójában mi a rendelkezés értelme. Ezért a Javaslat pontosítja e szabályt, és egyértelműsíti, hogy arról az esetről van szó, amikor a tárgyalást, mint ismeretlen helyen tartózkodó terhelt elleni eljárást kezdték meg, és a tárgyalás során derül ki, hogy a vádlott nem ismeretlen helyen, hanem ismert, ám külföldi helyen tartózkodik, ahonnét kiadatásának nincs helye, vagy azt megtagadták. Ebben az esetben - ha a büntetőeljárás átadásának kezdeményezésére nem kerül sor - a bíróság hivatalból folytathatja a tárgyalást, mivel mind az ismeretlen helyen tartózkodó, mind az ismert külföldi helyen tartózkodó vádlottal szemben a törvény lehetővé teszi az eljárás lefolytatását.

A 260. §-hoz

Bár a Be. más rendelkezéseiből következik, mégsem felesleges a törvényben rendelkezni arról, hogy tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárás lefolytatását a magánvádló és a pótmagánvádló nem indítványozhatja. A tárgyalásról lemondás - mint ahogyan a többi külön eljárási forma - csak az ügyész ilyen irányú indítványán alapulhat, a magánvádló és a pótmagánvádló pedig, bár az ügyészhez hasonlóan vádat képvisel, mégsem közvádló. Az ügyésznek az eljárás típusát megválasztó szerepe pedig a közvádlói minőségéből fakad. Ezért a Javaslat a tárgyalásról lemondás esetében is kifejezetten kizárja, hogy a magánvádló és a pótmagánvádló a bíróság elé állítás lefolytatását indítványozza.

A 261. §-hoz

A Javaslat a tárgyalásról lemondás feltételein nem változtatva, kiegészíti a Be.-t egy új 534/A. §-sal.

A szervezett bűnözés elleni eredményes fellépés lehetőségét szolgálja az új rendelkezés, amely szerint azzal szemben, aki a bűntettet bűnszervezet keretében követte el, és a nyomozás során az ügy, illetőleg más büntető ügy bizonyításához hozzájárulva az ügyésszel, illetőleg a nyomozó hatósággal jelentős mértékben együttműködött, de a nyomozás megszüntetésére bármely okból nem került sor, tárgyalásról lemondásnak nyolc évi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt is helye van. E szabállyal a Javaslat azt kívánja elérni, hogy a súlyos bűncselekményeket elkövetett, de az ügy felderítésében jelentős szerepet vállaló terhelt részesülhessen a tárgyalásról lemondás, mint külön eljárási forma előnyeiben.

A Be. jelenleg az együttműködő gyanúsított esetében lehetőséget ad ugyan a feljelentés elutasítására, illetőleg a nyomozás megszüntetésére, de elképzelhető, hogy ezek az intézkedések valamilyen okból kizártak (pl. a gyanúsított szándékos emberölést is megvalósított, vagy az együttműködést olyan időben ajánlotta fel, amikor az eljárás megszüntetésére már nem volt mód, illetve azt maga az ügyész nem kívánta megszüntetni).

A rendelkezés átmeneti szabályt képez a feljelentés elutasítása, illetőleg a nyomozás megszüntetése, valamint a büntetőeljárás lefolytatása és a Btk.-ban a bűnszervezet keretében történő elkövetéshez fűződő súlyosabb jogkövetkezmények között: a tárgyalásról lemondás jogintézményét használja fel arra, a bűnszervezet keretében bűncselekményt elkövető személy érdekeltté váljon a bűnüldöző hatóságokkal történő együttműködésben, mert ebben az esetben számra a törvény enyhébb elbírálást tesz lehetővé.

Az ilyen személy esetén a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárásban a Btk.-nak a bűnszervezet keretében elkövetett bűncselekményre vonatkozó szigorúbb rendelkezései nem alkalmazhatóak. E személyek esetén a tárgyalásról lemondásban rejlő kedvezőbb elbírálási lehetőség abban áll, hogy a Btk.-nak a bűnszervezet keretében történő elkövetésre vonatkozó, az általánostól szigorúbb rendelkezései nem érvényesülnek, és így az együttműködő személy által elkövetett bűncselekmény esetén - bár azt bűnszervezet keretében követte el - a Btk. általános rendelkezései az irányadók.

A 262. §-hoz

A Be. 535. §-a szabályozza. hogy a gyanúsított, illetőleg az ügyész a tárgyalásról lemondás esetén miképpen járjon el. Javaslat a rendelkezéseket kisebb, részben szövegpontosító jelleggel módosítja.

Az 535. § (1) bekezdésének a) pontjában a Javaslat egyértelművé teszi, hogy a beismerő vallomásnak ki kell terjednie a bűnösség beismerésére is. Ez a feltétele annak, hogy a terhelt később a bíróság előtt is elismerje bűnösségét, és e külön eljárás lefolytatható legyen.

Az 535. § új (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy a gyanúsított milyen módon értesülhet a tárgyalásról lemondás lehetőségéről. A Be. eredetileg ilyen rendelkezést nem tartalmazott, azonban az 1973. évi I. törvény 1999. évi CX. törvénnyel történt módosítása során e rendelkezés bekerült a hatályos törvénybe, és az elhagyása nem indokolt. A szabály szerint az ügyésznek a gyanúsítottat tájékoztatnia kell a tárgyalásról lemondás lehetőségéről. A tájékoztatási kötelezettség akkor áll fenn, ha a gyanúsítottnál egyébként fennállnak a tárgyalásról lemondás feltételei. Ha a gyanúsított nem kezdeményezte a tárgyalásról lemondásos eljárást, a Javaslat szerint a tájékoztatásról és a gyanúsított nyilatkozatáról készült jegyzőkönyv nem képezheti az iratok részét.

A Javaslat nem változtat azon az elven, hogy a vádlott a vádirat kézbesítését követően is kezdeményezheti a tárgyalásról lemondás alapján történő eljárás során az ügyének az elbírálását, és pontosítja, hogy ebben az esetben az ügyésznek milyen feladatai vannak.

A Javaslat pontosítja a Be. 535. §-ának eredeti (5) bekezdését is, amely szerint az ügyész az ügy nyilvános ülésen történő elbírálására vonatkozó indítványát nem vonhatja vissza, kivéve, ha utóbb felmerülő körülmények miatt vádmódosításnak vagy a vád kiterjesztésének lenne helye. A Javaslat ez utóbbi eseteket sem tekinti kivételnek az alól a szabály alól, hogy az ügyész az indítványát nem vonhatja vissza, hanem akként rendelkezik, hogy ezekben az esetekben az ügy tárgyalásra utalását kell indítványoznia. Az indítvány visszavonása helyett az ügy tárgyalásra utalásának indítványozásának előírása helyesebb, mivel ebben az esetben a Be. 540. §-a értelmében a tárgyalást azonnal le lehet folytatni, ha ennek feltételei fennállnak.

A 263. §-hoz

1. A Javaslat az ügy nyilvános ülésen történő elbírálásának eljárási szabályait kisebb terjedelemben módosítja. A Be. szerint, ha a vádlott a vallomástételt a nyilvános ülésen megtagadja, a bíróság az ügyet tárgyalásra utalja. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a bíróságnak a tárgyalásra utalást kimondó végzésével szemben nincs helye fellebbezésnek. Az ügy nyilvános ülésen történő elintézése lehetőség, amely nagymértékben függ a vádlott beismerésétől, a bírósággal és az ügyésszel történő együttműködésétől. Ha ennek ellenére a vádlott a vallomástételt megtagadja, a tárgyalásról lemondásos eljárás tovább nem folytatható, és át kell térni a rendes bírósági eljárásra. Az ügy tárgyalásra utalása egyrészt egyenesen következik abból, hogy a vádlott a vallomástételt a nyilvános ülésen megtagadta, másrészt pedig ezzel az ügynek a bírósági tárgyaláson történő elintézésére nyílik lehetőség, ezért a Javaslat az e tárgyban hozott végzés elleni fellebbezést kizárja.

2. A Be. a vallomás nyilvános ülésen történő megtagadásához hasonló jogkövetkezményt fűz ahhoz is, ha a vádlott vallomása a korábbi vallomásától eltér, vagy a bíróság úgy ítéli meg, hogy a vádlott beszámítási képessége, beismerésének önkéntessége, vagy hitelt érdemlősége iránt ésszerű kétely mutatkozik. A bíróságnak az ügyet ezekben az esetekben is tárgyalásra kell utalnia. A Javaslat ezekben az esetekben is kizárja a tárgyalásra utalásról rendelkező végzés elleni fellebbezést.

Pontosítja annyiban is a Be. 538. §-ának (2) bekezdését, hogy a vádlott vallomásának korábbi, nyomozás során tett vallomásától történő eltérése esetén nem utalja tárgyalásra az ügyet abban az esetben, ha a tárgyalásról lemondást a nyomozás során beismerő vallomást nem tett vádlott a vádirat kézbesítését követően kezdeményezi az ügyésznél a tárgyalásról lemondást. Ebben az esetben a nyilvános ülésen tett vallomás szükségképpen eltér a nyomozati vallomástól, és ha ilyen esetben az ügyet tárgyalásra kellene utalni, ezzel a jogintézmény lényege szűnne meg.

A 264. §-hoz

1. A Be. 539. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a nyilvános ülésen a vádtól eltérő súlyosabb minősítés látszik megállapíthatónak, a bíróság az ügyet tárgyalásra utalja. A Javaslat ezt a rendelkezést is kiegészíti azzal, hogy e végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. Ez a kiegészítés is abból a meggondolásból fakad, hogy ha a bíróság álláspontja szerint a vádirati minősítéstől eltérően a vád tárgyává tett cselekmény súlyosabban minősülhet, akkor a jogkérdések tisztázása érdekében az ügy tárgyalásra történő utalása nem mellőzhető, ezért az e végzés elleni fellebbezési jog biztosításának nincs értelme. A fellebbezés folytán a másodfokú bíróság abban a kérdésben kényszerülne állást foglalni, hogy a vádirati minősítés helyes-e, és ezzel átvenné az első fokú bíróság szerepét.

2. A tárgyalásról lemondás olyan külön eljárás, amelynek keretében csak a vádlott vallomása és okirati bizonyítékok állnak rendelkezésre, további bizonyítást nem lehet lefolytatni. Ezért a tárgyalásról lemondás alapján a nyilvános ülésen meghozott bírósági határozat tartalma is eltér a határozatokra vonatkozó általános rendelkezésektől, mivel az ítélet indokolása nem tartalmazhatja például a további bizonyítékok értékelését. A Javaslat ezért a Be. 539. §-át egy új (3) bekezdéssel egészíti ki, amely lehetőséget ad a bíróság számára, hogy a nem teljes bizonyítási eljárás alapján lefolytatott eljárás alapján meghozott bírósági határozat indokolása is az általános szabályoktól eltérő legyen, az ilyen határozat indokolásának a vád ismertetésén, a vádlott személyi körülményein és a bíróság által megállapított tényálláson kívül a büntetéskiszabási körülményeket, az alkalmazott jogszabályokat, és azt kell tartalmaznia, hogy a bíróság tárgyalásról lemondás alapján járt el.

A 265. §-hoz

1. A Be. 541. §-a a "Jogorvoslat" alcímet viseli. Az 541. és az 542. § azonban nem csak a jogorvoslati joggal, hanem a másodfokú bírósági eljárás más szabályaival kapcsolatban is eltérő rendelkezést tartalmaz a törvény általános szabályaihoz képest. Indokolt ezért az alcím megváltoztatása, és a "Jogorvoslat" helyett, "A másodfokú bírósági eljárás" alcím szerepeltetése a törvény 541. és 542. §-a előtt.

2. A Be. 541. §-a a tárgyalásról lemondás esetén kizárja a fellebbezést a bűnösség megállapítása, valamint az 539. § szerint megállapított, a váddal egyező tényállás miatt. A törvény e rendelkezése abból fakad, hogy a tárgyalásról lemondás esetében az ügyész által a vádiratba foglalt tényállást a vádlott - a bűnösségére is kiterjedően - elismerte, és a törvény ennek folytán teszi lehetővé, hogy a Btk.-ban a bűncselekményre megállapított büntetési tételkeretek helyett enyhébb büntetést szabjon ki a bíróság. Az eljárás tehát konszenzuális elemeket tartalmaz. A fellebbezési jog e kérdésekben történő kizárása tehát az eljárási forma belső logikájából adódik, mivel a bűnösség, és a vádirati tényállás kérdésében az ügyész és a vádlott egyetértett.

A Javaslat a fellebbezési jog kizárásával kapcsolatos rendelkezést egy további esettel egészíti ki, amely voltaképpen nem új, mert az előbbiekből következik. A vádirati tényállással egyező ítéleti tényállás általában feltételezi, hogy a bíróság a vádirati minősítés szerinti bűncselekményben állapítja meg a vádlott bűnösségét, elképzelhetőek azonban esetek, amikor a tényállás egyezősége esetén is a bíróság megítélése a cselekmény jogi minősítését illetően más, mint az ügyészé. Ha a vádirati és az ítéleti minősítés egyezik, a Javaslat a fellebbezést e kérdésben is kizárja, mivel ez az eset csak úgy fordulhat elő, hogy mind a védelem, mind pedig a bíróság osztja az ügyésznek a cselekmény jogi minősítésével kapcsolatos álláspontját. Ezért ebben az esetben a fellebbezési jog kizárása is okszerű.

Ha a bíróság jogi megítélése a cselekmény minősítését illetően eltér az ügyész általi minősítéstől, a fellebbezési jog e kérdésben az általános szabályok szerint alakul, vagyis mind az ügyész, mind a vádlott és védője fellebbezést jelenthet be az eltérő jogi minősítés megállapítása miatt, a vádiratban szereplő eredeti minősítés megállapítása érdekében.

3. A fellebbezési jog kizárása azt eredményezi, hogy a törvény által felsorolt okok miatt fellebbezni nem lehet, ha ilyen okra hivatkozva bárki is fellebbezést jelent be, azt, mint törvényben kizártat, el kell utasítani. Ugyanakkor a bűnösség megállapítása, a vádirattal egyező tényállás és minősítés megállapítása mellett is lehetnek olyan kérdések, amelyek miatt a fellebbezésre jogosultak fellebbezést jelenthetnek be. Ilyen ok lehet például az, ha a bíróság valamilyen eljárási szabálysértést követett el az eljárása során. Sem a Be. eredeti szövege, sem a Javaslat nem kívánja elzárni az eljárás résztvevőit attól, hogy a törvényben nem kizárt kérdéseken túl más miatt jelentsenek be fellebbezést, és fellebbezésükben újtényt állítsanak, illetve új bizonyítékra hivatkozzanak. Ezt azonban csak a fellebbezés kizárására vonatkozó rendelkezés korlátai között tehetik meg, más szóval, olyan kérdésekben, amelyekben e külön eljárás során nem lehet fellebbezni, a más ok miatt benyújtott fellebbezésben sem lehet olyan új tényt állítani, vagy új bizonyítékra hivatkozni, amely a fellebbezés kizártságának az okaival kapcsolatos.

4. A Be. 541. §-ának (1) bekezdése - bár az eljárás belső logikájához képest logikus rendelkezéseket tartalmaz - a jogorvoslati jogot a bíróság ügydöntő határozatával szemben zárja ki. Az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése szerint a jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja. Az Alkotmány e rendelkezésére figyelemmel a Javaslat 265. §-ának elfogadása minősített többséget igényel.

A 266. §-hoz

1. A Be. 542. §-a jelenleg csak arról rendelkezik, hogy a másodfokú bíróság az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezése esetén is csak az 534. § (2) bekezdésében megállapított kereteken belül szabhatja ki a büntetést.

A Be. 541. §-a csak a fellebbezési jogot korlátozza, a másodfokú bíróság revíziós jogkörét, és a másodfokú bíróság reformatórius jogkörét nem. Így - önmagában a fellebbezési jog terjedelmének korlátozása - értelmetlen, mivel ennek a másodfokú bírósági eljárásban nincs kötőereje, illetve csak az általános szabályok szerinti korlátozások (pl. súlyosítási tilalom) érvényesülnek. E külön eljárás konszenzuális jellegéből következik, hogy a másodfokú bírósági eljárásban érvényesülnie kell bizonyos korlátoknak. Ezért a Javaslat szerint a másodfokú bíróság a bűnösség megállapítása, a váddal egyező tényállás és minősítés esetén a határozatot csak akkor változtathatja meg, ha ez a terheltre nézve kedvezőbb döntéssel jár.

2. A Javaslat kimondja azt is, hogy az első fokú bírósági eljárásban érvényesülő bizonyítási szabály a másodfokú eljárásban is irányadó, tehát a másodfokú bíróság sem vonhat mérlegelése körébe más bizonyítékot, mint a vádlott beismerő vallomását és a nyomozás iratait.

A 267. §-hoz

1. A XXVI. Fejezet szerinti külön eljárás címét a Javaslat az indokolatlanul archaikus "Büntetőparancs"-ról a hatályos szabályozásnak megfelelően változtatja meg, illetőleg tartja fenn, "A tárgyalás mellőzése"-ként.

2. E módosításnak megfelelően szükséges átszövegezni a Be. 544. §-ának (3) bekezdését is.

A 268. §-hoz

1. A Be. 547. §-a (1) bekezdésének c) pontját a tervezett büntető anyagi jogi módosításokkal összhangban a Javaslat akként módosítja, hogy elhagyja a vagyoni előny és az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezést, viszont beiktatja a vagyonelkobzást, mint amelyet a tárgyalás mellőzésével meghozott végzés tartalmazhat.

A tárgyalás mellőzésével hozott végzésben indokolt lehetőséget biztosítani arra is, hogy a korábban alkalmazott próbára bocsátást megszüntesse, illetőleg hatályon kívül helyezhesse. E rendelkezés hiánya miatt jelenleg a próbára bocsátás megszüntetéséről jelenleg csak tárgyaláson lehet határozni. Ezért a Javaslat a Be. 547. §-ának (1) bekezdését új, erről rendelkező d) ponttal egészíti ki.

2. A Be. 547. §-ának (5) bekezdése szerint a tárgyalás mellőzésével a végzést a bírósági titkár is meghozhatja. E rendelkezést a Javaslat a hatályos eljárási törvény 1999. évi CX. törvénnyel módosított szövegéből veszi át. A Javaslat a bírósági titkár eljárási jogát a Be. 13. §-ának (3) bekezdésébe iktatja be, ennek az általános szabálynak megfelelően rendelkezik a Javaslat a bírósági titkár e jogköréről. A tárgyalás tartása iránti kérelem elintézése során a bírósági titkár már nem járhat el, tehát az ilyen kérelem tárgyában már szükségszerűen csak bíró határozhat.

A 269. §-hoz

A Javaslat módosítja a Be. 548. §-ának (5) bekezdését, és maga határozza meg a tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítése elmaradásának jogkövetkezményeit. A Javaslat - a jelenlegi gyakorlattal összhangban - akként rendelkezik, hogy ebben az esetben hirdetményi kézbesítésnek nincs helye, és az ügy tárgyalásra történő kitűzése iránt kell intézkedni.

A 270. §-hoz

1. A Be. 549. §-ának (1) bekezdésében a "büntetőparancs" kifejezést a Javaslat "a tárgyalás mellőzésével hozott végzés" kifejezésre módosítja.

2. A Be. 549. §-ának (2) bekezdése pedig azért szorul módosításra, mert a Javaslat 268. §-ának (1) bekezdése a Be. 547. §-a (1) bekezdésének c) pontját módosítva, a tárgyalás mellőzésével hozott végzésben a vagyonelkobzás alkalmazását is megengedi, elhagyja azonban a vagyoni előny és az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezést. A törvény belső összhangjának érdekében e módosítást át kell vezetni a tárgyalás tartására irányuló kérelem alapján a tárgyalás mellőzésével hozott határozat ügyében történő döntés szabályainál.

A 271. §-hoz

A Be. 558. §-a rendelkezik a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztásáról az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén. A Btk. rendelkezései a Be. elfogadása óta az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel módosultak, e jogintézményt jelenleg már nem a Btk. 47/A. §-ának (3) bekezdése, hanem a 47/B. §-a szabályozza, ezért a Javaslat ennek megfelelően módosítja a büntető törvény rendelkezésére való hivatkozást.

A 272. §-hoz

A Btk. 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítása jelentős változásokat hozott a kiutasítás mellékbüntetés szabályozásában, bevezette a mellékbüntetés határozott ideig tartó és végleges hatályú formáját. Ezzel az anyagi jogi módosítással összefüggésben az 1999. évi CX. törvény a hatályos eljárási törvény kiegészítette egy új különleges eljárással, amely a végleges hatályú kiutasítás alóli mentesítésre vonatkozó eljárási szabályokat rendezi. A Javaslat 272. §-a ezt a szabályozást veszi át azzal a különbséggel, hogy nem önálló különleges eljárást iktat be a Be.-be, hanem a 565. § rendelkezéseit egészíti ki, és ennek megfelelően módosítja e § alcímét.

A 273. §-hoz

1. A Javaslat a kényszergyógykezelés szabályait kis terjedelemben módosítja. Átveszi a bírói gyakorlatból, hogy a felülvizsgálat keretében a bíróság dönt arról, miszerint annak fenntartsa szükséges, vagy az intézkedés alkalmazását meg lehet szüntetni. Kiegészíti a törvényt azzal is, hogy ebben a kérdésben a bíróság végzéssel határoz, és rendelkezik arról is, hogy a tárgyaláson az ügyészt, a védőt és a terheltet - ha az állapota miatt megjelenhet és a jogainak gyakorlására képes - meg kell hallgatni.

2. A Javaslat törvényi szinten rendezi azt a kérdést, hogy az ítélet jogerőre emelkedése előtt ideiglenes kényszergyógykezelés hatálya alatt állt személy esetében a kényszergyógykezelés felülvizsgálatára adott határidőbe beszámít a kényszerintézkedés tényleges tartama is.

3. A Javaslat végül azt a gyakorlatban alkalmazott elvet is törvényi szinten rögzíti, hogy a kényszergyógykezelés felülvizsgálata során az azt végrehajtó intézet orvosa egyik szakértőként közreműködhet.

A 274. §-hoz

A Be. 568. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a próbára bocsátás meghosszabbítása vagy annak megszüntetése milyen eljárási rendben történik. A Javaslat e rendelkezést azzal egészíti ki, hogy a bíróság a próbára bocsátás megszüntetése esetén ítéletben a terheltet bűnösnek mondja ki a terhére már megállapított bűncselekményben, és büntetést szabhat ki vele szemben. Fiatalkorú esetén a bíróság azonban javítóintézeti nevelést is alkalmazhat. A Javaslat e módosítása összhangban van a Btk. rendelkezéseivel, és rendezi, hogy a bíróság nem csak a próbára bocsátást szüntetheti meg, hanem alkalmazhatja a Btk.-ban az erre az esetre megállapított joghátrányokat.

A 275-276. §-hoz

1. A Btk. tervezett módosítására figyelemmel a Javaslat módosítja a Be. 569. §-ának alcímét és (1) bekezdését, a tárgyi eljárás hatályát kiterjesztve a vagyonelkobzás lefolytatására is. A Javaslat a Btk. módosítására figyelemmel itt is elhagyja a vagyoni előnyre és az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezésre történő utalást.

2. Az előbbiekre figyelemmel a Be. 570. §-a (1) bekezdésének módosítása is szükségessé válik, amelyet a Javaslat 276. §-a végez el.

A 277. §-hoz

A hatályos eljárási törvényt az 1999. évi CX. törvény egészítette ki az utólagos rendelkezés a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendeléséről rendelkező különleges eljárással. Ilyen eljárás lefolytatásának van helye akkor, ha a bíróság utólag állapítja meg, hogy a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását törvénysértően rendelte el. A Javaslat továbbra is lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy a bíróság az ilyen törvénysértést tartalmazó határozat rendelkezéseit utólag különleges eljárás keretében orvosolja, ezért a Be. 572. §-ának alcímét módosítja e különleges eljárásra történő utalással, és az 572. §-t új (6) bekezdéssel egészíti ki, amely tartalmában megegyezik azzal a rendelkezéssel, amely az 1999. évi CX. törvény hatályba lépése óta a hatályos törvény része.

A 278. §-hoz

A Be. 574. §-ának (2)bekezdése rendelkezik arról az esetről, ha az összbüntetési eljárást olyan ítéletek tekintetében kell lefolytatni, amelyek közül az egyiket katonai büntetőeljárásban vagy fiatalkorúak elleni eljárásban hozták meg. A Be. ezekre az esetekre úgy tartalmaz szabályozást, hogy az összbüntetési eljárás lefolytatását is a katonai büntetőeljárást lefolytatott, illetve a fiatalkorúak elleni büntetőeljárást lefolytatott bíróság hatáskörébe utalja, kivéve abban az esetben, ha e bíróságok hatáskörét a személyi összefüggés alapozta meg.

A Javaslat a Be. e rendelkezését akként módosítja, hogy a katonai büntetőeljárásban eljárt bíróság hatáskörét továbbra is fenntartja az összbüntetési eljárás lefolytatására, a fiatalkorúak elleni büntetőeljárást lefolytatott bíróság hatáskörére és illetékességére vonatkozó rendelkezést mellőzi. A fiatalkorúak elleni büntetőeljárást lefolytatott bíróságnak az összbüntetési eljárás lefolytatására vonatkozó hatáskörét és illetékességét nem indokolja sem elvi, sem gyakorlati megfontolás, ezekben az ügyekben az összbüntetési eljárást az általános szabályok szerint a legutóbb befejezett ügyben eljárt bíróság jár el.

A 279. §-hoz

A Javaslat - hasonló megfontolások alapján, mint teszi ezt az összbüntetési eljárás illetékességi szabályainak módosításánál - mellőzi azt a rendelkezést is, mely szerint a bírósági mentesítés iránti eljárást, ha a vádlottal szemben több ítélet született, a fiatalkorúak elleni büntetőeljárást lefolytatott bíróság illetékességébe utalja. A Javaslat szerint a bírósági mentesítés esetén is az a bíróság aggályok nélkül eljárhat, amelyik a súlyosabb büntetést szabta ki.

A 280. §-hoz

Az 579. § szerinti külföldi ítélet érvényének elismerése elnevezésű különleges eljárás a Btk.-nak az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítása miatt a jelenlegi formájában nem tartható fenn. A Btk. 6. §-a a külföldi ítélet érvényének elismerésében automatizmust hoz létre, ezért felesleges erre az automatizmusra alapeljárásként bírósági eljárást építeni. A Javaslat ezért ezt a külön eljárást megszünteti, államigazgatási eljárássá alakítja át, és így az államigazgatási eljárás során hozott határozat (hatósági bizonyítvány) ellen a Pp. szerinti bírósági felülvizsgálatot engedi meg.

A 281. §-hoz

1. A Be. 581. §-ának (2) bekezdése a kártalanítás előfeltételeit tartalmazza. A törvény jelenlegi rendelkezése a perújítást, a rendkívüli felülvizsgálatot és a jogegységi eljárás sorolja fel olyan eljárásként, ahol a terhelt jogerős elítélése helyett más, kedvezőbb döntést lehet hozni.

A Javaslat a rendes jogorvoslati rendszerben bekövetkezett változások miatt a rendkívüli felülvizsgálati eljárást elhagyja a Be. eredeti rendelkezései közül, a módosítások folytán azonban beiktatja a felülvizsgálatot és a törvényesség érdekében emelt jogorvoslatot. A Javaslat e jogorvoslati formákat - ideértve a perújítást és a jogegységi eljárást is - gyűjtőnéven rendkívüli jogorvoslatként kezeli, e kifejezés a Javaslatban több helyen is előfordul. A Javaslat ezért a kártalanítás feltételeiről szóló 581. § (1) bekezdését is ennek megfelelően módosítja.

2. A Be. 581. §-ának (2) bekezdése sorolja fel azokat az okokat, amelyek esetén nincs helye kártalanításnak. E bekezdés b) pontja szerint a kártalanítás kizárt akkor is, ha a terhelt az alapügyben hozott ítélet ellen nem fellebbezett, kivéve, ha a fellebbezést a törvény kizárta.

A Javaslat szerint a törvényesség érdekében emelt jogorvoslat és a jogegységi eljárás során hozott felmentő, eljárást megszüntető, vagy enyhébb büntetést kiszabó rendelkezés alapján is kártalanításnak van helye. E rendkívüli jogorvoslati eljárásokat a terhelt nem veheti igénybe, ezért a Javaslat akként rendelkezik, hogy ha a kártalanításra okot adó újabb bírósági határozat e jogorvoslati eljárásokban születik meg, a kártalanítást nem zárja ki az, hogy a terhelt az alapügyben hozott határozat ellen nem fellebbezett.

A 282. §-hoz

A Javaslat a Be. 583. §-ának (1) bekezdését csak technikai értelemben módosítja, az eredeti szövegben felsorolt jogorvoslati eljárások helyett egységesen a rendkívüli jogorvoslati eljárásokra utal.

A 283. §-hoz

A kártalanítás és a visszatérítés szabályai is az eljáró bírósági fórum tekintetében is módosulnak.. Az Alkotmánybíróság 23/1995. (IV. 5.) AB határozata folytán e különleges eljárásokban büntetőbíróságok már nem járhatnak el, minden esetben a Pp. szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságok döntenek a kártalanítási igény tekintetében. Figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság határozatának meghozatala óta a törvény hatálybalépéséig majdnem tíz év telik el, megfontolandó, hogy az új Be. eredeti rendelkezéseinek célszerű-e hatályba lépniük, amely szabályok e különleges eljárás érdemi lefolytatását is a büntető ügyben eljáró bíróságok hatáskörébe utalnák vissza.

A Javaslat kiindulópontja az, hogy a kártalanításnak a Be. 1993. és 1995. között történt módosításai folytán (ide értve az Alkotmánybíróság határozatait is) alapvetően polgári jogi ismereteket igénylő eljárássá vált, tény azonban, hogy a jogalap tekintetében bizonyos büntetőjogi és büntetőeljárási ismeretekre van szükség. Az elmúlt években azonban a polgári ügyekben eljáró bíróságok gyakorlata ebben az ügytípusban kialakult, így - figyelemmel az Alkotmánybíróság már hivatkozott határozatában kifejtett indokokra is - nincs szükség ügyszak-cserére az ezen eljárások esetén. Ezért a Javaslat a hatályos törvény szerinti szabályokat - amelyek az 1999. évi módosítással áttekinthetőbbé is váltak - veszi át. Megjegyzendő, hogy a hatályos törvényt a 2001. évi XXXI. törvény is módosította, a Javaslat erre is figyelemmel van.

A 284. §-hoz

1. A Javaslat a büntető anyagi jogi módosulások miatt a visszatérítés köréből kiveszi a vagyoni előny és az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés folytán befizetett összeget. A Btk. módosítása e jogintézményeket megszünteti, így a továbbiakban ezekre a visszatérítés szabályai sem alkalmazhatóak.

2. A Javaslat módosítja a visszatérítési eljárásra vonatkozó szabályokat, és mellőzi azt a rendelkezést, mely szerint a visszatérítésre a kártalanítási eljárási szabályokat kell alkalmazni.

A Javaslat szerint egyértelmű, hogy amennyiben a rendkívüli jogorvoslat folytán a terhelttel szemben kiszabott, illetőleg alkalmazott vagyoni jellegű joghátrányt mellőzték vagy leszállították, nincs szükség külön eljárásra, mivel erről (a rendkívüli jogorvoslati eljárásban hozott) jogerős bírósági határozat rendelkezik, amely a bírósági végrehajtási jog szerinti végrehajtandó okirat által megállapított kötelezés. Ennek érvényesítése végett pedig további, a Be.-ben szabályozott eljárásra nincs szükség: mindössze arról kell rendelkezni, hogy a visszatérítést a bíróságok költségvetési fejezet kezelője teljesíti.

A 285-286. §-hoz

1. A biztosíték összegének meghatározásáról szóló, a Be. 586. §-ának (2) bekezdéséből a Javaslat szintén elhagyja a vagyoni előny és az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés jogintézményeit, mivel ezeket a Btk. módosítása megszünteti.

2. Szintén ezzel az anyagi jogi változással függ össze a Be. 587. §-a (2) bekezdésének módosítása, amely arról rendelkezi, hogy a letétbe helyezett biztosítékot a vádlott bűnösségének megállapítása esetén mire kell fordítani.

3. Előfordulhat, hogy a bírósága vádlott felelősségét csak részben állapítja meg a vád tárgyává tett cselekményekben. Erre nézve a Javaslat azt a módosítást vezeti be, hogy ilyen esetben a terheltnek a biztosíték több bűncselekmény esetén részben, arányosan jár vissza.

A 287. §-hoz

A Javaslat módosítja a határozatok végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket is (XXIX. Fejezet).

1. Az ítélet végrehajthatóságra vonatkozó I. Cím rendelkezései természetszerűleg függenek attól, hogy a Javaslat az egyfokú rendes jogorvoslati rendszert tartja fenn. Ezért a másodfokú bíróság ítélete jogerőre emelkedésének szabályait a Javaslat a hatályos eljárási törvény rendelkezéseit fenntartja, egyben elhagyja a harmadfokú bíróság ítélete jogerőre emelkedésének szabályait.

2. Ettől a változástól függetlenül szükséges az ítélet végrehajthatóságával kapcsolatos rendelkezések kiegészítése azokkal a legfontosabb szabályokkal, amelyeket jelenleg csak a bírósági ügyvitel szabályai tartalmaznak, így a határozat részbeni jogerőre emelkedésére, és a határozat záradékolására vonatkozó rendelkezéseket a Javaslat a törvénybe iktatja.

A 288-291. §-hoz

1. A végrehajtás során a bíróság feladatait tartalmazó II. Cím rendelkezései közé a Be. átvette az 1998-ban csak igazságügy-miniszteri utasításban rögzített szabályokat a halaszás és a részletfizetés tekintetében. A miniszteri utasítás, mint jogforrási forma 1998-ban már nem rendelkezhetett e kérdésekről, mert ezek törvényi szintű szabályozást igényelnek. Az 1973. évi I. törvény 1998. évi módosítása során a törvényhozó e szabályokat a hatályos eljárási kódexbe is átemelte.

2. A Javaslat e szabályokat ez utóbbi módosítások szerinti tartalommal veszi át az új törvénybe, az alábbi kiegészítésekkel:

A Javaslat rendelkezik arról az esetről, amikor a szabadságvesztés végrehajtásának elhalasztása iránti kérelem olyan időben érkezik meg, hogy annak elintézésére már nincs lehetőség. A Javaslat ebben az esetben szabályozza azt, hogy a tanács elnöke a kérelem elbírálását mellőzi, ha pedig a szabadságvesztés végrehajtását már megkezdték, a kérelmet továbbítja a büntetés-végrehajtási intézetnek, hogy az szükség esetén intézkedjék a kérelemnek a félbeszakítás iránti kérelemként történő elintézéséről.

A vagyoni előny és az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés esetén a Javaslat a halasztás és a részletfizetés lehetőségét törli, minthogy e jogintézmények a Btk. tervezett módosításával megszűnnek. További új rendelkezése a Javaslatnak, hogy a tízezer forintot meg nem haladó rendbírság és bűnügyi költségre kötelezés esetén a tanács elnökének nem kell bevárnia, hogy a bírósági végrehajtó a nemleges foglalási jegyzőkönyvet visszaküldje, ebben az esetben a tanács elnöke a rendelkezésre álló adatok alapján maga is - végrehajtási cselekmény bevárása nélkül - engedélyezheti a halasztást, illetőleg a részletfizetést. E rendelkezés elsősorban a gyakorlati tapasztalatok alapján került megfogalmazásra, a tízezer forintot el nem érő összegek behajtása iránti cselekmények helyett célszerűbb a halasztás, illetve a részletfizetés engedélyezését a tanács elnöke számára biztosítani.

A halasztás és a részletfizetés eljárási szabályait a Javaslat a hatályos szabályokhoz hasonlóan határozza meg, azzal a különbséggel, hogy az ügyész nyilatkozatának beszerzését nem írja elő a terhelt kérelméről való döntés előtt. Ez azzal függ össze, hogy az ügyész nyilatkozatának beszerzése azokban az esetekben, amikor az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, nehézkessé teszi a kérelem elintézését, a Javaslat ezért az ügyészi nyilatkozást beszerzésétől eltekint. továbbra is fenntartja azonban a szabadságvesztés és a javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztása tárgyában hozott határozat ellen a fellebbezés lehetőségét.

A 292. §-hoz

1. A büntetés félbeszakítására vonatkozó rendelkezést - hasonló indokok alapján, mint ahogyan azt a hatályos törvényből a 2000. évi XIV. törvény törölte, a Be.-ből is indokolt volt kiiktatni. Az e § helyébe lépő rendelkezések az "Intézkedés a büntetés végrehajtásának biztosítására" címet viselik, és egy részük lényegében a szabadságvesztés végrehajtásának azonnali foganatba vétele jogintézményét emelik be a törvénybe a fentiekben már hivatkozott igazságügy-miniszteri utasításból. Ez az intézkedés is a büntetés-végrehajtási jog szerves része, amelyet a jogalkotásról szóló törvény rendelkezése értelmében törvényben kell szabályozni.

2. Az új tartalmú szakasz rendelkezéseinek másik része foglalkozik a tulajdonképpeni, a büntetés végrehajtásának biztosítására vonatkozó intézkedésekkel. Két büntetés végrehajtásának biztosításáról van szó: a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó határozat jogerőre emelkedése esetén a bíróság - ha a szabadságvesztés azonnali foganatba vételét nem rendeli el - bizonyos esetekben kötelező jelleggel, de általános szabályként csak lehetőségként, "utólagos lakhelyelhagyási tilalmat" rendelhet el.

3. Tartalmazza a Javaslat a kiutasítás végrehajtásának biztosítására vonatkozó intézkedést is, mivel e jogintézményt a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 101. §-a a hatályos törvény 223. §-ának (2) bekezdésébe iktatta. Erre pedig azért volt szükség, mert ez idő szerint nincs törvényes lehetősége a büntetőbíróságnak, hogy a nem végrehajtandó szabadságvesztés mellett alkalmazott kiutasítás végrehajtásának biztosítása érdekében bármilyen intézkedést foganatosítson.

A 293-294. §-hoz

1. A Javaslat a kegyelmi eljárás szabályainak kisebb pontosítását is elvégzi, egyértelművé téve, hogy végrehajtási kegyelem csak a még végre nem hajtott büntetés esetén nyújtható be, intézkedés elengedésére vagy mérséklésére, illetőleg már végrehajtott büntetés tekintetében elengedésre vagy mérséklésre fogalmilag nincs mód.

2. A Be. egyaránt előterjesztésnek hívja a kérelem benyújtására jogosult személy jognyilatkozatát, és az igazságügy-miniszter, illetőleg a legfőbb ügyész aktusát a köztársasági elnökhöz. A Javaslat változtat e fogalmi kettősségen, az előterjesztés kifejezést az igazságügy-miniszter és a legfőbb ügyész aktusának elnevezéseként hagyja meg, a kegyelmi kérelmet pedig a Javaslat szerint nem előterjeszti, hanem benyújtja az arra jogosult.

3. A gyakorlatban észlelt problémák megoldása érdekében a Javaslat feljogosítja az igazságügy-minisztert, hogy a büntetés elengedése vagy mérséklése iránti kegyelmi kérelem tárgyában az előterjesztés alaposabb előkészítése érdekében elrendelje az elítélt büntetés-végrehajtási egészségügyi intézetben történő vizsgálatát. Ez nem jelenti a büntetés végrehajtásának megkezdését, hanem arra éppen halasztó hatályú. Az ilyen orvosi vizsgálat során foglalható állás egyértelműen abban, hogy az elítélt egészségügyi állapota alapján milyen további döntéseket kell hozni az ügyben.

A 295. §-hoz

A Javaslat - összhangban azzal, hogy a Be. 13. §-ának Javaslat szerinti módosítása a bírósági titkárnak bizonyos eljárásokban önálló döntési, eljárási jogosultságokat biztosít - módosítja a Be. 600. §-át, és a bíróági titkár által elintézhető különleges eljárások körét bővíti. A Javaslat nem azokat az eljárásokat határozza meg, amelyekben a bírósági titkár eljárhat, hanem azokat állapítja meg, amelyek során - az általános szabály alóli kivétellel - nem járhat el. Ezekben az eljárásokban általában olyan kérdésekben kell dönteni, amelyek bírói mérlegelést igényelnek, ezért a Javaslat ilyen ügyekben a bírósági titkár eljárási jogosultságát továbbra sem biztosítja.

A 296. §-hoz

A záró rendelkezések közé felvett értelmező rendelkezéseket a Btk. időközben bekövetkezett vagy tervbe vett módosításai folytán szükséges pontosítani, illetve a bírói gyakorlatból jól ismert rendelkezéssel kiegészíteni.

Így a Javaslat az állami szerv fogalmának értelmezésekor már nem utal vissza a Btk. 137. §-ára, mivel a büntető anyagi jogi változások folytán az állami szerv Btk.-ban szereplő fogalma kikerül a törvényből. Ehelyett a Javaslat akként rendelkezik, hogy az állami szerv fogalma alatt költségvetési szervet kell érteni.

A Javaslat a törvénybe iktatja azt a bírói gyakorlatban már bevett értelmezést is, amely szerint a Be.-ben a bűncselekmény büntetési tételéhez kapcsolat valamely jogkövetkezmény szempontjából a Btk. Különös Részében a bűncselekményre meghatározott büntetési tételt, illetőleg annak felső határát kell érteni.

A 297. §-hoz

Figyelemmel arra, hogy az összes eddigi büntető eljárási kódextől eltérően e törvény maga rendelkezik az átmeneti rendelkezésekről, és a törvény jogintézményei - főleg a rendkívüli jogorvoslatok körében - a Javaslat szerint jelentős változásnak néznek elébe, szükséges áttekinteni, és módosítani, illetve kiegészíteni e rendelkezéseket is.

A Javaslat rendelkezik arról, hogy a rendkívüli jogorvoslati eljárásban megismételt eljárásra utasított bíróságként a Be. szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jár el, és a 603. § eredeti (2) bekezdésének mellőzésével rendelkezik arról is, hogy a korábbi eljárási törvény alapján benyújtott felülvizsgálati indítvány és törvényesség érdekében emelt jogorvoslat folytán hozott határozat ellen a Be. szabályai alapján újabb felülvizsgálati indítvány előterjesztésének nincs helye.

Ugyanakkor a korábbi eljárási törvény szabályai szerint rendeli lefolytatni a Javaslat az azon indítványok alapján a felülvizsgálati, illetőleg törvényesség érdekében emelt jogorvoslati eljárásokat, amelyek a Be. hatályba lépése előtt érkeztek a Legfelsőbb Bírósághoz.

A 298. §-hoz

Az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásokra tekintettel, illetve a törvény belső koherenciája megteremtése érdekében a Javaslat módosítja a felhatalmazó rendelkezések körét is. A Javaslat e helyen kíván utalni arra, hogy a Be. felhatalmazása alapján milyen új jogszabályok kiadása várható:

- A büntetőeljárásban résztvevők személyi védelmére vonatkozó kormányrendelet jelenleg hatályos szövege csupán az új Be. hatálybalépésére tekintettel nem kíván érdemi módosítást.

- A hírközlési és postai szolgáltatást végző szervezetek titkos adatszerzéssel kapcsolatos kötelezettségeire vonatkozó, már kiadott kormányrendelet kisebb terjedelmű módosítása szükséges lesz.

- Az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt felkutatásának és a körözés elrendelésének részletes szabályairól szóló új miniszteri rendelet a személy- és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. törvény hatályba lépése, illetve a Javaslat elfogadása után felváltja a formálisan még hatályban lévő igazságügy-miniszteri utasítást.

- A kirendelt védő díjazásának problémája nem elsősorban büntetőeljárási probléma, a hatályos rendelet módosítása nem büntetőeljárási szakkérdés, de módosításának szükségessége szakmai szempontok alapján nyilvánvaló. A terheltet megillető személyes költségmentesség tárgyában új miniszteri rendelet kiadása elkerülhetetlen.

- A bűnügyi költségekről szóló jelenlegi joganyag felülvizsgálata és rendeleti szintű kiadása feltétlenül indokolt.

- A szakértői díjszabásra, a szakértőként kirendelhető intézményekre, az igazságügyi szakértőkre vonatkozó rendelkezések felülvizsgálata jelenleg már folyamatban van, a tervek szerint az új - törvényi szintű - szabályozás 2003-ban lép hatályba.

- Az elmeállapot megfigyelésével kapcsolatos felhatalmazó rendelkezés új együttes miniszteri rendelet kiadását igényli, amelyben rendezni kell az elmeállapot pszichiátriai intézetben történő végrehajtásának pénzügyi kérdéseit is.

- A tolmácsolással és fordítással kapcsolatos jogszabályok - a szakértőkre vonatkozó joganyag felülvizsgálata során - vélhetően korszerűsödnek, a büntetőeljárási kérdések áttekintése csak a szakértői joganyag teljes felülvizsgálata után, annak eredményeként lesz elvégezhető.

- A házi őrizet végrehajtási szabályairól szóló rendelet, mint joganyag viszonylag friss, így koncepcionális változtatásra nincs szükség.

- Az óvadék letétele esetén a bírói letét szabályairól szóló rendelet megalkotása - minthogy a Javaslat szerint maga az óvadék jogintézménye is csak külön törvény rendelkezése alapján lép hatályba - 2003-ig jogalkotást nem igényel.

- A bűnjelekről szóló rendelet és hasonló tárgyban kiadott együttes utasítás átfogó reformja jelenleg is folyamatban van.

- Az eljárási cselekmény jegyzőkönyv helyett technikai eszközzel történő rögzítésének szabályairól szóló jelenlegi rendelet, illetve a Büsz. vonatkozó szabályainak teljes megújítása szükséges, mint ahogyan a tárgyalás zártcélú távközlő hálózat útján történő lebonyolítása végrehajtási szabályainak megalkotása is teljesen új joganyagot feltételez.

- A határozatok végrehajtása során a bíróságokra (bv. csoportra, bv, bíróra, gazdasági hivatalra) háruló adminisztrációs feladatokról szóló két igazságügy-miniszteri utasítás rendeleti szintű előkészítése jelenleg már folyamatban van.

- Az iratokról másolatok kiadását részletező szabályokat tartalmazó rendeletet újra ki kell adni.

- A sajtóhirdetmény útján történő értesítés szabályairól szóló rendelet - nyilvánvalóan - új jogszabály kiadását jelenti.

- A bírósági ügyvitel szabályainak felülvizsgálata a büntető ügyszakot illetően a Javaslattal részben megtörtént, részben pedig - a rendeleti szintű szabályozást illetően - folyamatban van.

- A nyomozó hatóságok felett irányítást gyakorló minisztereknek adott felhatalmazás alapján teljesen át kell dolgozni, és új jogszabályban kell kiadni a rendőrség (határőrség), valamint a vám- és pénzügyőrség (APEH Bűnügyi Igazgatósága) nyomozásának részletes szabályait.

- A honvédelmi miniszternek adott felhatalmazás a szoros felügyelet és a lakhelyelhagyási tilalom végrehajtásának szabályozásával kapcsolatban csak a meglévő, korszerűnek mondható jogszabály kisebb átdolgozását igényli.

- A fegyveres szervek parancsnoki nyomozására vonatkozó szabályok - a belügyminiszter e tárgyban kiadott rendeletétől eltekintve - korszerűnek mondhatók, ám kisebb módosítások nyilvánvalóan szükségesek.

- A büntetőeljárás során eljáró bíróságok, ügyészségek, nyomozó hatóságok jelenleg is használnak különböző belső jogi normák alapján elrendelt formanyomtatványokat. Indokolt ennek a helyzetnek a törvényesítése, és egy felhatalmazó rendelkezés elhelyezése a Be.-ben arról, hogy az eljárás különböző szakaszaihoz képest az eljáró szerv igazgatási felettese, illetve a bíróságok végrehajtási tevékenysége során az igazságügy-miniszter a gyakrabban használt iratokra formanyomtatványt rendszeresítsen. Jelenleg ilyen tartalmú szabályok kiadására a Be.-ben nincs felhatalmazás.

A 299. §-hoz

A Javaslat hatálybalépésének napján kezdi meg a működését az Országos Ítélőtábla. A Javaslatban szükséges ezért rendelkezni arról, hogy a Be. hatálybalépése napján a Legfelsőbb Bíróságon folyamatban maradt azokat az ügyeket, amelyeknek az elbírálására az új törvény szerint az ítélőtábla hatáskörébe tartozik, a Legfelsőbb Bíróság a Be. hatálybalépéstől számított tizenöt napon belül átteszi az ítélőtáblára.

A Javaslat a Be. 605. §-ának (4) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezést arra figyelemmel módosítja, hogy a Javaslat szerint a harmadfokú bírósági eljárás vonatkozó rendelkezések nem lépnek hatályba.

A 300. §-hoz

A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosítására az új Be. egyes jogintézményeivel való koherencia megteremtése érdekében van szükség. Így szükséges beiktatni az Ütv.-be az ellenvetés elbírálására vonatkozó rendelkezést, a nyomozás megtagadásának fogalmát ki kell cserélni a feljelentés elutasítására, viszont el kell hagyni a feljelentés kiegészítését.

Módosítani kell a 2001. évi XXXI. törvénnyel beiktatott titkos információgyűjtésre vonatkozó szabályokat, mivel az új Be. a nyomozás elrendelését követően a bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzés teljes szabályrendszerét tartalmazza, így az Ütv.-nek 2003-tól csak a bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtésről kell rendelkeznie, és elegendő csak utalni arra, hogy a bírói engedélyhez kötött adatszerzésre a Be. szabályai irányadóak.

Figyelemmel arra, hogy az új eljárási törvény az ügyészség kizárólagos nyomozási hatáskörébe tartozó bűncselekményeket felsorolja, az Ütv. mellékletét hatályon kívül kell helyezni, elkerülendő a párhuzamos szabályozást.

A 301. §-hoz

A Btk. 73. §-ának (2) bekezdésének módosítását az indokolja, hogy a Btk. jelenlegi szövege és a Be. szövege között ellentmondás van, mivel a Btk. nem tartalmazza a próbára bocsátás megszüntetésének azt az esetét, amikor a próbára bocsátás hatálya alatt ítélik el az elkövetőt a próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt. A próbára bocsátás megszüntetésének ez az esete jelenleg csak a Be. rendelkezéseiből következik.

A 302. §-hoz

A Javaslat a katonai büntetőeljárásra vonatkozó rendelkezései között vissza kívánja állítani a katonai vétség fegyelmi jogkörben történő elbírálását. A törvények közötti összhang érdekében ezért módosítani kell a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII., és a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIV. törvényt.

Mindkét törvény kiegészül egy olyan rendelkezéssel, hogy fegyelmi eljárást kell lefolytatni a Be. 485/A. §-a esetében is, vagyis akkor, amikor a katonai ügyész a katonai vétség miatt fegyelmi eljárás lefolytatására az illetékes parancsnoknak küldi meg az iratokat. A módosítás értelmében mindkét törvény biztosítja a jogerős fenyítés ellen a bírósági felülvizsgálat lehetőségét, kimondva azt, hogy a bírósági felülvizsgálatra a Be. rendelkezései az irányadók.

A Hszt.-t ezen kívül ki kell egészíteni egy olyan szabállyal is, amely a pénzbírság fenyítés alkalmazását teszi lehetővé a katonai vétség fegyelmi úton történő elbírálásakor, meghatározva a pénzbírság legalacsonyabb és legmagasabb összegét. A Hszt.-ben rendelkezni kell arról, hogy a fegyelmi eljárásban arra hivatkozással, hogy a cselekmény bűncselekményt valósított meg, az ügyet nem lehet feljelentéssel a nyomozó hatósághoz áttenni.

A Hkt.-ban pedig rendelkezni kell arról, hogy a katonai vétség fegyelmi úton történő elbírálása esetén fogságfenyítés is alkalmazható, és a katonai vétség miatt alkalmazott fogságfenyítés bírósági felülvizsgálatára nem az 1994. évi XCIII. törvényt, hanem a Be.-t kell alkalmazni.

A 303. §-hoz

Figyelemmel arra, hogy a Javaslat módosítja a különös illetékesség büntetőeljárási szabályait, és ezzel összefüggésben az egyes ügycsoportokban az OIT által kijelölt bíróra vonatkozó rendelkezéseket, a szükséges összhang megteremtése érdekében a Bjt. vonatkozó rendelkezéseit is módosítani kell.

A 304. §-hoz

A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény módosítása összefügg azzal a Javaslat szerinti rendelkezéssel, amely egyébként a hatályos 1973. évi I. törvény 1999. évi módosítása óta a jelenleg hatályos helyzetet is jellemzi, hogy az őrizetbe vétel esetén a terhelt úti okmányának visszavonásáról nem kell rendelkezni, csupán annak az őrizet idéjére történő visszatartásáról.

Ha az őrizet úgy szűnt meg, hogy a terhelttel szemben személyi szabadságot korlátozó más kényszerintézkedést nem rendeletek el, az úti okmányt vissza kell adni. A Javaslat szerint a bűnügyi őrizet rövid időtartamára tekintettel fölösleges az úti okmány elvételéről szóló határozat meghozatala, mivel e kényszerintézkedést vagy más, tartósabb kényszerintézkedés elrendelése követi, vagy a terheltet szabadlábra helyezik.

A Javaslat az úti okmány elvételét elsődlegesen büntetőeljárási kényszerintézkedésként kezeli, amelynek elrendelése lehetőség akkor, ha az eljárás három évi, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt folyik. Az úti okmány elvételének Javaslat szerinti szabályozása nem érinti a külföldre utazásról szóló törvénynek azon rendelkezéseit, amelyek szerint a személyi szabadságot korlátozó büntetőeljárási kényszerintézkedések esetén az intézkedés hatálya alatt álló személy nem utazhat külföldre.

Erre tekintettel a Javaslat az útlevéltörvény 16. §-a (1) bekezdésének a) pontját - minthogy e rendszer mellett fölösleges az öt évi szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetén az automatikus államigazgatási elvétel - hatályon kívül helyezi.

A 305. §-hoz

A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény az elzárással is sújtható szabálysértések elbírálását bírósági hatáskörbe utalta. A Bsz. szerint a jogerős bírósági határozat mindenkire kötelező.

A Javaslat ezért az új Be. 6. §-át módosítja, és rendelkezik arról, hogy a bíróság által elbírált szabálysértési ügyben megállapított tényállás a büntetőbíróságot mindaddig köti, amíg a szabálysértési ügyben nem folytattak le perújítást. Az Sztv. azonban arra az okra alapozva, hogy a szabálysértésként elbírált cselekmény bűncselekményként minősül, jelenleg nem teszi lehetővé a szabálysértési perújítást. A Javaslat kiegészíti az Sztv.-t, is ilyen ok esetén is megengedi a szabálysértési perújítást.

A 306. §-hoz

A bűnügyi nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXV. törvény (Bnyt.) megalkotása idején még az 1973. évi I. törvény volt hatályban, azonban a kihirdetett új Be. már ismert volt. Ennek a jogi helyzetnek megfelelően a Bnyt. igyekezett mindkét törvény fogalmi rendszerének megfelelni, a Javaslat szerinti módosításokkal azonban nem számolhatott. Így a külföldi ítélet érvényének elismerésével kapcsolatos, a Javaslat szerinti rendelkezések érintik a Bnyt. vonatkozó rendelkezéseit is, illetve a Bnyt. nyilván nem számolhatott azzal, hogy az új Be. rendes és rendkívüli jogorvoslati rendszerében még a hatályba lépése előtt változások lehetnek. A Javaslat szerinti módosításokat tehát a Bnyt. egyes rendelkezésein is át kell vezetni.

A 307. §-hoz

A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet módosítása nem függ össze szorosan a Javaslat szerinti rendelkezésekkel, ugyanakkor a hatályos eljárási törvény XVIII. Fejezete III. Címének az 1991. évi LVII. törvénnyel történt hatályon kívül helyezésével a katonai büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtási bíró jogintézményének kapcsolatrendszerében egy joghézag keletkezett, mert jelenleg nem rendelkezik jogszabály arról, hogy a katonai büntetőeljárásban elítélt katona esetében a büntetés-végrehajtási bíró jogkörét ki gyakorolja. Ezért indokolt rendezni, hogy a bv. bíró feladatait ezekben az esetekben a megyei bíróság katonai tanácsának a megyei bíróság elnöke által kijelölt katonai bírája látja el.

A 308. §-hoz

1. Az új Be. 605. §-ának (7) bekezdése az 1973. évi I. törvényt hatályon kívül helyezi, egyben akként rendelkezik, hogy az új Be. hatályba lépésével egyidejűleg hatályukat vesztő jogszabályokról külön törvény rendelkezik. E külön törvény a Javaslat, amely hatályon kívül helyezi mindazon törvényeket, illetve törvényhelyeket, amelyek az 1973. évi I. törvényt módosították.

2. Minthogy a Javaslat az új Be. több alapvető intézményét módosítja, vagy megszünteti, elkerülhetetlen, hogy az új kódex bizonyos rendelkezéseit "hatályon kívül kell helyezni". Minthogy azonban még hatályba nem lépett törvény egyes rendelkezéseiről van szó, a hatályon kívül helyezés helyett e törvényhelyek esetében a Javaslat az "érvényét veszti és nem lép hatályba" rendelkezést tartalmazza. A Javaslat a hatályba nem lépő rendelkezéseket két csoportra osztja: egyrészt vannak olyanok, amelyek a Javaslat szerinti módosítások folytán szükségtelenné váltak, másrészt pedig vannak olyan rendelkezések is, amelyek a Javaslat szerinti módosító rendelkezésektől függetlenül nem lépnek hatályba.

Ez utóbbi körbe tartoznak a segítőkre, valamint a tanú fogadalom tételére vonatkozó, illetve e jogintézményekkel összefüggő rendelkezések.

3. A Javaslat két jogintézmény esetén rendelkezik úgy, hogy azok hatálybalépése eltér az új Be. egészének hatályba lépésétől.

Az egyik az előzetes letartóztatás végrehajtásának helyét meghatározó rendelkezés (új Be. 135. §, és ehhez kapcsolódóan a 481. §). A büntetés-végrehajtási szervezet jelenlegi zsúfoltságára tekintettel véghezvihetetlen, hogy a nyomozás során az előzetes letartóztatást a büntetés-végrehajtás hajtsa végre. Ugyanígy infrastruktúrális nehézségek miatt nem számolhatunk a katonák előzetes letartóztatásának helyére vonatkozó rendelkezés hatályosulásával sem, mivel a Magyar Honvédség katonai fogdákkal - a vidéki helyőrségek esetében - nem rendelkezik.

4. Ebből a tényből kiindulva a Javaslat akként rendelkezik, hogy az előzetes letartóztatás foganatosításának helyére vonatkozó rendelkezések 2005. január 1-jén lépnek hatályba, addig pedig a Bv. tvr. hatályos rendelkezései irányadóak e kérdés szabályozására. A hatálybalépés elhalasztásának időpontjáig a költségvetésnek fokozatosan fel kell készülnie a végrehajtáshoz szükséges dologi és személyi feltételek biztosítására.

A másik hatályba nem lépő jogintézmény az óvadék. Az óvadék esetében a Javaslat szerint a hatálybaléptetés a jelenlegi társadalmi viszonyok között még nem indokolt. Elképzelhető, hogy az új Be. hatályba lépését követően néhány év múlva e jogintézmény bevezetése indokolttá válik, ezért rendelkezik úgy a Javaslat, hogy a hatályba lépésről majd külön törvény határoz.

5. A Javaslattal módosított új Be. egy teljes jogág kódexének és e kódexhez kapcsolódó alacsonyabb szintű jogszabályok cseréjét jelenti.

A Javaslat felhatalmazza az igazságügy-minisztert, hogy a módosítások terjedelmére figyelemmel a törvény módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a Magyar Közlönyben tegye közzé. Jelentős mennyiségű joganyagot kell ugyanis elsajátítani a büntetőjog alkalmazóinak, amely indokolja, hogy a hatálybalépést megelőzően a hatályba lépő törvény szövege minél hamarabb rendelkezésre álljon.

A Javaslat előírja azt is, hogy a Kormány és az érintett miniszterek kötelesek a Javaslat kihirdetését követő hat hónapon belül egyrészt felülvizsgálni, és a szükséges terjedelemben módosítani a hatályos törvény alapján kiadott végrehajtási jogszabályokat, másrészt gondoskodni az új végrehajtási jogszabályok kiadásáról. E felülvizsgálat, illetve jogalkotás eredményeként a végrehajtási jogszabályok módosításokkal egységes szerkezetben történő közzétételéről is indokolt rendelkezni.

A 309. §-hoz

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 40. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a törvényjavaslat a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörét érinti, az indokolásban tájékoztatást kell adni arról is, hogy a javasolt szabályozás milyen mértékben tesz eleget az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés követelményének, illetőleg az összeegyeztethető-e az Európai Közösségek jogszabályaival.

A Javaslat e törvényi kötelezettségnek megfelelően sorolja fel az Európai Unió azon jogforrásait, amelyekkel összhangban a zártcélú távközlő hálózat útján történő tárgyalás tekintetében összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.