2024. évi LV. törvény
egyes adótörvények módosításáról
A kormány adópolitikája 2010 óta következetes és változatlan: középpontjában az adócsökkentés, a családok és a vállalkozások támogatása, az egyszerűsítés és a gazdaságfehérítés áll. Ennek a gazdaságfilozófiának az eredményeként az elmúlt évtizedben a magyar kormány európai uniós viszonylatban messze a legnagyobb mértékben csökkentette a munkát terhelő adókat, emellett pedig végrehajtotta Európa egyik legnagyobb gazdaságfehérítését és létrehozta Európa egyik legversenyképesebb adórendszerét. A kormány a háborús válság ellenére idén növekedési pályára állította a gazdaságot, és célja, hogy a gazdasági semlegesség politikájával a következő években a magyar gazdaság tartós növekedését biztosítsa. Ennek érdekében a kormány további adócsökkentésekkel és egyszerűsítésekkel számos adótörvény módosítására tesz javaslatot. A kormány célja, hogy a gyermeket nevelő családok helyzete érezhetően javuljon a következő években, ezért két lépcsőben, 2025. július 1-jei és 2026. január 1-jei emeléssel kétszeresére növeli a gyermekek után járó adókedvezményt. Az intézkedéssel a családoknál maradó adókedvezmény éves összege meghaladhatja a 650 milliárd forintot. Az adótörvények módosításával a kormány többek között személyi jövedelemadót érintő könnyítéseket, újabb gazdaságfehérítő lépéseket és adminisztrációcsökkentést céloz, továbbá uniós jogharmonizációs kötelezettségeknek is eleget tesz.
I. FEJEZET
A JÖVEDELEMADÓZÁST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA
1. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása
1. § (1) A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 3. § 4. pont i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában az egyes fogalmak jelentése a következő:
4. Jövedelemszerzés helye:)
"i) kamat, kamatjövedelem, értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem esetében a kamat, a kamatjövedelem, illetve a díj fizetésére kötelezett személy illetősége szerinti állam - amennyiben a kamat, a kamatjövedelem, a díj fizetésére az említett személy belföldi telephelye (állandó bázisa), fióktelepe, kereskedelmi képviselete útján kötelezett, akkor belföld -, ha azonban a kamat, a kamatjövedelem, a díj fizetésének alapjául szolgáló követelés (jog), értékpapír ténylegesen a jogosult magánszemély belföldi telephelyéhez (állandó bázisához) tartozik, akkor belföld;"
(2) Az Szja tv. 3. §-a a következő 52. ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában az egyes fogalmak jelentése a következő:)
"52. Szellemi termék: a találmány, az iparjogvédelemben részesülő javak közül a szabadalom és az ipari minta, a védjegy, a szerzői jogvédelemben részesülő dolog, a szoftvertermék, az egyéb szellemi alkotás (újítás, műszaki, gazdasági, szellemi szolgáltatás stb.), a jogvédelemben nem részesülő, de titkosság révén monopolizált javak közül a know-how és a gyártási eljárás."
2. § Az Szja tv. 7. § (1) bekezdése a következő zs) ponttal egészül ki:
(A jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni a következő bevételeket:)
"zs) szellemi termék gazdasági társaság részére nem vagyoni hozzájárulásként történő szolgáltatása esetén a vagyoni hozzájárulásnak a létesítő okiratban meghatározott értéke a vagyoni hozzájárulást teljesítő, a szellemi terméket létrehozó (eredeti jogosult) magánszemélynél."
3. § Az Szja tv. 9. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A bevétel megszerzésének időpontja)
"c) igénybe vett szolgáltatás esetében az a nap, amelyen a szolgáltatás nyújtójának az általános forgalmi adóról szóló törvény rendelkezései szerinti teljesítési időponttal adófizetési kötelezettsége keletkezik vagy keletkezne (függetlenül attól, hogy a szolgáltatás nyújtója az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett vagy sem), ha azonban a szolgáltatás juttatója nem azonos a szolgáltatás nyújtójával, az a nap, amelyen a szolgáltatásról szóló bizonylat rendelkezésre áll;"
4. § (1) Az Szja tv. 29/A. § (2) és (2a) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(2) A családi kedvezmény - az eltartottak lélekszámától függően - kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként
a) egy eltartott esetén 100 000 forint,
b) kettő eltartott esetén 200 000 forint,
c) három és minden további eltartott esetén 330 000 forint.
(2a) A (2) bekezdés szerinti családi kedvezmény minden olyan kedvezményezett eltartott után, aki a családok támogatásáról szóló törvény szerint tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személynek minősül, jogosultsági hónaponként és kedvezményezett eltartottanként 100 000 forinttal növelt összegben vehető igénybe. E rendelkezés alkalmazásában tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személynek minősül az a 18. életévét betöltött magánszemély is, aki a magasabb összegű családi pótlék helyett fogyatékossági támogatásban részesül."
(2) Az Szja tv. 29/A. § (2) és (2a) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(2) A családi kedvezmény - az eltartottak lélekszámától függően - kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként
a) egy eltartott esetén 133 340 forint,
b) kettő eltartott esetén 266 660 forint,
c) három és minden további eltartott esetén 440 000 forint.
(2a) A (2) bekezdés szerinti családi kedvezmény minden olyan kedvezményezett eltartott után, aki a családok támogatásáról szóló törvény szerint tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személynek minősül, jogosultsági hónaponként és kedvezményezett eltartottanként 133 340 forinttal növelt összegben vehető igénybe. E rendelkezés alkalmazásában tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személynek minősül az a 18. életévét betöltött magánszemély is, aki a magasabb összegű családi pótlék helyett fogyatékossági támogatásban részesül."
5. § Az Szja tv. 29/C. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:
"(7) A kedvezményt az EGT-államok és a Magyarországgal határos, nem EGT-államok állampolgára érvényesítheti."
6. § Az Szja tv. 29/F. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
"(6) A kedvezményt az EGT-államok és a Magyarországgal határos, nem EGT-államok állampolgára érvényesítheti."
7. § Az Szja tv. 52. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az átalányadózás szabályai addig alkalmazhatók, amíg az adóévben)
"b) az adóév egészében kizárólag a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti kiskereskedelmi tevékenységet, vagy e tevékenység végzése mellett legfeljebb az egyetemes postai szolgáltató megbízása alapján elvégzett postai közreműködői és egyéb tevékenységet végző egyéni vállalkozó vállalkozói bevétele az éves minimálbér ötvenszeresét"
(nem haladja meg.)
8. § Az Szja tv. 53. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(1) A jövedelmet a bevételből
a) az egyéni vállalkozó 40 százalék,
b) az adóév egészében kizárólag a (2) bekezdésben, vagy kizárólag a (2) bekezdésben meghatározott és a c) pont szerinti tevékenységből bevételt szerző egyéni vállalkozó 80 százalék,
c) az adóév egészében kizárólag a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet alapján kiskereskedelmi tevékenységből - ide nem értve a (2) bekezdés k) pontja szerinti vendéglátó tevékenységet -, vagy a kiskereskedelmi tevékenység mellett legfeljebb az egyetemes postai szolgáltató megbízása alapján elvégzett postai közreműködői és egyéb tevékenységből bevételt szerző egyéni vállalkozó 90 százalék,
d) a mezőgazdasági őstermelő 90 százalék
költséghányad levonásával állapítja meg (átalányban megállapított jövedelem).
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti tevékenységek a következők:
a) mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, (ÖVTJ'24 01, 02) bányászati (ÖVTJ'24 05-től 09-ig) tevékenység, építőipari kivitelezés (ÖVTJ'24 41-től 42-ig);
b) mezőgazdasági, betakarítást követő szolgáltatás (ÖVTJ'24 016), vadgazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatás (ÖVTJ'24 017001), erdészeti szolgáltatás (ÖVTJ'24 0240) és zöldterület-kezelés (ÖVTJ'24 8130);
c) halászati tevékenység (ÖVTJ'24 031), halgazdálkodási tevékenység (ÖVTJ'24 032);
d) feldolgozóipari termék-előállítás és szolgáltatás (ÖVTJ'24 10-től 32-ig) a bérmunkában végzett szolgáltatások és az egyéb sokszorosítás (ÖVTJ'24 1820) kivételével;
e) speciális szaképítés (ideértve az épületgépészeti berendezések javítását is) (ÖVTJ'24 43);
f) ipari gép, berendezés, eszköz javítása (ÖVTJ'24 331), gépjárműjavítás (ÖVTJ'24 4520), személyi, háztartási cikk javítása (ÖVTJ'24 952);
g) a taxis személyszállítás (ÖVTJ'24 4932), egyéb máshová nem sorolt szárazföldi személyszállítás (ÖVTJ'24 493901), sofőrszolgálat (ÖVTJ'24 493909), közúti áruszállítás (ÖVTJ'24 4941);
h) számítógép, kommunikációs eszköz javítása (ÖVTJ'24 951);
i) fényképészet (ÖVTJ'24 7420);
j) textil, szőrme mosása, tisztítása (ÖVTJ'24 9601), fodrászat, szépségápolás (ÖVTJ'24 9602), hobbiállat-gondozás (ÖVTJ'24 960909-től 960911-ig);
k) a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet alapján folytatott vendéglátó tevékenység (ÖVTJ'24 56);
l) járművezető-oktatás (ÖVTJ'24 855301);
m) az egyetemes postai szolgáltató megbízása alapján elvégzett postai közreműködői (ÖVTJ'24 532003) és egyéb tevékenység (ÖVTJ'24 821101, 829902, 661901, 662201 és 920003)."
9. § (1) Az Szja tv. 57/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély adóévenként az adóév egészére - a 8. számú melléklet rendelkezései szerint - az e tevékenységéből származó bevételére tételes átalányadózást választhat, feltéve, hogy e tevékenységét legfeljebb három, a tulajdonában, haszonélvezetében lévő, a kereskedelemről szóló törvény szerint magánszálláshelynek minősülő ingatlanban folytatja."
(2) Az Szja tv. 57/A. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(4) A tételes átalányadó évi összege lakószobánként
a) 150 ezer forint azokon a településeken, ahol a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2 milliót,
b) 38 ezer 400 forint azokon a településeken, ahol a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma nem haladta meg a 2 milliót."
(3) Az Szja tv. 57/A. §-a a következő (4a)-(4c) bekezdéssel egészül ki:
"(4a) A (4) bekezdés szerinti tételes átalányadót egyenlő részletekben, a 8. számú melléklet rendelkezései szerint - a tevékenység megszüntetése esetén a megszüntetés negyedévét követő 15 napon belül - kell megfizetni.
(4b) A (4) bekezdés alkalmazásában lakószoba a méretétől függetlenül az a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény szerinti lakóhelyiség, amelyben legalább egy fekhely (ágy vagy alvásra használt egyéb bútor) elhelyezhető, azzal, hogy az adót ingatlanonként legalább egy lakószoba után meg kell fizetni.
(4c) Az állami adó- és vámhatóság a honlapján minden év január 31-ig közzéteszi azon települések listáját, ahol a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok alapján a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2 milliót."
10. § Az Szja tv. 67. § (9) bekezdés a) pontja a következő am) alponttal egészül ki:
[Az árfolyamnyereségből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazásában:
a) az értékpapír megszerzésére fordított érték:]
"am) a 7. § (1) bekezdés zs) pont alapján megszerzett értékpapír esetében a szellemi termék megalkotása érdekében az eredeti jogosult magánszemély által a hozzájárulás szolgáltatásáig teljesített, igazolt kiadás."
11. § (1) Az Szja tv. 70. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(7) Egyes meghatározott juttatásnak minősül
a) a 71. § (1) bekezdése szerinti juttatásnak a rekreációs keretösszeget meghaladó része;
b) a 71. § (1a) bekezdése szerinti juttatásnak az Aktív Magyarok keretösszeget meghaladó része;
c) a 71. § (1b) bekezdése szerinti juttatásnak a lakáscélú keretösszeget meghaladó része;
d) a 71. § (2) bekezdés a) pont szerinti juttatásnak az ott meghatározott értékhatárt meghaladó része;
e) a 71. § (2) bekezdés b) pont szerinti juttatásnak az ott meghatározott értékhatárt meghaladó része."
(2) Az Szja tv. 70. §-a a következő (8a)-(8d) bekezdéssel egészül ki:
"(8a) A (7) bekezdés b) pont alkalmazásában Aktív Magyarok keretösszeg
a) évi 120 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll;
b) a 120 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkavállaló munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn;
c) évi 120 ezer forint, ha a magánszemély munkaviszonya a magánszemély halála miatt szűnik meg.
(8b) A (7) bekezdés c) pont alkalmazásában lakáscélú keretösszeg
a) évi 1 millió 800 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll;
b) az 1 millió 800 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkavállaló munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn;
c) az 1 millió 800 ezer forintnak annyiszor egytizenketted része, ahány hónapban a munkavállaló még 35 év alatti életkorban van, azzal, hogy utoljára azt a hónapot kell figyelembe venni, amelyben a munkavállaló a 35. életévét betölti;
d) évi 1 millió 800 ezer forint, ha a magánszemély munkaviszonya a magánszemély halála miatt szűnik meg.
(8c) A magánszemély a 71. § (1b) bekezdése szerinti lakhatási támogatás igénylésekor a munkáltatónak bemutatja a lakhatási támogatás igénybevételének alapjául szolgáló bérleti vagy hitelszerződést. Ha a magánszemély által a tárgyévben igénybe vett lakhatási támogatás összege meghaladja a lakásbérleti díj vagy a hiteltörlesztés igazoltan megfizetett, őt terhelő összegét, a meghaladó összeg 50 százalékát a magánszemély az adóévre vonatkozó bevallásában különbözeti bírságként tünteti fel és személyi jövedelemadóként fizeti meg.
(8d) A munkáltató a lakhatási támogatás juttatása esetén az adóévet követő év január 31-éig az állami adó- és vámhatóság által meghatározott módon adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóság részére a lakhatási támogatással érintett ingatlan azonosító adatairól és a támogatás céljáról."
12. § (1) Az Szja tv. 71. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Béren kívüli juttatásnak minősül - ha a juttató a munkáltató - a munkavállalónak az adóévben a Széchenyi Pihenő Kártya juttatás céljából nyitott korlátozott rendeltetésű fizetési számlájára utalt, a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott
a) szálláshely-szolgáltatásra,
b) melegkonyhás vendéglátóhelyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést is) étkezési szolgáltatásra,
c) a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatásra
d) 2025. évben lakásfelújításra
felhasználható, a 70. § (8) bekezdése szerinti éves rekreációs keretösszeget - több juttatótól származóan együttvéve sem - meg nem haladó mértékű támogatás, azzal, hogy a d) pont szerint felhasználható összeg nem haladhatja meg a fizetési számlán 2025. év január 1-jén nyilvántartott támogatás és a számlára 2025. évben a felhasználásig utalt támogatás összegének 50 százalékát."
(2) Az Szja tv. 71. §-a a következő (1a)-(1b) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) Béren kívüli juttatásnak minősül - ha a juttató a munkáltató - a munkavállalónak az adóévben a Széchenyi Pihenő Kártya juttatás céljából nyitott korlátozott rendeltetésű fizetési számlájához kapcsolódó Aktív Magyarok alszámlára az (1) bekezdésben foglaltaktól függetlenül utalt, a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott, az aktív életmód elősegítésére felhasználható, a 70. § (8a) bekezdése szerinti Aktív Magyarok keretösszeget - több juttatótól származóan együttvéve sem - meg nem haladó mértékű támogatás.
(1b) Béren kívüli juttatásnak minősül a munkáltató által 35. életévét be nem töltött munkavállalójának az (1) és (1a) bekezdésben foglaltaktól függetlenül lakhatási támogatás címén kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint lakás bérleti díjának megfizetéséhez vagy lakáscélú hitel törlesztéséhez adott, a 70. § (8b) bekezdésben meghatározott lakáscélú keretösszeget meg nem haladó része."
13. § Az Szja tv. 78. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"78. § E törvény alkalmazásában a Központi Statisztikai Hivatal Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke (ÖVTJ'24) szerinti hivatkozással meghatározott tevékenységek esetében a 2024. október 31-én hatályos besorolási rendet kell irányadónak tekinteni."
14. § Az Szja tv. 80. §-a a következő e) és f) ponttal egészül ki:
(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben meghatározza)
"e) a magyar építészetről szóló törvény szerint műemléknek minősülő ingatlan értékesítéséből származó jövedelem adómentességét megalapozó igazolás kiállításának szabályait;
f) a béren kívüli juttatásként adható lakhatási támogatás juttatásának részletes feltételeit;"
15. § Az Szja tv. a következő 108. §-sal egészül ki:
"108. § (1) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 9. § (2) bekezdés c) pontjának alkalmazása során, ha a vásárolt szolgáltatás igénybevételére való jogosultság megszerzésének napja 2025. január 1-je előtti napra esik, de az arról szóló bizonylat 2024. december 31-ét követően áll rendelkezésre, a bevétel megszerzésének időpontja - eltérően a 9. § (2) bekezdés 2024. december 31-én hatályos c) pontjában szereplő időponttól - az a nap, amelyen a szolgáltatásról szóló bizonylat rendelkezésre áll.
(2) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 1. számú melléklet 4. pont 4.52. alpontja a 2024. január 1-jétől keletkezett jövedelemre alkalmazható.
(3) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 57/A. § (4) bekezdés szerinti tételes átalányadó 2025. évre vonatkozó mértékének megállapítása érdekében az állami adó- és vámhatóság első alkalommal 2025. január 15-ig teszi közzé a honlapján azon települések listáját, ahol a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok alapján a vendégéjszakák száma 2023-ban meghaladta a 2 milliót."
16. § Az Szja tv. 1. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
17. § Az Szja tv.
a) 29/B. § (5) bekezdésében a "bármely külföldi állam" szövegrész helyébe a "bármely EGT-állam és a Magyarországgal határos, nem EGT-állam" szöveg,
b) 70. § (8) bekezdésében a "(7) bekezdés b) pont" szövegrész helyébe a "(7) bekezdés a) pont" szöveg,
c) 84. § (7) bekezdésében a "2013. december 18-i 1407/2013/EU rendelet (HL L 352 2013.12.24. 1-8. o.)" szövegrész helyébe a "2023. december 13-i (EU) 2023/2831. rendelet (HL L 2023.12.15.)" szöveg,
d) 1. számú melléklet 3. pont 3.3. alpontjában az "egyesületből, alapítványból" szövegrész helyébe az "egyesületből, a sportról szóló törvény szerinti sportköztestületből, alapítványból" szöveg,
e) 1. számú melléklet 8. pont 8.16. alpontjában a "terrorelhárító, a repülőhajózó" szövegrész helyébe a "terrorelhárító, a személyvédelmi szolgálatot ellátó, a repülőhajózó" szöveg,
f) 1. számú melléklet 8. pont 8.25. alpontjában a "sportszervezet által az olimpián" szövegrész helyébe a "sportszervezet, sportköztestület által az olimpiai eseményen" szöveg
lép.
18. § Hatályát veszti az Szja tv. 62. § (1) bekezdés c) pontjában az " , ideértve az adott ingatlannal kapcsolatban az állammal szemben vállalt kötelezettség alapján igazoltan megfizetett összeget is" szövegrész.
2. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosítása
19. § A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. törvény) 16/B. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) Az (1) bekezdés szerinti költség, ráfordítás figyelembevétele, adózás előtti eredmény csökkentése elszámolható a figyelembevételt, a csökkentést követő adóévekben az érintett különbséghez kapcsolódóan felmerülő, a 4. § 57. pont g) alpontja szerinti államok társasági adóra vagy annak megfeleltethető adóra vonatkozó adójogszabálya szerint belföldön adóztatható bevétellel szemben."
20. § (1) A Tao. törvény 22/C. § (1) bekezdés a) pontja a következő ag) alponttal egészül ki:
[Látvány-csapatsport támogatása (e § alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében az adózó a következő jogcímekre nyújthat támogatást (juttatást):
a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége részére]
"ag) sportcélú ingatlan üzemeltetésének költségeire;"
(2) A Tao. törvény 22/C. § (4) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A támogatási igazolások összértéke nem haladhatja meg a támogatott szervezet jóváhagyott, adott támogatási időszakra vonatkozó sportfejlesztési programjában szereplő,)
"f) sportcélú ingatlan üzemeltetésének 4. § 47. pontja szerint elszámolható költségeinek 80 százalékát, de legfeljebb - ha a támogatás a 30/I. § (3) bekezdése alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozik - sportcélú ingatlanonként és támogatási időszakonként a 651/2014/EU bizottsági rendeletben a sportlétesítményekre nyújtott működési támogatás vonatkozásában meghatározott bejelentési határértéknek megfelelő forintösszeget."
(3) A Tao. törvény 22/C. § (4a)-(4c) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(4a) A látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet, valamint az olyan támogatásra jogosult szervezet támogatása esetén, amely vonatkozásában a támogatás a 30/I. § alapján az Európai Bizottságnak a 30/I. § (1) bekezdésében rögzített határozatai vagy a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozik, a (4) bekezdés c)-f) pontja szerinti mértékeket a támogatási igazolások összértékének támogatási szerződés keretében az (1) bekezdés a) pont ac) és ag) alpontjában, az (1) bekezdés b) pont bd), bf) és bg) alpontjában, az (1) bekezdés c) pont cb) és cd)-cf) alpontjában, valamint az (1) bekezdés d) pont dc), de) és dg) alpontjában meghatározott jogcímekre nyújtott támogatáshoz kapcsolódó, a támogatott szervezet részére azonos elszámolható költségekkel kapcsolatban megfizetett kiegészítő sportfejlesztési támogatással összevont értékére kell alkalmazni.
(4b) Az (1) bekezdés c) pont cb), cd)-cf) alpontja és az olyan támogatásra jogosult szervezet támogatása esetén, amely vonatkozásában a támogatás a 30/I. § alapján az Európai Bizottságnak a 30/I. § (1) bekezdésében rögzített határozatai vagy a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozik, az (1) bekezdés a) pont ac) és ag) alpontja, az (1) bekezdés b) pont bd), bf) és bg) alpontja, az (1) bekezdés c) pont cb), cd)-cf) alpontja, az (1) bekezdés d) pont dc), de) és dg) alpontja szerinti támogatás, valamint más helyi, regionális, államháztartási vagy európai uniós forrásból származó állami támogatás együttes összege azonos elszámolható költségek tekintetében nem haladhatja meg a (4) bekezdésben meghatározott mértékeket.
(4c) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a támogatási igazolások összértéke az (1) bekezdés a), b) és d) pontja szerinti támogatott szervezet - ide nem értve azokat a szervezeteket, amelyekkel összefüggésben a támogatás a 30/I. § alapján az Európai Bizottságnak a 30/I. § (1) bekezdésében rögzített határozatai vagy a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozik - sportfejlesztési programjában szereplő igazolt költségek, ráfordítások, kiadások legfeljebb 100 százaléka lehet."
(4) A Tao. törvény 22/C. § (5) bekezdése a következő l) ponttal egészül ki:
(Támogatási igazolás a támogatás igénybevételére jogosult szervezettel kapcsolatban akkor állítható ki, ha)
"l) az Állami Számvevőszék az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 31/A. §-a szerinti vagyonmegóvási intézkedéssel nem fordult illetékes hatósághoz vagy szervezethez a támogatás igénybevételére jogosult szervezet vonatkozásában."
(5) A Tao. törvény 22/C. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(8) A tárgyi eszköz beruházást - a (8a) bekezdésben foglalt kivétellel - az adott tárgyi eszköz beruházásra vonatkozó, első támogatási igazolás kiállítását követő évben kezdődő támogatási időszaktól számított 6. támogatási időszak végéig üzembe kell helyezni a támogatás és annak jegybanki alapkamattal növelt összege magyar állam részére történő megfizetése terhével."
(6) A Tao. törvény 22/C. §-a a következő (8a) bekezdéssel egészül ki:
"(8a) Ha a támogatott szervezet ingatlan-fejlesztésre irányuló tárgyi eszköz beruházást, felújítást tartalmazó sportfejlesztési programja 7. hosszabbított támogatási időszakkal rendelkezik, a tárgyi eszköz beruházást legkésőbb a 7. hosszabbított támogatási időszaknak az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben megállapított végső időpontjáig üzembe kell helyezni a támogatás és annak jegybanki alapkamattal növelt összege magyar állam részére történő megfizetése terhével."
(7) A Tao. törvény 22/C. § (9) és (9a) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(9) Az (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén a sportpolitikáért felelős miniszter a jelenértéken legalább 300 millió forint értékű sportfejlesztési program esetében az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint az adópolitikáért felelős miniszter véleményét figyelembe véve hoz döntést. Az adópolitikáért felelős miniszter az erre irányuló megkereséstől számított 45 napon belül közli álláspontját a sportpolitikáért felelős miniszterrel. A sportpolitikáért felelős miniszter az adópolitikáért felelős miniszter véleményét figyelembe véve jóváhagyja, részben jóváhagyja vagy elutasítja a sportfejlesztési program e törvény szerinti támogatását és az erről szóló döntést közli a támogatás igénybevételére jogosult szervezettel. Véleményeltérés esetén a sportfejlesztési program e törvény szerinti támogatására vonatkozó jóváhagyó döntést megelőzően a sportpolitikáért felelős miniszter a Kormány döntését kéri.
(9a) Az (1) bekezdés b)-d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége a jelenértéken legalább 300 millió forint értékű sportfejlesztési program esetében az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint a sportpolitikáért felelős miniszter és az adópolitikáért felelős miniszter véleményét figyelembe véve hoz döntést. A sportpolitikáért felelős miniszter és az adópolitikáért felelős miniszter az erre irányuló megkereséstől számított 45 napon belül közli álláspontját a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetséggel. A miniszteri vélemények közötti eltérés esetén a sportfejlesztési program e törvény szerinti támogatására vonatkozó jóváhagyó döntést megelőzően a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége a sportpolitikáért felelős miniszter útján a Kormány döntését kéri. Ebben az esetben a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége a Kormány döntésének megfelelően hagyja jóvá, hagyja részben jóvá vagy utasítja el a sportfejlesztési program e törvény szerinti támogatását, és az erről szóló döntést közli a támogatás igénybevételére jogosult szervezettel."
21. § A Tao. törvény 29/A. §-a a következő (124) és (125) bekezdéssel egészül ki:
"(124) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 1. számú melléklet 5. pont i) alpontja szerinti értékcsökkenés az adózó választása szerint első alkalommal a 2024. adóévre alkalmazható.
(125) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 22/C. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontját az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő sportfejlesztési programok megvalósítása során is alkalmazni kell."
22. § (1) A Tao. törvény 30/I. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A 22/C. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja, b) pont bd) alpontja és d) pont dc) alpontja szerinti jogcímeken nyújtott támogatás nem minősül az Európai Bizottság SA.31722 (2011/N), SA.46615 (2016/N), SA.48265 (2017/N) és SA.104802 (2022/N) számú határozata hatálya alá tartozó támogatásnak, amennyiben
a) a támogatott részéről - a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége kivételével - hivatásos sportoló alkalmazására nem kerül sor,
b) a támogatással érintett tárgyi eszköz beruházás, felújítás tekintetében teljesülnek a korlátozott mértékű gazdasági célú létesítmény feltételei, vagy
c) a támogatással érintett tárgyi eszköz beruházás, felújítás tekintetében teljesülnek a kizárólag helyi hatással bíró sportcélú ingatlan feltételei."
(2) A Tao. törvény 30/I. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) A 22/C. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontja, b) pont bg) alpontja és d) pont dg) alpontja szerinti jogcímeken nyújtott támogatás nem minősül a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikke szerinti sportlétesítményhez nyújtott működési támogatásnak, amennyiben a támogatással érintett sportcélú ingatlan tekintetében teljesülnek
a) a korlátozott mértékű gazdasági célú létesítmény feltételei, vagy
b) a kizárólag helyi hatással bíró sportcélú ingatlan feltételei."
23. § A Tao törvény a következő 30/N. §-sal egészül ki:
"30/N. § E törvény 22. § (1)-(12) bekezdése szerinti támogatás a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.111638 (2024/N) számú határozattal meghosszabbított és módosított SA.50768 (2018/N) számú európai bizottsági határozat hatálya alá tartozó támogatásnak minősül."
24. § A Tao. törvény 1. számú melléklete a 2. melléklet szerint módosul.
25. § A Tao. törvény 3. számú melléklete a 3. melléklet szerint módosul.
26. § A Tao. törvény
a) 4. § 3a. pontjában az "Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése" szövegrész helyébe az "európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.)" szöveg,
b) 4. § 23/d. pontjában az "alapján megillető" szövegrész helyébe az "alapján a mikro-, kis- és középvállalkozásokat megillető" szöveg,
c) 7. § (8b), (8d) és (31) bekezdésében, 22/F. § (4) bekezdésében, valamint 30/B. § b) pontjában a "2013. december 18-i 1407/2013/EU" szövegrész helyébe a "2023. december 13-i (EU) 2023/2831" szöveg,
d) 7. § (12) bekezdés b) pontjában és 22/A. § (4) bekezdés b) pontjában a "támogatásnak, vagy az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak" szövegrész helyébe a "támogatásnak minősül, vagy az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szabályaival összhangban nyújtható," szöveg,
e) 7. § (12) bekezdés c) pontjában és 22/A. § (4) bekezdés c) pontjában a "csekély összegű (de minimis) támogatásnak" szövegrész helyébe a "csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szabályaival összhangban nyújtható" szöveg,
f) 7. § (17) és (20) bekezdésében a "csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül" szövegrész helyébe a "csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szabályaival összhangban nyújtható" szöveg,
g) 22/B. § (2a) bekezdésében az "európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.)" szövegrész helyébe az "Atr." szöveg,
h) 22/C. § (1) bekezdés c) pont ce) alpontjában a "csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható" szövegrész helyébe a "csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szabályaival összhangban nyújtható," szöveg,
i) 22/C. § (6a) bekezdésében a "30 napon belül" szövegrész helyébe a "90 napon belül" szöveg,
j) 29/A. § (118) bekezdésében az "első alkalommal a 2024. adóévi elszámolható költségre" szövegrész helyébe az "első alkalommal a 2024. január 1-jén vagy azt követően megkezdett kutatás-fejlesztési projekt elszámolható költségére" szöveg,
k) 30/A. §-ában a "22/A. § (4) bekezdés b) pontja" szövegrész helyébe a "22/A. § (4) bekezdés b) és c) pontja" szöveg,
l) 30/F. § (1) bekezdésében a "34. pontja" szövegrész helyébe a "33. pontja" szöveg,
m) 30/F. § (2) bekezdésében a "35. pontja" szövegrész helyébe a "34. pontja" szöveg,
n) 30/I. § (2) bekezdésében az "5. cikkével" szövegrész helyébe a "31. cikkével" szöveg
lép.
27. § Hatályát veszti a Tao. törvény
b) 22/C. § (2a) bekezdésében az "(1a)" szövegrész,
c) 22/C. § (3a) bekezdés a) pontjában az "és az (1a) bekezdés" szövegrész,
d) 22/C. § (3e) bekezdésében a " , valamint az (1a) bekezdésben" szövegrészek,
f) 24/A. § (3) bekezdés b) pontjában az "(1a)" szövegrész,
g) 24/A. § (7) bekezdésében az "(1a)" szövegrész,
h) 24/A. § (9), (19) és (20) bekezdésében az "és (4d)" szövegrész,
i) 24/A. § (12) bekezdésében az "és (1a) bekezdésének" szövegrész,
j) 24/A. § (19) bekezdésében az "(1a)" szövegrész,
k) 24/A. § (20) bekezdésében a " , valamint (1a) bekezdésében" szövegrész,
m) 29/A. § (109)-(111) bekezdése,
o) 30/H. §-a,
p) 3. számú melléklet B) rész 15. pontjában az "-(1a)" szövegrész,
3. A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény módosítása
28. § A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (a továbbiakban: Katv.) 2. § 20. pont b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában
kedvezményezett foglalkoztatott után érvényesíthető kedvezmény:)
"b) a 19. pont b) alpontja szerinti kedvezményezett foglalkoztatott esetében személyenként a bruttó munkabér havi összege, de havonta legfeljebb a minimálbér a foglalkoztatás első évében, továbbá személyenként bruttó munkabér havi összege, de havonta legfeljebb a minimálbér 50 százaléka a foglalkoztatás ezt követő további hat hónapjában;"
29. § (1) A Katv. 19. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A kisvállalati adó szerinti adóalanyiság - a (8a) bekezdésben foglaltak kivételével - a választás állami adó-és vámhatósághoz történő bejelentését követő hónap első napjával jön létre. A bejelentést az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, elektronikus úton lehet megtenni. A kisvállalati adóalanyiság keletkezése napjával önálló üzleti év kezdődik. Az üzleti év kezdetét megelőző nappal mint mérlegfordulónappal üzleti év zárul, mely üzleti évről az adóalanynak az Szt. általános szabályai szerint beszámolót kell készítenie, és az elkészített beszámolót letétbe kell helyeznie, közzé kell tennie."
(2) A Katv. 19. § (5) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A kisvállalati adóalanyiság megszűnik)
"d) a (8a) bekezdésben foglaltak kivételével az adóalany egyesülése, szétválása napját megelőző nappal;"
(3) A Katv. 19. § (8a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(8a) Amennyiben az adóalanyiság könyv szerinti értéken megvalósított egyesülés, szétválás miatt szűnik meg, az egyesüléssel, szétválással érintett adózó az egyesülés, szétválás napját követő 15 napon belül az állami adó- és vámhatósághoz megtett bejelentéssel, az adóalanyiság keletkezésére vonatkozó feltételek betartásával ismételten választhatja az adóalanyiságot. Ez esetben az adóalanyiság az egyesülés, szétválás napján jön létre."
4. A globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIV. törvény módosítása
30. § A globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Minimumadó törvény) 40. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(11) Az adott államban fizetendő kiegészítőadó-többletet a 10. melléklet szerint kell kiszámítani."
31. § A Minimumadó törvény 44. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A belföldi csoporttag - vagy az összes belföldi csoporttag nevében eljáró kijelölt helyi szervezet - az 1. § szerinti kiegészítő adóalanyiságáról bejelentést tesz az állami adó- és vámhatóság részére a kiegészítő adókötelezettséggel érintett adóév kezdő napjától számított 12 hónapon belül az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített nyomtatványon, amelyben bemutatja a multinacionális vállalatcsoport, a nagyméretű belföldi vállalatcsoport egyes adatait, valamint feltünteti az (5) bekezdés a) és b) pontja szerinti egyes adatokat."
32. § A Minimumadó törvény 44. §-a a következő (11)-(14) bekezdéssel egészül ki:
"(11) A belföldi csoporttagnak vagy az összes belföldi csoporttag nevében eljáró kijelölt helyi szervezetnek az adóévre elismert belföldi kiegészítőadó-előleget kell megállapítania, - az állami adó- és vámhatóság által az elismert belföldi kiegészítő-adóelőleg bevallására rendszeresített nyomtatványon - bevallania és megfizetnie az elismert belföldi kiegészítő adóval érintett adóév utolsó napjától számított tizenegyedik hónap 20. napjáig.
(12) A (11) bekezdés szerinti elismert belföldi kiegészítőadó-előleg összege az adóévre várhatóan fizetendő elismert belföldi kiegészítő adó összege.
(13) Az elismert belföldi kiegészítőadó-előleggel kapcsolatos bevallásnak a következő adatokat kell tartalmaznia:
a) a belföldi csoporttag azonosító adatai,
b) a belföldi csoporttag elismert belföldi kiegészítőadó-előleg kötelezettsége.
(14) Az adózás rendjéről szóló törvénytől eltérően a (11)-(13) bekezdés szerinti kötelezettség megsértése esetén késedelmi pótlék, adóbírság és mulasztási bírság alkalmazásának nincs helye, ha a csoporttag úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben a csoporttagtól elvárható."
33. § A Minimumadó törvény 53. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
"(5) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 44. § (11)-(14) bekezdését első alkalommal a 2024-ben kezdődő adóév vonatkozásában kell alkalmazni."
34. § A Minimumadó törvény 1. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.
35. § A Minimumadó törvény az 5. melléklet szerinti 10. melléklettel egészül ki.
36. § A Minimumadó törvény
a) 3. § 23. pontjában, 32. § (2) bekezdés c) pontjában az "a társaságiadó-információkat tartalmazó" szövegrész helyébe az "az országonkénti" szöveg,
b) 3. § 47. pontjában az "a nevükben benyújtsa a kiegészítő adóval kapcsolatos adatszolgáltatásokat és nyilatkozatokat" szövegrész helyébe az "az összes belföldi csoporttag nevében benyújtsa a kiegészítő adóval kapcsolatos bejelentést, adatszolgáltatást, bevallást és nyilatkozatot" szöveg,
c) 11. § (9) bekezdésében a "multinacionális csoport" szövegrész helyébe a "multinacionális vállalatcsoport" szöveg,
d) 11. § (13) bekezdés c) és d) pontjában a "27. § (5)" szövegrész helyébe a "27. § (4)" szöveg,
e) 32. § (2) bekezdésében az "államban illetőséggel bíró csoporttagokra az adóévi társaságiadó-információkat tartalmazó" szövegrész helyébe az "államban illetőséggel bíró csoporttagokra az adóévi országonkénti" szöveg,
f) 44. § (2) bekezdésében az "adóbevallás (GloBE információs bevallás, elismert belföldi kiegészítőadó-bevallás) benyújtására és adatszolgáltatásra" szövegrész helyébe az "adatszolgáltatás, adóbevallás benyújtására" szöveg, az " , elismert kiegészítő adó bevallására és az azzal kapcsolatos adatszolgáltatásra" szövegrész helyébe a "bevallására és az adatszolgáltatásra" szöveg, az "űrlapon" szövegrész helyébe a "nyomtatványon" szöveg,
g) 44. § (3) bekezdésében a "bevallást" szövegrész helyébe az "adatszolgáltatást" szöveg, a "bevallási" szövegrész helyébe az "adatszolgáltatási" szöveg,
h) 44. § (4) bekezdésében az "adatszolgáltatást benyújtó szervezet" szövegrész helyébe az "adatszolgáltatást teljesítő vagy az adatszolgáltatásra kijelölt csoporttag" szöveg, a "bevallás" szövegrész helyébe az "adatszolgáltatás" szöveg,
i) 44. § (5) bekezdésében a "kapcsolatosan adóbevallásnak (GloBE információs bevallásnak)" szövegrész helyébe a "kapcsolatos adatszolgáltatásnak" szöveg,
j) 44. § (5) bekezdés b) pontjában a "részesedését" szövegrész helyébe a "részesedésére vonatkozó információkat" szöveg,
k) 44. § (5) bekezdés e) pontjában és (7) bekezdés h) pontjában a "bevalláshoz" szövegrész helyébe a "kiegészítő adó megállapításához" szöveg,
l) 44. § (6) bekezdésében a "kiegészítő adóval kapcsolatosan" szövegrész helyébe a "belföldi kiegészítő adóval kapcsolatos" szöveg, az "a bevalláshoz" szövegrész helyébe az "az elismert belföldi kiegészítő adó megállapításához" szöveg,
m) 44. § (7) bekezdésében a "képviselője által benyújtott, kiegészítő adóval kapcsolatos bevallásnak" szövegrész helyébe a "kijelölt helyi szervezet által benyújtott, kiegészítő adóval kapcsolatos adatszolgáltatásnak" szöveg,
n) 44. § (8) bekezdésében a "(6)-(7) bekezdés szerinti" szövegrész helyébe a "(2)-(7) bekezdés szerinti adatszolgáltatás," szöveg,
o) 44. § (9) bekezdésében a "bevallást legkésőbb az adatszolgáltatással" szövegrész helyébe az "adóbevallást, adatszolgáltatást legkésőbb az adókötelezettséggel" szöveg,
p) 45. § (6) bekezdésében az "űrlapon" szövegrész helyébe a "nyomtatványon" szöveg,
q) 49. §-ában az "adatszolgáltatást és a 44. § szerinti adatszolgáltatási, bevallási kötelezettséget" szövegrész helyébe az "adóbevallást, adatszolgáltatást" szöveg,
r) 9. mellékletében a "napjától" szövegrész helyébe a "napját követően" szöveg
lép.
II. FEJEZET
A KÖZVETETT ADÓZÁST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA
5. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása
37. § Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 77. § (4a) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(4a) A (4) bekezdés szerinti adóalap-csökkentési jog akkor is megilleti az adóalanyt, ha a pénzvisszatérítést - függetlenül attól, hogy azt az adóalany szerződésben vállalt kötelezettség vagy jogszabályi előírás alapján teljesíti -úgy biztosítja, hogy azt nem közvetlenül azon adóalany vagy nem adóalany részére teljesíti, aki (amely) részére a pénzvisszatérítésre jogosító termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást teljesítették (ezen bekezdés alkalmazásában: végső fogyasztó), feltéve, hogy:
a) a végső fogyasztó a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet tekintetében előzetesen felszámított adó levonására sem részben, sem egészben nem jogosult, és
b) a pénzvisszatérítés adó nélküli összege a pénzvisszatérítésre jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adóalapjába beletartozik."
38. § Az Áfa tv. 78. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:
"(2a) Ha az ügylet teljesítését nyugta tanúsította, és a jogosultnak ellenértéket térítenek vissza, akkor az (1) bekezdéstől eltérően a 77. § (3) bekezdés alkalmazásának feltétele, hogy a kötelezett a nyugta adattartalmának módosításáról gondoskodjon."
39. § Az Áfa tv. 121. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az előzetesen felszámított adó levonásának joga megilleti az adóalanyt akkor is, ha a terméket, szolgáltatást)
"a) olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, amelynek teljesítési helye külföld, de amelyet, ha belföldön teljesítene, - feltéve, hogy nem választotta a XIII. Fejezet 1. vagy 3. alcíme szerinti alanyi adómentesség alkalmazását - adólevonásra jogosító termékértékesítésének, szolgáltatásnyújtásának minősülne, ide nem értve a Közösség másik, a teljesítés helye szerinti tagállamának azon joga szerinti adómentesség hatálya alá tartozó azon ügyletet, amely tartalmában a Héa-irányelv 284. cikkének felel meg;"
40. § (1) Az Áfa tv. 129. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Az importáló helyett annak közvetett vámjogi képviselője gyakorolhatja a termék importjához kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonását, ha
a) az importálót az adólevonási jog keletkezésekor és azt követően az adólevonási jog egyébként korlátozás nélkül megilleti,
b) az a) és c) pontban említett feltétel teljesüléséről az importáló nyilatkozik vámjogi képviselőjének,
c) az importáló a levonási jog keletkezésének időpontját magában foglaló adó-megállapítási időszakban a bevallási kötelezettségét havi gyakorisággal teljesítő adóalany,
d) az importáló a levonási jog keletkezésének időpontját magában foglaló adó-megállapítási időszakban nem minősül az Art. rendelkezései szerint kockázatos adózónak, valamint
e) a közvetett vámjogi képviselet ellátására vonatkozó szerződés megkötésének időpontjában vagy a levonási jog keletkezésének időpontját magában foglaló adó-megállapítási időszakban az Art. rendelkezései szerint megbízható adózónak nem minősülő importálóra vonatkozóan a közvetett vámjogi képviselő által az (1a) bekezdés szerinti időpontokban elvégzett partnerellenőrzés eredménye alapján nem merül fel adókockázat, és a partnerellenőrzés eredményéről a közvetett vámjogi képviselő az (1b) bekezdés szerint adatot szolgáltat."
(2) Az Áfa tv. 129. §-a a következő (1a)-(1d) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) Az (1) bekezdés e) pontjában említett partnerellenőrzést a közvetett vámjogi képviselet ellátására vonatkozó szerződés megkötését megelőzően és ezt követően, ha ugyanezen importáló képviseletében több importálás történik, havi rendszerességgel, a hónap utolsó napjáig kell elvégezni. Nem kell a partnerellenőrzést elvégezni abban a hónapban, amikor az importáló képviseletében importálás nem történik.
(1b) A partnerellenőrzés elvégzésének tényéről és eredményéről a közvetett vámjogi képviselő haladéktalanul, de legkésőbb az (1a) bekezdésben említett szerződés megkötéséig és a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig elektronikus úton adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóság részére. A határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.
(1c) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti partnerellenőrzés vizsgálati szempontjait az állami adó- és vámhatóság a honlapján teszi közzé.
(1d) Ha az importáló rendelkezik a 156. § szerinti engedéllyel, akkor az (1) bekezdés c)-e) pontjában foglalt feltételektől függetlenül az importáló helyett annak közvetett vámjogi képviselője gyakorolhatja a termék importjához kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonását."
(3) Az Áfa tv. 129. § (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A közvetett vámjogi képviselő az (1) bekezdés szerint megszerzett adólevonási jogot - az adólevonási jog gyakorlásának egyéb feltételeitől függetlenül - abban az esetben gyakorolhatja, ha
a) személyes rendelkezésére áll az (1) bekezdés b) pontjában említett, nevére szóló nyilatkozat,
b) belföldön nyilvántartásba vett adóalanyként nincs olyan, e törvényben szabályozott jogállása, amely adólevonási jogát egyébként korlátozza, valamint
c) a levonási jog gyakorlásának időpontjában az Art. rendelkezései szerint megbízható adózónak minősül."
(4) Az Áfa tv. 129. §-a a következő (4)-(6) bekezdésekkel egészül ki:
"(4) Az állami adó- és vámhatóság a közvetett vámjogi képviselő elektronikusan benyújtott kérelme alapján az (1) bekezdés c) és d) pontjában foglalt feltételek fennállására vonatkozó, valamint az (1) bekezdés e) pontja szerinti partnerellenőrzéshez szükséges, a kérelemben megjelölt és az állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott, az importálóra vonatkozó adatok megismerését a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül biztosítja, feltéve, hogy az adatok megismeréséhez az importáló a közvetett vámjogi képviselőnek címzett és a kérelemhez csatolt írásbeli nyilatkozatában előzetesen hozzájárult.
(5) A közvetett vámjogi képviselő arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásában, amelyben az engedményezett adólevonási jogot gyakorolja, importonként nyilatkozni köteles
a) az áru átengedéséről szóló vámhatóság általi értesítés számáról, vagy a termék szabad forgalomba bocsátása során az adófizetési kötelezettséget megállapító határozat számáról, vagy a termék szabad forgalomba bocsátását igazoló kiegészítő árunyilatkozat számáról,
b) az importáló adószámáról,
c) az adó alapjáról és
d) az adó összegéről.
(6) Az az adóalany, aki (amely) bevallási kötelezettségét a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint teljesíti, az (5) bekezdésben említett nyilatkozattételi kötelezettségét a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti bevallásában teljesíti."
41. § (1) Az Áfa tv. 142. § (1) bekezdése a következő k) ponttal egészül ki:
[Az adót a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője fizeti:]
"k) az adóalany-kereskedő által teljesített 34. § (1) bekezdés a) pontja szerinti termékértékesítés esetében."
(2) Az Áfa tv. 142. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(9) Az adóalany az (1) bekezdés i)-k) pontja alá tartozó termékértékesítéséről, illetve az (1) bekezdés i)-k) pontja alá tartozó termékértékesítésnek megfelelő termékbeszerzéséről a 6/C. számú melléklet szerinti nyilatkozattételre kötelezett."
42. § Az Áfa tv. 195. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
"(6) Az adóalany nem jogosult az alanyi adómentesség időszakában keletkezett előzetesen felszámított adó levonására, ha az előzetesen felszámított adó alapjául szolgáló, beszerzett terméket, igénybe vett szolgáltatást olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, amelynek teljesítési helye a Közösség olyan, másik tagállama, amelyben az adóalany nem választott a Héa-irányelv 284. cikkének megfelelő adómentességet."
43. § Az Áfa tv. 195/A. §-a a következő (10) és (11) bekezdéssel egészül ki:
"(10) Ha az adóalany a (4) bekezdés szerinti egyedi azonosítószámnak a (4) bekezdés szerinti nyilatkozat alapján történő megállapítását megelőzően e nyilatkozat tartalmi hibájának kijavítására irányuló dokumentumot nyújt be az állami adó- és vámhatósághoz, abban az esetben a nyilatkozatot javító dokumentumra kell a (4) bekezdés szerinti előírásokat alkalmazni, azzal, hogy a (4) bekezdésben hivatkozott határidő az említett dokumentum állami adó- és vámhatósághoz történő beérkezésétől kezdődően számítandó.
(11) Ha az adóalany a (6) bekezdés szerinti módosítást - ideértve különösen a nyilatkozatban megjelölt tagállamok körének változását - azt megelőzően nyújtja be az állami adó- és vámhatósághoz, hogy az a (4) bekezdés szerinti nyilatkozatban megjelölt minden tagállam tekintetében megállapította vagy megerősítette a (4) bekezdés szerinti egyedi azonosítószámot, abban az esetben a (6) bekezdés szerinti módosításra alkalmazandó előírások azzal az eltéréssel alkalmazandóak, hogy a (6) és (7) bekezdésben hivatkozott határidő a (4) bekezdés szerinti nyilatkozat elbírálását követő naptól kezdődik."
44. § Az Áfa tv. 195/B. §-a a következő (6)-(8) bekezdéssel egészül ki:
"(6) Ha a 195/A. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat állami adó- és vámhatósághoz történő beérkezésének napja és e nyilatkozat alapján a 195/A. § (1) bekezdése szerinti adómentesség alkalmazásának kezdő napja azonos naptári negyedévbe esik, abban az esetben a 195/A. § (1) bekezdése szerinti adómentesség alkalmazásának kezdő napját követő első adatszolgáltatás nem tartalmazza a tárgy naptári negyedévre vonatkozóan az (1) bekezdés alapján feltüntetendő azon árbevételi adatokat, amelyeket az adóalany a 195/A. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatában már feltüntetett.
(7) Ha a 195/A. § (1) bekezdése szerinti adómentesség alkalmazásának kezdő napja a 195/A. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat állami adó- és vámhatósághoz történő beérkezésének napját magában foglaló naptári negyedévet követő naptári negyedévbe esik, abban az esetben a 195/A. § (1) bekezdése szerinti adómentesség alkalmazásának kezdő napját követő első adatszolgáltatás tartalmazza a tárgy naptári negyedévet megelőző naptári negyedévre vonatkozó azon árbevételi adatokat is - az (1) bekezdésben előírt módon -, amely árbevételt az adóalany a 195/A. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatban nem tüntetett fel.
(8) Ha a már benyújtott adatszolgáltatás adataiban az adóalany hibát tár fel vagy azok utólag módosulnak, annak helyesbítése érdekében az adóalany az érintett adatszolgáltatást a helyes adattartalommal ismételten köteles benyújtani az állami adó- és vámhatósághoz."
45. § Az Áfa tv. 195/H. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) Az az adóalany, amely élt a 195/G. § (1) bekezdése szerinti választási joggal, nem jogosult az ezen választással érintett alanyi adómentesség időszakában keletkezett előzetesen felszámított adó levonására, ha az előzetesen felszámított adó alapjául szolgáló, beszerzett terméket, igénybe vett szolgáltatást olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, amelynek teljesítési helye a Közösség olyan, másik tagállama, amelyben az adóalany nem választott a Héa-irányelv 284. cikkének megfelelő adómentességet."
46. § Az Áfa tv. 253/P. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
"(6) A (3) bekezdés szerinti választási jog nem illeti meg azt az adóalanyt, aki (amely) a XIII. Fejezet 3. alcíme szerinti vagy a Közösség belföldtől eltérő tagállama tekintetében a Héa-irányelv 284. cikkének megfelelő adómentességet alkalmaz."
47. § Az Áfa tv. 253/Q. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:
"(7) Az (1) bekezdés szerinti választási jog nem illeti meg azt az adóalanyt, aki (amely) a XIII. Fejezet 1., illetve 2. alcíme szerinti adómentességet alkalmaz."
48. § Az Áfa tv. 257/G. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) A 195/G. § hatálya alá tartozó adóalany az általa e minőségében teljesített 2. § a) pontja szerinti termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított, kibocsátott számlákról, számlával egy tekintet alá eső okiratokról az adatszolgáltatást azon, a székhelye, ennek hiányában lakóhelye szerinti tagállami szabályozás szerinti adatszolgáltatással is teljesítheti, mely tartalmában a Héa-irányelv 284b. cikkének felel meg."
49. § Az Áfa tv. a következő 367. §-sal egészül ki:
"367. § (1) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel módosított 77. § (4a) bekezdése azokban az esetekben alkalmazható, amikor a pénzvisszatérítést az adóalany ezen rendelkezések hatálybalépésének napján vagy azt követő időpontban teljesíti.
(2) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel módosított 77. § (4a) bekezdése ezen rendelkezések hatálybalépésének időpontját megelőzően, de a 2023. december 31-ét követően teljesített pénzvisszatérítések esetében is alkalmazható feltéve, hogy az adóalany a pénzvisszatérítésből fakadó adóalap-csökkentési igényét más módon nem érvényesítette."
50. § Az Áfa tv. a következő 368. §-sal egészül ki:
"368. § E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 129. § (1) bekezdés c)-e) pontja, 129. § (1a)-(1d) bekezdése, (4)-(6) bekezdése, valamint az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel módosított 129. § (2) bekezdése az ezen rendelkezések hatályba lépésének időpontjában érvényes, közvetett vámjogi képviselet ellátására vonatkozó szerződésekre és az azok alapján történt importálásokra is alkalmazandók. Ilyen esetben a 129. § (1) bekezdés e) pontja szerinti partnerellenőrzést első alkalommal annak a hónapnak az utolsó napjáig kell elvégezni, amelyben a hatályba lépést követően első alkalommal történik importálás."
51. § Az Áfa tv. a következő 369. §-sal egészül ki:
"369. § (1) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 142. § (1) bekezdés k) pontját, 142. § (9) bekezdését, valamint a 6/C. számú melléklet 1a. és 2a. pontját - a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel - azon ügyletek esetében kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2025. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.
(2) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 142. § (1) bekezdés k) pontja szerinti termékértékesítés esetén továbbra is a 2024. december 31-én hatályos szabályok szerint kell eljárni, ha a teljesítés időpontja 2025. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik, de a terméket beszerző adóalanynak a 60. § (1)-(3) bekezdése szerint a fizetendő adót 2025. január 1-jét megelőzően kellene megállapítani.
(3) Amennyiben az e törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 142. § (1) bekezdés k) pontja szerinti termékértékesítéshez fizetett előleg jóváírásának, kézhezvételének időpontja 2025. január 1. napját megelőző napra esik, az előleg jóváírására, kézhezvételére tekintettel fizetendő adót az ügyletet saját nevében teljesítő adóalany fizeti az 59. § (1) és (2) bekezdésének megfelelően, a terméket beszerző adóalany adófizetési kötelezettsége - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - az adóalapnak az előleg adót nem tartalmazó összegével csökkentett része után keletkezik."
52. § Az Áfa tv. a következő 370. §-sal egészül ki:
"370. § E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 78. § (2a) bekezdését azon ügyletek esetében kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja és az ellenérték visszatérítésének időpontja 2025. július 1. napjára vagy azt követő időpontra esik."
53. § Az Áfa tv. a következő 371. §-sal egészül ki:
"371. § E törvény 2026. december 31-én hatályos 3. számú melléklet I. részében foglalt táblázat 50. és 51. sora szerinti lakóingatlan-értékesítés általános forgalmi adó mértékére a 2026. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha a 84. § szerint megállapított időpont a 2027. január 1. napjával kezdődő és a 2030. december 31. napjával záruló időszakra esik, feltéve, hogy
a) építési engedélyhez kötött építési munka esetén a lakóingatlan építésére az építési engedély 2026. december 31. napjáig véglegessé vált, vagy
b) az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységet 2024. szeptember 30. napjáig bejelentették, vagy
c) a magyar építészetről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentést 2026. december 31. napjáig tudomásul vették."
54. § Az Áfa tv.
a) 6. § (4) bekezdés b) pont bb) alpontjában a "vagy a használatbavétel tudomásulvétele, vagy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés alapján épített lakóingatlan felépítésének" szövegrész helyébe az "a használatbavétel tudomásulvétele vagy a felépítés" szöveg,
b) 86. § (1) bekezdés j) pont jb) alpontjában a "vagy a használatbavétel tudomásulvétele, vagy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés alapján épített lakóingatlan felépítésének" szövegrész helyébe az "a használatbavétel tudomásulvétele vagy a felépítés" szöveg,
c) 188. § (3) bekezdés c) pont cb) alpontjában a "vagy a használatbavétel tudomásulvétele, vagy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés alapján épített lakóingatlan felépítésének" szövegrész helyébe az "a használatbavétel tudomásulvétele vagy a felépítés" szöveg,
d) 195. § (2) bekezdés záró szövegrészében az "a)-f) pontokhoz" szövegrész helyébe az "a)-c) és f) pontokhoz" szöveg,
e) 195/C. § (1) bekezdésében az "a 195/B. § (1) és (4) bekezdésének alkalmazásában" szövegrész helyébe az "a 195/B. § (1), (4) és (8) bekezdésének alkalmazásában" szöveg,
f) 195/D. §-ában az "illetve annak (6) bekezdés szerinti módosítását, valamint a 195/B. § (1)-(2) és (4) bekezdése szerinti adatokat" szövegrész helyébe az "annak (6) bekezdése szerinti módosítását, illetve (10) bekezdése szerinti kijavítását, valamint a 195/B. § (1)-(2), (4) és (8) bekezdése szerinti adatokat" szöveg,
g) 3. számú melléklet I. részében foglalt táblázat 59. sor "Megnevezés" oszlopában az "Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben" szövegrész helyébe a "Jogszabályban" szöveg
lép.
55. § Az Áfa tv. 6/C. számú melléklete a 6. melléklet szerint módosul.
56. § Az Áfa tv. 10. számú melléklete a 7. melléklet szerint módosul.
57. § Hatályát veszti az Áfa tv.
1. 142. § (1) bekezdés k) pontja,
2. 188. § (3) bekezdés h) pontja,
3. 193. § (1) bekezdés a) pontjában az "és h)" szövegrész,
4. 193. § (1) bekezdés d) pontja,
5. 195. § (2) bekezdés d)-e) pontja,
6. 195. § (3) bekezdés b) pontja,
8. 3. számú melléklet I. részében foglalt táblázat 50. és 51. sora.
6. Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről szóló 2008. évi LXVIII. törvény módosítása
58. § Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről szóló 2008. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Utasforgalmi tv.) 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"4. § (1) Az egyéb rendelkezésektől függetlenül az adómentesség arra az importra terjedhet ki,
a) amely alkalmi jellegű,
b) amelynek keretében az importált termék vagy termékek az utas, annak családtagja személyes használatára vagy ajándékozás céljára szolgálnak, és
c) amelynek keretében az importált terméknek vagy termékeknek sem a jellege, sem a mennyisége - az a) és b) pont teljesülésétől függetlenül - nem utal kereskedelmi jellegű importra
[a)-c) pontok a továbbiakban együtt: nem kereskedelmi jellegű import].
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott termékek esetében az adómentesség napi egy alkalommal, az első beutazása alkalmával illeti meg
a) a határövezetben lakóhellyel rendelkező személyt,
b) a határövezetben dolgozó munkavállalót,
c) a harmadik államból vagy harmadik állammal egy tekintet alá eső területről való beutazásra használt közlekedési eszköz személyzetét.
(3) A (2) bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha az abban felsorolt kategóriák valamelyikébe tartozó utas igazolni tudja, hogy túllépi a tagállam határövezetét vagy nem tér vissza a szomszédos harmadik ország határövezetéből."
59. § Az Utasforgalmi tv. 7. § (1) bekezdés a) pontja a következő aj) alponttal egészül ki:
(Mentes az adó alól a harmadik államból vagy az azzal egy tekintet alá eső területről belföldre beutazó utas személyi poggyászában levő termék vagy termékek nem kereskedelmi jellegű importja, ha a mennyiség személyenként nem haladja meg
dohánytermékek körében:)
"aj) hevített terméknél légi utas esetében a 200 darabot, egyéb utas esetében a 40 darabot;"
60. § Az Utasforgalmi tv. 9. §-a a következő 6. és 7. ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában)
"6. határövezet: olyan övezet, amely légvonalban 15 km-nél nem terjed messzebb egy tagállam határától, és amelybe beletartoznak azok a helyi közigazgatási körzetek, amelyek területe részben az övezetben helyezkedik el;
7. határövezetben dolgozó munkavállaló: minden olyan személy, akinek szokásos tevékenysége szükségessé teszi, hogy munkanapján átjusson a határ túloldalára."
61. § Az Utasforgalmi tv.
a) 7. § (2) bekezdésében az "aa)-ad) alpontjaiban meghatározott mennyiségi korlátok" szövegrész helyébe az "aa)-aj) alpontjában meghatározott mennyiségi korlátok" szöveg,
b) 7. § (3) bekezdésében az "aa)-ad) alpontjaiban meghatározott dohánytermékek" szövegrész helyébe az "aa)-aj) alpontjában meghatározott dohánytermékek" szöveg
lép.
7. A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény módosítása
62. § (1) A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 3. § (2) bekezdés 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában az energiatermékek adóztatására vonatkozóan)
"6. egyéb ellenőrzött ásványolaj: a 2707 10 00-2707 30 00, a 2707 50 00, a 2710 12 11-2710 12 25, a 2710 12 70-2710 19 15, a 2710 19 25, a 2710 19 29-2710 19 35, a 2710 19 51, a 2710 19 55, a 2901 10 00, a 2902 20 00-2902 44 00 KN-kód szerinti, valamint a 2710 19 44-2710 19 48 és a 2710 20 11-2710 20 19 KN-kód szerinti, nem üzemanyagként vagy tüzelő-, fűtőanyagként értékesített, beszerzett vagy importált ellenőrzött energiatermék;"
(2) A Jöt. 3. § (2) bekezdés 18. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában az energiatermékek adóztatására vonatkozóan)
"18. gázolaj: a 2710 19 42, a 2710 19 44-2710 19 48 és a 2710 20 11-2710 20 19 KN-kód szerinti termék;"
63. § (1) A Jöt. 110. § (1) bekezdésének f)-h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az adó mértéke)
"f) földgázra közúti járművek üzemanyagakénti kínálás, értékesítés vagy felhasználás esetén 36 Ft/nm3, egyébként 0,3879 Ft/kWh,
g) a villamos energiára 398 Ft/megawattóra,
h) a szénre 3230 Ft/ezer kilogramm,"
(2) A Jöt. 110. § (1) bekezdés k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az adó mértéke)
"k) a tiszta növényi olajat előállító által a 117. § (1) bekezdésében meghatározott mennyiségben és célra felhasznált tiszta növényi olaj esetében 14 290 Ft/ezer liter, egyébként a c) pont szerinti adómérték."
(3) A Jöt. 110. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Az (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti, január 1-jétől, április 1-jétől, július 1-jétől, illetve október 1-jétől érvényes adómértékek megállapítása a Platts Crude Oil Marketwire - tárgynegyedévet megelőző negyedév első hónapjának első napja és utolsó hónapjának 15. napja közötti időszakra vonatkozó - Brent (Dated) napi jegyzései Mid értékeinek és a tárgynegyedévet megelőző negyedév első hónapjának első napja és utolsó hónapjának 15. napja közötti időszak egyes napjaitól számított mindenkori harmadik havi szállítású Brent napi jegyzések Mid értékeinek számtani átlaga alapján történik."
(4) A Jöt. 110. §-a a következő (4) és (5) bekezdésekkel egészül ki:
"(4) Az adó mértéke
a) az (1) bekezdés a)-c) pontja, a d) és e) pontjának üzemanyagcélú adómértékei és az i) pontja szerinti esetekben a 2024. évet követően,
b) az (1) bekezdés d) pontjának tüzelő-, fűtőanyagcélú adómértéke, e) pontjának egyéb motorikus célú adómértéke és f)-h) pontja szerinti esetekben a 2025. évet követően
a tárgyévet megelőző évi adó mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege.
(5) A (3) és (4) bekezdések figyelembe vételével meghatározott adómértékeket
a) az (1) bekezdés a)-e) és h)-i) pontja szerinti esetekben 10 forintra,
b) az (1) bekezdés f) pontja szerinti üzemanyag célú adómérték és az (1) bekezdés g) pontja esetében 1 forintra,
c) az (1) bekezdés f) pontja szerinti egyéb adómérték esetében egytízezred forintra
kerekítve kell megállapítani. Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti esetben a tárgynegyedévet megelőző hónap 15. napját követő 5. munkanapig, az (1) bekezdés d)-i) pontja szerinti esetben a tárgyévet megelőző év október 31-ig az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján közzéteszi."
64. § (1) A Jöt. 113. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) A vasúti közlekedésről szóló törvény szerinti vasúti árutovábbítási tevékenységet végző személy jogosult az e tevékenységéhez, valamint az e tevékenységhez kapcsolódóan végzett vasúti vontatáshoz, tolatáshoz felhasznált villamos energia adójának visszaigénylésére."
(2) A Jöt. 113. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(5) A 3. § (2) bekezdés 21. pontja szerinti jármű üzembentartója vagy - bérelt jármű esetében - bérlője jogosult visszaigényelni
a) az üzemanyagtöltő állomáson üzemanyagkártyával megvásárolt, vagy
b) belföldi telephelyén üzemanyag-tárolásra rendszeresített üzemanyag-tankoló automatával ellátott tartályból elektronikus mérőeszközön keresztül betöltött
kereskedelmi gázolaj után literenként a gázolaj egy literre vetített adómértékének, valamint 0,33 és az Európai Unió Hivatalos Lapjában kihirdetett tárgyévet megelőző év október első munkanapján érvényes euró/forint árfolyam szorzatának különbségét, öttized forintra lefelé kerekítve. Az előbbiek szerint megállapított adó-visszaigénylés mértékét a tárgynegyedévet megelőző hónap 15. napját követő 5. munkanapig az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján közzéteszi."
65. § A Jöt. 117. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A mezőgazdasági termelő az igazoltan használatában lévő
a) olyan szántó, kert, gyümölcsös, szőlő és gyep (rét, legelő) művelési ágú földterület után, amelyen mezőgazdasági tevékenységet folytat, a mezőgazdasági célú földművelési munkákhoz, valamint a betakarításhoz kapcsolódó közvetlen szállításhoz,
b) olyan erdő után, amelyben erdőgazdálkodási tevékenységet folytat, az erdőfelújítási célú munkákhoz,
c) olyan vízjogi üzemeltetési engedély szerinti halastó után, amelyben halgazdálkodási tevékenységet folytat, - a tóterület nettó üzemelő vízfelületét figyelembe véve - közvetlenül a halgazdálkodáshoz
felhasznált, évente hektáronként legfeljebb 97 liter gázolaj megfizetett adójából jogosult visszaigényelni literenként a gázolaj egy literre vetített adómértékének és 14,29 forintnak a különbségét, öttized forintra kerekítve. Az előbbiek szerint megállapított adó-visszaigénylés mértékét a tárgynegyedévet megelőző hónap 15. napját követő 5. munkanapig az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján közzéteszi."
66. § A Jöt. a következő 88/A. alcímmel egészül ki:
"88/A. Valorizáció
132/A. § A 2024. évet követően az adó mértéke a 125-132. § szerinti esetekben a tárgyévet megelőző évi adó mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege, amelyet 10 forintra kerekítve kell megállapítani. Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi."
67. § A Jöt. 134. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Egyszerűsített adóraktárban
a) a 129. § (2) bekezdés a) pontja szerinti adómértékkel adózó egyéb csendes erjesztett ital előállítható, átvehető, tárolható, forgalomba hozható,
b) a saját szőlőből vagy saját előállítású csendes borból palackos erjesztéssel előállított habzóbor előállítható, átvehető, tárolható, forgalomba hozható,
c) a saját szőlőből vagy saját előállítású csendes borból nem palackos erjesztéssel előállított, palackozott habzóbor átvehető, tárolható, forgalomba hozható,
azzal, hogy a b) és c) pont szerinti előállított, átvett termék összmennyisége évente legfeljebb 50 000 liter lehet és a b) és c) pont szerinti termék együttes készlete nem haladhatja meg az 50 000 litert, valamint egyszerűsített adóraktárból nem adható fel habzóbor másik egyszerűsített adóraktárnak és kisüzemi bortermelőnek."
68. § A Jöt. 137. § (4b) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(4b) A kisüzemi bortermelő
a) csendes bort a (4c) bekezdésben foglaltak kivételével nem vesz át,
b) saját szőlőből vagy saját előállítású csendes borból palackos erjesztéssel előállított habzóbort előállíthat, átvehet, tárolhat, forgalomba hozhat,
c) saját szőlőből vagy saját előállítású csendes borból nem palackos erjesztéssel előállított, palackozott habzóbort átvehet, tárolhat, forgalomba hozhat,
d) az a)-c) pont szerinti termékeken kívül - a (4d) bekezdésben foglaltak kivételével - más jövedéki terméket nem állít elő, nem tárol és nem hoz forgalomba,
azzal, hogy a b) és c) pont szerinti előállított, átvett termék összmennyisége évente legfeljebb 50 000 liter lehet és a b) és c) pont szerinti termék együttes készlete nem haladhatja meg az 50 000 litert, valamint kisüzemi bortermelőtől nem adható fel habzóbor másik kisüzemi bortermelőnek és egyszerűsített adóraktárnak."
69. § A Jöt. 145. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A jövedéki adó mértéke
a) a cigarettára 32 300 forint/ezer darab és a kiskereskedelmi eladási ár 24 százaléka, de legalább 45 200 forint/ezer darab,
b) a szivarra, a szivarkára a kiskereskedelmi eladási ár 14 százaléka, de legalább 5 230 forint/ezer darab,
c) a finomra vágott fogyasztási dohányra és az egyéb fogyasztási dohányra 28 060 forint/kilogramm,
d) a töltőfolyadékra 36 forint/milliliter,
e) az új dohánytermék-kategóriák dohányt tartalmazó vagy dohánnyal együtt fogyasztott
ea) egyszer használatos termékeire 38 forint/darab (szál),
eb) folyadékára 76 forint/milliliter,
f) a füst nélküli dohánytermékre 28 060 forint/kilogramm,
g) a dohányzást helyettesítő nikotintartalmú termékre 28 060 forint/kilogramm,
h) a hevített termékre 38 forint/darab (szál)."
70. § A Jöt. 145. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) A 2025. évet követően az adó mértéke az (1) bekezdés szerinti esetekben a tárgyévet megelőző évi adó mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege. Az (1) bekezdés d)-e) és h) pontja szerinti adómértékeket 1 forintra, az (1) bekezdés a)-c) és f)-g) pontja szerinti adómértékeket 10 forintra kerekítve kell megállapítani. Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi."
71. § A Jöt 150. §-a a következő (40)-(41) bekezdéssel egészül ki:
"(40) A 110. § (5) bekezdésétől és a 132/A. §-tól eltérően a 2024. évi közzététel határideje 2024. december 15. (41) Az állami adó- és vámhatóság az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel kihirdetett 113. § (5) bekezdés és 117. § (1) bekezdés szerinti, 2025. január 1-jétől alkalmazandó adó-visszaigénylések mértékeit 2024. december 15. napját követő 5. munkanapig közzéteszi internetes honlapján."
72. § A Jöt.
a) 3. § (3) bekezdés 25. pont b) alpontjában és 42. §-ában a "saját előállítású csendes borból előállított palackos erjesztésű" szövegrész helyébe a "saját szőlőből vagy saját előállítású csendes borból előállított" szövegrész,
b) 28. § (4) bekezdésében a "saját előállítású csendes borából előállított - palackos erjesztésű" szövegrész helyébe a "saját szőlőből vagy saját előállítású csendes borból előállított -" szövegrész,
c) 95. § (9)-(11) és (13) bekezdésében a "113. § (1)" szövegrészek helyébe a "113. § (1)-(1a)" szövegrész,
d) 110. § (1) bekezdés d) pontjában az "5375" szövegrész helyébe az "5970" szövegrész,
e) 110. § (1) bekezdés e) pontjában a "14 685" szövegrész helyébe a "16 320" szövegrész
f) 135. §-ában az "előállítható palackos erjesztésű" szövegrész helyébe az "előállítható vagy tárolható" szövegrész,
g) 137. § (1), (6) és (8) bekezdésében az "és tárolható palackos erjesztésű" szövegrész helyébe a "vagy tárolható" szövegrész
lép.
73. § Hatályát veszti a Jöt.
a) 19. § (1) bekezdés e) pontjában és 137. § (2)-(4) és (7) bekezdéseiben a "palackos erjesztésű" szövegrész,
b) 37. § (1) bekezdés d) pontjában az "egyszerre egy vagy több, de legfeljebb óránként 200 darab" szövegrész.
8. A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosítása
74. § A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény (a továbbiakban: Rega tv.) 8. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
"(5) A 2025. évet követően az adótétel megállapítása során a melléklet I. részének nyitó szövegrészében szereplő forintérték tárgyévet megelőző évi összegének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összegét kell alkalmazni, amelyet 1000 forintra kerekítve kell megállapítani. Az előbbiek szerint megállapított értéket az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi."
75. § A Rega tv. 9. § (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(4) Ha az adókötelezettség átalakítás miatt keletkezik, az adó alanya köteles a területileg illetékes közlekedési hatósághoz benyújtott előzetes engedély iránti kérelmet benyújtani. A közlekedési hatóság az átalakítási engedély kiadásakor, annak egy példánya megküldésével haladéktalanul értesíti a vámhatóságot az adóalany átalakítási szándékáról, közölve minden, az e törvény szerinti adókötelezettség megállapításához szükséges adatot (az eredeti és az átalakított gépjármű teljesítményét, üzemanyag fajtáját és környezetvédelmi osztályba sorolását, valamint az e törvény szerinti adó alanyának beazonosításához szükséges adatokat)."
76. § A Rega tv. 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"15. § A környezetvédelmi osztályba sorolás a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 5. számú melléklete II. fejezetének 2025. január 1. napján hatályos állapota szerint történik."
77. § A Rega tv. melléklete I. részében
a) foglalt 1. táblázat 8. sorában az "5E, 5P, 5N, 5Z" szövegrész helyébe az "5E, 5Z" szöveg lép.
b) foglalt 2. táblázat 6. sorában az "elektromos és hibrid meghajtású" szövegrész helyébe az "elektromos meghajtású" lép.
78. § A Rega tv. melléklet I. és II. része helyébe a 11. melléklet lép.
79. § A Rega tv. melléklete I. részében foglalt 1. táblázat 9. sora hatályát veszti.
9. A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosítása
80. § A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény
a) 5/A. §-ában a "2024. december 31-ig" szövegrész helyébe a "2025. december 31-ig" szöveg,
b) 11. § (1) bekezdésében a "2024. december 31." szövegrész helyébe a "2025. december 31." szöveg
lép.
10. A kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvény módosítása
81. § (1) A kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Kiskeradó tv.) 1. § 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában:)
"1. kiskereskedelmi tevékenység: a 2025. január 1-jén hatályos Gazdasági Tevékenységek Egységes Osztályozási Rendszere (TEÁOR'25) szerint a 47.1-47.9 alágazatokba sorolt azon tevékenységek, amelyek folytatása esetén a vevő magánszemély is lehet;"
(2) A Kiskeradó tv. 1. §-a következő 3-5. ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában:)
"3. platform: az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény 5. melléklet I/A/1. pontja szerinti platform;
4. platformüzemeltető: az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény 5. melléklet I/A/2. pontja szerinti platformüzemeltető;
5. adómértéket megállapító rendelkezés: a 6. § (1) bekezdése és az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdése."
82. § A Kiskeradó tv. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"2. § (1) Adóköteles a kiskereskedelmi tevékenység, ideértve a külföldi illetőségű személy vagy szervezet által a vevője részére - az 1. § 1. pontja szerinti tevékenység keretében - belföldön átadott áru nem fióktelep útján való értékesítését.
(2) Az (1) bekezdés szerinti adóalany platformon keresztül történő értékesítése tekintetében adókötelezettség terheli a kül- vagy belföldi illetőségű platformüzemeltetőt."
83. § A Kiskeradó tv. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"3. § Az adó alanya
a) a 2. § (1) bekezdése szerinti tevékenységet üzletszerűen végző kül- vagy belföldi illetőségű személy vagy szervezet,
b) a 2. § (2) bekezdése szerinti kötelezettség esetén a kül- vagy belföldi illetőségű platformüzemeltető."
84. § (1) A Kiskeradó tv. 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Az adó alapja a 3. § a) pontja szerinti adóalanynak az adóévben a 2. § (1) bekezdése szerinti tevékenységéből származó nettó árbevétele."
(2) A Kiskeradó tv. 4. §-a a következő (1a)-(1b) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) A platformüzemeltető adóalapja a platformon keresztül értékesítő 3. § a) pontja szerinti adóalanyok által az adóévben a platformon keresztül eladott áru értékesítéséből származó nettó árbevétel együttes összege.
(1b) Amennyiben a platformüzemeltető az 1. § 1. pontja szerinti kiskereskedelmi tevékenységet is végez, akkor az adóalapja az (1) bekezdés és az (1a) bekezdés szerinti adóalap együttes összege a saját kiskereskedelmi tevékenység keretében a platformon keresztül eladott áru értékesítéséből származó nettó árbevétel kivételével."
(3) A Kiskeradó tv. 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Az (1) és (1b) bekezdések szerinti adóalapba tartozik
a) a kiskereskedelmi forgalomban eladásra szánt, beszerzett áruk szállítójának (az áru előállítójának, forgalmazójának) - a beszerzett áruk értékesítésével összefüggésben - az adóalany által nyújtott szolgáltatásból származó árbevétele, valamint a kiskereskedelmi forgalomban eladásra szánt áru szállítója által az adóalanynak adott engedmény összege,
b) a kiskereskedő által kiállított, az értékesítésről szóló bizonylatban megjelenő, a vevő által fizetendő szállítási díj."
85. § A Kiskeradó tv. 6. §-a a következő (3)-(5) bekezdéssel egészül ki:
"(3) Az adómértéket megállapító rendelkezés szerinti adómértékkel kiszámított adót a 3. §a) pontja szerinti adóalany csökkenti
a) az üzemanyag-kiskereskedelmi tevékenységből származó, és
b) a külföldön átadott áru értékesítéséből származó, és
c) a platformon keresztül értékesített belföldön átadott áru értékesítéséből származó
nettó árbevétel együttes összegére jutó, az adómértéket megállapító rendelkezés szerinti adómértékkel megállapított adóval.
(4) Az adómértéket megállapító rendelkezés szerinti adómértékkel kiszámított adót a 3. § b) pontja szerinti adóalany csökkenti a platformon keresztül más által folytatott kiskereskedelmi tevékenység keretében külföldön átadott áru értékesítéséből származó nettó árbevételre jutó, az adómértéket megállapító rendelkezés szerinti adómértékkel megállapított adóval.
(5) Amennyiben a platformüzemeltető az 1. § 1. pontja szerinti kiskereskedelmi tevékenységet is végez az adómértéket megállapító rendelkezés szerinti adómértékkel megállapított adót csökkenti a saját kiskereskedelmi tevékenysége és a platformján keresztül más által folytatott kiskereskedelmi tevékenysége keretében külföldön átadott áru értékesítéséből származó nettó árbevételre jutó, az adómértéket megállapító rendelkezés szerinti adómértékkel megállapított adóval."
86. § (1) A Kiskeradó tv. 7. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) A 3. § a) pontja szerinti adóalanynak az adóbevallásában a platformok megjelölésével, platformonként külön-külön fel kell tüntetnie a platformon keresztül értékesített belföldön átadott áru értékesítéséből származó nettó árbevételét."
(2) A Kiskeradó tv. 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Az adóalany az adóévre - a (3) bekezdés a)-b) pontja szerinti esetben az adóév ötödik hónapjának utolsó napjáig, a (3) bekezdés c)-d) pontja szerinti esetben a 2. § (1) bekezdés szerinti tevékenység megkezdését, a 2. § (2) bekezdés szerinti kötelezettség esetén a platformon keresztül történő értékesítés megkezdését követő 15 napon belül az állami adó- és vámhatóság által erre a célra rendszeresített űrlapon - adóelőleget vall be. Nem kell adóelőleget bevallani az előtársaságnak."
(3) A Kiskeradó tv. 7. §-a a következő (5a) bekezdéssel egészül ki:
"(5a) Az (5) bekezdéstől eltérően a platformon keresztül is értékesítő adóalanynak vagy a 2. § (1) bekezdése szerinti tevékenységet kizárólag a platformon keresztül végző más személynek, szervezetnek az (1a) bekezdés szerinti adatokat akkor is be kell vallania, ha adófizetésre nem kötelezett."
(4) A Kiskeradó tv. 7. §-a a következő (7)-(8) bekezdéssel egészül ki:
"(7) Amennyiben az adókötelezettség a 3. § b) pontja alapján keletkezik, a platformüzemeltető bejelentési kötelezettségét az adóalanyiság létrejöttétől számított 15 napon belül teljesíti.
(8) Amennyiben a platformüzemeltető az adófizetési kötelezettségének nem tesz eleget, és az adótartozás tőle be sem hajtható, akkor az adó megfizetésére az állami adó- és vámhatóság az adóalapja arányában a platformon keresztül értékesítő kiskereskedőt kötelezi. A kiskereskedő által fizetendő adó mértéke legalább a platformon keresztül értékesített belföldön átadott áru értékesítéséből származó nettó árbevételnek az adómértéket megállapító rendelkezés szerinti adómértékkel megállapított adója."
87. § A Kiskeradó tv. 11. §-a a következő (5)-(6) bekezdéssel egészül ki:
"(5) Azon adóalanynak, akinek az adóéve nem egyezik meg a naptári évvel az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított rendelkezéseket a 2025. évben kezdődő adóévtől kell alkalmaznia.
(6) E törvény 1. § 3. és 4. pontjának, 3. §-ának, 4. § (1a)-(1b) bekezdésének, 6. § (3)-(5) bekezdésének, 7. § (1a), (5a) és (7)-(8) bekezdésének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv 5-7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént."
88. § A Kiskeradó tv. a következő 12. §-sal egészül ki:
"12. § Ez a törvény
a) a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról szóló 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2022. október 10-i (EU) 2023/137 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet, és
b) az (EU) 2020/1197, az (EU) 2022/918 és az (EU) 2022/1092 bizottsági végrehajtási rendeletnek a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozásának az 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel létrehozott NACE Rev. 2. rendszerére való hivatkozások tekintetében történő módosításáról szóló, 2024. június 27-i (EU) 2024/1840 bizottsági végrehajtási rendelet
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg."
89. § A Kiskeradó tv.
a) 1. § 2. pont e) alpontjában a "2. §" szövegrész helyébe a "2. § (1) bekezdése" szöveg, a "belföldön átadott" szövegrész helyébe a "belföldön és külföldön átadott" szöveg,
b) 5. § (1) bekezdésében a "2. §" szövegrészek helyébe a "2. § (1) bekezdése" szöveg, a "6. § szerinti adómértékkel" szövegrész helyébe a "6. § alapján" szöveg,
c) 5. § (4) bekezdésében a "2. §" szövegrészek helyébe a "2. § (1) bekezdése" szöveg
lép.
III. FEJEZET
EGYES ÁGAZATI ADÓK
11. A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló 2008. évi LXVII. törvény módosítása
90. § A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló 2008. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: Távhő. törvény) 6. § (15) bekezdésében a "2013. december 18-i 1407/2013/EU" szövegrész helyébe a "2023. december 13-i (EU) 2023/2831" szöveg lép.
91. § Hatályát veszti a Távhő. törvény 18. § (16), (17) és (19) bekezdése.
12. A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvény módosítása
92. § (1) Hatályát veszti a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvény (a továbbiakban: Légiadó tv.) 1-4. §-a.
(2) A 2025. január 1-jét megelőzően keletkezett hozzájárulás-fizetési kötelezettség megállapítására, bevallására és megfizetésére, valamint az ehhez kapcsolódó adatszolgáltatásra a Légiadó tv. 1-4. §-ának 2024. december 31-én hatályos szabályait kell alkalmazni.
IV. FEJEZET
HELYI ADÓK ÉS GÉPJÁRMŰADÓ
13. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítása
93. § A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"13. § (1) Mentes az adó alól:
a) a szükséglakás,
b) a kizárólag az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény szerinti háziorvos által nyújtott egészségügyi ellátás céljára szolgáló helyiség,
c) az atomenergiáról szóló törvény szerint kizárólag
ca) a radioaktív hulladék elhelyezésére,
cb) a kiégett nukleáris üzemanyag tárolására használt építmény,
d) a magyar építészetről szóló törvény szerint műemléknek minősülő ingatlan a megszerzésének évében és az azt követő három évben,
e) az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló építmény vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló építmény (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az építmény az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységéhez kapcsolódóan használja, továbbá az ingatlan-nyilvántartásban nem ilyenként feltüntetett, de az építmény fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv által kiadott hatósági igazolás szerint állattartásra, növénytermesztésre szolgáló és használt építmény és az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó - ilyenként használt - tároló építmény.
(2) Az (1) bekezdés d) pontja szerint mentesített összegnek az illetékes önkormányzat rendeletében megállapított mértékkel számított értéke - a természetes személy tulajdonos kivételével - ingatlanonként nem lehet több 100 millió eurónak megfelelő forintösszegnél."
94. § (1) A Htv. 42/E. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Az állami adó- és vámhatóság naponta, elektronikus úton megküldi az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. melléklet 1. pont
a) 1.1.-1.3. alpont,
b) 1.4. alpont (ide nem értve a cég székhelyétől különböző központi ügyintézés helyét),
c) 1.5. alpont (ide nem értve a honlapját),
d) 1.8. alpont (ide nem értve a könyvvizsgálójának nevét, elnevezését, lakóhelyét, székhelyét, e jogviszony keletkezésének és - határozott idejű jogviszony esetén - megszűnésének időpontját, könyvvizsgáló szervezet esetén annak a személynek a nevét és lakóhelyét is, aki a könyvvizsgálatért személyében felelős),
e) 1.9. alpont (ide nem értve 1.9.1. és 1.9.2. alpont szerinti főtevékenységen kívül ténylegesen végzett tevékenységi köröket),
f) 1.10. alpont,
g) 1.14. alpont,
h) 1.18.-1.19. alpont,
i) 1.21.-1.23. alpont (ide nem értve az 1.23. pont alpont szerinti főtevékenységen kívül ténylegesen végzett tevékenységi köröket)
szerinti, az Art. 1. melléklet 17. pontja, 18. pontja, 20-21. pontja alapján az állami adó- és vámhatósághoz - az önkormányzati adóhatósághoz teljesített korábbi adatszolgáltatást követően - érkezett adatokat és az Art. 1. melléklet 29. pontja alapján bejelentett adatokat az Art. 1. melléklet 17. pont szerinti adózó székhelye szerinti önkormányzati adóhatóság, valamint azon telephelyei szerinti önkormányzati adóhatóságok (a továbbiakban e § alkalmazásában: telephely szerinti önkormányzati adóhatóság) részére, amely telephelyeket az adózó az állami adó- és vámhatósághoz bejelentett."
(2) A Htv. 42/E. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásban szereplő adózó:]
"b) a képviselőjéről az önkormányzati adóhatóságnak bejelentést tehet."
95. § A Htv. a következő 51/S. §-sal egészül ki:
"51/S. § Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 52. § 31. pont f) alpontja a 2024. évi adókötelezettségre is alkalmazható."
96. § (1) A Htv. 52. § 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában:)
"3. vagyoni értékű jog: az építményi jog, a kezelői jog, a vagyonkezelői jog, a tartós földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a külföldiek ingatlanhasználati jogát is -, a földhasználat és a lakásbérlet;"
(2) A Htv. 52. § 31. pont f) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában:
31. telephely:)
"f) légi személyszállítást végző vállalkozó esetén azon önkormányzat illetékességi területe, ahol olyan, a légiközlekedésről szóló törvény szerinti repülőtér van, ahonnan e vállalkozó járatai indulnak, azzal, hogy nem keletkezik e rendelkezés alapján Magyarországon telephelye annak a külföldi vállalkozónak, amelynek illetősége szerinti állama részese a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban 1944. december hó 7. napján aláírásra megnyitott Egyezménynek;"
97. § A Htv. 53. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
"(4) A 13. § (1) bekezdés d) pontja és (2) bekezdése szerinti adómentesség a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187, 2014.6.26., 1. o.) 53. cikke szerinti, a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásnak minősül."
98. § A Htv.
a) 39/F. § (2) bekezdésében az "1407/2013/EU bizottsági rendelet" szövegrész helyébe a "2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet" szöveg,
b) 53. § (1) bekezdésében a "2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet" szövegrész helyébe a "2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet" szöveg
lép.
99. § Hatályát veszti a Htv.
a) 51/L. §-a,
b) 51/N. §-a,
c) 51/O. §-a.
14. A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosítása
100. § A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Gjt) a következő 7/A. §-sal egészül ki:
"7/A. § A 2024. évet követően a gépjárműadó mértéke a tárgyévet megelőző évi gépjárműadó mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege. A 7. § (1) és (2) bekezdés szerinti mértékeket 5 vagy 10 forintra, a 7. § (3) bekezdésben említett adómértékeket 1000 forintra kerekítve kell megállapítani. Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság a honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi."
101. § A Gjt. a következő 16. §-sal egészül ki:
"16. § A 2024. évet követően a külföldön nyilvántartott gépjárművek adójának mértéke a tárgyévet megelőző évi külföldön nyilvántartott gépjárművek adójának adómértéke a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege. A 15. §-ban említett adómértékeket 1000 forintra kerekítve kell megállapítani. Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság a honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi."
102. § A Gjt. 17/E. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"17/E. § (1) Az adó havi mértékét személygépkocsinként, a személygépkocsi kilowattban kifejezett teljesítménye és környezetvédelmiosztály-jelzése alapján az 1. melléklet tartalmazza.
(2) A 2025. évet követően a cégautóadó tárgyévi havi mértéke a tárgyévet megelőző évi cégautóadó havi mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege, 500 vagy 1000 forintra kerekítve. Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság a honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi."
103. § A Gjt. a következő 19/D. §-sal egészül ki:
"19/D. § (1) 2025. január 1-je előtt 5P, illetve 5N környezetvédelmi osztályjelzéssel forgalomba helyezett, vagy hatósági nyilvántartásba bejegyzett gépjármű 2026. december 31-ig - az e törvény 2024. december 31-én hatályos rendelkezései szerint - mentes a gépjármű adó alól [5. § g) pont], illetve nem tartozik a cégautó adó hatálya alá [17/A. § (1) bekezdés].
(2) A 7/A. § és a 16. § szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság első alkalommal 2024. december 15-éig teszi közzé honlapján."
104. § A Gjt. 1. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.
105. § A Gjt. 18. § 9. pontjában a "2015. július 1-jén" szövegrész helyébe a "2024. szeptember 1-jén" szöveg lép.
V. FEJEZET
ILLETÉKEK
15. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása
106. § Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 16. § (1) bekezdése a következő k) ponttal egészül ki:
(Mentes az öröklési illeték alól:)
"k) a nemzeti emléknek minősülő műemlék lakóépület, továbbá a nemzeti emléknek minősülő műemlék épületben lévő lakás öröklése;"
107. § Az Itv. Gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének mértéke alcíme a következő 24/A. §-sal egészül ki:
"24/A. § A 2024. évet követően a 24. § (1) és (2) bekezdése szerinti illeték mértéke a tárgyévet megelőző évi illeték mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege. A 24. § (1) bekezdés szerinti mértékeket 50 vagy 100 forintra, a 24. § (2) bekezdésben említett illeték mértékeket 1000 forintra kerekítve kell megállapítani. Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság a honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi."
108. § (1) Az Itv. 26. § (18) bekezdés a) pontja a következő ae) ponttal egészül ki:
[Az (1) bekezdés p) pontja szerinti illetékmentesség alkalmazásában
a) nem minősül elidegenítésnek]
"ae) földön fennálló a tulajdonjognak, vagyoni értékű jognak a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló törvény szerinti bekebelezés következtében történő megszűnése."
(2) Az Itv. 26. § (18) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Az (1) bekezdés p) pontja szerinti illetékmentesség alkalmazásában]
"b) nem minősül az (1) bekezdés p) pont pb) és pc) alpontjaiban foglalt feltételek megszegésének, ha a vagyonszerző a termőföld használatát, hasznosítását
ba) földművesnek minősülő, Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója javára engedi át, vagy
bb) legalább 25%-ban tulajdonában, vagy a közeli hozzátartozójának legalább 25%-ban tulajdonában álló, a mező-és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti mezőgazdasági termelőszervezet javára engedi át, vagy
bc) olyan családi mezőgazdasági társaság javára engedi át, amelyben tag, vagy
bd) olyan erdőbirtokossági társulat javára engedi át, amelyben a vagyonszerző vagy a közeli hozzátartozója társulati érdekeltséggel rendelkezik, vagy
be) erdőkezelésbe adja,
feltéve, hogy az 5 éves időtartam hátralévő részére a termőföld használója, hasznosítója vállalja, hogy a termőföldet mező-, illetve erdőgazdasági tevékenység céljára hasznosítja, továbbá mezőgazdasági termelőszervezet részére történő átengedés esetén a vagyonszerző, illetve közeli hozzátartozója vállalja, hogy a mezőgazdasági termelőszervezetben fennálló tulajdoni hányada nem csökken 25% alá, továbbá erdőbirtokossági társulat részére történő átengedés esetén a vagyonszerző, illetve közeli hozzátartozója vállalja, hogy az erdőbirtokossági társulati tagságát fenntartja."
109. § (1) Az Itv. 42. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A 39-41. §-ban meghatározott illetékalap után - ha e törvény másként nem rendelkezik - az illeték mértéke:)
"a) peres eljárásban
aa) 300.000 forintig 18.000 forint;
ab) 300.001-3.000.000 forintig 18.000 forint és a 300.000 forint feletti rész 4,5%-a;
ac) 3.000.001-10.000.000 forintig 139.500 forint és a 3.000.000 forint feletti rész 5%-a;
ad) 10.000.001-30.000.000 forintig 489.500 forint és a 10.000.000 forint feletti rész 7%-a;
ae) 30.000.001-50.000.000 forintig 1.889.500 forint és a 30.000.000 forint feletti rész 4,5%-a;
af) 50.000.001-100.000.000 forintig 2.789.500 forint és az 50.000.000 forint feletti rész 2,5%-a;
ag) 100.000.001-250.000.000 forintig 4.039.500 forint és a 100.000.000 forint feletti rész 2%-a;
ah) 250.000.001-500.000.000 forintig 7.039.500 forint és a 250.000.000 forint feletti rész 0,5%-a;
ai) 500.000.001 forint felett 8.289.500 forint és az 500.000.000 forint feletti rész 0,5%-a;"
(2) Az Itv. 42. §-a a következő (1a) és (1b) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) Ha a peres eljárásban a követelés lakástulajdonnal vagy ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű joggal kapcsolatos, és a pertárgyérték 10.000.001-250.000.000 forint közötti, az (1) bekezdés a) pont ad)-ag) alpontja alapján megállapított illeték 50%-át, de legalább 489.500 forintot kell megfizetni.
(1b) Ha a követelésnek csak egy része kapcsolatos lakástulajdonnal vagy ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű joggal, az illetéket e követelésrész tekintetében külön kell megállapítani, és az illeték megállapítása során az (1a) bekezdésben foglaltakat alkalmazni."
(3) Az Itv. 42. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Ha a fizetési meghagyásos eljárás perré alakul - ideértve azt az esetet is, ha a felperes a keresetlevelet a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet visszautasító, illetve az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedését követő harminc napon belül a bírósághoz benyújtja -, az (1a) és (1b) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével megállapított, az (1) bekezdés a) pontja szerinti mértékű illetéket kell fizetni, amelybe a fizetési meghagyásos eljárásért fizetendő díj - esetleges kedvezményekkel csökkentett - összegét be kell számítani."
110. § Az Itv. a következő 102/H. §-sal egészül ki:
"102/H. § A 24/A. § szerint megállapított illetékmértékeket az állami adó- és vámhatóság első alkalommal 2024. december 15-éig teszi közzé honlapján."
111. § Az Itv.
a) 24. § (6) bekezdésében az "értékesíti" szövegrész helyébe a "ruházza át" szöveg,
b) 26. § (16) bekezdésében a "de minimis támogatásnak" szövegrész helyébe az "az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szerinti de minimis támogatásnak" szöveg,
c) 26. § (17) bekezdésében az "a de minimis támogatás" szövegrész helyébe az "az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szerinti de minimis támogatás" szöveg,
d) 26. § (18a) bekezdésében a "termelőszervezet, erdőbirtokossági társulat" szövegrészek helyébe a "termelőszervezet, családi mezőgazdasági társaság, erdőbirtokossági társulat" szöveg,
e) 62. § bekezdés l) pontjában az "összefüggésben alaptalanul" szövegrész helyébe az "összefüggésben, valamint a pszichiátriai betegekkel szemben alaptalanul" szöveg,
f) 91. § (1) bekezdésében az "ingatlanügyi hatósághoz" szövegrész helyébe az "ingatlanügyi hatóságnál" szöveg,
g) 102. § (1) bekezdés u) pontjában a "szerinti vagyonkezelő alapítvány" szövegrész helyébe a "szerinti vagyonkezelő alapítvány, mezőgazdasági vagyonkezelő alapítvány" szöveg,
h) 103. § (6) bekezdésében a " , 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013. 12.24., 1.o.)" szövegrész helyébe a "2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet" szöveg
lép.
16. A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény módosítása
112. § A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. (a továbbiakban: Pti. törvény) a következő 8/B. alcímmel egészül ki:
"8/B. Kiegészítő pénzügyi tranzakciós illeték
8/B. § (1) Az 1. § szerinti adóalanyt kiegészítő pénzügyi tranzakciós illeték-fizetési kötelezettség terheli - a (2) és (3) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel - a különböző pénznemek közötti átváltást (konverziót) tartalmazó,
a) a 3. § (1)-(3) bekezdése szerinti fizetési művelet, továbbá a 3. § (4) bekezdés a) pontja és - a pénzforgalmi szolgáltató által más belföldi és külföldi hitelintézet, illetve a központi szerződő fél részére vezetett fizetési számla terhére megvalósított fizetési művelet kivételével - a 3. § (4) bekezdés e) pontja szerinti fizetési művelet,
b) a 8/A. § (1) bekezdése szerinti vétel,
c) az ügyfél javára, továbbá - a hitelintézet kivételével - más belföldi, illetve külföldi pénzforgalmi szolgáltató, pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, befektetési alapkezelő, valamint befektetési alap javára a befektetési szolgáltatást nyújtó által a Bszt. 4. § (2) bekezdés 12. pontja szerinti csereügyletre vonatkozó megbízás végrehajtása esetében.
(2) Amennyiben egy ügylet vonatkozásában az (1) bekezdés a) vagy b) pontja és c) pontja alapján is keletkezne kiegészítő pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség, akkor a kötelezettséget csak az (1) bekezdés c) pontja alapján kell teljesíteni.
(3) Nem terheli kiegészítő pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség
a) a fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetést és
b) - az (1) bekezdés a) pontja figyelembevételével - a 3. § (4) bekezdése szerinti műveletet.
(4) A kiegészítő pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti ügylet teljesítésének napján, az (1) bekezdés c) pontja esetében, amennyiben a csereügylet egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből áll, akkor az azonnali ügylet értéknapján, amennyiben a csereügylet több határidős ügyletből áll, akkor az első határidős ügylet értéknapján keletkezik.
(5) A kiegészítő pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettséget
a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti művelet esetén a pénzügyi tranzakciós illetékfizetésre az 5. § alapján kötelezett személy,
b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti vétel esetében az 1. § (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti személy,
c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti csereügylet esetében az 1. § (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti személy
köteles megfizetni.
(6) A kiegészítő pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség alapja
a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti művelet esetében a 6. § (1) bekezdés a)-g) és i) pontja szerinti adóalap,
b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti vétel esetében a 8/A. § (2) bekezdése szerinti adóalap figyelemmel a 8/A. § (5) bekezdés b) pontjára,
c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti csereügylet esetében az az összeg, amelyre a csereügyletre vonatkozó megbízás vonatkozik, azzal, hogy magánszemély - ide nem értve az egyéni vállalkozót - megbízó esetén a csereügyletre vonatkozó megbízás 50 ezer forintot meghaladó összege.
(7) Külföldi pénznemre szóló művelet esetén a (6) bekezdés szerinti összeget az (1) bekezdés a)-b) pontja szerinti művelet esetében a teljesítési napon, az (1) bekezdés c) pontja szerinti művelet esetében, amennyiben a csereügylet egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből áll, akkor az azonnali ügylet értéknapján, amennyiben a csereügylet több határidős ügyletből áll, akkor az első határidős ügylet értéknapján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon kell forintra átszámítani.
(8) A kiegészítő pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség a kiegészítő pénzügyi tranzakciós illeték alapjának 0,45 százaléka, de fizetési műveletenként, vételenként, illetve csereügyletenként legfeljebb 20 ezer forint.
(9) A kiegészítő pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettséget
a) az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti ügyletre a 8. § (1)-(2a) bekezdésének,
b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti ügyletre a 8/A. § (6) bekezdésének
megfelelően kell megállapítani, bevallani és megfizetni."
113. § A Pti. törvény
a) 3. § (4) bekezdés k) pontjában az "amennyiben" szövegrész helyébe a "ha" szöveg,
b) 6. § (1) bekezdés c) és i) pontjában, továbbá 8/A. § (5) bekezdésében a "20" szövegrész helyébe az "50" szöveg,
c) 7. § (1) bekezdés a), b) és h) pontjában, továbbá 8/A. § (3) bekezdésében a "0,3" szövegrész helyébe a "0,45" szöveg,
d) 7. § (1) bekezdés a) és h) pontjában, továbbá 8/A. § (3) bekezdésében a "10" szövegrész helyébe a "20" szöveg,
e) 7. § (1) bekezdés c) pontjában a "0,6" szövegrész helyébe a "0,9" szöveg
lép.
VI. FEJEZET
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAIT MEGILLETŐ EGYES BEFIZETÉSEKET ÉRINTŐ MÓDOSÍTÁSOK
17. A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény módosítása
114. § A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szocho tv.) 1. § (5) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki:
[Az (1)-(4) bekezdésen túl adófizetési kötelezettség keletkezik]
"g) az Szja tv. 67/B. § (5) bekezdés c) pont szerinti lekötési hozam"
[Magyarországon adóztatható része után.]
115. § A Szocho tv. 2. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) Az adó mértéke az 1. § (5) bekezdés g) pontja szerinti adókötelezettség esetén az adóalap
a) nulla százaléka az Szja tv. 67/B. § (5) bekezdés a) pontja,
b) 8 százaléka az Szja tv. 67/B. § (5) bekezdés b) pontja,
c) 13 százaléka az Szja tv. 67/B. § (5) bekezdés c) pontja
szerinti esetben."
116. § (1) A Szocho tv. 11. § (2)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) E § alkalmazásában munkaerőpiacra lépő az a magyar állampolgár, aki az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére álló adatok szerint a kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének hónapját megelőző 365 napon belül legfeljebb 92 napig rendelkezett a Tbj. szerint biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonnyal, egyéni, társas vállalkozói jogviszonnyal. E szabály alkalmazása szempontjából a biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonyba, egyéni, társas vállalkozói jogviszonyba nem kell beszámítani a csecsemőgondozási díj, örökbefogadói díj, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás vagy a gyermeknevelési támogatás (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: anyasági ellátás) folyósításának időszakát, kivéve, ha ezen időszakokban az ellátás folyósítása mellett egyéb biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony áll fenn, valamint a közfoglalkoztatásban történő részvétel időtartamát. A kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének minősül az anyasági ellátásban részesült, illetve részesülő természetes személynek a korábbi kifizetőjénél történő ismételt munkába állásának kezdete is. E § alkalmazásában munkaerőpiacra lépőnek minősül a Magyarországgal határos, nem EGT-állam állampolgára is.
(3) Az adókedvezmény összegét a kifizető havonta az adott hónapban fennálló adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszonyonként külön-külön kiszámított részkedvezmények összegeként állapítja meg. A részkedvezmény a foglalkozatás első évében a foglalkoztatott természetes személyt (munkavállalót) az adómegállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabér, de legfeljebb a minimálbér után a 2. § (1) bekezdés szerinti adómértékkel megállapított összeg, a foglalkoztatás ezt követő további hat hónapjában pedig legfeljebb a minimálbér után a Szocho tv. 2. § (1) bekezdése szerinti adómérték 50 százalékával megállapított összeg (a továbbiakban e § alkalmazásában: érvényesítési időszak)."
(2) A Szocho tv. 11. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(6) A (3) bekezdésben foglalt részkedvezmény azon egész hónap tekintetében is megilleti a kifizetőt, amelyben a kedvezményezett foglalkoztatás első éve, illetve tizennyolcadik hónapja véget ér."
117. § A Szocho tv. 17/A. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:
"(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti adókedvezményt ugyanazon munkáltató ugyanazon munkavállalója tekintetében legfeljebb 12 hónapig érvényesítheti azon képzésben részt vevő személy tekintetében, aki a szakirányú oktatást az Szkt. 90/A. §-a szerint saját foglalkoztatónál teljesíti és legkésőbb a szakirányú oktatás befejezését követő második vizsgaidőszakban szakmai vizsgát tesz."
118. § A Szocho tv. 18. §-a a következő (2b) bekezdéssel egészül ki:
"(2b) Az Szja tv. 69. § (5) bekezdés a) pontja szerinti esetben az adót a kifizető negyedévente állapítja meg és a negyedévet követő hónap 12-éig vallja be és fizeti meg."
119. § A Szocho tv. a következő 36/I. §-sal egészül ki:
"36/I. § (1) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 1. § (5) bekezdés g) pontja, 2. § (1a) bekezdése, 5. § (6) bekezdés a) pontja, 25. §-a és 29. § (4) bekezdése a 2024. december 31-ét követően kötött tartós befektetési szerződések tekintetében alkalmazandó ideértve a tartós befektetési szerződésnek az Szja tv. 67/B. § (10) bekezdése szerinti újrakötését is.
(2) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 11. § (2), (3) és (6) bekezdése először a 2025. január 1-jétől létesített munkaviszony tekintetében alkalmazandó.
(3) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 17/A. § (2) bekezdése először a 2024. december 31-ét követően induló képzések tekintetében alkalmazandó."
120. § A Szocho tv.
a) 5. § (6) bekezdés a) pontjában az "1. § (5) bekezdés a)-d) és f) pontja" szövegrész helyébe az "1. § (5) bekezdés a)-d), f) és g) pontja" szöveg,
b) 17. § (4) bekezdésében az "esetében az kedvezmények" szövegrész helyébe az "esetében a kedvezmények" szöveg,
c) 25. §-ában az "1. § (5) bekezdés e) pontjában" szövegrész helyébe az "1. § (5) bekezdés e) és g) pontjában" szöveg,
d) 29. § (4) bekezdésében az "1. § (5) bekezdés a)-d) és f) pontjában" szövegrész helyébe az "1. § (5) bekezdés a)-d), f) és g) pontjában" szöveg
lép.
18. A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény módosítása
121. § A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 58. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Az egészségbiztosítási nyilvántartásban az egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó nyilvántartási feladatok ellátása, és a hatósági ügyintézés során történő felhasználás és azonosítás céljából nyilván kell tartani a TAJ számmal rendelkező természetes személyre vonatkozó alábbi adatokat és azok változását:
a) TAJ szám,
b) név (születési családi és utónév, viselt családi név és utónév),
c) anyja születési neve,
d) születési hely (születés országa, születési hely),
e) születési idő,
f) állampolgárság,
g) nem,
h) családi állapot,
i) címadatok (lakóhely, tartózkodási hely, annak be- és kikerülési dátuma és a fiktiválás dátuma),
j) külföldi állampolgár esetén a Magyarország területén való tartózkodás jogcíme,
k) külföldön történő letelepedés időpontja, időpontjai,
l) nyilvántartásba vételi adatok (személyes dokumentum típusa, száma, nyilvántartásba vétel dátuma, jogcíme, adatforrás, BM és ÖNY kapcsolati kód),
m) a nyilvántartásba történő bekerülés oka,
n) kiadott TAJ számot tartalmazó hatósági igazolvány lejáratának dátuma,
o) TAJ érvényesség státusza, p) érvényesség kezdeti dátuma,
q) érvénytelenítés dátuma, oka, dokumentum típusa, azonosítója,
r) a b)-q) pontban felsorolt adatok változásbejegyzésének időpontja,
s) elhalálozás időpontja és helye,
t) foglalkozás, munkakör, tevékenység, munkahely vagy egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságra vonatkozó bejelentő, jogosulti jogcím."
122. § A Tbj.
a) 22. § (1) bekezdés m) pontjában a "külföldi kiskorú" szövegrész helyébe a "külföldi vagy ismeretlen állampolgárságú kiskorú" szöveg, a (7) bekezdés a) pontjában az "a (3) bekezdés" szövegrész helyébe az "az (1) bekezdés l) pontja és a (3) bekezdés" szöveg,
b) 27. § (3) bekezdés a) pontjában a "gyermeknevelést" szövegrész helyébe a "gyermekgondozást" szöveg,
c) 34. § (6) bekezdésében, 42. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében és 80. § (2) bekezdésében a "Tbj. 40. § (2) bekezdése" szövegrész helyébe a "40. § (2) bekezdése" szöveg
lép.
VII. FEJEZET
ELJÁRÁSRENDET ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK
19. Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosítása
123. § Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 18/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"18/A. § [Székhelyszolgáltatás igénybevételének bejelentése]
Székhelyszolgáltatás igénybevételének bejelentése esetén az adóhatóság megvizsgálja, hogy a székhelyszolgáltató szerepel-e a székhelyszolgáltatók nyilvántartásában. Ha a székhelyszolgáltatóként megjelölt személy nem szerepel a székhelyszolgáltatók nyilvántartásában, az adóhatóság tizenöt napos határidő tűzésével felhívja az adózót, hogy a székhelyszolgáltatás igénybevételére vonatkozó bejelentését vonja vissza, vagy gondoskodjon másik megfelelő székhely, székhelyszolgáltató bejelentéséről. Ha az adózó a felhívásnak nem tesz eleget, az adóhatóság a 246. § (1) bekezdés h) pontja szerint jár el."
124. § Az Art. 20. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapításának megtagadása tárgyában hozott határozatot visszavonja, és az adószámot megállapítja, ha)
"b) az adószám megállapítását a 19. § (2) bekezdés a) pont aa)-ab) alpontja vagy b) pontja alapján tagadta meg, és az a vezető tisztségviselő, cégvezető, tag vagy részvényes, akire tekintettel az állami adó- és vámhatóság az adózó adószámának megállapítását megtagadta, igazolja, hogy a kizáró ok alapjául szolgáló adótartozás már nem áll fenn, illetve megszűnt adózó esetén azt kiegyenlítették,"
125. § Az Art. 26. §-a a következő (12) bekezdéssel egészül ki:
"(12) Az állami adó- és vámhatóság az adófizetési biztosíték letétele tárgyában hozott határozatot visszavonja, ha annak véglegessé válásáig a vezető tisztségviselő, cégvezető, tag vagy részvényes személyében történt változás következtében az adófizetési biztosíték előírásának (2) bekezdésben meghatározott valamely oka már nem állapítható meg."
126. § Az Art. 37. §-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki:
"(4a) Ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény szerinti külföldi munkavállaló adóazonosító jellel nem rendelkezik, akkor a természetes személy adóazonosító jelének megállapítását a munkáltató is kérheti az állami adó- és vámhatóságtól. A kérelmező az adóazonosító jel megállapítása érdekében bejelenti a természetes személy 32. § (1) bekezdése szerinti adatait és kérelméhez csatolja a 32. § (2) bekezdésben megjelölt iratot. A külföldi munkavállaló adóazonosító jeléről az adóhatóság a munkáltatót is tájékoztatja."
127. § Az Art. 52. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A soron kívüli adóbevallást az éves elszámolású adókról - az általános forgalmi adó kivételével - az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetekben a Számv. tv.-ben a beszámoló készítésére előírt határidőn belül, az (1) bekezdés c)-g) pontjában meghatározott esetekben a soron kívüli bevallási kötelezettséget kiváltó eseményt követő harminc napon - csoportos társasági adóalany megszűnése esetén kilencven napon - belül kell benyújtani."
128. § (1) Az Art. 83. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből történő szolgáltatással elektronikus úton az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését, illetve az ingatlan tulajdonjogának a futamidő végén tulajdonjog átszállását eredményező pénzügyi lízing alapján a pénzügyi lízingbeadás tényének bejegyzését követően haladéktalanul, de legkésőbb 8 munkanapon belül adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak:
a) a jogügylet szerinti, az illetékkiszabáshoz szükséges, birtokában lévő, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 179/2023. (V. 15.) Korm. rendelet 23. § 1-10., 12., 14. és 16. pontja szerinti, 24. § (1) bekezdés 1-14. pontja és (2) bekezdése szerinti, 25. § (1) bekezdés 1-20. pontja, (2) bekezdés 4-7., 9., 17., 19. pontja, 22. pont a) és c) alpontja, 23. pont a) alpontja, 33., 35., 37-41., 45. és 49-51. pontja, (3) bekezdés 2-9. pontja, és (4) bekezdése szerinti adatokról,
b) az eljárásban feltöltött iratokról, és
c) ingatlanértékesítés esetén az ingatlan értékesítőjéről és az ingatlan szerződés szerinti értékéről, továbbá föld átruházása esetén a földértékesítés tényéről, az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogról való lemondás, ilyen jog visszterhes alapítása, átruházása (átengedése), megszüntetése esetén az átruházó (átengedő), e jogot alapító, illetve megszüntető természetes személyről és e jog szerződés szerinti értékéről."
(2) Az Art. 83. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) Az ingatlanügyi hatóság az adózó természetes személyazonosító adatait tartalmazó megkeresésre tájékoztatja az adóhatóságot:
a) az adózó tulajdonát képező - nyilvántartásában szereplő - valamennyi ingatlan adatáról,
b) az adózó földművesként való nyilvántartásba vételéről, és
c) a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. és 5. §-ában meghatározott adatokról."
129. § Az Art. 106/A. § és 106/B. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"106/A. § [Az e-pénztárgép adatszolgáltatása, az e-pénztárgép engedélyezésére vonatkozó szabályok]
(1) Az e-pénztárgépről és működésének adatairól az adózó jogszabályban meghatározottak szerint, közvetlen informatikai kapcsolat útján automatikusan, valós idejű adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóság részére.
(2) Az e-pénztárgépet és működését az állami adó- és vámhatóság hírközlő eszköz, elektronikus hírközlő hálózat, illetve rendszer útján felügyeli. A felügyelet közvetlen adatlekérdezés útján is megvalósulhat.
(3) Az e-pénztárgép forgalmazását és üzembe helyezését jogszabályban meghatározottak szerint kell engedélyeztetni. A forgalmazási eljárás tekintetében az állami adó- és vámhatóság (e § alkalmazásában a továbbiakban: engedélyező hatóság) jár el.
(4) A forgalmazási engedély kiadásáért, módosításáért, kiterjesztéséért jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.
(5) Az e-pénztárgép forgalmazásával, üzemeltetésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségek végrehajtását - a kötelezettség fennállása alatt és az azt követő ötödik naptári év végéig - az állami adó- és vámhatóság ellenőrzi.
(6) A hardveralapú e-pénztárgépek adatkapcsolatát biztosító hírközlési szolgáltató az e-pénztárgép azonosítóit nem kapcsolhatja össze az e-pénztárgép üzemeltetőjének adataival. Az adatszolgáltatáshoz szükséges adatkapcsolatot biztosító hírközlési szolgáltató a hardveralapú e-pénztárgép üzemeltetője részére biztosított szolgáltatás szüneteltetéséről, illetve megszüntetéséről adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóság részére.
(7) Az engedélyező hatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza
a) az érvényes forgalmazási engedéllyel rendelkező e-pénztárgép megnevezését, engedélyszámát és az engedélyező határozat véglegessé válásának napját, valamint a forgalmazó nevét és címét,
b) a visszavont forgalmazási engedélyek engedélyszámát, az engedély visszavonásának dátumát, a visszavonás okát, a visszavonással érintett e-pénztárgép megnevezését, valamint a forgalmazó nevét és címét,
c) a forgalmazó jogutód nélküli megszűnése miatt érvénytelenné vált forgalmazási engedély számát és az érvénytelenné válás időpontját és
d) a forgalmazó jogutóddal történő megszűnése esetén a jogelőd és a jogutód nevét és címét, az e-pénztárgép, valamint a forgalmazási engedély engedélyszámát és a forgalmazási engedély átírásának időpontját.
(8) Az e-pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos ellenőrzés során - ha az elektronikus hírközlő hálózat elérhetetlenségére vonatkozó tény vagy adat merül fel - az állami adó- és vámhatóság kérheti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakhatóságként történő közreműködését az elektronikus hírközlő hálózat elérhetősége kérdésében.
(9) Az állami adó- és vámhatóság felügyeleti, valamint ellenőrzési tevékenysége során, ha az e-pénztárgéppel történő visszaélés gyanúját észleli, és a tényállás másként nem tisztázható, az ellenőrzése során talált hardveralapú e-pénztárgépet vizsgálat céljából átvételi elismervény ellenében legfeljebb tizenöt napra bevonhatja, vagy blokkolja. A nem hardveralapú e-pénztárgépet blokkolja, a szoftvert futtató eszközt vizsgálat céljából lefoglalhatja. A bevonás, blokkolás, lefoglalás időszaka alatt az adózó a nyugta kibocsátási kötelezettségét, ha a jogszabályban meghatározottaknak megfelelő, adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugta adására szolgáló másik e-pénztárgéppel is rendelkezik, annak alkalmazásával, e-pénztárgép hiányában nyomtatvány alkalmazásával előállított nyugtával teljesíti.
(10) Ha az ellenőrzési vagy a felügyeleti tevékenység eredményeként megállapítást nyer, hogy az e-pénztárgép a jogszabályban meghatározott követelményeknek nem felel meg, és ez befolyásolja az adózással összefüggő funkciókat és a hiba, hiányosság nem küszöbölhető ki, vagy azt az arra kötelezett az előírt határidőn belül nem teljesíti, az e-pénztárgépet engedélyező hatóság határozattal előírja az e-pénztárgépet engedélyező hatóság részére történő leadását és megsemmisítését vagy végleges blokkolását.
106/B. § [Vevői alkalmazásra vonatkozó szabályok]
(1) A vevői alkalmazás forgalmazását jogszabályban meghatározottak szerint kell engedélyeztetni. A forgalmazási eljárás tekintetében az állami adó- és vámhatóság (a továbbiakban e §-ban: engedélyező hatóság) jár el.
(2) A forgalmazási engedély kiadásáért, módosításáért jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.
(3) A vevői alkalmazás forgalmazásával kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségeket - a kötelezettség fennállása alatt és az azt követő ötödik naptári év végéig - az állami adó- és vámhatóság ellenőrzi.
(4) Az engedélyező hatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza
a) az érvényes forgalmazási engedéllyel rendelkező vevői alkalmazás megnevezését, engedélyszámát és az engedélyező határozat véglegessé válásának napját, valamint a forgalmazó nevét és címét,
b) a visszavont forgalmazási engedélyek engedélyszámát, az engedély visszavonásának dátumát, a visszavonás okát, a visszavonással érintett vevői alkalmazás megnevezését, valamint a forgalmazó nevét és címét,
c) a forgalmazó jogutód nélküli megszűnése miatt érvénytelenné vált forgalmazási engedély számát és az érvénytelenné válás időpontját és
d) a forgalmazó jogutóddal történő megszűnése esetén a jogelőd és a jogutód nevét és címét, a vevői alkalmazás, valamint a forgalmazási engedély engedélyszámát és a forgalmazási engedély átírásának időpontját.
(5) Ha az ellenőrző vizsgálat vagy a felügyeleti tevékenység eredményeként megállapítást nyer, hogy a vevői alkalmazás a jogszabályban meghatározott követelményeknek nem felel meg és a hiba, hiányosság nem küszöbölhető ki, vagy azt az arra kötelezett az előírt határidőn belül nem teljesíti, a vevői alkalmazást engedélyező hatóság határozattal előírja a vevői alkalmazás végleges blokkolását."
130. § Az Art. 114. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A belföldi jogi személynek, a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepének és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett természetes személynek - ideértve az egyéni vállalkozót is - (a továbbiakban együtt: pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó) legalább egy belföldi pénzforgalmi számlával kell rendelkeznie. Pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó rendszeres gazdasági tevékenysége körében kizárólag pénzforgalmi számlát nyithat. Az első pénzforgalmi számlát a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó adószámának közlésétől számított tizenöt napon belül kell megnyitni. Az adózó bevallásában, valamint kiutalási kérelmében feltünteti azon pénzforgalmi számla számát, amelyre a költségvetési támogatás kiutalását kéri."
131. § Az Art. 131. §-a a következő (32) bekezdéssel egészül ki:
"(32) Az állami adó- és vámhatóság képviselőjének állandó tagságával vagy vezetésével működő döntés-előkészítő, javaslattevő, véleményező vagy tanácsadói tevékenységet végző, a Kormány által létrehozott testület tagja az állami adó- és vámhatósággal kötött megállapodás alapján megismerheti az adótitkot, ha az a testületnek az állami adó-és vámhatóság által kezelt adatokkal összefüggő feladatai ellátásához szükséges. A tag kizárólag e tevékenységével összefüggésben, a feladatellátáshoz szükséges mértékben és ideig kezelheti az adatokat."
132. § Az Art. 138. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"138. § [A kockázatelemzési eljárást követő intézkedések]
A feltárt kockázat megszüntetése érdekében az adóhatóság
a) adategyeztetési eljárást kezdeményez,
b) támogató eljárást indít,
c) az adózót ellenőrzésre kiválasztja, vagy
d) bűncselekmény megelőzése, az adott bűncselekmény felderítése, folytatásának megakadályozása érdekében tájékoztatja az állami adó- és vámhatóság nyomozó hatóságát."
133. § Az Art. a következő 138/A. §-sal egészül ki:
"138/A. § [Adategyeztetési eljárás]
(1) Az állami adó- és vámhatóság felhívására az adózó köteles a felhívásban megjelölt adatok közötti eltérést adategyeztetési eljárás keretében adatszolgáltatás útján tisztázni (a továbbiakban: adategyeztetés).
(2) Az adózó köteles a felhívás kézbesítésétől számított tizenöt napon belül, az erre a célra rendszeresített elektronikus felületen az adategyeztetést elvégezni.
(3) Az állami adó- és vámhatóság az elektronikus felületen az adategyeztetés teljesítéséhez szükséges adatokat, beleértve a másik adózó által nyújtott adatokat, az adózó rendelkezésére bocsátja."
134. § Az Art. a következő 225/A. §-sal egészül ki:
"225/A. § [Biztosítotti jogviszony tisztázására irányuló eljárásban kiszabható mulasztási bírság]
(1) Ha az adózó az általa bejelentett foglalkoztatottra, társas vállalkozóra vonatkozó, az 50. § (1) bekezdése szerinti bevallási kötelezettségét nem teljesítette, az adóhatóság - a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett - tizenöt napos határidő tűzésével felhívja az adózót a bevallási vagy bejelentési kötelezettség jogszerű teljesítésére.
(2) Az (1) bekezdés szerinti határidő eredménytelen elteltét követően az adóhatóság az adózót százezer forint mulasztási bírsággal sújtja. Ha a mulasztás több foglalkoztatottat, társas vállalkozót érint, a mulasztási bírság mértéke az érintett foglalkoztatottak, társas vállalkozók számának és a bírság összegének szorzata.
(3) Az adóhatóság mellőzi az (1) bekezdés szerinti felhívást és a (2) bekezdés szerinti mulasztási bírság kiszabását, ha az adózó felszámolás, végelszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt áll és a felhíváskor már nincsen lehetősége a bevallási vagy bejelentési kötelezettség jogszerű teljesítésére."
135. § Az Art. a következő 229/B. §-sal egészül ki:
"229/B. § [Adategyeztetési eljárásra vonatkozó szabályok megsértése]
Az állami adó- és vámhatóság az adózót háromszázezer forint összegű mulasztási bírsággal sújtja, ha az adózó a 138/A. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségét nem teljesíti."
136. § (1) Az Art. 245. § (1a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1a) Az (1) bekezdés a-c) pontjában meghatározott mulasztás ismételt előfordulása esetén a lezárás alkalmazása - az (1b)-(1c) bekezdésben foglaltak kivételével - nem mellőzhető."
(2) Az Art. 245. §-a a következő (1b)-(1c) bekezdéssel egészül ki:
"(1b) Üzletlezárás alkalmazásának nincs helye, ha az adózó a mulasztást megállapító határozat elleni fellebbezési jogáról lemond, és a határozatban előírt mulasztási bírság esedékességéig a bírság mellett, az (1c) bekezdésben meghatározott összegű, határozatban előírt, üzletzárást kiváltó bírságot is befizeti. Ha az e bekezdés szerinti feltételek nem teljesülnek, úgy az adóhatóság ennek tényéről, és az üzletzárás intézkedés foganatosításáról az adózót értesíti.
(1c) Az üzletlezárást kiváltó bírság összege az (1) bekezdés szerinti jogsértések miatt kiszabott mulasztási bírság
a) tízszerese a tizenkét napra elrendelt üzletlezárás esetén,
b) húszszorosa a harminc napra elrendelt üzletlezárás esetén."
137. § Az Art. 246. § (1) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az állami adó- és vámhatóság az adószámot törli, ha)
"g) az adózó az állami adó- és vámhatósághoz az általános forgalmi adóról teljesítendő összesítő nyilatkozat benyújtására vonatkozó, vagy a havi adó- és járulékbevallási, vagy az általános forgalmi adó bevallási kötelezettségének a törvényi határidőtől számított kilencven napon belül az állami adó- és vámhatóság felszólítása ellenére sem tesz eleget,"
138. § Az Art. 267. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"267. § [Adókötelezettség teljesítésének megkerüléséről szóló tájékoztatás]
(1) Ha az adóhatóság az ellenőrzése során olyan, több adózót - egymással összefüggő módon - érintő kapcsolatot, tényt, körülményt észlel, amellyel összefüggésben az adótörvényekben foglalt rendelkezések megkerülése megalapozottan feltételezhető, az érintetteket erről tájékoztathatja.
(2) Ha az állami adó- és vámhatóság a foglalkoztató ellenőrzése során olyan, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó tényt, körülményt észlel, amellyel összefüggésben az adótörvényekben foglalt rendelkezések megkerülése megalapozottan feltételezhető, erről a foglalkoztatottat tájékoztathatja. Az állami adó- és vámhatóság az e bekezdés szerinti tényeket, körülményeket abban az esetben is az érintett tudomására hozza, ha annak jogviszonya az adózóval már nem áll fenn a tájékoztatás időpontjában."
139. § Az Art. 269. § (13) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(13) Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg az e-pénztárgép használatára kötelezettek körével, az e-pénztárgép forgalmazásával, szervizelésével, engedélyezésével, üzemeltetésével, felügyeletével és ellenőrzésével összefüggő szabályokat, valamint az e-pénztárgép és a vevői alkalmazás forgalmazási engedélyének kiadásáért, módosításáért, kiterjesztéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékével, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával és visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat."
140. § (1) Az Art. a következő 274/U. §-sal egészül ki:
"274/U. § [Átmeneti rendelkezés az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvényhez] E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.13.) megállapított 83. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt adattartalommal a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből elektronikus úton adatszolgáltatást teljesít az állami adó- és vámhatóság részére 2024. december 31. napjáig."
(2) Az Art. 274/U. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:
"(2) E törvénynek a Módtv.13.-mal megállapított 177. § (1) bekezdését a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell."
(3) Az Art. 274/U. §-a a következő (3)-(5) bekezdésekkel egészül ki:
"(3) E törvénynek a Módtv.13.-mal megállapított 114. § (1) bekezdése szerinti külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe 2025. január 31. napjáig köteles belföldi pénzforgalmi számlát nyitni.
(4) E törvénynek a Módtv.13.-mal megállapított 207. § (2) bekezdését a 2025. január 1-jén fennálló és az azt követően esedékessé váló kötelezettségek tekintetében a 209. § (1) bekezdésében meghatározott pótlék mértékkel kell alkalmazni. Első alkalommal az állami adó- és vámhatóság 2025. április hónapban írja elő a késedelmipótlék-kötelezettséget a 2025. január-március hónapok vonatkozásában.
(5) E törvénynek a Módtv.13.-mal megállapított 3. melléklet I. rész "Általános rendelkezések" 4. pontját a 2025. január 1-jén fennálló és az azt követően esedékessé váló kötelezettségek tekintetében kell alkalmazni. Első alkalommal az állami adó- és vámhatóság 2025. április hónapban írja elő a késedelmipótlék-kötelezettséget kerekítés nélkül a 2025. január-március hónapok vonatkozásában."
(4) Az Art. 274/U. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
"(6) E törvénynek a Módtv.13.-mal megállapított 83. § (1) bekezdés a) pontja alapján a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből történő szolgáltatással elektronikus úton első alkalommal 2025. január 15. napján szolgáltat adatot. A nem elektronikus úton indított ingatlan-nyilvántartási eljárás (illetékkiszabásra bejelentés) esetén a 83. § (1) bekezdésének 2025. január 1-jén hatályos rendelkezése szerint kell az adatszolgáltatást teljesíteni."
141. § Az Art. 275. §-a a következő (12) bekezdéssel egészül ki:
"(12) E törvény 106/A. § (1)-(3) bekezdése és a 106/B. § (1) és (3) bekezdése tervezetének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv 5-7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént."
142. § Az Art.
1. 7. §12. pontjában a "2013. december 18-i 1407/2013/EU" szövegrész helyébe a "2023. december 13-i (EU) 2023/2831" szöveg,
2. 7. § 45. pontjában a "szerinti tartózkodási hely," szövegrész helyébe a "szerinti tartózkodási hely, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény szerint az idegenrendészeti hatósághoz bejelentett szálláshely," szöveg,
3. 32. § (1) bekezdés d) pontjában az "állampolgárságát." szövegrész helyébe az "állampolgárságát, valamint az idegenrendészeti hatósághoz bejelentett szálláshely címét." szöveg,
4. 44. §-ában a "bejelentenie." szövegrész helyébe a "bejelentenie. A 37. § (4a) bekezdés szerinti esetben a változást a munkáltató is bejelentheti." szöveg,
5. 44. §-ában "megváltozott természetes személyazonosító adatok, lakcím kivételével" szövegrész helyébe a "személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szereplő, megváltozott természetes személyazonosító adatok, lakcím kivételével" szöveg,
6. 107. § (1c) bekezdésében az "E paragrafus alkalmazásában" szövegrész helyébe az "Az (1a) és (1b) bekezdés alkalmazásában" szöveg,
7. 177. § (1) bekezdésében a "hatvan nappal" szövegrész helyébe a "kilencven nappal" szöveg,
8. 207. § (2) bekezdésében az "az ötezer" szövegrész helyébe az "az adózó részére az adószámlán fennálló tartozásai után havonként felszámított, de a naptári évre vonatkozóan az ötezer" szöveg,
9. 220. § (1) bekezdésében az "a természetes személy adózót kettőszázezer forintig, nem természetes személy adózót ötszázezer forintig" szövegrész helyébe az "a természetes személy adózót négyszázezer forintig, nem természetes személy adózót egymillió forintig" szöveg,
10. 221. § (1) bekezdésében az "adóhatóság a bejelentkezési kötelezettség" szövegrész helyébe az "adóhatóság az adategyeztetési eljárás során történő adatszolgáltatási, a bejelentkezési kötelezettség" szöveg,
11. 225. § (1) bekezdésében az "Az adózót egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal" szövegrész helyébe az "Az adózót kétmillió forintig terjedő mulasztási bírsággal" szöveg,
12. 228. § (1) bekezdésében az "Az adóhatóság az adózót egymillió forintig terjedő" szövegrész helyébe az "Az adóhatóság az adózót kétmillió forintig terjedő" szöveg,
13. 3. melléklet I. rész "Általános rendelkezések" 4. pontjában az "adóját kerekítés" szövegrész helyébe az "adóját, az állami adó- és vámhatóságnál az adószámlán nyilvántartott adó, vagy egyéb fizetési kötelezettség, illetve jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás után felszámított késedelmi pótlékot kerekítés" szöveg
lép.
143. § Hatályát veszti az Art.
1. 7. § 36a. pontja,
2. 20. § (3) bekezdésében a "vezető tisztségviselőként vagy cégvezetőként" szövegrész,
3. 23. § (1) bekezdésében a "vagy minősített többségű befolyással" szövegrész,
4. 32. § (2) bekezdésében az "a) és b) pontja" szövegrész,
5. 246. § (1) bekezdés h) pontjában az "és az ilyen irányú tevékenység végzésére vonatkozó szándékát sem jelentette be," szövegrész,
6. 262. §-ában az "elnevezését," szövegrész,
7. 262. §-ában a "telephelyét," szövegrész.
20. Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény módosítása
144. § Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 50. § (5a) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:
(Az ügyintézési határidőbe nem számít be)
"c) az e-pénztárgép és a vevői alkalmazás forgalmazásának engedélyezésére irányuló eljárásban a típusvizsgálat időtartama."
145. § Az Air. 54. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
"(4) Ha a személyes meghallgatásra a 34/A. alcímben foglaltak szerint elektronikus hírközlő hálózat útján kerül sor, az idézés tartalmazza az e tényre történő utalást."
146. § Az Air. a következő 34/A. alcímmel egészül ki:
"34/A. Elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás
71/A. § [Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás általános szabályai]
(1) Az állami adó- és vámhatóság hivatalból elrendelheti, hogy az idézett személy személyes meghallgatására elektronikus hírközlő hálózat útján kerüljön sor, különösen akkor, ha a személyes meghallgatásra megjelölt hely a meghallgatást elrendelő adóhatóság illetékességi területén kívül esik.
(2) Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatásra az állami adó- és vámhatóság által biztosított, az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatásra kialakított elkülönített hivatali helyiségben kerül sor.
(3) Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás során az idézett személy személyes meghallgatásának helyszínét biztosító adóhatóság által e célra elkülönített hivatali helyiség és a meghallgatást elrendelő adóhatóság e célra elkülönített hivatali helyisége között az összeköttetés közvetlenségét a mozgóképet és a hangot egyidejűleg továbbító eszköz (a továbbiakban: kamera) biztosítja.
71/B. § [Jelenlét és azonosítás a meghallgatáson]
(1) Az elektronikus hírközlő hálózat útján meghallgatásra kerülő személynek a személyes meghallgatásra megjelölt helyen kell megjelennie és a meghallgatás ideje alatt jelen lennie.
(2) Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás során a személyes meghallgatásra megjelölt helyszínen az e célra elkülönített hivatali helyiségben
a) az elektronikus hírközlő hálózat útján meghallgatásra kerülő személy,
b) az, akinek jelenlétét az elektronikus hírközlési hálózat útján meghallgatásra kerülő személyhez kapcsolódóan a meghallgatáson jogszabály lehetővé vagy kötelezővé teszi,
c) a meghallgatás helyszínét biztosító adóhatóság személyes meghallgatás lefolytatásában közreműködni jogosult foglalkoztatottja (a továbbiakban: közreműködő),
d) az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatáshoz szükséges technikai eszközök működését biztosító, kezelő személy (a továbbiakban: kezelő személy)
lehet jelen.
(3) Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás során a meghallgatást elrendelő adóhatóság helyszínén az elkülönített hivatali helyiségben
a) az adott ügyben az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás lefolytatására jogosult foglalkoztatott,
b) a kezelő személy
lehet jelen.
(4) A meghallgatást elrendelő adóhatóság - szükség esetén a közreműködő igénybevételével - állapítja meg az elektronikus hírközlő hálózat útján meghallgatásra kerülő személy és a meghallgatásra kerülő személyhez kapcsolódóan jelen lévő személy személyazonosságát, továbbá azt, hogy a meghallgatásra kerülő személy eljárási jogainak gyakorlásában nincs korlátozva.
(5) Az elektronikus hírközlő hálózat útján meghallgatásra kerülő személy és a meghallgatásra kerülő személyhez kapcsolódóan jelen lévő személy személyazonosságának igazolása
a) az általa a személyazonosságának igazolása érdekében rendelkezésre bocsátott adatai alapján és
b) a személyazonosságának igazolására alkalmas hatósági igazolványának vagy tartózkodásra jogosító okmányának kamera közvetítésével történő bemutatásával
történik.
(6) A meghallgatás lefolytatásában részt vevő személy és a közreműködő köteles az állami adó- és vámhatósághoz tartozását igazolni. A meghallgatás lefolytatásában részt vevő személy és a közreműködő az állami adó- és vámhatóságnál fennálló jogviszonyának igazolása a szolgálati igazolvány kamera közvetítésével történő bemutatásával történik.
71/C. § [A meghallgatás módja]
Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás során folyamatosan biztosítani kell, hogy a meghallgatást elrendelő adóhatóság helyszínén jelen lévők láthassák és hallhassák a személyes meghallgatásra megjelölt hivatali helyiségben tartózkodó személyeket, illetve a személyes meghallgatásra megjelölt hivatali helyiségben jelen lévők láthassák és hallhassák a meghallgatást elrendelő adóhatóság hivatali helyiségében tartózkodó személyeket.
71/D. § [Jegyzőkönyv]
(1) Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatásról készült jegyzőkönyvnek ki kell terjednie az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás lefolytatása körülményeinek, valamint az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatásra kialakított hivatali helyiségben jelen lévő személyek azonosításához szükséges adatok rögzítésére is.
(2) Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatásról készült jegyzőkönyv aláírásának minősül, ha az elektronikus hírközlő hálózat útján meghallgatásra kerülő személy, valamint a meghallgatásra kerülő személyhez kapcsolódóan jelen lévő valamennyi személy a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet, annak megismerését követően szóbeli nyilatkozatával jóváhagyja. A jegyzőkönyvet a meghallgatást elrendelő adóhatóság foglalkoztatottja legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával és minősített időbélyegzővel hitelesíti.
(3) Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatásról készült jegyzőkönyvet a meghallgatott személy részére haladéktalanul kézbesíteni kell."
147. § Az Air. 91. § (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:
(Az adóhatóság jogkövetési vizsgálat keretében a bevallási időszak lezárását megelőzően is)
"e) ellenőrizheti, hogy az adózó eleget tett-e a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségének, illetve e nyilvántartással összefüggő iratmegőrzési kötelezettségének, továbbá ellenőrizheti az adózó e nyilvántartásában szereplő adatok, tények, körülmények valóságtartalmát, illetve ezek hitelességét."
148. § Az Air. 94. §-a a következő (1b) bekezdéssel egészül ki:
"(1b) A jogkövetési vizsgálat határideje hatvan nap, ha azt az adóhatóság a 91. § (1) bekezdés e) pontjára hivatkozva folytatja le."
149. § Az Air. 122. § (3) bekezdése a következő o) ponttal egészül ki:
(Önálló fellebbezésnek van helye az első fokon hozott,)
"o) az Áfa tv. XVIII. Fejezete szerinti adó-visszatéríttetési kérelmet elutasító"
(végzés ellen.)
150. § Az Air. 124. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) A fellebbezésben és a fellebbezés alapján indult eljárásban - semmisségi okon kívül - nem lehet olyan új tényt állítani, illetve olyan új bizonyítékra hivatkozni, amelyről a fellebbezésre jogosultnak az elsőfokú döntés meghozatala, ellenőrzés esetén az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő letelte előtt tudomása volt, azonban a bizonyítékot az adóhatóság felhívása ellenére nem terjesztette elő, a tényre nem hivatkozott. Az e bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatóak az Áfa tv. XVIII. Fejezete szerinti adó-visszatéríttetési eljárásokban."
151. § Az Air. a következő 139/H. §-sal egészül ki:
"139/H. § [Átmeneti rendelkezés az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvényhez]
(1) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.6.) megállapított 50. § (5a) bekezdés c) pontját a hatálybalépését követően indult engedélyezési eljárások során kell alkalmazni.
(2) E törvénynek a Módtv.6. által megállapított 91. § (1) bekezdés e) pontját és 94. § (1b) bekezdését a Módtv.6. hatálybalépését követően indult ellenőrzések során kell alkalmazni."
152. § Az Air. 140. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
"(5) A 8. § (1) bekezdése a jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 2019. december 19-i (EU) 2020/262 tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja."
153. § Az Air. 71. § (1) bekezdésében az "az e törvényben" szövegrész helyébe a "jogszabályban" szöveg lép.
21. Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény módosítása
154. § Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 7. § (1) bekezdés 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában)
"6. Európai Uniót megillető hagyományos saját forrásból fennálló követelés: az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről és a 2014/335/EU, Euratom határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2020. december 14-i 2020/2053/EU Euratom tanácsi határozat 2. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti, az Európai Unió által a tagsággal nem rendelkező országokkal folytatott kereskedelemre megállapított vámok, egyéb vámok, valamint a cukorágazat piacának közös szervezése keretein belül nyújtott hozzájárulások;"
155. § Az Avt. 16. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A végrehajtási eljárás szünetel)
"c) a halasztó hatály elrendelése iránti kérelemnek az adóhatóság tudomására jutása napját követő naptól a kérelem jogerős elbírálásáig, ha az adóhatósági döntés ellen indított közigazgatási per során az első alkalommal előterjesztett halasztó hatály elrendelése iránti kérelmet jogerősen még nem bírálták el, továbbá a bíróság által elrendelt halasztó hatály esetén annak tartama alatt;"
156. § Az Avt. 41. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A munkáltató a letiltás kézbesítését követő 15 napon belül - ha a letiltás elektronikus úton érkezett, akkor elektronikus úton az e célra rendszeresített nyomtatványon - az adós egyidejű tájékoztatása mellett tájékoztatja az adóhatóságot a havonta letiltható jövedelem összegéről, valamint a letiltást befolyásoló körülményekről, különösen a folyósított jövedelem összegéről, valamint az azt terhelő egyéb végrehajtói letiltásokról. A letiltható jövedelem összegét befolyásoló körülményekről, illetve a letiltható jövedelem összegének a változásáról a munkáltató a letiltás teljes időtartama alatt, az ok bekövetkezésétől számított 15 napon belül - ha a letiltás elektronikus úton érkezett, akkor elektronikus úton az e célra rendszeresített nyomtatványon - tájékoztatja az adóhatóságot."
157. § Az Avt. 47. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(4) A (3) bekezdésben foglalt intézkedések költségét az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárás során felmerült végrehajtási költségek és a végrehajtási költségátalány megállapításának és megfizetésének részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet készkiadásra vonatkozó szabályai szerint számítja fel az adóhatóság."
158. § Az Avt. 48. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A Vht. 110. § (1) bekezdése szerinti harmadik személy a részére elektronikusan megküldött követelésfoglalással kapcsolatban a Vht. által előírt nyilatkozatot és annak mellékleteit, valamint az elektronikus kapcsolattartásra köteles adós kiegyenlítetlen követelései fennállásáról szóló nyilatkozatot elektronikus úton az e célra rendszeresített nyomtatványon küldi meg az adóhatóság részére."
159. § Az Avt. 94. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) A (2) bekezdés szerinti intézkedések költségét az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárás során felmerült végrehajtási költségek és a végrehajtási költségátalány megállapításának és megfizetésének részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet készkiadásra vonatkozó szabályai szerint számítja fel az adóhatóság."
160. § Az Avt. 119. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(6) A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a késedelem időpontjában érvényes jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékének 365-öd része."
161. § Az Avt. 125/H. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(5) A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a késedelem időpontjában érvényes jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékének 365-öd része."
162. § Az Avt. a következő 131/J. §-sal egészül ki:
"131/J. § E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.8.) megállapított 119. § (6) bekezdését és 125/H. § (5) bekezdését a 2025. január 1-jén fennálló és az azt követően esedékessé váló kötelezettségek tekintetében kell alkalmazni. Első alkalommal az állami adó- és vámhatóság 2025. április hónapban írja elő az új mértékkel a késedelmipótlék-kötelezettséget a 2025. január-március hónapok vonatkozásában."
163. § Az Avt.
1. 3. §-ában a "Vht. 9. § alkalmazásának" szövegrész helyébe a "Vht. 9. §-ában és 82/A. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazásának" szöveg,
2. 29. § (1) bekezdés 25. pontjában a "jogerős végzés" szövegrész helyébe a "jogerős határozat" szöveg,
3. 59. § (7) és (8) bekezdésében és 125/E. § (4) bekezdésében a "pénzfizetésre irányuló vagyonelkobzás" szövegrész helyébe a "pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás" szöveg,
4. 122. § (9) bekezdésében a "felfüggeszti" szövegrész helyébe a "felfüggesztheti" szöveg,
5. 125/C. § (2) bekezdésében a "nem pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás" szövegrész helyébe a "nem pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás" szöveg,
6. 125/C. § (3) bekezdésében a "pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás" szövegrész helyébe "pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás" szöveg,
7. 125/C. § (4) bekezdésében a "pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás" szövegrész helyébe a "pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás" szöveg, a "pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzást" szövegrész helyébe a "pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzást" szöveg
lép.
VIII. FEJEZET
VÁMIGAZGATÁS
22. Az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény módosítása
164. § (1) Az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 37. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A vámigazgatási ügyekben az állandó meghatalmazásra vagy megbízásra irányuló jogviszonyt az érintettnek vagy képviselőjének az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített - a NAV honlapján közzétett -formanyomtatvány alkalmazásával papíralapon vagy elektronikusan a vámhatóság előtti eljárás megindítása előtt kell bejelentenie."
(2) A Vtv. 37. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Ha az állandó meghatalmazást vagy megbízást, illetve annak megszűnését a képviselő jelenti be, a vámhatóság a bejelentésről a meghatalmazót vagy megbízót írásban értesíti. A megbízó az állandó meghatalmazás vagy megbízás visszavonását, felmondását haladéktalanul köteles bejelenteni a vámhatósághoz, illetve a képviseleti jog megszűnését a képviselő is bejelentheti a vámhatóságnál. A képviseleti jog megszűnésének bejelentése napján a képviselőt még a vámhatósági iratok átvételére jogosult személynek kell tekinteni."
165. § A Vtv. 90. § (14) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(14) Az elkobzott járművek - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött vagyonkezelési szerződés, valamint rendvédelmi feladatot ellátó szerv vezetőjének írásbeli jóváhagyása alapján - értékesítés helyett, a jogszabályban meghatározott feladatainak ellátása céljából a rendvédelmi feladatot ellátó szerv vagyonkezelésébe adhatók."
166. § (1) A Vtv. 146. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A vámhatóság kérelemre engedélyezi az általános forgalmi adó biztosítása alóli mentességet a vámigazgatási eljárásban annak a saját nevében eljáró adóalanynak, aki a kérelem elbírálásának időpontjában, az alábbi feltételek mindegyikének megfelel:
a) nem áll csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolási eljárás, kényszertörlési eljárás hatálya alatt,
b) nincs és folyamatos működés mellett a tárgyévet megelőző két egymást követő naptári éven belül nem keletkezett a vámhatóság hatáskörébe tartozó vám és egyéb terhek tekintetében tartozása,
c) a tárgyévben és az azt megelőző két évben nem állt és nem áll adószámtörlés hatálya alatt."
(2) A Vtv. 146. §-a a következő (5a) bekezdéssel egészül ki:
"(5a) A Vámkódex 38. cikk (2) bekezdés a) pontja szerinti engedély felfüggesztésének időtartama alatt az (5) bekezdésben biztosított mentesség nem vehető igénybe."
(3) A Vtv. 146. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(7) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítése esetén a vámhatóság által kiadott engedély a hatályba lépést követően határozatlan időtartamra érvényes. Az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek az engedély érvényességi ideje alatt folyamatosan teljesülni kell."
167. § A Vtv. 198. § (3) bekezdés k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A hatóság a vonatkozó jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítésére vagy megsértésére vonatkozó megállapításait jegyzőkönyvbe foglalja, amelynek tartalmaznia kell)
"k) az ellenőr nevét és aláírását, az EMGA utólagos ellenőrzést végző szerv bélyegzőlenyomatát és a keltezést; elektronikus hitelesítés esetén az ellenőr nevét és az elektronikus hitelesítésre szolgáló bélyegzőt."
168. § A Vtv. 216. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) E törvény
a) 34. §-a és a Negyedik Része a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 123/2006/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
b) 84. § (11) bekezdése és a 89. § (1) bekezdése a jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 2019. december 19-i (EU) 2020/262 tanácsi irányelvnek
való megfelelést szolgálja."
169. § A Vtv.
1. 69. § (6) bekezdésében a "kifüggesztését" szövegrész helyébe a "vámhatóság honlapján történő közzétételének napját" szöveg,
2. 71. § (2) bekezdés a) pontjában a "kifüggesztés" szövegrész helyébe a "vámhatóság honlapján történő közzététel" szöveg,
3. 84. § (11) bekezdésében a "jogsértés megállapításától" szövegrész helyébe a "kötelezettségszegés vagy mulasztás megállapításához kapcsolódóan biztosított meghallgatáshoz való jog közlésének napjától" szöveg,
4. 85. § (1) bekezdés c) pontjában a "kötelezettségszegést vagy mulasztást az annak megállapításától" szövegrész helyébe a "kötelezettségszegés vagy mulasztás megállapításához kapcsolódóan biztosított meghallgatáshoz való jog közlésének napjától" szöveg,
5. 89. § (1) bekezdésében a "keletkezett vámhiány" szövegrész helyébe a "Vámkódex 79. cikk (1) bekezdése alapján keletkezett vám- és egyéb terhek összege" szöveg,
6. 139. § (2) bekezdésében a "kifüggesztésének" szövegrész helyébe a "vámhatóság honlapján történő közzétételének" szöveg,
7. 56. alcím címében a "134." szövegrész helyébe a "134. és 267." szöveg,
8. 171. §-ában a "beszállított" szövegrész helyébe a "beszállított vagy onnan kiszállítandó" szöveg,
9. 172. § (2) bekezdésében a "kiskereskedelmi vagy vendéglátóipari tevékenységet folytat" szövegrész helyébe az "a jövedéki adóról szóló törvény szerinti, vagy az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adómentes termékértékesítést végez" szöveg
lép.
IX. FEJEZET
SZÁMVITELT ÉS KÖNYVVIZSGÁLATOT ÉRINTŐ MÓDOSÍTÁSOK
23. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosítása
170. § A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 154. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(11) Ha a vállalkozó nem tett eleget e törvény szerinti bármely letétbe helyezési, valamint közzétételi kötelezettségének (ideértve a könyvvizsgálati kötelezettséget is), harmadik fél kezdeményezheti a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárását."
171. § Az Szt. 155. § (7a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(7a) Semmis a vállalkozóra vonatkozó olyan szerződéses rendelkezés vagy egyéb jognyilatkozat, amely a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre, adott esetben a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtására irányuló tevékenységre történő megválasztás tekintetében a vállalkozó legfőbb szervét meghatározott könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég vagy könyvvizsgáló cégcsoport választására kötelezi, illetve meghatározott könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek vagy könyvvizsgáló cégcsoportok bizonyos típusaira vagy csoportjaira korlátozza."
172. § Az Szt. 158/A. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki:
"(3) Amennyiben a vállalkozó fenntarthatósági jelentés vagy összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentés készítésére kötelezett, vagy azt önkéntes alapon készíti, akkor a vállalkozó legfőbb szerve az üzleti évről készített fenntarthatósági jelentésre vonatkozó (1) bekezdésben szereplő kötelezettségek teljesítéséhez köteles fenntarthatósági minősítéssel rendelkező kamarai tag könyvvizsgálót, könyvvizsgáló céget választani legkésőbb az előző üzleti év éves beszámolójának, összevont (konszolidált) éves beszámolójának legfőbb szerv általi elfogadásakor.
(4) Amennyiben a fenntarthatósági jelentésre vagy az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtására könyvvizsgáló cég kerül megválasztásra, azzal egyidejűleg a fenntarthatósági jelentésre vagy az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtására a személyében felelős kamarai tag könyvvizsgálót is ki kell jelölni."
173. § Az Szt. a következő 158/C. §-sal egészül ki:
"158/C. § A fenntarthatósági jelentés, valamint az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentés készítésére kötelezett, a 95/E. § (1) bekezdés a) pontja vagy a 134/I. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozó vállalkozó - kivéve az a vállalkozó, amelynek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták - azon tagja (részvényese) vagy tagjai (részvényesei), akik egyénileg vagy együttesen eljárva a vállalkozó szavazati jogainak vagy jegyzett tőkéjének több mint öt százalékát képviselik, jogosultak arra, hogy a legfőbb szerv által elfogadandó olyan határozattervezetet terjesszenek elő, amely előírja, hogy a fenntarthatósági jelentésre, összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosságot nyújtó kamarai tag könyvvizsgálótól vagy könyvvizsgáló cégtől eltérő kamarai tag könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég készítsen jelentést a fenntarthatósági jelentés vagy az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentés egyes elemeiről, és e jelentést a legfőbb szerv elé terjessze."
174. § Az Szt. 175. § (2) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki:
(E törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:)
"i) a 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozásokra vagy csoportokra vonatkozó méretkritériumok kiigazítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2023. október 17-i (EU) 2023/2775 felhatalmazáson alapuló bizottsági irányelv."
175. § (1) Az Szt. 177. §-a a következő (107) bekezdéssel egészül ki:
"(107) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 158/A. § (3) és (4) bekezdése a 2024. üzleti évre vonatkozó fenntarthatósági jelentéssel, összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentéssel összefüggésben úgy alkalmazandó, hogy a vállalkozó legfőbb szerve helyett a vállalkozó ügyvezető szerve választja meg a kamarai tag könyvvizsgálót, könyvvizsgáló céget, legkésőbb a mérleg fordulónapjáig."
(2) Az Szt. 177. §-a a következő (108)-(110) bekezdéssel egészül ki:
"(108) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 3. § (2) bekezdés 8. pontját, 9. § (2) bekezdés a) és b) pontját, 14. § (7) bekezdését, 117. § (1) bekezdés a) és b) pontját, 134/B. § (1) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontját, 134/C. § (1) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontját, 134/C. § (4) bekezdés a) és b) pontját, 155. § (3) bekezdés a) pontját először a 2025. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.
(109) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 3. § (2) bekezdés 8. pontját, 9. § (2) bekezdés a) és b) pontját, 14. § (7) bekezdését, 117. § (1) bekezdés a) és b) pontját, 134/B. § (1) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontját, 134/C. § (1) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontját, 134/C. § (4) bekezdés a) és b) pontját a 2024. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazni lehet.
(110) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 14. § (7) bekezdésében meghatározott értékhatárokat teljesítő vállalkozó akkor is mentesül az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzat elkészítése alól, ha a megelőző üzleti év(ek)ben a mentesítés lehetőségével nem élhetett."
176. § Az Szt.
1. 3. § (2) bekezdés 8. pontjában a "szóló 1126/2008/EK" szövegrész helyébe a "szóló, 2023. augusztus 13-i (EU) 2023/1803" szöveg,
2. 9. § (2) bekezdés a) pontjában az "az 1200 millió forintot" szövegrész helyébe az "a 2000 millió forintot" szöveg,
3. 9. § (2) bekezdés b) pontjában a "2400 millió forintot" szövegrész helyébe a "4000 millió forintot" szöveg,
4. 14. § (7) bekezdésében az "az egymilliárd forintot" szövegrész helyébe az "a négymilliárd forintot" szöveg, az "az ötszáz millió forintot" szövegrész helyébe az "a kétmilliárd forintot" szöveg,
5. 70. § (2) bekezdésében a "csökkentett" szövegrész helyébe a "csökkentett, valamint a halasztott adókülönbözettel - előjelének megfelelően - módosított" szöveg,
6. 117. § (1) bekezdés a) pontjában a "6000 millió forintot" szövegrész helyébe a "10 000 millió forintot" szöveg,
7. 117. § (1) bekezdés b) pontjában a "12 000 millió forintot" szövegrész helyébe a "20 000 millió forintot" szöveg,
8. 134/B. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában a "6000 millió forintot" szövegrész helyébe a "10 000 millió forintot" szöveg,
9. 134/B. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában a "12 000 millió forintot" szövegrész helyébe a "20 000 millió forintot" szöveg,
10. 134/C. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában a "6000 millió forintot" szövegrész helyébe a "10 000 millió forintot" szöveg,
11. 134/C. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában a "12 000 millió forintot" szövegrész helyébe a "20 000 millió forintot" szöveg,
12. 134/C. § (4) bekezdés a) pontjában a "6000 millió forintot" szövegrész helyébe a "10 000 millió forintot" szöveg,
13. 134/C. § (4) bekezdés b) pontjában a "12 000 millió forintot" szövegrész helyébe a "20 000 millió forintot" szöveg,
14. 134/G. § (3) bekezdés b) pontjában a "leányvállalat" szövegrész helyébe a "leányvállalat vagy kapcsolt vállalkozás" szöveg,
15. 134/G. § (3) bekezdés c) pontjában a "fióktelep" szövegrész helyébe a "fióktelep, a fióktelepet nyitó vállalkozás vagy egy kapcsolt vállalkozás" szöveg,
16. 134/K. § (4) bekezdésében a "közzétenni" szövegrész helyébe a "közzétenni, legkésőbb azon üzleti év mérlegfordulónapját követő 12 hónapon belül, amelyre vonatkozóan a fenntarthatósági jelentést elkészítették" szöveg,
17. 155. § (3) bekezdés a) pontjában a "300 millió forintot" szövegrész helyébe a "600 millió forintot" szöveg
lép.
24. A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény módosítása
177. § A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 35/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"35/C. § Ha a 35. § és a 35/A. § (1) bekezdés szerinti engedély iránti kérelem a közfelügyeleti hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem bírálható el, vagy ha a döntéshez szükséges előkérdés megválaszolása más szerv hatáskörébe tartozik, a közfelügyeleti hatóság az eljárást felfüggeszti."
178. § A Kkt. 50. § (1d) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1d) Ha a 49. § szerinti minősítés iránti kérelem, valamint az 50. § (2c) bekezdés szerinti igazolás iránti kérelem a közfelügyeleti hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem bírálható el, vagy ha a döntéshez szükséges előkérdés megválaszolása más szerv hatáskörébe tartozik, a közfelügyeleti hatóság az eljárást felfüggeszti."
179. § A Kkt. 67. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:
"(7) Nem jelenti a titoktartási kötelezettség megszegését a 4. § (5) bekezdés b) pontja szerinti nemzeti standardoknak, valamint az etikai követelményeknek való megfelelés."
180. § A Kkt. 67/A. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(4) A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet (ideértve a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtására irányuló tevékenységet is) ellátó kamarai tag könyvvizsgáló vagy a könyvvizsgáló cég évente december 31-ig tájékoztatja a közfelügyeleti hatóságot a december 31-én hatályban lévő, közérdeklődésre számot tartó gazdálkodóval kötött jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre (ideértve a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtására irányuló tevékenységet is) vonatkozó megbízásairól."
181. § A Kkt. IV/A. Fejezete a következő 67/E. §-sal egészül ki:
"67/E. § A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál végzett jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység (ideértve a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtását is) ellátása esetén
a) a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó szavazati jogainak vagy a jegyzett tőkéjének legalább 5%-át képviselő tag vagy tagok;
b) a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó más szervei (ideértve többek között annak legfőbb szervét, az auditbizottságot, valamint a felügyelőbizottságot); továbbá
c) a közfelügyeleti hatóság
a megfelelő indokok fennállása esetén az illetékes bíróságnál keresetet nyújthat(nak) be a kamarai tag könyvvizsgáló vagy a könyvvizsgáló cég jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására vonatkozó megbízásának megszüntetése céljából."
182. § A Kkt. 173/B. §-a a következő (16) bekezdéssel egészül ki:
"(16) A közfelügyeleti hatóság a kormányzati portálon tárgyév március 31-ig közzéteszi a tárgyévet megelőző üzleti évekre vonatkozó könyvvizsgálati megbízások (ideértve a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtását is) minőségellenőrzési eljárása során alkalmazandó kérdőíveket, valamint a könyvvizsgáló cégek minőségirányítási rendszerének minőségellenőrzési eljárása során alkalmazandó kérdőíveket."
183. § A Kkt. 195. §-a a következő (4)-(6) bekezdéssel egészül ki:
"(4) Az (1) bekezdés szerinti eljárás lefolytatásához közreműködőként a 173/B. § (6) bekezdés e) pontjában foglaltaknak megfelelő, speciális szaktudással rendelkező személyek is bevonhatóak. A közreműködő önálló írásos véleményt nem készít, a döntéshozatalban nem vesz részt. A közreműködőnek a helyszíni ellenőrzés megkezdése előtt titoktartási nyilatkozatot kell adnia az ellenőrzöttnek.
(5) Az ellenőrnek, a közreműködőnek és az ellenőrzöttnek az ellenőrzés megkezdése előtt nyilatkoznia kell a függetlenségi és összeférhetetlenségi követelményeknek való megfelelésről.
(6) Ha az (1) bekezdés szerinti eljárás a közfelügyeleti hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem folytatható le, vagy ha a döntéshez szükséges előkérdés megválaszolása más szerv hatáskörébe tartozik, a közfelügyeleti hatóság az eljárást felfüggeszti."
184. § A Kkt. a következő 208/V. és 208/W. §-sal egészül ki:
"208/V. § E törvénynek a 90. § h) pontja szerinti fenntarthatósági jelentés könyvvizsgálata című modult először annak a természetes személynek kell teljesítenie, akit 2024. január 1-jét követően vettek fel az okleveles könyvvizsgálói képzési programba.
208/W. § A fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtására irányuló tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgálónak és a fenntarthatósági bizonyosság nyújtására irányuló megbízás minőségének áttekintését végző személynek a 2024-2026. üzleti évek tekintetében elegendő a 49/A. § h) pontja szerinti fenntarthatósági minősítéssel rendelkeznie a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtására, a fenntarthatósági bizonyosság nyújtására irányuló megbízás minőségének az áttekintésére vonatkozóan, és nem szükséges a gazdálkodó könyvvizsgálatához előírt, egyéb minősítéssel rendelkeznie."
185. § A Kkt. 173/C. § (2) bekezdésében a "tizenöt napon belül" szövegrész helyébe a "harminc napon belül" szöveg lép.
X. FEJEZET
A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZERVEZETÉT ÉRINTŐ MÓDOSÍTÁSOK
25. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosítása
186. § (1) A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: NAV tv.) 12. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) A (3a) bekezdésben foglalt kivétellel a Kormány rendeletében megjelölt területi szervek által első fokon hozott döntésekkel (intézkedésekkel) szemben induló jogorvoslati eljárásokban felettes szervként a Fellebbviteli Igazgatóság jár el."
(2) A NAV tv. 12. §-a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:
"(3a) A Központi Irányítás jár el felettes szervként azon fizetési kedvezmények esetén, amelyben a kérelemmel érintett összeg az 1 milliárd forintot eléri vagy meghaladja."
187. § (1) A NAV tv. 13. § (8) bekezdés a következő f) ponttal egészül ki:
(A NAV rendészeti és igazgatási jogkörében)
"f) ellátja a közúti áru- és személyszállításra vonatkozó egyes rendelkezések betartásának vizsgálatára irányuló, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 20. § (11) bekezdése, valamint a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 17. §-a szerinti hatósági feladatokat,"
(2) A NAV tv. 13. § (8) bekezdés a következő h)-i) ponttal egészül ki:
(A NAV rendészeti és igazgatási jogkörében)
"h) ellátja az Unió területére belépő, illetve az Unió területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről és az 1889/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2018/1672 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 2021. évi XLI. törvény 1. § (2) bekezdés szerinti hatósági feladatokat,
i) végzi a fémkereskedelmi hatósági feladatokat."
(3) A NAV tv. 13. § (9) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A NAV végzi továbbá)
"d) üzemanyagtöltő állomáson forgalmazott folyékony motorhajtóanyagok esetében a piacfelügyeleti hatósági feladatokat."
188. § A NAV tv. 36/D. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A pénzügyőr a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság elé állíthatja azt,)
"b) aki a NAV nyomozó hatósága hatáskörébe tartozó bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás terheltje, vagy a NAV nyomozó hatósága hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható."
189. § A NAV tv. 36/H. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) Magánlakás, illetve közterületnek nem minősülő egyéb hely átvizsgálása során a pénzügyőr pórázon vezetve szájkosár nélküli szolgálati keresőkutyát is alkalmazhat."
190. § (1) A NAV tv. 36/O. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:
"(3a) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel a törvényben meghatározott tájékoztatási feladatok teljesítése, illetve az állomány képzése, oktatása érdekében személyazonosításra alkalmatlanná tett módon abban az esetben használható fel, ha az a felvétel készítésének alapjául szolgáló eljárás eredményességét nem sérti."
(2) A NAV tv. 36/O. §-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki:
"(4a) A (1) bekezdés alapján rögzített felvételt a személyes adat végleges módon történt azonosíthatatlanná tételét követően a (3a) bekezdés szerinti tájékoztatást követő 30 nap elteltével törölni kell. Oktatási célból a felvétel korlátlan ideig felhasználható."
191. § A NAV tv. 80. § (3) bekezdése helybe a következő rendelkezés lép:
"(3) Az EU váminformációs rendszeréből a nemzeti hatóság által rögzített személyes adatok csak a vámügyben meghatározott cél eléréséhez szükséges ideig, de legfeljebb öt évig őrizhetők meg. Kivételes esetben az adatok legfeljebb további két évig őrizhetők meg, ha egyedi esetben megállapításra kerül, hogy az említett cél elérése érdekében erre feltétlenül szükség van."
192. § A NAV tv. 81. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) A Kormány rendelete alapján a NAV elnöke vámügyekben a vármegyei igazgatóságok illetékességét az (1) bekezdés b) pontjától eltérően jelölheti ki."
193. § A NAV tv. 106. §-a a következő c) ponttal egészül ki:
(E törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg:)
"c) a 2009/917/IB tanácsi határozatnak a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós szabályokhoz való hozzáigazítása tekintetében történő módosításáról szóló 2024. március 13-i (EU) 2024/868 európai parlamenti és a tanácsi rendelet [80. § (3) bekezdés]"
194. § A NAV tv.
1. 35/F. § (2) bekezdésében a "vezetője" szövegrész helyébe a "vezetője, illetve a nyomozó szerv vezetője" szöveg,
2. 36/O. (4) bekezdésében a "(3) bekezdésben" szövegrész helyébe a "(3) és a (3a) bekezdésben" szöveg
lép.
XI. FEJEZET
EGYÉB TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA
26. A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény módosítása
195. § A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény (a továbbiakban: MRP tv.) 24/B. §-a a következő (1c) bekezdéssel egészül ki:
"(1c) Az (1b) bekezdéstől eltérően amennyiben a jogi személynél első alkalommal kerül sor MRP indítására és a javadalmazási politika a juttatás tárgyát képező vagy annak alapjául szolgáló értékpapírt kibocsátó jogi személy gazdasági teljesítményének jövőbeli javulásához kapcsolódó feltételt határoz meg, a feltétel megvalósulásának megállapítása az MRP megindításának napjától számított 24 hónap elteltét követően történhet meg."
196. § Az MRP tv. a következő 26/C. §-sal egészül ki:
"26/C. § E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel megállapított 24/B. § (1c) bekezdését a 2024. január 1-ét követően a jogi személynél első alkalommal indított MRP esetében kell alkalmazni."
27. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosítása
197. § (1) A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) 20. § (3)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a § kiegészül a következő (5a)-(5c) bekezdéssel:
"(3) A bányajáradék mértéke a hatósági engedély alapján kitermelt ásványi nyersanyag mennyisége után keletkező értéknek
a) földgáz és a magas inertgáztartalmú földgáz esetében, ha a TTF földgáz tőzsdei jegyzésárának a havi átlaga
aa) nem haladja meg a 15 EUR/MWh jegyzésárat, az 5%-a,
ab) meghaladja a 15 EUR/MWh-ás jegyzésárat, de nem haladja meg a 25 EUR/MWh-ás jegyzésárat, F1%-a, ahol F1=20-(225/PTTF),
ac) meghaladja a 25 EUR/MWh-ás jegyzésárat, de nem haladja meg az 40 EUR/MWh-ás jegyzésárat, F2%-a, ahol F2=40-(725/PTTF),
ad) meghaladja az 40 EUR/MWh-ás jegyzésárat, de nem haladja meg a 100 EUR/MWh-ás jegyzésárat, F3%-a, ahol F3=45-(925/PTTF),
ae) meghaladja 100 EUR/MWh-ás jegyzésárat, F4%-a, ahol F4=50-(1425/PTTF);
b) kőolaj esetében, ha a Brent kőolaj tőzsdei jegyzésárának havi átlaga
ba) nem haladja meg a 25 USD/bbl jegyzésárat, az 5%-a,
bb) meghaladja 25 USD/bbl jegyzésárat, de nem haladja meg az 50 USD/bbl jegyzésárat, K1%-a, ahol K1=15-(250/PBrent),
bc) meghaladja az 50 USD/bbl jegyzésárat, de nem haladja meg a 80 USD/bbl jegyzésárat, K2%-a, ahol K2=30-(1000/PBrent),
bd) meghaladja a 80 USD/bbl jegyzésárat, de nem haladja meg a 110 USD/bbl jegyzésárat, K3%-a, ahol K3=45-(2200/PBrent),
be) meghaladja a 110 USD/bbl jegyzésárat, K4%-a, ahol K4=60-(3850/PBrent);
c) az a)-b) ponttól eltérően
ca) a nem hagyományos eredetű szénhidrogén esetében 2%-a,
cb) a növelt hatékonyságú művelési eljárások alkalmazásával kitermelt többlet szénhidrogén esetében 1%-a,
cc) a bányavállalkozó, vagy a bányavállalkozó a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 23. pontja szerinti kapcsolt vállalkozása (a továbbiakban: kapcsolt vállalkozás) saját maga által energia előállítási célból felhasznált magas inertgáztartalmú földgáz esetében 2%-a,
cd) a szénhidrogén-kitermelés fokozása érdekében visszasajtolásra kerülő magas inertgáztartalmú földgáz esetében 1%-a,
ce) a szén-dioxid-tartalom visszasajtolásával megvalósuló dúsítási technológiával kezelt magas inertgáztartalmú földgáz esetében 2%-a,
d) a 2007. július 1-jét megelőzően működésbe állított föld alatti gáztárolás kényszerű párnagáz lecseréléséből származó földgáz esetében 12%-a,
e) szén-dioxid gáz esetében 12%-a,
f) termálvízzel kitermelt földgáz hasznosítása esetében 2%-a,
g) az energiahordozók kivételével a külfejtéssel termelt nemfémes ásványi nyersanyag esetében 5%-a;
h) kőszén bányászata esetében 0%-a;
i) egyéb ásványi nyersanyag esetében 2%-a.
(4) A (3) bekezdés
a) a) pontjának alkalmazásában:
aa) F1-4: a bányajáradék százalékos mértéke (%),
ab) PTTF: a TTF földgáz bevallási időszakra elérhető napi záró jegyzésárainak számtani átlaga (EUR/MWh);
b) b) pontjának alkalmazásában:
ba) K1-4: bányajáradék százalékos mértéke (%),
bb) PBrent: Brent kőolaj bevallási időszak napi jegyzésárainak számtani átlaga (USD/bbl).
(5) A (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti bányajáradék mértéket két tizedesjegy pontosságúra kerekítve kell meghatározni.
(5a) A bányajáradék mértéke
a) az 1. § (7) bekezdése szerinti más hatósági engedély alapján kitermelt és az engedélyben foglalt tevékenységgel össze nem függő célra, vagy
b) a 3. § (1a) bekezdés b) pontja szerint a katasztrófaveszély vagy az Alaptörvény 53. cikke szerinti veszélyhelyzet megszűnését követően más célra
felhasznált, hasznosított vagy értékesített ásványi nyersanyag mennyisége után keletkező értéknek az 50%-a.
(5b) A föld alatti szénelgázosítással történő kitermelés esetében a bányajáradék mértéke az igénybe vett ásványi nyersanyag mennyisége után keletkező értéknek a 2%-a.
(5c) A bányajáradék mértéke a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúraberuházás során a magyar állam nevében és javára eljáró építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy tulajdonába került ásványi nyersanyag értéknek az 50%-a."
(2) A Bt. 20. § (6) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki:
(Nem kell bányajáradékot fizetni)
"g) a 2007. július 1-jét megelőzően működésbe állított föld alatti gáztárolás kényszerű párnagáz lecseréléséből származó földgáz esetében, ha a lecserélésből származó párnagázt a kitermeléssel megegyező mennyiségben a föld alatti gáztárolóba visszapótolják."
198. § (1) A Bt. 49. § 25. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában:)
"25. "Növelt hatékonyságú művelési eljárás": olyan elsődleges és másodlagos művelési eljárásnak nem minősülő többletszénhidrogén-kihozatali eljárás, amely a szénhidrogéntelítettség csökkentését eredményezi, és ezzel megnöveli az elsődleges és másodlagos művelési eljárásokkal kitermelhető szénhidrogén mennyiséget."
(2) A Bt. 49. § 25b. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában:)
"25b. "Másodlagos művelési eljárás": olyan többletszénhidrogén-kitermelésére irányuló művelet, amely kívülről alkalmazott energiatárolóba juttatásával a korábbi termelés során lecsökkent nyomás további termeléshez szükséges mértékű megemelését és fenntartását célozza, víz, szén-dioxid- vagy szénhidrogén-gáz besajtolásával."
(3) A Bt. 49. § 38. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában:)
"38. "Nem hagyományos eredetű szénhidrogén": az olyan szénhidrogén, amely jelentős kiterjedésű, kőzettanilag homogénnek tekinthető, földgáz esetében legfeljebb 0,1 mD, kőolaj esetében legfeljebb 1 mD áteresztőképességgel jellemezhető tároló térrészben helyezkedik el, és kizárólag repesztési műveletekkel mobilizálható."
199. § A Bt.
a) 20. § (6) bekezdés e) pontjában az "után, valamint" szövegrész helyébe az "után," szöveg,
b) a 20. § (6) bekezdés f) pontjában az "után." szövegrész helyébe az "után, és" szöveg,
c) a 20. § (8) bekezdésben a "kitermelési helyenként" szövegrész helyébe a "koncessziós területenként" szöveg,
d) a 27. § (8) bekezdés b) pontjában az "a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 23. pontja szerinti kapcsolt vállalkozása (a továbbiakban: kapcsolt vállalkozás)" szövegrész helyébe az "a kapcsolt vállalkozása" szöveg
lép.
28. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosítása
200. § (1) A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 15/B. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) Az (1) bekezdésében rögzített alapjárulék minden évben a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves átlagos infláció mértékével növekszik. A tárgyév január 1-jétől alkalmazandó alapjárulék e bekezdés szerinti számított értékét a vízgazdálkodásért felelős miniszter a Hivatalos Értesítőben a tárgyév február 28-áig közzéteszi."
(2) A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 15/E. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A vízkészletjárulék-fizetés bizonylatait a vízügyi hatóság ellenőrzi. Ha a fizetésre kötelezett a bejelentkezési, a nyilatkozattételi, a nyilvántartási, illetve a vízkészletjárulék- és pótlékbefizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az adózás rendjéről szóló törvényt kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az adóhatóságra vonatkozó rendelkezéseket a vízügyi hatóságra kell alkalmazni. Az adózás rendjéről szóló törvény, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény alkalmazásakor a vízügyi hatóság eljárása adóigazgatási eljárásnak minősül, amely eljárásban hozott döntéssel szemben nincs helye fellebbezésnek."
201. § A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 15/B. § (1) bekezdés
a) a) pontjában a "4,50" szövegrész helyébe a "9,00" szöveg,
b) b) pontjában a "9,00" szövegrész helyébe a "18,00" szöveg,
c) c) pontjában a "28,90" szövegrész helyébe a "60,00" szöveg, és a "külön" szövegrész helyébe az "e törvény végrehajtására kiadott" szöveg
lép.
29. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosítása
202. § A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 65. § (1a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1a) A miniszter a lakossági és nem lakossági felhasználókra irányadó hatósági díjakat külön rendeletben is megállapíthatja. A miniszter által kiadott rendeletben megállapított hatósági díj minden évben a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző éves átlagos infláció mértékével növekszik."
30. A pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény módosítása
203. § A pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Megállapodást kihirdető törvény 1.) 1. melléklete a 9. melléklet szerint módosul.
31. Az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi XCI. törvény módosítása
204. § Az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Megállapodást kihirdető törvény 2.) 1. melléklete a 10. melléklet szerint módosul.
32. A költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény módosítása
205. § A költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"7. § (1) A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő fél részére a 6. § (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával teljes vagy részleges költségfeljegyzési jog engedélyezhető, kivéve, ha a mikro-, kis- és középvállalkozás felszámolás alatt áll.
(2) A nem természetes személy fél részére, amely nem minősül az (1) bekezdés szerinti vállalkozásnak, a 6. § (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával kizárólag az illetékre kiterjedő részleges költségfeljegyzési jog engedélyezhető."
33. A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény módosítása
206. § A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában a "megszerzését az első képesítő vizsga befejezéséig és" szövegrész helyébe a "megszerzését - ideértve a 607/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti mérlegképes könyvelői, adótanácsadói hatósági képesítéseket is - az első képesítő vizsga befejezéséig és" szöveg lép.
34. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással, területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CXLVI. törvény módosítása
207. § Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással, területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CXLVI. törvény 110. § a) pontja nem lép hatályba.
35. Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvény
208. § Nem lép hatályba az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvény 51. §-a és 53. § 6. pontja.
209. § Hatályát veszti az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvény 154. § (7) bekezdése.
36. Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvény
210. § (1) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvény 194. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(9) A 30. §-32. §, 35. §, 41. §; 44. §-53. §; 55. §, 67. § b) és c) pontja, 80. §, 98. §, 113. §, 119. § (2) bekezdése, 122. § (3) bekezdése, 123. § 17. pontja, 127. §, 131. §, 133. § 2025. január 1-jén lép hatályba."
(2) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvény 194. §-a a következő (9a) és (9b) bekezdéssel egészül ki:
"(9a) A 37. §-40. §; 42. §; 54. §; 61. §; 66. § és a 7. melléklet 2025. július 1-jén lép hatályba.
(9b) A 114. § (2) bekezdése 2025. szeptember 1-jén lép hatályba."
37. A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi CIX. törvény
211. § (1) A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi CIX. törvény 82. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(8) A 7. § (1) és (3)-(5) bekezdése, a 8. § a) és e) pontja, a 15. § (3) bekezdése és a 16. § 2025. január 1-jén lép hatályba."
(2) A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi CIX. törvény 82. §-a a következő (8a) bekezdéssel egészül ki:
"(8a) A 71. § (2) bekezdése 2025. szeptember 1-jén lép hatályba."
XII. FEJEZET
VESZÉLYHELYZETI KORMÁNYRENDELETEK MÓDOSÍTÁSA ÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSE
38. Az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) Korm. rendelet módosítása
212. § Hatályát veszti az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) Korm. rendelet
a) 15. §-a,
b) 15/A. §-a,
39. A veszélyhelyzet idején a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni adó-visszaigénylésről szóló 95/2024. (V. 3.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezése
213. § Hatályát veszti a veszélyhelyzet idején a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni adó-visszaigénylésről szóló 95/2024. (V. 3.) Korm. rendelet.
40. Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény egyes rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról szóló 181/2024. (VII. 8.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezése
214. § Hatályát veszti az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény egyes rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról szóló 181/2024. (VII. 8.) Korm. rendelet.
41. A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény egyes rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról szóló 182/2024. (VII. 8.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezése
215. § Hatályát veszti a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény egyes rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról szóló 182/2024. (VII. 8.) Korm. rendelet.
42. Egyes juttatások adózásának veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól szóló 451/2023. (X. 4.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezése
216. § Hatályát veszti az egyes juttatások adózásának veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól szóló 451/2023. (X. 4.) Korm. rendelet.
XIII. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
43. Hatályba léptető rendelkezések
217. § (1) Ez a törvény - a (2)-(13) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Az 1. melléklet 5. pontja 2024. december 1-jén lép hatályba.
(3) A 166. § az e törvény kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
(4) A 20. § (2)-(7) bekezdése, 22. § (1) bekezdése, 26. § i) pontja, 27. § a)-l) és p) pontja, 32. §, 33. § és a 164. § az e törvény kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.
(5) Az 1. §-3. §, 5. §-13. §, 17. § a), b) és d)-f) pontja, 25. §, 28. §, 41. §, 48. §, 51. §, 55. §, 56. §, 58. §-62. §, 63. § (1)-(2) bekezdése, 64. § (2) bekezdése, 65. §, 67. §-70. §, 72. § a), b) és d)-g) pontja, 73. §, 77. §, 79. §, 81. §-89. §, 92. §, 93. §, 96. § (1) bekezdés, 97. §, 100. §-102. §, 104. §-108. §, 111. § a), d), f) és g) pontja, 114. §-127. §, 129. §-133. §, 135. §, 136. §, 138. §, 140. § (3) bekezdése, 141. §, 142. § 2-5. és 8-13. pontja, 143. §, 144. §, 147. §-152. §, 155. §-163. §, 174. §, 175. § (2) bekezdése, 176. § 1-4., 6-13. és 17. pontja, 187. § (3) bekezdése, 197. §-199. §, 200. § (2) bekezdése, 201. §-203. §, 206. §, 212. § c) pontja, 213. §-215. §, 1. melléklet 1-3., 6-8. és 11-16. pontja, 3., 6., 7., 8. és 9. melléklete 2025. január 1-jén lép hatályba.
(6) A 39. §, 42. §-47. §, 54. § d)-f) pontja, 57. § 2-7. pontja 2025. január 2-án lép hatályba.
(7) A 128. §, 140. § (4) bekezdése 2025. január 15-én lép hatályba.
(8) A 109. § és 205. § az e törvény kihirdetését követő 61. napon lép hatályba.
(9) A 40. §, 50. §, 74. §-76. §, 78. §, 111. § e) pontja és a 11. melléklet 2025. március 1-jén lép hatályba.
(10) A 4. § (1) bekezdése, 38. §, 52. §, 134. §, 137. §, 145. §, 146. § 2025. július 1-jén lép hatályba.
(11) A 4. § (2) bekezdés, 200. § (1) bekezdés 2026. január 1-jén lép hatályba.
(12) A 53. §, 57. § 1. és 8. pontja 2027. január 1-jén lép hatályba.
(13) A 64. § (1) bekezdése és a 72. § c) pontja az Európai Bizottság jóváhagyó határozata meghozatalának napját követő 15. napon lép hatályba.
(14) A 64. § (1) bekezdése és a 72. § c) pontja hatálybalépésének naptári napját - annak ismertté válását követően - az adópolitikáért felelős miniszter a Magyar Közlönyben közzétett egyedi határozatával állapítja meg.
44. Az Európai Unió jogának való megfelelés
218. § (1) E törvény 17. § c) pontja, 26. § c)-f) és h) pontja, 90. §-a, 98. §-a, 111. § b), c) és h) pontja, valamint 142. § 1. pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendeletnek való megfelelést szolgálja.
(2) E törvény 19. §-a az (EU) 2016/1164 irányelvnek a harmadik országokat érintő hibrid struktúrákból adódó diszkrepanciák tekintetében történő módosításáról szóló 2017. május 29-i 2017/952 tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(3) E törvény 23. §-a a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.111638 (2024/N) számú határozattal meghosszabbított és módosított SA.50768 (2018/N) számú európai bizottsági határozatnak való megfelelést szolgálja.
(4) E törvény 26. § b) és k)-n) pontja, 93. §-a és 97. §-a a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendeletnek való megfelelést szolgálja.
(5) E törvény 27. §-a m)-o) és q) pontja, 91. §-a és 99. §-a az Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes válságkezelési keret a gazdaságnak Oroszország Ukrajna elleni agresszióját követő támogatása céljából című, 2022/C 131 I/01 számú európai bizottsági közlemény 2.1. szakaszának, a támogatási programot jóváhagyó SA.103089 számú határozatnak és az azt módosító európai bizottsági határozatoknak való megfelelést szolgálja.
(6) E törvény 30. §-a, 31. §-a, 34. §-36. §-a az Unióban a multinacionális vállalatcsoportokra és a nagy volumenű belföldi vállalatcsoportokra vonatkozó globális minimum-adószint biztosításáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2523 tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(7) E törvény 63. § (1)-(2) bekezdése, 64. §-a és 65. §-a, 72. § d) és e) pontja az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27-i 2003/96/EK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(8) E törvény 10. alcíme, 129. §-a egyes rendelkezéseinek a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv 5-7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.
(9) E törvény 171. §-a, 172. §-a, 173. §-a, 176. § 16. pontja, 180. §-a és 181. §-a az 537/2014/EU rendeletnek, a 2004/109/EK irányelvnek, a 2006/43/EK irányelvnek és 2013/34/EU irányelvnek a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolás tekintetében történő módosításáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2464 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(10) E törvény 174. §-a, 176. § 2-4., 6-13. és 17. pontja a 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozásokra vagy csoportokra vonatkozó méretkritériumok kiigazítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2023. október 17-i (EU) 2023/2775 felhatalmazáson alapuló bizottsági irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(11) E törvény 176. § 14-15. pontja a 2013/34/EU irányelvnek a társaságiadó-információk egyes vállalkozások és fióktelepek általi közzététele tekintetében történő módosításáról szóló, 2021. november 24-i (EU) 2021/2101 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(12) E törvény 191. §-a a 2009/917/IB tanácsi határozatnak a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós szabályokhoz való hozzáigazítása tekintetében történő módosításáról szóló 2024. március 13-i (EU) 2024/868 európai parlamenti és a tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
(13) E törvény 201. §-a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 9. cikkének való megfelelést szolgálja.
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
köztársasági elnök
Kövér László s. k.,
az Országgyűlés elnöke
1. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
1. Az Szja tv. 1. számú melléklet 3. pont 3.2. alpontja a következő 3.2.7. ponttal egészül ki:
(A közcélú juttatások körében adómentes:
3.2. az az összeg, amelyet)
"3.2.7. a sportról szóló törvény szerinti amatőr vagy hivatásos sportoló a sportról szóló törvény szerinti sportköztestülettől annak alapszabályban rögzített közhasznú céljával összhangban a versenyzésre való felkészülésre, versenyzésre kap;"
2. Az Szja tv. 1. számú melléklet 4. pont 4.21. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes:)
"4.21. a magánszemély által külön jogszabály szerint felszolgálási díj címen megszerzett bevétel, valamint a vendéglátó üzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló, ideértve a vendéglátó üzlet üzemeltetője által vezetett nyilvántartással igazolható módon a vendéglátó üzlet munkavállalója számára juttatott borravalót is;"
3. Az Szja tv. 1. számú melléklet 4. pont 4.49. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes:)
"4.49. a magánszemély által nem egyéni vállalkozói tevékenység keretében a villamos energiáról szóló törvény szerinti aktív felhasználóként, energiaközösség tagjaként megszerzett
a) villamos energia értékesítésből származó bevétel legfeljebb évi 12 000 kWh értékesített villamos energia mennyiségig;
b) rendszerszintű szolgáltatás, illetve elosztói rugalmassági szolgáltatás közvetlenül vagy ilyen tevékenység folytatására jogosult harmadik személyen keresztül történő nyújtásából származó bevétel együttesen számított összege legfeljebb évente a minimálbér összegéig,
figyelemmel a 9. pont 9.9. alpont rendelkezésére is;"
4. Az Szja tv. 1. számú melléklet 4. pontja a következő 4.52. alponttal egészül ki:
(Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes:)
"4.52. a végső felhasználó magánszemély az energiahatékonyságról szóló törvény szerint hitelesített energiamegtakarítást eredményező - nem egyéni vállalkozóként végzett - cselekményére (így különösen beruházásra, korszerűsítésre, felújításra) tekintettel e magánszemély által megszerzett bevétel, így különösen a magánszemély javára nyilvántartásba vett hitelesített energia megtakarítás (vagyoni értékű jog), az energia megtakarítás érdekében igénybe vett szolgáltatás, vásárolt termék árengedménye, továbbá az említett magánszemély által a hitelesített energia megtakarítás mint vagyoni értékű jog átengedése ellenében megszerzett bevétel."
5. Az Szja tv. 1. számú melléklet 4. pontja a következő 4.53. alponttal egészül ki:
(Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes:)
"4.53. az Európai Unió és a központi költségvetés forrásaiból a Tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező kisgyermeknevelők ösztönző támogatása tárgyú projekt keretében a Magyar Államkincstár által a kisgyermekgondozó, -nevelő technikumi képzésben aktív tanulói jogviszonnyal vagy csecsemő- és kisgyermeknevelő főiskolai alapképzésben (BA) aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező személyek számára a végzettség és szakképzettség megszerzése, továbbá a bölcsődei elhelyezkedés biztosítása érdekében biztosított ösztöndíj."
6. Az Szja tv. 1. számú melléklet 6. pont 6.1. alpontjának c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A károk megtérülése, a kockázatok viselése körében adómentes:
6.1. az a juttatás, amelyet a magánszemély kap)
"c) kártalanításként (ideértve a kisajátítással összefüggő járulékos költségek megtérítését, valamint a kisajátítás alapjául szolgáló közérdekű célra megvásárolt ingatlan vételárát is), kárpótlásként, kártérítésként, sérelemdíjként (ide nem értve a felek peren kívüli megállapodása alapján kifizetett sérelemdíjat), vagyoni elégtételként, kivéve a jövedelmet pótló kártalanítást, kárpótlást és kártérítést,"
7. Az Szja tv. 1. számú melléklet 6. pontja a következő 6.9. alponttal egészül ki:
(A károk megtérülése, a kockázatok viselése körében adómentes)
"6.9. az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár azon kiegészítő szolgáltatása, melyet az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény 74. §-ában szereplő feltételekkel juttat a pénztártag részére;"
8. Az Szja tv. 1. számú melléklet 7. pont 7.38. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Egyéb indokkal adómentes:)
"7.38. a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendelet
a) alapján a gyermekvállaláshoz kapcsolódóan elengedett hallgatói hiteltartozás összege,
b) szerinti kötött felhasználású hitelről szóló hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás törlesztéséhez, előtörlesztéséhez a munkáltató által a munkavállaló számára kifizetett juttatás;"
9. Az Szja tv. 1. számú melléklet 7. pont 7.46. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Egyéb indokkal adómentes:)
"7.46. a hulladékról szóló törvény, valamint az annak felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok alapján a hulladék átadásának ösztönzése érdekében adott juttatás a juttatás időpontjától függetlenül, továbbá a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott termékekre vonatkozó kötelező visszaváltási rendszer keretében a magánszemély részére a forgalmazó által kifizetett, juttatott visszaváltási díj (ideértve az automata visszaváltó berendezés által kibocsátott utalvány formájában juttatott visszaváltási díjat, valamint azt a visszaváltási díjat is, amely felett a jogosult más személy javára rendelkezik), de ide nem értve ha a hulladék átadása gazdasági tevékenység [3. § 46. pont] keretében történik;"
10. Az Szja tv. 1. számú melléklet 7. pontja a következő 7.47. alponttal egészül ki:
(Egyéb indokkal adómentes:)
"7.47. az a jövedelem, amely a kifizető által megvásárolt - a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott - visszaváltási díjas termékek magánszemély részére bármely módon történő átengedése révén keletkezik."
11. Az Szja tv. 1. számú melléklet 7. pontja a következő 7.48. alponttal egészül ki:
(Egyéb indokkal adómentes:)
"7.48. a magyar építészetről szóló törvény szerint műemléknek minősülő ingatlannak a megszerzését követő 36 hónapon túli értékesítéséből származó jövedelem, feltéve, hogy a magánszemély az ingatlant a megszerzést követően a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően felújította, műemléki helyreállítását elvégezte, és erről rendelkezik az örökségvédelmi hatóság által az adózás rendjéről szóló törvényben az adókedvezményre jogosító igazolással kapcsolatos adatszolgáltatásra előírt rendben és határidőig kiállított igazolással, azzal, hogy nem érvényesíthető az adómentesség, ha az ingatlan értékesítése gazdasági tevékenység vagy egyéni vállalkozói tevékenység keretében történik."
12. Az Szja tv. 1. számú melléklet 8. pont 8.7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes:)
"8.7. az a szolgáltatás, amelyet
a) a kifizető az általa fenntartott vagy használt sportlétesítményben szervezett sportrendezvényen nyújt (kivéve az utazást, az elszállásolást),
b) a sportszervezet, országos sportági szakszövetség a versenysport, diáksport érdekében szervezett edzés vagy verseny - vele munkaviszonyban, megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban nem álló - résztvevőjének az edzési vagy versenyfeladathoz tartozó utazás, szállás és étkezési szolgáltatás révén juttat, azzal hogy a sportoló 30 napnál hosszabb folyamatos elszállásolására (így különösen szállodai elhelyezésére) csak akkor lehet e rendelkezést alkalmazni, ha az az olimpiai játékokon, a világbajnokságon, az Európa-bajnokságon, a speciális világjátékokon vagy a Heraklész program keretében való versenyzést, illetve az arra történő közvetlen felkészülést szolgálja;
c) a kifizető az általa fenntartott sportolási célú létesítmény és az abban elhelyezett sporteszközök ingyenes vagy kedvezményes használatának biztosítása útján juttat;"
13. Az Szja tv. 1. számú melléklet 8. pont 8.12. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes:)
"8.12. az olyan juttatás, amelyet a sportról szóló törvény szerinti sportszervezet, sportköztestület a vele bármilyen jogviszonyban álló, a sportról szóló törvény szerinti amatőr vagy hivatásos sportolónak
a) az edzési vagy versenyfeladathoz közvetlenül kapcsolódó sportszolgáltatás, utazás, szállás és étkezés,
b) a sportegészségügyi ellátás és sportegészségügyi ellátás fedezetéül szolgáló biztosítás díja,
c) a sportot és tanulást segítő program keretében nyújtott szolgáltatás
révén juttat, azzal, hogy e pont alkalmazásában sportegészségügyi ellátás az a szolgáltatás, amely az amatőr vagy a hivatásos sportoló egészségének megőrzését vagy helyreállítását szolgálja;"
14. Az Szja tv. 1. számú melléklet 8. pont 8.28. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes:)
"8.28. a kifizető által ugyanazon magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott
a) a sportról szóló törvény hatálya alá tartozó sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet,
b) kulturális szolgáltatás igénybevételére (muzeális intézmény és művészeti létesítmény (kiállítóhely) kiállítására, színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére) szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj,
c) az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény hatálya alá tartozó állatkertbe szóló belépőjegy, bérlet
az adóévben legfeljebb - az a), b) és c) pont szerinti juttatási körben külön-külön - a minimálbért meg nem haladó értékben, feltéve, hogy a belépőjegy, bérlet - a magánszemélynek ki nem osztott (nem juttatott) belépőjegyek, bérletek visszaváltása kivételével - nem visszaváltható, továbbá azzal, hogy nem adómentes az említett juttatásokra szóló utalvány;"
15. Az Szja tv. 1. számú melléklet 8. pontja a következő 8.46. alponttal egészül ki:
(A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes:)
"8.46. a reprezentáció és az üzleti ajándék, ha azt a kifizető - feladat- és hatáskörét tekintve közfeladat ellátása során - a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelöléséről és egyes feladatainak meghatározásáról szóló kormányrendelet szerinti kiemelt sportesemény, nemzeti rendezvény megrendezése keretében biztosítja."
16. Az Szja tv. 1. számú melléklet 9. pont 9.9. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Adómentességre vonatkozó vegyes rendelkezések.)
"9.9. A 4. pont 4.49. alpontja szerinti, villamos energiát értékesítő, rendszerszintű szolgáltatás, elosztói rugalmassági szolgáltatás nyújtásából bevételt szerző magánszemély adómentességével és az e személynek bevételt juttató kifizető (ezen alpont alkalmazásában: kifizető) adókötelezettségével összefüggő rendelkezések.
9.9.1. A 4. pont 4.49. alpontja szerinti magánszemélynek bevételt juttató kifizető a bevétel alapján adóelőleget nem állapít meg és nem von le.
9.9.2. A kifizető az általa az adóévben juttatott bevételekről az adóévet követő január 31-ig összesítő igazolást állít ki a magánszemély részére, külön feltüntetve
a) a 4. pont 4.49. alpont a) pontja szerinti mennyiségi határig terjedő és az azt meghaladó bevételrészt,
b) a 4. pont 4.49. alpont b) pontja szerinti értékhatárig terjedő és az azt meghaladó bevételrészt,
és a kiállított igazolásról elektronikus úton adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak.
9.9.3. A 4. pont 4.49. alpontja szerinti, villamos energiát értékesítő, rendszerszintű szolgáltatás, elosztói rugalmassági szolgáltatás nyújtásából bevételt szerző magánszemély az ott meghatározott mértéket meghaladó bevétele esetében választhatja, hogy a meghaladó bevételrész egészét tekinti jövedelemnek vagy az éves bevétel egészéből az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó költségelszámolási szabályok alkalmazásával állapítja meg a jövedelmet.
9.9.4. A 9.9.3. alpont alkalmazása esetében a magánszemély a jövedelmet az adóhatóság közreműködése nélkül elkészített bevallásában vagy az adóbevallási tervezet adatait kiegészítve vallja be, és az adót a bevallás benyújtására előírt határidőig fizeti meg."
2. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
1. A Tao. törvény 1. számú melléklet 5. pontja a következő i) alponttal egészül ki:
[A számvitelről szóló törvény szerint megállapított terv szerinti értékcsökkenés (ideértve az egy összegben elszámolt értékcsökkenési leírást is) érvényesíthető]
"i) a veszélyes hulladék tárolására igénybe vett földterület, telek esetén."
3. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
1. A Tao. törvény 3. számú melléklet B) része a következő 27. ponttal egészül ki:
[A 8. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásában a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül különösen:]
"27. az adóévi gazdasági, vagy gazdasági-vállalkozási tevékenységből származó árbevétele legalább 75 százalékát sporttevékenységből (ideértve többek között a sporttevékenység szervezését, sporttevékenység feltételeinek megteremtését, sportszer értékesítést, sporteseményre szóló belépőjegy- és bérletértékesítést, sporttevékenységgel kapcsolatos reklámszolgáltatást) szerző látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet számára az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, véglegesen átadott pénzeszköz, a térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, az adózó által ellenérték nélkül átvállalt kötelezettségnek az adóévi adózás előtti eredmény terhére elszámolt összege, az adóévben térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, valamint e juttatásokkal kapcsolatban ráfordításként elszámolt általános forgalmi adó, összesen legfeljebb a juttató adóévi árbevétele 1 százalékát meg nem haladó értékig, ha a juttatásra nem a 7. § (1) bekezdés z) pontja vagy a 22/C. § (1) bekezdése alapján került sor, feltéve, hogy a juttató rendelkezik a látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással, amely tartalmazza a látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet és a juttató megnevezését, székhelyét, adószámát, a juttatás összegét, valamint a látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet nyilatkozatát a hivatásos sportszervezetre vonatkozó árbevételi feltétel teljesítéséről."
4. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
"1. melléklet a 2023. évi LXXXIV. törvényhez
Az UTPR százalékos arány meghatározása Magyarországra jutó UTPR százalékos arány =
50% x munkavállalói létszám Magyarországon / munkavállalói létszám valamennyi UTPR államban +
50% x tárgyi eszközök könyv szerinti értéke Magyarországon / tárgyi eszközök könyv szerinti értéke valamennyi UTPR államban
ahol:
a) a munkavállalói létszám Magyarországon: a multinacionális vállalatcsoport Magyarországon illetőséggel bíró összes tagjánál foglalkoztatott munkavállalók teljes létszáma;
b) a munkavállalói létszám valamennyi UTPR államban: a multinacionális vállalatcsoport valamennyi olyan államban illetőséggel bíró tagjánál foglalkoztatott munkavállalók teljes létszáma, ahol az adott adóévben elismert aluladóztatott kifizetések szabálya van hatályban;
c) a tárgyi eszközök könyv szerinti értéke Magyarországon: a multinacionális vállalatcsoport Magyarországon illetőséggel bíró valamennyi tagjánál nyilvántartott tárgyi eszközök együttes könyv szerinti nettó értéke;
d) a tárgyi eszközök könyv szerinti értéke valamennyi UTPR államban: a multinacionális vállalatcsoport olyan államban illetőséggel bíró valamennyi tagjánál nyilvántartott tárgyi eszközök együttes könyv szerinti nettó értéke, ahol az adott adóévben elismert aluladóztatott kifizetések szabálya van hatályban."
5. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
"10. melléklet a 2023. évi LXXXIV. törvényhez
Az adott államban fizetendő kiegészítőadó-többlet meghatározása
adott államban fizetendő kiegészítőadó-többlet =
fizetendő kiegészítőadó-többlet x csoporttag elismert nyeresége / adott állam elismert nettó nyeresége ahol:
a) a csoporttag elismert nyereségét az V. Fejezetnek megfelelően kell megállapítani minden olyan adóévre vonatkozóan, amelyben az adott állam tekintetében a vélelmezett osztalékadó újramegállapítását szolgáló számla egyenleget mutat;
b) az állam elismert nettó nyereségét a 26. § (2) bekezdésének megfelelően kell megállapítani minden olyan adóévre vonatkozóan, amelyben az adott állam tekintetében a vélelmezett osztalékadó újramegállapítását szolgáló számla egyenleget mutat."
6. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
1. Az Áfa tv. 6/C. számú melléklet 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"1. Az adóalany bevallásában nyilatkozik az adómegállapítási időszakban teljesített, a 142. § (1) bekezdés i) és j) pontja alá tartozó termékértékesítése tekintetében a termék beszerzőjének adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének időpontjáról, valamint - a 6/A. és 6/B. számú mellékletben meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban - az értékesített termék forintban meghatározott adóalapjáról és kilogrammban meghatározott mennyiségéről."
2. Az Áfa tv. 6/C. számú melléklete a következő 1a. ponttal egészül ki:
"1a. Az adóalany bevallásában nyilatkozik az adómegállapítási időszakban teljesített, a 142. § (1) bekezdés k) pontja alá tartozó termékértékesítése tekintetében a termék beszerzőjének adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének időpontjáról, valamint az értékesített termék forintban meghatározott adóalapjáról és köbméterben meghatározott mennyiségéről."
3. Az Áfa tv. 6/C. számú melléklet 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"2. Az adóalany bevallásában azon, a 142. § (1) bekezdés i) és j) pontja alá tartozó termékértékesítésnek megfelelő termékbeszerzései tekintetében, amelyek után termékbeszerzőként az adott adómegállapítási időszakban adófizetési kötelezettsége keletkezett, nyilatkozik a termékértékesítő adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének időpontjáról, valamint - a 6/A. és 6/B. számú mellékletben meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban - a beszerzett termék forintban meghatározott adóalapjáról és kilogrammban meghatározott mennyiségéről."
4. Az Áfa tv. 6/C. számú melléklete a következő 2a. ponttal egészül ki:
"2a. Az adóalany bevallásában azon, a 142. § (1) bekezdés k) pontja alá tartozó termékértékesítésnek megfelelő termékbeszerzései tekintetében, amelyek után termékbeszerzőként az adott adómegállapítási időszakban adófizetési kötelezettsége keletkezett, nyilatkozik a termékértékesítő adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének időpontjáról, valamint a beszerzett termék forintban meghatározott adóalapjáról és köbméterben meghatározott mennyiségéről."
7. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
1. Az Áfa tv. 10. számú mellékletének 12. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"12. A 9-11. pont szerinti nyilatkozatra a bevallásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy az adatokról forintra kerekítve kell adatot szolgáltatni."
8. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
"1. melléklet az 1991. évi LXXXII. törvényhez
A cégautóadó havi mértéke
A | B | C | D | |
1 | Teljesítmény (kW) | "0"-"4" környezetvédelmi osztályjelzések esetén | "6"-"10" környezetvédelmi osztályjelzések esetén | "5"; "14-15"környezetvédelmi osztályjelzések esetén |
2 | 0-50 | 37 000 forint | 19 000 forint | 17 000 forint |
3 | 51-90 | 49 000 forint | 24 000 forint | 19 000 forint |
4 | 91-120 | 73 000 forint | 49 000 forint | 24 000 forint |
5 | 120 felett | 97 000 forint | 73 000 forint | 49 000 forint |
"
9. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
1. A Megállapodást kihirdető törvény 1. 1. melléklete a következő 40a. ponttal egészül ki:
"40a. Kamerun"
2. A Megállapodást kihirdető törvény 1. 1. mellékletének 58c-58e. pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a melléklet a következő 58f. ponttal egészül ki:
"58c. Örményország
58d. Pakisztán
58e. Panama
58f. Peru"
3. A Megállapodást kihirdető törvény 1. 1. mellékletének 69b. pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a melléklet a következő 69c. ponttal egészül ki:
"69b. Szenegál
69c. Szingapúr"
10. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
1. A Megállapodást kihirdető törvény 2. 1. mellékletének 1-1c. pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a melléklet a következő 1d. ponttal egészül ki:
"1. Albánia
1a. Andorra
1b. Anguilla
1c. Argentína
1d. Aruba"
2. A Megállapodást kihirdető törvény 2. 1. mellékletének 8a-8c. pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a melléklet a következő 8d. ponttal egészül ki:
"8a. Dominikai Köztársaság
8b. Egyesült Arab Emírségek
8c. Egyesült Királyság
8d. Feröer szigetek"
3. A Megállapodást kihirdető törvény 2. 1. melléklete a következő 17b. ponttal egészül ki:
"17b. Kamerun"
4. A Megállapodást kihirdető törvény 2. 1. melléklete a következő 23b. ponttal egészül ki:
"23b. Mauritánia"
11. melléklet a 2024. évi LV. törvényhez
A Rega tv. melléklet I. és II. része helyébe a következő rendelkezés lép:
"I. rész
Adótételek az egyes adókategóriákban, mely a táblázatban szereplő szorzószámok és 45 000 Ft szorzataként adódik.
1. Személygépkocsik esetén
Adó- kate- gória | Teljesítmény (kW) | Adótétel szorzószáma [A személygépkocsi környezetvédelmi osztályba sorolása a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelet 5. számú mellékletének II. pontja szerint] | ||||
a) 14-nél jobb és 2020. december 31-ét követően helyezték első alkalommal forgalomba belföldön vagy külföldön b) hibrid hajtású személygépkocsi | 14-nél jobb | 12-14 | 9-11 | 8 vagy annál rosszabb | ||
1. | 0-80 | 1 | 1,5 | 6 | 12 | 24 |
2. | 81-100 | 1,5 | 2,25 | 9 | 18 | 36 |
3. | 101-120 | 2 | 3 | 12 | 24 | 48 |
4. | 121-140 | 3 | 4,5 | 18 | 36 | 72 |
5. | 141-180 | 4 | 6 | 24 | 48 | 96 |
6. | 181-250 | 6 | 9 | 36 | 72 | 144 |
7. | 250-nél több | 9 | 13,5 | 54 | 108 | 216 |
8. | A 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerinti környezetkímélő gépkocsi (környezet-védelmi osztályba sorolása: 5E, 5Z) | 0 |
2. Motorkerékpárok esetén
Adókategória | Teljesítmény (kW) | Adótétel szorzószáma |
1. | 0-10 | 1 |
2. | 11-40 | 2 |
3. | 41-70 | 4 |
4. | 70-nél több | 5 |
6. | Elektromos meghajtású motorkerékpárok | 0 |
A gépjármű e törvény szerinti kategóriába sorolását, továbbá a gépjármű műszaki és környezetvédelmi osztályba sorolási adatait a közlekedési hatóság a forgalomba helyezés engedélyezésének eljárásában állapítja meg, és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 1. számú melléklet II. részében meghatározott Műszaki adatlapon rögzíti.
II. rész
Az adó összegének meghatározása a gépjármű forgalomba helyezésétől számított időtartam figyelembevételével
Az adó összegét a vámhatóság az alábbi táblázat szerinti arányban csökkenti. A számításnál minden megkezdett hónap egész hónapnak minősül. E melléklet alkalmazásában forgalomba helyezés alatt a közlekedési hatóság által lefolytatott eljárásban, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 1. számú melléklet II. részében meghatározott Műszaki adatlapon vagy az egyedi forgalomba helyezési engedélyen rögzített első forgalomba helyezés vagy az első hazai nyilvántartásba vétel időpontja értendő. Ezen adatok hiányában a gépjármű esetében e melléklet I. részében meghatározott adótételek e melléklet II. részében található előírások figyelembevétele nélkül alkalmazandók.
A Műszaki adatlap meglétét és adatai valódiságát a vámhatóság a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a vámhatóság között fennálló elektronikus adatkapcsolaton keresztül ellenőrzi.
I. A gépjármű forgalomba helyezésétől az adóigazgatási eljárás kezdetének hónapjáig eltelt hónapok száma | II. A Melléklet I. része szerinti adótétel csökkenés mértéke |
Magyarországon újonnan forgalomba helyezett | 0 |
2-ig | 0,03 |
3-4 | 0,08 |
5-6 | 0,13 |
7-12 | 0,18 |
13-18 | 0,23 |
19-24 | 0,28 |
25-30 | 0,33 |
31-36 | 0,38 |
37-48 | 0,45 |
49-60 | 0,53 |
61-72 | 0,59 |
73-84 | 0,65 |
85-96 | 0,70 |
97-108 | 0,74 |
109-120 | 0,78 |
121-132 | 0,81 |
133-144 | 0,84 |
145-156 | 0,86 |
157-168 | 0,88 |
169- | 0,90 |
"