300/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet

a 2008. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről

A Kormány a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Stt.) 8. § (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. §

A rendelet hatálya kiterjed a jogi személyekre, a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, valamint a gazdasági tevékenységet folytató természetes személyekre azok gazdasági tevékenységére vonatkozóan.

2. §

A rendelet 1. melléklete a módosított és az új közvetlen statisztikai adatgyűjtéseket, a 2. melléklete a módosított és az új statisztikai célú adatátvételeket tartalmazza.

3. §

A hivatalos statisztikai szolgálat szervei az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban (a továbbiakban: OSAP) szereplő adatgyűjtéseik tekintetében az érintett adatszolgáltatók statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségét 2007. december 15-éig honlapjukon közzéteszik.

4. §

A hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervek az OSAP végrehajtása érdekében jogosultak a hatósági, ellenőrzési és gazdasági tevékenységgel járó, továbbá a nyilvános és közhitelű nyilvántartások vezetésével összefüggő adatgyűjtést végző szervtől a rendelkezésre álló nem személyes adatokat egyedi azonosításra alkalmas módon átvenni. Ezeket a szerveket az OSAP-ban szereplő adatgyűjtések tekintetében az Stt. 9. § (1) bekezdésben foglalt feltételekkel adatátadási kötelezettség terheli.

5. §

(1) Megszűnik a 2000. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 154/1999. (X. 22.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1267/00 Jelentés a kiemelt fatermékek és faipari termékek termeléséről, az 1311/00 Az ipari katasztrófaelhárítási információs rendszer adatszolgáltatása (IKIR), az 1453/00 Jelentés a népi együttesek tevékenységéről, az 1807/00 Külföldiek közvetlen tőkebefektetéseit érintő tranzakciók és az 1809/00 Rezidensek külföldi közvetlen tőkebefektetéseit érintő tranzakciók című,

a 2001. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 173/2000. (X. 18.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1918/01 Igazgatási társulási statisztika című,

a 2003. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 227/2002. (XI. 7.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1281/03 A felvásárolt mezőgazdasági termékek minőségi megoszlása, az 1982/03 A Diákhitel Központ ZRt. pénzügyi követelései és tartozásai, az 1988/03 Nem rezidensekkel szemben keletkezett éven túli állami adósságra vonatkozó éves adatszolgáltatás, az 1989/03 Nem rezidensekkel szemben keletkezett éven túli állami adósságra vonatkozó negyedéves adatszolgáltatás és az 1990/03 Adatszolgáltatás az Államadósság Kezelő Központ ZRt. által kezelt államadósságról című,

a 2004. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 215/2003. (XII. 10.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1236/04 Jelentés az elvégzett öntözésfejlesztési beruházások, önálló öntözőgép vásárlások és a meliorációs beruházások teljesítményértékéről, az 1252/04 Talajjavítás és anyagfelhasználás, hatóanyag tartalom, az 1364/04 Jelentés a vizek szennyezéséről, az 1365/04 Jelentés a közcsatornák szennyezéséről, az 1984/04 A BÉT-es részvények kapitalizációja és forgalma, részvények tőzsdei be- és kivezetése és a 2027/04 Fizetési mérleg adatszolgáltatás című,

a 2005. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 303/2004. (XI. 14.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1644/05 Külföldön számlát tartók, illetve külföldi követelést tartozással összevezetők fizetési mérleg adatszolgáltatása, az 1673/04 Jelentés az oktatási célú nonprofit szervezetekről, az 1674/04 Statisztikai jelentés az önkormányzatok és a non-profit szervezetek kapcsolatáról, az 1910/05 A rezidens által a nem rezidensektől/nek felvett/nyújtott hitelek adatszolgáltatásai, az 1929/05 A kombinált és konténeres árufuvarozás adatai és a 2071/05 Az euróban vezetett ÁFA számlák miatt nem rezidensekkel szemben fennálló követelések és tartozások állománya és forgalma című,

a 2006. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 247/2005. (XI. 14.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1993/06 Adatszolgáltatás az EU-transzferekről című,

a 2007. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 229/2006. (XI. 20.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1784/07 Havi integrált gazdaságstatisztikai jelentés az ipari tevékenységet folytató szakosodott egységekről, az 1787/07 Havi integrált gazdaságstatisztikai jelentés az építőipari tevékenységet folytató szakosodott egységekről, az 1873/07 Havi integrált gazdaságstatisztikai jelentés a mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatokba sorolt vállalkozások mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységet folytató szakosodott egységeiről, az 1876/07 Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés az ipari és az építőipari vállalkozások valamennyi szakosodott egységéről, az 1879/07 Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés, a mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatokba sorolt vállalkozások mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységet folytató szakosodott egységeiről, az 1939/07 Havi integrált gazdaságstatisztikai jelentés az iparba és építőiparba sorolt vállalkozások mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységet folytató szakosodott egységeiről, az 1940/07 Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés a mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatokba sorolt vállalkozások ipari, építőipari és pénzügyi tevékenységet folytató szakosodott egységeiről, az 1336/07 Adatszolgáltatás a Bizottságnak a kábítószer-prekurzorokról szóló 273/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre, valamint a kábítószer-prekurzoroknak a Közösség és a harmadik országok közötti kereskedelme nyomon követésére vonatkozó jogszabályok megállapításáról szóló 111/2005/EK tanácsi rendeletre vonatkozó végrehajtási szabályok megállapításáról szóló 1277/2005/EK (2005. július 27.) rendeletének 17-19. cikkei alapján, az 1150/07 A biztosítóintézetek statisztikai mérlege, az 1697/07 Hitelintézetnek nem minősülő szervezetek által kibocsátott, kizárólag a kibocsátó saját hálózatában használható kártyák forgalma, a 2149/07 Többségi állami tulajdonban lévő és a nem többségi tulajdonban lévő vállalatok állam által garantált, külfölddel szemben keletkezett éven túli adósságára vonatkozó adatszolgáltatás és a 2151/07 Adatszolgáltatás a közvetlen tőkebefektetésekről című adatgyűjtések, illetve

a 2000. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 154/1999. (X. 22.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1437/00 Jelentés a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet működéséről és az 1854/00 A magánnyugdíj pénztárakhoz befolyt befizetések összege című,

a 2003. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 227/2002. (XI. 7.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1247/03 Üzemi termésbecslés című,

a 2004. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 215/2003. (XII. 10.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1018/04 Közegészségügyi, járványügyi és egészségvédelmi jelentés, a 2024/04 Az elkülönített állami pénzalapok költségvetésének előzetes teljesítése, a 2025/04 Havi jelentés a központi költségvetés kiadásainak és bevételeinek alakulásáról, a 2026/04 Havi jelentés a központi költségvetési szervek egyes kiadásainak és bevételeinek alakulásáról című,

a 2006. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 247/2005. (XI. 14.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 2139/06 Az Államadósság Kezelő Központ ZRt. nem-rezidensekkel kötött pénzügyi derivatíva és mark-to-market állománya című adatátvétel.

(2) Az (1) bekezdésben felsoroltak esetében a 2007. évre vonatkozó adatszolgáltatásokat még az adatgyűjtést, illetve adatátadást elrendelő kormányrendelet mellékletében foglaltaknak megfelelően kell teljesíteni.

6. §

A 2006. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről szóló 247/2005. (XI. 14.) Korm. rendelet 3. számú mellékletének I. pontja a következő 57. alponttal egészül ki:

"57. A Tanács 2006/110/EK irányelve (2006. december 20.) a statisztikai területén elfogadott egyes irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról (1035/06, 1036/06)"

7. §

Ez a rendelet a 3. mellékletben felsorolt uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja, valamint azok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

8. §

A 2007. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről szóló 229/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet 1. mellékletének módosításait a 4. melléklet tartalmazza.

9. §

(1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2008. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 3. § a rendelet kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

A miniszterelnök helyett:

Kiss Péter s. k.,

a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

1. melléklet a 300/2007. (XI. 9.) Korm. rendelethez

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

[1]
Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós
jogi aktus
nyilvántartási számac í m ejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
Központi Statisztikai Hivatal
1017/08Statisztikai jelentés a mentőszolgálatok tevékenységérőlMÉvenkéntiOrszágos Mentőszolgálat, OMSZ Légimentő KHT, egyéb mentőszolgálatoka tárgyévet követő március 20.
1021/08Jelentés a háziorvosok és házi gyermekorvosok tevékenységérőlMÉvenkéntiháziorvosi és házi gyermekorvosi tevékenységet végző orvosoka tárgyévet követő január 31.
1023/08Éves építőipar-statisztikai szakmai jelentésMÉvenkéntiaz építőipar gazdasági ágba sorolt 9 fő feletti és a megfigyelésbe bevont 5-9 fős vállalkozások, valamint a kijelölt nem építőipari szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK 1893/2006/EK 2701/98/EK 58/97/EKrendelet rendelet rendelet rendelet
1025/08Havi integrált gazdaságstatisztikai jelentés, építőiparMHavonkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyhőt követő hő 20.1158/2005/EK
1165/98/EK
1503/2006/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
588/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1035/08Jelentés az utazásszervező és közvetítő tevékenységrőlMévenkéntiutazásszervező és -közvetítő tevékenységi bejegyzéssel rendelkező gazdasági szervezeteka tárgyévet követő május 31.
1037/08Szabálysértési jelentésMévenkéntiszabálysértés miatt eljáró hatóságoka tárgyévet követő március 31.
1039/08Éves termékstatisztikai jelentésMévenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő február 28.
1042/08Havi integrált gazdaságstatisztikai jelentés, iparMHavonkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyhót követő hő 20.1158/2005/EK
1165/98/EK
1503/2006/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
588/2001/EKrendelet

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

[2]
Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1043/08Havi integrált egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés, iparMHavonkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyhót követő hő 20.1158/2005/EK
1165/98/EK
1503/2006/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
588/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1054/08Jelentés a budapesti fürdők forgalmárólMNegyedévenkéntivalamennyi budapesti közfürdő üzemeltetőjea tárgynegyedévet követő hó 20.
1082/08Földterület és vetésterület: 2008. május 31.MÉvenkéntimezőgazdasági földterületet használó valamennyi gazdasági szervezetjúnius 6.357/79/EGK 76/62 5/EGK 837/90/EGK 959/93/EGKrendelet irányelv rendelet rendelet
1089/08Egyéni gazdaságok állatállománya: 2008. április 1., 2008. augusztus 1. 2008. december 1.MÉvenként háromszoria megfigyelésbe bevont egyéni gazdaságokáprilis 13., augusztus 13., december 15.2004/747/EK 2004/760/EK 2004/761/EKhatározat határozat határozat
93/23/EGK 93/24/EGK 93/2 5/EGK 97/77/EKirányelv irányelv irányelv irányelv
1109/08Havi integrált gazdaságstatisztikai jelentés, költségvetési, társadalombiztosítási és nonprofit szervezetekMHavonkéntiköltségvetési és társadalombiztosítási szervezetek (KIR-be tartozók MÁK-on keresztül), kijelölt nonprofit szervezeteka tárgyhót követő hő 20.1158/2005/EK
1165/98/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
588/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1117/08Munkaerőköltség-felvételMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont vállalkozások, költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek (KIR-be tartozók a MÁK-on keresztül), nonprofit szervezeteka tárgyévet követő május 31.530/1999/EKrendelet
1156/08Statisztikai jelentés a nonprofit szervezetek tevékenységéről, 2008MÉvenkéntialapítványok, egyesületek, egyesülések, egyéb társadalmi szervezetek, érdekképviseletek, közalapítványok, köztestületek, közhasznú társaságok (Kht. ), valamint az általuk alapított intézményeka tárgyévet követő május 31.
1175/08Jelentés a rádióműsor-szolgáltatásrólMÉvenkéntirádióműsor-szolgáltatóka tárgyévet követő április 15.
1180/08A vasúti áruszállítás adataiMÉvenkéntia vasúti szállítás alágazatba sorolt, a megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

[3]
Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1183/08A közúti és kötöttpályás személyszállítás adataiMÉvenkéntivárosi, elővárosi, szárazföldi személyszállítás és egyéb szárazföldi személyszállítás alágazatba sorolt, a megfigyelésbe bevont vállalkozásoka tárgyévet követő március 31.
1185/08A vízi személyszállítás adataiMÉvenkéntia vízi szállítás ágazatba sorolt, a megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 10.
1188/08A légi szállítás adataiMÉvenkéntia légi szállítás ágazatban sorolt, a megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.
1189/08Közúti és kötöttpályás személyszállítási teljesítményekMNegyedévenkéntiaz egyéb szárazföldi szállítás ágazatba sorolt gazdasági szervezeteka tárgynegyedévet követő hó 15.
1190/08A csővezetékes szállítás adataiMÉvenkéntikőolaj-, földgáz és egyéb szénhidrogén-csőhálózatot üzemeltető gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.
1198/08Adatfelvételi lap a Duna magyarországi szakaszának tranzit hajóforgalmárólMHavonkéntifolyami vámhivatala tárgyhót követő hő 4.1365/2006/EKrendelet
1203/08Bölcsődei kérdőívMÉvenkéntivalamennyi bölcsődea tárgyévet követő január 31.
1206/08Kimutatás a pénzben és természetben nyújtható támogatások adatairólMÉvenkéntia települési önkormányzatoka tárgyévet követő március 31.
1207/08Kimutatás egyes szociális alapszolgáltatásokról és nappali ellátást nyújtó intézmények adatairólMÉvenkéntia települési önkormányzatok, valamennyi, szociális alapszolgáltatást és nappali ellátást nyújtó, intézményt fenntartó gazdasági szervezeteka tárgyévet követő január 31.
1208/08Jelentés a gyermekotthonok és a nevelőszülői hálózatok helyzetérőlMÉvenkéntigyermekotthonok, nevelőszülői hálózatok fenntartóia tárgyévet követő január 31.
1210/08Jelentés a gyámhatóság tevékenységérőlMÉvenkéntia települési önkormányzatok, valamint a városi fővárosi kerületi gyámhivatalok, gyámhivatalok területi kirendeltségeia tárgyévet követő február 15.
1217/08Jelentés a számítástechnikai tevékenységekrőlMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szerezeteka tárgyévet követő március 1.
1375/08A felszín alatti vizet kitermelő vízkivételek, valamint megfigyelő-kutak üzemi figyelési tevékenységeMÉvenkéntiazok a vízbázisok, ahol az átlagos víztermelés mennyisége (Q)>100 köbméter/nap, továbbá a Q>10 köbméter/d ivóvíz-szolgáltatók, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok által kijelölt víztermelőka tárgyévet követő március 31.
1470/08Nemzetközi üzleti és szállítási szolgáltatásokMNegyedévenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági, költségvetési valamint nonprofit szervezetek (beleértve a képviseleteket is)a tárgynegyedévet követő hó 15.184/2005/EKrendelet
1620/08Jelentés a kábeltelevíziós szolgáltatásrólMÉvenkéntivezetékes műsorelosztást és műsorszolgáltatást végző gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 10.
1639/08Távközlési és műsorszórási teljesítményekMNegyedévenkéntia műsorszóró és távközlési szolgáltatást, illetve IP-hangátvitelt nyújtó gazdasági szervezeteka tárgynegyedévet követő hó 30.
1640/08A távközlés területi adataiMÉvenkéntitávközlési szolgáltatást nyújtó gazdasági szervezeteka tárgyévet követő április 10.
1651/08Az egyéni gazdaságok földterületének ésMÉvenkéntimezőgazdasági földterületet használó, a megfigyelésbejúnius 13.357/79/EGKrendelet
vetésterületének összeírásabevont egyéni gazdaságok76/62 5/EGK 837/90/EGK 959/93/EGKirányelv rendelet rendelet
1670/08Jelentés az információs és kommunikációs eszközök, illetve technológiák állományáról ésMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont intézményeka tárgyévet követő február 15.
felhasználásáról, 2008

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1677/08Egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírásaMÉvenkéntimezőgazdasági földterületet használó és/vagy állatot tartó, a megfigyelésbe bevont egyéni gazdaságokdecember 15.1868/77/EGK
2467/96/EK
2782/75/EGK
357/79/EGK
76/62 5/EGK
837/90/EGK
93/23/EGK
93/24/EGK
93/2 5/EGK
959/93/EGK
rendelet rendelet rendelet rendelet irányelv rendelet irányelv irányelv irányelv rendelet
1751/08Havi termékstatisztikai jelentésMHavonkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyhót követő hő 10.1893/2006/EK 3924/91/EGK 912/2004/EK 973/2007/EKrendelet rendelet rendelet rendelet
1758/08A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási termelők ráfordításaiMÉvenkéntimezőgazdasági és erdőgazdálkodási tevékenységet végző valamennyi gazdasági szervezeta tárgyévet követő május 15.138/2004/EK 1893/2006/EKrendelet rendelet
1760/08Az internetszolgáltatások forgalmi adataiMNegyedévenkéntiinternetszolgáltatást végző gazdasági szervezeteka tárgynegyedévet követő hó 30.
1789/08Jelentés az internetszolgáltatásokrólMÉvenkéntiinternetszolgáltatást végző gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 1.
1840/08Az információs és kommunikációs technológiák állományának minőségi ésMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezetekáprilis 30.808/2004/EK 847/2007/EKrendelet rendelet
1845/08mennyiségi adatai
Éves gazdaságstatisztikai jelentés
MÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK
1618/1999/EK
1668/2003/EK
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

[4]
A z a d a t gy ű j t é sAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós
jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1846/08Telepi adatokMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő június 15.1893/2006/EK
2186/93/EGK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
696/93/EGK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1852/08Üzletek és más telepek adataiMÉvenkéntia 19 főnél többet foglalkoztató G, I nemzetgazdasági ágba sorolt vállalkozásoka tárgyévet követő június 15.2186/93/EGK 58/97/EK
138/2004/EK 1893/2006/EK
rendelet rendelet
rendelet rendelet
1871/08Mezőgazdasági és erdőgazdálkodási szolgáltatásokMÉvenkéntimezőgazdasági és erdőgazdálkodási szolgáltatást végző gazdasági szervezeteka tárgyévet követő április 5.
1872/08Havi integrált gazdaságstatisztikai jelentés, mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatokMHavonkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyhót követő hő 12.1158/2005/EK
1165/98/EK
1503/2006/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
588/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1874/08Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés, ipari, építőipari és pénzügyi vállalkozásokMNegyedévenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgynegyedévet követő hó 20.1158/2005/EK
1165/98/EK
1503/2006/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
588/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1877/08Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatokMNegyedévenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgynegyedévet követő hó 20.1158/2005/EK
1165/98/EK
1503/2006/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
588/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós
jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1878/08Negyedéves integrált egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási ágazatokMNegyedévenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgynegyedévet követő hó 20.1158/2005/EK
1165/98/EK
1503/2006/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
588/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1880/08Éves gazdaságstatisztikai jelentés, iparMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK
1618/1999/EK
1668/2003/EK
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1881/08Éves egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentésMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK
1618/1999/EK
1668/2003/EK
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

[5]
Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós
jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1882/08Éves gazdaságstatisztikai jelentés, építőiparMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK
1618/1999/EK
1668/2003/EK
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1884/08Éves gazdaságstatisztikai jelentés, gépjármű-, motorkerékpár-kereskedelem, javításMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK
1618/1999/EK
1668/2003/EK
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1886/08Éves gazdaságstatisztikai jelentés, mezőgazdaság és szolgáltató ágazatokMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK 1618/1999/EK 1668/2003/EKrendelet rendelet rendelet
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós
jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1888/08Éves gazdaságstatisztikai jelentés, pénzügyi tevékenységMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK
1618/1999/EK
1668/2003/EK
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1890/08Éves gazdaságstatisztikai jelentés, költségvetési, társadalombiztosítási és nonprofit szervezetekMÉvenkéntiköltségvetési, társadalombiztosítási és nonprofit szervezeta tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK
1618/1999/EK
1668/2003/EK
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1897/08Negyedéves integrált gazdaságstatisztikai jelentés költségvetési, társadalombiztosítási és nonprofit szervezetekMNegyedévenkéntivalamennyi költségvetési, társadalombiztosítási és a megfigyelésbe bevont nonprofit szervezeta tárgynegyedévet követő hó 20.1158/2005/EK
1165/98/EK
1503/2006/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
588/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1933/08Éves jelentés a beruházások összetételérőlMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont vállalkozások, költségvetési, társadalombiztosítási és nonprofit szervezeteka tárgyévet követő március 31.1893/2006/EK 2223/96/EKrendelet rendelet

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1934/08Éves gazdaságstatisztikai jelentés, nagykereskedelemMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK
1618/1999/EK
1668/2003/EK
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1935/08Éves gazdaságstatisztikai jelentés, kiskereskedelemMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.1614/2002/EK
1618/1999/EK
1668/2003/EK
1669/2003/EK
1670/2003/EK
1893/2006/EK
2056/2002/EK
2700/98/EK
2701/98/EK
2702/98/EK
58/97/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
1938/08Havi integrált egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés, építőiparMHavonkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyhót követő hó 20.1158/2005/EK
1165/98/EK
1503/2006/EK
1893/2006/EK
450/2003/EK
586/2001/EK
588/2001/EK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet
2014/08Éves jelentés a nemzetközi üzleti és szállítási szolgáltatásokrólMÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági, költségvetési valamint nonprofit szervezetek (beleértve a képviseleteket is)a tárgyévet követő március 20.184/2005/EKrendelet

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

[6]
Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
2016/08A nem költségvetési formában működő egészségügyi szolgáltatók bevételei és kiadásaiMÉvenkéntivalamennyi, nem költségvetési formában működő egészségügyi szolgáltatást nyújtó gazdasági szervezet (vállalkozás, egyéni vállalkozás, egyházi, alapítványi, közalapítványi illetve közhasznú szervezet és külön jogszabályban meghatározott, jogi személynek minősülő egyéb szervezet)a tárgyévet követő június 1.
2120/08Egészségügyi kiadás és bevétel adatokMÉvenkéntiMinisztériumok, melyek felügyelete alá egészségügyi intézmény tartozik, illetve melyek egészségügyi szolgáltatást finanszíroznak; Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézeta tárgyévet követő május 31.
2128/08Gazdasági szervezetek éves mezőgazdasági adatai, 2008MÉvenkéntimezőgazdasági tevékenységet végző gazdasági szervezetek, kivéve a csak mezőgazdasági szolgáltatást végzőka tárgyévet követő január 31.1868/77/EGK
2197/95/EK
2467/96/EK
2782/75/EGK
357/79/EGK
76/62 5/EGK
837/90/EGK
959/93/EGK
rendelet rendelet rendelet rendelet rendelet irányelv rendelet rendelet
2132/08Jelentés a vállalkozások innovációs tevékenységérőlMTöbbévenkéntiaz iparban és más kijelölt ágazatokban szolgáltatási tevékenységet végző kilenc főnél többet foglalkoztató gazdasági szervezeteka tárgyévet követő október 14.1450/2004/EKrendelet
2146/08Az üzleti szolgáltatások árbevétel szerkezeteMÉvenkéntiegyes üzleti szolgáltatási ágazatokba sorolt, kijelölt gazdasági szervezeteka tárgyévet követő május 31.1158/2005/EK 58/97/EKrendelet rendelet
2157/08Éves gazdaságstatisztikai jelentés a szakosodott egységekrőlUÉvenkéntia megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.
2160/08Vízi, légi és csővezetékes szállítási teljesítményekUNegyedévenkénticsővezetékes szállítás, vízi szállítás és légi szállítás ágazatokba sorolt gazdasági szervezetek, valamint a MOL NYRt.a tárgynegyedévet követő hó 15.
2161/08A vasúti személyszállítás adataiMÉvenkéntia vasúti szállítás alágazatba sorolt, a megfigyelésbe bevont gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31..
2182/08Alapinformációk a nonprofit szervezetekről 2008UÉvenkéntiMagyarországon bejegyzett nonprofit szervezetek: egyesületek, egyesülések, köztestületek, (köz)alapítványok, közhasznú társaságok, érdekképviseletek, nonprofit vállalkozások, egyéb társadalmi szervezetek valamint az általuk alapított intézmények2009. március 31.
Egészségügyi Minisztérium
1514/08Egészségbiztosítási statisztikai jelentés havonként (I. lap) negyedévenként (II. lap III. lap)MHavonkénti, negyedévenkéntitársadalombiztosítási kifizetőhelyeka tárgyidőszakot követő hő 11.1408/71/EGK 311/2007/EK 574/72/EGKrendelet rendelet rendelet

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1578/08Jelentés a gyógyszertárakrólMÉvenkéntiközforgalmú és intézeti gyógyszertáraka tárgyévet követő január 15.
1913/08Havi jelentés a gyógyszer-nagykereskedők gyógyszer beszerzéseiről és eladásairól, valamint a gyógyszergyártók saját előállítású termékeinek fekvőbeteg-gyógyintézetek számára történő eladásairólMHavonkéntivalamennyi gyógyszergyártó és gyógyszernagykereskedőa tárgyhót követő 10. nap
1914/08Jelentés a gyermekgondozási díjat igénybe vevőkrőlMNegyedévenkéntitársadalombiztosítási kifizetőhelyektárgynegyedévet követő hő 11.1408/71/EGK 311/2007/EK 574/72/EGKrendelet rendelet rendelet
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
1237/08A beruházások és pénzügyi mutatók várható alakulásaMÉvenkéntia mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, a halászat gazdasági ágba, az élelmiszer, ital, dohány gyártása ágazatba sorolt, 19 főnél többet foglalkoztató vállalkozások és a fafeldolgozás ágazatba sorolt vállalkozásoka tárgyév október 25.138/2004/EKrendelet
1240/08 1257/08Árumérleg
Nettó fakitermelés
M MÉvenként kétszeri Évenkéntiaz élelmiszer, ital, dohány gyártása ágazatba sorolt 9 főnél többet foglalkoztató vállalkozások az erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás szakágazatba sorolt kijelölt vállalkozásoka tárgyidőszakot követő hó 18. a tárgyévet követő március 17.
1258/08Az erdei fatermékek, faipari alapanyagok, félkész- és késztermékek termelése, értékesítése és készleteMNegyedévenkéntiaz erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás szakágazatba és a fafeldolgozás ágazatba sorolt kijelölt vállalkozásoka tárgyidőszakot követő hő 20.
1259/08 1263/08 1266/08 1269/08Az erdei fatermékek termelése és
készletváltozása
A faipari alapanyagok, félkész- és
késztermékek termelése és készletváltozása
A fatermékek belföldi termelői áralakulása
A termelőeszközök áruforgalmi jelentése
M M M MÉvenkénti Évenkénti Negyedévenkénti Negyedévenkéntiaz erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás szakágazatba és a
fafeldolgozás ágazatba sorolt kijelölt vállalkozások
az erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás szakágazatba és a
fafeldolgozás ágazatba sorolt kijelölt vállalkozások
az erdőgazdálkodás szakágazatba és a fafeldolgozás
ágazatba sorolt kijelölt vállalkozások
mezőgazdasági termelőeszköz kereskedelemmel foglalkozó
vállalkozások
a tárgyévet követő március 17. a tárgyévet követő március 17. a tárgyidőszakot követő hő 20. a tárgyidőszakot követő hő 22.138/2004/EKrendelet
1270/08 1271/08A mezőgazdasági gépek forgalma
A növényvédő szerek értékesítése és zárókészlete szercsoportonként mennyiségben és értékben
M MNegyedévenkénti Évenként kétszerimezőgazdasági termelőeszköz-kereskedelemmel
foglalkozó vállalkozások
mezőgazdasági termelőeszköz kereskedelemmel foglalkozó
vállalkozások
a tárgyidőszakot követő hő 22. tárgyidőszakot követő hő 20.138/2004/EKrendelet
1280/08A vágóhidak élőállat vágásaMHavonkéntivalamennyi engedélyezett vágóhída tárgyhónapot követő hő 10.93/23/EGK 93/24/EGK 93/25/EGK 94/432/EK 94/433/EKirányelv
irányelv
irányelv
határozat
határozat
94/434/EKhatározat

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímeJellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1282/08 Műtrágya értékesítésMNegyedévenkéntia műtrágya előállítással, a mezőgazdasági termelőeszköz kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoka tárgynegyedévet követő hó 21, illetve február 12138/2004/EKrendelet
1692/08 Főbb termények és termékek készletalakulásaMÉvenként kétszeria mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, az élelmiszer, ital gyártása, valamint a nagykereskedelem ágazatba sorolt kijelölt vállalkozásoka tárgyidőszakot követő hő 10.
1703/08 Tájékoztató a támogatás mellett igényelhető agrárgazdasági hitelekrőlMNegyedévenkéntikereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek és egyéb hitelintézeteka tárgyidőszakot követő hő 10.
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
1321/08 Energiamérleg (Energia szektor. Ipari szektor)MÉvenkéntiIpari szektor: "B"bányászat (szén, -földgáz, -kőolajbányászat nélkül), "C" feldolgozóipar (kokszgyártás és kőolajfeldolgozás nélkül), "F" építőiparba sorolt gazdasági szervezetek, melyek éves átlagos állományi létszáma a 49 főt meghaladja, valamint létszámtól függetlenül azok, akik villamos energiát termelnek vagy hőt adnak el, és a kitöltési útmutatóban kiemelt energia-intenzív ágaztokba, vagy szakágazatokba tartoznak.
Energia szektor: Mindazok a gazdasági szervezetek, amelyek energiahordozó termeléssel, energiahordozók bel-és külkereskedelmével, tüzelőanyag-nemesítéssel, villamosenergia-termeléssel, távhőtermeléssel, illetve szolgáltatással foglalkoznak (05. 10-06. 20, 09. 10, 19. 10, 19. 20, D, 46. 12, 46. 71, 47. 30)
a tárgyévet követő március 1.2004/8/EKirányelv
1323/08 Energiahordozók értékesítési mérlegeMNegyedévenkéntimindazok a vállalkozások, amelyek energiahordozók (ásványi energiahordozók, brikett, szén és fafeldolgozási vegyi termékek, tűzifa, kőolaj- és gázfeldolgozási vegyi termékek, megújuló energiaforrások, valamint villamosenergia) előállításával, illetve forgalmazásával (belföldi értékesítés, behozatal, kivitel) foglalkoznaka tárgyidőszakot követő második hő 25.
1329/08 ENERGINFO Energiagazdálkodási operatív jelentés- Energiahordozók külkereskedelmi forgalmaMHavonkéntiaz energiahordozók importjával és/vagy exportjával foglalkozó gazdasági szervezeteka tárgyhőt követő 5. munkanap
1335/08 Energiafelhasználási beszámolóMÉvenkéntiA 1321 nyilvántartási számú, energiamérleget nem készítő: A, E, G, H, I, J, K, I, M, N, O, P, Q, R, S ágakba sorolt gazdasági szervezeteka tárgyévet követő március 31.
1395/08 Jelentés a gépjármüvek környezetvédelmi felülvizsgálatárólMÉvenkéntiNemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatóságai/ NKH Központi Hivatalajanuár 31., öszesített adatok: március 15.2000/30/EKirányelv
1396/08 Jelentés a közúti közlekedéshez kapcsolódó tevékenységekrőlMÉvenkéntiNemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatalaa tárgyévet követő április 15.2000/53/EK 2163/2001/EK 3820/85/EGK 70/156/EGK 88/599/EKIrányelv
rendelet
rendelet
irányelv
irányelv

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1957/08A hírközlési gazdasági szervezetek gazdálkodását jellemző adatokMNegyedévenkéntipostai, futárpostai, távközlési tevékenységet végző kijelölt vállalkozások2008. ápr. 30., júli. 29., okt. 28., 2009. febr. 20.808/2004/EK 847/2007/EKrendelet rendelet
1994/08Internet szolgáltatás évközi adataiMNegyedévenkéntiinternet szolgáltatást végző kijelölt vállalkozásoka tárgynegyedévet követő hó 30.808/2004/EK 847/2007/EKrendelet rendelet
1995/08Az internet szolgáltatás berendezései és szolgáltatásaiMÉvenkéntiinternet szolgáltatást végző kijelölt vállalkozásoka tárgyévet követő március 10.808/2004/EK 847/2007/EKrendelet rendelet
2145/08A postai szolgáltatás és a futárszolgálat negyedéves adataiMNegyedévenkéntia postai, futárpostai tevékenységet végző kijelölt vállalkozásoka tárgynegyedévet követő hó 20.
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
1375/08A felszín alatti vizet kitermelő vízkivételek, valamint megfigyelő-kutak üzemi figyelési tevékenységeMÉvenkéntia víztermelés, -kezelés, -elosztás ágazatba sorolt, valamint a szennyvízelvezetési, -kezelési tevékenységet végző közüzemeket üzemeltető vállalkozások, illetve azok a vízbázisok, ahol az átlagos víztermelés mennyisége 500 köbméter/nap vagy annál nagyobba tárgyévet követő március 31.2000/60/EKirányelv
1376/08 1709/08A közműves vízellátási és csatornázási tevékenységek főbb műszaki-gazdasági adatai
Tájékoztató az országos jelentőségű védett természeti területekről
M MÉvenkénti Évenkéntivíz- és csatorna-közmüveket üzemeltető állami,
önkormányzati és társasági tulajdonban lévő gazdasági
szervezetek
Nemzeti Park Igazgatóságok
a tárgyévet követő március 1. a tárgyévet követő március 31.91/271/EGK 98/83/EKirányelv irányelv
Oktatási és Kulturális Minisztérium
1410/08 1434/08 1435/08 1438/08
1441/08 1442/08
Adatszolgáltatás a közoktatási intézmények
tevékenységéről
Jelentés a felsőoktatási intézmények tanév
eleji helyzetéről
Jelentés az év folyamán oklevelet szerzett
hallgatókról
Jelentés a közművelődési tevékenységet
folytató szervezetek működéséről
Jelentés a magyarországi állatkertek, vadasparkok és kultúrparkok tevékenységéről Jelentés a könyvtárak tevékenységéről
M M M M
M M
Évenkénti Évenkénti Évenkénti Évenkénti
Évenkénti Évenkénti
közoktatási intézmények
felsőoktatási intézmények
felsőoktatási intézmények
valamennyi, alapfeladatként közművelődési tevékenységet folytató önkormányzati, állami intézmény, társadalmi szervezet, gazdasági társaság, vállalkozás állatkertek, vadasparkok, kultúrparkok
települési, munkahelyi, felsőoktatási és szakkönyvtárak
október 15.
november 15.
a tárgyévet követő január 5.
a tárgyévet követő március 1.
a tárgyévet követő január 31. a tárgyévet követő február 28.
1444/08 1445/08Múzeumok, bemutatóhelyek és egyéb gyűjtemények adatai Jelentés a kiállításokrólM MÉvenkénti Évenkéntimuzeális intézmények kiállítást szervezőka tárgyidőszakot követő a
felvételt követő hó
a tárgyévet követő január 31.
1446/08Jelentés a levéltárak működésérőlMÉvenkéntilevéltáraka tárgyévet követő március 11.
1447/08Jelentés a színházak (opera) tevékenységérőlMÉvenkéntiszínházak, operaa tárgyévet követő január 31.

07-OKT-19

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

I. Közvetlen adatgyűjtések

Jellege: M = módosított Ú = új

[7]
Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímeJellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1449/08Jelentés a szabadtéri játékokrólMÉvenkéntiszabadtéri színpadokoktóber 30.
1451/08Jelentés a hangversenyekrőlMÉvenkéntiHangversenyszervező szervezetek, hivatásos zenekaroka tárgyévet követő január 31.
1454/08Jelentés a magyarországi mozik helyzetérőlMÉvenkéntimozgóképet vetítő gazdasági szervezeteka tárgyévet követő január 25.
1464/86Jelentés az év folyamán befejezett filmekrőlMÉvenkéntifilmgyártó gazdasági szervezeteka tárgyévet követő január 31.
2179/08Jelentés a táncegyüttesekrőlÚÉvenkéntihivatásos táncegyütteseka tárgyvet követő január 31.
Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
1622/08Önkormányzati törvényességi ellenőrzési információs rendszerMÉvenkéntiközigazgatási hivataloka tárgyévet követő február 28.
Pénzügyminisztérium
1515/08 Családi pótlék ellátásban részesülők
részletezése 20.. évi áprilisi állapot szerint
MÉvenkéntiMunkáltatói családtámogatási kifizetőhelyek. Magyar Államkincstár regionális szerveimájus 15.
1915/08 Családtámogatási statisztikai jelentésMHavonkéntiMunkáltatói családtámogatási kifizetőhelyek. Magyar Államkincstár regionális szerveia tárgyhót követő hő 15.
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
1665/08 Adatlap a felnőttképzésrőlMEseményhez
kötődő
felnőttképzést folytató intézményeka vizsgát /képzés befejezését/
1696/08 A családsegítő szolgálatok működési adataiMÉvenkénticsaládsegítő szervezeti egységeka tárgyévet követő január 31.
1775/08 A gyermekjóléti alapellátások működési adataiMÉvenkéntigyermekjóléti alapellátást végző szervezetekkövető 10. nap
a tárgyévet követő január 31.
Magyar Nemzeti Bank
1992/08 Pénzpiaci alapok statisztikai mérlegeMÉvenkéntia pénzpiaci alapnak minősített befektetési alapok kezelőia tárgyévet követő január 11. munkanapja, illetve az alakulás évében az alakulást követő hó 11. munkanap1222/2004/EK 2223/96/EK 3605/93/EK 501/2004/EKRendelet
rendelet
rendelet
rendelet
Miniszterelnöki Hivatal
2143/08A területi államigazgatási szervek és az államigazgatási szervek területi egységeinek ügyintézési és működési adataiMÉvenkéntia területi államigazgatási szervek és az államigazgatási szervek területi egységeia tárgyévet követő március 31.
2144/08A többcélú kistérségi önkormányzati társulások adataiMÉvenkéntia többcélú kistérségi önkormányzati társulásoka tárgyévet követő március 31.

2. melléklet a 300/2007. (XI. 9.) Korm. rendelethez

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

II. Statisztikai célú adatátvételek

Jellege: M = módosított ú = új

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós jogi aktus
nyilvántartási számacímeJellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
Központi Statisztikai Hivatal
1616/08Jelentés az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanvagyonrölMÉvenkéntihelyi önkormányzatoka tárgyevet követő március 20.
1714/08Egészségbiztosítási ellátások éves területiMÉvenkéntiaz Országos Egészségbiztosftási Pénztára tárgyevet követő május 30.
1747/08Egészségbiztosítási ellátások havi adataiMHavonkéntiaz Országos Egészségbiztosftási Pénztára tárgyhót követő 2. hónap 10.
1748/08Új nyugdíj-megállapításokMHavonkéntiOrszágos Nyugdíjbiztosftási Főigazgatósága tárgyhót követő második hű 30.
2057/08Nemzetközi kormányzati szolgáltatásokMNegyedévenkénti, évenkéntiAdó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet, Külügyminisztérium, MH Honvédelmi Minisztérium Igazgatás, Magyar Turizmus ZRt., Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságaa tárgynegyedévet köv. hó 20., ill. a tárgyevet köv. márc 31.184/2005/EKrendelet
2062/08Állománystatisztikai adatok a nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülőkről (január-emelés után)MÉvenkéntiOrszágos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósága tárgyév május31., augusztus 31., szeptember 30.
2159/08Járóbeteg szakellátás betegforgalmi kimutatásaMÉvenkéntiEgészségügyi Stratégiai Kutatóintézeta tárgyevet követő április 30.
2165/08Utazásszervező és -közvetítö tevékenységi engedéllyel rendelkező gazdálkodási szervezetek listájaÚÉvenkéntiMagyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatala tárgyevet követő március 30.
2166/08A vasüti, vízi és légi balesetek adataiÚÉvenkéntiNemzeti Közlekedési Hatóság, Közlekedésbiztonsági Szervezeta tárgyevet követő március 20.1192/2003/EK 91/2003/EKrendelet rendelet
2167/08Az országos hálózaton történő vasüti szállításhoz szükséges engedéllyel rendelkező vállalkozások listájaÚNegyedévenkéntiNemzeti Közlekedési Hatósága tárgynegyedévet követő hó 20.
2168/08Adatszolgáltatás a közvetlen tőkebefektetésekről, FATS R01, M67ÚÉvenkéntiMagyar Nemzeti Banka tárgyevet követő augusztus hű58/9 7/EKrendelet
2169/08Befektetések jövedelmei: 330 Közvetlen bef. jöv., 339 Portfólió bef. jöv., 370 Egyéb bef. jöv.ÚNegyedévenkéntiMagyar Nemzeti Banka tárgynegyedévet követő 60 nap2223/96/EKrendelet
2170/08TB hozzájárulások: D. 61, D. 62 (A, C, D, E, F szektorok)ÚNegyedévenkéntiMagyar Nemzeti Banka tárgynegyedévet követő 60 nap2223/96/EKrendelet
2171/08Egyéb viszonzatlan átutalások: D. 7 ( A, B, C, D, E, F, J szektorok)ÚNegyedévenkéntiMagyar Nemzeti Banka tárgynegyedévet követő 60 nap2223/96/EKrendelet
2172/08Tökeadók: D. 91 (A, C, D, E, F szektorok)ÚNegyedévenkéntiMagyar Nemzeti Banka tárgynegyedévet követő 60
nap
a tárgynegyedévet követő 60
2223/96/EKrendelet
2173/08Adósságelengedés (A, B, C, D, E, F, G, H, IÚNegyedévenkéntiMagyar Nemzeti Bank2223/96/EKrendelet
szektorok)nap
2174/08Egyéb tőke transzferek: D. 9n (A, B, C, D, E, F szektorok)ÚNegyedévenkéntiMagyar Nemzeti Banka tárgynegyedévet követő 60 nap2223/96/EKrendelet
2175/08480 Nem termelt, nem pénzügyi javak ( A, B, C, D, E, F, G, H szektorok)ÚNegyedévenkéntiMagyar Nemzeti Banka tárgynegyedévet követő 60 nap2223/96/EKrendelet

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 2008

II. Statisztikai célú adatátvételek

Jellege: M = módosított Ú = új

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határidejeIrányadó uniós
jogi aktus
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
2177/08 Közvetlen tőkebefektetéseket érintő
tranzakciók R 01, R 02, R 03, R 12, R 13
úNegyedévenkéntiMagyar Nemzeti Banka tárgynegyedévet követő 60 nap2223/96/EKrendelet
Oktatási és Kulturális Minisztérium
1452/08 Jelentés a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat tevékenységérőlMÉvenkéntiMagyar Cirkusz és Varieté Kht.a tárgyévet követő január 31.
Magyar Nemzeti Bank
2183/08 Áruforgalom havi adatszolgáltatása (R32)ÚHavonkéntiKözponti Statisztikai Hivatala tárgyidőszakot követő 43. nap184/2005/EKrendelet
2184/08 Idegenforgalmi adatok negyedéves adatszolgáltatása (R33)ÚNegyedévenkéntiKözponti Statisztikai Hivatala tárgyidőszakot követő 60. nap184/2005/EKrendelet
2185/08 Szolgáltatások negyedéves adatszolgáltatása (R34)ÚNegyedévenkéntiKözponti Statisztikai Hivatala tárgyidőszakot követő 70. nap184/2005/EKrendelet
2186/08 A nemzeti számlákban elszámolt EU-transzferek havi alakulásáról (R35)ÚHavonkéntiKözponti Statisztikai Hivatala tárgyidőszakot követő 40. nap184/2005/EKrendelet
2187/08 Viszonzatlan folyó- és tőkeátutalások, munkavállalói jövedelmek negyedéves adatszolgáltatása (R36)ÚNegyedévenkéntiKözponti Statisztikai Hivatala tárgyidőszakot követő 70. nap184/2005/EKrendelet
2188/08 Külföldiek közvetlen tőkebefektetései Magyarországon "csak TÁSA" rész adatszolgáltatása (R37)ÚÉvenkéntiKözponti Statisztikai Hivatala tárgyévet követő szeptember 15.184/2005/EKrendelet

3. melléklet a 300/2007. (XI. 9.) Korm. rendelethez

Jogharmonizációs melléklet[8]

I. Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

1. Az Európai Parlament és a Tanács 1158/2005/EK rendelete (2005. július 6.) a rövid távú statisztikákról szóló 1165/98/EK tanácsi rendelet módosításáról (1025/08, 1042/08, 1043/08, 1109/08, 1872/08, 1874/08, 1877/08, 1878/08, 1897/08, 1938/08, 2146/08)

2. A Tanács 1165/98/EK rendelete (1998. május 19.) a rövid távú statisztikákról (1025/08, 1042/08, 1043/08, 1109/08, 1872/08, 1874/08, 1877/08, 1878/08, 1897/08, 1938/08)

3. A Bizottság 1192/2003/EK rendelete (2003. július 3.) a vasúti közlekedés statisztikájáról szóló 91/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról (1180/08)

4. A Tanács 1222/2004/EK rendelete (2004. június 28.) a negyedéves államadósság adatainak összeállításáról és továbbításáról (1992/08)

5. Az Európai Parlament és a Tanács 1365/2006/EK rendelete (2006. szeptember 6.) a belvízi áruszállítással kapcsolatos statisztikákról és a 80/1119/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (1198/08)

6. Az Európai Parlament és a Tanács 138/2004/EK rendelete (2003. december 5.) a közösségi mezőgazdasági számlarendszerről (1237/08, 1269/08, 1270/08, 1282/08, 1758/08, 1871/08)

7. A Tanács 1408/7 l/EGK rendelete (1971. június 14.) a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásról (1514/08, 1914/08)

8. A Bizottság 1450/2004/EK rendelete (2004. augusztus 13.) az innovációs statisztikák előállításáról és kidolgozásáról szóló, 1608/2003/EK határozat végrehajtásáról (2132/08)

9. A Bizottság 1503/2006/EK rendelete (2006. szeptember 28.) a rövid távú statisztikákról szóló 1165/98/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról és módosításáról a változók meghatározása a változók listája és az adatok összeállítási gyakorisága tekintetében (1025/08, 1042/08, 1043/08, 1872/08, 1874/08, 1877/08, 1878/08, 1897/08, 1938/08)

10. A Bizottság 1614/2002/EK rendelete (2002. szeptember 6.) az 58/97/EK, Euratom tanácsi rendelet gazdasági és műszaki fejlődéshez való hozzáigazításáról, valamint a 2700/98/EK, a 2701/98/EK és a 2702/98/EK bizottsági rendelet módosításáról (1023/08, 1845/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08)

11. A Bizottság 1618/1999/EK rendelete (1999. július 23.) a vállalkozások szerkezeti statisztikája minőségének értékelésére vonatkozó szempontokról (1845/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08)

12. A Bizottság 1668/2003/EK rendelete (2003. szeptember 1.) a vállalkozások szerkezeti statisztikáira vonatkozó adattovábbítás technikai formátuma tekintetében az 58/97/EK, Euratom tanácsi rendelet végrehajtásáról, továbbá a vállalkozások szerkezeti statisztikáira vonatkozó adattovábbítás technikai formátumáról szóló 2702/98/EK rendelet módosításáról (1845/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08)

13. A Bizottság 1669/2003/EK rendelete (2003. szeptember 1.) a vállalkozások szerkezeti statisztikáihoz előállítandó adatsorok tekintetében az 58/97/EK, Euratom tanácsi rendelet végrehajtásáról, továbbá a vállalkozások szerkezeti statisztikáihoz előállítandó adatsorokról szóló 2701/98/EK rendelet módosításáról (1845/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08)

14. A Bizottság 1670/2003/EK rendelete (2003. szeptember 1.) a vállalkozások szerkezeti statisztikai mutatónak meghatározásai tekintetében az 58/97/EK, Euratom tanácsi rendelet végrehajtásáról, továbbá a vállalkozások szerkezeti statisztikai mutatóinak meghatározásáról szóló 2700/98/EK rendelet módosításáról (1845/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08)

15. Az Európai Parlament és a Tanács 184/2005/EK rendelete (2005. január 12.) a fizetési mérleggel, a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmével és a közvetlen külföldi befektetésekkel kapcsolatos közösségi statisztikákról (1470/08, 2014/08, 2057/08, 2183/08, 2184/08, 2185/08, 2186/08, 2187/08, 2188/08)

16. A Bizottság 1868/77/EGK rendelete (1977. július 29.) a keltetőtojások és a naposcsibék termeléséről és forgalmazásáról szóló 2782/75/EGK rendelet alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról (1677/08, 2128/08)

17. Az Európai Parlament és a Tanács 1893/2006/EK rendelete (2006. december 20.) a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról (1023/08, 1025/08, 1039/08, 1042/08, 1043/08, 1109/08, 1751/08, 1758/08, 1845/08, 1846/08, 1871/08, 1872/08, 1874/08, 1877/08, 1878/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1897/08, 1933/08, 1934/08, 1935/08, 1938/08)

18. A Bizottság 2004/747/EK határozata (2004. október 26.) a Tanács 93/25/EGK irányelvének a végrehajtási rendelkezéseiről, a juh- és kecskeágazat állományának és termelésének statisztikai felmérését illetően (1089/08)

19. A Bizottság 2004/760/EK határozata (2004. október 26.) a Tanács 93/23/EGK irányelvnek a végrehajtási rendelkezéseiről, a sertéságazat állományának és termelésének statisztikai felmérését illetően (1089/08)

20. A Bizottság 2004/761/EK határozata (2004. október 26.) a 93/24/EGK tanácsi irányelvnek a szarvasmarha-állományra és a szarvasmarha-tenyésztésre vonatkozó statisztikai felmérések tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról (1089/08)

21. Az Európai Parlament és a Tanács 2056/2002/EK rendelete (2002. november 5.) a vállalkozások szerkezeti statisztikáiról szóló 58/97/EK, Euratom tanácsi rendelet módosításáról (1845/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08)

22. A Bizottság 2163/2001/EK rendelete (2001. november 7.) a közúti árufuvarozás statisztikai adatainak továbbítására vonatkozó technikai rendelkezésekről (1396/08)

23. A Tanács 2186/93/EGK rendelete (1993. július 22.) a vállalkozások statisztikai célú nyilvántartása fejlesztésének közösségi összehangolásáról (1846/08, 1852/08)

24. A Bizottság 2197/95/EK rendelete (1995. szeptember 18.) a tagállamok által a gabonafélék termesztéséről szolgáltatandó statisztikai adatokról szóló 837/90/EGK, valamint a tagállamok által a gabonaféléken kívüli növényi termékekről szolgáltatandó statisztikai adatokról szóló 959/93/EGK tanácsi rendelet mellékleteinek módosításáról (2128/08)

25. A Tanács 2223/96/EK rendelete (1996. június 25.) a Közösségben a nemzeti és regionális számlák európai rendszeréről (1933/08, 1992/08, 2169/08, 2170/08, 2171/08, 2172/08, 2173/08, 2174/08, 2175/08)

26. A Tanács 2467/96/EK rendelete (1996. december 17.) a mezőgazdasági üzemek szerkezetére vonatkozó közösségi felmérések szervezéséről szóló 571/88/EGK rendelet módosításáról (1677/08, 2128/08)

27. A Bizottság 2700/98/EK rendelete (1998. december 17.) a vállalkozások szerkezeti statisztikái mutatóinak meghatározásáról (1845/08, 1846/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08)

28. A Bizottság 2701/98/EK rendelete (1998. december 17.) a vállalkozások szerkezeti statisztikáihoz előállítandó adatsorokról (1023/08, 1845/08, 1846/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08)

29. A Bizottság 2702/98/EK rendelete (1998. december 17.) a vállalkozások szerkezeti statisztikáira vonatkozó adattovábbítás technikai formátumáról (1845/08, 1846/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08)

30. A Tanács 2782/75/EGK rendelete (1975. október 29.) a keltetőtojások és a naposcsibék termeléséről és forgalmazásáról (1677/08, 2128/08)

31. A Bizottság 311/2007/EK rendelete (2007. március 19.) a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/7 l/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 574/72/EGK tanácsi rendelet módosításáról (1514/08, 1914/08)

32. A Tanács 357/79/EGK rendelete (1979. február 5.) a szőlőterületek statisztikai felméréseiről (1082/08, 1651/08, 1677/08, 2128/08)

33. A Tanács 3605/93/EK rendelete (1993. november 22.) az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról (1992/08)

34. A Tanács 3820/85/EGK rendelete (1985. december 20.) közúti fuvarozásra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról (1396/08)

35. A Tanács 3924/91/EGK rendelete (1991. december 19.) az ipari termelés közösségi felmérésének létrehozásáról (1039/08, 1751/08)

36. Az Európai Parlament és a Tanács 450/2003/EK rendelete (2003. február 27.) a munkaerőköltség-indexről (1025/08, 1042/08, 1043/08, 1109/08, 1872/08, 1874/08, 1877/08, 1878/08, 1897/08, 1938/08)

37. Az Európai Parlament és a Tanács 501/2004/EK rendelete (2004. március 10.) az államháztartás negyedéves pénzügyi számláiról (1992/08)

38. A Tanács 530/1999/EK rendelete (1999. március 9.) a strukturális keresetfelvételi statisztikákról és a munkaerőköltség-felvételi statisztikákról (1117/08)

39. A Tanács 574/72/EGK rendelete (1972. március 21.) a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról (1514/08, 1914/08)

40. A Bizottság 586/2001/EK rendelete (2001. március 26.) a főbb ipari csoportok (MIGS) meghatározása vonatkozásában a rövid távú statisztikákról szóló 1165/98/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról (1025/08, 1042/08, 1043/08, 1109/08, 1872/08, 1874/08, 1877/08, 1878/08, 1897/08, 1938/08)

41. A Bizottság 588/2001/EK rendelete (2001. március 26.) a változók meghatározása vonatkozásában a rövid távú statisztikákról szóló 1165/98/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról (1025/08, 1042/08, 1043/08, 1109/08, 1872/08, 1874/08, 1877/08, 1878/08, 1897/08, 1938/08)

42. A Tanács (EK, Euratom) 58/97 rendelete (1996. december 20.) a vállalkozások szerkezeti statisztikáiról (1023/08, 1845/08, 1846/08, 1852/08, 1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08, 2146/08, 2168/08)

43. A Tanács 696/93/EGK rendelete (1993. március 15.) a közösségi termelési rendszer megfigyelésére és elemzésére szolgáló statisztikai egységekről (1846/08)

44. Az Európai Parlament és a Tanács 808/2004/EK rendelete (2004. április 21.) az információs társadalomra vonatkozó közösségi statisztikáról (1840/08, 1957/08, 1994/08, 1995/08)

45. A Tanács 837/90/EGK rendelete (1990. március 26.) a tagállamok által a gabonafélék termesztéséről szolgáltatandó statisztikai adatokról (1082/08, 1651/08, 1677/08, 2128/08)

46. A Bizottság 847/2007/EK rendelete (2007. július 18.) az információs társadalomra vonatkozó közösségi statisztikákról szóló 808/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról (1840/08, 1957/08, 1994/08, 1995/08)

47. Az Európai Parlament és a Tanács 91/2003/EK rendelete (2002. december 16.) a vasúti közlekedés statisztikájáról (1180/08, 2166/08)

48. A Bizottság 912/2004/EK rendelete (2004. április 29.) az ipari termelés közösségi felmérésének létrehozásáról szóló 3924/91/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról (1039/08, 1751/08)

49. A Bizottság 94/432/EK határozata (1994. május 30.) a 93/23/EGK tanácsi irányelvnek a sertésállományra és a sertéstenyésztésre vonatkozó statisztikai felmérések tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról (1280/08)

50. A Bizottság 94/433/EK határozata (1994. május 30.) a 93/24/EGK tanácsi irányelvnek a szarvasmarha-tenyésztésre vonatkozó statisztikai felmérések tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról és az említett irányelv módosításáról (1280/08)

51. A Bizottság 94/434/EK határozata (1994. május 30.) a 93/25/EGK tanácsi irányelvnek a juh- és kecskeállományra és a juh- és kecsketenyésztésre vonatkozó statisztikai felmérések tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról (1280/08)

52. A Tanács 959/93/EGK rendelete (1993. április 5.) a tagállamok által a gabonaféléken kívüli növényi termékekről szolgáltatandó statisztikai adatokról (1082/08, 1651/08, 1677/08, 2128/08)

53. A Bizottság 1192/2003/EK rendelete (2003. július 3.) a vasúti közlekedés statisztikájáról szóló 91/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról (2166/08)

54. A Bizottság 973/2007/EK rendelete (2007. augusztus 20.) a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozásának NACE Rev. 2. rendszerét végrehajtó egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról (1039/08, 1751/08)

55. Az Európai Parlament és a Tanács 295/2008/EK rendelete (2008. március 11.) a vállalkozások szerkezeti statisztikáiról (1880/08, 1881/08, 1882/08, 1884/08, 1886/08, 1888/08, 1890/08, 1934/08, 1935/08, 2146/08)[9]

56. A Bizottság 472/2008/EK rendelete (2008. május 29.) a rövidtávú statisztikákról szóló 1165/98/EK rendeletnek a NACE Rev. 2. idősoraira alkalmazandó első bázisév, valamint a NACE Rev. 2. szerint benyújtandó 2009-nél korábbi idősorokra a részletezettség szintje, az adatszolgáltatás formája, az első referencia-időszak és referencia-időszak tekintetében történő végrehajtásról (1025/08, 1042/08, 1043/08, 1109/08, 1872/08, 1874/08, 1877/08, 1878/08, 1897/08, 1938/08)

57. Az Európai Parlament és a Tanács 451/2008/EK rendelete (2008. április 23.) a termékek tevékenység szerinti, új statisztikai osztályozásáról (CPA, magyarul: TESZOR) és a 3696/93/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (1217/08)

II. Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

1. Az Európai Parlament és a Tanács 2000/30/EK irányelve (2000. június 6.) a Közösség területén közlekedő haszongépjárművek közlekedésre alkalmasságának országúti műszaki ellenőrzéséről (1395/08)

2. Az Európai Parlament és a Tanács 2000/53/EK irányelve (2000. szeptember 18.) az elhasználódott járművekről (1396/08)

3. Az Európai Parlament és a Tanács 2000/60/EK irányelve (2000. október 23.) a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (1375/08)

4. Az Európai Parlament és a Tanács 2004/8/EK irányelve (2004. február 11.) a hasznos hőigényen alapuló kapcsolt energiatermelés belső energiapiacon való támogatásáról és a 92/42/EGK irányelv módosításáról (1321/08)

5. A Tanács 70/156/EGK irányelve (1970. február 6.) a gépjárművek és pótkocsik típusjóváhagyására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (1396/08)

6. A Tanács 76/625/EGK irányelve (1976. június 20.) a tagállamokban az egyes gyümölcsfafajok ültetvényeinek termőképességének megállapítását célzó statisztikai felmérésekről (1082/08, 1651/08, 1677/08, 2128/08)

7. A Tanács 88/599/EK irányelve (1988. november 23.) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 3820/85/EGK rendelet és a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó egységes ellenőrzési eljárásról (1396/08)

8. A Tanács 91/271/EGK irányelve (1991. május 21.) a települési szennyvíz kezeléséről (1376/08)

9. A Tanács 93/23/EGK irányelve (1993. június 1.) a sertéstenyésztésre vonatkozó statisztikai felmérésekről (1089/08, 1280/08, 1677/08)

10. A Tanács 93/24/EGK irányelve (1993. június 1.) a szarvasmarha-tenyésztéssel kapcsolatos statisztikai felmérésekről (1089/08, 1280/08, 1677/08)

11. A Tanács 93/25/EGK irányelve (1993. június 1.) a juh- és kecskeállományra vonatkozó statisztikai felmérésekről (1089/08, 1280/08, 1677/08)

12. A Tanács 97/77/EK irányelve (1997. december 16.) a sertés-, szarvasmarha-, a juh- és a kecsketenyésztéssel összefüggő statisztikai felmérésekről szóló 93/23/EGK, 93/24/EGK és 93/25/EGK irányelvek módosításáról (1089/08)

13. A Tanács 98/83/EK irányelve (1998. november 3.) az emberi fogyasztásra használt víz minőségéről (1376/08)

4. melléklet a 300/2007. (XI. 9.) Korm. rendelethez

A 2007. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 229/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet 1. mellékletének módosítása

Az adatgyűjtésAz adatszolgáltatás beérkezési határideje
nyilvántartási számacímejellegegyakoriságaadatszolgáltatóinak meghatározása
1037/07Szabálysértési jelentésMévenkéntiIgazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság, Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, Oktatási Hivatal, Országos Munkavédelmi és Munkaügyi, Főfelügyelőség, Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Nemzeti Hírközlési Hatósága tárgyévet követő március 31.
1156/07Statisztikai jelentés a
nonprofit
szervezetekről
Mévenkéntialapítványok, egyesületek, egyesülések, egyéb társadalmi szervezetek, érdekképviseletek, közalapítványok, köztestületek, közhasznú társaságok (Kht. ), valamint az általuk alapított intézményeka tárgyévet követő május 31.
1206/07Kimutatás a pénzben és természetben nyújtható támogatások adatairólMévenkéntia települési önkormányzatoka tárgyévet követő március 31.
1477/07Az egészségügyi
intézmények
árinformációi
Mnegyedévenkénti, évenkéntia közszolgáltatásban résztvevő valamennyi fekvő- és járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézmény, valamint az ÁNTSZ intézeteka tárgynegyedév utolsó hónap 28., illetve június 30.
1576/07Jelentés az egészségügyi ellátás beruházási kiadásainak alakulásárólMévenkéntiaz önkormányzati felügyelet alá tartozó egészségügyi intézetek, az intézmények(1) illetve a felügyeletüket ellátó önkormányzati hivatalok(2)a tárgyévet követő
(1) március 10,
(2) március 31.
1726/07Jelentés a működő, megszűnt üzletekrőlMfélévenkéntitelepülési önkormányzatoka tárgyfélévet követő hó 31.

Lábjegyzetek:

[1] Módosította a 265/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet 9. § -a. Hatályos 2009.01.01.

[2] Módosította a 265/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet 9. § -a. Hatályos 2009.01.01.

[3] Módosította a 265/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet 9. § -a. Hatályos 2009.01.01.

[4] Módosította a 265/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet 9. § -a. Hatályos 2009.01.01.

[5] Módosította a 265/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet 9. § -a. Hatályos 2009.01.01.

[6] Módosította a 265/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet 9. § -a. Hatályos 2009.01.01.

[7] Módosította a 265/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet 9. § -a. Hatályos 2009.01.01.

[8] Az uniós jogi aktus után zárójelben az adatgyűjtések OSAP nyilvántartási száma szerepel.

[9] Beiktatta a 265/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet 7. § -a. Hatályos 2009.01.01.

Tartalomjegyzék