32004R0794[1]
A Bizottság 794/2004/EK rendelete (2004. április 21.) az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról
A BIZOTTSÁG 794/2004/EK RENDELETE
(2004. április 21.)
az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet végrehajtásáról
I. FEJEZET
TÁRGY ÉS HATÁLY
1. cikk
Tárgy és hatály
(1) Ez a rendelet részletes rendelkezéseket tartalmaz az (EU) 2015/1589 rendeletben említett bejelentések és éves jelentések formájáról, tartalmáról és egyéb részleteiről. Rendelkezéseket tartalmaz továbbá a határidők számításáról, az állami támogatással kapcsolatos eljárásokról és a jogellenes támogatás visszatérítési kamatlábáról.
(2) Ez a rendelet minden ágazat támogatására vonatkozik.
II. FEJEZET
BEJELENTÉSEK
2. cikk
Bejelentési formanyomtatványok
A tagállamok szénágazat részére nyújtott támogatásainak a 2002/871/EK tanácsi határozat ( 1 ) alapján fennálló bejelentési kötelezettségének sérelme nélkül az új támogatásról szóló bejelentéseket az (EU) 2015/1589 rendeletben 2. cikkének (1) bekezdése értelmében - a 4. cikk (2) bekezdésében említett bejelentések kivételével, - az e rendelet I. mellékletének I. részében meghatározott bejelentési formanyomtatványokon kell megtenni.
Az intézkedésnek állami támogatásra vonatkozó rendeletekkel, iránymutatásokkal, keretszabályokkal és egyéb szövegekkel összhangban történő értékeléséhez szükséges kiegészítő információkat az I. melléklet III. részében meghatározott kiegészítő adatlapokon kell szolgáltatni.
A vonatkozó iránymutatások vagy keretszabályok módosításakor vagy más szövegekkel való felváltásakor a Bizottság átdolgozza a megfelelő formanyomtatványokat és adatlapokat.
3. cikk
A bejelentések továbbítása
(1) A bejelentést a tagállam által kijelölt személy által végrehajtott elektronikus hitelesítés útján kell továbbítani a Bizottsághoz. Az ilyen hitelesített bejelentés az állandó képviselő által beküldöttnek tekintendő.
(2) A Bizottság a levelezését az érintett tagállam állandó képviselőjének vagy az adott tagállam által megadott más címre küldi.
(3) A bejelentéseket a Bizottság által kijelölt elektronikus alkalmazáson keresztül elektronikus úton kell megküldeni.
A bejelentéssel kapcsolatos minden levelezést elektronikus úton, a Bizottság által kijelölt biztonságos elektronikus rendszeren keresztül kell megküldeni.
(4) Rendkívüli körülmények esetén a Bizottság és az érintett tagállam megállapodása alapján a (3) bekezdésben említettektől eltérő kommunikációs csatorna is használható a bejelentés benyújtására, illetve a bejelentéssel kapcsolatos bármely levelezésre. Ilyen megállapodás hiányában minden olyan bejelentés vagy bejelentéssel kapcsolatos levelezés, amelyet egy tagállam a (3) bekezdésben említettektől eltérő kommunikációs csatornán keresztül juttat el a Bizottságnak, nem tekinthető a Bizottságnak benyújtottnak.
(5) Amennyiben a bejelentés vagy a bejelentéssel kapcsolatos levelezés bizalmas információkat tartalmaz, az érintett tagállam egyértelműen megjelöli ezt az információt, és megindokolja annak bizalmassá minősítését.
(6) A tagállamoknak hivatkozniuk kell a Bizottság által a végső kedvezményezett részére nyújtott állami támogatás odaítélésekor a támogatási programokhoz rendelt azonosító számra. Az első albekezdés az adóügyi intézkedések keretében nyújtott támogatásokra nem alkalmazandó.
4. cikk
Egyszerűsített bejelentési eljárás a létező támogatás meghatározott módosításaihoz
(1) Az (EU) 2015/1589 rendeletben 1. cikkének c) pontja alkalmazásában létező támogatás módosítása alatt - a tisztán formai vagy adminisztratív jellegű módosítások kivételével - minden olyan változtatás értendő, amely nem befolyásolhatja a támogatási intézkedésnek a közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelését. A létező támogatási program eredeti költségvetésének a 651/2014/EU rendelet szerint megengedett és összeegyeztethetőnek tekintett legfeljebb 20 %-os emelése azonban nem tekinthető a fennálló támogatási program módosításának.
(2) A létező támogatás következő változásait a II. mellékletben szereplő egyszerűsített bejelentési formanyomtatványon kell bejelenteni:
a) engedélyezett támogatási program költségvetésének 20 %-ot meghaladó emelése;
b) létező engedélyezett támogatási program legfeljebb hat évvel történő meghosszabbítása a költségvetése emelése mellett vagy anélkül;
c) engedélyezett támogatási program alkalmazására vonatkozó feltételek szigorítása, a támogatási intenzitás csökkentése vagy az elszámolható költségek csökkentése.
A Bizottság a lehető legnagyobb mértékben törekszik arra, hogy egy hónapon belül határozatot hozzon az egyszerűsített bejelentési formanyomtatványon bejelentett támogatásokról.
(3) Az egyszerűsített bejelentési eljárás nem alkalmazható azon támogatási programok változásainak bejelentésére, amelyekre vonatkozóan a tagállamok nem küldtek éves jelentést az 5., 6. és 7. cikkel összhangban, hacsak nem küldik meg a bejelentéssel egyidejűleg a támogatás nyújtásának éveire szóló éves jelentéseket.
III. FEJEZET
ÉVES JELENTÉSEK
5. cikk
Az éves jelentések formája és tartalma
(1) A tagállamok - az (EU) 2015/1589 rendelet 9. cikkének (4) bekezdése alapján elfogadott, feltételt megállapító határozatban meghatározott bármely külön jelentéstételi kötelezettség vagy a támogatást jóváhagyó határozattal kapcsolatban az érintett tagállam által tett bármely kötelezettségvállalás tiszteletben tartásának sérelme nélkül - a III. mellékletben szereplő szabványos bejelentési űrlappal összhangban összeállítják a létező támogatási programokról és egyedi támogatásokról szóló éves jelentéseket minden egyes teljes naptári év vagy annak azon része tekintetében, amelyre a program vonatkozik.
(2) A Bizottság kérheti a tagállamoktól, hogy szolgáltassanak kiegészítő adatokat a tagállamokkal előzetesen megvitatandó kiválasztott témákhoz.
6. cikk
Az éves jelentések továbbítása és közzététele
(1) Minden egyes tagállam eljuttatja éves jelentéseit a Bizottságnak elektronikus formában, legkésőbb az azon évet követő év június 30-ig, amelyre a jelentés vonatkozik.
Indokolt esetben a tagállamok becsléseket is benyújthatnak, feltéve, hogy a tényleges számadatokat legkésőbb a következő évi adatokkal együtt megküldik.
(2) A Bizottság minden évben közzétesz egy összefoglalót az állami támogatásról az előző év folyamán megküldött éves jelentésekben szereplő információk összesítésével.
7. cikk
Az éves jelentések jogállása
Az éves jelentések megküldése nem jelenti a támogatási intézkedésekre a Szerződés 108. cikkének (3) bekezdése alapján bevezetésük előtti bejelentéssel kapcsolatos kötelezettségek teljesítést, és semmilyen módon nem érinti az állítólagos jogellenes támogatás az (EU) 2015/1589 rendelet III. fejezetében megállapított eljárással összhangban elvégzett vizsgálatának kimenetelét.
IV. FEJEZET
HATÁRIDŐK
8. cikk
A határidők számítása
(1) Az (EU) 2015/1589 rendeletben és az e rendeletben megállapított vagy a Bizottság által a Szerződés 108. cikke alapján rögzített határidőket az 1182/71/EGK, Euratom rendeletnek, valamint az e cikk (2)-(5b) bekezdésében meghatározott különleges szabályoknak megfelelően kell számítani. Összeütközés esetén e rendelet rendelkezései alkalmazandók.
(2) A határidőket hónapokban vagy munkanapokban kell megállapítani.
(3) A Bizottság cselekményeinek határideje tekintetében az e rendelet 3. cikkének (1) bekezdésével és 3. cikkének (3) bekezdésével összhangban az 1182/71/EGK, Euratom rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában a bejelentés vagy az azt követő levelezés kézbesítése irányadó.
(4) A tagállamok cselekményeinek határideje tekintetében az e rendelet 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban az 1182/71/EGK, Euratom rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában a vonatkozó bejelentés vagy a Bizottságtól származó levelezés kézbesítése irányadó.
(5) Az (EU) 2015/1589 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében említett hivatalos vizsgálati eljárás kezdeményezése után a harmadik felek és az eljárásban közvetlenül nem érintett tagállamok által tett észrevételek benyújtása határidejének vonatkozásában az 1182/71/EGK, Euratom rendelet 3. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában az eljárást kezdeményező közleménynek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzététele irányadó.
(5a) Az (EU) 2015/1589 rendelet 7. cikkének (6) bekezdése szerint a harmadik felektől kért információk benyújtásának határideje tekintetében az 1182/71/EGK, Euratom rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában az információszolgáltatási kérelem kézhezvétele az irányadó.
(5b) Az (EU) 2015/1589 rendelet 7. cikkének (7) bekezdése szerint a harmadik felektől kért információk benyújtásának határideje tekintetében az 1182/71/EGK, Euratom rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában a határozatról szóló értesítés az irányadó.
(6) A határidő meghosszabbítására irányuló kérelmeket kellőképpen meg kell indokolni és legalább két nappal a határidő lejárata előtt írásban el kell juttatni a határidőt kitűző fél által megjelölt címre.
V. FEJEZET
A JOGELLENES TÁMOGATÁS VISSZATÉRÍTÉSÉNEK KAMATA
9. cikk
A kamat meghatározásának módszere
(1) Amennyiben külön határozat másképpen nem rendelkezik, a Szerződés 108. cikke (3) bekezdésének megsértésével nyújtott állami támogatás visszatérítése esetén alkalmazandó kamatláb a Bizottság által minden egyes naptári év előtt meghatározott éves százalékos kamatláb.
(2) A kamatlábat úgy kell megállapítani, hogy 100 bázisponttal kell növelni az egy évre vonatkozó pénzpiaci kamatlábat. Amennyiben ezek az adatok nem állnak rendelkezésre, a három hónapos pénzpiaci kamatot, vagy ennek hiányában az államkötvények hozamát kell használni.
(3) Megbízható pénzpiaci kamatláb vagy kötvényhozam vagy azzal egyenértékű adatok hiányában, illetve rendkívüli körülmények esetén a Bizottság - az érintett tagállammal (tagállamokkal) szoros együttműködésben - eltérő módszerrel, a rendelkezésére álló információk alapján határozhatja meg a visszatérítési kamatlábat.
(4) A visszatérítési kamatlábat évente felül kell vizsgálni. Ennek alapján az alapkamatlábat az adott év szeptemberében, októberében és novemberében jegyzett egyéves pénzpiaci kamatlábak alapján határozzák meg. Az így kiszámított kamatlábat a következő év egészében alkalmazni kell.
(5) Tekintettel a nagymértékű és hirtelen ingadozásokra, a kamatlábat minden olyan alkalommal aktualizálni kell, amikor a megelőző három hónapra számított átlagos kamatláb több mint 15 %-kal eltér az érvényben lévő kamatlábtól. Az említett új kamatláb a számításhoz figyelembe vett hónapot követő második hónap első napjától alkalmazandó.
10. cikk
Közzététel
A Bizottság az állami támogatások visszatérítésére vonatkozóan érvényben lévő és a tárgyra vonatkozó korábbi kamatlábakat az Európai Unió Hivatalos Lapjában és tájékoztatás céljából az interneten teszi közzé.
11. cikk
A kamat felszámításának módszere
(1) Az alkalmazandó kamat mértéke az azon időpontra vonatkozó kamatlábnak felel meg, amikor a jogellenes támogatást első alkalommal a kedvezményezett rendelkezésére bocsátották.
(2) A kamatlábat konszolidált alapon a támogatás visszatérítésének időpontjáig kell alkalmazni. Az előző évben felhalmozott kamat a következő években tovább kamatozik.
(3) Az (1) bekezdésben említett kamatlábat a teljes időszakra alkalmazni kell a visszatérítés időpontjáig. Ha azonban a jogellenes támogatásnak a kedvezményezett részére történő első rendelkezésére bocsátása és a támogatás visszatérítésének időpontja között egy évnél hosszabb idő telt el, a kamat mértékét az éves időszakokra újra kell számolni, az újraszámítás időpontjában hatályos kamatláb alapulvételével.
Va. FEJEZET
A PANASZOK KEZELÉSE
11a. cikk
A panasz elfogadhatósága
(1) Minden olyan személynek, aki az (EU) 2015/1589 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése és 24. cikkének (2) bekezdése szerint panaszt nyújt be, bizonyítania kell, hogy az említett rendelet 1. cikkének h) pontja értelmében érdekelt félnek minősül.
(2) Az érdekelt felek megfelelően kitöltik a IV. mellékletben szereplő űrlapot, amelyen feltüntetik az abban kért összes kötelező információt. Érdekelt fél indokolt kérésére a Bizottság eltekinthet az űrlapon kért információk egy része tekintetében eltekinthet az adatszolgáltatási kötelezettségtől.
(3) A panaszt az Unió hivatalos nyelveinek egyikén kell benyújtani.
Vb. FEJEZET
A BIZALMAS INFORMÁCIÓK AZONOSÍTÁSA ÉS VÉDELME
11b. cikk
Az üzleti titkok és egyéb bizalmas információk védelme
Minden olyan személynek, aki az (EU) 2015/1589 rendelet szerint információkat nyújt be, egyértelműen jeleznie kell, mely információkat és milyen okból tekint bizalmasnak, és a Bizottság rendelkezésére kell bocsátania a beadvány betekinthető változatát. Amennyiben az információkat egy bizonyos határidőn belül kell benyújtani, ugyanez a határidő alkalmazandó a betekinthető változat esetében is.
VI. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
12. cikk
Felülvizsgálat
A Bizottság a tagállamokkal konzultálva e rendelet hatálybalépésétől számított négy éven belül felülvizsgálja a rendelet alkalmazását.
13. cikk
Hatálybalépés
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
A II. fejezet csak azon bejelentésekre vonatkozik, amelyeket e rendelet hatálybalépését követő öt hónapnál később továbbítottak a Bizottságnak.
A III. fejezet a 2003. január elsejét követően nyújtott támogatásokról szóló éves jelentésekre vonatkozik.
A IV. fejezet minden olyan határidőre vonatkozik, amelyeket már megállapítottak, azonban e rendelet hatálybalépésének időpontjában még nem jártak le.
A 9. és 11. cikk minden olyan visszatérítési határozatra vonatkozik, amelyet e rendelet hatálybalépése után közöltek.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
I. MELLÉKLET
SZABVÁNYOS FORMANYOMTATVÁNY AZ EK-SZERZŐDÉS 88. CIKKÉNEK (3) BEKEZDÉSE ALAPJÁN AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK BEJELENTÉSÉRE ÉS A JOGELLENES TÁMOGATÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK SZOLGÁLTATÁSÁRA
Ezt a formanyomtatványt kell a tagállamoknak használniuk az EK-Szerződés 88. cikkének (3) bekezdése szerint az új támogatási programok és az egyedi támogatások bejelentésére. Ezt kell használni akkor is, ha egy támogatásnak nem minősülő intézkedést a jogbiztonság megszerzése miatt jelentenek be.
Kérjük a tagállamokat, hogy akkor is ezt a formanyomtatványt használják, amikor a Bizottság teljes körű tájékoztatást kér az állítólagos jogellenes támogatással kapcsolatban.
Ez a formanyomtatvány három részből áll:
I. Általános információk: minden esetben ki kell tölteni
II. Összefoglaló információk a Hivatalos Lapban történő közzétételre
III. A támogatás fajtájától függő kiegészítő adatlap
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a formanyomtatvány helytelen kitöltése a bejelentés hiányosság miatti visszaküldését vonhatja maga után. A kitöltött formanyomtatványt az érintett tagállam állandó képviselője papírformátumban juttatja el a Bizottsághoz. A bejelentést a Bizottság főtitkárának kell címezni.
Ha a tagállam az állami támogatásra vonatkozó valamely rendeletben, iránymutatásban, keretszabályban és egyéb szövegben meghatározott külön eljárást kíván alkalmazni, akkor a bejelentés egy példányát el kell küldenie a Bizottság illetékes szervezeti egysége főigazgatójának is.
I. RÉSZ
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
1. A BEJELENTÉS STÁTUSZA
Mire vonatkoznak a formanyomtatványban közölt információk:
(a) □Prenotifikációra? Amennyiben igen, ebben a szakaszban nem feltétlenül szükséges kitöltenie a teljes formanyomtatványt, hanem megállapodhat a Bizottság szolgálataival arról, hogy milyen információkra van szükség a javasolt intézkedés előzetes értékeléséhez.
(b) □Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 108. cikkének (3) bekezdése szerinti bejelentésre?
(c) □A 794/2004/EK rendelet ( 2 ) 4. cikkének (2) bekezdése szerinti egyszerűsített bejelentésre? Amennyiben igen, kérjük, kizárólag a II. mellékletben szereplő egyszerűsített bejelentési formanyomtatványt töltse ki.
(d) □olyan intézkedésre, amely a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése szerint nem minősül állami támogatásnak, de a jogbiztonság érdekében bejelentést tesznek róla a Bizottságnak?
Amennyiben a fenti d) pontot választotta ki, kérjük, hogy az alábbiakban fejtse ki, hogy a bejelentő tagállam miért ítéli úgy meg, hogy az intézkedés a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében nem minősül állami támogatásnak. Adjon teljes körű értékelést az intézkedésről az alábbi négy kritérium mindegyike tükrében, különösen kiemelve azt a kritériumot, amely véleménye szerint nem teljesül a tervezett intézkedés vonatkozásában:
Jár-e a bejelentett intézkedés állami források átutalásával, vagy betudható-e az államnak?
...
A bejelentett intézkedés előnyhöz juttat-e vállalkozásokat?
...
Diszkrecionális intézkedésről van-e szó, amely csupán korlátozott számú vállalkozás vagy korlátozott számú gazdasági ágazat számára hozzáférhető, vagy tartalmaz-e bármilyen területi korlátozást?
...
Hatással jár-e az intézkedés a belső piacon folyó versenyre, vagy fenyeget-e az Unión belüli kereskedelem torzulásával?
...
2. A TÁMOGATÁST NYÚJTÓ AZONOSÍTÁSA
Az érintett tagállam:
...
Az érintett tagállam régiója (régiói) (NUTS 2 szint); kérjük, adja meg a regionális támogatási státuszokra vonatkozó információkat:
...
Kapcsolattartó személy(ek):
Név: ...
E-mail-cím(ek): ...
Kérjük, tüntesse fel a támogatást nyújtó hatóság nevét, címét (internetcímét is) és e-mail-címét:
Név: ...
Cím: ...
Internetcím: ...
E-mail-cím: ...
Kapcsolattartó személy az Állandó Képviseleten:
Név: ...
Telefonszám(ok): ...
E-mail-cím: ...
Ha a Bizottság által a tagállam részére megküldött hivatalos levelezés másolatának más nemzeti hatóságok részére történő továbbítását kéri, adja meg azok nevét, címét (internetcímét is) és e-mail-címét:
Név: ...
Cím: ...
Internetcím: ...
E-mail-cím: ...
3. KEDVEZMÉNYEZETTEK
3.1. A kedvezményezett(ek) elhelyezkedése
(a) □nem támogatott régió(k)ban: ...
(b) □a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja alapján támogatásra jogosult régió(k)ban (részletezze a régió(ka)t NUTS 2. szinten): ...
(c) □a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja alapján támogatásra jogosult régió(k)ban (részletezze a régió(ka)t NUTS 3. vagy alacsonyabb szinten): ...
3.2. Adott esetben a projekt(ek) elhelyezkedése
(a) □nem támogatott régió(k)ban: ...
(b) □a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja alapján támogatásra jogosult régió(k)ban (részletezze a régió(ka)t NUTS 2. szinten): ...
(c) □a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja alapján támogatásra jogosult régió(k)ban (részletezze a régió(ka)t NUTS 3. vagy alacsonyabb szinten): ...
3.3. A támogatási intézkedés által érintett ágazat(ok) (azaz melyik ágazatban tevékenykednek a támogatás kedvezményezettjei):
(a) □Minden ágazat számára nyitott.
(b) □Ágazatspecifikus. Amennyiben ezt a választ jelölte be, kérjük, adja meg az ágazato(ka)t NACE alágazati szinten ( 3 ): .... ...
3.4. Támogatási program esetében kérjük részletezze:
3.4.1. A kedvezményezettek típusa:
(a) □nagyvállalkozások
(b) □kis- és középvállalkozások (kkv-k)
(c) □középvállalkozások
(d) □kisvállalkozások
(e) □mikrovállalkozások
3.4.2. A kedvezményezettek becsült száma:
(a) □10-nél kevesebb
(b) □11 és 50 között
(c) □51 és 100 között
(d) □101 és 500 között
(e) □501 és 1 000 között
(f) □1 000 -nél több
3.5. Egyedi támogatás esetében, függetlenül attól, hogy a támogatást támogatási program keretében vagy ad hoc támogatásként nyújtották-e, kérjük, részletezze:
3.5.1. A kedvezményezett(ek) neve:
...
3.5.2. A kedvezményezett(ek) típusa:
...
□ kkv
Alkalmazottak száma: ...
Éves árbevétel (a teljes összeg nemzeti pénznemben, az elmúlt pénzügyi évben): ...
Éves mérlegfőösszeg (a teljes összeg nemzeti pénznemben, az elmúlt pénzügyi évben): ...
Létezik-e kapcsolt vállalkozás vagy partnervállalkozás (kérjük, mellékelje a 2003/361/EK bizottsági ajánlás ( 4 ) melléklete 3. cikke 5. bekezdésében említett nyilatkozatot, amely a kedvezményezett vállalkozás önálló, kapcsolt vagy partner státuszát tanúsítja ( 5 )):
...
□ nagyvállalkozás
3.6. A kedvezményezett nehéz helyzetben lévő vállalkozás-e ( 6 )?
□Igen□Nem
3.7. Rendezetlen visszafizettetési határozatok
3.7.1. Egyedi támogatás esetén:
A tagállamok hatóságai kötelezettséget vállalnak a bejelentett támogatás odaítélésének és/vagy kifizetésének felfüggesztésére bármely olyan kedvezményezett vonatkozásában, amely korábbi jogellenes, bizottsági határozatban összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatásban részesült (akár egyedi támogatás, akár összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatási program alá tartozó támogatás formájában), egészen addig, amíg a kedvezményezett a jogellenes és összeegyeztethetetlen támogatásokat, valamint a megfelelő visszafizettetési kamatokat vissza nem fizette vagy egy elkülönített számlára be nem fizette.
□Igen□Nem
Kérjük, adja meg az e pontra vonatkozó nemzeti jogalap hivatkozását:
...
3.7.2. Támogatási program esetén:
A tagállamok hatóságai kötelezettséget vállalnak a bejelentett támogatási program alá tartozó bármely támogatás odaítélésének és/vagy kifizetésének felfüggesztésére bármely olyan vállalkozás vonatkozásában, amely korábbi jogellenes, bizottsági határozatban összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatásban részesült (akár egyedi támogatás, akár összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatási program alá tartozó támogatás formájában), egészen addig, amíg a vállalkozás a jogellenes és összeegyeztethetetlen támogatásokat, valamint a megfelelő visszafizettetési kamatokat vissza nem fizette vagy egy elkülönített számlára be nem fizette.
□Igen□Nem
Kérjük, adja meg az e pontra vonatkozó nemzeti jogalap hivatkozását:
...
4. NEMZETI JOGALAP
4.1. Kérjük, adja meg a támogatási intézkedés jogalapjául szolgáló nemzeti jogszabályokat, ideértve a végrehajtási rendelkezéseket és azok forrásait:
Nemzeti jogalap: ...
Végrehajtási rendelkezések (adott esetben): ...
Hivatkozások (adott esetben): ...
4.2. Kérjük, csatolja e bejelentéshez a következők egyikét:
(a) □a végleges jogalapszöveg(ek) megfelelő kivonatának másolata (lehetőség szerint az ehhez közvetlen hozzáférést biztosító internetcímmel együtt);
(b) □a tervezett jogalapszöveg(ek) megfelelő kivonatának másolata (lehetőség szerint az ehhez közvetlen hozzáférést biztosító internetcímmel együtt).
4.3. Végleges szöveg esetén tartalmaz-e a végleges szöveg olyan felfüggesztési záradékot, mely szerint a támogatást odaítélő testület csak azt követően nyújthatja a támogatást, miután a Bizottság engedélyezte azt?
□ Igen
□ Nem: a szövegtervezet tartalmaz-e erre vonatkozó rendelkezést?
□ Igen
□ Nem: kérjük, indokolja meg, miért nem foglaltak ilyen rendelkezést a jogalap szövegébe.
...
4.4. Amennyiben a jogalap tartalmaz felfüggesztési záradékot, kérjük, adja meg, hogy a támogatás nyújtásának időpontja melyik az alábbiak közül:
□ a Bizottság általi jóváhagyás időpontja;
□ a nemzeti hatóságok támogatás odaítélésére vonatkozó kötelezettségvállalásának időpontja, a Bizottság jóváhagyásának függvényében.
...
5. A TÁMOGATÁS MEGHATÁROZÁSA, CÉLKITŰZÉSE ÉS IDŐTARTAMA
5.1. A támogatási intézkedés címe (vagy egyedi támogatás esetén a kedvezményezett neve)
...
5.2. A támogatás célkitűzésének rövid leírása:
...
5.3. A támogatás típusa
5.3.1. A bejelentés támogatási programra vonatkozik?
□ Nem
□ Igen: A program létező támogatási programot módosít?
□ Nem
□ Igen: Teljesülnek a 794/2004/EK rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében meghatározott egyszerűsített bejelentési eljárás feltételei?
□ Igen: Kérjük, az egyszerűsített bejelentési formanyomtatványt használja és töltse ki (lásd II. melléklet).
□ Nem: Folytassa ezzel a formanyomtatvánnyal és közölje, hogy a jelenleg módosítás alatt álló eredeti támogatási programot bejelentették-e a Bizottságnak.
□ Igen: Kérjük, részletezze:
- A támogatás száma ( 7 ): ...
- Adott esetben a Bizottság jóváhagyásának kelte (a Bizottság levelének hivatkozása), vagy a mentesség száma: ...
- Az eredeti támogatási program időtartama: ...
- Kérjük, részletezze, hogy az eredeti támogatási program mely feltételei módosulnak, és miért: ...
□ Nem: Kérjük, adja meg, mikor hajtották végre a támogatási programot: ...
5.3.2. A bejelentés egyedi támogatásra vonatkozik ( 8 )?
□ Nem
□ Igen: kérjük jelezze, hogy:
□ A támogatás jóváhagyott/csoportmentesség alá tartozó támogatási programon alapul, amelyet egyedileg kell bejelenteni. Kérjük, adja meg a jóváhagyott támogatási program vagy a csoportmentesség alá tartozó támogatási program hivatkozását:
Cím: ...
A támogatás száma ( 9 ): ...
A Bizottság jóváhagyó levele (adott esetben): ...
□ Az egyedi támogatás nem támogatási programon alapul.
5.3.3. A finanszírozási rendszer szerves részét képezi-e a támogatási intézkedésnek (például adójellegű járulékok alkalmazása útján, melyek célja az ahhoz szükséges pénzeszközök előteremtése, hogy a támogatás megítélhető legyen)?
□ Nem
□ Igen: amennyiben igen, a finanszírozási rendszert is be kell jelenteni.
5.4. Időtartam
□ A program
Jelölje meg az utolsó tervezett időpontot, ameddig a támogatási program alapján egyedi támogatás nyújtható. Ha az időtartam meghaladja a 6 évet, kérjük, jelezze, hogy a hosszabb időszak miért elengedhetetlen a támogatási program célkitűzéseinek teljesítéséhez.
...
□ Egyedi támogatás
Jelölje meg a támogatás nyújtásának tervezett időpontját ( 10 ): ...
Ha a támogatást több részletben fizetik ki, jelölje meg az egyes részletek kifizetésének tervezett időpontját (időpontjait): ...
5.5. A bejelentett intézkedés olyan reform és/vagy beruházás, amely a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz keretében finanszírozásban részesül?
□Igen□Nem
5.6. A bejelentett intézkedés olyan beruházáshoz kapcsolódik, amely az Igazságos Átmenet Alap keretében finanszírozásban részesül?
□Igen□Nem
6. A TÁMOGATÁS ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉGE
Közös értékelési elvek
(A 6.2.-6.7. alszakaszok nem alkalmazandók a mezőgazdaság, a halászat és az akvakultúra ágazatának nyújtott támogatásokra ( 11 ).)
6.1. Kérjük, jelölje meg az elsődleges közérdekű célkitűzést, és adott esetben a másodlagos közérdekű célkitűzés(eke)t, amelyekhez hozzájárul a támogatás:
Elsődleges célkitűzés (kérjük, csak egyet jelöljön meg) | Másodlagos célkitűzés (1) | |
Mezőgazdaság; Erdőgazdálkodás; Vidéki térségek | □ | □ |
Az erdészeti ágazatban folytatott együttműködés céljából nyújtott támogatás | □ | □ |
A vidéki térségekben folytatott együttműködés céljából nyújtott támogatás | □ | □ |
Hátrányos helyzetű és/vagy megváltozott munkaképességű munkavállalókra irányuló támogatás | □ | □ |
A mezőgazdasági ágazatban megvalósuló tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás | □ | □ |
A mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatás | □ | □ |
Repülőtéri infrastruktúra vagy berendezés | □ | □ |
Repülőtér-üzemeltetés | □ | □ |
Széles sávú infrastruktúra | □ | □ |
Üzembezárási támogatás | □ | □ |
Természeti katasztrófák vagy rendkívüli események által okozott károk megtérítése | □ | □ |
A szállítás összehangolása | □ | □ |
Kultúra | □ | □ |
Energia | □ | □ |
Energiahatékonyság | □ | □ |
Energia-infrastruktúra | □ | □ |
Környezetvédelem | □ | □ |
Közös európai érdeket szolgáló fontos projekt végrehajtása | □ | □ |
Halászat és akvakultúra | □ | □ |
Örökség megőrzése | □ | □ |
Az export és a nemzetköziesítés támogatása | □ | □ |
Regionális fejlesztés (ideértve a területi együttműködést is) | □ | □ |
A gazdaság jelentős zavarainak kiküszöbölése | □ | □ |
Megújuló energia | □ | □ |
Nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentése | □ | □ |
Kutatás-fejlesztés és innováció | □ | □ |
Nehéz helyzetben lévő vállalkozások szerkezetátalakítása | □ | □ |
Kockázatfinanszírozás | □ | □ |
Ágazatfejlesztés | □ | □ |
Általános gazdasági érdekű szolgáltatások | □ | □ |
Kkv-k | □ | □ |
Egyedi fogyasztók szociális támogatása | □ | □ |
Sportlétesítmények és multifunkcionális szabadidős létesítmények | □ | □ |
Képzés | □ | □ |
Légitársaságoknak nyújtott támogatás induló új útvonalak fejlesztéséhez | □ | □ |
(1) Másodlagos célkitűzés az, amelyre – az elsődleges célkitűzésen felül – a támogatást kizárólagos jelleggel irányozták elő. Például egy olyan programnál, amelynek elsődleges célkitűzése a kutatás-fejlesztés, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatása lehet a másodlagos célkitűzés, ha a támogatást kizárólag a kkv-k számára irányozták elő. A másodlagos célkitűzés lehet ágazati is, ilyen például egy kutatási-fejlesztési program az acélipari ágazatban. |
6.2. Kérjük, indokolja az állami beavatkozás szükségességét. Felhívjuk figyelmét, hogy a támogatásnak olyan esetre kell irányulnia, ahol az - jól meghatározott piaci hiányosság megszüntetése révén - olyan lényegi előrelépést eredményez, amelyet a piac önmagában nem tudna megvalósítani.
...
6.3. Kérjük, indokolja, hogy a támogatás miért megfelelő eszköz a 6.1. pontban meghatározott közérdekű célkitűzés kezeléséhez. Felhívjuk figyelmét, hogy a támogatást nem fogjuk összeegyeztethetőnek tekinteni, ha kevésbé torzító hatású intézkedéssel is elérhető ugyanaz a pozitív hozzájárulás.
...
6.4. Kérjük, jelezze, hogy a támogatás ösztönző hatású-e (vagyis a támogatás megváltoztatja-e a vállalkozás magatartását oly módon, hogy a vállalkozás a támogatás eredményeképpen olyan további tevékenységbe kezd, amelyet a támogatás nélkül nem kezdett volna meg, vagy ilyen tevékenységbe csak korlátozott vagy eltérő módon kezdett volna).
□Igen□Nem
Kérjük, jelezze, hogy támogathatók-e a támogatási kérelem benyújtását megelőzően megkezdett tevékenységek.
□Igen□Nem
Amennyiben támogathatók, kérjük, fejtse ki, hogyan tesznek eleget az ösztönző hatással kapcsolatos követelménynek.
...
6.5. Kérjük, indokolja, hogy a megítélt támogatás miért arányos, vagyis hogy megfelel annak a minimális összegnek, amely a beruházás vagy tevékenység beindításához szükséges.
...
6.6. Kérjük, jelezze a támogatásnak a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt lehetséges negatív hatásait, és részletezze, hogy ezeket milyen mértékben haladják meg a pozitív hatások.
...
6.7. Az állami támogatásokról szóló uniós iránymutatásokban és keretszabályokban meghatározott átláthatósági követelményekkel összhangban kérjük, jelezze, hogy közzéteszik-e a következő információkat az Európai Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában (TAM) ( 12 ), illetőleg egy egységes nemzeti vagy regionális honlapon: i. a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás nyújtásáról szóló határozat, valamint végrehajtási rendelkezéseinek teljes szövege vagy arra mutató internetes hivatkozás; ii. a támogatást nyújtó hatóság(ok) megnevezése; iii. az egyes kedvezményezett(ek) neve; iv. a támogatási eszköz ( 13 ) és az egyes kedvezményezetteknek nyújtott támogatás összege; v. a támogatás célkitűzése, az odaítélés dátuma; vi. a vállalkozás típusa (pl. kkv, nagyvállalkozás); vii. a támogatási intézkedés bizottsági hivatkozási száma; viii. a régió, amelyben a kedvezményezett található (NUTS 2. szint); és ix. a kedvezményezett(ek) tevékenységének fő gazdasági ágazata (NACE alágazat szinten) ( 14 ).
□Igen□Nem
6.7.1. Kérjük adja meg annak a honlapnak (azoknak a honlapoknak) a címét, amelyen közzéteszik az információkat:
...
6.7.2. Adott esetben adja meg a regionális honlap(ok)ról az információkat összegyűjtő központi honlap címét:
...
6.7.3. Ha a 6.7.2. pontban említett honlap(ok) címe nem ismert a bejelentés benyújtásának időpontjában, a tagállamnak vállalnia kell, hogy tájékoztatja a Bizottságot, amint ezek a honlapok elkészültek és címük ismertté válik.
7. TÁMOGATÁSI ESZKÖZ, A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, TÁMOGATÁSI INTENZITÁS ÉS A FINANSZÍROZÁS MÓDJA
7.1. Támogatási eszköz és a támogatás összege
Jelölje meg a kedvezményezett(ek) rendelkezésére bocsátott támogatás formáját és a támogatás összegét ( 15 ) (adott esetben intézkedésenként):
Támogatási eszköz | Támogatási összeg vagy költségvetési allokáció (1) | |
Teljes összeg | Éves összeg | |
□ Vissza nem térítendő támogatás (vagy hasonló hatású intézkedés) (a) □közvetlen támogatás (b) □kamattámogatás (c) □adósságleírás | ||
□ Kölcsön (vagy hasonló hatású intézkedés) (a) □kedvezményes kamatozású kölcsön (a kölcsön biztosítékára és időtartamára vonatkozó részletekkel együtt) (b) □visszafizetendő előleg (c) □adóhalasztás | ||
□ Kezességvállalás Adott esetben hivatkozzon a bruttó támogatási egyenérték számításának módját jóváhagyó bizottsági határozatra, valamint adja meg a kezességvállalás hatálya alá tartozó kölcsönre vagy más tranzakcióra, az előírt biztosítékra, a fizetendő díjakra, az időtartamra stb. vonatkozó információkat. … | ||
□ Bármely formájú sajáttőke- vagy kvázi-sajáttőke-beavatkozás … | ||
□ Adókedvezmény vagy adómentesség (a) □adóelengedés (b) □adóalap-csökkentés (c) □adókulcscsökkentés (d) □társadalombiztosítási költségek csökkentése (e) □egyéb (kérjük, részletezze) … | ||
□ Egyéb (kérjük, részletezze) … Kérjük, nevezze meg azt az eszközt, amellyel hatását tekintve nagy vonalakban megegyezik. … | ||
(1) Kérjük, az e formanyomtatvány és a kiegészítő formanyomtatványok bármely szakaszában a támogatási összegre vagy költségvetésre vonatkozó információkat nemzeti pénznemben és teljes összegben adja meg. |
Kérjük, kezességvállalás esetén adja meg a biztosítékkal fedezett maximális hitelösszeget: ...
Kérjük, hitel esetén adja meg a megítélt hitel legmagasabb (nominális) összegét: ...
7.2. A támogatási eszköz leírása
A 7.1. pontban szereplő listából kiválasztott minden egyes támogatási eszköz esetében kérjük, írja le a támogatás alkalmazásának feltételeit (pl. az adózás szempontjából történő kezelés, a támogatást automatikusan nyújtják-e, amint meghatározott objektív feltételek teljesülnek, van-e az odaítélő hatóságoknak mérlegelési lehetősége):
...
7.3. A finanszírozás forrása
7.3.1. Ismertesse a támogatás finanszírozását:
(a) □állami/regionális/helyi általános költségvetés;
(b) □adójellegű terhek vagy adók bevezetése egy kedvezményezett javára. Kérjük, részletesen ismertesse a terheket és azokat a termékeket/tevékenységeket, amelyekre kivetik azokat (részletezze különösen, hogy a többi tagállamból importált termékekre kivetnek-e terheket). Adott esetben kérjük, csatolja a finanszírozás jogalapjának másolatát.
(c) □felhalmozott tartalékok
(d) □közvállalatok
(e) □társfinanszírozás a strukturális alapokból
(f) □egyéb (kérjük, részletezze)
...
7.3.2. A költségvetést évente fogadják el?
□ Igen
□ Nem. Kérjük, részletezze, milyen időtartamra terjed ki: ...
7.3.3. Ha a bejelentés létező támogatási programot érint, jelezze a programmal kapcsolatban bejelentett változás költségvetési hatásait az egyes támogatási eszközök vonatkozásában a következők tekintetében:
Összköltségvetés: ...
Éves költségvetés ( 16 ): ...
7.4. Támogatáshalmozás
Halmozható a támogatás a más, helyi, regionális vagy nemzeti támogatásból származó támogatással ( 17 ) vagy csekély összegű támogatással ( 18 ) ugyanazon elszámolható költségek fedezésére?
□ Igen. Kérjük, amennyiben lehetséges, adja meg a támogatás nevét, célját és célkitűzését.
...
Kérjük, mutassa be a támogatáshalmozásra vonatkozó szabályok betartása érdekében bevezetett rendszert:
...
□ Nem
8. ÉRTÉKELÉS
□ A Bizottságnak a Szerződés 108. cikkének (3) bekezdése értelmében bejelentett programra vonatkozóan:
Tervezik-e a támogatási program értékelését?
□ Nem
Amennyiben nem tervezik a támogatási program értékelését, kérjük, indokolja, miért tekintik úgy, hogy az értékelési kötelezettség feltételei nem teljesülnek.
...
□ Igen
Mely kritériumok alapján tervezik a támogatási program utólagos értékelését:
(a) □Nagy támogatási költségvetéssel rendelkezik.
(b) □Újszerű jellemzőket tartalmaz.
(c) □Jelentős piaci, technológiai vagy szabályozási változást eredményezhet.
(d) □Olyan program, amelynek értékelését annak ellenére tervezik, hogy az e pontban említett többi kritérium nem teljesül.
Amennyiben teljesül az e pontban felsorolt kritériumok valamelyike, kérjük, adja meg az értékelési időszakot, és töltse ki az 1. melléklet III.8. részében található, értékelési terv bejelentésére vonatkozó kiegészítő adatlapot ( 19 ).
...
Kérjük, jelezze, hogy végeztek-e már bármilyen utólagos értékelést hasonló program esetében (adott esetben megadva a hivatkozást és a releváns honlapra mutató linket).
...
□ A 651/2014/EU rendelet (általános csoportmentességi rendelet) 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja, az (EU) 2022/2472 rendelet (mezőgazdasági csoportmentességi rendelet) 1. cikke (3) bekezdésének a) pontja vagy az (EU) 2022/2473 rendelet (halászati csoportmentességi rendelet) 1. cikke (7) bekezdésének a) pontja alapján értékelés tárgyát képező támogatási program esetében:
Kérjük, tüntesse fel az állami támogatási program hivatkozási számát: ... ,
és töltse ki az 1. melléklet III.8. részében található, értékelési terv bejelentésére vonatkozó kiegészítő adatlapot ( 20 ).
9. JELENTÉSTÉTEL ÉS ELLENŐRZÉS
Annak érdekében, hogy a Bizottság ellenőrizhesse a támogatási programokat és az egyedi támogatásokat, a bejelentő tagállam vállalja, hogy:
□ Évente benyújtja a Bizottságnak az (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet ( 21 ) 26. cikkében előírt jelentést.
□ A támogatás (egyedi támogatás és támogatási program keretében nyújtott támogatás) odaítélésétől számított legalább 10 évig megőrzi azokat a részletes, annak megállapításához szükséges információkra és igazoló dokumentumokra is kiterjedő anyagokat, hogy teljesültek az összeegyeztethetőségi feltételek, és írásos kérésre átadja ezeket a Bizottságnak 20 munkanapon, vagy a kérelemben esetlegesen meghatározott hosszabb időszakon belül.
Adókedvezmény formájában nyújtott támogatási programok esetében:
□ Az olyan programok esetében, amikor a kedvezményezettek adóbevallása alapján automatikus támogatást nyújtanak adókedvezmény formájában, és amikor nem ellenőrzik előzetesen azt, hogy minden egyes kedvezményezett megfelel-e valamennyi összeegyeztethetőségi feltételnek, a tagállam vállalja, hogy megfelelő ellenőrzési mechanizmust alakít ki, mely segítségével rendszeresen (például minden pénzügyi évben egyszer), legalább utólag és szúrópróbaszerűen ellenőrzi, hogy teljesül-e minden összeegyeztethetőségi feltétel, és csalás esetén szankciókat alkalmaz. Annak érdekében, hogy a Bizottság ellenőrizni tudja az adókedvezmény formájában nyújtott támogatási programokat, a bejelentő tagállam vállalja, hogy legalább az ellenőrzés időpontjától számított 10 éven át megőrzi az ellenőrzések részletes dokumentációját, és írásos kérésre átadja ezeket a Bizottságnak 20 munkanapon, vagy a kérelemben esetlegesen meghatározott hosszabb időszakon belül.
10. BIZALMAS KEZELÉS
Tartalmaz-e a bejelentés olyan bizalmas információkat ( 22 ), amelyek nem adhatók ki harmadik felek részére?
□ Igen. Kérjük jelezze, a formanyomtatvány mely része tartalmaz bizalmas információkat, és indokolja ezek bizalmas jellegét.
...
□ Nem
11. EGYÉB INFORMÁCIÓK
Adott esetben kérjük, adjon meg bármely más, a támogatás értékelése szempontjából releváns információt.
...
12. MELLÉKELT DOKUMENTUMOK
Sorolja fel a bejelentéshez mellékelt összes dokumentumot, és mellékelje az érintett dokumentumok papírmásolatát vagy azon internetes címeket ahol ezek hozzáférhetőek.
...
13. NYILATKOZAT
Igazolom, hogy legjobb tudomásom szerint a formanyomtatványon, annak mellékleteiben és a mellékelt dokumentumokban megadott információk pontosak és hiánytalanok.
Az aláírás helye és időpontja: ...
Aláírás: ...
Az aláíró személy neve és beosztása: ...
14. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP
1. Kérjük, az általános adatlapon benyújtott információk alapján válassza ki a kitöltendő, vonatkozó kiegészítő adatlapot:
(a) Kiegészítő adatlapok regionális támogatáshoz
□ beruházási támogatás
□ működési támogatás
□ egyedi támogatás
(b) □Kiegészítő adatlap a kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott támogatáshoz
(c) Kiegészítő adatlapok a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási támogatáshoz
□ megmentési támogatás
□ szerkezetátalakítási támogatás
□ támogatási programok
(d) □Kiegészítő adatlap az audiovizuális alkotásokhoz nyújtott támogatáshoz
(e) Kiegészítő adatlap a széles sávú hozzáférés támogatásához
□ használatbavételre irányuló intézkedésekhez
□ a széles sávú hálózatok kiépítéséhez
(f) Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai támogatáshoz
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.1. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.2. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.3.1. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.4. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.5. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.6. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.7.1. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.7.2. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.8. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.9. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.10. szakasza szerint
□ az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.11. szakasza szerint
(g) □Kiegészítő adatlap a kockázatfinanszírozási támogatáshoz
(h) □Kiegészítő adatlap az értékelési terv bejelentéséhez
(i) □Általános adatlap a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatásokhoz
□ Kiegészítő adatlap a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatáshoz
(j) Kiegészítő adatlap a közlekedési ágazat számára nyújtott támogatáshoz
□ repülőtereknek nyújtott beruházási támogatás
□ repülőtereknek nyújtott működési támogatás
□ légitársaságoknak nyújtott indulási célú támogatás
□ a Szerződés 107. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti szociális jellegű támogatás
□ tengeri szállításhoz nyújtott támogatás
(k) □Általános adatlap a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatáshoz
□ Kiegészítő adatlap a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott támogatáshoz
2. Olyan támogatások esetében, amelyekhez nem tartozik kiegészítő adatlap, kérjük, jelölje meg a Szerződés vonatkozó rendelkezését, az iránymutatást vagy az állami támogatásokra alkalmazandó más szöveget:
(a) □rövid lejáratú exporthitel ( 23 )
(b) □kibocsátáskereskedelmi rendszer ( 24 )
(c) □a bankokról szóló közlemény ( 25 )
(d) □a közös európai érdeket szolgáló fontos projektekről szóló közlemény ( 26 )
(e) □általános gazdasági érdekű szolgáltatások (a Szerződés 106. cikkének (2) bekezdése) ( 27 )
(f) □a Szerződés 93. cikke
(g) □a Szerződés 107. cikke (2) bekezdésének a) pontja
(h) □a Szerződés 107. cikke (2) bekezdésének b) pontja
(i) □a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja
(j) □a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének b) pontja
(k) □a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja
(l) □a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének d) pontja
(m) □egyéb, nevezze meg: ...
Kérjük indokolja a jelen pont megjelölt kategóriáiba tartozó támogatások összeegyeztethetőségét:
...
Praktikus okokból ajánlott a mellékletként csatolt dokumentumok számozása, valamint az ilyen dokumentumszámokra való hivatkozás a kiegészítő adatlapok megfelelő szakaszaiban.
III. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAPOK
Szükség szerint az érintett támogatásfajtától függően kell kitölteni:
1. KKV-k részére nyújtott támogatás
2. Képzési támogatás
3. Foglalkoztatási támogatás
4. Regionális támogatás
5. A nagyberuházási projektekhez nyújtott regionális támogatásokról szóló multiszektorális keretszabály hatálya alá tartozó támogatások
6. Kutatási és fejlesztési támogatás
a) támogatási program esetén
b) egyedi támogatás esetén
7. Nehéz helyzetben levő vállalkozások megmentésére nyújtott támogatás
a) támogatási program esetén
b) egyedi támogatás esetén
8. Nehéz helyzetben levő vállalkozások szerkezetátalakítására nyújtott támogatás
a) támogatási program esetén
b) egyedi támogatás esetén
9. Audiovizuális alkotásokhoz nyújtott támogatás
10. Környezetvédelmi támogatás
11. Kockázatitőke-támogatás
12. A mezőgazdasági ágazaton belül nyújtott támogatás
a) A mezőgazdasági ágazat részére nyújtott támogatás
i. A mezőgazdasági üzemekbe történő beruházásokra nyújtott támogatás
ii. A mezőgazdasági termékek feldolgozásával és értékesítésével kapcsolatos beruházásokra nyújtott támogatás
b) Agrár-környezetvédelmi támogatás
c) A hátrányos helyzetű területek hátrányainak kompenzálására nyújtott támogatás
d) Fiatal mezőgazdasági termelők részére vállalkozás-alapítási támogatás
e) Korengedményes nyugdíjba vonulás vagy a gazdálkodói tevékenységek beszüntetése esetén nyújtott támogatás
f) A termelési, feldolgozó és forgalmazási kapacitás megszüntetéséhez nyújtott támogatás
g) Termelői csoportok részére nyújtott támogatás
h) A mezőgazdasági termelésben vagy a mezőgazdasági termelőeszközökben keletkezett károk megtérítéséhez nyújtott támogatás
i) Birtokrendezési támogatás
j) Minőségi mezőgazdasági termékek termeléséhez és értékesítéséhez nyújtott támogatás
k) Műszaki segítségnyújtási támogatás a mezőgazdasági ágazatban
l) Az élőállattartó ágazat részére nyújtott támogatás
m) A legkülső régiók és az Égei-tengeri szigetek részére nyújtott támogatás
n) Támogatott rövidlejáratú hitelek formájában nyújtott támogatás
o) Mezőgazdasági és egyes nem mezőgazdasági termékek eladásösztönzéséhez és reklámozásához nyújtott támogatás
p) Nehéz helyzetben levő vállalkozások megmentésére és szerkezetátalakításához nyújtott támogatás
q) TSE-tesztek támogatása; elhullott állatok és vágóhídi hulladék
13. A szállítási ágazaton belül nyújtott támogatás
a) Egyedi támogatás a nehéz helyzetben levő vállalkozások szerkezetátalakítására a légiközlekedési ágazatban
b) A szállítási infrastruktúra támogatása
c) Tengeri szállítási támogatás
d) Kombinált szállítási támogatás
14. Hajógyártási támogatás (Még nem készült el)
III. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAPOK
III.1.A. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP EGYEDI REGIONÁLIS BERUHÁZÁSI TÁMOGATÁSHOZ
E kiegészítő adatlap kitöltése nem kötelező. Mindazonáltal javasoljuk, hogy a regionális állami támogatásokról szóló, 2022. január 1-jétől alkalmazandó iránymutatás ( 28 ) hatálya alá tartozó egyedi beruházási támogatások bejelentéséhez az "Általános információk" elnevezésű formanyomtatvány mellett ezt a kiegészítő adatlapot is töltsék ki.
1. ALKALMAZÁSI KÖR
1.1. Az intézkedés bejelentésének okai:
□ A bejelentés program keretében nyújtott egyedi támogatásra vonatkozik, és a különböző forrásokból származó támogatások összesített értéke túllépi a bejelentési határértéket. Kérjük, adja meg a jóváhagyott vagy csoportmentesség alá tartozó, érintett támogatási programokra vonatkozó állami támogatási referenciákat:
- ...
□ A bejelentés programon kívül nyújtott egyedi támogatásra vonatkozik (ad hoc támogatás).
□ A bejelentés olyan kedvezményezettnek nyújtott támogatásra vonatkozik, aki a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben azonos vagy hasonló tevékenységet ( 29 ) szüntetett meg az EGT területén, vagy aki a támogatási kérelem benyújtásának pillanatában tervezi, hogy a támogatandó beruházás befejezését követő két éven belül ilyen tevékenységet szüntet meg.
□ egyéb (kérjük, fejtse ki)
...
1.2. A bejelentett támogatási intézkedés alkalmazási köre
1.2.1. Kérjük, erősítse meg, hogy a kedvezményezett nem nehéz helyzetben lévő vállalkozás ( 30 ).
...
1.2.2. Kérjük, nyújtsa be a támogatásigénylő formanyomtatvány és a támogatásnyújtási megállapodás (tervezetének) másolatát.
2. KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓ A KEDVEZMÉNYEZETTRŐL, A BERUHÁZÁSI PROJEKTRŐL ÉS A TÁMOGATÁSRÓL
2.1. Kedvezményezett
2.1.1. Kérjük, nevezze meg a támogatás kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit:
...
2.1.2. Amennyiben a támogatásban részesülő jogi személy nem azonos a projektet finanszírozó vállalkozással vagy a támogatás tényleges kedvezményezettjével vagy kedvezményezettjeivel, kérjük, fejtse ki ezeket a különbségeket, és nevezze meg a többi érintett vállalkozást.
...
2.1.3. Kérjük, egyértelműen tüntesse fel a kedvezményezett és azon vállalatcsoport közötti kapcsolatokat, amelyhez tartozik, valamint az egyéb kapcsolt vállalkozásokat, beleértve a közös vállalatokat.
...
2.2. A beruházási projekt
2.2.1. Kérjük, adja meg a bejelentett beruházási projekthez kapcsolódó következő információkat:
A támogatásigénylés dátuma:
A beruházási projekt munkáinak kezdete (dátum):
A termelés kezdetének időpontja:
A teljes termelési kapacitás elérésének időpontja:
A beruházási projekt befejezésének tervezett időpontja:
2.2.2. Amennyiben a bejelentés "a" térségben történő beruházásra vagy egy kkv ( 31 )"c" térségben történő beruházására vonatkozik (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 45. pontja), kérjük, nevezze meg a bejelentés által érintett induló beruházás kategóriáját/kategóriáit (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (13) alpontja:
□ új létesítmény létrehozása
□ meglévő létesítmény kapacitásának kibővítése
□ valamely létesítmény termelésének diverzifikációja olyan termékekre, amelyeket a létesítmény korábban nem termelt
□ vagy a létesítménybe történő beruházással érintett termék(ek) teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatása
□ bezárt vagy felvásárlás hiányában bezárásra ítélt létesítmény eszközeinek megvásárlása ( 32 )
2.2.3. Amennyiben a bejelentés nagyvállalkozás "c" térségekbe irányuló beruházására vonatkozik, kérjük, adja meg a bejelentés által érintett induló beruházás kategóriáját vagy kategóriáit (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (14) alpontja és 14. pontja):
□ új létesítmény létrehozása
□ a létesítmény tevékenységének diverzifikálása azzal a feltétellel, hogy az új tevékenység nem azonos a létesítményben korábban folytatott tevékenységgel, és nem is hasonlít ahhoz
□ valamely létesítmény termelésének diverzifikációja olyan termékekre, amelyeket a létesítmény korábban nem termelt a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 14. pontjában meghatározott három feltétel együttes teljesülése esetén ( 33 )
□ a létesítménybe történő beruházás által érintett termék(ek) teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatása a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 14. pontjában meghatározott három feltétel együttes teljesülése esetén
□ bezárt vagy felvásárlás hiányában bezárásra ítélt létesítmény eszközeinek megvásárlása, feltéve, hogy a megvásárolt eszközökkel végzendő új tevékenység nem azonos a létesítményben a vásárlás előtt végzett tevékenységgel, és nem is hasonlít ahhoz ( 34 )
2.2.4. Kérjük, ismertesse röviden a beruházási projektet, kifejtve azt is, hogy miért tartozik az érintett projekt az induló beruházás fent említett egy vagy több kategóriájába:
...
2.3. A beruházási költségek alapján számított elszámolható költségek
2.3.1. Kérjük, adja meg az összes elszámolható beruházási költséget névértéken és diszkontált értéken, az alábbi bontásban:
Összes elszámolható költség (névérték) (1) | Összes elszámolható költség (diszkontált érték) (1) | |
A beruházással kapcsolatos előkészítő tanulmányok és tanácsadás költségei (csak kkv) | ||
Földterület | ||
Épületek | ||
Üzem/gépek/felszerelések | ||
Immateriális eszközök | ||
Összes elszámolható költség | ||
(1) nemzeti pénznemben (lásd még a lenti 2.5. pontot) |
2.3.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a beszerzett eszközök újak (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 27. pontja) ( 35 ).
...
2.3.3. Kérjük, nyújtson be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy kkv-k esetében a beruházással kapcsolatos előkészítő tanulmányok és tanácsadás költségeinek legfeljebb 50 %-át tekintik elszámolható költségnek (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 28. pontja).
...
2.3.4. Kérjük, nyújtson be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a termelési folyamat alapvető megváltoztatására odaítélt támogatásnál az elszámolható költségek meghaladják a korszerűsítendő tevékenységhez kapcsolódó eszközöknek a megelőző három pénzügyi évben realizált értékcsökkenését (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 29. pontja).
...
2.3.5. Kérjük, adjon meg a jogalapra való hivatkozást vagy ismertesse, hogyan biztosítják, hogy a meglévő létesítmény diverzifikálására odaítélt támogatás esetén az elszámolható költségek legalább 200 %-kal meghaladják az újrahasznált eszközöknek a munkák megkezdése előtti pénzügyi évben nyilvántartott könyv szerinti értékét (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 30. pontja). Adott esetben kérjük, nyújtsa be a vonatkozó kvantitatív adatokat tartalmazó dokumentumokat.
...
2.3.6. Tárgyi eszközök lízingelése esetében kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, melyek előírják, hogy teljesíteni kell a következő feltételeket (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 31. pontja), vagy ismertesse, hogy ezt milyen más módon érték el.
- földterület és épületek tekintetében a bérleti viszonyt a beruházás befejezésének várható dátumától számítva nagyvállalkozások esetében legalább öt éven keresztül, kkv-k esetében pedig három éven keresztül fenn kell tartani;
...
- üzem vagy gép esetében a bérleti viszonyt olyan pénzügyi lízing formájában kell megvalósítani, amely a lízing futamidejének lejártakor a támogatás kedvezményezettjével szemben az eszköz megvásárlására vonatkozó kötelezettséget tartalmaz.
...
2.3.7. A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 32. pontja szerint létesítmény beszerzése esetében "elvileg csak az eszközök vevőtől független harmadik felektől való megvásárlásának költségeit kell figyelembe venni. Ugyanakkor, ha a kisvállalkozást az eredeti tulajdonos családtagja vagy korábbi munkavállalója veszi át, az eszközöknek a vevőtől független harmadik féltől való megvásárlására vonatkozó követelmény nem alkalmazandó. Az ügyletet piaci feltételek mellett kell lebonyolítani. Ha egy létesítmény eszközeinek felvásárlása egyéb, regionális támogatásra jogosult beruházással jár együtt, akkor e további beruházás elszámolható költségeit hozzá kell adni a létesítmény eszközeinek beszerzéséhez kapcsolódó költségekhez."
Amennyiben az a bejelentett esetben releváns, kérjük, ismertesse, hogyan teljesültek ezek a feltételek, és nyújtson be igazoló dokumentumokat.
...
2.3.8. Amennyiben a beruházási projekt elszámolható költségei immateriális eszközöket tartalmaznak, kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 33-34. pontjában meghatározott feltételek ( 36 ) teljesülését. Ilyen esetekben kérjük, adja meg a jogalap vonatkozó rendelkezésének pontos hivatkozásait.
...
2.4. A bérköltségek alapján számított elszámolható költségek
2.4.1. Kérjük, hogy
- ismertesse a bérköltségek alapján számított elszámolható költségek kiszámításának módját (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 35. pontja);
- ismertesse a létrehozott munkahelyek számának kiszámítási módját a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (16) alpontjára való hivatkozással;
- ismertesse a felvett személyek bérköltségeinek kiszámítását a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (33) alpontjára való hivatkozással; valamint
- nyújtsa be az adatokat alátámasztó számításokat és dokumentumokat.
...
2.5. Az elszámolható költségek diszkontált értékének és a támogatási összegnek a kiszámítása
2.5.1. Kérjük, töltse ki az alábbi táblázatot az elszámolható költségek részletes adataival a beruházási projekt teljes időtartama alatt fedezendő elszámolható költségek kategóriája szerint:
Névérték/diszkontált érték | N-0 (1) | N+1 (1) | N+2 (1) | N+3 (1) | N+X (1) | Összesen (1) | |
Előkészítő tanulmányok stb. (csak kkv-k) | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Földterület | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Épületek | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Üzem/gépek/ | Névérték | ||||||
felszerelések | Diszkontált érték | ||||||
Immateriális eszközök | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Bérköltségek | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Egyéb (kérjük, nevezze meg) | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Összesen | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
(1) Nemzeti pénznemben |
Kérjük, adja meg az összegek diszkontálásának dátumát és az alkalmazott diszkontrátát ( 37 ):
...
2.5.2. Kérjük, az alkalmazandó támogatási forma szerinti bontásban töltse ki az alábbi táblázatot a beruházási projektre nyújtott (nyújtandó) bejelentett támogatás részletes adataival:
Névérték/diszkontált érték | N-0 (1) | N+1 (1) | N+2 (1) | N+3 (1) | N+X (1) | Összesen (1) | |
Vissza nem térítendő támogatás | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Hitel | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Kezességvállalás | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Adókedvezmény | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
… | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
… | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
Összesen | Névérték | ||||||
Diszkontált érték | |||||||
(1) Nemzeti pénznemben |
Kérjük, adja meg az összegek diszkontálásának dátumát és az alkalmazott diszkontrátát:
...
Kérjük, hogy a fenti táblázatban szereplő minden egyes támogatási formára adja meg a támogatási egyenérték számítási módját:
Kedvezményes kamatozású hitel: … |
Kezességvállalás: … |
Adókedvezmény: … |
Egyéb: … |
2.5.3. Kérjük, jelezze, ha a projekthez nyújtandó támogatási intézkedések között van olyan, amelyet még nem határoztak meg, és ismertesse, hogy a támogatást nyújtó hatóság hogyan fogja biztosítani az alkalmazandó maximális támogatási intenzitás betartását (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 93. és 94. pontja):
...
2.5.4. A projekt részesül-e társfinanszírozásban bármely, megosztott irányítással végrehajtott uniós alapból (a továbbiakban: alapok)? Ha igen, kérjük, ismertesse, hogy mely program keretében részesül ilyen finanszírozásban. Kérjük, adja meg az érintett alapokból származó összeget is:
...
2.5.5. Amennyiben a kedvezményezett (csoportszinten) támogatást kapott bármilyen induló beruházáshoz, amely azzal azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységhez kapcsolódik, mint amelyet egy másik támogatott beruházás munkáinak megkezdését megelőző hároméves időszakban ugyanabban a NUTS 3 régióban indított el (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (27) alpontja), kérjük, nyújtson be részletes információkat a támogatási intézkedésekről a korábbi, támogatott induló beruházások mindegyikére vonatkozóan (ideértve a beruházási projekt rövid leírását, a támogatásigénylés dátumát, a támogatás odaítélésének dátumát, a munkák megkezdésének dátumát, a támogatási összeg(ek)et és az elszámolható költségeket ( 38 )).
Elszámolható beruházási költség (1) | A nyújtott támogatás összege (1) | A támogatásigénylés dátuma | A támogatásnyújtás dátuma | A munkák megkezdésének dátuma | Rövid leírás | A támogatás referenciái | |
Induló beruházás 1. projekt | |||||||
induló beruházás 2. projekt | |||||||
Induló beruházás 3. projekt | |||||||
… | |||||||
(1) Nemzeti pénznemben |
2.5.6. Kérjük, erősítse meg, hogy a program keretében bármilyen induló beruházási projekthez nyújtandó teljes támogatási összeg adott esetben nem lépi túl a (regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (19) alpontja szerint meghatározott) "maximális támogatási intenzitás" alkalmazásának eredményeként kapott összeget, figyelembe véve a kkv-k megnövelt támogatási intenzitását (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 186. pontja szerinti meghatározás alapján) és a "kiigazított támogatási összeget" (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (3) alpontja szerinti meghatározás alapján). Kérjük, hogy ennek alátámasztására nyújtsa be a vonatkozó dokumentumokat és számításokat.
...
2.5.7. Kérjük, erősítse meg, hogy sem a jóváhagyott maximális támogatási összeg diszkontált értékét, sem a jóváhagyott támogatási intenzitást nem lépik túl, ha az elszámolható költségek összege eltér a bejelentett összegtől.
□ Igen
2.5.8. Amennyiben a beruházási projektnek nyújtandó támogatást több regionális támogatási program keretében ítélik oda vagy ad hoc támogatással halmozzák, kérjük, erősítse meg, hogy a projekthez nyújtható megengedhető maximális támogatási intenzitást előzetesen az első támogatást nyújtó hatóság számította ki, és tüntesse fel a maximális támogatási intenzitás mértékét. Kérjük, ismertesse, hogy a támogatást nyújtó hatóságok hogyan fogják biztosítani e maximális támogatási intenzitás betartását (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 99. pontja).
2.5.9. Amennyiben az induló beruházás európai területi együttműködési projekthez kapcsolódik, kérjük, hogy a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 100. pontjára való hivatkozással ismertesse a projektre és a projektben résztvevő különböző kedvezményezettekre alkalmazandó maximális támogatási intenzitás kiszámításának módját.
...
3. AZ INTÉZKEDÉS ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE
3.1. Hozzájárulás a regionális fejlődéshez, pozitív hatások és az állami beavatkozás szükségessége
3.1.1. Kérjük, hogy
- adja meg a támogatott projekt pontos helyszínét (azaz a települést és azt a NUTS 2 vagy 3 régiót, amelybe az tartozik);
- adjon információt a jelenlegi regionális támogatási térkép szerinti regionális támogatási státuszára vonatkozóan (azaz a térség jogosult-e a 107. cikk (3) bekezdésének a) vagy c) pontja szerint regionális támogatásra); valamint
- adja meg a nagyvállalkozásokra alkalmazandó maximális támogatási intenzitást,
...
3.1.2. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatás hogyan járul hozzá a regionális fejlődéshez, és adott esetben milyen egyéb pozitív hatásokkal jár ( 39 ).
...
3.1.3. Amennyiben a bejelentés program keretében történő egyedi támogatásigénylésre vonatkozik, kérjük, ismertesse, hogyan járul hozzá a projekt a program célkitűzéséhez, és nyújtsa be az ezt alátámasztó dokumentumokat (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 46. pontja).
...
3.1.4. Amennyiben a bejelentés ad hoc támogatásra vonatkozik, kérjük, ismertesse, hogy a projekt mennyiben áll összhangban az érintett térség fejlesztési stratégiájával és járul ahhoz hozzá, és nyújtsa be az erre vonatkozó, igazoló dokumentumokat (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 53. pontja).
...
3.1.5. Kérjük, ismertesse, hogyan valósul meg az a rendelkezés, miszerint a beruházást a befejezését követően legalább öt évig (kkv-k esetében három évig) fenn kell tartani az érintett térségben (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 47. pontja). Kérjük, adja meg a jogalap vonatkozó rendelkezésének referenciáját (pl. a támogatásnyújtási szerződést).
...
3.1.6. Amennyiben a támogatást bérköltségek alapján számítják ki, kérjük, ismertesse, hogyan teljesül az a feltétel miszerint a beruházás befejezésétől számított három éven belül munkahelyeket kell teremteni, és az érintett beruházással teremtett munkahelyek mindegyikét az első alkalommal történő betöltésük időpontjától számított öt évig (kkv-k esetében három évig) fenn kell tartani (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 36. pontja). Kérjük, adja meg a jogalap vonatkozó rendelkezésének referenciáját (pl. a támogatásnyújtási szerződést).
...
3.1.7. Kérjük, adja meg a jogalap vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, vagy mutassa be, hogy a kedvezményezettek saját forrás vagy külső finanszírozás bevonásával - közpénzek felhasználása nélkül - maguk fedezik az elszámolható költségek legalább 25 %-át ( 40 ) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 48. pontja).
...
3.1.8. Vállalt-e vagy vállal-e kötelezettséget a beruházás vonatkozásában környezeti hatásvizsgálat elvégzésére (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 49. pontja).
□ Igen
□ Nem
Ha nem, kérjük, ismertesse, hogy ennél a projektnél miért nincs szükség környezeti hatásvizsgálatra.
...
3.2. Az intézkedés ösztönző jellege
3.2.1. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett egyedi beruházás munkái csak a támogatásigénylő formanyomtatvány benyújtását követően kezdődtek meg (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 62. pontja). Kérjük, nyújtsa be a kedvezményezett által a támogatást nyújtó hatóságnak megküldött támogatásigénylő formanyomtatvány másolatát és a munkálatok megkezdésének dátumát igazoló dokumentumot.
...
3.2.2. Kérjük, a támogatás nélküli forgatókönyv bemutatásával (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 59. pontjában ismertetett lehetséges forgatókönyvek egyikére való hivatkozással) ismertesse a támogatás ösztönző hatását.
...
3.2.3. Amennyiben a regionális támogatást a kohéziós politikai alapokból vagy az EMVA-ból ítélik oda az uniós jog által rögzített normák teljesítéséhez szükséges beruházások céljára "a" térségekben, kérjük, ismertesse a következőket (és nyújtson be igazoló dokumentumokat):
- Mi az érintett norma?
- Miért van szükség a beruházásra a norma teljesítéséhez?
- A támogatás hiányában miért nem lenne elégségesen jövedelmező a kedvezményezett számára az, hogy az érintett térségben valósítsa meg a beruházást (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 61. pontja)?
...
3.3. Az intézkedés megfelelősége
3.3.1. Amennyiben a bejelentés ad hoc támogatásra vonatkozik, kérjük, ismertesse, hogy az érintett térség fejlődése hogyan biztosítható jobban ilyen támogatás révén, mint valamely program alapján nyújtott támogatás vagy más intézkedéstípusok segítségével (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 83. pontja):
...
3.3.2. Amennyiben a támogatást közvetlen anyagi előnyökkel járó támogatási formák valamelyikében ( 41 ) ítélik oda, kérjük, ismertesse, miért nem megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító hatással járó olyan támogatási formák, mint a visszafizetendő előlegek, illetve az adósság- vagy tőkeinstrumentumokra épülő támogatási formák ( 42 ) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 85. pontja):
...
3.4. Az intézkedés arányossága
3.4.1. Az 1. forgatókönyv szerinti esetekben kérjük, adja meg a következő információkat (vagy hivatkozzon a kontrafaktuális forgatókönyv vonatkozó részeire) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 96. pontja):
- a beruházás belső megtérülési rátájának kiszámítása támogatással és támogatás nélkül ( 43 ):
...
- a vállalkozás számára releváns referenciaértékekre vonatkozó információ (pl. normál megtérülési ráták, melyek alapján a kedvezményezett hasonló projekteket indíthat, a teljes vállalkozás tőkeköltsége, vonatkozó ágazati referenciaértékek):
...
- annak ismertetése, hogy a fentiek alapján miért a támogatási összeg az a szükséges minimális összeg, amely a projektet elégségesen jövedelmezővé teszi:
...
3.4.2. Az 2. forgatókönyv szerinti esetekben kérjük, adja meg a következő információkat (vagy hivatkozzon a kontrafaktuális forgatókönyv vonatkozó részeire) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 97. pontja):
- a megcélzott térségben megvalósuló beruházás nettó jelenértéke és az alternatív helyszínen megvalósuló beruházás nettó jelenértéke közötti különbség kiszámítása ( 44 ):
...
- a fenti számításhoz használt összes paraméter (többek között az érintett időkeret, az alkalmazott diszkontráta stb.):
...
- annak ismertetése, hogy a fentiek alapján a támogatás miért nem lépi túl a megcélzott térségben megvalósuló beruházás nettó jelenértéke és az alternatív helyszínen megvalósuló beruházás nettó jelenértéke közötti különbséget:
...
3.5. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése
Az érintett piac meghatározása:
3.5.1. Kérjük, adja meg az alábbi információkat az érintett termékpiac(ok) (vagyis a támogatás kedvezményezettje magatartásának megváltozása által érintett termékek) azonosítása, valamint az érintett versenytársak és ügyfelek/fogyasztók azonosítása céljából (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 124. és 125. pontja).
- Kérjük, jelölje meg a támogatott létesítményben a beruházás befejezése után előállítandó termékeket, és tüntesse fel a NACE-kódot vagy Prodcom-kódot, illetve a szolgáltatási szektorba tartozó projektek esetében a CPA-nómenklatúrát.
...
- Kérjük, adja meg, hogy a projekt által előállítani tervezett termékek helyettesítik-e a kedvezményezett által (csoportszinten) előállított termékek bármelyikét. Mit fog(nak) a termék(ek) helyettesíteni? Amennyiben e helyettesített termékeket nem a projekt helyén állítják elő, tüntesse fel, hogy azokat jelenleg hol gyártják. Kérjük, mutassa be a helyettesített termelés és a jelen beruházás közötti kapcsolatot, és ismertesse a helyettesítés ütemtervét.
...
- Kérjük, nevezze meg, hogy mely egyéb termék(ek) állítható(k) még elő ugyanezen új berendezésekkel (a kedvezményezett gyártóberendezéseinek rugalmassága révén) kevés többletköltséggel vagy többletköltség nélkül.
...
- Kérjük, ismertesse, hogy a projekt közbenső termékre vonatkozik-e, és hogy a termelés jelentős része nem piacon, hanem másképpen kerül-e értékesítésre (piaci feltételek mellett). Kérjük, a fenti ismertetés alapján tüntesse fel, hogy a piaci részesedés és a kapacitásnövekedésnek a jelen szakasz fennmaradó részében történő kiszámítása szempontjából az érintett termék a projekt által előállítani tervezett termék vagy a késztermék (másodlagos termék).
...
- Kérjük, adja meg az érintett termékpiaco(ka)t. Az érintett termékpiac magában foglalja az érintett terméket és annak keresletoldali helyettesítőit, vagyis azokat a termékeket, amelyeket a fogyasztó (a termék tulajdonságai, ára és felhasználhatósága alapján) annak tekint, valamint annak kínálatoldali helyettesítőit, vagyis azokat a termékeket, amelyeket az előállító (a kedvezményezett és versenytársai gyártóberendezéseinek rugalmasságából kifolyólag) annak tekint. Kérjük, adja meg, hogy ebben az esetben mit tekint releváns kereslet- és kínálatoldali helyettesítőknek. Kérjük, nyújtson be - lehetőleg független harmadik féltől származó - bizonyítékot az ezzel kapcsolatos álláspontjának alátámasztására.
...
3.5.2. Kérjük, nyújtson be információt és igazoló bizonyítékot a kedvezményezett érintett földrajzi piacára vonatkozóan:
...
Az 1. forgatókönyv eseteire ( 45 )
Piaci erő (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 108. és 127. pontja):
3.5.3. Kérjük, adja meg a kedvezményezett piaci helyzetére vonatkozó következő információkat ( a támogatás igénybevételét megelőző időszakban, valamint a beruházás véglegesítését követően várható piaci pozíciója) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 133. pontja):
- a támogatás kedvezményezettjének becsült összes értékesítése (érték és volumen) az érintett piacon (csoportszinten).
...
- az összes gyártó becsült összes értékesítése (érték és volumen) az érintett piacon. Csatolja az adatokat alátámasztó, állami és/vagy független intézmények által készített statisztikákat, amennyiben ezek rendelkezésre állnak.
...
3.5.4. Kérjük, nyújtson be értékelést az érintett piac szerkezetéről, ideértve például a piaci koncentráció szintjét, a piacra lépés lehetséges korlátait, a vevői erőt, valamint a terjeszkedés vagy a kilépés korlátait. Kérjük, nyújtson be - lehetőleg független harmadik féltől származó - bizonyítékot az ezzel kapcsolatos álláspontjának alátámasztására.
...
Kapacitás (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 127. pontjának 1) alpontja): ...
3.5.5. Becsülje meg a beruházás által létrehozott további termelési kapacitást (volumen és érték szempontjából):
...
Valamennyi esetre
Nyilvánvaló negatív hatások: ...
3.5.6. Az 1. forgatókönyv szerinti esetekben kérjük, adja meg a következő információkat és nyújtsa be az igazoló dokumentumokat az érintett termékpiacra vonatkozóan ( 46 ):
- Az érintett piac hosszú távon strukturálisan abszolút mértékben hanyatló piac (vagyis negatív növekedési ütemet mutat) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 130. pontja).
...
- Az érintett piac relatív mértékben hanyatló piac (vagyis pozitív növekedési ütemet mutat, de nem lépi túl a növekedési ütem referenciaértékét) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 130. pontja).
...
3.5.7. A 2. forgatókönyv szerinti esetekben kérjük, jelezze, hogy támogatás nélkül a beruházás olyan térségben valósulna-e meg, ahol a megcélzott térséghez képest magasabb vagy ugyanakkora a regionális támogatási intenzitás (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 117. pontja). Kérjük, szolgáltasson bizonyítékot álláspontjának alátámasztására.
...
3.5.8. Kérjük, erősítse meg, hogy a kedvezményezett benyújtott olyan nyilatkozatot, amelyben megerősíti, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben nem szüntetett meg azonos vagy hasonló tevékenységet az EGT területén, és a beruházás befejezését követő két éven belül nem tervezi azonos vagy hasonló tevékenység megszüntetését az EGT területén (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 118. pontja).
Amennyiben benyújtott ilyen nyilatkozatot, kérjük, mellékelje ennek másolatát a bejelentéshez. Amennyiben nem nyújtott be ilyet, kérjük, fejtse ki ennek okát.
...
3.5.9. Amennyiben a kedvezményezett csoportszinten az EGT más területén azonos vagy hasonló gazdasági tevékenységet szüntetett meg a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben, vagy a beruházás befejezését követő két éven belül azonos vagy hasonló gazdasági tevékenység megszüntetését tervezi, és a tevékenységet a megcélzott térségbe helyezte át vagy ezt tervezi, kérjük, ismertesse, miért véli úgy, hogy nincs ok-okozati kapcsolat a támogatás és az áthelyezés között (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 118. pontja).
...
3.5.10. Kérjük, ismertesse, hogy az állami támogatás közvetlenül jelentős munkahelyvesztéshez vezet-e az EGT-n belüli meglevő helyszíneken. Amennyiben az állami támogatás jelentős munkahelyvesztéshez vezet az EGT-n belüli meglevő helyszíneken, kérjük, adja meg az elveszített munkahelyek számát és az érintett helyszín(ek) teljes foglalkoztatottságához viszonyított arányát.
...
4. ÁTLÁTHATÓSÁG
4.1. Kérjük, erősítse meg, hogy az egyedi támogatás nyújtásáról szóló határozat vagy a jóváhagyott támogatási program teljes szövegét és annak végrehajtási rendelkezéseit, vagy az azokra mutató linket, valamint a 100 000 EUR-t meghaladó minden egyes egyedi támogatásra vonatkozó információt a VIII. mellékletben szereplő struktúra használatával közzéteszik az Európai Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában (TAM) vagy egy átfogó állami támogatási honlapon, nemzeti vagy regionális szinten ( 47 ), a támogatás odaítélésének időpontjától számított hat hónapon belül, illetve adókedvezmény formájában nyújtott támogatás esetében az adóbevallás esedékességének időpontjától számított egy éven belül.
□ Igen
4.2. Kérjük, adja meg a hivatkozásokat a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek előírják, hogy a támogatást nyújtó hatóságnak a Támogatásátláthatósági Modulban (TAM) vagy egy átfogó állami támogatási honlapon, nemzeti vagy regionális szinten ( 48 ) legalább a következő információkat közzé kell tennie a bejelentett állami támogatási programokról: a bejelentett támogatási program szövegét és végrehajtási rendelkezéseit, a támogatást nyújtó hatóság megnevezését, az egyedi kedvezményezetteket, a kedvezményezettenkénti támogatási összegét, valamint a támogatási intenzitást (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 136. pontja).
Amennyiben nem léteznek ilyen rendelkezések, kérjük, fejtse ki ennek okát. Kérjük, jelezze amennyiben ilyen rendelkezések a bejelentett program jogalapjában nem szerepelnek, más jogalkotási dokumentumokban viszont igen.
...
4.3. Kérjük, adja meg a hivatkozásokat a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek előírják, hogy a fent említett információkat a támogatás odaítéléséről szóló határozat meghozatalának napját követően legalább 10 évig korlátozás nélkül elérhetővé kell tenni a nyilvánosság számára (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 140. pontja).
5. JELENTÉSTÉTEL ÉS MONITORING
5.1. Kérjük, erősítse meg, hogy az (EU) 2015/1589 rendelettel és a 794/2004/EK rendelettel összhangban az éves jelentéseket be fogják nyújtani a Bizottságnak.
□ Igen
5.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás odaítélésétől számított legalább 10 évig részletes nyilvántartást fognak vezetni, amely tartalmazza az összes összeegyeztethetőségi feltétel teljesülésének megállapításához szükséges információkat és igazoló dokumentumokat, és ezeket a nyilvántartásokat kérésre a Bizottság rendelkezésére bocsátják.
□ Igen
III.1.B. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A REGIONÁLIS BERUHÁZÁSI TÁMOGATÁSI PROGRAMOKRÓL
E kiegészítő adatlap kitöltése nem kötelező. Mindazonáltal javasoljuk, hogy a regionális állami támogatásokról szóló, 2022. január 1-jétől alkalmazandó iránymutatás ( 49 ) hatálya alá tartozó egyedi beruházási támogatások bejelentéséhez az "Általános információk" elnevezésű formanyomtatvány mellett ezt a kiegészítő adatlapot is töltsék ki.
1. ALKALMAZÁSI KÖR
1.1. Annak oka, hogy a programot bejelentik, nem pedig az általános csoportmentességi rendelet ( 50 )vagy a de minimis rendelet ( 51 )szerint kerül bevezetésre:
□ A bejelentés ágazati programra vonatkozik. Ebben az esetben, kérjük, adja meg a program által lefedett ágazatot (NACE-kód):
...
□ Egyéb. Kérjük, részletezze:
...
1.2. A bejelentett program alkalmazási köre
1.2.1. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program jogalapja magában foglalja a kedvezményezettnek nyújtott egyedi támogatás Bizottság felé történő bejelentésére vonatkozó kötelezettséget abban az esetben, ha a támogatás az összes forrás figyelembevételével meghaladja az általános csoportmentességi rendeletben rögzített, regionális beruházási támogatásra vonatkozó egyedi bejelentési küszöbértéket (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 22. pontja).
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
1.2.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program jogalapja magában foglalja a kedvezményezettnek nyújtott egyedi támogatás Bizottság felé történő bejelentésére vonatkozó kötelezettséget, kivéve, ha a kedvezményezett 1) megerősítette, hogy a támogatás iránti kérelmet megelőző két évben nem hajtott végre áthelyezést abba a létesítménybe, ahol a támogatott induló beruházást végre fogják hajtani, és 2) kötelezettséget vállalt arra, hogy az induló beruházás befejezését követő két éven belül nem hajt végre ilyen áthelyezést (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 23. pontja).
1.2.3. Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
1.2.4. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett támogatási program biztosítja, hogy nem nyújtanak regionális beruházási támogatást az alább felsorolt vállalkozáskategóriáknak és ágazatoknak. Kérjük, minden egyes esetben tüntesse fel a program jogalapjában szereplő, vonatkozó rendelkezést.
Kizárt vállalkozáskategóriák és ágazatok | A program jogalapjában szereplő, vonatkozó rendelkezés |
Nehéz helyzetben lévő vállalkozások (1) | |
Acélipar (2) | |
Lignitágazat (3) | |
Szénágazat (4) | |
Halászat és akvakultúra (5) | |
Mezőgazdaság (6) | |
A Szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek forgalmazása és/vagy feldolgozása az I. mellékletben felsorolt termékekké (7) | |
Közlekedés (8) | |
Széles sávú szolgáltatások (9) | |
Energia (10) | |
(1) A nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról szóló iránymutatásban (HL C 249., 2014.7.31., 1. o.) szereplő meghatározás szerint. (2) A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás VI. mellékletében meghatározottak szerint. (3) „Lignit”: az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által létrehozott, szénre vonatkozó nemzetközi kodifikációs rendszer meghatározása szerinti gyenge minőségű, C. csoportba sorolt szén vagy ortholignit, továbbá gyenge minőségű, B. csoportba sorolt szén vagy metalignit. (4) „Szén”: az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított és a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i tanácsi határozatban (HL L 336., 2010.12.21., 24. o.) pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer szerint meghatározott kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A. és B. csoportba sorolt szén. (5) A halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL L 354., 2013.12.28., 1. o.) foglaltak szerint. (6) A mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez, feldolgozásához és forgalmazásához nyújtott, az EUMSZ I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági, továbbá erdészeti termékeket eredményező állami támogatásra az agrárágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás (HL C 204., 2014.7.1., 1. o.) vonatkozik. (7) A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás a Szerződés 42. cikkének hatályán kívül eső tevékenységeket támogató, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) társfinanszírozott vagy az ilyen társfinanszírozott intézkedésekhez kiegészítő nemzeti finanszírozásként nyújtott támogatási programokra alkalmazandó, kivéve, ha az ágazati szabályok másként rendelkeznek. (8) A közlekedés magában foglalja az utasok légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő szállítását, valamint az ellenszolgáltatás fejében végzett áruszállítási szolgáltatást. A külön iránymutatás hatálya alá tartozó közlekedési infrastruktúra – például a repülőterek – szintén nem tartozik ezen iránymutatás hatálya alá (lásd a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló bizottsági közleményt, HL C 99., 2014.4.4., 3. o.). (9) A Bizottság közleménye – Uniós iránymutatás az állami támogatásra vonatkozó szabályoknak a széles sávú hálózatok mielőbbi kiépítésére való alkalmazásáról (HL C 25., 2013.1.26., 1. o.). (10) A Bizottság az energiaágazatnak nyújtott állami támogatás összeegyeztethetőségét a 2014–2020 közötti időszakban nyújtott környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokra vonatkozó iránymutatás (HL C 200., 2014.6.28., 1. o.) alapján fogja értékelni. |
2. INDULÓ BERUHÁZÁS, ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK ÉS TÁMOGATÁS
2.1. A program által lefedett induló beruházások típusai
2.1.1. Amennyiben a program kkv-k vagy nagyvállalkozások ( 52 )"a" térségekbe, vagy kkv-k "c" térségekbe irányuló beruházásaira vonatkozik (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 45. pontja), kérjük, adja meg a bejelentés által érintett induló beruházás kategóriáját/kategóriáit (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (13) alpontja):
□ új létesítmény létrehozása
□ meglévő létesítmény kapacitásának kibővítése
□ valamely létesítmény termelésének diverzifikációja olyan termékekre, amelyeket a létesítmény korábban nem termelt
□ vagy a létesítménybe történő beruházással érintett termék(ek) teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatása
□ bezárt vagy felvásárlás hiányában bezárásra ítélt létesítmény eszközeinek megvásárlása ( 53 )
2.1.2. Amennyiben a program nagyvállalkozások "c" térségekbe irányuló beruházásaira vonatkozik, kérjük, adja meg a bejelentés által érintett induló beruházás kategóriáját/kategóriáit (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (14) alpontja és 14. pontja):
□ új létesítmény létrehozása
□ a létesítmény tevékenységének diverzifikálása azzal a feltétellel, hogy az új tevékenység nem azonos a létesítményben korábban folytatott tevékenységgel, és nem is hasonlít ahhoz ( 54 )
□ bezárt vagy felvásárlás hiányában bezárásra ítélt létesítmény eszközeinek megvásárlása, feltéve, hogy a megvásárolt eszközökkel végzendő új tevékenység nem azonos a létesítményben a vásárlás előtt végzett tevékenységgel, és nem is hasonlít ahhoz ( 55 )
2.2. A beruházási költségek alapján számított elszámolható költségek
2.2.1. Amennyiben a program keretében elszámolható költségek tárgyi eszközökhöz (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (31) alpontja) kapcsolódnak, kérjük, jelölje meg, hogy a beruházás értékét a földterület, az épületek, az üzemek, gépek és berendezések költségeinek százalékaként határozták-e meg:
□ földterület
□ épületek
□ üzemek/gépek/berendezések
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezéseire:
...
2.2.2. Kérjük, adja meg a jogalap azon rendelkezésének hivatkozását, amely előírja, hogy a beszerzett eszközöknek újnak kell lenniük ( 56 ) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 27. pontja).
...
2.2.3. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezésének hivatkozását, amely előírja, hogy kkv-k esetében a beruházással kapcsolatos előkészítő tanulmányok és tanácsadás költségeinek legfeljebb 50%-a tekinthető elszámolható költségnek (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 28. pontja).
...
2.2.4. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezésének hivatkozását, amely előírja, hogy a termelési folyamat alapvető megváltoztatására odaítélt támogatásnál az elszámolható költségeknek meg kell haladniuk a modernizálandó tevékenységhez kapcsolódó eszközöknek a megelőző három pénzügyi évben realizált értékcsökkenését (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 29. pontja).
...
2.2.5. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezésének hivatkozását, amely előírja, hogy a meglévő létesítmény diverzifikálására odaítélt támogatás esetén az elszámolható költségeknek legalább 200%-kal kell meghaladniuk az újrahasznált eszközöknek a munkák megkezdése előtti pénzügyi évben nyilvántartott könyv szerinti értékét (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 30. pontja).
...
2.2.6. Tárgyi eszközök lízingelése esetében kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy teljesíteni kell a következő feltételeket (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 31. pontja):
- földterület és épületek tekintetében a bérleti viszonyt a beruházás befejezésének várható dátumától számítva nagyvállalkozások esetében legalább öt éven keresztül, kkv-k esetében pedig három éven keresztül fenn kell tartani;
...
- üzem vagy gép esetében a bérleti viszonyt olyan pénzügyi lízing formájában kell megvalósítani, amely a lízing futamidejének lejártakor a támogatás kedvezményezettjével szemben az eszköz megvásárlására vonatkozó kötelezettséget tartalmaz.
...
2.2.7. A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 32. pontja szerint létesítmény beszerzése esetében "elvileg csak az eszközök vevőtől független harmadik felektől való megvásárlásának költségeit kell figyelembe venni. Ugyanakkor, ha a kisvállalkozást az eredeti tulajdonos családtagja vagy korábbi munkavállalója veszi át, az eszközöknek a vevőtől független harmadik féltől való megvásárlására vonatkozó követelmény nem alkalmazandó. Az ügyletet piaci feltételek mellett kell lebonyolítani. Ha egy létesítmény eszközeinek felvásárlása egyéb, regionális támogatásra jogosult beruházással jár együtt, akkor e további beruházás elszámolható költségeit hozzá kell adni a létesítmény eszközeinek beszerzéséhez kapcsolódó költségekhez."
Amennyiben a bejelentett program szempontjából releváns, kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy a fenti feltételeket teljesíteni kell.
...
2.2.8. Amennyiben a program keretében elszámolható költségek immateriális javakhoz kapcsolódnak (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (15) alpontja), kérjük, pontosítsa, hogy a beruházás értékét szabadalmi jogok, licenc, know-how vagy egyéb szellemi tulajdon megszerzésével történő technológiatranszferrel járó kiadások alapján határozzák meg:
□ szabadalmi jogok
□ licenc
□ know-how
□ egyéb szellemi tulajdon
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezéseire:
...
2.2.9. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy nagyvállalkozások esetében az immateriális javakba történő beruházás költségei csupán a projekt teljes elszámolható beruházási költségeinek legfeljebb 50 %-áig számolhatók el (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 33. pontja).
...
2.2.10. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy teljesíteni kell a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 34. pontjában meghatározott feltételeket ( 57 ).
...
2.3. A bérköltségek alapján számított elszámolható költségek
2.3.1. Kérjük, hivatkozzon a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek meghatározzák a bérköltségek alapján számított elszámolható költség kiszámításának módját (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 35. pontja), valamint a létrehozott munkahelyek számának kiszámítását a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontja (16) alpontjára való hivatkozással, és a felvett személyek bérköltségeinek kiszámítását a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontja (33) alpontjára való hivatkozással:
...
2.4. Az elszámolható költségek diszkontált értékének kiszámítása
2.4.1. Kérjük, jelezze, hogy a program keretében milyen támogatási formák megengedettek:
□ vissza nem térítendő támogatás Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezéseire:
- ...
□ kölcsön Kérjük, adja meg a támogatási egyenérték kiszámításának módját és adjon meg a jogalap vonatkozó rendelkezéseire való hivatkozást:
- ...
□ kezességvállalás Kérjük, adja meg a támogatási egyenérték kiszámításának módját és adjon meg a jogalap vonatkozó rendelkezéseire való hivatkozást:
- ...
□ adókedvezmény Kérjük, nevezze meg az intézkedés típusát és adja meg a támogatási egyenérték kiszámításának módját. Kérjük, adjon meg hivatkozást a jogalap vonatkozó rendelkezéseire:
- ...
□ egyéb. Kérjük, részletezze és adja meg a támogatási egyenérték kiszámításának módját. Kérjük, adjon meg hivatkozást a jogalap vonatkozó rendelkezéseire:
...
2.4.2. Kérjük, adja meg, hogy a projekt jogosult-e megosztott irányítás keretében végrehajtott bármely uniós alapból (a továbbiakban: alapok) történő társfinanszírozásra. Ha igen, kérjük, nevezze meg, hogy mely program keretében valósulhat meg az ilyen finanszírozás. Kérjük - amennyiben ebben a szakaszban ismert -, adja meg az érintett alapokból származó összeget is:
...
2.4.3. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy a támogatást nyújtó hatóságnak meg kell állapítania a bejelentett program keretében történő egyedi támogatás nyújtása előtt, hogy a kedvezményezett (csoportszinten) kapott-e támogatást egy (vagy több) induló beruházáshoz, amelyet a beruházási projekt munkáinak megkezdését megelőző hároméves időszakban ugyanabban a NUTS 3 régióban indított el.
...
2.4.4. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy a program keretében bármilyen induló beruházási projekthez nyújtandó teljes támogatási összeg nem lépi túl a (regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (19) alpontja szerint meghatározott) "maximális támogatási intenzitás" alkalmazásának eredményeként kapott összeget, figyelembe véve adott esetben a kkv-k megnövelt támogatási intenzitását (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 186. pontja szerinti meghatározás értelmében), vagy a "kiigazított támogatási összeget" (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (3) alpontja szerinti meghatározás értelmében).
...
2.4.5. Kérjük, hivatkozzon a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek előírják, hogy több regionális támogatási program keretében odaítélt vagy ad hoc támogatással halmozott egyedi támogatás esetében a projekthez nyújtható megengedhető maximális támogatási intenzitást az első támogatást nyújtó hatóság előzetesen számítja ki (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 99. pontja).
...
2.4.6. Amennyiben a támogatási program keretében támogatás nyújtható az európai területi együttműködés projektjeihez kapcsolódó induló beruházásokhoz, kérjük, hivatkozzon a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 100. pontjában meghatározott rendelkezésekre hivatkozva) előírják, hogyan kerül megállapításra a projektre és az abban részt vevő kedvezményezettekre alkalmazandó maximális támogatási intenzitás.
...
3. A TÁMOGATÁSI PROGRAM ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE
3.1. Hozzájárulás a regionális fejlődéshez, pozitív hatások és az állami beavatkozás szükségessége
3.1.1. Kérjük, ismertesse, hogyan illeszkedik a program az érintett térség fejlesztési stratégiájához és miként járul hozzá ahhoz (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 44. pontja).
...
3.1.2. Kérjük, hivatkozzon a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek az érintett beruházások tekintetében kötelező, a támogatásnyújtást megelőzően elvégzendő környezeti hatásvizsgálatot írnak elő, amennyiben ezt jogszabály megköveteli (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 49. pontja):
...
3.1.3. Kérjük, ismertesse, hogy a támogatást nyújtó hatóságok hogyan végzik a beruházási projekteknek a program célkitűzései szerinti rangsorolását és kiválasztását (például pontozásos módszer alapján) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 44. pontja). Kérjük, adjon meg a jogalap vonatkozó rendelkezéseire vagy más kapcsolódó közigazgatási aktusokra való hivatkozást:
...
3.1.4. Kérjük, ismertesse, az egyedi beruházási projektekre irányuló támogatás bejelentett program keretében történő odaítélésekor a támogatást nyújtó hatóság hogyan állapítja meg, hogy a kiválasztott projekt(ek) hozzájárul(nak) a program célkitűzéséhez, és ezáltal az érintett térség fejlesztési stratégiájához (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 46. pontja).
...
3.1.5. Kérjük, ismertesse, hogyan valósul meg az a rendelkezés, amely szerint a bejelentett program keretében támogatott bármilyen beruházást a befejezését követően legalább öt évig (kkv-k esetében három évig) fenn kell tartani az érintett térségben (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 47. pontja). Kérjük, adja meg a jogalap vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait.
...
3.1.6. Amennyiben a bejelentett program keretében nyújtott támogatást bérköltségek alapján számítják ki, kérjük, ismertesse, hogyan valósul meg az a rendelkezés, amely szerint a beruházás befejezésétől számított három éven belül munkahelyeket kell teremteni, és az érintett beruházással teremtett munkahelyek mindegyikét az első alkalommal történő betöltésük időpontjától számított öt évig (kkv-k esetében három évig) fenn kell tartani (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 36. pontja). Kérjük, adja meg a jogalap vonatkozó rendelkezésének hivatkozását.
...
3.1.7. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy a kedvezményezettek saját forrás vagy külső finanszírozás bevonásával - közpénzek felhasználása nélkül - maguk gondoskodnak az elszámolható költségek legalább 25 %-áról ( 58 ) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 48. pontja).
...
3.1.8. Kérjük, hivatkozzon a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek előírják, hogy a programnak be kell tartania a támogatás odaítélése idején alkalmazandó regionális támogatási térképen szereplő felső határokat (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 88. pontja). Kérjük, adja meg az érintett regionális támogatási térképet jóváhagyó bizottsági határozat hivatkozásait is.
...
3.2. A program ösztönző jellege
3.2.1. Kérjük, hivatkozzon a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek előírják, hogy bármilyen támogatásigénylés csak az érintett beruházási projekt munkáinak megkezdése előtt nyújtható be. (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 62. pontja):
...
3.2.2. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy a bejelentett program keretében támogatást igénylők kötelesek a támogatást nyújtó hatóság által rendelkezésre bocsátott standard támogatásigénylő formanyomtatványt benyújtani, amelyben ismertetniük kell azt a helyzetet, amely a támogatás elnyerése nélkül következne be, és meg kell jelölniük, hogy melyik forgatókönyv (1. forgatókönyv - beruházási döntés vagy 2. forgatókönyv - helyszínválasztás) érvényes (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 64. és 59. pontja). Amennyiben ez a támogatásigénylő formanyomtatvány eltér a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás VII. mellékletében szereplőtől, kérjük, nyújtsa be e formanyomtatvány másolatát.
...
3.2.3. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy a bejelentett program keretében támogatásra pályázó nagyvállalkozásoknak dokumentumokkal kell bizonyítaniuk a kontrafaktuális (támogatás nélkül bekövetkező) helyzetet (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 65. pontja). Kérjük, ismertesse azt is, hogy milyen típusú dokumentumokra lesz szükség:
...
3.2.4. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire való hivatkozásokat, amelyek előírják, hogy a támogatást nyújtó hatóság az egyes támogatási kérelmek értékelésekor köteles ellenőrizni a kontrafaktuális helyzet hitelességét és igazolni, hogy a regionális támogatás rendelkezik a szükséges, az 1. forgatókönyvben vagy a 2. forgatókönyvben ismertetett megfelelő ösztönző hatással ( 59 ) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 66. pontja).
...
3.3. A program megfelelősége
3.3.1. Kérjük, fejtse ki, hogy a regionális támogatás miért megfelelő eszköz a térség fejlesztéséhez ( 60 ) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 80. pontja).
...
3.3.2. Amennyiben a program ágazatspecifikus, kérjük, ismertesse, hogy ezen eszköznek milyen előnyei vannak egy multiszektorális támogatási programhoz vagy más szakpolitikai opciókhoz képest (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 81. pontja).
...
3.3.3. Kérjük, ismertesse, hogy a bejelentett program keretében az egyedi támogatást
□ automatikusan nyújtják-e, amennyiben a program feltételei teljesülnek, vagy
□ elbírálás alapján nyújtják, a hatóságok döntését követően.
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
Amennyiben a támogatást elbírálás alapján nyújtják, kérjük, röviden ismertesse az alkalmazott feltételeket, és mellékelje a támogatást nyújtó hatóság belső igazgatási rendelkezései közül a támogatás odaítélése során alkalmazandók másolatát.
...
3.3.4. Amennyiben a program keretében a támogatást közvetlen anyagi előnyökkel járó támogatási formák ( 61 ) valamelyikében ítélik oda, kérjük, mutassa be, miért nem megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító hatással járó olyan támogatási formák, mint a visszafizetendő előlegek, illetve az adósság- vagy tőkeinstrumentumokra épülő támogatási formák ( 62 ) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 85. pontja):
...
3.4. A program ösztönző hatása és arányossága
3.4.1. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy a bejelentett program keretében a nagyvállalkozásoknak nyújtott támogatás a beruházás érintett térségben történő megvalósításához szükséges nettó többletköltségekre korlátozódik a támogatás nélküli kontrafaktuális forgatókönyvhöz képest, alkalmazva a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 96. és 97. pontjában ismertetett módszert (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 95. pontja).
...
3.5. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése
3.5.1. Kérjük, ismertesse, hogy a verseny és a kereskedelem bejelentett támogatási program okozta torzulásai hogyan korlátozódnak a minimumra (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 120. pontja) ( 63 ):
...
3.5.2. Kérjük, adja meg a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseinek hivatkozásait, amelyek előírják, hogy amikor a támogatást nyújtó hatóság a program keretében egyedi projekteknek ítél oda támogatást, ellenőriznie kell és meg kell erősítenie, hogy a támogatás nem eredményez-e olyan nyilvánvaló negatív hatásokat, mint például kapacitásfelesleg létrehozása abszolút hanyatló piacon (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 112-115. pontja), kohézióellenes hatások (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 116-117. pontja) vagy áttelepítés (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 118. és 121. pontja).
...
4. ÁTLÁTHATÓSÁG
4.1. Kérjük, erősítse meg, hogy az egyedi támogatás nyújtásáról szóló határozat vagy a jóváhagyott támogatási program teljes szövegét és annak végrehajtási rendelkezéseit, vagy az azokra mutató linket, valamint a 100 000 EUR-t meghaladó minden egyes egyedi támogatásra vonatkozó információt a VIII. mellékletben szereplő struktúra használatával közzéteszik az Európai Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában (TAM) vagy egy átfogó állami támogatási honlapon, nemzeti vagy regionális szinten ( 64 ), a támogatás odaítélésének időpontjától számított hat hónapon belül, illetve adókedvezmény formájában nyújtott támogatás esetében az adóbevallás esedékességének időpontjától számított egy éven belül.
□ Igen
4.2. Kérjük, adja meg a hivatkozásokat a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek előírják, hogy a támogatást nyújtó hatóságnak a Támogatásátláthatósági Modulban (TAM) vagy egy átfogó állami támogatási honlapon, nemzeti vagy regionális szinten ( 65 ) legalább a következő információkat közzé kell tennie a bejelentett állami támogatási programokról: a bejelentett támogatási program szövegét és végrehajtási rendelkezéseit, a támogatást nyújtó hatóság megnevezését, az egyedi kedvezményezetteket, a kedvezményezettenkénti támogatási összegét, valamint a támogatási intenzitást (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 136. pontja).
Amennyiben nem léteznek ilyen rendelkezések, kérjük, fejtse ki ennek okát. Kérjük, jelezze amennyiben ilyen rendelkezések a bejelentett program jogalapjában nem szerepelnek, más jogalkotási dokumentumokban viszont igen.
...
Kérjük, adja meg a hivatkozásokat a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek előírják, hogy a fent említett információkat a támogatás odaítéléséről szóló határozat meghozatalának napját követően legalább 10 évig korlátozás nélkül elérhetővé kell tenni a nyilvánosság számára (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 140. pontja).
...
5. ÉRTÉKELÉS, JELENTÉSTÉTEL ÉS MONITORING
5.1. Értékelés
5.1.1. Kérjük, adja meg az összes, hasonló célkitűzésre és földrajzi területre irányuló korábbi és folyamatban lévő állami támogatási program hivatkozási számát (SA szám) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 144. pontja).
...
Sor került-e a fent felsorolt állami támogatási programok bármelyikének utólagos értékelésére (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 144. pontja).
□ Igen
□ Nem
Ha igen, kérjük, röviden foglalja össze az utólagos értékelés(ek) főbb eredményeit (adott esetben hivatkozással és az online elérhető változatra mutató linkkel).
...
Kérjük, ismertesse, hogyan vették figyelembe ezen értékelések eredményeit az új program kialakítása során.
...
5.1.2. Kérjük, jelezze, hogy a program állami támogatási költségvetése bármely évben meghaladja-e a 150 millió EUR-t (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 143. pontja).
□ Igen
□ Nem
Kérjük, jelezze, hogy a program állami támogatási költségvetése a program teljes időtartama alatt (azaz a program és a hasonló célkitűzésre és földrajzi területre irányuló korábbi programok együttes időtartama alatt, 2022. január 1-jétől) meghaladja-e a 750 millió EUR-t.
□ Igen
□ Nem
5.1.3. Kérjük, jelölje meg, hogy a program (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 143. pontja):
újszerű jellemzőket tartalmaz-e.
□ Igen
□ Nem
jelentős piaci, technológiai vagy szabályozási változásokat eredményezhet-e.
□ Igen
□ Nem
olyan program-e, amelynek értékelését annak ellenére tervezik, hogy az 5.1.2. és 5.1.3. pontban említett többi feltétel nem teljesül.
□ Igen
□ Nem
Amennyiben az 5.1.1. kérdésre "Nem" a válasz, az 5.1.2. vagy 5.1.3. pontban szereplő bármely kérdésre pedig "Igen", a programot figyelembe kell venni utólagos értékelés céljából (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 143. pontja). Ebben az esetben kérjük, hogy az általános bejelentőlap vonatkozó kérdésére "Igen" választ adjon, jelölje meg az értékelési időszakot, és küldjön értesítést az értékelési terv tervezetéről az I. melléklet III.8. részében foglaltak szerint ( 66 ).
5.2. Jelentéstétel és monitoring
5.2.1. Kérjük, erősítse meg, hogy:
- az (EU) 2015/1589 rendelettel és a 794/2004/EK rendelettel összhangban éves jelentéseket fognak benyújtani a Bizottságnak; valamint
□ Igen
- a támogatás odaítélésétől számított legalább 10 évig részletes nyilvántartást fognak vezetni, amely tartalmazza az összes összeegyeztethetőségi feltétel teljesülésének megállapításához szükséges információkat és igazoló dokumentumokat, és ezeket a nyilvántartásokat kérésre a Bizottság rendelkezésére bocsátják.
□ Igen
III.1.C. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A REGIONÁLIS MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSI PROGRAMOKRÓL
E kiegészítő adatlap kitöltése nem kötelező. Mindazonáltal javasoljuk, hogy a regionális állami támogatásokról szóló, 2022. január 1-jétől alkalmazandó iránymutatás hatálya alá tartozó egyedi működési támogatások bejelentéséhez az "Általános információk" elnevezésű formanyomtatvány mellett ezt a kiegészítő adatlapot is töltsék ki. ( 67 ) .
1. ALKALMAZÁSI KÖR
1.1. Kérjük, nevezze meg, hogy a magyar hatóságok milyen típusú működési támogatást kívánnak nyújtani:
□ a kkv-k által az "a" térségekben tapasztalt bizonyos sajátos nehézségek csökkentésére irányuló működési támogatás
□ többletköltségek ellentételezéséhez nyújtott működési támogatás a legkülső régiókban
□ a ritkán vagy rendkívül ritkán lakott térségekben az elnéptelenedés megelőzéséhez vagy csökkentéséhez nyújtott működési támogatás
□ egyéb. Kérjük, részletezze:
...
1.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett támogatási program biztosítja, hogy nem nyújtanak működési támogatást az alább felsorolt vállalkozáskategóriáknak és ágazatoknak. Kérjük, minden egyes esetben tüntesse fel a program jogalapjában szereplő, vonatkozó rendelkezést.
Kizárt vállalkozáskategóriák és ágazatok | A program jogalapjában szereplő, vonatkozó rendelkezés | |
Nehéz helyzetben lévő vállalkozások (1) | ||
Acélipar (2) | □ Igen | |
Lignitágazat (3) | □ Igen | |
Szénágazat (4) | □ Igen | |
Halászat és akvakultúra (5) | □ Igen | |
Mezőgazdaság (6) | □ Igen | |
A Szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek forgalmazása és/vagy feldolgozása az I. mellékletben felsorolt termékekké (7) | □ Igen | |
Közlekedés (8) | □ Igen | |
Széles sávú szolgáltatások (9) | □ Igen | |
Energia (10) | □ Igen | |
A NACE Rev. 2 gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozási rendszerének K. nemzetgazdasági ága („Pénzügyi és biztosítási tevékenység”) | □ Igen | |
70.10 szakágazat („Üzletvezetés”) vagy 70.22 szakágazat („Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás”) | □ Igen | |
(1) A nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról szóló iránymutatásban (HL C 249., 2014.7.31., 1. o.) szereplő meghatározás szerint. (2) A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás VI. mellékletében meghatározottak szerint. (3) „Lignit”: az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által létrehozott, szénre vonatkozó nemzetközi kodifikációs rendszer meghatározása szerinti gyenge minőségű, C. csoportba sorolt szén vagy ortholignit, továbbá gyenge minőségű, B. csoportba sorolt szén vagy metalignit. (4) „Szén”: az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított és a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i tanácsi határozatban (HL L 336., 2010.12.21., 24. o.) pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer szerint meghatározott kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A. és B. csoportba sorolt szén. (5) A halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL L 354., 2013.12.28., 1. o.) foglaltak szerint. (6) A mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez, feldolgozásához és forgalmazásához nyújtott, az EUMSZ I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági, továbbá erdészeti termékeket eredményező állami támogatásra az agrárágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás (HL C 204., 2014.7.1., 1. o.) vonatkozik. (7) A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás a Szerződés 42. cikkének hatályán kívül eső tevékenységeket támogató, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) társfinanszírozott vagy az ilyen társfinanszírozott intézkedésekhez kiegészítő nemzeti finanszírozásként nyújtott támogatási programokra alkalmazandó, kivéve, ha az ágazati szabályok másként rendelkeznek. (8) A közlekedés magában foglalja az utasok légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő szállítását, valamint az ellenszolgáltatás fejében végzett áruszállítási szolgáltatást. A külön iránymutatás hatálya alá tartozó közlekedési infrastruktúra – például a repülőterek – szintén nem tartozik ezen iránymutatás hatálya alá (lásd a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló bizottsági közleményt (HL C 99., 2014.4.4., 3. o.)). (9) A Bizottság közleménye – Iránymutatás a széles sávú hálózatokhoz nyújtott állami támogatásokról 2023/C 36/01 (HL C 36., 2023.1.31., 1. o.). (10) A Bizottság az energiaágazatnak nyújtott állami támogatás összeegyeztethetőségét a 2022. évi éghajlatvédelmi, környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás (HL C 80., 2022.2.18., 1. o.) alapján fogja értékelni. |
2. A PROGRAM ALAPELEMEI
2.1. Kérjük, ismertesse a program fő elemeit és célkitűzéseit:
...
2.2. Kérjük, jelezze, hogy a program keretében milyen támogatási formák megengedettek:
□ vissza nem térítendő támogatás. Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezéseire:
...
□ kölcsön. Kérjük, adja meg a támogatási egyenérték kiszámításának módját és adjon meg a jogalap vonatkozó rendelkezéseire való hivatkozást:
...
□ kezességvállalás. Kérjük, adja meg a támogatási egyenérték kiszámításának módját és adjon meg a jogalap vonatkozó rendelkezéseire való hivatkozást:
...
□ adókedvezmény. Kérjük, nevezze meg az intézkedés típusát és adja meg a támogatási egyenérték kiszámításának módját. Kérjük, adjon meg hivatkozást a jogalap vonatkozó rendelkezéseire:
...
□ egyéb. Kérjük, részletezze és adja meg a támogatási egyenérték kiszámításának módját. Kérjük, adjon meg hivatkozást a jogalap vonatkozó rendelkezéseire:
...
2.3. Kérjük, ismertesse, hogy a bejelentett program keretében az egyedi támogatást
□ automatikusan nyújtják, amennyiben a program feltételei teljesülnek
□ elbírálás alapján nyújtják, a hatóságok döntését követően.
Amennyiben a támogatást egyedi elbírálás alapján nyújtják, kérjük, adjon rövid leírást az alkalmazott feltételekről, és mellékeljen másolatot a támogatás odaítélésekor alkalmazandó adminisztratív rendelkezésekről:
...
2.4. Kérjük, adja meg, hogy a projektet megosztott irányítás keretében végrehajtott bármely uniós alapból (a továbbiakban: alapok) társfinanszírozzák-e. Ha igen, kérjük, ismertesse, hogy mely program keretében részesül ilyen finanszírozásban. Kérjük, adja meg az érintett alapokból származó összeget is:
...
3. A TÁMOGATÁS ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉGE
3.1. Hozzájárulás a regionális fejlődéshez és ösztönző hatás
A kkv-k ( 68 ) által az "a" térségekben tapasztalt bizonyos sajátos nehézségek csökkentésére irányuló támogatás esetében:
3.1.1. Kérjük, határozza meg a kkv-k által az érintett régióban tapasztalt sajátos nehézségeket, amelyek csökkentésére a program irányul (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 54. pontja), és bizonyítsa e sajátos nehézségek fennállását és nagyságrendjét (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 55. pontja).
...
3.1.2. Kérjük, ismertesse, hogy ezek a nehézségek miért nem küzdhetők le beruházási támogatás révén, azaz miért van szükség a bejelentett működési támogatási programra (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 55. pontja).
...
A legkülső régiókban a többletköltségek ellentételezéséhez nyújtott támogatás esetében:
3.1.3. Kérjük, nevezze meg a program keretében ellentételezésre kerülő többletköltségeket ( 69 ), és ismertesse, hogy ezek a költségek hogyan kapcsolódnak a Szerződés 349. cikkében meghatározott állandó hátrányokhoz (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 56. pontja).
...
A ritkán vagy rendkívül ritkán lakott térségekben az elnéptelenedés csökkentéséhez nyújtott működési támogatás:
3.1.4. Kérjük, bizonyítsa, hogy a működési támogatás nélkül az adott térségben fennáll az elnéptelenedés kockázata (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 57. pontja).
...
3.2. A program megfelelősége
3.2.1. Kérjük, ismertesse, hogy az tervezett támogatást miért tekintik megfelelőnek a program célkitűzésének eléréséhez. Kérjük, mindenekelőtt azt bizonyítsa, hogy más, kevésbé torzító szakpolitikai eszközök és más, kevésbé torzító támogatástípusok miért nem megfelelőek a regionális fejlődéshez való ugyanazon pozitív hozzájárulás eléréséhez (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 78., 84. és 85. pontja).
...
3.3. A program arányossága
A működési támogatás valamennyi típusa esetében:
3.3.1. Kérjük, határozza meg az elszámolható költségeket, amelyek teljes mértékben a támogatás által orvosolni kívánt problémáknak tulajdoníthatók (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 102. pontja).
...
3.3.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a működési támogatás elszámolható költségei nem tartalmazzák a regionális beruházási támogatáshoz kapcsolódó elszámolható költségekbe tartozó értékcsökkenési és finanszírozási költségeket (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 19. pontjának (22) alpontja), és adjon meg hivatkozást a jogalap vonatkozó rendelkezésére.
...
3.3.3. Kérjük, ismertesse az elfogadandó ellentételezési modellt (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 84. pontja), és azt is, hogy ez a modell hogyan biztosítja a támogatási összeg kiszámítását, biztosítva a túlkompenzáció elkerülését, a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 102. pontjában meghatározottak szerint.
...
3.3.4. Kérjük, jelezze, hogy nyújtanak-e a régióban más működési támogatási programokon keresztül is működési támogatást, és adja meg e programok állami támogatási referenciáját.
...
Amennyiben ugyanabban a régióban más működési támogatási programok alkalmazandók, kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják, hogy a különböző működési támogatási programok keretében nyújtott működési támogatások ne vezessenek túlkompenzációhoz.
...
Kizárólag a legkülső régiókban nyújtott működési támogatás esetében:
3.3.5. Kérjük, bizonyítsa, hogy a bejelentett program keretében ellentételezendő többletköltségeket az érintett tagállam más régióiban letelepedett hasonló vállalkozásoknál felmerült költségek szintjéhez viszonyítva fogják számszerűsíteni (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 38. pontja).
...
Csak a kkv-k által az "a" térségekben tapasztalt bizonyos sajátos nehézségek csökkentésére irányuló támogatás esetében:
3.3.6. Kérjük, ismertesse, hogyan csökkentik fokozatosan a támogatás szintjét a program időtartama alatt (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 103. pontja), és adjon meg a jogalap vonatkozó rendelkezésére való hivatkozást.
...
3.4. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése
Kérjük, ismertesse, miért nem valószínű, hogy a program keretében nyújtott támogatás igen jelentős versenytorzulást eredményez a piacon (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 135. pontja).
...
4. ÁTLÁTHATÓSÁG
4.1. Kérjük, erősítse meg, hogy az egyedi támogatás nyújtásáról szóló határozat vagy a jóváhagyott támogatási program teljes szövegét és annak végrehajtási rendelkezéseit, vagy az azokra mutató linket, valamint a 100 000 EUR-t meghaladó minden egyes egyedi támogatásra vonatkozó információt a VIII. mellékletben szereplő struktúra használatával közzéteszik az Európai Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában (TAM) vagy egy átfogó állami támogatási honlapon, nemzeti vagy regionális szinten ( 70 ), a támogatás odaítélésének időpontjától számított hat hónapon belül, illetve adókedvezmény formájában nyújtott támogatás esetében az adóbevallás esedékességének időpontjától számított egy éven belül.
□ Igen
4.2. Kérjük, adja meg a hivatkozásokat a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek előírják, hogy a támogatást nyújtó hatóságnak a Támogatásátláthatósági Modulban (TAM) vagy egy átfogó állami támogatási honlapon, nemzeti vagy regionális szinten ( 71 ) legalább a következő információkat közzé kell tennie a bejelentett állami támogatási programokról: a bejelentett támogatási program szövegét és végrehajtási rendelkezéseit, a támogatást nyújtó hatóság megnevezését, az egyedi kedvezményezetteket, a kedvezményezettenkénti támogatási összegét, valamint a támogatási intenzitást (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 136. pontja).
Amennyiben nem léteznek ilyen rendelkezések, kérjük, fejtse ki ennek okát. Kérjük, jelezze amennyiben ilyen rendelkezések a bejelentett program jogalapjában nem szerepelnek, más jogalkotási dokumentumokban viszont igen.
...
Kérjük, adja meg a hivatkozásokat a jogalap azon vonatkozó rendelkezéseire, amelyek előírják, hogy a fent említett információkat a támogatás odaítéléséről szóló határozat meghozatalának napját követően legalább 10 évig korlátozás nélkül elérhetővé kell tenni a nyilvánosság számára (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 140. pontja).
...
5. ÉRTÉKELÉS, JELENTÉSTÉTEL ÉS MONITORING
5.1. Értékelés
5.1.1. Kérjük, adja meg az összes, hasonló célkitűzésre és földrajzi területre irányuló korábbi és folyamatban lévő állami támogatási program hivatkozási számát (SA szám) (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 144. pontja).
...
Sor került-e a fent felsorolt állami támogatási programok bármelyikének utólagos értékelésére (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 144. pontja)?
□ Igen
□ Nem
Ha igen, kérjük, röviden foglalja össze az utólagos értékelés(ek) főbb eredményeit (adott esetben hivatkozással és az online elérhető változatra mutató linkkel).
...
Kérjük, ismertesse, hogyan vették figyelembe ezen értékelések eredményeit az új program kialakítása során.
...
5.1.2. Kérjük, jelezze, hogy a program állami támogatási költségvetése bármely évben meghaladja-e a 150 millió EUR-t (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 143. pontja).
□ Igen
□ Nem
Kérjük, jelezze, hogy a program állami támogatási költségvetése a program teljes időtartama alatt (azaz a program és a hasonló célkitűzésre és földrajzi területre irányuló korábbi programok együttes időtartama alatt, 2022. január 1-jétől) meghaladja-e a 750 millió EUR-t.
□ Igen
□ Nem
5.1.3. Kérjük, jelölje meg, hogy a program (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 143. pontja):
újszerű jellemzőket tartalmaz-e.
□ Igen
□ Nem
jelentős piaci, technológiai vagy szabályozási változásokat eredményezhet-e.
□ Igen
□ Nem
olyan program-e, amelynek értékelését annak ellenére tervezik, hogy az 5.1.2. és 5.1.3. pontban említett többi feltétel nem teljesül.
□ Igen
□ Nem
Amennyiben az 5.1.1. kérdésre "Nem" a válasz, az 5.1.2. vagy 5.1.3. pontban szereplő bármely kérdésre pedig "Igen", a programot figyelembe kell venni utólagos értékelés céljából (a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 143. pontja). Ebben az esetben kérjük, hogy az általános bejelentőlap vonatkozó kérdésére "Igen" választ adjon, jelölje meg az értékelési időszakot, és küldjön értesítést az értékelési terv tervezetéről az I. melléklet III.8. részében foglaltak szerint ( 72 ).
5.2. Jelentéstétel és monitoring
Kérjük, erősítse meg, hogy
az (EU) 2015/1589 rendelettel és a 794/2004/EK rendelettel összhangban az éves jelentéseket be fogják nyújtani a Bizottságnak.
□ Igen
a támogatás odaítélésétől számított legalább 10 évig részletes nyilvántartást fognak vezetni, amely tartalmazza az összes összeegyeztethetőségi feltétel teljesülésének megállapításához szükséges információkat és igazoló dokumentumokat, és ezeket a nyilvántartásokat kérésre a Bizottság rendelkezésére bocsátják.
□ Igen
III.2. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS TÁMOGATÁSOKHOZ
Ezt a kiegészítő adatlapot kell használni a kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott állami támogatások közösségi keretrendszere (a továbbiakban: K+F+I keretrendszer) ( 73 ) hatálya alá tartozó valamennyi támogatási intézkedés (támogatási program vagy egyedi támogatás) bejelentéséhez.
Amennyiben egy egyedi támogatási intézkedésnek több kedvezményezettje van, a megfelelő információt mindegyikük esetében meg kell adni.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában. Kérjük, egyértelműen jelölje meg (bekezdések, oldalak, vizuális módon), hogy a vonatkozó információk hol találhatók meg ezekben a mellékletekben.
1. A BEJELENTETT TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉS JELLEMZŐI
1.1. Támogatási programok
1. A program bejelentésének okai:
□ a program olyan támogatást tartalmaz, amely a 651/2014/EU bizottsági rendelet ( 74 ) 5. cikke értelmében nem átlátható;
□ más okok.
Kérjük, részletezze:
...
2. Kérjük, pontosítsa a bejelentett program szektorális alkalmazási körét.
...
3. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program keretében odaítélt támogatást egyedileg bejelenti, ha az meghaladja a 651/2014/EU rendelet 4. cikkében megállapított alkalmazandó határértéket:
□Igen□Nem
1.2. Egyedi támogatás
1. Kérjük, nevezze meg a támogatás kedvezményezettjét: teljes hivatalos neve, székhelye és jogi azonosító száma, telephelye, tevékenységi köre, a vállalkozás mérete (kis, közepes, nagy). Kérjük, mindezeket támassza alá bizonyítékokkal.
...
2. Amennyiben a támogatás a Bizottság által jóváhagyott vagy a 651/2014/EU rendelet alapján végrehajtott programon alapul, kérjük, adja meg a programra vonatkozó információkat, ideértve a közzététel hivatkozását (internetes hivatkozás) és az állami támogatás regisztrációs számát.
...
3. Adott esetben, kérjük, adja meg a bejelentés céljából használt átváltási árfolyamot, a forrás és a dátum megjelölésével.
...
1.3. Általános információk
1. Kérjük, nevezze meg a támogatási intézkedés típusát, és a K+F+I keretrendszer 13. pontjának való megfelelés igazolása céljából ismertesse, hogyan teljesíti az intézkedés az alkalmazandó feltételeket:
□ K+F projektekhez nyújtott támogatás (a 13. pont a) alpontja)
...
□ megvalósíthatósági tanulmányokhoz nyújtott támogatás (a 13. pont b) alpontja)
...
□ a kutatási infrastruktúra megépítéséhez és korszerűsítéséhez nyújtott támogatás (a 13. pont c) alpontja)
...
□ a tesztelési és kísérleti infrastruktúra megépítéséhez és korszerűsítéséhez nyújtott támogatás (a 13. pont d) alpontja)
...
□ kkv-k innovációs tevékenységeihez nyújtott támogatás (a 13. pont e) alpontja)
...
□ eljárási és szervezési innovációhoz nyújtott támogatás (a 13. pont f) alpontja)
...
□ az innovációs klaszterek támogatása (a 13. pont g) alpontja)
...
2. A bejelentett intézkedés tartalmaz-e az Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt olyan uniós finanszírozást, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik tagállami ellenőrzés alá (nem minősül állami támogatásnak)?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, adja meg a finanszírozási forrást és az összeget:
...
3. A bejelentett intézkedés a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási támogatásról szóló iránymutatásban meghatározott nehéz helyzetben lévő vállalkozást ( 75 ) érint (lásd a K+F+I keretrendszer 11. pontját)?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
4. A bejelentett intézkedés olyan vállalkozást érint, amellyel szemben még nem teljesített, valamely támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben (lásd a K+F+I keretrendszer 12. pontját)?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki, és adja meg a még visszafizettetendő összeget:
...
5. A bejelentett intézkedés a K+F+I keretrendszer 16. pontjának ff) alpontjában meghatározott kutató-ismeretterjesztő szervezetet (kutatóhelyet) vagy gg) alpontjában meghatározott kutatási infrastruktúrát érint?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
6. A bejelentett intézkedés a K+F+I keretrendszer 16. pontjának ll) alpontjában meghatározott tesztelési és kísérleti infrastruktúrát érint?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
7. A bejelentett intézkedés a K+F+I keretrendszer 16. pontjának t) alpontjában meghatározott innovációs klasztert érint?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
8. Magában foglalja a bejelentett intézkedés kutatási és fejlesztési szolgáltatások közbeszerzését?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
9. A bejelentett intézkedés alapján nyújtott állami támogatás halmozható-e más állami támogatással?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
10. Amennyiben az érintett intézkedésre alkalmazandó, kérjük, jelölje be alább a megfelelő négyzetet annak megerősítésére, hogy a kedvezményezettek megfelelnek a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló, 2003. május 6-i bizottsági ajánlásban ( 76 ) foglalt, a mikro-, kis- és középvállalkozásokra vonatkozó fogalommeghatározásnak, és egyedi támogatás esetén kérjük, csatolja a bejelentéshez a vonatkozó bizonyítékokat.
□Igen□Nem
...
2. ÁLLAMI TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLŐ KUTATÓ-ISMERETTERJESZTŐ SZERVEZETEK ÉS KUTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁK
1. A bejelentett támogatással érintett kutatóhelyek vagy kutatási infrastruktúrák végeznek-e áruk és szolgáltatások adott piacon történő kínálását magában foglaló gazdasági tevékenységet?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze a szóban forgó gazdasági tevékenységet.
...
Továbbá kérjük, adja meg az ilyen gazdasági tevékenysége(ke)t folytató érintett szervezet éves kapacitására vonatkozó információkat (nevezetesen az olyan laboratórium vagy részleg éves kapacitására vonatkozó információkat, amely ténylegesen rendelkezik az ahhoz szükséges szervezeti felépítéssel, tőkével, anyagokkal és munkaerővel, hogy az adott tevékenységet önállóan végezze azon a szinten, amelynek értékelését a K+F+I keretrendszer 21. pontjával összhangban el kell végezni), valamint ezen éves kapacitásnak azt a hányadát, amelyet az elmúlt 5 évben gazdasági tevékenységvégzésére használták fel.
...
2. Amennyiben ugyanazon szervezet gazdasági és nem gazdasági jellegű tevékenységet ( 77 ) egyaránt folytat, elkülöníthető-e egyértelműen e két fajta tevékenység és azok költsége, finanszírozása és bevétele?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
3. Ha ugyanaz a szervezet gazdasági és nem gazdasági tevékenységet egyaránt folytat, a részére egy konkrét elszámolási időszakban kiutalt közfinanszírozás összege a nem gazdasági tevékenységből eredő, ugyanezen időszakban felmerült költségekre korlátozódik-e ( 78 )?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
4. Ha ugyanezen szervezet gazdasági és nem gazdasági tevékenységet egyaránt folytat, gazdasági tevékenysége csupán járulékos-e, azaz közvetlenül kapcsolódik a kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra működéséhez és ahhoz feltétlenül szükséges, vagy szervesen kapcsolódik a fő nem gazdasági tevékenységéhez, és a hatálya korlátozott?
□Igen□Nem
Ha igen, fejtse ki, és adja meg az egyes években végzett vagy a becslések szerint végzendő ilyen gazdasági tevékenységnek, a teljes kapacitáshoz viszonyított részarányát:
...
5. Ha a közfinanszírozást a kutatóhelyek vagy kutatási infrastruktúrák gazdasági tevékenységeihez nyújtják, igazolható-e, hogy mind a közfinanszírozás, mind az annak révén szerzett előny teljes mértékben eljut a végső kedvezményezetthez, például csökkentett árak formájában, és a csak közvetítőként eljáró kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra nem részesül további előnyben?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
3. KUTATÓHELYEKEN ÉS KUTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁKON KERESZTÜL VÁLLALKOZÁSOKNAK NYÚJTOTT KÖZVETETT ÁLLAMI TÁMOGATÁS
3.1. Vállalkozások megbízásából végzett kutatás
1. A bejelentett támogatási intézkedéssel érintett kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra végez-e szerződéses kutatást vagy nyújt-e kutatási szolgáltatásokat vállalkozások számára?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze a választ:
...
2. Ha a kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra szerződéses kutatást végez vagy kutatási szolgáltatásokat nyújt vállalkozások számára, e szolgáltatásnyújtás piaci áron történik?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze a választ:
...
3. Ha a kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra szerződéses kutatást végez vagy kutatási szolgáltatásokat nyújt vállalkozások számára, ami nem piaci áron történik, az ilyen szolgáltatásokat:
(a) olyan áron nyújtja-e, amely tükrözi a szolgáltatások teljes költségét, valamint általában magában foglalja az érintett ágazatban tevékenykedő vállalkozások által szokásosan alkalmazott árrés alapján megállapított árrést, vagy
□Igen□Nem
(b) a szokásos piaci feltételek ( 79 ) mellett folytatott tárgyalások eredményeképpen nyújtja-e, amelyek során a kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra annak érdekében tárgyalt, hogy a szerződés megkötésekor legmagasabb gazdasági előnyre tegyen szert, és a kialkudott ár legalább a határköltségeit fedezze?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze a választ:
...
4. Adott esetben a szellemitulajdon-jogok vagy az azokhoz való hozzáférési jogok a kutatóhely vagy a kutatási infrastruktúra tulajdonában maradnak-e?
□Igen□Nem
Amennyiben igen, levonják-e azok piaci értékét az érintett szolgáltatásokért fizetendő árból?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze a választ:
...
3.2. Együttműködés a vállalkozásokkal
1. A bejelentett támogatási intézkedéssel érintett kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra hatékonyan együttműködik-e a vállalkozásokkal ( 80 ) annak érdekében, hogy együtt konkrét projekteket hajtsanak végre?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
2. Kérjük, erősítse meg, hogy az együttműködési projekt feltételeit - különös tekintettel a költségekhez való hozzájárulásra, a kockázatok és eredmények megosztására, az eredmények terjesztésére, a szellemitulajdon-jogokhoz való hozzáférésre és a felosztásukra vonatkozó szabályokra - a projekt megkezdése előtt rögzítették-e (ez nem foglalja magában a létrejövő szellemitulajdon-jogok piaci értékére és a projekthez való hozzájárulás értékére vonatkozó végleges megállapodásokat).
□Igen□Nem
Kérjük, fejtse ki bővebben és szolgáltasson megfelelő bizonyítékot:
...
3. Ha a kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra ténylegesen együttműködik a vállalkozásokkal, jelölje meg, hogy az alábbi feltételek bármelyike teljesül-e:
(a) a részt vevő vállalkozások viselik a projekt(ek) teljes költségét
□Igen□Nem
(b) a szellemi tulajdonjogokkal nem járó együttműködési eredmények széles körben terjeszthetők, és a kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra tevékenységeiből fakadó bármely szellemi tulajdonjog teljes egészében a szóban forgó szervezeteket illeti meg
□Igen□Nem
(c) a projektből fakadó szellemi tulajdonjogok és az azokkal összefüggő hozzáférési jogok a különböző együttműködő partnereket illetik meg oly módon, hogy az megfelelően tükrözze a munkacsomagjaikat, hozzájárulásaikat és érdekeiket
□Igen□Nem
Amennyiben a fenti kérdések közül bármelyikre igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki részletesen és szolgáltasson releváns bizonyítékot.
...
4. Ha a kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra ténylegesen együttműködik a vállalkozásokkal, és a 3. kérdésre adott válaszok egyike sem "igen", kérjük, jelölje meg, hogy az alábbi feltételek bármelyike teljesül-e:
(a) A kutatóhelyek vagy kutatási infrastruktúrák térítést kapnak a tevékenységeikből fakadó, a részt vevő vállalkozásoknak átadott, vagy a részt vevő vállalkozások számára hozzáférhető szellemitulajdon-jogokért. A térítés összegét nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes versenyalapú értékesítési eljárás keretében állapították meg.
□Igen□Nem
(b) A kutatóhelyek vagy kutatási infrastruktúrák térítést kapnak a tevékenységeikből fakadó, a részt vevő vállalkozásoknak átadott, vagy a részt vevő vállalkozások számára hozzáférhető szellemitulajdon-jogokért. Független szakértői értékelés támasztja alá, hogy a térítés összege legalább megegyezik a piaci árral.
□Igen□Nem
(c) A kutatóhelyek vagy kutatási infrastruktúrák bizonyítani tudják, hogy ténylegesen megtárgyalták a szokásos piaci feltételek ( 81 ) szerinti térítést (a tevékenységeikből eredő és a részt vevő vállalkozásoknak kiosztott vagy hozzáférési jogot biztosított szellemitulajdon-jogokért) annak érdekében, hogy a szerződés megkötésének időpontjában a lehető legnagyobb gazdasági haszonra tegyenek szert.
□Igen□Nem
(d) Amennyiben az együttműködési megállapodás elővásárlási jogot biztosít az együttműködő vállalkozásnak a kutatóhellyel vagy kutatási infrastruktúrával való együttműködésből fakadó szellemitulajdon-jogokra, és ez utóbbi szervezetek kölcsönös jogot gyakorolnak, hogy harmadik felektől gazdaságilag előnyösebb ajánlatokat kérjenek be azért, hogy az együttműködő vállalkozás ennek megfelelően kiigazítsa ajánlatát.
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze és szolgáltasson releváns bizonyítékot:
...
4. KUTATÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZOLGÁLTATÁSOK KÖZBESZERZÉSE
1. Ha a bejelentett intézkedés kutatási és fejlesztési szolgáltatások vállalkozásoktól történő közbeszerzését tartalmazza, a szolgáltatókat az alkalmazandó irányelveknek ( 82 ) megfelelően lefolytatott, nyílt közbeszerzési eljárásban választják ki?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, részletezze:
...
2. Azokban az esetekben, amikor nem folytattak le nyílt közbeszerzési eljárást az alkalmazandó irányelvekkel összhangban, és ha a bejelentett intézkedés kutatási és fejlesztési szolgáltatások vállalkozásoktól történő közbeszerzését foglalja magában - ideértve a kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzést is -, kérjük, ismertesse, hogy teljesülnek-e a következő feltételek:
(a) a kiválasztási eljárás nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes és a pályázati eljárást megelőzően meghatározott, objektív kiválasztási és odaítélési feltételeken alapul.
□Igen□Nem
Ha nem, kérjük, részletezze, hogy alkalmaztak-e a hatályos irányelvekkel összhangban átlátható és megkülönböztetésmentes versenyeztetéses eljárást (például tárgyalásos eljárást, innovációs partnerséget vagy versenypárbeszédet).
...
(b) a felek összes jogát és kötelezettségét - ideértve a szellemitulajdon-jogokat - ismertető tervezett szerződéses megállapodást már a pályázati eljárást megelőzően az érdekelt pályázók rendelkezésére bocsátják.
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze:
...
(c) a közbeszerzés a részt vevő szolgáltatók egyike számára sem biztosít semmilyen preferenciális elbánást a kereskedelmi mennyiségű végterméknek vagy szolgáltatásnak az érintett tagállamban található közbeszerző felé történő szállítását illetően ( 83 ), és az alábbi feltételek egyike teljesül (kérjük, jelölje be alább a megfelelő négyzetet).
- mindazon eredmények, amelyekkel nem járnak együtt szellemitulajdon-jogok, széles körben terjeszthetők, lehetővé téve, hogy azokat más vállalkozás lemásolja, és valamennyi szellemitulajdon-jog teljes egészében a közbeszerzőt illeti meg, vagy
□Igen□Nem
- az a szolgáltató, amelyet az eredményekből adódóan a szellemi tulajdonjogok megilletnek, köteles díjmentesen korlátlan hozzáférést biztosítani a közbeszerző számára az ilyen eredményekhez, továbbá piaci feltételek szerint hozzáférést kell biztosítania a harmadik felek számára.
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze:
...
5. A BEJELENTETT TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉS ISMERTETÉSE
5.1. Támogatás K+F projektekhez
1. Kérjük, jelölje meg, hogy a bejelentett intézkedés a K+F mely szakaszait támogatja:
□ a K+F+I keretrendszer 16. pontjának n) alpontjában meghatározott alapkutatás
□ a K+F+I keretrendszer 16. pontjának r) alpontjában meghatározott alkalmazott kutatás
□ a K+F+I keretrendszer 16. pontjának k) alpontjában meghatározott kísérleti fejlesztés
2. Egyedi támogatás esetében kérjük, adjon részletes tájékoztatást a K+F projekt tartalmáról, ideértve a következőket:
(a) az érintett ágazatra vonatkozó, a projekt értékelése szempontjából releváns legkorszerűbb technológiák, valamint annak kifejtése, hogy a projekt hogyan és milyen szempontból mutat túl azokon
...
(b) a konkrét kutatási tevékenységek (kellő tudományos és műszaki részletességgel)
...
(c) a projekt tervezett eredményei célkitűzései/haszna
...
(d) a projekt egyértelmű struktúrája munkacsomagokban
...
(e) a mérföldkövek
...
(f) a projekt időtartama (a projekt kezdetének időpontja - a projekt záró időpontja), ideértve a projekthez tartozó munkacsomagok kidolgozását és befejezését szemléltető GANTT-diagramot
...
(g) amennyiben a projekt különböző kutatási kategóriákat foglal magában, kérjük, sorolja fel és osztályozza a különböző feladatokat az alapkutatás, az alkalmazott kutatás vagy a kísérleti fejlesztés kategóriái szerint
...
(h) minden egyéb olyan információ, amelyet Ön szükségesnek tart a kutatás tartalmának és az elvégzendő kutatás típusának bemutatásához
...
3. Kérjük, adja meg az összköltséget, az összes elszámolható költséget, és egyedi támogatás esetén tüntesse fel azok összegét az elszámolható költségek típusa szerint. Egészségüggyel kapcsolatos kutatás esetén kérjük, pontosítsa az elszámolható költségek jellegét az elszámolható költségek részletesebb bontásával ( 84 ).
...
Kérjük, hogy a K+F projekt elszámolható költségeire vonatkozó számításait támassza alá a rendelkezésre álló legfrissebb, egyértelmű és konkrét igazoló dokumentumokkal, amelyeket csatolnia kell a bejelentési formanyomtatványhoz.
A K+F projekt elszámolható költségei | Elszámolható költségek összege: Alapkutatás | Elszámolható költségek összege: Alkalmazott kutatás | Elszámolható költségek összege: Kísérleti fejlesztés |
Személyi jellegű költségek: kutatók, technikusok és egyéb kisegítő személyzet, amennyiben a projektben foglalkoztatják őket | |||
eszközök és felszerelések költségei (értékcsökkenés a projektben való használatuk mértékéig és idejére) | |||
épületek és földterületek költségei (értékcsökkenés a projektben való használatuk mértékéig és idejére) | |||
a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező ismeretek és szabadalmak költségei, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költségei, ha azokat kizárólag a projekt céljaira veszik igénybe | |||
További általános költségek, amelyek közvetlenül a projekt eredményeként merülnek fel (1) | |||
Egyéb működési költségek | |||
Kifejezetten az egészségügyi vonatkozású/ahhoz kapcsolódó K+F projektek esetében valamennyi költség, többek között a preklinikai és klinikai vizsgálatok (I–IV. vizsgálati fázisok) költségei; a IV. fázisú vizsgálatok akkor számolhatók el, ha további tudományos vagy technológiai haladást tesznek lehetővé | |||
Teljes elszámolható költség | |||
(1) A további általános költségek és egyéb működési költségek – beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt eredményeként merülnek fel – egyszerűsített költségmegközelítés alapján is kiszámíthatók, legfeljebb 20 %-os átalány formájában, az I. melléklet a)–d) és g) pontjában meghatározott teljes támogatható közvetlen K+F projektköltségre alkalmazva, egészségügyi vonatkozású/ahhoz kapcsolódó K+F projektek esetében. Ebben az esetben a közvetett költségek kiszámításához használt K+F projektköltségeket a szokásos számviteli gyakorlat alapján kell megállapítani, és azok csak az I. melléklet a)–d) és g) pontjában felsorolt támogatható K+F projektköltségeket tartalmazzák az egészségügyi vonatkozású/ahhoz kapcsolódó K+F projektek esetében. A Horizont Európa program keretében társfinanszírozott projektek esetében a tagállamok a közvetett K+F projektköltségek kiszámításához a Horizont Európa egyszerűsített költségszámítási módszerét alkalmazhatják (a K+F+I keretrendszer 80. pontja). |
...
4. Kérjük, ismertesse az alkalmazandó támogatási intenzitásokat, és adjon további indokolást arra vonatkozóan, hogy alkalmazandó-e az alap támogatási intenzitás növelése.
Alkalmazott támogatási intenzitás: | Kisvállalkozás % | Középvállalkozás % | Nagyvállalkozás % |
Alapkutatás | |||
Az alkalmazott kutatásra vonatkozó alap támogatási intenzitás | |||
Az alkalmazott kutatásra vonatkozó alap támogatási intenzitás növelése: — vállalkozások közötti (nagyvállalkozások esetében határokon átnyúló vagy legalább egy kkv-vel folytatott együttműködés) vagy egy vállalkozás és egy kutatóhely közötti hatékony együttműködés esetén vagy — az eredmények széles körű terjesztése esetén vagy | |||
— a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontjában előírt feltételeknek megfelelő támogatott területeken végrehajtott K+F projektek esetén vagy — a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontjában előírt feltételeknek megfelelő támogatott területeken végrehajtott K+F projektek esetén | |||
Az alkalmazott kutatási tevékenységekre alkalmazandó támogatási intenzitás: | |||
A kísérleti fejlesztésre vonatkozó alap támogatási intenzitás | |||
A kísérleti fejlesztésre vonatkozó alap támogatási intenzitás növelése: — vállalkozások közötti (nagyvállalkozások esetében határokon átnyúló vagy legalább egy kkv-vel folytatott együttműködés) vagy egy vállalkozás és egy kutatóhely közötti hatékony együttműködés esetén vagy — az eredmények széles körű terjesztése esetén vagy | |||
— a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontjában előírt feltételeknek megfelelő támogatott területeken végrehajtott K+F projektek esetén vagy — a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontjában előírt feltételeknek megfelelő támogatott területeken végrehajtott K+F projektek esetén | |||
A kísérleti fejlesztési tevékenységekre alkalmazandó támogatási intenzitás: |
5. Kérjük, adjon tájékoztatást az Ön által nyújtani kívánt állami támogatásról, ideértve a következőket:
(a) Az állami támogatás teljes névleges összege
...
(b) Az állami támogatási eszköz típusa (a támogatás formája)
...
(c) Az állami támogatás folyósítása egy vagy több részletben történik-e?
...
(d) A folyósítás tervezett időpontjai (legalább az évek megjelölésével) és az egyes részletek összege
...
(e) Annak ismertetése, hogy hogyan állapították meg a projekt számára odaítélni kívánt állami támogatás összegét, valamint a részletek összegét és ütemezését
...
6. Amennyiben a bejelentés állami támogatásnak minősülő adóintézkedésre vonatkozik, kérjük, ismertesse, hogy
(a) az adóintézkedés valamennyi támogatható tevékenységre kivétel nélkül alkalmazandó-e, és nem haladja-e meg a kísérleti fejlesztés esetében alkalmazandó támogatási intenzitást
...
(b) nem lépik-e túl a vonatkozó támogatási intenzitásokat, ha egy adóügyi támogatási intézkedés különbséget tesz a különböző K+F kategóriák között
...
5.2. A megvalósíthatósági tanulmányokhoz nyújtott támogatás
1. Kérjük, ismertesse a megvalósíthatósági tanulmányok tárgyát képező tartalmat és tevékenységeket (lásd a K+F+I keretrendszer 16. pontjának l) alpontjában szereplő fogalommeghatározást). Kérjük, adjon tájékoztatást a megvalósíthatósági tanulmányok időtartamáról is (kezdeti és záró dátum), ideértve adott esetben egy olyan GANTT-diagramot is, amely szemlélteti, hogy a munkacsomagok és a tevékenységek (ha vannak ilyenek) hogyan valósulnak meg és fejeződnek be.
...
2. Kérjük, részletezze az elszámolható költségeket, és egyedi támogatás esetében tüntesse fel azok összegét, továbbá ismertesse a számítás alapjául szolgáló feltételezéseket. Kérjük, hogy a K+F projekt elszámolható költségeire vonatkozó számításait támassza alá a rendelkezésre álló legfrissebb, egyértelmű és konkrét igazoló dokumentumokkal, amelyeket csatolnia kell a bejelentési formanyomtatványhoz.
Elszámolható költségek a megvalósíthatósági tanulmányhoz | Elszámolható költségek összege |
[kérjük, illesszen be egy sort minden olyan költségtételre, amely szerepel a megvalósíthatósági tanulmány elszámolható költségei között] |
...
3. A K+F+I keretrendszer II. mellékletének és 81. pontjának való megfelelés igazolására kérjük, adja meg az alkalmazandó támogatási intenzitásokat. Kérjük, adott esetben indokolja meg, hogy miért alkalmazandó az alap támogatási intenzitás növelése.
Alkalmazandó támogatási intenzitás | Kisvállalkozás % | Középvállalkozás % | Nagyvállalkozás % |
A megvalósíthatósági tanulmányokra vonatkozó alap támogatási intenzitás | |||
Az alap támogatási intenzitás növelése: — a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontjában előírt feltételeknek megfelelő támogatott területeken vagy — a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontjában előírt feltételeknek megfelelő támogatott területeken | |||
Alkalmazandó támogatási intenzitás |
4. Kérjük, adjon tájékoztatást az Ön által nyújtani kívánt állami támogatásról, ideértve a következőket:
(a) az állami támogatás teljes névleges összege
...
(b) az állami támogatási eszköz típusa (a támogatás formája)
...
(c) az állami támogatás folyósítása egy vagy több részletben történik-e?
...
(d) a folyósítás tervezett időpontjai (legalább az évek megjelölésével) és az egyes részletek összege
...
(e) annak ismertetése, hogy hogyan állapították meg a megvalósíthatósági tanulmány számára odaítélni kívánt állami támogatás összegét, valamint a részletek ütemezése
...
5.3. Kutatási infrastruktúrák létrehozásához vagy korszerűsítéséhez nyújtott támogatás
1. Kérjük, részletezze, hogy az intézkedés új kutatási infrastruktúra építésére vagy meglévő kutatási infrastruktúra korszerűsítésére irányul-e.
...
2. Kérjük, adjon teljes körű leírást a kutatási infrastruktúráról (lásd a K+F+I keretrendszer 16. pontjának gg) alpontjában szereplő fogalommeghatározást), ideértve annak helyét, funkcióit, létesítményeit és berendezéseit, kutatási és szolgáltatási területeit, célfelhasználóit stb. Kérjük, adja meg továbbá a projekt időtartamát (az építési vagy korszerűsítési tevékenységek kezdetének és befejezésének időpontját), ideértve egy olyan GANTT-diagramot is, amely szemlélteti, hogy a támogatott beruházással kapcsolatos tevékenységek hogyan és mikor valósulnak meg és fejeződnek be, valamint az infrastruktúra üzembe helyezésének időpontját és tervezett élettartamát.
...
3. Kérjük, ismertesse, hogy a kutatási infrastruktúra folytat-e olyan gazdasági tevékenységet, amely amely egy adott piacon termékek vagy szolgáltatások kínálását foglalja magában. Kérjük, részletezze ezeket a tevékenységeket, ideértve a következőkre vonatkozó információkat: az érintett szervezet (nevezetesen az olyan laboratórium vagy részleg, amely ténylegesen rendelkezik az ahhoz szükséges szervezeti felépítéssel, tőkével, anyagokkal és munkaerővel, hogy az adott tevékenységet önállóan végezze azon a szinten, amelynek értékelését el kell végezni), az érintett szervezet éves kapacitása és e kapacitásnak az ilyen gazdasági tevékenység(ek)ben való részvételre vonatkozó éves aránya a kutatási infrastruktúra tervezett élettartama alatt.
...
4. Kérjük, részletezze az elszámolható költségeket, és egyedi támogatás esetében tüntesse fel azok összegét, továbbá ismertesse a számítás alapjául szolgáló feltételezéseket. Kérjük, számításait támassza alá a rendelkezésre álló legfrissebb, egyértelmű és konkrét igazoló dokumentumokkal, amelyeket csatolnia kell a bejelentési formanyomtatványhoz.
Elszámolható költségek | Elszámolható költségek összege |
kutatási infrastruktúrák létrehozását vagy korszerűsítését célzó beruházási költségek | |
[kérjük, illesszen be egy sort minden olyan költségtételre vonatkozóan, amely megítélése szerint a tárgyi eszközökre és az immateriális javakra irányuló beruházási költségek általános kategóriájába tartozik] | |
Teljes elszámolható költség |
...
5. Kérjük, ismertesse az alkalmazandó támogatási intenzitást, és adott esetben adjon további indokolást arra vonatkozóan, hogy miért alkalmazandó az alap támogatási intenzitás növelése.
Alkalmazandó támogatási intenzitás | % |
Alap támogatási intenzitás a kutatási infrastruktúrák létrehozásához és korszerűsítéséhez nyújtott beruházási támogatás esetében | |
A támogatási intenzitás növelése: — ha legalább két tagállam biztosítja a közfinanszírozást, vagy — az uniós szinten értékelt és kiválasztott kutatási infrastruktúrák esetében | |
Alkalmazandó támogatási intenzitás |
...
6. Kérjük, adjon tájékoztatást az Ön által nyújtani kívánt állami támogatásról, ideértve a következőket:
(a) Az állami támogatás teljes névleges összege
...
(b) Az állami támogatási eszköz típusa (a támogatás formája)
...
(c) Az állami támogatás folyósítása egy vagy több részletben történik-e?
...
(d) A folyósítás tervezett időpontjai (legalább az évek megjelölésével) és az egyes részletek összege
...
(e) Annak ismertetése, hogy hogyan állapították meg a kutatási infrastruktúra számára odaítélni kívánt állami támogatás összegét, valamint a részletek ütemezése
...
7. Ha a kutatási infrastruktúra mind gazdasági, mind nem gazdasági tevékenységet folytat, jelölje be az alábbi négyzetet annak megerősítésére, hogy az egyes tevékenységtípusok finanszírozási költségeit és bevételeit következetesen alkalmazott és objektíven indokolható költségelszámolási elvek mentén, külön számolják el.
□Igen□Nem
Kérjük, egyedi támogatás esetén adja meg a vonatkozó információkat és bizonyítékot:
...
8. Ha a kutatási infrastruktúra mind a gazdasági, mind a nem gazdasági tevékenységeihez kap állami finanszírozást, kérjük, jelölje be az alábbi négyzetet annak megerősítésére, hogy ellenőrzési és visszakövetelési mechanizmus van érvényben annak biztosítására, hogy az alkalmazandó maximális támogatási intenzitást ne lépjék túl.
□Igen□Nem
Kérjük, adja meg a vonatkozó információkat és bizonyítékot:
...
9. A kutatási infrastruktúra üzemeltetéséért vagy használatáért a piaci árnak megfelelő árat számítanak fel?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze:
...
10. Biztosított a kutatási infrastruktúrához való nyílt hozzáférés több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetésmentes módon?
□Igen□Nem
Amennyiben bizonyos vállalkozások preferenciális hozzáférést kapnak, kérjük, adja meg ennek részleteit, és tüntesse fel a beruházási költségek e vállalkozások által viselt hányadát:
...
5.4. Tesztelési és kísérleti infrastruktúrák megépítéséhez és korszerűsítéséhez nyújtott támogatás (a továbbiakban "technológiai infrastruktúrák" megnevezéssel is)
1. Kérjük, adjon teljes körű leírást a tesztelési és kísérleti infrastruktúráról (lásd a K+F+I keretrendszer 16. pontjának ll) alpontjában szereplő fogalommeghatározást), ismertetve annak elhelyezkedését, funkcióit, létesítményeit és berendezéseit, szolgáltatásait, célfelhasználóit és a felhasználók profilját (beleértve azok méretét, ágazatát és egyéb releváns információkat) stb.
...
2. Kérjük, adja meg továbbá a projekt időtartamát (az építési vagy korszerűsítési tevékenységek kezdetének és befejezésének időpontját), ideértve egy olyan GANTT-diagramot is, amely szemlélteti, hogy a támogatott beruházással kapcsolatos tevékenységek hogyan és mikor valósulnak meg és fejeződnek be, valamint az infrastruktúra üzembe helyezésének időpontját és tervezett élettartamát.
...
3. Kérjük, részletezze az elszámolható költségeket, és egyedi támogatás esetében tüntesse fel azok összegét, továbbá ismertesse a vonatkozó költségelemeket és a számítás alapjául szolgáló feltételezéseket. Kérjük, számításait támassza alá megfelelő bizonyítékokkal, a bejelentési formanyomtatványhoz csatolva.
Elszámolható költségek | Elszámolható költségek összege |
tesztelési és kísérleti infrastruktúrák megépítéséhez vagy korszerűsítéséhez kapcsolódó beruházási költségek ideértve a következőket: | |
[kérjük, illesszen be egy sort minden olyan költségtételre vonatkozóan, amely megítélése szerint a tárgyi eszközökre és az immateriális javakra irányuló beruházási költségek általános kategóriájába tartozik] | |
Teljes elszámolható költség |
...
4. Kérjük, ismertesse az alkalmazandó támogatási intenzitást, és adjon további indokolást arra vonatkozóan, hogy alkalmazandó-e az alap támogatási intenzitás növelése:
Alkalmazandó támogatási intenzitás | Kisvállalkozás % | Középvállalkozás % | Nagyvállalkozás % |
Alap támogatási intenzitás a tesztelési és kísérleti infrastruktúrák megépítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtott beruházási támogatás esetében | |||
Az alap támogatási intenzitás növelése: — ha legalább két tagállam biztosítja a közfinanszírozást, vagy — uniós szinten értékelt és kiválasztott tesztelési és kísérleti infrastruktúra esetében, és/vagy | |||
— ha a tesztelési és kísérleti infrastruktúra főként kkv-k számára biztosít szolgáltatásokat (kapacitásának legalább 80 %-át erre a célra különítik el) | |||
Alkalmazandó támogatási intenzitás |
5. Kérjük, adjon tájékoztatást az Ön által nyújtani kívánt állami támogatásról, ideértve a következőket:
(a) Az állami támogatás teljes névleges összege
...
(b) Az állami támogatási eszköz típusa (a támogatás formája)
...
(c) Az állami támogatás folyósítása egy vagy több részletben történik-e?
...
(d) A folyósítás tervezett időpontjai (legalább az évek megjelölésével) és az egyes részletek összege
...
(e) Annak ismertetése, hogy hogyan állapították meg a tesztelési és kísérleti infrastruktúra számára odaítélni kívánt állami támogatás összegét, valamint a részletek ütemezése.
...
6. Kérjük, szolgáltasson részletes és pontos információkat az infrastruktúra tervezett vagy várható szakosodásáról, annak korszerű jellegéről, valamint arról, hogy az infrastruktúra milyen szerepet játszhat az uniós gazdaság digitális és zöld átállásának regionális, nemzeti vagy uniós szintű elősegítésében.
...
7. Kérjük, nyújtson tájékoztatást arról, hogy léteznek-e hasonló - akár államilag finanszírozott - tesztelési és kísérleti infrastruktúrák az Unióban.
...
8. A tesztelési és kísérleti infrastruktúra (infrastruktúrák) üzemeltetéséért vagy használatáért a piaci árnak megfelelő árat számítanak-e fel?
□Igen□Nem
Kérjük, pontosítsa és részletezze a piaci árakat és az alkalmazott árakat, valamint szolgáltasson megfelelő bizonyítékot a piaci árak meghatározásához:
...
9. Biztosított-e a tesztelési és kísérleti infrastruktúrához való nyílt hozzáférés több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetésmentes módon, piaci feltételek mellett?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze a nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes hozzáférés feltételeit:
...
Amennyiben egyes vállalkozások preferenciális hozzáférést kapnak, kérjük, részletezze és indokolja meg ezt a megközelítést:
...
10. Kérjük, adjon tájékoztatást arról, hogy a tesztelési és kísérleti infrastruktúra kapacitását milyen mértékben rendelnék hozzá a kkv-knak nyújtott szolgáltatásokhoz, szolgáltasson további részleteket. Kérjük, fejtse ki bővebben és szolgáltasson megfelelő bizonyítékot.
...
11. Kérjük, bizonyítsa, hogy az állami támogatás nem vezet az Unióban működő meglévő tesztelési és kísérleti infrastruktúrák által már kínált szolgáltatások megkettőzéséhez.
...
5.5. Kkv-knak nyújtott innovációs támogatás
1. Kérjük, sorolja fel és ismertesse, hogy a bejelentett intézkedés milyen tevékenységeket támogat:
□ szabadalmak és más immateriális javak megszerzésével, validálásával és védelmével kapcsolatos költségek
□ magasan képzett személyzet kirendelésének költségei
□ innovációs tanácsadás és támogató szolgáltatások költségei ( 85 )
2. Kérjük, adja meg a támogatott innovációs tevékenységek végrehajtásának időszakát (kezdeti és záró időpont):
...
3. Kérjük, határozza meg az elszámolható költségeket és - egyedi támogatás esetén - adja meg az összegüket.
Elszámolható költségek | Elszámolható költségek összege |
Szabadalmak és más immateriális eszközök megszerzésével, érvényesítésével és védelmével kapcsolatos költségek | |
Magasan képzett személyzet kirendelésének költségei | |
Innovációs tanácsadás és támogató szolgáltatások beszerzésének költségei | |
Teljes elszámolható költség |
...
4. Kérjük, ismertesse az alkalmazandó támogatási intenzitásokat, és adjon további indokolást arra vonatkozóan, hogy alkalmazandó-e az alap támogatási intenzitás növelése.
Alkalmazandó támogatási intenzitás | Kisvállalkozás % | Középvállalkozás % |
Kkv-knak nyújtott innovációs támogatás |
5. Kérjük, adjon tájékoztatást az Ön által nyújtani kívánt állami támogatásról, ideértve a következőket:
(a) Az állami támogatás teljes névleges összege
...
(b) Az állami támogatási eszköz típusa (a támogatás formája)
...
(c) Az állami támogatás folyósítása egy vagy több részletben történik-e?
...
(d) A folyósítás tervezett időpontjai (legalább az évek megjelölésével) és az egyes részletek összege
...
(e) Annak ismertetése, hogy hogyan állapították meg a támogatott innovációs tevékenység számára odaítélni kívánt állami támogatás összegét, valamint a részletek ütemezése
...
5.6. Eljárási és szervezési innováció támogatása
1. Kérjük, sorolja fel és ismertesse, hogy a bejelentett intézkedés milyen tevékenységeket támogat:
□ eljárási innováció
□ szervezési innováció
Kérjük, ismertesse a támogatott tevékenységet:
...
2. Kérjük, írja le konkrétan azokat a tevékenységeket, amelyek az eljárás vagy a szervezeti innováció részét képezik, és indokolja meg, hogy véleménye szerint ezek a tevékenységek miért minősülnek ilyen innovációnak (lásd a fogalommeghatározásokat a K+F+I keretrendszer 16. pontjának z) és cc) alpontjában). Kérjük, adja meg a támogatott tevékenységek időtartamát (kezdeti és záró időpont), valamint nyújtson be egy GANTT-diagramot.
...
3. Kérjük, határozza meg az elszámolható költségeket és - egyedi támogatás esetén - adja meg az összegüket.
Elszámolható költségek | Elszámolható költségek összege |
személyi jellegű ráfordítások, amennyiben a projektben foglalkoztatják őket | |
eszközök és felszerelések költségei (értékcsökkenés a projektben való használatuk mértékéig és időszakában) | |
épületek és földterületek költségei (értékcsökkenés a projektben való használatuk mértékéig és időszakában) | |
a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező ismeretek és szabadalmak költségei, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költségei, ha azokat kizárólag a projekt céljaira veszik igénybe | |
További általános költségek, amelyek közvetlenül a projekt eredményeként merülnek fel | |
Egyéb működési költségek, beleértve az anyagköltségeket, a beszerzések és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt eredményeként merülnek fel | |
Teljes elszámolható költség |
...
4. Kérjük, ismertesse az alkalmazandó támogatási intenzitásokat, és adjon további indokolást arra vonatkozóan, hogy alkalmazandó-e az alap támogatási intenzitás növelése.
Alkalmazandó támogatási intenzitás | Kisvállalkozás % | Középvállalkozás % | Nagyvállalkozás % |
Eljárási és szervezési innováció támogatása — a nagyvállalkozásoknak nyújtott támogatás feltétele a legalább egy kkv-vel folytatott hatékony együttműködés |
...
5. Kérjük, adjon tájékoztatást az Ön által nyújtani kívánt állami támogatásról, ideértve a következőket:
(a) Az állami támogatás teljes névleges összege
...
(b) Az állami támogatási eszköz típusa (a támogatás formája)
...
(c) Az állami támogatás folyósítása egy vagy több részletben történik-e?
...
(d) A folyósítás tervezett időpontjai (legalább az évek megjelölésével) és az egyes részletek összege
...
(e) Annak ismertetése, hogy hogyan állapították meg a támogatott tevékenységek számára odaítélni kívánt állami támogatás összegét, valamint a részletek ütemezése
...
6. Amennyiben a támogatást nagyvállalkozásoknak nyújtják, kérjük, jelölje be az alábbi négyzetet annak megerősítésére, hogy azok ténylegesen együttműködnek kkv-kkal a támogatott tevékenység során és az együttműködő kkv-k viselik az összes elszámolható költség legalább 30 %-át.
□
Kérjük, egyedi támogatás esetén adja meg a vonatkozó információkat és bizonyítékot:
...
5.7. Az innovációs klasztereknek nyújtott támogatás
1. Kérjük, pontosítsa, hogy az intézkedés új innovációs klaszterbe való beruházásra vagy meglévő innovációs klaszter korszerűsítésére irányul-e.
...
2. Kérjük, mutassa be érthetően az innovációs klasztert, ideértve annak elhelyezkedését, szakosodását, funkcióit, célfelhasználóit, létesítményeit, és adott esetben azt, hogy az innovációs klaszter mikor kezdte meg tevékenységét stb.
...
3. Kérjük, adja meg, hogy a támogatás kedvezményezettje az innovációs klaszter tulajdonosa és/vagy üzemeltetője-e. Az üzemeltetőre vonatkozóan - amennyiben nem azonos a tulajdonossal - kérjük, adja meg, hogy az önálló jogi személyiséggel rendelkezik-e, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások konzorciuma (ez utóbbi esetben a konzorciumi tagok neve mellett nyújtsa be a konzorciumi megállapodást is, és erősítse meg, hogy e tagok mindegyike külön elszámolást vezet az egyes tevékenységekből származó költségekről és bevételekről).
...
Egyedi támogatás esetén kérjük, részletezze:
...
4. A klaszter létesítményeinek használatáért és a klasztertevékenységben való részvételért fizetendő díj megfelel a piaci árnak illetve tükrözi a költségeket?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze:
...
5. Biztosított a klaszter helyiségeihez, létesítményeihez és tevékenységeihez való nyílt hozzáférés több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetésmentes módon?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze:
...
6. Amennyiben bizonyos vállalkozások preferenciális hozzáférést kapnak, kérjük, adja meg ennek részleteit, és tüntesse fel a beruházási költségek e vállalkozások által viselt hányadát.
...
7. Egyedi (beruházási és/vagy működési támogatásra egyaránt vonatkozó) támogatás esetében kérjük, adjon tájékoztatást a következőkről:
(a) az innovációs klaszter tervezett vagy várható szakosodása, a meglévő regionális potenciál és a hasonló céllal létrehozott klaszterek jelenléte az Unióban
...
(b) hogyan gyakorolhat pozitív hatást az innovációs klaszter az uniós gazdaság technológiai fejlődésére és digitális átalakulására?
...
(c) a támogatott innovációs klaszter digitális innovációs központ-e?
...
(d) az innovációs klaszter tevékenységei által ösztönzött vagy kezdeményezett együttműködések célja lehet-e többek között az, hogy lerövidítsék az új ismeretek létrehozása és az innovatív alkalmazásokba való átültetés között eltelt időt?
...
(e) bármely egyéb, Ön által fontosnak tartott információ
...
5.7.1. Beruházási támogatás
1. Kérjük, határozza meg az elszámolható költségeket és - egyedi támogatás esetén - adja meg az összegüket.
Elszámolható költségek | Elszámolható költségek összege |
Az innovációs klaszter kiépítésének és korszerűsítésének beruházási költségei, ideértve a következőket: | |
[kérjük, illesszen be egy sort minden olyan költségtételre vonatkozóan, amely megítélése szerint a tárgyi eszközökre és az immateriális javakra irányuló beruházási költségek általános kategóriájába tartozik] | |
Teljes elszámolható költség |
2. Kérjük, részletezze az alkalmazandó támogatási intenzitásokat, ideértve az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdése a) vagy c) pontjának megfelelő támogatott területeken található klasztereknek szóló bármilyen növelést.
Innovációs klaszterekre nyújtott beruházási támogatás | Kisvállalkozás % | Középvállalkozás % | Nagyvállalkozás % |
A beruházási támogatásra vonatkozó alap támogatási intenzitás | |||
Az alap támogatási intenzitás növelése: — a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontjában előírt feltételeknek megfelelő támogatott területeken vagy — a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontjában előírt feltételeknek megfelelő támogatott területeken | |||
Alkalmazandó támogatási intenzitás: |
3. Kérjük, adjon tájékoztatást az Ön által nyújtani kívánt állami támogatásról, ideértve a következőket:
(a) Az állami támogatás teljes névleges összege
...
(b) Az állami támogatási eszköz típusa (a támogatás formája)
...
(c) Az állami támogatás folyósítása egy vagy több részletben történik-e?
...
(d) A folyósítás tervezett időpontjai (legalább az évek megjelölésével) és az egyes részletek összege
...
(e) Annak ismertetése, hogy hogyan állapították meg a támogatott tevékenységek számára odaítélni kívánt állami támogatás összegét, valamint a részletek ütemezése
...
5.7.2. Működési támogatás
1. Kérjük, jelölje meg, hogy a bejelentett intézkedés keretében mely tevékenységek részesülnek támogatásban, és adjon további információkat a támogatott tevékenységek tartalmáról és ütemezéséről:
□ klaszterélénkítés
□ a klaszterrel kapcsolatos marketingtevékenység
□ a klaszterfelszerelés kezelése
□ képzési programok, műhelyek és konferenciák szervezése
...
2. Kérjük, részletezze az elszámolható költségeket, és egyedi támogatás esetében tüntesse fel azok összegét, továbbá ismertesse a számítás alapjául szolgáló feltételezéseket. Kérjük, számításait támassza alá megfelelő bizonyítékokkal, a bejelentési formanyomtatványhoz csatolva.
Innovációs klaszterekre nyújtott működési támogatás | Elszámolható költségek összege |
A klaszterélénkítéssel összefüggő személyi és adminisztratív költségek (ideértve az általános költségeket is) | |
A klaszterrel kapcsolatos marketingtevékenységgel összefüggő személyi és adminisztratív költségek (ideértve az általános költségeket is) | |
A klaszter létesítményeinek kezelésével összefüggő személyi és adminisztratív költségek (ideértve az általános költségeket is) | |
A képzési programok, műhelyek és konferenciák szervezésével összefüggő személyi és adminisztratív költségek (ideértve az általános költségeket is) | |
Teljes elszámolható költség |
...
3. Kérjük, adja meg az alkalmazandó támogatási intenzitást:
Az innovációs klaszterre nyújtott működési támogatás támogatási intenzitása | % |
4. Kérjük, adjon tájékoztatást az Ön által nyújtani kívánt állami támogatásról, ideértve a következőket:
(a) Az állami támogatás teljes névleges összege
...
(b) Az állami támogatási eszköz típusa (a támogatás formája)
...
(c) Az állami támogatás folyósítása egy vagy több részletben történik-e?
...
(d) A folyósítás tervezett időpontjai (legalább az évek megjelölésével) és az egyes részletek összege
...
(e) Annak ismertetése, hogy hogyan állapították meg a támogatott tevékenységek számára odaítélni kívánt állami támogatás összegét, valamint a részletek ütemezése
...
6. A BEJELENTETT TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉS ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE
6.1. Első feltétel: A K+F+I támogatás elősegíti egy gazdasági tevékenység fejlődését
6.1.1. A támogatott gazdasági tevékenység azonosítása
1. Egyedi támogatás esetében kérjük, adjon átfogó leírást a támogatott projektről vagy tevékenységről (vagy utaljon vissza az előző szakaszokra, ha azok részletes leírást tartalmaznak).
...
2. Kérjük, pontosítsa és ismertesse azt a gazdasági tevékenységet, amelyet a bejelentett intézkedés támogatni fog.
...
6.1.2. Ösztönző hatás
6.1.2.1. Általános feltételek
1. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nem valamely tevékenység olyan költségeit támogatja-e, amelyek a vállalkozásnál egyébként is felmerültek volna:
□Igen□Nem
2. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nem valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát kompenzálja-e:
□Igen□Nem
3. Kérjük, fejtse ki bővebben, vagy hivatkozzon egy olyan szakaszra, ahol ezek az információk megtalálhatók:
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett intézkedés szerinti támogatás odaítélésekor garantálják, hogy a vonatkozó K+F+I tevékenységgel kapcsolatos munka nem kezdődött meg azelőtt, hogy a kedvezményezett benyújtotta volna a támogatás iránti kérelmet a nemzeti hatóságokhoz ( 86 ), és egyedi támogatás esetében adja meg a megfelelő időpontokat:
□Igen□Nem
...
5. Kérjük, jelölje be az alábbi négyzetek egyikét annak megerősítésére, hogy a támogatás kedvezményezettjének a nemzeti hatóságokhoz benyújtott támogatási kérelmei tartalmazzák legalább a vállalkozás nevét és méretét, a projekt leírását, ideértve a helyszínt, valamint a munka kezdetének és befejezésének időpontját, a végrehajtáshoz szükséges állami támogatás összegét és az elszámolható költségek listáját:
□Igen□Nem
...
6. Amennyiben a támogatást adóintézkedés formájában nyújtják, kérjük, részletezze, a nem egymásra épülő intézkedések tekintetében pedig nyújtson be bármilyen, az ösztönző hatást igazoló értékelő tanulmányt:
...
6.1.2.2. Az egyedi támogatásokra vonatkozó további megfontolások
1. Kérjük, erősítse meg, hogy a projekt mérete növekedni fog-e a bejelentett intézkedés folytán.
□Igen□Nem
Amennyiben igen, kérjük, határozza meg a növekedés típusát és szolgáltasson megfelelő bizonyítékot:
□ a projekt összköltségének növekedése (a támogatás kedvezményezettje költségeinek csökkentése nélkül a támogatás nélküli helyzethez viszonyítva)
□ a K+F+I tevékenységekben részt vevő személyek számának növekedése
□ egyéb növekedés
Kérjük, indokolja meg válaszát, fejtse ki bővebben és szolgáltasson megfelelő bizonyítékot:
...
2. Kérjük, pontosítsa, hogy a projekt hatóköre növekedni fog-e a bejelentett intézkedés folytán.
□Igen□Nem
Amennyiben igen, kérjük, határozza meg a növekedés típusát és szolgáltasson megfelelő bizonyítékot:
□ a várható projekteredmények számának növekedése
□ a projekt ambíciószintjének növekedése, amelyet a nagyobb számú részt vevő partner, a tudományos vagy technológiai áttörés nagyobb valószínűsége vagy a kudarc nagyobb kockázata (amely nevezetesen a projekt hosszú távú jellegéhez és az eredményei bizonytalanságához kötődik) jellemez
□ egyéb növekedés
Kérjük, indokolja meg válaszát, és adjon meg további részleteket és bizonyítékokat:
...
3. Kérjük, erősítse meg, hogy a projekt sebessége növekedni fog-e a bejelentett intézkedés folytán.
□Igen□Nem
Kérjük, szolgáltasson bővebb indokolást, részleteket és releváns bizonyítékot:
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy a projektre fordított teljes összeg növekedni fog-e a bejelentett intézkedés folytán.
□Igen□Nem
Amennyiben igen, kérjük, határozza meg a növekedés típusát és szolgáltasson bővebb indokolást, részleteket és releváns bizonyítékot:
□ a támogatás kedvezményezettje által K+F+I-re fordított teljes összeg növelése, abszolút értékben vagy a forgalom arányában
□ a projekt lekötött költségvetésének változása (más projektek költségvetésének ennek megfelelő csökkenése nélkül)
□ egyéb növekedés
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett intézkedés tekintetében tervezik-e a közös érdekhez való hozzájárulás nyilvánosan hozzáférhető utólagos értékelését.
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki:
...
6. Kérjük, a kontrafaktuális forgatókönyv elemzése révén adjon átfogó leírást a kedvezményezett támogatás hiányában tanúsított magatartásáról (azaz arról, hogy mi történt volna, vagy mi lett volna észszerűen elvárható a részéről a támogatás nélkül). Kérjük, időszerű belső bizonyítékokkal igazolja, hogy a kedvezményezett a belső döntéshozatala során figyelembe vette-e a kontrafaktuális forgatókönyvet, és csatolja az ezt alátámasztó bizonyítékot ehhez a formanyomtatványhoz.
...
7. Kérjük, határozza meg és részletezze bővebben a bejelentett intézkedés ösztönző hatásának szemléltetése szempontjából releváns tényezőket, és szolgáltasson azokat igazoló bizonyítékokat, például igazgatótanácsi dokumentumokat, kockázatértékeléseket, pénzügyi jelentéseket, belső üzleti terveket, szakértői véleményeket és egyéb, a vizsgált projekthez kapcsolódó tanulmányokat:
□ a nyereségesség szintje (azaz ha a projekt vagy a beruházás önmagában nem lenne elég jövedelmező ahhoz, hogy egy vállalkozás megvalósítsa, ám a társadalom számára jelentős előnyökkel bírna)
...
□ a beruházás összege és a pénzforgalom időtartama (pl. az intézkedés jelentős induló beruházásra, a megfelelő pénzforgalom alacsony szintjére, a nagyon távoli jövőben vagy nagyon bizonytalan módon felmerülő pénzforgalom jelentős hányadára stb. vonatkozik-e)
...
□ a felmerült kockázat szintje (kérjük, nyújtson be kockázatértékelést, amely különösen figyelembe veszi - adott esetben - a beruházás visszafordíthatatlan jellegét, a kereskedelmi kudarc lehetőségét, annak kockázatát, hogy a projekt a vártnál kevésbé lesz eredményes, annak kockázatát, hogy a projekt visszavetheti a támogatás kedvezményezettjének más tevékenységeit, valamint annak kockázatát, hogy a projekt költségei aláássák a vállalkozás pénzügyi életképességét)
...
8. Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, szolgáltasson ágazatspecifikus adatokat, igazolandó, hogy a vállalkozás kontrafaktuális forgatókönyve, szükséges jövedelmezőségi szintje és a részéről elvárt pénzforgalom észszerű.
...
9. Kérjük, adja meg, hogy a támogatott intézkedés határokon átnyúló együttműködést foglal-e magában, vagy azt egynél több tagállam finanszírozza-e (azaz határokon átnyúló K+F tevékenységekre, kutatási infrastruktúrákra, tesztelési és kísérleti infrastruktúrákra vagy innovációs klaszterekre vonatkozik-e).
...
6.1.3. A vonatkozó uniós jog betartása
1. Kérjük, az alábbi négyzetek egyikének bejelölésével erősítse meg, hogy az állami támogatási intézkedés, az ahhoz kapcsolt feltételek - beleértve a finanszírozási módszert is, amennyiben a finanszírozási módszer az állami támogatási intézkedés szerves részét képezi - vagy a finanszírozott tevékenység nem jár a vonatkozó uniós jog megsértésével.
□Igen□Nem
2. Egyedi támogatás: kérjük, részletezze azt is, hogy van-e olyan, a Szerződés 101. vagy 102. cikkével kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás, amely a támogatás kedvezményezettjét érintheti, és amely releváns lehet annak a Szerződés 107. cikkének (3) bekezdése szerinti értékelése szempontjából.
□Igen□Nem
Kérjük, szolgáltasson további információkat és magyarázatot e pontok mindegyikével kapcsolatban:
...
6.2. Második feltétel: a K+F+I támogatás indokolatlanul nem érinti a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben
6.2.1. Az állami beavatkozás szükségessége
1. Kérjük, a megfelelő négyzet bejelölésével pontosítsa a jelen esetben a K+F+I tevékenységeket akadályozó piaci hiányosságokat, és indokolja meg az állami támogatás szükségességét. Kérjük, nyújtson be további magyarázatot, pontosításokat és releváns bizonyítékokat.
□ pozitív externáliák/a tudás szervezetek közötti átszivárgásai
□ tökéletlen és aszimmetrikus információk
□ koordinációs és hálózati hiányosságok
...
2. Kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés hogyan enyhítheti hatékonyan a K+F+I tevékenységeket érintő piaci hiányosságokat (azaz hogyan eredményezhet az állami támogatás olyan lényeges javulást, amelyet a piac önmagában nem tud elérni).
...
6.2.1.1. Az egyedi támogatásokra vonatkozó kiegészítő feltételek
1. Kérjük, fejtse ki bővebben, hogy a támogatás az uniós K+F+I tevékenységekkel kapcsolatos általános piaci hiányosság orvosolását szolgálja-e vagy egy konkrét - például valamely ágazatra vagy üzletágra vonatkozó - piaci hiányosság megszüntetésére irányul.
...
2. Kérjük, nyújtson be az állítólagos piaci hiányosságokra vonatkozó elemzést alátámasztó ágazati összehasonlítást vagy egyéb tanulmányt, amennyiben ilyen rendelkezésre áll.
...
3. Kérjük, szolgáltasson információt az Unióban már végrehajtott (egyéb) K+F+I projektekről és tevékenységekről, amelyek a technológiai tartalom, a kockázati szint és a méret tekintetében hasonlóak a bejelentett intézkedéssel érintettekhez, és fejtse ki, hogy az adott esetben miért van szükség támogatásra.
...
6.2.2. A támogatási intézkedés megfelelősége
1. A támogatás politikai eszközként való alkalmassága
1.1. Kérjük, fejtse ki, hogy véleménye szerint az állami támogatás miért a megfelelő szakpolitikai eszköz a szóban forgó K+F+I tevékenység lehetővé tételére, és miért nincs olyan alkalmasabb és kevésbé torzító szakpolitikai eszköz, amely képes lenne ugyanezeket az eredményeket elérni. Kérjük, fejtse ki továbbá, hogy hogyan állapították meg egy olyan szelektív eszköz, mint az állami támogatás, K+F+I tevékenységek növelése érdekében történő alkalmazásának előnyeit, és nyújtson be bármilyen kapcsolódó hatásvizsgálatot és igazoló dokumentumot.
...
2. Amennyiben a projektet vagy K+F+I tevékenységeket az Unió is finanszírozza, kérjük, szemléltesse, hogy az értékelt projekthez vagy K+F+I tevékenységhez nyújtott állami támogatás hogyan teremtene szinergiákat az uniós programokból származó finanszírozással vagy társfinanszírozással.
...
3. Megfelelőség más támogatási eszközök viszonylatában
(a) Kérjük, fejtse ki, hogy véleménye szerint az állami támogatás választott formája miért jár várhatóan a legkisebb verseny- és kereskedelemtorzulással. Ha a támogatást közvetlen anyagi előnyökkel járó támogatási formák valamelyikében ítélik oda (például közvetlen támogatás, adómentesség vagy adókedvezmény vagy más kötelező díjak kapcsán biztosított mentességek vagy kedvezmények, kedvezményes áron kínált földterület, áruk vagy szolgáltatások), kérjük, nyújtson be a többi lehetőségre vonatkozó elemzést, és ismertesse, miért találja úgy, hogy más támogatási formák - például a visszafizetendő előlegek, illetve az adósság- vagy tőkeinstrumentumokra épülő támogatási formák (például állami garanciák, részesedés vásárlása vagy kedvező feltételek melletti alternatív hitelezés és tőkejuttatás) - kevésbé megfelelőek az azonosított piaci hiányosságok kezelésére.
...
(b) Támogatási programok: kérjük, részletezze azt is, hogy a bejelentett program végrehajtja-e az operatív programok célkitűzéseit és prioritásait, és nevezze meg az e programokban választott finanszírozási eszközt.
...
6.2.3. A támogatás arányossága
1. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást az elszámolható költségek előre meghatározott köréhez viszonyítva határozták-e meg, és az az említett elszámolható költségek egy bizonyos hányadára ("támogatási intenzitás") korlátozódik-e. Kérjük, erősítse meg továbbá, hogy a támogatási intenzitást a támogatás minden egyes kedvezményezettje tekintetében megállapították-e, ideértve az együttműködési projekteket is.
□Igen□Nem
2. Amennyiben olyan projekt részesül állami támogatásban, amely kutatóhelyek és vállalkozások együttműködésében valósul meg, kérjük, erősítse meg, hogy a közvetlen állami támogatás és - amennyiben támogatásnak minősül - a kutatóhelyek ugyanezen projekthez nyújtott hozzájárulása nem haladja meg az alkalmazandó támogatási intenzitást az egyes kedvezményezett vállalkozások esetében.
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze:
...
3. Visszafizetendő előleg:
(a) Amennyiben a támogatást bruttó támogatási egyenértékben kifejezett, visszafizetendő előleg formájában nyújtják, kérjük, részletezze az ilyen bruttó támogatási egyenérték kiszámításának módszerét, ideértve az annak alapjául szolgáló ellenőrizhető adatokat, vagy - egyedi támogatás esetén - határozza meg, hogy a támogatást milyen jóváhagyott támogatási program alapján ítélik oda.
...
(b) Ha a támogatást az elszámolható költségek százalékos arányában kifejezett visszafizetendő előleg formájában ítélik oda, és az legfeljebb 10 százalékponttal meghaladja a K+F+I keretrendszerben megállapított maximális támogatási intenzitást, kérjük, a négyzet megjelölésével erősítse meg a következőket:
□ abban az esetben, ha a tevékenység kimenetele sikeres, a bejelentett intézkedés rendelkezik arról, hogy az előleget legalább a referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási módjának módosításáról szóló bizottsági közlemény alkalmazásából eredő, alkalmazandó leszámítolási kamatlábnak megfelelő kamattal növelve fizetik vissza ( 87 )
□ abban az esetben, ha az eredmény meghaladja a sikeresként meghatározott mértéket, az érintett tagállam megköveteli az alkalmazandó leszámítolási kamatlábnak megfelelő kamatot magában foglaló előleg összegének visszafizetésén felüli kifizetéseket
□ kudarc vagy részleges siker esetén a visszafizetés az elért siker mértékével arányosan történik
(c) Kérjük, részletezze az előleg visszafizetésének módját, és világosan határozza meg, hogy észszerű és prudenciális megfontolások alapján mi tekinthető a támogatott tevékenységek sikeres kimenetelének.
...
4. Állami támogatásnak minősülő adóügyi intézkedések: ha a támogatást adóintézkedés formájában nyújtják, kérjük, határozza meg a támogatási intenzitás kiszámításának módját, és adja meg a megfelelő adatokat:
□ egyedi projekt alapján, vagy
□ a vállalkozás szintjén, a teljes adókönnyítésnek és három egymást követő adóévet meg nem haladó időszakban felmerülő, támogatható K+F+I költségek összegének arányaként
...
6.2.3.1. Az egyedi támogatásokra vonatkozó kiegészítő feltételek
1. Kérjük, nyújtson be átfogó üzleti tervet a támogatott projektre vonatkozóan (támogatással és anélkül), amely tartalmazza a projekt élettartamára vonatkozó valamennyi releváns várható költséget és bevételt. Kérjük, valamennyi alapul szolgáló feltételezésre vonatkozóan nyújtson be részletes magyarázatot, indokolást és releváns bizonyítékot.
...
2. Ha a támogatás kedvezményezettje egyértelmű választás előtt áll, hogy a támogatott projektet vagy egy alternatív, támogatás nélküli projektet hajtson végre, kérjük, nyújtson be a kontrafaktuális projekt élettartamára vonatkozó átfogó üzleti tervet is. Kérjük, valamennyi alapul szolgáló feltételezésre vonatkozóan nyújtson be részletes magyarázatot, indokolást és releváns bizonyítékot.
...
3. Alternatív projekt hiányában kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási összeg hogyan korlátozódik a támogatott projekt kellő jövedelmezőségéhez minimálisan szükséges mértékre például azáltal, hogy lehetővé teszi, hogy a belső megtérülési ráta megfeleljen az ágazat- vagy vállalatspecifikus küszöbértéknek vagy az elvárható megtérülési szintnek.
...
4. Ha a támogatás kedvezményezettje egyértelmű választás előtt áll, hogy támogatott projektet vagy egy alternatív, támogatás nélküli projektet hajtson végre, fejtse ki, hogy a támogatás hogyan korlátozódik a támogatott projekt kontrafaktuális projekthez viszonyított nettó többletköltségeinek fedezéséhez szükséges minimumra, tekintetbe véve a különböző üzleti forgatókönyvek bekövetkeztének valószínűségét.
...
5. Kérjük, nyújtson be bármely arra vonatkozó igazoló dokumentumot - például belső vállalati dokumentumokat -, hogy a kontrafaktuális projekt egyértelműen meghatározott és kellőképpen előre látható alternatív projekt, amelyet a kedvezményezett a belső döntéshozatala során figyelembe vett.
...
6. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási összeget hogyan állapították meg, és nyújtsa be az ezt igazoló dokumentumokat.
...
7. Ha a támogatott tevékenység megvalósítására több potenciális pályázó jelentkezett, a támogatásról átlátható, objektív és megkülönböztetésmentes kritériumok alapján döntöttek?
□Igen□Nem
Kérjük, részletezze:
...
8. Amennyiben a támogatás célja a nemzetközi kereskedelem tényleges vagy potenciális közvetlen vagy közvetett torzulásainak kiküszöbölése - azaz ha az Unión kívüli versenytársak az elmúlt három évben közvetlenül vagy közvetve azonos intenzitású támogatást kaptak hasonló projektekhez, illetve kapnak a közeljövőben - kérjük, nyújtson be elegendő információt és minden rendelkezésre álló bizonyítékot ahhoz, hogy a Bizottság értékelni tudja a helyzetet, különös tekintettel arra, hogy figyelembe kell-e venni a harmadik országbeli versenytárs által élvezett versenyelőnyt. Amennyiben valószínűsíthető, hogy a nemzetközi kereskedelem torzulásai több mint három év elteltével jelentkeznek - tekintettel a szóban forgó ágazat sajátos jellegére -, a referencia-időszakot ennek megfelelően meg lehet hosszabbítani.
...
6.2.4. Támogatások halmozódása
1. Kérjük, a megfelelő négyzet bejelölésével erősítse meg, hogy:
(a) amennyiben az Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy egyéb szervei által központilag kezelt, közvetlenül vagy közvetve nem tagállami ellenőrzés alatt álló uniós finanszírozást állami támogatással kombinálják, az ugyanazon elszámolható költségekre odaítélt közfinanszírozás teljes összege nem haladhatja meg az uniós jog alkalmazandó szabályaiban megállapított legkedvezőbb finanszírozási arányt.
□Igen□Nem
(b) amennyiben a K+F+I területén elszámolható kiadás teljes egészében vagy részben más célú támogatásra vonatkozóan is elszámolható, a közös részre a releváns szabályok bármelyike szerinti legkedvezőbb felső határ vonatkozik.
□Igen□Nem
(c) a K+F+I-hez nyújtott támogatást nem halmozzák de minimis támogatással ugyanazon elszámolható költségek tekintetében, amennyiben az az e keretszabályban megállapított maximális támogatási intenzitás túllépését eredményezné.
□Igen□Nem
(d) Az uniós finanszírozással társfinanszírozott tesztelési és kísérleti infrastruktúrákra vonatkozó támogatási intézkedések esetében: kérjük, a finanszírozási hiány hiteles értékelése alapján mutassa be a teljes közfinanszírozás (azaz az állami támogatás és az egyéb állami finanszírozási források) szükséges összegét, amely biztosítja, hogy a közfinanszírozás teljes összege ne vezessen túlkompenzációhoz.
Kérjük, adjon meg elegendő információt a tesztelési és kísérleti infrastruktúra számára nyújtott teljes közfinanszírozás szükséges összegének értékeléséhez, és nyújtsa be a vonatkozó bizonyítékokat:
...
2. A fenti 1. pontban kért megerősítésekkel kapcsolatban kérjük, adjon meg további részleteket, megjelölve, hogy a magyarázat a fenti kérdések közül melyikre vonatkozik (pontosítva annak betűjelét).
...
6.2.5. Átláthatóság
1. Kérjük, a megfelelő négyzet bejölésével erősítse meg, hogy a tagállam közzéteszi a következőket az Európai Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában vagy egy átfogó állami támogatási honlapon, nemzeti vagy regionális szinten:
(a) az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat vagy a jóváhagyott támogatási program teljes szövege és végrehajtási rendelkezései, vagy az arra mutató link
□Igen□Nem
(b) a következő információk az eseti jelleggel nyújtott vagy az ezen keretrendszer alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról:
- az egyedi kedvezményezett személye
- név
- a kedvezményezett azonosítója
□Igen□Nem
- a kedvezményezett vállalkozás jellege a támogatás nyújtásának időpontjában:
- kkv
- nagyvállalkozás
□Igen□Nem
- annak a régiónak a megnevezése NUTS II vagy alacsonyabb szinten, ahol a kedvezményezett található
□Igen□Nem
- az elsődleges gazdasági ágazat, amelyben a vállalkozás a tevékenységét folytatja NACE-csoport szinten
□Igen□Nem
- támogatástartalom és - ha eltérő - a támogatás névleges összege, nemzeti pénznemben kifejezve
□Igen□Nem
- támogatási eszköz:
- vissza nem térítendő támogatás/kamattámogatás/adósságelengedés
- hitel/visszafizetendő előleg/visszatérítendő támogatás
- kezességvállalás
- adókedvezmény vagy adómentesség
- kockázatfinanszírozás
- egyéb (kérjük, nevezze meg)
□Igen□Nem
- az odaítélés dátuma és a közzététel dátuma
□Igen□Nem
- a támogatás célja
□Igen□Nem
- a támogatást nyújtó hatóság vagy hatóságok megnevezése
□Igen□Nem
- adott esetben a megbízott szerv neve és a kiválasztott pénzügyi közvetítők neve
□Igen□Nem
- a támogatási intézkedés hivatkozási száma
□Igen□Nem
(c) Kérjük, adja meg az állami támogatási honlap internetes címét:
...
(d) Az adókedvezmény formájában megvalósuló programok esetében kérjük, erősítse meg, hogy a K+F+I keretrendszer 102. pontjában leírt tartományokba eső egyedi támogatási összegekre vonatkozóan előírt információkat közzéteszik-e.
□Igen□Nem
2. Kérjük, a megfelelő négyzet bejölésével erősítse meg alább, hogy a tagállam úgy alakítja ki átfogó állami támogatási honlapját (az előző pontban foglaltak szerint), hogy az biztosítsa az információkhoz való könnyű hozzáférést, és hogy az információkat olyan táblázatos adatformátumban teszik közzé, amely lehetővé teszi az adatok hatékony keresését, kivonatolását, letöltését és egyszerű internetes közzétételét, például CSV- vagy XML-formátumban, valamint hogy a nagyközönség korlátozás nélkül hozzáférhet a honlaphoz, ideértve az előzetes felhasználói regisztráció nélküli hozzáférést is.
□Igen□Nem
3. Kérjük, a megfelelő négyzet bejölésével erősítse meg alább, hogy az említett információkat a támogatás odaítélésének napjától számított hat hónapon belül, illetve adókedvezmény formájában megvalósuló támogatás esetében az adóbevallás esedékességének időpontjától számított egy éven belül közzéteszik.
□Igen□Nem
Kérjük, adja meg a támogatási intézkedés tekintetében alkalmazandó időszakot:
...
4. Kérjük, adott esetben a megfelelő négyzet bejölésével erősítse meg alább, hogy a jogellenes, de később összeegyeztethetőnek ítélt támogatások esetében a tagállam a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozat keltétől számított hat hónapon belül közzéteszi ezeket az információkat.
□Igen□Nem
...
5. A Szerződés szerinti állami támogatási szabályok érvényesíthetőségének érdekében az információknak a támogatás nyújtásának időpontjától számítva legalább 10 évig rendelkezésre kell állniuk.
□Igen□Nem
6.2.6. A K+F+I támogatás versenyre és kereskedelmi feltételekre gyakorolt konkrét negatív hatásai minimalizálásának vagy elkerülésének ellenőrzése
Kérjük, adja meg a következőket:
1. a támogatás odaítélése lehetővé teszi-e a támogatás kedvezményezettje számára, hogy versenyelőnyre tegyen szert az alábbiak révén:
□ a termelési költségek csökkentése
□ a termelési kapacitás növelése
□ új termék fejlesztése
□ □egyéb hatások (kérjük, részletezze):
...
2. a támogatásnyújtás feltétele-e, hogy a kedvezményezett központi székhelye az adott tagállamban legyen, vagy túlnyomórészt abban a tagállamban telepedjen le (a K+F+I keretrendszer 117. pontja)
□Igen□Nem
3. a támogatásnyújtás feltétele-e, hogy a kedvezményezett belföldön előállított termékeket használjon vagy belföldi szolgáltatásokat vegyen igénybe (a K+F+I keretrendszer 117. pontja)
□Igen□Nem
4. a támogatási intézkedések korlátozzák-e a kedvezményezett lehetőségét arra, hogy a K+F+I tevékenységekből származó eredményeket más tagállamban aknázza ki (a K+F+I keretrendszer 117. pontja)
□Igen□Nem
5. a támogatási intézkedés meghatároz-e bármely más kötelezettséget a kedvezményezettel szemben
□Igen□Nem
6. Kérjük, indokolja meg a megjelölt válaszokat, és szükség esetén szolgáltasson bizonyítékokat. Amennyiben az e pontban szereplő kérdések bármelyikére igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki részletesen:
...
6.2.6.1. Támogatási program
1. Támogatási programok esetében kérjük, fejtse ki, hogyan biztosítják, hogy az ilyen negatív hatások a minimumra korlátozódnak (figyelembe véve például az érintett projektek méretét, az egyedi és a halmozott támogatási összegeket, a várható kedvezményezettek számát, valamint a megcélzott ágazatok jellemzőit), és nyújtson be hatásvizsgálatokat, valamint a hasonló korábbi programok esetében elvégzett utólagos értékeléseket.
...
6.2.6.2. Az egyedi támogatásokra vonatkozó kiegészítő feltételek
1. Kérjük, adott esetben írja le a támogatás versenyre gyakorolt valószínű hatását az innovációs folyamatban (lásd a K+F+I keretrendszer 109. pontját).
...
2. Kérjük, azonosítsa azokat a termékpiacokat, amelyeken a támogatás valószínűleg hatást gyakorol, és adja meg a kedvezményezett aktuális piaci részesedését, valamint piaci helyzetének és piaci erejének értékelését az egyes érintett piacokon, továbbá a piaci részesedésekben, a piaci pozícióban és a piaci erőben a támogatott tevékenységekből eredő változásokat.
...
3. Az egyes érintett termékpiacok tekintetében kérjük, azonosítsa a támogatás kedvezményezettjének fő versenytársait, és adja meg ezek piaci részesedését.
...
Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a vonatkozó Herfindahl-Hirschman indexet (HHI).
...
4. Az egyes termékpiacok tekintetében kérjük, adja meg a támogatott tevékenységekkel érintett ügyfeleket vagy fogyasztókat.
...
5. Kérjük, ismertesse az érintett piacok szerkezetét és dinamikáját a következő szempontok tekintetében (a K+F+I keretrendszer 124. és 126. pontja):
(a) közelmúltbeli fejlemények és jövőbeli növekedési kilátások
...
(b) a főbb szereplők által hasonló projektekre fordított összegek
...
(c) a belépési és kilépési akadályok mértéke
...
(d) kiegyenlítő hatású vásárlóerő megléte
...
(e) a jövőbeni piacokért folytatott verseny ösztönzői
...
(f) termékdifferenciálás és versenyintenzitás
...
(g) a versenytársakat, ügyfeleket vagy fogyasztókat valószínűleg érintő más tényezők
...
6. Befolyással van-e a kedvezményezett a kiválasztási folyamatra - például azáltal, hogy módjában áll a kiválasztási folyamatban a vállalkozásokra javaslatot tenni, vagy a kutatási pályát befolyásolni?
□Igen□Nem
Amennyiben igen, kérjük, fejtse ki részletesebben.
...
7. Kérjük, jelölje be a megfelelő négyzetet, ha a támogatást többletkapacitással rendelkező piacokon vagy hanyatló iparágakban ítélik oda.
□Igen□Nem
Amennyiben igen, kérjük, részletezze ezeket a piacokat és iparágakat, és indokolja meg, hogy véleménye szerint a támogatás miért nem vet fel aggályokat.
...
8. Kérjük, közölje, hogy a kedvezményezett fontolóra vett-e alternatív helyszíneket a támogatott tevékenységek tekintetében.
□Igen□Nem
Kérjük, fejtse ki bővebben, és nyújtson be a támogatás kedvezményezettjére vonatkozó, a kérelem alátámasztására szolgáló hiteles időszerű belső bizonyítékokat.
...
9. Kérjük, ismertesse általános véleményét arról, hogy a támogatás miért nem vezet a verseny és a tagállamok közötti kereskedelem torzulásához.
...
6.2.7. A támogatás pozitív és negatív hatásainak mérlegelése
1. Kérjük, ismertesse, hogy véleménye szerint melyek a támogatásnak a támogatott gazdasági tevékenységre gyakorolt pozitív hatásai, valamint a K+F+I területét érintő szélesebb körű pozitív hatásai, amelyeket figyelembe kell venni az elemzés során. A további részleteket és indokolást illetően a következő kérdésekre adott részletes válaszaiban szolgálhat hivatkozással.
...
2. Kérjük, határozza meg pontosan a kitűzött célt, és fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés miként mozdítja elő a K+F+I tevékenységeket.
...
3. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatás a K+F+I területét érintő szélesebb körű pozitív hatásokkal jár-e.
...
Kérjük, ismertesse, hogy ezek a pozitív hatások megjelennek-e az uniós szakpolitikákban (például az "Új EKT a kutatás és az innováció szolgálatában" című közleményben, illetve az európai zöld megállapodásról, az európai digitális stratégiáról és az új európai iparstratégiáról szóló közleményben).
...
4. Kérjük, jelölje meg, hogy az állami támogatási intézkedés hozzájárul-e az uniós gazdasági ágazat digitális átalakulásához és az Unió nulla/alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállásához, és ha igen, kérjük, fejtse ki, hogyan.
...
5. Támogatási program esetében kérjük, jelölje meg, hogy a program a K+F+I tevékenységek vagy intelligens szakosodási stratégia ösztönzését célzó átfogó program/cselekvési terv szerves részét képezi-e.
□Igen□Nem
Kérjük, adott esetben adja meg a hasonló korábbi támogatási intézkedések értékeléseire való hivatkozást.
...
6. Adott esetben kérjük, pontosítsa, hogy a támogatott K+F+I tevékenységek összhangban állnak-e az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelettel ( 88 ).
...
Amennyiben nem, kérjük, fejtse ki, hogy alkalmaztak-e alternatív módszertant a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységeket szolgáló technológiákra, termékekre vagy egyéb megoldásokra irányuló K+F+I tevékenységek azonosítására.
...
6.2.7.1. A támogatás pozitív és negatív hatásainak mérlegelése
1. Kérjük, fejtse ki (mind a támogatási programokra, mind az egyedi támogatásra vonatkozóan), hogy véleménye szerint a támogatásnak az Ön által e szakaszban azonosított és indokolt pozitív hatásai miért múlják felül annak a versenyre és a kereskedelmi feltételekre gyakorolt negatív hatásait.
...
7. EGYÉB INFORMÁCIÓK
1. Kérjük, adjon meg minden olyan további információt, amely a bejelentett támogatási intézkedés K+F+I keretrendszer szerinti értékelése szempontjából fontos lehet.
...
2. Kérjük, az alábbiakban sorolja fel a formanyomtatványhoz csatolt mellékleteket (amelyeknek tartalmazniuk kell a vonatkozó bizonyítékokat, üzleti terveket, tanulmányokat stb.). Kérjük, egyértelműen jelölje meg (bekezdések, oldalak, vizuális módon), hogy a formanyomtatványon adott válaszait alátámasztó információk hol találhatók meg ezekben a mellékletekben.
...
III.3.A RÉSZ
Kiegészítő adatlap a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési támogatáshoz: egyedi támogatás
Ezt a kiegészítő adatlapot kell kitölteni a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási támogatásról szóló iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) ( 89 ) hatálya alá tartozó egyedi megmentési támogatások bejelentéséhez.
1. Támogathatóság
1.1. Nehéz helyzetben lévő vállalkozás
A) A vállalkozás korlátolt felelősségű társaság ( 90 ), amely jegyzett részvénytőkéjének több mint a fele elveszett a felhalmozott veszteségek miatt ( 91 )?
□igen | □nem |
B) A vállalkozás olyan társaság, ahol legalább egyes tagok korlátlan felelősséggel bírnak a társaság tartozásai tekintetében ( 92 ), és a társaság könyveiben kimutatott tőkének több mint fele elveszett a felhalmozott veszteségek miatt?
□igen | □nem |
C) A vállalkozás ellen kollektív fizetésképtelenségi eljárás indult vagy teljesíti a hazai jog azon feltételeit, amelyek alapján ellene hitelezői kérésére kollektív fizetésképtelenségi eljárás indítható?
□igen | □nem |
D) Olyan vállalkozás esetén, amely nem kkv:
- a vállalkozás könyv szerinti adósság/saját tőke aránya 7,5-nél magasabb volt az elmúlt két évben,
és
- a vállalkozás EBITDA-val számolt kamatfedezeti rátája nem érte el az 1,0 értéket az elmúlt két évben?
□igen | □nem |
E) Amennyiben az A)-D) pontban szereplő bármely kérdésre igennel válaszolt, kérjük, támassza alá a választ, és abban hivatkozzon a mellékelt igazoló bizonyítékokra és dokumentumokra (a legutóbbi eredménykimutatásra és mérlegekre, vagy a társasággal szemben kollektív fizetésképtelenségi eljárást megindító bírósági határozatra, vagy azt igazoló bizonyítékra, hogy teljesülnek a hazai társasági jog azon feltételei, amelyek alapján hitelezői kérésre kollektív fizetésképtelenségi eljárás indítható stb.).
1.2. Sürgős likviditási szükségletekkel rendelkező vállalkozás
Ha úgy véli, hogy a kedvezményezett jogosult megmentési támogatásra, jóllehet nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak, kérjük, fejtse ki, hogy miért gondolja, a vállalkozásnak kivételes és előre nem látható körülmények miatt sürgős likviditási szükségletei vannak, és adja meg az ezt igazoló bizonyítékokra vagy dokumentumokra való hivatkozást(pl. pénzforgalmi előrejelzések).
1.3. Újonnan alapított vállalkozás/nagyobb vállalatcsoport:
A) Mikor hozták létre a vállalkozást?
B) A vállalkozás mikor kezdte meg működését?
C) Tagja-e a társaság egy nagyobb vállalatcsoportnak?
□igen | □nem |
D) Ha a C) pontban igennel válaszolt, kérjük, nyújtson be teljes körű leírást a csoportról (szervezeti ábrát, amely feltünteti a csoport tagjai közötti kapcsolatokat, továbbá a tőkére és a szavazati jogokra vonatkozó részleteket), és igazolja, hogy a vállalkozás nehézségei saját működésére, és nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztására vezethetők vissza, és a nehézségek túl súlyosak ahhoz, hogy csoportszinten megoldhatóak legyenek.
1.4. Ágazati hatály:
A vállalkozás melyik ágazatban tevékenykedik:
A) szénágazat (1): | □igen | □nem |
B) acélipar (2): | □igen | □nem |
C) a pénzügyi intézményekre vonatkozó különös szabályok hatálya alá tartozó ágazat (3): | □igen | □nem |
(1) A 2010/787/EU határozatban meghatározottak szerint. (2) A következő bizottsági közlemény IV. mellékletében meghatározottak szerint: Iránymutatás a regionális állami támogatásokról (2014–2020) (HL C 209., 2013.7.23., 1. o.). (3) A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi válsággal összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való, 2013. augusztus 1. utáni alkalmazásáról (a bankokról szóló közlemény) (HL C 216., 2013.7.30., 1. o.). |
2. A belső piaccal való összeegyeztethetőség
2.1. Közös érdekű célkitűzéshez való hozzájárulás:
A) A kedvezményezett olyan régióban vagy régiókban (NUTS 2 szinten) található, ahol a munkanélküliségi ráta megfelel az alábbiak egyikének:
- magasabb az uniós átlagnál, tartós, és súlyosbítja, hogy az érintett régióban vagy régiókban nehéz új munkahelyeket teremteni,
- magasabb a nemzeti átlagnál, tartós, és súlyosbítja, hogy az érintett régió(k)ban nehéz új munkahelyeket teremteni?
□igen | □nem |
B) Fennáll annak a kockázata, hogy egy fontos, nehezen helyettesíthető, más versenytárs számára nehezen átvehető szolgáltatás nyújtása megszakad (például nemzeti infrastruktúra szolgáltató)?
□igen | □nem |
C) Egy adott régióban vagy ágazatban fontos rendszerszintű szerepet betöltő vállalkozásról van szó? E vállalkozás piacról való kilépésének potenciális negatív hatásai lennének (pl. egy fontos input beszállítója)?
□igen | □nem |
D) Fennáll annak a kockázata, hogy egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás folyamatos nyújtása megszakad?
□igen | □nem |
E) Jelentkeznének a hitelpiacokkal összefüggésben olyan hiányosságok vagy kedvezőtlen ösztönzők, amelyek egy egyébként életképes vállalkozást a csődbe terelnek?
□igen | □nem |
F) Az érintett vállalkozás piacról való kilépése fontos műszaki tudás vagy tapasztalat visszavonhatatlan elvesztésével járna?
□igen | □nem |
G) A kedvezményezett megszűnése következében fent fel nem sorolt, hasonlóan súlyos helyzet állna fenn?
□igen | □nem |
H) Amennyiben az A)-G) pontban található kérdések bármelyikére igennel válaszolt, kérjük, teljes mértékben támassza alá válaszát, hivatkozással a mellékelt további igazoló bizonyítékokra vagy dokumentumokra:
2.2. A támogatás megfelelősége/típusa
A) A támogatás formája hitelgarancia vagy hitel?
□igen | □nem |
B) Ha igennel válaszolt, kérjük, ismertesse a hitel vagy a garancia feltételeit, és csatolja a megfelelő dokumentumokat (a hitelmegállapodás tervezete, a garancia tervezete).
C) A hitel kamatlábát (vagy adott estben a garantált hitel összes - a hitelkamatot és a garanciadíjat tartalmazó - pénzügyi költségét) a referencia-kamatlábról szóló bizottsági közleményben ( 93 ) a normális fedezeti szinteket kínáló, gyenge vállalkozások számára meghatározott referencia-kamatlábnál nem kisebb kamatlábban állapították meg?
□igen | □nem |
D) Kérjük, fejtse ki, hogy a megmentési támogatást mire fogják használni: a megmentési támogatást olyan strukturális intézkedések finanszírozásához használják majd, mint jelentős üzletágak vagy eszközök felvásárlása, amelyek nem a kedvezményezett túlélése szempontjából szükségesek a megmentési időszakban?
□igen | □nem |
E) Ha igen, kérjük, fejtse ki:
F) Az első részletnek a vállalkozás részére történő folyósításától számított legfeljebb hat hónapon belül minden hitelt visszafizetnek és minden hitelgarancia megszűnik?
□igen | □nem |
G) Vállalja, hogy a megmentési támogatási intézkedés engedélyezését követő hat hónapon belül a következők egyikét továbbítja a Bizottság felé:
- bizonyíték arról, hogy a hitelt teljes mértékben visszafizették és/vagy a garancia megszűnt;
- szerkezetátalakítási terv;
- felszámolási terv, amely kellően indokolja a kedvezményezett ésszerű időkereten belül történő, további támogatás nélküli felszámolásához vezető lépéseket?
□igen | □nem |
2.3. A támogatás arányossága/minimumra korlátozott támogatás
A megmentési támogatás összegét az iránymutatás I. mellékletében található képlettel összhangban határozták meg?
□igen | □nem |
Ha igen, kérjük, adja meg a megmentési támogatás összegének a képlettel összhangban történő kiszámítását.
Ha a megmentési támogatás összege meghaladja az iránymutatás I. mellékletében található képlettel kiszámított összeget, kérjük, nyújtson be a kedvezményezett következő hat hónapra szóló likviditási igényeit ismertető, kellően indokolt likviditási tervet.
2.4. Negatív hatások - az "először és utoljára" elv
A vállalkozás (vagy az a csoport, amelynek tagja) kapott-e korábban megmentési, szerkezetátalakítási vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást ( 94 ), és/vagy be nem jelentett támogatást?
□igen | □nem |
Ha igen, kérünk minden részletet megadni (dátum, összeg, adott esetben hivatkozás korábbi bizottsági határozatra stb.) ( 95 ).
3. Egyéb információk
Kérjük, adjon meg minden olyan további információt, amelyet az iránymutatással érintett intézkedés(ek) értékelése szempontjából fontosnak tart:
III.3.B. RÉSZ
Kiegészítő adatlap a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott szerkezetátalakítási támogatáshoz: egyedi támogatás
Ezt a kiegészítő adatlapot kell kitölteni a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási támogatásról szóló iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) ( 96 ) hatálya alá tartozó egyedi szerkezetátalakítási támogatások bejelentéséhez.
1. Támogathatóság
1.1. Nehéz helyzetben lévő vállalkozás
A) A vállalkozás korlátolt felelősségű társaság ( 97 ), amely jegyzett részvénytőkéjének több mint a fele elveszett a felhalmozott veszteségek miatt ( 98 )?
□igen | □nem |
B) A vállalkozás olyan társaság, ahol legalább egyes tagok korlátlan felelősséggel bírnak a társaság tartozásai tekintetében ( 99 ), és a társaság könyveiben kimutatott tőkének több mint fele elveszett a felhalmozott veszteségek miatt?
□igen | □nem |
C) A vállalkozás ellen kollektív fizetésképtelenségi eljárás indult vagy teljesíti a hazai jog azon feltételeit, amelyek alapján ellene hitelezői kérésére kollektív fizetésképtelenségi eljárás indítható?
□igen | □nem |
D) Olyan vállalkozás esetén, amely nem kkv:
- a vállalkozás könyv szerinti adósság/saját tőke aránya 7,5-nél magasabb volt az elmúlt két évben,
és
- a vállalkozás EBITDA-val számolt kamatfedezeti rátája nem érte el az 1,0 értéket az elmúlt két évben?
□igen | □nem |
E) Amennyiben az A)-D) pontban szereplő bármely kérdésre igennel válaszolt, kérjük, támassza alá a választ, és abban hivatkozzon a mellékelt igazoló bizonyítékokra és dokumentumokra (a legutóbbi eredménykimutatásra és mérlegekre, vagy a társasággal szemben kollektív fizetésképtelenségi eljárást megindító bírósági határozatra, vagy azt igazoló bizonyítékra, hogy teljesülnek a hazai társasági jog azon feltételei, amelyek alapján hitelezői kérésre kollektív fizetésképtelenségi eljárás indítható stb.).
1.2. Újonnan alapított vállalkozás/nagyobb vállalatcsoport:
A) Mikor hozták létre a vállalkozást?
B) A vállalkozás mikor kezdte meg működését?
C) Tagja-e a társaság egy nagyobb vállalatcsoportnak?
□igen | □nem |
D) Ha igennel válaszolt, kérjük, nyújtson be teljes körű leírást a csoportról (szervezeti ábrát, amely feltünteti a csoport tagjai közötti kapcsolatokat, valamint a tőkére és a szavazati jogokra vonatkozó részleteket), és mellékeljen bizonyítékot arról, hogy a vállalkozás nehézségei saját működésére, és nem a költségeknek a csoporton belüli önkényes felosztására vezethetők vissza, és a nehézségek túl súlyosak ahhoz, hogy csoportszinten megoldhatóak legyenek.
1.3. Ágazati hatály
A vállalkozás melyik ágazatban tevékenykedik:
A) szénágazat (1): | □igen | □nem |
B) acélipar (2): | □igen | □nem |
C) a pénzügyi intézményekre vonatkozó különös szabályok hatálya alá tartozó ágazat (3): | □igen | □nem |
(1) A 2010/787/EU határozatban meghatározottak szerint. (2) A következő bizottsági közlemény IV. mellékletében meghatározottak szerint: Iránymutatás a regionális állami támogatásokról (2014–2020) (HL C 209., 2013.7.23., 1. o.). (3) A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi válsággal összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való, 2013. augusztus 1. utáni alkalmazásáról (a bankokról szóló közlemény) (HL C 216., 2013.7.30., 1. o.). |
1.4. Általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó szolgáltató:
A) A vállalkozás általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújt?
□igen | □nem |
B) Ha az A) pontra igennel válaszolt, kérjük, ismertesse az általános gazdasági érdekű szolgáltatás(oka)t és nyújtsa be a megbízási aktus(ok) másolatát:
C) Ha az A) pontra igennel válaszolt, kérjük, tüntesse fel a vállalkozásnak adott, közszolgáltatásért járó ellentételezés összegét, ismertesse az ellentételezés kiszámításának módszertanát és adja meg a közszolgáltatásért járó ellentételezés kiszámítási módszertanának releváns jogalapját:
2. A belső piaccal való összeegyeztethetőség
2.1. Közös érdekű célkitűzéshez való hozzájárulás:
A) A kedvezményezett olyan régióban vagy régiókban (NUTS 2 szinten) található, ahol a munkanélküliségi ráta megfelel az alábbiak egyikének:
- magasabb az uniós átlagnál, tartós, és súlyosbítja, hogy az érintett régióban vagy régiókban nehéz új munkahelyeket teremteni,
- magasabb a nemzeti átlagnál, tartós, és súlyosbítja, hogy az érintett régió(k)ban nehéz új munkahelyeket teremteni.
□igen | □nem |
B) Fennáll annak a kockázata, hogy egy fontos, nehezen helyettesíthető, más versenytárs számára nehezen átvehető szolgáltatás nyújtása megszakad (például nemzeti infrastruktúra szolgáltató)?
□igen | □nem |
C) Egy adott régióban vagy ágazatban fontos rendszerszintű szerepet betöltő vállalkozásról van szó? E vállalkozás piacról való kilépésének potenciális negatív hatásai lennének (pl. egy fontos input beszállítója)?
□igen | □nem |
D) Fennáll annak a kockázata, hogy egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás folyamatos nyújtása megszakad?
□igen | □nem |
E) Jelentkeznének a hitelpiacokkal összefüggésben olyan hiányosságok vagy kedvezőtlen ösztönzők, amelyek egy egyébként életképes vállalkozást a csődbe terelnek?
□igen | □nem |
F) Az érintett vállalkozás piacról való kilépése fontos műszaki tudás vagy tapasztalat visszavonhatatlan elvesztésével járna?
□igen | □nem |
G) A kedvezményezett megszűnése következében fent fel nem sorolt, hasonlóan súlyos helyzet állna fenn?
□igen | □nem |
H) Amennyiben az A)-G) pontban található kérdések bármelyikére igennel válaszolt, kérjük, teljes mértékben támassza alá válaszát, hivatkozással a mellékelt további igazoló bizonyítékokra vagy dokumentumokra:
2.2. Szerkezetátalakítási terv és a hosszú távú életképesség helyreállítása
Kérjük, nyújtsa be a szerkezetátalakítási tervet ( 100 ), amelynek célja a kedvezményezett hosszú távú életképességének ( 101 ) ésszerű időn belüli helyreállítása, valamint piaci felmérést és érzékenységi elemzést, amely ismerteti a kedvezményezett teljesítményét meghatározó paramétereket és a legfontosabb jövőbeni kockázati tényezőket (kérjük, a lehető legnagyobb mértékben kövesse az iránymutatás II. mellékletében bemutatott, nem kötelező jellegű szerkezetátalakítási tervet.
3. Az állami beavatkozás szükségessége/ösztönző hatás
3.1. Kérjük, nyújtsa be a szerkezetátalakítási tervben szereplő intézkedések és az állami támogatás nélküli helyzetet bemutató hiteles, alternatív forgatókönyv összehasonlítását ( 102 ), és igazolja, hogy a 2.1. pontban Ön által meghatározott célkitűzés vagy célkitűzések miért nem, vagy miért csak kisebb mértékben valósulna vagy valósulnának meg ezen alternatív forgatókönyvet követve.
3.2. Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatás nélkül a kedvezményezettet oly módon alakították volna át, adták volna el vagy számolták volna fel, amely nem vezetett volna a 2.1. pontban említett közös érdekű célkitűzés megvalósításához.
4. Megfelelőség
4.1. Kérjük, ismertesse röviden a választott állami támogatási intézkedéseket, kitérve azok formájára, összegére és ellentételezésére ( 103 ):
4.2. Kérjük, fejtse ki, hogy a kedvezményezett nehézségeit likviditási és/vagy fizetőképességi problémák okozzák, vagy mindkettő:
4.3. Kérjük, mutassa be, hogy a kiválasztott állami támogatási intézkedések megfelelőek a 4.2. pontban megjelölt (azaz a likviditási vagy fizetőképességi) problémák kezelése szempontjából.
5. A támogatás arányossága/minimumra korlátozott támogatás
5.1. Saját hozzájárulás
A) A kedvezményezett saját hozzájárulása eléri a szerkezetátalakítási költségek legalább 50 %-át ( 104 )?
□igen | □nem |
B) Kérjük, ismertesse és számszerűsítse a várhatóan felmerülő szerkezetátalakítási költségek egyes kategóriáit, adja meg teljes összegüket, és tüntesse fel, hogy a szerkezetátalakítási költségek hány százalékát fedezik a saját hozzájárulásból:
C) Kérjük, ismertesse és számszerűsítse a kedvezményezett, annak részvényesei vagy hitelezői, illetve a kedvezményezettet magában foglaló vállalatcsoport, vagy új befektetők saját forrásaiból a szerkezetátalakítási költségekhez való saját hozzájárulást:
D) Kérjük, fejtse ki, miért tekinti ezt a saját hozzájárulást valósnak és támogatásmentesnek:
E) Kérjük, igazolja, hogy a saját hozzájárulás összehasonlítható a nyújtott támogatásnak a kedvezményezett fizetőképességére vagy likviditási helyzetére gyakorolt hatásaival ( 105 ), és amennyiben nem, fejtse ki, miért, és adott esetben hivatkozzon az igazoló dokumentumokra (mérleg, cash flow-kimutatás):
5.2. A terhek megosztása
Töltse ki, ha az állami támogatás javítja a kedvezményezett sajáttőke-helyzetét ( 106 )
A) A kedvezményezett veszteségeit teljes mértékben elszámolták és a meglévő részvényeseknek és alárendelt hitelezőknek tulajdonították és azok e veszteségeket átvállalták?
□igen | □nem |
B) Ha az A) pontra igennel válaszolt, kérjük, szolgáltasson bizonyítékot a kedvezményezett mérlegének naprakész elemzése alapján.
C) Megakadályozzák, hogy a szerkezetátalakítási időszakban forráskiáramlás történjen a kedvezményezettől a tőketulajdonosokhoz és/vagy alárendelt hitelezőkhöz?
□igen | □nem |
D) Ha a C) pontra igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki az okokat:
E) Az államnak ésszerű részesedést biztosítanak a kedvezményezett jövőbeli nyereségéből, a vállalkozás veszteségek levonása után fennmaradó saját tőkéjéhez viszonyított állami tőkeinjekció összege tekintetében?
□igen | □nem |
F) Ha az E) pontra igennel válaszolt, kérjük, támassza alá a választ és szolgáltasson ennek megfelelő bizonyítékot.
G) Ha a kedvezményezett veszteségeit nem vállalják át teljes egészében (lásd a fenti A) pontot) és/vagy nem akadályozzák meg, hogy a szerkezetátalakítási időszakban forráskiáramlás történjen a kedvezményezettől a tőketulajdonosokhoz és/vagy alárendelt hitelezőkhöz (lásd a fenti C. pontot), kérjük, fejtse ki ennek okait, különösen, hogy e feltételek teljes körű végrehajtása miért vezetne aránytalan eredményekhez:
H) Elsőhelyi hitelezők hozzájárulnak a kedvezményezett sajáttőke-helyzetének helyreállításához?
□igen | □nem |
I) Ha a fenti H) pontra igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki az elsőhelyi hitelezők hozzájárulásának módját:
6. Negatív hatások
6.1. Az "először és utoljára" elv
A vállalkozás (vagy az a csoport, amelynek tagja) kapott-e már megmentési, szerkezetátalakítási vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást ( 107 ), és/vagy be nem jelentett támogatást?
□igen | □nem |
Ha igen, kérünk minden részletet megadni (dátum, összeg, adott esetben hivatkozás korábbi bizottsági határozatra stb.) ( 108 ):
6.2. Versenytorzulást korlátozó intézkedések:
Strukturális intézkedések - üzleti tevékenységek elidegenítése és csökkentése
A) Kérjük, ismertesse az eszközök vállalt elidegenítését és a kapacitás vagy a piaci részesedés vállalt csökkentését. Kérjük, igazolja, hogy a kötelezettségvállalásokban foglalt elidegenítések, leírások és a veszteséges tevékenységek megszüntetése nem szükségesek a kedvezményezett hosszú távú életképességének helyreállításához. Kérjük, tüntesse fel emellett, hogy az elidegenítésekre mely érintett piacokon és mikor kerül sor ( 109 ). Kérjük, tüntesse fel azt is, hogy a kedvezményezett elősegíti-e az elidegenítéseket, pl. azáltal, hogy elhatárolja a tevékenységeket, és hogy beleegyezik abba, hogy nem vonja el az elidegenített üzletág ügyfeleit:
B) Ha a strukturális intézkedések kivételesen kizárólag eszközelidegenítés formáját öltik, és nem jár azokkal egy a piacon verseny- és életképes vállalkozás létrehozása, kérjük, igazolja, hogy a strukturális intézkedések más formái nem alkalmasak, illetve más strukturális intézkedések komolyan veszélyeztetnék a vállalkozás gazdasági életképességét:
Magatartási jellegű intézkedések
C) Vállalják a kedvezményezettek, hogy tartózkodnak attól, hogy a szerkezetátalakítási időszakban bármilyen vállalkozásban részesedést szerezzenek, kivéve, ha ez elengedhetetlen a kedvezményezett hosszú távú életképességének biztosításához, amely esetben feltétel a Bizottságnak történő bejelentés és a bizottság általi jóváhagyás?
□igen | □nem |
D) Vállalja a kedvezményezett, hogy az állami támogatást nem tünteti fel versenyelőnyként termékei és szolgáltatásai értékesítésekor?
□igen | □nem |
E) Írnak elő más, magatartási jellegű intézkedést?
□igen | □nem |
Piacnyitó intézkedések
F) Elfogadnak a nemzeti hatóságok vagy a kedvezményezett olyan intézkedéseket, amelyek célja nyitottabb, stabilabb és kompetitívebb piacok előmozdítása, pl. a piacra való belépés és az arról való kilépés ösztönzésével ( 110 )?
□igen | □nem |
G) Ha az F) pontban igennel válaszolt, kérjük, ismertesse, hogy milyen intézkedésekről és mely piacokról van szó, és tüntesse fel, hogy az intézkedések miként kapcsolódnak közvetlenül vagy közvetve a kedvezményezett tevékenységeihez:
A versenytorzulást korlátozó intézkedések kidolgozása
H) A támogatás bármely részét a szerkezetátalakítás szociális költségeinek fedezésére szánják ( 111 )?
□igen | □nem |
I) Ha a H) pontban igennel válaszolt, kérjük, részletezze:
7. Egyéb információk
7.1. Kérjük, adjon itt meg minden egyéb olyan információt, amelyet a vonatkozó intézkedés(ek)nek az iránymutatás alapján történő értékelése szempontjából fontosnak tart (pl. az elbocsátott munkavállalók foglalkoztathatóságának javítását célzó intézkedések vagy az új munkahely találásához nyújtott segítség tekintetében):
III.3.C. RÉSZ
Kiegészítő adatlap megmentési, szerkezetátalakítási és/vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatáshoz: támogatási programok
Ezt a kiegészítő adatlapot kell használni a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási támogatásról szóló iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) ( 112 ) hatálya alá tartozó megmentési, szerkezetátalakítási és ideiglenes szerkezetátalakítási támogatási programok bejelentéséhez.
1. A program alkalmazási köre
1.1. A program keretében a következőt nyújtják:
a) megmentési támogatás: | □igen | □nem |
b) szerkezetátalakítási támogatás: | □igen | □nem |
c) ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás: | □igen | □nem |
2. Támogathatóság
2.1. A program nehéz helyzetben lévő kkv-kra ( 113 ) vagy állami tulajdonban lévő kisebb vállalkozásokra ( 114 ) (egyértelmű eltérő megjelölés hiányában a továbbiakban együttesen: kkv-k) korlátozódik?
□igen | □nem |
2.2. A program azon kkv-kra korlátozódik-e, amelyek megfelelnek az alábbi jogosultsági feltételek közül egynek:
a) A korlátolt felelősségű társaság kkv-k esetében ( 115 ):, a jegyzett részvénytőkéjének több mint a fele elveszett a felhalmozott veszteségek miatt ( 116 )?
□igen | □nem |
b) Olyan kkv-k esetében, amelyek olyan társaságok, ahol legalább egyes tagok korlátlan felelősséggel bírnak a társaság tartozásai tekintetében ( 117 ): s a társaság könyveiben kimutatott tőkének több mint fele nincs meg a felhalmozott veszteségek miatt?
□igen | □nem |
c) A kkv ellen kollektív fizetésképtelenségi eljárás indult vagy teljesíti a hazai jog azon feltételeit, amelyek alapján ellene hitelezői kérésére kollektív fizetésképtelenségi eljárás indítható?
□igen | □nem |
d) Állami tulajdonban lévő kisebb vállalkozások - a vállalkozás könyv szerinti adósság/saját tőke aránya meghaladta a 7,5 értéket, EBITDA-val számolt kamatfedezeti rátája pedig nem érte el az 1,0 értéket az elmúlt két évben?
□igen | □nem |
2.3. Előírja-e a program, hogy a megmentési vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást, vagy mindkettőt olyan kkv-nak lehessen nyújtani, amely nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak, pusztán kivételes és előre nem látható körülmények miatt sürgős likviditási szükségletei vannak?
□igen | □nem |
2.4. Ha a 2.3. pontra igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogyan értékelik, hogy a kkv-nak sürgős likviditási szükségletei vannak-e és hogy mely körülmények minősülnek kivételesnek és előre nem láthatónak:
2.5. Alkalmazandó-e a program újonnan létrehozott kkv-ra?
□igen | □nem |
2.6. Alkalmazandó-e a program a következő ágazatokban tevékeny kkv-kra?
a) szénágazat (1): | □igen | □nem |
b) acélipar (2): | □igen | □nem |
c) a pénzügyi intézményekre vonatkozó különös szabályok hatálya alá tartozó ágazat (3): | □igen | □nem |
(1) A 2010/787/EU határozatban meghatározottak szerint. (2) A következő bizottsági közlemény IV. mellékletében meghatározottak szerint: Iránymutatás a regionális állami támogatásokról (2014–2020) (HL C 209., 2013.7.23., 1. o.). (3) A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi válsággal összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való, 2013. augusztus 1. utáni alkalmazásáról (a bankokról szóló közlemény) (HL C 216., 2013.7.30., 1. o.). |
3. A támogatás maximális összege
3.1. Korlátozva van-e 10 millió EUR-ra az egy kkv-nak a programból összesen nyújtott maximális támogatási összeg, ideértve a más forrásokból vagy más programok keretében szerzett támogatásokat is?
□igen | □nem |
3.2. Kérjük, adja meg az egy kkv-nak a programból nyújtandó támogatás maximális összegét:
4. A belső piaccal való összeegyeztethetőség
Megmentési támogatás, szerkezetátalakítási támogatás és ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás esetén
4.1. Közös érdekű célkitűzéshez való hozzájárulás:
a) A program csak azokban az esetekben alkalmazandó, amikor a kedvezményezett megszűnése valószínűleg szociális nehézségekkel vagy piaci hiányossággal jár, különösen:
- az innovatív kkv vagy nagy növekedési potenciállal rendelkező kkv piacról való kilépésének potenciális negatív következményei lennének:
□igen | □nem |
- egy helyi vagy regionális kkv-kal intenzív kapcsolatban álló vállalkozás piacról való kilépésének potenciális negatív következményei lennének:
□igen | □nem |
- a hitelpiacokkal összefüggésben olyan hiányosságok vagy kedvezőtlen ösztönzők jelentkeznének, amelyek egy egyébként életképes vállalkozást a csődbe terelnek:
□igen | □nem |
- a kedvezményezett által kellően indokolt, hasonlóan súlyos helyzet állna fenn:
□igen | □nem |
b) Ha az a) pontban megfogalmazott bármely kérdésre igennel válaszolt, kérjük, teljeskörűen indokolja válaszát/válaszait, és fejtse ki, hogy a nemzeti hatóságok milyen kritériumok mentén értékelik a közös érdekű célkitűzéshez való hozzájárulást:
Szerkezetátalakítási támogatás esetén
4.2. Szerkezetátalakítási terv és a hosszú távú életképesség helyreállítása
A szerkezetátalakítási támogatás odaítélésével összefüggésben előírja-e a program olyan szerkezetátalakítási terv ( 118 ) átadását, amelynek célja, hogy ésszerű határidőn belül helyreállítsa a kedvezményezett hosszú távú életképességét ( 119 ) (lásd az iránymutatás II. mellékletében bemutatott, nem kötelező jellegű szerkezetátalakítási tervet)?
□igen | □nem |
5. Az állami beavatkozás szükségessége és az ösztönző hatás
5.1. A szerkezetátalakítási támogatás odaítélésével összefüggésben előírja-e a program a szerkezetátalakítási tervben szereplő intézkedések és az állami támogatás nélküli helyzetet bemutató hiteles, alternatív forgatókönyv nemzeti hatóságok általi összehasonlítását ( 120 ), annak igazolására, hogy a fenti 4.1. pontban meghatározott közös érdekű célkitűzés vagy célkitűzések miért nem, vagy miért csak kisebb mértékben valósulna vagy valósulnának meg ezen alternatív forgatókönyvet követve? Előírja-e a program különösen annak bizonyítását, hogy a támogatás nélkül a kedvezményezettet oly módon alakították volna át, adták volna el vagy számolták volna fel, amely nem vezetett volna a fenti 4.1. pontban említett közös érdekű célkitűzés megvalósításához?
□igen | □nem |
5.2. Ha az 5.1. pontban igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogy a nemzeti hatóságok ezt milyen kritériumok mentén értékelik:
6. Megfelelőség
Megmentési támogatás esetén
6.1. A program szerint nyújtott támogatás hitelgaranciára vagy hitelre korlátozódik?
□igen | □nem |
6.2. Előírja-e a program, hogy a hitel pénzügyi költségét (vagy hitelgarancia esetében a garantált hitel összes - a hitelkamatot és a garanciadíjat tartalmazó - pénzügyi költségét) a referencia-kamatlábról szóló bizottsági közleményben ( 121 ) a normális fedezeti szinteket kínáló, gyenge vállalkozások számára meghatározott referencia-kamatlábnál nem kisebb kamatlábon kell megállapítani?
□igen | □nem |
6.3. Előírja-e a program, hogy a megmentési támogatást legfeljebb hat hónapra adják, amelynek folyamán elemzést kell készíteni a kedvezményezett helyzetéről?
□igen | □nem |
6.4. Előírja-e a program, hogy a megmentési támogatás odaítélésétől számított hat hónapon belül a hitelt teljes mértékben vissza kell fizetni vagy a garanciát meg kell szüntetni, kivéve, ha ezen időszak lejárta előtt: a) a nemzeti hatóságok szerkezetátalakítási tervet vagy felszámolási tervet hagynak jóvá, vagy b) a kedvezményezett egyszerűsített szerkezetátalakítási tervet ( 122 ) nyújt be (ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás esetében)?
□igen | □nem |
6.5. Előírja-e a program, hogy megmentési támogatás nem használható olyan strukturális intézkedések finanszírozásához, mint jelentős üzletágak vagy eszközök felvásárlása, kivéve, ha ezekre a kedvezményezett túlélése szempontjából szükség van a megmentési időszakban?
□igen | □nem |
Szerkezetátalakítási támogatás esetén
6.6. Kérjük, fejtse ki, hogy a nemzeti hatóságok milyen kritériumok mentén értékelik, hogy a kedvezményezett problémái milyen mértékben kapcsolódnak a likviditáshoz, a fizetőképességhez vagy mindkettőhöz, és hogyan választják ki, melyik az az állami támogatási eszköz, amely a legmegfelelőbben kezeli az azonosított problémát:
Ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás esetén
6.7. A program szerint nyújtandó ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás hitelgaranciára vagy hitelre korlátozódik?
□igen | □nem |
6.8. Előírja-e a program, hogy a hitel pénzügyi költségét (vagy hitelgarancia esetében a garantált hitel összes - a hitelkamatot és a garanciadíjat tartalmazó - pénzügyi költségét) a referencia-kamatlábról szóló bizottsági közleményben a normális fedezeti szinteket kínáló, gyenge vállalkozások számára meghatározott referencia-kamatlábnál nem kisebb kamatlábon kell megállapítani?
□igen | □nem |
6.9. Előírja-e a program, hogy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás ellentételezését legalább 50 bázisponttal kell növelni az első részlet kedvezményezettnek történő kifizetésétől számított 12 hónap lejárta után (levonva a megmentési támogatás ezt közvetlenül megelőző időszakát)?
□igen | □nem |
6.10. Előírja-e a program, hogy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást legfeljebb 18 hónapig lehet nyújtani (levonva a megmentési támogatás ezt közvetlenül megelőző időszakát)?
□igen | □nem |
6.11. Előírja-e a program, hogy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás első részletének a kedvezményezett részére történő folyósításától számított legfeljebb hat hónapon belül - levonva a megmentési támogatás ezt közvetlenül megelőző időszakát - a nemzeti hatóságoknak jóvá kell hagyniuk az egyszerűsített szerkezetátalakítási tervet?
□igen | □nem |
6.12. Előírja-e a program, hogy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás nyújtásának időpontjától számított 18 hónapon belül - levonva a megmentési támogatás ezt közvetlenül megelőző időszakát - a hitelt teljes mértékben vissza kell fizetni vagy a garanciát meg kell szüntetni, kivéve, ha a kedvezményezett tekintetében ezen időszak eltelte előtt szerkezetátalakítási vagy felszámolási tervet hagytak jóvá a nemzeti hatóságok?
□igen | □nem |
7. A támogatás arányossága (minimumra korlátozott támogatás)
Megmentési támogatás és ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás esetén
7.1. A támogatás összege
a) Előírja-e a program, hogy a támogatás összege nem haladhatja meg az iránymutatás I. mellékletében található képlettel kiszámított összeget?
□igen | □nem |
b) Ha az a) pontban nemmel válaszolt, előírja-e a program olyan likviditási terv készítését, amely ismerteti a kedvezményezett likviditási igényeit a következő hat hónapra (ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás esetén 18 hónapra)?
□igen | □nem |
c) Ha a b) pontban igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogy a nemzeti hatóságok milyen alapon és milyen információ szerint vizsgálják, hogy a kedvezményezett következő hat hónapra (ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás esetén 18 hónapra) szóló likviditási igényeit ismertető likviditási terv kellően indokolt-e:
Szerkezetátalakítási támogatás esetén
7.2. Saját hozzájárulás
a) Előírja-e a program a kedvezményezett, annak részvényesei, hitelezői, illetve a kedvezményezettet magában foglaló vállalatcsoport, vagy új befektetők saját forrásaiból a szerkezetátalakítási költségekhez való támogatásmentes és valós hozzájárulást, amelynek összege középvállalkozások esetében legalább a szerkezetátalakítási költségek 40 %-a, vagy kisvállalkozások esetében legalább a szerkezetátalakítási költségek 25 %-a?
□igen | □nem |
b) Ha az a) pontban igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki, a nemzeti hatóságok milyen tényezőket vesznek figyelembe annak értékelésekor, hogy a saját hozzájárulás valós és támogatásmentes-e:
c) Előírja-e a program, hogy a saját hozzájárulás összehasonlítható legyen a nyújtott támogatásnak a kedvezményezett fizetőképességére vagy likviditási helyzetére gyakorolt hatásaival ( 123 )?
□igen | □nem |
d) Ha a c) pontban igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogy a nemzeti hatóságok ezt hogyan értékelik:
7.3. A terhek megosztása
Akkor töltse ki, ha a program előírja, hogy az állami támogatást olyan formában is nyújthatják, amely javítja a kedvezményezett sajáttőke-helyzetét ( 124 ):
a) Előírja-e a program, hogy állami beavatkozásra csak azután kerülhet sor, hogy a veszteségeket teljes mértékben elszámolták és a meglévő részvényeseknek és/vagy alárendelt hitelezőknek tulajdonították?
□igen | □nem |
b) A jogilag lehetséges mértékig megakadályozzák, hogy a szerkezetátalakítási időszakban forráskiáramlás történjen a kedvezményezettől a tőketulajdonosokhoz vagy alárendelt hitelezőkhöz?
□igen | □nem |
c) Ha a b) pontra nemmel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogy a nemzeti hatóságok milyen kritériumok mentén értékelik, hogy ezek a forráskiáramlások nem hozzák-e aránytalanul hátrányos helyzetbe azokat, akik friss tőkét nyújtottak:
d) Engednek-e a nemzeti hatóságok eltérést a fenti a) és b) pontban előírt feltételektől?
□ nem
□ igen. Ha igen, kérjük, fejtse ki:
e) Előírja-e a program, hogy az államnak ésszerű részesedést biztosítanak a kedvezményezett jövőbeli nyereségéből, a vállalkozás veszteségek levonása után fennmaradó saját tőkéjéhez viszonyított állami tőkeinjekció összege tekintetében?
□igen | □nem |
8. Negatív hatások
8.1. Az "először és utoljára" elv:
Kizárja-e a program ( 125 ) az olyan kkv-nak történő támogatásnyújtást, amely már ( 126 ) megmentési, szerkezetátalakítási vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást, és/vagy be nem jelentett támogatást kapott?
□igen | □nem |
Szerkezetátalakítási támogatás esetén
8.2. Versenytorzulást korlátozó intézkedések ( 127 ):
Strukturális intézkedések - üzleti tevékenységek elidegenítése és csökkentése
a) Előírja-e a program a kedvezményezettek számára az eszközök elidegenítését, a kapacitás vagy a piaci részesedés csökkentését ( 128 ), illetve annak feltüntetését, hogy az elidegenítésekre mely érintett piacokon ( 129 ) és mikor ( 130 ) kerül sor?
□igen | □nem |
b) Előírja-e a program, hogy a strukturális intézkedéseknek rendes esetben olyan életképes, önálló üzletágaknak a vállalkozás folytatásának elve melletti elidegenítéseként kell megvalósulniuk, amelyek - amennyiben azokat megfelelő vevő működteti - képesek hosszú távon eredményesen versenyezni?
□igen | □nem |
c) Ha a b) pontra nemmel válaszolt, előírja-e a program, hogy amennyiben nincs ilyen üzletág, a kedvezményezett leválaszthat, majd elidegeníthet egy már meglévő és megfelelően finanszírozott tevékenységet, ezáltal létrehozva egy új és életképes, a piacon versenyképes vállalkozást?
□igen | □nem |
d) Ha a program lehetővé teszi, hogy a strukturális intézkedések kizárólag eszközelidegenítés formáját öltsék és ne járjon azokkal a piacon verseny- és életképes vállalkozás létrehozása, megköveteli-e annak kedvezményezett általi igazolását is, hogy a strukturális intézkedések más formái nem alkalmasak, illetve más strukturális intézkedések komolyan veszélyeztetnék a vállalkozás gazdasági életképességét?
□igen | □nem |
Magatartási jellegű intézkedések
e) Előírja-e a program, hogy a kedvezményezetteknek tartózkodniuk kell attól, hogy a szerkezetátalakítási időszakban bármilyen vállalkozásban részesedést szerezzenek, kivéve, ha ez elengedhetetlen a kedvezményezett hosszú távú életképességének biztosításához?
□igen | □nem |
f) Előírja-e a program a kedvezményezett számára annak vállalását, hogy az állami támogatást nem tünteti fel versenyelőnyként termékei és szolgáltatásai értékesítésekor?
□igen | □nem |
g) Előírja-e a program a kedvezményezett számára, hogy tartózkodjon az olyan üzleti magatartástól, amely meghatározott termékekhez vagy földrajzi piacokhoz kapcsolódó piaci részesedése gyors kiterjesztését célozza olyan feltételek kínálása mellett, amelyekkel az állami támogatásban nem részesülő versenytársak nem tudnak lépést tartani (pl. árra vonatkozó vagy egyéb üzleti feltételek)?
□igen | □nem |
h) Ha a g) pontban igennel válaszolt, milyen körülmények között? Kérjük, fejtse ki.
i) Előír-e a program egyéb magatartási jellegű intézkedést?
□ nem
□ igen. Ha igen, kérjük, ismertesse ezeket:
Piacnyitó intézkedések
j) Lehetővé teszi-e a program, hogy a nemzeti hatóságok vagy a kedvezményezett olyan intézkedéseket fogadjanak el, amelyek célja nyitottabb, stabilabb és kompetitívebb piacok előmozdítása, pl. a piacra való belépés és az arról való kilépés ösztönzésével ( 131 )?
□igen | □nem |
k) Ha a j) pontban igennel válaszolt, kérjük, ismertesse:
9. Általános észrevételek
9.1. Alkalmazandó-e a program támogatott területen működő kkv-kra?
□igen | □nem |
9.2. Vonatkoznak-e különös rendelkezések a program szerint a támogatott területeken működő kkv-kra?
□igen | □nem |
9.3. Ha a 9.2. pontra igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki, melyek ezek a különös rendelkezések, és hogy miért indokoltak:
9.4. Szándékukban áll-e a nemzeti hatóságoknak olyan hozzájárulást elfogadni, amely kevesebb, mint a szerkezetátalakítási költségek 40 %-a középvállalkozások, illetve 25 %-a kisvállalkozások esetén?
□igen | □nem |
9.5. Ha a 9.4. pontra igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogyan fogják alkalmazni a nemzeti hatóságok a versenytorzulást korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos követelményeket, hogy korlátozzák a régiót érő negatív rendszerszintű hatásokat:
10. Egyéb információ
Kérjük, adjon itt meg minden egyéb olyan információt, amely a bejelentett támogatási intézkedésnek az iránymutatás alapján történő értékelése szempontjából fontos lehet (pl. az elbocsátott munkavállalók foglalkoztathatóságának javítását célzó intézkedések vagy az új munkahely találásához nyújtott segítség tekintetében):
III.4. RÉSZ
Kiegészítő adatlap a filmekhez és egyéb audiovizuális alkotásokhoz nyújtott állami támogatásokhoz
Ezt a kiegészítő adatlapot kell használni a filmekhez és egyéb audiovizuális alkotásokhoz nyújtott állami támogatásról szóló bizottsági közlemény ( 132 ) hatálya alá tartozó támogatások bejelentéséhez.
1. A bejelentett támogatási intézkedés(ek) jellemzői
1.1. Kérjük, írja le, amilyen pontosan csak lehetséges, a támogatás célját, értelemszerűen, minden egyes intézkedés esetében:
1.2. Kérjük, ismertesse az egyes intézkedések alkalmazási körét, az alábbiak vonatkozásában:
1.2.1. az érintett tevékenységek típusa (pl. fejlesztés, gyártás, forgalmazás):
1.2.2. az érintett alkotások típusa (pl. filmművészeti alkotások, televíziós sorozatok, transzmédia-projektek):
1.3. Ha a támogatási program transzmédiás-projektekkel kapcsolatos támogatási intézkedést tartalmaz, a támogatott intézkedések közvetlenül kapcsolódnak az alkotás filmgyártási alkotóeleméhez?
□igen | □nem |
1.4. Kérjük, nevezze meg, milyen rendelkezések léteznek a támogatás kulturális célkitűzésének garantálására:
2. A támogathatóság feltételei
2.1. Kérjük, jelölje meg a tevékenységek vagy alkotások támogathatóságának a tervezett támogatási intézkedés szerinti feltételeit:
2.2. Kérjük, jelölje meg a kedvezményezettek támogathatóságának a tervezett támogatási intézkedés szerinti feltételeit:
- Tesz-e a rendszer megkülönböztetést állampolgárság vagy lakhely alapján?
- A kedvezményezetteknek kell-e más feltételnek megfelelniük azon kívül, hogy a támogatás folyósításakor állandó képviselettel kell rendelkezniük?
- Amennyiben a támogatásnak adózási összetevője is van, kell a kedvezményezettnek más kötelezettségeket vagy feltételeket is teljesítenie, minthogy a tagállam területén adóköteles jövedelemmel rendelkezzen?
- Egyéb feltételek:
3. Területhez kötött ráfordítási kötelezettségek
3.1. Kérjük, jelölje meg, hogy az intézkedés tartalmaz-e olyan rendelkezéseket, amelyek előírják a producer számára, hogy a gyártási költségvetést vagy legalább annak egy részét a tagállamban vagy annak adott közigazgatási egysége területén kell elköltenie:
3.1.1. annak érdekében, hogy a támogatásra jogosult legyen?
□igen | □nem |
3.1.2. a támogatás folyósításának feltételeként?
□igen | □nem |
3.2. A területhez kötött ráfordítás feltételei a produkció költségvetésének bizonyos speciális tételeire vonatkoznak-e?
3.3. Ha szükséges valamely minimális mértékű területhez kötött ráfordítás a támogathatósághoz, kérjük, ismertesse e kötelezettségek jellegét:
3.3.1. benne rejlő (pl. a film adott területen történő forgatása napjainak minimális száma):
3.3.2. kifejezett (a kiadás minimális összege vagy százaléka):
3.4. Ha a támogatásnyújtás területi feltételekhez kötött, kérjük, fejtse ki:
3.4.1. A támogatást a területi kiadás százalékában számítják ki?
3.4.2. Az előírt területhez kötött ráfordítást a film teljes költségvetésére tekintettel számítják ki?
3.4.3. Az előírt területhez kötött ráfordítást a nyújtott támogatási összegre tekintettel számítják ki?
4. Elszámolható költségek
Kérjük, adja meg azon költségeket, amelyek figyelembe vehetők a támogatás összegének meghatározásakor.
5. Támogatási intenzitás
5.1. Kérjük, adja meg, hogy a program lehetővé tesz-e a gyártási költségvetés 50 %-át meghaladó támogatási intenzitást? Ha igen, kérjük, ismertesse az érintett alkotások típusait és a támogatási intenzitás határait.
5.2. A "nehéz audiovizuális filmalkotások" fogalmának alkalmazása esetén kérjük, jelölje meg, mely alkotáskategóriákra terjed ki ez a fogalom (azaz, kérjük adja meg a használt fogalommeghatározást).
5.3. Ha a program keretében a forgatókönyvírás és a fejlesztés támogatott: a forgatókönyvírási- és fejlesztési költségeket beleszámítják-e a filmgyártási költségvetésbe, és azokat figyelembe veszik-e az audiovizuális alkotás támogatási intenzitásának kiszámításakor?
5.4. Ha a program keretében a forgalmazási és promóciós tevékenység támogatott: melyek a program által megengedett támogatási intenzitások?
6. Filmművészeti örökség
Kérjük, adott esetben adjon tájékoztatást a filmművészeti örökségre tekintettel hozott intézkedésekről:
7. Összeegyeztethetőség
7.1. Kérjük, adjon a támogatások összeegyeztethetőségét alátámasztó, megalapozott indokolást a filmekhez és egyéb audiovizuális alkotásokhoz nyújtott állami támogatásról szóló bizottsági közleményben meghatározott elvek figyelembevételével:
7.2. Ha a program filmszínházaknak nyújtott támogatásokra vonatkozik, kérjük, adjon megalapozott indokolást a támogatás, mint az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének d) pontja értelmében vett, kultúrát előmozdító támogatás összeegyeztethetőségének és különösen a támogatás szükségességének, megfelelőségének és arányosságának alátámasztására:
8. Egyéb információk
Kérjük, adjon itt meg minden egyéb olyan információt, amelyet a vonatkozó intézkedés(ek)nek a filmekhez és egyéb audiovizuális alkotásokhoz nyújtott állami támogatásról szóló közlemény alapján történő értékelése szempontjából fontosnak tart.
III.5.A RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A SZÉLES SÁVÚ HÁLÓZATOK HASZNÁLATBAVÉTELÉHEZ NYÚJTOTT ÁLLAMI TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a kiegészítő adatlapot kell használni a széles sávú hálózatokhoz nyújtott állami támogatásokról szóló bizottsági iránymutatás ( 133 ) (a továbbiakban: széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás) hatálya alá tartozó, széles sávú hálózatok használatbavételéhez nyújtott támogatások bejelentéséhez.
1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
1.1. Kérjük, ismertesse részletesen a támogatási intézkedést és annak célkitűzéseit:
...
1.2. Kérjük, ismertesse, hogy véleménye szerint miért minősül állami támogatásnak a támogatási intézkedés ( 134 ):
...
1.3. Kérjük, tüntesse fel, hogy miből áll a támogatási intézkedés:
□ szociális utalványok ( 135 )
□ konnektivitási utalványok ( 136 )
1.4. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés hogyan illeszkedik a nemzeti széles sávú stratégiához, valamint az Unió digitális szakpolitikai és környezetvédelmi célkitűzéseihez ( 137 ):
...
1.5. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedést milyen okok indokolják ( 138 ):
□ a széles sávú szolgáltatásokra való előfizetés költségei. Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben:...............................................................
...
□ a széles sávú szolgáltatásokra való előfizetésből származó előnyök ismeretének hiánya. Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben:...............................................................
...
□ más okok. Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben:...............................................................
...
1.6. Kérjük, ismertesse a támogatási intézkedés hátterét (például a széles sávú lefedettség jelenlegi szintje a tagállamban, a széles sávú szolgáltatások igénybevételének jelenlegi szintje), az információforrás megjelölésével:
...
1.7. Kérjük, erősítse meg, hogy az ebben az értesítésben említett valamennyi sebesség csúcsidei sebességnek tekintendő ( 139 ):
□igen□nem
1.8. Ha rendelkezésre állnak, kérjük, nyújtsa be az alábbi dokumentumokat és írja le azok tartalmát:
□ a támogatási intézkedés hatásának vizsgálata....................................................... ...
□ a hasonló korábbi programok esetében elvégzett utólagos értékelés................................. ...
□ kontrafaktuális elemzés, amely bizonyítja, hogy az intézkedésnek pozitív hatásai vannak ahhoz képest, ami a támogatás nélkül következett volna be...................................... ...
2. SZOCIÁLIS UTALVÁNYOK
2.1. Kérjük, határozza meg a támogatási intézkedés által megcélozni kívánt magánszemély fogyasztók konkrét kategóriát, akiknek a pénzügyi helyzete szociális okokból (például alacsonyabb jövedelmű családok, hallgatók, tanulók stb.) indokolja a támogatás nyújtását ( 140 ):
...
2.2. Kérjük, becsülje meg azon fogyasztók számát, akik a támogatási intézkedés kedvezményezettjei lehetnek:
...
2.3. Kérjük, nevezze meg a jogosult szolgáltatókat:
...
2.4. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intézkedések által lefedett támogatható szolgáltatásokat (például letöltési sebesség, feltöltési sebesség stb.), és ismertesse, hogy a magyar hatóságok hogyan határozták meg ezeket a szolgáltatásokat.
...
2.5. Kérjük, válassza ki, hogy hogyan fogják felhasználni az utalványokat és adjon meg konkrét részleteket ( 141 ):
□ Új széles sávú szolgáltatásokra való előfizetésre. Részletek:
...
□ Meglévő előfizetések megtartására. Részletek:
...
□ Egyéb módon. Részletek:
...
2.6. Kérjük, sorolja fel a támogatási intézkedés által fedezett, elszámolható költségeket ( 142 ):
...
2.7. Kérjük, tüntesse fel az utalvány (ha van ilyen) maximális időtartamát
...
2.8. Kérjük, adja meg az utalványok formáját és összegét, részletezve, hogy hogyan határozták meg ezt az összeget, valamint az utalvány által fedezett előfizetési költség százalékát:
...
2.9. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés megfelel-e a technológiasemlegesség elvének, és ha igen, hogyan ( 143 ):
...
2.10. Annak alátámasztása érdekében, hogy a szociális utalványok rendszere biztosítja az összes lehetséges szolgáltatóval szembeni egyenlő bánásmódot, valamint a szolgáltatók lehető legszélesebb választékát nyújtja a fogyasztók számára ( 144 ), kérjük, erősítse meg (a vonatkozó részletek ismertetésével) az alábbiakat ( 145 ):
(a) egy, az összes jogosult szolgáltatót tartalmazó online nyilvántartást hoznak létre (vagy ezzel egyenértékű alternatív platformot alkalmaznak):
...
(b) a fogyasztóknak lehetőségük van betekinteni a nyilvántartásba:
...
(c) a támogatható széles sávú szolgáltatások nyújtására képes valamennyi vállalkozás kérelmezheti, hogy szerepeljen a nyilvántartásban vagy bármely választott alternatív platformon:
...
(d) a nyilvántartás (vagy a választott alternatív platform) a fogyasztókat segítő további információkat is megadhat (például a különböző vállalkozások által nyújtott szolgáltatások típusát). Ez utóbbi esetben kérjük, tüntesse fel a megadott kiegészítő információkat:
...
2.11. Kérjük, fejtse ki részletesen a támogatási intézkedés végrehajtásának eljárását:
...
2.12. Nyilvános konzultáció ( 146 ) Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) minden egyes lefolytatott nyilvános konzultáció kezdetének és végének időpontja:
...
(b) az egyes nyilvános konzultációk tartalma:
...
(c) nyilvánosan elérhető internetes oldal (regionális és/vagy nemzeti szinten), ahol a konzultációt közzétették:
...
(d) a hozzászólók által az egyes nyilvános konzultációk során benyújtott főbb észrevételek összefoglalása, részletezve, hogy azokat hogyan kezelték:
...
2.13. Kérjük, jelölje, hogy bevezetnek-e további biztosítékokat a szociális utalványokkal való esetleges visszaélések elkerülése végett. Ha igen, kérjük, fejtse ki részletesebben ( 147 ):
...
2.14. Kérjük, jelezze, hogy a támogatási intézkedés előír-e különleges szabályokat az előfizetés kezelésére, többek között olyan esetekre, mint az előfizetés idő előtti lemondása, az előfizetésnek egy másik szolgáltatóhoz való átvitele az utalvány által lefedett időszakon belül (ez utóbbi esetben milyen feltételek mellett), az előfizetés folytatása az utalvány lejárta után. Ha igen, kérjük, fejtse ki részletesebben:
...
3. KONNEKTIVITÁSI UTALVÁNYOK
3.1. Kérjük, adja meg az intézkedés által megcélzott végfelhasználók típusát:
□ fogyasztók
□ vállalkozások
3.2. Kérjük, részletezze, hogy a végfelhasználók milyen jogosultsági feltételek mellett juthatnak konnektivitási utalványokhoz:
...
3.3. Kérjük, becsülje meg azon végfelhasználók számát, akik a támogatási intézkedés kedvezményezettjei lehetnek:
...
3.4. Kérjük, nevezze meg a jogosult szolgáltatókat:
...
3.5. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intézkedések által lefedett támogatható szolgáltatásokat (például letöltési sebesség, feltöltési sebesség stb. vonatkozásában), és ismertesse, hogy a magyar hatóságok hogyan határozták meg ezeket a szolgáltatásokat. E tekintetben kérjük, tüntesse fel a végfelhasználók azon igényeit, amelyeket a támogatható szolgáltatásokat nyújtó csatlakozásokkal lehet kielégíteni, és nyújtsa be ennek ellenőrizhető bizonyítékait (például fogyasztói felméréseket, független adatfelvételeket) ( 148 ):
...
3.6. Kérjük, válassza ki, hogy hogyan fogják felhasználni az utalványokat és adjon meg konkrét részleteket. Továbbá kérjük, erősítse meg, hogy az utalványokat nem lehet meglévő előfizetések megtartására felhasználni ( 149 ).
□ Új széles sávú szolgáltatásokra való előfizetésre. Részletek:
...
□ Meglévő előfizetésekről magasabb szintűre való váltásra. Részletek:
...
□ Annak megerősítése, hogy az utalványokat nem lehet meglévő előfizetések megtartására felhasználni. Részletek:
...
3.7. Kérjük, sorolja fel a támogatási intézkedés által fedezett, elszámolható költségeket ( 150 ):
...
3.8. Kérjük, adja meg az utalványok formáját és összegét, részletezve, hogy hogyan határozták meg ezt az összeget, valamint az utalvány által fedezett előfizetési költségek százalékát ( 151 ):
...
3.9. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés megfelel-e a technológiasemlegesség elvének, és ha igen, hogyan ( 152 ):
...
3.10. Annak alátámasztása érdekében, hogy a szociális utalványok rendszere biztosítja az összes lehetséges szolgáltatóval szembeni egyenlő bánásmódot, valamint a szolgáltatók lehető legszélesebb választékát nyújtja a fogyasztók számára, kérjük, erősítse meg (a vonatkozó részletek ismertetésével) az alábbiakat ( 153 ):
(a) egy, az összes jogosult szolgáltatót tartalmazó online nyilvántartást hoznak létre (vagy ezzel egyenértékű alternatív platformot alkalmaznak):
...
(b) a fogyasztóknak lehetőségük van betekinteni a nyilvántartásba:
...
(c) a támogatható széles sávú szolgáltatások nyújtására képes valamennyi vállalkozás kérelmezheti, hogy szerepeljen a nyilvántartásban vagy bármely választott alternatív platformon:
...
(d) a nyilvántartás (vagy a választott alternatív platform) a fogyasztókat segítő további információkat is megadhat (például a különböző vállalkozások által nyújtott szolgáltatások típusát). Ez utóbbi esetben kérjük, tüntesse fel a megadott kiegészítő információkat:
...
3.11. Kérjük, fejtse ki részletesen a támogatási intézkedés végrehajtásának eljárását:
...
3.12. Nyilvános konzultáció. Kérjük, adja meg a következő információkat ( 154 ):
(a) minden egyes lefolytatott nyilvános konzultáció kezdetének és végének időpontja:
...
(b) az egyes nyilvános konzultációk tartalma:
...
(c) nyilvánosan elérhető internetes oldal (regionális és/vagy nemzeti szinten), ahol a konzultációt közzétették:
...
(d) a hozzászólók által az egyes nyilvános konzultációk során benyújtott főbb észrevételek összefoglalása, részletezve, hogy azokat hogyan kezelték:
...
3.13. Kérjük, jelölje, hogy bevezetnek-e további biztosítékokat a konnektivitási utalványokkal való esetleges visszaélések elkerülése végett. Ebben az esetben kérjük, fejtse ki részletesebben: ( 155 ).
...
3.14. Kérjük, jelezze, hogy a támogatási intézkedés előír-e különleges szabályokat az előfizetés kezelésére, többek között olyan esetekre, mint az előfizetés idő előtti lemondása, az előfizetésnek egy másik szolgáltatóhoz való átvitele az utalvány által lefedett időszakon belül (ez utóbbi esetben milyen feltételek mellett), az előfizetés folytatása az utalvány lejárta után. Ebben az esetben kérjük, fejtse ki részletesebben:
...
3.15. Kérjük, nevezze meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatási intézkedés elő fog mozdítani a hálózati összekapcsoltság javítása és a jobb teljesítményű széles sávú szolgáltatásokhoz való hozzáférés révén, és fejtse ki, hogy hogyan támogatják e tevékenységek fejlesztését ( 156 ):
...
3.16. Kérjük, szolgáltasson a támogatási intézkedés ösztönző hatására vonatkozó bizonyítékot ( 157 ):
...
3.17. Kérjük, erősítse meg, hogy az állami támogatási intézkedés, az ahhoz kapcsolt feltételek - beleértve a finanszírozási módszert is, amennyiben a finanszírozási módszer az állami támogatási intézkedés szerves részét képezi - vagy, hogy az általa finanszírozott tevékenység nem sérti a vonatkozó uniós jog rendelkezéseit vagy általános elveit:
□igen□sérti. Ebben az esetben kérjük, fejtse ki
...
3.18. Kérjük, fejtse ki, hogy az állami támogatás alternatív intézkedései (például közigazgatási és szabályozási intézkedések, piaci alapú eszközök, kölcsönök, adóintézkedések stb.) miért nem képesek kezelni a támogatási intézkedés célkitűzését/célkitűzéseit ( 158 ):
...
3.19. Kérjük, nyújtson be piaci értékelést, amely tartalmazza az alábbiakat: i. azon kockázat értékelése, hogy a támogatási intézkedés biztosít-e - kiskereskedelmi és/vagy nagykereskedelmi szinten - aránytalan előnyt egyes szolgáltatók számára más szolgáltatókkal szemben, esetlegesen erősítve a (helyi) erőfölényt; ii. a konnektivitásiutalvány-rendszer bevezetésének tényleges szükségessége, összehasonlítva a beavatkozási terület(ek) helyzetét a tagállam vagy az Unió más területein fennálló helyzettel; iii. elemzés a támogatható szolgáltatások végfelhasználók körében való elterjedésének tendenciáiról ( 159 ):
...
3.20. Kérjük, jelölje, hogy a széles sávú szolgáltatások bármely támogatható szolgáltatója vertikálisan integrált és kiskereskedelmi piaci részesedése meghaladja-e a 25 %-ot:
□igen□nem
3.21. Ha az előző kérdésre igennek válaszolt, kérjük, erősítse meg, hogy a széles sávú szolgáltatások bármely vertikálisan integrált szolgáltatója, amelynek kiskereskedelmi piaci részesedése meghaladja a 25 %-ot, az érintett nagykereskedelmi hozzáférési piacon olyan nagykereskedelmi hozzáférési termékeket fog kínálni, amelyek alapján bármely hozzáférést igénylő képes lesz nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes feltételek mellett biztosítani a támogatható szolgáltatásokat:
□igen□nem
3.22. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intézkedés időtartamát, valamint az utalványok érvényességét az egyes végfelhasználók esetében ( 160 ):
...
3.23. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés milyen potenciálisan negatív hatást gyakorolhat a versenyre és a kereskedelemre, és az intézkedés kialakításának mely elemei hivatottak e kockázatok lehető legkisebbre csökkentésére:
...
4. EGYÉB (A SZOCIÁLIS ÉS KONNEKTIVITÁSI UTALVÁNYOKRA EGYARÁNT VONATKOZÓ) INFORMÁCIÓK
4.1. Kérjük, fejtse ki a nemzeti szabályozó hatóság szerepét a támogatási intézkedés kialakításában, végrehajtásában és nyomon követésében:
...
4.2. Kérjük, adja meg a nemzeti szabályozó hatóság támogatási intézkedésre vonatkozó véleményét (ha rendelkezésre áll):
...
4.3. Kérjük, adja meg a nemzeti szabályozó hatóság támogatási intézkedésre vonatkozó véleményét (ha rendelkezésre áll):
...
4.4. Átláthatóság
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam közzéteszi i. a támogatási intézkedést és annak végrehajtási rendelkezéseit jóváhagyó határozat teljes szövegét (vagy az arra mutató internetes hivatkozást); valamint ii. minden egyes, 100 000 EUR-t meghaladó összegű egyedi támogatásra vonatkozó információt a II. mellékletnek megfelelően ( 161 ) (a támogatás odaítélésének időpontjától számított 6 hónapon belül, illetve adókedvezmények formájában nyújtott támogatás esetében az adóbevallás esedékességének napjától számított egy éven belül) ( 162 ).
□ a Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában ( 163 )
□ egy átfogó állami támogatási weboldalon (a megfelelő internetcím megadásával). Ebben az esetben kérjük, adja meg, hogy nemzeti vagy regionális weboldalról van-e szó ( 164 ), és hogy a támogatási honlapon regisztrált információkhoz könnyen hozzá lehet-e férni (azaz a nyilvánosság számára lehetővé kell tenni, hogy korlátozás nélkül hozzáférjen a honlaphoz) ( 165 ):
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy a 4.4. pont szerinti információk a támogatás odaítélésének időpontjától számított legalább 10 évig rendelkezésre állnak, azokat szabad felhasználású, táblázatos adatformátumban teszik közzé, amely lehetővé teszi az adatok hatékony keresését, kivonatolását, letöltését és könnyű internetes közzétételét (például CSV vagy az XML formátumban):
□igen□nem
(c) Kérjük, erősítse meg, hogy a jogellenes, de később összeegyeztethetőnek ítélt támogatások esetében a tagállamok az összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozat keltétől számított 6 hónapon belül közzéteszik az erre vonatkozó információkat az állami támogatási weboldalon (a pontos webcím megadásával) ( 166 ):
□igen□nem
4.5. Jelentéstétel. Kérjük, erősítse meg, hogy a magyar hatóságok i. éves jelentéseket nyújtanak be a Bizottságnak a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás alapján jóváhagyott minden egyes intézkedésről; és ii. kétévente jelentést nyújtanak be, amely a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás III. mellékletének megfelelően tartalmazza a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás alapján jóváhagyott támogatási intézkedésre vonatkozó legfontosabb információkat ( 167 ):
...
4.6. Nyomon követés. Kérjük, erősítse meg, hogy a magyar hatóságok - a támogatás odaítélésének időpontjától számított 10 évig - valamennyi támogatási intézkedésről részletes nyilvántartást vezetnek, amely tartalmaz minden szükséges információt annak megállapításához, hogy a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatásban meghatározott valamennyi összeegyeztethetőségi feltétel teljesül-e, és kötelezettséget vállalnak arra, hogy azokat kérésre a Bizottság rendelkezésére bocsátják ( 168 ):
...
4.7. Kérjük, jelezze, hogy a támogatási intézkedést kiválasztották-e utólagos értékelési terv céljából:
□ Nem. Kérjük, magyarázza el, miért vélik úgy, hogy az utólagos értékelési tervre vonatkozó kritériumok nem teljesülnek.
...
□ Igen. Kérjük, jelezze, hogy a támogatási intézkedést milyen kritériumok szerint tervezik elemezni az utólagos értékelés során, és adja meg a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás 8. szakaszában leírt utólagos értékelési tervre vonatkozó releváns információkat:
...
4.8. Kérjük, adjon meg bármilyen egyéb, a támogatási intézkedésnek a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás szerinti értékelése szempontjából releváns információkat vagy egyéb olyan információkat, amelyek az uniós versenyre és a belső piacra vonatkozó szabályok szempontjából relevánsak:
...
4.9. Kérjük, tüntesse fel, hogy e kiegészítő információk tartalmaznak-e olyan bizalmas információkat, amelyeket nem lehet harmadik személyek tudomására hozni ( 169 ):
□ Igen. Ebben az esetben kérjük, tüntesse fel a bizalmas információt és indokolja meg a titoktartást.
□ nem
4.10. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés nem esik a 651/2014/EU rendelet ( 170 ) 52c. cikkének vagy az (EU) 2023/2831 rendeletnek ( 171 ) a hatálya alá:
□igen□nem
III.5.B. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A SZÉLES SÁVÚ HÁLÓZATOK KIÉPÍTÉSÉHEZ NYÚJTOTT ÁLLAMI TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a kiegészítő adatlapot kell használni a széles sávú hálózatokhoz nyújtott állami támogatásokról szóló bizottsági iránymutatás ( 172 ) (a továbbiakban: széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás) hatálya alá tartozó, széles sávú hálózatok kiépítéséhez nyújtott támogatások bejelentéséhez.
1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
1.1. Kérjük, ismertesse részletesen a támogatási intézkedést és annak célkitűzéseit:
...
1.2. Kérjük, adja meg a támogatási intézkedés által támogatott széles sávú hálózat ( 173 ) típusát:
□ helyhez kötött hozzáférési hálózatok kiépítése ( 174 ) Ebben az esetben kérjük, válassza ki a támogatási intézkedés által megcélzott területek típusát:
□ fehér ( 175 )
□ szürke ( 176 )
□ vegyes (fehér és szürke) ( 177 )
□ fekete ( 178 )
□ mobil hozzáférési hálózatok kiépítése ( 179 )
□ 4G
□ 5G
□ egyéb
□ felhordó hálózatok kiépítése ( 180 )
□ csak felhordó
□ hozzáférési hálózat kiépítéséhez kapcsolódó felhordó ( 181 )
1.3. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés hogyan illeszkedik a nemzeti széles sávú stratégiához, valamint az Unió digitális szakpolitikai és környezetvédelmi célkitűzéseihez ( 182 ):
...
1.4. Kérjük, erősítse meg, hogy az ebben az értesítésben említett valamennyi sebesség csúcsidei sebességnek tekintendő ( 183 ):
□igen□nem
1.5. Kérjük, adja meg a támogatási intézkedés időtávját ( 184 ) és meghatározásának módját:
...
1.6. Kérjük, adja meg azt a beruházási modellt, amely alapján a támogatási intézkedést végrehajtják:
□ résfinanszírozás ( 185 )
□ természetbeni támogatás ( 186 )
□ közvetlen beruházás ( 187 )
□ koncesszió ( 188 )
□ egyéb Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben: ...
2. VALAMELY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉNEK ELŐMOZDÍTÁSA
2.1. Kérjük, nevezze meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatási intézkedés elő fog mozdítani, és fejtse ki, hogy hogyan támogatják e tevékenységek fejlesztését ( 189 ):
...
2.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az állami támogatási intézkedés, az ahhoz kapcsolt feltételek - beleértve a finanszírozási módszert is, amennyiben a finanszírozási módszer az állami támogatási intézkedés szerves részét képezi - vagy az általa finanszírozott tevékenység nem sérti a vonatkozó uniós jog rendelkezéseit vagy általános elveit ( 190 ):
□igen□Sérti. Ebben az esetben kérjük, fejtse ki ...
3. A TÁMOGATÁS POZITÍV HATÁSAI
3.1. Kérjük, ismertesse, hogy a támogatási intézkedés pozitív hatásokkal jár-e, és ha igen, hogyan (például a digitális szakadék csökkentése ( 191 ), a társadalmi vagy regionális egyenlőtlenségek korrekciója, méltányosság, fenntarthatósági célok ( 192 ), alacsonyabb árak és jobb választék a végfelhasználók számára, jobb minőség és innováció, a digitális egységes piac kiteljesítése ( 193 )) ( 194 ):
...
4. PIACI HIÁNYOSSÁG A HELYHEZ KÖTÖTT HOZZÁFÉRÉSI HÁLÓZATOK TEKINTETÉBEN
4.1. Kérjük, adja meg, hogy a támogatott hálózatoknak milyen teljesítményt kell nyújtaniuk a letöltési sebesség (és adott esetben a feltöltési sebesség és egyéb paraméterek) tekintetében ( 195 ):
...
4.2. Kérjük, tüntesse fel a végfelhasználók jelenlegi és jövőbeli igényeit, amelyeket a 4.1. pontban említett teljesítményt nyújtó helyhez kötött hálózatokkal (és nem a meglévő helyhez kötött hálózatokkal) lehet kielégíteni, és nyújtsa be ennek ellenőrizhető bizonyítékait (például fogyasztói felméréseket, független tanulmányokat) ( 196 ):
...
4.3. Feltérképezési gyakorlat ( 197 ). Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) a már feltérképezett meglévő és tervezett (az adott időtávon belüli) hálózatok teljesítménye (például letöltési sebesség, feltöltési sebesség, késleltetés, csomagveszteség, csomaghiba, késleltetésingadozás, szolgáltatás rendelkezésre állása stb.) ( 198 ):
...
(b) hogyan került sor a jövőbeli beruházási tervek hitelességének értékelésére a támogatási intézkedés releváns időtávján belül ( 199 )? Kérjük, tüntesse fel többek között a következőket:
...
(i) az érintett érdekelt felektől bekért és általuk benyújtott bizonyítékok a beruházási terveik hitelességének alátámasztására ( 200 ):
...
(ii) a jövőbeli beruházási tervek hitelességének értékelésére alkalmazott értékelési kritériumok ( 201 ):
...
(iii) felkérték-e az érintett érdekelt feleket, hogy írjanak alá kötelezettségvállalási megállapodásokat a bejelentett beruházási tervek végrehajtására vonatkozóan ( 202 )?
□igen□nem
ha igen, kérjük, pontosítsa, hogy az ilyen kötelezettségvállalási megállapodások tartalmaznak-e mérföldköveket és az előrehaladásról való beszámolási kötelezettségeket ( 203 ):
...
(iv) közölték-e (és ha igen, hogyan) az értékelés eredményeit és a vonatkozó indokolt következtetéseket minden olyan érdekelt féllel, aki információkat nyújtott be a magánberuházásokra vonatkozó terveiről ( 204 ).?
...
(c) a feltérképezési gyakorlat minden egyes lépéseinek kezdő és záró dátuma:
...
(d) a feltérképezési gyakorlat minden egyes lépésében részt vevők száma és személyazonossága:
...
(e) a feltérképezési gyakorlat időközi és végső eredményei:
...
(f) annak megerősítése, hogy a feltérképezési gyakorlatra sor került ( 205 ):
□ helyhez kötött vezetékes hálózatok esetében a csatlakoztatható helyszínek címe alapján ( 206 )
□ vezeték nélküli helyhez kötött hálózatok esetében a csatlakoztatható helyszínek címe alapján vagy legfeljebb 100×100 méteres (vagy annál kisebb) négyzethálók alapján Kérjük, adja meg, hogy a két kritérium közül melyiket alkalmazták: ...
(g) annak megerősítése, hogy a feltérképezési gyakorlat feltérképezte-e azokat a meglévő hálózatokat is, amelyeket marginális beruházásokkal lehetne korszerűsíteni (például az aktív elemek fejlesztése), hogy 1 Gbps letöltési és 150 Mbps feltöltési sebességet biztosítsanak, és hogy ezeket a területeket kivették-e a beavatkozási területről ( 207 ):
□igen□nem
(h) figyelembe vették-e a magyar hatóságok a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás I. mellékletében leírt feltérképezési módszerek alkalmazására vonatkozó bevált gyakorlatokat ( 208 )?
□ Nem sérti
□ Nem. Ebben az esetben kérjük, adja meg, hogy hatóságaik milyen tekintetben tértek el a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás I. mellékletétől, és milyen okból:
...
(i) annak megerősítése, hogy nyilvánosan hozzáférhetővé tették (és ha igen, hogyan) a feltérképezés módszertanát és az alapul szolgáló műszaki kritériumokat: ( 209 )
...
4.4. Ha a támogatási intézkedés olyan területekre irányul, ahol legalább két olyan független hálózat van jelen, amely csúcsidőben legalább 100 Mbps letöltési sebességet biztosít, vagy hitelt érdemlően tervbe van véve ( 210 ), kérjük, pontosítsa, hogy:
(a) a meglévő vagy hitelt érdemlően tervezett hálózatok egyike sem biztosít legalább 300 Mbps letöltési sebességet csúcsidőben ( 211 ):
□igen□nem
(b) a meglévő vagy hitelt érdemlően tervezett hálózatok közül legalább egy csúcsidőben legalább 300 Mbps letöltési sebességet biztosít csúcsidőben, de nem biztosít legalább 500 Mbps letöltési sebességet ( 212 ):
□igen□nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki, hogy a magyar hatóságok miért vélik úgy, hogy egyetlen hálózat sem fog olyan irányba fejlődni, hogy ugyanolyan letöltési sebességet (és adott esetben ugyanazokat a kiegészítő funkciókat) biztosítson, mint a támogatási intézkedés keretében támogatott hálózatok, és ezért a piaci hiányosság kezeléséhez szükség van az állami beavatkozásra ( 213 ):
...
(c) a meglévő vagy hitelt érdemlően tervezett hálózatok legalább egyike biztosít legalább 500 Mbps letöltési sebességet ( 214 ):
□igen□nem
4.5. Nyilvános konzultáció Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) minden egyes lefolytatott nyilvános konzultáció kezdetének és végének időpontja ( 215 ):
...
(b) az egyes nyilvános konzultációk tartalma ( 216 ):
...
(c) nyilvánosan elérhető internetes oldal (regionális és nemzeti szinten), ahol a konzultációt közzétették ( 217 ):
...
(d) a hozzászólók által az egyes nyilvános konzultációk során benyújtott főbb észrevételek összefoglalása, részletezve, hogy azokat hogyan kezelték:
...
4.6. Kérjük, adja meg a támogatási intézkedésnek a beavatkozási terület nagyságára és népsűrűségére vonatkozó végleges hatályát.
...
5. PIACI HIÁNYOSSÁG A MOBIL HOZZÁFÉRÉSI HÁLÓZATOK TEKINTETÉBEN
5.1. Kérjük, adja meg, hogy a támogatott hálózatoknak milyen teljesítményt kell nyújtaniuk a letöltési sebesség (és adott esetben a feltöltési sebesség és egyéb paraméterek) tekintetében ( 218 ):
...
5.2. Kérjük, tüntesse fel a végfelhasználók jelenlegi és jövőbeli igényeit, amelyeket az 5.1. pontban említett teljesítményt nyújtó mobil hálózatokkal (és nem a meglévő mobil hálózatokkal) lehet kielégíteni, és nyújtsa be ennek ellenőrizhető bizonyítékait (például fogyasztói felméréseket, független adatfelvételeket) ( 219 ):
...
5.3. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés nem használható fel semmilyen jogi kötelezettség (például spektrumhasználati jogokhoz kapcsolódó kötelezettségek) teljesítésére ( 220 ):
...
5.4. Kérjük, jelezze, hogy a támogatási intézkedés olyan területekre irányul-e, ahol már létezik legalább egy meglévő mobilhálózat, amely alkalmas kielégíteni az azonosított végfelhasználók igényeit vagy hitelt érdemlően terveznek ilyet kiépíteni ( 221 ):
□igen□nem
Ha igen, kérjük, igazolja (ellenőrizhető bizonyítékok alátámasztásával), hogy: a) az ilyen hálózat miért nem nyújt megfelelő minőségű szolgáltatásokat a végfelhasználók számára változó igényeik kielégítéséhez; és b) mennyiben és milyen módon biztosítja az állami beavatkozás a szolgáltatások ilyen minőségét, és eredményez ezáltal olyan lényegi fejlődést, amelyet a piac nem tud megvalósítani ( 222 )
...
5.5. Feltérképezési gyakorlat ( 223 ). Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) a beavatkozási területen rendelkezésre álló hálózatok típusa (például 3G, 4G, 5G, 6G, egyéb) és azok száma
(b) a már feltérképezett meglévő és (az adott időtávon belül) tervezett hálózatok teljesítményére vonatkozó kritériumok (például letöltési sebesség, feltöltési sebesség, késleltetés, csomagveszteség, csomaghiba, késleltetésingadozás, szolgáltatás rendelkezésre állása) ( 224 ).
...
(c) hogyan került sor a jövőbeli beruházási tervek hitelességének értékelésére a támogatási intézkedés releváns időtávján belül? Kérjük, tüntesse fel többek között a következőket:
(i) az érintett érdekelt felektől bekért és általuk benyújtott bizonyítékok a beruházási terveik hitelességének alátámasztására ( 225 ):
...
(ii) a jövőbeli beruházási tervek hitelességének értékelésére alkalmazott értékelési kritériumok ( 226 ):
...
(iii) felkérték-e az érintett érdekelt feleket, hogy írjanak alá kötelezettségvállalási megállapodásokat a bejelentett beruházási tervek végrehajtására vonatkozóan ( 227 )?
□igen□nem
Ha igen, kérjük, pontosítsa, hogy az ilyen kötelezettségvállalási megállapodások tartalmaznak-e mérföldköveket és az előrehaladásról való beszámolási kötelezettségeket ( 228 ):
...
(iv) közölték-e (és ha igen, hogyan) az értékelés eredményeit és a vonatkozó indokolt következtetéseket minden olyan érdekelt féllel, aki információkat nyújtott be a magánberuházásokra vonatkozó terveiről és hogyan ( 229 )?
...
(d) a feltérképezési gyakorlat minden egyes lépéseinek kezdő és záró dátuma:
...
(e) a feltérképezési gyakorlat minden egyes lépésében részt vevők száma és személyazonossága:
...
(f) a feltérképezési gyakorlat időközi és végső eredményei:
...
(g) Annak megerősítése, hogy a feltérképezési gyakorlatot a csatlakoztatható helyszínek címe alapján vagy legfeljebb 100×100 méteres (vagy annál kisebb) négyzethálók alapján végezték el ( 230 ). Kérjük, adja meg, hogy a két kritérium közül melyiket alkalmazták:
...
(h) figyelembe vették-e a magyar hatóságok a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás I. mellékletében leírt feltérképezési módszerek alkalmazására vonatkozó bevált gyakorlatokat ( 231 )?
□ igen
□ Nem. Ebben az esetben kérjük, adja meg, hogy a magyar hatóságok milyen tekintetben tértek el a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás I. mellékletétől, és milyen okból.
...
(i) annak megerősítése, hogy nyilvánosan hozzáférhetővé tették (és ha igen, hogyan) a feltérképezés módszertanát és az alapul szolgáló műszaki kritériumokat: ( 232 )
...
5.6. Nyilvános konzultáció Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) minden egyes lefolytatott nyilvános konzultáció kezdetének és végének időpontja ( 233 ):
...
(b) az egyes nyilvános konzultációk tartalma ( 234 ):
...
(c) nyilvánosan elérhető internetes oldal (regionális és nemzeti szinten), ahol a konzultációt közzétették ( 235 ):
...
(d) a hozzászólók által az egyes nyilvános konzultációk során benyújtott főbb észrevételek összefoglalása, részletezve, hogy azokat hogyan kezelték:
...
6. PIACI HIÁNYOSSÁG A FELHORDÓ HÁLÓZATOK TEKINTETÉBEN
6.1. Kérjük, pontosítsa, hogy a támogatott felhordó hálózatok támogatják-e a következőket:
□ helyhez kötött hozzáférési hálózatok
□ mobil hozzáférési hálózatok
□ mindkettő
6.2. Kérjük, adja meg a támogatott felhordó hálózatok műszaki jellemzőit, beleértve azok kívánt teljesítményszintjét, megbízhatóságát, kapacitását vagy méretezését ( 236 ):
...
6.3. Kérjük, ismertesse a helyhez kötött vagy mobil hozzáférési hálózatoknak a jelenlegi és jövőbeli végfelhasználói igényeken alapuló várható fejlődését, valamint azt, hogy a meglévő vagy tervezett felhordó kapacitás miért nem képes megbirkózni az ilyen várható fejlődéssel, és nyújtson be ellenőrizhető bizonyítékokat (például független felméréseket) ( 237 ):
...
6.4. Kérjük, tisztázza, hogy szükség van-e állami beavatkozásra, mivel a meglévő felhordó hálózat a szolgáltatásminőség és az árak optimálistól elmaradó kombinációját biztosítja ( 238 ):
...
6.5. Feltérképezési gyakorlat ( 239 ). Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) milyen technológián alapulnak a meglévő vagy tervezett felhordó hálózatok:
□ száloptika
□ más, a száloptikáéval megegyező teljesítményű technológia
□ más, a száloptikáéval nem megegyező teljesítményű technológia
(b) a meglévő vagy (az adott időtávon belüli) tervezett felhordó hálózatok feltérképezett teljesítménykritériumai:
...
(c) hogyan került sor a jövőbeli beruházási tervek hitelességének értékelésére a támogatási intézkedés releváns időtávján belül? Kérjük, tüntesse fel többek között a következőket:
(i) az érintett érdekelt felektől bekért és általuk benyújtott bizonyítékok a beruházási terveik hitelességének alátámasztására ( 240 ):
...
(ii) a jövőbeli beruházási tervek hitelességének értékelésére alkalmazott értékelési kritériumok ( 241 ):
...
(iii) felkérték-e az érintett érdekelt feleket, hogy írjanak alá kötelezettségvállalási megállapodásokat a bejelentett beruházási tervek végrehajtására vonatkozóan ( 242 )?
□igen□nem
Ha igen, kérjük, pontosítsa, hogy az ilyen kötelezettségvállalási megállapodások tartalmaznak-e mérföldköveket és az előrehaladásról való beszámolási kötelezettségeket ( 243 ):
...
(iv) közölték-e (és ha igen, hogyan) az értékelés eredményeit és a vonatkozó indokolt következtetéseket minden olyan érdekelt féllel, aki információkat nyújtott be a magánberuházásokra vonatkozó terveiről ( 244 )?
...
(d) a feltérképezési gyakorlat minden egyes lépésének kezdő és záró dátuma:
...
(e) a feltérképezési gyakorlat minden egyes lépésében részt vevők száma és személyazonossága:
...
(f) a feltérképezési gyakorlat időközi és végső eredményei:
...
(g) annak megerősítése, hogy nyilvánosan hozzáférhetővé tették (és ha igen, hogyan) a feltérképezés módszertanát és az alapul szolgáló műszaki kritériumokat: ( 245 )
...
6.6. Nyilvános konzultáció Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) minden egyes lefolytatott nyilvános konzultáció kezdetének és végének időpontja ( 246 ):
...
(b) az egyes nyilvános konzultációk tartalma ( 247 ):
...
(c) nyilvánosan elérhető internetes oldal (regionális és nemzeti szinten), ahol a konzultációt közzétették ( 248 ):
...
(d) a hozzászólók által az egyes nyilvános konzultációk során benyújtott főbb észrevételek összefoglalása, részletezve, hogy azokat hogyan kezelték:
...
7. A TÁMOGATÁS MINT SZAKPOLITIKAI ESZKÖZ MEGFELELŐSÉGE
7.1. Kérjük, fejtse ki, hogy az állami támogatás alternatív, kevésbé torzító intézkedései (például közigazgatási intézkedések, szabályozási intézkedések, piaci alapú eszközök, kölcsönök, adóintézkedések stb.) miért nem képesek kezelni a támogatási intézkedés célkitűzését/célkitűzéseit és az azonosított piaci hiányosságot ( 249 ):
...
7.2. Minőségi ugrás ( 250 )
(a) Helyhez kötött hozzáférési hálózatokra vonatkozó támogatási intézkedés esetében kérjük, adja meg a következő információkat:
(i) ha az állami beavatkozás fehér vagy szürke területeket érint, kérjük, jelezze, hogy a támogatott hálózatok legalább háromszorosára növelik-e a meglévő hálózat(ok) által biztosított letöltési sebességet, és jelentős új infrastrukturális beruházást jelentenek-e, amely jelentős új piaci képességeket teremt (például a széles sávú szolgáltatások rendelkezésre állása, kapacitása, sebességei és versenye tekintetében) ( 251 ):
...
(ii) ha az állami beavatkozás vegyes (azaz fehér és szürke) területekre vonatkozik, kérjük, indokolja meg, hogy miért nem indokolt a fehér és szürke területek elkülönítése ( 252 ):
...
Kérjük továbbá, erősítse meg, hogy a következő feltételek együttesen teljesülnek ( 253 ):
- a nyilvános konzultáció eredményei alapján a szürke területek átfedése ( 254 ) nem vezet indokolatlan versenytorzuláshoz
- az átfedés a célterületen található összes helyszín legfeljebb 10 %-ára korlátozódik
- a támogatott hálózatok legalább háromszorosára növelik a vegyes terület fehér részén már meglévő hálózat(ok) által biztosított letöltési sebességet, és lényegesen jobb szolgáltatásokat nyújtanak, mint a vegyes terület szürke részén elérhetőek
...
(iii) Ha az állami beavatkozás fekete területeket érint, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatott hálózatok megfelelnek a következő kumulatív feltételeknek ( 255 ):
- a letöltési sebességet legalább megháromszorozzák a meglévő hálózathoz képest
- legalább 1 Gbps letöltési sebességet és legalább 150 Mbps feltöltési sebességet biztosítanak
- jelentős új infrastrukturális beruházást jelentenek, amely jelentős új képességeket biztosít a piac számára (például a rendelkezésre állás, a kapacitás, a sebesség és a versenyképesség tekintetében)
...
(b) A mobil-hozzáférési hálózatokra vonatkozó támogatási intézkedés esetében kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés biztosítani fogja-e - és ha igen, hogyan - a mobilszolgáltatások rendelkezésre állásának, kapacitásának, sebességének és versenyének javítását, amely elősegítheti új innovatív szolgáltatások bevezetését ( 256 ):
...
(c) A felhordó hálózatokra vonatkozó támogatási intézkedésre vonatkozóan, kérjük, fejtse ki, hogy az állami beavatkozás eredményeként a támogatott hálózatok jelentős beruházást jelentenek-e a felhordó infrastruktúrába, valamint megfelelően támogatják-e - és ha igen, hogyan - a helyhez kötött és/vagy mobil hozzáférési hálózatok növekvő igényeit ( 257 ):
...
8. A TÁMOGATÁS ARÁNYOSSÁGA
8.1. Versenyeztetéses kiválasztási eljárás
(a) Kérjük, jelezze, hogy támogatást nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes versenyeztetéses kiválasztási eljárás alapján ítélik-e oda, a közbeszerzés elveivel összhangban ( 258 ):
□igen□nem
(b) Amennyiben igen:
(i) kérjük, fejtse ki, hogy a versenyeztetéses kiválasztási eljárás kialakítása alkalmas-e a lehető legszélesebb körű részvételre, és ha igen, hogyan ( 259 )
...
(ii) kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a versenyeztetéses kiválasztási eljárás résztvevőinek száma vagy a támogatható ajánlatok száma nem elegendő, független könyvvizsgálót bíznak meg a nyertes ajánlat értékelésével (beleértve a költségszámításokat) ( 260 ):
...
(iii) kérjük, erősítse meg, hogy az ajánlatot a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat alapján ítélik oda ( 261 ), és ismertesse az erre vonatkozó részleteket:
...
(iv) kérjük, adja meg az objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes odaítélési szempontokat, és az egyes szempontok relatív súlyozását ( 262 ):
...
(c) Ha nem, kérjük, erősítse meg, hogy az állami beavatkozás közvetlen beruházási modellen keresztül valósul meg, és megfelelően indokolja meg a hálózat kiválasztására és az elfogadott technológiai megoldásra vonatkozó döntését ( 263 ):
...
(d) Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatott hálózat tervezésére, kiépítésére vagy üzemeltetésére valamely hatóság vagy belső gazdálkodó egység által harmadik fél részére történő koncesszióba adása vagy egyéb módon harmadik félre bízása nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes versenyeztetéses kiválasztási eljárás alapján és a közbeszerzés elveivel összhangban, a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat alapján történik ( 264 ). Kérjük, ismertesse az erre vonatkozó részleteket:
...
8.2. Technológiasemlegesség. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés megfelel-e a technológiasemlegesség elvének, és ha igen, hogyan ( 265 ):
...
8.3. A meglévő infrastruktúra használata. Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) ösztönzik-e arra - és ha igen, hogyan - a versenyeztetéses kiválasztási eljárásban részt venni kívánó vállalkozásokat, hogy a rendelkezésre álló, meglévő infrastruktúrákat használják fel a támogatott hálózatok kiépítésére ( 266 )?
...
(b) ösztönzik-e arra - és ha igen, akkor hogyan - a versenyeztetéses kiválasztási eljárásban részt venni kívánó vállalkozásokat, hogy kellő időben nyújtsanak részletes tájékoztatást a tervezett beavatkozás területén lévő, a tulajdonukban vagy ellenőrzésük alatt álló meglévő infrastruktúrákról, hogy azokat figyelembe lehessen venni az ajánlatok elkészítése során, meghatározva a kért információk típusát ( 267 )?
...
(c) ezen információk közlését előírták-e a kiválasztási eljárásban való részvétel feltételeként ( 268 )?
□igen□nem
(d) elérhetővé teszik-e - és ha igen, hogyan - a beavatkozási területeken a széles sávú hálózatok kiépítéséhez felhasználható meglévő infrastruktúrára vonatkozó összes rendelkezésre álló információt, pontosítva, hogy a 2014/61/EU irányelv 4. cikkének (2) bekezdése szerint létrehoztak-e egyablakos információs pontot ( 269 )?
...
8.4. Harmadik felek nagykereskedelmi hozzáférése a támogatott hálózatokhoz
(a) Általános információk
(i) Kérjük, erősítse meg, hogy a nagykereskedelmi hozzáférést a megfelelő szolgáltatások nyújtásának megkezdése előtt a lehető leghamarabb, és amennyiben a hálózatüzemeltető kiskereskedelmi szolgáltatásokat is kíván nyújtani, legalább 6 hónappal e kiskereskedelmi szolgáltatások megkezdése előtt biztosítják ( 270 ).
...
(ii) Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatott hálózatok tisztességes és megkülönböztetésmentes feltételek mellett biztosítanak hozzáférést, pontosítva, hogy ez szükség esetén magában foglalja-e a meglévő infrastruktúra kapacitásának korszerűsítését és/vagy növelését, valamint elegendő új infrastruktúra kiépítését ( 271 ). Kérjük, ismertesse az erre vonatkozó részleteket:
...
(iii) Kérjük, erősítse meg, hogy a versenyeztetéses kiválasztási eljárás dokumentumaiban fel fogják tüntetni a nagykereskedelmi hozzáférési termékek feltételeit és árait, és ezeket az információkat nemzeti vagy regionális szinten átfogó weboldalon teszik közzé, amely korlátozás nélkül hozzáférhető a nyilvánosság számára (a vonatkozó internetcím megadásával) ( 272 ):
...
(iv) Kérjük, erősítse meg, hogy a nagykereskedelmi hozzáférést a hálózat olyan részei számára is biztosítani fogják, amelyeket nem államilag finanszíroztak, vagy amelyeket a támogatás kedvezményezettje esetleg nem épített ki, amennyiben ez szükséges ahhoz, hogy a nagykereskedelmi hozzáférés hatékony legyen, és a hozzáférést igénylők szolgáltatásnyújtásának lehetővé tétele érdekében ( 273 ):
...
(b) Nagykereskedelmi hozzáférési feltételek
(i) Kérjük, adja meg, hogy hány évre biztosítanak tényleges nagykereskedelmi hozzáférést a következőkhöz:
□ aktív termékek (a VULA kivételével) ( 274 ) ...
□ VULA ( 275 ) ...
□ új infrastruktúrák ( 276 ) ...
(ii) Kérjük, erősítse meg, hogy ha az állami támogatást új infrastruktúrára nyújtják, az infrastruktúrának elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy kiszolgálja a hozzáférést igénylők jelenlegi és változó igényeit ( 277 ):
□igen□nem
(iii) Kérjük, fejtse ki, hogy az új infrastruktúra hogyan fogja kielégíteni a hozzáférést igénylők jelenlegi és változó igényeit (például az alépítmények mérete, a szálak száma stb.):
...
(iv) Kérjük, erősítse meg, hogy azonos hozzáférési feltételeket kell alkalmazni a támogatott hálózat egészére, beleértve a hálózatok azon részeit is, ahol a meglévő infrastruktúrát használják ( 278 ):
□igen□nem
(v) Kérjük, erősítse meg, hogy a hozzáférési kötelezettségeket a támogatott hálózat tulajdonosának, kezelőjének vagy üzemeltetőjének megváltozásától függetlenül érvényesíteni fogják ( 279 ):
□igen□nem
(vi) Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatás kedvezményezettje és/vagy a támogatás kedvezményezettjéhez kapcsolódó hozzáférést igénylők saját forrásaik felhasználásával kiterjeszthetik-e hálózataikat a célterületen kívüli szomszédos területekre ( 280 ):
□igen□nem
Amennyiben igen, kérjük, erősítse meg, hogy:
- a nyilvános konzultáció során jelezték, hogy a magánkiterjesztések egy későbbi szakaszban megengedettek, és érdemi információkat szolgáltattak az ilyen kiterjesztések lehetséges kiterjedéséről ( 281 ):
□igen□nem
- a nyilvános konzultáció eredményei azt mutatják, hogy nem áll fenn a verseny jelentős torzulásának kockázata ( 282 ):
□igen□nem
- Kérjük, erősítse meg, hogy a szomszédos területekre történő kiterjesztés csak az államilag finanszírozott hálózat üzembe helyezését követő 2 év elteltével lehetséges az alábbi helyzetek valamelyikében ( 283 ):
- a nyilvános konzultáció során az érdekelt felek bizonyítják, hogy a tervezett kiterjesztés azzal a veszéllyel járna, hogy belépne egy olyan szomszédos területre, amelyet már legalább két, az államilag finanszírozott hálózathoz hasonló sebességet biztosító független hálózat kiszolgál vagy
- van legalább egy olyan hálózat, amely a támogatott hálózat sebességéhez hasonló sebességet biztosít a szomszédos területen, és amely kevesebb mint 5 évvel a támogatott hálózat előtt kezdte meg működését ( 284 )
□igen□nem
...
(c) Nagykereskedelmi hozzáférési termékek
(i) A fehér területeken kiépített, helyhez kötött hozzáférési hálózatok Kérjük, sorolja fel azokat a nagykereskedelmi hozzáférési termékeket, amelyeket a támogatott hálózatnak biztosítania kell, figyelembe véve, hogy biztosítania kell legalább a bitfolyam-hozzáférést, a sötétszálhoz és az infrastruktúrához (beleértve az utcai szekrényeket, oszlopokat, tartóoszlopokat, tornyokat és alépítményeket) ( 285 ) való hozzáférést, továbbá legalább fizikai átengedést vagy a VULA-t ( 286 ):
...
(ii) A szürke és fekete területeken kiépített, helyhez kötött hozzáférési hálózatok Kérjük, sorolja fel azokat a nagykereskedelmi hozzáférési termékeket, amelyeket a támogatott hálózatnak biztosítania kell, figyelembe véve, hogy biztosítania kell legalább a bitfolyam-hozzáférést, a sötétszálhoz és az infrastruktúrához (beleértve az utcai szekrényeket, oszlopokat, tartóoszlopokat, tornyokat és alépítményeket) való hozzáférést, továbbá fizikai átengedést ( 287 ). Amennyiben a magyar hatóságok eltérést kívánnak engedélyezni a fizikai átengedési kötelezettség alól, kérjük, adja meg a megfelelő indokolást, bizonyítsa, hogy az eltérés nem jár a verseny indokolatlan torzulásának kockázatával, és jelezze a nyilvános konzultáció során ezzel kapcsolatban kapott észrevételeket (és azok kezelésének módját) ( 288 ):
...
(iii) Mobil hozzáférési hálózatok. Kérjük, sorolja fel azokat a nagykereskedelmi hozzáférési termékeket, amelyeket a támogatott hálózatnak biztosítania kell, figyelembe véve, hogy biztosítania kell legalább a barangolást ( 289 ) és az oszlopokhoz, tartóoszlopokhoz, tornyokhoz és alépítményekhez való hozzáférést. Kérjük továbbá, erősítse meg, hogy a támogatott hálózatnak biztosítania kell a mobilhálózatok - például az 5G és a mobilhálózatok jövőbeli generációi - fejlettebb funkcióinak (például MORAN, MOCN, hálózatszeletelés ( 290 )) kiaknázásához szükséges hozzáférési termékeket, amint azok rendelkezésre állnak ( 291 ):
...
(iv) Felhordó hálózatok. Kérjük, sorolja fel azokat a nagykereskedelmi hozzáférési termékeket, amelyeket a támogatott hálózatnak biztosítania kell, figyelembe véve, hogy biztosítania kell legalább egy aktív szolgáltatást, valamint az oszlopokhoz, tartóoszlopokhoz, tornyokhoz, alépítményekhez és sötétszálakhoz való hozzáférést ( 292 ). Kérjük továbbá, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés az új infrastruktúra számára elegendő kapacitás kiépítését irányozza elő a tisztességes és megkülönböztetésmentes feltételek melletti tényleges hozzáférés biztosítása érdekében ( 293 ):
...
(v) Észszerű igényen alapuló nagykereskedelmi hozzáférés. Amennyiben a magyar hatóságok egyes nagykereskedelmi hozzáférési termékek nyújtását a hozzáférést igénylőktől érkező észszerű igény eseteire szándékozzák korlátozni, kérjük, hogy:
- nyújtson be kellően indokolt, objektív és ellenőrizhető adatokat és érveket (beleértve a költségszámításokat is), amelyek bizonyítják, hogy az ilyen termékek rendelkezésre bocsátása aránytalanul megnövelné a beruházási költségeket anélkül, hogy jelentős előnyöket biztosítana a verseny fokozása szempontjából ( 294 )
- erősítse meg, hogy a hozzáférést igénylőtől érkező igény akkor tekinthető észszerűnek, amennyiben a hozzáférést igénylő üzleti tervet készít, amely indokolja a támogatott hálózaton a termék fejlesztését; és ugyanazon a földrajzi területen másik vállalkozás nem kínál hasonló hozzáférési terméket a sűrűbben lakott területeken érvényes árakon ( 295 ):
□igen□nem
- erősítse meg, hogy amennyiben a hozzáférés iránti kérelem észszerű, a hozzáférés iránti kérelem teljesítésének többletköltségét a támogatás kedvezményezettjének kell viselnie ( 296 ):
□igen□nem
...
(d) A nagykereskedelmi hozzáférés ára. Kérjük, adja meg, hogy az egyes termékek nagykereskedelmi hozzáférési ára az alábbi referenciaértékek és árképzési elvek közül melyiken alapul:
□ a tagállam más összehasonlítható, versenyképesebb területein érvényesülő, közzétett nagykereskedelmi árak átlaga ( 297 )
□ a nemzeti szabályozó hatóság által az érintett piacok és szolgáltatások vonatkozásában már meghatározott, illetve elfogadott szabályozott árak ( 298 ).
□ költségalapú árképzés vagy az ágazati szabályozási kerettel összhangban meghatározott módszertan ( 299 ).
8.5. Visszakövetelés. Kérjük, jelezze, hogy alkalmaznak-e visszakövetelési mechanizmust a támogatási intézkedésre:
□igen ( 300 )□nem
Ha a válasz nemleges, kérjük, ismertesse annak okát: ...
Amennyiben igen, kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) kérjük, erősítse meg, hogy a visszakövetelési mechanizmust a támogatott hálózat élettartama alatt fogják alkalmazni ( 301 ):
□igen□nem
(b) kérjük, erősítse meg, hogy a visszakövetelési mechanizmus szabályai átláthatóan és egyértelműen szerepelnek a versenyeztetéses kiválasztási eljárás dokumentációjában ( 302 ). Kérjük, ismertesse az erre vonatkozó részleteket:
...
(c) kérjük, fejtse ki, hogy a visszakövetelési mechanizmus kialakítása hogyan fog mérlegelni és egyensúlyba hozni két célkitűzést, nevezetesen, hogy a tagállam visszaszerezze az észszerű nyereséget meghaladó összegeket, valamint megőrizze a vállalkozásoknak a versenyeztetéses kiválasztási eljárásban való részvételre és a hálózat kiépítése során a költséghatékonyságra (hatékonyságnövelésre) törekvésre való ösztönzöttségét ( 303 ). Ezzel kapcsolatban kérjük, adja meg a hatékonyságnövelés ösztönzése érdekében elfogadott kritériumokat:
...
(d) kérjük, adja meg a megengedett észszerű nyereség maximális ösztönző összegét (a megengedett észszerű nyereség százalékában) ( 304 ). Kérjük továbbá, adja meg a visszakövetelési mechanizmus alkalmazásában használt észszerű nyereség fogalmát ( 305 ):
...
(e) kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam nem fogja visszakövetelni az alábbi küszöbértéket kitevő vagy az alatti többletnyereséget (vagyis az ösztönző összeggel megnövelt észszerű nyereséget), és a küszöbértéket meghaladó nyereséget pedig a támogatás kedvezményezettje és a tagállam között a versenyeztetéses kiválasztási eljárás kimeneteléből adódó támogatási intenzitás alapján osztják meg ( 306 ). Kérjük, ismertesse az erre vonatkozó részleteket:
...
(f) kérjük, erősítse meg, hogy a visszakövetelési mechanizmus figyelembe veszi a támogatott hálózatot érintő egyéb ügyletekből származó nyereséget is ( 307 ):
□igen□nem
8.6. Számviteli szétválasztás. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás kedvezményezettjének biztosítania kell a számviteli szétválasztást annak érdekében, hogy egyértelműen azonosíthatók legyenek a támogatott hálózat kiépítésének és üzemeltetésének költségei, illetve a hasznosításából származó bevételek ( 308 ):
□igen□nem
9. A NEMZETI HATÓSÁGOK SZEREPE
9.1. Kérjük, fejtse ki a nemzeti szabályozó hatóság szerepét a támogatási intézkedés kialakításában, végrehajtásában és nyomon követésében ( 309 ). Kérjük, többek között tisztázza, hogy a nemzeti szabályozó hatóság részt vett-e a következőkben:
□ feltérképezési gyakorlat ( 310 ). Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben: ...
□ magánberuházásokra vonatkozó tervek értékelése ( 311 ). Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben: ...
□ nyilvános konzultáció ( 312 ). Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben: ...
□ minőségi ugrással kapcsolatos követelmény teljesítésének értékelése ( 313 ). Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben: ...
□ nagykereskedelmi hozzáférési termékek, feltételek és árképzés meghatározása ( 314 ). Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben: ...
□ nagykereskedelmi hozzáféréssel kapcsolatos viták rendezése ( 315 ). Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben: ...
□ előzetes szabályozás hatálya alá tartozó meglévő infrastruktúrák ( 316 ). Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben: ...
□ A visszakövetelési mechanizmus meghatározása. Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki részletesebben: ...
9.2. Kérjük, adja meg a nemzeti szabályozó hatóság támogatási intézkedésre vonatkozó véleményét ( 317 ) (ha rendelkezésre áll):
...
9.3. Kérjük, jelezze, hogy a nemzeti szabályozó hatóság adott-e ki iránymutatásokat többek között a piacelemzés elvégzéséről, valamint a nagykereskedelmi hozzáférési termékek meghatározásáról és az árképzésről. Ha igen, kérjük, adja meg az iránymutatások tartalmát, és tisztázza, hogy azok figyelembe veszik-e a vonatkozó szabályozási keretet és a Bizottság által kiadott ajánlásokat ( 318 ):
...
9.4. Kérjük, adja meg a nemzeti szabályozó hatóság támogatási intézkedésre vonatkozó véleményét ( 319 ) (ha rendelkezésre áll):
...
9.5. Kérjük, jelezze, hogy a szélessáv-szakértői szolgálat részt vett-e a támogatási intézkedés kialakításában ( 320 ):
...
10. ÁTLÁTHATÓSÁG, JELENTÉSTÉTEL ÉS A TÁMOGATÁS NYOMON KÖVETÉSE
10.1. Átláthatóság
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a magyar hatóságok közzéteszik i. a támogatási intézkedést és annak végrehajtási rendelkezéseit jóváhagyó határozat teljes szövegét (vagy az arra mutató internetes hivatkozást); valamint ii. minden egyes, 100 000 EUR-t meghaladó összegű egyedi támogatásra vonatkozó információt a II. mellékletnek megfelelően ( 321 ) (a támogatás odaítélésének időpontjától számított 6 hónapon belül, illetve adókedvezmények formájában nyújtott támogatás esetében az adóbevallás esedékességének napjától számított egy éven belül) ( 322 ).
□ a Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában ( 323 )
□ egy átfogó állami támogatási weboldalon (a megfelelő internetcím megadásával). Ebben az esetben kérjük, adja meg, hogy nemzeti vagy regionális weboldalról van-e szó ( 324 ), és hogy a támogatási honlapon regisztrált információkhoz könnyen hozzá lehet-e férni (azaz a nyilvánosság számára lehetővé kell tenni, hogy korlátozás nélkül hozzáférjen a honlaphoz) ( 325 ):
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy a 10.1. pont szerinti információk a támogatás odaítélésének időpontjától számított legalább 10 évig rendelkezésre állnak, azokat szabad felhasználású, táblázatos adatformátumban teszik közzé, amely lehetővé teszi az adatok hatékony keresését, kivonatolását, letöltését és könnyű internetes közzétételét (például CSV vagy az XML formátumban):
□igen□nem
(c) Kérjük, erősítse meg, hogy a jogellenes, de később összeegyeztethetőnek ítélt támogatások esetében a tagállamok az összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozat keltétől számított 6 hónapon belül közzéteszik az erre vonatkozó információkat az állami támogatási weboldalon (a pontos webcím megadásával) ( 326 ):
□igen□nem
10.2. Jelentéstétel. Kérjük, erősítse meg, hogy a magyar hatóságok i. éves jelentéseket nyújtanak be a Bizottságnak a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás alapján jóváhagyott minden egyes intézkedésről; és ii. kétévente jelentést nyújtanak be, amely a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás III. mellékletének megfelelően tartalmazza a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás alapján jóváhagyott támogatási intézkedésre vonatkozó legfontosabb információkat ( 327 ):
...
10.3. Nyomon követés. Kérjük, erősítse meg, hogy a magyar hatóságok - a támogatás odaítélésének időpontjától számított 10 évig - valamennyi támogatási intézkedésről részletes nyilvántartást vezetnek, amely tartalmaz minden szükséges információt annak megállapításához, hogy a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatásban meghatározott valamennyi összeegyeztethetőségi feltétel teljesül-e, és kötelezettséget vállalnak arra, hogy azokat kérésre a Bizottság rendelkezésére bocsátják ( 328 ):
...
11. A VERSENYRE ÉS A KERESKEDELEMRE GYAKOROLT NEGATÍV HATÁSOK
11.1. Kérjük, fejtse ki, a támogatási intézkedés milyen potenciálisan negatív hatást gyakorolhat a versenyre és a kereskedelemre (például: magánbefektetések esetleges kiszorulása ( 329 ) vagy erőfölény esetleges megerősödése), és az intézkedés kialakításának mely elemei hivatottak e kockázatok lehető legkisebbre csökkentésére ( 330 ):
...
III.6.A.
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - az iránymutatás 4.1. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedések
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.1. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve azokra az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére és elnyeletésére vonatkozó esetleges uniós célokra, amelyek előmozdítására az intézkedés irányul.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e torzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel a program időtartamát ( 331 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a (potenciális) kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamokban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 332 ).
...
5.2. Az intézkedés adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(c) A bejelentett intézkedés hazai és importált termékek számára egyformán előnyös-e.
...
(d) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(e) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), valamint 4.1.1. szakaszát (77. pont) és 4.1.2. szakaszát (78-88. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
...
8. Ezenkívül kérjük, emelje ki, milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás 77. pontjában ismertetett szakpolitikákhoz.
...
9. Kérjük, ismertesse a kedvezményezett(ek)re vonatkozó támogathatósági követelményeket (például megadva bármilyen műszaki, környezetvédelmi [vagyis engedélyek], pénzügyi [vagyis biztosítékok] vagy egyéb követelményt, amelyet a kedvezményezett(ek) köteles(ek) teljesíteni).
...
10. Kérjük, hogy az iránymutatás 4.1.2. szakasza (78-88. pont) szerint adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) pontos hatályáról és az általuk támogatott pontos tevékenységekről.
(a) Megújuló energiához nyújtott támogatás esetén kérjük, közölje, hogy a megújuló energia valamennyi típusa támogatott-e, és mindegyik megújuló energiaforrás esetében ismertesse a pontos hatályt, valamint adjon tájékoztatást annak alátámasztására, hogy a hatály a megújuló energia azon típusaira terjed ki, amelyek megfelelnek az iránymutatás 79-82. pontjában rögzített feltételeknek.
...
(b) Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére és megszüntetésére, valamint az energiahatékonyságra nyújtott egyéb támogatás esetén kérjük, jelölje meg a pontos hatályt, valamint adjon tájékoztatást annak alátámasztására, hogy a hatály megfelel az iránymutatás 83-88. pontjában foglalt feltételeknek.
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont).
11. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" .
...
12. Kérjük, hogy az iránymutatás 28. pontja szerint kimerítően ismertesse a támogatási intézkedés eredményeként várt tényleges helyzetet és a támogatás hiányában valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek)et ( 333 ). Ha várhatóan különböző kategóriákba tartozó kedvezményezettek lesznek támogathatók, kérjük, ügyeljen arra, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv mindegyik ilyen kategória esetében hihető legyen.
...
13. Kérjük, röviden ismertesse a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek) kiválasztásának indokoltságát, adott esetben figyelembe véve a javasolt különböző kedvezményezetti kategóriákat.
(a) Ha versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül ítélik oda a támogatást, kérjük, indokolja a magatartás megváltozását adott esetben mindegyik kedvezményezetti kategóriánál az adott referenciaprojekt, a vonatkozó kontrafaktuális forgatókönyvek és az azokból eredő finanszírozási hiány alapján, a lenti 21. kérdésre adott válaszban foglalt számszerűsítéssel összhangban.
...
VAGY
(b) Ha versenyeztetéses ajánlattételi eljárás alapján ítélik oda a támogatást, kérjük, indokolja a magatartás megváltozását (adott esetben mindegyik kedvezményezetti kategóriánál / referenciaprojektnél) a fenti a) pontban is előírt bizonyítékok felhasználásával, vagy másik lehetőségként szolgáljon erre vonatkozóan egyéb számszerű vagy minőségi jellegű bizonyítékokon, köztük piaci tanulmányokon, beruházói terveken, pénzügyi jelentéseken, belső üzleti terveken, szakértői véleményeken, más régiókban végrehajtott összehasonlítható projektekről szóló tájékoztatáson alapuló bizonyítékokkal, ideértve a közelmúltbeli összehasonlítható versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban hasonló projektekre vonatkozóan tett ajánlatokat is ( 334 ).
...
14. Az iránymutatás 27. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy a támogatás nem olyan tevékenység költségeit fedezi, amelyet a támogatás kedvezményezettje amúgy is végrehajtott volna, és nem valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát kompenzálja.
...
15. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
...
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike ((a), b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
16. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
17. Az iránymutatás 32. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, tüntesse fel, hogy vannak-e a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 335 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok. Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
18. Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését.
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
19. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
20. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. Az intézkedés kialakításától függő számszerűsítési követelmények
A tagállamoknak számszerű bizonyítékokat kell benyújtaniuk a lenti szakaszok több részére - különös tekintettel a támogatás szükségességére és arányosságára - vonatkozóan. Az adatszolgáltatás megkönnyítése érdekében a bejelentési formanyomtatvány e szakaszában csoportosítottuk a szükséges adatokat, amelyekre alább a megfelelő szakaszokban hivatkozni kell (lásd különösen a lenti 30., 32., 39., 42., 43. és 56. kérdést). A szükséges részletesség a konkrét javasolt intézkedéstől függ. Ennek megfelelően az alábbi 2.1.1.1., illetve 2.1.1.3. alszakasz egymás alternatívája: kérjük, hogy a javasolt intézkedés kialakításától függően csak a vonatkozó alszakaszban válaszoljon.
2.1.1.1. Versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélküli programok vagy ad hoc támogatásról szóló bejelentések
Ha a támogatást versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül ítélik oda, számszerű bizonyítékokat kell közölni a kontrafaktuális forgatókönyv, valamint a vonatkozó - többek között az ETS-hez kapcsolódó - költségek és bevételek figyelembevételével annak alátámasztására, hogy a referenciaprojekt vagy - ha a bejelentett intézkedés csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól - mindegyik kedvezményezett projektje nem valósulna meg a támogatás nélkül. Ilyen esetekben teljes finanszírozásihiány-elemzést kell végezni a szükséges nettó többletköltségek számszerűsítése érdekében. Ezért kérjük, hogy az alábbiak szerint adjon tájékoztatást az ilyen jellegű intézkedésekről.
21. Az iránymutatás 51. pontja szerint a tipikus nettó többletköltségek a projekt élettartama alatt vagy adott esetben referenciaprojektenként a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértéke különbségeként becsülhető meg. Kérjük, hogy ehhez az értékeléshez nyújtson be számszerűsítést a fenti 12. kérdésre adott válaszban azonosított tényleges helyzet és reális kontrafaktuális forgatókönyv ( 336 ) tekintetében az összes fő költségről és bevételről, a kedvezményezettek (vagy a referenciaprojektek) becsült súlyozott átlagos tőkeköltségéről (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálásához, valamint a projekt/referenciaprojekt élettartama alatt a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértékéről.
(a) Kérjük, hogy mindezt az e bejelentési formanyomtatványhoz csatolt mellékletben közölje (olyan Excel-fájl használatával, amelyben az összes képlet látható).
(b) Kérjük, részletesen ismertesse a tényleges helyzetben és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyvben feltüntetett költségek és bevételek számszerűsítésének valamennyi szempontjához használt feltételezéseket, módszereket, indokolást és alapul vett forrásokat (például adja meg az említett forgatókönyvek kidolgozásához használt feltételezéseket, és a feltételezések forrását/indokolását).
(c) E bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 39. lábjegyzetében említett dokumentumokat is csatolhatja. Az igazgatótanácsi dokumentumok különösen hasznosak lehetnek az egyedi támogatási intézkedések vagy a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló programok esetében. Ha ilyen dokumentumokat csatol a bejelentési formanyomtatványhoz, kérjük, alább sorolja fel e dokumentumokat, feltüntetve a szerzőjüket, a készítésük időpontját és a felhasználásuk kontextusát.
...
22. Ha a bejelentett intézkedés(ek) három évnél hosszabb ideig tartó támogatási program formájában valósul(nak) meg, kérjük, erősítse meg, hogy az iránymutatás 92. pontjában előírtak szerint naprakésszé teszik a referenciaprojektek vonatkozó költségeinek és bevételeinek elemzését annak biztosítása érdekében, hogy a támogatás továbbra is szükséges legyen mindegyik kedvezményezetti kategória esetében.
...
2.1.1.2. Programok minden támogatható kedvezményezett előtt nyitott versenyeztetéses ajánlattételi eljárással
Az iránymutatás 49. pontja ugyan egyértelművé teszi, hogy a nettó többletköltségek részletes értékelésére nincs szükség, ha a támogatási összegeket versenyeztetéses ajánlattételi eljárás útján határozzák meg, azonban - többek között számszerű bizonyítékokkal - alá kell támasztani, hogy az ajánlattételi eljárás valóban versenyeztetésen alapul. Az iránymutatás 104. pontjának első mondata szerint az ajánlattételi eljárásnak elvileg minden támogatható kedvezményezett előtt nyitva kell állnia a támogatás költséghatékony elosztása és a verseny torzulásainak csökkentése érdekében; ha ez így van, kérjük adjon tájékoztatást az alábbiak szerint:
23. Kérjük, ismertesse, mely elemekre alapozták azt a feltételezést, hogy az ajánlattételi eljárás nyitott és megfelelő számú ajánlattevőre tervezett lesz, tehát várhatóan nem minden ajánlattevő részesül majd támogatásban, és az ajánlattevők várható száma elegendő lesz a tényleges verseny biztosításához a program időtartama alatt (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja). Kérjük, hogy az ismertetés során vegye figyelembe a program költségvetését vagy volumenét. Adott esetben kérjük, hivatkozzon a fenti 12. és 13. kérdésre adott válaszaiban közölt bizonyítékokra.
...
24. Kérjük, jelezze, hogy alkalmaznak-e majd ajánlati felső korlátokat. Amennyiben a fenti 12. és 13. kérdésre vagy a lenti 31. és 43. kérdésre adott válaszokban foglalt elemzés bizonyítja, hogy jelentős eltérések lehetnek a különböző kategóriájú kedvezményezettek várható ajánlati szintjei között, kérjük, fejtse ki, hogyan kerülik majd el az olcsóbb technológiák túlkompenzációját (lásd az iránymutatás 106. pontját). Ha ajánlati felső korlátokat javasolnak, kérjük, közöljön megfelelő számszerű bizonyítékokat az előirányzott szintekre, például a fenti 12. és 13. kérdésre adott válaszaiban már közölt bizonyítékokra hivatkozva.
...
2.1.1.3. Programok a kedvezményezettek egy vagy több konkrét kategóriájára korlátozott versenyeztetéses ajánlattételi eljárással
Az iránymutatás 104. pontjának első mondata szerint az ajánlattételi eljárásoknak ugyan elvileg minden támogatható kedvezményezett előtt nyitva kell állnia, azonban az iránymutatás 104. pontjának második mondata szerint az ajánlattételi eljárás a kedvezményezettek egy vagy több konkrét kategóriájára is korlátozódhat. Ha ez így van, kérjük, adjon tájékoztatást az alábbiak szerint:
25. Kérjük, hogy az iránymutatás 104. pontjának a) alpontjával összhangban külön indokolja, hogy egyetlen, az összes támogatható kedvezményezett előtt nyitott ajánlattételi eljárás eredménye miért nem lenne optimális, vagy miért nem tenné lehetővé az intézkedés céljainak elérését. Válaszában hivatkozhat az iránymutatás 96. pontjában felsorolt egyedi kritériumokra.
...
26. Az iránymutatás 104. pontjának b) alpontja és 105. pontja szerint az ajánlattételi eljárás korlátozása akkor lehet indokolt, ha a várható ajánlatokban 10 %-ot meghaladó mértékű eltérés van a különböző kedvezményezetti kategóriák között. Ha ez előreláthatólag így lesz, kérjük, mindegyik kedvezményezetti kategória esetében ismertesse az ajánlati szintet, felhasználva például a fenti 12. és 13. kérdésre adott válaszokban közölt bizonyítékokat a kiválasztott kategóriák közötti különbség indokolására.
...
27. Kérjük, ismertesse, mely elemekre alapozták azt a feltételezést, hogy az ajánlattételi eljárás mindegyik kategória esetében nyitott és megfelelő számú ajánlattevőre tervezett lesz, tehát várhatóan nem minden ajánlattevő részesül majd támogatásban, és az ajánlattevők várható száma elegendő lesz a tényleges verseny biztosításához a program időtartama alatt (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja). Kérjük, hogy az ismertetés során vegye figyelembe a program költségvetését vagy volumenét. Adott esetben kérjük, hivatkozzon a fenti 12. és 13. kérdésre adott válaszaiban közölt bizonyítékokra.
...
28. Ha a bejelentett intézkedés(ek) három évnél hosszabb ideig tartó támogatási program formájában valósul(nak) meg, kérjük, erősítse meg, hogy az iránymutatás 92. pontjában előírtak szerint naprakésszé teszik a költségek és bevételek különböző kategóriákra vonatkozó elemzését annak biztosítása érdekében, hogy a támogatás továbbra is szükséges legyen mindegyik kedvezményezetti kategória esetében. Ezenkívül erősítse meg, hogy az iránymutatás 105. pontját betartják.
...
29. Kérjük, jelezze, hogy alkalmaznak-e majd ajánlati felső korlátokat. Amennyiben a fenti 12. és 13. kérdésre vagy a lenti 31. és 43. kérdésre adott válaszokban foglalt elemzés bizonyítja, hogy jelentős eltérések lehetnek a különböző kategóriájú kedvezményezettek várható ajánlati szintjei között, kérjük, fejtse ki, hogyan kerülik majd el az olcsóbb technológiák túlkompenzációját (lásd az iránymutatás 106. pontját). Ha ajánlati felső korlátokat javasolnak, kérjük, közöljön megfelelő számszerű bizonyítékokat az előirányzott szintekre, például a fenti 12. és 13. kérdésre adott válaszaiban már közölt bizonyítékokra hivatkozva.
...
2.1.2. A támogatás szükségessége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.1.3.1. szakaszát (89-92. pont).
30. Kérjük, hogy az iránymutatás 89. pontjával összhangban határozza meg az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében már esetlegesen bevezetett szakpolitikai intézkedéseket, különös tekintettel azokra, amelyek az intézkedéssel/intézkedésekkel érintett ágazatokra vonatkoznak.
...
31. Az iránymutatás 90. pontja első mondatának való megfelelés értékelése céljából kérjük, mutassa be (adott esetben a fenti 12. kérdésre adott válaszban már közölt bizonyítékokat is felhasználva), hogy a javasolt tevékenységekhez támogatásra van szükség, figyelembe véve a kontrafaktuális forgatókönyvet, és a vonatkozó - többek között az ETS-sel és a hozzá kapcsolódó, a fenti 30. kérdésre adott válaszban megadott szakpolitikákkal és intézkedésekkel összefüggő - költségeket és bevételeket.
...
32. Az iránymutatás 90. pontja második mondatának való megfelelés értékelése céljából kérjük, fejtse ki, mutatkozik-e jelentős bizonytalanság a döntés-előkészítő tanulmány nagy részéhez kapcsolódó jövőbeni piaci fejleményeket illetően. Ha igen, kérjük, a) írja le a jövőbeni piaci fejleményeket illetően mutatkozó jelentős bizonytalanságot, b) ismertesse a támogatás formáját és különösen azt, hogy bizonyos garantált ellenszolgáltatás formájában valósul-e meg a negatív forgatókönyveknek való kitettség korlátozása céljából, valamint c) fejtse ki, hogy az arányosság biztosítása céljából javasolják-e a nyereségesség korlátozását, illetve a visszakövetelést (vagyis lehetséges pozitív forgatókönyvből - például magas jövőbeni bevételekből vagy alacsony jövőbeni költségekből - fakadó esetleges többlettámogatás visszafizettetésére szolgáló mechanizmust) az intézkedés(ek) keretében.
...
33. Ha a bejelentett intézkedés(ek) három évnél hosszabb ideig tartó támogatási program formájában valósul(nak) meg, kérjük, erősítse meg, hogy az iránymutatás 92. pontjában előírtak szerint naprakésszé teszik a költségek és bevételek különböző kategóriákra vonatkozó elemzését annak biztosítása érdekében, hogy a támogatás továbbra is szükséges legyen mindegyik kedvezményezetti kategória esetében.
...
2.1.3. Megfelelőség
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.1.3.2. szakaszát (93-94. pont).
34. Ha a bejelentett intézkedés(ek) energiahatékonyság-alapú szerződés kötése útján valósul(nak) meg, kérjük, ismertesse, hogy e tekintetben milyen formát ölt a támogatás (lásd az iránymutatás 94. pontját).
...
2.1.4. Támogathatósági feltételek
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.1.3.3. szakaszát (95-97. pont).
35. Az iránymutatás 95. és 96. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, hogy az összes technológiára és projektre ki nem terjedő intézkedések esetében részletesen indokolja a korlátozott támogathatóságot.
...
36. Ha a bejelentett intézkedés(ek) program formájában valósul(nak) meg, kérjük, erősítse meg, hogy az iránymutatás 97. pontjában előírtak szerint rendszeresen felülvizsgálják a támogathatósági szabályokat és az azokhoz kapcsolódó bármilyen egyéb szabályt.
2.1.5. Nyilvános konzultáció
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.1.3.4. szakaszát (98-102. pont).
37. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedés(ek) esetében szükség van-e a 4.1.3.4. szakasz szerinti nyilvános konzultációra, és ha nem, mi ennek az oka.
...
38. Ha az intézkedés nyilvános konzultációt igényel, kérjük:
(a) Adja meg a nyilvános konzultáció időtartamát, és összegezze a konzultáció tárgyát képező főbb kérdéseket.
...
(b) Az iránymutatás 101. pontjában foglalt követelményekkel összhangban adja meg annak a nyilvános honlapnak a címét, ahol a konzultációs kérdőíveket és a válaszok kormányzati összefoglalóját közzétették/közzéteszik.
...
2.1.6. Arányosság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.3. szakaszát (47-57. pont) és 4.1.3.5. szakaszát (103-113. pont). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi két (2.1.6.1. és 2.1.6.2.) szakasz egymás alternatívája. Kérjük, hogy a javasolt intézkedés kialakításától függően csak a vonatkozó szakaszban válaszoljon.
2.1.6.1. A versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 49., 50., 103-106. és 111-112. pontját.
39. Az iránymutatás 49., 50. és 103. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, közölje az alábbi információkat:
(a) Kérjük, ismertesse hogyan gondoskodnak a hatóságok arról, hogy az ajánlattételi eljárás előzetesen, az intézkedés céljával összhangban nyitott, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, objektív kritériumok alapján meghatározott legyen, és minimalizálja a stratégiai ajánlattétel kockázatát (az iránymutatás 49. pontjának a) alpontja). Adott esetben kérjük, hivatkozzon a fenti 23. vagy 26. kérdésre adott válaszaira.
...
(b) Az ajánlatok rangsorolásához és végső soron a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás mértékének megállapításához használt kiválasztási kritériumok. Adott esetben kérjük, hivatkozzon a fenti 12. vagy 13. kérdésre adott válaszaiban közölt bizonyítékokra. Konkrétabban:
(i) Kérjük, sorolja fel a kiválasztási kritériumokat, és jelölje meg, hogy közülük melyek kapcsolódnak közvetlenül vagy közvetve az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, illetve melyek nem. Kérjük, hogy a súlyozott értéküket is tüntesse fel.
...
(ii) Kérjük, ismertesse, hogyan helyezik a kiválasztási kritériumok az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez való hozzájárulást közvetlen vagy közvetett viszonyba a pályázó által igényelt támogatási összeggel. Ez kifejezhető például az egy környezetvédelmi vagy energiaegységre jutó támogatásban (az iránymutatás 50. pontja és 44. lábjegyzete).
...
(c) Amennyiben vannak más kiválasztási kritériumok, amelyek közvetlenül vagy közvetve nem kapcsolódnak az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, kérjük, indokolja a javasolt megközelítést, és ismertesse, hogyan felel meg az intézkedés(ek) célkitűzéseinek. Kérjük, erősítse meg azt is, hogy e kritériumok nem haladják meg az összes kiválasztási kritérium súlyozott értékének 30 %-át (az iránymutatás 50. pontja).
...
(d) Kérjük, adja meg, hogy az egyes versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban a pályázatok benyújtásának határideje előtt mennyi idővel teszik közzé a kiválasztási kritériumokat (az iránymutatás 49. pontjának b) alpontja, valamint 43. lábjegyzete).
...
(e) Kérjük, erősítse meg, hogy az ajánlattételi eljáráshoz kapcsolódó költségvetés vagy volumen kötelező erejű korlát, mivel várhatóan nem minden ajánlattevő részesül támogatásban (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja). Adott esetben kérjük, hivatkozzon a fenti 22. vagy 26. kérdésre adott válaszaira.
...
(f) Kérjük, közölje az ajánlattételi fordulók tervezett számát, valamint az ajánlattevők első fordulóban és idővel várható számát.
...
(g) Ha egy vagy több ajánlattételi eljárást túl kevés ajánlattevőre terveztek, kérjük, ismertesse, hogyan és mikor igazítják ki az ajánlattételi eljárások kialakítását a program végrehajtása során, hogy helyreálljon a tényleges verseny (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja).
...
(h) Kérjük, erősítse meg, hogy kerülik az ajánlattételi eljárás kimenetelének utólagos kiigazítását (például az ajánlattétel eredményéről folytatott utólagos tárgyalásokat vagy az arányosítást) (az iránymutatás 49. pontjának d) alpontja).
...
(i) Abban az esetben, ha fennáll a "támogatás igénybevétele nélküli ajánlatok" lehetősége, kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják az arányosságot. Kérjük, tisztázza, hogy a hatóságok előirányozzák-e minimálárak vagy árplafonok használatát a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban. Ha igen, kérjük, indokolja azok használatát, és fejtse ki, hogy azok miért nem korlátozzák a versenyeztetéses ajánlattételi eljárást (az iránymutatás 49. pontja és 42. lábjegyzete).
...
40. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett intézkedés(ek) kialakításakor figyelembe vették az (EU) 2018/2001 irányelv 30. cikke szerinti tömegmérleg-rendszer dokumentációjából már kapott támogatási információkat (az iránymutatás 111. pontja).
...
41. Kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) koncessziós jogok, hálózati csatlakozási jogok vagy egyéb előnyök juttatásával jár/járnak-e, és ha igen, hogyan ítélik oda e jogokat (az iránymutatás 112. pontja).
2.1.6.2. A nem versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 51-55. és 107-113. pontját.
42. Kérjük, ismertesse, miért nem versenyeztetéses ajánlattételi eljárást alkalmaznak (az iránymutatás 107. pontja szerint). Adott esetben kérjük, hivatkozzon a fenti 21. kérdésre adott válaszaira.
...
43. Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatás nem haladja meg a szükséges minimumot, tehát a referenciaprojekt élettartama alatt a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértékének különbségét, hivatkozással a fenti 21. kérdésre adott válaszban megadott számszerűsítésre, az iránymutatás 52. pontja esetében pedig azt bizonyítsa, hogy a támogatás nem haladja meg a tényleges helyzet nettó jelenértékét. Ha várhatóan különböző kategóriákba tartozó kedvezményezettek részesülhetnek támogatásban a bejelentett intézkedés keretében, kérjük, hogy a fent említett ismertetés során mindegyik kedvezményezetti kategóriára térjen ki.
...
44. Ha az iránymutatás 55. pontja alkalmazandó, kérjük, adjon tájékoztatást a tagállam által esetlegesen bevezetni kívánt (előzetes és utólagos ellentételezést vegyítő) modellekről, illetve utólagos visszakövetelési vagy költségellenőrzési mechanizmusokról.
Kérjük, indokolja, ha az iránymutatás 55. pontja nem alkalmazandó az intézkedés(ek)re.
...
45. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett intézkedés(ek) kialakításakor figyelembe vették az (EU) 2018/2001 irányelv 30. cikke szerinti tömegmérleg-rendszer dokumentációjából már kapott támogatási információkat (az iránymutatás 111. pontja).
...
46. Kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) koncessziós jogok, hálózati csatlakozási jogok vagy egyéb előnyök juttatásával jár/járnak-e, és ha igen, hogyan ítélik oda e jogokat (az iránymutatás 112. pontja).
...
47. Ha a bejelentett intézkedés(ek) versenyalapú tanúsítvány vagy szállítói kötelezettségvállalási rendszer formájában valósul(nak) meg (az iránymutatás 108. pontja), kérjük:
(a) erősítse meg, hogy a rendszerben a keresletet a potenciális kínálat alatt határozzák majd meg;
(b) ismertesse, hogyan állapítják meg a vásárlási vagy kötbérárat; valamint
(c) ha az intézkedés biomasszát érint, fejtse ki, hogyan veszik figyelembe a tömegmérleg-rendszerből már kapott támogatási információkat.
...
48. Ha a bejelentett intézkedés(ek) a környezetvédelmi adók vagy adójellegű díjak csökkentése formájában valósul(nak) meg, kérjük:
(a) Részletesen ismertesse az adókat, illetve adójellegű díjakat, amelyeket csökkenteni fognak (kitérve azok céljára, az adóalapból való levonásuk módjára, a mértékük kiszámításának módszerére és a mértékük megállapításában és felülvizsgálatában közreműködő szervekre, valamint a belőlük származó bevételek beszedésére és kezelésére). Ennek alapján bizonyítsa, hogy a javasolt intézkedés nem jár az energetikai vagy kapcsolódó szolgáltatások nyújtásának alapvető költségeit tükröző adók vagy adójellegű díjak, például a hálózati díjak vagy a kapacitásmechanizmusokat finanszírozó díjak csökkentésével.
...
(b) Ismertesse, hogyan ítélik oda a támogatást, különösen azt, hogyan gondoskodnak az alábbiakról:
(i) Az iránymutatás 109. pontjával összhangban a támogatást azonos módon nyújtsák minden olyan támogatható vállalkozás számára, amely azonos gazdasági tevékenységi ágazatban működik, és amely a támogatási intézkedés céljainak vagy célkitűzéseinek szempontjából azonos vagy hasonló ténybeli helyzetben van.
...
(ii) Az iránymutatás 110. pontjával összhangban a támogatás összege ne haladja meg a környezetbarát projekt vagy tevékenység és a kevésbé környezetbarát kontrafaktuális forgatókönyv költségeinek a különbségét. Kérjük, azt is részletezze, hogyan veszik figyelembe a környezetbarátabb projektből származó potenciális költségmegtakarítást és/vagy többletbevételt.
...
(c) Ismertesse a támogatás szükségességének megőrzése érdekében végzendő éves ellenőrzést.
...
49. Amennyiben a támogatás az energiahatékonyságot javító intézkedések szolgáltatója számára energiahatékonyság-alapú szerződés alapján nyújtott elsőbbségi kölcsön formájában valósul meg (az iránymutatás 113. pontja):
(a) Kérjük, közölje az alábbiakat:
(i) az adósságfinanszírozást nyújtó kereskedelmi szolgáltatók társbefektetésének aránya;
(ii) a szolgáltató mögöttes energiahatékonyság-alapú szerződései portfóliójának értéke; valamint
(iii) az energiahatékonyság-javító intézkedések szolgáltatója általi visszafizetés legalább egyenlő-e a kölcsön névértékével.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az állami kölcsön legfeljebb tíz évre korlátozódik, és adja meg a pontos időtartamát.
...
50. Amennyiben a támogatást az energiahatékonyságot javító intézkedések szolgáltatója számára energiahatékonyság-alapú szerződés alapján adott garancia formájában nyújtják (az iránymutatás 113. pontja), kérjük:
(a) Adja meg a kölcsön tőkeösszegének állami garancia által fedezett arányát.
...
(b) Ismertesse, hogyan viselik a veszteségeket ahhoz képest, ahogy a hitelintézet viselné őket (arány és feltételek).
...
(c) Erősítse meg, hogy a garantált összeg arányosan csökken oly módon, hogy a garancia soha ne fedezzen többet a fennálló hitel 80 %-ánál; valamint
...
(d) Erősítse meg, hogy a garancia legfeljebb tíz évre korlátozódik, és adja meg a pontos időtartamát.
...
2.1.7. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
51. Amennyiben az általános bejelentési formanyomtatvány I. részében még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy érdemes lehet hivatkoznia a fent közölt számszerűsítésre.
...
52. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében projekthez vagy tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve nem lépi túl az iránymutatás 51. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
53. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt (állami támogatásnak nem minősülő) uniós finanszírozással ( 337 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.8. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-61. pont).
54. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
55. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.1.4. szakaszát (114-133. pont).
56. Az iránymutatás 115. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) kérjük, becsülje meg az elkerült, CO2-egyenértékben kifejezett kibocsátás tonnánkénti támogatását mindegyik projektre vagy referenciaprojektre vonatkozóan; valamint
(b) adja meg a kiszámításhoz használt feltételezéseket és módszert.
Ha a támogatást versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében nyújtják, a fenti becslésnek a közölt - különösen a fenti 12., 13., 25., 26., 31. és 39. kérdésre válaszul megadott - bizonyítékokon kell alapulnia.
Ha a támogatást versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül nyújtják, a számításokban figyelembe kell venni a fenti 21. kérdésre válaszul közölt számszerűsítést.
...
57. Az iránymutatás 116., 127., 128. és 129. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Bizonyítsa, hogy a támogatás nem csupán áthelyezi az üvegházhatásúgáz-kibocsátást egyik ágazatból a másikba (a közvetett kibocsátás növelésével), és összességében véve csökkenti az üvegházhatásúgáz-kibocsátást. Ezt mindegyik projekt és referenciaprojekt esetében bizonyítani kell. Az ehhez használt feltételezéseket és módszert meg kell adni.
...
(b) Fejtse ki, hogy a támogatott beruházások vagy tevékenységek kiszoríthatják-e a piacon már elérhető tisztább alternatívákat, vagy előidézhetnek-e bizonyos technológiáktól való függést (akadályozva a tisztább megoldások használatát és piacuk szélesebb körű fejlődését).
...
(c) Ha a bejelentett intézkedés(ek) ösztönözheti(k) a földgázon alapuló energia- vagy ipari termelésbe történő új beruházásokat, ismertesse, hogyan biztosítják, hogy az intézkedés hozzájárul a 2030-as uniós éghajlat-politikai cél és a 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez. Különösen azt fejtse ki, miként kerülik el ennek a gáztüzelésű energiatermeléstől vagy gáztüzelésű termelő berendezésektől való függésnek a kialakulását.
...
58. Ha a bejelentett intézkedés(ek) támogathat(nak) energiatermelési projekteket, kérjük, erősítse meg, hogy nem irányul(nak) olyan energiatermelés ösztönzésére, amely kiszorítaná a kevésbé szennyező energiafajtákat (az iránymutatás 126. pontja).
...
59. Az iránymutatás 117., 118. és 119. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Ipari tevékenységek dekarbonizációjához nyújtott támogatás esetén erősítse meg, hogy az intézkedés csökkenti az adott ipari tevékenységből közvetlenül eredő kibocsátásokat.
...
(b) Ipari tevékenységek energiahatékonyságának javításához nyújtott támogatás esetén erősítse meg, hogy az intézkedés javítja a kedvezményezettek tevékenységeinek energiahatékonyságát, vagy a támogatást energiahatékonyság-alapú szerződések kötésének előmozdítására nyújtják.
...
(c) Amennyiben a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás eredményeként nem nyújtanak támogatást az energiahatékonyság-alapú szerződések elősegítésére, erősítse meg, hogy a támogatást azonos módon nyújtják minden olyan támogatható vállalkozás számára, amely azonos gazdasági tevékenységi ágazatban működik, és amely a támogatási intézkedés céljainak vagy célkitűzéseinek szempontjából azonos vagy hasonló ténybeli helyzetben van.
...
60. Az iránymutatás 120. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást az alábbiakról:
(a) A támogatott projektek tényleges fejlesztésének biztosítására tett intézkedések.
...
(b) Ha a támogatási intézkedés(ek) nagyobb rugalmasságot biztosít/biztosítanak az előminősítési követelmények tekintetében a kkv-k vagy megújulóenergia-közösségek által kidolgozott és 100 %-ban tulajdonukban lévő projektek esetében, hogy csökkentsék részvételük akadályait, kérjük, részletezze ezeket a rugalmassági/könnyítési mechanizmusokat.
...
(c) Ha igen, kérjük, egyúttal indokolja, miért haladják meg a kkv-k vagy a megújulóenergia-közösségek bejelentett intézkedés(ek)ben való részvételének és elfogadásának biztosításából fakadó pozitív hatások a lehetséges torzító hatásokat.
...
61. Az iránymutatás 121. és 122. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást az alábbiakról:
(a) Az intézkedésben foglalt támogatás pontos formája.
...
(b) Ha a támogatási intézkedés főként üzemeltetéshez kapcsolódó költségeket, nem pedig beruházást fedez, kérjük, bizonyítsa, hogy ez környezetbarátabb üzemeltetési döntéseket eredményez.
...
(c) Ha a támogatási intézkedésre elsősorban olyan rövid távú költségek fedezéséhez van szükség, amelyek változók lehetnek (például a biomassza-tüzelőanyag-költségek vagy a villamosenergia-ráfordítási költségek), és azt egy évet meghaladó időszakon keresztül fizetik ki, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás összegének alapjául szolgáló termelési költségeket nyomon követik, és a támogatás összegét legalább évente egyszer frissítik.
...
62. Az iránymutatás 123. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Adja meg, mely piacot/piacokat érintheti közvetlenül a támogatási intézkedés (például villamosenergia-piac, gázpiac vagy egyéb tüzelőanyag-piacok, termékpiacok).
...
(b) Részletesen fejtse ki, hogyan tartja meg az intézkedés a hatékony működési ösztönzőket és árjelzéseket (árváltozásnak és a piaci kockázatnak való kitettség, a termelés határköltségek alatti felkínálására való ösztönzés hiánya, a termelés támogatásának hiánya olyan időszakokban, amikor az adott termelés piaci értéke negatív).
...
63. Ha a bejelentett intézkedés(ek) támogathat(nak) célzott infrastruktúrával kapcsolatos projekteket, az iránymutatás 124. és 125. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Ismertesse a célzott infrastruktúra érintett piac(ok)hoz viszonyított méretét és terjedelmét, és a további piaci alapú beruházások valószínűségére gyakorolt hatását.
...
(b) Adja meg, hogy kezdetben hány felhasználó vagy felhasználói csoport veheti majd igénybe a célzott infrastruktúrát, és van-e hiteles terv vagy biztos elkötelezettség a szélesebb hálózathoz való csatlakozásra.
...
(c) Adott esetben közölje a belső piaci jogszabályoktól való eltérések vagy mentességek időtartamát, a piac szerkezetét és a kedvezményezettek e piacon meglevő helyzetét.
...
64. Ha a bejelentett intézkedés(ek) támogathat(nak) bioüzemanyagok élelmiszer- és takarmánynövényekből történő előállításával kapcsolatos projekteket, az iránymutatás 130. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Erősítse meg, hogy a bioüzemanyagok, a folyékony bio-energiahordozók, a biogáz és a biomassza-tüzelőanyagok állami támogatása nem haladja meg azokat a plafonértékeket, amelyek az érintett tagállamban a megújuló energiaforrásokból előállított energia bruttó végső fogyasztásának kiszámításakor elszámolhatók az (EU) 2018/2001 irányelv 26. cikkével összhangban.
...
(b) Ha meghaladja vagy meghaladhatja a plafontértékeket, részletezze, az intézkedés pozitív hatásait, amelyek meghaladnák a negatív hatásokat.
...
65. Ha a bejelentett intézkedés(ek) csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól(nak), az iránymutatás 131. és 132. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, közölje különösen:
(a) Az érintett ágazatok öt legnagyobb piaci szereplőjének listáját és az ágazatok teljes forgalmához viszonyított forgalmukat (volumenben vagy értékben) ( 338 ).
...
(b) Annak indokolását, hogy a bejelentett intézkedés(ek) a tagállam megítélése szerint nem növeli/növelik vagy tartja/tartják fenn a kedvezményezett(ek) piaci erejét, illetve nem gátolja/gátolják a meglévő versenytárs(ak) bővülését, nem idézi/idézik elő a versenytársak kilépését, illetve nem tántorítja/tántorítják el az új versenytársakat a piacra lépéstől.
E tekintetben azt is fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés a kedvezményezett(ek) termelési kapacitásának növekedését eredményezi-e.
...
(c) Ismertesse a kedvezményezett(ek) támogatásban részesítése által esetlegesen előidőzett versenytorzulás korlátozására hozott intézkedéseket.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 76. pontjának a) alpontját, 131. pontját és 5. fejezetét (455-463. pont).
66. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetést/kiadásokat, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 458. pontjában előírt terjedelmű értékelési terv tervezetét ( 339 ).
...
67. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
68. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
69. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
70. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
71. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464-465. pont).
72. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában foglalt jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.B. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.2. szakasz - Támogatás az épületek energetikai és környezeti teljesítményének javításához
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.2. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i):
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve az épületek energetikai és környezeti teljesítményének javítására vonatkozó esetleges uniós célokra, amelyek előmozdítására az intézkedés irányul.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e versenytorzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel a program időtartamát ( 340 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (az iránymutatás 13. pontja). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 341 ).
...
5.2. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(c) A bejelentett intézkedés(ek) hazai és importált termékek számára egyformán előnyös(ek)-e.
...
(d) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedés(eke)t. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(e) A bejelentett intézkedés(eke)t finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), valamint 4.2.1. és 4.2.2. szakaszát (136-140. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
Ezenkívül kérjük, emelje ki, milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás 135. pontjában ismertetett szakpolitikákhoz.
...
8. Kérjük, ismertesse a kedvezményezett(ek)re vonatkozó támogathatósági követelményeket (például megadva bármilyen műszaki, környezetvédelmi [vagyis engedélyek], pénzügyi [vagyis biztosítékok] vagy egyéb követelményt, amelyet a kedvezményezett(ek) köteles(ek) teljesíteni).
...
9. Kérjük, hogy az iránymutatás 4.2.2. szakasza szerint adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) hatályáról és az általuk támogatott pontos tevékenységekről. Konkrétan:
(a) Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés(ek) kizárólag az épületek energiahatékonyságának javításához nyújtanak-e támogatást, vagy kombinálják az épületek energiahatékonyságának javítására irányuló támogatást az iránymutatás 137. pontjában felsorolt beruházások bármelyikéhez vagy mindegyikéhez nyújtott támogatással. Ez utóbbi esetben kérjük, pontosítsa, hogy mely beruházások jogosultak támogatásra az intézkedés(ek) keretében.
...
(b) Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés(ek) tartalmaz(nak)-e olyan támogatástípusokat is, amelyek az iránymutatás 138. pontja értelmében nem tartoznak az iránymutatás 4.2. szakaszának hatálya alá. Amennyiben igen, be kell nyújtani a megfelelő bejelentési formanyomtatványo(ka)t az intézkedés(ek) vonatkozó része(i) tekintetében.
...
10. Kérjük, tüntesse fel, hogy az intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás meglévő épületek felújítására, csak egy típusú épületelem telepítésére vagy cseréjére ( 342 ) és/vagy új épületekbe történő energiahatékonysági beruházásokra vonatkozik-e az iránymutatás 139. pontjának a)-c) alpontjában meghatározottak szerint.
...
11. Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás az iránymutatás 139. pontjában (adott esetben a)-c) alpontjában) előírt energiahatékonyság-javulást eredményezi.
...
12. Az iránymutatás 140. pontjának megfelelően kérjük, tüntesse fel, hogy a támogatást a támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtják-e olyan kkv-knak és kisebb közepes piaci tőkeértékű vállalatoknak, amelyek az energiahatékonyság-alapú szerződések elősegítésére szolgáló energetikai teljesítményt javító intézkedéseket nyújtanak.
...
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont) és 4.2.3. szakaszát (141-143. pont).
13. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" . Ezen túlmenően az iránymutatás 27. pontjának való megfelelés értékelése érdekében kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés "nem kompenzálja egy gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát", és röviden fejtse ki ennek okát.
...
14. Az iránymutatás 28. pontja alapján:
(a) Kérjük, átfogóan ismertesse a támogatási intézkedés eredményeként várt tényleges helyzetet és a támogatás hiányában valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek)et ( 343 ). Ha várhatóan különböző kategóriákba tartozó kedvezményezettek lesznek támogathatók, kérjük, ügyeljen arra, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv mindegyik ilyen kategória esetében hihető legyen.
...
(b) Kérjük, röviden ismertesse a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek) kiválasztásának indokoltságát, adott esetben figyelembe véve a javasolt különböző kedvezményezetti kategóriákat.
...
(c) Kérjük, számszerűsítse a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv tekintetében a költségeket és a bevételeket, valamint adott esetben a kedvezményezettek minden egyes kategóriája esetében indokolja a magatartásváltozást az alábbiak alapján:
(i) az adott referenciaprojekt ( 344 ), a vonatkozó kontrafaktuális forgatókönyvek és az azokból eredő finanszírozási hiány;
...
VAGY
(ii) piaci tanulmányokon (különösen a várható megtérülési időszakokra vonatkozó tanulmányokon), beruházói terveken, pénzügyi jelentéseken alapuló megfelelő számszerű bizonyítékok, vagy egyéb számszerű bizonyítékok, ideértve a közelmúltbeli összehasonlítható versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban hasonló projektekre vonatkozóan tett ajánlatokat is ( 345 ).
...
15. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
...
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike, az a), b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
16. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
17. Az iránymutatás 32. és 142. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, tüntesse fel, ha vannak a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 346 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok.
...
(b) Azokban az esetekben, amikor az uniós jog uniós szabványt ír elő, kérjük, erősítse meg és bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását.
...
(c) Kérjük, fejtse ki, hogy az öt évnél rövidebb megtérülési idejű projektek ( 347 ) jogosultak-e támogatásra az intézkedés(ek) keretében. Igen válasz esetén, kérjük, szolgáltasson bizonyítékot annak igazolására, hogy a magatartás megváltozásához támogatásra van szükség, amint azt az iránymutatás 142. pontja előírja.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
18. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
19. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. A támogatás szükségessége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.1. szakaszát (34-38. pont).
20. Kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik milyen olyan piaci hiányosságo(ka)t tártak fel, amely(ek) akadályozza (akadályozzák) a megfelelő szintű környezetvédelem elérését. Kérjük, adja meg, hogy az azonosított piaci hiányosságok melyik kategóriába esnek, hivatkozva az iránymutatás 34. pontjának a), b), c) vagy d) alpontjára.
...
21. Az iránymutatás 35. pontjával összhangban kérjük, az alábbiakban adjon tájékoztatást azokról a meglévő szakpolitikákról és intézkedésekről, amelyeket hatóságaik azonosítottak, és amelyek már az azonosított szabályozási vagy piaci hiányosságok ellen irányulnak.
...
22. Az iránymutatás 36. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, szolgáltasson olyan információkat, amelyek igazolják, hogy a támogatás hatékonyan kezeli a fennmaradó piaci hiányosságokat, figyelembe véve az azonosított piaci hiányosságok némelyikének kezelésére már alkalmazott egyéb szakpolitikákat és intézkedéseket is.
...
23. Az iránymutatás 37. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik tudomása szerint valósítottak-e már meg a bejelentett intézkedés(ek) által lefedettekhez - a technológiai tartalom, a kockázati szint és a méret tekintetében - hasonló projekteket vagy tevékenységeket az Unióban piaci feltételek mellett. Ha igen, kérjük, támassza alá további bizonyítékokkal az állami támogatás szükségességét.
...
24. Az iránymutatás 38. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, hivatkozzon a fenti 14. kérdés c) pontjánál már közölt számszerű bizonyítékokra.
...
2.1.2. Megfelelőség
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.2. szakaszát (39-46. pont), valamint 4.2.4.1. szakaszát (144-145. pont) és 153. és 157. pontját.
25. Az iránymutatás 40. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, bizonyítsa, hogy nem állnak rendelkezésre az állami támogatásnál megfelelőbb, kevésbé torzító eszközök.
...
26. Az iránymutatás 41. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási intézkedést úgy tervezték meg, hogy ne veszélyeztesse az ugyanazon piaci hiányosság orvoslására irányuló egyéb intézkedések - például olyan piaci alapú mechanizmus(ok), mint az EU ETS - hatékonyságát.
...
27. Az iránymutatás 42. pontjának való megfelelés bizonyítása céljából kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés(ek) egyik kedvezményezettje sem vonható felelősségre szennyezésért a hatályos uniós vagy nemzeti jog értelmében ( "a szennyező fizet" elv).
...
28. Az iránymutatás 43-46. pontjának való megfelelés ellenőrzése és annak bizonyítása érdekében, hogy a különböző támogatási eszközök közül a legmegfelelőbbet választották ki, kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) Amint azt az iránymutatás 44. pontja előírja, kérjük fejtse ki, hogy miért kevésbé megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító támogatási formák. A támogatás kevésbé torzító formái lehetnek a közvetlen támogatásokhoz képest a visszatérítendő előlegek; az adócsökkentésekhez képest az adójóváírások; vagy a tőkeinstrumentumokhoz képest a pénzügyi eszközökön alapuló más támogatási formák, mint az adósságinstrumentumok, ideértve például az alacsony kamatozású hiteleket vagy kamatkedvezményeket, állami garanciákat, vagy kedvező feltételekkel történő alternatív finanszírozást.
...
(b) Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási eszközt az iránymutatás 45. pontjában előírtak szerint azon piaci hiányosságnak megfelelően választották ki, amelynek kezelésére a támogatási intézkedés(ek) irányul(nak).
...
(c) Kérjük, ismertesse, hogy a támogatási intézkedés és annak kialakítása milyen szempontból megfelelő a támogatással megcélzott intézkedés célkitűzésének eléréséhez (az iránymutatás 46. pontja).
...
29. Ha az intézkedés(ek) keretében olyan kkv-knak és kis méretű, közepes piaci tőkeértékű vállalatoknak nyújtják a támogatást, amelyek energiahatékonysági szerződések keretében energiahatékonyság-javító intézkedéseket nyújtanak, kérjük, erősítse meg, hogy az iránymutatás 145. pontjában előírtaknak megfelelően a támogatást a szolgáltatónak adott kölcsön vagy garancia formájában nyújtják, vagy olyan pénzügyi termékből áll, amelynek célja a szolgáltató finanszírozása (például faktoring vagy forfetírozás).
...
30. Ha az intézkedés(ek) keretében pénzügyi eszközök formájában nyújtanak támogatást, kérjük, erősítse meg, hogy:
(a) Az épület tulajdonosának vagy bérlőjének nyújtott támogatás garancia vagy kölcsön formájában valósul meg az iránymutatás 153. pontjával összhangban; valamint
...
(b) A pénzügyi közvetítőnek (pl. az energiahatékonysági alapnak) nyújtott támogatás az iránymutatás 157. pontjával összhangban dotáció, tőke, garancia vagy kölcsön formájában valósul meg.
...
2.1.3. Arányosság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.2.4.2. szakaszát (146-153. pont).
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi három (2.1.3.1., 2.1.3.2. és 2.1.3.3.) szakasz egymás alternatívája. Kérjük, hogy a javasolt intézkedés kialakításától függően csak a vonatkozó szakaszban válaszoljon.
2.1.3.1. A támogatás arányossága abban az esetben, ha a támogatást nem versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében, és nem pénzügyi eszközök formájában nyújtják
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 146-151. és 153. pontját.
31. Az iránymutatás 146. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, fejtse ki, hogy melyek az intézkedés(ek) keretében elszámolható költségek, és hogy ezek hogyan korlátozódnak az energetikai vagy a környezeti teljesítmény magasabb szintjének eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költségekre.
...
32. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitásokat, és jelezze, hogy vonatkoznak-e rájuk bónuszok (az iránymutatás 147-150. pontjában leírtak szerint).
...
33. Adott esetben kérjük, indokolja meg a támogatásintenzitási bónusz alkalmazását olyan fejlesztések esetében, amelyek a primerenergia-kereslet legalább 40 %-os csökkenését eredményezik, összhangban az iránymutatás 148. pontjával.
...
34. Ha az iránymutatás 147-150. pontjától eltérően úgy ítélik meg, hogy az ezekben a pontokban megállapított maximális támogatási intenzitásokat meghaladó támogatásra van szükség, kérjük, tüntesse fel a szükségesnek ítélt támogatás mértékét, amelyet az iránymutatás 51-52. pontjával összhangban megindokol a finanszírozásihiány-elemzés alapján.
E finanszírozásihiány-elemzéshez kérjük, hogy nyújtson be számszerűsítést a fenti 14. kérdés c) pontjára adott válaszban azonosított tényleges helyzet(ek) és reális kontrafaktuális forgatókönyv(ek) ( 348 ) tekintetében az összes fő költségről és bevételről, a kedvezményezettek (vagy a referenciaprojektek) becsült súlyozott átlagos tőkeköltségéről (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálásához, valamint a projekt/referenciaprojekt élettartama alatt a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértékéről.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az egyedi támogatások és a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló támogatási programok esetében a tagállamnak a projekt részletes üzleti tervének szintjén kell bemutatnia az alátámasztó bizonyítékokat, míg a támogatási programok esetében a tagállamnak egy vagy több referenciaprojekt alapján kell bemutatnia az alátámasztó bizonyítékokat.
(a) Kérjük, hogy mindezt az e bejelentési formanyomtatványhoz csatolt mellékletben közölje (olyan Excel-fájl használatával, amelyben az összes képlet látható).
...
(b) Kérjük, részletesen ismertesse a tényleges helyzetben és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyvben feltüntetett költségek és bevételek számszerűsítésének valamennyi szempontjához használt feltételezéseket, módszereket, indokolást és alapul vett forrásokat (például adja meg az említett forgatókönyvek kidolgozásához használt feltételezéseket, és a feltételezések forrását/indokolását).
...
(c) E bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 39. lábjegyzetében említett dokumentumokat is csatolhatja. Az igazgatótanácsi dokumentumok különösen hasznosak lehetnek az egyedi támogatási intézkedések vagy a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló programok esetében. Ha ilyen dokumentumokat csatol a bejelentési formanyomtatványhoz, kérjük, alább sorolja fel e dokumentumokat, feltüntetve a szerzőjüket, a készítésük időpontját és a felhasználásuk kontextusát.
...
35. Kérjük, bizonyítsa, hogy a 34. kérdésben megjelölt módon megállapított magasabb támogatási intenzitás alkalmazása nem eredményez a finanszírozási hiányt meghaladó támogatást.
...
36. Ha az iránymutatás 52. pontja alkalmazandó, tehát a legvalószínűbb kontrafaktuális forgatókönyv szerint a kedvezményezett nem folytatja a tevékenységet vagy a beruházást, vagy üzleti tevékenységét változások nélkül végzi, kérjük, támassza alá bizonyítékokkal ezt a feltételezést ( 349 ).
...
2.1.3.2. A támogatás arányossága abban az esetben, ha a támogatást pénzügyi eszközök formájában nyújtják
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 146. és 153. pontját.
37. Az iránymutatás 146. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, fejtse ki, hogy melyek az intézkedés(ek) keretében elszámolható költségek, és hogy ezek hogyan korlátozódnak az energetikai vagy a környezeti teljesítmény magasabb szintjének eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költségekre.
...
38. Kérjük, az iránymutatás 153. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében adja meg a következő információkat:
(a) Amennyiben a támogatást garancia formájában nyújtják, kérjük, erősítse meg, hogy a garancia nem haladja meg az alapul szolgáló hitel 80 %-át, és fejtse ki, hogyan biztosítják az e követelménynek való megfelelést.
...
(b) Ha a támogatást kölcsön formájában nyújtják, kérjük erősítse meg, hogy az épülettulajdonos(ok) által az energiahatékonysági vagy megújulóenergia-alap vagy más pénzügyi közvetítő számára visszafizetendő összegnek el kell érnie legalább a kölcsön névértékét.
...
2.1.3.3. A versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 49. és 50. pontját.
39. Az iránymutatás 49. és 50. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, közölje az alábbi információkat:
(a) Kérjük, ismertesse hogyan gondoskodnak a hatóságok arról, hogy az ajánlattételi eljárás előzetesen, az intézkedés céljával összhangban nyitott, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, objektív kritériumok alapján meghatározott legyen, és minimalizálja a stratégiai ajánlattétel kockázatát (az iránymutatás 49. pontjának a) alpontja).
...
(b) Az ajánlatok rangsorolásához és végső soron a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás mértékének megállapításához használt kiválasztási kritériumok. Konkrétabban:
(i) Kérjük, sorolja fel a kiválasztási kritériumokat, és jelölje meg, hogy közülük melyek kapcsolódnak közvetlenül vagy közvetve az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, illetve melyek nem. Kérjük, hogy a súlyozott értéküket is tüntesse fel.
...
(ii) Kérjük, ismertesse, hogyan helyezik a kiválasztási kritériumok az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez való hozzájárulást közvetlen vagy közvetett viszonyba a pályázó által igényelt támogatási összeggel. Ez kifejezhető például az egy környezetvédelmi vagy energiaegységre jutó támogatásban ( 350 ) (az iránymutatás 50. pontja és 44. lábjegyzete).
...
(iii) Amennyiben vannak más kiválasztási kritériumok, amelyek közvetlenül vagy közvetve nem kapcsolódnak az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, kérjük, indokolja a javasolt megközelítést, és ismertesse, hogyan felel meg az intézkedés(ek) célkitűzéseinek. Kérjük, erősítse meg azt is, hogy e kritériumok nem haladják meg az összes kiválasztási kritérium súlyozott értékének 30 %-át (az iránymutatás 50. pontja).
...
(iv) Kérjük, adja meg, hogy az egyes versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban a pályázatok előtt mennyi idővel teszik közzé a kiválasztási kritériumokat (az iránymutatás 49. pontjának b) alpontja, valamint 43. lábjegyzete).
...
(c) Kérjük, ismertesse, mely elemekre alapozták azt a feltételezést, hogy az ajánlattételi eljárás nyitott és megfelelő számú ajánlattevőre tervezett lesz, tehát várhatóan nem minden ajánlattevő részesül majd támogatásban, és az ajánlattevők várható száma elegendő lesz a tényleges verseny biztosításához a program időtartama alatt (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja). Kérjük, hogy az ismertetés során vegye figyelembe a program költségvetését vagy volumenét. Adott esetben kérjük, hivatkozzon a 14. kérdésre adott válaszaiban közölt bizonyítékokra.
...
(d) Kérjük, közölje az ajánlattételi fordulók tervezett számát, valamint az ajánlattevők első fordulóban és idővel várható számát.
...
(e) Ha egy vagy több ajánlattételi eljárást túl kevés ajánlattevőre terveztek, kérjük, ismertesse, hogyan és mikor igazítják ki az ajánlattételi eljárások kialakítását a program végrehajtása során, hogy helyreálljon a tényleges verseny (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja).
...
(f) Kérjük, erősítse meg, hogy kerülik az ajánlattételi eljárás kimenetelének utólagos kiigazítását (például az ajánlattétel eredményéről folytatott utólagos tárgyalásokat vagy az arányosítást) (az iránymutatás 49. pontjának d) alpontja).
...
(g) Abban az esetben, ha fennáll a "támogatás igénybevétele nélküli ajánlatok" lehetősége, kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják az arányosságot (lásd az iránymutatás 49. pontját és 42. lábjegyzetét).
...
(h) Kérjük, tisztázza, hogy a hatóságok előirányozzák-e minimálárak vagy árplafonok használatát a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban. Ha igen, kérjük, indokolja azok használatát, és fejtse ki, hogy azok miért nem korlátozzák a versenyeztetéses ajánlattételi eljárást (az iránymutatás 49. pontja és 42. lábjegyzete).
...
2.1.4. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
40. Amennyiben az általános bejelentési formanyomtatvány I. részében még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját.
...
41. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében projekthez vagy tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve nem lépi túl az iránymutatás 4.2.4.2. szakaszában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
42. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt (állami támogatásnak nem minősülő) uniós finanszírozással ( 351 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.5. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-62. pont).
43. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
44. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A támogatás versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatásainak elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát (63-70. pont) és 4.2.4.3. szakaszát (154-157. pont).
45. Az iránymutatás 67. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást a bejelentett intézkedés(ek) versenyre és kereskedelemre gyakorolt lehetséges rövid és hosszú távú negatív hatásairól.
...
46. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedésre vonatkozik-e bármely alábbi helyzet:
(a) Olyan piacot (vagy piacokat) érint, ahol a hagyományos piaci szereplők a piac liberalizációja előtt szereztek piaci erőt.
...
(b) Versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokat von maga után kialakulóban lévő piacon/piacokon, amikor valamely piaci szereplő erős piaci pozícióval rendelkezik.
...
(c) Csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól.
...
47. Amennyiben a támogatási intézkedés meghatározott technológiai választásra/útvonalra összpontosít, kérjük, indokolja a technológiai választást és azt, miért nem gátolja majd tisztább technológiák bevezetését.
...
48. Ha a bejelentett intézkedés(ek) csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól(nak), az iránymutatás 68. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) növeli/növelik vagy fenntartja/fenntartják-e a kedvezményezett(ek) piaci erejét, illetve gátolja/gátolják-e a meglévő versenytársak bővülését, előidézi/előidézik-e a versenytársak kilépését, vagy eltántorítja/eltántorítják-e az új versenytársakat a piacra lépéstől. E tekintetben azt is fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés a kedvezményezett termelési kapacitásának növekedését eredményezi-e.
...
(b) Ismertesse a kedvezményezett(ek) támogatásban részesítése által esetlegesen előidőzett versenytorzulás korlátozására hozott intézkedés(eke)t.
...
49. Az iránymutatás 69. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, fejtse ki az alábbiakat:
(a) A bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás gazdasági tevékenységnek a belső piac egy adott régióján belüli megőrzésére vagy más régiókból való áthelyezésére irányul-e.
...
(b) Ha igen, kérjük, adja meg, mi a bejelentett intézkedés(ek) nettó környezeti hatása, és hogyan javítja/javítják a bejelentett intézkedés(ek) a környezetvédelem meglévő szintjét a tagállamokban.
...
(c) Miért nem gyakorol a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás nyilvánvalóan negatív hatást a versenyre és a kereskedelemre.
...
(d) Egyedi támogatás esetén a kedvezményezett által végrehajtandó beruházások helyszínének kiválasztását meghatározó fő tényezők.
...
50. Az iránymutatás 70. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program keretében a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozatról szóló értesítés napjától számított legfeljebb tíz éven belül nyújtható támogatás.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy ha hatóságaik a program időtartamát a maximális időtartamon túl kívánják meghosszabbítani, akkor újra bejelentik az intézkedést.
...
51. Ha a támogatást egy energiahatékonysági alapnak, megújulóenergia-alapnak vagy más pénzügyi közvetítőnek nyújtott dotáció, tőke, garancia vagy kölcsön formájában nyújtják, az iránymutatás 157. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, bizonyítsa, hogy a pénzügyi közvetítőket vagy alapkezelőket nyílt, átlátható és megkülönböztetéstől mentes eljárással kell kiválasztani, amelyet az alkalmazandó uniós és nemzeti jogszabályokkal összhangban folytatnak le.
...
(b) Kérjük bizonyítsa, fennállnak az annak biztosítását szolgáló feltételek, hogy a pénzügyi közvetítők - beleértve az energiahatékonysági alapokat vagy megújulóenergia-alapokat - irányítása üzleti alapon történik, és biztosítani fogják a nyereségorientált finanszírozási döntéseket.
...
(c) Kérjük bizonyítsa, hogy az energiahatékonysági alap vagy megújulóenergia-alap vagy más pénzügyi közvetítők vezetőivel szembeni követelmény, hogy az előnyt a lehető legnagyobb mértékben továbbadják a végső kedvezményezetteknek (az épület egy vagy több tulajdonosának vagy bérlőjének), nagyobb finanszírozási volumen, alacsonyabb fedezeti követelmények, alacsonyabb garanciadíjak vagy alacsonyabb kamatlábak formájában.
...
3. A TÁMOGATÁS POZITÍV HATÁSAINAK ÖSSZEVETÉSE A VERSENYRE ÉS A KERESKEDELEMRE GYAKOROLT NEGATÍV HATÁSOKKAL
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.3. szakaszát (71-76. pont).
52. Az iránymutatás 72. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében támogatott tevékenységek megfelelnek-e az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 352 ) 3. cikkében a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozóan előírt kritériumoknak, beleértve a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet vagy más hasonló módszertant.
...
53. Versenyeztetéses ajánlattételi eljárás esetén: Kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) tartalmaz(nak)-e olyan jellemzőket, amelyek megkönnyítik a kkv-k versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban való részvételét. Ha igen, kérjük, ismertesse ezeket a jellemzőket, és indokolja, miért haladják meg a kkv-k részvételének biztosításából fakadó pozitív hatások a lehetséges torzító hatásokat.
...
54. Az iránymutatás 74. és 155-156. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, tisztázzák, hogy a földgázüzemű berendezésekbe történő beruházások támogathatók-e a bejelentett intézkedés(ek) alapján. Amennyiben igen, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatás nem fogja eredményezni a piacon már elérhető tisztább alternatívákba irányuló beruházások kiszorítását vagy bizonyos technológiáktól való függést. Kérjük, fejtse ki azt is, hogy a földgázüzemű berendezések helyettesítik-e a legszennyezőbb fosszilis tüzelőanyagokat, például olajat és szenet használó energetikai berendezéseket.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy a szennyező fosszilis tüzelőanyagokat, például olajat és szenet használó berendezésekbe történő beruházások a bejelentett intézkedés(ek) alapján nem jogosultak támogatásra. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a fosszilis tüzelőanyagokat, például olajat és szenet használó berendezések telepítéséhez nyújtott támogatás kedvezőtlen hatást gyakorol a versenyre a fosszilis tüzelőanyagok használatához kapcsolódó nagyobb szén-dioxid-kibocsátás, a fosszilis tüzelőanyagok technológiáitól való függés jelentős kockázata, valamint a beruházások tisztább és innovatívabb, a piacon elérhető alternatívákból való kiszorítása miatt.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 5. szakaszát (455-463. pont).
55. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetést/kiadásokat, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 458. pontjában előírt terjedelmű értékelési terv tervezetét ( 353 ).
...
56. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén:
(a) Kérjük, az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Kérjük erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Kérjük adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
57. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
58. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
59. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
(d) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(e) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464. és 465. pont).
60. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában meghatározott jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.C. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.3.1. szakasz - Támogatás tiszta üzemű gépjárművek és tiszta mobil kiszolgáló berendezések beszerzéséhez és lízingeléséhez, valamint mobil kiszolgáló berendezések és járművek utólagos átalakításához
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.3.1. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve azokra a közlekedésből származó kibocsátás csökkentésére vonatkozó esetleges uniós célokra, amelyek előmozdítására az intézkedés irányul.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e versenytorzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel a program időtartamát ( 354 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a (potenciális) kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 355 ).
...
5.2. Az intézkedés adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(c) A bejelentett intézkedés hazai és importált termékek számára egyformán előnyös-e.
...
(d) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(e) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), valamint 4.3.1.1. szakaszát (160. és 161. pont) és 4.3.1.2. szakaszát (162. és 163. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben" . Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
...
8. Ezenkívül kérjük, emelje ki, milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás 160. és 161. pontjában ismertetett szakpolitikákhoz.
...
9. Kérjük, ismertesse a kedvezményezett(ek)re vonatkozó támogathatósági követelményeket (például megadva bármilyen műszaki, környezetvédelmi [vagyis engedélyek], pénzügyi [vagyis biztosítékok] vagy egyéb követelményt, amelyet a kedvezményezett(ek) köteles(ek) teljesíteni).
...
10. Kérjük, hogy az iránymutatás 4.3.1.2. szakasza (162. és 163. pont) szerint adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) pontos hatályáról és az általuk támogatott pontos tevékenységekről.
...
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont) és 4.3.1.3. szakaszát (164-169. pont).
11. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" .
...
12. Az iránymutatás 28. pontja alapján:
(a) Kérjük, kimerítően ismertesse a támogatási intézkedés eredményeként várt tényleges helyzetet és a támogatás hiányában valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek)et ( 356 ). Ha várhatóan különböző kategóriákba tartozó kedvezményezettek lesznek támogathatók, kérjük, ügyeljen arra, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv mindegyik ilyen kategória esetében hihető legyen. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 165. pontja szerint a kontrafaktuális forgatókönyvnek olyan beruházásnak kell lennie, amelynek kapacitása, élettartama és adott esetben egyéb releváns műszaki jellemzői megegyeznek a környezetbarát beruházáséval. Megjegyzendő, hogy az iránymutatás 165-169. pontja további alternatív követelményeket ír elő a kontrafaktuális forgatókönyvre vonatkozóan:
(i) Ha a kontrafaktuális forgatókönyv a kibocsátásmentes vagy tiszta üzemű gépjárművel azonos kategóriájú és azonos kapacitású, kevésbé környezetbarát járművek vagy mobil kiszolgáló berendezések beszerzését vagy lízingelését foglalja magában, kérjük, bizonyítsa, hogy a kevésbé környezetbarát jármű vagy berendezés adott esetben legalább az uniós szabványoknak megfelel.
...
(ii) Ha az a kontrafaktuális forgatókönyv, hogy a meglévő gépjárművet vagy mobil kiszolgáló berendezést tovább üzemeltetik a zöld beruházás élettartamának megfelelő időn át, kérjük, jelezze, hogy az említett időszak alatti diszkontált karbantartási, javítási és korszerűsítési költségeket kell figyelembe venni.
...
(iii) Ha a kontrafaktuális forgatókönyv a gépjármű vagy mobil kiszolgáló berendezés későbbi cseréjét foglalja magában, kérjük, adja meg a gépjármű vagy mobil kiszolgáló berendezés diszkontált értékét, hogy figyelembe lehessen venni a berendezés gazdasági élettartamában jelentkező különbséget.
...
(iv) Lízingelt gépjárművek vagy mobil kiszolgáló berendezések esetében kérjük, ismertesse a tiszta üzemű gépjárművek vagy tiszta mobil kiszolgáló berendezések lízingjének diszkontált értéke és a támogatás hiányában használni tervezett, kevésbé környezetbarát járművek vagy mobil kiszolgáló berendezések lízingjének diszkontált értéke közötti összehasonlítást.
...
(v) Ha a beruházás arra irányul, hogy meglévő gépjárművet vagy mobil kiszolgáló berendezést szerelnek fel valamilyen berendezéssel a környezetvédelmi teljesítményének javítása érdekében (például szennyezéscsökkentő rendszerek utólagos átalakítása), kérjük, fejtse ki, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv a gépjármű utólagos átalakítási beruházás nélküli használatának folytatását foglalja-e magában. Az utóbbi esetben az elszámolható költségek megfelelhetnek a teljes beruházási költségnek.
...
(b) Kérjük, röviden ismertesse a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek) kiválasztásának indokoltságát, adott esetben figyelembe véve a javasolt különböző kedvezményezetti kategóriákat.
...
(c) Kérjük, számszerűsítse a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti költségeket és bevételeket az alábbiak szerint:
(i) Ha versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül ítélik oda a támogatást, kérjük, indokolja a magatartás megváltozását adott esetben mindegyik kedvezményezetti kategóriánál az adott referenciaprojekt ( 357 ), a vonatkozó kontrafaktuális forgatókönyvek és az azokból eredő finanszírozási hiány alapján.
...
(ii) Ha versenyeztetéses ajánlattételi eljárás alapján ítélik oda a támogatást, kérjük, indokolja a magatartás megváltozását (adott esetben mindegyik kedvezményezetti kategóriánál / referenciaprojektnél) a c) pont fenti i. alpontjában is előírt számszerű bizonyítékok felhasználásával, vagy másik lehetőségként szolgáljon erre vonatkozóan piaci tanulmányokon, beruházói terveken, pénzügyi jelentéseken alapuló számszerű bizonyítékokkal vagy egyéb számszerű bizonyítékokkal, ideértve a közelmúltbeli összehasonlítható versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban hasonló projektekre vonatkozóan tett ajánlatokat is ( 358 ).
...
13. Az iránymutatás 27. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy a támogatás nem olyan tevékenység költségeit fedezi, amelyet a támogatás kedvezményezettje amúgy is végrehajtott volna, és nem valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát kompenzálja.
...
14. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike ((a), b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
15. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
16. Az iránymutatás 32. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, tüntesse fel, hogy vannak-e a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 359 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok. Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
17. Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
18. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
19. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. A támogatás szükségessége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.1. szakaszát (34-38. pont).
20. Kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik milyen olyan piaci hiányosságo(ka)t tártak fel, amely(ek) akadályozza (akadályozzák) a megfelelő szintű környezetvédelem elérését. Kérjük, adja meg, hogy az azonosított piaci hiányosságok melyik kategóriába esnek, hivatkozva az iránymutatás 34. pontjának a), b), c) vagy d) alpontjára.
...
21. Az iránymutatás 35. pontjával összhangban kérjük, az alábbiakban adjon tájékoztatást azokról a meglévő szakpolitikákról és intézkedésekről, amelyeket hatóságaik azonosítottak, és amelyek már az azonosított szabályozási vagy piaci hiányosságok ellen irányulnak.
...
22. Az iránymutatás 36. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, szolgáltasson olyan információkat, amelyek igazolják, hogy a támogatás hatékonyan kezeli a fennmaradó piaci hiányosságokat, figyelembe véve az azonosított piaci hiányosságok némelyikének kezelésére már alkalmazott egyéb szakpolitikákat és intézkedéseket is.
...
23. Az iránymutatás 37. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik tudomása szerint valósítottak-e már meg a bejelentett intézkedés(ek) által lefedettekhez - a technológiai tartalom, a kockázati szint és a méret tekintetében - hasonló projekteket vagy tevékenységeket az Unióban piaci feltételek mellett. Ha igen, kérjük, támassza alá további bizonyítékokkal az állami támogatás szükségességét.
...
24. Az iránymutatás 38. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, hivatkozzon a fenti 12. kérdés c) pontjánál már közölt számszerű bizonyítékokra.
...
2.1.2. Megfelelőség
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.2. szakaszát (39-46. pont) és 4.3.1.4.1. szakaszát (171. pont).
25. Az iránymutatás 41. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási intézkedést úgy tervezték meg, hogy ne veszélyeztesse az ugyanazon piaci hiányosság orvoslására irányuló egyéb intézkedések - például olyan piaci alapú mechanizmusok, mint az EU ETS - hatékonyságát.
...
26. Az iránymutatás 42. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés(ek) egyik kedvezményezettje sem vonható felelősségre szennyezésért a hatályos uniós vagy nemzeti jog értelmében ( "a szennyező fizet" elv).
...
27. Az iránymutatás 43-46. pontjának való megfelelés ellenőrzése és annak bizonyítása érdekében, hogy a különböző támogatási eszközök közül a legmegfelelőbbet választották ki, kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) Amint azt az iránymutatás 44. pontja előírja, kérjük fejtse ki, hogy miért kevésbé megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító támogatási formák. A támogatás kevésbé torzító formái lehetnek a közvetlen támogatásokhoz képest a visszatérítendő előlegek; az adócsökkentésekhez képest az adójóváírások; vagy a tőkeinstrumentumokhoz képest a pénzügyi eszközökön alapuló más támogatási formák, mint az adósságinstrumentumok, ideértve például az alacsony kamatozású hiteleket vagy a kamatkedvezményeket, az állami garanciákat, vagy a kedvező feltételekkel történő alternatív finanszírozást.
...
(b) Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási eszközt az iránymutatás 45. pontjában előírtak szerint azon piaci hiányosságnak megfelelően választották ki, amelynek kezelésére a támogatási intézkedés(ek) irányul(nak).
...
(c) Kérjük, ismertesse, hogy a támogatási intézkedés és annak kialakítása milyen szempontból megfelelő a támogatással megcélzott intézkedés célkitűzésének eléréséhez (az iránymutatás 46. pontja).
...
28. Az iránymutatás 40. és 171. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, fejtse ki, hogy az állami támogatástól eltérő jellegű beavatkozásokkal nem lehetett volna-e ösztönözni a tiszta mobilitás piacának fejlődését, és ismertesse azok javasolt intézkedéshez képest várt hatását. Az ilyen egyéb jellegű beavatkozások magukban foglalhatják a tiszta üzemű gépjárművek beszerzésének előmozdítását célzó általános intézkedések bevezetését, például ökológiai bónuszrendszereket vagy selejtezési rendszereket, vagy alacsony kibocsátású zónák létrehozását az érintett tagállamban.
...
2.1.3. Arányosság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.3. szakaszát (47-55. pont) és 4.3.1.4.2. szakaszát (172-181. pont). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi két (2.1.3.1. és 2.1.3.2.) szakasz egymás alternatívája. Kérjük, hogy a javasolt intézkedés kialakításától függően csak a vonatkozó szakaszban válaszoljon.
2.1.3.1. A versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 49., 50., 173., 174. és 175. pontját.
29. Az iránymutatás 49., 50. és 173. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, közölje az alábbi információkat:
(a) Kérjük, ismertesse hogyan gondoskodnak a hatóságok arról, hogy az ajánlattételi eljárás előzetesen, az intézkedés céljával összhangban nyitott, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, objektív kritériumok alapján meghatározott legyen, és minimalizálja a stratégiai ajánlattétel kockázatát (az iránymutatás 49. pontjának a) alpontja).
...
(b) Az ajánlatok rangsorolásához és végső soron a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás mértékének megállapításához használt kiválasztási kritériumok. Konkrétabban:
(i) Kérjük, sorolja fel a kiválasztási kritériumokat, és jelölje meg, hogy közülük melyek kapcsolódnak közvetlenül vagy közvetve az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, illetve melyek nem. Kérjük, hogy a súlyozott értéküket is tüntesse fel.
...
(ii) Kérjük, ismertesse, hogyan helyezik a kiválasztási kritériumok az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez való hozzájárulást közvetlen vagy közvetett viszonyba a pályázó által igényelt támogatási összeggel. Ez kifejezhető például az egy környezetvédelmi egységre vagy egy darab tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes járműre jutó támogatásban (az iránymutatás 50. pontja és 44. lábjegyzete).
...
(iii) Amennyiben vannak más kiválasztási kritériumok, amelyek közvetlenül vagy közvetve nem kapcsolódnak az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, kérjük, indokolja a javasolt megközelítést, és ismertesse, hogyan felel meg az intézkedés(ek) célkitűzéseinek. Kérjük, erősítse meg azt is, hogy e kritériumok nem haladják meg az összes kiválasztási kritérium súlyozott értékének 30 %-át (az iránymutatás 50. és 174. pontja).
...
(iv) Kérjük, adja meg, hogy az egyes versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban a pályázatok benyújtásának határideje előtt mennyi idővel teszik közzé a kiválasztási kritériumokat (az iránymutatás 49. pontjának b) alpontja, valamint 43. lábjegyzete).
...
(c) Kérjük, ismertesse, mely elemekre alapozták azt a feltételezést, hogy az ajánlattételi eljárás nyitott és megfelelő számú ajánlattevőre tervezett lesz, tehát várhatóan nem minden ajánlattevő részesül majd támogatásban, és az ajánlattevők várható száma elegendő lesz a tényleges verseny biztosításához a program időtartama alatt (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja). Kérjük, hogy az ismertetés során vegye figyelembe a program költségvetését vagy volumenét. Adott esetben kérjük, hivatkozzon a 12. kérdésre adott válaszaiban közölt bizonyítékokra.
...
(d) Kérjük, közölje az ajánlattételi fordulók tervezett számát, valamint az ajánlattevők első fordulóban és idővel várható számát.
...
(e) Ha egy vagy több ajánlattételi eljárást túl kevés ajánlattevőre terveztek, kérjük, ismertesse, hogyan és mikor igazítják ki az ajánlattételi eljárások kialakítását a program végrehajtása során, hogy helyreálljon a tényleges verseny (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja).
...
(f) Kérjük, erősítse meg, hogy kerülik az ajánlattételi eljárás kimenetelének utólagos kiigazítását (például az ajánlattétel eredményéről folytatott utólagos tárgyalásokat vagy az arányosítást) (az iránymutatás 49. pontjának d) alpontja).
...
(g) Abban az esetben, ha fennáll a "támogatás igénybevétele nélküli ajánlatok" lehetősége, kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják az arányosságot (lásd az iránymutatás 49. pontját és 42. lábjegyzetét).
...
(h) Kérjük, tisztázza, hogy a hatóságok előirányozzák-e minimálárak vagy árplafonok használatát a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban. Ha igen, kérjük, indokolja azok használatát, és fejtse ki, hogy azok miért nem korlátozzák a versenyeztetéses ajánlattételi eljárást (az iránymutatás 49. pontja és 42. lábjegyzete).
...
30. Kérjük, ismertesse, hogyan biztosítja a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás kialakítása, hogy a pályázók továbbra is elegendő ösztönzést kapjanak a kevésbé környezetbarát alternatíváknál általában drágább kibocsátásmentes járművek beszerzésére irányuló pályázatokon indulásra, amennyiben ezek az adott szállítási módban elérhetőek. Kérjük, fejtse ki például, hogy a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás kialakítása tartalmaz-e többlettámogatásokat, amelyekre magasabb pontszám adható olyan projektek esetében, amelyek a támogathatósági követelményekből vagy az intézkedés elsődleges célkitűzéseiből eredő előnyöket meghaladó környezeti előnyökkel járnak (az iránymutatás 175. pontja).
...
2.1.3.2. A nem versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 51-55. és 176-181. pontját.
31. Kérjük, ismertesse, miért nem versenyeztetéses ajánlattételi eljárást alkalmaznak (hivatkozással az iránymutatás 176. pontjában meghatározott kivételekre):
(a) a résztvevők várható száma nem elegendő a tényleges verseny biztosításához vagy a stratégiai ajánlattétel elkerüléséhez; VAGY
(b) a 49. és 50. pontban leírt versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nem alkalmas a támogatás arányosságának biztosítására, és az iránymutatás 177-180. pontjában foglalt alternatív módszereknek az arányosság bizonyítására való alkalmazása nem növelné a verseny indokolatlan torzulásának kockázatát, az intézkedés vagy az érintett ágazatok vagy közlekedési módok jellemzőitől függően; VAGY
(c) a támogatást a szárazföldi, vasúti vagy vízi tömegközlekedési ágazatban tevékenykedő vállalkozások általi használatra szánt gépjárművek beszerzésére vagy lízingelésére nyújtják.
...
32. Kérjük, adja meg a beruházás nettó többletköltségeit. Ezeket egyfelől az állami támogatással megszerezni vagy lízingelni kívánt tiszta üzemű gépjárművek teljes tulajdonlási költségének és másfelől a kontrafaktuális forgatókönyv teljes tulajdonlási költségének különbségeként kell kiszámítani, figyelmen kívül hagyva azokat a költségeket, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a környezetvédelem magasabb szintjének eléréséhez. A gépjárművek vagy mobil kiszolgáló berendezések utólagos átalakítása esetében az elszámolható költségek megegyeznek az utólagos átalakítás összes költségével, feltételezve, hogy a kontrafaktuális forgatókönyvben a gépjármű vagy mobil kiszolgáló berendezés gazdasági élettartama utólagos átalakítás nélkül ugyanolyan hosszú lenne (az iránymutatás 178-179. pontja).
...
33. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitásokat, és jelezze, hogy vonatkoznak-e rájuk bónuszok (az iránymutatás 177. pontjában leírtak szerint).
...
34. Ha az iránymutatás 177-179. pontjától eltérően úgy ítélik meg, hogy az iránymutatás 177. pontjában megállapított maximális támogatási intenzitásokat meghaladó támogatásra van szükség, kérjük, tüntesse fel a szükségesnek ítélt támogatás mértékét, és az iránymutatás 51-52. pontjával összhangban indokolja a fenti 12. kérdés c) pontjának i. alpontjában adott válaszban megjelölt tényleges helyzetben és kontrafaktuális forgatókönyvben foglalt referenciaprojekteken végzett finanszírozásihiány-elemzés alapján.
E finanszírozásihiány-elemzéshez kérjük, hogy nyújtson be számszerűsítést a fenti 12. kérdésre adott válaszban azonosított tényleges helyzet és reális kontrafaktuális forgatókönyv ( 360 ) tekintetében az összes fő költségről és bevételről, a kedvezményezettek (vagy a referenciaprojektek) becsült súlyozott átlagos tőkeköltségéről (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálásához, valamint a projekt/referenciaprojekt élettartama alatt a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértékéről.
(a) Kérjük, hogy mindezt az e bejelentési formanyomtatványhoz csatolt mellékletben közölje (olyan Excel-fájl használatával, amelyben az összes képlet látható).
...
(b) Kérjük, részletesen ismertesse a tényleges helyzetben és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyvben feltüntetett költségek és bevételek számszerűsítésének valamennyi szempontjához használt feltételezéseket, módszereket, indokolást és alapul vett forrásokat (például adja meg az említett forgatókönyvek kidolgozásához használt feltételezéseket, és a feltételezések forrását/indokolását).
...
(c) Egyedi támogatások és különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló támogatási programok esetében a tagállamnak a projekt részletes üzleti tervének szintjén kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
Támogatási programok esetében a tagállamnak egy vagy több referenciaprojekt alapján kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
...
(d) E bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 39. lábjegyzetében említett dokumentumokat is csatolhatja. Az igazgatótanácsi dokumentumok különösen hasznosak lehetnek az egyedi támogatási intézkedések vagy a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló programok esetében. Ha ilyen dokumentumokat csatol a bejelentési formanyomtatványhoz, kérjük, alább sorolja fel e dokumentumokat, feltüntetve a szerzőjüket, a készítésük időpontját és a felhasználásuk kontextusát.
...
35. Kérjük, bizonyítsa azt is, hogy a 34. kérdésben megjelölt módon megállapított magasabb támogatási összeg alkalmazása nem eredményez a finanszírozási hiányt meghaladó támogatást.
...
36. Ha az iránymutatás 52. pontja alkalmazandó, tehát a legvalószínűbb kontrafaktuális forgatókönyv szerint a kedvezményezett nem folytatja a tevékenységet vagy a beruházást, vagy üzleti tevékenységét változások nélkül végzi, kérjük, támassza alá bizonyítékokkal ezt a feltételezést ( 361 ).
...
37. Minden olyan esetben, amikor az arányosságot finanszírozásihiány-elemzéssel indokolja, kérjük, egyúttal erősítse meg, hogy hatóságuk utólagos nyomon követést végez majd a szükséges támogatás szintjére vonatkozó feltételezések igazolása érdekében, és visszakövetelési mechanizmust vezet be. Kérjük, hogy a hatóságuk által alkalmazni kívánt nyomonkövetési és visszakövetelési mechanizmust is mutassa be (az iránymutatás 180. pontja).
...
2.1.4. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
38. Amennyiben az általános bejelentési formanyomtatvány I. részében még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját.
...
39. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében projekthez vagy tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve nem lépi túl az iránymutatás 173., 177. és 180. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
40. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt (állami támogatásnak nem minősülő) uniós finanszírozással ( 362 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.5. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-61. pont).
41. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
42. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát (63-70. pont) és 4.3.1.5. szakaszát (183-189. pont).
43. Az iránymutatás 67. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást a bejelentett intézkedés(ek) versenyre és kereskedelemre gyakorolt lehetséges rövid és hosszú távú negatív hatásairól.
...
44. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedésre vonatkozik-e bármely alábbi helyzet:
(a) Olyan piacot (vagy piacokat) érint, ahol a hagyományos piaci szereplők a piac liberalizációja előtt szereztek piaci erőt.
...
(b) Versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokat von maga után kialakulóban lévő piacon/piacokon, amikor valamely piaci szereplő erős piaci pozícióval rendelkezik.
...
(c) Csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól.
...
45. Amennyiben a támogatási intézkedés meghatározott technológiai választásra/útvonalra összpontosít, kérjük, indokolja a technológiai választást és azt, miért nem gátolja majd tisztább technológiák bevezetését.
...
46. Ha a bejelentett intézkedés(ek) csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól(nak), az iránymutatás 68. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) növeli/növelik vagy fenntartja/fenntartják-e a kedvezményezett(ek) piaci erejét, illetve gátolja/gátolják-e a meglévő versenytársak bővülését, előidézi/előidézik-e a versenytársak kilépését, vagy eltántorítja/eltántorítják-e az új versenytársakat a piacra lépéstől. E tekintetben azt is fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés a kedvezményezett termelési kapacitásának növekedését eredményezi-e.
...
(b) Ismertesse a kedvezményezett(ek) támogatásban részesítése által esetlegesen előidőzett versenytorzulás korlátozására hozott intézkedéseket.
...
47. Az iránymutatás 69. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, fejtse ki az alábbiakat:
(a) A bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás gazdasági tevékenységnek a belső piac egy adott régióján belüli megőrzésére vagy más régiókból való áthelyezésére irányul-e.
...
(b) Ha igen, kérjük, adja meg, mi a bejelentett intézkedés(ek) nettó környezeti hatása, és hogyan javítja/javítják a bejelentett intézkedés(ek) a környezetvédelem meglévő szintjét a tagállamokban.
...
(c) Miért nem gyakorol a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás nyilvánvalóan negatív hatást a versenyre és a kereskedelemre.
...
(d) Egyedi támogatás esetén a kedvezményezett által végrehajtandó beruházások helyszínének kiválasztását meghatározó fő tényezők.
...
48. Az iránymutatás 70. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program keretében a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozatról szóló értesítés napjától számított legfeljebb tíz éven belül nyújtható támogatás.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy ha hatóságaik a program időtartamát a maximális időtartamon túl kívánják meghosszabbítani, akkor újra bejelentik az intézkedést.
...
49. Ha a bejelentett intézkedés(ek) ösztönözheti(k) a fölgázüzemű gépjárművekbe és mobil kiszolgáló berendezésekbe történő új beruházásokat, fejtse ki, miért tekinthető úgy, hogy az intézkedésnek nincs hosszú távú függést keltő hatása, és nem tereli el a tisztább alternatívákba történő beruházásokat. Ezért a vízi szállításhoz és mobil kiszolgáló berendezésekhez használt CNG- és LNG-üzemű járművek beszerzéséhez vagy lízingjéhez nyújtott támogatás esetében kérjük, bizonyítsa, hogy az adott szállítási mód dekarbonizálásának tisztább alternatívái nem érhetők el a piacon, és előreláthatólag rövid távon nem is fognak rendelkezésre állni. E célból kérjük, a támogatási intézkedés bejelentését követő 2-5 éves időszakot (vagy kellően indokolt esetben más időszakot) vegye figyelembe, alátámasztásként pedig független piaci tanulmányokat vagy egyéb megfelelő bizonyítékokat nyújtson be.
...
50. Ha a bejelentett intézkedés ösztönözheti a nulla kibocsátású repülőgépektől eltérő, fosszilis tüzelőanyaggal üzemelő tiszta légi járművekbe történő beruházásokat, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatás hozzájárul az új, hatékonyabb és lényegesen környezetbarátabb légi járművek piaci bevezetéséhez vagy gyorsabb elterjedéséhez. Kérjük, azt is fejtse ki, hogy az ilyen beruházások miért vannak összhangban az éghajlatsemlegesség felé vezető úttal, és hogyan kerüli el az intézkedés a hagyományos technológiáktól való függés kialakulásának és a tisztább alternatívákba történő beruházások kiszorításának kockázatát.
...
51. Ha az intézkedés légiközlekedési szolgáltatást érint, ismertesse, hogy hatóságuk elő kívánja-e írni az állami támogatással beszerzett vagy lízingelt repülőgéphez hasonló felszálló tömegű, kevésbé környezetbarát légi járművet leszerelését a kedvezményezett számára, hogy csökkentse a támogatás esetleges versenytorzító hatását a kedvezményezett piaci helyzetére tekintettel, illetve növelje a támogatási intézkedés pozitív hatásait.
...
52. A tiszta mobil kiszolgáló berendezések beszerzéséhez vagy lízingeléséhez nyújtott támogatással összefüggésben kérjük, fejtse ki, hogy új gépjárművek üzembe helyezése az érintett ágazatban piaci hiányosságokat eredményez-e vagy meglevő piaci hiányosságot, például többletkapacitást súlyosbít-e.
...
53. Ha a bejelentett intézkedés versenyeztetéses ajánlattétel hiányában célzott támogatást nyújt egyedi kedvezményezettnek vagy korlátozott számú konkrét kedvezményezettnek, kérjük, indokolja az intézkedés kialakítását és azt, miért nem nyitott az ugyanazon szolgáltatást, terméket vagy előnyt nyújtani hajlandó összes versenytárs előtt, és bizonyítsa, hogy megfelelően kezeli a nagyobb versenytorzulási kockázatokat.
...
3. A TÁMOGATÁS POZITÍV HATÁSAINAK ÖSSZEVETÉSE A VERSENYRE ÉS A KERESKEDELEMRE GYAKOROLT NEGATÍV HATÁSOKKAL
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.3. szakaszát (71-76. pont).
54. Az iránymutatás 72. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés keretében támogatott tevékenységek megfelelnek-e az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 363 ) 3. cikkében a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozóan előírt kritériumoknak, beleértve a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet vagy más hasonló módszertant.
...
55. Versenyeztetéses ajánlattételi eljárás esetén: Kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) tartalmaz(nak)-e olyan jellemzőket, amelyek megkönnyítik a kkv-k versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban való részvételét. Ha igen, kérjük, ismertesse ezeket a jellemzőket, és indokolja, miért haladják meg a kkv-k részvételének biztosításából fakadó pozitív hatások a lehetséges torzító hatásokat.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 5. szakaszát (455-463. pont).
56. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetést/kiadásokat, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 458. pontjában előírt terjedelmű értékelési terv tervezetét ( 364 ).
...
57. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
58. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
59. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
60. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
61. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464-465. pont).
62. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában meghatározott jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.D. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.3.2. szakasz - Az elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra kiépítéséhez nyújtott támogatás
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.3.2. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve azokra a közlekedésből származó kibocsátás csökkentésére vonatkozó esetleges uniós célokra, amelyek előmozdítására az intézkedés irányul.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e versenytorzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel a program időtartamát ( 365 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a (potenciális) kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamokban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket. ( 366 )
...
5.2. Az intézkedés adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(c) A bejelentett intézkedés hazai és importált termékek számára egyformán előnyös-e.
...
(d) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(e) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), valamint 4.3.2.1. szakaszát (190. és 191. pont) és 4.3.2.2. szakaszát (192. és 193. pont).
6. A Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti "az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító" támogatást, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
...
8. Ezenkívül kérjük, emelje ki, milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás 190. és 191. pontjában ismertetett szakpolitikákhoz.
...
9. Kérjük, ismertesse a kedvezményezett(ek)re vonatkozó támogathatósági követelményeket (például megadva bármilyen műszaki, környezetvédelmi [vagyis engedélyek], pénzügyi [vagyis biztosítékok] vagy egyéb követelményt, amelyet a kedvezményezett(ek) köteles(ek) teljesíteni).
...
10. Kérjük, hogy az iránymutatás 4.3.2.2. szakasza (192. és 193. pont) szerint adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) pontos hatályáról és az általa/általuk támogatott pontos tevékenységekről.
...
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont).
11. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" .
...
12. Az iránymutatás 28. pontja alapján:
(a) Kérjük, kimerítően ismertesse a támogatási intézkedés eredményeként várt tényleges helyzetet és a támogatás hiányában valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek)et ( 367 ). Ha várhatóan különböző kategóriákba tartozó kedvezményezettek lesznek támogathatók, kérjük, ügyeljen arra, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv mindegyik ilyen kategória esetében hihető legyen.
...
(b) Kérjük, röviden ismertesse a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek) kiválasztásának indokoltságát, adott esetben figyelembe véve a javasolt különböző kedvezményezetti kategóriákat.
. ...
(c) Kérjük, számszerűsítse a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti költségeket és bevételeket az alábbiak szerint:
(i) Ha versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül ítélik oda a támogatást, kérjük, indokolja a magatartás megváltozását adott esetben mindegyik kedvezményezetti kategóriánál az adott referenciaprojekt ( 368 ), a vonatkozó kontrafaktuális forgatókönyvek és az azokból eredő finanszírozási hiány alapján.
...
(ii) Ha versenyeztetéses ajánlattételi eljárás alapján ítélik oda a támogatást, kérjük, indokolja a magatartás megváltozását (adott esetben mindegyik kedvezményezetti kategóriánál / referenciaprojektnél) az a) pontban is előírt számszerű bizonyítékok felhasználásával, vagy másik lehetőségként szolgáljon erre vonatkozóan piaci tanulmányokon, beruházói terveken, pénzügyi jelentéseken alapuló számszerű bizonyítékokkal vagy egyéb számszerű bizonyítékokkal, ideértve a közelmúltbeli összehasonlítható versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban hasonló projektekre vonatkozóan tett ajánlatokat is ( 369 ).
...
13. Az iránymutatás 27. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy a támogatás nem olyan tevékenység költségeit fedezi, amelyet a támogatás kedvezményezettje amúgy is végrehajtott volna, és nem valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát kompenzálja.
...
14. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
...
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike ((a), b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
15. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
16. Az iránymutatás 32. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, tüntesse fel, hogy vannak-e a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 370 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok. Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
17. Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
18. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
19. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. A támogatás szükségessége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.3.2.3.1. szakaszát (194. és 195. pont).
20. Kérjük, fejtse ki, hogy ellenőrizték-e, és ha igen, hogyan, a támogatás szükségességét az állami támogatással kiépítendő infrastruktúrával azonos kategóriájú elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra kiépítésének ösztönzéséhez. Különösen azt szemléltesse, hogy rövid távon valószínűleg nem fejlődne ki hasonló infrastruktúra kereskedelmi feltételekkel. Ezt egy előzetes nyilvános konzultáció, független piaci tanulmány vagy az iránymutatás 3.2.1.1. szakaszában meghatározott bármely más megfelelő bizonyítékkal támaszthatja alá. Adott esetben kérjük, adjon tájékoztatást a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatásáról. Kérjük, nyújtsa be az igazoló dokumentumokat.
...
21. Ha a támogatott elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra a támogatás kedvezményezettjétől vagy kedvezményezettjeitől eltérő felhasználók számára is nyitva áll, kérjük, jelezze i. a tiszta üzemű járművek piaci térnyerésének szintjét az Ön tagállamában nyilvántartásba vett teljes járműállományhoz képest; és/vagy ii. a forgalom volumenét az intézkedés által érintett régió(k)ban.
...
2.1.2. Megfelelőség
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.2. szakaszát (39-46. pont) és 4.3.2.3.2. szakaszát (196-197. pont).
22. Az iránymutatás 41. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási intézkedést úgy tervezték meg, hogy ne veszélyeztesse az ugyanazon piaci hiányosság orvoslására irányuló egyéb intézkedések - például olyan piaci alapú mechanizmusok, mint az EU ETS - hatékonyságát.
...
23. Az iránymutatás 42. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés(ek) egyik kedvezményezettje sem vonható felelősségre szennyezésért a hatályos uniós vagy nemzeti jog értelmében ( "a szennyező fizet" elv).
...
24. Az iránymutatás 43-46. pontjának való megfelelés ellenőrzése és annak bizonyítása érdekében, hogy a különböző támogatási eszközök közül a legmegfelelőbbet választották ki, kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) Amint azt az iránymutatás 44. pontja előírja, kérjük fejtse ki, hogy miért kevésbé megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító támogatási formák. A támogatás kevésbé torzító formái lehetnek a közvetlen támogatásokhoz képest a visszatérítendő előlegek; az adócsökkentésekhez képest az adójóváírások; vagy a tőkeinstrumentumokhoz képest a pénzügyi eszközökön alapuló más támogatási formák, mint az adósságinstrumentumok, ideértve például az alacsony kamatozású hiteleket vagy a kamatkedvezményeket, az állami garanciákat, vagy a kedvező feltételekkel történő alternatív finanszírozást.
...
(b) Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási eszközt az iránymutatás 45. pontjában előírtak szerint azon piaci hiányosságnak megfelelően választották ki, amelynek kezelésére a támogatási intézkedés(ek) irányul(nak).
...
(c) Kérjük, ismertesse, hogy a támogatási intézkedés és annak kialakítása milyen szempontból megfelelő a támogatással megcélzott intézkedés célkitűzésének eléréséhez (az iránymutatás 46. pontja).
...
25. Az iránymutatás 197. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, fejtse ki, hogy nem lehetett volna-e ösztönözni - akár új - szabályozási beavatkozásokkal a tiszta mobilitás piacának fejlődését, és ismertesse azok javasolt intézkedéshez képest várt hatását.
...
2.1.3. Arányosság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.3.2.3.3. szakaszát (198-204. pont). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi két (2.1.3.1. és 2.1.3.2.) szakasz egymás alternatívája. Kérjük, hogy a javasolt intézkedés kialakításától függően csak a vonatkozó szakaszban válaszoljon.
2.1.3.1. A versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 49., 50. és 199. pontját.
26. Az iránymutatás 49., 50. és 199. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, közölje az alábbi információkat:
(a) Kérjük, ismertesse hogyan gondoskodnak a hatóságok arról, hogy az ajánlattételi eljárás előzetesen, az intézkedés céljával összhangban nyitott, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, objektív kritériumok alapján meghatározott legyen, és minimalizálja a stratégiai ajánlattétel kockázatát (az iránymutatás 49. pontjának a) alpontja).
...
(b) Az ajánlatok rangsorolásához és végső soron a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás mértékének megállapításához használt kiválasztási kritériumok. Konkrétabban:
(i) Kérjük, sorolja fel a kiválasztási kritériumokat, és jelölje meg, hogy közülük melyek kapcsolódnak közvetlenül vagy közvetve az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, illetve melyek nem. Kérjük, hogy a súlyozott értéküket is tüntesse fel.
...
(ii) Kérjük, ismertesse, hogyan helyezik a kiválasztási kritériumok az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez való hozzájárulást közvetlen vagy közvetett viszonyba a pályázó által igényelt támogatási összeggel. Ez kifejezhető például az egy környezetvédelmi egységre vagy elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra jutó támogatásban (az iránymutatás 50. pontja és 44. lábjegyzete).
...
(iii) Amennyiben vannak más kiválasztási kritériumok, amelyek közvetlenül vagy közvetve nem kapcsolódnak az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, kérjük, indokolja a javasolt megközelítést, és ismertesse, hogyan felel meg az intézkedés(ek) célkitűzéseinek. Kérjük, erősítse meg azt is, hogy e kritériumok nem haladják meg az összes kiválasztási kritérium súlyozott értékének 30 %-át (az iránymutatás 50. és 199. pontja).
...
(iv) Kérjük, adja meg, hogy az egyes versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban a pályázatok benyújtásának határideje előtt mennyi idővel teszik közzé a kiválasztási kritériumokat (az iránymutatás 49. pontjának b) alpontja, valamint 43. lábjegyzete).
...
(c) Kérjük, ismertesse, mely elemekre alapozták azt a feltételezést, hogy az ajánlattételi eljárás nyitott és megfelelő számú ajánlattevőre tervezett lesz, tehát várhatóan nem minden ajánlattevő részesül majd támogatásban, és az ajánlattevők várható száma elegendő lesz a tényleges verseny biztosításához a program időtartama alatt (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja). Kérjük, hogy az ismertetés során vegye figyelembe a program költségvetését vagy volumenét. Adott esetben kérjük, hivatkozzon a fenti 12. kérdés c) pontjának ii. alpontjára adott válaszaiban közölt bizonyítékokra.
...
(d) Kérjük, közölje az ajánlattételi fordulók tervezett számát, valamint az ajánlattevők első fordulóban és idővel várható számát.
...
(e) Ha egy vagy több ajánlattételi eljárást túl kevés ajánlattevőre terveztek, kérjük, ismertesse, hogyan és mikor igazítják ki az ajánlattételi eljárások kialakítását a program végrehajtása során, hogy helyreálljon a tényleges verseny (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja).
...
(f) Kérjük, erősítse meg, hogy kerülik az ajánlattételi eljárás kimenetelének utólagos kiigazítását (például az ajánlattétel eredményéről folytatott utólagos tárgyalásokat vagy az arányosítást) (az iránymutatás 49. pontjának d) alpontja).
...
(g) Abban az esetben, ha fennáll a "támogatás igénybevétele nélküli ajánlatok" lehetősége, kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják az arányosságot (lásd az iránymutatás 49. pontját és 42. lábjegyzetét).
...
(h) Kérjük, tisztázza, hogy a hatóságok előirányozzák-e minimálárak vagy árplafonok használatát a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban. Ha igen, kérjük, indokolja azok használatát, és fejtse ki, hogy azok miért nem korlátozzák a versenyeztetéses ajánlattételi eljárást (az iránymutatás 49. pontja és 42. lábjegyzete). Ha ajánlati felső korlátokat alkalmaznak, kérjük, indokolja meg azok szintjét a referenciaprojektek költségeinek és bevételeinek a fenti 12. kérdés c) pontjának ii. alpontja szerinti számszerűsítésével.
...
27. Kérjük fejtse ki, hogy a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás kialakítása hogyan biztosítja, hogy megfelelő ösztönzők maradjanak fenn a pályázók számára a csak megújuló forrásokból előállított villamos energiát vagy megújuló hidrogént kiszolgáló elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúrára vonatkozó projektek vonatkozásában történő ajánlattételre. Kérjük, fejtse ki például, hogy a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás kialakítása tartalmaz-e többlettámogatásokat, amelyekre magasabb pontszám adható olyan projektek esetében, amelyek a támogathatósági követelményekből vagy az intézkedés elsődleges célkitűzéseiből eredő előnyöket meghaladó környezeti előnyökkel járnak (az iránymutatás 199. pontja).
...
2.1.3.2. A nem versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 200-204. pontját.
28. Kérjük, ismertesse, miért nem versenyeztetéses ajánlattételi eljárást alkalmaznak (hivatkozással az iránymutatás 200. pontjában meghatározott mentességekre):
(a) a résztvevők várható száma nem elegendő a tényleges verseny biztosításához vagy a stratégiai ajánlattétel elkerüléséhez;
...
VAGY
(b) a 49. és 50. pontban meghatározott versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nem alkalmas a támogatás arányosságának biztosítására, és az iránymutatás 201-204. pontjában foglalt alternatív módszereknek az arányosság bizonyítására való alkalmazása nem növelné a verseny indokolatlan torzulásának kockázatát, az intézkedés vagy az érintett ágazatok vagy közlekedési módok jellemzőitől függően;
...
VAGY
(c) a támogatást kizárólag vagy elsősorban a szárazföldi, vasúti vagy vízi tömegközlekedési ágazatban tevékenykedő vállalkozások általi használatra szánt elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúrára nyújtják;
...
VAGY
(d) a támogatást kizárólag vagy elsősorban a támogatás kedvezményezettje általi használatra szánt elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra nyújtására nyújtják, és az a nyilvánosság számára nem hozzáférhető. Ebben az esetben kérjük, indokolja meg, hogy miért nem terveznek versenyeztetéses ajánlattételi eljárást;
...
VAGY
(e) a támogatást olyan járműtípusok általi használatra szánt elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúrára nyújtják, amelyek esetében az érintett tagállamban a releváns piaci penetráció (az infrastruktúrát használó releváns járműtípusonként) vagy a forgalom az érintett régió(k)ban erősen korlátozott, és adja meg az ezt alátámasztó adatokat.
...
2.1.3.2.1. A finanszírozásihiány-elemzés keretében odaítélt támogatás arányossága
29. Amennyiben a támogatást a finanszírozási hiány elemzése alapján határozzák meg az iránymutatás 201. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében, kérjük, indokolja a támogatási összeget az iránymutatás 48. és 51-52. pontja szerinti finanszírozásihiány-elemzés alapján a fenti 12. kérdésre adott válaszban azonosított tényleges helyzet és kontrafaktuális forgatókönyv szerinti referenciaprojektek esetében.
...
30. E finanszírozásihiány-elemzéshez kérjük, hogy nyújtson be számszerűsítést a fenti 12. kérdésre adott válaszban azonosított tényleges helyzet és reális kontrafaktuális forgatókönyv ( 371 ) tekintetében az összes fő költségről és bevételről, a kedvezményezettek (vagy a referenciaprojektek) becsült súlyozott átlagos tőkeköltségéről (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálásához, valamint a projekt/referenciaprojekt élettartama alatt a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértékéről.
(a) Kérjük, hogy mindezt az e bejelentési formanyomtatványhoz csatolt mellékletben közölje (olyan Excel-fájl használatával, amelyben az összes képlet látható).
...
(b) Kérjük, részletesen ismertesse a tényleges helyzetben és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyvben feltüntetett költségek és bevételek számszerűsítésének valamennyi szempontjához használt feltételezéseket, módszereket, indokolást és alapul vett forrásokat (például adja meg az említett forgatókönyvek kidolgozásához használt feltételezéseket, és a feltételezések forrását/indokolását).
...
(c) Egyedi támogatások és különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló támogatási programok esetében a tagállamnak a projekt részletes üzleti tervének szintjén kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
Támogatási programok esetében a tagállamnak egy vagy több referenciaprojekt alapján kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat (az iránymutatás 53. pontja).
...
(d) E bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 39. lábjegyzetében említett dokumentumokat is csatolhatja. Az igazgatótanácsi dokumentumok különösen hasznosak lehetnek az egyedi támogatási intézkedések vagy a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló programok esetében. Ha ilyen dokumentumokat csatol a bejelentési formanyomtatványhoz, kérjük, alább sorolja fel e dokumentumokat, feltüntetve a szerzőjüket, a készítésük időpontját és a felhasználásuk kontextusát.
...
31. Ha az iránymutatás 52. pontja alkalmazandó, tehát a legvalószínűbb kontrafaktuális forgatókönyv szerint a kedvezményezett nem folytatja a tevékenységet vagy a beruházást, vagy üzleti tevékenységét változások nélkül végzi, kérjük, támassza alá bizonyítékokkal ezt a feltételezést ( 372 ).
...
32. Minden olyan esetben, amikor az arányosságot finanszírozásihiány-elemzéssel indokolja, kérjük, egyúttal erősítse meg, hogy hatóságuk utólagos nyomon követést végez majd a szükséges támogatás szintjére vonatkozó feltételezések igazolása érdekében, és visszakövetelési mechanizmust vezet be. Kérjük, hogy a hatóságuk által alkalmazni kívánt visszakövetelési mechanizmust is mutassa be (az iránymutatás 201. pontja).
...
2.1.3.2.2. Az elszámolható költségek és támogatási intenzitások alapján nyújtott támogatás arányossága
33. Ha a támogatás összegét az elszámolható költségek és a támogatási intenzitás alapján határozzák meg, kérjük, ismertesse az intézkedés keretében elszámolható költségeket, megjegyezve, hogy az iránymutatás 202., 203. és 204. pontja értelmében elszámolható költség az elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra megépítésének, telepítésének, korszerűsítésének vagy bővítésének összes beruházási költsége. Ezek például az alábbiak költségeit foglalhatják magukban:
(a) az elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra és a kapcsolódó műszaki berendezések;
(b) azon elektromos vagy más alkotóelemek telepítése vagy korszerűsítése, ideértve például azokat az elektromos kábeleket és villamos áram-transzformátorokat, amelyek az elektromos töltő infrastruktúra hálózathoz vagy helyi villamosenergia- vagy hidrogéntermelő vagy -tároló egységhez való csatlakoztatásához és a töltőinfrastruktúra okos funkciók fogadására való alkalmassá tételéhez szükségesek;
(c) mélyépítési munkák, föld- vagy útátalakítások, beépítési költségek és a kapcsolódó engedélyek megszerzésének költségei;
(d) a megújuló forrásokból előállított villamos energia vagy megújuló/alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén helyszíni termelőegységeinek vagy a tárolólétesítmények beruházási költségei.
...
34. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitásokat, és jelezze, hogy vonatkoznak-e rájuk bónuszok (az iránymutatás 202. pontjában leírtak szerint).
...
2.1.4. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
35. Amennyiben az általános bejelentési formanyomtatvány I. részében még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját.
...
36. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében projekthez vagy tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve nem lépi túl az iránymutatás 199., 201. és 202. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
37. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt (állami támogatásnak nem minősülő) uniós finanszírozással ( 373 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.5. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-61. pont).
38. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
39. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezés teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát (63-70. pont) és 4.3.2.4. szakaszát (205-216. pont).
40. Az iránymutatás 67. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást a bejelentett intézkedés(ek) versenyre és kereskedelemre gyakorolt lehetséges rövid és hosszú távú negatív hatásairól.
...
41. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedésre vonatkozik-e bármely alábbi helyzet:
(a) Olyan piacot (vagy piacokat) érint, ahol a hagyományos piaci szereplők a piac liberalizációja előtt szereztek piaci erőt.
...
(b) Versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokat von maga után kialakulóban lévő piacon/piacokon, amikor valamely piaci szereplő erős piaci pozícióval rendelkezik.
...
(c) Csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól.
...
42. Amennyiben a támogatási intézkedés meghatározott technológiai választásra/útvonalra összpontosít, kérjük, indokolja a technológiai választást és azt, miért nem gátolja majd tisztább technológiák bevezetését.
...
43. Ha a bejelentett intézkedés(ek) csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól(nak), az iránymutatás 68. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) növeli/növelik vagy fenntartja/fenntartják-e a kedvezményezett piaci erejét, illetve gátolja/gátolják-e a meglévő versenytársak bővülését, előidézi/előidézik-e a versenytársak kilépését, vagy eltántorítja/eltántorítják-e az új versenytársakat a piacra lépéstől. E tekintetben azt is fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés a kedvezményezett kapacitásának növekedését eredményezi-e.
...
(b) Ismertesse a kedvezményezett(ek) támogatásban részesítése által esetlegesen előidőzett versenytorzulás korlátozására hozott intézkedéseket.
...
44. Az iránymutatás 69. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, fejtse ki az alábbiakat:
(a) A bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás gazdasági tevékenységnek a belső piac egy adott régióján belüli megőrzésére vagy más régiókból való áthelyezésére irányul-e.
...
(b) Ha igen, kérjük, adja meg, mi a bejelentett intézkedés(ek) nettó környezeti hatása, és hogyan javítja/javítják a bejelentett intézkedés(ek) a környezetvédelem meglévő szintjét a tagállamokban.
...
(c) Miért nem gyakorol a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás nyilvánvalóan negatív hatást a versenyre és a kereskedelemre.
...
(d) Egyedi támogatás esetén a kedvezményezett által végrehajtandó beruházások helyszínének kiválasztását meghatározó fő tényezők.
45. Az iránymutatás 70. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program keretében a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozatról szóló értesítés napjától számított legfeljebb tíz éven belül nyújtható támogatás.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy ha hatóságaik a program időtartamát a maximális időtartamon túl kívánják meghosszabbítani, akkor újra bejelenti az intézkedés(eke)t.
...
46. Kérjük, erősítse meg, hogy az olyan új elektromos töltőinfrastruktúrának, amely akár 22 kW kimenő teljesítményű villamosenergia-átvitelt tesz lehetővé, képesnek kell lennie az intelligens töltőfunkciók támogatására (az iránymutatás 206. pontja).
...
47. Amennyiben a támogatást a vízi és légi közlekedés üzemanyagtöltő infrastruktúrájához nyújtják, és szintetikus üzemanyagokat - többek között nem biológiai eredetű, folyékony vagy gáznemű, megújuló energiaforrásokból származó közlekedési célú üzemanyagokat vagy bioüzemanyagokat - szállítanak, kérjük, indokolja meg az új infrastruktúra szükségességét. Alternatív szintetikus tüzelőanyagok vagy bioüzemanyagok esetében kérjük, mérlegelje, hogy a meglévő infrastruktúra milyen mértékben használható fel az alternatív szintetikus üzemanyagokkal vagy bioüzemanyagokkal való ellátására (az iránymutatás 207. pontja).
...
48. Ha a támogatás a vízi közlekedés céljára szolgáló CNG- és LNG-töltő infrastruktúrák építéséhez, üzembe helyezéséhez, fejlesztéséhez vagy bővítéséhez nyújtott támogatás, kérjük, adja meg a következőket:
(a) bizonyítsa, hogy tisztább alternatívák a piacon nem érhetők el, és rövid távon várhatóan nem is fognak rendelkezésre állni;
...
(b) ismertesse, hogyan használják ezt a töltőinfrastruktúrát az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagokra való átállás elindítására (az iránymutatás 209. pontja), valamint
...
(c) hogy a beruházás egy dekarbonizációs pálya részét képezi-e, és hogyan járul hozzá a támogatás az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítésére vonatkozó uniós jogszabályokban meghatározott célok eléréséhez (az iránymutatás 209. pontja).
...
49. Amennyiben a támogatás nehézgépjárművek LNG-töltőinfrastruktúrájának építésére, telepítésére, korszerűsítésére vagy bővítésére irányul, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nyújtására 2025 után nem kerül sor. Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatás hogyan járul hozzá az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítésére vonatkozó uniós jogszabályokban meghatározott célok eléréséhez (az iránymutatás 210. pontja).
...
50. Hidrogéntöltő infrastruktúra esetében kérjük, jelezze, hogy az intézkedés keretében nyújtott támogatás feltétele-e, hogy a támogatott töltőinfrastruktúrában szolgáltatott hidrogén a teljes élettartama alatt megújuló vagy alacsony szén-dioxid-kibocsátású legyen. Ha nem, kérjük, fejtse ki, hogy biztosítani fogják-e azt, és ha igen, hogyan, hogy a kedvezményezettek hiteles úttal rendelkezzenek a nem megújuló vagy alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén legkésőbb 2035-ig történő fokozatos kivezetéséhez (az iránymutatás 212. pontja).
...
51. Kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés tartalmaz-e biztosítékokat az olyan piacierő-pozíciók létrehozása vagy megerősítése ellen, amelyek akadályozhatják vagy veszélyeztethetik a hatékony versenyt a kialakulóban lévő vagy fejlődő piacokon (például e biztosítékok közé tartozhat például azon maximális százalékos mérték meghatározása, amely az intézkedés költségvetéséből egy vállalkozás számára kiosztható) (az iránymutatás 213. pontja).
...
52. Kérjük, ismertesse azokat a bejelentett intézkedés részét képző biztosítékokat, amelyek annak biztosítására szolgálnak, hogy az elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra azon üzemeltetői, amelyek infrastruktúrájukon szerződésen alapuló fizetést kínálnak vagy engedélyeznek, ne tegyenek indokolatlan megkülönböztetést a mobilitási szolgáltatók között, például indokolatlan preferenciális hozzáférési feltételek alkalmazásával, vagy indokolatlan árdifferenciálással (az iránymutatás 214. pontja).
...
53. Kérjük, erősítse meg, hogy az elektromos és hidrogéntöltő infrastruktúra működtetésének koncesszióba adását vagy egyéb módon harmadik félre bízását versenyeztetés alapján, átlátható és megkülönböztetésmentes módon folytatják le, adott esetben az uniós közbeszerzési szabályok kellő figyelembevételével (az iránymutatás 215. pontja).
...
54. Amennyiben az infrastruktúra a támogatás kedvezményezettjétől vagy kedvezményezettjeitől eltérő felhasználók számára is nyitva áll, kérjük, erősítse meg, hogy a felhasználók számára megkülönböztetésmentes hozzáférést biztosítanak, beleértve adott esetben a díjszabást, a hitelesítést és a fizetési módokat, valamint egyéb használati feltételeket (az iránymutatás 216. pontja).
...
55. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatott elektromos vagy egyéb töltőinfrastruktúra használatáért a felhasználóknak felszámított díjak megfelelnek a piaci áraknak (az iránymutatás 216. pontja). Kérjük, jelezze, hogy a támogatott elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra üzemeltetőire vonatkoznak-e árplafonok; ha igen, kérjük, fejtse ki, hogyan állapították meg ezeket az árplafonokat.
...
3. A támogatás pozitív hatásainak összevetése a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt negatív hatásokkal
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.3. szakaszát (71-76. pont).
56. Az iránymutatás 72. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés keretében támogatott tevékenységek megfelelnek-e az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 374 ) 3. cikkében a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozóan előírt kritériumoknak, beleértve a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet vagy más hasonló módszertant.
...
57. Versenyeztetéses ajánlattételi eljárás esetén: Kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) tartalmaz(nak)-e olyan jellemzőket, amelyek megkönnyítik a kkv-k versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban való részvételét. Ha igen, kérjük, ismertesse ezeket a jellemzőket, és indokolja, miért haladják meg a kkv-k részvételének biztosításából fakadó pozitív hatások a lehetséges torzító hatásokat.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 5. szakaszát (455-463. pont).
58. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetést/kiadásokat, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 458. pontjában előírt terjedelmű értékelési terv tervezetét ( 375 ).
...
59. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
60. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
61. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
62. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
63. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464-465. pont).
64. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában meghatározott jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.E. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.4. szakasz - Erőforrás-hatékonysági támogatás és a körforgásos gazdaságra történő átállás elősegítéséhez nyújtott támogatás
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.4. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve az Unió körforgásos gazdaságra való átállására vonatkozó esetleges uniós célokra, amelyek előmozdítására az intézkedés irányul.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e versenytorzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel a program időtartamát ( 376 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 377 ).
...
5.2. Az intézkedés adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(c) A bejelentett intézkedés hazai és importált termékek számára egyformán előnyös-e.
...
(d) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(e) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), valamint 4.4.1. szakaszát (217-219. pont) és 4.4.2. szakaszát (220-224. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben" . Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
...
8. Ezenkívül kérjük, emelje ki, milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás 217-219. pontjában ismertetett szakpolitikákhoz.
...
9. Kérjük, ismertesse a kedvezményezett(ek)re vonatkozó támogathatósági követelményeket (például megadva bármilyen műszaki, környezetvédelmi [vagyis engedélyek], pénzügyi [vagyis biztosítékok] vagy egyéb követelményt, amelyet a kedvezményezett(ek) köteles(ek) teljesíteni).
...
10. Azon egyedi támogatások és támogatási programok esetében, amelyek különösen korlátozott számú kedvezményezettet vagy már piacon lévő kedvezményezettet támogatnak, kérjük, számszerűsítse az intézkedéstől várt környezeti előnyöket (erőforrás-felhasználás megtakarítása/elkerülése), és ismertesse a számszerűsítésükre alkalmazott módszert.
...
11. Kérjük, adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) hatályáról és az általa (általuk) támogatott tevékenységekről, valamint jelölje meg, hogy az iránymutatás 220. és 221. pontjában felsorolt tevékenységek közül melyek felelnek meg.
...
12. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a 4.4. szakasz nem értékeli a következő beruházási támogatási intézkedéseket:
(a) a termelési folyamatokból származó maradékhő visszanyerése;
(b) azén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás;
(c) bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók, biogázok vagy biomasszából előállított üzemanyagok hulladékból történő előállítása;
(d) hulladékból történő energiatermelés;
(e) a távfűtési és -hűtési rendszerekbe vagy azok üzemeltetésébe történő beruházásokhoz kapcsolódó, hulladékból előállított energia vagy hő.
Az a)-d) pontban felsorolt beruházások esetében lásd a 4.1. szakaszhoz tartozó bejelentési formanyomtatványt, mivel az ilyen intézkedéseket az iránymutatás 4.1. szakaszában meghatározottak szerint kell értékelni, az e) pontban leírt beruházások esetében pedig a 4.10. szakaszhoz tartozó bejelentési formanyomtatványt, mivel azokat az iránymutatás 4.10. szakasza szerint kell értékelni.
...
13. Kérjük, jelezze, hogy a támogatási intézkedés fedezi-e a hulladék elkülönített gyűjtésének és válogatásának működési költségeit is, és ha igen, mely hulladékáramok vagy hulladéktípusok esetében.
...
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont) és 4.4.3. szakaszát (225-233. pont).
14. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" .
...
15. Az iránymutatás 28. pontja alapján:
15.1. Kérjük, kimerítően ismertesse a támogatási intézkedés eredményeként várt tényleges helyzetet és a támogatás hiányában valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek)et ( 378 ). Ha várhatóan különböző kategóriákba tartozó kedvezményezettek lesznek támogathatók, kérjük, ügyeljen arra, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv mindegyik ilyen kategória esetében hihető legyen. Kérjük, vegye figyelembe az iránymutatás 226-230. és 239. pontjában a kontrafaktuális forgatókönyvre vonatkozóan meghatározott követelményeket, nevezetesen:
(a) A kontrafaktuális forgatókönyv általában olyan beruházásnak felel meg, amely ugyanolyan kapacitással, élettartammal és adott esetben más releváns műszaki jellemzőkkel rendelkezik, mint a környezetbarát beruházás, ami azonban alacsonyabb szintű környezetvédelmet eredményez, például a hulladékhierarchia prioritási sorrendjében alacsonyabb szinten lévő vagy kevésbé erőforrás-hatékony módon működő hulladékkezelő létesítmény; amennyiben az újrafelhasznált vagy újrafeldolgozott (másodlagos) termék műszakilag és gazdaságilag helyettesíthető az elsődleges nyersanyaggal vagy termékkel, a kontrafaktuális forgatókönyvben szerepelhet elsődleges nyersanyag vagy termék előállításával kapcsolatos hagyományos létesítmény.
(b) Másfelől a kontrafaktuális forgatókönyv a következő forgatókönyvek egyikének is megfelelhet:
(i) a meglévő létesítményeket vagy berendezéseket tovább üzemeltetik a környezetbarát beruházás élettartamának megfelelő időn át; ebben az esetben figyelembe kell venni az adott időszakban felmerült, diszkontált karbantartási, javítási és korszerűsítési költségeket (az iránymutatás 227. pontja);
(ii) a létesítmények vagy berendezések későbbi lecserélése; ebben az esetben figyelembe kell venni a létesítmények vagy berendezések diszkontált értékét, és ki kell egyenlíteni a berendezések gazdasági élettartamának különbségét, az iránymutatás 228. pontjával összhangban;
(iii) kevésbé környezetbarát berendezés lízingje, amelyet a támogatás hiányában használnának; ebben az esetben a kevésbé környezetbarát berendezés lízingjének diszkontált értékét kell figyelembe venni, az iránymutatás 229. pontjával összhangban;
(iv) a kontrafaktuális forgatókönyv az alternatív beruházási projekt hiányából is állhat, különösen akkor, ha a támogatott beruházás a meglévő létesítmények, berendezések vagy gépek bővítéséből áll, és amelyek esetében nincs egyenértékű hagyományos alternatíva.
A tényleges helyzet és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek) ismertetésekor kérjük, tüntesse fel a beruházás kapacitását, élettartamát és egyéb műszaki jellemzőit mind a tényleges helyzet, mind a kontrafaktuális forgatókönyv(ek) tekintetében.
...
15.2. Kérjük, röviden ismertesse a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek) kiválasztásának indokoltságát, adott esetben figyelembe véve a javasolt különböző kedvezményezetti kategóriákat.
...
15.3. Kérjük, számszerűsítse a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv tekintetében a költségeket és a bevételeket, valamint adott esetben a kedvezményezettek minden egyes kategóriája esetében indokolja a magatartásváltozást az alábbiak alapján:
(a) az adott referenciaprojekt ( 379 ), a vonatkozó kontrafaktuális forgatókönyvek és az azokból eredő finanszírozási hiány;
...
VAGY
(b) piaci tanulmányokon, beruházói terveken, pénzügyi jelentéseken alapuló megfelelő számszerű bizonyítékok, vagy egyéb számszerű bizonyítékok, ideértve a közelmúltbeli összehasonlítható versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban hasonló projektekre vonatkozóan tett ajánlatokat is ( 380 ).
...
16. Az iránymutatás 27. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy a támogatás nem olyan tevékenység költségeit fedezi, amelyet a támogatás kedvezményezettje amúgy is végrehajtott volna, és nem valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát kompenzálja.
...
17. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
...
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike ((a), b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
18. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
19. Az iránymutatás 32., 232. és 233. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, tüntesse fel, ha vannak a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 381 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok.
Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
(b) Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését, összhangban az iránymutatás 233. pontjával.
...
20. Az iránymutatás 4.4.3. szakaszának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, jelezze, hogy az 5 évnél rövidebb megtérülési idejű projektek jogosultak-e támogatásra a támogatási intézkedés keretében. Igen válasz esetén kérjük, fejtse ki, hogy miért van szükség támogatásra a magatartás megváltozásához, az iránymutatás 231. pontjával összhangban.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
21. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
22. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. A támogatás szükségessége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.1. szakaszát (34-38. pont) és 4.4.4.1. szakaszát (234-236. pont).
23. Kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik milyen olyan piaci hiányosságo(ka)t tártak fel, amely(ek) akadályozza (akadályozzák) a megfelelő szintű környezetvédelem elérését. Kérjük, adja meg, hogy az azonosított piaci hiányosságok melyik kategóriába esnek, hivatkozva az iránymutatás 34. pontjának a), b), c) vagy d) alpontjára.
...
24. Az iránymutatás 35. pontjával összhangban kérjük, az alábbiakban adjon tájékoztatást azokról a meglévő szakpolitikákról és intézkedésekről, amelyeket hatóságaik azonosítottak, és amelyek már az azonosított szabályozási vagy piaci hiányosságok ellen irányulnak.
...
25. Az iránymutatás 36. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, szolgáltasson olyan információkat, amelyek igazolják, hogy a támogatás hatékonyan kezeli a fennmaradó piaci hiányosságokat, figyelembe véve az azonosított piaci hiányosságok némelyikének kezelésére már alkalmazott egyéb szakpolitikákat és intézkedéseket is.
...
26. Az iránymutatás 37. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik tudomása szerint valósítottak-e már meg a bejelentett intézkedés(ek) által lefedettekhez - a technológiai tartalom, a kockázati szint és a méret tekintetében - hasonló projekteket vagy tevékenységeket az Unióban piaci feltételek mellett. Ha igen, kérjük, támassza alá további bizonyítékokkal az állami támogatás szükségességét.
...
27. Az iránymutatás 38. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, hivatkozzon a fenti 15. kérdésnél már közölt számszerű bizonyítékokra.
...
28. Kérjük továbbá, hogy az iránymutatás 235. pontjával összhangban ismertesse az érintett ágazatban kialakult kereskedelmi gyakorlatokat, és mutassa be, hogy a projekt túlmutat az Unióban és a technológiák között általánosan alkalmazott, bevett kereskedelmi gyakorlatokon.
...
29. Az iránymutatás 236. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) A hulladék vagy más termék, anyag vagy vegyi anyag elkülönített gyűjtésére és válogatására nyújtott támogatás esetében kérjük, bizonyítsa, hogy az ilyen elkülönített gyűjtés és válogatás az adott tagállamban fejletlen ( 382 ).
...
(b) Amennyiben a támogatást működési költségek fedezésére nyújtják, kérjük bizonyítsa, hogy az ilyen támogatásra egy átmeneti időszakban van szükség a hulladék elkülönített gyűjtésével és válogatásával kapcsolatos tevékenységek fejlesztéséhez. Kérjük vegye figyelembe és ismertesse a vállalkozások 2008/98/EK irányelv 8. cikke alapján esetlegesen végrehajtott kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerek szerinti bármely kötelezettségét.
...
2.1.2. Megfelelőség
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.2. szakaszát (39-46. pont) és 4.4.4.2. szakaszát (238. pont).
30. Az iránymutatás 40. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelőbb, kevésbé torzító eszközök.
31. Az iránymutatás 41. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási intézkedést úgy tervezték meg, hogy ne veszélyeztesse az ugyanazon piaci hiányosság orvoslására irányuló egyéb intézkedések - például olyan piaci alapú mechanizmusok, mint az EU ETS - hatékonyságát.
...
32. Az iránymutatás 42. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés(ek) egyik kedvezményezettje sem vonható felelősségre szennyezésért a hatályos uniós vagy nemzeti jog értelmében ("a szennyező fizet" elv).
...
33. Az iránymutatás 238. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, igazolja, hogy a támogatás nem mentesíti a hulladékot termelő vállalkozásokat a hulladék kezelésével kapcsolatos azon költségek vagy kötelezettségek alól, amelyekért az uniós vagy nemzeti jog alapján felelősek, beleértve a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszereket is; ezenkívül igazolja, hogy a támogatás nem mentesíti a vállalkozásokat azon költségek alól, amelyeket a vállalkozás szokásos költségeinek kell tekinteni.
...
34. Az iránymutatás 43-46. pontjának való megfelelés ellenőrzése és annak bizonyítása érdekében, hogy a különböző támogatási eszközök közül a legmegfelelőbbet választották ki, kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) Amint azt az iránymutatás 44. pontja előírja, kérjük fejtse ki, hogy miért kevésbé megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító támogatási formák. A támogatás kevésbé torzító formái lehetnek a közvetlen támogatásokhoz képest a visszatérítendő előlegek; az adócsökkentésekhez képest az adójóváírások; vagy a tőkeinstrumentumokhoz képest a pénzügyi eszközökön alapuló más támogatási formák, mint az adósságinstrumentumok, ideértve például az alacsony kamatozású hiteleket vagy kamatkedvezményeket, állami garanciákat, vagy kedvező feltételekkel történő alternatív finanszírozást.
...
(b) Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási eszközt az iránymutatás 45. pontjában előírtak szerint azon piaci hiányosságnak megfelelően választották ki, amelynek kezelésére a támogatási intézkedés(ek) irányul(nak).
...
(c) Kérjük, ismertesse, hogy a támogatási intézkedés és annak kialakítása milyen szempontból megfelelő a támogatással megcélzott intézkedés célkitűzésének eléréséhez (az iránymutatás 46. pontja).
...
2.1.3. Arányosság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 239-244. pontját. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi három (2.1.3.1., 2.1.3.2. és 2.1.3.3.) szakasz egymás alternatívája. Kérjük, csak az alkalmazandó szakaszra válaszoljon, a javasolt intézkedés kialakításától függően [a beszedéshez nyújtott működési támogatás tekintetében lásd a 2.1.3.3. szakaszt].
2.1.3.1. Támogatás az iránymutatás 240-244. pontjában meghatározott támogatási intenzitások alapján
35. Az intézkedés keretében elszámolható költségek ismertetése érdekében kérjük, hogy az iránymutatás 239. pontja alapján azonosítsa a környezetvédelem magasabb szintjének eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási többletköltségeket.
...
36. Kérjük, ismertesse, hogyan fogják meghatározni és ellenőrizni a tényleges helyzet és a kevésbé környezetkímélő forgatókönyv szerinti beruházási költségeket.
...
37. Ha a termék, anyag vagy vegyi anyag újrahasználat nélkül hulladéknak minősül, és nincs jogi követelmény az adott termék, anyag vagy vegyi anyag ártalmatlanítására vagy egyéb kezelésére, kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek meg fognak egyezni az érintett termék, anyag vagy vegyi anyag visszanyeréséhez szükséges beruházással.
...
38. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitásokat, és jelezze, hogy vonatkoznak-e rájuk bónuszok (az iránymutatás 241-244. pontja).
...
39. Ökoinnovációs tevékenységek esetében kérjük, ismertesse, hogy teljesülnek a következő együttes feltételek (az iránymutatás 244. pontja):
(a) Az ökoinnovációs tevékenység új, vagy az iparágában legkorszerűbbnek tekintett uniós szintnél jelentős mértékben jobb ( 383 ).
(b) A várt környezeti előny jelentős mértékben meghaladja a hasonló tevékenységek terén a legkorszerűbb technológiák általános fejlődéséből származó javulást ( 384 ).
(c) A tevékenység innovatív jellege - technológiai, piaci vagy pénzügyi tekintetben - egyértelműen kockázatot hordoz magában, amely magasabb a hasonló jellegű, nem innovatív tevékenységekhez általában társuló kockázatnál ( 385 ).
...
40. Ha az iránymutatás 241-244. pontjától eltérően úgy ítélik meg, hogy a maximális támogatási intenzitásokat meghaladó támogatásra van szükség, kérjük, tüntesse fel a szükségesnek ítélt támogatás mértékét, és az iránymutatás 51-52. pontjával összhangban indokolja a fenti 15. kérdésre adott válaszban azonosított tényleges helyzetben és kontrafaktuális forgatókönyvekben szereplő referenciaprojekteken végzett finanszírozásihiány-elemzés alapján.
E finanszírozásihiány-elemzéshez kérjük, hogy nyújtson be számszerűsítést a fenti 15. kérdésre adott válaszban azonosított tényleges helyzet(ek) és reális kontrafaktuális forgatókönyv(ek) ( 386 ) tekintetében az összes fő költségről és bevételről, a kedvezményezettek (vagy a referenciaprojektek) becsült súlyozott átlagos tőkeköltségéről (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálásához, valamint a projekt/referenciaprojekt élettartama alatt a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértékéről.
(a) Kérjük, hogy mindezt az e bejelentési formanyomtatványhoz csatolt mellékletben közölje (olyan Excel-fájl használatával, amelyben az összes képlet látható).
...
(b) Kérjük, részletesen ismertesse a tényleges helyzetben és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyvben feltüntetett költségek és bevételek számszerűsítésének valamennyi szempontjához használt feltételezéseket, módszereket, indokolást és alapul vett forrásokat (például adja meg az említett forgatókönyvek kidolgozásához használt feltételezéseket, és a feltételezések forrását/indokolását).
...
(c) Egyedi támogatások és különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló támogatási programok esetében a tagállamnak a projekt részletes üzleti tervének szintjén kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
Támogatási programok esetében a tagállamnak egy vagy több referenciaprojekt alapján kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
...
(d) E bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 39. lábjegyzetében említett dokumentumokat is csatolhatja. Az igazgatótanácsi dokumentumok különösen hasznosak lehetnek az egyedi támogatási intézkedések vagy a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló programok esetében. Ha ilyen dokumentumokat csatol a bejelentési formanyomtatványhoz, kérjük, alább sorolja fel e dokumentumokat, feltüntetve a szerzőjüket, a készítésük időpontját és a felhasználásuk kontextusát.
...
41. Kérjük, bizonyítsa azt is, hogy a 40. kérdésben megjelölt módon megállapított magasabb támogatási összeg alkalmazása nem eredményez a finanszírozási hiányt meghaladó támogatást.
...
42. Ha az iránymutatás 52. pontja alkalmazandó, tehát a legvalószínűbb kontrafaktuális forgatókönyv szerint a kedvezményezett nem folytatja a tevékenységet vagy a beruházást, vagy üzleti tevékenységét változások nélkül végzi, kérjük, támassza alá bizonyítékokkal ezt a feltételezést.
...
43. Az iránymutatás 245. pontjával összhangban kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a 40. kérdés alapján magasabb támogatási intenzitásra van szükség, hatóságaik utólagos ellenőrzést fognak végezni a szükséges támogatás mértékére vonatkozó feltételezések ellenőrzése és visszakövetelési mechanizmus bevezetése érdekében, valamint ismertesse a tagállam által bevezetni kívánt nyomonkövetési és visszakövetelési mechanizmusokat.
...
2.1.3.2. A versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 49., 50. és 246. pontját.
44. Az iránymutatás 49., 50. és 246. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, közölje az alábbi információkat:
(a) Kérjük, ismertesse hogyan gondoskodnak a hatóságok arról, hogy az ajánlattételi eljárás előzetesen, az intézkedés céljával összhangban nyitott, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, objektív kritériumok alapján meghatározott legyen, és minimalizálja a stratégiai ajánlattétel kockázatát (az iránymutatás 49. pontjának a) alpontja).
...
(b) Az ajánlatok rangsorolásához és végső soron a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás mértékének megállapításához használt kiválasztási kritériumok. Konkrétabban:
(i) Kérjük, sorolja fel a kiválasztási kritériumokat, és jelölje meg, hogy közülük melyek kapcsolódnak közvetlenül vagy közvetve az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, illetve melyek nem. Kérjük, hogy a súlyozott értéküket is tüntesse fel.
...
(ii) Kérjük, ismertesse, hogyan helyezik a kiválasztási kritériumok az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez való hozzájárulást közvetlen vagy közvetett viszonyba a pályázó által igényelt támogatási összeggel. Ez kifejezhető például az egy környezetvédelmi vagy energiaegységre jutó támogatásban (az iránymutatás 50. pontja és 44. lábjegyzete).
...
(iii) Amennyiben vannak más kiválasztási kritériumok, amelyek közvetlenül vagy közvetve nem kapcsolódnak az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, kérjük, indokolja a javasolt megközelítést, és ismertesse, hogyan felel meg az intézkedés(ek) célkitűzéseinek. Kérjük, erősítse meg azt is, hogy e kritériumok nem haladják meg az összes kiválasztási kritérium súlyozott értékének 30 %-át (az iránymutatás 50. pontja).
...
(iv) Kérjük, adja meg, hogy az egyes versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban a pályázatok benyújtásának határideje előtt mennyi idővel teszik közzé a kiválasztási kritériumokat (az iránymutatás 49. pontjának b) alpontja, valamint 43. lábjegyzete).
...
(c) Kérjük, ismertesse, mely elemekre alapozták azt a feltételezést, hogy az ajánlattételi eljárás nyitott és megfelelő számú ajánlattevőre tervezett lesz, tehát várhatóan nem minden ajánlattevő részesül majd támogatásban, és az ajánlattevők várható száma elegendő lesz a tényleges verseny biztosításához a program időtartama alatt (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja). Kérjük, hogy az ismertetés során vegye figyelembe a program költségvetését vagy volumenét. Adott esetben kérjük, hivatkozzon a 15. kérdésre adott válaszaiban közölt bizonyítékokra.
...
(d) Kérjük, közölje az ajánlattételi fordulók tervezett számát, valamint az ajánlattevők első fordulóban és idővel várható számát.
...
(e) Ha egy vagy több ajánlattételi eljárást túl kevés ajánlattevőre terveztek, kérjük, ismertesse, hogyan és mikor igazítják ki az ajánlattételi eljárások kialakítását a program végrehajtása során, hogy helyreálljon a tényleges verseny (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja).
...
(f) Kérjük, erősítse meg, hogy kerülik az ajánlattételi eljárás kimenetelének utólagos kiigazítását (például az ajánlattétel eredményéről folytatott utólagos tárgyalásokat vagy az arányosítást) (az iránymutatás 49. pontjának d) alpontja).
...
(g) Abban az esetben, ha fennáll a "támogatás igénybevétele nélküli ajánlatok" lehetősége, kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják az arányosságot (lásd az iránymutatás 49. pontját és 42. lábjegyzetét).
...
(h) Kérjük, tisztázza, hogy a hatóságok előirányozzák-e minimálárak vagy árplafonok használatát a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban. Ha igen, kérjük, indokolja azok használatát, és fejtse ki, hogy azok miért nem korlátozzák a versenyeztetéses ajánlattételi eljárást (az iránymutatás 49. pontja és 42. lábjegyzete).
...
2.1.3.3. A szelektív hulladékgyűjtés és -válogatás működési költségeit fedező támogatás arányossága
45. Az iránymutatás 247. pontja értelmében a támogatás fedezheti a működési költségeket, ha meghatározott hulladékáramokhoz vagy hulladéktípusokhoz kapcsolódóan a hulladék vagy más termék, anyag vagy vegyi anyag újrahasználatra való előkészítés vagy újrafeldolgozás céljából elkülönített gyűjtésével és válogatásával kapcsolatos. Amennyiben ilyen támogatást tervez, kérjük:
(a) Szolgáltasson bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a támogatást versenyeztetéses ajánlattételi eljárást követően kell nyújtani, amelyet az iránymutatás 49. és 50. pontjában meghatározott kritériumoknak megfelelően folytatnak le, és amelynek megkülönböztetésmentesen nyitva kell állnia minden egyes elkülönített gyűjtési és válogatási szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplő előtt. E célból be kell nyújtani a fenti 42. pontban felsorolt információkat és bizonyítékokat.
(b) Tüntesse fel, hogy az ajánlattételi eljárás tartalmaz-e olyan szabályokat, amelyek bizonyos, előre meghatározott körülmények között korlátozzák a támogatást. Amennyiben ez a helyzet áll fenn:
(i) Kérjük, igazolja, hogy ezeket a korlátozásokat a működési költségeknek az intézkedés időtartama alatti jövőbeli alakulásával kapcsolatos nagy fokú bizonytalanság indokolja.
...
(ii) Kérjük, ismertesse ezeket a szabályokat és a kapcsolódó, jól megalapozott körülményeket.
...
(c) Kérjük, adjon tájékoztatást a működési támogatásban is részesülő hulladék elkülönített gyűjtésére és válogatására használt létesítménynek nyújtott beruházási támogatásról. Amennyiben mindkét támogatási forma ugyanazokat az elszámolható költségeket fedezi, kérjük, igazolja, hogy a beruházási támogatást levonják az ugyanazon létesítménynek nyújtott működési támogatásból, és hogy ezt hogyan biztosítják.
...
(d) Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nyújtásának időtartama nem haladja meg az 5 évet.
...
2.1.4. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
46. Amennyiben az általános bejelentési formanyomtatvány I. részében még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját.
...
47. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében projekthez vagy tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve miért nem lépi túl az iránymutatás 241-245. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
48. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt (állami támogatásnak nem minősülő) uniós finanszírozással ( 387 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.5. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-61. pont).
49. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
50. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A támogatás versenyre és kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatásainak elkerülése
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát (63-70. pont) és 4.4.5. szakaszát (248-252. pont).
51. Az iránymutatás 67. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást a bejelentett intézkedés(ek) versenyre és kereskedelemre gyakorolt lehetséges rövid és hosszú távú negatív hatásairól.
...
52. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedésre vonatkozik-e bármely alábbi helyzet:
(a) Olyan piacot (vagy piacokat) érint, ahol a hagyományos piaci szereplők a piac liberalizációja előtt szereztek piaci erőt.
...
(b) Versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokat von maga után kialakulóban lévő piacon/piacokon, amikor valamely piaci szereplő erős piaci pozícióval rendelkezik.
...
(c) Csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól.
...
53. Amennyiben a támogatási intézkedés meghatározott technológiai választásra/útvonalra összpontosít, kérjük, indokolja a technológiai választást és azt, miért nem gátolja majd tisztább technológiák bevezetését.
...
54. Ha a bejelentett intézkedés(ek) csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól(nak), az iránymutatás 68. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) növeli/növelik vagy fenntartja/fenntartják-e a kedvezményezett(ek) piaci erejét, illetve gátolja/gátolják-e a meglévő versenytársak bővülését, előidézi/előidézik-e a versenytársak kilépését, vagy eltántorítja/eltántorítják-e az új versenytársakat a piacra lépéstől. E tekintetben azt is fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés a kedvezményezett termelési kapacitásának növekedését eredményezi-e.
...
(b) Ismertesse a kedvezményezett(ek) támogatásban részesítése által esetlegesen előidőzett versenytorzulás korlátozására hozott intézkedés(eke)t.
...
55. Az iránymutatás 69. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, fejtse ki az alábbiakat:
(a) A bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás gazdasági tevékenységnek a belső piac egy adott régióján belüli megőrzésére vagy más régiókból való áthelyezésére irányul-e.
...
(b) Ha igen, kérjük, adja meg, mi a bejelentett intézkedés(ek) nettó környezeti hatása, hogyan javítja/javítják a bejelentett intézkedés(ek) a környezetvédelem meglévő szintjét a tagállamokban.
...
(c) Miért nem gyakorol a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás nyilvánvalóan negatív hatást a versenyre és a kereskedelemre.
...
(d) Egyedi támogatás esetén a kedvezményezett által végrehajtandó beruházások helyszínének kiválasztását meghatározó fő tényezők.
...
56. Az iránymutatás 70. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program keretében a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozatról szóló értesítés napjától számított legfeljebb tíz éven belül nyújtható támogatás.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy ha a hatóságuk a program időtartamát a maximális időtartamnál hosszabb időre kívánja kiterjeszteni, akkor újra bejelenti az intézkedést.
...
57. Az iránymutatás 249. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, indokolja meg, hogy a támogatás nem ösztönzi a hulladékképződést, és nem növeli az erőforrások felhasználását.
...
58. Az iránymutatás 250. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, igazolja, hogy amennyiben a támogatás növeli az újrahasználatra vagy -hasznosításra szánt hulladék vagy egyéb anyagok és erőforrások iránti keresletet, a megnövekedett kereslet kielégítése érdekében ennek megfelelően növelni fogják az ilyen hulladék, egyéb anyagok és erőforrások gyűjtési kapacitását.
...
59. Az iránymutatás 251. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, jelezze, hogy a támogatásnak lesz-e potenciális hatása az érintett termékekhez kapcsolódó elsődleges és másodlagos anyagok piacának működésére, és hogy ezek a lehetséges hatások milyen következményekkel járnak.
...
60. Az iránymutatás 252. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében, amennyiben a támogatás meghatározott hulladékáramokkal vagy hulladéktípusokkal kapcsolatban újrahasználatra vagy újrafeldolgozásra való előkészítés céljából a hulladék vagy más termékek, anyagok elkülönített gyűjtésével és szétválogatásával kapcsolatos működési költségeket fedezi, kérjük, jelezze, hogy a támogatás kölcsönhatásba kerülhet-e az Ön tagállamában működő kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerekkel, kérjük, ismertesse az ilyen rendszereket, és részletezze, hogy a támogatás milyen kölcsönhatást idézhet elő.
...
3. A TÁMOGATÁS POZITÍV HATÁSAINAK ÖSSZEVETÉSE A VERSENYRE ÉS A KERESKEDELEMRE GYAKOROLT NEGATÍV HATÁSOKKAL
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.3. szakaszát (71-76. pont).
61. Az iránymutatás 72. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés keretében támogatott tevékenységek megfelelnek-e az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 388 ) 3. cikkében a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozóan előírt kritériumoknak, beleértve a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet vagy más hasonló módszertant.
...
62. Versenyeztetéses ajánlattételi eljárás esetén: Kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) tartalmaz(nak)-e olyan jellemzőket, amelyek megkönnyítik a kkv-k versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban való részvételét. Ha igen, kérjük, ismertesse ezeket a jellemzőket, és indokolja, miért haladják meg a kkv-k részvételének biztosításából fakadó pozitív hatások a lehetséges torzító hatásokat.
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 5. szakaszát (455-463. pont).
63. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetést/kiadásokat, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 458. pontjában előírt terjedelmű értékelési terv tervezetét ( 389 ).
...
64. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontjának rendelkezéseit.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
65. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
66. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
67. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
68. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464. és 465. pont).
69. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában meghatározott jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.F. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.5. szakasz - Támogatás az üvegházhatást okozó gázoktól eltérő szennyezés megelőzéséhez vagy csökkentéséhez
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.5. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve azokra az uniós környezetvédelmi célkitűzés(ek)re, amelyek támogatására az intézkedés irányul.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e versenytorzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel a program időtartamát ( 390 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 391 ).
...
5.2. Az intézkedés adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díj csökkentését más fogyasztókra kivetett adójellegű díj emelésével finanszírozzák.
...
(c) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(d) A bejelentett intézkedés hazai és importált termékek számára egyformán előnyös-e.
...
(e) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(f) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), valamint 4.5.1. szakaszát (253-254. pont) és 4.5.2. szakaszát (255-259. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben" . Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit" .
...
8. Ezenkívül kérjük, ismertesse, milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás 253-254. pontjában ismertetett szakpolitikákhoz.
...
9. Kérjük, ismertesse a kedvezményezett(ek)re vonatkozó támogathatósági követelményeket (például megadva bármilyen műszaki, környezetvédelmi [vagyis engedélyek], pénzügyi [vagyis biztosítékok] vagy egyéb követelményt, amelyet a kedvezményezett(ek) köteles(ek) teljesíteni).
...
10. Kérjük, hogy az iránymutatás 4.5.2. szakasza (255-259. pontja) szerint adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) pontos hatályáról és az általa/általuk támogatott tevékenységekről. Kérjük, tüntesse fel, hogy a következő beruházási kategóriák közül melyek támogathatók a támogatási intézkedés keretében:
(a) Olyan beruházások, amelyek lehetővé teszik a vállalkozások számára az üvegházhatású gázoktól eltérő szennyezés megelőzését vagy csökkentését az uniós környezetvédelmi szabványok túlteljesítésével.
(b) Olyan beruházások, amelyek lehetővé teszik a vállalkozások számára az üvegházhatású gázoktól eltérő szennyezés megelőzését vagy csökkentését uniós szabványok hiányában.
(c) Olyan beruházások, amelyek lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy megfeleljenek a már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványoknak.
...
11. Amennyiben a támogatást kibocsátáskereskedelmi egységek ( 392 ) formájában nyújtják:
(a) Kérjük, ismertesse részletesen a kibocsátáskereskedelmi egységek rendszerét, ideértve többek között a célkitűzéseket, a támogatás nyújtásának módszerét, az érintett hatóságokat vagy szervezeteket, az állam szerepét, a kedvezményezetteket és az eljárási szempontokat.
...
(b) Kérjük, ismertesse, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszer kialakítása hogyan biztosítja a szennyezés olyan mértékű megelőzését vagy csökkentését, amely túlteljesíti az érintett vállalkozások számára kötelező uniós környezetvédelmi szabványokban előírt szintet.
...
12. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás a kedvezményezett(ek) saját tevékenységeihez közvetlenül kapcsolódó szennyezés megelőzésére vagy csökkentésére irányul.
...
13. Kérjük, ismertesse, hogyan fogják biztosítani, hogy a támogatás ne eredményezze pusztán a szennyezés áthelyezését egyik ágazatból, illetve egyik környezeti közegből egy másikba, és hogy összességében csökkenteni fogja a szennyezést.
...
14. Különösen a csak korlátozott számú kedvezményezettre vagy már piacon lévő kedvezményezettre irányuló olyan egyedi támogatási intézkedések vagy támogatási programok esetében, amelyek célja az üvegházhatású gázoktól eltérő szennyezésük csökkentése, kérjük, számszerűsítse az intézkedéstől várt kibocsátás-/szennyezőanyag-csökkentést, és ismertesse a számszerűsítésükhöz alkalmazott módszert.
...
15. Kérjük, tüntesse fel, hogy a támogatási intézkedés hozzájárul-e az üvegházhatásúgáz-kibocsátás megelőzéséhez vagy csökkentéséhez is.
Ha igen, kérjük, hogy hiteles és részletes számszerűsítések alapján hasonlítsa össze az intézkedés várható eredményeit az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és más szennyező anyagok kibocsátásának megelőzése vagy csökkentése tekintetében.
...
Ha a támogatási intézkedés elsődleges célja az üvegházhatásúgáz-kibocsátás megelőzése vagy csökkentése, kérjük, használja a 4.1. szakaszhoz tartozó kiegészítő adatlapot, mivel az intézkedés összeegyeztethetőségének értékelése a 4.1. szakasz alapján fog történni. Ha azonban az intézkedés elsődleges célja az üvegházhatást okozó gázoktól eltérő szennyezés megelőzése vagy csökkentése, akkor az intézkedés értékelése a 4.5. szakasz (az iránymutatás 259. pontja) alapján fog történni.
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont) és 4.5.3. szakaszát (260-262. pont).
16. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" .
...
17. Az iránymutatás 28. pontja alapján:
17.1. Kérjük, kimerítően ismertesse a támogatási intézkedés eredményeként várt tényleges helyzetet és a támogatás hiányában valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek)et ( 393 ). Ha várhatóan különböző kategóriákba tartozó kedvezményezettek lesznek támogathatók, kérjük, ügyeljen arra, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv mindegyik ilyen kategória esetében hihető legyen.
Kérjük, vegye figyelembe az iránymutatás 266. és 226-230. pontjában a kontrafaktuális forgatókönyvre vonatkozóan meghatározott követelményeket, nevezetesen:
(a) A kontrafaktuális forgatókönyv általában egy olyan beruházásnak felel meg, amelynek kapacitása, élettartama és adott esetben más releváns műszaki jellemzői is megegyeznek a környezetbarát beruházáséval, azonban alacsonyabb szintű környezetvédelmet eredményez.
(b) Másfelől a kontrafaktuális forgatókönyv a következő forgatókönyvek egyikének is megfelelhet:
(i) a meglévő létesítményeket vagy berendezéseket tovább üzemeltetik a környezetbarát beruházás élettartamának megfelelő időn át; ebben az esetben figyelembe kell venni az adott időszakban felmerült, diszkontált karbantartási, javítási és korszerűsítési költségeket (az iránymutatás 227. pontja);
(ii) a létesítmények vagy berendezések későbbi lecserélése; ebben az esetben figyelembe kell venni a létesítmények vagy berendezések diszkontált értékét, és ki kell egyenlíteni a berendezések gazdasági élettartamának különbségét, az iránymutatás 228. pontjával összhangban;
(iii) kevésbé környezetbarát berendezés lízingje, amelyet a támogatás hiányában használnának; ebben az esetben a kevésbé környezetbarát berendezés lízingjének diszkontált értékét kell figyelembe venni, az iránymutatás 229. pontjával összhangban;
(iv) alternatív projekt hiánya, különösen abban az esetben, amikor a támogatott beruházás a meglévő létesítmények, berendezések vagy felszerelések létesítményekkel vagy berendezésekkel való kiegészítéséből áll.
A tényleges helyzet és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek) ismertetésekor kérjük, tüntesse fel a beruházás kapacitását, élettartamát és egyéb műszaki jellemzőit mind a tényleges helyzet, mind a kontrafaktuális forgatókönyv(ek) tekintetében.
...
17.2. Kérjük, röviden ismertesse a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek) kiválasztásának okait a tervezett különböző kedvezményezetti kategóriák esetében.
...
17.3. Kérjük, számszerűsítse a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv tekintetében a költségeket és a bevételeket, valamint adott esetben a kedvezményezettek minden egyes kategóriája esetében indokolja a magatartásváltozást az alábbiak alapján:
(a) az adott referenciaprojekt ( 394 ), a vonatkozó kontrafaktuális forgatókönyvek és az azokból eredő finanszírozási hiány;
VAGY
(b) piaci tanulmányokon, beruházói terveken, pénzügyi jelentéseken alapuló megfelelő számszerű bizonyítékok, vagy egyéb számszerű bizonyítékok, ideértve a közelmúltbeli összehasonlítható versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban hasonló projektekre vonatkozóan tett ajánlatokat is ( 395 ).
...
18. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
...
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike ((a), b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
19. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
20. Az iránymutatás 32., 261. és 262. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, tüntesse fel, ha vannak a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 396 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok.
Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
(b) Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését, összhangban az iránymutatás 262. pontjával.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
21. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
22. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. A támogatás szükségessége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.1. szakaszát (34-38. pont) és 4.5.4.1. szakaszát (264. pont).
23. Kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik milyen olyan piaci hiányosságo(ka)t tártak fel, amely(ek) akadályozza (akadályozzák) a megfelelő szintű környezetvédelem elérését. Kérjük, adja meg, hogy az azonosított piaci hiányosságok melyik kategóriába esnek, hivatkozva az iránymutatás 34. pontjának a), b), c) vagy d) alpontjára.
...
24. Az iránymutatás 35. pontjával összhangban kérjük, az alábbiakban adjon tájékoztatást azokról a meglévő szakpolitikákról és intézkedésekről, amelyeket hatóságaik azonosítottak, és amelyek már az azonosított szabályozási vagy piaci hiányosságok ellen irányulnak.
...
25. Az iránymutatás 36. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, szolgáltasson olyan információkat, amelyek igazolják, hogy a támogatás hatékonyan kezeli a fennmaradó piaci hiányosságokat, figyelembe véve az azonosított piaci hiányosságok némelyikének kezelésére már alkalmazott egyéb szakpolitikákat és intézkedéseket is.
...
26. Az iránymutatás 37. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik tudomása szerint valósítottak-e már meg a bejelentett intézkedés(ek) által lefedettekhez - a technológiai tartalom, a kockázati szint és a méret tekintetében - hasonló projekteket vagy tevékenységeket az Unióban piaci feltételek mellett. Ha igen, kérjük, támassza alá további bizonyítékokkal az állami támogatás szükségességét.
...
27. Az iránymutatás 38. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, hivatkozzon a fenti 17. kérdésnél már közölt számszerű bizonyítékokra.
...
28. Ha a támogatást kibocsátáskereskedelmi egységek formájában nyújtják, kérjük, bizonyítsa, hogy teljesülnek az iránymutatás 264. pontja szerinti, következő együttes feltételek:
(a) A teljes körű árverés a termelési költségek jelentős növekedését eredményezi minden ágazatban, illetve az egyes kedvezményezettek minden kategóriájában.
...
(b) A termelési költségek jelentős növekedését nem lehet áthárítani a fogyasztóra úgy, hogy ez ne eredményezne jelentős értékesítéscsökkenést ( 397 ).
...
(c) Az ágazat egyes vállalkozásainak nincs lehetőségük csökkenteni a kibocsátási szinteket, a tanúsítványok/kibocsátáskereskedelmi egységek költségének olyan szintre csökkentéséhez, amely ezen vállalkozások számára elviselhető. Ez bizonyítható a lehetséges kedvezményezettek kibocsátási szintjének a legjobb teljesítményt biztosító technikával elért kibocsátási szintekkel való összehasonlításával, és annak igazolásával, hogy a nyújtott juttatások szintjét az EGT-ben alkalmazott, legjobb teljesítményt biztosító technika alapján határozták meg.
...
2.1.2. Megfelelőség
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.2. szakaszát (39-46. pont).
29. Az iránymutatás 40. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelőbb, kevésbé torzító eszközök.
...
30. Az iránymutatás 41. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási intézkedést úgy tervezték meg, hogy ne veszélyeztesse az ugyanazon piaci hiányosság orvoslására irányuló egyéb intézkedések - például olyan piaci alapú mechanizmusok, mint az EU ETS - hatékonyságát.
...
31. Az iránymutatás 42. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés(ek) egyik kedvezményezettje sem vonható felelősségre szennyezésért a hatályos uniós vagy nemzeti jog értelmében ( "a szennyező fizet" elv).
...
32. Az iránymutatás 43-46. pontjának való megfelelés ellenőrzése és annak bizonyítása érdekében, hogy a különböző támogatási eszközök közül a legmegfelelőbbet választották ki, kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) Amint azt az iránymutatás 44. pontja előírja, kérjük fejtse ki, hogy miért kevésbé megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító támogatási formák. A támogatás kevésbé torzító formái lehetnek a közvetlen támogatásokhoz képest a visszatérítendő előlegek; az adócsökkentésekhez képest az adójóváírások; vagy a tőkeinstrumentumokhoz képest a pénzügyi eszközökön alapuló más támogatási formák, mint az adósságinstrumentumok, ideértve például az alacsony kamatozású hiteleket vagy kamatkedvezményeket, állami garanciákat, vagy kedvező feltételekkel történő alternatív finanszírozást.
...
(b) Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási eszközt az iránymutatás 45. pontjában előírtak szerint azon piaci hiányosságnak megfelelően választották ki, amelynek kezelésére a támogatási intézkedés(ek) irányul(nak).
...
(c) Kérjük, ismertesse a támogatási intézkedés és kialakítása megfelelőségét a célkitűzés elérése szempontjából (az iránymutatás 46. pontja).
...
2.1.3. Arányosság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.3. szakaszát (47-57. pont) és 4.5.4.2. szakaszát (265-273. pont). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi három (2.1.3.2., 2.1.3.3. és 2.1.3.4.) szakasz egymás alternatívája. Kérjük, hogy a javasolt intézkedés kialakításától függően csak a vonatkozó szakaszban válaszoljon. A kibocsátáskereskedelmi egységek formájában nyújtott támogatás esetében kérjük, válaszolja meg a 33. kérdést is (2.1.3.1. szakasz).
2.1.3.1. A kibocsátáskereskedelmi egységek formájában nyújtott támogatás arányossága
33. Ha a támogatást kibocsátáskereskedelmi egységek formájában nyújtják, kérjük, hogy az iránymutatás 273. pontjának megfelelően ismertesse, hogy:
(a) A kiosztást átlátható módon hajtják végre, objektív kritériumok és a rendelkezésre álló lehető legjobb minőségű adatok alapján:
...
(b) Az egyes vállalkozások tekintetében megállapított, piaci értékük alatti áron nyújtott kibocsátáskereskedelmi egységek vagy juttatások teljes összege nem lesz magasabb a várható szükségleteknél, amelyeket az értékesítési rendszerek nélkül fennálló helyzet alapján kell becsülni:
...
2.1.3.2. A támogatás arányossága az iránymutatás 265-273. pontjaiban meghatározott támogatási intenzitások alapján
34. Az intézkedés keretében elszámolható költségek ismertetése érdekében kérjük, azonosítsa a környezetvédelem magasabb szintjének eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási többletköltségeket. E célból kérjük, hivatkozzon a 17. kérdésre adott válaszban azonosított releváns kontrafaktuális forgatókönyvre, valamint az iránymutatás 266. pontjára és 226-230. pontjára.
...
35. Kérjük, ismertesse, hogyan fogják meghatározni és ellenőrizni a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti beruházási költségeket.
...
36. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitásokat, és jelezze, hogy vonatkoznak-e rájuk bónuszok (az iránymutatás 267-270. pontja).
...
37. Ökoinnovációs tevékenységek esetében kérjük, ismertesse, hogy teljesülnek a következő együttes feltételek (az iránymutatás 270. pontja):
(a) Az ökoinnovációs tevékenység új, vagy az iparágában legkorszerűbbnek tekintett uniós szintnél jelentős mértékben jobb ( 398 ).
(b) A várt környezeti előny jelentős mértékben meghaladja a hasonló tevékenységek terén a legkorszerűbb technológiák általános fejlődéséből származó javulást ( 399 ).
(c) A tevékenység innovatív jellege - technológiai, piaci vagy pénzügyi tekintetben - egyértelműen kockázatot hordoz magában, amely magasabb a hasonló jellegű, nem innovatív tevékenységekhez általában társuló kockázatnál ( 400 ).
...
38. Ha az iránymutatás 267-270. pontjától eltérően úgy ítélik meg, hogy az iránymutatás 4.5.4.2. szakaszában megállapított maximális támogatási intenzitásokat meghaladó támogatásra van szükség, kérjük, tüntesse fel a szükségesnek ítélt támogatás mértékét, és az iránymutatás 51-52. pontjával összhangban indokolja a fenti 17. kérdés c) pontjában adott válaszban azonosított tényleges helyzetben és kontrafaktuális forgatókönyvben szereplő referenciaprojekteken végzett finanszírozásihiány-elemzés alapján.
E finanszírozásihiány-elemzéshez kérjük, hogy nyújtson be számszerűsítést a fenti 17. kérdés c) pontjában adott válaszban azonosított tényleges helyzet(ek)re és a reális kontrafaktuális forgatókönyv(ek)re ( 401 ) vonatkozóan az összes fő költségről és bevételről, a kedvezményezettek (vagy referenciaprojektek) becsült súlyozott átlagos tőkeköltségéről (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálásához, valamint a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti nettó jelenértékről (NPV), a projekt/referenciaprojekt élettartama alatt.
(a) Kérjük, hogy ezeket az információkat az e kiegészítő adatlaphoz csatolt mellékletben közölje (olyan Excel-fájl használatával, amelyben az összes képlet látható).
...
(b) Kérjük, részletesen ismertesse a tényleges helyzetben és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyvben feltüntetett költségek és bevételek számszerűsítésének valamennyi szempontjához használt feltételezéseket, módszereket, indokolást és alapul vett forrásokat (például adja meg az említett forgatókönyvek kidolgozásához használt feltételezéseket, és a feltételezések forrását/indokolását).
...
(c) Egyedi támogatások és különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló támogatási programok esetében a tagállamnak a projekt részletes üzleti tervének szintjén kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
Támogatási programok esetében a tagállamnak egy vagy több referenciaprojekt alapján kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
...
(d) E kiegészítő adatlaphoz az iránymutatás 39. lábjegyzetében említett dokumentumokat is csatolhatja. Az igazgatótanácsi dokumentumok különösen hasznosak lehetnek az egyedi támogatási intézkedések vagy a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló programok esetében. Ha ilyen dokumentumokat csatol a kiegészítő adatlaphoz, kérjük, alább sorolja fel e dokumentumokat, feltüntetve a szerzőjüket, a készítésük időpontját és a felhasználásuk kontextusát.
...
39. Kérjük, bizonyítsa azt is, hogy a 38. kérdésben megjelölt módon megállapított magasabb támogatási összeg alkalmazása nem eredményez a finanszírozási hiányt meghaladó támogatást.
...
40. Ha az iránymutatás 52. pontja alkalmazandó, tehát a legvalószínűbb kontrafaktuális forgatókönyv szerint a kedvezményezett nem folytatja a tevékenységet vagy a beruházást, vagy üzleti tevékenységét változások nélkül végzi, kérjük, támassza alá bizonyítékokkal ezt a feltételezést ( 402 ).
...
41. Minden olyan esetben, amikor az arányosságot finanszírozásihiány-elemzéssel indokolja, kérjük, egyúttal erősítse meg, hogy hatóságuk utólagos nyomon követést végez majd a szükséges támogatás szintjére vonatkozó feltételezések igazolása érdekében, és visszakövetelési mechanizmust vezet be. Kérjük, hogy a hatóságuk által alkalmazni kívánt nyomonkövetési és visszakövetelési mechanizmust is mutassa be (az iránymutatás 271. pontja).
...
2.1.3.3. A versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 49.,50. és 272. pontját.
42. Az iránymutatás 49. és 50. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, közölje az alábbi információkat:
(a) Kérjük, ismertesse hogyan gondoskodnak a hatóságok arról, hogy az ajánlattételi eljárás előzetesen, az intézkedés céljával összhangban nyitott, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, objektív kritériumok alapján meghatározott legyen, és minimalizálja a stratégiai ajánlattétel kockázatát (az iránymutatás 49. pontjának a) alpontja).
...
(b) Az ajánlatok rangsorolásához és végső soron a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás mértékének megállapításához használt kiválasztási kritériumok. Konkrétabban:
(i) Kérjük, sorolja fel a kiválasztási kritériumokat, és jelölje meg, hogy közülük melyek kapcsolódnak közvetlenül vagy közvetve az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, illetve melyek nem. Kérjük, hogy a súlyozott értéküket is tüntesse fel.
...
(ii) Kérjük, ismertesse, hogyan helyezik a kiválasztási kritériumok az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez való hozzájárulást közvetlen vagy közvetett viszonyba a pályázó által igényelt támogatási összeggel. Ez kifejezhető például az egy környezetvédelmi vagy energiaegységre jutó támogatásban ( 403 ) (az iránymutatás 50. pontja és 44. lábjegyzete).
...
(iii) Amennyiben vannak más kiválasztási kritériumok, amelyek közvetlenül vagy közvetve nem kapcsolódnak az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez, kérjük, indokolja a javasolt megközelítést, és ismertesse, hogyan felel meg az intézkedés(ek) célkitűzéseinek. Kérjük, erősítse meg azt is, hogy e kritériumok nem haladják meg az összes kiválasztási kritérium súlyozott értékének 30 %-át (az iránymutatás 50. pontja).
...
(iv) Kérjük, adja meg, hogy az egyes versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban a pályázatok benyújtásának határideje előtt mennyi idővel teszik közzé a kiválasztási kritériumokat (az iránymutatás 49. pontjának b) alpontja, valamint 43. lábjegyzete).
...
43. Kérjük, ismertesse, mely elemekre alapozták azt a feltételezést, hogy az ajánlattételi eljárás nyitott és megfelelő számú ajánlattevőre tervezett lesz, tehát várhatóan nem minden ajánlattevő részesül majd támogatásban, és az ajánlattevők várható száma elegendő lesz a tényleges verseny biztosításához a program időtartama alatt (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja). Kérjük, hogy az ismertetés során vegye figyelembe a program költségvetését vagy volumenét. Adott esetben kérjük, hivatkozzon a 17. kérdésre adott válaszaiban közölt bizonyítékokra.
...
44. Kérjük, közölje az ajánlattételi fordulók tervezett számát, valamint az ajánlattevők első fordulóban és idővel várható számát.
...
45. Ha egy vagy több ajánlattételi eljárást túl kevés ajánlattevőre terveztek, kérjük, ismertesse, hogyan és mikor igazítják ki az ajánlattételi eljárások kialakítását a program végrehajtása során, hogy helyreálljon a tényleges verseny (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja).
...
46. Kérjük, erősítse meg, hogy kerülik az ajánlattételi eljárás kimenetelének utólagos kiigazítását (például az ajánlattétel eredményéről folytatott utólagos tárgyalásokat vagy az arányosítást) (az iránymutatás 49. pontjának d) alpontja).
...
47. Abban az esetben, ha fennáll a "támogatás igénybevétele nélküli ajánlatok" lehetősége, kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják az arányosságot (lásd az iránymutatás 49. pontját és 42. lábjegyzetét).
...
48. Kérjük, tisztázza, hogy a hatóságok előirányozzák-e minimálárak vagy árplafonok használatát a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban. Ha igen, kérjük, indokolja azok használatát, és fejtse ki, hogy azok miért nem korlátozzák a versenyeztetéses ajánlattételi eljárást (az iránymutatás 49. pontja és 42. lábjegyzete).
...
2.1.4. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
49. Amennyiben az általános bejelentési formanyomtatvány I. részében még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját.
...
50. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében projekthez vagy tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve miért nem lépi túl az iránymutatás 267-273. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
51. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt (állami támogatásnak nem minősülő) uniós finanszírozással ( 404 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.5. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-62. pont).
52. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
53. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A támogatás versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatásainak elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát (63-70. pont) és 4.5.5. szakaszát (274-275. pont).
54. Az iránymutatás 67. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást a bejelentett intézkedés(ek) versenyre és kereskedelemre gyakorolt lehetséges rövid és hosszú távú negatív hatásairól.
...
55. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedésre vonatkozik-e bármely alábbi helyzet:
(a) Olyan piacot (vagy piacokat) érint, ahol a hagyományos piaci szereplők a piac liberalizációja előtt szereztek piaci erőt.
...
(b) Versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokat von maga után kialakulóban lévő piacon/piacokon, amikor valamely piaci szereplő erős piaci pozícióval rendelkezik.
...
(c) Csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól.
...
56. Amennyiben a támogatási intézkedés meghatározott technológiai választásra/útvonalra összpontosít, kérjük, indokolja a technológiai választást és azt, miért nem gátolja majd tisztább technológiák bevezetését.
...
57. Ha a bejelentett intézkedés(ek) csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól(nak), az iránymutatás 68. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) növeli/növelik vagy fenntartja/fenntartják-e a kedvezményezett(ek) piaci erejét, illetve gátolja/gátolják-e a meglévő versenytársak bővülését, előidézi/előidézik-e a versenytársak kilépését, vagy eltántorítja/eltántorítják-e az új versenytársakat a piacra lépéstől. E tekintetben azt is fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés a kedvezményezett termelési kapacitásának növekedését eredményezi-e.
...
(b) Ismertesse a kedvezményezett(ek) támogatásban részesítése által esetlegesen előidőzett versenytorzulás korlátozására hozott intézkedés(eke)t.
...
58. Az iránymutatás 69. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, fejtse ki az alábbiakat:
(a) A bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás gazdasági tevékenységnek a belső piac egy adott régióján belüli megőrzésére vagy más régiókból való áthelyezésére irányul-e.
...
(b) Ha igen, kérjük, adja meg, mi a bejelentett intézkedés(ek) nettó környezeti hatása, és hogyan javítja/javítják a bejelentett intézkedés(ek) a környezetvédelem meglévő szintjét a tagállamokban.
...
(c) Miért nem gyakorol a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás nyilvánvalóan negatív hatást a versenyre és a kereskedelemre.
...
(d) Egyedi támogatás esetén a kedvezményezett által végrehajtandó beruházások helyszínének kiválasztását meghatározó fő tényezők.
...
59. Az iránymutatás 70. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program keretében a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozatról szóló értesítés napjától számított legfeljebb tíz éven belül nyújtható támogatás.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy ha hatóságaik a program időtartamát a maximális időtartamon túl kívánják meghosszabbítani, akkor újra bejelentik az intézkedést.
...
60. Ha a támogatást kibocsátáskereskedelmi egységek formájában nyújtják, az iránymutatás 275. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés teljesíti az összes következő kritériumot:
(a) A kedvezményezettek kiválasztása objektív és átlátható kritériumokon alapul, és a támogatást egyazon ágazatban minden versenytárs számára alapvetően azonos módon nyújtják, ha azok hasonló ténybeli helyzetben vannak.
...
(b) A kiosztás megállapításának módszere nem kedvez bizonyos vállalkozásoknak vagy ágazatoknak.
...
(c) Amennyiben a kiosztás megállapításának módszere kedvez bizonyos vállalkozásoknak vagy ágazatoknak, kérjük, ismertesse, hogy ez magának a rendszernek a környezetvédelmi logikája miatt indokolt, vagy az egyéb környezetvédelmi politikáknak való megfelelés miatt szükséges.
...
(d) Az új belépők nem kapnak az adott piacon már működő vállalkozásoknál kedvezőbb feltételekkel nyújtott engedélyeket vagy juttatásokat.
...
(e) Amennyiben a meglévő létesítmények az új belépőkénél magasabb kiosztásban részesülnek, ez nem képezhet indokolatlan belépési akadályt.
...
3. A TÁMOGATÁS POZITÍV HATÁSAINAK ÖSSZEVETÉSE A VERSENYRE ÉS A KERESKEDELEMRE GYAKOROLT NEGATÍV HATÁSOKKAL
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.3. szakaszát (71-76. pont).
61. Az iránymutatás 72. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés keretében támogatott tevékenységek megfelelnek-e az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 405 ) 3. cikkében a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozóan előírt kritériumoknak, beleértve a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet vagy más hasonló módszertant.
...
62. Versenyeztetéses ajánlattételi eljárás esetén: Kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) tartalmaz(nak)-e olyan jellemzőket, amelyek megkönnyítik a kkv-k versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban való részvételét. Ha igen, kérjük, ismertesse ezeket a jellemzőket, és indokolja, miért haladják meg a kkv-k részvételének biztosításából fakadó pozitív hatások a lehetséges torzító hatásokat.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 5. szakaszát (455-463. pont).
63. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetésre/kiadásokra vonatkozó küszöbértéket, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a kiegészítő adatlaphoz az iránymutatás 458. pontjában előírt tartalmú értékelési terv tervezetét ( 406 ).
...
64. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
65. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
66. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
67. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
68. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464. és 465. pont).
69. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában meghatározott jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.G. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.6. szakasz - Támogatás a szennyezett területek szennyeződésmentesítéséhez, a természetes élőhelyek és ökoszisztémák rehabilitációjához, a biológiai sokféleséghez és a természeten alapuló megoldásokhoz
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.6. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve a szennyezett területek szennyeződésmentesítésére, a természetes élőhelyek és ökoszisztémák rehabilitációjára és a biológiai sokféleségre, valamint a természeten alapuló megoldások végrehajtására vonatkozó uniós célokra, amelyeket az intézkedés támogatni kíván.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e versenytorzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel a program időtartamát ( 407 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a (potenciális) kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket. ( 408 )
...
5.2. Az intézkedés adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(c) A bejelentett intézkedés hazai és importált termékek számára egyformán előnyös-e.
...
(d) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(e) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), valamint 4.6.1. szakaszát (276-278. pont) és 4.6.2. szakaszát (279-282. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben" . Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, írja le, hogy "a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, valamint konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
...
8. Ezenkívül kérjük, emelje ki, milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás 276., 277. és 278. pontjában ismertetett szakpolitikákhoz.
...
9. Kérjük, ismertesse a kedvezményezett(ek)re vonatkozó támogathatósági követelményeket (például megadva bármilyen műszaki, környezetvédelmi [vagyis engedélyek], pénzügyi [vagyis biztosítékok] vagy egyéb követelményt, amelyet a kedvezményezett(ek) köteles(ek) teljesíteni).
...
10. Kérjük, adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) hatályáról és az általuk támogatott pontos tevékenységekről annak bizonyítására, hogy a program az iránymutatás 281. pontjában felsorolt egy vagy több kategóriába tartozó tevékenységekre vonatkozik.
...
11. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást nem az erőművek bezárását, valamint a bányászati vagy kitermelési műveleteket követő helyreállításhoz vagy rehabilitációhoz nyújtják, amennyiben a szóban forgó támogatás az iránymutatás 4.12. szakaszának (280. pontja a) alpontjának) hatálya alá tartozik. Amennyiben a helyreállítási vagy rehabilitációs támogatásra közvetlenül a jövedelmező szén-, tőzeg- és olajpala-tevékenységek korai bezárását vagy a nem versenyképes szén-, tőzeg- és olajpala-tevékenységek bezárását követően kerül sor, töltse ki az iránymutatás 4.12. szakasza alapján nyújtott állami támogatásra vonatkozó kiegészítő adatlapot, mivel az ilyen támogatás értékelésére a 4.12. szakasz szerint kerül sor.
...
12. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást nem a természeti katasztrófák, például földrengések, lavinák, földcsuszamlások, áradások, tornádók, hurrikánok, vulkánkitörések és természetes eredetű vad tűzvészek által okozott károk helyreállítására nyújtják (az iránymutatás 280. pontjának b) alpontja).
...
13. Annak megállapítása érdekében, hogy az intézkedés összeegyeztethetőségét a 4.6. vagy a 4.1. szakasz alapján értékelik-e, kérjük, jelezze, hogy az intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás hozzájárul-e az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentéséhez is.
...
14. Igen válasz esetén, az intézkedés meghatározó célkitűzésének az iránymutatás 282. pontjával és 124. lábjegyzetével összhangban történő meghatározásához kérjük, nyújtsa be az intézkedés várható eredményeinek hiteles, részletes számszerűsítések alapján történő összehasonlítását, az üvegházhatású gázok kibocsátásának megelőzése vagy csökkentése, valamint a környezeti károk helyreállítása, a természetes élőhelyek és ökoszisztémák rehabilitációja, a biodiverzitás védelme vagy helyreállítása, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és annak mérséklését célzó, természeten alapuló megoldások megvalósítása tekintetében.
...
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont) és 4.6.3. szakaszát (283-287. pont).
15. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" .
...
16. Kérjük, hogy az iránymutatás 28. pontja szerint kimerítően ismertesse a támogatási intézkedés eredményeként várt tényleges helyzetet és a támogatás hiányában valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek)et ( 409 ). Ha várhatóan különböző kategóriákba tartozó kedvezményezettek lesznek támogathatók, kérjük, ügyeljen arra, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv mindegyik ilyen kategória esetében hihető legyen, és indokolja meg a kontrafaktuális forgatókönyv választását.
...
Kérjük, indokolja a magatartás megváltozását adott esetben mindegyik kedvezményezetti kategóriánál az adott referenciaprojekt ( 410 ), a vonatkozó kontrafaktuális forgatókönyvek és az azokból eredő finanszírozási hiány alapján.
...
17. Az iránymutatás 27. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy a támogatás nem olyan tevékenység költségeit fedezi, amelyet a támogatás kedvezményezettje amúgy is végrehajtott volna, és nem valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát kompenzálja.
...
18. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
...
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike ((a), b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
19. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
20. Az iránymutatás 32. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, tüntesse fel, ha vannak a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 411 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok. Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
21. Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését.
...
22. A 2004/35/EK irányelv vagy más vonatkozó uniós szabályok ( 412 ) sérelme nélkül, az éghajlatvédelmi, környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 284. és 285. pontjának, valamint a "szennyező fizet" elvnek való megfelelés ellenőrzése érdekében:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a környezeti kárt okozó vállalkozás nem azonosítható, vagy nem vonható felelősségre a "szennyező fizet" elvvel összhangban a környezeti károk megelőzéséhez és orvoslásához szükséges munkálatok finanszírozása érdekében.
...
(b) Kérjük igazolja, hogy minden szükséges intézkedést megtettek, beleértve a jogi lépéseket is, hogy azonosítsák a környezeti kárt okozó felelős szervezetet vagy vállalkozást, és kötelezzék azt a vonatkozó költségek viselésére.
...
(c) Kérjük, jelezze, hogy a környezeti kárt okozó vállalkozás jogilag megszűnt-e, és egyetlen más vállalkozás sem tekinthető-e a jogutódjának vagy gazdasági jogutódjának, valamint hogy nincs-e elegendő pénzügyi biztosíték a helyreállítás költségeinek fedezésére.
...
23. Az iránymutatás 286. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást nem a 92/43/EGK tanácsi irányelv ( 413 ) 6. cikkének (4) bekezdésében említett kiegyenlítő intézkedések végrehajtására nyújtják.
...
24. Kérjük, közölje, hogy a támogatás elegendő-e a kompenzációs intézkedések hatályának vagy kitűzött céljának a 92/43/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (4) bekezdése szerinti jogi kötelezettségeken túlmutató növeléséhez szükséges többletköltségek fedezetére.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
25. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
26. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.1. szakaszát (34-38. pont).
27. Kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik milyen olyan piaci hiányosságo(ka)t tártak fel, amely(ek) akadályozza (akadályozzák) a megfelelő szintű környezetvédelem elérését. Kérjük, adja meg, hogy az azonosított piaci hiányosságok melyik kategóriába esnek, hivatkozva az iránymutatás 34. pontjának a), b), c) vagy d) alpontjára.
...
28. Az iránymutatás 35. pontjával összhangban kérjük, az alábbiakban adjon tájékoztatást azokról a meglévő szakpolitikákról és intézkedésekről, amelyeket hatóságaik azonosítottak, és amelyek már az azonosított szabályozási vagy piaci hiányosságok ellen irányulnak.
...
29. Az iránymutatás 36. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, szolgáltasson olyan információkat, amelyek igazolják, hogy a támogatás hatékonyan kezeli a fennmaradó piaci hiányosságokat, figyelembe véve az azonosított piaci hiányosságok némelyikének kezelésére már alkalmazott egyéb szakpolitikákat és intézkedéseket is.
...
30. Az iránymutatás 37. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik tudomása szerint valósítottak-e már meg a bejelentett intézkedés(ek) által lefedettekhez - a technológiai tartalom, a kockázati szint és a méret tekintetében - hasonló projekteket vagy tevékenységeket az Unióban piaci feltételek mellett. Ha igen, kérjük, támassza alá további bizonyítékokkal az állami támogatás szükségességét.
...
31. Az iránymutatás 38. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, hivatkozzon a fenti 16. kérdésnél már közölt számszerű bizonyítékokra.
...
2.1.2. Megfelelőség
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.2. szakaszát (39-46. pont).
32. Az iránymutatás 40. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelőbb, kevésbé torzító eszközök.
...
33. Az iránymutatás 41. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási intézkedést úgy tervezték meg, hogy ne veszélyeztesse az ugyanazon piaci hiányosság orvoslására irányuló egyéb intézkedések - például olyan piaci alapú mechanizmusok, mint az EU ETS - hatékonyságát.
...
34. Az iránymutatás 43-46. pontjának való megfelelés ellenőrzése és annak bizonyítása érdekében, hogy a különböző támogatási eszközök közül a legmegfelelőbbet választották ki, kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) Amint azt az iránymutatás 44. pontja előírja, kérjük fejtse ki, hogy miért kevésbé megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító támogatási formák. A támogatás kevésbé torzító formái lehetnek a közvetlen támogatásokhoz képest a visszatérítendő előlegek; az adócsökkentésekhez képest az adójóváírások; vagy a tőkeinstrumentumokhoz képest a pénzügyi eszközökön alapuló más támogatási formák, mint az adósságinstrumentumok, ideértve például az alacsony kamatozású hiteleket vagy a kamatkedvezményeket, az állami garanciákat, vagy a kedvező feltételekkel történő alternatív finanszírozást.
...
(b) Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási eszközt az iránymutatás 45. pontjában előírtak szerint azon piaci hiányosságnak megfelelően választották ki, amelynek kezelésére a támogatási intézkedés(ek) irányul(nak).
...
(c) Kérjük, ismertesse, hogy a támogatási intézkedés és annak kialakítása milyen szempontból megfelelő a támogatással megcélzott intézkedés célkitűzésének eléréséhez (az iránymutatás 46. pontja).
...
2.1.3. Arányosság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.6.4. szakaszát (288-291. pont).
35. Kérjük, ismertesse, hogy a támogatási intézkedés keretében mely költségeket lehet elszámolni, és hogyan azonosítják azokat.
...
36. A környezeti károk helyreállítására vagy a természetes élőhelyek és ökoszisztémák helyreállítására irányuló beruházások esetében:
(a) Kérjük, tüntesse fel i. a helyreállítási vagy rehabilitációs költségeket, és adja meg azok összegét a projektköltségek vagy a 16. kérdésben szereplő referenciaprojekt költségeinek számszerűsítésével, és ii. a földterület értékét a helyreállítás vagy rehabilitáció végrehajtása előtt és után, vagy ismertesse a földterület értéknövekedésének meghatározására szolgáló eljárást.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nem haladhatja meg a helyreállítási vagy rehabilitációs költségek és a földterület értékének növekedése közötti különbséget (az iránymutatás 288. pontja).
...
(c) Kérjük erősítse meg, hogy a föld vagy ingatlan értékének a szennyeződésmentesítés eredményeképpen történő növekedését független szakértő becsüli fel (az iránymutatás 288. pontja).
...
37. Kérjük erősítse meg, hogy a biológiai sokféleség védelmére vagy helyreállítására, valamint az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás és az éghajlatváltozás mérséklése érdekében hozott természeten alapuló megoldások végrehajtására szolgáló beruházások elszámolható költségei nem haladhatják meg a biológiai sokféleség védelméhez vagy helyreállításához hozzájáruló vagy az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás és az éghajlatváltozás mérséklése érdekében hozott természeten alapuló megoldásokat végrehajtó munkálatok összköltségét (az iránymutatás 289. pontja).
...
38. Amennyiben a támogatást természeten alapuló megoldások olyan épületekben történő megvalósítására nyújtják, amelyekre vonatkozóan létezik energiahatékonysági tanúsítvány, kérjük igazolja, hogy ezek a beruházások nem akadályozzák az energiahatékonysági tanúsítványban javasolt energiahatékonysági intézkedések végrehajtását (az iránymutatás 290. pontja).
...
39. Az iránymutatás 291. pontja lehetővé teszi, hogy a támogatási intenzitás elérje a 100 %-ot. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitásokat.
2.1.4. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
40. Amennyiben az általános bejelentési formanyomtatvány I. részében még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját.
...
41. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében projekthez vagy tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve miért nem lépi túl az iránymutatás 291. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
42. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt (állami támogatásnak nem minősülő) uniós finanszírozással ( 414 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.5. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-61. pont).
43. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
44. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát (63-70. pont).
45. Az iránymutatás 67. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást a bejelentett intézkedés(ek) versenyre és kereskedelemre gyakorolt lehetséges rövid és hosszú távú negatív hatásairól.
...
46. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedésre vonatkozik-e bármely alábbi helyzet:
(a) Olyan piacot (vagy piacokat) érint, ahol a hagyományos piaci szereplők a piac liberalizációja előtt szereztek piaci erőt.
...
(b) Versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokat von maga után kialakulóban lévő piacon/piacokon, amikor valamely piaci szereplő erős piaci pozícióval rendelkezik.
...
(c) Csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól.
...
47. Amennyiben a támogatási intézkedés meghatározott technológiai választásra/útvonalra összpontosít, kérjük, indokolja a technológiai választást és azt, miért nem gátolja majd tisztább technológiák bevezetését.
...
48. Ha a bejelentett intézkedés(ek) csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól(nak), az iránymutatás 68. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) növeli/növelik vagy fenntartja/fenntartják-e a kedvezményezett(ek) piaci erejét, illetve gátolja/gátolják-e a meglévő versenytársak bővülését, előidézi/előidézik-e a versenytársak kilépését, vagy eltántorítja/eltántorítják-e az új versenytársakat a piacra lépéstől. E tekintetben azt is fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés a kedvezményezett termelési kapacitásának növekedését eredményezi-e.
...
(b) Ismertesse az egyes kedvezményezett(ek) támogatásban részesítése által esetlegesen előidőzett versenytorzulás korlátozására hozott intézkedéseket.
...
49. Az iránymutatás 69. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, fejtse ki az alábbiakat:
(a) A bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás gazdasági tevékenységnek a belső piac egy adott régióján belüli megőrzésére vagy más régiókból való áthelyezésére irányul-e.
...
(b) Ha igen, kérjük, adja meg, mi a bejelentett intézkedés(ek) nettó környezeti hatása, és hogyan javítja/javítják a bejelentett intézkedés(ek) a környezetvédelem meglévő szintjét a tagállamokban.
...
(c) Miért nem gyakorol a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás nyilvánvalóan negatív hatást a versenyre és a kereskedelemre.
...
(d) Egyedi támogatás esetén a kedvezményezett által végrehajtandó beruházások helyszínének kiválasztását meghatározó fő tényezők.
...
50. Az iránymutatás 70. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program keretében a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozatról szóló értesítés napjától számított legfeljebb tíz éven belül nyújtható támogatás.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy ha hatóságaik a program időtartamát a maximális időtartamon túl kívánják meghosszabbítani, akkor újra bejelenti az intézkedés(eke)t.
...
3. A TÁMOGATÁS POZITÍV HATÁSAINAK ÖSSZEVETÉSE A VERSENYRE ÉS A KERESKEDELEMRE GYAKOROLT NEGATÍV HATÁSOKKAL
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.3. szakaszát (71-76. pont).
51. Az iránymutatás 72. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés keretében támogatott tevékenységek megfelelnek-e az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 415 ) 3. cikkében a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozóan előírt kritériumoknak, beleértve a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet vagy más hasonló módszertant.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 5. szakaszát (455-463. pont).
52. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetést/kiadásokat, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 458. pontjában előírt terjedelmű értékelési terv tervezetét ( 416 ).
...
53. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
54. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
55. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
56. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
57. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464-465. pont).
58. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában meghatározott jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.H. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.7.1. szakasz - A környezetvédelmi adók vagy adójellegű díjak csökkentése formájában nyújtott támogatás
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.7.1. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: Az intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. Az intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve az uniós környezetvédelmi célokkal való kapcsolatra, amelyek támogatására az intézkedés irányul.
...
1.2. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse azokat az egyéb célokat, amelyek támogatására az intézkedés irányul. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e torzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem adta meg, kérjük, adja meg a következőket:
(a) Támogatási program esetében:
- a program tervezett hatálybalépésének időpontja:
...
- a program időtartama ( 417 ):
...
(b) Egyedi támogatás esetében:
- a támogatás nyújtásának (tervezett) időpontja (a támogatás ígérete):
...
valamint
- a kifizetés időpontja (az első kifizetés időpontja, ha több egymást követő kifizetést terveznek):
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamokban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
...
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása:
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például a pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 418 ).
...
5.2. Az intézkedés környezetvédelmi adóra/adójellegű díjra ( 419 ) vonatkozik, ezért kérjük, tisztázza, hogy:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díj csökkentését más fogyasztókra kivetett adójellegű díj emelésével finanszírozzák.
...
(c) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(d) Az intézkedés hazai és importáló gyártók számára egyformán előnyös-e.
...
(e) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(f) Az intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Hozzájárulás egy gazdasági tevékenység fejlődéséhez, ösztönző hatás, a támogatás indokoltsága és a támogatott tevékenységek köre
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. és 3.1.2. szakaszát (amennyiben az intézkedés(ek)re alkalmazandó), valamint a 4.7.1.1. és 4.7.1.2. szakaszát (293-296. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 3.1.2. szakaszának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne", az iránymutatásnak a támogatás indokoltságáról szóló 4.7.1.1. szakaszában foglaltakkal összhangban.
...
8. Az iránymutatás 293. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy i. miért lehet szükség a környezetvédelmi adók vagy adójellegű díjak csökkentésére, jóllehet hátrányosan érintheti e környezetvédelmi célkitűzés megvalósítását, és ii. a kedvezményezettek máskülönben miért kerülnének olyan versenyhátrányba, hogy a környezetvédelmi adó vagy adójellegű díj bevezetése eleve nem lenne megvalósítható.
...
9. Az iránymutatás 294. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy:
(a) Egyes vállalkozások kedvezőbb elbánásban részesítése miért teheti lehetővé, hogy a környezetvédelmi adókhoz vagy adójellegű díjakhoz való hozzájárulás általános szintje emelkedjen.
...
(b) A környezetvédelmi adók vagy díjak csökkentése miért járulhat hozzá közvetetten a környezetvédelem szintjének javításához.
...
VALAMINT
(c) Hogyan biztosítja a tagállam azt, hogy az ilyen csökkentések ne ássák alá a környezetvédelmi adó vagy adójellegű díj azon általános célját, hogy visszaszorítsa a környezetre káros magatartást és/vagy növelje az ilyen magatartás költségeit, amennyiben nem állnak rendelkezésre kielégítő alternatívák.
...
10. Az iránymutatás 295. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg az iránymutatás 296. pontjában leírt információkat:
(a) A csökkentésre jogosult ágazatok vagy kedvezményezetti kategóriák leírása:
...
(b) Az egyes érintett ágazatokban a legnagyobb kedvezményezettek listája, forgalmuk, piaci részesedésük, az adóalapjuk nagysága és a környezetvédelmi adó vagy adójellegű díj adózás előtti eredményükhöz viszonyított aránya a csökkentéssel együtt és anélkül (ezek az információk megadhatók e kiegészítő adatlaphoz csatolt külön mellékletben):
...
(c) Az említett kedvezményezettek helyzetének leírása, kifejtve, hogy miért nem tudnák fizetni a környezetvédelmi adó vagy adójellegű díj szokásos mértékét:
...
(d) Annak magyarázata, hogy a csökkentett adó vagy adójellegű díj hogyan járulna hozzá a környezetvédelem szintjének a csökkentés hiányában elérhető környezetvédelmi szinthez képest történő, tényleges emeléséhez ( 420 ):
...
1.2. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
11. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
12. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ebben az összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 2.1.1. és a 2.1.2. szakasz egymás alternatívája. Az alábbi 2.1.1. szakasz szerinti egyszerűsített eljárás alá tartozó esetekben nem kell megválaszolni a 2.1.2. szakaszt.
2.1.1. A harmonizált környezetvédelmi adókra vonatkozó egyszerűsített eljárás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.7.1.3. szakaszát (297-300. pont). Amennyiben a környezetvédelmi adók harmonizáltak, a Bizottság egyszerűsített eljárást alkalmazhat a támogatás szükségességének és arányosságának értékelésére. A 2003/96/EK irányelvvel összefüggésben a Bizottság egyszerűsített eljárást alkalmazhat a 298. és 299. pontban meghatározott uniós minimum-adómérték csökkentéseket illetően.
13. Kérjük, tisztázza, hogy az intézkedés(ek) a 2003/96/EK irányelv hatálya alá tartozik/tartoznak-e.
...
14. Az iránymutatás 298. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) Kérjük, tüntesse fel az alkalmazandó uniós minimum adómértéket és a kedvezményezett által az intézkedés keretében fizetett adó mértékét.
...
(b) Kérjük, adja meg és fejtse ki a kedvezményezettek kiválasztásának kritériumait. Válaszában kérjük, fejtse ki, hogy ezek a kritériumok miért objektívek és átláthatóak.
...
(c) Kérjük, fejtse ki és erősítse meg, hogy a támogatást egyazon ágazatban minden vállalkozás számára azonos módon nyújtják, ha azok hasonló ténybeli helyzetben vannak.
...
(d) Kérjük, erősítse meg, hogy előzetes nyilvános konzultációt folytattak le, amelynek során a csökkentésre jogosult ágazatokat megfelelően ismertették, és megadták az egyes ágazatok legnagyobb kedvezményezettjeinek listáját. Kérjük, adja meg az e konzultációt alátámasztó bizonyítékokat.
...
15. Az iránymutatás 299. pontjának való megfelelés értékelése céljából:
(a) Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatást adókulcs csökkentése formájában, rögzített összegű éves kompenzációként (adó-visszatérítés) vagy a kettő kombinációjaként nyújtják-e.
...
(b) Amennyiben a támogatást (annak egy részét) adó-visszatérítés formájában nyújtják, kérjük, erősítse meg, hogy i. az adó-visszatérítés összegének kiszámítása a múltbeli adatok, vagyis a vállalkozás egy adott referenciaévben mért termelési, fogyasztási vagy szennyezési szintje alapján történik, és ii. az adóvisszatérítés mértéke nem haladja meg az adott évre vonatkozó, egyébként esedékes uniós minimum-adóösszeget.
...
2.1.2. Az intézkedés(ek) részletes értékelése
Ha a környezetvédelmi adók nem harmonizáltak, vagy a kedvezményezettek kevesebbet fizetnek a harmonizált adó uniós minimumszintjénél, amennyiben ezt a 2003/96/EK irányelv lehetővé teszi, a támogatás szükségességének és arányosságának alapos értékelésére van szükség.
2.1.2.1. A támogatás szükségessége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.1. szakaszát és 4.7.1.3.1. szakaszát (301-303. pont), amennyiben az intézkedés(ek)re alkalmazandó.
16. Az iránymutatás 3.2.1.1. szakaszában foglalt alkalmazandó követelményeknek való megfelelés értékelése céljából kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedés(ek) hogyan irányul(nak) olyan helyzetre, amely képes előidézni olyan lényeges fejlődést, amelyet a piac önmagában nem tud megvalósítani. Válaszában kérjük, hivatkozzon adott esetben az iránymutatás 34. pontjában leírt piaci hiányosságokra, és fejtse ki, hogy az iránymutatás 35. pontjában említett egyéb, már meglévő szakpolitikák és intézkedések miért nem elegendőek ezek megszüntetésére.
...
17. Az iránymutatás 302. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, fejtse ki, hogy a következő kumulatív feltételek teljesülnek:
(a) A kedvezményezettek kiválasztása objektív és átlátható kritériumokon alapul, és a támogatást egyazon ágazatban minden működő minden támogatható vállalkozás számára alapvetően azonos módon nyújtják, ha azok azonos vagy hasonló ténybeli helyzetben vannak:
...
(b) Csökkentés nélkül a környezetvédelmi adó vagy az adójellegű díj a bruttó hozzáadott érték arányában kiszámított termelési költségek jelentős növekedését okozná minden ágazat vagy a kedvezményezettek minden egyes kategóriája számára (például a reprezentatív kedvezményezettektől származó adatok, illetve az ágazatra vagy a kedvezményezettek kategóriájára vonatkozó aggregált adatok alapján):
...
(c) A termelési költségek jelentős növekedését nem lehet áthárítani a fogyasztóra úgy, hogy ez ne eredményezne jelentős csökkenést az értékesítési volumenben (például az ilyen adót nem alkalmazó joghatóságokban működő vállalkozások által támasztott versenyre való hivatkozások és az érintett termék helyettesíthetőségének mértéke alapján):
...
18. A bioüzemanyagokra, a folyékony bio-energiahordozókra és a biomassza-üzemanyagokra vonatkozó adócsökkentések esetében az iránymutatás 303. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük:
(a) erősítse meg, hogy mechanizmust vezetnek be annak ellenőrzésére, hogy az intézkedés továbbra is szükséges-e, az iránymutatás 4.1.3.1. szakaszában foglalt szükségességi feltételeket alkalmazva:
...
(b) ismertesse, hogyan fog működni ez a mechanizmus, valamint
...
(c) erősítse meg, hogy a tagállam megteszi a megfelelő intézkedéseket, például megszünteti a mentességet vagy csökkenti a támogatás szintjét, és tüntesse fel azokat a megfelelő intézkedéseket, amelyeket konkrétan alkalmazni fognak:
...
2.1.2.2. A támogatás megfelelősége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.2. szakaszát, amennyiben az intézkedés(ek)re alkalmazandó, és 4.7.1.3.2. szakaszát (304-306. pont).
19. Az iránymutatás 3.2.1.2. szakaszában foglalt alkalmazandó követelményeknek való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) miért megfelelő szakpolitikai eszköz(ök) a támogatás kitűzött céljának eléréséhez, azaz nem létezhet olyan kevésbé torzító szakpolitikai és támogatási eszköz, amely képes ugyanazt az eredményt elérni, figyelembe véve más szakpolitikai eszközöket és különböző támogatási eszközöket, amelyeket alternatívaként végre lehetne hajtani.
...
20. Az iránymutatás 305. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, erősítse meg, hogy i. az intézkedés(ek) időtartama legfeljebb 10 év, és ii. az újbóli bejelentés az intézkedés(ek) megfelelőségének újraértékelésén alapul.
...
21. Amennyiben a támogatást (vagy annak egy részét) adó-visszatérítés formájában nyújtják, az iránymutatás 306. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, erősítse meg, hogy az adó-visszatérítés összegének kiszámítása a múltbeli adatok, vagyis a vállalkozás egy adott referenciaévben mért termelési, fogyasztási vagy szennyezési szintje alapján fog történni.
...
2.1.2.3. A támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.7.1.3.3. szakaszát (307-309. pont).
22. Az iránymutatás 308. pontjának való megfelelés értékelése céljából (a megfeleléshez az alábbi feltételek közül legalább egynek teljesülnie kell) kérjük, adja meg az alábbi információk egyikét:
(a) Kérjük, tüntesse fel, hogy a támogatás minden kedvezményezettje legalább azon környezetvédelmi adó vagy adójellegű díj névleges összegének 20 %-át fizeti, amely egyébként a csökkentés hiányában a kedvezményezettre vonatkozna:
...
(b) Vagy kérjük, tüntesse fel, hogy i. az adó vagy a díj csökkentésének mértéke legfeljebb a nemzeti környezetvédelmi adó vagy adójellegű díj 100 %-a; ii. az adó vagy a díj csökkentése a tagállam és a kedvezményezettek vagy a kedvezményezettek társulásai közötti megállapodások megkötésétől függ, amelyek keretében a kedvezményezettek vagy a kedvezményezettek társulásai olyan környezetvédelmi célok megvalósítását vállalják, amelyeknek hatása azonos azzal, mintha a kedvezményezettek megfizetnék a nemzeti adó vagy díj legalább 20 %-át ( 421 ).
...
23. Amennyiben válaszolt a 22. kérdés ii. alpontjára, az iránymutatás 309. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse:
(a) A megállapodások lényegét, beleértve a konkrét célokat és az azok elérésére vonatkozó rögzített ütemtervet.
...
(b) Hogyan fognak gondoskodni a megállapodásokban foglalt kötelezettségvállalások független és rendszeres ellenőrzéséről.
...
(c) Hogyan vizsgálják felül a megállapodásokat bizonyos időszakonként a technológiai és egyéb fejlemények figyelembevételével, és hogyan állapítanak meg hatékony szankciókat arra az esetre, ha a kötelezettségvállalásokat nem teljesítik.
...
2.2. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
24. Amennyiben az általános bejelentési formanyomtatvány I. részében még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy az intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját.
...
25. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó, kérjük, indokolja, hogy az intézkedés(ek) keretében a projekthez vagy a tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve miért nem lépi túl az iránymutatás 308. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
26. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát az intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt (állami támogatásnak nem minősülő) uniós finanszírozással ( 422 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.3. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-62. pont).
27. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
28. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozás(oka)t, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az ezen iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.4. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát, amennyiben az intézkedés(ek)re alkalmazandó.
29. Az iránymutatás 3.2.2. szakaszában foglalt alkalmazandó követelményeknek való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan enyhíti(k) a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt nyilvánvalóan negatív hatásokat.
...
30. Az iránymutatás 70. pontjának való megfelelés értékelése céljából:
(a) Amennyiben a fenti 20. kérdésre adott válaszban még nem erősítette meg, kérjük, erősítse meg, hogy a program időtartama legfeljebb 10 év a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozatról szóló értesítés napjától számítva.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés időtartamának e maximális időtartamon túli meghosszabbítása esetében az intézkedés(eke)t újra be kell jelenteni.
...
3. A TÁMOGATÁS POZITÍV HATÁSAINAK ÖSSZEVETÉSE A VERSENYRE ÉS A KERESKEDELEMRE GYAKOROLT NEGATÍV HATÁSOKKAL
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.3. szakaszát (71-76. pont), amennyiben az intézkedés(ek)re alkalmazandó.
31. Az iránymutatás 3.3. szakaszában foglalt alkalmazandó követelményeknek való megfelelés értékelése céljából:
(a) Kérjük, indokolja meg, hogy az intézkedés(ek) pozitív hatásai általában hogyan haladják meg a negatív hatásokat.
...
(b) Az iránymutatás 75. pontjának alkalmazását illetően kérjük, tisztázza, hogy az intézkedés(ek)nek vannak-e olyan elemei, amelyek megkönnyítik a kkv-k részvételét. Ha igen, kérjük, ismertesse ezeket a jellemzőket, és indokolja, hogy az intézkedés(ek)ben miért haladják meg a kkv-k részvételének és elfogadásának biztosításából fakadó pozitív hatások a lehetséges torzító hatásokat.
...
(c) Az iránymutatás 76. pontja c) alpontjának alkalmazása tekintetében kérjük, adja meg, hogy a támogatási intézkedés(ek)re időbeli korlátozás vonatkozik-e.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 76. pontjának a) alpontját és 5. fejezetét (455-463. pont).
32. Ha az intézkedés(ek) meghaladják az iránymutatás 456. pontjában szereplő költségvetésre/kiadásokra vonatkozó küszöbértéket, kérjük, fejtse ki, hogy a tagállam álláspontja szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a kiegészítő adatlaphoz az iránymutatás 458. pontjában előírt tartalmú értékelési terv tervezetét ( 423 ).
...
33. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
34. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés értékelése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
35. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés értékelése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
36. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés értékelése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
37. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés további értékelése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan a tagállam által javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464-465. pont).
38. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában foglalt jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.I. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.7.2. szakasz - Környezetvédelmi támogatás adók vagy adójellegű díjak csökkentése formájában
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.7.2. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve azokra az uniós környezetvédelmi célkitűzésekre, amelyek támogatására az intézkedés irányul.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e versenytorzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel a program időtartamát ( 424 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 425 ).
...
5.2. Az intézkedés (vagyis az adó-/adójellegű díjcsökkentés) díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(c) A bejelentett intézkedés hazai és importált termékek számára egyformán előnyös-e.
...
(d) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(e) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), valamint 4.7.2.1. szakaszát (310. pont) és 4.7.2.2. szakaszát (311-313. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben" . Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
...
8. Továbbá, attól függően, hogy a támogatott tevékenységek az iránymutatás mely szakaszának hatálya alá tartoznak, kérjük, tüntesse fel, hogy milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás következő pontjaiban ismertetett célkitűzésekhez és/vagy szakpolitikákhoz: 135. pont (a 4.2. szakasz esetében), 160-161. pont (a 4.3.1. szakasz esetében), 190-191. pont (a 4.3.2. szakasz esetében), 217-219. pont (a 4.4. szakasz esetében), 253-254. pont (a 4.5. szakasz esetében) vagy 276-278. pont (a 4.6. szakasz esetében).
...
9. Az iránymutatás 311. pontja értelmében, és attól függően, hogy a támogatott tevékenységek az iránymutatás mely szakaszának hatálya alá tartoznak, kérjük, adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) pontos hatályáról és az általa/általuk támogatott tevékenységekről, a vonatkozó kiegészítő adatlap következő kérdésének/kérdéseinek megválaszolásával. A következő szakasz alá tartozó tevékenységek esetében:
□ 4.2. (a vonatkozó kiegészítő adatlap 9-12. kérdése)
□ 4.3.1. (a vonatkozó kiegészítő adatlap 10. kérdése)
□ 4.3.2. (a vonatkozó kiegészítő adatlap 10. kérdése)
□ 4.4. (a vonatkozó kiegészítő adatlap 11-13. kérdése)
□ 4.5. (a vonatkozó kiegészítő adatlap 10-15. kérdése)
□ 4.6. (a vonatkozó kiegészítő adatlap 10-12. kérdése)
...
10. Kérjük, tüntesse fel, hogy a támogatott tevékenységek elsősorban dekarbonizációs célokat szolgálnak-e. Ha a támogatási intézkedés elsődleges célja az üvegházhatásúgáz-kibocsátás megelőzése vagy csökkentése, kérjük, használja az iránymutatás 4.1. szakaszához tartozó kiegészítő adatlapot az iránymutatás 312. pontjának megfelelően, mivel az ilyen intézkedés értékelése az iránymutatás 4.1. szakasza alapján fog történni.
...
11. Kérjük, részletesen ismertesse a csökkentésre kerülő adókat és/vagy adójellegű díjakat (ideértve azok célját, hogyan számítják fel azokat az adó/adójellegűdíj-alap szerint, az adó/adójellegű díj mértékét, valamint azokat a szervezeteket, amelyek részt vesznek az adó/adójellegű díj mértékének meghatározásában és felülvizsgálatában, valamint a bevételek beszedésében és kezelésében). Ennek alapján, az iránymutatás 313. pontjának való megfelelés biztosítása céljából, kérjük bizonyítsa, hogy a tervezett intézkedés nem terjed ki az adók vagy adójellegű díjak olyan csökkentésére, amelyek az energia- vagy kapcsolódó szolgáltatások nyújtásának alapköltségeit tükrözik, mint például a hálózati díjak, a kapacitásmechanizmusokat finanszírozó díjak. Továbbá, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés nem terjed ki a villamosenergia-fogyasztásra kivetett olyan adójellegű díjak csökkentésére, amelyek valamely energiapolitikai célkitűzést finanszíroznak.
...
12. Kérjük, ismertesse a kedvezményezett(ek)re vonatkozó támogathatósági követelményeket (például megadva bármilyen műszaki, környezetvédelmi [vagyis engedélyek], pénzügyi [vagyis biztosítékok] vagy egyéb követelményt, amelyet a kedvezményezett(ek) köteles(ek) teljesíteni).
...
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont) és 4.7.2.3. szakaszát (315-316. pont).
13. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" .
...
14. Az iránymutatás 28. és 315. pontja alapján:
14.1. Kérjük, kimerítően ismertesse a támogatási intézkedés eredményeként várt tényleges helyzetet és a támogatás hiányában valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek)et ( 426 ). Ha várhatóan különböző kategóriákba tartozó kedvezményezettek lesznek támogathatók, kérjük, ügyeljen arra, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv mindegyik ilyen kategória esetében hihető legyen.
Kérjük, vegye figyelembe az iránymutatás 165-169. pontja szerinti kontrafaktuális forgatókönyvre vonatkozó követelményeket (a 4.3.1. szakasz hatálya alá tartozó projektek és tevékenységek esetében), és az iránymutatás 226-230. pontja szerinti kontrafaktuális forgatókönyvre vonatkozó követelményeket (a 4.4. és a 4.5. szakasz hatálya alá tartozó projektek és tevékenységek esetében), és válaszolja meg a vonatkozó kiegészítő adatlap kérdéseit a 4.3.1., a 4.4. vagy a 4.5. szakasz tekintetében.
...
14.2. Kérjük, röviden ismertesse a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek) kiválasztásának okait a tervezett különböző kedvezményezetti kategóriák esetében.
...
14.3. Kérjük, számszerűsítse a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv tekintetében a költségeket és a bevételeket, valamint adott esetben a kedvezményezettek minden egyes kategóriája esetében indokolja a magatartásváltozást, összehasonlítva a referenciaprojekt ( 427 ) vagy tevékenység jövedelmezőségét az adó- vagy adójellegű díj csökkentésével és anélkül ( 428 ), az alábbiak alapján:
(a) az adott referenciaprojekt, a vonatkozó kontrafaktuális forgatókönyvek és az azokból eredő finanszírozási hiány ( 429 );
...
VAGY
(b) egyenértékű adatok.
...
15. Az iránymutatás 27. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy a támogatás nem olyan tevékenység költségeit fedezi, amelyet a támogatás kedvezményezettje amúgy is végrehajtott volna, és nem valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát kompenzálja.
...
16. Az iránymutatás 29., 31. és 316. cikkének való megfelelés bizonyítása céljából kérjük, tüntesse fel, hogy a projektet vagy tevékenységet már azt megelőzően megkezdték-e, hogy a kedvezményezett írásbeli támogatási kérelmet nyújtott be a nemzeti hatóságokhoz.
...
17. A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés objektív és megkülönböztetésmentes kritériumoknak megfelelően és további tagállami mérlegelési jogkör gyakorlása nélkül biztosítja a támogatás igénybevételének jogát, továbbá az intézkedést azelőtt fogadták el és léptették hatályba, hogy a támogatott projekttel vagy tevékenységgel kapcsolatos munka megkezdődött volna.
VAGY
(b) Abban az esetben, ha a projekt vagy tevékenység már az írásbeli támogatási kérelem benyújtása előtt, és az intézkedés elfogadása és/vagy hatálybalépése előtt kezdődött meg, kérjük, erősítse meg, hogy a projekt vagy tevékenység már egy korábbi, adó- vagy adójellegűdíj-kedvezmények formájában megvalósuló hasonló program hatálya alá tartozott.
VAGY
(c) Kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre vagy a tevékenységre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike (b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
18. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
19. Az iránymutatás 32. pontjának való megfelelés bizonyítása céljából:
(a) Kérjük, tüntesse fel, ha vannak a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 430 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok.
Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
(b) Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését.
...
(c) A 4.2. szakasz hatálya alá tartozó projektek és tevékenységek esetében kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) keretében az öt évnél rövidebb megtérülési idővel ( 431 ) rendelkező projektek jogosultak-e támogatásra. Igen válasz esetén, kérjük, szolgáltasson bizonyítékot annak igazolására, hogy a magatartás megváltozásához támogatásra van szükség, amint azt az iránymutatás 142. pontja előírja.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
20. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
21. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. A támogatás szükségessége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.1. szakaszát (34-38. pont).
22. Kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik milyen olyan piaci hiányosságo(ka)t tártak fel, amely(ek) akadályozza (akadályozzák) a megfelelő szintű környezetvédelem elérését. Kérjük, adja meg, hogy az azonosított piaci hiányosságok melyik kategóriába esnek, hivatkozva az iránymutatás 34. pontjának a), b), c) vagy d) alpontjára.
...
23. Az iránymutatás 35. pontjával összhangban kérjük, az alábbiakban adjon tájékoztatást azokról a meglévő szakpolitikákról és intézkedésekről, amelyeket hatóságaik azonosítottak, és amelyek már az azonosított szabályozási vagy piaci hiányosságok ellen irányulnak.
...
24. Az iránymutatás 36. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, szolgáltasson olyan információkat, amelyek igazolják, hogy a támogatás hatékonyan kezeli a fennmaradó piaci hiányosságokat, figyelembe véve az azonosított piaci hiányosságok némelyikének kezelésére már alkalmazott egyéb szakpolitikákat és intézkedéseket is.
...
25. Az iránymutatás 37. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, fejtse ki, hogy hatóságaik tudomása szerint valósítottak-e már meg a bejelentett intézkedés(ek) által lefedettekhez - a technológiai tartalom, a kockázati szint és a méret tekintetében - hasonló projekteket vagy tevékenységeket az Unióban piaci feltételek mellett. Ha igen, kérjük, támassza alá további bizonyítékokkal az állami támogatás szükségességét.
...
26. Az iránymutatás 38. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, hivatkozzon a fenti 14. kérdés c) pontjánál már közölt számszerű bizonyítékokra.
...
2.1.2. Megfelelőség
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.2. szakaszát (39-46. pont).
27. Az iránymutatás 40. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelőbb, kevésbé torzító eszközök.
...
28. Az iránymutatás 41. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási intézkedést úgy tervezték meg, hogy ne veszélyeztesse az ugyanazon piaci hiányosság orvoslására irányuló egyéb intézkedések - például olyan piaci alapú mechanizmusok, mint az EU ETS - hatékonyságát.
...
29. Az iránymutatás 42. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés(ek) egyik kedvezményezettje sem vonható felelősségre szennyezésért a hatályos uniós vagy nemzeti jog értelmében ( "a szennyező fizet" elv).
...
30. Az iránymutatás 43-46. pontjának való megfelelés ellenőrzése és annak bizonyítása érdekében, hogy a különböző támogatási eszközök közül a legmegfelelőbbet választották ki, kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) Amint azt az iránymutatás 44. pontja előírja, kérjük fejtse ki, hogy miért kevésbé megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító támogatási formák.
...
(b) Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatási eszközt az iránymutatás 45. pontjában előírtak szerint azon piaci hiányosságnak megfelelően választották ki, amelynek kezelésére a támogatási intézkedés(ek) irányul(nak).
...
(c) Kérjük, ismertesse a támogatási intézkedés és kialakítása megfelelőségét a célkitűzés elérése szempontjából (az iránymutatás 46. pontja).
...
2.1.3. Arányosság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.7.2.4. szakaszát (318-320. pont).
31. Az iránymutatás 318. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást annak bizonyítására, hogy a támogatás nem haladja meg az egyébként alkalmazandó adó vagy adójellegű díj szokásos mértékét vagy összegét.
...
32. Azokban az esetekben, amikor az adó- vagy adójellegűdíj-csökkentés a beruházási költségekhez kapcsolódik, és attól függően, hogy a támogatott tevékenységek az iránymutatás mely szakaszának hatálya alá tartoznak, kérjük, ismertesse az iránymutatás 319. pontjával összhangban, hogyan fogják biztosítani, hogy a támogatás nem fogja meghaladni a támogatási intenzitásokat és maximális támogatási összegeket:
□ a 4.2. szakasz esetében (az iránymutatás 146-151. pontja)
□ a 4.3.1. szakasz esetében (az iránymutatás 177-180. pontja)
□ a 4.3.2. szakasz esetében (az iránymutatás 200-204. pontja)
□ a 4.4. szakasz esetében (az iránymutatás 239-245. pontja)
□ a 4.5. szakasz esetében (az iránymutatás 265-271. pontja)
□ a 4.6. szakasz esetében (az iránymutatás 288-291. pontja)
Kérjük, adja meg az érintett szakasz vonatkozó kiegészítő adatlapján a maximális támogatási intenzitásokat és a maximális támogatási összegeket.
33. Azokban az esetekben, amikor az adó- vagy adójellegűdíj-csökkentés csökkenti az ismétlődő működési költségeket, az iránymutatás 320. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, ismertesse, hogyan fogják biztosítani, hogy a támogatás összege nem fogja túllépni a környezetbarát projekt vagy tevékenység költségei és a kevésbé környezetbarát kontrafaktuális forgatókönyv költségei közötti különbséget. Kérjük, azt is részletezze, hogyan veszik figyelembe a környezetbarátabb projektből származó potenciális költségmegtakarítást és/vagy többletbevételt.
...
2.1.4. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-62. pont).
34. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
35. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét és az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást, melyben az egyedi támogatási összegek az iránymutatás 60. pontjában meghatározott tartományok szerint adhatók meg.
...
2.2. A támogatás versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatásainak elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát (63-70. pont) és 4.7.2.5. szakaszát (322-324. pont).
36. Az iránymutatás 67. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, adjon tájékoztatást a bejelentett intézkedés(ek) versenyre és kereskedelemre gyakorolt lehetséges rövid és hosszú távú negatív hatásairól.
...
37. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedésre vonatkozik-e bármely alábbi helyzet:
(a) Csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól.
...
(b) Olyan piacra (vagy piacokra) irányul, ahol a hagyományos piaci szereplők a piac liberalizációja előtt szereztek piaci erőt.
...
38. Amennyiben a támogatási intézkedés meghatározott technológiai választásra/útvonalra összpontosít, kérjük, indokolja a technológiai választást és azt, miért nem gátolja majd tisztább technológiák bevezetését.
...
39. Ha a bejelentett intézkedés(ek) csak egy vagy különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szól(nak), az iránymutatás 68. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés(ek) növeli/növelik vagy fenntartja/fenntartják-e a kedvezményezett(ek) piaci erejét, illetve gátolja/gátolják-e a meglévő versenytársak bővülését, előidézi/előidézik-e a versenytársak kilépését, vagy eltántorítja/eltántorítják-e az új versenytársakat a piacra lépéstől. E tekintetben azt is fejtse ki, hogy a támogatási intézkedés a kedvezményezett termelési kapacitásának növekedését eredményezi-e.
...
(b) Ismertesse a kedvezményezett(ek) támogatásban részesítése által esetlegesen előidőzett versenytorzulás korlátozására hozott intézkedés(eke)t.
...
40. Az iránymutatás 69. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, fejtse ki az alábbiakat:
(a) A bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás gazdasági tevékenységnek a belső piac egy adott régióján belüli megőrzésére vagy más régiókból való áthelyezésére irányul-e.
...
(b) Ha igen, kérjük, adja meg, mi a bejelentett intézkedés(ek) nettó környezeti hatása, és hogyan javítja/javítják a bejelentett intézkedés(ek) a környezetvédelem meglévő szintjét a tagállamokban.
...
(c) Miért nem gyakorol a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás nyilvánvalóan negatív hatást a versenyre és a kereskedelemre.
...
41. Az iránymutatás 70. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett program keretében a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozatról szóló értesítés napjától számított legfeljebb tíz éven belül nyújtható támogatás.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy ha hatóságaik a program időtartamát a maximális időtartamon túl kívánják meghosszabbítani, akkor újra bejelentik az intézkedést.
...
42. Kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják, hogy a támogatást - az iránymutatás 322. pontjával összhangban - azonos módon nyújtják minden olyan támogatható vállalkozás számára, amely azonos gazdasági tevékenységi ágazatban működik, és amely a támogatási intézkedés céljainak vagy célkitűzéseinek szempontjából azonos vagy hasonló ténybeli helyzetben van.
...
43. A három évnél tovább tartó programok esetében kérjük, ismertesse az iránymutatás 323. pontjával összhangban a nyomon követést, amivel biztosítani fogják, hogy a támogatás továbbra is szükséges, és erősítse meg, hogy a programot legalább háromévente értékelni fogják.
...
44. Az iránymutatás 324. pontja értelmében, és attól függően, hogy a támogatott tevékenységek az iránymutatás mely szakaszának hatálya alá tartoznak, kérjük, válaszolja meg a vonatkozó kiegészítő adatlap következő kérdését/kérdéseit. A következő szakasz alá tartozó projektek esetében:
□ 4.2. (a vonatkozó kiegészítő adatlap 52. kérdése)
□ 4.3.1. (a vonatkozó kiegészítő adatlap 49-52. kérdése)
□ 4.3.2. (a vonatkozó kiegészítő adatlap 46-55. kérdése)
...
3. A TÁMOGATÁS POZITÍV HATÁSAINAK ÖSSZEVETÉSE A VERSENYRE ÉS A KERESKEDELEMRE GYAKOROLT NEGATÍV HATÁSOKKAL
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.3. szakaszát (71-76. pont).
45. Az iránymutatás 72. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett intézkedés keretében támogatott tevékenységek megfelelnek-e az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 432 ) 3. cikkében a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozóan előírt kritériumoknak, beleértve a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet vagy más hasonló módszertant.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 5. szakaszát (455-463. pont).
46. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetésre/kiadásokra vonatkozó küszöbértéket, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a kiegészítő adatlaphoz az iránymutatás 458. pontjában előírt tartalmú értékelési terv tervezetét ( 433 ).
...
47. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
48. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
49. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
50. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
51. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz - Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464. és 465. pont).
52. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában meghatározott jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.J. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.8. szakasz - A villamosenergia-ellátás biztonsága érdekében nyújtott támogatás
Ez a bejelentési formanyomtatvány az iránymutatás 4.8. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó bejelentési formanyomtatványt.
A bejelentési formanyomtatvány mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e bejelentési formanyomtatvány vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés hátterét és fő céljait.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag a villamosenergia-ellátás biztonságára vagy környezetvédelemre vonatkozó célkitűzések esetében kérjük, fejtse ki, hogy torzulást eredményezhetnek-e a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés(ek) időtartamát ( 434 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamokban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a bejelentett intézkedés értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 435 ).
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), 4.8.1. és 4.8.2. szakaszát (325-328. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését. Az iránymutatás 328. pontja példákat sorol fel a villamosenergia-ellátás biztonságának növelését célzó intézkedésekkel összefüggő gazdasági tevékenységekre.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
...
8. Kérjük, ismertesse a kedvezményezett(ek)re vonatkozó követelményeket (például megadva bármilyen műszaki, környezetvédelmi [vagyis engedélyek], pénzügyi [vagyis biztosítékok] vagy egyéb követelményt, amelyet a kedvezményezett(ek) köteles(ek) teljesíteni).
...
9. Kérjük, hogy az iránymutatás 4.8.1. szakasza (325. pontja) szerint közöljön információkat az intézkedés indokoltságáról.
...
10. Kérjük, hogy az iránymutatás 4.8.2. szakasza (326-327. pontja) szerint közöljön információkat az intézkedés hatályáról.
...
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 329. pontját és 3.1.2. szakaszát (29.,30., 31. és 32. pont).
11. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
...
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike ((a), b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
12. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
13. Az iránymutatás 32. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, tüntesse fel, ha vannak a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 436 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok. Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
14. Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
15. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek (lásd például az (EU) 2019/943 rendeletnek való megfelelésre vonatkozó 49. kérdést).
...
16. Ha az intézkedés(ek) finanszírozása adójellegű díjból történik (lásd az 54. kérdést), kérjük, fejtse ki, hogy:
...
(a) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(b) A bejelentett intézkedés hazai és importált termékek számára egyformán előnyös-e.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. A támogatás szükségessége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.8.4.1. szakaszát (331-339. pont).
17. Az iránymutatás 331. pontja kimondja, hogy a villamosenergia-ellátás biztonságának problémája jellegét és okait, így az állami támogatás szükségességét a villamosenergia-ellátás biztonságának biztosításához megfelelően elemezni és számszerűsíteni kell, arra is kiterjedően, hogy a probléma várhatóan mikor és hol merül fel, adott esetben az (EU) 2019/943 rendelet 25. cikkében meghatározott megbízhatósági követelményre hivatkozással.
Kérjük, nyújtson be elemzést, amely azonosítja és számszerűsíti a villamosenergia-ellátás biztonságával kapcsolatos problémát. Kérjük, részletes választ adjon, tekintettel az iránymutatás 331-333. pontjában ismertetett megfontolásokra.
...
18. Az iránymutatás 334. pontjával összhangban és a villamosenergia-válságok kockázatával kapcsolatos intézkedések esetében kérjük, nyújtsa be az (EU) 2019/941 rendelet 11. cikkében előírt nemzeti kockázati készültségi tervet, amelyben azonosítani kell a javasolt intézkedést.
...
19. Az iránymutatás 335. pontjával összhangban és abban az esetben, ha több, a villamosenergia-ellátás biztonságát célzó intézkedés bevezetését javasolják, kérjük, hogy egyértelműen ismertesse, hogyan hatnak azok egymásra annak biztosítása során, hogy az ellátás biztonságát garantáló kombinált intézkedések általánosságban költséghatékonyak legyenek, például a kapacitásmechanizmusok tekintetében, annak kifejtésével, hogy miként érik el (de nem lépik túl) a 331. pontban említett megbízhatósági követelményt.
...
20. Az iránymutatás 336. pontjával összhangban kérjük, nevezze meg azokat a szabályozási vagy piaci hiányosságokat, és minden más olyan problémát, amelyek beavatkozás hiányában megakadályozzák a villamosenergia-ellátás (és adott esetben a környezetvédelem) kellő szintű biztonságának elérését.
...
21. Az iránymutatás 337. pontjával összhangban kérjük, nevezze meg azokat a meglévő intézkedéseket, amelyek már jelenleg is a piaci vagy szabályozási hiányosság(ok)ra vagy a 336. pontban meghatározott egyéb problémákra irányulnak. Adott esetben hivatkozhat a fenti 16. kérdésre adott válaszban már ismertetett bizonyítékokra.
...
22. Az iránymutatás 338. pontjával összhangban kérjük, hogy a tagállam által tervezett piaci reformok és fejlesztések, valamint a technológiai fejlemények figyelembevételével ismertesse, hogy miért nem várható, hogy állami támogatás hiányában a piac megfelelő villamosenergia-ellátást képes biztosítani.
...
23. Kérjük, adja meg az iránymutatás 339. pontja szerinti következő információkat:
(a) A különböző forrásokból - többek között a szomszédos rendszerekből származó - energiafajtákat ötvöző energiatermelés hatásának értékelése.
...
(b) A keresleti oldal és a tárolás részvétele hatásának értékelése, ideértve a keresletoldali szabályozás ösztönzésére irányuló intézkedések ismertetését.
...
(c) A rendszerösszekötők és a főbb belső átvitelirendszer-hálózati infrastruktúra potenciális és tényleges meglétének értékelése, ideértve a folyamatban lévő és a tervezett projektek leírását.
...
(d) A villamosenergia-ellátás biztonságának problémáját előidéző vagy súlyosbító bármely más tényező, például a nagykereskedelmi árak maximalizálása vagy más szabályozási vagy piaci hiányosságok értékelése. Adott esetben kérjük, nyújtsa be és vegye figyelembe az azonosított szabályozási torzulások vagy piaci hiányosságok kiküszöbölését célzó intézkedéseket tartalmazó, az (EU) 2019/943 rendelet 20. cikkének (3) bekezdése szerinti végrehajtási tervet, valamint a végrehajtási tervre vonatkozó, az említett cikk (5) bekezdése szerinti bizottsági véleményt.
...
(e) Az (EU) 2019/943 rendelet 15. cikke szerinti cselekvési terv minden releváns tartalma.
...
2.1.2. Megfelelőség
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.8.4.2. szakaszát (341-342. pont).
24. Az iránymutatás 341. pontjának való megfelelés értékelése céljából:
(a) Kérjük, fejtse ki, hogy a villamosenergia-ellátás biztonsága elérésének mely alternatív módjait mérlegelték, például különösen a villamosenergia-piac egy olyan hatékonyabb szerkezetének kialakítását, amely enyhítheti a villamosenergia-ellátás biztonságát veszélyeztető piaci hiányosságokat. E tekintetben az iránymutatás 341. pontja példákkal szolgál a villamosenergia-piac szerkezetének fejlesztésére (a villamos kiegyenlítőenergia-elszámolás működésének javítása, a változó termelés jobb integrálása, a keresletoldali válasz és a tárolás ösztönzése és integrálása, hatékony árjelzések lehetővé tétele, a határokon átnyúló kereskedelem akadályainak felszámolása vagy az infrastruktúra, közte az összeköttetések javítása).
...
(b) Kérjük, bizonyítsa, hogy a piaci szerkezet megfelelő és arányos fejlesztése, valamint a hálózati eszközökbe történő, végrehajtott vagy tervezett beruházások ellenére továbbra is fennáll az ellátás biztonságával kapcsolatos aggály (az iránymutatás 341. pontja).
...
25. A hálózati szűk keresztmetszetre vonatkozó intézkedések esetében kérjük, ismertesse emellett azt is, hogy az (EU) 2019/943 rendelet 13. cikkével összhangban miként javítják az újraelosztási intézkedések hatékonyságát (az iránymutatás 342. pontja).
...
2.1.3. Támogathatósági feltételek
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.8.4.3. szakaszát (343-346. pont).
26. Az iránymutatás 343. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés nyitva fog állni minden olyan kedvezményezett vagy projekt előtt, amely technikailag képes hatékonyan hozzájárulni az ellátásbiztonság célkitűzésének eléréséhez (pl. termelés, tárolás, keresletoldali válasz, kis méretű egységek nagyobb blokkokká történő egyesítése).
...
27. Az iránymutatás 344. pontjával összhangban kérjük, fejtse ki, hogy vannak-e olyan korlátozások a javasolt ellátásbiztonsági intézkedésben való részvételre vonatkozóan, amelyek célja annak biztosítása, hogy az intézkedés ne veszélyeztesse a környezetvédelmet.
...
28. Ha a bejelentett ellátásbiztonsági intézkedés további kritériumokat vagy jellemzőket tartalmaz a környezetbarátabb technológiák részesedésének elősegítése (vagy a szennyező technológiák részesedésének csökkentése) érdekében, amelyek szükségesek az Unió környezetvédelmi célkitűzéseinek megvalósításához, kérjük, bizonyítsa, hogy ezek a további kritériumok vagy jellemzők objektívek, átláthatóak és megkülönböztetésmentesek az egyértelműen meghatározott környezetvédelmi célkitűzések tekintetében, és nem eredményeznek a kedvezményezetteknél túlkompenzációt (az iránymutatás 345. pontja).
...
29. Az iránymutatás 346. pontja alapján:
(a) Kérjük, ismertesse, hogy a villamosenergia-ellátás biztonságát szolgáló intézkedések nyitva fognak állni a másik tagállamban található kapacitásszolgáltatók határokon átnyúló közvetlen részvétele előtt. Ha nem, kérjük, indokolja meg.
...
(b) Kérjük, bizonyítsa, hogy a belföldi kapacitásokkal egyenértékű műszaki jellemzőket biztosítani képes külföldi kapacitásnak lehetősége lesz részt venni minden olyan versenyeljárásban, amelyben a belföldi kapacitás részt vehet.
...
(c) Adott esetben kérjük, bizonyítsa az (EU) 2019/943 rendelet 26. cikkében meghatározott, a kapacitásmechanizmusokban való határokon átívelő részvételre vonatkozó szabályoknak való megfelelést.
...
2.1.4. Nyilvános konzultáció
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.8.4.4. szakaszát (348-351. pont).
30. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedés esetében szükség van-e a 4.8.4.4. szakasz szerinti nyilvános konzultációra, és ha nem, mi ennek az oka.
...
31. Ha az intézkedés nyilvános konzultációt igényel, kérjük:
(a) Adja meg a nyilvános konzultáció időtartamát, és összegezze a konzultáció tárgyát képező főbb kérdéseket.
...
(b) Az iránymutatás 350. pontjában foglalt követelményekkel összhangban adja meg annak a nyilvános honlapnak a címét, ahol a konzultációs kérdőíveket és a válaszok kormányzati összefoglalóját közzé fogják tenni/közzéteszik.
2.1.5. Arányosság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.3. szakaszát (49-53. pont és 55. pont) és 4.8.4.5. szakaszát (353-357. pont). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi két (2.1.5.1. és 2.1.5.2.) szakasz egymás alternatívája. Kérjük, hogy a javasolt intézkedés kialakításától függően csak a vonatkozó szakaszban válaszoljon.
2.1.5.1. A versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.3. szakaszát (49., 50., 51., 52., 53. és 55. pont), valamint 353., 354. és 356. pontját.
A versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül nyújtott támogatások esetében ez a szakasz nem alkalmazandó. Ilyen intézkedések esetében kérjük, a válaszadást a 2.1.5.2. szakaszban folytassa.
32. Az iránymutatás 353. pontjának való megfelelés értékeléséhez, és amennyiben a fenti 16. kérdésre adott válaszhoz még nem mellékelte, kérjük, mellékelje azt az elemzést, amelyet a bejelentett ellátásbiztonsági intézkedésben szereplő keresleti szintnek megbízhatósági követelmény vagy költség-haszon elemzés alapján történő meghatározásához használtak. Kérjük, erősítse meg, hogy a keresleti szint meghatározásához használt elemzés legfeljebb 12 hónapos abban az időpontban, amikor a keresleti szint megállapításra kerül.
...
33. Az iránymutatás 354. pontjával összhangban kérjük, ismertesse, hogy a támogatás nyújtásának időpontja és a projektek átadási határideje közötti átfutási idő lehetővé fogja tenni a tényleges versenyt a gyakorlatban a különböző támogatható projektek között.
...
34. Az iránymutatás 356. pontjával összhangban kérjük, ismertesse, hogy az ellátásbiztonsági intézkedések kedvezményezettjei számára hatékony ösztönzőket fognak kínálni ahhoz, hogy a teljesítési időszakban hozzájáruljanak az ellátás biztonságához. Ezeknek az ösztönzőknek általában az (EU) 2019/943 rendelet 11. cikke szerint meghatározott, a terheléskiesés értékéhez kell kapcsolódniuk.
...
35. Az iránymutatás 49. és 50. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, közölje az alábbi információkat:
(a) Kérjük, ismertesse hogyan gondoskodnak a hatóságok arról, hogy az ajánlattételi eljárás előzetesen, az intézkedés céljával összhangban nyitott, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, objektív kritériumok alapján meghatározott legyen, és minimalizálja a stratégiai ajánlattétel kockázatát (az iránymutatás 49. pontjának a) alpontja).
...
(b) Az ajánlatok rangsorolásához és végső soron a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás mértékének megállapításához használt kiválasztási kritériumok. Konkrétabban:
(i) Kérjük, sorolja fel a kiválasztási kritériumokat, és jelölje meg, hogy közülük melyek kapcsolódnak közvetlenül vagy közvetve az intézkedés fő célkitűzéseihez, illetve melyek nem. Kérjük, hogy a súlyozott értéküket is tüntesse fel.
...
(ii) Kérjük, ismertesse, hogyan helyezik a kiválasztási kritériumok az intézkedés(ek) fő célkitűzéseihez való hozzájárulást közvetlen vagy közvetett viszonyba a pályázó által igényelt támogatási összeggel. Ez kifejezhető például az egy környezetvédelmi vagy energiaegységre jutó támogatásban (az iránymutatás 50. pontja és 44. lábjegyzete).
...
(iii) Amennyiben vannak más kiválasztási kritériumok, amelyek közvetlenül vagy közvetve nem kapcsolódnak az intézkedés fő célkitűzéseihez, kérjük, indokolja a javasolt megközelítést, és ismertesse, hogyan felel meg az intézkedés kitűzött céljainak. Kérjük, erősítse meg azt is, hogy e kritériumok nem haladják meg az összes kiválasztási kritérium súlyozott értékének 30 %-át (az iránymutatás 50. pontja).
...
(iv) Kérjük, adja meg, hogy az egyes versenyeztetéses ajánlattételi eljárásokban a pályázatok benyújtásának határideje előtt mennyi idővel teszik közzé a kiválasztási kritériumokat (az iránymutatás 49. pontjának b) alpontja, valamint 43. lábjegyzete).
...
(c) Kérjük, erősítse meg, hogy az ajánlattételi eljáráshoz kapcsolódó költségvetés vagy volumen kötelező erejű korlát, mivel várhatóan nem minden ajánlattevő részesül támogatásban (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja).
...
(d) Kérjük, közölje az ajánlattételi fordulók tervezett számát, valamint az ajánlattevők első fordulóban és idővel várható számát.
...
(e) Ha egy vagy több ajánlattételi eljárást túl kevés ajánlattevőre terveztek, kérjük, ismertesse, hogyan és mikor igazítják ki az ajánlattételi eljárások kialakítását a program végrehajtása során, hogy helyreálljon a tényleges verseny (az iránymutatás 49. pontjának c) alpontja).
...
(f) Kérjük, erősítse meg, hogy kerülik az ajánlattételi eljárás kimenetelének utólagos kiigazítását (például az ajánlattétel eredményéről folytatott utólagos tárgyalásokat vagy az arányosítást) (az iránymutatás 49. pontjának d) alpontja).
...
(g) Abban az esetben, ha fennáll a "támogatás igénybevétele nélküli ajánlatok" lehetősége, kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják az arányosságot.
...
(h) Kérjük, tisztázza, hogy a hatóságok előirányozzák-e minimálárak vagy árplafonok használatát a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban. Ha igen, kérjük, indokolja azok használatát, és fejtse ki, hogy azok miért nem korlátozzák a versenyeztetéses ajánlattételi eljárást ( 437 ) (az iránymutatás 49. pontja és 42. lábjegyzete).
...
2.1.5.2. A nem versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében odaítélt támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 51-55. és 353-357. pontját.
Ez a szakasz nem vonatkozik azokra az intézkedésekre, amelyek esetében a támogatást versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében nyújtják. Az ilyen intézkedések esetében kérjük, hogy a fenti 2.5.1.1. szakaszt válaszolja meg.
36. Az iránymutatás 353. pontjának való megfelelés értékeléséhez, és amennyiben a fenti 16. kérdésre adott válaszhoz még nem mellékelte, kérjük, mellékelje azt az elemzést, amelyet a bejelentett ellátásbiztonsági intézkedésben szereplő keresleti szintnek megbízhatósági követelmény vagy költség-haszon elemzés alapján történő meghatározásához használtak. Kérjük, erősítse meg, hogy a keresleti szint meghatározásához használt elemzés legfeljebb 12 hónapos abban az időpontban, amikor a keresleti szint megállapításra kerül.
...
37. Az iránymutatás 354. pontjával összhangban kérjük, ismertesse, hogy a támogatás nyújtásának időpontja és a projektek átadási határideje közötti átfutási idő lehetővé fogja tenni a tényleges versenyt a gyakorlatban a különböző támogatható projektek között.
...
38. Az iránymutatás 356. pontjával összhangban kérjük, ismertesse, hogy az ellátásbiztonsági intézkedések kedvezményezettjei számára hatékony ösztönzőket fognak kínálni ahhoz, hogy a teljesítési időszakban hozzájáruljanak az ellátás biztonságához. Ezeknek az ösztönzőknek általában az (EU) 2019/943 rendelet 11. cikke szerint meghatározott, a terheléskiesés értékéhez kell kapcsolódniuk.
...
39. Kérjük, ismertesse, miért nem versenyeztetéses ajánlattételi eljárást alkalmaznak (az iránymutatás 355. pontja szerint).
...
40. Támogatási programok esetében kérjük, adja meg a referenciaprojektek listáját, és fejtse ki, hogy miért ezeket adták meg (például fejtse ki, hogy az egyes referenciaprojekteken belül a költségek és a bevételek várhatóan nagyjából hasonlóak lesznek). Az egyértelműség érdekében a referenciaprojekt valamely támogatási program kedvezményezettjeinek kategóriájában az átlagos projektet reprezentáló mintaprojekt (az iránymutatás 19. pontjának (63) bekezdése).
...
41. Az iránymutatás 51. pontja értelmében minden egyes referenciaprojektre vonatkozóan (támogatási programok esetében) vagy minden egyes kedvezményezettre vonatkozóan (egyedi támogatás esetében) kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatás nem haladja meg a szükséges minimumot, azaz a tényleges helyzet szerinti nettó jelenérték (NPV) és a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti nettó jelenérték közötti különbséget a referenciaprojekt vagy a projekt élettartama alatt. Kérjük, hogy ehhez az értékeléshez nyújtson be a tényleges helyzet és a reális kontrafaktuális forgatókönyv ( 438 ) tekintetében számszerűsítést az összes fő költségről és bevételről, a kedvezményezettek (vagy támogatási programok esetében a referenciaprojektek) becsült súlyozott átlagos tőkeköltségéről (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálásához, valamint a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti nettó jelenértékről, a projekt/referenciaprojekt élettartamára vonatkozóan.
(a) Kérjük, hogy mindezt az e bejelentési formanyomtatványhoz csatolt mellékletben közölje (olyan Excel-fájl használatával, amelyben az összes képlet látható).
...
(b) Kérjük, részletesen ismertesse a tényleges helyzetben és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyvben feltüntetett költségek és bevételek számszerűsítésének valamennyi szempontjához használt feltételezéseket, módszereket, indokolást és alapul vett forrásokat (például adja meg az említett forgatókönyvek kidolgozásához használt feltételezéseket, és a feltételezések forrását/indokolását).
...
(c) E bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 39. lábjegyzetében említett dokumentumokat is csatolhatja. Az igazgatótanácsi dokumentumok különösen hasznosak lehetnek az egyedi támogatási intézkedések vagy a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló programok esetében. Ha ilyen dokumentumokat csatol a bejelentési formanyomtatványhoz, kérjük, alább sorolja fel e dokumentumokat, feltüntetve a szerzőjüket, a készítésük időpontját és a felhasználásuk kontextusát.
...
42. Ha az iránymutatás 55. pontja alkalmazandó, kérjük, adjon tájékoztatást a tagállam által esetlegesen bevezetni kívánt (előzetes és utólagos ellentételezést vegyítő) modellekről, illetve utólagos visszakövetelési vagy költségellenőrzési mechanizmusokról.
Kérjük, indokolja, ha az iránymutatás 55. pontja nem alkalmazandó az intézkedés(ek)re.
...
43. Ha a bejelentett intézkedés(ek) versenyalapú tanúsítvány vagy szállítói kötelezettségvállalási rendszer formájában valósul(nak) meg (az iránymutatás 357. pontja), kérjük:
(a) erősítse meg, hogy a rendszerben a keresletet a potenciális kínálat alatt határozzák majd meg; valamint
...
(b) fejtse ki, hogyan fogják megállapítani a kivásárlási/kötbérárat, és az hogyan biztosítja, hogy ne kerüljön sor túlkompenzációra.
...
2.1.6. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56. és 57. pontját.
44. Amennyiben az általános bejelentési formanyomtatvány I. részében még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy hivatkozhat a fent ismertetett számszerűsítésre.
...
45. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében a projekthez vagy tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve nem lépi túl az iránymutatásban megengedett maximális támogatási összeget. Az iránymutatás alapján engedélyezett maximális támogatási összeg vagy a sikeres ajánlatban figyelembe vett támogatási összeg, vagy versenyeztetéses eljárás hiányában a finanszírozási hiány, figyelembe véve az összes fő bevételt, ideértve az egyéb támogatási forrásokat is (az iránymutatás 51. pontja). Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
46. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt (állami támogatásnak nem minősülő) uniós finanszírozással ( 439 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.7. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-61. pont).
47. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
48. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.8.5. szakaszát (359-370. pont) és 3.3. szakaszát (71-76. pont).
49. Az iránymutatás 359., 360. és 361. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Ismertesse (amennyiben a fenti 23. kérdésre adott válaszban még nem szerepel), hogy a támogatás célja a piacok hatékony működésének fenntartása, valamint a hatékony működési ösztönzők és árjelzések megőrzése.
...
(b) Erősítse meg, hogy nincsenek ösztönzők a kevésbé szennyező energiafajtákat kiszorító energiatermeléshez.
...
(c) Tüntesse fel, hogy az intézkedés a kapacitásért (EUR/megawatt [MW]) vagy a villamosenergia-kibocsátásért (EUR/MWh) fizet-e.
...
50. Kérjük, bizonyítsa, hogy az intézkedés megfelel az (EU) 2019/943 rendelet 22. cikkében foglalt minden vonatkozó tervezési feltételnek (az iránymutatás 362. pontja).
...
51. A stratégiai tartalékok és az erőforrások megfelelőségét célzó egyéb intézkedés(ek) esetében, ideértve a megszakíthatósági rendszereket is, amelyeknél a kapacitást a piacon kívül tartják, annak biztosítása érdekében, hogy a piaci árképzés ne torzuljon, kérjük, bizonyítsa, hogy az iránymutatás 363. pontjával összhangban az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
(a) Az intézkedés(ek) erőforrásait csak abban az esetben szabad felhasználni, ha az átvitelirendszer-üzemeltetők valószínűleg kimerítik kiegyenlítő erőforrásaikat, hogy egyensúlyt teremtsenek a kereslet és a kínálat között.
...
(b) A kiegyenlítőenergia-elszámolási időszakokban, amennyiben felhasználásra kerültek az intézkedés(ek) forrásai, a piacon fennálló kiegyenlítetlenség elszámolásának legalább a VOLL értékén vagy - ha ez magasabb - a technikai árkorlátnak megfelelő áron kell történnie.
...
(c) Az intézkedés(ek) teljesítményét a teherelosztást követően a kiegyenlítőenergia-elszámolási mechanizmus révén kell a mérlegkörfelelősökhöz rendelni.
...
(d) Az erőforrások nem kapnak ellentételezést a nagykereskedelmi villamosenergia-piacról vagy a kiegyenlítő piacokról.
...
(e) Az intézkedés(ek) erőforrásait legalább a szerződéses időszak időtartama alatt az energiapiacokon kívül kell tartani.
...
52. A hálózati szűk keresztmetszetekkel kapcsolatos intézkedések esetében, ha az erőforrásokat a piacon kívül tartják, kérjük, erősítse meg, hogy ezek az erőforrások nem fognak ellentételezést kapni a nagykereskedelmi villamosenergia-piacról vagy a kiegyenlítő piacokról, és azokat legalább a szerződéses időszak időtartama alatt az energiapiacokon kívül fogják tartani (az iránymutatás 364. pontja).
...
53. A stratégiai tartalékoktól eltérő kapacitásmechanizmusok esetében kérjük, bizonyítsa, hogy az iránymutatás 365. pontjával összhangban az intézkedés:
(a) Úgy került kialakításra, hogy a rendelkezésre állásért fizetett ár automatikusan a nullához tartson, amikor a kínálati kapacitás szintje várhatóan megfelelő lesz a keresleti kapacitás szintjéhez viszonyítva.
...
(b) A részt vevő erőforrásokat csak rendelkezésre állásukért díjazza és biztosítja, hogy a díjazás ne befolyásolja a kapacitásszolgáltató arra vonatkozó döntését, hogy termeljen-e vagy sem.
...
(c) Lehetővé teszi a kapacitáskötelezettségek átruházását a jogosult kapacitásszolgáltatók között.
...
54. Az iránymutatás 366. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, bizonyítsa, hogy az intézkedés:
(a) Nem idéz elő indokolatlan piactorzulásokat, és nem korlátozza az övezetközi kereskedelmet.
...
(b) Nem csökkenti az összekapcsolási kapacitásba való befektetés ösztönzőit - például a meglévő vagy új rendszerösszekötők szűk keresztmetszetének csökkentésével.
...
(c) Nem veszélyezteti a piac-összekapcsolást, többek között a napon belüli és kiegyenlítési piacokat sem.
...
(d) Nem veszélyezti az intézkedést megelőző kapacitásbefektetési döntéseket.
...
55. Az iránymutatás 367. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, bizonyítsa, hogy a bejelentett intézkedés költségeit azok a piaci szereplők fogják viselni, akik hozzájárulnak az intézkedés(ek) szükségességéhez. Amennyiben úgy véli, hogy nincs szükség ilyen költségfelosztásra, kérjük, ismertesse, miért ez a helyzet, és ezt támassza alá - többek között a nyilvános konzultáció során gyűjtött - bizonyítékokkal ( 440 ).
...
56. Az iránymutatás 72. pontja szerint kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés megfelel az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 441 ) 3. cikkében a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozóan előírt kritériumoknak, beleértve a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet ( 442 ) vagy más hasonló módszertant.
...
57. Az iránymutatás 75. pontja értelmében azokban az esetekben, amikor a tagállam versenyeztetéses ajánlattételi eljárás alkalmazása mellett dönt, kérjük, részletezze, hogy a bejelentett intézkedésnek vannak-e olyan jellemzői, amelyek megkönnyítik a kkv-k vagy a megújulóenergia-közösségek részvételét. Ha igen, kérjük, ismertesse ezeket a jellemzőket, és indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek)ben miért haladják meg a kkv-k részvételének és elfogadásának biztosításából fakadó pozitív hatások a lehetséges torzító hatásokat.
...
58. Az iránymutatás 368. és 369. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük:
(a) Ha a bejelentett intézkedés új beruházásokat ösztönöz a legszennyezőbb fosszilis tüzelőanyagokba, ismertesse, hogy az intézkedés - ideértve a hálózati szűk keresztmetszetre vonatkozó intézkedéseket és a megszakíthatósági rendszereket - nem lépi-e túl az (EU) 2019/943 rendelet 22. cikkében a kapacitásmechanizmusokra vonatkozóan meghatározott kibocsátási határértéket.
...
(b) Ha a bejelentett intézkedés ösztönzi a földgázon alapuló energiatermelésbe történő új beruházásokat, ismertesse, hogyan biztosítják, hogy az intézkedés hozzájárul a 2030-as uniós éghajlat-politikai cél és a 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez. Különösen azt fejtse ki, miként kerülik el ennek a gáztüzelésű energiatermeléstől vagy gáztüzelésű termelő berendezésektől való függésnek a kialakulását.
...
59. Különösen a csak korlátozott számú kedvezményezetteket vagy már piacon lévő kedvezményezettet célzó egyedi támogatási intézkedések vagy programok esetében kérjük, mutassa be azt is, hogy a javasolt támogatási intézkedés nem fog a piaci erő növekedéséhez vezetni (az iránymutatás 370. pontja).
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 76. pontjának a) alpontját és 5. fejezetét (455-463. pont).
60. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetést/kiadásokat, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 458. pontjában előírt terjedelmű értékelési terv tervezetét ( 443 ).
...
61. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
62. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
63. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
64. Az iránymutatás 461. pontjának rendelkezései alapján:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
65. Az iránymutatás 461. pontjának rendelkezései alapján:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464-465. pont).
66. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában foglalt jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.K. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.9. szakasz - Energetikai infrastruktúrára irányuló támogatás
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.9. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve azokra az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére és elnyeletésére vonatkozó esetleges uniós célokra, amelyek előmozdítására az intézkedés irányul.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e torzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Amennyiben az intézkedés támogatási programot érint, kérjük, tüntesse fel annak időtartamát ( 444 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a (potenciális) kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamokban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (program részét képező vagy program részét nem képező) egyedi támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
3.4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
Az iránymutatás 373. és 374. pontja értelmében " az energetikai infrastruktúra jogi monopólium keretében nyújtott támogatására nem vonatkoznak az állami támogatási szabályok. " Ez lehet a helyzet akkor, ha bizonyos infrastruktúrák építését és üzemeltetését jogilag kizárólag az átvitelirendszer-üzemeltetők vagy az elosztórendszer-üzemeltetők számára tartják fenn. Az iránymutatás 375. pontja kimondja, hogy " a Bizottság hasonlóképpen úgy véli, nincs állami támogatás a beruházásban, ha az energiainfrastruktúrát »természetes monopólium« alatt működtetik ".
A bejelentett projekt jogi monopólium vagy "természetes monopólium" keretében valósul meg?
...
3.5. Ha az előző kérdésre igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogy a bejelentett projekt miért tartozik jogi monopólium és/vagy természetes monopólium keretébe tartozik, hivatkozással az iránymutatás 374. pontjában a jogi monopóliumokra vonatkozóan, és a 375. pontjában a természetes monopóliumokra vonatkozóan meghatározott minden egyes kumulatív feltételre.
...
4. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
4.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 445 ).
...
4.2. Az intézkedés adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(c) A bejelentett intézkedés hazai és importált termékek számára egyformán előnyös-e.
...
(d) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(e) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), valamint 4.9.1. és 4.9.2. szakaszát.
5. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
6. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
...
7. Ezenkívül kérjük, emelje ki, milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás 371. és 372. pontjában ismertetett szakpolitikákhoz.
...
8. Kérjük, hogy az iránymutatás 376. pontja szerint adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) hatályáról és az általa/általuk támogatott tevékenységekről. Ennek során kérjük továbbá, hogy:
(a) Igazolja, hogy a projekt az iránymutatás 19. pontjának 36. alpontjában meghatározott energetikai infrastruktúrára vonatkozik.
(b) Igazolja, hogy a projekt nem vonatkozik termelési és/vagy fogyasztási tevékenységekkel kombinált célzott infrastruktúrára és/vagy egyéb energetikai infrastruktúrára.
(c) Határozza meg, hogy az intézkedés milyen típusú költségeket fog támogatni: beruházási vagy működési költségeket.
(d) Amennyiben az intézkedés működési költségeket fog fedezni, kérjük, igazolja, hogy ezek a költségek nem téríttethetők meg a rendszerhasználókkal, és nem kapcsolódnak meg nem térülő költségekhez, és a működési támogatás olyan magatartásbeli változáshoz vezet, amely lehetővé teszi az ellátásbiztonsági vagy környezetvédelmi célok elérését.
...
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont).
9. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" .
...
10. Az iránymutatás 27. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy a támogatás nem olyan tevékenység költségeit fedezi, amelyet a támogatás kedvezményezettje amúgy is végrehajtott volna, és nem valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát kompenzálja ( 446 ).
...
11. Az ösztönző hatás fennállásának bizonyítása érdekében az iránymutatás 28. pontja előírja a tényleges helyzet és a támogatás nélküli esetleges kontrafaktuális forgatókönyv azonosítását. Az energetikai infrastruktúrához nyújtott támogatás esetében az 52. pontban kifejtettek szerint a kontrafaktuális forgatókönyv az a helyzet, amelyben a projektre nem kerülne sor.
(a) Kérjük, kimerítően ismertesse a tényleges helyzetet. Különböző referenciaprojektekre ( 447 ) kiterjedő programok esetében kérjük, hogy minden egyes referenciaprojekt esetében adja meg a tényleges helyzet leírását.
...
(b) Amennyiben az intézkedés nem támogatási program, kérjük, hogy e bejelentési formanyomtatványhoz csatolja a vizsgált projekthez kapcsolódó hivatalos igazgatósági dokumentumokat, kockázatértékeléseket, pénzügyi jelentést, belső üzleti terveket, szakértői véleményeket és egyéb tanulmányokat, valamint a keresleti, költség- és pénzügyi előrejelzéseket tartalmazó dokumentumokat, a beruházási bizottsághoz benyújtott dokumentumokat, a különböző beruházási/üzemeltetési forgatókönyveket ismertető dokumentumokat, valamint a pénzügyi intézmények számára készült dokumentumokat az iránymutatás 28. pontja 39. lábjegyzetének megfelelően.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ezeknek a dokumentumoknak a beruházási/üzemeltetési döntéssel kapcsolatos döntéshozatali folyamattal egyidejűleg kell készülniük.
Ha ilyen dokumentumokat csatol a bejelentési formanyomtatványhoz, kérjük, alább sorolja fel e dokumentumokat, feltüntetve a szerzőjüket, a készítésük időpontját és a felhasználásuk kontextusát.
...
12. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
...
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike ((a), b) vagy c) alpont) vonatkozik.
...
13. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
14. Az iránymutatás 32. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, tüntesse fel, hogy vannak-e a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 448 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok. Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
15. Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
16. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
17. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 4.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. Az állami támogatási beavatkozás szükségessége és megfelelősége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.9.3.1. szakaszát (379. és 380. pont).
18. Az iránymutatás 379. pontja az energetikai infrastruktúrára vonatkozóan kimondja, hogy a piaci hiányosságokat általában szabályozott, kötelező felhasználói díjakból kezelik/finanszírozzák. Azonban az iránymutatás 380. pontjában említettek szerint nem mindig ez a helyzet. Kérjük, fejtse ki, hogy az intézkedés milyen mértékben kezeli azokat a piaci hiányosságokat, amelyeket kötelező felhasználói díjakkal nem lehet leküzdeni.
...
19. Az állami támogatás szükségességének és megfelelőségének bizonyítása érdekében kérjük, fejtse ki, hogy a különböző helyzetek közül melyik esetben kell értékelni a bejelentett projektet:
(a) A bejelentett projekt a 347/2013/EU rendelet 2. cikkének 4. pontjában meghatározott közös érdekű projekt, amely teljes mértékben a belső energiapiacra vonatkozó jogszabályok hatálya alá tartozik. Ebben az esetben a Bizottság szerint feltételezhető, hogy piaci hiányosság áll fenn. A tagállamnak nem kell tovább indokolnia az állami támogatás szükségességét és megfelelőségét, vagy
(b) a bejelentett projekt nem a fent meghatározott közös érdekű projekt, vagy közös érdekű projekt, de részben vagy egészen mentesül a belső energiapiaci jogszabályok alól, vagy
(c) a projekt nem közös érdekű projekt, továbbá az Unió és egy harmadik ország közötti infrastruktúrára vonatkozik.
...
20. Amennyiben a bejelentett projekt a fenti 19. pont b) alpontjában említett eset alá tartozik, az intézkedés szükségességének és megfelelőségének igazolása érdekében kérjük, fejtse ki, hogy:
- a piaci hiányosság milyen mértékben oka a szükséges infrastruktúra optimálist el nem érő biztosításának;
- harmadik felek számára milyen mértékben hozzáférhető az infrastruktúra, és azon a díjszabályozás érvényesül-e;
- a projekt mennyiben járul hozzá az Unió energiaellátásának biztonságához vagy az Unió klímasemlegességi célkitűzéseihez.
...
21. Amennyiben a projekt a 19. pont c) alpontjában említett eset alá tartozik, kérjük, fejtse ki, hogy i. az infrastruktúra Unió területén található része tekintetében a projektet az uniós jogszabályokkal, különösen a 2009/73/EK és az (EU) 2019/944 irányelvvel összhangban építették és üzemeltetik, és ii. az érintett harmadik országban vagy országokban található része tekintetében a projekteknek magas szintű szabályozási összehangolással kell rendelkezniük, és támogatniuk kell az Unió átfogó szakpolitikai célkitűzéseit, különösen:
- a jól működő belső energiapiac;
- az energiaellátás együttműködésen és szolidaritáson alapuló biztonsága;
- valamint a dekarbonizációs pályára állított energetikai rendszer Párizsi Megállapodással és az Unió éghajlat-politikai célkitűzéseivel összhangban történő biztosítása érdekében; és különösen el kell kerülni
- a CO2-kibocsátás áthelyezését.
...
2.1.2. A támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 51-52. és 381. pontját.
22. Az iránymutatás 51. pontja szerint a tipikus nettó többletköltségek a projekt élettartama alatt vagy adott esetben referenciaprojektenként a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértéke különbségeként becsülhető meg. Amennyiben a kontrafaktuális forgatókönyv szerint a projektet nem fogják megvalósítani (lásd az iránymutatás 52. pontját), a tényleges helyzet szerinti negatív nettó jelenérték megegyezik a nettó többletköltségekkel.
Kérjük, hogy a következő információkat az e bejelentési formanyomtatványhoz csatolt mellékletben közölje (olyan Excel-fájl használatával, amelyben az összes képlet látható).
(a) A finanszírozási hiány ( 449 ) meghatározásához kérjük, a tényleges helyzetre vonatkozóan nyújtson be számszerűsítést a következőkről:
(i) a projekt összes fő költsége és bevétele;
(ii) a kedvezményezettek becsült súlyozott átlagos tőkeköltsége (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálására;
(iii) a tényleges helyzet szerinti nettó jelenérték (NPV) a projekt élettartama alatt.
...
(b) Kérjük, hogy e bejelentési formanyomtatvány mellékletében részletesen ismertesse a tényleges helyzetben feltüntetett költségek és bevételek számszerűsítésének valamennyi szempontjához használt feltételezéseket, módszereket indokolást és alapul vett forrásokat (például adja meg a tényleges helyzet kidolgozásához használt feltételezéseket).
...
23. Az iránymutatás 53. pontja értelmében egyedi támogatások és a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló támogatási programok esetében a tagállamnak a projekt részletes üzleti tervének szintjén kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
Támogatási programok esetében a tagállamnak egy vagy több referenciaprojekt alapján kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
24. Annak érdekében, hogy a Bizottság ellenőrizhesse, hogy a támogatás összege nem haladja meg a támogatott projekt kellő jövedelmezőségéhez minimálisan szükséges mértéket ( 450 ), kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) az ágazat- vagy vállalatspecifikus küszöbértéknek vagy elvárható megtérülési szintnek megfelelő belső megtérülési ráta (IRR); vagy
(b) más, hasonló típusú beruházási projektek esetében a kedvezményezett által elvárt normál megtérülési ráták és a teljes tőkeköltsége; vagy
(c) az érintett ágazatban általában tapasztalt megtérülések; vagy
(d) bármely egyéb olyan információ, amely igazolja, hogy a támogatási összeg nem haladja meg a támogatott projekt kellő jövedelmezőségéhez minimálisan szükséges mértéket.
...
25. Az iránymutatás 381. pontja értelmében, ha a támogatás megközelíti a maximálisan megengedett mértéket, és fennáll az előre nem látható nyereség kockázata, szükség lehet nyomonkövetési és visszakövetelési mechanizmusra, ugyanakkor ösztönzőket kell fenntartani a kedvezményezettek számára, hogy minimalizálják költségeiket és idővel hatékonyabban fejlesszék vállalkozásukat. Kérjük, fejtse ki, hogy létezik-e nyomonkövetési és visszakövetelési mechanizmus. Ha nincs, kérjük, ismertesse ennek okait.
...
2.1.3. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
26. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 7.4. szakaszában még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy hivatkozhat a fent ismertetett számszerűsítésre.
...
27. Ha a támogatást egyidejűleg több támogatási program keretében ítélik oda, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozzák ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében a projekthez vagy a tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt vagy miért nem lépi túl az iránymutatás 51. és 381. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amelynél a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
28. Ha a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt uniós finanszírozással kombinálják az iránymutatás 57. pontja értelmében ( 451 ), kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.4. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-62. pont).
29. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
30. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A támogatás versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatásainak elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.9.4. szakaszát (az iránymutatás 382. pontja és az azt követő pontok).
31. Ha a bejelentett projekt részben vagy egészen mentesül a belső energiapiaci jogszabályok alól, kérjük, fejtse ki a következőket:
- A támogatott infrastruktúra milyen mértékben hozzáférhető harmadik felek számára.
- A fogyasztók milyen mértékben férhetnek hozzá az alternatív infrastruktúrához, ha van ilyen.
- A projekt milyen mértékben eredményezheti a magánberuházások kiszorítását.
- A kedvezményezett(ek) versenyhelyzete, mind az infrastruktúra üzemeltetése, mind az infrastruktúrával szállított áru érintett termékpiacai tekintetében.
...
32. Ha a bejelentett projekt földgázinfrastruktúra, kérjük, adjon információt arról, hogy a bejelentett projekt hogyan fogja teljesíteni az alábbi feltételeket:
- Az infrastruktúra készen áll a hidrogén használatára, és a megújuló gázok felhasználásának növekedéséhez vezet; vagy annak oka, hogy miért nem lehet a projektet úgy megtervezni, hogy az készen álljon a hidrogén használatára, és a projekt miért nem hoz létre a földgáz használatától való függést.
- A beruházás hozzájárul a 2030-as uniós éghajlat-politikai célok, illetve a 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez.
...
33. Ha a bejelentett projekt közös érdeket szolgáló projekt vagy a belső piaci jogszabályok hatálya alá nem tartozó közös érdekű projekt, kérjük, fejtse ki, hogy a projekt milyen hatással lesz a kapcsolódó szolgáltatási piacokra és más szolgáltatási piacokra.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 76. pontjának a) alpontját és 5. fejezetét (455-463. pont).
34. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetést/kiadásokat, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a bejelentési formanyomtatványhoz az iránymutatás 458. pontjában előírt terjedelmű értékelési terv tervezetét ( 452 ).
...
35. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
36. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
37. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
38. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
39. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464-465. pont).
40. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában foglalt jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.L. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.10. szakasz - A távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott támogatás
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.10. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve azokra az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére és elnyeletésére vonatkozó esetleges uniós célokra, amelyek támogatására az intézkedés irányul.
...
1.2. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e torzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem szerepel, kérjük, jelölje meg a támogatási program tervezett hatálybalépésének időpontját.
...
2.2. Kérjük, tüntesse fel a program időtartamát ( 453 ).
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a (potenciális) kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamokban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket ( 454 ).
...
5.2. Az intézkedés adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza az alábbiakat:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díjat egyformán szabják-e ki hazai és importált termékekre.
...
(c) A bejelentett intézkedés hazai és importáló gyártók számára egyformán előnyös-e.
...
(d) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(e) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát (23-25. pont), 4.10.1. és 4.10.2. szakaszát (383-390. pont).
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás 23. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, jelölje meg azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket a támogatás eredményeként elősegítenek, és azt, hogy ezzel miként támogatják e tevékenységek fejlesztését.
...
7. Az iránymutatás 25. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, "hogy a támogatás az uniós éghajlat-politika, a környezetvédelmi politika és az energiapolitika célkitűzéseinek eléréséhez hozzájárul-e és miként, és konkrétabban a támogatás környezetvédelemhez - ideértve az éghajlatváltozás mérséklését, vagy a belső energiapiac hatékony működését - való érdemi hozzájárulás szempontjából várható előnyeit".
...
8. Ezenkívül kérjük, emelje ki, milyen mértékben kapcsolódik a támogatás az iránymutatás 383. és 384. pontjában ismertetett szakpolitikákhoz. Ennek során kérjük, tisztázza, hogy a projekt előmozdítja-e az (EU) 2018/2001 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett megújuló energiát. Kérjük, erősítse meg azt is, hogy az intézkedés az (EU) 2023/1791 irányelv 26. cikke értelmében hatékony távfűtési/távhűtési rendszereket fejleszt-e a megújuló energiaforrásokból történő fűtés és hűtés előmozdítása érdekében.
...
9. Az iránymutatás 385. és 386. pontja úgy rendelkezik, hogy távhőelosztó hálózatokra korlátozódó támogatás bizonyos körülmények között kívül esik az állami támogatások ellenőrzésének körén.
(a) Támogatja-e az intézkedés azokat a távhőelosztó hálózatokat, amelyekhez harmadik fél hozzáférhet, amelyek szétválaszthatók (fűtőenergia/hűtőenergia termelésének és elosztásának szétválasztása) és szabályozott díjak hatálya alá fognak tartozni?
(b) Ha az a) pontban igennel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogy az elosztóhálózat jogi és/vagy természetes monopólium keretében fog-e működni, hivatkozással az iránymutatás 374. és 375. pontjában meghatározott feltételekre.
...
10. Kérjük, hogy az iránymutatás 4.10.2. szakasza (388-389. pontja) szerint adjon tájékoztatást a támogatási intézkedés(ek) hatályáról és az általa/általuk támogatott tevékenységekről. Ennek során kérjük továbbá, hogy:
(a) Fejtse ki, hogy a projekt miért tartozik az iránymutatás 19. pontjának 27. alpontjában szereplő "távfűtés/távhűtés" fogalommeghatározása alá, valamint az iránymutatás 19. pontjának 28. alpontjában szereplő "távfűtési és/vagy távhűtési rendszer" fogalommeghatározása alá.
(b) Fejtse ki, hogy a projekt támogatja-e az alábbiak építését, korszerűsítését vagy üzemeltetését:
- termelő egység, és/vagy
- tároló létesítmények, és/vagy
- elosztó hálózat.
(c) Ha a támogatás termelő egységre irányul, fejtse ki, hogy ez a termelő egység milyen erőforrásokat használ fel villamosenergia-termelés, távfűtés vagy távhűtés céljára: megújuló energia, hulladékhő vagy nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés, beleértve a hőtárolási megoldást is.
(d) Ha a támogatás hulladékot felhasználó termelő egységre irányul, erősítse meg, hogy a támogatás a megújuló energiaforrások fogalommeghatározása alá tartozó hulladékra, vagy a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés fogalommeghatározása alá tartozó létesítmények tüzelőanyag-ellátására használt hulladékra korlátozódik.
(e) Ha a támogatást távfűtési/távhűtési rendszer korszerűsítéséhez nyújtják, kérjük, tisztázza, hogy a távfűtési/távhűtési rendszer megfelel-e az (EU) 2023/1791 irányelv 2. cikkének 46. pontja és 26. cikke szerinti hatékony távfűtés/távhűtés szabványának.
(f) Határozza meg, hogy az intézkedés milyen típusú költségeket fog támogatni: beruházási és/vagy működési költségeket.
...
11. Ha a támogatás célja egy olyan távfűtési/távhűtési rendszer korszerűsítésének támogatása, amelynek esetében a támogatott korszerűsítés mégsem eredményez az (EU) 2023/1791 irányelv 26. cikke szerinti hatékony távfűtési/ távhűtési szabványt teljesítő rendszert, kérjük, hogy az iránymutatás 390. pontjának értelmében vállaljon kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy a kedvezményezett a korszerűsítési munkálatokat követő három éven belül megkezdi a munkálatokat a hatékonysági szabvány elérésére.
...
1.2. Ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát (26-32. pont).
12. A támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet elősegítőnek, ha ösztönző hatása van. Az iránymutatás 26. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, ismertesse, hogy az intézkedés(ek) hogyan sarkallja/sarkallják arra "a kedvezményezettet, hogy változtassa meg magatartását, folytasson olyan további vagy környezetbarátabb gazdasági tevékenységet, amelyet támogatás nélkül nem vagy korlátozottan vagy más módon végezne" .
...
13. Az iránymutatás 27. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy a támogatás nem olyan tevékenység költségeit fedezi, amelyet a támogatás kedvezményezettje amúgy is végrehajtott volna, és nem valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát kompenzálja ( 455 ).
...
14. Kérjük, kimerítően ismertesse a tényleges helyzetet és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv(ek)et. Különböző referenciaprojektekre ( 456 ) kiterjedő programok esetében kérjük, minden egyes referenciaprojektekre vonatkozóan nyújtson be ilyen leírást. Az elosztóhálózatok építése, korszerűsítése és üzemeltetése esetében a kontrafaktuális forgatókönyv az a helyzet, amelyben a projektre nem kerülne sor (az iránymutatás 395. pontja).
...
(a) Kérjük, hogy az iránymutatás 28. pontja 39. lábjegyzetének megfelelően csatolja e kiegészítő adatlaphoz a vizsgált projekthez kapcsolódó hivatalos igazgatósági dokumentumokat, kockázatértékeléseket, pénzügyi jelentést, belső üzleti terveket, szakértői véleményeket és egyéb tanulmányokat, valamint a keresleti, költség- és pénzügyi előrejelzéseket tartalmazó dokumentumokat, a beruházási bizottsághoz benyújtott dokumentumokat, a különböző beruházási/üzemeltetési forgatókönyveket ismertető dokumentumokat, valamint a pénzügyi intézmények számára készült dokumentumokat.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ezeknek a dokumentumoknak a beruházási/üzemeltetési döntéssel kapcsolatos döntéshozatali folyamattal egyidejűleg kell készülniük.
Ha ilyen dokumentumokat csatol a kiegészítő adatlaphoz, kérjük, alább sorolja fel e dokumentumokat, feltüntetve a szerzőjüket, a készítésük időpontját és a felhasználásuk kontextusát.
...
(b) Kérjük, hogy nyújtsa be e kiegészítő adatlaphoz csatolt mellékletként (olyan Excel-fájl használatával, amelyben az összes képlet látható) az i. pontban ismertetett tényleges helyzetre és hihető kontrafaktuális forgatókönyvre vonatkozó számszerűsítést az összes fő költségről és bevételről, a kedvezményezettek becsült súlyozott átlagos tőkeköltségéről (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálásához, valamint a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti nettó jelenértékről (NPV), a projekt élettartama alatt. Az egyedi támogatások és a különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló támogatási programok esetében a számításokat és előrejelzéseket a projekt részletes üzleti tervének szintjén, támogatási programok esetében pedig egy vagy több referenciaprojekt alapján kell bemutatni.
(c) Kérjük, hogy e kiegészítő adatlap mellékletében részletesen ismertesse a tényleges helyzetben és a valószínű kontrafaktuális forgatókönyvben feltüntetett költségek és bevételek számszerűsítésének valamennyi szempontjához használt feltételezéseket, módszereket, indokolást és alapul vett forrásokat (például adja meg az említett forgatókönyvek kidolgozásához használt feltételezéseket).
...
15. Az iránymutatás 29. és 31. pontjának való megfelelés igazolása céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a projekttel vagy a tevékenységgel kapcsolatos munkálatok nem kezdődtek meg már azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatás iránti írásbeli kérelmet nyújtott be.
...
VAGY
(b) A támogatás iránti kérelem benyújtása előtt elindult projektek esetében kérjük, bizonyítsa, hogy a projektre az iránymutatás 31. pontjában meghatározott kivételes esetek egyike ((a), b) vagy c) alpont) vonatkozik ( 457 ).
...
16. Az iránymutatás 30. pontjának való megfelelés igazolása érdekében kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási kérelem tartalmazza legalább a pályázó nevét, a projekt vagy a tevékenység leírását, beleértve annak helyét és a megvalósításához szükséges támogatás összegét.
...
17. Az iránymutatás 32. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, tüntesse fel, hogy vannak-e a bejelentett intézkedés(ek)re vonatkozó uniós szabványok ( 458 ), a megfelelő uniós szabványoknál szigorúbb vagy ambiciózusabb, kötelező nemzeti szabványok, illetve uniós szabványok hiányában elfogadott kötelező nemzeti szabványok. Ezzel összefüggésben kérjük, közöljön információkat az ösztönző hatás fennállásának bizonyításához.
...
18. Azokban az esetekben, amikor a vonatkozó uniós szabványt már elfogadták, de még nem lépett hatályba, kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatásnak ösztönző hatása van, mert ösztönzi a beruházásnak a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal történő megvalósítását és befejezését.
...
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
19. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
20. Az intézkedés(ek) adójellegű díjból történő finanszírozása esetén kérjük, tisztázza, hogy el kell-e végezni a Szerződés 30. és 110. cikkének való megfelelés értékelését. Ha igen, kérjük, bizonyítsa, miért felel meg az intézkedés a Szerződés 30. és 110. cikke rendelkezéseinek. Ezzel összefüggésben hivatkozni lehet a fenti 5.2. kérdésre adott információkra, amennyiben a bejelentett intézkedés(eke)t adójellegű díjból finanszírozzák.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. Az állami támogatási beavatkozás szükségessége és megfelelősége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.10.3. szakaszát (391-393. pont).
21. Kérjük, fejtse ki részletesen, hogy a projekt hogyan fog hozzájárulni a hatékony távfűtési/távhűtési rendszerek létrehozásához, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez.
...
22. Ha az intézkedés kivételesen működési költségeket fedez, kérjük, bizonyítsa, hogy ezek a költségek nem háríthatók át a távfűtés/távhűtés fogyasztóira a környezetvédelem csorbítása nélkül az iránymutatás 392. pontjával összhangban. Kérjük, ismertesse, hogy a támogatott távfűtési/távhűtési rendszerek az alternatív távfűtési/távhűtési megoldásokhoz képest növelik az energiahatékonyságot, továbbá csökkentik a CO2 és egyéb szennyezőforrásokat, valamint a hálózati veszteségeket.
...
23. Az iránymutatás 393. pontjával összhangban, ha a projekt tüzelőanyag-forrásként hulladékot használ fel, kérjük, fejtse ki, hogyan teljesíti a projekt a hulladékhierarchia elvét (a 2008/98/EU irányelv 4. cikkének (1) bekezdése).
...
2.1.2. A támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.3. szakaszát és 4.10.4. szakaszát (394. és 395. pont).
24. Az iránymutatás 51. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, közölje az alábbi információkat:
(a) A finanszírozási hiány ( 459 ) meghatározásához kérjük, a tényleges helyzetre és a hihető kontrafaktuális forgatókönyvre ( 460 ) vonatkozóan nyújtson be számszerűsítést a következőkről:
(i) a projekt összes fő költsége és bevétele;
(ii) a kedvezményezettek becsült súlyozott átlagos tőkeköltsége (WACC) a jövőbeni pénzforgalom diszkontálására;
(iii) a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti nettó jelenérték (NPV) a projekt élettartama alatt.
...
(b) A számszerűsítés valamennyi szempontjához használt feltételezések, valamint az alkalmazott módszerek ismertetése és indokolása.
...
Egyedi támogatások és különösen korlátozott számú kedvezményezettnek szóló támogatási programok esetében a tagállamnak a projekt részletes üzleti tervének szintjén kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
Támogatási programok esetében a tagállamnak egy vagy több referenciaprojekt alapján kell bemutatnia az igazoló bizonyítékokat.
...
25. Alternatív projekt hiányában és annak érdekében, hogy a Bizottság ellenőrizhesse, hogy a támogatás összege nem haladja meg a támogatott projekt kellő jövedelmezőségéhez minimálisan szükséges mértéket ( 461 ), kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) az ágazat- vagy vállalatspecifikus küszöbértéknek vagy elvárható megtérülési szintnek megfelelő belső megtérülési ráta (IRR); vagy
(b) más, hasonló típusú beruházási projektek esetében a kedvezményezett által elvárt normál megtérülési ráták és a teljes tőkeköltsége; vagy
(c) az érintett ágazatban általában tapasztalt megtérülések; vagy
(d) bármely egyéb olyan információ, amely igazolja, hogy a támogatási összeg nem haladja meg a támogatott projekt kellő jövedelmezőségéhez minimálisan szükséges mértéket.
...
2.1.3. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
26. Az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját.
...
27. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó a bejelentett támogatási intézkedés(ek)re, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében a projekthez vagy a tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, vagy miért nem lépi túl az iránymutatás 394. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
28. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt uniós finanszírozással ( 462 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.1.4. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-61. pont).
29. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
30. Kérjük, adja meg az internetes hivatkozást, ahol közzéteszik a jóváhagyott támogatási program vagy az egyedi támogatás odaítéléséről szóló határozat és a végrehajtására vonatkozó rendelkezések teljes szövegét, illetve az eseti jelleggel nyújtott vagy az iránymutatás alapján jóváhagyott és 100 000 EUR-t meghaladó támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatásokról szóló tájékoztatást.
...
2.2. A támogatás versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatásainak elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.10.5. szakaszát (396-398. pont).
31. Ha a távfűtési/távhűtési rendszerek a leginkább szennyező fosszilis tüzelőanyagokra, például a szénre, a lignitre, az olajra és a dízelre támaszkodnak, kérjük, fejtse ki, hogy teljesülnek-e az iránymutatás 396. pontja szerinti, alábbi együttes feltételek:
(a) A támogatás az elosztóhálózatba történő beruházásokra korlátozódik.
...
(b) Az elosztóhálózat már lehetővé teszi a megújuló energiaforrásokból, hulladékhőből vagy szénsemleges forrásból előállított hő vagy hűtés szállítását.
...
(c) A támogatás nem eredményezi a leginkább szennyező fosszilis tüzelőanyagokból történő energiatermelés növekedését (például további ügyfelek bekapcsolásával).
...
(d) Egyértelmű ütemterv áll rendelkezésre, amely határozott kötelezettségvállalásokat tartalmaz a legszennyezőbb fosszilis tüzelőanyagokról való átállásra, az Unió 2030-ra vonatkozó éghajlat-politikai célkitűzésére és 2050-re kitűzött klímasemlegességi céljára figyelemmel (lásd az iránymutatás 156. lábjegyzetében ismertetett példát).
...
32. Ha a projekt új földgázberuházásokat vagy földgázon alapuló energiatermelő eszközök üzemeltetését ösztönzi, kérjük, fejtse ki, hogy a projekt az iránymutatás 397. pontjával összhangban biztosítja-e a következőket:
(a) a támogatás hozzájárul az Unió 2030-ra vonatkozó éghajlat-politikai célkitűzésének és 2050-re kitűzött klímasemlegességi céljának eléréséhez;
(b) a gáztüzelésű energiatermeléstől való függés elkerülése;
(c) a támogatás nem szorítja ki a piacon már elérhető tisztább alternatívákba történő befektetéseket, és nem akadályozza a tisztább technológiák fejlesztését és használatát.
...
33. Az iránymutatás 398. pontjának való megfelelés ellenőrzése érdekében kérjük, tisztázza, hogy a távfűtési/távhűtési rendszer harmadik felek számára nyitva áll-e, és hogy lehetséges lenne-e fenntartható alternatív fűtési megoldások alkalmazása.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 76. pontjának a) alpontját és 5. fejezetét (455-463. pont).
34. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetésre/kiadásokra vonatkozó küszöbértéket, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a kiegészítő adatlaphoz az iránymutatás 458. pontjában előírt tartalmú értékelési terv tervezetét ( 463 ).
...
35. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy betartják az iránymutatás 460. pontját.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
36. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
37. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
38. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
39. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464-465. pont).
40. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában foglalt jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.6.M. RÉSZ
Kiegészítő adatlap az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás (a továbbiakban: iránymutatás) alapján nyújtott állami támogatáshoz - 4.11. szakasz - Az energiaigényes felhasználók villamosenergia-fogyasztására kivetett adójellegű díjak csökkentése formájában nyújtott támogatás
Ez a kiegészítő adatlap az iránymutatás 4.11. szakaszának hatálya alá tartozó intézkedésekre vonatkozik. Ha a bejelentésben olyan intézkedések szerepelnek, amelyekre az iránymutatás több szakasza is vonatkozik, kérjük, töltse ki az iránymutatás megfelelő szakaszához kapcsolódó kiegészítő adatlapot, amint az rendelkezésre áll.
Az e kiegészítő adatlap mellékleteként a tagállamok által benyújtott valamennyi dokumentumot meg kell számozni, és a dokumentumok számát fel kell tüntetni e kiegészítő adatlap vonatkozó szakaszában.
A. szakasz: A bejelentett intézkedés(ek) fő jellemzőinek összefoglalása
1. A bejelentett intézkedés(ek) háttere és célkitűzése(i)
1.1. Kérjük, jelezze, hogy új intézkedésről vagy meglévő intézkedés módosításáról van-e szó. Ha módosításról van szó, kérjük, részletezze a programot érintő változásokat.
...
1.2. Ha az általános adatlap (I. rész) 5.2. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse a hátteret és a fő célokat, kitérve az azon uniós környezetvédelmi célokkal való kapcsolatra, amelyek támogatására az intézkedés irányul.
...
1.3. Kérjük, tüntesse fel az intézkedés bármilyen egyéb célkitűzését. A nem kizárólag környezetvédelmi jellegű célkitűzések esetében, kérjük, fejtse ki, hogy eredményezhetnek-e torzulást a belső piacon.
...
2. Hatálybalépés és időtartam
2.1. Amennyiben az általános adatlap (I. rész) 5.5. szakaszában még nem adta meg, kérjük, adja meg a következőket:
(a) Támogatási program esetében:
- a program tervezett hatálybalépésének időpontja:
...
- a program időtartama ( 464 ):
...
(b) Egyedi támogatás esetében:
- a támogatás nyújtásának (tervezett) időpontja (a támogatás ígérete):
...
valamint
- a kifizetés időpontja (az első kifizetés időpontja, ha több egymást követő kifizetést terveznek):
...
3. Kedvezményezett(ek)
3.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 3. szakaszában még nem szerepel, kérjük, ismertesse az intézkedés(ek) (potenciális) kedvezményezettjét/kedvezményezettjeit.
...
3.2. Kérjük, tüntesse fel a (potenciális) kedvezményezett(ek) elhelyezkedését (vagyis csak az adott tagállamokban található vagy másik tagállambeli gazdálkodó szervezetek is jogosultak-e részt venni az intézkedésben).
...
3.3. Az iránymutatás 15. pontjának való megfelelés értékelése céljából kérjük, adja meg, hogy az intézkedés(ek) keretében részesül-e (egyedi vagy program részét képező) támogatásban olyan vállalkozás, amellyel szemben valamely még nem teljesített, támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben.
...
Ha igen, kérjük, adjon tájékoztatást a még visszafizetendő támogatási összegről, hogy a Bizottság figyelembe vehesse a támogatási intézkedés(ek) értékelésében.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés(ek) nem tartalmaz(nak) az iránymutatás hatályán kívüli tevékenységekhez nyújtott támogatást (lásd az iránymutatás 13. pontját). Ellenkező esetben adjon részletes magyarázatot.
...
5. Költségvetés és az intézkedés(ek) finanszírozása
5.1. Ha az általános adatlap (I. rész) 7.1. szakaszában még nem szerepel, kérjük, adja meg az intézkedés(ek) teljes időtartamára vonatkozó éves, illetve teljes költségvetést. Ha a teljes költségvetés nem ismert (például azért, mert pályázatok eredményétől függ), kérjük, becsült költségvetést tüntessen fel, megjelölve a kiszámításához felhasznált feltételezéseket. ( 465 )
...
5.2. Mivel az intézkedés adójellegű díjra vonatkozik, kérjük, fejtse ki, hogy:
(a) Az adójellegű díjat jogszabály vagy egyéb jogalkotási aktus állapítja-e meg. Ha igen, kérjük, adja meg a jogi aktust, annak számát, elfogadásának és hatálybalépésének időpontját, valamint a jogi aktusra mutató internetes hivatkozást.
...
(b) Az adójellegű díj csökkentését más fogyasztókra kivetett adójellegű díj emelésével finanszírozzák.
...
(c) Az adójellegű díj teljes egészében vagy csak részben finanszírozza-e az intézkedést. Ha az adójellegű díj csak részben finanszírozza az intézkedést, tüntesse fel az intézkedés finanszírozásához igénybe vett egyéb forrásokat és azok arányát.
...
(d) A bejelentett intézkedést finanszírozó adójellegű díj egyúttal más támogatási intézkedéseket is finanszíroz-e. Ha igen, adja meg az adott adójellegű díjjal finanszírozott többi támogatási intézkedést is.
...
B. szakasz: A támogatás összeegyeztethetőségének értékelése
1. POZITÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL SEGÍTENIE EGY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Valamely gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása és ösztönző hatás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.11.1. szakaszát.
6. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti azt a támogatást, amely "egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Továbbá, a támogatás csak akkor minősül gazdasági tevékenységet előmozdítónak, ha ösztönző hatása van. Ösztönző hatás akkor áll fenn, ha a támogatás arra ösztönzi a kedvezményezettet, hogy magatartását a támogatás által megcélzott gazdasági tevékenység fejlesztése érdekében megváltoztassa, és ha a magatartás ilyen megváltoztatása a támogatás hiányában egyébként nem következne be.
(a) Kérjük, fejtse ki, hogy az adójellegű díj csökkentésének mechanizmusa hogyan ösztönzi a támogatható vállalkozásokat arra, hogy elkerüljék a tevékenységek Unión kívüli olyan helyekre történő áthelyezésének kockázatát, ahol hiányoznak vagy kevésbé ambiciózusak a környezetvédelmi előírások, illetve hogyan ösztönzi a termelési folyamatok villamosítását az iránymutatás 400. pontjával összhangban.
...
(b) Kérjük, jelölje meg, hogy a jogalap (jogalaptervezet) mely része tükrözi ezt a megfontolást.
...
1.2. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát (33. pont).
7. Kérjük, hogy az iránymutatás 33. pontjával összhangban adjon tájékoztatást annak megerősítéséhez, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezései teljesülnek.
...
2. NEGATÍV FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
2.1. A verseny és a kereskedelem torzulásának minimálisra csökkentése
2.1.1. Az állami támogatási beavatkozás szükségessége és megfelelősége
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.11.2. szakaszát és 413. pontját.
8. Az iránymutatás 403. pontja a villamosenergia-fogyasztásra kivetett olyan adójellegű díjakra vonatkozik, amelyek valamely energetikai és környezetvédelmi célkitűzést finanszíroznak. Kérjük, hogy minden egyes olyan adójellegű díj esetében, amelynek csökkentését tervezik, adjon teljes körű és részletes leírást az adójellegű díjak jellegéről, hatályáról és alkalmazásáról, és fejtse ki, hogy az adójellegűdíj-rendszer hogyan működik a gyakorlatban (a rendszer működése és a támogatást nyújtó hatóság), és részletesen hivatkozzon annak szabályozási keretére (jogalapjára).
...
Kérjük, ossza meg különösen a következő elemekkel kapcsolatos információkat:
(a) Az egyes adójellegű díjak célja (annak kifejtése, hogy az egyes adójellegű díjakból származó bevételeket hogyan használják fel):
...
(b) Hogyan és kire vetik ki az adójellegű díjat; milyen alapon vetik ki a vállalkozást terhelő adójellegű díjat; az adójellegű díj mértékének kiszámításához használt módszertan; a felszámított alapra eltérő mértékű adójellegű díjak vonatkoznak-e, miért és hogyan; milyen gyakran és milyen alapon vizsgálják felül az adójellegű díj mértékét:
...
(c) Ismertesse az adójellegű díjak megállapításában és felülvizsgálatában részt vevő különböző szervezeteket, valamint az adójellegű díjból származó bevételek beszedésében és kezelésében részt vevő szervezeteket:
...
(d) Ismertesse, hogyan működik az adójellegű díj beszedési és -újraelosztási rendszere:
...
(e) Adja meg az alkalmazott adójellegűdíj-mértékekre és a teljes bevételre vonatkozó legfrissebb éves adatokat. Amennyiben rendelkezésre állnak, kérjük, adja meg a jövőre vonatkozó előrejelzéseket:
...
9. Az iránymutatás 404. pontja kimondja, hogy a tagállamoknak egyetlen rendszerbe kell foglalniuk az energiaigényes felhasználókra kivetett, potenciálisan többféle adójellegű díj valamennyi csökkentéseit, és tájékoztatniuk kell a Bizottságot az összes támogatható adójellegű díj és javasolt csökkentés kumulatív hatásáról.
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett intézkedés az adójellegű díjaknak az iránymutatás 4.11. szakasza alapján történő valamennyi csökkentésére kiterjed, és hogy a nem érintett adójellegű díjak esetleges jövőbeli csökkentéseit a bejelentett intézkedés módosítása útján fogják bejelenteni.
...
(b) Az elmúlt évek és a lehetséges előrejelzések alapján kérjük, adjon tájékoztatást az összes releváns adójellegű díj kumulatív hatásáról (mind abszolút, mind relatív értelemben, az összes villamosenergia-költséghez és a villamosenergia-fogyasztásra kivetett összes adójellegű díjhoz, díjhoz és adóhoz viszonyítva), valamint a bejelentett program kedvezményezettjeire irányuló csökkentések kumulatív hatásáról.
...
10. Kérjük, ismertesse, hogy a bejelentett intézkedés szerinti támogatás az adójellegű díjak előzetes csökkentése, utólagos kompenzációs összeg (visszatérítés) vagy a kettő kombinációja formájában fog-e megvalósulni. Kérjük, válaszában külön hivatkozzon a jogalapra (jogalaptervezetre) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése).
...
(a) Az iránymutatás 413. pontja értelmében, amennyiben a támogatást az adójellegű díjak csökkentése formájában nyújtják, kérjük, erősítse meg, hogy:
(i) Létezik utólagos nyomonkövetési mechanizmus:
...
(ii) A túlfizetett támogatást a következő év július 1-je előtt visszafizetik. Tüntesse fel, hogy ez az információ hol található a jogalapban (jogalaptervezetben):
...
(b) Az iránymutatás 413. pontjának utolsó mondata értelmében, amennyiben a támogatást visszatérítés formájában nyújtják, azt a villamosenergia-fogyasztás megfigyelt szintjei és adott esetben azon időszak bruttó hozzáadott értékének alapján kell kiszámítani, amely alatt a támogatható adójellegű díjakat alkalmazták.
...
2.2. Támogathatósági feltételek
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.11.3.1. szakaszát (405-407. pont).
11. Az iránymutatás 405. pontja meghatározza a "jelentős kockázatnak kitett" (a) pont) és a "kockázatnak kitett" (b) pont) villamosenergia-igényes ágazatokat. Az iránymutatás 405. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett intézkedés keretében támogatható valamennyi "kockázatnak kitett" és "jelentős kockázatnak kitett" villamosenergia-igényes ágazat szerepel az iránymutatás I. mellékletének kapcsolódó részeiben, és e formanyomtatvány mellékletében adja meg az intézkedés keretében támogatásra jogosult "kockázatnak kitett" és "jelentős kockázatnak kitett" NACE-4 ágazatok jegyzékét, és tüntesse fel, hogy ezek az információk hol találhatók a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése).
...
12. Az iránymutatás 406. pontja kimondja, hogy az iránymutatás I. mellékletében nem szereplő ágazat vagy alágazat ( 466 ) szintén támogathatónak minősül, feltéve, hogy megfelel a 405. pontban foglalt alkalmassági kritériumoknak. Ha a bejelentett intézkedés szerinti támogatást az iránymutatás I. mellékletében nem szereplő ágazatoknak és/vagy alágazatoknak is szándékozzák nyújtani, kérjük, hogy:
(a) Minden egyes (al)ágazatra vonatkozóan igazolja az iránymutatás 405. pontja szerinti módszertannak való megfelelést:
...
(b) Adjon meg e formanyomtatvány mellékletében az ágazatra vagy alágazatra uniós szinten ( 467 ) reprezentatív, független szakértő által igazolt, és a legkorábban 2013-ban kezdődő legalább három egymást követő éves időszakon alapuló adatokat:
...
13. Kérjük, ismertesse, hogy a kérelmezőknek hogyan kell bizonyítaniuk, hogy egy támogatható ágazatban működnek, és tüntesse fel, hogy ezek az információk hol találhatók meg a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése).
...
14. Kérjük, sorolja fel a bejelentett intézkedés szerinti támogatásra való jogosultság összes többi feltételét, és tüntesse fel, hogy ezek az információk hol találhatók meg a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése). Kérjük, fejtse ki különösen, hogy a) az iránymutatás I. melléklete alapján a támogatásra elvileg jogosult kedvezményezettek vagy (al)ágazatok ki vannak-e zárva, b) vannak-e olyan további támogathatósági feltételek, amelyek alkalmazandók lennének, és amelyeket az iránymutatás 4.11. szakasza nem említ, vagy c) az azonos kategóriába tartozó kedvezményezettek esetében terveznek-e különböző adójellegűdíj-csökkentéseket.
...
15. Az iránymutatás 407. pontjával összhangban lehetőség van az intézkedés támogatásra jogosult kedvezményezettjei körének további szűkítésére. Ebben az esetben, kérjük, fejtse ki minden egyes további támogathatósági feltételre vonatkozóan a mögöttes indokokat, és igazolja, hogy i. az adott feltétel objektív, megkülönböztetéstől mentes és átlátható kritériumokon alapul, és ii. a támogatást elvileg ugyanolyan módon nyújtják minden olyan támogatható kedvezményezett számára, amely ugyanabban az ágazatban működik, amennyiben hasonló ténybeli helyzetben van.
...
2.3. A támogatás arányossága (a cél eléréséhez szükséges minimumra korlátozott támogatás), beleértve a támogatáshalmozódást is
2.3.1. A támogatás arányossága
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.11.3.2. szakaszát és 407. pontját.
16. Az iránymutatás 4.11.3.2. szakaszának és 407. pontjának való megfelelés igazolása céljából kérjük, teljes körűen és részletesen ismertesse a támogatható kedvezményezettekre alkalmazandó adójellegűdíj-csökkentések kiszámításához használt módszertant, és tüntesse fel, hogy ez az információ hol található a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése). Konkrétan:
(a) Kérjük, adja meg a "kockázatnak kitett" és a "jelentős kockázatnak kitett" ágazatokban működő vállalkozásokra alkalmazandó adójellegűdíj-csökkentés maximális mértékét.
...
(b) Kérjük, jelezze, hogy a bejelentett intézkedés a fenti i. ponthoz képest tovább korlátozza-e a vonatkozó villamosenergia-fogyasztásra kivetett adójellegű díjakból eredő többletköltségeket. Ha igen, kérjük, a) adja meg e határértékek nagyságát a "kockázatnak kitett" és a "jelentős kockázatnak kitett" ágazatokban működő vállalkozások bruttó hozzáadott értékéhez viszonyítva, és b) ismertesse, hogyan számítják ki a "kockázatnak kitett" és a "jelentős kockázatnak kitett" ágazatokban működő támogatható vállalkozások bruttó hozzáadott értékét.
...
(c) Kérjük, erősítse meg, hogy az adójellegű díj csökkentése semmilyen esetben sem eredményez 0,5 EUR/MWh alatti adójellegű díjat.
...
17. Tüntesse fel, hogy a bejelentett intézkedés az iránymutatás 410. pontjával összhangban magasabb támogatási intenzitásokat irányoz-e elő a "kockázatnak kitett" ágazatokban működő, villamosenergia-fogyasztásuk szénlábnyomát csökkentő vállalkozások számára.
Igen válasz esetében:
(a) Kérjük, ismertesse a magasabb támogatási intenzitásokat, és erősítse meg az érintett vállalkozások által teljesítendő kapcsolódó feltételeket (a villamosenergia-fogyasztás legalább 50 %-át szén-dioxid-mentes forrásból fedezik, amelynek legalább 10 %-át határidős eszközzel, például áramvásárlási megállapodással, vagy legalább 5 %-át helyszíni vagy telephelyhez közeli termeléssel fedezik), és tüntesse fel, hogy ez az információ hol található a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése).
...
(b) Kérjük, ismertesse, hogyan fogják nyomon követni e feltételek teljesülését, és utólagos ellenőrzés esetén milyen hatással járna, ha a vállalkozás nem teljesítené ezeket.
...
18. Adott esetben kérjük, ismertesse a "kockázatnak kitett" és a "jelentős kockázatnak kitett" ágazatokban működő kedvezményezettek esetében az adójellegűdíj-csökkentés mértékének esetleges további modulációját, feltüntetve, hogy ez az információ hol található a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése). Kérjük, bizonyítsa, hogy a) a különböző adójellegűdíj-csökkentések objektív, megkülönböztetéstől mentes és átlátható kritériumokon alapulnak, és hogy b) a támogatást elvileg ugyanolyan módon nyújtják minden olyan támogatható kedvezményezett számára, amely ugyanabban az ágazatban működik és hasonló ténybeli helyzetben van.
...
2.3.2. Energetikai auditok és irányítási rendszerek
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.11.3.4. szakaszát.
19. Az iránymutatás 414. pontjával összhangban kérjük, ismertesse, hogy a nemzeti hatóságok a bejelentett intézkedés keretében hogyan fogják ellenőrizni, hogy a kedvezményezettek teljesítik-e a 2012/27/EU irányelv 8. cikke szerinti energetikai audit elvégzésére vonatkozó kötelezettségüket. Kérjük, tüntesse fel, hogy ez az információ hol található a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése).
...
20. Az iránymutatás 415. pontja előírja, hogy az energetikai audit elvégzésére kötelezett kedvezményezetteknek teljesíteniük kell a következő három opció közül legalább egyet: a) az auditajánlások végrehajtása, amennyiben a megtérülési idő legfeljebb 3 év, és beruházásaik költségei arányosak, vagy b) villamosenergia-fogyasztásuk legalább 30 %-át szén-dioxid-mentes forrásokból fedezik, vagy c) a támogatás legalább 50 %-át olyan projektekbe fektetik be, amelyek az üvegházhatásúgáz-kibocsátás jelentős csökkentését eredményezik. Kérjük, ismertesse, hogy a bejelentett intézkedés keretében a nemzeti hatóságok hogyan fogják nyomon követni, hogy a 2012/27/EU irányelv 8. cikkének (4) bekezdése szerinti energetikai audit elvégzésére kötelezett kedvezményezettek teljesítik-e az iránymutatás 415. pontjában felsorolt három opció közül egyet vagy többet, és tüntesse fel, hogy ez az információ hol található a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése). Kérjük, részletezze a bejelentett intézkedésben előirányzott minden egyes opcióra vonatkozóan:
(a) A kedvezményezetteknek pontosan hogyan kell bizonyítaniuk az opció teljesítését.
...
(b) Mikorra kell teljesíteni a követelményeket (pl. a vonatkozó beruházásokat a támogatás nyújtásától számított egy éven belül be kell fejezni), és a kedvezményezetteknek milyen gyakran kell bizonyítaniuk a teljesítést (pl. évente).
...
(c) Hogyan és milyen gyakran követik nyomon a feltételek teljesülését (pl. évente).
...
(d) Milyen következményekkel jár a kedvezményezettekre nézve, ha nem teljesítik a követelményeket (pl. előzetes ellenőrzés esetén a támogatás nyújtásának megtagadása, vagy utólagos ellenőrzés esetén a már nyújtott támogatás visszafizettetése).
...
2.3.3. Támogatáshalmozódás
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 56-57. pontját.
21. Amennyiben az általános adatlapban (I. rész) még nem szerepel, és az iránymutatás 56. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás egyidejűleg több támogatási program keretében is odaítélhető-e, vagy ad hoc, illetve csekély összegű támogatással halmozható-e ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában. Ebben az esetben kérjük, részletesen ismertesse e támogatási programokat, az ad hoc, illetve csekély összegű támogatást, valamint a támogatás halmozódásának módját.
...
22. Ha az iránymutatás 56. pontja alkalmazandó a bejelentett támogatási intézkedés(ek)re, kérjük, indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek) keretében a tevékenységhez nyújtott támogatás teljes összege miért nem eredményez túlkompenzációt, illetve nem lépi túl az iránymutatás 408-410. pontjában megengedett maximális támogatási összeget. Kérjük, határozza meg az iránymutatás 56. pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelés biztosítására alkalmazott módszert mindegyik olyan intézkedésre vonatkozóan, amellyel a bejelentett támogatási intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatás halmozható.
...
23. Ha az iránymutatás 57. pontja alkalmazandó, tehát a bejelentett intézkedés(ek) keretében nyújtott támogatást központilag kezelt uniós finanszírozással ( 468 ) kombinálják, kérjük, indokolja, miért nem eredményez az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami finanszírozás teljes összege túlkompenzációt.
...
2.3.4. Átmeneti szabályok
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 4.11.3.5. szakaszát.
24. Kérjük, jelezze, hogy ez a bejelentés magában foglalja-e az iránymutatás közzétételét megelőző időszakban az energiaigényes felhasználók villamosenergia-fogyasztására kivetett adójellegű díjak csökkentése formájában nyújtott, be nem jelentett támogatást. Ha igen, kérjük, fejtse ki, hogy a be nem jelentett támogatás hogyan felel meg az iránymutatás 419. pontja a) és b) alpontjának.
...
25. Kérjük, jelezze, hogy a bejelentett intézkedés tartalmaz-e átmeneti tervet annak elkerülése érdekében, hogy a 4.11. szakaszban meghatározott támogathatósági feltételeket nem teljesítő egyes vállalkozások adójellegű díjak jelentette terhei zavaró változásokat okozzanak. Ha igen, kérjük, válaszoljon e szakasz következő kérdéseire.
...
26. Az iránymutatás 416. pontjával összhangban kérjük, fejtse ki, hogy az átmeneti terv hogyan korlátozódik azokra a vállalkozásokra, amelyek i. megfeleltek a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 3.7.2. szakaszában foglalt támogathatósági feltételeknek, és ii. a létező támogatási programok módosítását megelőző két év legalább egyikében kedvezményes adójellegű díjak formájában kaptak támogatást annak érdekében, hogy azok összhangba kerüljenek az iránymutatással. Kérjük, tüntesse fel, hogy ez az információ hol található a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése).
...
27. Kérjük, ismertesse, hogy az átmeneti terv hogyan vonja maga után az iránymutatás 4.11. szakaszában foglalt támogathatósági és arányossági kritériumok alkalmazásából eredő feltételek fokozatos és teljes kiigazítását, és különösen azt, hogy a támogatási intenzitás hogyan csökken az idő múlásával, és hogyan növekszik a bruttó hozzáadott érték felső határa az iránymutatás 417. pontjában említett ütemtervvel összhangban. Kérjük, tüntesse fel, hogy ez az információ hol található a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése).
...
28. Kérjük, tüntesse fel, hogy az átmeneti terv kivételesen lehetővé teszi-e a rögzített támogatási intenzitásokat a teljes átmeneti időszak alatt, feltéve, hogy az érintett vállalkozások az iránymutatás 418. pontjában foglalt feltételekkel összhangban csökkentik villamosenergia-fogyasztásuk szénlábnyomát (azaz a villamosenergia-fogyasztás legalább 50 %-át szén-dioxid-mentes forrásból fedezik, amelynek legalább 10 %-át határidős eszközzel, például áramvásárlási megállapodással, vagy legalább 5 %-át helyszíni vagy telephelyhez közeli termeléssel fedezik). Ha igen, kérjük, tüntesse fel, hogy ez az információ hol található a jogalapban (jogalaptervezetben) (pl. a 7. cikk (3) bekezdése), és fejtse ki, hogy a nemzeti hatóságok hogyan biztosítják és ellenőrzik az iránymutatás 418. pontjának való megfelelést.
...
2.4. Átláthatóság
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1.4. szakaszát (58-62. pont).
29. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 58-61. pontjában meghatározott átláthatósági követelményeket.
...
30. Az iránymutatás 61. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából kérjük, erősítse meg, hogy az 58. pont b) alpontjában megadott információk a támogatás nyújtásának időpontjától számított legalább 10 évig rendelkezésre fognak állni a Szerződés szerinti állami támogatási szabályok érvényesítése érdekében.
...
2.5. A támogatás versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatásainak elkerülése, valamint kiegyenlítés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát.
31. Az iránymutatás 70. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, erősítse meg, hogy a program időtartama legfeljebb tíz év a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozatról szóló értesítés napjától számítva.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy ha a tagállam az intézkedés időtartamát a tízéves maximális időtartamon túl kívánja meghosszabbítani, akkor újra bejelenti az intézkedés(eke)t.
...
3. A TÁMOGATÁS POZITÍV HATÁSAINAK ÖSSZEVETÉSE A VERSENYRE ÉS A KERESKEDELEMRE GYAKOROLT NEGATÍV HATÁSOKKAL
Az e szakaszban kért információk közlését illetően lásd az iránymutatás 3.3. szakaszát (71-76. pont) és 400-402. pontját.
32. Az iránymutatás 75. pontjával összhangban kérjük, tisztázza, hogy a bejelentett intézkedés(ek) tartalmaz(nak)-e a kkv-k részvételét megkönnyítő elemeket. Ha igen, kérjük, ismertesse ezeket a jellemzőket, és indokolja, hogy a bejelentett intézkedés(ek)ben miért haladják meg a kkv-k részvételének és elfogadásának biztosításából fakadó pozitív hatások a lehetséges torzító hatásokat.
...
33. Az iránymutatás 76. pontja c) alpontjának alkalmazása tekintetében kérjük, adja meg, hogy a támogatási intézkedés(ek)re időbeli korlátozás vonatkozik-e.
...
C. szakasz: Értékelés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 76. pontjának a) alpontját és 5. fejezetét (455-463. pont).
34. Ha a bejelentett intézkedés(ek) túllépi(k) az iránymutatás 456. pontjában foglalt költségvetésre/kiadásokra vonatkozó küszöbértéket, kérjük, fejtse ki, hogy álláspontjuk szerint miért alkalmazandó az iránymutatás 457. pontjában meghatározott kivétel, vagy mellékletben csatolja ehhez a kiegészítő adatlaphoz az iránymutatás 458. pontjában előírt tartalmú értékelési terv tervezetét ( 469 ).
...
35. Értékelési terv tervezetének benyújtása esetén kérjük:
(a) Az alábbiakban foglalja össze az értékelési terv mellékletben csatolt tervezetét.
...
(b) Erősítse meg, hogy az iránymutatás 460. pontja teljesül.
...
(c) Adja meg az értékelési terv közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhető lesz.
...
36. Az iránymutatás 459. pontja b) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, és időtartama meghaladja a három évet, kérjük, erősítse meg, hogy értékelési terv tervezetét jelentik be 30 munkanapon belül az olyan jelentős módosítást követően, amely a program költségvetését bármely évben 150 millió EUR vagy a program teljes időtartama alatt 750 millió EUR fölé növeli.
...
37. Az iránymutatás 459. pontja c) alpontjának való megfelelés ellenőrzése céljából, amennyiben a támogatási program jelenleg nem képezi utólagos értékelés tárgyát, kérjük, az alábbiakban vállaljon kötelezettséget arra, hogy a tagállam értékelési terv tervezetét jelenti be 30 munkanapon belül azt követően, hogy az előző évre vonatkozóan 150 millió EUR-t meghaladó kiadások kerülnek be a hivatalos elszámolásba.
...
38. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, tisztázza, hogy már kiválasztották-e vagy a későbbiekben fogják kiválasztani a független szakértőt.
...
(b) Kérjük, adjon tájékoztatást a szakértő kiválasztására vonatkozó eljárásról.
...
(c) Kérjük, indokolja a szakértő engedélyező hatóságtól való függetlenségét.
...
39. Az iránymutatás 461. pontjának való megfelelés ellenőrzése céljából:
(a) Kérjük, adja meg az időközi és a végső értékelési jelentés benyújtására vonatkozóan javasolt határidőket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 463. pontjával összhangban a végső értékelési jelentést kellő időben - de legkésőbb a program lejárta előtt kilenc hónappal - be kell nyújtani a Bizottság számára ahhoz, hogy a Bizottság megvizsgálhassa a támogatási program meghosszabbításának lehetőségét. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a határidő lerövidülhet azon programok esetében, amelyeknél a végrehajtás utolsó két évében válik szükségessé az értékelési követelmény alkalmazása.
...
(b) Kérjük, erősítse meg, hogy az időközi és a végső értékelési jelentést közzéteszik. Kérjük, adja meg e jelentések közzétételének időpontját és az internetes hivatkozást, ahol nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.
...
D. szakasz: Jelentéstétel és nyomon követés
Az e szakaszban kért információk közlésével kapcsolatban lásd az iránymutatás 6. szakaszát (464-465. pont).
40. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja az iránymutatás 6. szakaszának 464. és 465. pontjában foglalt jelentéstételi és nyomonkövetési követelményeket.
...
III.7. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A KOCKÁZATFINANSZÍROZÁSI TÁMOGATÁSHOZ
Kérjük, hogy a kockázatfinanszírozási célú befektetések előmozdítását szolgáló állami támogatásokról szóló iránymutatás (a továbbiakban: kockázatfinanszírozási iránymutatás) ( 470 ) hatálya alá tartozó támogatási programok bejelentésekor az "Általános információk" elnevezésű formanyomtatvány mellett töltse ki ezt a kiegészítő adatlapot is. A fogalommeghatározások tekintetében lásd a kockázatfinanszírozási iránymutatás 35. pontját.
Kérjük, hogy e kiegészítő adatlappal együtt nyújtson be részletes előzetes értékelést is, amely bizonyítja a konkrét piaci hiányosság vagy más releváns akadály fennállását, és igazolja, hogy a bejelentett program szükséges, megfelelő és arányos azok kezeléséhez ( 471 ) .
1. ALKALMAZÁSI KÖR
1.1. A program bejelentésének okai:
(a) □A program nem felel meg a 651/2014/EU rendeletnek ( 472 ). Kérjük, határozza meg a program jogalapjának azon rendelkezéseit, amelyek túlmutatnak a 651/2014/EU rendeleten, és tüntesse fel, hogy a 651/2014/EU rendelet mely rendelkezésein mutatnak túl:
...
(b) □A program nem tesz eleget a de minimis rendeletnek ( 473 ). Kérjük, nevezze meg az okokat:
...
(c) □A program egy vagy több szinten (a befektetők szintjén, a pénzügyi közvetítő és annak kezelője szintjén, valamint a befektetés tárgyát képező vállalkozások szintjén) nem tesz eleget a piacgazdasági szereplő tesztnek (lásd az állami támogatás fogalmáról szóló bizottsági közleményt ( 474 ), a hitelek esetében a referencia-kamatlábról szóló közleményt ( 475 ), a kezességvállalások esetében pedig a kezességvállalásokról szóló közleményt ( 476 )). Kérjük, nevezze meg az okokat:
...
(d) □A program nem tartalmaz támogatást, bejelentésére jogbiztonsági okok miatt kerül sor.
1.2. A bejelentett program alkalmazási köre: Kérjük, jelölje be a megfelelő négyzetet a következők megerősítéséhez:
(a) □A bejelentett program megvalósítása pénzügyi közvetítők vagy alternatív kereskedési platformok útján történik, kivéve a támogatható vállalkozásokban közvetlenül megvalósított befektetésekre irányuló adóösztönzők esetében (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 22. pontja).
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
(b) □A bejelentett program - a kisebb közepes piaci tőkeértékű vállalatok vagy közepes piaci tőkeértékű innovatív vállalatok kivételével - nem vonatkozik a nagyvállalatokra (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 23. pontja).
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
(c) □A bejelentett program nem vonatkozik az olyan vállalkozásoknak nyújtott kockázatfinanszírozási támogatásra, amelyek szerepelnek valamely szabályozott piac hivatalos jegyzékében (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 24. pontja).
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
(d) □A bejelentett programban független magánbefektetők vesznek részt (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 25. pontja).
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
(e) □A bejelentett program az állami és a magánbefektetők közötti aszimmetrikus kockázat- és nyereségmegosztást illetően kimondja, hogy a magánbefektetőknek jelentős kockázatot kell vállalniuk, illetve az állam számára meg kell térülnie a befektetésnek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 26. pontja).
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
(f) □A bejelentett program nem használható kivásárlások támogatására (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 27. pontja).
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
(g) □A bejelentett program előírja, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatásban ( 477 ) meghatározott, nehéz helyzetben lévő vállalkozások nem részesülnek kockázatfinanszírozási támogatásban. (Kérjük, vegye figyelembe, hogy a kockázatfinanszírozási iránymutatás szerint nem minősülnek nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak az olyan kkv-k, amelyek a 651/2014/EU rendelet 21. cikkében meghatározott támogatási időszaknál rövidebb ideig működnek bármely piacon, és a kiválasztott pénzügyi közvetítő által elvégzett átvilágítás alapján kockázatfinanszírozási célú befektetésre alkalmasnak minősülnek, kivéve akkor, ha ellenük fizetésképtelenségi eljárás indult, vagy ha teljesítik a belső jog azon feltételeit, amelyek alapján ellenük hitelezői kérésre kollektív fizetésképtelenségi eljárás indítható) (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 28. pontjának a) alpontja).
Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
(h) □A bejelentett program nem vonatkozik az olyan vállalkozásoknak nyújtott támogatásra, amelyek még teljes egészében vissza nem fizetett jogellenes támogatásban részesültek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 28. pontjának b) alpontja).
(i) □A bejelentett program nem vonatkozik a harmadik országokba vagy a tagállamokba irányuló kivitellel kapcsolatos tevékenységekre nyújtott támogatásra, nevezetesen a közvetlenül az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat létrehozásához és működtetéséhez, illetve az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatásra, valamint azokra a támogatásokra, amelyek a nemzeti termékek importtermékekkel szembeni előnyben részesítésétől függenek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 29. pontja).
(j) □A bejelentett program nem köti a támogatást a belföldön előállított termékek, vagy belföldi szolgáltatások igénybevételének feltételéhez; nem sérti a letelepedés szabadságát azzal, hogy a támogatás feltételéül szabja, hogy a pénzügyi közvetítők, azok kezelői vagy a végső kedvezményezettek székhelye az érintett tagállam területén legyen, illetve azt odaköltöztessék; és nem köt ki a Szerződésnek a tőke szabad mozgásáról szóló 63. cikkét sértő feltételeket (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 41. pontja).
2. A PROGRAM LEÍRÁSA
2.1. A program költségvetése:
(a) Mekkora a teljes befektetési összeg (ezen belül az állami és a magánbefektetés részesedése) megcélzott vállalkozásonként (azaz nem évente, hanem a teljes befektetési ciklus alatt a program keretében támogatott vállalkozásonként)? Kérjük, részletezze az állami és a magánbefektetés részesedését:
...
(b) Mekkora a program éves költségvetése?
...
(c) Mekkora a program költségvetésének teljes összege a program teljes időtartama alatt?
...
(d) Mekkora a program keretében létrehozott befektetési alap(ok) mérete?
...
(e) A programot társfinanszírozzák-e uniós alapok (InvestEU Alap, Európai Szociális Alap, Európai Regionális Fejlesztési Alap, egyéb)? Kérjük, nevezze meg az uniós alapot:
...
2.2. A program időtartama:
(a) Milyen időtartamra szól a program? (Kérjük, adja meg a program hatálybalépésének és végének időpontját.)
(b) Mi a befektetési időszak tervezett időtartama?
(c) Mi a részesedési időszak tervezett időtartama?
(d) A program keretében nyújtott különböző támogatási formák különböző időpontokban fejeződnek-e be?
...
2.3. A bejelentett program végső kedvezményezettjeinek minősülő megcélzott vállalkozások: az előzetes értékelés ( 478 )azt mutatja, hogy a programnak végső kedvezményezettként az alábbi vállalkozásokat kell megcéloznia (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 53-66. pontja):
(a) □Kisebb közepes piaci tőkeértékű vállalatok (olyan vállalkozás, amely nem kkv és i. amelynek a 651/2014/EU rendelet I. melléklete 3-6. cikke szerint számított alkalmazotti létszáma legfeljebb 499 fő, és ii. amelynek éves forgalma legfeljebb 100 millió EUR, vagy amelynek éves mérlegfőösszege legfeljebb 86 millió EUR). Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(b) □A 651/2014/EU rendelet 2. cikkében meghatározott közepes piaci tőkeértékű innovatív vállalatok. Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(c) □Olyan vállalkozások, amelyek első kockázatfinanszírozási célú befektetésben részesülnek és a 651/2014/EU rendelet 21. cikke (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott támogatási időszaknál hosszabb ideig működnek bármely piacon. Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(d) □Olyan induló vállalkozások és kkv-k, amelyek a 651/2014/EU rendelet 21. cikkében rögzített 16,5 millió EUR maximális összeget meghaladó teljes kockázatfinanszírozási (állami és magán-) befektetést igényelnek. Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(e) □Alternatív kereskedési platformok, amelyek nem teljesítik a 651/2014/EU rendelet 23. cikkének feltételeit. Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(f) □Egyéb:
...
Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
2.4. Pénzügyi eszközök: az előzetes értékelés azt mutatja, hogy a 651/2014/EU rendeletnek nem megfelelő, alábbi kialakítási paraméterek szükségesek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 82-88. pontja):
(a) □A független magánbefektetők részvétele a 651/2014/EU rendelet 21. cikkének (12) bekezdésében előírt arányok alatti (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 82. és 83. pontja).
Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(b) □Olyan pénzügyi eszközök, amelyek kialakítási paraméterei túllépik a 651/2014/EU rendelet 21. cikke (10) bekezdésének b) pontjában (az állami befektetőt terhelő első veszteség) és c) pontjában (kezességvállalási mérték) meghatározott felső határokat, azaz amelyek esetében a magánbefektető a 651/2014/EU rendelet szerint megengedettnél több kockázatot vállal (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 84. és 85. pontja).
Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(c) □A kezességvállalásokon kívüli olyan pénzügyi eszközök, amelyeknél a befektetők, a pénzügyi közvetítők és azok kezelőinek kiválasztása során előnyben részesítik a veszteségminimalizálást (veszteségekkel szembeni védelmet) a nyereségnöveléssel (nagyobb profit szerzésével) szemben (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 86-88. pontja).
Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(d) □Egyéb:
...
Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
2.5. Adózási eszközök: az előzetes értékelés azt mutatja, hogy a 651/2014/EU rendeletnek nem megfelelő, alábbi kialakítási paraméterek szükségesek:
(a) □Adóösztönzők a vállalati befektetők számára (ideértve a társbefektetőként eljáró pénzügyi közvetítőket vagy azok kezelőit is) (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 89. és 90. pontja).
Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(b) □Vállalati befektetőknek nyújtott adóösztönzők alternatív kereskedési platform útján kkv-kban megvalósított befektetésekhez (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 81. pontja).
Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
(c) □Egyéb:
...
Kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze ennek gazdasági bizonyítékát és adjon megfelelő indokolást:
...
2.6. A bejelentett programban tőkével, hitellel vagy kezességvállalással részt vevő magánbefektetők:
(A "független magánbefektető" fogalommeghatározását lásd a 651/2014/EU rendelet 2. cikkében).
(a) Kérjük, jellemezze az intézkedésben részt vevő magánbefektetőket (pl. vállalati befektetők, természetes személyek stb.):
...
(b) A magánbefektetők a pénzügyi közvetítő szintjén (pl. alapok alapja) vagy a végső kedvezményezettek szintjén biztosítanak-e tőkét, hitelt vagy kezességvállalást? Kérjük, nevezze meg a szintet és adja meg az összeget:
...
(c) A programot végrehajtó pénzügyi közvetítők biztosítanak-e társfinanszírozást (lásd a következő 2.7. szakaszt) (és így magánbefektetőnek is tekintendők-e)?
□ Igen. Kérjük, részletezze: ...
□ Nem.
2.7. A bejelentett programot végrehajtó pénzügyi közvetítők és megbízott fél:
(A pénzügyi közvetítő tágan értelmezendő fogalommeghatározását lásd a kockázatfinanszírozási iránymutatás 35. pontjának 11. alpontjában; ez magában foglalja a jogi személyiséggel rendelkező és a jogi személyiséggel nem rendelkező alapokat is.)
(a) Kérjük, részletezze a programot végrehajtó pénzügyi közvetítők jellegét:
...
(b) Az intézkedés végrehajtásában részt vesz-e (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 35. pontjának 5. alpontjában meghatározott) "megbízott fél"?
□ Igen. Kérjük, részletezze:
□ Nem.
(c) A megbízott fél nyújt-e a tagállam mellett társfinanszírozást a saját forrásaiból?
□ Igen. Kérjük, hivatkozzon a megbízott fél számára társfinanszírozást engedélyező jogalapra:
...
□ Nem.
(d) Hogyan történik a megbízott fél kiválasztása?
□ Nyílt, átlátható, megkülönböztetésmentes és objektív kiválasztási eljárással. Kérjük, részletezze:
...
□ Közvetlen kinevezéssel. Kérjük, fejtse ki az intézkedés végrehajtásáért járó ellentételezés kiszámításának a túlkompenzáció elkerülését biztosító módját (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 150. pontja):
...
(e) A megbízott fél kezeli-e az(oka)t az alapo(ka)t, amely(ek) útján a bejelentett program keretében a finanszírozást biztosítják?
□Igen.□Nem.
(f) Az intézkedést a pénzügyi közvetítő szintjén végrehajtó alapkezelő társaság jellemzői:
...
(g) Amennyiben több pénzügyi közvetítői szint vesz részt a programban (többek között alapok alapjai), kérjük, adjon meg minden lényeges információt az egyes pénzügyi közvetítői szintekre vonatkozóan:
...
2.8. Részt vesz-e a bejelentett programban egyéb fél (a támogatást nyújtó hatóságon, a megcélzott vállalkozásokon, a pénzügyi közvetítőkön és a magánbefektetőkön kívül)?
□ Igen. Kérjük, részletezze: ...
□ Nem.
2.9. A befektetési stratégia és a befektetési eszköz(ök) részletes ismertetése:
- Mi a pénzügyi közvetítő befektetési stratégiája?
- Mely közpolitikai célokat kívánnak megvalósítani az említett befektetési stratégiával?
- Kérjük, mellékeljen a program és az eszköze(i) szerkezetét szemléltető ábrát, amely feltünteti az összes érintett felet, a részvételük mértékét, valamint adott esetben csatoljon a bejelentett program általános felépítését összefoglaló mellékletet.
...
- Kérjük, az e szakaszban feltett kérdésekre válaszolva ismertesse azokat a kialakítási paramétereket, amelyek arra ösztönzik a magánbefektetőket és a pénzügyi közvetítőket, hogy kifejezzék a bejelentett programban való részvételi szándékukat.
...
2.9.1. Pénzügyi eszközök
A pénzügyi eszközök formájában biztosított kockázatfinanszírozási célú intézkedések:
1) megvalósításának pénzügyi közvetítők útján kell történnie (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 22. pontja), és
2) biztosítják magánbefektetők részvételét (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 25. pontja). Ezért ezek az intézkedések a következő három szintből állnak: i. pénzügyi közvetítők számára végrehajtott állami beavatkozás; ii. pénzügyi közvetítők által végső kedvezményezett vállalkozásokban eszközölt befektetések, és iii. magánbefektetők által eszközölt befektetések az előző két szint valamelyikében.
2.9.1.1. Pénzügyi közvetítők szintjén végrehajtott beavatkozás
A. PÉNZÜGYI KÖZVETÍTŐK SZINTJÉN VÉGREHAJTOTT ÁLLAMI BEAVATKOZÁS
Az állam az alábbiakat biztosítja pénzügyi közvetítők számára (kérjük, a megfelelő részt jelölje be és töltse ki):
□ Az állam által a pénzügyi közvetítők szintjén eszközölt tőkeinjekció (ezen belül kvázisajáttőke-injekció)
1. Kérjük, adja meg a következő információkat:
- A tőkeinjekció feltételei (kérjük, az ilyen tőkeinjekció piaci feltételeivel való összehasonlítást is közöljön):
...
- A pénzügyi közvetítő típusa:
...
- A pénzügyi közvetítő finanszírozási struktúrája (pl. bizonyos arányú állami és magánbefektetői részvétellel működő befektetési alap; szakosodott részalapokkal működő, "alapok alapja" típusú többszintű struktúra; állami alap és az ügyletenként részt vevő magánbefektetők társbefektetése). Kérjük, részletesen fejtse ki:
...
2. Kvázi-sajáttőke esetén kérjük, részletesen ismertesse a tervezett eszköz jellegét:
...
3. Ezen a szinten történő magánbefektetői részvétel esetén (pl. az állam mellett magánbefektetők is juttatnak tőkét a pénzügyi közvetítőnek):
- Kérjük, tüntesse fel az állami és a magánbefektetők részvételi arányát:
...
- Kérjük, a részvételi szándék kifejezésére való felhívásban foglaltak szerint tüntesse fel a részt vevő magánbefektetők számára tervezett kedvezményes bánásmód típusát (kérjük, részletezze):
...
□ Nyereségnövelés (nagyobb profit szerzése): ...
□ Veszteségminimalizálás (veszteségekkel szembeni védelem): ...
- Ha a nem egyenlő feltételek szerinti veszteségmegosztási jellemzők meghaladják a 651/2014/EU rendelet 21. cikkének (10) bekezdésében meghatározott határokat, kérjük, az előzetes értékelésre hivatkozva ismertesse a gazdasági bizonyítékot és adjon indokolást (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 113. pontja):
...
- Adott esetben közölje, hogy az állami befektető első veszteségviselő osztállyal szembeni kitettségét maximalizálták-e (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 113. pontja):
□ Igen. Kérjük, pontosítsa, hogy e maximum megállapítása hogyan történt:
...
□ Nem. Kérjük, fejtse ki:
...
4. Kérjük, ismertesse, hogy az eszköz kialakítása hogyan biztosítja az érdekek összehangolását a pénzügyi közvetítő befektetési stratégiája és a közpolitikai célkitűzések között:
...
5. Kérjük, részletezze az eszköz időtartamát vagy a tőkebefektetést támogató kilépési stratégia időtartamát, valamint az állami befektető tervezett kilépési stratégiáját:
...
6. Egyéb lényeges információk:
...
□ FINANSZÍROZOTT ADÓSSÁGINSTRUMENTUMOK: PÉNZÜGYI KÖZVETÍTŐK SZINTJÉN BIZTOSÍTOTT HITELESZKÖZÖK (A TOVÁBBIAKBAN: HITELEK)
1. Kérjük, adja meg a következő információkat:
- Hitel típusa (pl. alárendelt kölcsön, portfóliókockázat-megosztási kölcsön: Kérjük, részletezze:
...
- Az intézkedés keretébe tartozó hitelek feltételei (kérjük, az ilyen hitelek piaci feltételeivel való összehasonlítást is közöljön):
...
- A hitel maximális összege: ...
- A hitel maximális futamideje: ...
- Biztosítékokra vonatkozó vagy egyéb követelmények: ...
- Egyéb lényeges információk: ...
2. Kérjük, hivatkozzon a támogatás meglévő hitelek refinanszírozására szánt felhasználását tiltó jogalap rendelkezéseire (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 46. pontja):
...
3. Ha ezen a szinten magánbefektetői részvételre kerül sor (pl. az állam mellett magánbefektetők is nyújtanak hitelt a pénzügyi közvetítőnek):
- Kérjük, tüntesse fel az állami és a magánbefektetők/hitelezők részvételi arányát:
...
Különösen a portfóliókockázat-megosztási kölcsönök esetében milyen arányú a kiválasztott pénzügyi közvetítő társbefektetése? Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez nem lehet alacsonyabb, mint az alapul szolgáló hitelportfólió értékének 30 %-a (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 117. pontja): Az arány ... %.
- Kérjük, ismertesse az állami és a magánbefektetők vagy hitelezők közötti kockázat- és nyereségmegosztást:
...
Amennyiben az állami befektető/hitelező a 651/2014/EU rendeletben rögzített maximumot (azaz 25 %-ot) meghaladóan első veszteségviselő pozícióba kerül, azt az előzetes értékelés során azonosított súlyos piaci hiányosságra hivatkozással kell megindokolni (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 116. pontja). Kérjük, foglalja össze ezt az indokolást:
...
- Ha vannak a magánbefektetőknek/hitelezőknek szánt egyéb kockázatmérséklési mechanizmusok, kérjük, fejtse ki azokat:
...
4. Mi az a (kockázatfinanszírozási iránymutatás 106. pontjában előírt) továbbadási mechanizmus, amely biztosítja, hogy a pénzügyi közvetítő az államtól szerzett előnyt továbbadja a végső kedvezményezett vállalkozásoknak? A pénzügyi közvetítőnek milyen követelményeket kell alkalmaznia a végső kedvezményezettekre? (Pl. a kamatlábak, a biztosíték, a kockázati osztály tekintetében, kérjük, nagyon pontos részleteket közöljön). Kérjük, azt is részletezze, hogy az intézkedés keretében összeállítandó portfólió milyen mértékben lépi túl a pénzügyi közvetítő standard hitelkockázati politikáját:
...
5. Kérjük, ismertesse, hogy az eszköz kialakítása hogyan biztosítja az érdekek összehangolását a pénzügyi közvetítő befektetési stratégiája és a közpolitikai célkitűzések között:
...
6. Kérjük, részletezze az eszköz időtartamát vagy az adósságinstrumentumokba történő befektetést támogató kilépési stratégia időtartamát, valamint az állami befektető tervezett kilépési stratégiáját:
...
7. Egyéb lényeges információk:
...
□ NEM FINANSZÍROZOTT ADÓSSÁGINSTRUMENTUMOK: A VÉGSŐ KEDVEZMÉNYEZETTEKKEL BONYOLÍTOTT, ALAPUL SZOLGÁLÓ ÜGYLETEK ESETÉN A PÉNZÜGYI KÖZVETÍTŐK SZINTJÉN BIZTOSÍTOTT ÁLLAMI KEZESSÉGVÁLLALÁS
1. Kérjük, hivatkozzon a jogalap azon vonatkozó rendelkezésére, amely előírja, hogy a kezességvállalás által érintett támogatható ügyletek csak újonnan szerzett, támogatható kockázatfinanszírozási célú hitelügyletek, például lízingek, valamint kvázisajáttőke-befektetési instrumentumok lehetnek, tőkeinstrumentumok nem (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 118. pontja): ...
2. A pénzügyi közvetítők számára biztosított kezességvállalás az alapul szolgáló ügyletek portfóliójára, nem pedig egyetlen alapul szolgáló ügyletre vonatkozik-e?
□Igen.□Nem.
3. A kezességvállalás típusa
□ Felső korlátja van: a kezességvállalási korlát ... %
(Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a felső korlát a pénzügyi közvetítők által tartott portfóliókra vonatkozik, és ajánlatos, hogy a maximális mérték ne haladja meg a 35 %-ot (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 120. pontja). Kérjük, indokolja meg ezt a maximális mértéket:
...
Ezenfelül jelölje meg, hogy:
(a) □A maximális mérték csak a várható veszteségeket fedezi. Vagy
(b) □A maximális mérték várható veszteségeket is fedez. Ebben az esetben kérjük, szemléltesse, hogy a kezességvállalás árazása hogyan tükrözi a kezességvállalás e kiegészítő kockázati fedezetét: ...
□ Felső korlát nélküli; ebben az esetben kérjük, indokolja meg az intézkedés szükségességét, és ismertesse, hogy a kezességvállalás árazása hogyan tükrözi a kezességvállalás e kiegészítő kockázati fedezetét:
...
□ Viszontgarancia (garanciaintézetek számára biztosított kezességvállalás)
□ Egyéb: Kérjük, részletezze: ...
4. Kezességvállalási mérték (az állami befektető által minden alapul szolgáló ügylet esetében vállalt százalékos veszteségfedezeti arány - lásd a kockázatfinanszírozási iránymutatás 35. pontjának 18. alpontjában szereplő fogalommeghatározást; vegye figyelembe, hogy a kezességvállalási mérték nem haladhatja meg a 90 %-ot [a kockázatfinanszírozási iránymutatás 119. pontja]): ... %;
Kérjük, indokolja meg ezt a fedezeti szintet:
...
5. A kezességvállalás által fedezett, alapul szolgáló ügyletek:
- Az alapul szolgáló ügyletek jellege: ...
- Az alapul szolgáló ügyletek névleges összege (EUR-ban): ...
- Az alapul szolgáló ügyletek maximális névleges összege végső kedvezményezettenként:
...
- Az alapul szolgáló ügyletek időtartama: ...
- Az alapul szolgáló ügyletek egyéb lényeges jellemzői (kockázati minősítés, egyéb):
...
6. Ismertesse a kezességvállalás egyéb jellemzőit (az ilyen kezességvállalás piaci feltételeivel való összehasonlítást is közöljön):
- A kezességvállalás maximális futamideje: ... (Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez alapesetben nem lehet hosszabb 10 évnél (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 121. pontja)).
- Kérjük, hivatkozzon a jogalap azon vonatkozó rendelkezésére, amely kimondja, hogy a kezességvállalás mértékét csökkenteni kell, ha a pénzügyi közvetítő egy adott időszakban nem vonja be a portfólióba a befektetések egy minimális összegét, és hogy a fel nem használt összegek tekintetében rendelkezésre tartási díjat kell kérni: ...
- Terveznek-e kezességvállalási díjat?
□Igen.□Nem.
Kérjük, határozza meg, hogy melyik félnek kell a kezességvállalási díjat fizetnie:
...
Kérjük, ismertesse részletesen a díj megállapítását: ...
- Egyéb: ...
7. Mi az a (kockázatfinanszírozási iránymutatás 106. pontjában előírt) továbbadási mechanizmus, amely biztosítja, hogy a pénzügyi közvetítő az államtól szerzett előnyt továbbadja a végső kedvezményezett vállalkozásoknak? A pénzügyi közvetítőnek milyen követelményeket kell alkalmaznia a végső kedvezményezettekre (pl. a kamatlábak, a biztosíték, a kockázati osztály tekintetében)? Kérjük, nagyon pontos részleteket közöljön. Kérjük, azt is részletezze, hogy az intézkedés keretében összeállítandó portfólió milyen mértékben lépi túl a pénzügyi közvetítő standard hitelkockázati politikáját:
...
8. Kérjük, ismertesse, hogy az eszköz kialakítása hogyan biztosítja az érdekek összehangolását a pénzügyi közvetítő befektetési stratégiája és a közpolitikai célkitűzések között:
...
9. Kérjük, részletezze az eszköz időtartamát vagy az adósságinstrumentumokba történő befektetést támogató kilépési stratégia időtartamát, valamint az állami befektető tervezett kilépési stratégiáját:
...
10. Egyéb lényeges információk:
...
□ EGYÉB PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK (KÉRJÜK ISMERTESSE):
...
B. PÉNZÜGYI KÖZVETÍTŐK TOVÁBBI PÉNZÜGYI KÖZVETÍTŐI SZINTEKEN VÉGREHAJTOTT BEAVATKOZÁSA
Előfordulhatnak olyan helyzetek (beleértve az "alapok alapja" típusú struktúrákat), amelyekben például az állam tőkét, hitelt vagy kezességvállalást biztosít egy pénzügyi közvetítő számára, amely pedig tőkét, hitelt vagy kezességvállalást biztosít egy további pénzügyi közvetítő számára, amely végül kockázatfinanszírozási célú befektetéseket eszközöl végső kedvezményezetteknél. Ilyen esetekben, amikor egy második vagy további pénzügyi közvetítői szint is részt vesz a programban, kérjük, hogy adott esetben minden pénzügyi közvetítői szintre vonatkozóan adja meg a tőkére, hitelekre, kezességvállalásra, egyéb pénzügyi eszközökre vonatkozóan a 2.9.1.1.A. szakaszban előírt valamennyi releváns információt:
...
2.9.1.2. Pénzügyi közvetítők kockázatfinanszírozási célú befektetése végső kedvezményezettekbe
A végső kedvezményezettekbe történő, kockázatfinanszírozási célú befektetés formája a következő (kérjük, a megfelelő részt jelölje be és töltse ki):
□ A PÉNZÜGYI KÖZVETÍTŐK VÉGSŐ KEDVEZMÉNYEZETTEKBE TÖRTÉNŐ TŐKEBEFEKTETÉSE (IDEÉRTVE A KVÁZISAJÁTTŐKE-BEFEKTETÉST IS)
(a) Kvázi-sajáttőke esetén kérjük, részletesen ismertesse a tervezett eszköz jellegét:
...
(b) Kérjük, részletesen ismertesse a tőkebefektetés feltételeit (az ilyen tőkebefektetés piaci feltételeivel való összehasonlítást is közöljön):
...
(c) Kérjük, részletesen ismertesse a pénzügyi közvetítő befektetéseinek valamennyi jellemzőjét, ideértve a támogatható pénzügyi közvetítők befektetési stratégiája által teljesítendő követelményeket is:
...
(d) Kérjük, részletezze az eszköz időtartamát vagy a tőkebefektetést támogató kilépési stratégia időtartamát:
...
(e) Ha ezen a szinten magánbefektetői részvételre kerül sor (pl. magánbefektetők is nyújtanak tőkét a végső kedvezményezetteknek):
- Kérjük, tüntesse fel a magánbefektetői részvétel arányát: ...
- Kérjük, a részvételi szándék kifejezésére való felhívásban foglaltak szerint tüntesse fel a részt vevő magánbefektetők számára tervezett kedvezményes bánásmód típusát (kérjük, részletezze):
...
□ Nyereségnövelés: ...
□ Veszteségminimalizálás: ...
- Ha a nem egyenlő feltételek szerinti veszteségmegosztási jellemzők meghaladják a 651/2014/EU rendelet 21. cikkének (10) bekezdésében meghatározott határokat, kérjük, az előzetes értékelésre hivatkozva ismertesse a gazdasági bizonyítékot és adjon indokolást (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 113. pontja):
...
- Adott esetben közölje, hogy az állami befektető első veszteségviselő osztállyal szembeni kitettségét maximalizálták-e (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 113. pontja):
□ Igen. Kérjük, pontosítsa, hogy e maximum megállapítása hogyan történt:
...
□ Nem. Kérjük, fejtse ki:
...
□ FINANSZÍROZOTT ADÓSSÁGINSTRUMENTUMOK: PÉNZÜGYI KÖZVETÍTŐK ÁLTAL VÉGSŐ KEDVEZMÉNYEZETTEK SZÁMÁRA NYÚJTOTT HITELEK
- A hitel típusa: kérjük, részletezze:
...
- Az intézkedés keretébe tartozó hitelek feltételei (kérjük, az ilyen hitelek piaci feltételeivel való összehasonlítást is közöljön):
...
- A hitel maximális összege kedvezményezettenként:
...
- A hitelek maximális futamideje:
...
- Kérjük, részletezze az eszköz időtartamát vagy az adósságinstrumentumokba történő befektetést támogató kilépési stratégia időtartamát:
...
- A végső kedvezményezettek kockázati minősítése:
...
- Biztosítékokra vonatkozó vagy egyéb követelmények:
...
- Egyéb lényeges információk:
...
- Ha ezen a szinten magánbefektetői részvételre kerül sor (pl. magánbefektetők is nyújtanak hitelt a végső kedvezményezetteknek):
Kérjük, tüntesse fel a magánbefektetői részvétel arányát:
...
Kérjük, ismertesse az állami és a magánbefektetők közötti kockázat- és nyereségmegosztást:
...
Különösen abban az esetben, ha az állami befektető viseli az első veszteséget, annak mekkora a felső határa? A felső határ ... %. (Kérjük, vegye figyelembe azt az ajánlást, hogy ez a felső határ ne haladja meg a 35 %-ot [a kockázatfinanszírozási iránymutatás 116. pontja].)
Amennyiben az állami befektető/hitelező a 651/2014/EU rendeletben rögzített maximumot (25 %-ot) meghaladóan első veszteségviselő pozícióba kerül, kérjük, indokolja ezt, és ennek során hivatkozzon egyfelől olyan intézkedésekre, amelyek kizárólag az első kereskedelmi értékesítésük előtt álló, vagy az igazoló vizsgálati szakaszban lévő induló vállalkozásokat és kkv-kat céloznak meg, másfelől az előzetes értékelésben azonosított súlyos piaci hiányosságra vagy más releváns akadályra (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 116. pontja), és kérjük, foglalja össze ezt az indokolást:
...
Ha vannak a magánbefektetőknek/hitelezőknek szánt egyéb kockázatmérséklési mechanizmusok, kérjük, fejtse ki azokat:
...
□ Nem finanszírozott adósságinstrumentumok: pénzügyi közvetítők által végső kedvezményezetteknek biztosított kezességvállalás:
1. Kérjük, részletesen ismertesse a kezességvállalás jellegét és feltételeit (kérjük, az ilyen kezességvállalás piaci feltételeivel való összehasonlítást is közöljön):
...
2. Kérjük, hivatkozzon a jogalap azon vonatkozó rendelkezésére, amely előírja, hogy a kezességvállalás által érintett támogatható ügyletek csak újonnan szerzett, támogatható kockázatfinanszírozási célú hitelügyletek, például lízingek, valamint kvázisajáttőke-befektetési instrumentumok lehetnek, tőkeinstrumentumok nem (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 118. pontja):
...
3. Kérjük, ismertesse az alapul szolgáló ügyletek jellegét és feltételeit:
...
□ Egyéb pénzügyi eszközök
- Kérjük, ismertesse az intézkedéssel megvalósítandó pénzügyi eszközt:
...
- Kérjük, részletesen ismertesse a fenti 2.9.1.2. szakasz szerinti információkat, amennyiben alkalmazandóak a választott pénzügyi eszközre:
...
2.9.2. Adózási eszközök:
Kérjük, minden egyes adóösztönző esetében töltse ki az egész szakaszt. Amennyiben az intézkedés többféle adóösztönzőről rendelkezik, kérjük, minden egyes támogatási forma esetében válaszolja meg a feltett kérdéseket.
- A következő célokra biztosított adóösztönzők:
(a) □Vállalkozásokba történő közvetlen befektetések
(b) □Vállalkozásokba történő közvetett (azaz pénzügyi közvetítők útján megvalósított) befektetések
(c) □Vállalkozásokba alternatív kereskedési platform útján történő közvetett befektetések
- A következők számára biztosított adóösztönzők:
(a) □Vállalati befektetők
(b) □Természetes személy befektetők, a 651/2014/EU rendelet hatályán kívül eső befektetések esetén:
...
- Az adóösztönző formája:
(a) □Az adóalapra alkalmazandó nyereségadó-kedvezmény
(b) □Az adókötelezettség fizetendő összegére alkalmazandó nyereségadó-kedvezmény
(c) □Tőkenyereségadó-kedvezmény
(d) □Osztalékokra vonatkozó adókedvezmény
(e) □Egyéb: ...
- Kérjük, részletesen ismertesse azokat a feltételeket, amelyeket a befektetésnek teljesítenie kell ahhoz, hogy vonatkozzon rá az adóösztönző:
...
- Kérjük, részletesen ismertesse az adóösztönző számítását, a következő elemekkel: i. a befektető által igénybe vehető adókedvezmény a befektetett összeg maximum hány százalékának felel meg, ii. a befektető adókötelezettségéből levonható adókedvezmény maximális összege, és iii. a maximális összeg kedvezményezettenként:
...
- Kérjük, az előzetes értékelésre hivatkozva ismertesse a gazdasági bizonyítékot és adjon indokolást a támogatható vállalkozások kategóriájára (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 123. pontja):
...
- Kérjük, szolgáltasson bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a támogatható vállalkozások kiválasztása a befektetési követelmények jól felépített rendszerén alapul, amelyet megfelelően nyilvánosságra hoztak, és amely meghatározza a piaci hiányosság vagy más releváns akadály által érintett támogatható vállalkozások jellemzőit (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 125. pontja):
...
- A tervezett adóösztönző maximális időtartama:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az adóprogramok időtartama legfeljebb 10 év (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 126. pontja).
(a) Az adóösztönző létező intézkedés meghosszabbítása-e?
□ Igen. Kérjük, adja meg a létező intézkedés ügyszámát: ...
□ Nem.
(b) Az adóprogram teljes időtartama (az elődprogramjaival együtt, ha vannak ilyenek) hosszabb-e 10 évnél?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, részletezze:
- új előzetes értékelést végeztek:
□Igen□Nem
- a létező intézkedést utólagos értékelésnek vetették alá:
□Igen□Nem
(c) Kérjük, fejtse ki a nemzeti adórendszer azon sajátosságait, amelyek az adóösztönző teljes megértése szempontjából relevánsak:
...
(d) Kérjük, ismertesse a tagállamban már létező, kapcsolódó/hasonló/releváns adóösztönzőket, valamint ezen adóösztönzők és a bejelentett adóösztönző közötti kapcsolatot:
...
(e) Az adóösztönző minden olyan befektető számára elérhető-e, amely teljesíti az alkalmazandó kritériumokat, anélkül, hogy a befektetőket a letelepedési helyük alapján hátrányos megkülönböztetés érje (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 128. pontja)?
□Igen□Nem
Kérjük, szolgáltasson bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy gondoskodnak az intézkedés hatályát és technikai paramétereit (beleértve a plafonokat, a felső értékeket, a befektetés maximális összegét) illető megfelelő nyilvánosságról (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 128. pontja):
(f) A teljes befektetés összege kedvezményezett vállalkozásonként meghaladja-e a 651/2014/EU rendelet 21. cikkében támogatható vállalkozásonként 16,5 millió EUR-ban rögzített maximális összeget (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 151. pontja)?
□Igen□Nem
(g) Ha ez az összeg nagyobb ennél, kérjük, indokolja ezt az előzetes értékelésben azonosított piaci hiányosságra való hivatkozással:
...
(h) A kedvezményre jogosító részesedések az előzetes értékelés során meghatározott támogatható vállalkozások által újonnan kibocsátott, maximális kockázatú törzsrészvények-e, és azokat legalább három évig meg kell-e tartani (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 152. pontja)?
□ Igen.
□ Nem. Kérjük, részletezze:
...
(i) A kedvezmény elérhető-e azon befektetők számára, akik függetlenek a befektetés tárgyát képező vállalkozástól (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 152. pontja)?
□ Igen.
□ Nem. Kérjük, részletezze: ...
(j) Nyereségadó-kedvezmény esetében a kedvezmény a támogatható vállalkozásokba befektetett összegnek legfeljebb hány százaléka lehet? Kérjük, vegye figyelembe, hogy indokoltnak tekinthető az adókedvezményt a befektetett összeg 30 %-ában maximalizálni (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 153. pontja): ... %
A kedvezmény meghaladhatja-e a befektetőnek a fiskális intézkedést megelőzően megállapított maximális nyereségadó-kötelezettségét?
□ Igen. Kérjük, részletezze: ...
□ Nem
2.9.3. Az alternatív kereskedési platformokat támogató intézkedések:
- Meglévő platform:
□ Igen.
□ Nem, újonnan létrehozandó
- Van-e üzleti terv, amely demonstrálja, hogy a támogatott platform 10 éven belül önfenntartóvá válhat (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 129. pontja)?
...
- A platform meglévő tőzsde alplatformja vagy leányvállalata-e, vagy az lesz-e?
□ Igen. Kérjük, nevezze meg: ...
□ Nem
- Vannak-e a tagállamban már meglévő alternatív kereskedési platformok (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 131. pontja)?
□ Igen. Kérjük, nevezze meg: ...
□ Nem
- A platformot több tagállam hozta-e létre, és az több tagállamban működik-e (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 130. pontja)?
□ Igen. Kérjük, részletezze: ...
□ Nem
A platformon kereskedés tárgyát képező vállalkozások típusa:
...
- A platform létrehozása kapcsán felmerült befektetési költségek hány százalékát támogatják? A nyújtott állami támogatás a platform létrehozása kapcsán felmerült befektetési költségek legfeljebb 50 %-át fedezheti (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 156. pontja).
...
KÉRJÜK, E BEJELENTÉSSEL EGYÜTT NYÚJTSA BE A KÖVETKEZŐKET:
- Arra vonatkozó bizonyíték, hogy az alternatív kereskedési platformokra bevezetett pénzügyi eszközök többségét kkv-k bocsátják ki vagy fogják kibocsátani.
- A platform üzleti tervének másolata, amely demonstrálja, hogy a platform 10 éven belül önfenntartóvá válhat (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 129. pontja).
- Olyan valószínű kontrafaktuális forgatókönyvek, amelyek a szükséges finanszírozáshoz való hozzáférés szempontjából összevetik azokat a helyzeteket, amelyekkel a piacképes vállalkozások akkor találkoznának, ha a platform nem létezne (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 129. pontja).
- Meglévő platformok esetében a platform javasolt üzleti stratégiájának másolata, amelyben szerepel, hogy a jegyzett vállalkozások tartósan alacsony száma miatt - ami likviditáshiányt okoz - az érintett platformnak rövid távon támogatásra van szüksége, jóllehet hosszú távon életképes (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 131. pontja).
AZ INTÉZKEDÉS FORMÁJA:
□ A vállalati befektetők számára a támogatható vállalkozásokba történő, alternatív kereskedési platform útján megvalósított kockázatfinanszírozási célú befektetésükhöz biztosított adóösztönzők: Kérjük, töltse ki az adózási eszközökre vonatkozó, fenti 2.9.2. szakaszt.
□ Platformüzemeltetőknek nyújtott támogatás:
- A platformüzemeltető:
□ Kisvállalkozás.
□ Kisvállalkozásnál nagyobb vállalkozás.
- Az intézkedés maximális összege: ... EUR
- A legmagasabb összeg meghaladja-e a 651/2014/EU rendelet szerint engedélyezett, induló vállalkozásoknak nyújtott támogatást?
□Igen□Nem
- A platform létrehozása kapcsán felmerült befektetési költségek: ... EUR
- Az üzemeltetőnek nyújtott támogatás meghaladja-e a befektetési költségek 50 %-át (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 156. pontja)?
□Igen□Nem
- A támogatás a platform létrehozásától számított legfeljebb hány évig engedélyezett?
...
- Azon platformok esetében, amelyek meglévő tőzsde alplatformjai vagy leányvállalatai, kérjük, szolgáltasson bizonyítékot az alplatform lehetséges forráshiányára:
...
- Egyéb lényeges információk:
...
3. A TÁMOGATÁSI PROGRAM ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSÉRE VONATKOZÓ TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
3.1. Az állami beavatkozás szükségessége (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.2. szakasza)
(a) Kockázatfinanszírozási támogatási program csak akkor indokolt, ha az előzetes értékelésben bizonyított konkrét piaci hiányosság vagy a finanszírozási eszközökhöz való hozzáférést gátló más releváns akadály kezelésére irányul ( 479 ).
(b) Kérjük, e kiegészítő adatlappal együtt nyújtson be részletes előzetes értékelést is, amely bizonyítja a konkrét piaci hiányosság vagy más releváns akadály fennállását (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 50. és 56. pontja).
3.1.1. Az előzetes értékelésre vonatkozó információk (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.1. szakasza):
(a) Az előzetes értékelés időpontja: ...
(b) Az értékelést végezte (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 57. pontja):
□ egy független szervezet ...
□ egy, a következő hatósággal kapcsolatban álló szervezet:
...
(c) Az értékelés alapjául szolgáló bizonyítékok és módszerek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 57. pontja):
...
(d) □Kérjük, jelölje be a négyzetet annak megerősítéséhez, hogy az előzetes értékelés a bejelentést megelőző 3 éven belül készült (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 57. pontja):
(e) □A bejelentett program finanszírozása részben az európai beruházási és strukturális alapokból történik, és az értékelés az 1303/2013/EU rendelet ( 480 ) (a közös rendelkezésekről szóló rendelet) 37. cikkének (2) bekezdésével vagy az (EU) 2021/1060 rendelet ( 481 ) 58. cikkének (3) bekezdésével összhangban készült (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 60. pontja).
3.1.2. Bizonyos gazdasági tevékenység fejlődését előmozdító támogatás (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.1. szakasza)
(a) Kérjük, nevezze meg a támogatott gazdasági tevékenységet (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 42. pontja), és ismertesse, hogy Ön azt magas kockázatú vagy tőkeintenzív ágazatnak tekinti-e, és miért (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 75. és 77. pontja):
...
(b) Kérjük, ismertesse a piaci hiányosság vagy más releváns akadály jellegét, és bizonyítsa annak fennállását (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 61. pontja)
...
(c) Ösztönző hatás: Hogyan idézi elő a bejelentett program azt, hogy i. a támogatás kedvezményezettje és/vagy ii. a magánbefektetők megváltoztassák magatartásukat azáltal, hogy olyan tevékenységekbe kezdenek, amelyeket a támogatás nélkül nem, vagy csak korlátozottabb mértékben végeznének (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 43-47. pontja)?
...
3.1.3. A bejelentett program konkrét célkitűzéseinek és teljesítménymutatóinak azonosítása az előzetes értékelés eredményei alapján (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 164. és 165. pontja):
(a) Kérjük, sorolja fel a konkrét célkitűzéseket, és hivatkozzon az előzetes értékelés megfelelő szakaszára:
...
(b) Kérjük, sorolja fel a meghatározott teljesítménymutatókat (a példákat lásd a kockázatfinanszírozási iránymutatás 164. pontjában), és hivatkozzon az előzetes értékelés megfelelő szakaszára:
...
3.1.4. Az állami beavatkozás szükségességének gazdasági bizonyítéka és indokolása az előzetes értékelésben (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.2. szakasza): lásd e formanyomtatvány 2.3., 2.4. és 2.5. szakaszát.
3.2. A bejelentett program megfelelősége (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.3. szakasza)
3.2.1. Általános:
(a) Kérjük, az előzetes értékelésre hivatkozva fejtse ki, hogy az ugyanazokra az azonosított piaci hiányosságokra irányuló meglévő és tervezett nemzeti és uniós szakpolitikai intézkedésekkel (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 58. pontja) miért nem kezelhetők megfelelően az azonosított piaci hiányosságok (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 92. és 93. pontja):
...
(b) Kérjük, fejtse ki, hogy a javasolt állami támogatási eszköz kialakítása miért a legmegfelelőbb egy hatékony finanszírozási struktúra biztosításához (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 94. és 95. pontja):
...
3.2.2. A pénzügyi eszközök megfelelőségére vonatkozó feltételek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.3.2. szakasza):
1. Minimális magánbefektetési arányok (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 97-99. pontja)
- A végső kedvezményezettbe történő, kockázatfinanszírozási célú befektetésben mekkora a független magánbefektetői részvétel minimális összesített (azaz valamennyi szint beszámításával megállapított teljes) aránya? A végső kedvezményezettnek nyújtott (állami és magánszektorbeli) kockázatfinanszírozás ... %-a.
- A 651/2014/EU rendelet 21. cikkének (12) bekezdésében előírtnál alacsonyabb független magánbefektetői részvétel esetén kérjük, hogy az előzetes értékelésre hivatkozva foglalja össze a gazdasági bizonyítékot, és részletesen indokolja meg ezt az arányt (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 97. pontja szerint):
...
- A bejelentett programban való, nem független magánbefektetői részvétel elfogadható-e (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 98. pontja)?
□ Igen. Kérjük, ismertesse ennek gazdasági bizonyítékát és adjon indokolást:
...
□ Nem.
- Olyan vállalkozások esetében, amelyek a 651/2014/EU rendelet 21. cikke (3) bekezdésének b) pontjában rögzített támogatási időszaknál hosszabb ideig működnek bármely piacon és első kockázatfinanszírozási célú befektetésben részesülnek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 99. pontja), milyen megfelelő korlátozásokat tartalmaz a bejelentett program? ...
- A magánbefektetői részvétel aránya eléri-e legalább a 60 %-ot (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 99. pontja)?
□Igen□Nem
2. Az állami és a magánbefektetők kockázatainak és nyereségének egyensúlya (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 100-102. pontja):
- Kérjük, fejtse ki, hogy a kockázatok és nyereségek állami és a magánbefektetők közötti, az adott pénzügyi eszközökre vonatkozó szakaszokban fent ismertetett megoszlása miért tekinthető kiegyensúlyozottnak (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 100-102. pontja):
...
3. Az ösztönzők jellegének pénzügyi közvetítők, valamint az alapkezelők vagy a befektetők kiválasztása során történő meghatározása (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 103. és 104. pontja)
Kérjük, a megfelelő négyzet bejelölésével erősítse meg:
A. A PROGRAMOT VÉGREHAJTÓ PÉNZÜGYI KÖZVETÍTŐK KIVÁLASZTÁSA:
(a) Minden egyes pénzügyi közvetítő kiválasztása nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes eljárás útján történik, amelynek során meghatározzák az ösztönzők pontos jellegét.
□ Igen.
□ Nem. Kérjük, közölje az okot (és ismertesse a befektetők kiválasztását):
...
- Kérjük, ismertesse a versenyen alapuló eljárást és azt, hogy a kiválasztási eljárás hogyan tesz eleget a követelményeknek, ideértve i. a részvételi szándék kifejezésére való felhívásban felsorolt kiválasztási szempontokat; ii. az átvilágításához használt értékelési táblázatot és iii. az átvilágítási folyamatot:
...
- Kérjük, hivatkozzon a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
- Kérjük, ismertesse, hogyan biztosítják a 651/2014/EU rendeletben (a 651/2014/EU rendelet 21. cikke (15) és (16) bekezdésében) a kereskedelmi irányításra és a nyereségorientált döntéshozatalra vonatkozóan megállapított feltételek teljesülését (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 172. pontja):
...
- Kérjük, szolgáltasson bizonyítékot és adjon meg hivatkozást a jogalapra:
...
(b) E kiválasztási eljárás során a pénzügyi közvetítőknek (az előzetes értékelés során meghatározott teljesítménymutatók alapján) be kell mutatniuk, hogy az általuk javasolt befektetési stratégia hogyan járul hozzá a szakpolitikai célkitűzések és célok eléréséhez. E bejelentéssel együtt kérjük, nyújtsa be a következőket:
- A pénzügyi közvetítők mindegyike által benyújtott dokumentumok, amelyek részletezik azok befektetési stratégiáját, ezen belül az árazási politikájukat és azt, hogy az adott stratégia hogyan járul hozzá az egyes szakpolitikai célkitűzésekhez és célokhoz.
- Kérjük, részletesen ismertesse azt a bejelentett programban előirányzott mechanizmust, amellyel a tagállam (például nyomon követéssel, jelentéstétellel, a képviseleti testületekben való részvétellel) biztosítja, hogy a közvetítők befektetési stratégiája mindenkor összhangban legyen az elfogadott szakpolitikai célokkal, és hogy a befektetési stratégia lényegi módosításához szükség legyen a tagállam előzetes hozzájárulására.
...
- Kérjük, adjon meg hivatkozást a jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
(c) A pénzügyi közvetítő kezelője vagy az alapkezelő társaság (a kezelő) nyílt, átlátható, megkülönböztetésmentes és objektív kiválasztási eljárás során kerül kiválasztásra, vagy a kezelő díjazása teljes mértékben tükrözi a piaci szinteket.
□ Igen
□ Nem. Kérjük, közölje az okot (többek között megindokolva a befektetők kiválasztását):
...
- Kérjük, ismertesse a versenyen alapuló eljárást és azt, hogy a kiválasztási eljárás hogyan tesz eleget az e pontban foglalt követelményeknek:
...
- Kérjük, hivatkozzon az említett követelményeket tartalmazó jogalap vonatkozó rendelkezésére:
...
(d) □Az alapok alapjainak kezelői a befektetési megbízásuk körében kötelesek versenyen alapuló eljárás keretében megállapítani a részalapok szintjén alkalmazható kedvező feltételeket (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 103. pontja).
B. A MAGÁNBEFEKTETŐK KIVÁLASZTÁSA
□ A magánbefektetők kiválasztása nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes eljárás keretében történik, amelynek során meghatározásra kerül az ösztönzők pontos jellege (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 103. pontja).
- Kérjük, ismertesse a magánbefektetők azonosításának és kiválasztásának feltételeit:
...
4. Az első veszteségviselő osztályban legalább 10 %-os részesedéssel rendelkező, társbefektetőként eljáró pénzügyi közvetítő vagy alapkezelő (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 105. pontja)
- Amennyiben a pénzügyi közvetítő vagy az alapkezelő a tagállam mellett társbefektetőként jár el, minden potenciális összeférhetetlenségi okot el kell kerülni, és a pénzügyi közvetítőnek vagy az alapkezelőnek az első veszteségviselő osztályban legalább 10 %-os részesedéssel kell rendelkeznie (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 105. pontja). Kérjük, (adott esetben) erősítse meg, hogy ez a helyzet áll fenn:
...
5. Az adósságinstrumentumok (hitelek vagy kezességvállalások) esetében alkalmazott továbbadási mechanizmus (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 106. pontja):
(a) □A bejelentett program előír olyan (a 2.9.1.1.A. szakaszban ismertetett) továbbadási mechanizmust, amely biztosítja, hogy a pénzügyi közvetítő az államtól szerzett előnyt továbbadja a végső kedvezményezett vállalkozásoknak. Kérjük, tüntesse fel a jogalap vonatkozó rendelkezéseit:
...
(b) □A továbbadási mechanizmus megfelelő nyomonkövetési intézkedéseket, valamint visszakövetelési mechanizmust, illetve azzal egyenértékű szerződéses mechanizmust foglal magában. Kérjük, ismertesse és tüntesse fel a jogalap vonatkozó rendelkezéseit:
...
3.2.3. Az adózási eszközökre vonatkozó megfelelőségi feltételek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.3.3. szakasza):
Ezekhez a követelményekhez a 2.9.2. szakaszban megadott információkat vesszük figyelembe.
- Kérjük, adjon meg minden olyan egyéb információt, amelyet lényegesnek tart a megfelelőségi feltételek szempontjából:
...
3.2.4. Az alternatív kereskedési platformokat támogató intézkedések megfelelőségére vonatkozó feltételek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.3.4. szakasza):
Ezekhez a követelményekhez a 2.9.3. szakaszban megadott információkat vesszük figyelembe.
- Kérjük, adjon meg minden olyan egyéb információt, amelyet lényegesnek tart a megfelelőségi feltételek szempontjából:
...
3.3. A támogatás arányossága (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.4. szakasza)
3.3.1. Az azonosított piaci hiányossághoz viszonyított arányosság:
- Az olyan pénzügyi eszközökre irányuló kockázatfinanszírozási célú intézkedések esetében, ahol a független magánbefektetők részvétele nem éri el a 651/2014/EU rendelet 21. cikkének (12) bekezdésében meghatározott arányokat:
□ Kérjük, jelölje be a négyzetet a megerősítéshez és foglalja össze az azt bizonyító értékelést, amely szerint az előzetes értékelés kellő részletességgel értékeli az érintett földrajzi területen működő, támogatható vállalkozástípusnak nyújtandó magánfinanszírozás szintjét és struktúráját, és bizonyítja, hogy az azonosított piaci hiányosság vagy más releváns akadály nem orvosolható a 651/2014/EU rendeletben a magánbefektetői részvételre meghatározott összes követelményt teljesítő intézkedésekkel (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 63. pontja):
Összefoglaló:
...
- Az olyan kockázatfinanszírozási célú intézkedések esetében, amelyek összege meghaladja a támogatható vállalkozásonként a 651/2014/EU rendelet 21. cikkének (8) bekezdésében meghatározott, maximálisan nyújtható 16,5 millió EUR-t:
Tiszteletben tartják-e a 651/2014/EU rendelet 21. cikkének (8) bekezdésében meghatározott felső határt?
□ Igen. Kérjük, részletezze:
...
□ Nem. Kérjük, részletezze:
...
Amennyiben alkalmazandó, számszerűsíti-e az előzetes értékelés az azonosított piaci hiányosság vagy más releváns akadály miatt fennálló finanszírozási hiányt (azaz a támogatható vállalkozások aktuálisan kielégítetlen finanszírozási igényének szintjét)?
□ Igen. Kérjük, foglalja össze az értékelést és az alkalmazott számítást, amelyek bizonyítják, hogy a támogatásra jogosult vállalkozások szintjén fennálló finanszírozási hiány túllépi a fent említett maximális összeget. Az ilyen számszerűsítésnek olyan bevált gyakorlatokon és módszereken kell alapulnia, amelyekkel megbecsülhető, hogy a célvállalkozások finanszírozási igényének mekkora része marad kielégítetlen (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 64. és 65. pontja):
...
□ Nem
Amennyiben alkalmazandó, hogyan biztosítják, hogy a kockázatfinanszírozás teljes összege nem lépi túl a számszerűsített finanszírozási hiányt? Kérjük, fejtse ki:
...
- Kérjük, ismertesse, hogy a támogatási intézkedés keretében nyújtott (állami és magán) kockázatfinanszírozás teljes összege milyen arányban oszlik meg (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 133. és 134. pontja):
...
- Kérjük, az előzetes értékelésre hivatkozva fejtse ki, hogy a befektetők számára biztosított kedvezményes bánásmód hogyan korlátozódik a program által előírt minimális magántőke-részvételi arányok eléréséhez szükséges minimumra (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 135. és 136. pontja):
...
3.3.2. A pénzügyi eszközökre vonatkozó arányossági feltételek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.4.1. szakasza):
1. A pénzügyi közvetítők/alapkezelők tekintetében:
- Az ösztönzők pontos értékének meghatározása a pénzügyi közvetítők vagy az alapkezelők kiválasztási eljárása keretében történik-e (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 137. pontja)?
□Igen□Nem
- Kérjük, a pénzügyi közvetítők vagy az alapkezelők díjazására vonatkozóan adja meg az alábbi információkat (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 145. pontja):
- Tartalmaz-e éves kezelői díjat a kockázatfinanszírozási iránymutatásnak megfelelően (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 145. pontja)?
□ Igen
□ Nem. Kérjük, részletezze:
...
- Tartalmaz-e teljesítményalapú ösztönzőket, többek között pénzügyi teljesítményen alapuló ösztönzőket és szakpolitikával kapcsolatos ösztönzőket a kockázatfinanszírozási iránymutatásnak megfelelően (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 146. pontja)?
□ Igen
□ Nem. Kérjük, részletezze:
...
- Kérjük, részletezze, hogy a szakpolitikai célok teljesülésének elmaradása esetén milyen szankciókat írnak elő:
...
- Kérjük, adja meg a teljesítményalapú díjazást és közöljön a piaci gyakorlattal való összehasonlítást (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 147. pontja):
...
- Kérjük, adja meg a kezelői díj teljes összegét és közöljön a piaci gyakorlattal való összehasonlítást (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 148. pontja):
...
- Az általános díjstruktúra az adott kiválasztási eljárás keretében alkalmazott pontozás részeként kerül-e értékelésre, és a maximális díjazást e kiválasztás alapján határozzák-e meg (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 149. pontja)?
□ Igen
□ Nem. Kérjük, fejtse ki, hogy miért nem: ...
Ha a pénzügyi közvetítő és annak kezelője állami szervezet, amely nem nyílt, átlátható, megkülönböztetésmentes és objektív kiválasztási eljárás során került kiválasztásra, kérjük, a megerősítéshez jelölje be a négyzetet és szolgáltasson bizonyítékot a következőkre:
(a) □Kérjük, ismertesse, hogy Ön szerint miért volt szükséges közvetlenül kijelölni pénzügyi közvetítőként vagy alapkezelőként eljáró megbízott felet:
...
(b) □Az állami pénzügyi közvetítők kezelése üzleti alapon történik, a kezelőik pedig nyereségorientált módon, a szokásos piaci feltételek mellett (közvetlen állami ráhatástól függetlenül) hozzák meg a befektetési döntéseket. Kérjük, mutassa be különösen azokat a mechanizmusokat, amelyekkel kizárják annak lehetőségét, hogy az állam bármilyen módon beavatkozhasson az állami alap napi kezelési feladataiba:
...
(c) Megbízott fél közvetlen kijelölése esetén mekkora az éves kezelői díjnak a teljesítményalapú ösztönzők nélküli összege? A megbízott félnek juttatandó tőke ... %-a. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez nem haladhatja meg a 3 %-ot (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 150. pontja).
2. A magánbefektetők tekintetében:
- A valamely állami alap és az ügyletenként részt vevő magánbefektetők társbefektetése esetén a magánbefektetőket minden egyes ügyletre vonatkozóan különálló, versenyen alapuló eljárás útján választják-e ki a méltányos megtérülési ráta megállapítása érdekében (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 139. pontja)?
□ Igen. Kérjük, nyújtson be igazoló dokumentumokat.
□ Nem.
- Ha a magánbefektetőket nem ilyen eljárással választják ki, a méltányos megtérülési rátát független szakértő állapítja-e meg a piaci referenciaértékek és a piaci kockázat elemzése alapján, a diszkontált cash flow értékelési módszer alkalmazásával, és az részletezi-e a méltányos megtérülési ráta minimális szintjének, valamint a kockázatokat tükröző megfelelő árrésnek a kiszámítását (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 140. pontja), továbbá teljesül-e a kockázatfinanszírozási iránymutatás 141. pontjában szereplő összes feltétel?
□ Igen. Kérjük, nyújtsa be az értékelést tartalmazó jelentést, nevezze meg a szakértőt, ismertesse a kijelölésére vonatkozó hatályos szabályokat és a megfelelő bizonyítékokat:
...
□ Nem.
□ Kérjük, jelölje be a négyzetet annak megerősítéséhez, hogy ugyanaz a független szakértő három év alatt legfeljebb egy alkalommal vehető igénybe.
- Kérjük, fejtse ki, hogy a magánbefektetők kockázattal kiigazított megtérülése hogyan korlátozódik a méltányos megtérülési rátára (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 142. pontja):
...
- Kérjük, az előzetes értékelés alapján fejtse ki az intézkedést alátámasztó konkrét pénzügyi paraméterek gazdasági indokolását:
...
3.3.3. Az adózási eszközökre vonatkozó arányossági feltételek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.4.2. szakasza):
Ezekhez a követelményekhez a 2.9.2. szakaszban megadott információkat vesszük figyelembe.
- Kérjük, adjon meg minden olyan egyéb információt, amelyet lényegesnek tart az arányossági feltételek szempontjából: ...
3.3.4. Az alternatív kereskedési platformokra vonatkozó arányossági feltételek (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.4.3. szakasza):
Ezekhez a követelményekhez a 2.9.3. szakaszban megadott információkat vesszük figyelembe.
- Kérjük, adjon meg minden olyan egyéb információt, amelyet lényegesnek tart az arányossági feltételek szempontjából: ...
3.4. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.5. szakasza)
- Kérjük, az előzetes értékelés keretében szolgáltasson információt a bejelentett program potenciális negatív hatásairól. Ezen belül ki kell térni a mindhárom szinten - a kockázatfinanszírozás nyújtására szolgáló piac szintjén (pl. a magánbefektetők kiszorításának kockázatára), a pénzügyi közvetítők és a kezelőik szintjén, valamint a végső kedvezményezettek szintjén (többek között a kedvezményezettek működési piacain) - jelentkező potenciális negatív hatásokra:
...
- A bejelentett program biztosítja-e, hogy a kockázatfinanszírozási célú állami támogatás megcélzott vállalkozásai kizárólag a potenciálisan életképes vállalkozások (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 171. pontja)?
□ Igen. Kérjük, ismertesse, hogy ezt hogyan biztosítják és tüntesse fel a jogalap vonatkozó rendelkezéseit: ...
□ Nem
- A bejelentett program földrajzilag vagy regionálisan korlátozott-e (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 173. pontja)?
□ Igen. Kérjük, részletezze: ...
□ Nem.
- A bejelentett program jogalapja szerint (de iure) konkrét ágazatokra korlátozódik-e (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 174. pontja)?
□ Igen. Kérjük, részletezze: ...
□ Nem.
- A bejelentett program a gyakorlatban bizonyos ágazatokra irányul-e?
□ Igen. Kérjük, részletezze: ...
□ Nem
- Hogyan történik a negatív hatások lehető legkisebb mértékűre korlátozása?
...
3.5. Átláthatóság (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.6. szakasza)
Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíteni fogja a kockázatfinanszírozási iránymutatás 3.2.6. szakaszában és a mellékletben meghatározott átláthatósági követelményeket.
□ Igen
4. TÁMOGATÁSHALMOZÁS
A kockázatfinanszírozási támogatás más olyan állami támogatási intézkedésekkel, amelyeknek nincsenek azonosítható elszámolható költségei, vagy az azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedésre irányuló csekély összegű támogatással a csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság határozatában az egyes esetekre jellemző körülményektől függően a teljes finanszírozásra meghatározott plafon mértékéig halmozható (a kockázatfinanszírozási iránymutatás 159. pontja).
□ Kérjük, jelölje be a négyzetet e szabály betartásának megerősítéséhez.
- Kérjük, hivatkozzon a vonatkozó jogalapra:
...
- Kérjük, fejtse ki, hogyan valósul meg a támogatáshalmozódásra vonatkozó szabályok betartása:
...
5. EGYÉB INFORMÁCIÓ
Kérjük, adjon meg minden olyan egyéb információt, amelyet lényegesnek tart a kockázatfinanszírozási iránymutatás által érintett intézkedés(ek) értékeléséhez:
...
III.8. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ÉRTÉKELÉSI TERV BEJELENTÉSÉHEZ
A tagállamok ezt az adatlapot használják a 651/2014/EU bizottsági rendelet ( 482 ) 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja, az (EU) 2022/2472 bizottsági rendelet ( 483 ) 1. cikke (3) bekezdésének a) pontja vagy az (EU) 2022/2473 bizottsági rendelet ( 484 ) 1. cikke (7) bekezdésének a) pontja szerinti értékelési terv bejelentéséhez, valamint a vonatkozó bizottsági iránymutatásban előírtak szerint értékelés tárgyát képező bejelentett támogatási program esetében.
Az értékelési terv szövegezésére vonatkozó útmutatásért tanulmányozza a "Közös módszertan az állami támogatások értékelésére" című bizottsági szolgálati munkadokumentumot ( 485 ) .
1. AZ ÉRTÉKELENDŐ TÁMOGATÁSI PROGRAM AZONOSÍTÁSA
1. A támogatási program megnevezése:
...
2. Az értékelési terv:
(a) □a 651/2014/EU rendelet 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti értékelés tárgyát képező programra vonatkozik?
(b) □az (EU) 2022/2472 rendelet 1. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerinti értékelés tárgyát képező programra vonatkozik?
(c) □az (EU) 2022/2473 rendelet 1. cikke (7) bekezdésének a) pontja szerinti értékelés tárgyát képező programra vonatkozik?
(d) □a Bizottságnak a Szerződés 108. cikkének (3) bekezdése értelmében bejelentett programra vonatkozik?
Kérjük, tüntesse fel az állami támogatási program hivatkozási számát: ...
3. Kérjük, tüntesse fel az összes, hasonló célkitűzésre és földrajzi területre irányuló korábbi és folyamatban lévő állami támogatási program hivatkozási számát. Kérjük, adja meg, hogy e programok bármelyike a jelenlegi támogatási program elődje-e.
...
Sor került-e a fent felsorolt állami támogatási programok bármelyikének utólagos értékelésére?
□Igen□Nem
3.1. Ha igen, kérjük, röviden foglalja össze az utólagos értékelés(ek) főbb eredményeit (adott esetben hivatkozással és az online elérhető változatra mutató linkkel).
...
3.2. Kérjük, ismertesse, hogyan vették figyelembe ezen értékelések eredményeit az új program kialakítása során.
...
4. Kérjük, sorolja fel a támogatási program valamennyi előzetes értékelését vagy hatásvizsgálatát. Minden egyes ilyen tanulmány esetében kérjük, adja meg a következő információkat: a) a tanulmány célkitűzésének, a használt módszertannak, az eredményeknek és a következtetéseknek a rövid ismertetése, valamint b) az értékelések és tanulmányok esetleges, konkrét módszertani kihívásai, például az aktuális értékelési terv értékelése szempontjából releváns adatok elérhetősége. Adott esetben nevezze meg a korábbi értékelési tervekben nem tárgyalt, de az aktuális értékelés során tárgyalandó releváns területeket és témaköröket. Kérjük, mellékletben adja meg ezen értékelések és tanulmányok összefoglalóját, és - amennyiben elérhetők - adja meg az érintett dokumentumokra vonatkozó internetes hivatkozásokat:
...
2. AZ ÉRTÉKELENDŐ TÁMOGATÁSI PROGRAM CÉLKITŰZÉSEI
1. Kérjük, ismertesse a támogatási programot, részletezve a program által kezelni kívánt igényeket és problémákat, valamint a kedvezményezettek tervezett kategóriáit, például a méretüket, az ágazatukat, a helyüket, az irányszámukat:
...
2. Kérjük, közölje a program célkitűzéseit és a várt hatást a tervezett kedvezményezettek szintjén, valamint a közös érdekű célkitűzés tekintetében is.
...
3. Kérjük, közölje a támogatás kedvezményezettjeire, illetve a tágabb értelemben vett gazdaságra kifejtett lehetséges negatív hatásokat ( 486 ), amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolódhatnak a támogatási programhoz:
...
4. Kérjük, tüntesse fel a) a program keretében tervezett éves költségvetést, b) a program tervezett időtartamát ( 487 ), c) a támogatási eszközt vagy eszközöket és d) az elszámolható költségeket.
...
5. Kérjük, foglalja össze a támogathatósági kritériumokat és a támogatás kedvezményezettjeinek kiválasztására szolgáló módszereket. Kérjük, ismertesse különösen a következőket: a) a kedvezményezettek kiválasztására szolgáló módszerek (pl. pontozás), b) az egyes kedvezményezetti csoportok rendelkezésére álló indikatív költségvetés, c) bizonyos kedvezményezetti csoportok esetében a költségvetés kimerülésének valószínűsége, d) a pontozási szabályok, amennyiben használnak ilyeneket a támogatási program esetében, e) a támogatási intenzitás küszöbértékei, valamint f) a pályázatok értékelésekor a támogatást nyújtó hatóság által figyelembe vett szempontok:
...
6. Kérjük, említse meg azokat a konkrét korlátozásokat vagy kockázatokat, amelyek befolyásolhatják a program végrehajtását, várt hatásait és célkitűzéseinek teljesülését:
...
3. ÉRTÉKELÉSI KÉRDÉSEK
1. Kérjük, a támogatás hatására vonatkozó mennyiségi bizonyíték megadásával közölje az értékelésben tárgyalandó konkrét kérdéseket. Kérjük, tegyen különbséget a) a támogatás kedvezményezettekre gyakorolt közvetlen hatására vonatkozó kérdések, b) a közvetett hatásokra vonatkozó kérdések, valamint c) a támogatás arányosságára és megfelelőségére vonatkozó kérdések között. Kérjük, fejtse ki, hogy az értékelési kérdések hogyan kapcsolódnak a program célkitűzéseihez:
...
4. EREDMÉNYMUTATÓK
1. Kérjük, a következő táblázat segítségével mutassa be, milyen mutatók segítségével mérik majd a támogatási program eredményeit, valamint melyek lesznek a vonatkozó kontrollváltozók, ideértve az adatforrásokat is, valamint hogy az egyes eredménymutatók hogyan felelnek meg az értékelési kérdéseknek. Kérjük, adja meg különösen a) a vonatkozó értékelési kérdést, b) a mutatót, c) az adatok forrását, d) az adatgyűjtés gyakoriságát (pl. évente, havonta, stb.), e) az adatgyűjtés szintjét (pl. a cég szintjén, az üzem szintjén, regionális szinten, stb.), f) az adatforrás által felölelt csoportot (pl. a támogatás kedvezményezettjei, a nem kedvezményezettek, valamennyi vállalkozás, stb.).
Értékelési kérdés | Mutató | Forrás | Gyakoriság | Szint | Csoport |
Kérjük, fejtse ki, hogy a választott mutatók miért a legrelevánsabbak a program várt eredményeinek mérése szempontjából:
...
5. AZ ÉRTÉKELÉS ELVÉGZÉSÉNEK TERVEZETT MÓDSZEREI
1. Az értékelési kérdések fényében kérjük, ismertesse a támogatás kedvezményezettekre gyakorolt ok-okozati hatásának az értékelés során történő feltárásához, valamint az egyéb közvetett hatások értékeléséhez használni tervezett módszereket. Kérjük, térjen ki különösen azokra az okokra, amelyek miatt ezt a módszert és nem valamelyik másik módszert választották (pl. a támogatási program kialakításához kapcsolódó okok) ( 488 ).
...
2. Kérjük, pontosan részletezze a támogatás ok-okozati hatásának értékeléséhez használt azonosítási stratégiát és a stratégiát alátámasztó feltevéseket. Kérjük, részletesen ismertesse a kontrollcsoport összetételét és jelentőségét:
...
3. Kérjük, fejtse ki, hogy a tervezett módszerek hogyan kezelik a potenciális kiválasztási részrehajlást. Állítható-e kellő bizonyossággal, hogy a támogatás kedvezményezettjeinek eredményei között észlelt eltérések a támogatásnak tudhatók be?
...
4. Adott esetben kérjük, fejtse ki, hogy a tervezett módszerek hogyan kívánják kezelni az összetett programokhoz - például a regionális szinten differenciáltan végrehajtott programokhoz és a több támogatási eszközt alkalmazó programokhoz - kapcsolódó konkrét kihívásokat:
...
6. ADATGYŰJTÉS
1. Kérjük, adjon tájékoztatást a támogatás kedvezményezettjeire, valamint a figyelembe vett kontrafaktuális forgatókönyvre vonatkozó adatok gyűjtésére és feldolgozására szolgáló mechanizmusokról és forrásokról ( 489 ). Kérjük, ismertesse a kiválasztási szakaszra vonatkozó összes releváns információt: a támogatást kérelmezőkre vonatkozóan összegyűjtött adatokat, a kérelmezők által benyújtott adatokat és a kiválasztás eredményeit. Kérjük, az adatok elérhetőségére vonatkozó esetleges problémákat is fejtse ki:
...
2. Kérjük, adjon tájékoztatást az értékelés szempontjából releváns adatgyűjtés gyakoriságáról. Rendelkezésre állnak-e megfigyelések egy kellően lebontott szinten, azaz az egyes vállalkozások szintjén?
...
3. Kérjük, közölje, hogy az értékelés lebonyolításához szükséges adatokhoz való hozzáférést akadályozhatják-e az adatok bizalmas jellegére irányadó törvények és egyéb jogi előírások, és hogy e probléma kezelése hogyan történne. Kérjük, említse meg az adatgyűjtéshez kapcsolódó egyéb lehetséges kihívásokat, valamint azt, hogy azok kezelése hogyan történne:
...
4. Kérjük, közölje, hogy terveznek-e a támogatás kedvezményezettjeire vagy más vállalkozásokra irányuló felméréseket, és tervezik-e kiegészítő információforrások igénybevételét:
...
7. AZ ÉRTÉKELÉS JAVASOLT ÜTEMTERVE
1. Kérjük, közölje az értékelés javasolt ütemtervét, beleértve az adatgyűjtésre, az időközi jelentésekre és az érdekeltek részvételére vonatkozó mérföldköveket. Adott esetben nyújtson be a javasolt ütemtervet részletező mellékletet:
...
2. Kérjük, közölje a végleges értékelési jelentés Bizottsághoz történő benyújtásának határidejét:
...
3. Kérjük, említsen olyan tényezőket, amelyek befolyásolhatják a tervezett ütemtervet:
...
8. AZ ÉRTÉKELÉST VÉGZŐ SZERV
1. Kérjük, közöljön konkrét információkat az értékelést végző szervről, vagy ha még nem került sor a kiválasztására, a kiválasztásának ütemtervéről, eljárásáról és szempontjairól:
...
2. Kérjük, adjon tájékoztatást az értékelést végző szerv függetlenségéről, valamint arról, hogy az esetleges összeférhetetlenséget hogyan zárják ki a kiválasztási eljárás során:
...
3. Kérjük, tüntesse fel az értékelést végző szerv vonatkozó tapasztalatait és készségeit, illetve azt, hogy e készségek biztosítása hogyan történik a kiválasztási eljárás során:
...
4. Kérjük, közölje, hogy a támogatást nyújtó hatóság milyen intézkedéseket tesz az értékelés lebonyolításának irányítása és figyelemmel kísérése érdekében:
...
5. Kérjük, adjon - akár indikatív jellegű - tájékoztatást az értékelés lebonyolításához rendelkezésre bocsátandó szükséges emberi és pénzügyi erőforrásokról:
...
9. AZ ÉRTÉKELÉS NYILVÁNOSSÁGA
1. Kérjük, adjon tájékoztatást az értékelés nyilvánosságra hozatalának módjáról, azaz az értékelési terv és a végleges értékelési jelentés internetes honlapon történő közzétételéről.
...
2. Kérjük, közölje, hogyan biztosítják az érdekeltek részvételét. Kérjük, közölje, hogy terveznek-e az értékeléshez kapcsolódó nyilvános konzultációkat vagy eseményeket:
...
3. Kérjük, részletezze, hogy a támogatást nyújtó hatóság vagy más szervek a tervek szerint hogyan fogják felhasználni az értékelési eredményeket, például a program utódainak vagy hasonló programoknak a kialakításához:
...
4. Kérjük, közölje, hogy az értékeléshez összegyűjtött vagy felhasznált adatokat hozzáférhetővé teszik-e, és ha igen, milyen feltételekkel, további tanulmányokhoz és elemzésekhez:
...
5. Kérjük, közölje, hogy az értékelési terv tartalmaz-e olyan bizalmas információkat, amelyeket a Bizottság nem hozhat nyilvánosságra:
...
10. EGYÉB INFORMÁCIÓ
1. Kérjük, itt adjon meg minden olyan egyéb információt, amelyet fontosnak tart az értékelési terv vizsgálata szempontjából:
...
2. Kérjük, sorolja fel a bejelentéshez mellékelt összes dokumentumot, és mellékelje az érintett dokumentumok papírmásolatát vagy ezek közvetlen internetes hivatkozásait:
...
III.12.
ÁLTALÁNOS ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ERDÉSZETI ÁGAZATBAN, VALAMINT A VIDÉKI TÉRSÉGEKBEN NYÚJTOTT ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁSOKHOZ
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez az állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlap a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások ( 490 ) (a továbbiakban: iránymutatások) hatálya alá tartozó valamennyi ágazatra vonatkozik. Emellett az iránymutatások hatálya alá tartozó valamennyi intézkedés esetében ki kell tölteni a megfelelő kiegészítő adatlapot.
AZ ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉG ÉRTÉKELÉSE A SZERZŐDÉS 107. CIKKE (3) BEKEZDÉSÉNEK C) PONTJA SZERINT
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti az egyes gazdasági tevékenységek fejlődését előmozdító támogatást, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben. Az értékelés elvégzése érdekében a Bizottság az ezen adatlapon szereplő szempontokat veszi figyelembe.
1. Teljesíti-e az állami támogatási intézkedés az alábbiakban meghatározott feltételeket?
Első feltétel:
□ az adott gazdasági tevékenység meghatározása;
□ az ösztönző hatás: a támogatásnak oly módon kell megváltoztatnia az érintett vállalkozás(ok) magatartását, hogy az(ok) olyan többlettevékenységekbe kezdjen(ek), amelyeket a támogatás nélkül nem, vagy csak korlátozott mértékben, esetleg másképpen végezne (végeznének);
□ a támogatás nem ellentétes az uniós jog vonatkozó rendelkezéseivel és általános elveivel.
Második feltétel:
□ az állami beavatkozás szükségessége: a támogatási intézkedésnek olyan lényeges fejlődést kell eredményeznie, amelyet a piac önmagában nem tud megvalósítani, pl. piaci hiányosság felszámolása, illetve egyenlőséggel vagy kohézióval kapcsolatos aggály kezelése révén;
□ a támogatás megfelelősége; a tervezett támogatási intézkedésnek megfelelő szakpolitikai eszközt kell jelentenie a gazdasági tevékenység fejlődésének megkönnyítéséhez.
□ a támogatás arányossága (a támogatásnak a szükséges minimumra való korlátozása): a támogatás összegét és intenzitását arra a szintre kell korlátozni, amely az érintett vállalkozás(ok) kiegészítő beruházásának vagy tevékenységének elindításához minimálisan szükséges;
□ a támogatás átláthatósága: a tagállamoknak, a Bizottságnak, a gazdasági szereplőknek és a nyilvánosságnak könnyen hozzá kell férniük a vonatkozó jogszabályokhoz és az azok alapján nyújtott támogatásokkal kapcsolatos lényeges információkhoz;
□ a támogatás versenyre és kereskedelemre gyakorolt káros hatásainak elkerülése;
□ azoknak a pozitív és negatív hatásoknak a mérlegelése, amelyeket a támogatás gyakorolhat a tagállamok közötti versenyre és kereskedelemre (mérlegelési teszt).
1. ELSŐ FELTÉTEL: A TÁMOGATÁSNAK ELŐ KELL MOZDÍTANIA VALAMELY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGET
1.1. A támogatott gazdasági tevékenység fejlődésének előmozdítása
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatások 3.1.1. szakaszát ((42)-(45) pont).
1.1.1. A Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti "az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatást", amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatások (42) pontjával való megfelelés értékeléséhez kérjük, adja meg a támogatási intézkedés által elősegített gazdasági tevékenység(ek) Bizottság általi azonosításához szükséges információkat, valamint fejtse ki, hogy a támogatás hogyan segíti elő a gazdasági tevékenység(ek) fejlődését:
...
1.1.2. Kérjük, ismertesse, hogy a támogatás hozzájárul-e a KAP célkitűzéseinek megvalósításához és a KAP-on belül az (EU) 2021/2115 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 491 ) célkitűzéseihez, és ha igen, hogyan, továbbá részletesen ismertesse a támogatástól várható előnyöket:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy erre az információra azért van szükség, hogy a Bizottság értékelni tudja, hogy megfelel-e a támogatás az iránymutatások (44) pontjának.
1.1.3. A támogatást az iránymutatások II. részének 1.2. szakaszával összhangban kockázat- és válságkezelési intézkedések javára nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, nevezze meg az érintett kockázat- és válságkezelési intézkedés(eke)t:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (45) pontja alapján a Bizottság megítélése szerint az iránymutatások II. részének 1.2. szakaszával összhangban kockázat- és válságkezelési intézkedések javára nyújtott támogatás elősegítheti az azonosított gazdasági tevékenység vagy terület fejlődését, mivel a támogatás nélkül a fejlődés nem lenne ugyanolyan mértékű.
1.1.4. A támogatást valamely program alapján egyedi bejelentési kötelezettség alá tartozó beruházási projektekre ítélik oda?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, igazolja, hogy a kiválasztott projekt hozzájárul a program célkitűzéséhez, és ezáltal a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások célkitűzéseihez. Ezzel kapcsolatban kérjük, válaszolja meg ezen adatlap 2.6. kérdését, amelynél a beruházási támogatás pozitív hatásaira vonatkozó információkat kell megadni.
...
1.2. Ösztönző hatás
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatások 3.1.2. szakaszát ((47)-(60) pont).
Állami támogatás csak akkor tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetőnek, ha ösztönző hatása van. Egy támogatásnak akkor van ösztönző hatása, ha oly módon változtatja meg valamely vállalkozás magatartását, hogy az érintett ágazat fejlődéséhez hozzájáruló olyan többlettevékenységekbe kezd, amelyeket támogatás nélkül nem, vagy csak korlátozott mértékben, esetleg másképpen végezne.
1.2.1. Az iránymutatások (47) pontjának való megfelelés értékelése érdekében kérjük, fejtse ki, hogyan ösztönzi(k) az intézkedés(ek) a kedvezményezettet magatartásának oly módon történő megváltoztatására, hogy az ágazat fejlődéséhez hozzájáruló kiegészítő gazdasági tevékenységbe kezdjen, amely tevékenységet a kedvezményezett a támogatás nélkül nem, illetve korlátozott mértékben vagy másképpen végezne:
...
1.2.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nem pusztán valamely tevékenység azon költségeinek fedezésére szolgál, amelyek a vállalkozásnál amúgy is felmerültek volna, és nem kompenzálja valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát.
□igen□nem
Kérjük, tartsa szem előtt, hogy az iránymutatások (47) pontja értelmében a támogatás nem szolgálhat valamely tevékenység azon költségeinek fedezésére, amelyek a vállalkozásnál amúgy is felmerültek volna, és nem kompenzálhatja valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát.
1.2.3. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett állami támogatási intézkedés nem pusztán a vállalkozások pénzügyi helyzetének javítását célozza, hanem hozzájárul az ágazat fejlődéséhez is.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (48) pontja értelmében az uniós jogszabályokban, illetve az iránymutatásokban kifejezetten előírt kivételek hiányában a pusztán a vállalkozások pénzügyi helyzetének javítására irányuló, de az ágazat fejlődéséhez semmilyen módon hozzá nem járuló állami támogatási intézkedések, és különösen a kizárólag az ár, a mennyiség, a termelési egység vagy a termelési eszköz egysége alapján nyújtott támogatások a belső piaccal összeegyeztethetetlen működési támogatásnak minősülnek. Ezen túlmenően az ilyen támogatások - természetüknél fogva - nagy valószínűséggel beavatkoznak a belső piac szervezését szabályozó mechanizmusokba.
1.2.4. A nyújtott támogatás az iránymutatások II. részének 1.2. és 2.8.5. szakasza alapján azon mezőgazdasági és erdészeti ágazatban működő vállalkozások megsegítésére korlátozódik, amelyek annak ellenére szembesülnek különféle nehézségekkel, hogy észszerű erőfeszítéseket tettek az ilyen kockázatok lehető legkisebbre csökkentésére?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (49) pontja értelmében a II. rész 1.2. és 2.8.5. szakaszának hatálya alá tartozó támogatást azon mezőgazdasági és erdészeti ágazatban működő vállalkozások megsegítésére kell korlátozni, amelyek annak ellenére szembesülnek különféle nehézségekkel, hogy észszerű erőfeszítéseket tettek az ilyen kockázatok lehető legkisebbre csökkentésére. Az állami támogatásnak nem lehet az a hatása, hogy a vállalkozásokat szükségtelen kockázatok vállalására csábítsa. A mezőgazdasági és erdészeti ágazatban működő vállalkozásoknak maguknak kell viselniük a termelési módszerek vagy a termékek meggondolatlan megválasztásának következményeit.
1.2.5. A kedvezményezett a projekttel vagy tevékenységgel kapcsolatos munka megkezdése előtt fog támogatási kérelmet benyújtani a nemzeti hatóságokhoz?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (50) pontja értelmében abban az esetben, ha az adott projekttel vagy tevékenységgel kapcsolatos munka már a kedvezményezett támogatási kérelmének a nemzeti hatóságok számára történő benyújtása előtt megkezdődött, a támogatás nem jelent ösztönzést a kedvezményezett számára.
1.2.6. A támogatási kérelemnek tartalmazni fogja legalább a kérelmező nevét és a vállalkozás méretét, a projekt vagy tevékenység leírását, beleértve annak helyszínét és kezdési, illetve befejezési dátumát, a megvalósításhoz szükséges támogatási összeget és az elszámolható költségeket?
□igen□nem
1.2.7. A támogatást nagyvállalkozások számára nyújtják?
□igen□nem
1.2.8. Amennyiben az előző kérdésre igen a válasz, a nagyvállalkozás kedvezményezettek a támogatási kérelemben ismertetik-e a támogatás nélküli helyzetet (a továbbiakban: kontrafaktuális forgatókönyv vagy alternatív projekt vagy tevékenység), és benyújtanak-e igazoló dokumentumokat a kérelemben leírt kontrafaktuális forgatókönyv alátámasztására?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (52) pontja értelmében ez a követelmény nem vonatkozik azokra az önálló helyhatósággal rendelkező településekre, amelyek éves költségvetése kevesebb mint 10 millió EUR, és lakosságuk nem éri el az 5 000 főt.
1.2.9. A támogatást nyújtó hatóság ellenőrizni fogja a kontrafaktuális forgatókönyv hitelességét, és igazolni fogja, hogy a támogatás rendelkezik a szükséges ösztönző hatással?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (53) pontjának értelmében a kontrafaktuális forgatókönyv akkor hiteles, ha valósághű, és azon döntéshozatali tényezőkön alapul, amelyek akkor voltak érvényben, amikor a kedvezményezett meghozta döntését az érintett projektről vagy tevékenységről.
1.2.10. Amennyiben a támogatást adókedvezmény formájában nyújtják, teljesülnek-e az alábbi feltételek?
(a) a támogatási program objektív kritériumok alapján és további tagállami mérlegelési jogkör gyakorlása nélkül biztosítja a támogatás igénybevételének jogát; valamint
(b) a támogatási programot a támogatott projekthez vagy tevékenységhez kapcsolódó munkák megkezdése előtt elfogadták és hatályba léptették ( 492 )?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (54) pontja értelmében az adókedvezmény formájában nyújtott támogatás akkor tekinthető ösztönző hatásúnak, ha a fenti két feltétel teljesül. Az iránymutatások (54) pontja értelmében a b) pontban említett követelmény nem alkalmazandó az adóintézkedés formájában megvalósuló módosított támogatási programok esetében, amennyiben a tevékenységre már a korábbi - adókedvezmények formájában megvalósított - programok hatálya is kiterjedt.
1.2.11. A támogatás az iránymutatások valamely következő támogatási kategóriájába tartozik?
(a) □az iránymutatások II. részének 1.3.6. és 2.9.2. szakasza szerinti, birtokrendezéshez kapcsolódó támogatási programok, valamint a II. rész 2.8. szakasza szerinti, ökológiai, védelmi és rekreációs célt szolgáló támogatási programok, amennyiben teljesülnek a következő feltételek:
(i) □a támogatási program objektív kritériumok alapján és további tagállami mérlegelési jogkör gyakorlása nélkül biztosítja a támogatás igénybevételének jogát;
(ii) □a támogatási program elfogadásra került és hatályba lépett még azt megelőzően, hogy az iránymutatások II. része 1.3.6., 2.9.2. és 2.8. szakaszának megfelelő elszámolható költségek felmerültek volna a kedvezményezettnél; és
(iii) □a támogatási program csak kkv-kra vonatkozik.
(b) □az iránymutatások II. részének 1.1.6. szakasza szerinti, a bizonyos kötelező követelményekből eredő területspecifikus hátrányokkal kapcsolatban nyújtott támogatás;
(c) □az iránymutatások II. részének 1.1.7. szakasza szerinti, hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb területspecifikus hátrányokkal rendelkező területek számára biztosított támogatás;
(d) □az iránymutatások II. részének 1.1.10.1. szakasza szerinti, a mezőgazdasági ágazatban tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás, amelyek során az információkat meghatározatlan számú kedvezményezett rendelkezésére bocsátják;
(e) □az iránymutatások II. részének 1.2.1.1. szakasza szerinti, természeti katasztrófa vagy rendkívüli esemény okozta károk helyreállításához nyújtott támogatás;
(f) □az iránymutatások II. részének 1.2.1.2. szakasza szerinti, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk ellentételezésére nyújtott támogatás;
(g) □az iránymutatások II. részének 1.2.1.3. szakasza szerinti, az állatbetegségek, a növénykárosítók és az idegenhonos inváziós fajjal való fertőzöttség megelőzésének, megfékezésének és felszámolásának költségeihez, továbbá az ilyen állatbetegségek, növénykárosítók és idegenhonos inváziós fajok okozta károk helyreállításához nyújtott támogatás;
(h) □az iránymutatások II. részének 1.2.1.4. szakasza szerinti, az elhullott állatok elszállítása és megsemmisítése költségeinek fedezéséhez nyújtott támogatás;
(i) □az iránymutatások II. részének 1.2.1.5. szakasza szerinti, védett állatok által okozott károk ellentételezésére nyújtott támogatás;
(j) □az iránymutatások II. részének 2.8.5. szakasza szerinti védett állatok által az erdőkben okozott károk helyreállításához nyújtott támogatás;
(k) □az iránymutatások II. részének 2.4. szakasza szerinti, az erdészeti ágazatban tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás, amelyek során az információkat meghatározatlan számú kedvezményezett rendelkezésére bocsátják;
(l) □az iránymutatások II. részének 1.1.1.2. szakasza szerinti, mezőgazdasági üzem területén található kulturális vagy természeti örökség megőrzésére irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatás, kivéve azon egyedi támogatásokat, amelyek vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladják az 500 000 EUR-t;
(m) □az iránymutatások (468) pontjának b), c) és d) alpontja szerinti, promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatás?
(n) □az iránymutatások (480) és (481) pontja szerinti, a szállítási többletköltségek ellentételezésére nyújtott támogatás;
(o) □az iránymutatások II. részének 1.3.7. és 2.9.1. szakasza szerinti, a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban nyújtott kutatási-fejlesztési támogatás;
(p) □az iránymutatások II. részének 2.1.3. szakasza szerinti, erdőtüzek, természeti katasztrófák, kedvezőtlen éghajlati jelenségek, növénykárosítók, állatbetegségek, katasztrófaesemények és éghajlatváltozással összefüggő események által okozott erdőkárok orvoslásához nyújtott támogatás;
(q) □az iránymutatások II. részének 2.8.1. szakasza szerinti, a károsítók, a fabetegségek és az idegenhonos inváziós fajok kezelése és elterjedésének megelőzése kapcsán felmerült költségekre, valamint a szóban forgó károsítók, fabetegségek és idegenhonos inváziós fajok okozta károk helyreállításához nyújtott támogatás.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (55) pontja értelmében a fenti támogatási kategóriáknak nem kell ösztönző hatásúnak lenniük, illetve a fenti támogatási kategóriák ösztönző hatásúnak tekinthetők. Így, ha a támogatást a fenti kategóriák egyikére nyújtják, az iránymutatások (50)-(53) pontja nem alkalmazandó.
Az egyedileg bejelentendő beruházási támogatásokra vonatkozó további feltételek
Ha a támogatást egyedi beruházáshoz nyújtják, kérjük, folytassa az alábbi 1.2.12-1.2.16. kérdésekkel.
1.2.12. Kérjük, a bejelentésben szolgáltasson egyértelmű bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a támogatás ténylegesen hatással van a beruházási döntés meghozatalára.
Kérjük, részletezze ezt a hatást:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (56) pontjának értelmében az átfogó értékelés érdekében a tagállamnak nemcsak a támogatott projekttel kapcsolatban kell tájékoztatást nyújtania, hanem átfogóan ismertetnie kell a kontrafaktuális forgatókönyvet is, vagyis azt a helyzetet, amikor egyetlen hatóság sem nyújt támogatást a kedvezményezettnek.
1.2.13. Kérjük, ismertesse átfogóan a kontrafaktuális forgatókönyvet, amelynek esetében egyetlen hatóság sem nyújt támogatást a kedvezményezettnek:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (59) pontja értelmében abban az esetben, ha nem ismert konkrét kontrafaktuális forgatókönyv, akkor vélelmezhető az ösztönző hatás, ha finanszírozási hiány áll fenn, azaz ha a beruházási költségek - az előzetes üzleti terv alapján - meghaladják a beruházás várható működési nyereségének nettó jelenértékét (NPV).
1.2.14. Kérjük, adja meg, hogy az értékelés tárgyát képező beruházási projekthez kapcsolódó mely dokumentumo(ka)t nyújtották be a bejelentés részeként:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (57) pontja értelmében a tagállamoknak a vizsgált beruházási projekthez kapcsolódó hiteles és hivatalos vállalati dokumentumokra, kockázatértékelésekre - ideértve a helyszínspecifikus kockázatok értékelését -, pénzügyi jelentésekre, belső üzleti tervekre, szakértői véleményekre és egyéb tanulmányokra kell támaszkodniuk. Ezeknek a dokumentumoknak a beruházással vagy annak helyszínével kapcsolatos döntéshozatali folyamat időszakából kell származniuk. A tagállamokat segíthetik az ösztönző hatás fennállásának bizonyításában a keresleti, költség- és pénzügyi előrejelzések, a beruházási bizottsághoz benyújtott, a különböző beruházási forgatókönyveket ismertető dokumentumok, valamint a pénzügyi intézményekhez benyújtott dokumentumok.
1.2.15. Kérjük, részletezze, hogyan fogják értékelni a jövedelmezőségi szintet:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (58) pontja értelmében a jövedelmezőségi szint értékelhető az érintett ágazatban általános gyakorlatnak minősülő módszerek alkalmazásával, amelyeknek részét képezhetik a projekt nettó jelenértékének (NPV) ( 493 ) , a belső megtérülési rátának (IRR) ( 494 ) vagy a befektetett tőke átlagos megtérülésének (ROCE) megállapítására szolgáló módszerek. A projekt jövedelmezőségét a kedvezményezett által más, hasonló típusú beruházási projektekben alkalmazott normál megtérülési rátákhoz kell hasonlítani. Ha ezek az értékek nem állnak rendelkezésre, a projekt jövedelmezőségét a vállalkozás tőkeköltségének egészéhez vagy az érintett ágazatra általában jellemző megtérülésekhez kell hasonlítani.
1.2.16. Fennáll-e finanszírozási hiány a beruházási projekt esetében, azaz egy előzetes üzleti terv alapján meghaladják-e a beruházási költségek a beruházás várható árbevétel-arányos nyereségének nettó jelenértékét?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, részletezze:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (59) pontja szerint vélelmezhető az ösztönző hatás, amennyiben a beruházási projekt finanszírozási hiányt mutat, azaz ha a beruházási költségek - az előzetes üzleti terv alapján - meghaladják a beruházás várható árbevétel-arányos nyereségének nettó jelenértékét.
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek és általános elveinek betartása
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatások 3.1.3. szakaszát ((61)-(64) pont).
1.3.1. Kérjük, erősítse meg, hogy az állami támogatási intézkedés és az ahhoz kapcsolt feltételek - beleértve a finanszírozási módszert is, amennyiben a finanszírozási módszer az állami támogatási intézkedés szerves részét alkotja -, vagy a finanszírozott tevékenység nem jár a vonatkozó uniós jog megsértésével.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (61) pontja szerint, ha az állami támogatási intézkedés, az ahhoz kapcsolt feltételek - beleértve a finanszírozási módszert is, amennyiben a finanszírozási módszer az állami támogatási intézkedés szerves részét képezi - vagy a finanszírozott tevékenység a vonatkozó uniós jog megsértésével járnak, a támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
Az iránymutatások (61) pontjának való megfelelés értékelése érdekében kérjük, bocsássa rendelkezésre azokat az információkat, amelyek igazolják, hogy a támogatási intézkedés nem sérti a vonatkozó uniós jogot:
...
1.3.2. A finanszírozási rendszer a támogatási intézkedés szerves részét képezi?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, nevezze meg a finanszírozási rendszert:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (26) pontja értelmében, ha a - például adójellegű díjakon alapuló - finanszírozási rendszer a támogatási intézkedés szerves részét képezi, azt be kell jelenteni.
1.3.3. Amennyiben a támogatási intézkedés mezőgazdasági termékekre ( 495 ) vonatkozik, összeegyeztethető-e a támogatás a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésére vonatkozó rendelkezésekkel?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (62) pontjának megfelelően a Bizottság nem engedélyez olyan állami támogatást, amely összeegyeztethetetlen a közös piacszervezésre irányadó rendelkezésekkel, vagy amely akadályozná a közös szervezés megfelelő működését.
1.3.4. Ahhoz a kötelezettséghez kötik-e a támogatás nyújtását, hogy a kedvezményezett nemzeti termékeket vagy szolgáltatásokat használjon, illetve vegyen igénybe?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (63) pontjának értelmében a támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
1.3.5. Korlátozza-e a támogatás a kedvezményezett vállalkozás azon lehetőségét, hogy a kutatási, fejlesztési és innovációs eredményeket más tagállamokban is hasznosítsa?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (63) pontjának értelmében a támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
1.3.6. A támogatást harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtják, és közvetlenül az exportált mennyiségekhez kapcsolódik, vagy a hazai áruknak az importált áruk rovására történő felhasználásától függ, vagy forgalmazási hálózat létrehozására és működtetésére vagy exporttevékenységekkel kapcsolatos bármely egyéb kiadás fedezésére szolgál?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (64) pontja értelmében a Bizottság nem engedélyezi az akár harmadik országokba, akár tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekre vonatkozó olyan támogatásokat, amelyek közvetlenül az exportált mennyiségekhez kapcsolódnak, sem a hazai áruknak az importált áruk rovására történő felhasználásától függő támogatásokat, sem pedig a forgalmazási hálózat létrehozására és működtetésére vagy az exporttevékenységekkel kapcsolatos bármely egyéb kiadások fedezésére szolgáló támogatásokat. Elviekben nem minősül exporttámogatásnak azonban az olyan támogatás, amellyel a kereskedelmi vásárokon való részvétel költségeihez, illetve olyan tanulmányok vagy tanácsadói szolgáltatások költségeihez járulnak hozzá, amelyek valamely új vagy már meglévő terméknek egy új piacra történő bevezetéséhez szükségesek.
2. MÁSODIK FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS INDOKOLATLANUL NEM ÉRINTHETI A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
A Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerint az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás összeegyeztethetőnek tekinthető, "amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben".
Természeténél fogva minden támogatási intézkedés torzítja a versenyt, és hatást gyakorol a tagállamok közötti kereskedelemre. Annak megállapítása érdekében azonban, hogy a támogatás torzító hatásai a minimumra korlátozódnak-e, a Bizottság ellenőrzi, hogy a támogatás szükséges, megfelelő, arányos és átlátható-e.
A Bizottság ezt követően értékeli a szóban forgó támogatás versenyre és kereskedelmi feltételekre gyakorolt torzító hatását. A Bizottság ezután összeveti a támogatás pozitív hatásait a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt negatív hatásaival. Amennyiben a pozitív hatások meghaladják a negatív hatásokat, a Bizottság a támogatást összeegyeztethetőnek nyilvánítja.
2.1. Az állami beavatkozás szükségessége
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatások 3.2.1. szakaszát ((70)-(71) pont).
2.1.1. Az iránymutatások (70) pontja értelmében az állami támogatásnak olyan helyzetekre kell irányulnia, amikor a támogatás a piac által nem előidézhető érdemi fejlődést eredményez például a szóban forgó támogatott tevékenységet vagy beruházást érintő piaci hiányosság orvoslása révén. Az állami támogatási intézkedések - bizonyos feltételek mellett - korrigálhatják a piaci hiányosságokat, ezáltal hozzájárulnak a piacok hatékony működéséhez és fokozzák a gazdaság versenyképességét.
Az iránymutatások (70) pontjának való megfelelés értékelése érdekében kérjük, adjon meg minden olyan információt, amely bizonyítja, hogy a támogatás a piac által nem előidézhető érdemi fejlődést eredményez, vagy korrigálhatja a piaci hiányosságokat, ezáltal hozzájárul a piacok hatékony működéséhez és fokozza a gazdaság versenyképességét:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások alkalmazásában a Bizottság az ezen iránymutatások I. részében meghatározott egyedi feltételeknek megfelelő támogatási intézkedések tekintetében úgy ítéli meg, hogy a piac állami beavatkozás nélkül nem tudja megvalósítani a várt célkitűzéseket. Ezért az ilyen támogatást szükségesnek kell minősíteni.
2.2. A támogatás megfelelősége
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatások 3.2.2. szakaszát ((72)-(82) pont).
A javasolt támogatási intézkedésnek megfelelő szakpolitikai eszköznek kell lennie az adott szakpolitikai célkitűzés eléréséhez. A tagállamnak bizonyítania kell, hogy a támogatás és annak kialakítása megfelelő a támogatással megcélzott intézkedés célkitűzésének eléréséhez.
Megfelelőség az alternatív szakpolitikai eszközök viszonylatában
2.2.1. Megfelel-e a támogatás az iránymutatások II. részének vonatkozó szakaszaiban meghatározott egyedi feltételeknek?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, tüntesse fel a vonatkozó szakaszokat:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (73) pontja értelmében a Bizottság úgy ítéli meg, hogy azok a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban nyújtott támogatások, amelyek esetében teljesülnek az iránymutatások II. részének vonatkozó szakaszaiban meghatározott egyedi feltételek, megfelelő szakpolitikai eszköznek minősülnek.
2.2.2. Olyan vidékfejlesztési jellegű támogatási intézkedésről van szó, amelyet kizárólag nemzeti alapokból finanszíroznak, pedig ugyanerről a beavatkozásról a vonatkozó KAP stratégiai terv is rendelkezik?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, fejtse ki, hogy egy ilyen nemzeti támogatási eszköz milyen előnyökkel jár a szóban forgó, KAP stratégiai tervben szereplő intézkedéssel szemben:
...
Megfelelőség más támogatási eszközök viszonylatában
Az iránymutatások (75) pontja értelmében a támogatás különböző formákban nyújtható. A tagállamnak ugyanakkor biztosítania kell, hogy a támogatást abban a formában nyújtsa, amely várhatóan a legkisebb verseny- és kereskedelemtorzulással jár.
2.2.3. Az iránymutatások (82) pontja értelmében a támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése nem érinti a vonatkozó közbeszerzési szabályokat, valamint a szolgáltatást nyújtó fél kiválasztásának folyamata során az átláthatóság, a nyitottság és a megkülönböztetés-mentesség elvét. Az iránymutatások (75) pontjának való megfelelés értékelése érdekében kérjük, nevezze meg a támogatás formáját, és bizonyítsa, hogy ez a forma jár várhatóan a legkisebb verseny- és kereskedelemtorzulással:
...
2.2.4. Amennyiben az iránymutatások II. részének alkalmazandó szakasza a bejelentett támogatásra vonatkozóan konkrét támogatási formát határoz meg, a támogatás formája megfelel-e ennek a formának?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, nevezze meg a szóban forgó támogatási formát:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (76) pontja értelmében, ha a II. rész szerinti valamely támogatási intézkedésre vonatkozóan meghatározott forma kerül előírásra, akkor az adott forma megfelelő támogatási eszköznek minősül.
2.2.5. A támogatást vidékfejlesztési beavatkozásban előírt formában, az EMVA-ból társfinanszírozott vagy azt kiegészítő finanszírozásként nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (78) pontja értelmében a Bizottság megfelelő támogatási eszköznek tekinti az adott vidékfejlesztési beavatkozásban előírt formában nyújtott, az EMVA-ból társfinanszírozott vagy azt kiegészítő finanszírozásként nyújtott támogatást is.
2.2.6. Olyan beruházási támogatás esetében, amely nem szerepel a KAP stratégiai tervben vagy nem tekinthető ilyen vidékfejlesztési beavatkozás kiegészítő finanszírozásának, a támogatást közvetlen anyagi előnnyel járó támogatási formában nyújtják (például közvetlen támogatás vagy az adók, a társadalombiztosítási járulékok vagy más kötelező díjak kapcsán biztosított mentesség vagy kedvezmény stb.)?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, fejtse ki, hogy miért kevésbé megfelelőek más, potenciálisan kisebb torzító hatással járó olyan támogatási formák, mint a visszafizetendő előlegek vagy az adósság- vagy tőkeeszközökre épülő támogatási formák (például alacsony kamatozású kölcsönök vagy kamatkedvezmények, állami garanciák vagy kedvező feltételek melletti alternatív tőkejuttatás).
...
2.2.7. A támogatást az iránymutatások II. részének 2.8. szakaszában említett erdészeti intézkedésekre nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, bizonyítsa, hogy a kitűzött ökológiai, védelmi és rekreációs célkitűzések nem érhetők el az iránymutatások II. részének 2.1-2.7. szakaszában említett vidékfejlesztési jellegű erdészeti intézkedésekkel.
...
2.2.8. A támogatás az alábbi kategóriák egyikébe tartozik?
□ a piackutatási tevékenységek, a termékkoncepció kialakítása és a terméktervezés, valamint a minőségrendszerek elismertetésére irányuló kérelmek elkészítése kapcsán felmerülő költségekhez nyújtott támogatás;
□ a tudáscseréhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás;
□ tanácsadási szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás;
□ mezőgazdasági üzemben szükséges személyi helyettesítési szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás;
□ promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatás;
□ az állatbetegségek, növénykárosítók és idegenhonos inváziós fajok megelőzésével és felszámolásával kapcsolatos költségek ellentételezéséhez nyújtott támogatás;
□ az állattenyésztési ágazatnak nyújtott támogatás.
2.2.9. Amennyiben a támogatást a fenti kategóriák egyikére nyújtják, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást támogatott szolgáltatások formájában nyújtják a végső kedvezményezetteknek.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (81) pontja értelmében a fenti kategóriák bármelyikére nyújtott támogatást támogatott szolgáltatások formájában kell nyújtani a végső kedvezményezetteknek. Ezekben az esetekben a támogatást a szóban forgó szolgáltatást nyújtó vagy tevékenységet végző fél számára kell kifizetni.
2.3. A támogatás arányossága és halmozódása
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatások 3.2.3. szakaszát ((83)-(111) pont).
A támogatás általában akkor minősül arányosnak, ha a kedvezményezettenkénti támogatási összeg a támogatott tevékenység elvégzéséhez minimálisan szükséges összegre korlátozódik.
2.3.1. A támogatás összege meghaladja az elszámolható költségeket?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (84) pontja értelmében a támogatás akkor tekinthető arányosnak, ha nem haladja meg az elszámolható költségek összegét.
2.3.2. A támogatás az iránymutatások II. részének környezetvédelmi, illetve egyéb állami ösztönzőkről kifejezetten rendelkező 1.3.1.1. és 2.3. szakasza alá tartozik?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (84) pontja nem alkalmazandó.
2.3.3. A támogatást nyújtó hatóság kiszámítja a maximális támogatási intenzitást és támogatási összeget a támogatás nyújtásakor?
□igen□nem
2.3.4. Az elszámolható költségeket egyértelmű, konkrét és naprakész igazoló dokumentumokkal támasztják alá?
□igen□nem
2.3.5. A támogatási intenzitás és az elszámolható költségek kiszámítása során az adók vagy egyéb terhek levonása előtti számadatokat veszik majd figyelembe?
□igen□nem
2.3.6. Támogatható-e a hozzáadottérték-adó (héa)?
□igen□nem
2.3.7. Amennyiben a válasz igen, a héa visszaigényelhető-e a héára vonatkozó nemzeti jogszabályok értelmében?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (88) pontja értelmében a hozzáadottérték-adó (héa) nem támogatható, kivéve, ha a héára vonatkozó nemzeti jogszabályok értelmében nem igényelhető vissza.
2.3.8. Amennyiben a támogatást nem vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtják, a támogatás összege megegyezik a támogatás bruttó támogatási egyenértékével?
□igen□nem
2.3.9. Kifizethető a támogatás több részletben?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor az összeget a támogatás nyújtásakor érvényes értékére diszkontálják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (90) pontja értelmében az elszámolható költségeket a támogatás nyújtásának időpontjában érvényes értékükre kell diszkontálni. A diszkontálásra használandó kamatláb a támogatás nyújtásának napján érvényes diszkontráta.
2.3.10. Ha a támogatást a jövőben fizetik ki, diszkontálják-e a támogatás nyújtásának időpontjában érvényes értékére?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (91) pontja értelmében a jövőben fizetendő támogatást - ideértve a több részletben fizetendő támogatást is - a támogatás nyújtásának időpontjára számított jelenértékre kell diszkontálni.
2.3.11. A támogatást adókedvezmények formájában nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, akkor a támogatás részleteinek diszkontálására az adókedvezmény érvényesítésének különböző időpontjaiban érvényes diszkontrátákat alkalmazzák?
□igen□nem
2.3.12. A támogatás összegét az iránymutatások II. részének 1.1.4., 1.1.5., 1.1.6., 1.1.7., 1.1.8., 2.1.1., 2.1.2., 2.1.4., 2.2. és 2.3. szakaszában említett intézkedésekre vagy műveleti típusokra vonatkozóan a többletköltségekre és az elmaradt bevételre vonatkozó általános feltevések alapján határozzák meg?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, erősítse meg, hogy a számítási mód és a kapcsolódó támogatás:
(a) □kizárólag igazolható elemeket tartalmaznak;
(b) □megfelelő szakértelemmel kiszámított számadatokon alapulnak;
(c) □egyértelműen megjelölik a felhasznált számadatok forrását;
(d) □adott esetben a regionális vagy a helyi feltételek és a tényleges földhasználat figyelembevétele érdekében differenciáltak;
(e) □nem tartalmaznak beruházási költségekhez kapcsolódó elemeket.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a fenti feltételek kumulatívak, és mindegyiknek teljesülnie kell.
2.3.13. A támogatást az alábbi egyszerűsített költségelszámolási módszerek egyikével összhangban nyújtják?
(a) □egységköltségek;
(b) □átalányösszegek;
(c) □százalékos átalányfinanszírozás.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások II. részének 1.2. és 2.8.5. szakasza alá tartozó támogatás nem nyújtható a fenti egyszerűsített költségelszámolási módszerekkel.
2.3.14. Ha az előző kérdésre igennel válaszolt, kérjük, adja meg a támogatási összeg megállapításának módját:
(a) □igazságos, méltányos és ellenőrizhető számítási módszerrel, amely a következők legalább egyikén alapul:
(i) □statisztikai adatok, egyéb objektív információk vagy szakértői vélemény;
(ii) □az egyéni kedvezményezettek ellenőrzött múltbeli adatai;
(iii) □az egyes kedvezményezettek szokásos költségelszámolási gyakorlatának alkalmazása;
(b) □az uniós szakpolitikákban hasonló típusú műveletek esetében alkalmazott egységköltségek, egyösszegű átalányok és százalékos átalányok alkalmazására vonatkozó szabályoknak megfelelően.
Kérjük, hogy az értesítés részeként nyújtsa be a vonatkozó igazoló dokumentumokat.
2.3.15. Társfinanszírozott intézkedések esetében az elszámolható költségek összegét az (EU) 2021/1060 ( 496 ) rendeletben, valamint az (EU) 2021/2115 rendeletben meghatározott egyszerűsített költségelszámolási módszerekkel számítják ki?
□igen□nem
Kérjük, fejtse ki részletesen és nyújtsa be a vonatkozó igazoló dokumentumokat:
...
2.3.16. Tartozik biztosítás ahhoz az intézkedéshez, amelyre a támogatás vonatkozik?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, részletezze.
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (97) pontjának értelmében a Bizottság a támogatás összeegyeztethetőségének értékelésekor figyelembe veszi a támogatás kedvezményezettje által kötött biztosításokat, illetve azon biztosításokat, amelyeket a kedvezményezett megköthetett volna. A versenytorzulás kockázatának elkerülése érdekében a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott veszteségek ellentételezésére nyújtott támogatás tekintetében csak olyan vállalkozások számára nyújtható maximális támogatási intenzitású támogatás, amelyek esetében nincs mód e veszteségeket fedező biztosítás kötésére.
Az egyedileg bejelentendő beruházási támogatásokra és a nagyvállalkozásoknak bejelentett programok alapján nyújtott beruházási támogatásokra alkalmazandó további feltételek
2.3.17. Egyedileg bejelentendő beruházási támogatás esetében megfelel a támogatás összege a beruházás érintett térségben történő megvalósításához szükséges, a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti - támogatás nélküli - helyzethez képest felmerülő nettó többletköltségeknek?
□igen□nem
Kérjük, ismertesse a kontrafaktuális forgatókönyvet:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (98) pontja értelmében az egyedileg bejelentendő beruházási támogatás általános szabályként akkor korlátozódik a szükséges minimumra, ha a támogatás összege megfelel az érintett térségben a beruházás megvalósításához szükséges, a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti - támogatás nélküli - helyzethez ( 497 ) képest felmerülő nettó többletköltségeknek, a maximális támogatási intenzitás szerinti felső határértékkel.
2.3.18. Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) a beruházás belső megtérülési rátájának kiszámítása támogatás mellett és támogatás nélkül:
...
(b) a vállalkozásra vonatkozó releváns piaci referenciaértékekkel kapcsolatos információk (pl. a kedvezményezett számára a hasonló projektek végrehajtásához szükséges szokásos megtérülési ráták, a vállalat egészének tőkeköltsége):
...
(c) annak ismertetése, hogy a fentiek alapján miért a támogatási összeg az a szükséges minimális összeg, amely a projektet elégségesen jövedelmezővé teszi:
...
2.3.19. A támogatási összeg legfeljebb a projektet elégségesen jövedelmezővé tevő minimálisan szükséges összegnek felel meg?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (99) pontja értelmében a támogatási összeg nem lépheti túl azt a minimálisan szükséges összeget, mely a projektet elégségesen jövedelmezővé teszi. A támogatási összeg például nem vezethet a projekt belső megtérülési rátájának olyan mértékben történő növeléséhez, hogy az meghaladja az érintett vállalkozás által más, hasonló típusú beruházási projektekben alkalmazott normál megtérülési rátákat, illetve - ha ezek az értékek nem állnak rendelkezésre - a vállalkozás tőkeköltségének egészét, vagy az érintett ágazatra általában jellemző megtérüléseket.
2.3.20. Nagyvállalkozásoknak bejelentett program alapján odaítélt beruházási támogatás esetében biztosított-e, hogy a támogatás összege a beruházás érintett térségben történő megvalósításához szükséges, a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti - támogatás nélküli - helyzethez képest felmerülő nettó többletköltségeknek felel meg?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (100) pontja szerint annak biztosítása érdekében, hogy a támogatás összege megfeleljen a beruházás érintett térségben történő megvalósításához szükséges, a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti - támogatás nélküli - helyzethez képest felmerülő nettó többletköltségeknek, felső határértékként az iránymutatás (99) pontjában ismertetett módszert kell alkalmazni a maximális támogatási intenzitásokkal együtt.
2.3.21. A kedvezményezett olyan, helyi önkormányzattal rendelkező település, amelyeknek éves költségvetése kevesebb mint 10 millió EUR, lakossága pedig nem éri el az 5 000 főt?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (98)-(101) pontja nem alkalmazandó.
Támogatáshalmozás
2.3.22. A bejelentett támogatást egyidejűleg több program keretében nyújtják, vagy halmozásra kerül ad hoc támogatással?
□igen□nem
2.3.23. Ha az előző kérdésre igen a válasz, az adott tevékenységhez vagy projekthez nyújtott állami támogatás teljes összege tiszteletben tartja az iránymutatásokban meghatározott támogatási intenzitást és támogatási összeget?
□igen□nem
2.3.24. A bejelentett támogatás esetében azonosíthatók az elszámolható költségek?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor halmozásra kerül ez a támogatás más állami támogatással?
□igen□nem
Ha a válasz igen, a támogatást különböző azonosítható elszámolható költségekhez nyújtják-e?
□igen□nem
Amennyiben a válasz nem, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (104) pontja értelmében az azonosítható elszámolható költségekhez kapcsolódó támogatás kizárólag abban az esetben halmozható bármilyen más állami támogatással ugyanazon, egymást részben vagy egészben átfedő elszámolható költségekhez kapcsolódóan, ha az ilyen halmozódás nem eredményezi az adott támogatástípusra az iránymutatások értelmében alkalmazandó legmagasabb támogatási intenzitás vagy támogatási összeg túllépését.
2.3.25. A támogatást a II. rész 1.1.2. szakasza szerint, azonosítható elszámolható költségek nélkül nyújtják és halmozzák bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekhez kapcsolódó állami támogatási intézkedéssel?
□igen□nem
2.3.26. Az iránymutatások II. részének 1.1.2. szakasza szerint azonosítható elszámolható költségek nélküli, és más, azonosítható elszámolható költségekhez kapcsolódó állami támogatási intézkedéssel halmozott támogatást az iránymutatásokban, más állami támogatási iránymutatásokban, valamely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek egyedi körülményei szerint meghatározott vonatkozó legmagasabb teljes finanszírozási határértékig nyújtják?
□igen□nem
Kérjük, adja meg az alkalmazandó támogatási eszköz maximális határértékét:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (105) pontjának értelmében a II. rész 1.1.2. szakasza szerinti, azonosítható elszámolható költségek nélküli támogatások bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekhez kapcsolódó állami támogatási intézkedéssel halmozhatók. Az azonosítható elszámolható költségekhez nem kapcsolódó támogatások az iránymutatásokban, más állami támogatási iránymutatásokban, valamely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek egyedi körülményei szerint meghatározott vonatkozó legmagasabb teljes finanszírozási határértékig halmozhatók más, azonosítható elszámolható költségekhez nem kapcsolódó állami támogatással.
2.3.27. Halmozzák-e a mezőgazdasági ágazat részére nyújtott támogatást az (EU) 2021/2115 rendelet 145-146. cikkében említett kifizetésekkel ugyanazon elszámolható költségek tekintetében?
□igen□nem
Ha a válasz igen, a halmozódás tiszteletben tartja-e az iránymutatásokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget?
□igen□nem
2.3.28. Az iránymutatások II. részének 1.1.4., 1.1.5. és 1.1.8. szakasza alapján nyújtott támogatás ugyanazon elszámolható költségek tekintetében halmozódik-e az (EU) 2021/2115 rendelet 31. cikkében említett kifizetésekkel?
□igen□nem
Ha a válasz igen, a halmozódás tiszteletben tartja-e az iránymutatásokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget?
2.3.29. Kombinálják-e a támogatást az Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt olyan uniós finanszírozásokkal, amelyek sem közvetlenül, sem közvetve nem állnak tagállami ellenőrzés alatt?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (108) pontja értelmében, ha az uniós finanszírozás sem közvetlenül, sem közvetve nem áll tagállami ellenőrzés alatt, csak az állami támogatást kell figyelembe venni annak meghatározásakor, hogy betartották-e a bejelentési küszöbértékeket, valamint a maximális támogatási intenzitásokat és támogatási összegeket, feltéve, hogy az ugyanazon elszámolható költségekkel kapcsolatban nyújtott közfinanszírozás teljes összege nem haladja meg az uniós jog alkalmazandó szabályaiban foglalt legkedvezőbb finanszírozási arányokat. Kérjük, erősítse meg, hogy ez megvalósul-e:
□igen□nem
Kérjük, adjon tájékoztatást az iránymutatások (108) pontjában említett alkalmazandó uniós jogról:
...
2.3.30. Amennyiben az iránymutatások szerint engedélyezett támogatást csekély összegű támogatással halmozzák ugyanazon elszámolható költségek tekintetében, ez a halmozódás tiszteletben tartja az iránymutatásban meghatározott támogatási intenzitást vagy a támogatási összeget?
□igen□nem
2.3.31. Az iránymutatások (152) pontjának d) alpontjában említett, mezőgazdasági termelési potenciál helyreállítására irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatást halmozzák-e az iránymutatások II. részének 1.2.1.1., 1.2.1.2. és 1.2.1.3. szakaszában említett, anyagi károk ellentételezése céljából nyújtott támogatásokkal?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (110) pontjának értelmében az iránymutatások (152) pontjának d) alpontjában említett, mezőgazdasági termelési potenciál helyreállítására irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatások nem halmozhatók a II. rész 1.2.1.1., 1.2.1.2. és 1.2.1.3. szakaszában említett, anyagi károk ellentételezése céljából nyújtott támogatásokkal.
2.3.32. Az iránymutatások II. részének 1.1.3. szakaszában említett, a mezőgazdasági ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek tevékenységének megkezdéséhez nyújtott támogatást halmozzák-e az annak megfelelő, az (EU) 2021/2115 rendelet 77. cikkében említett, a mezőgazdasági ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek részére nyújtott támogatással?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (111) pontja értelmében a II. rész 1.1.3. szakaszában említett, a mezőgazdasági ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek tevékenységének megkezdéséhez nyújtott támogatás nem halmozható az annak megfelelő, az (EU) 2021/2115 rendelet 77. cikkében említett, a mezőgazdasági ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek részére nyújtott támogatással.
2.3.33. Az iránymutatások II. részének 1.1.2. szakaszában említett, a fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységének megkezdéséhez nyújtott támogatást, a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztéséhez nyújtott vállalkozásindítási támogatást és a mezőgazdasági tevékenységek megkezdéséhez nyújtott támogatást halmozzák-e az annak megfelelő, az (EU) 2021/2115 rendelet 75. cikkében említett támogatással, és ha igen, a halmozódás belül marad-e az iránymutatásokban megállapított összeghatárokon?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (111) pontja értelmében a II. rész 1.1.2. szakaszában említett, a fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységének megkezdéséhez nyújtott támogatás, a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztéséhez nyújtott vállalkozásindítási támogatás és a mezőgazdasági tevékenységek megkezdéséhez nyújtott támogatás nem halmozható az annak megfelelő, az (EU) 2021/2115 rendelet 75. cikkében említett támogatással, ha a halmozódás az iránymutatásokban megállapított összegek túllépését eredményezné.
2.4. Átláthatóság
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatások 3.2.4. szakaszát ((112)-(115) pont).
2.4.1. Gondoskodik a tagállam a következő információk közzétételéről az Európai Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában egy átfogó állami támogatási honlapon, nemzeti vagy regionális szinten?
□ a támogatási programnak és végrehajtási rendelkezéseinek teljes szövege, illetve az egyedi támogatás jogalapja vagy egy arra mutató link;
□ a támogatást nyújtó hatóság(ok) megnevezése;
□ az egyéni kedvezményezettek megnevezése, az egyes kedvezményezetteknek nyújtott támogatás formája és összege, az odaítélés időpontja, a vállalkozás típusa (kkv/nagyvállalat), a kedvezményezett székhelye szerinti régió (NUTS II. szinten), valamint a kedvezményezett tevékenységei szerinti fő gazdasági ágazat (NACE alágazati szinten). Ettől a követelménytől el lehet tekinteni azon egyedi támogatások odaítélésére vonatkozóan, amelyek nem haladják meg a következő küszöbértékeket:
i. 10 000 EUR elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó kedvezményezettek esetében;
ii. 100 000 EUR a mezőgazdasági termékek feldolgozásával vagy mezőgazdasági termékek forgalmazásával foglalkozó, az erdészeti ágazatban működő vagy a Szerződés 42. cikkének hatályán kívül eső tevékenységet folytató kedvezményezettek esetében.
2.4.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az adókedvezmény formájában megvalósuló támogatási programok esetében az egyedi támogatási összegre vonatkozó információt a következő tartományok formájában adják meg (millió EUR-ban):
□ 0,01-0,1, kizárólag az elsődleges mezőgazdasági termelésre vonatkozóan;
□ 0,1-0,5;
□ 0,5-1;
□ 1-2;
□ 2-5;
□ 5-10;
□ 10-30;
□ 30 és afelett.
2.4.3. Kérjük, adja meg, hogy az iránymutatások (112) pontjában meghatározott információkat közzéteszik-e:
(a) □az Európai Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában ( 498 );
(b) □egy átfogó, nemzeti vagy regionális állami támogatási weboldalon.
2.4.4. Kérjük, erősítse meg, hogy az információkat:
□ közzéteszik a támogatást odaítélő határozat meghozatalát követően;
□ legalább 10 évig megőrzik;
□ korlátozás nélkül elérhetővé teszik a nyilvánosság számára ( 499 ).
2.4.5. Kérjük, adja meg annak az átfogó állami támogatási honlapnak a hivatkozását, amelyen az ebben a szakaszban említett információkat közzé fogják tenni:
...
2.4.6. Kérjük, erősítse meg, hogy a III. rész 3. szakaszában előírt jelentéstételre és felülvizsgálatra sor kerül:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (115) pontja értelmében az átláthatóság érdekében a tagállamoknak eleget kell tenniük a III. rész 3. szakaszában előírt jelentéstételi és felülvizsgálati követelményeknek.
2.5. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt kedvezőtlen negatív hatások elkerülése
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatások 3.2.5. szakaszát ((116)-(133) pont).
A mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatás a termékpiacok torzulásához vezethet. A támogatás összeegyeztethetősége érdekében a lehető legkisebbre kell mérsékelni a támogatási intézkedésnek a verseny és a tagállamok közötti kereskedelem torzulását okozó negatív hatásait.
Az iránymutatások (117) pontja értelmében a Bizottság azonosítja a támogatás által érintett piaco(ka)t, figyelembe véve a tagállamok által az érintett termékpiac(ok)ról - azaz a támogatás kedvezményezettjének magatartásváltozása által érintett piac(ok)ról - szolgáltatott információkat.
2.5.1. Az iránymutatások (117) pontjának megfelelően kérjük, adjon tájékoztatást a támogatás által érintett termékpiacról:
...
2.5.2. A támogatás jól irányzott, arányos és a nettó többletköltségekre korlátozódik?
□igen□nem
Az iránymutatások (118) pontjának értelmében amennyiben a támogatás jól irányzott, arányos és a nettó többletköltségekre korlátozódik, a támogatás negatív hatása enyhül, és kisebb lesz annak kockázata, hogy a támogatás kedvezőtlenül torzítja a versenyt. Ezen információkat az adatlap 2.1.1. kérdésénél tudja megadni.
2.5.3. Tiszteletben tartják-e az iránymutatások adott szakaszában meghatározott maximális támogatási intenzitást vagy támogatási összeget?
□igen□nem
Kérjük, adja meg a maximális támogatási intenzitást vagy a támogatás összegét:
...
A Bizottság megítélése szerint a maximális támogatási intenzitás vagy támogatási összeg tiszteletben tartása esetén a támogatás negatív hatása enyhül, és kisebb lesz annak kockázata, hogy a támogatás kedvezőtlenül torzítja a versenyt.
A mezőgazdasági termékek feldolgozására és a mezőgazdasági termékek forgalmazására vonatkozó, az erdészeti ágazatban megvalósuló beruházási támogatási programok
2.5.4. Kérjük, ismertesse az érintett termékpiaco(ka)t, azaz a támogatás kedvezményezettjének magatartásában bekövetkező változás által érintett piaco(ka)t:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a támogatási intézkedés negatív hatásainak értékelése során a Bizottság a verseny torzulását vizsgáló elemzését a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatás által az érintett termékpiac(ok)on jelen lévő vállalkozások közti versenyre előre láthatóan gyakorolt hatásokra összpontosítja ( 500 ).
2.5.5. A mezőgazdasági és erdészeti termékek feldolgozására és/vagy forgalmazására vonatkozó beruházási támogatási programok vonatkozásában kérjük, bizonyítsa, hogy az esetleges negatív hatások a minimumra korlátozódnak, figyelembe véve például az érintett projektek méretét, az egyedi és a halmozott támogatási összegeket, a várható kedvezményezetteket, valamint a megcélzott ágazatok jellemzőit.
...
2.5.6. A mezőgazdasági és erdészeti termékek feldolgozására és/vagy forgalmazására vonatkozó beruházási támogatási programokat illetően hasznos, ha a tagállamok benyújtják a rendelkezésükre álló hatásvizsgálatokat, valamint a hasonló programok esetében elvégzett utólagos értékeléseket, hogy a Bizottság értékelni tudja a támogatási program várható negatív hatásait.
- Benyújtottak-e hatásvizsgálatot az értesítéssel együtt?
□igen□nem
- Benyújtottak-e utólagos értékelést a bejelentéssel együtt?
□igen□nem
A mezőgazdasági termékek feldolgozásához és a mezőgazdasági termékek forgalmazásához, valamint az erdészeti ágazatban nyújtott egyedileg bejelentendő beruházási támogatás
Az iránymutatások (123) pontja értelmében az egyedi beruházási támogatás negatív hatásainak értékelésekor a Bizottság külön hangsúlyt fektet a hanyatló piacokon történő kapacitásfelesleg-kiépítéshez kapcsolódó negatív hatásokra, a piacról való kilépés megelőzésére és a jelentős piaci erő fogalmának meghatározására. Ezeket a negatív hatásokat a támogatás pozitív hatásainak ellensúlyozniuk kell.
2.5.7. Ahhoz, hogy a Bizottság azonosítani és értékelni tudja a verseny és a kereskedelem potenciális torzulásait, kérjük, nyújtson be olyan bizonyítékokat, amelyek lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy azonosítsa az érintett termékpiacokat (azaz a támogatás kedvezményezettjének magatartásában bekövetkező változás által érintett termékeket), és meghatározza az érintett versenytársakat és ügyfeleket/fogyasztókat:
...
Az iránymutatások (124) pontja értelmében az érintett termék jellemzően az a termék, amely a beruházási projekt tárgyát képezi ( 501 ). Amennyiben a projekt köztes termékre vonatkozik, és a termékek jelentős része nem kerül a piacra, az érintett termék a termelési-értékesítési lánc következő fázisában található termék is lehet. Az érintett termékpiac magában foglalja az érintett terméket és az azt helyettesítő termékeket, amelyeket vagy a fogyasztó (a termék tulajdonságai, ára vagy rendeltetése alapján), vagy az előállító (a gyártóberendezések rugalmassága miatt) annak tekint.
Az érintett termékpiac magában foglalja az érintett terméket és annak keresletoldali helyettesítőit, vagyis azokat a termékeket, amelyeket a fogyasztó (a termék tulajdonságai, ára vagy rendeltetése alapján) annak tekint, valamint annak kínálatoldali helyettesítőit, vagyis azokat a termékeket, amelyeket az előállító (a kedvezményezett és versenytársai gyártóberendezéseinek rugalmasságából kifolyólag) annak tekint. Kérjük, adja meg, hogy ebben az esetben mit tekint releváns kereslet- és kínálatoldali helyettesítőknek. Kérjük, nyújtson be - lehetőleg független harmadik féltől származó - bizonyítékot az ezzel kapcsolatos álláspontjának alátámasztására.
...
2.5.8. A támogatás eredményeként a projekt további termelési kapacitást hoz létre?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, becsülje meg a létrehozott pótlólagos termelési kapacitást (mennyiség és érték szempontjából):
...
2.5.9. Kérjük, adjon tájékoztatást a támogatás által érintett termékpiac teljesítményéről, azaz arról, hogy növekszik vagy alulteljesít-e:
...
2.5.10. Ha a támogatás által érintett termékpiac alulteljesít, kérjük, pontosítsa, hogy - hosszú távú kitekintésben - a piac strukturálisan hanyatlik (vagyis szűkül), vagy relatív mértékben hanyatlik-e (vagyis még növekszik, de nem lépi túl a növekedési ütem referenciaértékét):
...
2.5.11. Amennyiben a földrajzi piac globális, a támogatás által érintett termékpiac teljesítményének értékelése érdekében kérjük, adjon tájékoztatást a támogatásnak az érintett piaci struktúrákra gyakorolt hatásáról, különösen arról, hogy a támogatás képes-e EGT-beli termelőket kiszorítani:
...
2.5.12. Kérjük, nyújtson be információt és igazoló bizonyítékot a kedvezményezett érintett földrajzi piacára vonatkozóan:
...
2.5.13. Kérjük, sorolja fel a beruházás befejezésekor előállítandó összes terméke(ke)t, és adott esetben adja meg a NACE-kódot vagy a CPA-nómenklatúrát:
...
2.5.14. A projekt által előállítani tervezett termék(ek) helyettesíti(k)-e a kedvezményezett által (csoportszinten) előállított termékek bármelyikét?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, nevezze meg a helyettesítendő terméke(ke)t. Amennyiben e helyettesített termékeket nem a projekt helyén állítják elő, tüntesse fel, hogy azokat jelenleg hol gyártják. Kérjük, mutassa be a helyettesített termelés és a jelen beruházás közötti kapcsolatot, és ismertesse a helyettesítés ütemtervét.
...
2.5.15. Kérjük, nevezze meg, hogy mely egyéb termék(ek) állítható(k) még elő ugyanezen új berendezésekkel (a kedvezményezett gyártóberendezésének rugalmassága révén) kevés többletköltséggel vagy többletköltség nélkül.
...
2.5.16. Kérjük, ismertesse, hogy a projekt közbenső termékre vonatkozik-e, és hogy a termelés jelentős része nem piacon, hanem másképpen kerül-e értékesítésre (piaci feltételek mellett). Kérjük, a fenti ismertetés alapján, a piaci részesedés és a kapacitásnövekedés e szakasz fennmaradó részében történő kiszámítása céljából tüntesse fel, hogy az érintett termék a projekt által előállítani tervezett termék vagy továbbfeldolgozott termék-e:
...
2.5.17. A kedvezményezett piaci erejének értékelése érdekében kérjük, adja meg a következő információkat a kedvezményezett piaci helyzetéről (a támogatás odaítélését megelőző időszakra vonatkozóan, valamint a beruházás befejezése után várható piaci pozíciót tekintve):
(a) a támogatás kedvezményezettjének becsült összes értékesítése (érték és volumen) az érintett piacon (csoportszinten):
...
(b) az összes gyártó becsült összes értékesítése (érték és volumen) az érintett piacon. Csatolja az adatokat alátámasztó, állami és/vagy független intézmények által készített statisztikákat, amennyiben ezek rendelkezésre állnak.
...
2.5.18. Kérjük, adjon tájékoztatást a kedvezményezett piaci részesedéséről, valamint versenytársainak piaci részesedéséről:
...
2.5.19. Kérjük, nyújtson be értékelést az érintett piac szerkezetéről, ideértve például a piaci koncentráció szintjét, a piacra lépés lehetséges korlátait, a vevői erőt, valamint a terjeszkedés vagy a kilépés korlátait. Kérjük, nyújtson be - lehetőleg független harmadik féltől származó - bizonyítékot az ezzel kapcsolatos álláspontjának alátámasztására.
...
2.6. A támogatás pozitív és negatív hatásainak mérlegelése (mérlegelési teszt)
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatások 3.2.6. szakaszát ((134)-(141) pont).
A Bizottság értékeli, hogy a támogatási intézkedés pozitív hatásai meghaladják-e a versenyre és a kereskedelmi feltételekre gyakorolt, azonosított negatív hatásokat. A Bizottság csak akkor állapíthatja meg a támogatási intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét, ha a pozitív hatások meghaladják a negatív hatásokat. Azokban az esetekben, amikor a javasolt támogatási intézkedés nem megfelelő és arányos módon orvosolja a jól azonosított piaci hiányosságot, a versenyre gyakorolt negatív torzító hatások általában felülmúlják az intézkedés pozitív hatásait; a Bizottság ezért valószínűleg azt fogja megállapítani, hogy a javasolt támogatási intézkedés összeegyeztethetetlen.
2.6.1. Kérjük, részletezze a támogatásnak az (EU) 2021/2115 rendelet 5. és 6. cikkében meghatározott általános és egyedi KAP-célkitűzések elérésére gyakorolt hatását:
...
Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatás az (EU) 2021/2115 rendelet 5. és 6. cikkének mely célkitűzéséhez járul hozzá:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (136) pontjának értelmében a támogatás pozitív és negatív hatásainak értékelése során a Bizottság figyelembe fogja venni a támogatás által a KAP-nak az (EU) 2021/2115 rendelet 5. és 6. cikkében meghatározott, az intelligens, versenyképes, reziliens és diverzifikált mezőgazdasági ágazat előmozdítására, a környezetvédelem - többek között a biodiverzitás - és az éghajlat-politika támogatására és megerősítésére, az Unió környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzéseinek eléréséhez való hozzájárulásra, valamint a vidéki területek társadalmi-gazdasági szerkezetének megerősítésére irányuló általános és egyedi célkitűzései megvalósítására gyakorolt hatást.
2.6.2. Megfelel-e a támogatás az iránymutatások II. részének vonatkozó szakaszaiban meghatározott feltételeknek, és tiszteletben tartja-e az ott meghatározott maximális támogatási intenzitásokat vagy maximális támogatási összegeket?
□igen□nem
Kérjük, hivatkozza az iránymutatások II. részének releváns szakaszát:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (137) pontja értelmében a Bizottság úgy véli, hogy amennyiben egy támogatás megfelel a II. rész vonatkozó szakaszaiban meghatározott feltételeknek, és nem haladja meg a vonatkozó maximális támogatási intenzitásokat vagy maximális támogatási összegeket, a versenyre és kereskedelemre gyakorolt negatív hatás a minimumra korlátozott.
2.6.3. A támogatást az (EU) 2021/2115 rendelet alapján társfinanszírozzák, vagy az Unió finanszírozza?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (138) pontja értelmében az (EU) 2021/2115 rendelet alapján társfinanszírozott vagy az Unió által finanszírozott állami támogatások tekintetében a Bizottság úgy tekinti, hogy az azokhoz kapcsolódó pozitív hatások megállapítást nyertek.
2.6.4. Várható-e, hogy a támogatott tevékenység hatással lesz a környezetre és/vagy az éghajlatra?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, ismertesse a várható hatást, figyelembe véve az iránymutatások (139) pontjában felsorolt környezetvédelmi jogszabályokat és az (EU) 2021/2115 rendelet szerinti jó mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó előírásokat:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (139) pontja értelmében amennyiben a támogatásnak bizonyítottan pozitív környezeti és éghajlati hatása van, a Bizottság úgy tekinti, hogy az ilyen támogatás pozitív hatásai megállapítást nyertek.
2.6.5. Figyelembe veszi-e a támogatás "a szennyező fizet" elvet?
□igen□nem
Kérjük, megfelelő információval igazolja ezen elv figyelembevételét:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a Szerződés 11. cikke előírja, hogy "[a] környezetvédelmi követelményeket - különösen a fenntartható fejlődés előmozdítására tekintettel - be kell illeszteni az uniós politikák és tevékenységek meghatározásába és végrehajtásába."
2.6.6. Jár-e a támogatás más pozitív hatással?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, jelölje meg, hogy melyik uniós szakpolitikához illeszkedik:
□ Az európai zöld megállapodás (COM(2019) 640 final)
□ "A termelőtől a fogyasztóig" stratégia (COM(2020) 381 final)
□ Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégia (COM(2013) 216 final és COM(2021) 82 final).
□ A fenntartható szénkörforgás helyreállításáról szóló közlemény (COM(2021) 800 final)
□ Uniós erdőstratégia, COM(2021) 572 final
□ Biodiverzitási stratégia, COM(2020) 380 final
□ Egyéb (kérjük, nevezze meg):
...
Kérjük, részletezze a támogatás pozitív hatását, és fejtse ki, hogyan igazodik a támogatás a fent említett uniós szakpolitiká(k)hoz:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (140) pontja értelmében amennyiben az egyéb pozitív hatások az uniós szakpolitikákban foglalt előnyöket tükrözik, akkor az ezen uniós szakpolitikákhoz illeszkedő támogatás esetében feltételezhető az általánosabb pozitív hatások megléte.
2.6.7. A támogatást beruházásokhoz nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, adja meg az (EU) 2020/852 rendelet ( 502 ) 3. cikke szerinti információkat, többek között a jelentős károkozás elkerülését célzó elv vagy más hasonló módszerek tekintetében.
...
2.7. Egyéb információk
Észak-írországi támogatások
2.7.1. A támogatást Észak-Írországban nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (28) pontja értelmében az Észak-Írországban nyújtandó támogatás esetében, amikor az intézkedésnek meg kell felelnie az (EU) 2021/2115 rendeletben meghatározott feltételeknek, a Szerződés 108. cikkének (3) bekezdése szerinti, Bizottságnak történő bejelentésben egyenértékű információt kell szolgáltatni.
Emellett az általános adatlap mellett az iránymutatások hatálya alá tartozó valamennyi intézkedés esetében ki kell tölteni a megfelelő kiegészítő adatlapot.
Nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott támogatás
Az iránymutatások (23) pontja értelmében a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozások - mivel puszta létük van veszélyben - nem tekinthetők egyéb közpolitikai célkitűzések elősegítésére alkalmas eszközöknek addig, ameddig életképességük nem biztosított. Ezért, amennyiben a támogatás kedvezményezettje az iránymutatások (33) pontjának 63. alpontjában meghatározott nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül, a támogatást a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás szerint kell értékelni.
Az iránymutatások (23) pontja azonban bizonyos kivételekről rendelkezik azon elv alól, hogy a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozásoknak nem nyújtható állami támogatás.
2.7.2. A támogatást az iránymutatások II. részének 1.2.1.1. és 2.1.3. szakaszában említett természeti katasztrófák és a rendkívüli események által okozott károk ellentételezésére nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (23) pontja értelmében a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozásoknak az állami támogatásból való kizárásának elve nem alkalmazandó, feltéve, hogy a támogatás a Szerződés 107. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében összeegyeztethető a belső piaccal.
2.7.3. A támogatást az iránymutatások II. részének 1.2.1.2., 1.2.1.3., 1.2.1.5., 2.1.3., 2.8.1. vagy 2.8.5. szakaszában említett kockázati esemény által okozott kár ellentételezésére nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (23) pontja értelmében a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozásoknak az állami támogatásból való kizárásának elve nem alkalmazandó a veszteségek vagy károk ellentételezésére nyújtott támogatásra , feltéve, hogy az ilyen veszteségeket vagy károkat az iránymutatások II. részének 1.2.1.2, 1.2.1.3, 1.2.1.5, 2.1.3, 2.8.1 vagy 2.8.5. szakaszában említett kockázati események okozták.
2.7.4. A támogatás az alábbi támogatási kategóriák valamelyikének felel meg?
□ az elhullott állatok megsemmisítéséhez és eltávolításához nyújtott támogatás, az iránymutatások II. részének 1.2.1.4. szakaszában foglaltak szerint;
□ állatbetegségek és növénykárosítók esetén végrehajtott megelőzési, megfékezési és felszámolási intézkedésekhez nyújtott támogatás az iránymutatások II. része 1.2.1.3. szakaszának (370) és (371) pontja alapján.
Amennyiben a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (23) pontja értelmében a közegészség védelme érdekében és az ilyen típusú támogatásokhoz kapcsolódó vészhelyzet miatt egy vállalkozás gazdasági helyzetét nem kell figyelembe venni. Ezért e támogatásokra nem alkalmazandó a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozásoknak az állami támogatásból való kizárásának elve.
2.7.5. A támogatás az alábbiak valamelyikéhez nyújtják?
□ az iránymutatások II. részének 1.1.10.1. és 2.4. szakasza szerinti tájékoztatási tevékenységek;
□ az iránymutatások II. részének 1.3.4. szakaszában meghatározott általános jellegű promóciós intézkedések.
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (23) pontja értelmében nem alkalmazandó a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozásoknak az állami támogatásból való kizárásának elve.
Olyan vállalkozásnak nyújtott támogatás, amellyel szemben valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozat van érvényben
2.7.6. Olyan vállalkozásnak nyújtják-e a támogatást, amellyel szemben még nem teljesített, valamely támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az ilyen támogatás csak akkor nyilvánítható a belső piaccal összeegyeztethetőnek, ha az alábbi két kivétel egyike alkalmazandó.
2.7.7. A támogatást a Szerződés 107. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti, természeti katasztrófák és rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (25) pontja nem alkalmazandó.
2.7.8. A támogatást az iránymutatások II. része 1.2.1.3. szakaszának (370) és (371) pontja szerinti, állatbetegségek megelőzésével, megfékezésével és felszámolásával kapcsolatos költségek fedezéséhez nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (25) pontja nem alkalmazandó.
A támogatási programok értékelése
2.7.9. Kérjük, jelölje, hogy a támogatási program megfelel-e az alábbiaknak:
(a) □a program költségvetése vagy elkönyvelt kiadásai bármely adott évben meghaladják a 150 millió EUR-t, illetve a programok teljes időtartama alatt - vagyis a program és bármely korábbi, hasonló célkitűzésű és földrajzi területet lefedő program együttes időtartama alatt - a 750 millió EUR-t;
(b) □a program újszerű jellemzőket tartalmaz;
(c) □a program jelentős piaci, technológiai vagy szabályozási változásokat eredményezhet.
Amennyiben a fentiek közül bármelyiket bejelölte, kérjük, fejtse ki részletesen:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (640) pontja értelmében utólagos értékelésre lehet szükség a nagy támogatási költségvetéssel rendelkező vagy újszerű jellemzőket tartalmazó programoknál vagy akkor, ha jelentős piaci, technológiai vagy szabályozási változásokra lehet számítani. 2023. január 1-jétől kezdődően minden esetben értékelni kell azokat a programokat, amelyek állami támogatási költségvetése vagy elkönyvelt kiadásai meghaladják a 150 millió EUR-t egy adott évben, illetve a 750 millió EUR-t a programok teljes időtartama alatt, vagyis a program és bármely korábbi, hasonló célkitűzésű és földrajzi területet lefedő program együttes időtartama alatt. Tekintettel az értékelés célkitűzéseire, és annak elkerülése érdekében, hogy az értékelés aránytalan terhet rójon a tagállamokra, 2023. január 1-jétől kezdődően utólagos értékeléseket csak olyan támogatási programok esetében kell készíteni, amelyek teljes időtartama meghaladja a három évet.
Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben szükséges, a tagállam az iránymutatások (642)-(646) pontjának megfelelően elvégzi az utólagos értékelést.
□igen□nem
Bármely egyéb információ
Kérjük, adjon meg minden egyéb olyan információt, amelyet fontosnak/szükségesnek tart a bejelentett támogatási intézkedés megfelelő értékeléséhez:
...
1.1.1.1. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ELSŐDLEGES MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ, MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEKBEN VÉGREHAJTOTT BERUHÁZÁSOKHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ez az adatlap a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.1.1. szakaszában leírt, az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, mezőgazdasági üzemekben végrehajtott, tárgyi eszközökre vagy immateriális javakra irányuló beruházásokhoz nyújtott állami támogatásokra vonatkozik.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatás tárgyát képző beruházások tiszteletben tartják-e az 1308/2013/EU bizottsági rendeletben ( 503 ) meghatározott tilalmakat és korlátozásokat, beleértve azokat az eseteket is, amikor ezek a tilalmak és korlátozások csak az említett rendeletben előírt uniós támogatásra vonatkoznak?
□igen□nem
2. A támogatást tárgyi és nem tárgyi eszközökre irányuló, egy vagy több kedvezményezett által végrehajtott, vagy egy vagy több kedvezményezett által az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó mezőgazdasági üzemekben használt tárgyi eszközökre vagy immateriális javakra irányuló beruházásokra nyújtják?
□igen□nem
3. A támogatást a bioüzemanyagok előállításához és a megújuló forrásból származó energia mezőgazdasági üzemekben történő előállításához kapcsolódó tárgyi eszközökbe és immateriális javakba történő beruházásokhoz nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, válaszoljon a 3.1-3.15. kérdésekre.
3.1. A beruházás az (EU) 2018/2001 irányelv ( 504 ) 2. cikkének 33. pontjában meghatározott bioüzemanyagok előállítására irányul?
□igen□nem
3.2. Amennyiben a 3.1. kérdésre igen a válasz, a megújulóenergia-termelő létesítmények csak akkor jogosultak támogatásra, ha termelési kapacitásuk nem haladja meg a mezőgazdasági üzem átlagos éves üzemanyag-fogyasztását?
□igen□nem
3.3. Értékesítik-e az előállított bioüzemanyagot a piacon?
□igen□nem
3.4. A beruházás hőenergia és/vagy villamos energia megújuló forrásokból, mezőgazdasági üzemekben történő előállítására irányul?
□igen□nem
3.5. Amennyiben a 3.4. kérdésre igen a válasz:
(a) a mezőgazdasági üzem területén található, megújuló energiát termelő, támogatásra jogosult létesítmények célja csak a mezőgazdasági üzem saját energiaszükségletének fedezése?
□igen□nem
(b) a megújuló energiát termelő, támogatásra jogosult létesítmények termelési kapacitása legfeljebb a mezőgazdasági üzem átlagos éves kombinált hőenergia- és villamosenergia-fogyasztásának megfelelő szintet éri el, a mezőgazdasági háztartást is figyelembe véve?
□igen□nem
3.6. Értékesítik-e a termelt villamos energiát a hálózatban?
□igen□nem
3.7. Amennyiben az e kiegészítő adatlap 3.6. kérdésére a válasz igen, betartják-e az éves átlagos saját fogyasztásra vonatkozó határértéket?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (146) pontjának b) alpontja alapján, amennyiben a mezőgazdasági üzemekben hőenergia és/vagy villamos energia megújuló forrásokból történő előállítására irányuló beruházásra kerül sor, a megújuló energiát termelő létesítmények csak abban az esetben jogosultak támogatásra, ha a cél az üzem saját energiaszükségletének fedezése, és éves termelési kapacitásuk legfeljebb a mezőgazdasági üzem átlagos éves kombinált hőenergia- és villamosenergia-fogyasztásának megfelelő szintet éri el, figyelembe véve a mezőgazdasági háztartást is; a villamos energia tekintetében a villamosenergia-hálózatba történő eladása engedélyezett, amennyiben tiszteletben tartják az átlagos saját fogyasztás éves határát.
3.8. Amennyiben több mezőgazdasági üzem hajtja végre a megújuló forrásból származó energia saját energiaszükséglet fedezése céljából történő előállítására vagy bioüzemanyagok mezőgazdasági üzemben történő előállítására irányuló beruházást, egyenlő-e az átlagos éves fogyasztás valamennyi kedvezményezett átlagos éves fogyasztásának összegével?
□igen□nem
3.9. Léteznek-e nemzeti szintű minimumkövetelmények az energiahatékonyságra vonatkozóan az energiát fogyasztó vagy termelő megújulóenergia-infrastruktúrába történő beruházások tekintetében?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, fejtse ki a vonatkozó nemzeti minimumszabályokat:
...
3.10. Amennyiben a 3.9. kérdésre igen a válasz: létezik-e olyan nemzeti szintű előírás, amely szerint meg kell felelni az e kérdésben említett minimumkövetelményeknek?
□igen□nem
3.11. A támogatás az olyan létesítményekre irányuló beruházásokhoz kapcsolódik, amelyeknek elsődleges célja a biomassza-alapú villamosenergia-termelés?
□igen□nem
3.12. Amennyiben a 3.11. kérdésre igen a válasz: a létesítmények a tagállam által meghatározott minimális arányban a megtermelt hőenergiát hasznosítják?
□igen□nem
3.13. Megállapított-e a tagállam az egyes létesítménytípusokban a bioenergia-termeléshez - beleértve a bioüzemanyagok előállítását is - felhasznált gabonafélék és más, keményítőben gazdag termények, valamint cukor- és olajnövények maximális arányára vonatkozóan küszöbértékeket, az (EU) 2018/2001 irányelv 26. cikkével összhangban?
□igen□nem
Kérjük, tüntesse fel ezeket a küszöbértékeket:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (150) pontja alapján a tagállamok kötelesek küszöbértékeket megállapítani az egyes létesítménytípusokban a bioenergia-termeléshez - beleértve a bioüzemanyagok előállítását is - felhasznált gabonafélék és más, keményítőben gazdag termények, valamint cukor- és olajnövények maximális arányára vonatkozóan, összhangban az (EU) 2018/2001 irányelv 26. cikkével.
3.14. A bioenergetikai projektekhez nyújtott támogatás olyan bioenergiára korlátozódik, amely megfelel az uniós jogszabályokban, így az (EU) 2018/2001 irányelv 29. cikkében meghatározott alkalmazandó fenntarthatósági és üvegházhatásúgáz-kibocsátási kritériumoknak?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (150) pontja alapján a bioenergetikai projektekhez nyújtott támogatásnak az olyan bioenergiára kell korlátozódnia, amely megfelel az uniós jogszabályokban, így az (EU) 2018/2001 irányelv 29. cikkében meghatározott alkalmazandó fenntarthatósági és üvegházhatásúgáz-kibocsátási kritériumoknak.
3.15. A létesítmény gyártókapacitása meghaladja a kedvezményezett(ek) átlagos éves fogyasztását?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy a tagállamoknak meg kell felelniük az éghajlatpolitikai, környezetvédelmi és energetikai támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatásban ( 505 ) előírt feltételeknek, kivéve, ha az ilyen támogatás mentes a bejelentési kötelezettség alól (például az (EU) 651/2014 bizottsági rendelet ( 506 ) alapján).
4. Kérjük, jelölje meg a beruházás által elérni kívánt célkitűzés(eke)t:
(a) □a mezőgazdasági üzem összteljesítményének és fenntarthatóságának javítása, különösen a termelési költségek csökkentése, illetve a termelés javítása és átcsoportosítása révén;
(b) □a természetes környezet minőségének, a higiéniának vagy az állatjólét színvonalának a javítása;
(c) □a mezőgazdaság fejlesztéséhez, átalakításához és korszerűsítéséhez - többek között a mezőgazdasági földterületekhez való hozzáféréshez, a birtokrendezéshez és a termőföld minőségének javításához, valamint a fenntarthatóenergia-ellátáshoz, az energiahatékonysághoz, a vízellátáshoz és a víztakarékossághoz - kapcsolódó infrastruktúra kiépítése és továbbfejlesztése;
(d) □a természeti katasztrófák, rendkívüli események vagy természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók, illetve védett állatok által károsított mezőgazdasági termelési potenciál helyreállítása és az említett események és tényezők általi károkozás megelőzése vagy kockázatainak mérséklése;
(e) □többek között az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése és a szénmegkötés fokozása révén hozzájárulás az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, valamint a fenntartható energia használatának és az energiahatékonyságnak az előmozdításához;
(f) □a fenntartható körforgásos biogazdasághoz való hozzájárulás, valamint a fenntartható fejlődés és a természeti erőforrásokkal - például a vízzel, a talajjal és a levegővel - való hatékony gazdálkodás támogatása többek között a vegyi anyagoktól való függés csökkentésével;
(g) □hozzájárulás a biológiai sokféleség csökkenésének megállításához és visszafordításához, az ökoszisztéma-szolgáltatások gyarapítása, valamint az élőhelyek és a tájak megőrzése.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (152) pontja alapján a beruházásnak a fenti pontok közül legalább egyre kell irányulnia.
5. Kérjük, tüntesse fel az elszámolható költségeket:
(a) □ingatlan építése, szerzése - ideértve a lízinget is - vagy fejlesztése - ezen belül az adathálózatok passzív, házon belüli vezetékezésére vagy strukturált kábelezésére és adott esetben a passzív hálózat épületen kívüli magánterületen lévő kiegészítő részére fordított beruházások - kapcsán felmerülő költségek;
Amennyiben a támogatást földvásárlási költségek fedezésére nyújtják, a megvásárolt földterület esetében a támogatás mértéke nem haladhatja meg az adott művelethez kapcsolódó elszámolható költségek teljes összegének 10 %-át?
□igen□nem
Amennyiben a válasz nem, a művelet:
□ célja a környezet védelme és a kötöttszén-készletekkel rendelkező talaj megőrzése?
□ fiatal mezőgazdasági termelők által pénzügyi eszközök igénybevételével vásárolt földterületet érint?
Kérjük, vegye figyelembe, hogy csak ebben a két esetben engedélyezhető kivételesen és kellően indokolt körülmények között az érintett művelet teljes elszámolható költségének a fent említett 10 % százalékot meghaladó támogatása.
Amennyiben ez a helyzet áll fenn, kérjük, fejtse ki a kivételes és kellően indokolt körülményeket.
...
(b) □gépek és berendezések vásárlása vagy lízingelése, az adott eszköz piaci értékének erejéig;
(c) □az a) és a b) pontban említett kiadásokhoz kapcsolódó általános költségek, például az építészek, mérnökök díjai, tanácsadási díjak, a környezeti és a gazdasági fenntarthatóságra vonatkozó tanácsadással kapcsolatos díjak, ideértve a megvalósíthatósági tanulmányok költségeit is; a megvalósíthatósági tanulmányok abban az esetben is elszámolható költségeknek minősülnek, ha a bennük foglalt eredmények következtében nem merülnek fel az a) és a b) pontban említett kiadások;
(d) □számítógépes szoftverek, felhőalapú és hasonló megoldások beszerzési, fejlesztési vagy használati díjai, valamint szabadalmak, licenciák, szerzői jogok és védjegyek beszerzése;
(e) □az iránymutatások (152) pontjának e), f) és g) alpontjában említett célkitűzések teljesítését szolgáló, nem termelő beruházások kapcsán felmerülő kiadások;
(f) □a természeti katasztrófák, rendkívüli események vagy természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók, valamint védett állatok által károsított mezőgazdasági termelési potenciál helyreállítására irányuló beruházások esetében: a termelési potenciál - beleértve a mezőgazdasági eszközteremtő munkát is - helyreállításának költségei az említett események bekövetkezését megelőző szintre;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (153) pontjának f) alpontja értelmében a kedvezményezetteknek adott esetben törekedniük kell arra, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó intézkedéseket is belefoglaljanak a helyreállítási tervbe.
(g) □a természeti katasztrófák, rendkívüli események vagy természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók, valamint védett állatok által okozott károk megelőzésére irányuló beruházások esetében: az ilyen valószínű események következményeinek csökkentését célzó konkrét megelőző intézkedések költségei;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (153) pontjának g) alpontja értelmében természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek vagy növénykárosítók által okozott károk esetén a kedvezményezetteknek lehetőség szerint törekedniük kell arra, hogy a helyreállításba beépítsék az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó intézkedéseket annak érdekében, hogy a jövőben minimálisra csökkentsék a hasonló események által okozott károkat és veszteségeket.
(h) □egynyári növények vásárlása és telepítése:
□ az iránymutatások (152) pontjának d) alpontjában meghatározott célkitűzés érdekében;
□ a génerózió veszélyének kitett növényfajták megőrzése céljából, az iránymutatások (210) pontjában említettek szerint;
(i) □állatok vásárlása;
□ az iránymutatások (152) pontjának d) alpontjában szereplő célkitűzés teljesítése érdekében;
□ az iránymutatások (207) pontjában említett kötelezettségvállalásokkal összhangban az (EU) 2016/1012 rendelet ( 507 ) 2. cikkének 24. pontjában meghatározott veszélyeztetett állatfajták megvásárlása;
□ az állatállomány nagyragadozók elleni védelmét szolgáló őrző-védő kutyák vásárlása.
6. A támogatást az alábbi költségek valamelyikének ellentételezésére nyújtják?
(a) mezőgazdasági termelési jogok és támogatási jogosultságok vásárlása;
(b) egynyári növények vásárlása és telepítése az e kiegészítő adatlap 5. kérdésének h) pontjában említettektől eltérő célokra.
(c) állatok vásárlása az e kiegészítő adatlap 5. kérdésének i) pontjában említettektől eltérő célokra.
(d) a hatályos nemzeti vagy uniós előírásoknak való megfelelést szolgáló beruházások;
(e) lízingszerződésekkel kapcsolatos, az iránymutatások (153) pontjában nem említett költségek, például a lízingbe adó árrése, a kamatok refinanszírozási költségei, általános költségek és biztosítási díjak;
(f) működőtőke;
(g) az adathálózatok magánterületen kívüli vezetékezése vagy kábelezése.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha az a) - g) pontban említett valamely költség az elszámolható költségek közé tartozik, akkor a támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
7. A támogatást öntözési beruházásokhoz nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, válaszoljon a 7.1-7.7. kérdésekre.
7.1. Bejelentésre került-e a Bizottsághoz a 2000/60/EK irányelv ( 508 ) szerinti vízgyűjtő-gazdálkodási terv, amely a beruházással érintett teljes területre, valamint minden egyéb olyan területre vonatkozik, ahol a beruházás hatást gyakorolhat a környezetre?
□igen□nem
7.2. A vízgyűjtő-gazdálkodási terv értelmében és a 2000/60/EK irányelv 11. cikkével összhangban hatályba lépő, a mezőgazdasági ágazat szempontjából releváns intézkedéseket meghatározta-e a vonatkozó intézkedési program?
□igen□nem
7.3. Rendelkezésre áll-e vagy a beruházás részeként rendelkezésre fog-e állni egy olyan vízfogyasztásmérő rendszer, amely a támogatott beruházás szintjén lehetővé teszi a vízfogyasztás mérését?
□igen□nem
7.4. Amennyiben a támogatást meglévő öntözőberendezések vagy öntözési infrastruktúra elemeinek fejlesztésére irányuló beruházáshoz nyújtják, teljesülnek-e a következő feltételek?
(a) Felmérik-e előzetesen, hogy a beruházás potenciális vízmegtakarítást eredményez, tükrözve a meglévő létesítmény vagy infrastruktúra műszaki paramétereit?
□igen□nem
(b) csökkenni fog-e ténylegesen a vízfogyasztás, hozzájárulva az érintett víztestek jó állapotának eléréséhez a 2000/60/EK irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint, ha a beruházás olyan, talajvízből vagy felszíni vizekből álló víztesteket érint, amelyek a vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási tervben vízmennyiséggel kapcsolatos okok miatt jónál rosszabb minősítést kaptak, vagy ha az éghajlatváltozással szembeni sérülékenységgel kapcsolatos legújabb értékelésekben és kockázatértékelésekben megállapítást nyert, hogy a jó minősítést kapott érintett víztestek elveszíthetik minősítésüket az éghajlatváltozás hatásaira visszavezethető, vízmennyiséggel kapcsolatos okok miatt?
□igen□nem
(c) A tagállamnak a potenciális vízmegtakarításra és a vízhasználat hatékony csökkentésére vonatkozóan támogathatósági feltételként százalékos arányokat kell meghatároznia. Biztosítják-e ezek a százalékos arányok a következőket?
(i) a potenciális vízmegtakarítási arány legalább 5 % legyen, ha a meglévő létesítmény vagy infrastruktúra műszaki paraméterei már magas szintű hatékonyságot biztosítanak, és legalább 25 %, ha a meglévő (a beruházást megelőző) hatékonysági fok alacsony, és/vagy olyan beruházások esetében, ahol a vízmegtakarításra leginkább szükség van a jó vízminőség eléréséhez (ahol még nem valósult meg) és a víztestek állapotromlásának elkerüléséhez;
□igen□nem
(ii) a vízfogyasztás mértéke jelentősen csökkenjen a beruházás egészének szintjén, mégpedig a meglévő öntözőberendezések vagy a meglévő öntözőrendszerek részeinek fejlesztésére irányuló beruházás által lehetővé tett potenciális vízmegtakarítás legalább 50 %-ának megfelelő mértékben.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a 7.4. kérdésben meghatározott feltételek nem vonatkoznak a meglévő öntözőberendezésekre irányuló olyan beruházásokra, amelyek csak az energiahatékonyságot érintik, vagy a tározók létrehozására irányuló beruházásokra, vagy pedig az újrahasznosított víz használatára irányuló olyan beruházásokra, amelyek nem érintenek felszín alatti vagy felszíni víztestet.
7.5. Amennyiben a támogatást a visszanyert víz alternatív vízellátásként történő felhasználására irányuló beruházásokhoz nyújtják, az ilyen víz biztosítása és felhasználása megfelel-e az (EU) 2020/741 rendeletnek ( 509 )?
□igen□nem
7.6. Amennyiben a támogatást az öntözött területek nettó növekedését eredményező és felszín alatti vagy felszíni víztestet érintő beruházásoknak nyújtják, teljesülnek-e az alábbi feltételek:
(i) az érintett víztest a vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási tervben nem kapott jónál rosszabb minősítést vízmennyiséggel kapcsolatos okok miatt; és
□igen□nem
(ii) környezeti elemzés bizonyítja, hogy a beruházás nem jár majd jelentősebb kedvezőtlen hatással a környezetre nézve. A szóban forgó környezeti hatáselemzést - amely az üzemek csoportjaira is vonatkozhat - a tagállam illetékes hatóságának kell elvégeznie vagy jóváhagynia.
□igen□nem
7.7. A támogatást öntözési célú tározó létesítésére vagy bővítésére irányuló beruházásokhoz nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben az e kiegészítő adatlap 7.7. kérdésére igen a válasz, a támogatást csak akkor nyújtják, ha az nem jár jelentős negatív környezeti hatással?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (158) pontjának megfelelően az öntözési célú tározó létrehozására vagy bővítésére irányuló beruházás csak akkor támogatható, ha az nem jár jelentős negatív környezeti hatással.
8. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
- az elszámolható költségek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (159) pontja értelmében a támogatás intenzitása nem haladhatja meg a 65 %-ot, amennyiben a támogatást az alábbi helyzetek valamelyikével összefüggésben nyújtják.
- az iránymutatások (152) pontjának e), f) és g) alpontjában említett egyedi környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzések közül egyhez vagy többhöz, vagy az állatjóléthez kapcsolódó beruházások költségének ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (160) pontjának a) alpontja alapján az intenzitás nem haladhatja meg ezen elszámolható költségek 80 %-át.
- a fiatal mezőgazdasági termelők beruházási költségeinek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (160) pontjának b) alpontja alapján az intenzitás nem haladhatja meg ezen elszámolható költségek 80 %-át.
- a legkülső régiókban vagy a kisebb égei-tengeri szigeteken megvalósult beruházások költségének ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (160) pontjának c) alpontja alapján az intenzitás nem haladhatja meg ezen elszámolható költségek 80 %-át.
- az (EU) 2021/2115 rendelet ( 510 ) 28. cikke szerinti mezőgazdasági kistermelők beruházásai esetében az elszámolható költségek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (161) pontja értelmében az (EU) 2021/2115 rendelet 28. cikke szerinti mezőgazdasági kistermelők beruházásaihoz nyújtott támogatás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 85 %-át.
- az iránymutatások (152) pontjának e), f) és g) alpontjában említett egyedi környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzések közül egyhez vagy többhöz kapcsolódó, nem termelő beruházások költségének ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (162) pontjának a) alpontja alapján a támogatás nem haladhatja meg ezen elszámolható költségek 100 %-át.
- az iránymutatások (152) pontjának d) alpontjában említett, termelési potenciál helyreállítására irányuló beruházások, valamint a természeti katasztrófa, rendkívüli esemény, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség vagy védett állatok okozta kár megelőzéséhez, valamint az ilyen kár kockázatának mérsékléséhez kapcsolódó beruházások ..... %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (162) pontjának b) alpontja értelmében az intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
- □ Öntözési beruházásokhoz nyújtott támogatás:
- a mezőgazdasági üzemben végrehajtott, az iránymutatások (157) pontjának c) alpontja szerinti öntözési beruházások esetében az elszámolható költségek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (163) pontjának a) alpontja alapján a támogatás nem haladhatja meg a (157) pontjának c) alpontja szerinti, mezőgazdasági üzemen belüli öntözéssel kapcsolatos beruházások elszámolható költségének 80 %-át.
- a gazdaságon kívüli, öntözésre szolgáló infrastruktúrába történő mezőgazdasági beruházások elszámolható költségének ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (163) pontjának b) alpontja alapján a támogatás nem haladhatja meg a mezőgazdasági üzemen kívüli öntözésre szolgáló infrastruktúrával kapcsolatos beruházások elszámolható költségének 100 %-át.
- a mezőgazdasági üzemekben végrehajtott egyéb öntözési beruházások esetében az elszámolható költségek ..... %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (163) pontjának c) alpontja alapján a támogatás nem haladhatja meg a mezőgazdasági üzemekben végrehajtott egyéb öntözési beruházások esetében elszámolható költségek 65 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.1.1.2. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEK TERÜLETÉN TALÁLHATÓ KULTURÁLIS ÉS TERMÉSZETI ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSÉRE IRÁNYULÓ BERUHÁZÁSOKHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ez az adatlap a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.1.2. szakaszában leírt, a mezőgazdasági üzemek területén található kulturális és természeti örökség megőrzésére irányuló beruházásokhoz nyújtott állami támogatásra vonatkozik.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatás tárgyát képző beruházások tiszteletben fogják-e tartani az 1308/2013/EU bizottsági rendeletben ( 511 ) meghatározott tilalmakat és korlátozásokat, beleértve azokat az eseteket is, amikor ezek a tilalmak és korlátozások csak az említett rendeletben előírt uniós támogatásra vonatkoznak?
□igen□nem
2. Olyan - természetes tájak és épületek formájában fennmaradt - kulturális vagy természeti örökség megőrzéséhez nyújtják a támogatást, amelyet a tagállam illetékes hatóságai hivatalosan elismertek kulturális vagy természeti örökségként?
□igen□nem
3. Kérjük, jelölje meg a mezőgazdasági üzemek területén található kulturális vagy természeti örökség megőrzésének elszámolható költségeit:
(a) □tárgyi eszközökbe való beruházás költségei;
(b) □mezőgazdasági eszközteremtő munkák.
4. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (167) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
5. Amennyiben a támogatást mezőgazdasági eszközteremtő munkákhoz nyújtják, kérjük, tüntesse fel a támogatás összegét:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (168) pontja értelmében mezőgazdasági eszközteremtő munkára évente legfeljebb 10 000 EUR értékben adható támogatás.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.1.1.3. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK FELDOLGOZÁSÁVAL VAGY A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK FORGALMAZÁSÁVAL KAPCSOLATOS BERUHÁZÁSOKHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ez az adatlap a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. része 1.1.1.3. szakaszában leírt, a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és mezőgazdasági termékek forgalmazásával kapcsolatos beruházásokhoz nyújtott állami támogatásra vonatkozik.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatás tárgyát képző beruházások tiszteletben fogják-e tartani az 1308/2013/EU bizottsági rendeletben ( 512 ) meghatározott tilalmakat és korlátozásokat, beleértve azokat az eseteket is, amikor ezek a tilalmak és korlátozások csak az említett rendeletben előírt uniós támogatásra vonatkoznak?
□igen□nem
2. A támogatást élelmiszer- és takarmánynövény-alapú bioüzemanyagokra nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy mivel az éghajlatpolitikai, környezetvédelmi és energetikai támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatások célul tűzik ki a bioüzemanyagok fejlettebb változatainak előállítására való átállás ösztönzését, a támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
3. A támogatást a mezőgazdasági termékeknek az iránymutatások (33) pontjának 47., illetve 38. alpontjában említett feldolgozásával, illetve forgalmazásával kapcsolatos, tárgyi eszközökbe és immateriális javakba irányuló beruházásokhoz nyújtják?
□igen□nem
4. A tagállamok beruházási támogatásokat nyújthatnak a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és a mezőgazdasági termékek forgalmazásával kapcsolatban, ha a támogatás az alábbi támogatási aktusok egyikének minden feltételét teljesíti:
(a) a 651/2014/EU bizottsági rendelet (GBER) ( 513 );
(b) a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 514 );
(c) az iránymutatások II. részének 1.1.1.3. szakaszában foglalt feltételek.
Amennyiben a támogatást a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás szerint nyújtják, az ilyen támogatás értékelését a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás alapján kell elvégezni. Ezért kérjük, töltse ki az 1627/2006/EK bizottsági rendelettel módosított 794/2004/EK rendelet ( 515 ) I. mellékletének I. részében szereplő általános bejelentőlap vonatkozó részét és III. részében található egyedi formanyomtatványt, vagy az annak helyébe lépő bármely rendelkezést.
5. Amennyiben a támogatást az iránymutatások II. részének 1.1.1.3. szakasza alapján nyújtják, kérjük, tüntesse fel az elszámolható költségeket:
(a) □ingatlan építése, szerzése - ideértve a lízinget is - vagy fejlesztése - ezen belül az adathálózatok passzív, házon belüli vezetékezésére vagy strukturált kábelezésére és adott esetben a passzív hálózat épületen kívüli magánterületen lévő kiegészítő részére fordított beruházások - kapcsán felmerülő költségek;
Amennyiben a támogatást földvásárlási költségek fedezésére nyújtják, a támogatás mértéke nem haladja meg az adott művelethez kapcsolódó elszámolható költségek teljes összegének 10 %-át?
□igen□nem
(b) □gépek és berendezések vásárlása vagy lízingelése, az adott eszköz piaci értékének erejéig;
(c) □az a) és a b) pontban említett kiadásokhoz kapcsolódó általános költségek, például az építészek, mérnökök díjai, tanácsadási díjak, a környezeti és a gazdasági fenntarthatóságra vonatkozó tanácsadással kapcsolatos díjak, ideértve a megvalósíthatósági tanulmányok költségeit is;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a megvalósíthatósági tanulmányok abban az esetben is elszámolható kiadásnak minősülnek, ha a bennük foglalt eredmények következtében nem merülnek fel az a) és a b) pontban említett kiadások.
(d) □számítógépes szoftverek, felhőalapú és hasonló megoldások beszerzési, fejlesztési vagy használati díjai, valamint szabadalmak, licenciák, szerzői jogok és védjegyek beszerzése.
6. A támogatást az alábbi költségek valamelyikének ellentételezésére nyújtják?
(a) a kiegészítő adatlap 7. kérdésében nem említett, lízingszerződésekkel kapcsolatos költségek, például a lízingbe adó árrése, a kamatok refinanszírozási költségei, általános költségek és biztosítási díjak;
(b) működőtőke;
(c) az adathálózatok magánterületen kívüli vezetékezése vagy kábelezése;
(d) a hatályos uniós és nemzeti előírásoknak való megfelelést szolgáló beruházásokhoz kapcsolódó költségek.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha az a) - d) pontokban említett valamely kiadás az elszámolható költségek közé tartozik, akkor a támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
7. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
- az elszámolható költségek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (175) pontja alapján a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 65 %-át.
- az iránymutatások (152) pontjának e), f) és g) alpontjában említett egyedi környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzések közül egyhez vagy többhöz, vagy mezőgazdasági termékek feldolgozása esetében az állatjóléthez kapcsolódó beruházások ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (176) pontjának a) alpontja alapján a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80 %-át.
- fiatal mezőgazdasági termelők beruházásainak ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (176) pontjának b) alpontja alapján a fiatal mezőgazdasági termelők beruházásaira irányuló támogatások esetében a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80 %-át.
- a legkülső régiókban vagy a kisebb égei-tengeri szigeteken megvalósuló beruházások költségének ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (176) pontjának c) alpontja alapján a legkülső régiókban vagy a kisebb égei-tengeri szigeteken megvalósuló beruházásokra irányuló támogatások esetében a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80 %-át.
8. A támogatást egyedi beruházási támogatásként nyújtják?
□igen□nem
9. Ha a kiegészítő adatlap 10. kérdésére igennel válaszolt, kérjük, tüntesse fel az elszámolható költségek összegét és/vagy a bruttó támogatási egyenértéket:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (177) pontja értelmében a mezőgazdasági termékek feldolgozásához és a mezőgazdasági termékek forgalmazásához nyújtott olyan egyedi beruházási támogatásokat, amelyek meghaladják az iránymutatások (35) pontjának a) alpontjában meghatározott bejelentési küszöbértéket, azaz a 25 millió EUR-t meghaladó elszámolható költségeket vagy a 12 millió EUR-t meghaladó bruttó támogatási egyenértéket, külön kell bejelenteni a Bizottságnak.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.1.2. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A FIATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK TEVÉKENYSÉGEINEK MEGKEZDÉSÉHEZ ÉS A MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.2. szakaszában leírt, a fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységének megkezdéséhez és a mezőgazdasági tevékenységek megkezdéséhez nyújtott állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatást kizárólag az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásoknak nyújtják?
□igen□nem
2. Kérjük, jelölje meg, hogy a kedvezményezett(ek)
□ Az iránymutatások (33) pontjának 65. alpontjában meghatározott fiatal mezőgazdasági termelők?
□ A támogatást mezőgazdasági tevékenység megkezdéséhez nyújtják?
3. A támogatás kkv-nak minősülő kedvezményezettekre korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (181) pontja értelmében az iránymutatások II. részének 1.1.2. szakasza alapján nyújtott támogatásnak a kkv-kra kell korlátozódnia.
4. A támogatásnak feltétele, hogy üzleti terv kerüljön benyújtásra az érintett tagállam illetékes hatóságához?
□igen□nem
5. Kérjük, tüntesse fel a támogatás összegét: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (183) pontja alapján a támogatás összege legfeljebb 100 000 EUR lehet.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.1.3. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATBAN MŰKÖDŐ TERMELŐI CSOPORTOK ÉS SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGÉNEK MEGKEZDÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. része 1.1.3. szakaszában leírt, A termelői csoportok és szervezetek tevékenységének megkezdéséhez nyújtott támogatásokat célzó állami intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kizárólag olyan termelői csoportoknak vagy szervezeteknek nyújtanak támogatást, amelyeket az érintett tagállam illetékes hatósága hivatalosan elismert?
□igen□nem
2. A termelői csoport vagy szervezet keretében elfogadott megállapodások, döntések és egyéb magatartások megfelelnek az 1308/2013/EU rendelet ( 516 ) 206-210a. cikke értelmében alkalmazott versenyszabályoknak?
□igen□nem
3. Ha a támogatást közvetlenül a termelőknek nyújtják a csoportok vagy szervezetek működtetési költségeihez való hozzájárulásuk ellentételezésére, akkor a támogatás összege megegyezik azzal, amit a termelői csoportoknak vagy szervezeteknek nyújtottak volna?
□igen□nem
4. Ha a 3. kérdésre igen a válasz, a támogatás nyújtása a csoport vagy szervezet megalakulását követő első öt évre korlátozódik?
□igen□nem
5. A támogatást olyan termelői csoportoknak nyújtják, amelyeket elismertek az 1308/2013/EU rendelet feltételei szerinti termelői szervezetként?
□igen□nem
6. A támogatást kizárólag a kkv-k meghatározása alá tartozó termelői csoportoknak és szervezeteknek nyújtják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (190) pontja értelmében a Bizottság nem engedélyez olyan támogatást, amely az iránymutatások e szakaszában szereplő költségeket nagyvállalkozások számára téríti meg.
7. Az iránymutatások e szakasza alapján támogatásban részesülő kedvezményezetteknek kell-e a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésére irányadó rendeletekben bekövetkezett változások figyelembevétele érdekében kiigazításokat tennie?
□igen□nem
8. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
□ a megfelelő helyiségek bérleti díja;
Amennyiben helyiségek vásárlására kerül sor, a helyiségekkel kapcsolatos elszámolható költségek a piaci áron számított bérleti költségek mértékére korlátozódnak?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (192) pontja alapján mennyiben a helyiségeket megvásárolják, a helyiségekkel kapcsolatos elszámolható költségeknek a piaci áron számított bérleti költségek mértékére kell korlátozódniuk.
□ az irodai berendezések beszerzésének költségei;
□ az adminisztratív munkatársak költségei;
□ általános költségek;
Amennyiben az általános költségek elszámolhatók, kérjük, nevezze meg ezeket a költségeket:
...
□ jogi és igazgatási díjak;
□ számítógépes hardver beszerzése, valamint számítógépes szoftverek, felhőalapú és hasonló megoldások beszerzése vagy használati díjai.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (195) pontja alapján a termelői csoportok vagy szerveztek részére a tevékenységük megkezdésével összefüggő költségekhez nem kapcsolódó kiadások - mint például a beruházási vagy promóciós tevékenységekkel kapcsolatos kiadások - fedezésére nyújtott támogatás értékelése az ilyen típusú támogatásokra irányadó szabályokkal összhangban történik.
9. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást:
(a) olyan termelői szervezeteknek, entitásoknak vagy testületeknek - például társaságoknak vagy szövetkezeteknek -, amelyek célja egy vagy több mezőgazdasági üzem vezetése, és amelyek ennek következtében egyéni termelőnek minősülnek;
(b) olyan mezőgazdasági szövetségeknek, amelyek különböző feladatokat - ideértve például a kölcsönös segítségnyújtást, valamint a mezőgazdasági üzemben szükséges személyi helyettesítési és üzemvezetési szolgáltatásokat - látnak el az egyes tagjaik üzemeiben anélkül, hogy részt vennének a kínálatnak a piaci igényekhez történő igazítására irányuló közös tevékenységekben;
(c) olyan termelői csoportoknak, amelyek nem felelnek meg az (EU) 2021/2115 rendelet 67. cikkének (3) bekezdésében megállapított követelményeknek, vagy olyan termelői csoportoknak, szervezeteknek vagy szövetségeknek, amelyek célkitűzései összeegyeztethetetlenek az 1308/2013/EU rendelet 152. cikke (1) bekezdésének c) pontjával, valamint 156. és 161. cikkével;
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (193) pontja értelmében a támogatás nem nyújtható az e kérdés a)-c) pontjában meghatározott kedvezményezetteknek.
10. A támogatás átalányösszegű támogatásként, egyre csökkenő évenkénti részletekben kerül kifizetésre az attól az időponttól számított első öt éven keresztül, amikor az illetékes hatóság a termelői csoportot vagy szervezetet üzleti terve alapján hivatalosan elismerte?
□igen□nem
11. Az utolsó részletet csak azt követően fizeti ki az érintett tagállam, hogy meggyőződött az üzleti terv megfelelő végrehajtásáról?
□igen□nem
12. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást és az éves támogatási összeget:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (196) pontja értelmében a támogatás mértéke legfeljebb a csoport vagy szervezet éves forgalomba hozott termelésének 10 %-áig terjedhet, éves összege azonban nem haladhatja meg a 100 000 EUR-t.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.1.4. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ AGRÁR-KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK TELJESÍTÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.4. szakaszában leírt, a környezet védelmét és a vidéki táj megőrzését szolgáló mezőgazdasági termelési módszerek (agrár-környezetvédelmi és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalások) támogatását célzó állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kérjük, adja meg, hogy a támogatást kizárólag olyan, elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásoknak és azok csoportjainak nyújtják-e, amelyek önkéntes alapon vállalják olyan műveletek végrehajtását, amelyek egy vagy több agrár-környezetvédelmi és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalás teljesítéséből állnak:
□igen□nem
2. Kérjük, jelezze, hogy az intézkedések a környezetvédelem és az éghajlat szempontjából pozitív szerepet játszó mezőgazdasági gyakorlatok megőrzését, valamint e gyakorlatok szükséges módosításainak az előmozdítását célozzák-e:
□igen□nem
3. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatott önkéntes kötelezettségvállalás túlmutat-e az alábbiak bármelyikén:
(a) □az (EU) 2021/2115 rendelet III. címe I. fejezetének 2. szakaszában meghatározott, jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények és GAEC-előírások ( 517 );
(b) □a műtrágyahasználatra és a növényvédő szerek használatára vonatkozó minimumkövetelmények, valamint a nemzeti és az uniós jogszabályokban meghatározott egyéb vonatkozó, kötelező követelmények;
(c) □az (EU) 2021/2115 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint a mezőgazdasági terület fenntartására vonatkozóan megállapított feltételek.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (201) pontja értelmében minden ilyen kötelező előírást és követelményt meg kell határozni és ismertetni kell a Bizottságnak küldendő értesítésben.
4. Amennyiben a nemzeti jog olyan előírásokat és követelményeket ír elő a műtrágya és a növényvédő szerek használatára vonatkozóan, amelyek túlmutatnak az uniós jogban meghatározott megfelelő minimumkövetelményeken, a támogatást olyan kötelezettségvállalásokhoz nyújtják-e, amelyek hozzájárulnak az ilyen nemzeti szabványoknak és követelményeknek való megfeleléshez?
□igen□nem
5. Amennyiben e kiegészítő adatlap 4. kérdésére igen a válasz, az ilyen támogatást legfeljebb 24 hónapig nyújtják-e attól az időponttól számítva, amikor a nemzeti jog által előírt szabványok és követelmények kötelezővé válnak a mezőgazdasági üzem számára?
□igen□nem
6. Kérjük, jelölje meg, hogy az iránymutatások e szakasza alapján támogatásban részesülő vállalkozások hozzáférnek-e az ilyen műveletek végrehajtásához szükséges ismeretekhez és információkhoz, és hogy megfelelő képzésben részesülnek-e azok, akik ezt igénylik; továbbá biztosított-e a szakértelemhez való hozzáférés azon mezőgazdasági termelők támogatása érdekében, akik vállalják termelési rendszereik megváltoztatását:
□igen□nem
7. A kötelezettségvállalások teljesítését öt évtől hét évig terjedő időtartamra vállalják-e?
□igen□nem
Kérjük, tüntesse fel az időtartamot: ...
8. Amennyiben a támogatást hét évnél hosszabb időtartamra vállalt kötelezettségvállalásokra nyújtják: a hosszabb időtartamra a kívánt környezeti előnyök eléréséhez vagy fenntartásához van-e szükség?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg, miért van szükség hosszabb időszakra a támogatott kötelezettségvállalás-típus(ok) esetében:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (204) pontja értelmében a tagállamok a várt környezeti előnyök elérése vagy fenntartása érdekében hosszabb időszakot is meghatározhatnak a kötelezettségvállalások egyes típusaira vonatkozóan, többek között oly módon, hogy lehetővé teszik a kötelezettségvállalások éves alapon történő meghosszabbítását a kezdeti időszak lejártát követően.
9. A támogatást öt évnél rövidebb időtartamra vállalt kötelezettségvállalásokra nyújtják-e?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, tüntesse fel, hogy milyen típusú kötelezettségvállalásokra vonatkozik a nyújtott támogatás:
□ a genetikai erőforrások megőrzése, fenntartható használata és fejlesztése;
□ a kezdeti időszakban teljesített kötelezettségvállalást közvetlenül követő új kötelezettségvállalások;
□ egyéb, kellően indokolt esetek.
Ha a támogatás "egyéb, kellően indokolt esetekre" vonatkozik, kérjük, igazolja, hogy rövidebb időszakra van szükség:
...
Kérjük, tüntesse fel a pontos időtartamot:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (204) pontjának megfelelően az ilyen rövidebb időszaknak legalább egy évnek kell lennie.
10. Kérjük, erősítse meg, hogy az állattenyésztés extenzívvé tételére tett kötelezettségvállalások megfelelnek legalább a következő feltételeknek:
(a) □az üzem teljes legelőterületét úgy kell kezelni és karbantartani, hogy elkerüljék mind a túl-, mind az alullegeltetést;
(b) □az állatállomány-sűrűséget a mezőgazdasági üzem területén tartott összes legelő állat, illetve a tápanyag-kimosódás korlátozására tett kötelezettségvállalás esetén a mezőgazdasági üzem területén tartott összes, a szóban forgó kötelezettségvállalás szempontjából releváns állat figyelembevételével kell meghatározni.
11. Kérjük, erősítse meg, hogy a tenyésztésből való kivonás veszélye által fenyegetett helyi fajták tenyésztésére vagy a génerózióval fenyegetett növénygenetikai erőforrások megőrzésére vonatkozó kötelezettségvállalások esetében elő van írva az alábbiak valamelyike:
(a) □olyan helyi fajtához tartozó haszonállatok tenyésztése, amelyet a tenyésztésből történő kivonás veszélye fenyeget, és amely genetikailag alkalmazkodott az ország egy vagy több hagyományos termelési rendszeréhez vagy környezetéhez;
(b) □olyan, a helyi és a regionális körülményekhez természetes módon alkalmazkodott növénygenetikai források megőrzése, amelyeket a génerózió veszélye fenyeget.
12. Kérjük, erősítse meg, hogy csak a haszonállatok következő fajainak tekintetében nyújtanak támogatást: szarvasmarha, juh, kecske, lófélék, sertések, szárnyasok, nyulak és méhek:
□igen□nem
Kérjük, tüntesse fel, hogy konkrétan mely haszonállatfajok jogosultak támogatásra:
...
13. Amennyiben a támogatást olyan helyi fajtákra nyújtják, amelyek veszélyeztetettnek minősülnek, vagy amelyeket a gazdálkodásból való eltűnés veszélye fenyeget, teljesülnek-e az alábbi feltételek?
(a) az érintett tenyésznőstények országos száma ismert;
(b) a felsorolt fajták számát és veszélyeztetett helyzetét megfelelően elismert, illetékes tudományos szerv tanúsította;
(c) a fajtára vonatkozó törzskönyv vezetését és naprakészen tartását megfelelően elismert szakmai szerv biztosítja;
(d) az érintett szerv rendelkezik a veszélyeztetett fajtába tartozó állatok azonosításához szükséges szakértelemmel és tudással.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a fentiekben felsorolt valamennyi feltételnek meg kell felelni.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (209) pontjának megfelelően ahhoz, hogy a Bizottság értékelhesse és jóváhagyhassa az ilyen támogatásokat, le kell írni és bele kell foglalni a Bizottságnak küldött bejelentésbe azokat a feltételeket, amelyek alapján a támogatásban részesülő helyi fajtákat a gazdálkodásból való eltűnés veszélye fenyegeti, vagy amelyek alapján egy helyi fajtát veszélyeztetettnek lehet tekinteni.
14. Amennyiben a támogatást a génerózió veszélyének kitett növénygenetikai erőforrásokhoz nyújtják, a bejelentés megfelelő bizonyítékokat tartalmaz-e a génerózióra, mely bizonyítékok tudományos eredményeken vagy a honos fajták, illetve a primitív helyi fajták előfordulásának csökkenésére vonatkozó mutatókon, a populációik sokféleségének csökkenésére vonatkozó mutatókon, illetve adott esetben a helyi szinten jellemző mezőgazdasági gyakorlat módosulásaira vonatkozó mutatókon alapulnak?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (210) pontja értelmében a növénygenetikai erőforrások akkor tekinthetők a génerózió veszélyének kitettnek, ha a Bizottsághoz tett bejelentés tartalmazza és ismerteti a génerózió megfelelő bizonyítékait tudományos eredmények alapján vagy a honos fajták vagy primitív helyi fajták előfordulásának csökkenésére vonatkozó mutatók, a populációik sokféleségének csökkenésére vonatkozó mutatók, illetve adott esetben a helyi szinten jellemző mezőgazdasági gyakorlat módosulásaira vonatkozó mutatók alapján.
15. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást a mezőgazdasági genetikai erőforrások megőrzésére, valamint fenntartható használatára és fejlesztésére irányuló, az iránymutatások (198)-(210) pontja szerinti rendelkezések hatálya alá nem tartozó műveletek finanszírozására nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, részletezze a támogatott műveleteket:
...
16. Kérjük, adja meg, hogy nyújtanak-e támogatást kollektív rendszerek és eredményalapú kifizetési rendszerek, például karbongazdálkodási rendszerek javára:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, részletezze a támogatott műveleteket:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (212) pontja értelmében az iránymutatások 1.1.4. szakasza szerint nyújtott támogatás kiterjedhet olyan kollektív rendszerek és eredményalapú támogatási rendszerek - például karbongazdálkodási rendszerek - megvalósítására, amelyek arra ösztönzik a mezőgazdasági termelőket, hogy a környezet minőségének jelentős, nagy léptékű vagy mérhető javulását érjék el.
17. Kérjük, adja meg a genetikai erőforrások megőrzésétől eltérő műveletek elszámolható költségeit:
(a) □a kötelezettségvállalásokból eredő többletköltségek teljes vagy részleges ellentételezése;
(b) □a kötelezettségvállalásokból eredő elmaradt bevétel;
(c) □tranzakciós költségek.
Ha a támogatást az e szakasz szerinti agrár-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó beruházási költségek fedezésére is nyújtják, kérjük, az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó mezőgazdasági üzemekben végrehajtott beruházásokhoz nyújtott támogatásról szóló 1.1.1.1. kiegészítő adatlapot is töltse ki.
Ha a támogatás más célokat szolgál, például képzési és tanácsadási szolgáltatásokat nyújt a mezőgazdasági termelőknek, kérjük, hogy a mezőgazdasági ágazatban nyújtott technikai segítségnyújtáshoz nyújtott támogatásról szóló 1.1.10. kiegészítő adatlapot is töltse ki.
18. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (220) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
19. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást évente nyújtják:
□igen□nem
20. Amennyiben a támogatást tranzakciós költségekre nyújtják, kérjük, indokolja ezt meg, és adja meg e költségek konkrét leírását:
...
21. Kérjük, adja meg a tranzakciós költségekre nyújtott támogatás intenzitását: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (215) pontja értelmében a támogatás az agrár-környezetvédelmi és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalásokért fizetett támogatás legfeljebb 20%-áig, illetve vállalkozások csoportjai által vállalt kötelezettségek esetében legfeljebb 30 %-áig fedezheti a szükséges tranzakciós költségeket.
22. Kérjük, pontosítsa, hogy a támogatást az agrár-környezetvédelmi és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalásokból eredő tranzakciós költségek fedezésére nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, nyújtson be meggyőző bizonyítékot az ilyen költségekről, például az ugyanilyen kötelezettségvállalásokat nem teljesítő vállalkozásokkal való költség-összehasonlítások bemutatásával:
...
23. Kérjük, pontosítsa, hogy a támogatást a korábban vállalt kötelezettségek folytatásához kapcsolódó tranzakciós költségek fedezésére nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, igazolja, hogy ezek a költségek továbbra is felmerülnek-e, illetve, hogy új tranzakciós költségek merültek fel:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (216) pontja értelmében a Bizottság nem engedélyezi azokat az állami támogatásokat, amelyek a múltban vállalt kötelezettségek teljesítésének folytatásához kapcsolódó tranzakciós költségek fedezését szolgálják, kivéve, ha a tagállam bizonyítja, hogy ezek a költségek továbbra is fel fognak merülni, illetve hogy új tranzakciós költségek merültek fel.
24. Kérjük, pontosítsa, hogy a tranzakciós költségeket átlagköltségek alapján számítják-e ki:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, bizonyítsa, hogy különösen a nagyvállalatok nem részesülnek túlkompenzációban:
...
25. A tranzakciós költségeket átlagos mezőgazdasági üzemek alapján számították ki?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, bizonyítsa, hogy különösen a nagyvállalatok nem részesülnek túlkompenzációban:
...
26. Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a tranzakciós költségeket az átlagos költségek és/vagy az átlagos mezőgazdasági üzemek alapján számítják ki, a tagállamok az ellentételezés kiszámítása céljából figyelembe veszik, hogy a szóban forgó ügyleti költségek vállalkozásonként vagy hektáronként merültek-e fel:
□igen□nem
27. Kérjük, adja meg a mezőgazdasági genetikai erőforrások megőrzésére irányuló műveletekhez nyújtott támogatás elszámolható költségeit:
(a) □célzott intézkedések: a mezőgazdasági genetikai erőforrások in situ és ex situ megőrzését, jellemzését, összegyűjtését és hasznosítását segítő intézkedések, beleértve a jelenleg in situ megőrzött genetikai erőforrások webes nyilvántartásait, ideértve az in situ/gazdaságon belüli megőrzést és az ex situ gyűjteményeket és adatbázisokat is;
(b) □összehangolt intézkedések: az uniós mezőgazdaság genetikai erőforrásainak megőrzésére, jellemzésére, gyűjtésére és felhasználására vonatkozó információknak a tagállamok illetékes szervezetei közötti cseréjét elősegítő intézkedések;
(c) □kísérő intézkedések: tájékoztatási, ismeretterjesztési és tanácsadási tevékenységek nem kormányzati szervezetek és más érdekelt felek részvételével, tanfolyamok, valamint szakmai jelentések készítése.
28. A támogatást hektáronként nyújtják-e?
□igen□nem
29. A támogatást átalányösszegként nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (221) pontja értelmében a támogatás csak kellően indokolt esetekben nyújtható átalányösszegként.
30. A támogatást egységenkénti egyszeri kifizetésként nyújtják-e?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (214) és (221) pontja értelmében a támogatás csak kellően indokolt esetekben nyújtható egységenkénti egyszeri kifizetésként, például a környezet védelmével kapcsolatos műveletek vagy a területek kereskedelmi célú hasznosításáról való lemondásra vonatkozó kötelezettségvállalások esetén.
31. Amennyiben a kiegészítő adatlap 30. kérdésére a válasz igen, az ilyen támogatást a felmerült többletköltségek és az elmaradt bevétel alapján számítják-e ki?
□igen□nem
FELÜLVIZSGÁLATI ZÁRADÉK
32. Vonatkozik-e felülvizsgálati záradék az iránymutatások e szakasza alapján támogatott műveletekre?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (647) pontja értelmében a tagállam köteles felülvizsgálati záradékról rendelkezni annak biztosítására, hogy a műveletek kiigazításra kerüljenek, amennyiben módosulnak az iránymutatások II. részének 1.1.4. szakaszában említett azon vonatkozó kötelező előírások, követelmények vagy kötelezettségek, amelyeken az abban a szakaszban említett kötelezettségvállalásoknak túl kell mutatniuk.
33. Túlnyúlik-e a támogatás a 2023-2027-as vidékfejlesztési programozási időszakon?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (648) pontjának megfelelően az iránymutatások II. részének 1.1.4. szakasza alapján nyújtott támogatás esetén felülvizsgálati záradékról kell rendelkezni annak érdekében, hogy a műveletek a következő vidékfejlesztési programozási időszak jogi keretének megfelelően kiigazíthatók legyenek.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg:
...
1.1.5. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ÁLLATJÓLÉTI KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK TELJESÍTÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. része 1.1.5. szakaszában leírt, az állatjólét javítását szolgáló mezőgazdasági termelési módszerek támogatását célzó állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást kizárólag olyan, elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásoknak nyújtják-e, amelyek önkéntes alapon vállalják olyan műveletek végrehajtását, amelyek egy vagy több állatjóléti kötelezettségvállalás teljesítéséből állnak:
□igen□nem
2. Kérjük, adja meg, hogy a támogatást csak az (EU) 2021/2115 rendelet ( 518 ) III. címe I. fejezetének 2. szakasza alapján megállapított vonatkozó kötelező előírásokon és a nemzeti és uniós jogszabályok által meghatározott egyéb vonatkozó kötelező követelményeken túlmutató kötelezettségvállalások teljesítésére nyújtják-e:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (226) pontja értelmében minden kötelező előírást és követelményt, valamint kialakult gazdálkodási módszert azonosítani és ismertetni kell a Bizottságnak küldendő bejelentésben.
3. Kérjük, jelölje meg, hogy amennyiben nem léteznek vonatkozó kötelező előírások vagy követelmények, a támogatást olyan kötelezettségvállalások teljesítéséhez nyújtják-e, amelyek nemzeti szinten túlmutatnak a kialakult gazdálkodási módszereken:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, részletezze a szóban forgó gazdálkodási módszert:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (226) pontja értelmében a kialakult gazdálkodási módszereket azonosítani és ismertetni kell a Bizottságnak küldendő bejelentésben.
4. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást olyan kötelezettségvállalásokhoz nyújtják-e, amelyek hozzájárulnak a nemzeti jog által előírt, az uniós jogban meghatározott megfelelő minimumkövetelményeken túlmutató új követelményeknek való megfeleléshez:
□igen□nem
5. Amennyiben a kiegészítő adatlap 4. kérdésére a válasz igen, kérjük, adja meg, hogy az említett követelményeknek való megfeleléshez hozzájáruló kötelezettségvállalásoknak legfeljebb 24 hónapig nyújtanak-e támogatást attól az időponttól számítva, amikor azok a mezőgazdasági termelőegység számára kötelezővé válnak:
□igen□nem
6. Az alábbi területek közül melyek tekintetében biztosítanak az állatjóléti kötelezettségvállalások magasabb termelési színvonalat?
(a) □az állatok természetes igényeivel összhangban lévő víz- és takarmányellátás, valamint állatgondozás;
(b) □az állatok kényelmét és mozgási szabadságát javító elhelyezési körülmények, például megnövelt férőhelyek, padozatfelületek, természetes fény, mikroklíma-szabályozás, valamint olyan elhelyezési rendszerek, mint a szabad ellés vagy a csoportos tartás, az állatok természetes szükségleteitől függően;
(c) □olyan feltételek, amelyek lehetővé teszik a természetes viselkedés gyakorlását, mint például az ingergazdagabb környezet vagy a késői elválasztás;
(d) □a szabadba kijárás és legelés;
(e) □az állatok (beleértve a lassabban növekvő fajtákat is) robusztusságát és hosszú élettartamát növelő gyakorlatok;
(f) □az állatok megcsonkításának vagy ivartalanításának elkerülésére irányuló gyakorlatok;
(g) □olyan, nem fertőző betegségek megelőzésére szolgáló egészségügyi intézkedések, amelyek nem igényelnek orvosi anyagokat, például vakcinákat, rovarirtó szereket vagy parazita elleni szereket.
Kérjük, fejtse ki részletesen:
...
7. Amennyiben szükségesnek bizonyul az állatok csonkítása vagy ivartalanítása, alkalmaznak-e érzéstelenítést, fájdalomcsillapítást és gyulladáscsökkentő szereket vagy immunalapú ivartalanítást?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (228) pontjának f) alpontja alapján olyan egyedi esetekben, amelyekben szükségesnek bizonyul az állatok csonkítása vagy ivartalanítása, érzéstelenítés, fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentő szerek vagy immunalapú ivartalanítás alkalmazandó.
8. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást állatjóléti kötelezettségvállalásokra nyújtják-e egytől hét évig terjedő időszakra:
□igen□nem
Kérjük, tüntesse fel az időtartamot: ...
9. Kérjük, pontosítsa, hogy meghatároz-e a tagállam meghatározott típusú kötelezettségvállalások esetében hét évnél hosszabb időszakot:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (229) pontja értelmében a tagállamok csak akkor határozhatnak meg hosszabb időszakot, ha az bizonyos állatjóléti előnyök eléréséhez vagy fenntartásához szükséges, akár úgy is, hogy a kezdeti időszak lejárta után évente meghosszabbítják azokat.
10. Kérjük, jelölje meg, hogy a szerződések meghosszabbítása automatikus módon történik-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (230) pontja értelmében a megújítás részleteit le kell írni a szerződésben, és a megújítási mechanizmust a bejelentés részeként ismertetni kell a Bizottsággal.
11. A szerződés megújításának feltétele-e a Bizottság által az iránymutatások e szakasza szerinti támogatások tekintetében jóváhagyott feltételek betartása?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (230) pontja értelmében a megújítást mindig a Bizottság által az iránymutatások 1.1.5. szakasza szerint a támogatásra vonatkozóan jóváhagyott feltételek tiszteletben tartásától kell függővé tenni.
12. Kérjük, erősítse meg, hogy az iránymutatások e szakasza alapján támogatásban részesülő vállalkozások hozzáférnek-e az ilyen műveletek végrehajtásához szükséges ismeretekhez és információkhoz, és hogy megfelelő képzésben részesülnek-e azok, akik ezt igénylik; biztosítva van-e továbbá a szakértelemhez való hozzáférés azon mezőgazdasági termelők támogatása érdekében, akik vállalják termelési rendszereik megváltoztatását:
□igen□nem
13. Kérjük, jelölje meg, hogy évente nyújtják-e a támogatást?
□igen□nem
14. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □a kötelezettségvállalásokból eredő többletköltségek teljes vagy részleges ellentételezése;
(b) □a kötelezettségvállalásokból eredő elmaradt bevétel;
(c) □tranzakciós költségek.
Ha a támogatást az e szakasz szerinti állatjóléti kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó beruházási költségek fedezésére is nyújtják, kérjük, hogy az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó mezőgazdasági üzemekben végrehajtott beruházásokhoz nyújtott támogatásról szóló 1.1.1.1. kiegészítő adatlapot is töltse ki.
Ha a támogatás más célokat szolgál, például képzési és tanácsadási szolgáltatásokat nyújt a mezőgazdasági termelőknek, kérjük, hogy a mezőgazdasági ágazatban nyújtott technikai segítségnyújtáshoz nyújtott támogatásról szóló 1.1.10. kiegészítő adatlapot is töltse ki.
15. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (235) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
16. Amennyiben a támogatást tranzakciós költségekre nyújtják, kérjük, indokolja meg és adja meg e költségek konkrét leírását:
...
17. Kérjük, adja meg a tranzakciós költségekre nyújtott támogatás intenzitását: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (233) pontja értelmében a támogatás az állatjóléti kötelezettségvállalásokért fizetett támogatás 20 %-áig fedezheti a szükséges tranzakciós költségeket.
18. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást új állatjóléti kötelezettségvállalásokhoz történő csatlakozás tranzakciós költségeire nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, nyújtson be meggyőző bizonyítékot az ilyen költségekről, például az ugyanilyen kötelezettségvállalásokat nem teljesítő vállalkozásokkal való költség-összehasonlítások bemutatásával:
...
19. Kérjük, adja meg, hogy a támogatást a múltban vállalt állatjóléti kötelezettségvállalások folytatásához kapcsolódó tranzakciós költségekre nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, igazolja, hogy ezek a költségek továbbra is felmerülnek-e, illetve, hogy új tranzakciós költségek merültek fel:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (233) pontja értelmében a Bizottság nem engedélyezi azokat az állami támogatásokat, amelyek a múltban vállalt állatjóléti kötelezettségvállalások teljesítésének folytatásához kapcsolódó tranzakciós költségek fedezését szolgálják, kivéve, ha a tagállam bizonyítja, hogy ezek a költségek továbbra is felmerülnek, illetve hogy új tranzakciós költségek merültek fel.
20. Kérjük, jelölje meg, hogy a tranzakciós költségeket átlagköltségek alapján számítják-e ki:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, bizonyítsa, hogy különösen a nagyvállalatok nem részesülnek túlkompenzációban:
...
21. A tranzakciós költségeket átlagos mezőgazdasági üzemek alapján számították ki?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, bizonyítsa, hogy különösen a nagyvállalatok nem részesülnek túlkompenzációban:
...
22. Kérjük, adja meg, hogy a támogatást egységenként nyújtják-e:
□igen□nem
Kérjük, részletezze:
...
23. A támogatást átalányösszegként nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (236) pontja értelmében a tagállamok csak kellően indokolt esetekben nyújthatnak átalányösszegként támogatást.
24. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást egységenként egyszeri kifizetésként nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (236) pontja értelmében a tagállamok csak kellően indokolt esetekben nyújthatnak egységenként egyszeri kifizetésként támogatást.
25. Amennyiben e kiegészítő adatlap 24. kérdésére a válasz igen, kérjük, pontosítsa, hogy a kompenzációt a felmerült többletköltségek és az elmaradt bevétel alapján számítják-e ki:
□igen□nem
FELÜLVIZSGÁLATI ZÁRADÉK
26. Kérjük, jelölje meg, hogy bevezettek-e felülvizsgálati záradékot az e szakasz alapján támogatott műveletekre vonatkozóan:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (647) pontjának megfelelően a tagállam köteles felülvizsgálati záradékot bevezetni annak biztosítására, hogy a műveletek kiigazításra kerüljenek, amennyiben módosulnak az iránymutatások II. részének 1.1.5. szakaszában említett azon vonatkozó kötelező előírások, követelmények vagy kötelezettségek, amelyeken az abban a szakaszban említett kötelezettségvállalásoknak túl kell mutatniuk.
27. Kérjük, jelölje meg, hogy túlnyúlik-e a támogatás a 2023-2027-as vidékfejlesztési programozási időszakon:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (648) pontjának megfelelően az iránymutatások II. részének 1.1.5. szakasza alapján nyújtott támogatás esetén felülvizsgálati záradékról kell rendelkezni annak érdekében, hogy a műveletek a következő programozási időszak jogi keretének megfelelően kiigazíthatók legyenek.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg:
...
1.1.6. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A BIZONYOS KÖTELEZŐ KÖVETELMÉNYEKBŐL EREDŐ TERÜLETSPECIFIKUS HÁTRÁNYOKKAL KAPCSOLATBAN NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.6. szakaszában leírt, bizonyos kötelező követelményekből eredő területspecifikus hátrányokkal kapcsolatban nyújtott állami támogatással kapcsolatban.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatást kizárólag elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokoknak nyújtják?
□igen□nem
2. Kérjük, adja meg, hogy a támogatást a mezőgazdasági termelők számára az érintett területeken a 92/43/EGK tanácsi irányelv ( 519 ) (a továbbiakban: élőhelyvédelmi irányelv), a 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 520 ) (a továbbiakban: madárvédelmi irányelv) és a 2000/60/EK irányelv ( 521 ) (a továbbiakban: víz-keretirányelv) végrehajtásával kapcsolatos hátrányokból eredő költségek és elmaradt bevétel ellentételezésére nyújtják-e:
□igen□nem
3. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □járulékos költségek;
(b) □elmaradt bevétel;
(c) □tranzakciós költségek.
4. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (247) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
5. Amennyiben a támogatást a tranzakciós költségek ellentételezésére nyújtják, kérjük, részletezze azokat és indokolja azok szükségességét:
...
6. Kérjük, tüntesse fel a tranzakciós költségek ellentételezésére nyújtott támogatás intenzitását:
...
7. A tranzakciós költségeket átlagköltségek alapján számították ki?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, támassza alá bizonyítékokkal, hogy különösen nagyvállalkozások esetében nem fordul elő túlkompenzálás:
...
8. A tranzakciós költségeket átlagos mezőgazdasági üzemek alapján számították ki?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, támassza alá bizonyítékokkal, hogy különösen nagyvállalkozások esetében nem fordul elő túlkompenzálás:
...
9. Kérjük, erősítse meg, hogy az ellentételezés összegének kiszámítása céljából a tagállam figyelembe veszi, hogy a kérdéses tranzakciós költségek vállalkozásonként vagy hektáronként merültek-e fel:
□igen□nem
10. Kérjük, jelölje meg, hogy a 92/43/EGK irányelvhez és a 2009/147/EK irányelvhez kapcsolódó támogatást csak az (EU) 2021/2115 rendelet III. címe I. fejezetének 2. szakaszában meghatározott GAEC-előírásokon, valamint az (EU) 2021/2115 rendelet ( 522 ) 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összhangban a mezőgazdasági terület fenntartására vonatkozóan megállapított feltételeken túlmutató követelményekből eredő hátrányok tekintetében nyújtják-e:
□igen□nem
11. A 2000/60/EK irányelvhez kapcsolódó támogatást csak olyan követelményből eredő hátrányokkal összefüggésben nyújtják, amely túlmutat az alábbiak legalább egyikén? Kérjük, jelölje meg, hogy melye(ke)n:
(a) □az (EU) 2021/2115 rendelet III. címe I. fejezetének 2. szakaszában meghatározott, jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények (az (EU) 2021/2115 rendelet III. mellékletében előírt 1. JFGK kivételével) és a GAEC-előírások;
(b) □az (EU) 2021/2115 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint a mezőgazdasági terület fenntartására vonatkozóan a tagállam által a KAP stratégiai tervében megállapított feltételek.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (245) pontja értelmében az e kiegészítő adatlap 10. és 11. kérdésében említett feltételeket részletesen ki kell fejteni a Bizottságnak benyújtandó bejelentésben.
12. Kérjük, jelölje meg, hogy az alábbiak közül mely területeknek nyújtható támogatás:
(a) □a 92/43/EGK irányelv és a 2009/147/EK irányelv szerint kijelölt Natura 2000 mezőgazdasági területek;
(b) □a 92/43/EGK irányelv 10. cikke célkitűzéseinek megvalósításához hozzájáruló egyéb körülhatárolt természetvédelmi területek, ahol a gazdálkodásra vonatkozó környezetvédelmi korlátozások vannak érvényben; e területek aránya nem haladhatja meg az adott KAP stratégiai terv területi hatálya alá eső, a Natura 2000 hálózathoz tartozóként kijelölt területek 5 %-át;
(c) □a 2000/60/EK irányelv alapján a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekbe felvett mezőgazdasági területek.
13. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást évente és hektáronként nyújtják-e:
□igen□nem
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.1.7. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A HÁTRÁNYOS TERMÉSZETI ADOTTSÁGOKKAL ÉS EGYÉB TERÜLETSPECIFIKUS HÁTRÁNYOKKAL RENDELKEZŐ TERÜLETEKNEK NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.7. szakaszában tárgyalt, bizonyos területek hátrányos természeti adottságának és egyéb területspecifikus hátrányainak ellentételezését célzó állami támogatások bejelentésére. Ez a szakasz a hegyvidéki területek és más, hátrányos természeti adottsággal és egyéb területspecifikus hátrányokkal rendelkező területek számára biztosított támogatásra vonatkozik.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást olyan vállalkozásoknak nyújtják-e, amelyek vállalják, hogy mezőgazdasági tevékenységüket az 1305/2013/EU rendelet ( 523 ) 32. cikke alapján kijelölt területe(ke)n folytatják, és amelyek aktív mezőgazdasági termelők:
□igen□nem
2. Kérjük, nevezze meg az 1305/2013/EU rendelet 32. cikke alapján kijelölt területeket, amelyeknek a támogatást nyújtják:
...
3. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást az 1305/2013/EU rendelet 32. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdésében előírt feltételeknek megfelelően végzett finomhangolási művelethez nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, részletezze a vonatkozó finomhangolási műveletet, ideértve annak kritériumait is:
...
Kérjük, részletezze a fennálló hátrányt:
...
4. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □az érintett területen folytatott mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos hátrányos természeti adottsággal és egyéb területspecifikus hátránnyal összefüggő többletköltségek;
(b) □az érintett területen folytatott mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos hátrányos természeti adottság és egyéb területspecifikus hátrányok következtében elmaradt bevétel.
Kérjük, mutassa be a szóban forgó hátrányokat, és támassza alá bizonyítékokkal, hogy a kifizetendő ellentételezési összeg nem lépi túl az ezen hátrányok következtében elmaradt bevételt és felmerülő többletköltségeket:
...
5. A többletköltségeket és az elmaradt bevételt a hátrányos természeti adottságokra és egyéb területspecifikus hátrányokra vonatkozóan, a hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb területspecifikus hátrányokkal nem rendelkező területekkel való összevetés alapján számították ki?
□igen□nem
6. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (254) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
7. Kérjük, adja meg, hogy a támogatást évente, a mezőgazdasági terület után hektáronként ítélik-e oda:
□igen□nem
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.1.8. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.8. szakaszában leírt, az ökológiai gazdálkodást támogató állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatást kizárólag elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásoknak nyújtják?
□igen□nem
2. A támogatás kedvezményezettjei olyan vállalkozások vagy vállalkozások csoportjai, amelyek önkéntes alapon vállalják, hogy áttérnek az (EU) 2018/848 rendeletben ( 524 ) meghatározott ökológiai gazdálkodási gyakorlatok és módszerek alkalmazására, illetve a jövőben is folytatják azt?
□igen□nem
3. Csak olyan kötelezettségvállalások teljesítéséhez nyújtanak támogatást, amelyek túlmutatnak a következő előírásokon és követelményeken? Kérjük, jelölje meg, hogy melyek ezek:
(a) □az (EU) 2021/2115 rendelet ( 525 ) III. címe I. fejezetének 2. szakaszában meghatározott, jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények és GAEC-előírások;
(b) □a műtrágyahasználatra és a növényvédő szerek használatára, valamint az állatjólétre vonatkozó minimumkövetelmények, továbbá a nemzeti és az uniós jogszabályokban meghatározott egyéb vonatkozó, kötelező követelmények;
(c) □az (EU) 2021/2115 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint a mezőgazdasági terület fenntartására vonatkozóan megállapított feltételek.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (258) pontja értelmében a Bizottságnak küldendő állami támogatási bejelentésben meg kell nevezni és ismertetni kell a vonatkozó szabványokat és követelményeket.
4. Amennyiben a nemzeti jog olyan előírásokat és követelményeket ír elő a műtrágya és a növényvédő szerek használatára vonatkozóan, amelyek túlmutatnak az uniós jogban meghatározott megfelelő minimumkövetelményeken, a támogatást olyan kötelezettségvállalásokhoz nyújtják, amelyek hozzájárulnak az ilyen nemzeti szabványoknak és követelményeknek való megfeleléshez?
□igen□nem
5. Amennyiben e kiegészítő adatlap 4. kérdésére a válasz igen, az ilyen támogatást attól az időponttól számított legfeljebb 24 hónapig nyújtják, amikor az előírások és követelmények kötelezővé válnak a mezőgazdasági üzem számára?
□igen□nem
6. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást olyan kötelezettségek teljesítéséhez nyújtják-e, amelyeket egy öt évtől hét évig terjedő kezdeti időtartam alatt kell teljesíteni:
□igen□nem
Kérjük, tüntesse fel az időtartamot: ...
7. Ha a támogatást hét évnél hosszabb időtartamra vállalt kötelezettségvállalásokra nyújtják, kérjük, pontosítsa, hogy a hosszabb időtartam az elérni kívánt környezeti előnyök elérése vagy fenntartása miatt szükséges-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg, miért van szükség hosszabb időszakra a támogatott kötelezettségvállalás-típus(ok) esetében:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (260) pontja értelmében szükség esetén a tagállamok a várt környezeti előnyök elérése vagy fenntartása érdekében hosszabb időszakot is meghatározhatnak, többek között oly módon, hogy lehetővé teszik a kötelezettségvállalások éves alapon történő meghosszabbítását a kezdeti időszak lejártát követően.
8. Kérjük, pontosítsa, hogy ökológiai gazdálkodásra való átálláshoz nyújtott támogatás esetén az e kiegészítő adatlap 6. kérdésében említettnél rövidebb kezdeti időtartamot határoznak-e meg:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, tüntesse fel a pontos időtartamot: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (260) pontja értelmében az ökológiai gazdálkodásra való áttéréshez nyújtott támogatás esetében a tagállamok rövidebb, de legalább egyéves időszakot is meghatározhatnak.
9. Kérjük, jelölje meg, hogy amennyiben a támogatást olyan új, az ökológiai gazdálkodás fenntartására vonatkozó kötelezettségvállalásokhoz nyújtják, amelyek a kiegészítő adatlap 6. kérdésében említett kezdeti időszakban teljesített kötelezettségvállalást közvetlenül követik, a 6. kérdésben meghatározottnál rövidebb időtartamot határoznak-e meg:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, tüntesse fel a pontos időtartamot:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (260) pontja értelmében a kezdeti időszakban teljesített kötelezettségvállalást közvetlenül követő, az ökológiai gazdálkodás fenntartására vonatkozó új kötelezettségvállalások tekintetében a tagállamok rövidebb, de legalább egyéves időszakot is meghatározhatnak.
10. Kérjük, jelölje meg, hogy az iránymutatások e szakaszának hatálya alá tartozó műveleteket végző vállalkozások hozzáférnek-e az ilyen műveletek végrehajtásához szükséges ismeretekhez és információkhoz, és hogy megfelelő képzésben részesülnek-e azok, akik ezt igénylik; továbbá biztosított-e a szakértelemhez való hozzáférés azon mezőgazdasági termelők támogatása érdekében, akik vállalják termelési rendszereik megváltoztatását:
□igen□nem
11. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □a kötelezettségvállalásokból eredő többletköltségek teljes vagy részleges ellentételezése;
(b) □a kötelezettségvállalásokból eredő elmaradt bevétel;
(c) □tranzakciós költségek.
Ha a támogatást beruházási költségek fedezésére is nyújtják, kérjük, használja a mezőgazdasági üzemekben az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó beruházásokhoz nyújtott támogatásra vonatkozó 1.1.1.1. kiegészítő adatlapot vagy a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával kapcsolatos beruházásokhoz nyújtott támogatásra vonatkozó 1.1.1.3. számú kiegészítő adatlapot.
12. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (268) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
13. Amennyiben a támogatást tranzakciós költségekre nyújtják, kérjük, indokolja ezt meg, és adja meg e költségek konkrét leírását:
...
14. Kérjük, adja meg a tranzakciós költségekre nyújtott támogatás intenzitását:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (263) pontja értelmében a támogatás a kötelezettségvállalásokért fizetett díj legfeljebb 20 %-áig, illetve vállalkozások csoportjai által vállalt kötelezettségek esetében a díj legfeljebb 30 %-áig fedezheti a szükséges tranzakciós költségeket.
15. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást ökológiai gazdálkodásra vonatkozó kötelezettségek vállalásából eredő tranzakciós költségekre nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, nyújtson be meggyőző bizonyítékot az ilyen költségekről, például az ilyen kötelezettségvállalásokat nem teljesítő mezőgazdasági vállalkozásokkal való költség-összehasonlítások benyújtásával:
...
16. Kérjük, pontosítsa, hogy a támogatást a korábban vállalt kötelezettségek folytatásához kapcsolódó tranzakciós költségek fedezésére nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, igazolja, hogy ezek a költségek továbbra is felmerülnek-e, illetve, hogy új tranzakciós költségek merültek fel:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (264) pontja értelmében a Bizottság nem engedélyezi azokat az állami támogatásokat, amelyek a múltban vállalt ökológiai gazdálkodási kötelezettségvállalások teljesítésének folytatásához kapcsolódó tranzakciós költségek fedezését szolgálják, kivéve, ha a tagállam bizonyítja, hogy ezek a költségek továbbra is fel fognak merülni, illetve, hogy új tranzakciós költségek merültek fel.
17. Kérjük, jelölje meg, hogy a tranzakciós költségeket átlagköltségek alapján számítják-e ki:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, támassza alá bizonyítékokkal, hogy különösen nagyvállalkozások esetében nem fordul elő túlkompenzálás:
...
18. Kérjük, jelölje meg, hogy a tranzakciós költségeket az átlagos mezőgazdasági üzemek alapján számítják-e ki:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, támassza alá bizonyítékokkal, hogy különösen nagyvállalkozások esetében nem fordul elő túlkompenzálás:
...
19. Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a tranzakciós költségeket az átlagos költségek és/vagy az átlagos mezőgazdasági üzemek alapján számítják ki, a tagállamok az ellentételezés kiszámítása céljából figyelembe veszik, hogy a szóban forgó ügyleti költségek vállalkozásonként vagy hektáronként merültek-e fel:
□igen□nem
20. Kérjük, erősítse meg, hogy ennek a szakasznak az értelmében nem nyújtanak támogatást agrár-környezetvédelmi vagy éghajlattal kapcsolatos intézkedés alkalmazási körébe tartozó kötelezettségvállalások teljesítéséhez, illetve a minőségrendszerekben való részvétel ösztönzésére nyújtott támogatás által fedezett költségekhez:
□igen□nem
21. Kérjük, adja meg, hogy a támogatást hektáronként fizetik-e ki:
□igen□nem
22. A támogatást átalányösszegként nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (269) pontja értelmében a támogatás csak kellően indokolt esetekben nyújtható átalányösszegként.
23. Kérjük, pontosítsa, hogy a támogatást egységenként egyszeri kifizetésként nyújtják-e:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (269) pontja értelmében a támogatás egységenkénti egyszeri kifizetésként csak kellően indokolt esetekben nyújtható.
FELÜLVIZSGÁLATI ZÁRADÉK
24. Kérjük, adja meg, hogy bevezettek-e felülvizsgálati záradékot az iránymutatások e szakasza alapján támogatott műveletekre:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (647) pontjának értelmében a tagállam köteles felülvizsgálati záradékról rendelkezni annak biztosítására, hogy a műveletek kiigazításra kerüljenek, amennyiben módosulnak az iránymutatások II. részének 1.1.8. szakaszában említett azon vonatkozó kötelező előírások, követelmények vagy kötelezettségek, amelyeken az abban a szakaszban említett kötelezettségvállalásoknak túl kell mutatniuk.
25. Kérjük, pontosítsa, hogy túlnyúlik-e a támogatás a 2023-2027-as vidékfejlesztési programozási időszakon:
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (648) pontjának megfelelően az iránymutatások II. részének 1.1.8. szakasza szerinti támogatás esetében felülvizsgálati záradékot kell beilleszteni annak érdekében, hogy a támogatást a következő vidékfejlesztési programozási időszak jogi keretéhez lehessen igazítani.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg:
...
1.1.9. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK TERMELŐINEK A MINŐSÉGRENDSZEREKBEN VALÓ RÉSZVÉTELÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.9. szakaszában leírt, a mezőgazdasági termékek termelőinek a minőségrendszerekben való részvételét ösztönző állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást kizárólag mezőgazdasági termékek termelői számára nyújtják-e:
□igen□nem
2. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □a minőségrendszerekhez való csatlakozás költségei, nevezetesen egy támogatott minőségrendszerbe való belépés és az abban való részvételhez kapcsolódó éves hozzájárulás költségei, szükség esetén beleértve a minőségrendszer előírásainak való megfelelés igazolásához szükséges ellenőrzésekre fordított kiadásokat is;
(b) □a minőségrendszerekre vonatkozó, uniós vagy nemzeti jogszabályok alapján a tagállam illetékes hatósága által vagy az ő nevében végrehajtott kötelező ellenőrzési intézkedések költségei;
(c) □a piackutatási tevékenységek, a terméktervezés és -fejlesztés, valamint a minőségrendszerek elismertetésére irányuló kérelmek elkészítésének költségei.
3. Kérjük, jelölje meg, hogy a minőségrendszerekhez való csatlakozás költségeihez nyújtott, az e kiegészítő adatlap 2. kérdésének a) pontjában említett támogatást, valamint a 2. kérdésének b) pontjában említett kötelező ellenőrzési intézkedések költségeihez nyújtott támogatást maguk a kedvezményezettek által végzett ellenőrzés költségeire nyújtják-e, vagy ha az uniós jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy az ellenőrzés költségeit a mezőgazdasági termékek termelőinek és azok csoportjainak kell viselniük, a díjak tényleges mértékének meghatározása nélkül:
□igen□nem
4. Kérjük, jelölje meg, hogy az alábbiak közül mely minőségrendszer-típushoz történő csatlakozáshoz nyújtják a támogatást:
(a) □uniós minőségrendszer;
Kérjük, tüntesse fel pontosan, melyik uniós minőségrendszerről van szó:
...
(b) □mezőgazdasági termékekre vonatkozó minőségrendszerek, köztük mezőgazdasági üzemekre vonatkozó tanúsítási rendszerek, amelyek esetében a tagállamok elismerték a következő kritériumoknak való megfelelést:
(i) az ilyen minőségrendszereknek megfelelő végtermék egyedi jellegének visszavezethetőnek kell lennie a következők valamelyikének garantálására vonatkozó egyértelmű kötelezettségekre:
- a termék sajátos jellemzői, vagy
- sajátos gazdálkodási vagy termelési módszerek, vagy
- a végtermék minősége jelentősen felülmúlja a köz-, az állat-, illetve a növényegészségügy, az állatjólét vagy a környezetvédelem tekintetében az árukra vonatkozó kereskedelmi előírások szerint megkövetelt minőséget;
(ii) a minőségrendszernek valamennyi termelő számára nyitva kell állnia;
(iii) a minőségrendszernek a végtermékre vonatkozó, kötelező erejű termékleírásokat kell tartalmaznia, és az e leírásoknak való megfelelést hatóságnak vagy egy független ellenőrző szervnek kell ellenőriznie;
(iv) a minőségrendszernek átláthatónak kell lennie és teljes mértékben biztosítania kell a mezőgazdasági termékek nyomonkövethetőségét.
Kérjük, nevezze meg a minőségrendszert és amennyiben releváns, a mezőgazdasági üzemre vonatkozó tanúsítási rendszereket:
...
(c) □olyan önkéntes mezőgazdasági terméktanúsítási rendszerek, amelyeket a tagállam az "A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek önkéntes tanúsítási rendszereivel kapcsolatos bevált gyakorlatokra vonatkozó európai uniós iránymutatások" című, 2010. december 16-i bizottsági közleményben ( 526 ) foglalt uniós bevált gyakorlatoknak megfelelőnek ismert el.
Kérjük, nevezze meg az érintett tanúsítási rendszert:
...
5. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatás - objektív módon meghatározott feltételek mellett - az érintett területen működő valamennyi támogatható vállalkozás számára hozzáférhető-e:
□igen□nem
6. Kérjük, adja meg, hogy az iránymutatások (272) pontjának b) alpontjában említett kötelező ellenőrzési intézkedések költségeihez nyújtott támogatást, valamint az iránymutatások (272) pontjának c) alpontjában említett piackutatási tevékenységek költségeihez, a terméktervezéshez és -kialakításhoz, valamint a minőségrendszerek elismerése iránti kérelmek előkészítéséhez nyújtott támogatást támogatott szolgáltatások formájában nyújtják-e és az ellenőrzési intézkedésekért felelős szervnek, a kutatónak vagy a tanácsadónak fizetik-e ki:
□igen□nem
7. Kérjük, tüntesse fel az iránymutatások (272) pontjának b) alpontjában említett kötelező ellenőrzési intézkedések költségeinek ellentételezésére nyújtott támogatás intenzitását:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (278) pontja értelmében az iránymutatások (272) pontjának b) alpontjában említett, kötelező ellenőrzési intézkedésekhez nyújtott támogatás elérheti a ténylegesen felmerült költségek 100 %-át.
8. Kérjük, adja meg az iránymutatások (272) pontjának c) alpontjában említett, a piackutatási tevékenységek, a terméktervezés és -fejlesztés, valamint a minőségrendszerek elismertetésére irányuló kérelmek elkészítésének költségeihez nyújtott támogatás intenzitását:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (278) pontja értelmében a piackutatási tevékenységek költségeihez, a terméktervezéshez és -kialakításhoz, valamint a minőségrendszerek elismerése iránti kérelmek előkészítéséhez nyújtott, az iránymutatások (272) pontjának c) alpontjában említett támogatás elérheti a ténylegesen felmerült költségek 100 %-át.
9. Kérjük, tüntesse fel a minőségrendszerekhez történő új csatlakozás költségeinek ellentételezésére nyújtott támogatás intenzitását:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (277) pontja értelmében az iránymutatások (272) pontjának a) alpontjában említett, minőségrendszerekhez történő új csatlakozáshoz nyújtott támogatás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
10. Kérjük, tüntesse fel az iránymutatások (272) pontjának a) alpontjában említett, minőségrendszerekhez történő új csatlakozáshoz nyújtott támogatás időtartamát:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (277) pontja értelmében az iránymutatások (272) pontjának a) alpontjában említett, minőségrendszerekhez történő új csatlakozáshoz legfeljebb hét évig nyújtható támogatás.
11. Kérjük, jelölje meg, hogy az iránymutatások (272) pontjának a) alpontjában említett, minőségrendszerekhez történő új csatlakozáshoz nyújtott támogatás évenként kerül-e kifizetésre:
□igen□nem
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.1.10. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATBAN MEGVALÓSULÓ TECHNIKAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.10. szakaszában leírt, a mezőgazdasági ágazatban megvalósuló technikai segítségnyújtást célzó állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. KÖZÖS RENDELKEZÉSEK
1.1. Kérjük, jelölje meg, hogy az iránymutatások e szakasza szerinti támogatást - a mezőgazdasági üzemben szükséges személyi helyettesítési szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás kivételével - a mezőgazdasági ágazatban nyújtott technikai segítségnyújtáshoz nyújtják-e:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (279) pontja értelmében a mezőgazdasági üzemben szükséges személyi helyettesítési szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás csak az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásoknak nyújtható (lásd e kiegészítő adatlap 4.1. kérdését).
1.2. Kérjük, nevezze meg, kik a támogatás kedvezményezettjei:
(a) □mezőgazdasági termelők;
(b) □termelői csoportok;
(c) □egyéb szervezetek;
Ha a támogatást az e kérdés c) pontjában említett kedvezményezetteknek nyújtják, kérjük, pontosítsa:
...
1.3. Kérjük, adja meg, hogy a támogatás - objektív módon meghatározott feltételek mellett - az érintett területen működő valamennyi jogosult számára elérhető-e:
□igen□nem
1.4. Kérjük, jelölje meg, hogy amennyiben a technikai segítségnyújtást termelői csoportok vagy más szervezetek végzik, az ilyen csoportokban vagy szervezetekben való tagság feltétele-e a szolgáltatáshoz való hozzáférésnek:
□igen□nem
1.5. Amennyiben a technikai segítségnyújtást termelői csoportok vagy szervezetek végzik, a tagsággal nem rendelkező személyek által az érintett termelői csoport vagy szervezet adminisztrációs költségeinek fedezése céljából fizetett hozzájárulás mértéke a szolgáltatásnyújtás költségeire korlátozódik?
□igen□nem
E kiegészítő adatlap 1.1-1.5. kérdésén kívül, amelyek az iránymutatások 1.1.10. szakaszában foglalt közös feltételekre vonatkoznak, kérjük, töltse ki az alábbi, a bejelentett támogatásra alkalmazandó releváns szakasz(oka)t is.
2. A TUDÁSCSERÉHEZ ÉS TÁJÉKOZTATÁSI TEVÉKENYSÉGEKHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS (1.1.10.1. SZAKASZ)
2.1. A támogatás összhangban áll az agrár-tudásátadási és -innovációs rendszernek (a továbbiakban: AKIS) a KAP stratégiai tervekben szereplő leírásával?
□igen□nem
Kérjük, részletezze:
...
2.2. Kérjük, jelölje meg, hogy az alábbi támogatástípusok közül melyik finanszírozható a támogatásból:
(a) □szakképzés és készségek elsajátítása, többek között tanfolyamok, workshopok, konferenciák és személyre szabott tanácsadás;
(b) □demonstrációs tevékenységek;
(c) □tájékoztatási tevékenységek;
(d) □az innováció előmozdítása;
(e) □rövid időtartamra szóló üzemvezetési csereprogramok és üzemlátogatások.
2.3. Kérjük, adja meg, hogy a támogatás hozzájárul-e az (EU) 2021/2115 rendelet ( 527 ) 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott egy vagy több célkitűzés eléréséhez:
□igen□nem
Kérjük, pontosítsa, hogy a támogatás az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének mely célkitűzéséhez járul hozzá:
...
2.4. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □a szakképzéshez és a készségek elsajátításához kapcsolódó tevékenységek - többek között tanfolyamok, workshopok, konferenciák és személyre szabott tanácsadás -, valamint demonstrációs és tájékoztatási tevékenységek megszervezése kapcsán felmerülő költségek;
(b) □a résztvevők utazási és szállásköltségei, valamint napidíja;
(c) □a résztvevők távolléte során szükséges helyettesítéssel kapcsolatos költségek;
(d) □a demonstrációs projektekhez kapcsolódó költségek.
2.5. Amennyiben a támogatást demonstrációs projektek költségeihez nyújtják, kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □ingatlan építése, szerzése - a lízinget is beleértve - vagy fejlesztése; földterület esetében a támogatás mértéke nem haladhatja meg az adott művelethez kapcsolódó elszámolható költségek teljes összegének 10 %-át (lásd továbbá e kiegészítő adatlap alábbi 2.11. kérdését is);
(b) □gépek és berendezések vásárlása vagy lízingelése, az adott eszköz piaci értékének erejéig;
(c) □az iránymutatások (286) pontjának d) i. és ii. alpontjában említett kiadásokhoz kapcsolódó általános költségek, például az építészek, mérnökök díjai, tanácsadási díjak, a környezeti és a gazdasági fenntarthatóságra vonatkozó tanácsadással kapcsolatos díjak, ideértve a megvalósíthatósági tanulmányok költségeit is;
(d) □számítógépes szoftver-, felhő- és hasonló megoldások megvásárlásával, kifejlesztésével, használatával kapcsolatos díjak, valamint szabadalmak, licenciák, szerzői jogok és védjegyek megszerzése;
(e) □kisebb léptékű demonstrációs projektekhez kapcsolódó többletköltségek és elmaradt bevétel.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (286) pontjának d) v. alpontja értelmében a kisebb léptékű demonstrációs projektek esetében csak megfelelően indokolt esetben nyújtható támogatás a demonstrációs projekthez kapcsolódóan felmerülő többletköltségekhez és elmaradt bevételhez kapcsolódóan.
Az iránymutatások említett pontjával összhangban, ha a támogatást a kisebb léptékű demonstrációs projekthez kapcsolódóan felmerülő többletköltségek fedezésére nyújtják, kérjük, indokolja meg:
...
2.6. Amennyiben a támogatást az e kiegészítő adatlap 2.5. pontjának a)-d) alpontjában említett demonstrációs projektek költségeihez nyújtják, kérjük, pontosítsa, hogy az ilyen költségek csak annyiban támogathatók-e, amennyiben azokat egy demonstrációs projekthez használták fel, és a demonstrációs projekt időtartama alatt:
□igen□nem
2.7. Amennyiben a támogatást az e kiegészítő adatlap 2.5. pontjának a)-d) alpontjában említett demonstrációs projektek költségeihez nyújtják, kérjük, jelölje meg, hogy csak a demonstrációs projekt időtartamának megfelelő - az általánosan elfogadott számviteli alapelveknek megfelelően kiszámított - értékcsökkenési ráfordítások minősülnek elszámolható költségnek:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (287) cikke értelmében csak a demonstrációs projekt időtartamának megfelelő - az általánosan elfogadott számviteli alapelveknek megfelelően kiszámított - értékcsökkenési ráfordítások minősülnek elszámolható költségnek.
2.8. Kérjük, adja meg, hogy a tudáscseréhez kapcsolódó és tájékoztatási szolgáltatásokat nyújtó szervek rendelkeznek-e a szóban forgó feladatok ellátásához szükséges megfelelően képzett és rendszeresen továbbképzett személyzettel?
□igen□nem
2.9. Kérjük, adja meg a támogatásnyújtás formáját:
(a) □támogatott szolgáltatás;
(b) □közvetlen kifizetések a támogatás kedvezményezettjének.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (289) pontja értelmében a (286) pont a) és c) alpontjában, valamint d) i-iv. alpontjában említett támogatást támogatott szolgáltatás formájában kell nyújtani. A (286) c) pontban említett helyettesítési szolgáltatásokkal kapcsolatos költségekhez nyújtott támogatást közvetlenül a helyettesítési szolgáltatónak is ki lehet fizetni. A (286) pont d) v. alpontjában említett támogatást közvetlenül a kedvezményezettek számára kell kifizetni. A (286) pont d) i-iv. alpontja szerinti, kisebb léptékű demonstrációs projektekhez nyújtott támogatást közvetlenül a kedvezményezetteknek is ki lehet fizetni.
2.10. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (290) pontja alapján a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
2.11. Amennyiben a támogatást az e kiegészítő adatlap 2.5. pontjának a) alpontjában említett földvásárláshoz nyújtják, kérjük, adja meg a támogatási intenzitást:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (286) pontjának d) i. alpontja értelmében a földvásárlás költségei csak az érintett művelet összes elszámolható költségének 10 %-át meg nem haladó mértékben támogathatók. Ha az ilyen támogatás meghaladja az érintett művelet összes elszámolható költségének 10 %-át, kérjük, ugorjon e kiegészítő adatlap 2.12. kérdéséhez.
2.12. Ha a földvásárláshoz nyújtott támogatás meghaladja az érintett művelet összes elszámolható költségének 10 %-át, kérjük, jelölje meg, hogy az alábbi kivételek közül melyik alkalmazandó:
(a) □művelet a környezet védelmét szolgálja;
(b) □a művelet a kötöttszén-készletekkel rendelkező talajok megőrzését szolgálja.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (286) pontjának d) i. alpontja értelmében a környezetvédelemmel és a kötöttszén-készletekkel rendelkező talajok megőrzésével kapcsolatos műveletek esetében csak kivételes és kellően indokolt esetekben engedélyezhető az érintett művelet teljes elszámolható költségének 10 %-át meghaladó támogatás.
Az iránymutatások (286) pontja d) i. alpontjára tekintettel, amennyiben a földvásárlás költségeihez nyújtott támogatás meghaladja az érintett művelet összes elszámolható költségének 10 %-át, kérjük, indokolja meg:
...
2.13. Kérjük, adja meg az iránymutatások (286) pontjának d) alpontjában említett, a demonstrációs projekthez kapcsolódó beruházási költségekre nyújtott támogatás maximális összegét:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (291) pontja értelmében az iránymutatások (286) pontjának d) alpontjában említett elszámolható költségek esetében a támogatás maximális összege egy 3 pénzügyi évet felölelő időszakban nem haladhatja meg a 100 000 EUR-t.
3. TANÁCSADÁSI SZOLGÁLTATÁSOKHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS (1.1.10.2. SZAKASZ)
3.1. Kérjük, adja meg, hogy az e szakasz alapján támogatott tanácsadás összhangban áll-e az AKIS KAP stratégiai tervekben szereplő leírásával:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (293) pontja értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az e szakasz alapján támogatott intézkedések összhangban legyenek az AKIS KAP stratégiai tervekben szereplő leírásával.
3.2. Kérjük, adja meg, hogy a tanácsadás kapcsolódik-e az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott célkitűzések legalább egyikének eléréséhez:
□igen□nem
Kérjük, pontosítsa, hogy a tanácsadás az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének mely célkitűzéséhez kapcsolódik:
...
3.3. Kérjük, jelölje meg, hogy az alábbiak közül mely szempontokra terjed ki a tanácsadás:
(a) □az (EU) 2021/2115 rendelet III. címe I. fejezetének 2. szakaszában meghatározott, jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményekből és a GAEC-előírásokból eredő kötelezettségek;
(b) □az (EU) 2021/2115 rendelet 31. cikkében említett, az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatok, valamint a mezőgazdasági területnek az (EU) 2021/2115 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említetteknek megfelelő állapotban tartása;
(c) □a tagállamok által a 2000/60/EK irányelv ( 528 ), a 92/43/EGK irányelv ( 529 ), a 2009/147/EK irányelv ( 530 ), a 2008/50/EK irányelv ( 531 ), az (EU) 2016/2284 irányelv ( 532 ), az (EU) 2016/2031 rendelet ( 533 ), az (EU) 2016/429 rendelet, az 1107/2009/EK rendelet ( 534 ) 55. cikke, valamint a 2009/128/EK irányelv ( 535 ) végrehajtására vonatkozóan előírt követelmények;
(d) □"Az egységes egészségügyi megközelítés szerinti európai cselekvési terv az antimikrobiális rezisztencia (AMR) leküzdése érdekében" című bizottsági közleményben meghatározott, az antimikrobiális rezisztencia kialakulásának megelőzését célzó gazdálkodási gyakorlatok;
(e) □kockázatmegelőzés és -kezelés;
(f) □a mezőgazdasági üzem korszerűsítését, a versenyképesség fokozását, az ágazati integrációt, az innovációt, a piacorientáltságot, valamint a vállalkozásösztönzést szolgáló intézkedések;
(g) □az (EU) 2021/2115 rendelet 114. cikkének b) pontjában említett digitális technológiák a mezőgazdaságban;
(h) □a tápanyagokkal való fenntartható gazdálkodás, beleértve - legkésőbb 2024-től kezdődően - a gazdaságok fenntarthatóságát elősegítő tápanyag-gazdálkodási eszköz használatát, az (EU) 2021/2115 rendelet 15. cikke (4) bekezdésének g) pontjában említettek szerint;
(i) □foglalkoztatási feltételek és munkáltatói kötelezettségek, valamint munkahelyi egészségvédelem és biztonság, továbbá szociális támogatás a mezőgazdasági közösségekben;
(j) □fenntartható takarmánytermelés, a takarmány tápanyagtartalom és takarmányértékek tekintetében történő értékelése, a haszonállatok igény szerinti etetésének dokumentálása, tervezése és ellenőrzése.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (294) pontja alapján a tanácsadásnak a fenti szempontok közül legalább egyre ki kell terjednie.
3.4. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatás támogatott szolgáltatás formájában valósul-e meg:
□igen□nem
3.5. Kérjük, adja meg, hogy van-e olyan előírás, miszerint a tanácsadásra kijelölt szerveknek megfelelő erőforrásokkal, azaz rendszeres képzésben részesülő és megfelelő szakképesítéssel rendelkező személyzettel, valamint a tanácsadási tevékenység által lefedett szakterületeken tanácsadási tapasztalattal és kellő megbízhatósággal kell rendelkezniük:
□igen□nem
3.6. Biztosított a tanácsadás pártatlansága, valamint az, hogy a tanácsadási szolgáltatóknál ne merüljön fel összeférhetetlenség?
□igen□nem
3.7. A tanácsadás részben csoportos formában valósul meg?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, indokolja meg:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (298) pontja értelmében a tanácsadás csak adott esetben, amennyiben az kellően indokolt, valósulhat meg részben csoportos formában.
3.8. Ha a tanácsadást részben csoportos formában nyújtják, figyelembe veszik a tanácsadási szolgáltatást igénybe vevő egyes résztvevők helyzetét?
□igen□nem
3.9. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (299) pontja alapján az intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
3.10. Kérjük, adja meg az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásonként nyújtott támogatás összegét: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (300) pontjának a) alpontja értelmében az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásonként nyújtott támogatás nem haladhatja meg a 25 000 EUR-t bármely hároméves időszakban.
3.11. Kérjük, adja meg a mezőgazdasági termék feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásonként nyújtott támogatás összegét: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (300) pontjának b) alpontja értelmében a mezőgazdasági termék feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásonként nyújtott támogatás bármely hároméves időszakon belül nem haladhatja meg a 200 000 EUR-t.
4. A MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMBEN SZÜKSÉGES SZEMÉLYI HELYETTESÍTÉSI SZOLGÁLTATÁSOKHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS (1.1.10.3. SZAKASZ)
4.1. Kérjük, jelölje meg, hogy az e szakasz alapján nyújtott támogatás kedvezményezettjei kizárólag elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozások-e:
□igen□nem
4.2. A támogatás támogatott szolgáltatás formájában valósul meg?
□igen□nem
4.3. Kérjük, jelölje meg, hogy a nyújtott támogatás kizárólag a mezőgazdasági termelő, a mezőgazdasági háztartás tagjának minősülő természetes személy vagy egy mezőgazdasági munkavállaló betegség - ideértve az említett személyek gyermekének betegségét és a velük egy háztartásban élő személy tartós ellátást igénylő, súlyos betegségét - vagy szabadság, szülési szabadság, szülői szabadság vagy kötelező katonai szolgálat miatti távolléte során, halál esetén ténylegesen felmerülő költségek, illetve az iránymutatások (286) pontjának c) alpontjában ismertetett költségek fedezését szolgálja-e:
□igen□nem
Kérjük, adja meg a helyettesítés okát:
...
4.4. Kérjük, adja meg a helyettesítés teljes időtartamát: ...
Kérjük vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (304) pontja értelmében a helyettesítés teljes időtartama évente és kedvezményezettenként legfeljebb három hónap lehet, kivéve a szülési és szülői szabadság, illetve a kötelező katonai szolgálat során történő helyettesítést.
4.5. Ha a támogatást szülési és szülői szabadság miatti helyettesítés költségeire nyújtják, kérjük, adja meg annak időtartamát: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (304) pontja értelmében a szülési és szülői szabadság miatti helyettesítés időtartamát hat hónapra kell korlátozni.
4.6. Ha a támogatást a kötelező katonai szolgálat ideje alatt történő helyettesítés költségeire nyújtják, kérjük, adja meg annak időtartamát:
...
4.7. Kérjük, jelölje meg, hogy a kötelező katonai szolgálat miatti helyettesítés teljes időtartama legfeljebb a szolgálat időtartamára korlátozódik-e:
□igen□nem
Kérjük, adja meg a kötelező katonai szolgálat időtartamát:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (304) pontja értelmében a kötelező katonai szolgálat során történő helyettesítés időtartamát a szolgálat időtartamára kell korlátozni.
4.8. Amennyiben a helyettesítés teljes időtartama meghaladja az e kiegészítő adatlap 4.4. és 4.5. pontjában említett három, illetve hat hónapos időtartamot, kérjük, indokolja meg:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (304) pontja értelmében a Bizottság csak kellően indokolt esetekben engedélyezheti a három hónapos és hat hónapos időszak meghosszabbítását.
4.9. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (305) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.1.11. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATBAN FOLYTATOTT EGYÜTTMŰKÖDÉS CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.1.11. szakaszában leírt, a mezőgazdasági ágazatban folytatott együttműködést célzó állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A TÁMOGATÁS TÍPUSA
1.1. Kérjük, erősítse meg, hogy olyan együttműködés előmozdítására ítélik oda a támogatást, amely hozzájárul az (EU) 2021/2115 rendelet ( 536 ) 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott egy vagy több célkitűzés eléréséhez:
□igen□nem
Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatott intézkedés az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének mely célkitűzéséhez járul hozzá:
...
1.2. A támogatást olyan együttműködésnek nyújtják, amely legalább két szereplő részvételével valósul meg?
□igen□nem
1.3. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást olyan együttműködéshez, amelyben kizárólag kutatószervezetek vesznek részt:
□igen□nem
1.4. Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a támogatást a mezőgazdasági ágazatban és más ágazatokban is tevékenykedő szereplők részvételével megvalósuló együttműködéshez nyújtják, abból elsősorban a mezőgazdasági ágazatban tevékenykedő szereplők fognak részesülni:
□igen□nem
1.5. Kérjük, adja meg az együttműködés jellegét:
(a) □együttműködés a mezőgazdasági ágazatban, az élelmiszerláncban működő különböző vállalkozások, valamint a mezőgazdasági ágazatban működő más szereplők - többek között a termelői csoportok, szövetkezetek és szakmaközi szervezetek - között, amelyek hozzájárulnak a vidékfejlesztési politika célkitűzéseinek és prioritásainak megvalósításához;
(b) □klaszterek és hálózatok kiépítése;
(c) □a mezőgazdasági üzemek utódlása, különösen a mezőgazdasági üzemek szintjén történő generációs megújulás esetén (támogatás csak azoknak a mezőgazdasági termelőknek nyújtható, akik elérték vagy a művelet végéig el fogják érni az érintett tagállam által annak nemzeti jogszabályaival összhangban meghatározott nyugdíjkorhatárt);
(d) □egyéb.
Kérjük, fejtse ki:
...
1.6. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást mely együttműködési tevékenységhez nyújtják:
(a) □kísérleti projektek;
(b) □új termékek, gyakorlatok, folyamatok és technológiák kifejlesztése a mezőgazdasági ágazatban és az élelmiszer-ipari ágazatban (feltéve, hogy mezőgazdasági termékeket érint);
(c) □a mezőgazdasági ágazatban tevékenykedő kis gazdasági szereplők között a közös munkafolyamatok megszervezése, illetve az eszközök és a források megosztása terén folytatott együttműködés;
(d) □horizontális és vertikális együttműködés az ellátási lánc szereplői között rövid ellátási láncok és helyi piacok létrehozása és fejlesztése érdekében;
(e) □a rövid ellátási láncok és a helyi piacok fejlesztésével kapcsolatos, helyi kontextusban végrehajtott promóciós tevékenységek;
(f) □az éghajlatváltozás mérséklése vagy az ahhoz való alkalmazkodás céljából végrehajtott közös fellépések;
(g) □környezetvédelmi projektekre és alkalmazásban lévő környezetvédelmi gyakorlatokra irányuló közös megközelítések, a hatékony vízgazdálkodást, a megújuló energia alkalmazását ( 537 ) és a mezőgazdasági tájkép megőrzését is ideértve;
(h) □horizontális és vertikális együttműködés az ellátási lánc szereplői között a mezőgazdasági élelmiszertermékek előállításában és a saját fogyasztásra szánt energia termelésében való felhasználásra szánt biomassza fenntartható termelése terén;
(i) □az (EU) 2021/1060 rendelet ( 538 ) 32. cikkében meghatározottaktól eltérő helyi fejlesztési stratégiák végrehajtása, elsősorban a köz- és a magánszférabeli, az (EU) 2021/1060 rendelet 31. cikke (2) bekezdésének b) pontjában meghatározottaktól eltérő partnerek csoportjai által;
(j) □egyéb együttműködési formák.
Kérjük, fejtse ki:
...
1.7. A támogatást csak az együttműködés új formáihoz, vagy a már létező együttműködések esetében új tevékenység indításához nyújtják?
□igen□nem
1.8. Amennyiben a kiegészítő adatlap 1.6. kérdésének d) és e) pontjában említett rövid ellátási láncok létrehozásához és fejlesztéséhez nyújtanak támogatást, azt csak olyan ellátási láncok kaphatják, amelyekben a mezőgazdasági termelő és a fogyasztó között legfeljebb egy közvetítő található?
□igen□nem
2. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK ÉS TÁMOGATÁSI INTENZITÁS
2.1. Kérjük, jelölje meg a mezőgazdasági tevékenységek kapcsán felmerülő elszámolható költségeket:
(a) □az érintett területre vonatkozó tanulmányok, megvalósíthatósági tanulmányok, valamint az üzleti terv vagy az (EU) 2021/1060 rendelet 32. cikkében említettől eltérő helyi fejlesztési stratégia kidolgozásának költségei;
(b) □az együttműködéshez kapcsolódó költségek, mint például egy "koordinátor" fizetése;
(c) □a végrehajtandó műveletek költségei;
(d) □promóciós tevékenységek költségei.
2.2. Kérjük, tüntesse fel a támogatás időtartamát: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (316) pontja értelmében a támogatás, kellően indokolt eseteket kivéve, legfeljebb hét éves időszakra nyújtható. Amennyiben a támogatást hét évnél hosszabb ideig nyújtják, kérjük, folytassa a kiegészítő adatlap 2.3. kérdésével.
2.3. Amennyiben a támogatást hét évnél hosszabb ideig nyújtják, kérjük, jelölje meg ennek okát:
(a) □a támogatás célja az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d), e) és f) pontjában említett egyedi környezeti és éghajlati célkitűzések teljesítésére irányuló kollektív környezetvédelmi és éghajlat-politikai fellépések;
Kérjük, indokolja meg a hosszabb támogatási időtartam szükségességét:
...
(b) □a támogatás célja az (EU) 2021/1060 rendelet 32. cikkében meghatározottaktól eltérő helyi fejlesztési stratégiák végrehajtása, elsősorban a köz- és a magánszférabeli, az (EU) 2021/1060 rendelet 31. cikke (2) bekezdésének b) pontjában meghatározottaktól eltérő partnerek csoportjai által;
Kérjük, indokolja meg a hosszabb támogatási időtartam szükségességét:
...
2.4. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (317) pontja alapján a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
2.5. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást a beruházást megvalósító műveletek költségei esetében:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (318) pontja értelmében amennyiben a támogatást beruházást megvalósító műveletek költségeinek ellentételezésére nyújtják, annak a beruházási támogatásokról szóló szakaszban foglalt maximális támogatási intenzitásra kell korlátozódnia.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.2.1.1. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK VAGY RENDKÍVÜLI ESEMÉNYEK ÁLTAL OKOZOTT KÁROK ORVOSLÁSÁHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.2.1.1. szakaszában leírt, a mezőgazdasági termelést vagy a mezőgazdasági termelés eszközeit ért, természeti katasztrófák vagy rendkívüli események által okozott károk ellentételezését célzó állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kérjük, nevezze meg azt a természeti katasztrófát vagy rendkívüli eseményt, amely az ellentételezés tárgyát képező kárt okozta:
...
Az iránymutatások (324) pontjának megfelelően a Bizottság idáig a földrengéseket, lavinákat, földcsuszamlásokat és árvizeket fogadta el természeti katasztrófának. Ezen túlmenően figyelembe veszi az állami támogatás modernizációjára irányuló kezdeményezést, amely lehetővé teszi a csoportmentesség biztosítását a természeti katasztrófák következő kategóriái esetében is: tornádók, hurrikánok, vulkánkitörések és természeti eredetű kontrollálatlan vegetációtüzek.
A Bizottság a korábbiakban rendkívüli eseménynek fogadta el többek között a háborút, a belső zavargásokat és a sztrájkokat, valamint - bizonyos kikötésekkel és kiterjedésüktől függően - a súlyos nukleáris és ipari baleseteket, továbbá a jelentős veszteségeket okozó tüzeket.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (324) pontjának megfelelően a Bizottság a Szerződés 107. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti állami támogatás nyújtására vonatkozó terveket továbbra is eseti alapon fogja értékelni, figyelembe véve az e területen eddig követett gyakorlatát.
Kérjük, vegye figyelembe továbbá, hogy az iránymutatások (330) pontjának megfelelően a (324) pontban említettektől eltérő típusú természeti katasztrófák által okozott károk, valamint a rendkívüli események által okozott károk ellentételezésére nyújtott támogatást egyedileg kell bejelenteni a Bizottságnak.
2. A támogatási program előzetes támogatási keretprogramnak minősül?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, adja meg az előzetes program hatálya alá tartozó természeti katasztrófa típusát:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (329) pontjának megfelelően a gyors válságkezelés megkönnyítése érdekében a Bizottság engedélyezi a földrengések, lavinák, földcsuszamlások és árvizek, valamint a tornádók, hurrikánok, vulkánkitörések és természeti eredetű kontrollálatlan vegetációtüzek által okozott károk ellentételezésére szolgáló támogatási keretprogramok előzetes létrehozását, feltéve, hogy egyértelműen meghatározásra kerülnek azok a feltételek, amelyek mellett ilyen esetben támogatás nyújtható.
3. Előzetes program esetén, kérjük, erősítse meg, hogy egyértelműen meghatározásra kerültek azok a feltételek, amelyek mellett támogatás nyújtható:
□igen□nem
Kérjük, részletezze ezeket a feltételeket:
...
4. Előzetes program esetén, kérjük, erősítse meg, hogy az iránymutatások (651) pontjában meghatározott jelentéstételi kötelezettség teljesül:
□igen□nem
5. A tagállam illetékes hatósága elismerte hivatalosan a természeti katasztrófa vagy rendkívüli esemény bekövetkeztét?
□igen□nem
6. Kérjük, bizonyítsa, hogy a természeti katasztrófa vagy rendkívüli esemény és a kedvezményezett vállalkozás által elszenvedett kár között közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (325) pontjának megfelelően az ebben a kérdésben említett feltétel és az e kiegészítő adatlap 5. kérdésében említett feltétel kumulatív.
7. Előzetesen megállapításra kerültek azok a kritériumok, amelyek alapján a tagállam illetékes hatósága általi hivatalos elismerést megadottnak kell tekinteni?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, bizonyítsa, hogy helyénvaló előzetesen meghatározni ezeket a kritériumokat:
...
8. A támogatást közvetlenül az érintett mezőgazdasági vállalkozás számára fizetik-e ki?
□igen□nem
9. A támogatást olyan termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, amelynek tagja a mezőgazdasági vállalkozás?
□igen□nem
10. Amennyiben a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, biztosítják, hogy a támogatás összege ne haladja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott mezőgazdasági vállalkozás jogosult?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben az iránymutatások (327) pontjának megfelelően a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, a támogatás összege nem haladhatja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott vállalkozás jogosult.
11. A támogatási programot az esemény bekövetkeztének időpontjától számított három éven belül hozták létre?
□igen□nem
Kérjük, adja meg a kárt okozó esemény(ek) időpontját:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (328) pontja értelmében a támogatási programot a kárt okozó esemény bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül létre kell hozni.
12. Kérjük, adja meg a legutolsó olyan nap dátumát, amelyen támogatást lehet folyósítani:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (328) pontjának megfelelően a támogatást a kárt okozó esemény bekövetkeztének időpontjától számított három éven belül kell kifizetni.
Konkrét természeti katasztrófával vagy rendkívüli eseménnyel kapcsolatban, megfelelően indokolt esetben a Bizottság engedélyezi az ezen iránymutatásban megfogalmazott szabályoktól eltérő, külön bejelentett támogatás odaítélését, például az esemény jellegére és/vagy kiterjedésére, vagy a kár elhúzódó vagy folyamatos jellegére tekintettel.
Amennyiben ez a helyzet áll fenn, kérjük, fejtse ki, miért van szükség hosszabb időre a támogatás kifizetéséhez:
...
13. Kizárólag a természeti katasztrófa vagy a rendkívüli esemény közvetlen következményeként bekövetkezett kárhoz kapcsolódó költségekhez nyújtható támogatás?
□igen□nem
14. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □épületekben, berendezésekben, gépekben, készletekben és termelési eszközökben bekövetkezett anyagi kár ellentételezése;
(b) □a mezőgazdasági termelésnek és az elsődleges mezőgazdasági termelés eszközeinek a teljes vagy részleges megsemmisüléséből eredő bevételkiesés ellentételezése.
15. A károkat valamely hatóság, támogatást nyújtó hatóság által elismert független szakértő vagy egy biztosítótársaság méri fel?
□igen□nem
Kérjük, nevezze meg a kárt felmérő szervezetet:
...
16. Kérjük, nyújtsa be a potenciális kedvezményezetteknél bekövetkezett kár pontos felmérését:
...
17. A kár nagyságát az egyéni kedvezményezett szintjén számítják ki?
□igen□nem
18. Amennyiben a támogatást anyagi kárhoz kapcsolódóan nyújtják, az ilyen kár nagyságát az érintett eszköz javítási költsége vagy a természeti katasztrófa vagy rendkívüli esemény előtti gazdasági értéke alapján kell kiszámítani?
□igen□nem
19. Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a támogatást anyagi kárhoz kapcsolódóan nyújtják, a kár nem haladja meg a javítási költséget vagy a valós piaci értéknek a természeti katasztrófa vagy rendkívüli esemény által okozott csökkenését:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (334) pontjának megfelelően a kiszámított anyagi kár nem haladhatja meg a javítási költséget vagy a valós piaci értéknek a természeti katasztrófa vagy a rendkívüli esemény által okozott csökkenését, vagyis az eszköz közvetlenül a természeti katasztrófa vagy rendkívüli esemény előtti értéke és közvetlenül annak bekövetkezte utáni értéke közötti különbséget.
20. A jövedelemkiesés kiszámítása során
(a) a természeti katasztrófa vagy rendkívüli esemény évében vagy a termelési eszközök teljes vagy részleges megsemmisülésével érintett minden következő évben termelt mezőgazdasági termékek mennyisége és az adott évben realizált átlagos értékesítési ár szorzataként kapott eredményt
kivonják
(b) a természeti katasztrófát vagy rendkívüli eseményt megelőző három évben előállított mezőgazdasági termékek éves átlagos mennyisége - vagy a természeti katasztrófát vagy rendkívüli eseményt megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlag - és a realizált átlagos értékesítési ár szorzataként kapott eredményből.
□igen□nem
21. A jövedelemkiesést megnövelik egyéb olyan költségek, amelyek a természeti katasztrófa vagy rendkívüli esemény miatt merültek fel a kedvezményezettnél?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, határozza meg az egyéb költségeket:
...
22. Kérjük, erősítse meg, hogy a jövedelemkiesés összegéből levonásra kerül minden olyan költség, amely a természeti katasztrófa vagy rendkívüli esemény miatt nem merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
23. Ha a kár kiszámítására más módszert alkalmaznak, ez a módszer reprezentatív, nem abnormálisan magas hozamokon alapul, és nem eredményez túlkompenzációt egyetlen kedvezményezett számára sem?
□igen□nem
Az okozott veszteség mértékének felmérését a termékek egyes típusainak sajátos jellemzőihez igazítják a következők alkalmazása révén:
(a) □az egyes gazdaságok szintjén, illetve helyi, regionális vagy nemzeti szinten meghatározott biológiai mutatók (a biomassza-veszteség mennyisége) vagy a terméshozam csökkenésére vonatkozó egyenértékű mutatók; vagy
(b) □helyi, regionális vagy nemzeti szinten meghatározott időjárási mutatók (például csapadékmennyiség és hőmérséklet)?
24. Alkalmaznak mutatókat a kedvezményezett éves mezőgazdasági termelésének kiszámításához?
□igen□nem
25. Ha a 24. kérdésre igen a válasz, az alkalmazott számítási módszer lehetővé teszi a kedvezményezett tényleges veszteségének meghatározását az adott év tekintetében?
□igen□nem
26. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
a természeti katasztrófa vagy más rendkívüli esemény által okozott kár ..... %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (339) pontjának megfelelően a kár ellentételezésére folyósított támogatás és egyéb kifizetések, beleértve a biztosítási kötvények alapján történő kifizetéseket, nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.2.1.2. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁHOZ HASONLÍTHATÓ KEDVEZŐTLEN ÉGHAJLATI JELENSÉG ÁLTAL OKOZOTT KÁROK ELLENTÉTELEZÉSÉRE NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.2.1.2. szakaszában leírt, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség által okozott, a mezőgazdasági termelést vagy a mezőgazdasági termelés eszközeit ért károk ellentételezését célzó állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kérjük, adja meg a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenséget, amely az ellentételezés tárgyát képező kárt okozta:
...
2. A támogatás elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (341) pontjának megfelelően az iránymutatások 1.2.1.2. szakasza csak az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra vonatkozik.
3. A támogatási program előzetes támogatási keretprogramnak minősül?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, adja meg az előzetes program hatálya alá tartozó, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség típusát:
...
4. Előzetes támogatási program esetén, kérjük, erősítse meg, hogy teljesül az iránymutatások (651) pontjában meghatározott jelentéstételi kötelezettség:
□igen□nem
5. Elismerte hivatalosan a tagállam illetékes hatósága az esemény mint természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség bekövetkeztét?
□igen□nem
6. Kérjük, bizonyítsa, hogy közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség és a kedvezményezett vállalkozás által elszenvedett kár között:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (342) pontjának megfelelően az ebben a kérdésben említett feltétel és az e kiegészítő adatlap 5. kérdésében említett feltétel kumulatív.
7. Előzetesen megállapításra kerültek azok a kritériumok, amelyek alapján a tagállam illetékes hatósága általi hivatalos elismerést megadottnak kell tekinteni?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, bizonyítsa, hogy helyénvaló előzetesen meghatározni ezeket a kritériumokat:
...
8. A támogatást közvetlenül az érintett mezőgazdasági vállalkozás számára fizetik ki?
□igen□nem
9. A támogatást olyan termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, amelynek tagja a mezőgazdasági vállalkozás?
□igen□nem
10. Amennyiben a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, biztosítják, hogy a támogatás összege ne haladja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott mezőgazdasági vállalkozás jogosult?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben az iránymutatások (345) pontjának megfelelően a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, a támogatás összege nem haladhatja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott vállalkozás jogosult.
11. A támogatási programot a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség bekövetkeztének időpontjától számított három éven belül hozták létre?
□igen□nem
Kérjük, adja meg a kárt okozó természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség bekövetkeztének időpontját:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (346) pontjának megfelelően a támogatási programot a kárt okozó esemény bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül kell létrehozni.
12. Kérjük, adja meg a legutolsó olyan nap dátumát, amelyen támogatást lehet folyósítani:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (346) pontjának megfelelően a támogatást a kárt okozó esemény bekövetkeztének időpontjától számított három éven belül kell kifizetni.
13. Kérjük, adja meg a szóban forgó kedvezőtlen éghajlati jelenséggel kapcsolatos meteorológiai igazoló adatokat:
...
14. Az elszámolható költségek csak a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség közvetlen következményeként bekövetkezett károk költségei?
□igen□nem
15. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség által a gazdasági épületekben, berendezésekben, gépekben, készletekben és termelési eszközökben okozott anyagi károk ellentételezése;
(b) □a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség bekövetkezése miatt teljesen vagy részben megsemmisülő mezőgazdasági termelés és termelési eszközök miatt kieső jövedelem ellentételezése.
16. A károkat valamely hatóság, támogatást nyújtó hatóság által elismert független szakértő vagy egy biztosítótársaság méri fel?
□igen□nem
Kérjük, nevezze meg a kárt felmérő szervezetet:
...
17. Kérjük, nyújtsa be a potenciális kedvezményezetteknél bekövetkezett kár pontos felmérését:
...
18. A kár nagyságát az egyéni kedvezményezett szintjén számítják-e ki?
□igen□nem
19. Az eszközökben a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség miatt bekövetkező anyagi kárt az érintett eszköz javítási költsége vagy a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség előtti gazdasági értéke alapján kell kiszámítani?
□igen□nem
20. Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a támogatást anyagi kár ellentételezésére nyújtják, a kiszámított kár nem haladja meg a javítási költséget vagy a valós piaci értéknek a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség által okozott csökkenését:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (350) pontjának megfelelően a kiszámított anyagi kár nem haladhatja meg a javítási költséget vagy a valós piaci értéknek a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség által okozott csökkenését, vagyis az eszköz közvetlenül a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség előtti értéke és közvetlenül annak bekövetkezte utáni értéke közötti különbséget.
21. Ha a kedvezményezett jövedelemkiesését a termények vagy az állatállomány szintje alapján számítják ki, akkor csak az adott terményhez vagy állatállományhoz kapcsolódó anyagi kárt veszik figyelembe?
□igen□nem
22. A jövedelemkiesés kiszámítása során
(a) a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség évében vagy a termelési eszközök teljes vagy részleges megsemmisülésével érintett minden következő évben termelt mezőgazdasági termékek mennyisége és az adott évben realizált átlagos értékesítési ár szorzataként kapott eredményt
kivonják
(b) a megelőző három évben előállított mezőgazdasági termékek éves átlagos mennyisége - vagy a megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlag - és a realizált átlagos értékesítési ár szorzataként kapott eredményből?
□igen□nem
23. A jövedelemkiesés összege növekszik azokkal az egyéb költségekkel, amelyek a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség miatt merültek fel a kedvezményezettnél?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, határozza meg az egyéb költségeket:
...
24. Kérjük, erősítse meg, hogy a jövedelemkiesés összegéből levonásra kerül minden olyan költség, amely a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség miatt nem merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezettnél:
□igen□nem
25. Alkalmaznak mutatókat a kedvezményezett éves mezőgazdasági termelésének kiszámításához?
□igen□nem
26. Ha a 25. kérdésre igen a válasz, az alkalmazott számítási módszer lehetővé teszi a kedvezményezett tényleges veszteségének meghatározását az adott év tekintetében?
□igen□nem
27. Ha a kár kiszámítására más módszert alkalmaznak, ez a módszer reprezentatív, nem abnormálisan magas hozamokon alapul, és nem eredményez túlkompenzációt egyetlen kedvezményezett számára sem?
□igen□nem
Az okozott kár mértékének felmérését a termékek egyes típusainak sajátos jellemzőihez igazítják a következők alkalmazása révén:
(a) □az egyes gazdaságok szintjén, illetve helyi, regionális vagy nemzeti szinten meghatározott biológiai mutatók (a biomassza-veszteség mennyisége) vagy a terméshozam csökkenésére vonatkozó egyenértékű mutatók; vagy
(b) □helyi, regionális vagy nemzeti szinten meghatározott időjárási mutatók (például csapadékmennyiség és hőmérséklet)?
28. A kedvezményezett olyan kkv, amelyet a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség bekövetkeztének időpontja előtt kevesebb mint három évvel alapították?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (352) pontjának b) alpontjában említett, a hároméves vagy ötéves időszak alatti átlagos éves mennyiségre való hivatkozás úgy értelmezendő, hogy az a kérelmező méretével megegyező méretű, átlagos vállalkozás - nevezetesen a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség által sújtott nemzeti vagy regionális szektorban működő mikrovállalkozás, illetve kisvállalkozás vagy középvállalkozás - által generált árbevételre, illetve előállított és eladott mennyiségre vonatkozik.
29. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
- az elszámolható költségek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (357) pontjának megfelelően a károk ellentételezéseként kapott támogatási és egyéb kifizetések, beleértve a támogatással érintett kárra egyéb nemzeti vagy uniós intézkedés keretében vagy biztosítási kötvény alapján folyósított kifizetéseket is, nem haladhatják meg az elszámolható költségek 80 %-át.
- a hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb területspecifikus hátrányokkal rendelkező területeken felmerült elszámolható költségek ..... %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (357) pontjának megfelelően a fent említett 80 %-os támogatási intenzitás a hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb területspecifikus hátrányokkal rendelkező területeken 90 %-ra növelhető.
30. A támogatás összege legalább 50 %-kal csökken, ha a támogatást olyan kedvezményezett kapja, aki vagy amely nem kötött biztosítást az éves átlagtermelésének vagy a termeléssel összefüggő jövedelmének legalább 50 %-ára, vagy nem teljesített ezzel azonos mértékű pénzügyi hozzájárulást a tagállamban akkreditált kölcsönös kockázatkezelési alaphoz és az érintett tagállamban vagy régióban statisztikailag leggyakrabban előforduló éghajlati kockázatok ellen?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy e feltételtől csak akkor lehet eltekinteni, ha a tagállam meggyőzően bizonyítani tudja, hogy - minden észszerű erőfeszítés ellenére - a kár keletkezésének időpontjában nem állt rendelkezésre az érintett tagállamban vagy régióban statisztikailag leggyakrabban előforduló éghajlati kockázatokat fedező, megfizethető díjú biztosítás.
Amennyiben ez a helyzet áll fenn, kérjük, adjon meg elegendő adatot annak igazolására, hogy az eltérés alkalmazható:
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van egyéb olyan információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg:
...
1.2.1.3. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ÁLLATBETEGSÉGEK, NÖVÉNYKÁROSÍTÓK ÉS IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI KÜZDELEMHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.2.1.3. szakaszában leírt, az állatbetegségek, a növénykárosítók és az idegenhonos inváziós fajok megelőzése, megfékezése és felszámolása költségeihez kapcsolódó állami támogatási intézkedések, valamint az állatbetegségek, a növénykárosítók és az idegenhonos inváziós fajok által okozott károk orvoslásához nyújtott állami támogatás bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatás elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (360) pontjának megfelelően az iránymutatások 1.2.1.3. szakasza csak az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásoknak nyújtott támogatásra vonatkozik.
2. A támogatási program előzetes támogatási programnak minősül?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, adja meg az előzetes program hatálya alá tartozó állatbetegség, növénykárosító vagy idegenhonos inváziós faj típusát:
...
3. Ha az előző kérdésre igen a válasz, megerősíti a tagállam, hogy teljesül az iránymutatások (651) pontjában meghatározott jelentéstételi kötelezettség?
□igen□nem
4. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás kizárólag az alábbiak vonatkozásában kerül kifizetésre:
(a) □olyan állatbetegségek, növénykárosítók és idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség, amelyek vonatkozásában törvényi rendelkezés, rendelet vagy közigazgatási intézkedés formájában uniós vagy nemzeti szabályok vannak érvényben;
(b) □az említett uniós vagy nemzeti szabályok a következők egyikére vonatkoznak:
(i) □uniós, nemzeti vagy regionális szintű, az érintett állatbetegség, növénykárosító vagy idegenhonos inváziós faj megelőzését, megfékezését vagy felszámolását célzó közprogram;
(ii) □az illetékes hatóság által elrendelt sürgősségi intézkedés;
(iii) □valamely növénykárosító felszámolására vagy visszaszorítására irányuló, az (EU) 2016/2031 rendelet ( 539 ) 17. és 18. cikkének, valamint 28. cikke (1) és (2) bekezdésének, 29. cikke (1) és (2) bekezdésének, 30. cikke (1) bekezdésének és 33. cikke (1) bekezdésének megfelelően végrehajtott intézkedések;
(iv) □az idegenhonos inváziós fajok kiirtására vagy visszaszorítására irányuló, az 1143/2014/EU rendeletnek ( 540 ) megfelelően végrehajtott intézkedések.
Kérjük, a bejelentéshez mellékelje az érintett megelőzési, megfékezési és felszámolási intézkedések leírását.
5. A növénykárosítók által okozott károk esetében végrehajtotta a tagállam a 2009/128/EK irányelv ( 541 ) 14. cikkének (1) bekezdését és az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 542 ) 55. cikkét?
□igen□nem
6. A támogatás olyan intézkedéshez kapcsolódik, amely tekintetében az uniós jogszabályok előírják, hogy a meghozott intézkedések költségeit a kedvezményezettnek kell viselnie?
□igen□nem
7. Amennyiben az előző kérdésre igen a válasz, az ilyen támogatási intézkedések költségét teljes mértékben ellensúlyozzák a kedvezményezettekre háruló kötelező terhek?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (363) pontjának megfelelően a támogatás nem kapcsolódhat olyan intézkedésekhez, amelyek költségeit az uniós jogszabályok értelmében a kedvezményezettnek kell viselnie, kivéve, ha a szóban forgó támogatási intézkedések költségeit teljes egészében ellensúlyozzák a kedvezményezettekre háruló kötelező terhek.
8. A támogatást közvetlenül az érintett vállalkozásnak fizetik ki?
□igen□nem
9. A támogatást azon termelői csoport vagy szervezet számára fizetik-e ki, amelynek az adott vállalkozás a tagja?
□igen□nem
10. Amennyiben a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, biztosítják, hogy a támogatás összege ne haladja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott mezőgazdasági vállalkozás jogosult?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben az iránymutatások (364) pontjának megfelelően a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, a támogatás összege nem haladhatja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott vállalkozás jogosult.
11. Kérjük, erősítse meg, hogy nem kerül sor egyedi támogatás nyújtására, ha megállapítást nyer, hogy a betegséget, illetve a növénykárosítóval vagy az idegenhonos inváziós fajjal való fertőzöttséget a kedvezményezett idézte elő akár szándékosan, akár gondatlanságból:
□igen□nem
12. Amennyiben a támogatást állatbetegségek esetében nyújtják, ez az állatbetegség az (EU) 2016/429 rendelet ( 543 ) 5. cikkének (1) bekezdésében, az (EU) 2021/690 rendelet ( 544 ) III. mellékletében vagy az Állategészségügyi Világszervezet által kiadott Szárazföldi Állatok Egészségügyi Kódexében lévő, az állatbetegségekről közölt jegyzékben szerepel?
□igen□nem
Kérjük, nevezze meg az érintett állatbetegséget:
...
13. A támogatást új betegség vonatkozásában nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, nevezze meg a szóban forgó új betegséget:
...
14. Amennyiben az előző kérdésre igen a válasz, a betegség megfelel potenciálisan az (EU) 2016/429 rendelet 5. cikkének (3) bekezdésében meghatározott, a betegségek jegyzékbe foglalására vonatkozó kritériumoknak?
□igen□nem
Kérjük, fejtse ki:
...
15. Amennyiben a támogatást új betegségek tekintetében nyújtják, az e kiegészítő adatlap 14. kérdésében meghatározott feltételen túlmenően teljesülnek az (EU) 2016/429 rendelet 6. cikkének (2) bekezdésében meghatározott alábbi kritériumok?
(a) □a betegség egy meglévő kórokozó továbbfejlődése vagy módosulása eredményeként jött létre;
(b) □ismert betegség átterjedése egy új földrajzi területre, fajra vagy populációra;
(c) □első alkalommal diagnosztizálták az Unióban; vagy
(d) □egy fel nem ismert vagy korábban fel nem ismert kórokozó okozza.
16. A támogatási program az állatbetegség, a növénykárosító vagy az idegenhonos inváziós faj által okozott költségek felmerülésének vagy kár keletkezésének időpontjától számított három éven belül kerül bevezetésre?
□igen□nem
Kérjük, adja meg a kárt okozó állatbetegség, növénykárosító vagy idegenhonos inváziós faj előfordulásának időpontját:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (368) pontjának megfelelően a támogatási programot az állatbetegség, a növénykárosító vagy az idegenhonos inváziós faj által okozott költségek felmerülésének vagy kár keletkezésének időpontjától számított három éven belül kell bevezetni.
17. Kérjük, adja meg a legutolsó olyan dátumot, amelyen támogatást lehet folyósítani:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (368) pontjának megfelelően a támogatást a kárt okozó esemény bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül kell kifizetni.
18. A támogatást az iránymutatások (370) pontjában meghatározott megelőzési intézkedésekre nyújtják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (368) pontjának megfelelően az e kiegészítő adatlap 16. és 17. kérdésében említett feltételek nem vonatkoznak az iránymutatások (370) pontjában említett megelőző intézkedésekre.
19. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □a megelőző intézkedések költségei:
(i) □a biológiai védelmi intézkedések költségei, ideértve az idegenhonos inváziós fajok megelőzését;
(ii) □egészségügyi vizsgálatok;
(iii) □elemzések, ideértve az in vitro diagnosztikát;
(iv) □tesztek és más szűrési intézkedések;
(v) □oltóanyagok, gyógyszerek, állatok kezelésére szolgáló anyagok, növényvédő szerek és biocid termékek megvásárlása, tárolása, alkalmazása és szétosztása;
(vi) □az állatok megelőzési célú levágásának vagy kiselejtezésének, illetve az állati termékek és a növények ugyanilyen célból történő megsemmisítésének költségei;
(vii) □a mezőgazdasági üzem és a berendezések tisztítása, fertőtlenítése és károsítómentesítése a kórokozók vagy a vektor járványtani jellemzői és egyéb tulajdonságai alapján.
(b) □a védekezési vagy felszámolási intézkedések költségei:
(i) □állatbetegségek esetében tesztek és más szűrési intézkedések, ideértve a fertőző szivacsos agyvelőbántalomra (TSE) és a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmára (BSE) vonatkozó vizsgálatokat is;
(ii) □oltóanyagok, gyógyszerek, állatok kezelésére szolgáló anyagok és növényvédő szerek megvásárlásának, tárolásának, alkalmazásának és kijuttatásának költségei;
(iii) □az állatok levágásának vagy kiselejtezésének és megsemmisítésének, valamint az állatokhoz kapcsolódó termékek megsemmisítésének vagy a növények megsemmisítésének a költségei, ideértve az oltások vagy az illetékes hatóság által elrendelt más intézkedések miatt elpusztuló állatokat és megsemmisülő növényeket, valamint az üzem és a felszerelések megtisztításának, fertőtlenítésének és károsítómentesítésének költségeit is;
(iv) □a növényeket támadó idegenhonos inváziós fajok elleni növényvédő szerek megvásárlásának, tárolásának, alkalmazásának és kijuttatásának költségei;
(v) □az állatokat támadó idegenhonos inváziós fajok elleni csapdák vagy egyéb eszközök megvásárlásának, tárolásának, alkalmazásának és kihelyezésének költségei;
(c) □az állatbetegségek, növénykárosítók vagy idegenhonos inváziós fajok által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás;
(d) □egyéb költségek. Kérjük, fejtse ki: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (377) pontjának megfelelően kivételes és kellően indokolt esetekben a Bizottság a szükséges, az iránymutatások 1.2.1.3. szakaszában említettektől eltérő intézkedések végrehajtása során felmerült költségeket is elfogadhatja.
Ha a támogatás az iránymutatások 1.2.1.3. szakaszában említett költségektől eltérő költségekhez kapcsolódik, kérjük, fejtse ki, miért véli úgy, hogy a helyzet kivételes, és hogy az ilyen költségek kellően indokoltak:
...
20. Kérjük, adja meg a megelőzési és felszámolási intézkedésekhez nyújtott támogatás formáját:
(a) □támogatott szolgáltatás.
Kérjük, erősítse meg, hogy ezt a támogatást a megelőző, megfékezési és felszámolási intézkedések szolgáltatójának fizetik ki:
□igen□nem
(b) □közvetlen támogatás.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (372) pontjának megfelelően a támogatás közvetlen támogatásként csak az iránymutatások (370) pontja e) és (371) pontja b) alpontjában említett elszámolható költségekre, növénykárosítók esetében az iránymutatások (370) pontja f) és (371) pontja c) alpontjában említett elszámolható költségekre, valamint a mezőgazdasági üzem és a berendezések tisztítására és fertőtlenítésére nyújtható.
(c) □a tényleges költségek visszatérítése a kedvezményezettnek a felmerült költségekről szóló igazolásnak a támogatást nyújtó hatóság részére történő bemutatását követően.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (372) pontjának megfelelően az iránymutatások (370) és (371) pontjában említett egyéb költségekhez nyújtott támogatás csak kellően indokolt esetben fizethető ki közvetlenül a kedvezményezettnek a ténylegesen felmerült költségek megtérítéseként, amennyiben a támogatást nyújtó hatóság felé igazolták a felmerült költségeket.
Amennyiben ez a helyzet áll fenn, kérjük, indokolja meg:
...
21. Az állatbetegségek, a növénykárosítók vagy az idegenhonos inváziós fajok által okozott károk ellentételezéséhez nyújtott támogatás esetében az ellentételezés kiszámításának alapja
(a) azon állatok és állati termékek, illetve azon növények piaci értéke, amelyek elhullása, illetve levágása, kiselejtezése vagy megsemmisítése az alábbiak egyikének következménye:
(i) állatbetegség, növénykárosító vagy idegenhonos inváziós fajjal való fertőzöttség;
(ii) az iránymutatások (361) pontjának b) alpontja szerinti közprogram vagy intézkedés?
□igen□nem
(b) a zárlat alá helyezési kötelezettségből, az állománypótlási vagy újraültetési nehézségekből, valamint az iránymutatások (361) pontjának b) alpontjában említett közprogram vagy intézkedés részeként előírt kötelező vetésforgóból eredő bevételkiesés?
□igen□nem
22. Az előző kérdésben említett piaci érték az alapján kerül megállapításra, hogy mekkora volt az állatok, termékek és növények értéke közvetlenül azt megelőzően, hogy felmerült vagy megerősítést nyert az állatbetegség, a növénykárosító, vagy az idegenhonos inváziós fajjal való fertőzöttség gyanúja?
□igen□nem
23. Kérjük, erősítse meg, hogy az állatbetegségek, növénykárosítók vagy idegenhonos inváziós fajok által okozott károk ellentételezéséhez nyújtott támogatás összege az alábbiakkal csökken:
(a) minden olyan költség, amely az állatbetegség, növénykárosító vagy idegenhonos inváziós faj miatt közvetlenül nem merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezettnél;
(b) a tagállamok illetékes hatóságainak utasítására megelőzési vagy felszámolási célból levágott vagy kiselejtezett állatokhoz vagy megsemmisített növényekhez kapcsolódó termékek értékesítéséből származó bevétel.
□igen□nem
24. A jelen kiegészítő adatlap 21. kérdésében említett károk ellentételezését célzó támogatási összeg azon állatbetegségek, növénykárosítók vagy idegenhonos inváziós fajok által okozott költségekre és károkra korlátozódik, amelyek tekintetében az illetékes hatóság
(a) □állatbetegség esetében hivatalosan elismerte a kitörést, vagy
(b) □növénykárosítók vagy idegenhonos inváziós fajok esetében hivatalosan elismerte azok jelenlétét?
25. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
az elszámolható költségek ..... %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (378) pontjának megfelelően a kedvezményezett számára folyósított támogatás és egyéb kifizetések, beleértve az egyéb nemzeti vagy uniós intézkedések vagy a biztosítási kötvények vagy a kölcsönös kockázatkezelési alapok alapján történő kifizetéseket ugyanazon elszámolható költségek esetében, nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.2.1.4. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ELHULLOTT ÁLLATOK KAPCSÁN NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.2.1.4. szakaszában leírt, az elhullott állatok kapcsán nyújtott állami támogatási intézkedések tagállami bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatást kizárólag elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásoknak nyújtják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (380) pontja értelmében az iránymutatások II. részének 1.2.1.4. szakasza kizárólag az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra vonatkozik.
2. Feltétele-e a támogatás nyújtásának, hogy a tagállamban működjön egy olyan következetes ellenőrzési program, amely biztosítja valamennyi elhullott állat biztonságos ártalmatlanítását?
□igen□nem
3. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □elhullott állatok elszállításának költségei;
(b) □az elhullott állatok megsemmisítésének költségei;
4. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
- az elhullott állatok elszállítása költségeinek ... %-a;
- az elhullott állatok megsemmisítése költségeinek ... %-a;
- az elhullott állatok elszállítása és megsemmisítése költségeinek .... %-a, amennyiben a támogatást az elhullott állatok elszállítására és megsemmisítésére szánt díjakon vagy kötelező hozzájárulásokon keresztül finanszírozzák, feltéve, hogy a díjak vagy hozzájárulások a húságazatra korlátozódnak és azokat közvetlenül ott vetik ki;
Kérjük, erősítse meg, hogy a díjak vagy hozzájárulások a húságazatra korlátozódnak és azokat közvetlenül ott vetik ki:
□igen□nem
- □ az elhullott állatok elszállítása és megsemmisítése költségeinek ... %-a, amennyiben kötelező elvégezni az elhullott állatok TSE-vizsgálatát, vagy amennyiben az állatbetegségeknek az iránymutatások (366) pontjában említett jegyzékében szereplő betegség tör ki.
5. A támogatást támogatott szolgáltatások formájában nyújtják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (383) pontja értelmében a támogatást támogatott szolgáltatás formájában kell nyújtani, kivéve abban az esetben, ha az állattenyésztő, aki a támogatás kedvezményezettje, egyben szolgáltatói tevékenységet is végez.
6. Amennyiben a támogatást nem támogatott szolgáltatás formájában nyújtják, végez-e a kedvezményezett állattenyésztő egyben szolgáltatói tevékenységet is végez?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez az egyetlen lehetséges kivétel a támogatás támogatott szolgáltatások formájában történő nyújtása alól.
7. A támogatást olyan gazdasági szereplőknek vagy szerveknek nyújtják, amelyek megfelelnek a következő feltételek mindegyikének?
(a) a termelési-értékesítési láncban az állattenyésztési ágazatban működő vállalkozások után következnek és
(b) az elhullott állatok elszállításával és megsemmisítésével kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtanak?
□igen□nem
8. A támogatást a vágóhídi hulladék ártalmatlanításának költségeihez nyújtják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (385) pontja értelmében a Bizottság nem engedélyezi támogatás nyújtását a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó gazdasági szereplők számára az elhullott állatok kapcsán, valamint a vágóhídi hulladék ártalmatlanításának költségeihez.
9. A támogatást a vágóhídi hulladék ártalmatlanításával kapcsolatban megvalósított beruházásokhoz nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (385) pontja értelmében a vágóhídi hulladék ártalmatlanításával kapcsolatban megvalósított beruházásokra irányuló állami támogatás vizsgálatára a beruházási támogatásra alkalmazandó vonatkozó szabályok szerint kerül sor. E célból, kérjük, töltse ki a megfelelő bejelentési formanyomtatványt.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.2.1.5. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A VÉDETT ÁLLATOK ÁLTAL OKOZOTT KÁROK ELLENTÉTELEZÉSÉRE NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.2.1.5. szakaszában leírt, a védett állatok által okozott károk ellentételezését célzó állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatást az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra korlátozzák?
□igen□nem
2. Tett-e a kedvezményezett olyan megelőző intézkedéseket, amelyek arányosak a védett állatok által okozott károknak az érintett területen fennálló kockázatával?
□igen□nem
Kérjük, nevezze meg a megtett megelőző intézkedéseket (például ahol lehetséges, biztonsági kerítések, vagy őrzőkutyák):
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (388) pontja értelmében a versenytorzulás kockázatának mérséklése és a kockázat minimalizálására való ösztönzés érdekében a kedvezményezetteknek minimális mértékű hozzájárulást kell nyújtaniuk. Ez a hozzájárulás olyan megelőző intézkedések alkalmazása formájában kell, hogy megvalósuljon, amelyek arányosak a védett állatok által okozott károknak az érintett területen fennálló kockázatával. Ez a pont nem alkalmazandó a védett állat által az adott területen elkövetett első támadásra. Továbbá, ha nincs lehetőség észszerű megelőző intézkedések meghozatalára, akkor ahhoz, hogy a támogatást a belső piaccal összeegyeztethetőnek lehessen tekinteni, az érintett tagállamnak igazolnia kell az ilyen megelőző intézkedések meghozatalának lehetetlenségét.
Amennyiben nem voltak érvényben megelőző intézkedések, kérjük, fejtse ki, miért nem lehetséges ilyen megelőző intézkedéseket hozni, vagy erősítse meg, hogy a támogatás első támadásra vonatkozik:
...
3. Milyen védett állat okozta azt a kárt, amelynek az ellentételezését várják?
...
4. Kérjük, ismertesse az elszenvedett kárt:
...
5. A támogatást közvetlenül az érintett mezőgazdasági vállalkozás számára fizetik-e ki?
□igen□nem
6. A támogatást azon termelői csoport vagy szervezet számára fizetik-e ki, amelynek az adott vállalkozás a tagja?
□igen□nem
7. Amennyiben a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás összege nem haladja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott vállalkozás jogosult.
□igen□nem
8. A támogatási programot a kárt okozó esemény bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül hozzák-e létre?
□igen□nem
Kérjük, adja meg, hogy mikor következett be a kárt okozó esemény: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (391) pontja értelmében a támogatási programot a kárt okozó esemény bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül létre kell hozni.
9. Kérjük, adja meg a legutolsó olyan nap dátumát, amelyen támogatást lehet folyósítani:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (391) pontja értelmében a támogatást a kárt okozó esemény bekövetkezésének időpontjától számított négy éven belül ki kell fizetni.
10. A támogatást kizárólag a kárt okozó esemény közvetlen következményeként felmerült költségeire nyújtják-e, amelyeket valamely hatóság, a támogatást nyújtó hatóság által elismert független szakértő vagy valamely biztosítótársaság állapított meg?
□igen□nem
11. Kérjük, igazolja a támogatás kedvezményezettje által elszenvedett kár és a védett állatok viselkedése között fennálló közvetlen ok-okozati összefüggést.
...
12. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □az elpusztított állatokhoz vagy növényekhez kapcsolódó károk;
(b) □közvetett költségek: a sérült állatok kezeléséből eredő állatorvosi költségek, valamint az eltűnt állatok keresésével kapcsolatos munkaerőköltségek; a védett állatok támadásaival összefüggő alacsonyabb terméshozam miatti jövedelemkiesés;
(c) □a mezőgazdasági felszerelésekben, gépekben, gazdasági épületekben és készletekben bekövetkezett anyagi kár;
(d) □bevételkiesés.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a védett állatok által okozott károk megelőzését szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos beruházásokhoz támogatás az iránymutatások II. részének a mezőgazdasági üzemekben végrehajtott beruházásokhoz nyújtott támogatásokról szóló 1.1.1.1. szakaszában foglalt feltételek szerint nyújtható.
13. Amennyiben a támogatást az e kiegészítő adatlap 12. kérdésének a) pontjában említett, az elpusztított állatokhoz vagy növényekhez kapcsolódó károk ellentételezése céljából nyújtják, az elszámolható költségeket az elpusztított állatok vagy növények piaci értéke alapján számították-e ki?
□igen□nem
14. Amennyiben a támogatást az e kiegészítő adatlap 12. kérdésének b) pontjában említett közvetett költségek ellentételezéséhez nyújtják, kérjük, részletezze kimerítően az összes megtéríthető közvetett költséget:
...
15. Amennyiben a támogatást az e kiegészítő adatlap 12. kérdésének c) pontjában említett anyagi kár ellentételezése céljából nyújtják, az anyagi kár nagyságát az érintett eszköz javítási költsége vagy a kárt okozó esemény előtti gazdasági értéke alapján számítják-e ki?
□igen□nem
16. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nem haladja meg a javítási költséget vagy a rendes piaci értéknek a kárt okozó esemény által kiváltott csökkenését, vagyis az eszköz közvetlenül az esemény előtti értéke és közvetlenül az esemény bekövetkezte utáni értéke közötti különbséget:
□igen□nem
17. A bevételkiesést vagy a gazdaság éves termelésének szintje, vagy az állatállomány vagy a termények szintje alapján számítják-e ki a következőképpen:
(a) a kárt okozó esemény évében előállított mezőgazdasági termékek mennyiségének és az év során realizált átlagos értékesítési árnak a szorzataként kapott eredményt levonják
(b) a kárt okozó esemény bekövetkezését megelőző három évben előállított mezőgazdasági termékek évi átlagos mennyisége - vagy a kárt okozó esemény bekövetkezését megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlag - és a realizált átlagos értékesítési ár szorzataként kapott eredményből?
□igen□nem
18. A kár nagyságát az egyéni kedvezményezett szintjén számítják-e ki?
□igen□nem
19. A nem a kárt okozó esemény miatt felmerült költségeket, amelyek a kedvezményezettnél egyébként is felmerültek volna, valamint a védett állatok által elpusztított állatokhoz vagy növényekhez kapcsolódó termékek értékesítéséből származó bevételeket levonják-e a támogatás összegéből?
□igen□nem
20. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
- az elszámolható költségek ..... %-a;
- az összes elszámolható közvetett költség ... %-a.
21. A támogatás, beleértve a támogatással érintett kárra egyéb nemzeti vagy uniós intézkedés keretében vagy biztosítási kötvény alapján folyósított kifizetéseket is, az elszámolható költségek 100 %-ára korlátozódik?
□igen□nem
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.2.1.6. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A BIZTOSÍTÁSI DÍJ FIZETÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.2.1.6. szakaszában leírt, a biztosítási díjak fizetésének ellentételezését célzó állami támogatási programok bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatás elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (403) pontjának megfelelően az iránymutatások 1.2.1.6. szakasza csak az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra vonatkozik.
2. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés nem akadályozza a biztosítási szolgáltatások belső piacának működését:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (404) pontjának megfelelően a támogatás nem akadályozhatja a biztosítási szolgáltatások belső piacának működését.
3. A támogatás egyetlen biztosítótársaság vagy biztosítótársaságok egy meghatározott csoportja által nyújtott biztosításra korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (404) pontjának megfelelően a támogatás nem korlátozódhat egyetlen biztosítótársaság vagy biztosítótársaságok egy meghatározott csoportja által nyújtott biztosításra.
4. A támogatás ahhoz a feltételhez kötött, hogy a biztosítási szerződést a tagállamban székhellyel rendelkező biztosítótársaságnál kell megkötni?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (404) pontjának megfelelően a támogatás nem tehető függővé attól, hogy a biztosítási szerződést az érintett tagállamban letelepedett biztosítótársasággal-e kötik meg.
5. A támogatás viszontbiztosításra is kiterjed?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (405) pontjának megfelelően a Bizottság eseti alapon fogja megvizsgálni a viszontbiztosítási rendszereket.
Ezért, ha erre a kérdéssel igennel válaszol, akkor kérjük, adjon meg minden ahhoz szükséges adatot, hogy a Bizottság ellenőrizni tudja a különböző szinteken (azaz a biztosító és/vagy viszontbiztosító szintjén) szóba jöhető támogatási összetevőket és azt, hogy a tervezett támogatás összeegyeztethető-e a belső piaccal. A Bizottság számára különösen annak ellenőrzésére vonatkozóan kell elégséges információt benyújtani, hogy a támogatásból eredő végső előnyöket a gazdálkodó élvezi-e.
6. Kérjük, tüntesse fel az elszámolható költségeket:
(a) □azon biztosítások díjainak költségei, amelyek az iránymutatások 1.2.1.1., 1.2.1.2., 1.2.1.3., 1.2.1.4. és 1.2.1.5. szakaszában említett, természeti katasztrófák vagy rendkívüli események, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek, növénykárosítók és idegenhonos inváziós fajok, az elhullott állatok elszállítása és megsemmisítése, valamint védett állatok által okozott károk, továbbá egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk fedezésére szolgálnak;
Kérjük, adja meg a biztosítás által fedezett kockázati eseményt: ...
(b) □a környezeti események által okozott károk fedezésére szolgáló biztosítás biztosítási díjának költségei;
7. A támogatás által érintett biztosítás csak a 6. kérdésben említett események által okozott károk ellentételezésének költségére korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (407) pontjának megfelelően a biztosítás csak az iránymutatások (406) pontjában említett kár orvoslásának költségét ellentételezheti.
8. A biztosítás előírja jövőbeli termelési tevékenység végzését, illetve kiköt azzal kapcsolatosan sajátos termelési módszereket vagy mennyiségeket?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (407) pontjának megfelelően a biztosítás nem írhatja elő jövőbeli termelési tevékenység végzését, illetve nem köthet ki azzal kapcsolatosan sajátos termelési módszereket vagy mennyiségeket.
9. Amennyiben a támogatást a környezeti események által okozott károk fedezésére szolgáló biztosítás díjaira nyújtják, a tagállam illetékes hatósága elismerte hivatalosan a környezeti esemény bekövetkeztét?
□igen□nem
10. Amennyiben a támogatást a környezeti események által okozott károk fedezésére szolgáló biztosítás díjaira nyújtják, a tagállam meghatározta előzetesen azokat a kritériumokat, amelyek alapján az e kiegészítő adatlap 9. kérdésében említett hivatalos elismerést megadottnak kell tekinteni?
□igen□nem
11. Alkalmazták a kedvezményezett éves mezőgazdasági termelésének és a veszteség mértékének kiszámításához az iránymutatások (337) és (338) pontjában említett mutatókat?
□igen□nem
12. Kérjük, adja meg a támogatási intenzitást:
- a biztosítási díj költségeinek ..... %-a;
- az elhullott állatok elszállítására vonatkozó biztosítás biztosítási díjának ..... %-a;
- az elhullott állatok megsemmisítésével kapcsolatos biztosítási díjak tekintetében a biztosítási díj költségének ..... %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (411) pontjának megfelelően a támogatás intenzitása nem haladhatja meg a biztosítási díj 70 %-át. Az elhullott állatok elszállításához és megsemmisítéséhez nyújtott támogatás esetében a támogatási intenzitás az elhullott állatok elszállítása kapcsán nem haladhatja meg a biztosítási díj költségének 100 %-át, az elhullott állatok megsemmisítése kapcsán pedig nem haladhatja meg a biztosítási díj költségének 75 %-át.
13. Korlátozzák a biztosítási díj támogatható összegét felső határ alkalmazásával?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, tüntesse fel a felső határt:
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.2.1.7. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A KÖLCSÖNÖS KOCKÁZATKEZELÉSI ALAPOK SZÁMÁRA NYÚJTOTT PÉNZÜGYI HOZZÁJÁRULÁSOKHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.2.1.7. szakaszában leírt, a kölcsönös kockázatkezelési alapok számára nyújtott pénzügyi hozzájárulások ellentételezését célzó állami támogatási programok bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatás elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (414) pontjának megfelelően az iránymutatások 1.2.1.7. szakasza csak az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra vonatkozik.
2. Rendelkezik a kölcsönös kockázatkezelési alap az illetékes hatóság általi, a nemzeti jognak megfelelő akkreditációval?
□igen□nem
3. Átlátható politikát követ a kölcsönös kockázatkezelési alap az alapba történő befizetések és az onnan történő kifizetések tekintetében?
□igen□nem
4. Rendelkezik a kölcsönös kockázatkezelési alap a felelősség bárminemű felmerülő tartozás tekintetében történő megállapítására vonatkozó egyértelmű szabályokkal?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (415) pontjának megfelelően a 2., 3. és 4. kérdésben meghatározott feltételek kumulatívak.
5. Meghatározásra kerültek a kölcsönös kockázatkezelési alapok létrehozásának és irányításának szabályai, különösen a kompenzációs kifizetések nyújtása és az említett szabályok betartásának felügyelete és ellenőrzése vonatkozásában?
□igen□nem
6. A kölcsönös kockázatkezelési alapra vonatkozó szabályok kitérnek a kedvezményezett gondatlansága esetében alkalmazandó szankciókra?
□igen□nem
7. Jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □a kölcsönös kockázatkezelési alapok számára az 1.2.1.1., 1.2.1.2., 1.2.1.3., 1.2.1.4. és 1.2.1.5. szakaszban említett, természeti katasztrófák vagy rendkívüli események, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek, növénykárosítók és idegenhonos inváziós fajok, az elhullott állatok elszállítása és megsemmisítése, valamint védett állatok által okozott károk, továbbá az egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk mezőgazdasági termelők részére történő ellentételezésére nyújtott pénzügyi hozzájárulások költségei;
Kérjük, nevezze meg a kölcsönös kockázatkezelési alaphoz nyújtott pénzügyi hozzájárulás által fedezett kockázati eseményt:
...
(b) □a környezeti események által okozott károk mezőgazdasági termelők részére történő ellentételezése céljából a kölcsönös kockázatkezelési alaphoz nyújtott pénzügyi hozzájárulás költségei.
8. A pénzügyi hozzájárulások kizárólag azokhoz az összegekhez kapcsolódnak, amelyeket a kölcsönös kockázatkezelési alap pénzbeli ellentételezésként fizet ki az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásoknak?
□igen□nem
9. A kölcsönös kockázatkezelési alapok számára a környezeti események által okozott károk ellentételezésére nyújtott pénzügyi hozzájáruláshoz nyújtott támogatás esetében elismerte hivatalosan a tagállam illetékes hatósága a környezeti esemény bekövetkeztét?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (418) pontjának megfelelően a környezeti esemény bekövetkeztét a tagállam illetékes hatóságának hivatalosan el kell ismernie.
10. Amennyiben a támogatást a környezeti események által okozott károk ellentételezése céljából a kölcsönös kockázatkezelési alaphoz nyújtott pénzügyi hozzájárulásra nyújtják, meghatározta a tagállam előzetesen azokat a kritériumokat, amelyek alapján az elismerést hivatalosnak kell tekinteni?
□igen□nem
11. Alkalmazták a kedvezményezett éves mezőgazdasági termelésének és a veszteség mértékének kiszámításához az iránymutatások (337) és (338) pontjában említett mutatókat?
□igen□nem
12. Kérjük, adja meg a támogatási intenzitást:
az elszámolható költségek ..... %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (421) pontjának megfelelően a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 70 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.3.1. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A TERMELÉSI KAPACITÁS MEGSZÜNTETÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.3.1. szakaszában leírt, a termelési kapacitás megszüntetéséhez nyújtott állami támogatás bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A KAPACITÁSNAK AZ ÁLLATOK, NÖVÉNYEK VAGY EMBEREK EGÉSZSÉGÉVEL KAPCSOLATOS, HIGIÉNIAI, ETIKAI, KÖRNYEZETI VAGY ÉGHAJLATI OKOKBÓL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSE (az iránymutatások II. részének 1.3.1.1. szakasza)
1.1. Kérjük, adja meg a kapacitás megszüntetésének okát:
(a) □állategészségügyi ok;
(b) □növényegészségügyi ok;
(c) □emberek egészségével kapcsolatos ok;
(d) □higiéniai ok;
(e) □etikai ok;
(f) □környezeti vagy éghajlati ok.
Kérjük, ismertesse részletesebben az oko(ka)t:
...
1.2. A támogatási programnak vagy egyedi támogatásnak szánják az intézkedést?
(a) □támogatási program;
(b) □egyedi támogatás.
Ha az intézkedés a támogatási program, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás valamennyi támogatható vállalkozás számára hozzáférhető lesz:
□igen□nem
1.3. Kérjük jelölje meg, hogy a támogatást az alábbiak közül mihez nyújtják:
(a) □a kapacitás teljes megszüntetése;
(b) □a kapacitás részleges megszüntetése.
Amennyiben a támogatást a kapacitás részleges megszüntetéséhez nyújtják, kérjük, indokolja meg:
...
1.4. Nyújt-e a kedvezményezett minimális hozzájárulást az érintett termelési kapacitás leépítésére vagy visszavonhatatlan megszüntetésére irányuló végleges és visszavonhatatlan kötelezettségvállalás formájában?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (425) pontja értelmében a kedvezményezettnek minimális hozzájárulást kell nyújtania az érintett termelési kapacitás leépítésére vagy visszavonhatatlan megszüntetésére irányuló végleges és visszavonhatatlan határozat formájában. A kedvezményezettnek jogilag kötelező érvényű kötelezettségvállalásokat kell tennie arra vonatkozóan, hogy az érintett termelési kapacitás megszüntetése végleges és visszafordíthatatlan, és hogy a kedvezményezett nem kezdi újra máshol ugyanazon tevékenység folytatását. E kötelezettségvállalásoknak a szóban forgó földterület vagy létesítmény bármely jövőbeli vevőjére nézve is kötelezőnek kell lenniük.
1.5. A támogatás a ténylegesen termelő vállalkozásokra és a kapacitás megszüntetését megelőző öt évben folyamatosan használt termelési kapacitásokra korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (426) pontja értelmében csak a ténylegesen termelő vállalkozások és a kapacitás megszüntetését megelőző öt évben folyamatosan használt termelési kapacitások tekintetében nyújtható támogatás. Azokban az esetekben, amikor a termelési kapacitást már véglegesen megszüntették, vagy amennyiben annak megszüntetése elkerülhetetlennek tűnik, a kedvezményezett részéről nincs minimális (elegendő) hozzájárulásra irányuló törekvés, és nem nyújtható támogatás.
1.6. A támogatás az uniós előírásoknak megfelelő vállalkozásokra korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (428) pontja értelmében kizárólag az uniós előírásoknak megfelelő vállalkozások támogathatók. Azok a vállalkozások, amelyek nem felelnek meg az uniós előírásoknak, illetve amelyek egyébként is kénytelenek lennének beszüntetni a termelést, nem részesülhetnek támogatásban.
1.7. Erdősítik-e vagy átalakítják-e természeti területté két éven belül a termelés alól kivont nyílt mezőgazdasági területeket?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (429) pontja értelmében az erózió és a környezetre gyakorolt más negatív hatások elkerülése érdekében a termelés alól kivont nyílt mezőgazdasági területeket elvileg két éven belül erdősíteni kell vagy természeti területté kell átalakítani, olyan módon, amely biztosítja a környezetre gyakorolt negatív hatások elkerülését. A kedvezőtlen éghajlati hatások megelőzése érdekében a vizes élőhellyé vagy tőzegláppá visszaalakított mezőgazdasági földterületeket nem szabad indokolatlanul erdősíteni.
1.8. Amennyiben a nyílt mezőgazdasági területeket 20 évvel a kapacitás tényleges megszüntetése után esetleg újrahasználják, addig az ilyen mezőgazdasági területeket az (EU) 2021/2115 rendelet ( 545 ) III. címe I. fejezetének 2. szakaszában meghatározott GAEC-előírásokkal és a vonatkozó végrehajtási szabályokkal összhangban jó mezőgazdasági és környezeti állapotban fogják-e tartani olyan módon, amely biztosítja a környezetre gyakorolt negatív hatások elkerülését?
□igen□nem
1.9. Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a létesítmények bezárása a 2010/75/EU irányelv ( 546 ) hatálya alá tartozik, akkor a létesítmények bezárását az említett irányelv 11. és 22. cikkének megfelelően hajtják végre.
□igen□nem
1.10. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □az eszközök értékvesztesége - az eszközök folyó eladási értékén számítva;
(b) □a kapacitás környezeti vagy éghajlati okokból történő megszüntetése esetén ösztönző támogatás, amely nem haladja meg az eszközök értékének 20 %-át;
(c) □a termelési kapacitás felszámolásának költségei;
(d) □a megszüntetésre vonatkozó döntés végrehajtásából eredő kötelező szociális költségek.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az erdőtelepítéshez és a földterület természeti területté történő átalakításához biztosított támogatásokat az iránymutatások II. részének 2.1.1. és 2.1.2. szakaszában meghatározott szabályok, valamint a nem termelő beruházásokra vonatkozóan az iránymutatások II. részének 1.1.1.1. szakaszában meghatározott szabályok alapján kell nyújtani.
1.11. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
(a) az eszközök értékveszteségének ellentételezése, a termelési kapacitás felszámolási költségeinek ellentételezése és a megszüntetésre vonatkozó döntés végrehajtásából eredő, kötelező szociális költségek ellentételezése esetében ..... %;
(b) a kapacitás környezeti vagy éghajlati okokból történő megszüntetése esetén az eszközök értékveszteségének ellentételezése esetében ..... %.
2. A KAPACITÁS EGYÉB OKOKBÓL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSE (AZ IRÁNYMUTATÁSOK II. RÉSZÉNEK 1.3.1.2. SZAKASZA)
2.1. Kérjük, adja meg a kapacitás megszüntetésének okát:
(a) □az ágazatban végrehajtott szerkezetátalakítás;
(b) □diverzifikáció;
(c) □korai nyugdíjba vonulás.
2.2. A támogatási programnak vagy egyedi támogatásnak szánják az intézkedést?
(a) □támogatási program;
(b) □egyedi támogatás.
Ha az intézkedés a támogatási program, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás azonos feltételekkel lesz hozzáférhető az érintett ágazat(ok)ban működő valamennyi gazdasági szereplő számára:
□igen□nem
2.3. Kérjük jelölje meg, hogy a támogatást az alábbiak közül mihez nyújtják:
(a) □a kapacitás teljes megszüntetése;
(b) □a kapacitás részleges megszüntetése.
Amennyiben a támogatást a kapacitás részleges megszüntetéséhez nyújtják, kérjük, indokolja meg:
...
2.4. Nyújt-e a kedvezményezett minimális hozzájárulást az érintett termelési kapacitás leépítésére vagy visszavonhatatlan megszüntetésére irányuló végleges és visszavonhatatlan kötelezettségvállalás formájában?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (425) pontja értelmében a kedvezményezettnek minimális hozzájárulást kell nyújtania az érintett termelési kapacitás leépítésére vagy visszavonhatatlan megszüntetésére irányuló végleges és visszavonhatatlan határozat formájában. A kedvezményezettnek jogilag kötelező érvényű kötelezettségvállalásokat kell tennie arra vonatkozóan, hogy az érintett termelési kapacitás megszüntetése végleges és visszafordíthatatlan, és hogy a kedvezményezett nem kezdi újra máshol ugyanazon tevékenység folytatását. E kötelezettségvállalásoknak a szóban forgó földterület vagy létesítmény bármely jövőbeli vevőjére nézve is kötelezőnek kell lenniük.
2.5. A támogatás a ténylegesen termelő vállalkozásokra és a kapacitás megszüntetését megelőző öt évben folyamatosan használt termelési kapacitásokra korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (426) pontja értelmében csak a ténylegesen termelő vállalkozások és a kapacitás megszüntetését megelőző öt évben folyamatosan használt termelési kapacitások tekintetében nyújtható támogatás. Azokban az esetekben, amikor a termelési kapacitást már véglegesen megszüntették, vagy amennyiben annak megszüntetése elkerülhetetlennek tűnik, a kedvezményezett részéről nincs minimális (elegendő) hozzájárulásra irányuló törekvés, és nem nyújtható támogatás.
2.6. A támogatás az uniós előírásoknak megfelelő vállalkozásokra korlátozódik?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (428) pontja értelmében kizárólag az uniós előírásoknak megfelelő vállalkozások támogathatók. Azok a vállalkozások, amelyek nem felelnek meg az uniós előírásoknak, illetve amelyek egyébként is kénytelenek lennének beszüntetni a termelést, nem részesülhetnek támogatásban.
2.7. Erdősítik-e vagy átalakítják-e természeti területté két éven belül a termelés alól kivont nyílt mezőgazdasági területeket?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (429) pontja értelmében az erózió és a környezetre gyakorolt más negatív hatások elkerülése érdekében a termelés alól kivont nyílt mezőgazdasági területeket elvileg két éven belül erdősíteni kell vagy természeti területté kell átalakítani, olyan módon, amely biztosítja a környezetre gyakorolt negatív hatások elkerülését. A kedvezőtlen éghajlati hatások megelőzése érdekében a vizes élőhellyé vagy tőzegláppá visszaalakított mezőgazdasági földterületeket nem szabad indokolatlanul erdősíteni.
2.8. Amennyiben a nyílt mezőgazdasági területeket 20 évvel a kapacitás tényleges megszüntetése után esetleg újrahasználják, addig az ilyen mezőgazdasági területeket az (EU) 2021/2115 rendelet III. címe I. fejezetének 2. szakaszában meghatározott GAEC-előírásokkal és a vonatkozó végrehajtási szabályokkal összhangban jó mezőgazdasági és környezeti állapotban fogják-e tartani olyan módon, amely biztosítja a környezetre gyakorolt negatív hatások elkerülését?
□igen□nem
2.9. Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a létesítmények bezárása a 2010/75/EU irányelv hatálya alá tartozik, akkor a létesítmények bezárását az említett irányelv 11. és 22. cikkének megfelelően hajtják végre:
□igen□nem
2.10. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak olyan támogatást, amely beavatkozna a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének mechanizmusaiba:
□igen□nem
2.11. A támogatást termelési korlátozások vagy kvóták hatálya alá tartozó ágazatnak nyújtják?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (440) pontja szerint a termelési korlátozások vagy kvóták hatálya alá tartozó ágazatokra vonatkozó támogatási programok eseti alapon kerülnek értékelésre.
2.12. Részét képezi a támogatás egy meghatározott célkitűzésekkel és konkrét ütemtervvel rendelkező ágazati szerkezetátalakítási, diverzifikációs vagy előrehozott nyugdíjazási programnak?
□igen□nem
Kérjük, ismertesse a programot:
...
2.13. A tervezett támogatási program időtartama a részvételi kérelmek összegyűjtése vonatkozásában legfeljebb hat hónapra, a tényleges megszüntetés tekintetében pedig további 12 hónapra korlátozódik?
□igen□nem
Ha az időtartam ennél hosszabb, kérjük, indokolja meg, miért:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (442) pontja értelmében annak biztosítására, hogy a piacon gyors hatást lehessen elérni, a Bizottság nem fogadja el a három évnél hosszabb időre szóló támogatási programokat, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a szükséges változtatások elhalasztását eredményezhetik.
2.14. A tagállam a pályázati felhívások átlátható, nyílt, a potenciálisan érdekelt valamennyi vállalkozást a részvételre nyilvánosan felhívó rendszerét alkalmazza?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (443) pontja értelmében a maximális hatás elérése érdekében a tagállamnak a pályázati felhívások átlátható, nyílt, a potenciálisan érdekelt valamennyi vállalkozást a részvételre nyilvánosan felhívó rendszerét kell alkalmaznia.
2.15. A támogatási programot oly módon szervezik meg, hogy az nem teszi szükségessé és nem is segíti elő versenyellenes megállapodások létrejöttét vagy az érintett vállalkozások közötti összehangolt magatartást?
□igen□nem
2.16. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
az eszközök értékveszteségének ellentételezése, a termelési kapacitás felszámolási költségeinek ellentételezése és a megszüntetésre vonatkozó döntés végrehajtásából eredő, kötelező szociális költségek ellentételezése esetében ..... %;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (436) pontjának a) alpontja és (444) pontja értelmében támogatás az eszközök értékveszteségének ellentételezése, a termelési kapacitás felszámolási költségeinek ellentételezése és a megszüntetésre vonatkozó döntés végrehajtásából eredő, kötelező szociális költségek ellentételezése esetében legfeljebb 100 %-ig nyújtható
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakaszai szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.3.2. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGEK ÁTHELYEZÉSÉHEZ NYÚJTOTT ÁLLAMI TÁMOGATÁSRÓL
Ez az adatlap a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. része 1.3.2. szakaszában leírt, a mezőgazdasági tevékenységek áthelyezéséhez nyújtott állami támogatásra vonatkozik.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásoknak nyújtják-e:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (446) pontja értelmében az iránymutatások 1.3.2. szakasza az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozásokra vonatkozik.
2. A mezőgazdasági tevékenységek áthelyezése közérdekű célt szolgál?
□igen□nem
Kérjük, adja meg, a támogatási intézkedés által elérni kívánt közérdekű célt:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (447) pontja értelmében az e szakasz alapján nyújtott támogatás indokául felhozott közérdeket meg kell határozni az érintett tagállam vonatkozó rendelkezéseiben.
3. A kedvezményezett kötelezettséget vállal-e az elhagyott terület környezetvédelmi szempontból kielégítő állapotba való visszaállítására, beleértve az elhagyott területen található létesítmények lebontását és megsemmisítését is?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (447) pontja értelmében a kedvezményezettnek kötelezettséget kell vállalnia az elhagyott terület környezetvédelmi szempontból kielégítő állapotba való visszaállítására, beleértve az elhagyott területen található létesítmények lebontását és megsemmisítését is.
4. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □lebontásból, elszállításból és újbóli felépítésből, vagy más meglévő létesítmények átvételéből eredő költségek;
(b) □az elhagyott terület környezetvédelmi szempontból kielégítő állapotba való visszaállításából eredő költségek;
(c) □a létesítmények korszerűsítésével vagy a termelési kapacitás növekedésével kapcsolatos beruházások;
(d) □vidéki településekhez közel zajló tevékenységek, amelyek célja az életminőség javítása vagy a vidéki település környezeti teljesítményének fokozása, és amelyek kis méretű infrastruktúrát érintenek.
5. Kérjük, jelölje meg a maximális támogatási intenzitást:
- a mezőgazdasági tevékenységek áthelyezése lebontásból, elszállításból és újbóli felépítésből, vagy más meglévő létesítmények átvételéből álló, ténylegesen felmerülő költségek .....%-a, valamint az elhagyott terület környezetvédelmi szempontból kielégítő állapotba való visszaállításából álló költségek;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (449) pontjának a) alpontja értelmében, ha a mezőgazdasági tevékenységek áthelyezése lebontásból, elszállításból és újbóli felépítésből, vagy más meglévő létesítmények átvételéből, valamint az elhagyott terület környezetvédelmi szempontból kielégítő állapotba való visszaállításából áll, a támogatási intenzitás elérheti a ténylegesen felmerült költségek 100 %-át.
- a létesítmények korszerűsítésével vagy a termelési kapacitás növekedésével kapcsolatos beruházási költségek ..... %;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (449) pontjának b) alpontja értelmében, ha az áthelyezés a létesítmények korszerűsítését vagy a termelési kapacitás növekedését is eredményezi, a létesítmények korszerűsítésével vagy a termelési kapacitás növekedésével kapcsolatos költségek tekintetében a beruházásokra vonatkozóan az iránymutatások (159), (160), (161) és (162) pontjában meghatározott támogatási intenzitásokat kell alkalmazni.
- a vidéki településekhez közel zajló tevékenységekhez kapcsolódó, és az életminőség javítását vagy a vidéki település környezeti teljesítményének fokozását célzó, továbbá kis méretű infrastruktúrát érintő áthelyezési költségek .... %-a:
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (449) pontjának c) alpontja értelmében, ha az áthelyezés vidéki településekhez közel zajló tevékenységekhez kapcsolódik, és célja az életminőség javítása vagy a vidéki település környezeti teljesítményének fokozása, továbbá kis méretű infrastruktúrát érint, a támogatási intenzitás elérheti az elszámolható költségek 100 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.3.3. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÁGAZATNAK NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.3.3. szakaszában leírt, az állattenyésztési ágazatot támogató állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatást kizárólag elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtják-e:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (22) és (451) pontja értelmében a Bizottság nem engedélyez olyan állami támogatást, amely az iránymutatások II. részének 1.3.3. szakaszában szereplő költségeket nagyvállalkozások számára téríti meg.
2. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatás támogatott szolgáltatás formájában valósul-e meg:
□igen□nem
Figyelem: az iránymutatások (452) pontja alapján a támogatást támogatott szolgáltatás formájában kell nyújtani, és a keretében nem nyújthatók közvetlen kifizetések a kedvezményezettek számára.
3. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □törzskönyvek létrehozásával és vezetésével kapcsolatos adminisztrációs költségek;
□ állatokra vonatkozó adatok gyűjtése és kezelése, például egy állat származása, születési ideje, megtermékenyítésének ideje, elhullásának ideje és oka, a szakértő értékelése, valamint a törzskönyvek létrehozásához és vezetéséhez szükséges adatok aktualizálása és feldolgozása kapcsán felmerült költségek;
□ az állatokra vonatkozóan a törzskönyvekben szereplő releváns adatok nyilvántartásba vételéhez kapcsolódó adminisztrációs munkák kapcsán felmerült költségek;
□ a törzskönyvi adatok kezelésére használt szoftver frissítésének költségei;
□ a törzskönyvekre vonatkozó információk és a törzskönyvekből származó adatok online közzétételének költségei;
□ egyéb kapcsolódó adminisztrációs költségek;
(b) □az állatállomány genetikai minőségének vagy termelékenységének megállapítására irányuló, harmadik fél által vagy annak megbízásából végzett vizsgálatok:
□ a vizsgálatok vagy ellenőrzések költségei;
□ az állatok egészségének javítása és a környezetvédelem szintjének növelése keretében az ilyen vizsgálatokból vagy ellenőrzésekből származó adatok gyűjtésével és értékelésével kapcsolatos költségek;
□ a fejlett tenyésztési módszerek alkalmazása és a genetikai változatosság megőrzése keretében az állatok genetikai minőségének felmérésére irányuló ilyen vizsgálatokból vagy ellenőrzésekből származó adatok gyűjtésével és értékelésével kapcsolatos költségek;
□ az ebben a pontban fent meghatározott költségekhez kapcsolódó adminisztrációs költségek.
Figyelem: az iránymutatások (453) pontjának megfelelően a támogatás nem terjed ki az állatállomány tulajdonosa által elvégzett ellenőrzésekre és a tej minőségének rendszeres ellenőrzésére.
4. Kérjük, adja meg a maximális támogatási intenzitást:
□ az ennek a kiegészítő adatlapnak a 3. kérdés a) pontjában említett, a törzskönyvek létrehozásával és vezetésével kapcsolatos adminisztrációs költségek ..... %-a;
□ az ennek a kiegészítő adatlapnak a 3. kérdés b) pontjában említett, az állatállomány genetikai minőségének vagy termelékenységének meghatározása céljából harmadik felek által vagy nevében végzett vizsgálatok költségeinek ..... %-a.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.3.4. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATOS PROMÓCIÓS INTÉZKEDÉSEKHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.3.4. szakaszában leírt, a mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos promóciós intézkedésekhez nyújtott állami támogatás bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. Kérjük jelölje meg, hogy a támogatást az alábbiak közül mihez nyújtják:
(a) □mezőgazdasági termékek;
(b) □mezőgazdasági termékekből előállított, az 1144/2014/EU rendelet ( 547 ) I. mellékletében felsorolt élelmiszerek.
Amennyiben a támogatást az 1144/2014/EU rendelet I. mellékletében felsorolt élelmiszer-alapú termékek promóciójához nyújtják, kérjük, nevezze meg ezeket a termékeket:
...
2. Kérjük, jelölje meg, hogy a promóciós tevékenység célja az-e, hogy:
(a) □tájékoztassák a nyilvánosságot a mezőgazdasági termékek jellemzőiről, például versenyek szervezése, kereskedelmi vásárokon és közönségkapcsolati tevékenységekben való részvétel, tudományos ismeretterjesztés vagy tényszerű információk közzététele révén; vagy
(b) □a gazdasági szereplőket vagy fogyasztókat promóciós kampányok keretében a szóban forgó mezőgazdasági termék megvásárlására ösztönözzék.
3. Hol fogják folytatni a promóciós tevékenységet?
(a) □a belső piacon;
(b) □harmadik országokban.
4. A versenyek, kereskedelmi vásárok vagy kiállítások szervezésére nyújtott támogatás kizárólag kkv-kre korlátozódik-e?
□igen□nem
5. Kérjük jelölje meg, hogy a támogatást olyan promócióhoz nyújtják-e, amely:
(a) □konkrétan kapcsolódik minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékekhez; vagy
(b) □általános jellegű, és az érintett terméktípus valamennyi termelőjének javát szolgálja.
6. Megfelel a promóciós kampány az 1169/2011/EU rendeletnek ( 548 ) és adott esetben a különböző termékekre megállapított egyedi címkézési szabályoknak?
□igen□nem
Kérjük, adja meg az alkalmazandó címkézési szabályokat:
...
7. A bejelentés tartalmaz-e mintákat vagy modelleket a promóciós anyagokból?
□igen□nem
8. Ha még nem állnak rendelkezésre ezek a promóciós anyagok, kötelezettséget vállal-e a tagállam arra vonatkozóan, hogy azokat később, de minden esetben a promóciós kampány megkezdése előtt rendelkezésre bocsátja?
□igen□nem
9. Ha a promóciós tevékenységet termelői csoportok és szervezetek hajtják végre, a részvételnek feltételéül szabják-e az ilyen termelői csoportokban és szervezetekben való tagságot?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (464) pontja értelmében a promóciós intézkedéseket termelői csoportok vagy más szervezetek is végrehajthatnak, méretüktől függetlenül. Ha a promóciós intézkedést termelői csoportok vagy más szervezetek hajtják végre, a részvételnek nem szabható feltételéül az e csoportokban vagy szervezetekben való tagság.
10. Amennyiben az előző kérdésre igen a válasz, az érintett csoport vagy szervezet adminisztrációs költségeihez történő hozzájárulás mértéke a promóciós intézkedés végrehajtásának költségére korlátozódik?
□igen□nem
11. Meghaladja-e a támogatott promóciós kampány éves költségvetése az 5 millió EUR összeget?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (463) pontja értelmében a (35) pont b) alpontjában említett 5 millió EUR bejelentési küszöbértéket meghaladó promóciós kampányt egyedileg kell bejelenteni.
12. Kérjük, jelölje meg a támogatás formáját:
(a) □támogatott szolgáltatás;
(b) □a kedvezményezettnél ténylegesen felmerült költségek visszatérítése;
(c) □a jelképes díjakhoz nyújtott támogatás esetében készpénz.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (466) pontja értelmében a promóciós kampányokhoz nyújtott támogatás csak támogatott szolgáltatások formájában nyújtható.
13. Amennyiben a jelképes díjakhoz nyújtott támogatást a promóciós intézkedés végrehajtójának fizetik ki, csak akkor fizetik-e ki a támogatást, ha a díjat ténylegesen kiosztották, és csak a kiosztás igazolását követően?
□igen□nem
14. A promóciós kampányt az iránymutatások (274) pontjában említett minőségrendszerek hatálya alá tartozó minőségi termékekre szűkítik?
□igen□nem
15. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □a versenyek, kereskedelmi vásárok és kiállítások szervezésével és az azokon való részvétellel kapcsolatos költségek:
□ részvételi díjak;
□ utazási költségek és a versenyeken, kereskedelmi vásárokon és kiállításokon való részvétellel érintett termékek szállításának költségei;
□ az eseményt hirdető kiadványok és honlapok költségei;
□ a helyiségek és standok bérleti díja, valamint a standok felállításának és lebontásának költségei;
□ jelképes díjak, versenydíjanként és -győztesenként legfeljebb 3 000 EUR értékben.
(b) □az egy adott régióban működő vagy egy adott terméket előállító termelőket tényszerű információk közzététele útján ismertető, a nyomtatott és az elektronikus médiában megjelenő kiadványok, illetve honlapok vagy az elektronikus médiában, rádióban vagy televízióban megjelenő anyagok költségei;
Kérjük, erősítse meg, hogy a közzétett információk részrehajlástól mentesek, és valamennyi termelő azonos feltételekkel kerülhet be az anyagba:
□igen□nem
(c) □a következőkre vonatkozó tudományos ismeretek és tényszerű információk terjesztésének költségei:
□ a (274) pontban említett, más tagállamokból és harmadik országokból származó mezőgazdasági termékek előtt nyitva álló minőségrendszerek;
□ generikus mezőgazdasági termékek és táplálkozástani előnyeik, valamint ajánlott felhasználásuk;
(d) □a médiában vagy kiskereskedelmi egységekben szervezett célzott fogyasztói promóciós kampányok, valamint a közvetlenül a fogyasztóknak kiosztott promóciós anyagok költségei.
16. Az e kiegészítő adatlap 15. kérdésének a) pontjában említett, a versenyek, kereskedelmi vásárok és kiállítások szervezésével és az azokon való részvétellel kapcsolatos költségekhez nyújtott támogatás objektív módon meghatározott feltételek mellett elérhető az érintett területen működő valamennyi jogosult számára?
□igen□nem
Konkrét vállalkozásra, márkanévre vagy származásra való hivatkozás:
17. Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a támogatást az iránymutatások (468) pontjának c) alpontjában említett promóciós tevékenységekhez és az iránymutatások (468) pontjának d) alpontjában említett promóciós kampányokhoz és különösen az általános jellegű, az iránymutatások (468) pontjának b) alpontjában említett érintett terméktípus valamennyi termelőjének javát szolgáló tevékenységekhez vagy kampányokhoz nyújtják, az említett promóciós tevékenységek során nem fognak megemlíteni semmilyen konkrét vállalkozást, márkanevet vagy származást:
□igen□nem
18. Kérjük, erősítse meg, hogy amennyiben a támogatást az iránymutatások (468) cikkének d) pontjában említett, a médiában vagy kiskereskedelmi egységekben szervezett célzott fogyasztói promóciós kampányokhoz nyújtják, az említett promóciós tevékenységet nem fogják egy vagy több konkrét vállalkozás termékeire szűkíteni:
□igen□nem
19. E kiegészítő adatlap 17. és 18. kérdésétől eltérve, amennyiben a támogatást olyan promóciós tevékenységekhez nyújtják, amelyek tartalmazzák a származásra való hivatkozást, kérjük, adja meg ennek okát:
(a) □a támogatást az iránymutatások (468) pontjának c) és d) alpontjában említett azon promóciós tevékenységekhez és promóciós kampányokhoz nyújtják, amelyek konkrétan az iránymutatások (274) pontjában említett minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékekhez kapcsolódnak, amennyiben teljesülnek az alábbi feltételek:
(i) □a promóciós tevékenység vagy a promóciós kampány konkrétan az 1151/2012/EU rendelet ( 549 ) II. címében említett, az Unió által elismert elnevezésekhez kapcsolódik. Ebben az esetben a promóciós tevékenység vagy kampány során a termékek származására való hivatkozásnak pontosan meg kell egyeznie az Unió által bejegyzett hivatkozással;
(ii) □a promóciós tevékenység vagy a promóciós kampány az 1151/2012/EU rendelet II. címében említett, az Unió által elismert elnevezéseken alapuló minőségrendszerektől eltérő minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékekre irányul. Ebben az esetben a termékek származásának az üzenetben másodlagosnak kell lennie;
(b) □a támogatást a helyi piacokra vonatkozó vagy a helyi piacokon forgalmazott termékekkel kapcsolatos promóciós tevékenységekhez és promóciós kampányokhoz nyújtják, amelyek célja a mezőgazdasági közösség megőrzése, és amelyek megfelelnek a következő feltételeknek:
(i) □a termék származásának feltüntetése másodlagos a fő üzenetben;
(ii) □a promóciós tevékenység vagy a promóciós kampány arányos az elérni kívánt célkitűzéssel.
20. Kérjük, erősítse meg, hogy a származásra való hivatkozás:
□ nem diszkriminatív;
□ nem irányul a mezőgazdasági termék fogyasztásának kizárólag a termék eredetére való hivatkozással való ösztönzésére;
□ megfelel az uniós jogban foglalt általános elveknek; és
□ nem vezet a mezőgazdasági termékek szabad mozgásának a Szerződés 34. cikkével ellentétes korlátozásához.
21. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
- az iránymutatások (468) pontjának a), b) és c) alpontjában említett elszámolható költségek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (471) pontja értelmében az iránymutatások (468) pontjának a), b) és c) alpontjában említett elszámolható költségek esetében a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
- az iránymutatások (468) pontjának d) alpontjában említett, minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékekhez konkrétan kapcsolódó promóciós kampányok elszámolható költségeinek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (472) pontja értelmében az iránymutatások (460) pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett (468) pont d) alpontjában említett, minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékekhez konkrétan kapcsolódó promóciós kampányok támogatási intenzitása nem haladhatja meg a kampány elszámolható költségeinek 50 %-át. Ha az adott ágazat legalább 50 %-ban hozzájárul a költségekhez, akkor a támogatás az elszámolható költségek 100 %-áig is nyújtható.
- az iránymutatások (468) pontjának d) alpontjában említett, minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékekhez konkrétan kapcsolódó promóciós kampányok, amennyiben a promóciós tevékenységet harmadik országokban hajtják végre, elszámolható költségeinek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (472) pontja értelmében az iránymutatások (460) pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett (468) pont d) alpontjában említett, minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékekhez konkrétan kapcsolódó, harmadik országbeli promóciós kampányok támogatási intenzitása nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80 %-át.
- az iránymutatások (468) pontjának d) alpontjában említett általános jellegű promóciós kampányok elszámolható költségeinek ..... %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (473) pontja értelmében az iránymutatások (460) pontjának b) alpontjával összefüggésben értelmezett (468) pont d) alpontjában említett általános jellegű promóciós kampányok támogatási intenzitása nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.3.5. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A LEGKÜLSŐ RÉGIÓK ÉS A KISEBB ÉGEI-TENGERI SZIGETEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.3.5. szakaszában leírt, a legkülső régiók és a kisebb égei-tengeri szigetek részére nyújtott állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
Amennyiben a legkülső régiók és a kisebb égei-tengeri szigetek részére nyújtott támogatás az iránymutatások más szakaszát (is) érinti, kérjük, a megfelelő állami támogatásra vonatkozó kiegészítő adatlapot töltse ki!
1. A támogatást az iránymutatások (33) pontjának 9. alpontjában meghatározott mezőgazdasági ágazatnak nyújtják?
□igen□nem
Az iránymutatások (475) pontja értelmében az iránymutatások 1.3.5. szakasza a (33) pont 9. alpontjában meghatározott teljes mezőgazdasági ágazatra vonatkozik.
2. Kérjük, tüntesse fel az elszámolható költségeket:
(a) □a legkülső régiókban és a kisebb égei-tengeri szigeteken termelt mezőgazdasági termékek szállítási többletköltségei;
(b) □egyéb költségek.
3. Amennyiben a támogatást e kiegészítő adatlap 2. kérdésének a) pontjában említett szállítási többletköltségek ellentételezéséhez nyújtják, teljesülnek-e az alábbi feltételek?
(a) □a kedvezményezettek a legkülső régiókban vagy a kisebb égei-tengeri szigeteken folytatnak termelést;
(b) □a támogatás előzetesen objektíven számszerűsíthető egy fix összeg vagy tonna/kilométer arány vagy egyéb releváns egység alapján;
(c) □a szállítási többletköltségeket a kedvezményezettek számára a legalacsonyabb költséget eredményező szállítási mód igénybevételével, az áru által az érintett tagállam határain belül megtett út alapján számítják ki, figyelembe véve a külső környezeti költségeket;
(d) □a legkülső régiók esetében az elszámolható szállítási többletköltségek magukban foglalhatják a mezőgazdasági termékeknek a termelési helytől a legkülső területeken található további feldolgozási helyig való szállításának költségeit.
4. Amennyiben a támogatást e kiegészítő adatlap 2. kérdésének b) pontjában említett egyéb költségek ellentételezéséhez nyújtják, kérjük, részletezze ezeket a költségeket:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (481) pontja értelmében a Bizottság a legkülső régiók és a kisebb égei-tengeri szigetek szükségleteinek kielégítésére irányuló, a szállítási többletköltségeken kívüli egyéb költségekre vonatkozó állami támogatás nyújtására vonatkozó terveket eseti alapon, az ezen iránymutatások I. részének 3. fejezetében meghatározott feltételekkel, és az e régiókra alkalmazandó különös jogszabályi rendelkezésekkel összhangban, valamint adott esetben az érintett intézkedéseknek az érintett régiókra vonatkozó KAP stratégiai tervekkel való összeegyeztethetőségére és az érintett régiókban és az Unió más részeiben a versenyre gyakorolt hatásaira figyelemmel vizsgálja meg.
Kérjük, adja meg az összes szükséges információt ahhoz, hogy a Bizottság az iránymutatások (481) pontjában foglaltak szerint meg tudja vizsgálni az ilyen költségeket:
...
5. Kérjük, jelölje meg a maximális támogatási összeg nagyságát (támogatás/kilométer aránya vagy támogatás/kilométer és támogatás/egységnyi súly aránya alapján), valamint a támogatás hatálya alá tartozó többletköltségek százalékos mértékét:
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.3.6. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI BIRTOKRENDEZÉSHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.3.6. szakaszában leírt, a birtokrendezéshez nyújtott állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatási intézkedés egy, az érintett tagállam jogszabályaiban megállapított eljárásoknak megfelelően végrehajtott mezőgazdasági birtokrendezési műveletekkel kapcsolatos általános program keretébe illeszkedik?
□igen□nem
2. Az elszámolható költségek kizárólag a birtokrendezés jogi, adminisztrációs és felmérési költségeit tartalmazzák?
□igen□nem
3. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
..... az elszámolható költségek .... %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (484) pontja alapján a támogatási intenzitás nem haladhatja meg a ténylegesen felmerült költségek 100 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.3.7. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATBAN NYÚJTOTT KUTATÁSI-FEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSRÓL
Ez az adatlap a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 1.3.7. szakaszában leírt, a mezőgazdasági ágazatban nyújtott kutatási-fejlesztési támogatásra vonatkozik.
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik.
1. A támogatást az iránymutatások (33) pontjának 9. alpontjával összhangban a mezőgazdasági ágazatnak nyújtják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (486). pontja értelmében a kutatáshoz és fejlesztéshez nyújtott olyan támogatásokat, amelyek nem az iránymutatások (33) pontjának 9. alpontjában meghatározott mezőgazdasági ágazat javára nyújtott támogatások, valamint a mezőgazdasági ágazatban nyújtott olyan kutatási és fejlesztési támogatásokat, amelyek nem felelnek meg az iránymutatások II. részének 1.3.7. szakaszában meghatározott feltételeknek, a kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott állami támogatások keretrendszerével összhangban kell értékelni.
2. A támogatott projekt az érintett mezőgazdasági ágazatban vagy alágazatban működő valamennyi vállalkozás számára jelentőséggel bír?
□igen□nem
3. Kérjük erősítse meg, hogy a támogatott projekt megkezdésének időpontja előtt az interneten közzéteszik-e a következő információkat:
(a) a támogatott projekt kezdő időpontja:
□igen□nem
(b) a támogatott projekt céljai:
□igen□nem
(c) a támogatott projekttől várt eredmények közzétételének körülbelüli időpontja:
□igen□nem
(d) a támogatott projekttől várt eredmények interneten való közzétételének helye:
□igen□nem
(e) utalás arra, hogy az eredmények ingyenesen rendelkezésre állnak az érintett mezőgazdasági ágazatban vagy alágazatban működő valamennyi vállalkozás számára:
□igen□nem
Kérjük, adja meg a honlapcímet:
...
4. A támogatott projekt eredményeit:
(a) közzéteszik-e az interneten a támogatott projekt befejezésének időpontjától vagy attól az időponttól kezdődően, amikor az említett eredményekről bármely meghatározott szervezet tagjait tájékoztatják - attól függően, hogy melyik következik be előbb?
□igen□nem
(b) a támogatott projekt befejezésének időpontjától számított legalább öt éven keresztül hozzáférhetővé teszik-e az interneten?
□igen□nem
Kérjük, adja meg azt az internetcímet, amely eltér attól a címtől, amelyen az adatlap 3. kérdéséhez kapcsolódó említett információkat közzéteszik:
...
5. A támogatást közvetlenül a kutató-ismeretterjesztő szervezet részére nyújtják?
□igen□nem
6. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □kutatókhoz, technikusokhoz és egyéb kisegítő személyzethez kapcsolódó személyzeti jellegű ráfordítások, a projektben való foglalkoztatás mértékéig;
(b) □az eszközök és berendezések költségei, a projektben való használatuk mértékéig és idejére. Amennyiben ezeket az eszközöket és berendezéseket nem használják teljes élettartamuk alatt a projektben, csak a projekt időtartamának megfelelő - az általánosan elfogadott számviteli alapelveknek megfelelően kiszámított - értékcsökkenési leírások minősülnek elszámolható költségnek;
(c) □az épületek és a földterület költségei, a projektben való használatuk mértékéig és idejére. Az épületek tekintetében csak a projekt időtartamának megfelelő - az általánosan elfogadott számviteli alapelveknek megfelelően kiszámított - értékcsökkenési leírások minősülnek elszámolható költségnek. A földterületekkel összefüggésben az adásvétel költségei, illetve a ténylegesen felmerülő tőkeköltségek számolhatók el;
(d) □a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező ismeretek és szabadalmak költségei, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költségei, ha azokat kizárólag a projekt céljaira veszik igénybe;
(e) □további általános és egyéb működési kiadások, beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt eredményeként merülnek fel.
7. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
az elszámolható költségek ..... %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (493) pontja alapján az intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van egyéb olyan információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg:
...
2. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDÉSZETI ÁGAZAT RÉSZÉRE NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2. fejezetében szereplő, az erdészeti ágazat részére nyújtott állami támogatási intézkedések bejelentésére ( 550 ) .
Kérjük, hogy e formanyomtatvány mellett töltse ki a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlapot ( 551 ) is, amely az állami támogatásra való jogosultság általános feltételeire vonatkozik, valamint az adott támogatás típusától függően az erdészetre vonatkozó 2.1-2.9. formanyomtatvány(oka)t is ( 552 ) .
Ha a valamennyi ágazatra érvényes vagy kifejezetten a kereskedelemre és az iparra alkalmazandó uniós szabályok alapján nyújtanak támogatást az erdészeti ágazat részére, kérjük, az adott ágazatra vonatkozó bejelentési formanyomtatványt használja az állami támogatási intézkedés bejelentésére.
1. ÁLTALÁNOS TÁMOGATHATÓSÁGI KRITÉRIUMOK
1.1. A támogatást stratégiai terv keretében, az (EU) 2021/2115 rendeletnek megfelelően nyújtják ( 553 )?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, folytassa a következő kérdésekkel.
Ha a válasz nem és a támogatást kizárólag nemzeti forrásokból finanszírozzák, kérjük, töltse ki az általános formanyomtatványt (az iránymutatások I. részének 3. fejezete) és az ezen iránymutatások 2.1-2.9. szakaszára vonatkozó speciális formanyomtatvány(oka)t.
1.2. Kérjük, jelölje meg a vonatkozó stratégiai tervet és azt az intézkedést, amelynek keretében a támogatást nyújtják.
- Stratégiai terv:. ...
- Intézkedés: ...
1.3. A támogatást forgótőke bevonása céljából nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, az ilyen támogatást pénzügyi eszköz formájában nyújtják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (499) pontjának b) alpontja értelmében forgótőke bevonása céljából csak akkor nyújtható támogatás, ha az pénzügyi eszközök formájában történik.
Kérjük, pontosítsa az alkalmazott pénzügyi eszköz(öke)t:
...
1.4. A támogatást működési támogatásként nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (499) pontjának c) alpontja értelmében az ilyen támogatás csak akkor tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetőnek, ha arról a vonatkozó uniós jogszabályok kifejezetten rendelkeznek.
Ha ez így van, akkor kérjük, adja meg az érintett uniós jogszabályok hivatkozási számát:
...
1.5. Rendelkezésére áll-e a támogatás az iránymutatások (33) pontjának 63. alpontjában meghatározott, nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (23) pontja értelmében a Bizottság megítélése szerint a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozások - mivel puszta létük van veszélyben - nem tekinthetők egyéb közpolitikai célkitűzések elősegítésére alkalmas eszközöknek addig, ameddig életképességük nem biztosított. Az ilyen támogatásoknak ezért a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról szóló bizottsági iránymutatásnak kell megfelelniük, kivéve, ha nem vonatkozik rájuk a bejelentési kötelezettség.
1.6. Rendelkezésre áll-e támogatás olyan vállalkozások számára, amelyekkel szemben valamely támogatás visszafizetésére kötelező olyan bizottsági határozat van érvényben, amely a támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az ilyen támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
1.7. A támogatást energiahatékonysággal és megújuló energiával kapcsolatos beruházásokhoz tervezik nyújtani?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (496) pontjával összhangban az ilyen támogatások nem tartoznak az iránymutatások II. része 2. fejezetének hatálya alá, mivel az ilyen támogatásoknak az éghajlatpolitikai, környezetvédelmi és energetikai támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatásnak ( 554 ) kell megfelelniük, kivéve a fa nyersanyagként vagy energiaforrásként történő hasznosításához kapcsolódó támogatásokokat, amelyek csak az ipari feldolgozást megelőző munkaműveletekre terjedhetnek ki, ahogy ezt az iránymutatások (529) pontjában szerepel, vagy azokat a támogatásokat, amelyek mentességet élveznek mentességet a bejelentési kötelezettség alól.
1.8. Megfelel a támogatás az (EU) 2021/2115 rendeletben és az annak alapján elfogadott végrehajtási és felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban foglalt célkitűzéseknek és feltételeknek, ideértve a támogatás kedvezményezettjeire vonatkozó feltételeket is?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az erdészeti ágazat részére nyújtott állami támogatásokat a Bizottság csak akkor minősíti összeegyeztethetőnek a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontjával, ha a támogatás megfelel az 1305/2013/EU rendeletben megállapított feltételeknek (kivételt képeznek ez alól az iránymutatások II. része 2. fejezetének 2.8. és 2.9. szakaszában szereplő intézkedések).
1.9. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nem céloz erdőalapú ágazatokat.
□igen□nem
2. A TÁMOGATÁS TÍPUSA
2.1. □Az erdőterületek fejlesztésére és az erdők életképességének javítására irányuló beruházások
Kérjük, töltse ki a 2.1. formanyomtatványt.
2.2. □Az erdőterületeken bizonyos kötelező követelményekből eredő területspecifikus hátrányokkal kapcsolatban nyújtott támogatás
Kérjük, töltse ki a 2.2. formanyomtatványt.
2.3. □Az erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatásokhoz és az erdővédelemhez nyújtott támogatás
Kérjük, töltse ki a 2.3. formanyomtatványt.
2.4. □Az erdészeti ágazatban megvalósuló tudáscseréhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás
Kérjük, töltse ki a 2.4. formanyomtatványt.
2.5. □Az erdészeti ágazatban megvalósuló tanácsadási szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás
Kérjük, töltse ki a 2.5. formanyomtatványt.
2.6. □Az erdészeti ágazatban folytatott együttműködés céljából nyújtott támogatás
Kérjük, töltse ki a 2.6. formanyomtatványt.
2.7. □A termelői csoportok és szervezetek tevékenységének megkezdéséhez nyújtott támogatás az erdészeti ágazatban
Kérjük, töltse ki a 2.7. formanyomtatványt.
2.8. □Az erdészeti ágazatban nyújtott egyéb, ökológiai, védelmi és rekreációs célt szolgáló támogatás
Kérjük, töltse ki a 2.8. formanyomtatványt.
2.9. □Az erdészeti ágazatban nyújtott, mezőgazdasági támogatási intézkedésekkel párhuzamos támogatás
Kérjük, töltse ki a 2.9. formanyomtatványt.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Kérjük, adjon meg minden olyan további információt, amelyet az érintett intézkedés értékeléséhez fontosnak tart.
...
2.1. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDŐTERÜLETEK FEJLESZTÉSÉRE ÉS AZ ERDŐK ÉLETKÉPESSÉGÉNEK JAVÍTÁSÁRA IRÁNYULÓ BERUHÁZÁSOKHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt az adatlapot kell használni Az agrár- és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2.1. szakaszában leírt, az erdőterületek fejlesztésére és az erdők életképességének javítására irányuló beruházásokhoz nyújtott állami támogatásokkal kapcsolatban.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást a következőkre vonatkozóan:
(a) □működőtőke;
(b) □támogatási jogosultságok megvásárlása;
(c) □földterület megvétele esetén az adott művelethez kapcsolódó elszámolható költségek teljes összegének 10 %-át meghaladó mértékben, kivéve a környezet védelmét és a kötöttszén-készletekkel rendelkező talajok megőrzését szolgáló műveleteket, amelyek tekintetében 10 %-nál magasabb százalékarány is megengedhető;
(d) □hitelkamat, kivéve a kamattámogatás vagy garanciadíj-támogatás formájában nyújtott vissza nem térítendő támogatás vonatkozásában.
2. Kérjük, jelölje, hogy mire vonatkozik a támogatás:
□ Erdőtelepítéshez és fásításhoz nyújtott támogatás (Az iránymutatások 2.1.1. szakasza)
1. Kérjük, jelölje, hogy kiterjednek-e az elszámolható költségek a következőkre:
(a) □erdőtelepítés és fásítás
□ mezőgazdasági földterületeken
□ nem mezőgazdasági területeken
(b) □hektáronként nyújtott éves kifizetés az elmaradt mezőgazdasági bevétel és a fenntartás - beleértve a törzskiválasztó és a növedékfokozó gyérítést is - költségeinek fedezésére, a tagállam által meghatározott maximális időszakra.
Kérjük, részletezze a támogatások összegét és számítási módjait, valamint a hektáronként nyújtott éves kifizetés maximális időtartamát:
...
2. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást rövid vágásfordulójú sarjerdők, karácsonyfák, valamint energiatermelésre szánt, gyorsan növő fafajok telepítése céljából, valamint erdőtelepítésbe történő olyan beruházásokhoz, amelyek nem állnak összhangban a páneurópai erdőtelepítési és újraerdősítési iránymutatásban a fenntartható erdőgazdálkodásra kidolgozott elvek szerinti klímacélokkal és környezetvédelmi célkitűzésekkel ( 555 ):
□igen□nem
3. Megfelelnek-e a telepített fajok az adott terület környezeti és éghajlati viszonyainak és a környezetvédelmi minimumkövetelményeknek?
□igen□nem
4. Kérjük, erősítse meg, és további leírással és információkkal támassza alá, hogy a támogatás megfelel a következő környezetvédelmi minimumkövetelményeknek:
(a) □a telepítendő fajok, a területek és az alkalmazandó módszerek kiválasztásakor kerülni kell az olyan érzékeny élőhelyeken végzett nem megfelelő erdőtelepítést, mint a tőzeglápok vagy a vizes élőhelyek, valamint kerülni kell a nagy ökológiai értékű területeken - beleértve a jelentős természeti értéket képviselő gazdálkodással érintett területeket is - fellépő negatív hatásokat. A 92/43/EGK irányelv ( 556 ) és a 2009/147/EK irányelv ( 557 ) értelmében Natura 2000 területként kijelölt területeken kizárólag az érintett területek gazdálkodási céljainak megfelelő és a tagállamokban a Natura 2000 program végrehajtásáért felelős hatóság által jóváhagyott erdőtelepítés engedélyezhető;
(b) □a fák fajainak, fajtáinak, ökotípusainak és származási helyeinek kiválasztásakor figyelembe kell venni az éghajlatváltozással és a természeti katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség igényét, az érintett terület talajtani és hidrológiai adottságait, valamint a helyi körülmények között a fajok lehetséges, a tagállamok meghatározása szerinti inváziós jellegét. A kedvezményezett számára elő kell írni, hogy védje és ápolja az erdőt, legalább az elmaradt mezőgazdasági bevétel ellentételezésére és a fenntartásra szolgáló támogatás fizetésének időszakában. Idetartozik adott esetben az erdő jövőbeli fejlődése és a lágyszárú növényekkel folytatott versengés szabályozása, valamint a tűzveszélyes aljnövényzet túlzott mértékű kialakulásának megelőzése érdekében végzett állományápolás, gyérítés vagy legeltetés. A gyors növekedésű fajok tekintetében a tagállamoknak meg kell határozniuk a vágás előtti legrövidebb és leghosszabb időtartamot. A legrövidebb időtartam nem lehet kevesebb, mint 8 év, a leghosszabb időtartam pedig nem haladhatja meg a 20 évet;
(c) □azokban az esetekben, amikor a nehéz talajviszonyok, valamint környezeti vagy éghajlati feltételek miatt, ideértve a környezetkárosodást is, az évelő fás szárú fajok telepítése várhatóan nem vezet a vonatkozó nemzeti jogszabályok szerinti erdővel borított területek kialakulásához, a tagállam engedélyezheti a kedvezményezett számára a helyi körülményekhez alkalmazkodni képes más fás szárú fajokból, például cserjékből és bokrokból álló növénytakaró kialakítását. A kedvezményezett köteles az erdőkre vonatkozóan előírttal azonos szintű ápolást és védelmet biztosítani;
(d) □amennyiben az erdőtelepítési műveletek egy adott, a tagállamok által meghatározandó méretet meghaladó erdők kialakulásához vezetnek, a műveleteknek a következők valamelyikéből kell állniuk:
(i) az adott bioföldrajzi területhez ökológiailag alkalmazkodott és/vagy az éghajlatváltozással szemben ellenálló olyan fajok telepítése, amelyekről a hatásvizsgálat alapján megállapítást nyert, hogy nem veszélyeztetik a biológiai sokféleséget és az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, és nincsenek káros hatással az emberi egészségre; vagy
(ii) a fafajok olyan keverékének telepítése, amelyben terület szerint legalább 10 % lomblevelű fa található, vagy legalább három fafaj vagy -fajta található, melyek közül a legkisebb részarányú is a terület legalább 10 %-át teszi ki.
5. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (508) pontja alapján a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□ Agrárerdészeti rendszerek létrehozásához, helyreállításához vagy megújításához nyújtott támogatás (Az iránymutatások 2.1.2. szakasza.)
1. A támogatás az iránymutatások (33) pontjának 10. alpontjában meghatározott agrárerdészeti rendszerek létrehozásához nyújtható?
□igen□nem
Kérjük, ismertesse a támogatási intézkedést:
...
2. Kérjük, jelölje, hogy kiterjednek-e az elszámolható költségek a következőkre:
(a) □agrárerdészeti rendszer létrehozásához, helyreállításához vagy megújításához nyújtott támogatás;
(b) □hektáronkénti éves kifizetés a fenntartás céljára.
3. Kérjük, tüntesse fel a fenntartás céljára szolgáló, hektáronkénti éves kifizetés maximális időtartamát:
...
4. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (513) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
5. Kérjük, adja meg a telepítendő fák hektáronkénti minimális és maximális számát, és mutassa be, hogy ez a szám figyelembe veszi a helyi talaj- és éghajlati adottságokat, a környezeti feltételeket, az erdei fajokat, valamint annak szükségességét, hogy biztosítsák az adott földterület fenntartható mezőgazdasági hasznosítását.
...
□ Az erdőkárok megelőzéséhez és helyreállításához nyújtott támogatás (Az iránymutatások 2.1.3. szakasza)
1. Kérjük, jelölje, hogy kiterjednek-e az elszámolható költségek a következőkre:
(a) □védelmi infrastruktúra kiépítése (tűzvédelmi pászták esetében kiterjedhet a fenntartási költségek fedezésére is);
Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást a mezőgazdasághoz kapcsolódó tevékenységek céljaira azokon a területeken, amelyek az iránymutatások II. részének 1.1.4. szakaszában említett agrár-környezetvédelmi és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalások alá tartoznak.
□igen□nem
(b) □a tűz vagy egyéb természeti veszélyek elleni védelemre irányuló helyi, kisléptékű megelőző intézkedések, a legelő állatok igénybevételével és szállításával összefüggő költségeket is beleértve;
(c) □az erdőtüzekhez, a kártevőfertőzésekhez, az idegenhonos inváziós fajokhoz és a betegségekhez kapcsolódó monitoringlétesítmények és kommunikációs berendezések létrehozása és fejlesztése;
(d) □az erdőtüzek, természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenségek, növénykárosítók, idegenhonos inváziós fajok, katasztrófaesemények és az éghajlatváltozással összefüggő események által károsított erdészeti potenciál helyreállítása;
Kérjük, erősítse meg, hogy természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, vagy növénykárosítók, illetve idegenhonos inváziós fajok által okozott károk esetén, ha a kár az éghajlatváltozáshoz köthető, a kedvezményezettek törekszenek arra, hogy a helyreállításba beépítsék az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó intézkedéseket annak érdekében, hogy a jövőben minimálisra csökkentsék a hasonló események által okozott károkat és veszteségeket:
□igen□nem
(e) □az erdők egészségének fenntartásához kapcsolódó beruházások költségei.
2. Kérjük, erősítse meg, hogy amikor a támogatást erdőtüzek, természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenségek, növénykárosítók, idegenhonos inváziós fajok, katasztrófaesemények és az éghajlatváltozással összefüggő események által károsított erdészeti potenciál helyreállításához nyújtják, a támogatás odaítélésének feltétele, hogy az érintett tagállam illetékes hatóságai hivatalosan elismerjék az 1. pont d) alpontjában felsorolt események közül legalább egynek a bekövetkeztét, továbbá hogy a kedvezményezettek adott esetben bizonyítékot nyújtanak be a kárt okozó esemény esetleges jövőbeli előfordulásának kezelésére szolgáló megfelelő kockázatkezelési eszközökről:
□igen□nem
3. A növénykárosítók vagy idegenhonos inváziós fajok által okozott erdőkárok megelőzéséhez nyújtott támogatás esetében kérjük, nyújtsa be a növénykárosítóval vagy idegenhonos inváziós fajjal való fertőzöttség bekövetkezésének kockázatára vonatkozó tudományos bizonyítékokat, valamint a kockázat valamely tudományos közintézmény általi megerősítését. Adott esetben kérjük, nyújtsa be azon károsító szervezetek jegyzékét, amelyek növénykárosítókká válhatnak:
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az erdőtüzek vagy biotikus anyagok okozta károkkal kapcsolatos támogatható műveletek összhangban állnak a tagállam által kidolgozott erdővédelmi tervvel és különösen az erdővédelmi tervben előírt megelőzési és orvoslási intézkedésekkel.
□igen□nem
5. Csak az érintett tagállam által kidolgozott erdővédelmi terv hatálya alá tartozó erdőterületek jogosultak tűzmegelőzési támogatásra?
□igen□nem
6. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást az erdőtüzek, természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenségek, növénykárosítók, idegenhonos inváziós fajok, katasztrófaesemények és az éghajlatváltozással összefüggő események okozta bevételkiesés ellentételezésére:
□igen□nem
7. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (521) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
Az iránymutatások (522) pontja értelmében az (515) pont d) alpontjában említett elszámolható költségek fedezésére nyújtott támogatási kifizetések és a kedvezményezettnek nyújtott egyéb kifizetések, beleértve az ugyanazon elszámolható költségek kapcsán egyéb nemzeti vagy uniós intézkedések keretében vagy biztosítási kötvény alapján folyósított kifizetéseket is, nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át.
8. Hoznak-e intézkedéseket annak céljából, hogy megelőzzék a túlkompenzációt és különösen azt, hogy az iránymutatások (515) pontjának d) alpontja szerinti elszámolható költségek kapcsán nyújtott támogatás és a kedvezményezettnek nyújtott egyéb kifizetések - beleértve az ugyanazon elszámolható költségek kapcsán egyéb nemzeti vagy uniós intézkedések keretében vagy biztosítási kötvény alapján folyósított kifizetéseket is - meghaladják az elszámolható költségek 100 %-át?
□igen□nem
9. Kérjük, részletezze a túlkompenzáció megelőzése érdekében hozott intézkedéseket:
...
□ Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházásokhoz nyújtott támogatás (Az iránymutatások 2.1.4. szakasza)
1. Kérjük, jelölje, hogy kiterjednek-e az elszámolható költségek a következőkre:
□ az ökoszisztémákhoz kapcsolódó szolgáltatások biztosítása céljából vállalt beruházások;
□ az érintett területen lévő erdő vagy erdős terület közjóléti értékének növelése céljából vállalt beruházások;
□ az ökoszisztémáknak az éghajlatváltozás mérséklése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén meglévő potenciáljának javítása céljából vállalt beruházások.
Ha van hosszú távon jelentkező gazdasági előny, kérjük, ismertesse:
...
2. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (525) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□ Az erdőgazdálkodási technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására, mobilizálására és értékesítésére irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatás (Az iránymutatások 2.1.5. szakasza)
1. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □az erdészeti potenciált növelő beruházások:
(i) □talaj- és erőforrás-kímélő fakitermelő gépekkel és gyakorlatokkal kapcsolatos beruházások;
(ii) □egyéb befektetések.
(b) □az erdei termékek értékét növelő feldolgozásra, mobilizálásra és értékesítésre irányuló beruházás.
2. Kérjük, ismertesse részletesebben az intézkedést:
...
3. Az erdők gazdasági értékének növeléséhez kapcsolódó beruházások esetében kérjük, támassza alá indokokkal az egy vagy több erdőgazdálkodási üzem területén található erdők tekintetében várt értéknövekedést, és kérjük, közölje, hogy e beruházások talaj- és erőforrás-kímélő fakitermelő gépekkel és gyakorlatokkal kapcsolatos beruházásokat is magukban foglalnak-e.
...
4. A fa nyersanyagként vagy energiaforrásként történő hasznosításához kapcsolódó beruházások esetében a beruházások csak az ipari feldolgozást megelőző munkaműveletekre terjednek ki?
□igen□nem
5. Kérjük, jelölje meg a maximális támogatási intenzitást:
(a) az elszámolható költségek összegének .....%-a;
(b) a kisebb égei-tengeri szigeteken az elszámolható költségek összegének .......%-a;
(c) az (EU) 2021/2115 rendelet ( 558 ) 73. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említett egyedi környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzések közül egyhez vagy többhöz kapcsolódó beruházások összegének ......%-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (530) pontja alapján a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 65 %-át. A támogatási intenzitás legfeljebb 80 %-ra növelhető a legkülső régiókban vagy a kisebb égei-tengeri szigeteken megvalósítandó beruházások, továbbá az (EU) 2021/2115 rendelet 73. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említett egyedi környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzések közül egyhez vagy többhöz kapcsolódó beruházások esetében.
□ Az erdőgazdálkodás fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez vagy átalakításához kapcsolódó infrastrukturális beruházásokhoz nyújtott támogatás (Az iránymutatások 2.1.6. szakasza)
1. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(i) □tárgyi eszközök;
(ii) □nem tárgyi eszközök,
amelyek az erdészeti ágazat fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez vagy átalakításához kapcsolódó infrastruktúrát érintenek, beleértve az erdőterületek megközelíthetőségét, a birtokrendezést és a termőföld minőségének javítását, az erdészeti ágazat digitalizálását, az átmeneti raktározási létesítmények létesítését, a fenntarthatóenergia-ellátást, az energiahatékonyságot, a vízellátást és víztakarékosságot, valamint az állatállomány gépek helyett történő használatát is.
2. Kérjük, jelölje, hogy az alábbiak közül mire irányul az infrastruktúra-beruházás:
(a) □erdők fejlesztése;
(b) □erdők korszerűsítése;
(c) □erdők átalakítása;
3. Kérjük, jelölje, hogy az alábbiak közül mit tartalmaz az infrastruktúra-beruházás:
(a) □erdőterületek megközelíthetősége;
(b) □birtokrendezés és a termőföld minőségének javítása;
(c) □az erdészeti ágazat digitalizálása;
(d) □átmeneti tárolóhelyek létesítése;
(e) □fenntartható energiaellátás, energiahatékonyság, vízellátás és víztakarékosság;
(f) □az állatállomány gépek helyett történő használata.
4. Kérjük, ismertesse részletesebben az intézkedést:
... ;...............
5. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
- a nem termelő beruházások és azon beruházások, amelyek kizárólag az erdők környezeti értékének növelésére irányulnak, illetve amelyek a nyilvánosság számára ingyenesen hozzáférhető és az erdők által játszott sokrétű szerep betöltéséhez hozzájáruló erdei utak beruházásaihoz kapcsolódó költségek .....%-a;
Az iránymutatások (533) pontja alapján a nem termelő beruházások és azon beruházások esetében, amelyek kizárólag az erdők környezeti értékének növelésére irányulnak, illetve amelyek a nyilvánosság számára ingyenesen hozzáférhető és az erdők által játszott sokrétű szerep betöltéséhez hozzájáruló erdei utak beruházásaihoz kapcsolódnak, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
- a legkülső régiókban vagy a kisebb égei-tengeri szigeteken megvalósult beruházások költségének ...%-a;
Az iránymutatások (534) pontja alapján a legkülső régiókban vagy a kisebb égei-tengeri szigeteken az intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80 %-át.
- az (EU) 2021/2115 rendelet 73. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említett egyedi környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzések közül egyhez vagy többhöz kapcsolódó beruházások elszámolható költségének ...%-a;
Az iránymutatások (534) pontja alapján az (EU) 2021/2115 rendelet 73. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említett egyedi környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzések közül egyhez vagy többhöz kapcsolódó beruházások esetében a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80 %-át.
- az elszámolható költségek ...%-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (535) pontja alapján minden más esetben a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 65 %-át.
6. Ha az erdőterületek megközelíthetőségét szolgáló beruházáshoz nyújtanak támogatást, kérjük, adja meg, hogy a beruházás végrehajtása előtt és után átlagosan milyen sűrűségben találhatók erdei ösvények/utak az érintett területen (méter/hektár mértékegységben) ...
□ Az erdőkben található kulturális és természeti örökség megőrzésére irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatás (Az iránymutatások 2.1.7. szakasza)
1. A támogatás olyan - természetes tájak és épületek formájában fennmaradt - kulturális vagy természeti örökség megőrzéséhez nyújtható, amelyet a tagállam illetékes hatósága hivatalosan elismert kulturális vagy természeti örökségként?
□igen□nem
2. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
□ tárgyi eszközökbe való beruházás;
□ mezőgazdasági eszközteremtő munka.
3. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (539) pontja alapján a tárgyi eszközökre beruházásokhoz nyújtott támogatás intenzitása nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
4. Kérjük, adja meg a mezőgazdasági eszközteremtő munkára szánt támogatás összegét: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (539) pontja értelmében mezőgazdasági eszközteremtő munkára évente legfeljebb 10 000 EUR értékben adható támogatás.
□ A kölcsönös kockázatkezelési alapok számára nyújtott pénzügyi hozzájárulások támogatása az erdészeti ágazatban (Az iránymutatások 2.1.8. szakasza)
1. A támogatást az erdészeti szektorban aktív vállalkozásoknak ítélik oda?
□igen□nem
2. Rendelkezik a kölcsönös kockázatkezelési alap az illetékes hatóság általi, a nemzeti jognak megfelelő akkreditációval?
□igen□nem
3. Átlátható politikát követ a kölcsönös kockázatkezelési alap az alapba történő befizetések és az onnan történő kifizetések tekintetében?
□igen□nem
4. Rendelkezik a kölcsönös kockázatkezelési alap a felelősség bárminemű felmerülő tartozás tekintetében történő megállapítására vonatkozó egyértelmű szabályokkal?
□igen□nem
Az iránymutatások (542) pontjának megfelelően a Bizottság csak akkor hagyhatja jóvá a támogatást, ha jelen adatlap 2., 3. és 4. kérdésére igen a válasz.
5. Meghatározásra kerültek a kölcsönös kockázatkezelési alapok létrehozásának és irányításának szabályai, különösen a kompenzációs kifizetések nyújtása és az említett szabályok betartásának felügyelete és ellenőrzése vonatkozásában?
□igen□nem
6. A kölcsönös kockázatkezelési alapra vonatkozó szabályok kitérnek a vállalkozás gondatlansága esetén alkalmazandó szankciókra?
□igen□nem
Az iránymutatások (543) pontjának megfelelően a Bizottság csak akkor hagyhatja jóvá a támogatást, ha jelen adatlap 5. és 6. kérdésére igen a válasz.
7. Kérjük, adja meg, hogy milyen károkat fedez az a kölcsönös kockázatkezelési alap, amely esetében az alap számára nyújtott pénzügyi hozzájárulást a bejelentett támogatási intézkedés keretében részben finanszírozzák:
□ erdőtűz által okozott károk;
□ természeti katasztrófák által okozott károk;
□ természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek és egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk;
□ növénykárosítók vagy idegenhonos inváziós fajok által okozott károk;
□ az iránymutatások (514) pontjában említett katasztrófaesemények és a klímaváltozáshoz köthető események által okozott károk;
□ az iránymutatások 2.8.5. szakaszában említett, védett állatok által az erdőben okozott károk;
□ környezeti események által okozott károk.
8. A környezeti események által okozott károk ellentételezését szolgáló kölcsönös kockázatkezelési alapok számára nyújtott pénzügyi hozzájárulás esetében a környezeti esemény bekövetkeztét megerősíti hivatalosan a tagállam illetékes hatósága?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor a tagállam meghatározott előre olyan kritériumokat, amelyek alapján az említett hivatalos elismerést megadottnak kell tekinteni?
□igen□nem
Amennyiben a válasz igen, kérjük, részletezze az előre meghatározott kritériumokat:
...
9. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
□ Jelen adatlap 7. kérdésében említett károknak az erdőbirtokosok és erdőgazdálkodók részére történő megtérítését végző kölcsönös kockázatkezelési alapok számára fizetett pénzügyi hozzájárulások, amelyek azokhoz az összegekhez kapcsolódnak, amelyeket a kölcsönös kockázatkezelési alap pénzügyi ellentételezésként kifizet az erdészeti ágazatban működő vállalkozások számára.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ezeken kívül nincs más elszámolható költség.
10. Kérjük, jelölje meg a maximális támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (547) pontja alapján az intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 70 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.2. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDŐTERÜLETEKEN BIZONYOS KÖTELEZŐ KÖVETELMÉNYEKBŐL ADÓDÓ TERÜLETSPECIFIKUS HÁTRÁNYOKKAL KAPCSOLATBAN NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt az adatlapot kell használni Az agrár- és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2.2. szakaszában leírt, az erdőterületeken bizonyos kötelező követelményekből eredő területspecifikus hátrányokkal kapcsolatban nyújtott állami támogatással kapcsolatban kell.
1. A támogatás kizárólag erdőbirtokosoknak, erdőgazdálkodóknak, és/vagy ezek társulásainak nyújtható?
□igen□nem
2. A támogatást évente és az erdőterület után hektáronként nyújtják?
□igen□nem
3. Kérjük, jelölje meg, mely költségek ellentételezéséhez nyújtható támogatás:
(a) □a 92/43/EGK irányelv és a 2009/147/EK irányelv szerint kijelölt Natura 2000 erdőterületek;
(b) □egyéb olyan, körülhatárolt természetvédelmi területek, amelyeken az erdőkre alkalmazandó környezetvédelmi korlátozások vannak érvényben, és amelyek hozzájárulnak a 92/43/EGK irányelv 10. cikkének a végrehajtásához, feltéve, hogy e területek aránya nem haladja meg az egyes KAP stratégiai tervek területi hatálya alá tartozó, a Natura 2000 hálózathoz tartozóként kijelölt területek 5 %-át.
4. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □az érintett területeken jelentkező területspecifikus hátrányokból eredő többletköltségek;
(b) □az érintett területeken fennálló hátrányok következtében elmaradt bevétel;
(c) □tranzakciós költségek.
5. Az adatlap 4. pontjának a) és b) alpontjában említett többletköltségek és elmaradt bevétel összege a 92/43/EGK, a 2009/147/EK és a 2000/60/EK irányelvből eredő hátrányok alapján kerülnek kiszámításra?
□igen□nem
Kérjük, ismertesse a számítási módszert:
...
6. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (553) pontja értelmében a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
Kérjük, adja meg a hektáronkénti és évenkénti összeget:
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.3. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP ERDŐ-KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS ÉGHAJLATTAL KAPCSOLATOS SZOLGÁLTATÁSOKHOZ ÉS AZ ERDŐVÉDELEMHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt az adatlapot kell használni Az agrár- és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2.3. szakaszában leírt, erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatásokhoz és erdővédelemhez nyújtott állami támogatással kapcsolatban.
1. KÖZÖS RENDELKEZÉSEK
1.1. Kérjük, ismertesse, milyen önkéntes gazdálkodási kötelezettség(ek)et kell vállalni, és közölje, hogy az(ok) túlmutat(nak)-e a nemzeti erdészeti törvényben vagy más releváns nemzeti jogszabályban vagy uniós jogszabályban meghatározott vonatkozó kötelező követelményeken.
...
1.2. Kérjük, tüntesse föl a vonatkozó kötelező követelményeket, és ismertesse azokat az alábbiakban vagy csatolt dokumentációban:
...
1.3. A vállalt kötelezettségek teljesítésének időtartama 5-7 év?
Kérjük, tüntesse fel pontosan: ...
1.4. Ha a kötelezettségvállalási időszak ennél hosszabb, kérjük, indokolja meg, miért tartják ezt szükségesnek az adott kötelezettségvállalási típus esetében:
...
1.5. Ha a kötelezettségvállalási időszak ennél rövidebb, kérjük, indokolja meg, miért tartják ezt szükségesnek az adott kötelezettségvállalási típus esetében. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a kötelezettségvállalási időszaknak legalább egy évnek kell lennie.
...
1.6. Kérjük, jelölje meg, hogy az alábbiak közül melyik módszerrel állapítják meg az elszámolható költségeket:
(a) □a következők ellentételezéseként:
□ az önkéntes gazdálkodási kötelezettségvállalásokból eredő többletköltségek;
□ az önkéntes gazdálkodási kötelezettségvállalásokból eredő elmaradt bevétel;
□ tranzakciós költségek az erdő-környezetvédelmi kötelezettségvállalásokra nyújtott támogatás legfeljebb 20 %-áig terjedő értékig;
Kérjük, indokolja meg a tranzakciós költségek szükségességét:
...
(b) □a piac által nem ellentételezett erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatások értéke alapján, beleértve a kollektív rendszereket és az eredményalapú támogatási rendszereket, például a karbongazdálkodási rendszereket;
(c) □kellően indokolt esetekben, mint például a környezet védelmével kapcsolatos műveletek esetében a támogatás átalány vagy egységenkénti egyszeri kifizetés formájában is nyújtható olyan kötelezettségvállalások esetében, amelyek a fák, illetve erdők kereskedelmi célú felhasználásáról való lemondásra irányulnak; a támogatást ebben az esetben a felmerült többletköltségek és az elmaradt bevétel alapján kell kiszámítani.
Kérjük, indokolja meg az ilyen támogatás szükségességét:
...
1.7. A támogatást az erdők genetikai erőforrásainak megőrzésére és fejlesztésére irányuló műveletekre nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, erősítse meg, hogy a műveletek magukban foglalják a következőket:
(a) □célzott intézkedések: az erdők genetikai erőforrásainak in situ és ex situ megőrzését, jellemzését, összegyűjtését és hasznosítását segítő intézkedések, beleértve a jelenleg in situ megőrzött genetikai erőforrások webes nyilvántartásait, ideértve az erdőgazdasági üzemen belüli megőrzést és az ex situ gyűjteményeket és adatbázisokat is;
(b) □összehangolt intézkedések: a tagállamok illetékes szervezetei között az uniós erdészet terén a genetikai erőforrások megőrzésére, jellemzésére, gyűjtésére és hasznosítására vonatkozó információk cseréjét elősegítő intézkedések;
(c) □kísérő intézkedések: tájékoztatási, ismeretterjesztési és tanácsadási tevékenységek nem kormányzati szervezetek és más érdekelt felek részvételével, tanfolyamok, valamint szakmai jelentések készítése.
Kérjük, ismertesse részletesebben az erdők genetikai erőforrásainak megőrzésére és fejlesztésére irányuló, az a), b) és c) pontban említett műveleteket:
...
1.8. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást:
- a biológiai sokféleséggel, az éghajlattal, a vízzel vagy a talajjal kapcsolatos szolgáltatások, a kollektív rendszerek és az eredményalapú támogatási rendszerek, például a karbongazdálkodási rendszerek esetében az elszámolható költségek ........ %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (561) pontjának a) alpontja értelmében a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 120 %-át a biológiai sokféleséggel, az éghajlattal, a vízzel vagy a talajjal kapcsolatos szolgáltatások, a kollektív rendszerek és az eredményalapú kifizetési rendszerek, például a karbongazdálkodási rendszerek esetében.
- az iránymutatások (557) pontjának b) alpontja alapján a piac által nem ellentételezett erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatások értékének ........ %-a;
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (561) pontjának b) alpontja értelmében a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségeket az iránymutatások (557) pontjának b) alpontja alapján számító programok esetében a piac által nem ellentételezett erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatások értékét.
- az erdők genetikai erőforrásainak megőrzése és fejlesztése, valamint minden egyéb esetben az elszámolható költségek ........ %-a.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (561) pontjának c) alpontja értelmében a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az erdők genetikai erőforrásainak megőrzése és fejlesztése tekintetében és valamint minden egyéb esetben az elszámolható költségek 100 %-át.
2. FELÜLVIZSGÁLATI ZÁRADÉK
2.1. Elő van-e írva felülvizsgálati záradék az e támogatás tárgyát képező műveletekre vonatkozóan?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (647) pontjának megfelelően a tagállam köteles felülvizsgálati záradékról rendelkezni annak biztosítására, hogy a műveletek kiigazításra kerüljenek, amennyiben módosulnak az iránymutatások II. része 2. fejezetének 2.3. szakaszában említett azon vonatkozó kötelező előírások, követelmények vagy kötelezettségek, amelyeken az abban a szakaszban említett kötelezettségvállalásoknak túl kell mutatniuk.
2.2. Túlnyúlik a támogatás a 2023-2027-as vidékfejlesztési programozási időszakon?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (648) pontjának megfelelően felülvizsgálati záradékról kell rendelkezni annak érdekében, hogy a műveletek a következő programozási időszak jogi keretének megfelelően kiigazíthatók legyenek.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.4. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDÉSZETI ÁGAZATBAN MEGVALÓSULÓ TUDÁSCSERÉHEZ ÉS TÁJÉKOZTATÁSI TEVÉKENYSÉGEKHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt az adatlapot kell használni Az agrár- és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2.4. szakaszában leírt, az erdészeti ágazatban megvalósuló tudáscseréhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott állami támogatással kapcsolatban.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatott intézkedések összhangban vannak az ATIR KAP-stratégiai tervben szereplő leírásával:
□igen□nem
2. Az alábbi intézkedéstípusok közül melyik finanszírozható a támogatásból?
(a) □az innováció előmozdítását célzó intézkedések;
(b) □képzés;
(c) □tervek és tanulmányok készítése és frissítése;
(d) □az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében ( 559 ) meghatározott egy vagy több célkitűzés eléréséhez hozzájáruló ismeretek és információk cseréje és terjesztése;
(e) □rövid távú erdőgazdálkodási csereprogramok és erdőlátogatásokra is, amelyek különösen a fenntartható erdőgazdálkodási módszerekre vagy technológiákra, az új üzleti lehetőségek és új technológiák fejlesztésére, valamint az erdők ellenálló képességének javítására kell összpontosítaniuk;
(f) □demonstrációs tevékenységek.
A demonstrációs tevékenységekhez nyújtott támogatás fedezi a kapcsolódó beruházási költségeket?
□igen□nem
Ha a válasz nem, kérjük, tüntesse fel az elszámolható beruházási költségeket:
...
3. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (566) pontja értelmében a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.5. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDÉSZETI ÁGAZATBAN NYÚJTOTT TANÁCSADÁSI SZOLGÁLTATÁSOKHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt az adatlapot kell használni Az agrár- és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2.5. szakaszában leírt, az erdészeti ágazatban nyújtott tanácsadási szolgáltatásokhoz nyújtott állami támogatással kapcsolatban.
1. A támogatott intézkedések összhangban vannak az AKIR KAP-stratégiai tervben szereplő leírásával?
□igen□nem
2. A tanácsadási szolgáltatások kiterjednek a gazdasági, környezeti és társadalmi dimenziókra egyaránt, és kutatás és innováció útján nyert, naprakész technológiai és tudományos információkat bocsátanak rendelkezésre?
□igen□nem
3. Az erdőtulajdonosoknak nyújtott tanácsadás kapcsolódik az (EU) 2021/2115 rendelet ( 560 ) 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott egyedi célkitűzések legalább egyikéhez?
□igen□nem
4. Kérjük, részletezze az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott, kapcsolódó célkitűzéseket:
...
5. Az erdőtulajdonosoknak nyújtott tanácsadás kiterjed legalább a 92/43/EGK irányelv ( 561 ), a 2009/147/EK irányelv ( 562 ) és a 2000/60/EK irányelv ( 563 ) szerinti releváns kötelezettségekre?
□igen□nem
6. Kérjük, részletezze: az 92/43/EGK irányelv, a 2009/147/EK irányelv és a 2000/60/EK irányelv szerinti releváns kötelezettségeket:
...
7. Kiterjed-e a tanácsadás az erdőgazdálkodási üzem gazdasági és környezeti teljesítményéhez kapcsolódó kérdésekre is?
□igen□nem
Kérjük, fejtse ki:
...
8. A tanácsadás pártatlan, és a tanácsadóknál nem merül fel összeférhetetlenség?
□igen□nem
9. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □segítségnyújtás az erdészeti ágazatban működő vállalkozások számára abban, hogy tanácsadási szolgáltatásokat vehessenek igénybe üzemük, vállalkozásuk és/vagy beruházásuk gazdasági és környezeti teljesítményének javítása, valamint éghajlatkímélőbbé és az éghajlatváltozással szemben ellenállóbbá tétele érdekében;
(b) □az erdőgazdálkodási tervek kidolgozásának költségei;
Kérjük, ismertesse a tervezett intézkedéseket:
...
10. A támogatást a tanácsadási szolgáltatás nyújtója számára nyújtják, és az nem tartalmaz az erdészeti ágazatban működő vállalkozások (kedvezményezettek) számára teljesített közvetlen kifizetéseket?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (572) pontja értelmében a kedvezményezetteknek nyújtott közvetlen kifizetésekkel járó támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal. A támogatást támogatott szolgáltatások formájában kell nyújtani.
11. Kérjük, jelölje meg a támogatási intenzitást és a támogatás összegét:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (574) pontja értelmében a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át, és bármely hároméves időszakon belül vállalkozásonként legfeljebb 200 000 EUR összegben nyújtható.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.6. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDÉSZETI ÁGAZATBAN FOLYTATOTT EGYÜTTMŰKÖDÉS CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt az adatlapot kell használni az agrár- és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2.6. szakaszában leírt, az erdészeti ágazatban folytatott együttműködéshez nyújtott állami támogatással kapcsolatban.
1. A TÁMOGATÁS TÍPUSA
1.1. Olyan együttműködés előmozdítására ítélik oda a támogatást, amely hozzájárul az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében ( 564 ) meghatározott egy vagy több célkitűzés eléréséhez?
□igen□nem
Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatott intézkedés az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének mely célkitűzéséhez járul hozzá:
...
1.2. Az együttműködés legalább két szereplő részvételével valósul meg?
□igen□nem
1.3. Csak az erdészeti ágazatban vagy az erdészeti és mezőgazdasági ágazatban tevékenykedő szereplők részesülnek támogatásban?
□igen□nem
Az iránymutatások (577) pontjával összhangban a támogatásnak azt a célt kell szolgálnia, hogy előmozdítsa legalább két szereplő együttműködését attól függetlenül, hogy kizárólag az erdészeti, vagy az erdészeti és a mezőgazdasági ágazatban folytatnak tevékenységet, azzal a feltétellel, hogy az együttműködés vagy csak az erdészeti ágazat, vagy együttesen az erdészeti és a mezőgazdasági ágazat hasznát szolgálhatja.
1.4. Kérjük, jelölje meg a támogatott együttműködési intézkedés formáját:
(a) □az erdészeti ágazatban működő különböző vállalkozások, valamint az erdészeti és a mezőgazdasági ágazatban működő egyéb szereplők közötti együttműködés, amely hozzájárul az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott egy vagy több egyedi célkitűzés eléréséhez, ideértve a termelői csoportokat és a szövetkezeteket;
(b) □klaszterek és hálózatok kiépítése.
1.5. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást olyan együttműködéshez, amelyben kizárólag kutatószervezetek vesznek részt:
□igen□nem
2. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK ÉS TÁMOGATÁSI INTENZITÁS
2.1. Mely tevékenységekhez kapcsolódik a támogatott együttműködés?
(a) □kísérleti projektek;
(b) □új termékek, gyakorlatok, folyamatok és technológiák kifejlesztése az erdészeti ágazatban;
(c) □a mezőgazdasági ágazatban tevékenykedő kis gazdasági szereplők között a közös munkafolyamatok megszervezése, illetve az eszközök és a források megosztása terén folytatott együttműködés;
(d) □horizontális és vertikális együttműködés az ellátási lánc szereplői között rövid ellátási láncok és helyi piacok létrehozása és fejlesztése érdekében;
(e) □a rövid ellátási láncok és a helyi piacok fejlesztésével kapcsolatos, helyi kontextusban végrehajtott promóciós tevékenységek;
(f) □az éghajlatváltozás mérséklése vagy az ahhoz való alkalmazkodás céljából végrehajtott közös fellépések;
(g) □az (EU) 2021/1060 rendelet 32. cikkében említettektől eltérő helyi fejlesztési stratégiák végrehajtása, elsősorban a köz- és a magánszférabeli, az (EU) 2021/1060 rendelet ( 565 ) 31. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említettektől eltérő partnerek csoportjai által.
2.2. A klaszterek és hálózatok kiépítéséhez nyújtott támogatást csak újonnan kiépített vagy új tevékenységbe kezdő klaszterek és hálózatok számára ítélik oda?
□igen□nem
Ha a válasz nem, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások értelmében nem nyújtható ilyen támogatás.
2.3. A rövid ellátási láncok létrehozásához és fejlesztéséhez nyújtott támogatás esetében a támogatás csak olyan ellátási láncok esetében nyújtható, amelyekben az erdőbirtokos/-gazdálkodó és a fogyasztó között legfeljebb egy közvetítő található?
□igen□nem
2.4. Milyen, erdészeti tevékenység kapcsán felmerülő költségeket kívánnak támogatni?
(a) □az érintett területre vonatkozó tanulmányok, megvalósíthatósági tanulmányok, valamint az üzleti terv vagy az (EU) 2021/1060 rendelet 32. cikkében említettől eltérő helyi fejlesztési stratégia kidolgozásának költségei;
(b) □az együttműködéshez kapcsolódó költségek, mint például egy "koordinátor" fizetése;
(c) □a végrehajtandó műveletek költségei;
(d) □promóciós tevékenységek költségei;
(e) □erdőgazdálkodási üzemtervek vagy azokkal egyenértékű eszközök kidolgozásának költségei.
2.5. Legfeljebb hét évre nyújtják a támogatást?
□igen□nem
2.6. Amennyiben a támogatás időtartama meghaladhatja a hét évet, mi az eltérő időtartam oka?
(a) □a támogatás célja az (EU) 2021/1060 rendelet 32. cikkében említettektől eltérő helyi fejlesztési stratégiáknak, különösen az (EU) 2021/1060 rendelet 31. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említettektől eltérő közszférabeli és magánszektorbeli partnerek csoportjai általi végrehajtása;
(b) □a támogatás célja az (EU) 2021/2115 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d), e) és f) pontjában említett egyedi környezeti és éghajlati célkitűzések teljesítésére irányuló kollektív környezetvédelmi és éghajlat-politikai fellépések.
Kérjük, indokolja meg a hét évet meghaladó kollektív környezetvédelmi intézkedéseket:
...
2.7. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (585) pontja értelmében a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át, kivéve a beruházást megvalósító műveletek költségeit.
2.8. Kérjük, tüntesse föl az iránymutatások (582) pontjának c) alpontjában említett, beruházást megvalósító műveletek költségeinek maximális támogatási intenzitását:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (584) pontja értelmében az iránymutatások (582) pontjának c) alpontjában említett, beruházást megvalósító műveletek költségei, és különösen az erdőgazdálkodási tervek vagy azokkal egyenértékű eszközök végrehajtásához kapcsolódó egyedi projektek közvetlen költségei nem haladhatják meg az erdészeti ágazatban nyújtott beruházási támogatásokra vonatkozóan az ezen rész a beruházási támogatásokról szóló II. rész 2.1. szakaszában meghatározott elszámolható költségeket és a maximális támogatási intenzitásokat.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.7. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDÉSZETI ÁGAZATBAN MŰKÖDŐ TERMELŐI CSOPORTOK ÉS SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGÉNEK MEGKEZDÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt az adatlapot kell használni Az agrár- és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2.7. szakaszában leírt, az erdészeti ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek tevékenységének megkezdéséhez nyújtott támogatással kapcsolatban.
1. Kizárólag azok a termelői csoportok vagy szervezetek támogathatók, amelyeket az érintett tagállam illetékes hatósága üzleti tervük alapján hivatalosan elismert?
□igen□nem
2. Köteles a tagállam ellenőrizni, hogy az üzleti terv célkitűzései teljesültek-e a termelői csoport vagy szervezet elismerésének időpontjától számított ötéves időszakon belül?
□igen□nem
3. A termelői csoport vagy szervezet keretében elfogadott megállapodások, döntések és egyéb magatartások megfelelnek az 1308/2013/EU rendelet 206-210a. cikke értelmében alkalmazott versenyszabályoknak?
□igen□nem
4. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást:
(a) olyan termelői szervezeteknek, entitásoknak vagy testületeknek - például társaságoknak vagy szövetkezeteknek -, amelyek célja egy vagy több erdőgazdálkodási üzem vezetése, és amelyek ennek következtében egyéni termelőnek minősülnek;
(b) egyéb olyan erdészeti szövetségeknek, amelyek különböző feladatokat - ideértve például a kölcsönös segítségnyújtást és az erdőgazdálkodási üzemvezetési szolgáltatásokat - látnak el az egyes tagjaik üzemeiben anélkül, hogy részt vennének a kínálatnak a piaci igényekhez történő igazítására irányuló közös tevékenységekben.
□igen□nem
5. A támogatás a termelői csoportok vagy szervezetek részére, vagy ugyanakkora összeg erejéig közvetlenül a termelők részére is a csoport vagy szervezet működtetési költségeihez a csoport megalakulását követő első öt évben fizetett hozzájárulásaik ellentételezésére nyújtható?
□igen□nem
6. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □megfelelő helyiségek bérleti díja;
(b) □irodai berendezések beszerzési költségei, adminisztratív munkatársak személyi jellegű költségei, általános költségek, jogi és igazgatási díjak, számítógépes hardver beszerzési költségei, valamint a számítógépes szoftver-, felhő- és hasonló megoldások beszerzési vagy használati díjai.
7. Amennyiben a támogatást az ezen adatlap 6. kérdésének a) pontjában említett helyiségek megvásárlására nyújtják, a költségek a piaci áron számított bérleti költségekre korlátozódnak?
□igen□nem
8. A termelői csoportnak vagy szervezetnek az üzleti terve alapján a tagállam illetékes hatósága általi elismerésétől számított ötödik év után felmerülő költségeire nem ítélhető oda támogatás?
□igen□nem
9. Amennyiben a támogatás éves részletekben kerül kifizetésre, a tagállam az utolsó részletet csak azt követően fizeti ki, hogy meggyőződött az üzleti terv megfelelő végrehajtásáról?
□igen□nem
10. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást és a támogatás összegét:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (593) pontja értelmében a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át, és az iránymutatások (594) pontja értelmében a támogatás teljes összege legfeljebb 500 000 EUR lehet:
11. Ha közvetlenül a termelők részére nyújtanak támogatást a csoport vagy szervezet működtetési költségeihez a csoport vagy szervezet megalakulását követő első öt évben fizetett hozzájárulásaik ellentételezésére, meg tudja erősíteni, hogy a támogatás ugyanakkora teljes összeg erejéig nyújtható?
□igen□nem
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.8. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDÉSZETI ÁGAZATBAN NYÚJTOTT EGYÉB, ÖKOLÓGIAI, VÉDELMI ÉS REKREÁCIÓS CÉLT SZOLGÁLÓ TÁMOGATÁSRÓL
Ezt az adatlapot kell használni Az agrár- és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2.8. szakaszában leírt, az erdészeti ágazatban nyújtott egyéb, ökológiai, védelmi és rekreációs célt szolgáló állami támogatásokkal kapcsolatban.
1. KÖZÖS RENDELKEZÉSEK
1.1. Az állami támogatási intézkedés elsődleges célja az erdők ökológiai, védelmi és rekreációs funkcióinak, a biológiai sokféleségnek és az egészséges erdei ökoszisztémának a fenntartása, javítása vagy helyreállítása?
□igen□nem
1.2. Kérjük, ismertesse, hogy az intézkedések hogyan járulnak hozzá közvetlenül az erdők ökológiai, védelmi és rekreációs funkciójának, a biológiai sokféleségnek és az egészséges erdei ökoszisztémának a fenntartásához vagy helyreállításához.
...
1.3. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást az erdészeti alapú iparágak számára, kereskedelmileg jövedelmező fakitermeléshez, faanyagszállításhoz, a fák vagy más erdészeti erőforrások termékké történő feldolgozásához, illetve energiafejlesztéshez.
□igen□nem
1.4. Kérjük, erősítse meg, hogy nem nyújtanak támogatást az olyan fakidöntéshez, amelynek elsődleges célja a faanyag kereskedelmileg jövedelmező kitermelése illetőleg az egyszerű újratelepítéshez.
□igen□nem
1.5. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (598) pontja értelmében az iránymutatások 2.8. szakaszában említett intézkedésekhez nyújtott támogatás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
1.6. A támogatást az erdészeti ágazatban működő vállalkozásoknak nyújtják?
□igen□nem
2. TÁMOGATÁSI KATEGÓRIÁK
2.1. □Olyan egyedi erdészeti intézkedésekhez és beavatkozásokhoz nyújtott támogatás, amelyek elsődleges célja az erdei ökoszisztéma és a biológiai sokféleség vagy a hagyományos táj fenntartása vagy helyreállítása
2.1.1. Kérjük, erősítse meg, hogy a fák és az erdőkben élő más növényzet ültetésére, metszésére, ritkítására és kidöntésére, a kidőlt fák eltávolítására, valamint ezen intézkedések tervezési költségeire nyújtott támogatás, továbbá a károsítók és a fákat megtámadó betegségek kezelése és elterjedésének és az idegenhonos inváziós fajok elterjedésének megelőzése, valamint a szóban forgó károsítók és fákat megtámadó betegségek és az idegenhonos inváziós fajok által okozott károk orvoslása kapcsán felmerülő költségekhez nyújtott támogatás elsődleges célja az erdei ökoszisztéma és biológiai sokféleség vagy a hagyományos táj fenntartásához vagy helyreállításához való hozzájárulás.
□igen□nem
2.1.2. Kérjük, ismertesse részletesebben az intézkedést:
...
2.1.3. Kérjük, jelölje meg, hogy az az alábbiak közül mely elszámolható költségekre igénylik a támogatást: a károsítók, a fabetegségek és az idegenhonos inváziós fajok kezelése és az azok elterjedésének megelőzése kapcsán felmerült költségek, valamint a szóban forgó károsítók, fabetegségek és idegenhonos inváziós fajok okozta károk helyreállítása.
(a) □megelőző és kezelési intézkedések - az újraültetéshez szükséges talaj-előkészítést és az ilyen műveletekhez szükséges termékeket, eszközöket és anyagokat is beleértve - kapcsán felmerült költségek;
Amennyiben a támogatást ezen költségek elszámolására igénylik, kérjük, erősítse meg, hogy az 1107/2009/EK rendelet ( 566 ) 55. cikkében előírtak szerint betartják a 2009/128/EK irányelv ( 567 ) 14. cikkében és III. mellékletében meghatározott integrált növényvédelem elveit, különösen a növényvédő szerek használatát illetően.
□igen□nem
(b) □az állományban elszenvedett veszteség és a szóban forgó betegség vagy károsító leküzdése céljából hatósági rendelkezésre elpusztított faállomány piaci értékének erejéig az újratelepítés költsége. a növekedési veszteség piaci értékének kiszámításakor figyelembe lehet venni, hogy az elpusztított faállomány mennyivel növekedett volna a kivágás rendes időpontjáig.
2.2. □A talaj minőségének fenntartásához és javításához, valamint a fák kiegyensúlyozott és egészséges növekedésének biztosításához nyújtott támogatás az erdészeti ágazatban
2.2.1. A támogatást az erdők talajminőségének fenntartásához és javításához, valamint a fák kiegyensúlyozott és egészséges növekedésének biztosításához nyújtják?
□igen□nem
2.2.2. Kérjük, ismertesse részletesebben az intézkedést:
...
2.2.3. Tartalmazzák az intézkedések a talaj trágyázással és az erdő természetes egyensúlyának fenntartására irányuló más kezeléssel történő javítását is (a tervezési költségekkel együtt), csökkentve a vegetáció túlzott mértékű sűrűségét, valamint biztosítva a kielégítő mennyiségű víz megtartását és a megfelelő vízelvezetést?
□igen□nem
2.2.4. A támogatás ezen intézkedések tervezési költségeit is fedezi?
□igen□nem
2.2.5. Kérjük, magyarázza el, hogyan biztosítják, hogy az intézkedések ne csökkentsék a biológiai sokféleséget, ne okozzanak tápanyag-kimosódást, és ne befolyásolják hátrányosan a természetes vízi ökoszisztémákat és a vízvédelmi zónákat.
...
2.3. □A természetes ösvényeknek, a tájképi elemeknek és jellemzőknek, valamint az állatok természetes élőhelyeinek helyreállításához és fenntartásához nyújtott támogatás az erdészeti ágazatban
2.3.1. Az elszámolható költségek a természetes ösvényeknek, a tájképi elemeknek és jellemzőknek, valamint az állatok természetes élőhelyeinek helyreállításához és fenntartásához kapcsolódnak, a tervezési költségeket is beleértve?
□igen□nem
2.3.2. Kérjük, ismertesse részletesebben az intézkedést és az elszámolható költségeket:
...
2.3.3. Kérjük, erősítse meg, hogy a 92/43/EGK irányelv ( 568 ) és a 2009/147/EK irányelv ( 569 ) végrehajtására irányuló intézkedések nem tartoznak az ilyen típusú támogatások közé (ezekre az intézkedésekre az iránymutatások II. részének 2.2. szakaszához kapcsolódó formanyomtatvány vonatkozik).
□igen□nem
2.4. □Utak fenntartásához nyújtott támogatás az erdőtüzek megelőzése érdekében
2.4.1. Az utak fenntartásához nyújtott támogatás célja az erdőtüzek megelőzése?
□igen□nem
2.4.2. Kérjük, ismertesse a támogatási intézkedést:
...
2.4.3. Kérjük, ismertesse a támogatás célja (erdőtüzek megelőzése) és az út fenntartása közötti kapcsolatot.
...
2.5. □A védett állatok által az erdőkben okozott károk helyreállításához nyújtott támogatás
2.5.1. Sor került észszerű, a védett állatok által okozott károknak az érintett erdőterületen fennálló kockázatával arányos megelőző intézkedések meghozatalára?
□igen□nem
Ha ilyen észszerű megelőző intézkedéseket hozni nincs lehetőség, kérjük, magyarázza el ennek okait:
...
2.5.2. Az elszenvedett károk és az állatok viselkedése között megállapítható közvetlen ok-okozati összefüggés?
□igen□nem
2.5.3. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási programot a kárt okozó esemény bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül létrehozták, és a támogatást az említett időponttól számított négy éven belül kifizetik.
□igen□nem
2.5.4. A kár nagyságát az egyéni kedvezményezett szintjén számítják-e ki?
□igen□nem
2.5.5. Valamely hatóság, a támogatást nyújtó hatóság által elismert független szakértő vagy valamely biztosítótársaság elvégezte a kárt okozó esemény közvetlen következményeként bekövetkezett kár összegének értékelését?
□igen□nem
2.5.6. Kérjük, tüntesse fel a kár típusát:
(a) □élő fákban bekövetkezett kár. A támogatás az állományban elszenvedett veszteség ellentételezésére és a védett állatok által elpusztított faállomány piaci értékének erejéig újratelepítési költségekre nyújtható. A növekedési veszteség piaci értékének kiszámításakor figyelembe lehet venni, hogy az elpusztított faállomány mennyivel növekedett volna a kivágás rendes időpontjáig;
(b) □a kedvezményezettnél a kárt okozó esemény miatt felmerült egyéb költségek, mint például kezelési intézkedések, beleértve az újraültetéshez szükséges talaj-előkészítést és az ilyen műveletekhez szükséges termékeket, eszközöket és anyagokat;
(c) □a következő eszközökben bekövetkezett anyagi kár: erdészeti felszerelések, gépek és épületek. Az anyagi kár nagyságát az érintett eszköz javítási költsége vagy a kárt okozó esemény előtti gazdasági értéke alapján kell kiszámítani. Az anyagi kár nem haladhatja meg a javítási költséget vagy a rendes piaci érték esemény okozta csökkenését, vagyis az eszköznek közvetlenül a kárt okozó esemény előtti értéke és közvetlenül az esemény bekövetkezte utáni értéke közötti különbséget.
2.5.7. Levonnak-e minden olyan költséget a szóban forgó összegből, amely a kárt okozó esemény miatt nem merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezettnél?
□igen□nem
2.5.8. A károk ellentételezéseként kapott támogatási és egyéb kifizetések, beleértve a nemzeti vagy uniós intézkedés keretében vagy biztosítási kötvény alapján folyósított kifizetéseket is, nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át?
□igen□nem
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.9. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDÉSZETI ÁGAZATBAN NYÚJTOTT, MEZŐGAZDASÁGI TÁMOGATÁSI INTÉZKEZDÉSEKKEL PÁRHUZAMOS TÁMOGATÁSRÓL
Ezt az adatlapot kell használni Az agrár- és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 2.9. szakaszában leírt mezőgazdasági támogatási intézkedésekkel párhuzamos, az erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokkal kapcsolatban.
□ Az erdészeti ágazatban nyújtott kutatási-fejlesztési támogatás
1. A támogatott projekt az érintett erdészeti ágazatban vagy alágazatban működő valamennyi vállalkozás számára jelentőséggel bír?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor szolgáltasson bizonyítékot:
...
2. Közzéteszik-e az interneten a következő információkat a támogatott projekt megkezdésének időpontja előtt?
(a) a támogatott projekt kezdő időpontja;
(b) a támogatott projekt céljai;
(c) a támogatott projekttől várt eredmények közzétételének körülbelüli időpontja;
(d) a támogatott projekttől várt eredmények interneten való közzétételének helye;
(e) nyilatkozat arról, hogy a támogatott projekt eredményei ingyenesen rendelkezésre állnak az erdészeti ágazatban vagy az érintett alágazatban működő valamennyi vállalkozás számára.
□igen□nem
Kérjük, szolgáltasson bizonyítékot és adja meg az internetcímet:
...
3. A támogatott projekt eredményeit:
(a) közzéteszik-e az interneten a támogatott projekt befejezésének időpontjától vagy attól az időponttól kezdődően, amikor az említett eredményekről bármely meghatározott szervezet tagjait tájékoztatják - attól függően, hogy melyik következik be előbb?
□igen□nem
(b) hozzáférhetővé teszik-e az interneten a támogatott projekt befejezésének időpontjától számított legalább öt éven keresztül?
□igen□nem
Ha az a) vagy a b) pontra igen a válasz, akkor kérjük, szolgáltasson bizonyítékot:
...
4. A támogatást közvetlenül a kutató-ismeretterjesztő szervezet részére nyújtják?
□igen□nem
5. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés nem foglal magában az erdészeti ágazatban működő vállalkozások részére nyújtott, az erdészeti termékek ára alapján meghatározott támogatást.
□igen□nem
6. Kérjük, jelölje meg az elszámolható költségeket:
(a) □kutatókhoz, valamint technikai és egyéb kisegítő személyzethez kapcsolódó személyzeti jellegű ráfordítások, a projektben való foglalkoztatásuk mértékéig;
(b) □az eszközök és berendezések költségei, a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére. Amennyiben ezeket az eszközöket és berendezéseket nem használják teljes élettartamuk alatt a projektben, csak a projekt időtartamának megfelelő - az általánosan elfogadott számviteli alapelveknek megfelelően kiszámított - értékcsökkenési leírások minősülnek elszámolható költségnek;
(c) □az épületek és földterület költségei, a projektben való használatuk mértékéig és idejére. Az épületek tekintetében csak a projekt időtartamának megfelelő - az általánosan elfogadott számviteli alapelveknek megfelelően kiszámított - értékcsökkenési leírások minősülnek elszámolható költségnek. A földterület esetében az adásvétel költségei, illetve a ténylegesen felmerülő tőkeköltségek is elszámolhatók;
(d) □a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező ismeretek és szabadalmak költségei, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költségei, ha azokat kizárólag a projekt céljaira veszik igénybe;
(e) □további általános és egyéb működési költségek, beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt eredményeként merülnek fel.
7. Kérjük, jelölje meg a maximális támogatási intenzitást: ...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (623) pontja alapján az intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□ Az erdészeti birtokrendezéshez nyújtott támogatás
1. Az elszámolható költségek a birtokrendezés ténylegesen felmerült jogi, adminisztrációs és felmérési költségeire korlátozódnak?
□igen□nem
2. Kérjük, ismertesse részletesebben az intézkedést:
...
3. Kérjük, tüntesse fel a támogatási intenzitást: ...
Az iránymutatások (623) pontja alapján az intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az érintett intézkedésnek az iránymutatások e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
3. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A VIDÉKI TÉRSÉGEKBEN NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások (a továbbiakban: iránymutatások) II. részének 3. fejezetének hatálya alá tartozó, a vidéki térségek támogatására szolgáló állami támogatási intézkedések bejelentésére.
Ha a valamennyi ágazatra érvényes vagy kifejezetten a kereskedelemre és az iparra alkalmazandó uniós szabályok alapján nyújtanak támogatást a vidéki térségek számára, kérjük, az adott ágazatra vonatkozó bejelentési formanyomtatványt használja az állami támogatási intézkedés bejelentésére.
ÁLTALÁNOS TÁMOGATHATÓSÁGI KRITÉRIUMOK
1. Kérjük, adja meg a támogatási kategóriát:
□ a vidéki térségekben nyújtott alapvető szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás;
□ vállalkozás beindításhoz nyújtott támogatás vidéki térségekben folytatandó nem mezőgazdasági tevékenységhez;
□ a vidéki térségekben a mezőgazdasági termelőktől eltérő kedvezményezetteknek agrár-környezetvédelmi és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalásokhoz nyújtott támogatás;
□ a mezőgazdasági termelőktől eltérő kedvezményezetteknek bizonyos kötelező követelményekből eredő területspecifikus hátrányokra tekintettel nyújtott támogatás;
□ a gyapotra vagy élelmiszerekre vonatkozó minőségrendszerek és azok mezőgazdasági termelők általi használatának előmozdítására és támogatására nyújtott támogatás;
□ a vidéki térségekben végzett együttműködéshez, ezen belül a közösségvezérelt helyi fejlesztési (CLLD) projektekben vagy a mezőgazdaság termelékenységét és fenntarthatóságát célzó európai innovációs partnerség (EIP) operatív csoportjának projektjeiben való részvételhez nyújtott támogatás;
□ kölcsönös kockázatkezelési alapok létrehozásához nyújtott támogatás.
2. A támogatást stratégiai terv keretében, az (EU) 2021/2115 rendeletnek megfelelően nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz nem, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások alapján a támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
3. Kérjük, jelölje meg a vonatkozó stratégiai tervet és azt az intézkedést, amelynek keretében a támogatást nyújtják.
- Stratégiai terv: ...
- Intézkedés: ...
4. Az intézkedést az EMVA-ból társfinanszírozzák, vagy kiegészítő nemzeti finanszírozásnak minősül?
(a) □az EMVA-ból társfinanszírozzák;
(b) □kiegészítő nemzeti finanszírozásnak minősül.
5. A támogatást forgótőke bevonása céljából nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, az ilyen támogatást pénzügyi eszköz formájában nyújtják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (635) pontjának b) alpontja értelmében forgótőke bevonása céljából csak akkor nyújtható támogatás, ha az pénzügyi eszközök formájában történik.
Kérjük, pontosítsa az alkalmazott pénzügyi eszköz(öke)t:
...
6. A támogatást működési támogatásként nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (635) pontjának c) alpontja értelmében az ilyen támogatás csak akkor tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetőnek, ha arról a vonatkozó uniós jogszabályok kifejezetten rendelkeznek.
Ha ez így van, akkor kérjük, adja meg az érintett uniós jogszabályok hivatkozási számát:
...
7. Rendelkezésére áll-e a támogatás az iránymutatások (33) pontjának 63. alpontjában meghatározott, nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások (23) pontja értelmében a Bizottság megítélése szerint a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozások - mivel puszta létük van veszélyben - nem tekinthetők egyéb közpolitikai célkitűzések elősegítésére alkalmas eszközöknek addig, ameddig életképességük nem biztosított. Az ilyen támogatásoknak ezért a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról szóló bizottsági iránymutatásnak kell megfelelniük, kivéve, ha nem vonatkozik rájuk a bejelentési kötelezettség.
8. A támogatás rendelkezésre áll-e olyan vállalkozások számára, amelyekkel szemben valamely támogatás visszafizetésére kötelező olyan bizottsági határozat van érvényben, amely a támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az ilyen támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
9. A támogatást energiahatékonysággal és megújuló energiával kapcsolatos beruházásokhoz tervezik nyújtani?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatások nem alkalmazandók az ilyen támogatásra. Az iránymutatások (637) pontja értelmében az ilyen támogatásoknak az éghajlatpolitikai, környezetvédelmi és energetikai támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatásnak ( 570 ) kell megfelelniük, hacsak nem élveznek mentességet a bejelentési kötelezettség alól.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Kérjük, adjon meg minden olyan további információt, amelyet az érintett intézkedés értékeléséhez fontosnak tart.
...
III.12.R. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK PROMÓCIÓJÁRA ÉS REKLÁMOZÁSÁRA NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni az EK-Szerződés I. mellékletében szereplő termékek reklámozásához nyújtott állami támogatáshoz.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a nyilvánosság számára tudományos ismeretek terjesztéseként, kereskedelmi vásárok vagy kiállítások megszervezéseként, az ezeken és más hasonló PR-gyakorlatokon - ideértve a felmérésekben és piackutatásokban - történő részvételként meghatározott promóciós műveletek nem minősülnek reklámozásnak. A szélesebb értelemben vett ilyen promócióra adott állami támogatás az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatás, 2007-2013 ( 571 ) IV.j. és IV.k. pontjának hatálya alá tartozik.
1. Közösségen belüli reklámkampányok
1.1. Hol hajtják végre az intézkedést?
□ Egy másik tagállam piacán
□ A hazai piacon
Ki hajtja végre a reklámkampányt?
□ Termelői csoportok vagy egyéb szervezetek, méretüktől függetlenül
□ Egyéb (kérem, fejtse ki):
1.2. A hatóság a reklámanyagból be tud nyújtani a Bizottságnak mintákat vagy maketteket?
□ | igen | □ | nem |
Ha nem, kérjük, adjon magyarázatot:
1.3. Kérjük, adja meg a elszámolható kiadások mindenre kiterjedő jegyzékét:
1.4. Kik a támogatás kedvezményezettjei?
□ mezőgazdasági termelők;
□ termelői csoportok és/vagy termelői szervezetek;
□ a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások;
□ egyéb (határozza meg)
1.5. A hatóságok tudnak-e biztosítékot nyújtani arra vonatkozóan, hogy az érintett termékek előállításával foglalkozó összes termelő ugyanolyan módon képes igénybe venni a rendelkezésre álló támogatást?
□ | igen | □ | nem |
1.6. A reklámkampány az 1698/2005/EK rendelet ( 572 ) 32. cikke alapján meghatározandó feltételeknek eleget tevő minőségi termékekre vonatkozik-e?
□ | igen | □ | nem |
1.7. A reklámkampány az EU által elismert, a termékek eredetét feltüntető elnevezésekre vonatkozik?
□ | igen | □ | nem |
1.8. Ha igen, az említett hivatkozás pontosan megfelel a Közösség által bejegyzett hivatkozásoknak?
□ | igen | □ | nem |
1.9. A reklámkampány a nemzeti vagy regionális minőségi címkét használó termékekre vonatkozik?
□ | igen | □ | nem |
1.10. A címkén feltüntetik-e az érintett termékek származását?
□ | igen | □ | nem |
1.11. Ha igen, bizonyítsa, hogy a termékek származására való utalás csak az üzenet másodlagos része lesz.
1.12. A reklámkampány általános jellegű, és az adott típusú termék minden előállítója érdekeit szolgálja?
□ | igen | □ | nem |
1.13. Ha igen, a reklámkampányt a termékek származási helyére való hivatkozás nélkül valósítják meg?
□ | igen | □ | nem |
Ha nem, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás VI.D. pontja értelmében az ilyen kampányokra nem nyújtható támogatás.
1.14. A reklámkampány kifejezetten adott vállalatok termékeinek reklámozását szolgálja?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás VI.D. pontja értelmében az ilyen kampányokra nem nyújtható támogatás.
1.15. A reklámkampány megfelel-e az élelmiszerek címkézésére, kiszerelésére és reklámozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2000. március 20-i 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 573 ) 2. cikkében szereplő rendelkezéseknek, illetve, adott esetben, a különböző termékek vonatkozásában meghatározott speciális címkézési szabályoknak (bor, tejtermékek, tojás és baromfihús)?
□ | igen | □ | nem |
Ha nem, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás VI.D. pontja értelmében az ilyen kampányokra nem nyújtható támogatás.
1.16. A támogatás a következő mértékekre korlátozódik:
□ legfeljebb 50 % (tüntesse fel a pontos mértéket: %) mert az ágazat finanszírozza a reklámkampány költségeinek fennmaradó részét
□ legfeljebb 100 % (tüntesse fel a pontos mértéket: %) mert az ágazat adó jellegű befizetések, és kötelező hozzájárulások révén finanszírozza a reklámkampány költségeinek fennmaradó részét
□ legfeljebb 100 % (tüntesse fel a pontos mértéket: %) mert a reklámkampány általános jellegű, és az adott típusú termék minden előállítója érdekeit szolgálja.
2. Harmadik országokban megvalósított reklámkampányok
2. 1 A reklámkampány összhangban van-e a 2702/1999/EK tanácsi rendelet ( 574 ) alapelveivel?
□ | igen | □ | nem |
Ha nem, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás VI.D. pontja értelmében az ilyen kampányokra nem nyújtható támogatás.
Ha igen, mutasson be a 2702/1999/EK tanácsi rendelet alapelveivel való összeegyeztethetőségre vonatkozó bizonyítékokat
2.2. A reklámkampány bizonyos vállalkozások termékeit célozza?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás VI.D. pontja értelmében az ilyen kampányokra nem nyújtható támogatás.
2.3. A reklámkampány következtében veszélybe kerül-e más tagállamokból származó termékek eladása vagy rossz színben tüntetik-e fel e termékeket?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás VI.D. pontja értelmében az ilyen kampányokra nem nyújtható támogatás.
III.12.S. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A 2003/96/EK IRÁNYELV ÉRTELMÉBEN NYÚJTOTT ADÓMENTESSÉGEKKEL KAPCSOLATOS TÁMOGATÁSOKRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni bármely, a 2003/96/EK irányelv ( 575 ) értelmében nyújtott adómentességgel kapcsolatos állami támogatási intézkedés bejelentésére.
1. Milyen intézkedést terveznek?
□ Elsődleges mezőgazdasági termelésben használt motorüzemanyagok adójának csökkentése
□ Elsődleges mezőgazdasági termelésben használt elektromos áram és energia adójának csökkentése
2. Milyen mértékű a tervezett csökkentés?
3. A 2003/96/EK tanácsi irányelv mely cikke értelmében kívánnak adómentességet alkalmazni?
4. Az adómentesség mértékét illetően tervezik-e bármilyen különbségtétel alkalmazását az érintett ágazaton belül?
□ | igen | □ | nem |
5. Abban az esetben, ha a Tanács hatályon kívül helyezi a mezőgazdaságban használt energiatermékekre és elektromos áramra vonatkozó nulla adókulcs alkalmazásának lehetőségét a tervezett adómentesség megfelel majd az irányelv minden vonatkozó rendelkezésének az érintett ágazaton belüli adódifferenciálás nélkül?
□ | igen | □ | nem |
Kérjük, jelölje meg az irányelv alkalmazandó cikkét/cikkeit
III.12.T. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ ERDÉSZETI ÁGAZAT RÉSZÉRE NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKRÓL
Ezt a formanyomtatványt kell használni az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatás ( 576 ) VII. fejezetében szereplő, az erdészet támogatását célzó állami támogatási intézkedések bejelentésére.
1. Az intézkedés célja
1.1. Az intézkedés hozzájárul-e az erdők ökológiai, védelmi és rekreációs funkciójának, a biológiai sokféleségnek és az egészséges erdei ökoszisztémának a fenntartásához, helyreállításához vagy javításához, vagy az iránymutatás VII. fejezetének 175-181. pontjában említett elszámolható költségekkel kapcsolatos?
□ | igen | □ | nem |
Ha nem, kérjük, vegye figyelembe, hogy e fejezet értelmében csak a fenti célkitűzésekre vagy elszámolható költségekre vonatkozó intézkedéseket lehet jóváhagyni.
2. Támogathatósági feltételek
2.1. Az intézkedés kizárja-e az erdőre alapozott iparágaknak, a faanyag kifizetődő kitermelésre és faanyagszállításra vagy a fák vagy más erdészeti források termékké történő feldolgozására, illetve energiafejlesztésre nyújtott támogatásokat?
□ | igen | □ | nem |
Ha nem, kérjük, vegye figyelembe, hogy a fenti célokra nyújtott támogatás nem tartozik e fejezet alkalmazási körébe. Az ilyen támogatások esetében olvassa el az állami támogatásokról szóló egyéb szabályokat.
3. A támogatás jellege
3.1. Az intézkedésbe beletartozik a fák és az erdőkben élő más növényzet ültetésére, kidöntésére, ritkítására és metszésére nyújtott támogatás (VII.C. a) pont)?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük tüntesse fel, hogy a elszámolható költségek a következők közül mire terjednek ki:
□ ültetés, kidöntés és ritkítás általában
□ a kidőlt fák eltávolítása
□ a légszennyezés, állatok, viharok, tűz, áradások vagy hasonló események által tönkretett erdők helyreállítása
Amennyiben a fentiek egyike érvényes, kérem, írja le az intézkedést és erősítse meg, hogy az intézkedés fő célja az erdei ökoszisztéma és biológiai sokféleség vagy a hagyományos tájkép megőrzése és helyreállítása és nem nyújtanak támogatást az olyan fadöntésre, amelynek elsődleges célja a kifizetődő fakitermelés, illetve az újrakészletezés, abban az esetben, ha a kidöntött fákat hasonlóakkal helyettesítik:
□ erdőtelepítés az erdősültség növelése érdekében
Kérjük, írja le az erdősültség növelése érdekében végzett erdőtelepítés környezetvédelmi indokait és erősítse meg, hogy a rövid távon termesztett fajokkal történő erdősítésre nem nyújtanak támogatást:
□ erdőtelepítés a biológiai sokféleség elősegítése érdekében
Kérjük, írja le az intézkedést és tüntesse fel az érintett területeket:
□ erdőtelepítés a rekreációs célokat szolgáló fás területek kialakítása érdekében
A fenti fás területek szabadidős céllal a közönség számára ingyen látogathatók? Ha nem, az érzékeny területek védelme érdekében korlátozzák a látogatható területet?
□ erdőtelepítés az erózió és az elsivatagosodás elleni küzdelem vagy az erdő ehhez hasonló egyéb védelmi funkciójának előmozdítása érdekében
Kérjük, az érintett területek, a tervezett védelmi funkció, az ültetendő fafajták és bármilyen megvalósítandó kísérő és fenntartási intézkedés megjelölésével írja le az intézkedéseket:
□ egyéb (kérjük, indokolja)
3.2. Az intézkedés tartalmazza az erdők talajminőségének fenntartása és javítása, és/vagy a fák kiegyensúlyozott és egészséges növekedésének biztosítása érdekében nyújtott támogatást (VII.C. b) pont)?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük tüntesse fel, hogy a elszámolható költségek a következők közül mire terjednek ki:
□ trágyázás
□ egyéb talajkezelések
Határozza meg a trágyázás és/vagy egyéb talajkezelés típusát
□ a vegetáció túlzott mértékű sűrűségének csökkentése
□ a kielégítő mennyiségű vízmegtartás és a megfelelő vízelvezetés biztosítása
Kérjük, erősítse meg, hogy a fenti intézkedések nem fogják csökkenteni a biológiai sokféleséget, nem okoznak tápanyag-kioldódást, illetve nem gyakorolnak káros hatást a természetes vízi ökoszisztémákra vagy a vízi védőkörzetekre és írja le, ennek gyakorlati ellenőrzését.
3.3. A támogatás tartalmaz a kártevők, a kártevők által okozott károk és a fák betegségeinek megelőzése, felszámolása vagy kezelése érdekében, vagy az állatok által okozott károk megelőzése és kezelése érdekében, illetve az erdőtüzek megelőzését szolgáló célzott intézkedések érdekében nyújtott támogatást (VII.C. c) pont)?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük tüntesse fel, hogy a elszámolható költségek a következők közül mire terjednek ki:
□ a kártevő-támadás és a fák betegségeinek megelőzése és kezelése, illetve a kártevők és az állatok által okozott károk megelőzése és kezelése
Tüntesse fel a szóban forgó kártevőket és betegségeket vagy állatokat:
Kérjük, írja le a megelőzési és kezelési módszereket és a szükséges szereket, berendezéseket és anyagokat. A biológiai és mechanikus megelőzési és kezelési módszereket részesítik előnyben a támogatás nyújtásakor? Ha nem, kérjük, bizonyítsa, hogy ezek nem elegendőek a szóban forgó betegség vagy kártevő elleni küzdelemhez:
□ az erdőtüzek megelőzését szolgáló célzott intézkedések
Kérjük, írja le az intézkedéseket:
A támogatást a szóban forgó betegség vagy kártevő leküzdése érdekében hatósági utasításra megsemmisített vagy állatok által elpusztított állomány értékének ellentételezéseként nyújtják?
□ | igen | □ | nem |
Kérjük, írja le az állomány értékének megállapítására alkalmazott módszert és igazolja, hogy a kompenzáció az így megállapított értékre korlátozódik.
3.4. Az intézkedésbe beletartozik a természetes ösvények, tájképi elemek és jellemzők, valamint az állatok természetes élőhelyeinek helyreállítására és fenntartására nyújtott támogatás (VII.C. d) pont)?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, írja le az intézkedéseket:
3.5. Az intézkedésbe beletartozik az erdei utak és/vagy a turisztikai infrastruktúra kiépítésére, javítására és fenntartására nyújtott támogatás (VII.C. e) pont)?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, írja le az intézkedéseket:
A rekreációs célra használt erdők és a turisztikai infrastruktúra rekreációs céllal a közönség számára ingyen látogathatók?
□ | igen | □ | nem |
Ha nem, az érzékeny területek védelme vagy az infrastruktúra megfelelő és biztonságos használata érdekében korlátozzák a látogatható területet? Kérjük, írja le a korlátozásokat és azok bevezetésének indokait:
3.6. Az intézkedésbe beletartozik az információs anyagokkal és tevékenységekkel kapcsolatos költségekre nyújtott támogatás (VII.C. f) pontja)?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, írja le az intézkedéseket és erősítse meg, hogy a támogatott fellépések és anyagok az erdőkre vonatkozó általános információkat terjesztenek és nem tartalmaznak megnevezett termékekre vagy termelőkre vonatkozó hivatkozást, és nem reklámoznak hazai termékeket.
3.7. Az intézkedés tartalmaz erdészeti és természetvédelmi célra alkalmas földterületek megvásárlására irányuló támogatást (VII.C. g) pont)?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, írja le részletesen a szóban forgó erdészeti terület természetvédelmi célú felhasználását és erősítse meg, hogy ennek a területnek a természetvédelmi célú hasznosítása szabályozási vagy szerződéses kötelezettségek révén teljes mértékben és tartósan biztosított:
3.8. Az intézkedés tartalmazza-e a mezőgazdasági vagy nem mezőgazdasági területek erdősítésének, a mezőgazdasági földterületre vonatkozó agrár-erdészeti rendszerek létrehozásának, a Natura 2000 kifizetéseknek, az erdő-környezetvédelmi kifizetéseknek, az erdészeti potenciál helyreállításának és a megelőző intézkedések bevezetésének költségeire, valamint a nem termelő beruházásokra nyújtott támogatást az 1698/2005/EK rendelet ( 577 ) 43-49. cikkének és bármely ennek helyébe lépő jogszabálynak megfelelően?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük bizonyítsa be, hogy az említett intézkedés megfelel az 1698/2005/EK rendelet 43-49. cikkében és bármely ennek helyébe lépő jogszabályban szereplő feltételeknek:
3.9. Az intézkedés tartalmaz-e támogatást a környezetbarát erdészeti technológia alkalmazása miatt felmerülő többletköltségekre és bevételkiesésre?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, írja le részletesen az alkalmazott technológiát és erősítse meg, hogy az túlmegy a vonatkozó szabályokban előírt követelményeken:
A kompenzációt olyan önkéntes kötelezettségvállalás alapján fizetik-e, amelyet az erdő tulajdonosa vállalt és amely megfelel az 1698/2005/EK rendelet 47. cikkében szereplő feltételeknek és bármely ennek helyébe lépő jogszabálynak?
□ | igen | □ | nem |
Ha nem, kérjük vegye figyelembe, hogy a támogatás nem engedélyezhető az iránymutatás VII. fejezete alapján. Ha igen, írja le a kötelezettségvállalásokat:
3.10. Az intézkedés tartalmaz-e erdészeti célra alkalmas földterületek megvásárlására irányuló támogatást (a környezetvédelmi célokra alkalmas erdészeti területtől eltérő területek, lásd a fenti 3.7. pontot)?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, írja le az intézkedést és tüntesse fel a támogatási intenzitást:
3.11. Az intézkedés tartalmaz-e támogatást a képzéssel, tanácsadási szolgáltatásokkal, mint pl. üzleti tervek vagy erdőgazdálkodási tervek kidolgozásával, megvalósíthatósági tanulmányok készítésével valamint versenyeken, kiállításokon és vásárokon való részvétellel kapcsolatos költségekre?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, bizonyítsa be, hogy az intézkedés megfelel a mentesítési rendelet 15. cikkében szereplő feltételeknek:
3.12. Az intézkedés tartalmaz az erdészeti társulások létrehozására irányuló támogatást?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük, bizonyítsa be, hogy az intézkedés megfelel a mentesítési rendelet 9. cikkében szereplő feltételeknek:
3.13. Nyújtanak-e támogatást az új technikák terjesztésére, mint az ésszerű, kisléptékű kísérleti projektek vagy demonstrációs projektek?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük írja le az intézkedéseket és bizonyítsa be, hogy azok megfelelnek az iránymutatás 107. pontjában meghatározott feltételeknek:
4. A támogatás összege
4.1. Az 3.1-3.7. pontokban feltüntetett intézkedések esetében a támogatás a elszámolható költségek 100 %-ára korlátozódik és a túlkompenzálás kizárt?
□ | igen | □ | nem |
Kérjük, írja le, hogyan fogják ellenőrizni a túlkompenzálás kizárását:
4.2. A 3.8. pontban feltüntetett intézkedésekre nyújtott támogatás az 1698/2005/EK rendeletben vagy bármely annak helyébe lépő jogszabályban meghatározott maximális intenzitásra vagy összegre korlátozódik?
□ | igen | □ | nem |
A 3.8. pontban feltüntetett intézkedések az 1698/2005/EK rendelet vagy bármely annak helyébe lépő jogszabály értelmében társfinanszírozással valósulnak meg, vagy tervezik-e vagy lehetséges-e a társfinanszírozás?
□ | igen | □ | nem |
Ha igen, kérjük írja le, hogyan lesz kizárható a túlkompenzáláshoz vezető kettős finanszírozás:
4.3. A 3.9. pontban említett intézkedésekre irányuló kompenzáció az 1698/2005/EK rendelet 47. cikke szerinti támogatásokra meghaladhatja-e a rendelet mellékletében meghatározott maximális támogatási szintet, de semmilyen esetben sem haladhatja meg a bizonyítottan felmerült többletköltségeket és bevételkiesést?
□ | igen | □ | nem |
Kérjük, mindkét esetben tüntesse fel a támogatás összegét és írja le a kiszámításhoz alkalmazott módszert. Ha igen, kérjük, írja le a speciális körülményeket, valamint az intézkedés környezetre gyakorolt hatását, és mutasson be számításokat annak bizonyítására, hogy a további támogatási összegek a feltüntetett többletköltségre és/vagy jövedelem-kiesésre korlátozódnak.
4.4. A 3.10. pontban feltüntetett intézkedésekre nyújtott támogatás a mezőgazdasági földterületek vásárlása esetében a mentesítési rendelet 4. cikkének (8) bekezdésében meghatározott maximális intenzitásra korlátozódik-e?
□ | igen | □ | nem |
Kérjük, írja le, hogyan fogják ellenőrizni a túlkompenzálás kizárását:
4.5. A 3.11-3.13. pontokban szereplő intézkedésekre nyújtott támogatás a mentesítési rendelet vagy az iránymutatás alkalmazandó szabályaiban meghatározott maximális támogatási intenzitásra korlátozódik?
□ | igen | □ | nem |
Kérjük, írja le, hogyan fogják ellenőrizni a túlkompenzálás kizárását:
III.13.A. RÉSZ
Kiegészítő adatlap a repülőtereknek nyújtott beruházási támogatáshoz
A repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló iránymutatás ( 578 ) hatálya alá tartozó beruházási támogatás bejelentésekor az "Általános információ" elnevezésű formanyomtatvány mellett ajánlott kitölteni ezt a kiegészítő adatlapot.
1. Kiegészítő információ a kedvezményezettről, a beruházási projektről és a támogatásról
1.1. Kedvezményezett
1.1.1. A támogatást közvetlenül a repülőtér tulajdonosának nyújtják-e?
□igen | □nem |
1.1.2. Ha az 1.1.1. pontban nemmel válaszolt, kérjük, adott esetben ismertesse i. a támogatásban részesülő jogalany(oka)t, valamint ii. a támogatást egy közbenső szintű jogalanyra vagy a beruházási projektet végrehajtó repülőtérre átruházó jogalany(oka)t:
1.1.3. Ha az 1.1.1. pontban nemmel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogy a nemzeti hatóságok hogyan biztosítják, hogy a közbenső szintek ne részesüljenek előnyben:
1.1.4. Egyedi támogatás esetén kérjük, ismertesse a támogatás kedvezményezettje, valamint i. a vállalkozáscsoportjának vállalkozásai; ii. a leányvállalatai; iii. bármely egyéb kapcsolt vállalkozás, többek között közös vállalkozás közötti jogi, szervezeti és pénzügyi kapcsolatokat.
Támogatási program esetén kérjük, ismertesse azt a módszert, amely szerint a támogatást nyújtó hatóság értékelni fogja a fent felsorolt jogi, szervezeti és pénzügyi kapcsolatokat:
1.1.5. Kérjük, pontosítsa, hogy a jövőben a kedvezményezett is üzemelteti-e az infrastruktúrát:
□igen | □nem |
1.1.6. A fenti kérdésre adott nemleges válasz esetén kérjük, ismertesse i. az infrastruktúra-üzemeltető jövőbeli/jelenlegi kiválasztási eljárását, és ii. a kiválasztási szempontokat:
1.1.7. Amennyiben a repülőteret vagy a repülőtereket a nemzeti légierő, a rendőrség, nem gazdasági jellegű légimentő-szolgálatok, vagy egyéb, nem gazdasági jellegű légi szolgálatok használják, kérjük, ismertesse a) a szolgálat(ok) jellegét és b) a repülőtéri kapacitás általuk történő használatának mértékét (például a kifutópályáknak és más repülőtéri létesítményeknek az éves légijármű-mozgás százalékos arányaként kifejezett használatát):
1.1.8. Kérjük, adja meg a támogatásban részesülő repülőtér (repülőterek) alábbi utasforgalmi adatait:
a) A több mint két pénzügyi év óta kereskedelmi légi utasszállítást bonyolító repülőterek esetében: a támogatás bejelentését vagy tényleges nyújtását megelőző két pénzügyi év folyamán bonyolított átlagos éves utasforgalom.
b) A kevesebb mint két pénzügyi év óta kereskedelmi légi utasszállítást bonyolító repülőterek esetében: a kereskedelmi légi utasszállítás megkezdését követő két pénzügyi évre előre jelzett átlagos éves utasforgalom.
c) Valamennyi repülőtér esetében a támogatott infrastruktúra tervezett gazdasági élettartamára előre jelzett átlagos éves utasforgalom.
Kérjük, az egyes repülőterekre vonatkozó adatokat táblázat formájában adja meg a következők szerint:
Tárgyév | Összes utasszám |
Az utasszámok egy útra és az egyes útvonalakra számítandók; vagyis az adott repülőtérre utazó, majd onnan visszatérő utas kétszer számítandó. Ha egy repülőtér repülőterek csoportjának tagja, az utasforgalomra vonatkozó adatokat az egyes repülőterekre vonatkozóan kell megállapítani.
1.2. A beruházási projekt
1.2.1. Kérjük, ismertesse a beruházási projektet és az összes alapul szolgáló becslést, és (Excel-táblázat formájában) ismertesse a projekt alapját képező előzetes üzleti tervet. Az üzleti tervnek ki kell terjednie a beruházás gazdasági élettartamára. Valamennyi becslésnek megalapozott kereslet-előrejelzéseken kell alapulnia. Kérjük, fejtse ki, hogy ezeket a becsléseket figyelembe vették-e és milyen mértékben vették figyelembe a kedvezményezett repülőtér üzleti tervében:
1.2.2. Kérjük, adja meg a beruházási projekthez kapcsolódó következő információkat:
A támogatásigénylés dátuma: | |
A beruházási projekt munkáinak kezdete (dátum): | |
A beruházási projekt munkái befejezésének tervezett időpontja: | |
A működés megkezdésének tervezett időpontja: | |
A teljes kapacitás elérésének tervezett időpontja: |
1.2.3. Kérjük, egyetlen táblázatban közölje az elvégzendő összes munka részletes lebontását, azok finanszírozási forrását, tervezett időtartamát, kapcsolódó költségtételeit és az üzemeltetés megkezdésének tervezett időpontját.
Kérjük, minden egyes költségtétel esetében tüntesse fel, hogy i. a közfeladatok ellátása keretében nem gazdasági jellegű infrastruktúrához (például biztonsági, légiforgalom-irányítási és bármely egyéb, a tagállam közhatalmi jogosítványainak gyakorlása során a hatáskörébe tartozó tevékenységhez) közvetlenül kapcsolódó, vagy ii. gazdasági jellegű, repüléstechnikai célú repülőtéri infrastruktúrához (például kifutópályához, földi kiszolgálási infrastruktúrához) kapcsolódó, vagy iii. gazdasági jellegű, nem repüléstechnikai infrastruktúrához (például parkolókhoz, szállodákhoz) kapcsolódó beruházási költségnek tekintendő-e és miért tekinthető annak.
Munkák típusa | Finanszírozás | Költségstruktúra | Ütemezés |
1.2.4. Kérjük, közöljön áttekintést i. az összes gazdasági jellegű elszámolható beruházási költségről ( 579 ) és ii. az összes nem gazdasági jellegű elszámolható költségről. A költségeket a jelenértékükre kell diszkontálni; a diszkontrátát fel kell tüntetni.
Az áttekintésben kérjük, tüntesse fel, hogy a bejelentett támogatásnak melyik része fogja támogatni az i. kategóriába, illetve a ii. kategóriába tartozó beruházásokat:
1.2.5. Amennyiben a gazdasági jellegű, nem repüléstechnikai tevékenységekhez kapcsolódó beruházási költségek finanszírozása is állami támogatásból történik: kérjük, fejtse ki, hogy a hatóságok milyen alapon tekintik ezt a támogatást a belső piaccal összeegyeztethetőnek:
1.2.6. Vállalt-e vagy vállal-e kötelezettséget a beruházás vonatkozásában környezeti hatásvizsgálat elvégzésére? (a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló iránymutatás 20. pontja)?
□igen | □nem |
Ha nem, kérjük, ismertesse, hogy ennél a projektnél miért nincs szükség környezeti hatásvizsgálatra:
1.3. Közfeladatok ellátása keretébe tartozó, nem gazdasági jellegű tevékenységek
1.3.1. Kérjük, erősítse meg, hogy a beruházás az állam közhatalmi jogosítványainak gyakorlása során a hatáskörébe tartozó tevékenységekre (például a forgalom-irányítása, a rendészeti-, vámügyi-, tűzoltói tevékenységek, a polgári légi közlekedés jogellenes cselekményekkel szembeni védelmét szolgáló tevékenységek) vonatkozik-e. Az e tevékenységek végrehajtásához kapcsolódó infrastruktúrába és felszerelésekbe történő beruházások általában nem gazdasági jellegű tevékenységeknek minősülnek, és így nem tartoznak az állami támogatási szabályok hatálya alá. Kérjük, tüntesse fel a releváns beruházásokat az 1.2.3. pontban szereplő táblázatban.
□igen | □nem |
1.3.2. Kérjük, nevezze meg a közfeladatok ellátásának keretébe tartozó tevékenységek fogalmára és a finanszírozásukra vonatkozó nemzeti, regionális vagy bármely egyéb jogi eszközt. Ilyen jogi eszköz hiányában kérjük, tegye egyértelművé, hogy az érintett hatóságok általában hogyan finanszírozzák ezeket a tevékenységeket:
1.3.3. Kérjük, szolgáltasson azt igazoló bizonyítékot, hogy a nem gazdasági tevékenységek közfinanszírozása nem vezet a repülőterek közötti jogtalan hátrányos megkülönböztetéshez. Hátrányos megkülönböztetés olyan esetekben merül fel, amikor a releváns jogrend értelmében a polgári repülőtereknek rendes körülmények között viselniük kell bizonyos, a nem gazdasági tevékenységeikhez szervesen kapcsolódó költségeket, míg bizonyos polgári repülőtereknek nem kell fedezniük ilyen költségeket. Kérjük, pontosítsa a repülőterek nem gazdasági tevékenységeinek finanszírozására alkalmazandó nemzeti szabályok tárgyi és területi hatályát, valamint adott esetben a kapcsolódó regionális hatáskörök szintjét:
1.3.4. Kérjük, megfelelő bizonyítékokkal alátámasztva erősítse meg, hogy a nem gazdasági tevékenységekkel kapcsolatban felmerült költségek ellentételezése szigorúan ezekre a költségekre fog korlátozódni, és hogy a gazdasági tevékenységek ellentételezés útján történő kereszttámogatása ténylegesen kizárt:
1.3.5. Kérjük, erősítse meg, hogy a repülőtér külön költségelszámolást fog vezetni a gazdasági és a nem gazdasági tevékenységek vonatkozásában:
2. Az intézkedés összeegyeztethetőségének értékelése
2.1. Jól meghatározott közös érdekű célkitűzéshez való hozzájárulás
2.1.1. A beruházási támogatás:
a) □ fokozza-e az uniós polgárok mobilitását és javítja-e a régiók összeköttetését az Unión belüli járatok hozzáférési pontjainak létrehozása révén?
b) □ enyhíti-e a legfontosabb uniós légi csomópontokon kialakuló légiforgalmi torlódásokat?
c) □ elősegíti-e a regionális fejlődést?
Kérjük, pontosítsa, hogy a beruházási támogatás hogyan járul hozzá az egyes kiválasztott célkitűzésekhez.
2.1.2. A beruházás új repülőtéri kapacitás létrehozását célozza-e?
□igen | □nem |
2.1.3. Ha a 2.1.2. pontban feltett kérdésre igennel válaszolt, kérjük, hogy a beruházási projektre vonatkozó 1.2. pontban említett előzetes üzleti terv alapján bizonyítsa be, hogy az új infrastruktúra a repülőtér vonzáskörzetében középtávon meg fog felelni a légitársaságok, utasok és fuvarozók előrejelzett igényeinek.
2.1.4. Egyedi beruházási támogatás esetén: a kedvezményezett repülőtér ugyanabban a vonzáskörzetben ( 580 ) található-e, mint egy másik, nem teljes vagy majdnem teljes kihasználtsággal működő repülőtér?
□igen | □nem |
Amennyiben igen, kérjük, adja meg a következő információkat: a) a vonzáskörzet mérete és alakja; b) a kedvezményezett repülőtér és ugyanazon vonzáskörzeten belüli repülőterek közötti utazási távolság és idő; c) a bejelentés évét megelőző 5 évben ugyanazon a vonzáskörzeten belüli más repülőterek utasforgalma; d) a legrosszabb, az alapesetre és a legjobb esetre vonatkozó forgatókönyv szerint a támogatott repülőtér vonzáskörzetében legalább a következő tíz évben várható összkereslet és teljes kihasználtság:
2.1.5. Támogatási program esetén: kérjük, tüntesse fel a) a program területi hatálya alá tartozó területen található repülőterek elhelyezkedését és vonzáskörzetét; b) a támogatható repülőterek és az ugyanazon vonzáskörzeten belüli repülőterek közötti utazási távolságot és időt; c) a nemzeti hatóságok által a vonzáskörzetek méretének és alakjának meghatározásához, valamint az ugyanazon vonzáskörzeten belüli repülőterek kapacitáskihasználásának meghatározásához alkalmazandó módszert és szempontokat:
2.1.6. Egyedi beruházási támogatás esetén: ha a 2.1.4. pontban igennel válaszolt, kérjük, közöljön információt a beruházásnak az ugyanazon vonzáskörzeten belüli, meglévő infrastruktúra használatára várhatóan kifejtett hatásról. Ezen információnak igazolnia kell a középtávú kihasználtsági kilátásokat, megalapozott utas- és fuvar-előrejelzéseken kell alapulnia, és szerepelnie kell a kedvezményezett repülőtér előzetes üzleti tervében:
2.1.7. Egyedi beruházási támogatás esetén: ha a 2.1.4. pontban igennel válaszolt, kérjük, közöljön a legrosszabb, az alapesetre és a legjobb esetre vonatkozó forgatókönyv szerinti utasszám-előrejelzéseket, és fejtse ki, hogy véleménye szerint ezek az előrejelzések miért indokolják a további kapacitás létrehozására vagy a meglévő kapacitás fenntartására irányuló beruházási támogatást:
2.2. Az állami beavatkozás szükségessége
2.2.1. Egyedi beruházási támogatás esetén: kérjük, a repülőtér üzleti terve alapján fejtse ki, hogy a repülőtér beruházási kiadások fedezésére való képessége milyen mértékben függ a repülőtér éves utasforgalom tekintetében vett méretétől:
2.2.2. Egyedi beruházási támogatás esetén: kérjük, fejtse ki, hogy a repülőtér miért nem tudott elegendő magánfinanszírozást szerezni:
2.2.3. Támogatási program esetén: Kérjük, a) erősítse meg, hogy a támogatást nyújtó hatóság minden egyes esetben i. a repülőtér mérete ( 581 ); ii. a magánfinanszírozás vonzására való képessége alapján értékeli az állami beavatkozás szükségességét:
2.3. Az intézkedés megfelelősége
2.3.1. Kérjük, bizonyítsa, hogy a kérdéses támogatás megfelelő a kitűzött cél elérése vagy az orvosolni kívánt problémák megoldása szempontjából. Kérjük, fejtse ki különösen azt, hogy a hatóságok hogyan állapították meg, hogy ugyanaz a szakpolitikai célkitűzés nem érhető el és ugyanaz a probléma nem orvosolható kevésbé torzító szakpolitikai eszközökkel vagy támogatási eszközökkel, és hogy a kérdéses támogatás megfelelő szakpolitikai eszköz. Ha például a támogatást közvetlen anyagi előnyökkel ( 582 ) járó támogatási formák valamelyikében ítélik oda, kérjük, ismertesse, miért nem megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító hatással járó olyan támogatási formák, mint a visszafizetendő előlegek, illetve az adósság- vagy tőkeinstrumentumokra ( 583 ) épülő támogatási formák:
2.4. A támogatás ösztönző hatása
2.4.1. Egyedi beruházási támogatás esetén: kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett egyedi beruházás munkái csak a támogatásigénylő formanyomtatvány támogatást nyújtó hatóságnak történő benyújtását követően kezdődtek meg. Kérjük, nyújtsa be a kedvezményezett által a támogatást nyújtó hatóságnak megküldött támogatásigénylő formanyomtatvány másolatát és a munkák megkezdésének dátumát igazoló dokumentumot:
2.4.2. Támogatási program esetén: kérjük, erősítse meg, hogy a támogatható beruházási projektek munkái csak az egyedi támogatásigénylő formanyomtatvány támogatást nyújtó hatóságnak történő benyújtását követően kezdődtek meg:
2.4.3. Egyedi beruházási támogatás esetén: kérjük, ismertesse a célzott tevékenység szintjét, mind támogatást tartalmazó forgatókönyv mind támogatást nem tartalmazó kontrafaktuális forgatókönyv esetén. Kérjük, szolgáltasson igazoló bizonyítékot, például a kedvezményezett repülőtér által a belső döntéshozatala során figyelembe vett alternatív tevékenységekhez kapcsolódó belső dokumentumokat:
2.4.4. Egyedi beruházási támogatás esetén: alternatív tevékenységeket tartalmazó kontrafaktuális forgatókönyv megléte esetén kérjük, vesse össze mindkét forgatókönyvet azon kiegészítő tevékenység meghatározásához, amelyre csak a támogatással kerülne sor (kontrafaktuális elemzés).
Egyedi beruházási támogatás esetén: alternatív tevékenységeket tartalmazó kontrafaktuális forgatókönyv hiányában kérjük, határozza meg a kedvezményezett repülőtér előzetes üzleti terve alapján megállapított beruházási kiadás finanszírozási rését. A beruházási kiadás finanszírozási rése a különbség a beruházás élettartama alatt felmerülő pozitív és negatív pénzforgalom (köztük az állóeszköz-beruházás bekerülési értéke) között, nettó jelenértéken számítva:
2.4.5. Támogatási program esetén: kérjük, erősítse meg, hogy a) a támogatást nyújtó hatóság csak azt követően ítél oda a program keretébe tartozó egyedi támogatást, miután ellenőrizte az ösztönző hatás fennállását a célzott tevékenység támogatással és támogatás nélkül megvalósuló szintjének összehasonlításával (kontrafaktuális elemzés útján), vagy - támogatás nélkül megvalósított alternatív tevékenységek hiányában - a beruházási kiadás finanszírozási résének a kedvezményezett repülőtér előzetes üzleti terve alapján történő megállapításával ( 584 ); b) ismertesse mindazokat az alapul szolgáló inputadatokat, paramétereket és feltevéseket, amelyeket a támogatást nyújtó hatóság meg fog vizsgálni az ösztönző hatás elemzéséhez:
2.5. A támogatás arányossága
2.5.1. Egyedi beruházási támogatás esetén: alternatív tevékenységeket tartalmazó kontrafaktuális forgatókönyv megléte esetén kérjük, a) Excel-táblázatok formájában ismertesse a támogatást tartalmazó forgatókönyv és a támogatást nem tartalmazó kontrafaktuális forgatókönyv szerinti előzetes üzleti terveket; b) ezek alapján részletezze a kontrafaktuális projekthez/forgatókönyvhöz képest a támogatott projekt vagy tevékenység megvalósításából eredő nettó többletköltségeket (a többletbevételt levonva); c) fejtsen ki valamennyi, alapul szolgáló inputadatot, paramétert és feltevést.
Az üzleti tervnek ki kell terjednie a beruházások gazdasági élettartamára.
2.5.2. Egyedi beruházási támogatás esetén: alternatív tevékenységeket tartalmazó kontrafaktuális forgatókönyv hiányában kérjük, a) Excel-táblázat formájában ismertesse a kedvezményezett repülőtér előzetes üzleti tervét; b) ennek alapján tüntesse fel a beruházási kiadás finanszírozási rését, azaz a beruházás gazdasági élettartama során előforduló pozitív és negatív pénzforgalom (a beruházási költségeket is beszámítva) különbözetének nettó jelenértékét; c) fejtsen ki valamennyi, alapul szolgáló inputadatot, paramétert és feltevést:
2.5.3. Támogatási program esetén: kérjük, vállaljon kötelezettséget arra, hogy a) az előzetes üzleti terv alapján minden esetben megvizsgálja a támogatást nem tartalmazó kontrafaktuális forgatókönyvet; b) alternatív tevékenységeket tartalmazó kontrafaktuális forgatókönyv létezése esetén megállapítja a kontrafaktuális projekthez vagy forgatókönyvhöz képest a támogatott projekt vagy tevékenység megvalósításából eredő nettó többletköltségeket (a többletbevételt levonva); c) megállapítja a beruházási kiadás finanszírozási rését, azaz a beruházás gazdasági élettartama során előforduló pozitív és negatív pénzforgalom (a beruházási költségeket is beszámítva) különbözetének nettó jelenértékét azokban az esetekben, amelyekben nem került volna sor alternatív tevékenységre.
Kérjük, ismertesse mindazokat az alapul szolgáló inputadatokat, paramétereket és feltevéseket, amelyeket a támogatást nyújtó hatóság értékelni fog a vizsgálatokhoz és az elemzéshez.
2.5.4. Támogatási intenzitás:
Kérjük, tüntesse fel a beruházási támogatással fedezendő elszámolható költségek maximális százalékos arányát (a támogatási intenzitást); beleértve az alap támogatási intenzitáson felüli támogatáskiegészítéseket:
Amennyiben valamely támogatási program különböző méretű repülőterekre vonatkozik, tüntesse fel az alábbi repülőtércsoportokra alkalmazandó maximális támogatási intenzitást:
A repülőtér mérete az átlagos utasforgalom alapján (utas/év) | Beruházási támogatás maximális intenzitása |
> 3–5 millió | |
1–3 millió | |
< 1 millió |
2.6. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt negatív hatások elkerülése
2.6.1. Kérjük, erősítse meg, hogy a beruházási támogatásban részesülő repülőtér (beleértve annak valamennyi infrastruktúráját és eszközét is) valamennyi potenciális felhasználó előtt nyitva áll majd, és azt nem egy konkrét felhasználó számára tartják fenn:
2.6.2. Kérjük, nevezze meg azokat a rendelkezéseket, amelyek célja annak biztosítása, hogy a repülőtéri kapacitások felhasználók közötti felosztása releváns, objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes kritériumok alapján történjen:
2.7. Beruházási támogatási program szerinti egyedi támogatás bejelentése
2.7.1. Az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdése értelmében be kell jelenteni a beruházási támogatási program keretébe tartozó alábbi egyedi támogatási intézkedéseket:
a) a 3 millió fő feletti átlagos éves utasforgalommal rendelkező repülőtereknek nyújtott beruházási támogatás;
b) 1 millió alatti átlagos éves utasforgalommal rendelkező repülőtereknek nyújtott, 75 %-os támogatási intenzitást meghaladó beruházási támogatás, kivéve a távoli területeken elhelyezkedő repülőterek esetében;
c) a repülőterek átköltöztetéséhez nyújtott beruházási támogatás;
d) a támogatás bejelentését megelőző két üzleti év során 200 000 tonnánál több rakományt kezelő, utas- és teherszállítást egyaránt végző repülőtér finanszírozásához nyújtott beruházási támogatás;
e) új személyforgalmi repülőtér létrehozására irányuló beruházási támogatás (beleértve meglévő repülőtér személyforgalmi repülőtérré történő átalakítását);
f) egy másik repülőtértől 100 kilométeres sugarú körön, illetve gépjárművön, buszon, vonaton vagy nagysebességű vonaton 60 perc utazással töltött időn belül található repülőtér létrehozására vagy fejlesztésére irányuló beruházási támogatás.
III.13.B. RÉSZ
KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A REPÜLŐTEREKNEK NYÚJTOTT MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSHOZ
A repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló iránymutatás ( 585 ) hatálya alá tartozó egyedi működési támogatás bejelentésekor az "Általános információ" elnevezésű formanyomtatvány mellett ajánlott kitölteni ezt a kiegészítő adatlapot.
1. A KEDVEZMÉNYEZETTRE ÉS A TEVÉKENYSÉGEIRE VONATKOZÓ KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK
A repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló iránymutatás ( 586 ) hatálya alá tartozó egyedi működési támogatás bejelentésekor az "Általános információ" elnevezésű formanyomtatvány mellett ajánlott kitölteni ezt a kiegészítő adatlapot.
1.1. Kedvezményezett
1.1.1. A támogatást közvetlenül a repülőtér üzemeltetőjének nyújtják-e?
□Igen□Nem
1.1.2. Ha az 1.1.1. pontban nemmel válaszolt, kérjük, adott esetben ismertesse i. a támogatásban részesülő jogalany(oka)t, valamint ii. a támogatható szolgáltatásokat nyújtó repülőtér számára a támogatás közvetítőként történő átruházásáért felelős jogalany(oka)t.:
...
1.1.3. Ha az 1.1.1. pontban nemmel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogy a hatóságok hogyan biztosítják, hogy a közbenső szintek ne részesüljenek előnyben:
...
1.1.4. A támogatás kedvezményezettje a repülőtér tulajdonosa is?
□Igen□Nem
1.1.5. Ha az 1.1.4. pontban nemmel válaszolt: kérjük, nevezze meg a repülőtér jelenlegi/jövőbeli tulajdonosát, és ismertesse a tulajdonosi szerkezetet.
...
1.1.6. Egyedi támogatás esetén kérjük, ismertesse a támogatás kedvezményezettje, valamint i. a vállalkozáscsoportjának vállalkozásai; ii. a leányvállalatai; iii. bármely egyéb kapcsolt vállalkozás, többek között közös vállalkozás közötti jogi, szervezeti és pénzügyi kapcsolatokat.
Támogatási program esetén kérjük, ismertesse azt a módszert, amely szerint a támogatást nyújtó hatóság értékelni fogja az 1.1.1-1.1.5. pontban említett jogi, szervezeti és pénzügyi kapcsolatokat:
...
1.2. A repülőtér üzemeltetőjére vonatkozó általános információk
1.2.1. Amennyiben a repülőteret vagy repülőtereket a nemzeti fegyveres erő, a rendőrség, nem gazdasági jellegű légimentő-szolgálatok, vagy egyéb, nem gazdasági jellegű légi szolgálatok használják, kérjük, ismertesse a) a szolgálat(ok) jellegét és b) a repülőtéri kapacitás általuk történő használatának mértékét (például a kifutópályáknak és más repülőtéri létesítményeknek az éves légijármű-mozgás százalékos arányaként kifejezett használatát).
...
1.2.2. Kérjük, adja meg a támogatásban részesülő repülőtér (repülőterek) alábbi utasforgalmi adatait:
(a) A több mint két pénzügyi év óta kereskedelmi légi utasszállítást bonyolító repülőterek esetében: a támogatás bejelentését vagy tényleges nyújtását megelőző két pénzügyi év folyamán bonyolított átlagos éves utasforgalom.
(b) A kevesebb mint két pénzügyi év óta kereskedelmi légi utasszállítást bonyolító repülőterek esetében: a kereskedelmi légi utasszállítás megkezdését követő két pénzügyi évre előre jelzett átlagos éves utasforgalom.
Kérjük, hogy az adatokat táblázat formájában adja meg a következők szerint: [a 188. oldalon található 2.2.3. pont másolata]
Tárgyév | Összes utasszám |
Az utasszámok egy útra és az egyes útvonalakra számítandók. Például: az adott repülőtérre utazó, majd onnan visszatérő utas kétszer számítandó. Ha egy repülőtér repülőterek csoportjának tagja, az utasforgalomra vonatkozó adatokat az egyes repülőterekre vonatkozóan kell megállapítani.
1.2.3. Egyedi működési támogatás esetén: kérjük, nyújtsa be a kedvezményezett által a 2009-2013 közötti időszakban végrehajtott és 2027. április 4-ig végrehajtani kívánt üzleti tervet. Kérjük, ismertesse az üzleti tervek alapjául szolgáló feltételezéseket.
Az üzleti tervnek tartalmaznia kell a forgalomra és a forgalom-előrejelzésekre; a költségekre és a költség-előrejelzésekre; a nyereségesség és a pénzforgalom szintjéhez kapcsolódó pénzügyi adatokra és pénzügyi előrejelzésekre vonatkozó információkat (a repülőtér által bizonyíthatóan használt módszertanokra, például a beruházás nettó jelenértékének, belső megtérülési rátájának és a befektetett tőke átlagos megtérülésének (ROCE) értékelésére használt módszerekre hivatkozással). Az üzleti tervet Excel-formátumban kell elkészíteni valamennyi alapul szolgáló képlet kifejtésével együtt.
Támogatási program esetén, kérjük, részletezze a) a támogatható repülőterek üzleti tervei által teljesítendő formai és anyagi feltételeket; b) a nemzeti hatóságok által az üzleti tervek értékelésére alkalmazandó módszert.
...
1.2.4. Egyedi működési támogatás esetén kérjük, közöljön összefoglaló áttekintést a kedvezményezett 2009-2013 közötti működési veszteségéről ( 587 ), valamint a 2027. április 4-ig tartó időszak előre jelzett működési veszteségéről. Kérjük, hogy az adatokat az alábbi felépítésű táblázat formájában adja meg:
Bevételek | ||||
… | ||||
Működési költségek | ||||
… | ||||
Egyéb | ||||
… | ||||
Üzleti eredmények |
Támogatási program esetén kérjük, részletezze a hatóságok által a támogatható repülőterek működési veszteségének megállapítására alkalmazandó módszert.
1.2.5. Egyedi működési támogatás esetén kérjük, hogy a működési támogatás igénylését megelőző 5 évre vonatkozóan nyújtson be másolatot a támogatható repülőterek pénzügyi beszámolóiról ( 588 ).
Támogatási program esetén kérjük, vállaljon kötelezettséget arra, hogy a fent ismertetett pénzügyi beszámolókat figyelembe veszi az egyedi támogatás értékelésekor:
...
1.2.6. Kérjük, részletezze a túlkompenzáció elkerülése és a többletösszegek kedvezményezettel való visszafizettetése érdekében hozott rendelkezéseket:
...
1.3. Repülőtéri szolgáltatási tevékenységek
1.3.1. Kérjük, e szolgáltatások nyújtása tekintetében részletezze a támogatható repülőtéri szolgáltatásokat ( 589 )és az elszámolható működési költségek ( 590 )kategóriáit.
...
1.4. Közfeladatok ellátása keretébe tartozó tevékenységek
1.4.1. A működési támogatás kiterjed-e az állam közhatalmi jogosítványainak gyakorlása során a hatáskörébe tartozó tevékenységekre (például a légiforgalom-irányításra, a rendészeti, vámügyi, tűzoltói tevékenységekre, a polgári légi közlekedés jogellenes cselekményekkel szembeni védelmét szolgáló tevékenységekre)? Az e tevékenységek végrehajtásához kapcsolódó infrastruktúrát és felszereléseket érintő működési költségek általában nem gazdasági jellegűnek minősülnek, és így nem tartoznak az állami támogatási szabályok hatálya alá.
□Igen□Nem
1.4.2. Kérjük, nevezze meg a közfeladatok ellátásának keretébe tartozó tevékenységek fogalmára és a finanszírozásukra vonatkozó nemzeti, regionális vagy bármely egyéb jogi eszközt. Ilyen jogi eszköz hiányában kérjük, tegye egyértelművé, hogy az érintett hatóságok általában hogyan finanszírozzák ezeket a tevékenységeket:
...
1.4.3. Kérjük, szolgáltasson azt igazoló bizonyítékot, hogy a nem gazdasági tevékenységek közfinanszírozása nem vezet a repülőterek közötti jogtalan hátrányos megkülönböztetéshez. Hátrányos megkülönböztetés olyan esetekben merül fel, amikor a releváns jogrend értelmében a polgári repülőtereknek rendes körülmények között viselniük kell bizonyos, a nem gazdasági tevékenységeikhez szervesen kapcsolódó költségeket, míg bizonyos polgári repülőtereknek nem kell fedezniük ilyen költségeket. Kérjük, pontosítsa a repülőterek nem gazdasági tevékenységeinek finanszírozására alkalmazandó nemzeti szabályok tárgyi és területi hatályát, valamint adott esetben a kapcsolódó regionális hatáskörök szintjét:
...
1.4.4. Kérjük, megfelelő bizonyítékokkal alátámasztva erősítse meg, hogy a nem gazdasági tevékenységekkel kapcsolatban felmerült költségek ellentételezése szigorúan ezekre a költségekre fog korlátozódni, és hogy a gazdasági tevékenységek ellentételezés útján történő kereszttámogatása ténylegesen kizárt:
...
1.4.5. Kérjük, erősítse meg, hogy a repülőtér külön költségelszámolást fog vezetni a gazdasági és a nem gazdasági tevékenységek vonatkozásában:
...
2. AZ INTÉZKEDÉS ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE
2.1. A támogatást 2014. április 4. előtt nyújtották-e?
□Igen□Nem
2.2. Jól meghatározott közös érdekű célkitűzéshez való hozzájárulás
2.2.1. A működési támogatás:
(a) □fokozza-e az uniós polgárok mobilitását, és az Unión belüli járatok hozzáférési pontjainak létrehozása által javítja a régiók összeköttetését?
(b) □enyhíti-e a legfontosabb uniós légi csomópontokon kialakuló légiforgalmi torlódásokat?
(c) □elősegíti-e a regionális fejlődést?
Kérjük, részletezze, hogy a működési támogatás hogyan járul hozzá a választott célkitűzés(ek)hez:
...
2.2.2. A bejelentett intézkedés új repülőtér üzemeltetőjére vonatkozik-e?
□Igen□Nem
2.2.3. Egyedi működési támogatás esetén: a kedvezményezett repülőtér ugyanabban a vonzáskörzetben ( 591 )található-e, mint egy másik, kihasználatlan kapacitású repülőtér?
□Igen□Nem
2.2.4. Egyedi működési támogatás esetén: ha a 2.2.3. pontban igennel válaszolt: kérjük, határozza meg a vonzáskörzet méretét és alakját. Kérjük, közöljön a vonzáskörzetben található másik repülőtér forgalmára gyakorolt valószínűsíthető hatást vázoló információt. Ezen információnak szerepelnie kell a kedvezményezett repülőtér üzleti tervében, emellett megalapozott utas- és áruforgalmi előrejelzéseken kell alapulnia.
Támogatási program esetén: Kérjük, a) erősítse meg, hogy a hatóságok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a támogatható repülőtérrel azonos vonzáskörzetben található bármely egyéb repülőtér forgalmára gyakorolt valószínűsíthető hatást a kedvezményezett repülőtér üzleti tervében szereplő, és megalapozott utas- és áruforgalmi előrejelzéseken alapuló információk alapján értékelik; b) fejtse ki a nemzeti hatóságok által a másik repülőtér (repülőterek) forgalmára gyakorolt valószínűsíthető hatás értékeléséhez alkalmazandó módszert és kritériumokat.
...
2.3. Az állami beavatkozás szükségessége
2.3.1. Kérjük, erősítse meg, hogy a repülőtér/a támogatható repülőterek éves utasforgalma nem haladja meg a 3 millió főt (lásd még az 1.2.2. pontban feltett kérdést).
...
2.4. Az intézkedés megfelelősége
2.4.1. Kérjük, bizonyítsa, hogy a kérdéses támogatás megfelelő a kitűzött cél elérése vagy az orvosolni kívánt problémák megoldása szempontjából. Fejtse ki különösen azt, hogy a hatóságok hogyan állapították meg, hogy ugyanaz a célkitűzés nem érhető el, illetve ugyanaz a probléma nem orvosolható kevésbé torzító szakpolitikai eszközökkel vagy támogatási eszközökkel. Ha például a támogatást közvetlen anyagi előnyökkel ( 592 )járó támogatási formák valamelyikében ítélik oda, kérjük, ismertesse, miért nem megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító hatással járó olyan támogatási formák, mint a visszafizetendő előlegek, illetve az adósság- vagy tőkeinstrumentumokra ( 593 )épülő támogatási formák:
...
2.4.2. Egyedi működési támogatás esetén: a támogatás összegét előzetesen rögzített összegként állapították-e meg, amely fedezi a kedvezményezett üzleti terve alapján meghatározott várható működésfinanszírozási hiányt?
□Igen□Nem
Amennyiben igen, kérjük, közölje az üzleti tervben található releváns információkat.
2.4.3. Támogatási program esetén: a támogatás összegét minden egyes esetben előzetesen, rögzített összegként állapítják-e meg, amely fedezi a kedvezményezett üzleti terve alapján meghatározott várható működésfinanszírozási hiányt?
□Igen□Nem
Amennyiben igen, a kedvezményezettnek közölnie kell az üzleti tervben található releváns információkat.
2.4.4. Ha a 2.4.2. és a 2.4.3. pontban nemmel válaszolt, kérjük, részletezze a következőket: a) a költség- és bevétel-előrejelzések bizonytalanságának foka; bármely olyan információs aszimmetria, amely akadályozza, hogy a nemzeti hatóságok a támogatás összegét előzetesen, az üzleti terv alapján határozzák meg.
...
2.4.5. Ha a 2.4.2. és a 2.4.3. pontban nemmel válaszolt, kérjük, erősítse meg, hogy az összeegyeztethető működési támogatás maximális összegének megállapítása a 2009 és 2013 közötti öt év során fennálló átlagos működésfinanszírozási hiányon ( 594 )alapuló modell szerint történt/fog történni.
...
2.4.6. Kérjük, erősítse meg, hogy a működési támogatás összegének utólagos emelésére nem kerül sor:
□Igen□Nem
2.4.7. Ha a fenti kérdésre nemmel válaszolt, kérjük, fejtse ki arra vonatkozó véleményét, hogy az utólagos emelés lehetősége miért nem csökkenti a repülőtér hatékony irányítását célzó ösztönzőket:
...
2.5. A támogatás ösztönző hatása és arányossága
2.5.1. Egyedi működési támogatás esetén kérjük, ismertesse, hogy miért valószínű, hogy a támogatás hiányában az érintett repülőtér gazdasági tevékenységi szintje jelentős mértékben csökkenne. Kérjük, hogy a célzott tevékenység támogatással és támogatás nélkül (a kontrafaktuális forgatókönyv szerint) megvalósuló szintjének összehasonlításával, valamint a beruházási támogatás lehetséges jelenlétének és a forgalom szintjének figyelembevételével közölje a szükséges információkat az üzleti terv alapján (lásd még az 1.2.3. pontot).
Támogatási program esetén kérjük, ismertesse a támogatást nyújtó hatóság által az üzleti tervek értékeléséhez, valamint annak valószínűségének értékeléséhez alkalmazott módszert, hogy támogatás hiányában az érintett repülőtér gazdasági tevékenységi szintje - a beruházási támogatás lehetséges jelenlétének és a forgalom szintjének figyelembevételével - valószínűleg jelentős mértékben csökkenne:
...
2.5.2. Egyedi működési támogatás esetén kérjük, bizonyítsa be, hogy a repülőtér üzleti tervének eredményeképpen 2027. április 4-ig megvalósul a működési költségek teljes körű fedezése. Kérjük, nevezze meg az üzleti terv releváns kulcsfontosságú paramétereit.
Támogatási program esetén kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást nyújtó hatóság kizárólag akkor fog nyújtani egyedi működési támogatást, ha megállapítja, hogy a kedvezményezett repülőtér üzleti tervének eredményeképpen 2027. április 4-ig megvalósul a működési költségek teljes körű fedezése. Kérjük, nevezze meg az üzleti terv azon kulcsfontosságú paramétereit, amelyeket a támogatást nyújtó hatóságok az egyes esetekben megvizsgálnak ehhez a következtetéshez:
...
2.5.3. Kérjük, adja meg a következőket:
Egyedi működési támogatás esetén: a kedvezményezett repülőtér 13 év alatt felmerülő kezdeti működésfinanszírozási hiánya, először a 2014. április 4-én, az átmeneti időszak kezdetén fennálló működésiköltség-fedezettség, majd a 2027. április 4-én, az átmeneti időszak végén elért teljes működésiköltség-fedezettség megadásával.
Támogatási program esetén: kérjük, vállaljon kötelezettséget arra, hogy a) a támogatható repülőterek finanszírozási hiányának megállapítása a 2.5.2. pontban említett módszerrel fog történni; b) a támogatható repülőterek kötelezően bebizonyítják, hogy 2027. április 4-ig elérik a teljes működésiköltség-fedezettséget.
...
- Maximálisan megengedhető támogatási összeg:
...
- A finanszírozási hiány működési támogatással fedezendő százalékos aránya:
...
- A működési támogatás nyújtásának tárgyidőszaka:
...
2.6. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt negatív hatások elkerülése
2.6.1. Kérjük, bizonyítsa, hogy a támogatható repülőtérrel vagy repülőterekkel ugyanazon vonzáskörzetben található összes repülőtér képes lesz elérni a teljes működésiköltség-fedezettséget 2027. április 4-ig.
...
2.6.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a repülőtér (beleértve bármely olyan beruházást is, amelyre támogatást nyújtanak) valamennyi potenciális felhasználó előtt nyitva áll, és azt nem egy konkrét felhasználó számára tartják fenn:
□Igen□Nem
2.6.3. Kérjük, nevezze meg azokat a rendelkezéseket, amelyek célja annak biztosítása, hogy a repülőtéri kapacitások felhasználók közötti felosztása releváns, objektív és megkülönböztetésmentes kritériumok alapján történjen:
...
III.13.C. RÉSZ
Kiegészítő adatlap légitársaságoknak nyújtott indulási célú támogatáshoz
A repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló iránymutatás ( 595 ) hatálya alá tartozó indulási célú támogatások bejelentésekor az I. részben található "Általános információ" elnevezésű formanyomtatvány mellett ajánlott kitölteni ezt a kiegészítő adatlapot.
Ez a formanyomtatvány a támogatási programok és az egyedi támogatások bejelentésére egyaránt alkalmazandó.
1. A kedvezményezettre, a projektre és a támogatásra vonatkozó kiegészítő információk
1.1. Kedvezményezett
1.1.1. A támogatást közvetlenül az új útvonalat működtető légitársaságnak nyújtják?
□igen | □nem |
1.1.2. Ha az 1.1.1. pontban nemmel válaszolt: kérjük, adott esetben ismertesse a) a támogatásban részesülő jogalanyt vagy jogalanyokat; b) a támogatást egy közbenső szintű jogalanyra, illetve az új útvonalat működtető légitársaságra átruházó jogalanyt vagy jogalanyokat:
1.1.3. Ha az 1.1.1. pontban nemmel válaszolt, kérjük, fejtse ki, hogy a nemzeti hatóságok hogyan biztosítják, hogy a közbenső szintek ne részesüljenek előnyben:
1.1.4. Egyedi támogatás esetén kérjük, ismertesse a támogatás kedvezményezettje, valamint a) a vállalkozáscsoportjának vállalkozásai; b) a leányvállalatai; c) bármely egyéb kapcsolt vállalkozás, többek között közös vállalkozás közötti jogi, szervezeti és pénzügyi kapcsolatokat.
Támogatási program esetén kérjük, ismertesse azt a módszert, amely szerint a támogatást nyújtó hatóság értékelni fogja a jogi, szervezeti és pénzügyi kapcsolatokat:
1.1.5. A kedvezményezett kiválasztása: Kérjük, ismertesse a) kedvezményezett jövőbeli/jelenlegi kiválasztási eljárását; b) a kiválasztási eljárás nyilvánosságra hozatalának médiumát és szintjét; c) a támogathatósági feltételeket; d) az operatív követelményeket; e) a kiválasztási szempontokat:
2. Az intézkedés összeegyeztethetőségének értékelése
2.1. Jól meghatározott közös érdekű célkitűzéshez való hozzájárulás
2.1.1. Az indulási célú támogatás:
a) □ új útvonalak indításával fokozza-e az uniós polgárok mobilitását és javítja-e a régiók összeköttetését?
b) □ elősegíti-e a távoli területek regionális fejlődését?
Kérjük, fejtse ki, hogy a támogatás hogyan járul hozzá a választott célkitűzéshez:
2.1.2. Egyedi támogatás esetén kérjük, bizonyítsa be, hogy a működtetni kívánt útvonalat vagy útvonalakat hasonló feltételek mellett még nem fedi le nagysebességű vasúti szolgáltatás ( 596 ) vagy ugyanazon vonzáskörzetben található másik repülőtér ( 597 ). Ha a feltételek nem minősülnek hasonlónak, fejtse ki ennek okát.
Támogatási program esetén kérjük, fejtse ki, hogy az indulási célú támogatás egyes eseteiben a támogatást nyújtó hatóság hogyan fogja biztosítani az e pontban foglalt feltétel teljesülését:
2.2. Az állami beavatkozás szükségessége
2.2.1. Kérjük, jelölje meg, hogy az indulási célú támogatás az alábbiakra vonatkozik-e:
a) □ évi 3 milliónál kisebb utasforgalommal ( 598 ) rendelkező repülőteret az európai közös légtéren ( 599 ) belüli másik repülőtérrel összekötő útvonalak;
b) □ Távoli területen található repülőteret egy másik (az európai közös légtéren belül vagy kívül elhelyezkedő) repülőtérrel összekötő útvonalak, az érintett repülőterek méretétől függetlenül;
c) □ Évi 3 millió főnél nagyobb és 5 millió főnél kisebb utasforgalommal rendelkező, nem távoli területeken található repülőterek közötti útvonalak. Kérjük, ebben az esetben megfelelően indokolja meg a sajátos körülményeket;
d) □ Egyéb (kérjük, nevezze meg):
2.2.2. Egyedi támogatás esetén kérjük, tüntesse fel a támogatható új útvonalakkal összekötött repülőterek elhelyezkedését:
2.2.3. Olyan egyedi támogatás esetén, amelynek keretében az indulási célú támogatás nem távoli területen található repülőteret másik repülőtérrel összekötő útvonalakra irányul, kérjük, adja meg az új útvonallal (útvonalakkal) összekötött repülőterek alábbi utasforgalmi adatait:
a) több mint két pénzügyi év óta kereskedelmi légi utasszállítást bonyolító repülőterek: a támogatás bejelentését vagy nyújtását megelőző két pénzügyi év folyamán bonyolított átlagos éves utasforgalom;
b) kevesebb mint két pénzügyi év óta kereskedelmi légi utasszállítást bonyolító repülőterek: a kereskedelmi légi utasszállítás megkezdését követő két pénzügyi évre előre jelzett átlagos éves utasforgalom.
Kérjük, hogy az adatokat táblázat formájában adja meg a következők szerint:
Tárgyév | Repülőtér | Repülőtér |
Tárgyév | Utasszám | Utasszám |
Tárgyév | Utasszám | Utasszám |
Az utasszámok utanként számítandók; vagyis az adott repülőtérre utazó, majd onnan visszatérő utas kétszer számítandó. Ha egy repülőtér repülőterek csoportjának tagja, az utasforgalomra vonatkozó adatokat az adott repülőtérre vonatkozóan kell megállapítani.
2.2.4. Támogatási program esetén kérjük, fejtse ki, hogy az indulási célú támogatás egyes eseteiben a támogatást nyújtó hatóság a repülőtér elhelyezkedése, az utasforgalom és az útvonalak alapján hogyan fogja értékelni az állami beavatkozás szükségességét:
2.3. Az intézkedés megfelelősége
2.3.1. Egyedi támogatás esetén: kérjük, bizonyítsa, hogy a kérdéses támogatás megfelelő a kitűzött cél elérése vagy az orvosolni kívánt problémák megoldása szempontjából. Fejtse ki különösen azt, hogy a hatóságok hogyan állapították meg, hogy ugyanaz a célkitűzés nem érhető el, és ugyanaz a probléma nem orvosolható kevésbé torzító szakpolitikai eszközökkel vagy támogatási eszközökkel. Ha például a támogatást közvetlen anyagi előnyökkel ( 600 ) járó támogatási formák valamelyikében ítélik oda, kérjük, ismertesse, miért nem megfelelőek más, potenciálisan kevésbé torzító hatással járó olyan támogatási formák, mint a visszafizetendő előlegek, illetve az adósság- vagy tőkeinstrumentumokra ( 601 ) épülő támogatási formák:
2.3.2. Egyedi támogatás esetén, amennyiben a kedvezményezett légitársaság előzetes üzleti tervet készített a támogatásban részesülő útvonalra: kérjük, ismertesse az üzleti tervet. Az üzleti tervben szerepelnie kell, hogy van-e kilátás arra, hogy az adott útvonal 3 év elteltével állami finanszírozás nélkül is nyereségessé válik a légitársaság számára:
2.3.3. Egyedi támogatás esetén, a támogatásban részesülő útvonalra vonatkozó előzetes üzleti terv hiányában: kérjük, nyújtson be azt igazoló dokumentumot, hogy a kérdéses légitársaság visszavonhatatlan kötelezettségvállalást tett arra, hogy az útvonalat legalább annyi ideig működteti, ameddig indulási célú támogatásban részesült:
2.3.4. Támogatási program esetén kérjük, fejtse ki, hogy az indulási célú támogatás egyes eseteiben a támogatást nyújtó hatóság hogyan értékeli az intézkedés megfelelőségét:
2.4. Az intézkedés ösztönző hatása és arányossága
2.4.1. Egyedi támogatás esetén, amennyiben az üzleti terv alapján megállapítható, kérjük, fejtse ki, hogy támogatás hiányában miért valószínű, hogy a légitársaság érintett repülőtéren folytatott gazdasági tevékenységét nem bővítenék.
Támogatási program esetén kérjük, ismertesse azt a módszert, amelyet a támogatást nyújtó hatóság alkalmaz annak értékeléséhez, hogy támogatás hiányában valószínű-e a légitársaság érintett repülőtéren folytatott gazdasági tevékenysége bővülésének elmaradása:
2.4.2. Egyedi támogatás esetén kérjük, erősítse meg, hogy az új útvonal csak a támogatásigénylő formanyomtatvány támogatást nyújtó hatósághoz történő benyújtását követően indul/indult be, és nyújtsa be: a) a kedvezményezett által a támogatást nyújtó hatóságnak megküldött támogatásigénylő formanyomtatvány másolatát; b) az új útvonal beindításának dátumát igazoló dokumentumot.
Támogatási program esetén kérjük, erősítse meg, hogy a támogatható új útvonalak csak a támogatásigénylő formanyomtatvány támogatást nyújtó hatósághoz történő benyújtását követően indulnak be:
2.4.3. Kérjük, erősítse meg, hogy az egyes útvonalakra legfeljebb három évig nyújtják a támogatást:
2.4.4. Kérjük, adja meg a támogatási intenzitást, azaz a támogatásnak az elszámolható költségek ( 602 ) százalékos arányában kifejezett teljes összegét. Mindkét számadatot a támogatás nyújtásának időpontjában, az adó vagy egyéb díjak levonása előtt érvényes nettó jelenértéken kell kifejezni:
2.4.5. Kérjük, részletezze a túlkompenzáció elkerülése és a támogatási többletösszegek kedvezményezett légitársasággal való visszafizettetése érdekében hozott rendelkezéseket:
2.4.6. Kérjük, részletezze a kedvezményezett légitársaság kérdéses repülőtérről vagy repülőterekről induló, illetve e repülőtérre vagy repülőterekre érkező egyéb útvonalai kereszttámogatásának elkerülése érdekében hozott intézkedéseket:
2.5. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése
2.5.1. Egyedi támogatás esetén: kérjük, erősítse meg, hogy az új légi útvonal által biztosítandó összeköttetést (pl. városok között) nagysebességű vasúti szolgáltatás vagy azonos vonzáskörzetben található másik repülőtér - az utazás hossza tekintetében - hasonló feltételek mellett még nem biztosítja. Lásd még a 2.1.2. pontot.
Támogatási program esetén: kérjük, fejtse ki, hogy a támogatást nyújtó hatóság az indulási célú támogatás egyes eseteiben hogyan biztosítja az e pontban foglalt feltétel teljesülését:
2.5.2. Kérjük, szolgáltasson arra vonatkozó bizonyítékot, hogy egy légitársaságnak - akár valamely repülőtér érintésével, akár anélkül - új útvonal indításához nyújtandó támogatások odaítélésének tervezésekor a hatóság a terveit kellő határidőn belül és megfelelő módon nyilvánosságra hozta vagy hozza, annak érdekében, hogy minden érdekelt légitársaság felajánlhassa szolgáltatásait:
2.5.3. Kérjük, erősítse meg, hogy az indulási célú támogatás ugyanazon útvonal tekintetében nem kombinálható a légi útvonalak üzemeltetéséhez nyújtott más típusú állami támogatásokkal:
III.13.D. RÉSZ
Kiegészítő adatlap a légi szállítási szolgáltatásokhoz nyújtott, a Szerződés 107. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti szociális jellegű támogatáshoz
A repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló iránymutatás ( 603 ) hatálya alá tartozó szociális támogatás nyújtásának bejelentésekor az I. részben található "Általános információ" elnevezésű formanyomtatvány mellett ajánlott kitölteni ezt a kiegészítő adatlapot.
1. Információk a kedvezményezettről vagy kedvezményezettekről, a projektről és a támogatásról
1.1. Kérjük, fejtse ki a bejelentett intézkedés szociális célkitűzését (célkitűzéseit) és azt, hogy véleménye szerint az intézkedés miért valósítja meg az adott célkitűzést vagy célkitűzéseket:
1.2. A tervezett támogatás részletei
1.2.1. Kérjük, adott esetben ismertesse a) a támogatás odaítélésére és a végső fogyasztóknak történő továbbítására alkalmazott módszert; b) adott esetben kérjük, mutassa be a támogatásban részesülő jogalanyt vagy jogalanyokat, illetve azokat, amelyek a támogatást átruházzák a támogatás támogatható végső fogyasztóknak történő továbbításáért felelős, közbenső szintű jogalanyra.
1.2.2. Kérjük, ismertesse a támogatható végső fogyasztók kategóriáit, például a speciális igényű utasok, amilyenek a gyermekek, a fogyatékos személyek, az alacsony jövedelemmel rendelkezők, a diákok, az idősek stb. ( 604 ):
1.2.3. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás tényleges kedvezményezettjei a támogatható végső fogyasztók:
1.2.4. Kérjük, ismertesse a támogatásra jogosult útvonalakat:
1.2.5. A támogatást távoli területen ( 605 ) található repülőteret vagy repülőtereket az Európai Gazdasági Térség másik repülőterével vagy repülőtereivel összekötő útvonalon vagy útvonalakon bonyolított utasszállításra nyújtják?
□igen | □nem |
1.2.6. Ha az 1.2.5. pontban igennel válaszolt, kérjük, ismertesse a támogatható földrajzi területeket és útvonalakat:
1.2.7. Kérjük, részletezze a támogatással ellentételezendő költségeket, és erősítse meg, hogy az elszámolható költségek a fuvarozó által a támogatható végső fogyasztónak kiszámlázott, valamennyi adót és díjat tartalmazó menettérti jegy árára korlátozódnak:
1.2.8. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás odaítélésére a forgalmazási csatornák - például utazási irodák, légitársaságok földi szolgáltatásai és honlapjai - közötti megkülönböztetés nélkül kerül sor:
□
1.2.9. Kérjük, ismertesse a) a légijárat-üzemeltető(k) jövőbeli/jelenlegi kiválasztási eljárását; b) a támogathatósági feltételeket és c) a kiválasztási szempontokat:
1.2.10. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás odaítélésére a szolgáltatások eredetére vonatkozó megkülönböztetés nélkül, azaz a szolgáltatásokat üzemeltető légitársaságtól függetlenül kerül sor:
□
1.2.11. Kérjük, ismertesse azokat a hatályos ellenőrzéseket és védintézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a programot csak a támogatható végső fogyasztók vegyék igénybe és ne merüljön fel túlkompenzáció:
III.13.E. RÉSZ
Kiegészítő adatlap tengeri szállításhoz nyújtott támogatáshoz
A tengeri szállításhoz nyújtott állami támogatásról szóló közösségi iránymutatás ( 606 ) hatálya alá tartozó intézkedések bejelentésekor az I. részben található "Általános információ" elnevezésű formanyomtatvány mellett ajánlott kitölteni ezt a kiegészítő adatlapot.
1. A támogatási program típusára vonatkozó információk
A program a következőkből áll-e vagy tartalmazza-e a következőket:
a) □ hajótéradó
b) □ társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése
c) □ helyi adók csökkentése
d) □ regisztrálási díjak csökkentése
e) □ képzési támogatás
f) □ kamionok közútról vízi szállításra való áthelyezéséhez nyújtott támogatás
g) □ szolgáltatásra irányuló közbeszerzési szerződés vagy annak odaítélési eljárása
h) □ szociális jellegű támogatások
i) □ egyéb, kérjük, írja le:
2. A támogathatóságra vonatkozó információk
Az 1. pont a), b), c), d), e) és f) kategóriái vonatkozásában, kérjük válaszoljon a 2.2.-2.7. pontokra:
2.1. Milyen támogathatósági kritériumok vonatkoznak a vállalkozásokra?
2.2. Milyen támogathatósági kritériumok vonatkoznak a hajókra? Különösen van-e valamilyen kötelezettség a lobogót illetően? Milyen lobogóval kapcsolatos kötelezettségek vonatkoznak azon vállalkozások flottájára, amelyek 2004. január 17-ét követően lépnek be a hajótéradó-rendszerbe? A lobogóval kapcsolatos kötelezettségek a kedvezményezett vállalkozás teljes flottájára alkalmazandók, vagy csak a saját tulajdonú flottára és a személyzet nélkül bérelt hajókra?
2.3. Milyen támogathatósági kritériumok vonatkoznak a személyzet nélkül bérbe adott hajókra?
2.4. Milyen támogathatósági kritériumok vonatkoznak az adott időtartamra vagy adott útra bérelt hajókra?
2.5. Milyen támogathatósági kritériumok vonatkoznak adott esetben a tengerészekre?
2.6. Mutassa be a támogatható tevékenységek listáját. A rendszer vonatkozik-e konkrétan a következőkre:
□vontatási tevékenységek? | □kotrási tevékenységek? |
Általában véve a támogatási program hatálya alá tartoznak-e az áruk és személyek tengeri szállításától eltérő hajózási tevékenységek?
2.7. Mely elkülönítő intézkedések biztosítják, hogy a támogatás ne gyűrűzzön át a vállalkozás egyéb tevékenységeire?
Az 1. pont g) kategóriája vonatkozásában:
2.8. Milyen közszolgáltatási kötelezettségek állnak fenn, milyen módszerekkel számítják ki a kompenzációkat, milyen különböző ajánlatokat nyújtottak be a közbeszerzési eljárás során és mely okok miatt választott ák a kijelölt vállalkozást?
Az 1. pont h) kategóriája vonatkozásában:
2.9. Melyek az érintett útvonalak, melyek az érintett felhasználói csoportok és milyen feltételei vannak az egyedi támogatások odaítélésének?
3. A támogatási intenzitásra vonatkozó információk
3.1. Milyen mechanizmusok szolgálnak az iránymutatás 11. fejezetében meghatározott maximális támogatási intenzitás tiszteletben tartásának biztosítására? Hogyan vezetik a vonatkozó dokumentációt?
Az 1. pont a) kategóriájának vonatkozásában, kérjük válaszoljon a 3.2.-3.7. pontokra:
3.2. Milyen árfolyamokat használnak a 100 NT-ra (nettó tonna) jutó adóköteles jövedelem kiszámítására?
1 000 NT-ig
1 001 NT és 10 000 NT között
10 001 NT és 20 000 NT között
20 001 NT felett
3.3. Kötelező-e a vállalkozásoknak külön könyvelést vezetniük, ha támogatható és nem támogatható tevékenységet egyaránt folytatnak?
3.4. Milyen elbánást alkalmaznak vállalkozáscsoportok és csoporton belüli tranzakciók esetében?
3.5. Milyen mértékben terjed ki a hajótéradó-rendszer a kiegészítő tevékenységekből származó jövedelmekre?
3.6. Vonatkoznak-e különleges adózási szabályok azokra a hajókra, amelyek olyan helyzetben lépnek be a hajótéradó-rendszerbe, amikor piaci értékük meghaladja adóértéküket?
3.7. A tagállamok általános adózási szabályai szerinti normál adószint alkalmazandó-e a hajózási vállalkozások igazgatóinak és részvényeseinek jövedelmére?
Az 1. pont b), c) és d) kategóriái vonatkozásában, kérjük válaszoljon a 3.8.-3.10. pontokra:
3.8. Mekkora az a szociális/fiskális hozzájárulások vagy az adók vagy díjak százalékában kifejezett támogatási intenzitás, amely normál esetben a tengerészre vagy a hajótulajdonosra hárult volna?
3.9. Vagy milyen szinten korlátozottak abszolút mértékben a 3.8. pontban hivatkozott hozzájárulások, díjak vagy adók?
3.10. Kotróhajók és vontatóhajók esetében a támogatás szigorúan tevékenységük tengeri szállítási részére korlátozódik-e?
3.11. Az 1. pont e) kategóriája vonatkozásában: Mekkora a támogatási intenzitás a gyakornok képzésének vagy fizetésének költségei tekintetében?
3.12. Az 1. pont f) kategóriája vonatkozásában: Mennyi a támogatás az átállás egy tonna/kilométerére jutó összege?
3.13. Az 1. pont h) kategóriája vonatkozásában: Mekkora az egyedi támogatások összege?
III.14. RÉSZ
ÁLTALÁNOS ADATLAP A HALÁSZATI ÉS AKVAKULTÚRA-ÁGAZAT SZÁMÁRA NYÚJTOTT ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁSHOZ
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez az állami támogatások bejelentésére szolgáló általános adatlap a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 607 ) (a továbbiakban: iránymutatás) hatálya alá tartozó valamennyi ágazatra vonatkozik. Emellett az iránymutatás hatálya alá tartozó valamennyi intézkedés esetében ki kell tölteni a vonatkozó kiegészítő adatlapot.
AZ ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉG ÉRTÉKELÉSE A SZERZŐDÉS 107. CIKKE (3) BEKEZDÉSÉNEK C) PONTJA SZERINT
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti az egyes gazdasági tevékenységek fejlődését előmozdító támogatást, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben. Az értékelés elvégzése érdekében a Bizottság az ezen adatlapon szereplő szempontokat veszi figyelembe.
Eleget tesz-e az állami támogatási intézkedés a következő feltételeknek?
Első feltétel:
□ az érintett gazdasági tevékenység meghatározása,
□ ösztönző hatás: a támogatásnak oly módon kell megváltoztatnia az érintett vállalkozás(ok) magatartását, hogy az(ok) olyan kiegészítő tevékenységbe kezdjen(ek), amelyet támogatás nélkül nem, vagy csak korlátozott mértékben vagy másképpen végezne/végeznének,
□ a támogatás nem ellentétes az uniós jog vonatkozó rendelkezéseivel és általános elveivel.
Második feltétel:
□ az állami beavatkozás szükségessége: a támogatási intézkedésnek olyan lényeges fejlődést kell eredményeznie, amelyet a piac önmagában nem tud megvalósítani, például piaci hiányosság felszámolása, illetve adott esetben egyenlőséggel vagy kohézióval kapcsolatos aggály kezelése révén,
□ a támogatás megfelelősége: a tervezett támogatásnak megfelelő szakpolitikai eszközt kell jelentenie a gazdasági tevékenység fejlődésének megkönnyítéséhez,
□ a támogatás arányossága (a támogatásnak a szükséges minimumra való korlátozása): a támogatás összegét és intenzitását arra a szintre kell korlátozni, amely az érintett vállalkozás(ok) kiegészítő beruházásának vagy tevékenységének elindításához minimálisan szükséges,
□ a támogatás átláthatósága: a tagállamoknak, a Bizottságnak, a gazdasági szereplőknek és a nyilvánosságnak könnyen hozzá kell férniük az összes vonatkozó jogi aktushoz és az azok alapján nyújtott támogatásokkal kapcsolatos lényeges információkhoz,
□ a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése,
□ a támogatásnak a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt lehetséges pozitív és negatív hatásainak mérlegelése (mérlegelési teszt).
1. ELSŐ FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS ELŐMOZDÍTJA VALAMELY GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSÉT
1.1. Támogatott gazdasági tevékenység
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.1. szakaszát ((39)-(44) pont).
1.1.1. A Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti "az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító" támogatást, "amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Ezért azoknak a támogatásoknak, amelyek a Szerződés e rendelkezése szerint összeegyeztethetőnek minősülnek, hozzá kell járulniuk egyes gazdasági tevékenységek fejlődéséhez.
Az iránymutatás (39) és (40) pontjának való megfelelés értékelése érdekében kérjük, adja meg azokat az információkat, amelyek segítségével a Bizottság meg tudja határozni, mely gazdasági tevékenység(ek)et támogatja majd a támogatás, valamint mutassa be, miként mozdítja elő a támogatás a meghatározott tevékenység(ek) fejlődését:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (41) pontja értelmében a gazdasági tevékenységek által az éghajlatra vagy a környezetre, illetve a közös halászati politika (a továbbiakban: KHP) állományvédelmi célkitűzésére gyakorolt negatív hatások megelőzésére vagy csökkentésére nyújtott támogatás az érintett gazdasági tevékenység fenntarthatóságának növelésével elősegítheti a gazdasági tevékenységek fejlődését.
1.1.2. Kérjük, ismertesse, hogy a támogatás hozzá fog-e járulni a KHP és ezen belül az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap (a továbbiakban: ETHAA) célkitűzéseinek megvalósításához, és ha igen, hogyan, és pontosabban írja le a támogatás várható előnyeit:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy erre az információra azért van szükség, hogy a Bizottság értékelni tudja azt, hogy megfelel-e a támogatás az iránymutatás (42) pontjának.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (43) pontja értelmében a Bizottság megítélése szerint az iránymutatás II. része 1. fejezete 1.1., 1.2., 1.3. és 1.4. szakaszának, valamint II. része 3. fejezete 3.4., 3.5. és 3.6. szakaszának megfelelően nyújtott támogatás elősegítheti a meghatározott gazdasági tevékenység vagy terület fejlődését, mivel támogatás hiányában nem feltétlenül kerülne sor hasonló mértékű fejlődésre.
1.1.3. A támogatást valamely program alapján egyedi bejelentési kötelezettség alá tartozó beruházási projektekre ítélik oda?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, fejtse ki, hogy a kiválasztott projekt hogyan járul hozzá a program célkitűzéseihez. E célból kérjük, hivatkozzon a támogatást igénylő által szolgáltatott információkra:
...
1.2. Ösztönző hatás
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.2. szakaszát ((45)-(59) pont).
Az állami támogatás csak akkor tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetőnek, ha ösztönző hatása van. Egy támogatásnak akkor van ösztönző hatása, ha oly módon változtatja meg valamely vállalkozás magatartását, hogy az az érintett ágazat fejlődéséhez hozzájáruló olyan kiegészítő tevékenységbe kezd, amelyeket támogatás nélkül nem, vagy csak korlátozott mértékben, esetleg másképpen végezne.
1.2.1. Az iránymutatás (45) pontjának való megfelelés értékelése érdekében kérjük, fejtse ki, hogyan ösztönzi(k) az intézkedés(ek) a kedvezményezettet magatartásának oly módon történő megváltoztatására, hogy az ágazat fejlődéséhez hozzájáruló kiegészítő gazdasági tevékenységbe kezdjen, amely tevékenységet a kedvezményezett a támogatás nélkül nem, illetve korlátozott mértékben vagy másképpen végezne.
...
1.2.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nem pusztán valamely tevékenység azon költségeinek fedezésére szolgál, amelyek a vállalkozásnál amúgy is felmerültek volna, és nem kompenzálja valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát.
□igen□nem
Kérjük, tartsa szem előtt, hogy az iránymutatás (45) pontja értelmében a támogatás nem szolgálhat valamely tevékenység azon költségeinek fedezésére, amelyek a vállalkozásnál amúgy is felmerültek volna, és nem kompenzálhatja valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát.
1.2.3. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentett állami támogatási intézkedés nem pusztán a vállalkozások pénzügyi helyzetének javítását célozza, hanem hozzájárul a halászati és akvakultúra-ágazat fejlődéséhez is.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (46) pontja értelmében az uniós jogszabályokban, illetve ezen iránymutatásban kifejezetten előírt kivételek hiányában a pusztán a vállalkozások pénzügyi helyzetének javítására irányuló, de a halászati és akvakultúra-ágazat fejlődéséhez semmilyen módon hozzá nem járuló állami támogatási intézkedések, és különösen a kizárólag az ár, a mennyiség, a termelési egység vagy a termelési eszköz egysége alapján nyújtott támogatások a belső piaccal összeegyeztethetetlen működési támogatásnak minősülnek. Ezen túlmenően az ilyen támogatások - természetüknél fogva - nagy valószínűséggel beavatkoznak a belső piac szervezését szabályozó mechanizmusokba.
1.2.4. Az intézkedés:
- működési támogatásnak minősül?
□igen□nem
- kötelező előírásoknak való megfelelés megkönnyítését szolgáló támogatásnak minősül?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (47) pontja értelmében a működési támogatás és a kötelező előírásoknak való megfelelés megkönnyítését szolgáló támogatás elvileg összeegyeztethetetlen a belső piaccal, kivéve, ha az uniós jog vagy az iránymutatás kifejezetten másképp rendelkezik, vagy más, kellően indokolt esetekben.
Ha a válasz igen, kérjük, adja meg az iránymutatás vagy más uniós jogszabályok azon rendelkezéseit, amelyek kifejezetten engedélyezik az ilyen támogatást, és indokolja meg.
...
1.2.5. Az iránymutatás II. részének 1. fejezete keretében nyújtott támogatás azon, a halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozások megsegítésére korlátozódik, amelyek annak ellenére szembesülnek különféle nehézségekkel, hogy észszerű erőfeszítéseket tettek az ilyen kockázatok lehető legkisebbre csökkentésére?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (48) pontja értelmében a II. rész 1. fejezetének hatálya alá tartozó támogatást azon, a halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozások megsegítésére kell korlátozni, amelyek annak ellenére szembesülnek különféle nehézségekkel, hogy észszerű erőfeszítéseket tettek az ilyen kockázatok lehető legkisebbre csökkentésére.
Az állami támogatásnak nem lehet az a hatása, hogy a vállalkozásokat szükségtelen kockázatok vállalására késztesse. A halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozásoknak maguknak kell viselniük a termelési módszerek vagy a termékek meggondolatlan megválasztásának következményeit. Ez az elv alkalmazandó például a II. rész 3. fejezetének 3.4., 3.5. és 3.6. szakaszára is.
1.2.6. A kedvezményezett a projekttel vagy tevékenységgel kapcsolatos munka megkezdése előtt fog támogatási kérelmet benyújtani a nemzeti hatóságokhoz?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (49) pontja szerint a támogatás nem jelent ösztönzést a kedvezményezett vállalkozás számára az olyan esetekben, amikor a vonatkozó projekt vagy tevékenység már azelőtt megkezdődött, hogy a kedvezményezett vállalkozás támogatás iránti kérelmet nyújtott volna be a nemzeti hatóságokhoz.
1.2.7. Tartalmazni fogja a támogatási kérelem legalább a kérelmező nevét és a vállalkozás méretét, a projekt vagy tevékenység leírását, beleértve annak helyszínét és kezdési, illetve befejezési dátumát, a megvalósításhoz szükséges támogatási összeget és az elszámolható költségeket?
□igen□nem
1.2.8. A támogatást nagyvállalkozások számára nyújtják ( 608 )?
□igen□nem
1.2.9. Amennyiben az előző kérdésre igen a válasz, a kedvezményezettek - amelyek nagyvállalkozások - ki fogják fejteni a támogatási kérelemben, hogy milyen helyzet állna elő a támogatás igénybevétele nélkül (ezt a helyzetet nevezik kontrafaktuális forgatókönyvnek vagy alternatív projektnek vagy tevékenységnek), és dokumentumokkal támasztják alá a kérelemben ismertetett kontrafaktuális forgatókönyvet?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (51) pontja értelmében ez a követelmény nem vonatkozik azokra a helyi önkormányzattal rendelkező településekre, amelyeknek az éves költségvetése kevesebb mint 10 millió EUR, lakosságuk pedig nem éri el az 5 000 főt. Megfelel-e a kedvezményezett település az iránymutatás (51) pontjában foglalt feltételeknek?
□igen□nem
1.2.10. A támogatást nyújtó hatóság ellenőrizni fogja a kontrafaktuális forgatókönyv hitelességét, és igazolni fogja, hogy a támogatás rendelkezik a szükséges ösztönző hatással?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (52) pontja értelmében a kontrafaktuális forgatókönyv akkor hiteles, ha valósághű, és azon döntéshozatali tényezőkön alapul, amelyek akkor voltak érvényben, amikor a kedvezményezett vállalkozás meghozta döntését az érintett projektről vagy tevékenységről.
1.2.11. Teljesülnek-e az adókedvezmény formájában megvalósuló támogatás esetében a következő feltételek:
(a) a támogatási program objektív kritériumok alapján és további tagállami mérlegelési jogkör gyakorlása nélkül biztosítja a támogatás igénybevételének jogát, valamint
□igen□nem
(b) a támogatási programot a támogatott projekthez vagy tevékenységhez kapcsolódó munkák megkezdése előtt elfogadták és hatályba léptették ( 609 )?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (53) pontja értelmében az ilyen támogatás ösztönző hatásúnak tekinthető.
1.2.12. Az iránymutatás alábbi támogatási kategóriáinak valamelyikébe tartozik-e a támogatás?
□ Az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.1. szakasza szerint természeti csapások vagy rendkívüli események által okozott károk orvoslásához nyújtott támogatás
□ Az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.2. szakasza szerint a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás
□ Az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.3. szakasza szerint az akvakultúra-ágazatban az állatbetegségek, valamint az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség megelőzésének, megfékezésének és felszámolásának a költségeihez nyújtott támogatás, valamint az ilyen állatbetegségek és fertőzöttség által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás
□ Az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.4. szakasza szerint a védett állatok által okozott károk helyreállítására irányuló támogatás
□ Az iránymutatás II. része 3. fejezetének 3.5. szakasza szerint a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetéséhez nyújtott támogatás
□ Az iránymutatás II. része 3. fejezetének 3.6. szakasza szerint a halászoknak nyújtott likviditási támogatás
□ Az iránymutatás II. része 2. fejezetének 2.1. szakasza szerint a legkülső régiókban nyújtott működési támogatás
□ Az iránymutatás II. része 2. fejezetének 2.2. szakasza szerint a legkülső régiókbeli halászflották megújítására nyújtott támogatás
□ Az iránymutatás II. része 2. fejezetének 2.3. szakasza szerint a biztonság fokozásához hozzájáruló eszközökbe - többek között a legkülső régiókban a halászhajók kisüzemi part menti halászatra szolgáló halászati övezeteinek kiterjesztését lehetővé tevő eszközökbe - történő beruházásokhoz nyújtott támogatás
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (54) pontja értelmében a fenti támogatási kategóriáknak nem kell ösztönző hatásúnak lenniük, illetve a fenti támogatási kategóriák ösztönző hatásúnak tekinthetők.
Az egyedileg bejelenthető beruházási támogatásokra és a bejelentett programok keretében nagyvállalkozásoknak nyújtott beruházási támogatásokra alkalmazandó további feltételek
Ha a támogatást egyedi beruházáshoz nyújtják, kérjük, folytassa az alábbi 1.2.13-1.2.17. kérdésekkel.
Az iránymutatás (59) pontja értelmében, amennyiben a támogatás nem változtatja meg a kedvezményezett vállalkozás magatartását azáltal, hogy további beruházásra ösztönzi, a támogatás nem gyakorol pozitív hatást az érintett ágazat fejlődésére. Ezért a támogatás nem tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetőnek, ha úgy tűnik, hogy hasonló beruházásra a támogatás nélkül is sor kerülne.
1.2.13. Kérjük, a bejelentésben szolgáltasson egyértelmű bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a támogatás tényleges hatást gyakorol a beruházási döntésre. Kérjük, részletezze ezt a hatást:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (55) pontja szerint az átfogó értékelés érdekében a tagállamnak nemcsak a támogatott projekttel kapcsolatban kell tájékoztatást nyújtania, hanem átfogóan ismertetnie kell a kontrafaktuális forgatókönyvet is, vagyis azt a helyzetet, amikor egyetlen hatóság sem nyújt támogatást a kedvezményezettnek.
1.2.14. Kérjük, ismertesse átfogóan a kontrafaktuális forgatókönyvet, amelynek esetében egyetlen hatóság sem nyújt támogatást a kedvezményezettnek:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (58) pontja szerint amennyiben nem ismert konkrét kontrafaktuális forgatókönyv, vélelmezhető az ösztönző hatás, ha finanszírozási hiány áll fenn. Ez az eset áll fenn, ha a beruházási költségek - az előzetes üzleti terv alapján - meghaladják a beruházás várható árbevétel-arányos nyereségének nettó jelenértékét.
1.2.15. Kérjük, adja meg, hogy milyen, a vizsgált beruházási projekthez kapcsolódó dokumentumo(ka)t nyújtanak be a bejelentés részeként:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (56) pontja szerint a tagállamoknak a vizsgált beruházási projekthez kapcsolódó valódi és hivatalos vállalati dokumentumokra, kockázatértékelésekre - ideértve a helyszínspecifikus kockázatok értékelését -, pénzügyi jelentésekre, belső üzleti tervekre, szakértői véleményekre és egyéb tanulmányokra kell támaszkodniuk. Ezeknek a dokumentumoknak egyidejűnek kell lenniük a beruházással vagy annak helyszínével kapcsolatos döntéshozatali folyamattal. A tagállamokat segíthetik az ösztönző hatás fennállásának bizonyításában a keresleti, költség- és pénzügyi előrejelzéseket tartalmazó dokumentumok, a beruházási bizottsághoz benyújtott, a különböző beruházási forgatókönyveket ismertető dokumentumok, valamint a pénzügyi intézmények számára készült dokumentumok.
1.2.16. Kérjük, részletezze, hogyan fogják értékelni a jövedelmezőségi szintet:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (57) pontja szerint a jövedelmezőségi szint értékelhető az érintett ágazatban általános gyakorlatnak minősülő módszerek alkalmazásával, amelyeknek részét képezhetik a projekt nettó jelenértékének (NPV) ( 610 ) , a belső megtérülési rátának (IRR) ( 611 ) vagy a befektetett tőke átlagos megtérülésének (ROCE) megállapítására szolgáló módszerek. A projekt jövedelmezőségét a kedvezményezett által más, hasonló típusú beruházási projektekben alkalmazott normál megtérülési rátákhoz kell hasonlítani. Ha ezek az értékek nem állnak rendelkezésre, a projekt jövedelmezőségét a vállalkozás tőkeköltségének egészéhez vagy az érintett ágazatra általában jellemző megtérülésekhez kell hasonlítani.
1.2.17. Fennáll-e finanszírozási hiány a beruházási projekt esetében, azaz egy előzetes üzleti terv alapján meghaladják-e a beruházási költségek a beruházás várható árbevétel-arányos nyereségének nettó jelenértékét?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, fejtse ki részletesebben:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (58) pontja szerint vélelmezhető az ösztönző hatás, amennyiben a beruházási projekt finanszírozási hiányt mutat, azaz ha a beruházási költségek - az előzetes üzleti terv alapján - meghaladják a beruházás várható árbevétel-arányos nyereségének nettó jelenértékét.
1.3. Az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek betartása
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.1.3. szakaszát ((60)-(64) pont).
1.3.1. Kérjük, erősítse meg, hogy az állami támogatási intézkedés, az ahhoz kapcsolt feltételek - beleértve a finanszírozási módszert is, amennyiben a finanszírozási módszer az állami támogatási intézkedés szerves részét képezi - vagy a finanszírozott tevékenység nem jár a vonatkozó uniós jog megsértésével.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (60) pontja szerint ha az állami támogatási intézkedés, az ahhoz kapcsolt feltételek - beleértve a finanszírozási módszert is, amennyiben a finanszírozási módszer az állami támogatási intézkedés szerves részét képezi - vagy a finanszírozott tevékenység a vonatkozó uniós jog megsértésével járnak, a támogatás nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal.
Kérjük, adjon meg olyan információkat, amelyek megerősítik, hogy a támogatási intézkedés nem jár a vonatkozó uniós jog megsértésével:
...
1.3.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott állami támogatás nem az alábbiakra szolgál:
(a) □Az 1005/2008/EK tanácsi rendelet ( 612 ) 42. cikke vagy az 1224/2009/EK rendelet ( 613 ) 90. cikke szerinti súlyos jogsértésekkel járó, jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan (IUU) halászatnak ( 614 ) minősülő vagy azt támogató halászati tevékenységek támogatása
(b) □Az 1005/2008/EK tanácsi rendelet 40. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászatot folytató hajók uniós jegyzékében szereplő halászhajók vagy az említett rendelet 33. cikkében meghatározottak szerint nem együttműködő harmadik országnak minősülő ország lobogója alatt közlekedő hajók üzemeltetésének, irányításának vagy tulajdonlásának támogatása
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (60) pontja értelmében a Bizottság nem nyilvánítja a belső piaccal összeegyeztethetőnek a támogatást, ha az az iránymutatás (61) pontjában felsorolt tevékenységek valamelyikét támogatja.
1.3.3. Kérjük, erősítse meg, hogy a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott állami támogatás nem vonja maga után a következőket:
(a) □Az 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben ( 615 ) meghatározott, a piac közös szervezésére irányadó szabályok be nem tartása
(b) □A halászati kapacitás növelése vagy olyan új hajók építése, amelyek közvetlen és automatikus következménye, hogy a tagállam nem felel meg az 1380/2013/EU rendelet 22. cikke (7) bekezdésének és a rendelet II. mellékletében meghatározott halászati kapacitás felső értékhatárainak
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (60) pontja értelmében a Bizottság nem nyilvánítja a belső piaccal összeegyeztethetőnek a támogatást, ha az az iránymutatás (61) pontjában felsorolt tevékenységek valamelyikét támogatja.
1.3.4. Ahhoz a kötelezettséghez kötik-e a támogatás nyújtását, hogy a kedvezményezett nemzeti termékeket vagy szolgáltatásokat használjon, illetve vegyen igénybe?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (62) pontjának megfelelően a támogatás nem nyilvánítható a belső piaccal összeegyeztethetőnek.
1.3.5. Korlátozza-e a támogatás a kedvezményezett vállalkozás azon lehetőségét, hogy a kutatási, fejlesztési és innovációs eredményeket más tagállamokban is hasznosítsa?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (62) pontjának megfelelően a támogatás nem nyilvánítható a belső piaccal összeegyeztethetőnek.
1.3.6. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás:
(a) olyan, akár harmadik országokba, akár tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekre vonatkozó támogatás-e, amely közvetlenül az exportált mennyiségekhez kapcsolódik?
□igen□nem
(b) a hazai áruknak az importált áruk rovására történő felhasználásától függ-e?
□igen□nem
(c) forgalmazási hálózat létrehozására és működtetésére szolgál-e?
□igen□nem
(d) az exporttevékenységekkel kapcsolatos bármely egyéb kiadások fedezésére szolgál-e?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (63) pontja értelmében a Bizottság nem engedélyezi az akár harmadik országokba, akár tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekre vonatkozó olyan támogatásokat, amelyek közvetlenül az exportált mennyiségekhez kapcsolódnak, sem a hazai áruknak az importált áruk rovására történő felhasználásától függő támogatásokat, sem pedig a forgalmazási hálózat létrehozására és működtetésére vagy az exporttevékenységekkel kapcsolatos bármely egyéb kiadások fedezésére szolgáló támogatásokat. Ugyanakkor elviekben nem minősül exporttámogatásnak az olyan támogatás, amellyel a kereskedelmi vásárokon való részvétel költségeihez, illetve olyan tanulmányok vagy tanácsadói szolgáltatások költségeihez járulnak hozzá, amelyek valamely új vagy már meglévő terméknek egy új piacra történő bevezetéséhez szükségesek.
1.3.7. A támogatási intézkedésnek szerves részét képezi-e a finanszírozási rendszer?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, részletezze a finanszírozási rendszert:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (29) pontja értelmében amennyiben a - például adójellegű díjakon alapuló - finanszírozási rendszer a támogatás szerves részét képezi, azt be kell jelenteni.
1.3.8. Kérjük, adjon tájékoztatást arról, miként fogják a nemzeti hatóságok ellenőrizni az iránymutatás (61), (62) és (63) pontjának való megfelelést:
...
2. MÁSODIK FELTÉTEL: A TÁMOGATÁS NEM BEFOLYÁSOLHATJA HÁTRÁNYOSAN A KERESKEDELMI FELTÉTELEKET A KÖZÖS ÉRDEKKEL ELLENTÉTES MÉRTÉKBEN
A Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás összeegyeztethetőnek tekinthető, " amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben ".
Természeténél fogva minden támogatási intézkedés torzítja a versenyt, és hatást gyakorol a tagállamok közötti kereskedelemre. Annak megállapítása érdekében azonban, hogy a támogatás torzító hatásai a minimumra korlátozódnak-e, a Bizottság ellenőrzi, hogy a támogatás szükséges, megfelelő, arányos és átlátható-e.
A Bizottság értékelni fogja a szóban forgó támogatás versenyre és kereskedelmi feltételekre gyakorolt torzító hatását. Ezután a Bizottság összeveti a támogatás pozitív hatásait a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt negatív hatásaival. Amennyiben a pozitív hatások túlsúlyban vannak a negatív hatásokkal szemben, a Bizottság a támogatást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja.
2.1. Az állami beavatkozás szükségessége
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.1. szakaszát ((69)-(71) pont).
2.1.1. Az iránymutatás (69) és (70) pontja szerint az állami támogatásnak olyan helyzetre kell irányulnia, ahol a támogatás - például a szóban forgó támogatott tevékenységgel vagy beruházással kapcsolatos piaci hiányosság orvoslása révén - olyan lényeges fejlődést eredményez, amelyet a piac nem tud megvalósítani. Az állami támogatási intézkedések - bizonyos feltételek mellett - korrigálhatják a piaci hiányosságokat, ezáltal hozzájárulnak a piacok hatékony működéséhez és fokozzák a gazdaság versenyképességét. Ez különösen igaz a szűkös állami források összefüggésében.
Az iránymutatás (69) és (70) pontjának való megfelelés értékelése érdekében kérjük, adjon meg minden olyan információt, amely igazolja az állami beavatkozás szükségességét:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (71) pontja értelmében a Bizottság az I. rész 2. fejezetének 2.3. szakaszában, a II. rész 1. fejezetének 1.1., 1.2., 1.3. és 1.4. szakaszában, valamint 2. fejezetének 2.2. szakaszában meghatározott egyedi feltételeknek megfelelő támogatás tekintetében úgy ítéli meg, hogy a piac állami beavatkozás nélkül nem tudja megvalósítani a várt célkitűzéseket. Ezért az ilyen támogatás szükségesnek minősül majd.
2.2. A támogatás megfelelősége
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.2. szakaszát ((72)-(79) pont).
A tervezett támogatásnak megfelelő szakpolitikai eszközt kell jelentenie a gazdasági tevékenység fejlődésének megkönnyítéséhez. A támogatás célkitűzéseinek elérésére lehetnek egyéb, alkalmasabb eszközök, mint például szabályozás, piaci alapú eszközök, az infrastruktúrafejlesztés és az üzleti környezet fejlesztése. A tagállamnak bizonyítania kell, hogy a támogatás és annak kialakítása megfelelő a támogatással megcélzott intézkedés célkitűzésének eléréséhez.
2.2.1. Kérjük, jelölje meg, hogy a támogatás megfelel-e az alábbi támogatási kategóriákra megállapított egyedi feltételeknek:
□ Az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.1. szakasza szerint természeti csapások vagy rendkívüli események által okozott károk orvoslásához nyújtott támogatás
□ Az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.2. szakasza szerint a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás
□ Az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.3. szakasza szerint az akvakultúra-ágazatban az állatbetegségek, valamint az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség megelőzésének, megfékezésének és felszámolásának a költségeihez nyújtott támogatás, valamint az ilyen állatbetegségek és fertőzöttség által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás
□ Az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.4. szakasza szerint a védett állatok által okozott károk helyreállítására irányuló támogatás
□ Az iránymutatás II. része 2. fejezetének 2.2. szakasza szerint a legkülső régiókbeli halászflották megújítására nyújtott támogatás
□ Az iránymutatás I. része 2. fejezetének 2.3. szakasza szerint csoportmentességi rendeletek hatálya alá tartozó intézkedéskategóriák támogatása
□ Az (EU) 2021/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 616 ) szerint finanszírozható művelettel azonos típusú támogatási intézkedés
- Az iránymutatás (73) pontja értelmében a Bizottság az I. rész 2. fejezetének 2.3. szakaszában, a II. rész 1. fejezetének 1.1., 1.2., 1.3., 1.4. és 1.5. szakaszában, valamint a II. rész 2. fejezetének 2.2. szakaszában meghatározott egyedi feltételeknek megfelelő támogatási intézkedéseket megfelelő szakpolitikai eszköznek tekinti. Az (EU) 2021/1139 rendelet szerint finanszírozható művelettel azonos típusú támogatási intézkedés akkor megfelelő, ha összhangban van az említett rendelet vonatkozó rendelkezéseivel.
Megfelelőség az alternatív szakpolitikai eszközök viszonylatában
2.2.2. Az iránymutatás (73) pontja értelmében kérjük, bizonyítsa, hogy nem létezik egyéb, kevésbé torzító szakpolitikai eszköz:
...
2.2.3. A támogatást flottákkal kapcsolatos intézkedéshez vagy a halászati tevékenység szüneteltetéséhez, illetve beszüntetéséhez nyújtják-e az iránymutatás II. részének 3. fejezete szerinti támogatási kategóriának megfelelően, miközben a vonatkozó ETHAA-program egyidejűleg ugyanazt a beavatkozást írja elő?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, ismertesse, milyen előnyöket biztosít a nemzeti támogatási eszköz az ETHAA-program vonatkozó beavatkozásához képest:
...
Megfelelőség más támogatási formák viszonylatában
Az iránymutatás (76) pontja szerint a támogatás különböző formákban nyújtható. A tagállamnak ugyanakkor biztosítania kell, hogy a támogatást abban a formában nyújtsa, amely várhatóan a legkisebb verseny- és kereskedelemtorzulással jár.
Az iránymutatás (79) pontja értelmében támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálata nem érinti a vonatkozó közbeszerzési szabályokat, valamint a szolgáltatást nyújtó fél kiválasztásának folyamata során az átláthatóság, a nyitottság és a megkülönböztetésmentesség elvét.
2.2.4. Az iránymutatás (76) pontjának való megfelelés értékelése érdekében kérjük, adja meg a támogatás formáját, és bizonyítsa, hogy várhatóan ez a forma jár a legkisebb verseny- és kereskedelemtorzulással:
...
2.2.5. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást az alábbiak szerinti formában nyújtják-e:
□ az iránymutatás vonatkozó szakaszában előírt formában
□ az (EU) 2021/1139 rendelettel összhangban a vonatkozó ETHAA-beavatkozásban előírt formában.
Kérjük, határozza meg a releváns támogatási kategóriát és a támogatás formáját:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (77) pontja értelmében a Bizottság az ezen iránymutatásban vagy a vonatkozó ETHAA-beavatkozásban előírt formában, az (EU) 2021/1139 rendelettel összhangban nyújtott támogatást megfelelő támogatási formának tekinti.
2.2.6. A támogatást közvetlen anyagi előnyökkel járó formában nyújtják-e (például közvetlen támogatás, az adók, a társadalombiztosítási járulékok vagy más kötelező díjak alóli mentesség vagy kedvezmény)?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, bizonyítsa, miért kevésbé megfelelőek az olyan más, potenciálisan kevésbé torzító támogatásformák, mint a visszafizetendő előlegek, vagy az adósság- vagy tőkeinstrumentumokra épülő támogatási formák ( 617 ):
...
2.3. A támogatás arányossága és halmozódása
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.3. szakaszát ((80)-(104) pont).
A halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott támogatás akkor minősül arányosnak, ha a kedvezményezett vállalkozásonként támogatási összeg a támogatott tevékenység eléréséhez minimálisan szükséges összegre korlátozódik. A kiszámíthatóság és az egyenlő feltételek biztosítása érdekében az iránymutatás maximális támogatási intenzitások alkalmazását írja elő.
2.3.1. Meghaladja-e a támogatás összege az elszámolható költségeket?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (81) pontja értelmében a támogatás akkor tekinthető arányosnak, ha nem haladja meg az elszámolható költségek összegét.
2.3.2. A maximális támogatási intenzitásokat és a maximális támogatási összegeket az iránymutatás II. részének alkalmazandó szakaszában meghatározottak szerint számítják ki?
□igen□nem
Kérjük, fejtse ki, hogyan számítják ki az elszámolható költségeket:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (83) pontja értelmében az arányosság követelménye csak akkor tekinthető teljesítettnek, ha az elszámolható költségeket és a maximális támogatási intenzitásokat vagy maximális támogatási összegeket az iránymutatás II. részének szakaszai szerint számítják ki.
2.3.3. Megfelel-e a támogatás összege az (EU) 2022/2473 bizottsági rendelet ( 618 ) hatálya alá tartozó, az iránymutatás I. része 2. fejezetének 2.3. szakaszában meghatározott intézkedéskategóriák esetében az ugyanazon rendelet IV. mellékletében meghatározott maximális állami támogatási intenzitásnak?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az arányosság elvét csak akkor tartják tiszteletben, ha nem haladják meg az (EU) 2022/2473 rendeletben meghatározott maximális támogatási intenzitást. Nemleges válasz esetén kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (84) pontja értelmében, amennyiben valamely támogatási intézkedés túlmutat az (EU) 2022/2473 rendeletben meghatározott rendelkezéseken, a tagállamnak bizonyítania kell a támogatás indokoltságát és nélkülözhetetlenségét. Kérjük, indokolja meg a maximális támogatási intenzitást, és igazolja a támogatás nélkülözhetetlenségét.
...
2.3.4. A támogatást nyújtó hatóság a támogatás nyújtásakor kiszámítja a maximális támogatási intenzitást és támogatási összeget?
□igen□nem
2.3.5. Az elszámolható költségeket egyértelmű, konkrét és naprakész igazoló dokumentumokkal támasztják-e alá?
□igen□nem
2.3.6. A támogatási intenzitás és az elszámolható költségek kiszámításához az adók vagy egyéb terhek levonása előtti számadatokat használják fel?
□igen□nem
2.3.7. Támogatható-e a hozzáadottérték-adó (héa)?
□igen□nem
2.3.8. Amennyiben az előző kérdésre igen a válasz, a héára vonatkozó nemzeti jogszabályok értelmében visszaigényelhető-e a héa?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (86) pontja szerint a hozzáadottérték-adó (héa) nem támogatható, kivéve, ha a héára vonatkozó nemzeti jogszabályok értelmében nem igényelhető vissza.
2.3.9. Ha a támogatást nem vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtják, akkor megegyezik -e a támogatási összeg a támogatás bruttó támogatási egyenértékével?
□igen□nem
2.3.10. A támogatás több részletben fizetendő ki?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor a támogatást a nyújtásakor érvényes értékére diszkontálják?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (88) pontja értelmében az elszámolható költségeket a támogatás nyújtásakor érvényes értékükre kell diszkontálni. A diszkontálásra használandó kamatláb a támogatás nyújtásának napján érvényes diszkontráta.
2.3.11. Ha a támogatás a jövőben fizetendő ki, diszkontálják-e a támogatás nyújtásakor érvényes értékére?
□igen□nem
2.3.12. A támogatást adókedvezmények útján nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor a támogatás részleteinek diszkontálására az adókedvezmény érvényesítésének különböző időpontjaiban érvényes diszkontrátákat alkalmazzák?
□igen□nem
2.3.13. Az intézkedés(ek) támogatási összegét a többletköltségekre és az elmaradt bevételekre vonatkozó általános feltevések alapján határozzák-e meg?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, ismertesse azt a támogatási kategóriát, amelyre ezt alkalmazni fogják:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (90) pontja értelmében az egyszerűsített költségelszámolási módszerek nem alkalmazhatók az iránymutatás II. részének 1. és 3. fejezetében meghatározott támogatásokra.
2.3.14. A támogatást az alábbi egyszerűsített költségelszámolási módszerek valamelyikével nyújtják?
□ Egységköltségek
□ Átalányösszegek
□ Átalányfinanszírozás
Ha az előző kérdésre igennel válaszolt, kérjük, jelölje meg a támogatási összeg megállapításának módját:
□ Tisztességes, méltányos és ellenőrizhető számítási módszer, mely a következőkön alapul:
(i) statisztikai adatok, más objektív információk vagy szakértői vélemény, vagy
(ii) az egyes kedvezményezett vállalkozások ellenőrzött múltbeli adatai, vagy
(iii) az egyes kedvezményezett vállalkozások szokásos költségelszámolási gyakorlatának alkalmazása,
□ Az uniós szakpolitikákban hasonló típusú műveletek esetében alkalmazott egységköltségek, egyösszegű átalányok és százalékos átalányok alkalmazására vonatkozó szabályoknak megfelelően
Kérjük, hogy a bejelentés részeként nyújtsa be a vonatkozó igazoló dokumentumokat.
2.3.15. Amennyiben uniós társfinanszírozású intézkedésről van szó, az elszámolható költségeket az (EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendeletben ( 619 ) előírt egyszerűsített költségelszámolási lehetőségekkel összhangban számítják ki?
□igen□nem
Kérjük, ismertesse az elszámolható költségek kiszámítását, és nyújtsa be a vonatkozó igazoló dokumentumokat:
...
2.3.16. Elérhető-e a piacon biztosítás arra a kockázati eseményre, amelyre vonatkozóan a támogatást nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, erősítse meg, hogy a kedvezményezett kötött-e ilyen biztosítást.
□igen□nem
Ha a fenti két kérdés bármelyikére nemmel válaszolt, kérjük, adjon meg további részleteket:
...
2.3.17. A természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott veszteségek ellentételezésére nyújtott támogatás tekintetében kérjük, erősítse meg, hogy csak olyan vállalkozások számára nyújtanak maximális támogatási intenzitású támogatást, amelyek esetében nincs mód e veszteségeket fedező biztosítás kötésére.
□igen□nem
Kérjük, tartsa szem előtt, hogy az iránymutatás (93) pontja szerint a Bizottság a támogatás összeegyeztethetőségének értékelésekor figyelembe veszi a támogatás kedvezményezettje által kötött biztosításokat, illetve azon biztosításokat, amelyeket a kedvezményezett megköthetett volna. A versenytorzulás kockázatának elkerülése érdekében a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott veszteségek ellentételezésére nyújtott támogatás tekintetében csak olyan vállalkozások számára nyújtható maximális támogatási intenzitású támogatás, amelyek esetében nincs mód e veszteségeket fedező biztosítás kötésére.
Az egyedileg bejelenthető beruházási támogatásokra és a bejelentett programok keretében nagyvállalkozásoknak nyújtott beruházási támogatásokra alkalmazandó további feltételek
2.3.18. Egyedileg bejelentett beruházási támogatás esetén megfelel-e a támogatás összege a beruházás érintett térségben történő megvalósításához szükséges, a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti - támogatás nélküli - helyzethez képest felmerülő nettó többletköltségeknek?
□igen□nem
Kérjük, ismertesse a kontrafaktuális forgatókönyvet:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (94) pontja értelmében általános szabályként a támogatás akkor minősül a szükséges minimumra korlátozódónak, ha a támogatás összege megfelel az érintett térségben a beruházás megvalósításához szükséges, a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti - támogatás nélküli - helyzethez képest ( 620 ) felmerülő nettó többletköltségeknek, a maximális támogatási intenzitás szerinti felső határértékkel.
2.3.19. Kérjük, adja meg a következő információkat:
(a) a beruházás belső megtérülési rátájának kiszámítása támogatással és támogatás nélkül:
...
(b) a vállalkozásra vonatkozó releváns piaci referenciaértékekkel kapcsolatos információk (pl. a kedvezményezett számára a hasonló projektek végrehajtásához szükséges szokásos megtérülési ráták, a vállalat egészének tőkeköltsége):
...
(c) annak ismertetése, hogy a fentiek alapján miért a támogatási összeg az a minimálisan szükséges összeg, amely a projektet elégségesen jövedelmezővé teszi:
...
2.3.20. A támogatás arra a minimálisan szükséges összegre korlátozódik, amely a projektet elégségesen jövedelmezővé teszi?
□igen□nem
Kérjük, indokolja meg az értékelését:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (95) pontja értelmében a támogatás összege nem lépheti túl azt a minimálisan szükséges összeget, mely a projektet elégségesen jövedelmezővé teszi. Így például nem vezethet a projekt belső megtérülési rátájának (IRR) olyan mértékben történő növeléséhez, hogy az IRR meghaladja az érintett vállalkozás által más, hasonló típusú beruházási projektekben alkalmazott normál megtérülési rátákat, illetve - ha ezek az értékek nem állnak rendelkezésre - a vállalkozás tőkeköltségének egészét, vagy az érintett ágazatra általában jellemző megtérüléseket.
2.3.21. Az egyedileg bejelenthető beruházási támogatások arányosságának elemzése során felhasználják-e az ösztönző hatás elemzésére szolgáló számításokat (az iránymutatás (55)-(58) pontja)?
□igen□nem
Kérjük, nyújtsa be az elemzést, és igazoló dokumentumok (például az iránymutatás (56) pontjában felsorolt dokumentumok) alapján bizonyítsa az arányosságot:
...
2.3.22. Nagyvállalkozásoknak bejelentett program alapján odaítélt beruházási támogatás esetében biztosított-e, hogy a támogatás összege megfeleljen a beruházás érintett térségben történő megvalósításához szükséges, a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti - támogatás nélküli - helyzethez képest felmerülő nettó többletköltségeknek?
□igen□nem
Kérjük, indokolja meg az értékelését:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (96) pontja szerint annak biztosítása érdekében, hogy a támogatás összege megfeleljen a beruházás érintett térségben történő megvalósításához szükséges, a kontrafaktuális forgatókönyv szerinti - támogatás nélküli - helyzethez képest felmerülő nettó többletköltségeknek, felső határértékként az iránymutatás (95) pontjában ismertetett módszert kell alkalmazni a maximális támogatási intenzitásokkal együtt.
2.3.23. A kedvezményezett olyan, helyi önkormányzattal rendelkező település, amelyeknek éves költségvetése kevesebb mint 10 millió EUR, lakossága pedig nem éri el az 5 000 főt?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (94)-(97) pontja nem alkalmazandó.
Támogatások halmozódása
2.3.24. A bejelentett támogatást egyidejűleg több program keretében nyújtják, vagy a támogatás ad hoc támogatással halmozódik?
□igen□nem
Ha az előző kérdésre igen a válasz, az adott tevékenységhez vagy projekthez nyújtott állami támogatás teljes összege az iránymutatásban meghatározott támogatási intenzitáson és támogatási összegen belül marad?
□igen□nem
2.3.25. A bejelentés azonosítható elszámolható költségekhez kapcsolódó támogatásra vonatkozik?
□igen□nem
Ha a válasz igen, a támogatást halmozzák-e egyéb, eltérő azonosítható elszámolható költségekre vonatkozó támogatással?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, indokolja meg:
...
2.3.26. Az azonosítható elszámolható költségekhez kapcsolódó támogatást halmozzák-e más állami támogatással ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, erősítse meg, hogy az ilyen halmozódás nem eredményezi az adott támogatástípusra az iránymutatás értelmében alkalmazandó legmagasabb támogatási intenzitás vagy támogatási összeg túllépését.
□igen□nem
Az iránymutatás (100) pontja értelmében az azonosítható elszámolható költségekhez kapcsolódó támogatás kizárólag abban az esetben halmozható bármilyen más állami támogatással ugyanazon, egymást részben vagy egészben átfedő elszámolható költségekhez kapcsolódóan, ha az ilyen halmozódás nem eredményezi az adott támogatástípusra az iránymutatás értelmében alkalmazandó legmagasabb támogatási intenzitás vagy támogatási összeg túllépését.
2.3.27. A bejelentés azonosítható elszámolható költségek nélküli támogatásra vonatkozik?
□igen□nem
Ha a válasz igen, a támogatást halmozzák-e más, azonosítható elszámolható költségekhez kapcsolódó állami támogatással?
□igen□nem
2.3.28. Az azonosítható elszámolható költségek nélküli támogatást halmozzák-e más, azonosítható elszámolható költségekhez nem kapcsolódó állami támogatással?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, erősítse meg, hogy az ilyen halmozódás nem eredményezi az iránymutatásban, más állami támogatási iránymutatásokban, valamely csoportmentességre vonatkozó rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban meghatározott vonatkozó legmagasabb támogatási intenzitás vagy támogatási összeg túllépését.
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, adja meg az alkalmazandó támogatási eszköz maximális határértékét:
...
Az iránymutatás (101) pontja szerint az azonosítható elszámolható költségekhez nem kapcsolódó támogatások az iránymutatásban, más állami támogatási iránymutatásokban, valamely csoportmentességre vonatkozó rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek egyedi körülményei szerint meghatározott vonatkozó legmagasabb teljes finanszírozási határértékig halmozhatók más, azonosítható elszámolható költségekhez nem kapcsolódó állami támogatással.
2.3.29. Halmozzák-e a halászati és akvakultúra-ágazat részére nyújtott támogatást az (EU) 2021/1139 rendeletben említett kifizetésekkel ugyanazon elszámolható költségek tekintetében?
□igen□nem
Ha a válasz igen, a halmozódás tiszteletben tartja-e az iránymutatásban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget?
□igen□nem
2.3.30. Kombinálják-e a támogatást az Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt olyan uniós finanszírozással, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem áll tagállami ellenőrzés alatt?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (103) pontja értelmében ha az uniós finanszírozás sem közvetlenül, sem közvetve nem áll tagállami ellenőrzés alatt, csak az állami támogatást kell figyelembe venni annak meghatározásakor, hogy betartották-e a bejelentési küszöbértékeket, valamint a maximális támogatási intenzitásokat és támogatási összegeket, feltéve, hogy az ugyanazon elszámolható költségekkel kapcsolatban nyújtott közfinanszírozás teljes összege nem haladja meg az uniós jog alkalmazandó szabályaiban foglalt legkedvezőbb finanszírozási arányokat. Kérjük, erősítse meg, hogy ez a helyzet áll fenn.
□igen□nem
Kérjük, adjon tájékoztatást az iránymutatás (103) pontjában említett alkalmazandó uniós jogról:
...
2.3.31. Amennyiben az iránymutatás szerint engedélyezett támogatást csekély összegű támogatással halmozzák ugyanazon elszámolható költségek tekintetében, ez a halmozódás tiszteletben tartja az iránymutatásban meghatározott támogatási intenzitást vagy a támogatási összeget?
□igen□nem
Az iránymutatás (104) cikke kimondja, hogy az iránymutatás szerint engedélyezett támogatások nem halmozhatók csekély összegű támogatással ugyanazon elszámolható költségek tekintetében, ha az ilyen halmozódás eredményeként a támogatási intenzitás vagy a támogatási összeg meghaladná az ezen iránymutatásban megállapított értékeket.
2.4. Átláthatóság
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.4. szakaszát ((105)-(108) pont).
2.4.1. Gondoskodik-e a tagállam a következő információk közzétételéről az Európai Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában vagy egy átfogó állami támogatási honlapon, nemzeti vagy regionális szinten?
□ A támogatási program és a kapcsolódó végrehajtási rendelkezések, illetve az egyedi támogatás jogalapjának teljes szövege vagy az ezekre mutató hivatkozás
□ A támogatást nyújtó hatóság(ok) megnevezése
□ Az egyedi kedvezményezettek megnevezése, az egyes kedvezményezetteknek nyújtott támogatás formája és összege, az odaítélés időpontja, a vállalkozás típusa (kkv/nagyvállalkozás), a kedvezményezett székhelye szerinti régió (NUTS II. szinten), valamint a kedvezményezett tevékenységei szerinti fő gazdasági ágazat (NACE alágazati szinten). Ettől a követelménytől el lehet tekinteni azon egyedi támogatások odaítélésére vonatkozóan, amelyek nem haladják meg a 10 000 EUR küszöbértéket
2.4.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az adókedvezmény formájában megvalósuló támogatási programok esetében az egyedi támogatás összegére vonatkozó információt a következő tartományokban adják meg (millió EUR-ban):
□ 0,01-0,03
□ 0,03-0,5;
□ 0,5-1;
□ 1-2;
□ 2 felett
2.4.3. Kérjük, megyarázza el, hogy hol teszik közzé az iránymutatás (105) pontjában meghatározott információkat:
□ az Európai Bizottság Támogatásátláthatósági Moduljában ( 621 )
□ egy átfogó, nemzeti vagy regionális állami támogatási weboldalon
Kérjük, adja meg az átfogó, nemzeti vagy regionális állami támogatási weboldal linkjét, ahol az információkat közzé fogják tenni:
...
2.4.4. Kérjük, erősítse meg, hogy az információkat:
□ a támogatást odaítélő határozat meghozatalát követően közzéteszik ( 622 )
□ legalább 10 évig megőrzik
□ korlátozás nélkül elérhetővé teszik a nyilvánosság számára
2.4.5. Kérjük, erősítse meg, hogy a III. rész 4. szakaszában előírt jelentéstételre és felülvizsgálatra sor kerül:
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (108) pontja értelmében az átláthatóság érdekében a tagállamoknak az iránymutatás III. részének 4. szakaszában előírt követelménynek megfelelően jelentést kell tenniük és felülvizsgálatot kell végezniük.
2.5. A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt kedvezőtlen negatív hatások elkerülése
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.5. szakaszát ((109)-(124) pont).
A halászati és akvakultúra-ágazatnak nyújtott támogatás esetlegesen termékpiaci torzulásokat okozhat. Egyes támogatások aggályokat vethetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a hanyatló piacokon a halászati és akvakultúra-termékek elsődleges termelése, valamint feldolgozása és forgalmazása tekintetében kapacitásfelesleg kiépítésére kerül sor. A támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének érdekében minimálisra kell korlátozni vagy el kell kerülni a támogatásnak a verseny és a tagállamok közötti kereskedelem torzulása tekintetében jelentkező negatív hatását.
Még a szükséges és arányos támogatás is eredményezheti a kedvezményezett vállalkozás magatartásának a verseny torzulásához vezető megváltozását. Ez valószínűbb a halászati és akvakultúra-ágazatban, amely egyedi szerkezete miatt eltér a többi piactól, mivel nagyszámú kisvállalkozás részvétele, valamint az jellemzi, hogy a halállomány közös, korlátozott erőforrás. Az ilyen piacokon a verseny torzulásának kockázata még akkor is nagy, ha csak kis összegű támogatást nyújtanak.
Az iránymutatás (110) pontja értelmében a Bizottság azonosítja a támogatás által érintett piaco(ka)t, figyelembe véve a tagállamok által az érintett termékpiac(ok)ról - azaz a támogatás kedvezményezettjének magatartásában bekövetkező változás által érintett piac(ok)ról - szolgáltatott információkat.
2.5.1. Kérjük, ismertesse az érintett termékpiaco(ka)t, azaz a támogatás kedvezményezettjének magatartásában bekövetkező változás által érintett piaco(ka)t:
...
Felhívjuk figyelmét, hogy a támogatási intézkedés negatív hatásainak értékelése során a Bizottság a verseny torzulását vizsgáló elemzését arra összpontosítja, hogy előre láthatóan milyen hatást gyakorol a támogatás a halászati és akvakultúra-ágazatban, az érintett termékpiaco(ko)n jelen lévő vállalkozások közötti versenyre ( 623 ).
2.5.2. A támogatás jól irányzott, arányos és a nettó többletköltségekre korlátozódik-e?
□igen□nem
Az iránymutatás (111) pontja szerint, amennyiben a támogatás jól irányzott, arányos és a nettó többletköltségekre korlátozódik, a támogatás negatív hatása enyhül, és kisebb lesz annak kockázata, hogy a támogatás kedvezőtlenül torzítja a versenyt. A kért információkkal kapcsolatban kérjük, olvassa el ezen adatlap 2.1.1. szakaszát is. Kérjük, indokolja meg az értékelését:
...
2.5.3. Tiszteletben tartják-e az iránymutatás adott szakaszában meghatározott maximális támogatási intenzitást vagy támogatási összeget?
□igen□nem
Kérjük, adja meg a maximális támogatási intenzitást vagy a támogatás összegét:
...
A Bizottság megítélése szerint a maximális támogatási intenzitás vagy támogatási összeg tiszteletben tartása esetén a támogatás negatív hatása enyhül, és kisebb lesz annak kockázata, hogy a támogatás kedvezőtlenül torzítja a versenyt.
A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására és forgalmazására vonatkozó beruházási támogatási programok
2.5.4. A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására és forgalmazására vonatkozó beruházási támogatási programok vonatkozásában kérjük, bizonyítsa, hogy az esetleges negatív hatások a minimumra korlátozódnak, figyelembe véve például az érintett projektek méretét, az egyedi és a halmozott támogatási összegeket, a várható kedvezményezetteket, valamint a megcélzott ágazatok jellemzőit.
...
2.5.5. A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására és/vagy forgalmazására vonatkozó beruházási támogatási programokat illetően hasznos, ha a tagállamok benyújtják a rendelkezésükre álló hatásvizsgálatokat, valamint a hasonló programok esetében elvégzett utólagos értékeléseket, hogy a Bizottság értékelni tudja a támogatási program várható negatív hatásait.
- Benyújtottak-e hatásvizsgálatot a bejelentéssel együtt?
□igen□nem
- Benyújtottak-e utólagos értékelést a bejelentéssel együtt?
□igen□nem
A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására és forgalmazására vonatkozó, egyedileg bejelenthető beruházási támogatás, valamint a bejelentett programok keretében nagyvállalkozásoknak nyújtott beruházási támogatás
Az iránymutatás (116) pontja szerint az egyedi beruházási támogatás negatív hatásainak értékelésekor a Bizottság külön hangsúlyt fektet a hanyatló piacokon történő kapacitásfelesleg-kiépítéshez kapcsolódó negatív hatásokra, a piacról való kilépés megelőzésére és a jelentős piaci erő fogalmának meghatározására. A negatív hatásokat az iránymutatás (117)-(124) pontja tartalmazza, és ezeket a negatív hatásokat a támogatás pozitív hatásainak ellensúlyozniuk kell.
2.5.6. Ahhoz, hogy a Bizottság azonosítani és értékelni tudja a verseny és a kereskedelem potenciális torzulásait, kérjük, nyújtson be olyan bizonyítékokat, amelyek lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy azonosítsa az érintett termékpiacokat (azaz a támogatás kedvezményezettjének magatartásában bekövetkező változás által érintett termékeket), és meghatározza az érintett versenytársakat és ügyfeleket/fogyasztókat:
...
Az iránymutatás (117) pontja szerint az érintett termék általában az a termék, amely a beruházási projekt tárgyát képezi ( 624 ). Amennyiben a projekt köztes termékre vonatkozik, és a termékek jelentős része nem kerül a piacra, az érintett termék a termelési-értékesítési lánc következő fázisában található termék is lehet. Az érintett termékpiac magában foglalja az érintett terméket és az azt helyettesítő termékeket, amelyeket vagy a fogyasztó (a termék tulajdonságai, ára vagy rendeltetése alapján), vagy az előállító (a gyártóberendezések rugalmassága miatt) annak tekint.
Kérjük, adja meg, hogy ebben az esetben mit tekint releváns kereslet- és kínálatoldali helyettesítőknek. Kérjük, nyújtson be - lehetőleg független harmadik féltől származó - bizonyítékot az ezzel kapcsolatos álláspontjának alátámasztására:
...
2.5.7. A támogatás eredményeként a projekt létrehoz pótlólagos termelési kapacitást?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, becsülje meg a létrehozott pótlólagos termelési kapacitást (mennyiség és érték szempontjából):
...
2.5.8. Kérjük, adjon tájékoztatást a támogatás által érintett termékpiac teljesítményéről, azaz arról, hogy növekszik-e vagy alulteljesít-e:
...
2.5.9. Ha a támogatás által érintett termékpiac alulteljesít, kérjük, pontosítsa, hogy - hosszú távú kitekintésben - a piac strukturálisan hanyatlik (vagyis szűkül), vagy relatív mértékben hanyatlik-e (vagyis még növekszik, de nem lépi túl a növekedési ütem referenciaértékét):
...
2.5.10. Amennyiben a földrajzi piac globális, a támogatás által érintett termékpiac teljesítményének értékelése érdekében kérjük, adjon tájékoztatást a támogatásnak az érintett piaci struktúrákra gyakorolt hatásáról, különösen arról, hogy kiszoríthat-e a támogatás termelőket az EGT-ben:
...
2.5.11. Kérjük, nyújtson be információkat és igazoló bizonyítékot a kedvezményezett érintett földrajzi piacára vonatkozóan:
...
2.5.12. Kérjük, nevezze meg a beruházás befejezésekor előállítandó összes terméket, és adott esetben adja meg a NACE-kódot vagy a CPA-nómenklatúrát:
...
2.5.13. Kérjük, adja meg, hogy a projekt által előállítani tervezett termék(ek) helyettesíti(k)-e a kedvezményezett által (csoportszinten) előállított termékek bármelyikét.
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, nevezze meg az(oka)t a termék(ek)et, amely(ek)et helyettesíteni fog(nak). Amennyiben e helyettesített termékeket nem a projekt helyszínén állítják elő, tüntesse fel, hogy azokat jelenleg hol gyártják. Kérjük, mutassa be a helyettesített termelés és a jelen beruházás közötti kapcsolatot, és ismertesse a helyettesítés ütemtervét:
...
2.5.14. Kérjük, nevezze meg, mely egyéb termék(ek) állítható(k) még elő ugyanezen új berendezésekkel (a kedvezményezett gyártóberendezéseinek rugalmassága révén) kevés többletköltséggel vagy többletköltség nélkül:
...
2.5.15. Kérjük, ismertesse, hogy a projekt köztes termékre vonatkozik-e, és hogy a termékek jelentős része nem piacon, hanem másképpen kerül-e értékesítésre (piaci feltételek mellett). Kérjük, a fenti ismertetés alapján, a piaci részesedés és a kapacitásnövekedés e szakasz fennmaradó részében történő kiszámítása céljából tüntesse fel, hogy az érintett termék a projekt által előállítani tervezett termék vagy továbbfeldolgozott termék-e:
...
2.5.16. A kedvezményezett piaci erejének értékelése érdekében kérjük, adja meg a következő információkat a kedvezményezett piaci helyzetéről (a támogatás odaítélését megelőző időszakra vonatkozóan, valamint a beruházás befejezése után várható piaci pozíciót tekintve):
(a) a támogatás kedvezményezettjének becsült összes értékesítése (érték és volumen) az érintett piacon (csoportszinten):
...
(b) az összes gyártó becsült összes értékesítése (volument és érték) az érintett piacon. Csatolja az adatokat alátámasztó, állami és/vagy független intézmények által készített statisztikákat, amennyiben ezek rendelkezésre állnak:
...
2.5.17. Kérjük, szolgáljon információkkal a kedvezményezett és versenytársai piaci részesedéséről:
...
2.5.18. Kérjük, nyújtson be értékelést az érintett piac szerkezetéről, ideértve például a piaci koncentráció szintjét, a piacra lépés lehetséges korlátait, a vevői erőt, valamint a terjeszkedés vagy a kilépés korlátait. Kérjük, nyújtson be - lehetőleg független harmadik féltől származó - bizonyítékot az ezzel kapcsolatos álláspontjának alátámasztására:
...
2.6. A támogatás pozitív és negatív hatásainak mérlegelése (mérlegelési teszt)
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás 3.2.6. szakaszát ((125)-(138) pont).
A Bizottság értékeli, hogy a támogatás pozitív hatásai felülmúlják-e a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt, azonosított negatív hatásokat. A Bizottság csak akkor állapítja meg a támogatási intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét, ha a pozitív hatások felülmúlják a negatív hatásokat. Azokban az esetekben, amikor a javasolt támogatási intézkedés nem orvosolja megfelelően és arányos módon a pontosan meghatározott piaci hiányosságot, a versenyre gyakorolt negatív torzító hatások általában felülmúlják az intézkedés pozitív hatásait, ezért a Bizottság valószínűleg arra a következtetésre jut, hogy a javasolt támogatási intézkedés összeegyeztethetetlen a belső piaccal.
Az iránymutatás (138) pontja értelmében az iránymutatás I. része 2. fejezetének 2.1.2., 2.2. szakaszában és 2.3. szakaszának (24) pontjában, valamint a II. rész 2. fejezetének 2.1. és 2.3. szakaszában és 3. fejezetében szereplő támogatási kategóriák esetében a Bizottság mérlegelni fogja a támogatási intézkedés versenyre és kereskedelmi feltételekre gyakorolt, azonosított negatív hatásait a tervezett támogatásnak a támogatott gazdasági tevékenységekre gyakorolt pozitív hatásaival összevetve, beleértve a KHP és azon belül az ETHAA célkitűzéseihez való hozzájárulását.
2.6.1. Kérjük, részletezze, milyen pozitív és negatív hatással van a támogatás a közös halászati politika (KHP) 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 625 ) 2. cikkében és (EU) 2021/1139 rendeletben meghatározott célkitűzéseinek elérésére:
...
2.6.2. Ellentétes-e a támogatás azon célkitűzéssel, hogy a halászati és az akvakultúra-tevékenységek környezetvédelmi szempontból hosszú távon fenntarthatóak legyenek, és hogy kezelésük összhangban legyen a gazdasági, a társadalmi és a foglalkoztatási előnyök elérésére és az élelmiszerellátás biztosításához való hozzájárulásra irányuló célkitűzésekkel (az 1380/2013/EU rendelet 2. cikkének (1) bekezdése)?
□igen□nem
Kérjük, indokolja meg az értékelését:
...
2.6.3. Ellentétes-e a támogatás azon célkitűzéssel, hogy biztosítani kell az uniós környezetvédelmi jogszabályokkal való összhangot (az 1380/2013/EU rendelet 2. cikke (5) bekezdésének j) pontja)?
□igen□nem
Kérjük, indokolja meg az értékelését:
...
Ha a fenti 2.6.2. vagy 2.6.3. kérdésre igennel válaszolt, kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (127) pontja értelmében az e célkitűzések bármelyikével ellentétes intézkedések valószínűleg nem fejtenek ki pozitív hatást a KHP-ra, és negatív hatást gyakorolhatnak a versenyre és a kereskedelemre azon korlátozott erőforrások miatt, amelyekért az ágazat vállalkozásai versenyeznek. Ezért az ilyen intézkedések esetében a mérlegelésnek valószínűleg nem lesz pozitív eredménye.
2.6.4. Az iránymutatás (127) és (134) pontjának megfelelően kérjük, adjon tájékoztatást arról, hogy milyen hatással van a támogatás az érintett hajók és flotta esetében a halászati kapacitás növelésének kockázatára (kW-ban vagy bruttó tonnatartalomban), a túlhalászásra vagy a halászati erőkifejtések ilyen túlhalászáshoz vezető áthelyeződésére, valamint a halászati kapacitás és a rendelkezésre álló halászati lehetőségek közötti egyensúlyra:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (134) pontja értelmében az a támogatás, amely hozzájárul a halászati kapacitás növeléséhez, vagy amely túlhalászáshoz vagy a halászati erőkifejtések áthelyeződéséhez vezet, valószínűleg aláássa a közös halászati politika célkitűzéseit. Figyelembe véve a halászati ágazat jogi és gazdasági környezetét, ahol a vállalkozások korlátozott erőforrásokért versengenek, az elvben károsnak ítélt hatással járó intézkedések következtében a mérlegelésnek valószínűleg nem lesz pozitív eredménye.
2.6.5. Megfelel-e a támogatás az iránymutatás következő szakaszaiban meghatározott feltételeknek?
□ Csoportmentességi rendeletek hatálya alá tartozó intézkedéskategóriák támogatása (I. rész, 2. fejezet, 2.3. szakasz)
□ A természeti csapások vagy rendkívüli események által okozott károk orvoslásához nyújtott támogatás (II. rész, 1. fejezet, 1.1. szakasz)
□ A természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás (II. rész, 1. fejezet, 1,2. szakasz)
□ Az akvakultúra-ágazatban az állatbetegségek, valamint az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség megelőzésének, megfékezésének és felszámolásának a költségeihez nyújtott támogatás, valamint az ilyen állatbetegségek és fertőzöttség által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás (II. rész, 1. fejezet, 1.3. szakasz)
□ A védett állatok által okozott károk helyreállítására irányuló támogatás (II. rész, 1. fejezet, 1.4. szakasz)
□ A kockázati események által okozott károk megelőzését és enyhítését célzó beruházásra nyújtott támogatás (II. rész, 1. fejezet, 1.5. szakasz)
□ A legkülső régiókbeli halászflották megújítására nyújtott támogatás (II. rész, 2. fejezet, 2.2. szakasz)
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (128) pontja értelmében a halászati és akvakultúra-ágazat fejlődésére gyakorolt pozitív hatások miatt a Bizottság alapvetően úgy véli, hogy amennyiben egy támogatás megfelel az I. rész 2. fejezetének 2.3. szakaszában, valamint a II. rész 1. fejezetének 1.1., 1.2., 1.3., 1.4. és 1.5. szakaszában és a II. rész 2. fejezetének 2.2. szakaszában meghatározott feltételeknek, a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt negatív hatás a minimumra korlátozott.
2.6.6. A támogatást társfinanszírozzák az ETHAA keretében?
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (129) pontja értelmében a Bizottság az ETHAA alapján társfinanszírozott állami támogatások tekintetében a Bizottság úgy fogja tekinteni, hogy a vonatkozó pozitív hatások megállapítást nyertek.
2.6.7. Hozzájárul-e a támogatás az állományvédelmi politikai célkitűzés(ek)hez azáltal, hogy fokozatosan megszünteti a KHP szabályai alapján jelenleg engedélyezett eltéréseket (pl. a kirakodási kötelezettségtől való eltéréseket)?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, hivatkozzon az eltérést lehetővé tevő KHP-szabályokra, és fejtse ki, miként járul hozzá a támogatás a KHP állományvédelmi célkitűzéseihez:
...
Az iránymutatás (130) pontja értelmében az olyan támogatás, amely a közös halászati politika szabályai alapján jelenleg engedélyezett eltérések - például a kirakodási kötelezettségtől való eltérések - fokozatos megszüntetésével hozzájárul az állományvédelmi politikai célkitűzésekhez, pozitív hatást gyakorol a KHP célkitűzéseire.
2.6.8. Olyan környezetpolitikai célkitűzéseket támogat-e a támogatás, amelyek összefüggésbe hozhatók az alábbi állományvédelmi erőfeszítések valamelyikével:
□ A jó környezeti állapothoz való hozzájárulás a 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerint ( 626 )
□ Védett tengeri területek megvalósítása és nyomon követése a 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel ( 627 ), a 92/43/EGK tanácsi irányelvvel ( 628 ) és a 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban
□ A 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 629 ) szerinti, a vízfolyások folytonosságának helyreállításához hozzájáruló intézkedések végrehajtása
□ A halászeszközök/műanyagok tekintetében az (EU) 2019/904 európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 630 ) szerinti intézkedések végrehajtása
□ A Natura 2000 területekre vonatkozó kiemelt keretintézkedések bevezetése ( 631 )
Kérjük, adjon tájékoztatást az állományvédelmi erőfeszítésekről.
...
Az iránymutatás (131) pontja értelmében a Bizottság úgy tekinti, hogy a fent felsorolt támogatások kedvezően járulnak hozzá a KHP célkitűzéseihez.
2.6.9. A támogatást beruházások javára nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, adja meg az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 632 ) 3. cikke szerinti információkat (a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozó kritériumok), többek között a jelentős károkozás elkerülését célzó elv vagy más hasonló módszerek (például az 1380/2013/EU rendelet 2. cikkének (3) bekezdésével összhangban a tengeri halászati gazdálkodás vonatkozásában alkalmazott ökoszisztéma-alapú megközelítés) tekintetében.
...
2.6.10. Jár-e a támogatás más pozitív hatással?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, jelölje meg, hogy melyik uniós szakpolitikát tükrözi:
□ Európai zöld megállapodás (COM(2019) 640 final)
□ Fenntartható kék gazdaság (COM(2021) 240 final)
□ "A termelőtől a fogyasztóig" stratégia (COM(2020) 381 final)
□ A körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési terv (COM(2020) 98 final)
□ Biodiverzitási stratégia (COM(2020) 380 final)
□ Uniós cselekvési terv: "Út a szennyezőanyag-mentes levegő, víz és talaj felé" (COM(2021) 400 final)
□ Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégia (COM(2013) 216 final és COM(2021) 82 final)
□ Energiahatékonysági megfontolások, különös tekintettel az "első az energiahatékonyság" elvre ( 633 )
□ Az Európa digitális jövőjének megtervezésére irányuló kezdeményezésről szóló közlemény (COM(2020) 67 final)
□ Egyéb (kérjük, nevezze meg):
...
Kérjük, részletezze a támogatás pozitív hatását, és fejtse ki, hogyan igazodik a támogatás a fent említett uniós szakpolitiká(k)hoz:
...
2.6.11. Olyan támogatásnak minősül-e az intézkedés, amely:
□ halászhajó halászati kapacitását növeli
□ halászhajó halfelderítő képességét növelő berendezés beszerzésére irányul
□ halászhajók építésére, beszerzésére vagy behozatalára irányul
□ halászhajók harmadik országok részére történő átadását, vagy valamely harmadik ország lobogójára - többek között harmadik országbeli partnerekkel létrehozott közös vállalkozások keretében - történő átlobogózását célozza
□ halászati tevékenységek ideiglenes szüneteltetésére irányul
□ halászati tevékenységek végleges beszüntetésére irányul
□ felderítő halászatra irányul
□ üzleti tevékenység tulajdonjogának átadására irányul
□ közvetlen állománypótlásra irányul, kivéve adott esetben a kísérleti állománypótlás esetét
□ új kikötők vagy új árverési csarnokok építésére irányul, az új kirakodóhelyek építése kivételével
□ olyan piaci intervenciós mechanizmusokra irányul, amelyek célja halászati vagy akvakultúra-termékek ideiglenes vagy végleges visszavonása a piacról a kínálat csökkentése, és ezáltal az árcsökkenés megelőzése vagy az 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 634 ) 30. és 31. cikkének nem megfelelő árak emelése érdekében
□ a halászhajók fedélzetén végrehajtott olyan beruházásokra irányul, amelyekre szükség van a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában hatályban lévő uniós jogban előírt követelmények - többek között a regionális halászati gazdálkodási szervezetek összefüggésében az Unióra háruló kötelezettségekből eredő követelmények - betartásához
□ olyan halászhajók fedélzetén végrehajtott beruházásokra irányul, amelyek a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző két naptári évben kevesebb mint 60 napon végeztek halászati tevékenységeket
□ halászhajó fő- vagy segédhajtóművének cseréjére vagy korszerűsítésére irányul
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a fenti típusú támogatási intézkedések elvben károsnak minősülnek, ezért az iránymutatás (135) pontja értelmében - az iránymutatásban kifejezetten előírt támogatások kivételével - a mérlegelési teszt a fenti típusú támogatási intézkedések tekintetében valószínűleg nem lesz pozitív.
Ha megjelölte a fenti támogatási kategóriák valamelyikét, kérjük, fejtse ki, hogy az iránymutatás mely szakasza rendelkezik az adott támogatásról:
...
2.6.12. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés tartalmazza-e a következő feltételeket:
(a) □olyan biztosítékok, amelyek biztosítják, hogy az állami támogatás igénylője, vagy ha nincs szükség kérelem benyújtására, azzal egyenértékű jogi aktus rendelkezzen arról, hogy a kedvezményezett vállalkozásnak meg kell felelnie a KHP szabályainak a projekt végrehajtásának teljes időtartama alatt (a továbbiakban: támogatási időszak), valamint a támogatásnak a vállalkozás részére történő végsőegyenleg-kifizetést követő öt éven keresztül
(b) □annak előírása, hogy a kedvezményezett vállalkozás nem igényelhet támogatást, amennyiben a támogatási időszak alatt és a végsőegyenleg-kifizetést követő öt évben a kedvezményezett vállalkozás:
□ nem felelt meg a közös halászati politika szabályainak vagy
□ amennyiben a támogatási kérelmet az (EU) 2022/2473 rendelet 32-39. cikke alapján nyújtják be: a kedvezményezett vállalkozás a 2008/99/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 635 ) 3. és 4. cikkében meghatározott környezetvédelmi bűncselekmények közül egyet vagy többet elkövetett az illetékes nemzeti hatóság által meghatározottak szerint
Amennyiben megerősítette a fenti feltételeket, kérjük, jelezze, hogy ezekben az esetekben a kedvezményezettnek vissza kell-e térítenie a támogatást a meg nem feleléssel vagy a bűncselekménnyel arányosan.
□igen□nem
Kérjük, adja meg azokat a kritériumokat, amelyek alapján a nemzeti hatóságok megállapítják a meg nem feleléssel vagy a bűncselekménnyel való arányosságot:
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (136) pontja értelmében a mérlegelési teszt valószínűleg nem lesz pozitív azon támogatási intézkedések tekintetében, amelyek nem tartalmazzák a fenti feltételeket. Az iránymutatás (137) pontja szerint csak két kivétel megengedett.
Amennyiben a támogatási intézkedés vonatkozásában nem szerepeltették a fenti a) és b) feltételeket, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás megfelel-e az alábbi különös feltételeknek:
□ a természeti csapások vagy rendkívüli események által okozott károk orvoslásához nyújtott támogatás (az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.1. szakaszában foglaltak szerint)
□ az akvakultúra-ágazatban az állatbetegségek megelőzésének, megfékezésének és felszámolásának költségeihez nyújtott támogatás (az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.3. szakaszában foglaltak szerint)
2.7. Egyéb információk
A halászati és akvakultúra-szektorban alkalmazandó horizontális és egyéb támogatási eszközök
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás I. részének 2.2. szakaszát ((8), valamint (20)-(22) pont).
Az iránymutatást a (8) pontja szerint a halászati és akvakultúra-ágazatnak nyújtott összes támogatásra alkalmazni kell. Ide tartoznak a halászati és akvakultúra-ágazathoz kapcsolódó regionális támogatások összetevői is. Az iránymutatás vonatkozik továbbá minden más olyan, halászati és akvakultúra-ágazati támogatásra is, amelyet az európai uniós alapok keretében nyújtanak.
A horizontális iránymutatások és egyéb eszközök közé tartoznak a következők: a képzéshez nyújtott, egyedi bejelentéshez kötött állami támogatásra vonatkozó összeegyeztethetőségi elemzés kritériumai ( 636 ), a kockázatfinanszírozási célú befektetések előmozdítását szolgáló állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 637 ), a kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott állami támogatások keretrendszere ( 638 ), az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló 2022. évi iránymutatás ( 639 ), a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról szóló iránymutatás ( 640 ), a széles sávú hálózatok kiépítésére vonatkozó állami támogatási szabályok ( 641 ), valamint a hátrányos helyzetű és a fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatásához nyújtott, egyedi bejelentéshez kötött állami támogatásra vonatkozó összeegyeztethetőségi elemzés kritériumai ( 642 ). A regionális állami támogatásokról szóló, a 2022 és 2027 közötti időszakra vonatkozó iránymutatás ( 643 ) nem alkalmazandó a halászati és akvakultúra-ágazatra, kivéve, ha az adott ágazatban horizontális regionális működési támogatási program keretében nyújtanak állami támogatást.
Ha a támogatás valamely horizontális vagy más támogatási eszközök hatálya alá esik, akkor a Bizottság a horizontális és egyéb állami támogatási eszközök megfelelő szakaszaiban és az iránymutatás I. része 3. fejezetének 3.1.3. és 3.2.6. szakaszában meghatározott elvek alapján bírálja el ezt a támogatást. Kérjük, töltse ki ezen általános adatlap 1.3 és 2.6 szakaszát, továbbá töltse ki és csatolja bejelentéséhez az említett horizontális iránymutatásokra vagy eszközökre alkalmazandó más formanyomtatványokat.
2.7.1. A támogatás egyes horizontális iránymutatások vagy a Bizottság által elfogadott más eszközök hatálya alá esik?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, nevezze meg a megfelelő horizontális iránymutatásokat vagy eszközöket, valamint e jogi aktusok megfelelő rendelkezéseit, és bizonyítsa, hogy a támogatás teljesíti az említett jogi aktusok megfelelő rendelkezéseiben meghatározott összes kritériumot:
...
Csoportmentességi rendeletek hatálya alá tartozó intézkedéskategóriák támogatása
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás I. részének 2.3. szakaszát ((23)-(25), valamint (28) pont).
Ha a kkv-knak vagy nagyvállalkozásoknak nyújtott támogatás típusa megegyezik valamely, az (EU) 2022/2473 rendelet vagy a 651/2014/EU bizottsági rendelet ( 644 ) alapján a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető támogatáskategóriába tartozó támogatáséval, kérjük, e szakaszon kívül töltse ki ezen általános adatlap 1. részének (Első feltétel) és 2. részének (Második feltétel) valamennyi szakaszát (az 1.1. szakasztól a 2.6. szakaszig). Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (23) és (24) pontja értelmében a Bizottság az ilyen támogatást a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja (az iránymutatás I. részének 3. fejezete) szerinti összeegyeztethetőségi értékelés figyelembevételével, valamint az alkalmazandó csoportmentességi rendeletben meghatározott egyes támogatáskategóriák kritériumai alapján fogja értékelni.
2.7.2. A támogatás típusa megegyezik valamely, az (EU) 2022/2473 rendelet értelmében a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető támogatáskategóriába tartozó támogatáséval?
□igen□nem
2.7.3. Ugyanolyan típusú-e a támogatás, mint amely az (EU) 2022/2473 rendelet alábbi cikkeinek hatálya alá tartozhat?
□ Az (EU) 2022/2473 rendelet 49. cikkében meghatározott, természeti csapás okozta károk helyreállítására irányuló támogatás kategóriájába tartozóval megegyező típusú támogatás
E támogatáskategória esetében kérjük, töltse ki az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.1. szakaszához kapcsolódó egyedi bejelentési formanyomtatványt is.
□ Az (EU) 2022/2473 rendelet 51. cikkében meghatározott, a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk helyreállításához nyújtott támogatás kategóriájába tartozóval megegyező típusú támogatás
E támogatáskategória esetében kérjük, töltse ki az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.2. szakaszához kapcsolódó egyedi bejelentési formanyomtatványt is.
□ Az (EU) 2022/2473 rendelet 42. cikkében meghatározott, az állatbetegségek megelőzésével, megfékezésével és felszámolásával kapcsolatos költségek fedezéséhez nyújtott támogatás kategóriájába tartozóval megegyező típusú támogatás
E támogatáskategória esetében kérjük, töltse ki az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.3. szakaszához kapcsolódó egyedi bejelentési formanyomtatványt is.
□ Az (EU) 2022/2473 rendelet 53. cikkében meghatározott, a védett állatok által okozott károk helyreállításához nyújtott támogatás kategóriájába tartozóval megegyező típusú támogatás
E támogatáskategória esetében kérjük, töltse ki az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.4. szakaszához kapcsolódó egyedi bejelentési formanyomtatványt is.
□ Az (EU) 2022/2473 rendelet 43., 48., 50. és 52. cikkében meghatározott, az állatbetegségek, a természeti katasztrófák, a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek ás a védett állatok által okozott károk megelőzéséhez és enyhítéséhez nyújtott támogatás kategóriájába tartozóval megegyező típusú támogatás
E támogatáskategória esetében kérjük, töltse ki az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.5. szakaszához kapcsolódó egyedi bejelentési formanyomtatványt is.
□ Az (EU) 2022/2473 rendelet 20. cikkében meghatározott, halászhajó első beszerzéséhez nyújtott támogatás kategóriájába tartozóval megegyező típusú támogatás
E támogatáskategória esetében kérjük, töltse ki az iránymutatás II. része 3. fejezetének 3. szakaszához kapcsolódó egyedi bejelentési formanyomtatványt is.
2.7.4. Az (EU) 2022/2473 rendelet szerinti egyéb támogatáskategóriák tekintetében megfelel-e a támogatás az (EU) 2022/2473 rendelet vonatkozó cikkében/cikkeiben meghatározott valamennyi kritériumnak?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, adja meg az (EU) 2022/2473 rendelet vonatkozó cikkét, és igazolja az (EU) 2022/2473 rendelet e támogatáskategóriára alkalmazandó feltételeinek való megfelelést:
...
Nemleges válasz esetén kérjük, nevezze meg az (EU) 2022/2473 rendelet vonatkozó cikkét, és részletezze, hogy mely feltétel nem teljesül, indokolja az eltérés okát, és igazolja a támogatás nélkülözhetetlen voltát:
...
2.7.5. A támogatás típusa megegyezik valamely, a 651/2014/EU rendelet értelmében a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető támogatáskategóriába tartozó támogatáséval?
□igen□nem
2.7.6. Megfelel-e a támogatás a 651/2014/EU rendelet vonatkozó cikkében (cikkeiben) meghatározott valamennyi kritériumnak?
□igen□nem
Ha a válasz igen, kérjük, adja meg a 651/2014/EU rendelet vonatkozó cikkét, és igazolja a 651/2014/EU rendelet e támogatáskategóriára alkalmazandó feltételeinek való megfelelést:
...
Nemleges válasz esetén kérjük, nevezze meg a 651/2014/EU rendelet vonatkozó cikkét, és részletezze, hogy mely feltétel nem teljesül, indokolja az eltérés okát, és igazolja a támogatás nélkülözhetetlen voltát:
...
Egyéb intézkedésekre irányuló támogatás
Az ebben a szakaszban kért információkkal kapcsolatban lásd az iránymutatás I. részének 2.1.2. szakaszát ((13) pont).
2.7.7. Megfelel-e a támogatás az iránymutatás II. része 1., 2. és 3. fejezetében vagy I. része 2. fejezetének 2.2. és 2.3. szakaszában hivatkozott támogatástípusok valamelyikének?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy a Bizottság a támogatást az adott támogatáskategóriára alkalmazandó összeegyeztethetőségi kritériumok alapján értékeli.
Nemleges válasz esetén a támogatás elvileg a belső piaccal összeegyeztethetetlen. Ha egy tagállam ennek ellenére ilyen támogatást nyújt vagy kíván nyújtani, akkor a Bizottság e támogatást eseti alapon, közvetlenül a Szerződés 107. cikkének (3) bekezdése alapján értékeli, figyelembe véve a Szerződés 107., 108. és 109. cikkében meghatározott szabályokat, és analógia útján az iránymutatást.
Annak bizonyítására, hogy az ilyen támogatás megfelel az iránymutatás I. részének 3. fejezetében meghatározott elveknek, kérjük, e szakaszon kívül töltse ki ezen általános adatlap 1. részének (Első feltétel) és 2. részének (Második feltétel) valamennyi szakaszát (az 1.1 szakasztól a 2.6 szakaszig).
Kérjük, adjon meg továbbá minden olyan egyéb információt, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a támogatás pozitív hatásai felülmúlják a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt, azonosított negatív hatásokat:
...
Észak-Írország számára nyújtandó támogatás
2.7.8. A támogatást Észak-Írországban nyújtják?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (12) pontja értelmében az Észak-Írországban nyújtandó támogatás esetében, amikor az intézkedésnek meg kell felelnie az 1380/2013/EU rendeletben vagy az (EU) 2021/1139 rendeletben meghatározott feltételeknek, a Szerződés 108. cikkének (3) bekezdése szerinti, Bizottságnak történő bejelentésben egyenértékű információt kell szolgáltatni.
Kérjük, ezt az információt adja meg az érintett támogatási kategóriára vonatkozó bejelentési formanyomtatványon.
Nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott támogatás
Az iránymutatás (10) pontja értelmében a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozások - azáltal, hogy egyenesen a létük van veszélyben - nem tekinthetők egyéb közpolitikai célkitűzések elősegítésére alkalmas eszközöknek addig, ameddig életképességük nem biztosított.
2.7.9. A kedvezményezett vállalkozás(ok) nehéz helyzetben van(nak)?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben a támogatás kedvezményezettje az iránymutatás (31) pontjának bb) alpontjában meghatározott nehéz helyzetben lévő vállalkozás, a támogatás értékelése a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 645 ) szerint történik.
Nemleges válasz esetén kérjük, adja meg az e pontra vonatkozó nemzeti jogalapra való hivatkozást:
...
2.7.10. Az iránymutatás (10) pontja rendelkezik bizonyos kivételekről azon elv alól, hogy a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozásoknak nem nyújtható állami támogatás. Kérjük, jelölje meg, hogy a bejelentett támogatásra alkalmazandó-e valamelyik kivétel:
□ A természeti csapások és a rendkívüli események által okozott veszteségek és károk ellentételezésére nyújtott, az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.1.. szakaszában említett támogatás, feltéve, hogy a támogatás a Szerződés 107. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében összeegyeztethető a belső piaccal
□ A természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek, idegenhonos inváziós fajjal való fertőzöttség és védett állatok által okozott, az iránymutatás II. része, 1. fejezetének 1.2., 1.3. vagy 1.4. szakaszában említett veszteségek vagy károk ellentételezésére nyújtott támogatás, amennyiben egy a halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozás nehéz pénzügyi helyzetét az említett esemény okozta és feltéve, hogy a támogatás a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében összeegyeztethető a belső piaccal
□ Az akvakultúra-ágazatban az állatbetegségek megelőzéséhez, megfékezéséhez és felszámolásához az iránymutatás II. része 1. fejezete 1.3. szakasza (188) pontjának a)-c) és e)-h) alpontja alapján nyújtott támogatás abban az esetben, ha a vállalkozás gazdasági helyzete szükséghelyzetre és a közegészség-védelemre tekintettel nem vehető figyelembe, feltéve, hogy a támogatás a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében összeegyeztethető a belső piaccal
□ A tájékoztatási tevékenységekkel és az általános jellegű promóciós intézkedésekkel kapcsolatos támogatás, feltéve, hogy az intézkedések az iránymutatás I. része 2. fejezete 2.3. szakaszának hatálya alá tartoznak
Olyan vállalkozásnak nyújtott támogatás, amellyel szemben visszafizetési felszólítás van érvényben
2.7.11. Olyan vállalkozásnak nyújtják-e a támogatást, amellyel szemben még nem teljesített, valamely támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító korábbi bizottsági határozaton alapuló visszafizetési felszólítás van érvényben?
□igen□nem
Ha a válasz igen, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy az ilyen támogatás csak akkor nyilvánítható a belső piaccal összeegyeztethetőnek, ha az alábbi kivételek valamelyike alkalmazandó.
Nemleges válasz esetén kérjük, adja meg az e pontra vonatkozó nemzeti jogalapra való hivatkozást:
...
2.7.12. Kérjük, jelölje meg, hogy a bejelentett támogatásra alkalmazandó-e valamelyik kivétel:
□ A Szerződés 107. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti, természeti katasztrófák és rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás (az iránymutatás II. része 1. fejezetének 1.1. szakasza);
□ Az akvakultúra-ágazatban az állatbetegségek megelőzésével, megfékezésével és felszámolásával kapcsolatos költségek fedezéséhez az iránymutatás II. része 1. fejezete 1.3. szakasza (188) pontjának a)-c) és e)-h) alpontja alapján nyújtott támogatás.
Egyéb információk
2.7.13. Kérjük, adjon meg minden egyéb olyan információt, amelyet fontosnak/szükségesnek tart a bejelentett támogatási intézkedés megfelelő értékeléséhez:
...
1.1. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A TERMÉSZETI CSAPÁSOK VAGY RENDKÍVÜLI ESEMÉNYEK ÁLTAL OKOZOTT KÁROK ORVOSLÁSÁHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 646 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 1. fejezetének 1.1. szakaszában leírt, a természeti csapások vagy rendkívüli események által okozott károk orvoslásához nyújtott állami támogatások bejelentéséhez.
1. Az intézkedés a természeti csapások által okozott károk ellentételezésére szolgáló előzetes keretprogram?
□igen□nem
Ha a válasz "igen", kérjük, hagyja figyelmen kívül a 10. és a 11. kérdést.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (141) pontjában említettektől eltérő típusú természeti csapások által okozott károk, valamint a rendkívüli események által okozott károk ellentételezésére nyújtott támogatás nem jelenthető be előzetes támogatási keretprogram részeként, hanem azt minden esetben külön kell bejelenteni a Bizottságnak. Kérjük, vegye figyelembe azt is, hogy az iránymutatás (147) pontja értelmében a keretprogramok létrehozásának időpontjára és a támogatás kifizetésére vonatkozó általános szabályoktól eltérő intézkedéseket külön kell bejelenteni.
2. Előzetes támogatási keretprogram esetében kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíti az iránymutatás (345) pontjában meghatározott jelentéstételi kötelezettséget.
□igen□nem
3. Kérjük, nevezze meg, milyen típusú természeti csapás vagy rendkívüli esemény okozta (vagy - előzetes támogatási keretprogramok esetében - okozhatja) azt a kárt, amelyhez ellentételezést nyújtanak.
(a) természeti csapások:
□ súlyos vihar
□ súlyos árvíz
□ földrengés
□ lavina
□ földcsuszamlás
□ tornádó
□ hurrikán
□ vulkánkitörés
□ természetes eredetű erdőtűz
□ egyéb természeti csapás
(b) rendkívüli események:
□ háború
□ belső zavargás
□ sztrájk
□ jelentős ipari baleset
□ jelentős nukleáris baleset
□ széles körű veszteségeket okozó tűz
□ egyéb rendkívüli esemény
Felhívjuk figyelmét, hogy egy állatbetegség vagy növénykárosító megjelenése elvben nem minősül rendkívüli eseménynek.
3.1. Kérjük, ismertesse részletesen a természeti csapást vagy a rendkívüli eseményt.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam illetékes hatósága(i) hivatalosan természeti csapásnak vagy rendkívüli eseménynek ismerte, illetve ismerték el az eseményt.
□igen□nem
4.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. Ha a bejelentő tagállam előzetesen megállapította azokat a kritériumokat, amelyek alapján a 4. kérdésben említett hivatalos elismerést megadottnak kell tekinteni, kérjük, ismertesse ezeket a kritériumokat, és nevezze meg az azokat meghatározó nemzeti jogszabályt.
...
6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a természeti csapás vagy rendkívüli esemény és a vállalkozás által elszenvedett kár között közvetlen ok-okozati összefüggésnek kell fennállnia.
□igen□nem
6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7. Kérjük, bizonyítsa, hogy a természeti csapás vagy rendkívüli esemény és a vállalkozások által elszenvedett kár között közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn:
...
8. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást közvetlenül kell kifizetni:
(a) □az érintett vállalkozás számára
(b) □azon termelői csoport vagy szervezet számára, amelynek az adott vállalkozás tagja
9. Amennyiben a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás összege nem haladhatja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott vállalkozás jogosult.
□igen□nem
9.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
10. Kérjük, fejtse ki, mikor történt az esemény, és (adott esetben) adja meg annak kezdő és záró időpontját.
...
11. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedést az esemény bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül hozzák létre.
□igen□nem
11.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
12. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatást az esemény bekövetkezésének időpontjától számított négy éven belül ki kell fizetni.
□igen□nem
12.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
13. Kérjük, vegye figyelembe, hogy konkrét természeti csapás vagy rendkívüli esemény bekövetkezte esetén, megfelelően indokolt esetben a Bizottság engedélyezi az iránymutatás (147) pontjában megfogalmazott szabályoktól eltérő, külön bejelentett támogatás odaítélését (például az esemény jellegére és/vagy kiterjedésére, vagy a kár elhúzódó vagy folyamatos jellegére tekintettel).
13.1. Ha ez a helyzet áll fenn, kérjük, részletesen indokolja meg, miért igazolható a programok létrehozásának és/vagy a támogatás kifizetésének időpontjára vonatkozó szabálytól való eltérés.
...
14. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek a természeti csapás vagy a rendkívüli esemény közvetlen következményeként felmerült károk költségei.
□igen□nem
14.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
15. Kérjük, erősítse meg, hogy a kár értékelője:
(a) □valamely hatóság
(b) □a támogatást nyújtó hatóság által elismert független szakértő
(c) □valamely biztosítótársaság
15.1. Kérjük, nevezze meg a kárt értékelő szerve(ke)t!
...
16. Kérjük, erősítse meg, hogy a kár magában foglalja-e a következőket:
(a) □az eszközökben keletkezett anyagi kár (pl. épület, berendezés, gép, készlet és termelési eszköz)
(b) □a halászati és akvakultúrás termelés vagy termelési eszközök teljes vagy részleges megsemmisüléséből eredő bevételkiesés
(c) □mindkettő, azaz a kár egyaránt magában foglalja az a) és a b) pontban említetteket
16.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) a kárt. ...
17. Kérjük, nyújtsa be a lehető legpontosabb értékelést a vállalkozások által elszenvedett - vagy előzetes keretprogramok esetén az esetlegesen felmerülő - károk típusáról és mértékéről.
...
18. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kárt az egyedi kedvezményezettek szintjén kell kiszámítani.
□igen□nem
18.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
19. Amennyiben az elszámolható költségek az eszközökben keletkezett anyagi kárt foglalnak magukban, kérjük, erősítse meg, hogy az anyagi kárt az érintett eszköz javítási költsége vagy a természeti csapás vagy rendkívüli esemény előtti gazdasági értéke alapján számítják ki.
□igen□nem
19.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
20. Amennyiben az elszámolható költségek az eszközökben keletkezett anyagi kárt foglalnak magukban, kérjük, erősítse meg, hogy a kiszámított anyagi kár nem haladhatja meg a javítási költséget vagy a rendes piaci értéknek a természeti csapás vagy a rendkívüli esemény által okozott csökkenését, vagyis az eszköz közvetlenül a természeti csapás vagy rendkívüli esemény előtti értéke és közvetlenül annak bekövetkezte utáni értéke közötti különbséget.
□igen□nem
20.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
21. Amennyiben bevételkiesés szerepel az elszámolható költségek között, kérjük, erősítse meg, hogy a bevételkiesés kiszámítása az iránymutatás (154) pontja szerint történik, azaz a következőképpen: a) a természeti csapás vagy rendkívüli esemény évében vagy a termelési eszközök teljes vagy részleges megsemmisülésével érintett minden következő pénzügyi évben termelt halászati és akvakultúra-termékek mennyiségét megszorozzák az adott évben realizált átlagos értékesítési árral, és ezt a szorzatot kivonják b) a természeti csapást vagy rendkívüli eseményt megelőző három évben előállított halászati és akvakultúra-termékek éves átlagos mennyisége - vagy a természeti csapást vagy rendkívüli eseményt megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlagos mennyisége - és a realizált átlagos értékesítési ár szorzatából.
□igen□nem
21.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
22. Kérjük, erősítse meg, hogy az ellentételezés összege megnövelhető-e azokkal az egyéb költségekkel, amelyek a természeti csapás vagy rendkívüli esemény miatt merültek fel a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
22.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
22.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
23. Kérjük, erősítse meg, hogy az ellentételezés összegéből le kell vonni minden olyan költséget, amely a természeti csapás vagy rendkívüli esemény miatt nem merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
23.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
23.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
24. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a Bizottság egyéb kárszámítási módszereket is elfogadhat, feltéve, hogy azok reprezentatívak, nem alapulnak rendkívül magas fogásokon vagy hozamokon, és nem eredményeznek túlkompenzálást egyik kedvezményezett vállalkozás esetében sem.
Ha a bejelentő tagállam alternatív számítási módszert kíván javasolni, kérjük, indokolja meg, hogy az iránymutatásban meghatározott módszer miért nem megfelelő a szóban forgó esetben, és fejtse ki, miként kezeli az alternatív számítási módszer megfelelőbben az azonosított igényeket.
...
Kérjük, a bejelentés mellékleteként nyújtsa be a javasolt alternatív módszert, valamint annak igazolását, hogy az reprezentatív, nem alapul rendkívül magas fogásokon vagy hozamokon, és nem eredményez túlkompenzálást egyik kedvezményezett esetében sem.
...
25. Kérjük, erősítse meg, előírja-e az intézkedés, hogy amennyiben egy kkv-t az esemény bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül hoztak létre, a (154) pont b) alpontjában szereplő három- vagy ötéves időtartamra való utalást úgy kell értelmezni, hogy az a természeti csapás vagy rendkívüli esemény által érintett nemzeti vagy regionális ágazatban működő, a támogatást igénylővel megegyező méretű átlagos vállalkozás - mikro-, kis- vagy középvállalkozás - által előállított és értékesített mennyiségre utal.
□igen□nem
25.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
26. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kár ellentételezésére folyósított támogatási és egyéb kifizetések - a biztosítási kötvény alapján történő kifizetéseket is beleértve - nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□igen□nem
26.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
26.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedésre vonatkozóan a jogalap 100 %-os határt és maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
27. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.2. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁHOZ HASONLÍTHATÓ KEDVEZŐTLEN ÉGHAJLATI JELENSÉGEK ÁLTAL OKOZOTT KÁROK HELYREÁLLÍTÁSÁRA NYÚJTOTT TÁMOGATÁSHOZ
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 647 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 1. fejezetének 1.2. szakaszában leírt, a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk helyreállítására nyújtott állami támogatások bejelentéséhez.
1. Az intézkedés a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk ellentételezésére szolgáló előzetes keretprogram?
□igen□nem
Ha a válasz "igen", kérjük, hagyja figyelmen kívül a 10. és a 11. kérdést.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (167) pontja értelmében az iránymutatás (161) pontjában nem említett, eltérő típusú, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk ellentételezésére nyújtott támogatást külön kell bejelenteni a Bizottságnak.
2. Előzetes támogatási keretprogram esetében kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíti az iránymutatás (345) pontjában meghatározott jelentéstételi kötelezettséget.
□igen□nem
3. Kérjük, nevezze meg, milyen típusú, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség okozta (vagy - előzetes támogatási keretprogramok esetében - okozhatja) azt a kárt, amelyhez kompenzációt nyújtanak.
(a) □viharok
(b) □rendkívül magas hullámokat okozó széllökések
(c) □heves és tartós esőzések
(d) □árvizek
(e) □hosszabb időn át kivételesen megemelkedett vízhőmérséklet
(f) □fagy
(g) □jégeső
(h) □jég
(i) □súlyos aszály
(j) □egyéb típusú, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség
3.1. Kérjük, ismertesse részletesen a szóban forgó kedvezőtlen éghajlati jelenséget!
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség által okozott kárnak meg kell haladnia az átlagos éves termelés 30 %-át, amit az előző három naptári év átlaga vagy a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenséget megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlag alapján kell kiszámítani.
□igen□nem
4.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség és a vállalkozás által elszenvedett kár között közvetlen ok-okozati összefüggésnek kell fennállnia.
□igen□nem
5.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
6. Kérjük, bizonyítsa, hogy közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség és a vállalkozás által elszenvedett kár között.
...
7. Az (EU) 2021/1139 rendelet révén finanszírozott kölcsönös kockázatkezelési alapokból fedezhető, a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott veszteségek esetén kérjük, indokolja meg, hogy miért támogatást kívánnak nyújtani az ilyen kölcsönös kockázatkezelési alapokon keresztül fizetendő pénzügyi ellentételezés helyett.
...
8. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást közvetlenül kell kifizetni:
(a) □az érintett vállalkozás számára
(b) □azon termelői csoport vagy szervezet számára, amelynek az adott vállalkozás tagja
9. Amennyiben a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás összege nem haladhatja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott vállalkozás jogosult.
□igen□nem
9.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
10. Kérjük, fejtse ki, mikor történt az esemény, és (adott esetben) adja meg annak kezdő és záró időpontját.
...
11. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedést az esemény bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül hozzák létre.
□igen□nem
11.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
12. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatást az esemény bekövetkezésének időpontjától számított négy éven belül ki kell fizetni.
□igen□nem
12.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
13. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség közvetlen következményeként bekövetkezett károk költségei.
□igen□nem
13.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
14. Kérjük, erősítse meg, hogy a kár értékelője:
(a) □valamely hatóság
(b) □a támogatást nyújtó hatóság által elismert független szakértő
(c) □valamely biztosítótársaság
14.1. Kérjük, nevezze meg a kárt értékelő szerve(ke)t!
...
14.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a kár magában foglalja-e a következőket:
(a) □az eszközökben keletkezett anyagi kár (pl. épület, jármű, berendezés, gép, készlet és termelési eszköz)
(b) □a halászati és akvakultúrás termelés vagy termelési eszközök teljes vagy részleges megsemmisüléséből eredő bevételkiesés
(c) □mindkettő, azaz a kár egyaránt magában foglalja az a) és a b) pontban említetteket
14.3. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amelyek tükrözik a kérdésnél megjelölt választ.
...
15. Kérjük, nyújtsa be a lehető legpontosabb értékelést a vállalkozások által elszenvedett - vagy előzetes keretprogramok esetén az esetlegesen felmerülő - károk típusáról és mértékéről.
...
16. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kárt az egyedi kedvezményezettek szintjén kell kiszámítani.
□igen□nem
16.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
17. Amennyiben az elszámolható költségek az eszközökben keletkezett anyagi kárt foglalnak magukban, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírása szerint a kár által okozott veszteségnek meg kell haladnia az átlagos éves termelés 30 %-át, amit a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenséget megelőző három naptári év átlaga vagy az azt megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlag alapján kell kiszámítani.
□igen□nem
17.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
18. Amennyiben az elszámolható költségek az eszközökben keletkezett anyagi kárt foglalnak magukban, kérjük, erősítse meg, hogy az anyagi kárt az érintett eszköz javítási költsége vagy a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség előtti gazdasági értéke alapján kell kiszámítani.
□igen□nem
18.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
19. Amennyiben az elszámolható költségek az eszközökben keletkezett anyagi kárt foglalnak magukban, kérjük, erősítse meg, hogy a kiszámított anyagi kár nem haladhatja meg a javítási költséget vagy a rendes piaci értéknek a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség által okozott csökkenését, vagyis az eszköz közvetlenül a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség előtti értéke és közvetlenül annak bekövetkezte utáni értéke közötti különbséget.
□igen□nem
19.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
20. Amennyiben az elszámolható költségek bevételkiesést foglalnak magukban, kérjük, erősítse meg, hogy azt az iránymutatás (173) pontja szerint számítják ki, azaz: a) a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség bekövetkezésének évében vagy a termelőeszközök teljes vagy részleges megsemmisülésével érintett minden következő évben termelt halászati és akvakultúra-termékek mennyisége és az adott évben realizált átlagos értékesítési ár szorzataként kapott eredményt levonják b) a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenséget megelőző három évben előállított halászati és akvakultúra-termékek éves átlagos mennyisége - vagy a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenséget megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlag - és a realizált átlagos értékesítési ár szorzatából.
□igen□nem
20.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
21. Kérjük, erősítse meg, hogy az ellentételezés összege megnövelhető-e azokkal az egyéb költségekkel, amelyek a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség miatt merültek fel a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
21.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
21.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
22. Kérjük, erősítse meg, hogy az ellentételezés összegéből le kell vonni minden olyan költséget, amely a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség miatt nem merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
22.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
22.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
23. Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (175) pontja értelmében a Bizottság egyéb kárszámítási módszereket is elfogadhat, feltéve, hogy azok reprezentatívak, nem alapulnak rendkívül magas fogásokon vagy hozamokon, és nem eredményeznek túlkompenzálást egyik kedvezményezett vállalkozás esetében sem.
Ha a bejelentő tagállam alternatív számítási módszert kíván javasolni, kérjük, indokolja meg, hogy az iránymutatásban meghatározott módszer miért nem megfelelő a szóban forgó esetben, és fejtse ki, miként kezeli az alternatív számítási módszer megfelelőbben az azonosított igényeket.
...
Kérjük, a bejelentés mellékleteként nyújtsa be a javasolt alternatív módszert, valamint annak igazolását, hogy az reprezentatív, nem alapul rendkívül magas fogásokon vagy hozamokon, és nem eredményez túlkompenzálást egyik kedvezményezett esetében sem.
...
24. Kérjük erősítse meg, előírja-e az intézkedés, hogy amennyiben egy kkv-t a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül hoztak létre, a (163) pont a) alpontjában, a (171) pontban és a (173) pont b) alpontjában szereplő három- vagy ötéves időtartamra való utalást úgy kell értelmezni, hogy az a természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség által érintett nemzeti vagy regionális ágazatban működő, a támogatást igénylővel megegyező méretű átlagos vállalkozás - mikro-, kis- vagy középvállalkozás - által előállított és értékesített mennyiségre utal.
□igen□nem
24.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
25. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kár ellentételezésére folyósított támogatási és egyéb kifizetések - a biztosítási kötvény alapján történő kifizetéseket is beleértve - nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□igen□nem
25.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
25.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedésre vonatkozóan a jogalap 100 %-os határt és maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
26. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.3. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP AZ AKVAKULTÚRA-ÁGAZATBAN AZ ÁLLATBETEGSÉGEK, VALAMINT AZ INDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOKKAL VALÓ FERTŐZÖTTSÉG MEGELŐZÉSÉNEK, MEGFÉKEZÉSÉNEK ÉS FELSZÁMOLÁSÁNAK A KÖLTSÉGEIHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSHOZ, VALAMINT AZ ILYEN ÁLLATBETEGSÉGEK ÉS FERTŐZÖTTSÉG ÁLTAL OKOZOTT KÁROK FELYREÁLLÍTÁSÁRA NYÚJTOTT TÁMOGATÁS
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 648 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 1. fejezetének 1.3. szakaszában leírt, az akvakultúra-ágazatban az állatbetegségek, valamint az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség megelőzésének, megfékezésének és felszámolásának a költségeihez nyújtott támogatás, valamint az ilyen állatbetegségek és fertőzöttség által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatások bejelentéséhez.
1. Az intézkedés olyan előzetes keretprogram, amely az akvakultúra-ágazatban az állatbetegségek, valamint az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség megelőzésével, megfékezésével és felszámolásával kapcsolatos költségek támogatását célozza?
□igen□nem
Ha a válasz "igen", kérjük, hagyja figyelmen kívül a 10. és a 12. kérdést.
2. Előzetes támogatási keretprogram esetében kérjük, erősítse meg, hogy a tagállam teljesíti az iránymutatás (345) pontjában meghatározott jelentéstételi kötelezettséget.
□igen□nem
3. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást olyan állatbetegségek és olyan idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség tekintetében nyújtják, amelyekre nézve - törvényi rendelkezés, rendelet vagy közigazgatási intézkedés formájában - uniós vagy nemzeti szabályok vannak érvényben.
□igen□nem
3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó uniós vagy nemzeti szabályokat.
...
3.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg, milyen betegsége(ke)t és/vagy fertőzés(eke)t céloz az intézkedés, és adjon részletes leírást a betegség vagy fertőzés okairól és terjedéséről.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást a következők részeként nyújtják:
□ uniós, nemzeti vagy regionális szintű, az érintett állatbetegség megelőzését, megfékezését vagy felszámolását célzó közprogram
□ az illetékes nemzeti hatóság által elrendelt biztonsági intézkedések
□ az idegenhonos inváziós fajok kiirtására vagy továbbterjedésének megakadályozására irányuló, az 1143/2014/EU rendeletnek megfelelően végrehajtott intézkedések
4.1. Kérjük, nevezze meg a kérdésnél megjelölt válasznak megfelelő releváns programo(ka)t vagy intézkedés(eke)t.
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy a vonatkozó program(ok) vagy intézkedés(ek) tartalmazza/tartalmazzák az érintett megelőzési, megfékezési és felszámolási intézkedések leírását.
□igen□nem
5.1. Kérjük, nevezze meg a program(ok) és az intézkedés(ek) vonatkozó rendelkezéseit.
...
6. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás nem kapcsolódik olyan intézkedésekhez, amelyek költségeit az uniós jogszabályok értelmében a kedvezményezett vállalkozásnak kell viselnie, kivéve, ha a szóban forgó támogatási intézkedések költségeit teljes egészében kiegyenlítik a kedvezményezett vállalkozásokra háruló kötelező terhek.
□igen□nem
7. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást közvetlenül kell kifizetni:
(a) □az érintett vállalkozás számára
(b) □azon termelői csoport vagy szervezet számára, amelynek az adott vállalkozás tagja
8. Amennyiben a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás összege nem haladhatja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott vállalkozás jogosult.
□igen□nem
8.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
9. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy nem nyújtható egyedi támogatás, ha megállapítást nyer, hogy az állatbetegséget vagy az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttséget a kedvezményezett vállalkozás idézte elő akár szándékosan, akár gondatlanságból.
□igen□nem
9.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
10. Kérjük, nevezze meg a megfelelő kategóriá(ka)t, amely(ek) tekintetében a támogatás nyújtható:
(a) □az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 649 ) 5. cikkének (1) bekezdésében vagy az Állategészségügyi Világszervezet Víziállat-egészségügyi Kódexében szereplő állatbetegség-jegyzékben ( 650 ) felsorolt víziállat-betegségek
(b) □b) víziállatokat érintő, az (EU) 2021/690 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 651 ) III. mellékletének 2. pontjában felsorolt zoonózisok
(c) □az (EU) 2016/429 rendelet 6. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő új betegségek
(d) □az (EU) 2016/429 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett, jegyzékbe foglalt betegségektől eltérő betegségek, amelyek megfelelnek az említett rendelet 226. cikkében megállapított kritériumoknak.
10.1. Kérjük, nevezze meg a betegség/zoonózis megfelelő kategóriáját.
...
11. Kérjük, fejtse ki, mikor következett be az állatbetegség vagy a fertőzés, és (adott esetben) adja meg annak kezdő és záró időpontját.
...
A kérdés nem vonatkozik a megelőzési célokat szolgáló intézkedésekre.
12. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási programot az állatbetegség vagy az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség által okozott költségek vagy károk keletkezésének időpontjától számított három éven belül hozzák létre.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a feltétel nem vonatkozik az iránymutatás (188) pontjában említett megelőzési célokból felmerült költségekre.
12.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
13. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási programot az állatbetegség vagy az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség által okozott költségek vagy károk keletkezésének időpontjától számított négy éven belül ki kell fizetni.
□igen□nem
13.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a feltétel nem vonatkozik az iránymutatás (188) pontjában említett megelőzési célokból felmerült költségekre.
14. Kérjük, nyújtsa be a lehető legpontosabb értékelést a vállalkozások által elszenvedett - vagy előzetes keretprogramok esetén az esetlegesen felmerülő - károk típusáról és mértékéről.
...
15. Kérjük, nevezze meg az intézkedés hatálya alá tartozó elszámolható költségeket:
(a) □egészségügyi vizsgálatok, elemzések, tesztek és más szűrési intézkedések
(b) □a biológiai védelmi intézkedések javítása
(c) □oltóanyagok, gyógyszerek és állatok kezelésére szolgáló anyagok megvásárlása, tárolása, alkalmazása vagy szétosztása
(d) □az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség kezelésére szolgáló védőtermékek vagy -felszerelések beszerzése, tárolása, bevezetése és forgalmazása
(e) □állatok levágása, kiselejtezése és megsemmisítése
(f) □állati termékek és állatokhoz kapcsolódó termékek megsemmisítése
(g) □az üzem vagy a felszerelések tisztítása és fertőtlenítése
(h) □az állatok levágása, kiselejtezése vagy megsemmisítése, valamint az állati termékek és az állatokhoz kapcsolódó termékek megsemmisítése miatt bekövetkezett kár
(i) □az akvakultúra-ágazatban előforduló állatbetegségek vagy idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség miatt felmerülő egyéb költségek Kérjük, pontosítsa:
...
15.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) az elszámolható költségeket:
...
16. Kérjük, erősítse meg, hogy az egészségügyi vizsgálatokhoz, elemzésekhez, tesztekhez és más szűrési intézkedésekhez kapcsolódó támogatást természetben nyújtják és a szolgáltatók számára fizetik ki:
□igen□nem
16.1. Ha a válasz "nem", kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kedvezményezett vállalkozások már rendelkeznek az e célokra alkalmas belső kapacitásokkal.
□igen□nem
16.2. Ha a 16.1. kérdésre a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
17. Amennyiben az elszámolható költségek között szerepel az iránymutatás (188) pontjának h) alpontjában említett, állatbetegségek vagy idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség okozta kár helyreállításához nyújtott támogatás, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírásai szerint az ellentételezés kiszámításának kizárólagos alapja:
(a) □a megsemmisített termékek és azon állatok piaci értéke, amelyek az alábbiak egyikének következtében hullottak el vagy kerültek levágásra, kiselejtezésre vagy megsemmisítésre:
□ az állatbetegség vagy az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség
□ az iránymutatás (180) pontjának b) alpontja szerinti közprogram vagy intézkedés;
(b) □a zárlat alá helyezési kötelezettségből és az újrakészletezési nehézségekből eredő bevételkiesés
17.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit:
. ...
18. Ha a 17. kérdésnél az a) pontot jelölte meg válaszként, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a piaci értéket az állatoknak az állatbetegség vagy az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség gyanújának felmerülését vagy megerősítését közvetlenül megelőző piaci értéke alapján kell megállapítani, úgy, mintha nem érintette volna őket a betegség vagy fertőzés.
□igen□nem
18.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
19. Kérjük, erősítse meg, hogy az ellentételezés összegéből le kell vonni minden olyan költséget, amely nem közvetlenül az állatbetegség vagy az idegenhonos inváziós fajokkal való fertőzöttség miatt merült fel, és egyébként felmerült volna a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
19.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
19.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
20. Kérjük, erősítse meg, hogy az ellentételezés összegéből le kell vonni az elhullott, levágott, illetve megelőzési vagy kiirtási célból megsemmisített állatokhoz kapcsolódó termékek értékesítéséből származó bevételeket.
□igen□nem
20.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
21. Ha a bejelentő tagállam a 15. kérdésnél az i) pontot jelölte meg, kérjük, részletesen indokolja meg, miért számolhatók el ezek az egyéb költségek.
...
22. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kedvezményezett vállalkozásnak nyújtott támogatási és egyéb kifizetések - beleértve az ugyanazon elszámolható költségek kapcsán egyéb nemzeti vagy uniós intézkedések keretében vagy biztosítási kötvények, illetve kölcsönös kockázatkezelési alapok alapján folyósított kifizetéseket is - nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□igen□nem
22.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
22.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedésre vonatkozóan a jogalap 100 %-os határt és maximális támogatási intenzitást megállapító rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
23. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.4. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A VÉDETT ÁLLATOK ÁLTAL OKOZOTT KÁROK HELYREÁLLÍTÁSÁRA IRÁNYULÓ TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 652 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 1. fejezetének 1.4. szakaszában leírt, a védett állatok által okozott károk helyreállítására irányuló támogatások bejelentéséhez.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy a "védett állat" fogalmát az iránymutatás (31) pontjának w) alpontjával összhangban határozzák meg.
□igen□nem
1.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a védett állatot, valamint az uniós vagy nemzeti jogszabály vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
2. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy közvetlen ok-okozati összefüggésnek kell fennállnia a vállalkozások által elszenvedett kár és a védett állatok viselkedése között.
□igen□nem
2.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
3. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek a védett állatok viselkedésének közvetlen következményeként bekövetkezett károk költségei.
□igen□nem
3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
3.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a kár értékelője:
(a) □valamely hatóság
(b) □a támogatást nyújtó hatóság által elismert független szakértő
(c) □valamely biztosítótársaság
Kérjük, nevezze meg a kárt értékelő szerve(ke)t!
...
4. Amennyiben a támogatás a halászati ágazatot érinti, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás csak a fogásokban okozott károkra vonatkozik, függetlenül a védett állatok teljes vadon élő populációra gyakorolt bármely hatásától.
□igen□nem
4.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatást közvetlenül kell kifizetni:
(a) □az érintett vállalkozás számára
(b) □azon termelői csoport vagy szervezet számára, amelynek az adott vállalkozás tagja
6. Amennyiben a támogatást termelői csoportnak vagy szervezetnek fizetik ki, kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás összege nem haladhatja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre az adott vállalkozás jogosult.
□igen□nem
6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7. Kérjük, fejtse ki, mikor következett be a kár, és (adott esetben) adja meg annak kezdő és záró időpontját.
...
8. Kérjük, erősítse meg, hogy a programot a kár bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül hozzák létre.
□igen□nem
8.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
9. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatást a kár bekövetkezésének időpontjától számított négy éven belül ki kell fizetni.
□igen□nem
9.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
10. Kérjük, erősítse meg az elszámolható költségeket:
(a) □a védett állatok által károsított vagy elpusztított állatok piaci értéke
(b) □a következő eszközökben bekövetkező anyagi kár: berendezések, gépek és tulajdon
(c) □mindkettő, azaz az elszámolható költségek egyaránt magában foglalják az a) és a b) pontban említetteket.
10.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) az elszámolható költségeket.
...
11. Kérjük, nyújtson be a lehető legpontosabb értékelést a vállalkozásoknál felmerült kár típusáról és mértékéről.
...
12. Amennyiben az elszámolható költségekbe beletartozik a károsított vagy elpusztított állatok piaci értéke, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a piaci értéket az állatoknak a kár bekövetkezését közvetlenül megelőző piaci értéke alapján kell megállapítani, úgy, mintha azokat nem érintette volna a védett állat viselkedése.
□igen□nem
12.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
13. Amennyiben az elszámolható költségek között szerepel az eszközökben keletkezett anyagi kár, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az anyagi kárt az érintett eszköz javítási költsége vagy a kár bekövetkezése előtti gazdasági értéke alapján kell kiszámítani.
□igen□nem
13.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
14. Amennyiben az elszámolható költségek között szerepel az eszközökben keletkezett anyagi kár, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kiszámított anyagi kár nem haladhatja meg a javítási költséget vagy a valós piaci értéknek a védett állatok viselkedése által kiváltott csökkenését, vagyis az eszköz közvetlenül a kár bekövetkezése előtti értéke és közvetlenül a kár bekövetkezése utáni értéke közötti különbséget.
□igen□nem
14.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
15. Kérjük, erősítse meg, hogy az ellentételezés összege megnövelhető-e azokkal az egyéb költségekkel, amelyek a védett állat viselkedése miatt merültek fel a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
15.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
15.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
16. Kérjük, erősítse meg, hogy az ellentételezés összegéből le kell vonni minden olyan költséget, amely nem közvetlenül a védett állat viselkedése miatt merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
16.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
16.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
17. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az ellentételezés összegéből le kell vonni a károsított vagy elpusztított állatokhoz kapcsolódó termékek értékesítéséből származó bevételeket.
□igen□nem
17.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
18. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a Bizottság egyéb kárszámítási módszereket is elfogadhat, feltéve, hogy azok reprezentatívak, nem alapulnak rendkívül magas fogásokon vagy hozamokon, és nem eredményeznek túlkompenzálást egyik kedvezményezett vállalkozás esetében sem.
18.1. Ha a bejelentő tagállam alternatív számítási módszert kíván javasolni, kérjük, indokolja meg, hogy az iránymutatásban meghatározott módszer miért nem megfelelő a szóban forgó esetben, és fejtse ki, miként kezeli az alternatív számítási módszer megfelelőbben az azonosított igényeket:
...
18.2. Kérjük, a bejelentés mellékleteként nyújtsa be a javasolt alternatív módszert, valamint annak igazolását, hogy az reprezentatív, nem alapul rendkívül magas fogásokon vagy hozamokon, és nem eredményez túlkompenzálást egyik kedvezményezett esetében sem.
...
19. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatási intézkedés előírja, hogy a védett állatok általi első támadások kivételével a kedvezményezett vállalkozásnak észszerű mértékű erőfeszítést kell tennie olyan megelőző intézkedések - például biztonsági kerítések - formájában, amelyek arányosak a védett állatok által okozott károknak az érintett területen fennálló kockázatával.
□igen□nem
19.1. Ha a válasz "igen", kérjük, sorolja fel az érintett területen előírt/ajánlott megelőző intézkedéseket.
...
19.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
19.3. Ha a válasz "nem", kérjük, mutassa be, miért nincs észszerű lehetőség a megelőző intézkedésekre, és szolgáljon megfelelő bizonyítékokkal.
...
20. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kár ellentételezésére folyósított támogatási és egyéb kifizetések - a biztosítási kötvény alapján történő kifizetéseket is beleértve - nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□igen□nem
20.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
20.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedésre vonatkozóan a jogalap 100 %-os határt és maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
21. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
1.5. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A KOCKÁZATI ESEMÉNYEK ÁLTAL OKOZOTT KÁROK MEGELŐZÉSÉT ÉS ENYHÍTÉSÉT CÉLZÓ BERUHÁZÁSRA NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 653 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 1. fejezetének 1.5. szakaszában leírt, a kockázati események által okozott károk megelőzését és enyhítését célzó beruházásra nyújtott támogatások bejelentéséhez.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a beruházás elsődleges céljának a kockázati események által okozott károk megelőzésének vagy enyhítésének kell lennie, valamint hogy - konkrétabban a halászati ágazat esetében - a beruházásnak a ragadozó általi pusztítás vagy a halászeszközökben, illetve egyéb felszerelésekben keletkezett károknak a megelőzését és enyhítését kell céloznia.
□igen□nem
1.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
2. Amennyiben a beruházáshoz a 2011/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 654 ) értelmében környezeti hatásvizsgálatra van szükség, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés ahhoz a feltételhez köti a támogatás nyújtását, hogy a hatásvizsgálat elvégzése és az érintett beruházási projekt engedélyezése az egyedi támogatás odaítélésének időpontja előtt megtörtént.
□igen□nem
2.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
3. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatás kizárólag a megelőző intézkedésekre vonatkozó közvetlen és egyedi elszámolható költségek fedezésére szolgál.
□igen□nem
3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek magukban foglalják-e a következőket:
(a) □ingatlan építése, szerzése - a lízinget is beleértve - vagy fejlesztése
(b) □gépek és berendezések vásárlása vagy lízingelése, az adott eszközök piaci értékének erejéig
(c) □mindkettő, azaz az elszámolható költségek egyaránt magában foglalják az a) és a b) pontban említetteket.
4.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) az elszámolható költségeket.
...
4.2. Kérjük, adjon részletes leírást az intézkedés keretében elszámolható költségekről.
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□igen□nem
5.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
5.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedés tekintetében a jogalap maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
6. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.1. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A KÜLSŐ RÉGIÓKBAN NYÚJTOTT MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 655 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 2. fejezetének 2.1. szakaszában leírt, a legkülső régiókban nyújtott működési támogatás bejelentéséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (216) pontja értelmében a támogatás nem léphet túl azon a mértéken, ami a legkülső régiók elszigeteltsége, szigetjellege vagy rendkívül távoli fekvése miatti sajátos nehézségeinek enyhítéséhez szükséges.
1. Kérjük, nevezze meg az intézkedés által érintett, a Szerződés 349. cikkében említett legkülső régió(ka)t.
...
2. Kérjük, ismertesse részletesen az érintett legkülső régió(k) sajátos korlátait (elszigeteltség, szigetjelleg, rendkívül távoli fekvés), és fejtse ki, hogyan kezeli az intézkedés ezeket a korlátokat.
...
3. Kérjük, ismertesse részletesen a nyújtott működési támogatás típusát, és sorolja fel az intézkedés keretében elszámolható költségeket.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az elszámolható költségeknek az érintett legkülső régiók sajátos nehézségeiből kell eredniük.
□igen□nem
4.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az elszámolható költségek nem léphetnek túl azon a mértéken, ami az érintett legkülső régiók sajátos nehézségeinek enyhítéséhez szükséges.
□igen□nem
5.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az elszámolható költségeket az (EU) 2021/1972 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletben ( 656 ) megállapított feltételek szerint kell kiszámítani.
□igen□nem
6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7. Kérjük, ismertesse részletesen az intézkedés keretében alkalmazott számítási módszert.
...
8. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés figyelembe veszi a más típusú állami beavatkozásokat, beleértve adott esetében a legkülső régiókból származó egyes halászati és akvakultúra-termékek halászata, tenyésztése, feldolgozása és piaci értékesítése során a piaci szereplőknél felmerülő többletköltségek tekintetében az (EU) 2021/1139 rendelet 24. és 35-37. cikke alapján fizetett ellentételezést.
□igen□nem
8.1. Ha a válasz "igen", kérjük, ismertesse a túlkompenzáció elkerülését célzó ellenőrzési mechanizmusokat.
...
8.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
9. Kérjük erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kedvezményezett vállalkozásnak nyújtott támogatás és ugyanazon elszámolható költségek kapcsán nyújtott egyéb kifizetések nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□igen□nem
9.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
9.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedésre vonatkozóan a jogalap 100 %-os határt és maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
10. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.2. KIEGÉSZÍTÓ ADATLAP A LEGKÜLSŐ RÉGIÓKBELI HALÁSZFLOTTÁK MEGÚJÍTÁSÁRA NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 657 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 2. fejezetének 2.2. szakaszában leírt, a legkülső régiókbeli halászflották megújítására nyújtott támogatások bejelentéséhez.
1. Kérjük, nevezze meg az intézkedés által érintett, a Szerződés 349. cikkében említett legkülső régió(ka)t.
...
2. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az új halászhajónak meg kell felelnie a halászhajók fedélzetén végzett munkához szükséges higiéniai, egészségügyi, biztonsági és munkakörülményekre, valamint a halászhajók jellemzőire vonatkozó uniós és nemzeti szabályoknak.
□igen□nem
2.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
3. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatás igénylésének időpontjában a kedvezményezett vállalkozás elsődleges lajstromozási helyének abban a legkülső régióban kell lennie, ahol az új hajót felveszik a hajólajstromba.
□igen□nem
3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, adja meg az elsődleges lajstromozási helyet:
...
4. Az iránymutatás (223) pontja értelmében a támogatásnyújtás időpontjában az 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 658 ) 22. cikkének (2) és (3) bekezdése szerint, az említett időpont előtt elkészített jelentésnek (a továbbiakban: nemzeti jelentés) bizonyítania kell, hogy a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek egyensúlyban vannak a legkülső régió azon flottaszegmensében, amelyhez az új hajó tartozni fog. Mindezek alapján kérjük, válaszoljon a következő kérdésekre:
4.1. Mikor készült a legutóbbi nemzeti jelentés a támogatás odaítélésének időpontját megelőzően?
...
4.1.1. Kérjük, adja meg a linket, amelyen a legutóbbi nemzeti jelentés elérhető, vagy csatolja a bejelentéshez a nemzeti jelentést.
...
4.2. Az iránymutatás (225) pontja értelmében kérjük, erősítse meg, hogy valamennyi támogatás nyújtásához teljesülnek a következő feltételek:
4.2.1. N. év május 31-ig benyújtották a nemzeti jelentést ( 659 )?
□igen□nem
4.2.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az N. évben benyújtott nemzeti jelentés és különösen az egyensúly abban szereplő értékelése a közös iránymutatásban ( 660 ) meghatározott biológiai, gazdasági és hajóhasználati mutatók alapján készült.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (224) pontja értelmében nem nyújtható támogatás, ha a nemzeti jelentés és különösen az egyensúly abban szereplő értékelése nem az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében említett közös iránymutatásban meghatározott biológiai, gazdasági és hajóhasználati mutatók alapján készült.
4.2.3. Bizonyítja-e az N. évben benyújtott nemzeti jelentés, hogy a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek egyensúlyban vannak azon flottaszegmensben, amelyhez az új hajó tartozni fog?
□igen□nem
4.2.4. Kérjük, fejtse ki, hogyan vették figyelembe a nemzeti jelentést az intézkedés kialakításakor, és hogyan érik el az egyensúlyt.
...
4.2.5. Az iránymutatás (226) pontja értelmében kérjük, erősítse meg, hogy a Bizottság az N+1. év március 31-ig nem vonta kétségbe:
(a) □az N. évben benyújtott nemzeti jelentés következtetéseit
(b) □az egyensúlynak az N. évben benyújtott nemzeti jelentésben szereplő értékelését
4.2.6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az N. évben benyújtott nemzeti jelentés alapján csak az N+1. év - azaz a jelentés benyújtásának évét követő év - december 31-ig nyújtható támogatás.
□igen□nem
4.2.6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy az egyes tagállamok és a legkülső régiókbeli egyes flottaszegmensek vonatkozásában semmikor nem fogják túllépni a halászati kapacitásnak az 1380/2013/EU rendelet II. mellékletében meghatározott felső határértékeit, figyelembe véve az említett rendelet 22. cikkének (6) bekezdése szerinti felső határértékek esetleges csökkentését.
□igen□nem
5.1. Kérjük, fejtse ki, hogyan fogják biztosítani ezt a feltételt.
...
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az állami támogatással szerzett új kapacitás flottába való beépítését a kapacitás tekintetében megállapított felső határértékek maradéktalan tiszteletben tartásával kell végrehajtani, és az nem vezethet az említett felső határértékek túllépéséhez.
6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatásnak nem lehet feltétele az, hogy az új hajó beszerzése egy meghatározott hajógyárból történjen.
□igen□nem
6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7. Kérjük, adjon részletes leírást az intézkedés keretében elszámolható költségekről.
...
8. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a hajókra vonatkozó maximális támogatási intenzitás:
(a) a 12 méternél kisebb teljes hosszúságú hajók esetében nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 60 %-át
□igen□nem
(b) a legalább 12 méter, de 24 méternél kisebb teljes hosszúságú hajók esetében nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 50 %-át
□igen□nem
(c) a legalább 24 méter teljes hosszúságú hajók esetében pedig nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 25 %-át
□igen□nem
8.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
8.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedés tekintetében a jogalap maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
9. Kérjük, erősítse meg, hogy a támogatással beszerzett hajónak a támogatásnyújtás időpontjától számítva legalább 15 évig szerepelnie kell a legkülső régió hajólajstromában, valamint hogy az említett időszakban a hajó összes fogását köteles a legkülső régiók valamelyikében kirakodni:
□igen□nem
9.1. Kérjük, erősítse meg, hogy ha ez a feltétel nem teljesül, a támogatást a meg nem felelés időtartamával vagy mértékével arányos összegben vissza kell téríteni.
□igen□nem
9.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
10. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
2.3. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A BIZTONSÁG FOKOZÁSÁHOZ HOZZÁJÁRULÓ ESZKÖZÖKBE, TÖBBEK KÖZÖTT A LEGKÜLSŐ RÉGIÓKBAN A HALÁSZHAJÓK KISÜZEMI PART MENTI HALÁSZATRA SZOLGÁLÓ HALÁSZATI ÖVEZETEINEK KITERJESZTÉSÉT LEHETŐVÉ TEVŐ ESZKÖZÖKBE TÖRTÉNŐ BERUHÁZÁSOKHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSHOZ
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 661 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 2. fejezetének 2.3. szakaszában leírt, a biztonság fokozásához hozzájáruló eszközökbe, többek között a legkülső régiókban a halászhajók kisüzemi part menti halászatra szolgáló halászati övezeteinek kiterjesztését lehetővé tevő eszközökbe történő beruházásokhoz nyújtott támogatások bejelentéséhez.
1. Kérjük, nevezze meg az intézkedés által érintett, a Szerződés 349. cikkében említett legkülső régió(ka)t.
...
2. Kérjük, ismertesse, miként járul hozzá az intézkedés a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból fenntartható halászati tevékenységek megerősítéséhez, hogyan javítja a halászhajók fedélzetén uralkodó biztonsági és munkakörülményeket, valamint - adott esetben - hogyan teszi lehetővé a halászhajók számára, hogy a kisüzemi part menti halászat céljából halászati övezeteiket a parttól számítva 20 mérföldig kiterjesszék.
...
3. Kérjük, erősítse meg, hogy az iránymutatás (47) pontjától eltérve nyújtható-e támogatás a nemzeti vagy uniós jogszabályokban meghatározott kötelező követelményeknek való megfelelés céljából:
□igen□nem
3.1. Kérjük, ismertesse az érintett kötelező uniós vagy nemzeti követelményeket, és indokolja meg, miért van szükség az eltérésre.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés nem jár:
□ halászhajók fő- vagy segédhajtóművének cseréjével vagy korszerűsítésével
□ halászhajók bruttó tonnatartalmának megnövekedésével.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás (235) és (236) pontja értelmében a halászhajók fő- vagy segédhajtóművének cseréjével vagy korszerűsítésével járó beruházásokhoz kizárólag az (EU) 2021/1139 rendelet 18. cikke vagy az iránymutatás II. része 3. fejezetének 3.2. szakasza alapján nyújtható támogatás; a halászhajók bruttó tonnatartalmának megnövekedésével járó beruházások pedig kizárólag az (EU) 2021/1139 rendelet 19. cikke vagy az iránymutatás II. része 3. fejezetének 3.3. szakasza alapján támogathatók.
5. Kérjük, adjon részletes leírást az intézkedés keretében elszámolható költségekről.
...
6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
...
6.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
6.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedés tekintetében a jogalap maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
7. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
3.1. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP HALÁSZHAJÓ ELSŐ BESZERZÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 662 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 3. fejezetének 3.1. szakaszában leírt, halászhajó első beszerzéséhez nyújtott támogatások bejelentéséhez.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatásban részesülő uniós halászhajókat a támogatás egyenlegkifizetésétől számított legalább öt évig nem szabad harmadik ország részére átadni vagy harmadik ország lobogójával átlobogózni.
□igen□nem
1.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
2. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés keretében kinek nyújtható támogatás:
(a) □olyan természetes személynek, aki a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában legfeljebb 40 éves, és legalább öt évig halászként dolgozott vagy megfelelő képesítést szerzett
(b) □olyan jogalanyoknak, akik, illetve amelyek teljes egészükben egy vagy több olyan természetes személy tulajdonában vannak, aki vagy akik mindegyike teljesíti az a) pontban meghatározott feltételeket
(c) □halászhajó közös első beszerzése esetében több természetes személynek, akik mindegyike teljesíti az a) pontban meghatározott feltételeket
(d) □halászhajó beszerzése vagy részleges tulajdonlása esetében olyan természetes személynek, aki teljesíti az a) pontban meghatározott feltételeket és aki úgy tekintendő, hogy ellenőrzési jogot gyakorol az adott hajó felett azáltal, hogy a hajó legalább 33 %-a az ő tulajdonában van, vagy abban legalább 33 %-os részesedéssel rendelkezik, vagy olyan jogi személynek, amely teljesíti a b) pontban meghatározott feltételeket és amely úgy tekintendő, hogy ellenőrzési jogot gyakorol az adott hajó felett azáltal, hogy a hajó legalább 33 %-a az ő tulajdonában van, vagy abban legalább 33 %-os részesedéssel rendelkezik
2.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amelyek tükrözik a kérdésnél megjelölt választ.
...
3. Az iránymutatás (245) pontjának a) alpontja értelmében a halászhajónak olyan flottaszegmens részét kell képeznie, amely az 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 663 ) 22. cikkének (2) bekezdésében említett, a halászati kapacitásra vonatkozó legfrissebb jelentés szerint (a továbbiakban: nemzeti jelentés) egyensúlyban van az e szegmens számára rendelkezésre álló halászati lehetőségekkel. Az iránymutatás (226) pontja értelmében a (245) pont a) alpontjának alkalmazásában az iránymutatás II. része 2. fejezete 2.2. szakaszának (225)-(227) pontjában meghatározott eljárás és feltételek érvényesek. Mindezek alapján kérjük, válaszoljon a következő kérdésekre:
Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, a 3.1-3.2.6.1. kérdéseket nem kell megválaszolni.
3.1. Mikor készült a legutóbbi nemzeti jelentés a támogatás odaítélésének időpontját megelőzően?
...
3.1.1. Kérjük, adja meg a linket, amelyen a legutóbbi nemzeti jelentés elérhető, vagy csatolja a bejelentéshez a nemzeti jelentést.
...
3.2. Kérjük, erősítse meg, hogy valamennyi támogatás nyújtásához teljesülnek a következő feltételek:
3.2.1. N. év május 31-ig benyújtották a nemzeti jelentést ( 664 )?
□igen□nem
3.2.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az N. évben benyújtott nemzeti jelentés és különösen az egyensúly abban szereplő értékelése az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében említett közös iránymutatásban ( 665 ) meghatározott biológiai, gazdasági és hajóhasználati mutatók alapján készült.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem nyújtható támogatás, ha a nemzeti jelentés és különösen az egyensúly abban szereplő értékelése nem az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében említett közös iránymutatásban meghatározott biológiai, gazdasági és hajóhasználati mutatók alapján készült.
3.2.3. Bizonyítja-e az N. évben benyújtott nemzeti jelentés, hogy a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek egyensúlyban vannak azon flottaszegmensben, amelyhez az új hajó tartozni fog?
□igen□nem
3.2.4. Kérjük, fejtse ki, hogyan vették figyelembe a nemzeti jelentést az intézkedés kialakításakor, és hogyan érik el az egyensúlyt.
...
3.2.5. Kérjük, erősítse meg, hogy a Bizottság az N+1. év március 31-ig nem vonta kétségbe
(a) □az N. évben benyújtott nemzeti jelentés következtetéseit
(b) □az egyensúlynak az N. évben benyújtott nemzeti jelentésben szereplő értékelését
3.2.6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az N. évben benyújtott nemzeti jelentés alapján csak az N+1. év - azaz a jelentés benyújtásának évét követő év - december 31-ig nyújtható támogatás.
□igen□nem
3.2.6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a halászhajóknak rendelkezniük kell a halászati tevékenység folytatásához szükséges felszereléssel, és teljes hosszuk nem lehet több 24 méternél.
□igen□nem
4.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy támogatás csak olyan halászhajóra nyújtható, amely a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőzően kisüzemi part menti halászhajók esetében legalább három naptári év óta, más típusú hajók esetében pedig legalább öt naptári év óta szerepelt az uniós halászflotta-nyilvántartásban.
□igen□nem
5.1. Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy támogatás csak olyan halászhajóra nyújtható, amely a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőzően kisüzemi part menti halászhajók esetében legalább három naptári év óta, más típusú hajók esetében pedig legalább öt naptári év óta forgalomba volt helyezve, összhangban a nemzeti joggal.
□igen□nem
5.2. Ha az 5. vagy az 5.1. kérdésre a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy támogatás csak olyan halászhajóra nyújtható, amely a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőzően legfeljebb 30 naptári év óta szerepelt az uniós halászflotta-nyilvántartásban.
□igen□nem
6.1. Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy támogatás csak olyan halászhajóra nyújtható, amely a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőzően legfeljebb 30 naptári év óta volt forgalomba helyezve, összhangban a nemzeti joggal.
□igen□nem
6.2. Ha a 6. vagy a 6.1. kérdésre a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek közé csak a halászhajó első beszerzésével kapcsolatos közvetlen és közvetett költségek tartozhatnak.
□igen□nem
7.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7.2. Kérjük, adjon részletes leírást az intézkedés keretében elszámolható költségekről.
...
8. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40 %-át.
□igen□nem
8.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
8.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedés tekintetében a jogalap maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
9. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
3.2. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP FŐ- VAGY SEGÉDHAJTÓMŰ CSERÉJÉHEZ VAGY KORSZERŰSÍTÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 666 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 3. fejezetének 3.2. szakaszában leírt, fő- vagy segédhajtómű cseréjéhez vagy korszerűsítéséhez nyújtott támogatások bejelentéséhez.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatásban részesülő uniós halászhajókat a támogatás egyenlegkifizetésétől számított legalább öt évig nem szabad harmadik ország részére átadni vagy harmadik ország lobogójával átlobogózni.
□igen□nem
1.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
2. Kérjük, erősítse meg, hogy támogatás csak a legfeljebb 24 méter teljes hosszúságú halászhajók fő- vagy segédhajtóművének cseréjéhez vagy korszerűsítéséhez nyújtható.
□igen□nem
2.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
3. Az iránymutatás (253) pontjának a) alpontja értelmében a halászhajónak olyan flottaszegmens részét kell képeznie, amely az 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 667 ) 22. cikkének (2) bekezdésében említett, a halászati kapacitásra vonatkozó legfrissebb jelentés szerint (a továbbiakban: nemzeti jelentés) egyensúlyban van az e szegmens számára rendelkezésre álló halászati lehetőségekkel. Az iránymutatás (254) pontja értelmében a (253) pont a) alpontjának alkalmazásában az iránymutatás II. része 2. fejezete 2.2. szakaszának (225)-(227) pontjában meghatározott eljárás és feltételek érvényesek. Mindezek alapján kérjük, ismertesse a következőket:
Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, a 3.1-3.2.6.1. kérdéseket nem kell megválaszolni.
3.1. Mikor készült a legutóbbi nemzeti jelentés a támogatás odaítélésének időpontját megelőzően?
...
3.1.1. Kérjük, adja meg a linket, amelyen a legutóbbi nemzeti jelentés elérhető, vagy csatolja a bejelentéshez a nemzeti jelentést.
...
3.2. Kérjük, erősítse meg, hogy valamennyi támogatás nyújtásához teljesülnek a következő feltételek:
3.2.1. N. év május 31-ig benyújtották a nemzeti jelentést ( 668 )?
□igen□nem
3.2.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az N. évben benyújtott nemzeti jelentés és különösen az egyensúly abban szereplő értékelése az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében említett közös iránymutatásban ( 669 ) meghatározott biológiai, gazdasági és hajóhasználati mutatók alapján készült.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem nyújtható támogatás, ha a nemzeti jelentés és különösen az egyensúly abban szereplő értékelése nem az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében említett közös iránymutatásban meghatározott biológiai, gazdasági és hajóhasználati mutatók alapján készült.
3.2.3. Bizonyítja-e az N. évben benyújtott nemzeti jelentés, hogy a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek egyensúlyban vannak azon flottaszegmensben, amelyhez a hajó tartozik?
□igen□nem
3.2.4. Kérjük, fejtse ki, hogyan vették figyelembe a nemzeti jelentést az intézkedés kialakításakor, és hogyan érik el az egyensúlyt.
...
3.2.5. Kérjük, erősítse meg, hogy a Bizottság az N+1. év március 31-ig nem vonta kétségbe:
(a) □az N. évben benyújtott nemzeti jelentés következtetéseit
(b) □az egyensúlynak az N. évben benyújtott nemzeti jelentésben szereplő értékelését
3.2.6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az N. évben benyújtott nemzeti jelentés alapján csak az N+1. év - azaz a jelentés benyújtásának évét követő év - december 31-ig nyújtható támogatás.
□igen□nem
3.2.6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a halászhajóknak a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőzően legalább öt naptári év óta szerepelniük kell az uniós halászflotta-nyilvántartásban.
□igen□nem
4.1. Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy támogatás csak olyan halászhajóra nyújtható, amely a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőzően legalább öt naptári év óta forgalomba volt helyezve, összhangban a nemzeti joggal.
□igen□nem
4.2. Ha a 4. vagy a 4.1. kérdésre a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. A kisüzemi part menti halászhajók és a belvízi halászatra használt hajók esetében kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az új vagy korszerűsített motor kW-ban mért teljesítménye nem haladhatja meg a meglévő hajtóműét.
□igen□nem
5.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
6. Az egyéb, legfeljebb 24 méter teljes hosszúságú hajók esetében kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az új vagy korszerűsített hajtómű kW-ban mért teljesítménye nem haladhatja meg a meglévő hajtóműét, és az új vagy korszerűsített hajtómű a meglévő hajtóműnél legalább 20 %-kal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki.
□igen□nem
6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés rendelkezik arról, hogy a fő- vagy segédhajtómű cseréje vagy korszerűsítése miatt kivont halászati kapacitás nem pótolható.
□igen□nem
7.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
8. Kérjük, ismertesse részletesen az iránymutatás II. része 3. fejezetének 3.2. szakaszában meghatározott feltételek teljesítésének garantálására szolgáló ellenőrzési és végrehajtási mechanizmusokat.
...
9. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy minden lecserélt vagy korszerűsített hajtómű esetében fizikai ellenőrzésre kerüljön sor.
□igen□nem
9.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
10. Kérjük, erősítse meg, miként fog teljesülni az intézkedés keretében a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó, a 6. kérdésben említett követelmény:
(a) □azáltal, hogy az érintett hajtóművek gyártója által a típusjóváhagyás keretében vagy a terméktanúsítvány részeként hitelesített releváns információkból kiderül, hogy az új hajtómű 20 %-kal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a lecserélt hajtómű
(b) □azáltal, hogy az érintett hajtóművek gyártója által a típusjóváhagyás keretében vagy a terméktanúsítvány részeként hitelesített releváns információkból kiderül, hogy az új hajtómű 20 %-kal kevesebb tüzelőanyagot fogyaszt, mint a lecserélt hajtómű
10.1. Kérjük, fejtse ki részletesebben a megjelölt választ.
...
10.2. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) az előző kérdésnél megjelölt választ.
...
11. Amennyiben az érintett hajtóművek gyártója által a típusjóváhagyás keretében vagy a terméktanúsítvány részeként hitelesített releváns információk az egyik vagy mindkét hajtómű esetében nem teszik lehetővé a szén-dioxid-kibocsátás vagy a tüzelőanyag-fogyasztás összehasonlítását, kérjük, erősítse meg, miként tekintendő teljesítettnek az intézkedés keretében a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó, a 6. kérdésben említett követelmény:
(a) □az új hajtómű energiahatékony technológiát alkalmaz, valamint az új hajtómű és a lecserélt hajtómű közötti korkülönbség legalább hét év
(b) □az új hajtómű olyan tüzelőanyag-típust vagy hajtásrendszert használ, amelyről úgy tekintik, hogy kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a lecserélt hajtómű
(c) □az érintett tagállam mérések útján azt állapítja meg, hogy az új hajtómű szokásos halászati erőkifejtés mellett 20 %-kal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki vagy 20 %-kal kevesebb tüzelőanyagot fogyaszt, mint a lecserélt hajtómű.
11.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) a válaszát.
...
11.2. Az iránymutatás (260) pontjának megfelelően kérjük, erősítse meg, hogy az iránymutatás (259) pontjának a) alpontjában említett energiahatékony technológiák azonosítása, valamint az iránymutatás (259) pontja c) alpontjának végrehajtásához szükséges módszertani elemek részletesebb meghatározása céljából az (EU) 2022/46 bizottsági végrehajtási rendeletet ( 670 ) alkalmazzák.
□igen□nem
11.3. Kérjük, ismertesse, miként alkalmazza az intézkedés ezeket a követelményeket.
...
12. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek közé csak a fő- vagy segédhajtómű cseréjével vagy korszerűsítésével kapcsolatos közvetlen és közvetett költségek tartozhatnak.
□igen□nem
12.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
12.2. Kérjük, adjon részletes leírást az intézkedés keretében elszámolható költségekről.
...
13. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40 %-át.
□igen□nem
13.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
13.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedés tekintetében a jogalap maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
14. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
3.3. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A HALÁSZHAJÓK BRUTTÓ TONNATARTALMÁNAK A BIZTONSÁGI ÉS MUNKAKÖRÜLMÉNYEK VAGY AZ ENERGIAHATÉKONYSÁG JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL TÖRTÉNŐ MEGNÖVELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 671 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 3. fejezetének 3.3. szakaszában leírt, a halászhajók bruttó tonnatartalmának a biztonsági és munkakörülmények vagy az energiahatékonyság javítása céljából történő megnöveléséhez nyújtott támogatások bejelentéséhez.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatásban részesülő uniós halászhajókat a támogatás egyenlegkifizetésétől számított legalább öt évig nem szabad harmadik ország részére átadni vagy harmadik ország lobogójával átlobogózni.
□igen□nem
1.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
2. Az iránymutatás (265) pontjának a) alpontja értelmében a halászhajónak olyan flottaszegmens részét kell képeznie, amelynek az esetében a halászati kapacitás az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében említett, a halászati kapacitásra vonatkozó legfrissebb jelentés szerint (a továbbiakban: nemzeti jelentés) egyensúlyban van az e szegmens számára rendelkezésre álló halászati lehetőségekkel Az iránymutatás (266) pontja értelmében a (265) pont a) alpontjának alkalmazásában az iránymutatás II. része 2. fejezete 2.2. szakaszának (225)-(227) pontjában meghatározott eljárás és feltételek érvényesek. Mindezek alapján kérjük, erősítse meg a következőket:
Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, a 2.1-2.2.6.1. kérdéseket nem kell megválaszolni.
2.1. Mikor készült a legutóbbi nemzeti jelentés a támogatás odaítélésének időpontját megelőzően?
...
2.1.1. Kérjük, adja meg a linket, amelyen a legutóbbi nemzeti jelentés elérhető, vagy csatolja a bejelentéshez a nemzeti jelentést.
...
2.2. Kérjük, erősítse meg, hogy valamennyi támogatás nyújtásához teljesülnek a következő feltételek:
2.2.1. N. év május 31-ig benyújtották a nemzeti jelentést ( 672 )?
□igen□nem
2.2.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az N. évben benyújtott nemzeti jelentés és különösen az egyensúly abban szereplő értékelése az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében említett közös iránymutatásban ( 673 ) meghatározott biológiai, gazdasági és hajóhasználati mutatók alapján készült.
□igen□nem
Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem nyújtható támogatás, ha a nemzeti jelentés és különösen az egyensúly abban szereplő értékelése nem az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében említett közös iránymutatásban meghatározott biológiai, gazdasági és hajóhasználati mutatók alapján készült.
2.2.3. Bizonyítja-e az N. évben benyújtott nemzeti jelentés, hogy a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek egyensúlyban vannak azon flottaszegmensben, amelyhez a hajó tartozik?
□igen□nem
2.2.4. Kérjük, fejtse ki, hogyan vették figyelembe a nemzeti jelentést az intézkedés kialakításakor, és hogyan érik el az egyensúlyt.
...
2.2.5. Kérjük, erősítse meg, hogy a Bizottság az N+1. év március 31-ig nem vonta kétségbe:
(a) □az N. évben benyújtott nemzeti jelentés következtetéseit
(b) □az egyensúlynak az N. évben benyújtott nemzeti jelentésben szereplő értékelését
2.2.6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az N. évben benyújtott nemzeti jelentés alapján csak az N+1. év - azaz a jelentés benyújtásának évét követő év - december 31-ig nyújtható támogatás.
□igen□nem
2.2.6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
3. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a halászhajó teljes hossza nem lehet több 24 méternél.
□igen□nem
3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a halászhajónak a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőzően legalább 10 naptári év óta szerepelnie kell az uniós halászflotta-nyilvántartásban.
□igen□nem
4.1. Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy támogatás csak olyan halászhajóra nyújtható, amely a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőzően legalább 10 naptári év óta forgalomba volt helyezve, összhangban a nemzeti joggal.
□igen□nem
4.2. Ha a 4. vagy a 4.1. kérdésre a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy a művelet által generált új halászati kapacitásnak a halászflottába való belépését legalább ugyanolyan nagyságú halászati kapacitás állami támogatás nélküli korábbi kivonása ellensúlyozza, mely kivonásra ugyanazon flottaszegmensből vagy egy olyan flottaszegmensből került sor, amelyben az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében említett legfrissebb nemzeti jelentés szerint a halászati kapacitás nincs egyensúlyban az e szegmens számára rendelkezésre álló halászati lehetőségekkel.
□igen□nem
5.1. Ha az előző kérdésre a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
A kérdés nem vonatkozik a belvízi halászattal kapcsolatos intézkedésekre.
6. Kérjük, erősítse meg az elszámolható költségeket:
(a) □a bruttó tonnatartalomnak a személyzet kizárólagos használatára szolgáló szálláshelyiségek későbbi kialakításához vagy felújításához szükséges növelése, a higiéniás létesítményeket, a közös tereket, a konyhát és a menedéket nyújtó fedélzeti szerkezeteket is beleértve
(b) □a bruttó tonnatartalomnak a fedélzeti tűzmegelőzési rendszerek, biztonsági és riasztórendszerek, valamint zajcsökkentő rendszerek későbbi fejlesztéséhez vagy telepítéséhez szükséges növelése
(c) □a bruttó tonnatartalomnak a hajóhíd teljes felszerelésének későbbi beépítéséhez szükséges növelése, ami a navigáció vagy a hajtóművezérlés javítását célozza
(d) □a bruttó tonnatartalomnak olyan hajtómű vagy hajtásrendszer későbbi beépítéséhez vagy felújításához szükséges növelése, amely a korábbi hajtóműhöz vagy hajtásrendszerhez képest nagyobb energiahatékonyságot vagy alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást képvisel, amelynek teljesítménye nem haladja meg a halászhajónak az 1224/2009/EK tanácsi rendelet ( 674 ) 40. cikkének (1) bekezdése szerinti, korábban hitelesített hajtóműteljesítményét, és amelynek legnagyobb leadott teljesítményét a gyártó a hajtómű vagy hajtásrendszer adott modellje tekintetében hitelesítette
(e) □a bulbaorr cseréje vagy felújítása, feltéve, hogy az javítja a halászhajó általános energiahatékonyságát
6.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) a válaszát.
...
6.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek közé csak a halászhajók bruttó tonnatartalmának a biztonsági és munkakörülmények vagy az energiahatékonyság javítása céljából való megnövelésére irányuló beruházáshoz nyújtott támogatással kapcsolatos közvetlen és közvetett költségek tartozhatnak.
□igen□nem
6.3. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
6.4. Kérjük, adjon részletes leírást az intézkedés keretében elszámolható költségekről. Kérjük, ismertesse, melyik költség kapcsolódik a biztonság, a munkakörülmények, illetve az energiahatékonyság javításához.
...
7. Kérjük, ismertesse részletesen az iránymutatás II. része 3. fejezetének 3.3. szakaszában meghatározott feltételek teljesítésének garantálására szolgáló ellenőrzési és végrehajtási mechanizmusokat.
...
8. Kérjük, írja le részletesen az intézkedés jellemzőit, beleértve a megnövelt halászati kapacitás értékét és az említett növelés célját.
...
Ha a választ egy korábbi kérdésnél vagy szakasznál már megadták, kérjük, hivatkozzon arra a válaszra.
9. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40 %-át.
□igen□nem
9.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
9.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedés tekintetében a jogalap maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
10. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
3.4. KIEGÉSZÍTÓ ADATLAP A HALÁSZATI TEVÉKENYSÉG VÉGLEGES BESZÜNTETÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 675 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 3. fejezetének 3.4. szakaszában leírt, a halászati tevékenység végleges beszüntetéséhez nyújtott állami támogatások bejelentéséhez.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatásban részesülő uniós halászhajókat a támogatás egyenlegkifizetésétől számított legalább öt évig nem szabad harmadik ország részére átadni vagy harmadik ország lobogójával átlobogózni.
□igen□nem
1.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
A kérdés nem vonatkozik a kizárólag a halászhajók leselejtezésével járó intézkedésekre.
2. Kérjük, erősítse meg, hogy a beszüntetésre az 1380/2013/EU rendelet 22. cikkének (4) bekezdésében említett cselekvési terv eszközeként kerül sor.
□igen□nem
Ha az intézkedés az iránymutatás (277) pontja értelmében gazdasági jellegű megfontolásokon vagy a tengerek biológiai erőforrásainak védelmével kapcsolatos egyéb megfontolásokon alapul, ez a kérdés tárgytalan. A kérdés szintén nem vonatkozik a belvízi halászattal kapcsolatos intézkedésekre.
3. Kérjük, erősítse meg, hogy a halászati tevékenység végleges beszüntetése a következők révén valósul meg:
(a) □a halászhajó leselejtezése
(b) □a halászhajó leszerelése és a kereskedelmi halászattól eltérő tevékenységre történő átalakítása
(c) □mindkettő, azaz a végleges beszüntetés a halászhajó leselejtezésével, valamint leszerelésével és átalakításával valósul meg
3.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) a válaszát.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a halászhajónak aktív hajóként kell lajstromozva lennie, és azzal a támogatási kérelem benyújtásának időpontját megelőző két naptári év során éves szinten legalább 90 napig halászati tevékenységet folytattak.
□igen□nem
4.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
4.2. Ha az adott halászati tevékenységet jellegénél fogva nem lehet az egész naptári évben folytatni, az iránymutatás (275) pontjának c) alpontjában meghatározott, a halászati tevékenységre vonatkozó minimumkövetelmény lecsökkenthető mindaddig, amíg az aktív napok számának és a halászatra alkalmas napok számának aránya megegyezik az egész évben halászó kedvezményezett vállalkozások esetében a halászati tevékenységgel töltött napok számának és az adott naptári év napjai számának arányával.
4.2.1. Ebben az esetben kérjük, részletezze az intézkedés által érintett halászati tevékenység jellegét, fejtse ki, hogyan számították ki a halászati tevékenységre vonatkozó minimumkövetelményt, és nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
4.3. Ha az intézkedés belvízi halászatot érint, és a halászhajó több olyan faj kifogására szakosodott, amelyek esetében a szárazföldi vizeken engedélyezett, halászatra alkalmas napok száma eltér, az iránymutatás (276) pontja szerinti arány kiszámításához a halászatra alkalmas napok száma az adott hajó fogásaihoz engedélyezett, halászatra alkalmas napok számának az átlaga. Mindazonáltal szem előtt kell tartani, hogy az említett kiigazításból fakadó, halászati tevékenységgel töltött napok minimális száma semmilyen esetben sem lehet 30 napnál kevesebb vagy 90 napnál több.
4.3.1. Ilyen esetben kérjük, részletezze az érintett belvízi halászati tevékenységre alkalmazandó jógi és/vagy közigazgatási keretrendszert, fejtse ki, hogyan számították ki a halászati tevékenységre vonatkozó minimumkövetelményt, és nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a megfelelő halászati kapacitást véglegesen törölni kell az uniós halászflotta-nyilvántartásból és az nem pótolható.
□igen□nem
5.1. Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, kérjük, erősítse meg, hogy a feltétel az uniós halászflotta-nyilvántartás helyett az érintett nemzeti halászflotta-nyilvántartás tekintetében alkalmazandó, amennyiben a nemzeti jogban van ilyen.
□igen□nem
5.2. Ha az 5. vagy az 5.1. kérdésre a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja a vonatkozó halászati jogosítványok és halászati engedélyek végérvényes bevonását.
□igen□nem
6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kedvezményezett vállalkozás a támogatás kézhezvételét követő öt éven belül nem kérheti halászhajó lajstromozását.
□igen□nem
7.1. Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, kérjük, erősítse meg, hogy a feltétel az uniós halászflotta-nyilvántartás helyett az érintett nemzeti halászflotta-nyilvántartás tekintetében alkalmazandó, amennyiben a nemzeti jogban van ilyen.
□igen□nem
7.2. Ha a 7. vagy a 7.1. kérdésre a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
8. Ha az intézkedés az iránymutatás (277) pontja értelmében gazdasági jellegű megfontolásokat vagy a tengerek biológiai erőforrásainak védelmével kapcsolatos egyéb megfontolásokat követ, vagy ha az intézkedés az iránymutatás (280) pontja szerinti belvízi halászatra vonatkozik, kérjük, fejtse ki a következőket:
8.1. Kérjük, ismertesse részletesen a végleges beszüntetést indokoló körülményeket, megjelölve például a követett gazdasági vagy környezetvédelmi megfontolásokat.
...
8.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedés célját:
□ tudományos bizonyítékokkal alátámasztott állományvédelmi intézkedések
□ gazdasági jellegű megfontolások
8.2.1. Állományvédelmi intézkedések esetén kérjük, foglalja össze az intézkedést alátámasztó tudományos bizonyítékokat.
...
8.2.2. Gazdasági jellegű megfontolások esetén kérjük, fejtse ki részletesen a végleges beszüntetés gazdasági indokait (kivéve, ha az a 8.1. kérdésre adott válaszban már szerepel).
...
8.3. A belvízi halászat tekintetében kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés keretében csak olyan kedvezményezett vállalkozások részesülhetnek támogatásban, amelyek kizárólag a szárazföldi vizeken folytatnak tevékenységet.
□igen□nem
8.3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
8.4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kedvezményezett vállalkozásoknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a támogatási kérelem benyújtásának időpontjától a támogatás kifizetését követő öt évig nem növelik aktív halászati kapacitásukat.
□igen□nem
8.4.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
8.5. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a kedvezményezett vállalkozásoknak arra is kötelezettséget kell vállalniuk, hogy a támogatást nem használják fel hajtóműveik cseréjére vagy korszerűsítésére, kivéve, ha teljesülnek az (EU) 2021/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 676 ) 18. cikkében meghatározott feltételek.
□igen□nem
8.5.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
8.6. Amennyiben egy évvel a bejelentést megelőzően a bejelentő tagállam az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) vagy az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap (ETHAA) keretében olyan támogatást nyújtott vagy végrehajtott olyan műveleteket, amelyek egy adott tengermedencében a halászati kapacitás növekedéséhez vezettek, vagy ha ilyen műveleteket foglalt bele a nemzeti ETHAA-programba, kérjük, fejtse ki részletesen, hogy az ugyanazon tengermedencében a végleges beszüntetéshez nyújtott támogatás milyen mértékben egyeztethető össze a halászati kapacitás említett növekedésével, és bizonyítsa a támogatás indokoltságát és nélkülözhetetlenségét.
A kérdés nem vonatkozik a belvízi halászattal kapcsolatos intézkedésekre.
...
9. Kérjük, erősítse meg, kik a támogatás kedvezményezettjei:
(a) □a végleges beszüntetés által érintett uniós halászhajók tulajdonosai
(b) □azok a halászok, akik a végleges beszüntetés által érintett uniós halászhajó fedélzetén dolgoztak a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző két naptári évben évente legalább 90 napig
(c) □mindkettő, azaz a kedvezményezettek kategóriái egyaránt magukban foglalják az a) és a b) pontban említetteket
9.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) a válaszát.
...
9.2. Kérjük, fejtse ki, hogy az iránymutatás (283), (276) és (281) pontját figyelembe véve hogyan számították ki a halászokra vonatkozóan fent meghatározott 90 napos minimális számot abban az esetben, ha az érintett halászhajókra bármilyen kiigazítást alkalmaztak.
...
9.3. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a halászoknak a támogatás kézhezvételét követő öt éven át be kell szüntetniük halászati tevékenységüket, és hogy amennyiben egy halász a szóban forgó időszak alatt újrakezdi halászati tevékenységét, akkor vissza kell fizettetni a támogatással kapcsolatban jogosulatlanul kifizetett összegeket, mégpedig azon időszakkal arányos összegben, amely alatt az említett feltétel nem teljesült.
□igen□nem
9.3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
10. Kérjük, ismertesse részletesen, milyen ellenőrzési és végrehajtási mechanizmusok vannak érvényben a tevékenység végleges beszüntetéséhez kapcsolt feltételeknek való megfelelés garantálására, ideértve annak biztosítását, hogy a kapacitások véglegesen visszavonásra kerültek, és hogy az érintett hajók, illetve halászok az intézkedés nyomán beszüntették a halászati tevékenységüket. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben valamely tagállamban nincs a szárazföldi vizekre alkalmazandó nemzeti halászflotta-nyilvántartás, a tagállamnak bizonyítania kell azt is, hogy az említett ellenőrzési és végrehajtási mechanizmus biztosítja a tengeri halászathoz hasonló kapacitáskezelést.
...
11. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek nagyságát az egyedi kedvezményezettek szintjén kell kiszámítani.
□igen□nem
11.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
12. Kérjük, erősítse meg az elszámolható költségeket:
□ a halászhajó leselejtezése esetében:
□ a leselejtezéssel kapcsolatos költségek
□ ellentételezés a halászhajó értékveszteségéért folyó eladási értéken
□ a leszerelés és a kereskedelmi halászattól eltérő tevékenységre történő átalakítás esetében: a halászhajó más gazdasági tevékenység céljából történő átalakításával kapcsolatos beruházások költségei
□ a halászokkal kapcsolatos költségek, amelyek közé tartozhatnak a végleges beszüntetés végrehajtásából eredő, kötelező szociális költségek, ha azokra nem vonatkozik a gazdasági tevékenység megszüntetése esetén alkalmazandó más nemzeti rendelkezés
12.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) a válaszát.
...
12.2. Kérjük, ismertesse részletesen az elszámolható költségeket.
...
12.3. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségekből le kell vonni minden olyan költséget, amely a halászati tevékenység végleges beszüntetése következtében nem merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
12.3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
12.3.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
13. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□igen□nem
13.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
13.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedés tekintetében a jogalap maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
14. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a Bizottság elfogadhat más számítási módszereket is, feltéve, hogy megbizonyosodott arról, hogy azok objektív kritériumokon alapulnak és nem eredményeznek túlkompenzálást egyik kedvezményezett vállalkozás esetében sem.
Ha a bejelentő tagállam más számítási módszert kíván javasolni, kérjük, indokolja meg, hogy az iránymutatásban meghatározott módszer miért nem megfelelő a szóban forgó esetben, és fejtse ki, miként kezeli a másféle számítási módszer megfelelőbben az azonosított igényeket.
...
Kérjük, a bejelentés mellékleteként nyújtsa be a javasolt másféle módszert, valamint annak igazolását, hogy az objektív kritériumokon alapul és nem eredményez túlkompenzálást egyik kedvezményezett esetében sem.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
15. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
3.5. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP A HALÁSZATI TEVÉKENYSÉG IDEIGLENES SZÜNETELTETÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 677 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 3. fejezetének 3.5. szakaszában leírt, a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetéséhez nyújtott állami támogatások bejelentéséhez.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatásban részesülő uniós halászhajókat a támogatás egyenlegkifizetésétől számított legalább öt évig nem szabad harmadik ország részére átadni vagy harmadik ország lobogójával átlobogózni.
□igen□nem
1.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
2. Kérjük, nevezze meg az esetet, amelynek vonatkozásában támogatást nyújtanak a halászati tevékenységek ideiglenes szüneteltetéséhez:
(a) □az 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 678 ) 7. cikke (1) bekezdésének a), b), c), i) és j) pontjában említett állományvédelmi intézkedések, vagy adott esetben a regionális halászati gazdálkodási szervezetek által elfogadott, azokkal egyenértékű állományvédelmi intézkedések, feltéve, hogy a közös halászati politikának az 1380/2013/EU rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében és 2. cikke (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott célkitűzései elérése érdekében tudományos szakvélemény alapján csökkenteni kell a halászati erőkifejtést
(b) □az 1380/2013/EU rendelet 12. cikke szerinti bizottsági intézkedések megléte a tengerek biológiai erőforrásait súlyosan fenyegető veszély esetén
(c) □az 1380/2013/EU rendelet 13. cikke szerinti tagállami szükséghelyzeti intézkedések megléte
(d) □valamely fenntartható halászati partnerségi megállapodás vagy az ahhoz csatolt jegyzőkönyv alkalmazásának vis maior miatti megszakítása
(e) □olyan környezeti események vagy egészségügyi válságok, amelyeket az adott tagállam illetékes hatóságai hivatalosan elismertek
2.1. Kérjük, adjon részletes leírást a szóban forgó intézkedésekről, eseményekről vagy válságokról, és adott esetben nevezze meg a jogalapnak az említett eseményeket hivatalosan elismerő vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, ez a kérdés tárgytalan, lásd helyette az 5.2. kérdést.
3. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy támogatás csak akkor nyújtható, ha az érintett hajó vagy halász halászati tevékenységét egy adott naptári évben legalább 30 napra leállítja.
□igen□nem
3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
4. Kérjük, erősítse meg, kik a támogatás kedvezményezettjei:
(a) □olyan uniós halászhajók tulajdonosai vagy üzemeltetői, amelyeket aktív hajóként lajstromoztak, és a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző utolsó két naptári évben legalább 120 napot töltöttek halászati tevékenység végzésével
(b) □a belvízi halászat tekintetében: olyan uniós halászhajók tulajdonosai vagy üzemeltetői, amelyeket aktív hajóként lajstromoztak a nemzeti halászflotta-nyilvántartásban (amennyiben az a nemzeti jog szerint alkalmazandó), és a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző utolsó két naptári évben legalább 120 napot töltöttek halászati tevékenység végzésével
(c) □azok a halászok, akik az ideiglenes szüneteltetés által érintett uniós halászhajó fedélzetén dolgoztak a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző két naptári évben legalább 120 napig
(d) □azok a partról történő halászatot folytató halászok, akik a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző utolsó két naptári évben legalább 120 napot töltöttek halászati tevékenység végzésével
4.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) a válaszát.
...
4.2. Ha az adott halászati tevékenység olyan jellegű, hogy azt nem lehet az egész naptári évben folytatni, az iránymutatás (295) pontjában meghatározott, a halászati tevékenységre vonatkozó minimumkövetelmény lecsökkenthető mindaddig, amíg az aktív napok számának és a halászatra alkalmas napok számának aránya megegyezik az egész évben halászatot folytató kedvezményezett vállalkozások esetében a halászati tevékenységgel töltött napok számának és az adott naptári év napjai számának arányával.
4.2.1. Ebben az esetben kérjük, részletezze az intézkedés által érintett halászati tevékenység jellegét, fejtse ki, hogyan számították ki a halászati tevékenységre vonatkozó minimumkövetelményt, és nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
4.3. Ha az intézkedés belvízi halászatot érint, és a halászhajó vagy a halász több olyan faj kifogására szakosodott, amelyek esetében a szárazföldi vizeken engedélyezett, halászatra alkalmas napok száma eltér, az iránymutatás (296) pontja szerinti arány kiszámításához a halászatra alkalmas napok száma az adott hajó vagy halász fogásaihoz engedélyezett, halászatra alkalmas napok számának az átlaga. Mindazonáltal szem előtt kell tartani, hogy az említett kiigazításból fakadó, halászati tevékenységgel töltött napok minimális száma semmilyen esetben sem lehet 40 napnál kevesebb vagy 120 napnál több.
4.3.1. Ilyen esetben kérjük, részletezze az érintett belvízi halászati tevékenységre alkalmazandó jogi és/vagy közigazgatási keretrendszert, fejtse ki, hogyan számították ki a halászati tevékenységre vonatkozó minimumkövetelményt, és nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5. Ha az intézkedés belvízi halászatra vonatkozik, kérjük, térjen ki a következőkre:
5.1. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés keretében csak olyan kedvezményezett vállalkozások részesülhetnek támogatásban, amelyek kizárólag a szárazföldi vizeken folytatnak tevékenységet.
□igen□nem
5.1.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
5.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedés célját:
(a) □tudományos bizonyítékokkal alátámasztott állományvédelmi intézkedések
(b) □b) olyan környezeti események vagy egészségügyi válságok, amelyeket az adott tagállam illetékes hatóságai hivatalosan elismertek
5.2.1. Állományvédelmi intézkedések esetén kérjük, foglalja össze az intézkedést alátámasztó tudományos bizonyítékokat.
...
5.2.2. Események vagy válságok esetén kérjük, adjon részletes leírást a szóban forgó eseményekről vagy válságokról, és nevezze meg a jogalapnak az említett eseményeket hivatalosan elismerő vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
6. Kérjük, erősítse meg, hogy támogatás az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap programozási időszakában hajónként vagy halászonként legfeljebb 12 hónapos időtartamra nyújtható, függetlenül a finanszírozási forrástól, vagyis attól, hogy a támogatás tagállami finanszírozással vagy az (EU) 2021/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 679 ) 21. cikke alapján társfinanszírozással történik.
□igen□nem
6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
6.2. Kérjük, erősítse meg, hogy a bejelentő tagállam eleget tesz az iránymutatás (346) pontjában meghatározott jelentéstételi kötelezettségnek.
□igen□nem
7. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy az érintett hajó vagy halász valamennyi halászati tevékenységét ténylegesen fel kell függeszteni a halászati tevékenységek ideiglenes szüneteltetése által érintett időszakban.
□igen□nem
7.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
8. Kérjük, ismertesse részletesen az ideiglenes szüneteltetéshez kapcsolódó feltételeknek való megfelelés garantálása érdekében érvényben lévő ellenőrzési és végrehajtási mechanizmusokat, beleértve annak biztosítását, hogy az érintett hajók, illetve halászok az intézkedés által érintett időszakban ideiglenesen szüneteltessék halászati tevékenységüket.
...
9. Kérjük, erősítse meg az elszámolható költségeket:
(a) □a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetése miatti bevételkiesés
(b) □a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetése alatt használaton kívüli eszközök karbantartásával és állagmegóvásával kapcsolatos egyéb költségek
(c) □mindkettő, azaz az elszámolható költségek egyaránt magában foglalják az a) és a b) pontban említetteket
9.1. Kérjük, nevezze meg a jogalap azon rendelkezését/rendelkezéseit, amely(ek) tükrözi(k) a válaszát.
...
9.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek nagyságát az egyedi kedvezményezettek szintjén kell kiszámítani.
□igen□nem
9.2.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
9.3. Kérjük, erősítse meg, hogy a bevételkiesést az iránymutatás (304) pontja szerint kell kiszámítani, azaz: a) halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetésének évében előállított halászati termékek mennyisége és az adott évben realizált átlagos értékesítési ár szorzataként kapott eredményt le kell vonni a következőből: b) a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetését megelőző három évben előállított halászati termékek éves átlagos mennyisége - vagy a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetését megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlagos mennyisége - és a realizált átlagos értékesítési ár szorzata.
□igen□nem
9.3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
9.4. Kérjük, erősítse meg, hogy a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetése alatt használaton kívüli eszközök karbantartásával és állagmegóvásával kapcsolatos költségeket a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetését megelőző három évben felmerülő költségek átlaga vagy a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetését megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlag alapján kell kiszámítani.
□igen□nem
9.4.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
9.5. Kérjük, fejtse ki, hogy az elszámolható költségek tartalmazhatják-e azokat az egyéb költségeket, amelyek a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetése miatt felmerültek a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
9.5.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
9.5.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
9.6. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségekből le kell vonni minden olyan költséget, amely a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetése miatt nem merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezett vállalkozásnál.
9.6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
9.6.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
9.7. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy amennyiben egy hajót az ideiglenes szüneteltetés alatt kereskedelmi halászattól eltérő tevékenységre használnak, az ebből származó bevételt be kell vallani és le kell vonni az e szakasz alapján nyújtott támogatásból, valamint nem nyújtható támogatás a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetése alatt használaton kívüli eszközök karbantartásával és állagmegóvásával kapcsolatos más költségekre.
□igen□nem
9.7.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
10. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a Bizottság elfogadhat más számítási módszereket is, feltéve, hogy megbizonyosodott arról, hogy azok objektív kritériumokon alapulnak és nem eredményeznek túlkompenzálást egyik kedvezményezett vállalkozás esetében sem.
Ha a bejelentő tagállam más számítási módszert kíván javasolni, kérjük, indokolja meg, hogy az iránymutatásban meghatározott módszer miért nem megfelelő a szóban forgó esetben, és fejtse ki, miként kezeli a másféle számítási módszer megfelelőbben az azonosított igényeket.
...
Kérjük, a bejelentés mellékleteként nyújtsa be a javasolt másféle módszert, valamint annak igazolását, hogy az objektív kritériumokon alapul és nem eredményez túlkompenzálást egyik kedvezményezett esetében sem.
...
11. Kérjük erősítse meg, előírja-e az intézkedés, hogy amennyiben egy kkv-t a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetésének kezdő időpontjából számított három éven belül hoztak létre, az iránymutatás (304) pontjának b) alpontjában és (305) pontjában szereplő három- vagy ötéves időtartamra való hivatkozást (lásd a fenti 9.3. és 9.4. kérdést) úgy kell értelmezni, hogy az a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetése által érintett nemzeti vagy regionális ágazatban működő, a támogatást igénylővel megegyező méretű átlagos vállalkozás - mikro-, kis- vagy középvállalkozás - által előállított és értékesített mennyiségre vagy a vállalkozás felmerült költségeire utal.
□igen□nem
11.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
12. Kérjük erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetése céljából folyósított támogatási és egyéb kifizetések - a biztosítási kötvény alapján történő kifizetéseket is beleértve - nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át
□igen□nem
12.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
12.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedésre vonatkozóan a jogalap 100 %-os határt és maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
13. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
3.6. KIEGÉSZÍTŐ ADATLAP HALÁSZOKNAK NYÚJTOTT LIKVIDITÁSI TÁMOGATÁSRÓL
A tagállamoknak ezt a formanyomtatványt kell használniuk a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás ( 680 ) (a továbbiakban: iránymutatás) II. része 3. fejezetének 3.6. szakaszában leírt, halászoknak nyújtott likviditási támogatás bejelentéséhez. Az e szakasz szerinti támogatás belvízi halászattal foglalkozó vállalkozásoknak is nyújtható.
1. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy a támogatásban részesülő uniós halászhajókat a támogatás egyenlegkifizetésétől számított legalább öt évig nem szabad harmadik ország részére átadni vagy harmadik ország lobogójával átlobogózni.
□igen□nem
1.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
2. Kérjük, részletesen fejtse ki a likviditási támogatást indokoló körülményeket, és ismertesse a halászati tevékenységek ideiglenes korlátozásával járó külső eseményeket.
...
3. Kérjük, fejtse ki, mikor történt a külső esemény, és adott esetben adja meg annak kezdő és záró időpontját.
...
4. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés a következők egyikére sem vonatkozik:
(a) a halászati tevékenység ideiglenes szüneteltetésének az iránymutatás II. része 3. fejezetének 3.5. szakaszában felsorolt esetei
(b) a fenntartható halászati partnerségi megállapodásokkal, valamint a halászati lehetőségek cseréjéről vagy közös gazdálkodásról szóló megállapodásokkal összhangban hozott állományvédelmi intézkedések
(c) a közös halászati politika végrehajtása keretében a halászati lehetőségek csökkenése vagy elvesztése az uniós vizeken
(d) nem uniós vizekre vonatkozó halászati lehetőségek csökkenése vagy elvesztése, például valamely fenntartható halászati partnerségi megállapodás, valamint a halászati lehetőségek cseréjéről vagy közös gazdálkodásról szóló megállapodások, illetve az ilyen megállapodásokkal összhangban vagy valamely regionális halászati gazdálkodási szervezet égisze alatt a halászati lehetőségek meghatározására és elosztására vonatkozóan hozott intézkedések megújításának elmaradása, felfüggesztése, megszüntetése vagy újratárgyalása miatt
□igen□nem
5. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy támogatás csak akkor nyújtható, ha közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn a külső események és az elszenvedett bevételkiesés között.
□igen□nem
5.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
6. Kérjük, ismertesse részletesen azokat az ellenőrzési és végrehajtási mechanizmusokat, amelyek garantálják a halászoknak nyújtott likviditási támogatáshoz kapcsolt feltételeknek való megfelelést.
...
7. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek csak a külső események miatti bevételkiesést fedezik.
□igen□nem
7.1. Ha az előző kérdésre a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7.2. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségek nagyságát az egyedi kedvezményezettek szintjén kell kiszámítani.
□igen□nem
7.2.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7.3. Kérjük, erősítse meg, hogy a bevételkiesést az iránymutatás (319) pontja szerint kell kiszámítani, azaz: a) külső események bekövetkezésének évében előállított halászati termékek mennyisége és az adott évben realizált átlagos értékesítési ár szorzataként kapott eredményt le kell vonni a következőből: b) a külső események bekövetkezését megelőző három évben előállított halászati termékek éves átlagos mennyisége - vagy a külső események bekövetkezését megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb érték kizárásával képzett hároméves átlagos mennyisége - és a realizált átlagos értékesítési ár szorzata.
□igen□nem
7.3.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7.4. Kérjük, fejtse ki, hogy az elszámolható költségek tartalmazhatják-e azokat az egyéb költségeket, amelyek a külső események bekövetkezése miatt felmerültek a kedvezményezett vállalkozásnál.
□igen□nem
7.4.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
7.4.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7.5. Kérjük, erősítse meg, hogy az elszámolható költségekből le kell vonni minden olyan költséget, amely a külső események bekövetkezése miatt nem merült fel, de egyébként felmerült volna a kedvezményezett vállalkozásnál.
7.5.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a vonatkozó költségeket.
...
7.5.2. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
7.6. Kérjük, erősítse meg, hogy az intézkedés előírja, hogy amennyiben egy hajót a külső események bekövetkezésekor a kereskedelmi halászattól eltérő tevékenységekhez használnak, minden bevételt be kell jelenteni és le kell vonni az e szakasz szerinti támogatásból.
□igen□nem
7.6.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
8. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a Bizottság elfogadhat más számítási módszereket is, feltéve, hogy megbizonyosodott arról, hogy azok objektív kritériumokon alapulnak és nem eredményeznek túlkompenzálást egyik kedvezményezett vállalkozás esetében sem.
Ha a bejelentő tagállam más számítási módszert kíván javasolni, kérjük, indokolja meg, hogy az iránymutatásban meghatározott módszer miért nem megfelelő a szóban forgó esetben, és fejtse ki, miként kezeli a másféle számítási módszer megfelelőbben az azonosított igényeket.
...
Kérjük, a bejelentés mellékleteként nyújtsa be a javasolt másféle módszert, valamint annak igazolását, hogy az objektív kritériumokon alapul és nem eredményez túlkompenzálást egyik kedvezményezett esetében sem.
9. Kérjük erősítse meg, előírja-e az intézkedés, hogy amennyiben egy kkv-t a külső események bekövetkezésének időpontjától számított három éven belül hoztak létre, az iránymutatás (319) pontjának b) pontjában szereplő három- vagy ötéves időtartamra való utalást úgy kell értelmezni, hogy az a külső események által érintett nemzeti vagy regionális ágazatban működő, a támogatást igénylővel megegyező méretű átlagos vállalkozás - mikro-, kis- vagy középvállalkozás - által előállított és értékesített mennyiségre utal
□igen□nem
9.1. Ha a válasz "igen", kérjük, nevezze meg a jogalap vonatkozó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
10. Kérjük erősítse meg, hogy az intézkedés előírja-e, hogy a támogatási és egyéb kifizetések - a biztosítási kötvény alapján történő kifizetéseket is beleértve - nem haladhatják meg az elszámolható költségek 100 %-át.
□igen□nem
10.1. Kérjük, adja meg az intézkedés keretében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás(oka)t.
...
10.2. Kérjük, nevezze meg az intézkedésre vonatkozóan a jogalap 100 %-os határt és maximális támogatási intenzitást meghatározó rendelkezését/rendelkezéseit.
...
EGYÉB INFORMÁCIÓK
11. Ha van olyan egyéb információ, amelyet lényegesnek tart az intézkedésnek az iránymutatás e szakasza szerinti értékeléséhez, kérjük, adja meg.
...
II. MELLÉKLET
EGYSZERŰSÍTETT BEJELENTÉSI NYOMTATVÁNY

Szövege kép
E formanyomtatványt az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 794/2004/EK bizottsági rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében meghatározott egyszerűsített bejelentési eljárás során alkalmazható (1).
1. Előzőleg jóváhagyott támogatási program (2)
1.1. A Bizottság által kiadott támogatási szám:
1.2. Megnevezés:
1.3. A jóváhagyás időpontja (a Bizottság levelének hivatkozási száma (SG()D/):
1.4. Közzététel az Európai Unió Hivatalos Lapjában:
1.5. Elsődleges célkitűzés (kérjük, nevezzen meg egyet):
1.6. Jogalap:
1.7. Teljes költségvetés:
1.8. Időtartam:
2. Bejelentésre kötelezett eszköz
új költségvetés (adja meg a teljes, valamint az éves költségvetést a megfelelő nemzeti fizetőeszközben):
új időtartam (adja meg a kezdő időpontot, amelytől kezdődően a támogatás odaítélhető, és a végső időpontot, ameddig a támogatás odaítélhető):
a feltételek szigorítása (jelezze, ha a módosítás a támogatásintenzitás vagy a támogatható költségek csökkentésére vonatkozik, és adja meg a részleteket):
3. Kötelezettségvállalások érvényessége
Erősítse meg, hogy az előzőleg jóváhagyott támogatási program keretében a tagállam által tett kötelezettségvállalások továbbra is teljes egészében hatályosak az új, bejelentett intézkedésre.
Mellékelje a vonatkozó jogalapok végleges szövegének megfelelő kivonatát (vagy az internetes hivatkozást).
(1) A Bizottság 794/2004/EK rendelete (2004. április 21.) az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról (HL L 140., 2004.4.20., 1. o.). A legutóbb az 1935/2006/EK rendelettel (HL L 407., 2006.12.30., 1. o.) módosított rendelet.
(2) Ha a támogatási programról már több alkalommal értesítették a Bizottságot, adja meg a Bizottság által legutoljára jóváhagyott teljes értesítés adatait.
III. MELLÉKLET
SZABVÁNYOS BEJELENTÉSI ŰRLAP LÉTEZŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSHOZ
(Ez az űrlap az összes ágazatra vonatkozik.)
A Bizottság egy erre a célra létrehozott jelentéstételi eszközön keresztül minden év március 1-jéig megküldi a tagállamoknak azoknak az állami támogatási ügyeknek a listáját, amelyek kiadásait be kell jelenteni. A tagállamok ellenőrzik a Bizottság által megküldött lista teljességét, és az esetlegesen hiányzó ügyekről a megfelelő támogatási számok megadásával tájékoztatják a Bizottságot. A bejelentendő állami támogatási ügyek listáját az erre a célra létrehozott jelentéstételi eszköz generálja automatikusan. A tagállamok kitöltik a bejelentéseket a kiadásokra vonatkozó információkkal, és hitelesítik az ügyeket, majd mindezt az adott év június 30-ig visszaküldik a Bizottságnak. Ez lehetővé teszi, hogy a Bizottság a "t" évben ( 681 ) közzétegye a "t-1" bejelentési időszakra vonatkozó állami támogatási adatokat.
Az erre a célra létrehozott platformon található információk zömét a Bizottság a támogatás jóváhagyásának időpontjában szolgáltatott adatok alapján előre kitölti. A tagállamokat felkérjük arra, hogy az adatokat minden támogatási programra, illetve egyedi támogatásra vonatkozóan ellenőrizzék, szükség szerint módosítsák és egészítsék ki a megelőző évre ("t-1") vonatkozó éves kiadási adatokkal. Ezen túlmenően a tagállamoknak meg kell jelölniük, mely programok jártak le, vagy melyeknél szűnt meg minden kifizetés, és hogy a programot uniós alapokból társfinanszírozzák-e vagy sem.
Az olyan információknak, mint a támogatás célkitűzése, az ágazat, amelyre a támogatás irányul stb., arra az időpontra kell vonatkozniuk, amikor a támogatást jóváhagyták, és nem arra, hogy a támogatást végül ténylegesen mely végső kedvezményezettek kapták. Például a támogatás jóváhagyásának időpontjában kizárólag kis- és középvállalkozások számára előirányzott program elsődleges célkitűzése a kis és középvállalkozások támogatása. Egy másik olyan program viszont, amelyből végül minden támogatást kis- és középvállalkozásoknak ítélnek oda, nem tekinthető ilyennek, ha a program a támogatás jóváhagyásának időpontjában minden vállalkozás számára nyitva áll.
A bejelentéseknek a következő információkat kell tartalmazniuk:
1. Cím
2. Támogatás száma
3. Az összes korábbi támogatási szám (pl. egy program megújítása esetében)
4. Lejárat
A tagállamoknak meg kell jelölniük azon programokat, amelyek lejártak, vagy amelyekre megszűnt minden kifizetés.
5. Társfinanszírozás
Bár a kizárólag uniós finanszírozáson alapuló intézkedések ki vannak zárva, az egyes tagállamokra vonatkozó állami támogatás teljes összegének magában kell foglalnia azokat a támogatási intézkedéseket, amelyek uniós társfinanszírozásban részesülnek. Annak megállapítása érdekében, hogy mely programok részesülnek társfinanszírozásban, és annak felmérésére, hogy az ilyen támogatások mekkora részét teszik ki az összes állami támogatásnak, kérjük a tagállamokat, jelezzék, hogy az adott program társfinanszírozásban részesül-e vagy sem, és ha igen, adják meg, hogy a támogatás hány százaléka kap társfinanszírozást. Ha ez nem lehetséges, akkor becslést kell adniuk a társfinanszírozásban részesülő támogatás teljes összegére vonatkozóan.
6. Ágazat
Az ágazati besorolás főként a NACE ( 682 ) alapján történik (annak három számjegyű szintjén).
7. Elsődleges célkitűzés
8. Másodlagos célkitűzés
Másodlagos célkitűzés az, amelyre - az elsődleges célkitűzésen felül - a támogatást (vagy annak elkülöníthető részét) a támogatás jóváhagyásának időpontjában előirányozták. Például egy olyan programnál, amelynek elsődleges célkitűzése a kutatás-fejlesztés, másodlagos célkitűzés lehet a kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatása, ha a támogatást (vagy annak egy részét) kizárólag a kkv-k számára irányozták elő.
9. Régió(k)
A támogatás - jóváhagyásának időpontjában - kizárólagosan előirányozható egy meghatározott régióra vagy régiócsoportra. Indokolt esetben különbséget kell tenni a 107. cikk (3) bekezdésének a) pontja szerinti régiók és a 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti régiók között. Ha a támogatást egy meghatározott régióra irányozták elő, ezt a NUTS ( 683 ) II. szintjén kell megjelölni.
10. Támogatási eszköz
11. A támogatás típusa
Három kategóriát kell megkülönböztetni: program, program egyedi alkalmazása, programon kívül odaítélt egyedi támogatás (ad hoc támogatás).
12. Kiadások
Az 1-3. és a 6-11. pontban szereplő információkat a Bizottság előre kitölti, és a tagállamok ellenőrzik. A 4., 5., és 12. pontot a tagállamok töltik ki.
Főszabályként a számadatoknak a tényleges kiadásokat (vagy adóintézkedés esetében a ténylegesen elmaradt bevételeket) kell tükrözniük. Ha a kifizetésekről nem áll rendelkezésre adat, a kötelezettségvállalást vagy a költségvetési előirányzatot kell megadni és megfelelően jelölni. Külön számadatot kell megadni egy programon vagy egyedi támogatáson belül minden támogatási eszközre (pl. vissza nem térítendő támogatás, kedvezményes kamatozású kölcsön stb.) vonatkozóan. A számadatokat a bejelentési időszakban használt nemzeti valutában kell feltüntetni. A kiadásokat a t-1-re vonatkozóan kell megadni. Ezenkívül az előző években bejelentett kiadások 6 évre visszamenőleg frissíthetők.
IV. MELLÉKLET
EGY FELTÉTELEZETT JOGELLENES TÁMOGATÁSRA VAGY EGY TÁMOGATÁSSAL VALÓ FELTÉTELEZETT VISSZAÉLÉSRE VONATKOZÓ PANASZ BENYÚJTÁSÁRA SZOLGÁLÓ ADATLAP
A kötelezően kitöltendő mezőket csillag jelöli (*).
1. A panaszosra vonatkozó információ
Utónév*:
Családnév*:
Cím 1. sora*:
Cím 2. sora:
Város*:
Megye/állam/tartomány:
Irányítószám*:
Ország*:
Telefonszám:
Mobilszám:
E-mail-cím*:
2. A panaszt másvalaki (természetes személy vagy vállalat) nevében nyújtom be.
□Igen*□Nem*
"Igen" esetén adja meg az alábbi adatokat:
Az Ön által képviselt személy/vállalat neve*:
A szervezet cégjegyzékszáma:
Cím 1. sora*:
Cím 2. sora:
Város*:
Megye/állam/tartomány:
Irányítószám*:
Ország*:
Telefonszám (1):
Telefonszám (2):
E-mail-cím*:
Kérjük, hogy a fenti személy/vállalat képviseletére vonatkozó felhatalmazását csatolja panaszához.*
3. Kérjük adja meg, hogy az alábbi kategóriák közül Ön melyikbe tartozik*
(a) □a kedvezményezett(ek) versenytársa
(b) □a versenytársak érdekeit képviselő szakmai szövetség képviseletében
(c) □nem kormányzati szervezet
(d) □szakszervezet képviseletében
(e) □uniós polgárként
(f) □egyéb (nevezze meg).
Kérjük, fejtse ki, hogy az állítólagos állami támogatás miért és milyen mértékben befolyásolja az Ön versenyhelyzetét/az Ön által képviselt személy/vállalkozás versenyhelyzetét, vagy valószínűleg más módon gyakorol konkrét hatást az Ön helyzetére. Minél több konkrét példát adjon meg.
Kérjük vegye figyelembe, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13-i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet ( 684 ) 24. cikkének (2) bekezdésének megfelelően hivatalos panaszt csak az említett rendelet 1. cikkének h) pontja szerinti érdekelt fél nyújthat be. Következésképpen annak bizonyítása hiányában, hogy Ön érdekelt fél, a Bizottság a jelen űrlapot nem panaszként iktatja, a benne foglalt információkat pedig általános piaci információként őrzi meg.
4. Kérjük, válasszon az alábbi két lehetőség közül *
□ Igen, hozzájárulok személyazonosságom nyilvánosságra hozatalához.
□ Nem, nem járulok hozzá személyazonosságom nyilvánosságra hozatalához.
"Nem" esetén, kérjük, adja meg az okokat:
5. A támogatást nyújtó tagállamra vonatkozó információk*
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az ebben a pontban megadott információkat a Bizottság szolgálatai nem tekintik bizalmas információknak.
a) Ország:
b) Ha ismert, kérjük, adja meg, mely intézmény vagy testület nyújtotta a feltételezett jogellenes állami támogatást:
- Központi kormányzat:
- Régió (kérjük, nevezze meg):
- Egyéb (kérjük megnevezni):
6. A feltételezett állami támogatásra vonatkozó információk*
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az ebben a pontban megadott információkat a Bizottság szolgálatai nem tekintik bizalmas információknak.
Ha állítása alátámasztásaként még mellékleteket is csatol, kérjük, jelölje meg az alábbi rovatban a mellékletnek az arra vonatkozó állítása alátámasztása szempontjából releváns pontjait/rovatait, miszerint az intézkedés nincs összhangban az uniós állami támogatási szabályokkal.
a) Kérjük, ismertesse a feltételezett állami támogatást, és adja meg, milyen formában (kölcsön, vissza nem térítendő támogatás, garancia, adókedvezmény vagy -mentesség stb.) nyújtották.
b) Tudomása szerint milyen célból nyújtották a feltételezett állami támogatást?
c) Tudomása szerint mekkora a feltételezett állami támogatás összege? Ha nem áll az Ön rendelkezésére pontos számadat, akkor becsült összeget jelöljön meg, és azt igyekezzen minél alaposabban alátámasztani.
d) Ki a kedvezményezett? Kérjük, adja meg a lehető legtöbb információt, és írja le az érintett kedvezményezett/vállalkozás(ok) főbb tevékenységeit.
e) Tudomása szerint mikor került sor a feltételezett állami támogatás nyújtására?
f) Kérjük, válasszon egyet az alábbi lehetőségek közül:
□ Tudomásom szerint az állami támogatást nem jelentették be a Bizottságnak.
□ Tudomásom szerint az állami támogatást bejelentették a Bizottságnak, de nyújtására már a Bizottság döntése előtt sor került. Kérjük, adja meg, hogy tudomása szerint mi a bejelentés hivatkozási száma vagy a bejelentés időpontja.
□ Tudomásom szerint az állami támogatást bejelentették a Bizottságnak, amely azt jóvá is hagyta, az állami támogatás végrehajtásakor azonban nem tartották be az alkalmazandó feltételeket. Kérjük, adja meg, hogy tudomása szerint mi a bejelentés hivatkozási száma vagy a bejelentés és jóváhagyás időpontja.
□ Tudomásom szerint az állami támogatást csoportmentességi rendelet alapján nyújtották, az állami támogatás végrehajtásakor azonban nem tartották be az alkalmazandó feltételeket.
7. A panasz indoklása*
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ahhoz, hogy egy intézkedés állami támogatásnak minősüljön, a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok által, vagy állami forrásból nyújtott olyan támogatásnak kell lennie, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.
Ha állítása alátámasztásaként még mellékleteket is csatol, kérjük, jelölje meg az alábbi rovatban a mellékletnek az arra vonatkozó állítása alátámasztása szempontjából releváns pontjait/rovatait, miszerint az intézkedés nincs összhangban az uniós állami támogatási szabályokkal.
a) Kérjük, fejtse ki, milyen mértékben érintettek állami források (amennyiben ismert), és amennyiben az intézkedést nem állami hatóság (hanem például állami vállalat) fogadta el, kérjük, fejtse ki, Ön szerint miért tudható az be valamely tagállam állami hatóságának.
b) Kérjük, fejtse ki, hogy a feltételezett állami támogatás Ön szerint miért szelektív (azaz miért bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését részesíti előnyben).
c) Kérjük, fejtse ki, hogy a feltételezett állami támogatás Ön szerint miért juttatja gazdasági előnyhöz a kedvezményezett(ek)et.
d) Kérjük, fejtse ki, hogy a feltételezett állami támogatás Ön szerint miért torzítja a versenyt, vagy miért fenyeget a verseny torzításával.
e) Kérjük, fejtse ki, hogy a feltételezett állami támogatás Ön szerint miért érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.
8. A támogatás összeegyeztethetősége
Kérjük, fejtse ki, hogy a feltételezett állami támogatás Ön szerint miért nem egyeztethető össze a belső piaccal.
Ha állítása alátámasztásaként még mellékleteket is csatol, kérjük, jelölje meg az alábbi rovatban a mellékletnek az arra vonatkozó állítása alátámasztása szempontjából releváns pontjait/rovatait, miszerint az intézkedés nincs összhangban az uniós állami támogatási szabályokkal.
9. Az egyéb európai uniós jogszabályok feltételezett megsértésével és egyéb eljárásokkal kapcsolatos információk
a) Amennyiben tudomása van róla, kérjük, jelezze, hogy Ön szerint mely további európai uniós jogszabályokat sért a feltételezett támogatás nyújtása. Felhívjuk figyelmét, hogy e feltételezett egyéb jogsértések elbírálására nem feltétlenül az állami támogatásra vonatkozó vizsgálati eljárás keretén belül kerül sor.
b) Fordult már a Bizottság valamely szolgálatához vagy egyéb európai intézményhez ugyanebben az ügyben?
□Igen□Nem
Amennyiben igen, kérjük, csatolja a szóban forgó intézménnyel folytatott levelezés másolatát.
c) Fordult már tagállami hatóságokhoz vagy tagállami bíróságokhoz ugyanebben az ügyben?*
□Igen□Nem
Amennyiben igen, adja meg, mely hatóságokról vagy bíróságokról van szó. Amennyiben született már az ügyben határozat/végzés, kérjük csatolja (ha rendelkezésre áll); ha ellenben az ügy folyamatban van, kérjük, adja meg hivatkozási számát (ha rendelkezésre áll).
d) Kérjük adjon meg minden egyéb olyan információt, amely ezen ügy értékeléséhez releváns lehet.
10. Igazoló dokumentumok
Kérjük, csatoljon minden olyan dokumentumot és bizonyító erejű okmányt, amely a panasz igazolásához szükséges, és szükség esetén a mellékleteket is.
- Lehetőség szerint csatolja a feltételezett támogatás kifizetésének jogalapjául szolgáló tagállami jogszabály vagy egyéb intézkedés szövegét.
- Lehetőség szerint csatoljon bármilyen olyan rendelkezésre álló dokumentumot, amely az állami támogatás nyújtását bizonyítja (pl. sajtóközleményeket, közzétett pénzügyi beszámolókat).
- Amennyiben a panaszt egy harmadik fél (személy vagy vállalat) nevében nyújtja be, kérjük, csatolja a felhatalmazásáról szóló bizonyítékot.
- Amennyiben az üggyel kapcsolatban az Európai Bizottsággal, illetve más európai vagy nemzeti intézménnyel folytatott már levelezést, kérjük, mellékelje annak másolatát.
- Amennyiben az ügyben már született tagállami bírósági/hatósági ítélet/határozat, kérjük, lehetőség szerint mellékelje annak másolatát.
11. Bizalmas információ
Az ezen űrlapon és a benyújtott mellékletekben szereplő adatok nem bizalmasak, és adott esetben megoszthatják azokat a feltételezett állami támogatást nyújtó tagállammal.
□Igen□Nem
Ha nem, kérjük, indoklással együtt jelölje meg a dokumentumok azon részét/részeit, amelye(ke)t bizalmasnak ítél, és bocsássa a Bizottság rendelkezésére a dokumentum betekinthető változatát.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az ezen űrlap 5. és 6. pontjában szereplő információk nem jelölhetők ki bizalmas kezelésre.
Amennyiben nem tesz utalást egyes dokumentumok vagy információk bizalmas jellegére, úgy a Bizottság szolgálatai azt feltételezik majd, hogy ezek az adatok nem bizalmasak, és adott esetben megoszthatják őket a feltételezett állami támogatást nyújtó tagállammal.
Kijelentem, hogy az űrlapon és a mellékletekben feltüntetett információk mindegyikét jóhiszeműen adom meg.
Hely, dátum és a panaszos aláírása
V. MELLÉKLET
FORMANYOMTATVÁNY BELSŐ FELÜLVIZSGÁLAT IRÁNTI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁHOZ AZ AARHUSI EGYEZMÉNY MEGFELELÉSI BIZOTTSÁG ÁLTAL AZ ACCC/C/2015/128. SZ. ÜGYBEN TETT MEGÁLLAPÍTÁSOK NYOMÁN ( 685 )
A kötelezően kitöltendő mezőket csillag (*) jelöli.
1. A KÉRELMET BENYÚJTÓ NEM KORMÁNYZATI SZERVEZETRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK*
Nem kormányzati szervezet*:
Utónév (a nem kormányzati szervezetet képviselő személy)*:
Családnév*:
Cím 1. sora*:
Cím 2. sora:
Város*:
Megye/állam/tartomány:
Irányítószám*:
Ország*:
Telefon:
Mobilszám:
E-mail-cím*:
A kérelmet egy másik nem kormányzati szervezet nevében nyújtom be, nevezetesen ...
□Igen*□Nem*
Megjegyzés: Ha ugyanazon állami támogatási határozatra és állami támogatási intézkedésre vonatkozóan több nem kormányzati szervezet közös kérelmet nyújt be, az összes nem kormányzati szervezet elérhetőségét adja meg ebben a formanyomtatványban.
Ha egyedüli kapcsolattartó pontot jelölnek ki, kérjük, az egyedüli kapcsolattartó pont adatait adja meg.*
Egyedüli kapcsolattartó pont, ha van ilyen: ...
Utónév*:
Családnév*:
Cím 1. sora*:
Cím 2. sora:
Város*:
Megye/állam/tartomány:
Irányítószám*:
Ország*:
Telefon:
Mobilszám:
E-mail-cím*:
2. A KÉRELMET EGY VAGY TÖBB NEM KORMÁNYZATI SZERVEZET NEVÉBEN BENYÚJTÓ ÜGYVÉD*
A kérelmet egy vagy több nem kormányzati szervezet nevében nyújtom be*
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, adja meg az alábbi adatokat:
A képviselt nem kormányzati szervezet(ek) neve*:
A szervezet(ek) nyilvántartási száma:
Cím 1. sora*:
Cím 2. sora:
Város*:
Megye/állam/tartomány:
Irányítószám*:
Ország*:
Telefonszám (1):
Telefonszám (2):
E-mail-cím*:
Kérjük, hogy a nem kormányzati szervezet(ek) képviseletére vonatkozó felhatalmazását csatolja a kérelemhez. Amennyiben a nem kormányzati szervezetet ügyvéd képviseli, a kérelemnek tartalmaznia kell azokat a dokumentumokat és adatokat, amelyek igazolják, hogy az ügyvéd jogosult valamely tagállam bírósága előtt eljárni. Ilyen dokumentumnak minősülhet a valamely tagállamban működő ügyvédi kamara által kiállított tanúsítvány vagy bármely más olyan dokumentum, amely a nemzeti gyakorlat szerint ugyanezt a célt tölti be. Az ügyvédnek bizonyítékként be kell mutatnia egy meghatalmazást is, amely igazolja, hogy az ügyfelét képviselheti.*
3. BIZALMAS KEZELÉS*
Mint a kérelmet a nem kormányzati szervezet nevében benyújtó személy*:
□ Igen, hozzájárulok személyazonosságom nyilvánosságra hozatalához.
□ Nem, nem járulok hozzá személyazonosságom nyilvánosságra hozatalához.
Bizalmas kezelés: Kérjük, jelezze egyértelműen, amennyiben nem kívánja személyazonosságának felfedését.
A kérelmet közzétesszük a Bizottság honlapján. A kérelmet az esetleges észrevételeik megtétele céljából megosztjuk az állami támogatást nyújtó tagállammal, és az más hatóságokkal is megosztható.
4. JOGOSULTSÁGI KÖVETELMÉNYEK*
4.1. A nem kormányzati szervezet jogállása*
A nem kormányzati szervezetet jogi személyként hozták-e létre valamely uniós tagállam törvényeivel és rendeleteivel összhangban?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, jelölje meg, hogy ezt mely rendelkezésben rögzítették (adja meg az oldalt és a cikket/bekezdést): ...
4.2. A szervezet nonprofit jogállása *
A nem kormányzati szervezet nonprofit szervezetnek minősül-e? Kérjük, szolgáltasson bizonyítékot erre vonatkozóan.
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki, és jelölje meg, ezt mely rendelkezésben rögzítették (adja meg az oldalt és a cikket/bekezdést): ... (legfeljebb 250 szó)
4.3. A szervezet független jogállása*:
A nem kormányzati szervezet független szervezetnek minősül-e?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki, és jelölje meg, ezt mely rendelkezésben rögzítették (adja meg az oldalt és a cikket/bekezdést): ... (legfeljebb 250 szó)
4.4. Elsődleges célkitűzés: a környezetvédelemnek a környezetvédelmi jog értelmében való támogatása *
A nem kormányzati szervezet elsődleges célkitűzése-e a környezetvédelemnek a környezetvédelmi jog értelmében való támogatása?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki, és jelölje meg, ezt mely rendelkezésben rögzítették (adja meg az oldalt és a cikket/bekezdést): ... (legfeljebb 250 szó)
4.5. A szervezet fennállásának időtartama és a fenti 4.4. pont szerinti célkitűzés érdekében folytatott aktív tevékenység*:
A nem kormányzati szervezet több mint két éve működik-e és folytat a 4.4. pontban említett célkitűzés érdekében aktív tevékenységet?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki, és jelölje meg, ezt mely rendelkezésben rögzítették (adja meg az oldalt és a cikket/bekezdést): ... (legfeljebb 250 szó).
4.6. A szervezet célkitűzése és a belső felülvizsgálat iránti kérelem tárgya*
Mi a kérelem tárgya? ... (legfeljebb 250 szó).
A kérelmezett belső felülvizsgálat tárgya a szervezet célkitűzésével és tevékenységeivel kapcsolatos-e?
□Igen□Nem
Ha igen, kérjük, fejtse ki, és jelölje meg, ezt mely rendelkezésben rögzítették (adja meg az oldalt és a cikket/bekezdést): ... (legfeljebb 250 szó).
5. A KÉRELEM INDOKOLÁSA*
Kérjük, jelölje meg, hogy mely bizottsági állami támogatási határozat és intézkedés tekintetében kér belső felülvizsgálatot. Amennyiben lehetséges, kérjük, jelölje meg az állami támogatásról szóló határozat azon preambulumbekezdéseit, amelyek a kérelem alapját képezik.
Kérjük, adja meg az uniós környezetvédelmi jog azon konkrét rendelkezését/rendelkezéseit, amelyeket a támogatásban részesülő tevékenység és/vagy az állami támogatási intézkedés valamely eleme állítólag megsértett. Kérjük, fejtse ki, hogy azok miért függenek össze elválaszthatatlanul a támogatás célkitűzésével és/vagy a támogatás tárgyát képező tevékenységgel ( 686 ).
Felhívjuk figyelmét, hogy belső felülvizsgálat csak az (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet 9. cikkének (3) és (4) bekezdésével összhangban elfogadott, a Szerződés 108. cikkének (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást lezáró azon végleges állami támogatási határozatokra kérelmezhető, amelyek jogalapja a Szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja, (valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására nyújtott támogatás), b), c), d) és e) pontja, a Szerződés 93. cikke, a Szerződés 106. cikkének (2) bekezdése.
Kérjük, adjon meg releváns és strukturált információkat és dokumentumokat a kérelem egyes indokainak alátámasztására, és adja meg, hogy a benyújtott információk és dokumentumok melyik része vonatkozik az egyes indokokra.
Kérjük, jelezze azt is, hogy kezdeményezett-e nemzeti szintű (igazgatási vagy bírósági) intézkedést, és ha igen, annak aktuális állását.
Kérjük, minden egyes indokra vonatkozóan ismertesse a tényeket és a jogi érveket.
... (legfeljebb 9 000 szó)
6. IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
6.1. Kérjük, soroljon fel minden olyan dokumentumot és bizonyítékot, amelyet a kérelem igazolásához nyújt be, valamint csatolja a szükséges mellékleteket.
Minden mellékletet számozással és egyértelműen megjelölt címekkel kell ellátni, és a belső felülvizsgálat iránti kérelemben hivatkozni kell rájuk, mint a kérelemben felhozott konkrét ténybeli és/vagy jogi érvekre vonatkozó bizonyítékokra.
6.2. A 4. szakaszban foglalt jogosultsági követelményeknek való megfelelés érdekében benyújtandó kötelező mellékletek*:
(a) a nem kormányzati szervezet alapító okirata vagy működési szabályzata, vagy bármilyen más dokumentum, amely a nemzeti gyakorlat alapján ezt a szerepet tölti be, azon tagállamok tekintetében, amelyek nemzeti joga nem írja elő nem kormányzati szervezetek számára alapító okirat vagy működési szabályzat elfogadását;
(b) a nem kormányzati szervezet éves tevékenységi jelentései az elmúlt két évből;
(c) olyan országokban letelepedett nem kormányzati szervezetek tekintetében, ahol a nem kormányzati szervezetek számára a jogi személyiség megszerzésének előfeltétele ilyen eljárások teljesítése, a nemzeti hatóságoknál való hivatalos bejegyzés másolata;
(d) bármilyen olyan információ és dokumentáció arról, hogy a Bizottság korábban elismerte, hogy a nem kormányzati szervezet jogosult belső felülvizsgálat iránti kérelmet benyújtani az 1367/2006/EK rendelet (a továbbiakban: az aarhusi rendelet) vagy az állami támogatások ellenőrzési eljárásainak lefolytatására alkalmazott bevált gyakorlatok bizottsági kódexének [xx] bekezdése alapján; valamint a nem kormányzati szervezet nyilatkozata arról, hogy továbbra is megfelel a jogosultsági feltételeknek.
Megjegyzés: ha a fent említett dokumentumok bármelyike a nem kormányzati szervezeten kívül álló okokból nem nyújtható be, az érintett szervezet más egyenértékű dokumentumot is bemutathat bizonyítékként.
Ha a benyújtott dokumentumok egyikéből sem egyértelmű, hogy a nem kormányzati szervezet elsődleges kinyilvánított célkitűzése a környezetvédelemnek a környezetvédelmi jog értelmében való támogatása, hogy két évnél hosszabb ideje létezik, és hogy aktívan az említett célkitűzés érdekében folytat tevékenységet, vagy hogy a belső felülvizsgálat iránti kérelem tárgya a nem kormányzati szervezet célkitűzései és tevékenysége körébe tartozik, a szervezetnek be kell nyújtania bármilyen egyéb olyan dokumentumot, amely bizonyítja e feltétel teljesülését.
7. NYELVHASZNÁLATRÓL VALÓ LEMONDÁS
A belső felülvizsgálat iránti kérelem feldolgozásának felgyorsítása érdekében a Bizottság határozottan ösztönzi a nyelvhasználatról való lemondás alkalmazását, amelyre vonatkozóan a nem kormányzati szervezetnek dátummal és aláírással ellátott nyilatkozatot kell benyújtania.
"Alulírott, a(z) [adja meg az állami támogatásról szóló határozat számát és címét]-ra/-re vonatkozó belső felülvizsgálat iránti kérelmet benyújtó kérelmező nem kormányzati szervezet képviselője kivételesen beleegyezik abba, hogy lemondjon a Szerződésnek az 1/1958/EK rendelet 3. cikkével összefüggésben értelmezett 342. cikkéből eredő jogokról, és az elfogadott bizottsági választ, illetve az arról szóló, a Szerződés 297. cikke szerinti értesítést kizárólag angol nyelven kapja meg."
8. A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME ( 687 )
□ Elfogadom, hogy ez a felülvizsgálati kérelem közzé tehető a Bizottság honlapján, az összes személyes adat kitakarásával.
□ A postacímemet nem kívánom közzétenni a Bizottság honlapján.
□ A nevemet nem kívánom közzétenni a Bizottság honlapján.
□ A kilétemet nem kívánom felfedni harmadik felek előtt.
A Bizottság a természetes személyeknek a személyes adatok uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek általi kezelése tekintetében való védelméről szóló, 2018. október 23-i (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban fogja kezelni személyes adatait. További tudnivalók az alkalmazandó adatvédelmi nyilatkozatban találhatók.
Kijelentem, hogy a formanyomtatványon és a mellékletekben feltüntetett információk mindegyikét jóhiszeműen adom meg.
Hely, dátum és a kérelmező aláírása
( 1 ) HL L 300., 2002.11.5., 42. o.
( 2 ) A Bizottság 794/2004/EK rendelete (2004. április 21.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet végrehajtásáról (HL L 140., 2004.4.30., 1. o.).
( 3 ) NACE Rev. 2.1., vagy az ezt módosító, illetve ennek helyébe lépő későbbi jogszabály. A NACE az Európai Unión belül folyó gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozási rendszere a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 393., 2006.12.30., 1. o.) szerint.
( 4 ) A Bizottság 2003/361/EK ajánlása (2003. május 6.) a mikro-, kis- és középvállalkozások fogalmának meghatározásáról (HL L 124., 2003.5.20., 36. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reco/2003/361/oj).
( 5 ) Partner- vagy kapcsolt vállalkozás esetében felhívjuk figyelmét, hogy a támogatás kedvezményezettje nevében bejelentett összegeknek figyelembe kell venniük a kapcsolt és/vagy a partnervállalkozás alkalmazottainak számát és a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi adatokat is.
( 6 ) A nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról szóló iránymutatásban (HL C 249., 2014.7.31., 1. o.) szereplő meghatározás szerint.
( 7 ) Az engedélyezett vagy csoportmentesség alatt álló támogatási program bizottsági nyilvántartási száma.
( 8 ) Az (EU) 2015/1589 rendelet 1. cikkének e) pontja szerint az egyedi támogatás olyan támogatás, amelyet nem egy program alapján ítéltek oda, illetve amelyet támogatási program alapján ítéltek oda, de kötelező bejelentés alá tartozik.
( 9 ) Az engedélyezett vagy csoportmentesség alatt álló támogatási program bizottsági nyilvántartási száma.
( 10 ) A támogatás odaítélésére vonatkozó, jogilag kötelező érvényű kötelezettségvállalás időpontja.
( 11 ) A mezőgazdasági ágazatnak vagy a halászati és akvakultúra-ágazatnak nyújtott támogatás esetében a közös értékelési elveknek való megfelelésre vonatkozó információkat a III.12. részben (Általános adatlap a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatásokhoz) és a III.14. részben (Általános adatlap a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatáshoz) kell megadni.
( 12 ) "Állami támogatási adatbázis nyilvános keresés", elérhető a következő honlapon: https://webgate.ec.europa.eu/competition/transparency/public?lang=hu.
( 13 ) Vissza nem térítendő támogatás/kamattámogatás, kölcsön/visszafizetendő előlegek/visszatérítendő hozzájárulás, kezességvállalás, adókedvezmény vagy adómentesség, kockázatfinanszírozás, egyéb. Amennyiben a támogatást több támogatási eszköz révén nyújtják, a támogatási összeget eszközönként kell megadni.
( 14 ) Ettől a követelménytől el lehet tekinteni a jogalapban meghatározott határértékeknél alacsonyabb összegű egyedi támogatások nyújtása esetén. Az adókedvezmények formájában megvalósuló támogatási programok esetében az egyedi támogatási összegre vonatkozó információkat meg lehet adni a jogalapban meghatározott tartományokban.
( 15 ) A tervezett támogatás teljes összege, nemzeti pénznemben, teljes összegben kifejezve. Adóintézkedések esetén az adókedvezményeknek köszönhető becsült bevételkiesés teljes összege. Amennyiben a támogatási program átlagos éves állami támogatási költségvetése meghaladja a 150 millió EUR-t, kérjük, töltse ki e bejelentési formanyomtatvány "Értékelés" szakaszát.
( 16 ) Amennyiben a támogatási program átlagos éves állami támogatási költségvetése meghaladja a 150 millió EUR-t, kérjük, töltse ki e bejelentési formanyomtatvány "Értékelés" szakaszát.
( 17 ) A Bizottság által központilag kezelt, közvetett vagy közvetlen tagállami ellenőrzés alatt nem álló uniós finanszírozás nem minősül állami támogatásnak. Amennyiben az uniós finanszírozást más közfinanszírozással együtt alkalmazzák, csak az utóbbit veszik figyelembe a bejelentési kötelezettségek teljesítésének és a maximális támogatási intenzitások betartásának megállapítása során, feltéve, hogy az ugyanazon elszámolható költségekhez nyújtott közfinanszírozás teljes összege nem haladja meg az alkalmazandó uniós jogszabályokban megállapított finanszírozási ráták felső határát.
( 18 ) A Bizottság (EU) 2023/2831 rendelete (2023. december 13.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról (HL L, 2023/2831, 2023.12.15., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2023/2831/oj), a Bizottság (EU) 2023/2832 rendelete (2023. december 13.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról (HL L, 2023/2832, 2023.12.15., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2023/2832/oj), a Bizottság 717/2014/EU rendelete (2014. június 27.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról (HL L 190., 2014.6.28., 45. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2014/717/oj) és a Bizottság 1408/2013/EU rendelete (2013. december 18.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról (HL L 352., 2013.12.24., 9. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2013/1408/oj).
( 19 ) Útmutatóul lásd "Az állami támogatások értékelésének közös módszertana" című, 2014. május 28-i SWD(2014) 179 final bizottsági szolgálati munkadokumentumot a következő webhelyen: https://competition-policy.ec.europa.eu/document/download/323bb641-3467-4b18-aece-7efdc39e0edc_en?filename=modernisation_evaluation_methodology_en.pdf.
( 20 ) Útmutatóul lásd "Az állami támogatások értékelésének közös módszertana" című, 2014. május 28-i SWD(2014) 179 final bizottsági szolgálati munkadokumentumot a következő webhelyen: https://competition-policy.ec.europa.eu/document/download/323bb641-3467-4b18-aece-7efdc39e0edc_en?filename=modernisation_evaluation_methodology_en.pdf.
( 21 ) A Tanács (EU) 2015/1589 rendelete (2015. július 13.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról (HL L 248., 2015.9.24., 9. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2015/1589/oj).
( 22 ) Útmutatóul lásd az EUMSZ 339. cikkét: "a vállalkozásokra, az ezek üzleti kapcsolataira vagy költségösszetevőire vonatkozó információk". Az uniós bíróságok általánosságban olyan információként határozták meg az "üzleti titok" fogalmát a T-353/94, Postbank kontra Bizottság ügyben (ECLI:EU:T:1996:119., 87. bekezdés), amelynek "nemcsak a nyilvánosságra hozatala, de az információt szolgáltató személytől eltérő személynek történő továbbítása is komolyan sértheti az előbbi érdekeit".
( 23 ) A Bizottság közleménye a tagállamokhoz az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a rövid lejáratú exporthitel-biztosításokra történő alkalmazásáról (HL C 392., 2012.12.19., 1. o.).
( 24 ) Iránymutatás az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei 2021 utáni kereskedelmi rendszerének kontextusában hozott egyes állami támogatási intézkedésekhez (HL C 317., 2020.9.25., 5. o.), Iránymutatás az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei 2012 utáni kereskedelmi rendszerének kontextusában hozott egyes állami támogatási intézkedésekhez (HL C 158., 2012.6.5., 4. o.).
( 25 ) A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi válsággal összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való, 2013. augusztus 1. utáni alkalmazásáról (HL C 216., 2013.7.30., 1. o.).
( 26 ) A Bizottság közleménye az európai közérdeket képviselő jelentős projektek megvalósításának előmozdítására nyújtott állami támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének elemzési kritériumairól (HL C 188., 2014.6.20., 4. o.).
( 27 ) A Bizottság közleménye az európai uniós állami támogatási szabályoknak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásának ellentételezésére való alkalmazásáról (HL C 8., 2012.1.11., 4. o.).
( 28 ) A Bizottság közleménye - Iránymutatás a regionális állami támogatásokról, 2021/C (153)01 (HL C 153., 2021.4.29., 1. o.).
( 29 ) "Azonos vagy hasonló tevékenység" : a NACE Rev. 2. egységes ágazati osztályozási rendszernek ugyanabba a (négyjegyű numerikus kódú) szakágazatába sorolt tevékenység.
( 30 ) Az "Iránymutatás a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról" című bizottsági közleményben (HL C 249., 2014.7.31., 1. o.) szereplő meghatározás szerint.
( 31 ) "Kkv": a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló 2003. május 6-i bizottsági ajánlásban (HL L 124., 2003.5.20., 36. o.) meghatározott feltételeknek megfelelő vállalkozás.
( 32 ) Egy vállalkozásban történő részesedésszerzés önmagában nem minősül induló beruházásnak.
( 33 ) A vonatkozó feltételek a következők: (1) A beruházás induló beruházást érint az Igazságos Átmenet Alapból társfinanszírozással támogatandóként azonosított területen egy olyan "c" térségben, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az EU-27 átlagának 100 %-át; (2) a beruházást és a kedvezményezettet egy tagállam Bizottság által jóváhagyott területi igazságos átmenet terve feltünteti; és (3) a beruházásra vonatkozó állami támogatást az IÁA a megengedett legnagyobb mértékben fedezi.
( 34 ) Egy vállalkozásban történő részesedésszerzés önmagában nem minősül új gazdasági tevékenység kialakítására irányuló induló beruházásnak.
( 35 ) Ez a rendelkezés nem vonatkozik kkv-kra, illetve létesítmény felvásárlására.
( 36 ) A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 33. pontja értelmében nagyvállalkozások esetében az immateriális javak költségei csupán az induló beruházás teljes elszámolható beruházási költségeinek legfeljebb 50 %-áig számolhatók el. A kkv-k esetében az immateriális javak költségeinek 100 %-a elszámolható. A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 34. pontja úgy rendelkezik, hogy a beruházási költségek kiszámítása során figyelembe vehető immateriális javaknak az érintett területhez kell kapcsolódniuk, és nem vihetők át más területekre. Az immateriális javaknak ennek érdekében a következő feltételeket kell teljesíteniük:
(1) kizárólag a támogatásban részesülő létesítményben használhatók fel;
(2) amortizálhatónak kell lenniük;
(3) a vevőtől független harmadik felektől, piaci feltételek mellett kell azokat megvásárolni;
(4) a támogatásban részesülő vállalkozás eszközei között kell szerepelniük, és legalább öt évig (kkv-k esetében három évig) ahhoz a projekthez kell kapcsolódniuk, amelyre a támogatást odaítélték.
( 37 ) Bizottsági közlemény az állami támogatások visszafizettetése esetén 2021. május 1-jétől alkalmazandó kamatlábakról és referencia-/leszámítolási kamatlábakról (Közzétéve a 2004. április 21-i 794/2004/EK bizottsági rendelet [HL L 140., 2004.4.30., 1. o.] 10. cikkének megfelelően).
( 38 ) A támogatási összege(ke)t és az elszámolható költségeket névértéken és diszkontált értéken egyaránt meg kell adni.
( 39 ) Ehhez hivatkozhat például a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 50. pontjában felsorolt feltételekre és/vagy a kedvezményezett üzleti tervére. A várható pozitív hatások például a következőkhöz kapcsolódhatnak: a létrehozott vagy megőrzött munkahelyek száma, K+F+I tevékenységek, képzések, klaszter létrehozása, valamint a gazdaság digitális és zöld átállásához való lehetséges hozzájárulás (ideértve adott esetben az arra vonatkozó információkat is, hogy a beruházás a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról szóló, 2020. június 18-i (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 198., 2020.6.22.,, 13. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2020/852/oj) értelmében környezeti szempontból fenntartható-e.
( 40 ) Ez a kérdés nem vonatkozik támogatott kölcsönökre, állami áthidaló tőkehitelekre vagy a piacgazdasági befektető elvének meg nem felelő állami részesedésekre, támogatási elemeket tartalmazó állami kezességvállalásokra (garanciákra), valamint a de minimis szabály alapján nyújtott állami támogatásokra.
( 41 ) Például közvetlen támogatások, az adók, a társadalombiztosítási járulékok vagy más kötelező díjak kapcsán biztosított mentességek vagy kedvezmények; vagy kedvezményes árakon kínált földterület, áruk vagy szolgáltatások stb.
( 42 ) Például alacsony kamatozású kölcsönök vagy kamatkedvezmények, állami kezességvállalások (garanciák), részesedés vásárlása vagy kedvező feltételek melletti alternatív tőkeinjekció.
( 43 ) A belső megtérülési ráta kiszámításához figyelembe vett időtartamnak meg kell felelnie az ágazat által hasonló projekteknél általában alkalmazott időkereteknek.
( 44 ) Az összes releváns költséget és hasznot számításba kell venni, ideértve például az igazgatási és a szállítási költségeket, a képzési támogatással nem fedezett képzési költségeket, valamint a bérkülönbségeket. Ha azonban az alternatív helyszín az EGT területén található, akkor a másik helyszínen nyújtott támogatások nem vehetők figyelembe.
( 45 ) Kérjük, adja meg ezeket az információkat azokra a 2. forgatókönyv szerinti helyzetekre is, amikor a beruházás a kontrafaktuális forgatókönyv szerint más földrajzi piacon valósulna meg.
( 46 ) A piaci alulteljesítés mértékét rendszerint az EGT projektkezdést megelőző három évi GDP-jéhez (viszonyítási érték) képest vizsgálják; emellett az vizsgálható a következő három-öt évre előrejelzett növekedési ütemek alapján is. A lehetséges mutatók közé tartozik az érintett piacon várható jövőbeli növekedés és az ebből következően várható kapacitáskihasználási arány, valamint a kapacitásnövekedésnek az árak és a haszonkulcs tekintetében a versenytársakra gyakorolt valószínű hatása.
( 47 ) A Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet III. mellékletében foglaltak szerint.
( 48 ) A Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet III. mellékletében foglaltak szerint.
( 49 ) Iránymutatás a regionális állami támogatásokról ( HL C 153., 2021.4.29., 1. o. ).
( 50 ) A Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról ( HL L 187., 2014.6.26., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2014/651/oj).
( 51 ) A Bizottság (EU) 2023/2831 rendelete (2023. december 13.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról (HL L, 2023/2831, 2023.12.15., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2023/2831/oj ).
( 52 ) "Kkv": a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló 2003. május 6-i bizottsági ajánlásban (HL L 124., 2003.5.20., 36. o.) meghatározott feltételeknek megfelelő vállalkozás.
( 53 ) Egy vállalkozásban történő részesedésszerzés önmagában nem minősül induló beruházásnak.
( 54 ) "Azonos vagy hasonló tevékenység" : a NACE Rev. 2. egységes ágazati osztályozási rendszernek ugyanabba a (négyjegyű numerikus kódú) szakágazatába sorolt tevékenység.
( 55 ) Egy vállalkozásban történő részesedésszerzés önmagában nem minősül új gazdasági tevékenység kialakítására irányuló induló beruházásnak.
( 56 ) Ez a rendelkezés nem alkalmazandó kkv-k esetében, illetve létesítmény felvásárlása esetében.
( 57 ) A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 34. pontja úgy rendelkezik, hogy a beruházási költségek kiszámítása során figyelembe vehető immateriális javaknak az érintett területhez kell kapcsolódniuk, és nem vihetők át más területekre. Az immateriális javaknak ennek érdekében a következő feltételeket kell teljesíteniük:
(1) kizárólag a támogatásban részesülő létesítményben használhatók fel;
(2) amortizálhatónak kell lenniük;
(3) a vevőtől független harmadik felektől, piaci feltételek mellett kell azokat megvásárolni;
(4) a támogatásban részesülő vállalkozás eszközei között kell szerepelniük, és legalább öt évig (kkv-k esetében három évig) ahhoz a projekthez kell kapcsolódniuk, amelyre a támogatást odaítélték.
( 58 ) Ez a kérdés nem vonatkozik támogatott kölcsönökre, állami áthidaló tőkehitelekre vagy a piacgazdasági befektető elvének meg nem felelő állami részesedésekre, támogatási elemeket tartalmazó állami kezességvállalásokra (garanciákra), valamint a de minimis szabály alapján nyújtott állami támogatásokra.
( 59 ) A támogatás nélkül bekövetkező helyzet akkor hiteles, ha valódi, és azokhoz a döntéshozatali tényezőkhöz kapcsolódik, amelyek akkor voltak érvényben, amikor a kedvezményezett meghozta döntését a beruházásról.
( 60 ) Ebből a célból hivatkozni lehet többek között a tervezett program hatásvizsgálataira vagy hasonló programok utólagos értékeléseire.
( 61 ) Például közvetlen támogatások, az adók, a társadalombiztosítási járulékok vagy más kötelező díjak kapcsán biztosított mentességek vagy kedvezmények; vagy kedvezményes árakon kínált földterület, áruk vagy szolgáltatások stb.
( 62 ) Például alacsony kamatozású kölcsönök vagy kamatkedvezmények, állami kezességvállalások (garanciák), részesedés vásárlása vagy kedvező feltételek melletti alternatív tőkeinjekció.
( 63 ) Annak érdekében, hogy a Bizottság értékelni tudja a várható negatív hatásokat, a tagállam benyújthatja a rendelkezésére álló hatásvizsgálatokat, valamint a hasonló korábbi programok esetében elvégzett utólagos értékeléseket.
( 64 ) A Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet III. mellékletében foglaltak szerint.
( 65 ) A Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet III. mellékletében foglaltak szerint.
( 66 ) További iránymutatást az állami támogatás területén végzett értékelésről szóló módszertani iránymutatás tartalmaz: https://competition-policy.ec.europa.eu/system/files/2021-04/modernisation_evaluation_methodology_en.pdf. Az értékelési tervet (a III.8. rész I. melléklete) a következő címen elérhető formanyomtatványon kell benyújtani: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_hu.
( 67 ) Iránymutatás a regionális állami támogatásokról ( HL C 153., 2021.4.29., 1. o. ).
( 68 ) "Kkv": a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló 2003. május 6-i bizottsági ajánlásban (HL L 124., 2003.5.20., 36. o.) meghatározott feltételeknek megfelelő vállalkozás.
( 69 ) E tekintetben kérjük, vegye figyelembe, hogy a működési támogatásra jogosult területeken előállított áruk szállítási többletköltségeinek ellentételezéséhez nyújtott működési támogatás csak a támogatásnyújtás pillanatában hatályos általános csoportmentességi rendeletnek megfelelően nyújtható.
( 70 ) A Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet III. mellékletében foglaltak szerint.
( 71 ) A Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet III. mellékletében foglaltak szerint.
( 72 ) További iránymutatást az állami támogatás területén végzett értékelésről szóló módszertani iránymutatás tartalmaz: https://competition-policy.ec.europa.eu/system/files/2021-04/modernisation_evaluation_methodology_en.pdf. Az értékelési tervet (a III.8. rész I. melléklete) a következő címen elérhető formanyomtatványon kell benyújtani: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_hu.
( 73 ) A Bizottság közleménye - A kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott állami támogatások keretrendszere, 2022/C 414/01 (HL C 414., 2022.10.28., 1. o.).
( 74 ) A Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról (HL L 187., 2014.6.26., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2014/651/oj).
( 75 ) A Bizottság közleménye - Iránymutatás a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról (HL C 249., 2014.7.31., 1. o.).
( 76 ) HL L 124., 2003.5.20., 36. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reco/2003/361/oj.
( 77 ) E tekintetben lásd a K+F+I keretrendszer 20. pontját, amely iránymutatást nyújt arra az esetre, ha a tevékenységek általában nem gazdasági jellegűek, mint például a kutatóhelyek és kutatási infrastruktúrák elsődleges tevékenységei, valamint bizonyos tudástranszferrel kapcsolatos tevékenységek, feltéve, hogy teljesülnek az abban meghatározott feltételek.
( 78 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy a Bizottság szerint akkor áll fenn az állami támogatási szabályok hatálya alá tartozó gazdasági tevékenység támogatásának esete, ha a kutatóhely vagy kutatási infrastruktúra finanszírozása mind állami, mind magánforrásból történik, és az érintett szervezet egy meghatározott elszámolási időszakban történő közfinanszírozásának mértéke meghaladja a nem gazdasági tevékenységek terén jelentkező költségék mértékét (a K+F+I keretrendszer 40. lábjegyzete).
( 79 ) Szokásos piaci feltételek": azt jelenti, hogy a szerződő felek közötti ügylet feltételei nem térnek el a független vállalkozások között létrejövő ügyletek szokásos feltételeitől, és mentesek az összejátszás minden elemétől. Minden olyan ügylet, amely nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes eljárás eredménye, úgy tekintendő, hogy megfelel ennek az elvnek (a K+F+I keretrendszer 16. pontjának f) alpontja).
( 80 ) A K+F+I keretrendszer 28. pontja értelmében egy projekt akkor tekinthető hatékony együttműködésben végrehajtott projektnek, ha legalább két független fél működik együtt egy közös cél munkamegosztással történő elérésében, amelynek során közösen határozzák meg a projekt hatályát, részt vesznek annak kidolgozásában, hozzájárulnak annak végrehajtásához és megosztják annak pénzügyi, technológiai, tudományos és egyéb kockázatait és eredményeit.
( 81 ) A "szokásos piaci feltételek" fogalommeghatározását lásd a K+F+I keretrendszer 16. pontjának f) alpontjában.
( 82 ) Az Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU irányelve (2014. február 26.) a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 94., 2014.3.28., 65. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2014/24/oj), valamint az Európai Parlament és a Tanács 2014/25/EU irányelve (2014. február 26.) a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő ajánlatkérők beszerzéseiről és a 2004/17/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 94., 2014.3.28., 243. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2014/25/oj).
( 83 ) Azon eljárások sérelme nélkül, amelyek az egyedi vagy specializált termékek vagy szolgáltatások kifejlesztésére és azt követő értékesítésére egyaránt kiterjednek.
( 84 ) Az egészségügyi vonatkozású/ahhoz kapcsolódó kutatás magában foglalja az oltóanyagokkal, gyógyszerekkel és kezelésekkel, orvostechnikai eszközökkel, valamint kórházi és orvostechnikai felszerelésekkel, fertőtlenítőszerekkel, védőruházatokkal és védőeszközökkel, továbbá a szükséges termékek hatékony gyártása szempontjából releváns eljárási innovációval kapcsolatos kutatást. Kifejezetten az egészségügyi vonatkozású/ahhoz kapcsolódó K+F projektek esetében a következő költségek számolhatók el: a K+F projekthez annak időtartama alatt szükséges valamennyi költség, többek között a személyi jellegű ráfordítások, a digitális és számítástechnikai berendezések, a diagnosztikai eszközök, az adatgyűjtési és -feldolgozási eszközök, a K+F szolgáltatások, a preklinikai és klinikai vizsgálatok (I-IV. vizsgálati fázisok) költségei; a IV. fázisú vizsgálatok akkor számolhatók el, ha további tudományos vagy technológiai haladást tesznek lehetővé.
( 85 ) Az innovációs tanácsadó szolgáltatások fogalommeghatározását lásd a K+F+I keretrendszer 16. pontjának s) alpontjában, az innovációs támogató szolgáltatások fogalommeghatározását pedig lásd a K+F+I keretrendszer 16. pontjának u) alpontjában.
( 86 ) Ha a támogatási kérelem egy K+F projektre irányul, az nem zárja ki, hogy a potenciális kedvezményezett már készített megvalósíthatósági tanulmányokat, amelyekre nem vonatkozik az állami támogatás iránti kérelem (a K+F+I keretrendszer 52. lábjegyzete). Az egymást követő szakaszokban végrehajtott azon projektek vagy tevékenységek számára nyújtott támogatás esetében, amelyek különböző támogatás-odaítélési eljárások alá esnek, a munka nem kezdődhet meg a támogatás iránti első kérelem benyújtása előtt. Amennyiben adóintézkedés formájában megvalósuló automatikus adóügyi támogatási program keretében nyújtott támogatásról van szó, e program elfogadásának és hatálybalépésének már a támogatott projekt vagy tevékenység megkezdése előtt meg kell történnie (a K+F+I keretrendszer 53. lábjegyzete).
( 87 ) HL C 14., 2008.1.19., 6. o.
( 88 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2020/852/oj).
( 89 ) HL C 249., 2014.7.31., 1. o.
( 90 ) Ez különösen vonatkozik a meghatározott típusú vállalkozások éves pénzügyi kimutatásairól, összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásairól és a kapcsolódó beszámolókról, a 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26-i 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 182., 2013.6.29., 19. o.) I. mellékletében felsorolt vállalkozástípusokra.
( 91 ) Ez abban az esetben fordul elő, ha a felhalmozott veszteségeknek a tartalékokból (és minden olyan elemből, amelyet általában a társaság sajáttőkéje részének tekintenek) történő levonásával a jegyzett részvénytőke felét meghaladó negatív eredmény keletkezik.
( 92 ) Ez különösen a 2013/34/EU irányelv II. mellékletében említett vállalkozástípusokra vonatkozik.
( 93 ) A Bizottság közleménye a referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási módjának módosításáról (HL C 14., 2008.1.19., 6. o.), vagy az ennek a helyébe lépő bármely jövőbeni közlemény.
( 94 ) Ideértve az azt megelőzően nyújtott bármilyen ilyen támogatást, hogy a Bizottság alkalmazni kezdte az iránymutatást, azaz 2014.8.1. előtt.
( 95 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha kevesebb mint 10 év telt el a megmentési támogatás vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás nyújtása, illetve a szerkezetátalakítási időszak vége vagy a szerkezetátalakítási terv végrehajtásának leállítása óta (attól függően, hogy melyik a legutóbbi), nem nyújtható további megmentési, szerkezetátalakítási vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás, az alábbiak kivételével: a) ha az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást megmentési támogatást követően nyújtják egyetlen szerkezetátalakítási művelet részeként; b) ha a szerkezetátalakítási támogatást megmentési támogatás vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás nyújtását követően nyújtják egyetlen szerkezetátalakítási művelet részeként; c) ha a megmentési vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást ezen iránymutatással összhangban nyújtották, és ezt a támogatást nem követi szerkezetátalakítási támogatás, ha: i. ésszerűen feltételezhető, hogy a kedvezményezett hosszú távon életképes lenne az ezen iránymutatásnak megfelelően nyújtott támogatás esetében, és ii. legalább öt év után, előre nem látható és a kedvezményezett felelőssége alá nem tartozó körülmények miatt újabb megmentési vagy szerkezetátalakítási támogatás válik szükségessé; d) kivételes és előre nem látható körülmények esetén, amelyekért a kedvezményezett nem felelős.
( 96 ) HL C 249., 2014.7.31., 1. o.
( 97 ) Ez különösen vonatkozik a meghatározott típusú vállalkozások éves pénzügyi kimutatásairól, összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásairól és a kapcsolódó beszámolókról, a 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26-i 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 182., 2013.6.29., 19. o.) I. mellékletében felsorolt vállalkozástípusokra.
( 98 ) Ez abban az esetben fordul elő, ha a felhalmozott veszteségeknek a tartalékokból (és minden olyan elemből, amelyet általában a társaság sajáttőkéje részének tekintenek) történő levonásával a jegyzett részvénytőke felét meghaladó negatív eredmény keletkezik.
( 99 ) Ez különösen a 2013/34/EU irányelv II. mellékletében említett vállalkozástípusokra vonatkozik.
( 100 ) A szerkezetátalakítás egy vagy több elemet foglalhat magában az alábbiak közül: a kedvezményezett tevékenységeinek hatékonyabb alapokon történő átszervezése és ésszerűsítése, amelybe jellemző módon beletartozik a veszteséges tevékenységektől való visszavonulás, azoknak a meglévő tevékenységeknek az átszervezése, amelyek ismét versenyképessé tehetők és - lehetőség szerint - új és életképes tevékenységek irányában végrehajtott diverzifikáció. Ez jellemzően pénzügyi szerkezetátalakítással is jár új vagy meglévő részvényesektől származó tőkeinjekciók vagy meglévő hitelezők általi adósságcsökkentés formájában.
( 101 ) A vállalkozás akkor éri el a hosszú távú életképességet, amikor valamennyi költségének (ideértve az értékcsökkenést és a pénzügyi költségeket) fedezése után megfelelő tőkemegtérülést tud biztosítani. A szerkezetátalakításon keresztülment vállalkozásnak képesnek kell lennie arra, hogy a piacon saját erőből versenyezzen.
( 102 ) Az ilyen forgatókönyvek kiterjedhetnek például a következőkre: adósság-átütemezés, eszköz-értékesítés, magántőke előteremtése, versenytársnak történő eladás vagy szétválás, minden esetben fizetésképtelenségi eljárás vagy átszervezési eljárás révén vagy másmilyen módon.
( 103 ) Lásd még az iránymutatás 56. pontját.
( 104 ) Lásd még az iránymutatás 64. pontját.
( 105 ) Például, ha a nyújtandó támogatás javítja a kedvezményezett sajáttőke-helyzetét, a saját hozzájárulásnak hasonlóképpen tartalmaznia kell a saját tőkét javító intézkedéseket, mint pl. friss tőke előteremtése eredeti részvényesektől, a meglévő tartozások és adóslevelek (capital notes) leírása, hitel-tőke konverzió vagy új külső tőke előteremtése piaci feltételek mellett.
( 106 ) Például, ha az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt, tőkeinjekciót biztosít vagy adósságot ír le.
( 107 ) Ideértve az azt megelőzően nyújtott bármilyen ilyen támogatást, hogy a Bizottság alkalmazni kezdte az iránymutatást, azaz 2014.8.1. előtt.
( 108 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha kevesebb mint 10 év telt el a megmentési támogatás vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás nyújtása, illetve a szerkezetátalakítási időszak vége vagy a szerkezetátalakítási terv végrehajtásának leállítása óta (attól függően, hogy melyik a legutóbbi), nem nyújtható további megmentési, szerkezetátalakítási vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás, az alábbiak kivételével: a) ha az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást megmentési támogatást követően nyújtják egyetlen szerkezetátalakítási művelet részeként; b) ha a szerkezetátalakítási támogatást megmentési támogatás vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás nyújtását követően nyújtják egyetlen szerkezetátalakítási művelet részeként; c) ha a megmentési vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást ezen iránymutatással összhangban nyújtották, és ezt a támogatást nem követi szerkezetátalakítási támogatás, ha: i. ésszerűen feltételezhető, hogy a kedvezményezett hosszú távon életképes lenne az ezen iránymutatásnak megfelelően nyújtott támogatás esetében, és ii. legalább öt év után, előre nem látható és a kedvezményezett felelőssége alá nem tartozó körülmények miatt újabb megmentési vagy szerkezetátalakítási támogatás válik szükségessé; d) kivételes és előre nem látható körülmények esetén, amelyekért a kedvezményezett nem felelős.
( 109 ) A versenytorzulást korlátozó elidegenítéseket indokolatlan késedelem nélkül, minden esetben a szerkezetátalakítási terv időtartamán belül kell elvégezni, figyelembe véve az elidegenítendő eszköz típusát és az elidegenítést akadályozó bármilyen tényezőt.
( 110 ) Ide sorolhatók különösen az olyan intézkedések, amelyek a kedvezményezett tevékenységeihez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó bizonyos piacok más uniós gazdasági szereplők előtti megnyitását célozzák, az uniós jognak megfelelően. Az ilyen kezdeményezések helyettesíthetnek más, versenytorzulást korlátozó intézkedéseket, amelyeket rendes esetben a kedvezményezettől követelnének meg.
( 111 ) A szerkezetátalakítás szociális költségeinek fedezésére szolgáló támogatás fogalmába tartozó intézkedések típusa tekintetében lásd az iránymutatás 32-35. pontját.
( 112 ) HL C 249., 2014.7.31., 1. o.
( 113 ) A 2003. május 6-i, a mikro-, kis- és középvállalkozások fogalmának meghatározásáról szóló 2003/361/EK bizottsági ajánlásban (HL L 124., 2003.5.20., 36. o.) meghatározottak szerint.
( 114 ) Az "állami tulajdonban lévő kisebb vállalkozások" független döntéshozatali hatáskörrel rendelkező olyan gazdasági egységek, amelyek a 2003/361/EK ajánlás szerint kis- vagy középvállalkozásnak minősülnének, ha nem irányítaná közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen egy vagy több állami szerv a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25 %-át.
( 115 ) Ez különösen vonatkozik a meghatározott típusú vállalkozások éves pénzügyi kimutatásairól, összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásairól és a kapcsolódó beszámolókról, a 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26-i 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 182., 2013.6.29., 19. o.) I. mellékletében felsorolt vállalkozástípusokra.
( 116 ) Ez abban az esetben fordul elő, ha a felhalmozott veszteségeknek a tartalékokból (és minden olyan elemből, amelyet általában a társaság sajáttőkéje részének tekintenek) történő levonásával a jegyzett részvénytőke felét meghaladó negatív eredmény keletkezik.
( 117 ) Ez különösen a 2013/34/EU irányelv II. mellékletében említett vállalkozástípusokra vonatkozik.
( 118 ) A szerkezetátalakítás egy vagy több elemet foglalhat magában az alábbiak közül: a kedvezményezett tevékenységeinek hatékonyabb alapokon történő átszervezése és ésszerűsítése, amelybe jellemző módon beletartozik a veszteséges tevékenységektől való visszavonulás, azoknak a meglévő tevékenységeknek az átszervezése, amelyek ismét versenyképessé tehetők és - lehetőség szerint - új és életképes tevékenységek irányában végrehajtott diverzifikáció. Ez jellemzően pénzügyi szerkezetátalakítással is jár új vagy meglévő részvényesektől származó tőkeinjekciók vagy meglévő hitelezők általi adósságcsökkentés formájában.
( 119 ) A vállalkozás akkor éri el a hosszú távú életképességet, amikor valamennyi költségének (ideértve az értékcsökkenést és a pénzügyi költségeket) fedezése után megfelelő tőkemegtérülést tud biztosítani. A szerkezetátalakításon keresztülment vállalkozásnak képesnek kell lennie arra, hogy a piacon saját erőből versenyezzen.
( 120 ) Az alternatív forgatókönyv nem tartalmazhat állami támogatást. Az ilyen forgatókönyvek kiterjedhetnek például a következőkre: adósság-átütemezés, eszköz-értékesítés, magántőke előteremtése, versenytársnak történő eladás vagy szétválás, minden esetben fizetésképtelenségi eljárás vagy átszervezési eljárás révén vagy másmilyen módon.
( 121 ) A Bizottság közleménye a referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási módjának módosításáról (HL C 14., 2008.1.19., 6. o.), vagy az ennek a helyébe lépő bármely jövőbeni közlemény.
( 122 ) Az iránymutatás 115. pontjának e) alpontjával összhangban e tervnek nem kell tartalmaznia az iránymutatás 47-52. pontjában meghatározott összes elemet, de legalább meg kell határoznia azokat az intézkedéseket, amelyeket a kedvezményezettnek hosszú távú életképességének állami támogatás nélküli helyreállítása céljából meg kell hoznia.
( 123 ) Például, ha a nyújtandó támogatás javítja a kedvezményezett sajáttőke-helyzetét, a saját hozzájárulásnak hasonlóképpen tartalmaznia kell a saját tőkét javító intézkedéseket, mint pl. friss tőke előteremtése eredeti részvényesektől, a meglévő tartozások és adóslevelek (capital notes) leírása, hitel-tőke konverzió vagy új külső tőke előteremtése piaci feltételek mellett.
( 124 ) Például, ha az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt, tőkeinjekciót biztosít vagy adósságot ír le.
( 125 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha kevesebb mint 10 év telt el a megmentési támogatás vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás nyújtása, illetve a szerkezetátalakítási időszak vége vagy a szerkezetátalakítási terv végrehajtásának leállítása óta (attól függően, hogy melyik a legutóbbi), nem nyújtható további megmentési, szerkezetátalakítási vagy ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás, az alábbiak kivételével: a) ha az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást megmentési támogatást követően nyújtják egyetlen szerkezetátalakítási művelet részeként; b) ha a szerkezetátalakítási támogatást megmentési támogatás vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás nyújtását követően nyújtják egyetlen szerkezetátalakítási művelet részeként; c) ha a megmentési vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatást ezen iránymutatással összhangban nyújtották, és ezt a támogatást nem követi szerkezetátalakítási támogatás, ha: i. ésszerűen feltételezhető, hogy a kedvezményezett hosszú távon életképes lenne az ezen iránymutatásnak megfelelően nyújtott támogatás esetében, és ii. legalább öt év után, előre nem látható és a kedvezményezett felelőssége alá nem tartozó körülmények miatt újabb megmentési vagy szerkezetátalakítási támogatás válik szükségessé; d) kivételes és előre nem látható körülmények esetén, amelyekért a kedvezményezett nem felelős.
( 126 ) Ideértve az azt megelőzően nyújtott bármilyen ilyen támogatást, hogy a Bizottság alkalmazni kezdte az iránymutatásokat, azaz 2014.8.1. előtt.
( 127 ) A tagállamoknak nem kell ilyen intézkedéseket megkövetelniük a kisvállalkozásoktól, kivéve, ha ezt az adott ágazatban az állami támogatási szabályok előírják. A kisvállalkozások ugyanakkor rendes esetben nem növelhetik kapacitásukat a szerkezetátalakítási időszak alatt.
( 128 ) A hosszú távú életképesség helyreállításához mindenképpen szükséges elidegenítések, leírások és a veszteséges tevékenységek megszüntetése általában nem tekintendők elégségesnek.
( 129 ) Ilyen intézkedésekre különösen azon a piacon vagy azokon a piacokon kerülhet sor, ahol a vállalkozás a szerkezetátalakítást követően jelentős piaci pozícióval fog rendelkezni, különösen ott, ahol jelentős kapacitásfelesleg van.
( 130 ) A versenytorzulást korlátozó elidegenítéseket indokolatlan késedelem nélkül, minden esetben a szerkezetátalakítási terv időtartamán belül kell elvégezni, figyelembe véve az elidegenítendő eszköz típusát és az elidegenítést akadályozó bármilyen tényezőt.
( 131 ) Ide sorolhatók különösen az olyan intézkedések, amelyek a kedvezményezett tevékenységeihez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó bizonyos piacok más uniós gazdasági szereplők előtti megnyitását célozzák, az uniós jognak megfelelően. Az ilyen kezdeményezések helyettesíthetnek más, versenytorzulást korlátozó intézkedéseket, amelyeket rendes esetben a kedvezményezettől követelnének meg.
( 132 ) A Bizottság közleménye a filmekhez és egyéb audiovizuális alkotásokhoz nyújtott állami támogatásról (HL C 332., 2013.11.15., 1. o.).
( 133 ) Iránymutatás a széles sávú hálózatokhoz nyújtott állami támogatásokról (HL C 36., 2023.1.31., 1.o.)
( 134 ) 177., 178. és 179. pont.
( 135 ) 181. pont.
( 136 ) 189. pont.
( 137 ) Lásd például a digitális évtized 2030 szakpolitikai program létrehozásáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2481 európai parlamenti és tanácsi határozatában (HL L 323., 2022.12.19., 4. o.).
( 138 ) 175. pont.
( 139 ) 19.j) és k) pont. Lásd még a 20. pont utolsó mondatát.
( 140 ) 182. pont.
( 141 ) 184. pont.
( 142 ) 183. pont.
( 143 ) 185. pont.
( 144 ) 185. pont.
( 145 ) 185. pont.
( 146 ) 186. pont.
( 147 ) 187. pont.
( 148 ) 194. pont.
( 149 ) 195. pont.
( 150 ) 193. pont.
( 151 ) 193. pont.
( 152 ) 196. pont. Lásd még a 194. pontot.
( 153 ) 196. pont.
( 154 ) 198. pont.
( 155 ) 187. pont.
( 156 ) 191. pont.
( 157 ) 192. pont. Az ösztönző hatás fogalommeghatározásához lásd a 38. pontot.
( 158 ) 194. pont.
( 159 ) 197. pont. Lásd még a 195. pontot.
( 160 ) 200. pont.
( 161 ) 202. pont.
( 162 ) 203. pont.
( 163 ) Elérhető a következő címen: https://webgate.ec.europa.eu/competition/transparency/public?lang=hu.
( 164 ) 202. pont.
( 165 ) 204. pont.
( 166 ) 204. pont.
( 167 ) 207. és 208. pont.
( 168 ) 209. pont.
( 169 ) Iránymutatásul lásd a Szerződés 339. cikkét, amely szolgálati titoktartási kötelezettséget ír elő a vállalkozásokra, ezek üzleti kapcsolataira vagy költségösszetevőire vonatkozó információkra. Az uniós bíróságok általánosságban olyan információként határozták meg az " üzleti titok " fogalmát a T-353/94, Postbank kontra Bizottság ügyben (ECLI:EU:T:1996:119., 87. pont), amelynek "nemcsak a nyilvánosságra hozatala, de az információt szolgáltató személytől eltérő személynek történő továbbítása is komolyan sértheti az előbbi érdekeit ".
( 170 ) A Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról (HL L 187., 2014.6.26., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2014/651/oj).
( 171 ) A Bizottság (EU) 2023/2831 rendelete (2023. december 13.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról (HL L 2023/2831, ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2023/2831/oj).
( 172 ) Iránymutatás a széles sávú hálózatokhoz nyújtott állami támogatásokról (HL C 36., 2023.1.31., 1.o.)
( 173 ) A 19.a) pontban foglalt meghatározás szerint. Lásd még a 19.b) pontot is.
( 174 ) A 19.c) pontban, a 19.d) pontban és a 21. pontban meghatározottak szerint.
( 175 ) A 100. pontban foglalt meghatározás szerint.
( 176 ) A 101. pontban foglalt meghatározás szerint.
( 177 ) A 103. pontban foglalt meghatározás szerint.
( 178 ) A 107. pontban foglalt meghatározás szerint.
( 179 ) A 19.e) pontban és a 22., 23. és 24. pontban meghatározottak szerint.
( 180 ) A 19.f) pontban és a 25. pontban foglalt meghatározás szerint.
( 181 ) Lásd a 75. pontot.
( 182 ) Lásd például a digitális évtized 2030 szakpolitikai program létrehozásáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2481 európai parlamenti és tanácsi határozatában (HL L 323., 2022.12.19., 4. o.). Lásd a széles sávú hálózatokról szóló iránymutatás 2-6., 8., 10. és 171. pontját.
( 183 ) 19.j) és k) pont. Lásd még a 20. pont utolsó mondatát.
( 184 ) 19.m) pont. Lásd még a 80. pontot.
( 185 ) IV. melléklet, 1. pont.
( 186 ) IV. melléklet, 2. pont.
( 187 ) IV. melléklet, 3. pont.
( 188 ) IV. melléklet, 4. pont.
( 189 ) 35. és 36. pont.
( 190 ) 41. pont.
( 191 ) 19.q) és 50. pont.
( 192 ) 172. pont.
( 193 ) 171. pont.
( 194 ) 42. és 43. pont.
( 195 ) 70. pont.
( 196 ) 53. pont és 48. lábjegyzet.
( 197 ) 72. pont.
( 198 ) 73.a) pont és 62. lábjegyzet.
( 199 ) 55. pont.
( 200 ) 85. pont.
( 201 ) 87. pont. Lásd még a 86. pontot.
( 202 ) 88. pont.
( 203 ) 88. és 92. pont.
( 204 ) 91. pont.
( 205 ) 73.b) pont.
( 206 ) A csatlatkoztatható helyszínek fogalommeghatározásához lásd a 19(l) pontot.
( 207 ) 56. és 57. pont.
( 208 ) 74. pont.
( 209 ) 76. pont.
( 210 ) 58. pont.
( 211 ) 59.a) pont.
( 212 ) 59.b) pont.
( 213 ) 59.b) pont.
( 214 ) 59.c) pont.
( 215 ) 82. pont.
( 216 ) 78., 79. és 81. pont. Lásd még a 64. lábjegyzetet.
( 217 ) 78. pont.
( 218 ) 70. pont.
( 219 ) 60., 61. és 64. pont.
( 220 ) 65. pont.
( 221 ) 62. pont.
( 222 ) 63. pont. Lásd még a 66. pontot.
( 223 ) 72. pont.
( 224 ) 73.a) pont és 62. lábjegyzet.
( 225 ) 85. pont.
( 226 ) 87. pont. Lásd még a 86. pontot.
( 227 ) 88. pont.
( 228 ) 88. és 92. pont.
( 229 ) 91. pont.
( 230 ) 73.b) pont. Lásd még a 63. lábjegyzetet.
( 231 ) 74. pont.
( 232 ) 76. pont.
( 233 ) E tekintetben lásd a 82. pontot és a 66. lábjegyzetet.
( 234 ) 78., 79. és 81. pont. Lásd még a 64. lábjegyzetet.
( 235 ) 78. pont.
( 236 ) 68. pont.
( 237 ) 68. pont.
( 238 ) 69. pont.
( 239 ) 72. pont.
( 240 ) 85. pont.
( 241 ) 87. pont. Lásd még a 86. pontot.
( 242 ) 88. pont.
( 243 ) 88. és 92. pont.
( 244 ) 91. pont.
( 245 ) 76. pont.
( 246 ) E tekintetben lásd a 82. pontot és a 66. lábjegyzetet.
( 247 ) 78., 79. és 81. pont. Lásd még a 64. lábjegyzetet.
( 248 ) 78. pont.
( 249 ) 51., 95. és 96. pont.
( 250 ) A 19.p) pontban foglalt meghatározás szerint. Lásd még a 97-98. pontot és a 72. lábjegyzetet.
( 251 ) 102. pont. Lásd még a 74. lábjegyzetet.
( 252 ) 104. pont.
( 253 ) 105. pont.
( 254 ) A 19.n) pontban foglalt meghatározás szerint.
( 255 ) 108. pont.
( 256 ) 109. pont. Lásd még: 110. és 111. pont.
( 257 ) 112. pont. Lásd még: 113. és 114. pont.
( 258 ) 117. pont.
( 259 ) 118. pont.
( 260 ) 118. pont.
( 261 ) 120. pont.
( 262 ) 120. és 122. pont.
( 263 ) 123. pont.
( 264 ) 124. pont.
( 265 ) 125. pont.
( 266 ) 127. pont.
( 267 ) 127. pont.
( 268 ) 127. pont.
( 269 ) 128. pont.
( 270 ) 129. pont.
( 271 ) 130. pont.
( 272 ) 131. pont.
( 273 ) 132. pont.
( 274 ) 133. pont.
( 275 ) 134. pont.
( 276 ) 135. pont.
( 277 ) 135. pont.
( 278 ) 137. pont.
( 279 ) 137. pont.
( 280 ) 138. pont.
( 281 ) 138.a) pont.
( 282 ) 139. pont.
( 283 ) 138.b) pont.
( 284 ) 138.b) pont ii. alpontja.
( 285 ) 140. pont.
( 286 ) 141. pont.
( 287 ) 142. pont.
( 288 ) 143. pont.
( 289 ) 144. pont. Lásd még a 91. lábjegyzetet.
( 290 ) 97. lábjegyzet.
( 291 ) 144. pont. Lásd még a 98. lábjegyzetet.
( 292 ) 145. pont.
( 293 ) 146. pont.
( 294 ) 147. és 148. pont.
( 295 ) 149. pont.
( 296 ) 150. pont.
( 297 ) 151.a) pont.
( 298 ) 151.b) pont.
( 299 ) 151.c) pont.
( 300 ) 155. pont, amely szerint visszakövetelési mechanizmust kell alkalmazni, ha a támogatás összege meghaladja a 10 millió eurót. A 156. pont szerint nincs szükség visszakövetelési mechanizmusra közvetlen beruházási modell elfogadása esetén.
( 301 ) 154. pont.
( 302 ) 155. pont.
( 303 ) 157. pont.
( 304 ) 158. pont.
( 305 ) 104. lábjegyzet.
( 306 ) 158. pont.
( 307 ) 159. pont.
( 308 ) 160. pont.
( 309 ) 5.2.4.6. szakasz.
( 310 ) 77. pont. Lásd még a 162. pontot.
( 311 ) 90. pont.
( 312 ) 83. pont. Lásd még a 162. pontot.
( 313 ) 162. pont.
( 314 ) 136. és 152. pont Lásd még a 163. pontot.
( 315 ) 162. pont.
( 316 ) 163. pont.
( 317 ) 163. pont.
( 318 ) 164. pont.
( 319 ) 165. pont.
( 320 ) 166. pont.
( 321 ) 202. pont.
( 322 ) 203. pont.
( 323 ) Elérhető a következő címen: https://webgate.ec.europa.eu/competition/transparency/public?lang=hu.
( 324 ) 202. pont.
( 325 ) 204. pont.
( 326 ) 204. pont.
( 327 ) 207. és 208. pont.
( 328 ) 209. pont.
( 329 ) A 19.o) pontban foglalt meghatározás szerint.
( 330 ) 168. és 169. pont.
( 331 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 332 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 333 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 38., 52. és 90. pontja, valamint 39., 45. és 55. lábjegyzete további iránymutatást nyújt a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv kidolgozásához.
( 334 ) Ha közelmúltbeli versenyeztetéses eljárást vesz alapul, kérjük, ismertesse, miért tekinthető az adott ajánlattételi eljárás versenyeztetéses eljárásnak, kitérve arra, hogy adott esetben hogyan kerülték el az előre nem látható nyereséget a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásba bevont különböző technológiáknál, és miért összehasonlítható, például:
i. A feltételek (például szerződési feltételek és időtartam, beruházási határidők, a támogatási kifizetések inflációhoz indexáltsága vagy annak hiánya) hasonlók voltak a bejelentett intézkedésben javasoltakhoz?
ii. A versenyeztetéses eljárást hasonló makrogazdasági környezetben folytatták le?
iii. Hasonlók voltak a technológiák/projekttípusok? Időjárásfüggő megújulóenergia-termelés esetén ehhez azt is mérlegelni kell, hogy az éghajlati viszonyok hasonlók voltak-e.
( 335 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 336 ) Lásd még az iránymutatás 51-53. pontjában, valamint 45., 46. és 55. lábjegyzetében foglalt további tájékoztatást.
( 337 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 338 ) Ha a bejelentett intézkedés tárgya megújuló energia termelése, akkor legalább a belföldi villamosenergia-termelés forgalmát meg kell adni.
( 339 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 340 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 341 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 342 ) A 74. lábjegyzet előírja, hogy az egy épületelemtípusba történő beruházások célja lehet például az épület ablakainak vagy kazánjainak cseréje, vagy összpontosíthatnak a falszigetelésre.
( 343 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 38. és 52. pontja, valamint 39. és 45. lábjegyzete további iránymutatást nyújt a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv kidolgozásához.
( 344 ) A "referenciaprojekt" fogalmának meghatározása az iránymutatás 19. pontjának 63. alpontjában található.
( 345 ) Ha közelmúltbeli versenyeztetéses eljárást vesz alapul, kérjük, ismertesse, miért tekinthető az adott ajánlattételi eljárás versenyeztetéses eljárásnak, kitérve arra, hogy adott esetben hogyan kerülték el az előre nem látható nyereséget a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásba bevont különböző technológiáknál, és miért összehasonlítható, például:
i. A feltételek (például szerződési feltételek és időtartam, beruházási határidők, a támogatási kifizetések inflációhoz indexáltsága vagy annak hiánya) hasonlók voltak a bejelentett intézkedés(ek)ben javasoltakhoz?
ii. A versenyeztetéses eljárást hasonló makrogazdasági környezetben folytatták le?
iii. Hasonlók voltak a technológiák/projekttípusok?
( 346 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 347 ) A megtérülési idő a befektetés költségének (támogatás nélküli) megtérüléséhez szükséges idő.
( 348 ) Lásd még az iránymutatás 51-53. pontjában, valamint 45. és 46. lábjegyzetében foglalt további tájékoztatást.
( 349 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 38., 52., 165., 166. és 167. pontja, valamint 39. és 45. lábjegyzete további iránymutatást nyújt a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv kidolgozásához.
( 350 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás 44. lábjegyzete a következőképpen rendelkezik: " A környezetvédelmi egységek értékelésekor a tagállamok például olyan módszertant dolgozhatnak ki, amely figyelembe veszi a támogatott gazdasági tevékenység különböző szakaszaiban előforduló kibocsátásokat vagy egyéb szennyezéseket, a projekt megvalósításához szükséges időt vagy a rendszerintegrációs költségeket. Amikor a tagállamok az igényelt támogatási összeget a fő célkitűzésekhez való hozzájáruláshoz viszonyítják, például súlyozhatják a különböző objektív kritériumokat, és az objektív kritériumok súlyozott átlagának egységenkénti összege alapján választhatnak, vagy az objektív kritériumok közül a legalacsonyabb egységnyi támogatási összeggel rendelkező ajánlatok közül választhatják ki azokat, amelyek az objektív kritériumok alapján a legmagasabb pontszámot kapják. Az ilyen megközelítés paramétereit úgy kell kalibrálni, hogy az ajánlattételi eljárás megkülönböztetéstől mentes legyen, tényleges versenyt eredményezzen és a gazdasági értéket tükrözze."
( 351 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 352 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
( 353 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 354 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 355 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 356 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 38., 52., 165., 166. és 167. pontja, valamint 39. és 45. lábjegyzete további iránymutatást nyújt a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv kidolgozásához.
( 357 ) A "referenciaprojekt" fogalmának meghatározása az iránymutatás 19. pontjának 63. alpontjában található.
( 358 ) Ha közelmúltbeli versenyeztetéses eljárást vesz alapul, kérjük, ismertesse, miért tekinthető az adott ajánlattételi eljárás versenyeztetéses eljárásnak, kitérve arra, hogy adott esetben hogyan kerülték el az előre nem látható nyereséget a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásba bevont különböző technológiáknál, és miért összehasonlítható, például:
i. A feltételek (például szerződési feltételek és időtartam, beruházási határidők, a támogatási kifizetések inflációhoz indexáltsága vagy annak hiánya) hasonlók voltak a bejelentett intézkedésben javasoltakhoz?
ii. A versenyeztetéses eljárást hasonló makrogazdasági környezetben folytatták le?
iii. Hasonlók voltak a technológiák/projekttípusok?
( 359 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 360 ) Lásd még az iránymutatás 51-53. és 165-167. pontjában, valamint 45. és 46. lábjegyzetében foglalt további tájékoztatást.
( 361 ) Ebben az esetben az iránymutatás 52. pontja szerint "a nettó többletköltséget közelítőleg meg lehet határozni a nyújtott támogatás nélküli tényleges helyzetben szereplő projekt élettartama alatti negatív nettó jelenértékével (tehát hallgatólagosan feltételezve, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértéke nulla)".
( 362 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 363 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
( 364 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 365 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 366 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 367 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 38. és 52. pontja, valamint 39. és 45. lábjegyzete további iránymutatást nyújt a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv kidolgozásához.
( 368 ) A "referenciaprojekt" fogalmának meghatározása az iránymutatás 19. pontjának 63. alpontjában található.
( 369 ) Ha közelmúltbeli versenyeztetéses eljárást vesz alapul, kérjük, ismertesse, miért tekinthető az adott ajánlattételi eljárás versenyeztetéses eljárásnak, kitérve arra, hogy adott esetben hogyan kerülték el az előre nem látható nyereséget a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásba bevont különböző technológiáknál, és miért összehasonlítható, például:
i. A feltételek (például szerződési feltételek és időtartam, beruházási határidők, a támogatási kifizetések inflációhoz indexáltsága vagy annak hiánya) hasonlók voltak a bejelentett intézkedésben javasoltakhoz?
ii. A versenyeztetéses eljárást hasonló makrogazdasági környezetben folytatták le?
iii. Hasonlók voltak a technológiák/projekttípusok?
( 370 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 371 ) Lásd még az iránymutatás 51-53. és 165-167. pontjában, valamint 45. és 46. lábjegyzetében foglalt további tájékoztatást.
( 372 ) Ebben az esetben az iránymutatás 52. pontja szerint " a nettó többletköltséget közelítőleg meg lehet határozni a nyújtott támogatás nélküli tényleges helyzetben szereplő projekt élettartama alatti negatív nettó jelenértékével (tehát hallgatólagosan feltételezve, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértéke nulla) ".
( 373 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 374 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
( 375 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 376 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 377 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 378 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 38., 52., 165., 166. és 167. pontja, valamint 39. és 45. lábjegyzete további iránymutatást nyújt a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv kidolgozásához.
( 379 ) A "referenciaprojekt" fogalmának meghatározása az iránymutatás 19. pontjának 63. alpontjában található.
( 380 ) Ha közelmúltbeli versenyeztetéses eljárást vesz alapul, kérjük, ismertesse, miért tekinthető az adott ajánlattételi eljárás versenyeztetéses eljárásnak, kitérve arra, hogy adott esetben hogyan kerülték el az előre nem látható nyereséget a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásba bevont különböző technológiáknál, és miért összehasonlítható, például:
i. A feltételek (például szerződési feltételek és időtartam, beruházási határidők, a támogatási kifizetések inflációhoz indexáltsága vagy annak hiánya) hasonlók voltak a bejelentett intézkedésben javasoltakhoz?
ii. A versenyeztetéses eljárást hasonló makrogazdasági környezetben folytatták le?
iii. Hasonlók voltak a technológiák/projekttípusok?
( 381 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 382 ) Amennyiben a bizonyítás megfelelő, az érintett régió vagy régiók szintjén fennálló sajátos helyzet is figyelembe vehető.
( 383 ) Az újdonságot a tagállamok például az innováció, valamint a bevezetés és elterjesztés piaci viszonyainak pontos leírása alapján igazolhatják, összevetve az ugyanazon iparágban tevékenykedő más vállalkozások által általában alkalmazott legkorszerűbb folyamatokkal vagy szervezési technikákkal.
( 384 ) Ha mennyiségi paraméterek alkalmazhatók az ökoinnovációs tevékenységek szabványos, nem innovatív tevékenységekkel való összehasonlítására, a "jelentős mértékben meghaladja" azt jelenti, hogy az ökoinnovációs tevékenységektől elvárt marginális javulás - a csökkent környezeti kockázat vagy szennyezés, vagy az energia- vagy erőforrás-felhasználás nagyobb hatékonysága tekintetében - legalább kétszer akkora, mint a hasonló jellegű, nem innovatív tevékenységek általános fejlődésétől elvárt marginális javulás. Amennyiben a javasolt megközelítés valamely esetben nem alkalmazható, vagy a számszerű összehasonlítás elvégzése nem lehetséges, az állami támogatásra irányuló kérelemnek tartalmaznia kell az e szempont értékeléséhez használt módszer részletes leírását, amely biztosítja, hogy a javasolt módszernek megfelelő szabványt használjanak.
( 385 ) A tagállamok ezt a kockázatot például a következőkön keresztül szemléltethetik: a vállalkozás forgalmához viszonyított költségek, a fejlesztéshez szükséges idő, az ökoinnovációból várt haszon a költségekkel összevetve, valamint a meghiúsulás valószínűsége.
( 386 ) Lásd még az iránymutatás 51-53. pontjában, valamint 45. és 46. lábjegyzetében foglalt további tájékoztatást.
( 387 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 388 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
( 389 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 390 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 391 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 392 ) A kibocsátáskereskedelmi egységek állami támogatást tartalmazhatnak, különösen akkor, ha a tagállamok a piaci értékük alatt adnak ki engedélyeket és juttatásokat.
( 393 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 38. és 52. pontja, valamint 39. és 45. lábjegyzete további iránymutatást nyújt a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv kidolgozásához.
( 394 ) A "referenciaprojekt" fogalmának meghatározása az iránymutatás 19. pontjának 63. alpontjában található.
( 395 ) Ha közelmúltbeli versenyeztetéses eljárást vesz alapul, kérjük, ismertesse, miért tekinthető az adott ajánlattételi eljárás versenyeztetéses eljárásnak, kitérve arra, hogy adott esetben hogyan kerülték el az előre nem látható nyereséget a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásba bevont különböző technológiáknál, és miért összehasonlítható, például:
i. A feltételek (például szerződési feltételek és időtartam, beruházási határidők, a támogatási kifizetések inflációhoz indexáltsága vagy annak hiánya) hasonlók voltak a bejelentett intézkedésben javasoltakhoz?
ii. A versenyeztetéses eljárást hasonló makrogazdasági környezetben folytatták le?
iii. Hasonlók voltak a technológiák/projekttípusok?
( 396 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 397 ) Az elemzés elvégezhető többek között az adott ágazat termékár-rugalmasságának becslése alapján, többek között az elmaradt eladásokra, valamint azoknak a kedvezményezett nyereségességére gyakorolt hatására vonatkozó becslések alapján.
( 398 ) Az újdonságot a tagállamok például az innováció, valamint a bevezetés és elterjesztés piaci viszonyainak pontos leírása alapján igazolhatják, összevetve az ugyanazon iparágban tevékenykedő más vállalkozások által általában alkalmazott legkorszerűbb folyamatokkal vagy szervezési technikákkal.
( 399 ) Ha mennyiségi paraméterek alkalmazhatók az ökoinnovációs tevékenységek szabványos, nem innovatív tevékenységekkel való összehasonlítására, a "jelentős mértékben meghaladja" azt jelenti, hogy az ökoinnovációs tevékenységektől elvárt marginális javulás - a csökkent környezeti kockázat vagy szennyezés, vagy az energia- vagy erőforrás-felhasználás nagyobb hatékonysága tekintetében - legalább kétszer akkora, mint a hasonló jellegű, nem innovatív tevékenységek általános fejlődésétől elvárt marginális javulás. Amennyiben a javasolt megközelítés valamely esetben nem alkalmazható, vagy a számszerű összehasonlítás elvégzése nem lehetséges, az állami támogatásra irányuló kérelemnek tartalmaznia kell az e szempont értékeléséhez használt módszer részletes leírását, amely biztosítja, hogy a javasolt módszernek megfelelő szabványt használjanak.
( 400 ) A tagállamok ezt a kockázatot például a következőkön keresztül szemléltethetik: a vállalkozás forgalmához viszonyított költségek, a fejlesztéshez szükséges idő, az ökoinnovációból várt haszon a költségekkel összevetve, valamint a meghiúsulás valószínűsége.
( 401 ) Lásd még az iránymutatás 51-53. pontjában, valamint 45. és 46. lábjegyzetében foglalt további tájékoztatást.
( 402 ) Ebben az esetben az iránymutatás 52. pontja szerint "a nettó többletköltséget közelítőleg meg lehet határozni a nyújtott támogatás nélküli tényleges helyzetben szereplő projekt élettartama alatti negatív nettó jelenértékével (tehát hallgatólagosan feltételezve, hogy a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértéke nulla)".
( 403 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás 44. lábjegyzete a következőképpen rendelkezik:
"A környezetvédelmi egységek értékelésekor a tagállamok például olyan módszertant dolgozhatnak ki, amely figyelembe veszi a támogatott gazdasági tevékenység különböző szakaszaiban előforduló kibocsátásokat vagy egyéb szennyezéseket, a projekt megvalósításához szükséges időt vagy a rendszerintegrációs költségeket. Amikor a tagállamok az igényelt támogatási összeget a fő célkitűzésekhez való hozzájáruláshoz viszonyítják, például súlyozhatják a különböző objektív kritériumokat, és az objektív kritériumok súlyozott átlagának egységenkénti összege alapján választhatnak, vagy az objektív kritériumok közül a legalacsonyabb egységnyi támogatási összeggel rendelkező ajánlatok közül választhatják ki azokat, amelyek az objektív kritériumok alapján a legmagasabb pontszámot kapják. Az ilyen megközelítés paramétereit úgy kell kalibrálni, hogy az ajánlattételi eljárás megkülönböztetéstől mentes legyen, tényleges versenyt eredményezzen és a gazdasági értéket tükrözze."
( 404 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 405 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
( 406 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 407 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 408 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 409 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 38. és 52. pontja, valamint 39. és 45. lábjegyzete további iránymutatást nyújt a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv kidolgozásához.
( 410 ) A "referenciaprojekt" fogalmának meghatározása az iránymutatás 19. pontjának 63. alpontjában található.
( 411 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 412 ) Az Európai Parlament és a Tanács 2004/35/EK irányelve (2004. április 21.) a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről (HL L 143., 2004.4.30., 56. o.). Lásd még: a Bizottság közleménye - Iránymutatások a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkében meghatározott "környezeti károk" kifejezés közös értelmezésének kialakítására (HL C 118., 2021.4.7., 1. o.).
( 413 ) A Tanács 92/43/EGK irányelve (1992. május 21.) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről (HL L 206., 1992.7.22., 7. o.).
( 414 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 415 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
( 416 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 417 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 418 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 419 ) Az ebben az alkérdésben említett "adójellegű díj" úgy értelmezendő, hogy az magában foglalja a környezetvédelmi adókat is.
( 420 ) Például összehasonlítva azt az általános kulcsot, amit a csökkentéssel vezetnének be, azzal az általános kulccsal, amelyet a csökkentés nélkül vezetnének be, vagy az összes vállalkozás száma, amely köteles lenne az adó- vagy adójellegű díj fizetésére, vagy a környezetre káros magatartás tényleges változását tükröző egyéb mutatók.
( 421 ) Az ilyen megállapodások vagy vállalások többek között kapcsolódhatnak az energiafogyasztás csökkentéséhez, a kibocsátások vagy más szennyezések csökkentéséhez, vagy bármely más környezetvédelmi intézkedéshez.
( 422 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 423 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 424 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 425 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 426 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iránymutatás 38. és 52. pontja, valamint 39. és 45. lábjegyzete további iránymutatást nyújt a valószínű kontrafaktuális forgatókönyv kidolgozásához.
( 427 ) A "referenciaprojekt" fogalmának meghatározása az iránymutatás 19. pontjának 63. alpontjában található.
( 428 ) Például, ha az intézkedés az elektromos személygépkocsikra kivetett regisztrációs adó csökkentése formájában valósul meg, úgy a tagállamnak első lépésben össze kell hasonlítania a referenciaprojekt (elektromosgépjármű-park vásárlása) és a kontrafaktuális projekt (vagyis benzinüzemű személygépkocsipark vásárlása) jövedelmezőségét. Ehhez mindkét forgatókönyv esetében a szokásos gépjármű-regisztrációs adót kell alkalmazni. Ezután a tagállamnak bizonyítania kell, hogy az elektromos személygépkocsik regisztrációs adójának csökkentése a kedvezményezettet elektromosgépjármű-park vásárlására fogja ösztönzi. Ennek bizonyításához össze kell hasonlítani a referenciaprojekt adócsökkentéssel számolt jövedelmezőségét (vagyis elektromosgépjármű-park vásárlása csökkentett gépjármű-regisztrációs adó alkalmazásával) és a kontrafaktuális projekt jövedelmezőségét (vagyis benzinüzemű személygépkocsipark vásárlása a szokásos gépjármű-regisztrációs adó alkalmazásával). Egy másik lehetséges példa egy olyan intézkedés, amelynek keretében környezetbarát gépekbe történő beruházások esetében alkalmazott, adózási szempontú standard értékcsökkenésen felül a jövedelemadó-alapból további 40 %-os költséglevonást alkalmaznak. Ebben az esetben a tagállamnak össze kell hasonlítania a referenciaprojekt (környezetbarát gépek vásárlása) jövedelmezőségét és a kontrafaktuális projekt (vagyis standardgépek vásárlása) jövedelmezőségét. Ehhez mindkét forgatókönyv esetében az adózási szempontú standard értékcsökkenési szabályokat és ugyanazt az értékcsökkenési időszakot kell alkalmazni. Ezt követően a tagállamnak bizonyítania kell, hogy az adóalapnak a környezetbarát gép beruházási költségei 40 %-ával való további csökkentése (azaz a gép élettartama alatt keletkezett költségek összesen 140 %-os értékcsökkenése) arra ösztönzi a kedvezményezettet, hogy a drágább változatot vásárolja meg. Ez elvégezhető a referenciaprojekt adócsökkentéssel számolt jövedelmezőségének (vagyis az adóalap további csökkentése után esedékes adó végösszege) és a kontrafaktuális projekt jövedelmezőségének (vagyis a standard értékcsökkenési szabályok adóalapra való alkalmazása után esedékes adó végösszege) összehasonlításával.
( 429 ) A példákat lásd a 6. lábjegyzetben.
( 430 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 431 ) A megtérülési idő a befektetés költségének (támogatás nélküli) megtérüléséhez szükséges idő.
( 432 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
( 433 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 434 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 435 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 436 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 437 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás 42. lábjegyzete kimondja, hogy " az arányosság aláásását eredményező, a kompetitív folyamatokat gátló minimálárak és árplafonok (még ha azok szintje nulla is) alkalmazását kerülni kell."
( 438 ) Lásd még az iránymutatás 51-53. pontjában, valamint 45., 46. és 55. lábjegyzetében foglalt további tájékoztatást.
( 439 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 440 ) Az iránymutatás 367. pontja kimondja, hogy " nem szükséges ilyen költségfelosztás, ha a tagállam olyan bizonyítékokon - köztük a nyilvános konzultáció során összegyűjtötteken - alapuló elemzést készít, amely szerint a költségek ilyen módon történő felosztása aláásná az intézkedés költséghatékonyságát, vagy olyan súlyos versenytorzulásokhoz vezetne, amelyek egyértelműen aláásnák az ilyen költségelosztás lehetséges előnyeit. "
( 441 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
( 442 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy az iránymutatás 50. lábjegyzete értelmében "a Tanács által jóváhagyott helyreállítási és rezilienciaépítési tervekben szereplő intézkedésekkel azonos intézkedések esetében úgy tekinthető, hogy azok megfelelnek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvnek, mivel ezt már ellenőrizték."
( 443 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 444 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 445 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 446 ) Lásd: a Bíróság 2013. június 13-i ítélete, HGA és társai kontra Bizottság, C-630/11 P-C-633/11 P, ECLI:EU:C:2013:387, 104. pont.
( 447 ) Az iránymutatás 19. pontjának 63. alpontja szerint "referenciaprojekt": valamely támogatási programra jogosult kedvezményezettek kategóriájában az átlagos projektet reprezentáló mintaprojekt.
( 448 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 449 ) Az iránymutatás 51. pontja szerint " a tipikus nettó többletköltség a referenciaprojekt élettartama alatt a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértéke különbségeként becsülhető meg. "
( 450 ) Az iránymutatás 46. lábjegyzete szerint " valamennyi várható releváns költséget és hasznot számításba kell venni a projekt teljes élettartama alatt. "
( 451 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 452 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 453 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a nemzeti hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 454 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 455 ) Lásd: a Bíróság 2013. június 13-i ítélete, HGA és társai kontra Bizottság, C-630/11 P-C-633/11 P, ECLI:EU:C:2013:387, 104. pont.
( 456 ) Az iránymutatás 19. pontjának 63. alpontja szerint "referenciaprojekt": valamely támogatási programra jogosult kedvezményezettek kategóriájában az átlagos projektet reprezentáló mintaprojekt.
( 457 ) Az iránymutatás 31. pontja szerint: " Bizonyos kivételes esetekben a támogatásnak még a támogatási kérelem előtt megkezdett projektek esetében is ösztönző hatása lehet. A támogatás különösen a következő helyzetekben tekinthető ösztönző hatásúnak:
(a) a támogatást automatikusan nyújtják objektív és megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján, a tagállam további mérlegelési jogkörének gyakorlása nélkül, és az intézkedést a támogatott projekt vagy tevékenység megkezdése előtt elfogadták és az hatályba lépett, kivéve az adóintézkedés formájában megvalósuló módosított támogatási programok esetét, amennyiben a tevékenységre már a korábbi rendszerek vonatkoztak adókedvezmények formájában;
(b) a nemzeti hatóságok a munkálatok megkezdése előtt bejelentést tettek közzé a javasolt támogatási intézkedés azzal a feltétellel történő meghozatalának szándékáról, hogy a Bizottság a Szerződés 108. cikkének (3) bekezdésében előírtak szerint jóváhagyja az intézkedést. Ezt a bejelentést elérhetővé kell tenni egy nyilvános weboldalon vagy más, nyilvánosan hozzáférhető, viszonylag széleskörűen és egyszerűen hozzáférhető médiumban, és egyértelműen meg kell jelölni azon projektek típusát, amelyet a tagállam támogatni kíván, és azt az időpontot, amelytől a tagállamnak szándékában áll az ilyen projekteket támogathatónak tekinteni. A javasolt támogathatóságot nem szabad indokolatlanul korlátozni. A kedvezményezettnek a munkálatok kezdete előtt tájékoztatnia kell az engedélyező hatóságot arról, hogy a javasolt támogatási intézkedést a meghozott beruházási döntés(ek) feltételének tekintették. Amennyiben az ösztönző hatás bizonyítása egy ilyen bejelentéssel történik, a tagállamnak az állami támogatásról szóló bejelentése részeként be kell nyújtania a bejelentés másolatát és egy arra a weboldalra mutató hivatkozást, amelyen azt közzétették, vagy a megfelelő nyilvánosságot igazoló dokumentumot;
(c) a támogatás meglévő létesítmények számára környezetbarát termelés céljából adott működési támogatás, amely esetben jelentős új beruházás hiányában a »munkálatok kezdete« nem értelmezhető. Ezekben az esetekben az ösztönző hatást nem egy alternatív olcsóbb, környezetvédelmi szempontból kevésbé előnyös üzemmód, hanem a létesítmény környezetbarát módon történő üzemeltetésének megváltoztatása bizonyíthatja."
( 458 ) Az iránymutatás 19. pontjának 89. alpontja szerint az "uniós szabvány":
(a) olyan kötelező uniós szabvány, amely meghatározza az egyes vállalkozások által környezeti szempontból elérendő szinteket, kivéve az uniós szinten meghatározott olyan normákat vagy célokat, amelyek a tagállamokra kötelezőek, de az egyes vállalkozásokra nem;
(b) a 2010/75/EU irányelvben meghatározott elérhető legjobb technikák (BAT) használatának, valamint annak biztosítása kötelezettsége, hogy a kibocsátási szintek ne haladják meg a BAT alkalmazása során elérhető szinteket; amennyiben az elérhető legjobb technikához kapcsolódó kibocsátási szintet a 2010/75/EU irányelv vagy más vonatkozó irányelvek alapján elfogadott végrehajtási jogi aktus tartalmazza, ezen iránymutatás alkalmazásában az adott szintet kell használni; amennyiben az említett szinteket tartományban állapítják meg, az a korlát alkalmazandó, amelynél az adott vállalkozásnál az elérhető legjobb technikákat először elérték.
( 459 ) Az iránymutatás 51. pontja szerint " a tipikus nettó többletköltség a referenciaprojekt élettartama alatt a tényleges helyzet és a kontrafaktuális forgatókönyv nettó jelenértéke különbségeként becsülhető meg. "
( 460 ) Kérjük vegye figyelembe, hogy az iránymutatás 45. lábjegyzete szerint " nem tekinthető reálisnak az a kontrafaktuális forgatókönyv, amely alternatív befektetési/üzemeltetési forgatókönyvként a jelenlegi, környezeti szempontból nem fenntartható tevékenységek hosszú távú folytatását javasolja ".
( 461 ) Az iránymutatás 46. lábjegyzete szerint " valamennyi várható releváns költséget és hasznot számításba kell venni a projekt teljes élettartama alatt. "
( 462 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 463 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 464 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatási program esetében az időtartam annak az időszaknak felel meg, amelyben támogatási kérelmet lehet benyújtani, illetve támogatásról lehet dönteni (tehát magában foglalja a hatóságok számára a támogatási kérelmek jóváhagyásához szükséges időt is). Az e kérdésben említett időtartam nincs összefüggésben a támogatási program keretében kötött szerződések időtartamával, amely meghaladhatja az intézkedés időtartamát.
( 465 ) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tényleges vagy a becsült költségvétés megváltoztatása a támogatás módosításának minősülhet, amely esetben új bejelentésre lesz szükség.
( 466 ) Az Európai Közösség gazdasági tevékenységeinek statisztikai osztályozása ("NACE Rev. 2" osztályozás) meghatározásában legfeljebb nyolc számjegy bontási szintig ("PRODCOM" szint).
( 467 ) Például az érintett ágazat vagy alágazat uniós szintű bruttó hozzáadott értékének jelentős százalékát lefedő adatok.
( 468 ) A központilag kezelt uniós finanszírozás az európai uniós intézmények, ügynökségek, közös vállalkozások és egyéb szervek által központilag kezelt uniós finanszírozás, amely sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a tagállam ellenőrzése alá.
( 469 ) Az értékelési terv bejelentésére szolgáló kiegészítő adatlap (III.8. rész) sablonja a következő internetcímen érhető el: https://competition-policy.ec.europa.eu/state-aid/legislation/forms-notifications-and-reporting_en#evaluation-plan.
( 470 ) Iránymutatás a kockázatfinanszírozási célú befektetések előmozdítását szolgáló állami támogatásokról (HL C 508., 2021.12.16., 1. o.), elérhető: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=uriserv%3AOJ.C_.2021.508.01.0001.01.ENG&toc=OJ%3AC%3A2021%3A508%3ATOC.
( 471 ) Lásd e kiegészítő adatlap 3. szakaszát.
( 472 ) A Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról (HL L 187., 2014.6.26., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2014/651/oj). Lásd különösen "A kkv-k finanszírozási eszközökhöz való hozzáférését elősegítő támogatás" című 3. szakaszt, és annak 21., 21a., 22., 23. és 24. cikkét.
( 473 ) A Bizottság (EU) 2023/2831 rendelete (2023. december 13.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról (HL L, 2023/2831, 2023.12.15., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2023/2831/oj).
( 474 ) Bizottsági közlemény az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról (HL C 262., 2016.7.19., 1. o.).
( 475 ) A Bizottság közleménye a referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási módjának módosításáról (HL C 14., 2008.1.19., 6. o.).
( 476 ) A Bizottság közleménye az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról (HL C 155., 2008.6.20., 10. o.).
( 477 ) A Bizottság közleménye - Iránymutatás a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról (HL C 249., 2014.7.31., 1. o.).
( 478 ) A kockázatfinanszírozási iránymutatás (50. pontja) előírja, hogy valamennyi bejelentendő kockázatfinanszírozási célú intézkedés esetében előzetes értékelést kell végezni és benyújtani.
( 479 ) A kockázatfinanszírozási iránymutatás előírja, hogy valamennyi bejelentendő kockázatfinanszírozási célú intézkedés esetében részletes előzetes értékelést kell végezni és benyújtani (50-56. pont). A kockázatfinanszírozási iránymutatás ismerteti az ilyen előzetes értékelés alapvető elemeit (61-65. pont, 164. pont).
( 480 ) Az Európai Parlament és a Tanács 1303/2013/EU rendelete (2013. december 17.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 320. o.)
( 482 ) A Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról (HL L 187., 2014.6.26., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2014/651/oj).
( 483 ) A Bizottság (EU) 2022/2472 rendelete (2022. december 14.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (HL L 327., 2022.12.21., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2022/2472/oj).
( 484 ) A Bizottság (EU) 2022/2473 rendelete (2022. december 14.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában a halászati és akvakultúra-termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások számára nyújtott támogatások bizonyos fajtáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (HL L 327., 2022.12.21., 82. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2022/2473/oj).
( 485 ) SWD(2014) 179 final, 2014.5.28.
( 486 ) Negatív hatás például a regionális vagy ágazati részrehajlás vagy magánberuházások kiszorulása a támogatási program miatt.
( 487 ) A 651/2014/EU rendelet 1. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott támogatási programok a hatálybalépésük után hat hónappal kikerülnek a rendelet hatálya alól. A Bizottság az értékelési terv vizsgálatát követően határozhat arról, hogy a rendelet alkalmazását hosszabb időre kiterjeszti ezekre a programokra. Kérjük a tagállamokat, hogy pontosan közöljék a program tervezett időtartamát.
( 488 ) Kérjük, hivatkozzon a következőre: SWD(2014) 179 final, 2014.5.28.
( 489 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy az értékelés szükségessé teheti történeti adatok beszerzését, valamint olyan adatokét is, amelyek fokozatosan válnak elérhetővé a támogatási program megvalósítása során. Kérjük, nevezze meg mindkét adattípus forrását. Az időbeli következetesség biztosítása érdekében lehetőleg mindkét adattípust ugyanabból a forrásból kell beszerezni.
( 490 ) HL C 485., 2022.12.21., 1. o.
( 491 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/2115 rendelete (2021. december 2.) a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az 1305/2013/EU és az 1307/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 435., 2021.12.6., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2021/2115/oj ).
( 492 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a követelmény nem alkalmazandó az adóintézkedés formájában megvalósuló módosított támogatási programok esetében, amennyiben a tevékenységre már a korábbi - adókedvezmények formájában megvalósított - programok hatálya is kiterjedt.
( 493 ) Egy projekt nettó jelenértéke a beruházás élettartama során előforduló pozitív és negatív, (jellemzően a tőkeköltség alapján) jelenértékre diszkontált pénzforgalom különbözete.
( 494 ) A belső megtérülési ráta nem az adott év mérleg szerinti eredményén alapul, hanem azt a jövőbeni cash flow-t veszi figyelembe, amelyet a befektető a befektetés teljes élettartama során tervez realizálni. Annak a diszkontrátának felel meg, amelynél a pénzforgalom nettó jelenértéke nullával egyenlő.
( 495 ) Az 1308/2013/EU rendelet 1. cikke értelmében a mezőgazdasági termékek a Szerződések I. mellékletében felsorolt termékek, kivéve a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről szóló uniós jogalkotási aktusokban meghatározott halászati és akvakultúra-termékeket.
( 496 ) EUR-Lex - 32021R1060 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 497 ) Kontrafaktuális forgatókönyvek összevetésekor az adott beruházási és kontrafaktuális forgatókönyveknél használt tényezővel kell diszkontálni a támogatás összegét.
( 498 ) A nyilvánosan hozzáférhető állami támogatási adatbázis elérhető a következő weboldalon: https://webgate.ec.europa.eu/competition/transparency/public?lang=hu.
( 499 ) Ezeket az információkat a támogatás odaítélésének időpontjától számított hat hónapon belül (adókedvezmény formájában nyújtott támogatás esetén az adóbevallástól számított egy éven belül) kell közzétenni. Jogellenes támogatás esetén a tagállamoknak a Bizottság vonatkozó határozatának dátumától számított hat hónapon belül gondoskodniuk kell ezen információk utólagos közzétételéről. Az információkat olyan formátumban kell elérhetővé tenni, amely lehetővé teszi az adatok keresését, kivonatolását és az interneten való egyszerű közzétételét, például CSV vagy XML formátumban.
( 500 ) A támogatás számos piacot érinthet, mivel hatása nem korlátozható a támogatott tevékenységhez kapcsolódó piacra, hanem más összekapcsolt piacokra is kihathat, amelyek vagy azért kapcsolódnak, mert beszerzési, értékesítési vagy kiegészítő piacok, vagy mert azokon a kedvezményezett már jelen van vagy a közeljövőben megjelenhet.
( 501 ) Az olyan beruházási projektek esetében, amelyek több különböző termék előállítását foglalják magukban, minden egyes terméket értékelni kell.
( 502 ) EUR-Lex - 32020R0852 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 503 ) EUR-Lex - 32013R1308 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 504 ) EUR-Lex - 32018L2001 - EN - EUR-Lex (europa.eu)
( 505 ) EUR-Lex - 52022XC0218(03) - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 506 ) EUR-Lex - 02014R0651-20170710 - EN - EUR-Lex (europa.eu)
( 507 ) EUR-Lex - 32016R1012 -- EN - EUR-Lex (europa.eu)
( 508 ) EUR-Lex - 32000L0060 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 509 ) EUR-Lex - 32020R0741 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 510 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 511 ) EUR-Lex - 32013R1308 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 512 ) EUR-Lex - 32013R1308 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 513 ) EUR-Lex - 32014R0651 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 514 ) EUR-Lex - 52021XC0429(01) - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 515 ) EUR-Lex - 32006R1627 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 516 ) EUR-Lex - 32013R1308 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 517 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 518 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 519 ) EUR-Lex - 31992L0043 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 520 ) EUR-Lex - 32009L0147 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 521 ) EUR-Lex - 32000L0060 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 522 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 523 ) EUR-Lex - 32013R1305 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 524 ) EUR-Lex - 32018R0848 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 525 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 526 ) A Bizottság közleménye - A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek önkéntes tanúsítási rendszereivel kapcsolatos bevált gyakorlatokra vonatkozó európai uniós iránymutatások (europa.eu)
( 527 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 528 ) EUR-Lex - 32000L0060 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 529 ) EUR-Lex - 01992L0043-20130701 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 530 ) EUR-Lex - 32009L0147 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 531 ) EUR-Lex - 32008L0050 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 532 ) EUR-Lex - 32016L2284 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 533 ) EUR-Lex - 32016R2031 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 534 ) EUR-Lex - 32009R1107 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 535 ) EUR-Lex - 32009L0128 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 536 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 537 ) Ez vonatkozik a megújuló forrásból származó energia termeléséhez és a bioüzemanyagok mezőgazdasági üzemekben történő előállításához kapcsolódó együttműködésre is, feltéve, hogy teljesülnek az iránymutatások II. részének 1.1.1.1. szakaszában meghatározott feltételek.
( 538 ) EUR-Lex - 32021R1060 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 539 ) EUR-Lex - 32016R2031 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 540 ) EUR-Lex - 32014R1143 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 541 ) EUR-Lex - 32009L0128 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 542 ) EUR-Lex - 32009R1107 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 543 ) EUR-Lex - 32016R0429 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 544 ) EUR-Lex - 32021R0690 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 545 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/2115 rendelete (2021. december 2.) a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról (HL L 435., 2021.12.6., 1. o.).
( 546 ) Az Európai Parlament és a Tanács 2010/75/EU irányelve (2010. november 24.) az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) (HL L 334., 2010.12.17., 17. o.).
( 547 ) EUR-Lex - 32014R1144 - HU - EUR-Lex (europa.eu).
( 548 ) EUR-Lex - 32011R1169 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 549 ) EUR-Lex - 32012R1151 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 550 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy csak azokat az intézkedéseket kell bejelenteni, amelyek megfelelnek az állami támogatás fogalommeghatározásának, valamint a fogalommeghatározásnak a támogatás fogalmáról szóló bizottsági közleményben foglalt értelmezésének. Ha bizonytalanság merül fel azzal kapcsolatban, hogy egy támogatás megfelel-e az állami támogatás feltételeinek, az intézkedést be lehet jelenteni az Európai Bizottságnak értékelésre. Az 1305/2013/EU rendeletben szereplő erdészeti intézkedések elviekben úgy tekintendők, mint amelyek megfelelnek az állami támogatások valamennyi kritériumának.
( 551 ) Ez a feltétel nem vonatkozik a stratégiai terv keretében, az (EU) 2021/2115 rendeletnek megfelelően nyújtott támogatásokra.
( 552 ) Ez a követelmény nem vonatkozik a stratégiai terv keretében, az (EU) 2021/2115 rendeletnek megfelelően nyújtott támogatásokra.
( 553 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 554 ) EUR-Lex - C:2022:080:TOC - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 555 ) Az európai erdők védelme tárgyában 2008. november 12-13. között megrendezett miniszteri konferencia keretében került elfogadásra (https://foresteurope.org/wp-content/uploads/2016/08/Pan-EuropeanAfforestationReforestationGuidelines.pdf).
( 556 ) EUR-Lex - 31992L0043 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 557 ) EUR-Lex - 32009L0147 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 558 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 559 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 560 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 561 ) EUR-Lex - 31992L0043 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 562 ) EUR-Lex - 32009L0147 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 563 ) EUR-Lex - 32000L0060 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 564 ) EUR-Lex - 32021R2115 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 565 ) EUR-Lex - 32021R1060 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 566 ) EUR-Lex - 32009R1107 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 567 ) EUR-Lex - 32009L0128 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 568 ) EUR-Lex - 31992L0043 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 569 ) EUR-Lex - 32009L0147 - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 570 ) EUR-Lex - C:2022:080:TOC - HU - EUR-Lex (europa.eu)
( 571 ) HL C 319., 2006.12.27., 1. o.
( 572 ) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet (HL L 277., 2005.10.21., 1. o.).
( 573 ) HL L 109., 2000.5.6., 29. o.
( 574 ) A mezőgazdasági termékek harmadik országokban történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló, 1999. december 14-i 2702/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 327., 1999.12.21., 7. o.).
( 575 ) Az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27-i 2003/96/EK tanácsi irányelv (HL L 283., 2003.10.31., 51. o.).
( 576 ) HL C 319., 2006.12.27., 1. o.
( 577 ) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet (HL L 277., 2005.10.21., 1. o.).
( 578 ) Iránymutatás a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról (HL C 99., 2014.4.4., 3. o.).
( 579 ) Repülőtereknek nyújtott támogatás esetén elszámolható beruházási költségeknek minősülhetnek a repülőtér infrastruktúráját érintő beruházásokhoz kapcsolódó költségek, ideértve a tervezési költségeket, a földi kiszolgáló infrastruktúrát (mint például poggyászkiadó szalag stb.) és a repülőtéri berendezéseket. A nem repüléstechnikai tevékenységek beruházási költségei (különösen a parkolók, szállodák, éttermek és irodák) nem számolhatók el. A repülőtér által nyújtott földi kiszolgáló szolgáltatásokkal (mint például buszjáratok, járművek stb.) kapcsolatban felmerülő beruházási költségek - amennyiben azok nem képezik a földi kiszolgáló infrastruktúra részét - nem számolhatók el.
( 580 ) "Repülőtér vonzáskörzete": a földrajzi piac határa, amely rendes körülmények között nagyjából 100 kilométeres sugarú körnek, illetve gépjárművön, buszon, vonaton vagy nagysebességű vonaton 60 perc utazással töltött időnek felel meg; egy adott repülőtér vonzáskörzete azonban ettől eltérő lehet, és figyelembe kell venni minden egyes konkrét repülőtér sajátosságait. A vonzáskörzet mérete és alakja repülőterenként eltérő, a repülőtér különféle jellemzőinek, többek között üzleti modelljének, elhelyezkedésének és az általa kiszolgált célállomásoknak a függvényében.
( 581 ) Kérjük, a következő méretkategóriákat használja: legfeljebb évi 200 000 fős utasforgalmat bonyolító repterek; évi 200 000 fő és 1 000 000 fő közötti utasforgalmat bonyolító repterek; évi 1-3 millió fős utasforgalmat bonyolító repterek.
( 582 ) Például közvetlen támogatások, az adók, a társadalombiztosítási járulékok vagy más kötelező díjak kapcsán biztosított mentességek vagy kedvezmények; vagy kedvezményes árakon kínált földterület, áruk vagy szolgáltatások stb.
( 583 ) Például alacsony kamatozású kölcsönök vagy kamatkedvezmények, állami kezességvállalások (garanciák), részesedés vásárlása vagy kedvező feltételek melletti alternatív tőkejuttatás.
( 584 ) A beruházási kiadás finanszírozási rése a különbség a beruházás élettartama alatt felmerülő pozitív és negatív pénzforgalom (köztük az állóeszköz-beruházás bekerülési értéke) között, nettó jelenértéken számítva.
( 585 ) Iránymutatás a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról (HL C 99., 2014.4.4., 3. o.).
( 586 ) Iránymutatás a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról (HL C 99., 2014.4.4., 3. o.).
( 587 ) "Működésfinanszírozási hiány": azonos a repülőtér releváns időszakára vonatkozó, a tőkeköltség alapján jelenértékre diszkontált működési veszteségével, vagyis a repülőtéri bevételek és a repülőtér működési költségei közötti különbözettel (nettó jelenértéken).
( 588 ) Mérleg, eredménykimutatás, okleveles könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló társaság nyilatkozata.
( 589 ) A repülőtér vagy a leányvállalatai által a légi járművek, valamint az utasok és a rakomány leszállástól felszállásig történő kiszolgálását és kezelését biztosító, annak lehetővé tétele érdekében nyújtott szolgáltatások, hogy a légitársaságok légi szállítási szolgáltatásokat nyújthassanak; a repülőtéri szolgáltatások magukban foglalják a földi kiszolgálás és a központosított földi kiszolgálási infrastruktúra biztosítását is.
( 590 ) A repülőtéri szolgáltatások nyújtásának hátterében álló költségek, amelyek olyan költségkategóriákat ölelnek fel, mint például a személyzet, a szerződéses szolgáltatások, a kommunikáció, a hulladékkezelés, az energia, a karbantartás, a bérlet és az igazgatás költségei, azonban nem terjednek ki a tőkeköltségekre, a repülőtér által a légitársaságoknak nyújtott marketingtámogatásra vagy egyéb ösztönzőkre, valamint a közérdekű feladatok ellátásának költségeire.
( 591 ) "Repülőtér vonzáskörzete": a földrajzi piac határa, amely rendes körülmények között nagyjából 100 kilométeres sugarú körnek, illetve gépjárművön, buszon, vonaton vagy nagysebességű vonaton 60 perc utazással töltött időnek felel meg; egy adott repülőtér vonzáskörzete azonban ettől eltérő lehet, és figyelembe kell venni minden egyes konkrét repülőtér sajátosságait. A vonzáskörzet mérete és alakja repülőterenként eltérő, a repülőtér különféle jellemzőinek, többek között üzleti modelljének, elhelyezkedésének és az általa kiszolgált célállomásoknak a függvényében.
( 592 ) Például közvetlen támogatások, az adók, a társadalombiztosítási járulékok vagy más kötelező díjak kapcsán biztosított mentességek vagy kedvezmények; vagy kedvezményes árakon kínált földterület, áruk vagy szolgáltatások stb.
( 593 ) Például alacsony kamatozású kölcsönök vagy kamatkedvezmények, állami kezességvállalások (garanciák), részesedés vásárlása vagy kedvező feltételek melletti alternatív tőkejuttatás.
( 594 ) "Működésfinanszírozási hiány": azonos a repülőtér releváns időszakára vonatkozó, a tőkeköltség alapján jelenértékre diszkontált működési veszteségével, vagyis a repülőtéri bevételek és a repülőtér működési költségei közötti különbözettel (nettó jelenértéken).
( 595 ) Iránymutatás a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról (HL C 99., 2014.3.4., 3. o.).
( 596 ) "Nagysebességű vasúti szolgáltatás": 200 km/h-nál magasabb sebességet elérni képes vonatokkal nyújtott szolgáltatás.
( 597 ) "Repülőtér vonzáskörzete": a földrajzi piac határa, amely rendes körülmények között nagyjából 100 kilométeres sugarú körnek, illetve gépjárművön, buszon, vonaton vagy nagysebességű vonaton 60 perc utazással töltött időnek felel meg; egy adott repülőtér vonzáskörzete azonban ettől eltérő lehet, és figyelembe kell venni minden egyes konkrét repülőtér sajátosságait. A vonzáskörzet mérete és alakja repülőterenként eltérő, a repülőtér különféle jellemzőinek, többek között üzleti modelljének, elhelyezkedésének és az általa kiszolgált célállomásoknak a függvényében.
( 598 ) Átlagos éves utasforgalom a támogatás bejelentését, vagy - nem bejelentett támogatás esetén - tényleges nyújtását vagy kifizetését megelőző két pénzügyi év folyamán. Újonnan létrehozott, személyszállítást végző repülőtér esetén az előre jelzett átlagos éves utasforgalmat kell mérlegelni a kereskedelmi légi utasszállítás megkezdését követő két üzleti év folyamán. Ezek a küszöbértékek egy útra vonatkoznak. Emiatt az adott repülőtérre utazó, majd onnan visszatérő utas kétszer számítandó; a számítás az egyes utakra vonatkozik.
( 599 ) A Tanács és az Európai Unió tagállamainak a Tanács keretében ülésező képviselőinek 2006/682/EK határozata (2006. június 9.) az Európai Közösség és tagállamai és az Albán Köztársaság, a Bolgár Köztársaság, Bosznia és Hercegovina, az Egyesült Nemzetek Ideiglenes Koszovói Közigazgatási Missziója, a Horvát Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, a Montenegrói Köztársaság, a Norvég Királyság, Románia és a Szerb Köztársaság között európai közös légtér (EKLT) létrehozásáról szóló többoldalú megállapodás aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról (HL L 285., 2006.10.16., 1. o.).
( 600 ) Például közvetlen támogatások, az adók, a társadalombiztosítási járulékok vagy más kötelező díjak kapcsán biztosított mentességek vagy kedvezmények; vagy kedvezményes árakon kínált földterület, áruk vagy szolgáltatások stb.
( 601 ) Például alacsony kamatozású kölcsönök vagy kamatkedvezmények, állami kezességvállalások (garanciák), részesedés vásárlása vagy kedvező feltételek melletti alternatív tőkejuttatás.
( 602 ) Az elszámolható költségek az útvonalhoz kapcsolódó repülőtéri díjak.
( 603 ) Iránymutatás a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról, (HL C 99., 2014.3.4., 3. o.).
( 604 ) Amennyiben az érintett útvonal távoli területeket, például legkülső régiókat, szigeteket, vagy ritkán lakott területet köt össze, a támogatás e régió teljes lakosságát lefedheti.
( 605 ) Például legkülső régiók, szigetek vagy ritkán lakott területek.
( 606 ) Közösségi iránymutatás a tengeri szállításhoz nyújtott állami támogatásról (HL C 13., 2004.1.17., 3. o.).
( 607 ) A Bizottság közleménye - Iránymutatás a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatásokhoz, 2023/C 107/01 (HL C 107., 2023.3.23., 1. o.).
( 608 ) "Nagyvállalkozások": az (EU) 2022/2473 rendelet (HL L 327., 2022.12.21., 82. o.) I. mellékletében megállapított feltételeket nem teljesítő vállalkozások.
( 609 ) Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a követelmény nem alkalmazandó az adóintézkedés formájában megvalósuló módosított támogatási programok esetében, amennyiben a tevékenységre már a korábbi - adókedvezmények formájában megvalósított - programok hatálya is kiterjedt.
( 610 ) A projekt nettó jelenértéke (NPV) a beruházás élettartama során előforduló pozitív és negatív, jellemzően a tőkeköltség alapján jelenértékre diszkontált pénzforgalom különbözete.
( 611 ) A belső megtérülési ráta (IRR) nem az adott év mérleg szerinti eredményén alapul, hanem azt a jövőbeni pénzforgalmat veszi figyelembe, amelyet a beruházó a beruházás teljes élettartama során tervez realizálni. Annak a diszkontrátának felel meg, amelynél a pénzforgalom nettó jelenértéke nullával egyenlő.
( 612 ) A Tanács 1005/2008/EK rendelete (2008. szeptember 29.) a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló közösségi rendszer létrehozásáról (HL L 286., 2008.10.29., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2009/1224/oj).
( 613 ) A Tanács 1224/2009/EK rendelete (2009. november 20.) a közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról (HL L 343., 2009.12.22., 1. o.).
( 614 ) Például érvényes halászati jogosítvány nélküli halászat, halászati tilalom hatálya alá tartozó területen, halászati tilalmi időszakban, kvóta nélkül vagy a kvóta elérését követően folytatott halászat; tiltott mélységben folytatott halászat; moratórium vagy halászati tilalom hatálya alá eső állomány halászata; tiltott vagy a szabályoknak nem megfelelő halászeszköz használata; halászat valamely regionális halászati gazdálkodási szervezet területén, oly módon, amely nem összeegyeztethető az adott szervezet védelmi és gazdálkodási intézkedéseivel, vagy azokat sérti stb.
( 615 ) Az Európai Parlament és a Tanács 1379/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről (HL L 354., 2013.12.28., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2013/1379/oj).
( 616 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/1139 rendelete (2021. július 7.) az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap létrehozásáról és az (EU) 2017/1004 rendelet módosításáról (HL L 247., 2021.7.13., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2021/1139/oj).
( 617 ) Például alacsony kamatozású kölcsönök vagy kamattámogatások, állami garanciák vagy a kedvező feltételek melletti alternatív tőkejuttatás.
( 618 ) A Bizottság (EU) 2022/2473 rendelete (2022. december 14.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában a halászati és akvakultúra-termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások számára nyújtott támogatások bizonyos fajtáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (HL L 327., 2022.12.21., 82. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2022/2473/oj).
( 619 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/1060 rendelete (2021. június 24.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alap Pluszra, a Kohéziós Alapra, az Igazságos Átmenet Alapra és az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alapra vonatkozó közös rendelkezések, valamint az előbbiekre és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapra, a Belső Biztonsági Alapra és a határigazgatás és a vízumpolitika pénzügyi támogatására szolgáló eszközre vonatkozó pénzügyi szabályok megállapításáról (HL L 231., 2021.6.30., 159. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2021/1060/oj).
( 620 ) Kontrafaktuális forgatókönyvek összevetésekor a megfelelő beruházási és kontrafaktuális forgatókönyveknél használt tényezővel kell diszkontálni a támogatás összegét.
( 621 ) "Állami támogatási adatbázis nyilvános keresés", elérhető a következő weboldalon: https://webgate.ec.europa.eu/competition/transparency/public?lang=hu.
( 622 ) Ezeket az információkat a támogatás odaítélésének időpontjától számított hat hónapon belül (adókedvezmény formájában nyújtott támogatás esetében az adóbevallástól számított egy éven belül) kell közzétenni. Jogellenes támogatás esetében a tagállamoknak a Bizottság vonatkozó határozatának dátumától számított hat hónapon belül gondoskodniuk kell ezen információk utólagos közzétételéről. Az információkat olyan formátumban kell elérhetővé tenni, amely lehetővé teszi az adatok keresését, kivonatolását és az interneten való egyszerű közzétételét, például CSV vagy XML formátumban.
( 623 ) A támogatás számos piacot érinthet, mivel hatása nem korlátozható a támogatott tevékenységhez kapcsolódó piacra, hanem más összekapcsolt piacokra is kihathat, amelyek vagy azért kapcsolódnak, mert beszerzési, értékesítési vagy kiegészítő piacok, vagy mert azokon a kedvezményezett már jelen van vagy a közeljövőben megjelenhet.
( 624 ) A több különböző termék előállítását magukban foglaló beruházási projektek esetében minden egyes terméket értékelni kell.
( 625 ) Az Európai Parlament és a Tanács 1380/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a közös halászati politikáról (HL L 354., 2013.12.28., 22. o.).
( 626 ) Az Európai Parlament és a Tanács 2008/56/EK irányelve (2008. június 17.) a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv) (HL L 164., 2008.6.25., 19. o.).
( 627 ) Az Európai Parlament és a Tanács 2009/147/EK irányelve (2009. november 30.) a vadon élő madarak védelméről (HL L 20., 2010.1.26., 7. o.).
( 628 ) A Tanács 92/43/EGK irányelve (1992. május 21.) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről (HL L 206., 1992.7.22., 7. o.).
( 629 ) Az Európai Parlament és a Tanács 2000/60 irányelve a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (HL L 327., 2000.12.22., 1. o.).
( 630 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/904 irányelve (2019. június 5.) egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről (HL L 155., 2019.6.12., 1. o.).
( 631 ) 92/43/EGK irányelv (HL L 206., 1992.7.22., 7. o.) és 2009/147/EK irányelv (HL L 20., 2010.1.26., 7. o.)
( 632 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (HL L 198., 2020.6.22., 13. o.).
( 633 ) Amint azt az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 315, 2012.11.14., 1. o, ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2012/27/oj) 1. cikkének (1) bekezdése rögzíti.
( 634 ) Az Európai Parlament és a Tanács 1379/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről (HL L 354., 2013.12.28., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2013/1379/oj).
( 635 ) Az Európai Parlament és a Tanács 2008/99/EK irányelve (2008. november 19.) a környezet büntetőjog általi védelméről (HL L 328., 2008.12.6., 28. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2008/99/oj).
( 636 ) A Bizottság közleménye - A képzéshez nyújtott, egyedi bejelentéshez kötött állami támogatásra vonatkozó összeegyeztethetőségi elemzés kritériumai (HL C 188., 2009.8.11., 1. o.).
( 637 ) A Bizottság közleménye - Iránymutatás a kockázatfinanszírozási célú befektetések előmozdítását szolgáló állami támogatásokról (HL C 508., 2021.12.16., 1. o.).
( 638 ) A Bizottság közleménye - A kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott állami támogatások keretrendszere (HL C 414., 2022.10.28., 1. o.).
( 639 ) A Bizottság közleménye - 2022. évi iránymutatás az éghajlatvédelmi, a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról (HL C 80., 2022.2.18., 1. o.).
( 640 ) A Bizottság közleménye - Iránymutatás a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról (HL C 249., 2014.7.31., 1. o.).
( 641 ) A Bizottság közleménye - Uniós iránymutatás az állami támogatásra vonatkozó szabályoknak a széles sávú hálózatok mielőbbi kiépítésére való alkalmazásáról (HL C 25., 2013.1.26., 1. o.).
( 642 ) A Bizottság közleménye - A hátrányos helyzetű és a fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatásához nyújtott, egyedi bejelentéshez kötött állami támogatásra vonatkozó összeegyeztethetőségi elemzés kritériumai (HL C 188., 2009.8.11., 6. o.).
( 643 ) A Bizottság közleménye - Iránymutatás a regionális állami támogatásokról (HL C 153., 2021.4.29., 1. o.).
( 644 ) A Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról (HL L 187., 2014.6.26., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2014/651/oj).
( 645 ) A Bizottság közleménye - Iránymutatás a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról (HL C 249., 2014.7.31., 1. o.).
( 646 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 647 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 648 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 649 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/429 rendelete (2016. március 9.) a fertőző állatbetegségekről és egyes állategészségügyi jogi aktusok módosításáról és hatályon kívül helyezéséről ("Állategészségügyi rendelet") (HL L 84., 2016.3.31., 1. o.).
( 650 ) Lásd: https://www.oie.int/en/what-we-do/standards/codes-and-manuals/aquatic-code-online-access/.
( 651 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/690 rendelete (2021. április 28.) a belső piacra, a vállalkozások - köztük a kis- és középvállalkozások - versenyképességére, a növények, állatok, élelmiszerek és takarmányok területére, valamint az európai statisztikákra vonatkozó program (Egységes piac program) létrehozásáról, továbbá a 99/2013/EU, az 1287/2013/EU, a 254/2014/EU és a 652/2014/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 153., 2021.5.3., 1. o.).
( 652 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 653 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 654 ) Az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelve (2011. december 13.) az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról (HL L 26., 2012.1.28., 1. o.).
( 655 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 656 ) A Bizottság (EU) 2021/1972 felhatalmazáson alapuló rendelete (2021. augusztus 11.) az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap létrehozásáról és az (EU) 2017/1004 rendelet módosításáról szóló (EU) 2021/1139 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a legkülső régiókból származó egyes halászati és akvakultúra-termékek halászata, tenyésztése, feldolgozása és piaci értékesítése terén a gazdasági szereplőknél felmerülő többletköltségek kiszámítására vonatkozó kritériumok tekintetében történő kiegészítéséről (HL L 402., 2021.11.15., 1. o.).
( 657 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 658 ) Az Európai Parlament és a Tanács 1380/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 354., 2013.12.28., 22. o.).
( 659 ) Lásd az iránymutatás (225)-(227) pontját, amelyek ismertetik az N. évre vonatkozó nemzeti jelentésnek és a Bizottság N+1. év március 31-ig történő eljárásának folyamatát, valamint a támogatásnyújtás időszakát.
( 660 ) A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak - A halászati kapacitás és a halászati lehetőségek közötti egyensúlynak a közös halászati politikáról szóló 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 22. cikke szerinti elemzésére vonatkozó iránymutatás COM(2014) 545 final.
( 661 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 662 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 663 ) Az Európai Parlament és a Tanács 1380/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 354., 2013.12.28., 22. o.).
( 664 ) Lásd az iránymutatás (225) és (226) pontját, amelyek ismertetik az N. évben benyújtott nemzeti jelentésnek és a Bizottság N+1. év március 31-ig történő eljárásának folyamatát.
( 665 ) A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak - A halászati kapacitás és a halászati lehetőségek közötti egyensúlynak a közös halászati politikáról szóló 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 22. cikke szerinti elemzésére vonatkozó iránymutatás COM(2014) 545 final.
( 666 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 667 ) Az Európai Parlament és a Tanács 1380/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 354., 2013.12.28., 22. o.).
( 668 ) Lásd az iránymutatás (225) és (226) pontját, amelyek ismertetik az N. évben benyújtott nemzeti jelentésnek és a Bizottság N+1. év március 31-ig történő eljárásának folyamatát.
( 669 ) A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak - A halászati kapacitás és a halászati lehetőségek közötti egyensúlynak a közös halászati politikáról szóló 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 22. cikke szerinti elemzésére vonatkozó iránymutatás COM(2014) 545 final.
( 670 ) A Bizottság (EU) 2022/46 végrehajtási rendelete (2022. január 13.) az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap létrehozásáról és az (EU) 2017/1004 rendelet módosításáról szóló (EU) 2021/1139 európai parlamenti és tanácsi végrehajtási rendeletnek az energiahatékony technológiák azonosítása és a halászhajók szokásos halászati erőkifejtésének meghatározására szolgáló módszertani elemek meghatározása tekintetében történő módosításáról (HL L 9., 2022.1.14., 27. o.).
( 671 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 672 ) Lásd az iránymutatás (225) és (226) pontját, amelyek ismertetik az N. évben benyújtott nemzeti jelentésnek és a Bizottság N+1. év március 31-ig történő eljárásának folyamatát.
( 673 ) A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak - A halászati kapacitás és a halászati lehetőségek közötti egyensúlynak a közös halászati politikáról szóló 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 22. cikke szerinti elemzésére vonatkozó iránymutatás COM(2014) 545 final.
( 674 ) A Tanács 1224/2009/EK rendelete (2009. november 20.) a közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról, a 847/96/EK, a 2371/2002/EK, a 811/2004/EK, a 768/2005/EK, a 2115/2005/EK, a 2166/2005/EK, a 388/2006/EK, az 509/2007/EK, a 676/2007/EK, az 1098/2007/EK, az 1300/2008/EK és az 1342/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2847/93/EGK, az 1627/94/EK és az 1966/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 343., 2009.12.22., 1. o.).
( 675 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 676 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/1139 rendelete (2021. július 7.) az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap létrehozásáról és az (EU) 2017/1004 rendelet módosításáról (HL L 247., 2021.7.13., 1. o.).
( 677 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 678 ) Az Európai Parlament és a Tanács 1380/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 354., 2013.12.28., 22. o.).
( 679 ) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/1139 rendelete (2021. július 7.) az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap létrehozásáról és az (EU) 2017/1004 rendelet módosításáról (HL L 247., 2021.7.13., 1. o.).
( 680 ) HL C 107., 2023.3.23., 1. o.
( 681 ) t = az az év, amelyben az adatokat kérték.
( 682 ) A NACE Rev 2.1. az Európai Unión belüli gazdasági tevékenységek közös statisztikai osztályozása.
( 683 ) A NUTS a statisztikai célú területi egységek európai uniós nómenklatúrája.
( 684 ) HL L 248., 2015.9.24., 9. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2015/1589/oj.
( 685 ) Felhívjuk figyelmét, hogy a belső felülvizsgálat iránti kérelmet a nem kormányzati szervezetnek a kért felülvizsgálat tárgyát képező, állami támogatásról szóló bizottsági határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételét követő nyolc héten belül kell benyújtania.
( 686 ) Többek között: 1977. március 22-i ítélet, Iannelli & Volpi kontra Ditta Paolo Meroni, 74/76, ECLI:EU:C:1977:51, 14. pont: " A támogatás azon elemei, amelyek ellentétesek a Szerződés konkrét rendelkezéseivel [...], e tekintetben olyan elválaszthatatlanul összefügghetnek a támogatás céljával, hogy nem lehetséges azokat külön-külön vizsgálni, így a támogatás egészének összeegyeztethetőségére vagy összeegyeztethetetlenségére gyakorolt hatásukat szükségszerűen a 93. cikk szerinti eljárásban kell értékelni."
( 687 ) Ez a kérelmet benyújtó nem kormányzati szervezet(ek) nevére, postacímére és kilétére vonatkozik, nem pedig a jogi képviselőére.
Lábjegyzetek:
[1] A dokumentum eredetije megtekinthető CELEX: 32004R0794 - https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?uri=CELEX:32004R0794&locale=hu Utolsó elérhető, magyar nyelvű konszolidált változat CELEX: 02004R0794-20250703 - https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?uri=CELEX:02004R0794-20250703&locale=hu