50/2005. (VI. 4.) OGY határozat

az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2004. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról[1]

1. Az Országgyűlés az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.

2. Az Országgyűlés ismét felkéri a Kormányt, tegye meg a szükséges intézkedéseket az Országgyűlési Biztos Hivatala által használt székház jogi helyzetének rendezése érdekében.

Dr. Szili Katalin s. k.,

az Országgyűlés elnöke

Dr. Füle István s. k.,

az Országgyűlés jegyzője

Dr. Vidoven Árpád s. k.,

az Országgyűlés jegyzője

Beszámoló az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének[2]

2004. évi tevékenységéről

(2004. január 1.-december 31.)

TARTALOM

1. A PANASZOK VIZSGÁLATÁNAK ÜGYTÍPUSOK SZERINTI JELLEMZŐI

1.1. Adó- és illetékügyek, pénzintézetek

1.1.1. Adó- és illetékügyek

1.1.2. Pénzintézetek

1.2. Bentlakásos intézmények

1.3. Birtokvédelem

1.4. Büntetőeljárási ügyek

1.4.1. Büntetőeljárási és nyomozó hatósági ügyek

1.4.2. Fogva tartottak ügyei

1.5. Családjogi ügyek

1.5.1. Gyermekek és fiatalkorúak jogai

1.5.2. Gondnoksági ügyek

1.6. Egészségügy

1.6.1. Egészségügyi igazgatás, betegjogok

1.6.2. Fogyatékkal élők jogai

1.7. Egészséges környezethez való jog

1.7.1. Környezet- és természetvédelem

1.7.2. Utak és a közlekedés

1.7.3. Telepengedélyezéssel kapcsolatos ügyek

1.8. Építési és városrendezési ügyek

1.9. Fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai

1.10. Fogyasztóvédelem

1.11. Földhivatalok

1.12. Hajléktalan-ellátás

1.13. Kamarák

1.13.1. Kamarai igazgatás

1.13.2. Ügyvédi kamara

1.14. Kárpótlás, földkiadás, szövetkezeti üzletrészek

1.14.1. Kárpótlási ügyek

1.14.2. Földkiadási ügyek

1.14.3. Mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek ügyei

1.15. Kisajátítási ügyek

1.16. Közszolgáltatók

1.16.1. Áramszolgáltatók

1.16.2. Tanyavillamosítás

1.16.3. Gázszolgáltatók

1.16.4. Mobiltelefon-szolgáltatók

1.16.5. Telefonszolgáltatók

1.16.6. Távfűtés

1.16.7. Temetkezés

1.17. Külföldiek ügyei

1.17.1. Állampolgársági ügyek

1.17.2. Idegenrendészeti és menekült-ügyek

1.17.3. Konzuli ügyek

1.18. Lakhatással kapcsolatos ügyek

1.19. Médiahatóság eljárásával összefüggő ügyek

1.20. Munkajogi ügyek

1.21. Oktatásügy

1.21.1. Közoktatás, diákjogok

1.21.2. Felsőoktatás

1.22. Önkormányzati ügyek

1.22.1. Az önkormányzati testületi ügyek

1.22.2. Szociális ügyek

1.22.3. Hulladékgazdálkodás

1.22.4. Hatósági nyilvántartás

1.22.5. Parkolási rendeletek

1.23. Rendőri intézkedések és szabálysértési eljárások

1.23.1. Rendőri intézkedések

1.23.2. Szabálysértési eljárások

1.24. Társadalombiztosítás

1.24.1. Nyugdíjbiztosítás

1.24.2. Egészségbiztosítás

1.25. Vámügyek

1.26. Végrehajtók

1.27. Vízügyek, katasztrófavédelem

1.27.1. Víziközmű- és csatorna-beruházás

1.27.2. Árvíz, belvíz és katasztrófavédelem

1.28. Egyes kiemelt jelentőségű vizsgálatok

1.28.1. Kiemelt ügyek

1.28.2. Rövidített jelentések

1.28.3. Állásfoglalások

1.28.4. Levelezés

1.28.5. Az országgyűlési biztosok nyilatkozata

1.28.6. Jogszabály-véleményezések

1.29. Összefoglaló észrevételek

2. A JOGALKOTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ OMBUDSMANI TEVÉKENYSÉG

2.1. A beszámolási időszakban teljesült ajánlások

2.1.1. Törvényalkotásra és módosításra vonatkozó ajánlások

2.1.2. Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

2.1.3. Miniszteri rendelet alkotására és módosítására vonatkozó javaslatok

2.1.4. Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

2.1.5. Az állami irányítás egyéb eszköze kiadására, módosítására tett javaslatok

2.2. A korábbi években tett, eddig nem teljesült, fenntartott javaslatok

2.2.1. Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó javaslatok

2.2.2. Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslat

2.2.3. Miniszteri rendelet alkotására és módosítására vonatkozó javaslatok

2.2.4. Az állami irányítás egyéb eszköze kiadására, módosítására tett javaslatok

2.2.5. Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslat

2.3. A korábbi években tett, nem teljesült, jogalkotással összefüggő javaslatok

2.3.1. Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó javaslatok

2.3.2. Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslat

2.3.3. Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

2.4. A tárgyévben tett javaslatok

2.4.1. Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó javaslatok

2.4.2. Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

2.4.3. Miniszteri rendelet alkotására, módosítására tett javaslatok

2.4.4. Az állami irányítás egyéb eszköze kiadására, módosítására tett javaslatok

2.4.5. Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

2.5. Javaslatok az Országgyűlésnek

2.5.1. A 2004. év tapasztalatai alapján kialakított javaslat

2.5.2. Megismételt javaslatok

2.6. Jogszabály-véleményezési tevékenység

2.6.1. Törvénytervezetek

2.6.2. Kormányrendelet-tervezetek

3. A KÖZÖS HIVATAL MŰKÖDÉSE ÉS BESZÁMOLÓJA

3.1. A közös Hivatal működése

3.2. A 2004. év statisztikai adatai

Mellékletek

I. számú melléklet. Statisztikai táblázatok

II. számú melléklet. Szakmai kapcsolatok, előadások, publikációk Konferenciák

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének vendégei

Twinning

Munkatársaink részvétele konferenciákon

Megyei munkalátogatás

Sziget Fesztivál

Oktatás, vizsgáztatás, tanulmányok

Publikációk

III. számú melléklet. Tárgymutató

IV. számú melléklet. Médiaszereplés

V. számú melléklet

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának munkatársai Az országgyűlési biztos általános helyettesének munkatársai Az országgyűlési biztosok közös hivatalának munkatársai 2004-ben

BEVEZETŐ

A 2003. évi tevékenységünkről szóló beszámolónkat az Országgyűlés 2004 júniusában vitatta meg. Jelen összefoglalónkban igyekeztünk hasznosítani az észrevételeket, amelyek a bennünket meghallgatott bizottságokban és a teljes ülésen hangzottak el. Az Országgyűlésnek tett azon ajánlásainkra is visszatérünk, amelyek az elmúlt években nem, vagy csak részben teljesültek.

Az 1993. évi LIX. törvény értelmében az országgyűlési biztos akkor léphet fel, ha valamely ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot vagy ennek közvetlen veszélyét észleli. Tekintettel arra, hogy a visszásság fogalmát a törvény nem határozza meg, a biztosnak széles körű mérlegelési lehetőséget kínál e fogalom tág értelmezésére. A 2003-as év még jórészt az elképzeléseink, illetve a csak hosszabb távon elérhető céljaink előkészületeinek jegyében telt, 2004-re az OBH szervezetének átalakítása és a munkaterhek racionálisabb elosztása már lehetővé tette, hogy több vizsgálatot indítsunk hivatalból. Megjelentünk azokon a jogterületeken is, ahol az országgyűlési biztos fellépése - az egyes alkotmányos alapjogok Alkotmányban szereplő szabályaival ellentétes döntés, eljárás vagy mulasztás, az alkotmányos alapjogból származtatott elvek esetleges megsértésének számonkérése - előzmény nélküli és szokatlan.

Részben talán ennek az aktivitásnak is köszönhető, hogy az országgyűlési biztosokhoz ez évben 10%-kal több ügyben fordultak a panaszosok, mint 2003-ban. Számuk 4540-ről 4992-re növekedett, míg az egyes ügyekben, a beadványokban jelzett panaszok száma 7%-kal - 6331-ről 6781-re emelkedve - haladta meg az előző évit.

A tavalyi beszámolóhoz hasonlóan, ez évben is kétféle változatban jelentetjük meg a Beszámolót. A nyomtatott, könyv alakban megjelenő változata tartalmazza a főbb ügycsoportok összefoglaló értékelését, a nagyobb jelentőségű, kiemelt ügyek ismertetését, a jogalkotást érintő kezdeményezéseinket, és a közös Hivatal beszámolóját. Az egyedi ügyek tömör elemzését is magában foglaló teljes Példatár - terjedelmi okokból - csak a CD-mellékleten található meg.

Természetesen az országgyűlési biztosok korábbi és aktuális jelentései teljes terjedelmükben megtekinthetők a www.obh.hu/allam internetes oldalon is.

1. A panaszok vizsgálatának ügytípusok szerinti jellemzői

1.1. Adó- és illetékügyek, pénzintézetek

1.1.1. Adó- és illetékügyek

Az elmúlt években érkezett beadványokhoz hasonlóan, a 2004-ben vizsgált adó- és illetékügyekben is visszatükröződik, hogy az adójogszabályok bonyolultsága, évenkénti módosítása miatt a jogszabályok nehezen érthetőek, az adózók többnyire nem ismerik jogaikat, lehetőségeiket, kötelezettségeiket, és a jogkövetkezményekről többnyire az adóhátralék megállapítását követően szereznek tudomást. A panaszokból kitűnik az is, hogy az adózók az Alkotmány 70/I. §-ban foglalt közteherviselési kötelezettséget nem az állami feladatok ellátásának szükséges forrásaként, hanem a mindennapi megélhetésüket sújtó állami elvonásként élik meg.

Ugyanakkor a központi adózással kapcsolatos beadványok nagy részét - hatáskör hiánya miatt - az országgyűlési biztosnak el kell utasítania. Ezek közül a jogorvoslati lehetőségek kimerítése a legjellemzőbb, valamint a bíróság, illetve ügyészség előtt folyamatban levő vagy jogerősen elbírált adójogvita. Változatlanul nagy számban kérnek a hozzánk forduló adózók adózási problémáikkal összefüggésben szaktanácsadást vagy felvilágosítást. Minden ilyen esetben megadjuk a kérdés jogi hátterének tisztázásához szükséges tájékoztatást, de az adózási szakkérdések megválaszolása érdekében az arra hatáskörrel rendelkező adóhatósághoz irányítjuk a panaszosokat.

Az országgyűlési biztos az adójogvita - a panaszok nagy részében vitatott - érdemében nem foglal állást, mivel az adózás rendjéről szóló törvény értelmében a döntés joga az adóhatóságot, a döntés felülvizsgálatának joga pedig a bíróságot illeti meg. A panaszosok többnyire érdemben sérelmezik a személyi jövedelemadó-, az általános forgalmi adó- és a társadalombiztosítási járulékellenőrzések során a terhükre megállapított köztartozás tényét vagy annak összegét. Különösen nagy számban fordulnak elő a személyi jövedelemadó-kedvezmények érvényesítésével összefüggő panaszok (családi adókedvezmény, lakáscélú kedvezmény, biztosítás kedvezménye, számítástechnikai eszköz megszerzésére fordított kiadás kedvezménye), amelyek általános jellemzője, hogy az igazolást az annak kiadására köteles szervek nem megfelelő tartalommal, hosszú utánajárást követően vagy a határidő túllépésével adják ki, azonban az adójogi következmények ezeket a szerveket közvetlenül nem érintik. Sok esetben okoz problémát a személyi jövedelemadót, általános forgalmi adót érintő adóhiány és -túlfizetés beszámítása, átvezettetése. Az általános helyettes az egyéni vállalkozó általános forgalmi adó túlfizetésének adótartozásába való beszámításával kapcsolatban készített jelentésében (OBH 1271/2003.) a jogszabály idő közben történt módosítására tekintettel a problémát - a jogbiztonság érvényesülésére figyelemmel - orvosolhatatlannak minősítette.

Az állami támogatásokkal kapcsolatban mind az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, mind az általános helyettes kezdeményezést tartalmazó jelentéssel zárt vizsgálatot tartott. Az általános biztos a Komárom-Esztergom Megyei volt laktanyai lakásokban élő családok ügyével (OBH 2313/2003.) összefüggésben javasolta a pénzügyminiszternek és a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszternek, hogy a lakáscélú támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet bevezető rendelkezései között határozzák meg az új lakás fogalmát, és pontosítsák a hitelintézet kárfelelősségét a lakáscélú állami támogatást igénybe vevő személyekkel szemben okozott károk vonatkozásában, valamint tegyenek intézkedéseket a lakástámogatási rendszerhez tartozó jogszabályok - a lakáscélú állami támogatásról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet, az Szja. és az Itv. - új lakásfogalmai közötti összhang biztosítása érdekében. A címzettek válaszadására nyitva álló határidő még nem telt el. Az általános helyettes az iskolakezdési támogatással (OBH 3147/2003.) kapcsolatban vizsgálta az APEH e tárgyban hozott iránymutatásait, és javasolta- formai és tartalmi szempontból egyaránt - az iránymutatások módosítását, illetve a párhuzamos állásfoglalást tartalmazó iránymutatások hatályon kívül helyezését. A címzett pénzügyminiszter és az APEH elnöke a javaslatot lényegében elfogadta, és iránymutatásaikat - az elnevezésből adódott félreértések elkerülése érdekében - az adózói kérdésekre adott válaszok címszó megjelöléssel teszik ezentúl közzé. A mezőgazdasági támogatások ügyében érkezett panaszokkal kapcsolatban megállapítható, hogy a gazdálkodók számára meglehetősen bonyolultak a jogszabályi előírások; a határidők, valamint a formai követelmények elmulasztása miatt jelentős összegű állami támogatástól esnek el.

Egyre több panasz érkezik a személyi jövedelemadó 1%-áról való rendelkezéssel összefüggésben is. A panaszosok a formai követelményeket kifogásolják, valamint azt nehezményezik, hogy akinek köztartozása van, az nem élhet rendelkezési jogával. Még mindig érkeznek olyan beadványok, amelyben a panaszosok a munkáltatói adóelszámolással kapcsolatban a nem megfelelő tájékoztatást kifogásolják, amely az adófizetési kötelezettségüket közvetlenül érinti.

Az adóhatóság vezetősége egyre több figyelmet fordít az eljárási rendelkezések betartására, ezért az eljárás elhúzódása vagy a tájékoztatás, válaszadás elmaradása nagyon kevés esetben fordul elő. Az adóhatóság az előforduló hiányosságot, mulasztást az esetek jelentős többségében saját hatáskörében orvosolja. Ezzel összefüggő tapasztalatunk ugyanakkor, hogy az adóeljárásban sokszor okoz problémát a panaszosok együttműködésének hiánya, ami az eljárás elhúzódásához, bírság kiszabásához vagy az esetleges méltányossági kérelem elutasításához vezet.

Sok hozzánk forduló panaszos vitatta ebben az évben is az adóvégrehajtás (foganatosítás) jogszerűségét. Beadványaikban többnyire önmagában a végrehajtás tényét sérelmezik, ami azonban szinte minden esetben jogszerű. Számos ügyben kérik az országgyűlési biztost, gyakoroljon méltányosságot vagy járjon közben az adóhatóság vezetőségénél az adóhatóság által kirótt fizetési kötelezettség alóli mentesülés érdekében. Nem ritka, hogy az adóellenőrzés keretében megállapított adóhiány, -bírság és késedelmi pótlék összege a több millió forintot is elérheti, amelynek megfizetése már komoly nehézséget okoz. A panaszosok gyakran akkor is sérelmezik, hogy az adóhatóság nem biztosít fizetési könnyítést számukra, amikor a már korábban engedélyezett részletfizetést elmulasztották, és emiatt az adótartozás egy összegben vált esedékessé.

A társadalombiztosítási járulékfizetéssel kapcsolatos beadványok egyező képet mutatnak a központi adókat érintő panaszokkal. Ezzel összefüggésben a legtöbb panasz az egyéni vállalkozók járulékfizetési kötelezettségével kapcsolatban érkezett. Az egyéni vállalkozók tevékenységük befejezését követően, amíg a vállalkozói igazolványt nem adják le a polgármesteri hivatalban, társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségük változatlanul fennáll. Több panasz az egyéni vállalkozók által igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokkal és pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyes, gyed) kapcsolatban érkezett, amelyek hátterében az elmaradt járulékfizetés áll. Nehézséget okoz emellett a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok hazalátogatásuk idejére tervezett, azonban - a biztosítási jelleg miatt - az egész évre előírt egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettsége, valamint a társas vállalkozás megszüntetése járuléktartozás fennállása esetében.

A helyi önkormányzat által beszedett gépjárműadóval kapcsolatos beadványok nagy részében a panaszosok azt kifogásolták, hogy az év közben eladott gépjármű után az adófizetési kötelezettség az év végéig a korábbi és nem az új gépjármű-tulajdonost terheli. Több panasz érkezett a gépjárműadó mértékének emelése miatt, a kedvezmények bővítése érdekében, a téves központi nyilvántartás következtében kirótt adófizetési kötelezettség, valamint a határozat késedelmes megküldése miatt.

A helyi adók megfizetésével kapcsolatban a korábbi évekhez hasonlóan gyakori panasz a helyi adófizetési kötelezettség ténye, a fizetendő helyi adó mértéke, az adómentességi kérelem elutasítása, valamint a fizetés elmulasztása következtében indított végrehajtás. Ezek a panaszok leginkább a kis településeken élő nyugdíjasoktól érkeznek, akiknek jelentős nehézséget okoz az adó megfizetése. Az országgyűlési biztos ilyen esetekben tájékoztatást ad a helyi adó kivetésének törvényi hátteréről, indokáról, mértékéről és fizetési nehézség esetén a méltányossági eljárás kezdeményezésének lehetőségéről.

Több panaszos kifogásolta a helyi építményadó-, telekadó- vagy kommunális adófizetési kötelezettséggel kapcsolatban, hogy a településen lakóhellyel rendelkező személyeknek kevesebb vagy kedvezményesebb mértékű helyi adót kell fizetniük, mint a tartózkodási hellyel rendelkező személyeknek. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem alkotmánysértő, ha az önkormányzat mentesíti az építményadó alól azokat, akik az ingatlant állandó bejelentéssel ténylegesen használják (722/B/1996. AB határozat) . A 858/B/1997. AB határozat arra is rámutatott, hogy nem alkotmányellenes, ha azon ingatlanok adóalanyai, akika birtokolt ingatlanukat lakás és munkahely céljára használják, kisebb mértékű adóterhet viselnek, mint az üdülésre használt ingatlanok adóalanyai. Ez az alapprobléma érhető utol azokban a panaszokban is, ahol idegenforgalmi adót kell a tartózkodási hellyel rendelkező üdülőtulajdonosoknak fizetniük. Lényegében ezt a problémát vizsgálta az általános helyettes a külföldi (EU) állampolgár a panaszos által diszkriminatívnak tartott helyi adófizetési kötelezettségének megállapítása tárgyában. Az OBH 5026/2002. számú jelentésében rámutatott arra, hogy a helyi adófizetési kötelezettség megállapításával kapcsolatban nem okoz visszásságot a helyi önkormányzati adóhatóság eljárása, ha a lakóhellyel és a tartózkodási hellyel rendelkező személyek adókötelezettségét - az állampolgárságra való tekintet nélkül - eltérő mértékben állapítja meg.

A helyi iparűzési adó tárgykörében érkezett panaszok a törvény rendelkezéseit, az adómentességi szabályokat, valamint az adófizetés helyét érintették.

Az illetékfizetési kötelezettséggel kapcsolatos beadványok szinte kizárólag a vagyonszerzési illeték tárgyában érkeztek, a legtöbb ezen belül is az illetékmentességi feltételekkel kapcsolatban. Ezek közül számos panaszos sérelmezi, hogy a fizetésében felfüggesztett illetékkötelezettséget az illetékhivatal újból előírja, amennyiben a telekingatlan 4 éven belüli beépítési kötelezettséget nem teljesítették vagy a használatbavételi engedély illetékhivatalnak történő bemutatását elmulasztották. A panaszosok sokszor tévesen azt feltételezik, hogy a földhivatal ekkor is automatikusan továbbítja a használatbavételi engedélyt az illetékhivatalhoz a mentesség véglegesítéséhez, mint ahogy az adásvételi szerződést az illetékkiszabáshoz. Többen kifogásolták, hogy illetékmentesség csak a vállalkozótól vett új építésű ingatlanokra jár, és ez nehezíti a kevésbé tehetős, használt lakást vevők helyzetét. Az ingatlanadás-vétel vétel, eladás sorrendje az illetékkötelezettség mértékét módosítja, az ezzel kapcsolatban érkezett panaszok azt nehezményezik, hogy az eladást követően a földhivatal nem továbbítja automatikusan az illetékhivatalnak az adásvételi szerződést, amely alapján az illetékhivatal kedvezőbb mértékű illetéket vethet ki, illetve a törvényben foglalt egyéves határidő lejártával az illetékhivatal nem állapíthatja meg kedvezőbb mértékben az illetéket.

Számos illetékügyben érkezett panasz vizsgálatára hatáskör hiányában nem kerülhet sor, azonban számos esetben az illetékhivatal a méltányossági eljárás keretében - a személyes körülményeket figyelembe véve - a panaszosok kérelmének helyt adva az illetéket csökkenti, törli vagy részletfizetést engedélyez.

1.1.2. Pénzintézetek

Az országgyűlési biztos hatásköre a rá vonatkozó rendelkezések értelmében a pénzintézetekre nem terjed ki. Ennek megfelelően - eddig - a közvetlenül a pénzintézet és a természetes személy között létrejött pénzügyi tárgyú szerződéseket sem vizsgálta. 2004. évi tevékenységünk azonban e felfogásban áttörést hozott. A Lengyel Köztársaság ombudsman-ja által az EOI tisztviselőihez, Strasbourgban, 2004. február 9-én intézett beszéd legfontosabb gondolatai fogalmazták meg az európai országok ombudsmanjaiban mindinkább teret hódító azon új nézetet, melyhez az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is csatlakozott: "Az állampolgárok alapvető jogait egy demokratikus jogállamban ma már kevésbé fenyegetik és sértik az állami szervek, nagyobb veszély fenyegeti ezeket a média és a gazdasági erőfölényben lévő szervezetek részéről. Eddig úgy gondoltuk, hogy csak a közjogi jogviszony vertikális, azaz alá-fölérendeltségi viszonyában van kiszolgáltatott helyzetben az alárendelt fél, az ő pozícióját kell megerősíteni egy ellensúllyal, az ombudsmannal, a hatalmi fölénnyel szemben. Az összes információs, politikai, vallási, gazdasági erőfölényes pozíció, vagyis minden egyensúlyhiányos helyzet, az élet bármely területén merüljön is fel, ugyanúgy igényli a kiegyensúlyozást, az ellensúlyképzést, a jogállam egyik alapelveként a korlátok és ellensúlyok intézményesítését, mint a közigazgatás." Egy riporternek a biztosítókkal és a bankokkal szembeni fellépés társadalmi igényét felvető kérdésére a biztos így válaszolt: "A közszolgáltatókat a hatáskörünkbe utalja a törvény, és tág teret enged arra, hogy az ombudsman értelmezze, kit tekint közszolgáltatónak. Eddig a nagy közüzemi közszolgáltatókat, a víz-, gáz-, áramszolgáltatást, a szemétszállítást, a kéményseprést, az oktatási és az egészségügyi szolgáltatást tekintettük ilyennek. Gondolnunk kell azonban a nagy magántársaságokra, multinacionális cégekre, amelyek gyakran akár saját alkalmazottaikkal, akár a hozzájuk forduló vevőkkel, megrendelőkkel, fogyasztókkal szemben nem egyszerűen az adott konkrét jogviszonyon belüli jogsértést követnek el, hanem alapvető jogokkal és szabadságokkal összefüggésbe hozhatókat is."

A biztos úgy véli, a gyakorlat egyértelműen jelzi, hogy vannak olyan jogsértések, amelyek esetén az alanyi jogvédelem kevés, az állampolgárok nagyobb csoportját érintő alapjogi jogvédelem [Obtv. 26. § (3) bek.] viszont nincs, vagy az nem hatékony.

Az ombudsman feladata és szerepe a gyorsan fejlődő, modern Európában erőteljes átalakulásban van. A hagyományos ombudsmani szerep- és feladatkör mellett mind erőteljesebb igény és szükség mutatkozik arra, hogy az ombudsman vonja vizsgálata körébe az állampolgárok jogainak védelmére hivatott állami szerveket is, azt feltárva, hogy a törvényekben előírt védelmet nyújtják-e az állampolgárnak és a kisembernek, a magánszféra - a cégóriások, vállalatbirodalmak, a bankok és biztosítók- részéről jelentkező támadások, súlyos jog- és érdeksérelmet okozó behatások ellen.

E gondolatok újszerűen értelmezik az ombudsmannak az alkotmányos rendszerben betöltött szerepét, társadalmi rendeltetését, és az eljárását szabályozó törvényi rendelkezéseket is. Az Obtv. hatásköri szabályának oldaláról szemlélve, az ombudsman mindig az állami szervek, a hatóságok eljárását, intézkedését vagy mulasztását vizsgálja. A mulasztás abban áll, hogy a hatályos alkotmányos jogrendszer megfelelően értelmezett szabályai alapján (a törvényben szabályozott hatósági eljárások megindításának lehetősége, a megfelelően értelmezett anyagi jogi szabályoknak a nem állami szereplőkkel való betartatása, illetve számonkérése) nem nyújtják a polgárok csoportjai részére azt a védelmet, amit az alkotmányból kibonthatóan nyújtaniuk kellene.

Ez a szerepváltás érhető tetten a beszámolási időszak egyik jelentős, a pénzintézetek jelzáloghitelezési gyakorlatát vizsgáló OBH 4999/2003. számú ügyben, amelynek megállapításai alapján a biztos több intézkedést is kezdeményezett az igazságügyi miniszternél, a PSZÁF elnökénél, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Főigazgatójánál és a Gazdasági Versenyhivatal Elnökénél. Az OBH 1174/2004. számú ügyben a biztos megállapította, hogy az FHB bank - a felek jogviszonyára irányadó Polgári Törvénykönyvnek a kölcsönös együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget megállapító szabálya alapján - köteles lett volna termékismertetőben, üzletszabályzatban, vagy bármely más alkalmas módon felhívni az ügyfelek figyelmét az áfa-visszatérítés lehetőségére. Az OBH 1891/2003. számú vizsgálat olyan adósok helyzetét tárta fel, akiknek a bank, a lakáshitel hátralék miatt a lakását elárvereztette, de mivel a felgyülemlett adósság teljes összegét az sem fedezte, a bank a végrehajtást a kezesek ingatlanára folytatja tovább.

1.2. Bentlakásos intézmények

A különböző bentlakásos intézmények (időseket, fogyatékosokat, pszichiátriai betegeket ellátó szociális intézmények) lakóitól az előző évekhez hasonlóan, 2004-ben is jelentős számú panaszbeadvány érkezett az országgyűlési biztos hivatalához. A panaszok számának növekedéséhez hozzájárult, hogy az év folyamán nőtt a bentlakásos intézményekben az ellátottak száma. Általános megállapításokat nehéz tenni, hiszen míg az időseket ellátó intézményekbe költözők aránya növekedést mutat, a különböző speciális intézményekben élők aránya inkább stagnál. A civil szervezetek jelzéseiből hivatalunk arról is értesült, hogy megtorpanni látszik a tartós bentlakást biztosító intézmények fokozatos átalakításának és a kisközösséget befogadó lakóotthonok kiépítésének folyamata, és szűkülnek a lakóotthonok létesítésére szánt pénzügyi források is. Ugyanakkor az intézményekre vonatkozó szabályok közé a szociális szolgáltatás feltételeit, minőségi, szakmai szabályait kiegészítve egyre több, az intézményekbe költözők jogait, érdekeit védő garanciális rendelkezést építettek, megelőzendő az egyre inkább piacivá váló szolgáltatásra árnyékot vető visszaéléseket. Ezek kidolgozását az országgyűlési biztos is különös nyomatékkal szorgalmazta.

A szakmai ellenőrzés - így az emberi jogi szempontok vizsgálata is - továbbra is a megyei közigazgatási hivatalok hatáskörébe tartozik, így az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az országgyűlési biztos a beérkező panaszok kivizsgálását legtöbbször, a megyei módszertani feladatot ellátó intézményt is segítségül hívó hivataloktól kérte.

A panaszok terjedelmes részét 2004-ben is azok az ügyek alkották, amelyek az intézmények általi ellátását, az élelmezést, az ételek minőségét, mennyiségét, a gondozási tevékenységet, valamint a dolgozók szakképzettségét érintették. Fontos kiemelni: annak ellenére, hogy az országgyűlési biztos több vizsgálata is hiányosságot tárt fel (pl. OBH 2776/2003., 1622/2004., 2443/2004. számú ügyek), az ilyen tárgyú panaszok nagyobb része alaptalannak bizonyult.

Az érintett alkotmányos jogokat elemezve, a legtöbb ügyben a jogállamiságból fakadó jogbiztonság, illetve a tisztességes eljárás követelménye, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a szociális biztonsághoz, az emberi méltósághoz, illetve a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok sérültek vagy kerültek közvetlen veszélybe. A feltárt visszásságot orvosolni kívánó ajánlást az érintettek valamennyi esetben elfogadták, és megtették a szükséges intézkedéseket a sérelmes helyzet felszámolására.

A beszámolási időszakban érkezett és bántalmazásra, testi, lelki agresszióra vonatkozó panaszok megalapozatlannak bizonyultak (OBH 6139/2003., 3761/2003.), viszont sajnálatos módon ebben akörben is súlyos visszásságokat tárt fel az OBH 5720/2004. számú vizsgálat. A vizsgálat az ápoló otthonban (az ellátás szakmai hiányosságai mellett) az ellátottakat megalázó, kiszámíthatatlan büntetéseket, büntető jellegű szankciók alkalmazását tárta fel. Az országgyűlési biztos felkérése alapján, valamint az illetékes közigazgatási hivatal gyors fellépése nyomán az ellátottak gondozásával kapcsolatos jogszabálysértő gyakorlat megszűnt. Az emberi méltósághoz való jog kirívóan súlyos sérelmét tárta fel az OBH 2443/2004. számú vizsgálat is.

Évek óta visszatérően kifogásoljuk (OBH 3535/2003., OBH 5317/2004.), hogy több intézmény a lakók pénzkezelése, valamint egyéb érdekeik védelmében nem kezdeményezte a szükséges gondnokság alá helyezési eljárásokat, annak ellenére, hogy a vonatkozó jogszabály ezt egyértelműen az intézmény kötelezettségévé teszi.

2004-ben is nagy számban érkeztek a lakótársak, illetve az intézmények dolgozóinak magatartását kifogásoló panaszok. Az országgyűlési biztos ezek esetében azt javasolta a hozzá fordulóknak, hogy használják ki az érdekképviseleti fórum biztosította lehetőségeket. Tapasztalataink szerint ezzel az eszközzel még mindig kevesen élnek. A kép teljességéhez azonban hozzátartozik az is, hogy olyan esetekkel is találkoztunk, amikor ez a mindennapi élet problémáinak, az együttlakás konfliktusainak feloldásában rendkívül fontos eszköz csupán névlegesen, vagy egyáltalán nem működött (pl. OBH 5317/2004. számú ügy) .

1.3. Birtokvédelem

A beszámolási időszakban is számos panasz érkezett a jegyzők birtokvédelmi eljárásával kapcsolatban. E beadványok vizsgálatára az országgyűlési biztosnak - ahogy már korábbi beszámolókban is rögzítettük - csupán korlátozottan van lehetősége.

Az Obtv. hatásköri szabályai szerint ugyanis el kell utasítani azokat a beadványokat, amelyek nem hatóság, hanem magánszemélyek által okozott (vélt vagy valós) sérelemmel kapcsolatosak. Ha a panaszos valamely szomszédjának magatartását tartja sérelmesnek, csak tájékoztatást tudunk adni a birtokvédelmi, esetlegesen bírói eljárás megindításának lehetőségéről. Akkor sem járhat el az országgyűlési biztos, ha a jegyző birtokvédelmi határozatának megváltoztatása iránt valamely fél már keresetet nyújtott be a bírósághoz.

A biztos azonban a hatáskörét állapította meg, ha a birtokvédelmi határozat megváltoztatása iránt ugyan indult per, de a panaszos attól függetlenül, a jegyző eljárását tartotta sérelmesnek. A polgári perben ugyanis a bíróság kizárólag a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt a birtokvédelem kérdésében, a jegyző eljárását nem vizsgálja felül, azaz a per nem terjed ki a jegyző által az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény alapján lefolytatott birtokvédelmi eljárás menetére (OBH 5887/2003.) .

A biztos hatáskörébe tartozó beadványok esetében jellemzően a jogbiztonsághoz, illetve az ennek részét képező tisztességes eljáráshoz, valamint a panasz előterjesztéséhez, és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indult vizsgálat.

Többször rögzítettük, és most is felhívjuk rá a figyelmet, hogy a hatóságok általában nem tartják be a birtokvédelmi eljárásra vonatkozó 30 napos eljárási határidőt. A beszámolási időszakban folyt vizsgálatok alkotmányos visszásságként értékeltek minden határidő-túllépést. Azok a megvizsgált esetekben kettő és fél hónaptól akár több mint egy évig is elhúzódó eljárásokat tártak fel (OBH 5812/2003., 5887/2003., 1510/2004., 1588/2004., 2034/2004.) . Az országgyűlési biztos az eljárás elhúzódására nem tartotta elfogadható magyarázatnak, ha az adott ügyeknek több ügyintézője volt.

Úgyszintén visszásságként értékeltük, ha az eljáró hatóságok eljárásuk során nem tárták fel megfelelően a tényállást. Ilyen eset volt, amikor a közigazgatási hivatal a panaszosok fellebbezéseit elbírálva, a birtokháborítási eljárásban hozott végrehajtási bírságot kiszabó határozatokat a másodfokú hatóság rendre, megalapozatlanság miatt semmisítette meg. Az elsőfokú birtokvédelmi hatóság ugyanis nem tisztázta teljes körűen a tényállást (OBH 5105/2003.) . Elmarasztalásra vezetett a jegyző eljárása abban az esetben, amikor személyes meghallgatásra idézett panaszos meghallgatását elmulasztva, annak indokait mellőzve hozott határozatot. Az adott esetben ugyanis a panaszos azért nem jelent meg a meghallgatására megjelölt napon, mert az idézést csak egy héttel később vette át (OBH 5887/2003.) . Ugyancsak visszásságot okoz, ha a birtokvédelmi határozatot kérelmezőnek - ügyféli minőségét semmiben véve - nem kézbesíti a hatóság (OBH 5812/2003.) .

Végezetül visszásságként értékelte az országgyűlési biztos, amikor a jegyző nem tartalma szerint bírálta el a panaszos kérelmét, és azt ezért nem tekintette birtokvédelemre irányuló kérelemnek. A hatóság ebben az esetben vitatta, hogy egyáltalán indult-e államigazgatási eljárás, az országgyűlési biztos azonban kifejtette, hogy a panasz jegyzőkönyvbe foglalása, iktatása, valamint helyszíni szemle megtartása, mind olyan jelek, amelyek az eljárás megindulását, illetve folyamatban létét igazolják (OBH 1588/2004.) .

Az előző évekhez hasonlóan a biztos kezdeményezéseinek fogadtatása a beszámolási időszakban is pozitív volt, a hatóságok általában azonnal, kivételesen az ombudsman kezdeményezésének fenntartását követően tettek eleget a kezdeményezésben foglaltaknak.

1.4. Büntetőeljárási ügyek

1.4.1. Büntetőeljárási és nyomozó hatósági ügyek

Az állampolgárok gyakran kénytelenek szembesülni a bűnözéssel, és annak következményeivel, de sajnálatos módon azok is sokan vannak, akik megszegik a törvényeket, és gondatlanságból vagy szándékosan bűncselekményeket követnek el. A bűnüldöző hatóságok évente több mint 400 ezer ismertté vált bűncselekmény ügyében folytatnak nyomozást. A büntetőeljárások eredményeként kb. 130 ezer elkövető válik ismertté. A sikeres vagy sikertelen büntetőeljárások közvetlenül érintik az állampolgárok alkotmányos jogait, akár az elkövetőkkel szemben szükségszerűen alkalmazott kényszerítő intézkedésekre gondolunk, akár arra, hogy a sértettek jogainak és vagyoni érdekeinek reparációja a nyomozó hatóságok lelkiismeretes munkájától függ.

Ezeknek az adatoknak a tükrében szinte elhanyagolhatónak tűnik, hogy a büntetőeljárásokkal összefüggésben évente csak 4-500 panaszos fordul segítségért az ombudsmanhoz. 2004-ben a panaszok száma a korábbi 488-ról 421-re csökkent. A statisztikai adatok alakulása természetesen nem jelenti azt, hogy a büntetőeljárásokkal kapcsolatos problémák súlya elhanyagolható. A feldolgozott panaszügyek tartalma - függetlenül attól, hogy az ügyben vizsgálatot folytattunk, vagy kénytelenek voltunk azt különböző okok miatt elutasítani - olyan szemléleti, gyakorlati vagy jogalkalmazási hibákra világít rá, amelyek kiküszöbölése nemcsak az állampolgárok, hanem egyúttal a nyomozó szervek érdeke is.

A panaszok nagyobb része az értékelt időszakban is a rendőrség által folytatott eljárásokkal függött össze. Kevesebb panasz érkezett a nyomozó hatóságként működő vámszervek munkája miatt, és ebben az évben sem találkoztunk a határőrség nyomozási tevékenységét sérelmező panaszokkal.

Vizsgálataink során általában kisebb jelentőségű, formális eljárási szabálysértéseket állapítottunk meg, pl. a határozatok késedelmes vagy nem szabályszerű kézbesítését, a nyomozás megszüntetése esetén a bűnügyi nyilvántartásból való törlés elmulasztását. Kirívóan súlyos törvénysértést nem tapasztaltunk, a panaszok egy részében azonban megállapítottuk, hogy a nyomozó hatóság az általában jogszerűnek minősíthető eljárás ellenére, valamely alkotmányos joggal összefüggésbe hozható méltánytalan, igazságtalan vagy szükségtelen nehézséget okozó helyzetet idézett elő. Egyes esetekben a beszerzett iratokból megállapítható volt, hogy a túlbuzgóság, a minden áron való eredményességre törekvés miatt, a nyomozó hatóság kellő körültekintés és megalapozottság nélkül kezdeményezte a büntetőeljárást. Egy ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottai ismeretlen telefonálótól származó bejelentés alapján házkutatást tartottak egy sárospataki fiatalember és barátnője lakásán. Az eredménytelen házkutatás után a fiatalokat - egyiküket megbilincselve - előállították a rendőrkapitányságra, ahol tanúként kihallgatták, majd szabadon engedték őket. Nem oktatták ki egyiküket sem eljárási jogaira - pl. a vallomás megtagadásának jogára -, és nem volt lehetőségük védő igénybevételére. Panaszaikat a Nyomozó Osztály vezetője ellenvetésként bírálta el, és elutasította. A nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették (OBH 4466/2003., OBH 4684/2003.) .

Az általános helyettes megállapította, hogy az intézkedéseket egyoldalú, nem ellenőrzött információ alapján, tehát törvénysértő módon hajtották végre. Hasonló ügyekről már a 2003. évi jelentésben is beszámoltunk, ezért ismételten szükséges hangsúlyozni, hogy konkrét személyekkel szemben csak a nyomozó hatóság tényeken, adatokon nyugvó mérlegelése alapján, megalapozott gyanú esetén kezdeményezhető büntetőeljárás.

A mérlegelési jog nem korlátlan, és az államhatalmat képviselő személyeket nem menti fel a körültekintő, célszerű és részrehajlás nélküli eljárásjogszabályi kötelezettsége és az alkotmányos alapelvek betartása alól. Az ismeretlen bejelentő egyoldalú nyilatkozatára alapított, kétséges tartalmú információ alapján elrendelt nyomozás sérti a büntetőeljárás szabályait, a mérlegelési jogkör alkotmányos korlátait, ezzel összefüggésben sérti a panaszosoknak az Alkotmány 13. § (1) bekezdése alapján a tulajdonhoz, az 59. § (1) bekezdés alapján a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adat védelméhez való alkotmányos jogait is. A törvénysértő eljárás az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és annak szerves alkotóelemét képező jogbiztonsággal, valamint az Alkotmány 55. § (1) bekezdése szerinti személyes szabadsághoz való joggal összefüggésben is alkotmányos visszásságot okoz.

A helyi rendőri szervek eljárását sérelmező panaszok között több olyan esettel találkoztunk, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy az eljáró hatóság képviselői nem ismerték az eljárásukra vonatkozó alapvető szabályokat sem. 2004 nyarán, az esti órákban Budapestre érkező vonat kalauza a Keleti pályaudvaron levő rendőrőrsre kísért két diáklányt, mivel véleménye szerint a lányok diákigazolványának érvényesítő címkéje hamisított volt. A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt előállították őket a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahonnan - meghallgatásukat és diákigazolványuk visszatartását követően - éjfél körül távozhattak. A meghallgatási jegyzőkönyv tanúsága szerint az előállított lányokat tanúként, illetve meghallgatottként hallgatták meg, jogaikról nem tájékoztatták őket, ellenben figyelmeztették az igazmondás kötelezettségére; diákigazolványukat pedig "visszatartották". A jegyzőkönyvben semmilyen, az eljárás alapjául szolgáló jogszabályi hivatkozás nem volt található (OBH 4066/2004.) .

Az ügyben június 21-én indult államigazgatási eljárás során az igazolványokat bemutatták egy igazságügyi okmányszakértőnek, aki megállapította, hogy mind a diákigazolványok, mind a bennük levő érvényesítő címkék teljesen eredetiek. Június 22-én visszaadták a diákoknak az igazolványaikat; az ügyet pedig irattárba helyezték.

A rendőrkapitány állásfoglalása szerint "a rendőri intézkedések a törvényben megfogalmazott keretek között, az emberi humanitás szempontjainak figyelembevételével, jogszerűen és arányosan történtek. Mivel az ügyben büntetőeljárás nem indult, a rabosítás, lefoglalás, gyanúsítotti kihallgatás procedúráját nem kellett elviselniük az előállított személyeknek, így jogaik súlyosabban nem sérültek." Hasonló eset fordult elő Siófokon is, ahol a rendőrkapitányság akció-csoportjának három tagja intézkedett a Balatonnál nyaraló német fiatalkorúakkal szemben, mert azzal gyanúsították őket, hogy a náluk lévő bevásárlókocsit eltulajdonították. A négy fiút a kapitányságra előállították, és egymás után gyanúsítottként kihallgatták. A rendőri intézkedésről készült jelentés és a fogva tartásról szóló igazolás szerint a panaszos fiát 23.55-kor engedték szabadon, de a gyanúsítotti jegyzőkönyv szerint a kihallgatása csak 00.46-kor ért véget.

Ezt követően, hajnali 1.00 órakor házkutatást tartottak a fiúk szállásán, és lefoglalták a bevásárlókocsit. A lefoglalásról készült jegyzőkönyvben a lefoglalás helyeként a panaszos fiának németországi lakóhelye szerepelt. A nyomozást egy hónappal később - bűncselekmény hiányában - megszüntették. A Siófoki Rendőrkapitányság vezetője a hozzá megküldött panaszt elutasította. A rendőrkapitány megállapította, hogy a panaszos fiának előállítására jogszerűen került sor, eljárásijogsértés nem történt, a fogva tartott pedig emberséges bánásmódban részesült.

Az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség intézkedése sértette a rendőrségről szóló törvény egyik alapelveként deklarált arányosság követelményét. Az eljárás visszásságot okozott a személyes szabadsághoz való joggal, valamint a védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben is, tekintettel arra, hogy a védő nem volt jelen a fiatalkorú és a magyar nyelvet nem beszélő gyanúsítottak kihallgatásán, és a rendőrség elmulasztotta értesíteni a fiatalkorúak törvényes képviselőjét (OBH 4632/2003.) .

Sajnálatosnak tartjuk azt a más, hasonló ügyekben is tapasztalt hibás szemléletet, hogy az érintett rendőri vezetők a hibák elismerése és a konzekvenciák levonása helyett, a felelősség elhárítására törekedtek. Több esetben találkoztunk ezekkel a problémákkal a rendőri intézkedésekre - előállítás, kényszerítő eszközök használata stb. - vonatkozó panaszoknál is, ahol az állampolgár a rendőrségi törvény alapján panaszjoggal rendelkezik ugyan, de a panaszok kivizsgálása rendszerint csak formálisan és alapos vezetői kontroll nélkül történik meg. A büntetőeljárások során tapasztalt alkotmányos visszásságok rendszerint a büntetőeljárási szabályokat is sértik, ezért azokat a törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészségnek is észrevételeznie kellene. Amennyiben erre nem került sor, minden esetben tájékoztattuk megállapításainkról a legfőbb ügyészt.

A bemutatott esetektől eltekintve a panaszok nagy részében azt állapítottuk meg, hogy az eljárást folytató szervek tevékenysége nem sértette a panaszosok alkotmányos jogait, ezért vizsgálatra vagy egyéb intézkedésre nem került sor. Sok ügyben kifogásolták a panaszosok az ügyészség törvényességi felügyeleti intézkedéseit, vagy a bíróság hatáskörébe tartozó rendelkezéseket. Ezekben az ügyekben a panaszosok megfelelő tájékoztatása mellett a kivizsgálásra hatáskörrel rendelkező ügyészséghez vagy a bírósághoz tettük át az iratokat. A panaszosok többsége elfogadta intézkedéseinket, mert a panaszukkal összefüggésben kapott tájékoztatás vagy szóbeli konzultáció akkor is elősegítette jogaik érvényesítését, amikor az Obtv. rendelkezései nem tették számunkra lehetővé az érdemi segítségnyújtást.

1.4.2. Fogva tartottak ügyei

A fogva tartottak két nagy csoportját a jogerős elítéltek és az előzetes letartóztatásban levő személyek alkotják. A jogi helyzetükből adódó eltérések panaszaik jellegében is megmutatkoznak. Az előzetes letartóztatást az ügyész, illetve a bíróság rendelkezése alapján - bv. intézetben vagy rendőrségi fogdában - kell végrehajtani. Az előzetes letartóztatottak azon panaszbeadványait, melyek a kényszerintézkedés elrendelését vagy a kapcsolattartás korlátozását sérelmezték, az országgyűlési biztos általános helyettesének - hatáskör hiányában - el kellett utasítania. A büntetőeljárással, illetve egyes nyomozati cselekmények lefolytatásával összefüggő panaszokat pedig a nyomozás felett törvényességi felügyeletet gyakorló, illetékes ügyészi szervekhez tette át.

Az általános helyettes - egy rendőrségi fogdán fogva tartott személy védőjének panasza alapján - ugyanakkor vizsgálatot folytatott a védelemhez való jog korlátozása tekintetében (OBH 3617/2004.) . Megállapította, hogy a rendőrség eljárása, melynek során a jogszabályoktól eltérően, külön feltételekhez kötik a védő és a fogva tartott védence közötti kapcsolattartást, visszásságot okoz a védelemhez való joggal összefüggésben.

A rendőrségi fogdán fogva tartottak elhelyezési körülményeit általánosságban is vizsgálta az általános helyettes egy cukorbeteg fogva tartott panasza alapján (OBH 1142/2204.) . A vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a rendőrség mulasztása közvetlenül veszélyeztette a cukorbeteg fogva tartott lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát, miután a részére korábban beadott élelmiszert - az eljáró személyek együttműködésének hiányában - eltávolították a zárkájából. Visszásságot okozott továbbá a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben a rendőrség eljárása, mert a fogva tartott panaszát nem a jogszabályoknak megfelelően vizsgálták ki. Az általános helyettes azt is megállapította, hogy közvetlenül veszélyezteti az emberi méltósághoz való jogot a rendőrség mulasztása, ha a fogdán nem rendszeresítenek az étkezésre szolgáló asztalt a zárkákban. A zárkák kötelező berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozó jogi szabályozás hiánya pedig visszásságot okoz a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben.

A bv. intézetekben tapasztalható telítettség okozta problémák 2004-ben is vizsgálat tárgyát képezték. Az általános helyettes - az OBH 3091/2003. számú ügyben - megállapította, hogy visszásságot okoz a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben a bv. intézet eljárása, ha a fogva tartottak háromemeletes ágyakon való elhelyezése során nem biztosítják a jogszabályban előírt lég-, illetve mozgásteret. A harmadik emeleten elhelyezett fogva tartottak esetében fennáll az embertelen bánásmód közvetlen veszélye is. Az igazságügy-miniszter ígéretet tett a háromemeletes ágyakon való elhelyezés mielőbbi megszüntetésére.

A fogva tartottak a benyújtott panaszok jelentős részében mérlegeléssel összefüggő döntéseket (büntetés-végrehajtás félbeszakítása, eltávozás engedélyezése, végrehajtási fokozat enyhítése, feltételes szabadságra bocsátás iránti előterjesztés, biztonsági csoportba sorolás) kifogásoltak, az ellenük folytatott fegyelmi eljárást sérelmezték, vagy másik bv. intézetbe való átszállításukhoz kértek segítséget. Az általános helyettes a panaszok kivizsgálása során rendszerint megkereste az érintett bv. intézetet, majd részletesen tájékoztatta a fogva tartottakat az álláspontjáról, valamint az ügyek jogszabályi hátteréről. Az átszállítási kérelmeket pedig az elbírálásukra hatáskörrel rendelkező országos parancsnoksághoz tette át. Az egészségügyi ellátással összefüggő panaszok vizsgálata során az általános helyettes nem észlelt alkotmányos visszásságra utaló körülményt.

Egy fogva tartott hozzátartozójának a panasza alapján az általános helyettes megállapította, hogy visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben a bv. intézet eljárása, ha a fogva tartott büntetés-félbeszakítási kérelmét jelentős késedelemmel továbbítják az elbírálására jogosult hatóságnak (OBH 4808/2003.) . A jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot eredményez továbbá, ha a jogszabályok nem biztosítanak jogorvoslati lehetőséget az igazságügy-miniszter elsőfokú döntése ellen. Az általános helyettes - a korábbi OBH 1431/2001. számú ügyben tett biztosi javaslatra utalva - ismételten felhívta az új bv. törvény előkészítéséért felelős igazságügy-miniszter figyelmét a problémára.

1.5. Családjogi ügyek

1.5.1. Gyermekek és fiatalkorúak jogai

A gyermekek és a fiatalkorúak jogai érvényesülése területén a panaszosok az első fokon eljáró gyámhivatalok feladatkörébe tartozó ügycsoportok közül 2004-ben jellemzően a következőket sérelmezték: a gyermekétől különélő szülő kapcsolattartásának szabályozása, újraszabályozása, a jogerősen szabályozott kapcsolattartás végrehajtása, ideiglenes hatályú beutalás, átmeneti nevelésbe vétel, örökbefogadási eljárás, családba fogadás, a gyermekek családi jogállásának rendezése, gyermektartásdíj megelőlegezése, pénzbeli juttatások folyósítása.

Az általános helyettes több esetben megállapította a jogbiztonsággal összefüggő jog sérelmét, amikor a gyámhivatal nem a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, az elintézési határidőt jelentősen túllépve hozta meg a döntését. Ugyancsak a jogbiztonság követelményének sérelmét állapította meg a biztos, amikor a kiskorúak családi jogállásának rendezését a gyermekek 3. életévének betöltése után hivatalból nem kezdeményezte a gyámhivatal. A gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogának sérelmét állapítottuk meg, amikor az anyakönyvi hivatal - arra való hivatkozással, hogy a román állampolgár anya nem tudta hitelt érdemlően igazolni személyazonosságát - nem fogadta el az anya gyermeke vér szerinti apjának teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatához való hozzájárulását.

A gyermektartásdíj megelőlegezésekor az első fokon eljáró gyámhivatalok többször a tényállás felderítése nélkül, vagy -jogsértően - arra való hivatkozással utasították el a kérelmet, hogy az állam már két alkalommal megelőlegezte azt, többször nincs arra lehetőség, vagy nincs remény annak megtérülésére.A másodfokon eljáró gyámhivatalok többnyire az ilyen döntéseket megsemmisítették, az első fokon eljáró hatóságot új eljárásra utasították. A pénzbeli ellátások folyósítására vonatkozó kérelmeknél gyakran állapítottuk meg azt, hogy gyámhivatal eljárása jogszerű volt, mert a panaszosok anyagi helyzete valóban nem felelt meg azoknak a jogszabályi feltételeknek, amelyek fennállta esetén az ellátás folyósítása kötelező. A mérlegelési jogkörben adható támogatásokat elutasító határozatok vizsgálatára pedig - hatáskörük hiányában - nincs lehetősége a biztosoknak.

Több - főként a gyermekét egyedül nevelő - anya sérelmezte, hogy ha a 14. életévüket betöltött, korlátozottan cselekvőképes fiatal saját döntése alapján nem kíván kapcsolatot tartani az őt nem nevelő szülővel, és a kapcsolattartásra jogosult szülő a gyámhivataltól kéri a végrehajtást, akkor az első fokon eljáró gyámhivatalok a kötelezett szülő figyelmeztetése után többnyire pénzbírságot szabnak ki. Továbbra is problémát jelent, hogy a kapcsolattartások végrehajtása során a gyámhivatalok az elintézési határidőben nem tudnak döntést hozni, eljárásukat - a jogszabályi feltételek fennállása esetén - nem hosszabbítják meg, illetve nem függesztik fel. Gyakori eljárási hiba, hogy a gyámhivatal a kapcsolattartást meghiúsító felet magatartása következményeire nem határozatban, hanem levélben figyelmezteti, amivel sérti a jogorvoslathoz való jogot. A végrehajtási eljárások során számtalanszor előfordul, hogy az egyes eljárási cselekmények között indokolatlanul hosszú idő telik el, illetőleg a hatóság az ügyfelet nem tájékoztatja a végrehajtási kifogás benyújtásának lehetőségéről.

Problémás volt a meghiúsult kapcsolattartás miatt a jogosult szülő utazási költség megtérítésére irányuló kérelmének elbírálása. A kapcsolattartásra jogosult szülő ugyan hitelt érdemlően bizonyította, hogy a kapcsolattartások teljesülése érdekében - a kapcsolattartást szabályozó határozatban megjelölt napon és időben - az utazáshoz mindig saját gépkocsiját vette igénybe, a gyámhivatal az útiköltség megállapításához szükséges számlák hiányában a kérelmet mégis elutasította.

Az ideiglenes hatályú elhelyezések jogszerűségét érintő panaszok esetében a család védelméhez való jog sérelmét állapította meg az általános helyettes, amikor az anya halála után - bár a családjától különélő apa gyermekei nevelésére való alkalmasságát senki nem vitatta - a kiskorú gyermekeit nem hozzá, hanem nagykorú, nappali tagozaton tanuló, önálló jövedelemmel nem rendelkező bátyjukhoz helyezte. Nem szolgálja a gyermekek érdekét, továbbá az eljárás elhúzódását eredményezi, ha a védelembe vett kiskorúakat - tekintettel arra, hogy a védelembe vétel nem érte el a célját -gyámhatóság, ahelyett hogy az átmeneti nevelésbe vételéről döntene, ideiglenes hatállyal gyermekotthonba utalja.

A családba fogadott gyermekek helyzetének vizsgálata során az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal helyesen jár el, ha a családba fogadást megszünteti, amennyiben annak oka már nem áll fenn. Ugyanakkora gyermeki jogok és a családhoz való jog sérelmét okozza, ha a gyámhivatal a családba fogadást megszüntető határozatát nem nyilvánítja azonnal végrehajthatóvá, hanem a családba fogadó szülőt arra szólítja fel, hogy 8 napon belül adja át a gyermeket a vér szerinti szülőnek.

2004-ben két örökbefogadással kapcsolatos eljárást vizsgáltunk. A gyermekek kiemelt védelme, továbbá a családhoz való jog sérelmét állapítottuk meg, amikor a gyámhivatal - annak ellenére, hogy a gyermeknek semmilyen kapcsolata nem volt vér szerinti családjával - a gyermeket csak annak négyéves korában nyilvánította örökbe fogadhatóvá. Az általános helyettes a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez fűződő joga sérelmének közvetlenül veszélyét állapította meg, amikor az örökbefogadási eljárás során a kötelező gondozási időre a gyermeket a gyámhivatal késedelmesen helyezte ki az örökbefogadó szülőkhöz.

A gyermekjóléti szolgálatok, a jegyzői hatáskörben eljáró gyámhatóságok és a gyámhivatalok tevékenységének vizsgálata során az általános helyettes a beszámolási időszakban több esetben tapasztalta, hogy az arra hivatott segítő szervezetek és hatóságok a gyermekek veszélyeztetésére utaló tudomásszerzést követően a gyermekek védelme érdekében a szükséges intézkedéseket nem, vagy csak késedelmesen tették meg. Álláspontja szerint a gyermeki jogokat súlyosan veszélyezteti, ha a gyermek szexuális zaklatására utaló jelzések valóságtartamának kivizsgálása elmarad.

A kórházak előtti inkubátorokba helyezett csecsemők védelme érdekében az országgyűlési biztos és az adatvédelmi biztos 2000-ben és 2001-ben közös vizsgálatot folytatott. Az újszülöttek életének védelme érdekében a biztosok akkor olyan jogszabály alkotását kezdeményezték, amely a csecsemőnek a kórházak bejáratánál való elhelyezését nem rendeli büntetni. Az igazságügy-miniszter a kezdeményezéssel nem értett egyet, ezért egyeztető tárgyalást kezdeményezett a biztosok, az Igazságügyi Minisztérium és a Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársainak bevonásával. 2003 novemberében a párbeszéd folytatására - ennek időközi szünetelése miatt - a biztosok felkérték az igazságügy-minisztert. A biztosok korábbi ajánlásainak megfelelő jogi környezet kialakítása jelenleg is folyamatban van.

Egyre több olyan beadvány érkezik hivatalunkhoz, amelyben a hozzánk forduló felvilágosítást, tanácsot kér vagy éppen nehéz anyagi és szociális helyzetükről számol be, illetve kér segítséget. Az ilyen esetekben - többnyire rövid úton -felvesszük a kapcsolatot az adott település jegyzőjével, gyermekjóléti szolgálatának vezetőjével, és teljes körű tájékoztatást, továbbá a megtett intézkedésekről visszajelzést kérünk.

1.5.2. Gondnoksági ügyek

A gondnoksággal kapcsolatos beadványok száma az előző évihez viszonyítva a beszámolási időszakban tovább emelkedett. A tavalyi évben e témakörben harmincnégy, 2004-ben negyvennégy beadvány érkezett a biztosokhoz.

Jellemzően a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állók sérelmezték, hogy a gyámhivatal nem, vagy késedelmesen hozott határozatot arról, hogy jövedelmük 50%-át közvetlenül a gondnokoltnak folyósítsa a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. A Polgári Törvénykönyv 2001. november 1-jétől hatályos módosítása szerint ugyanis a korlátozottan cselekvőképes személy már nem teljes jövedelmével, csupán annak 50%-ával rendelkezik szabadon. A gyámhivatalok sok esetben korábbi határozataikat késedelmesen módosították, illetőleg a 2001 novemberét követően cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezettek esetében úgy rendelkeztek, hogy a gondnokolt jövedelmét a gondnok kezeihez folyósítsák, majd annak 50%-át a gondnok adja át a gondnokoltnak.

Többen sérelmezték, hogy a gondnok nem képviseli megfelelően a gondnokolt érdekeit, nem segíti a tőle elvárható módon gondnokoltját az ingatlanhoz való hozzájutásban, vagy nem javasolta, hogy a gyámhivatal a gondnokolt által kért összeget a gondnokság alá helyezett fenntartásos betétkönyvéből felszabadítsa. Az ilyen típusú panaszok esetén az általános helyettes azt vizsgálta, hogy a gondnok és a gyámhivatal a rá vonatkozó jogszabályok alapján, megfelelő körültekintéssel járt-e el.

2004-ben is érkezett néhány beadvány, amelyben a panaszosok azt kifogásolták, hogy gondnokság alá helyezésüket - álláspontjuk szerint indokolatlanul - kezdeményezték. E panaszosainkat - hatáskörünk hiányában - csupán arról tudtuk tájékoztatni, hogy a bíróság teljes körű bizonyítást követően, csak akkor helyez valakit cselekvőképességet korlátozó, vagy kizáró gondnokság alá, ha annak orvosi és jogszabályi feltételei is fennállnak. Felvilágosítást kaptak a panaszosok arról is, hogy a gondnokság alá helyezési perben teljes perbeli cselekvőképességgel rendelkeznek, a bíróság személyes meghallatásuktól - csekély kivétellel - nem tekinthet el.

Több alkalommal fordult elő, hogy a gondnokság alatt álló személy, illetőleg közeli hozzátartozója arról érdeklődött, hogyan kerülhetne ki a gondnokolt a bentlakásos otthonból. Ezzel összefüggésben kérték a biztos segítségét ahhoz, hogy saját otthonukban élhessenek. Ezekben az esetekben a gondozó intézmény vezetőjétől tájékoztatást kértünk a gondnokolt állapotáról, elsősorban arról, hogy önálló életvitelre alkalmas-e, illetőleg a közeli hozzátartozó képes-e az ellátására. A kapott tájékoztatás és a rendelkezésünkre bocsátott orvosi szakvélemény birtokában adtunk választ a hozzánk fordulónak. Előfordult azonban olyan eset is, amelyben civil szervezet szeretett volna a gondnokolt segítségére lenni. Beadványukban azt sérelmezték, hogy a gondnokoltat akarata ellenére, hivatásos gondnoka kérelmére akarják áthelyezni abból a bentlakásos otthonból, ahol évek óta jól érzi magát. E vizsgálatunk a beadványban foglaltakat nem igazolta. A gondnokoltat beleegyezésével, állapotának és életkorának jobban megfelelő, a korábbinál színvonalasabb ellátást nyújtó intézménybe helyezte a gyámhivatal. Ugyanakkor olyan esettel is találkoztunk, ahol a gondnok jelezte, hogy álláspontja szerint a gyámhivatal döntése a gondnokolt érdekeivel ellentétes. A gondnok, aki a gondnokolt testvére, szerette volna a gondnokság alatt álló készpénzvagyonát a fenntartásos betétkönyvnél kedvezőbb kamatot biztosító betétkönyvben lekötni.

A jogorvoslathoz, illetőleg a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmét állapította meg az általános helyettes azokban az esetekben, amikor a gondnokolt közeli hozzátartozója a gyámhivatalnál jelezte, hogy a gondnok a gondnokság alá helyezett érdekeit nem képviseli, vagy a személyes gondozási tevékenyégét nem látja el megfelelően, és a gyámhivatal a bejelentés valóságtartalmát ugyan kivizsgálta, de a bejelentést alaptalannak találva, a panaszos kérelmét nem határozatban, hanem levél formájában utasította el.

1.6. Egészségügy

1.6.1. Egészségügyi igazgatás, betegjogok

Az egészségügyi ellátásokat érintő vizsgálatok jelen beszámolási időszakban is több, az egészségügyi rendszeren túlmutató - társadalmi, gazdasági - területet érintettek azzal, hogy míg korábban elsősorban a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, a betegjogok, illetve az élethez, emberi méltósághoz való alapjog érvényesülésének aspektusából folytak, ezúttal a jogi háttér hiányosságaiból fakadó jogbiztonság sérelme is több ízben megállapítható volt. Az onkológiai betegek gyógyszereihez való hozzáférés, a beteg gyerekek kezelésének feltételei, az orvosok, gyógyszerészek vagy más egészségügyi dolgozók jogai érvényesülésének kérdéskörében az ombudsman továbbra is folyamatos közvetítő szerepet vállal, az alapjogok szempontjait érvényesítve nyújt segítséget a sérelmet szenvedett természetes vagy jogi személyeknek. Ez a segítségnyújtás nem kizárólag a vizsgálatok alkalmával, hanem egy-egy tájékoztató tartalmú levél megfogalmazásával is eligazítást ad a panaszosok számára. Különösen így van ez az egészségügy területén, ahol gyakori az orvos-szakmai kérdéseket érintő probléma, mellyel összefüggésben azonban a biztos fellépése kizárt, de a megfelelő eljárási mederbe terelt ügy megnyugtatóbb eredménnyel zárulhat.

Az idei évben lezárt ügyek között egyre nagyobb számban voltak olyan panaszok, melyekben orvosok egészségügyi intézmények vezetői, munkatársai fordultak a Hivatalhoz. Ezekben az esetekben nem szükséges alapjogi vizsgálat lefolytatása, hiszen gyakran csak egy-egy jogszabály félreértelmezéséről, vagy ismeretének hiányáról van szó, így a jogi érvekkel alátámasztott, de a laikus számára is érthető tájékoztatás minden szempontból célravezetőbb. Ezt a következtetést támasztja alá a MÁV-kórház orvos-jogászainak a látlelet térítésköteles kiadásával kapcsolatos megkeresése is. Ebben az esetben azt az ellentmondásos helyzetet kellett jogi szempontból megvizsgálni, mely az egészségügyi intézmény részéről a nyomozóhatóság számára szóló kötelező adatszolgáltatás, illetve a látlelet kiállításának térítésköteles volta között feszült. Az elemzésben arra a következtetésre jutottunk, hogy a 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján egyes egészségügyi szolgáltatások csak térítési díj ellenében vehetők igénybe, azaz az OEP nem vonja be az állam által térítendő egészségügyi szolgáltatások körébe - például a látlelet készítését. Ugyanakkor az is tény, hogy az egészségügyi adatok védelmét rendező 1997. évi XLVII. törvény lehetővé teszi, hogy az orvos a nyomozó hatóság számára a kívánt egészségügyi és személyazonosító adatokat átadja. Ebben az esetben tehát nem az volt a jogi érvelés alapja, hogy a Be. szabályai szerinti megkeresésnek nem tesz eleget az egészségügyi szolgáltató, ha nem bocsátja ki díjmentesen a látleletet, hanem az egészségügyi szolgáltatás és az egészségügyi adatszolgáltatás között fennálló alapvető különbség. Végül a legfőbb ügyész kezdeményezte az igazságügy-miniszternél a jogszabályok közötti harmónia helyreállítását (OBH 4283/2004.) .

Az elmúlt évekhez képest lényegesen kevesebb számban érkeztek - a különböző orvosi beavatkozások következtében elszenvedett - hepatitis C-vírus fertőzés miatti panaszok, melyek elsősorban a kártalanítási igények érvényesítésével, illetve annak módjával kapcsolatosak (OBH 1620/2004., OBH 3413/2004.) . Minden esetben ismét felhívtuk a panaszosok figyelmét arra, hogy az országgyűlési biztos feladata a hatóság eljárásával összefüggésben keletkezett alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelem vizsgálata, ezért a kártalanítási igények érvényesítése a polgári bíróságok hatáskörébe tartozik, így az országgyűlési biztos vizsgálati és ennek eredményétől függő ajánlási jogával ezekben az ügyekben nem élhet. Ezzel együtt minden esetben részletes tájékoztatást kaptak a panaszosok jogaikról és lehetőségeikről.

Számos olyan panasz, illetve felvetés is érkezett, amelyekben a szakorvosi ellátás hiányát (bőrgyógyászat) vagy annak körülményeit (fogorvosi ellátás) kifogásolták jellemzően a betegek, de sok esetben a hozzátartozók is (OBH 1811/2004., OBH 6072/2004.) . A csontritkulásban szenvedő betegek gyógyszerár-támogatásának nemek szerinti megkülönböztetését sérelmező beadványokkal kapcsolatban pedig - utalva a korábbi jelentéssel zárult vizsgálatra - felhívtuka panaszosok figyelmét a gyógyszerkészítmények alkalmazási protokolljának szigorú rendjére, valamint a támogatott készítmények széles körére (OBH 3413/2004, OBH 4415/2004.) .

Az örökletes vérzékenységben szenvedő betegek csoportja számára egyfajta megelőző jellegű gyógykezelést látott elengedhetetlennek a betegcsoportot képviselő szervezet vezetője, aki azonban panaszában figyelmen kívül hagyta, hogy a jogszabályi keretek között egyénre szabottan történő kezelés olyan orvos-szakmai - és nem jogi - kérdés, mely az ombudsman részéről nem kifogásolható akkor, ha az ellátás, mint egészségügyi ellátás minden rászoruló számára hozzáférhető (OBH 3331/2002.) .

Az érintett betegek élethez és emberi méltósághoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával kapcsolatban okozott visszásságot, amikor kizárólag finanszírozási okból nem kapták meg a kezelésükhöz orvos-szakmailag indokolt gyógyszert úgy, hogy a megfelelő tájékoztatás után vállalták a gyógyszer megvásárlását (OBH 1655/2004.) . Ebben az ügyben azért indítottunk vizsgálatot, mert egy súlyos daganatos betegségben szenvedő fiatal számára a Magyarországon nem törzskönyvezett gyógyszert - figyelemmel a biztató kutatási eredményekre - az OEP által elfogadottól eltérő indikációban óhajtotta a szakorvos alkalmazni, mellyel összefüggésben azonban az OEP vizsgálatot indított a klinika orvosa ellen. A jelentésben megállapítottuk, hogy a nemzetközi gyakorlatban ismert és bevett, sikeresen használt gyógyszer hazai finanszírozásának hiánya nem korlátozhatja, vagy különösen nem tilthatja meg annak használatát amennyiben az orvos-szakmailag indokolt. Az OEP eljárása miatt, továbbá a törzskönyvezés vagy engedélyezés körüli értelmezési, hatásköri vita miatt nem csorbulhat a súlyos beteg ember méltósága, illetve ezzel együtt személyi és vagyoni autonómiája. Az egészségügyi miniszter és az OEP főigazgatója válaszukban nem értettek egyet a jelentés ajánlásaival, és megoldottnak tekintették a kifogásolt gyógyszer engedélyezési problémákat.

Többen panaszolták az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, illetve valamelyik megyei szervezete finanszírozási gyakorlatát, az egyedi méltányossági igények elbírálásának módszerét, az engedélyezési eljárás elhúzódását. Kifogás érte az OEP eljárásainak szakmaiságát, a szakorvosok által igényelt nagy értékű gyógyszerek vagy gyógyászati segédeszközök térítésének elbírálását is.

Figyelemmel arra, hogy a hozzánk érkezett hasonló tartalmú - tehát az egyedi méltányossági kérelmek elbírálásának nehézkessége és lassúsága, valamint gyakori elutasítása miatti - panaszok száma jelentősen megnőtt, az OEP 2004. év végéig megbízott főigazgatója egy általa erre kinevezett szakmai vezetőt bízott meg az ombudsmanhoz benyújtott, de az OEP eljárásait kifogásoló panaszok közvetlen megoldását elősegítendő. Mivel a kérelmek legnagyobb részben a nagy értékű, külföldön előállított gyógyszerek körét érintették a méltányossági engedélyezési procedúra szigora - az OEP vezetőjének álláspontja szerint - nem enyhülhet.

Meg kell jegyezni azonban azt is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár munkatársaival egy-egy téma kapcsán kifejezetten előremutató, konstruktív, a konfliktusok feloldásának lehetőségét kereső együttműködés jött létre. Ennek keretében sikerült előrelépést elérni az egyedi méltányossági engedélyezési ügyek komplexitásának kérdésben vagy a munkaképesség csökkenés megállapításának orvos-szakértői eljárását elemző jelentés (OBH 3116/2002.) főbb kérdéseit illetően. Ez utóbbiban ugyan alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítására nem került sor, ám számos egyéb szociális, egészségügyi ellátást érintő aggály felmerült.

A panaszok alapjául szolgált körülmények elsősorban a rokkantság mértékét, a munkaképesség mértékének csökkenését megállapítani hivatott orvos-szakértői bizottságok eljárását, munkamódszerét jelentették. A téma hátterének feltárásakor olyan társadalmi-szociológiai konfliktusok kerültek felszínre, melyre kizárólag együttesen az egészségügyi, a munkaügyi, és immár a szociális tárca fellépése adhat megnyugtató választ. Mindenesetre sokat ígérő az OOSZI, az OEP és az egészségügyi szakpolitikusok javaslata a rehabilitációs lehetőségek kiszélesítéséről, a munkaerő-piacra való visszakerülés támogatásáról. Ugyanakkor a "rokkantosítás" automatizmusának megszűntetése átmenetileg valódi jogi konfliktusok előidézője lehet.

A beszámolási időszakban csak egy, a mentőszolgálatok munkáját kifogásoló panasz alapján fejeződött be vizsgálat, melyben az adott helyzet jelentőségénél fogva, valamint a jövőre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét arra, hogy az egészségügyi intézmények szolgáltatásainak zökkenőmentes igénybevételéhez elengedhetetlen az intenzív osztályos kapacitás bővítése, a mentőszolgálat feladatainak reális felmérése, a szolgálat körülményeinek, szakmai minimum feltételeinek fejlesztése, az eszköz- és járműpark korszerűsítése. Válaszában a miniszter külön elemezte a sürgősségi betegellátás, illetve az intenzív osztályok aktuális helyzetének jelenét és jövőjét, valamint az Országos Mentőszolgálat fejlesztési programját. Mindez összecseng a jelentésben rögzített anomáliákkal és remélt változtatásokkal, ezért a választ elfogadtuk (OBH 4260/2003.) .

A mentőszolgálatok kivonuló állománya érdekében is folyt vizsgálat. Az elkészült jelentésben a biztos megállapította az egészséghez, illetve a munkavédelemhez való jog sérelmének közvetlen veszélyét, mivel a biológiai anyaggal szeny-nyeződött munkaruházat esetében a fertőzésveszély megelőzése, az esetleg fertőzött ruha elkülönítése és tisztítása jelenleg megoldatlan (OBH 5635/2003.) .

A háziorvosok és a fogorvosok panaszai alapján az egészségügyi alapellátás olyan anomáliái is feltárultak, melyek áttételesen az orvos-betegjogviszony alapvető bizalmi jellegén is képesek rést ütni. Mindhiába a jogi normák rendje, ha a betegek - különösen vidéken - nem kapnak kellő tájékoztatást a háziorvos körzetbeosztásáról, vagy a helyettesítések rendjéről. Egy másik esetben a praxisát eladni kívánó fiatal fogorvos közel másfél éves ügyintézését tártuk fel, melyben a helyi önkormányzat nem kötött szerződést az átvevő orvossal, és ezzel hosszú időre bizonytalan helyzetet teremtett. A jelentésre adott válaszában a megszólított egészségügyi miniszter egyebek mellett kiemelte, hogy a Kormány tervezi a "Praxis törvény" szakmai újragondolását, az aggályos rendelkezések revízióját, figyelemmel a betegek, az orvosok valamint az önkormányzatok jogaira, kötelezettségeire. Tájékoztatta továbbá a szaktárca vezetője az országgyűlési biztost, hogy a hatályos szabályozás átfogó módosítását tartalmazó új szabályozás kiadását - az Alkotmánybíróság döntését követően - tervezik, mely során a biztos véleményét is kérik.

A gyerekek egészséghez való jogát érintette az a két ügy, melyeket ugyancsak alapjogi aggályok miatt vizsgáltunk. Az óvodákban, iskolákban előforduló fejtetű-mentességet igazoló szülői nyilatkozattal kapcsolatban megállapítható volt, hogy a gyermeki jogok, az egészséghez való jog, valamint a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos érdekkel összefüggésben nem hárítható egy járványügyi közérdekből fakadó feladat ellátásának szakmai igazolása a szülőre, azaz egy laikus nyilatkozat nem helyettesíthet egy hatósági aktust. A kiindulópont ez esetben az volt, hogy míg a jogszabályokkal összhangban az igazolások kiadására a városi tisztiorvos (ÁNTSZ) rendelkezik hatáskörrel, az országos tiszti főorvos az erről szóló módszertani levélben a gyermekintézmények részéről elfogadhatónak ítélte a szülő igazolását gyermeke fejte-tűmentes állapotáról. Az ezt kifogásoló ajánlásra a tiszti főorvos megszüntette a szülői igazolás elfogadhatóságát (OBH 3738/2004.) .

A kisdiákok "terhelését" vizsgálva állapította meg az országgyűlési biztos, hogy a kisdiákok iskolatáskájának összsúlya meghaladja a gyermek testtömegének 10-12%-át. Ez olyan káros egészségügyi következmények előidézését jelenti, mellyel összefüggésben felmerül testi fejlődésük, ezzel az Alkotmányban deklarált gyermeki jogok sérelmének veszélye, mely alkotmányos visszásságot okoz (OBH 3355/2004.) . A jelentésben külön megjegyeztük, hogy összevetve a vonatkozó elméleti és jogszabályi hátteret a gyermekek egészségét, testi épségét szándékoltan óvni rendelt morális kényszerrel, leszögezhető, hogy a gyermekek iskolatáskájának könnyítése ügyében a kisdiákok egészségét valóban csak egy komplex stratégia kidolgozása védheti meg. Megállapítottuk továbbá, hogy az alkotmányos visszásság mielőbbi orvoslása érdekében szükséges a fokozott figyelem és támogatás az oktatási tárca vezetője részéről a vizsgálatok tekintetében, továbbá elkerülhetetlen támogatása az iskolafenntartók és nevelőtestületek e tárgykörben tett lépéseit illetően, ideértve minden az iskolatáskák könnyítése érdekében születő ötletet, tervet, módszert, mely az ifjú nemzedék épségének megóvását szolgálja. Végső soron azt kérte a biztos, hogy figyelemmel az ügy jelentőségére, a miniszter határozottan lépjen fel annak érdekében, hogy legkésőbb a 2005/2006. tanév megkezdésekor valamennyi kisiskolás számára "könnyebbé válhasson az iskolatáska". A tárca vezetője mindezzel egyetértett és biztosította az ombudsmant a helyzet mielőbbi megoldásáról.

Az elmúlt időszakban a fogva tartott pszichiátriai betegek érdekében is készült jelentés, melyben megállapítottuk, hogy a jogbiztonság követelményével,a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való joggal, illetve a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben alkalmazott pszichiátriai kezelés során nem érvényesülnek megfelelően az egészségügyről szóló törvénynek a pszichiátriai betegek kezelését szabályozó rendelkezései. Amennyiben az IMEI működéséről szóló IM rendelet a kényszerítő eszközök alkalmazását szabályozó rendelkezései ellentmondanak az Eütv. megfelelő szabályainak, az ugyancsak alapjogi visszásságot okoz. Ugyanez a helyzet, ha nem biztosított az IMEI megfelelő orvos-szakmai (pszichiátriai) szakfelügyelete, illetve, ha az IMEI-ben a kivizsgálásra beutalt előzetesen letartóztatottakra szakképesítéssel nem rendelkező elítéltek felügyelnek a nap 24 órájában. Továbbá, ha nem állapították meg az előzetes letartóztatásban lévő beutaltak tájékoztatáshoz és kapcsolattartáshoz fűződő jogai gyakorlásának - a kényszergyógykezelteké-től és ideiglenes kényszergyógykezeltekétől eltérő - szabályait, az alapjogokkal kapcsolatban az is visszásságot okoz.

Az elmúlt évi beszámolóban közzétett, az egészségügyi ellátás igénybevételekor a kórház területére gépjárművel történő behajtás esetét rendező ajánlásunkkal kapcsolatban megjegyezzük, hogy valamennyi Közigazgatási Hivatal vezetője az abban foglaltakkal egyetértett, és a szükséges intézkedés megtételéről biztosított, ami a behajtások rendjét szabályozó normák kiadását jelentette (OBH 4152/2002.) . Ugyancsak elfogadta az ajánlás címzettje a megkülönböztető jelzésüket nem használó, mentést és betegszállítást végző szervezetek számára a busz-sáv igénybevételét, és a vonatkozó jogszabályt ennek megfelelően módosította (OBH 2311/2003.) .

Végül szokatlan kérdésben kellett érvelnünk, amikor azzal keresett meg bennünket az Általános Egyházszolgálat (Rózsalovagok), hogy a kórházi zárójelentések, leletek, más egészségügyi iratok részben vagy egészben latin nyelven megfogalmazott kiadása - álláspontjuk szerint - sérti az alapjogokat. Ezzel kapcsolatban a biztos álláspontja, hogy az egészségügyben használt latin nyelv évszázadok alatt kidolgozott, a gyógyításban és az orvostudományban elfogadott és használt szaknyelv, mely használata határokra való tekintet nélkül a világon mindenütt ugyanazt jelenti, s egy adott anyanyelvre pontatlanul lefordított diagnózis vagy terápiás javallat a beteg életébe is kerülhet. Ezért az orvosi szakma gyakorlása alkalmával használt szaknyelv nem hozható összefüggésbe a beteg tájékoztatáshoz való jogával, az az orvos (háziorvos) számára szóló szakszerű tájékoztatás (OBH 1682/2004.) . A beteget ettől függetlenül megilleti - számára érthető módon és nyelven - a tájékoztatáshoz való jog.

Az egészségügyet érintő kérdésekben az országgyűlési biztos 2004. év folyamán is több alkalommal állásfoglalás kiadására kényszerült. Ennek az oka - csakúgy, mint az előző évben - a közéletben felmerülő, nagyjelentőségű kérdésekben való gyors reagálás szükségessége volt. Állásfoglalás született a kötelezően elrendelt tüdőszűrés megtagadásával kapcsolatban, illetve a Magyar Orvosi Kamara és az ESzÁDDSz "Tájékoztató a betegellátás kockázatai és mellékhatásai elkerülése érdekében" című szórólap tartalmáról és elhelyezési körülményeiről. Mindkét esetben az emberi jogok primátusán alapuló, egy-egy ügyhöz kapcsolódó de általános érvényű megállapítást tett a biztos, konkrét címzett megszólítása nélkül (OBH 5189/2003., OBH 5594/2003.) .

1.6.2. Fogyatékkal élők jogai

Jelen beszámolási időszakban is nagy számban érkeztek panaszok az országgyűlési biztosokhoz, amelyekben a fogyatékkal élő emberek a jogaik védelméhez és esélyegyenlőségük biztosításához kértek segítséget. A beadványokban a panaszosok leginkább a pénzbeli ellátásokhoz való hozzájutást, illetve az ezzel kapcsolatos eljárást sérelmezték. A panaszok más része - jellemzően - a közlekedési támogatásokkal, valamint a fogyatékossági támogatásokkal volt kapcsolatos.

A gépjárműszerzési támogatások igénylésével összefüggő panaszokkal hozzánk fordulók leginkább a hosszadalmas várakozási időt vagy az elutasító határozatot sérelmezték. A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben állapított meg visszásságot az országgyűlési biztos abban az ügyben, amikor a helyi önkormányzat jegyzője ahelyett, hogy a súlyos mozgáskorlátozott személy gépkocsi szerzési támogatás iránti kérelmét a megyei közigazgatási hivatalhoz felterjesztette volna, az ügyben - hatáskör hiányában - érdemi döntést hozott (OBH 2807/2004.) .

A beadványok túlnyomó többségében azonban csak arról tájékoztathattuk a panaszosokat, hogy a közlekedési kedvezmények iránti igények korlátlan, illetve teljes körű kielégítésére jelenleg még nincs lehetőség. Ugyanakkor az országgyűlési biztos álláspontja szerint a jelenlegi szabályozásban több alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoznak azok a rendelkezések, amelyek a jogosítvánnyal nem rendelkező mozgáskorlátozottak egyes csoportjainak a támogatáshoz való jutását eltérő feltételekhez kötik. Az esélyegyenlőség szem előtt tartásával ezért már 2001-ben ajánlást tett egy komplex és együttes jogi szabályozásra. A kapott válaszokból kitűnt azonban, hogy egy ilyen jelentős - a juttatási rendszer egészét érintő - változtatásra a közeljövőben nem lehet számítani.

Az országgyűlési biztos több olyan ügyet vizsgált, amelyekben a mozgássérült panaszosok a parkolásukkal kapcsolatos eljárást sérelmezték. Ezek az eljárások a panaszosok különféle viszonyait érintették. Kapcsolódtak például a parkolási igazolványok kiállításához, azok ellenőrzéséhez, a részükre kijelölt parkolóhelyük jogosulatlan elfoglalásához.

Az országgyűlési biztos már 2002 októberében kezdeményezte, hogy a fővárosi önkormányzat gondoskodjon arról, hogy a meghatalmazott Fővárosi Közterület Parkolási Társulás és a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. a mozgássérültek parkolási engedélyének az ellenőrzése során tanúsított jogszabálysértő gyakorlatát a továbbiakban ne folytathassa, és teremtse meg annak a feltételeit, hogy az önkormányzat a parkolási engedélyek valódiságát ellenőrizni tudja. A parkolási társaságok magatartása a jogállamiság alkotmányos elvéből fakadó jogbiztonság követelményével és a pozitív diszkrimináció alkotmányos célkitűzésével összefüggésben okozott visszásságot.

A főpolgármester a kezdeményezést elfogadta. Válaszában közölte, hogy nyomatékosan felhívta az említett társaságok figyelmét a mozgássérültek várakozásával kapcsolatos jogszabályok betartására és a zaklató intézkedések megszüntetésére. Jelezte azt is, hogy az egységes parkolási igazolványok kiadásáról és a vonatkozó jogszabályok kiadásáról a kormányzati szerveknek kell gondoskodniuk, ezzel megakadályozva az igazolványok nagyszámú hamisítását. Egy központi nyilvántartás megteremtése is nagyban segítené az igazolványok használata, illetve az ellenőrzésük alkalmával tapasztalt anomáliák megszüntetését.

Egyre nagyobb számban érkeznek olyan panaszok, amelyek a pénzbeli támogatások másik csoportját, a fogyatékossági támogatást érintik. A panaszosok jellemzően azért fordultak az országgyűlési biztoshoz, mert megítélésük szerint különböző betegségeik okán fogyatékosoknak minősülnének, azonban a hatóságok kérelmeiket rendre elutasítják. Tekintettel arra, hogy a súlyosan fogyatékos állapot törvényben meghatározottak szerinti megállapítását az Országos Orvos-szakértői Intézet illetékes első-, illetve másodfokú orvos-szakértői bizottságai végzik, ezeket a szakvéleményeket az országgyűlési biztosnak nincs jogosultsága felülbírálni. Az ilyen típusú ügyekben a panaszok megválaszolása nemcsak a fogyatékossági támogatás törvényi feltételeinek ismertetésére szorítkozott, hanem arra is, hogy a panaszosok megértsék a fogyatékossági támogatási rendszer elveit és célkitűzéseit.

A beszámolási időszakban végezte el az országgyűlési biztos "A mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről, az akadálymentes közlekedés vizsgálatáról a közhasználatú épületekben" című, 1999-ben lezárt országos vizsgálat teljesülésének utóvizsgálatát is. Ennek megállapításai alapján a biztos az 1999-ben tett ajánlásokat fenntartotta, és teljesítésük folytatását szorgalmazta. A sürgetésekre az akkori esélyegyenlőségi miniszter és hivatala érdemben továbbra sem reagált. Arra csak az új miniszter kinevezésével került sor, a közte és a biztos között történt személyes és írásbeli egyeztetéseken. Ennek eredményeképpen került sor arra, hogy a tárcavezető 2004 decemberében véleményezésre megküldje "A mindenki számára akadálymentesen hozzáférhető környezet megteremtéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről" szóló előterjesztés tervezetét.

A biztos a költségvetési-ütemezési kérdésekben nem foglalt állást. Arra tekintettel azonban, hogy 2005. január 1-je úgy érkezett el, hogy a középületek kb. 70 százaléka továbbra sem akadálymentes, egyetértett azzal, hogy további határidőket kell kitűzni a végrehajtásra. Felhívta azonban az előterjesztő figyelmét arra, hogy a tervezet nem rendelkezik arról, mi történjék egyrészt azokkal a középületekkel, amelyeket nem lehet akadálymentessé tenni, másrészt azokkal a közszolgáltatásokkal, amelyek ilyen épületben vannak (OBH 3072/2003.) .

Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége panasza kapcsán az országgyűlési biztos a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló munkavállalókkal kötött munkaszerződések - különböző jogszabály értelmezési problémákból adódóan történő - felbontásával kapcsolatos vizsgálata során megállapította, hogy a polgári jogi és a munkajogi szabályok megfelelő összhangjának, a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt állók munkavállalására vonatkozó szabályozás hiánya visszásságot okoz a jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz, a munkához való alkotmányosjogokkal összefüggésben.

Az országgyűlési biztos kezdeményezésére, egy korábbi jelentés nyomán, a megfelelő jogszabályi rendezés érdekében széles körű civil egyeztetés kezdődött, amelynek egyik eredményeként úgy látszott, hogy megindul az együttműködés az érintett minisztériumok, valamint az esélyegyenlőségi miniszter között is. A kapott tájékoztatások alapján egyértelművé vált azonban, hogy bár az érintett tárcák a kérdés megoldásában elkötelezettek voltak, megfelelő koordináció hiányában a hatékony lépések megtételére továbbra sem került sor.

Az országgyűlési biztos ezért - figyelemmel arra, hogy a megállapított visszásság elsősorban a jogi szabályozás hiányosságára volt visszavezethető - ajánlásában arra kérte a miniszterelnököt, hogy egy tárcaközi bizottság felállításával gondoskodjon az érintett minisztériumok munkájának intézményesített koordinációjáról, a felmerült probléma gyors megoldásáról. A miniszterelnök és az érintett tárcák az ajánlást elfogadták. A munka koordinátora jelenleg az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter (OBH 3360/2003.) .

1.7. Egészséges környezethez való jog

1.7.1. Környezet- és természetvédelem

A korábbi évekhez hasonlóan 2004-ben is nagy számban vizsgáltunk az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő panaszokat. Ezek kiváltói jellemzően az építkezések, a vendéglátó ipari és különböző szolgáltató egységek működése, az állattartás, a közlekedés keltette környezeti terhelések (zaj, bűz, rezgés) . Azonban a panaszok köre az elmúlt évekhez képest bővült, megjelentek például a hulladéklerakókkal, kommunális ügyekkel kapcsolatos kifogások, és a környezeti jog határterületeit - mint amilyen a pollenallergia elleni védekezés, az állatvédelem - érintő beadványok.

A lakosságot érintő környezetvédelmi ügyek legnagyobb arányban az önkormányzatokkal kapcsolatosak, melyek környezetvédelmi elkötelezettsége változó képet mutat. Tipikusan megjelenő probléma, hogy az önkormányzatok különböző oknál fogva minősítenek át üzemek, gyárak környékén lévő ipari övezeteket, vagy védelmi funkciót ellátó zöld övezeteket lakóövezetté. Mindemellett a környezeti kifogások okai jellemzően a vállalkozások, illetve a magánszemélyek által folytatott tevékenység.

A környezetvédelmi ügyek egyik legnyilvánvalóbb sajátossága, hogy igen sok embert érintenek. Ez kifejeződik abban, hogy - a problémákkal közvetlenül érintett állampolgárok mellett -jelentősen nőtt a hivatalhoz forduló társadalmi szervezetek száma.

A biztos munkája során igyekszik feltárni, ha a környezetre vonatkozó jogi szabályozás rendszere, vagy annak hiányossága alapozza meg az érdekellentétet. Tapasztalataink szerint az egyes területi hatóságok gyakran különbözően értelmezik a jogszabályokat, ebből fakadóan jogalkalmazási gyakorlatuk is eltérő, területenként változó szigorral szereznek érvényt az előírásoknak.

A beadványok változatlanul jelzik a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának és gyakorlatának hiányosságát, a jogalkotás és jogalkalmazás nehézségeit. Felhasználva a munkája során szerezett tapasztalatokat, a biztos aktívan részt vesz a környezeti jogszabályok véleményezésében, különösen akkor, ha azok alapvetően befolyásolhatják a környezeti jog hatékonyságát.

Az országgyűlési biztos több esetben vizsgálta a hulladékgazdálkodási törvény hatálya alá tartozó panaszokat, amelyek többségében a telepengedélyezésről rendelkező jogszabály rendelkezéseit is alkalmazni kell. Bár a telepengedéllyel kapcsolatos ügyek szoros összefüggésben vannak a környezeti joggal - hiszen ezek során az engedélyt kiadó hatóságnak kötelessége a telep környezetében élők egészséges környezethez való alkotmányos jogának messzemenő figyelembevétele -, nagy számukra tekintettel ezek ismertetése a Beszámoló külön fejezetben történik.

Figyelemmel arra, hogy a környezetvédelem eszközrendszerében több polgári jogi intézmény is fontos szerepet tölt be, a biztos jelentéseiben az elmúlt évekhez hasonlóan tájékoztatja a panaszosokat a Polgári Törvénykönyv szomszédjogi és birtokvédelmi, a tulajdonjog háborítatlanságát védő per alapján indítható peres eljárások lehetőségeiről, továbbá figyelemmel kíséri a témát érintő bírói gyakorlatot.

Jelentős számban érkeztek a beszámolási időszakban állattartással összefüggő panaszok is. Az elmúlt évben jellemzően a szomszédos ingatlanon folyó ebtartást kifogásolták. Ezekben az ügyekben a biztos részletes tájékoztatást adott az ebtartás feltételeit rendező helyi rendeletekről, valamint az igényérvényesítés lehetőségeiről. Az állattartással kapcsolatos ügyekben a biztosra háruló feladat elsősorban az ellentétes érdekek közötti közvetítő szerep.

A vendéglátó-egységek, szabadtéri szórakoztató rendezvények, illetve szolgáltató egységek zavaró zaj- és rezonancia hatásai miatt a létesítmények környezetében élők ez évben is nagy számban fordultak a biztoshoz, ami átfogó vizsgálat lefolytatását tette szükségessé. Ennek során azt vizsgáltuk, hogy az érintett hatósági szerv kellő körültekintetéssel, valamennyi szempont és érdek figyelembevételével járt-e el, hiszen a rendezvények tartásánál tekintettel kell lenni a lakókörnyezet érdekeire is. Álláspontunk szerint a lakóközösség érdekeit sérti, hogy a nyitvatartási idő megállapítása a hatóság közreműködése nélkül, a kereskedő belátása szerint történik, ezáltal a lakosság jogos érdekeinek, életkörülményeinek figyelembevétele rendszerint teljes egészében hiányzik. A vendéglátóhelyek működésének szabályozása tipikusan olyan terület, ahol a helyi viszonyoknak, szokásoknak, adottságoknak jelentőségük van, ezért az ország egész területén hatályos jogszabályok helyett helyi rendezést igényel. A lakóházak közelében lévő területek alkalmatlanok zenés szabadtéri rendezvények lebonyolítására. Az engedélyező szerv felelőssége fokozottan merül fel, ha ilyen területre engedélyezi zenés rendezvény tartását.

A tavalyi évhez képest rosszabb helyzet tapasztalható a közlekedés eredetű zaj- és rezgésterhelés miatti panaszok terén. A probléma gyökere, hogy a motorizált közlekedési mód - a "tisztább" gépjárművek és a jobb forgalomszervezés ellenére - és az ezzel együtt járó környezetterhelés együtt növekszik. A panaszosok az elmúlt évekhez hasonlóan a nehézgépjármű-forgalmat, a településeken - illetve a lakóházak előtt - áthaladó nagymértékű forgalmat és az ezekből következő környezetterhelést, továbbá a szükséges zajvédelmi beruházás elmaradását kifogásolták. A panaszokból megállapítható, hogy a megnőtt közúti forgalom következtében a helyi lakosok életminősége romlik. Az érdemi változásokat jelentő beruházások - mint az útburkolat felújítása, zajvédő fal építése, a településeket mentesítő utak építése -jelentős anyagi erőforrásokat igényelnek, melyek befolyásolására az országgyűlési biztos eszközei elégtelenek. Mindezekre figyelemmel e panaszok esetén azt vizsgáljuk, hogy az útszakaszok kezelésére illetékes szerv milyen intézkedéseket tesz az elhaladó járművek által okozott zaj és por mértékét sérelmező panaszokra, lehetőségei határán belül eljár-e, továbbá forgalomszervezési vagy más intézkedésekkel, sebességcsökkentő táblák kihelyezésével csökkenthető-e a veszélyes mértékű zaj.

Amennyiben a korlátozás alá eső útszakasz helyett rendelkezésre áll az adott település egészének vagy egy részének elkerülését lehetővé tevő útszakasz, a főút lakott területen belüli szakaszára érvényes behajtási tilalom bevezetésével érhető el, hogy a fő problémát jelentő teherautók, a kamionok biztosan elkerüljék a településen átvezető főutat.

A természetvédelemmel kapcsolatos panaszok a tavalyi évben közel megháromszorozódtak. E körben továbbra is megállapítható, hogy a társadalomnak a természet megőrzése iránt érzett és tanúsított elkötelezettsége még csak kialakulóban van. Több kérelmező ugyanis a természetvédelmi érdekből intézkedő - így bírságot kiszabó - hatóságok eljárásait kifogásolja a biztosnál. Mindazonáltal Magyarország is eljutott a természeti javak veszélyeztetésnek egy olyan fokára, amikor is a társadalom már egy-egy konkrét beruházás folytán is érzékeli, hogy sok hasonló beruházás eredőjeként saját emberi életének természeti alapjai kerülhetnek válságba.

A zengői lokátor engedélyezése tárgyában lefolytatott vizsgálat során a biztos többek között megállapította, hogy a védett természeti területet érintő beruházással szemben a jövő generációk érdekében pótolhatatlan, nemzeti kincset képező javakat kell megőriznünk, illetve tartózkodnunk kell a visszafordíthatatlan károsodási folyamatok elindításától. Az ügyben szerzett tapasztalatokkal összefüggésben kell utalni arra, hogy a másodfokon eljáró hatóságok rendszeresen - és legtöbbször az enyhítés irányában - felülbírálják az elsőfokú hatóság döntéseit, anélkül, hogy az elsőfokú határozatban foglalt természetvédelmi szempontokra érdemben reagálnának.

A tényállás körültekintő tisztázása, illetve az ügyintézési határidők betartása olyan követelmények, melyeket a környezetvédelmi, természetvédelmi hatósági ügyekben a biztos változatlanul és következetesen kér számon. Számos ügyben tapasztaltuk a közérdekű bejelentés határidőn belüli elbírálásának hiányát, a bejelentések alapján indult eljárások elhúzódását, a késedelmes válaszadást. Ugyancsak visszatérő problémát jelent, hogy a hatóság a panaszt nem vizsgálja ki, illetve nem él a jogszabályban biztosított valamennyi hatáskörével, továbbá eljárási és intézkedési lehetőségeivel.

A környezetterhelés lényeges csökkenését eredményező beruházás engedélyezésekor a hatóságok eljárása akkor okszerű, ha kizárólag a feltétlenül szükséges időtartam alatt, a gyorsaság és az egyszerűség elvére figyelemmel folytatják le azt.

A parlagfű-pollenre allergiás népesség évről évre nő és komoly népegészségügyi problémát okoz, s ezzel egészséget veszélyeztető tényezővé vált. A biztos ezért megállapította, hogy az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesüléséhez az allergiát okozó parlagfű visszaszorítása is szükséges.

Egy, az állatvédelemmel kapcsolatos eljárásában az eljáró hatóságra vonatkozóan utalt arra, hogy az állatorvosi kamara által lefolytatott etikai eljárás mellett - amennyiben annak feltételei fennállnak - az állatvédelmi bírság is kiszabható.

A biztos a környezeti panaszokra lehetőségeihez mérten nagy figyelmet fordít, felismerve azt a tényt, hogy a környezeti ügyekben hozott döntésekben, eljárásokban jellemzően felismerhető a ma élő generáció és a jövő generációk érdekellentéte.

1.7.2. Utak és a közlekedés

2004-ben 53 közlekedési, közúti, vasúti forgalommal összefüggő ügyet vizsgáltunk, 22 érdemi vizsgálatban 30 panaszt bíráltunk el, 6 jelentés született.

Az ügytípusra jellemző, hogy általában rendkívül sokakat érintő, rendszerint sokak által aláírt, vagy nevükben beadott panaszok érkeztek két fő területről. Az egyik a közlekedés okozta környezetszennyezés, az elviselhetetlen életkörülmények. Ezen belül két fő típus a nagyvárosi - túlnyomórészt budapesti - panasz. A főútvonal-hálózaton kialakult állandósult dugók Budapest teljes területét behálózzák. Az elkerülő utak hiányában a budapesti utcahálózatot és hidakat igénybevevő gépkocsi- és főleg a tehergépjármű-áradat gyakorlatilag a főváros teljes lakosságának az életkörülményeit befolyásolja. Különbség csak abban van, mikor melyik területről érkezik éppen panasz a biztoshoz. Mint többeknek a biztos kifejtette, ez ügyben érdemi javulást nem képes elérni (OBH 4163/2004.) .

Hasonló a helyzet a másik panaszcsoportban, az ország főútvonalain is. A fizetős autópálya helyett a településeken áthaladó párhuzamos utak igénybevétele változatlan. Új és veszélyesen terjedő szokás, hogy ahol az autópályákkal párhuzamos főútvonalakról kitiltják a teherforgalmat, ott nem az autópályákat veszik igénybe, hanem az alsóbbrendű utakat, amelyek teherbírásuk, szélességük stb. folytán még kevésbé alkalmasak a forgalom levezetésére, mint az egyszámjegyű főutak. Az országos közutakon kialakult helyzet miatti panaszokban ugyanúgy rendkívül szűk a mozgástere a biztosnak, hiszen elkerülő utak építésére, útkorszerűsítésre stb. intézkedési lehetősége nincs. Ezek a helyzetek rendszerint nem orvosolhatók hatósági eljárásokkal. Azokat mégis vizsgálja a biztos, és ha legalább a "tüneti kezelés" lehetséges, kezdeményezéssel él (OBH 3626/2003., 4264/2003., 4525/2004.) .

A panaszok másik fő területe a szilárd burkolatú utak hiánya, illetve ezek kiépítése esetén az útépítési érdekeltségi hozzájárulás nehezményezése. A biztos hatáskörén kívül esik annak befolyásolása, hogy az önkormányzatok hol és mikor építik ki az utakat, miért épp azokat, és miért "másra költenek", és nem útépítésre. Ilyen panaszok esetén a biztos legfeljebb az önkormányzati eljárás garanciáit vizsgálja (OBH 1785/2003., 4214/2003., 2794/2004.) . Egyéb esetekben levélben nyújt tájékoztatást hatásköre korlátairól.

Említésre méltó, hogy a "vasúti közlekedésről" című kormány-előterjesztés - amelyet a biztosnak véleményezésre a tárca megküldött-teljesíteni látszik az OBH 6704/1997. számú jelentésben tett, és azóta szorgalmazott ajánlást, illetve a vasúti törvényben a "vasúti pálya tartozékai" közé bekerül a zajvédő fal.

1.7.3. Telepengedélyezéssel kapcsolatos ügyek

A beszámolási időszakban is több telepengedélyhez kötött tevékenységgel kapcsolatos vizsgálatot folytattunk, elsősorban a tulajdonhoz és az egészséges környezethez, továbbá a jogorvoslathoz fűződő jogokra figyelemmel. A panaszok - az előző évekhez hasonlóan -jellemzően az állampolgári bejelentések alapján indult eljárások elhúzódását, illetőleg azt sérelmezték, hogy a jegyzők nem döntöttek érdemben a beadványokban foglaltakról.

Olyan beadvány is érkezett, ahol a vállalkozó kért vizsgálatot, mert nem kapta meg a telepengedélyt, a szomszéd pedig épp a zajos működést sérelmezte hivatalunknál. A beadványok némelyikében fellebbezési eljárás volt folyamatban, vagy már bírósági szakba került a sérelmezett döntés. Ezekben az ügyekben a biztos hatáskörének hiányában a kérelmeket elutasította. Emellett részletes tájékoztatást adtunk a hozzánk fordulónak a vonatkozó jogszabályokról és az ügyintézéséhez szükséges jogi háttérről.

Több esetben tapasztalta az országgyűlési biztos, hogy a jegyzők a hozzájuk érkezett bejelentések esetében nem vizsgálták meg, hogy az adott üggyel összefüggésben a telepengedélyezési eljárás vagy más (szak) hatósági eljárás szabályai szerinti intézkedés lenne a célravezetőbb a konkrét probléma megoldására. Ezekben az esetekben az országgyűlési biztos mind az eljáró hatóság, mind a panaszos figyelmét felhívta a különböző hatósági, illetőleg bírósági eljárások igénybevételének szükségességére, illetve lehetőségére.

A tavalyi beszámolási időszakban lépett hatályba az OBH 3375/2002. számú ügyben kiadott jelentésben javasolt, a telepengedélyezési eléjárásról szóló kormányrendeletet módosító 58/2003. (IV. 24.) Korm. rendelet. Ennek alapján a jövőben, a tágabb értelemben vett szomszédság érdekeit is vizsgálni kell a hatósági döntések során. Ez évi tapasztalataink szerint ez a vizsgált ügyek döntő többségében megtörténik, erre enged következtetni az is, hogy a hatósági határozatok indokolási része hivatkozik erre az előírásra.

Az országgyűlési biztos a fent hivatkozott jelentésében kezdeményezte az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet (OTÉK) módosítását is. A kezdeményezésre a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter válaszában arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a Kormány már a 2003. év első félévi jogalkotási programjába felvette az OTÉK módosítását. Ennek ellenére az ígért jogszabály-módosítás a javaslat kedvező fogadtatása ellenére a beszámolási időszakban nem történt meg.

Több alkalommal sérelmezték a panaszosok a telepengedélyezési eljárást megelőző építésügyi hatósági eljárást, illetőleg a kiadott építési engedélyt is. Az országgyűlési biztos az újonnan érkezett panaszok alapján a módosított jogszabály alkalmazási gyakorlatát is vizsgálva, újabb átfogó vizsgálatot rendelt el, amely folyamatban van.

1.8. Építési és városrendezési ügyek

A tárgyévben 292 építésügyi panasz érkezett a biztosokhoz, ebből 26 jelentésben 34 panaszt bíráltunk el. Teljes körű vizsgálatot folytattunk továbbá 52 beadványban érkezett 65 panasz ügyében, amelyeket levélben utasítottunk el. Ezekben az ügyekben átfogó tájékoztatást nyújtottunk az elutasítás okairól, több esetben továbbítva a panaszolt döntéshozó magyarázatát, ha azt a biztos is elfogadta. Más esetben a biztos maga világította meg a panaszos helyzetét, és adott magyarázatot az olykor évek óta folyó ügyekben mit kellett volna tennie, vagy ezen túl hogyan oldhatná meg - rendszerint nem a közigazgatás igénybevételével - gondjait.

Továbbra is jellemző volt mindaz a tendencia, amelyet az előző évek beszámolóiban jeleztünk. A panaszok általában rendkívül összetettek, így a környezetvédelmi, birtokháborítási, telepengedélyezési ügyekben most is találhatók építéssel összefüggő panaszok.

Évről évre növekszik azonban a településrendezéssel összefüggő panaszok száma. Változatlanul hiányoznak az építési törvény településrendezéssel összefüggő korlátozási kártalanítást, kisajátítást szabályozó 30. §-ának a végrehajtási szabályai. Ez az éves beszámolókban és egyedi ügyekben is többször felrótt tény szinte minden esetben visszásságok forrása. Mivel az önkormányzatok általában nem rendelkeznek kellő mértékű fedezettel a közcélú területrendezéshez, különböző technikákkal igyekeznek elodázni a kártalanítás kifizetését, az ingatlanok megvételét, kisajátítását. Nem mindig szakszerű a képviselő-testületek döntéseinek az előkészítése, többek között ennek is köszönhetően egy adott telekre, szűkebb környezetre is állandóan változtatják a szabályokat.

Általában az észlelhető, hogy a településrendezési tervek (az azt jóváhagyó önkormányzati rendeletek) a lakosság mint a norma első számú címzettjei számára nem világosak, nem egyértelműek, hatásukat tekintve nem kiszámíthatóak és előre láthatóak. Így gyakran megsértik mind az Alkotmánybíróság idevágó határozatait, mind az építési törvényben a területrendezésről lefektetett elveket.

Az ország minden részéből érkező panaszok alapján ezt az általánosnak tekinthető tendenciát az építésügyért felelős tárcának, hivatalnak a biztos folyamatosan jelzi (OBH 2704/2003., 1157/2004., 4800/2004.) .

Több ügy kapcsán felmerült az ügyfélkör megállapításának országosan lényegesen eltérő gyakorlata az építésügyi igazgatásban, ezért a biztos az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) intézkedését kérte. Ennek nyomán és a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal kezdeményezésére az Építéshatósági Szakkollégium a tárggyal kapcsolatosan kibővített kollégiumi ülést hívott össze, amelyen - a biztos képviselőin túl -jelen volt a Legfőbb Ügyészség, a Fővárosi Ügyészség, valamint a Legfelsőbb Bíróság és az OLÉH képviselője, továbbá mintegy 10 közigazgatási hivatal és ugyancsak mintegy 10 elsőfokú építésügyi hatóság képviselője. Összességében az a szakmai álláspont alakult ki, hogy az egyedi építésügyi eljárásokban az ügyfélkör meghatározása a hatályos jogszabályok mellett nem nélkülözheti a mérlegelést. Bár célszerű lenne, ha az ágazati jogszabályokban szerepelne a szóba jöhető ügyféli kör minél teljesebb körű felsorolása, esetleg példálózó bemutatása, de ugyanakkor abban is egyetértés alakult ki, hogy ez teljes körűen nem biztosítható. Felmerült továbbá annak az igénye, hogy a nagyobb ügyfélkört érintő eljárásoknál a jogszabály tegye lehetővé a hirdetmény útján történő kézbesítési módot, lehetőleg ágazati jogszabály által előírt feltételek mellett és eljárási renddel. A kollégiumi ülést követően széles körben érezhető a hatóságok gondosabb eljárása az ügyféli jogállás elbírálásában, bár kirívó esetek továbbra is előfordulnak.

Állandóan napirenden lévő téma, hogy az épített környezet nem akadálymentes. A 2003. évről szóló beszámolóban jelzett "A mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről, az akadálymentes közlekedés vizsgálatáról a közhasználatú épületekben" című, 1999-ben lezárt országos vizsgálat teljesülésének utóvizsgálatában a biztos az 1999-ben tett ajánlásokat fenntartotta, és teljesítésük folytatását szorgalmazta. Ajánlásával az akkor újonnan kinevezett esélyegyenlőségi minisztert szólította meg, és az utóvizsgálatban beérkezett dokumentumokat átadta. A miniszter több hónapig nem válaszolt, ezért a biztos a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez fordult. Az akkori esélyegyenlőségi miniszter érdemben továbbra sem reagált. Arra csak az új miniszter kinevezésével került sor, a biztos és a közte történt személyes és írásbeli egyeztetéseken. Ennek eredményeképpen is került sor arra, hogy a miniszter 2004 decemberében véleményezésre megküldje "A mindenki számára akadálymentesen hozzáférhető környezet megteremtéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről" szóló előterjesztés tervezetét.

A biztos költségvetési-ütemezési kérdésekben nem foglalt állást. Tekintve azonban, hogy 2005. január 1-je úgy érkezett el, hogy a középületek kb. 70%-a továbbra sem akadálymentes, kénytelen volt egyetérteni azzal, hogy további határidőket kell kitűzni.

Az előterjesztés a jelentések ajánlásait egyebekben tételesen tartalmazta, így a biztos az azokra tervezett intézkedésekkel szintén egyetértett. Felhívta az előterjesztő figyelmét, hogy a tervezet sem rendelkezik arról, hogy mi történjék azokkal a középületekkel, amelyeket nem lehet akadálymentessé tenni, és mi történjék azokkal a közszolgáltatásokkal, amelyek ilyen épületben vannak. Milyen következménye van az újabb határidők be nem tartásának? Be kell-e, lehet-e záratni intézményt, visszavonni vagy megtagadni a működési engedélyt? Mindazonáltal a miniszteri választ és intézkedést a 2003. évi ajánlások teljesítése megkezdéseként a biztos elfogadta (OBH 3072/2003.) .

Nem csökken a különböző eljárási szabálytalanságokkal okozott visszásságok száma sem. Jellemző, hogy a hatóság nem jár el, nem hoz érdemi határozatot, több hónapig nem intézkedik, nem terjeszti fel a fellebbezést, nem tisztázza a tényállást, vagy figyelmen kívül hagyja a releváns jogszabályokat (OBH 2935/2003., 3473/2003., 3961/2003., 4163/2003., 4677/2003., 4787/2003., 5420/2003., 5812/2003., 1187/2004., 2289/2004., 4230/2004.) .

Egy műemlékvédelmi ügy kapcsán a biztos a "köz", a "nyilvánosság" nevében lépett fel, amikor ajánlást tett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökének, gondoskodjon arról, hogy a műemlékvédelmi hatóság rendelkezzen a műemlékekbárki általi látogathatósága, az időpontok és a látogatás módjának megismerhetősége érdekében (OBH 1334/2004.) .

1.9. Fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai

Az országgyűlési biztosok közötti munkamegosztás eredményeként a hivatásos állománytól érkező panaszok vizsgálatát az általános helyettes végzi. Vidéki látogatásai során arra törekedett, hogy közelebbről is megismerje a rendőrök, tűzoltók élet- és munkakörülményeit, mert álláspontja szerint ezek nagymértékben befolyásolják szolgálati feladataik ellátásának színvonalát, ezáltal az állampolgárok személy- és vagyonbiztonságát, az egyes alkotmányos jogaik érvényesüléséhez szükséges állami intézményrendszer működőképességét. Az állomány helyzetét a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény határozza meg, amely rendelkezik egyes alkotmányos jogaik korlátozásáról. Az általános helyettes vizsgálatai során tekintettel volt a korlátozásokra, de arra a törvényi rendelkezésre is, hogy a hivatásos állomány tagja alapvető jogainak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos korlátozása nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan aránytalan hátrányt.

2004 januárjában fejeződött be az általános helyettes vizsgálata Gyula Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságán (OBH 3182/2003.), és az év végén készült el a rendőrök élet- és munkakörülményei vizsgálatáról készült jelentés (OBH 1924/2004.) . Az átfogó vizsgálatok során lehetőség nyílt az egyedi panaszok vizsgálatára is.

A tűzoltóságnál a vizsgálat célja a tűzoltók munkakörülményeinek, a szakmájuk gyakorlásához szükséges ismeretek megszerzéséhez való jogaiknak, szakmai működésük feltételeivel kapcsolatos alkotmányos jogok érvényesülésének, valamint a riasztási rendszer megfelelő működésének ellenőrzése volt.

A vizsgált tűzoltóságon tapasztalt körülmények azt tükrözték, hogy sem a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló hivatali, igazgatási feladatokat ellátó, sem pedig a hivatásos tűzoltó-állomány ellátottsága, felszereltsége, az itt dolgozók munkakörülményei nem megfelelőek. Az oltóanyagok és szakfelszerelések ellátottsága gyenge, a lejárt szavatosságú habképző anyagok és szakfelszerelések pótlására és cseréjére sem a központi normatíva, sem pedig az önkormányzat nem biztosít fedezetet. Az egyéni védőeszközök körében a minimális ellátottsághoz hiányzik néhány speciális védőfelszerelés. (Így például a vegyi anyagoknak ellenálló védőkesztyűk.)

A vizsgált tűzoltóság elsődleges működési területén a települések többsége a tűzoltólaktanyától 20 kilométernél távolabb található, az egyik község pedig 42 kilométerre van. A megkülönbözető jelzéssel vonuló tűzoltó-gépjárművek műszaki paramétereire figyelemmel, a működési terület jelentős részén nem biztosított, hogy a tűzoltók 20 percen belül helyszínre érjenek és megkezdjék tűzoltási, műszaki-mentési feladataikat. Ez a messzebb lakók tulajdonhoz, élethez és testi épséghez, a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez való jogával, valamint az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez.

Az általános helyettes a tűzoltók szolgálati rendje és a Hszt. hatálya alá tartozó más hivatalos állományú személyek szolgálati rendje közötti eltérések megszüntetését, a tűzoltóság szakszerű működése feltételeit biztosító beszerzések, fejlesztések, karbantartások forrásainak biztosítását javasolta. Kezdeményezte a tűzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok illetékességi területéről szóló kormányrendelet módosítását, a tűzoltóságok riasztási útvonalában fennálló áttételek csökkentésének - akár ügyeletek integrációjával történő - megvalósítását, a létszám növelését, a korszerű védőfelszerelésekkel való felszerelésüket, és felhívta a figyelmet az Egységes Digitális Rádiórendszer mielőbbi beszerzésének szükségességére. A kezdeményezésekre a Belügyminisztérium nem reagált, de egyes területeken - eszközrendszer, felszerelés, ruházat, a laktanyák diszlokációja -jelentős előrelépések történtek, és a fejlesztési feladatok a Kormány programjába is bekerültek.

A rendőröktől érkezett egyedi panaszok többsége a szolgálati körülményekkel, az ellentételezés nélküli túlszolgála-tokkal, a parancsnoki hatáskörben elrendelt- a rájuk vonatkozó jogszabályokban nem eléggé egyértelmű, vagy azokkal ellentétes - követelményekkel függött össze. Az átfogó vizsgálat feltárta, hogy több vidéki és budapesti rendőrkapitányságon és rendőrőrsön nem biztosítják az egészséges munkafeltételeket, és a panaszokban foglalt sérelmek sem tekinthetők egyedi jelenségnek. A Készenléti Rendőrségnél a laktanyai elhelyezéssel kapcsolatos körülmények az állománynak a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez és az emberi méltósághoz való jogát közvetlenül veszélyeztetik.

Az általános helyettes a szolgálat tervezésével összefüggésben megállapította, hogy a jóváhagyott szolgálati időrend gyakori változtatása, a szabad- és a pihenőnapok idejének bizonytalansága kiszámíthatatlanná teszi az állomány magán-és családi életét, ezáltal olyan jogkorlátozást okoz, ami nem felel meg az elkerülhetetlenség és az arányosság követelményének. Ez a gyakorlat a munkához, a pihenéshez és a szabadidőhöz való joggal, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot eredményez.

A szolgálati érdek fogalmát, tartalmát nem határozzák meg a jogszabályok, ami önmagában veszélyezteti a jogállamiság, illetve a jogbiztonság követelményének érvényesülését. Ez különösen a berendelések és a túlszolgálatok esetében hátrányos.

Sajátos problémaként merült fel a szolgálati hely megváltoztatására irányuló áthelyezési kérelmek intézése. 2003. évben az áthelyezések 80%-a hat hónapig történő visszatartással, míg a fennmaradó 20%-ban rövidebb (három hónapos) várakozási idővel, vagy a kért időpontban került engedélyezésre. A szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása - mint alkotmányos alapjog - korlátozható, de a hivatásos állomány tagja alapvető jogainak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos korlátozása nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan aránytalan hátrányt, és több lehetséges és alkalmas korlátozás közül azt kell választani, amely az eredmény biztosítása mellett a korlátozással érintettre a legkisebb sérelemmel jár. Amennyiben a kérelmező fogadására csak az adott időpontban van lehetőség, akkor a várakozási idő kikötése olyan súlyos hátrányt okoz, amely sérti a Hszt.-ben is deklarált arányosság követelményét, és alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz.

A hiányosságok mellett számos rendőri szervnél tapasztalható volt, hogy a korábbi - 1997-ben végzett - hasonló tárgyú ombudsmani vizsgálat megállapításaihoz képest, jelentős fejlődés ment végbe, úgy a munkafeltételek biztosításában, mint az állomány alkotmányos jogainak tiszteletben tartásában.

Az általános helyettes a vizsgálati megállapítások alapján számos ajánlást fogalmazott meg az illetékes miniszternek és az érintett rendőri vezetőknek. A jelentés elkészültéig beérkezett válaszok azt tükrözik, hogy az érintettek - bár egyes parancsnokok a feltárt hiányosságok megalapozottságát vitatták - a javaslatokkal egyetértettek, az ajánlásokat elfogadták, és azok megvalósíthatóságát csak a rendelkezésre álló anyagi források mértéke fogja befolyásolni.

1.10. Fogyasztóvédelem

Fogyasztóvédelmi ügyekben a Hivatalhoz forduló panaszosok többsége valamely áruház, üzlet, kft. eljárását sérelmezte. A panaszosokat az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatta arról, hogy a kifogásolt eljárásokat hatáskör hiányában nem vizsgálhatja, miután a fenti szervek sem hatóságnak, sem közszolgáltatónak nem tekinthetők; és a beadványokat áttette az illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez.

A panaszosok tájékoztatást kaptak arról is, hogy amennyiben a fogyasztóvédelmi panaszok kivizsgálására jogosult és köteles felügyelőség nem, vagy sérelmesen jár el, ismételten panasszal fordulhatnak a Hivatalhoz. A felügyelőség - mint hatóság - eljárásának vagy mulasztásának a vizsgálatára ugyanis már hatáskörrel rendelkezik az országgyűlési biztos.

Az OBH 5593/2003. számú ügyben "középiskolás gyermekeikért aggódó, névtelen debreceni szülők" sérelmezték, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség egyes vendéglátó-ipari egységekben az alkohol- és cigarettaárusítás ellenőrzése céljából középiskolás fiatalokat használt fel.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől kapott tájékoztatás alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a főfelügyelőség 2003. évi országos vizsgálati programja keretében szerepelt a dohánytermékek és a szeszes italok reklámozásának és értékesítésének ellenőrzése, különös tekintettel a 18 év alattiakra vonatkozó tilalmakra. A vizsgálat elsősorban a közoktatási intézmények környezetében működő kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységekre koncentrált. A főfelügyelőség álláspontja szerint a kiskorúak a hatósági ellenőrzés során tanúként szerepelhettek az eljárásban, de az ellenőrzésbe bevont diákok szüleinek és az intézmények igazgatóinak előzetes írásbeli hozzájárulását minden esetben be kellett szerezni. A kiskorúak személyes adatait titkosan kezelték, az ellenőrzésekről készült jegyzőkönyvben sem tüntették fel.

A konkrét ügyben a megyei felügyelőség felvette a kapcsolatot egy szakközépiskolával, ahonnan önkéntes alapon jelentkeztek a diákok. Beszerezték az igazgató és a szülők hozzájárulását is. A felügyelőség megállapítása szerint az ellenőrzött üzletekben gyakran jogsértő gyakorlatot folytattak, ezért több esetben szabtak ki fogyasztóvédelmi bírságot a gazdálkodó szervezetekkel, illetve egyéni vállalkozókkal szemben. A főfelügyelőség álláspontja szerint "az aggódó szülők" feltehetően a megbírságolt cégek tagjai lehettek. Az általános helyettes a főfelügyelőség válaszát elfogadta.

1.11. Földhivatalok

Az országgyűlési biztoshoz 2004-ben érkezett lakossági panaszok a földhivatalok elhúzódó, eljárását, téves intézkedését, illetve a térképezési és földmérési hibakiigazításról szóló döntéseket sérelmezték.

A késedelmes vagy téves intézkedést sérelmező panaszok - hasonlóan a korábbi évekhez - többségében a Fővárosi Kerületek Földhivatalát és a Pest megye területén működő körzeti földhivatalokat érintették. Valamennyi ügyben felmerült a jogbiztonsághoz való jog és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja. Tekintettel arra, hogy apanaszok egyediek voltak, azok egyedi vizsgálatára volt szükség, melyet a biztos saját hatáskörében folytatott, vagy erre felkérte a felügyeletét ellátó földhivatalt, illetve a térképezéssel összefüggő panaszok esetén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térképészeti Főosztályát. Saját vizsgálataink a helyszínen, illetve a panaszolt földhivatal által rendelkezésre bocsátott iratok alapján folytak.

E panaszokra jellemző volt, hogy a téves intézkedésen túl azt is sérelmezték, hogy az ezzel kapcsolatos észrevételekre, illetve panaszokra az eljáró földhivatal egyáltalán nem, vagy későn reagált, pedig ezek gondos kivizsgálásával a téves bejegyzés elkerülhető lett volna. Kiemelendők a téves bejegyzések miatti panaszok közül azok, melyek a végrehajtási jog téves feljegyzését sérelmezték. Az egyik esetben a rangsor elvénekbe nem tartása, a másik esetben a tulajdonos és a végrehajtói okiratban megjelölt személy téves azonosítása miatt keresték meg az országgyűlési biztost. Az első esetben a panaszos - az időközben történt jogszabályváltozás miatt - nem tudta benyújtani kedvezményes hitel igénylését. A vizsgálat mindkét esetben megállapította a fent említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. Az érintett földhivatal a vizsgálat idején orvosolta a sérelmet, ezért az országgyűlési biztos ajánlásában a hivatalvezető olyan intézkedését kérte, mely alkalmas arra, hogy a jövőben hasonló sérelmek ne forduljanak elő. Felhívta a figyelmet a rangsor elvének betartására, és arra, hogy a bejegyzésekhez kapcsolódó tulajdonosi észrevételekre, panaszokra mindig érdemi intézkedés történjen, erről a panaszost minden esetben írásban tájékoztassák.

Az ajánlásokat az érintett földhivatalok vezetői elfogadták. A vizsgálat ideje alatt a megkeresésekre a kért határidőben válaszoltak, pótolták az elmaradt intézkedéseket. Egy esetben fordult elő, hogy az országgyűlési biztos nem fogadta el a földhivatalnak - a sérelem orvoslására - tett intézkedését, és a hozott határozat kiegészítését kérte (OBH 2773/2002.) (OBH 3273/2003.) .

A földmérési és térképészeti hibakiigazítást kifogásoló beadványok az FVM illetékes főosztályának vizsgálata alapján nem minősültek megalapozottnak. Volt olyan beadvány, melyben a földmérési szakmai szabályzatban megengedett hibahatárt, illetve annak mértékét kifogásolta a panaszos. A földmérési szakmai szabályzatokban foglalt hibahatárral kapcsolatban az országgyűlési biztos felkérte az FVM illetékes főosztályának a vezetőjét, hogy vizsgálja meg ezek indokoltságát. Az ő álláspontja szerint nem indokolt a szakmai szabályzatok ilyen szempontú felülvizsgálata, mert a szabályzatokban lévő hibahatárok megfelelnek a matematikai elveknek (Gauss-féle hibaterjedési törvény) . A földméréssel kapcsolatos panaszok hátterében - a vizsgálatok tapasztalatai alapján - általában a szomszédos ingatlanok tulajdonosai és a panaszos között birtokvita húzódik meg. Többnyire az új térkép forgalomba adása vagy a földmérési hiba kiigazításáról szóló földhivatali határozat irányította rá erre a figyelmet. Előfordult az is, hogy a panaszos vagy szomszédja abban a téves feltevésben volt, hogya térképi határvonal kiigazítása vagy a magán földmérő mérési eredményei feljogosítják arra, hogy a kerítését a természetben is áthelyezze.

Ilyen esetekben a beadvány elutasítása mellett a panaszost az országgyűlési biztos minden esetben tájékoztatta arról, hogy a szomszéd ingatlan tulajdonosa csak az ő beleegyezésével helyezheti át a kerítést. Ha valamelyik fél mégis önhatalmúlag intézkedik, és csökkenti a másik ingatlanának területét, akkor a sérelmet szenvedő fél birtokvédelmet kérhet a Polgármesteri Hivataltól, vagy tulajdoni pert indíthat.

A Földhivatalokat érintő panaszok között előfordultak alaptalanok is. Ezek olyan esetek, amikor a bejegyzési kérelem elutasítása miatt panaszkodtak az állampolgárok. A földhivatallal való egyeztetés során azonban megállapítást nyert, hogy a benyújtott iratok hiányosak voltak, ezért a kérelem elutasítása indokolt volt. Ilyenkor alkotmányos visszásság megállapítására nem kerül sor, a panaszost tájékoztató levélben az országgyűlési biztos tájékoztatást ad arról is, hogy milyen iratok szükségesek a bejegyzési kérelem teljesítéséhez.

A tapasztalatok összegzéseként megállapítható, hogy a földhivatalok tevékenységét érintő olyan panasz, amely a lakosság széles körét érintette, és átfogó vizsgálatot igényelt volna, nem érkezett. A késedelmes ügyintézés problémájával évek óta küzdő Fővárosi Kerületek Földhivatala felszámolta a vidéki földhivatalok bevonásával a hátralékát, és ma már folyamatosan érkező ügyekben 30 napon belül tud intézkedni.

1.12. Hajléktalan-ellátás

Az országgyűlési biztos a 2004. évi munkájában a hajléktalan emberek alapjogai érvényesülésének kérdésköre egy megújult szemléletű szociális program keretében került előtérbe. Míg korábban csak az alapjogok sérelmének veszélyére hívtuk fel a figyelmet, - ideértetve a súlyosan hátrányos helyzetű, otthontalan emberek számára elsődleges létkérdést is - a múlt évben az életminőség javításáról, a munka világába való integrációról is szólhattunk. Már nem csupán koncepciókról és programokról számolhatunk be, hanem a megvalósult kezdeti lépésekről is.

Mivel egy-egy krízishelyzet azonnali megoldása nem feltétlenül igényli az országgyűlési biztos vizsgálatát (gyakran a hatásköre sem terjed ki a helyzet orvoslására), a lényegesen lecsökkent számú panasz azt mutatta, hogy az előző beszámolóban már említett együttműködés a hajléktalan ügyek miniszteri biztosával valóban eredményt mutat. Akkor hatékonyabbnak bizonyult a gyors, szóban történt tájékoztatás, a személyesen megjelent panaszos számára, vagy épp egy lehetséges "szálláshely" felkutatása. 2004. évben a panaszok inkább az átmeneti szálláslehetőség megszűnésekor ismét az utcára kerülők aggodalmairól, illetve a különböző pénzbeli segélyek kiutalásának jogosságáról, körülményeiről szóltak.

Az idei évben csupán három konkrét panasszal kapcsolatban került az országgyűlési biztos látóterébe a hajléktalan emberek sorsa. Ebből mindössze két esetben került pont a kifogásolt helyzet végére úgy, hogy a pénzbeli segély iránti igényt előterjesztő panaszos kérelme voltaképpen kielégítést nyert a fővárosi önkormányzat segítségével (OBH 1591/2004.) . Egy átmeneti szálláson lakó rokkant asszony számára valamennyi naprakész információs csatornáról tájékoztatást adtunk (OBH 4380/2004.) . Leszögezhető, hogy szinte valamennyi tartósan hajléknélkül maradó embert, családot előbb vagy utóbb érint az átmeneti szállások valóságos átmenetisége, két évig tartó ideiglenes befogadóképessége.

Ezért létkérdés a Menhely Alapítvány által működtetett Szociális Információs Szolgálat, ahol jogvédő fórum is működik.

A hajléktalanná válás egyik szociológiai folyamata tárult fel abban az ügyben, melyben a lakáscélú hitelét - munkanélkülivé válása miatt - törleszteni képtelen panaszos a hitelszerződés felmondását követően, a hitelintézet által vezetett végrehajtás során ingatlanát elveszítette, a befolyt árverési vételár nem fedezte az hiteltartozást, majd az ingatlan - röviddel az árverést követően - a szabadpiaci forgalomban az árverési ár többszöröséért kelt el (OBH 1891/2003.) .

A családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló a 46/2002. (VII. 12.) OGY határozat 3./b) pontjában felhívta a Kormányt, hogy "a tájékoztatóban tegyen javaslatot azon jogszabályok módosítására, indokolt esetben új jogszabályok alkotására, amelyek: a családok hajléktalanná válásának megelőzését segítik elő.". E felhívásra a Kormány elkészítette "a családok hajléktalanságának megelőzéséről" szóló J/1387. számú jelentését, amelynek a "Javaslatok a családok hajléktalanságának megelőzését szolgáló további intézkedésekre" című részében nincs egyetlen konkrét jogszabály-módosítási javaslat sem. Csupán megismétli az országgyűlési határozatban kitűzött feladatokat: "11. A családok hajléktalanná válásának tárgykörére vonatkozó jogszabályok áttekintése alapján javaslatot kell tenni a szükséges - az összehangolt, a hajléktalansági problémát megfelelő módon kezelő -jogszabályi módosításokra.". Mindezek ismeretében az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Alkotmány 17. §-ában deklaráltakkal - vagyis a rászorulókról való szociális gondoskodás követelményével - ellentétes az a körülmény, hogy a Kormány a hajléktalanná válás megelőzése és a hajléktalanság hátrányos következményeinek felszámolása érdekében az országgyűlési határozatban foglalt felhívás ellenére sem terjesztett előjogszabályalkotásra, módosításra javaslatokat, és saját hatáskörében sem tett hatékony intézkedéseket a jelentésében feltárt állapotok tényleges enyhítésére, megszüntetésére.

Az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy fontolja meg a pénzügyminiszter és OTP Bank Rt. között 1992. szeptember 2-án kötött megállapodás arra irányuló módosításának kezdeményezését, hogy a pénzintézet az állami garanciát abban az esetben is érvényesíthesse, ha a végrehajtási eljárás során a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan már "egy eredményes árverés" után kikerült az adós tulajdonából. Ebben az esetben az adóssal és a kezesekkel szemben minden további végrehajtási cselekményt meg kellene szüntetni. A végrehajtást kérő pénzintézetnek az állami garancia igénybevételéhez azonban további feltételként azt kellene igazolnia, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy az árverés során a követelés teljes összege megtérüljön. Ez a hitelezőket arra ösztönözné, hogy az ingatlanok árverése során ne engedjék meg a valós érték alatti értékesítést.

A biztos azt is javasolta, hogy a miniszterelnök kezdeményezze a szociális tárca vezetőjénél az országgyűlési határozatban felvázoltak alapján a hajléktalanság megelőzése érdekében teendő hatékony állami intézkedésekre vonatkozó kormányrendelet előkészítését. A miniszterelnök nevében válaszoló politikai államtitkár felhívta a biztos figyelmét a kormány által már korábban megtett intézkedésekre, a lakás kiürítése iránti ügyekben a végrehajtás téli időszakban történő felfüggesztésére, a Nemzeti Lakásprogram elindítására, és ígéretet tett arra, hogy a biztos vizsgálata során feltárt jelenségeket és javaslatokat a soron következő szabályozási munkák előkészítése során hasznosítani fogják.

Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium előkészítette az egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről szóló rendelettervezetét, amelyet a biztos e Beszámolóban is szereplő Gy.655/2004. számú levélben véleményezett. A kormány az országgyűlési biztos által kifejtett aggályokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és a tervezetet a 2005. január 19-i ülésén a vitatott részeken változatlan formában fogadta el. A 2005. január 29-én hatályba lépett 11/2005. (I.26.) Korm. rendelet a tervezethez képest azonban annyiban módosult, hogy annak 3. § (2) bek. b) pontja - az országgyűlési biztos ajánlásának figyelembevételével - lehetőséget biztosít azon családok adósságának rendezésére is, akiknek az ingatlanát már árverésen értékesítették, de az abból befolyt vételár nem fedezte a teljes adósságot, és az adósnak továbbra is hat havi törlesztő-részletet meghaladó összegű adóssága maradt fenn. Az országgyűlési biztos már a tervezet véleményezésekor megállapította, hogy" Az adósságok OTP-től történő ütemezett kivásárlásáról készülő kormányrendelet egyrészt alaptalan reményeket, másrészt spekulációs elképzeléseket is táplálhat az adóssággal rendelkező családokban. A (...) megszabott időbeli, és (....) összegbeli korlátok együttesen azt eredményezhetik, hogy emiatt a legmagasabb összegű adóssággal rendelkező, azaz a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő családok nem számíthatnak helyzetük rendezésére 2007-ig, míg mások esetleg az eddigi fizetési hajlandóságukat is feladják annak reményében, hogy úgy majd részesülhetnek a támogatásban." Az országgyűlési biztos a rendelettel kapcsolatos aggályait az 1993. évi LIX. törvény 26. § (1) bekezdésében foglaltak alapján "az éves beszámoló keretében az Országgyűlés elé terjeszti.".

A helyzet olyan komplex kezelése szükséges tehát, mely egyfelől a már hajlék nélkül élő emberek gondjain segítő miniszteri biztos által vezetett program átfogó jellegét igényli, másfelől a még ugyan lakással rendelkező, de a potenciális hajléktalanok sorsának kilátásait javíthatja. A panaszos által felvetett probléma láthatóan nem kizárólag a hajléktalansággal függ össze, hanem a munkanélkülivé vált, marginalizálódó, a szegénység jeleivel küzdő családokat is érinti, ezért az országgyűlési biztos azt is kérte a miniszteri biztostól, hogy a prevenciós programcsomagról szóló 2002. évi Kormányjelentésben szereplő javaslatok alapján segítsen a helyzet orvoslásában.

1.13. Kamarák

1.13.1. Kamarai igazgatás

Az Alkotmánybíróság a 72/1995. (XII. 15.) AB határozatában elvi éllel rögzítette, hogy napjaink közigazgatási szervezetének két alrendszere van: az államigazgatás és az önkormányzati igazgatás. Ez utóbbi körébe nem csupán a helyi és a területi önkormányzatok tartoznak, hanem azok az egyre növekvő számú köztestületek - így a szakmai kamarák és ehhez kapcsolódó testületek - is, amelyek törvényi felhatalmazás alapján közfeladatokat látnak el, így egyebek között az Áe. hatálya alá tartozó döntéseket hoznak.

A kamarák sajátos jellegét alapvetően meghatározza az a tény, hogy egyrészt közjogi közfeladatot látnak el, kvázi hatóságijogköröket gyakorolnak, másrészt azonban önkormányzati, érdekvédelmi jellegűek. Kettős természete indokolttá teszi, hogy a kamarák eljárása átlátható, alkotmányossági szempontból minden követelményt kielégítő legyen. E követelmény érvényesülésének ellenőrzésére, konkrét ügyek kapcsán folytatott vizsgálatai során nagy hangsúlyt fektet az országgyűlési biztos. Fellépésének elsődleges célja, hogy a vizsgálati hatáskörébe tartozó szakmai kamarák érdekvédő szerepüket ne a külső kontroll elzárása irányában gyakorolják.

Mindezek ellenére - az Obtv. évekkel ezelőtt történt módosítása óta is - az ügyek egy részében a panasszal érintett kamarák az országgyűlési biztos hatáskörét vitatják (OBH 3216/2003.) .

A hozzánk fordulók túlnyomó többsége továbbra is a kamarák érdemi döntését sérelmezi. E panaszokat azonban - az országgyűlési biztos eddigi következetes gyakorlatának megfelelően - hatáskörünk hiányában kénytelenek vagyunk elutasítani.

A kamarák eljárásával kapcsolatban akkor állapítható meg az országgyűlési biztos hatásköre, ha a panaszosok azt sérelmezik, hogy a kamara a döntéséről nem hoz határozatot, kizárva ezzel a jogorvoslat lehetőségét, a döntését nem látja el indokolással, vagy jelentősen túllépi az ügyintézési határidőt. Ide tartoznak azok az esetek is, ahol az érintett köztestület az írásbeli bejelentésre nem válaszol, vagy az etikai szabályzat hatálybalépése előtt bekövetkezett sérelem tárgyában az etikai eljárás lefolytatását megtagadja.

Az elmúlt években végzett vizsgálatai során az országgyűlési biztos súlyos hiányosságokat tárt fel a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésével összefüggésben, ezért ajánlást tett az érintett kamarák tekintetében arra vonatkozóan, hogy a kamarai etikai szabályzatok rendelkezzenek az előzetes eljárásról, tartalmazzák az eljárás kötelező megindításának eseteit, az eljárás határidejét, a határozathozatali kötelezettséget, a jogorvoslati lehetőségre vonatkozó felhívást és a kamarák járjanak el minden - hozzájuk intézett - írásbeli panaszbejelentés alapján.

A jelen beszámolási időszak tapasztalatai visszaigazolják az elfogadott ajánlások alapján kialakított új gyakorlatokat.

1.13.2. Ügyvédi kamara

A tárgyidőszakban érkezett jelentős számú panasz alapján megállapítható, hogy a hozzánk fordulók változatlanul az egyes ügyvédek által okozott sérelmek okán és ezzel összefüggésben az ügyvédi kamarák által az ügyvédekkel szemben lefolytatott eljárásokat kifogásolva keresik meg az ombudsmant.

A legtöbb beadvány az elmúlt évben is az ügyvédek anyagi felelősségének kérdéskörét, ezen belül is az ügyvédek által okozott károknak az ügyvédek, illetve az ügyvédi biztosító általi megtérítési kötelezettségét érintette. A jelenlegi felelősségi szabályok szerint - amelyen a 2003-ban kiadott OBH 1357/2003. számú jelentésben tett ajánlás változtatni kívánt - az ügyvédi biztosító nem téríti meg az ügyvéd által szándékos bűncselekmény elkövetésével okozott károkat, így ha az ügyvédi iroda, illetve az ügyvéd magánvagyonából nem lehetséges az okozott károkat maradéktalanul megtéríteni, előfordulhat, hogy a károsultak követelései behajthatatlanná válnak.

Az ombudsman 1996-ban és 2003-ban tett jogalkotási javaslatában felkérte az igazságügy- és a belügyminisztert, hogy kezdeményezzék a sértettek kárenyhítését szabályozó törvény megalkotását. Javasolta továbbá, hogy az áldozatvédelmi törvény az erőszakos bűncselekmények sértettjein túl, kivételes esetekben más bűncselekmények áldozatai esetében is nyújtson állami kárenyhítést. Javaslatai azonban a beszámolási időszakban sem teljesültek, holott a beérkezett panaszok alapján erre változatlanul nagy szükség lenne.

Ugyancsak megoldást sürget, hogy az ügyvédi irodák megszüntetésére irányuló eljárásban további garanciális elemeket iktassanak be, a hitelezők tájékoztatásával és értesítésével összefüggésben. Az igazságügy-miniszter által megoldásként javasolt - a MÜK bevonását is igénylő - rendszeres ellenőrzés feltételrendszerének kidolgozásáról, az ellenőrzés végrehajtásának módjáról azonban a tárgyévben nem kaptunk visszajelzést.

1.14. Kárpótlás, földkiadás, szövetkezeti üzletrészek

1.14.1. Kárpótlási ügyek

Az országgyűlési biztosokhoz a beszámolási időszakban is jelentős számú kárpótlási tárgyú panaszbeadvány érkezett. Az országgyűlési biztos hatáskörének megállapítása, a tényállás tisztázása, illetve a beadványokban foglaltak megvizsgálása céljából a szükséges mértékig mindig megkereste a kárpótlási munkát végző Központi Kárrendezési Irodát (KKI) és annak területi kirendeltségeit, valamint a velük együttműködő más szerveket (megyei, körzeti földhivatalok, Nyugdíjfolyósító Igazgatóság [NYUFIG], települési önkormányzatok), akik- az országgyűlési biztossal való hagyományosan jó együttműködés keretében kivétel nélkül eleget tettek a megkereséseknek. A Magyarországon, illetve a külföldön élő kárpótlásra jogosultakat - valamint azok egyes csoportjait - érintő, mind a vagyoni, mind a személyi kárpótlással összefüggő panaszbeadványait az országgyűlési biztos minden esetben megvizsgálta.

A vagyoni kárpótlással összefüggő panaszokban főként azt sérelmezték, hogy - a rendszerváltás előtt az ország területének engedély nélküli elhagyása miatt - az állami tulaj donba vett lakásukat nem kapták vissza, illetve, hogy az így elvett vagyontárgyakért nem, vagy csak kevés kárpótlást kaptak (OBH 1112/2004., 4426/2004., 4456/2004.) . Továbbá, hogy termőföld-tulajdonuk megváltásával a TSz. tulajdonába került termőföldjüket a kárpótlás során nem az elvételkori (eredeti) helyén kapták vissza (OBH 2012/2004., 3278/2004.) . E csoportba tartozók indítványozták azt is, hogy az országgyűlési biztos kezdeményezze a kárpótlásra vonatkozó törvények rendelkezései közé olyan szabály beiktatását, mely biztosítja az elvett földek eredeti helyén való visszaadását.

Jogorvoslati jogukat ki nem merítő panaszosok sérelmezték, hogy lakóház, valamint termőföld elvétele miatt benyújtott kárpótlás iránti kérelmüket a megyei kárrendezési hivatalok elutasították, továbbá kárpótlási árverésen, védett természeti területen lévő, szőlő művelési ágú termőföld vásárlásával szerzett földet osztatlan közös tulajdonba adták (OBH 1574/2004., 2446/2004.) .

A panaszosok joggal sérelmezték, hogy Csehszlovákiából történt áttelepítésük alkalmával elvett házukért, földjükért (OBH 5029/2003., 4292/2004.), illetve szabadkai családi házuk (OBH 4443/2004.)-továbbá, jóvátételbe történő beszámításként vontatóhajójuk - elvételével okozott sérelmük miatt kárpótlást nem kaptak (OBH 6486/2004.) .

Az országgyűlési biztos a panaszokat megvizsgálta - a jogorvoslati jogukat ki nem merítő panaszosok esetét kivéve -, részletesen tájékoztatta panaszosokat, hogy a hazatérés megtagadása miatt elvett lakás elvonásával, illetve termőföld-megváltás címén történő elvételével okozott sérelem miatt a hatályos jogszabályok részleges kárpótlás megállapítását és annak kárpótlási jegyben történő megfizetését rendelik, és nem az elvett lakás visszaadását, reprivatizációját, vagy az elvett termőföld elvételkori helyén való visszaadását. Az országgyűlési biztos nem kezdeményezett olyan jogszabályalkotást, amely az elvett ingatlannak az elvételkori helyén történő visszaadását rendelné, mert a kárpótlásra vonatkozó törvények szabályozásának választott módja e tekintetben az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem vet fel. A panaszosok az országgyűlési biztos tájékoztatását, és az eljárás megszüntetését tudomásul vették.

A magyar állampolgároknak Jugoszlávia területén lévő családi házuk, illetve Csehszlovákiából való áttelepítésük alkalmával házuk, illetve termőföldjük, valamint magyar állampolgárnak a jóvátételbe történő beszámításával vontatóhajója elvételével okozott sérelmek rendezésének elmaradása miatti panaszbeadványt az országgyűlési biztos szintén nem utasította el. Tájékoztatta a panaszosokat, hogy az említett beadványokkal azonos tartalmú beadványok vizsgálata alapján készített jelentésében több alkotmányos joggal (nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjának követelményével, a jogbiztonsághoz, az örökléshez és a tulajdonhoz való joggal) összefüggő visszásságot állapított meg. Az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében tett ajánlását tartalmazó jelentésében megfogalmazta, hogy az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság mindaddig fennáll, míg az Országgyűlés meg nem alkotja az említett sérelmek rendezését biztosító - az állam által kötött egyes nemzetközi szerződésekből származó tulajdoni sérelmek részleges kárpótlásáról szóló - törvényt. Tájékoztatta panaszosokat arról is, hogy ajánlását tartalmazójelentését megküldte az Országgyűlés elnökének, az Országgyűlés illetékes bizottságai vezetőinek, a miniszterelnöknek, a törvény előkészítéséért felelős minisztereknek is. A tájékoztatás kiterjedt arra is, hogy az említett törvényjavaslat előkészítése folyamatban van, s hogy az Országgyűlés a törvényt még nem alkotta meg, s hogy a törvény mielőbbi megalkotását legutóbb az Országgyűlés elé terjesztett 2003. évi beszámolójában is szorgalmazta.

Sem az 1992-ben, első ízben elkészített törvényjavaslatnak, sem az azt követő években készült újabb törvényjavaslatoknak Országgyűlés elé terjesztésére nem került sor. A legutóbbi törvényjavaslatot az országgyűlési biztos 2004 januárjában véleményezte és 2004. márciusában részt vett az Igazságügyi Minisztériumban e tárgyban összehívott egyeztető megbeszélésen. Mivel 2004. december 1-jéig a törvényjavaslat Országgyűléshez történő benyújtására nem került sor, ezért tájékoztatást kért az igazságügy-minisztertől a törvény előkészítésének állásáról. Az igazságügy-miniszter többek közt azt a tájékoztatást adta, hogy: "A törvényjavaslatot a Kormány 2004. május 12. napján első olvasatban megtárgyalta, és úgy döntött, hogy a tervezet előkészítését tovább kell folytatni, ennek keretében pedig az érintett érdekképviseleti szervekkel való egyeztetés is szükséges.". Erre az egyeztetésre azért van szükség, mert egyes érdekvédelmi és civil szervezetekkel nem lehetett kompromisszumos megoldásra jutni, mivel azok a vagyoni kárpótlás egészét érintően a korábbi szabályozási elvektől lényegesen eltérő módon képzelik el a tulajdoni sérelem miatti vagyoni kárpótlást. Mégpedig úgy, hogy az eredeti állapot helyreállítását, a teljes kártérítést tekintik kiindulási alapnak. Az igazságügy-miniszter álláspontja szerint: "mindaddig, míg nem sikerül az álláspontokat közelíteni, nem indokolt az előterjesztést a Kormányhoz, illetőleg a törvényjavaslatot a Parlamenthez benyújtani"; következésképpen a törvényjavaslatnak a Kormányhoz, illetőleg az Országgyűléshez való benyújtásának időpontjáról ez idő szerint azért nem tud nyilatkozni, mert ezek az időpontok a civil szervezetekkel való egyeztetés eredményességétől függnek.

Az igazságügy-miniszter tájékoztatására reagálva, az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a miniszter válasza magában hordozza annak lehetőségét, hogy- amennyiben az álláspontokat a civil szervezetekkel belátható időn belül nem sikerül egyeztetni, vagy nem sikerül az egyeztetés során az egymástól igen távol eső álláspontokat közelíteni, akkor - a tervezet Parlament elé terjesztésére nem kerül sor. E tárgyban pedig már több alkotmánybírósági határozat is született [37/1996. (IX. 4.); 45/2003. (IX. 26.) ]. A határozatok teljesítésére megállapított határidők (mint az 1997. június 30. és a 2004. június 30.) ismét eredménytelenül teltek el, ezzel az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság - amelynek megszüntetését az állampolgárok egy csoportja hosszabb idő óta joggal igényli - mindaddig fennáll, míg a törvényjavaslat elfogadására nem kerül sor.

A személyi kárpótlással összefüggő panaszbeadványok sokféleségét jellemzi, hogy a beadványok nem csak a személyi kárpótlásra vonatkozó alapvető jogszabályok - hanem esetenként e jogszabályokkal összefüggő más jogszabályok -rendelkezéseit is érintették. Az e csoportba tartozó panaszbeadványok jelentős része azonban az élet elvesztésével - a munkaszolgálatban eltöltött idő elszenvedésével - okozott sérelem miatt megállapítható kárpótlási kérelem benyújtásának határidejével, az ügyintézési határidővel, a kárpótlás alapjául szolgáló feltételekkel, ezek bizonyíthatóságával, a személyi kárpótláson felül nyújtható egyes juttatásokkal a kárpótlási jogszabályok hatálya alá nem tartozó, de a kárpótláshoz hasonló élethelyzetek rendezésével függtek össze.

A konkrét panaszok egyedi vizsgálata során megállapítható volt, hogy a panaszosok egy része - annak ellenére, hogy az alapeljárás kérelemre indul - kárpótlási kérelmet nem nyújtott be (OBH 3552/2004., 1099/2004., 5273/2004., 6509/2004., 2213/2004., 2571/2004., 2601/2004., 1162/2004., 3954/2004., 6150/2004., 2905/2004.), illetve, hogy a kárpótlási kérelmet a KKI azért utasította el, mert kérelmét a jogvesztő határidőn túl nyújtotta be (OBH 4935/2004., 1800/2004.), vagy mert a kérelemben megjelölt sérelem nem tartozott a kárpótlási törvény hatálya alá (OBH 3729/2004.) .

Az országgyűlési biztos ezekben az ügyekben az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg, azonban tájékoztatta panaszosokat, hogy kérelem hiányában - illetve a kérelem jogvesztő határidő elteltét követő benyújtása esetén - kárpótlás akkor sem állapítható meg, ha a határidőben benyújtott kérelem esetén a kárpótlás megállapítható lett volna, illetve, hogy a kárpótlási törvény hatálya alá nem tartozó sérelmek alapján kárpótlás nem állapítható meg. Több panaszos sérelmezte, hogy kérelmük elbírálását jelentő kárpótlási határozatokat - illetve a határozatokban megállapított kárpótlás összegét - még nem kapták meg (OBH 1652/2004., 1409/2004., 1381/2004., 1118/2004., 2100/2004.) . Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy ezekben az esetekben a KKI az ügyintézési határidőt nem lépte túl, s értesítette panaszosokat a KKI tájékoztatása alapján, hogy a sérelmezett határozatok meghozatala, illetve a határozatokban megállapított forint összeg átutalása megtörtént, illetve, hogy a határozat meghozatalára még az ügyintézési határidőn belül sor kerül. Ezért az országgyűlési biztos az említett ügyekben - a megoldódott panaszra tekintettel -az eljárást megszüntette.

Többen a KKI elutasító határozata ellen a bírósághoz benyújtott fellebbezés folytán született ítéletben foglalt döntést sérelmezték, mert a bíróság ítélete eltért panaszos várakozásától, vagy mert panaszos keresetét, illetve felülvizsgálati kérelmét a bíróság elutasította (OBH 4511/2004., 5400/2004., 5136/2004.) . Ezekben az ügyekben az országgyűlési biztos hatáskörének hiányát állapította meg, s kellő tájékoztatás mellett hatáskörének hiányában e beadványokat elutasította. Ugyanez a megállapítás vonatkozik azokra a panaszbeadványokra is, amikor panaszosok a jogerős közigazgatási határozatban foglaltakat - a jogerős közigazgatási határozat velük való közlését követő egy év elteltével - sérelmezték (OBH 3865/2004., 5383/2004., 6093/2004., 6155/2004., 2516/2004., 1550/2004.) .

Sérelmezték a NYUFIG egyes határozatait is, amelyekkel a 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján egyes tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatást állapított meg, vagy amelyekkel a jogtalanul felvett juttatás visszafizetésére kötelezett (OBH 1427/2004., 4806/2004.) . Ezekben az ügyekben az országgyűlési biztos vizsgálata a NYUFIG eljárásával összefüggésben visszásságot nem állapított meg, azonban e körülményről panaszosokat írásban tájékoztatta.

Ez évben is számtalan panaszos különféle konkrét kárpótlási tárgyú, valamint ezekkel összefüggő kérdésekben kérte az országgyűlési biztos tájékoztatását (OBH 3691/2004., 2602/2004., 2293/2004., 2102/2004., 3770/2004., 6104/2003., 5226/2004., 1517/2004., 3556/2004., 4701/2004., 5132/2004.) . Az említett beadványokat az országgyűlési biztos nem utasította el, hanem panaszos részére a kért tájékoztatást megadta, - vagy erre a válaszadásra hatáskörrel rendelkező szervet felkérte - elősegítve panaszos tájékozódását, ügyének megoldását.

1.14.2. Földkiadási ügyek

Az 1992. évi II. törvény rendelkezései szerint az ország termőföld-készletéből- a termőföld részarány-tulajdonosok földigényének kielégítésére - 56 962 437 aranykorona értékű termőföldet különítettek el a részarány-tulajdon fedezetét jelentő földalapba. E földalapba elkülönített termőföldhöz részarány-tulajdonuk aranykorona értéke szerint jutnak a jogosultak a földkiadási eljárás során. A részarány-tulajdonnak megfelelő föld kiadására vonatkozó alapvető szabályokat a többször módosított 1993. évi II. törvény rendelkezései tartalmazzák. A földkiadási munkát 1996. december 31. napjáig a földkiadó bizottságok, ezt követően és jelenleg is a megyei földművelésügyi hivatalok végzik. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által készített kimutatás szerint 2004. október végén a részarány-tulajdon fedezetére szolgáló termőföldvagyon több mint 98,5%-ának a kiadása megtörtént. Budapesten és tíz megyében ennél jobb az arány, további két megyében a földkiadási munkát már befejezték.

Az országgyűlési biztos a beszámolási időszakban a Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatalnál (FM Hivatal) vizsgálta a földkiadási tevékenységet. Ennek során arról győződött meg, hogy a földkiadási munkát a reá irányadó törvény rendelkezései szerint végzik. Az FM Hivatal földkiadási tevékenységét a jogosultak elismerése övezi. Az országgyűlési biztos vizsgálata olyan, az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel, amely miatt az FM Hivatal felettes szervének intézkedését kellett volna kezdeményezni. A vizsgálat azonban tapasztalta, hogy a részarány-tulajdonnak megfelelő aranykorona értékű termőföld kiadhatósága hiányában árverésen értékesített termőföld eladása során befolyt összegnek az értékesítési költségekkel csökkentett részét a jogosultak részére még nem fizették ki. Ezért az országgyűlési biztos az FM Hivatal vezetőjénél kezdeményezte az árverésen befolyt pénzösszeg jogosultak részére történő haladéktalan kifizetését. Az FM Hivatal vezetője az országgyűlési biztos kezdeményezését elfogadta.

A földkiadással összefüggő panaszbeadványok egy része a határozattal kiadott föld minősítésével (OBH 3594/2003.), a kiadott termőföld művelési ágával (OBH 6432/2004.), a részarány-tulajdonnak megfelelő aranykorona értékű földért járó kártalanítás kifizetésével (OBH 6132/2004.), a termőföld megközelítéséhez használt út elzárásával (OBH 1176/2004.) volt kapcsolatos. E beadványok vizsgálata az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel, melyről panaszosokat az országgyűlési biztos az eljárás egyidejű megszüntetése mellett tájékoztatta. Ez a megállapítás vonatkozik az országgyűlési biztoshoz intézett azokra a beadványokra is, amelyekben egyebek mellett a panaszosok arra nézve kértek tájékoztatást, hogy ki használja az általa megjelölt helyrajzi számú földjét (OBH 6282/2004.), hogyan juthat osztatlan közös tulajdonú termőföldje őt megillető hányadának pénzbeli ellenértékéhez (OBH 5823/2004.), mely szervnél kezdeményezheti tulajdonjogi igényének érvényesítését (OBH 4790/2004.), az általa megjelölt helyrajzi számú termőföld milyen terület, és annak mekkora az értéke (OBH 6138/2003.), és hogyan szerezheti vissza az 1950-es években nagyüzemi táblába esett földjét (OBH 4720/2004.) stb. Azon ügyek közül, amelyekben a jogerős közigazgatási határozat közlésétől a panaszbeadványnak az Országgyűlési Biztosok Hivatalához történő benyújtásáig már több mint egy év eltelt - illetve amelyekben az eljárás 1989. október 23-a előtt indult -, kettőt (OBH 5523/2004., 5621/2004.) az országgyűlési biztos nem utasított el, hanem közvetített a panaszosok és a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek közt. Így lehetővé vált a földhivatal téves határozatának következtében történt helytelen ingatlan-nyilvántartási bejegyzés kiigazítása, illetve panaszos részarány-tulajdona fejében természetvédelmi területen kiadott földjének az illetékes természetvédelmi hatóság által történő megvásárlása a kisajátítást megelőző eljárásban. Így mindkét panasz megoldódott.

Az 1993. évi II. törvény arról is rendelkezik, hogy a részarány-tulajdon fejében kiadott termőföldet mikor kell önálló helyrajzi számon, és mikor kell osztatlan közös tulajdonként kiadni, és hogy az ingatlan-nyilvántartásba osztatlan közös tulajdonként bejegyzett termőföld megosztása milyen módon történik, és annak költségeit ki viseli, továbbá, hogy e feladat végzése, mely közigazgatási szervek feladata. Konkrét panaszbeadványok és helyszíni vizsgálat alapján 2002 októberében készült jelentésében - a tulajdonhoz való joggal, valamint a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő - visszásságot azért állapított meg az országgyűlési biztos, mert tapasztalta, hogy az osztatlan közös tulajdonba adott és az ingatlan-nyilvántartásbajogerősen így bejegyzett termőföldek megosztása a törvény kifejezett rendelkezése ellenére el sem kezdődött. Ajánlását is tartalmazó jelentését megküldte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, aki az ajánlást elfogadta. Az ajánlást követő törvénymódosítás után - a törvény 1993. január 1. napjától hatályos szövege szerint-: "Az ingatlan-nyilvántartásba osztatlan közös tulajdonként bejegyzett ingatlanok esetében a megosztások költségeit 2004. január 1-jétől kezdődően az állam viseli."

Az országgyűlési biztos fontos feladatának tekinti, hogy a jelentésében megfogalmazott - és címzettek által elfogadott - ajánlások sorsa hogyan alakult. Kiemelt figyelmet fordít azon ajánlásainak megvalósulására, mely az állampolgárok nagyobb csoportját érinti.

Az osztatlan közös tulajdonként bejegyzett ingatlanok megosztása - amia körzeti földhivatalokhoz 2002. március 1-jéig benyújtott 240 ezer kérelem alapján 1,2 millió hektárnyi területet érint, és a kiadásra váró földrészleteknél további 1,3 millió hektárnyi területtel kell számolni - még 2004. decemberéig sem kezdődött el, ezért az országgyűlési biztos felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem kezdődött el a törvény végrehajtása. Tájékoztatást kért arról, hogy a földhivatalok mikor kezdik meg annak végrehajtását. A miniszter kifejtette, hogy a feladat végrehajtásához két feltételt kell biztosítani. Az állami költségfedezet rendelkezésre bocsátását és a földhivatali eljárás részletes szabályait tartalmazó kormányrendelet hatálybalépését. A minisztérium által e célra betervezett 1,2 milliárd Ft-ot a 2004. évi központi költségvetés nem biztosította. A 2005. évi költségvetéséről szóló T. 11700 sz. törvényjavaslat tartalmazza az FVM által igényelt 1,2 milliárd Ft-ot az önálló ingatlanok kialakítására. Amennyiben a Parlament ezt jóváhagyja, úgy a jövő évben a földhivatali feladatok végrehajtásának anyagi fedezete biztosított lesz. Azt követően, hogy a jövő évi költségvetési törvény tervezete a fent említett előirányzattal került az Országgyűlés elé, a minisztérium illetékes főosztálya kisebb módosításokkal véglegesítette a kormányrendelet-tervezetét. A tárcaközi egyeztetés lefolytatásáról és a szükséges kormány-előterjesztés benyújtásáróla minisztérium vezetése a közeljövőben intézkedik -a vonatkozó költségvetési előirányzat elfogadása esetén - a végrehajtási rendelet hatálybalépését követően azonnal megkezdik a földhivatalok a feladat végrehajtását. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tájékoztatását az országgyűlési biztos elfogadta, s egyidejűleg azt is megállapította, hogy a feladat végrehajtására a 2005. évi költségvetés az FVM által igényelt 1,2 milliárd Ft-ot biztosította. Az országgyűlési biztos parlamenti beszámolójának összeállításáig azonban a hivatkozott kormányrendelet nem került kihirdetésre.

Több panaszos sérelmezte a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (Társaság) eljárását (OBH 2186/2004., 2680/2004., 3766/2004., 5495/2004.) . A panaszbeadványok vizsgálata az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot az említett ügyekben nem tárt fel. Ettől eltérő eredményre jutott az OBH 4889/2004-es számú ügyben az országgyűlési biztos. Vizsgálata feltárta, hogy a Társaság által 2003 augusztusában közzétett "Földért Életjáradékot" elnevezésű pályázati kiírás -feltételként - nem határozta meg a földrészlet úttal való megközelíthetőségét. Bár a panaszos pályázata - a kiírásban szereplő - valamennyi feltételnek megfelelt, csupán a már említett egyetlen okból került elutasításra panaszos ajánlata. Az elutasítás nem volt jogszerű, mert a pályázati feltételeket teljesítő kérelmet nem lehetett volna elutasítani olyan ok miatt, melyet a pályázati kiírásban kizáró feltételként nem jelöltek meg. Az országgyűlési biztos ajánlotta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy vizsgálja felül a kiíró pályázati felhívását, és biztosítsa, hogy a jövőben a pályázati feltételeket teljesítő pályázati kérelmek elutasítására ne kerülhessen sor olyan ok miatt, mely a pályázatban kizáró feltételként nem szerepel. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az ajánlást elfogadta, az eljárási hiba orvoslása megtörtént, melynek következtében életjáradék fejében felajánlott földet panaszostól megvásárolták.

Ugyancsak a jogszabályi rendelkezések figyelmen kívül hagyásával történt pályázati kiírás és ennek alapján elbírált pályázat elutasítása volt annak a panaszbeadványnak a tárgya (OBH 5934/2004.), melynek vizsgálatát az országgyűlési biztos általános helyettese végezte el. A vizsgálat megállapítása szerint az MVH - az általa kibocsátott pályázati felhívással - nemcsak "felülírta" a pályázat kibocsátásának alapjául fekvő jogszabály adott rendelkezését, hanem elmulasztotta annak az alapvető követelménynek az érvényre juttatását is, miszerint: minden pályázatot a jogszabályokban előírt szempontok szerint meg kell vizsgálni, értékelni kell (fel kell dolgozni), s csak az összes befogadott pályázat értékelését követően, azok eredményének ismeretében lehet jogszabályszerű döntést hozni a támogatásról vagy a támogatás elutasításáról. A vizsgált esetben ez nem így történt. Az általános helyettes megállapította, hogy az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság államigazgatási jogi eszközökkel nem orvosolható, ezért felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg az MVH által kiírt egyes pályázatokban foglalt rendelkezések törvényességét, és vizsgálatának eredményéről, tett vagy tervezett intézkedéséről, 2005. március 30-ig, érdemi állásponjáról pedig 30 napon belül tájékoztassa. A miniszter a kezdeményezést tudomásul vette.

Az országgyűlési biztos az OBH 5094/2003. számú panasz vizsgálata alapján készített jelentésében megállapította, hogy a termőföldre vonatkozó elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó hatályos szabályozás a tulajdonhoz, illetve a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot idéz elő. E visszásság abban áll, hogy a jogalkotó a szabályozás során nem vette figyelembe, hogy az önálló helyrajzi számon nyilvántartott, több alrészletet - köztük művelés alól kivett alrészleteket is - tartalmazó földrészletben lévő termőföld tulajdonjoga külön nem adható el, továbbá, hogy a földrészlet eladása esetén az elővásárlásra jogosult tulajdonjogának megszerzéséhez nem csak a földrészlet átadása, hanem a földrészletetjelentő ingatlan tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. A hatályos szabályok szerint a tulajdonjogot az egész ingatlanra, az egész tulajdoni illetőségre, vagy ezek eszmei hányadrészére lehet bejegyezni. Ennek alapján a vizsgált - művelés alatt álló és művelés alól kivett alrészleteket is tartalmazó - földrészlet tulajdonjogát a földhivatal nem jegyezhette volna be "a rangsorban előrébb álló, elővásárlásra jogosult" tulajdonaként.

A biztos arra kérte a minisztert, hogy haladéktalanul kezdeményezze a termőföldről szóló törvényben szabályozott elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezések olyan módosítását, melyet követően az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó szabályok az állampolgárok számára érthetőek - a végrehajtó államigazgatási szervek számára végrehajthatóak -lesznek. A miniszter az ajánlást elfogadta, és jelezte, hogy a törvény módosításáról szóló javaslatnak az Országgyűléshez történő benyújtására várhatóan 2005. II. félévében kerül sor.

Ugyancsak a termőföldre vonatkozó elővásárlási joggal - konkrétan a szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt termőföldre a hegyközségi tagot megillető elővásárlási joggal - volt kapcsolatos az a panaszbeadvány is, melynek vizsgálatát az országgyűlési biztos általános helyettese végezte el (OBH 5115/2003.) . A vizsgálat megállapította, hogy a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény (Htv.) 30. §-ának (2) bekezdése szerint: "A hegyközség tagját elővásárlási, valamint elő-haszonbérleti jog illeti meg a szomszédos, a szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott földterületre." A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény (Btv.) 7. §-ánaka) pontja pedig a szőlő termőhelyi kataszterbe sorolásnak feltételeként egyetlen kritériumot jelölt meg: a föld szőlőtermesztésre való alkalmasságát, attól függetlenül, hogy ez a föld termőföldnek vagy építési teleknek minősül-e. Így az említett törvényi rendelkezés alapján szőlő termőhelyi kataszterbe lehetett sorolni - mint a vizsgált ügyben is - olyan, 26 éve már a város rendezési terve szerint is építési teleknek minősülő földet, mely nem termőföld, s így az elővásárlásra jogosult hegyközségi tag az építési telek eladása esetén elsőbbséget élvezett a lakóház építése céljából építési telket vásárolni szándékozóval szemben. Ezért, valamint azért, mert a 2004. május 1. napján hatályba léptetett: a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (Btv. 1) a Btv. hatályon kívül helyezésével a visszásságok jelentős részét orvosolta azáltal, hogy a Btv. 1 hatálybalépésének napjától az olyan földet, mely építési telek, nem lehet a szőlő termőhelyi kataszterbe sorolni, azonban a Btv. 1 hatálybalépése előtt a szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt építési telkeket nem vette ki a szőlő termőhelyi kataszterből annak ellenére, hogy azok nem termőföldek. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezést és jogalkotásra vonatkozó javaslatot fogalmazott megjelentésében, melyet megküldött a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter részére.

1.14.3. Mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek ügyei

A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészekkel összefüggő panaszokban azt sérelmezték, hogy a szövetkezet részükre üzletrészt nem állapított meg, továbbá hogy üzletrészük állami felvásárlására nem került sor. A biztos az OBH 1975/2004., és az OBH 4629/2003.. számú ügyek vizsgálat alapján megállapította, hogy azokban a mezőgazdasági szövetkezetekben, ahol a bíróság a felszámolási eljárást- a vagyonnevesítésre megállapított 1992. április 30-i határidő előtt - elrendelte, de a vagyonnevesítés nem történt meg, a felszámolási eljárás megindítását követően a szövetkezet kötelező jognyilatkozatot már nem tehetett, így üzletrész megállapítására sem volt már lehetősége.

A panaszosok azt is sérelmezték, hogy erre irányuló kérelem előterjesztésének hiányában üzletrészük állami felvásárlására nem került sor (OBH 1351/ 2004.), illetve az üzletrész felvásárlására azért nem került sor, mert a szövetkezet részvénytársasággá alakult át, s az üzletrész felvásárlására vonatkozó vételi ajánlat időpontjában a volt üzletrészes már részvényes volt (OBH 2481/2004.) . Továbbá, mert az említett időpontban a panaszos azért nem rendelkezett vételre felajánlható üzletrésszel, mert ezzel egyenértékű vagyont kapott a szövetkezetből való kiválásakor (OBH 1919/2004.) . Továbbá, mert a panaszos a vételi ajánlat realizálása érdekében a részére kibocsátott hiánypótlási felhívásnak nem tett eleget (OBH 3120/2004.), illetve, mert az üzletrész az 1992. évi II. törvény hatálybalépését követően létrejött szövetkezettől származott (OBH 2167/2003.) . Az említett ügyek vizsgálata az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel.

Megállapítható volt, hogy a panaszosok egy csoportja üzletrészének állami felvásárlására azért nem került sor, mert a vételi ajánlat a szövetkezet (nem nyugdíjas) aktív tagjaira nem vonatkozott (OBH 3957/2003., 1825/2004.), továbbá, mert panaszosok öröklés útján csak a vételi ajánlatban a szerződés megkötésére megjelölt időpont után váltak kívülálló üzletrész tulajdonosokká. Ez utóbbi beadványokat az országgyűlési biztos nem utasította el, azonban tájékoztatta panaszosokat, hogy beadványukkal azonos tartalmú panaszbeadványok vizsgálata során az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot állapított meg. Vizsgálatáról készült jelentését megküldte a miniszterelnöknek, melyben az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében ajánlásokat fogalmazott meg. Az ajánlások egy kivételével, melynek sem elfogadása, sem elutasítása nem történt meg - elfogadásra kerültek - az említett egy ajánlás tekintetében pedig a párbeszéd folytatódik. A párbeszéd még nem ért véget. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetését jelentő jogi szabályozás azonban még nem került kihirdetésre. Az országgyűlési biztos változatlanul kiemelt feladatának tartja az állampolgárok nagyobb csoportját érintő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetését, a szükséges jogi szabályozás elvégzését. Ennek mielőbbi megvalósítását az éves beszámoló előterjesztésekor is sürgeti.

1.15. Kisajátítási ügyek

A tavalyi évben vizsgált tizenkét beadványhoz képest a beszámolási időszakban huszonegy, a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. jogszabály hatálya alá tartozó ügyben nyújtottak be panaszt az országgyűlési biztosokhoz.

Budapesti panaszosok a Csepeli gerinc út építéséhez szükséges területek megszerzésére irányuló, a kisajátítási eljárás megindítását megelőző, a kisajátítást kérőnek (meghatalmazottjának) az adásvételi szerződéssel megszerezni kívánt ingatlannal kapcsolatos tevékenységét, elsősorban a felajánlott kártalanítási összeget kifogásolták. A beruházás évek óta szerepel a fővárosi és kerületi szabályozási tervekben. A hivatal megalakulásakor benyújtott panaszokban éppen azt kifogásolták a tulajdonosok, hogy ingatlanjaikat jelentősen korlátozzák a főváros távlati tervei. Kérték a biztos közreműködését, hogy megépüljön az út, rendeződjön a terület sorsa. Úgyszintén a kisajátítási eljárást megelőző beruházói magatartást, illetve a felajánlott vételárat kifogásolta egy Tolna megyei panaszos is.

A panaszosok olyan esetben is az országgyűlési biztoshoz fordultak, ahol a kisajátítást elrendelő közigazgatási határozat elleni kereset alapján folyamatban volt a bírósági eljárás, sőt nem egy esetben, a kisajátítás kérdésében már ítélet is született. Beadványaikban így a panaszosok elsősorban a megállapított kisajátítási kártalanítási összeget kevesellték.

E panaszokat az országgyűlési biztos hatásköre hiányában kénytelen volt elutasítani. Egyidejűleg valamennyi panaszost tájékoztatta a kisajátítási eljárás szabályairól, az eljárás menetéről, valamint a jogorvoslati út igénybevételének lehetőségéről. A kisajátítási eljárás általános szabályain túl a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény előírásait is ismertette az országgyűlési biztos azokkal a panaszosokkal, akiknek ingatlanjai a törvény hatálya alá tartozó területen találhatók.

A beszámolási időszakban vizsgált ügyek köréből -jelentőségére tekintettel - kiemelést érdemel az OBH 1628/2004. számú ügy. Annak ellenére, hogy a kisajátítást elrendelő határozatot -beleértve a kisajátítás jogalapját és a megállapított kártalanítási összeget is - a biztos nem vizsgálhatja, a hozzá intézett panasz alapján, hivatalból vizsgálatot rendelt el, amelyet az autópályák építéséhez szükséges területek megszerzése miatti kisajátítási eljárások számának emelkedése indokolt. Vizsgálata során megállapította, hogy a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal határozatában megjelölt birtokba adás napját helytelenül - a halasztó hatályú keresetlevél benyújtási határidejét megelőző napban - állapította meg, és ezzel súlyos visszásságot eredményezett a jogbiztonság, és az ezzel szervesen összefüggő tisztességes eljárás követelményével, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjoggal kapcsolatban. Kisajátítás esetében ugyanisa teljes, feltétlen és azonnali kártalanításnak kell érvényesülnie, és ez a vizsgált ügyben nem valósult meg.

Mindezek alapján, különös tekintettel arra, hogy a feltárt visszásságot, jogi eszközökkel közigazgatási úton már nem lehetett orvosolni, a biztos felhívta a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy a jövőben gondoskodjék az anyagi és eljárási szabályok maradéktalan betartatásáról, továbbá amennyiben szükséges éljen az azonnali végrehajthatóság elrendelésének lehetőségével. Ezzel egyidejűleg, a birtokbaadás napjának megállapításakor a kisajátított ingatlan tulajdonosának méltányos érdekét is tartsa szem előtt.

1.16. Közszolgáltatók

1.16.1. Áramszolgáltatók

A beszámolási időszakban, szabálytalan áramvételezés esetén alkalmazott szankciókkal összefüggésben több panasz is érkezett az országgyűlési biztoshoz. A 2003. január 1-jén hatályba lépett 2001. évi CX. törvény a villamos energiáról (új VET)- az országgyűlési biztos kezdeményezésére (OBH 5279/2001.)- eltörölte a felemelt díjat, és helyette a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) szabályainak is megfelelő kötbér fizetésére kötelezi a fogyasztót a közüzemi szerződés megszegése esetén, azonban a fogyasztó általi szerződésszegés okait meghatározó része a jogszabálynak lényegében változatlan maradt.

Ugyanakkor tény, hogy az új törvény hatálybalépését megelőző időszakban keletkezett ügyekkel kapcsolatosan is nyújtottak be panaszt állampolgárok, akik az esetek nagy részében a felemelt díj túlzott mértékét kifogásolták. Mivel az új villamosenergia-szabályozás visszaható rendelkezéseket nem tartalmazott, lényegében csak az áramszolgáltató méltányosságán múlott, hogy az új szabályozási koncepció szellemében mérsékli-e a felemelt díj összegét. Ez több alkalommal - a Magyar Energia Hivatal (MEH) közreműködésének köszönhetően is - megtörtént.

Az éves díjelszámolás miatti számlareklamációkat, a felemelt díjjal összefüggő, valamint a magas feszültségű vezeték építése, elhelyezése miatt benyújtott panaszokat az országgyűlési biztos - a hatásköri szabályok megfelelő alkalmazásával - kivizsgálásra áttette a MEH vezetőjéhez. A MEH a felkérésnek minden esetben eleget tett, a panaszost és az országgyűlési biztost is tájékoztatta a vizsgálat eredményéről. A jogvita rendszerint a korrigált számla kiadásával, a tulajdonos, illetve a fogyasztó és a szolgáltató megállapodásával zárult le, amit az országgyűlési biztos tudomásul vett.

Sajátos jellegű volt az az ügy, melyben Vecsés Város Önkormányzatának választott helyi képviselője sérelmezte azt, hogy a Budapesti Elektromos Művek Rt. (ELMÜ Rt.) megszüntette a vecsési ügyfélszolgálati irodáját, és mozgó ügyfélszolgálatot működtetett, amely azonban nem biztosította a normális és megfelelő színvonalú ügyintézés lehetőségét. Az országgyűlési biztos megkereséssel fordult az ELMÜ Rt.-hez, majd a válasz kézhezvételét követően a MEH eljárását is kezdeményezte. Végül olyan megoldás született, amely alapján Vecsés Város Önkormányzata bocsátott rendelkezésre ügyfélszolgálati helyiséget (az ELMÜ-vel kötött megállapodás alapján), ahol heti rendszerességgel meg lehet tartani az ügyfélfogadást. (OBH 5074/2003.) .

Az országgyűlési biztos és a MEH munkatársai között megbeszélés történt 2004. október hó 22. napján. Ennek keretében az eddigi együttműködés fenntartásáról, valamint a hosszú távú és esetlegesen elmélyültebb kapcsolat megalapozásáról folyt egyeztető tárgyalás. Összességében megfelelő az együttműködés a MEH és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa között, a panaszok rendezésében mindenkor a kompromisszum létrehozása, az ügy panaszosra kedvező megoldása a cél.

A villamos energiára vonatkozó szabályozásnak a közüzemi szerződés fogyasztó által történő megszegésének eseteit meghatározó rendelkezései objektív jellegű felelősséget alapoznak meg. E szabályok esetleges túlzott felelősséget megállapító részeinek felülvizsgálata az erre vonatkozó konkrét panaszok alapján, azok tekintetében lehetséges a jövőben.

1.16.2. Tanyavillamosítás

Változatlanul komoly gondot jelent a tanyák villamosítása, mert szórványos elhelyezkedésük miatt nagy távolságon kell kiépíteni a magasfeszültségű vezetéket, melynek költségeit több esetben sem az önkormányzat, sem a lakosság nem tudja, a szolgáltató pedig nem akarja vállalni. (A közcélú villamos hálózatra való csatlakozás pénzügyi és műszaki feltételeiről szóló 47/2002. (XI. 28.) GKM rendelet értelmében a költségek 70%-át a fogyasztó, 30%-át a szolgáltató viseli.)

A villamos energiával ellátatlan - Jászberényhez tartozó - tanya-területeken élők panasza ügyében az országgyűlési biztos 2003-ban már folytatott vizsgálatot (OBH 4956/2001.) . Jelentésben kifejtette, hogy azokon a területeken, ahol a fejlesztés különböző okok miatt sok pénzbe kerül, és a lakosság ennek kifizetésére képtelen, az ott élők számára is meg kell teremteni a komfortos életet, biztosítva ezzel a társadalmi érvényesülés egyenlő esélyeit. A jelentést figyelem-felhívásként megküldte a gazdasági és közlekedési miniszternek, a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszternek, valamint a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal (a továbbiakban: Fejlesztési Hivatal) elnökének. A megszólítottak közül az országgyűlési biztos 2004-ben a Fejlesztési Hivatal vezetőjével folytatott levelezést annak okán, mert az újabb panaszokból kitűnt, hogy Vasad és Felsőpakony tanyavilágában élőket is sújtja a villamos energiával való ellátottság hiánya.

Vasad polgármestere arról számolt be, hogy a településhez tartozó 181 tanyán 383 ember él. Van 20-30 tanya, ahol nincs áram. A hálózatfejlesztés (a legutóbbi 5 tanya villamosítási adatainak ismeretében) lakossági költsége 2-2,5 millió forint. Az itt élők ezt nem tudják megfizetni. Generációkon keresztül öröklika nehéz életkörülményeket, és változásra az alacsony képzettség és az egészségügyi körülmények miatt nincs sok esély. A polgármester a Nemzeti Fejlesztési Terv Vidékfejlesztési Operatív Programjának Infrastruktúra fejlesztést szolgáló pályázatainak elnyerése útján szerette volna támogatni a tanyán élő lakosság áramellátását, de az itt meghirdetett pályázatok nem nyújtottak támogatást a tanyák villamosításához. A terület és régiófejlesztési cél-erőirányzat a társadalmi, gazdasági szempontból hátrányos helyzetű települések számára áll nyitva, mint amilyen Jászberény, Vasad és Felsőpakony azonban nem tartozik közéjük.

A problémával kapcsolatban az országgyűlési biztos 2004 márciusában megkereste a Fejlesztési Hivatal elnökét, aki ismertette a Fejlesztési Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozó pályázati lehetőségeket. A panaszokból azonban kitűnik, hogy a pályázatok útján történő fejlesztést nehezíti az a körülmény, hogy a tanyavilággal rendelkező települések lakossága és önkormányzata - még hapályázhatnának is - nem tudják biztosítani a pályázatok által megkívánt saját forrásokat. Ezért a Vasad és Felsőpakony környékéről érkezett panaszok a problémának állami költségen való megoldását sürgetik.

Az újabb panaszokra tekintettel az országgyűlési biztos 2005-ben utóvizsgálatot tervez a tanyák lehetséges fejlesztésének és az ott élők esélyegyenlőségének megteremtése érdekében, figyelemmel az alternatív (megújuló energiák hasznosítása) fejlesztési lehetőségekre is.

1.16.3. Gázszolgáltatók

A 2004. év folyamán változatlanul széles körben érkeztek panaszok a gázszolgáltatók tevékenységével összefüggésben. Ugyanakkor az előző évektől eltérően a beszámolási időszakban nem érkezett panasz a gázhálózatra történő utólagos csatlakozás díjával kapcsolatban. Több hozzánk forduló is aggodalmát fejezte ki a tekintetben, hogy a rendszerint év elejére eső gázáremelés elszámolásával kapcsolatban, miképp biztosítható, hogy a közüzemi szolgáltató csak a 2003. december 31-e után elfogyasztott gáz esetén alkalmazza az emelt díjat, és ne az utolsó leolvasástól. Az aggodalmat az elmúlt évi gázár adóterhének növekedése is fokozta. Az ilyen jellegű panaszok összefüggésbe hozhatók a szolgáltatók azon intézkedéseivel is, miszerint nem havonta, hanem ennél ritkábban ellenőrzik a mérőórákat, és a két leolvasás között, becsült érték alapján fizet a fogyasztó.

A tárgyalt időszakban a Fővárosi Gázművek Rt. tevékenységével összefüggésben érkezett a legtöbb panasz a Hivatalunkhoz. Három esetben kifogásolták a panaszosok, hogy az utcájukban történt gázhálózat felújítása során a gázművek észlelte a házi gázvezeték-hálózat tömörtelenségét, és a szolgáltatást a felújítás után nem állította vissza. Mindhárom esetben a lakók felújították a belső hálózatot, így azóta zavartalan a gázszolgáltatás. Utóbb elfogadták azt a tényt is, hogy a házon belüli hálózat a lakóközösség és nem a szolgáltató tulajdona, ezért felújításának költsége is őket terheli.

Két alkalommal érkezett a Fővárosi Gázművek Rt. számlázásával kapcsolatban panasz, de ezek is alaptalannak bizonyultak. Ettől eltérő megállapítással zárult a TIGÁZ Rt. számlázásával kapcsolatos ügyünk. Ebben az esetben a panaszos lakóhelyet változtatva, korábbi ingatlana új tulajdonosával közösen jelentek meg a szolgáltatónál az óra átírása és utolsó számlái rendezése érdekében. Az óra átírása után a panaszos a TIGÁZ Rt.-nek fizetett csekkjeit idővel megsemmisítette. Két évvel később azonban a TIGÁZ Rt. új lakcímére küldött levelekben különböző tartozások kiegyenlítését követelte, melynek rendezését a panaszos visszautasította, hiszen korábban a tartozások teljes kiegyenlítése után írták át az új tulajdonos nevére az órát. A befizetéseket igazoló csekkek hiányában azonban már nem volt módja a panaszosnak, hogy bebizonyítsa a rajta számon kért összegek befizetését. A Magyar Energia Hivatal felkérésre történő közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy a szolgáltató eltekintsen a követeléstől. Több esetben fordultak az országgyűlési biztoshoz a méretlen energiavételezés jogkövetkezményeivel összefüggésben is.

Az előző évekhez hasonlóan, 2004-ben is érkezett panaszbeadvány a biztoshoz az alapdíj jogszerűségével összefüggésben. Ezzel kapcsolatban azért nem indítottunk vizsgálatot, mert az elmúlt 5 évben szinte valamennyi közüzemi szolgáltatási területen bevezették már az alapdíjat és annak alkotmányosságát több alkalommal, több szolgáltatás esetében is vizsgáltuk. Így akkori - és most is fenntartott - álláspontunkról adtunk tájékoztatást a hozzánk fordulónak. Ugyanezt tettük a hálózatfejlesztéssel kapcsolatban felvilágosítást kérő beadványok esetében is. E panaszokra jellemző, hogy a kérelmezők szerint a helyi önkormányzatoknak saját költségből kellene a gázhálózatot a településen kiépíteniük, azonban a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény alapján az önkormányzatot gázhálózat kiépítése kapcsán csak a lakossággal való együttműködési kötelezettség terheli.

1.16.4. Mobiltelefon-szolgáltatók

A beszámolási időszakban öt panasz érkezett a mobiltelefon-hálózat kiépítéséhez szükséges adótornyok, átjátszó-tornyok és antennák építésével, telepítésével kapcsolatban. A konkrét panaszokból, valamint az országgyűlési biztos által korábban vizsgált, hasonló tárgyú beadványokból kitűnt, hogy az emberek félnek a tornyok, antennák által továbbított (kibocsátott) sugárzástól, így általában az átjátszó-tornyokkal közvetlen szomszédos ingatlan tulajdonosai, illetőleg a környék lakói nyújtják be ez irányú panaszukat. Lényegesen kevesebb az olyan ügy, amelyben a konkrét eljárást is sérelmezte a panaszos.

Az idei évben vizsgált panaszok alapján nyilvánvaló, hogy a lakosság nem tesz különbséget az adótorony építési engedélye és az átjátszáshoz szükséges rádióengedély között, holott az eljárásban két hatóság vesz részt. A létesítési (építésügyi) engedélyt a jegyző, míg a rádió- (működési) engedélyt a hírközlési hatóság adja meg.

Ezekhez kapcsolódik annak az ügynek az utóélete is, amelyben évekkel ezelőtt indított vizsgálatot az állampolgári jogok országgyűlési biztosa (OBH 6541/1996.) . Jelentésében felkérte az egészségügyi minisztert, hogy a környezetvédelmi miniszterrel egyetértésben - figyelemmel a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényre - intézkedjen a megfelelő határértékek jogszabályban történő megállapításáról. Ugyanis, amíg a "vezeték nélküli távközlési építmény által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeiről" kiadásra került a 32/2000. (XI. 16.) EüM rendelet, addig az egyéb létesítmények, illetve készülékek által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeire vonatkozó jogszabály csak ebben a beszámolási időszakban jelent meg [63/2004. (VII. 26.) ESZCSM rendelet]. Az új jogszabály a 0-300 GHz közötti frekvenciatartományú elektromos, mágneses és elektromágneses terek lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékeit állapítja meg, és alkalmazásával ezen elektromos és elektromágneses terek expozíciójából származó káros hatások elleni védelmet szolgálja. A határértékeket minden új létesítménynél figyelembe kell venni, a meglevőket pedig 2008. augusztus 3 1-ig kell az 1999/5 1/EK. tanácsi ajánlásnak megfelelés céljából átalakítani. Figyelemmel arra, hogy az akkori ajánlásnak megfelelő jogszabály megjelent, az országgyűlési biztos az eddig felfüggesztett eljárást lezárta.

1.16.5. Telefonszolgáltatók

A korábbi évekhez hasonlóan 2004-ben is leginkább számlázási panaszokkal fordultak az országgyűlési biztoshoz. Változást jelent azonban, hogy a panaszosok több esetben nem a vezetékes, hanem a mobil távközlési szolgáltatók eljárását (számlázását) sérelmezték. Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy a mobil távközlési szolgáltatás nem minősül közszolgáltatásnak, az ilyen panaszokat hatáskör hiányában nem vizsgálhattuk.

A számla összegét sérelmező panaszosok általában arra hivatkoznak, hogy a hívásrészletezőn szereplő hívásokat nem ők kezdeményezték, a hívott szám előfizetőjét nem is ismerik. 2004-ben két olyan beadványt is vizsgáltunk, amelyben a panaszosok a hívás tényét nem, csak annak időtartamát vitatták (OBH 1592/2004., 2869/2004.) . A szolgáltatók álláspontja szerint, a valószínűtlenül hosszú számlázott időtartamot az okozta, hogy rosszul helyezték vissza a kézi beszélőt. A számlázási rendszer és a távbeszélő-hálózat zártságáról a hírközlési hatóság hozhat fellebbezéssel megtámadható határozatot. Az országgyűlési biztos következetes gyakorlata, hogy nem állapít meg műszaki tartalmú tényállást, ezért a hálózat zártsága, a számlázás helyessége, valamint a számlapanaszok vizsgálata során irányadó további műszaki kérdésekben nem foglalunk állást. Ennek megfelelően számlapanasz esetén azt vizsgáljuk, hogy az érintett szervek eljártak-e és betartották-e a rájuk vonatkozó szabályokat.

Amint azt már az előző beszámolási időszakról készített Beszámolóban is rögzítettük, a nagyszámú ügyféllel szerződéses kapcsolatban álló távközlési szolgáltatóknál folyamatosan törekedni kell a hatékony, szakszerű, az eljárási határidők betartásával történő ügyintézésre, az adminisztrációs hibák előfordulásának minimalizálására. A számlareklamációt előterjesztő előfizetőben a téves azonosító adatokat tartalmazó értesítő levél kétségeket támaszthat a vizsgálat alaposságát illetően. Elvárható, hogy a szolgáltató az ügyfélnek adott válaszlevelek egyedi tartalommal történő megjelenítése mellett kellő pontossággal, az adminisztrációs hibákat minimalizálva járjon el. Az ezzel kapcsolatos álláspontunkat külön levélben jeleztük a szolgáltató ügyfélszolgálati igazgatójának (OBH 2869/2004.) .

A szolgáltatók az előfizetők eltérő anyagi helyzetét és telefonálási szokásait figyelembe véve egységes díjtétel helyett egyre több díjcsomagot kínálnak.A szolgáltató üzletpolitikai döntése, hogy az egyes díjcsomagok sajátosságait, a használatra vonatkozó feltételeket miként határozza meg. Az előfizető telefonálási szokásaihoz igazodva maga választhatja meg, hogy melyik csomagot veszi igénybe (OBH 1673/2004.) .

1.16.6. Távfűtés

A távhőszolgáltatással kapcsolatos panaszok az elmúlt években elsősorbana mérés szerinti elszámolásra való áttéréssel voltak kapcsolatosak. A mérés szerinti elszámolás 2004-re a távfűtési törvény rendelkezése szerint mindenhol megvalósult. Az új közüzemi szerződéseket a szolgáltatók a fogyasztói közösségek képviselőivel megkötötték. A 2004-ben érkezett panaszok nagyobb részében az állampolgárok a lakóház fűtésére és meleg vízzel való ellátására szolgáló hőmennyiség árának felosztását kifogásolták, de érkeztek panaszoka szolgáltatás magas ára miatt is. Ez utóbbit illetően nem csak a főváros területéről, hanem vidéki városokból is.

Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztos a távfűtés helyzetét 2003-ban átfogóan vizsgálta (OBH 6208/2001. LB), a 2004-ben benyújtott panaszok alapján újabb vizsgálatra nem került sor. A tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a távhő-szolgáltatók lakásonként számlázzák az elfogyasztott hő díját, a fogyasztói közösség tagjai nem értenek egyet a felosztási arányokkal.

Az országgyűlési biztos a válaszlevelében minden esetben hangsúlyozta, hogy a költségek felosztási arányait a fogyasztói közösségnek közgyűlésen kell elfogadnia, és ezt követően kell a szolgáltató tudomására hoznia.

A távhőszolgáltatás hatósági árát az önkormányzatok rendeletei állapítják meg. A távfűtés helyzetének vizsgálata során a jelentésben az országgyűlési biztos kifejtette, hogy az árképzés folyamatát átláthatóvá kell tenni a fogyasztói érdekképviseletek számára, és véleményük kialakításához elegendő időt kell biztosítani. Erre nézve az új távfűtési törvény tervezetének fogyasztóvédelemre vonatkozó fejezete az országgyűlési biztos ajánlásának megfelelően tartalmaz rendelkezéseket. Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségek hatáskörébe utalja a hatósági árakra vonatkozó rendelkezések megtartásának vizsgálatát, és az ezzel kapcsolatos díjfizetői számlapanaszokat. Ezzel a tervezet feloldotta azt az ellentmondást, hogy a távfűtés szolgáltatási díjával kapcsolatos panaszokat maga a hatósági ár megállapítója jogosult kivizsgálni. Az önkormányzat képviselőtestületének feladatai között előírja, hogy az önkormányzat képviselő-testülete az ármegállapítás előtt köteles a fogyasztóvédelmi felügyelőségek, továbbá a felhasználói érdekképviseletek véleményét kikérni, a véleményalkotáshoz szükséges információkat köteles rendelkezésükre bocsátani.

Az önkormányzatoknak majd a fentiekben megfogalmazott követelmények szerint kell átdolgozniuk saját távfűtéssel kapcsolatos rendeletüket. A törvényjavaslatot az országgyűlés még nem fogadta el.

A panaszosokat az országgyűlési biztos tájékoztatta a korábban folyatott vizsgálat megállapításairól, az új távfűtési törvény tervezetéhez tett ajánlásokról és azok fogadtatásáról. A távfűtési törvény tervezetét 2004-ben az országgyűlési biztos többször is véleményezte és megállapította, hogy ajánlásait a törvény előkészítés során figyelembe vették.

1.16.7. Temetkezés

A beszámolási időszakban a temetkezésekkel, és ezzel összefüggésben a kegyeleti jogokkal kapcsolatban tett panaszbeadványokjellegükben eltérést mutatnak a tavalyi esetektől. A panaszosok 2003-ban a temetőfenntartó önkormányzatok eljárását, egyes temetők nem a jogszabályoknak megfelelő üzemeltetését, illetve az elhunytak egészségügyi intézményben való tárolási díját kifogásolták. Ezzel szemben 2004-re az egészségügyi intézményekben való halott-kezelésre, az elhunytak tárolására, illetve az egészségügyi intézmény területén végezhető temetkezési szolgáltatás megjelenésére érkeztek panaszok. Kifejezetten a temetőt, temetkezést érintő, helyszíni szemlével egybekötött vizsgálat két ügyben zajlott.

A tavalyi évben végzett, az egészségügyi intézményben folytatott halott-kezelési és -hűtési díjszabályzatok tárgyában lefolytatott vizsgálatról már tavaly is beszámoltunk (OBH 2961/2002.) . E vizsgálatot követően a vizsgálattal érintett fővárosi kórházban elkészült új halott-kezelési és díjszabályzatot a biztos alkalmasnak találta arra, hogy jelentésével együtt megküldje valamennyi megyei önkormányzatnak, és felhívja figyelmüket a feltárt hibára és annak egy lehetséges megoldási módjára. A megkeresett megyei önkormányzatok közül - eddig - 12 jelezte a biztosnak, hogy a megküldött anyagot felhasználta az önkormányzati fenntartású kórházak szabályzatainak korszerűsítése során.

Az év elején, sajtóértesülés alapján, hivatalból indult vizsgálat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház patológiáján elhelyezett holttestekkel és ezzel összefüggésben a halottkultusz egyes kérdéseivel kapcsolatban. Egy vidéki kórházat érintő bejelentés kapcsán vizsgálta a biztos a temetkezési szolgáltatók kórházak területén folytatott reklámtevékenységének alkotmányos jogokat sértő gyakorlatát, és kezdeményezett jogszabály-módosítást (OBH 1567/2004.) .

A Budapesti Temetkezési Intézet Rt.-t három esetben vizsgálta a biztos - ebből kétszer a Kispesti "öreg" temető újbóli megnyitását -, és állapította meg egyrészt, hogy a temető kiürítése során az átalánydíj üzemeltető általi meghatározása jogszabálysértő volt, másrészt azonban azt is, hogy a temetőben történő exhumálásokat a jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelően végezték (OBH 3301/2003. és OBH 2056/2004.) . A Budapesti Temetkezési Intézet Rt.-t érintő harmadik vizsgálat során a biztos az Új Köztemető Krematóriumát vizsgálva állapította meg, hogy bár a hamvasztó-üzem külső körülményei szomorúak és lehangolók, ez még nem ad okot arra, hogy az emberi méltósághoz való jogból származtatható kegyeleti jog érvényesülésével összefüggésben visszásság legyen megállapítható (OBH 4353/2004.) .

A temetkezési szolgáltatók számára előírt kötelező szakképesítés megszerzésével, valamint szakmai gyakorlat igazolásával kapcsolatos jogszabály végrehajtásával, annak ellenőrzésével kapcsolatban is több panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz, mely panaszok alapján már a tavalyi évben indult vizsgálat. A biztos ebben a kérdéskörben arra a következtetésrejutott, hogy indokolt lehet a jogszabály módosítása (konkrétan a falusi sírásók tevékenységének kivételes engedélyezése), ám kezdeményezésével a belügyminiszter nem értett egyet.

Az egészségügyi intézményekben megjelenő, temetkezési szolgáltatásokhoz fűződő reklámtevékenységgel összefüggésben a biztos azt fejtette ki, hogy jogszabály-módosítást tart szükségesnek. E tárgykörben, valamint az egészségügyi szolgáltatók és a temetkezési szolgáltatók által végzett szolgáltatások következetes elkülönítését is célzó törvénymódosítási kezdeményezés van az országgyűlés napirendjén.

Ebben az évben is fordultak olyan - kegyeleti jogokkal és temetkezéssel kapcsolatos - panaszokkal, illetve tájékoztatás kérésével a biztoshoz, melyek vizsgálatára, intézkedés megtételére hatásköri korlátainál fogva nem volt lehetőség, de minden esetben igyekeztünk tájékoztatást adni az állampolgároknak az általuk felvetett kérdésekkel kapcsolatban.

1.17. Külföldiek ügyei

1.17.1. Állampolgársági ügyek

Az országgyűlési biztos általános helyettese által a beszámolási időszakban vizsgált állampolgársági ügyek túlnyomó többsége a magyar állampolgárság - mint az állam és polgára közötti sajátos kapcsolat - tartalmi kérdéseit érintették. Ez történt annak a kiskorú magyar állampolgárnak az esetében is, akinek magyar nemzetiségű, román állampolgár édesanyja azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert letelepedési engedély hiányában nem dolgozhatott, így gyermekének eltartásáról sem tudott gondoskodni. A vizsgálat adatai szerint a panaszos 1994-ben turistaként érkezett Magyarországra, ahol hamarosan megismerkedett egy magyar állampolgárral, akivel rövidesen élettársi kapcsolatot létesített. A kapcsolatból 1996. december 10-én gyermek született, aki - az édesapjára tekintettel - magyar állampolgárságot szerzett. A gyermek születését követően a panaszos több alkalommal, sikertelenül próbált családegyesítési célú vízumot, illetve tartózkodási engedélyt szerezni. A panaszos és élettársa azért nem házasodtak össze, mert a házasságkötéshez szükséges külföldi okiratok beszerzésének és magyar nyelvre fordíttatásának költségeit nem tudták fedezni. Házastársi kapcsolat hiányában az idegenrendészeti hatóság a panaszos magyarországi beutazásának, illetve tartózkodásának indokaként a családegyesítést nem fogadta el. 2000. február 14-én a panaszos élettársa elhunyt. Az említett időponttól a gyermek törvényes képviselője és egyetlen tartásra kötelezhető hozzátartozója a panaszos volt, aki nem vállalhatott munkát. A vizsgálat idején a panaszos és gyermeke 22 792 Ft árvaellátásból, és 4600 Ft kiegészítő családi pótlékból volt kénytelen megélni.

A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény (a továbbiakban: Itv.) 14. § (1) bekezdése alapján a magyar állampolgár "Magyarországon tartózkodó házastársa, kiskorú gyermeke és a házastárs kiskorú gyermeke (ideértve az örökbefogadott gyermeket is) a családi együttélés biztosítása érdekében - kérelmére - tartózkodási engedélyre jogosult". Vagyis az idézett jogszabályi rendelkezés értelmében a családegyesítés csak a nagykorú magyar állampolgárok külföldi családtagjai esetében engedélyezhető, hiszen többnyire csak a felnőtt korú személynek van házastársa, kiskorú gyermeke, illetve kiskorú gyermekkel rendelkező házastársa. Jogszabályi rendelkezés hiányában a kiskorú magyar állampolgár külföldi állampolgárságú szülője nem hivatkozhat arra, hogy a gyermekével való családi együttélés céljából kíván a Magyar Köztársaság területén tartózkodni. Az említett jogi helyzet azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben a kiskorú magyar állampolgár külföldi állampolgár szülője más jogcímen nem tud tartózkodási engedélyt szerezni, akkor - választása szerint - vagy a kiskorúval együtt elhagyja a Magyar Köztársaság területét, vagy a gyermekét hátrahagyva távozik az országból.

Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta a figyelmet arra, hogy az Alkotmány 67. § (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 77. § (1) bekezdése előírja, hogy a "szülők saját háztartásukban kötelesek gondoskodni a kiskorú gyermekük állandó lakásáról". Miután a kiskorú magyar állampolgárnak az Alkotmány 69. § (1) bekezdésében biztosított alapvető joga, hogy a Magyar Köztársaság területén éljen, így nyilvánvalóan joga van arra is, hogy az állandó lakóhelye az őt gondozó szülők háztartása legyen, hiszen a Csjt. 69/A. § (2) bekezdése szerint a "gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben szolgáltatja". Az Alkotmánybíróság 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában kifejtett álláspontja szerint az Alkotmány 67. § (1) bekezdésének rendelkezéséből "a tényleges családi gondoskodáshoz való jogosultság következik". A családi gondoskodás a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltétel, amelynek biztosítása a kiskorú hozzátartozóinak, el-sősorbana szüleinek alkotmányos kötelezettsége. A családi együttélést biztosító idegenrendészeti jogszabályok célja, hogy - az Alkotmány 69. § (1) bekezdésével összhangban - az eltérő állampolgárságú családtagok, nevezetesen a házastársak, illetve kiskorú gyermekeik közös háztartásban élhessenek a Magyar Köztársaság területén. Miután az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége, az idegenrendészeti hatóságnak a családi együttélést érintő döntései mindaddig alkotmányosak, amíg a külföldi állampolgárságú szülőnek a Magyar Köztársaság területén való tartózkodását a kiskorú magyar állampolgár családi együttéléshez való alkotmányos jogát tiszteletben tartva korlátozza. Az említett okból a külföldi állampolgárságú szülőtől származó kiskorú magyar állampolgárok hátrányos megkülönböztetését eredményezi, hogy jogszabályi rendelkezés hiányában a külföldi az idegenrendészeti eljárásban nem hivatkozhat arra, hogy a gyermekével való családi együttélés céljából kíván a Magyar Köztársaság területén tartózkodni, továbbá veszélyezteti gyermeki jogok, valamint a magyar állampolgároknak az ország területén éléshez való jogának érvényesülését.

AzItv. 12. § (3) bekezdése értelmében- 2004. május 1-jétől kezdődően-a munkavállalás vagy jövedelemszerző tevékenység folytatásához nincs szükség külön vízumra akkor, "ha a külföldi családegyesítési célból rendelkezik tartózkodási vízummal vagy tartózkodási engedéllyel". Az idézett jogszabályi rendelkezés alapján már nincs jogszabályi akadálya annak, hogy kiskorú magyar állampolgár családegyesítési célú vízummal rendelkező szülője mind a gyermek, mind saját eltartásáról gondoskodjék. A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése, illetve jövőbeni megelőzése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese azt javasolta a belügyminiszternek és az igazságügy-miniszternek, hogy közösen kezdeményezzék a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 14. §-ának kiegészítését annak érdekében, hogy az idegenrendészeti hatóság a kiskorú magyar állampolgár külföldi állampolgárságú szülőjének a Magyar Köztársaság területén való tartózkodását a gyermekkel való családi együttélés céljából is engedélyezhesse. A kezdeményezés elfogadására nyitva álló határidő még nem telt el (OBH 1037/2004.) .

Egy másik ügyben a panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2003. szeptember 23-án, tájékoztatta őt arról, hogy nem magyar állampolgár. A panaszost váratlanul érte a hír, hiszen 1964 óta a magyar állampolgárok számára rendszeresített személyazonosító igazolvánnyal, illetve 1977 óta a magyar állampolgárokat megillető úti okmánnyal is rendelkezett, vagyis az állampolgárságát közokiratokkal is igazolni tudta. Beadványában a panaszos jelezte, hogy magyar állampolgárnak érzi magát, és állampolgárságához ragaszkodik. A vizsgálat adatai szerint a panaszos 1943-ban magyar állampolgár anya és bolgár állampolgár apa gyermekeként született Magyarországon, így a korabeli jogszabályi helyzetnek megfelelően bolgár állampolgárságot szerzett. A panaszos birtokában lévő közokiratokat nyilvántartási hiba eredményeként állították ki számára. A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az állampolgárság megállapítási vizsgálat eredményével egyidejűleg a panaszost arról is tájékoztatta, hogy a magyar állampolgárság megszerzését az általuk mellékelt "A magyar állampolgárság megszerzésére irányuló nyilatkozat 1957. október 1-je előtt született személyek részére" című nyomtatvány kitöltésével, illetve a lakóhelye szerint illetékes anyakönyvvezetőnél történő benyújtásával kezdeményezheti. A panaszos a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által megküldött nyomtatványt azért nem volt hajlandó kitölteni, mert attól tartott, hogy alkotmányos alapismeretekből vizsgát kell tennie, amelyet életkorára és anyagi helyzetére tekintettel nem akart vállalni. Az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatta a panaszost, hogy a 2003. évi LVI. törvény 3. §-a értelmében a Magyar Köztársaság elnökéhez címzett írásbeli nyilatkozatával - a nyilatkozattétel napjától - megszerzi a magyar állampolgárságot az a személy, "aki magyar állampolgár anyától és külföldi állampolgár apától 1957. október 1-je előtt született, és születésével nem vált magyar állampolgárrá", továbbá felhívta a figyelmét, hogy a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által rendelkezésére bocsátott nyilatkozat kitöltése esetén, nem kell alkotmányos alapismeretek vizsgát tennie. A magyar állampolgárságával kapcsolatos további nehézségek megelőzése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese javasolta a panaszosnak, hogy a birtokában lévő nyomtatványt mielőbb töltse ki, és azt mielőbb adja át a lakóhelye szerint illetékes anyakönyvvezetőnek, aki azt majd a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz továbbítja. A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tájékoztatása szerint a panaszos 2004. november 24-én megszerezte a magyar állampolgárságot (OBH 4582/2004.) .

Előfordul, hogy a magyar állampolgár házasságkötése kapcsán nem várt akadályokkal szembesül. Egy külföldön született magyar állampolgár azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert 20 év élettársi kapcsolat után magyar állampolgár élettársával házasságot kívánt kötni. Beadványában a panaszos sérelmezte, hogy a házasságkötési szándéka bejelentését követően, a lakóhelye szerint illetékes anyakönyvvezető nem fogadta el azt az Erdélyi Református Egyház által kiadott keresztlevelet, amelynek alapján a személyi igazolványát kiállították, illetve amelyet már a korábbi házasságkötése alkalmával is bemutatott. A vizsgálat adatai szerint a panaszos a házasságkötési szándéka bejelentésekor nem a születési anyakönyvi kivonatát, hanem az Erdélyi Református Egyház által 1941. február 25-én kiállított keresztlevelét mutatta be. Miután Romániában, 1894-ben bevezették az állami anyakönyvezést, sőt 1928-ban az egyházaknak az állampolgárok személyi állapotát érintő nyilvántartások vezetésével kapcsolatos valamennyi hatáskörét eltörölték, a bemutatott keresztlevél nem tekinthető olyan okiratnak, ami az illetékes állami hatóság által kiállított közokiratot, vagyis a születési anyakönyvi kivonatot helyettesíthetné. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 17. § (3) bekezdése értelmében az országgyűlési biztos vizsgálati lehetősége csak az 1989. évi XXXI. törvény hatálybalépését - vagyis az 1989. október 23-át - követően indult eljárásokra terjed ki. Miután a panaszos korábbi házasságkötése 1989. október 23. előtt történt, az országgyűlési biztos általános helyettese az anyakönyvvezető akkori eljárását, vagyis azt, hogy a születési anyakönyvi kivonatát akkor miért nem kérte, hatáskör hiányában nem vizsgálhatta.

A BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) által rendelkezésre bocsátott okiratok szerint a panaszos először 2003. február 13-án, a keresztlevélben szereplő személyi adatok feltüntetésével, a lakóhelye szerint illetékes anyakönyvvezetőnél kérelmezte a születési anyakönyvi kivonatának Romániából történő beszerzését. A Magyar Köztársaság Nagykövetsége 2003. július 22-én levélben tájékoztatta a Hivatalt arról, hogy a román fél válasza szerint a panaszos által feltüntetett személyi adatok a bukaresti anyakönyvben nem szerepelnek. Az anyakönyvvezető rövidesen levélben értesítette a Hivatalt arról, hogy a panaszos egy másik családi névvel, egyébként változatlan személyi adatokkal ismételten kérelmezte a születési anyakönyvi kivonatának beszerzését Romániából. Az új kérelmet a Hivatal diplomáciai úton, soron kívül továbbította Bukarestbe, a Magyar Köztársaság Nagykövetsége számára. A Hivatal tájékoztatása szerint a születési anyakönyvi kivonatok Romániából történő beszerzése többnyire 4-5 hónapot vesz igénybe. A panaszos 70 évhez közeli életkorára, továbbá az ügyintézés elhúzódására tekintettel azonban a Hivatal írásban kérte a bukaresti magyar külképviselet soron kívüli közbenjárását a születési anyakönyvi kivonat mielőbbi kiállítása érdekében. Tekintettel arra, hogy az Alkotmány 32/B. § (1) bekezdése, illetve az 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdése alapján az országgyűlési biztosok kizárólag a Magyar Köztársaság hatóságainak eljárását vizsgálhatják, az országgyűlési biztos általános helyettese az anyakönyvi kivonat romániai kiállításának körülményeit hatáskör hiányában nem vizsgálhatta. Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta a panaszos a figyelmét, hogy a hatályos jogszabályok értelmében, a magyar állampolgár a hatósági eljárásban, igazolásban, igazolványban, nyilvántartásban a születési, illetőleg a házassági anyakönyv szerint őt megillető születési vagy házassági nevet viseli. Amennyiben kiderül, hogy a panaszos a bukaresti anyakönyvben nem az általa használt családi néven szerepel, akkor őt Magyarországon is a román anyakönyvben szereplő néven fogják anyakönyvezni. Ahhoz, hogy a panaszos a jelenlegi családi nevét használja, névváltoztatási kérelmet kell előterjesztenie. A vizsgálat az ügyben alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt, az országgyűlési biztos az eljárást megszüntette. A Hivatal tájékoztatása szerint miután a panaszost az általa második alkalommal megjelölt családi néven sem sikerült azonosítani, jelenleg egy harmadik családi név alapján folyik a kutatás (OBH 2651/2004.) .

A beszámolási időszakban olyan panasszal is találkoztunk, amelyben a magyar állampolgárság megszerzésének körülményeit kellett vizsgálni. Egy algériai állampolgár azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a magyar állampolgárság megszerzése iránti (a továbbiakban: honosítási) kérelmét a köztársasági elnök teljesítette, azonban külföldi gyógykezelésével összefüggő távolléte miatt az állampolgársági esküt nem tudta letenni. A panaszos sérelmezte, hogy az eskütételre nyitva álló határidő meghosszabbítása iránti kérelmét elutasították. A vizsgálat adatai szerint a panaszos honosítási kérelmét a köztársasági elnök 2000. november 20-án kelt KE. 319/2000. számú határozatával teljesítette. A honosítási okiratot a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2000. november 30-án postázta a panaszos által megjelölt lakcím szerint illetékes polgármesteri hivatalnak azzal, hogy a panaszost az állampolgársági eskü letételére hívja fel, illetve tájékoztassa őt arról, hogy az esküt a felhívás kézhezvételétől számított két hónapon belül kell letennie. Néhány hónappal később a polgármesteri hivatal a honosítási okiratot azzal az indokkal küldte vissza, hogy a panaszost az állampolgársági eskü letételére kétszer is eredménytelenül idézték. A második idézésre a panaszos felesége jelentkezett, aki közölte, hogy férje a közös lakásból elköltözött, új tartózkodási helyét nem ismeri. A panaszos 2001. július 16-án levélben fordult a belügyminiszterhez, akitől az állampolgársági eskü határidejének meghosszabbítását kérte. A kérelmet azzal utasították el, hogy a polgárok személyi adat és lakcímnyilvántartása szerint a panaszos magyarországi lakcímét 1999. július 16-án "fiktívvé" nyilvánították.

A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 7. § (1)-(2) bekezdései értelmében, a honosított személynek a lakóhelye szerint illetékes polgármester előtt állampolgársági esküt vagy fogadalmat kell tennie, aki a magyar állampolgárságot az említett kötelezettség teljesítésének napján szerzi meg. Az állampolgársági eskü határidejének meghosszabbítása iránti kérelem elbírálása során először azt kellett vizsgálni, hogy a panaszosnak van-e magyarországi lakóhelye. Az 1992. évi LXVI. törvény 26. § (1) bekezdése értelmében az említett törvény hatálya alá tartozó polgár - így például a bevándorolt külföldi is - a beköltözését vagy kiköltözését három munkanapon belül köteles a lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét a települési önkormányzat jegyzőjénél bejelenteni. A vizsgálat során rendelkezésre álló iratokban nem volt adat arra nézve, hogy a panaszos a honosítási kérelme előterjesztésekor érvényes lakóhelyéről mikor költözött ki, azonban ezt a lakcímét fiktívvé nyilvánították, vagyis az említett időpontban ott már nem lakott. A panaszos új lakóhelyét csak 2002. január 14-én jelentette be, vagyis a lakásból való kiköltözése három munkanapon belüli bejelentésére vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget. A mulasztás azzal a következménnyel járt, hogy a panaszos a korábbi lakcímének fiktívvé nyilvánítása, illetve az új lakóhelyének bejelentése közötti idő alatt, így sem az állampolgársági eskü határidejének meghosszabbítása iránti kérelme előterjesztésekor, sem elutasító válasz kézhezvételekor nem rendelkezett magyarországi lakóhellyel. Az említett okból nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala azzal, hogy a panaszos állampolgársági eskü határidejének meghosszabbítása iránti kérelmét elutasította (OBH 1478/2002.) .

1.17.2. Idegenrendészeti és menekült-ügyek

Az országgyűlési biztos általános helyettese 2003-ban vizsgálta annak a kameruni állampolgárnak az esetét, aki a Magyar Köztársaság területéről légi úton történő sikertelen kitoloncolása során, váratlanul elhunyt. A vizsgálat során feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok megszüntetése, illetve a jövőbeni megelőzése érdekében az általános helyettes javasolta, hogy a belügyminiszter és az igazságügy-miniszter Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1547 számú, az "Emberi jogok valamint a biztonság és az emberi méltóság tiszteletben tartásával végrehajtott kiutasítási eljárások" című ajánlásában foglaltak alapulvételével kezdeményezzék a kitoloncolási eljárásról szóló jogszabály megalkotását (OBH 1004/2000.) . A miniszterek az általános helyettes kezdeményezését elfogadták. A jogszabály megalkotásához szükséges, a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 94. § (4) bekezdésébe foglalt rendeletalkotási felhatalmazás 2004. május 1-jén, a kitoloncolás végrehajtásának szabályairól szóló 40/2004. (VII. 2.) BM-IM együttes rendelet 2004. július 10-én hatályba lépett.

Az általános helyettes által a beszámolási időszakban vizsgált idegenrendészeti tárgyú panaszok egy részét olyan külföldiek, illetve hozzátartozóik nyújtották be, akiket valamelyik magyar bíróság korábban embercsempészet bűntette miatt elítélt és a Magyar Köztársaság területén való tartózkodás engedélyezése iránti kérelmüket az idegenrendészeti hatóság elutasította. Így például annak a külföldinek az esetében, akinek magyar állampolgár felesége azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert szerb-montenegrói állampolgár férjét embercsempészet miatt két év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. A büntetés letöltését követően a férj hazautazott a szüleihez, azonban távollétében, más ügyben a bíróság újabb öt év börtönbüntetést szabott ki vele szemben, amit még nem töltött le. A panaszos az országgyűlési biztos segítségét kérte, hogy családjuk együtt maradhasson és két gyermeküket megfelelő körülmények között, közösen nevelhessék Magyarországon. Válaszában az általános helyettes rámutatott arra, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. § értelmében a bíróságok ítélete mindenkire, így az országgyűlési biztosokra és az idegenrendészeti hatóságra is kötelező. Amennyiben a panaszos férje a Magyar Köztársaság területére visszatérne, szabadságvesztés büntetését le kell töltenie. Az általános helyettes felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 32. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében idegenrendészeti kiutasítást, illetőleg beutazási és tartózkodási tilalmat kell elrendelni az olyan külföldivel szemben, aki embercsempész tevékenységet folytat, vagyis férjének az öt év büntetés letöltését követően az országot el kell majd hagynia (OBH 5931/2004.) .

Ami a külföldiek magyarországi beutazásának engedélyezését illeti, a 2001. évi XXXIX. törvény 4. § (1) bekezdésének e) pontja értelmében a külföldi állampolgár beutazása és tartózkodása, így például a vízumkérelme kizárólag akkor engedélyezhető, ha nem áll kiutasítás, illetőleg beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt, és beutazása nem veszélyezteti a Magyar Köztársaság közbiztonságát, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi érdekeit. Amennyiben egy külföldi beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll, vízumkérelme csak kivételes méltánylást igénylő esetben engedélyezhető. Kivételes méltánylást igénylő körülmény hiányában a beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló külföldi vízumkérelmének elutasítása nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot (OBH 5455/2004.) .

Az országgyűlési biztosokhoz több olyan beadvány is érkezett, amelyekbena Magyarországon jogszerűen tartózkodó külföldiek a letelepedési engedély iránti kérelmük elutasítását sérelmezték. Ezek vizsgálata során az általános helyettes elvi éllel mutatott rá arra, hogy nem okoz az Alkotmány 58. §-ában biztosított, a lakóhely szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásságot, ha az idegenrendészeti hatóság a letelepedési engedély iránti kérelmet azért utasította el, mert a helyszíni ellenőrzés megállapította, hogy a külföldi nem a lakcímeként megjelölt ingatlanban lakik (OBH 5085/2004.) .

Számtalan, elutasított menedékjogi kérelemmel rendelkező, azonban több éve hazánkban élő, magyarul jól beszélő, egy vagy több magyar állampolgárral családi közösségben élő, azonban a jogszerű tartózkodás feltételeivel rendelkező külföldi állampolgár panaszos helyzete oldódott meg azzal, hogy az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvényben biztosított "amnesztia" lehetőségével élhettek. Az említett jogszabályi rendelkezés számos olyan család számára biztosította az Alkotmányban biztosított családi együttéléshez való jog gyakorlását, amelynek valamely tagja külföldi állampolgár (OBH 1399/2004., OBH 3266/2004.) .

1.17.3. Konzuli ügyek

Az országgyűlési biztosok által a beszámolási időszakban vizsgált, a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatát érintő panaszok két csoportra oszthatók:

A panaszosok egy része azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert külföldi tartózkodása alatt az idegen állam hatóságainak vele, illetve a kíséretében lévő magyar állampolgárokkal szembeni eljárását kifogásolta. Így például az a panaszos, aki azért fordult a biztoshoz, mert ukrajnai tartózkodása alatt a helyi határőrizeti, illetve a rendőri szervek az autóját ellenőrzés címén több alkalommal is megállították, majd megbírságolták. A panaszos sérelmezte, hogy a készpénzben megfizetett összegekről egyetlen alkalommal sem kapott semmiféle elismervényt. Miután a panaszos az ukrán hatóságok eljárásáról semmiféle dokumentációval, így például még a bírságok megfizetéséről szóló tanúsítvánnyal sem rendelkezett, utólag azok megtörténte nem volt bizonyítható. Az Alkotmány 32/B. § (1) bekezdésére, illetve az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdésére figyelemmel az országgyűlési biztosok csak a Magyar Köztársaság hatóságainak eljárását vizsgálhatják. Az említett okból az országgyűlési biztosoknak - hatáskör hiányában - nincs lehetőségük arra, hogy az ukrán hatóságok munkatársaitól eljárásukról, illetve döntéseikről magyarázatot kérjek. A külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelmét a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata látja el. Az általános helyettes azt javasolta a panaszosnak, hogy a külföldi hatóságokkal szembeni panaszaival a jövőben először a Magyar Köztársaság illetékes konzuli tisztviselőjéhez forduljon. A szolgálatot teljesítő magyar konzul a kifogásolt hatósági intézkedés idejének, helyének, esetleg az intézkedő tisztviselő azonosító számának, vagy az általa használt hivatali személygépkocsi rendszámának ismeretében kapcsolatba léphet az illetékes helyi hatósággal, és a történtek vizsgálatát kérheti. A magyar Konzuli Szolgálat eljárásával kapcsolatos panaszokat azonban az országgyűlési biztosok vizsgálhatják (OBH 5485/2004.) .

Egy másik ügyben az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának egyik tanára azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert 2004. március 26-án az iskola hét diákját és két kísérő tanárát - közük a panaszost is - a francia határőrizeti szerv a spanyol-francia határon feltartóztatta, beléptetésüket megtagadta, és Spanyolország területére visszairányította őket. Beadványában a panaszos a francia határőrizeti szerv eljárását sérelmezte, amelynek munkatársai nem tájékoztatták az eljárás alá vont személyeket arról, hogy jogukban áll kapcsolatba lépni az illetékes magyar konzullal, továbbá lefényképezték őket, és ujjlenyomataikat rögzítették. Annak ellenére, hogy a csoport tagjai francia nyelvből felsőfokú nemzetközi nyelvvizsgával rendelkeztek az eljárásról készült francia nyelvű dokumentumokat oly módon voltak kénytelenek aláírni, hogy azok tartalmát velük szóban nem ismertették, sőt még arra sem volt lehetőségük, hogy azokat figyelmesen elolvassák. A két tanár és tanítványaik semmiféle információval nem rendelkeztek arról, hogy személyes adataikat bűnügyi nyilvántartásba vették-e, továbbá arról sem, hogy a kifogásolt eljárás a jövőbeni külföldi munkavállalás vagy tanulmányok esetén nem jelent-e hátrányt számukra. Az országgyűlési biztos a Külügyminisztérium Konzuli és Igazságügyi Együttműködési Főosztályának vezetőjéhez fordult, arra kérve a Konzuli Szolgálat vezetőjét, hogy hivatalos úton tájékozódjék a történtekről, különösen arról, hogy a francia határőrizeti szerv az eljárás alá vont magyar állampolgárok bármelyikének adatait a Schengeni Információs Rendszerben beutazási, illetve tartózkodási tilalom alatt álló külföldiként regisztráltatta-e. A Konzuli Szolgálat vezetője az ügyben megkereste a Francia Köztársaság budapesti külképviseletét, továbbá arra utasította a Magyar Köztársaság párizsi külképviseletét, hogy a történtek vizsgálatát kezdeményezze a francia belügyminisztériumnál, az érintett helyi hatóságoknál, továbbá a történtekre hívja fel a francia külügyminisztérium figyelmét is. A francia fél késedelmes válaszadása miatt a Konzuli Szolgálat vezetője a Külügyminisztériumba kérette a budapesti francia konzult. A francia konzul, akit a francia belügyi attasé is elkísért átadta a budapesti francia külképviselet válaszjegyzékét, amely szerint a csoport tagjaival szemben szabálytalan határátlépés miatt indult eljárás. (A szabálytalanságot egyébként a csoport kiutazásakor a szlovén-olasz határon az olasz határőrök követték el a "beléptetés" elmulasztásával.) Az eljárás során személyi adataikat és személyleírásukat kizárólag az eljáró határőrizeti szerv nyilvántartásában rögzítették. A magyar állampolgárok adatait más nyilvántartások - például a Schengeni Információs Rendszer - számára nem továbbították, velük szemben beutazási és tartózkodási tilalmat nem rendeltek el.

A Magyar Köztársaság párizsi külképviseletének megkeresésére indult vizsgálat eredményéről néhány héttel később az illetékes prefektus (Préfecture des Pyrénées-Orientales) tájékoztatta a Magyar Köztársaság párizsi külképviseletét. A prefektus válasza - tartalmát tekintve - megegyezik a budapesti francia külképviselet szóbeli jegyzékében foglaltakkal, hangsúlyozva, hogy az érintettekkel szemben sem bírósági, sem közigazgatási eljárás nem indult.

A Konzuli Szolgálatnak a francia hatóságok szigorát, illetve az általuk tanúsított bánásmódot nehezményező felvetéseire reagálva mind a külképviselet, mind a prefektus megértést kértek amiatt, hogy a francia határőrizeti szerv a madridi robbantásokat követő időszakban a határátlépésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket különös következetességgel alkalmazta. A francia hatóságok biztosították a magyar szerveket, hogy a történtek az iskola két tanárára, illetve diákjaira nézve későbbi franciaországi beutazásuk, esetleges tanulmányi, illetve más célú tartózkodásuk esetén semmiféle hátrányos következménnyel nem jár majd (OBH 2440/2004.) .

A panaszosok másik csoportja azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezték, hogy - megítélésük szerint - a Magyarországon előterjesztett kérelmeik intézése során a Konzuli Szolgálat nem az elvárható gondossággal járt el. Így például abban az ügyben, amelyben egy nappali tagozatos főiskolai hallgató azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte, hogy a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata semmit nem tett annak érdekében, hogy a Finnországban élő édesapjától a Magyarországon megítélt tartásdíjat behajtsa. Az évek óta húzódó, igen szerteágazó ügy lényege, hogy a panaszos édesanyja 1993-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál a magyar hatóságok segítségét kérte a gyermeke Finnországban élő édesapjával szemben - a magyar bíróság által - megállapított gyermektartásdíj (a továbbiakban: tartásdíj) finnországi elismerése és végrehajtása érdekében. A kérelmet a Pesti Központi Kerületi Bíróság az Igazságügyi Minisztériumnak, utóbbi, pedig a Finn Köztársaság Külügyminisztériumának továbbította. Az apa fizetési hajlandóságának hiányában, illetve a szülők egymással szembeni sérelmei következtében a már évek óta húzódó, mindössze néhány kisebb előrelépéssel járó ügyben, a panaszos édesanyja 2001. április 20-án a Konzuli Szolgálat segítségét kérte a magyar bíróság ítéletének végrehajtása érdekében, azaz - saját értelmezése szerint - "konzuli védelemért" folyamodott. A Konzuli Szolgálat a Finn Köztársaság konzuli részlegének közbenjárását kérte az ítélet mielőbbi végrehajtása érdekében. Erről a Konzuli Szolgálat 2001. május 25-én írásban értesítette a panaszos édesanyját. A panaszos édesanyja 2001 -ben két alkalommal, levélben sürgette ügyének intézését a Konzuli Szolgálatnál. A soron kívüli tájékoztatás érdekében a Konzuli Szolgálat vezetője arra utasította a Helsinkiben működő magyar konzult, hogy az addigi eljárásáról, illetve a Finn Köztársaság Külügyminisztériumának az üggyel kapcsolatos álláspontjáról jelentsen. 2001. október 2-án a Konzuli Szolgálat újabb levélben tájékoztatta a panaszos édesanyját, hogy - a Helsinkiben működő magyar konzul közbenjárására - a Finn Köztársaság Külügyminisztériuma konzuli részlegének vezetője ígéretet tett arra, hogy az ítélet végrehajtása érdekében minden szükséges intézkedést megtesz. A Konzuli Szolgálat felhívta a panaszos édesanyjának figyelmét, hogy a magyar konzuli tisztviselőnek sem beadványok önálló benyújtására, sem általános jogi képviselet ellátására nincs hatásköre, továbbá az illetékes magyar konzuli tisztviselőnek mindössze arra van lehetősége, hogy a finn hatóságok előtt folyamatban lévő eljárás felgyorsítása érdekében közbenjárjon. A panaszos édesanyja ekkor fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.

A gyermektartási kötelezettség tárgyában hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, Hágában, 1958. április 15-én aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló 1965. évi 7. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: hágai egyezmény) aláírásával a részes államok - köztük Magyarország és a Finn Köztársaság is - kötelezettséget vállaltak arra, hogy a 2. Cikkben felsorolt feltételek fennállása esetén valamely részes államban a gyermektartási igények tárgyában hozott határozatokat elismerik és végrehajtják. Magyarországon az egyezmény végrehajtásáról az igazságügy-miniszter gondoskodik. A tartásdíj külföldön való behajtása tárgyában, New Yorkban, 1956. évi június hó 20. napján kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 1957. évi 53. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: New York-i egyezmény) 2. Cikk alapján a részes államok kötelesek átvevő hatóságot, illetve átvevő intézményt kijelölni, amelyek segítik a tartásdíjra jogosult személy igényének a másik részes államban történő érvényesítését. A New York-i egyezmény 6. Cikke alapján az átvevő intézmény a hitelező - vagyis a tartásdíjra jogosult személy - által adott meghatalmazás keretei között minden szükséges és indokolt lépést megtesz a tartásdíj behajtása végett. A New York-i egyezmény alapján kijelölt hatóságok közreműködnek a tartás tárgyában született bírósági határozatoknak külföldön, a hágai egyezmény szerinti elismerésére és végrehajtására irányuló eljárás megindításában, valamint a tartásdíjra jogosult személy megfelelő képviseletének biztosításában. A Magyar Köztársaság átvevő hatósága az Igazságügyi Minisztérium, míg a Finn Köztársaságban ezeket a teendőket, a Külügyminisztérium végzi. Abban az esetben, ha a jogosult - így például a panaszos édesanyja - úgy dönt, hogy a tartás tárgyában született bírósági határozat elismerése és végrehajtása tárgyában az átvevő hatóságok segítségét kéri, akkor azok a New York-i egyezmény, illetve a magyarországi végrehajtásáról szóló 9/1957. (IX. 13.) IM rendelet szabályai szerint kötelesek eljárni.

Alkotmány 69. § (3) bekezdése értelmében minden magyar állampolgár jogosult arra, hogy törvényes külföldi tartózkodásának ideje alatt a Magyar Köztársaság védelmét élvezze. A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 13. § (1) bekezdése értelmében, ha "nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, a fogadó állam bírósága vagy más hatósága előtti eljárásban a konzuli tisztviselő fellép a magyar állampolgár képviseletében vagy intézkedést tesz a képviseletének biztosítására avégből, hogy e hatóságok ideiglenes intézkedést hozzanak a magyar állampolgár jogainak és érdekeinek megóvására, feltéve, hogy a magyar állampolgár távolléte miatt, vagy más elháríthatatlan okból nem képes jogait és érdekeit időben személyesen vagy meghatalmazottja útján érvényesíteni". Miután a panaszos édesanyja a tartásdíj behajtása érdekében a New York-i egyezmény alkalmazása mellett döntött, illetve az említett egyezmény szerinti eljárást az Igazságügyi Minisztériumnál már elindította, őt a konzuli tisztviselő sem a finn bíróság, sem más hatóság előtt - hatáskör hiányában - nem képviselhette. Miután az említett körülményről a Konzuli Főosztály több alkalommal is tájékoztatta a panaszos édesanyját, a vizsgálat a Külügyminisztérium eljárása kapcsán alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt (OBH 1407/2002.) .

Egy másik ügyben a panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert panaszos Kanada budapesti külképviseleténél kezdeményezte kiskorú gyermeke kanadai állampolgárságának bejegyzését, ahol felszólították, hogy a gyermek kanadai állampolgár apjának születési anyakönyvi kivonatát mutassa be. A panaszos sérelmezte, hogy bár a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által megjelölt összeget befizette, az apa születési anyakönyvi kivonatát mégsem kapta meg. A panaszos az országgyűlési biztos közbenjárását kérte, hogy mind a magyar bíróság által megítélt és elmaradt tartásdíjat, illetve mindazokat a támogatásokra megkapja, amit Kanada a kiskorú állampolgárai után folyósít.

A vizsgálat adatai szerint a hajadon panaszosnak 1991. december 14-én gyermeke született. A Szombathelyi Városi Bíróság megállapította, hogy a gyermek apja a panaszos által megnevezett kanadai állampolgár, akit tartásdíj fizetésére kötelezett. A panaszos a gyermek kanadai állampolgárságának megállapítása, illetve regisztrálása érdekében Kanada budapesti külképviseletéhez fordult. A külképviselet három alkalommal tájékoztatta a panaszost a Kanadai Állampolgársági Hivatal azon igényéről, hogy a gyermek apjának születési anyakönyvi kivonatát mutassa be. A születési anyakönyvi kivonat beszerzése ügyében a panaszos Külügyminisztérium Konzuli Főosztályához (a továbbiakban: Konzuli Főosztály) fordult, ahonnan a kérelmet a torontói magyar főkonzulátusra (a továbbiakban: főkonzulátus) továbbították. A főkonzulátus - a kanadai anyakönyvi hivatal (Office of the Registrar General) gyakorlatára hivatkozva - kérte, hogy a panaszos az ügyében eljáró főkonzul számára küldjön névre szóló meghatalmazást, továbbá jelezte, hogy az okmány beszerzéséért körülbelül 15 CAD illetéket kell fizetni. A Konzuli Főosztály levélben értesítette a panaszost, hogy a kért okmány megérkezett, továbbá a konzuli díjat, illetve az okirati illetéket a mellékelt postautalványon fizessen meg, majd a feladóvevényt - az iktatószámra történő hivatkozással, a pontos lakcímét feltüntető levélben - küldje vissza.

A főkonzul hamarosan táviratban értesítette a Konzuli Főosztályt, hogy a helyi anyakönyvi hivatal illetékese telefonon tájékoztatta őt arról, hogy miután a kanadai állampolgár életben van, az anyakönyvi kivonatát a hozzájárulása nélkül nem adhatják ki. A főkonzul a kanadai állampolgárral is kapcsolatba lépett, aki írásban azt válaszolta, hogy miután kapcsolata a panaszossal már több mint tíz éve megszűnt, ráadásul a gyermeket sem tekinti a magáénak, így az okmány kiadásához nem járul hozzá. A Konzuli Főosztály eljáró tisztviselője előbb szóban, majd néhány nappal később telefaxon, a születési anyakönyvi kivonat kiadásához történő hozzájárulást megtagadó nyilatkozat megküldésével egyidejűleg tájékoztatta a panaszost arról, hogy a főkonzul - a kanadai állampolgár hozzájárulása hiányában - a születési anyakönyvi kivonatot nem tudta beszerezni. A panaszos hamarosan írásban kérte a Konzuli Főosztályt, hogy miután mind a konzuli díjat, mind okirati illetéket megfizette, az okmányt küldjék el számára.

A panaszos néhány hónappal később Kőszegen a polgármesteri hivatalhoz fordult, és ismételten kérte a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonatának beszerzését. A polgármesteri hivatal a kérelmet felterjesztette a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalhoz, ahonnan azt a konzuli díj befizetését igazoló postai feladóvevénnyel együtt a Konzuli Főosztályhoz továbbították. A Konzuli Főosztály írásban értesítette a panaszost, hogy kérelme megérkezett és tájékoztatták, hogy a születési anyakönyvi kivonat költsége - várhatóan - 22 CAD lesz. Miután az okmányt az előző évben már nem sikerült beszerezni, a Konzuli Főosztály kérte, a panaszos írásban nyilatkozzék arról, hogy az említett összeget hajlandó-e befizetni. A panaszos azt válaszolta, hogy a költségeket fizeti. A néhány hónappal később a főkonzulátus - a kanadai anyakönyvi hivatal levelének továbbításával - tájékoztatta a Konzuli Főosztályt, hogy hozzáj árulás hiányában a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonatát most sem tudta beszerezni. Ezt az információt a Konzuli Főosztály továbbította az Adatfeldolgozó Hivatalnak, ahonnan a kőszegi polgármesteri hivatal közreműködésével értesítették a panaszost.

A vizsgálat megállapította, hogy a főkonzul az 1987. évi 13. törvényerejű rendelettel kihirdetett konzuli egyezmény 5. Cikkj) pontjának megfelelően kérelmezte a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonatának kiállítását. A Konzuli Főosztálynak az a levele, amelyben a panaszost az általa kért okmány megérkezéséről értesítették, elírás eredménye volt. A panaszosnak valójában a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonata kiadása iránti kérelme előterjesztésével összefüggő, a főkonzulátus által korábban megelőlegezett illetéket kellett megtérítenie. A panaszos az országgyűlési biztoshoz írott beadványában is sérelmezte, hogy a kanadai anyakönyvi hivatal a kiskorú gyermek érdekeinek szem előtt tartása helyett, az apának a születési anyakönyvi kivonat kiadását megtiltó nyilatkozatát veszi figyelembe. Az említett állítás is azt bizonyítja, hogy a panaszos az okmány beszerzésének akadályát ismerte, vagyis az elírásról őt a Konzuli Főosztály megfelelően tájékoztatta. A vizsgálat a panaszos tájékoztatása kapcsán alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem észlelt. Tekintettel arra, hogy a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonatának kiállítására jogosult hivatal nem a Magyar Köztársaság hatósága, így az országgyűlési biztos általános helyettese az említett okmány kiadását megtagadó döntés jogszerűségét, hatáskör hiányában nem vizsgálta.

Kanada és a Magyar Köztársaság között a polgári jogsegély tárgyában a Budapesten, 1935. évi szeptember hó 25-én kelt magyar-brit egyezmény van hatályban. Miután az egyezmény a két állam bíróságai polgári jogi, illetve családjogi tárgyú ítéleteinek kölcsönös végrehajtásáról nem rendelkezik, a Magyar Köztársaságnak nincs jogi eszköze arra, hogy a Kanada területén tartózkodó, kanadai állampolgárt a magyar bíróság által megállapított kötelezettségei teljesítésére kényszerítse. Miután az államok közötti nemzetközi szerződések létrehozása az állami szuverenitás körébe tartozik, az említett kérdés kapcsán az alkotmányos joggal összefüggő visszásság fogalmilag kizárt.

1.18. Lakhatással kapcsolatos ügyek

A lakhatással kapcsolatos panaszok jellege és mennyisége 2004-ben az előző évben tapasztaltakhoz képes alapvetően nem változott. A kérdést érintő jogszabályok és a problémákat felvető szakmai vélemények elemzésével az országgyűlési biztos a következőket tárta fel:

A lakáshoz jutással, a lakás fenntartásával, megtartásával és helyreállításával kapcsolatos problémák - mely kérdésekben keveredik a piaci, azaz polgári jogi, és az államtól elvárt szociális gondoskodás szemlélete - a társadalom jelenlegi gazdasági szintjén talán a legjelentősebbek. E kérdéskörrel kapcsolatban a társadalom szinte valamennyi rétegéből fordultak az országgyűlési biztoshoz.

Az ország lakásállományából - európai szinten is - rendkívül alacsonynak tekinthető a bérlakások aránya. Azokról a családokról és egyedülálló személyekről, akik a lakhatásukat még támogatással sem képesek lakástulajdon vásárlásával megoldani, az önkormányzatok bérbeadásban történő elhelyezéssel gondoskodik.

A 12/2001. (I.31.) Korm. rendeletben biztosított állami támogatás alapján az önkormányzatok az elmúlt években egy évtizedes kihagyás után ismét megkezdhették a bérlakások építését. A Korm. rendelet 27. § (2) bekezdése szerint: "A 26. §-ban meghatározott jogcímekre a következők szerint igényelhető a támogatás:

a) az önkormányzat, ahol az adott évben a jövedelemdifferenciálódás mérséklése érdekében a költségvetési törvény alapján a központi költségvetési kapcsolatból származó források csökkentésre kerültek, a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb 70%-át igényelheti,

b) a többi önkormányzat, valamint az egyházak a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb 80%-át igényelhetik."

A 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletnek az 51/2003. (IV. 9.) Korm. rendelettel történt módosítása az önkormányzatok által bérlakásépítéshez igényelhető vissza nem térítendő támogatás mértékét szabályozó 27. § (2) bekezdését a következőképpen változtatta meg:

"A 26. §-ban meghatározott jogcímekre a következők szerint igényelhető a támogatás:

a) a települési önkormányzat, ha az adott évben a jövedelemdifferenciálódás mérséklése érdekében a költségvetési törvény alapján a központi költségvetési kapcsolatból származó források csökkentésre kerültek, a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb 50%-át igényelheti,

b) a többi települési önkormányzat, valamint az egyházak a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb 70%-át igényelhetik".

Az állami támogatás mértékének csökkentése az önkormányzati beruházásokat teljes mértékig leállította, így 2004-ben már csak a korábban megkezdett beruházások átadására kerülhetett sor. Az önkormányzati bérlakást hiába igénylők panaszait, ahogy korábban, ez évben is nagy számban voltunk kénytelenek - hatáskör hiányában - elutasítani.

A lakáshoz jutás állami támogatásának jelentősebb hányadát azonban a lakásépítés és vásárlás támogatása jelentette. A 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletnek az 52/2004. (III. 25.) Korm. rendelet történt módosítása jelentősen kiszélesítette azok körét akik e támogatást igénybe vehették, mert e rendelet alkalmazásában - a korábbi 35 éves korhatár helyett - a tárgyévben már az a pár is "fiatal házaspárnak" tekinthető, amelynek egyik tagja sem töltötte be a 40. életévét.

E pozitív változás után visszalépésnek tűnik az a 2004-ben nyilvánosságra hozott - Fészekrakó Program néven 2005-ben hatályba lépő - tervezet, amely egyes támogatásokat csupán a 30 éven aluli házaspároknak biztosít.

A 2004-ben hatályba lépett módosítás a gyermekek után járó kedvezmény összegét viszont megemelte: új lakás építése, vásárlása esetén az első gyermek után nyolcszázezer forint, a második és harmadik gyermek után gyermekenként egymillió-kettőszázezer forint, a negyedik gyermek után nyolcszázezer forint, minden további gyermek esetében kettőszázezer forint. A kedvezmény összege lakásbővítés, illetve nagyobb lakás vásárlása esetén ennek az összegnek a felét jelentette. További kedvező változást jelentett, hogy a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő - a korábbi 3, illetve 6 év helyett - egy gyermek esetén 4, két gyermek esetében 8 év lett.

Mindezek a kedvező változások sem tudták azonban ellensúlyozni azokat a kedvezőtleneket, amelyek az ingatlanárak emelkedését, és a vásárlóerő csökkenését eredményezték. A lakáscélú hitelek törlesztéséhez nyújtott adókedvezmények korlátozása, a kamattámogatás csökkenése, az építési telkek és építőanyagok áfa-terheinek növekedése a tárgyévben együttesen a lakásépítések mintegy 20%-kal történő visszaesését eredményezték.

A panaszosok egy része a bankok hitelezési gyakorlatát kifogásolta, amelyből az országgyűlési biztos csak az állami támogatások folyósításának szabályait és gyakorlatát vizsgálta, mivel megállapította, hogy a bankok "quasi" állami feladatot látnak el, amikor a kormányrendeletben biztosított támogatások folyósítási feltételeit vizsgálják és ez alapján döntenek.

Az országgyűlési biztos az OBH 1174/2003. számú ügyben azt vizsgálta, hogy az állami szervek megfelelően látják-e el a pénzintézetek szolgáltatásaival kapcsolatos állampolgári panaszok kivizsgálását. A jelentés visszásságot állapított meg abban, hogy nem egyértelmű az ellenőrzésre jogosult szervek hatásköre. A biztos leszögezte, hogy a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jogalkotó azzal, hogy nem biztosít jogorvoslati lehetőséget a lakástámogatási rendszerhez kapcsolódó állami támogatások igénylőinek, hanem a bankokra bízza az igénylések elbírálását. A biztos ezért - többek között - arra is felkérte a pénzügyminisztert, hogy tegyen intézkedést annak érdekében, hogy a lakáscélú állami támogatások banki elbírálásához kapcsolódjon jogorvoslati lehetőség. A pénzügyminiszter az ajánlást azzal utasította el, hogy a bíróság előtt ma is biztosított a jogorvoslat lehetősége, közigazgatási jogorvoslatra pedig azért nincs mód, mert az állami támogatásokat nem közigazgatási szervek, hanem bankok nyújtják. Az országgyűlési biztos a pénzügyminiszter elutasító válaszát nem fogadta el és az ügyben a banki eljárások, valamint az állami szociális ellátó és támogatási rendszer kapcsolatát tovább vizsgálja.

Az elmúlt években tapasztalt rendkívüli időjárás következtében megszaporodtak azok a panaszok is, amelyek az állami, önkormányzati támogatások megállapítását kifogásolták. A lakások helyreállítása körüli problémák rendezésére különböző jogszabályok születtek. A biztos a rendkívüli időjárás következtében károsodott lakóingatlanok helyreállításához igényelhető állami kárenyhítés hiánya miatt hozzá intézett panaszok kapcsán - többek között az OBH 5041/2003, az OBH 1760/2003, és az OBH 4892/2004. számú ügyekben - állapította meg, hogy a természeti katasztrófák során kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben nincs olyan jogszabály, amely egyértelműen és teljes bizonyossággal meghatározná, hogy milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat a katasztrófasegély. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozta, hogy a támogatásokkal összefüggésben évek óta kormányhatározat rendelkezett az állampolgárok jogairól és kötelességeiről. A kormányhatározattal történő szabályozás következménye, hogy amennyiben a károsult nem tudott egyetérteni a rá vonatkozó, a lakhatási lehetőséget biztosító döntéssel, úgy nem volt számára jogszabályban biztosított lehetőség más megoldás kezdeményezésére, lévén, hogy határozattal való döntés hiányában jogorvoslati lehetősége nincs. Az országgyűlési biztos jogalkotási javaslatát a Kormány elfogadta, és a közelmúltban bekövetkezett természeti csapások következtében károsodott ingatlanok helyreállítása érdekében 2004-ben két kormányrendelet is kiadásra került. A 243/2004. (VIII. 21.) Korm. rendelet a Hernád folyó 2004. év júliusi-augusztusi áradásával összefüggésben károsodott lakóingatlanok felméréséről jelent meg. A 217/2004. (VII. 19.) Korm. rendelet pedig a 2004. június hónapban a rendkívüli időjárás következtében károsodott lakóingatlanok tulajdonosainak támogatásáról rendelkezett. Nem lehet azonban minden vis maior eseményre új jogszabályt alkotni. A probléma végleges és biztonságos - a klímaváltozás várható hatására is előretekintő - megoldását csak a Nemzeti Katasztrófavédelmi Alap törvény általi létrehozása jelenthetné, amit a biztos jelen Beszámolójában ismételten szorgalmaz.

Az általános biztos számtalan, szociálisan kiszolgáltatott, lakhatásában veszélyeztetett rászorult panaszát továbbította a lakóhely szerinti önkormányzatoknak azzal, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel kíséreljenek meg segíteni a panaszos helyzetén. E panaszokat a saját hatáskörének hiányában, és az önkormányzatok korlátozott anyagi lehetőségeinek ismeretében, de annak tudatában továbbította, hogy a problémák rendezésének legjobb módját - a helyi viszonyok ismeretében - csak az önkormányzatok találhatják meg (OBH 5186/2002.) .

Az OBH 4379/2003. számú ügyben az ombudsman utalt arra, hogy már egy 1997-ben készült jelentésében (OBH 9019/1996.) megállapította, hogy az ingatlanok lakottan történő árverési értékesítése alkotmányos visszásságot okoz, és kezdeményezte a törvény módosítását, amelyre a 2001. szeptember 1-jén hatályba lépett 2000. évi CXXXVI. törvény elfogadásával sor is került. Az új rendelkezések értelmében az ingatlant - főszabály szerint - beköltözhető állapotban kell árverezni, ettől csak a törvényben taxatíve felsorolt esetekben lehet eltérni. A panaszos ügyében azonban meg kellett állapítania, hogy az ingatlana árverését követően hatályba lépett törvénymódosítás előírásait visszamenőleg nem lehet alkalmazni, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatát visszásság megállapítása nélkül lezárta.

Az OBH 1891/2003. számú ügyben az országgyűlési biztos ismét az 1989 előtt felvett - ún. régi feltételű - lakáscélú hitelek visszafizetésére képtelen adósok máig megoldatlan problémájával szembesült. A panaszos fizetésképtelensége miatt az OTP a hitelszerződését 1996-ban felmondta, majd a lakást 1999-ben el is árverezték. A végrehajtás során befolyt vételár azonban nem fedezte az adósságot, ezért a végrehajtás tovább folyik a kezesek ellen. Az adós nem vehet részt az adósságkezelési programban, mivel a lakását már elárverezték. A panaszosokat - a lakásuk elveszítése után - annak veszélye fenyegeti, hogy a jelenlegi tartózkodási helyükről is a végrehajtó távolítja el őket, mivel a végrehajtási eljárás a hitelfelvételkor kezességet vállalt nyugdíjas szülőkkel szemben folyik, akiknek a lakásában élnek. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rászorulókról való szociális gondoskodás alkotmányos követelményével összefüggő visszásságot okozott a Kormány azzal, hogy a hajléktalanná válás megelőzése, és a hajléktalanság hátrányos következményeinek felszámolása érdekében - a 46/2002. (VII. 12.) OGY határozatban foglalt felhívás ellenére - sem terjesztett előjogszabályalkotásra, módosításra vonatkozó javaslatokat, és saját hatáskörében sem tett hatékony intézkedéseket. Ezért az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy kezdeményezze az állami garancia érvényesítése feltételeinek olyan módosítását, amely szerint a pénzintézet az állami garanciával abban az esetben is élhessen, ha a végrehajtási eljárásban a követelése az árverés során nem térült meg. Ennek érdekében a pénzintézetnek kellene igazolnia, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy az árverés során a követelés teljes összege megtérüljön. A hitelezőket ez arra ösztönözné, hogy az ingatlanok árverése során ne engedjék meg a valós érték alatti értékesítést. Kérte továbbá, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a hajléktalanság megelőzése érdekében hatékony állami intézkedésekre kerüljön sor. A miniszterelnök nevében választ adó politikai államtitkár felhívta a biztos figyelmét a Kormány által már korábban megtett intézkedésekre, mint a lakás kiürítése iránti ügyekben a végrehajtás téli időszakban történő felfüggesztésére (amit az országgyűlési biztosok évek óta kezdeményeztek), a Nemzeti Lakásprogram elindítására, és ígéretet tett arra, hogy a biztos vizsgálata során feltárt jelenségeket és javaslatokat a soron következő szabályozási munkák előkészítése során hasznosítani fogják.

Az országgyűlési biztos rámutatott, hogy egyelőre nem láthatók a megoldás irányába ható jogszabálytervezetek, ezért az ajánlásban foglaltakat fenntartotta. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által előkészített rendelet tervezetet véleményezte, és örömét fejezte ki az évtizedek óta megoldatlan probléma rendezésére tett kísérlet miatt. Emellett azonban az aggályait is kifejtette. A kormányrendelet tervezete azokon az adósokon kíván segíteni, akiknek 2004. december 31-ig legfeljebb 100 ezer forint összegű tőketartozásuk, majd akiknek 2005. december 31-ig, 100 és 200 ezer forint közötti tőketartozásuk halmozódott fel. Végül 2007 után minden további adósnak, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 37 ezer forintot, és legalább hat havi törlesztő részlettel el van maradva.

A biztos a Gy. 655/2004. számú véleményezésében rámutatott arra, hogy "Az adósságok OTP-től történő ütemezett kivásárlásáról készülő kormányrendelet egyrészt alaptalan reményeket, másrészt spekulációs elképzeléseket is táplálhat az adóssággal rendelkező családokban. A (...) megszabott időbeli, és (....) összegbeli korlátok együttesen azt eredményezhetik, hogy emiatt a legmagasabb összegű adóssággal rendelkező, azaz a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő családok nem számíthatnak helyzetük rendezésére 2007-ig, míg mások esetleg az eddigi fizetési hajlandóságukat is feladják annak reményében, hogy úgy majd részesülhetnek a támogatásban."

A Kormány az országgyűlési biztos által kifejtett aggályokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és a tervezetet, 2005. január 19-i ülésén a vitatott részekben változatlan tartalommal fogadta el. A 2005. január 29-én hatályba lépett 11/2005. (I.26.) Korm. rendelet a tervezethez képest azonban annyiban módosult, hogy annak 3. § (2) bekezdés b) pontja - az országgyűlési biztos ajánlásának figyelembevételével - lehetőséget biztosít azon családok adósságának rendezésére is, akiknek az ingatlanát már árverésen értékesítették, de az abból befolyt vételár nem fedezte a teljes adósságot, és az adósnak továbbra is hat havi törlesztő-részletet meghaladó összegű adóssága maradt fenn. Az országgyűlési biztos a rendelettel kapcsolatos aggályait az 1993. évi LIX. törvény 26. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, e beszámoló keretében az Országgyűlés elé terjeszti.

1.19. Médiahatóság eljárásával összefüggő ügyek

Az országgyűlési biztosok a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság alkotmányos jogával kapcsolatban ritkán indítanak eljárást, mert közigazgatási szerveknek nincs érdemi hatáskörük e jogok tekintetében. Kivétel ez alól az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amely az elektronikus médiumokkal kapcsolatban gyakorol hatósági jogkört a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (Médiatörvény) szerint. Az ORTT-nek a Médiatörvény értelmében van hatásköre arra, hogy fellépjen bármely műsorszolgáltatóval szemben, ha a szolgáltatott műsor emberi, alkotmányosjogokat sért, különösen pedig, ha a kiskorúak védelmére a törvényben külön is előírt szabályokat megszegi.

A népképviseleti szervek működésének sajtónyilvánosságával összefüggésben az országgyűlési biztos általános helyettese két panasz alapján indított vizsgálatot. Az OBH 2000/2004. és az OBH 5950/2004. számú ügyekben kereskedelmi műsorszolgáltatók szerkesztői az országgyűlési televízió-közvetítések, valamint az Országgyűlés épületében a felvételek készítésének szabályait tartották a sajtószabadságot sértőnek.

Az általános helyettes az ügyek kiemelt jelentősségére tekintettel nem a panaszolt esetekre kiterjedően, hanem általánosságban tekintette át a népképviseleti szervek működésének sajtónyilvánosságával kapcsolatos egyes elméleti és gyakorlati kérdéseit. Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint nem vitatható, hogy a politikai nyilvánosság - és ezen belül a népképviseleti szervek működésének átláthatósága - minden jogállamban az egyik legfontosabb demokratikus kritérium. Eldöntendő azonban, hogy miként teljesítheti a sajtó tájékoztatási kötelezettségét, vagyis ez kizárólag történések teljes képi valóságának megmutatásával, vagy más módon valósítható-e meg. Az esetleges visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese a sajtószabadságról is kifejtette álláspontját.

Ennek értelmében mindaddig, amíg a sajtó meglévő információi felhasználásával, a rendelkezésére álló valamennyi kommunikációs csatorna közvetítésével szabadon és hitelesen tudja bemutatni a népképviseleti szervek működését, addig nem sérül a sajtószabadságjoga. A cenzúra fogalma alatt a közlésre szánt vélemény tartalmának kötelező, előzetes közhatalmi ellenőrzéseként és a minősítés eredményeként a közlés megtiltásához való jogot kell érteni.

Mivel az általános helyettes a panasz alapján valamennyi népképviseleti szervre vonatkozóan, általánosságban tekintette át a felvetődött kérdéseket, konkrét, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg. A sajtószabadsággal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásság jövőbeni elkerülése érdekében azonban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a belügyminiszter útján felhívta valamennyi állami és önkormányzati szerv vezetőjének figyelmét, hogy azonos feltételekkel tegyenek eleget felvilágosítási kötelezettségüknek a sajtószervekkel szemben, továbbá - amenynyiben annak alkotmányosan indokolható ismérve, ésszerű indoka nincs - ne tegyenek közöttük különbséget (OBH 5950/2004.) .

Megállapította továbbá, hogy nem okoz a sajtószabadság alkotmányos jogával összefüggő visszásságot, ha a népképviseleti szervek épületeinek egyes részein korlátozzák, vagy kizárják a sajtó nyilvánosságát.

Az általános biztos a Kispesti Egészségügyi Intézet Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Centrum dolgozói és számos szakember által aláírt nyílt levele alapján az "Anyacsavar" című műsorral kapcsolatban indított vizsgálatában (OBH 2203/2004.) megállapította, hogy ha az ORTT a valóságshow-kat közvetítő műsorszolgáltatóval szemben nem alkalmazza minden indokolt esetben a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésében foglaltakat, és ellenőrzési, felügyeleti jogainak gyakorlása során nem vizsgálja, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e az alkotmányos rendet, az emberi jogokat -különösen az emberi méltósághoz való jogot-, illetve ha e jogok sérelme esetén nem él a törvényben biztosított jogosítványaival, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság veszélyét okozza.

A biztos korábbi, OBH 4247/2003. számú jelentésében már összefoglalta a valóságshow jelenséggel és az ORTT ezzel kapcsolatos törvényi kötelezettségével összefüggő megállapításai és az Obtv. 21. §-ban biztosított hatáskörében kezdeményezte az ORTT elnökénél, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének megfelelően a Testület és szervei a törvényben előírt feladataikat (felügyeleti, ellenőrzési jogaikat) gyakorolják, az "Anyacsavar" című műsorral kapcsolatban hozzájuk érkezett bejelentések alapján folytassanak érdemi vizsgálatot és hozzanak érdemi döntést arról is, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sérti-e az emberi jogokat, és azok törvényi garanciáit. Felhívta továbbá az ORTT elnökének figyelmét, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének alkalmazása során az ORTT jogosult és egyben köteles is az Alkotmányban biztosított alapvető jogokat az Alkotmány - Alkotmánybíróság által kifejtett és magyarázott - értékrendje és fogalmi kultúrája alapján védelemben részesíteni.

Egy független országgyűlési képviselő panasza alapján indított, a közszolgálati műsorszolgáltatók EP választási kampány során tett intézkedéseit vizsgáló eljárásában (OBH 4170/2004.) az országgyűlési biztos általános helyettese- hatáskörét vizsgálva - megállapította, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatókra, mint közszolgáltatást végző szervek eljárására, döntéseire, vagy ezek elmaradására kiterjed-e az ombudsman vizsgálati jogosultsága.

Az általános helyettes egyes közszolgálati műsorszolgáltatók eljárásával kapcsolatban azt vizsgálta, hogy a jelölő szervezetek "szerkesztési megfontolás" alapján történő megkülönböztetése "kellő súlyú alkotmányos indoknak" minősíthető-e. Ennek során azt tekintette át, hogy a műsorszolgáltatók kellőképpen mérlegelték-e a szabályozás mellett szóló érveket, megfelelően és előítéletek nélkül választották-e ki a jogalanyok azon csoportjait, amelyekre kiterjedt, valamint az azonos helyzetben lévő jogalanyokat egyenlőként kezelték-e. Az ombudsman szerint a "szerkesztési megfontolás" nem minősül tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoknak, ezért a hátrányos megkülönbözetés tilalmával összefüggő visszásságot okozott az MTV és a Duna TV eljárása azzal, hogya kampányzáró műsorok alkalmával a jelölő szervezetek között - alkotmányosan nem indokolható módon - különbséget tett.

A jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott, és nem tett eleget objektív alapjogvédelmi kötelezettségének az ORTT, amikor nem kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az OVB-vel szemben fennálló negatív hatásköri ütközés megszüntetését, valamint nem járt el sem kérelemre, sem hivatalból a Médiatörvény 4. § (1) bekezdése megsértésével kapcsolatban általánosságban előterjesztett panaszok esetén. Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint a Médiatörvény rendelkezéseiből nem következik egyértelműen az, hogy a tájékoztatás tárgyilagosságát és kiegyensúlyozottságát kizárólag pontosan meghatározott műsorszámok esetében vizsgálhatja az ORTT. Álláspontja szerint a Médiatörvény ezen előírása az egyes műsorszámokon messze túlmutat, alatta a műsorszámok összességének tárgyilagosságát és kiegyensúlyozottságát is érteni kell. Ezért az ombudsman szerint az ORTT hatásköre a kiegyensúlyozottsággal kapcsolatos, általánosságban előterjesztett panaszra is kiterjed.

Az ORTT a kiegyensúlyozottság vizsgálatát azonban kizárólag olyan panasz alapján folytatta le, amely konkrét műsorszámot kifogásol, és nem általánosságban teszi meg észrevételeit, továbbá nem előzetes műsortervre, hanem már közzétett műsorra vonatkozik. Erre tekintettel azt állapította meg az országgyűlési biztos általános helyettese, hogy a két állami szerv között ún. negatív hatásköri összeütközés történt. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ORTT alkotmányos kötelezettségét nem teljesítette, vagyis nem kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az OVB-vel szemben fennálló negatív hatásköri ütközés megszüntetését, és nem járt el sem kérelemre, sem hivatalból a Médiatörvény 4. § (1) bekezdése megsértésével kapcsolatban általánosságban előterjesztett panaszok esetén, visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggésben, és nem tett eleget objektív alapjogvédelmi kötelezettségének sem.

Az általános helyettes a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság jövőbeni elkerülése érdekében azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy állapítsa meg törvényben azokat a garanciális szabályokat, melyek biztosítják, hogy választási kampány idején a jelölő szervezetek hátrányos megkülönböztetés nélkül jelenhessenek meg a közszolgálati műsorszolgáltatók műsoraiban, továbbá a Ve. vagy a Médiatörvény kiegészítésével szüntesse meg az OVB és az ORTT között, a műsorszolgáltatók választási eljárás során tanúsított magatartásának vizsgálatával kapcsolatban kialakult meglévő hatásköri összeütközést.

A feltárt visszásságok megszüntetése, illetve megelőzése érdekében az ombudsman kezdeményezte az ORTT elnökénél azt is, hogy a jövőben, ha negatív hatásköri összeütközést észlel, az Alkotmánybíróságnál kezdeményezze annak megszüntetését.

1.20. Munkajogi ügyek

A korábbi évekhez hasonlóan ebben az esztendőben is több száz munkajogi tárgyú beadvány érkezett az országgyűlési biztoshoz a munka világának legkülönbözőbb területeiről. Tekintettel azonban arra, hogy hatásköri szabályozást megállapító Obtv. csak hatóság vagy közszolgáltató alkotmányos jogokkal összefüggő sérelmet okozó intézkedése, illetve mulasztása esetén teszi lehetővé a biztos számára vizsgálat indítását, ezért az ilyen jellegű panaszokkal kapcsolatosan a biztos intézkedési lehetősége igen szűk körű. A munkaviszonnyal, a köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszonnyal, bírósági, ügyészségi szolgálati viszonnyal, illetve a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyával kapcsolatban keletkezett jogviták eldöntésére kizárólag a munkaügyi bíróság jogosult.

A beadványok nagy részében a munkáltató vagy a munkavállaló által okozott jogsérelem orvoslásában, vagy egyéb - a foglalkoztatás során felmerülő -jogvitákban kértek a panaszosok segítséget. Ezekben az esetekben - az üggyel kapcsolatos jogi tájékoztatás mellett - azt javasoltuk a panaszosoknak, hogy sérelmük orvoslása érdekében nyújtsanak be keresetet az illetékes munkaügyi bíróságon. Számos esetben, főleg multinacionális cégek alkalmazottai - a munkavégzés körülményeit, időrendjét a törvényben biztosított pihenőnapok kiadásának elmulasztását kifogásolták. Ilyen esetben a panasz kivizsgálására felkértük az ügyre hatáskörrel rendelkező Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőséget, amely megtette a szükséges intézkedéseket. Csak néhány esetben nyílt lehetőség arra, hogy közvetlenül a biztos folytasson le vizsgálatot.

A korábbi évekhez képest lényegesen nagyobb számban sérelmezték a panaszosok, hogy a munkáltatók a foglalkoztatás során, hátrányos megkülönböztetést, diszkriminációt alkalmaznak velük szemben. A leggyakrabban az álláshirdetésre jelentkezés során tapasztalt életkor, nem vagy származás szerinti megkülönböztetést kifogásolták, de arra is volt példa, hogy az óvodai dada azért kérte az ombudsman eljárását, mert mássága miatt megszüntették a közszolgálati jogviszonyát. Az ilyen ügyek vizsgálata során lényeges változást jelentett, hogy Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 2004. január 27-i hatályba lépésével megváltoztak a Munka Törvénykönyve (Mt.) ide vonatkozó szabályai. Az Mt. korábban is megkövetelte a munkáltatóktól a hátrányos megkülönböztetés tilalmára és az előnyben részesítés kötelezettségére vonatkozó szabályok betartását és arról is rendelkezett, hogy a hátrányos megkülönböztetés következményeit megfelelően orvosolni kell, azonban az orvoslás módját nem szabályozta. Az Esélytörvény hatályba lépésével megnyílt a lehetőség arra, hogy az ilyen igények a külön jogszabályokban meghatározott eljárások során - így különösen személyiségi jogi per, munkaügyi per, fogyasztóvédelmi, munkaügyi vagy szabálysértési hatóságok eljárása során érvényesíthetőek legyenek.

Hátrányos megkülönböztetésre hivatkozva kérte az országgyűlési biztos eljárását az a panaszos is, aki magyar és román állampolgársággal is rendelkezik, s ezért - bár 10 évig szolgált a BM Határőrségnél, mint határőr - a Magyar Honvédség nem akart átvenni az állományába, mint hivatásos katonát. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (Hjt.) 41. § (1) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy "A szolgálati viszony ..... kizárólag magyar állampolgársággal rendelkező személlyel létesíthető ... ". A korábban hatályban lévő 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) nem tartalmazott ilyen megszorítást a szolgálati viszony létesítésével kapcsolatban, azonban hazánk NATO-hoz való csatlakozása, és a NATO-tagságból eredő fokozott biztonsági követelményeknek történő megfelelés szükségessé tette ennek az új, megszorító szabályozásnak a bevezetését, és a kettős állampolgár állományba vételének a tilalmát. Így alkotmányos jogsérelem megállapítására ez ügyben nem került sor.

Minden évben visszatérően jellemző panasz, hogy nem megfelelően állapítják meg a közszférában dolgozók jubileumi jutalomra való jogosultságát. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) szerint ugyanis kizárólag a Kjt. hatálya alá tartozó szerveknél szerzett szolgálati idő ad jogosultságot jubileumi jutalomra. Egy - korábban határainkon túl élő, de Magyarországra települt - pedagógus azt sérelmezte, hogy bár rendelkezik 38 év közalkalmazottijogviszonnyal, mégsem jogosult a 40 éves jubileumi jutalomra, mivel a közszolgálati ideje nagy részét külföldön és nem Magyarországon szerezte. Tekintettel arra, hogy külföldi állam intézményei nem tartoznak a Kjt. hatálya alá, így az ott szerzett szolgálati idő valóban nem jogosít jubileumi jutalomra.

Több beadvány érkezett a kormányzati létszámcsökkentésről szóló 1106/2003. (X. 31.) Korm. határozat végrehajtásával kapcsolatosan is. A panaszosok többnyire azt sérelmezték, hogy a munkáltatók nem tartják be a Kormányzati oldal és a Munkavállalói oldal között született megállapodásban foglaltakat. Bár ezekben az esetekben többnyire valóban olyan hatóság intézkedését sérelmezték a panaszosok, amelyek - mint hatóság - az Obtv. hatálya alá tartoznak, azonban az országgyűlési biztos ezekre az ügyekre hatáskörének hiányát állapította meg, hiszen ezekben az esetekben a panasszal érintett szervek nem mint hatóság, hanem mint munkáltató jártak el.

Továbbra is számos esetben kérik az országgyűlési biztos segítségét az évekig elhúzódó munkaügyi bírósági eljárások mielőbbi befejezéséhez, a panaszos számára kedvezőtlen bírósági döntés felülvizsgálatához illetve a jogerős bírósági ítéletek végrehajtásának kikényszerítéséhez. Tekintettel arra, hogy a bíróság az Obtv. 29. § (2) bekezdés e) pontja szerint nem minősül hatóságnak, így ezek a panaszok a jogorvoslati lehetőségről való részletes tájékoztatás után elutasításra kerültek.

Vizsgálat elrendelésére került sor Gyula Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságán. A vizsgálat célja a tűzoltók munkakörülményeinek, a szakmájuk gyakorlásához szükséges ismeretek megszerzéséhez való jogaiknak, szakmai működésük feltételeivel kapcsolatos alkotmányos jogok érvényesülésének, valamint a riasztási rendszer megfelelő működésének ellenőrzése volt. A vizsgálat számos hiányosságot tárt fel, így az országgyűlési biztos ezek orvoslására ajánlást tett - többek között - az Országgyűlés elnökének, hogy fontolja meg a költségvetési törvény-tervezet olyan tartalmú elkészítését, hogy az célirányosan, központilag tartalmazza a tűzoltóság szakszerű működése feltételeit biztosító beszerzések, fejlesztések, karbantartások forrásait (OBH 3182/2003.) .

Ebben az évben végül megoldásra került a falugazdászok több éve húzódó munkajogi helyzete is. Az országgyűlési biztos a 2003-as vizsgálata során megállapította, hogy a munkához, valamint a megkülönböztetés nélküli egyenlő bérhez való joggal összefüggő visszásságot okoz az a jogszabályi rendelkezés, amely alapján a falugazdászok részben közszolgálati jogviszony, részben pedig más, többségükben egyéni vállalkozói jogviszony keretében látták el a feladatukat. A biztos ajánlást tett a faluhálózat működéséért felelős földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a falugazdász hálózatról szóló 1163/1998. (XII. 19.) Korm. határozat 1/b. pontja módosítására. A miniszter az ajánlást elfogadta, de jelezte, hogy - tekintettel az EU-s támogatások igénybevételével összefüggő, a termelők felkészítésével, nyilvántartásba vételével és egyéb előkészítő jellegű feladatokra, annak gazdasági és társadalmi jelentőségére - a vállalkozók szerződéseit 2004. július 30-ig meghosszabbította. 2004. december 9-én kelt levelében a miniszter jelezte, hogy 2005. év elejére a vállalkozói státuszokat teljes körűen leépítették. Az ombudsman a választ elfogadta (OBH 3503/2002.) .

1.21. Oktatásügy

1.21.1. Közoktatás, diákjogok

Az országgyűlési biztos általános helyettese több olyan panasszal foglalkozott, amely a diákok emberi méltósághoz való jogával állt összefüggésben. Az nyilvánvaló, hogy az Alkotmány 54. §-ában deklarált jog a gyermekeket, tanulókat éppúgy megilleti, mint a felnőtteket. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a gyermekek, tanulók jogai cím alatt általános elvként ezt a jogot megismétli, de az iskolai konkrét helyzetekre alkalmazva is előírja az ebből fakadó rendelkezéseket. Tapasztalható azonban, hogy egyes új típusú intézkedésnél nem veszi észre az iskola vezetése, de esetleg a többi érintett, a diák, a szülő sem, hogy az valamely alkotmányos joggal függ össze. Vagy ha mégis felmerül ez, akkor nem időben, az intézkedés megtétele előtt informálódnak. (Előfordulhat az is, hogy az egyre több jogvédő szerv nem egyformán ítéli meg a diákot érintő döntést az alkotmányos jog szempontjából.) Nehezíti a jogsérelem veszélyének érzékelését, hogy az alkotmányos jog korlátozása esetleg a diák érdekeit is védeni kívánó intézkedés olyan "mellékhatása", ami az intézkedést végső soron alkotmányos szempontból elfogadhatatlanná teszi. A jogkorlátozás megítélésekor alapjog esetén csak a feltétlenül szükséges (tehát a másképp nem megoldható) korlátozás fogadható el egy másik alkotmányos jog érvényesülése érdekében. Ilyen összevetést igényel pl. a gyermek, tanuló egészségének védelme, az iskola felügyeleti kötelessége, és ezzel szemben a tanuló szabadságjogainak, méltóságának korlátozása. Ezt kell mérlegelni pl. a tanulók testékszer viselése esetén, a dohányzás, alkoholfogyasztás tiltásakor, de ezt tette az általános helyettes abban a vizsgálatában is, amelyben egy szakközépiskolában kiépített chipkártyás beléptető rendszer működtetéséről foglalt állást. A beléptető rendszer kialakításával az iskolában lévő valamennyi szervezet (szülői, tanulói, nevelői) egyetértett, és a fenntartó önkormányzat is. Az indok a vagyonvédelem és a tanuló felügyeletének kötelezettsége, továbbá az igazolatlan hiányzások visszaszorítása volt. Az általános helyettes viszont jelentésében kifejtette, hogy az iskolában a tanulók testi épségének megóvásáról való gondoskodásból származó felügyeleti kötelezettségnél pedagógiai módszereket, eszközöket kell alkalmazni. A beléptető rendszer, amely bizonyos értelemben "bezárja" a gyermekeket, a tanulókat az iskolába, semmilyen körülmények között nem tekinthető pedagógiai módszernek vagy pedagógiai eszköznek. A beléptető rendszer bevezetésével elvész a pedagógus és a tanítvány közötti kapcsolat, egy személytelen eszköz kerül a pedagógus helyébe, és ezáltal a gyermekek, tanulók maguk is eszközzé válnak. Egy pedagógusnak a felügyeleti kötelezettségből származó feladata pedig éppen az, hogy személyesen és közvetlenül ellenőrizze, hogy a tanulók engedély nélkül ne hagyhassák el az iskola területét. A beléptető rendszer tehát, mint az igazolatlan hiányzások visszaszorítására szolgáló eszköz, nem felel meg az alapjogok korlátozásával szemben támasztott követelményeknek. A beléptető rendszer azon túl, hogy sérti a tanulók cselekvési szabadságát, kezelik őket, és ezzel sérti emberi mivoltukat is, ami az emberi méltósághoz való alapjog súlyos sérelmét jelenti (OBH 2296/2004.) .

Az előbbi, sajtóhíradás alapján hivatalból indult vizsgálaton kívül voltak olyan szülői panaszok is, amelyek a pedagógus oktatási módszereit kifogásolták, mert azokat a szülő megalázónak ítélte. E panaszok kivizsgálására az iskola törvényességi ellenőrzését ellátó önkormányzatot kérte fel az általános helyettes.

Több vizsgálatból látható, hogy a szülők, tanulók nem eléggé tájékozottak eljárási jogaikról és emiatt nem élnek a lehetséges és eredménnyel is járó jogorvoslati lehetőséggel. A tanulóra sérelmes döntéskor mindig közölni kell a jogorvoslat módját, helyét, idejét, mert ennek elszalasztása az érintett részéről gyakran kizárja az érdemi jogorvoslást. Az országgyűlési biztos ilyenkor már csak általános megelőző intézkedést, figyelemfelhívást tud tenni. Különösen így van ez a vizsgákkal összefüggő panaszoknál. Az általános helyettesnek a tájékoztatással kapcsolatos hibák miatt tett kezdeményezését az oktatási tárca elfogadta (OBH 3671/2003.) . Várhatóan kedvező hatása lesz annak, hogy az iskola a szülők, tanulók eljárási jogait is a házirendbe foglalja, amit a szülők meg is kapnak. Az alkotmányos jogok érvényesülését illetően igen fontos, hogy az oktatás szereplői tájékozottak legyenek, és megbízhassanak jogsérelmeik helyben történő orvoslásában, és ehhez az iskolától, a fenntartó önkormányzat polgármesteri hivatalától minden segítséget megkapjanak.

Az ifjúság védelme, nevelése, a gyermek egészségének megóvása az állam, a társadalom Alkotmányban rögzített kötelessége. Az állami szervek, az oktatási intézmények és a szülők ezzel kapcsolatos tennivalóit törvények szabályozzák. Az országgyűlési biztos és általános helyettese 2004. évben a tanulók dohányzásával, a hepatitis vírussal fertőzött tanuló iskolába járásával, az iskolatáska súlyának egészségkárosító hatásával kapcsolatban a sajtóban közölt hírek és vita nyomán folytatott vizsgálatot. E vizsgálatok egybehangzóan állapították meg, hogy az ifjúság egészségének védelme olyan kiemelt érdek, amelynek érvényesítéséért a társadalomnak mindent meg kell tennie. Ennek során azonban az egyes személyek alkotmányos jogait mások, pl. a többi tanuló érdekében csak a legszükségesebb mértékben, a törvény által megengedett módon lehet korlátozni. Kizárólag orvos dönthet arról, hogy a tanuló betegsége miatt nem tanulhat közösségben. E feltétel teljesülése esetén nem okoz alkotmányos jogsérelmet a gyermek és szülője számára a korlátozás, és egyúttal teljesül az a kívánalom, hogy a többi iskolába járó gyermek egészségvédelme is megvalósuljon. E vizsgálat eredményeként az általános helyettes arra a következtetésre jutott, hogy a beteg tanuló elkülönítésére irányuló szülői törekvések oka az ismeretek hiánya volt. Álláspontja szerint modern társadalomban megengedhetetlen, hogy a lakosság jelentős része ne legyen tisztában a gyakran előforduló, illetve nagy fertőzésveszéllyel járó, esetleg az orvostudomány mai állása szerint nem (vagy kis hatékonysággal) gyógyítható fertőző betegségekre vonatkozó elemi ismeretekkel. Ilyen ismeretekre egyrészt azért van szükség, hogy ne kerülhessen sor szegregációt eredményező, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozó intézkedésekre, másrészt azért, hogy az állampolgárok széles köre rendelkezzen a legalapvetőbb, a járványok megelőzésében és egy esetleges járvány kitörését követően annak megfékezése során hasznosítható, alapvető járványügyi ismeretekkel. Adott esetben ezek az ismeretek számtalan állampolgár életének megmentéséhez járulhatnának hozzá. Az iskola igazgatója az ÁNTSZ segítségével tájékoztatta a szülőket a betegségről, a fertőzés csekély kockázatáról. Ezzel lehetett elérni, hogy a gyermek társaival együtt tanulhat az általános iskolában (OBH 5117/2003.) .

Az iskolatáska súlya már olyan nagy, hogy a tanulók testi fejlődését veszélyezteti, és ezzel okoz visszásságot a gyermekmegfelelő testi fejlődéshez való alkotmányos jogával összefüggésben. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kérte az oktatási tárca vezetőjét, hogy még a következő tanév megkezdése előtt tegyen intézkedést azért, hogy a kisiskolások számára könnyebbé válhasson az iskolatáska. Az erre vonatkozó rendelettervezete elkészült (OBH 3355/2004.) .

A tanulók, szülők alapvető jogaival összefüggésben visszásságot okoz, ha a közszolgáltatás igénybevétele során a gondolat, a véleménynyilvánítás szabadsága veszélybe kerül. Ezért rendelkezik a közoktatási törvény úgy, hogy a gyermek, a tanuló, a szülő és az alkalmazott nem késztethető lelkiismereti, világnézeti, politikai meggyőződésének megval-lására, megtagadására. 2004. évben az általános helyettes két olyan ügyben járt el, amelynek tárgya e joghoz kapcsolható. Az iskolákhoz az egyik parlamenti párt frakciójától érkezett kérdőívekkel kapcsolatban megállapította (OBH 5664/2004.), hogy a tanulók, szülők és pedagógusok alkotmányos jogait közvetlenül veszélyezteti, ha a közoktatási intézményben annak vezetője politikai tartalmú információ-, véleménygyűjtésben bármilyen módon közreműködik a szülők, pedagógusok körében. Az államnak ugyanis olyan jogi környezetet kell kialakítania a közszolgáltatások igénybevétele során, amelyben a véleménynyilvánítás szabadsága minél teljesebben érvényesülhet. A másik ügy abban a kérdésben kívánt állásfoglalást, hogy az egyházi iskolafenntartó elrendelheti-e, iskoláikban imádkozzanak azért, hogya parlament a kívánt költségvetési támogatást biztosítsa. A fenntartónak ilyen rendelkezési joga a törvény szerint nincs.

2004-ben is vizsgált az általános helyettes olyan beadványokat, amelyekben a szülők gyermekük iskolájának, óvodájának megszüntetését, más intézménnyel való összevonását kifogásolták. Az állampolgári jogok tekintetében hasznos új szabálynak bizonyult az (a közoktatási törvény 2003. évi módosítása), hogy a képviselő-testület döntése előtt köteles független közoktatási szakértő véleményét beszerezni arról, hogy az intézmények átszervezése után kialakuló helyzetben is biztosítani tudja-e az önkormányzat a megfelelő színvonalú szolgáltatást a tanulóknak. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a szakértő vélemény konkrétan elemezze a tervezett önkormányzati intézkedéseket, és ezt a véleményt a testület, a szülők időben megismerhessék. Ha a szakértői vélemény hiányos, nem végzi el a kellő elemzést, akkor a megyei önkormányzatnak (amely erre is alapozva ad szakvéleményt) feltétlenül kérnie kell a szakértői vélemény kiegészítését, vagy esetleg új vélemény elkészítését. Ezt természetesen maga a képviselő-testület is igényelheti (OBH 1559/2004.) . Az átszervezéssel érintettek jogainak érvényesítéséhez elengedhetetlen, a tisztességes eljáráshoz való jog követelménye, hogy az őket megillető véleményezési eljárás során közölt kérdéseikre választ kapjanak. Vonatkozik ez természetesen a döntéssel legközvetlenebbül érintett diákokra is. A fenntartó önkormányzatnak módot kell találnia arra, hogy pl. egy szakiskola diákönkormányzata szóban vagy írásban tárgyszerű választ kapjon a tervezett összevonással kapcsolatos ellenérveire, tájékoztatást a döntés okairól, a várható körülményekről. A demokratikus formák megismerése mellett ezt a jogbiztonság, az ifjúság védelmének alkotmányos célja is szükségessé teszi. Bizonyosan káros, ha az a kép alakul ki a diákokban, hogy néhány ember értelmetlen, önző vagy éppen ártó szándékú ötlete miatt történik velük méltánytalanság. Ez bármilyen politikai színezetű helyi vezetés esetén ártalmas az állampolgárok jogai, de különösen az ifjúság kiemelt védelemre való joga szempontjából.

Az általános helyettesnek az iskolabezárási ügyekkel kapcsolatban tett megállapításai a tavalyi országgyűlési beszámolóban olvashatók voltak. Talán ennek is köszönhető, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot sértő hiba már nem minden panaszolt ügyben fordult elő. (Kifejezetten elkerülte ezeket a hibákat pl. Kőbánya önkormányzata az elmúlt évben előkészített intézmény-összevonásnál.)

1.21.2. Felsőoktatás

Az általános helyettes a felsőoktatási intézmények működésével összefüggésben sokféle tárgyban járt el a hallgatók, olykor a szülők panasza alapján. Ez utóbbi esetben a vizsgálat megindítására akkor került sor, ha azt maga a hallgató is kérte, hiszen az ő ügyéről volt szó. A szülőnek olykor nincsenek pontos információi az ügyről, és csak beadványa után szerzi azt meg gyermekétől. Jó tapasztalat, hogy ha a panaszos saját problémája rendeződött is, mégis kéri az ombuds-man vizsgálatát azért, hogy más ne kerüljön hozzá hasonlóan kellemetlen helyzetbe. Ilyen volt pl. a diákigazolvány adminisztratív feltételeire vonatkozó panasz, aminek alapján az általános helyettes javasolta a jogszabály módosítását.

Az általános helyettes gyakorlata szerint, ha az ügy sürgős tisztázása szükséges (pl. mert a költségtérítés befizetése nélkül nem lehet beiratkozni), akkor rövid úton kér információt és intézkedést. Ha az intézmény számára egyértelmű, hogy tévedésből jogsértés történt, akkor a hallgató ügyét ombudsmani vizsgálat és intézkedés nélkül le lehet zárni. Ugyanakkor egy ilyen ügy során is kiderülhet, hogy a tévedés mögött olyan akut probléma van, ami miatt az adott kérdésben további vizsgálódás szükséges. Ilyen visszatérő probléma az, hogy a gyesen, gyeden lévőktől a felsőoktatási intézmények költségtérítést nem szedhetnek jogszabály rendelkezése szerint. Ugyanezen jogszabály azt is előírja, hogy e kiesett költségtérítés kompenzálására az állami költségvetés a normatívát téríti az intézménynek. Ez azonban egyes speciális szakokon lényegesen kevesebb, mint az a tényleges költség, amibe a képzés kerül. Ez anomáliát okoz, ami akár azzal is járhat, hogy a kisgyermekes jelentkezőket lehetőség szerint nem szívesen veszik fel, illetőleg az ő költségeiket részben az intézménynek kell állnia.

Több esetben is fordult panasszal hallgató az ombudsmanhoz amiatt, mert elégedetlen volt vizsgaeredményével, a vizsgáztatással, az oktatás tartalmával. Nyilvánvaló, hogy a tanszabadság alkotmányos jogából és az ennek biztosítását szolgáló egyetemi autonómiából következően senki, semmilyen szerv nem jogosult az oktatók értékelését felülvizsgálni. Továbbra is sérelmezik a hallgatók, hogy a diploma megszerzéséhez nyelvvizsgát kell tenniük. A képesítési feltételek meghatározása kormányzati felelősség, e feltételek jogszabályban jelennek meg, amelyek alkotmányosságának vizsgálat az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. (Az Alkotmánybíróság határozatában nem minősítette alkotmányellenesnek a nyelvvizsga-feltételt.) A panaszok vizsgálatakor változatlanul tapasztalható, hogy az intézmények gyakran követnek el eljárási szabálytalanságot. Még nem érzékelik azt, hogy a 2003-tól lehetséges külső, bírósági jogorvoslat miatt a látszólag csekély formai hiba is komoly következménnyel járhat. A hallgatók pedig nem figyelnek arra, hogy először a belső, intézményi eljárási rendben kell sérelmük orvoslását kérni. (Az ombudsmannak is csak ezt követően van eljárási kötelezettsége.) A számítógépes hálózat kiépítésével az intézmények minden szabályt, információt általában ilyen módon közölnek. Ez a rendszer mindkét oldalon nagyobb odafigyelést igényel, és a konkrét döntések, értesítések útjának követését így is biztosítani kell.

Több hallgató is kifogásolta, hogy a képesítési feltételek az ő esetében diszkriminációt valósítanak meg, mert mint fogyatékkal élő nem tud megfelelni ezeknek. Például a diszlexiás-diszgráfiás nem tud nyelvvizsgát tenni, nem lehet óvodapedagógus, vagy vaksága miatt a hallgató nem lehet tanító. Az elmúlt években az esélyegyenlőségről szóló 1998. évi XXVI. törvény és az annak végrehajtására kiadott miniszteri rendelet [29/2002. (V. 17.) OM r.] részletesen szabályozta a fogyatékkal élők jogait, támogatását tanulmányaik során. A diszkrimináció megítélése azonban nem egyszerű akkor, amikor a megszerzett diplomának azonos szakképzettséget kell tanúsítania. Az nem állítható, hogy a szakma elsajátításához szükséges feltételek meghatározása alkotmányellenes diszkrimináció, ha e feltételek valóban szükségesek. A vitatott kérdés az, hogy melyek ezek a feltételek, és hogyan kell igazolni a mentesítést adó fogyatékosságot. (A nyelvvizsga mint legnehezebb feltétel egyben a legérzékenyebb probléma is, ha az egyetem felső éveiben tudja meg a hallgató, hogy diszlexiás.) A vizsgált ügyekben végül az intézmények vezetői többnyire megadták a tanulmányok folytatásához, a diploma kiadásához szükséges felmentést, de nem teljes meggyőződéssel. Részben a hiányos vagy pontatlan szabályok miatt rájuk háruló felelősség, részben a diplomával betölthető állások köre miatt. Az általános helyettes a konkrét ügyek tapasztalatai alapján az új felsőoktatási törvény előkészítéséhez tett javaslatot e kérdésekben. Megítélése szerint valamennyi érintett számára az a legfontosabb, hogy világos szabályok alapján ismerhesse meg a felsőfokú képzésre jelentkező, milyen feltételekre számítson.

A felsőoktatási intézmények hallgatói számos esetben olyan sérelem miatt fordultak az országgyűlési biztosokhoz, amelyben végső soron nem az intézmény döntését kifogásolták, hanem a döntés alapjául szolgáló jogszabály alkotmányosságát vitatták. Elsősorban azt, hogy a panaszost és hozzá hasonló helyzetben lévő társait hátrányos megkülönböztetés sújtja, mert tanulmányaikat az állam nem vagy nem olyan mértékben támogatja, mint másokét. Ezekre a panaszokra az általános helyettes tájékoztatást adott a jogszabály pontos tartalmáról és arról, hogy a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, ahová bárki indítvánnyal fordulhat. Ha a vitatott jogszabályhelyre vonatkozóan már volt alkotmánybírósági határozat, akkor azt, ha nem, akkor pedig a panaszban hivatkozott alkotmányos joggal, elvvel kapcsolatban már kifejtett alkotmánybírósági álláspontot ismertette. Így pl. tájékoztatta a panaszost az Alkotmánybíróság 1103/B/2001. számú határozatában kifejtett álláspontjáról, mely szerint a felsőoktatási képzésben való részvétel hallgatói hitellel történő támogatása nem tekinthető alapjognak. A hallgatói hitellel támogatott, illetve arra nem jogosult hallgatók közötti különbségtétel tehát csak akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha a megkülönböztetés önkényes, azaz indokolatlan. A képzés hitellel történő finanszírozása tekintetében az életkori határ, 35 év, nem indokolatlan. Az Alkotmánybíróság e határozatában ismételten rámutatott arra, hogy az oktatáspolitika meghatározása az Országgyűlés és a Kormány feladata. Nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az állam a felsőoktatásban résztvevők támogatási rendszerét átalakítsa, ennek során a jogbiztonságra és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó, az Alkotmánybíróság működése során részletesen kimunkált alkotmányos elveket kell megtartania.

1.22. Önkormányzati ügyek

1.22.1. Az önkormányzati testületi ügyek

A leggyakrabban előforduló panaszok a szociális ellátások területén az önkormányzati hatósági ügyeket érintik, melyek mindegyikében a képviselő-testület rendeletén alapul a döntés. Ezekben az önkormányzati hatósági ügyekben eddig teljes egészében a testületek jártak el, illetve átruházott hatáskörben a szakbizottságok vagy a polgármesterek. A három szervezetre, illetve tisztségviselőre telepített hatáskör önmagában elegendő volt a határidőcsúszásokhoz, a fellebbezési jog érvényesítésének nehézségeihez, főként azokban az ügyekben, ahol egy fokon, tehát testületi hatáskörben döntettek a kérelmekről.

Már több beszámolóban rögzítették az országgyűlési biztosok, hogy az önkormányzati hatósági ügyekben milyen fontos érdek fűződik a döntéshozó szintek pontos és egységes szabályozásához, hiszen a vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy a döntések előkészítését szinte minden önkormányzat esetében a jegyzők végzik.

A jegyző és a szociális igazgatással foglalkozó munkatársai azok, akik a napi ügyfélkapcsolatok, helyszíni személyes találkozások során az érintett igénylőkkel, rászorultakkal találkoznak, és a döntést az önkormányzat által biztosított költségvetési keretek között előkészítik. Az igazgatási rendszer racionalizálása, a szakszerűség és a hatékonyság követelményének szem előtt tartásával történt. A kialakított új jogorvoslati rendszer remélhetőleg kellő védelmet nyújt az ügyfelek részére. A változtatást igénylő probléma abban állt, hogy nem volt biztosított az ellátásokhoz való hozzájutás esélyegyenlősége, nem volt államigazgatási kontroll a hatósági döntések felett, a bírósági felülvizsgálat pedig hosszadalmas. Erre tekintettel indokolt volt valamennyi, (jelenleg 90%-ban központi finanszírozású) ellátás megállapítását a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe utalni.

Ezzel hatékonyabb és egyszerűbb lesz a jogorvoslati rendszer működése, hiszen a közigazgatási hivatalokon belül létrejövő szociális és gyámhivatalok másodfokon felülbírálhatják a jegyzői döntéseket. A megyei szociális és gyámhivatal a közigazgatási hivatal ágazati szakigazgatási szerveként működve, egységes irányítást lesz képes megvalósítani a hatáskörébe tartozó kérdésekben.

A szociális igazgatásról és ellátásról szóló törvényt módosító 2004. évi törvény több lépcsőben lép hatályba (2005. január 1.; április 1.; augusztus 1.; szeptember 1. és 2006. január 1.) A települési önkormányzatoknak a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló rendeletüket módosítani kell, melyet a panaszok kapcsán az országgyűlési biztosok kiemelt figyelemmel fognak kísérni.

Ebben az évben, és azt követően több lépcsőben lép hatályba a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény, amely további biztosítékot jelent a gyors és szakszerű ügyintézésben és a jogorvoslati jog érvényesítésében, még azokban az ügyekben is, melyek továbbra is testületi hatáskörben maradtak.

A szociális ellátást érintő ügyeken kívül - hasonlóan a korábbi évekhez - szerteágazó ügytípusban érkeztek panaszok az önkormányzatok működését érintően. Jelentős számú, több ezer panaszost érintett a Budapest XVII. kerületi önkormányzat rendelete, mely az önkormányzat által megvalósult és megvalósuló út, járda - és közműépítési beruházásokhoz történő lakossági hozzájárulásokról rendelkezett (OBH 4214/2004.) . A panaszosok kifogásolták, hogy az önkormány az út- és a gépjárműbehajtó, valamint a gyalogos bejáró építésére vonatkozó 50 ezer forint érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére kötelezte az ingatlantulajdonosokat. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az ingatlantulajdonhoz kapcsolódó érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére való kötelezés a tulajdonhoz való joggal és az arányos közteherviselés elvével összefüggésben - az Alkotmánybíróság döntésére is figyelemmel - visszásságot nem okozott, ezért kezdeményezéssel, ajánlással nem élt. A biztos a kivetési határozatokban eljárási szabálytalanságokat észlelt, ezért felhívta a Budapest XVII. kerületi polgármestert és jegyzőt, a jövőben gondoskodjanak arról, hogy az önkormányzati hatósági ügyekben hozott határozatokat a helyi rendeletben meghatározott döntési jogosultsággal rendelkező személy vagy szerv hozza meg. Felkérte a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Vezetőjét, hogy szakmai segítségnyújtás keretében hívja fel a jegyzők figyelmét az eljárási szabályok fokozott betartására.

Sok panasz érkezett a biztosokhoz a települési önkormányzatok gazdálkodásával, az önkormányzat működésével kapcsolatos döntésekkel, a fejlesztési beruházások terveivel összefüggésben is. Ezekben az ügyekben a hozzánk fordulók - a biztosok hatásköre hiányának megállapításával egyidejűleg - részletes tájékoztatást kaptak arról, hogy a gazdálkodást érintő panaszok ügyében a számvevőszék vizsgálatát kérhetik, illetve a biztosok az ilyen típusú panaszokat illetékességből áttették a számvevőszék elnökének.

Évek óta visszatérően jelentkező panasz az önkormányzatok rendezési terveiben, helyi rendeleteiben alkalmazott korlátozási megoldások kifogásolása. A biztos megállapította, hogy visszásságot okoz a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való alkotmányos joggal összefüggésben a helyi önkormányzat, ha a település szabályozási tervét és építési szabályzatát jóváhagyó önkormányzati rendelet megalapozottsága, tartóssága, kiszámíthatósága, a tulajdonkorlátozás közérdekűsége bizonytalan, ha a tisztségviselők több hónap elteltével, akkor sem érdemi választ adnak a beadványokra, ha az előterjesztők a képviselő-testületet nem teljes körűen tájékoztatják döntésük következményeiről (OBH 1157/2004.) . Az országgyűlési biztos vizsgálata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatát érintette, mely ügy összefüggésben van, az ugyancsak évek óta szorgalmazott kormányrendelet megalkotásának elmaradásával, tehát az építési törvény alapján a tulajdonkorlátozás ellentételeként jelentkező kártalanítást szabályainak megállapításával. A konkrét ügyben felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatnak az eljárást le kell folytatni, abban lehet csak tisztázni, hogy kártalanításnak helye van-e.

1.22.2. Szociális ügyek

Az országgyűlési biztosokhoz 2004-ben is számos panasz érkezett a szociális ellátásokkal összefüggésben. Az elmúlt évekhez hasonlóan sokan csupán azért fordulnak az országgyűlési biztoshoz, hogy nehéz anyagi körülményeikről számoljanak be és utolsó mentsvárként pénzügyi segítséget kérjenek. A beadványtevők kilátástalan élethelyzetükről, a munkalehetőségek hiányáról, a magas és sokszor már kifizetetlen lakásfenntartási költségekről, megromlott egészségi állapotukról, egyben megoldatlan lakáshelyzetükről is írnak.

Több esetben nem jelölnek meg konkrét hatósági eljárásokat, ezért hatáskör hiányában nem járhatunk el, viszont nehéz helyzetükre felhívjuk a helyi önkormányzatok figyelmét, hogy a lehetséges támogatások nyújtásával segítsék a családokat. A beadványok jelentős részében viszont arról panaszkodnak az érintettek, hogy hiába fordulnak támogatásért az önkormányzathoz, szociális ellátásban nem részesülnek, kérelmeiket rendszeresen elutasítják.

Az Alkotmány az állam kötelezettségeként írja elő egy olyan szociális ellátórendszer kiépítését és működtetését, amely más ellátórendszerekkel együtt az állampolgárok megélhetéshez szükséges mértékű ellátását garantálja. A szociális biztonság megteremtése érdekében a szociális ellátásokról és szociális igazgatásról az 1993 évi III. törvény rendelkezik. E jogszabályhoz szorosan kapcsolódnak egyéb törvények is, amelyek szociális helyzet alapján nyújtható további ellátási formákat szabályoznak. A kötelezően ellátandó önkormányzati feladatként előírt szociális alapellátás teljesítése érdekében a települési önkormányzatok helyi rendeletei egészítik ki a vonatkozó jogi szabályozást.

Az elmúlt évben többször módosították a szociális területhez kapcsolódó jogszabályokat, melyet elsődlegesen hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozása tett szükségessé. Jelentősebb módosításon a lakásfenntartási támogatás szabályozása ment keresztül. Év végén pedig az országgyűlés elfogadta az egyes szociális tárgyú törvények módosítását, melynek egyik pozitív rendelkezése, hogy jegyzői hatáskörbe kerül a rendszeres jövedelempótló jellegű, normatívan szabályozott ellátások megállapítása. A változtatás a jogorvoslati rendszer hatékonyabb és egyszerűbb működését is szolgálja, hisz a jövőben a jegyző hatáskörébe utalt döntéseket a közigazgatási hivatalokon belül létrejövő szociális és gyámhivatalok bírálják felül másodfokon.

Az országgyűlési biztos hatásköre annak ellenőrzésére terjedhet ki, hogy az állam által - alkotmányos kötelezettség alapján - létrehozott szociális intézményrendszer megfelelő módon működik-e, a szociális igazgatást gyakorló hatóságok betartják-e a jogszabályok előírásait, döntéseiknél figyelemmel vannak-e az alkotmányos követelményekre. Azokban az esetekben, amikor a vizsgálat azt állapította meg, hogy az eljárást jogellenes módon folytatták le, vagy a vonatkozó helyi rendeletet mulasztották el módosítani, a biztos a sérelem orvoslását kezdeményezte. (OBH 1061/2004; OBH 4893/2004.)

Több panasz esetében azt állapította meg, hogy a panaszosok részesülnek ugyan bizonyos támogatásokban, de azok - rendszeres jövedelem hiányában - nem elégségesek a mindennapi megélhetéshez. A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság veszélyét állapította meg az OBH 5186/2002. számú vizsgálata során a veszprémi Házgyári úton lévő 10 emeletes épületben élők szociális és közegészségügyi helyzete miatt, mivel az önkormányzat segítségnyújtása is elégtelennek bizonyult ahhoz, hogy az ott élők egészségének veszélyeztetettségét megszüntesse.

A hozzánk érkezett beadványok szinte minden szociális ellátási formát érintettek. Évről évre visszatérő panaszként jelennek meg az ápolási díj kapcsán felmerült problémák. A panaszok jellemzően a méltányossági alapon nyújtható ápolási díjra vonatkoznak. Az egyik településen az önkormányzat azt a helyi gyakorlatot követte, hogy az ápolási díj iránti kérelmeket összegyűjtötték és azokat a képviselő-testület évente csak egy vagy két alkalommal bírálta el. A vizsgálat szerint azzal, hogy az önkormányzat több kérelmező esetében nem tett eleget az eljárási kötelezettségének, a tényállást nem tisztázta és az ügyintézési határidőt jelentősen túllépve érdemi határozatokat sem hozott, visszásságot okozott a jogbiztonsággal, valamint a jogorvoslathoz való joggal, és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben. Az országgyűlési biztos egyben megállapította, hogy a vonatkozó helyi rendelet előírásai sem álltak összhangbana magasabb szintű jogszabállyal. (OBH 4894/2004.)

Ebben az évben is felvetődött, hogy az önkormányzat jogszabályi rendelkezés hiányában, szubjektív megállapításra hivatkozva utasította el a panaszos kérelmét. A korábbi vizsgálatokat követve, ilyen esetekben az országgyűlési biztos a fent említett alkotmányos jogok sérelmét állapítja meg. Mivel az ápolási díj elutasítása kapcsán indított vizsgálat alapján a képviselő-testület nem intézkedett a feltárt visszásság megoldása érdekében, ezért a biztos felkérése alapján, az ügyészség óvást nyújtott be a sérelmezett egyedi határozat ellen, majd az illetékes bírósághoz fordult. (OBH 2241/2004.) . Az elmúlt évekhez hasonlóan az ápolási díjon kívül egyéb ellátások igénylése folytán is több ízben tapasztalta az országgyűlési biztos az önkormányzatok késedelmes ügyintézését és a kérelmek elbírálatlanul hagyását. (OBH 3698/2003; OBH 4524/2003)

A lakásfenntartási támogatással kapcsolatban továbbra sem érkezett jelentős számú panasz az országgyűlési biztoshoz. Ha a beadványból kitűnt, hogy a panaszos kérelmezhetné az ellátást, de még nem fordult az önkormányzathoz, a jogosultsági feltételekről részletes felvilágosítást nyújtottunk számára. A panaszosok tipikusan azt kifogásolták, hogy a helyi lakásfenntartási támogatás jövedelmi határhoz kötött. Az OBH 2361/2004. számú vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy nem okozott visszásságot az önkormányzat a lakásfenntartási támogatás iránti kérelem elutasításával, amikor arra hivatkozott, hogy a kérelmező jövedelme meghaladja a helyi rendeletben meghatározott összeghatárt, és annak kiszámításakor figyelembe vette a kérelmezőnek járó kárpótlás címén kapott nyugdíjemelés összegét is.

Sikeres volt a fellépésünk abban az ügyben, ahol a panaszos azt sérelmezte, hogy a rendszeres szociális segélyének, valamint a rendszeres gyermekvédelmi támogatásának folyósítását az önkormányzat folyamatosan elmulasztotta, ezáltal a család létfenntartása került veszélybe. Az önkormányzat jegyzője a forráshiánnyal indokolta a folyósítási problémát. Az országgyűlési biztos viszont rámutatott arra, hogy az említett két ellátási forma fedezetét 90%-ban az állam, 10%-ban pedig az önkormányzatnak kell biztosítania. Az adott település a forráshiánya miatt a kötelező feladatai ellátása érdekében az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatoknak járó támogatásban is részesült. Tekintettel arra, hogy a két támogatási formát az önkormányzatnak kötelező feladatának ellátása keretében kell nyújtania, nem vonhatja meg a rászorult személyektől, azért, mert a település gazdasági lehetőségei az átlagnál rosszabbak. Az országgyűlési biztos a fentiek alapján megállapította, hogy az önkormányzat a mulasztásával a panaszos szociális biztonsághoz való jogával összefüggésben visszásságot okozott, ezért ajánlással fordult a megyei közigazgatási hivatal vezetőjéhez. Az Állami Számvevőszék átfogó ellenőrzése feltárta, hogy az önkormányzatnál nem biztosították a gazdálkodás törvényességét, szabályszerűségét. A vizsgálatok hatására a szociális juttatások késedelmes kifizetése miatt kialakult jogellenes állapotot az önkormányzat végül megszüntette. (OBH 4524/2003.)

A rendszeres gyermekvédelmi támogatások területén végzett OBH 2712/2004. számú vizsgálat azt állapította meg, hogy az érintett önkormányzat a jogbiztonsággal, a panaszos szociális biztonsághoz való jogával, valamint a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogával összefüggésben okozott visszásságot azzal, hogy a támogatás éves felülvizsgálatakor az ellátás folyósítását a jövedelem-igazolás hiánya miatt felfüggesztette, és ezt követően az általános illetékességi szabályt figyelmen kívül hagyva, illetékessége hiányára hivatkozva elutasítottaa támogatás iránti kérelmet.

Az országgyűlési biztos ajánlásainak és kezdeményezéseinek fogadtatása eredményes volt, a címzettek a szükséges intézkedéseket - egy, az OBH 2241/2004. számú eset kivételével - megtették, és a feltárt alkotmányos visszásságokat a rendelkezésükre álló eszközökkel orvosolták.

1.22.3. Hulladékgazdálkodás

A beszámolási időszakban, hasonlóan a korábbi évekhez, számos olyan beadvány érkezett az általános helyetteshez, amelyek a települési szilárd hulladék elszállításával kapcsolatos közszolgáltatás ellátását sérelmezték.

A hozzánk fordulók évek óta csökkenő mértékben ugyan, de még mindig nagy arányban tartják sérelmesnek a tényt, hogy mint ingatlantulajdonosok, hulladékszállítási díj fizetésére kötelezettek. A panaszosok között vannak az adott településen élő állandó lakosok, illetve üdülőtulajdonosok egyaránt. Az állandó lakosok között sok az idős, egyedül élő ember, akik nem értik, hogy miért kell olyan szolgáltatásért díjat fizetniük, amit nem - mert hosszú időt kórházban vagy a gyermekeiknél töltenek - vagy alig - a háztartásukban keletkező hulladék nagy részét elégetik, komposztálják - vesznek igénybe. Az üdülőtulajdonosok pedig leggyakrabban azt sérelmezik, hogy üdülőjüket tavasztól őszig általában csak hétvégenként használják, az ezen idő alatt keletkezett hulladékot pedig állandó lakóhelyükre viszik el. Őket minden esetben tájékoztatjuk arról, hogy a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) alapján kötelező.

Ezzel egyidejűleg, rövid úton tájékoztatást kérünk az önkormányzattól arról, hogy a helyi rendelet biztosít-e kedvezményt, mentességet a díj megfizetésére. A Hgt. ugyanis csak lehetővé teszi, de nem kötelezi a képviselő-testületet, hogy szabályozza a kedvezmények, mentességek esetleges körét. Összességében megállapítható, hogy a települési rendeletek egyre nagyobb részre biztosít valamilyen kedvezményt, mentességet a hulladékszállítási díj megfizetése alól, így sok esetben elegendő, ha a biztos felhívja az állandó lakosok, illetve az üdülőingatlan tulajdonosok figyelmét arra, hogy a rendelet milyen kedvezményeket biztosít, és ezek igénybevétele miképpen lehetséges.

Vizsgálatot folytat az országgyűlési biztos azokban az esetekben, amikora panaszos a közszolgáltatás - annak kötelező igénybevételén túl -, valamely más vonatkozását tartja sérelmesnek. A panaszok kapcsán a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelménye, és az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdése - mely szerint a helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal - érintettsége miatt indulnak a vizsgálatok. Ezek során a biztos tájékoztatást kér az érintett település jegyzőjétől, illetve áttekinti a helyi rendelet szabályozását. Álláspontja szerint ugyanis, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a rendeletek szabályozása, ha nem felel meg a Hgt.-ben, illetve a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Kormányrendeletben rögzített arányosság követelményének (OBH 2343/2003, 1213/2004, 3125/2004, 3409/2004) . E szerint nem felel meg az arányosság követelményének, ha a rendelet csak egyetlen űrmértékű hulladékgyűjtő edény alkalmazását rendeli el a településen, hiszen nem tesz különbséget a háztartásonként ténylegesen megtermelt hulladék szerint, vagyis minden ingatlan tulajdonosa azonos mértékű díjat köteles fizetni.

Úgyszintén visszásságot okoz, ha a közszolgáltató számlázási gyakorlata nem felel meg a rendelet szabályozásának. Adott esetben a rendelet tíz eltérő űrmértékű hulladékgyűjtő igénybevételét biztosítja a településen - amely teljes mértékben megfelel az arányosság követelményeinek -, a közszolgáltató az üdülőtulajdonosok számára azonban kizárólag 110 literes edény után számláz. Az üdülőtulajdonosok által fizetendő díj és a teljesített közszolgáltatás arányosságával kapcsolatban egyéb problémák is felmerültek (OBH 2343/2003, 3125/2004) . Így alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a rendeleti szabályozás, ha az üdülőtulajdonosok által fizetendő hulladékszállítási díj mértéke nem aszerint kerül meghatározásra, hogy mennyi hulladékot termelnek az adott ingatlanon, hanem, hogy milyen minőségű építmény az üdülő. Ez olyan helyzethez vezethet, hogy az üdülő tulajdonosa ugyanakkora mértékű hulladékszállítási díjat köteles fizetni, mint az állandó lakos.

Visszásságot okoz az a rendeleti szabályozás is, amely az üdülők tulajdonosait egész évben kötelezi hulladékszállítási díj megfizetésére. Ez esetben ugyan az üdülőtulajdonosok által fizetendő díj mértéke fele az állandó lakosok által fizetendő díjnak, azonban az országgyűlési biztos álláspontja szerint az üdülők tulajdonosainak jogbiztonsága akkor biztosított, ha a helyi rendelet az évnek abban az öt hónapjában kötelezné őket díjfizetésre, amikor valóban használják az ingatlanukat. Ezzel összefüggésben megfelel az arányosság követelményeinek, tehát nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha az üdülőtulajdonosok az év nyolc hónapjában kötelesek hulladékszállítási díjat megfizetni (OBH 3490/2004) .

A díj megfizetésének rendjével kapcsolatban megállapítottuk, hogy a Hgt. alapján a képviselő-testület a helyi rendeletében maga alakíthatja a díjfizetés helyi rendjét, fontos azonban, hogy a közszolgáltató gyakorlata a szabályozással összhangban legyen (OBH 1213/2004) . Visszásságot idéz elő, ha a képviselő-testület rendelete nem szabályozza a hulladékgyűjtő zsák igénybevételének költségeit, illetve azt, hogy a zsák ára mely szolgáltatást - így pl.: az elszállítást, ártalmatlanítást - tartalmaz (OBH 2080/2004) . A díjfizetés elmulasztásának következményeit az Hgt. rendezi, rögzítve, hogy a díjhátralék behajtása adók módjára behajtható köztartozás. Ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az olyan rendeleti szabályozás, amely szabálysértésnek minősíti a díjfizetés elmulasztását (OBH 1213/2004) . Úgyszintén a díjfizetéssel kapcsolatosan okoz visszásságot, ha az ingatlantulajdonosoknak a hulladékszállítási díjat a kormányrendelet szabályaival ellentétesen részben előre kell megfizetniük (OBH 2343/2003, 3490/2004) .

Változatlanul nem érkezett a hivatalhoz szolgáltatás színvonalával, minőségével kapcsolatban panaszbeadvány. A közszolgáltató tevékenységével kapcsolatban egy panasz érkezett, amelyben azt sérelmezte a panaszos, hogy beadványára a közszolgáltató nem válaszolt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közszolgáltató és az önkormányzat között, a közszolgáltatás ellátására vonatkozó szerződés rögzíti a panaszbeadványok megválaszolásának határidejét, ezért felhívta a közszolgáltató vezetőjét, hogy tegyen eleget válaszadási kötelezettségének (OBH 3490/2004) .

Az országgyűlési biztos ajánlásainak fogadtatása - hasonlóan az előző évekhez - a beszámolási időszakban is pozitív volt, a képviselő-testületek a legtöbb esetben haladéktalanul módosították a helyi rendeletet, de volt példa új rendelet alkotására is.

1.22.4. Hatósági nyilvántartás

Az előző évi beszámolóhoz hasonlóan az országgyűlési biztosok indokoltnak tartották, hogy a panaszok vizsgálatának ügytípusok szerinti bemutatásánál önálló fejezetben foglalják össze a hatósági nyilvántartáshoz kötődő ügyeket.

A témaválasztáshoz külön is alapot szolgáltattak azok a jogalkotásban tapasztalt jelentős változások, amelyek - az Európai Unió tagállamaival való összhangot és a hatósági ügyek intézésében történő együttműködés célját szem előtt tartó, az Országgyűlés által az elmúlt év decemberében elfogadott 2004. évi CXL. törvényből kiindulva - a közigazgatási ügyintézést érintették.

A Kormány az információs társadalom felépítésének elősegítése és az elektronikus ügyintézés megvalósítása érdekében megalkotta az elektronikus közigazgatási ügyintézésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló 184/2004. (VI. 3.) Korm. rendeletet, amelyben szabályozta az elektronikus úton igénybevett közigazgatási ügyintézés és a kapcsolódó szolgáltatások nyújtásának jogi feltételrendszerét. Ennek informatikai szempontú biztosítására dolgozta ki a szaktárca az okmányirodák és a személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi szervének közreműködésével való regisztrációs eljárás részletes szabályait, amelynek tervezetét a biztos általános helyettese a beszámoló összeállításának időszakában kapott kézhez.

Az ügyfelek személyi- és lakcímadatait tartalmazó hatósági nyilvántartásnak jelenleg is kulcsszerepe van hatósági ügyek intézésében, mivel a közigazgatási szervek eljárási cselekményeinek adatforrását a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalnál (a továbbiakban: Hivatal) kezelt adatbázis jelenti. Apolgármeste-ri hivatalok okmányirodái folyamatosan használják és kezelik a személyazonosításra szolgáló nyilvántartásokat, miközben az egyes kérelmek elintézése során a külön jogszabályok vonatkozó rendelkezései szerint adatot, tényt vagy jogosultságot igazolnak.

A hatósági nyilvántartáson alapuló közigazgatási ügyekben a személyazonosító okmányokkal, a lakcímbejelentéssel, valamint a gépjárművek okmányokkal való ellátásával kapcsolatos panaszok érkeztek az országgyűlési biztosokhoz. A nyilvántartási adatok adattartalmát kifogásoló panaszok miatt a biztosok12 esetben rendeltek el vizsgálatot. Ez az előző beszámolási időszakban beérkezett panaszokhoz képest (24) csökkenést jelentett. A nyilvántartásnak a jogszabályban meghatározott célhoz kötöttségére tekintettel, amely szerint a nyilvántartás - többek között - azokat az alapvető személyi- és lakcímadatokat tartalmazza, amelyek a polgárok egymás közötti jogviszonyaiban személyazonosságuk igazolásához szükségesek, a vizsgálatok döntően a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelméneka gyanúja miatt indultak.

Személyi igazolványa adatainak a jogtalan felhasználását sérelmezte a panaszos, amelynek következtében egy ismeretlen személy, neve és igazolványa felhasználásával 1998. novemberében útlevél kiadását kérte azon a jogcímen, hogy az annak alapján kiállított útlevele elveszett. Az általános helyettes megállapította, hogy a helyzetet az idézte elő, hogy több évvel azelőtt a Hivatal a jogosulatlan útlevélkérelem elbírálásakor tévedett a személyazonosság ellenőrzésénél. A közel öt évvel ezelőtti körülmények vizsgálatát mellőzte, mivel azt megalapozottan, kétséget kizáróan megállapítani már nem lehet, hogy történt-e mulasztás az útlevélhatóság vagy az ideiglenes személyazonosító igazolványa kiállításakor eljáró rendőrhatóság részéről (OBH 4730/2003.) .

A lakcímre vonatkozó adatok valótlansága miatt több panasz is érkezett az országgyűlési biztosokhoz. A panaszok egyik csoportjába sorolhatók a közigazgatási terület megváltozása, illetve az egyes területrészek átcsatolása miatt keletkezett adattartalmi különbözőségek.

Tipikusan előforduló nyilvántartási problémaként jelezték a panaszosok azt az állapotot, amikor egy adott település közigazgatási területéből több lakott külterületet más településhez csatoltak, amelyek közül - az azonos lakhatási körülmények ellenére - az egyik terület lakcím szerinti átvezetése megtörtént, míg a másiké nem. A sérelmes helyzetet a panaszosok kiemelten egy község-város viszonylatában hangsúlyozták, annak ellenére, hogy ingatlanaik jelenleg is az adott község területén fekszenek. Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot nem rendelt el, mivel az előző években benyújtott azonos tárgyú panaszok vizsgálatáról készült vizsgálati jelentéseiben álláspontját már kifejtette. Megállapította, hogy a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatok megváltoztatása - előzetes egyeztetés és megoldás keresése nélkül - alkotmányos jogsérelmet okoz, és az így keletkezett alkotmányos visszásság orvoslására ajánlást tett. A konkrét ügyben tájékoztatásul megküldte a korábbi jelentéseket, és jelentésére adott belügyminiszteri válaszokat és intézkedéseket. Az ügycsoportba tartozó ügyek közül két esetben állapította meg hatáskörének hiányát az általános helyettes, mivel a panaszosok a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőséget nem merítették ki, illetve a panasz tartalmában nem a lakcímbejelentésre, hanem a bíróságnak a polgári perben hozott ítéletére vonatkozott.

Az országgyűlési biztos alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiányát állapította meg az anyakönyvvezető eljárásával kapcsolatban, amikor a gyermek lakcímét a panaszos kérése ellenére az anya bejelentett lakcímén rögzítette. Kifejtette, hogy az újszülött első lakóhelyeként a születési anyakönyvezés szabályai alapján az anya lakóhelye szerinti lakcím kerül bejegyzésre a születési anyakönyvbe. Nincs akadálya azonban annak, hogy a szülők utóbb együttesen a kiskorú gyermek lakóhelyeként a másik szülő, az apa lakóhelyét jelentsék be.

Az adatszolgáltatásért járó igazgatási szolgáltatási díj kétszeres megállapítását sérelmezte az a panaszos, aki az általa kezdeményezett végrehajtási eljárásban adósa személyi adatainak a közlése iránt nyújtott be kérelmet a Hivatalhoz. A biztos általános helyettese megállapította, hogy a Belügyminisztériumhoz is benyújtott panaszát a minisztérium kivizsgálta, és felkérésére a Hivatal a félreértésből származó kétszeres számlázásért elnézést kért, és a tartozást törölte. (Kapcsolódó ügyek: OBH 3670/2003; OBH 1480/2004; OBH 2613/2004; OBH 3220/2004; OBH 3374/2004; OBH 3882/2004; OBH 4461/2004; 4860/2004; OBH 5300/2004.)

Több esetben a Hivatalnál kezelt gépjármű-nyilvántartás hibás adatai alapján indult adóhatósági eljárást sérelmezték a panaszosok, mert a hatóság számukra adóbevallási, illetve gépjárműadó fizetési kötelezettséget írt elő (OBH 1946/2003; OBH 2775/2004.) .

1.22.5. Parkolási rendeletek

Az országgyűlési biztosok 2003. évi Beszámolójukban is jelentették, hogy több panaszos sérelmezte az önkormányzatok által kialakított parkolási rendet. Az e kérdéskörben érkezett beadványok, jelen beszámolási időszakban is elkülönült ügykategóriát alkottak.

A panaszok nagyobb részben a budapesti parkolási feltételekre vonatkoztak, de érkeztek panaszok az ország egyéb városaiban, így Székesfehérváron, Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Szombathelyen bevezetett parkolási körülmények miatt is.

A főváros közigazgatási területén a közterületeken kijelölt parkolók igénybevételével kapcsolatban, a parkolási feltételeket megállapító jogszabályok rendelkezéseit, valamint a parkolókat üzemeltető gazdasági társaságok eljárásait kifogásolták. E panaszok főbb jellemzői voltak, hogy a hozzánk fordulók állampolgári jogaik csorbítását látták minden olyan intézkedésben, amely a parkolási magatartásukat szabálytalannak tekintette, és ezért különféle hátrányokat alkalmaztak velük szemben.

Az országgyűlési biztosok korábbi évekről szóló beszámolóikban már több alkalommal jelezték, hogy hatáskörük hiányában ezen ügyek döntő többségében nem folytathatnak vizsgálatot, mivel az önkormányzatoknak a parkolás-gazdálkodásra vonatkozó döntései nem hatósági, hanem tulajdonosi döntések. A parkolók üzemeltetését végző gazdasági társaságokkal szembeni igények érvényesítése pedig polgári bíróság előtt lehetséges, a vonatkozó önkormányzati rendeletek alkotmányosságának vizsgálatára pedig az Alkotmánybíróság jogosult. Az önkormányzati jogszabályokat érintő kifogásokra vonatkozóan a biztos válaszaiban minden esetben kifejtette, hogy amennyiben hatáskörét túllépve, a szóban forgó rendeletekről jogértelmezést adna ki, úgy megsértené az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alkotmányos követelményét. Eljárása ugyanis ellentétes lenne az Alkotmánybíróság általános érvényű 60/1992. (XI. 17.) AB határozatával, amely szerint a minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó - többek között -jogi iránymutatást tartalmazó leíratok, körlevelek, útmutatók és egyéb informális jogértelmezések kiadása sérti az idézett alaptörvényi rendelkezést, így az alkotmányellenes.

Ugyancsak hatásköre hiányát állapította meg a biztos azokban az esetekben, amelyekben a parkolási díjhátralék megfizetése iránt folyamatban lévő bírósági eljárásban kérték közbenjárását érdekükben a panaszosok (OBH 3565/2004; OBH 5173/2004.) .

Az országgyűlési biztosokhoz érkezett lakossági panaszokból a biztos általános helyettese arról győződött meg, hogy a fővárosi parkolási rendszer miatti feszültség jelentős, és évek óta tartó, mind ez ideig megoldatlan probléma.

Az országgyűlési biztosok több alkalommal is folytattak vizsgálatot a parkolás olyan részterületeit érintő kérdésekben, amelyekre a hatáskörük kiterjedt, és amelyekben felmerült az alkotmányos jogok sérelmének a gyanúja. Így például a mozgáskorlátozottak parkolási engedélyével, a sürgősségi betegellátást akadályozó várakozási jogszabályokkal kapcsolatban is kifejtették álláspontjukat.

Ajánlásaik eredményeképpen is a főváros parkolási rendszerének felülvizsgálata, illetve a vonatkozó jelenleg hatályos 38/1993. (XII. 27.) Főv. Kgy. rendelet újraalkotása folyamatban van. A főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint - noha az új parkolási rendelet előkészítése 2003. júliusában már elkezdődött - a jogszabály újraalkotása csak a tárgyévben várható.

A beszámolási időszakban, a közterületen történő parkolásnak az egészségügyi intézmények előtti helyzetével kapcsolatban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa indított hivatalból vizsgálatot. A várakozási rend megállapításának alkotmányos korlátairól szóló álláspontját az OBH 1597/2004. számú jelentésében foglalta össze, melyet a jelen beszámoló is tartalmaz.

1.23. Rendőri intézkedések és szabálysértési eljárások

1.23.1. Rendőri intézkedések

A rendőrség a bűnüldözéssel kapcsolatos feladatain kívül ellátja a közterületek rendjének fenntartását, és a közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat is. Ebben a tevékenységi körében találkozik leggyakrabban a lakossággal, és a hazánkban tartózkodó, vagy ide beutazó külföldiekkel, ezért az itt keletkező konfliktusok alapvetően befolyásolják a testületről, sőt az ország jogállami berendezkedésről alkotott hazai és nemzetközi véleményt is. A közterületen, gyakorlatilag a nyilvánosság előtt történnek az igazoltatások, elfogások, közlekedésrendészeti akciók, járműellenőrzések, a látványos rendőrségi akciók, és itt kerülnek a rendőrök az érdeklődés középpontjába akkor is, ha egy-egy tömegdemonstráció biztosítása, esetleg a rendezvény feloszlatása a feladatuk.

A rendőrségi törvény széleskörű felhatalmazást biztosít a rendőrök részére a közterületi intézkedések végrehajtására, sőt lehetővé teszi, hogy a törvényes feltételek megléte esetén magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen is intézkedhessenek. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése természetesen azzal jár, hogy az intézkedés alá vont személyt- sok esetben emberek egész csoportját- a mozgásában, személyes szabadságában korlátozzák, ellenszegülés esetén akár kényszerítő eszközök alkalmazásával is. A törvény rendelkezése alapján a jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek mindenki köteles magát alávetni, és a rendőr utasításának engedelmeskedni. A rendőri intézkedés során annak jogszerűsége nem vonható kétségbe, kivéve, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan megállapítható. A rendőrség a feladatának ellátása során a testi épséghez, a személyes szabadsághoz, a magánlakás, a magántitok és a levéltitok sérthetetlenségéhez, a személyes adatokhoz, valamint a tulajdonhoz fűződő jogokat a törvényben foglaltak szerint korlátozhatja.

Az állampolgárok túlnyomó többsége tudomásul veszi, és nem kifogásolja a kultúráltan, szakszerűen és jogszerűen végrehajtott intézkedéseket, de joggal sérelmezi az igazságérzetét sértő, az intézkedés törvényes céljával arányban nem álló rendőri fellépést. A rendelkezésünkre álló adatok azt igazolják, hogya több tízezres nagyságrendű rendőri intézkedés túlnyomó többségét a jogszabályoknak és az alkotmányos alapelveknek megfelelően hajtják végre, és az esetleges panaszokat a törvényes jogorvoslati fórumok megfelelően orvosolták. A segítséget kérő panaszosok száma az intézkedések gyakoriságához viszonyítva alacsony volt, 2003-ban 100, 2004-ben 119 állampolgár fordult az országgyűlési biztosokhoz a rendőri intézkedésekkel összefüggő sérelmek miatt. A panaszok többségében nem volt megállapítható tényleges jogsérelem, a panaszosok az intézkedések, igazoltatások, közúti ellenőrzések látszólagos indokolatlanságát kifogásolták, illetve azt, hogy az intézkedés okáról a rendőrök utólag sem adtak tájékoztatást. Általában hiányoztak a vizsgálat megindításához szükséges adatok is, de az érintettek nem vették igénybe a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségeket sem. Többen fordultak az általános helyetteshez a helyszíni bírságolásokkal kapcsolatban, olyan esetekben, amikor a közlekedési szabálysértés tényét elismerték, a helyszíni bírság kiszabására vonatkozó nyomtatványt átvették, de utóbb már méltánytalannak tartották az intézkedést. Az általános helyettes ezeket a panaszokat vizsgálat nélkül, a panaszos tájékoztatása mellett elutasította.

A korábbi évekhez képest kevesebb panasz érkezett a kényszerítő eszközök alkalmazása miatt. Egy panaszos sérelmezte, hogy a Tatabányai Rendőrkapitányság rendőrei testi kényszer alkalmazásával előállították a kapitányságra és az intézkedés során, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az intézkedést az váltotta ki, hogy a panaszos megakadályozta, hogy a területi áramszolgáltató vállalat munkatársai egy lelógó, életveszélyes villanyvezetéket áramtalanítsanak.

A rendőrök ellen tett feljelentés ügyében a nyomozást megszüntették, a panaszossal szemben ugyanakkor eljárás indult hivatalos személy elleni erőszak miatt. Az ügyben a panaszost a Tatabányai Városi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt pénzbüntetésre ítélte. Az előállítás során okozott sérülések ügyében a nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatta le. A nyomozás során nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a sérülések mikor keletkeztek, és azokat melyik rendőr okozta. A körülmények tisztázására végrehajtott szembesítések is eredménytelenek voltak, ezért a Nyomozó Hivatal a büntetőeljárást megszüntette, és a megszüntető határozat ellen benyújtott panaszt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség elutasította. Kezdeményezésünkre a Legfőbb Ügyészség az eljárást és az ügyben hozott határozatokat megvizsgálta és azokat megalapozottnak találta.

Az ilyen ügyek közös jellemzője - amely a panaszok számától függetlenül megállapítható -, hogy az intézkedés végrehajtása gyakran aránytalanul súlyos következménnyel jár, amelynek bekövetkezése nem mindig az intézkedés alá vont személynek róható fel. A körülmények és a felelősség rendszerint nyomozati eszközökkel sem tisztázható, így az alkotmányos jogok sérelmét vizsgáló ombudsman sem tud minden esetben érdemi segítséget nyújtani a panaszosoknak.

Több olyan panasz is érkezett az elmúlt évben a tömegdemonstrációkkal összefüggő rendőri intézkedések miatt. A panaszosok rendszerint a szervezők, vagy szimpatizánsaik köréből kerültek ki. Egy panaszos videofelvételt küldött az általa sérelmezett rendőri fellépésről. Megfogalmazása szerint a "tudomásul vett" tüntetésről készült videofelvételen látható, hogy a rendőrök egy fiatal nőt, illetve egy férfit hasra fektetve megbilincselnek, majd elvonszolnak. Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy a tüntetés feloszlatásának jogszerűségét a bíróság vizsgálta. Az ítéleti indoklások nem hagytak kétséget a felől, hogy a tüntetés nem bejelentett rendezvény volt, ezért az nem is lehetett "tudomásul vett", így a rendőri intézkedések jogszerűsége sem kérdőjelezhető meg.

A videofelvétel szerint a rendőri intézkedések végig erőszakmentesen, nyugodtan és szakszerűen történtek. A tömegből kiemelt személyeket megbilincselték, az előállított személyek elszállítása ölben, vagy a karoknál felemelve történt. A hatályos jogszabályok szerint nem minősül embertelen, megalázó bánásmódnak a személy fekvő helyzetben történő megbilincselése sem, ha arra támadása vagy erőszakos magatartása miatt került sor. A rendőrségi törvény egyéb tömegoszlató eszközök és módszerek alkalmazására is lehetőséget ad, ezért a rendőri felszólítások ellenére az esti órákig tartó jogellenes megmozdulás során történt rendőri intézkedések - az alkalmazott erőszak mértékét tekintve - az alkotmányos jogok szempontjából sem voltak aránytalanul súlyosnak minősíthetők.

Egy-egy intézkedés végrehajtásának törvényes módját a jogszabályok - elsősorban a kétharmados törvények kategóriájába tartozó rendőrségi törvény - korlátainak figyelembevételével, minden esetben az adott, konkrét körülmények között kell az intézkedő rendőrnek eldöntenie. Számolnia kell azzal is, hogy elöljárói a kényszerítő eszközök alkalmazásánakjogszerűségét, az esetleges panaszoktól függetlenül megvizsgálják, így a felesleges erőszakkal, vagy megalázó módon végrehajtott intézkedésért a rendőr fegyelmi, vagy súlyosabb esetben büntetőjogi felelősséggel tartozik (OBH 3747/2003.) .

Az általános helyettes elutasította azokat a panaszokat, amelyekben a demonstrációkkal kapcsolatos bejelentés rendőrségi tudomásulvételének hiányát kifogásolták a panaszosok, tekintettel arra, hogy 2003-ban már foglalkozott a bejelentésekjogszabályi hátterével és rendőrségi tudomásulvétel problémáival. A panasztevőket tájékoztatta korábbi megállapításairól, illetve arról, hogya rendőrség közigazgatási határozatai ellen csak a bírósághoz fordulhatnak, mert az om-budsman csak a hatósági eljárásban elkövetett jogszabálysértést vizsgálhatja, a mérlegelési jogkörben hozott döntéseket nem.

1.23.2. Szabálysértési eljárások

Az esetek többségében - hasonlóan a tavalyi évhez - közlekedési szabálysértési ügyekben fordultak a panaszosok a Hivatalhoz, mind a rendőrségi, mind a bírósági eljárás ill. döntések hiányosságait, ellentmondásait sérelmezve. Az országgyűlési biztos általános helyettesének ezeket a beadványokat minden esetben el kellett utasítania, hiszen az Sztv. szerint az eljárás alá vont személy az első fokú határozattal szemben a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért, a bírósági döntések felülvizsgálatára pedig az országgyűlési biztosnak nem terjed ki a hatásköre. A panaszosok tájékoztatást kaptak a részletfizetés, ill. a perújítás jogszabályi lehetőségéről.

A szabálysértési eljárásban sértettként szereplő panaszosok ugyanakkor azt sérelmezték, hogy a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint - az Alkotmánybíróság 78/2002. (XII. 19.) AB határozata értelmében - a szabálysértési eljárásban született határozatot nem kézbesíthetik a sértett részére (OBH 4374/2004., 5345/2004) . A szabálysértési hatóságnak, ill. a bíróságnak - az 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) értelmében - a határozatát csak azzal kell közölnie, akire rendelkezést tartalmaz. Az Alkotmánybíróság döntését - amellyel a 11/2000. (II. 23.) BM rendelet Sztv.-nek ellentmondó előírását megsemmisítette - az országgyűlési biztos hatáskör hiányában nem vizsgálhatja.

Az 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) szerint ugyanakkor a rendőri intézkedéssel járó közúti balesetben az intézkedő rendőr - az érintett személy kérelmére - a helyszínen közli a balesetben érintett más személyek nevét, lakcímét (jogi személy székhelyét), a jármű hatósági jelzését, a kötelező felelősségbiztosítási kötvény számát és a biztosító nevét. A rendőrség - az érintett írásbeli kérelmére - igazolást ad a baleset idej éről, helyéről, valamint a fenti adatokról. Ezen adatokat a rendőrség - mind az érintett, mind a biztosítóintézet kérelmére - a kárrendezési eljárás lefolytatásához köteles megküldeni a biztosítóintézetnek. A biztosítónak, ill. a sértettnek (károsultnak) tehát a szabálysértési eljárástól függetlenül joga és lehetősége van a kárrendezéshez szükséges adatok beszerzésére.

Az általános helyettes - egy közlekedési szabálysértési ügyben szereplő sértett panasza alapján - megállapította, hogy a BRFK késedelmes eljárása - ti.a szabálysértési feljelentés késedelmes továbbítása az eljárás lefolytatására illetékes rendőrhatósághoz - visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben (OBH 3778/2003.) . Az országos rendőrfőkapitány az ügyben tett ajánlást elfogadta.

Ugyancsak sértetti panasz alapján indult vizsgálata során az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség késedelmes eljárása - vagyis az érdemi határozat késedelmes meghozatala egy közlekedési szabálysértési ügyben- visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Az általános helyettes - a gépjárművek üzembentartóinak kötelező felelősségbiztosítása tekintetében a biztosítót érintő károsulti panasz kapcsán - azt is megállapította, hogy a biztosító elhúzódó eljárása közvetlenül veszélyeztette a panaszos tulajdonhoz való jogát és visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben (OBH 1185/2004) . Az általános helyettes- egy külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértés miatt eljárás alá vont személy panasza alapján - megállapította, hogy a rendőrség nem tett eleget a tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségének, ezáltal visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz, valamint az ártatlanság vélelméhez való jogokkal összefüggésben. Az általános helyettes ugyanakkor azt is megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal és az ártatlanság vélelmével összefüggő visszásságot eredményez, ha a jogszabályok nem garantálják megfelelően, hogy az eljárás alá vont személy érvényesíthesse a jogait a szabálysértési eljárás során.

Kisebb számban tettek panaszt az önkormányzati -jegyzői - hatáskörbe tarozó szabálysértési eljárásokkal kapcsolatban. Az országgyűlési biztos általános helyettese az eljárás alá vont személyek panaszait - a bírói jogorvoslatra tekintettel - hatáskör hiányában elutasította.

Az általános helyettese - közterület engedély nélküli használata miatt szabálysértési eljárás alá vont személy panasza alapján - megállapította, hogy nem járhat el ugyan a bíróság által felülvizsgált konkrét szabálysértési ügyben, de kezdeményezheti a szabálysértési eljárás alapjául szolgáló önkormányzati rendelet törvényességi vizsgálatát. Az általános helyettes megkeresése nyomán az illetékes közigazgatási hivatal vezetője megállapította, hogy az önkormányzat rendelete több ponton törvénysértő, ezért felszólította a képviselő-testületet a rendelet módosítására. A képviselő-testület a hivatalvezető észrevételeinek megfelelően módosította a kifogásolt rendeleti szakaszokat (OBH 5386/2003.) .

Az általános helyettes elutasította az eljárás alá vont személy panaszát, mely szerint az önkormányzat diszkriminatív módon nem változtatta át a vele szemben kiszabott szabálysértési pénzbírságot közérdekű munkára. Az önkormányzat erre csak akkor köteles, ha a közmunka feltételeit meg tudja teremteni az adott településen (OBH 3923/2003.) .

2004-ben is érkeztek olyan beadványok, melyekben a panaszosok az őket és a családjukat magánszemély részéről ért súlyos zaklatást, fenyegetést sérelmezték, valamint jelezték, hogy hiába fordultak az ügyben az önkormányzathoz, a rendőrséghez, ill. a bírósághoz, az adott cselekmény ugyanis se bűncselekménynek, se szabálysértésnek nem minősül (OBH 1714/2004., 3453/2004.) .

Az általános helyettes tájékoztatta a panaszosokat, hogy az OBH 4460/2002. számú ügyben 2003-ban már megállapította, hogy a zaklató jellegű magatartásokkal kapcsolatos jogi szabályozás hiánya visszásságot okoz az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügy- és a belügyminiszternek a vonatkozó jogi szabályozás kidolgozására. A kapott tájékoztatás szerint a zaklatást várhatóan az új, egységes szabálysértési törvényben fogják szabályozni, melynek kidolgozása a Belügyminisztériumban továbbra is folyamatban van. Az Országgyűlés felkérte a Kormányt az ún. "távoltartó rendelkezések" bevezetésének a kidolgozására, melynek koncepcióját az Igazságügyi Minisztériumnak kell megalkotnia.

1.24. Társadalombiztosítás

A társadalombiztosítással összefüggésben érkezett panaszok száma a korábbi években tapasztalt fokozatos emelkedését követően a beszámolási időszakban nagy mértékű, több mint 2,5-szeres növekedést mutat.

Ezen belül továbbra is jellemző, hogy alig tíz százalék az egészségbiztosítással összefüggő panaszok aránya. A panaszok súlyát tekintve is a fenti arány jellemző. A nyugdíjbiztosítási panaszok vizsgálatának csupán több mint két százaléka zárult vizsgálati jelentéssel, mely a korábbi évekhez viszonyítottan nagy mértékű csökkenést jelent. A többi panaszt az országgyűlési biztos hatáskör hiányában, de a panaszosok részletes tájékoztatása mellett, elutasította, és ebből közel negyven panaszt a hatáskörrel rendelkező szervhez tett át. Az elutasított panaszok többsége a méltányossági kérelmek elutasításának, az egyesítési összeghatártól függően emelt özvegyi nyugdíjaknak, a fiatalon megözvegyültek és elváltak özvegyi nyugdíjra jogosultságának, valamint a Magyar-Román Szociálpolitikai Egyezmény elmaradt módosításának kritikáját jelentette.

A 2004-ben érkezett egészségbiztosítási panaszok többségének rendezéséhez nem volt szükség jelentésre, csupán a korábban érkezett panaszok vizsgálata zárult két összefoglaló jelentéssel. A többi panasz vizsgálata a nyugdíjbiztosítási panaszokkal azonosan, a panaszos részletes tájékoztatásával különböző hatásköri okok miatt került elutasításra (pl. orvos-szakmai kérdések, kártérítési igény, bírói ítélettel lezárt ügy, passzív jogon járó táppénz jogosultság időtartama, gyógyfürdőben beutalóval tartózkodás időbeli korlátozása) .

A 2004-ben vizsgált ügyekben a panaszosok a korábbi évekhez hasonlóan többségükben a tisztességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz, valamint a jogbiztonsághoz való joguk sérelme miatt kértek segítséget.

Az országgyűlési biztos eredményes munkájához a beszámolási időszakban is jelentősen járultak hozzá a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és igazgatási szervei, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és igazgatási szervei vezetői és munkatársai. Ugyancsak az eredményes együttműködés folytatódott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, a Pénzügyminisztériummal, a Belügyminisztériummal, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériummal, valamint az Egészségügyi Minisztériummal.

Nem vezetett azonban továbbra sem eredményre - lényegében finanszírozási okokra hivatkozással - a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, a súlyosan fogyatékos személyek közlekedési kedvezményei tekintetében feltárt és évek óta fennálló alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében tett ajánlás. "A közlekedésükben akadályozott személyek támogatási rendszerének továbbfejlesztésével összefüggő feladatokról" című, korábban az országgyűlési biztosnak véleményezésre megküldött kormányelőterjesztés-tervezet és határozat-tervezet - mely ugyan kifogásolt időponttól, csak

2006-tól tervezte a probléma átfogó megoldását - sem került a Kormány elé benyújtásra. A fentiekre tekintettel az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásság megszűnését eredményező támogatási rendszer átalakításának jelenlegi helyzetét nem tartja elfogadhatónak, ezért a tárgyat a Parlament elé terjeszti.

1.24.1. Nyugdíjbiztosítás

A panaszok alapján lefolytatott vizsgálatok eredményeként az országgyűlési biztos több esetben állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot.

A szociális biztonsághoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogokkal összefüggésben visszásságot állapított meg a vizsgálat, mert a magán-nyugdíjpénztár tagok, akik ha a nyugdíjkorhatár előtt, rendszerint kényszerítő körülmények miatt nagy létszámban nyugdíjba vonultak, nyugdíjuknak csak 75%-át kapták meg, mert a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság kivételével nem léphettek vissza a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe (OBH 2600/2004) .

Ajánlást azonban az országgyűlési biztos azért nem tett, mert a vizsgálattal egy időben elkészült a törvény módosítási javaslata, amelyet a Parlament 2004. június 14-én elfogadott. Így akik 2013. január 1-je előtt vonulnak nyugdíjba, visszaléphetnek a társadalombiztosítási rendszerbe, amennyiben a pénztártagságuk időtartama a 10 évet nem éri el, és várható pénztári járadékuk összege kevesebb a társadalombiztosítási nyugdíj egynegyedénél. Továbbá, a törvénymódosítás hatálybalépésétől számított hat hónapon belül - vagyis 2004. június 19. és december 19. között - azok is igényelhették a teljes mértékű társadalombiztosítási nyugdíjat, akik már korábban a vegyes rendszerből lettek nyugdíjasok, de a pénztártól kapott szolgáltatást a társadalombiztosításba visszautalják. A módosított jogszabály már összhangban van az alkotmányos követelményekkel.

A jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog, illetve a mindebből levezethető tisztességes eljáráshoz való alapjoggal összefüggésben okozott visszásságot, hogy a Magyar-Román Szociálpolitikai Egyezményt a nyugdíjbiztosító a nyugdíjasként áttelepült, de még munkát vállaló személyek hátrányára alkalmazta (OBH 5819/2004.) .

A nemzetközi nyugdíjügyek elbírálásáról szóló 2004. július 1-jétől hatályos Főigazgatói Utasítás a korábbi alkotmányos visszásságot eredményező helytelen joggyakorlatot megszüntetve, a Magyar-Román Szociálpolitikai Egyezmény szabályainak megfelelően írja elő a nyugdíjasként áttelepültek nyugdíjának szakmai átlaga alapján történő megállapítását. Ezzel egy időben a főigazgató elrendelte a tévesen megállapított nyugdíjak felülvizsgálatát.

A fentiekre, valamint arra is tekintettel, hogy a vizsgálat során a panaszos ügye is - megelégedésére - rendeződött, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett. Azonban szükségesnek tartotta - mint azt a korábbi években többször megtette -ismételten felhívni a hatáskörrel rendelkező egészségügyi miniszter figyelmét a több éve előkészítés alatt lévő új Magyar-Román Szociálpolitikai Egyezmény életbelépésének sürgősségére, különös tekintettel a magyar nyugdíjalapot indokolatlanul terhelő nyugdíjkiadásokra, melyet a román fél nem térít meg.

Konkrét ügyben az országgyűlési biztos azt állapította meg, hogy a közigazgatási szerv kilenc hónapon át tartó hallgatása (bár részben objektív okokkal indokolható) a jogbiztonsághoz főződő alkotmányos alapjoggal összefüggésben okozott visszásságot (OBH 3566/2004.) .

A jogállamiságból levezethető tisztességes eljáráshoz való alapjoggal, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjoggal összefüggésben okozott visszásságot, hogy az országgyűlési biztosnak korábbi vizsgálata és ajánlása eredményeként a panaszosnak visszamenőlegesen megállapított öregségi nyugdíjra jogosultsága napjától sem hivatalból, sem a panaszos kérelmére nem módosította a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az özvegyi nyugdíjra jogosultsága kezdő napját, ez csak az országgyűlési biztos újabb vizsgálatára történt meg (OBH 5274/2004.) .

Az Alkotmányban deklarált jogállamiságból levezethető tisztességes eljáráshoz való alapjoggal összefüggésben visszásságot okozott (bár részben objektív okok miatt), hogy a nyugdíjbiztosító a megállapodás megkötésekor nem biztosította a járulék befizetéséhez szükséges csekkeket, továbbá, ha nem regisztrálta a panaszos által bejelentett lakcímváltozást, ennek következményeként átélt hátrányok miatt a panaszos elveszítette a nyugdíjbiztosító iránti bizalmát (OBH 3033/2004.) .

A jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz való alkotmányos alapjoggal összefüggésben visszásság fennállását állapította meg a biztos, mert a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság új határozat meghozatala helyett egy korábban már visszavont határozatot módosított, és eljárási cselekményét a hatályon kívül helyező határozat meghozatalát követően három hónap elteltével hajtotta csak végre. Mivel a kérelmeket tartalmuk szerint kell elbírálni, nem sérti az ügyfél jogát az, ha tájékoztatást kérő levelére válaszolva valamely neki járó ellátás folyósításának a megkezdéséről rendelkezik a társadalombiztosítási szerv (OBH 1938/2004.) .

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatóság késedelme, illetve határozat meghozatalának elmulasztása, melynek következtében az ügyfél teljesen ellátatlan maradt, nem felelt meg a szociális biztonsághoz való alapjog érvényesülése érdekében végzett jogalkalmazói feladat követelményének, ezáltal a szociális biztonsághoz való joggal, s közvetve az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben is alkotmányos visszásságot okozott (OBH 4952/2004.) .

A beszámolási időszakban végzett vizsgálatok a korábbi évekhez hasonlóan számos esetben nem állapítottak meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot. Nevezetesen, például ha a nyugdíjbiztosítási igazgatóság az öregségi nyugdíjat megállapító határozatát azért módosítja többször, mert az igénybejelentéskor, valamint a fellebbezés benyújtásakor is téves volt az adatközlés. (OBH 3986/2004.); a nyugdíjbiztosítási igazgatóság a méltányossági árvaellátásra benyújtott igényt a jogszabályban előírt jogosultsági feltételek hiányában elutasítja. (OBH 5180/2004.); az igénylőlapon kétféle ellátásra benyújtott rokkantsági nyugdíjigényt, valamint rendszeres szociális járadékigényt a nyugdíjbiztosítási igazgatóság rendszeres szociálisjáradékot megállapító határozattal bírálja el, mert erre az ellátásra szerzett jogosultságot az igénylő (OBH 5446/2003.), a fenti félreértésre lehetőséget adójoggyakorlatot a nyugdíjbiztosító időközben megszüntette.

Továbbá nem állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot a biztos, amiért a nyugdíjbiztosítási kirendeltség az ügyfél 2001-ben történt téves adatközlése miatt megállapított és folyósított rendszeres szociálisjáradéka visszavonásáról, valamint a jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetéséről hozott határozatot. Ugyanekkor azonban az országgyűlési biztos kezdeményezésére a kirendeltség vezetője méltányosságot gyakorolt (OBH 3564/2004.) . Ugyancsak nem volt megállapítható alkotmányos visszásság akkor, amikor a magyar közigazgatási szerv azért nem tudott határozatot hozni, mert a külföldi társadalombiztosítási szerv hallgatása vagy az adatszolgáltatás elhúzódása miatt ez lehetetlen volt (4894/2003.) .

1.24.2. Egészségbiztosítás

A vizsgált mindkét ügyben az országgyűlési biztos alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot állapított meg. Az OBH 2442/2003. számú ügyben a vizsgálat megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az eljáró szerv nem biztosítja az Alkotmányban és a törvényben meghatározott alapelvek, eljárási rendelkezések érvényre jutását és saját tévedésüket úgy akarják "orvosolni", hogy annak hátrányos következményeit áthárítják a sérelmet szenvedett panaszosra.

A munkaképesség-csökkenés megállapítására az orvos-szakértői eljárással összefüggésben érkezett beadványok összevont vizsgálatát az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének közvetlen veszélye miatt rendelte el. A vizsgálat megállapította, hogy nem okoz a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot, ha a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető rokkantsági nyugdíjhoz szükséges munkaképesség-csökkenést egyedi elbírálás alapján orvos-szakértői bizottságok véleményezik. Tekintettel azonban a panaszok nagy számára, valamint arra, hogy a panaszosok kizárólag az orvos-szakértői eljárásokat sérelmezték, figyelemmel az Országgyűlés 75/1997. (VII. 18.) OGY határozatára is, az országgyűlési biztos felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét, hogy a munkaképesség-csökkenés mértékét és a rehabilitálhatóságot (az egyén szakmai gyakorlata, képzettsége, életkora alapján megállapítható rehabilitálhatóságot) is értékelni képes, a rászorulók állapotának objektív, szakmai megállapításához szükséges orvos-szakértői szervezet létrehozása és az orvos-szakértői eljárás új szabályainak megalkotása már elodázhatatlan (OBH 3116/2002.) .

1.25. Vámügyek

Az Európai Unióhoz történt csatlakozás következtében átrendeződött a vámszervek struktúrája, a szervezeti változásokjelentős mértékben érintették a személyi állományt és az uniós jogszabályok hatálybalépésével új helyzet alakult ki az állampolgárokat leggyakrabban érintő magánimport területén is. A csatlakozástól sokan azt várták, hogy a nehezen áttekinthető vámelőírások egyszerűbbé válnak, és a korlátozások enyhülnek. A 2004-ben bevezetett vámintézkedések az országgyűlési biztosok hivatalához érkezett panaszok számát nem növelték lényeges mértékben - 2003-ban 14, 2004-ben 17 panaszos fordult az általános helyetteshez -, de a panaszosok csaknem kivétel nélkül az uniós rendelkezések bevezetését sérelmezték.

Több Csongrád és Békés megyei lakos panaszolta a Románia és Magyarország közötti árubehozatali szabályokkal kapcsolatban, hogy a vámszabályok a határtól 15 km távolságon belül élő állampolgárokat, az ország egyéb területein lakókhoz képest hátrányosan érintik. A közösségi vámjogi szabályozás fő jogforrásai - a Közösségi Vámkódex és végrehajtási rendelete, továbbá a vámkönnyítések közösségi rendszeréről szóló rendelet - részben előírj ák, illetve lehetőséget adnak nemzeti (tagállami) szabályozás létrehozására. A bevezetett rendelkezések alapján a vámhatárral határos határ menti területen lakók, a vámhatáron dolgozók, valamint a folyami, vízi járműveken szolgálatot teljesítők, a fuvarozó vállalatok és a Magyar Posta Rt. vámhatárt szolgálatteljesítés céljából átlépő alkalmazottai, továbbá a határforgalom lebonyolítását és ellenőrzését harmadik országban lévő szolgálati helyen végzők csak korlátozott mértékben hozhattak be alkoholtartalmú italokat és dohányárut. A korlátozások a személyi, illetve családi szükségleteket meghaladó cukorbehozatal visszaszorítását is szolgálták.

Az általános helyettes megállapította, hogy a vámrendelkezések a fentiek alapján valóban különbséget tettek az állampolgárok különböző csoportjai között, de az eltérő szabályokat az objektív helyzetükből adódó - az olcsóbb árukhoz, élelmiszerekhez, közszükségleti cikkekhez, üzemanyaghoz való könnyebb hozzáférésben lévő - eltérő lehetőségeik tették indokolttá.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. A megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, "ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne" (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.) .

Hasonló meghatározást tartalmaz az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 7. § (2) bekezdése, amely szerint "Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az a 8. §-ban felsorolt tulajdonságon alapuló magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat (a továbbiakban együtt: rendelkezés), amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van." Az általános helyettes álláspontja szerint a hatályos törvényen és nemzetközi jogszabályokon alapuló rendelkezéseknek ésszerű és széles körben ismert indokai voltak. Kiemelhető közülük a kereskedelmi mennyiségű áruk illegális behozatalának megakadályozása, a csempészet visszaszorítása, vagy a borhamisításhoz használható cukorimport korlátozása. A vámmentesen behozható áruk elérhetősége szempontjából a határ mentén élők helyzete ténylegesen kedvezőbb (az egy-egy határátlépésre vonatkozó mennyiségi korlátozástól függetlenül), mint a határtól távolabb élőké.

Konkrét hatósági jogalkalmazással összefüggő, jogszerűtlen, vagy alkotmányos jogokat sértő hatósági intézkedésre utaló panaszt az általános helyettes nem kapott, ezért ezekben az ügyekben vizsgálatot nem indított. A megkülönböztető szabályokat az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2004. évi CI. törvény 2005. január 1-jén hatályon kívül helyezte.

1.26. Végrehajtók

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (a továbbiakban: Obtv.) 2001. évi módosítását követően az országgyűlési biztos vizsgálódási körébe tartozik a megyei bírósági végrehajtó és az önálló bírósági végrehajtó. Az Obtv. 29. §-ának (1) bekezdése, ugyanezen szakasz (2) bekezdésének e) pontja, valamint az Alkotmánybíróság 17/1994. (III. 29.) AB határozatában foglaltak alapján azonban nincs lehetősége bírósági döntés, illetve eljárás felülvizsgálatára és olyan kérdést sem vizsgálhat, amely a bíróság hatáskörébe tartozik.

Mivel bírósági végrehajtási eljárásban a végrehajtó intézkedése ellen a bírósághoz lehet fordulni végrehajtási kifogással - a közigazgatási bíróságra vonatkozó szabály megfelelő értelmezésével (analógia) jár el az országgyűlési biztos. Ennek értelmében az önálló bírósági végrehajtó, valamint a megyei bírósági végrehajtó eljárását vizsgálja, kivéve az olyan kérdést vagy kérdéseket, amelyre nézve bírósági eljárás van folyamatban, illetve amelyben a bíróság már érdemben döntött, valamint azokat a kérdéseket, melyek a bíróság hatáskörébe tartoznak. Az Obtv. 29. § (1) bekezdésének h) pontja alapján vizsgálati hatáskörébe tartozik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (a továbbiakban: Kamara) is. A beszámolási időszakot tekintve, továbbra is jellemző, hogy a benyújtott panaszok nagy részében a bíróság a sérelmezett intézkedéssel összefüggő végrehajtási kifogást érdemben már elbírálta, vagy az elbírálására irányuló bírósági eljárás éppen folyamatban volt, így a biztos - hatáskör hiányában - ezeket kénytelen volt elutasítani. Hasonlóan járt el azokban az esetekben is, amikor a végrehajtás alapjául szolgáló bírósági határozatot, illetőleg bírósági eljárást kifogásolták.

Számos panaszos fordult ebben az évben is az országgyűlési biztoshoz, akik - mint végrehajtást kérők - a végrehajtási eljárások elhúzódását, eredménytelenségét kifogásolták. Ezzel a kérdéskörrel kapcsolatosan a korábban végzett vizsgálatára utalt vissza a biztos, melynek eredményeképpen megállapította, hogy a végrehajtási eljárások elhúzódása, esetleges eredménytelensége önmagában nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, amennyiben az önálló bírósági végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva foganatosította a végrehajtási eljárást. Ugyanis sem az Alkotmány, sem valamely Alkotmányból levezetett elv nem garantálhatja a végrehajtási eljárás eredményességét, ugyanakkor az OBH 1532/2003 számú jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges abírósági végrehajtási rendszer hatékonyabbá tétele. Az OBH 1105/2003. és az OBH 2869/2003. vizsgálatok is megállapították, hogy nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a végrehajtó eljárása, ha a bíróság döntésének és a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el.

2004. évben két alkalommal fordult elő, hogy az országgyűlési biztos jogszerű megkeresésének az érintett önálló bírósági végrehajtók nem tettek eleget, s ezzel már önmagában visszásságot okoztak. Ezekben az esetekben az önálló bírósági végrehajtók, csak az igazságügy-miniszter és a Kamara közreműködésének eredményeképpen küldték meg a biztos ajánlásának megfelelő válaszukat. (OBH 3274/2003. OBH 4063/2003) .

Az országgyűlési biztos az OBH 2077/2004 számú ügyben folytatott vizsgálata során megállapította, hogy az eljárt önálló bírósági végrehajtó a tulajdonhoz való joggal, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, mivel a végrehajtási jog bejegyzését az ingatlan-nyilvántartás szerint a panaszos kizárólagos tulajdonában álló ingatlan tekintetében kérte egy olyan végrehajtási eljárás keretében, ahol adósként a panaszos házastársa szerepelt. Nem vette figyelembe az ingatlan-nyilvántartásnak, és a házassági vagyonjognak az ügy szempontjából releváns szabályozását sem. A földhivatal a tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a végrehajtási jog jogszabálysértő bejegyzésével. A másodfokú földhivatal szintén a tisztességes eljáráshoz való jogot sértette meg jogszabály által előírt ügyintézési határidő túllépésével.

Mindezek alapján az országgyűlési biztos felkérte a Kamarát, hogy figyelmeztesse az eljárt végrehajtót a körültekintőbb, a jogszabályoknak megfelelő, szakszerű munkavégzésre. A közbizalom helyreállítása, valamint a lakásmaffia elleni hatékony fellépés miatt fokozottan megkövetelt szakszerűség biztosítása érdekében felkérte a földhivatalok vezetőit, hogy vizsgálják meg átfogóan az érintett ügyintézők, valamint a szakmai irányítást végző vezetők munkáját és vegyék fontolóra a fegyelmi eljárás kezdeményezésének a lehetőségét, valamint tegyenek meg minden szükségesnek ítélt lépést az ügyintézési határidők betartása érdekében. Hívják fel a figyelmét az ügyintézőknek az ügyintézési határidők betartásának fontosságára.

Az érintett szervek az ajánlásokat elfogadták, az I. fokon eljárt földhivatalnál fegyelmi eljárás indult a pontos felelősség tisztázása érdekében. Világosan látható, hogy a bírósági végrehajtási eljáráshoz gyakran szorosan kapcsolódó földhivatali eljárás során szintén fokozott követelmény a jogszerűség, amelynek garanciális jelentősége van.

Az országgyűlési biztos vizsgálatai során, illetve az elutasításra került panaszok értékelése kapcsán is, összességében - a 2003. évről szóló beszámolójában foglaltakhoz hasonlóan - megállapította, hogy a bírósági végrehajtás nem működik kellő hatékonysággal, átalakítása szükséges. Ugyanakkor a bírósági végrehajtási eljárások alapjául nagy számban szolgálnak különböző hitelkonstrukciókból származó lejárt tartozások, illetve a közüzemi szolgáltatók felé fennálló díjtartozások. A gyakran társadalmi és gazdasági okok miatt kialakuló élethelyzetek kezelése sok esetben jogi eszközökkel nem lehetséges, csak a szociálpolitika által biztosított kríziskezelő megoldások igénybevételére van mód.

1.27. Vízügyek, katasztrófavédelem

1.27.1. Víziközmű- és csatorna-beruházás

Az államilag kiemelten támogatott közműberuházások jelentős ütemben folytatódnak az országban, ennek ellenére még mindig sok panaszos nem tudja elfogadni, hogy bizonyos önrésszel neki is hozzá kell járulnia a környezetvédelmi célokat is szolgáló szennyvízcsatorna vagy vízvédelmi rendszer megépítéséhez. A vizsgálatok során az országgyűlési biztos ismét rögzítette, hogy az ingatlantulajdonnal, használati joggal rendelkező állampolgároknak a vízgazdálkodási törvény értelmében a szennyvízberuházás, illetve a termőfölddel és erdőtulajdonnal rendelkezők esetében a vízgazdálkodási társulás létrejöttekor kötelező tagságuk áll fenn. Egy folyamatban lévő beruházás közben történt tulajdonváltozás során pedig egyértelművé tette, hogy a korábbi tulajdonos által meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulás időarányos részéért nem az új tulajdonos felel (OBH 5013/2004.) .

Az érdekeltségi hozzájárulás megfizetését kifogásoló nagy számú panaszost a biztos teljes körűen igyekezett tájékoztatni, egyben magyarázatát adni mindkét fajta beruházás környezetvédelmi és földvédelmi fontosságának. Arra is felhívta a panaszosok figyelmét, hogy az érdekeltségi hozzájárulás adók módjára behajtható köztartozás, így a jegyző az esetleges behajtási intézkedések során jogszerűen jár el.

A csapadékvíz-elvezetés elmaradását kifogásoló panaszok során a biztos fellépése mindösszesen két ügy kapcsán nem járt sikerrel. Budakeszi Város Önkormányzata, annak ellenére, hogy a 2001. szeptember 24-én zárult OBH 2789/2001. számú vizsgálat során egyetértett a kezdeményezéssel, nem tett eleget a csapadékvíz-elvezetési kötelezettségének. Az OBH 5057/2001. számú ügyben a kazári önkormányzat nem oldotta meg a mai napig sem a problémát.

A biztos a beszámolási időszakban is többször szembesült azzal, hogy az önkormányzatok a jelentős forráshiány miatt nem tudnak eleget tenni a belvíz- és csapadékvíz-elvezetési kötelezettségüknek, és azzal is, hogy a beruházás szorgalmazására ajánlás, kezdeményezés önmagában - a korlátozott anyagi lehetőségekre tekintettel - nem célravezető.

Jelentős lépés azonban, hogy az általános biztos kezdeményezésére 2004 márciusától módosult a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló kormányrendelet, melynek eredményekén bevezetésre került a mellékvízmérőn mért elkülönített locsolási vízhasználat. Az új rendelkezések gyakorlati alkalmazása azonban egyes településeken nem volt zökkenőmentes (OBH 6406/2004.) .

1.27.2. Árvíz-, belvíz- és katasztrófavédelem

A bel- és árvizekből eredő katasztrófahelyzet következtében érkezett panaszok kapcsán az országgyűlési biztosok évek óta szorgalmazták a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben a megfelelő színtű jogszabály megalkotását, amely mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározza, hogy a katasztrófasegély, a kárenyhítés milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A panaszos esetek az Alkotmányban deklarált jogorvoslathoz, tulajdonhoz és a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jogot érintették. A jogalkotási javaslat kedvező fogadtatásra talált, de gyakorlati megvalósulás első ízben 2004 történt, amikor két természeti csapás következtében a kormány a károsodott ingatlanok helyreállítása érdekében kormányrendelet kiadásával döntött a károk enyhítése és a szükséges eljárások lefolytatása érdekében.

Az egyik a 243/2004. (VIII. 21.) Korm. rendelet, mely a Hernád folyó 2004. év júliusi-augusztusi áradásával összefüggésben károsodott lakóingatlanok felméréséről, mely közvetlenül kapcsolódott a 259/2004. (IX. 16.) Korm. rendelet, a Hernád folyó 2004. év júliusi-augusztusi áradásával összefüggésben károsodott lakóingatlanok tulajdonosainak támogatásáról. A másik a 2004. június hónapban a rendkívüli időjárás következtében károsodott (jégkár, viharkár) lakóingatlanok tulajdonosainak támogatásáról szóló 217/2004. (VII. 19.) Korm. rendelet. Ezek a jogszabályok jól körülhatárolják a kedvezményezettek körét (életvitelszerűen lakó károsultak lakhatási feltételei biztosítására, ingatlanok helyreállítására, a helyreállíthatatlan ingatlanok pótlására), azt, hogy a támogatás vissza nem térítendő, a készpénzfolyósítás miként történik, a jegyző és polgármester feladatát, hatáskörét stb.

A fenti kormányrendeletek egy-egy konkrét természeti csapás okozta károk felmérésére és kárenyhítési szabályaira vonatkoztak, de még mindig nem született egy generális átfogó szabályozás az állam által vállalt kárenyhítési szabályok érvényesülésére. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tudományos tanácskozások egész során, az írott és elektronikus médiában, szakmai kiadványokban hangsúlyozta a Nemzeti Katasztrófa Alap létrehozásának fontosságát, mint az intézményi gondoskodás megvalósítását. Kifejtette, hogy "az államot terhelő, úgynevezett intézményes alapjogvédelmi kötelezettség keretében is olyan jogintézményeket kell alkalmazni, amelyek favorizálják a tulajdonhoz való jog biztonságát, érvényesülését és annak alapján az állampolgárok számára az önmagukról való gondoskodás tényleges lehetőségét. Az intézményi gondoskodás tehát ebben az esetben egy olyan új jogintézmény, kárfedezési jogtechnikai eszköz létrehozását jelenti, amit Nemzeti Katasztrófavédelmi Alapnak nevezünk. Ennek az intézményes jogvédelemnek része lesz aztán, hogy az alapnak kezelőre van szüksége, az alap kezeléséhez szükséges szervezeti, személyi és dologi feltételeket is biztosítani kell."

A vagyonbiztosítás döntően önkéntes alapon történő biztosítása mellett (lakásbiztosítás, nyaralóbiztosítás, mezőgazdasági biztosításfajták, casco biztosítás, a különböző kötelező biztosítások) "éppen a legnagyobb és legsúlyosabb katasztrófakárok, elemi csapások esetére azonban ezek a tradicionális jogintézmények- egyébként nagyon fontos -, nagy súlyú jogintézmények nem bizonyultak elegendőnek. Ezért vált szükségessé, mintegy ezeket kiegészítendő, a Katasztrófavédelmi Alap létrehozása. A kezdeményezés óta az is kiderült, hogy nem csak a tiszai, majd a következő évben a dunai, aztán a Hernád folyó árvizei miatt van szükség ilyen kárfedezési technikára, hanem amikor nagy ipari katasztrófa történt, például a törökbálinti petárdaraktár felrobbanásakor, számos ház romba dőlt vagy súlyosan károsodott. Az özönszerű esőzések nyomán sárlavinák, földcsuszamlások okoztak súlyos károkat, löszfal omlás történt, vasúti és közúti veszélyes szállítmányok robbanása vagy tűzesete, esetleg súlyos közlekedési balesete okán ugyanilyen súlyos katasztrófák következtek be, amelyek mind emberéletben, mind dologi javakban súlyos károkat okoztak. A klímaváltozás egy külön nyomós ok, amely előre vetíti hasonló súlyos környezeti katasztrófák veszélyét, és ez az alap alkalmasnak tűnik az ebből eredő károk legalább részleges, utólagos kezelésére, de finanszírozhat megelőző intézkedéseket is." A téma fontosságára való tekintettel az országgyűlési biztos továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri javaslatának fogadtatását, és szorgalmazza annak mielőbbi megvalósítását.

Az általános helyettes által vizsgált perkátai eset (OBH 5041/2003.) is jól érzékelteti az általános és átfogó szabályozás fontosságát. Itt ugyanis a kárenyhítés elbírálásával összefüggő önkormányzati rendelet alkalmazása okozott visszásságot. A vizsgálata megállapította, hogy a perkátai önkormányzat a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okozott a kárenyhítési igény minden részletre kiterjedő elbírálásának és a határozat indokolásának elmulasztásával. A panaszos család ingatlana az 1999. évi belvíz- és viharkárok, esőzések következtében lakhatatlanná vált. Ingatlanuk után az állam által biztosított központi kárenyhítésből a család nem részesülhetett. A határozat helyett az ügyben egy megállapodás született, amely azonban az önkormányzati hatósági ügyben a határozatot nem pótolja. A panaszos házaspár lakhatása egy ideiglenes jelleggel bérbe adott lakással és a 400 ezer forint összegű támogatással - az önkormányzat álláspontja szerint- megoldódott, melyet azonban a panaszos házaspár az eltelt évek ellenére - a tulajdonhoz való joguk védelme és az állami kárenyhítési akarat érvényesülése szempontjából - a mai napig nem tudott elfogadni. A Fejér Megyei Védelmi Bizottság az önkormányzat részére a községben lévő két elemi károsult (két ingatlan) azonnali elhelyezésére 4 270 000 Ft-ot biztosított. Erre vonatkozóan az általános helyettes közölte a polgármesterrel, hogy álláspontja szerint ez az a kritikus pont, amelyre a jelentésben is rámutatott, kifejezve aggályait a választott megoldásra. Az önkormányzat a támogatásból önkormányzati lakást biztosított, és ezzel a mai napig fennálló

szakadatlan panaszáradatot indított el. A panaszos házaspár tönkrement ingatlanának építési telke, annak mély fekvése miatt nehezen vagy egyáltalán nem mobilizálható, így maradt a 400 ezer forint támogatás, amelyből ma építkezés nem kezdhető el, ingatlan nem vásárolható. A kezdeményezésre adott önkormányzati választ, intézkedést a család nem tudta elfogadni, és ehhez a biztos általános helyettese is csatlakozott. A család számára szinte megoldhatatlan feladat a jövedelmükhöz képest vállalt kölcsön törlesztése, és a fennmaradó összegből a három iskolás gyermek nevelése, taníttatása, a rezsi fizetése, végső soron a család fenntartása. Leszögezte, hogy az állami támogatásból egyszer kellett volna a családon segíteni, de semmiképpen nem az önkormányzat által választott és a vizsgálat során kifogásolt módon, mert ez egy olyan végeláthatatlan helyzetet generált, mely a folyamatos önkormányzati gondoskodás nélkül elképzelhetetlen. Válaszát - a vizsgálati jelentéshez hasonlóan - megküldte a Belügyminiszternek, az Esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszternek, a Roma Sajtóközpont vezetőjének, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának, a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének is.

1.28. Egyes kiemelt jelentőségű vizsgálatok

1.28.1. Kiemelt ügyek

OBH 1422/2003.

A gyermekek védelemre és gondoskodásra való jogával, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy az iskola a kiskorú tanulóktól elkülönítetten a nagykorú tanulói részére kijelölhet olyan helyet, ahol dohányozni lehet.

A Magyar Hírlap 2003. február 4-i számában jelent meg "A gyerekek bagóznak, a minisztérium törvényt sért" című írás, melyben a Füstirtók Egyesületének elnöke kifejtette álláspontját a gyermekdohányzás helyzetéről, illetve ezzel összefüggésben a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeletről (R.) . A szerző szerint a jogszabály 6. § (10) bekezdése "az erősen mintakövető kiskorú tanulók számára dohányzási reklámkampányként is felfogható, mivel méltányolandó felnőtt szokásként tünteti fel a füstölést, annak ellenére, hogy a 14-18 éves korcsoportban a legmagasabb - 50 százalékos -a dohányzók aránya." Megoldásnak azt tartja, ha az oktatási miniszter visszavonja a törvénysértő előírást és a közoktatási intézményekben - dolgozóknak és diákoknak egyaránt - megtiltanák a dohányzást.

Az országgyűlési biztos az újságcikk alapján, az alkotmányos jogok érintettsége miatt hivatalból indított vizsgálatot. Ezzel egyidejűleg felkérte az oktatási minisztert, hogy tájékoztassa a cikkel kapcsolatos álláspontjáról.

Az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára kifejtette, hogy a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 2. § (2) bekezdésének b) pontja - mely szerint "nem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási intézménynek a tanulók által is használt helyiségeiben -, valamint az R. között nincs ellentmondás. A választ az országgyűlési biztos nem fogadta el, mert álláspontja szerint a nem dohányzók egészségének a passzív dohányzás káros hatásaival szembeni megóvása mellett ugyanilyen fontos törekvés a dohányosok számának csökkentése is. Az pedig egyrészt az aktív dohányosok "leszoktatásával", másrészt azzal érhető el, hogy a jelenleg nem dohányzók a jövőben minél kisebb arányban szokjanak rá a dohányzásra. A biztos felhívta a figyelmet, hogy a gyermekek egyre fiatalabb korban szívják el első cigarettájukat. A jelentésben hivatkozott statisztikai adatok szerint a rendszeres dohányossá válás a középiskolai tanulmányok ideje alatt következik be (17,9 éves korban) . Figyelemre méltó adat, hogy a középiskolát elhagyó, tehát 18-19 éves diákok majdnem fele (46%) rendszeresen dohányzik.

Az R. alapján az iskola maga dönti el, hogy engedélyezi-e a nagykorú tanulók számára a dohányzást. Az engedélyezéssel egy időben ki kell jelölni a kiskorú tanulóktól elkülönített dohányzóhelyet. Ha az iskola nem jelöl ki ilyen helyet, akkor hiába felnőtt a tanuló, nem dohányozhat az iskola területén.

A vizsgálat annak az ellentmondásnak a feltárására irányul, hogy az R. alapján engedélyezhető a nagykorú tanulók iskolai dohányzása, miközben - a világ más országaihoz hasonlóan - Magyarország is egyre határozottabban lép fel a dohányzás ellen.

A biztos megállapította, hogy a dohányzás mind szélesebb körű visszaszorítását célul tűző állam nem teremthet jogszabályi alapot a nagykorú tanulók dohányzásának engedélyezésére. A vizsgálat alapjául szolgáló rendelkezés, amely szerint az iskola a kiskorú tanulóktól elkülönítetten a nagykorú tanulói részére kijelölhet olyan helyet, ahol dohányozni lehet, egyrészt figyelmen kívül hagyja az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében rögzített azon alkotmányos elvet, amely értelmében a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. Másrészt veszélyezteti a tanulóknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében deklarált jogát a lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez, végül pedig szembehelyezkedik a hazai dohányzás visszaszorításának elősegítése érdekében indított és folyamatban lévő

egészségnevelési, egészségvédelmi programok célkitűzéseivel. Az országgyűlési biztos azzal a javaslattal fordult az oktatási miniszterhez, hogy helyezze hatályon kívül a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 6. § (10) bekezdése 2. mondatát. A miniszter nem értett egyet a javaslattal.

Az országgyűlési biztos álláspontját fenntartotta, a minisztert kérte fel a korábbi álláspontjának felülvizsgálatára, aki végül arról tájékoztatta, hogy a vitatott rendelkezést hatályon kívül helyezték.

OBH 1891/2003.

A rászorulókról való szociális gondoskodás alkotmányos követelményével összefüggő visszásságot okozott a Kormány azzal, hogy a hajléktalanná válás megelőzése és a hajléktalanság hátrányos következményeinek felszámolás érdekében - az országgyűlési határozatban foglalt felhívás ellenére - sem terjesztett elő jogszabályalkotásra, módosításra vonatkozó javaslatokat, és saját hatáskörében sem tett hatékony intézkedéseket az országgyűlési biztos jelentésében feltárt állapotok tényleges enyhítésére, megszüntetésére.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a berhidai ingatlanára 1988-ban felvett lakáscélú hitelek visszafizetésére - munkanélkülivé válása miatt - képtelen volt, és emiatt az OTP a hitelszerződését 1996-ban felmondta. A végrehajtási eljárás során, 1999-ben a lakását elárverezték, de az abból befolyt vételár nem fedezte az adósságot, ezért a végrehajtás a kezesek ellen tovább folyik. A panaszos sérelmezte, hogy az eladósodott családok számára segítséget kínáló adósságkezelési programokban nem vehettek részt, mivel a lakásukat már elárverezték.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek keretében megkereste az OTP Rt. elnök-vezérigazgatóját, majd a Lakásügyi Kormánymegbízottat.

Az elmúlt évek során az országgyűlési biztosok a lakáshitel-adósok panaszai, valamint a bírósági végrehajtást kifogásoló beadványok kapcsán több vizsgálatot végeztek (OBH 9019/1996., OBH 7034/1998.), melyek eredményeképpen több visszásságra is felhívták a jogalkotó figyelmét. A biztosok ajánlásait is figyelembe véve született jogszabály-módosítások [mint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról rendelkező 2000. évi CXXXVI. törvény, valamint a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló 96/1998. (V. 13.) Korm. rendeletet, és a lakáscélú hitelhátralékok terheinek mérséklésével kapcsolatos feladatokról szóló 66/2001. (IV. 20.) Korm. rendelet] azonban a panaszos helyzetén már nem segíthettek.

A jogszabályok visszamenőleges alkalmazására nincs alkotmányos lehetőség, ezért az adott ügyben a panaszos lakására irányuló végrehajtásnak a későbbi szabályokkal ellentétes tartalma nem lehet felülvizsgálat tárgya.

A panaszos esete azonban az adósok széles körén belül is speciálisnak tekinthető. Rávilágít arra, hogy a mai napig megoldatlan azok helyzete, akik úgy veszítették el a lakásukat, hogy a hiteltartozás törléséhez nem volt elegendő annak az ingatlannak az árverési vételára, amelyre a hitelt felvették. Különös tekintettel arra, hogy ezek a lakások néhány héttel később a szabadpiaci forgalomban az árverési vételár többszöröséért keltek el. Az adósok a hitel felvételekor kezes állítására is kényszerültek, így a bank a követelése érvényesítése érdekében velük szemben is megindította a végrehajtást. Az adósok és a kezesek a jelenlegi támogatási formák mellett - saját tulajdon hiányában - semmiféle támogatást nem igényelhetnek.

Az OTP Rt. vezérigazgató-helyettese a készfizető kezesek elleni végrehajtási eljárás megszüntethetőségével kapcsolatos megkeresésre adott válaszában kifejtette, hogy az állami garancia érvényesítéséhez két eredménytelen árverés szükséges. A követelésről való lemondásra, tartozás elengedésre pedig még kivételes méltányosságból sincs mód.

A családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló a 46/2002. (VII. 12.) OGY határozat 3/b) pontjában felhívta a Kormányt, hogy "a tájékoztatóban tegyen javaslatot azon jogszabályok módosítására, indokolt esetben új jogszabályok alkotására, amelyek: a családok hajléktalanná válásának megelőzését segítik elő;".

E felhívásra a Kormány elkészítette "a családok hajléktalanságának megelőzéséről" szóló J/1387. számú jelentését, amelynek a "Javaslatok a családok hajléktalanságának megelőzését szolgáló további intézkedésekre" című részében nincs egyetlen konkrét jogszabály-módosítási javaslat sem, csupán megismétli az országgyűlési határozatban kitűzött feladatokat: "11. A családok hajléktalanná válásának tárgykörére vonatkozó jogszabályok áttekintése alapján javaslatot kell tenni a szükséges - az összehangolt, a hajléktalansági problémát megfelelő módon kezelő -jogszabályi módosításokra."

Mindezek ismeretében az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Alkotmány 17. §-ban deklaráltakkal - vagyis a rászorulókról való szociális gondoskodás követelményével - ellentétes az a körülmény, hogy a Kormány a hajléktalanná válás megelőzése és a hajléktalanság hátrányos következményeinek felszámolás érdekében az országgyűlési határozatban foglalt felhívás ellenére sem terjesztett előjogszabályalkotásra, módosításra javaslatokat, és saját hatáskörében sem tett hatékony intézkedéseket a jelentésében feltárt állapotok tényleges enyhítésére, megszüntetésére.

Az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy fontolja meg a pénzügyminiszter és OTP Bank Rt. között 1992. szeptember 2-án kötött megállapodás arra irányuló módosításának kezdeményezését, hogy a pénzintézet az állami garanciát abban az esetben is érvényesíthesse, ha a végrehajtási eljárás során a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan már "egy eredményes árverés" után kikerült az adós tulajdonából. Ebben az esetben az adóssal és a kezesekkel szemben minden további végrehajtási cselekményt meg kellene szüntetni. A végrehajtást kérő pénzintézetnek az állami garancia igénybevételéhez azonban további feltételként azt kellene igazolnia, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy az árverés során a követelés teljes összege megtérüljön. Ez a hitelezőket arra ösztönözné, hogy az ingatlanok árverése során ne engedjék meg a valós érték alatti értékesítést.

A biztos azt is javasolta, hogy a miniszterelnök kezdeményezze az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternél az országgyűlési határozatban felvázoltak alapján a hajléktalanság megelőzése érdekében teendő hatékony állami intézkedésekre vonatkozó kormányrendelet előkészítését. A miniszterelnök nevében válaszoló politikai államtitkár felhívta a biztos figyelmét a kormány által már korábban megtett intézkedésekre, a lakás kiürítése iránti ügyekben a végrehajtás téli időszakban történő felfüggesztésére, a Nemzeti Lakásprogram elindítására, és ígéretet tett arra, hogy a biztos vizsgálata során feltárt jelenségeket és javaslatokat a soron következő szabályozási munkák előkészítése során hasznosítani fogják.

A biztos vizsgálata azonban olyan esetet tárt fel, amelyben alapos gyanú merült fel a felelőtlen hitelezői magatartásra, aminek következtében az adósok ingatlana a valós forgalmi értékének töredékéért került árverésre. Ezzel azonban a hitelezői igénynek csupán a fele térült meg, és a végrehajtási eljárás tovább folyik a kezesek ellen.

Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy az egyedi eset megoldási lehetőségétől függetlenül elfogadhatatlannak tartja, hogy egy család a hatályos jogszabályok szerint másodszor is "törvényesen" kerülhessen utcára. Rámutatott, hogy egyelőre nem láthatók a megoldás irányába ható jogszabálytervezetek. Mindezek alapján fenntartotta az ajánlásban foglaltakat.

Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium előkészítette az egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről szóló rendelet tervezetét, amelyet a biztos - élve számára felkínálta lehetőséggel -e Beszámolóban is szereplő Gy.655/2004. számú levélben véleményezett.

A kormány az országgyűlési biztos által kifejtett aggályokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és a tervezetet a 2005. január 19-i ülésén a vitatott részeken változatlan formában fogadta el. A 2005. január 29-én hatályba lépett 11/2005. (I.26.) Korm. rendelet a tervezethez képest azonban annyiban módosult, hogy annak 3. § (2) bek. b) pontja - az országgyűlési biztos ajánlásának figyelembevételével - lehetőséget biztosít azon családok adósságának rendezésére is, akiknek az ingatlanát már árverésen értékesítették, de az abból befolyt vételár nem fedezte a teljes adósságot, és az adósnak továbbra is hat havi törlesztő-részletet meghaladó összegű adóssága maradt fenn.

Az országgyűlési biztos azonban már a tervezet véleményezésekor megállapította, hogy "Az adósságok OTP-től történő ütemezett kivásárlásáról készülő kormányrendelet egyrészt alaptalan reményeket, másrészt spekulációs elképzeléseket is táplálhat az adóssággal rendelkező családokban. A (...) megszabott időbeli, és (...) összegbeli korlátok együttesen azt eredményezhetik, hogy emiatt a legmagasabb összegű adóssággal rendelkező, azaz a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő családok nem számíthatnak helyzetük rendezésére 2007-ig, míg mások esetleg az eddigi fizetési hajlandóságukat is feladják annak reményében, hogy úgy majd részesülhetnek a támogatásban."

Az országgyűlési biztos a rendelettel kapcsolatos aggályait az 1993. évi LIX. törvény 26. § (1) bekezdésében foglaltak alapján "az éves beszámoló keretében az Országgyűlés elé terjeszti.".

OBH 1959/2003.

Az országgyűlési biztos hatáskörének előzetes vizsgálata során megkeresi az illetékes hatóságokat a szükséges dokumentumok, iratok áttanulmányozása érdekében, ha a panaszos beadványából nem állapíthatóak meg egyértelműen, hogy mely alkotmányos jogok sérelmének veszélye áll fenn. Indokolt esetben az állam objektív alapjogvé-delmi kötelezettségét hangsúlyozva, a szűkebb értelemben vett alapjogi vizsgálat mellőzésével hívja fel a nyilvánosság és a mindenkori Kormány figyelmét a feltárt körülményekre.

Sós Tamás országgyűlési képviselő azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy az évtizedek alatt több hatóság, tudományos intézet és szakmai szervezet után az ombudsman is folytasson vizsgálatot a '70-es évek végétől Tengizben munkát vállaló magyarok, illetve hozzátartozóik ma is rendezetlen ügyében. A képviselő által benyújtott dokumentumok között számos egészségügyi, sugárbiológiai és geológiai szakvélemény és elemzés található, valamint utalás és dokumentum arról, hogy az ügyben bíróság előtt is folyt vagy folyik eljárás. A kérelem kifejezetten az egészségügyi dokumentumok hiányos voltának felkutatására és ezzel összefüggésben a károk megtérítésének lehetőségeire irányult. Az Alkotmány 32/B. § (1) bekezdése szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Az Obtv. előírja, hogy az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság, közszolgáltatást végző szerv eljárása, határozata, illetve mulasztása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn. Ebből következően az országgyűlési biztos intézménye olyan jogvédő - nem pedig jogorvoslati - fórum, mely az alapjogok szempontjait érvényesítve nyújt segítséget a sérelmet szenvedett természetes vagy jogi személyeknek, feltéve, ha a vélt sérelem valamely hatóság vagy közszolgáltató tevékenységére vezethető vissza. A biztos eredményes fellépése tehát csak a hatáskörét biztosító feltételek együttes fennállása esetén lehetséges. Az ún. eljárási korlátok mellett természetesen az alkotmányos jogokkal való érintettség fennállása jelenti a sikeres alapjogi vizsgálat másik feltételét.

A szűk értelemben vett hatásköri korlátok - és így a panasz elutasítására okot adó körülmény - a következők: a) az ügyben nincs olyan érintett szerv, mely hatóságnak vagy közszolgáltatónak minősül; b) az ügy 1989 előtt indult; c) az ügyben nem merítették ki a rendelkezésre álló jogorvoslatot; d) a jogerős közigazgatási határozat közlésétől számítva egy éven túl nyújtották be az országgyűlési biztoshoz a panaszt. Mindezen okok nem kívánják az országgyűlési biztos jogkérdésben való mérlegelését, azt kell csak eldönteni, hogy valamely kizáró ok fennáll-e avagy sem. Amennyiben valamely ok fennáll, a panaszt a jogbiztonság alkotmányos követelménye érvényesülése érdekében el kell utasítani, érdemi vizsgálatra csak olyan ügyben van törvényes lehetőség, mely esetében nincs semmilyen kizáró körülmény.

Ezzel összefüggésben az Obtv. 29. § (2) bekezdése nevesíti azokat a hatóságokat is, melyekre nem terjed ki a biztos hatásköre. Ezek: a) az Országgyűlés; b) a köztársasági elnök; c) az Alkotmánybíróság; d) az Állami Számvevőszék; e) a bíróság; f) az ügyészség, kivéve az ügyészségi nyomozást végző ügyészségi szervet.

Mivel az ügyben korábban már eljárást folytatott az ügyészség, az Országgyűlés Különbizottsága, valamint a bíróság is, így utóbbival kapcsolatban le kell szögezni: tekintettel arra, hogy a fentebb idézett szakasz, valamint az Alkotmánybíróság 17/1994. (III. 29.) AB határozatában foglaltak nem adnak lehetőséget a bíróságok eljárásának, döntéseinek felülvizsgálatára, a bíróság döntését felülvizsgáló alapjogi eljárás sértené a bírák Alkotmányban biztosított önállóságát, függetlenségét, semlegességét, a hatalmi ágak elválasztásának alapvető jogelvét és a jogbiztonság elvét. Mivel az országgyűlési biztosok évtizedes töretlen gyakorlatában az elutasítást tartalmazó formális aktusok élén a bírói út tiszteletben tartásának prioritását jelentő levél áll, szükséges annak megállapítása, hogy több hatásköri korlát együttes fennállása esetén is ez - a bíróság eljárása és döntése - a leghatározottabb hatásköri korlát.

Jelentésében tehát az országgyűlési biztos megállapította, hogy, mivel az alapjogi vizsgálatot megelőző hatásköri elemzés nem nyújtott meggyőző érveket az országgyűlési biztos eljárásához, figyelemmel arra, hogy a sérelmet szenvedett személyek, illetve a panaszosok köre bizonyítási és egyéb nyomozati cselekmények útján lenne felderíthető, valamint tekintettel a Legfelsőbb Bíróság által meghozott, felülvizsgálati eljárást követően - a panaszosok egy részére kiterjedően - született ítéletére, a rendelkezésre álló szakértői véleményeket tartalmazó iratok számára, a sokakat érintő - nem csak egészségügyi problémákat felölelő - probléma végső megoldásaként az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségét hangsúlyozva, ám szoros értelemben vett alapjogi vizsgálat mellőzésével, szükséges a nyilvánosság és a mindenkori Kormány figyelmének felhívása.

A Magyar Állam és a Szovjetunió között létrejött ún. Jamburgi Államközi Egyezmény folytán Kazahsztánban, a ten-gizi olajmezők kitermelésével összefüggésben különböző munkálatok végzésére, így például a vezeték megépítésével kapcsolatos beruházásra munkaerőt toboroztak Magyarországon. A toborzás során a kiemelkedő egyéni jövedelem szerzésének lehetőségét hangsúlyozták, tagadhatatlan tény, hogy a munkavégzésre nemzeti kötelezettségvállalás teljesítése érdekében került sort.

A Legfelsőbb Bíróság ítéleti tényállása szerint az adott területen "szélsőségesen kontinentális, sztyeppés sivatagi éghajlat van, jellemzői a szárazság, napi 20 Celsius fokot meghaladó hőmérséklet ingadozás, homokvihar, hóvihar."A kiutazó munkavállalók előzetes orvosi vizsgálata - a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai szerint - nem a teljes fizikai, pszichés státusz, az éghajlat, illetve a speciális körülmények összevetését jelentette, hanem általános jellegű volt, így figyelmen kívül maradt az egyéni tolerancia határ megítélése.

A munkavégzés során jelentkeztek az eltérő súlyú kórtünetek a munkavállalókon, akár fizikai, akár adminisztratív munkakörbe dolgoztak. (A részletes kórleírásokat mellőzzük.) Ezek teljes kivizsgálása nem történt meg sem a munkavégzés alatt, sem azután. A kárt szenvedettek kifogásaikat elsősorban e tényekre alapítottan vezették elő a bírósági eljárások során.

Az Országos Munka és Üzem-egészségügyi Intézet egykori vezetője a munkakörülményekkel kapcsolatban kiemelte: az alkalmassági vizsgálatok során csak az olajszakma-jelleget vették alapul, a klimatikus viszonyokat nem. Nem értékelték továbbá a szociális és a pszichés viszonyokat sem, továbbá környezetszennyezésre sem gyanakodtak. Az Országos Munka és Üzem-egészségügyi Intézet Orvos-továbbképző Intézet Trópusi Egészségügyi Tanszék ismertető füzetet adott ki -1989. június 1 -jétől való alkalmazásra - a tengizi olaj- és gázkomplexum építésén dolgozók alkalmassági vizsgálatához. E szerint félévenként kell időszakos alkalmassági vizsgálatot végezni, a végleges hazatéréskor pedig záró-vizsgálatot kell végrehajtani valamennyi dolgozón. Az előzetes vizsgálatok megszervezésére az Egészségügyi Minisztérium adott utasítást az OMÜI-nek, mely utasítás 1991 -től tartalmazza azt a tesztvizsgálatot, mely mára pszichiátriai vizsgálat szükségességét írja elő, a tűrőképesség vizsgálatának keretében. Ugyanakkor a tengizi orvosok nem kaptak utasítást vagy szakmai felhívást arra, hogy a sorozatos panaszok jelentkezésekor soron kívüli alkalmassági vizsgálatot végezzenek az egyre romló állapotú dolgozókon.

Mivel a szakvélemények sora olyan mérgezéses tünetekről, illetve panaszokról tartalmaz megállapítást, mely kapcsolatban állt ugyan a tengizi környezeti ártalmakkal, de nem volt közvetlenül összefüggésbe hozható a vizsgált betegségekkel, a bírói eljárás során szükségessé vált az ETT-IB felül-véleménye. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszok egy része nem a munkavégzés, hanem a munkaidőn kívüli élet feltételeit kifogásolták, a mérgezéses tünetvizsgálati eredmény alapján a bíróság számára ugyancsak nem volt eldönthető a tengizi életkörülmények egészségkárosító hatása. Ugyanakkor több, utóbb született szakvélemény, illetve a bírósági eljárások során felvett tanúvallomás utalt arra, hogy nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy a súlyos tünet-együttesek nincsenek összefüggésben a munkavállalás helyének körülményeivel (klíma, elhelyezés, szabadidő szervezés, ellátmányozás, kapcsolattartás), illetve a nem kellő alapossággal végzett alkalmassági vizsgálatokkal. Ezt erősítette meg a tengizi egészségügyi szolgálatot vezető főorvos, aki tanúvallomásában nem vitatta a környezeti hatásoknak a betegségekkel való részben összefüggését.

Az országgyűlési biztosok gyakorlatában szükségessé vált annak megállapítása, hogy valamely alkotmányos jog sérelme mely feltételek fennállása esetén jelenti egyúttal alkotmányos visszásság egyidejű bekövetkezését is. E szerint alkotmányosjoggal összefüggő visszásság akkor állapítható meg, ha az ügyben érintett alkotmányos jog gyakorlása az Alkotmányt sértő korlátozást szenvedett, vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn. Visszásságot okoz a jogkorlátozás, ha nem az Alkotmány által megengedett célra irányul, illetve ha aránytalan, azaz túllépi az alkotmányos cél által megkívánt mértéket. Mindezen túl alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a korlátozás akkor is, ha egyáltalán nem korlátozható - ún. abszolút -jogot, illetve feltétlenül érvényesülni rendelt elvet vagy tilalmat érint. Tekintettel arra, hogy a panasz alapjául szolgáló tények összefüggésben vannak a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányosjoggal, e jog jövőbeni feltétlen érvényesülésének érdekében szükséges felhívni az Alkotmánybíróság erre vonatkozó határozatának magyarázatát.

Az alkotmánybírósági joggyakorlat az Alkotmány 70/D. §-ának értelmezésében is töretlen. Eszerint "a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan jogi és gazdasági környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. E feltételeket konkretizálja egyebek között az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés, amely az állam kötelezettségévé teszi a megfelelő egészségügyi intézmények létesítését és az orvosi ellátás megszervezését. Az egészségügyi intézményhálózat és az orvosi ellátás körében az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. Ilyennek volna minősíthető például, ha az ország egyes területein az egészségügyi intézményrendszer és az orvosi ellátás teljesen hiányozna. Az ilyen szélső eseteken túl azonban az Alkotmány 70/D. §-ban meghatározott állami kötelezettségnek nincs alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog tehát önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen, az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt állami kötelezettségként fogalmazódik meg, amely magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat határozzon meg." [56/1995. (IX. 15.) AB hat., 54/1996. (XI. 30.) AB hat., 37/2000. (X. 31.) AB hat.]

Mindez azonban, mint az állam és szervei objektív alapjogvédelmi kötelezettsége elmulasztásának vizsgálatával összefüggésben - figyelemmel az előzetes orvosi vélemény hiányára - csak az 1989. évi XXXI. törvényben kihirdetett Alkotmánymódosítás óta (1989. október 23. napján lépett hatályba) hivatkozható, az azt megelőző időszakra a deklarált egészséghez való jog az állammal szemben fel nem hívható.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a tengizi munkavégzés megkezdése előtti adekvát előzetes orvosi vélemény hiánya, összhangban a fentebb írtakkal, összefüggésbe hozható a sérelmet szenvedettek követelésével. Az akkori orvosoknak észlelniük kellett volna, hogy a szélsőséges körülmények közötti munkavégzés milyen terheléssel jár az emberi pszichére és szervezetre - különös tekintettel a nőkre -, és hogy visszafordíthatatlan egészségkárosodáshoz vezethet. A munkaerőt toborzóknak pedig ezt is a munkavállalók tudomására kellett volna hozniuk. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott, "az állam csak akkor vesz részt közvetlenül a polgári jogviszonyban, ha ezt a jogszabály előírja, illetve ha nincs olyan önálló jogalanyisággal rendelkező szerv, mely a jogviszonyban részt vett, vagy a sérelemért felelősséggel tartozik."

Az adott esetben a jamburgi földgáztermelési és szállítási együttműködéssel kapcsolatos fővállalkozói feladatokról és hatáskörökről szóló 1/1986. (Ip.k. 9.) IpM utasítás ismerete nélkül a Legfelsőbb Bíróság számára sem voltak elégségesek az addig rendelkezésre álló bizonyítékok annak megalapozott eldöntéséhez, hogy az állam részt vett-e a panaszosok munkaviszonyában vagy sem, illetve fennállhat-e az állam közvetlen munkajogi kártérítési felelőssége. A hivatkozott közigazgatási aktus szövege "az érintettek közvetlenül kapják" megjegyzéssel nem hozzáférhető.

Végül megjegyezte a biztos, hogy a beruházás első szakasza a '70-es, '80-as években folyt, mely időszakra vonatkozó munkaegészségügyi dokumentumok azonban meglehetősen hiányosak. A rendelkezésre álló adatok szerint a beruházás első felében a kint dolgozó magyar munkások lakóhelye szerint illetékes megyei üzem-egészségügyi szakrendelésen történtek az alkalmassági és az ún. záró-vizsgálatok. A Tengizből érkező egészségügyi törzslapokkal együtt tehát ezek a dokumentumok a megyei intézeteknél volnának megtalálhatók. A beruházás második felében szakmai okok miatt ezek a vizsgálatok már az OMÜI rendelőintézetében történtek, és ettől az időtől kezdve az OMÜI archiválta a törzslapokat.

Erre vonatkozóan a vizsgálat feltárta, hogy a mintegy tíz évvel ezelőtti tulajdonosváltás következtében a gyors költöztetés eredményeként az egészségügyi konténer Magyarországra való megérkezése után derült ki, hogy a dokumentumok hiányosak. Az akkori egészségügyi szolgálat vezetője ezt követően nem rendelkezett semmiféle információval az iratok holléte tekintetében. Az iratok fellelése érdekében tett erőfeszítés eredménytelen maradt.

Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy az érintett munkavállalók tengizi foglalkoztatása az állami (akkor "össznépi") tulajdon (ma a "nemzeti vagyon") gyarapítását, a nemzetgazdaság érdekét is szolgálta. Ha ennek során egészségükben kárt szenvedtek, kártalanításukra kiterjesztő jogalkotási (országgyűlési) jogértelmezéssel a Polgári Törvénykönyv 181. § (1)-(3) bekezdése rendelkezései alkalmazhatók volnának. Ehhez az Országgyűlés határozatára és egy erre a célra elkülönített költségvetési keretre volna szükség.

Mindebből következően - tekintettel arra, hogy ismert és felelősségre vonható közigazgatási szerv ez idő szerint nincs - az országgyűlési biztos azt javasolta a panaszt előterjesztő Sós Tamás országgyűlési képviselőnek, hogy a biztos álláspontjának ismeretében az ügyet tárja az Országgyűlés plénuma elé, illetve nyújtson be önálló képviselői indítványt egy olyan határozat meghozatalára, mely analóg az állami tulajdon védelmében károsodott személyek kártalanítását előíró szabályokkal, továbbá - közösen a Pénzügyminisztériummal - dolgozzon ki javaslatot a még élő károsodottak számára egyösszegű támogatás vagy járadék folyósításának lehetőségéről.

A jelentés közzétételét követően a beszámolási időszakban több, az ügyben érintett volt munkavállaló, illetve hozzátartozója fordult a Hivatalhoz, hogy ügyét egyedileg vizsgálja meg a biztos. E panaszokat vizsgálat nélkül, a jelentés megküldésével, személyre szóló tájékoztatás mellett az országgyűlési biztos - hatáskörének hiánya miatt - elutasította.

OBH 3360/2003.

A jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz és a munkához való joggal összefüggő visszásságot okoz a polgári jogi és munkajogi szabályok összhangjának hiánya, és a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló személyek munkavállalási lehetőségének szabályozatlansága.

Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (a továbbiakban: ÉFOÉSZ) elnöke fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a munkáltatók különböző jogszabály-értelmezési problémák miatt sorban bontják fel a munkaszerződéseket a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló munkavállalókkal, és nem alkalmazzák őket tovább. A munkalehetőség megszűnése komoly mentálhigiénés sérelmet, és anyagi hátránytjelent az érintettek számára.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy elégtelen az érintett tárcák - az egészségügyi, szociális és családügyi, az igazságügyi, a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumok, valamint az esélyegyenlőségi miniszter - szakmai együttműködése. Összehangolatlanok a polgári jog cselekvőképességi és az érintettek munkavállalásának, terápiás-rehabilitációs foglalkoztatásának szabályai, ami sérti a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló munkavállalók alkotmányos jogait.

A biztos szerint e problémakör nem új keletű, mert azzal már 2002-ben, egy bentlakásos intézményben folytatott vizsgálata során is szembesült. Akkor visszásságként értékelte egyrészt azt, hogy az ellátott számára az intézmény vezetése nem biztosította a megszerzett teljes jövedelmet, hanem az átutalt munkabér egy részét az intézmény működtetésére fordította, másrészt, hogy többször nem azok végezték a tényleges munkát, akivel a munkáltató a szerződést megkötötte. A biztos a jogszabálysértő gyakorlat megszüntetésére irányuló ajánlása mellett kiemelte, hogy bár a foglalkoztatottság minél magasabb szintre emelésére, ezzel egyidejűleg az ellátottak személyiségének mind teljesebb kibontakoztatására való törekvés rendkívül fontos alkotmányos célkitűzés, de annak elérése is csak a jogszabályok betartásával történhet.

A korábbi jelentés nyomán, a megfelelő jogszabályi rendezés érdekében széles körű civil egyeztetés kezdődött, amelynek egyik eredményeként megindulni látszott az együttműködés az érintett minisztériumok, valamint az esélyegyenlőségi miniszter között is.

A kapott tájékoztatások alapján egyértelművé vált ugyan, hogy bár az érintett tárcák a kérdés megoldásában elkötelezettek voltak, azonban megfelelő koordináció hiányában a hatékony lépések megtételére már második éve nem került sor.

Az országgyűlési biztos - figyelemmel arra, hogy a megállapított alkotmányos visszásság elsősorban a jogi szabályozás hiányosságára volt visszavezethető - felkérte a miniszterelnököt, hogy egy tárcaközi bizottság felállításával gondoskodjon az érintett minisztériumok munkájának intézményesített koordinációjáról, és a felmerült probléma gyors megoldásáról.

A miniszterelnök, valamint a jelentésben megszólított tárcák az ajánlást elfogadták. A miniszterelnök a munka koordinálásával az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztert bízta meg, de konkrét jogalkotási javaslata Beszámoló előkészítésének lezárásáig nem született.

OBH 5019/2003.

Nem okoz az állampolgárok önrendelkezési szabadságához való jogával összefüggő alkotmányos mulasztást a jogalkotó, ha a törvény lehetővé teszi a petesejt és a hímivarsejt adományozását is, de alkotható lenne olyan alkotmányos szabály, ami jobban megfelelne a tudomány fejlettségi szintjének és a társadalmi elvárásnak.

Egy, a petesejt-adományozás jogi környezetét is érintő interjú kapcsán vetődött fel a tárgykört szabályozó jogszabályi rendelkezések alkotmányos alapjogokkal való összevetésének szükségessége, ezért az országgyűlési biztos saját hatáskörében vizsgálatot indított, amelyben az élethez, az emberi méltósághoz, illetve a diszkriminációmentes eljáráshoz való alkotmányos jogok érvényesülésének feltárására törekedett.

Az adatvédelmi biztos, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökeinek véleményét is kikérve arra kereste a választ, hogy feszül-e ellentmondás az Eütv. reprodukciós eljárást lehetővé tevő megengedő rendelkezése és ugyanazon törvénynek a női petesejt adományozására vonatkozó szigorú adatvédelmi rendelkezése között. Tekintettel arra, hogy a felvetett kérdéskör tisztázása nemcsak adatvédelmi állásfoglalást igényelt, hanem érintheti a donor önrendelkezési jogát, az alkotmányos alapjogvédelmi kötelezettséget, a családi élethez való jogot, a gyermekvállalás jogát is, és mindezeken túl az eljárásban résztvevő orvosokat és - általánosságban - a szakma elméleti és gyakorlati művelőit is, véleménye kialakításakor az adatvédelmi és jogi következtetéseken túl támaszkodott a megkeresett orvos-szakmai szervek által megküldött véleményekre is. Mivel a vizsgálat során az egyes adatvédelmi kérdések tisztázása jelentős szerephez jutottak, az országgyűlési biztos és az adatvédelmi biztossal közös jelentés kibocsátása mellett határoztak.

A vizsgálat feltárta a petesejt-adományozásnak a tudomány mai állása szerinti fogalmát, majd áttekintette a tárgykörben keletkezett nemzetközi dokumentumok előírásait, illetve az Európa Parlament és az Európa Tanács e tárgykörben végzett munkájának eredményét. Ezt követően az európai államok nemzeti törvényalkotását elemezte. A magyar szabályozás áttekintése során a biztos vizsgálta az ETT Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága (TUKEB) "A humán reprodukció új módszereiről" című állásfoglalását, mely a meddőséget - bár nem expressis verbis, de - gyógyítandónak, azaz betegségnek definiálja, és elismeri, hogy a harmadik személy közreműködését is igénylő asszisztált reprodukciós technikák számos, évszázadok óta nem vitatott alapelvek újragondolását igénylik, melyekkel kapcsolatban útmutatást kell, hogy megfogalmazzanak. A hatályos magyar jogi környezetet vizsgálva a biztos feltárta, hogy az ivarsejtek adományozásakor követendő szabályokat az Eütv. IX., "Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, az embriókkal és ivarsejtekkel végzett kutatások, a művi meddővé tétel" címet viselő fejezetének "Ivarsejt-adományozás és -letét" elnevezésű pontjában, a 170-174. szakaszokban tárgyalja. Tekintve, hogy maga a törvény szövege nem tesz különbséget hímivarsejtek és petesejtek adományozása között - leszámítva a női ivarsejtek fagyasztva tárolhatóságára vonatkozó megjegyzést -, maga az indoklás sem tesz megkülönböztetést, ezért értelemszerűen megállapításai mindkét ivarsejtre vonat-koztatandók. Az Eütv.-t időrendben követő, az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokra vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó szabályokról szóló 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet rendelkezéseiben nem, de a rendelethez tartozó mellékletek közül kettőben is külön foglalkozik a petesejt-adományozással. Az 1. számú mellékletben az elvégezhető asszisztált reprodukciós eljárások között a 2.2. pontban nevesíti az adományozott petesejttel történő reprodukciós eljárást, illetve a 2. számú melléklet 2.2. pontjában sorolja fel azokat a kórisméket, amelyek fennállása esetén az asszisztált reprodukciós eljárás elvégzése petesejt-adományozással javasolt. Ugyanezen rendelet 7. számú melléklete tartalmazza azt a rendelkezési nyilatkozatot, amelyet az ivarsejtet adományozóknak alá kell írniuk az adományozáskor. Ez a rendelkezési nyilatkozat- ami vizsgálatom kiindulópontjaként szolgált- nem tesz különbséget az adományozó nemét alapul véve, csupán az adományozás célját tekintve.

A jogszabályi háttér feltárását követően a biztos ismertette a megkérdezett szakmai csoportok - így a MOK Szakmai Bizottságának, az Etikai Kollégiumának és a Jogi Bizottságának - álláspontját, melyek egybehangzóan a kérdéskör kulcsfogalmainak az anonimitást és az ellenszolgáltatás meglétét tartották.

Alapjogi vizsgálatában a biztos alkalmazta az Alkotmánybíróság 750/B/1990. AB, a 108/B/2000. AB, a 37/2000. AB és az 54/1996. AB határozatokat, és azok tükrében megállapította, hogy a meddő személyek számára nyitva álló reprodukciós eljárások körének meghatározása a jogalkotó feladata és felelőssége, amely kötelezettségének eddig is - a most hatályos szabályozással - eleget tett. Szűkebb értelemben tekintve vizsgálata tárgyát: az egészségügyi törvény és kapcsolódó szabályai vitatott rendelkezéseinek vizsgálatát is végzett az ombudsman a diszkrimináció tilalmát megfogalmazó alkotmányos rendelkezéssel összefüggésben, és megállapította, hogy a jogalkotó itt sem mulasztott, illetve a hímivarsejt és a női ivarsejt donációjára irányuló eljárásokra vonatkozó szabályokban distinkciót alkalmazott, tehát az eljárás eltérő jellegét figyelembe véve hozott szabályokat.

A vizsgálat további részében a biztos azt vizsgálta, hogy hátrányos megkülönböztetésnek minősíthető-e az, hogy a jogalkotó a jellegükben lényegesen eltérő eljárás során levett ivarsejtek adományozóira azonos rendelkezési nyilatkozat tételét írja elő, és arra a következtetésre jutott, hogy a jogalkotó az egyes részletrendelkezések körében lényegi különbséget tett a két eljárás között, de a nyilatkozatot illetően nem. Ezt önmagában azonban nem ítélte diszkriminatívnak a biztos, hanem arra a jogalkotói szándékra következtetett, hogy az eljárás anonimitásához és az ez által nyújtott- az ellenértékűség térnyerését kizáró - biztonsághoz való érdeket erőteljesebbnek értékelte, mint azt, hogy nők körében az anonimitást átlépve közeli hozzátartozók és esetleg barátnők adományozhassanak petesejtet. Felvethető azonban, hogy amennyiben a tudomány haladása felveti, a jogalkotó megmásíthatja, továbbfejlesztheti eredeti szándékát, s e módosult szándékot kifejezésre juttathatja a jogszabály megváltoztatása útján.

A vizsgálat megállapította, hogy a jelenlegi jogi szabályozás nem visszás, vagy hibás annak alkalmazása, de az alkotmányos mozgástérben is alkotható lenne olyan szabály, ami jobban megfelelne a tudomány fejlettségi szintjének és a társadalmi elvárásnak. A főszabály alóli kivételként - kölcsönös és egybehangzó kérelem alapján - megengedhető az anonimitás félretétele, és kiterjeszthetők az emberi méltóság, és az általános személyes önrendelkezési jog érvényesülésének keretei. A probléma alapjában véve nem jogforrástani, hanem adatvédelmi.

Ivarsejtet reprodukciós eljárás végzésére, illetve ivarsejt kutatására jogosult egészségügyi szolgáltatónak, illetőleg kutatóhelynek lehet közvetlenül felajánlani, tehát közvetlenül a "megadományozott" természetes személynek nem. Az intézet pedig köteles betartani az Eütv. kógens adatvédelmi rendelkezéseit, vagyis: az adatkezelés során a személyes adatok közül a névre és lakcímre vonatkozó adat egyáltalán nem, bármely egyéb adat is csak személyazonosításra alkalmatlan módon továbbítható. Ezekből a rendelkezésekből logikailag következik az eljárás "anonimitása". Az adatvédelmi biztos állásfoglalása értelmében az Eütv. 172. §-a valóban előírja, hogy az ivarsejt-adományozás során irányadóak a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény és az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései. Az eljárást igénybe vevő személy megismerheti - személyazonosításra alkalmatlan módon (vagyis nevét és lakcímét kivéve)- az adományozó egészségi állapotára, korra, testi jellemzőire vonatkozó adatait. Adatvédelmi szempontból ez nem kifogásolható, hiszen az igénybe vevő nem tudja azokat összekapcsolni élő természetes személlyel (az adományozóval)- de döntését szükségszerűen befolyásolják, az ő és születendő gyermeke szempontjából alapvető fontosságúak. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az Eütv. 171. § (3) bekezdése szerint az ivarsejt-felajánlás-adományozás az érintett adományozó írásbeli nyilatkozatával történik, személyesen meg kel jelennie a szolgáltatónál, részt kell vennie előzetes orvosi vizsgálaton. Az Eütv 171. § (3) bekezdése szerint tehát az ivarsejt-adományozás nem anonim. Akkor lenne anonim az eljárás, ha az adományozó adatait nem ismerné az intézmény sem. Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1980. (VI. 24.) NM rendelet anonimitásra vonatkozó tiltó rendelkezést nem tartalmaz, csak a 7. számú mellékletben írja elő, hogy az adományozó tudomásul veszi az adományozás anonimitását. Az adatvédelmi biztos véleménye szerint e 7. számú melléklet valamilyen félreértés alapján említi azt, hogy "az ivarsejt-adományozás anonim". Tehát az adományozás nem a klinika (intézet) tekintetében anonim, hanem az ivarsejtet kapó személy (kérelmező) felé. Az adatvédelmi biztos szerint a hivatkozott jogszabályokban nem szerepel olyan adatvédelmi rendelkezés, amely megtiltaná, hogy az adományozó rokon legyen. A donor információs önrendelkezési jogát is tiszteletben tartva adatvédelmi szempontból nem lenne kifogásolható egy olyan megoldás, mely alapján egy előzetes és részletes tájékoztatást követően lehetővé válik, hogy a rokon, hozzátartozó donor és a kérelmező együtt jelenjen meg a reprodukciós eljárást végző egészségügyi szolgáltatónál az adott-konkrét reprodukciós eljárásban adományozói, illetve kérelmezői pozícióban. Ebben az esetben az egészségügyi szolgáltató értelemszerűen mentesülne a donor és a kérelmező előzetes megbeszélése alapján, a donor hozzájárulásával a donor személyazonosító adataira vonatkozó titoktartási kötelezettség alól.

A biztos jelentése zárásaként kiemelte, az erkölcsi felelősségvállalás, a közösséget és a jövő generációkat védő mechanizmusok kifejlesztése a jogalkotótól is megköveteli a valóságos társadalmi környezet figyelembevételét, rövid és hosszú távú hatásvizsgálatok elvégzését, illetve elvégeztetését, és ezek függvényében értékválasztás megtételét. Ez természetesen magával vonja azt a kötelezettséget, hogy a jogalkotónak fel kell vállalnia az engedélyezésből fakadóan reá háruló többletjogalkotási és jogszabály módosítási terhet is, és nemcsak a jogszabályok megalkotása, hanem azok későbbi maradéktalan érvényesülése és érvényesítése szempontjából is: a családjogi, öröklési jogi stb. szabályok revízióját. A biztos felhívta a figyelmet a létrejövő emberi lény, az utód jogainak, személyiségének, pszichéjének védelme szükségességére, és azok sérülékenységére, valamint hogy a jogszabály megváltoztatásához pontosan körvonalazott cél, a határokat és a jogi szabályozás korlátoltságát elismerő jogalkotó szándék, a teljes lefedettség létrehozására irányuló, felelősségteljes, józan jogalkotói akarat s az alapjogok újbóli értelmezését igényelhetik.

Mivel a biztosok a közös jelentésükben alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapítottak meg, konkrét kezdeményezéssel sem éltek. Szükségesnek tartották azonban felhívni az egészségügyi szaktárca és az Országgyűlés figyelmét a jelenség által generált új szabályozási igényre, valamint arra, hogy amennyiben a szabályok módosítására vagy újak alkotására törekszik, úgy azt - a jogalkotási törvényben előírt formai garanciák betartásán túl - különös körültekintéssel, az időtényezőn és a sürgető jobbító szándékon felülemelkedve, megfontoltan tegye. Az egészségügyi miniszter arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a jelentésben foglaltakkal egyetért, az abban feltárt tények, valamint a nemzetközi és hazai tapasztalatok figyelembevételével áttekinti és megvizsgálja az érintett joganyag módosításának lehetőségét.

OBH 1067/2004.

A jogbiztonság elvével, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoztak a pénzintézetek tevékenységének ellenőrzésére jogosult állami szervek, amikor a BAUMAG szövetkezetek és gazdasági társaságok befektetési tevékenységével kapcsolatban nem megfelelően értelmezték a jogszabályokat, nem valós tartalmuk szerint ítélték meg a gazdasági ügyletet, és nem alkalmazták a törvényben biztosított jogaikat.

A vizsgálat célja kideríteni, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a BAUMAG szövetkezetekkel és gazdasági társaságokkal kapcsolatos eljárása során vagy annak elmulasztásával okozott-e alkotmányos visszásságot, illetve, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság valamely jogszabály nem egyértelmű rendelkezésére, vagy az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára, hiányosságára vezethető-e vissza. Az ügy komplexitása miatt elkerülhetetlen volt, hogy a vizsgálat a hatóságnak nem minősülő, de az ügyben érintett más állami szervek működésére, mint a cégbíróságként eljáró megyei bíróság, és az ügyész eljárására is kitérjen.

A BAUMAG Általános Befektetési Szövetkezet, illetve ezek jogelődei és jogutódai (a továbbiakban Szövetkezetek) 1995-óta tagokat toboroztak, akik részjegyeket jegyeztek, majd főszabály szerint a Szövetkezetnek magas kamatú "tagi kölcsönt" nyújtottak. A BAUMAG Szövetkezetek emellett kötvényeket bocsátottak ki, és gyakran szövetkezeti üzletrészeket értékesítettek. Mindezen ügyletek során a befektetett összegekre jóval a kereskedelmi bankoknál adott időben elérhető betéti kamat feletti hozamot ígértek. A Szövetkezetek és az ezek, illetve tisztségviselőik által alapított gazdasági társaságok (például: BAUMAG HOLDING Rt., Királybróker Értékpapír-forgalmazó Rt., Kamaraerdei Tüzép Kft.) folyamatos visszafizetési és visszavásárlási kötelezettségüknek mindaddig tudtak eleget tenni, amíg több új tag és hitelező volt, mint kilépő tag. Az ingatlanszövetkezeti befektetések körül kialakult általános bizalmatlanság következtében utóbb a belépni és befektetni kívánók száma gyakorlatilag nullára csökkent, míg szinte minden befektető tag visszakövetelte befektetését, és bejelentette kilépési szándékát, ezért a Szövetkezetek nem tudtak szerződésben vállalt kötelezettségeiknek eleget tenni. A panaszosok (tagok) ezután, 2003-ban és 2004-ben fordultak az állam különböző szerveihez sérelmeik orvosolása érdekében.

A biztos a vizsgálatot lezáró jelentésében az alábbi megállapításokat tette:

A jogügyleteket gazdasági tartalmuk és nem a felek általi elnevezésük szerint kell megítélni. A Szövetkezetek tevékenysége gazdasági tartalma szerint ingatlanbefektetési alapkezelés; amely tevékenység kizárólag névre szóló részvényekkel rendelkező részvénytársaság vagy fióktelep formájában folytatható, szövetkezet formájában nem. A BAUMAG konstrukció nyilvánvalóan a törvényes jogi személy fajták és a rájuk vonatkozó szigorú garanciális szabályok kikerülését célozta. Ugyanez vonatkozik a színlelt "tagi kölcsönök gyűjtésére", ami a tényleges betétgyűjtési tevékenységet palástolta. A színlelt szerződés semmis, az ügyletet a palástolt szerződés, azaz a betétgyűjtés alapján kell elbírálni. Gazdasági tartalmát tekintve ugyanis a szövetkezetbe belépés és a tagi kölcsön nyújtása együttesen betétgyűjtésnek minősül.

A PSZÁF sajnálatos módon nem élt azzal a jogával, hogy megállapítsa: a Szövetkezetek tevékenysége pénzügyi szolgáltatásnak minősülő betétgyűjtést takar, és a törvény adta jogkörében eljárva megtiltsa annak folytatását. A Felügyelet (korábban Állami Bankfelügyelet, Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet) eljárása tekintetében a biztos megállapította, hogy tett ugyan büntető feljelentést a Szövetkezetek elnöke ellen, a Btk. 298/D. §-ban meghatározott engedély nélküli pénzügyi szolgáltatás bűntettének alapos gyanújával, de sajátságos módon nem élt azzal a jogával, hogy megállapítsa: a Szövetkezetek tevékenysége betétgyűjtésnek minősül, ami pénzügyi szolgáltatás, és törvény adta jogkörében eljárva megtiltsa annak folytatását a Pit. 63. §, illetve a mai napig a Hpt. 141. § (2) bek. b) pont alapján.

A cégbíróság eljárására vonatkozó megállapítások: A cégtörvény (Ctv.) szerint a cégbíróság a jogi személyiségű cégek bejegyzési ügyeiben - így a szövetkezet esetében is - azt vizsgálja, hogy a létesítő okirat és annak módosításai, valamint a bejegyzési kérelem alapjául szolgáló egyéb okiratok megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek. A cég tevékenységi körének bejegyzésénél a cégbíróság vizsgálatának ki kell terjednie arra a körülményre is, hogy az adott tevékenységet illetően a jogszabály nem ír-e elő valamilyen korlátozó rendelkezést. Kérdés: jogszabályi kötelezettsége-e a cégbíróságnak az, hogy ne jegyezze be olyan tevékenység folytatását, amelynek végzését a törvény más cégformához kötötten és szigorú személyi, tárgyi, működési stb. feltételeket előírva engedi csak, hanem tartalmilag is felülvizsgálva a tervezett működést, tevékenységet, felhívja a céget a cégforma megváltoztatására és a szükséges hatósági engedélyek beszerzésére.

A vizsgálat során beszerzett iratokból a biztos megállapította, hogy az illetékes Pest Megyei Bíróság cégbíróságként eljárva felkérte a Felügyeletet arra, hogy foglaljon állást a BAUMAG Általános Befektetési Szövetkezet és működésének minősítését illetően. A Felügyelet állásfoglalása alapján került sor a szövetkezet bejegyzésére. A iura novit curia ("a bíróság ismeri a jogot") elve, amelyet a bíróságok általában következetesen alkalmaznak, nem tesz ilyen megoldást lehetővé. A Legfelsőbb Bíróság többször, elvi éllel rámutatott, hogy a bíróság nem háríthatja át a per eldöntéséhez szükséges tények és körülmények felderítésének feladatát (BH 1987. 411.) . A jogalkalmazás és a jogértelmezés ugyanis az állami igazságszolgáltatás, a bíróság elsődleges feladata [Alkotmány 45. § (1) bek.]. Éppen ezzel a mérlegelési jogkörrel élve kellett volna a cégbíróságnak a szövetkezetek bejegyzését megtagadni; illetve azt követően - ha már bejegyezték -működését a törvényes útra terelni.

A szövetkezetek működésének versenyjogi hatásait értékelve a biztos az alábbi megállapításokat tette: közérdek védelme vizsgálatakor számításba kell venni, hogy milyen lehet a cselekmény piaci hatása, az esetleges piaci zavar mértékét, és hogy az adott piac állapota indokolja-e a versenyjogi beavatkozást. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) konkrét ügyben (Vj. 153/1999. sz.) eljárva megállapította, hogy a befektetési jegyekkel és befektetési tevékenységgel kapcsolatban is megtörténhet a fogyasztó megtévesztése. A versenyjogi gyakorlat áttekintésével megállapíthatjuk, hogy az ingatlanszövetkezetek esetében legalább az ún. "passzív" megtévesztés megállapítható. A fogyasztó ui. azzal is megtéveszthető, hogy a vállalkozó lényegesnek minősülő körülmény tekintetében nem nyújt kellő tájékoztatást, illetve azokat elhallgatja. Az érintett fogyasztók, befektetők óriási száma, és a befektetéssel érintett összegek önmagukban is indokolják, indokolták volna a versenyjogi beavatkozást. A Tpvt. 72. §-a szerint "az eljáró versenytanács a vizsgáló jelentése alapján (....) c) határozatában ideiglenes intézkedéssel megtilthatja a törvény rendelkezéseibe ütköző magatartás további folytatását, illetve elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, ha erre - az érdekeltek joga vagy gazdasági érdekeinek védelme miatt - halaszthatatlanul szükség van."

A biztos rögzítette azt is, hogy bár a Tpvt. felhatalmazza a GVH-t, illetőleg a fogyasztók érdekvédelmét ellátó szervezetet, hogy a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó, törvénybe ütköző tevékenység esetén pert indítson a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt [Tpvt. 92. § (1) bek.], az adott esetben ezzel a jogintézménnyel az illetékes szervek nem éltek.

A pénzpiaci törvények módosítása. A Szövetkezetek szempontjából a jogszabály-módosítás csak meghatározott szűk körben orvosolja a problémát. Egyrészt továbbra is problémás a tagi kölcsönök megengedett relatív magas összege; másrészt pedig gondot okoz, hogy a korlát az egy évnél régebbi tagokra egyáltalán nem vonatkozik. Azon túl, hogy megnehezíti az egyébként legitim céllal működő szövetkezetek rendes működését, nyilvánvalóan nem biztosít védelmet az ellen, hogy ismét két lépésben, először az értékhatár alatt, majd egy év múlva korlátlanul gyűjthessen egy hasonló szövetkezet tagi kölcsönöket. Köztudott, hogy a Szövetkezetek is 1995-től 2003-ig gyűjtötték tagjaikat és kölcsöneiket.

Az ügyben aktív állami szervek eljárásáról: A biztos jelentésében megállapította, hogy a Felügyelet a korábban és jelenleg hatályos jogszabályok alapján maga dönthette volna el, hogy a Szövetkezetek tevékenysége engedélyköteles vagy sem. A Szövetkezetek cégügyében eljáró bíróság megkeresésére a Felügyelet úgy nyilatkozott, hogy a Szövetkezet bejegyezhető a tervezett tevékenységre. Ezután azonban a Felügyelet feljelentést tett jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység gyanújával, vagyis úgy tett, mintha a Szövetkezetek tiltott betétgyűjtést folytattak volna. Ugyanakkor nem tiltotta meg legalább a kérdés bíróság előtti tisztázásáig a tevékenység folytatását. Végül a Felügyelet azzal próbált eleget tenni törvényi kötelezettségnek, hogy közigazgatási szerv létére, fizetett hirdetésben hívta fel a befektetők figyelmét az ingatlanszövetkezetek működésének kockázataira. Mindezek alapján a jelentésben a biztos megállapította: a Felügyelet 1995 óta folyamatosan alkotmányos visszásságot okoz azzal, hogy egymásnak ellentmondó lépésetek tett és tesz, törvény adta jogkörével nem él, ehelyett más hatóságokra hárítja a Szövetkezetekkel kapcsolatos törvényi kötelességeit. A jogkérdés eldöntésében módja lett volna arra, hogy a bíróság döntését kérje akár a cégeljárás során, akár pedig úgy, hogy határozatában megtiltja a Szövetkezetek tevékenységét, amely határozatot adott esetben bíróság vizsgálhatott volna felül.

A fenti rendelkezések és a kialakult helyzet egybevetésével a biztos megállapította, hogy az érintett állampolgárok széles körének károsodását nem a törvényes szabályozás okozta, hanem az ingatlanbefektetési szövetkezek által kialakított gyakorlatnak, ügyleteknek a hatóságok által a vonatkozó törvényi tényállásoknak megfelelő minősítésének és a törvényben biztosított jogkövetkezmények határozott alkalmazásának hiánya eredményezte.

Az országgyűlési biztos az igazságügyi minisztert felkérte, hogy kezdeményezze a Hpt. 138. § (2) bek. i) pontjának módosítását úgy, hogy vitás kérdésben bíróság határozzon arról, hogy egy adott tevékenység a Hpt. hatálya alá tartozik-e vagy sem. A pénzügyminisztert arra kérte, hogy a rendelkezésére álló eszközök hatékony alkalmazásával segítse elő, hogy a külön jogszabályban meghatározott, engedély nélküli pénzügyi szolgáltatás elkövetése bűntettének alapos gyanúja esetén történt feljelentést követően, az érintettnek ne legyen lehetősége annak folytatására.

Felkérte a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának Elnökét arra, hogy a feladatkörét meghatározó - általam kiemelt -jogszabályok határozott és következetes alkalmazásával lépjen fel az engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást hirdetőkkel és folytatókkal szemben.

A Szövetkezetek ügye rávilágít arra, hogy nincs kellő terminológiai és hatásköri összhang a Ptk., a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény ("Gt."), a Hpt., a Tpt., a Tpvt. és a Ctv. között. Ezért kezdeményezte az országgyűlési biztos az igazságügy-miniszternél, hogy legkésőbb az új Ptk. illetve az új Gt. kodifikációja során tegyen meg mindent a törvényi szabályozás összhangja érdekében.

Ajánlással élt a biztos a Gazdasági Versenyhivatal elnöke felé, és arra kérte, hogy fontolja meg verseny-felügyeleti eljárás megindítását a Tpvt. 70 § értelmében a Tpvt. 8. és követő §-ok megsértése miatt.

Az igazságügy-miniszter álláspontja szerint a Hpt. 138. § (2) bek. i.) pontja szerint a PSZÁF számára döntéshozatali kötelezettséget jelent abban a kérdésben, hogy a vitás tevékenységet hatásköre alá vonja-e, megtéve egyúttal a szükséges intézkedéseket, vagy a hatásköre hiányát állapítja meg, elutasítva ezzel az igényelt intézkedések meghozatalát. Mindkét esetben mód nyílik a bírósági felülvizsgálatra, így végső soron a bíróság foglalhat állást a tevékenység minősítését, és ezzel a PSZÁF intézkedési jogkörét érintő kérdésekben.

A pénzügyminiszter a jelentésben foglaltakkal összefüggésben kifejtette, hogy a Kormány indokoltnak tartja olyan törvény megalkotását, amely egyértelműen kimondja, hogy szövetkezet elsődlegesen befektetési tevékenység folytatására nem alapítható. Emellett úgy vélte, hogy felül kell vizsgálni a cégbíróság törvényességi felügyeleti feladata keretében érdemben foganatosítható intézkedések és szankciók körét. Ugyancsak fontosnak tartotta a pénzügyminiszter azt, hogy a PSZÁF a jogosítványait ne formálisan gyakorolja.

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának Elnöke és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa között együttműködési megállapodás aláírására került sor, melynek egyik fő célja a megfelelő együttműködés az ilyen és az ehhez hasonló ügyek kialakulásának megelőzése érdekében. A PSZÁF felvette a kapcsolatota BAUMAG károsultakkal, és végül I/E-2341/2004. számú határozatában megállapította, hogy a BAUMAG Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet "fa" üzletszerűen betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz - saját tőkét meghaladó mértékű - nyilvánosságtól történő elfogadása pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytatott a PSZÁF e tevékenység folytatását jóváhagyó engedélye nélkül. Az igazságügy-miniszter úgy vélte, hogy az ajánlásban megfogalmazott esetleges terminológiai és hatásköri hiányosságokat azokban a törvényekben kell megoldani, amelyek a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, illetve az ezekkel kapcsolatos életviszonyokat valamilyen formában közvetlenül érintik, illetve érinthetik. Továbbá az új cégtörvény előkészítése során nagyobb hangsúlyt kell helyezni a törvényességi felügyeleti funkcióra, melynek előfeltételeit a cégbejegyzési eljárás egyszerűsítése teremtheti meg.

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke lényegét tekintve arra az álláspontra helyezkedett, hogy a BAUMAG sérelmezett magatartásával kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatalnak sem korábban, sem jelenleg nincsen eljárás-indítási lehetősége. A gazdasági társaságokon, szövetkezeteken belül, azok tulajdonlásával kapcsolatos, illetve tulajdonosi, tagi viszonyához kötődő cselekményekre a Gazdasági Versenyhivatal hatás- és feladatköre nem terjed ki.

Az országgyűlési biztos az ajánlásait és kezdeményezéseit továbbra is fenntartotta.

OBH 1354/2004.

Az esélyegyenlőség biztosításának alkotmányos elveibe ütközik a jogi szabályozás változása, ha a révközlekedésben váltott tanuló- és nyugdíjas bérletjegyekhez adott fogyasztói árkiegészítés mértéke 67,5%-ról 2,75%-os mértékűre csökken.

Az országgyűlési biztos egy napilap 2004. január 22-i számában "Hátrányos megkülönböztetés vagy új árképzés miatt drágult a komp?" címmel megjelent hírből szerzett tudomást arról, hogy a váci réven 2004. január 1-jétől 2300 Ft-ról 7780 Ft-ra emelkedett a tanulói havi kompbérlet ára, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, valamint az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó alkotmányos célkitűzések sérelmének veszélye miatt hivatalból indított vizsgálatot. A biztos a vizsgálat során megkereste a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, és a gazdasági és közlekedési minisztert. A miniszter kifejtette, hogy a jelenleg szabadáras szolgáltatás esetében a révközlekedés díjainak a települési önkormányzati árhatósági körbe történő emelése, valamint a korábbi árkiegészítés ismételt bevezetése jelenthetne megoldást. A korábbi szabályozás szerint, 2003-ban a 67,5%-os fogyasztói árkiegészítés a tanuló- és nyugdíjas bérlet esetében 4881 Ft támogatást nyújtott, így ez a bérlet 2350 Ft-ba került. A teljes árú bérlet így 7231 Ft volt. Az új támogatási rendszerben, 2004. január 1 -jétőla teljes áru bérlet ára 8000 Ft-ra növekedett, a tanuló- és nyugdíjas bérlet fogyasztói árkiegészítése pedig csupán 220 Ft/db lett, ezzel a kedvezményes bérletért 7780 Ft-ot kell fizetni. A korábbi 67,5%-os árkiegészítés 2,75%-osra csökkent.

A biztos megállapította: a szakmai előkészítés során a minisztériumok nem működtek megfelelően együtt, és nem vették figyelembe a társminisztériumok szakmai előkészítő munkáját, javaslatait. Ez fokozottan érvényes a pénzügyminisztériumra, amely a szakmai előkészítés során nem érzékelte a támogatások aszimmetrikus megkurtításának társadalmi többletterhét, a terhelés egyenlőtlen eloszlását, és azt annak ellenére mellőzte, hogy erre a társminisztérium is felhívta a figyelmét.

A fogyasztói árkiegészítés, az ártámogatás kérdéskörében az állam széles döntési jogosultságokkal rendelkezik, az állami szabályozás azonban az állampolgárok egyes csoportjai között nem alkalmazhat hátrányos megkülönböztetést. Az azonos csoportba tartozó állampolgárok köre a vizsgált kérdésben felöleli mindazokat, akik bármilyen, országos hatókörű utazási támogatásban, kedvezményben részesülnek. Ebből következően a hátrányos megkülönböztetés tilalma kiterjed a szentendrei szigeten lakó és a bérletáremeléssel hátrányosan érintett polgárokra is, de valamennyi olyan személyre is, akik alkotmányosan garantált közlekedési közszolgáltatásokhoz nem közúti vagy vasúti tömegközlekedés igénybevételével, hanem réven keresztüljuthatnak. A polgárok ezen csoportjai ugyanis további fontos alkotmányos jogaikat hátrányosabb feltételek mellett gyakorolhatják, így az iskolalátogatás költségesebbé válik.

A rendelkezések azonban nem csupán a tankötelezettség alá eső ifjak, hanem a fokozott gondoskodásra szoruló és jogosult időseket is sújtják. A vizsgálatot kiváltó sajtócikk írja, hogy "egy szigetmonostori nyugdíjasnak egy szentendrei

utazási költsége több mint 1000 forintjába kerül". Ismert ugyanakkor, hogy a nyugdíjas is csak a közeli nagyvárosban vehet igénybe számos olyan szolgáltatást, így elsősorban az egészségügyi ellátást, melynek biztosítása állami feladat.

A biztos megállapította, hogy az állam alkotmányos kötelezettsége teljesítése minimumaként elvárható, hogy az állampolgárok azonos vagy hasonló arányú utazási kedvezményekben részesüljenek. Kifejtette, hogy hátrányos megkülönböztetést eredményez, és az esélyegyenlőség biztosításának alkotmányos elvébe ütközik az a szabályozás, amely a tanulók és a nyugdíjasok által vasútra, HÉV-re váltott bérlethez 900%-os, a távolsági autóbuszra váltott bérlethez 614%-os fogyasztói árkiegészítést ad, de a révközlekedésben váltott tanuló- és nyugdíjas bérletjegyek esetében a korábbi 67,5%-os árkiegészítést is 2,75%-osra csökkenti.

Az esélyegyenlőség elvének az a szabályozás felel meg, amely közlekedési szempontból sem teremt aránytalan, indokolatlan és szükségtelen módon hátrányos helyzetet. Az államot terhelő alkotmányos kötelezettség maximumaként az a követelmény támasztható, hogy a földrajzi, közlekedési "elzártság" hátrányainak kiküszöbölése érdekében fokozott támogatásban részesüljenek az érintett állampolgárok. E megállapítás még inkább érvényes ott, ahol közlekedési szempontból a természeti adottságok, illetőleg a közlekedési lehetőségek még mostohábbak. A közlekedési minisztérium helyettes államtitkárának levelében megállapítottakkal egybecsengően "a legnagyobb problémát a Tiszán zajló komp- és révközlekedés jelenti, hiszen a folyó menti kisebb falvak közlekedését általában az egyébként is gazdasági problémákkal küszködő települési önkormányzatok által üzemeltetett átkelőhelyek biztosítják".

Az állam jogszabályalkotása körében köteles az - e jelentésben is kifejtett - alkotmányos elveket tiszteletben tartani. Az alkotmányos kötelezettségeket lehető legnagyobb mértékben teljesítő szabályozás kialakítása érdekében - mind a törvény- és jogszabály-előkészítés, mind a jogalkalmazás és végrehajtás körében - a Kormány és minisztériumai egymással együttműködni kötelesek. A pénzügyi-fiskális szigor nem sújthatja aránytalanul, alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozó módon a lakosság egyes csoportjait. A biztos megállapította, hogy a szabályozás előkészítése, a szakmai egyeztetések, illetőleg a szakmai és pénzügyi érdekek összeegyeztetése körében ezen alkotmányos elveket a minisztériumok, elsősorban a Pénzügyminisztérium nem vette kellően tekintetbe. A támogatás módjáról a biztos kifejtette, hogy önmagában a százalékos helyett a tételes támogatás bevezetése nem kifogásolható, de annak mértéke nem eredményezhet az állampolgárok között hátrányos megkülönböztetést.

A jelentés rögzíti, hogy amennyiben a jelenlegi kedvezőtlen és visszásságot okozó állapotot előidéző országos szabályozás a közeljövőben nem változik, az érintett önkormányzatokat terheli az a kötelezettség, hogy megtalálják azt a szabályozási vagy más eszközt, mely a helyzet orvoslását lehetővé teszi. A jelentés elmarasztalta Tahitótfalu Önkormányzatát, mert bár az önkormányzatokról szóló törvény erre felhatalmazást ad, az önkormányzat elmulasztotta a révvállalko-zással kötött szerződésben szabályozni a helyi közszolgáltatásnak is minősülő szolgáltatás nyújtása módját és feltételeit. Megfelelő lett volna az is, ha az érintett önkormányzatok együttesen megállapítják a révszolgáltatás hatósági árát és azzal egyidejűleg - szerződési alku keretében és pénzügyi lehetőségeik függvényében - gondoskodnak a bevétel-kiesés kompenzációjáról. A hatósági ár megállapításának joga mellett a biztos álláspontja szerint erre vonatkozó kötelezettség is kiolvasható a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdéséből, mely szerint a települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében, különösen a helyi tömegközlekedés biztosítása.

A biztos felhívta a figyelmet, hogy számos más törvényes lehetőség is kínálkozik a felmerült helyzet megoldására. Lehetséges új révtársaság alapítása, új magán révvállalkozó megbízása, a jelenlegi szerződés felmondásával. Az új révvál-lalkozás teljesíthet esetleg csak személyszállítást. Ilyen szolgáltatást maga az önkormányzat is nyújthat, versenyt támasztva a vállalkozónak. A kérdést ugyanakkor leghatékonyabban az érintett önkormányzatok társulás keretében, vagy legalább egymással együttműködve oldhatják meg.

A jelentésben a biztos felhívta a gazdasági és közlekedési, valamint a pénzügyminisztert, hogy készítsék elő a fogyasztói árkiegészítésről szóló hatályos 2003. évi LXXXVII. törvény módosítását, mely a jelentésben kibontott alkotmányos elveknek megfelelő támogatást nyújt a komp- és révközlekedés igénybevételére szoruló állampolgároknak.

A biztos felkérte a Gazdasági Versenyhivatal elnökét vizsgálatának lefolytatására, a tahitótfalui önkormányzat képviselő-testületét pedig révvállalkozással kötött szerződés oly tartalmú módosítására, hogy az önkormányzat a bérletárak kialakításának feltételrendszerét meghatározhassa, de legalább befolyásolhassa, és az így kialakított szabályozás megvalósulását ellenőrizhesse, illetőleg, hogy vizsgálja meg, milyen más módok állnak rendelkezésére, hogy személykomp-szolgáltatásban alternatív lehetőséget hozzon létre a kizárólagos szolgáltató mellett. (Kishajó-révközlekedés más vállalkozó által, saját alapításban, kishajó-kompszolgáltatás a jelenlegi szolgáltató által.) Végső sorban pedig, ha másképp az alkotmányos visszásságot megszüntetni nem lehet, vonja hatósági jogkörbe a révszolgáltatás díjainak megállapítását, és állapítsa meg a legmagasabb hatósági árat. A helyzet megoldása érdekében felhívta az érintett helyi önkormányzatok képviselő-testületeit, hogy a probléma helyi kezelése érdekében konstruktív együttműködést tanúsítsanak egymással polgáraik javára.

Jelentése zárásaként a biztos felkérte az érintetteket, hogy döntéseiket oly időpontban hozzák meg, hogy a szeptemberi tanévkezdésre a tanulói bérlettámogatások ügye megoldódjon, a túlzott bérletár a gyermekes családok számára többletterhet már ne jelentsen.

A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint az érintett önkormányzatok jelentős része a jelentésben foglalt megállapításokkal egyetértett. A pénzügyminiszter kifejtette, a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvény alapvető állampolgári jogokat nem sért, mert minden körzetben elérhető a legközelebbi egészségügyi és oktatási intézmény (figyelmen kívül hagyta azonban a regionális szolgáltatások igénybevételének eseteit), továbbá, hivatkozott a szabályozás normativitásá-ra is (figyelmen kívül hagyta azonban, hogy diszkriminációt normatív szabály alkalmazása is előidézhet; amire a legjobb bizonyíték a jelentésben foglalt helyzet) . A miniszter hivatkozott arra, hogy a megváltozott szabályozásra a biztosi jelentés direkt beavatkozást sürget (mellyel szemben a jelentés csupán a korábbi szabályozás alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozó megváltoztatását és az állami támogatás irreális arányú és mértékű változását kifogásolta, a hátrányosan érintett helyi közösségek helyzetére rámutatva) . A miniszter levelében foglalt konkrét vállalás csupán arra szorítkozott, hogy a fix összegű bérletár-kiegészítés (220 Ft/hó/db) összegét inflációt meghaladó mértékben növelje (pl. 20%-os növelés esetében az árkiegészítés havi 220 Ft-ról 264 Ft-ra nőne - a jelenleg 8000 Ft-os havi bérletár viszonylatában) . Ez azonban a probléma megoldására nyilvánvalóan elégtelen, nevetséges vállalás, mely a biztossal való tartalmi együttműködés elmulasztása.

Vác polgármestere egyetértett a jelentésben foglaltakkal, csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nógrád megyéből a Dunántúlra igyekvő teherforgalmat is jelentős részben az érintett komp teljesíti, annak jegykompenzálása nem lehet az érintett önkormányzatok kötelezettsége.

OBH 1655/2004.

Az érintett betegek élethez és emberi méltósághoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával kapcsolatban okoz visszásságot, ha kizárólag finanszírozási okból nem kapják meg a kezelésükhöz orvos-szakmailag indokolt gyógyszert úgy, hogy a megfelelő tájékoztatás után vállalják a gyógyszer megvásárlását.

A sajtó híradásaiból jutott az országgyűlési biztos tudomására, hogy a Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Onkoterápiás Klinikáján több beteget kezeltek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nem finanszírozott, Magyarországon nem törzskönyvezett és így forgalomba-hozatali engedéllyel sem rendelkező, Eloxatin nevű gyógyszerrel, amelyet a beteg fizetett meg. A sajtó beszámolt arról is, hogy több illetékes szerint a jogtalanul elkért összeget vissza kell fizetni a betegek számára, és a szabálytalan kezeléseket haladéktalanul be kell fejezni. Tekintettel arra, hogy a híradások alapján felmerült az érintett betegek alkotmányos jogai sérelmének lehetősége, az országgyűlési biztos a téma átfogó vizsgálatát rendelte el.

A vizsgálat megállapította, hogy az Eloxatin az úgynevezett Folfox4 kúra egyik összetevője, amelyet bizonyos vastagbél tumorok kezelése során alkalmaznak. A Folfox4 másik két összetevőjét OEP finanszírozás keretében kapják mindazon betegek, akiknek tumorát már megoperálták, és aktuálisan tumormentesnek tekinthetők (adjuváns kezelés) . Azok a betegek, akiknél a vastagbél-tumor áttételessé vált, vagy az operáció helyén kiújult, kezelhetők az Eloxatinnal, és ezt a kúrát az OEP finanszírozza. A szegedi klinikán eljárásukat az orvosok azzal indokolták, hogy igen jelentős nemzetközi vizsgálati adatok vannak arra nézve, hogy az Eloxatin jelentős mértékben csökkenti a vastagbél-tumor kiújulásának lehetőségét, ezért orvosilag indokolt lenne bevezetni tumormentes betegek kezelésében is. A jelenlegi helyzetben ugyanis az OEP csak olyan esetben finanszírozza az Eloxatin-kezelést, amikor a tumor már áttételes, tehát a terápiás cél nem a megelőzés, hanem a folyamat lassítása. Ez pedig orvos-szakmai szempontból elfogadhatatlan.

Az ombudsman vizsgálatakor az alkotmány azon rendelkezését tekintette kiinduló pontnak, amely szerint "a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége", továbbá "a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani". Az Alkotmánybíróság az élethez való joggal kapcsolatban rámutatott arra, hogy "az élethez való jog objektív oldalából ugyanakkor az államnak nem csupán az a kötelessége következik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem ennél több. Ez a kötelesség nem merül ki az egyes emberek egyedi életvédelemben, hanem általában az emberi életet és életfeltételeit is védi."

Az ombudsman szerint az állam intézményes élet- és egészségvédelmi kötelezettsége egyebek között azt is jelenti, hogy ha egy új vagy nagyon költséges gyógyító eszközt vagy eljárást maga nem képes finanszírozni, akkor lehetővé kell tennie az állampolgárok számára, hogy személyiségi önrendelkezési szabadságuk és vagyoni autonómiájuk alapján azt maguk finanszírozhassák.

Az állam tehát köteles létrehozni és működtetni az egészségügyi eljárások, eszközök, gyógyszerek tekintetében a hozzáférés lehetőségét, megteremteni a működés szervezeti és eljárási garanciáit. Ez a követelmény egyben azt is jelenti, hogy az állam az ellátáshoz való joggal szemben nem alkalmazhat a személyiségi önrendelkezési szabadságra és a tulajdonosi autonómiára is kiterjedő szükségtelen és aránytalan tiltásokat és korlátozásokat.

Az egészséghez való jog alapján a betegnek nem csupán fájdalmainak csillapításához van joga, hanem a betegség kialakulásának vagy kiújulásának megakadályozásához, állapota stabilizálásához, illetve rosszabbodásának lassításához is. Ez nem csak orvos-szakmai kérdés, hanem az egyének individuális döntéseinek függvénye is. Az orvos és betege közös döntési szabadsága ezen a területen is alkotmányos alapjogi követelmény.

A vizsgálat tehát annak megállapításával zárult, hogy az egészségügyi szolgáltatók tevékenységével összefüggésben egyértelműen megállapítható, hogya nemzetközi gyakorlatban ismert és bevett, sikeresen használt Eloxatin hazai OEP finanszírozásának hiánya nem korlátozhatja, vagy különösen nem tilthatja meg annak használatát, amennyiben az or-vos-szakmailag indokolt. Az OEP finanszírozás hiánya, illetve a törzskönyvezés, engedélyezés körüli értelmezési, hatásköri, illetékességi zavarok miatt a beteg élete nem kerülhet veszélybe, emberi méltósága, egészsége, személyi és vagyoni autonómiája nem csorbulhat. A vizsgált esetben a beteg és orvosa egyaránt alkotmányos jogát gyakorolta, annak határait nem lépte át. Tény, hogy Magyarországon az onkológiai betegek fekvőbeteg-intézeti kezelése főszabályként ingyenes. A konkrét esetben azonban a formai-eljárási szabályokhoz képest a tartalmi alkotmányosság követelményei nagyobb súllyal érvényesítendők.

Az országgyűlési biztos felkérte az egészségügyi minisztert, hogy a jelentésben kifejtett követelményekkel összhangban dolgozza át az Európai Közösség országaiban már törzskönyvezett és a terápiában elfogadottan használatos, de Magyarországon törzskönyvvel, illetve forgalomba hozatali engedéllyel még nem rendelkező gyógyszerek alkalmazási feltételeit. Felkérte továbbá az egészségügyi minisztert, az OEP főigazgatóját és a pénzügyminisztert, hogy a vizsgálat tárgyát képező onkológiai betegségek esetén az egyedi engedélyes, nem törzskönyvezett gyógyszerek finanszírozásának feltételeit teremtsék meg. Ugyancsak felkérte az egészségügyi minisztert, hogy módosítsa a 3/1995. (II. 8.) NM rendelet 12. §-át olyan értelemben, hogy annak (2) bekezdését egészítse ki egy negyedik d) ponttal, melynek értelmében az úgynevezett külön-engedély kiadható legyen akkor is, ha azt a beteg kéri - vállalva a finanszírozást - és kérése orvosilag indokolt.

A jelentésben megfogalmazott ajánlások kapcsán többszörös levélváltás történt, mind az egészségügyi miniszterrel, mind pedig az OEP főigazgatójával. Ennek keretében az OEP főigazgatója az ombudsman álláspontját elfogadhatatlannak tartotta, és ajánlásai visszavonására kérte őt. Több hónapos egyeztetést követően - mindkét fél eredeti álláspontjának fenntartása mellett - alakult ki az a gyakorlat, hogy az OEP főigazgatója által kijelölt főosztályvezetővel nyílt lehetőség egyeztetni egyéni gyógyszer-engedélyezési, finanszírozási ügyekben. Az egészségügyi miniszter válaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet kellően rendezi a jelentésben kifogásolt gyógyszer-engedélyezési problémákat. Ezért az egészségügyi miniszter nem tartotta szükségesnek újra foglalkozni az egyedi engedélyes, külföldi gyógyszerek helyzetével. A szegedi klinikán folytatott Eloxatin-terápiával kapcsolatban pedig az egészségügyi miniszter pénzügyi és fegyelmi vizsgálatot kért az orvosokkal szemben. A pénzügyminiszter válaszában kitért arra, hogy a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló ESZCSM rendelet ugyan valóban a pénzügyminiszter egyetértésével léphetett hatályba, de a pénzügyi tárca felelőssége ebben az esetben is csak a költségvetéssel kapcsolatos általános követelmények betartására vonatkozik.

Tekintettel arra, hogy a gyógyszer-finanszírozás és a méltányossági kérelmek elbírálása területén illetékes intézmények és az országgyűlési biztos álláspontja nem közeledett egymáshoz, valamint, hogy a nyár folyamán egyre több panaszos fordult az ombudsman hivatalához, sérelmezve, hogy az OEP sorra elutasítja gyógyszer-ártámogatási kérelmüket. Az elutasítások a külföldi, igen drága gyógyszerek széles körét érintették, miközben az elutasító határozatok mindegyike hiányos volt abban a tekintetben, hogy nem tájékoztatta megfelelően a betegeket, illetve sok esetben félrevezető információval szolgált az adott gyógyszerhez való hozzájutás módját illetően.

A fentiek miatt az országgyűlési biztos a sajtóban megjelentetett állásfoglalásban hívta fel a közvélemény figyelmét a megfelelő tájékoztatás fontosságára: "Tekintettel arra, hogy az emberi méltóság alkotmányos alapjogából levezethetően a tájékoztatáshoz fűződő jog az egészségügyi törvényben alanyi jogként jelenik meg, az országgyűlési biztos nyomatékosan felhívja az OEP főigazgatójának figyelmét arra, hogy elengedhetetlen gondoskodni a tevékenységével érintett betegek teljes körű és kellő időben történő tájékoztatásáról. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a személyes értesítésre és általánosabban, a sajtón és az elektronikus médián keresztül történő tájékoztatásra is."

A fenti állásfoglalásban foglaltakat az OEP főigazgatója újra elutasította, de az országgyűlési biztos töretlenül ragaszkodik eredeti álláspontjához, és a rendelkezésére álló eszközökkel továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy az érintett betegek hozzájussanak ezekhez a nagy értékű, egyedi engedélyhez kötött, a gyógyulásukhoz, kezelésükhöz elengedhetetlen gyógyszerekhez.

OBH 1998/2004.

A környezetterhelés lényeges csökkenését eredményező beruházás engedélyezésekor a hatóságok eljárása akkor okszerű, ha kizárólag a feltétlenül szükséges időtartam alatt, a gyorsaság és az egyszerűség elvére figyelemmel folytatják le.

A Tokodi Üveggyár Kft. és az annak kizárólagos tulajdonában lévő Új Üveg Kft. képviseletében eljáró ügyvéd kérte az országgyűlési biztos állásfoglalását az egységes környezethasználati engedélyre vonatkozó ügyintézési határidő értelmezéséről. A beadványban az indítványozó az érintett környezetvédelmi hatóságok - véleménye szerint késedelmes, az ügyintézési határidőt jelentősen túllépő - eljárását is sérelmezte. Kifogásolta továbbá, hogy a hatóságok az Áe.-ben foglalt értesítési és tájékoztatási kötelezettségüknek nem tettek eleget.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, és kikérte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter álláspontját.

Az országgyűlési biztosnak figyelembe kellett vennie, hogy a panaszolt ügyben peres eljárás van folyamatban a Fővárosi Bíróságon, ezért külön nem tért ki annak kérdésére, hogy miként értelmezhető az egységes környezethasználati engedélyre vonatkozó államigazgatási eljárási ügyintézési határidő.

A környezetvédelmi hatóságok az üveggyár működése miatti lakossági panaszok alapján az elmúlt években több eljárást folytattak. Mindebből következően az eljáró hatóságok számos fontos információ birtokában voltak, melyeket az új eljárásban már ismert jogi tényekként felhasználhattak. Az üveggyár vezetésének ugyanakkor tudnia kellett, hogy az elavult, a környezetet jelentős mértékben terhelő technológia felváltása elkerülhetetlen. A tervezett korszerű technológiáról a gyár vezetésének kellett információkkal rendelkeznie.

Az országgyűlési biztos szerint a környezetterhelés csökkenését eredményező beruházás környezetvédelmi szempontból mindenképpen támogatandó. Ez azt is jelenti, hogy az engedélyezési eljárást a törvényesség betartása mellett kellő rugalmassággal, kizárólag a feltétlenül szükséges időtartam alatt kell lefolytatni. A Tokodi Üveggyár Kft. megbízása alapján eljáró EU-SZFÉRA 2002. Szolgáltató és Kereskedő Kft. kérelme 2002. november 5-én érkezett az Északdunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségre. A kérelem benyújtója nem igazolta képviseleti jogosultságát, ezért a hatóság annak igazolására hívta fel. Az Áe. szerint a közigazgatási szerv köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Az eljáró személy képviseleti jogosultságát megvizsgálhatja. A képviseleti jogosultság vizsgálata a közigazgatási szerv lehetősége. Tekintve, hogy a konkrét ügyben a gyár tulajdonosi köre, vezetősége is többször változott, továbbá, hogy az Üveggyár tulajdonában álló beruházó jogi személyt is egy másik jogi személy képviselte, a kérdés a tényállás tisztázásának szükségszerű része volt. A képviseleti jogosultságot igazoló irat 2002. december 2-án érkezett a Felügyelőségre.

A szakmai tartalmú (később kiadott) hiánypótlásról az országgyűlési biztos megállapította, hogy a környezetvédelmi hatóság rendelkezik a szükséges szakmai ismeretekkel annak megítéléséhez, hogy szükséges-e hiánypótlás, azt legfeljebb egy ellenkező értelmű szakvélemény alapján lefolytatott bizonyítás cáfolhatná. A vizsgálat ugyanakkor feltárta, hogy a szakmai osztályok hiánypótlást szükségesnek tartó jelzése csak 17 nappal később került a Hatósági Osztályra, továbbá az utolsó állásfoglalás elkészülte és a hiánypótlási felhívás postázása között három hét telt el.

A tervezett tevékenység környezeti hatásvizsgálat köteles, továbbá az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás részletes szabályairól szóló Korm. rendelet hatálya alá is tartozik. A környezetvédelmi hatóság az egységes környezethasználati engedélyezési eljárást a tevékenység tekintetében - amennyiben az külön jogszabály szerint környezeti hatásvizsgálat hatálya alá tartozik - a környezetvédelmi engedélyre való jogosultságot megállapító határozat jogerőre emelkedését követően - ha a kérelmező, környezethasználó eltérően nem nyilatkozik - hivatalból indítja meg. Az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás csak a Főfelügyelőség másodfokú határozatának jogerőre emelkedése után kezdődhetett meg.

Az országgyűlési biztos kiemelte, hogy a hatóság rendelkezésére álló teljes ügyintézési határidő kimerítése betű szerinti értelmezésben nem törvénysértő. Az államigazgatási eljárásnak ugyanakkor alapelve a gyorsaság. Egy olyan beruházás engedélyezésekor, amely a környezetterhelés lényeges csökkenését eredményezi, a hatóságok eljárása akkor okszerű, ha kizárólag a feltétlenül szükséges időtartam alatt, a gyorsaság és az egyszerűség elvére folytatják le azt.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a határidő lényegi csúszása, illetve meghosszabbodása több okra vezethető vissza: a kérelmező nem igazolta a képviseleti jogosultságát; hiánypótlás volt szükséges, mert a dokumentáció szakmai tartalma hiányos volt, az eljárásban szakhatóságok igénybevétele volt kötelező, az "első" eljárásban a képviseletet ellátó jogi személy vezetője időközben az elbíráló hatóság vezetője lett, így kizáró ok állt elő, az érintettek egyike élt a jogorvoslathoz való jogával; a két egymásra épülő engedélyezési forma második eleme feltételezi az első meglétét, a hatóság - bár lényegében nem lépte át az egyes eljárási mozzanatokra rendelkezésre álló határidőket - belső eljárásában "felesleges üresjáratokat" keletkeztetett.

Az indítványozó előadta, hogy az érintett hatóságok értesítési, tájékoztatási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Beadványa szerint a hatóság szóban azt is közölte, hogy 90 napon belül megkapják az engedélyt. Az egyeztetésen elhangzottak utólagos felderítése lehetetlen. Azt, hogy a kérelmező mikor kapja meg az engedélyt, befolyásolja a kérelem tartalma (szükséges-e hiánypótlás), továbbá az is, hogy az arra jogosultak élnek-e jogorvoslattal. A hatóság konkrét kérelem hiányában, előzetesen kizárólag a vonatkozó jogszabályok előírásait ismertetheti. Az országgyűlési biztos rendelkezésére álló dokumentumok között fellelhető több, a környezetvédelmi hatóságoktól származó tájékoztató levél.

A biztos összességében megállapította, hogy voltak olyan eljárási cselekmények, amelyek gyorsabb elvégzésével az eljárás időtartama csökkenhetett volna. Jelentésében szükségesnek tartotta, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vizsgálja meg, miként lehetséges a hatósági eljárás gyorsítása a mindkét jogszabály hatálya alá tartozó tevékenységek esetén. Emellett felkérte a minisztert, hogy a hiánypótlási felhívások kibocsátásának, ügyek áttételének, beadványok továbbításának stb. gyorsítása (az "ügyviteli üresjáratok" csökkentése) érdekében vizsgálja meg a Felügyelőségek belső eljárási rendjét. A miniszter egyetértett a jelentés megállapításaival, intézkedéseiről tájékoztatta az országgyűlési biztost.

OBH 2203/2004.

Ha az ORTT a valóságshow-kat közvetítő műsorszolgáltatóval szemben nem alkalmazza minden indokolt esetben a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésében foglaltakat, és ellenőrzési, felügyeleti jogainak gyakorlása során nem vizsgálja, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e az alkotmányos rendet, az emberi jogokat - különösen az emberi méltósághoz való jogot -, illetve ha e jogok sérelme esetén nem él a törvényben biztosított jogosítványaival, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság veszélyét okozza.

A Kispesti Egészségügyi Intézet Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Centrum dolgozói 2004 márciusában számos szakember által aláírt nyílt levelet juttattak el az országgyűlési biztoshoz. A levél aláírói között voltak a Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichológiai Szakmai Kollégiumának, Gyermekpszichoterápiás Szekciójának, Gyermek- és Serdülőpszichiátriai Szekciójának és Etikai Bizottságának képviselői. Az aláírók véleménye szerint tevékenységüknek nemcsak a pszichés zavarok kezelésére kell irányulnia, hanem a "manapság oly sokat emlegetett megelőzésre is". A levél megírásának közvetlen kiváltó oka az RTL Klub televíziós csatornán sugárzott Anyacsavar című új valóságshow műsor beharangozó reklámja volt, amely a műsor üzenetére vonatkozó általános aggályok és konkrétan a szereplő gyermekek kiszolgáltatottságával kapcsolatos aggodalmak megfogalmazására indította az aláírókat.

Az országgyűlési biztos április 8-án levélben fordult az ORTT elnökéhez, melyben előzetes álláspontot fogalmazott meg az ügyben. A biztos utalt az OBH 4247/2003. számú jelentésében kifejtettekre, és ismételten felhívta az ORTT elnökének figyelmét, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének rendelkezése értelmében a Testületnek és szerveinek a törvényben előírt feladataik gyakorlása során minden esetben vizsgálniuk kell azt is, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, Alkotmányát, annak az Alkotmánybíróság által kifejtett tartalmi követelményeit, törvényeit, külön kiemelten a gyermeki jogok védelmét is. Az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és a televíziózásról 3. § (2) kimondja: "A műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére."

Az országgyűlési biztos felkérte az ORTT elnökét, hogy az ORTT határozatairól, illetve a megtett intézkedéseiről vizsgálata befejeztével küldjön tájékoztatást. Az elnök közölte, hogy az ORTT több ülésén is foglalkozott a műsorszámmal, és több döntési javaslat is felmerült, ám határozat nem született. A levél szerint fontos kérdés annak eldöntése, hogy az ORTT rendelkezik-e általában hatáskörrel az alkotmányos alapjogok védelmére." A Testület ezzel kapcsolatban még nem foglalt állást, az Iroda véleménye a bírói gyakorlatra is tekintettel az, hogy nem." A Testület korábbi döntéseiben próbálkozott a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésére hivatkozva érvényt szerezni az emberi jogok és a kiskorúak fokozott védelmének, azonban az e rendelkezésre hivatkozással született határozatokat a bíróság - egy kivételével - hatályon kívül helyezte. "Az ORTT Irodájának álláspontja szerint a Testületnek nincsen hatásköre az Anyacsavar című műsor szereplőinek személyhez fűződő jogainak védelmére, ilyen igényt csak a szereplők maguk érvényesíthetnek. Jelen esetben a Testület eljárásnak előfeltétele egy, a szereplők és a műsorszolgáltató közötti szerződések semmisségét kimondó bírósági ítélet lenne. Ilyen eljárás megindítására azonban csak maguk a szereplők, vagy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. 9. § (1) bekezdése által támasztott korlátok között az ügyész jogosult."

Az országgyűlési biztos az OBH 4247/2003. számú jelentésében már összefoglalta a valóságshow jelenséggel és az ORTT ezzel kapcsolatos törvényi kötelezettségével összefüggő megállapításait. A jelentés részletesen elemzi az emberi méltósághoz való jog Alkotmánybíróság által kifejtett tartalmát, mely az emberi méltósághoz való jogot olyan anyajognak tekinti, amelyből az ember autonómiájának védelmére szolgáló alkotmányos érvrendszer - konkrét alapjog hiányában is - levezethető. Az élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog a magyar jogrendszerben a legalapvetőbb emberi jogok. "Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az emberi méltósághoz való jog «anyajog», azaz a még nem nevesített szabadságjogok forrása. Ezért e jog értelmezése hatással lehet az egyéni autonómia határainak megvonására más emberi jogok esetében." A jelentés rámutat, hogy a polgári jogi személyiségvédelem alapja az ember testi valója, a személyiség azonban nem azonos a biológiai-fizikai léttel, hanem a "személyiségjegyek", a személyiség elemeinek összessége által kifejezett társadalmi eszmei érték. Az egységes és oszthatatlan emberi személyiség önmagában, egyedüli és eredeti jellegére tekintettel értékes. Ezt a személyiséget a jog védelemben részesíti - a Magyar Köztársaság társadalmi és alkotmányos rendjével összhangban.

A Médiatörvény közvetlen kapcsolatot teremt az Alkotmányban deklarált emberi jogokkal és az Alkotmány értékrendszerével. A jogszabály tehát - kifejezett és kógens rendelkezésével - a műsorszolgáltatók számára közvetlen módon kötelezővé teszi, hogy tevékenységük során ne csupán a rájuk vonatkozó technikai rendelkezéseket tartsák be, működésük ne csak a formális jogszabályi követelményeknek feleljen meg, hanem az Alkotmányban deklarált emberi jogokkal is legyen összhangban. A műsorszolgáltatók felett felügyeleti és ellenőrzési jogokat gyakorló ORTT-nek feladatai ellátása során ezeket az alkotmányos követelményeket is számon kell kérnie a műsorszolgáltatóktól.

Az országgyűlési biztos az Obtv. 21. §-ban biztosított hatáskörében kezdeményezte az ORTT elnökénél, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének megfelelően a Testület és szervei a törvényben előírt feladataikat (felügyeleti, ellenőrzésijogaikat) gyakorolják, az Anyacsavar című műsorral kapcsolatban hozzájuk érkezett bejelentések alapján folytassanak érdemi vizsgálatot, és hozzanak érdemi döntést arról is, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sérti-e az emberi jogokat, és azok törvényi garanciáit. Felhívta továbbá az ORTT elnökének figyelmét, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének alkalmazása során az ORTT jogosult és egyben köteles is az Alkotmányban biztosított alapvető jogokat az Alkotmány - Alkotmánybíróság által kifejtett és magyarázott - értékrendje és fogalmi kultúrája alapján védelemben részesíteni.

Az ORTT elnöke az országgyűlési biztos kezdeményezését elvben elfogadta, ugyanakkor arról tájékoztatta, hogy a testület nem állapított meg jogsértést az érintett műsorszámmal kapcsolatban.

A biztos tájékoztatta az ORTT elnökét, hogy az ügyet - tekintettel annak súlyára és precedens jellegére - az Országgyűlés elé fogja tárni.

1.28.2. Rövidített jelentések

OBH 3116/2002.

Rövidített jelentés a munkaképesség-csökkenés megállapításának orvos-szakértői eljárásáról.

Az országgyűlési biztoshoz a rokkantsági nyugdíj megállapításához szükséges munkaképesség-csökkenés megállapításával kapcsolatos orvos-szakértői véleményeket illetően folyamatosan érkeznek azonos tartalmú beadványok, ezért ezekben az ügyekben összevont vizsgálatot folytatott, mert felmerült az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében deklarált szociális biztonsághoz való jog sérelmének a közvetlen veszélye.

A panaszosok a munkaképesség-csökkenés orvos-szakértői véleményezésével kapcsolatos eljárást sérelmezték, mert a felülvizsgálatok során - álláspontjuk szerint megalapozatlanul - rendszeresen alacsonyabb fokra visszaminősítik a kérelmezőket.

Megállapított tényállás összefoglalva: a panaszosok az orvos-szakértői bizottságok eljárását sérelmezik, egyrészt a panaszosok beszámolása szerint goromba, sokszor megalázó bánásmódban részesülnek, másrészt egészségi állapotukat nem a valóságnak megfelelően állapítják meg, a bizottságok orvosai nem vizsgálnak, csak a hozott leleteket nézik meg. Álláspontjuk szerint, az orvosi bizottságok gyakran az őket kezelő szakorvosok szakmai állásfoglalásával ellentétes véleményt adnak ki egészségi állapotukról.

A 2003-ban folytatott vizsgálatom során (OBH 3155/2002.) a betegjogi képviselők tapasztalataikat összegezve arról számoltak be, hogy munkaképesség-csökkenés mértékének megállapítása során a különböző bizottságok esetében, az "egyszemélyes bizottság"-ként működő orvos stílusát, magatartását, arrogáns viselkedését gyakran kifogásolják a betegek. Megalázónak tartják a "bizottságok" eljárását a vizsgálatok során. Ezt a jelenséget például a Veszprém megyei betegjogi képviselők az OOSZI Főigazgatója felé már jelezték, az illetékesek a problémát ismerik, ennek ellenére ezen a téren semmi változás nem tapasztalható.

A vizsgálat megállapításai:

A jelenleg vizsgált beadványokat megelőzően is számos panasz érkezett az országgyűlési biztosok hivatalához, amelyek az orvos-szakértői bizottságok eljárását, szakértői állásfoglalását sérelmezték. Az országgyűlési biztosok hatásköri szabályának figyelembevételével, az orvos-szakmai kérdés tárgyában érkező panaszokat az országgyűlési biztosoknak rendre el kell utasítaniuk. A rokkantnyugdíj megállapításához szükséges munkaképesség-csökkenés mértékének megállapítása olyan orvosi szakvélemény, amely államigazgatási eljárás keretében kerül megállapításra, és komoly jogkövetkezmény fűződik hozzá, jogosultságot keletkeztet, illetve szüntet meg. Tekintettel az ilyen típusú beadványok nagy számára, vizsgálatom tárgyát a rokkantnyugdíj és a munkaképesség-csökkenés megállapításával összefüggésben a szociális biztonsághoz való jog érvényesülése képezte.

Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. A (2) bekezdés szerint a Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

A társadalombiztosítási rendszer reformjával összefüggésben az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a szociális biztonsághoz való jog értelmezésével [5/1998. (III. 1.) AB határozat, 39/1999. (XII. 21.) AB határozat]. Az Alkotmány szerint a társadalombiztosítás az ellátáshoz való jog megvalósításának egyik eszköze, azaz a társadalombiztosításnak a szerzett jogok garantálását az ellátáshoz való alkotmányos jog megvalósítására figyelemmel kell biztosítania. Ameddig tehát az állam a kötelező társadalombiztosítást úgy működteti, illetőleg működési feltételeit úgy garantálja, hogy az ezeknek az elveknek, tehát nemcsak az ún. vegyes - biztosítási és szociális elemeket egyaránt szem előtt tartó - rendszernek, de annak az alkotmányos követelménynek is megfelel, hogy a megélhetéshez szükséges ellátási jogosultságot, mint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog nevesített tartalmi elemét, a nemzetgazdaság lehetőségei, az érdekegyeztetések eredményei és egyéb szempontok alapján biztosítja, addig az Alkotmány 70/E. §-ában írt alkotmányos kötelezettségének eleget tesz.

Az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdésének idézett rendelkezéséből tehát csak az következik, hogy az állam a polgárok megélhetéshez szükséges ellátáshoz való jogaik realizálása érdekében társadalombiztosítási és szociális intézményi rendszert köteles létrehozni, fenntartani és működtetni. Az Alkotmány azonban e rendszerek működésére vonatkozó alapvető elveket és szempontokat már nem határozza meg. Az Alkotmány szerint ugyanis az egyedüli követelmény, hogy a társadalombiztosítási és a szociális intézményi rendszer a megélhetéshez szükséges ellátásra vonatkozó jogosultságot megvalósítsa. A vegyes rendszerű társadalombiztosítás tehát önmagában nem alkotmányellenes mindaddig, ameddig az állam a jogi szabályozással azt úgy működteti, hogy a biztosítás útján szerzett jogokat, továbbá a szociális biztonsághoz való jog tartalmi elemét adó ellátáshoz való jogot nem sérti.

Az Alkotmánybíróság e határozatát követően a társadalombiztosítás működőképességének és finanszírozásának biztosítása érdekében jelentős változtatásokra került sor a társadalombiztosítás rendszerében.

Egy korábban megkezdett reformfolyamat (a Társadalombiztosítási Alap leválasztása az állami költségvetésről, a társadalombiztosítás ágazatainak elválasztása, a járulékfizetési rendszer átalakítása stb.) eredményeként az Országgyűlés elfogadta az 1997. évi LXXX. törvényt a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről, az 1997. évi LXXXI. törvényt a társadalombiztosítási nyugellátásról, az 1997. évi LXXXII. törvényt a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról, valamint az 1997. évi LXXXIII. törvényt a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól.

Ezek a törvények egy új alapokra helyezett, átalakított társadalombiztosítás és - ezen belül - új nyugdíjrendszer szabályozását tartalmazzák. Az új szabályozás megváltoztatta a nyugdíjrendszer szerkezetét. A reform során az eddigi - lényegében egységes - rendszert széttagolták, s azt egy három pillérből álló többszintű rendszerré formálták át. A kötelező nyugdíjbiztosítás két részre vált: a társadalombiztosítási és a tőkefedezeti alapon működő magánpénztári ágazatra, s ezek működését önkéntes pénztárak egészítik ki.

Lényegesen megváltoztak és a törvény rendelkezései alapján mintegy másfél évtizeden keresztül folyamatosan alakulnak át a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer alapvető elemei. A módosítások érintették a nyugdíj skálát, a minimum szolgálati időre vonatkozó előírásokat, a nyugdíj alapjául szolgáló jövedelmek kiszámításánál alkalmazott ún. deg-ressziós szabályokat, korlátozták a járulék fizetése nélkül elismert szolgálati időknek a nyugdíj számításánál való figyelembevételét stb. A biztosítási rendszer keretei között jogosultságokat nem szerző állampolgárok számára a szociális ellátások keretei között - a nyugdíjrendszeren kívül - bevezették az időskorúak járadékát.

Mindezen változások nyomán nagymértékben erősödött az új nyugdíjrendszer biztosítási karaktere, s jelentősen visszaszorultak a szociális célú újraelosztási szempontok. Bár a társadalombiztosítási nyugdíjnak változatlanul jellemzője az, hogy vegyes rendszerű nyugdíj, amelyben egyaránt megtalálható és a biztosítási és szolidaritási elemek, az is kétségkívül megállapítható, hogy az új szabályozásban a társadalombiztosítási nyugdíjon belül is egyre dominánsabbá válik a nyugdíj biztosítási jellege a szociális elemekkel szemben.

Az Alkotmánybíróság fentebb már idézett határozataiban értelmezte az Alkotmánynak a 70/E. § rendelkezését. Több határozatában is rámutatott arra, hogy az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdéséből az állam kötelezettségei tekintetében csak az következik, hogy az állam a polgárok megélhetéshez szükséges ellátáshoz való jogának érvényesítése érdekében társadalombiztosítási és szociális intézményrendszert köteles létrehozni, fenntartani, működtetni. Az Alkotmány azonban e rendszerek működésére vonatkozó elveket, szabályokat nem határoz meg. Ezen belül a jogalkotó maga határozhatja meg milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait.

Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban vizsgálta azt is, hogy az Alkotmány 70/E. §-a mennyiben korlátozza a törvényhozót az ellátásokon belüli változtatások, átalakítások tekintetében. Az Alkotmánybíróság e határozataiban rámutatott arra, hogy az állam széles körű jogosítványokkal rendelkezik a szociális ellátásokon belüli változtatásokra, átcsoportosításokra és átalakításokra a gazdasági viszonyok függvényében. A változtatások joga azonban nem minden korlátozás nélkül illeti meg az államot. Annak elbírálásánál, hogy az egyes szolgáltatások alkotmányosan miként csökkenthetők vagy vonhatók meg, a szociális biztonsághoz való jog annyiban játszik szerepet, hogy az elvonások folytána szociális ellátás mértéke egészében nem csökkenhet az Alkotmány 70/E. §-a szerint megkövetelt minimális szint (a megélhetéshez szükséges ellátás) alá. Az egyes változtatások alkotmányossága azonban függ attól is, hogy nem ütköznek-e más alkotmányos elvekbe és jogokba, így nem ellentétesek-e a jogbiztonság elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, illetve - ha biztosítási elemet is tartalmazó szolgáltatásról van szó - a tulajdon védelmével.

Ezért az államot, a jogalkotót megillető - a változtatásokra vonatkozó -jogosítványok csak a jogállamiság igen szoros korlátai között gyakorolhatók alkotmányosan.

Az Alkotmánybíróság már korábban elvi jelentőséggel rámutatott arra, hogy az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált" jogállamisághoz hozzá tartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása". A szerzett jogok védelme a jogállamban szabályként érvényesül, de nem abszolút érvényű, kivételt nem tűrő szabály. A kivételek elbírálása azonban csak esetenként lehetséges. Azt, hogy a kivételes beavatkozás feltételei fennállnak-e, végső fórumként az Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie. A jogbiztonság - amely az Alkotmánybíróság szerint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja - a szociális ellátási rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentőségű. A szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni. Az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges. A kötelező biztosítási rendszer esetében a járulékok kötelező befizetése, vagyis e "vagyonelvonás" fejében a biztosított a rendszer fokozottabb stabilitását várhatja el. A törvénnyel elrendelt kötelező járulékfizetést nagymértékű állami garanciavállalás (másként: bizalomvédelem) legitimálhatja. A kötelező biztosítás elvonja ugyanis azokat az eszközöket, amelyekkel az érintett saját kockázatára maga gondoskodhatott volna magáról és családjáról, s ezt a vagyont a társadalombiztosítás szolgálatába állítja. A fedezet társadalmasításával az állam tipikus tulajdonosi magatartást kollektivizál. A kötelező biztosítási rendszerben az ellátások, az ellátásokhoz fűződő várományok védelme ezért is különösen indokolt. A váromá-nyok annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a "beteljesedéshez", vagyis a szolgáltatásra irányuló alanyi jog megnyíltához. A már élvezett, megszerzett szolgáltatás még inkább védendő. A várományok és szolgáltatások védelme attól függően is erősebb, hogy áll-e velük szemben a jogosultnak saját anyagi szolgáltatása is. Mindazon társadalombiztosítási szolgáltatások esetében, ahol a biztosítási elem szerepet játszik, a szolgáltatások csökkentésének vagy megszüntetésének alkotmányossága a tulajdonvédelem ismérvei szerint bírálandó el. Az Alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti védelemben. Az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. Az alapjogi tulajdonvédelem kiterjed a tulajdon egykori ilyen szerepét átvevő vagyoni jogokra, illetve közjogi alapú jogosítványokra is (például társadalombiztosítási igényekre) . Az emberek túlnyomó többsége nem "önnyugdíjas", s inaktív korára társadalmi és gazdasági biztonságát nem saját dologi javai teremtik meg, hanem eleve úgy él, hogy munkája eredményének bizonyos részét a társadalombiztosításba ruházza be, s annak a szolgáltatásai látják el a szűken értelmezett polgári jogi vagyonbiztonságot garantáló feladatát. Ha pedig javait törvény vonja el erre a célra, törvénynek kell a tulajdonéval összehasonlítható biztonságot nyújtania. Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban kifejtette, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét: függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. Másrészt azt is leszögezte, hogy a védelmi kör kiterjesztésével egyidejűleg a tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik. Az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett. A korlátozáshoz a 13. § (2) bekezdése szerint elég a "közérdek". Ennek megállapítása a jogalkotó feladata. Az Alkotmánybíróság nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességét, hanem csak a közérdekre hivatkozás indokoltságát, továbbá azt vizsgálta, hogy a "közérdekű" megoldás nem sért-e valamely más alkotmányos jogot. A korlátozás arányosságára viszont az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata számos ismérvet kínál. Az arányosság vizsgálatának ezekben a kereteiben a társadalombiztosítási jogviszony sajátosságait is figyelembe vevő eszközt nyerünk arra, hogy a változtatások alkotmányossági vizsgálata során a változás célját és eszközét összemérjük. A szolgáltatáscsökkentéseket indokoló "közérdek", az egész társadalombiztosítás-rendszer működőképessége és fennmaradása, az állam helytállásának külső és a társadalombiztosításban rejlő okok miatti megnehezülése alkotmányjogi kategóriával értékelhetővé válik.

A kötelező társadalombiztosítási rendszerben a biztosítási elv, a társadalmi szolidaritás és a tulajdonhoz fűződő jogok alkotmányos keretek közötti korlátozása együttesen érvényesül.

A fent kifejtett alkotmányos követelményekkel összhangban a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi LXXX. törvény célja, hogy az egyéni felelősség és öngondoskodás követelményeinek és a társadalmi szolidaritás elveinek megfelelően szabályozza a társadalombiztosítás keretében létrejövő jogviszonyokat, meghatározza a társadalombiztosítási ellátások körét.

A biztosítottak egyes társadalombiztosítási ellátások igénybevételére való jogosultságát a társadalombiztosításban való részvételi kötelezettségük, illetve társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségük teljesítése alapozza meg. A pénzbeli társadalombiztosítási ellátások a biztosított járulékfizetésének alapjául szolgáló jövedelmével arányosak.

Az állam a társadalombiztosítási rendszer működéséről és a nemzetgazdaság lehetőségeivel összhangban álló fejlesztéséről a társadalombiztosítási rendszerben nyújtott egyes ellátások megállapításával, az ellátások fedezetére a foglalkoztatókat és a biztosítottakat terhelő fizetési kötelezettségek meghatározásával gondoskodik. Az állam a társadalombiztosítási ellátások fedezetét akkor is biztosítja, ha a társadalombiztosítás kiadásai a bevételeket meghaladják.

Az Országgyűlés az Alkotmányban foglalt elveknek megfelelően az időskorúak és a tartósan vagy véglegesen munkaképtelenné válók, valamint hozzátartozóik megélhetésének biztosítása érdekében alkotta meg a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt.

A kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer működtetése és fejlesztése az állam feladata. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer öregség, megrokkanás, megrokkanással járó baleset esetén a biztosított részére, elhalálozása esetén a hozzátartozója részére egységes elvek alapján nyugellátást biztosít.

A társadalombiztosítási nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati időhöz igazodik.

A rokkantsági nyugdíj feltételei egyrészről a törvényben meghatározottak szerinti szolgálati idő megszerzése, amelynekjelentős szerepe van a nyugdíj mértékének meghatározásánál, másrészről orvosi vonatkozású feltételei vannak. Rokkantnak az tekinthető, aki a munkaképességét hatvanhét százalékban elvesztette, és ebben az állapotában javulás egy évig nem várható, vagyis tartósan, vagy véglegesen munkaképtelenné vált. A rokkantság fokát, illetve a munkaképesség-csökkenés mértékét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Országos Orvos-szakértői Intézetének orvosi bizottságai véleményezik.

Állapotváltozás miatt a törvény lehetőséget biztosít a rokkantsági nyugdíj módosítására. A rokkantsági nyugdíjas állapotváltozása miatt más rokkantsági csoportba is kerülhet, mint amelynek alapján a nyugdíjat megállapították. Állapota javulhat, de rosszabbodhat is. Ha állapotváltozás következik be, a rokkantsági nyugdíjat ennek megfelelően módosítani kell.

Megszűnik a rokkantsági nyugdíjra jogosultság, ha a nyugdíjas már nem rokkant, illetőleg rendszeresen dolgozik, és keresete négy hónap óta lényegesen nem kevesebb annál a keresetnél, amelyet a megrokkanás előtti munkakörében rokkantság nélkül elérhetne.

A nyugellátással összefüggő jogot vagy kötelezettséget érintő intézkedéssel szemben jogorvoslatnak van helye. Ahogyan már korábban utaltam arra, hogy a munkaképesség csökkenésének megállapításával kapcsolatos orvosi szakvélemény kiadására államigazgatási eljárás keretében kerül sor, az igénylőnek a közigazgatási jogorvoslaton (I.-II. fok) túl illetékmentes bírósági felülvizsgálatra is lehetősége van.

A Legfelsőbb Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az OEP OOSZI orvosi bizottságai által az egészségromlás mértéke tekintetében tett megállapítások olyan szakértői vélemények, amelyek irányadóak a rokkantság, a rokkantsági csoportokba történő besorolás vagy átsorolás, valamint a rokkantsági állapot megszűnése vonatkozásában. E szakvélemények teljes részletességgel tartalmazzák a kérelmező egészségi állapotának leírását, és ennek alapján százalékok meghatározásával véleményezik, hogy rokkantnak tekinthető-e, illetőleg melyik rokkantsági csoportba tartozik. Az említett szakvélemények helytállósága, illetve az azokon alapuló határozatok csak abban az esetben vitathatóak sikerrel a perben, ha a fél konkrétan hivatkozik az egészségromlását előidézett további olyan körülményre, amelyet az orvosi bizottságok nem vizsgáltak, illetve figyelmen kívül hagytak, mert annak figyelembevétele esetleg módosíthatja az adott szakvéleményeket. Minthogy e kérdés orvosi szakkérdés, a bíróságoknak ennek megállapítására - tekintettel a félnek a per során e vonatkozásban előterjesztett kérelmére is - szakértő vagy orvos-szakértők kirendelésével (Igazságügyi Orvos-szakértői Intézet, szükség esetén ETTIB) további bizonyítást kell lefolytatniuk. (BH2002. 281: A munkaképesség-csökkenés mértéke megállapításának szempontjai a társadalombiztosítási perekben.) Az eljáró bíróságoknak tehát azt kell vizsgálniuk, hogy az eljárt orvosi bizottságok véleményei, az általuk megállapított egészségromlás mértéke tekintetében - figyelemmel a keresetlevélben előadottakra is - valóban megalapozottak-e.

Az Országgyűlés még 1997-ben határozatot hozott [75/1997. (VII. 18.) OGY határozat] a megváltozott munkaképességűek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátó rendszerének átalakításáról, amelyben többek között leszögezte, hogy

"2. Ki kell dolgozni a megváltozott munkaképesség értékelésének új minősítési elveit, melyek alapján az egyén egészségi állapotát, elveszett és megmaradt munkavégző képességét az általa ellátható munkakörök követelményei, valamint képzettsége, szakmai gyakorlata, életkora alapján meghatározható rehabilitálhatósága szempontjából lehet minősíteni.

Ehhez

a) meg kell határozni a megváltozott munkaképesség új minősítési szabályait,

b) ki kell alakítani a munkaképesség-csökkenés mértékét és egyben a rehabilitálhatóságot is értékelni képes orvos-szakértői szervezetet,

c) meg kell alkotni az orvos-szakértői eljárás új szabályait."

E határozatban az Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy a szociális partnerekkel és a társadalombiztosítási önkormányzatokkal egyeztetve készítsen ütemtervet a határozatban foglalt feladatok megvalósítására olyan határidőkkel, hogy az új rendszer bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat és szervezeti, intézményi feltételeket is figyelembe véve, a foglalkozási rehabilitáció és az ellátások új rendszere legkésőbb 1998. március végéig kihirdetésre és 1999. január 1-jétől bevezetésre kerülhessen.

Az OEP "Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2003. évi tevékenységéről" szóló, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága részére készült összefoglaló tájékoztatójában beszámol a rokkantsági nyugdíjrendszer és a minősítési rendszer korszerűsítése érdekében tett intézkedéséről, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokról.

Az elmúlt év során tovább folytatódtak a megváltozott munkaképességűek ellátó rendszerének a korszerűsítési munkálatai, melynek elméleti-tudományos alapot a WHO magyar nyelvre lefordított tanulmánya, "A Funkciók Nemzetközi Osztályozása" (FNO), illetve a közeljövőben megjelenő "Irányelvek a munkaképesség, a fogyatékosság és a megváltozott munkaképesség orvos-szakértői minősítéséhez" nyújtották. A rendszernek a komplex rehabilitációval, a fogyatékosok támogatási rendszerével összhangban történő átalakításának elvei megfogalmazódtak.

Az OEP és az OOSZI szakértői az 1990-es évek közepétől folyamatosan tanulmányozták az Európai Unió tagállamai, illetve más fejlett országok szociális és társadalombiztosítási rendszereit - beleértve a fogyatékkal élők komplex orvos-szakértői minősítését -, és ezzel egy időben elemzések készültek a hazai rendszerek működéséről. E többéves munka tette lehetővé, hogy az OEP már 2000 áprilisára elkészítette és az Egészségügyi Minisztériumnak megküldte az egészségkárosodáson, a fogyatékosságon és a munkaképesség-csökkenésen alapuló társadalombiztosítási-szociális ellátó rendszerek korszerűsítésére kidolgozott javaslatát. Ezt követően 2000 és 2003 között a szakértők tárcaközi bizottságaiban, illetve az OEP és OOSZI szakmai műhelyeiben dolgozva a munkaanyagot tovább elemezték, kidolgozták az orvos-szakértői eljárás új szabályainak koncepcióját, és folyamatosan - az adott helyzetnek megfelelően - aktualizálták azt. Tárcaközi Munkabizottság alakult a megvalósításhoz szükséges jogszabályalkotásra és az intézkedési terv megvalósítására szükséges javaslat kidolgozására. Az OEP és az OOSZI az új minősítési feladatok megoldására képes, megfelelő szakértelemmel rendelkező szakember ellátottság érdekében részt vett az egészségbiztosítási szakorvosi szakvizsga szakmai kritériumrendszerének kialakításában, intézményi háttere megszervezésében. A megszerezhető orvos-szakmai szakképesítések jegyzékébe felvételre került az új szakvizsga. A szakképzés mind a 4 orvostudományi egyetemen beindult. Jelenleg 110 fő vesz részt a képzésen, akiknek egyharmada OEP szakértő. Az OEP és az OOSZI részt vesz a szakvizsgárajelentkezők elméleti és gyakorlati képzésében is. Az OEP munkacsoportot szervezett a fogyatékosság, megváltozott munkaképesség, keresőképtelenség minősítésének új, részletes szakmai kritériumrendszeréről szóló irányelvek kidolgozására.

A fogyatékosság orvos-szakértői minősítésének új szakmai irányelvei figyelembevételével harmonizálni kell az egészségkárosodáson és következményein (fogyatékosság, megváltozott munkavégző képesség stb.) alapuló társadalombiztosítási, szociális ellátások orvos-szakmai kritérium rendszereit, valamint az ezeket megalapozó jogszabályokat. Folytatni kell az orvosi rehabilitáció jelenlegi helyzetének elemzését, meg kell határozni fejlesztések irányát, célkitűzéseit (rehabilitációs hálózat kiépítése, a rehabilitációs feladatok megoldására képes, megfelelő szakértelemmel rendelkező szakember-ellátottság megteremtése) . Folytatni kell a foglalkozási rehabilitáció jelenlegi helyzetének elemzését, meg kell határozni fejlesztésének, működtetésének koncepcióját.

A társadalombiztosítási/szociális ellátó rendszerek korszerűsítésével párhuzamosan elemezni kell a társadalmi rein-tegrációt ösztönző rendszerek működését, meg kell határozni a szükséges strukturális átalakítás irányát, s mindezeket érvényesíteni a szabályozásban. Az OOSZI-nak, mint jelentős társadalmi igényeket kielégítő, s ennek megfelelő érdeklődésre számot tartó szerv munkájának átalakítására van szükség úgy, hogy az új szakmai irányelvek bevezetésével, megfelelő szakmai felügyelettel, a tevékenység minőségbiztosítási kritériumainak kidolgozásával európai szintű, elismert orvos-szakértői és szociális ellátást nyújtó intézetté váljon.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény értelmében rokkantnak az a személy minősül, aki munkaképességét 67%-ban elvesztette. Az állam a nem rokkant, de megváltozott munkaképességű "dolgozókról" a szociális intézményrendszer keretében gondoskodik. A 67% alatti, de legalább 50%-os munkaképesség-csökkenés megállapítása esetén a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló, többször módosított 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletet kell alkalmazni.

A megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatásának (foglalkozási rehabilitációjának) célja, az orvosi rehabilitációt követően, egészségi állapotának, szakképzettségének megfelelő munkavégzés biztosítása. A megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatásának biztosítása a rendelet értelmében annak a munkáltatónak a feladata lenne, ahol a dolgozó a megváltozott munkaképességének megállapítása idején munkaviszonyban, valamint munkaviszony jellegű jogviszonyban állt. Ezt a feladatát a munkáltató megfelelő munkakör biztosításával, szükség esetén betanítás vagy szakképzés segítségével látja el. A megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató munkáltató e feladat ellátásához pénzügyi támogatást igényelhet. Ha a megváltozott munkaképességű dolgozó a munkáltató, illetve a rehabilitációs bizottság megfelelő rehabilitációs intézkedését elfogadja, jogosult a rendeletben meghatározott feltételek mellett kereset-, illetve jövedelem-kiegészítésre. Ha a megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatása nem oldható meg, úgy részére átmeneti vagy rendszeres szociális járadékot kell megállapítani és folyósítani.

A fent kifejtettek alapján a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben nem tártam fel visszásságot. Az e téren bekövetkezett jogi-szabályozásbeli szigorítások alkotmányossági vizsgálata az Alkotmánybíróság feladata. A rokkantnyugdíj megállapításával kapcsolatos beadványokban a panaszosok az Orvos-szakértői Bizottságok eljárását sérelmezik, azonban az egyedi orvos-szakértői eljárásokat az országgyűlési biztosnak nincs hatásköre felülvizsgálni. Tekintettel arra, hogy akár a társadalombiztosítás, akár a szociális ellátás keretében igénybe vehető ellátásokra való jogosultságot az orvos-szakértői vélemények függvényében vehetik igénybe a biztosítottak, figyelemmel az

Országgyűlés 75/1997. (VII.18.) OGY határozatára is, felhívom az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter figyelmét, hogy az orvos-szakértői eljárás új szabályainak, a munkaképesség-csökkenés mértékét és a rehabilitálhatóságot (az egyén szakmai gyakorlata, képzettsége, életkora alapján megállapítható rehabilitálhatóságot) is értékelni képes, a rászorulók állapotának objektív, szakmai megállapításához szükséges orvos-szakértői szervezet létrehozása már elodázhatatlan.

Az egészségügyi miniszter válaszában kifejtette, hogy a rokkantság megállapításával kapcsolatos orvos-szakértői vizsgálatok célja és módszere is különbözik a hagyományos klinikai vizsgálatokétól: nem csupán a betegség, az elveszett képesség kimutatására, hanem egyre inkább a fejleszthető képességek feltárására, a rehabilitálhatóság véleményezésére helyezi a hangsúlyt. Következésképp az orvos-szakértői álláspont nem automatikusan veszi át a kezelőorvosok véleményét. Jelenleg folyamatban van a minősítési rendszerek a felülvizsgálata, amelynek célja az elbírálás egységes rendszerének, valamint az eljárás egyszerűsítésének megteremtése. Mindemellett a szakember-ellátottság érdekében mind a négy orvostudományi egyetemen beindult a szakképzés, amelyen jelenleg száztíz fő vesz részt. A miniszter kitért arra is, hogy a minősítési rendszerek átalakításához kapcsolódó program célja, hogy a rászorulók a rehabilitáció eszközeit a legkevesebb bürokráciával kapják meg.

A jelentést megtárgyalta az Országgyűlés egészségügyi bizottsága is, és az abban foglaltakkal egyetértve felkérte a kormányt, hogy készítse el jogalkotási tervét a munkaképesség-csökkenés megállapításával, valamint az ellátórendszer korszerűsítésével kapcsolatban.

Budapest, 2004. szeptember

Lenkovics Barnabás s. k.

OBH 1252/2003.

Rövidített jelentés a vendéglátó-egységeknek a lakóhelyi környezetre gyakorolt zavaró zaj- és rezonancia-hatásairól.

A korábbi évekhez hasonlóan 2003-ban is jelentős számban érkeztek olyan panaszok, amelyekben az indítványozók a lakóhelyük közelében - gyakran a lakóházukban - lévő vendéglátóipari-egység zajos, nyugalmukat zavaró működését sérelmezték. A panaszosok számára zavaró a távozó vendégek utcai hangoskodása, kulturálatlan viselkedése is. Az egyedi panaszok nagy száma miatt az országgyűlési biztos ismét szükségesnek tartotta a probléma átfogó vizsgálatát az egyedi ügyek bemutatásán keresztül. Vizsgálatát a tisztességes eljáráshoz, a vállalkozáshoz, a tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogok érintettsége miatt indította. A vizsgálat részeként valamennyi ügyben megkereste a települési önkormányzat jegyzőjét.

Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának felételeiről szóló 4/1997. (I.22.) Korm. rendeletet (R.) módosító 203/2002. (IX. 14.) Korm. rendelet hatálybalépésével Diszkó üzletkörű egység esetében a környezetvédelmi és az építésügyi hatóság is eljár. A módosítás ugyanakkor nem érintette az egyéb vendéglátással foglalkozó üzleteket, így a külön nevesített "Zenés szórakozóhely" üzletkörű egységet sem, amely - mint az elnevezésében is szerepel - kifejezetten zeneszolgáltatási célt is szolgál.

Az üzletek működése általában az esti órákban zavarja a lakókat. Zavaró jelenségek napközben is előfordulhatnak, azonban azok negatív hatása este a pihenés, alvás időszakában, más zavaró körülmény hiányában fokozottabb. Zárás után a takarítás, mosogatás, a berendezési tárgyak rendezése lehet zavaró. A belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény (Tv.) a nyitvatartási idő megállapításakor irányadó szempontokat nevesíti. A kereskedőnek a nyitvatartási idő megállapítására vonatkozó joga az R.-ből fakad: az üzlet nyitvatartási idejét a belkereskedelemről szóló törvény figyelembevételével a kereskedő állapítja meg.

A nyitvatartási idő közigazgatási eszközökkel való korlátozásának lehetőségét az R. szabályozza. A jegyző a külön jogszabályban meghatározott zajterhelési határérték figyelmeztetés ellenére való ismételt túllépése esetén az üzlet éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitva tartását korlátozhatja, illetve kötelező zárva tartási időszakot rendelhet el. Az R.-t módosító 203/2002. (IX. 14.) Korm. rendelettel az üzlet éjszakai nyitva tartásának korlátozása, illetve a kötelező zárva tartási időszak elrendelése a külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű zaj esetén is lehetővé vált. A hivatkozott külön jogszabály a zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V. 12.) MT rendelet 2. § (3) bekezdése: Veszélyes mértékűnek minősül az a zaj is, amelyre -jellegéből adódóan - határértéket nem lehet előírni, illetőleg a zajkeltés azonos körülmények között nem ismételhető, de érzékszervi észleléssel megállapíthatóan emberek nyugalmát jelentős mértékben zavarja.

Megállapítható, hogy megmaradt a "kétszeres zajmérés", de bekerült a jogszabályba az olyan veszélyes mértékű zaj is, amelyre határértéket nem lehet előírni, de az emberek nyugalmát jelentős mértékben zavarja. A módosítást az az általánosnak is tekinthető probléma indokolta, hogy egyes kereskedelmi, szolgáltató létesítmények zajkibocsátása - melyek nem reprodukálható, nagyon változó, méréssel nem meghatározható, ám mégis zavaró zajhatással terhelik környezetüket - nem volt megfelelően szankcionálható. A módosításban foglaltak szerint a zajhatás megítélése során az üzlet működésével összefüggő zajhatást, tehát nemcsak a zeneszolgáltatást, hanem például a gerjesztett gépjármű-forgalmat, a nem megfelelő emberi magatartásból származó zajhatást is figyelembe kell venni. Nemcsak azon forrásokkal szemben lehet korlátozó intézkedéseket hozni, amelyek a határértéket túllépik, hanem azokkal szemben is, amelyeket az MT rendeletjellegüknél fogva veszélyes mértékűnek minősít. Ha az üzlet működésével összefüggő zajhatások miatt a lakosság nyugalmának sérelme megállapítható, a jegyző az üzlet éjszakai nyitva tartását korlátozhatja, illetve kötelező zárva tartási időszakot rendelhet el.

Bár a módosítás mindenképpen a lakóközösség alkotmányos jogainak védelmét szolgálja, a hatósági fellépés utólag, a működéssel összefüggő problémák jelentkezése után történhet. Az országgyűlési biztos hatékonyabbnak és a panaszok megelőzésére alkalmasabbnak tartja, ha a nyitvatartási időt nem a kereskedő állapítja meg, hanem a működési engedély kiadásakor a hatóság megvizsgálná a körülményeket és a lakókörnyezet érdekeit is szem előtt tartva - figyelembe véve természetesen a kereskedő érdekeit is -, maga határozna arról. Amennyiben az egység panaszmentesen, a környék nyugalmát nem zavaróan működik, kérhető lenne a nyitvatartási idő meghosszabbítása. A jelenlegi szabályozás a kereskedő által tetszőlegesen megállapított nyitvatartási idő utólagos korlátozhatóságának lehetőségét mint szankciót alkalmazza. Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy megfelelőbbnek tartja a hatóság által megállapított nyitvatartási idő későbbi meghosszabbításának gyakorlatát. Ez a fajta szabályozás a lakossági érdekeket helyezi előtérbe, de nem hagyja figyelmen kívül a kereskedőnek a hosszabb nyitvatartási időre vonatkozó érdekét sem. Utólag szankcionálni, korlátozni valamely tevékenységet vagy a nyitvatartási időt rövidíteni sokkal nehezebb és kevésbé célravezető, mint az engedély megadásakor szabályozni azt. A szankcionálás helyett az ismertetett panaszokhoz hasonló esetek megelőzésére kell törekedni.

A lakóközösség érdekeit sérti, hogy a nyitvatartási idő megállapítása a hatóság közreműködése nélkül, a kereskedő belátása szerint történik, ezáltal a lakosság jogos érdekeinek, életkörülményeinek figyelembevétele rendszerint teljes egészében hiányzik. A nyitvatartási idő és a zavaró jelenségek közötti nyilvánvaló összefüggés miatt a nyitvatartási időnek az egység környezetében élők érdekeit is figyelembe vevő szabályozása jelenthet megoldást. A Tv. egyébként rögzíti, hogy a nyitvatartási időt úgy kell megállapítani, hogy az megfeleljen a lakosság életkörülményeinek.

Az országgyűlési biztos megvizsgálta az Alkotmánybíróságnak a vendéglátóhelyek nyitva tartására vonatkozó helyi önkormányzati rendeleteken keresztül az önkormányzati rendeletalkotás korlátait elemző határozatait. A helyi rendeletek a nyitvatartási idő szabályozásával a lakosság életkörülményeinek javítását, alkotmányos jogaik védelmét szolgálták, azonban az Alkotmánybíróság a rendeletalkotási hatáskör túllépése miatt azokat megsemmisítette, miközben megállapította, hogy az üzletek nyitva tartása olyan helyi érdekeket érint, amely indokolttá tenné az önkormányzati jogalkotást.

Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a vendéglátóhelyek működésének szabályozása tipikusan olyan terület, ahol a helyi viszonyoknak, szokásoknak, adottságoknak jelentőségük van, ezért az ország egész területén hatályos jogszabályok helyett helyi rendezést igényel. A helyi sajátosságok sokfélesége miatt lehetetlen olyan egységes feltételrendszert kialakítani, amely éppúgy alkalmazható egy főként mezőgazdaságból élő faluban, mint egy üdülőfaluban; vagy alkalmazható a fővárosban és egy kisvárosban is. A helyi szinten történő szabályozás nagyobb beleszólást, érdekérvényesítési lehetőséget biztosít valamennyi érdekeltnek. Ennek szellemében a vendéglátóhelyek esetében is lehetővé kellene tenni, hogy a szabályozás minél inkább alkalmazkodjék a helyi követelményekhez: a decentralizáció és a szubszidiaritás itt is érvényesüljön. Eltérő körülmények nemcsak a települések között lehetnek, hanem egy adott település egyes részei között is. A fentiekben részletezett probléma miatt kívánatos lenne, hogy a jogi szabályozás akként módosuljon, hogy az alapul szolgáló általános előírásokat tartalmazó keretszabály tartalommal való megtöltését rábízza a helyi viszonyokat, szokásokat ismerő helyi jogalkotó szervre. Az üzletek nyitva tartása - az Alkotmánybíróság szerint is - olyan helyi érdekeket érint, amely indokolttá tenné az önkormányzati jogalkotást.

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 3. § (4) szerint ügyfél az a magánszemély,jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet, amelynek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti. Sérti a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot, hogy a közvetlenül szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultak az R. hatálya alá tartozó engedélyezési eljárásokban egyáltalán nem vesznek részt. A tisztességes eljárás megkívánja, hogy az R. hatálya alá tartozó engedélyezési eljárásokban megillesse az ügyféli pozíció a közvetlenül szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultakat. Az országgyűlési biztos a konkrét esetek, illetve a jegyzői észrevételek alapján változatlanul szükségesnek tartja a nyitvatartási idő hatóság általi megállapíthatóságát, a szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultak ügyféli jogállásának biztosítását, illetve az építésügyi hatóság részvételét az engedélyezési eljárásban.

A vállalkozáshoz való alapjog nem korlátozhatatlan. A jogalkotót az a követelmény köti, hogy ne alakítson ki olyan feltételrendszert, amelynek keretei között lehetetlenné válna a vállalkozáshoz való alapjog gyakorlása. Nyilvánvaló, hogy a fokozottabb hatósági részvétel a vállalkozások működésének engedélyezésekor nem teszi lehetetlenné a vállalkozóvá válást, az alapjog gyakorlását, ezért az nem aránytalan az elérni kívánt célhoz képest. Sőt, miután az egészséges környezethez való jog közvetve vagy akár közvetlenül is az ember lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát biztosítja, ezek pediga kiemelkedően fontos alapjogok közé tartoznak, az előzetes engedélyezés során megszabott feltételek és korlátozások nem csak szükségesnek, de arányosnak is tekinthetők.

Az országgyűlési biztos javasolta, hogy a Gazdasági és Közlekedési Miniszter kezdeményezze az üzletek működésére vonatkozó jogi szabályozás átfogó felülvizsgálatát és módosítását annak érdekében, hogy az országos szintű jogszabály általános előírásokat (keretszabályokat) tartalmazzon, míg a részletszabályokat (pl. a nyitvatartási időt) a helyi viszonyokat, szokásokat ismerő helyi jogalkotó szerv rendelete állapíthassa meg. Javasolta, hogy az építmény alkalmasságának megállapítása érdekében minden esetben kötelező legyen az építésügyi hatóság közreműködése az engedélyezési eljárásban, amennyiben a tervezett tevékenység a vendéglátás. Javasolta továbbá, hogy a telepengedélyezésről szóló Korm. rendelethez hasonlóan az R. hatálya alá tartozó engedélyezési eljárásokban is megillesse az ügyféli pozíció a közvetlenül szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultakat. Tekintettel arra, hogy a környezetvédelmi programok nagy jelentőséggel bírnak a környezetvédelem jogszabályi rendszerében, javasolta a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, hogy a települési környezetvédelmi programok megalkotásának elősegítése érdekében tekintse át a Kvt.-nek a környezetvédelmi program alkotására vonatkozó rendelkezéseit, és a programok nagyobb szerepe érdekében fontolja meg a jogszabály-módosítás kezdeményezését. A biztos kezdeményezte, hogy amennyiben a zeneszolgáltatás a lakosság nyugalmát sérti, a jegyzők az R. 17. § (4) bekezdése alapján azonnal végrehajtható határozatban tiltsák meg a zeneszolgáltatást. Kezdeményezte, hogy a jegyzők a zavaró zajhatás miatti bejelentés esetén vizsgálják meg az R. 18. § (1) bekezdés második fordulata alkalmazásának lehetőségét is. Szükségesnek tartotta, hogy a helyi önkormányzati rendeletek a hangosító berendezések alkalmazásának engedélyezésekor tartalmazzák azt az előírást, hogy a kérelmező mellékeljen egy olyan vizsgálati dokumentumot, amely magában foglalja a hangosító berendezések üzemeltetésének valamennyi körülményét és hatásait, így a határértékek teljesülésének és ezek ellenőrzésének feltételeit is. Tekintettel arra, hogy a vizsgált problémák az ország más településein is jelentkezhetnek, a kezdeményezések és a javaslat országos érvényesüléséhez a belügyminiszter közreműködését kérte.

A gazdasági és közlekedési miniszter válaszában arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a minisztérium megkezdte a kereskedelmi joganyag teljes felülvizsgálatát. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény települési környezetvédelmi programra vonatkozó rendelkezéseinek módosítását nem tartotta indokoltnak, a további javaslatokkal egyetértett.

(Kapcsolódó ügyek: 2774/2003., 2815/2003., 2865/2003., 2907/2003., 2961/2003., 3047/2003., 3143/2003., 3376/2003., 3720/2003., 4388/2003., 4865/2003., 5068/2003., 5080/2003., 5556/2003., 5685/2003.)

OBH 3071/2003.

A szabadtéren tartott rendezvények lakókörnyezetre gyakorolt zavaró hatásai tárgyában készült rövidített jelentés.

Az országgyűlési biztoshoz 2003-ban több olyan panaszos fordult, aki a lakóhelye közelében tartott szabadtéri rendezvények zaját sérelmezte. A biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során tájékoztatást kért az adott helyszínen engedélyezett rendezvények számáról, a helyi önkormányzati rendeleteknek a lakóközösség alkotmányos jogai védelmét szolgáló rendelkezéseiről, valamint az érintett szervekneka lakossági panaszok alapján tett intézkedéseiről.

A jelentésben kifejtette, hogy a közterület-használati engedély kiadása iránti kérelem esetén az önkormányzat sajátos kettős helyzetben van: a használat átengedésével járó bevételen túl a rendezvények közösségi igényeket is kielégíthetnek, továbbá hozzájárulhatnak a közösség kulturális fejlődéséhez. Az önkormányzati törvény értelmében a települési önkormányzat feladata egyebek mellett a közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység, a sport támogatása is. Figyelemmel kell ugyanakkor lennie arra, hogy sűrű, nagyvárosias beépítettségű lakóterületeken a zenés (hangosító berendezést alkalmazó) rendezvények rendkívül zavarhatják a környéken lakókat, emellett a közlekedést, a lakóhelyek megközelítését is megnehezíthetik, végső soron a megszokott életvitelt is megváltoztathatják. Szabadtéri rendezvények tartásához nem elegendő egy viszonylag nagyobb beépítetlen terület, tekintettel kell lenni a lakókörnyezet érdekeire is. A helyszín gondos kiválasztásával megelőzhetőek a lakossági panaszok.

A helyi képviselő-testület az alkotmányban deklarált joga alapján gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonosi jogokat. A Ptk. szerint a tulajdonos a tulajdona birtoklása, használata vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedheti. E jog alapján az önkormányzat mint tulajdonos maga rendelkezik a tulajdonában álló közterületek használatának átengedéséről. Tulajdonosként egyenjogú és egyenrangú a "szomszéd" tulajdonosokkal, így ránézve is irányadó a szükségtelen zavarás és a birtokháborítás tilalma, azaz "a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné".

Az önkormányzat tulajdonában álló közterület mindenki számára korlátozás nélkül nyitva áll, bárki számára igénybe vehető, miközben jogos lakossági érdek a kulturált közterület-használat. A közterületek használatának, rendjének szabályozásakor, annak eseti engedélyezésekor a tulajdon hasznosításához fűződő önkormányzati érdek, illetve a rendezvényekkel közvetlenül érintett lakosság érdekei közötti megfelelő egyensúlyra kell törekedni, különös figyelemmel arra, hogy a helyi önkormányzás alanya a választópolgárok közössége. Az önkormányzat kötelezettsége a lakók zavartalan éjszakai nyugalmának biztosítása. A zeneszolgáltatás, a hangosító berendezés alkalmazása nem sértheti a lakóknak az ingatlanok használatához fűződő törvényes érdekeit, nem teheti lehetetlenné az ingatlanok rendeltetésszerű használatát.

Az országgyűlési biztos szerint szükséges, hogy a zajvédelemről szóló helyi rendeletek minden esetben tartalmazzák azt a követelményt, hogy a hangosító berendezés működtetésének engedélyezése iránti kérelemnek része legyen a zaj- és rezgéshatárok mindenkori betartására vonatkozó nyilatkozat, a zajos tevékenység napi kezdésének és befejezésének pontos időpontja, a zajkeltés, illetve hangosítás módja, eszközei, a kérelmező megbízottjának neve, aki a zajértékek betartását vállalja és azért felelős. A kérelemhez szakvéleményt kelljen csatolni az előírt határértékek betarthatóságának igazolására az ezt biztosító eszközök, berendezések felsorolásával.

Abiztos megállapította, hogy alkotmányos jogok sérelmével jár, ha a hatóságok a lakossági panaszokra nem vizsgálják az irányadó határértékek betartását, vagy különösen zenés rendezvények esetén nem kötelezik az engedélyest a zajszint ellenőrzésére.

A lakóházak közelében lévő területek alkalmatlanok zenés szabadtéri rendezvények lebonyolítására. Az engedélyező szerv felelőssége fokozottan merül fel, ha ilyen területre engedélyezi zenés rendezvények tartását. Ha az eseményt a szükséges engedélyek nélkül tartják, a hatóság mulasztása akkor állapítható meg, ha a lakossági bejelentésre vagy saját észlelése alapján nem intézkedik.

Az országgyűlési biztos javasolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés a lakossági érdekek, valamint a műemlékvédelem figyelembevételével, a kerületek bevonásával közgyűlési rendeletben határozza meg azokat a fővárosi közterületeket, amelyeken rendezvények tarthatók. Szükségesnek tartotta, hogy e rendelet az alkalmas helyszíneken túl, a rendezvények megtartásának részletes technikai feltételeit is tartalmazza. Javasolta, hogy a zaj- és rezgésvédelemről szóló helyi önkormányzati rendeletek minden esetben tartalmazzák a hangosító berendezés alkalmazásának engedélyezésére vonatkozó szabályok között a fentebb írt követelményeket, különösen az előírt határértékek betarthatóságának igazolásáról és az ezt biztosító eszközök, berendezések felsorolásáról készült szakvéleményt. Tekintettel arra, hogy a vizsgált probléma az ország más településein is jelentkezhet, a javaslat országos érvényesüléséhez a belügyminiszter közreműködését kérte. A biztos kezdeményezte, hogy az érintett jegyzők lakossági bejelentés esetén vizsgálják meg a kifogásolt rendezvény zajkibocsátását. Végül kezdeményezte, hogy az ÁNTSZ Fővárosi Intézete közegészségügyi szempontok alapján vizsgálja meg az egyik panaszolt rendezvény tervezett lebonyolítását.

A megszólítottak az országgyűlési biztos észrevételeivel egyetértettek. A főpolgármester tájékoztatta a biztost, hogy a Fővárosi Közgyűlés az érintett kerületek bevonásával megalkothatja azt a rendeletét, amelyben az állampolgári jogok érvényesülése teljesül. Az újabb főpolgármesteri tájékoztatás szerint az érintett bizottságok egybehangzóan úgy döntöttek, hogy készüljön olyan rendelet-tervezet, amely a magasabb szintű jogi szabályozással összhangban eléri azt a célt, hogy a nagyobb tömegeket megmozdító és fokozott zajhatással járó rendezvények a lakosság nyugalmára, környezetére a lehető legkevesebb kedvezőtlen hatással járjanak.

(Kapcsolódó ügyek: OBH 3071/2003., 4066/2003., 4395/2003., 4430/2003., 4831/2003., 4959/2003.)

OBH 3182/2003.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének rövidített jelentése Gyula Város Hivatásos

Önkormányzati Tűzoltóságán végzett vizsgálatról.

A Békés megyei helyszíni vizsgálatom során hivatalból rendeltem el vizsgálatot Gyula Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságán. A vizsgálat célja a tűzoltók munkakörülményeinek, a szakmájuk gyakorlásához szükséges ismeretek megszerzéséhez való jogaiknak, szakmai működésük feltételeivel kapcsolatos alkotmányos jogok érvényesülésének, valamint a riasztási rendszer megfelelő működésének ellenőrzése volt. A vizsgálat alapját a Gyula Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága parancsnokával folytatott interjú képezte, melyen a Békés megyei katasztrófavédelmi igazgató is jelen volt. Ezen kívül az állomány tagjaival, a szakszervezet vezetőjével beszélgetést folytattam. A vizsgálat helyszínét bejárással is ellenőriztem. Ennek során a 112-es mobil hívószám hatékonyságát és a riasztási rendszerben meglévő áttételek számát - kísérleti hívással - is megvizsgáltam. Végül a tűzoltók élet- és munkakörülményeinek, valamint a riasztási rendszer működésének értékeléséhez külső szakértőt is igénybe vettem. A vizsgálat megállapításai:

I.1. A tűzoltóság tevékenységét 715,3 km2 területen látja el, melyen 63 194 ember él. Az év jelentős részében ezen túlmenően 5-25 ezer turista is jelen van ezen a terülten, így 80-90 ezer személy is tartózkodhat az elsődleges működési körzetben.

A tűzoltóságon 54 tűzoltó dolgozik, közülük 9 hivatali rendben. A tűzoltóságon vizsgálatom időpontjában nem volt betöltetlen álláshely. A szakmai irányelvekkel és az igénybevételi adatokkal azonban nem áll összhangban a tűzoltóság - belügyminiszter által maximalizált - létszáma, ami felveti a jogállamiság elve, és az abból levezethető jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélyét. A hivatásos állományból az elmúlt három évben a vizsgált szervnél összesen 7 személy szolgálati viszonya szűnt meg. Ugyanezen időszak alatt összesen 9 tűzoltó került az állományba. Az állomány lakáshelyzete nem teljesen megoldott. Jelentős részük albérletben vagy családtagoknál lakik. Albérleti díj hozzájárulásra vonatkozó kérelmet nem terjesztettek elő. A lakásvásárlási támogatás iránti kérelmeket a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságához (a továbbiakban: BM OKF) továbbítják elbírálásra, kérelmeik elbírálása sokszor kedvezőtlen.

Valamennyi éves többletjuttatást is beleszámítva, a beosztotti állomány havi átlagjövedelme bruttó 140-145 000 forint. (Havi 240-264 óra munkaidővel, pótlékokkal együtt.) A vezetői, illetve tiszti állomány havi átlagjövedelme bruttó 200 000-220 000 Ft.

A háromváltásos (24 óra szolgálat 48 óra pihenőidő; a továbbiakban: 24/48) szolgálati beosztásban dolgozók, vagyis a készenléti szolgálatot ellátók esetében lenne lehetőség a jövedelem-kiegészítésre, ám az állandó elérhetőségi és a minősített időszaki bevonulási kötelezettség ezt a gyakorlatban jelentősen korlátozza. A hivatali munkarendben dolgozó állomány esetében a munkaidő általános megosztása és a feladatkörrel való összeférhetetlenség, illetve különösen a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 65. §-ában foglalt törvényi korlátozások és tiltások szűkítik az ilyen lehetőséget.

A tűzmegelőzési osztály, a személyzeti és állományszervezési osztály, valamint a gazdasági csoport állománya hivatali munkarend szerint, a polgármesteri hivatal működési rendjéhez is illeszkedve dolgozik. 8 órás munkarendben a tűzoltóparancsnok és a tűzoltási és műszaki mentési osztályvezető dolgozik. A 24/48 órás váltásos munkarendben a tűzoltási, műszaki mentési feladatokat ellátók minden harmadik nap 7.30-tól következő nap 7.30-ig vannak szolgálatban.

A pihenőnapokat, szabadnapokat a jogszabályi előírásoknak megfelelően adják ki. A Hszt. szabályai szerinti túlszol-gálat elrendelésére ritkán, kizárólag jelentős beavatkozás érdekében kerül sor. A túlszolgálat elszámolása a jogszabályi előírásoknak ugyancsak megfelel. A túlszolgálatra nincs elkülönített pénzügyi keret. Azt az éves központi személyi normatívából kell átcsoportosítani. Ebből kell tervezni a fedezetet, illetve a jelentős beavatkozás miatt elrendelt túlszolgá-latnál ezt többlettámogatásként a Belügyminisztérium megtéríti a parancsnokságnak.

Azok a tűzoltók, akik nem helyben laknak, rendszerint autóbusszal járnak munkahelyükre. Ehhez az állomány tagjai helyi közlekedési bérletet kapnak, illetve a helyközi utazás közlekedési költségeit a tűzoltóság megtéríti számukra. Többen saját gépkocsival járnak munkahelyükre. Közülük azoknak, akik a székhely közigazgatási határán kívül laknak, a normák szerinti költségtérítést biztosítja a tűzoltóság. Az eredetileg szálloda, fogadó, étterem célra épült tűzoltólaktanya az 1910-es években épült. 1987 óta átfogó felújítás nem történt. Az irodák viszonylag rendezett helyiségek, de az ügyfélfogadási feladatokat is figyelembe véve méretük kicsi. Mesterséges világításra gyakorlatilag folyamatosan szükség van. Bútorozottságuk rendeltetésüknek megfelel. A pihenőhelyiségek (hálók) túl sok, 10-12 személy elhelyezésére szolgálnak. Az éjszakai ügyeleti és őrszolgálati váltások zavarják a pihenést. A szekrények, tárolóhelyek mérete szűkös. A mellékhelyiségek a higiéniai feltételeknek megfelelnek, ám alapterületük kicsi. 2002. évben került sor a tanterem, annak előtere és a folyosók nagyobb részének festésére. Több olyan helyiség is van a laktanyában, ahol a festés indokolt lenne. 2002-2003 telén beázás történt az emeleti folyosó lapos tetővel érintkező mennyezeti részén, illetve 1 tároló helyiségben, ennek nyomai a helyszíni vizsgálat időpontjában láthatóak voltak.

Az épület világítása energiatakarékos izzókkal és fénycsövekkel történik. Az ablakok cseréjére az 1980-as években került sor, funkciójuknak megfelelnek, jól záródnak. Az épület szellőzése nem megoldott. A fűtési rendszer megfelelő, ám korszerűsítése indokolt lenne. A laktanya takarítását egyrészt a 24/48 órás munkarendben dolgozó állomány, másrészt pedig takarítónő végzi.

Tisztálkodási lehetőségeket a földszinten egy kézmosóval, az emeleten pedig egy mosdó és egy zuhanyzó-mosdó helyiségben biztosítanak. A két zuhanyfülke az állomány létszámára és feladatára tekintettel kevés. A laktanyában az étkezési lehetőség biztosított. A bútorzat a céloknak megfelel. Az irodaszer-ellátás terén a minimális feltételek biztosítására törekednek. A számítógépek túlnyomó többsége elavult, cseréjük, illetve korszerűbb számítástechnikai eszközök beszerzése nem halasztható. A számítógépes szoftverek közül nem áll rendelkezésre a SZENYOR FOR WINDOWS személyzeti program. A PEODESY rendszert alkalmazni kellene, de nem áll rendelkezésre. A fénymásoló, a telefax készülék és telefonközpont csak az alapvető követelményeknek megfelelő módon segíti elő a parancsnokságon folyó munkát.

A tűzoltó járművek átlagosan több mint 20 évesek, a legújabb egy 4 éves gépjárműfecskendő, a legrégebbi egy 37 éves műszaki mentő gépjármű. A vizsgálat idején műszaki okból használaton kívüli gépjármű nem volt, korábban azonban a vízszállító 1 évig, a gépezetes tolólétra pedig 6 hónapig volt használhatatlan. A gépjárművek javítása, szervizelése egyrészt a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műhelyében, másrészt a BM HEROS Rt. budapesti műhelyében történik. Esetenként civil szakszervizekhez fordulnak. A budapesti javítások alkalmával 4-500 km-nyi üzemanyag-költség merül fel, a gépjármű jóval hosszabb ideig nem használható, mint egy közelebbi műhely esetén, emellett a megyei műhelyekben lényegesen olcsóbb a javítás.

Az oltóanyagok és szakfelszerelések ellátottsága gyenge. A lejárt szavatosságú habképző anyagok és szakfelszerelések pótlására és cseréjére sem a központi normatíva, sem pedig az önkormányzat nem biztosít fedezetet.

Az egyéni védőeszközök körében a minimális ellátottsághoz hiányzik néhány speciális védőfelszerelés. A központi normatíva erre sem biztosít fedezetet. A védősisakok kihordási ideje lejárt, azonban sor került az európai színvonalú védősisakok beszerzésére. A korszerű védőcsizmák szintén biztosítottak. Az állomány egy része új 'Bistrol' ruhát kapott, másik része azonban az alkalmatlanhoz közel álló színvonalú ruhákban dolgozik. A légzőkészülékek tervszerű és ütemezett cseréje indokolt. A közelmúltban BM beszerzésből kapott álarcokat, készülékeket alacsony számuk miatt egyelőre nem használják.

A híreszközök rendeltetésszerűen működnek, a feladatok ellátására alkalmasak. A betöltött beosztásokra előírt képesítéssel 1 személy kivételével mindenki rendelkezik, azonban az ő esetében is folyamatban van a képesítés megszerzése. Az állományból 12 személy főiskolai-egyetemi, 42 személy középfokú végzettségű, 3 tűzoltó felsőfokú, 2 pedig középfokú tanulmányokat folytat. Mind a helyi, mind a megyei, országos és belügyi képzésben való részvétel folyamatos. Az állomány tagjai közül 2 személy felsőfokú, 3 személy középfokú és 3 személy alapfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Német és angol nyelven többen is jól kommunikálnak. A helyismereti foglalkozások, gyakorlatok ütemezetten folynak.

Az állomány teljesítette, illetve teljesíti a jogszabályban előírt fizikai felkészültségi szinteket, bár az előírt feltételek jelentős részét nem tudják helyben biztosítani. Sem sportpálya, sem szabad terület nem áll rendelkezésre. A pszichikai felkészültség érdekében a továbbképzések, gyakorlatok során kiemelten kezelik a szakmai önbizalom kialakítását, megszilárdítását és a közösség összekovácsolását. Az esetileg nem optimális pszichikai állapotban lévő tűzoltókat közvetlen vezetőik lehetőség szerint "könnyített" szolgálatba osztják. Ismétlődő pszichikai vizsgálatok is elősegítik a problémák feltárását, és azok megszűntetését. A tűzoltók hivatásával járó speciális idegállapot, lelkiállapot komoly megterhelést, illetve egészségügyi kockázatot is jelent.

Helyi és megyei tűzoltóversenyeken a parancsnokság csapata eredményesen részt vett, illetve részt vesz.

Az orvosi ellátást a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Egészségügyi Osztálya végzi. Az orvos-beteg kapcsolatot családias, a problémákat feltárni és orvosolni kívánó hangulat, együttműködés jellemzi. Az állomány egészségügyi állapota megfelelő, bár ebben jelentős szerepe van az állomány fiatalodásának is. Az elmúlt néhány évben szinte kicserélődött a 24/48 órás munkarendben szolgálatot teljesítő állomány, a fiatalokra pedig az egészségügyi problémák nem jellemzőek. A tűzoltók általános egészségi állapota mégis kedvezőtlen, ugyanis gyakori a viszonylag fiatal, 40-50 éves kor körüli rokkanttá válásuk.

A parancsnokságon figyelemre méltó humánpolitikai intézkedéseket tapasztaltam. Az intézménynél a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) Gyulai Egysége működik. A vezetés és a szakszervezet közötti kapcsolat megfelelő. A vizsgálat során az érdekvédelemhez való jog sérelmére utaló körülmény nem merült fel.

2. Megvizsgáltam a tűzoltóságra érkező jelzések megoszlását is. Megállapítottam, hogy a mobil 112-es hívószámra érkezett bejelentések nagysága a többi segélykérő számon érkezett jelzésekhez képest viszonylag alacsony, azonban a más szervektől kapott jelzések - számomra meglepően - magasnak tűntek. A tűzoltóság riasztási rendszerének vizsgálata során a laktanya híradóhelységében tartózkodva - a tűzoltóparancsnok és a megyei katasztrófavédelmi igazgató jelenlétében és iránymutatása mellett- a mobiltelefonról hívható 112-es egységes segélyhívó számon kísérletet tettem egy tűzeset bejelentésére. Ezzel azt kívántam megállapítani, hogy a jelzés mennyi idő alatt jut el a vonuló tűzoltóság híradóügyeletére, továbbá, hogy mennyi idő alatt képes a szolgálatban lévő állomány a vonulást megkezdeni. Arról győződtem meg, hogy a hívás kezdeményezését követő 10 percen belül még csak jelzés sem érkezett a vonuló tűzoltóságra. A hívás kezdeményezését követően, több mint 2 perc elteltével jelentkezett a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete. Az ügyeletes - amint értesült arról, hogy "tűzesetről" érkezett bejelentés - a hívást áttette a Sarkadi Rendőrkapitányság ügyeletére. Ez az eljárás véleményem szerint indokolatlan időveszteséghez vezet. Ezen kívül a Sarkadi Rendőrkapitányság ügyeletese a bejelentéssel kapcsolatban jellemzően nem a tűzesetre vonatkozó kérdéseket tett fel. Majd azt mondta, hogy meggyőződik a tűzeset valódiságáról, és amennyiben a bejelentés valósnak bizonyul, ezt jelzik a tűzoltóságnak. Ezt követően bontotta a vonalat. A segélykérés alapján a közel 8 perc hosszúságú hívás alatt sem a tűzoltóságra, sem a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságra nem érkezett meg a jelzés.

II. 1. A tűzoltó-állomány háromváltásos 24/48 órás szolgálati rendje miatt a vizsgált tűzoltóságon a szolgálatban töltött idő havi 240-264 óra. Figyelemmel arra, hogy a Hszt.-ben meghatározott illetményrendszer és ebből következően a jövedelem azonos a 24/72 órás váltásos rendszerben és a hivatali szolgálati rendben foglalkoztatottakéval, a tűzoltók által teljesített többlet munkaidő sem szabadidőben, sem illetményben nem kerül megváltásra.

Ezért megvizsgáltam, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz-e. Ennek során az Alkotmánybíróság által is alkalmazott "önkényes megkülönböztetés tilalma" tesztjét végeztem el. Az összehasonlíthatóság próba azt jelenti, hogy csak az azonos helyzetben lévők között merülhet fel a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése. Alkotmányos visszásságot okozó diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valakit, vagy valamilyen csoportot más, azonos helyzetben lévő jogalannyal vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. Az Alkotmány 70/A. §-a "a jogegyenlőség követelményét rögzíti. Azt jelenti, hogy az állam mint közhatalom - mint jogalkotó és jogalkalmazó - a jogok és kötelezettségek megállapítása során köteles az azonos helyzetben levő jogalanyokat indokolatlan megkülönböztetés nélkül, egyenlőkként kezelni." Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az összehasonlíthatósági próba nemcsak arra a helyzetre vonatkozik, amikor azonos helyzetben lévő jogalanyok között tesznek különbséget, hanem ennek ellenkezőjére is, vagyis amikor lényegesen eltérő helyzetben lévők esetén e körülményt figyelmen kívül hagyják. A tűzoltók illetményének megállapítása során a jogalkotó figyelmen kívül hagyta, hogy a tűzoltók szolgálati rendje jelentősen eltér más, szintén a Hszt. hatálya alá tartozók szolgálati rendjétől. Megállapítottam, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő alkotmányos visszásságot okoz.

2.A vizsgált tűzoltóságon tapasztalt körülmények azt tükrözték, hogy a tűzoltó-állomány ellátottsága, felszereltsége, az itt dolgozók munkakörülményei nem megfelelőek.

A Belügyminisztérium Egészségügyi Szabályzata szerint a BM objektumok üzemeltetése során érvényesíteni kell a szabványokban és egyéb normákban előírt közegészségügyi feltételeket, fűtési, szellőztetési és világítási követelményeket. A szolgálati és munkahelyeken olyan körülményeket és közegészségügyi feltételeket kell biztosítani, amelyek nem okoznak tartós szolgálatteljesítés, illetőleg munkavégzés esetén sem egészségkárosodást. Az egészséges munkahelyi környezet követelményrendszerével a munkaügyi és munkavédelmi szabályok is foglalkoznak. Megállapítható, hogy ezeknek az előírások egy részének csak deklaratív értékük van. Így például a 2 zuhanyfülke miatt előfordul, hogy a következő riasztásig a tűzoltók nem vagy nem megfelelően tudnak tisztálkodni. Az épület szellőzése a vizsgálat megállapításai és az állomány megítélése szerint is kifogásolható.

Összességében megállapítottam, hogy a vizsgált tűzoltóságon a személyi állomány egészséges környezethez való alkotmányos jogai közvetlen veszélyben vannak.

3. A Hszt. 3. § (2) bekezdése szerint a hivatásos állomány tagja szolgálati feladatait önkéntes vállalás alapján, életének és testi épségének kockáztatásával és egyes alapjogai korlátozásának elfogadásával teljesíti.

Az élet és testi épség kockáztatása a törvény olyan kivételes rendelkezése, amely a jogalkalmazói gyakorlat szempontjából feltétlenül értelmezésre szorul. Nyilvánvaló, hogy a tűzoltók feladatainak (tűzoltási, műszaki mentési stb.) ellátása mindig tartalmaz olyan kockázati elemet, amely előre nem látható veszélyhelyzettel jár. Például egy közlekedési balesetet szenvedett gépjárműből történő műszaki mentés során egy figyelmetlen gépjárművezető elütheti a tűzoltót.

Előfordulnak olyan helyzetek is - a tűzoltók esetében ez a gyakoribb -, amikor előre látható, hogy a feladat végrehajtása életveszéllyel jár, ilyen például a tűzből való mentés, a tűzoltás stb. A két helyzet között azért szükséges különbséget tenni, mert míg az egyikben gyakorlatilag csak a tűzoltó kiképzettsége és szakmai felkészültsége szolgálhat védelemül, a másikban megfelelő, speciális védőeszközre, felszerelésre is szükség van az indokolatlan kockázat csökkentésére.

Vizsgálatom során megállapítottam, hogy a parancsnokságon szolgálatot teljesítő tűzoltók kiképzése elégséges ahhoz, hogy saját, vagy az állampolgárok élete védelme érdekében megfelelően lássák el feladataikat, ebben a vonatkozásban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem észleltem. Megállapítottam, hogy az állam az azonos helyzetben lévő jogalanyokat indokolatlanul különböztette meg akkor, amikor nem mindenkit szerelt fel az új, megfelelő biztonságot nyújtó védőfelszereléssel. A tűzoltók életének és testi épségének indokolatlan veszélyeztetését és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértését jelenti a megfelelő védőeszköz - részbeni - hiánya. A technikai élettartamukon túlfutott, elhasználódott járművek baleseti veszélyforrást jelentenek használóik részére, különösen azért, mert a szolgálati igénybevétel eltér az átlagostól, gyakori a nagy sebességű vagy rossz terepviszonyok mellett történő használat, ami fokozott balesetveszéllyel járhat.

Előzőek alapján megállapítottam egyrészt, hogy a vizsgált tűzoltóságon a tűzoltók kiképzettsége olyan szintű, hogy az a szolgálattal járó mindennapos kockázatot minimális mértékűre csökkentse. Nem biztosított viszont mindenki számára a megfelelő védőeszköz, ami az élethez és testi épséghez fűződő alkotmányos jogokkal és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő alkotmányos visszásságot okoz.

4. A tűzoltó munkaidejének rendszertelensége, a biológiai ritmustól való jelentős eltérése, a kedvezőtlen fizikai és pszichikai hatások fokozott jelentőségűek, kiemelik a szabadidő rekreációs célú felhasználását. Az üdültetés helyzetét részleteiben nem vizsgáltam, de az bizonyos, hogy a tűzoltók pihenési lehetőségei korlátozottak.

5. A hivatásos állomány szolgálati viszonyát szabályozó törvény végrehajtási rendelkezései egyebek mellett az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság követelményeit szabályozzák. A Hszt. 75. § (1) bek. szerint a hivatásos állomány tagjának meg kell felelnie ezeknek a követelményeknek, ellenkező esetben szolgálati viszonyuk is megszüntethető, ugyanakkor az alkalmasság elérésének és szinten tartásának feltételeit a fegyveres szervnek kell biztosítania. Ez a vizsgált szervnél csak nehézségek árán oldható meg.

A gyakorlat szerint a felvételi előírásoknak megfelelő, pályakezdő tűzoltók lépnek szolgálatba. Megállapítottam, hogy a vizsgált tűzoltóságon az állomány részt vesz a kötelező egészségügyi szűréseken. Gyakori a tűzoltók 40-50 éves korban való betegség miatti nyugdíjazása, leszázalékolása. Ezen helyzet pozitív átalakítása elkerülhetetlen, hiszen a hivatásos állományba kizárólag alapos alkalmassági vizsgálat után kerül sor a felvételre, tehát az egészségromlás csak a szolgálat folyamán alakulhat ki. Ezekre tekintettel megállapítottam, hogy a vizsgált állomány lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos joga közvetlen veszélyben van.

6. A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 41. § (2) bekezdése értelmében a hivatásos önkormányzati tűzoltóság működésének és fenntartásának költségeit a központi költségvetés az illetékes önkormányzat útján normatív hozzájárulásként, a létesítés és a fejlesztés költségeit pedig pályázati formában a Belügyminisztérium útján biztosítja. A pályázat a fejlesztési költség egészére vagy annak meghatározott részére irányulhat. A (3) bek. szerint a központi költségvetésből történő hozzájárulás mértékét legalább a hivatásos önkormányzati tűzoltóság előírt legkisebb létszámának és gépjárműállományának figyelembevételével kell megállapítani. A fenti törvényi rendelkezések nem minden esetben valósulnak meg. A helyszíni vizsgálat során megtekintett okiratokból megállapítottam, hogy a szükséges, oltóanyagok, szakfelszerelések, egyéni védőeszközök és technikai eszközök beszerzéséhez, valamint a tűzoltólaktanya felújításához szükséges költségeket nem, illetve nem teljesen fedezi a központi normatíva. Ezeket Gyula Város Önkormányzata sem tudja finanszírozni.

Amennyiben az előbb leírt beszerzések, fejlesztések, karbantartások elmaradnak, a szakszerű működés feltételei kerülhetnek veszélybe. Ez pedig mind a tűzoltók, mind pedig az elsődleges működési és a segítségnyújtási körzet lakóinak élethez és testi épséghez való jogát, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát, valamint az állampolgárok tulajdonhoz való jogát közvetlenül veszélyezteti, továbbá az állam sem tesz maradéktalanul eleget objektív alapjogvédelmi kötelezettségének.

III. 1. Hazánk bevezette a 112-es egységes európai segélyhívó számot. Az egységes segélyhívó szám bevezetésére és szabályozására külön jogszabály nem született. A 112-es hívószám Magyarország teljes területéről, bármely hálózatból, bármilyen típusú készülékkel hívható. Ezeket a hívásokat a megyei, illetve a fővárosi rendőr-főkapitányság ügyeletén fogadják. A hívásokat innen attól függően továbbítják, hogy az adott segélyhívásra mely másik azonnali beavatkozó szerv - a vizsgált esetben a tűzoltóság - bevetése vagy közreműködése szükséges.

Amennyiben a tűzoltóság egységeinek beavatkozására van szükség, a hívást továbbítják az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletére, amely riasztja a működési területe szerint illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóságot, vagy a működési területtel rendelkező köztestületi tűzoltóságot. A riasztási rendszerről elmondottak azt is jelentik, hogy a segélyhívó rendszer egyik jelentős hiányossága, hogy amíg a beérkező segélyhívások bejutnak a megfelelő beavatkozó szervezethez, addig jelentős idő telik el. Másik hiányossága a rendszernek, hogy a közvetlen beavatkozók csak másodkézből kapnak információt, mert nem beszélnek közvetlenül a hívó féllel. (Ezek a hiányosságok nem tapasztalhatóak a vezetékes hálózatban 105-ös hívószámon kezdeményezett hívás esetén, hiszen ezek a hívások közvetlenül a működési területnek megfelelő tűzoltó-parancsnokságok ügyeletére érkeznek, és ezzel jelentős időt takarítanak meg a beavatkozó erők számára.) Amint azt már az OBH 1955/2002. számú jelentésemben is megállapítottam, "a tűzoltóság riasztási rendszere jelen formájában - a rendszerben meglévő áttételek nagy száma, és ennek következményeként előforduló indokolatlan késedelem miatt - az élethez, a tulajdonhoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot közvetlenül veszélyezteti, továbbá az állam nem tesz eleget maradéktalanul objektív alapjogvédelmi kötelezettségének sem. Mindez a felsorolt alapjogok tekintetében visszásság közvetlen veszélyét hordja magában."

2. A helyszíni vizsgálat során kezdeményezett "segélyhívás" tapasztalatainak eredményeként megállapítottam, hogy a fentiekben leírt eljárással ellentétben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete nem adta át a hívást a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnak. Nem előírásszerűen járt el akkor sem, amikor a hívást a Sarkadi Rendőrkapitányság ügyeletének átadta. Ez a két tény külön-külön, önmagában is alkalmas arra, hogy a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelménye, az élethez és testi épséghez, a tulajdonhoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, továbbá az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége vonatkozásában alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozzon.

3. A Sarkadi Rendőrkapitányság ügyelete a kísérleti jelleggel bejelentett tűzeset szempontjából gyakorlatilag indiffe-rens kérdésekkel feltehetőleg a hívás téves vagy rosszindulatú voltát kívánta ellenőrizni. A tűzoltás, illetve a mentés szempontjából releváns kérdéseket nem tett fel az ügyeletes. Az ügyelet a hívást szintén nem továbbította sem a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletére, sem az illetékes tűzoltó-parancsnokságra, ehelyett járőrt tervezett küldeni a bejelentésben szereplő külterületre, ezzel további jelentős időveszteség közvetlen veszélyét okozva. A hívás hosszú időtartama, és nem az előírásoknak megfelelő intézkedés szintén alkalmas volt arra, hogy a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelménye, az élethez és testi épséghez, a tulajdonhoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, továbbá az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége vonatkozásában alkotmányos joggal összefüggő visszásság keletkezzen.

4. Az ügyeletek - előbbiekben bemutatott - együttműködési zavarai, illetve a riasztási rendszerben meglévő áttételek nagy száma csökkentésének lehetséges módja lenne az ügyeletek - megfelelő, egységes technológia egyidejű bevezetése mellett történő - integrációja.

A katasztrófavédelemnél és a tűzoltóságoknál működő diszpécserek irányítják a napi tevékenységet. A heterogén rendszerek, a GSM rendszerek megjelenése, valamint a ma már nem korszerű technológia miatt jellemzően csökken a rádió-forgalmazások száma, így egy adott területen, helyszínen dolgozó tűzoltók nem feltétlenül tudnak egymásról. Ez igaz lehet az ügyeletekre is, ezért nehezen biztosítható a készenléti feladatellátás hatékonysága, gyorsasága és megfelelő színvonala. Hiányzik a szervezetek horizontális együttműködése is. Mindezek miatt napi rendszerességgel jutnak riasztással, bevetés-irányítással összefüggő információk illetéktelenek kezébe.

Egy integrált ügyeleti rendszer elkerülhetővé teheti a párhuzamos adatbázisok létesítését és fenntartását (és ezek költség vonzatait) . Ennek eredményeként a rendszerbe beépített szervek tevékenységének támogatására szolgáló információáramlás is hatékonyabbá válhat.

Jelenleg a 112-es segélyhívó számra érkező bejelentések intézésének jelentős része (a kizárólag rendőri beavatkozást igénylő eseteket kivéve) csakúgy, mint a veszélyhelyzetekkel kapcsolatos lakossági felkészítés és tájékoztatás, a katasztrófavédelem hatáskörébe tartozik.

5. Gyula Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága elsődleges működési területén a települések többsége a tűzoltólaktanyától 20 kilométernél távolabb található, Geszt község pedig 42 kilométerre van. Figyelemmel a megkülönböztető jelzéssel vonuló tűzoltó-gépjárművek műszaki paramétereire és arra a tapasztalatra, hogy jellemzően 60 km/h körüli átlagsebességgel tudják a vonulásokat teljesíteni, a működési terület jelentős részén nem biztosított, hogya tűzoltók 20 percen belül helyszínre érjenek és megkezdjék tűzoltási-, műszaki mentési feladataikat. Ez az elsődleges működési terület 20 percnél hosszabb idő alatt elérhető részein lakók tulajdonhoz, élethez és testi épséghez, a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez való jogával, valamint az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez.

IV. Javaslatok, kezdeményezések és ajánlások

I.Az Obtv. 25. §-a alapján javaslom az Országgyűlés elnökének, hogy fontolja meg a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény olyan módosítását, amely megszűntetné a tűzoltók szolgálati rendjének és a Hszt. hatálya alá tartozó más hivatalos állományú személyek szolgálati rendjének ma létező eltéréseit. Javaslom a mindenkori költségvetési törvény-tervezet olyan tartalmú elkészítését, hogy az célirányosan, központilag tartalmazza a tűzoltóság szakszerű működése feltételeit biztosító beszerzések, fejlesztések, karbantartások forrásait.

II.Javaslom a miniszterelnöknek, hogy a tűzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok illetékességi területéről szóló 115/1996. (VII. 24.) Korm. rendeletet módosítsa úgy, hogy a tűzoltók a Magyar Köztársaság bármely településére - a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan - megfelelően, legfeljebb 20 perc alatt - megfelelő felkészültséggel és felszereléssel - kivonuljanak és a helyszínre érjenek.

III.Az Obtv. 20. § (1) bekezdése alapján ajánlom a belügyminiszternek, hogy tartsa továbbra is napirenden a tűzoltóságok riasztási útvonalában fennálló áttételek csökkentésének - akár ügyeletek integrációjával történő - megvalósítását, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy segélyhívás fogadása és a tűzoltóság riasztása, illetve a káreset helyszínére történő kiérkezése között eltelt időtartam a lehető legrövidebb legyen;

-rendelkezésre álló eszközeivel biztosítsa és visszatérően ellenőrizze, hogy valamennyi ügyelet gyorsan és szakszerűen intézkedjen a segélyhívások fogadásakor;

-a szakmai irányelvek és az igénybevételi adatok alapján vizsgálja felül a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok legkisebb létszámát, és fontolja meg azok maximális létszám növelésének lehetőségét;

-intézkedjen, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a tűzoltó állomány minden tagját felszereljék a korszerű védőfelszerelésekkel;

-vizsgálja meg, hogy milyen okokra vezethető vissza a tűzoltók - átlagot jóval meghaladó arányban előforduló -munkaképesség-csökkenése, és tegye meg a szükséges intézkedéseket ennek további megelőzésére.

IV.Tekintettel arra, hogy az OBH 1955/2002. számú jelentésemben már felhívtam a miniszterelnök figyelmét az Egységes Digitális Rádiórendszer mielőbbi beszerzésének szükségességére, újabb ombudsmani intézkedést ez irányban nem tartok indokoltnak, de kérem a miniszterelnök tájékoztatását arról, hogy az EDR megvalósítása jelenleg milyen stádiumban van.

Budapest, 2004. január 30.

Takács Albert s. k.

OBH 3631/2003.

Rövidített jelentés a Zengő-hegyi lokátor-állomással kapcsolatban folytatott vizsgálatról.

Az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának elnöke továbbította az országgyűlési biztoshoz a hosszúhetényi önkormányzat polgármesterének - a "Zengő-hegyre" tervezett lokátor engedélyeztetésével szembeni aggályait tartalmazó -beadványát. A "Civilek a Zengőért" Egyesület szintén beadvánnyal élt a tervezett rádiólokátor telepítése miatt.

Tekintettel arra, hogy rendkívül sok állampolgárt, és a még meg sem született generációkat érintő kérdésről van szó, továbbá figyelemmel a téma alapjogi vonatkozásaira is, a biztos vizsgálatát hivatalból rendelte el, illetve folytatta le.

A vizsgálat során felmerült az Alkotmányban biztosított több jog, így különösen az élethez, az egészséges környezethez, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, az épített és a természetes környezet védelméhez, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogok sérelmének a veszélye.

A biztos vizsgálat lefolytatását és állásfoglalást kért a honvédelmi minisztertől, a belügyminisztertől, a környezetvédelmi minisztertől, valamint a Dél-dunántúli Területi Főépítészi Irodától, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Pécsi Regionális Irodájától, továbbá iratokat szerzettbe Pécsvárad Város és Hosszúhetény Község Önkormányzatai Polgármesteri Hivatalától, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól, valamint a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségtől. Ezen túl személyesen vett részt az Országgyűlés honvédelmi bizottsága 2004. március 2-i, a környezetvédelmi bizottságának 2004. március 17-i ülésein, valamint figyelemmel kísérte a megjelent sajtónyilatkozatokat.

A biztos vizsgálatát meghatározó kérdés volt, hogy a tervezett helyszín természetvédelmi jelentősége jelenleg is fennáll-e, a terület védetté nyilvánítása óta történtek-e olyan változások a körülményekben, amelyek a védettség csökkentését lehetővé teszik, illetve fennáll-e olyan elkerülhetetlen szükségesség, amely az elért természeti állapot, vagy a védelmi szint akár csak részleges megszüntetését indokolhatná. Az eljárás ezen túl arra a kérdésre kívánta megadni a választ, hogy a kijelölés és az engedélyezés eljárásában hitelt érdemlően bebizonyosodott-e, hogy a Zengő területe a tervezett beruházás egyetlen lehetséges helyszíne. A biztos figyelemmel volt arra, hogy alkotmányos lehet az is, hogy a környezetvédelmi érdek rovására kell a honvédelmi, biztonsági érdekeket érvényesíteni. Ezen kérdések figyelembevételével a biztos a beruházáshoz kapcsolódó valamennyi engedélyezési eljárást, illetve az azok során született hatósági határozatokat tekintette át.

A biztos hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági, a környezetvédelmi és természetvédelmi érdekek érvényesítése és védelme egyaránt az állam feladata. Az Országgyűlés a 94/1995. (IX. 28.) számú OGY határozatával egy fejlesztési programot indított el, melynek megvalósítását a nemzeti légtérellenőrzés és a légvédelem követelményei indokolták. A honvédelmi minisztérium - szakértők bevonásával - a legelőnyösebb helyszínnek a "Zengő-hegyet" találta a NATO biztonsági beruházási programjához csatlakozó radartelepítéshez. A helyszín védett természeti terület. A biztos az ügyben lényeges szempontnak tekintette a terület növénytársulásai által képviselt jelentős és pótolhatatlan természeti értékeket, az ezekkel kapcsolatos nemzeti és nemzetközi kötelezettségeket.

Az ügyben alapvetően az Alkotmány által megfogalmazott, az élethez való jog biztosítása állami kötelezettségének különböző szempontjai és eszközei kerültek szembe egymással, így a honvédelem, valamint a környezet- és természetvédelem.

Az Alkotmánybíróság (AB) a 21/1998. határozatában kifejtette, hogy "Az állam ..... köteles a honvédelem hatékony rendszerét kiépíteni és fenntartani.... "A honvédelem tehát mind a jogalkotás, mind pedig a jogalkalmazás körében állami cselekvést igényel.

Az AB több természetvédelmet érintő határozatában is kifejtette, hogy az élővilág "élethez való joga", az élővilág védelmének eddig elért szintje nem csökkenthető. Ettől a követelménytől csak kényszerítő szükségesség esetén és akkor is csak az arányosság követelményét szigorúan betartva lehet eltérni. A biztos ezért azt vizsgálta elsőként, hogy a tervezett beruházás valóban elkerülhetetlen-e, egyedüli lehetséges helyszín-e a Zengő.

A két védendő érték, illetve feladat egymáshoz képesti viszonyának meghatározáshoz az AB 28/1994. számú határozatát vette alapul, melyben a testület az egészséges környezethez való alkotmányos jog értelmezése során kijelölte azt az alkotmányos keretet, amikor is alkotmányos szempontból elfogadható a természetvédelme elért szintjének csökkentése. Az AB határozata szerint azAlkotmányban megállapított, az egészséges környezethez való jog a Magyar Köztársaságnak azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan. A két alkotmányos alapérték, illetve állami feladat konfliktusa esetén az egyik a másik rovására tehát csak a szükségesség és arányosság "tesztjét" alkalmazva alkalmazható.

A biztos további alkotmánybírósági határozatokat is szem előtt tartott, így az AB 64/1991. számú AB határozatát, mely szerint az állam "életvédelmi kötelezettsége kiterjed (....) a jövendő generációk életfeltételeinek biztosításra". Az állam kötelessége nem merül ki az egyes emberek életvédelmében, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védeni kell. Ezért az életvédelmi kötelesség kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is, csakúgy, mint a következő generációk életfeltételeinek biztosítására. Az AB 48/1998. számú határozata szerint intézményesen kell védeni az életet és annak feltételeit, e kötelezettségek mindig túlmutatnak azokon a jogokon, amelyek az egyes embert érintik. A biztos hangsúlyozta, hogy az egészséges környezethez való jog az élethez való jog objektív, intézményvédelmi oldalának része, amely az emberi élet természeti alapjainak fenntartására vonatkozó állami kötelességet külön alkotmányos "jogként" nevesíti. Az államot e körben kiemelt, intézményes, jogi szabályozás- és jogalkalmazásbeli kötelezettség terheli.

A biztos utalt rá, hogy Magyarország NATO csatlakozásának következményeit az AB eddig két határozatában értékelte (25/2000. [VII. 6.], 5/2001. [II. 28.] AB hat.) . Ezen ügyekben a testület az állam végrehajtási kötelezettségének körébe utalta az egyébként környezeti veszélyeket is hordozó katonai eszközök telepíthetőségét. A biztos figyelemmel volt arra is, hogy a lokátor megakadályozása a Washingtoni Szerződés megsértését is eredményezheti, illetve az Alkotmány 40/A. §-át, valamint 5. §-át is sértheti.

A biztos kifejtette, hogy alkotmányos szempontból akkor felelne meg a "szükségességnek" a honvédelmi tárca által kijelölt helyszín igénybevétele, amennyiben a minisztérium bizonyítaná, hogy semmilyen más lehetősége nincs, hogy kényszerítő ok szolgáltat alapot arra, hogy kizárólag erre a fokozottan védett természetvédelmi területre kell a radarállomást telepítenie. Amennyiben a tárca ezt bebizonyítja, akkor még mindig ott van az arányosság követelménye, mely értelmében az egyik alapjog védelme tekintetében elért előnynek -jelen esetben a légtérvédelmi előnynek - lényegesen meg kell haladnia a másik alapjog, a természetvédelem körében okozott hátrány vagy veszély mértékét. Ezen túl be kell bizonyítani azt is, hogy hosszú távon nem okoz olyan károsodást a létesítmény a természetben, amely a későbbiekben visszafordíthatatlan, illetve, hogy ezen a területen a természetvédelemnek az a szintje, amely jelenleg fennáll, megőrizhető. A szükségesség tehát a konkrét esetben a jelentés szerint megkívánja, hogy összemérjük a helyszínhez fűződő honvédelmi, illetve a természet megőrzését preferáló érdekeket.

A biztos hangsúlyozta, hogy az ügyben a nemzetközi jogi normák nem jelentenek kellő támpontot a konfliktus feloldáshoz, mivel a Magyar Köztársaság ugyanúgy kötelezettséget vállalt például a biológiai sokféleség egyezményének a betartására, mint a katonai, védelmi, biztonsági együttműködésre.

A rendelkezésre álló iratok alapján a beruházás kapcsán az 1997-ben készült Előzetes Környezeti Hatástanulmány szerint mind nemzetbiztonsági, mind gazdaságossági megfontolásból a Zengő jelentette a legkedvezőbb megoldást. A honvédelmi miniszter a biztos megkeresésére közölte, hogy eltérő helyre történő telepítés egy objektummal nem lett volna megoldható.

A két alapjog összeméréséhez a biztos szükségesnek tartotta bemutatni a Zengő-hegyen és a környezetében lévő flóra-és fauna állomány legfontosabb jellemzőit, illetve ezek védelméhez fűződő alapvető érdekeket is. A rendelkezésre álló tanulmányok az egyedi tájérték fontosságára hívják fel a figyelmet. A jelentés utalt az Alkotmány 70/G. §-ára, mely kimondja, hogy "Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak."

A biztos megállapította, hogy a Zengő-hegyre tervezett létesítmény odatelepítésével és üzemeltetésével a természetvédelmi terület jogszabályban biztosított jelenlegi védettségi szintje csökkenne. A honvédelmi tárca azon érvelését, miszerint a Zengő területe képezheti egyedül a létesítés helyszínét, nem fogadta el. Kifejtette, a honvédelmi miniszter azon álláspontja szerint, hogy "a Zengőtől eltérő helyre történő telepítés egy objektummal nem lett volna megoldható...." következik, hogy más helyszínen is megvalósulhatna a telepítés - még ha jelentős költségráfordítással is. Ehhez hozzáfűzte a biztos, hogy még a számára rendelkezésre álló szűk katonai információból arra lehet következtetni, hogy két különálló radarral a beruházás teljességgel kiváltható más helyszíneken. Alkotmányos szempontból ezért nem tartotta elfogadhatónak a honvédelmi miniszter érvelését a helyszín kijelölését illetően, mivel az nem felel meg az AB 28/1994. számú határozatában meghatározottaknak. A biztos utalt arra, hogy a testület határozatai mindenkire nézve kötelezők.

A jelentés hangsúlyozta, hogy a honvédelem ma is biztosítja a légtér védelmét, és ez továbbra sem veszélyeztethető. Mindezzel szemben áll a természetben okozandó, okozható károk veszélye.

A biztos a honvédelem szempontjából az adott, konkrét helyen az elkerülhetetlen szükségességet, a kizárólagosságot nem látta igazoltnak, és mint hangsúlyozta, erre a vizsgálatban nem került elő olyan adat, amely ezt cáfolná. Az arányosság a fenyegetett élővilág felbecsülhetetlen értéke miatt nézete szerint nem igazolható. A természetvédelem szempontjából ellenben mind az életben tartás (megmentés) elkerülhetetlen szükségessége, mind a mikrokörnyezet kizárólagossága igazolható, míg a honvédelem feltételei az ember által másutt is megteremthetők, megteremtését a technikai megoldások variációi lehetővé teszik. A honvédelmi miniszter szerint tárcája jogerős engedélyekkel rendelkezik a munkák folytatására. A biztos az egyes engedélyezési eljárások alkotmányos értékelése során a környezetvédelmi engedélyezési eljárást tekintette át elsőként.

A beruházó első környezetvédelmi engedély iránti kérelmét 1996-ban az elsőfokú környezetvédelmi hatóság elutasította arra hivatkozva, hogy a Műemlék-felügyeleti Igazgatóság régészeti szempontok, míg az illetékes nemzeti park természetvédelmi és tájvédelmi szempontok miatt nem adták hozzájárulásukat. A másodfokú környezeti hatóság az elutasító határozatot helybenhagyta. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság 1997-ben a kérelmet ismét elutasította, mivel az illetékes nemzeti park ismét nem járult hozzá.

A másodfokon eljárt engedélyező hatóság (KÖFE) a telepítéshez ekkor már hozzájárult, az engedélyt 23 feltétellel megadta. Kérdésként vetődött fel ezért a vizsgálatban, hogy a nemzeti park felettes szerveként, szakhatóságként eljáró KTM Természetvédelmi Hivatala miként juthatott az elsőfokú szervtől teljes mértékben eltérő álláspontra.

A biztos megállapította, hogy a tájvédelmi körzetet létrehozó határozat céljával szöges ellentétben áll a létesítmény engedélyének megadása. Hangsúlyozta, hogy a már védett területeket alkotmányos kötelezettség megőrizni, hacsak nem áll fenn olyan kényszerítő szükségesség, amely ettől eltérést enged. Jelen esetben kényszerítő szükségesség nem volt, a kérelmező fellebbezésének indoklásában maga is utalt arra, hogy vizsgált alternatív helyszíneket, ugyanakkor az adott helyszín kiválasztásában elsősorban gazdasági szempontok játszottak szerepet. Márpedig az építtető gazdasági érdeke nem elegendő az élőhely biztonsági szintjének csökkentéséhez (27/1995. V. 15. ABh.) .

A biztos szerint az engedély nem tárt fel kellő bizonyítékokat, és indoklását sem tartotta megalapozottnak. A környezetvédelmi törvény rendelkezéseire hivatkozva megállapította, hogy a másodfokú természetvédelmi hatóság az elsőfokú hatóság szakhatósági kifogásairól, érveiről érdemben nem nyilatkozott, ezért eljárása az egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okozott, mivel nem történt meg a környezet-, illetve természetvédelmi szempontok teljes körű feltárása, illetve érvényesítése. Nem volt kellően alátámasztva, hogy milyen változások indokolták, tették lehetővé az első fokon eljárt hatóság álláspontjától teljesen eltérő álláspont kialakítását.

A biztos utalt arra, hogy a környezetvédelmi törvény szerint a környezetvédelmi engedélyről szóló határozatnak tartalmaznia kell az engedély érvényességi idejét. Ez tehát az engedély kötelező tartalmi elme. A hatásvizsgálatról szóló kormányrendelet lehetővé teszi a határozatlan időre szóló engedélyek kiadását is. A konkrét ügyben a vizsgálat feltárta, hogy a másodfokú környezetvédelmi hatóság engedélye nem tartalmaz rendelkezést az érvényességi időre nézve, holott a törvény rendelkezésének kógens jellege ezt minden esetben kötelezővé teszi. A biztos szerint, amennyiben az határozatlan időre szólna, ki kellett volna ezt mondania. Utalt arra, hogy a környezeti érdeknek a határozott idő felel meg, a védendő tárgy alapján a szigorúbb rendelkezések alkalmazandók, ezért megállapította, hogy mivel sem a határozat, sem az ügyben mérvadó jogszabályok nem határoznak meg 5 évnél kevesebb időt az érvényességre, az 5 évre szólt. Az engedély ezért az eltelt időre tekintettel nem érvényes.

A biztos a határozatlan időre szóló engedélyek kiadását nem csak a konkrét esetben kifogásolja. Véleménye szerint indokolt a hatásvizsgálatról szóló kormányrendelet módosítása aszerint, hogy a környezetvédelmi engedély mindig meghatározott időtartamra szóljon.

A biztos vizsgálta a KÖFE által kiadott engedélyt is, mely 23 pontban határozott meg feltételeket. Ezekről megállapította, hogy pontatlanok, az engedélyes által önkényesen értelmezhetők, egymásnak ellentmondók. Álláspontja szerint az engedély feltételeinek egyidejű alkalmazása inkoherens, számonkérésük eleve megkérdőjelezhető, hiszen egyidejű teljesítésük - az erdőről és az erdő védelméről szóló törvényre is tekintettel - lehetetlen.

A biztos azt is vizsgálta, hogy fennáll-e a KÖFE törvényes lehetősége az engedély visszavonására a környezetvédelmi törvény szerint. Hangsúlyozta, hogy a törvény értelmében az engedély visszavonásra okot adó 3 feltétel alternatív lehetőségetjelent a felügyelőségnek, azzal, hogy bármelyik fennállása esetén köteles visszavonni. Az utolsó feltétel szerint a határozatot a felügyelőség visszavonja, ha az engedélyezéskor fennálló feltételek lényegesen megváltoztak. Az engedélyek érvényességi ideje alatt is bekövetkezhetnek olyan változásoka körülményekben, melyek nem voltak előre jelezhe-tők. A konkrét esetbena Zengőn előforduló élőhely-típusok 2001-ben bekerültek az Európai Unió Tanácsa 92/43/EGK irányelvének a mellékletébe, valamint a fokozottan védett növényfaj, a bánáti bazsarózsa is helyet kapott az élőhely irányelvben, az európai érdekeltségű, közösségi jelentőségű fajok listáján. A biztos mindezt olyan körülménynek értékelte, amelyet a korábbi engedélyek megadásánál nem vettek- mert nem vehettek - figyelembe. Álláspontja szerint az említett szabály mindaddig alkalmazható, míg a megvalósítani kívánt tevékenység, illetve létesítmény el nem készült.

A biztos vizsgálta azt a kérdést is, hogy az építési engedélyezés során szakhatóságként közreműködő környezetvédelmi hatóság eljárása során kellő súllyal lépett-e fel a környezet-, illetve természetvédelem érdekében, a hatóság ugyanis az építési engedélyhez - szakhatósági állásfoglalásában - kikötés nélkül járult hozzá. A biztos ezzel összefüggésben arra a következtetésre jutott, hogy a KÖFE a lehetőségeit nem használta ki, szakhatósági részvétele csupán formális, tartalom nélküli volt. Állásfoglalását nem indokolta, ahhoz feltételeket nem fűzött, ezért eljárása, illetve szakhatósági állásfoglalása az egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A biztos számára vizsgálandó kérdés volt az is, hogy sérült-e, és ha igen, miként a tájékoztatáshoz való jog, tekintettel arra, hogy a környezetvédelmi hatástanulmányt a honvédelmi tárca titkosította. A biztos e körben hivatkozott az Aarchu-si Egyezményre. Kifejtette, hogy a hatásvizsgálatról szóló kormányrendelet a katonai létesítmények esetében olyan szabályt nem tartalmaz, miszerint a hatástanulmány készítése során a katonai információkat a környezetvédelmiektől következetesen szét kellene választani.

A biztos eljárása érintette az erdei feltáró út létesítésével kapcsolatos eljárást is. Utalt arra, hogy az Állami Erdészeti Szolgálat az illetékes nemzeti park szakhatósági állásfoglalása alapján a Zengő-csúcsot megközelítő erdei feltáró út létesítésének engedélyezése iránti kérelmet elutasította. A másodfokon eljárt FVM Erdészeti Hivatala 1998 szeptemberében az engedélyt megadta. A biztos rendelkezésére álló iratok szerint a másodfokú eljárásban az engedélyező hatóság vitatható jogértelmezése okán - határidő-mulasztásra hivatkozva - nem vette figyelembe a KÖFE elutasító szakhatósági állásfoglalását.

A biztos utalt arra, hogy a létesítési típusú engedélyezési eljárásokban kiadott engedély a jogszabályokban megállapított idő elteltével érvényét veszti. Az útépítési engedély kiadásának időpontjában hatályos, az utak építésének és a forgalom részére való átadásának hatósági engedélyezéséről szóló miniszteri együttes rendelet szerint az építési engedély a jogerőre emelkedésének napjától számított 2 év elteltével érvényét veszti, kivéve, ha az építési munkát ez alatt az idő alatt megkezdték és folyamatosan végzik.

A konkrét ügyben az erdei feltáró út létesítését engedélyező határozat 1998-ban emelkedett jogerőre. A biztos megállapította, hogy a jogerőre emelkedéstől számított két éven belül az erdei feltáró út építését nem kezdték meg. Az évekig húzódó növényáttelepítést nem tekintette folyamatos építési munkának, hanem előmunkálatnak. Az építési engedély ezért a vizsgálat szerint érvényét vesztette, az engedélyesnek új útépítési engedélyt kellett volna kérnie, továbbá hozzátette, hogy az együttes miniszteri rendelet értelmében az útépítéssel kapcsolatos előmunkálatok végezése külön engedélyhez kötött.

A biztos végül megemlítette, hogy a környezetvédelmi miniszter kifejtette, hogy a felvezető út terve az eredetitől eltérően - a természetvédelem álláspontjának mellőzése miatt - nem felel meg a környezetvédelmi engedélyekben foglaltaknak.

A biztos vizsgálata érintette a növényáttelepítési eljárást is, figyelemmel arra, hogy a Zengőre vezető út nyomvonalának megépítése sok védett növény élőhelyét érinti. Az illetékes nemzeti park a természet védelméről szóló törvény figyelembevételével 2000-ben engedélyezte a tervezett út menti növények értékmentő áttelepítését.

A biztos az áttelepítéssel kapcsolatos, rendelkezésére álló botanikai szakvéleményeket ismertette, azok tárgyában hatáskör hiányában állást nem foglalt. Megállapította, hogy a növényáttelepítésről szóló határozat, illetve az ezzel összefüggésben tett hatósági intézkedések egyértelmű célja a felmért növények értékmentő védelme, a nemzeti parknak a növényáttelepítésre vonatkozó határozatával, illetve a tett intézkedéseivel összefüggésben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg.

A biztos röviden utalt a beruházáshoz kapcsolódó, fakivágást engedélyező hatósági eljárásokra is, hiszen az iratok szerint fakitermelés nélkül nem lehet fölépíteni a tervezett objektumot és a hozzá vezető utat.

Tekintettel arra, hogy a kitermelésre vonatkozó egyes engedélyek a jelentés készítésének időpontjában lejártak, a biztos hangsúlyozta, hogy az újabb engedélyezési eljárások folyamán a megváltozott körülményekre figyelemmel kell lenni.

A biztos részletesen vizsgálta a beruházással kapcsolatos építési engedélyezési eljárást. Utalt arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium Építéshatósági Osztálya a radartoronyra a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó engedélyezési eljárások szabályairól szóló kormányrendelet (R.) felhatalmazása alapján két (?) engedélyt adott. Először 2002-ben. A biztos az engedély két, szó szerint egyező példányát kapta meg, azonos iktatószámmal. Az eltérés köztük annyi, hogy az egyik 2002. december 19-én kelt, és az osztályvezető írta alá. A másik 2003. február 17-én kelt, és "a távollévő osztályvezető helyett osztályvezető-helyettes" írta alá. Az engedély "Zengővár, I. objektum 0190/1, 0190/4,021/2 és 021/3 helyrajzi számú és II. objektum 010 helyrajzi számú, természetben Pécs, külterület alatti objektum"-ra szól.

Másodszor 2003-ban kelt határozatában járult hozzá az Építéshatósági Osztály a radartorony építési munkáinak végzéséhez. Ez a Zengővár, I. objektum 0190/1, 0190/4, 021/2 és 021/3 helyrajzi számú, természetben Pécsvárad külterület alatti objektumról szól.

A Hosszúhetényi Községi Önkormányzat 2003 áprilisában a Legfőbb Ügyészséghez fordult az építési engedélyeztetési eljárás és a hozott érdemi döntés miatt. A Katonai Főügyészség vizsgálta a szóban forgó engedélyeket. Megállapításainak tartalmát a biztos nem vizsgálta.

Az AB 2004 februárjában kelt, 521/B/2003. számú AB határozatában az R. utólagos normakontrollját végezte el. A testület a határozatában többek között kifejtette, hogy a katonai építésügyi hatóság a honvédelmi, katonai célú objektumok megépítésének engedélyezési eljárásában köteles a jogszabályi előírásokat betartani. Az AB szerint a jogalkotó kellő súlyú és hatású törvényi garanciákat alakított ki arra, hogy az engedélyezési eljárás jogszerűsége ekkor is biztosított legyen. A hatályos szabályozás az alkotmányos követelményeknek megfelelő jogalkalmazást tett, illetve tesz lehetővé a sajátos építmények építési engedélyezési eljárása során.

Az AB határozatát alapul véve a biztos azt vizsgálta, hogy az építési engedélyt megadó határozat, illetve az engedélyező hatóság eljárása megfelel-e a testület határozatában foglalt követelményeknek.

Megállapította, hogy az építési engedélyt megadó határozatról az ügyfelek teljes köre, a jelen ügyben érintettek (a közvetlenül határos szomszédok; a két önkormányzat) nem kaptak értesítést, holott a közigazgatási határozatok érvényességének feltétele, hogy az érdekeltek értesüljenek arról. A biztos utalt a hivatkozott AB határozatra, mely kifejti, hogy az R. az ügyféli jogok és kötelezettségek alapvető szabályainak megállapítására nem terjed ki. Az ügyfelek körét általános jelleggel az államigazgatási eljárásról szóló törvény tartalmazza, amely nem enged eltérést alacsonyabb rendű jogszabálynak saját hatálya alól. Jelen ügyben ennek alapján a szomszédon kívül a hatásterületen lévő önkormányzatok érintettsége, így ügyféli státusza az építési engedélyezési eljárásban a biztos szerint fennállt, hiszen a tervezett beruházás a települések egészére jelentős kihatással bír.

A biztos megállapította, hogy a jogbiztonságnak, a törvényesség és a tisztességes eljárás kívánalmainak az felelt volna meg, ha (nyilván nem katonai, szakmai tartalmáról, de) legalább a határozat meghozatalának tényéről, annak megküldésével tájékoztatták volna az önkormányzatokat. A konkrét esetben ilyen formális tájékoztatásra nem került sor. Az engedélyezési eljárás eredményeképpen született határozatot, valamint az engedélyező hatóság eljárását ezért a biztos nem tartotta megfelelőnek, figyelemmel az államigazgatási eljárásról, valamint az épített környezet védelméről szóló törvényekre.

Hangsúlyozta továbbá, hogy mivel a jogorvoslat nem volt biztosítva sem az érintett önkormányzatok, sem az építési telekkel közvetlenül szomszédos ingatlantulajdonosok részére, az építési hatóság eljárása a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A biztos kitért arra is, hogy Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2003 márciusában a honvédelmi miniszternél kezdeményezte az építési engedély visszavonását. A biztos a honvédelmi miniszter azon érvelését miszerint "Az elsőfokú eljárás 2002 decemberében a hatósági engedély megadásával zárult le, amely ellen fellebbezést nem nyújtottak be, így az jogerőre emelkedett", nem tudta elfogadni. Hangsúlyozta, hogy fellebbezést azért nem nyújthatott be egyetlen ellenérdekű fél sem, mert nem is értesülhetett az engedély kiadásáról megfelelő időben és módon. A honvédelmi miniszter eljárását a konkrét építési ügyben a biztos nem találta megfelelőnek az AB hivatkozott határozatára tekintettel. Megállapította, hogy mivel a honvédelmi miniszter az önkormányzati kérelmet nem a tartalma szerint bírálta el, visszásságot okozott az Alkotmányban deklarált jogállamiság és az abból következő jogbiztonság követelményével összefüggésben. Azáltal pedig, hogy a honvédelmi miniszter a fellebbezési kérelem ügyében nem hozott határozatot, visszásságot okozott az Alkotmányban deklarált jogállamiságból eredő tisztességes eljáráshoz való joggal, a jogbiztonság követelményével, illetve a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben is.

A biztos utalt arra, hogy azonos iktatószámú, azonos tartalmú, de más dátumú és kiadmányozójú határozat került kiadásra, valamint arra is, hogy az építési engedély nem a szándékolt beruházást engedélyezi, ugyanis Pécs külterületi, 0190/1, 0190/4, 021/2, 021/3 és 010 helyrajzi számú ingatlanokra szól. A módosított tervekre kiadott engedély Pécsvárad külterületére szól. A telekalakításra, telekmegosztásra adott engedélyből is beazonosíthatóan a 0190/1 és 0190/4 helyrajzi számú ingatlanok valójában Hosszúhetény, a 021/2 és 021/3 helyrajzi számúak pedig Pécsvárad ilyen számú ingatlanai.

A biztos megállapította, hogy az építési engedélyek egyike sem azonosítható a tényleges települések tényleges helyszíneivel. Mindezek a határozat érdemére kiható hiányosságok. A "köztudomás", mely szerint a radart a Zengőre akarják építeni, vagy hogy a Zengővár melyik (két) település közigazgatási területére esik, az építés jogát megalapozó engedélyben a biztos szerint elégtelen. Ezek az engedélyek Pécs és Pécsvárad külterületein az ottani, felsorolt helyrajzi számú ingatlanokra szólnak. Ezek a hiányosságok olyan súlyúak, amelyek csak a határozatok visszavonásával orvosolhatók.

A biztos megállapította, hogy a határozatok nem emelkedtek jogerőre, hiszen nem közölték azokat az érintettekkel. A módosított tervre adott engedély kiadása óta sem telt el még egy év. Mivel a határozatok nem jogerősek jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat nem keletkeztettek.

Az építési engedélyezési eljárásról a biztos további megállapításokat is tett. Megállapította, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium keretében működő Erdészeti Hivatalnak részt kellett volna vennie szakhatóságként az eljárásban. Hangsúlyozta, hogy az a körülmény, hogy az erdőterületek termelésből való kivonását a "zengővári radarállomás és annak megközelítését szolgáló út létesítéséhez" a földművelésügyi miniszter engedélyezte, nem tekinthető az építési engedélyezésben való szakhatósági hozzájárulás megadásának. A biztos utalt arra, hogy a kulturális örökség védelme ügyében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak is részt kellett volna vennie - mint szakhatóság - az eljárásban, a Hivatal Pécsi Regionális Irodájának nyilvántartása szerint ugyanis a hegycsúcson egy XIII. században épített vár található, mely a vonatkozó jogszabály értelmében nyilvántartott régészeti lelőhelynek minősül.

A biztos nem tartotta elfogadhatónak a honvédelmi miniszter ezekkel kapcsolatos érvelését, megállapította, hogy az eljáró hatóság elvonta a szakhatóságok hatáskörét, hiszen az erdészeti és a kulturális örökségvédelmi hatóságok hatáskörében (is) eljárt. Az ügyben hozott határozatait a biztos szerint ezért is meg kell semmisíteni.

A feltárt visszásságok orvoslása érdekében a biztos a következő ajánlásokat, illetve kezdeményezéseket tette:

Kezdeményezte, hogy a honvédelmi miniszter és a környezetvédelmi és vízügyi miniszter együttesen vizsgálják meg: hol lehetne másutt (akár több helyszínen) elhelyezni a Zengő-hegyre tervezett lokátort. Kérte továbbá, hogy ha korábban voltak alternatív megoldások, amelyek kiválthatják a Zengő-hegyi lokátort, akkor azokat tárják mind a nyilvánosság, mind a szakértők elé.

Érvényes és hatályos környezetvédelmi engedély hiányában kezdeményezéssel nem élt. Felhívta a környezetvédelmi és vízügyi miniszter figyelmét, hogy amennyiben a Honvédelmi Minisztérium a létesítményt továbbra is meg kívánja építeni - tekintettel az engedély érvényességi idejének lejártára -, vagy új környezeti hatásvizsgálati eljárást vagy környezetvédelmi felülvizsgálatot kell lefolytatni. Javasolta továbbá, hogy tekintse át a hatásvizsgálatról szóló jogszabálynak az engedély érvényességi idejére vonatkozó rendelkezéseit, és szükség esetén kezdeményezze annak módosítását. Az említett jogszabály, valamint az építészeti-műszaki tervdokumentációk tartalmi követelményeiről szóló 45/1997. (XII. 29.) KTM rendeletet abból a szempontból is javasolta áttekinteni, hogy különítsék el a nyilvánosság számára megismerhető, illetve megismerendő hatásvizsgálati részeket, illetve terveket azoktól, amelyek állami, katonai titkokat képeznek, s ezért a nyilvánosság számára a hozzáférés veszélyeztetheti az állam biztonságát.

Tekintettel arra, hogy a biztos szerint a környezetvédelmi engedély mára már nem érvényes, visszavonását illetően kezdeményezéssel nem élt, ugyanakkor felhívta az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség figyelemét arra, hogy a jövőben hasonló tényállási elemek felmerülése estén járjon el, és gondoskodjon a környezetvédelmi engedélyek visszavonásáról. Kezdeményezte, hogy a Főfelügyelőség minden olyan építési engedélyezési eljárásban, melyben szakhatóságként vesz részt, szakhatósági állásfoglalásaiban következetesen és kellő szigorral juttassa érvényre a környezetés természetvédelem érdekeit.

Érvényes útépítési engedély hiányában a biztos kezdeményezéssel nem élt, ugyanakkor felhívta a honvédelmi miniszter figyelmét, hogy amennyiben a minisztérium az utat mégis meg kívánná építtetni, azt ismét engedélyeztetnie kell.

Kezdeményezte, hogy a honvédelmi miniszter intézkedjen a két (vagy három) építési engedély megsemmisítéséről. Ha az építési szándék ugyanarra a helyszínre továbbra is fennáll, rendelje el az új eljárás lefolytatását, valamint felkérte, hogy a jövőben mindig tényleges tartalmuk szerint bírálja el az ügyfelek (az ilyen jogállású önkormányzatok vagy civil szervezetek) beadványait.

Végül a biztos felkérte a honvédelmi, a környezetvédelmi és vízügyi, valamint a belügyminisztert, hogy az ügyhöz kapcsolódó eljárások újabb lefolytatása során, juttassák érvényre a környezet- és természetvédelem alkotmányos követelményeit.

A honvédelmi miniszter a biztosnak adott válaszában nem vitatta, hogy a katonai építésügyi hatóságnak ügyfélként be kellett volna vonnia az érintett önkormányzatokat is, illetve további eljárási hibák kimutatását is megalapozottnak tartotta.

Az építési engedélyezéssel kapcsolatban közölte, hogy az aktus legfeljebb hibás, de nem semmis. Az építési engedélyek megsemmisítését nem tartotta szükségesnek, valamint az érvényes engedélyekre tekintettel új eljárás lefolytatását is szükségtelennek tartotta.

Az újabb helyszín vizsgálatával kapcsolatos javaslattal kapcsolatban közölte, hogy az részben fogadható el, mivel a korábbi alternatívák nem a Zengő-hegyre telepítendő lokátor kiváltásáról szóltak, hanem a lehetséges telepítési helyekről, amelyek közül egy volt a Zengő.

Álláspontja szerint az útépítési engedély érvényes, annak ismételt engedélyezése szükségtelen. Az ügyfelek körének kiterjesztését tudomásul vette, közölte, a jövőben hangsúlyt fordít a honvédelmi tárca a tényleges tartalom szerinti elbírálás követelményének érvényesítésére.

A biztos a választ részben fogadta el. Az útépítési engedéllyel kapcsolatos ajánlását változatlanul fenntartotta, mint ahogy a magasépítési engedélyek megsemmisítésének szükségességét is. Hangsúlyozta, hogy a jelentés határozatokról szóló részére adott válaszok nem hogy tisztázták volna a vázolt hiányosságokat, hanem továbbiakkal tetézték azokat.

A biztos fenntartotta abbéli álláspontját is, miszerint a tárca a lehetséges telepítési hely kiválasztásakor lényegében csak honvédelmi szempontokat tartott szem előtt. A biztosi álláspontot megerősítette a honvédelmi miniszter válaszlevele.

A Kormány 2004 áprilisában úgy döntött: független szakértők véleménye alapján alakítja ki a kabinet álláspontját az ügyben. A Beszámoló készítésnek időpontjában még nincs döntés arról, hogy mi lesz a beruházás sorsa, mivel a szakértői bizottság nem tudott a különböző szakmai szempontoknak megfelelő, koherens álláspontra jutni a telepítés helyszínét illetően. A beruházásról a Kormány fog dönteni, várhatóan tavasszal.

A biztos a Beszámoló készítésének időpontjáig a honvédelmi minisztertől nem kapott konkrét válaszokat a feltárt hibákkal kapcsoltban. Mivel a Kormány fog dönteni, a biztos ezt a körülményt az eljárás átfogó felülvizsgálatának tekinti, amely során a feltárt eljárási hibák kiküszöbölése is remélhetőleg megtörténik. Az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség (OKVF) főigazgatója a kezdeményezéseket részben fogadta el.

Álláspontja szerint a környezetvédelmi engedély hatályos, mivel a hatóság az érvényességi időt nem határozta meg, az határozatlan időre szól.

Az engedély visszavonására irányuló konkrét kezdeményezéssel kapcsolatban érdemben nem adott választ.

A főigazgató mindazonáltal körlevélben felhívta az elsőfokú környezetvédelmi hatóságok figyelmét, hogy kísérjék figyelemmel az általuk kiadott környezetvédelemi engedélyek érvényességét, és ha szükséges gondoskodjanak azok visszavonásáról.

A környezeti hatóságok építési engedélyezési eljárásokban betöltött tevékenységével kapcsolatos kezdeményezésre közölte, hogy szintén felhívta az elsőfokú hatóságok figyelmét arra, hogy kellő szigorral juttassák érvényre a környezeti érdekeket.

A biztos a jelentésben megfogalmazott kezdeményezéseit,javaslatait fenntartotta, és erről a környezetvédelmi és vízügyi minisztert mint az OKVF felettes szervét értesítette.

A miniszter a jogszabály-módosításokra vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban kifejtette, hogy a kizárólag meghatározott időre vonatkozó érvényességi idő bevezetése a környezet védelemének általános szabályiról szóló törvény jelentős módosítását igényelheti. Véleménye szerint a hatásvizsgálatról szóló jogszabály 22. és 23. §-aiban foglaltakkal jól kezelhetők azok az esetek, amikora környezetvédelmi engedély kiadása és az építkezés tényleges megkezdése között aránytalanul hosszú idő telik el. A miniszter hangsúlyozta a határozatlan tartalmú engedélyek kiadása mellett felhozható érveket. Bár alapvetően támogatta a jogszabály felülvizsgálatára vonatkozó biztosi javaslatot, erre csak a kérdéskör szélesebb szakmai megvitatása után lát lehetőséget.

A biztos válaszlevelében kifejtette, hogy a hatásvizsgálati eljárásról szóló jogszabály miniszter által hivatkozott szakaszaival nem kezelhetők az egyszeri létesítési típusú ügyek, hiszen ez a Zengő-ügyben sem sikerült. A biztos egyetértett ugyanakkor a miniszternek a határozatlan tartalmú engedélyek kiadásának fenntartására vonatkozó válaszával. Mindazonáltal a biztos hangsúlyozta, hogy fenntartásai arra vonatkoztak, hogy - függetlenül a konkrét ügytől - hány évig tekinthető érvényesnek így felhasználhatónak egy engedély, ha az egyszeri létesítést nem kezdték meg. Azt is hangsúlyozta a biztos, hogy ugyancsak függetlenül a konkrét ügytől kívánatos, hogy a környezetvédelmi engedélyek érvényességi ideje esetén a főszabályként a határozott idő érvényesüljön. Ennek megfelelő alkalmazása a joggyakorlatra hárul.

A miniszter nem tartja szükségesnek a hatásvizsgálatról szóló jogszabály módosítását abból a célból, hogy a hatástanulmányban elkülönítve jelenjelnek meg a nyilvánosság számára megismerhető és titkos információk, mivel véleménye szerint a rendelet 6. § e) pontja alapján a probléma kiküszöbölhető, a kérdés a hatályos joganyag segítségével is kezelhető. A biztos ezt a választ elfogadta. A miniszter általánosságban egyetértett azzal, hogy a környezetvédelmi engedélyről szóló határozat nem felelt meg teljes mértékben a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, figyelemmel például arra, hogy az engedély érvényességi időt nem jelölt meg. Az engedély érvényességi idejével kapcsolatban kifejtette, hogy egyetért azzal, hogy a környezeti érdekeknek egyértelműen a határozott idő felel meg, ugyanakkor a konkrét ügyben nem tartja elfogadhatónak a jelentés azon következtetését, miszerint az engedély lejárt volna az eltelt időre tekintettel.

A miniszter kifejtette, hogy a gyakorlatban amennyiben egy határozat az érvényességi időről hallgat, akkor az abban foglaltakat határozatlan időre szólónak kell tekinteni. Hozzátette, ma már nincs mód a kifogásolt határozat felettes szerv általi megváltoztatására

A miniszter a jelentésben megfogalmazott, a visszavonás létjogosultságára vonatkozó megállapításokat elismerte, és arról tájékoztatta a biztost, hogy az OKVF az elsőfokú környezetvédelmi hatóság felé megtette a szükséges intézkedéseket, amelyek alapján megtörténhet a környezetvédelmi engedély visszavonása. A konkrét ügy várható kimeneteléről a válaszadás idejében a miniszter nem tudott nyilatkozni.

OBH 4999/2003.

Rövidített jelentés egyes bankok jelzáloghitelezési gyakorlatáról.

A panaszos a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység és ügyvédi visszaélés miatt kezdeményezett büntetőeljárásokban hozott rendőrségi és ügyészségi határozatok miatt fordult az országgyűlési biztoshoz. Ezeken kívül még az ügyvédi kamara, az OTP és a PSZÁF eljárását is panaszolta. Az országgyűlési biztos annak feltárására indított vizsgálatot, hogy a jelzálog-biztosíték mellett történő hitelezés mai gyakorlata milyen hatással van az adósok alkotmányos jogaira, sérti-e a tulajdonhoz való jogot a hitelintézetek eljárása, szerződéskötési gyakorlata, továbbá, hogy az állam felügyeleti szervein keresztül megfelelően gondoskodik-e az állampolgárok tulajdonhoz való jogának védelméről.

Az Alkotmány rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, továbbá, a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A magyar jogrendben az Alkotmány ezen előírásai úgy hatályosul-nak, hogy az alkotmányos elveket a polgári jog szabályai kibontják, kiteljesítik és a magánosok (szerződő felek) irányába közvetítik. Ezen alkotmányos jelentőségű magánjogi elveket a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) tartalmazza.

Az állam biztosítani köteles a szerződési jog alkotmányos rangú szabályainak érvényesülését, ha alkotmányos jogok védelme ezt igényli. A hitelintézetek működésének, ezen belül szerződési gyakorlatának (alkotmányosságát) törvényességét az állam erre a célra létrehozott hatósággal köteles ellenőrizni. Ez a hatóság a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: PSZÁF) . A beérkezett panaszok kapcsán a biztos azt vizsgálta, hogy milyen szabályok vonatkoznak a hitel- (és kölcsön-) szerződésekre, a biztosíték gyanánt kikötött jelzálogjogra, és van-e ellenőrzési jogosultsága és kötelezettsége a PSZÁF-nak ezen szerződésekre kiterjedően.

A vizsgálat elemezte a bank és a magánszemély között létrejövő szerződéses kapcsolat természetét, jellemzőit, létrejöttének folyamatát, a felek piaci pozíciójában tapasztalható aránytalanságokat, annak a kétoldalú kapcsolatra gyakorolt hatását. A vizsgálat megállapította: ha jogában sérelmet szenved el az adós, alanyi jogait igényként a bíróság előtt érvényesítheti. Ismeretes ugyanakkor, hogy a hazai jogi kultúra, a jogszolgáltatásba (bíróságba) vetett bizalom gyenge, fejletlen voltának, a jogszabályok ismeretének, az ügyvédi kar hozzáállásának, a bírói kar jogértelmezésének és számos más tényezőnek köszönhetően ezek a jogintézmények tömeges méretekben nem nyújtanak megfelelő keretet az aránytalan, egyoldalúan terhes jogviszonyok orvoslására. A Ptk. lehetővé teszi azt is, hogy állami, illetve jogvédő, jogérvényesítő civil szervezetek is megtámadhassák az olyan általános szerződési feltételt (ászf.), amely tisztességtelen, és amelyet gazdálkodó szervezet használ szerződéskötésre. A vizsgálat megállapította, hogy az állami szervek rossz feladat-felismerésének, anyagi, emberi és tudásbeli állapotának köszönhetően, másrészről a civil szféra jogvédő szervezeteinek fiatalsága és fejletlensége miatt ezt a jogi lehetőséget sem alkalmazzák az érdekeltek javára.

Az országgyűlési biztos - vizsgálata megállapításai alapján kialakított - álláspontja szerint a jelzálog és vételi jog kikötése mellett történő banki hitelezés során a jelenlegi gyakorlatban több okból is sérül a panaszosok tulajdonhoz fűződő alapjoga.

A Ptk. alkotmányos szintű alapelvi rendelkezéseiben rögzített, jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményébe, az így kötött szerződés pedig nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik, ha a bank a fedezetként lekötött ingatlan értékét - lakottságra vagy más tényezőkre alapítva - a valós forgalmi érték alatt határozza meg, majd az így egyszer már leértékelt ingatlan hitelfedezeti értékét jelzálog hitelintézet esetében a jogszabályban rögzített 70%-os értéknél, más hitelintézet esetén a biztonságos hitelezéshez szükséges legmagasabb értéknél alacsonyabban állapítja meg. A bank akkor jár el jóhiszeműen és tisztességesen, ha az ingatlan valós forgalmi értékének megállapításával - bevonva abba a tulajdonost is -független szakértőt bíz meg, s az így objektíven megállapított értéknek a jelzálog-hitelezésről szóló jogszabályban megállapított 70%-át veszi hitelfedezeti értéknek. A bankok biztonságának eltúlzott és egyoldalú fokozása ugyanis - irreálisan alacsony hitelbiztosítéki érték megállapításával, többszörös biztosítékok kikötésével stb. - az ügyfeleknek, szerződő feleknek indokolatlan és aránytalan jogsérelmet okozhat.

Ugyanakkor nem ütközik a Ptk. rendelkezéseibe, ha a kölcsön biztosítékaként jelzálogjog engedésére és a vételi jog kikötésére is sor kerül. Az adós tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogában súlyos visszásságot okoz azonban, valamint a Ptk. alkotmányos szintű elveit többszörösen sérti az, ha a (kétszeres leértékelés miatt) rendkívül alacsonyan meghatározott hitelbiztosítéki érték egyben a vételi jog útján létrehozható adásvételi szerződésben kikötött vételár is. Ha pedig a pénzintézet a feltűnően aránytalan előnyt az adós helyzetének kihasználásával köti ki, a szerződés uzsorás szerződés, és mint jogszabályba (és jó erkölcsbe) ütköző, semmis. Eseti döntéseiben a Legfelsőbb Bíróság is érvényesnek tekintette -jelzálogjog mellett - a vételi jog kikötését, de döntéseiben kiemelte: a vételi jog kikötése azért nem üközik bele a zálogtárgya tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó megállapodás tilalmába, mert a vételi jog kikötésekor a vagyontárgy "valós szerződési értékét" a felek megállapították. A hitelbiztosítéki értéket a vételi jog alapján a tulajdonjog megszerzése ellenértékeként nem lehet ilyen valós módon megállapított, illetőleg arányos szerződési értéknek tekinteni.

A zálogjog mint "értékjog" a terhelt ingatlan értékesítésének jogát adja biztosítékul a jogosult kezébe, de garanciális szabályok védik a tulajdonos érdekeit is, a reális áron értékesítés céljából. A vételi jog irreális fedezeti értéken történő kikötése éppen ezeknek a - tulajdonos érdekeit védő - garanciális szabályoknak a megkerülésre irányulnak. A jogszabály megkerülésére irányuló ilyen kikötések semmisek, a semmisségre hivatkozás a törvényességi felügyeletre feljogosított szerveknek ex officio kötelessége.

A banki szerződési gyakorlat és az arra vonatkozó állami ellenőrzés átalakítását az uniós jogharmonizációs kötelezettség is szükségesség teszi (A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/19/EGK Irányelv) .

A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) szerint a PSZÁF feladata, hogy ellenőrizze és vizsgálja a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet meghatározó szabályok érvényesülését, és azok betartását - szankciók alkalmazásával - kikényszerítse. A biztos álláspontja szerint a helyes értelmezésben a pénzügyi szolgáltatási tevékenység szabályai alatt a Ptk. általános szerződési szabályait és alapvető jogelveit éppúgy érteni kell, mint a Hpt. szabályait. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény 2. § (1) bekezdése szerint továbbá, a Felügyelet tevékenységének célja, többek között, hogy a pénzintézetek ügyfeleinek érdekeit védje. A fogyasztóvédelmi törvény (1997. évi CLV. törvény) alapján a PSZÁF pert indíthat- alkotmányos feladatai alapján köteles pert indítani - az ellen, akinek a jogszabályba ütköző tevékenysége a fogyasztók széles körét érinti vagy jelentős nagyságú hátrányt okoz. A biztos megállapította: jogszabályba ütközik a Ptk. elveit sértő szerződés, továbbá: jelentős nagyságú hátránynak minősül, ha az ügyfél úgy veszti el tulajdonjogát ingatlana fölött, hogy a forgalmi érték jelentős részét elveszti (és azt más realizálja) .

A Ptk. 7. §-a kifejezetten hangsúlyozza, hogy a törvényben biztosított jogok védelme az állam minden szervének kötelessége. Ezen általános kötelezettséget a PSZÁF külön nevesített kötelezettségei specifikálják a banki szféra adósai vonatkozásában. Ennek megfelelően, ha a tényállásban rögzített banki gyakorlatot a PSZÁF nem ellenőrzi, és nem tesz lépéseket annak érdekében, hogy a bankok ügyfeleinek alkotmányos és törvényes, valamint az irányadó közösségi jogszabályban rögzített jogai, érdekei ne csorbuljanak, nem teljesíti törvényi kötelezettségeit és ezzel mulasztásban megnyilvánuló visszásságot okoz. A feltárt visszásság orvoslására felhívta a PSZÁF elnökét.

Az ombudsman az ügyfelek alkotmányos jogaival kapcsolatban visszásságot okozó hatásúnak minősítette az ügyfelek elégtelen tájékoztatását. Több panaszos állította, hogy a pénzintézeti előzetes tájékoztatókban közzétett szerződési feltételek között a vételi jog kikötése nem szerepelt, illetőleg, hogy a vételi jog kikötéséről csak a szerződés közjegyző általi felolvasásakor értesültek, de annak tartalmára, jogkövetkezményeire elégséges tájékoztatást ott sem kaptak.

Az ügyfelek tájékoztatásával kapcsolatban biztos megállapította azt is, hogy a vizsgált esetekben a szerződést közokiratba foglaló közjegyzők- legalábbis a csupán eshetőlegesen, ráadásul az ügyfél szerződésszegése következtében megnyíló opció, a vételi jog tekintetében - nem teljesítették elégséges mértékben a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvényben előírt azon kötelezettségüket, hogy meggyőződjenek a felek valódi (ügyleti) szándékáról, tájékoztassák az ügyfelet a jogügylet lényegéről és jogi következményeiről, továbbá, hogy meggyőződjék arról, hogy a közjegyzői okiratban foglaltak megfelelnek a fél akaratának.

Megállapította továbbá, ha az Országos Közjegyzői Kamara elmulasztja a törvényes előírásoknak mindenben és maradéktalanul megfelelő közjegyzői eljárás megkövetelését és ellenőrzését, e magatartásával az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, az annak részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal, továbbá az Alkotmányban rögzített tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz.

A vizsgálat megállapításai alapján - fentieken túl - a biztos felkérte az igazságügyi és a pénzügyminisztert, hogy a készítsék elő a hitelintézetekről és a pénzügyi szervezetekről szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) oly tartalmú módosítását, amely tisztességesebb és kölcsönösen kiegyensúlyozottabb hitelbiztosíték-értékelési és -fedezeti szabályozást szab, tiltja a vételi jog fedezeti célú kikötését, vagy annak megengedése esetén külön kockázatfeltáró nyilatkozatot ír elő, biztosítja az adós vevőállítási jogának időhatárhoz kötött gyakorlását. Javasolta a Hpt. oly tartalmú módosítását előkészíteni, hogy minden pénzintézet köteles legyen "tájékoztatási szabályzatot" készíteni, melynek mintapéldányát a PSZÁF ellenőrzi, vagy amelyben érvényesítendő tájékoztatási módokat ajánlásban a PSZÁF előre közzéteszi.

Javasolta továbbá a Hpt.-be felvenni pénzintézetek által kötött szerződések tekintetében azt a szabályt, hogy az előzetes, írásbeli termékismertetőben nem szereplő szerződéses kikötést nem írottnak kell tekinteni a végleges szerződésben akkor is, ha az formáját tekintve közokirat.

A biztos azt javasolta a pénzügyminiszternek, hogy készítse elő a Hpt. olyan módosításának tervezetét, amely kimondja, hogy a pénzintézetek az ügyfeleikkel kötendő szerződések általános szerződési feltételeit tartalmazó szabályzataikat, és ezek módosításait előzetes jóváhagyásra kötelesek a PSZÁF-nak benyújtani. A Felügyelet pedig köteles azokat ellenőrizni, hogy nem sértik-e a Ptk. szabályait, illetőleg a szerződő felek alkotmányos jogait.

Javasolta továbbá a Hpt. és 6. melléklete olyan módosítását, hogy a 6. mellékletben a 93/13/EGK Tanácsi Irányelv, mint a Hpt. szabályozásának egyik mércéje legyen felvéve.

Felkérte az igazságügy-minisztert, hogy tegyen lépéseket a bírósági végrehajtás egyszerűbbé és gyorsabbá tétele érdekében, váltsa ki a pénzintézetek azon igényét, hogy a követelés gyorsabbá behajtása érdekében a vételi jog kikötésével kikerüljék a végrehajtási eljárást. Az új rendelkezés védje meg az ügyfeleket, hogy adataik ismeret miatt ne kerüljenek a pénzügyi intézményekkel szemben kiszolgáltatott helyzetbe.

Mindezeken túl további kezdeményezéseket tett a PSZÁF elnökének, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatójának, a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Ügyvédi Kamara, az Országos Közjegyzői Kamara elnökeinek, az Országos rendőrfőkapitánynak, valamint a Szervezett Bűnözés Elleni Központ vezetőjének.

OBH 5117/2003.

Rövidített jelentés az általános helyettesnek egy hepatitis C-vírussal fertőzött gyermek tanulói jogaival összefüggésben végzett vizsgálatáról.

A médiából értesültem a debreceni hepatitis C-vírussal (a továbbiakban: HCV) fertőzött gyermek ügyéről. A híradások szerint egy általános iskolában a szülők egy része nem látta volna szívesen, ha gyermekének HCV fertőzött iskolatársa lenne, és az iskola is azt ajánlotta az érintett családnak, hogy gyermeküket magántanulóként írassák be. Tekintettel arra, hogy számos alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja merült fel, az ügyben hivatalból vizsgálatot rendeltem el.

A megállapított tényállás

Vizsgálatom során tájékoztatást kértem az általános iskola igazgatójától abeadvány alapjául szolgáló ügy tényeiről és eseményeiről. Ezen kívül az Egészségügyi Tudományos Tanács (a továbbiakban: ETT) elnökének és az oktatási jogok miniszteri biztosának állásfoglalását is megismertem.

Az általános iskola igazgatója és az oktatási jogok miniszteri biztosa arról tájékoztatott, hogy a HCV fertőzött tanköteles gyermek szülője kérte gyermeke felvételét a felvételt biztosító - ún. "körzetes" - általános iskolába. Debrecen Megyei Jogú Város jegyzője 2003. május 15-én a kérelemnek helyt adott és felvette a gyermeket az Epreskerti Általános Iskolába. A jegyző azonban tájékoztatta a felvételt kérő szülőt arról, hogy az érintett intézmény túlzsúfolt, és felhívta a szülő figyelmét arra is, hogy minden olyan körülményt tisztázzanak az intézmény vezetésével, amellyel biztosítható a gyermek és az iskolatársai egészségének védelme.

Az iskola igazgatója a diák felvételét nem tagadta meg, vele 2003. szeptember 1. napján tanulói jogviszonyt létesített, eltérő szülői kérés hiányában oly módon, hogy a tanuló tankötelezettségének iskolába járással tesz eleget.

Az iskolába járó gyermekek szülei sajtóhírekből értesültek a HCV fertőzött tanulóról. Ezt követően számos szülő tiltakozott az iskola igazgatójánál, többen személyesen jelezték, hogy a HCV fertőzött gyermek felvétele esetén gyermeküket elviszik az iskolából.

Az iskola 2003. szeptember 9-10-én szülői értekezleteket tartott, melyeken tájékoztatták a szülőket arról, hogy a HCV betegség továbbadása az intézményben gyakorlatilag lehetetlen, a fertőzött tanköteles gyermeket pedig 2003. szeptember 1-jei hatállyal íratták be az iskolába. A szülői értekezleteken közel 200 szülő írásában kérte, hogy az iskola válasszon más formát - magántanulói státuszt - a gyermek oktatására, mert féltik saját gyermekeiket.

Az intézmény vezetője ezt követően egyeztetett a gyermek édesanyjával, aki jelezte, hogy gyermeke magántanulói státuszát nem tudja elfogadni. Ezzel az iskola igazgatója is maradéktalanul egyetértett, mert álláspontja szerint a gyermeknek közösségre van szüksége. Végül az intézmény vezetője a szülői tiltakozásoknak nem adott helyt, és a gyermek nappali tagozatos tanulóként folytatta tanulmányait.

Az iskola igazgatója - az ÁNTSZ segítségével - több alkalommal nyújtott felvilágosítást a betegségről és a fertőzés csekély kockázatáról a szülőknek.

Az ETT elnöke arról tájékoztatott, hogy sem nemzetközi, sem magyarországi szinten nincs olyan szabályozás vagy módszertani ajánlás, amely korlátoznáa HCV hordozó személyek óvodai, iskolai vagy egyéb közösség látogatását. Nincs ilyen tiltás HIV-pozitív vagy hepatitis B vírushordozó (a továbbiakban: HBV) személyek esetében sem. Tájékoztatott arról is, hogy az ETT Elnöksége egyetért a hatályos magyar szabályozással.

A vizsgálat megállapításai:

1.Vizsgálatom során először azt tekintettem át, hogy vizsgálati jogköröm kiterjed-e az Epreskerti Általános Iskola szóban forgó eljárására. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (a továbbiakban: Obtv.) 16. § (1) bekezdése értelmében az országgyűlési biztos hatásköre a hatóságok, illetve közszolgáltatást végző szervek eljárására, ennek során hozott határozatára, illetve a hatóság intézkedésének elmulasztására terjed ki. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése szerint a települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében - többek között - az alapfokú nevelésről való gondoskodás. Az előzőek figyelembevételével megállapítottam hatáskörömet az általános iskola eljárásának vizsgálatára.

2.Ezt követően az általános iskola felvételi eljárását vizsgáltam meg. Az iskolaigazgató és az oktatási jogok miniszteri biztosa által rendelkezésemre bocsátott iratokból azt egyértelműen megállapítottam, hogy a HCV fertőzött gyermek 2003. március 3-án iskolaérettségi vizsgálaton vett részt. Az édesanya tájékoztatása szerint a gyermek beiskolázását a Waldorf Iskola vállalta volna, amelyet a Nevelési Tanácsadó támogatott. Semmilyen további adat nem merült fel arra nézve, hogy kezdeményezték volna a gyermek felvételét ebbe az intézménybe. A gyermeket - édesanyja kérelmére -2003. május 15-én Debrecen Megyei Jogú Város jegyzője felvette a "körzetes" általános iskolába. A "körzetes" iskola igazgatójának tájékoztatása szerint az édesanya 2003. május 15-e előtt nem kérte gyermeke felvételét az intézménybe annak ellenére, hogy a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 16. § (1) bekezdése ezt határidő megjelölésével előírja. Vizsgálatom során arra sem merült fel adat, hogy az édesanya a jogszabályban előírt határidőig bármely más általános iskolába kérte volna gyermeke felvételét, holott ilyen kérelem határidőben történő előterjesztésére is mintegy két hónap állt rendelkezésére.

Az édesanya a már hivatkozott 2003. május 15-i jegyzői határozat kézhezvételét követően, csak az első tanítási napon, nyújtotta be az iskolának mindazokat az okiratokat, amelyek a beiratkozás feltételei voltak. Úgy a jegyző, mint a kötelező felvételt biztosító iskola igazgatója a szokásosnál nagyobb megértést és "rugalmasságot" tanúsított a gyermek felvétele során. Ezekre tekintettel megállapítottam, hogy a felvételi eljárással kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem keletkezett.

A vizsgált ügyben végül a HCV-t hordozó gyermeket nem különítették el iskolatársaitól, vagyis emiatt sem állapítottam meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

3.A gyermek felvételét követően, az iskolában, illetve a szülők között közismertté vált a gyermek HCV fertőzöttsége. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 24. §-a értelmében az adatvédelmi biztos ellenőrzi az Avt. és az adatkezelésre vonatkozó más jogszabály megtartását. Ezért nem vizsgáltam, hogy a gyermek egészségi állapotára vonatkozó adatok miként váltak széles körben ismertté.

4.Az ügy kiemelt jelentőségére és társadalmi ismertségére tekintettel azonban szükségesnek tartottam, hogy az eset mélyebb összefüggéseire is rávilágítsak.

Az alkotmányos joggal összefüggő visszásság elkerülése érdekében elengedhetetlennek- sőt alkotmányos kötelezettségemnek - tartottam, hogy elméleti és gyakorlati példákkal alátámasszam azt, hogy a jövőben előforduló hasonló esetekben miként lehetne megelőzni az esetleges alkotmányos joggal összefüggő visszásságokat.

Az egyes alapjogok korlátozhatóságával kapcsolatban az Alkotmánybírósága szükségesség, alkalmasság, arányosság hármas követelményét határozta meg. Alapjog elsősorban azért korlátozható, mert más alkotmányos jog védelme ezt kívánja, nem pedig azért, mert valamilyen elvont társadalmi vagy állami érdek- így különösen közérdek, közegészség -ezt szükségessé teszi.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint tehát az alapjog-korlátozás alkotmányosságának feltétele, hogy a szükségesség, alkalmasság és arányosság követelménye együttesen fennálljon.

A diszkrimináció tilalmának az alapjogi rendszerben elfoglalt speciális helyzete miatt a fentiektől eltérő teszt vonatkozik annak eldöntésére, hogy a megkülönböztetés alkotmányos volt-e. Ez a módszer az "önkényes megkülönböztetés tilalma", amely gyakorlatilag két elemből, az összehasonlíthatósági és az indokolhatósági próbából áll. Az összehasonlíthatóság-próba azt, jelenti, hogy csak az azonos helyzetben lévők között merülhet fel a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése. Alkotmányellenes diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valakit vagy valamilyen csoportot más, azonos helyzetben lévő jogalannyal vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. Az Alk. 70/A. §-a "a jogegyenlőség követelményét rögzíti. Azt jelenti, hogy az állam, mint közhatalom - mint jogalkotó és jogalkalmazó - a jogok és kötelezettségek megállapítása során köteles az azonos helyzetben levő jogalanyokat indokolatlan megkülönböztetés nélkül, egyenlőkként kezelni." A homogén csoport fogalmát az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata szerint szűken értelmezi.

Amennyiben megállapítható, hogy azonos csoportba tartozó jogalanyokról van szó, akkor azt kell vizsgálni, hogy a megkülönböztetés ésszerű indokon nyugszik-e, vagyis a különbségtétel igazolható-e, van-e ésszerű indoka, nem önkényes-e a megkülönböztetés.

Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint az összehasonlíthatósági/indokolhatósági próba a szükségességi/arányossági tesztnél puhább mérce. Ki kell azonban emelni, hogy amennyiben a megkülönböztetés alapjogok tekintetében áll fenn, akkor jellemzően alapjog-korlátozásról kell beszélnünk. Egy adott jogalany tekintetében a mindenkit megillető jogok esnek korlátozás alá, ezért az ilyen esetekben az alapjogi teszt az irányadó. A lényeges tartalom ez esetben is irányadó: a megkülönbözetés semmi esetre sem sértheti az emberi méltóságot! Az Alkotmánybíróság 61/1992. (XI. 20.) AB határozatának rendelkező részében megállapította, hogy "az Alk. 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott tilalom -amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot - kiterjed az egész jogrendszerre."

A fentiek alapján könnyen belátható, hogy ha egy vírushordozó személyt elkülönítenének, akkor az ő esetében a mindenkit megillető jogok esnének korlátozás alá. Ezért esetében a szükségesség/arányosság tesztjét kell alkalmazni. A vizsgált ügyben tehát legalább két alapjog áll egymással szemben: egyik oldalon például a többség lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez vagy a gyermekek védelemhez való jogát találjuk, a másik oldalon pedig az emberi méltósághoz való jog, és a hátrányos megkülönböztetés tilalma etc. áll.

Az ETT véleménye és a fertőző betegségekre vonatkozó hatályos szabályozás alapján megállapítottam, hogy számos -egyébként fertőző - betegség esetében semmilyen közegészségügyi, járványügyi szempont nem indokolja a kórokozó-hordozó személy elkülönítését. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Etv.) 63. § (1) és (2) bekezdése értelmében a fertőzőképesség tartamára a betegséget észlelő orvos - az alábbi differenciálás szerint - a fertőző beteg elkülönítése iránt intézkedik. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter rendeletében (a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet (a továbbiakban: Jr.) meghatározott fertőző betegségben szenvedő személyt otthonában, tartózkodási helyén vagy fekvőbeteg-gyógyintézet fertőző osztályán, illetve kijelölt gyógyintézetben el kell különíteni. Egyes fertőző betegségekben szenvedő személyt kizárólag fekvőbeteg-gyógyintézet fertőző osztályán, illetve kijelölt gyógyintézetben kell elkülöníteni, illetve gyógykezelni.

Az Etv. és a Jr. szabályaiból az következik, hogy a fertőző betegségben szenvedő személy elkülönítéséről a betegséget észlelő orvosnak kell intézkednie. A vizsgált ügytől függetlenül, általános érvénnyel kijelenthető, hogy több alkotmányosjoggal összefüggő visszásságot okozna, ha a jövőben az elkülönítésről más személy intézkedne, mivel ezen személyeknek egyrészt nincs semmiféle felhatalmazása ilyen intézkedés megtételére, másrészt pedig a kérdés kifejezetten orvostudományi szakkérdés.

Ugyancsak alkotmányos joggal összefüggő visszásságot eredményezne, ha a Jr.-ben meghatározott betegségeken kívül más fertőző betegség esetén intézkedne az észlelő orvos a beteg elkülönítéséről, vagy a Jr.-ben meghatározott teendőktől eltérő intézkedéseket tenne. A Jr. a bejelentésre kötelezett fertőző betegségek körében részletesen meghatározza a fertőző betegség észlelését követő teendőket. Így betegségenként pontosan meghatározza, hogy a beteget, vele szokásos kapcsolatban lévőket el kell-e különíteni vagy sem. A HBV és HCV fertőzés diagnosztizálása esetén a beteggel szokásos kapcsolatban lévő személyeket ugyancsak nem kell járványügyi megfigyelés alá helyezni. A fertőző májgyulladás klinikai diagnózis felállítása alapján elrendelt intézkedéseket (pl. munkaköri kitiltás, közösségek látogatásának korlátozása stb.) haladéktalanul meg kell szüntetni. Amennyiben azonban - a fentiekkel ellentétesen - mégis sor kerülne olyan fertőzött személy elkülönítésére, akivel szemben ilyen intézkedés a Jr. szerint nem lenne alkalmazható (például HIV, HBV, HCV), az elkülönítés - mint szükségtelen, aránytalan és ráadásul alkalmatlan intézkedés - az emberi méltósághoz való joggal, a diszkrimináció tilalmával és a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okozna.

Ugyancsak az emberi méltósághoz való joggal, a diszkrimináció tilalmával, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészéghez való joggal és a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okozna, ha a betegséget észlelő orvos nem, vagy nem megfelelően tenné meg a szükséges - Etv.-ben és Jr.-ben előírt -járványügyi intézkedéseket.

E tekintetben a Jr. kellően differenciált elkülönítési előírásokat tartalmaz.

Ezek az ismertetett intézkedések szükségesek ahhoz, hogy mások megbetegedését meg lehessen előzni, a fertőzés terjedését meg lehessen állítani. Úgy gondolom, hogy egy sokak életét veszélyeztető, gyorsan fertőző betegség esetén kétség nem férhet ahhoz, hogy a jogszerűen alkalmazott elkülönítés arányos az elérni kívánt céllal (élethez való jog védelme, lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészség védelme) . Annak eldöntése, hogy az intézkedés alkalmas-e a kívánt cél (ilyen esetekben a járvány megelőzése, megfékezése) elérésére elsősorban nem alkotmányjogi, hanem orvostudományi kérdés.

5. Megvizsgáltam azt is, hogy mely tényezők vezettek a konkrét ügybena HCV-hordozó gyermek elkülönítésére irányuló szülői törekvésekhez. Ezt két okra vezettem vissza. Az egyik, hogy az ügyben több alkalommal tudósított egy napilap, a másik ok pedig a gyermekük egészségért aggódó szülők egyes fertőző betegségekre, különösen azok fertőzőképességére, a betegség jellemzőire, lefolyására vonatkozó felületes ismerete, illetve ismereteinek hiánya volt.

Az Obtv. 16. § (1) bekezdése értelmében egy üzleti alapon kiadott napilap nem minősül sem hatóságnak, sem közszolgáltatást végző szervnek, ezért a panasszal érintett ügyben kifejtett tevékenységét - hatásköröm hiánya miatt - nem vizsgálhattam.

Pusztán az a tény, hogy a társadalom széles rétegei az egyes fertőző betegségekről a lehető legcsekélyebb ismeretekkel rendelkeznek, alkotmányos joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozzák. Úgy gondolom, hogy egy - a jövőjéért, gyermekeiért és felnőtt tagjaiért egyaránt felelősséget érző - modern társadalomban megengedhetetlen, hogy a lakosság jelentős része ne legyen tisztában a gyakran előforduló, illetve nagy fertőzésveszéllyel járó, esetleg az orvostudomány mai állása szerint nem (vagy kis hatékonysággal) gyógyítható fertőző betegségekre vonatkozó elemi ismeretekkel. Ilyen ismeretekre egyrészt azért van szükség, hogy ne kerülhessen sor szegregációt eredményező, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozó intézkedésekre, másrészt azért, hogy az állampolgárok széles köre rendelkezzen a legalapvetőbb, a járványok megelőzésében és egy esetleges járvány kitörését követően annak megfékezése során hasznosítható, alapvető járványügyi ismeretekkel. Adott esetben ezek az ismeretek számtalan állampolgár életének megmentéséhez járulhatnának hozzá.

Javaslatok és kezdeményezések:

Az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával és a jogállamiság elvével, valamint az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége elmulasztásával összefüggő esetleges visszásság jövőbeni elkerülése érdekében az Obtv. 25. §-a alapján javaslom az oktatási miniszternek és az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, hogy közös rendeletben szabályozzák az egyes fertőző betegségekkel kapcsolatos kötelező ismeretterjesztést és oktatást.

Budapest, 2004. február 13.

Takács Albert s. k.

OBH 5889/2003.

Rövidített jelentés az általános helyettesnek egy HIV vírussal fertőzött gyermek tanulói jogaival összefüggésben végzett vizsgálatáról.

A médiából értesültem arról, hogy egy Szakközépiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Szakközépiskola) igazgatója nem tette lehetővé egy felvételt nyert elsőéves tanuló iskolába való beiratkozását, mert a szülők tájékoztatták őt gyermekük HIV fertőzöttségéről. Szintén a média tudósított arról, hogy az oktatási jogok miniszteri biztosa az iskola fenntartójánál intézkedéseket sürgetett, és - az iskolafenntartó megítélése szerint - az igazgatóval szemben fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményezte. Ezeken kívül a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottsága (a továbbiakban: OB) ugyan több alkalommal foglalkozott az üggyel, de nem folytatta le a fegyelmi eljárást. Tekintettel arra, hogy a jogállamiság elvével és az abból levezethető jogbiztonság követelményével, az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével, az emberi méltósághoz, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz, a szülők gyermeküknek adandó nevelés megválasztására való jogával, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez és a művelődéshez való joggal összefüggő visszásság gyanúja merült fel, az ügyben - hivatalból - vizsgálatot rendeltem el.

Vizsgálatom során az ügyben egy panaszos is megkeresett, aki elektronikus levélben előterjesztett beadványában kérte a vizsgálat elrendelését. Álláspontja szerint az iskolában, sőt sportolás közben igen könnyen átvihető a fertőzés. A panaszos azt is kifejtette, hogy szerinte a HIV/AIDS fertőzött gyerekek részére - a vakokhoz, gyengén látókhoz és mozgássérültekhez hasonlóan - speciális iskolákban kellene biztosítani az oktatást. Mivel a panasz tárgya a már elrendelt vizsgálattal azonos volt, külön vizsgálatot nem rendeltem el, hanem egyesítettem az ügyeket.

A megállapított tényállás

Eljárásom során tájékoztatást kértem az általános iskola igazgatójától és az OB elnökétől a vizsgálat alapjául szolgáló ügy tényeiről és eseményeiről.

A Szakközépiskola igazgatója megkeresésemre azt válaszolta, hogy az általános felvételi eljárás keretében az iskolábajelentkezett gyermek szüleit írásban értesítették a felvétel tényéről és a szükséges további teendőkről. A szülők ezt követően - személyes megbeszélés keretében - tájékoztatták az iskola vezetését gyermekük HIV fertőzöttségéről és rendszeres kezeléséről. A helyzetet az igazgató a tanulók és a dolgozók szempontjából igen súlyosnak ítélte. Ezt követően a szülők és az iskolaigazgató ismételt személyes megbeszélés keretében kölcsönösen kifejtették álláspontjukat az ügyben, melynek eredményeként- mivel az igazgató továbbra sem látta biztosíthatónak az intézmény tanulói és dolgozói részére az egészséges körülményeket- "megállapodtak, hogy gyermeküknek másik, megfelelőbb iskolát keresnek". Két nappal később a szülők telefonon kérték, hogy az iskolaigazgató ezt foglalja írásba. Az érdemi írásbeli válasz elkészítése előtt a Fővárosi Önkormányzat Oktatási Ügyosztálya (a továbbiakban: Oktatási Ügyosztály) is megkereste az iskolát, és az ügy érdemi kivizsgálását kérte.

Az igazgató "egyesítette a két megkeresést, és a szükséges előzetes jogszabályi tájékozódás után" tájékoztatta a szülőket arról, hogy az oktatási jogok miniszteri biztosától állásfoglalást kér, annak megérkezéséig a gyermek "beiratkozását semmilyen körülmények között" nem látja megvalósíthatónak. Mindezekre tekintettel kérte a szülőket, "hogy a felvételi tájékoztatóban megjelölt időpontban ne keressék fel" az iskolát a beiratkozás szándékával. Az igazgató döntését a közoktatásról szóló 1993. éviLXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 10. §(1) bekezdésével és (3) bekezdése) pontjával, 13. § (1) bekezdésével, az oktatási jogok miniszteri biztosának 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójának 20. oldalán leírtakkal, a tanterv egyes részeivel, a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet, a szerzett immunhiányos tünetcsoport kialakulását okozó fertőzés terjedésének megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálatok elvégzésének rendjéről szóló 18/2002. (XII. 28.) ESZCSM rendelet, a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet egyes rendelkezéseivel indokolta. Az igazgató azt javasolta a szülőknek, hogy gyermeküknek olyan képzési formát válasszanak, ahol nem találkozik olyan tevékenységgel, ami egy esetleges tanulói baleset bekövetkeztekor hámsérüléssel, illetve vérző sérülések kialakulásával járhat.

Az igazgató azt is hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában a kirekesztés, és arról is tájékoztatta a szülőket, hogy válaszát - anonimizált módon - az Oktatási Ügyosztálynak is megküldte.

Az OB elnöke megkeresésemre adott válaszához mellékelte az OB ülésein készült jegyzőkönyveket, bizottsági határozatokat, továbbá az oktatási jogok miniszteri biztosának az ügyben készült jelentését. A részemre megküldött iratok szerint az OB mindkét ülésén, de különösen a 2003. december 3-i ülésen hosszan tartó vita, elemzés folyt abban a kérdésben, hogy indítsanak-e fegyelmi eljárást az igazgató ellen, vagy sem. Abban egyöntetű volt az OB véleménye, hogy a fegyelmi eljárást egyedül az indokolhatná, hogy annak keretében lehetne alaposan tisztázni, hogy az ügyben mi lenne a jogszerű döntés. Az oktatási jogok miniszteri biztosánakjelentése alapján végül a 338/2003. (XI. 19.) számú OB határozat 3. pontjában az OB úgy döntött, hogy a Szakközépiskola "igazgatója ellen fegyelmi vizsgálatot fog indítani". Az OB 2003. december 3-i ülésén azonban a 363/2003. (XII. 3.) számú OB határozatában már elutasítottaa "Szakközépiskola igazgatója ellen közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségszegés gyanúja miatt" fegyelmi eljárás megindítására irányuló javaslatot.

Az oktatási jogok miniszteri biztosának jelentése szerint a miniszteri biztos- szülői panasz nyomán indított vizsgálata során- a tényállás tisztázására személyes egyeztetést szervezett. Az igazgatót azonban sem a jogi, sem az orvosi érvelés - mely szerint a gyermek közösségben való tanulásának orvosi akadálya nincs, a fertőzés továbbadásának az alacsony vírusszám miatt nincs reális veszélye -nem győzte meg, kitartott azon álláspontja mellett, hogy a tanuló az iskolába nem iratkozhat be. "Az intézményvezető továbbá kijelentette, hogya tanulót csak abban az esetben hajlandó fogadni, ha erre őt bírósági ítélet kötelezi."

A rendelkezésemre álló iratok szerint jelentésem írásba foglalásakor a gyermek más intézményben, magántanulóként tanult.

A vizsgálat megállapításai:

1.Vizsgálatom során először azt tekintettem át, hogy vizsgálati jogköröm kiterjed-e a Szakközépiskola szóban forgó eljárására. Az országgyűlési biztos hatásköre a hatóságok, illetve közszolgáltatást végző szervek eljárására, ennek során hozott határozatára, illetve a hatóság intézkedésének elmulasztására terjed ki. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 63/A. § n) pontja szerint a fővárosi önkormányzat feladat- és hatásköre különösen, hogy gondoskodik a középiskolai ellátásról, ha a feladat ellátását a kerületi önkormányzat nem vállalja. Az előzőek figyelembevételével megállapítottam hatáskörömet a Szakközépiskola eljárásának vizsgálatára.

2.Ezt követően vizsgáltam a Szakközépiskola konkrét eljárását. A rendelkezésemre álló iratok szerint a Szakközépiskola igazgatója gyermekük felvételéről 2003. május 5-én írásban tájékoztatta a szülőket. Miután az igazgató tudomást szerzett a felvett gyermek HIV fertőzöttségének tényéről, előbb szóban, majd - kérésükre - írásban is arról tájékoztatta a szülőket, hogy az adott helyzetben nem tudja felvenni a tanulót, mivel a gyermek betegsége komoly veszélyt jelent az intézmény többi tanulójára és dolgozóira, és attól tart, ha kiderül, hogy egy HIV-pozitív tanulót vettek fel, a többi szülő el fogja vinni a gyermeküket az iskolából, és emiatt akár az iskola bezárásával is számolni kell.

Mindenekelőtt az megállapítható, hogy az igazgató a Kt. 54. § (1) bekezdésből származó felelősségét átérezve az iskola tanulói és dolgozói egészségét védeni kívánta. Ezért vizsgálatom során arra keresetem a választ, hogy az igazgató döntése meghozatala során nem tévedett-e a jogszabályok alkalmazásakor.

Az Alk. 70/A. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az alapvető jogokat- így a művelődéshez való jogot is -, bármely megkülönböztetés nélkül. A Kt. az eset idején hatályban volt 4. § (7) bekezdése megismételte és konkretizálta a hivatkozott alkotmányi tiltást. Úgy rendelkezett, hogy "a közoktatásban tilos a hátrányos megkülönböztetés bármilyen okból".

Az Alk. 67. § (2) bekezdése biztosítja a szülők jogát arra, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák. A Kt. 13. § (1) bekezdése szerint a szülőt megilleti a nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga, a (4) bekezdés értelmében attól az évtől kezdve, amelyben a gyermek tizennegyedik életévét eléri, a szülő az iskolaválasztás jogát gyermekével közösen gyakorolhatja.

A Kt. 42. §-a szerint az iskola - a törvényben foglalt kivétellel - meghatározhatja a tanulói jogviszony létesítésének tanulmányi feltételeit (a továbbiakban: felvételi követelmények) . Az iskola a felvételi követelményeket a felvételi tájékoztatóban, a tanév rendjében meghatározott időben köteles nyilvánosságra hozni.

Amint azt a Kt. 66. § (1) bekezdése kimondja, a tanuló az iskolával tanulói jogviszonyban áll. A tanulói jogviszony felvétel vagy átvétel útján keletkezik. A felvétel és az átvétel jelentkezés alapján történik. A felvételről vagy átvételről az iskola igazgatója dönt. Ugyanezen § (3) bekezdése értelmében a tanulói jogviszony abeíratás napján jön létre. A tanuló a tanulói jogviszonyon alapuló jogait a beiratkozástól kezdődően gyakorolhatja. Jogszabály, illetőleg az iskola házirendje egyes jogok gyakorlását az első tanév megkezdéséhez kötheti.

A szakképzésre vonatkozó jogszabályok határozzák meg a szakképzésben való részvétel feltételeit. Ha a szakiskola vagy a szakközépiskola olyan szakképesítés megszerzésére készít fel, amelyhez egészségügyi követelményeknek, pályaalkalmassági követelményeknek kell megfelelni, az első szakképzési évfolyamra való felvételnél, átvételnél, illetőleg a továbbhaladásnál az egészségügyi és a pályaalkalmasságra vonatkozó szakvéleményt figyelembe kell venni.

Az ismertetett jogszabályi rendelkezések értelmében a vizsgált szakközépiskola is a jogszabályi rendelkezések keretei között, meghatározott felvételi eljárás során választhatja ki tanulóját. A kiválasztás és a beiratkozás során kizárólag a felvételi tájékoztatóban meghatározott tanulmányi követelményeket, jogszabályban előírt iskolai, szakmai előképzettséget, életkori feltételeket, valamint pályaalkalmassági, szakmai alkalmassági és egészségügyi követelményeket vizsgálhatja.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet (a továbbiakban: Mr.) 36. § (2) bekezdése értelmében a nevelési-oktatási intézmény döntését határozatba foglalja, ha a jelentkezést, illetőleg a kérelmet részben vagy egészben elutasítja, vagy kérelem hiányában hoz a gyermekre, tanulóra hátrányos döntést, illetve a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő kéri a döntés határozatba foglalását. A (3) bekezdés szerint a határozatot meg kell indokolni. A határozatnak a jogorvoslati joggal kapcsolatos tájékoztatást is tartalmaznia kell.

A Kt. 83. §-a szerint a nevelési-oktatási intézmény a gyermekkel, a tanulóval kapcsolatos döntéseit-jogszabályban meghatározott esetben és formában - írásban közli a tanulóval, illetve a szülővel. A tanuló, a szülő az iskola döntése ellen - a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül - a gyermek, a tanuló érdekében eljárást indíthat. A nevelési-oktatási intézmény döntése jogerős, ha a meghatározott határidőn belül nem nyújtottak be eljárást megindító kérelmet, vagy az eljárást megindító kérelem benyújtásáról lemondtak. A közlésre az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A jogerős döntés végrehajtható, kivéve, ha bírósági felülvizsgálatát kérték.

Tekintettel arra, hogy az iskolaigazgatónak nem volt semmilyen jogszabályi lehetősége arra, hogy a jogerős felvételi döntésének végrehajtását, vagyis a beiratkozást megakadályozza, eljárása a jogállamiság elvével és az abból levezethető jogbiztonság követelményével, az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével, az emberi méltósághoz, a szülők gyermeküknek adandó nevelés megválasztásához, és a művelődéshez való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A vonatkozó jogszabályok értelmében, amikor az igazgató a felvétel és a beiratkozás között olyan körülményről szerzett tudomást, amely alapján a tanulói jogviszonyt - álláspontja szerint - a jogszabály értelmében meg kellett volna szüntetnie, a beiratkozás megtagadásáról az Mr. 36. § (2)-(3) bekezdésének megfelelő, indokolt, a jogorvoslati lehetőséget biztosító határozatot kellett volna hoznia. Az, hogy az iskolaigazgató levélben, és nem egy új határozatban közölte döntését a szülőkkel, ellentétes a jogállamiság elvével és az abból levezethető jogbiztonság követelményével. Ez a mulasztás azonban nem érintette a szülők jogorvoslati jogát, mivel őket az Oktatási Ügyosztály munkatársai az ügy minden részletére kiterjedően tájékoztatták, így jogorvoslati lehetőségüket igénybe vehették.

3. Vizsgálatom kiterjesztettem annak megállapítására is, hogy mennyiben tekinthető diszkriminatívnak egy HIV-fer-tőzött tanuló szegregációja.

Az Alk. 8. § (2) bekezdésének értelmében a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. "Valamely alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti szint is. Ha nem így lenne, mindent törvényben kellene szabályozni."

A vizsgált ügyben a HIV-fertőzött tanuló szegregációjának indoka a fertőzés veszélye volt. A Szent László Kórház osztályvezető főorvosának azon nyilatkozata alapján, amely szerint "a fertőzés veszélye csekély, de nem zárható ki teljesen", jutott arra a következtetésre az igazgató, hogy a Kt. értelmében nem teheti ki kockázatnak a többi tanulót.

A fertőzés lehetőségének megítélésekor viszont tekintettel kell lenni arra, hogy a kockázat önmagában nem lehet alapja a kizárásnak. A problémát ez esetben az okozta, hogy - bár számos szakmai érvet lehet felsorakoztatni amellett, hogy a HIV-fertőzés csak speciális körülmények esetén fordulhat elő, ezért a kockázata csekély - a betegség gyógyíthatatlansá-ga miatt az ettől való félelem összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint pl. a biztosan és gyorsan fertőző influenzától. A HIV-fertőzött személy élete folyamán életmódjában soha nem tekinthet el ettől a körülménytől.

Az egyes alapjogok korlátozhatóságával kapcsolatban az Alkotmánybírósága szükségesség, alkalmasság, arányosság hármas követelményét határozta meg. "Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan." Alapjog elsősorban azért korlátozható, mert más alkotmányos jog védelme ezt kívánja, nem pedig azért, mert valamilyen elvont társadalmi vagy állami érdek - így különösen közérdek, közegészség - ezt szükségessé teszi.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint tehát az alapjog-korlátozás alkotmányosságának feltétele, hogy a szükségesség, alkalmasság és arányosság követelménye együttesen fennálljon. Amennyiben a megkülönböztetés alapjogok tekintetében áll fenn, úgy jellemzően alapjog-korlátozásról kell beszélnünk. Egy adott jogalany tekintetében a mindenkit megillető jogok esnek korlátozás alá, ezért ilyen esetekben az alapjogi tesztet kell elvégezni. A lényeges tartalom ez esetben is irányadó: a megkülönbözetés semmi esetre sem sértheti az emberi méltóságot! Az Alkotmánybíróság 61/1992. (XI. 20.) AB határozatának rendelkező részében megállapította, hogy "az Alk. 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott tilalom - amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot - kiterjed az egész jogrendszerre".

A konkrét ügyben a problémát a mások jogainak védelme, különböző személyek alapjogainak ütközése (korlátozása) váltotta ki. Azonban erre a jogalkotónak a szabály megalkotásakor, annak tartalma meghatározásakor kell figyelemmel lennie. A járványügynek mint a társadalmi együttélés egyik magas fokú biztonságot igénylő területének szabályozása az állam kiemelkedő kötelezettsége.

Vélelem szól amellett, hogy a jogalkotó minden lehetőségre kiterjedő tudományos vizsgálatot, szakmai megfontolásokat és alapos mérlegelést követően, az orvostudomány adott szintjének megfelelően, naprakészen, a szükségesség, alkalmasság és arányosság követelményének megfelelően, felelősen rendelkezik, úgy hogy az egészséges személyek lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogára és az állam alapjogvédelmi kötelezettségének teljesítésére is tekintettel volt.

Ha nem ilyen a jogszabály, esetleg a szabályozás hiányos, akkor a jogalkalmazás során akár a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásság is keletkezhet. Alapjog-korlátozást tehát csak megszorítóan lehet értelmezni, azonban ennek az is magától értetődő feltétele, hogy legyen kellően pontos jogszabály. Természetesen, mint minden jogszabályt, ezt is értelmezni kell. Amennyiben a jogalkalmazás során jogértelmezési probléma merül fel, akkor a jogszabályt kiadójához vagy előkészítőjéhez, a vizsgált ügyben az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez, konkrét jogalkalmazási problémával pedig az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz kell fordulni.

Világosan kell látni azt is, hogy az iskolaigazgató felelőssége többek között, hogy felismerje a bármilyen intézkedést igénylő helyzetet, és megfelelően tájékozódjon az ügy körülményeiről, majd tájékoztassa az érintetteket. Nem vonhatja viszont kétségbe egy hatályos jogszabály alkalmazhatóságát még akkor sem, ha az abban foglalt rendelkezéseket nem tartja megfelelőnek. A jogszabály rendelkezései alkalmazhatóságának megítélése ugyanis nem tartozik (nem is tartozhat) az iskolaigazgató felelősségi körébe. (Ha valamiért aggályosnak gondolja a szabályt, akkor ezt a jogszabály kiadójával, előkészítőjével kell közölnie, illetve a jogszabály alkotmányellenességének vagy nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítása érdekében az Alkotmánybírósághoz fordulhat.)

Fontos az ügy szempontjából az orvostudomány felelőssége is. Az orvostudomány szakembereinek kell ugyanis eldöntenie, hogy milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy mások megbetegedését meg lehessen előzni, a fertőzés terjedését meg lehessen állítani. Álláspontom szerint pl. egy sokak életét veszélyeztető, gyorsan fertőző betegség esetén kétség nem férhet ahhoz, hogy a jogszerűen alkalmazott elkülönítés, illetve közösségből kizárás, vagy meghatározott megelőző, illetve óvintézkedés (pl. gumikesztyű) nagy valószínűséggel arányos az elérni kívánt céllal (mások élethez való jogának, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségének védelme) . Miként korábban az OBH 5117/2003. számú jelentésemben - melyet a hepatitisszel fertőzött iskolás gyermek ügyében adtam ki -, itt is nyomatékosan felhívom a figyelmet arra, hogy annak eldöntése, hogy az intézkedés alkalmas-e a kívánt cél (ilyen esetekben a fertőzés megelőzése és a járvány megfékezése) elérésére, elsősorban nem alkotmányjogi, hanem orvostudományi kérdés.

Az OBH 5117/2003. számú jelentésemben azt is kifejtettem, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV törvény (a továbbiakban: Eütv.) és az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter rendelete - a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet; (a továbbiakban: Jr.)- szabályaiból következik, hogy a fertőző betegségben szenvedő személy elkülönítéséről, illetve közösségbe engedéséről a betegséget észlelő vagy a kezelőorvosnak kell intézkednie. Más személyeknek nincs semmiféle felhatalmazása ilyen intézkedés megtételére.

Ezek alapján könnyen belátható, hogy ha egy vírushordozó személy elkülönítésére vagy szegregációjára kerülne sor, akkor esetében a mindenkit - így őt is - megillető jogok esnének korlátozás alá. A vizsgált ügyben több alapjog áll egymással szemben: egyik oldalon a többségnek a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a gyermekek védelemhez való jogát találjuk, a másik oldalon pedig az emberi méltósághoz való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a művelődéshez való jog, és az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége etc. áll. Ezért ebben az esetben a szükségesség/arányosság tesztjét kell alkalmazni.

Az Eütv. 63. § (1) és (2) bekezdése értelmében a fertőzőképesség tartamára a betegséget észlelő orvos - az alábbi differenciálás szerint - a fertőző beteg elkülönítése iránt intézkedik. A Jr.-ben meghatározott fertőző betegségben szenvedő személyt otthonában, tartózkodási helyén vagy fekvőbeteg-gyógyintézet fertőző osztályán, illetve kijelölt gyógyintézetben el kell különíteni. Egyes - szintén a Jr.-ben meghatározott - fertőző betegségekben szenvedő személyt kizárólag fekvőbeteg-gyógyintézet fertőző osztályán, illetve kijelölt gyógyintézetben kell elkülöníteni, illetve gyógykezelni.

Ugyancsak alkotmányos joggal összefüggő visszásságot eredményezne, ha a Jr.-ben meghatározott betegségeken kívül más fertőző betegség esetén intézkedne az észlelő orvos a beteg elkülönítéséről, vagy a Jr.-ben meghatározott teendőktől eltérő intézkedéseket tenne. A Jr. a bejelentésre kötelezett fertőző betegségek körében részletesen meghatározza a fertőző betegség észlelését követő teendőket. Így betegségenként pontosan meghatározza, hogy a beteget, a vele szokásos kapcsolatban lévőket el kell-e különíteni vagy sem. A HIV-pozitív személyeket nem szükséges elkülöníteni.

Az OBH 5117/2003. számú jelentésben felhívtam a figyelmet arra is, hogy "ugyancsak az emberi méltósághoz való joggal, a diszkrimináció tilalmával, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészéghez való joggal és a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okozna, ha a betegséget észlelő orvos nem-, vagy nem megfelelően tenné meg a szükséges - Eütv-ben és Jr.-ben előírt-járványügyi intézkedéseket".

Nincs olyan jogszabályi rendelkezés és orvosi szakvélemény, amely alapján a konkrét ügyben érintett HIV-pozitív gyermek az általa választott műszaki szakképzésre egészségügyileg alkalmatlan lenne. Ezért az érintett szakközépiskolában nem lett volna helye a HIV-fertőzöttség miatt történő megkülönböztetésnek.

Mindezek értelmében az iskolaigazgató azzal, hogy maga intézkedett a gyermek elkülönítésére, a jogállamiság elvével és az abból levezethető jogbiztonság követelményével, az emberi méltósághoz, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joggal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okozott.

4. Az igazgató érvelése, az OB tagjainak tartalmas, problémamegoldásra irányuló, előremutató vitája, valamint a panaszos HIV/AIDS betegek teljes iskolai szegregációjára irányuló javaslatai rámutattak arra is, hogy a magyar társadalom általában, az állami, önkormányzati szervek, társadalmi és szakmai szervezetek minden igyekezete ellenére, nem ismeri a fertőzés valós kockázatát, terjedési módjait, és a védekezés, illetve megelőzés alapvető szabályait sem. A vizsgált ügyben alkotmányos kötelezettségemnek tartottam, hogy elméleti és gyakorlati példákkal alátámasszam azt, hogy hogyan lehetne megelőzni az esetleges alkotmányos joggal összefüggő visszásságokat, illetve azt, hogy a HIV/AIDS betegekkel a jövőben ne forduljon elő hasonló eset.

Áttekintettem a problémakörre vonatkozó nemzetközi és hazai gyakorlatot, ennek során kiemelt figyelmet fordítottam a hatályos nemzetközi szerződések rendelkezéseire, valamint az ENSZ, annak szakosított szervei (WHO, UNAIDS, ILO, UNHCHR, UNFPA, ECOSOC etc.) határozataira és ajánlásaira, az Európai Unió joganyagára és a laikusoknak szóló, közérthető tájékoztató kiadványokra.

Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és annak kiegészítő jegyzőkönyvei szerint senkitől sem szabad megtagadni az oktatáshoz való jogot, azt minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.

Az Európai Unió Emberi Jogi Chartája (l. I. számú melléklet) kiemelt figyelmet szentel az emberi méltósághoz való jog védelmére és biztosítására. A 14. Cikk szerint mindenkinek joga van az oktatáshoz, különösen az elméleti és gyakorlati képzésre. A Charta 21. Cikkben foglalt anti-diszkriminációs klauzula - amely a vizsgálat során áttekintett dokumentumok közül messze a legrészletesebb - mindenféle megkülönböztetést tilt.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága 2001/51. számú határozatának 8. bekezdése (l. II. számú melléklet) kiemeli, hogy az emberi jogi elvek tiltják a HIV/AIDS státusz alapján történő tényleges vagy feltételezett diszkriminációt vagy megbélyegzést. A határozat 12. bekezdése azt is hangsúlyozza, hogy a nemzetközi emberi jogi dokumentumok diszkriminációellenes rendelkezéseiben használt "vagy egyéb helyzet" fordulatot kiterjesztően kell értelmezni az egészségügyi állapotra, beleértve a HIV/AIDS-fertőzést is.

Mind a WHO (Egészségügyi Világszervezet), mind az UNAIDS (az ENSZ HIV/AIDS problémára szakosított szerve), mind az UNHCHR (az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa), mind pedig az Európai Unió Tanácsa több dokumentumban

(l. III-X. számú mellékletek) kiemelte, hogy a HIV-pozitív személyeket állapotukon alapuló hátrányos megkülönböztetéstől mentes oktatás illeti meg, minden ezzel ellentétes gyakorlat súlyosan sérti az érintettek emberi jogait.

Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) 2002-ben kiadott tanulmánya az 'ILO Gyakorlati Kézikönyv a HIV/AIDS-fertőzés a munkahelyen' című kiadványa (l. XI. számú melléklet) végrehajtására tíz alapelvet állapít meg, melyek közül a második szerint nem lehet a dolgozók között semmiféle megkülönböztetést tenni vélt vagy valós HIV-fertőzés miatt. A negyedik alapelv szerint az egészséges és biztonságos munkakörülményeket olyan, a lehető legnagyobb mértékben kell biztosítani, amely minden érintett részére elfogadható. Ez magában foglalja a munkáltató kötelezettségét, hogy információt szolgáltasson és képzést biztosítson a HIV-fertőzés terjedéséről, valamint - egy esetleges balesetet követően - a megfelelő elsősegély-nyújtás szabályairól. Kiemelendő, hogy az egészséges és biztonságos munkahelyhez való jog nem jogosítja fel a munkáltatót arra, hogy - a közegészségügyi indokra való hivatkozással - munkavállalóival kötelező HIV-tesztet végeztessen. A hatodik alapelv ezt megismétli: a HIV/AIDS-szűrés amellett, hogy emberijogokat sértene, nem is célravezető (többek között az ún. ablakperiódus miatt), ezért nem lehet a munkára jelentkezés vagy munkába állás előfeltétele. A nyolcadik alapelv további biztosítékot tartalmaz azon munkavállaló részére, aki munkaviszonya alatt válik fertőzötté amikor kimondja, hogya HIV-fertőzés nem lehet indoka a munkaviszony megszüntetésének. Éppen ellenkezőleg: a fertőzött személyeket bátorítani kell a munkavégzésre mindaddig, amíg egészségileg alkalmasak és megfelelőek a munkavégzésre.

A Kézikönyv kilencedik alapelve a megelőzésről beszél, amikor kimondja, hogy a HIV-fertőzés továbbterjedése megelőzhető. A bármilyen formában történő terjedés megelőzése többféle úton is elérhető, és nemcsak a szórólapok és óriásplakátok terjesztését jelenti, hanem elsősorban a diszkrimináció mentes, megelőzés orientált légkör megteremtését, az emberi jogok tiszteletben tartásának elősegítését, tájékoztatási és képzési formák kialakítását és alkalmazását, valamint olyan magatartás/hozzáállás formáló akciók, mint például óvszerosztás vagy az önkéntes tanácsadás és tesztelés promóciója. Ehhez kapcsolódóan a gondoskodásról és támogatásról rendelkezik a tizedik alapelv, amely szerint a HIV/AIDS-fertőzéshez való viszonyulásban a gondoskodás és támogatás szemléletnek kell helyet adni. A fent említett 10 alapelv útmutatást ad abban, hogy a Kézikönyv (illetve az ILO) mely szempontokat tartja elengedhetetlennek és követendőnek a HIV/AIDS-fertőzéssel kapcsolatban.

A fentiekhez hasonlóan Magyarországon a Nemzeti AIDS stratégia tervezete (l. XII. számú melléklet) is célként fogalmazza meg a HIV-fertőzöttekkel kapcsolatos társadalmi, munkahelyi, közösségi diszkrimináció, szegregáció csökkentését.

A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ 'Tájékoztató HIV-pozitív személyeknek és környezetüknek' című kiadványa (a továbbiakban: HIV Tájékoztató; L. XIII. számú melléklet) szerint a HIV vírus igen sérülékeny. A szokásos tisztító- és mosószerekkel könnyen elpusztítható. Ruhaneműk, felületek különleges kezelése nem indokolt. Használati tárgyak, eszközök nem jelentenek veszélyt a környezetre. Fogkefe, borotva, manikűrolló közös használata azonban kerülendő. A vírus a beteg vérében, vért tartalmazó váladékaiban, testnedveiben mutatható ki. Ezekkel való érintkezés veszélyes lehet, ha a bőrön, nyálkahártyán apró sérülés van. Ezért sebellátáskor gumikesztyűt kell viselni, a véres vattát, papírt, nylonzacskóba csomagolva kell a szemétbe rakni. Minden vérző seb ellátásakor ez az eljárás, hiszen más, vér útján átvihető betegséget is így lehet megelőzni (hepatitis B, hepatitis C) .

Mindezek mellett felhívom a figyelmet néhány, magyar és külföldi kiadványra, melyek HIV/AIDS-fertőzöttek emberi jogaiért való társadalmi fellépésre szólítanak fel (l. XIV-XV. számú melléklet) .

Amint azt a 3. pontban kifejtettem, orvostudományi kérdés annak eldöntése, hogy az elkülönítéstől a rendszeres szűrővizsgálatokon át az egyszerűbb higiénés óvintézkedésig milyen intézkedések szükségesek és alkalmasak a HIV-fertőzés megelőzésére. Ennek során - a nemzetközi és hazai tapasztalatokra is figyelemmel - megfelelően kell differenciálni aszerint, hogy a fertőzött személy egészségi állapota, az adott környezet, valamint a foglalkozás gyakorlása, milyen fertőzési kockázatot rejt. Ezt kívánja a jogállamiság elvének biztosítása és az állam magától értetődő alapjogvédelmi kötelezettségének teljesítése is. A Jr. pontosan meghatározza, hogy egy HIV-fertőzött személyt milyen feltételek esetén, mi módon kell elkülöníteni. A szerzett immunhiányos tünetcsoport kialakulását okozó fertőzés terjedésének megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálatok elvégzésének rendjéről szóló 18/2002. (XII. 28.) ESZCSM rendelet (a továbbiakban: AIDSr.) többek között azt szabályozza, hogy mely esetekben kötelező a HIV szűrővizsgálat. Ilyenek: akik a Jr. 2. számú mellékletében foglalt, megerősítetten HIV-fertőzött egészségügyi dolgozók által nem végezhető ún. invazív beavatkozásokat végeznek, továbbá a foglalkozásuk gyakorlása, illetve egyéb jövedelemszerző tevékenységük során rendszeresen vagy esetenként az emberi vérrel, illetőleg a fertőzés átvitelére alkalmas váladékkal közvetlen érintkezésbe kerülhetnek, amennyiben ezen tevékenységük végzése közben bekövetkezett sérülésük HIV-fertő-ződésüket eredményezhette, és saját vérükkel vagy váladékukkal másokat megfertőzhetnek. Utóbbiak kötelező szűrővizsgálata elvégzése feltételeinek fennálltáról és ennek alapján a szűrővizsgálat elvégzésének szükségességéről a munkaköri alkalmasság vizsgálatára jogosult foglalkozás-egészségügyi alapellátást nyújtó orvos, illetőleg - előzetes infekto-lógiai szakorvosi vélemény figyelembevételével - a személyi higiénés alkalmasság vizsgálatát végző háziorvos dönt. Amennyiben a fenti esetekben soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsgálat vagy személyi higiénés alkalmassági vizsgálat vált szükségessé, és a sérülést elszenvedett személy a szűrővizsgálat elvégzését megtagadja, az érintett személy további foglalkoztatására csak olyan munkakörben kerülhet sor, amelynek betöltéséhez a szűrővizsgálat elvégzésére nincs szükség, illetőleg az arra jogosult hatóság a tevékenység végzéséhez kiadott engedélyt visszavonja. Mindezeken túlmenően több, egyes szakmai egészségügyi alkalmasságot szabályozó jogszabály az adott foglalkozásra alkalmatlannak minősíti a megerősítetten HIV-fertőzött személyeket, illetve kötelező, rendszeres szűrést ír elő.

Álláspontom szerint e tekintetben kellően differenciált a szabályozás, lehetőséget nyújt a kellő egyéniesítésre, és - áttételesen - biztosítja a jogorvoslathoz való jogot is.

A fertőzés megelőzése érdekében szükséges, arra alkalmas és aránytalan korlátozásokkal nem járó higiénés óvintézkedésekre vonatkozó előírások azonban nincsenek kellő részletességgel kidolgozva. Sem a munkavédelmi, sem az elsősegélyről szóló általános jogszabályok, sem pedig az AIDSr. nem rendelkeznek kifejezetten HIV/AIDS (de hepatitis B-, illetve C-vírus) fertőzés iskolai, munkahelyi megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről. A szabályozás hiánya, illetve hiányossága - mivel a HIV-fertőzés tényéről általában az érintettek, sok esetben maga a fertőzött sem tudnak, valamint az ún. ablakperiódus miatt a fertőzés csak hetek, hónapok múlva mutatható ki -, alkalmas arra, hogy a jogállamiság elvével és az abból levezethető jogbiztonság követelményével, az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okozzon.

Ugyancsak a jogállamiság elvével és az abból levezethető jogbiztonság követelményével, az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okozhat, hogy a már hivatkozott, szükséges, alkalmas és arányos intézkedések túlzottan "szétszórtan", több jogszabályban, nem kellően egyértelműen vannak megfogalmazva. Ezért a jogalkalmazónak esetenként aránytalanul nagy erőfeszítéseket kell tennie a vonatkozó rendelkezések felkutatására.

Nem gondolom, hogy az iskolaigazgatónak, az OB tagjainak vagy a laikusoknak a fent bemutatott külföldi dokumentumokat,jogeseteket ilyen részletességgel ismernie kellene. Ezzel szemben - alkotmányos joggal összefüggő visszásság jövőbeni megelőzése érdekében - legalább a HIV/AIDS-fertőzésre, és annak megelőzésére vonatkozó hatályos magyar jogszabályok, továbbá az állami szervek - így különösen a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ - HIV Tájékoztatójának ismerete elengedhetetlen hazánk egész lakossága számára. Álláspontom szerint a HIV/AIDS-fertőzés visszaszorítása, valamint a fertőzöttek mind magasabb fokú társadalmi (iskolai/munkahelyi) integrációja, esetleges szegregációjának megakadályozása, valamint megbélyegzésének csökkentése érdekében szükség van az ún. rizikócsoportoknak szóló tájékoztatás mellett további, intenzívebb és hatékonyabb ismeretterjesztésre.

III. Javaslatok, kezdeményezések

1.Az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával és a jogállamiság elvével, valamint az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége elmulasztásával összefüggő visszásság jövőbeni elkerülése érdekében az Obtv. 25. §-a alapján javaslom az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, a foglalkozáspolitikai és munkaügyi miniszternek, valamint az oktatási miniszternek, hogy - felhatalmazásuk kereteit is figyelembe véve - a szükségesség/alkalmasság/arányosság hármas követelményének, valamint a nemzetközi szervezetek gyakorlatának megfelelően dolgozzák ki az oktatási intézményekben, valamint a munkahelyeken a HIV/AIDS-fertőzés megelőzése érdekében kötelezően alkalmazandó óvintézkedésekre vonatkozó előírásokat, egységes eljárási szabályokat, és intézkedjenek az azokról szóló, megfelelő szintű jogszabály előkészítéséről.

2.Miután a probléma megoldása az állampolgárok nagy csoportját, sőt egészét érinti, az Obtv. 17. § (1) bekezdésében foglalt jogköröm alapján felkérem a miniszterelnököt, hogy a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok jövőbeli elkerülése érdekében fordítson kiemelt figyelmet a Nemzeti AIDS Stratégia időarányos megvalósítására.

3.Az Obtv. 17. § (1) bekezdésében foglalt jogköröm alapján felkérem a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottságát, hogy a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok jövőbeli elkerülése érdekében kiemelt feladatként kezelje az iskolai diszkrimináció, kirekesztés és megbélyegzés minden megnyilvánulásának visszaszorítását, továbbá nyomatékosan hívja fel az oktatási intézmények vezetőinek figyelmét a döntéseik tartalmi és formai kellékeire vonatkozó jogszabályok előírásainak (Kt.; Mr.) pontos betartására és annak kiemelkedő - sokszor garanciális -jelentőségére.

4.A HIV/AIDS-fertőzés visszaszorítása, a fertőzöttek mind magasabb fokú társadalmi (iskolai/munkahelyi) integrációja, esetleges szegregációjának megakadályozása, valamint megbélyegzésének csökkentése, továbbá esetleges alkotmányosjoggal összefüggő visszásság jövőbeni megelőzése érdekében az Obtv. 17. § (1) bekezdésében foglalt jogköröm alapján felkérem az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy intézkedjen az ún. rizikócsoportoknak szóló tájékoztatás mellett további, intenzívebb és hatékonyabb ismeretterjesztés kidolgozására.

(Kapcsolódó ügy: OBH 5991/2003.)

Budapest, 2004. április 30.

Takács Albert s. k.

OBH 1567/2004.

Rövidített jelentés a kórházban elhelyezett holttestekkel és a halottkultusz egyes kérdéseivel összefüggésben végzett vizsgálatról.

Az országgyűlési biztos a sajtóból értesült arról, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház patológiáján embertelen körülmények között tárolják a holttesteket. A hűtőkapacitás szűkösségére való hivatkozással az elhunytakat a földön, több rétegben egymásra fektetve helyezték el.

A kegyeleti jogok védelme és a hasonló állapotok jövőbeni kiküszöbölése érdekében a biztos hivatalból rendelt el vizsgálatot, amelyben megkereste a Jahn Ferenc Kórház főigazgatóját, az illetékes főpolgármester-helyettest és a szakhatóságokat.

A biztos utalt a Nemzeti Kegyeleti Bizottság Emlékülésén kifejtett álláspontjára, mely szerint a jogtudomány a legfontosabb, legáltalánosabb emberi jognak, minden más emberi jog "anyajogának" az emberi méltósághoz való jogot tekinti, amelyből minden más alapvető jog származtatható. Ezért nem csupán lényeges tartalmi elemeiben korlátozhatatlan még törvény által is, hanem egészében sérthetetlen, mondhatni a jog számára érinthetetlen alapjog. E jogunk védelme, a jogrendszer elsőrendű kötelezettsége. A minden embert emberi mivoltánál, veleszületett emberi rangjánál fogva megillető emberi méltóságból származtatjuk a meghalt embert "túlélő" kegyeleti jogot is. A kegyeleti érzéshez, a halottakra való emlékezéshez, a halottak tiszteletéhez való jog az élőket megillető legszentebb érzések egyikét fogalmazza meg a jog nyelvén. A kegyeleti jog tágabb értelemben mindenkit megillet, akinek emlékében az elhunyt él. Polgári jogi értelemben az emberi személyiség, az ember jogképessége a halállal megszűnik. A halott emléke, emberi méltósága és jó hírneve azonban a Polgári Törvénykönyv védelme alatt áll, ezek megsértésekor a személyhez fűződő jogok megsértésének esetére biztosított polgári jogi igényeket lehet érvényesíteni.

A vizsgálat rámutatott, hogy az egészségügyről szóló törvény az egészségügyi szolgáltatás fogalomkörében határozza meg a halottvizsgálattal, a halottakkal kapcsolatos orvosi eljárásokat is. Ez igen nagy arányban a kórházak feladatkörére koncentrálódik, lévén, hogy hazánkban a kórházban való elhalálozás a meghatározó. Annak rendszere azonban nem igazodott a megnövekedett igényekhez, mert a korszerűtlen teremtárolós elhelyezést nem váltotta fel a nagyobb férőhelyet biztosító boxrendszer.

Az országgyűlési biztos már az OBH 2246/2002. számon hivatalból indított vizsgálata és az OBH 2672/2002. számú utóvizsgálata során az egészségügyi közszolgáltatással összefüggő kegyeleti jogokat sértő mulasztásokat állapított meg. Feltárta, hogy a különböző egészségügyi intézmények, esetenként a temetkezési közszolgáltatók mulasztása, az önkormányzatoknál tapasztalt eljárások elhúzódása évente több száz esetben eredményezik a temetés elhúzódását vagy elmaradását, amely a tisztességes és méltó temetés akadályozásával a kegyeleti jogot sérti. Az alkotmányos visszásságok kiküszöbölése érdekében a biztos jogszabály-módosítási javaslattal élt, mert a korábbi szabályozásban nem volt határozott előírás arra, hogy az egészségügyi intézményeknek milyen időtartamon belül, milyen intézkedéseket kell tenni annak elérésére, hogy a halottak tárolása ne okozzon fennakadást az intézményekben, ugyanakkor a kegyeleti jogok is érvényesüljenek, és a több hónapos, éves túltárolás ne fordulhasson elő. A javaslatot a belügyminiszter elfogadta, és több tárcával megalkotta a 15/2003. (IV. 16.) BM-ESZCSM-IM együttes rendeletet, mely akként rendelkezik, hogy ha az eltemettető a halottvizsgálati bizonyítvány kézhezvételét követő 8. napig a holttest temetésre való elszállításáról nem gondoskodott, a halottvizsgálatot végző orvos az eltemettető nevének és lakcímének közlésével a halottvizsgálati bizonyítvány V. példányának másolatát küldi meg a köztemetésre illetékes települési önkormányzat jegyzőjének. A 8 napos határidő már 2003 áprilisától hatályos, a főpolgármester-helyettes azonban még egy évvel későbbi levelében is arra hivatkozott, hogy az "eljárási határidő 30 nap". Megállapítható tehát, hogy a fenntartó önkormányzat sem megfelelően ismeri a jogszabályt, így nem feltételezhető, hogy az intézményeitől számon kérné annak betartását. Az országgyűlési biztos ezért felkérte az ÁNTSZ-t a határidők betartásának utólagos vizsgálatára, mert álláspontja szerint a határidők figyelmem kívül hagyása nagymértékben hozzájárulhatott a hűtőkapacitás torlódásához és a kegyeletsértő tároláshoz.

Ez azonban önmagában nem eredményezheti a vizsgálattal érintett kórházban kialakult állapotok bekövetkezését, a halottak méltatlan körülmények közötti tárolását, mert a folyamatos munkaszervezés, a hűtőkapacitás szükség szerinti bővítése és az új jogszabály előírásainak következetes betartása mellett nem fordulhatott volna elő az a sokkoló kép, amely az állampolgárokat, hozzátartozókat fogadta. Tény, hogy a kórház vezetése szorgalmazta a hűtőkapacitás bővítését, a megvalósuláshoz azonban az emberi méltóságot semmibe vevő, kegyeletsértő magatartások sorozata kellett, hogy bekövetkezzen. A bővítéshez, fejlődéshez vezető út oly mértékben aránytalan a bekövetkezett kegyeletsértéssel, amely a későbbi jobb körülmények biztosítása ellenére is megbocsáthatatlan. A kórház főigazgatója által többször hivatkozott tavaly év végi munkaszüneti napok torlódása sem indokolhatja a bemutatott állapotokat, mert a munkarend áthelyezésnek nem lehet egyenes következménye a kegyeleti jogok megsértése.

Egy kegyeleti joggal foglalkozó szakember a tanulmányában rámutatott, hogy ha a kórházban következik be a halál, akkor minden résztvevő számára hordoz olyan elemet, amely ennek elviselését és feldolgozását megnehezíti. Eddig Magyarországon mindössze egy kórházban - a MÁV-kórházban - találkozott ravatalozó szobával, amely egy lehetséges megoldás az elhunyttól való személyes búcsúra. Ez azért is nagyon fontos, mert ez a lehetőség a gyász feldolgozásának egyik fontos feltétele. Az ombudsman kifejtette, hogy álláspontja szerint, ha mindenhol ilyen körülményeket biztosítanának a hozzátartozóknak, akkor nagy valószínűséggel a halottól való búcsúzást követően a kórház is nagyobb körültekintéssel, a méltó tisztelet megadásával tenné további feladatát.

Az Európa Tanács 1418 (1999) sz. ajánlása "A gyógyíthatatlan betegek és haldoklók emberi jogainak és méltóságának védelméről" többek között az alábbiakat fogalmazza meg: "A Közgyűlés ajánlja a Miniszterek Tanácsának, hogy bátorítsa az Európa Tanács tagállamait a gyógyíthatatlan betegek és haldoklók méltóságának teljes körű tiszteletben tartására és védelmére. Elkötelezetten védve a gyógyíthatatlan betegek és haldoklók jogát a palliatív (csak a tüneteket enyhítő és nem a bajt megszüntető gyógymód) ellátás teljes körére, ennek kapcsán megtéve a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a palliatív ellátás az egyéni jogok törvény által elismert részévé váljon minden egyes tagállamban. Minden gyógyíthatatlan betegnek és haldoklónak biztosítsák az egyenlő hozzáférést a palliatív ellátáshoz."

Magyarországon Polcz Alaine dolgozta ki a kórházi búcsúztatás lehetőségét és fontosságát." A magyarországi munka eddig a haldokló és a család ellátása, segítése, majd a gyászolók segítésére terjedt ki. Most ezt szeretnénk kiegészíteni a holttest méltóságának megadásával, a kórházi rítus kialakításával."

Malraux szerint "nincs, és nem volt a földön még egy olyan kultúra, mint a miénk, amelyik a holttestet mint takargatni, szégyellni valót igyekszik elrejteni a szemünk elől, majd a hullaházban szakszerűen hűtve, tárgyként kezelve adni át a temetkezési vállalkozónak. A halál, a haldoklás elvesztette méltóságát, emberségét, rítusát - és vele együtt a holttest kezelése is. Saját tapasztalataink és a szakirodalom szerint is a holttest rituális ellátása már több nyugati kórházban (itthon is találunk rá példát) kezd gyakorlattá válni. Lényege a méltó búcsú, ami a családtagokat segíti a gyászmunka elvégzésében, oldja a betegtársak halálfélelmét (a holttest szokott rejtegetése fokozza azt és gyöngíti a bizalmat a kórházzal szemben) . A rítus enyhíti, oldja a dolgozók halállal kapcsolatos szorongását és stressz-élményét is."

Az Antal Z. László vezette kutatás e konkrét javaslat mellett azt is megvizsgálta, hogy a jelenlegi társadalmi, gazdasági és jogi feltételek között ezeknek és más javaslatok alkalmazásának milyen lenne az intézményi és társadalmi fogadtatása. A saját lakásban történő búcsú lehetőségének jelenleginél kedvezőbb feltételeinek megteremtése is segíthetné az ezen a területen tapasztalható feszültségek oldását. Erre a jelenleg érvényes jogszabályok is kedvezőbb lehetőséget kínálnak, mint amilyen az alkalmazott gyakorlat. A köztudatban - mind az orvosok, mind a hozzátartozók ismeretei szerint - az terjedt el, a halált követően 4 órán belül el kell szállítani a halottat. (Ezt a hozzátartozók többsége túl rövid időnek tartja, s úgy érzi, hogy nincs elég idejük arra, hogy megfelelő módon elbúcsúzzanak elvesztett családtagjuktól.) A jogszabály szerint erre 16 óra áll rendelkezésre, amelynek a betartása - ha a hozzátartozók ezt kérik - némileg enyhítené a gyász fájdalmát.

"Az emberek többsége - az ilyen jellegű vizsgálatok eredménye szerint kb. 80%-a - saját lakásában, családja körében szeretné befejezni az életét. Ennek az igénynek a kielégítését - akárcsak az otthon-szülés esetén - közgazdasági érvekkel is alá lehet támasztani. Lényeges különbség azonban, hogy ebben az esetben nincs olyan érdekcsoport, akivel ennek a lehetőségnek a kiterjesztéséért meg kellene küzdeni. A kórházakkal szemben támasztható jogos igény is elősegítheti, vagy felgyorsíthatja egy ilyen változást a társadalom életében. De mindenképpen alaposan át kellene gondolni, hogy milyen segítséget lehet és szükséges nyújtani a haldokló ember ilyen igényeinek kielégítésére vállalkozó családoknak."

Az emberiség történetében az egymástól sok tekintetben eltérő kultúrák mindegyikében az élet kezdetének, az esküvőnek és az élettől való búcsúnak különleges jelentősége volt nemcsak az egyének, de az egész közösség életében. A szakirodalomban az "emberi élet nagy fordulói"-nak nevezett eseményeknek (születés, esküvő, temetés) részletesen kidolgozott rítusrendszere alakult ki minden ismert kultúrában. E kérdéskör kutatói megfogalmazták azt a véleményüket, hogy ezek a rítusrendszerek - így a halott-kultuszhoz tartozó szertartások is - nagymértékben hozzájárultak e kultúrák fennmaradásához.

"Minden társadalomnak érdeke és feladata is, hogy az egyén ne felkészületlenül találja magát szembe a mulandóság kihívásával. A világképbe foglalt parancsok tehát arra törekszenek, hogy az egyes embert az elmúlás bénító tudatától felszabadítsák, testi és szellemi energiáit az életre irányítsák."

A városba költözéssel és a modernizációs folyamat egyik következményeként ezek a rítusrendszerek a fejlett országokban élő népesség egyre kisebb része számára segítették az "élet nagy fordulói" során mindenképpen jelentkező terhek elviselését, és az elkerülhetetlenül jelentkező feszültségek feldolgozását. Mindez a modern társadalmak működésében egyre jobban érezhető "működési zavarokat" okoz. A halottkultuszról szólva megfogalmazható az a hipotézis, hogy a rítusok és a mögöttes tartalmak elvesztése megváltoztatta az emberek és az orvosok gondolkodását az élet befejezéséről. Míg korábban természetes folyamatnak tartották, hogy az élet végén bekövetkezik a halál, addig az új gondolatok hatására elkerülhető az egyre félelmetesebbnek tartott halál vagy legalábbis mindent meg kell tennünk azért, hogy minél később következzen be. Ez a törekvés sikerrel járt, olyannyira hogy ma már a modern társadalmak jövőjét fenyegeti a népesség további elöregedése.

Több kutatási eredmény bizonyítja, hogy a halottkultusz háttérbe szorulása megbetegítő hatású. Buda Béla fogalmazta meg, hogy a haldoklók magára hagyása és a gyász elrejtése megbetegíti az élőket. A nagy stresszhatás következtében érzékennyé válnak más lelki veszteségekre, és ez depressziót okoz.

Az eddig leírtakból egyértelműen kiderül, hogy az elmúlt években igen sokan és sokat tettek a halottkultusz erősítéséért Magyarországon. Antal Z. László és Pilling János által felvállalt kutatási feladat elsősorban ezeknek a kezdeményezéseknek a minél részletesebb feltérképezése, kiegészítve azzal, hogy mindez milyen fogadtatásra talált az emberek körében, és milyen területen érzik legfontosabbnak a változásokat. Megfogalmazásuk szerint a három részterület a következő: a haldoklók segítése életük utolsó szakaszában, a gyászolók segítése a gyász feldolgozásában, a holttest méltóságának megőrzése.

A vizsgált ügyben feltárt visszásságokra és a fentiekben hivatkozott tanulmányra tekintettel a holttest méltóságának megőrzése érdekében a biztos csatlakozott a kutatók által felvetett kórházi búcsúztatás gondolatának megvalósításához, melynek bevezetése nagyban segítheti a kegyeleti jogok mindenkori érvényesülését. A konkrét ügyben a fenntartó fővárosi önkormányzat felkérése nem elegendő, mivel a szabályozásnak az ország valamennyi egészségügyi intézményére és minden tulajdoni formában működő intézményére kell vonatkozni. A halottkultuszhoz, a hagyományok megőrzéséhez szorosan kapcsolódik a Magán Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületétől és több temetkezési szolgáltatóktól érkezett panasz, mely a temetkezési szolgáltatók szakmai képesítésére vonatkozó szabályozást kifogásolja. Az elnököt korábban a biztos tájékoztatta, hogy a kifogásolt BM rendelet képesítési előírásaira vonatkozó panaszokat is e vizsgálatában fogja érinteni, egyrészt az intézményekben biztosított méltó elhelyezés, elbúcsúzás érdekében, másrészt a temetkezési szolgáltatás "elhivataliasodott", elidegenült gyakorlatának és káros hatásainak bemutatásával. Álláspontja szerint a kisebb, hagyományőrző szolgáltatást is biztosító, a kis településeken mindenkit jól ismerő temetkezési szolgáltatók visszaszorítása valóban nem kívánt következményekkel járhat. "Az a felhalmozódó tradíció, amely minden kulturális fejlődés alapját képezi, igen nagyjelentőségű." A tradíciók lerombolása a szerző szavaival élve a civilizált emberiség nyolc halálos bűnének egyike.

Az ombudsman álláspontja szerint a társadalom életében ide sorolható a halottkultusz jelentősége, az élettől való búcsúnak különleges jelentősége egy közösség életében. A kisebb településeken, a hagyományos szolgáltatást nyújtó, a településen mindenkit ismerő, könnyen elérhető kisebb szolgáltatók a kifogásolt képesítési előírások miatt visszaszorulnak, mely a halottkultusz megteremtése szempontjából kifogásolható és mindenképpen kiküszöbölendő, melyre vonatkozóan az országgyűlési biztos ugyancsak folytatott vizsgálatot.

A vizsgálat megállapította, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház patológiáján a halottak méltatlan körülmények között történő elhelyezése az emberi méltósághoz való joggal, és az ehhez kapcsolódó kegyeleti joggal összefüggő visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos ezért felkérte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az érintett tárcák bevonásával, gondoskodjon a szabályozás olyan módosításáról, amely lehetővé teszi, hogy a kórházakban a hozzátartozók méltó környezetben és körülmények között vehessenek személyes búcsút a halottaiktól.

Az ÁNTSZ XX. és XXIII. Kerületi Intézetének tiszti-főorvosát arra kérte, hogy ellenőrizze a fejlesztési feladatok elvégzését, és a korábbi ellenőrzése során feltárt, illetve a jelen vizsgálattal kifogásolt körülmények megszüntetését.

A kancellária miniszter az ajánlást megküldte a szociális és családügyi miniszternek, aki azonban a jogalkotási javaslattal nem értett egyet, mert - álláspontja szerint- a jelenlegi szabályozás is lehetővé teszi a "ravatali szoba" működtetését az intézményekben.

Az országgyűlési biztos rámutatott, hogy nem tartja helyénvalónak azt, hogy a miniszter a megjelent jogszabály ellenére még mindig a holttestek 30 napot meghaladó tárolásáról tesz említést, mert amennyiben az intézmények a nyolc nap eredménytelen eltelte után azonnal kezdeményezik a köztemetést, úgy nagyobb valószínűséggel kerülhető el a túltáro-lásból adódó sérelmes állapot. Kifejtette, hogy a szakmai minimumfeltételeket tartalmazó jogszabály mellékletében lévő felsorolás nem ír elő kötelező megvalósítást, így nincs összhangban a jogalkotási javaslatában megfogalmazott azon céllal, hogy a hozzátartozók a kórházakban méltó környezetben és körülmények között vehessenek személyes búcsút a halottaiktól. Arra kérte a miniszter válaszát, hogy milyen határidőre látja megvalósíthatónak, illetve milyen határidőt ír elő a "halott-bemutató" és a hozzátartozók fogadására szolgáló helyiségek kialakítására. A miniszter közölte, hogy 2004. december 31 -ig valamennyi egészségügyi szolgáltató működési engedélyének felülvizsgálatára sor fog kerülni. A biztos ennek eredményéről legkésőbb 2005. június 30-ig kért tájékoztatást. Megköszönte a miniszter azon észrevételét, hogy álláspontja szerint a halottak búcsúztatását nem az egészségügyi intézményekben, hanem a temetőkben kialakított ravatalozókban kell elvégezni, de azt csak részben fogadta el, mert meglátása szerint ezt a gyakorlatot a megváltozott társadalmi igények már túlhaladták. Számos eltávozott embertársunk búcsúztatása a hamvasztás után vallási intézményekben történik, majd ezt követően nem köztemetőkben kerülnek elhelyezésre. Ilyen esetekben igenis igény van az egészségügyi intézményekben történő méltó búcsúra, és a biztos úgy gondolja, a jogszabály is ezért született. Hangsúlyozta, hogy ilyen "halott-bemutató" terem működése megelőzhette volna a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban történteket.

OBH 1597/2004.

Rövidített jelentés az egészségügyi intézmények előtti várakozási rend megállapításának alkotmányos korlátairól.

Az eljárás hivatalból, egy dél-magyarországi újsághír nyomán indult. Az esetben az egyik klinika előtti fizető parkolóban kerékbilincset raktak egy család autójára azalatt, míg a szülők a gyermeket bevitték a kórházba. A vizsgálat megindítását az indokolta, hogy felmerült az alkotmányban az élethez és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben a sérelem közvetlen veszélye. A vizsgálat tárgyát az képezte, hogy az egészségügyi intézmények előtti közterületen a megállási/várakozási tilalom sérti-e, illetve korlátozza-e az élethez és a lehető legmagasabb szintű egészséghez való jog érvényesülését. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy hogyan minősül jogilag a fizető parkolóhely igénybevétele a magángépkocsi-tulajdonos által sürgősségi betegszállítás esetén.

A jogtudomány a legfontosabb, legáltalánosabb emberi jognak, minden más emberi jog "anyajogának" az emberi méltósághoz való jogot tekinti, amelyből minden más alapvető jog származtatható. Ezért nem csupán lényeges tartalmi elemeiben korlátozhatatlan még törvény által is, hanem egészében sérthetetlen, mondhatni a jog számára érinthetetlen alapjog. E jogunk védelme a jogrendszer elsőrendű kötelezettsége. Az élethez való jog magába foglalja az élet veszélyeztetésének általános tilalmát is. Az élethez való alapjog megelőzi a tulajdonhoz való alkotmányos jogot. A tulajdonjog korlátozható, annak két elvi feltétele a korlátozás szükségessége és arányossága. Szükséges a korlátozás, ha arra kényszerítő ok szolgáltat alapot. Tipikusan ilyen, ha valamelyik másik alapjog, alkotmányos érték vagy cél megvalósítása érdekében az elkerülhetetlen. Az elérni kívánt célhoz viszonyítva arányos a korlátozás akkor, ha a korlátozással elérhető előny nagyobb, mint a miatta elszenvedett hátrány. A beteg vagy veszélybe került embernek elidegeníthetetlen és lényegét tekintve korlátozhatatlan joga, hogy orvosi ellátáshoz jusson. E célt a sürgős szükségben vagy veszélyhelyzetben általában a mentőszolgálat biztosítja. Mód van azonban arra is, hogy a mentőszolgálat helyett a beteg akár maga, akár hozzátartozója segítségéveljusson az egészségügyi intézménybe. Ennek leggyakoribb módja a kórháznak, rendelőnek magángépjárművel történő megközelítése.

A saját területtel rendelkező kórházak belső területére történő behajtás korlátozása tárgyában 2003-ban folytatott vizsgálat (OBH 4152/2002.) megmutatta, hogy számos kórháznak egyáltalán nincs belső területe. Különösen rossz a helyzet a főváros és a nagyobb városok belvárosaiban, ahol a kórházak területén alig van néhány parkolóhely, az egészségügyi intézmény környékén viszont a közutat fenntartó önkormányzat kizárólag fizető parkolókat létesített.

Az élethez és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jog fontos szabályait az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) tartalmazza. Az Eütv. rögzíti a sürgős szükség fogalmát. Az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne. Továbbá a veszélyeztető állapot fogalmát: az az állapot, amelyben az azonnali intézkedés hiánya a beteg vagy más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül fenyegető helyzetet eredményezne, illetőleg a környezetére közvetlen veszélyt jelentene; az Eütv. a 6. §-ban kimondja, hogy sürgős szükség esetén minden betegnek joga van az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez; a mentés az azonnali egészségügyi ellátásra szoruló betegnek a feltalálási helyén, mentésre feljogosított szervezet által végzett sürgősségi ellátása; mentésnek minősül továbbá az orvos által rendelt őrzött szállítás is. A törvényben biztosított mentés nem zárja ki azt, hogy bárki, leggyakrabban a személygépkocsival rendelkező hozzátartozó, a hosszas várakozási idő kiküszöbölése érdekében a beteget az egészségügyi intézménybe szállítsa. (Az országgyűlési biztosok immár közel egy évtizedes vizsgálati gyakorlatában meglehetősen gyakoriak azok a beadványok, amelyekben a panaszosok a mentő késedelmes érkezését sérelmezik.)

Az élethez és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogot a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) is védi: a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen a testi épség, az egészség, valamint az emberi méltóság megsértése (76. §) . A Ptk. szerint ún. szükséghelyzetnek minősül a másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély (szükséghelyzet); ilyen esetben a tulajdonos köteles tűrni, hogy dolgát a szükséghelyzet megszüntetése végett a szükséges mértékben igénybe vegyék, felhasználják, illetőleg abban kárt okozzanak. A Ptk. tehát megengedi a szükséghelyzetbe került embernek, hogy más dolgát a szükséghelyzet elhárítása érdekében és az ahhoz szükséges mértékben, jogszerűen igénybe vegye, felhasználja.

Vitán felül áll, hogy a parkolási társaság hasznosításában álló parkolóhelyek a szükséghelyzet elhárítására felhasználható dolognak, mégpedig az önkormányzati tulajdonban álló úttest mint közterület részeinek minősülnek. Ha az Eütv. értelmező rendelkezései szerinti helyzet fennáll, akkor a veszélyhelyzetbe került személy és hozzátartozója, kísérője jogosult a Ptk.-ban rögzített szükséghelyzet tényállása alapján a szükséghelyzet elhárításához a dolgot igénybe venni, a parkolóhelyet használni. Az egyedi eset elbírálásához természetesen az adott helyzet valamennyi körülményének (a beteg állapotát, járási képességét, korát, beszámítási képességét, a betegség természetét, akut vagy heveny lefolyású mivoltát, az igénybe veendő kezelés, vizsgálat sajátosságait, a betegnek a vizsgálatot követő várható állapotát, a vizsgálat tartamát stb.) megfelelő értékelését kell elvégezni. A törvény természetesen korlátozottan, csupán a szükséghelyzet elhárításához szükséges mértékben engedi meg az idegen dolog (parkolóhely) használatát. A felhasználás további feltétele, hogy a veszély más módon el nem hárítható legyen. Ilyen elhárítási mód, mely kizárja a parkoló társaság által hasznosított parkolóhely igénybevételét pl. a kórház területére történő behajtás lehetősége, vagy az ingyenes - és a betegnek a kórházba juttatására azonos módon alkalmas - parkoló szabad rendelkezésre állása.

A Ptk. rendelkezése szerint a tulajdonos (parkolótársaság) a szükséghelyzetbe került személytől kártalanítást követelhet. Tekintettel az igénybe vett közterület, mint ingatlan dolog jellegére, tényleges kár, azaz a közterületi ingatlanban beállott értékcsökkenés nincs; ugyanakkor, mivel a kártalanításra alapot szolgáltató károkozás jogos (a vizsgált esetben a sürgős szükségbe került személynek orvosi ellátáshoz juttatása), elmarad hasznon címén a károsultat nem illeti meg kártalanítási igény: ezért a szükséghelyzetbe került személy kártalanításra utólag sem kötelezhető. A biztos megjegyezte, hogy aki saját gépkocsival utazik sürgősségi orvosi ellátás, vizsgálat céljára, az államot tehermentesíti, az állam kötelezettségét vállalja át. A mentőszállítást is térítésmentesen végzi (végezné) az állam, a mentőnek nem kell parkolási díjat fizetnie. A gazdaságossági szempontok szerint pedig az állam megtakarít azzal, ha a sürgős ellátásra jogosult személy magántulajdonú gépkocsival megy el az ellátást igénybe venni, hiszen a mentőszolgáltatást így nem veszi igénybe, kapacitását nem foglalja le. Minden megfontolás arra a következtetésre vezet, hogy - szükséghelyzetben, sürgős szükségben - a közterületen való parkolásért nem kell fizetni, kártalanítás formájában sem.

Az így kialakult jogviszony sajátossága, hogy a szükséghelyzetbe került személynek- a parkolótársaság képviselőjének felhívására - be kell mutatnia a kórházi (rendelőintézeti) látogatásáról szóló igazolást, kórházi zárójelentést, vizsgálati igazolást, megjelenési igazolást, ez esetben a szükséghelyzet fennállását, bizonyítottnak kell venni. Nincs a parkolótársaság azonban elzárva attól, hogy bizonyítsa, a szükséghelyzet valójában nem állt fenn és a parkolóhelyet igénybe vevő személy jogosulatlanul hivatkozik a törvényi szabályozásra, illetőleg, hogy veszélyhelyzet elhárításához képest aránytalan volt az igénybevétel. Az önkormányzat, a parkolási társaság ugyanakkor szabadságot élvez olyan ellenőrző szabályok kialakítására, melyek hatékonyan akadályozzák az indokolatlan és jogosulatlan igénybevételt, ami esetleg épp a rászoruló, szükséghelyzetbe került személyek parkolását veszélyeztetné, illetőleg lehetetlenítené el. Ez irányú ellenőrzés kialakítása az alkotmányos jogok védelme érdekében az állami, önkormányzat szerveknek egyben kötelességük is.

A jelentés kitért az élethez és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jog védelmében a közlekedés rendjének szabályozására. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kötv.) szerint a közúton és más közterületen létesített (kijelölt) várakozó helyen a közút kezelője díj és pótdíj szedését rendelheti el.

Az AB a gépjárművel való rendelkezési és használati jog korlátozását közérdekűnek, alkotmányossági szempontból elfogadhatónak tekintette, s felhívta a figyelmet arra, hogy "a korlátozott várakozási övezet kialakításának alapvető célja a fontos közintézmények gépkocsival való megközelítése viszonylag rövid, maximált időtartamú parkolással minél több személy számára". (1256/H/1996. AB határozat, ABH 1996. 789.) Fontos követelmény: ahol a rendelkezésre álló várakozóhelyek számához viszonyítva rendszeresen sok jármű kíván várakozni, és a várakozások túlnyomó többsége rövid tartamú, a meghatározott időtartamot meghaladó várakozást meg kell tiltani. Erre a KRESZ megfelelő eszközöket biztosít. A vizsgált kérdéskörben nem hagyható figyelmen kívül az az igény sem, hogy az egészségügyi intézmények környékén is éppen az egészségügyi ellátás zavartalansága érdekében a gépjárművek forgalmát és a várakozást - akár várakozási díj megállapításával - szabályozni kell. A közlekedés biztonsága, szervezettsége és folyamatossága olyan alkotmányos védelmet igénylő közérdek, amelynek a megvalósulása érdekében a közútkezelő önkormányzat számos korlátozás elrendelésére jogosult, így többek között bizonyos övezetekben a maximális parkolási időtartam előírására, amelyhez szorosan kapcsolódik a várakozási engedélyek lakossági, intézményi, áruszállítási-szolgáltatási, behajtási engedélyek/kedvezmények, mentesítések feltételeinek a meghatározása is. Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés előfeltétele a szolgáltató intézménybe való korlátozás nélküli bejutás lehetősége. A megállás és várakozás korlátozását azonban úgy kell megoldani, hogy az nem lehet ellentétes a közterületre nyíló intézmény funkciójával, jelen esetben az élethez és egészséghez való jog veszélyeztetésével senkit nem korlátozhat az egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférésben. Az intézmény előtt - a betegszállító gépjárművekhez hasonlóan - néhány korlátozott idejű várakozóhely kialakításával biztosítani kell a személygépkocsival "teljesített" mentés és betegszállítás lehetőségét is.

A vizsgálat megállapította, hogy azokban az esetekben, amikor a beteg azonnali egészségügyi ellátásra szorul, továbbá állapotánál fogva az egészségügyi ellátás elérhetősége csak gépjárművel biztosítható, és az egészségügyi szolgáltató közvetlenül a közútról érhető el, az intézmény előtti közterületen elrendelt általános megállási és várakozási tilalom a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészéghez való alkotmányos jog sérelmének a közvetlen veszélyét idézheti elő.

A biztos felkérte a belügyminisztert, hogy a jelentését juttassa el valamennyi önkormányzathoz és a Közlekedési Főfelügyelethez, továbbá kezdeményezze, hogy a helyi önkormányzatok jelöljenek ki olyan parkolási területet, ahol a jelentésben foglalt feltételek fennállta esetén díjmentesen várakozhatnak a sürgősségi betegszállítást végző magánautósok, és ennek érdekében módosítsák a parkolási társaságokkal kötött szerződéseiket, illetőleg a parkolási társaságokra vonatkozó szabályozásukat.

A gazdasági és közlekedési miniszterrel együttműködve, gondoskodjon arról, hogy a helyi önkormányzatok képviselő-testületei vizsgálják felül az egészségügyi intézmények előtti közterületen elrendelt megállási/várakozási tilalmat, és alakítsanak ki az egészségügyi intézmény sürgősségi szerepének megfelelő forgalmi rendet.

A gazdasági és közlekedési minisztert arra kérte, hogy a belügyminiszterrel együttműködve gondoskodjon az egészségügyi intézmények előtti közterületen elrendelt megállási/várakozási tilalmak szakmailag megfelelő felülvizsgálatáról és a jelentésben foglaltaknak megfelelő, az egészségügyi ellátáshoz hozzáférést biztosító forgalmi rend kialakításáról.

OBH 1752/2004.

Rövidített jelentés a temetkezési szolgáltatók kegyeleti jogot érintő reklámtevékenységével összefüggő hivatalból indított vizsgálatról.

Az országgyűlési biztos a Délmagyarország napilap 2004. február 13-i számában megjelent "Temetkezési reklám a kórháznál" című híradás nyomán a kegyeleti joggal összefüggésben hivatalból indított vizsgálatot.

A híradás beszámolt arról, hogy temetkezési szolgáltatást kínáló hirdetés jelent meg a szegedi I. számú kórház előtt. Az intézmény főigazgatója a jegyző segítségét kérte a reklám eltávolításához. A hirdetőtábla tulajdonosa szerint nem történt törvénysértés. A napilapban megjelent fotó szerint a reklámfelület szövege a következő volt: R.... V EGYHÁZI ÉS POLGÁRI SZERTARTÁSOKAT SZERVEZŐ ÉS LEBONYOLÍTÓ IRODA. A temetkezési vállalkozó által közölt fotó értelmében a tábla megváltozott, és ma ez a szöveg olvasható: R..... V Temetkezési vállalkozás -› Iroda elérhetősége, utca, házszám, telefon.

A biztos a temetkezési szolgáltatótól, a jegyzőtől és a kórház igazgatójától azt kérte, hogy a reklámtörvény rendelkezésein túl a temetkezési törvény rendelkezésére is figyelemmel - amely kimondja, hogy tilos a temetkezési szolgáltatásra utaló reklám és hirdetőtábla elhelyezése az egészségügyi intézmény területén - fejtsék ki álláspontjukat.

A temetkezési szolgáltató közölte, hogy 2003. év végén vette fel a kapcsolatot egy hirdetéssel is foglalkozó Kft.-vel, azzal kapcsolatban, hogy cégtáblát szeretne elhelyezni az I. kórháznál álló, a Kft. tulajdonában lévő hirdetővitrin felületére. Kérte, hogy mielőtt a tábla kihelyezésre kerülne, alaposan tanulmányozzák át a reklámtörvény előírásait. 2004. január 21-én szerződés jött létre közöttük, majd a tábla kihelyezésre került a Kft. által előírt szöveggel. Miután a kórház tiltakozott a tábla ellen, a temetkezési szolgáltató felvette a kapcsolatot a Kft.-vel, ők pedig a város jegyzőjével. A jogszabályok áttanulmányozása és értelmezése után úgy döntöttek, hogy törvénysértés nem történt, jogi szempontból az nem kifogásolható. A Kft. és a város jegyzője megállapodott abban, hogy módosított szöveggel kinn maradhat a tábla. A temetkezési szolgáltató részéről a tábla kihelyezésére azért volt szükség, mert az utóbbi időben nagyon megcsappant az ügyfeleik száma. Amíg mellettük volt a Patológiai Intézet - mely 2002. évben elköltözött a város másik végébe -, addig ez nem volt probléma, mert akkor az összes temetkezési cég szórólapját átadták az ügyfeleknek, lehetőség volt választani a cégek közül. Hiába van egysaroknyira a szolgáltató irodája a kórháztól, az ügyfelek nagy többsége nem tud róla. A temetkezési szolgáltató a válaszában arra is kitért, hogy a tábla kapcsán a kórház igazgatója így nyilatkozott: "A kórházban hozzáférhető egy album, amely tartalmazza az összes temetkezési vállalkozó elérhetőségeit és szolgáltatásuk listáját. A kórház ezt mindenkinek ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésére bocsátja. A cégek közül ugyanakkor senkit sem ajánlanak külön." Ezt a kijelentést a szolgáltató vitatta, mert állítása szerint a kórház felvételi irodáján csak "egy bizonyos cég" szórólapját adják át az ügyfeleknek. Csak ezen cég szolgáltatását és elérhetőségét tudatják az ügyfelekkel. A temetkezési törvény tartalmazza, hogy temetkezési vállalkozást csak az működtethet, akinek közeli hozzátartozója ugyanazon megyében nem dolgozik egészségügyi intézményben. Ezen "bizonyos cég" éppen rokoni szálainak köszönheti már több éve kiváltságát. Mindezekre tekintettel a vizsgált szolgáltató még 2002. évben, levélben, majd személyes beszélgetés során kifogásolta a kórház igazgatójánál, hogy a felvételi irodában szórólapjukat nem adják át az ügyfeleknek. Az igazgató megígérte, hogy utánanéz ezeknek a dolgoknak, de azóta sem történt semmi. Erre visszatérő ügyfeleik - akik már temettettek náluk - hívták fel figyelmüket. Meg voltak velük elégedve, ezért legközelebb is irodájukat keresték fel. Nagyon sok ilyen visszatérő ügyfél elpanaszolta, hogy csak egy cég szórólapját adják, csak ezen egy cég szolgáltatásait dicsérik ellentmondást nem tűrően. Havonta többször is visz nem kevés szórólapot, ilyenkor közlik, hogy nem kell vinni, mert van még bőven. A temetkezési vállalkozó álláspontja szerint ez azért van, mert azt nem adják át az ügyfeleknek. Ezzel nem biztosítják a cégeknek az egyenlő esélyt. Sok olyan vidéki ügyfél van, aki nem jártas Szegeden. Nem ismerik az utcákat, közlekedési útvonalakat, parkolási lehetőségeket. Fél napjukba telik, mire megtalálják a patológiát vagy az anyakönyvi hivatalt, holott ők egysaroknyira vannak, és szolgáltatásaikban benne foglaltatik az említett hivatalokban történő ügyintézés is. Sok ügyfél kérte már, hogy valamilyen módon ismertessék az emberekkel, hogy hol van az irodájuk. Megspórolnának rengeteg időt és talán még az autójukra sem tennének kerékbilincset (lejár a parkolószelvényük) . Mindezekre tekintettel döntöttek úgy, hogy ezen cégjelző (vállalkozás neve, címe) táblát kihelyeztetik. A szolgáltató véleménye szerint a táblával kapcsolatos ellenvetések igazából nem a kórháztól származnak - hiszen csak az újságíró megjelenésekor tudta meg az igazgató a tábla meglétét - hanem a fent említett (konkurens) cégtől. Magyarországon a temetkezési cégek nagy része kórházzal szemben, mellette helyezkedik el. Ezen cégek falán nemcsak cégjelzés szerepel, ahogy a törvény előírja, hanem még szolgáltatásaik is fel vannak sorolva. Hangsúlyozta, ezzel a táblával nem az emberek érzékenységét akarta sérteni, érinteni. Szeretné a gyászukban megrendült és gyakran tanácstalan embereknek segítséget nyújtani abban, hogy hol kérhetik ügyeik megbízható intézését. A vállalkozó válaszához több fotót mellékelt, melyben arra kívánt rámutatni, hogy más településeken is hasonló megoldásokat alkalmaznak. Az egyik fotó bemutatja, hogy a hódmezővásárhelyi kórház ablakából látható az egyik temetkezési szolgáltató több táblája is. A következő fotó azt mutatja, hogy Deszken a szív- és tüdőkórház előtt van a temetkezési szolgáltató táblája elhelyezve. Egy másik fotó szerint Makón a temetkezési szolgáltató irodájával pont szemben van a kórház. Végezetül a további fotókkal azt kívánta igazolni, hogy a Szegeden elhelyezett hirdetőtáblájuk a trafóházzal szemben áll, így a betegek az ablakokból nem láthatják azt.

A jegyző közölte, hogy az I. sz. Kórház főigazgatójának jelzésére reagálva tájékozódott a kórháznál elhelyezett reklámtábla ügyében, amelynek keretében a helyszíni bejárás és a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a reklámtábla közterületen helyezkedik el. A reklámtáblára 1998-ban fennmaradási engedélyt kapott az üzemeltető Kft. Nem kerülték el a figyelmét a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi törvény 27. § (3) bekezdésében foglaltak sem, de annak kiterjesztő értelmezésével nem ért egyet, mivel az "intézmény betegei által látható terület" pontosan be nem határolható kategória. Szintén a temetkezési törvény 27. § (4) bekezdése tartalmazza a temetkezési szolgáltatásokra vonatkozó reklámok kötelezően előírt tartalmi elemeit, amely követelményeknek a reklámfelület valóban nem felelt meg. A Kft. mint hirdetőcég vezetésével történő szóbeli egyeztetés során a cég a korábbi reklámfelület eltávolítását és új, megfelelő tartalmú hirdetési felület kihelyezését vállalta, azt rövid határidővel el is végezte. A korábbi és az új reklámtábla fotóját a jegyző megküldte. A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény 4. § a) pontja valóban tiltja a kegyeleti jog megsértését, azonban miután a temetkezési jogszabály rendezi a temetkezési reklámfelületek tartalmát, ezért a jegyző álláspontja szerint a kicserélt reklámtábla vonatkozásában kegyeleti jogok ilyen jellegű sérelméről nem beszélhetünk.

A kórház főigazgatója válaszában közölte, hogy a megkeresésben jelzett ügyben a város jegyzőjével volt kapcsolatban. A jegyző azonosulva a probléma lényegével megpróbálta a kérdéses tábla eltávolítását elérni, de a fennálló jogszabályok az ilyen jellegű hirdetések közterületen való elhelyezését nem tiltják. Közölte, hogy ebben a témában a részéről csak telefon-megbeszélések történtek, írásos anyaggal nem rendelkezik, valamint, hogy ő maga is szorgalmazza a tábla eltávolítását.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a szegedi kórház melletti közterületen elhelyezett, kegyeleti szolgáltatást kínáló reklámfelület a kórház betegei által látható területen helyezkedik el. Tényként kell megállapítani, hogy a kórház földszinti traktusából ez a tábla nem érzékelhető, ugyanakkora további szintekről már igen, mivel a hirdetőfelület a kórház ablakaival párhuzamosan került elhelyezésre. A reklámhordozó elhelyezése a kórházak közelében nem egyedi jelenség, ezt bizonyítja a tényállási részben ismertetett- a vállalkozó részéről demonstrált-további esetek felvonultatása.

A temetkezésről szóló törvény úgy fogalmaz, hogy tilos a temetkezési szolgáltatásra utaló reklám- és hirdetőtábla elhelyezése az egészségügyi intézmény területén, mely meghatározás a biztos álláspontja szerint tágabb értelemben az intézmény betegei által látható területet is magába foglalja. Magának a "terület" szónak az értelmezése jelen esetben egy síkbeli kiterjedést jelent, illetve a kiterjedésnek olyan mértékét, mely az akadály nélküli szemrevételezést, a belátható területetjelenti. A megismert történet a vállalkozó szemszögéből ugyanakkor más megvilágításban mutatja be a hirdetőtábla elhelyezéséhez vezető utat. A vizsgálattal érintett vállalkozó összeférhetetlenségről és a szórólapok irányított átadásáról (az Ő esetében át nem adásáról) tett említést, amely körülmények hátterének feltárása egy független kamara vagy éppen a Magán Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének feladata lehetne. Az országgyűlési biztos vizsgálódási körét az ilyen mélységű tények feltérképezése meghaladja, még akkor is, ha az Alkotmányban deklarált vállalkozáshoz való jogot is érintheti a kegyeleti joggal összefüggő vizsgálat.

A kórházban való szórólap elhelyezésével kapcsolatban a biztos álláspontja az, hogy a reklámcélú szórólap az intézményben egyáltalán nem helyezhető el. Elvileg csak egy abc-rendben készített lista adható át az ügyfeleknek a kórházban (ekkor már az irányított átadás is kiküszöbölhető, a listából egyes szolgáltatók nem hagyhatók ki), amin az összes szolgáltatónak szerepelni kell. Csak az a helyes megoldás, ha a gyakorlatban ez így működik. A szórólap eleve kimeríti a reklám fogalmát, ami a törvény szerint tilos. A betűrendes listát a törvény egyértelműen rögzíti, attól eltérni nem lehet. Amennyiben a betűrendes nyilvántartást kapja meg a megrendelő ügyfél, úgy a jelen vizsgálat tárgyát képező jelenség teljes mértékben kiküszöbölhető, mert minden szolgáltató esélyegyenlősége biztosított, ezen felül szükségtelen a külön hirdetőtábla felállítása.

A feltárt tényállásra, annak konkurenciaharc hátterére, a szegedi kórházbana szórólapok átadásának gyakorlatára és nem utolsósorban arra a tényre alapozva, hogy a jelenlegi szabályozás szűkítően határozza meg az "intézmény területének" fogalmát, határait, a tábla helyének felülvizsgálata érdekében a biztos nem kérte az önkormányzatnak, mint a közterület tulajdonosának intézkedését.

A vállalkozó több helyszíni felvétellel dokumentálta más települések kórházai mellett, szemben stb. elhelyezett hasonló reklámhordozók létét. Mivel ez a gyakorlat a törvényi tiltás megkerülésére irányul, szükségesnek látta a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény 27. § (3) bekezdésének az "intézmény területére" vonatkozó meghatározása kiterjesztését vagy a reklámtevékenységről szóló törvény 4. § a) pontjában kinyilvánított tiltás egyértelműbb körülírását. A fogyasztóvédelem a temetkezési szolgáltatást hirdető reklámhordozókkal, a kórházakban elhelyezett szórólapok kérdésével több vizsgálatában foglalkozott. Ezeket a tapasztalatokat is fel kell használni a jogszabályi pontosítás során, és fontos a fogyasztóvédelem álláspontjának megismerése is.

A jogszabály módosítására vonatkozó kezdeményezéstől függetlenül a fogyasztóvédelem részéről szükségesnek látta egy országos ellenőrzés megszervezését, amely kifejezetten a szórólapok elhelyezésével kapcsolatos, illetve a törvény szerinti abc-rendben készített listák meglétét, gyakorlatát, átadását vizsgálja. Az egészségügyi intézményekben elhelyezett szórólapok kérdésével összefüggésben az Alkotmánybíróság az 1042/B/1999. AB határozatában egyértelműen leszögezte álláspontját: "A temetőkről és a temetkezésről szóló törvény (Ttv.) az európai gyakorlattal összhangban tiltja egészségügyi intézményben a temetkezési szolgáltatással összefüggő ügyintézést, a temetés felvételét (megrendelés), összességében a temetési szolgáltatást, és korlátozza a szolgáltatás reklámozását. A jogalkotó szándéka a közérdekre figyelemmel arra irányult, hogy - miként a szerződési szabadság korlátozásakor - az eltemettetők kiszolgáltatott helyzetét csökkentse - többek között a temetkezési szolgáltatások igénybevétele kapcsán. Önmagában az, hogy a Ttv. 27. § (2) bekezdésének első mondata az egészségügyi intézményekben megtiltja telephely létesítését és működtetését temetkezési szolgáltatás céljából, nem érinti a gazdasági verseny szabadságát. A Ttv. 27. § (3)-(4) bekezdésében megfogalmazott hirdetési és reklámozási tilalom egyrészt az egészségügyi intézményben, továbbá az intézmény épületének falán, kerítésén és irodájában tiltja meg temetkezési szolgáltatásra irányuló reklám és hirdetőtábla elhelyezését, ugyanakkor lehetővé teszi a temetkezési szolgáltatók névsora és telephelye elérhetőségének elhelyezését - a szolgáltatók megkülönböztetése nélkül - az intézmény információs irodájában. A temetkezési szolgáltatásról szóló reklám tilalma nem abszolút, a reklám terjedelme azonban valamennyi temetkezési szolgáltató esetében behatárolt: csak a szolgáltató neve, címe és a temetkezés szó tüntethető fel. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint tehát a Ttv. vizsgált rendelkezései nem sértik a piacgazdaság szerves részét képező gazdasági verseny szabadságát."

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 27. § (3) bekezdésének az "intézmény területén" meghatározása indokolatlanul szűkre szabott, ezért látszólag lehetőséget ad a kórházzal szemben, mellett stb. elhelyezett hirdetmények felállítására, ezáltal a kórházakban kezelt betegekben, az értük aggódó hozzátartozókban visszatetszést és kifejezetten rosszérzést kelt, ezért az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz.

Az országgyűlési biztos a jogalkotási javaslatában felkérte a belügyminisztert, mint a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény előkészítéséért felelős tárca vezetőjét, hogy a vizsgálat megállapításai alapján vizsgálja felül a törvény 27. § (3) bekezdésének az "egészségügyi intézmény területén" kifejezés meghatározást, és egyetértése esetén tegyen javaslatot a jogszabály módosítására. Amennyiben a miniszter álláspontja szerint a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény szerint a közterületen álló, a kórházak mellett, szemben stb. elhelyezett kegyeleti jogot érintő reklámhordozók esetében már jelen esetben is tiltott közzétételről van szó, úgy ezzel kapcsolatban is fejtse ki álláspontját, az esetleges további jogalkotási javaslat, ajánlás megtétele érdekében.

A biztos felkérte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatóját, hogy rendelje el az egészségügyi intézményekben alkalmazott, a temetkezési szolgáltatásról való tájékoztatás kialakult gyakorlatának országos vizsgálatát, és a törvénnyel ellentétes szórólappal vagy hátrányos megkülönböztetéssel történő tájékoztatás esetén intézkedjen a jogszabályellenes gyakorlat megszüntetéséről. A belügyminiszter a jogalkotási javaslatot nem fogadta el, ezért az országgyűlési biztos a megállapításait és javaslatot fenntartva a Kormányhoz fordult, és kérte a szabályozás módosítását. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.

A fogyasztóvédelem a kezdeményezéssel egyetértett, és 2005. évi programja keretében kitűzte az országos vizsgálatot.

OBH 1924/2004.

Rövidített jelentés az országgyűlési biztos általános helyettesének a rendőrök élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos vizsgálatáról.

Több, korábban megvizsgált egyéni panasz elemzését követően, hivatalból átfogó vizsgálatot folytattam a rendőrség hivatásos állományának munkafeltételei, és alkotmányos jogaik érvényesülése áttekintésére. A vizsgálat hét vidéki és két budapesti rendőrkapitányságot, egy rendőrőrsöt, a Készenléti Rendőrséget és az Egészségügyi és Pszichológiai Egyesített Központot érintette.

A Készenléti Rendőrségnél a vidékről bejárók részére laktanyai elhelyezést biztosítanak, amelyet sokan vesznek igénybe. Van, aki több éve minden nappalos szolgálat után, a következő szolgálatba lépésig (24 órán át) a laktanyában tartózkodik, ott is alszik. Előfordul, hogy nincs annyi rendszeresített fekvőhely, hogy az a laktanyában maradó állomány részére elegendő legyen.

A laktanyai elhelyezéssel kapcsolatban azt is panaszolták, hogy a létszámhoz képest szűkös a tisztálkodási lehetőség, a körletekben az ágyak porosak, allergiát okoznak, az állomány egy része a folyosón öltözik a helyszűke miatt. A Készenléti Rendőrség állományának a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez és az emberi méltósághoz való jogát közvetlenül veszélyezteti, hogy

- a laktanyában nincs megfelelő számú fekvőhely, ezért az átlagosnál nagyobb létszámú rendőri erőt igénylő feladat végrehajtása után/előtt az állomány nem tud megfelelő körülmények között pihenni;

- a fekvőhelyek az alapvető higiénés követelményeknek nem felelnek meg maradéktalanul;

- a laktanyában egy időben tartózkodó állomány rendelkezésére álló fürdőhelyiségek száma - figyelembe véve, hogy az állomány parancsot hajt végre, tehát például időre kell szolgálatra rendelkezésre állniuk - alacsony, a meglévők felszereltsége pedig kiegészítésre (pótlásra) szorul;

- elegendő öltözőhelyiség hiányában az állomány egy része a közlekedésre használt folyosón kénytelen öltözni, azon a folyosón, melyen keresztül a női öltöző megközelíthető.

Már a korábbi ombudsmani vizsgálat idején az egyik legnagyobb problémát a kiszámíthatatlan szolgálat, ezzel összefüggésben az ellentételezés nélküli túlórák magas aránya jelentette. Ezek a problémák jelen vizsgálat idejére sem szűntek meg.

A szolgálat tervezésével összefüggésben megállapítottam, hogy a jóváhagyott szolgálati időrend gyakori változtatása, a szabad- és a pihenőnapok idejének bizonytalansága kiszámíthatatlanná teszi az állomány magán- és családi életét, ezáltal olyan jogkorlátozást okoz, ami - már az esetek nagy gyakorisága miatt is - nem felel meg az elkerülhetetlenség és az arányosság követelményének. Ez a gyakorlat a munkához, a pihenéshez és a szabadidőhöz való joggal, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot eredményez.

A szolgálati érdek fogalmát, tartalmát nem határozza meg sem a Hszt., sem az Rtv., ami önmagában veszélyezteti a jogállamiság, illetve ajogbiztonság követelményének érvényesülését, így a rendőr parancsnoka bármikor, bármilyen okból, a szolgálati érdekre hivatkozva önkényes döntést, illetve parancsot hozhat. Ez különösen a berendelések és a túlszol-gálatok esetében hátrányos.

A szolgálatba lépés előtti eligazításokat munkakezdés előtt tartják. Minden egyes szolgálatban egy órával többet dolgozik a rendőr, amiért túlóradíjat nem kap. A hivatkozott gyakorlat ellentétes az Őr-, Járőrszolgálati Szabályzat azon előírásával, ami szerint az eligazítás és a beszámoltatás a munkaidő részétképezik, és kifejezetten ellentmond a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtására kiadott 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet 65/A. §-ában foglaltaknak, ami szerint a Hszt. 84-86. §-aiban meghatározott napi szolgálatteljesítési időbe a Hszt. XIX/A. fejezet hatálya alá tartozó szerveknél be kell számítani a szolgálathoz (munkavégzéshez) kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység (pl. szolgálat átadás-átvétel, szolgálatra felkészülés) időtartamát. Emiatt sérül a jogbiztonság követelménye és az abból levezethető tisztességes eljáráshoz való jog, továbbá nem egyeztethető össze a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való joggal sem.

A gépkocsivezetői pótlék kifizetésének indokolatlan mellőzése is alátámasztja ajogbiztonság követelménye és az abból levezethető tisztességes eljáráshoz, továbbá a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog sérelmének megállapítását.

Sokan megalázónak tartották, hogy a rendszeres parancsnoki, tábornoki körletszemlék előtt osztályonként 6-8 kiképzett rendőr (vagy szakközépiskolai hallgató) csikket szed, udvart söpör, gereblyézik, falat fest vagy takarít, ami felveti a rendőr emberi méltósághoz való joga közvetlen veszélyeztetettségét.

A tűzszerészek nem tartották megfelelőnek a rendelkezésükre álló technikai hátteret, mivel esetenként egy időben 8-10 járőr is tevékenykedik, de a felszerelés csak 5-6 járőr számára elegendő ahhoz, hogy feladatát úgy hajthassa végre, hogy élete, testi épsége indokolatlanul ne kerüljön veszélybe. Az egyéni védőfelszerelésekkel (pajzs, bevetési sisak, bevetési bakancs, bevetési ruha, testvédő) kapcsolatban megfogalmazódott, hogy azok higiénés állapota nem kielégítő, fertőtlenítésük nem megoldott. Több rendőr észrevételezte, hogy a golyóálló mellényekből kivágják a szavatossági idő címkét, így nem ellenőrizhető a szavatosság lejárta. Sokan nem tartották kielégítőnek az új szolgálati ruhák minőségét, funkciójuk betöltésére való alkalmasságát, sőt kifejezetten hangsúlyozták, hogy azok nem bírják a fokozott igénybevételt.

Tekintettel arra, hogy az Alkotmány 54. § (1) bekezdése minden ember számára úgy biztosítja az élethez és az emberi méltósághoz való jogot, hogy azoktól önkényesen megfosztani senkit nem lehet, a védőruházattal, egyéni védőeszközökkel, az egyenruhával kapcsolatos kifogásokat feltétel nélkül elfogadtam, mert azok közül akár egy fennállása is veszélyforrást, a szóban forgó alkotmányos jogok érvényesülésének közvetlen veszélyét jelenti használója számára.

Az egységnél Szabadidő Központot tartanak fenn, de a nem hivatali rend szerint dolgozó állomány csak kivételesen, esetleg háromhavonta egy óra sportolási munkaidő kedvezményt kap. A szóban forgó megkülönböztetés felveti a diszkrimináció tilalmának sérelmét. A homogén csoport fogalmát az Alkotmánybíróság szűken értelmezi, még sem vitatható, hogy a Készenléti Rendőrségnél a hivatali munkarendben dolgozók és a nem hivatali munkarendben dolgozók homogén csoportot alkotnak, így közöttük - semmilyen ismérv szerint - nem tehető különbség. Ezért erre tekintettel is megállapítottam a hátrányos megkülönbözetés tilalmával összefüggő visszásságot.

Több rendőr szerint a képzések, továbbképzések időtartama, minősége messze elmarad az egyébként elvárhatótól, önvédelmi képzésben pedig akinek ideje engedi, a saját költségén és szabadidejében vehet részt. Ha a hivatásos állomány tagjai nem részesülnek megfelelő és folyamatos kiképzésben, nincs elégséges gyakorlatuk ahhoz, hogy saját életük vagy az állampolgárok védelme érdekében megfelelő biztonsággal lépjenek fel intézkedéseik során, fennáll - nemcsak a rendőr, hanem az intézkedés alá vont személy (állampolgár) oldalán is - az élethez, testi épséghez fűződő jog sérelmének közvetlen veszélye.

Az érdekvédelemhez való jog érvényesülésének hiányosságairól is szóltaka rendőrök. Sérelmezték, hogy a Magyar Köztársaság Rendőrségének nincs hatályos etikai kódexe, ami pontosan meghatározná, hogy mely magatartás minták a követendők, illetve melyek a tiltottak a rendőr részére. Etikai kódex hiányában az etikai eljárásokat háromtagú bizottság folytatja le, melynek vezetője általában az állományilletékes parancsnok vagy annak helyettese és ők döntik el, hogy adott esetben a rendőr magatartása "rendőrhöz méltó volt-e". Döntésük eredménye lehet akár a testületből való eltávolítás, a szolgálati jogviszony megszüntetése is. Ezért az érdekérvényesítés körében is megállapítottam a jogállamiság, illetve a jogbiztonság követelménye érvényesülése sérelmének közvetlen veszélyét, sőt a jelenlegi gyakorlat a tisztességes eljáráshoz való jogból levezethető, mérlegelési jogkör alkotmánysértő túllépésének veszélyét is magában rejti az által, hogy az etikai bizottság tagjainak döntése ad hoc jellegű, kiszámíthatatlan.

Ugyancsak az érdekérvényesítéssel összefüggésben merült fel az osztályvezetői, vagy annál magasabb beosztású vezetőket érintő probléma. A Hszt. jelenleg hatályos szövege szerint ugyanis az osztályvezető, és az annál magasabb beosztású vezető indokolás nélkül azonnali hatállyal, felmenthető beosztásából [245/D. § (1) bek.]. Ez a sérelem nemcsak az említett vezetőket, hanem közvetve a beosztottakat is hátrányosan érinti, mégpedig a túlszolgálat és a pótlékok (pl. gépjárművezetői pótlék, távolléti díj) kifizetése terén. Az állományilletékes parancsnok a 150 órán belüli túlszolgálat díjazását is engedélyezheti, ha a szabadidő kiadása a szolgálat ellátását veszélyeztetné. Ilyen javaslatot azonban nem tesz sem az osztályvezető, sem az annál magasabb beosztású vezető, mivel "olyan ellenszenvet válthat ki" feletteseiből, ami vezetői beosztásából való indokolás nélküli elmozdításához vezethet. Az pedig, hogy a Hszt. "ésszerű indok" nélkül differenciál a 150 órát meghaladó és meg nem haladó túlszolgálat pénzben való kifizetése között, sőt, a 150 órán belül teljesített túlszolgálat kifizethetőségéről való döntést az állományilletékes parancsnokra bízza, sérti a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. Alkalmas továbbá arra, hogy az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elvét, valamint a diszkrimináció tilalmát sértse azzal, hogy az egyes parancsnokok másként ítélik meg az azonos feladatokat túl-szolgálat formájában ellátó hivatásos állományúak munkájának értékét, díját.

Kifogásolták, hogy a rendőrök elleni büntetőeljárások sokszor évekig elhúzódnak, ez idő alatt nem dolgozhatnak, nem részesülhetnek jutalomban, sem előléptetésben. A Hszt. nem szab határidőt a büntetőeljárás alá vont hivatásos állományú rendőr szolgálati jogviszonya felfüggesztéséhez, kedvezményekből való kimaradásához, vagyis több évig - akár a büntetőeljárás jogerős befejezéséig is - bizonytalanságban tartható a rendőr. Ez nemcsak a jogbiztonság követelménye érvényesülésének közvetlen veszélyeztetését jelenti, hanem a rendőr és családja szociális biztonságát is. Ezen kívül sérti a rendőröket is megillető ártatlanság vélelmét, és a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a jogegyenlőség elvét.

Sajátos problémaként merült fel a szolgálati hely megváltoztatására irányuló áthelyezési kérelmek intézése. A vidéki rendőrök számára előnyösebb lenne, ha a lakóhelyükön lévő rendőri szervnél teljesíthetnének szolgálatot, de a Készenléti Rendőrség parancsnoka az esetek nagy részében nem járult hozzá az áthelyezésekhez. 2003. évben az áthelyezések 80%-a hat hónapig történő visszatartással, míg a fennmaradó 20%-ban rövidebb (három hónapos) várakozási idővel, vagy a kért időpontban került engedélyezésre.

A szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása - mint alkotmányos alapjog - korlátozható, azonban azt is tartalmazza a törvény, hogy a hivatásos állomány tagja alapvető jogainak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos korlátozása nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan aránytalan hátrányt, és több lehetséges és alkalmas korlátozás közül azt kell választani, amely az eredmény biztosítása mellett a korlátozással érintettre a legkisebb sérelemmel jár. Amennyiben a kérelmező fogadására csak az adott időpontban van lehetőség, akkor a várakozási idő kikötése olyan súlyos hátrányt okoz, amely sérti a Hszt.-ben is deklarált arányosság követelményét, és alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz.

A Veszprémi és a Várpalotai Rendőrkapitányságon szintén többen kifogásolták a ruházati illetmény késedelmes kifizetését, az új egyenruha minőségét, kivitelezését, a munkabeosztás kiszámíthatatlanságát, a túlszolgálat ellentételezésének hiányosságait (túlórapénzt nem kapnak, lecsúsztatásra gyakran nincs lehetőség) . A védőruházattal, egyéni védőeszközökkel, az egyenruhával, munkabeosztással és a túlóra díj kifizetésének elmaradásával kapcsolatos kifogásokat nem vontam kétségbe, mivel ezek szinte valamennyi vizsgált rendőri szervnél elhangzottak. A Készenléti Rendőrség vonatkozásában az előzőekben már összefoglalt alkotmányos visszásságok indokaira visszautalva megállapítottam, hogy azok a Veszprémi és a Várpalotai Rendőrkapitányságokon szolgálatot teljesítő rendőrök esetében is fennállnak.

Veszprémben ismét meg kellett állapítanom, hogy a fogdában a zárkák alkalmatlanok arra, hogy azokban huzamosabb ideig, hetekig, hónapokig embereket tartsanak bezárva. A zárkákban nincs vízcsap és nincs WC sem, ezért a fogva tartottak elemi szükségleteiket csak akkor tudják elvégezni, ha a rendőrök kiengedik, illetve kikísérik őket, ami sérti a fogva tartottak emberi méltósághoz való jogát, de közvetve az Alkotmány 70/D. §-ában megfogalmazott, lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jog érvényesülését is veszélyezteti.

A BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság belső terei - a tetőtér nemrég történt beépítésétől eltekintve - elhanyagoltak, korszerűtlenek. Az irodák tisztasági festésére 13 éve nem került sor, egyedül a fogda és az ügyelet évenkénti festéséről gondoskodnak. Az irodákká alakított tetőtér - ahol a bűnügyi állomány dolgozik - megfelelően kivitelezett, azonban a légkondicionálás hiánya miatt nyáron 33 C fok feletti a helyiségek hőmérséklete. Ez, valamint a kapuügyeletes rendőr huzatos és fűtés nélküli előtérben kialakított szolgálati helyen való tartózkodás, hosszabb távon közvetlenül veszélyezteti az ott szolgálatot teljesítők egészségét, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogát.

A pihenőidő terhére 2 rendőr 12 órás szolgálatot lát el a nagy forgalmú, és bűnügyi szempontból fertőzött Kőbánya-Kispest MÁV állomás és Metró végállomás területén. A rendőröket az önkormányzat fizeti, a kapitánysággal kötött szerződés alapján. A látogatás időpontjában az önkormányzat már elkülönítette erre a célra a pénzt, de azt a BM közigazgatási és informatikai helyettes államtitkár jóváhagyása hiányában az állomány még nem kapta meg.

Az ügyelet és a fogda állapota, tisztasága megfelelő volt. A fogdában azonban nincs természetes szellőzés, ami nemcsak a fogva tartottak, de a fogdaőrök egészséges környezethez való jogát is sérti.

Többen felvetették, hogy a túlórákat nem fizetik ki, lecsúsztatni pedig nem tudják, mert az a munka rovására megy, a többletszolgálat jelentős része így elvész. A kivett szabadidő miatt felgyülemlett munka elvégzése újabb túlórákkal oldható meg. Megállapítottam, hogy a BRFK XIX. Kerületi Rendőrkapitányság állománya tekintetésben is sérül a jogbiztonság követelménye és az abból levezethető tisztességes eljáráshoz, továbbá a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez (bérhez) való jog az által, hogy túlóra díjat nem fizetnek.

A kapitányságon a jóváhagyott szolgálati időrend gyakori változtatása, a szabad- és a pihenőnapok idejének bizonytalansága, kiszámíthatatlanná teszi az állomány magán- és családi életét, ezáltal olyan jogkorlátozást okoz, ami sérti a Hszt.-ben megfogalmazott elkerülhetetlenség és arányosság követelményét, ezzel alkotmányos visszásságot kelt.

A BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitányság állománya a szociális-higiénés körülményekkel kapcsolatban tett kifogást, illetve többen nyilatkoztak arról, hogy a számítógépes munkahelyek nem felelnek meg a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről szóló 50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet előírásainak. A munkáltató köteles gondoskodni a munkaeszközök, a felszerelések és a berendezések rendszeres és folyamatos műszaki karbantartásáról, a munkavállalók biztonságára vagy egészségére veszélyt jelenthető hibák lehető legrövidebb időn belüli (akár csere útján való) elhárításáról. Amennyiben ezt a munkáltató nem teljesíti, megállapítható az egészséges környezethez való jog, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, - végső esetben - az élethez való jog sérelmének közvetlen veszélyeztetettsége.

A Szentendrei Rendőrkapitányságon az irodák, munkahelyek szűkösek, túlzsúfoltak. Az épület szerkezete repedezik, vastraverzek tartják össze, amelyek keresztülhúzódnak a belső tereken és irodákon. A szerkezeti elemek mozgása miatt a közlekedő terek járólapjai folyamatosan töredeznek, balesetveszélyesek. Összességében az egészséges környezethez, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot sérti az épület rossz műszaki állapota.

A kapitányság előállító helyisége az ügyelettől való távolság, és a belső jelző- és segélyhívó berendezés hiánya miatt, csak abban az esetben alkalmas az előállítottak fogva tartására, ha a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 45. § (1) bekezdésére figyelemmel gondoskodnak az előállított, elővezetett személy állandó őrzéséről. A technikai úton történő ellenőrizhetőség az adott körülmények között nem egyenértékű az állandó őrzéssel. Ezekre figyelemmel megállapítottam, hogy sérül a Szentendrei Rendőrkapitányság előállító helyiségében elhelyezett személyek lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez fűződő joga, továbbá - a helyiségnek az előállított személy részére rendelkezésre álló jelzőberendezés, segélyhívó hiánya miatt - közvetlenül veszélyeztetett az élethez való joga.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jog veszélyeztetése vagy sérelme megállapítható volt a következő hiányosságok miatt:

- a tetőtérben kialakított munkahelyek zsúfoltsága, nyáron a klimatizáció hiánya;

- a kapitányságon nincs megfelelő számú öltözőszekrény, ezért az állomány egy része sportszatyorban tárolja az egyenruháját;

- a védőruházat alapvető higiénés követelményeknek való megfelelősségét - ami egyébként szakértelmet követelne - a rendőröknek saját maguknak kell biztosítaniuk, házilag történő tisztítással;

- a kapitányságon egy időben tartózkodó állomány rendelkezésére álló zuhanyozó, WC száma kevés, a meglévők felszereltsége pedig kiegészítésre (pl. WC szellőztetővel való ellátása, több meleg vizes zuhany beállítása) szorul;

- az ügyeletes tiszt, a bűnügyi helyszínelők irodája, a segédhivatali helyiség nem felel meg a rendeltetésszerű használatra, kevés hely és az irodabútor ahhoz, hogy az ott egy időben tartózkodó személyek - rendőrök, panaszosok - emberi körülmények között dolgozhassanak, illetve mondják el panaszaikat.

A rendőrök egy része anyagi gondokkal küszködik. Többen dolgoznak a CORA bevásárlóközpontban, vagy vállalnak felügyeleti munkát a Pilisi Parkerdőgazdaságnál. A másodállásokat havi 60 óra időtartamban engedélyezik. A kapitányságvezető saját jutalomkerettel nem rendelkezik, a rendőrséget támogató helyi alapítvány nincs. Sajátos formája az elismerésnek, hogy - parancsnoki javaslatra - helyi vállalkozóktól "a hónap rendőre" 10-10 ezer forintos vásárlási utalványt kap, ami a jogállamiság és az abból levezethető jogbiztonság követelménye, mint alkotmányos alapelv sérelmének a közvetlen veszélyével jár.

A Szentendrei Rendőrkapitánysághoz tartozó Pomázi Rendőrőrs egy volt hentesüzlet udvari részében van elhelyezve. Az őrs irodái leromlott állapotúak, elhanyagoltak, bútorzata, felszereltsége hasonló. Egy közös (férfi-női) WC áll az állomány és az ügyfelek rendelkezésére, amely egyben zuhanyozó is. A férfi és női rendőröknek közös az öltözőhelyiségük is, amelyet még ebédlőként is használnak. A rendőrök elmondása szerint az épületben egerek vannak. Az ügyfelek részére várakozóhelyiség, ülőhelyek nincsenek. A Pomázi Őrs állapota - hasonlóan a szentendrei kapitányságéhoz -messze elmarad az elvárható színvonaltól. Az őrsön tapasztalt körülmények a higiénés állapotok miatt közvetlenül veszélyeztetik az ott szolgálatot teljesítők egészségét, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogait.

A Bicskei Rendőrkapitányság kb. 10 évvel ezelőtt épült, ennek megfelelően jó állapotú, korszerű, tágas és rendeltetésének megfelelő épület. Belső tereinek kialakítása, az irodák mérete és felszereltsége kulturált ügyfélfogadást és nyugodt, egészséges munkakörülményeket tesz lehetővé. A kapitányságon dolgozók meleg ebédet fogyaszthatnak. A kikérdezett rendőröknek a szolgálattal összefüggésben, illetve a helyi beosztásukkal, parancsnokaikkal nem voltak problémáik. Sokan panaszkodtak ugyanakkor az új egyenruhákra, a méretválaszték hiányosságaira. Az egyenruházati cikkek ára és minősége távol áll egymástól, különösen a műszálas termékek viselése kellemetlen. A Bicskei Rendőrkapitányságon észleltek is megerősítettek abban, hogy - mint arra jelentésemnek a Készenléti Rendőrségen tapasztaltakról szóló részében már rámutattam - közvetlenül veszélyezteti a rendőrök élethez és az emberi méltósághoz való jogát, hogy az egyenruha megfelelő méretválasztéka hiányzik, anyaga pedig a higiénés feltételeknek nem felel meg maradéktalanul.

A Győri Rendőrkapitányság megfelelő állapotú, modern, karbantartott épületben van elhelyezve. Az önkormányzat évi 14 millió forintot biztosít közrendvédelmi célokra, a közterületi szolgálat erősítésére. A pénzből napszakonként 2-2 rendőr a szabadidejéből lát el többletszolgálatot. A szerződéseket a főkapitány hagyja jóvá, az önkormányzat havonként elszámoltatja a ráfordításokat. Egy körzeti megbízott részére engedélyezték, hogy a szabadidejében telephely őrzését vállalja. Az itt nyilatkozó rendőrök egy része kritikus véleményeket fogalmazott meg a tisztasággal, az irodák, mellékhelyiségek (WC, zuhanyozó) takarításával kapcsolatban. A megkérdezettek közül néhányan kifogásolták, hogy az irodák - az épület tetőszerkezetének szigetelési hiányosságai miatt - nyáron túlzottan melegek, a normális munkavégzésre alkalmatlanok. Az épület higiénés követelményei megfelelő biztosításának, valamint a nyári időszakban túlmelegedő irodahelyiségek klimatizáltságának hiánya, közvetlenül veszélyezteti az ott dolgozók egészséges környezethez, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát. Volt, aki kifogásolta, hogy a munkahelyén dohányoznak, annak ellenére, hogy az nem kijelölt dohányzóhely. A belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek működési területén a dohányzás és a dohánytermékek forgalmazásának szabályairól szóló 36/1999. (X. 22.) BM rendelet rögzíti, hogy a fegyveres szervek területén a dohányzásra vonatkozó szabályok megtartását a munkavédelmi ellenőrzésre feljogosított szerv és a fegyveres szerv elhelyezésére szolgáló objektum parancsnoka ellenőrzi. A konkrét esetben tehát a győri rendőrkapitányság vezetője köteles gondoskodni a dohányzásra vonatkozó szabályok betartásáról. Ha ezt elmulasztja, sérti a jogbiztonság követelményét, és közvetlenül veszélyezteti a nem dohányzó, de a dohányzást eltűrni kénytelen beosztottja egészséghez, testi épséghez fűződő jogát. A hivatásos állományúak változó mértékben túlóráznak, de a túlszolgálatot csak szabadidőben, és csak részben ellentételezik, ami alkalmas az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elve, valamint a diszkrimináció tilalma érvényesülésének közvetlen veszélyeztetettsége megállapítására. A helyszíni vizsgálat is tapasztalt hiányosságot: pl. a járőrök öltözőjének fala vizes, a csempézés hiányos volt, ami közvetlenül veszélyezteti az állomány egészséges környezethez való jogát.

A Kapuvári Rendőrkapitányság a város egyik legrégibb épületében működik. Belső terei, irodái elhanyagoltak, berendezése elhasználódott. Padlózata mindenütt linóleummal borított, több helyen felszakadozott, a szakadásokat ragasztószalagokkal javították, a közlekedés az irodákban és a belső folyosókon balesetveszélyes. Az épületben egereket is láttak, a falak, különösen a vizes lábazatoknál, több helyen omladoznak. A kapitányságvezető irodáját 1987-ben tapétázták. Az öltözők kicsik, a szűkös helyiségekben a rendőrök egy része tud csak átöltözni. A tetőzet állapota rossz.

Az épület fűtése gázkazánnal történik, a fűtési rendszer elavult, gyakran javításra szorul. A nyomozók udvari - közvetlenül a szabadba nyíló ajtókkal, ablakokkal ellátott - kisméretű irodákban dolgoznak. Az épületnek ez a része felvonulási épületre vagy raktárhelyiségekre emlékeztet, téli időszakban, a hétfői munkanapokon 8-10 C fok hőmérséklet van a helyiségekben (hétvégeken a központi fűtést kikapcsolják) .

A kapitányság műszaki-építészeti állapota, az irodák, folyosók, mellékhelyiségek állapota, a nyomozók elhelyezése hosszabb távon közvetlenül veszélyeztetik az ott szolgálatot teljesítők egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogait.

A Jászberényi Rendőrkapitányság állapota jó, az épületet 5-6 évvel ezelőtt felújították, ennek megfelelően belső terei, irodái, szociális helyiségei, az elsőfokú rendőri szervek nagy részéhez viszonyítva megfelelő színvonalúak. A kapitányságon étkezési lehetőség nincs, a hivatali munkarend szerint dolgozók egy közeli étteremben kb. 400 Ft-os áron (menü) ebédelhetnek.

Lövészetet évente 2 alkalommal tartanak, amit maguk a rendőrök is kevesellnek ahhoz, hogy lőkészségüket fenntartsák. Erre tekintettel megállapítottam, hogy a rendőrség hivatásos állományú tagjai nem részesülnek megfelelő és folyamatos lőkiképzésben, ezért fennáll - mind a rendőr, mind az állampolgárok - élethez és testi épséghez való joga sérelmének közvetlen veszélye.

Többen kifogásolták a gépkocsik állapotát, amelyek egy része rossz állapotú; a 10-12 éves, túlfutott autók szolgálati használata már nem biztonságos. Egyes vélemények szerint az autók 90%-a normális műszaki vizsgán nem menne át. A járműpark összetétele nem alkalmazkodik a szolgálati igényekhez, ahány autójuk van, annyi típusú (Skoda, Ford, Opel, VW stb.), így a javíttatásuk is nehéz. A gépkocsik biztonságos használatra való alkalmasságának hiánya miatt megállapítottam, hogy fennáll az azokat használó rendőrök életének, testi épségének közvetlen veszélyeztetettsége.

A kapitányság állománya sérelmezte, hogy a más városban vagy falun lakók berendelése esetén a kifizetett pótlékok nem fedezik a szolgálati helyre való bejutás (éjszaka erre csak saját gépkocsival van mód) költségeit sem. A rendelkezések szerint kötelező megtéríteni a szolgálati helyre soron kívül pl. éjszaka saját személygépkocsin való bejutás költségeit, ebben nincs mérlegelési lehetősége az állományilletékes parancsnoknak. Ha ez elmarad, sérül az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elve, valamint a jogbiztonság követelménye.

Az Egészségügyi és Pszichológiai Egyesített Központ 1999-ben jött létre, mint a rendőrség központi egészségügyi, szakirányító és alapellátást végző szervezete. Feladatkörébe tartozott a háziorvosi szolgálat működtetése és a foglalkozás-egészségügyi szolgálat is. Vizsgálatom idején már várható volt, azóta pedig le is zajlott egy újabb átszervezés.

Az egészségügyi szolgálat az ORFK, a BRFK és a Pest megyei RFK állományának, valamint hozzátartozóiknak - összesen kb. 14 ezer személy - ellátását végzi. A tevékenységgel összefüggésben tájékoztatást kértem a rendőrség vezető főorvosától. Az EPEK 2003-ban összefoglaló jelentést készített a rendőrség munkavédelmi és közegészségügyi-járványügyi helyzetéről. Megállapításaik alátámasztották azokat a tapasztalatokat, amelyeket a vizsgálatom során is észleltem. A jelentés szerint a rendőrségen 28 olyan kapitányság, illetve rendőrőrs található, amelyek több szempontból nem felelnek meg a jogszabályi előírásoknak és ezek közül 6 szervezeti egység elhelyezése (objektuma) "munkavégzésre csak korlátozottan alkalmas" minősítést kapott.

Vizsgálták a rendőrségi objektumok akadálymentességét is. Megállapították, hogy az országban működő 263 saját kezelésű objektumból 187 esetében nem biztosított az akadálymentes bejutás a kerekes széket használók részére. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 29. § (6) bekezdése szerint a törvény kihirdetésekor már meglévő középületek akadálymentessé tételét fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig el kell végezni. Emiatt megállapítható az emberi méltósághoz való jog sérelme, amihez társul a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos visszásság, és fenyeget az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog csorbulása is. Ezen alkotmányos joggal összefüggő visszásságok fennálltak a szentendrei, kapuvári, jászberényi, pomázi, BRFK XIX. kerületi és BRFK XXI. kerületi rendőrségi objektumok vonatkozásában.

Az EPEK vizsgálata rámutatott arra is, hogy a VIII. kerületi Rendőrkapitányság állapota a korábbi átfogó ombudsma-ni vizsgálat során megállapított körülményekhez képest nem változott, és jelenleg sem felel meg a minimális jogszabályi feltételeknek. Megállapítottam, hogy a kapitányság épületének műszaki állapota hosszabb távon közvetlenül veszélyezteti az ott szolgálatot teljesítők egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogait. Az egyik írásban előterjesztett panasz szerint a VIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője a kapitányság objektumőrét napi 12 órán át egy kb. 1,5 × 2 méteres területen való szolgálat ellátásra kényszeríti, ami sérti a rendőr emberi méltósághoz, valamint a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez való jogát.

Javaslatok, kezdeményezések és ajánlások:

A vizsgálatom során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok és/vagy azok közvetlen veszélyének elhárítása, illetve orvoslása érdekében a következő intézkedéseket teszem:

Az Obtv. 25. §-a alapján javaslom a belügyminiszternek, hogy

- fontolja meg a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény - konkrétan a Hszt. értelmező rendelkezéseinek - olyan jellegű kiegészítése kezdeményezését, amely megszűntetné a szolgálati érdek tág értelmezésének ma létező lehetőségét;

- ugyancsak a Hszt. módosításának kezdeményezését úgy, hogy az tartalmazzon egységes szabályokat a túlóra díj kifizetésére (ellentételezésére), ne utalja az állományilletékes parancsnok diszkrecionális jogkörébe az arról való döntést;

- kezdeményezze a Hszt. olyan tartalmú módosítását is, ami az osztályvezetők és az annál magasabb vezető beosztásúak azonnali hatályú felmentését indokoláshoz köti;

- a Hszt.-be olyan szabályok beiktatásának kezdeményezését, ami a büntetőeljárás alá vont rendőr szolgálati viszonya felfüggesztésének, a fel nem függesztett, de büntetőeljárás alá vont rendőr kedvezményekből való kimaradásának lehetőségét határidőhöz köti;

- vizsgálja meg "a rendőri hivatás magatartási szabályai" (etikai kódex) kiadásának lehetőségét, amely tartalmazza a Magyar Köztársaság Rendőrsége számára - hasonlóan pl. a köztisztviselők etikai kódexéhez - azokat a követelményeket, melyeknek a rendőr feladata ellátása során köteles eleget tenni.

Az Obtv. 20. § (1) bekezdése alapján ajánlom a belügyminiszternek, hogy

- rendeljen el vizsgálatot az egyenruházati cikkek minőségére, szolgálati alkalmasságára, esztétikai jellemzőire vonatkozóan, és annak eredményétől függően tegye meg a szükséges intézkedéseket, akár KERMI ellenőrzés kezdeményezésével is;

- irányítási és felügyeleti jogkörében gondoskodjon a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság fogdájának, a Szentendrei Rendőrkapitányság előállító helyiségének haladéktalan felújításáról úgy, hogy az ott szolgálatot teljesítő rendőrök, valamint az ott elhelyezett fogva tartottak élethez, testi és lelki egészséghez, továbbá az egészséges környezethez való minimális jogai érvényesülhessen;

- gondoskodjon a Szentendrei Rendőrkapitányság, a Kapuvári Rendőrkapitányság, a Jászberényi Rendőrkapitányság, a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság, a Pomázi Rendőrőrs épületeinek mielőbbi felújításáról, valamint a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság kapuügyeleti helyiségének és klíma nélküli tetőtéri irodáinak, a Győri Rendőrkapitányság ugyancsak légkondicionáló nélküli irodáinak és járőr öltözőjének, olyan átalakításáról, felújításáról, hogy azok megfeleljenek az ott dolgozók vagy ügyfélként ott tartózkodók élethez és az emberi méltósághoz, továbbá a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, végül az egészséges környezethez való joga minimális követelményeinek;

- tekintse át az ügyfélfogadást végző rendőri szervek objektumainak akadálymentesítési helyzetét, és tegye meg a szükséges intézkedéseket a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény rendelkezéseinek mielőbbi (határidőre való) végrehajtása érdekében;

- rendeljen el vizsgálatot országos szinten a rendőrök "egyedi" jutalmazása tárgyában, és szüntesse meg a Szentendrei Rendőrkapitányságon tapasztalt azon gyakorlatot, hogy helyi vállalkozó jutalmazza a rendőrt.

Az Obtv. 20. § (1) bekezdése alapján ajánlom az országos rendőrfőkapitánynak, hogy

- vizsgáltassa meg a Rendőrség Biztonsági Szolgálatánál (RBSZ, volt készenléti Rendőrség) az áthelyezést kérők szolgálatban való visszatartásának, és rendőr-szakközépiskolai kibocsátásukat követő szolgálati helyükről való értesítésük gyakorlatát és gondoskodjon arról, hogy az intézkedés ne okozzon szükségtelen és aránytalan sérelmet a kérelmezőknek;

- vizsgáltassa meg, hogy az RBSZ-nél a szolgálatba lépés és váltás gyakorlata megfelel-e a 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet 65/A. §-ában foglaltaknak, és szükség esetén intézkedjék, hogy az átadás-átvétel idejét a szolgálati időbe beszámítsák;

- ellenőriztesse, hogy biztosítják-e a rendőrök pihenőidejét azokon a kapitányságokon, ahol a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat, vagy azok egy részét nem saját forrásból finanszírozott túl-szolgálattal látják el;

- vizsgáltassa meg, hogy a jelentésben kifogásolt objektumokban (XIX. és XXI. ker. RK., Szentendrei RK., Pomázi Őrs, Kapuvári RK.) milyen szervezési, vagy egyéb eszközök igénybevételével biztosítható belátható időn belül a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SZCSM-EÜM együttes rendelet előírásainak betartása;

- vizsgáltassa meg valamennyi területi rendőri szervnél a rendőrök életének, valamint testi épségének indokolatlan kockáztatása elkerüléséhez szükséges valamennyi technikai felszerelés és egyéni védőeszköz műszaki állapotát, szolgálatellátásra való alkalmasságát és használhatóságát, továbbá gondoskodjon azok pótlásáról, cseréjéről, szakemberrel való folyamatos higiénés fertőtlenítéséről, lőkiképzések számának növeléséről, illetve mindezek visszatérő ellenőrzéséről; mérje fel a Rendőrség Biztonsági Szolgálatánál az átlagosnál nagyobb rendőri erőt igénylő feladatellátás után/előtt a fekvőhely igényt és gondoskodjon pótágyak (akár összecsukható) rendszeresítéséről, a fekvőhelyek folyamatos fertőtlenítéséről;

- intézkedjen a fürdőhelyiségek hiányzó felszerelési és berendezési tárgyainak pótlásáról, újabb fürdőhelyiségek és öltözők mielőbbi kialakításáról;

- vizsgáltassa meg országos szinten a hivatásos állomány túlszolgálatával kapcsolatos rendelkezések betartatását és gondoskodjon arról, hogy túlszolgálatot kivétel nélkül és országosan egyenlő elvek szerint ellentételezzék;

- ellenőriztesse a rendőrség gépkocsi-parkjának állapotát, gondoskodjon azok folyamatos karbantartásáról, cseréjéről úgy, hogy műszakilag alkalmatlan gépkocsit az alacsonyabb beosztású rendőr (pl. kmb-s, rendőrőrs állománya) se kényszerüljön használni.

Az Obtv. 21. § (1) bekezdése alapján kezdeményezem, hogy a Rendőrség Biztonsági Szolgálatának vezetője biztosítsa a munkavédelmi oktatások szakember által való megtartását, olyan munkavégzésre pedig (pl. körletszemlék előtti udvar takarítás) ne adjon utasítást, ami ellentétes a Hszt. 67. §-ában foglaltakkal és veszélyezteti a kiképzett rendőr és szakközépiskolai tanulói jogviszonyban állók emberi méltóságát. A sportolási munkaidő kedvezmény kiadása során kerülje a hivatali és a nem hivatali munkarendben szolgálatot teljesítők közötti bármilyen megkülönböztetést. Tekintse át az állomány önvédelmi képzésének helyzetét, dolgozza ki annak biztosítása lehetőségét, betartását pedig ellenőrizze.

Kezdeményezem, hogy a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság vezetője alakítson ki az állomány részére rendszeresített, kulturált, az emberi méltóság érvényesülését biztosító étkezőt. Vizsgálja meg a bűnügyi, illetve a közrendvédelmi állomány vonatkozásában a szolgálatba lépés és váltás gyakorlatát és azt úgy alakítsa át, hogy ne okozzon jogkorlátozást, illetve az megfeleljen a Hszt.-ben szabályozott elkerülhetetlenség és arányosság követelményének.

Kezdeményezem, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője gondoskodjon arról, hogy a Szentendrei Rendőrkapitányságon - már a teljes átalakítás előtt is - legyen megfelelő számú fürdőhelyiség és WC, megfelelő számú és minőségű irodabútor az ott dolgozók, illetve ott tartózkodók számára, pótolja a meglévő fürdőhelyiségek hiányzó felszerelési és berendezési tárgyait.

Kezdeményezem, hogy a Szentendrei Rendőrkapitányság vezetője rendszeresítsen az állomány részére kulturált, az emberi méltóság érvényesülését biztosító étkezőt és működőképes, illetve az állomány létszámához igazodó db számú hűtőszekrényt, valamint öltözőszekrényt. Biztosítsa a védőruházat megfelelő, szakemberrel való tisztán tartását, fertőtlenítését.

Kezdeményezem, hogy a Győri Rendőrkapitányság vezetője gondoskodjon a dohányzásra vonatkozó BM rendelet szabályainak a kapitányság épületében való érvényesítéséről és azok betartását visszatérően ellenőrizze. Biztosítsa a sportolási munkaidő kedvezmény kiadását, a sportfoglalkozásokon való feltétel nélküli részvételi lehetőséget az állomány számára.

Kezdeményezem, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője vizsgálja felül a BRFK VIII. kerületi rendőrkapitány azon intézkedését, miszerint az objektumőr nem hagyhatja el a szolgálati helyéül kijelölt kb 1,5 × 2 méteres területet. Vizsgálata eredményétől függően tegye meg a szükséges intézkedést.

Kezdeményezem, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vizsgálja meg a szolgálati helyre való soron kívüli bejutásból adódó, a rendőr által megelőlegezett költség megtérítésének megyei gyakorlatát és indokolt esetben intézkedjen annak a Hszt. szerinti kialakításáról.

Jelentésemet tájékoztatásul megküldöm a rendőrségen működő érdekképviseleti szerveknek, továbbá a miniszterelnöknek, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszternek, az Országgyűlés Rendészeti Bizottsága, az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi Bizottsága elnökeinek.

Budapest, 2004. december 22.

Takács Albert s. k.

OBH 5664/2004.

Rövidített jelentés a közoktatási intézményekben végzett politikai jellegű információ- és véleménygyűjtésről.

Egy országgyűlési képviselő beadványa nyomán hivatalból jártam el, és foglaltam állást abban az ügyben, hogy okozott-e alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnökének, országgyűlési képviselőnek a közoktatási intézményekhez küldött levele, amelyben az intézményvezetők, pedagógusok, szülők véleményét kérte az intézményekre vonatkozó szabályozásról, az oktatási kormányzat munkájáról. A panaszos országgyűlési képviselő állásfoglalásomat kérte az oktatási jogok miniszteri biztosának az üggyel kapcsolatban tett nyilatkozatáról is.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 1. §-a értelmében az országgyűlési biztos feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. E feladatom alapján és hatásköröm figyelembevételével azt vizsgáltam, álláspontomat arról alakítottam ki, hogy az intézményekhez küldött véleménykérés nyomán kialakult-e az alkotmányos jogokat közvetlenül veszélyeztető helyzet a közoktatási intézményekben.

A megállapított tényállás:

A közoktatási intézményekhez ez év október első napjaiban levél érkezett egy országgyűlési képviselőtől. A levél fejrészén "Országgyűlési Képviselő - Fidesz Magyar Polgári Szövetség" felirat volt, a levél végén levélcímként a Fidesz Frakció, Oktatási Kabinet megnevezés és a parlamenti irodaház címe olvasható, továbbá ugyanezt elektronikus címként is megjelölték. A levél az intézményvezetőkhöz szólva a Kormánynak az oktatást érintő eddigi és a 2005. évi költségvetés előkészítésével összefüggésben várható intézkedéseit ismerteti a FIDESZ - MPSZ megítélésében. Közli továbbá, a FIDESZ - MPSZ azt tapasztalja, hogy a Kormány úgy készül a közoktatás helyzetét, az intézmények működését alapvetően érintő döntések meghozatalára, "hogy terveit titkolja, azokról az érintettek véleményét nem kéri ki". A levél végül a következőképpen zárul: "Szükségesnek tartjuk, hogy a tervezett intézkedéseket megelőzve pontos képet nyerjünk egyes, a közoktatásban bekövetkezett fontos változásokról, és megismerjük az Önök álláspontját a Kormány közoktatás-finanszírozási elképzeléseit illetően. A most megküldött levél mellékletként tartalmaz - a pénzügyminiszter levele mellett -egy kérdőívet, amelyben Ön, illetve a tantestület tagjai véleményt mondhatnak a javaslatról. Kérjük, tegye lehetővé, hogy ezen dokumentumokat kollégái és szülői munkaközösség tagjai is megismerhessék. Várjuk megtisztelő válaszát!"

A levélhez mellékelték a pénzügyminiszternek 2004. július 30-án néhány polgármesterhez írt megkeresését (címzés nélkül), amelyben a közoktatási ágazatra vonatkozó, a 2005. évi költségvetést előkészítő javaslatokat kért, és maga is megfogalmazott ilyeneket a takarékosabb, ésszerűbb pénzfelhasználást is szem előtt tartva. Bár ezek a javaslatok a költségvetési törvény tervezetében nem szerepeltek - amint erről a miniszter a sajtóban is nyilatkozott -, a képviselői levél mellékleteként küldött kérdőív mégis számos olyan kérdést tartalmaz, amely ezekről az elképzelésekről kér véleményt. A 29 pontos, 6 oldalas kérdőív részben adatokat, de igen nagy részben véleményt kér a már megtörtént, a tervezett, illetőleg ilyenként feltüntetett kormányzati intézkedésekről, amelyek a közoktatást, a pedagógusokat, tanulókat, szülőket érintik. A kérdések megfogalmazása gyakran a kérdező álláspontját is kifejezi. A kérdőív 6 kérdése a jelenlegi Oktatási Minisztérium munkájának értékelését kéri a megadott válaszok közötti választással, az utolsó kérdésben 1-5-ig érdemjeggyel. De e kérdésnél is van - sok más ponthoz hasonlóan - előrenyomott válaszként "nem tudja" szöveg. Sem a képviselői levél, sem a kérdőív nem tartalmaz olyan utalást, hogy a kérdőív kitöltése önkéntes és anonim, az önkéntesség csak a levél fent idézett záró részéből derül ki.

A képviselői levélről 2004 októberében azonnali kérdés, napirend előtti felszólalás, majd interpelláció keretében volt szó az Országházban. Az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára válaszában a képviselői levélben írt állításokat valótlannak minősítette, és úgy foglalt állást, hogy a kiküldött levél ellentmond a közoktatási törvény rendelkezéseinek, mert az iskolát a politikai tevékenység színterévé, az igazgatókat pedig e tevékenység szervezőivé kívánja tenni. Közölte, hogy az intézményvezetők felelőssége, hogy a tevékenységnek gátat szabnak-e. Az oktatási miniszter azonban közleményben hívja fel a jogsértés veszélyére az intézményvezetők és a pedagógusok figyelmét.

Az oktatási jogok miniszteri biztosa is nyilatkozott az ügyben. Szerinte - amint a Magyar Rádió október 13-i Déli Krónika adásában elhangzott - az iskoláknak küldött levélben és kérdőívben nincs olyan kérdés, hogy az intézményvezető személyes vagy különleges adatokat továbbítson. A miniszteri biztos a Fideszhez küldött levelében hangsúlyozta, hogy a kérdőív kitöltése és továbbítása önkéntes, így jogszerűen jár el az az intézményvezető is, aki kitöltve visszaküldi a felmérést, illetve az is, aki nem küldi vissza.

A vizsgálat megállapításai:

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kt.) 39. §-a már idézett rendelkezése szerint párthoz kötődő tevékenység az intézményben nem folytatható, a 41. § (3) bekezdése szerint pedig: "A gyermek, a tanuló, a szülő és az alkalmazott nem késztethető lelkiismereti, világnézeti, politikai meggyőződésének megvallására, megtagadására." A közoktatási intézménybe érkezett, a panaszban érintett levél és mellékletei kétségtelenül politikai tartalmúak, az egyik parlamenti párt állásfoglalását fejezik ki. Ha az intézményvezető teljesíti a levélnek a véleménykérésre vonatkozó részét, és a tantestület tagjai vagy a szülők között bármilyen módon lehetővé teszi annak megismerését (sokszorosíttatja, kiosztatja, elküldi), szándékától függetlenül politikai tevékenységet szervez az intézményben. Ha nem tesz semmit (nem juttatja el a levelet és mellékleteit, így a "titkos" elképzeléseket feltáró PM levelet is, a meghatározott személyi körhöz), azzal - ugyancsak szándékától függetlenül - véleményt fejez ki, ami az intézményen belüli függőségi helyzet folytán veszélyezteti a 41. §-ban felsoroltaknak azt a szabadságát, hogy semmilyen módon nem késztethetők politikai véleményük megvallására. Ha az igazgató a szülői munkaközösség tagjainak átadja az anyagot, ez is utalhat a vezető politikai véleményére. Emellett miután számos kérdés megválaszolásához az igazgatótól vagy a pedagógustól kell a szülőknek tájékoztatást kérniük, óhatatlanul politikai tartalmú megbeszélés alakul ki közöttük.

Az iskolában is folytatott választási kampánnyal kapcsolatban az OBH 2471/2002. számú jelentésemben megállapítottam: "Minden olyan lépés, amellyel az iskola valamely politikai nézet elfogadására ösztönzi a szülőket, bizonyosan sérti a véleménynyilvánítás, a meggyőződés, a gondolat szabadságát. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a szülő számára a gyermeke érdeke a legfontosabb érdek, ezért az iskola - amely feladata szerint a gyermek nevelését, oktatását végző közszolgáltató szervezet - különösen alkalmas a szabad véleményalkotás korlátozására, ha politikai álláspontot deklarál." Ezen megállapításomat követően egészítette ki az Országgyűlés a Kt. 41. § (3) bekezdését úgy, hogy nem megengedett "a késztetés" a politikai meggyőződés befolyásolására vagy megvallására. Márpedig ennek közvetlen veszélye fennáll a szóban forgó levél és a kérdőív iskolai "feldolgozásakor".

Mindezek alapján a közoktatási intézmény vezetőjének eljárása közvetve veszélyeztetné a szülőknek a véleménynyilvánítás szabadságához való alkotmányos jogát, ha politikai tartalmú iratot adna át számukra. Ehhez kapcsolódóana diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezés is sérülhet. A szülők alkotmányos jogainak veszélyeztetése ez esetben a közszolgáltatás igénybevétele során történne. Azzal pedig, hogy az intézményben dolgozók valamilyen módon (átveszik, nem veszik a kérdőívet) a munkahelyükön politikai állásfoglalásra kényszerülhetnek, sérül az iskola alapfunkciója, a gyermekek, tanulók nevelése, oktatása szenved csorbát, ez pedig veszélyezteti a gyermekek védelmére vonatkozó alkotmányos jogok érvényesülését.

Az oktatási jogok miniszteri biztosának - a feladatát meghatározó jogszabály szerint - segítenie kell, hogy a tanulót, a pedagógust, a szülőt, valamint azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesüljenek. Adott esetben - álláspontom szerint - a miniszteri biztos nem jól ismerte fel a problémának a hatáskörébe tartozó jogi tartalmát. Adatvédelmi kérdésekben nyilatkozott, bár ebben az adatvédelmi biztosnak kellett állást foglalnia, aki ezt meg is tette. Mint az oktatási jogok miniszteri biztosának az oktatás szereplői - tanuló, szülő, pedagógus, intézményvezető -egyéb alkotmányos jogai: a véleménynyilvánítás szabadsága, a diszkrimináció tilalma érvényesülésében, továbbá apárt-politika-mentes oktatási feltételek érdekében kellett volna segítenie.

A vizsgált esetben a közoktatási intézmény vezetőjét a Kt. rendelkezéseinek helyes értelmezésében gátolhatja, hogy a kérés, a levél országgyűlési képviselőtől érkezett, továbbá hogy az intézményvezetőt az önkormányzat képviselő-testülete nevezi ki, amely szintén politikai tartalmat is kifejező testület. Az intézmények számára az lenne kedvező, ha az ilyen helyzetek - a politikai küzdelembe való bekapcsolódás - elkerülhetők lennének. Ennek érdekében az Országgyűlés tehet lépéseket, amint ezt oktatási bizottsága állásfoglalásában korábban meg is tette. Az Országgyűlés törvényalkotó munkájának megalapozásához, a képviselők, frakciók munkájának segítésére, véleményük alátámasztására az információszerzéshez más formákat kell alkalmazni. Ha ezek elégtelenek, ezt a problémát kell megoldani, és nem az oktatási feladatra hivatott intézményeket a politikai küzdelem, kampány színterévé tenni. A pedagógusok, szülők a jogalkotással, intézmény finanszírozással kapcsolatos véleményüket pl. szakmai, érdekképviseleti szervezeteik útján ismertethetik.

Ha a kiküldött képviselői levél - amint ezt a minisztérium politikai államtitkára parlamenti válaszában közölte - téves adatot tartalmaz, vagy a kérdések hibás állításokat, akkor a Kormánynak ezt nemcsak a Parlamentben kell szóvá tennie, hanem erről az intézményvezetőket is tényszerűen tájékoztatnia kellene. Ez pedig még inkább a politikai vita színterévé tenné az iskolákat. A téves információ alapján adott válaszok ugyanakkor nem lesznek alkalmasak arra, amire szánták őket, vagyis a 2005. évi költségvetést érintő döntés körültekintőbb előkészítésére. E csapdahelyzet elkerülését a megbízható, pontos információs rendszer és a jogszabályok ezen alapuló előkészítése biztosíthatja. Az eshetőleges eredményű "közvélemény-kutatás" ezt aligha helyettesítheti, a közintézményeket viszont nehéz helyzetbe hozza.

Összegezés:

A tanulók, szülők és pedagógusok alkotmányos jogait közvetlenül veszélyezteti, ha a közoktatási intézményben annak vezetője politikai tartalmú információ- vagy véleménygyűjtésben bármilyen módon közreműködik a szülők, pedagógusok körében. Az államnak olyan jogi környezetet kell kialakítania a közszolgáltatások igénybevétele során, amelyben a véleménynyilvánítás szabadsága minél teljesebben érvényesülhet. A gyermekek érdekében pedig a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges környezetet a politikai kampányoktól mentes oktatási intézményben lehet csak megteremteni. Ez az az alkotmányos cél, amely miatt az érintett pedagógusok, szülők véleménynyilvánításának helye, módja korlátozott.

Figyelemmel arra, hogy az oktatási tárca az intézmények vezetőit közleményében tájékoztatta a jogalkalmazás tekintetében, ombudsmani intézkedést nem kezdeményezek. Jelentésemet tájékoztatásul megküldöm az Országgyűlés elnökének és a miniszterelnöknek.

Budapest, 2004. november 26.

Takács Albert s. k.

1.28.3. Állásfoglalások

OBH 5189/2003.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása a kötelezően elrendelt tüdőszűrés megtagadásával kapcsolatban.

Mint országgyűlési biztos panaszbeadványok alapján értesültem arról, hogy az ország különböző pontján több, arra kötelezett személy megtagadta a kötelezően elrendelt tüdőszűrésen való megjelenést. Mivel hazánkban a tuberkulózis megbetegedések száma relatív értelemben magas, a szűrések megtagadásának társadalmi veszélye is egyre nagyobb. Ahogyan a kötelező védőoltások megtagadásával kapcsolatban, úgy ezúttal is szükségesnek látom az adott magatartás emberi jogi és alkotmányos alapjogi értékelését és erről a nyilvánosság tájékoztatását.

1.Nemzetközi egyezmények sora, az Európai Uniót létrehozó alapszerződés, valamint általában az emberi jogok nemzetközi dokumentumai - melyeket a magyar Alkotmány a belső jog részeként, azzal összhangban kötelező érvényűnek rendel - kivétel nélkül elismerik az emberi jogok, az egyéni szabadság törvény általi korlátozásának lehetőségét -többek között - a közegészség védelme érdekében.

2.Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata, hogy az alkotmányos alapjogok az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint - lényeges tartalmukat kivéve - csak törvényben korlátozhatók. A korlátozás vizsgálatánál az Alkotmánybíróság a szükségesség és arányosság tesztjét alkalmazza, vagyis az alapjog korlátozását kizárólag akkor tartja alkotmányosnak, ha az kényszerítő okból történik, és az elérni kívánt cél fontossága összhangban van az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlyával [20/1990. (X. 4.) AB hat.].

A magyar alkotmányos követelményekkel összhangban az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény jelen kérdés tekintetében a következő főbb rendelkezéseket tartalmazza:

56. § (1) A járványügyi tevékenység célja a fertőző megbetegedések, a járványok megelőzése és leküzdése, valamint az emberi szervezet fertőző betegségekkel szembeni ellenálló-képességének fokozása. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak megvalósítása érdekében a) az egészségügyi hatóság aa) az egyén személyes szabadsághoz való jogainak gyakorlását az e törvényben foglaltak szerint korlátozhatja,

59. § (1) A járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat célja a fertőző megbetegedések korai felismerése, azok forrásainak felkutatása, valamint a fertőzés veszélyének elhárítása.

(2) Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter rendeletben határozza meg azokat a fertőző betegségeket, amelyek megelőzése érdekében az egészségügyi hatóság

a) a lakosság egészének,

b) a lakosság egyes csoportjainak,

c) egy meghatározott terület lakosságának,

d) munkahelyi, család vagy más közösség tagjainak,

e) külföldről érkező személyeknek,

f) fertőző beteggel vagy fertőzöttekkel érintkezett személyeknek kötelező szűrővizsgálatát rendelheti el.

60. § (1) A szűrővizsgálat módjáról, céljáról, helyéről és idejéről a szűrővizsgálatra kötelezett személyt, illetve törvényes képviselőjét értesíteni kell. A szűrővizsgálatra kötelezett kiskorú személy megjelenéséről a törvényes képviselő köteles gondoskodni.

(2) Ha a szűrővizsgálatra kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a szűrővizsgálatot határozattal rendeli el. A szűrővizsgálatot elrendelő határozat -jogorvoslatra tekintet nélkül -azonnal végrehajtható.

(3) A járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat- a szűrővizsgálat helyére történő oda-vissza utazás szükséges időtartamát is beleértve - a munkajogi jogszabályok alkalmazása során kötelező orvosi vizsgálatnak minősül.

A fertőző betegségek és járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet figyelemmel a közegészség védelmére a következőket rendeli:

19. § (1) A gümőkóros betegek felkutatása, illetőleg a fertőzés veszélyének elhárítása céljából a megyei intézet a lakosság meghatározott részének vagy egyes korosztályoknak a szűrővizsgálatát rendelheti el, ha a tárgyévet megelőző évben a tuberculosis incidencia értéke a területén meghaladta a 25‰-et.

(2) Az (1) bekezdés alapján elrendelt szűrővizsgálatra azok a 30 éves és ennél idősebb lakosok kötelezhetők, akik a szűrővizsgálatot elrendelő megyei intézet területén huzamos jelleggel tartózkodnak.

40. § A fertőző betegségek terjedésének megakadályozása érdekében minden orvos köteles az általa gyógykezelt fertőző betegnek és a beteg környezetében élő személyeknek a szükséges utasításokat és felvilágosítást az érvényben lévő jogszabályok és szakmai irányelvek alapján megadni.

Ha tehát egy meghatározott területen a fertőzöttek száma százezer lakosra vetítve meghaladja a 25 főt, az ÁNTSZ feladata, hogy az adott területen minden harminc évesnél idősebb, és huzamosabb ideje ott tartózkodó lakos számára kötelezővé tegye a szűrővizsgálatot.

3.A jogállam működésének elengedhetetlen feltétele a törvények tiszteletben tartása mind az állam szervei, mind az állam polgárai részéről egy alapjog szükséges és arányos korlátozása esetén is, a korlátozó törvényre is kiterjedően.

4.Amennyiben valakinek az a személyes meggyőződése, hogy egy jogszabály valamely rendelkezése nem felel meg egy nemzetközi emberi jogi norma kritériumainak, vagy a magyar Alkotmányban deklarált alapjogok valamelyikével ellentétes, illetve, hogy alapjogát szükségtelenül és/vagy aránytalanul korlátozza, jogában áll az Alkotmánybíróság előtt kezdeményezni a vitatott jogszabály, vagy annak egyes rendelkezése megsemmisítését.

5.Ezzel szemben azonban senkinek nincs joga egy érvényes és hatályos törvény önkényes félretételére, illetve az egyéni véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben a személyes önrendelkezési jog olyan kiterjesztésére, mely a közegészséget védő hatályos törvényekkel való szembeszegülést célozza.

6.Erre tekintettel a személyes meggyőződésen alapuló véleménynyilvánítás nem nyilvánulhat meg abban, hogy a járványügyi érdekből törvényesen elrendelt szűrővizsgálaton az azzal egyet nem értő egyén nejelenjen meg. A tüdőgyógyász szakhálózat erőfeszítése ellenére Magyarország a tuberkulózis szempontjából az Európai Unión belül az egyik legrosszabb mutatókkal rendelkező tagállam. Ilyen módon tehát az a kötelezett személy, aki az orvosi javallat és a törvényi kötelezettség ellenére nem jelenik meg a szűrőállomáson, megfosztja magát az egészségügyi ellátásban megtestesülő, és az Alkotmányban deklarált lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogától, ráadásul a közösség többi tagjának ugyanezt a jogát veszélyezteti.

7.Az előzőekből is következik, hogy minden alkotmányos alapjog és a törvényekben biztosított alanyi jogok gyakorlásának legfőbb korlátja a másik ember alapvető jogainak sérthetetlensége és ennek feltétlen tiszteletben tartása. Ezért a

"köz egészsége" érdekében kötelezővé tett szűrővizsgálat megtagadásával sem sérthető és nem veszélyeztethető más ember élete, egészsége. Ebből következően, ha az érdekelt személy kifogásolja a vonatkozó jogszabály rendelkezéseit vagy az ennek alapján eljáró egészségügyi hatóság magatartását, az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordulhat, aki a panasz kivizsgálását a minisztertől - vagy akár a probléma soron kívüli megtárgyalását az országgyűléstől is -kérheti. Az egyéni érdekérvényesítés jogállami úton való, másik lehetséges és fentebb már említett eszköze az Alkotmánybíróság normakontrolljának segítségül hívása.

Mindezek után a személyes érdekérvényesítés Alkotmányos és jogállami lehetősége egyúttal azt a kötelezettséget rója a demokratikus jogállam minden polgárára, hogy egyéni véleményétől függetlenül tiszteletben tartsa a törvényeket és mindenki más alapjogait. Az ezzel ellentétes magatartás, a mindenkire egyenlő mértékben kötelező törvények egyéni "hatályon kívül helyezése" a törvényes rend és a demokratikus jogállam bomlásának veszélyét idézné elő.

Budapest, 2004. július

Lenkovics Barnabás s. k.

OBH 5594/2003.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa állásfoglalása a Magyar Orvosi Kamara és az ESzÁDDSz "Tájékoztató a betegellátás kockázatai és mellékhatásai elkerülése érdekében" című szórólapjának tartalmáról, illetve elhelyezési körülményeiről.

A Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete 2003. október 30. napján kiadott fenti című tájékozató szórólapja a betegek figyelmét arra irányította, hogy az egészségügy helyzete kilátástalan, az ellátó rendszer súlyos hiányokat szenved, mely veszélybe sodorhatja a magyar lakosság egészségének megőrzéséért és helyreállításáért - méltánytalan helyzetben - dolgozó szakembereket.

A szórólap egyebek mellett az Európai Unióhoz való csatlakozás okán említi a szakemberek helyzetét, a bérek alakulását, általában a szakma elégedetlenségét. Kiemeli, hogy tűrhetetlenné váltak a gyógyítás körülményei, és évek óta csupán ígéreteket kapnak az egészségügyben dolgozók, valódi pozitív változás nem történt. Megalázónak tartják a hálapénz intézményét, és reményüket fejezik ki, hogy nem kényszerülnek munkabeszüntetéssel felhívni az illetékes állami irányítók figyelmét helyzetük tarthatatlanságára, mivel a betegek ellátásában - az ügyeleti és sürgősségi esetek kivételével -zavarokat okozhat. Legvégső esetben azonban nem riadnak vissza a sztrájk fegyverétől sem.

A szórólapok tartalmával és elhelyezési módszerével kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiuma, illetve Jogi Bizottsága - a MOK elnökének kérésére - kifejtette álláspontját. E szerint a szórólapok ténye, elhelyezése az intézményekben önmagában nem jogellenes, az intézményvezetők, ha nem is támogatják, nem tilthatják meg azok kihelyezését akkor, ha tartalmukban a betegek és hozzátartozóik számára megfelelő, tárgyilagos és a Kamara céljaival összhangban lévő tényeket, felhívásokat közölnek.

Ugyancsak kifejtette álláspontját a Magyar Kórházszövetség, azonban eltérő következtetéssel. A Szövetség nem értett egyet sem a kihelyezés módjával, sem a szórólapok tartalmával, sőt kifejezetten azzal érveltek, hogy a betegek érdekeire való hivatkozás valójában az orvostársadalom akaratának rejtett kifejezése, egyébként pedig nem történt más, mint a betegek riogatása.

Állásfoglalás:

Az elmúlt időszak orvos-etikai dilemmái, általában az egészségügyi intézményrendszert és az orvostársadalmat ért kritikák rámutattak, hogy különösen érzékeny, ám elhanyagolt területe az egészségügynek az egészségügyben dolgozók jogainak és törvényes érdekeinek érvényesítése, az orvos-beteg kapcsolat (jogviszony) minőségének kérdése. Mivel saját egészségét tartja minden ember az egyik legnagyobb és leginkább védendő értéknek, azzal kapcsolatban mind az egyesek alanyi jogainak (itt: a betegjogoknak), mind pedig az azokat biztosító, az államot terhelő intézményes ellátási kötelezettség teljesítésének kiemelkedő, alapjogi jelentősége van. Erre való tekintettel egy probléma felvetése, elhangzásának ideje, helye, módja és stílusa önmagában is indokolttá teszi annak emberi jogi szempontú vizsgálatát.

1.A vizsgált szórólap elhelyezésére és tartalmára az országgyűlési biztos hatásköre az egészségügyi intézményrendszer mint közszolgáltató rendszer érintettségére tekintettel kiterjed. Az üggyel kapcsolatban a célszerű intézkedés formája ezúttal az állásfoglalás [Obtv. 17. § (1) bek.]. Mivel az esetleges alapjogi sérelem veszélyével mind a betegek, illetve hozzátartozóik, mind az orvosok közössége kollektíven érintett, és individuális alanyi jogi (bírói) jogvédelem az ügyben nem adódik, az alapjogi szempontú (ombudsmani) vizsgálat és jogvédelem különösen indokolt.

2.A különféle vegyes tartalmú (orvos-szakmai, munkaügyi, egészség-politikai, finanszírozási stb.) figyelemfelhívó közlemények és egyéb kiadványok alkalmazása során egyre összetettebb, laikusok számára nem egyértelmű következtetés vonható le. Jelen esetben is szükséges külön választani a szórólap, mint közlési, véleménynyilvánítási forma alkalmazhatóságánakjogszerűségét, illetve az abban közöltek tartalmi elemeit.

Az egészségügy területén kiadott szórólapok számos esetben segítséget, tájékozódást jelentenek a társadalom valamennyi tagja számára (pl. a különböző ellátásokról, új gyógyszerekről, szakosított intézményekről, de adott esetben munkavállalási lehetőségről stb.) . Az intézményvezető részéről azonban szükséges és helyes vezetői magatartás, ha olyan kiadvány elhelyezését nem engedélyezi, amely alkalmas arra, hogy az orvostársadalom megbecsülését aláássa, a betegeket kellően alá nem támasztott tényekkel riogassa. Ezzel a tiltással a Magyar Orvosi Kamaráról szóló törvény preambulumában megfogalmazott elvekkel ellentétes nézetek kifejtését akadályozza meg.

(".... A szakmai önkormányzat lehetővé teszi, hogy az orvostársadalom közvetlenül és a maga által választott testületei, tisztségviselői útján demokratikusan - a törvények által meghatározott keretek között - önállóan intézze szakmai ügyeit, meghatározza és a közérdekkel összhangban képviselje szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeit, társadalmi súlyának, szellemi tőkéjének megfelelő mértékben hozzájáruljon az egészségpolitika alakításához, a lakosság egészségügyi ellátásának javításához......")

3.A konkrét esetben a Kamara és a Szakszervezet a betegeket mint célcsoportot szólította meg az intézmények igénybevételével, olykor azonban az intézményvezetők engedélye vagy egyetértése hiányában. A véleménynyilvánító szórólap azonban sem tartalmában, sem a célzott betegtársadalom tekintetében nem aggálytalan. Az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában kiemelte: "A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog - az élethez vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan - korlátozhatatlan lenne (...) . A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely »intézmény« közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom) ."

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben biztosított alanyi alapjogok ("betegjogok") érvényesítésének és védelmének nagyobb a súlya, mint a szórólapon megfogalmazott vélemény adott módon történő kinyilvánításának szabadságáé.

4.Az egyéni véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos jogával jelen esetben az a probléma, hogy a szórólapot két szervezet nevében (és nem egyénileg) fogalmazták meg. Ezért annak tartalma nem tekinthető egyéni véleménynek, de az orvostársadalom egészének álláspontját tükröző objektív tájékoztatásnak sem. Hiányossága a szórólapnak, hogy a riadalmat keltő általánosítások nincsenek kellő tényekkel alátámasztva, továbbá, hogy a betegek körében keltett indulatokkal kíván a politikai döntéshozókra nyomást gyakorolni.

5.A vizsgált szórólap tartalmi összeállítása azt sugallja, hogy Magyarországon az orvosok és más egészségügyi dolgozók rossz helyzete kifejezetten hozzájárul a lakosság rossz egészségi állapotához, illetve az Unióhoz való csatlakozás a szakmai színvonal további csökkenését fogja eredményezni. A számos negatív megállapítás a betegekhez szól, a döntéshozókat érő kritika, valamint a sztrájkkal való fenyegetés arra alkalmas, hogy a megszólított betegekben és hozzátartozóikban okozzon riadalmat és félelmet, ami a megszólítottak számára hátrányt jelent, és alkotmányos visszásság veszélyét okozza. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog és az abból származtatott betegjogok maximális tiszteletben tartása az egészségügyben dolgozó - és az adott esetben a szórólappal véleményüket nyilvánító -szakembereknek ugyanúgy kötelezettsége, mint a döntéshozóknak ugyanezen dolgozók és szakemberek megfelelő [Alk. 70/B. § (3) bek.] anyagi és erkölcsi elismerése.

6.Az országgyűlési biztos számos esetben rámutatott azokra a követelményekre, amelyeket az Alkotmánybíróság fogalmazott meg az Alkotmány fogalmi kultúrája és értékrendje vonatkozásában az állami szervek tevékenységével kapcsolatban. "Nemcsak a jogszabályoknak és az állami szervek működésének kell szigorúan összhangban lenniük az Alkotmánnyal, hanem az Alkotmány fogalmi kultúrájának és értékrendjének át kell hatnia az egész társadalmat. Ez a jog uralma, ezzel lesz az Alkotmány valóságossá. A jogállam megvalósítása folyamat. Az állami szervek számára alkotmányos kötelesség ezen munkálkodni." [11/1992. (III. 5.) AB határozat.]

Ahogy azt az országgyűlési biztos egy korábbi állásfoglalásában már leszögezte, "az állami szerveknek és kiemelten a központi államigazgatás szerveinek fokozott figyelmet és érzékenységet kell tanúsítani, hogy tevékenységük minden megnyilvánulása az Alkotmány fogalmi kultúrájának és értékrendjének jegyében menjen végbe, annak érdekében, hogy az az egész társadalmat áthassa". Ezzel a követelménnyel nem fér össze a véleménynyilvánítás szabadságának hibás értelmezése, a szakszervezeti jogok alkalmatlan módon és helyen való gyakorlása, a betegek körében riadalom keltése, az intézményi vezetők kész tények elé állítása, a szakma egy része véleményének a szakma egésze véleményeként való feltüntetése.

Ebből következően a konkrét szórólap tartalma és terjesztési módja akkor nem volna kifogásolható, ha a benne foglalt állítások objektív tényeken alapulnának; előzetes demokratikus vita után a szakma egészének egyeztetett álláspontját tükrözné; elsősorban a leírt állapotokért felelős döntéshozókhoz szólna, és nem a betegeken keresztül kívánna eredményt elérni; nem keltene riadalmat és félelmet azokban, akikért az egészség-politikai döntéshozók, valamint az orvosok és egészségügyi dolgozók egyaránt, egymással együttműködve tevékenykedni kötelesek.

Budapest, 2004. január 30.

Lenkovics Barnabás s. k.

1.28.4. Levelezés

OBH 4053/2004.

Tisztelt Asszonyom!

Köszönöm megtisztelő bizalmát, amellyel a Lakásbérlők és Lakók Egyesülete helyi szervezete nevében a panaszával megkeresett. A levelében kifogásolta, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) kezelésében álló Bp. VIII. kerületi József u. 3. és a József krt. 46. szám alatti lakóépületeknek a bérlők számára történő értékesítése évekig húzódott. Amikor arra mégis sor kerülhetne, olyan feltételeket szabnak, amelyek súlyosan sértik a bérlők jogait.

Bár a panasza felöleli az elmúlt 15 évben a lakások elidegenítése kapcsán történteket, mégis az események menetéből ki kell emelnem néhány lényeges elemet, és az akkor hatályos jogszabályokat, mert a jogi helyzet csupán azok alapján ismerhető meg.

Először is engedje meg, hogy tájékoztassam az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 16. § (1) bekezdésében foglaltakról: "Az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság, illetve közszolgáltatást végző szerv eljárása, ennek során hozott határozata, illetőleg a hatóság intézkedésének elmulasztása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte, vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn, feltéve, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket - ide nem értve a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát - már kimerítette, illetve jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva."

Tájékoztatom, hogy az állami tulajdonú lakások elidegenítése nem hatósági vagy közszolgáltatói tevékenység, ezért abban az országgyűlési biztosnak nincs vizsgálati hatásköre, a jogviták rendezésére kizárólag a polgári bíróság jogosult. Annak érdekében azonban, hogy az állampolgárokat a jogszabályok nem ismerése miatt ne érje sérelem, az üggyel kapcsolatos álláspontomról tájékoztatom.

A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) hatálybalépése előtt az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítését a 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet alapján végezték, amely azonban nem kötelezte az állami tulajdonú ingatlanok kezelőit a lakások elidegenítésére, a bérlők számára csupán vásárlási jogot biztosított.

Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatának indokolásábana vételi jogot összehasonlította a korábbi jogszabályok által biztosított vásárlási joggal: "Az Lt. szerinti vételi jog súlyosabb megterhelése az önkormányzati tulajdonnak, mint a 32/1969. (IX. 2.) Korm. rendeletben szabályozott "vásárlási jog". Noha voltak bírói ítéletek, amelyek a vásárlási jogot úgy értelmezték, hogy azt az ingatlant, amelynek elidegenítését a jogosult kezdeményezte, az önkormányzatnak ki kell jelölnie elidegenítésre, ez az értelmezés eseti és vitatott maradt. Ezzel szemben az Lt.-ben megadott vételi jog egyértelmű és vitathatatlan.

Súlyosabb terhet jelent az Lt. az elidegenítés ellenértékét tekintve is. A 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet alapján a lakások legmagasabb vételára a forgalmi érték 25-70%-a lehetett, azaz a felső határ 70%, szemben az Lt. szerinti maximum 50%-kal. (A vételárnak a törvényben előírt 50%-os maximumát az önkormányzat tulajdonosi jogainak védelmében a fenti AB határozat hatályon kívül helyezte.)

Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, majd az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény az állami tulajdonú lakásoknak csak azt a részét adta az önkormányzatok tulajdonába, amelyeknek a tanács vagy intézményei voltak a kezelői. (Az Lt. később csak ezekre vonatkozóan vezette be a vételi jogot.)

A panaszához csatolt iratok alapján megállapítottam, hogy az épületek 1952-ben olyan társadalmi szervezet tulajdonában voltak, amelyre az államosítást nem terjesztették ki, csupán az épületek tényleges kezelői feladatát látta el az Ingatlankezelő Vállalat, és a lakások ezért nem kerültek 1990-ben az önkormányzat tulajdonába.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (a továbbiakban: ÁPV), illetve az OEP kifogásolt eljárásával kapcsolatban arra hívom fel a figyelmét, hogy azok az állami tulajdonú ingatlan bérbeadása, elidegenítése, hasznosítása során nem hatóságként járnak el, így a működésükre nem az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény, illetve az önkormányzati lakásokra vonatkozó szabályok az irányadók.

Az Lt. 45. §-a vezette be a vételi jogot az önkormányzati tulajdonú lakásokra vonatkozóan. De a törvény alkotmánybírósági kontrollját követően kiadott módosítás eredményeként a 46. §-a azt is meghatározta, hogy nem minden bérlő jogosult egyoldalú nyilatkozattal megvásárolni a bérleményét.

Mindezek alapján, álláspontom szerint a kérdéses épületekre nem terjedt ki a vételi jog, és a mindenkori kezelő a hatályos jogszabályok szerint szabadon dönthetett arról, hogy el kívánja-e idegeníteni az épületet a bérlőknek.

Tekintettel arra, hogy felelősségre vonásra, csak jogszabályi kötelezettség elmulasztás esetén kerülhetne sor, a kezelő mulasztására vonatkozó érveket nem tartom megalapozottnak. A vita tehát arra korlátozódik, hogy a lakások elidegenítéséről született döntést milyen feltételekkel kell végrehajtani, és milyen jogaik vannak a bérlőknek, illetve azoknak, akik nem kívánják, vagy nem tudják a lakásaikat megvásárolni.

A 2004. május 17-én kelt értesítés szerint a lakás vételára a 2002-ben, tehát két éve készült értékbecslés alapján megállapított forgalmi érték 50%-a. A forgalmi értékből azonban előbb le kell vonni a bérlők értéknövelő beruházásainak elismert összegét, és a vevőt a vételár készpénzben történő megfizetés esetén 30% kedvezmény illeti meg.

Ezek a szabályok alapvetően megegyeznek azokkal a feltételekkel, amelyeket az Lt. 87. §-ban kapott felhatalmazás alapján a minisztériumok a kezelésükben lévő állami lakások értékesítésére megszabtak. Az ajánlat a részletfizetés szabályait is a törvényben meghatározott keretek között engedi igénybe venni.

Egy budapesti, belvárosi 133 m2-es lakás 8,3 millió forintos vételára semmiképpen sem tekinthető irreálisnak. Amennyiben a vételárat egy összegben ki tudná fizetni, úgy az a 30%-os kedvezménnyel csupán 5,8 millió forintba kerülne. A kisebb alapterületű lakások vételára ennek megfelelően alacsonyabb összeget jelent. Évi 8%-os kamattal akár 25 évi részletfizetéssel is megvásárolhatók a lakások.

A vételár megfizetésére képtelen bérlők jogi megítélése eltérő attól függően, hogy a bérlő nyugdíjas korú vagy nem.

Az Lt. 50. § (1) bekezdése szerint: "Annak a bérlőnek a lakását, aki nem él vételi jogával, a vételi jog gyakorlására megállapított határidő elteltétől számított öt évig harmadik személynek csak a bérlő írásbeli hozzájárulásával lehet elidegeníteni." A (2) bekezdés pedig így szól: "Annak a bérlőnek a lakását, aki nyugellátásban részesül, és az elővásárlási jogával nem él, a szerződésének fennállásáig harmadik személy részére csak a bérlő írásbeli hozzájárulásával lehet elidegeníteni."

Az országgyűlési biztosnak nincs lehetősége eljárni annak érdekében, hogy a tulajdonos ne éljen a törvényes lehetőségével. Az Lt. 50. § (1) bekezdésében foglalt lakottan történő értékesítés lehetőségét az Alkotmánybíróság már megvizsgálta, és nem találta alkotmányellenesnek. Az országgyűlési biztosnak ennek alapján a törvény ezen előírása módosításának kezdeményezésére alkotmányos jogok sérelme címén nincs jogalapja.

Megértem a türelmetlenségüket, amiért a lakásaik megvásárlásának lehetősége évek óta húzódik, és ez anyagilag is bizonytalanságban tartja önöket, de a beadványa elemzése alapján arra a megállapításra kellett jutnom, hogy ügyükben az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság gyanúja nem igazolható. Az ÁPV Rt. ugyanis a Lakástörvényben meghatározott feltételekkel kínálta eladásra a bérlőknek a lakásaikat.

A fentiek alapján az ÁPV Rt. és az OEP eljárása során alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúját nem észleltem. Sajnálom, hogy nem segíthettem, és csak az álláspontomról tájékoztathattam.

Budapest, 2004. július

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

OBH 4163/2004.

Sashalmi Ingatlantulajdonosok Egyesülete

Tisztelt Egyesületi Tagok!

A Sashalmi ingatlanok védelmében benyújtott, "a magántulajdon zavartalan birtoklásához fűződő alkotmányos jogok sérthetetlensége (de jure) deklarálását" kérő levelükre az alábbiakban tájékoztatom Önöket:

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 16. § (1) bekezdése szerint: "Az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság [29. § (1) bek.], illetve közszolgáltatást végző szerv (a továbbiakban együtt: hatóság) eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg a hatóság intézkedésének elmulasztása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte, vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn, feltéve, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket - ide nem értve a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát - már kimerítette, illetve jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva."

Intézkedési lehetőségeimet az Obtv. 20-26. §-ai adják.

Az országgyűlési biztosnak nincs hatásköre konkrét ügyektől elvonatkoztatott "alkotmányos jogok sérthetetlenségének (de jure) deklarálására".

Az Önök által most felvetett problémáról - konkrét panaszok nyomán - a biztosok az Obtv. 27. § (1) bekezdése alapján évről évre tájékoztatják az Országgyűlést. Így pl. 2001-ben:

"Ezen a területen jellemzőek általában a közszolgáltatók és a hatóságok elégtelen működésére együttesen vonatkozó panaszok. Jellemző az is, hogy csak jelentős beruházásokkal lehetne a sérelmeket orvosolni, akkor sem teljes körűen. Számos panasz érkezett a közlekedés okozta környezeti ártalmak (zaj, bűz, rezonancia), valamint a forgalomszervezési intézkedések miatt. A tömegközlekedés, az utak állapota sok helyen nem megfelelő, és nincs elmozdulás a környezetkímélő megoldások felé. Pl. vasúti szállítás a kamionforgalom helyett, elővárosi vasutak a személyautó- és buszáradat helyett, forgalomirányító lámpákkal védett kereszteződések és jól szervezett "zöldfolyam". (...)

A városi közlekedés azonban szinte megoldhatatlan problémákat okoz. Rendszerint választási lehetőség sincs más útvonal kijelölésére, a főútvonal tehermentesítésére. Legfeljebb abban van mozgástere a közlekedési hatóságnak és az önkormányzatnak, hogy A vagy B utca lakosságát terheli-e. Az esetek többségében a biztos vizsgálati lehetősége ezért arra terjed ki, hogy feltárja, az önkormányzat és a hatóságok a konkrét panaszok kapcsán megtették-e az adott körülmények között mindazt az intézkedést, melyekre lehetőségük volt, és hogy nem indokolatlanul döntöttek-e valamely terület, útvonal forgalmi jellegének meghatározásakor.

A városi forgalomszervezéssel összefüggő ügyekben az országgyűlési biztos álláspontja az alábbiakban összegezhető:

Elfogadja a szakmai érveket amellett, hogy az átmenő forgalom kitiltásával vagy korlátozásával az feltehetően más, hasonló vagy még kedvezőtlenebb adottságú útvonalra terelődne át, és ott hasonló gondok jelentkeznének. Így a főútvonal hálózaton értelmetlen lenne bármilyen forgalomkorlátozás bevezetése, hisz pont az a cél, hogy a forgalom itt, és ne a lakó-pihenő területeken haladjon át. Ezért azokban az esetekben, amelyekben az állapítható meg, hogy az illetékes önkormányzat és hatóság a tőle elvárható intézkedéseket megtette (táblakihelyezés, forgalomszámlálás, szakvélemények, tervek készíttetése, alternatívák keresése stb.) és a panaszokat érdemben megválaszolta, a konkrét ügyekben a panaszosnak az egészséghez, az egészséges környezethez való állampolgári jogával összefüggésben sem a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, sem az azokon alapuló hatósági eljárások és intézkedések tekintetében alkotmányos visszásságot nem állapít meg. A felmerülő nagy számú és súlyos probléma folyamatos figyelemmel kísérése és a további állapotromlás lehetőség szerinti megakadályozása mellett más intézkedést nem kezdeményez.

Ugyanakkor a konkrét panaszos és minden más - a közlekedési vagy bármely egyéb mai, modern környezeti ártalomnak folyamatosan kitett - panaszos figyelmébe ajánlotta, hogy a környezet-tudatosság erősítése, az egyre súlyosbodó környezeti ártalmakkal szembeni védekezés hosszú távra szóló össztársadalmi feladat. A folyamat felgyorsítása részben a társadalom ez irányú értékrendjének és szemléletének megváltozásától, részben a helyi, regionális és országos társadalmi és politikai intézményrendszertől remélhető (OBH 4076/2000.) .

Amikor azt állapította meg, hogy a forgalmat más útvonalra terelve a környezet terhelése csökkenthető lenne egy erre a célra épített főútvonal igénybevételével, a biztos ennek az intézkedésnek a megtételére hívta fel az önkormányzatot (OBH 1924/2001.)- igaz, sikertelenül.

A biztos nem vizsgálhatja az önkormányzat gazdálkodását, ezért arra közvetlen hatással bíró intézkedéseket sem kezdeményez (OBH 5521/1999., 397/2000.) ."

A 2002. évi tevékenységről szóló beszámolóban:

"A közlekedési eredetű zaj- és rezgésterhelés, illetve levegőszennyezés országosan jelentkező probléma, az elmúlt években is több ilyen tartalmú beadvány érkezett az Országgyűlési Biztosok Hivatalába. Magyarországon az esetenként akár száz évnél is régebben kialakított települési közúthálózat alkalmatlan napjaink forgalmának lebonyolítására. A sűrű beépítettség pedig nem teszi lehetővé az utak szélesítését, a forgalmi igényeknek megfelelő átalakítását, ezért a meglévő - és adott - települési úthálózatnak évről-évre egyre nagyobb forgalmat kell lebonyolítani. A közúti forgalom növekedése együtt jár az infrastruktúra fejlesztésének szükségességével.

Nagyvárosi - elsősorban a budapesti - főútvonalak mellett lakók is egyre nagyobb számban élnek beadvánnyal a szüntelenül növekvő forgalom miatt.

Az elkerülő út megépítésének szükségessége merült fel a településen áthaladó jelentős tehergépjármű-forgalom káros hatásait sérelmező beadvány vizsgálatakor (OBH 1692/2002.) . Az érdemi változásokat jelentő beruházások, mint az útburkolat felújítása, zajvédő fal építése, az elkerülő, és ezáltal a településeket mentesítő utak építése jelentős állami, illetve önkormányzati erőforrásokat igényel. A költségvetési források felett nem rendelkező országgyűlési biztos nehéz helyzetben van, amikor valamely probléma enyhítésére anyagi ráfordítással is járó ajánlást kellene tennie, ismerve azt, hogy a pénzforrások elosztóinak számos egyéb, ugyancsak fontos prioritásokat kell kijelölniük. Sebességcsökkentő táblák kihelyezésével, a jelzőlámpák összehangolásával, valamint a gyorshajtók kiszűrésével a probléma véglegesen nem oldható meg.

A lakóknak lehetőségük van az ingatlanukban esetlegesen bekövetkezett értékcsökkenés miatt kártérítés iránti kereset benyújtására".

A 2003. évről szólóban:

"E témában érkezett panaszok fő jellemzői, hogy azok megszüntetésére olyan intézkedések szükségesek, amelyeket az országgyűlési biztos nem kezdeményezhet. A panaszok egy részében a nagyvárosi közlekedés már-már elviselhetetlen környezeti terheit sérelmezték. Jellemzően a főútvonal mentén élők fordulnak különböző szervekhez, köztük a biztosokhoz. A biztos a vizsgálatot lefolytatta, de megállapításai rendszerint arra korlátozódtak, hogy a megkeresett szervek a lehetőségeik határain belül eljártak-e, tájékoztatták-e a panaszosokat stb. Érdemében a panaszt kiváltó ok megszüntetésében a biztos eszköztelen. A panaszosokat általában arról tájékoztatja, hogy például utcájuk Budapest főútvonal-hálózatának része, tranzitforgalma a várost elkerülő út megépítése nélkül nem korlátozható. Jelenleg a korlátozás a környék más utcáiban élők körülményeinek a terhelésével lenne megvalósítható. A tranzitforgalom nem áll le, hanem más utakat keres, arra még kevésbé alkalmasakat, mint a kijelölt főútvonal.

Az országgyűlési biztos ilyen korlátozást nem kezdeményezhet. Azok életét terhelné, akik nem fordultak hozzá, azok érdekében, akik igen.

Azon túl, hogy kezdeményezését az érintett szervek sem teljesítenék, mert az előre látható következmények kockázatát ők sem vállalhatják. Az alkalmatlan utcákra terelődő forgalom miatt megnövekedő balesetveszély az emberek élethez való jogának közvetlen fenyegetettségét jelentené. A biztosok már több ilyen tárgyú vizsgálatot zártak le jelentéssel. Ezért a panaszosoknak az övékéhez hasonló korábbi panaszok jelentését is megküldik tájékoztatásul. Erre azért is szükség van, mert sokan úgy érzik, az általuk megkeresettek mulasztása miatt nem oldódik meg problémájuk.

A panaszosok további csoportját azok alkotják, akik a földutak kiépítését hiányolják, illetve a meglévő úthálózat állapotát kifogásolják. A biztos itt is az eljárást és a tájékoztatást vizsgálja. Érdemben azt kell megállapítania, hogy az önkormányzati törvény 8. § (1) és (2) bekezdése alapján a települési önkormányzat a helyi közszolgáltatások körébe sorolt feladataiban maga határozza meg - a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségeitől függően -, mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el. A biztosoknak nincs sem lehetőségük, sem viszonyítási alapjuk, de főként nincs felhatalmazásuk pl. annak vizsgálatára, hogy Budapest több mint 900 km-nyi földútjából mikor, melyiket építik ki, milyen sorrendben és mennyit; hogy az adott év önkormányzati költségvetése a fent felsorolt feladatokhoz képest hogyan alakul; mire nem kellene költeni, hogy az út megépülhessen stb. A 900 km-nyi földútból sorra kerülő szakaszok kiválasztása szakmai-pénzügyi szempontok alapján történhet. Nyilvánvalóan nem lehet szempontja az, hogy mely utcából fordultak az országgyűlési biztoshoz és melyikből nem. Ezért - bár a panaszosok helyzetének nem kielégítő voltával a biztos messzemenően egyetért - annak megoldásában sajnos segíteni nem tud, arra hatásköre nem terjed ki."

Az Alkotmány 32/B. (1) és (6) bekezdései szerint:

"(1) Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen.

(6) Az országgyűlési biztos tevékenységének tapasztalatairól évente beszámol az Országgyűlésnek."

Az ombudsman az országgyűlés biztosa. Legerősebb közjogi jogosítványa az őt kirendelő legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerv tájékoztatása. Ennek a jogának és kötelezettségének fentiek szerint a közlekedés ügyeiben is eleget tesz, az éves beszámolókkal és konkrét ügyek jelentéseivel.

Sajnálatosan a 2004. évről szóló beszámolóban minden korábbinál rosszabb helyzetről kell számot adnom. Ezt meg is fogom tenni, a példák között az Önök beadványát is szerepeltetve.

Sajnos további eszközökkel nem rendelkezem, érdemi segítséget adni nincs módom.

Budapest, 2004. szeptember

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

OBH 4283/2004.

Dr. Polt Péter úrnak

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

A MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet jogtanácsosa által az országgyűlési biztoshoz eljuttatott, a nyomozóhatóság által kért látlelet kiállításának térítési anomáliáiról szóló állásfoglalás tárgyában nyújtott szíves tájékoztatását és felhívását köszönöm. Megtisztelő, hogy tudomást szerezve e kérdésről Ön is kifejtette álláspontját.

Engedje meg, hogy az Ön által kifejtettekhez - mellyel természetesen egyetértek - az alábbi kiegészítő elemzést fűzzem.

Amint azt a kérelmezőnek is kifejtettem az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 136. §-a az egészségügyi szolgáltató dokumentációs kötelezettségét részletezi. Az ott felsorolt dokumentumokról történő másolat készítése, illetve a nyomozóhatóság számára - annak megkeresése nyomán - való biztosítása ugyancsak "adatközlésnek" minősül, s mint ilyen külön díjazás felszámítása nélkül a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 71. §-ában rögzítettek szerint a megkeresett szerv részéről kötelező.

Nem vitás, hogy ugyancsak az Eütv. értelmező rendelkezései szerint az egészségügyi dokumentáció fogalmába valamennyi egészségügyi és személyazonosító adat - erről szóló "feljegyzés, nyilvántartás vagy bármilyen más módon rögzített adat, függetlenül annak hordozójától vagy formájától" - értendő.

A látlelet tekintetében azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. Az Eütv. 139. §-a a) pontja szerint az egészségügyi dolgozó a látlelet kiadása során közfeladatot ellátó személynek minősül. A 16/1969. (Eü.K.7.) EüM. utasítás pedig rögzíti a látlelet készítésének egyéb körülményeit, a nyomtatványok pontos elnevezését, sorszámát stb. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.)- egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelettel - részletesen szabályozza az egyes egészségügyi ellátások, illetve ellátók körét, az egészségügyi szolgáltatások biztosítás alapján térítésmentesen, részleges térítés mellett, vagy teljes térítés ellenében való igénylését. Mindez az egészségügyi ellátások finanszírozásának rendszerén belül értelmezendő.

Azonban a 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet - az Ebtv. felhatalmazása alapján - akként rendelkezik, hogy egyes egészségügyi szolgáltatások csak térítési díj ellenében vehetők igénybe, azaz az OEP nem vonja be az állam által térítendő egészségügyi szolgáltatások körébe - például a látlelet készítését. Aligha kétséges ennek indoka, hiszen a látlelet készítése alkalmával nem gyógyító vagy megelőző célú egészségügyi szolgáltatásról van szó. Az orvosi vizsgálat során azonban felmerülhet egyúttal diagnosztikus anyag- és gyógyszerköltség, melyet a szolgáltató - figyelemmel a térítési kötelezettségre - mástól, mint a "vizsgált személytől" nem igényelhet, elszámolási kötelezettsége az egészségügyi biztosító felé viszont fennáll.

Ugyanakkor az is tény, hogy az egészségügyi adatok védelmét rendező 1997. évi XLVII. törvény lehetővé teszi, hogy az orvos a nyomozó hatóság számára a kívánt egészségügyi és személyazonosító adatokat átadja.

A jelen helyzetben tehát nem az volt a jogi érvelés alapja, hogy a Be. szabályai szerinti megkeresésnek nem tesz eleget az egészségügyi szolgáltató, ha nem bocsátja ki díjmentesen a látleletet, hanem az egészségügyi szolgáltatás és az egészségügyi adatszolgáltatás között fennálló alapvető különbség.

A Be. 71. §-ánakmódosított(1) bekezdéseatöbbi között adatközlésről, azok átadásáról, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátásáról szólva állapít meg határidőket és kötelezéseket. A törvényi indokolás részletesen kitér arra is, hogy a büntetőeljárásban az állami szervek miért nem kötelezhetők díj fizetésére.

Mindebből következően azonban továbbra is az egészségügyi szolgáltatás díjának- az elvégzett orvosi szemle, vizsgálat árának - megfizetése a kérdés, figyelemmel arra, hogy - a fentebb kifejtettek szerint - ezért a vizsgálatért az egészségügyi szolgáltató nem kap az OEP-től semmiféle térítést. Nyilvánvaló, hogy egy-egy alkalommal nem okozhat problémát az "ingyen végzett orvos-szakmai munka", de amint beadványában a kórház jogtanácsosa felvetette, nagyszámú előfordulás esetén jelentős költségek merülnek fel. Mindez az egészségügyi intézmények alulfinanszírozásának következtébenjelentkező aggály, hiszen a szigorú elszámolási rend nem enged efféle bizonytalanságot.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Figyelemmel az Ön által is ismerten meglehetősen nehéz helyzetű egészségügyi ellátórendszer szüntelen problémáira, elismerve az állam büntető igénye érvényesítésének primátusát, tiszteletben tartva a jogi normák hierarchiájának rendjét, a jogi háttér elemzése után továbbra is fenntartom álláspontomat, mely szerint a büntetőeljárás során az egészségügyi adatközlés díjmentes és kötelező, az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele - a hatályos jogszabály szerint - térítésköteles.

Amennyiben a jogalkotó valamely felhívott norma keretei között külön rendezni óhajtja a jelen ügy alapjául szolgált kérdést, és a látlelet kiadását térítésmentesen rendeli a nyomozóhatóság számára, úgy a kérdés okafogyottá válik.

Köszönöm Legfőbb Ügyész Úr szíves figyelmét, és kérem, szíveskedjen a fentieket megfontolni, álláspontjáról tájékoztatni.

Budapest, 2004. december

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

A verespataki tervezett beruházással kapcsolatos levelezés

Professor Ioan Muraru BUCAREŞTI

Tisztelt Professzor Úr!

A sajtóból értesültem arról, hogy a Maros romániai vízgyűjtőterületén, Verespatakon működő arany- és ezüstbányát egy vegyes vállalat bővíteni akarja, továbbá arról is, hogy az arany kinyerése a helyszínen, cianidos kilúgozással történne.

Közismert, hogy a környezeti ártalmak sok esetben nem állnak meg az országhatároknál, ezért a szennyezésben vétlen államokat is sújtják, különösen igaz ez a határvizekre. Úgy vélem, valamennyiünk közös érdeke, hogy még egyszer ne történhessen meg a négy évvel ezelőtti tiszai cianid szennyezéshez hasonló környezeti katasztrófa.

A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a határvizek védelme és fenntartható hasznosítása céljából folytatandó együttműködésről szóló, Budapesten 2003. szeptember 15-én aláírt Egyezmény célkitűzései között szerepel a határon átterjedő káros hatások (árvizek, szárazság okozta helyzetek és rendkívüli szennyezések) megelőzése, elhárítása, csökkentése, és ellenőrzés alatt tartása.

A tervezett tevékenységgel összefüggésben esetlegesen bekövetkező szenynyezés következményei - a tiszai cianid szennyeződéshez hasonlóan - Románián kívül Magyarországot is sújtanák.

Ennek kívánatos elkerülése érdekében kérem Professzor Úr együttműködését, valamint szíves tájékoztatását arról, hogy érkezett-e hivatalába a tervezett bánya építésével kapcsolatos panasz, illetve tervez-e fellépést az ügyben. Kérem továbbá, szíveskedjék tájékoztatni az ügy fejleményeiről.

Végül ezúton szeretném felajánlani munkájához együttműködésemet, a két országot fenyegető közös veszély elhárításában.

Segítő együttműködést nagyon köszönöm.

Budapest, 2004. november

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

Professor Ioan Muraru BUCAREŞTI

Tisztelt Professzor Úr!

A Verespatakra tervezett arany- és ezüstbánya ügyében ismét Önhöz fordulok, hiszen a magyarországi közvélemény érdeklődése, félelmei, valamint érzékenysége a kérdéssel kapcsolatban arról tanúskodik, hogy a társadalom környezeti tudata és felelőssége jelentősen megnőtt. A magyar társadalom az állami és a jogvédő szervektől - így az ombudsmantól is - azt várja, hogy a tervezett beruházást fokozott figyelemmel kísérje, hiszen egy esetleges környezeti katasztrófa következményei Magyarországot is súlyosan érintenék.

Munkám során magam is tapasztaltam azt a "csapdahelyzetet" amikor egy tervezett beruházás kapcsán a nemzetgazdasági érdek a környezeti-, illetve természeti értékekkel kerül szembe. Úgy vélem - és ezt igazolják a nemzetközi tapasztalatok is -, az ilyen ügyekben a nemzetgazdasági (profit) érdeket a természeti és környezeti értékek rovására túlhangsúlyozzák.

Egyebek mellett ennek felismerése motiválta a fellépésemet egy Magyarországra tervezett NATO beruházással összefüggésben, amelynek során egy fokozottan védett területre tervezett lokátorállomás ellenében álltam a védett természeti értékek védelme mellé.

Jelentésemben különös nyomatékkal hívtam fel a figyelmet arra, hogy a környezet- és természetvédelem a jövő generációk érdeke is, akiknek jogvédelmére - képviselők hiányában - az ombudsman hivatott. Képviseletükben eljárva szükséges közös természeti értékeinket példamutató következetességgel menteni és - nemzetközi kötelezettségvállalások keretében is - megőrizni, oly módon is, hogy tartózkodunk a visszafordíthatatlanul káros folyamatok elindításától.

Engedje meg ezért, hogy tisztelettel és barátsággal ajánljam a figyelmébe az általam hivatkozott ügy rövidített, az Európai Ombudsman részére is megküldött változatát.

Az Európai Unió jogvédő szervei körében érvényesülő együttműködő alkotmányosság elve jegyében kérem, hogy az üggyel kapcsolatos álláspontjáról, valamint arról, hogy Hivatala által van-e lehetősége eljárást folytatni, tájékoztatni szíveskedjen.

Sikeres és eredményes együttműködésünk reményében szívélyes és baráti üdvözlettel:

Budapest, 2005. január 17.

Lenkovics Barnabás s. k.

ROMÁNIA

Környezet- és Vízgazdálkodási Minisztérium

Környezet- és Vízgazdálkodási Miniszter Hivatala

108/S.B./21.01.2005. szám

Prof. Ioan Muraru Ph.D. Úr részére

108/S.B./11.01.2005. számú levelére reagálva, figyelemmel Lenkovics Barnabás Professzor Úr, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa levelére, tisztelettel tájékoztatjuk Önt a következőkről:

A Rosia Montana Gold Corporation cég 2004. december 14-én, 4833-as számon kérelmezte környezeti engedély megadását a "Rosia Montana" beruházáshoz, melyet az Alba Környezetvédelmi Ügynökség vett nyilvántartásba. A 85/337/EK irányelv és az azt módosító, a köz- és magánberuházások környezeti hatásvizsgálatáról szóló 97/1 1/EK irányelv szerint (a román jogba átültetve a 918/2002 számú, a környezeti hatásbecslés eljárási kereteinek megállapításáról és az ezen eljáráshoz szükséges köz- és magánberuházási tárgykörök listájának jóváhagyásáról szóló Kormánydöntéssel) az eljárás megindítása céljából bemutatott dokumentáció megtalálható a technikai űrlap és a beruházás prezentációs levele között.

A beruházás, melyhez a környezeti engedély megadását kérelmezték, az Espoo-i Egyezmény szabályai alatt áll a határokon átívelő környezeti hatásbecslés vonatkozásában (Espoo-i Egyezmény, Románia által a 22/2001-es számú törvénnyel ratifikálva) . Ebben az összefüggésben, a 22/2001-es számú törvény rendelkezéseinek értelmében, a Környezetés Vízgazdálkodási Minisztérium a Külügyminisztériummal együttműködésben január elején értesítette a potenciálisan érintett államokat: Magyarországot, Szerbiát és Montenegrót, Bulgáriát, Moldvát, Ukrajnát és Szlovákiát.

A válaszok megérkezését követően az eljárás folytatódni fog a román jog rendelkezéseinek megfelelően, az Európai Unió jogának betartásával.

A Környezet- és Vízgazdálkodási Minisztériumhoz címzett valamennyi panasz és tiltakozás, közte Lenkovics Barnabás Professzor Úré is, külön nyilvántartásba került, és azokat a beruházási igazgató rendelkezésére bocsátjuk mielőtt a társadalmi vitára sor kerülne. Eddig 3000 tiltakozás érkezett hozzánk.

Figyelembe véve, hogy Románia értesítette Magyarországot, tisztelettel javasoljuk Lenkovics Barnabás Professzor Úrnak, hogy forduljon a magyar Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztériumhoz, a környezeti hatásbecslési és a "Rosia Montana" beruházás engedélyezési eljárásával kapcsolatos érintettség vizsgálata céljából.

Őszinte tisztelettel:

Sulfina Barbu miniszter

Lenkovics Barnabás Professzor Úrnak

az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának

MAGYARORSZÁG

Tisztelt Lenkovics Barnabás Professzor Úr!

Megtiszteltetés számunkra, hogy Románia Ombudsmani Hivatalához fordult, és ezúton értesítjük arról, hogy leveleit alaposan megvizsgáltuk.

Nagy érdeklődéssel tanulmányoztuk a levelében említetteket a Maros folyónak, a verespataki térség arany- és ezüstkitermelése vagy a bányák kibővítéséből származó, cianidokkal való lehetséges szennyezésére vonatkozóan.

Kérelme a Román Alkotmány 35. cikkében oltalmazott egészséges környezethez való jog lehetséges megsértésével összefüggésben került megvizsgálásra.

A fent említett tényekre figyelemmel, az Emberek Jogvédő Intézetének szervezetéről és működéséről szóló 35/1997-es számú törvény 22. szakasza alapján levélben fordultunk a Környezet- és Vízgazdálkodási Minisztériumhoz.

2005. január 11 -én sor került intézetünk képviselőinek és Sulfina Barbu Asszonynak, Románia Környezet- és Vízgazdálkodási miniszterének megbeszélésére.

A miniszter Asszony arról tájékoztatott bennünket, hogy egyáltalán nincs tudomása a Környezet- és Vízgazdálkodási Minisztériumban nyilvántartásba vett olyan kérelemről, mely a verespataki arany- és ezüstbányák kibővítésére vonatkozik, azonban a társadalmi viták kapcsán már megismerkedett a problémával. Említette azt is, hogy a kérelem hiánya e tárgyban nem tette lehetővé eljárás megindítását az összes szükséges engedély megszerzéséhez.

A miniszter Asszony biztosított bennünket, hogy konzultál e kérdésben a Környezet- és Vízgazdálkodási Minisztériumban dolgozó szakemberekkel és tájékoztat bennünket. Ezúton csatolom Önnek a fent említett minisztérium 2005. január 25-én számunkra megküldött válaszának másolatát.

Annak ellenére, hogy a verespataki térség problémáját a román média és a Román Akadémia plenáris ülése is megvitatta, a román ombudsmanhoz eddig még nem érkezett panasz ez ügyben.

Amint további információhoz jutunk az üggyel kapcsolatban, tájékoztatni fogjuk Önt.

Ez úton ragadom meg az alkalmat, hogy biztosítsam Önt, tisztelt Professzor Úr, legmélyebb nagyrabecsülésemről.

Bukarest, 2005. január 26.

Prof. Ioan Muraru, Ph.D.

1.28.5. Az országgyűlési biztosok nyilatkozata

A Magyar Köztársaság Országgyűlése által az alkotmányos alapjogok védelmére és érvényesülésük elősegítésére megválasztott országgyűlési biztosok aggodalommal állapítják meg, hogy megjelentek szélsőséges, az emberi jogokat tagadó és az alkotmányos jogállam értékeivel szemben álló eszmék. Ilyen eszmék megnyilvánulása a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulójára - október 15-re - tervezett hungarista demonstráció is.

Szálasi hungarista mozgalma és a nyilasok hatalma a magyar történelem egyik legsötétebb, legembertelenebb korszakába torkollott. Minden olyan megmozdulás, amely közösséget vállal az újkori barbárság eszméivel, tetteivel, képviselőivel, nemcsak az áldozatok velünk élő emlékét sérti, hanem azoknak az embereknek az érzéseit is, akik soha többé nem akarnak félelemben, megaláztatásban, kirekesztettségben élni.

A Magyar Köztársaság Alkotmánya -jogállami értékeivel és intézményeivel - amellett tesz hitet, hogy soha többé ne jöjjön el a félelem, a megaláztatás és a kirekesztettség kora. Az országgyűlési biztosok kinyilvánítják elkötelezettségüket a magyar demokratikus jogállam méltósága és ereje mellett. Elítélik azokat az eszméket és képviselőiket, amelyekre, és akikre október 15-én nem ünneplően emlékezni kell, hanem elutasítóan visszagondolni.

Az országgyűlési biztosok ez úton is kifejezik azt a meggyőződésüket, hogy az állam fellépése az ilyen és ehhez hasonlójelenségekkel szemben alkotmányos kötelesség. Erre kötelezi az állam megfelelő hatóságait az alkotmány és az általa meghatározott jogrend, valamint nemzetközi jogszabályok és ajánlások egész sora. Ezért az állam szerveit olyan helyzetbe kell hozni és tartani, hogy alkotmányos kötelezettségeik teljesítéséhez mindenkor rendelkezésre álljanak a szakmai, személyi és tárgyi feltételek. A jogalkotónak gondoskodnia kell arról, hogy az állam hatóságainak megfelelő felhatalmazásuk legyen alkotmányos kötelezettségeik teljesítéséhez.

A civil szervezetek, a polgárok, az egész társadalom támogatása abban, hogy a maguk sajátos eszközeivel is felléphessenek a társadalmi békét, alkotmányos értékeinket fenyegető jelenségekkel szemben, szintén az állam alkotmányos kötelezettsége. Az állam tisztségviselőinek minden megnyilatkozásukkal egyértelművé kell tenniük alkotmányos értékrendünk sérthetetlenségébe vetett meggyőződésüket.

Ezzel a nyilatkozattal is e kötelezettségünknek teszünk eleget.

Budapest, 2004. szeptember 28.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.

Dr. Takács Albert s. k.

Dr. Kaltenbach Jenő s. k.

Dr. Péterfalvi Attila s. k.

1.28.6. Jogszabály-véleményezések

I. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény, valamint végrehajtási rendeletének több fázisú véleményezése

Ügyszám: Gy. 389/2002.

Hiv. szám: IM/HÁT-IV/2002/TÜ/472.

Dr. Somogyvári István közigazgatási államtitkár úrnak Igazságügyi Minisztérium Tisztelt Államtitkár Úr!

Köszönöm, hogy véleményezésre megküldte az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény koncepcióját.

Egyetértek a koncepció azon megállapításaival, hogy az adott kérdésben sem az alkotmány módosítására nincs kényszerítő szükség (3. pont), sem a konkrét jogalkotásra nem kötelezi Magyarországot az Emberi Jogok Európai Egyezménye (4.2. pont) . Ma hatályos jogrendszerünkben mind az Alkotmány normái (az Alkotmánybíróság határozataival kiegészítve), mind az egyes ágazati külön törvények (összefoglaló X./2. pont) ma is eleget tesznek a nemzetközi elvárásoknak.

Mindazonáltal az emberi jogi jogalkotás továbbfejlesztése érdekében nem ellenzem egy általános törvény elfogadását, amely egyfelől - az Alkotmányhoz képest - részletesebben írja körül a diszkrimináció tilalmát és az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség követelményét, másfelől - az ágazati külön törvényekhez képest - biztosítja az általános és egységes értékrendet és elvárásokat mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás folyamatában.

Az alapvető problémák ezt követően, az érvényes törvény gyakorlati érvényesülése és ennek számonkérése, a számonkérés intézmény- és szankciórendszere körül merülnek fel. Ezen a téren a koncepció zavaros, keveri a közjogi és magánjogi megoldásokat, az állami-közhatalmi és a civil-társadalmi elemeket.

A javaslatban favorizált Egyenlő Bánásmód Bizottság, mint új állami (?) szerv a jogállami struktúrába sehova nem illeszkedik:

- törvényességi felügyeletet gyakorol (felettes közigazgatási szerv vagy ügyészség?);

- ajánlásokat tesz panaszok orvoslására (ombudsman?);

- bírságol (hatóság vagy rendőrség?);

- közérdekű keresetet indít (érdekvédelmi szerv?);

- jogalkotást véleményez (kodifikátor?);

- tájékoztat (médium?);

- felvilágosítást nyújt (jogsegélyszolgálat?);

- pénzt oszt (kuratórium?);

- nyilvántartást vezet (hivatal?);

- közvetít (mediátor?);

- közreműködik, koordinál stb. (??) .

Hasonló aggályok a szankciórendszerrel kapcsolatban:

- elismerés, elégtétel - Ptk. 84. § (1) bek. a)-d) pontok, polgári jog, alanyi jogvédelem, kontradiktórius eljárás, polgári bírósági út;

-kártérítés - reparáció, ld. előző minősítés;

- pénzbírság - közigazgatási jog, represszió, a büntető jelleg folytán az ártatlanság vélelme és direkt bizonyítás; itt fontos hangsúlyozni azt is, hogy az új Ptk. koncepciója a személyiségvédelem köréből a bírság intézményét elhagyni javasolja, helyette a sérelemdíj bevezetése szerepel.

Ezzel összefüggésben felhívom a figyelmét arra is, hogy a Polgári perrendtartásnak azt a szabályát, amely egyéni jogsérelem esetén az ügyészt keresetindításra jogosította fel, az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Ennek egyik indoka az volt, hogy az egyéni érdekek legjobb ismerője és érdeksérelem esetén az igény kizárólagos jogosultja maga az érintett személy, aki a jogállami demokráciában nem szorul állami gyámkodásra.

Ha a Bizottság egy új hatóság, döntésével szemben a közigazgatási bírósághoz vagy az ombudsmanokhoz lehet fordulni, ha egy új (külön-) bíróság, az igazságszolgáltatás rendszerébe kell illeszteni.

Álláspontunk szerint a törvényből - fenti okok miatt - az intézmény és szankciórendszerre vonatkozó részeket ki kell hagyni. Az ombudsmanok mindegyike hét év óta nagy számban és kellő hatékonysággal lép fel minden diszkriminációval szemben, sőt legújabban ide értendők a miniszteri biztosok is. A diszkrimináció súlyosabb eseteiben pedig a büntető és polgári bíróságok nyújtanak jogvédelmet és alkalmaznak hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat. Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség terén pedig azok politikai-gazdasági-pénzügyi-szociális feltételeinek javításával lehet jelentős javulást elérni.

Budapest, 2002. december 16.

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 311/2003.

Hiv. szám: IM/ALK/2003/KÖZIG/106.

Dr. Somogyvári István közigazgatási államtitkár úr részére Igazságügyi Minisztérium Tisztelt Államtitkár Úr!

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslatról készített kormány-előterjesztés tervezetét megkaptam és áttanulmányoztam. Elnézését kérem, hogy álláspontomat csak a határidő letelte után hozom tudomására.

A tervezet a 2002. december 16-i levelünkben foglalt észrevételeinket teljességgel figyelmen kívül hagyja, ezért megerősítem, hogy korábbi álláspontunkat teljes terjedelmében, szöveg szerint, változatlanul fenntartjuk.

Engedje meg, hogy a korábbi észrevételeink kiegészítéseként további aggályokat fogalmazzak meg.

Az a rendelkezés (2. §), amely értelmében az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó, külön törvényben meghatározott rendelkezéseket e törvény rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni, bizonytalanságot kelt a Ptk. 1. § (1) bekezdésével összefüggésben. ("Az e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat - ha eltérően nem rendelkeznek-e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni.")

Nem világos, hogy a diszkrimináció tilalmát szintén szabályozó, a tervezet által módosítani szándékozott Ptk. és az új törvény viszonya milyen lesz; melyik jogszabályt kell majd a másikkal összhangban értelmezni, és eltérés esetén melyik lesz az irányadó?

Az új Ptk. koncepciójával történő összevetés ezeket a kérdéseket még élesebben veti fel.

Az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának elfogadásáról, valamint a polgári jogi kodifikációról szóló 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozat időarányos végrehajtásáról és módosításáról szóló 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozat a Ptk. és az alkotmányos jogok kapcsolatát tekintve kimondja, "hogy az Alkotmány elveinek és értéktartalmának maradéktalanul érvényesülnie kell a magánjog világában is. [....] A Koncepció ugyanakkor a magánjogi szabályozás sajátosságait kívánja kifejezésre juttatni. A magánszemélyek hátrányos megkülönböztetésének tilalma például összhangban kell, hogy álljon a magánjogi szerződések világában uralkodó magánautonómia követelményeivel".

Az új Ptk. kódex jellegéről a koncepció így szól: "a megalkotandó Polgári Törvénykönyv monista elven épül fel: átfogja az üzleti világ, a kereskedelem, vagyis a vagyoni forgalom professzionális szereplőinek és a magánszemélyeknek magánjogi viszonyait egyaránt. [.....] A monista elvre épülő kodifikáció nagy előnye, hogy ily módon elkerülhetők a párhuzamos szabályozások [...]. A Polgári Törvénykönyv nem egy a törvények közül. Kiemelkedő jelentőségét az általa közvetlenül szabályozott életviszonyok fontossága önmagában is mutatja. Szerepe azonban túlmegy a közvetlenül szabályozási körébe vont viszonyokon, kisugárzik valamennyi polgári jogi normával rendezett vagy rendezhető kapcsolatra, éspedig függetlenül attól, hogy az adott norma kifejezetten háttér-jogszabályaként jelöli-e meg a Polgári Törvénykönyvet vagy sem."

"Fenntartandó az új Kódexben is az a követelmény, hogy a magánj ogi viszonyokat szabályozó normákat - a törvényeket is, ha azok eltérően nem rendelkeznek - a Polgári Törvénykönyvvel összhangban, a Kódex rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni. Ez a követelmény azt is kifejezésre juttatja, hogya Kódex a magánjogi jogviszonyok alapvető normáinak gyűjteménye, és elveinek érvényesülniük kell a magánjogi viszonyokat rendező különös törvényekben és egyéb jogszabályokban is. Az értelmezési alapelv szerepe éppen az, hogya magánjogi viszonyokat szabályozó kódexbeli és külön normák alkalmazása ne kerülhessen szembe a Kódex egészének céljával, ne vezethessen a Törvénykönyv rendeltetésével ellentétes eredményre."

Az új Ptk. koncepciójából tehát arra lehet következtetni, hogy a kódex rendszertanilag központi szerepe továbbra is fennmarad, ezért nemcsak a jelenben, hanem a jövőre nézve is jogbizonytalanságot okoz a Ptk. 1. § (1) bekezdése és a megküldött tervezet 2. §-a közötti alapvető ellentmondás.

Szintén rendkívül aggályos, hogy a tervezet 44. §-a módosítani kívánja a Ptk.-t. Ez a gyakorlat a jogbiztonság követelményének sérelmét veti fel, amit maga az Igazságügyi Minisztérium is helyesen felismert, hiszen az idézett Koncepció is igyekszik kiküszöbölni ezt a gyakorlatot: "Ugyanezt a jogpolitikai követelményt [ti. a kódex központi, stabil szerepét] szolgálja az a kívánalom is, hogy a Polgári Törvénykönyvet csak erre irányuló külön törvénnyel (és nem egy egyéb tárgyban hozott törvényben, mintegy mellékesen) lehessen módosítani. (Ma ez a maxima is rendszeresen és ötletszerűen sérül.) A jogalkotási törvény megfelelő módosítása-a Ptk. és a hozzá hasonló jogágazati jellegű (anyagi jogi, illetve eljárásjogi) kódexek vonatkozásában - az igazságügy-miniszter feladatává tehetné (az ún. »salátatörvények« tilalmával) e követelmény garantálását."

Ehhez az állásponthoz csatlakozom, és nyomatékosan felhívom a minisztérium figyelmét arra, hogy de lege ferenda maga is helyteleníti ezt a törvénymódosítási gyakorlatot.

A bizonyítási teher megfordítása (14. §)- a létrehozandó Egyenlő Bánásmód Bizottság széles és az alkotmányos keretekbe nehezen beilleszthető jogosítványaira tekintettel - szintén aggályos. A Bizottság által kiszabható szankciók- bár magánjogi jogviszonyban résztvevő feleket is sújthatnak - nem egyértelműen magánjogi, hanem inkább közjogias (pl. pénzbírság) jellegűek, tehát nem lehet azokat a magánjogi deliktuális kártérítés exculpációs rendszerével párhuzamba állítani. A tervezett rendelkezés tehát az ártatlanság vélelmével összefüggésben (Alkotmány 57. § [2] bek.) is komoly aggályokat vet fel. Mindez szoros összefüggésben van azzal a problémával, hogy bár a Bizottság quasi igazságszolgáltatási tevékenységet végez majd, tagjait viszont a miniszterelnök nevezi ki (18. §), tehát személyi összetételére kizárólag a végrehajtó hatalomnak van befolyása. Ezzel álláspontom szerint súlyosan sérül a hatalommegosztás alkotmányos elve.

Kérem államtitkár urat, hogy észrevételeimet szíveskedjék figyelembe venni.

Budapest, 2003. augusztus 27.

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 621/2004.

Dr. Somogyvári István közigazgatási államtitkár úrnak Igazságügyi Minisztérium Tisztelt Államtitkár Úr!

Köszönöm, hogy a minisztérium lehetőséget biztosított az Egyenlő Bánásmód Hatóságról és eljárásának részletes szabályairól [....] szóló kormány-előterjesztés tervezetével kapcsolatos észrevételeink megosztására.

2002. december 17-én az IM/HÁT-IV/2002/TÜ/472. hivatkozási számra a Gy. 389/2002-es ügyszámon, az IM/ALK/2003/KÖZIG/106. hivatkozási számú megkeresésükre pedig 2003. augusztus 27-én a Gy.311/2003-as ügyszámon már kifejtettem álláspontomat az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény tervezete kapcsán.

Tekintettel arra, hogy a törvény elfogadásakor az érveimet a jogalkotó teljességgel figyelmen kívül hagyta, a törvény végrehajtási rendelete kapcsán alkotmányossági aggályaimat nem kívánom megismételni.

A fentiek alapján tájékoztatom, hogy a korábban kifejtett álláspontomat a rendelet tervezetével kapcsolatban is változatlanul fenntartom.

Köszönöm, hogy lehetőséget biztosítanak arra, hogy az egyeztetésen szóban is kifejthessük a véleményünket.

Budapest, 2004. október 7.

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

II. További véleményezések:

Ügyszám: Gy. 9/2004

Hiv. szám: 6-1862/2003

Dr. Sipos Irén

helyettes államtitkár asszonynak

Belügyminisztérium

Tisztelt Államtitkár Asszony!

A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvényjavaslat és kormány-előterjesztés tervezetét megkaptuk és tanulmányoztuk. Köszönjük, hogy lehetővé tette a szóban forgó törvényjavaslat-tervezet szövegének megismerését.

Maradéktalanul egyetértünk az előterjesztés azon megállapításaival, miszerint az Alkotmány 2004. május 1. napján hatályba lépő rendelkezései, mind az ún. "etnobiznisz" visszaszorítása, végül a kisebbségek valódi autonómiájának kiteljesedése megkívánja a kisebbségi önkormányzati képviselők választásának újraszabályozását.

Egyetértünk azzal, amit a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos már többször kifejtett, hogy "nincs akadálya annak, hogy a kisebbségi választójogi névjegyzékeket - kisebbségenként - maguk az érintettek, tehát a kisebbségek önkormányzatai, illetve az általuk demokratikusan megválasztott »kisebbségi választási bizottságok« vezessék." Le kell szögezni azonban azt is, hogy semmi nem indokolja, hogy az említett névjegyzékeket - hasonlóan az országgyűlési és az önkormányzati választásokon alkalmazott névjegyzékhez - az állam, illetőleg annak tisztviselői kezeljék.

Úgy gondoljuk, hogy a törvénytervezet jelen formájában nem alkalmas arra, hogy az "etnobiznisz" lehetőségét érdemben visszaszorítsa, illetve kizárja.

Az Alkotmány - előzőekben említett - rendelkezései jogalkotási feladatot írnak elő az Országgyűlés számára, melynek eleme a kisebbségi önkormányzati választójogi szabályok újrakodifikálása is. Ennek során annak elérése a cél, hogy az egyes nemzeti és etnikai kisebbségi közösségek valóban maguk hozhassák létre önkormányzataikat. (Tehát ki kell zárni annak lehetőségét, hogy az adott kisebbséghez nem tartozók gyakorolhassák választójogukat.)

Ez a cél - amint az az előterjesztés tervezetéből is kitűnik - úgy valósítható meg, hogy a valamely kisebbséghez tartozók önkéntesen, szabad elhatározásuk alapján névjegyzékbe vétessék magukat, amennyiben élni kívánnak a közösséget megillető, önkormányzáshoz fűződő kollektív jogukkal.

A tervezetben szereplő megoldás azonban - bár a névjegyzékek felállítását magáévá tette - lehetőséget biztosít arra, hogy bárki, bármilyen kontroll nélkül felvétesse magát valamely kisebbség választói névjegyzékébe. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy megfosztanánk az egyes közösségeket attól a lehetőségtől, hogy vitassák a nyilvánvalóan nem közéjük tartozó személyek identitását, tehát "szentesítenék" a joggal való visszaélés lehetőségét. A nemzeti és etnikai kisebbségekjogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Nekt.) jelenleg hatályos szövege többé-kevésbé meghatározott módon tartalmazza a kisebbséghez tartozás kritériumait. Az előterjesztés ezzel szemben a kisebbséghez tartozás ismérveiről hallgat, még csak a Nekt. szabályozására sem utal.

Álláspontunk szerint a jogállamiság elvével, valamint az abból levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozhat, hogy a tervezet nem határozza meg azt, hogy az estleges többes kisebbségi identitású személy hány nemzeti és etnikai kisebbségi névjegyzékbe vehető fel egyidejűleg, illetve egymást követő választásokon. Mindez nem szorulna részletes szabályozásra, ha a névjegyzékbe való felvétel feltételeként a kisebbséghez tartozás szükséges ismérvei is meghatározásra kerülnének. (Így például: kisebbségi nyelv, kultúra és hagyományok ismerete, olyan összetartozás-tudat, amely mindezek megőrzésére, a történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányulnak.)

Felesleges, félreérthető, ekként a jogrendszer koherenciáját veszélyeztető megoldásnak tartjuk, hogy a tervezet szerint a helyi kisebbségi önkormányzatok elnevezése - a jogintézményt érdemében érintetlenül hagyva - "települési kisebbségi önkormányzat"-ra módosulna. Ez - mivel Nekt. 22. § (1) bekezdésében szabályozott más jogintézménnyel, a "kisebbségi települési önkormányzat"-tal összetéveszthető -, adott esetben a jogállamiság elvével összefüggő alkotmányos visszásságot is okozhat.

Budapest, 2004.

Takács Albert s. k.

Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 19/2004.

Hiv. szám: 6-43/2004.

Dr. Sipos Irén

közjogi helyettes államtitkár asszonynak

Belügyminisztérium

Tisztelt Helyettes Államtitkár Asszony!

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról készült kormány-előterjesztés tervezetét köszönettel vettük. Önmagával a gyermekek helyzetének javítását célzó szándékkal feltétlenül egyetértünk.

"Rokon terület" bizonyos szempontból az akadálymentesség szabályozása, annak vizsgálatából is leszűrt tapasztalatok alapján az OTÉK módosításhoz közvetlenül kapcsolódó kérdéseink:

Mi az oka (mert nem feltétlenül érthető) a "hatósági ügyfélforgalom" épületeiből egyesek kiemelésének, illetve pont ezekének, másokénak pedig nem. Ha a várakozás hosszúsága a mérvadó, akkor pl. a földhivatal, bíróság, rendőrség (ahol esetleg a gyermeknek meg kell jelennie, nem csak magukkal viszik, mert nincs kire hagyni) legalább olyan hosszú ott-tartózkodást igényelnek, mint pl. az okmányirodák. A felkeresés gyakoriságának itt nincs jelentősége.

Ha nevesített a "művelődési ház és múzeum", miért nem szerepel a színház (lásd pl. Bábszínház), cirkusz, állatkert, vidámpark stb., ahol a gyermekek (családok) látogatása épp olyan gyakori lehet. Nem szerepelnek a nagy sportlétesítmények, korcsolyapálya, aqua-parkok stb. sem.

Javasoljuk a "forgalom számára nyitva álló" fordulat egységes alkalmazását a fogalomhasználatban a "megnyitott" helyett. A kétféle fogalom nem alkalmas a közszolgáltatás-szolgáltatás megkülönböztetésére (már ha ez volt a cél), lásd közkórház-magánkórház.

Az építési követelmények közül a külön helyiségekre és berendezésekre (WC, pelenkázó stb.) vonatkozó kötelezettségeknél valóban okszerű szűkebb épületkört meghatározni, ahol azokat meg kell építeni.

A 6. számú melléklet 3. pont "mélyen üvegezett ajtó, loggia" stb. nem ilyen kategória. Azok a szükségletek nem függhetnek attól, hogy pl. eléri-e a település lélekszáma a 25 000-et, kizárólag attól, hogy van-e az épületnek lépcsőházi orsó-tere, mert ha igen, ott a gyerekek védelmét biztosítani kell. Ez vonatkozik az elektromos dugaszolóaljzatra stb.-re is. Ezeknek minden, gyermekek által is látogatható közhasználatú épületre egyaránt vonatkozó biztonsági előírásoknak kell lenniük.

A tervezetben szereplő követelményeket csak új építés és engedélyköteles átépítés, bővítés esetén kell alkalmazni. Van-e (bármely távoli) határideje a megvalósításnak?

A meglévő épületállomány jó része, ha a megfelelő használati módra létesült, akár egy évszázadon át nem igényel sem átépítést, sem bővítést, csak egyszerűen tatarozást, festést stb. Így az új helyiségek létesítése is 100 év múlva aktuális. A 6. számú melléklet 3. pontjában szereplők itt is sajátos kategóriát jelentenek. Ütésálló üveg felszerelése stb. talán nem csak 100 év múlva, és nem csak egyébként engedélyköteles átalakítás-bővítés alkalmával elvégezhető, illetve elvárható biztonsági intézkedés.

A tervezet 104. § (1) bekezdés d) pontja látszólag jó megoldás, ugyanakkor a legnagyobb ilyen intézmények felújítá-sát-fenntartását ugyanaz a minisztérium fedezi, amelyik a felmentést adná, ami nem biztos, hogy elfogulatlan döntést eredményez.

Javasoljuk a tervezet pontosítását a felvetett kérdések megoldására.

Budapest, 2004. január

Üdvözlettel: Takács Albert s. k.

Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 179/2004.

Őri István

közigazgatási államtitkár úrnak Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Tisztelt Államtitkár Úr!

"A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításának elősegítéséről szóló törvényjavaslatról" című kormány-előterjesztés tervezetét köszönettel vettem.

Az árvíz-, belvízvédelemmel kapcsolatos korábbi biztosi vizsgálatok alapján az előterjesztést rendkívül fontosnak és a cél megvalósítására alkalmas eszköznek tartom.

Vízügyi szakmai kérdéseket természetesen nem érintve, javasolom:

1-4. §-okhoz:

Meghatározni, hogy árvízi tározót hol lehet létesíteni, például külterületen, be nem épített területen, termőföld művelési ágú területen, mezőgazdasági területen stb.

Amíg az árvízi tározó jogi jelleg fel van jegyezve, a terület (fenti) rendeltetése nem változtatható (lásd még 10. §) .

A tározót a szakmailag lehetséges, közel egyenértékű változatok közül ott kell kijelölni, ahol

- a terület egyébként is vízjárta, belvizes;

- legalacsonyabb a föld aranykorona értéke;

- legnagyobb az állami tulajdon aránya.

Nem lehet kijelölni azt a területet, ahol a víz csak helyben megtartható védett értékeket fenyeget (régészeti-műem-lék-természetvédelmi) .

7. §-hoz: egy tulajdon(rész) egy jogcímen jogosultja kaphat térítést vagy kártalanítást. (Például: vagy a tulajdonos, vagy a haszonbérlő, de mindkettő nem.)

7. § (6) bekezdéshez: rendelkezik a 6. § (2) bekezdésről, de a 6. §-nak nincs (2) bekezdése.

8. § (4) bekezdéshez: a nyilvántartásban fel kell tüntetni az egyszeri térítéssel és a kártalanítással kapcsolatos adatokat (például: kifizetés ténye) .

Budapest, 2004. március

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 262/2004

Dr. Tóth Zoltán közigazgatási államtitkár úrnak

Belügyminisztérium Tisztelt Államtitkár Úr!

Munkatársaink 2004. április 27-én részt vettek a Parlament "Alkotmány- és Igazságügyi Bizottsága, az Önkormányzati Bizottsága és az Informatikai és Távközlési Bizottsága közös, Új Áe. előkészítő albizottságának" ülésén. Ezt követően a Ket. tervezetével kapcsolatos kérdésekben megbízott munkatársaink egyeztettek Önnel és kollégáival, valamint az Igazságügyi Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal képviselőivel.

Észrevételeink kialakítása során - csakúgy, mint a törvény koncepciójának és a tervezet előző szövegváltozatainak véleményezésekor - tekintettel voltunk eddigi következetes és egyöntetű tapasztalatainkra.

A törvénytervezet általunk időben legkésőbbiként kézhez kapott változatának tanulmányozása során örömmel észleltük, hogy korábbi észrevételeink egy részére az új tervezet elkészítésekor figyelemmel voltak. Ezúton is fel szeretnénk hívni azonban figyelmét néhány - munkatársaink által már szóban ismertetett - észrevételünkre.

Először is a tervezet 5. § (2) bekezdésére, mely tartalmilag a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 7. §-ának rendelkezéseihez hasonló. Amint arra legutóbbi - a Ket. 2004. március 17-i tervezetére tett észrevételeinket tartalmazó - levelünkben is felhívtuk figyelmét, nem látjuk indokoltnak, hogy a tervezet kizárólag a jogi képviselő nélkül eljáró természetes személy ügyfelek részére biztosítja a tájékoztatást, a jogi képviselővel eljáró természetes személyek, a jogi személyek, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok részére viszont nem. A tervezet -jelen formájában - nincs tekintettel a közigazgatási anyagi jogi jogszabályok igen széles körére (pl. rendezési terv, technikai jellegű normák stb.) . Ezért az irányadó jogszabály rendelkezéseiről szóló tájékoztatás elmaradása adott esetben a jogi képviselővel eljáró ügyfelet is hátrányosan érintheti, ami önmagában alkalmas arra, hogy alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozzon. Megjegyezzük, hogy ha még el is fogadnánk azt a fikciót, hogy a jogi képviselő minden jogszabályt maradéktalanul ismer, a tervezet akkor is alkalmas arra, hogy a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot okozzon. (Jogi képviselő nélkül eljáró jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok esetében.) A tervezet 110. §-ával kapcsolatban (legutóbbi véleményezett tervezet 119-120. §) már többször felvetettük azt a problémát, hogy hogyan értesül az ügyfél arról, hogy az egyik ügyfél keresetet nyújtott be a bírósághoz. Ennek pontos szabályozása különösen azért fontos, mert a döntés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó kérelem bírósági elbírálásáig a végrehajtás nem foganatosítható, ideértve azt is, hogy a számára kedvező jogerős határozatot a jogosult sem hajthatja végre. (A tervezet szövegéből ez az ügyfél számára nem feltétlenül nyilvánvaló, ő ugyanis nem "foganatosítja a végrehajtást", hanem építkezni kezd.) Tekintettel arra, hogy a keresetlevelet az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél kell benyújtani [Pp. 330. § (1) bekezdés], bizonyosan hosszabb idő telik el, amíg az a bírósághoz eljut. Addigra pedig a határozatot az abban feljogosított már - sokszor reparálhatatlanul - végre is hajtotta! Ez súlyosan sérti a jogbiztonságot, a jogorvoslathoz való jogot, ezért ez ellen megfelelő szabályokra van szükség. Mindezekre tekintettel elengedhetetlennek tartanánk a kereset előterjesztéséről szóló haladéktalan hatósági értesítést. (Természetesen a jogkövetkezményekről való tájékoztatással.) E kérdés szorosan kapcsolódik a tervezet más rendelkezéseihez is, mert ott sincsenek kidolgozva a keresetindításról való értesítés szabályai.

Továbbra is úgy véljük, hogy a tervezet hiányosságának tekinthető általában, hogy a szakhatóság közreműködésére vonatkozó szabályok nem alkotnak logikailag zárt rendszert, így a saját kikötéseik teljesítése (azok esetleges elmaradása), illetve ezek végrehajtására/kikényszerítésében a szakhatóság szerepe nem kellően kimunkált [44., 45., 129., 131. § (3) bekezdés (korábbi 137. § (1) bekezdés) ].

Álláspontunk szerint a 140. § (1) bek. d) pontjának [korábban 150. § (1) bekezdés d) pont] fogalomhasználata nem kellően pontos, mert az ott szabályozott esetekben bizonyosan nem eljárási bírságról, hanem csakis végrehajtási bírságról lehet szó. Ennél is súlyosabb hiányosságának tartjuk, hogy a tervezet még utaló szabállyal sem határozza meg a felróhatóság fogalmát, valamint a felelősség alóli mentesülés követelményét. Ezzel a tervezet nincs tekintettel arra, hogy a közigazgatási eljárásban az ügyintéző az esetek nagy hányadában nem jogász. Álláspontunk szerint elengedhetetlen a fogalom - nem jogászok számára is érthető - meghatározása (Mit jelent a felróhatóság, kinek kell bizonyítania ezt a feltételt, kimentési konstrukció van-e, az ügyfelet terheli-e a vétlenség bizonyítása) . Megjegyzendő, hogy a sokkal kisebb jelentőségű "eljárási" bírságnál a Ket. 61. § (5) bekezdése tartalmaz eligazítást a kimentésre. A 61. § (1) bekezdésben pedig vétkesség van. Mi az oka az eltérésnek. Ennek a "fogalmi sokszínűségnek" nem ismerjük az okát.

Budapest, 2004.

Takács Albert s. k.

Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 611/2004.

Réthy Imre

közigazgatási államtitkár úrnak

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium

Tisztelt Államtitkár Úr!

"A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet módosításáról, továbbá az autópálya törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletről" című kormány-előterjesztés tervezetét köszönettel vettem.

A tervezettel érintett területeken több biztosi vizsgálat és ajánlás is született. Így pl. a kisajátítással, közlekedés okozta környezeti károkkal, autópályák nyomvonalának építés közbeni megközelítésével foglalkozók.

Nem csak közlekedési és építési tárgyú panaszokban tettünk megállapításokat a jogbiztonságról, a diszkrimináció tilalmáról, az ügyfélegyenlőségről, a jogorvoslathoz való jogról, az azonnali és feltétlen kártalanításról.

Mindezek összefoglalóan (példákkal) az éves országgyűlési beszámolókban, valamint az egyes jelentések a hivatal honlapján (www.obh.hu) megtalálhatók. Ezért - ezen ügyek alapján - itt csak a konkrét szövegtervezethez röviden jelezzük véleményünket.

Budapest, 2004. október

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 611/2/2004.

Gilyán György

közigazgatási államtitkár úrnak

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Tisztelt Államtitkár Úr!

"A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény (Aptv.) és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet módosításáról, továbbá az autópálya törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletről" című kormány-előterjesztés tervezetének 2004. november 17-i változatához állásfoglalásom:

Változatlanul szükségesnek tartom az Aptv. III/A. Fejezetben a cél-kitermelőhelyek és az épülő út közötti szállítási útvonal engedélyezésének sajátos, idevágó szabályait (szankciókkal együtt) megfogalmazni.

A 17/D. §-hoz: Változatlanul fenntartom, hogy rekultivációhoz végső határidőt rendelni szükséges.

Az 1995. évi LIII. törvény 98. § (1) bekezdés módosításához adott korábbi állásfoglalásomat szintén fenntartom, különös tekintettel arra, hogy a gyorsforgalmi utak építésén kívüli valamennyi ilyen eljárásra vonatkozna. Az erre nézve kifejtett álláspontomat szintén fenntartom. Az "A" változatot ezért nem tartom elfogadhatónak.

Az Alkotmány 18. §-ában és a 70/D. §-ában foglalt, az állampolgároknak az egészséges környezethez való jogának érvényesíthetősége szempontjából rendkívül aggályosnak tartom a cél-kitermelőhelyek kivonását a környezeti hatásvizsgálat kötelezettsége alól, együtt azzal, hogy a terület rekultiválására nincs végső határidő és valódi garancia.

A környezetben élők és a táj állapota szempontjából nincs jelentősége annak, hogy bányászati tevékenységnek vagy célkitermelésnek nevezik a külszíni fejtést-kitermelést. Annak van jelentősége, hogy előre felmérjék a környezetre gyakorolt hatást, az előrelátható károkat kiküszöböljék, a visszafordíthatatlan és megengedhetetlen károkat megakadályozzák, a területet belátható és számon kérhető időn belül helyreállítsák.

Egyetértek ezért az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak az előterjesztésben idézett állásfoglalásával is.

Budapest, 2004. november

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 655/2004.

Dr. Kovárik Erzsébet

közigazgatási államtitkár asszonynak

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

Tisztelt Államtitkár Asszony!

Köszönöm, hogy a minisztérium lehetőséget biztosított az egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről szóló kormány-előterjesztés tervezetével kapcsolatos észrevételeink megosztására.

Az országgyűlési biztosok az elmúlt kilenc évben fokozott figyelmet fordítottak a lakáshoz jutás, a lakásfenntartás és főként a lakásmegtartás problémáinak jogszabályi rendezésére.

Az ún. régi feltételű lakáshitelek megfizetésével hátralékba került családok adósságának rendezésére eddig tett kísérletek nagyrészt eredménytelenek maradtak, vagy csak kevesek problémáját voltak képesek rendezni. Nem segítettek azok gondjain, akik családi vagy egzisztenciális tragédiák folytán a kedvezőbb fizetési lehetőségeket sem voltak képesek vállalni, így közülük többen már utcára kerültek, vagy ma fenyegeti őket ennek veszélye.

Legutóbb - 2004 májusában - az OBH 1891/2003. számú jelentésemben kértem fel a miniszterelnök urat, hogy fontolja meg az OTP Bank Rt.-vel kötött megállapodás módosításának kezdeményezését, valamint az országgyűlési határozatban felvázoltak alapján a hajléktalanság megelőzése érdekében teendő hatékony állami intézkedésekre vonatkozó kormányrendelet előkészítését.

A megküldött kormány-előterjesztés tervezetével kapcsolatban megállapítom, hogy az OTP-nél nyilvántartott adósságok kivásárlására vonatkozó elképzeléseket megfelelőnek tartom a kérdés tartós rendezésére. Annak elfogadása jelentős mértékben elősegíti az adósságcsapdába került állampolgárok, családok adósságának rendezését, akik - teherbíró képességükhöz mérten - fizették ugyan a korábbi törlesztő-részleteket, de az évekkel korábban keletkezett hátralékuk a 30%-nál magasabb mértékű kamat miatt folyamatosan növekedett.

Sajnálattal tapasztaltam azonban, hogy a tervezet - kizárólag költségvetési szempontokat figyelembe véve - az adósok között attól függően tesz különbséget, hogy a tőketartozás 100 ezer forint alatti, vagy azt meghaladó összegű. A rendelet szövegéből nem állapítható meg, hogy mit kell érteni a "tőketartozás" alatt. A felmondott szerződések esetében a bank az elmaradt kamatokat is "feltőkésítette", és a bírósági végrehajtások során már ez az eredeti hitel összegét többszörösen meghaladó összeg a tőketartozás. Az eredeti hitelből fennmaradó tőketartozás mértéke attól függ, hogy azt mikor, milyen összegben vették fel, az adósság tőke része pedig attól, hogy annak törlesztésével mikor kerültek elmaradásba, és az OTP az elmaradást mikor tőkésítette. A tőketartozás mértéke és a szociális helyzet között nincs kimutatható összefüggés, ellenben a tőketartozás összegével és a kamatterhek növekedésével egyenes arányban nő a lakhatási lehetőségük elveszítésének veszélye.

Az adósságok OTP-től történő ütemezett kivásárlásáról készülő kormányrendelet egyrészt alaptalan reményeket, másrészt spekulációs elképzeléseket is táplálhat az adóssággal rendelkező családokban. A 12. § (2) bekezdésében megszabott időbeli, és a 4. § (2) a) pontban meghatározott összegbeli korlátok együttesen azt eredményezhetik, hogy emiatt a legmagasabb összegű adóssággal rendelkező, azaz a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő családok nem számíthatnak helyzetük rendezésére 2007-ig, míg mások esetleg az eddigi fizetési hajlandóságukat is feladják annak reményében, hogy úgy majd részesülhetnek a támogatásban. Amennyiben sor kerülne a tervezet szakmai vitájára, úgy - meghívás esetén - nagy örömmel osztanánk meg tapasztalatainkat szóban is.

Budapest, 2004. november

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 705/2004.

Őri István

közigazgatási államtitkár úrnak

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Tisztelt Államtitkár Úr!

A környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi igazgatás szervezetének korszerűsítéséről, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság és a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása alá tartozó területi szervek feladat- és hatásköréről, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása alá tartozó szervek feladat-és hatáskörének felülvizsgálatáról, a köztisztviselők jogállásról szóló 1992. évi XXIII. tv. hatálya alá tartozó szervek jegyzékéről szóló 1085/2004. (VIII. 27.) Korm. határozat módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezeteket megkaptam.

Az azokban foglalt, a tárca által tervezett két egyidejű lépésre - a területi hatósági szervek integrációja, illetve az egyes szakhatósági feladatok, hatáskörök megszüntetése - különválasztva kívánom válaszomat megadni.

1. Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném, hogy minden jogszabály-változtatással egyetértek - így a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi igazgatási feladatokat ellátó területi szervek feladat- és hatáskörének újraszabályozásával -, amennyiben az növeli a környezeti igazgatás hatékonyságát, valamint hozzájárul a környezetjog belső integrációjához.

Természetesen az is tiszteletben tartandó, hogy az állam szervezetrendszerét a Kormány alakíthatja. Az egységes környezeti hatóság-szakhatóság megalakítására vonatkozó tervezetekben ugyanakkor aggályosnak vélem azt a felvetést a szakterületi szempontok érvényesítésére, hogy "az új szervezetek szervezeti és működési szabályzata részletesen tartalmazni fogja azokat a garanciákat, amelyek megteremtik az egyes szakterületi érdekek érvényesítésének lehetőségét". Az említett megoldást nem tartom elegendő, kielégítő garanciának. Annál is inkább, mert a működési szabályzat nem egy nyilvánosan kihirdetett jogszabály, valamint az ügyfeleknek nincs lehetőségük annak kontrolálásra, hogy a különböző szakági szempontokat és érveket hogyan érvényesítették a végső döntésnél. Tekintve továbbá, hogy a belső előkészítő anyagok nem nyilvánosak, a döntéseket még betekintéssel sem ismerhetik meg az érdekeltek. Szükségesnek vélem ezért, hogy a garanciák jogszabályba öntve biztosítsák az egyes, igen eltérő szemléletű részhatóságok szempontjainak egymással szemben álló érvényesíthetőségét.

2.A módosítással összefüggésben tervezett egyes intézkedések a környezeti jog, illetve a környezeti tárca eddig elért hatékonyságát általam nem támogatható módon érintik.

A részemről is támogatott alapvető szervezeti változtatások mellett ugyanis olyan módosításokat is végre kívánnak hajtani, melyek egyrészt nem következnek a szervezeti átalakításból, másrészt nem tartom őket indokoltnak. Amennyiben generális deregulációt kívánnak ezeken a szabályozási területeken végezni, úgy megjegyzem, az egyes környezeti szakhatósági hatásköröket érintő javaslatokat elsiettetnek és nem kellően körüljártnak tartom. Ez pedig a jogbiztonság szempontjából is aggályos, tekintettel az alapvetően védendő egyes értékekre.

E körben két területet emelnék ki a tervezetekből.

a) Az előterjesztés megemlíti, hogy "Az eljárások hatékonyságának növelése, és az ügyintézés gyorsítása érdekében a hatásvizsgálat, illetve egységes környezethasználati engedély köteles tevékenységek esetében a környezetvédelmi, illetve egységes környezethasználati engedély jogerőre emelkedését követően lefolytatásra kerülő építést, illetve üzembe helyezést engedélyező eljárásokban meg kívánjuk szüntetni a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint vízügyi hatóság szakhatósági hatáskörét. Ezek a hatáskörök ugyanis formálisak, a környezetvédelmi, illetve az egységes környezethasználati engedélyben megfogalmazott környezetvédelmi követelményeken, illetve szempontokon túl újabb előírásokat nem tartalmaznak (a tényállás változatlansága miatt nem is tartalmazhatnak) ." Az intézkedéssel nem értek egyet.

Alaptalanak tartom ugyanis azt a feltételezést, hogy a környezetvédelmi szakhatósági hozzájárulás az építési, létesítési engedélyezési eljárásban a korábbi környezetvédelmi engedélyezési eljárás megismétlése.

A környezetvédelmi engedélyezési eljárás során a környezetvédelmi hatóságok ugyanis azt döntik el, hogy az adott helyen, az adott technikával megvalósított beruházásnak a környezet védelme szempontjából helye lehet-e.

A hatásvizsgálati eljárás során tehát a telepítés helyének természeti adottságait ütköztetik a tevékenység általános jellemzőivel. Ezzel szemben az építési engedélyezési eljárás során a környezetvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalásában konkrét gazdasági, technikai tervek konkrét számairól nyilatkozik - amelyek a hatásvizsgálati eljárás során nem is állhattak rendelkezésre.

Fontos hangsúlyozni, hogy az építési engedélyezési eljárásban ismerhetők meg más (szak) hatóságoknak az építési eljárás során tett véleményei, megállapításai, melyeket a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint vízügyi hatóságok a környezetvédelmi (illetve egységes környezethasználati) engedélyezési eljárások során még nem is ismerhettek.

Nincs arról szó tehát, hogy a környezetvédelmi hatóság szakhatósági hozzájárulásában megismételné egy korább jogerős határozatában szereplő megállapításait - ilyen erőforrás-pazarló átfedések feltételezését nem tartom elfogadhatónak. Mindehhez hozzátenném, hogy a hozzánk érkezett panaszokból megállapítható, hogy az állampolgárok általában az építési eljárás megindulását követően értesülnek valamely őket érintő beruházásról, korábban nem szereznek róla tudomást, és - környezeti - érdekeiket ezt követően kísérlik meg érvényesíteni.

b) Aggályosnak tartom azt a megoldást is, hogy "a természetes fürdőhelyek kijelölése iránti eljárásokban a jövőben az egységes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóságnak nem lesz szakhatósági hatásköre".

A fürdésre való kijelölés ugyanis több szakkérdés ismeretét feltételezi, mivel a fürdőhelyek "működése" jelentős igénybevételt, a természeti környezet esetleges károsodását eredményezheti. Nem beszélve azokról az életvédelmi kérdésekről - például, hogy egy híd lábához képest hol lehet fürdőhelyet kijelölni -, melyek eldöntésére a helyi jegyzőknek többnyire nincs kellő szakismeretük.

Érthetetlen számomra, és sajnálatosnak tartom több jogszabály kiüresítését pusztán az előterjesztésben megfogalmazott megfontolásokból. Végül hangsúlyozni szeretném, hogy az Alkotmány 18. §-a kimondja: "A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez." Ennek megteremtésében az államnak - ezen belül a környezetvédelmi tárcának és intézményeinek - nélkülözhetetlen feladata van.

Az újraszabályozás fő célkitűzéseit - az eljárások egyszerűsítése, gyorsítása, szakszerűségének és összehangoltságánakjavítása - úgy kell megvalósítani, hogy az egészséges környezet eddig elért jogi-védelmi szintje még részlegesen se csökkenjen. Őszintén bízom abban, hogy észrevételeimmel munkája során a segítségére lehettem.

Budapest, 2004. november 25.

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

Ügyszám: Gy. 719/2004.

Dr. Somogyvári István közigazgatási államtitkár úrnak Igazságügyi Minisztérium Tisztelt Államtitkár Úr!

Köszönöm, hogy lehetőséget biztosított a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetének véleményezésére.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közigazgatási államtitkárának megkeresésére már kifejtettem álláspontomat a törvény módosításának koncepciójáról, melyet a törvény-módosítás tervezetének tanulmányozása után is fenntartok. Egyetértek az Avtv. 19. és 20. §-ára vonatkozó módosító indítvány tartalmával, de annak elfogadása előtt még egyes kérdések definiálását elengedhetetlennek tartom, figyelemmel arra is, hogy az Alkotmánybíróság is hasonló okokból semmisítette meg a korábbi szabályozást. Egyetértek azzal, hogy a döntés-előkészítéssel összefüggő adatok megismerésének lehetőségét is e törvényben kell szabályozni, de ahhoz megfelelő intézményrendszerre és eljárásokra van szükség, ezért nem támogatom a tervezetben erre javasolt megoldások egy részét. Nem tartom egyértelműnek a tervezet 3. § bekezdéseiben több helyen alkalmazott "nyomós közérdek" kifejezést, mert álláspontom szerint, annak definiálatlansága tág teret enged az egyéni értelmezésnek. Visszásnak tűnik számomra az a megoldás is, hogy e - más jogszabályokban sem körülhatárolt- kérdésben a hatósági jogkörben eljáró adatvédelmi biztos döntése lenne az irányadó, amelyet a kötelezett bíróság előtt támadhatna meg.

Nem egyértelmű, hogy az adatkezelőknek milyen módon (magnófelvétel, videó, "szó szerinti" jegyzőkönyv,) kell rögzíteniük a döntés-előkészítéssel összefüggő adatokat. Egyes testületeknek csak a formális, vagy az informális üléseiről is jegyzőkönyvet kell készíteni. ("informális kormányülés") Mindezek meghatározása nélkül éppen azok a döntések válhatnak a közvélemény számára megismerhetetlenné, amelyek megismeréséhez nyomós közérdek fűződik.

Továbbra is rendezetlen annak a kérdése, hogy kit és milyen felelősség terhel a közérdekű adatok megőrzésében, kiadásában, továbbá, hogy a költségvetés milyen anyagi forrást bocsát majd az adatkezelők számára a minden bizonnyal megnövekedő adatkérések teljesítésének biztosításához.

Nem értek egyet továbbá a törvény olyan módosításával sem, amely az adatvédelmi biztos számára ügydöntő hatáskört biztosítana a közérdekű adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogvitákban. Álláspontom szerint az országgyűlési külön biztos számára adandó további hatósági jogkör túlfeszítheti az alkotmányos jogok védelmét szolgáló szervezet kereteit. Az adatvédelmi biztos hatósági jogkörének szélesítése azt eredményezi, hogy a nem önálló jogi személy külön biztos ellen indított perben az Országgyűlési Biztos Hivatala lesz az alperes, annak minden várható jogkövetkezményével.

A módosítás annak veszélyével jár, hogy az országgyűlési külön biztos tevékenysége arányaiban átcsúszik a hatósági ügyek ellátása területére, holott a feladata éppen a hatóságok tevékenysége feletti alkotmányossági kontroll ellátása lenne. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés biztosításának ilyen megközelítése alapvetően szerepzavarba hozhatja mind a hatóságok, mind pedig a jogvédő szervezetek tagjait.

Budapest, 2004. december

Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s. k.

1.29. Összefoglaló észrevételek

2004 kiemelkedő jelentőségű, "történelmi" évszám: hazánk az Európai Unió tagja lett, az Országgyűlés a huszonöt tagország közül másodikként megerősítette az Európai Unió Alkotmányos Szerződését is. A csatlakozás ténye az általános biztos és az általános helyettes tevékenységében közvetlen és lényeges változást nem eredményezett. Ennek egyszerű magyarázata az ombudsmanok sajátos szerepéből, jogállami rendeltetéséből adódik, ami eddig is "európainak", sőt nemzetközinek volt mondható. Ez az európaiság és nemzetköziség pedig az alapvető szabadságok és az emberi jogok egyetemességéből adódik. Magyarország formailag már az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozatának, majd a Polgári és Politikai Jogok, illetőleg a Gazdasági-, Szociális és Kulturális Jogok Nyilatkozatának belföldi jogként való kihirdetésével elkötelezte magát ezen jogok mellett. Érdemi és valóságos elkötelezettséget azonban csak az 1989-es Alkotmány keletkeztetett, amely minden - a demokratikus államokban bevett és az Európai Uniót alapító szerződéseknek is részét alkotó - alapvető szabadságot és emberi jogot a magyar alkotmányos alapjogok rangjára emelt.

Az alapjogoknak a magyar jogrendszer egészében való kifejtését, részletezését, azaz a jogalkotás folyamatát az Alkotmánybíróság kontrollálja. Ma már az AB határozatainak összességéből olvasható ki az írott alkotmány "értékrendje és szelleme", ami megegyezik az alapvető szabadságok és az emberi jogok egyetemes érvényesülésre hivatott értékrendjével és szellemével. A jogállam megvalósulása azonban nem köthető sem egy naptári dátumhoz, sem a magyar vagy az európai alkotmány elfogadásához. A jogállam valójában egy megvalósulási folyamat, melyben valamennyi állami szerv elsőrendű kötelessége az alapvető szabadságok és az emberi jogok tényleges érvényesülésén munkálkodni. A jó alkotmányok és az alkotmányos törvények tényleges érvényesülése a jog mindennapi alkalmazásában, az egyes állami vagy helyi önkormányzati szervek és az állampolgárok, a nagy közszolgáltatók és a fogyasztók, valamint az emberek egymásközti jogviszonyaiban történik.

Hogy a mindennapi jogalkalmazásban, a joggyakorlatban valóságossá váljanak az alkotmányos alapjogok, azt felügyelik és lehetőségeikhez mérten előmozdítják az ombudsmanok. Helyzetük könnyebb, ha "csak" tisztességesebb és szakszerűbb eljárást, emberségesebb bánásmódot szorgalmaznak. Sokkal nehezebb azonban eredményt elérniük, ha egyes alapvető jogok tényleges érvényesítésének materiális (pénzügyi, költségvetési) feltételei vannak. Magyarország objektíve adott gazdasági fejlettségi szintje mellett ezek a források folyamatosan szűkösek, ráadásul időnként vissza is eshetnek. Ilyen esetekben az ombudsmanok ajánlásai - anélkül hogy direkt módon politizálnának- az ésszerűbb, igazságosabb és méltányosabb elosztásra, felhasználásra, átcsoportosításra irányul.

Azt is megtapasztalhattuk, hogy sem a jogalkotó, sem az ombudsmanok nem járnak el helyesen, hajó szándékból és segíteni akarásból bár, de materiálisan teljesíthetetlent ígérnek, vagy követelnek. Ilyen szempontból az alapvető szabadságok és az emberi jogok érvényesülésének színvonala és mértéke "objektív" adottság, amin "szubjektíve" - közös akarattal, a társadalom és az állam kölcsönös együttműködésével - mindig, folyamatosan lehet javítani. Színvonal és mérték tekintetében nincs okunk sem az öntelt elégedettségre, sem a szégyenkezésre. Az Európai Unió segítségével módunk nyílt jobban kihasználni lehetőségeinket és képességeinket, felgyorsítani a jogállam megvalósulási - és azon belül az alapjogok valóságos érvényesülési - folyamatát.

Budapest, 2005. március 31.

Dr. Takács Albert s. k.,

az állampolgári jogok országgyűlési biztosának

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

az állampolgári jogok országgyűlési biztosa

általános helyettese

2. A jogalkotással összefüggő ombudsmani tevékenység

Az Obtv. 25. §-a alapján a biztosok javasolhatják a jogalkotásra, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszköze kiadásárajogosult szervnél a jogszabály módosítását, hatályon kívül helyezését vagy kiadását. Ennek feltétele, hogy vizsgálatuk eredményeként úgy ítéljék meg, hogy az általuk feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság valamely jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze fölösleges, nem egyértelmű rendelkezésére, illetve az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára (hiányosságára) vezethető vissza.

2.1. A beszámolási időszakban teljesült ajánlások

2.1.1. Törvényalkotásra és módosításra vonatkozó ajánlások

1.Javaslat a Kormánynak a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény olyan tartalmú módosítására, amely szabályozza a bérlők érdekeinek, különösen az önkormányzati bérlakások bérlőinek védelmét. A javaslat megvalósulta közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény kiadásával, amely 2005. november 1-jén lép hatályba.

2.Javaslat az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, hogy fontolja meg az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a kiegészítését a köldökzsinórvér levételére és tárolására vonatkozó szabályokkal. A javaslat megvalósult az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet csontvelő-transzplantációra vonatkozó részeinek módosításával. A módosítást a 15/2004. (III. 8.) ESzCsM rendelet tartalmazza, amely 2004. március 23-án lépett hatályba.

2.1.2. Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

1.Javaslat a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet módosítására. A javaslat teljesült a 30/2004. (II. 28.) Korm. rendelet kiadásával, amely hatályos, 2004. március 14. napjától.

2.Javaslat az oktatásügyi miniszternek az egyetemi és főiskolai hallgatók részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló 51/2002. (III. 26.) Korm. rendelet módosítására. A javaslat teljesült a felsőoktatási intézmények képzési és fenntartási normatíva alapján történő 2004. évi finanszírozásáról szóló 80/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet kiadásával, amely a kihirdetését követő 8. napon lépett hatályba.

2.1.3. Miniszteri rendelet alkotására és módosítására vonatkozó javaslatok

1.Javaslat a belügyminiszternek az egészségügyi törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló a 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet 14. §-ának kiegészítésére. A javaslat megvalósulásának megfelel a halottszállítást végző járműveknek az autóbusz forgalmi sávban való közlekedését szabályozó KRESZ módosítás tervezete. Az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet 1. számú függelék II. fejezete y) ponttal való kiegészítését 2005. február 8-án véleményeztük.

2.Javaslat a Kormánynak a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletének olyan módosítására, hogy a megkülönböztető jelzésüket nem használó, mentést és betegszállítást végző szervezetek zavartalan működésének akadályozhatósága megszűnjön. A javaslat megvalósult az 59/2004. (III. 31.) Korm. rendelettel, amely módosította a KPM-BM együttes rendelet 36. § (8) bek. bc) pontját. A módosított jogszabályhely 2004. április 8-án lépett hatályba.

3.Az egyéb létesítmények, illetve készülékek által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeinek miniszteri rendeletben való szabályozására tett javaslat teljesült a 0 Hz-300GHz közötti frekvenciatartományú elektromos, mágneses és elektromágneses terek lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékekről szóló 63/2004. (VII. 26.) ESzCsM rendelet megjelenésével, amely 2004. augusztus 3-án lépett hatályba.

2.1.4. Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

1. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének Tállya Község Önkormányzata képviselő-testülete települési szilárd hulladékkal kapcsolatos 23/2001. (XII. 28.) számú rendeletének a módosítására irányuló javaslat teljesült, mivel azt módosították a 2004. januári képviselő-testületi ülésen.

2.A Pest Megyei Közigazgatási Hivatalnak Tahitótfalu Község Önkormányzat képviselő-testülete köztisztaság fenntartásának szabályairól szóló 10/1992. (X. 16.) számú, valamint a hulladékkezelési szolgáltatási díj megállapításáról szóló 16/2002. (XII. 19.) számú rendelete módosítására tett javaslat megvalósult, a képviselő-testület 2004. márciusi ülésén módosította a rendeleteket.

3.A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalnak Szajol Község Önkormányzata képviselő-testület községi szervezett köztisztasági szolgáltatás igénybevételéről szóló 18/2002. (XI. 2.) számú rendelete módosítására tett javaslat teljesült, mivel a képviselő-testület 2003. december 11-i és 19-i ülésein az általános helyettes észrevételeinek megfelelően módosította a rendeletet.

4.A Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatalnak Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének az egyes helyi közszolgáltatásokról szóló 53/1997. (XII. 23.) számú rendelete hatályon kívül helyezésére tett javaslat teljesült. A közgyűlés 2004. novemberi 25-i ülésén új hulladékszállítási rendeletet fogadott el.

5.Borsosberény Község Önkormányzatának 4/2000. (V. 24.) számú, a szociális ellátások rendjéről szóló rendelete módosítására tett javaslat teljesült. A testület szóban forgó rendeletét módosította a 7/2004. (VI. 26.) számú rendeletével.

6.A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalnak Perkáta Nagyközség Önkormányzata képviselő-testülete 2/2002. (III. 1.) számú, a hulladékgazdálkodásról szóló rendelete módosítására tett javaslat megvalósult a képviselő-testület 3/2004. (III. 1.) számú rendeletével.

7.Csécse Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének a szociális ellátásokra vonatkozó 11/2000. (XII. 19.) számú rendeletének módosítására tett javaslatunk megvalósult a 4/2003. (XI. 19.) számú rendelet megalkotásával.

8.A Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatalnak Berhida Nagyközség Önkormányzata 24/2000. (XII. 20.) számú, a hulladékgazdálkodásról szóló rendeletének módosítására tett javaslatunk teljesült. A testület rendeletét módosította az 1/2004. (II. 3.) számú rendeletével.

9.Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalnak Csépa Község Önkormányzata képviselő-testületének a hulladékgazdálkodásról szóló 1/2000. (II. 15.) számú rendelete módosítására tett javaslatunk megvalósult a 3/2004. (II. 27.) számú rendelettel.

10.Pest Megyei Közigazgatási Hivatalnak Szigethalom Önkormányzat képviselő-testülete 15/1995. (VI. 15.) számú, a helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló rendelete módosítására tett javaslat teljesült, a testület 2004. augusztusában módosította rendeletét.

2.1.5. Az állami irányítás egyéb eszköze kiadására, módosítására tett javaslatok

1. Az országos rendőrfőkapitánynak tett azon javaslat, hogy határozza meg belső rendelkezésben a rendőri fellépés módját, keretét, a vezetői és a beosztotti állomány jogkörét, a rendőri intézkedés részletes szabályait olyan esetekre, amikor a rendőr műemléki, régészeti és természetvédelmi védettség alatt álló épület, terület rongálását, megsemmisítését - különösen, ha ilyen cselekmény miatt már a büntetőeljárás is megindult - észleli, megvalósult főkapitányi intézkedés formájában, melyben új együttműködési megállapodást kötöttek a témával kapcsolatban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal.

2.2. A korábbi években tett, eddig nem teljesült, fenntartott javaslatok

2.2.1. Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó javaslatok

1.Továbbra is fenntartjuk a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítására irányuló azon kezdeményezést, miszerint - figyelemmel az ártatlanság vélelmére - a törvény egyenlő feltételekkel biztosítsa a hivatásos állomány tagjai részére a fegyelmi, a kártérítési és a szolgálat ellátásával összefüggő büntető eljárásokban a jogi védelem költségeit, illetve a jogi védelem hivatalból történő ellátásának lehetőségét.

2.Sürgetjük az igazságügyi és a belügyminiszternek a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvénynek a zaklatásra vonatkozó szabályokkal való kiegészítésére tett javaslatban foglaltak mielőbbi megvalósítását.

3.Fenntartjuk az igazságügy-miniszternek a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény olyan módosítására tett javaslatot, hogy a végrehajtói fegyelmi bíróság hatáskörébe tartozzon az önálló bírósági végrehajtók ellen kezdeményezett valamennyi panaszügy kivizsgálása.

4. Változatlanul fenntartjuk az igazságügy- és a belügyminiszternek a sértettek kárenyhítését szabályozó törvény megalkotására tett javaslatot.

5.Fenntartjuk a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 15. § (2) és (3) bekezdéseinek olyan módosítására vonatkozó javaslatot, amely szerint az őrszolgálat a rendőrségtől független lenne.

6.Fenntartjuk, hogy a Médiatörvény módosítása során a jogalkotó vegye figyelembe a miniszterelnöknek tett azon javaslatot, hogy a törvény tartalmazza az ORTT Panaszbizottság "egyéb" panaszokra vonatkozó eljárásának főbb szabályait, és a Panaszbizottság döntése elleni jogorvoslás általános szabályait, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény olyan kiegészítésére vonatkozó javaslatot is, amely az ORTT határozatának bírósági felülvizsgálatára vonatkozóan rövid jogorvoslati és bírósági eljárási határidőket állapít meg.

2.2.2. Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslat

1.Fenntartjuk a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.

2.Sürgetjük a gazdasági és közlekedési miniszternek az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet módosítására tett, általuk részben elfogadott javaslatot.

3.Kiemelten sürgetjük a szociális és családügyi miniszternek a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet módosítására tett javaslatot.

4.Részben tartjuk fenn a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek szóló kezdeményezést a vis maior károk helyreállítására vonatkozó eljárási szabályok kormányrendeletben való kiadására.

5.Változatlanul ajánljuk a miniszterelnöknek, hogy fontolja meg az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítésének szabályairól szóló 209/2001. (X. 31.) Korm. rendelet módosítását úgy, hogy az egyes bűncselekmények sértettjei közötti indokolatlan különbségtétel megszűnjön.

2.2.3. Miniszteri rendelet alkotására és módosítására vonatkozó javaslatok

1.Sürgetjük az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30. §-a (Kártalanítási szabályok) végrehajtási rendelkezéseinek megalkotását.

2.Fenntartjuk az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet módosítására vonatkozó kezdeményezést.

3.Változatlanul fenntartjuk a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a Természetvédelmi Őrszolgálat Szolgálati Szabályzatáról szóló 9/2000. (V. 19.) KöM rendelet módosítására tett javaslatot.

2.2.4. Az állami irányítás egyéb eszköze kiadására, módosítására tett javaslatok

1. Változatlanul sürgetjük a belügyminiszternek tett azon javaslatunk megoldását, hogy - az Alkotmánnyal és a Polgári Törvénykönyvvel összhangban - adjon ki irányelvet a jogalkalmazók számára az otthon született gyermekek anyakönyvezése és az ezzel kapcsolatos hiánypótlás során követendő hatósági eljárásról.

2.2.5. Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslat

1.Változatlanul fenntartjuk - tekintettel arra, hogy jelenleg is van folyamatban hasonló panasz vizsgálata - Mogyoród Község képviselő-testületének a Forma-1 Magyar Nagydíj és a Hungaroringen rendezendő egyéb versenyek idején jelentkező idegenforgalmi, vendéglátási feladatok ellátásáról szóló 15/2000. (VII. 13.) számú rendelet módosítására tett javaslatot.

2.Sürgetjük a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalnak Budakalász Önkormányzata helyi építési szabályzatáról szóló 17/2002. (XII. 18.) számú rendeletének a módosítását, melyre a testület a közigazgatási hivataltól 2005. március 31-ig kapott haladékot.

2.3. A korábbi években tett, nem teljesült, jogalkotással összefüggő javaslatok

2.3.1. Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó javaslatok

1.Nem tartjuk fenn a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény olyan tartalmú módosítását, amely lehetővé tenné a gyermektartásdíj megelőlegezését olyan esetben, amikor a díj fizetésére kötelezett ismeretlen helyen - akár külföldön is - tartózkodik, mert - néhány kivételtől eltekintve - viszonossági alapon lehetőség van a külföldön tartózkodó szülő gyermektartásdíj fizetési kötelezettsége érvényre juttatására.

2.Nem tartjuk fenn az igazságügy-miniszternek a Polgári Törvénykönyv 551. §-a módosítására tett javaslatot, mivel a Nemzeti Katasztrófa Védelmi Alap mielőbbi létrehozása átfogóbb megoldást jelentene az alap probléma megvalósítására.

2.3.2. Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslat

Nem tartjuk fenn az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet kiegészítésére vonatkozó javaslatot, mivel annak átfogó felülvizsgálata folyamatban van.

2.3.3. Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

Tudomásul vettük, hogy a Budapest XIV. kerület Önkormányzat képviselő-testülete, az önkormányzati bérlakásban élő bérlők érdekei védelmére való önkormányzati rendelet alkotásra tett javaslatunkra nem kíván érdemben reagálni, ezért a javaslatot nem tartjuk fenn.

2.4. A tárgyévben tett javaslatok

2.4.1. Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó javaslatok

1. OBH 1752/2004. javaslat a belügyminiszternek a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 27. § (3) bekezdésének módosítására, melyet a miniszter nem fogadott el, ezért a javaslatot fenntartva a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek megismételtük a javaslatot. A válaszadási határidő még nem telt el.

2. OBH 3182/2003. javaslat az Országgyűlés elnökének, hogy fontolja meg a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény olyan módosítását, amely megszüntetné a tűzoltók szolgálati rendjének és a törvény hatálya alá tartozó más hivatásos állományú személyek szolgálati rendjének ma létező eltéréseit, továbbá a mindenkori költségvetési törvénytervezet olyan tartalmú elkészítését, hogy az célirányosan központilag tartalmazza a tűzoltóság szakszerű működése feltételeit biztosító beszerzések, fejlesztések, karbantartások forrásait.

3. OBH 4170/2004. javaslat az Országgyűlésnek a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény és a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény olyan módosítására, melyben megállapítja azokat a garanciális szabályokat, melyek biztosítják, hogy választási kampány idején a jelölő szervezetek hátrányos megkülönböztetés nélkül jelenhessenek meg a közszolgálati műsorszolgáltatók műsoraiban. Továbbá arra, hogy a szóban forgó törvények kiegészítésével szüntesse meg az OVB és az ORTT között a műsorszolgáltatók választási eljárás során tanúsított magatartásának vizsgálatával kapcsolatban kialakult meglévő hatásköri összeütközést. Válasz még nem érkezett.

4. OBH 4315/2004. és OBH 4329/2004. javaslat az Országgyűlésnek, hogy állapítsa meg a végrehajtási eljárásról szóló 1993. évi LIII. törvényben azokat a garanciális szabályokat, melyek biztosítják, hogy a végrehajtási eljárás során az adósok hátrányos megkülönböztetés nélkül valóban mentesek legyenek a törvény 74. § a)-n) pontjaiban meghatározott ellátások, díjak és járadékok. Továbbá, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a már említett 1993. évi LIII. törvény módosításával, illetve kiegészítésével a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás során is biztosítsa a jogorvoslat érdemi lehetőségét, valamint az 1993. évi LIII. törvény módosításával és kiegészítésével biztosítsa a nem adós számlatulajdonos tulajdonhoz való jogát és pontosítsa az adósok bankszámlája ellen adóhatóságok által benyújtott azonnali beszedési megbízásokkal kapcsolatos szabályokat, így segítve elő a gyakorlat egységesítését.

5. OBH 2794/2004. javaslat a gazdasági és közlekedési miniszternek a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 31. §-ának módosítására a válaszadás határideje még nem telt el.

6. OBH 5094/2003. javaslat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy kezdeményezze a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosítását úgy, hogy az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó szabályok a jogkövető állampolgárok számára érthetőek - a végrehajtó államigazgatási szervek számára végrehajthatóak- legyenek. A miniszter a javaslatot elfogadta, 2005. II. félévében az Országgyűlés elé terjeszti a javaslatot.

7. OBH 5115/2003. javaslat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény olyan módosítására, amely előírja, hogy annak hatálybalépését megelőzően már a települési önkormányzat rendezési terve által beépítésre szánt területként meghatározott és szőlő termőhelyi kataszterben nyilvántartott földrészek is törlésre kerüljenek a szőlő termőhelyi kataszterének nyilvántartásából, vagy az ilyen földrészletekre vonatkozó elővásárlási jog kerüljön törlésre. A válaszadási határidő még nem telt el.

8. OBH 5115/2003. javaslat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény olyan módosítására, mely a jogkövető állampolgárok és a jogalkalmazók számára is érthető módon határozza meg a "szomszédos földrészlet" fogalmát, és e jog gyakorlásának legyen feltétele a célhoz kötöttség. A válaszadási határidő még nem telt el.

9. OBH 1037/2004. javaslat a belügyminiszternek és az igazságügy-miniszternek a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 14. §-ának olyan kiegészítésére, hogy az idegenrendészeti hatóság a kiskorú magyar állampolgár külföldi állampolgárságú szülőjének a Magyar Köztársaság területén való tartózkodását a gyermekkel való családi együttélés céljából is engedélyezhesse. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el.

10. OBH 5517/2003. javaslat az igazságügy- és egészségügyi miniszternek, hogy fontolják meg a családjogi törvény kiegészítését úgy, hogy a korlátozottan cselekvőképes gyermek kapcsolattartását az arra jogosult személlyel szabályozni, illetve újraszabályozni csak a 14. életévét betöltött gyermek egyetértésével lehessen. A javaslatot támogatták a címzettek, de előrelépés még nem történt.

11. OBH 1564/2004. javaslat a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, hogy a megfelelő tárcák kijelölése útján gondoskodjon annak szabályozásáról, hogy a kórházakban a hozzátartozók részére méltó környezetben és körülmények között a halottól való személyes búcsú biztosított legyen. A javaslatra reagáló egészségügyi miniszter a javaslatot nem fogadta el, de ígéretet tett az egészségügyi szolgáltató működési engedélyének felülvizsgálatára, melynek eredményéről 2005. június 30-ig ad tájékoztatást.

12. OBH 5857/2003. javaslat a belügyminiszternek a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény folyamatban lévő felülvizsgálata során hasznosítsák az OBH 5857/2003. számú jelentésben foglaltakat. A válaszadási határidő még nem telt le.

13. OBH 4632/2003. javaslat a belügyminiszternek a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény olyan kiegészítésére, hogy a nyolcnapos határidők elmulasztása esetén igazolási kérelmet lehessen előterjeszteni. A miniszter a javaslatot elfogadta, de még nem valósult meg.

14. OBH 4808/2003. javaslat az igazságügy-miniszternek az új bv. törvény tervezetének készítése során vegyék figyelembe azon ombudsmani javaslatot, hogy a jogorvoslati jog biztosítására az igazságügy-miniszter döntése ellen, a büntetés félbeszakítási kérelmek esetén lehetőség legyen. Válasz még nem érkezett.

15. OBH 1354/2004. javaslat a gazdasági és közlekedési, valamint a pénzügyminiszternek, hogy készítsék elő a fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény olyan módosítását, mely támogatást nyújt a komp- és révközlekedés igénybevételére szoruló állampolgároknak. A gazdasági és közlekedési miniszter a javaslattal egyetértett, a pénzügyminiszter nem támogatta.

16. OBH 4999/2003. javaslat az igazságügy- és a pénzügyminiszternek, hogy készítsék elő a hitelintézetekről és a pénzügyi szervezetekről szóló 1996. évi CXII. törvény olyan tartalmú módosítását, amely tisztességesebb és kölcsönösen kiegyensúlyozottabb hitelbiztosíték értékelési és fedezeti szabályozást ad, tiltja a vételi jog fedezeti célú kikötését, vagy annak megengedése esetén külön kockázatfeltáró nyilatkozatot ír elő, biztosítja az adós vevőállítási jogának időhatárhoz kötött gyakorlását, minden pénzintézet legyen köteles "tájékoztatási szabályzatot" készíteni, amely kimondja, hogy a pénzintézetek az ügyfeleikkel kötendő szerződések általános szerződési feltételeit tartalmazó szabályzataikat előzetes jóváhagyás céljára kötelesek a PSZÁF-hoz jóváhagyás végett benyújtani, végül a törvény 6. mellékletét módosítsa úgy, hogy a 93/13/EGK. tanácsi irányelv, hogy az a törvény szabályozásának egyik mércéje legyen. A válaszadási határidő még nem telt el.

17. OBH 1924/2004. javaslat a belügyminiszternek, fontolja meg a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) értelmező rendelkezéseinek olyan jellegű kiegészítése kezdeményezését, amely megszüntetné a szolgálati érdek tág értelmezését, továbbá a Hszt. módosításának kezdeményezését úgy, hogy az tartalmazzon egységes szabályokat a túlóra díj kifizetésére (ellentételezésére), ne utalja az állományilletékes parancsnok diszkrecionális jogkörébe az arról való döntést, kezdeménnyezze a Hszt. olyan tartalmú módosítását is, ami az osztályvezetők és az annál magasabb vezető beosztásúak azonnali hatályú felmentését indokoláshoz köti, végül a Hszt.-be olyan szabályok beiktatásának kezdeményezését, ami a büntetőeljárás alá vont rendőr szolgálati viszonya felfüggesztésének, a fel nem függesztett, de büntetőeljárás alá vont rendőr kedvezményekből való kimaradásának lehetőségét határidőhöz köti. A válaszadási határidő még nem telt el.

2.4.2. Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

1. OBH 3182/2003. javaslat a miniszterelnöknek, hogy a tűzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok illetékességi területéről szóló 115/1996. (VII. 24.) Korm. rendeletet módosítsa úgy, hogy a tűzoltók a Magyar Köztársaság bármely településére legfeljebb 20 perc alatt kivonuljanak, és a helyszínre érjenek. A javaslatot a címzett részben elfogadta, de még nem valósult meg.

2. OBH 5517/2003. javaslat az igazságügy- és egészségügyi miniszternek, hogy fontolják meg a gyámhatóságról, valamint a gyámügyi eljárásról szóló 149/ 1997. (IX. 10.) Korm. rendelet kiegészítését úgy, hogy a korlátozottan cselekvőképes gyermek kapcsolattartását az arra jogosult személlyel szabályozni, illetve újraszabályozni csak a 14. életévét betöltött gyermek egyetértésével lehessen. A javaslatot támogatták a címzettek, de előrelépés még nem történt.

3. OBH 4418/2003. javaslat a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet olyan módosítására, hogy az egészségügyi miniszter rendeletalkotásra felhatalmazást kapjon az égéstermék kivezetés nélküli berendezések elhelyezésével összefüggő egészségvédelmi követelmények rendeletben való meghatározására. A javaslatot elfogadták, de a jogszabály még nem készült el.

4. OBH 4913/2004. javaslat a közlekedési és gazdasági miniszternek, hogy vizsgálja felül a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet azon szabályait, amelyek a megkülönböztető jelzésüket nem használó, halott-szállítást végző szervezetek zavartalan működését akadályozzák és az autóbusz forgalmi sávban való haladásuk biztosításával a szabályozást hozzák összhangba az Alkotmány 54. §-ában megfogalmazott alapjogi követelményekkel. A válaszadás határideje még nem telt le.

5. OBH 3631/2003. javaslat a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a hatásvizsgálatról szóló 20/2001. (II. 14.) Korm. rendelet módosítására. A javaslatot elfogadták, a módosítás előkészítés alatt van.

6. OBH 2392/2003. javaslat az igazságügy-miniszternek az igazságügyi szakértőkről 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendelet módosítására. A javaslat teljesül törvénytervezet formájában, mely közigazgatási egyeztetés alatt áll.

7. OBH 2392/2003. javaslat a nemzeti földalap vagyonnyilvántartásának, vagyonkezelésének és hasznosításának részletes szabályairól szóló 254/2002. (XII. 13.) Korm. rendelet módosítására a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek. A javaslatot a miniszter elfogadta, a tárcaközi egyeztetés is megkezdődött.

8. OBH 1998/2004. javaslat a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a környezetvédelmi hatásvizsgálatról szóló 20/2001. (II. 14.) Korm. rendelet, valamint a 193/2001. (X. 19.) Korm. rendelet felülvizsgálatára abból a szempontból, hogy miként lehetséges a hatósági eljárás gyorsítása a mindkét jogszabály hatálya alá tartozó tevékenységek egységes környezethasználati engedélyezése esetében. A javaslatra válasz még nem érkezett.

9. OBH 3671/2003. javaslat az oktatási miniszternek az érettségi vizsgaszabályzat kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet olyan módosítására, hogy a jogorvoslati lehetőség igénybevételét és feltételét a vizsgabizottság által hozott határozat foglalja magába. A szövegjavaslatot a Kormány már elfogadta, annak megjelenése hamarosan várható.

10. OBH 5358/2003. javaslat a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, hogy gondoskodjon az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet és a szociális igazgatásról és a szociális ellátottságról szóló 1993. évi III. törvény fogalomhasználatának összehangolásáról. A javaslat támogatást nyert, az érintett tárcák az egyeztetést megkezdték.

11. OBH 2313/2003. javaslat a pénzügyminiszternek, valamint a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszternek, hogy a lakáscélú állami támogatásról szóló 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet bevezető rendelkezései között határozzák meg az új lakás fogalmát, és pontosítsák a hitelintézet kárfelelősségét a lakáscélú állami támogatást igénybevevő személyekkel szemben okozott károk vonatkozásában, valamint tegyenek intézkedéseket a lakástámogatási rendszerhez tartozó jogszabályok- 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet, a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet, az 1995. évi CXVII. törvény és az 1990. évi XCIII. törvény - új lakás fogalmai közötti összhang biztosítására. A válaszadási határidő még nem telt el.

2.4.3. Miniszteri rendelet alkotására, módosítására tett javaslatok

1. OBH 4335/2003. javaslat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló 64/1998. (XII. 31.) FVM rendelet módosításával biztosítsa, hogy az ebkiállítások, tenyész-szemlék tartását kizárólag közegészségügyi, állategészségügyi és állatvédelmi okokból lehessen korlátozni. A válaszadási határidő még nem telt le.

2. OBH 5117/2003. javaslat az oktatási miniszternek és az egészségügyi miniszternek, hogy közös rendeletben szabályozzák az egyes fertőző betegségekkel kapcsolatos kötelező ismeretterjesztést és oktatást. A miniszterek a javaslatot támogatták, de még nem valósult meg.

3. OBH 5889/2003. és OBH 5991/2003. javaslat az egészségügyi, a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi, valamint az oktatási miniszternek, hogy dolgozzák ki az oktatási intézményekben, valamint a munkahelyeken a HIV/AIDS-fertőzés megelőzése érdekében kötelezően alkalmazandó óvóintézkedésekre vonatkozó előírásokat, egységes eljárási szabályokat és intézkedjenek az azokról szóló megfelelő szintű jogszabály előkészítéséről. Az oktatási miniszter elfogadva az ajánlást, módszertani levél elkészítését és kiadását rendelte el.

4. OBH 1655/2004. javaslat az egészségügyi miniszternek a 3/1995. (II. 8.) NM rendelet 12. § (2) bekezdésének d) ponttal való kiegészítésére, hogy orvos-szakmailag indokolt gyógyszer, ún. külön engedély alapján, ha azt a beteg kéri és vállalja a finanszírozást, kiadható legyen. A javaslatot nem fogadták el, de azt fenntartottuk.

5. OBH 1125/2004. és OBH 5783/2004. javaslat az igazságügy- és egészségügyi miniszterhez, hogy dolgozzák ki az IMEI egészségügyi (pszichiátriai) szakfelügyeletének szabályait. Az igazságügy-miniszternek, hogy a 36/2003. (X. 3.) IM rendelet módosításával hangolja össze a büntetés-végrehajtási intézetekben érvényes kényszerítő eszközök használatának szabályait az Eü. tv.-ben foglalt pszichiátriai fekvőbeteg intézetekben bevezetett, a személyes szabadságot korlátozó eljárások használatának szabályaival, valamint a szóban forgó rendelet 34. §-át helyezze hatályon kívül. A válaszadási határidő még nem telt le.

6. OBH 5000/2003. javaslat az egészségügyi miniszternek a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátottságáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet módosítására. A javaslat részben megvalósult a 2004. december 14-én kihirdetett 27/2004. (XII. 14.) FMM-ICSSZEM-PM együttes rendeletben.

7. OBH 1422/2003. javaslat az oktatási miniszterhez, hogy helyezze hatályon kívül a nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 6. § (10) bekezdés 2. mondatát. A miniszter eredetileg a javaslattal nem értett egyet, de végül a vitatott rendelkezést hatályon kívül helyezték.

8. OBH 3239/2004. javaslat a gazdasági és közlekedési, valamint az egészségügyi miniszternek az optometrista-lát-szerészek szakképesítéssel és legalább 10 év szakmai gyakorlattal rendelkezők képesítésének jogszabályban való elismerésére. A válaszadási határidő még nem telt el.

9. OBH 3178/2004. javaslat a belügyminiszternek az eltűnt személyek felkutatásának és a rendkívüli halálesetek kivizsgálásának szabályairól szóló 23/1994. (X. 26.) BM rendelet módosítására. A javaslattal egyetértettek, de még nem történt előrelépés.

10. OBH 1142/2004. javaslat a belügyminiszternek a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BMrende-let módosítására, illetve kiegészítésére. A javaslatot elfogadták, de még nem történt előrelépés.

2.4.4. Az állami irányítás egyéb eszköze kiadására, módosítására tett javaslatok

1. OBH 4315/2004. és OBH 4329/2004. javaslat a Magyar Nemzeti Bank elnökének, hogy a pénz- és elszámolás-forgalom, valamint a pénzfeldolgozás szabályairól szóló 9/2001. (MK 147.) MNB rendelkezés azonnali beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó előírásait egészítse ki a Vht. értelmében végrehajtás alól mentes összeg számítási módjának meghatározásával. A címzett a javaslatot elfogadta, de még nem valósult meg.

2. OBH 4466/2003. és OBH 4684/2003. javaslat a belügyminiszternek olyan belső intézkedés kiadására, amely alapján a névtelen bejelentések megfelelő ellenőrzést követően kerüljenek intézésre, illetve azok alapján büntetőeljárás kezdeményezésére. A javaslattal nem értettek egyet.

3. OBH 1125/2004. és OBH 5783/2004. javaslat a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának, hogy intézkedjen az IMEI főigazgató főorvosa által kiadott "javaslat az IMEI-be beutaltak kórterem-felelősökkel történő elhelyezésére" belső rendelkezés visszavonására. A parancsnok a javaslatot elfogadta és teljesítette.

4. OBH 4999/2003. javaslat a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének az ügyvédi etikai szabályzat módosítására, illetve kiegészítésére, az ügyvédi visszaélés tilalom alá vonása tekintetében. A válaszadási határidő még nem telt el.

5. OBH 3147/2003. javaslat az APEH elnökének, hogy intézkedjen az APEH 2003/32., 2003/110. és 2003/132. számú iránymutatásainak fölösleges, nem egyértelmű és a törvényalkotás keretébe tartozó rendelkezései hatályon kívül helyezésére. Az APEH elnöke az első kettő iránymutatást tárgytalannak minősítette, de az utóbbit, mint nem önálló jogértelmezést, fenntartotta.

6. OBH 1924/2004. javaslat a belügyminiszternek, hogy vizsgálja meg "a rendőri hivatás magatartási szabályai" (etikai kódex) kiadásának lehetőségét, amely tartalmazza a Magyar Köztársaság Rendőrsége számára - hasonlóan pl. a köztisztviselők etikai kódexéhez - azokat a követelményeket, melyeknek a rendőr feladata ellátása során köteles eleget tenni. A válaszadási határidő még nem telt el.

2.4.5. Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok

1. OBH 3071/2003. javaslat a Fővárosi Közgyűlés elnökének, hogy a lakossági érdekek, valamint a műemlékvédelem figyelembevételével területek bevonásával közgyűlési rendeletben határozzák meg azokat a fővárosi közterületeket, amelyeken rendezvények tarthatók. E rendelet tartalmazza a rendezvények megtartásának részletes technikai feltételeit is. Javasolta, hogy a zaj- és rezgésvédelemről szóló önkormányzati rendeletek minden esetben tartalmazzák az előírt határértékek betarthatóságának igazolásáról és az azt biztosító eszközök, berendezések felsorolásáról készült szakvéleményt. A javaslattal egyetértettek, de még nem történt előrelépés.

2. OBH 3409/2004. javaslat a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének Pilis Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 23.) számú rendeletének módosítására a hulladékszállítási díj összegére vonatkozóan. A javaslattal a címzett egyetértett, de a javaslat csak részben valósult meg.

3. OBH 2080/2004. javaslat a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének Ádánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2002. (XII. 13.) számú rendelete módosítására a hulladékszállítással összefüggő rendeletére kiterjedően. A javaslatot részben fogadták el, de még nem teljesült.

4. OBH 6406/2004. javaslat a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének Kistarcsa Önkormányzata közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz, illetve a csatornamű használatáért fizetendő díjról szóló 3/2004. (I.29.) számú rendeletének módosítására. A módosító rendelet száma 20/2004. (IX. 28.) .

5. OBH 1912/2003. javaslat Izsák Város Önkormányzatának önkormányzati rendelet alkotására, mely javaslat megvalósult. A testület megalkotta a folyékony hulladék elszállításáról szóló 18/2004. (XII. 29.) számú rendeletét, mely 2005. január 1-jével hatályos.

6. OBH 1213/2004. javaslat Kiskunhalas Város Önkormányzatának a települési hulladékkezelésről szóló 30/2003. (XI. 12.) számú rendeletének módosítására. A javaslat teljesült a 23/2004. (IV. 29.) számú rendelet kiadásával, amely 2004. május 1-jétől hatályos.

7. OBH 5386/2003. javaslat Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata közterületek rendjéről és hasznosításáról szóló 3/1991. (III. 27.) rendelete 11. § (3) bekezdésének módosítására. A javaslat megvalósult a 22/2004. (VIII. 19.) számú rendelet kiadásával.

8. OBH 3444/2003. javaslat Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről/bérbeadásáról, a lakásbérleti szerződés tartalmáról, megszűnéséről szóló 17/1996. (V. 1.) számú rendelete módosítására. A javaslat teljesült a 10/2004. (V. 18.) számú rendelettel.

9. OBH 1061/2004. javaslat Ibafa Községi Önkormányzat a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2003. (IX. 12.) számú rendeletének módosítására. A testület rendeletét módosította az 1/2004. (II. 4.) számú rendeletével.

10. OBH 4893/2004. javaslat Nyírbogát Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokról szóló 6/1997. (V. 20.) számú rendelete módosítására. A rendeletet módosította a 16/2004. (XII. 27.) számú rendelet, amely 2005. január 1-jétől hatályos.

11. OBH 3125/2004. javaslat Keszthely Város Önkormányzat Képviselő-testületének a települési szilárd- és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 10/2002. (IV. 12.) számú rendelete módosítására. A javaslatot elfogadták, de még nem valósult meg.

12. OBH 3490/2004. javaslat a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének Érd Város Képviselő-testülete ingatlanok és közterületek tisztántartásáról és a szervezett hulladékkezelési közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 27/2002. (XII. 23.) számú rendelete módosítására. A hivatalvezető a rendelet módosítását kezdeményezte, de a képviselő-testületnek a módosításra rendelkezésére határidő még nem telt el.

2.5. Javaslatok az Országgyűlésnek

Az Obtv. 26. § (1) bekezdése alapján az országgyűlési biztos és általános helyettese éves parlamenti beszámolójukban az Országgyűlés elé terjesztik azokat a kirívóan súlyos, illetve az állampolgárok nagyobb csoportját érintő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokat, amelyeket vizsgálataik során feltártak, de azok megszüntetésére tett intézkedéseik nem vezettek eredményre. A 2004. évi tevékenységükről szóló beszámolóban a következőket terjesztik elő:

2.5.1. A 2004. év tapasztalatai alapján kialakított javaslat

1.Kérjük az Országgyűlést, vizsgálja meg a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény olyan módosításának lehetőségét, hogy a jogszabály biztosítson hatósági jogkört a közlekedési felügyeletek számára olyan esetben, amikor a közút kezelője kötelezettségének nem tesz eleget.

2.Kérjük az Országgyűlést, hogy fontolja meg az állam által kötött egyes nemzetközi szerződésekből származó tulajdoni sérelmek részleges kárpótlásáról szóló törvényj avaslat belátható időn belül való megvitatását és a törvény mielőbbi elfogadását.

3.Javasoljuk, hogy az Országgyűlés vizsgálja meg a hajléktalanná válás megelőzése és a hajléktalanság hátrányos jogkövetkezményeinek felszámolása érdekében új jogszabály kiadásának lehetőségét.

2.5.2. Megismételt javaslatok

1.Fenntartjuk, hogy az Országgyűlés vizsgálja meg az utazási kedvezmények igénybevételéből kizárt fogyatékos személyeknek, a közforgalmú személyszállítási, utazási kedvezményekről szóló 287/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti alkotmányos jogai helyreállításának lehetőségét.

2.Sürgetjük a Magyar Nemzeti Katasztrófa Alap létrehozásáról és működési feltételeiről szóló törvény Országgyűlés által való megalkotását.

3.Fenntartjuk és kérjük az Országgyűlést, hogy vizsgálja meg olyan jogi szabály kiadásának lehetőségét, melynek alapján a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, valamint a Magyar Alkotóművészek Betegsegélyező Pénztára gondoskodjon a megrokkant tagjai ellátásáról.

4.Ismételten kérjük az Országgyűlést, hogy vizsgáltassa meg a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény olyan kiegészítésének lehetőségét, amely felhatalmazást adna a gyülekezési jog rendőrhatósági megtiltásával kapcsolatos határozathozatal során mérlegelendő körülmények és szempontok végrehajtási jogszabályban történő megállapítására.

2.6. Jogszabály-véleményezési tevékenység

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese nem rendelkeznek törvényben biztosított feladatkörrel a jogszabály-tervezetek véleményezésére, illetve észrevételezésére. Egyes jogszabályok tervezeteit mégis megkapták annak bizonyítékaként, hogy a címzettek a jogszabály-alkotással kapcsolatos javaslataiknak eleget tettek. Ezeket a tervezeteket az országgyűlési biztos, illetve általános helyettese általában abból a szempontból vizsgálta, hogy vizsgálatuk eredményeként tett javaslatuk alapján született normaszöveg alkalmas lehet-e a feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság orvoslására és jövőbeni megelőzésére.

A jogszabály-tervezetek véleményezésekor az országgyűlési biztos és általános helyettese - a vizsgálataik során szerzett jogalkalmazási tapasztalataikra támaszkodva - a normaszövegben rejlő esetleges alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok veszélyére hívták fel a jogalkotók figyelmét. Azon jogszabály-tervezetek esetében, amelyekről vizsgálati tapasztalatokkal nem rendelkeztek, nem tettek észrevételeket.

2.6.1. Törvénytervezetek

1.A távollévők közötti pénzügyi szolgáltatásokra irányuló szerződésekről szóló törvény tervezete

Az országgyűlési biztos örömmel vette, hogy - korábbi észrevételének megfelelően - a tervezet értelmében a szolgáltatónak a jogérvényesítés (igényérvényesítés) körében nem csak a jogérvényesítés 'szokásostól eltérő' módjáról kell tájékoztatást adnia. Javasolta ugyanakkor, hogy a tervezet arról is rendelkezzen, hogy mely állami szervezet lesz az, amelyik a tájékoztatás megtörténtét, annak teljességét ellenőrzi. A biztos köszönetet mondott azért, hogy a tervezet 8. §-ának szövegét a korábbi észrevételének megfelelően módosították. Álláspontja szerint ily módon lehetővé válik a létrejövő jogviszonyok megfelelő hatósági ellenőrzése. Szerencsésebbnek tartotta volna, ha a tervezet nem csak az intézkedés meghozatalának lehetőségét, hanem a folyamatos hatósági vizsgálatot, a bejelentett panaszok gyors és fogyasztóbarát elintézésének kötelezettségét is tartalmazta volna.

Az országgyűlési biztos fenntartotta azon javaslatát, miszerint a tervezet 3. § (2) bekezdése szerinti minimális tájékoztatásban a kifogások, panaszok, igények érvényesítésére (bejelentésére) vonatkozó ügyfélszolgálat helye és a panasz, kifogás bejelentése módjának legfontosabb elemei, illetve adatai is szerepeljenek. Javasolta a fogyasztó által igényelt további tájékoztatás költségviselésére vonatkozó rendelkezés fogyasztóbarát megfogalmazását, és fontosnak tartotta a 3. § (2) bekezdésének f) pontja szerinti további tájékoztatás költségének fogyasztóra hárítása megtiltsát, illetőleg annak ingyenességét. A biztos felvetette azt is, hogy [tekintettel a tervezet 5. § (4) bekezdésében foglalt esetre is] ha a szerződés akár hosszabb ideig is érvényes, hatályos lehet, a felek fizetéseket teljesítenek stb., vajon kellően végiggondolt-e a "szerződési nyilatkozat visszavonására" vonatkozó új megoldás alkalmazása?

A biztos fenntartotta azt a korábbi álláspontját is, hogy egy igazságos szabályozás a szolgáltató terhére legfeljebb 8 napos visszatérítési határidőt írna elő, vagy (helyesebben: és) a visszatérítés megtörténtéig a jognyilatkozat tételét követő naptól a Polgári Törvénykönyv 301. § (1) bekezdésében előírt, a pénzfizetés késedelmes teljesítésére vonatkozó kamatszabályokat rendelné alkalmazni.

Nem volt egyértelmű az országgyűlési biztos számára, hogy a jövőben milyen gyakorlat alakul ki a tervezet 10. §-a alapján, és az nem sérti-e, ha igen, akkor mennyiben a fogyasztó biztonságos és bizonyítható ügyletkötéshez fűződő érdekeit? Míg a tervezet 10. § (1) bekezdése - kifejezett hozzájárulás esetén kívüli körre - tiltást tartalmaz, addig a (2) bekezdése a telefaxon kívüli más eszközök használatát is lehetővé teszi. Az országgyűlési biztos aggályosnak találta a (2) bekezdésben írt "közvetlen kapcsolat" fogalma értelmezését, ezért kérte a kérdés ismételt megvizsgálását. A tervezet még nem lépett hatályba (Gy. 720/2004.) .

2.A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvényjavaslat tervezete

A tervezetet az országgyűlési biztosok közösen véleményezték. Egyetértettek az előterjesztő azon megállapításaival, miszerint az Alkotmány 2004. május 1. napján hatályba lépő rendelkezései, mind az ún. "etnobiznisz" visszaszorítása, végül a kisebbségek valódi autonómiájának kiteljesedése megkívánja a kisebbségi önkormányzati képviselők választásának újraszabályozását. Egyetértettek azzal az állásponttal is, miszerint nincs akadálya annak, hogy a kisebbségi vá-lasztójogi névjegyzékeket - kisebbségenként - a kisebbségek önkormányzatai, illetve az általuk demokratikusan megválasztott "kisebbségi választási bizottságok" vezessék.

A biztosok álláspontja szerint a tervezet általuk véleményezett formájában nem volt alkalmas arra, hogy az "etnobiznisz" lehetőségét érdemben visszaszorítsa, illetve kizárja.

A tervezet lehetőséget kívánt biztosít arra, hogy bárki, bármilyen kontroll nélkül felvétesse magát valamely kisebbség választói névjegyzékébe. A biztosok rámutattak, hogy ez nem jelent mást, mint azt, hogy megfosztanánk az egyes közösségeket attól a lehetőségtől, hogy vitathassák a nyilvánvalóan nem közéjük tartozó személyek identitását, tehát "szentesítenék" a joggal való visszaélés lehetőségét. Az előterjesztés a kisebbséghez tartozás ismérveiről is hallgatott.

Hangsúlyozták a biztosok továbbá, hogy a jogállamiság elvével, valamint az abból levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozhat, ha a jogalkotó nem határozza meg azt, hogy az estleges többes kisebbségi identitású személy hány nemzeti és etnikai kisebbségi névjegyzékbe vehető fel egyidejűleg, illetve egymást követő választásokon. Mindez csak akkor nem szorulna részletes szabályozásra a biztosok szerint, ha a névjegyzékbe való felvétel feltételeként a kisebbséghez tartozás szükséges ismérvei is meghatározásra kerülnének. (Így például: kisebbségi nyelv, kultúra és hagyományok ismerete, olyan összetartozás-tudat, amely mindezek megőrzésére, a történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányulnak.)

Végül a biztosok felesleges, félreérthető, így a jogrendszer koherenciáját veszélyeztető megoldásnak tartották, hogy a tervezet szerint a helyi kisebbségi önkormányzatok elnevezése - a jogintézményt érdemében érintetlenül hagyva- "települési kisebbségi önkormányzat"-ra módosulna. Az említett szövegjavaslat - mivel Nekt. 22. § (1) bekezdésében szabályozott más jogintézménnyel, a "kisebbségi települési önkormányzat"-tal összetéveszthető -, adott esetben veszélyeztetheti a jogállamiság elvének érvényesülését. (Gy. 9/2004.)

3. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény KET tervezete

A tervezetet az országgyűlési biztos és általános helyettese - többször is - közösen véleményezte. Korábbi észrevételeik nagy részére, valamint az általános helyettes OBH 4859/2000 számú ügyben - a külföldön kiállított közokiratok magyarországi felhasználásának követelményeire, és a teljes bizonyító erejű okirat ismérveinek szabályozására - tett javaslatára a tervezet elkészítésekor figyelemmel voltak. A törvénytervezet 2003. júliusi szövegváltozata mind az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény szabályainál, mind a tervezet korábbi szövegváltozatánál nagyobb figyelemmel volt a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményének teljesülésére, valamint az alapjogok érvényesülésére. Ezekre tekintettel a tervezetre elsősorban pontosításra, illetve normaszövegen belüli ellentmondások feloldására irányuló észrevételeket tettek.

A tervezet 5. § (2) bekezdésével nem értettek egyet. Nem látták indokoltnak, hogy a tervezet kizárólag a jogi képviselő nélkül eljáró természetes személy ügyfelek részére biztosítja a tájékoztatást, a jogi képviselővel eljáró természetes személyek, a jogi személyek, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok részére nem. A tervezet nem volt tekintettel a közigazgatási anyagi jogi jogszabályok igen széles körére (pl. rendezési terv) sem.

Az ügyfél rosszhiszemű eljárásvitelének a 6. §. (3) bekezdésben megjelölt eljárási bírság szankcióját a biztosok - különösen ellenérdekű ügyfelek ügyeiben - alkalmatlannak ítélték meg a kívánt cél elérésére. Szükségesnek tartották az eljárásra (esetleg az érdemi döntésre) kiható, illetőleg utólagos korrekcióra lehetőséget nyújtó szankciók (semmisség, újra-felvétel, vagy más hivatalbóli eljárás) kidolgozását is. Megfontolandónak tartották a rendelkezés olyan kiegészítését is, mely szerint a hatóságnak a feleket az eljárási jogok jóhiszemű gyakorlására figyelmeztetnie kell, és a figyelmeztetésnek ki kell terjednie a rosszhiszemű eljárásvitel következményeire is.

Nem volt egyértelmű az sem, hogy a 15. § (3) bekezdés alapján "meghatározott ügyfajtákra" megállapított "részletesebb ügyfélfogalom" csak szűkebb, vagy tágabb is lehet-e a tervezetben megállapítottnál.

Javasolták a 16. §-ban meghatározott jogutódlásra vonatkozó szabályok újragondolását. Garanciális jelentőségűnek tartották a 16. § (3) bekezdésének pontosítását is azzal, hogy ajogutód számára az önkéntes teljesítési határidő az eredetileg megállapítottnál hosszabb nem lehet.

A biztosok szerint önmagában is több alkotmányos joggal összefüggő visszásság veszélyét hordozta a tervezet 31. § (1) bekezdés g) pontja, amely szerint a hatóság az eljárást végzéssel megszűnteti, ha a hatóság hatásköre az ügy elbírálása alatt megszűnt és az ügy elbírálására nincs hatáskörrel rendelkező hatóság. Javasolták, hogy a tervezet 32. § (2) bekezdésének b) pontja a "vagy annak érdekét nem érinti" fordulattal egészülj ön ki. A tervezet 33. § (2) bekezdését pedig nem látták indokoltnak főszabályként bevezetni.

A tervezet 36. § (2) bekezdésével kapcsolatban - miszerint az ügyféltől nem lehet olyan adat igazolását kérni, amely valamelyik hatóság jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásában szerepel - rámutattak, hogy a jogszabályhely csak akkor teszi lehetővé ezeknek a máshol lévő adatoknak a felhasználását, ha törvény ezt megengedi, vagy az ügyfél ezt kéri. Erre tehát a hatóságnak figyelmeztetnie kell az ügyfelet, mert különben azt fogja gondolni, hogy a hatóság hibásan járt el, ha tőle kér adatot.

A Ket. hatálybalépéséig célszerűnek tartották a hatóságok adatszerzésére vonatkozó ágazati szabályokat megvizsgálni, különös tekintettel a hivatalbóli eljárásokra. Többször jelezték a 37. § (2) bekezdésével kapcsolatos fenntartásaikat is. A tervezet szövege nem volt világos abban a tekintetben, hogy mi módon (végzéssel?) hívja fel az eljáró hatóság az ügyfelet hiánypótlásra.

Nem volt világos a tervezet 43. § (10) bekezdésének megfogalmazása sem, mert nem derült ki belőle egyértelműen, hogy Önkormányzati hatósági ügyben a kizárási szabályok mellett irányadó-e az Ötv.-ben meghatározott személyes érintettség is, vagy azokban az ügyekben nem kell a Ket. kizárási szabályait alkalmazni. Álláspontjuk az volt, hogy sok esetben nem elegendő pusztán az Ötv. érintettségi szabályait alkalmazni, mert önkormányzati hatósági ügyben nem csak a képviselőtestület, hanem a polgármester is eljárhat.

Nem tartották kimunkáltnak a 44. § (5) bekezdését sem a biztosok, mivel az nem tartalmazott jogkövetkezményt, és nem volt világos, hogy mi történik akkor, ha a szakhatóságok egyeztetése nem vezet eredményre. A tervezet 44. § (6) bekezdését szintén pontosításra szorulónak tartották, mert nem derült ki a normaszövegből, hogy a korábbi szakhatósági állásfoglalást az eljáró hatóság a szakhatóság megkeresésével szerzi-e be, vagy az a kérelemmel együtt is benyújtható.

Megfontolandónak tartották volna az 50. § (1) bekezdésében a "határozathozatalhoz" helyett a "döntéshozatal" kifejezés használatát. Nem tartották elegendőnek az 51. § (6) bekezdésében foglalt szankciót, javasolták az alábbi kiegészítést: "Ha az ügyfél a felhívásnak nem tesz eleget, a hatóság az eljárást megszünteti, vagy a rendelkezésre álló adatok alapján dönt." Javasolták a 60. § (1) bekezdésének kiegészítését is azzal, hogy "Ennek tényét azonban a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell.".

A tervezet 84. §-ának megfogalmazását pontosítani javasolták, mert a kötelezettségek teljesítésének határnapjai - és ezzel végrehajthatóságuk - nem voltak kellően világosan megfogalmazva. A kézbesítési vélelmet felállító 90. § (4) bekezdését ugyancsak pontosításra, illetőleg kiegészítésre javasolták.

Többször felvetették a biztosok azt a problémát is, hogy hogyan értesülnek az ügyfelek arról, ha az egyik ügyfél keresetet nyújtott be a bírósághoz (119., 120. §) . Elengedhetetlennek tartották a kereset előterjesztéséről szóló haladéktalan hatósági értesítést is, amelyhez szorosan kapcsolódott a tervezet 138. § (4) bekezdése, mert ott sem voltak kidolgozva a keresetindításról való értesítés szabályai.

A tervezet hiányosságának tartották általában, hogy a szakhatóság közreműködésére vonatkozó szabályok nem alkottak logikailag zárt rendszert.

Javasolták a tervezet 141. §-a több rendelkezésének felülvizsgálatát is, és nem tartották pontosan megfogalmazottnak a150. §(1) bekezdés d) pontját sem. Súlyos hiányosságnak tartották, hogy a tervezet még utaló szabállyal sem határozta meg a felróhatóság fogalmát, valamint a felelősség alóli mentesülés követelményét.

A biztosok a végrehajtás felfüggesztésének szabályait (158. §) oly módon javasolták kiegészíteni, hogy az életveszély, közegészségügyi okok, valamint közrend védelme érdekében a felfüggesztés kizárható, vagy éppen elrendelhető legyen.

A tervezet végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseinek jelentős hiányosságaként értékelték, hogy nem tartalmazta a végrehajtási eljárás befejezéséről (befejeződéséről) szóló szabályokat ("mikor van vége"), és azt sem, hogy a sikeres végrehajtás tényéről miként szerez tudomást az alapügyben eljáró hatóság, végül azt sem, hogy a végrehajtás befejezéséről kell-e az alapügyben eljáró hatóságnak - vagy bárki másnak - döntést hoznia.

A tervezet költségviselésre vonatkozó szabályait (164. §) is javasolták kiegészíteni, mivel a tervezet nem vette figyelembe azt az esetet, amikor az ügyfél azért kezdeményez eljárást, mert a hatóság nem gyakorolta hatáskörét, és nem folytatta le hivatalból az eljárást.

A közigazgatási hatósági eljárásról szóló 2004. évi CXL. törvényt az Országgyűlés a 2004. december 20-i ülésnapján elfogadta, rendelkezéseinek többsége 2005. november 1-jén, a többi 2006. január 1-jén lép hatályba.

4.A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény módosításának tervezete

Az országgyűlési biztosok üdvözölték a tervezet 5. §-át, amelynek értelmében, a jövőben a családegyesítési célú tartózkodási vízummal rendelkező külföldinek a munkavállalásához, vagy más jövedelemszerző tevékenysége folytatásához nem kell külön vízumot beszereznie. A biztosok megköszönték, hogy az általános helyettes OBH5134/1999. számú jelentésében megfogalmazott javaslatával összhangban a belügyminiszter kezdeményezi a "mandátumos menekültekre" vonatkozó törvényi szabályok megalkotását. A tervezet, ugyancsak az általános helyettes OBH 4859/2000. számú jelentésében megfogalmazott javaslattal összhangban a külföldön kiállított közokiratok magyarországi felhasználásának problémájával is foglalkozott. A biztosok azonban jelezték, hogy a javaslat kizárólag a letelepedési eljárásban felhasznált és csak egyes közokiratokra, így különösen a büntetlen előéletet, vagy az iskolai végzettséget igazoló okmányokra vonatkozott. Jelezték a tervezet 20. §-ában megfogalmazott, valamennyi idegenrendészeti eljárásra kiterjedő általános szabály további átgondolását, ugyanis a tervezet szerinti formájában azt jelentette, hogy az úti okmány kivételével minden okiratra - így például a külföldön kiállított személyi igazolványra - is vonatkozik.

A biztosok véleményükben rámutattak, hogy az általános helyettes OBH 1004/2000. számú - Ferihegy nemzetközi repülőtéren a kitoloncolása közben elhunyt kameruni állampolgár ügyében lefolytatott vizsgálatáról szóló -jelentésében megfogalmazott javaslatát a tervezet még csak nem is érintette. Ismételten felhívták a figyelmet egyrészt az Emberi Jogok Európai Bizottság No.1983/63., illetve a No. 11531/85. számú beadványok ügyében hozott állásfoglalásaira, másrészt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a kitoloncolás végrehajtási szabályainak megalkotását kezdeményező 1547 (2002) számú ajánlására, és javasolták az OBH 1004/2000. számú jelentésben megfogalmazott jogalkotási kezdeményezéseknek a tervezetbe történő beépítését.

A tervezet előkészítői az országgyűlési biztosok észrevételeit figyelembe vették. A kitoloncolás végrehajtási szabályainak megalkotásához szükséges, a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 94. § (4) bekezdésébe foglalt rendeletalkotási felhatalmazás 2004. május 1-jén, a kitoloncolás végrehajtásának szabályairól szóló 40/2004. (VII. 2.) BM-IM együttes rendelet 2004. július 10-én lépett hatályba. (Gy. 18/2004.)

5.A távhőszolgáltatásról szóló törvény tervezete

A tervezet véleményezésekor az országgyűlési biztos megköszönte, hogy jogalkotással összefüggő javaslatait a tervezet előkészítői figyelembe vették, illetve hasznosították. Javasolta azonban, hogy mivel a földgáz ellátásáról szóló 2003. évi XLII. törvényben megfogalmazott egyes szabályok (pl. gázmotorok, árkedvezmény) érinthetik a távhőszolgáltatást is, a törvényben szerepeljen a gáztörvényre vonatkozó hivatkozás. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hőfogadó állomásokon csak átalakítás nélküli mérés történhet, a fogyasztói hőközpontok között pedig különbséget kell tenni a szerint, hogy a fogyasztó, vagy a szolgáltató tulajdonában és üzemeltetésében van-e. Ha a szolgáltató tulajdonában és üzemeltetésében van, akkor a hőmennyiséget a szekunder oldalon kell mérni. Mindez viszont érintheti a csatlakozási pont fogalmát.

Rámutatott a biztos továbbá arra, hogy mivel az épületrész (lakás) tulajdonosa is lakossági fogyasztó, a lakossági fogyasztó fogalmát ki kell egészíteni.

Javaslatot tett a biztos az üzletszabályzat tartalmára is, valamint arra, hogy a gazdasági és közlekedési miniszter rendeletben határozza meg - egyebek mellett - "a garantált szolgáltatások követelményrendszerét" is, az önkormányzat képviselőtestülete pedig legyen köteles bemutatni a fogyasztóvédelmi szervek, és a fogyasztói érdekképviseletek részére a szolgáltató által elkészített, a díjra vonatkozó utókalkulációt.

Az országgyűlési biztos javasolta a tervezet olyan kiegészítését is, amelynek értelmében a jegyző engedélyezési jogkörében ellenőrizze és felügyelje a területén működő távhőszolgáltatók tevékenységét az ellátás biztonsága, a működés hatékonysága, és a működési engedélyben előírt feltételek, valamint az üzemi és üzletszabályzatban foglaltak betartása szempontjából, továbbá, hogy az illetékes hatóság "a távhőszolgáltatással kapcsolatos fogyasztói érdekvédelemre vonatkozó ajánlásokat, és a díjképzés általános követelményrendszerét az ártörvénnyel összhangban az érdekvédelmi szervek és az érdekképviseletek bevonásával" dolgozza ki. Végül feltette a kérdést, hogy a távhőszolgáltatással kapcsolatos panaszok kivizsgálását a jövőben ki fogja végezni, mivel ez kimaradt a a jogszabályból.

A jogszabály még nem lépett hatályba. (Gy. 334/2004.)

6. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények 2005. évre vonatkozó módosításáról szóló törvény tervezete

A tervezetet az országgyűlési biztos és általános helyettese közösen véleményezték. A tervezetnek az "adóügyi bizto-s" intézményének kialakításával összefüggő rendelkezései kapcsán jelezték, hogy a miniszteri szinten létrehozni kívánt, ombudsmani feladatot ellátó biztosok kinevezésével kapcsolatban számos fórumon hangot adtak már annak a véleményüknek, hogy a biztosi tevékenység miniszteri szinten való ellátása nem biztosítja a független, pártatlan eljárást, mivel akadályozza a minisztérium kontrollját, párhuzamos hatásköröket hoz létre és az ombudsmani intézmény "eróziójához" vezet. Mindemellett támogatták a tervezetnek az adóügyi biztos kinevezésével kapcsolatban felvetett, a jogértelmezés egységesítését, a szakmai kontroll megvalósítására vonatkozó törekvését, de nem biztosi tevékenységként, hanem minisztériumi szakfeladatként.

Az adózás rendjéről szóló 2004. évi XCII. törvény 2005.I. 1-jén hatályba lépett, azonban az "adóügyi biztos" intézményére vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést (Gy. 490/2004) .

7.A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvény tervezete

A biztos nem támogatta a tervezet higítókra és oldószerekre vonatkozó rendelkezéseit, tekintettel az ezekre vonatkozó termékdíj fizetési kötelezettség - 2005. január 1 -jétől tervezett - megszüntetésére. Az észrevételt a tervezet előkészítője nem vette figyelembe.

A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról szóló 2004. évi CIII. törvény 2005. január 1-jén hatályba lépett. (Gy./16/2004.)

8. Az egyes foglalkoztatási jogszabályok külön juttatásra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvény tervezete

Az országgyűlési biztosok üdvözölték, hogy a tervezet igyekezett kiküszöbölni a különböző foglalkoztatási jogviszonyokban állók közötti indokolatlan megkülönböztetést.

A tervezet vissza kívánta állítani a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 68. §-nak módosításával azt a szabályozást, amely szerint a közalkalmazott részére - amennyiben közalkalmazotti jogviszonya év közben szűnik meg - csak külön írásbeli kérelemre és csak akkor járna a tizenharmadik havi illetmény, ha a közalkalmazott a tárgyévben legalább hat havi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. Az országgyűlési biztosok szerint ez a kikötés a közalkalmazottakat indokolatlanul, hátrányosan különböztetné meg. Ezért azt javasolták, hogy a közalkalmazott a tárgyévi munkavégzési kötelezettsége időtartamának arányában - akár 4 hónap közalkalmazotti jogviszony után is - legyen jogosult az egyhavi illetményének időarányos részére.

A tervezettel érintett egyes foglalkoztatási ágakban (pl. közalkalmazottak, ügyészek, igazságügyi dolgozók) eltérően szabályozzák a juttatás mértékének alapját abban az esetben, amennyiben a jogviszony év közben szűnik meg. Az országgyűlési biztosok véleménye szerint a munkáltatók számára megkönnyítené a kifizetést, ha azt az utolsó munkában töltött hónapra járó illetmény alapján kellene juttatni és nem egy jövőbeli, várható december havi illetmény alapján. Így az országgyűlési biztosok javasolták a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 193/V. §(1) bekezdését,

a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 109. § (4) bekezdését, valamint a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 119. § (3) bekezdését a következőképpen módosítani: "A juttatás mértékének alapja az utolsó munkában töltött hónapra járó személyi alapbér/távolléti díj."

A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló 2003. évi XCV. törvény módosította a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 85. § (7) bekezdés h) pontját is. Ennek megfelelően javasolták a biztosok, hogy a jelenleg hatályos "egy havi különjuttatás" szövegrész helyébe - a tervezetben szereplő módosításokkal összhangban - ide is a "tizenharmadik havi illetmény" szövegrész kerüljön.

A tervezet nem lépett hatályba. (Gy. 465/2004.)

9. Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvényjavaslatról, az igazságügyi szakértő nem peres eljárásban történő kirendeléséről szóló törvényjavaslatról, valamint a kapcsolódó jogszabályok módosításáról készült törvény tervezete

A tervezetet az országgyűlési biztos véleményezte. Észrevételezte, hogy mivel a törvénytervezet 10. § (1) bekezdés i) pont, ic) alpontja szerint a szakértőt törölni kell a névjegyzékből, ha a szakértői kamarai tagsága késedelem miatt megszűnt, illetve a 7. § (4) bekezdése szerint a késedelmet az ügyben eljáró hatóság köteles bejelenteni a minisztériumhoz és a területileg illetékes kamarához, pontosan kell szabályozni, hogy miként oldható meg a késedelmek bejelentése, azok nyilvántartása, felhasználása. Ezt azért hangsúlyozta, mert ha a szakértőt a névjegyzékből késedelem miatt törölték, úgy a tervezet 10. § (2) bekezdése alapján a határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül a névjegyzékbe nem vehető fel.

A tervezet nem lépett hatályba. (Gy. 533/2004.)

2.6.2. Kormányrendelet-tervezetek

1.A vasúti közlekedésről szóló kormány-előterjesztés tervezete

A tervezetben az országgyűlési biztos örömmel észlelte, hogy első alkalommal az OBH 6704/1997. számú jelentésben tett, és az említett időponttól folyamatosan ismételt ombudsmani javaslat teljesítésül, ugyanis a "vasúti pálya tartozékai" közé a zajvédő-fal is bekerült. Felhívta az előterjesztők figyelmét azonban arra, hogy a közszolgáltatás, közérdekűség, közfeladat nincs kimunkálva a törvénytervezetben. A lakosságot alapvetően érintő közforgalmú tömegközlekedést fent kell tartani a térségi (regionális) vasutak által ellátott területen is. Ennek módjáról, mértékéről, formájáról, a felelősökről stb. intézkedni szükséges. Ha az adott területen csak az országos közforgalmú vasúttól független vasút látja el a tömegközlekedést, ráadásul az egyéb - autóbusz - közlekedés sem állami, ki látja el a közszolgáltatást, ha pl. az említett vasút csődbe megy? Azonnali ellátásról van szó, amelyek megoldására a tervezet nem ad megoldást. Nem tartotta elégséges megoldásnak a törvény indokolásában a "menetrend", a "működtetés" címszavaknál a közszolgáltatást taglalni. Ezzel összefüggő, az állampolgárokat közvetlenül érintő kérdés, hogy nem állami vagy önkormányzati tulajdonú, vállalkozásban építendő vasúti pálya építése közérdekű-e (kisajátítások stb.) ?

A jogszabály még nem lépett hatályba. (Gy. 618/2004.)

2.Az Egységes Munkaügyi Nyilvántartással kapcsolatos bejelentési és nyilvántartási kötelezettségekről szóló kormány-előterjesztés tervezete

A tervezet 2. § (5) bekezdése értelmében a "munkaadónak az azonosító adataiban, vagy a munkavállaló személyi adataiban bekövetkezett változásról az azt követő bejelentés teljesítésével egyidejűleg kell tájékoztatnia a központot". Az idézett szövegrész kapcsán az országgyűlési biztos jelezte, hogy a megjelölt időpont értelmezhetetlen, tisztább, közérthetőbb megfogalmazásra lenne szükség. A szabályozni kívánt helyzet bizonyára az, hogy a munkáltatónak csak új munkaviszony létesítésekor illetve munkaviszony megszűnése (megszüntetése) alkalmával van bejelentési kötelezettsége, tehát adatmódosítást külön nem kell bejelentenie, csupán akkor, ha egyébként új - munkaviszony létesítéséről vagy megszűnéséről keletkezik - bejelentési kötelezettsége.

Az észrevételt a tervezet előkészítője figyelembe vette. Az Egységes Munkaügyi Nyilvántartással kapcsolatos bejelentési és nyilvántartási kötelezettségekről szóló 67/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet hatályba lépett. (Gy. 68/2004.)

3.Az elszegényedés, a szociális kirekesztés elleni intézkedésekről készült kormány-előterjesztés tervezete

A tervezetről szóló észrevételei között az országgyűlési biztos jelezte, hogy az abban szereplő, a nyugdíjminimumot felváltó szociális minimum bevezetése két problémát vet fel: egyrészt, nem állapítható meg az előterjesztésből a szociális minimum számításának módja és alapja, másrészt a szociális minimum növelését törvényben rögzített évenkénti automatizmussal kívánja a jogalkotó megoldani, amely ahhoz vezethet, hogy a szociális minimum elszakad a tényleges jövedelmi viszonyoktól. Nem derült ki a tervezetből a rendszeres szociális segély fokozatos kiterjesztésének mikéntje (kikre, milyen időszakra stb.) sem. Ugyanakkor a tárgyban leginkább érintett munkaügyi központok tapasztalatai nem jelentek meg a tervezetben.

A tervezet a gyermekek napközbeni ellátásainak bővítésével (a normatívák megemelésével) kívánta elősegíteni a foglalkoztatást. Ezzel szemben azonban létezik a főállású anyaság intézménye, amely járulékköteles, tehát a nyugdíj szempontjából szolgálati időnek számít. Ennek az ellátási formának a bővítését célszerűnek tartotta volna a biztos, mely valóban segítene a kistelepülésen élő és munkanélküliséggel küzdő szülők helyzetén.

Rámutatott a biztos arra is, hogy mivel az önkormányzati hatósági (szociális) ügyekben - az aláírás kivételével - ténylegesen a jegyző jár el, hiszen ő és munkatársai foglakoznak az előkészítéssel és a határozatok elkészítésével, célszerű lenne, hogy a hatáskör a képviselő-testülettől a jegyzőhöz kerüljön át. Célszerűnek tartotta továbbá, hogy a szóban forgó ügyekben a közigazgatási hivatalok lennének a fellebbezési fórumok. Ezzel az egységes eljárás és a gyorsabb ügyintézés valósulhatna meg, tekintettel arra is, hogy az átruházott hatáskör esetén nem kell várni a soron következő testületi ülésre.

A segélyezési rendszer racionalizálásának egyik elemeként a közgyógyellátás ésszerűsítését emelte ki a tervezet, amely egyértelműen szűkítés, mivel 2 milliárd forint megtakarítást várnak tőle. A biztos kiemelte, hogy a szűkítés egyrésztjelentheti a listán szereplő készítmények számának csökkentését, másrészt a jogosultak körének szűkítését. Az előterjesztésből azonban nem volt megállapítható, hogy milyen módon, melyik változatban, esetleg kombinálva tervezik-e ezt megvalósítani. Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi CXXXVI. törvény 2005. január 1-jén hatályba lépett. A szociális igazgatás szervezetét érintő módosítások 2005. szeptember 1-jén, illetve 2006. január 1-jén lépnek hatályba (Gy. 384/2004.) .

4.Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezete

A tervezet a gyermekek helyzetét javító 2183/2003. (VIII. 15.) Korm. határozat végrehajtásaként kívánta módosítani, illetve kiegészíteni az említett célt szolgáló szabályokkal. Az országgyűlési biztosok az OTÉK módosításának szándékával egyetértve kérdéseket intéztek a tervezet készítőihez. Így például: A tervezet miért emel ki egyes közhivatal-típusokat? A "középületek" és a közszolgáltatás-szolgáltatás elhatárolása vagy együttes kezelése miért esetleges? Műszaki-biztonsági előírásokat (pl. mélyen üvegezett ajtók cseréje) hogyan lehet települési lakosság számához rendelni? Az új szabályoknak mikortól kell eleget tenni, és ott mi történik, ahol erre nem kerül sor?

A tervezet nem lépett hatályba. (Gy. 19/2004.)

5.A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) számú kormányrendelet módosításának tervezete

A tervezetet az országgyűlési biztos véleményezte. Rámutatott, hogy az intézményekre vonatkozó szabályozás során a szociális szolgáltatás feltételei, minőségi, szakmai szabályait kiegészítve több, az intézményekbe költözők jogait, érdekeit védő garanciális szabály került, reagálva az egyre inkább piacivá váló szolgáltatásnyújtás körülményeire árnyékot vető visszaélések elkerülésére. A koncepcióval az országgyűlési biztos alapvetően egyetértett, de jelezte, hogy az általa 2003. november 23-án már véleményezett szöveghez képest a tervezet visszalépést mutat. Így például az engedély nélkül nyújtott szociális szolgáltatás esetén az ellátatlan személyek ellátásának megszervezésével, ezen belül az ingatlant érintő tulajdonjog-korlátozással kapcsolatosan - az engedélyezéssel egyidejűleg lehetséges lett volna az ingatlanra elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése - nem került a tervezetbe.

Az egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 376/2004. (XII. 28.) Korm. rendelet 2005. január 1-jén hatályba lépett. Az előterjesztő az országgyűlési biztos észrevételeit figyelembe vette. (Gy. 80/2004.)

6. A környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi igazgatás szervezetének korszerűsítéséről szóló kormány-előterjesztés tervezete

Az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy egyetért a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi igazgatási feladatokat ellátó területi szervek feladat- és hatáskörének újraszabályozásával, amennyiben az növeli a környezeti igazgatás hatékonyságát, valamint hozzájárul a környezetjog belső integrációjához. Aggályosnak vélte viszont azt a felvetést, hogy az új szervezetek szervezeti és működési szabályzata fogja részletesen tartalmazni azokat a garanciákat, amelyek megteremtik az egyes szakterületi érdekek érvényesítésének lehetőségét. A biztos a megoldást nem tartotta elegendő, kielégítő garanciának, szükségesnek vélte, hogy a garanciák jogszabályba öntve biztosítsák az egyes, igen eltérő szemléletű részhatóságok szempontjainak egymással szemben álló érvényesíthetőségét.

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság és a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása alá tartozó területi szervek feladat- és hatásköréről szóló 341/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet 2005. január 1-jén lépett hatályba. Az országgyűlési biztos észrevételét a tervezet előkészítője nem vette figyelembe. (Gy./705/2004.)

7. A környezetvédelmi termékdíj-mentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló kormány-előterjesztés tervezete

Az országgyűlési biztos nem értett egyet a csomagolás mentességi feltételeire vonatkozó előírásokkal kapcsolatos változtatási javaslattal. A tervezet - a 2004. január 1-jétől hatályba lépett - a kötelező kezelési arányt meghaladó kibocsátásra 20%-os termékdíj fizetési kötelezettséget előíró szabályt oly módon kívánta módosítani, hogy ismét lehetővé váljék a teljes mentesség olyan piaci szereplők számára, amelyek nem hasznosítják a kibocsátásuk teljes egészét, vagy legalább a gyakorlatilag elérhető maximumot. A biztos olyan módosítást tartott volna támogathatónak, amely a legalább 90%-os hasznosítási arányt bizonyító kötelezettek számára teszi lehetővé a teljes mentességét. Az észrevételt a tervezet előkészítője nem vette figyelembe.

A környezetvédelmi termékdíj-mentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 342/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet 2005. január 1-jén hatályba lépett. (Gy./16/2004.)

3. A közös Hivatal működése és beszámolója

3.1. A közös Hivatal működése

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (a továbbiakban: Obtv.) 28. §-a alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és a külön biztosok feladatával kapcsolatos ügyviteli és előkészítés teendőit az Országgyűlési Biztos Hivatala (továbbiakban: Hivatal) látja el. A Szervezeti és Működési Szabályzat 2003-ban történt módosításával a Hivatalban megszűnt a panaszintézés, így előtérbe kerültek azok a tevékenységek, amelyeket valamennyi biztos irodája munkájának elősegítése érdekében végeznek. Bár a biztosok - eltérő munkamódszerük miatt - különböző mértékben tartanak igényt a Hivatal munkájára, egyes feladatokat mind a négy iroda részére végez a Hivatal. Ilyen elsősorban a Gazdálkodási, Humánpolitikai és Informatikai Főosztály tevékenysége. A Gazdálkodási és Humánpolitikai Osztály a fejezeti és intézményi tervezési, beszámolási, számviteli és könyvvezetési kötelezettségein kívül teljes körűen ellátja a pénzkezeléssel, az eszköz- és vagyongazdálkodással, az épület üzemeltetésének irányításával, valamint a humánpolitikával és illetményszámfejtéssel kapcsolatos feladatokat. Az utóbbi évek jogszabály változásai, illetve az adatvédelmi biztos hatáskörének bővítése miatt az Adatvédelmi Biztos Irodáján bekövetkezett létszámnövekedés következtében olyan mértékben megnőttek az osztály feladatai, hogy belső átszervezéssel egy új munkatársat kellett alkalmazni. (Az épület üzemeltetését külső szerv végzi.)

Az Informatikai Osztály 4 munkatársára hárul a Hivatal informatikai infrastruktúrájának üzemeltetése és fejlesztése. E téren a már elért színvonalat szeretnénk megtartani, ezért az év során - a költségvetésből rendelkezésünkre álló szűkös keret maximális kihasználásával - különböző fejlesztéseket hajtottunk végre. Az év első felében kiépült az informatikai rendszer üzemeltetését segítő menedzsment és monitorozó rendszer, a harmadik negyedévben az elektronikus levelezést biztosító szervert kicseréltük. Sor került az év során az elavult számítástechnikai eszközök selejtezésére, a még értékesíthetők eladására. A leselejtezett, de még szűk körben használható berendezéseket kisebbségi érdekvédelmi szervezeteknek, kisebbségi önkormányzatoknak és iskoláknak adományoztuk. Az év végén megkezdődött az épület felújítása során beszerelt elavult és hibás szünetmentes áramkör rendszerének a cseréje, és az Adatvédelmi Nyilvántartás önálló rendszerének kiépítése. Az osztály egyik munkatársa tanácskozási jogú tagként az elmúlt évben is aktívan részt vett az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által szervezett Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság munkájában.

A Szervezési és Ügyfélszolgálati Főosztály ellátja az ügyfelek fogadásával, meghallgatásával, tájékoztatásával kapcsolatos teendőket. A főosztály keretében működik a Panasziroda, ahol a munkatársaink jegyzőkönyvezik a kérelmeket. A személyesen hozott beadványokat átveszik, gondoskodnak azoknak az eljárásra illetékes biztoshoz való eljuttatásáról. Ugyancsak feladataik közé tartozik az iratok kezelése, a statisztikai adatok rögzítése, eseti és rendszeres összesítők elkészítése. Állandó kapcsolatban vannak az Országgyűlés és a bizottságok tisztségviselőivel, szervezik a biztosok és a képviselők találkozását. Jelentős szerepük van az éves beszámolók megjelentetésében, s a parlamenthez való eljuttatásában. A főosztály feladata a nemzetközi ügyek, a hazai konferenciák és más rendezvények szervezése, a vendégek fogadása. Koordinálják a szakmai gyakorlatukat intézményünkben töltő joghallgatók és államigazgatási főiskolások, továbbá a más intézményekben szakmai gyakorlatukat töltők, illetve ösztöndíjasok fogadását, foglalkoztatását. Ennek sikerét mutatja - a köszönő leveleken kívül -, hogy évről évre nő azon végzős hallgatók száma, akik intézményünkben szeretnének dolgozni; számuk 2004-ben meghaladta a 120 főt.

A főosztály működteti az intézmény könyvtárát is. A beszámoló évében is gyarapodott könyvállományunk vásárlással, illetve adományozással összesen 460 kötettel. Célunk az, hogy hivatalosan is - meghatározott szakmai körben nyilvánossá tehessük könyvtárunkat, s létrehozzunk abban az emberi jogokkal s annak intézményeivel foglalkozó olyan gyűjteményt, amely - azon kívül, hogy segíti a munkatársak munkavégzését- az emberi jogokkal foglalkozó szakemberek szakmai műhelye lehet. Már most is gyakran keresik fel joghallgatók és az államigazgatási főiskolák hallgatói, új ságírók és az ombudsmanok tevékenysége iránt érdeklődő más személyek. A könyvtár fokozottabb fejlesztésének "csak" a személyi és anyagi feltételek szűkös volta képezi akadályát. Létszámhelyzetünk csak egy könyvtáros alkalmazását teszi lehetővé, így szabadsága vagy betegsége idejére külső személyt kell megbíznunk a könyvtárosi teendők ellátásával, ami munkajogi (leltárfelelősségi) problémákat is felvet. A mindennapi munkához szükséges szakkönyveket, szakmai folyóiratokat igen kis példányszámban tudjuk megvenni. A főosztály dolgozóinak munkáját dicséri, hogy közreműködésükkel az Országgyűlés Hivatala könyv alakban megjelentette az előző évben "10 éves az Ombudsman törvény" címmel kiírt pályázatunkon nyertes résztvevők pályamunkáit. A szép megjelenésű könyv kiadásáért köszönetünket fejezzük ki az Országgyűlés elnökének és főtitkárának.

A Hivatal munkáját 29 köztisztviselő és 5 fizikai munkás végzi. A biztosok irodáinak, illetve a Hivatal létszáma az elmúlt évben a következő volt:

* A létszám a biztosok és a hivatalvezető nélkül. Velük együtt a teljes létszám 2004-ben 146 fő.

Az intézmény létszámának alakulását az alábbi táblázat mutatja be:

Az előző évekhez képest a létszámunk azért növekedett, mert az Adatvédelmi törvény módosítása miatt jelentős új feladatok hárultak az Adatvédelmi Biztos Irodája, s erre tekintettel a költségvetési törvény többlet-létszámot engedélyezett. 1988 óta kénytelenek voltunk minden évben megbízási szerződéssel is foglalkoztatni munkatársakat. Ennek egyik oka az engedélyezett létszám elégtelensége, de egy-egy speciális szakmai feladat elvégzésére mindig is szükség lesz különleges szakértelemmel bíró személy átmeneti alkalmazására. Számuk általában 9-17 fő között változott, de 2004-ben törekedtünk arra, hogy csak különlegesen indokolt esetben éljünk ezzel a lehetőséggel. (A beszámoló mellékletében közöljük azoknak a munkatársaknak a névsorát, akik 2004-ben az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének irodájában és a Hivatalban dolgoztak. Ezúttal is köszönjük munkájukat.)

Az Obtv. 27. §-a értelmében az országgyűlési biztosoknak tevékenységük tapasztalatairól évente be kell számolniuk az Országgyűlésnek, a beszámolók fogadtatása pedig mindig kedvező volt. A biztosok 2003. évi tevékenységről szóló beszámolóját az Országgyűlés 2004. június 14-i ülésnapján szavazó valamennyi képviselő egyhangúlag elfogadta.

A beszámolók parlamenti fogadtatásának aránya.

A parlament előtti beszámolást minden évben megelőzték a bizottsági meghallgatások, amelyeken a képviselők általában nagy érdeklődést mutatnak. Szívesen hallgatják meg a biztosok véleményét más, esetleg a körzetükben felmerült megoldhatatlannak látszó esetekben, de a folyamatban lévő törvényalkotás egyes kritikus kérdéseiben is. Előfordult az is, hogy a biztosok által végzett jelentősebb vagy átfogó vizsgálatról készült jelentést is megtárgyalták a tárgyuk szerint illetékes bizottságok, s annak eredményeként törvény módosítás szorgalmaznak vagy önálló bizottsági indítványt terjesztenek elő.

Itt kívánjuk elmondani, annak ellenére, hogy az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság javaslatára az Országgyűlés az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról hozott 59/2004. (VI. 14.) OGY határozatának 2. pontja kimondta:"Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, tegye meg a szükséges intézkedéseket az Országgyűlési Biztos Hivatala által használt székház jogi helyzetének rendezése érdekében", erre azonban azóta sem került sor, változatlanul törvényes jogcím nélkül használjuk az épület egy részét. Tovább nehezíti helyzetünket, hogy részben a felújítás során elkövetett hibák, részben az időközben felmerült új igények miatt esetenként az idegen tulajdonú épületen kell - a költségvetésből rendelkezésünkre álló kerethez képest -jelentős beruházásokat végrehajtunk, de igen körülményes a garanciális hibák javíttatása is. Ez a helyzet nem csupán intézményünknek, de a székház "kezelőjének", a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak is terhet jelent. Csak megismételni tudjuk az előző évi beszámolóban már leírtakat: az Adatvédelmi biztos munkatársai számának az utóbbi 2 évben 15 fővel való megemelkedése szinte megoldhatatlan helyzetbe hozta a Hivatalt. Minden lehetséges, sőt hosszabb emberi tartózkodásra nem alkalmas helyiséget is irodának használunk, de így is van olyan íróasztal, amelyik mellett ketten ülnek, illetve van olyan munkatárs, aki az éppen távollévő munkatársak helyén "vándorol". Tovább romlott az irattár helyzete, hiszen még egy év felhalmozott iratait kellene kezelni, de erre már nincs hely. Mint jeleztük, az épület alatt nagy alapterületű pincerendszer van, de annak felújítására nem került sor, vizes, hullik a salétromos fal, esetenként csőtörés miatt szennyvíz önti el. (Emiatt már egyes helyiségekben a földes talajt is ki kellett cserélni.) Változtatásra, a helyzet rendezésére a 2005. évi költségből rendelkezésünkre álló összeg sem nyújt fedezetet, ezért ismét az Országgyűlés segítségét kérjük.

Az elmúlt évben is több rendezvény megtartására, sok vendég fogadására került sor a Hivatal munkatársainak szervezésében. Ezekről a beszámoló mellékletében, illetve a külön biztosok beszámolóiban adunk részletes tájékoztatást. Itt csak a legjelentősebbeket említjük meg. Az elmúlt évben az országgyűlési biztosok fogadták a román és a cseh alkotmánybíróság, az andorrai alkotmánytanács küldöttségét, illetve Törökország parlamentjének és a vietnami Nemzetgyűlés több képviselőjét. A hivatal vendége volt Vahit Bicak, a Török Köztársaság miniszterelnöke emberi jogi tanácsadó testületének elnöke. A vendégeket általában elkísérte az adott ország nagykövete, vagy a követség magas rangú tisztségviselője. 2004-ben is szervezett Hivatalunk jelentős nemzetközi tanácskozást. Az uniós csatlakozás után tíz nappal, május 10-én került sor az Országház épületében az Európai Ombudsman Intézet által kezdeményezett "10 éves az ombuds-mani intézmény Magyarországon", illetve "Kisebbségvédelem és ombudsman-valóság" címmel tudományos konferencia megtartására, amelyen a magyar és külföldi biztosok nagy sikerű előadásokat tartottak. Ezúton is megköszönjük, hogy az Országgyűlés elnöke lehetőséget adott arra, hogy a konferenciát a Parlament épületében tarthassuk, s a megrendezéshez költségvetési támogatást is kaptunk.

A Hivatal szervezte meg a biztosok és néhány munkatársuk külföldi rendezvényen való részvételét is. Valamennyi ombudsman részt vett 2004 szeptemberében a Nemzetközi Ombudsman Intézet VIII. Világtalálkozóján Quebecben, illetve képviseltették magukat áprilisban az Ázsiai Ombudsmanok Szövetségének 8. konferenciáján, az ombudsmanok jogállamban való szerepéről Törökországban, a német nyelvterületen működő ombudsman intézményekről Ausztriában szervezett konferencián. Három ombudsman is részt vett az Azeri Köztársaság emberjogi biztosa és az UNESCO szervezésében megrendezett, az ENSZ Emberi Jogi Képzésének 10 éves évfordulójának szentelt Nemzetközi Ombudsmani Konferencián Bakuban, illetve Pozsonyban az "Emberi jogok és oktatás a diszkrimináció elleni harcban" címmel szervezett konferencián. Ezeken a nemzetközi találkozókon a biztosok általában előadást is tartottak. A "Visegrádi Négyek" ombudsmanjai tartottak októberben csúcstalálkozót a Magas-Tátrában. A tervek szerint a következőt Magyarországon szervezzük meg.

2004 végén a Hivatal - valamennyi biztos közreműködésével - pályázatot nyújtott be az Európai Bizottság törökországi delegációjához "Kezdeti twinning támogatás a Török Köztársaság ombudsmanjának" címmel. Ebben felajánlották a biztosok gyakorlati segítségüket az EU ankarai és brüsszeli hivatalának a török ombudsmani intézmény felállításához. Pályázatunkat befogadták, személyes bemutatónkat is jónak értékelték, de végül a görög-osztrák társintézmények közös pályázatát fogadták el.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese továbbra is nagy súlyt fektet a jogi oktatásra, s szorgalmazzák abban munkatársaik részvételét is. Erről, illetve a biztosok és munkatársaik különböző fórumokon való előadásairól, publikációiról ugyancsak a mellékletben adunk összesítést.

Ebben az évben is folytatódott a biztosok megyelátogatása. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa munkatársaival szeptember 30-án és október 1-jén tett ügyfélfogadással egybekötött munkalátogatást Nógrád megyében, ahol a megyei közigazgatási és egyes közszolgáltató szerveinek vezetőivel is találkozott. Amint azt a 20. sz. ábra színes ábrája mutatja, már csak három olyan "fehér" megye van az ország térképén, ahol nem járt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vagy helyettese.

3.2. A 2004. év statisztikai adatai

A beszámolóhoz mellékelt táblázatok számokban mutatják az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese munkatársainak 2004. évi munkáját. A jelen fejezetben azoknak a tábláknak az elemeit mutatjuk be, amelyek a közös Hivatal tevékenységéhez kötődnek. Kiegészítjük ezeket néhány olyan adattal, amelyekkel a Hivatal munkája is mérhető.

A Hivatal Ügyfélszolgálati Osztályához érkezik minden, a Hivatalnak vagy bármelyik biztosnak címzett küldemény. Az Osztály iktatja az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, általános helyettesének és a nemzeti és etnikai kisebbségijogok országgyűlési biztosának, valamint a Hivatalnak címzett küldeményeket. Az adatvédelmi biztoshoz benyújtott beadványok és egyéb küldemények iktatása közvetlenül az Adatvédelmi Biztos Irodáján történik. A rendelkezésünkre álló adatok szerint 2004-ben az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének irodájához 4992 panaszt tartalmazó beadvány érkezett, és csaknem 800 iratot iktattunk ún. gyűjtőszámon, amely számra részben az intézmény működtetésével kapcsolatos iratokat, hivatalos megkereséseket és egyéb intézkedést igénylő küldeményt regisztrálunk. A kisebbségi biztoshoz és adatvédelmi biztoshoz érkezett beadványok adatait saját beszámolójuk tartalmazza.

A közös Hivatal működteti az információs szolgálatot, amelyhez évről évre egyre többen fordulnak. 2004-ben 6308 telefonhívást fogadtunk (2003-ban 5229-et), amelyből 1311 személy a már folyamatban lévő ügyében érdeklődött, 4997-en pedig általános információt kértek, vagy személyes meghallgatásuk érdekében időpontot egyeztettek. Személyesen 1304 ügyfél jelent meg, akik közül 118 korábbi beadványának sorsáról kért tájékoztatást, 688 fő általános információt vagy időpontot kért személyes meghallgatásra, 498-an korábbi beadványukhoz iratokat adtak le. Az információs szolgálat havi forgalma több mint 100-zal nőtt: 2003-ban 524,2004-ben már 633 megkeresést regisztráltunk. Ezekben a számokban nem szerepelnek azok, akik közvetlenül keresik meg telefonon az ügyintézőt, hogy folyamatban lévő ügyükben érdeklődjenek, és azok sem, akiknek a hívását munkaidőn túl a portaszolgálat fogadja, s amely az alapvető információkat az ügyfélnek megadja. (Az információs szolgálatot egy személy látja el, akit távolléte alatt a Hivatal munkatársai helyettesítenek.)

2004-ben az előző évhez képest is több panaszost hallgattak meg az Ügyfélszolgálati Osztály munkatársai: 1288 ügyféljelent meg panaszirodánkon (2003-ban 1120 fő), s ebből 955 volt az új panaszos, míg korábban csak 890. A panaszosok közül 183-an elfogadták munkatársaink szóban adott tájékoztatását. Az ügyfelek nagy részét (1094 fő) a főállásban a panaszirodán foglalkoztatott 3 munkatársunk fogadta, a fennmaradókat (a szabadság, betegség miatt) az őket helyettesítők, s 9 esetben valamelyik biztos munkatársa az általa intézett ügyben. E feladat az ügyfélfogadóktól jelentős szakmai ismereteket igényel, mivel 54 típusú ügyben vettek fel panasz-jegyzőkönyvet, egyúttal nagy empátia-készséggel is rendelkezniük kell. Az intézményünkhöz fordulók nagy része ugyanis már több fórumot megjárt, ahol megítélésük szerint ügyüket számukra kedvezőtlenül intézték el, és számos panaszosról feltehető, hogy lelkileg sérült. Erre tekintettel alkalmazunk az Ügyfélszolgálati Osztályon gyógypedagógia képesítéssel rendelkező munkatársat is.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és általános helyetteséhez 2004-ben 4992 panaszbeadvány érkezett, 9,95%-kal több, mint az előző évben. (Ez majd 30%-kal több, mint 2002-ben.) Az egy ügyként iktatott beadványokban gyakran különböző sérelmeket adnak elő, ezért a 2004-ben érkezett 4992 beadványban 6781 "sérelem" szerepelt. A panaszok - ahogy a mindennapi élet is egyre bonyolultabb lett - egyre szerteágazóbbak, nehezebben megoldhatóak. A beérkezett ügyek és a bennük leírt panaszok számának alakulását mutatja a következő táblázat:

Változatlan tendencia, hogy egyre többen jelentek meg személyesen, hogy sérelmüket elmondják, s azt hivatalunkban foglalják írásba. Míg 2001-ben csak az ügyek 16,6%-ában kérték az ügyfelek panaszuk jegyzőkönyvben való rögzítését, ez az arány 2003-ban már meghaladta az ügyek 20%-át, és 2004-ben már elérte a 21,67%-ot. Ennek megfelelően csökkent az írásban benyújtott beadványok aránya, annak ellenére, hogy az önkormányzatokhoz és nagyobb közszolgáltatók ügyfélszolgálataira eljuttattunk olyan tájékoztató levelet, amelynek célja a panasz írásba foglalásának elősegítése volt. 2003-ban 70, 2004-ben 63 ügyben nyújtottak be panaszt ilyen nyomtatványon. Az elmúlt évben is tovább növekedett panaszokra tekintettel kevesebb lehetősége nyílt a biztosoknak hivatalból indított vizsgálatra. Az általános hatáskörű biztosokhoz benyújtott ügyeknek a keletkezésük módja szerinti megoszlását az 1. számú táblázat mutatja.

Az előző évhez képest 2004-ben valamelyest csökkent azoknak a beadványoknak az aránya, amelyeket magánszemélyek nyújtottak be az országgyűlési biztosokhoz, viszont jelentősen emelkedett a civil szervezetek és különböző közösségek által benyújtottak száma és aránya. (2003-ban 204, 2004-ben 233 ilyen volt.) Ez azért rendkívül fontos számunkra, mert ezek a panaszok általában nagyobb közösség sérelmét jelzik, és gyakran megalapozottabb problémafelvetést tartalmaznak. A más hivataloktól áttett ügyek száma megduplázódott, 2004-ben 38 beadvány érkezett más szervtől. (Az

ügyek indítványozók szerinti megoszlását a 2. számú táblázat tartalmazza.) Azt a tényt, hogy egyre több az olyan beadvány, amely nem az egyénnek, hanem az állampolgárok csoportjának sérelméről ad hangot, a 3. számú táblázat adatai igazolják. 2003-ban az ügyek 70,51%-ában jelezték az egyén, és 29,49%-ában az állampolgárok kisebb-nagyobb csoportjának a sérelmét, 2004-ben ez az arány csaknem 2%-kal emelkedett a közösségek javára. A növekedés számszerűen még szembetűnőbb, mert 227-tel több ilyen beadvány érkezett a tárgyévben. Változatlanul az ügyek több mint 99%-ában magyar állampolgár fordult a biztosokhoz 2004-ben is, 32 külföldi ügyfelünk volt. (Az ügyek megoszlását aszerint, hogy a hozzánk forduló magánszemély vagy család milyen állampolgárságú volt, a 4. számú táblázat mutatja be.)

2004. évről is megállapíthattuk, hogy a városokban élők nyújtottak be több panaszt. Az ország lakosságának kb. 2/3 része él városokban, a panaszoknak azonban csaknem 3/4-e tőlük érkezik. (Ez azt jelenti, hogy kb. 1800 városi lakosból 1 személy nyújt be panaszt, ez a falvakban csak minden 3000-dikre jellemző.) (Az ügyek település típusok szerinti megoszlását lásd az 5. számú táblázatban.)

A főváros lakossága 2004-ben tovább csökkent, részesedése viszont a panaszok számából több mint 3,5%-kal nőtt; amíg tehát a fővárosban az ország lakosságának alig a hatoda él, a panaszosok több mint egyharmada onnan kerül ki. A fővárosi kerületek közül a XI., II. és XIII. kerületből érkezett a legtöbb, a legfiatalabb XXIII. kerületből, illetve a XXII. és I. kerületből a legkevesebb panasz. A fővároson kívül továbbra is Nógrád, valamint Pest megyében haladja meg a lakosságnak az összlakossághoz viszonyított arányát a megyéből érkezett beadványok aránya. Nógrád megyében kismértékben még tovább is emelkedett ez az arány, hiszen változatlan az a tapasztalat, hogy ha a biztosok néhány napra ellátogatnak valamelyik megyébe, jelentősen megemelkedik az onnan érkező panaszok száma, s 2004. őszén az állampolgárijogok országgyűlési biztosa munkatársaival ebben a megyében járt. A fővároson kívül ebben a két megyében, továbbá Tolna megyében emelkedett számottevően a panaszok száma. (Ez utóbbi megyében 0,95%-hoz képest 1,5%-ra.) Csökkentek viszont a Békés, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, kisebb mértékben a Fejér és Hajdú-Bihar megyéből érkező panaszok. Változatlanul a viszonylag kis lakosságú Vas, Tolna és Zala megyéből érkezik a legkevesebb panasz, számuk továbbra is száz alatt maradt. Más sorrendet kapunk azonban, ha azt vizsgáljuk, hogy egy adott megye ezer lakosából hányan fordulnak az állampolgári jogok országgyűlési biztosához vagy általános helyetteséhez. Ez esetben is a főváros vezet, ahol 10 000 lakosra 10,4 beadvány jut. A fővárost követi 5,96-tal Nógrád megye, s alig 0,5-tel marad csak le Pest megye (5,47) . A legkisebb ez a szám Vas megyében (2,29), majd Győr-Moson-Sopron (2,89) és Baranya megye (2,93) következik. (Az ügyek számának megyék szerinti megoszlását mutatja be a 6. számú táblázat.) Ha ezeket a számokat az intézmény létrejöttétől vizsgáljuk, tehát közel 10 év adatait vesszük figyelembe, csak annyi változás van, hogy Pest megye valamivel megelőzi Nógrád megyét. A legkevésbé panaszkodó megyék élén ebben az esetben is Vas megye áll, s azt Tolna, majd Békés megye követi, de alig marad le Győr-Moson-Sopron megye.

Eddig a beadványokat szinte csak formai okok alapján jellemeztük, a keletkezésük módját, a beadványtevő bizonyos tulajdonságait (pl. magánszemély vagy valamilyen kollektíva nyújtotta-e be, milyen állampolgárságú a panasztevő, vagy éppen hol lakik stb.) vizsgáltuk. A továbbiakban azt tekintjük át, hogy mi volt a panasz tárgya, mely szervek ellen nyújtották be, illetve mit sérelmeztek az eljáró hatóságok tevékenységében.

A 7. számú táblázat a panaszok típusonkénti megoszlását mutatja be, azaz hogy milyen tárgyú ügyet tartottak a panaszosok sérelmesnek. Megállapíthatjuk, hogy számszerűségében számottevő változás 2003-hoz képest nem történt, a panaszok kb. 45%-a öt ügycsoportból származott. Változás történt azonban azok sorrendjében: 2003-ban elsősorban büntető és büntetés-végrehajtási ügyekben (13%), polgári jogi ügyekben (10,1%), egészségbiztosítási, nyugdíjbiztosítási, munkaügyekben (9,8%), építési, helyiség-, lakásügyekben (9,5%), valamint föld-, kárpótlási, birtokvédelmi ügyekben (6,8%) nyújtották be a legtöbb panaszt. 2004-ben a második helyre "csúsztak" vissza a büntető és büntetés-végrehajtási ügyek (részesedésük 10,6%-ra, számuk 825-ről 723-ra csökkent), s csak a negyedik helyen szerepelnek a korábbi második polgári jogi ügyek (8,4%) . Közel 2%-kal 11,4%-ra emelkedtek az egészségbiztosítási, nyugdíjbiztosítási, munkaügyek, s ezzel a képzeletbeli dobogó tetejére kerültek. (Ha ehhez hozzávesszük még az egészségügyi ellátásra panaszkodó 3,1 %-ot is, levonhatjuk azt a következtetést, hogy ezen a területen az ellátásra szorulók helyzete különös figyelmet érdemel. Apanaszok számának növekedésében talán az is szerepet játszhat, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese is kiemelkedő figyelmet fordít a kiszolgáltatott helyzetben lévők sorsának vizsgálatára, e témákban gyakran veszik igénybe a sajtó nyilvánosságát is. Bár összességében számuk és arányuk csökkent, a korábbi negyedik helyről a harmadikra léptek elő az építési, helyiség-, lakásügyek (8,6%), s először kerültek az ötödik helyre az adó-, illeték-, vám-, pénzintézeti és biztosítási ügyek, valamint a közüzemi szolgáltatás elleni panaszok 6,7-6,7%-os részesedésükkel. Közel egyszázalékos emelkedést tapasztaltunk a gyermekvédelem, gyermeki jogok, fiatalkorúak, gondnoksági, hadigondozási és gyámügyekben, a kamarai, közjegyzői, ügyvédi, bírósági végrehajtási ügyekben, valamint a környezet- és természetvédelmi, műemlékvédelmi és mezőgazdasági ügyekben. Ezekben az ügyekben gyakran sok embert érintő sérelmekről adnak hírt, vagy ezek olyan ügyek (pl. kiskorú sorsát veszélyeztető cselekmények), amelyekből egy eset is sok.

Az előzőekben azt vizsgáltuk, hogy mi volt a vélt vagy valós sérelem tárgya, a továbbiakban a panasszal érintett szerveket (lásd 8. számú táblázat) tekintjük át. Elmondhatjuk, hogy továbbra is a helyi polgármesteri hivatalok intézkedését, vagy annak elmaradását sérelmezik a panaszosok (az esetek 17,3%-ában), s ha ehhez hozzávesszük a helyi önkormányzati testületeket (3,8%), a kettő együtt meghaladja a 21%-ot. Az állampolgárok nagy része nem tesz különbséget a között, hogy számára egyedi döntés vagy esetleg helyi rendelet eredményez kedvezőtlen helyzetet. Az önkormányzatok "előkelő" helyezésének az a magyarázata, hogy velük találkozik az ügyfél a legtöbb esetben, s már csak a nagy számok törvénye alapján is e szervek eljárását sérelmezik a legtöbben. Változatlanul a bíróságok (10,1%) és a rendőrségek (7%) követik őket, s a negyedik helyen a közszolgáltatók (5,2%) állnak, ezen belül is első helyen a hírközlési, telefonszolgáltatók, posta és műsorszolgáltatók az esetek több mint negyedében, majd a vízművek és az áramszolgáltatók a panaszok kb. egyötödében. Az ötödik helyen 4,5%-kal a különböző országos hatáskörű szervek (KSH, Kincstári Vagyoni Igazgatóság, Energia Hivatal stb.) állnak. Őket követik a gazdálkodó szervezetek (3,8%), valamint a nyugdíjbiztosító (3,5%) a nyugdíjfolyósító igazgatóságokkal (0,3%) együtt. A 3%-nál magasabb részesedésűeket az Országgyűlés zárja, de természetesen az állampolgárok általában nem az országgyűlés, illetve annak szervei, vagy az országgyűlési képviselők eljárását sérelmezik, hanem itt tartjuk számon azokat az eseteket, amelyek valamely törvény tartalmát, vagy éppen meghozatalának elmulasztását kifogásolják.

Vizsgáltuk azt is, hogy a panaszosok mit sérelmeznek az adott szerv munkájában. A 9. számú táblázat is megmutatja, hogy az állampolgárok még az előző évinél is nagyobb arányban a hatóság eljárását, s ebben is elsősorban a velük való bánásmódot sérelmezték (48,9%) . Ennél lényegesen, sőt az előző évhez képest csaknem másfél %-kal kevesebb esetben (21,8%) vitatták magát a döntést. Majdnem hat százalékban (5,9%) nyújtottak be olyan panaszt, amelyben az ügyükben alkalmazott jogszabályt, s 4,5%-ban a hatóság hallgatását sérelmezték, azaz azt, hogy ügyükben nem intézkedtek. Egyre több panaszos kért az elmúlt évben is tájékoztatást, felvilágosítást, vagy valamilyen más, gyakran anyagi segítséget. Ezen beadványok száma 670-ről 816-ra emelkedett, azaz az ügyek 12%-a ilyen volt. Az elutasító levelekben igyekeztünk támpontot adni ahhoz, hogy hova fordulhatnak, de ügyeikben helyettük nem járhatunk el, és sajnos pénzügyi keretünk sincs arra, hogy a nehéz helyzetben lévőket anyagilag támogassuk.

A beszámoló e fejezetében az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és általános helyetteséhez 2004. évben benyújtott beadványok, panaszok számának alakulását, néhány jellemzőjét mutattuk be. A korábbi fejezetek már számot adtak a panaszok elintézésének módjáról, az esetleges elutasítási okokról és a lefolytatott vizsgálatok tapasztalatairól. A 10. számú táblázat azt mutatja be, hogyan alakult az intézmény megalakulása óta a biztosokhoz benyújtott panaszok sorsa. Az elmúlt csaknem 10 évben 66 499 panasszal fordultak az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és általános helyetteséhez. Az egyes években benyújtott panaszok száma igen eltérő volt, hiszen a megalakulás évében csaknem három és félezer panasz érkezett, s volt olyan teljes év, amikor számuk nem érte el az ötezret. A 2002-es viszonylag alacsony érkezés lehetővé tette a korábbi hátralék feldolgozását, azóta azonban ismét lényegesen több beadvánnyal éltek a panaszosok, s így az előző évhez képest is nőtt a hátralék (4%), annak ellenére, hogy munkatársaink több ügyet fejeztek be, mint az előző évben. Ez a körülmény felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi engedélyezett létszám nem elegendő. Gyakran kell megállapítaniuk az országgyűlési biztosoknak az általuk végzett vizsgálatok eredményeként, hogy a hatóságok túllépték a számukra jogszabály által előírt határidőt, s bár törvényben meghatározott határidő őket nem kötelezi, sajnálatos, hogy a létszám elégtelensége miatt nem tudják az ügyek egy részét a maguktól elvárt idő alatt elintézni. Azt azonban kimondhatjuk, hogy míg korábban voltak 4-5 évig elhúzódó ügyek, 2004. december 31-én alig több mint 300 olyan volt, amelyben a panaszt az előző évben nyújtották be, s a 2004-ben keletkezett panaszokból 2445-öt nem intéztünk el. Tekintettel arra, hogy a 2005. évi költségvetésben sem kaptunk lehetőséget további munkatársak felvételére - bár mindent megteszünk az esetleges belső tartalékok feltárására -, várhatóan az ügyhátralék nem csökken.

Dr. Wolf Erzsébet s.k.,

hivatalvezető

I. számú melléklet

Statisztikai táblázatok

1. számú táblázat

Az ügyek megoszlása a keletkezés módja szerint

2. számú táblázat

Az ügyek megoszlása az indítványozók szerint

3. számú táblázat

Az ügyek megoszlása a sérelmet szenvedettek szerint

4. számú táblázat

Az ügyek megoszlása a magánszemély, család állampolgársága szerint

5. számú táblázat

Az ügyek megoszlása település típusok szerint

6. számú táblázat

Az ügyek megoszlása megyénként

7. számú táblázat

A panaszok típusonkénti megoszlása

8. számú táblázat

A panaszok érintett szervenkénti megoszlása

9. számú táblázat

A panasz jellege szerinti megoszlás

10. számú táblázat

A panaszok száma az eljárás stádiuma szerint

11. számú táblázat

A 2004-ben vizsgált panasz típusok csoportosítása

12. számú táblázat

A 2004-ben vizsgált panaszok megoszlása az érintett szervek szerint

13. számú táblázat

A 2004-ben vizsgált panaszok megoszlása a panasz jellege szerint

14. számú táblázat

Az elutasított panaszok száma

15. számú táblázat

A befejezett panaszok megoszlása az elintézés módja szerint

16/a. számú táblázat

A visszássággal érintett alkotmányos jogok megoszlása a biztosok gyakorlatában

16/b. számú táblázat

A visszássággal leggyakrabban érintett alkotmányos jogok 2004-ben

A visszássággal leggyakrabban érintett tíz alkotmányos jog a 2004.évi tapasztalatok alapján

17. számú táblázat

A 2004. évi ajánlások, kezdeményezések, javaslatok megoszlása a címzett válasza szerint

18. számú táblázat

A jogszabályokra vonatkozó javaslatokra adott válaszok megoszlása 1995. 06. 30.-2004. 12. 31. között

Az azonos jogszabályra vonatkozó, többször megismételt ajánlásokat is tartalmazza.

19. számú ábra

A 2004-ben befejezett panaszok megoszlása az elintézés módja és az ajánlások sorsa szerint

20. számú ábra

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese megyei munkalátogatása

II. számú melléklet

Szakmai kapcsolatok, előadások, publikációk

A beszámolási időszakban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az általános helyettese és munkatársaik több nemzetközi és belföldi konferencián és szakmai fórumon vettek részt.

Konferenciák

Lenkovics Barnabás 2004. március 27-én előadást tartott- "Környezetvédelem az ombudsman gyakorlatában" címmel - a Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör által szervezett és Debrecenben megrendezett Környezet- és Természetvédelmi Szervezetek XIV. Országos Találkozóján.

A holland ombudsman által szervezett és 2004. április 19-20-án Hágában tartott - "Implementation of Human Rights: The Efficiency of Justice" (Az emberi jogok végrehajtása: Az igazságszolgáltatás hatékonysága)- című szemináriumon vett részt, és "The respective powers of the ombudsmen and the courts" (Az ombudsmanok és a bíróságok kölcsönhatása) címmel tartott előadást.

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola által szervezett diáknapokon - 2004. április 23-án - "Az uralom értékrendje helyett az értékrend uralma. Az emberi jogok, mint EU-normák" címmel tartott előadást.

A Koreai Köztársaság ombudsmanja volt a házigazdája a Nyolcadik Ázsiai Ombudsman Konferenciának - 2004. április 26-29. -, melyen "The Ombudsman's Mandate in Relation to the Nations, the European Union and in Global Relation" (Az ombudsman mandátuma nemzeti, európai uniós és globális összefüggésekben) címmel tartott előadást az országgyűlési biztos.

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium által 2004. május 14-én szervezett III. Betegjogi Konferencián "Esélyegyenlőség a gyógyításban" címmel, a Siófokon 2004. június 9-én megtartott XI. Magyarországi Egészségügyi Napokon pedig "Az egészséghez való jog az ombudsmani gyakorlatban" címen tartott előadást.

A győri Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Intézete és a FUNDAMENTUM Szerkesztősége által 2004. szeptember 20-án szervezett tudományos tanácskozáson tartott előadásának "Alapjogok a magánviszonyokban" volt a témája.

Részt vett 2004. október 14-én a "Médiahajó" rendezvényen, ahol az ombudsman jogállami szerepéről beszélt.

A Magyar Tudományos Akadémia 2004. november 25-én megtartott "Klíma és társadalom" című konferenciáján a Nemzeti Katasztrófavédelmi Alap létrehozásának lehetőségeit elemezte.

A Szlovák Köztársaság ombudsmanja által, 2004. december 9-én szervezett "Emberi jogok és oktatás a diszkrimináció elleni harcban" című konferencián "The practical experiences of the Ombudsman of the Republic of Hungary on discrimination againstpeople living with disabilities" (A fogyatékkal élők jogainak érvényesülése a magyar ombudsman gyakorlatában) címmel tartott előadást.

Takács Albert 2004. március 13. és április 4. között az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma Visitor Programjának keretében az Egyesült Államok több alapvető intézményének a működését tanulmányozta.

Az Európa Tanács Emberi Jogi Igazgatósága és a török miniszterelnök emberi jogi tanácsadó testülete által Kappadó-kiában 2004. május 12-13-án szervezett, "Az Ombudsman szerepe a jogállamban" címet viselő konferencián "Az Ombudsman szerepe a változó társadalomban" témakörében tartott előadást.

Az UNESCO, az UNESCO Francia Nemzeti Bizottsága és Nantes város polgármestere által szervezett és Nantes-ban megtartott Emberi Jogok Világfórumán 2004. május 16-19. között az általános helyettes vett részt.

A gyermeki jogok volt a központi témája az Európai Gyermekjogi Ombudsmanok Hálózata éves találkozójának, amelyet 2004-ben Cardiffban, az Egyesült Királyságban tartottak október 13-15. között.

Belföldön részt vett az Áldozatvédelmi Konferencián 2004. február 20-án, ahol "A bűncselekmények áldozatainak emberi jogai" címmel tartott előadást. Ugyancsak jelen volt a betegek jogairól szóló, 2004. szeptember 1-jén, valamint a Nyíregyházán, 2004. november 24-én megtartott Gyermekjogi Konferenciákon. Ez utóbbin "A gyermekek jogai a családban és azon kívül" című előadását tartotta.

Lenkovics Barnabás és Takács Albert együttesen vettek részt 2004. június 23-24-én a Bécsben rendezett "Az ombudsmani intézmények német nyelvterületen" című konferencián.

Mindketten jelen voltak a Nemzetközi Ombudsman Intézet (International Ombudsman Institute) találkozóján, amelyet 2004. szeptember 7-10. között Quebecben, Kanadában tartottak.

Szintén mindkét biztos részt vett a négy visegrádi ország (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország) om-budsmanjainak a Szlovák Ombudsmani Hivatal által Poprádon, 2004. október 20-24. között szervezett találkozóján.

Az azerbajdzsáni ombudsman volt a házigazdája az ENSZ emberi jogi képzésének 10 éves évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferenciának (2004. november 29-30.), ahol mindkét biztos részt vett, és Lenkovics Barnabás "The Ombudsman in the democratic state ruled by law" (Az ombudsman a demokratikus jogállamban) címen tartott előadást.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének vendégei

Az országgyűlési biztos és általános helyettese - esetenként együtt a külön biztosokkal - 2004. év folyamán szakmai eseményeknek is házigazdái voltak. Több külföldi szakmai testület képviselője tett látogatást az Országgyűlési Biztos Hivatalában. Így 2004. április 1-jén a román alkotmánybíróság, június 9-én az andorrai alkotmánytanács, október 7-én a cseh alkotmánybíróság képviselői jártak hivatalunkban.

A négy országgyűlési biztos volt a házigazdája az Európai Ombudsman Intézet (EOI)- 2004. május 10-én, a Parlament Felsőházi Termében tartott - éves közgyűlésének is.

Szeptember 15-19. között a Török Köztársaság miniszterelnöke emberi jogi tanácsadó testületének elnöke tartózkodott munkalátogatás keretében az Országgyűlési Biztos Hivatalában. E látogatás során a török ombudsmani hivatal létrehozatala érdekében ismerkedett a magyar biztosok és a hivatal munkájával. Törökország Európai Uniós tagságának egyik feltétele ugyanis e hivatal felállítása. November 4-én a török parlamenti képviselők delegációja is ennek érdekében tett ismerkedő látogatást hivatalunkban.

A Columbia Egyetem kínai kutató ösztöndíjasai július 8-án keresték fel intézményünket, október 5-én pedig a Vietnami Nemzetgyűlés delegációját láttuk vendégül. November 23-án a Külügyminisztérium által meghívott kínai szakértők folytattak megbeszélést a hivatal munkatársaival az országgyűlési biztosok tevékenységéről és az alapvető szabadságjogok érvényesítéséről.

Két turnusban, augusztus 23. és október 3., valamint október 18. és november 26. között több felsőoktatási intézmény hallgatói töltötték szakmai gyakorlatukat az Országgyűlési Biztos Hivatalában. Március 19-én parlamenti ösztöndíjasok, szeptember 7-én pedig az Országgyűlés Hivatalánál szakmai gyakorlatukat töltő diákok látogatták meg intézményünket.

Twinning

Az országgyűlési biztosok irodái első alkalommal, mint az Európai Unió egyik új tagállamának szerve, 2004. október 25-én együttesen nyújtottak be az Európai Unió Bizottságához twinning pályázatot Törökország ombudsmani hivatala felállításához, a hivatal munkatársainak emberi jogi képzéséhez történő segítségnyújtásra. Írásbeli pályázatunkat a Bizottság befogadta, a szóbeli prezentációra 2004. december 3-án került sor Ankarában. Ezen Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa, munkatársunk, Haraszti Katalin és Forgács Nóra, az adatvédelmi biztos munkatársa vett részt. (Szóbeli prezentációt még Görögország és Ausztria, illetve Dánia és Hollandia közösen, továbbá Spanyolország tartott.) Az Európai Bizottság ankarai delegációja tájékoztatása szerint a pályázatot a görög-osztrák pályázat nyerte el.

Munkatársaink részvétele konferenciákon

A biztosok munkatársai - az elmúlt évekhez hasonlóan - több fórumon képviselték a hivatalunkat, szakmai előadásokat tartottak az ombudsmanok tevékenységéről, tapasztalatairól.

Az egészségügy, betegjogok területén több jelentős szakmai fórumon vett részt a hivatalunk. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium által 2004. május 14-én szervezett konferencián Borza Beáta főosztályvezető-helyettes tartott előadást a betegjogok érvényesüléséről. Az ELTE Szociálpolitikai Intézete Egészségtani Központja és az Astra Zeneca által - 2004. november 19. - szervezett, "Az egészségügyi és a gazdasági fejlődési kihívások és lehetőségek" című konferencián Borza Beáta és Kristó Annamária munkatársunk, a Friedrich Ebert Stiftung 2004. november 30-án, "Átalakuló társadalom - át nem alakuló egészségügy" címmel megtartott konferenciáján ugyancsak Kristó Annamária jogi referens vett részt.

A fogyatékkal élők nehézségeivel, társadalmi helyzetével több konferencia, kerekasztal-beszélgetés foglalkozott. Az EU Monitoring and Advocacy Program, a Mental Disability Advocacy Progam és a Salva Vita Alapítvány által" Az értelmileg akadályozott emberek oktatási és munkavállalási lehetőségekhez való hozzáférése" című magyarországi jelentés vázlatáról szóló konferencián - 2004. május 24. - Sipos Beáta, az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége által szervezett, XIII. Sérült Gyermekek napján - 2004. szeptember 20. - tartott kerekasztal-beszélgetésen pedig két munkatársunk - Bódis Cecília és Sipos Beáta jogi referensek - képviselte az intézményt.

Az Európai Unió Leonardo No-Discrim projectje keretében megtartott, a diszkriminációval foglalkozó konferenciasorozat záró, párizsi konferenciáján 2004. október 25-26-án Szántó Eszter tartott előadást "Les expériences pratiques du Médiateur de la République de Hongrie concernant la discrimination, la discrimination touchant les handicapés" (A magyar ombudsman tapasztalatai a diszkrimináció, különösen a fogyatékkal élőkkel szembeni diszkrimináció területén) címen.

A gyermeki jogokkal kapcsolatos ombudsmani tevékenységről a dömsödi Gyermekjóléti Szolgálat, 2004. május 20-án megtartott konferenciáján Győrffy Zsuzsanna osztályvezető tartott előadást "A gyermeki jogok az ombudsmani vizsgálatok tükrében" címmel.

A diákjogok ismertebbé tétele érdekében hivatalunk munkatársai közül Gubucz Ágnes, Juhász Orsolya, Szántó Eszter és Tasi Katalin jogi referensek vettek részt a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház által szervezett "Nem nehéz az iskolatáska" című diáknapokon. Az ombudsmanok munkatársai a város több középfokú oktatási intézményét látogatták meg és beszélgettek a diákokkal az országgyűlési biztosok tevékenységéről és a diákjogokról.

Építési ügyekben a - 2004. szeptember 8-10. között lezaljott - IX. Országos Főépítési Konferencián Kunné Simonyi Anna jogi referens tartott előadást a települési központok megújításáról.

A környezetvédelem területén az ELTE Környezetjogi TDK-ján Somosi György főosztályvezető-helyettes" Mit tehet az ombudsman a környezet védelméért" címen tartott előadást (2004. november 16.) . Juhász Orsolya vett részt a Környezet- és Természetvédő Szervezetek Debrecenben, 2004. március 25-28. között megtartott XIV. országos találkozóján. Faragóné Endrődi Zsuzsanna munkatársunk a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében megtartott "Klímaváltozás-Hatás-Válaszadás" Kutatási Projektjében vett részt 2004. június 9-én. A Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság-és Jogtudományok Osztálya, Földtudományok Osztálya, Orvosi Tudományok Osztálya által szervezett "Klíma és társadalom" konferencián - 2004. november 25-én - Izafé Éva főosztályvezető és Kasztovszkyné Szűcs Éva jogi referens vettek rész.

Faragóné Endrődi Zsuzsanna a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által szervezett Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon vett részt 2004. november 11-13. között.

A Salzburg Seminar Law Session (Legal Alumni of the Salzburg Seminar)- European Law and Legal Institutions -konferenciáján Nagy Réka tartott előadást "The EU accession's impact on the Constitution of the Republic of Hungary" (Magyarország Európai Uniós csatlakozásának hatása az Alkotmányra) .

A Magyar Jogász Egylet, a Budapest Fórum Európáért, a Deutsche Stiftung für internationale rechtliche Zusammenar-beit által szervezett "Az Európai Unió gazdasága a Konvent-tervezet tükrében" című konferencián Sütő Georgina jogi referens vett részt 2004. április 15-én.

A Kappadókiában megtartott, "Az ombudsman szerepe a jogállamban" konferenciára Haraszti Katalin főosztályvezető-helyettes kísérte el az általános helyettest, majd részt vett a 2004. december 2-3-án szintén Kappadókiában megrendezett "Egy Független Emberi Jogi Intézet Felállítása" című nemzetközi szemináriumon.

A Nantes-i Emberi Jogok Világfórumára, valamint a Cardiffban megtartott Gyermekjogi Konferenciára Gubucz Ágnes kísérte el az általános helyettest.

Megyei munkalátogatás

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és munkatársai 2004. szeptember 15-30. között Nógrád megyében tartottak munkalátogatást. Ennek során több szakmai konzultáción vettek részt, valamint számos helyszíni vizsgálatot végeztek, és panaszosokat is meghallgattak.

Sziget Fesztivál

Az Országgyűlési Biztos Hivatala 2004-ben is képviseltette magát a Sziget Fesztivál Civil Szigetén. A biztosok munkatársai minden nap kilencórás ügyeletet tartottak, ezen felül naponta egy-egy, az emberi jogok szempontjából általunk kiemelkedőnek tartott témában kerekasztal-beszélgetést szerveztek meghívott szakértőkkel.

Oktatás, vizsgáztatás, tanulmányok:

Lenkovics Barnabás az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Polgári Jogi tanszékén egyetemi tanár, illetve a Győri

Széchenyi Egyetem Polgári Jogi tanszékének vezetője

Takács Albert a Corvinus Egyetem Államigazgatási Kara Alkotmányjogi tanszékének vezetője

A Szegedi Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán Haraszti Katalin főosztályvezető-helyettes rendszeresen részt

vesz a záróvizsga bizottságok munkájában és előadásokat tart az országgyűlési biztosok tevékenységéről.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Alkotmányjogi Tanszékén Hajas Barnabás jogi referens tanársegédként dolgozik, aki ezen kívül a Rendőrtiszti Főiskolán meghívott előadóként a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény tervezetének egyes kérdéseiről tartott gyakorlati foglalkozásokat. A Civilisztikai Intézet Kereskedelmi Jogi Karán pedig Wertán Balázs munkatársunk megbízott szemináriumvezető.

Az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének Környezetvédelmi jogi szakirányú, és Társadalombiztosítási jogi szakirányú képzésén Wertán Balázs jogi referens polgári jogot oktat, és az ESSCA (École Supérieure des Sciences d'Angers) budapesti campusán európai uniós jogi kurzust vezetett.

A Corvinus Egyetem Továbbképző Intézete Szociális Igazgatási Szakán Gáspárné Pere Katalin kollégánk oktat, a Kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem műemlékvédelmi szakmérnöki karán pedig Nagy Tiborné tartott előadásokat.

Munkatársaink, Garamvári Miklós főosztályvezető, Pajcsicsné Csóré Erika főosztályvezető és Kovács Zsolt főosztályvezető-helyettes rendszeresen vesznek részt az Igazságügyi Minisztérium Jogi Szakvizsga Bizottságának munkájában cenzorként.

Az ombudsman több munkatársa vesz részt szakmai továbbképzésben. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola képzésén Tasi Katalin, Sütő Georgina, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola képzésén Hajas Barnabás, az ELTE Környezetjogi Szakjogász képzésén Juhász Orsolya, az ELTE Európai Szakjogász képzésén Szántó Eszter vesz részt. Koblencz Dániel munkatársunk az Európai Ombudsman brüsszeli hivatalában tölti öt hónapos gyakorlatát.

Publikációk

Lenkovics Barnabás

Lenkovics Barnabás: Áttekintés az ombudsman 2003. évi munkájáról. (In: Magyarország politikai évkönyve I-II. kötet, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány II. kötet, 532-546. p.)

Lenkovics Barnabás: Szerződési szabadság - alkotmányos nézőpontból. (In: Liber Amicorum Studia, Ünnepi dolgozat Boytha György tiszteletére. Budapest, 2004. ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Bibliotheca Iuridica, Libri Amicorum 17. sz. 247-254. p.)

Lenkovics Barnabás: Polgári jog - alapjogi nézőpontból. (In: Polgári Tudományos Diákkör Évkönyve. ELTE ÁJK, Budapest, 2004. Bibliotheca Iuridica, 9. sz. 109-119. p.)

Barnabás Lenkovics: The respective powers of the Ombudsman and the Courts. (In: Report of the Seminar. Implemen-tation of Human Rights: The Efficiency of Justice in the Council of Europe and its Member States. The Netherlands Ministry of Foreign Affairs NJCM, Dutch Section of the International Commission of Jurists. The Hague, 19-20. April. Council of Europe, 2004. 119-124. p.)

Lenkovics Barnabás: A katasztrófavédelmi alapról. (In: Magyar Mezőgazdaság. 2004. december 15. 18-20. p.)

Takács Albert

Takács Albert: Ki és hogyan jogosult egészségügyi ellátásra? (In: Kismarton Judit-Vasváry Artúrné (szerk.): Jogaink betegségben - egészségben. Budapest, 2004.)

Takács Albert: Az állam felelőssége a betegek életminőségének biztosításában. (In: Kismarton Judit-Vasvári Artúrné (szerk.): Fájdalomkönyv. Budapest, 2004.)

Takács Albert: Szabadságjogok a változó világban. (In: Fundamentum, 2003. 3-4.)

Takács Albert: A rendőrség megítélése az ombudsman vizsgálata alapján (In: Belügyi Szemle, 2004. 9.)

Munkatársak

Fogarassy Edit: Zaklatás: egy ismeretlen fogalom a magyar jogban. (In: Jogtudományi Közlöny, 2004/2.381-387. p.)

Hajas Barnabás: A bíróságok. (In: Kilényi Géza: Fejezetek az alkotmányjog köréből. Szent István Társulat, Budapest, 2004.)

Hajas Barnabás: Az ügyészség. (In: Kilényi Géza: Fejezetek az alkotmányjog köréből. Szent István Társulat, Budapest, 2004.)

Hajas Barnabás: Balogh, Holló, Kukorelli, Sári: Az Alkotmány magyarázata. Könyvismertető (In: Jogtudományi Közlöny, 2004/3.)

Hajas Barnabás: Az Országos Rádió és Televízió Testület működésének kritikája, különös tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tapasztalataira. (In: Emlékkönyv Lábady Tamás 60. születésnapjára tanítványaitól. Szent István Társulat, Budapest, 2004.)

Juhász Orsolya: A "Citadella-ügy" ombudsmani vizsgálata. (In: Belügyi Szemle, 2004/4.)

Juhász Zoltán: Munkajogi kisokos: tanulmányi szerződés. (In: Pályacsúcs Magazin, www.jobpilot.hu, 2004. január)

III. számú melléklet

Tárgymutató

A tárgymutatóban megadott ügyszámok teljes terjedekemben megtalálhatók az OBH honlapján (www.obh.hu) .

IV. számú melléklet

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosainak szereplése a médiában 2004-b

Készült a GY & K Stúdió adatközlése alapján.

V. számú melléklet

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának munkatársai

Andrásné dr. Bognár Ildikó

Dr. Balsai Józsefné

Bencsik Károly

Dr. Borza Beáta

Dr. Bódis Cecília

Dr. Burger László Attila

Faragóné dr. Endrődi Zsuzsa

Dr. Garamvári Miklós

Gáspárné dr. Pere Katalin

Dr. Izafé Éva

Dr. Juhász Orsolya

Dr. Juhász Zoltán

Kasztovszkyné dr. Szűcs Éva

Dr. Kántor Ferenc

Dr. Kovács Zsolt

Dr. Kováts Beáta

Dr. Kökény Lászlóné

Dr. Kristó Annamária

Dr. Kunné dr. Simonyi Anna

Dr. Lukácsi Tamás

Magyar Gizella

Dr. Nagy Réka

Nagy Tiborné

Dr. Sipos Beáta

Dr. Somosi György

Dr. Szántó Eszter

Dr. Szilágyi Julianna

Dr. Tasi Katalin

Tóth Andrásné

Dr. Várady Eszter

Dr. Wertán Balázs

Az országgyűlési biztos általános helyettesének munkatársai

Dzielszky Károly

Dr. Szathmári Réka

Dr. Szécsi Mária

Tomolák Katalin

Dr. Zemplényi Adrienne

Az országgyűlési biztosok közös hivatalának munkatársai 2004-ben

Balogh Mihályné

Bogáti Irén

Csákiné Varga Klára

Csécsi Benjámin

Csörgicsné Móré Piroska

Duris Imréné

Farkas István

Festő Hegedűs Illésné

Franta Mária Terézia

Gál Csilla

Hajnal Kálmánné

Hanser Ágota

Hegedűs Botond

Kaluser Sándorné

Kámány Éva

Kelemen Gyuláné

Kincses Irén

Komlósy Szilvia

Kovács Attila

Kovács Erika

Kővári Árpádné

Lévai Tamás

Listárné Nagy Éva

Makács Tamásné

Müller Zsolt

Dr. Nagy Erzsébet

Németh Katalin

Némethné Mészáros Erzsébet

Novákné Száraz Margit

Pákolicz Csaba

Pálmai István

Petri Istvánné

Rózsás István

Dr. Scheilinger László

Szabó Attila

Szabó Ilona

Szabó Károlyné

Széles Lászlóné

Táncos Mihályné

Tordai Miklósné

Dr. Varga Tamásné

Vargáné Kapa Veronika

Vargáné Szigeti-Tar Anita

Wieszt Erzsébet

Dr. Wolf Erzsébet